CSEHSZLOVÁKIA FELSZABADÍTÁSA

CSEHSZLOVÁKIA FELSZABADÍTÁSA

1. Csehszlovákia az európai háború befejezö szakaszában A felszabadító harc Csehszlovákiában 1945-ben döntö szakaszába lépett. A szlovák felkelés tüzében született nemzeti demokratikus forradalom egyre szélesedett és mélyült. Ezrével sereglettek újabb harcosok gyöztes lobogója alá. Hatévi idegen rabság után a sok megpróbáltatást kiállt ország fölött felvirradt a szabadság napja. A kommunista párt által kezdeményezett és szervezett forradalom különösen nagy lendületet vett 1944-1945 telén, amikor a Vörös Hadsereg az 1. csehszlovák hadtest és a partizánok közremüködésével megkezdte a hadmüveleteket Dél és Kelet-Szlovákiában. A Vörös Hadsereg sikereiböl Csehszlovákia népei világosan látták, hogy közeledik az a nap, amikor hazájuk végleg kiszabadul a fasiszta német megszállók és csatlósaik igájából. "Meggyözödésünk, hogy 1945 lesz az az esztendö, amikor epedve várt felszabadítónk, a Vörös Hadsereg segítségével lerázzuk a német fasiszta barbárságot" írták az ellenség hátában harcoló szlovák hazafiak a szovjet kormányhoz intézett újévi táviratukban. Csehszlovákia népei elött azokban a történelmi napokban két fö feladat állt: elöször, minden erejüket latba kellett vetniük a fasiszta Németország végleges legyözésére; másodszor, le kellett rakniuk az új, valóban demokratikus Csehszlovákia szilárd alapjait, és meg kellett akadályozniuk a Münchent megelözö rendszer visszatérését. A Csehszlovák Kommunista Párt moszkvai vezetö központja Klement Gottwalddal az élen szüntelenül sürgette a földalatti pártszervezeteket, hogy tömörítsék az eröket, és vonják be a harcba a nép nagy tömegeit. Ellentétben a Londonban tartózkodó emigráns burzsoá kormánnyal, amely minden lehetö módon gátolta az ellenállási mozgalom kibontakozását, a Csehszlovák Kommunista Párt vezetösége a megszállók elleni fegyveres harcra és a Vörös Hadsereg legmesszebbmenö támogatására hívta fel a néptömegeket. A moszkvai cseh és szlovák nyelvü rádióadásokban a vezetö központ arra mozgósította a tömegeket, hogy folytassanak fegyveres harcot a megszállók ellen, szervezzenek szabotázsokat és diverziókat a hadiüzemekben és a közlekedésnél, alakítsák meg mindenütt a nemzeti bizottságokat, a szabadságért, az új köztársaságért folyó harcban született forradalmi képviseleti szerveket. Bár ezeknek az adásoknak a hallgatását halálbüntetés terhe mellett tiltották, a csehek és szlovákok ezrei mégis nap nap után Moszkva hullámhosszára állították be rádiókészüléküket, hogy értesüljenek a szovjet és a szövetséges csapatok újabb gyözelmeiröl. Az ellenállási mozgalom eröinek egyesítésében óriási szerepe volt a Moszkvában megjelenö Ceskoslovenské listy címü lapnak is. A lap munkatársai között volt Csehszlovákia több neves politikusa. A Ceskoslovenské listy behatóan foglalkozott a csehek és szlovákok hösies harcával, tájékoztatott a Vörös Hadsereg dicsö gyözelmeiröl, megmagyarázta a Csehszlovák Kommunista Pártnak, a nemzeti felszabadító mozgalommal és az új népi demokratikus állam építésével kapcsolatos legfontosabb kérdésekben vallott politikáját. A moszkvai vezetö központ utasításai szellemében sokrétü tevékenységet fejtett ki a lakosság körében 1945-ben a Szlovák Kommunista Párt. A hitleristák és a Tiso-fasiszták vandál terrorja ellenére az ország sok vidékén helyreállították a pártszervezetek és nemzeti bizottságok illegális hálózatát. Újra megjelent a kommunista párt Hlas Ludu címü illegális lapja. A pártmunkát a párt központi titkársága irányította. A kommunista párt politikája Szlovákia legszélesebb néprétegeinek politikájává vált. A felszabadító harcba tevékenyen bekapcsolódtak a polgári szervezetek olyan egyszerü tagjai is, akik a gyakorlatban látták, mekkora árat követelt vezetöik passzív, várakozó politikája. E politika következtében a szlovák felkelés 30 ezer részvevöje került a megszállók karmai közé. Sok hazafit koncentrációs táborba vetettek és kivégeztek. Szlovákia felszabadítása után 200 tömegsírban a fasiszta terror több mint 4 ezer áldozatát találták meg. A partizánegységek, amelyek Banská Bystrica eleste után a hegyekbe húzódtak, a kommunista párt vezetésével folytatták a megszállók és a Tiso-féle büntetö osztagok elleni harcot. Szerte Szlovákiában újra fellángolt a partizánháború, akárcsak az 1944-es öszi felkelés idején. Új partizánosztagok, dandárok és magasabbegységek alakultak, s a régiek feltöltötték állományukat. A partizánokhoz csatlakoztak a Viest és Golián tábornokok által feloszlatott felkelö hadsereg katonái és tisztjeinek egy része is. A partizánok erejét növelték a Szovjetunióból Szlovákiába átdobott újabb partizáncsoportok. A partizánháború széles körü propagálására, valamint a partizánok és a lakosság kapcsolatának megszilárdítására megalakították a Szlovák Kommunista Párt munkabizottságát, amelynek élére Kubác és Svitka került. Januárban ez a bizottság felhívta Szlovákia dolgozóit, hogy fokozzák a megszállók elleni harcot. "Az egész nemzet felszabadulásának útja német betolakodók elleni erélyes harc, s ebben a harcban nektek nagy szerep jut" olvasható a felhívásban. A partizánosztagoknál rendszeresen adtak ki lapokat. A partizánnyomdákból naponta érkeztek röplapok és más illegális kiadványok a szlovák városokba és falvakba. A sajtó és a szóbeli agitáció útján a lakosság idejében értesült a Csehszlovák Kommunista Párt moszkvai vezetö központjának direktíváiról, amelyek meghatározták a párt és a nép feladatát a háború befejezö szakaszában. Amikor a Vörös Hadsereg és az 1. csehszlovák hadtest magasabbegységei Szlovákia területére értek, a partizánmozgalomnak az volt a feladata, hogy elösegítse a szovjet csapatok elönyomulását. E feladat megoldása végett meg kellett erösíteni a partizánmozgalom vezetését. A Vörös Hadsereg vezérkarának direktívája alapján még 1944 végén a 4. Ukrán Front haditanácsa mellett a partizánmozgalom irányítására alakult törzs hadmüveleti alárendeltségébe utaltak 16 partizándandárt és magasabbegységet, négy ezredet és 20 partizánosztagot, összesen mintegy 11 ezer fövel. A csehszlovák partizánmozgalom vezérkarának és a 4. Ukrán Front törzsének alárendelt összesen 64 osztag, dandár és magasabbegység létszáma 1945 januárjában meghaladta a 15 ezer föt. Ezenkívül számos partizánosztag és csoport müködött a kommunisták földalatti szervezeteinek és a nemzeti bizottságoknak a vezetése alatt, és különleges osztagok is tevékenykedtek. A csehszlovák partizánmozgalom vezérkara, a csehszlovákiai ellenállási mozgalom kiemelkedö vezetöivel az élén, határozottabban a kezébe vette a partizánosztagok, dandárok és magasabbegységek irányítását. A vezérkar haditanácsának döntése alapján 1944. október 30-án az összes partizánerök parancsnokává Aszmolov ezredest (késöbb vezérörnagy), a partizánmozgalom egyik tapasztalt szervezöjét nevezték ki. A vezérkar állandó segítséget kapott a 4. Ukrán Front haditanácsától és a Partizánmozgalom Ukrán Tö 141h75b rzsétöl, amely Hruscsovnak, az Ukrán Kommunista (bolsevik) Párt Központi Bizottsága elsö titkárának a felügyelete alatt dolgozott. A szlovák felkelés rendelkezésére bocsátott harci technikai eszközökön kívül a Szovjetunió állandóan segítette a partizánokat fegyverrel, löszerrel, felszereléssel és élelmiszerrel. A csehszlovák partizánok ellátására külön repülö-magasabbegységet jelöltek ki. 1945 januárjában és márciusában, a leghevesebb harcok közepette például a Jan Gizka nevét viselö szlovák dandár, két löszert szállító repülögépet fogadott a Nagy Földröl. A partizánok fö eröi elsösorban a Magasés az Alacsony-Tátra, a Szlovák-Érchegység, a Nagyés a Kis-Fátra, a Kisés a Fehér-Kárpátok, a Strázov-hegység (14. sz. térkép) erdös-hegyes vidékein összpontosultak. Ezeken a vidékeken harcoltak a bátorságukkal és hösiességükkel kitünt partizánosztagok, dandá

rok és magasabbegységek Cagat, Pola, Bielik, Brunovsky, Kvitynszkij, Jegorov, Karaszev, Szagyilenko, Popov, Cukajev, Losakov és mások parancsnoksága alatt. Sok partizánegység és magasabbegység több száz harcosból állott. A "Jan Gizka" magasabbegységnek, például, amelynek Pola volt a parancsnoka, körülbelül 800, a Hruscsov nevét viselö magasabbegységnek, amelynek Szagyilenko volt a parancsnoka, mintegy 1000, a Jegorov parancsnoksága alatt álló dandárnak több mint 1000, a Bielik vezette "Jánosík" dandárnak, mintegy 900 harcosa volt. A partizánok már 1944 végén áttértek a védelmi harcokról az eröteljes támadó tevékenységre. Az ellenséggel vívott heves ütközetekben egyedül Közép-Szlovákiában december elsö három hetében több mint 5000 német és magyar katonát és tisztet semmisítettek meg. Emellett a partizánok súlyos csapásokat mértek a hitlerista csapatok közlekedési vonalaira, hosszú idöre megbénították a forgalmat a legfontosabb utakon, hadászati jelentöségü helységeket foglaltak el, s tartották a Vörös Hadsereg beérkeztéig. Januárban a szlovák partizánok az ellenség 30, technikai eszközöket és katonákat szállító szerelvényét semmisítették meg, 25 vasúti és közúti hidat robbantottak fel. A Hruscsov nevét viselö magasabbegység 1944 decemberében és 1945 januárjában három katonai szerelvényt és 44 gépkocsit semmisített meg, s 22 vasúti és közúti hidat rombolt szét. 1945 január végén, amikor a 4. és a 2. Ukrán Front csapatai súlyos harcokat vívtak, a partizánok egyetlen hét alatt 15 katonai szerelvényt siklattak ki, 23 harckocsit és 22 gépkocsit semmisítettek meg, s 8 hidat robbantottak fel. A partizánok szüntelen harcot vívtak a német csapatokkal, éjjel-nappal zaklatták öket. Egyedül a "Jan Gizka" magasabbegység, például, száz nap alatt 53-szor csapott össze az ellenséggel: januárban 18-szor, februárban hétszer, márciusban tízszer és április elsö felében 18-szor. Ezekben a harcokban 382 ellenséges katonát és tisztet semmisítettek meg, 492-t pedig elfogtak. A magasabbegység vesztesége mindössze 31 fö volt. A "Jan Gizka", s más partizán-magasabbegységek és osztagok sikerei elsösorban azzal magyarázhatók, hogy kommunisták álltak a harc élén. A "Jan Gizka" magasabbegységbe a közeli pártbizottság régi kommunistákat küldött, s ezek alkották a zászlóaljak pártszervezeteinek magvát. A 10. zászlóaljban, például a pártszervezet legöregebb tagjai S. Jamrich és M. Jamrich voltak, akik kijárták az osztályharc nagy iskoláját. A pártszervezet tagja volt továbbá Sapar, Dolní Vestanice-i munkás, a községi tanács póttagja, Grznár, Velké Chlebany-i munkás, Kverk és Marmang, a Sportszövetség tagjai, Heil Knezezisko-i diák. A zászlóaljnál az a szokás alakult ki, hogy az ütközetben legjobban kitünt harcosokat felvették a pártba. Minden partizán becsületbeli kötelességének tartotta, hogy helytálljon a harcban. Galman, a zászlóalj parancsnoka, akit bátorságáért a magasabbegységnél csak "kis Csapajevnek" neveztek, az egyik ütközet után, sebesülten, ezt írta a pártszervezetnek: "Igyekeztem a harcban úgy viselkedni, ahogy azt küzdelmünk és becsületünk megköveteli, mert csak így biztosíthatjuk a szociális kérdések rég megérett megoldását". A pártba való felvételre beadott kérelmét ezekkel a szavakkal fejezte be: "Harcunk igaz ügy, gyözni fogunk." A propagandamunkában a pártszer vezet arra fektette a fösúlyt, hogy segítse a partizánokat a harcban, és elökészítse öket az ország felszabadulása utáni munkára. Pala, a magasabbegység parancsnoka a zászlóaljnál beszámolt a hadihelyzetröl, Kascak dandárkomisszár a CSKP történetéröl, helyettese, Krpec-Václav, a spanyol polgárháború részvevöje, a spanyol polgárháborúnak az európai népek nemzeti felszabadító harcában játszott szerepéröl, Hanzel-Rogácek zászlóaljkomisszár a párt programjáról és feladatairól, Galman, a zászlóalj parancsnoka pedig a nemzeti bizottságok feladatairól tartott elöadást. Az arcvonal közeledtével a partizán-magasabbegységek és osztagok megszervezték a harcászati együttmüködést a Vörös Hadsereg elönyomuló csapataival. 1945 januárjában a Stefaník nevét viselö 1 . dandár a partizánmozgalom vezérkarától azt a parancsot kapta, hogy foglalja el, és a szovjet csapatok beérkeztéig tartsa Liptovsky Hrádokot. A "Szuvorov" osztag, amelynek Sztadnyik volt a parancsnoka, leereszkedett a Magas-Tátrából, hátba támadta az ellenséget, rajtaütésszerüen betört a városba, és utcai harcokban mintegy 300 fasisztát semmisített meg. Az ellenség sürgösen újabb eröket vetett be, és visszaszorította a partizánokat. A 18. hadsereg és az 1. csehszlovák hadtest odaérkezö elörevetett egységei teljesen felszabadították Liptovsky Hrádokot. A Jegorov vezette partizándandár tevékenyen együttmüködött a szovjet egységekkel a Popradért vívott harcokban. A partizánok nagyarányú diverziókkal megszakították a közlekedést a PopradLiptovsky Sv. Mikulás vasútvonalon és megakadályozták, hogy az ellenség a hadianyaggal és élelmiszerrel megrakott vasúti szerelvényeket nyugatra irányítsa. Január végén a Hruscsov nevét viselö partizán-magasabbegység foglyul ejtett német tisztektöl tudomást szerzett arról, hogy a Tisovec körzetében védelemben levö német egységek azt a parancsot kapták, hogy húzódjanak vissza északnyugat felé Brezno körzetébe, és fedezzék a város elöterét. Szegyulenko, a magasabbegység parancsnoka elhatározta, hogy nem engedi át a fasiszta csapatokat. A partizánok a nemzeti bizottságok népi önkénteseivel együtt lesállásokat foglaltak, Brezno körzetében átvágták a vasútvonalakat és országutakat, és január 28-tól 31-ig 70 hitleristát megsemmisítettek, 40-et pedig foglyul ejtettek, ezenkívül 13 aknavetöt, 25 géppuskát, két rádióadót és más hadianyagot zsákmányoltak. Január 31-én a magasabbegység a Brezno elfoglalásáért vívott harcokban együttmüködött a 42. gárdahadosztállyal. A Rimavská Sobota, Roznava terepszakaszon, ahol a 2. Ukrán Front csapatai támadtak, a hitleristák az erdös-hegyes terepet kihasználva, erös védöállásokat építettek. Ez rendkívül megnehezítette a támadás továbbfejlesztését. Az e körzetben Novák parancsnoksága alatt müködö partizánosztag parancsot kapott, hogy támadja hátba az ellenséget. Az osztag teljesítette a szovjet parancsnokságtól kapott feladatot, január közepén rajtaütésszerü támadással Hrusov községnél áttörte a németek védelmét. A szovjet egységek ezt kihasználva, 30 kilométert nyomultak elöre északnyugati irányban. A partizánok és az elönyomuló Vörös Hadsereg harcászati együttmüködésének volt köszönhetö, hogy a nyitrai dandárnak, amely a Karaszev, a Szovjetunió höse parancsnoksága alatt álló "Alekszandr Nyevszkij" magasabbegység kötelékében müködött, 1945. február 13-án sikerült átjutnia az ellenség arcvonalán. A dandár tevékenységét elözetesen megbeszélték az 53. hadsereg parancsnokával. A dandár, amelynek állományába több mint 500 magyar hadifogoly is tartozott, elönyomult a Garam folyóhoz, és közvetlenül éjfél elött harcba bocsátkozott a német csapatokkal, hogy áttörjön. Az 53. hadsereg tüzérségének támogatásával a partizánok (mintegy 1500 fö) harc közben úszva átkeltek a Garam bal partjára, és egyesültek az 53. hadsereg elörevetett alegységeivel. A dandár törzsével együtt átkelt a Szlovák Kommunista Párt két vezetöje, Viliam Siroky és Julius Duris is, akiket a partizánok szabadítottak ki a bratislavai börtönböl. A felszabadító mozgalom a legnagyobb méretekben cseh földön bontakozott ki. Itt 1944 nyarán, de különösen a szlovák felkelés után, kezdett fokozódni az ellenállás a megszállókkal szemben. A hitleristák arra törekedtek, hogy a Cseh-Morva Protektorátusban biztosítsák a zavartalan haditermelést, s emellett féktelenül fosztogatták a lakosságot. Frank birodalmi miniszter 1944 végén elrendelte, hogy 35 éves korig mozgósítsák a férfiakat azoknak az erödítményeknek az építésére, amelyekkel a német fasiszta hadvezetés fedezni akarta Németország délkeleti elöterét. A legnagyobb hadiüzemek, köztük a prágai és a plzeni Skoda-müvek a brnói fegyvergyárak, az üzemanyagot gyártó mosti üzemek stb. éjjel-nappal dolgoztak a németeknek. Az ország rendkívül súlyos helyzetben volt. A nép szörnyü nélkülözésekkel és éhínséggel küzdött. A bátor harcosok tízezreit koncentrációs táborokba vetették, megkínozták és kivégezték. A megszállók gaztettei azonban nem törték meg a nép harci kedvét és gyözni akarását. Az ellenállási mozgalom egyre nagyobb arányokat öltött és egyre erösödött. Sok vállalatot felölelö kiterjedt szervezetei alakultak: illegális forradalmi bizottságok, erös ifjúsági csoportok. Januárban a kommunisták vezetésével létrehozták a szakszervezetek illegális központi tanácsát. A kommunista párt lassanként kiheverte a Gestapo csapásait. 1944 nyarán, miután letartóztatták a CSKP harmadik illegális Központi Bizottságát és szétzúzták a Rudé právo szerkesztöségét, a fasiszta hóhérok azzal kérkedtek, hogy "felszámolták a protektorátus kommunista mozgalmát". De a kommunista párt a súlyos veszteségek ellenére az elsö sorokban harcolt. Jan Sverma, Julius Fucík és sok más hazafi, aki a szabadságért és az emberek boldogságáért életét áldozta, halhatatlan höstetteivel nemcsak a csehek és a szlovákok, hanem más népek számára is nagyszerü példaképül szolgált. Az egyes szervezetek helyreállították a letartóztatások és kivégzések következtében megszakadt kapcsolataikat. 1944 decemberében az "Aktiv" és a "Plamen Svobody" nevü prágai szervezetek, valamint a "Predvoj" kommunista ifjúsági szervezet kezdeményezésére újra megkezdte tevékenységét a CSKP új, immár negyedik illegális Központi Bizottsága. A központi bizottság tagjai Václav David, Vladimír Koucky, Lumir Sivrny, Frantisek Siska és mások lettek. Újból megkezdték a párt központi lapja, a Rudé právo kiadását. 1945 januárjában a központi bizottság határozatot fogadott el, amelyben az országban kialakult forradalmi helyzetet figyelembe véve, kijelölte a párt munkájának irányát. Ez a határozat a cseh néphez intézett felhívás formájában jelent meg a Rudé právóban. A párt központi bizottsága leleplezte a passzív várakozás taktikáját, amelyet a burzsoázia az emigráns londoni kormánynyal az élén folytatott, s arra hívta fel a népet, hogy vívjon eröteljes fegyveres harcot az új Csehszlovákiáért. A felhívásban ez olvasható: "Nem türhetjük, hogy népünk passzívan várjon, míg a Vörös Hadsereg fel nem szabadítja. Ez letörölhetetlen szégyenfoltot ejtene rajta. Nem türhetjük, hogy a cseh nép ne szálljon szembe fegyveresen a városainkat pusztító hitlerista hordákkal, ne akadályozza meg cseh emberek elhurcolását, Prága romba döntését. A cseh népnek saját erejével is elö kell mozdítania, hogy kiszabaduljon a megszállók igájából, s megóvja a cseh emberek életét és a cseh föld kincsét. Ma az a kötelességünk, hogy haladéktalanul felkészüljünk a harcra." A felhívás végül kifejti, milyen távlatok nyílnak majd a felszabadult köztársaságban, amelyben kezdettöl fogva minden hatalmat a nép által választott nemzeti bizottságoknak kell magukhoz ragadniuk. A párt újjászervezett illegális központja egész tevékenységében a prágai és Prága környéki üzemeket egyesítö prágai körzetre és Közép-Csehország ellenállási mozgalmának eröire támaszkodott. Fokozatosan sikerült megteremtenie a kapcsolatot Morvaország pártszervezeteivel. 1945 elejétöl csaknem minden helységben illegális nemzeti bizottságok alakultak, s ezek az ellenállási mozgalom egységes központjaivá váltak. Napról napra szaporodtak a szabotázscselekmények. A munkakerülés és az ellenállás más formái akadályozták a vállalatok és a náci hadsereg szempontjából életfontosságú közlekedés munkáját. A gyárakban a kommunisták kezdeményezésére illegális munkástanácsokat alakítottak. A német megszállók elleni harc fö formája mindamellett a partizánmozgalom maradt. Nagy érdeme volt ebben a Szlovákiából és a Szovjetunióból átdobott partizánosztagoknak és szervezöknek. Ezeknek gazdag tapasztalataik voltak már az ellenség hátában vívott harcban. Még 1944 végén súlyos harcok közepette Szlovákiából Kelet-Morvaországba tört át a "Jan Gizka" partizándandár. A dandár parancsnoka Jan Usjak, Csehszlovákia nagyszerü fia, a szlovák nép höse volt. Halála után Murzin vette át a dandárparancsnokságot. A dandár, miután kiépítette kapcsolatait a kommunisták földalatti szervezeteivel és az ellenállási mozgalom helyi csoportjaival, megkezdte a harcot a morva-sziléziai Beszkidekben. Ebben az idöben Szilézián át cseh földre lépett a partizánszervezök "Hajnal" nevü csoportja. A Sázava folyó irányában végrehajtott merész portyával a csoport jelentös szervezö munkát végzett a partizánosztagok körében, s mindenütt felvilágosította a lakosságot a nemzetközi helyzetröl és a Vörös Hadsereg gyözelmeinek jelentöségéröl. A helyi lakosok és a fasiszta kényszermunka-táborokból megszökött hadifoglyok napról napra erösítették a földalatti ellenállási csoportokat és a partizánosztagokat. 1945 januárjában Csehszlovákiában már több mint 60 partizánosztag, dandár és magasabbegység harcolt, s ezek összlétszáma meghaladta a 10 ezer föt. Egyre-másra alakultak a partizándandárok és osztagok. Közülük a "Dr. Tyrs", a "Jan Kozina", a "Jan Hus", a "Prokop Holy" és más osztagok sok dicsöséget szereztek. Fokozták tevékenységüket a partizánok a szerteágazó illegális kommunista szervezettel büszkélkedö régi partizánvidéken, Podébrady körzetében is. Kiváló szervezöképességröl és nagy bátorságról tettek itt tanúságot Oleszinszkij, Fedorov (Fausztov) és Zvezgyenyev szovjet ejtöernyös tisztek, valamint Baumgartl, Némec, Laube és más csehszlovák kommunisták. Április közepére a partizánmozgalom már Csehország nagy részére kiterjedt, s különösen aktív volt Morvaországban. Itt Brno körzetében Procházka és Zagajsky osztagai harcoltak. A partizánok a föcsapást az Ustinad Labem-Lysá-Ceská Trebová-Prerov-Hranice fö közlekedési vonalra mérték. Aktívan tevékenykedtek a plzen-prágai és a jihlava-brnói úton is. Eredményes harcuk következtében az említett utakon idönként megszakadt a fasiszta hadsereg közlekedése. Morvaország és Csehország partizánjai a szovjet hadvezetés megbízásából mélyen felderítették az ellenség hátországát. A helyi lakosság segítségével pontos és értékes adatokat szereztek Schörner vezérkaráról. A partizánok harca mozgásba hozta az ország nagy tömegeit. A csehszlovákiai partizánmozgalom olyan erövé lett, amely elösegítette a proletariátus vezetö szerepét a nemzeti demokratikus forradalomban. A hitlerista hadvezetés mindent elkövetett, hogy elfojtsa a partizánmozgalmat, de a kívánt eredményt nem sikerült elérni. A bátor harcosok nemcsak kitértek az ellenség csapásai elöl, hanem nagy veszteségeket is okoztak neki. A partizánok módszerei kiismerhetetlenek voltak, ott bukkantak fel, ahol az ellenség a legkevésbé várta öket, bátran és ügyesen harcoltak. Szlovákia nagy erdös-hegyes területein a partizánok magasabbegység-kötelékben harcoltak. Ezek létszáma egyes hadmüveletekben elérte a másfél ezer föt. Cseh földön a kis létszámú osztagok tevékenysége bizonyult a legeredményesebbnek. "Fölényünk abban rejlett emlékezik vissza Jegorov -, hogy a hegyekben voltunk, s szabadon változtattuk a helyünket. Sohasem támadtunk arcból, hanem mindig szárnyról vagy hátulról, és többnyire éjjel." A partizánok erejének legföbb forrása az volt, hogy igaz ügyért, az emberi szabadságért és boldogságért harcoltak, s hogy a nép teljes erejével támogatta öket. "Körzetünk lakosai segítették a partizánokat írta Staré Hory nemzeti bizottsága Jegorov partizándandárának tevékenységét jellemezve. Ezzel a segítséggel a partizánosztagok minden veszélyes hadmüveletben hatalmas erövé nöttek." A partizánmozgalom vezérkarának irattárában rengeteg olyan levél maradt fenn, amelyet a nemzeti bizottságok a partizánoknak írtak. Ezekböl a levelekböl kitünik, milyen öszintén szerette a nép felszabadítóit. Pohorelá község nemzeti bizottsága ezt írta a "Gottwald" magasabbegység partizánjainak: "Sohasem felejtjük el höstetteiteket". A Voljanszkij vezette partizándandárról a következöket olvashatjuk: "megérkezése életünket úgy ragyogta be, mint sötét erdöt a napsugár". Vavrisevo község nemzeti bizottsága 1945. február 27-én kelt köszönölevelében ezt írta a "Stefaník" partizándandárnak: "Köszönünk nektek mindent, amit tettetek. Átvészeltük az 1944/45-ös nehéz telet, amelyet itt nálunk, a Magas-Tátrában töltöttetek. S veletek együtt örülünk ma, hogy sikerült végleg leteperni a porosz fenevadat és felszabadítani falvainkat. Szlovákia felkel, és lerázza láncait". A partizánok és a nép megbonthatatlan kapcsolata volt a legföbb feltétele sikeres harcuknak. A lakosság ellátta a partizánokat élelemmel, ruházattal, segítette öket nemes, hazafias harcukban. Ezért nem sikerült a hitleristáknak és csatlósaiknak letörniük Csehszlovákia felszabadító mozgalmát. A csehszlovák partizánmozgalom a nemzetközi egységnek és a közös ellenség elleni harcban való együttmüködésnek a ragyogó példája. A csehszlovák partizánok soraiban oroszok, ukránok, beloruszok, lettek, lengyelek, magyarok, franciák, belgák, angolok, amerikaiak, söt németek is harcoltak. A partizánalakulatok internacionalista jellegéröl tanúskodik számos osztag személyi állománya. A "Jan Gizka" szlovák magasabbegység állományába például 1945. február 1-én 785 fö tartozott. Közülük 498 szlovák, 115 cseh, 149 orosz, ukrán és a Szovjetunió más népeinek képviselöje, tíz francia, két angol, egy amerikai, nyolc magyar és két német volt. Ahogy a szovjet csapatok egyre nagyobb területeket szabadítottak fel Csehszlovákiából, a partizánosztagok feloszlottak, a szovjet katonák és tisztek beolvadtak a Vörös Hadsereg soraiba, a helyi partizánok pedig az új Csehszlovákia felépítéséért folyó munka élére álltak. A partizánok egy része azonban folytatta a harcot a hitleristák hátában, és segítette a Vörös Hadsereget abban, hogy a háborút a világ szabadságszeretö népeinek teljes gyözelmével fejezze be. Csehszlovákia így a fasiszta német hadsereg fegyverraktárából puskaporos hordóvá, a fasiszta megszállási rendszer elleni tevékeny össznépi harc körzetévé vált. Csehszlovákia, ahelyett, hogy fedezte volna Németország délkeleti elöterét, eröteljes harcával a hitlerista Reich jelentös eröit kötötte le. 2. A Vörös Hadsereg harctevékenysége Csehszlovákiában A Vörös Hadsereg már 1944 öszén megkezdte a harcot Csehszlovákia felszabadításáért. 1945-ig a 4. Ukrán Front (a 38. hadsereg, az 1. gárdahadsereg, a 18. és 8. légi hadsereg) és a 2. Ukrán Front (a 40., 27., 53. hadsereg, a 7. gárdahadsereg, a 6. gárda-harckocsihadsereg, az 5. légi hadsereg, az 1. gárda gépesített lovascsoport) csapatai elérték a Jaslo-Stropkov-Trebisov Ny-Turna-LeviceEsztergom vonalat (13. sz. térkép). E frontok állományába 751 ezer ember, 8300 löveg és aknavetö, 580 üzemképes harckocsi és rohamlöveg, valamint több mint 1400 üzemképes repülögép tartozott. Ezenkívül a 4. Ukrán Front kötelékében harcolt az 1. csehszlovák hadtest (21 ezer fö, 168 löveg és aknavetö, 10 harckocsi), a 2. Ukrán Frontban pedig az 1. és a 4. román hadsereg (81500 fö, 1518 löveg és aknavetö). A szovjet csapatokkal szemben az "A" és a "Dél" hadseregcsoport eröinek egy része (a 17. hadsereg csapatai, az 1. páncéloshadsereg, az 1. magyar hadsereg, valamint a 8. hadsereg és a 6. hadsereg csapatai) tevékenykedett. Ezeknek a csapatoknak az állományába több mint 550 ezer fö, mintegy 5 ezer löveg és aknavetö, több mint 300 harckocsi és rohamlöveg és mintegy 700 harci repülögép tartozott. A csapatok létszámára és a harci technikai eszközök mennyiségére vonatkozó adatok becslésen alapulnak. A számok azt mutatják, hogy a szovjet csapatok csak jelentéktelen élöeröben másfélszeres, tüzérségben és aknavetökben kétszeres, harckocsikban két és félszeres, repülögépekben kétszeres fölényben voltak az ellenséggel szemben. A hadszíntér adottságai a hegyek, az erdök, a fejletlen úthálózat módot adtak a fasiszta német csapatoknak a tartós és szívós ellenállásra. Az általános hadászati céloknak megfelelöen a 4. Ukrán Front (parancsnoka Petrov hadseregtábornok, a haditanács tagja Mehlisz vezérezredes, törzsfönöke Korzsenyevics altábornagy volt) azt a feladatot kapta, hogy az 1. Ukrán Front balszárnyával együttmüködve, a 38. hadsereggel mérjen csapást a Gorlice, Nowy Sacz irányban, majd nyomuljon elöre Krakkó felé. A front támadási sávjának középsö szakaszán müködö 1. gárdahadseregnek (ennek az állományába tartozott az 1. csehszlovák hadtest is) kisegítö csapást kellett mérnie a Lubotin-Nowy Targ irányban, majd Moravská Ostrava térségében el kellett érnie a Visztula és az Odera völgyét. A balszárnyon müködö 18. hadseregnek Spisská Nová Ves-Poprad, majd a továbbiakban északnyugati irányban Gywiec felé kellett elönyomulnia. A 2. Ukrán Front (parancsnoka Malinovszkij marsall, a haditanács tagja Szuszajkov páncélos vezérezredes, törzsfönöke Zaharov vezérezredes volt), azt a feladatot kapta, hogy jobbszárnyhadseregeivel (a 40. és a 27. hadsereggel) érje el a Garam folyó vonalát, az arcvonal közepén müködö hadseregekkel (az 53. hadsereggel, a 7. gárdahadsereggel, az 1. gárda lovas-gépesített csoporttal és a 6. gárda-harckocsihadsereggel) pedig Vráble-Surany-Nové Zámky-Komárno körzetében jusson ki a Nyitra folyóhoz. Ezt követöen a csapatoknak Bratislava, Bécs és Brno irányban kellett elönyomulniuk. A 2. Ukrán Front eröinek egy része (három megerösített hadtest) a 3. Ukrán Fronttal együttmüködve, felmorzsolta az ellenség budapesti csoportosítását. Amikor a fasiszta csapatok január 2-án Komáromtól délre támadást indítottak Budapest felé a 3. Ukrán Front ellen, a föhadiszállás elrendelte, hogy a front január 6-án a 7. gárdahadsereg és a 6. gárda-harckocsihadsereg eröivel az Esztergomtól északra esö körzetböl a Duna bal partja mentén mérjen csapást az ellenségre Komárom irányában. A frontok gondosan elökészítették csapataik tervezett támadását. Valamennyi egységnél és magasabbegységnél összehívták a pártmunkásokat, a pártés Komszomol-szervezetek taggyülést tartottak, a harcedzett katonák átadták tapasztalataikat a fiataloknak, a századoknál és a zászlóaljaknál tömeggyüléseket rendeztek. A frontok haditanácsai és politikai csoportfönökségei, a hadseregek és a hadosztályok politikai osztályai röplapokat adtak ki a Szovjetunió és Csehszlovákia népeinek barátságáról. Politikai munkások elöadásokat tartottak ilyen témákról: "Nyújtsunk segítö kezet a csehszlovák testvérnépnek", "Hogyan viselkedjék a Vörös Hadsereg katonája Csehszlovákia területén". Az utakon mindenütt ilyen jelszavakat függesztettek ki: "Katonák! Ne feledjétek, hogy baráti ország területére léptek", "A csehszlovákok testvéreink!", "Szabadítsátok ki a csehszlovák népet a fasiszta rabságból!" Január 6-án a Garam folyó vonaláról támadásba indultak a 2. Ukrán Front csapatai : a 7. gárdahadsereg Sumilov vezérezredes, valamint a 6. gárda-harckocsihadsereg Kravcsenko parancsnoksága alatt. A csapás meglepetésszerüen érte az ellenséget. A szovjet csapatok a támadás teljes 30 kilométeres sávjában átkeltek a Garamon, és már az elsö napon jelentös hídföt vettek birtokba, s 30 kilométer mélyre nyomultak elöre. Január 9-én az elörevetett szovjet egységek, a rossz idöjárás ellenére, már Nové Zámky elöterében és Komárnóért harcoltak. A fasiszta német hadvezetés mindenáron igyekezett tartani azokat a közlekedési vonalakat, amelyeken a Budapest felé elönyomuló csapásmérö csoportosítást ellátták, és csapatai hátának biztosítása céljából sürgösen intézkedett a fenyegetö veszély elhárítására. Más arcvonalszakaszokról és a tartalékból újabb eröket többek között a 20. német és a 2. magyar páncéloshadosztályt dobott át az áttörés közelébe. Ennek eredményeképpen az ellenségnek sikerült feltartóztatnia a szovjet csapatok támadását, majd január 9-11. között néhány ellencsapást indítanak. A 2. Ukrán Front parancsnoka a 7. gárdahadsereget és a 6. gárda-harckocsihadsereget egy lövész, illetve egy gépesített hadtesttel erösítette meg. De ezek az erök sem bizonyultak elegendönek ahhoz, hogy megtörjék az ellenség megnövekedett ellenállását. Söt, az ellenség, miután harckocsikban fölényt biztosított magának, január 13-án visszaszorította a 7. gárdahadsereget. Január 14-én a Garam jobb partján levö egységek a frontparancsnok utasítására védelembe mentek át. A front többi hadserege (a 40., 27. és az 53. hadsereg) január 12-én indította meg a támadást. Ugyanazon a napon ment át támadásba a 4. Ukrán Front 18. hadserege, január 15-én a 38. hadsereg, január 17-én pedig az 1. gárdahadsereg. A Kárpátok erdös-hegyes terepe, az esökkel váltakozó havazások és a gyakori ködök megnehezítették a csapatok támadó tevékenységét. A 38. hadsereg, amelynek Moszkalenko vezérezredes volt a parancsnoka, január végén Oswiecimtöl délre elérte a Visztulát ( 13. sz. térkép). Grecsko vezérezredes 1. gárdahadserege és Gasztyilovics altábornagy 18. hadserege különösen nehéz körülmények között harcolt, és lassan nyomult elöre. A 4. Ukrán Front haditanácsa, a kialakult helyzetet értékelve úgy határozott, hogy kihasználja a 38. hadsereg sikerét. Az eröket átcsoportosították, és újonnan meghatározták a csapatok feladatát. Az 1. gárdahadseregnek Nowy Targ-Zywiec irányában, a 18. hadseregnek pedig Ruzomberok felé kellett támadnia. A 18. hadseregtöl a 3. hegyi lövészhadtestet, majd a 107. lövész hadtestet is az 1. gárdahadseregnek rendelték alá. Ugyanakkor az 1. csehszlovák hadtest, amely Svoboda tábornok parancsnoksága alatt állott, az 1. gárdahadsereg hadmüveleti alárendeltségéböl a 18. hadsereg alárendeltségébe került. A januári támadás során a front jobbszárnyának csapatai elérték a Moravská Ostrava-i iparvidék távoli megközelítési útjait. E fontos gazdasági vidék védelmére az ellenség megerösítette csoportosítását, és védelmi terepszakaszt rendezett be a Sola folyó mentén, valamint a Lywiectöl keletre húzódó magaslatokon. A front csapatai leküzdötték az ellenség ellenállását és heves harcokkal áttörték védelmi terepszakaszát. Február 11-én a 38. hadsereg északnyugatról megkerülte, majd elfoglalta Bielsko-Bialát. Itt azonban az ellenség megállította. A német fasiszta csapatok védelemre rendezkedtek be az Olza folyó mentén. Mialatt a 38. hadsereg és az 1. gárdahadsereg Lengyelország déli körzeteiben nyomult elöre és a Moravská Ostrava-i irányban a csehszlovák határhoz közeledett, a balszárnyon müködö 18. hadsereg Csehszlovákia területén Ruzomberok irányában támadott. Ez a hadsereg is az ellenség heves ellenállásába ütközött, és február elsö felében mindössze 15 kilométernyit nyomult elöre. Különösen súlyos támadóharcokat vívott az 1. csehszlovák hadtest. Miután január 28-án felszabadította Popradot, a Vág folyó völgyében nyomult elöre a Ruzomberok felé vezetö úton. A németek kihasználva a Vág mellékfolyóit, mélyen lépcsözött védelmet készítettek elö. A legerösebb védöállásokat Liptovsky Sv. Mikulás körzetében rendezték be. Az ellenség jól megerödítette a Vág völgyét. A szülöföldjük felszabadításáért harcoló katonák azonban olyan nagy hévvel támadtak, hogy az ellenség képtelen volt megállítani öket. Február közepén a hadtest elérte Liptovsky Sv. Mikulást. Csapatainak nagy segítséget nyújtottak a partizánok. Nehéz idöjárási viszonyok között müködött a 4. Ukrán Front 8. légi hadserege, amelynek Zsdanov repülö altábornagy volt a parancsnoka. A Kárpátok térségében a légierö januárban 13, februárban pedig csak hat nap tudta támogatni a földi csapatokat, s ezalatt a front repülöeröi 6 ezer felszállást hajtottak végre. A január-februári támadás eredményeképpen a 4. Ukrán Front csapatai 175-225 kilométert nyomultak elöre Lengyelország és Csehszlovákia területén, s elérték a Visztula felsö folyását. Ennek során 2 ezer települést szabadítottak fel, köztük olyan fontos politikai, gazdasági központokat és vasúti csomópontokat, mint Kosice, Presov, Gorlice, Nowy Scez, Nowy Targ, Wieliczka, Spisská Nová Ves, Poprad, Bielsko-Biala. A hadmüvelet folyamán az ellenség halottakban és foglyokban mintegy 25 ezer embert vesztett. A szovjet csapatok több mint 600 löveget és aknavetöt, 25 harckocsit és rohamlöveget, 39 repülögépet, 33 különféle raktárt, 49 mozdonyt, 1650 vagont és sok más harci technikai eszközt és felszerelést zsákmányoltak. A 4. Ukrán Front magasabbegységei támadó tevékenységükkel jelentös ellenséges eröket kötöttek le, s megakadályozták, hogy az ellenség erröl az arcvonalszakaszról más irányokba dobjon át csapatokat. A 2. Ukrán Front támadási sávjában 1945 január-februárjában a következöképpen alakultak az események. A front jobbszárnycsapatai a 40., a 27., az 53. hadsereg, s a velük együtt harcoló 4. és 1. román hadsereg a január 12-én megindított támadásukkal áttörték az ellenségnek a Szlovák-Érchegység délkeleti lejtöin berendezett védelmét, és elörenyomultak nyugat felé. Január 15-én estig az áttörést szélességben 80, mélységben pedig 18 kilométerre növelték. További elönyomulásuk azonban egyre nagyobb nehézségekbe ütközött. Az ellenség a hegyekben minden közlekedésre alkalmas utat elökészített a védelemre, hatalmas, jól megerödített ellenállási csomópontokat létesített. A nehéz körülmények ellenére Zsmacsenko altábornagy 40. hadserege január 14-én elfoglalta Plesivec városát, január végén pedig Brezno körzetében elérte a Garam folyót. A 27. hadsereg, amelynek Trofimenko vezérezredes volt a parancsnoka, január 14-én felszabadította Lucenecet, majd tovább nyomult elöre Zvolen felé. Mivel az ellenség Budapest körzetében fokozta aktivitását, a front parancsnoksága kénytelen volt csapatait átcsoportosítani. Január 23-26-án, az új hadmüveletre való felkészülés céljából az 1. gárda lovas-gépesített csoportot és a 6. gárda-harckocsihadsereget a front tartalékába vonták ki. A 27. hadsereget Budapestre irányították. E hadsereg támadási sávjának átvétele után a 40. és az 53. hadsereg kénytelen volt egyes irányokra korlátozni harctevékenységét. A 40. hadsereg a Garam völgyében Banská Bystrica felé, valamint az országút és a vasút mentén Zvolen felé nyomult elöre. Managarov altábornagy, az 53. hadsereg parancsnoka csak a jobbszárnyon Banská Stiavnica irányában tudott csapásmérö csoportosítást létrehozni. E hadsereg csapatai, miután megtörték az ellenség ellenállását, február végén, a Szlovák-Érchegység nyugati lejtöin harcoltak. Még súlyosabb helyzet alakult ki a 2. Ukrán Front balszárnyán. Az ellenség, miután január közepén sikerült megállítania a szovjet csapatok elönyomulását, nagy gonddal újabb ellencsapást készített elö, hogy helyreállítsa védelmét a Garam folyó mentén. E feladat végrehajtására a fasiszta német hadvezetés a 6. SS-páncéloshadsereg 1. páncéloshadtestét és több gyalogoshadosztályt összpontosított. Február 18-án erös tüzérségi elökészítés után az ellenség támadásba ment át. A hídföt ebben az idöben az elözö harcokban jelentös veszteségeket elszenvedett 7. gárdahadsereg és a 4. gépesített hadtest védte. A hadosztályok állományának 60-70 százaléka hiányzott, a 4. gépesített hadtestnek pedig mindössze 20 harckocsija és rohamlövege volt. A szovjet katonák hösiesen küzdöttek a túlerejü ellenséggel. A hídfö védelméért folytatott harcokban különösen nagy bátorságról tett tanúságot Muharjamov, a 81. gárdahadosztály 235. gárda-lövészezredének komszomolista géppuskása. Muharjamov az ellenség rohamainak visszaverése során 42 hitleristát semmisített meg. A front parancsnoka ezt az irányt az 1. gárda lovas-gépesített csoportból egy lovashadtesttel, a saját tartalékából pedig egy lövészhadtesttel erösítette meg. Ezek az erök sem bizonyultak azonban elegendöknek ahhoz, hogy tartani tudják a hídföt. Február 23-án a szovjet egységek visszavonultak a Garam bal partjára, és ott beásták magukat. A 2. Ukrán Front Budapesten müködö csapatai február 13-án végleg megtisztították a várost az ellenségtöl. A 2. Ukrán Front 1945 január-februárjában vívott sikeres harcainak nagy szerepe volt a Budapesten bekerített csoportosítás felmentésének meghiúsításában, és Csehszlovákia felszabadításában. A front jobbszárnyán müködö csapatok a támadás során 40-100 kilométert nyomultak elöre csehszlovák földön, és több száz települést szabadítottak fel, köztük Roznava, Plesivec, Lucenec, Brezno városokat. Az ellenség csak hadifoglyokban több mint 127 ezer embert vesztett, ezenkívül 1690 löveget és aknavetöt, 295 harckocsit és rohamlöveget, 26 repülögépet. Ezt követöen március közepéig Csehszlovákia területén nagyobb támadó tevékenységre nem került sor. A 4. Ukrán Front a Moravská Ostrava-i, a 2. Ukrán Front pedig a bratislava-brnói támadó hadmüveletre készült. A frontokat feltöltötték emberrel és harci technikai eszközökkel. A támadás megindulásakor a 4. Ukrán Front létszáma 240 ezer fö volt, s 2900 löveg és aknavetö, 184 harckocsi és rohamlöveg, továbbá 416 repülögép állt rendelkezésére. A 2. Ukrán Front állományába 359 ezer fö, 7860 löveg és aknavetö, 365 harckocsi és rohamlöveg, valamint 637 repülögép tartozott. Az ellenségnek a frontok sávjában körülbelül 420 ezer katonája, 4000 lövege és aknavetöje, mintegy 200 harckocsija és rohamlövege s 250 repülögépe volt. A szovjet csapatok tehát tüzérségi eszközökben és aknavetökben két és félszeres, harckocsikban hatszoros, repülögépekben négyszeres túleröben voltak. Létszám tekintetében a fölényük elenyészö volt. A német fasiszta hadvezetés fontos intézkedéseket tett, hogy megszilárdítsa csapatai védelmét. Védelemre készítették elö azokat az erödítményeket, amelyeket a Csehszlovák Köztársaság 1933-1939ben Németország határán és az ország déli részében épített. Emellett természetes akadályokkal fedezett tábori típusú védöállásokat is építettek. A 4. Ukrán Front haditanácsa 1945. február 14-én felterjesztette a föhadiszállásnak a hadmüvelet tervét, s az február 17-én ezt jóvá is hagyta. A terv szerint elöször részleges hadmüveletet kellett végrehajtani a megindulási helyzet megjavítására, majd pedig egy 450 kilométer mély hadmüvelettel el kellett érni a Moldva folyót, és felszabadítani Prágát. A hadmüvelet elsö szakaszában a front csapatainak el kellett foglalniuk a Moravská Ostrava-i iparvidéket. A front fö eröfeszítéseit a jobbszárnyon a 38. hadsereg és az 1. gárdahadsereg sávjában összpontosította. E hadseregek azt a feladatot kapták, hogy törjék át az ellenség védelmét, és fejlesszék ki a támadást Olomouc-Prága irányában. Moravská Ostravát a 38. hadseregnek kellett elfoglalnia, a balszárnyon müködö 18. hadseregnek az volt a feladata, hogy elterelö támadó tevékenységgel elvonja az ellenség eröit a föirányból. A budapesti csoportosítás megsemmisítése után a 2. Ukrán Front azt a parancsot kapta, hogy föeröivel szabadítsa fel Bratislavát és Brnót, eröi egy részével pedig a 3. Ukrán Fronttal együttmüködve foglalja el Bécset, Ausztria fövárosát. Ezt követöen a front csapatainak a támadást Plzen irányában kellett kifejleszteniük. Malinovszkij marsall, a 2. Ukrán Front parancsnoka úgy határozott, hogy a föcsapást a 7. gárdahadsereg és az 53. hadsereg belsö szárnyaival a Bratislava-Malacky-Brno irányában méri. Az ellenség fövédöövének áttörése után ütközetbe vetették az 1 . gárda lovas-gépesített csoportot, hogy gyors ütemben fejlessze tovább a sikert, és akadályozza meg, hogy az ellenség megszállja a hadmüveleti mélységben a Nyitra, a Vág és a Morva folyók jobb partján elöre berendezett védelmi terepszakaszokat. A támadás megindulása elött a frontoknál hadsereg pártaktíva-értekezleteket tartottak, s ezeken a hadseregparancsnokok vagy a haditanács tagjai ismertették a kommunisták feladatait. Az ezredeknél pártés Komszomol-gyüléseket, valamint tömeggyüléseket tartottak. A küszöbönálló támadás feladatainak megbeszélése során a katonák kicserélték harci tapasztalataikat. A 70. gárdahadosztály 207. gárdalövészezredének gyülésén Osztapec örvezetö, a Bruszilov-féle áttörés részvevöje, hozzászólásában elmondotta, hogy most már másodszor harcol a Kárpátokban. "Az elsö világháborúban mondotta a 710-es magaslatig jutottunk, de visszafordultunk. Harminc évvel késöbb alkalmam nyílt másodszor is elfoglalni ezt a hegyet. De most már nem állunk meg, míg nem végzünk a hitlerista Németországgal." A beszélgetések során és az elöadásokban az agitátorok és az elöadók ismertették a Szovjetunió nemzetközi helyzetét, a szovjet hátország sikereit, a szabadságszeretö népek hösies harcát a náci Németország és az imperialista Japán ellen, valamint azokat a feladatokat, amelyek a Nagy Honvédö Háború utolsó szakaszában a Vörös Hadseregre hárultak. A 18. hadseregnél, ahol Brezsnyev volt a politikai osztály vezetöje, igen változatos formákat öltött és rendkívül céltudatos volt a pártpolitikai munka. A hadsereg katonái höstetteinek ismertetését különösen jól szervezték meg. 1945 januárjától áprilisig csak a 138. lövészhadosztály 650. lövészezredénél 76 röplapot adtak ki "Dicsöség a hösöknek!" címmel. Március 10-én, a föhadiszállás által megállapított idöpontban, a 4. Ukrán Front csapatai tüzérségi elökészítés után támadásba mentek át. Heves, szívós harcok bontakoztak ki. A hadmüvelet nyolcadik napjának végére a front föcsapásának irányában támadó két hadsereg csak 15 kilométeres szakaszon, s mindössze 6-12 kilométer mélyen ékelödött be az ellenség védelmébe, és eközben súlyos veszteségeket szenvedett. Az ellenség újabb eröket dobott át az áttörés szakaszára. A 4. Ukrán Front hadseregei kénytelenek voltak védelembe vonulni. A 4. Ukrán Front haditanácsa tekintettel a jobb szomszéd, az 1. Ukrán Front 60. hadserege Racibórz körzetében elért sikerére úgy határozott, hogy a fö eröfeszítést a 30. hadsereg jobbszárnyán fejti ki, és észak felöl indít támadást Moravská Ostrava ellen (13. sz. térkép). Átcsoportosítás után a front csapatai március 24-én újból megindították a támadást. Az elsö napon a 38. hadsereg elfoglalta a Moravská Ostrava elöterét északkelet felöl fedezö Zory városkát. Április elején a 38. hadsereg és az 1. gárdahadsereg 15-20 kilométernyire volt a várostól. A front jobbszárnyán támadó 18. hadsereg közben 70 kilométert tett meg. Az 1. csehszlovák hadtest elérte Zilina elöterét. Három hét alatt a 4. Ukrán Front csapatai harc árán 50-70 kilométernyit nyomultak elöre, és megjavították állásaikat. Kitüzött feladatukat mindamellett nem teljesítették. Ennek több oka volt. A front parancsnoksága, minthogy kevés ereje volt, nem biztosíthatta a föcsapás irányában a kellö sürüséget. Hátráltatta az elönyomulást a rossz idöjárás is, amely jelentösen korlátozta a légierö és a tüzérség harctevékenységét. Hibákat követtek el a támadás megszervezése folyamán is, amint erre a föhadiszállás március 17-i határozatában rámutatott. Emiatt Petrov hadseregtábornokot, a front parancsnokát, és Korzsenyevics altábornagy törzsfönököt felmentették tisztsége alól. Március 26-án Jeremenko hadseregtábornok vette át a front parancsnokságát, a törzs fönökévé pedig néhány nappal késöbb Szandalov vezérezredest nevezték ki. Április 3-án a föhadiszállás az új parancsnokjelentése alapján újból meghatározta a front feladatait. Ezzel egyidejüleg a csapatok jelentös utánpótlást kaptak emberben és harci technikai eszközökben egyaránt. A front állományába osztották be az 1. Ukrán Fronttól a 60. hadsereget, amelynek Kurocskin vezérezredes volt a parancsnoka. Ennek eredményeképpen a 200 kilométeres sávban müködö frontnak most már 265 ezer katonája, több mint 6 ezer lövege és aknavetöje, több mint 300 harckocsija és rohamlövege, valamint 435 harci repülögépe volt. A front csapatai az ellenséget emberben 2,6-szeresen, tüzérségben háromszorosan, repülögépekben pedig másfélszeresen múlták felül. Harckocsik tekintetében egyenlök voltak az erök. A föhadiszállás direktívája szerint a frontnak a két áttörö tüzérhadosztállyal és egy harckocsihadtesttel megerösített 60. és 38. hadsereg eröivel kellett csapást mérnie az ellenségre, azzal a feladattal, hogy foglalja el Opavát és Moravská Ostravát, majd Olomouc irányába fejlessze tovább a támadást a 2. Ukrán Front csapataival való találkozás céljából. E feladat végrehajtása azt eredményezte, hogy a szovjet csapatok elvágták az ellenség Szlovákiából és Morvaországból nyugat felé vezetö visszavonulási útjait. Április 15-én a 4. Ukrán Front Moravská Ostravától északnyugatra 12 kilométeres szakaszon áttörte az ellenség védelmét. A hitleristák a müszaki zárak szerteágazó hálózatára és a települések megerödített köépületeire támaszkodva elkeseredetten harcoltak. A szovjet csapatoknak a szó szoros értelmében át kellett rágniuk magukat az ellenség védelmén. Egy nap alatt mindössze kettö-hét kilométert haladtak elöre. A német fasiszta csapatok megpróbálták feltartóztatni a támadókat, és április 16-tól 19-ig három páncéloshadosztály eröivel több ellencsapást mértek. Az ellenség elkeseredett, szívós védelmével a szovjet katonák harci tudásukat és tapasztalatukat állították szembe. A gyalogság harcrendjébe különbözö ürméretü lövegeket vontak elöre közvetlen irányzású tüzelésre. Miután a tüzérség lerombolta a hitleristák támpontjait és lefogta tüzfészkeit, a szovjet csapatok lépésröl lépésre elörenyomultak. A 60. hadsereg megrohamozta az ellenség erödítményeit Opava elöterében, és április 22-én elfoglalta a várost. A 38. hadsereg és az 1. gárdahadsereg csapatai, a támadást kifejlesztve április 21-én megkezdték a harcot Moravská Ostrava elöterében. A 4. Ukrán Front parancsnoka, hogy az ellenséget mielöbb szétzúzza, április 24-én elhatározta : keskeny arcvonalszakaszokon összpontosított csapásokat mér a 60., a 38. hadsereg és az 1 . gárdahadsereg csapataival, ily módon széttagolja az ellenség csoportosítását, és nyugatról megkerülve elfoglalja Moravská Ostravát. Ez az elhatározás lehetövé tette, hogy a szovjet csapatok megkíméljék a baráti Csehszlovákia fontos iparvidékét. A Vörös Hadseregnek nagy felszabadító küldetése teljesítése közben arra kellett törekednie, hogy épségben juttassa vissza a csehszlovák népnek bányáit, kohóit, martinkemencéit, gyárait, hogy a hosszú náci zsarnokság alatt tönkrement ország minél elöbb lábra állhasson. Április 24-én és 25-én a front csapatai felkészültek az ellenséges erödítmények elleni végsö rohamra. Hangsúlyoznunk kell, hogy a szovjet hadvezetésnek igen nagy segítséget nyújtottak Csehszlovákia partizánjai és lakossága. A támadás elökészítésében óriási szerepe volt az 1. csehszlovák hadtest tisztjeinek. Az ö adataik alapján vezették rá a 38. hadsereg törzsének és magasabbegységeinek térképeire a környezö terepnek megfelelöen gondosan álcázott ellenállási csomópontokat. A partizánok segítségével a front felderítö szervei pontosan megállapították a német erödítmények legsebezhetöbb pontjait, s ez jelentösen megkönnyítette leküzdésüket. Április 26-án a front csapatai újból megindították a támadást. A 38. hadsereg Lorytól délnyugatra áttörte a németek védelmét, és a nap végéig hat kilométert nyomult elöre. A 60. hadsereg és az 1. gárdahadsereg egyes szakaszokon 1,5 kilométer mélyen beékelödött az ellenség védelmébe. A 18. hadsereg Zilina városhoz közeledett. A front támadó csapatai lassan, de feltartóztathatatlanul nyomultak elöre Moravská Ostrava felé. Az ellenség súlyos veszteségeket szenvedett, és a bekerítéstöl tartva megkezdte a visszavonulást. Április 30-án a 38. hadsereg és az 1. gárdahadsereg harcosai végleg megtörték a német csapatok ellenállását, és elfoglalták a várost. A Moravská Ostraváért vívott harcokban vitézül küzdöttek az 1. önálló csehszlovák harckocsidandár katonái. Közülük határtalan bátorságról tett tanúságot Vajda alhadnagy. Az egyik éjszakai rohamnál harckocsiszázadával bátran betört az ellenség állásaiba, és ott megsemmisített három harckocsit, két rohamlöveget, három légvédelmi ágyút, öt géppuskát, továbbá több hadianyaggal megrakott gépkocsit és szekeret. Példás bátorságáért és önfeláldozásáért Vajda alhadnagyot a Szovjetunió Legfelsö Tanácsának elnöksége a Szovjetunió Höse megtisztelö címmel tüntette ki. A 18. hadsereg jobbszárny-magasabbegységei elfoglalták Kysucké Nové Mestót. Az 1. csehszlovák hadtest egységei Klapálek tábornok parancsnoksága alatt felszabadították Gilina ipari központot és vasúti csomópontot. A front hadmüveleteiben tevékenyen részt vett a 8. légi hadsereg. A repülök pusztították az ellenség élöerejét, tüzfegyvereit és technikai eszközeit, s a Moravská Ostravától északnyugatra és délnyugatra esö körzetekben rombolták ellenállási csomópontjait. Ezekben a harcokban estek át a tüzkeresztségen az 1. csehszlovák repülöhadosztály pilótái. A népnek ezek az igaz fiai az ellenség elleni kíméletlen harcban halhatatlan höstetteket hajtottak végre. Május 1. és 4. között a front csapatai folytatták a harcot, hogy teljesen felszabadítsák a Moravská Ostrava-i iparvidéket és találkozzanak a 2. Ukrán Front támadó csapataival. Május 5-re a 60. hadsereg elérte Sternberk elöterét. A 38. hadsereg a Hranice felé vezetö úton nyomult elöre és Fulnektöl délkeletre harcolt, az 1. gárdahadsereg elérte Frenstát körzetét, a 18. hadsereg pedig a Roznov Vsetin, Vizavice vonalat. Ezen a terepszakaszon be is fejezödött a Moravská Ostrava-i hadmüvelet. A továbbiakban a 4. Ukrán Front a prágai hadmüveletben vett részt. A 4. Ukrán Fronttól délre, Bratislava-Brno irányában nagyarányú támadást bontakoztattak ki a 2. Ukrán F ront csapatai. Petrusevszkij altábornagy 46. hadseregének a bécsi irányban folytatott sikeres tevékenysége kedvezö feltételeket teremtett ahhoz, hogy a frontnak mindazok a csapatai, amelyek addigra elérték a Garam folyót, támadásba menjenek át. Március 25-én rövid, de erös tüzérségi elökészítés után a lövész-magasabbegységek megkezdték az átkelést a Garamon. A gondosan és rejtetten elökészített támadás meglepetésszerüen érte az ellenséget. Ez lehetövé tette, hogy a hadseregek föeröi az egész sávban már az elsö napon átkeljenek a Garamon, és hídföt verjenek a folyó jobb partján. A hitleristák harckocsik bevetésével ellenlökéseket hajtottak végre. A front hadseregei ennek ellenére fokozták az elönyomulás ütemét. Március 26-án ütközetbe vetették az 1. gárda lovas-gépesített csoportot Plijev altábornagy parancsnoksága alatt. A gárdisták, miután áttörték a védelem harcászati mélységét, behatoltak az ellenség védelmének hadmüveleti mélységébe. A lovasok tevékenységét a lendület és a bátorságjellemezte. Március 28-ra az áttörés szélességét 135, mélységét pedig 40 kilométerrenövelték. Az összfegyvernemi hadseregek napi 16-20 kilométert nyomultak elöre. A támadás két napja alatt a front csapatai több mint 200 települést szabadítottak fel. Csehszlovákia népei úgy fogadták a Vörös Hadsereget, mint felszabadítójukat. Pronyin altábornagy, a 4. Ukrán Front politikai csoportfönöke jelentette a Vörös Hadsereg Politikai Föcsoportfönökségének, hogy a lakosság kenyérrel és sóval fogadja a szovjet csapatokat, otthonába hívja és testvérként megvendégeli a katonákat és tiszteket. A német fasiszta hadvezetés megpróbálta, hogy a Nyitra folyó mentén elöre berendezett terepszakaszon megszervezze a védelmet. Ebböl a célból a tartalékból két hadosztályt (köztük a "Feldherrnhalle" páncéloshadosztályt) vonultatott fel az áttörés sávjában. A folyó összes hídját felrobbantották. Az 1. gárda lovas-gépesített csoport és a 7. gárdahadsereg lendületes tevékenysége azonban meghiúsította az ellenség terveit. A Gorjunov repülö vezérezredes parancsnoksága alatt álló 5. légi hadsereg repülöinek támogatásával a lövészés lovashadosztályok rejtve elönyomultak a védelem gyengén fedezett szakaszaihoz, s harckocsitüz oltalma alatt szükségeszközökön és gázolva átkeltek a Nyitrán. Március 28-án a csapatok Nové Zámkytól északra nagy hídföt vettek birtokba a folyó jobb partján, és erös elörevetett osztagokat küldtek az ellenség hátába. A németek sürgösen megkezdték a visszavonulást nyugat felé. Nem járt sikerrel a német fasiszta hadvezetésnek az a kísérlete sem, hogy a 2. Ukrán Front csapatainak elönyomulását a helyenként 220 méter széles és négy méter mély Vág folyó mentén állítsa meg. Az 1. gárda lovas-gépesített csoport március 30-án éjjel sikeresen átkelt a folyón, és beékelödött az ellenség védelmébe. A 7. gárdahadsereg és az 53. hadsereg csapatai, az ellenséget üldözve elérték a folyót, és szintén átkeltek rajta. A nehéz hegyi terepen müködö 40. hadsereg elfoglalta Banská Bystricát, és tovább támadt Trencin felé. Április 1-én estére a 7. gárdahadsereg 25. lövészhadteste elérte Bratislava keleti szegélyét. A felderítök és a csehszlovák partizánok adataiból megállapították, hogy a várost jól elökészítették a védelemre, és hogy nagy létszámú helyörség tartózkodik benne. Sumilov vezérezredes, a 7. gárdahadsereg parancsnoka, az ellenség mielöbbi szétzúzására törekedve úgy határozott, hogy a várost délkeletröl és északkeletröl átkarolja, különbözö irányokból egyidejüleg csapást mér az ellenségre. A város elleni támadásra a 46. hadseregböl átadott 23. gárda-lövészhadtestet is bevetették. A csapatok tevékenységét a Dunai Katonai Flottilla támogatta. Április 2-án a 7. gárdahadsereg elörevetett egységei harcba léptek a város keleti és északi peremén. Eközben a 7. gárdahadsereg jobbszárny-magasabbegységei északnyugatról megkerülték és átkarolták az ellenség csapatait. A németek, a teljes bekerítéstöl és a vereségtöl tartva, április 4-én este kénytelenek voltak visszavonulni. Szlovákia fövárosa, Bratislava felszabadult. A tereken népes gyüléseket rendeztek a Vörös Hadsereg tiszteletére. A front csapatai a sikerektöl fellelkesülve lendületesen nyomultak elöre nyugat felé. A front föeröi azt a feladatot kapták, hogy foglalják el Csehszlovákia második legnagyobb és legfontosabb városát, Brnót. A város elöterében az ellenség észrevehetöen fokozta ellenállását. Más arcvonalszakaszokról ide dobtak át két páncéloshadosztályt, egy gépesített és egy SS-lovashadosztályt, két gyalogoshadosztályt és más egységeket. A német légierö is fokozta tevékenységét. Április 7-re a 2. Ukrán Front arcvonalának középsö szakaszán müködö csapatok elérték a Morva folyót, átkeltek rajta, és több hídföt vettek birtokba a jobb parton. A heves harcokban tömeges hösiességet tanúsítottak a 81. gárda-lövészhadosztály katonái és tisztjei. Ez a hadosztály a 7. gárdahadseregböl az elsök között kelt át menetböl a Morván, és vetette meg a lábát a túlsó parton. A 238. gárdalövészezred 1. zászlóaljából, amelynek elsöként kellett leküzdenie a folyót, kitartásával, bátorságával és azzal a képességével, hogy kevés vérveszteséggel hajtson végre harcfeladatokat, különösen kitünt Scserbinin gárda-szakaszvezetö. A harcosok maroknyi csoportjával elsöként kelt át a Morván, visszavetette a többszörös eröfölényben levö ellenséget, és biztosította a zászlóalj átkelését. Az 1. gárda lovas-gépesített csoport Breclav körzetében a "Feldherrnhalle" páncéloshadosztály ellenlökéseket végrehajtó egységeivel harcolt. A 7. gárdahadsereg, a jobb szomszéd 46. hadseregnek a sikereit kihasználva, mind a négy lövészhadtestével a Morva jobb partján folytatott tevékenységet. Április 12-én Hodonín körzetében elérte a folyót az 53. hadsereg is. A front csapatai, miután az ellenség erös védelmét széles arcvonalon áttörték, megkezdték az elönyomulást Brno felé. A front parancsnoka úgy határozott, hogy a várost gyorscsapatokkal két oldalról megkerüli, és egyidejüleg összfegyvernemi magasabbegységgel frontális csapást mér rá. Az 53. hadseregnek április 23-án reggel Brnótól délkeletre át kellett törnie az ellenség védelmét, biztosítania kellett a 6. gárda-harckocsihadsereg ütközetbe vetését (ez a hadsereg április 17-én került vissza a front állományába), majd kelet felöl csapást kellett mérnie a városra. A 6. gárda-harckocsihadsereg északkelet felöl átkarolta Brnót. Az 53. hadsereg állományába tartozó egyik lövészhadtesttel megerösített 1. gárda lovas-gépesített csoport délkelet felöl kerülte meg a várost. Az átcsoportosítás után, április 23-án az 53. hadsereg az 1. gárda lovas-gépesített csoporttal együttmüködve a tüzérség és az 5. légi hadsereg támogatásával megindította a támadást. Az ellenség a kedvezö és jól berendezett terepszakaszon szívósan védekezett. Éjjel-nappal dúlt a harc. Április 25-én a front csapatai elérték a város peremét, és megkezdték az utcai harcokat. Brno április 26-án felszabadult. A csapatok gazdag zsákmányt ejtettek. A Brno felszabadításáért vívott harcokban különösen kitünt Zseltov alhadnagy, az 1. gárda lovasgépesített csoport rohamlöveg-parancsnoka és Jamaletgyinov törzsörmester, a 7. gépesített hadtest 41 . gárda-harckocsidandárának egyik harckocsiparancsnoka. Zseltov komszomolista a harcban két páncélozott csapatszállító jármüvet, két páncéltörö löveget és több mint húsz katonát és tisztet semmisített meg. A harcfeladat példás teljesítéséért az 1. gárda lovas-gépesített csoport politikai osztálya április 25-én Zseltovot a Komszomol Központi Bizottságának díszoklevelével tüntette ki. Jamaletgyinov egyenlötlen harcban négy óra alatt öt harckocsit, nyolc löveget, három páncélozott csapatszállító jármüvet és mintegy harminc katonát és tisztet tett harcképtelenné. Határozott és bátor tevékenységével biztosította a dandár harcfeladatának végrehajtását. A 4. és a 2. Ukrán Front tehát teljesen felszabadította Szlovákiát és Morvaország jelentös részét, és harcolva mintegy 200 kilométert nyomult elöre. A támadás során a szovjet csapatok megtisztították a hitleristáktól Csehszlovákia ipari és közigazgatási központjait: Moravská Ostravát, Bratislavát és Brnót, valamint más városokat. E körzetek elvesztésével az ellenség a legnagyobb hadiipari üzemektöl, valamint fontos szénés kohászati bázistól esett el. A 4. és a 2. Ukrán Front 1945 március-áprilisában a támadás során szorosan együttmüködött. A német hadsereg nagy eröinek lekötésével elömozdították a berlini hadmüvelet sikeres befejezését és Németország fegyverletételét. E frontok magasabbegységei kedvezö hadmüveleti helyzetet foglaltak el ahhoz, hogy keletröl és délröl csapást mérjenek a Csehszlovákia nyugati körzeteibe visszavonult német csapatok nagy csoportosítására. Közben az 1. Ukrán Front balszárnyával elérte a Szudéták elöhegyeit és Torgau körzetében kijutott az Elbáig. Ezzel kedvezö feltételeket teremtett ahhoz, hogy csapataik továbbfejlesszék a támadást a prágai irányban, és teljesen felszabadítsák a Csehszlovák Köztársaságot. 3. A csehek és szlovákok nemzeti frontjának megalakulása. A prágai felkelés Amint közeledett a náci Németország összeomlása, egyre inkább elötérbe került Csehszlovákia háború utáni berendezésének kérdése. A kommunisták a megszállók elleni tömegharc fejlesztése céljából arra törekedtek, hogy az ország összes antifasiszta eröit egységes nemzeti frontban egyesítsék. Abból indultak ki, hogy a felszabadult Csehszlovákiát teljesen új, demokratikus alapokra kell építeni. A kommunista párt követeléseit fejtegetve Klement Gottwald "Nemzeti ellenállási mozgalmunk politikai irányításának néhány kérdéséröl" címü cikkében ezt írta : "A politikai átcsoportosulás folyamata még nem ért véget. Ennek ellenére teljes biztonsággal állapíthatjuk meg ennek az átcsoportosulásnak az irányvonalát, s ebböl levonhatjuk a szükséges következtetéseket. Az egyik következtetés az, hogy népünk a felszabadított köztársaságban nem fogja eltürni, hogy a hatalomhoz visszatérjen a finánctöke, az ipari és mezögazdasági nagytöke szük rétege, amely valaha uralkodott a köztársaságban, és amely az egész vonalon kudarcot vallott. Társadalmi szemszögböl tekintve, világos, hogy csak a munkások, parasztok, kisiparosok és értelmiségiek tömbje, egyszerüen: a városok és falvak dolgozó népének tömbje lehet a felszabadított köztársaságban a kormányhatalom hordozója." A gyökeres demokratikus átalakulás programjában a kommunista párt 1945-ben még nem tüzte ki közvetlen feladatául a proletárdiktatúrára való áttérést és a szocialista állam létrehozását. Figyelembe vette, hogy a dolgozók egy része, bár nem kívánta vissza a háború elötti kapitalista viszonyokat, még nem ébredt tudatára annak, hogy az adott viszonyok között a szocializmus az egyetlen biztosítéka az ország demokratikus fejlödésének és nemzeti függetlenségének. A dolgozók nagy tömegeinek saját harci tapasztalataik alapján kellett meggyözödniük, hogy a demokratikus forradalomról át kell térni a szocialista forradalomra. Más álláspontot foglalt el a londoni emigráns kormány, amely a csehszlovák burzsoáziának a csehszlovákiai német uralom likvidálásában érdekelt részét képviselte. Benes és hívei az angol-amerikai blokk gyözelmére számítottak, és abban reménykedtek, hogy segítségével uralomra juthatnak, és a háború utáni Csehszlovákiában helyreállíthatják a München elötti állapotokat. Ezért arra törekedtek, hogy mindenáron megóvják a hozzájuk hü eröket, és Németország összeomlása pillanatában helyreállíthassák az országban a polgári köztársaságot. A körülmények azonban nem kedveztek e reakciós tervek megvalósításának. München tanulságai és a fasiszta német megszállás nehéz évei, amelyek a cseh és a szlovák nép létét fenyegették, mélyreható változásokat idéztek elö a népesség széles rétegeinek tudatában. A háború nemcsak a népeket tette nehéz próbára, hanem az összes politikai pártokat és társadalmi csoportokat is. Végleg leleplezödött a nagyburzsoázia, leleplezödtek a fasisztabarát és fasiszta pártok, amelyek nyíltan együttmüködtek a megszállókkal. Csorba esett a burzsoázia ama részének tekintélyén is, amelyet a londoni emigráns kormány képviselt. Az ellenállási mozgalomban közvetlenül részt vevö dolgozó tömegek egyre jobban felismerték osztályérdekeiket. S arra az életbevágó kérdésre, hogy milyen legyen Csehszlovákia, a nép a náci rabságból való kiszabadulása után tettekkel válaszolt. A Ceskoslovenské listy címü lap 1945. január végén ezt írta: "A felszabadított keleti körzetekböl érkezö hírek arról tanúskodnak, hogy népünk rendkívül nagy kezdeményezökészséggel és óriási lelkesedéssel veszi kezébe a hatalmat. Amint orosz testvéreink felszabadítanak egy települést, nyomban összehívják a választók gyülését, s megválasztják a nemzeti bizottságot . . . A nemzeti bizottságba olyanokat választanak be, akik tevékenyen harcoltak a nemzeti szabadságért, akik becsületes és odaadó szlovákok. A nemzeti bizottságok tagjai között rendszerint találunk tanítókat is, papokat is, általában minden népréteg képviselöit . . . A választók gyülésein és a körzeti konferenciákon bizakodó a hangulat. Medzilaborcéban az egyik küldött kijelentette: "Mi, Medzilaborce népe, magunk vesszük kezünkbe az igazgatást, mellözve mindenféle politikai nevelöt és ügyvédet : felnöttek vagyunk, s magunk is megbirkózunk ezzel." S valóban: a nemzeti bizottságok amelyek még az illegalitás idöszakában az ellenállási mozgalom tömegszervezeteiként alakultak meg -, amint a Vörös Hadsereg Csehszlovákia egy-egy körzetét felszabadította a német fasiszta megszállás alól, nyomban a nép szuverén hatalmi szerveivé váltak. A tömegek teljes bizalmát élvezö és akaratukat kifejezö nemzeti bizottságok minden erejükkel azon voltak, hogy segítsék az arcvonalat. Szervezték a közlekedési utak helyreállítását, az 1. csehszlovák hadtest magasabbegységeinek emberutánpótlását. A nemzeti bizottságok és az üzemi bizottságok kezükbe vették az árulók tulajdonában volt vállalatok igazgatását, falun pedig hozzáláttak a földosztáshoz. Megindultak az elökészületek az egységes tömegszervezetek, különösen a szakszervezeti, ifjúsági és paraszti tömegszervezetek megalakítására. Létrejött a Nemzeti Front elökészítö bizottsága is. Az összes társadalmi-politikai átalakulás szervezöje a kommunista párt volt. 1945. február derekán Kosicén összeült a Szlovák Kommunista Párt konferenciája, s ez meghatározta a kommunisták fö feladatait. Kosicén újból megkezdte tevékenységét a Szlovák Nemzeti Tanács, s olyan rendeleteket adott ki, amelyek elösegítették a szlovákiai haladó erök pozícióinak megszilárdítását. Ezek közé tartoztak az árulók földjének elkobzásáról, a Tiso-féle hadsereg, csendörség és rendörség feloszlatásáról, a nemzeti bizottságok tevékenységéröl szóló rendelet. Márciusban Lietavac és Sefranek szerkesztésében megjelent a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának legális központi lapja, a Pravda. A Csehszlovák Kommunista Párt az antifasiszta erök egyesítése érdekében kész volt megegyezni a nemzeti burzsoáziával, amely nem kompromittálta magát a megszállókkal való nyílt együttmüködéssel, és hozzájárult a háború utáni Csehszlovákia állami és társadalmi rendszerének demokratizálásához. A kommunistáknak az ország objektív osztályeröviszonyait tükrözö eme törekvése azonban hosszú ideig az emigráns burzsoázia ellenállásába ütközött. Benes kormánya még mindig arra számított, hogy ha nem is az egész országot, de legalább Csehországot angol-amerikai csapatok szabadítják majd fel, s lehetösége nyílik a demokratikus mozgalom elfojtására. A burzsoá politikusoknak ezek a reményei azonban nem teljesültek, mivel a Vörös Hadsereg sikeresen nyomult elöre nyugat felé. Benesnek és követöinek látniuk kellett, hogy a kommunista párt vezette munkásosztály lett Csehszlovákia legbefolyásosabb és legdöntöbb politikai ereje. Az országban kialakult reális helyzet arra kényszerítette Benest, hogy Csehszlovákia háború utáni berendezéséröl tárgyalásokba bocsátkozzék a kommunista párt vezetöségével. Az elözetes megbeszélések során a kommunisták ígéretet kaptak Benestöl, hogy az új kormányt az ellenállási mozgalomban részt vett demokratikus pártok és csoportok képviselöiböl alakítja meg. 1945. március közepén Benes vezetésével Londonból Moszkvába utazott a cseh politikusok egy csoportja, hogy ott a Csehszlovák Kommunista Párt és a Szlovák Nemzeti Tanács képviselöivel tárgyalásokat folytasson az új kormány összetételéröl és programjáról. A Londonból Moszkvába érkezett küldöttség tagjai között voltak a Nemzeti Szocialista Párt, a néppárt (katolikus párt) és a szociáldemokrata párt képviselöi. A tárgyalásokon részt vettek olyan kommunisták is, akik a háború idején londoni emigrációban éltek. A tárgyalások 1945. március 19-én kezdödtek a csehszlovák követség épületében. A részvevök egyhangú beleegyezésével a tárgyalásokon Klement Gottwald, a Csehszlovák Kommunista Párt vezetöje elnökölt. A tárgyalások elején a kommunisták megvitatásra elöterjesztették azt a javaslatot, hogy az ország összes antifasiszta eröire támaszkodva alakítsák meg a csehek és szlovákok Nemzeti Frontját, amely a városokban és falvakban gyakorlatilag már létre is jött. Ez a javaslat általános helyeslésre talált. A Nemzeti Front elnökévé egyhangúlag Klement Gottwaldot választották meg. Ezt követöen néhány napon át megvitatták a Nemzeti Front kormányának programját. Az egész vitához a kommunisták részletesen kidolgozott terve szolgált alapul. Kiderült, hogy sem a szociáldemokratáknak, sem a nemzeti szocialistáknak, sem a néppárt képviselöinek semmiféle tervük sincs a Nemzeti Front kormányának programját illetöen. S ez nem is csoda. A München elötti állapotok helyreállításának programja, az országban kialakult helyzetre való tekintettel, a politikai öngyilkossággal lett volna egyértelmü. A burzsoá emigránsok kénytelenek voltak Londonban éveken át a legaprólékosabban kidolgozott terveiket irattárba süllyeszteni. A burzsoázia képviselöi engedményekre kényszerültek, mert csak így örizhették meg legalább bizonyos fokig politikai és gazdasági pozícióikat. Hosszas és olykor elég éles viták után a tárgyalások részvevöi jelentéktelen módosításokkal elfogadták a kommunisták tervét. "A burzsoá tárgyaló fél állapítja meg helyesen a CSKP története -, amelynek lepleznie kellett népellenes szándékait, eredetileg el akart kerülni bármilyen elvi vitát, s azt remélte, hogy az egész tárgyalást a kormány összetételének kérdéseire és a miniszteri tárcákért folyó rossz emlékü harcokra korlátozhatja. A CSKP képviselöi azonban meggátolták e mesterkedést, és kivívták, hogy a tárgyalások súlypontja a kormányban való együttmüködés kötelezö programalapjának kidolgozásán legyen." Miután elfogadták a Nemzeti Front kormányának programját, a tárgyalás részvevöi áttértek az új kormány szervezeti felépítésének és személyi összetételének megvitatására. Ebben a kérdésben rendkívül heves viták folytak. A burzsoázia képviselöi olyan pozíciókat szerettek volna biztosítani maguknak a kormányban, hogy a program megvalósítása lehetetlenné váljon. De itt is kudarcot vallottak. A kommunisták javaslatait lényegesebb módosítások nélkül elfogadták. A Nemzeti Front kormányát paritásos alapon alakították meg: az ország valamennyi antifasiszta pártjának három-három képviselöje került a kormányba. A kormány elnökévé Klement Gottwald javaslatára Zdenék Fierlingert, Csehszlovákia szovjetunióbeli nagykövetét választották meg. Fierlinger baloldali szociáldemokrata volt, tapasztalt antifasiszta, lelkes hazafi és szabadságharcos, tekintélyes politikus, a szocializmus eszméinek öszinte híve. A kormány elnökének helyetteseivé a Nemzeti Frontba tartozó pártok vezetöit nevezték ki: a Csehszlovák Kommunista Párt részéröl Klement Gottwaldot, a Szlovák Kommunista Párt részéröl Sirokyt, a Nemzeti Szocialista Párt részéröl Davidot, a Csehszlovák Néppárt részéröl Srámeket és a Szlovák Demokrata Párt részéröl Ursínyt. A miniszteri tárcákat arányosan osztották el. A kommunisták kapták meg az olyan kulcsminisztériumokat, amelyeknek a további fejlödés szempontjából döntö jelentöségük volt, nevezetesen : a belügyminisztériumot, a földmüvelésügyi minisztériumot és a tájékoztatásügyi minisztériumot. A Nemzeti F ront pártjainak képviselöin kívül bekerültek a kormányba olyan neves pártonkívüli politikusok is, mint Zdenék Nejedly professzor, Ludvík Svoboda tábornok és mások. Miután megegyeztek a Nemzeti Front kormányának összetételében, ünnepélyes keretek között sor került a kormányprogram aláírására. A pártok képviselöi ünnepélyesen megfogadták, hogy elismerik és végrehajtják ezt a programot. Úgy határoztak, hogy az új kormány összetételét és programját Kosicén, az új népi demokratikus Csehszlovák Köztársaság elnökének és kormányának ideiglenes székhelyén hozzák nyilvánosságra. A Nemzeti Front kormányának összetétele tükrözte azokat a változásokat, amelyek az osztályeröviszonyo

kban a München elötti köztársasághoz viszonyítva végbementek. A burzsoá kormányt olyan kormány váltotta fel, amelyben döntö szava volt a munkásosztálynak. A kommunisták vezetö szerepét a kormányban nem miniszteri tárcái száma határozta meg. A kommunisták ereje a nép érdekeinek megfelelö politikájukban rejlett. A kormányba bekerült burzsoá politikusok gyengeségének oka az volt, hogy olyan társadalmi rétegeket képviseltek, amelynek érdekei ellentmondtak a tömegek követeléseinek. A burzsoázia ezért leplezni igyekezett igazi céljait. Arra számított, hogy kedvezö pillanatban viszszaszerezheti majd elvesztett pozícióit. Az objektív feltételek azonban nem kedveztek a csehszlovák reakció terveinek. A belsö állami és politikai problémák megvitatásával egyidejüleg a csehszlovák politikusok tárgyalásokat folytattak Moszkvában a szovjet kormánnyal. E tárgyalások során Csehszlovákiának a német megszállók uralma alól való felszabadításával és a felszabadított területek demokratikus hatalmi szerveinek létrehozásával kapcsolatos kérdéseket vizsgálták meg. A szovjet kormány vállalta a Szovjetunió területén alakult csehszlovák katonai egységek szervezésének és ellátásának költségeit, és felajánlotta, hogy ellenszolgáltatás nélkül Csehszlovákia rendelkezésére bocsát tíz hadosztály felszereléséhez szükséges fegyverzetet és hadianyagot. A szovjet kormány kötelezettséget vállalt arra is, hogy a kölcsönös segítség keretében jelentös tételeket szállít Csehszlovákiának különféle árukból és élelmiszerböl. Megvitatták Kárpát-Ukrajna kérdését is. Benes elvben nem ellenezte Kárpát-Ukrajnának SzovjetUkrajnához való csatolását. Mindamellett azt javasolta, hogy e kérdés megoldását halasszák késöbbre. Mivel a Szovjetunió kormánya a szovjet-csehszlovák viszony megszilárdítására törekedett, beleegyezett, hogy ezt a kérdést a háború után tüzzék majd napirendre. A csehszlovák politikusok kétheti moszkvai tartózkodás után 1945. március 31-én hazatértek. Április 4-én Kosicén Benes elnök hivatalosan elfogadta Srámek emigráns kormányának lemondását. Másnap, április 5-én, a Szlovák Nemzeti Tanács történelmi jelentöségü ülésén a Szlovák Nemzeti Tanács volt akkor a köztársaság egyetlen törvényhozó szerve a Nemzeti Front kormánya kifejtette programját. Ez a "kosicei" néven ismeretes program a csehszlovák népi demokratikus forradalom programja lett, és a nemzeti felszabadító harcra vonatkozó kommunista elgondolás teljes diadalát jelentette. A kormány azzal a felhívással fordult az ország lakosságához, hogy indítson általános partizánháborút a megszállók ellen, és minden lehetö módon segítse a Vörös Hadsereget. A program elöirányozta, hogy a csehszlovák fegyveres eröket a Vörös Hadsereg mintájára szervezik meg. Az új hadsereg magva az 1. csehszlovák hadtest lett, amely dicsö harci utat járt már meg. A program az ország politikai rendszerének gyökeres demokratizálását írta elö. Az egész államhatalom alapjává a népnek felelös, választott nemzeti bizottságokat tették. Betiltották a fasiszta és fasisztabarát pártokat. A program leszögezte, hogy a megszállók aktív segítöit bíróság elé kell állítani és igazságosan meg kell büntetni. Gazdasági téren a program a hitleristák és az árulók vállalatainak és földbirtokainak elkobzását, széles körü agrárreformot, a bankok és a hitelrendszer általános állami irányítását irányozta elö. Ezek az intézkedések a német imperializmus szekerét toló monopolista nagytöke ellen irányultak. Nagy jelentösége volt a nemzeti kérdés megoldásának. A kommunistáknak heves harcot kellett vívniuk az "egységes csehszlovák nemzet" nacionalista elméletének hirdetöivel. Ez az elmélet igazolni próbálta a szlovák nemzet jogfosztottságát a háború elötti Csehszlovákiában. Kopecky, a Csehszlovák Kommunista Párt moszkvai vezetöségének egyik tagja erre visszaemlékezve így ír: "Elég nehéz volt a londoni csehszlovák burzsoá politikusokat meggyözni arról, hogy el kell ismerni a szlovákok önálló nemzeti létét. Nehéz volt például Benes elnököt rábírni ennek elismerésére: makacsul ragaszkodott ahhoz a tarthatatlan nézetéhez, amely szerint a szlovákok nem alkotnak nemzetet . . ." A csehszlovákiai német kisebbséget illetöen úgy döntöttek, hogy azokat a németeket, akik részesei voltak a cseh és a szlovák nép ellen elkövetett büncselekményeknek, megfosztják csehszlovák állampolgárságuktól, és kiutasítják az országból. Automatikusan megtarthatták állampolgárságukat azok a német nemzetiségü személyek, akik tevékenyen részt vettek a fasizmus elleni harcban. A kosicei program meghatározta a csehszlovák külpolitika új elveit, mégpedig a háború idején e tekintetében szerzett tapasztalatok alapján. "A cseh és a szlovák népnek a Szovjetunió iránt érzett végtelen hálája kifejezéseképpen olvasható a programban a kormány mindig a csehszlovák külpolitika vezérelvének fogja tekinteni a legszorosabb szövetséget a gyözelmes keleti szláv nagyhatalommal. Az 1943. december 12-én kötött csehszlovák-szovjet kölcsönös segélynyújtási, barátsági és a háború utáni együttmüködési szerzödés fogja a jövöben meghatározni államunk külpolitikai állásfoglalását." A program elöirányozta azt is, hogy baráti kapcsolatokat létesítsenek más szláv államokkal és szorosan együttmüködnek valamennyi országgal. A kosicei program meghatározta a nemzeti demokratikus forradalom feladatait, és egyben kijelölte további fejlödésének útjait. A csehszlovák burzsoázia politikai és gazdasági pozícióit aláásó kosicei program széles körü demokratikus jogokat biztosított a dolgozóknak, és ezzel megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy az általános demokratikus forradalom szocialista forradalomba nöjön át. A moszkvai tárgyalások egyik részvevöje, Lastoviska, a spanyolországi nemzetközi brigád harcosa és a londoni csehszlovák kommunista vezetöség tagja a tárgyalásokról és a kormányprogram elfogadásáról ezt írta : "Nagy diadala volt ez a Csehszlovák Kommunista Pártnak, mert a program a Csehszlovák Köztársaság politikai rendszerének olyan politikai átalakítását, a gazdasági élet, a belés külpolitika olyan változásait hirdette meg, amelyek rendkívül kedvezö feltételeket teremtettek a dolgozó nép hatalmának megszilárdításához és akaratának végrehajtásához . . . A CSKP politikáját a dolgozó nép bölcsességébe és helyes ítéletébe vetett rendíthetetlen hit hatotta át, az a meggyözödés, hogy a nép, amint lehetösége nyílik rá, hogy szabadon döntsön, a kommunista párt által kijelölt politika mellett foglal majd állást." A kosicei kormányprogram elfogadása minöségi ugrást jelentett a csehszlovák ellenállási mozgalom politikai fejlödésében, s az elérte csúcspontját. A forradalmi folyamat sikeresen továbbfejlödött. Ennek a folyamatnak a jellegét behatóan megvizsgálták 1945. április 8-án a szlovák kommunisták kosicei konferenciáján. A szlovák kommunisták konferenciájának napjaiban a párt aktivistái képviseleti tanácskozásra ültek össze, s megalakították a CSKP új, ideiglenes Központi Bizottságát. Nem sokkal ezután a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága felhívással fordult a néphez, valamennyi munkáshoz, paraszthoz, kisiparoshoz, dolgozó értelmiségihez. A CSKP Központi Bizottsága e felhívásban megvilágította az országnak a forradalom során kialakult belsö és nemzetközi helyzetét, és felszólította a népet, hogy összpontosítsa minden erejét az építömunkára, az új, népi állam létrehozására és a hitleristák végleges leverésére, mivel akkor az ország területének jelentös része még megszállás alatt állt. A felhívás ezekkel a szavakkal fejezödött be: "Városi és falusi dolgozók! Hála a Vörös Hadseregnek, hála a Szovjetuniónak, népünk hosszú és nehéz felszabadító harca gyözelemmel ért véget. Újra szabadok vagyunk. Bizonyítsuk hát be, hogy méltók vagyunk erre a szabadságra. Népünk azzal akarja ezt bebizonyítani, és be is bizonyíthatja, hogy a társadalom, a nemzet és az állam érdekében megtanul maga kormányozni." Április végén a szovjet csapatok felszabadították csaknem egész Szlovákiát, és Morvaország területére léptek. Az amerikai hadsereg megközelítette Csehország nyugati határát. Csehországban és Morvaországban fokozódott a partizánok tevékenysége. A mozgalom átterjedt Csehország addig "csendes" nyugati részére is. Az ellenállási mozgalom részvevöi rohamosan fegyverkeztek, a nemzeti bizottságok készültek kezükbe venni a hatalmat, söt a partizánterületeken helyenként már magukhoz is ragadták. Fellángolt a cseh felkelés. A sors iróniája, hogy a nácizmus Ausztriában és Csehországban kezdte meg terjeszkedését, és itt is érte dicstelen vége. Elérkezett a nemzeti szabadság helyreállításáért a megszállók ellen vívott harc végsö szakasza. A burzsoázia, amely a háború befejezéséhez füzte minden reményét, tartogatta eröit a "döntö pillanatra". S ez a pillanat most bekövetkezett. Most már nemcsak a felkelés végrehajtásáról volt szó, hanem arról is, hogy milyen lesz e felkelés jellege és ki lesz a vezetöje. A felkelést elsösorban a kommunisták készítették elö. Nézeteik hatással voltak a Cseh Nemzeti Tanácsra is, amelyet 1945 áprilisában hoztak létre, mint a cseh ellenállási mozgalom legfelsö szervét. Április 29-én a CSKP Központi Bizottsága megvitatta a felkelés tervét, és tagjai számára meghatározta a vezetési feladatokat. Másnap összeült a Cseh Nemzeti Tanács. A felkelés legfontosabb kérdéseinek megvitatása után a tanács kiküldte megbízottait a föváros legnagyobb vállalataihoz, és kijelölte az osztagok és egységek parancsnokait. A felkelés elökészítésén lázasan dolgozott a Cseh Nemzeti Tanács Katonai Bizottsága, amelynek élén David, a CSKP Központi Bizottságának tagja állott. Az események hihetetlen gyorsasággal peregtek. Már május 1-én és 2-án sor került az elsö spontán fegyveres összeütközésekre Prága lakosai és a megszállók között. Prága nyomában más városok is felvették a döntö harcot az ellenséggel. Május 2-án Nymburkban, Kostelecben és Podébradyban népgyülések zajlottak le, s ezeken kikiáltották a Csehszlovák Köztársaság helyreállítását. Május 3-án a partizánok támogatásával felkelt Semily, Nová Paka, valamint több Prágától északkeletre fekvö község lakossága is. Morvaország keleti, az arcvonal közelében levö körzeteiben bátran harcoltak a "Jan Gizka" dandár partizánosztagai, amelyek május 3-án harccal elfoglaltak több falut és Vizovice városát. E dandár más osztagai részt vettek (május 1. és 5. között) a prerovi felkelésben. A dandár a 4. Ukrán Front egységeivel együttmüködve felszabadította Vsetín városát. Május 3-4-én Csehország egész déli részében fellángolt a felkelés. Heves harcokat vívtak a partizánosztagok a nyugati körzetekben is. Itt a "Halál a fasizmusra" nevü nagy partizándandár tevékenykedett. Május 2-án és 3-án a partizánok a forradalmi gárda csapataival együtt felszabadították Príbram és Beroun városát, valamint sok falut. Május 4-röl 5-re virradó éjjel megkezdödött az ország egyik legnagyobb körzete, a kladnói körzet munkásainak felkelése. Május 5-én délben az egész kladnói körzetben a nemzeti bizottságok kezébe került a hatalom, és megkezdödött a fegyveres összetüzés a körzet lakosai és a német csapatok, illetve az SS-egységek között. Ugyanazon a napon felkelésbe kezdtek a plzeni Skoda-gyár munkásai is. A prágai felkelés, amely május 5-én robbant ki, össznemzeti jelleget adott valamennyi megmozdulásnak. A csehszlovák nép fegyveres harcában minöségi változás következett be. A náci közigazgatás, hogy elejét vegye a munkások megmozdulásainak, május elején bejelentette a munkások általános "szabadságolását". Az ellenségnek ez a manövere azonban kudarcot vallott. Május 5-én kora hajnalban a városban megkezdödtek a harcok. A felkelés magvát és fö erejét nagy prágai gyárak, a Smichovi Skoda, a Walter, az Avia, a Mikrofon, az Eta alkották. Május 5-én reggel rendkívüli konferenciára ültek össze a gyárak képviselöi. A konferencia felhívásában a fegyveres felkelés megkezdésére szólította fel a népet. Hatévi illegalitás után ismét legálisan jelent meg a Rudé právo. A lap közölte a párt felhívásait a megszállók elleni végsö harcra. Délben a Dlouhá trídán levö ideiglenes székhelyén Dr. Prazak elnöklete alatt teljes létszámmal összeült a Cseh Nemzeti Tanács, és határozatában kimondta, hogy kezébe veszi a felkelés vezetését. A Cseh Nemzeti Tanács felhívásában bejelentette, hogy a kosicei kormány nevében a cseh földeken kezébe veszi a hatalmat. Az ellenség csapatait ultimátumban haladéktalan fegyverletételre szólította fel. Május 5-én a felkelöknek sikerült döntö sikereket elérniük. Elfoglalták a postát, a távírda, a telefonközpont és a rádió épületét, a központi pályaudvarokat, a városi villanytelepet, a Moldván átvezetö legtöbb hidat. Óriási jelentösége volt annak, hogy elfoglalták a honi légvédelem vezérkarának épületét, amelyet külön távbeszélövezeték kötött össze a város minden fontosabb objektumával. Egyes reakciós elemek megpróbálták lefékezni a felkelést, de ezeknek a kísérleteknek hamar elejét vették. A prágaiak megtámadták a német katonákat, és elvették fegyvereiket. A felkelök a vorsovicei pályaudvaron lefegyvereztek egy páncélvonatot is. De a nácik hamar felocsúdtak és ellentámadásra indultak. Eröik csak Prágában 40 ezer före rúgtak. A felkelés ellen bevetették a "Közép" hadseregcsoport csapatait. A nácik ellentámadására Prága régi kipróbált eszközzel, barikádharccal válaszolt. Május 5-röl 6-ra virradó éjjel férfiak, nök, gyermekek és öregek tízezrei 1600 barikádot emeltek, s ezeket körülbelül 30 ezer fö védte. A CSKP Központi Bizottsága május 6-án a Rudé právóban a kommunistákhoz intézett felhívást tett közzé. "Bizonyítsátok be írja a felhívás -, hogy az ellenség elleni nyílt harcban ugyanolyan lelkesek és állhatatosak, bátrak és leleményesek vagytok, mint a Gestapo torzszülöttei elleni hatéves heves küzdelemben. Legyetek mindenütt a legjobbak és rendíthetetlenül vigyétek célunk felé az elvtársak ezreinek vérével áztatott zászlónkat. A bolsevik párt vasfegyelme és a testvéri Vörös Hadsereg lelkesedése legyen ragyogó példaképetek." Amire a hitleristák a legkevésbé számítottak: a felkelök május 6-án egész napon át sikeresen helytálltak heves támadásukkal szemben. A fasiszták három irányból: észak, kelet és dél felöl támadták Prágát. Ezzel egyidejüleg harckészültségbe helyezték a városban elszállásolt egységeket. Prága védöi nagy fegyverhiánnyal küzdöttek: különösen kevés volt a páncéltörö fegyverük. A nácik kihasználták fölényüket, május 6-8-án bombázó repülökötelékeik támogatásával sikerült a város szívéig elönyomulniuk. Az elfoglalt kerületekben a fasiszták vandálul leszámoltak a felkelt néppel. Május 8-án kora hajnalban SS-osztagok elfoglalták a Néppalotát, és letartóztatták a Rudé právo szerkesztöségét: Kouckyt, Stollt és Rybakot, a CSKP Központi Bizottságának tagjait. A felkelés harmadik napján, május 7-én súlyosra fordult a felkelök helyzete. A felkeléshez csatlakozott burzsoá elemek körében erösödött a kapituláns irányzat. Nézeteltérések támadtak a Cseh Nemzeti Tanácson belül is. A burzsoá csoportok egyes képviselöi nyíltan a fegyverletételt követelték. Az egykori csehszlovák hadsereg sok tisztje elhagyta a barikádokat. A felkelés válságos napjaiban a kommunisták példás állhatatosságról és önfeláldozásról tettek tanúságot. A harc legveszélyesebb szakaszain lelket öntöttek a felkelökbe. A prágaiak hösiessége elszánt harcra lelkesítette Csehés Morvaország egész lakosságát. A városokban és falvakban fellángoló össznépi felkelés szétforgácsolta az ellenség eröit, s így nem volt már módja arra, hogy csapatait összevonja, és Prága ellen vesse be. A leghevesebb harcok a partizánterületeken, Melnik és Gelezny Brod körzetében, valamint a Cseh-Morva-dombvidéken folytak. Különösen nagy jelentösége volt a Podbrady körzetében vívott harcoknak, ahol a partizánok feltartóztatták a Prága felé igyekvö német erök egy részét. Május 7-röl 8-ra virradó éjszaka éjfélkor a Cseh Nemzeti Tanács a kommunisták kezdeményezésére azzal a felhívással fordult a néphez, a munkásosztályhoz, hogy ne hátráljon meg, folytassa a harcot a végsö gyözelemig. "Mi tudjuk, miért harcolunk, miért halunk meg olvasható a felhívásban -, nemcsak népünk szabadságáért, hanem társadalmi felszabadulásunkért is. Új, szabad köztársaság születik, s ezért érdemes vérünket ontanunk. Ez a mi köztársaságunk lesz, a dolgozó nép köztársasága. Mi leszünk ennek kormányzói és urai. Nem lesznek tökés vérszopók, nem lesz ínség és kizsákmányolás. Maga a nép lesz boldogságának és jólétének kovácsa . . . Elöre, harcra fel! Épüljenek a barikádok! Fel a barikádokra! Éljen a harc! Éljen a forradalom!" A Cseh Nemzeti Tanács rádió útján közvetített felhívása új eröt öntött a felkelök megritkult soraiba. Május 8-án délben a hitlerista parancsnokság, a felkelök legnagyobb meglepetésére beleegyezett csapataí lefegyverzésébe azzal a feltétellel, hogy szabad elvonulást engednek nekik nyugati irányban. A Cseh Nemzeti Tanács a burzsoá csoportok képviselöinek sürgetésére elfogadta ezt a provokációs ajánlatot. Este 6 órakor az ellenségnek csak egyes alegységei kezdték meg a kivonulást Prágából. Velük menekült együtt nyugatra, az amerikai zónába Frank, a protektorátus birodalmi minisztere, a csehek véres kezü hóhéra is. Az SS-egységek azonban folytatták a harcot, s az elfoglalt kerületekben tömegesen gyilkolták az öregeket, a nöket és a gyermekeket. A felkelök ereje óráról órára fogyott. Ebben a válságos pillanatban, május 9-én hajnalban Prága külvárosaiban megjelentek az elsö szovjet harckocsik. A reakció mesterkedései kudarcba fulladtak. A Vörös Hadsereg gyors elönyomulása megmentette Csehszlovákia fövárosát a pusztulástól. A cseh nép 1945 májusi felkelésének nagy politikai és katonai jelentösége volt. Szétzilálta a fasiszta német csapatokat, elvonta eröiket az arcvonalról, gyengítette a hitlerista hadsereg hátországát. Ragyogó lapként került be ez a csehszlovák nép nemzeti felszabadító mozgalmának történetébe. A felkelés meghiúsította a reakciósok terveit és megszilárdította a népi demokratikus kormány helyzetét. Új történelmi szakasz kezdödött Csehszlovákia szabadságszeretö népeinek életében. 4. Csehszlovákia felszabadításának befejezése Azokban a napokban, amikor Prágában patakokban folyt a vér, a szovjet fegyveres erök, a felkelö nép segítségére sietve, megkezdték az utolsó támadó hadmüveletet a prágai hadmüveletet a csehszlovákiai fasiszta német csoportosítás szétzúzása és Csehszlovákia felszabadításának befejezése céljából. Május 6-ig az 1., a 4. és a 2. Ukrán Front állományába tartozó szovjet csapatok észak, kelet és délkelet felöl mélyen megkerülték a Csehszlovákiában müködö ellenséges csoportosítást. Abban az idöben az 1. Ukrán Front jobbszárnyának magasabbegységei, amelyek részt vettek az ellenség berlini csoportosításának szétzúzásában, Németországban a Mulde folyónál álltak (Wurzenig) (13. sz. térkép). A front középsö szakaszának és balszárnyának csapatai a Wurzen-Pönzich-Neisse-Strzelin-Krnov vonalon harcoltak. A 4. Ukrán Front a 2. Ukrán Front jobbszárnyegységeivel együttmüködve, április derekán szüntelen súlyos harcokat vívott Csehszlovákia területén a hitleristák 1. páncéloshadserege ellen. Május 6-ra a csapatok elérték a Krnov-Sternberk-Novy Jic~ín-Kroméríz vonalat. A 2. Ukrán Front csapatai kijutottak a Kroméríz-Brno Ny-Drnholec-Stockerau K vonalra és tovább délre, a Dunáig. A három front állományába 17 összfegyvernemi, három harckocsiés három légi hadsereg, egy lovasgépesített csoport, egy önálló hadtest-, öt önálló páncélos-, két gépesített és három lovashadtest tartozott, köztük a 2. lengyel hadsereg és az 1. csehszlovák hadtest. Az egész csoportosítás létszáma meghaladta az egymillió föt. A frontoknak több mint 23 ezer lövegük és aknavetöjük, mintegy 1800 harckocsijuk és rohamlövegük és több mint 4000 repülögépük volt, nem számítva az 1. Ukrán Frontnak az ellenség breslaui helyörségét blokád alatt tartó 6. hadseregét és a román csapatokat. A szovjet csapatokkal szemben a Schörner vezértábornagy vezette "Közép" hadseregcsoport és Rendulic vezérezredes "Ausztria" hadseregcsoportjának föeröi tevékenykedtek. Ennek a csoportosításnak 62 hadosztálya volt, köztük 16 páncélosés gépesített hadosztály, továbbá sok önálló ezrede, zászlóalja, különleges egysége és alegysége, összesen több mint 900 ezer fövel, mintegy 10 ezer lövege és aknavetöje, több mint 2200 harckocsija és rohamlövege, továbbá mintegy 1000 repülögépe. Az ellenséges páncélosés repülöcsapatok szükében voltak az üzemanyagnak, ezért sok harckocsit és rohamlöveget a védelemben tüzfészekként alkalmaztak. A szovjet csapatok tehát jelentéktelen eröfölényben voltak az ellenséggel szemben, söt harckocsijuk még kevesebb is volt mint a németeknek. Az erdös-hegyes terep kedvezett a német fasiszta csapatok védelmének, mert lehetövé tette tartalékaik rejtett elhelyezését. Berlin eleste után azonban a SchörnerRendulic csoportosítás pusztulásra volt kárhoztatva. Ezzel még az úgynevezett "Dönitz-kormány" is tisztában volt, bár még mindig reménykedett a szövetségesekkel való kiegyezés lehetöségében, és tudatosan akadályozta, hogy a Csehszlovákiában levö német csapatok a Vörös Hadsereg elött tegyék le a fegyvert. Reményei nem voltak teljesen alaptalanok. Churchill április végén Trumanhoz, az Egyesült Államok új elnökéhez intézett üzenetében ezt írta: "Szinte kétségtelen, hogy ha az önök csapatai szabadítják fel Prágát és Csehszlovákia nyugati területeinek minél nagyobb részét, ez teljesen megváltoztathatja Csehszlovákia háború utáni helyzetét, és ezenkívül hatással lehet a szomszédos országokra is." Ez a magyarázata annak, hogy Eisenhower tábornok, annak ellenére, hogy a demarkációs vonalat elöre meghatározták, Prága felé akart elönyomulni. Május 4-én ezt írta Antonovnak, a Vörös Hadsereg vezérkari fönökének: "Szándékunkban áll támadást indítani Csehszlovákiában a Ceské BudéjovicePlzen-Karlovy Vary irányában és elfoglalni ezeket a városokat. Ezután készek leszünk, amennyiben a helyzet megköveteli, elönyomulni Csehszlovákiában a Vltava és Elba vonaláig, hogy megtisztítsuk e folyók nyugati partját . . ." A szovjet Legfelsöbb Föparancsnokság nem egyezhetett bele ebbe. Május 5-én Antonov hadseregtábornok a moszkvai brit és amerikai katonai missziónak átadta Eisenhowerhez címzett válaszát. A válaszban az állt, hogy a Vltava mindkét partját a szovjet csapatok tisztítják majd meg az ellenségtöl, s hogy ehhez már létrehozták a megfelelö csoportosítást, s az megkezdte a hadmüvelet végrehajtását. Erre a bejelentésre az amerikai csapatokat a Ceské BudéjovicePlzen-Karlovy Vary vonalon megállították. A Dönitz-kormány május 2-i ülésén leszögezte: "A katonai helyzet reménytelen. Az adott körülmények között a kormány fö célja csak az lehet, hogy minél több németet megmentsen a bolsevikoktól." A május 4-i `ülésen a kormány tagjai ismét elhatározták, hogy kapcsolatba lépnek Eisenhowerrel. Ezen az ülésen Natzmer tábornok bejelentette, hogy a Csehszlovákiában müködö "Közép" hadseregcsoport "legfeljebb két hétig tarthatja még magát". Schörner, a csoport parancsnoka, nem szándékozott letenni a fegyvert és ragaszkodott ahhoz, hogy a csapatok tanúsítsanak szívós ellenállást a Vörös Hadsereggel szemben. Az volt a terve, hogy felszabadítja Breslauban bekerített eröit. Ebböl a célból a város szívében összevonták az SS tartalék egységeket és elökészítették öket az áttörésre. Az ostromzár áttörését május 7-re tüzték ki. A breslaui helyörség katonáinak és tisztjeinek háromnapi élelmiszert és löszert adtak ki. A szovjet Legfelsöbb Föparancsnokság, abban a törekvésében, hogy mihamarább szétzúzza az utolsó fasiszta német csoportosítást, és befejezze Csehszlovákia felszabadítását, úgy határozott, hogy a Prágától keletre müködö ellenséges csapatok bekerítése és széttagolása céljából találkozó irányokban több csapást mér. A föcsapásokat az 1. és a 2. Ukrán Front csapatainak kellett mérniük Prága irányában, a "Közép" hadseregcsoport két szárnyára. A Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása a hadmüveleti tervnek megfelelöen kiadta a frontoknak a szükséges utasításokat. Az 1. Ukrán Front május 1-én azt a parancsot kapta, hogy legkésöbb május 3-ra fejezze be a Luckenwalde körzetében (Berlintöl délre) bekerített csoportosítás megsemmisítését, tisztítsa meg a maga támadási sávjában Berlin térségét, és legkésöbb május 4-én adja át az 1. Belorusz Frontnak a Lübbentöl és Wittenbergtöl északra elfoglalt körzetet. A váltás után a csapatoknak lendületes támadást kellett indítaniuk Prága irányában. A 2. Ukrán Frontnak az volt a feladata, hogy Brnótól délre bontakoztassa szét föeröit, és Prága irányában mérje a föcsapást. A frontnak legkésöbb május 12-14-én el kellett foglalnia a Jihlava-Horn terepszakaszt, majd elöre kellett nyomulni a Vltaváig, és fel kellett szabadítania Prágát. A frontjobbszárnyán müködö erök egy részének folytatnia kellett a támadást Olomouc irányában. Május 5-én a föhadiszállás a 9. hadsereget a 3. Ukrán Fronttól a 2. Ukrán Fronthoz osztotta be, s elrendelte, hogy a Duna bal partján Bécstöl északra összpontosítsák, és a 7. gárdahadsereg és a 46. hadsereg között a Nová Bystrice-Plzen irányban vessék ütközetbe. A balszárnyon harcoló 46. hadsereg azt a feladatot kapta, hogy érje el a Kamp folyót, majd támadjon Ceské Budéjovice felé. A 4. Ukrán Frontnak folytatnia kellett korábbi feladata végrehajtását, vagyis a 2. Ukrán Front jobbszárnyának csapataival együttmüködve fel kellett számolnia az ellenség olomouci kiszögellését. A föcsapást a 60. és a 38. hadsereg eröivel Olomouc irányában kellett mérnie. Ezekkel a csapásokkal elvágták az 1. német páncéloshadsereg mélyen keletre nyúló föeröit és kedvezö feltételeket teremtettek ahhoz, hogy a 4. Ukrán Front és az 1. csehszlovák hadtest összes csapatai támadást indítsanak kelet felöl Prága irányában. Az 1. Ukrán Front csapásmérö csoportosításának tehát a legrövidebb úton el kellett jutnia Prágáíg, hátba kellett támadnia a "Közép" hadseregcsoportot, és el kellett vágnia nyugati irányú visszavonulási útjait. A 2. Ukrán Frontra az a feladat várt, hogy dél felöl hozza létre a bekerítés arcvonalát, és megakadályozza az ellenség visszavonulását délnyugati irányban. Konyev marsall, az 1. Ukrán Front parancsnoka úgy határozott, hogy a 3. és az 5. gárdahadsereg, a 13. hadsereg, a 3. és a 4. gárda-harckocsihadsereg, a 25. és a 4. gárda-harckocsihadtest és az 1. gárda-lovashadtest eröiböl a front jobbszárnyán hozza létre a föcsapást mérö csoportosítást. E csoportosításnak a 2. légi hadsereg föeröinek támogatásával Riesa körzetéböl kellett csapást mérnie Prága irányában. Feladata az volt, hogy zúzza szét az ellenség drezda-görlitzi csoportosítását, és a hadmüvelet hatodik napján harckocsi-hadseregeivel szabadítsa fel Prágát. A csapásmérö csoportosítás többi eröinek a terv szerint a támadás hetedik napján este kellett elérniük Prágát. A második csapást a front a 28. és az 52. hadsereg, valamint a 7. gárda gépesített hadtest eröivel a Görlitztöl északnyugatra esö körzetböl Zittau, Mladá Boleslav irányában mérte. E csoportosítás csapatainak a hadmüvelet harmadik napján kellett megkezdeniük a támadást. A harmadik csapást a Kamenz-Neschwitz terepszakaszról Pirna irányában, délkelet felöl megkerülve Drezdát a 2. lengyel hadsereg mérte. A front parancsnoka hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy a harckocsicsapatok a hadmüvelet elsö két napján különösen lendületesen harcoljanak, s elfoglalják az ellenség számára elönyös állásokat a hágókon, mielött még ott megszervezhetné a védelmet. A csapatoknak éjszaka is támadniuk kellett. A frontparancsnok felhívta figyelmüket az átszeldelt hegyi terepen vívandó harc sajátosságaira, és elrendelte, hogy az elörevetett osztagokat lássák el a szükséges átkelöeszközökkel. Az 1. gárda-lovashadtest a frontparancsnok tartalékában volt, készen arra, hogy nyugat felöl fedezze az elönyomuló csapatokat. A támadás légi oltalmazásával a 2. légi hadsereget bízták meg. A föcsapás irányában 1900 harci repülögépet szándékoztak bevetni, a többi irányban pedig 400-at. A légierönek oltalmaznia kellett a levegöböl a front csapásmérö csoportosításának összpontosítását és tevékenységét, továbbá az elbai átkelöhelyeket Torgau, Mühlberg és Riesa körzetében a 13. hadsereg, a 3. és az 5. gárdahadsereg sávjában összpontosított csapásokkal és bombatámadásokkal pusztítania kellett az ellenség élöerejét és tüzérségét, meg kellett akadályoznia manövereit a kelet felöl Prágába vezetö vasútvonalakon, és kísérnie kellett a harckocsi-hadseregek támadását a hadmüvelet egész mélységében. Malinovszkij marsall, a 2. Ukrán Front parancsnoka úgy határozott, hogy a Prága elleni föcsapást a Brnótól délre esö körzetböl a 7. gárdahadsereggel méri, majd késöbb e hadsereg támadási sávjában beveti a 6. gárda-harckocsihadsereget Nová Bystrice-Plzen irányában. A támadás megindítását május 7-re tervezték. Két nappal késöbb támadásba kellett átmennie a 9. gárdahadseregnek is a Retz-Písek irányban. A második csapást május 9-én a Brnótól nyugatra esö körzetböl az 53. hadsereggel és az ennek sávjában bevetett 1. gárda lovas-gépesített csoporttal (két lovasés egy gépesített hadtest) mérték. Az olomouci irányban a 40. hadseregnek kellett támadnia a 4. román hadsereggel együtt. A frontnak a Prága elleni támadásra kijelölt csoportosítása összesen négy összfegyvernemi és egy harckocsi-hadseregböl, valamint egy lovas-gépesített csoportból állt. A csoportosítást az 5. légi hadsereg támogatta 1100 repülögéppel. Jeremenko hadseregtábornok, a 4. Ukrán Front parancsnoka úgy határozott, hogy föeröit a 60. és a 38. hadsereg müködési sávjában összpontosítva, folytatja a támadást, s észak és északkelet felöl csapást mér Olomoucra. Prága mielöbbi elérése céljából a 60. hadsereg parancsnoka gyorscsoportot szervezett egy gépkocsin szállított lövészhadosztályból és egy harckocsidandárból, ugyanakkor egy lövészzászlóalj erejü légideszantot készített elö. Erre azért volt szükség, mert a frontnak nem voltak nagy, gyorsanmozgó magasabbegységei. A támadás légi biztosítását a 8. légi hadseregre bízták, amelynek több mint 600 repülögépe volt. Az 1. csehszlovák hadtestnek a 18. hadsereggel együtt folytatnia kellett a támadást. A hadmüveleti tervnek megfelelöen a csapatok elökészítését és a föeröknek a kijelölt áttörési szakaszokon való összpontosítását rendkívül rövid idö alatt hajtották végre. Az 1. Ukrán Front 3. és 4. gárda-harckocsihadseregének és lövész-magasabbegységeinek Berlin alól a Drezdától északnyugatra esö megindulási körzetbe három nap alatt 100-200 kilométeres menetet kellett végrehajtaniuk. Ez idö alatt a front parancsnokságának sikerült nagy eröket összevonni a föcsapás irányában. Jelentös átcsoportosításokat hajtott végre a 2. Ukrán Front is. A csapatok rendbehozták fegyverzetüket, harci és szállítóeszközeiket, feltöltötték üzemanyagés löszerkészleteiket és felhalmozták a szükséges élelmiszer-tartalékokat. A sebesülteket és a betegeket a hadseregkórházakból átadták a frontok egészségügyi intézeteinek. Ebben az idöszakban a parancsnokok és a politikai munkások mozgósították a katonákat a kitüzött feladatok példás és minél gyorsabb végrehajtására. Nagy munkát igényelt leküzdeni azt az önelégültséget, amely az 1. Ukrán Front néhány egységének személyi állománya körében mutatkozott Berlin elfoglalása és az amerikai csapatokkal az Elbánál való találkozás után. A politikai munkások megmagyarázták a katonáknak és tiszteknek, milyen felszabadító küldetést kell teljesítenie a Vörös Hadseregnek Csehszlovákiában, amelynek népei még mindig hitlerista megszállás alatt sínylödnek, s ismertették velük azt az 1944. május 8-án aláírt egyezményt, amely a csehszlovák közigazgatás és a Csehszlovákia területére lépö szovjet csapatok viszonyát szabályozta. Az 1. Ukrán Front haditanácsa direktívát adott ki. Ebben megmagyarázta, hogy a Vörös Hadseregnek meg kell semmisítenie a hitlerista ellenállás utolsó gócait a baráti Csehszlovákiában és segítséget kell nyújtania az ország teljes felszabadulásához a hitlerista iga alól. A haditanács azt követelte a szovjet harcosoktól és tisztektöl, hogy ne türjenek semmiféle beavatkozást a Csehszlovák Köztársaság belügyeibe, ne türjenek semmiféle tapintatlanságot az országban kialakult nemzeti hagyományok, életforma, vallási szertartások tekintetében. A direktíva egyúttal felhívta az egész személyi állomány figyelmét arra, hogy fokoznia kell éberségét és kíméletlen harcot kell folytatnia a csehszlovákiai német ügynökök és a nép árulói ellen, akik támogatták a fasisztákat. Aktív politikai munkát végeztek a 2. és a 4. Ukrán Front katonái és tisztjei körében is, jóllehet ezek az 1. Ukrán Fronttal ellentétben már régóta Csehszlovákia területén müködtek. A parancsnokok és a politikai munkások megmagyarázták az egész személyi állománynak, hogy Prága dolgozói, akik felkeltek a német fasiszta megszállók ellen, véres harcokat vívnak, és nehezen várják a Vörös Hadsereg gyors segítségét. Ez fokozta a szovjet katonák támadó lendületét, és felkeltette bennük azt a vágyat, hogy segítsenek Csehszlovákia testvérnépein. Május 6-án, a megjelölt idöpont elött egy nappal, az 1. Ukrán Front csapásmérö csoportosításának elsö lépcsöjében levö hadosztályok elörevetett zászlóaljai a 4. és 3. gárda-harckocsihadsereg harckocsihadtesteinek elörevetett dandáraival együtt harcfelderítést hajtottak végre. Ennek eredményeképpen megállapították, hogy a német fasiszta csapatok Meissentöl nyugatra elhagyták állásaikat és dél felé vonultak vissza. A nap második felében rövid, de nagy erejü tüzérségi elökészítés után támadásra indultak a front föcsapást mérö csoportosításának föeröi, nevezetesen a 3. és 4. gárda-harckocsihadsereg, a 25. és a 4. gárda-harckocsihadtest. Az ellenség észak és kelet felöl fedezve Drezda elöterét szívós védelmi harcokat folytatott, de csapataink megtörték ellenállását. A csapásmérö csoportosítás jobbszárnyán támadó 13. hadsereg Puhov vezérezredes, továbbá a 4. gárda-harckocsihadsereg Leljusenko vezérezredes parancsnoksága alatt 23 kilométert nyomult elöre. Este a front parancsnoka utasította a 13. hadsereget, hogy lendületesen törjön elöre Prága felé. A szovjet csapatoknak a Drezdától északnyugatra esö körzetböl megindított váratlan támadása meghiúsította a hitlerista hadvezetésnek a breslaui helyörség felmentésére irányuló terveit. Ezen a napon Breslau német fasiszta helyörsége ellen Gluzdovszkij altábornagy 6. hadserege újból megkezdte a támadást. Breslau helyörségparancsnoka, miután meggyözödött a további ellenállás értelmetlenségéröl, az 1. Ukrán Front 6. hadseregének csapatai elött letette a fegyvert. A szovjet csapatok 40845 német katonát és tisztet ejtettek fogságba, s több mint 10 ezer puskát és géppisztolyt, 416 golyószórót és géppuskát, 146 löveget és aknavetöt, 20 harckocsit és rohamlöveget, valamint több fegyverés hadianyagraktárt zsákmányoltak. Május 7-én az 1. Ukrán Front csapatai tovább támadtak az Elba bal partján. A 4. gárda-harckocsihadsereg, a nehéz hegyi terep ellenére, a nap folyamán 45 kilométernyit nyomult elöre, a 3. gárdahadsereg pedig elfoglalta Meissent. Ribalko vezérezredes 3. gárda-harckocsihadseregének néhány egysége megelözte a gyalogságot, és elérte Drezda nyugati peremét. A harckocsi-hadseregek sikeres elönyomulása folytán az ellenség nem tudta idejében megszállni erödítményeit a német-csehszlovák határon, és nem tudta a hegyi hágókon megszervezni a szilárd védelmet. Az 5. gárdahadsereg, amely Zsadov vezérezredes parancsnoksága alatt észak felöl nyomult elöre Drezda felé, elérte az Elbát, és megkezdte a harcot a városért. A Drezdától északkeletre tevékenykedö 2. lengyel hadsereg Swierczewski altábornagy parancsnoksága alatt május 7-én reggel indította meg a támadást és 15 kilométert nyomult elöre. E hadsereg kötelékében müködött a lengyel haderö 1. önálló harckocsihadteste és 2. tüzérhadosztálya. A Korcsagin altábornagy vezette 7. gárda gépesített hadtesttel megerösített 28. hadsereg Lucsinszkij altábornagy parancsnoksága alatt és Korotyejev vezérezredes 52. hadserege Görlitz irányában mért csapást. Az 52. hadsereg magasabbegységei a város északi peremén harcoltak. A 21. hadsereg Guszev vezérezredes parancsnoksága alatt elfoglalta Strigaut. Ezen a napon kezdte meg a támadást a 2. Ukrán Front. A 7. gárdahadsereg Sumilov vezérezredes parancsnoksága alatt a Brnótól délre esö körzetböl 25 kilométeres szakaszon megrohamozta az ellenséget, és a nap végéig 12 kilométert nyomult elöre. A 4. Ukrán Front csapatai május 6-án és 7-én a nehéz erdös-hegyes terepen folytatták a támadást az olomouci irányban. Kurocskin vezérezredes 60. hadseregének jobbszárnyegységei május 6-án elfoglalták az ellenség két védelmi csomópontját, Brnovót és Horní Benesovot, majd elérték Olomouc északkeleti peremét. A város északkeleti és keleti elöterében szívós harcokat vívott a 38. hadsereg, amelynek Moszkalenko vezérezredes volt a parancsnoka. Grecsko vezérezredes 1. gárdaés Gasztyilovics altábornagy 18. hadserege elérte az Olomouctól délkeletre levö terepszakaszt. Az 1. csehszlovák hadtest Klapálek tábornok parancsnoksága alatt május 6-án húsz kilométert nyomult elöre. A 2. Ukrán Front Zsmacsenko altábornagy vezette 40. hadserege dél felöl, a 4. Ukrán Front jobbszárnyával szemközt támadott Olomouc irányában. A nap végéig a két front közötti távolság húsz kilométerre csökkent. Az Olomouctól keletre müködö hitlerista csapatokat a bekerítés veszélye fenyegette. A német fasiszta hadvezetés, az olomouci kiszögellésben harcoló 1. páncéloshadsereg bekerítésétöl tartva, fokozta az ellenállást a 4. és a 2. Ukrán Front csapataival szemben és megkezdte az 1. páncéloshadsereg egységeinek a veszélyes "zsákból" való gyors kivonását. Az 1. páncéloshadsereg visszavonulása folytán a 38. és az 1. gárdahadsereg május 7-én 7-20 kilométert nyomult elöre. Az Olomoucban harcoló 60. hadsereg jobbszárnyán és közepén müködö csapatok 15-20 kilométernyi tért nyertek. Ebben az idöben a 4. Ukrán Front parancsnoka elrendelte a 18. hadseregnek, hogy Kojetin körzetében váltsa le a 2. Ukrán Front 40. hadseregét, és május 8-án reggel mérjen csapást Prostéjovtól nyugatra északi irányban, Olomouctól nyugatra egyesüljön a 60. hadsereg csapataival, s kerítse be és semmisítse meg az ellenség olomouci csoportosítását. A 4. Ukrán Front csapatai tehát ebben az idöszakban a német fasiszta "Közép" hadseregcsoport jelentös eröit vonták magukra, és kötötték le, s ezzel kedvezö feltételeket teremtettek az 1. és a 2. Ukrán Front föeröinek manöveréhez. A szovjet csapatok, különösen az 1. Ukrán Front sikeres elönyomulása, valamint a prágai felkelés arra kényszerítette a német fasiszta hadvezetést, hogy "a keleti arcvonal csapatainak parancsot adjon a sürgös visszavonulásra nyugat felé a német katonák megmentése céljából". A parancs azonban nem jutott el a magasabbegységek parancsnokaihoz. Schörner így próbálta igazolni tettét: "A föhadiszállás utolsó utasítását az általános fegyverletételre vonatkozó parancsot Keitel aláírásával május 7-én ebéd után kapta. A parancsot rádión adták le, és von Natzmer altábornagy, a vezérkar fönöke terjesztette elém. A fegyverletételt elrendelö parancsot csapataimnak nem továbbítottam, mivel teljesíthetetlennek tartottam . . . Kidolgozott szakaszos visszavonulási tervünk volt a ŻKözép® hadseregcsoport csapatai számára." Söt Schörner olyan parancsot adott, amelyben megállapította, hogy az angol-amerikai és a szovjet propaganda hazug híreket terjeszt Németország fegyverletételéröl, és figyelmeztette csapatait, hogy a Szovjetunió elleni háborút folytatni fogják. Május 8-án a szovjet csapatok valamennyi irányban folytatták elönyomulásukat. A legnagyobb sikert az 1. Ukrán Front jobbszárnyának a Csehszlovák Köztársaság területén elönyomuló hadseregei érték el. A 4. gárda-harckocsihadsereg 35 kilométert nyomult elöre, és felszabadította Most városát. A 3. gárda-harckocsihadsereg elörevetett osztaga Ziberov vezérörnagynak, a hadseregtörzs helyettes fönökének parancsnoksága alatt (az osztag állományába a 69. gépesített és a 16. rohamlövegdandár, valamint az 50. önálló motorkerékpáros ezred tartozott) reggel 7 órakor elérte a hágókat. A 10. gárdaharckocsihadtest Belov páncélos altábornagy parancsnoksága alatt betört Teplice városába. Az 5. és 3. gárdahadsereg a 3. gárda-harckocsihadsereggel együttmüködve a 2. lengyel hadsereg egységeinek támogatásával május 8-án teljesen elfoglalta Drezdát, Szászország nagy ipari központját, s elérte a Liebstadt-Königstein vonalat. A front parancsnoka azt az utasítást adta a harckocsi-hadseregnek, hogy foglalják el az ellenség repülötereit a front támadási sávjában. E feladat végrehajtására gyorsosztagokat, harckocsikat, rohamlövegeket és gyalogos alegységeket vetettek be. A front arcvonalának közepén és balszárnyán harcoló csapatok az ellenség üldözése közben benyomultak a Szudéták vidékére. A nap folyamán a front légiereje 2800 felszállást hajtott végre. A 4. gárda-harckocsihadsereg Jermakov vezérörnagy vezette 5. gárda gépesített hadtestének harckocsizói május 8-án megsemmisítették Schörner vezérkarát, amely Jaromírból Karlovy Varyba tartott, ahol amerikai csapatok állomásoztak. A német fasiszta hadseregek vezetése megszakadt. Schörner tábornagy Gatec körzetéböl megpróbált az amerikai csapatok által megszállt területre áttörni. Maga Schörner erröl így számolt be: "Május 7-röl 8-ra virradó éjjel a vezérkar áttelepülöben volt, és május 8-án reggel a harckocsiáttörés során teljesen megsemmisült. A visszavonuló csapatok vezetése kiesett a kezemböl. A harckocsiáttörés teljesen váratlan volt, mivel május 7-én este az arcvonal még állt." A hadmüvelet során az 1. Ukrán Front csapatai Drezda körzetében megtalálták a híres Drezdai Képtárnak a hitleristák által elrejtett mükincseit. A fasiszta barbárok nyirkos barlangokban befalaztak mintegy 750 festészeti remekmüvet, köztük Raffaello, Tiziano, Velázquez, Murillo, Rembrandt, Van Dyck, Rubens, Dürer felbecsülhetetlen értékü alkotásait. A barlangokat és a hozzájuk vezetö utakat aláaknázták. A Vörös Hadsereg bátor katonái meghiúsították a fasiszták galád tervét, aknamentesítették és erös örséggel biztosították a képek rejtekhelyét. Moszkvából müvészettörténészeket hívtak meg, s ezek vezetésével az egész kincset egy épségben maradt Drezda környéki kastélyba szállították. A Drezdai Képtár megmentett remekeit késöbb restaurálásra Moszkvába szállították. Így mentették meg a szovjet csapatok a pusztulástól a világ müvészetének e kiváló alkotásait. A Drezdai Képtár megmentésében különösen világosan mutatkozott meg a szocialista állam fegyveres eröihez tartozó katonák és tisztek magas fokú kultúrája és nemes gondolkodása. 1955-ben a szovjet kormány határozata alapján a Drezdai Képtár szovjet mesterek által restaurált képeit átadták a Német Demokratikus Köztársaságnak. Ezzel a történelmi jelentöségü aktussal a Szovjetunió újra bebizonyította, hogy békében és barátságban kíván élni a német néppel. A csapatok elönyomulása lankadatlan erövel folytatódott. A 2. Ukrán Frontnál bevetették az áttörésbe a 6. gárda-harckocsihadsereget, amelynek Kravcsenko vezérezredes volt a parancsnoka. Estére a hadsereg elfoglalta Jaromérice városát, és továbbfejlesztette támadását Jihlava irányában. A 7. gárdahadsereg felszabadította Moravsky Krumlov és Miroslav városát, és Glagoljev vezérörnagy 9. gárdahadseregének egységeivel együtt elfoglalta Znojmót. Ezzel egyidejüleg a Bécstöl északra esö körzetböl ismét támadásba indult a 46. hadsereg Petrusevszkij altábornagy parancsnoksága alatt. Május 9-én támadásba ment át Managarov altábornagy 53. hadserege, valamint az 1. gárda lovasgépesített csoport, Plijev altábornagy parancsnoksága alatt. Ezen a napon a frontparancsnok utasítást adott a tartalékban levö 24. gárda-lövészhadtestnek, hogy május 9-én legkésöbb déli 12 órára gépkocsikon nyomuljon elöre Jihlava körzetébe, és május 10-én a 6. gárda-harckocsihadsereggel együtt vonuljon be Prágába. A feladat végrehajtására a hadtestnek 1200 gépkocsit bocsátottak a rendelkezésére. Ezzel az 1. és a 2. Ukrán Front csapatai, lendületesen üldözve az ellenséget, kijutottak annak visszavonulási útjaira. Sikeresen fejlödtek az események a 4. Ukrán Front sávjában is. A front csapatai nehéz harcok után felszabadították Olomoucot, Csehszlovákia fontos hadiipari központját. Ez a gyözelem megteremtette a szükséges feltételeket ahhoz, hogy a front föeröi elönyomuljanak Prága irányában. A szovjet csapatok sikerét jelentösen elömozdította a frontok légiereje: Kraszovszkij vezérezredes 2. légi hadserege, Zsdanov altábornagy 8. légi hadserege és Gorjunov vezérezredes 5. légi hadserege. A 2. Ukrán Front csapatainak támogatására ezenkívül bevetették a 3. Ukrán Front 17. légi hadseregét is, amelynek Szugyec vezérezredes volt a parancsnoka. Csehszlovákia népe kitörö örömmel fogadta a Vörös Hadsereget. A szovjet csapatok által felszabadított városokban és falvakban ujjongott a nép. A házakra kitüzték a szovjet és a csehszlovák zászlót, a falakon ilyen orosz nyelvü feliratok díszelegtek: "Dicsöség Szovjet-Oroszországnak!", "Dicsöség a Vörös Hadseregnek!", "Éljen a szovjet és a csehszlovák nép barátsága!". A csehek virágokat szórtak a szovjet katonákra és tisztekre, borral és sörrel kínálgatták, s lakásukba hívták öket. Éjszaka sok településen fáklyákkal fogadták a Vörös Hadsereget. Valamennyi országúton a lakosság vörös zászlókkal üdvözölte a bevonuló szovjet csapatokat. Amikor a csapatok bevonultak valamely városba, a nép elárasztotta az utcákat. Uhersky Brodban Jelinek orvos kijelentette: "Hat éve várunk benneteket, drága felszabadítóink, s most legnagyobb örömünkre végre megértük ezt a napot is. Most már boldog, szabad életnek nézünk elébe." Sok faluban a parasztok kiürítették szobáikat, és kórháznak rendezték be. Tojást és tejet hordtak a sebesülteknek, kijelentve: "Szeretjük az oroszokat, s mindent megszerzünk nekik." Liberec lakosai kitódultak az utcákra. Mindenki szeretett volna minél közelebb kerülni a szovjet harckocsizókhoz, kezet szorítani velük és személyesen megköszönni a város felszabadítását. Sokan virágcsokrokat nyújtottak át a felszabadítóknak. Gyülések verödtek össze. Szónoki emelvénynek a harckocsikat és a rohamlövegeket használták. A szónokok gyülölettel beszéltek a német fasiszta megszállókról, akik annyi szenvedést okoztak a népnek. Az utcákon terített asztalokkal fogadták a szovjet katonákat. Sobotka községben egy idösebb asszony a falu nevében kenyeret és sót nyújtott át az egység parancsnokának ezekkel a szavakkal : "Hat évig sanyargattak bennünket a németek, németországi kényszermunkára hurcolták el hozzátartozóinkat és ismeröseinket, bezárták iskoláinkat. Megölték egyetlen fiamat. Csak ti, édes testvéreink, szabadítottatok ki a nyomorúságból. Ezt sosem felejtjük el." Egyes falvakban a lakosság ügyeletet szervezett, hogy idejében értesüljön a Vörös Hadsereg megérkeztéröl. Sok helyütt ünnepségeket rendeztek a bevonuló csapatok tiszteletére, s ezekre a szovjet katonákat is meghívták. A városokban és falvakban a helyi lakosság a szovjet csapatok bevonulása után nyomban megalakította hatalmi szerveit, megszervezte a rendfenntartó és örszolgálatot, összefogdosta a bujkáló fasiszta német katonákat és tiszteket, valamint cinkosaikat. Alekszandrov örmester, a prágai harcok egyik részvevöje visszaemlékezéseiben ezt írja: "Nem találok szavakat fogadásunk leírására. Az utak mentén tolongtak a környezö falvak emberei, hogy megnézzék felszabadítóikat. Népviseletbe öltözött lányok, öregek és rengeteg gyerek . . . A parasztok tömegéböl egyszerre csak kiválik egy fiatal lány, átölel és izgatottan magyaráz valamit a maga nyelvén. Nem értettem, mit mond, de egy mellettem álló partizán lefordítja szavait: "Az oroszok hösök. Régen várunk benneteket. Tudtuk, hogy eljöttök és felszabadíttok bennünket!" Mellettem állt egy idösebb gárdista két sebesülési szalaggal a mellén. Jól ismertem. Évek óta jártuk már együtt a harctereket. A legnehezebb pillanatokban is mindig nyugodt maradt. Itt, Csehszlovákiában azonban sírt." Így fogadták a Vörös Hadsereget Csehszlovákia egyszerü emberei. Május 9-re virradó éjjel az 1. Ukrán Front harckocsi-hadseregei lendületes, 80 kilométeres menetet hajtottak végre. Május 9-én hajnali 2 óra 30 perckor a harckocsizók elöretörtek Prágáig, és megkezdték a harcot a német fasiszta csapatokkal. Az elsök között a 23-as számú harckocsi tört be a városba Goncsarenko gárdahadnagy parancsnoksága alatt. A hitleristák a váratlan támadástól megzavarodva letették a fegyvert. A prágai harcok során csapataink több mint 4000 fasiszta katonát és tisztet ejtettek fogságba. A szovjet csapatok több mint hat óra hosszat harcoltak magában a városban. Délelött tíz órára a prágai felkelök harci osztagainak tevékeny támogatásával teljesen megtisztították a várost a német fasiszta megszállóktól. Az 1. Ukrán Front csapatai más irányokban is sikeresen folytatták a támadást az erdös-hegyes terepen, és 30-40 kilométert nyomultak elöre. A front légiereje bombázó és csatarepülögépekkel csapásokat mért az ellenség csapataira és technikai eszközeire. Május 9-én a légierö 1320 felszállást hajtott végre. A 4. Ukrán Front csapatai, a visszavonuló ellenséget üldözve május 9-én este elérték a Mittelwalde (Miedzylesie)-Litomysl-Letovice (Brno ÉNy 40 km) vonalat. Május 9-én 18 órakor bevonult Prágába a front gyorscsoportja, amely egyetlen nap alatt 200 kilométert tett meg. E csoport állományába tartozott Janko örnagy 1. önálló csehszlovák harckocsidandára is. Aznap 19 órára a 38. hadsereg gyorscsoportja, amely egyetlen nap alatt 135 kilométert tett meg, elérte Chotbor körzetét (100 kilométerre délkeletre Prágától). Sikeresen nyomultak elöre Prága felé a 2. Ukrán Front gyorsanmozgó magasabbegységei, szétzúzva útjukban az ellenséges csapatok visszavonuló oszlopait. Május 9-én 14 órakor a front parancsnoka azt az utasítást adta a 6. gárda-harckocsihadseregnek, hogy még aznap érje el a Prága-Benesov-Kostelec terepszakaszt, az 1. Ukrán Front csapataival együtt zárja be a bekerítés gyürüjét, s akadályozza meg, hogy az ellenség nyugat felé áttörjön. A kitüzött feladat végrehajtása során a hadsereg élegységei 120 kilométert tettek meg, és felszabadították Benesovot. A megváltozott helyzetre való tekintettel a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása május 10-én új sávhatárokat állapított meg a frontok között. Az 1. és a 2. Ukrán Front csapatainak Prágától délre Lícany-Plzen terepszakaszon kellett találkozniuk. Ezek a frontok egyúttal azt a parancsot kapták, hogy folytassák elönyomulásukat nyugat felé a szövetségesekkel való találkozásig. Az 1. Ukrán Front gyorsanmozgó magasabbegységeinek el kellett foglalniuk Chemnitz-Karlovy Vary és Plzen városát. Az 1. és a 4. Ukrán Front csapatai azt a feladatot kapták, hogy minél hamarább ejtsék fogságba a Prágától északkeletre bekerített ellenséget. A 4. Ukrán Frontnak e feladat végrehajtása után Prágától keletre kellett összpontosítania eröit. Az 1. csehszlovák hadtest feladata az volt, hogy legkésöbb május 14-én érje el Prágát, és olvadjon be az 1. Ukrán Front állományába. Ezeknek az utasításoknak megfelelöen Konyev marsall néhány harckocsiés összfegyvernemi magasabbegységet vonultatott fel a Laba és a Vltava mentén, a többi erövel pedig nyugat felé fordult, hogy elérje a Chemnitz-Karlovy Vary-Plzen terepszakaszt. A 10. áttörö tüzérhadtestet sürgösen Prága körzetébe irányították azzal a feladattal, hogy támogassa a 4. harckocsi-hadsereg tevékenységét. A 2. lengyel hadsereg elérte Melník körzetét. Május 10-én a front csapatai valamennyi irányban folytatták a lendületes elönyomulást, és már nem ütköztek számottevö ellenállásba. A nap folyamán 40 kilométert tettek meg, és mintegy 80 ezer német fasiszta katonát és tisztet ejtettek foglyul. Drezda, Strigau, Görlitz, Liberec repülöterein 272 ellenséges repülögépet zsákmányoltak. Az 1. gárda-lovashadtest Baranov altábornagy parancsnoksága alatt Chemnitz körzetében és a 4. gárda-harckocsihadsereg eröinek egy része Rokycany körzetében (Plzentöl keletre) találkozott az amerikai csapatokkal. A 2. Ukrán Front balszárnycsapatai, továbbfejlesztve támadásukat, Písek és Ceské Budéjovice körzetében egyesültek az amerikai egységekkel. A 4. gárdaharckocsihadsereg föeröi, amelyek Prágától délre nyomultak elöre, elérték Benesov körzetét, és találkoztak a 2. Ukrán Front 6. gárda-harckocsihadseregével. A szovjet csapatok május 10-én tehát bezárták a gyürüt a "Közép" német fasiszta hadseregcsoport föeröi körül. Bekerítésbe került csaknem az egész, Csehszlovákiában müködö ellenséges csoportosítás. Csak az "Ausztria" hadseregcsoport szárnyain harcoló néhány hadosztálynak sikerült áttörnie az amerikai csapatok övezetébe. A bekerített német fasiszta csapatok, miután semmi reményük nem volt már arra, hogy nyugat felé áttörhetnek, letették a fegyvert. Május 10-én és 11-én az ellenséges csapatok föeröit foglyul ejtették. A 25. harckocsihadtest az ellenség üldözése közben kijutott Klatovy körzetébe, az amerikai csapatok elhelyezési körletébe. A hadtestet, amelynek az volt a feladata, hogy megakadályozza a visszavonuló német csapatok áttörését az amerikai zónába, itt megállították, és keleti arcvonallal szétbontakoztatfák. Május 11-én megállapították, hogy Breznice körzetében a német csapatokkal együtt visszavonul az áruló vlaszovisták 1. hadosztálya is. Fominih vezérörnagy, a hadtest parancsnoka elhatározta, hogy foglyul ejti az árulókat. Miscsenko ezredes, a 162. harckocsidandár parancsnoka miután e feladat végrehajtására parancsot kapott Jakusev századost a katonák és tisztek egy csoportjával kiküldte az 1. hadosztály körletébe. Jakusev találkozott egy gépkocsioszloppal, és alaposan szemügyre vette. Egy vlaszovista gépkocsivezetö, aki a hadosztály többi tagjához hasonlóan már torkig volt az értelmetlen harccal, kiszolgáltatta az áruló Vlaszovot. Pokrócba burkolózva ott ült az egyik gépkocsiban. Jakusev fegyverrel kényszerítette az árulót, hogy kövesse. Vlaszovot a 25. harckocsihadtest törzséhez szállították. Fominih vezérörnagy javaslatára ott parancsot írt, amelyben utasította a hadosztály katonáit és tisztjeit, hogy haladéktalanul álljanak át a Vörös Hadsereg oldalára. Május 13-án és 14-én lefegyverezték a 9000 fönyi hadosztályt. Vlaszovot és közvetlen munkatársait Moszkvába szállították, és ott hadbíróság elé állították. Az ellenség bekerített csoportosításának megsemmisítésével egyidejüleg az 1. és a 2. Ukrán Front csapatai folytatták az elönyomulást nyugat felé. Május 11-én az 1. Ukrán Front csapatai Karlovy Vary és Klatovy körzetében felvették az érintkezést az amerikai egységekkel. Az 1. csehszlovák hadtest egységei május 10-én reggel Letovice körzetéböl eröltetett menetben nyomultak Prága felé. Május 15-én a hadtestet átalakították az 1. csehszlovák hadsereggé. Május 17-én a föváros büszkén üdvözölhette a városon végigvonuló hazai csapatokat. Csehszlovákiának és fövárosának, Prágának teljes felszabadításával a szovjet csapatok teljesítették a csehszlovák nép iránti szövetségi kötelességüket. 1945. június 25-én a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása a háború befejezésére való tekintettel utasítást adott, hogy Csehszlovákiából vonják ki a szovjet csapatokat és csak Prágától nyugatra és északnyugatra, a Szudéta-vidéken hagyják meg ideiglenesen az 5. gárdahadsereget. Ezzel egyidejüleg egész Csehszlovákiában megszüntették a szovjet katonai parancsnokságok rendszerét, s ezek teendöit a csehszlovák közigazgatásnak adták át. Csak a szovjet csapatok ellátását lebonyolító vasúti fövonalakon maradtak meg ideiglenesen a szovjet parancsnokságok. A szovjet fegyveres erök prágai támadó hadmüvelete volt a Nagy Honvédö Háború utolsó hadmüvelete a fasiszta Németország ellen. Ez a három együttmüködö front eröivel rendkívül rövid idö alatt végrehajtott hadmüvelet a csapatok rugalmas és gyors vezetésének példaképeként került be a hadtörténelembe. A 750 kilométeres arcvonalon támadó szovjet csapatok hat nap alatt 120-200 kilométert nyomultak elöre. A támadás napi átlagos üteme 20-25 kilométer volt. A Prágától keletre és délkeletre esö térségben a Vörös Hadsereg bekerítette és fegyverletételre kényszerítette az ellenség nagy csoportosítását. A prágai hadmüveletet az jellemezte, hogy az erdös-hegyes terepen harckocsi-hadseregeket alkalmaztak az ellenség föeröinek bekerítésére irányuló mély és gyors manöverekre. A harckocsicsapatok elönyomulásának napi átlagos üteme a hegyekben 50-60 kilométer volt. Az 1. Ukrán Front harckocsihadseregeit a front elsö lépcsöjében az összfegyvernemi hadseregekkel egy idöben vetették ütközetbe, s ez az adott körülmények között helyesnek bizonyult. A hadmüvelet bebizonyította, hogy nagy harckocsitömegeket hegyi hadszíntéren is lehet önálló feladat végrehajtására alkalmazni. Figyelemre méltó az, hogy a hadmüveletet rendkívül rövid idö alatt készítették elö, és a csapatok hadmüveleti átcsoportosítását, a bonyolult viszonyok ellenére gyorsan megoldották. A prágai hadmüvelet újabb bizonyítéka volt a szovjet hadvezérek nagy szervezöképességének és a Vörös Hadsereg katonái tudásának. A pártpolitikai munka segítette a hadvezetést a katonák kitünö támadó szellemének kialakításában és tömeges hösiességük biztosításában. A szovjet fegyveres erök gyözelmének emlékére a Szovjetunió Legfelsö Tanácsának Elnöksége "Prága felszabadításáért" felirattal emlékérmet alapított, s ezzel a csehszlovák fövárosért vívott harcok összes részvevöit kitüntették. * Csehszlovákia népei hat esztendön át kemény harcot vívtak a német fasiszta leigázók ellen. Az ország legjobb fiainak és lányainak ezrei áldozták életüket a nemzeti függetlenségért, az új, valóban demokratikus köztársaságért. A haza szebb jövöjéért vívott harcban szenvedtek, ontották vérüket és pusztultak az ellenállási mozgalom hösei, a Vörös Hadsereg felszabadító hadjáratában részt vevö 1. csehszlovák hadtest katonái, a csehszlovák partizánok, a szlovák népi felkelés hösei és a csehországi májusi felkelés bátor harcosai. Az antifasiszta mozgalmat vezetö Csehszlovák Kommunista Párt a hat évig tartó véres náci terror alatt súlyos veszteségeket szenvedett. A fasiszták elleni harcban 25 ezer kommunista lelte halálát, köztük a CSKP VII. kongresszusán megválasztott központi bizottság 13 tagja. A baráti Csehszlovákia területén a fasiszta hordákkal vívott heves harcokban több mint 100 ezer szovjet katona halt hösi halált felszabadító küldetése teljesítése közben. A csehszlovák nép szívböl hálás a Szovjetuniónak az ország felszabadításában nyújtott segítségért. Az ellenség elleni harcban Csehszlovákiában elesett szovjet katonáknak hösi emlékmüveket emeltek. Városok és falvak utcáit szovjet hösökröl nevezték el. A prágaiak kegyelettel örzik felszabadítóik emlékét. Prágában a hösök temetöjében a vöröskatonák sírjait egész éven át virágok borítják. A csehszlovák föváros felszabadulásának emlékére a harcokban kitünt 23-as számú szovjet harckocsit felállították Prága egyik terén, amelyet a szovjet harckocsizók terének neveztek el. A szovjet katonák hösiességét hirdetö ezen emlékmü talapzatára bevésték azoknak a gárdista harckocsizóknak a nevét, akik a csehszlovák föváros felszabadítása során a legjobban kitüntek és hösi halált haltak. Malinovszkij, Konyev és Jeremenko marsallokat, Petrov hadseregtábornokot, valamint a Vörös Hadsereg és a partizánosztagok sok tisztjét Csehszlovákia városainak díszpolgáraivá választották. A német fasiszta hódítók elleni harc teljes gyözelemmel végzödött. Csehszlovákia független és valóban demokratikus országgá lett. A fejlödésnek ezt az útját a néptömegek forradalmi tettereje jelölte ki, s ezt hirdette meg a Nemzeti Front kormánya kosicei programjában, amelyet a Csehszlovák Kommunista Párt dolgozott ki. E program megvalósításáért vívott harcában a nép a kommunista párt buzdítására és annak vezetésével történelme során elöször vette kezébe hazája sorsának önálló intézését. Az új Csehszlovákia már 1945-ben olyan fontos társadalmi-gazdasági reformokat hajthatott végre, amelyek elömozdították a népi demokratikus forradalom erösödését és szocialista forradalomba való átnövését. 1945 októberében az ország dolgozóinak támogatását élvezö kommunista párt kezdeményezésére rendeletet adtak ki a legfontosabb iparágak és a nagy bankok államosítására, valamint a pénzreformra. Már ezt megelözöen hozzáfogtak a földreform végrehajtásához. Gyökeresen megváltozott Csehszlovákia nemzetközi helyzete. A Szovjetunió és Csehszlovákia népeinek a háború idöszakában kialakult harci szövetsége az ellenség legyözése után szoros barátsággá és egymás minden irányú kölcsönös testvéri segítésévé fejlödött. Az a gyözelem, amelyet Csehszlovákia népei a Szovjetunió, a szovjet fegyveres erök tevékeny közremüködésével az ellenség fölött arattak, örökre véget vetett a cseh és a szlovák nép létét fenyegetö idegen megszállásnak. A történelmi körülményekröl, amelyek Csehszlovákia népeinek történetében ezt a fordulatot elöidézték, Gottwald ezt írta: "A legfontosabb és legdöntöbb körülmény, a legfontosabb és legdöntöbb tényezö a szovjet hadsereg fegyveres ereje, a Szovjetunió szövetsége és baráti segítsége volt." A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága a Gyözelem Napja alkalmából az SZKP-hoz intézett egyik üdvözlö táviratában ezt írta: "Népünk a nagy Szovjetunió, a dicsö szovjet katonák iránti határtalan szeretet és hála érzésével gondol majd vissza erre a napra, hiszen a szovjet katonák az emberiség felszabadításáért és népeink felszabadításáért vívott heves küzdelemben vérükkel öntözték hazánk földjét. Népünk a legyözhetetlen szovjet hadsereg, a felszabadítója iránti határtalan szeretet és hála érzésével örzi majd emlékében ezt a napot . . ."