BERLIN ELESTE

BERLIN ELESTE

1. A berlini hadmüvelet elött A háború Európában 1945 tavaszán a végéhez közeledett. A négy nagyhatalom a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország fegyveres eröi a fasiszta Németország területén harcoltak. Az annyi harci dicsöséget aratott csapatok már 60 kilométerre voltak Berlintöl, és az ellenség elleni utolsó, megsemmisítö csapásra készültek. A Vörös Hadsereg felszabadító küldetése Európában sikeres befejezéséhez közeledett. A csaknem négy éve tartó háború alatt minden szovjet katona megértette, hogy a teljes és végleges gyözelemhez Berlinen keresztül vezet az út. Itt volt a világfasizmusnak, az emberiség e halálos ellenségének a fészke. Itt volt a hírhedt európai "új rend" támasza. Berlin továbbra is közigazgatási központ maradt. Itt adta ki parancsait a fasiszta kormány az utolsó eröfeszítésekre, hogy meghosszabbítsa létezését. Németország fövárosa a szervezö központ szerepét játszotta az antifasiszta koalíció hadseregei ellen vívott harcban. Ez a város volt az ország legnagyobb gazdasági központja. Itt összpontosultak a legfontosabb iparágak: a gép-, az elektrotechnikai és a vegyipar sok vállalata. Berlin a hadiipari termelés tekintetében az elsö helyen állt Németországban. A város minden hetedik lakosa valamelyik hadiipari vállalatnál dolgozott. Mindez meghatározta a német föváros katonai-politikai jelentöségét. Berlin bevétele most a Vörös Hadsereg közvetlen feladatává vált. A szovjet fegyveres erök január-márciusi támadó hadmüveleteinek eredményeként létrejöttek az ellenségre mérendö csapás feltételei. Április közepén a szovjet csapatok helyzete a következö volt. A Leningrádi Front az ellenség tengerhez szorított kurlandiai csoportosítása ellen harcolt. A 3. Belorusz Front csapatai befejezték a kelet-poroszországi csoportosítás felszámolását. A 2. Belorusz Front eröinek egy része megsemmisítette az ellenséges csoportosítás maradványait Gdynia körzetében. A front föeröi Danzigtól északnyugatra elérték a Balti-tengert, valamint az Oderát a folyó torkolatától Schwedt városáig, s itt felváltották az 1 . Belorusz Front csapatait. Az 1. Belorusz Front eröi kijutottak az Oderához, Küstrin körzetében hídföt vettek birtokba, és átcsoportosítás után a Schwedttöl Gross-Gastroséig terjedö szakaszon tevékenykedtek (10. sz. térkép). Az 1. Ukrán Front Gross-Gastrose és Penzich között a Neisse folyó mentén, majd tovább a Neustadt és Ratibor között a csehszlovák határon harcolt. A 4. Ukrán Front kijutott a Ratibor-Gilina vonalra. A 2. és 3. Ukrán Front csapatai április 13-án elfoglalták Bécset (1. sz. térkép). A Vörös Hadsereg a téli támadás eredményeként tehát befejezte Lengyelország és Magyarország, valamint Csehszlovákia egy részének felszabadítását, és Bécset birtokba véve megnyitotta a Dél-Németországba vezetö utat. A Vörös Hadsereg támadásával egyidejüleg az angol-amerikai csapatok március végére a folyó teljes hosszában elérték a Rajnát, és Remagen, illetve Oppenheim körzetében két hídföt vettek birtokba a jobb parton. Kihasználva a kedvezö helyzetet, az angol-amerikai hadvezetés elhatározta, hogy az egész arcvonalon megkezdi a támadást Németország belseje felé. A szövetségesek általános támadási terve, amelyet az Európában harcoló Csapatok föparancsnokságának vezérkara dolgozott ki, mindenekelött az ellenség Ruhr-vidéki csoportosításának bekerítését és megsemmisítését tüzte ki célul. Ezt a feladatot a Ruhr-vidék északról való átkarolásával és a Frankfurt am Main körzetéböl Kasselen keresztül mért csapással szándékoztak végrehajtani, biztosítva ezáltal a bekerítés gyürüjének bezárását. Eisenhower úgy tervezte, hogy e hadmüveletet április folyamán hajtja végre. A szövetséges csapatok további feladata az volt, hogy Drezda irányában támadva vágják részekre az ellenséges csapatokat és az Erfurt-Lipcse-Drezda szakaszon találkozzanak a Vörös Hadsereg csapataival. Kedvezö helyzet esetén a nyugati arcvonal déli szárnyán is támadni szándékoztak azzal a céllal, hogy Regensburg és Linz körzetében találkozzanak a szovjet csapatokkal, és ezzel megfosszák az ellenséget attól a lehetöségtöl, hogy védje Dél-Németország körzeteit. Az amerikai támadási terv jellemzö sajátossága az volt, hogy a föcsapást Németország központi körzetein keresztül Drezda irányában szándékoztak mérni. Az angol-amerikai hadvezetés a háború befejezö szakaszában jól felismerte Berlin óriási katonai-politikai jelentöségét. Eisenhower és az amerikai Vezérkari Fönökök Egyesített Bizottsága mérlegelte, hogy milyen erkölcsi és politikai elönyöket biztosítana a nyugati szövetségesek számára Berlin bevétele, még mielött a szovjet csapatok odaérkezn 616f51g ének. Eisenhower, Montgomery tábornagyhoz intézett 1944. szeptember 14-i levelében ezt írta: "Világos, hogy Berlin a föcél. Szerintem kétségtelen tény, hogy minden erönket a Berlinhez való gyors elöretörésre kell összpontosítanunk. Az a törekvés, hogy elsönek érjék el a német fövárost, a háború egész befejezö szakaszában kísértette a szövetséges országok politikai és katonai vezetöit. A szövetséges hadvezetés nem hagyott fel azzal a gondolattal, hogy elfoglalja Berlint. A márciusi terv azonban a küszöbönálló támadás elsörendü feladatai között nem említette meg Berlin birtokbavételét. Eisenhower 1945. április 14-én, amikor végleg rögzítette csapatai harctevékenységének tervét, a Vezérkari Fönökök Egyesített Bizottságához intézett jelentésében azt írta, hogy igen kívánatos volna csapást mérni Berlin irányában, de "tekintettel arra, hogy a támadó tevékenység megkezdése északon és délen rendkívül fontos, a Berlin irányában indítandó támadást másodrendünek kell tekinteni és meg kell várni az események további alakulását". Következésképpen az, hogy a szövetségesek támadási tervében Berlin "másodrendü" szerepet kapott, nem abból fakadt, hogy a szövetséges hadvezetés nem volt tisztában Németország fövárosának katonai-politikai jelentöségével vagy nem akarta azt elfoglalni, hanem abból, hogy erre az idöre erösen megváltozott a helyzet Európában. Eisenhower mindenekelött a szovjet-német arcvonal eseményeinek alakulását vette figyelembe. Március végén amikor a nyugati szövetségesek támadó hadmüveleteiket tervezték csapataik még a Rajnánál voltak, vagyis több mint 400 kilométer választotta el öket Berlintöl. A szovjet csapatok viszont az Oderánál álltak, mindössze 60 kilométernyire a német fövárostól. Ilyen körülmények között nehéz lett volna megelözni a Vörös Hadsereget Berlin elfoglalásában. Ebben a helyzetben a nyugati szövetségesek támadása Berlin irányában, Eisenhower szavai szerint, "szerencsétlen incidensekre" vezethetett volna a szovjet csapatokkal. A szövetséges hadseregek föparancsnoka a háború e felelösségteljes pillanatában kénytelen volt óvatosságot tanúsítani a Szovjetunióval szemben. Túl nagy volt a Szovjetunió és a szovjet fegyveres erök tekintélye az egész világon ahhoz, hogy az angolamerikai politikában felülkerekedhessenek a reakciós erök. Ezért nem talált támogatásra Churchillnek az a provokációs követelése, hogy "keményebb" politikát kell követni a Szovjetunióval szemben. Ugyanakkor továbbra is közösek voltak a szövetségesek érdekei, nem csupán a Németország, hanem a Japán elleni harcban is. Ezenkívül a Szovjetunió nyugati szövetségesei bár minden vágyuk Berlin elfoglalása volt az adott helyzetben mégsem tehették meg, hogy figyelemre se méltassák a krími konferenciának a német kérdésröl, többek között a megszállási övezetekröl nemrég hozott határozatait. E határozatok szerint Németország fövárosának a szovjet övezetbe kellett tartoznia, s a szövetséges hadvezetés kénytelen volt ezzel számolni. "A zónákat megjelöltük a hadseregcsoport térképein írja Ingersoll amerikai újságíró, aki ebben az idöben a 12. amerikai hadseregcsoport törzsénél szolgált. Már két hónappal a háború befejezése elött volt egy speciális térképünk külön ennek a kérdésnek a tanulmányozására." Megerösíti ezt Bradley tábornok, a központi irányban müködö 12. amerikai hadseregcsoport parancsnoka is. Ő sem értett egyet Churchillnek azzal a javaslatával, hogy a Baltikum és Berlin irányában indítsanak támadást. Ezzel kapcsolatban Bradley ezt írja : "Bennünket teljesen más megfontolások vezéreltek. Ha a megszállási övezeteket még nem határozták volna meg, akkor talán egyet tudtam volna érteni azzal, hogy ezt a támadást politikai szempontból érdemes megkockáztatni. De nem láttam semmi értelmét annak, hogy áldozatokat hozzunk a városért, amikor azt úgyis át kell adnunk az oroszoknak." A másik meggondolás, amely a szövetséges föparancsnokságot a tervek kidolgozása során vezérelte, az volt, hogy a Drezda irányában mért csapás lehetövé tette, hogy az amerikaiak átvágják a németek öszszes közlekedési vonalát Berlin és Dél-Németország között. "Világos volt írta Eisenhower -, hogy az ellenség kísérletet akar tenni egy megerödített körlet létrehozására délen, ezért elhatároztam, hogy megfosztom ennek a lehetöségétöl." Eisenhower tábornok számolt azzal, hogy amennyiben a németeknek Németország déli részén sikerül létrehozniuk az úgynevezett "nemzeti erödöt", ez lehetövé teszi számukra, hogy fokozzák politikai manövereiket a feltétel nélküli fegyverletétel elkerülése céljából. A hitleristák valóban tettek ilyen kísérleteket. Németország déli körzeteiben, Csehszlovákia területén és Ausztria északnyugati részén nagy eröket vontak össze Schörner tábornok parancsnoksága alatt. A szövetséges csapatok támadási tervét az amerikaiak dolgozták ki. Nagy-Britannia vezetöi pedig élesen bírálták. A terv legföbb hibája Churchill szerint az volt, hogy a szövetséges csapatoknak nem Berlin, hanem Drezda irányában kellett támadniuk. A brit vezetök nem tulajdonítottak különösebb jelentöséget az amerikaiak ama állításának, hogy a hitleristáknak Németország déli részén lehetöségük van a "nemzeti eröd" létrehozására. Churchill, figyelmen kívül hagyva a krími konferenciának a megszállási övezetekre vonatkozó határozatait, azt követelte, hogy a nyugati hatalmak minél nagyobb német területet foglaljanak el. "Úgy vélem írta Churchill 1945. április 1-én Rooseveltnek -, hogy politikai szempontból Németországban olyan messzire kell elönyomulnunk kelet felé, amennyire csak lehetséges . . ." Bár Churchill is azt állította, hogy a nyugati szövetségesek németországi föcsapásának iránya körül keletkezett vitáknak nem volt "elvi jelentösége", a valóságban ezek a viták az angol-amerikai imperialisták versengését tükrözték. Az angolok a Németország északnyugati és északi részén levö nagy hadászati jelentöségü ipari körzetek birtokbavételére törekedtek. Az amerikaiak viszont elsösorban Németország déli körzeteit akarták elfoglalni. Az amerikai tervet az angolok ellenvetései ellenére jóváhagyták, s ennek megfelelöen bontakoztak ki a szövetséges fegyveres erök további támadó hadmüveletei. A Rajna elérése után az angol-amerikai hadvezetés megkezdte a támadás elökészítését, átcsoportosította a csapatokat, s kijelölte a Rajnán való átkelésre alkalmas körzeteket. A csapatoknál felhalmozták a szükséges anyagi tartalékokat, különösen a pontonhídkészleteket. A támadás elött néhány nappal a szövetséges légierö nap mint nap nagy erejü összpontosított csapásokat mért az ellenség ipari objektumaira, közlekedési vonalaira, erödítményeire és csoportosításaira. Csupán az Egyesült Államok légiereje egy hét alatt több mint 50 ezer felszállást hajtott végre. A támadás kezdetén a szövetségeseknek 80 hadosztály, köztük 23 páncélos és 5 légideszant-hadosztály állt rendelkezésükre. A német fasiszta hadvezetésnek 60 hadosztálya volt, amelyeknek harci ereje mint Pogue amerikai történész megállapítja 25 teljes létszámú hadosztálynak felelt meg. A szövetséges légierö korlátlanul uralta a légteret. A támadás március 23-án kezdödött. Késö este a 21. hadseregcsoport Montgomery parancsnoksága alatt Wesel város körzetében megkezdte az átkelést a Rajnán (1. sz. térkép). Az elörevetett osztagok kétéltüjármüveken átkeltek a túlsó partra, s anélkül, hogy az ellenség ellenállásába ütköztek volna, hídföt vettek birtokba. Március 24-én reggel a szövetségesek Wesel város körzetében mintegy 14 ezer föt számláló légideszantot szállítottak földre. Eisenhower tábornok tanúsága szerint a 9. amerikai hadsereg az átkeléskor és a hídföért vívott harcban mindössze 31 föt vesztett. A deszant szerencsésen földet ért és megindította a támadást a Rajnán átkelt csapatok ellen. Március 28-án estig az angol-amerikai csapatok 50 kilométer széles és 20-25 kilométer mély hídföt vettek birtokba. Ez lehetövé tette, hogy a szövetséges hadvezetés gyorsabban átdobhassa a folyón a csapatokat és a harci technikai eszközöket. A továbbiakban a 21. hadseregcsoport kötelékébe tartozó 9. amerikai hadsereg egy része délkeletnek fordult, hogy az 1. amerikai hadsereggel együttmüködve bekerítse a Ruhr-vidéki német fasiszta csapatokat. A 2. páncéloshadosztály április 1-én este elérte Lippstadt városát, s ott egyesült az 1. amerikai hadsereg délröl támadó 3. páncéloshadosztályával. Az ellenség Ruhr-vidéki csoportosítását bekerítették. A 12. hadseregcsoport állományába tartozó 1. és 3. amerikai hadsereg a remageni és az oppenheimi hídfök felhasználásával március 25-én északkeleti irányban indított támadást. A 6. hadseregcsoport Nürnberg és München felé támadt. Ezzel a szövetségesek az egész arcvonalon támadásba mentek át. A Ruhr-vidéken a szövetségesek körülzárták a Model tábornagy parancsnoksága alatt álló "B" hadseregcsoport föeröit (a 15. hadsereget és az 5. páncéloshadsereget). A bekerített csoportosítás csapatainak nagyon kevés élelmiszerük, fegyverük és löszerük volt. A katonák és tisztek erkölcsi állapota nyomasztó volt. A Ruhr-vidéki "zsákban" bekerített ellenséges csapatok megsemmisítésére az amerikai parancsnokság 18 hadosztályt jelölt ki. Az angol-amerikai csapatok a tüzérség és a légierö támogatásával már az elsö napokban megkezdték a bekerített ellenséges csoportosítás felszámolását. Igaz, az amerikai légierö olyan utasítást kapott, hogy a Ruhr-vidéken ne fejtsen ki különösebben aktív tevékenységet. "Április elején írja Pogue Stimson, az Egyesült Államok hadügyminisztere intézkedett, hogy megmentse a Ruhr-vidék iparát a további rombolásoktól . . ." Ezért az angol-amerikai hadvezetés igyekezett "elkerülni, hogy hiábavalóan vagy feleslegesen kárt tegyen az ipari objektumokban". A légierö harctevékenységét kezdetben korlátozták, majd nemsokára teljesen be is szüntették. Ez nem a szövetséges hadvezetés valamiféle humánus megfontolásából fakadt, hanem mert az angol-amerikai monopolistáknak érdekükben állt a Ruhr-vidék ipari objektumainak megörzése. Április 14-én a bekerített ellenséges csoportosítást két részre vágták. A következö négy nap folyamán mindkét csoportot felszámolták, elöbb a keletit, majd a nyugatit. Az ellenséges csapatok zöme megadta magát. A szövetségesek összesen 325 ezer foglyot ejtettek. Model tábornagy öngyilkos lett. Az ellenség ilyen nagy létszámú csoportosításának fogságba ejtése természetesen jelentös gyözelem volt. Feltétlenül figyelembe kell venni azonban azt, hogy a Ruhr-vidéki hadmüveletet a nyugati szövetségesek rendkívül kedvezö körülmények között hajtották végre. A fasiszta Németország utolsó napjait élte. A német fasiszta hadvezetés minden figyelmét a keleti arcvonalra fordította, s itt összpontosította föeröit. A bekerített csapatok nem tanúsítottak szívós ellenállást, az ellenséges hadvezetésnek pedig nem volt lehetösége rá, hogy kívülröl segítse öket, ahogy ezt a keleti arcvonalon tette. Ennek ellenére az amerikai csapatok hadmüvelete 18 napig tartott. A Ruhr-vidéki ellenséges csoportosítás felszámolásával egy idöben az angol-amerikai csapatok föeröi kelet felé, az Elbához nyomultak elöre. Északon a 21. hadseregcsoport eröinek egy részével megtisztította az ellenségtöl Hollandia területét, a föerök pedig tovább támadtak, hogy elérjék az Elbát és a Balti-tenger partját Lübeck körzetében, s így elöbb érkezzenek Schleswig-Holsteinbe és Dániába, mint a Vörös Hadsereg. De elönyomulásuk lassú volt. A hitleristák visszavonulásukkor felrobbantották a hidakat, és egyes szakaszokon ellenállást tanúsítottak. Április 11-én a 9. amerikai hadsereg elörevetett páncélosegységei Magdeburgtól délre átkeltek az Elbán, és egy kisebb hídföt vettek birtokba a folyó jobb partján. Április 13-án Wittenberg városától délkeletre egy másik hídföt is elfoglaltak, és ekkor csak száz kilométerre voltak Berlintöl. Itt azonban nem tudták továbbfejleszteni a sikert, mivel a föerök jelentösen lemaradtak az elörevetett csapatoktól. Meszsze maguk mögött hagyva a gyalogságot, a tüzérséget és a hadtápot, a páncéloscsapatok nem tudták elhárítani a sietve megalakított 12. német fasiszta hadsereg csapatainak ellenlökéseit. A Magdeburgtól délre levö hídföt az amerikaiak hamarosan feladták, a Wittenbergétöl délkeletre elfoglalt hídföjük pedig jelentösen összeszükült. Április közepén az angol-amerikai csapatok elérték az Oldenburg-Bremen-Celle-Magdeburg-Dessau-Chemnitz-Hof-Nürnberg-Strasbourg vonalat. Amíg április elején a keleti és a nyugati arcvonal 375 kilométer távolságra volt egymástól, most ez a sáv 150-200 kilométerre csökkent. A szövetségesek arcvonala Magdeburgnál volt legközelebb Berlinhez; itt még 100 kilométer sem választotta el a német fövárostól. De arra, hogy elökészítsék a német fövároshoz való áttörést akár erröl a szakaszról is, már nem volt idö: a Vörös Hadsereg támadásba ment át Berlin irányába. Simpson tábornok, a 9. amerikai hadsereg parancsnoka azt javasolta, hogy indítsák meg a támadást az Elba vonaláról Berlin ellen, de parancsot kapott a helybenmaradásra. Eisenhower úgy vélte, hogy ilyen körülmények között nem lehet Berlin irányában támadni. "Igaz, hogy birtokba vettünk egy kisebb hídföt az Elbán írta -, de figyelembe kell vennünk, hogy csak elörevetett csapataink érték el a folyót; föeröink még messze hátul vannak." Következésképpen az angol-amerikai csapatok nem vehették birtokba Németország fövárosát. "Mi elfoglaltuk volna Berlint, ha ezt meg tudtuk volna tenni -jelentette ki Harry Hopkins. Ez nagy gyözelem lett volna hadseregünk számára . . ." Ez volt a hadászati helyzet a nyugat-európai arcvonalon 1945. április elsö felében, mielött a Vörös Hadsereg megindította a döntö rohamot Berlin ellen. A fasiszta Németország a teljes összeomlás elöestéjén még mindig erös és veszélyes ellenség volt. Bár sorsuk megpecsételödött, a hitleristák kétségbeesett eröfeszítéseket tettek a fegyverkezés úgynevezett "rendkívüli program"-jának végrehajtására. A német fasiszta hadvezetésnek nagy fegyverés löszertartalékai voltak. Mindez lehetövé tette, hogy az ellenséges csapatok szívósan védekezzenek. A hitleristák arra törekedtek, hogy elhúzzák a háborút és minél nagyobb veszteséget okozzanak a Vörös Hadseregnek. Ezért Berlintöl keletre gondosan elökészítették a védelmi terepszakaszokat, és sok csapatot vontak össze. A terep a város elöterében kedvezö volt a tartós védelem megszervezésére. A várostól keletre levö térséget több folyó szeli át : az Odera, a Neisse, a Dahme és a Spree. Az Odera és az Elba köze bövelkedik apró folyókban, valamint öntözöés hajózható csatornákban. Erdö itt viszonylag kevés van. Foltszerü erdöségek elsösorban Berlintöl délkeletre találhatók. A küszöbönálló harctevékenység körzetéven sürü és jó út-, illetve vasúthálózat, továbbá sok város volt. A legnagyobbak közülük Berlin, Stettin, Rostock, Schwerin, Frankfurt an der Oder, Cottbus és Bautzen (10. sz. térkép). Az épületek nemcsak a városokban, hanem a kisebb helységekben is köböl épültek. Berlin elöterében a német fasiszta hadvezetés 1945 februárjában kezdte a védelem közvetlen megszervezését, miután a szovjet csapatok áttörték a visztulai védelmet. Április elejére az ellenség három védöövet létesített. Müszaki szempontból az Odera és a Neisse bal partján húzódó elsö (fö-) védöövet rendezték be a legjobban. Ebben három állást építettek ki, összefüggö árokrendszerrel, kisés fa-föld erödökkel megerösítve. A peremvonal megközelítési útjait a legtöbb szakaszon drótakadályokkal és aknamezökkel zárták le. A fö állások közötti legveszélyeztetettebb szakaszokon közbeesö és reteszállásokat rendeztek be. A fövédööv mélysége elérte az 5-10 kilométert. A második védööv 10-20 kilométer távolságra húzódott az elsö peremvonalától, és egy-két árokból állt. Mélysége 1-5 kilométer volt. A hitleristák a föleg önálló támpontokból álló harmadik övet a második övtöl 10-20 kilométerre készítették elö. Berendezését nem fejezték be a Vörös Hadsereg támadásának kezdetére. Az ellenséges védelmi rendszerben nagy jelentösége volt a támpontoknak és az ellenállási csomópontoknak. Ezek létesítésére az ellenség felhasználta a városokat és községeket, söt még a különálló épületeket is. A támpontok helyörségének feladatait külön utasításokban határozták meg, s ezeknek megfelelöen a helyörségeknek még akkor is minden eszközzel védekezniük kellett, ha a szovjet csapatok beékelödtek a védelem peremvonalába. A fövédöövben Stettin, Gartz, Frankfurt an der Oder, Guben és Forst voltak a legerösebb támpontok. Az odera-neissei védelmi rendszer általános mélysége elérte a 20-40 kilométert. A védelmi rendszeren belül nemcsak a fövédööv peremvonala húzódott folyó mögött. Több helyen a fövédööv egyes állásai, valamint a második és harmadik védööv is vízi akadályra támaszkodott. A német fasiszta hadvezetés különösen szilárd védelmet hozott létre a Vörös Hadsereg küstrini hídföjével szemben. Itt a fövédööv két-három állásra tagozódott, mindegyikük három-négy árkot foglalt magában, amelyeket sürü közlekedöárok-hálózat kötött össze. A peremvonalat aknamezök és drótakadályok fedezték. A védelem szilárdságát fokozták a seelowi dombok is; ezeken húzódott az ellenség második védöövének peremvonala. Ennek az erös védelemnek a létrehozását több körülmény indokolta. A küstrini hídfönek méreteire való tekintettel (szélessége elérte a 45, mélysége pedig a 10 kilométert) nagy hadmüveleti jelentösége volt. A szovjet csapatok itt közelítették meg legjobban Berlint. Figyelembe véve a megelözö hadmüveletek tapasztalatait, amelyek szerint a Vörös Hadsereg hadvezetése a csapásmérö csoportosítások összpontosítására használta fel az ilyen hídföket, a hitleristák arra számítottak, hogy a szovjet csapatok innen mérik a föcsapást. Az ellenség az idevont erökkel nagy csapatsürüséget hozott létre. A német védelmi rendszerben fontos helyet foglalt el Berlin. Itt tartózkodott a megerödített védelmi körlet vezérkara, amely 1945. március elején kidolgozta "A birodalmi föváros védelmi elökészületeiröl" szóló "alapvetö parancs"-ot. Ennek megfelelöen Berlin körül három védelmi gyürüt létesítettek: a külsöt, a belsöt és a városit. A külsö védelmi gyürü a város központjától 25-40 kilométernyire, tavak partján, folyók és csatornák mentén, erdöségek szélén húzódott. A Vörös Hadsereg támadásának kezdetére e gyürü erödítési munkálatai még folytak. A hitleristáknak csupán a föirányokban és a támaszpontok körül sikerült kiépíteniük az árkokat. Ezeket lövészgödrökkel, géppuskaés aknavetö tüzelöállásokkal rendezték be. A városba vezetö utakat barikádokkal zárták le. Az erdei utakon torlaszokat emeltek. A hidak zömét felrobbantották, vagy elökészítették a felrobbantásra. A belsö gyürüt ez Berlin peremvárosainak szélén húzódott a parancs szerint "bevehetetlen védelmi övvé" kellett kiépíteni. A peremvárosokat ellenállási csomópontokká változtatták át, s ezeket három, helyenként öt géppuskaés tüzérségi tüzelöállásokkal berendezett árok kötötte össze. A helységeket az ellenség alkalmassá tette a körkörös védelemre, az üzemi körzetekben pedig vasbeton tüzfészkeket épített. Mindenfelé mélyen lépcsözött harckocsiakadályokat döntött torlaszokat, cölöpsorokat, harckocsiárkokat, harckocsibuktatókat és különféle drótakadályokat létesítettek. A városi gyürü peremvonala általában a körvasút mentén húzódott. A Berlin központjába vezetö utcákat barikádokkal zárták le. A védelmi harc vezetésének megkönnyítésére a várost kilenc szektorra osztották. Nyolc szektor a város külsö kerületeit, a kilencedik pedig a város központját foglalta magában. Ez utóbbi volt a fö szektor Berlin védelmi rendszerében : itt helyezkedtek el az ország állami, politikai és közigazgatási intézményei. Ezért ezt müszaki szempontból különös gonddal készítették elö. Itt a fasiszták a háztömbök legtöbbjét zászlóalj ellenállási csomópontokká rendezték be, s ezek közlekedöárkokkal összekötött szakasz és század támpontokból álltak. A tüzfegyvereket (géppuskákat, páncélöklöket) a falakon vágott lörésekben, az ablakokban, ajtókban, továbbá a pincékben és az alagsorokban helyezték el. A katonák és a tisztek nagy része az óvóhelyeken (pincékben) tartózkodott. Az épületek felsö emeleteit, mint a legsebezhetöbb épületrészeket, szinte egyáltalán nem kapcsolták be a védelembe; itt a mesterlövészek helyezkedtek el (egyesével és párokban). Ugyanitt néhány géppuskát is felállítottak. A legtöbb tüzfegyvert a parkok közelében és a föútvonalak épületeiben összpontosították. A nehézlövegeket a széles utcákon, a kis ürméretüeket pedig az épületekben állították fel. A háztömbök szárnyait barikádokkal, ezeket pedig a közvetlen irányzású lövegek tüzével fedezték. Az utcakeresztezödésekben harckocsikat ástak be. Alkalmassá tették a védelemre a szétrombolt háztömböket is, minthogy ezeknek a pincéi és alagsorai rendszerint épen maradtak. Egyes helyeken körkörös tüzelést biztosító vasbeton kupolákat helyeztek el. A berlini megerödített körlet védelmi rendszerében fontos szerepet játszottak az állandó jellegü vasbeton erödítmények: több mint 400 volt belölük a városban. A legnagyobb erödítményeket, a Humbold-Hain és a Friedrichs-Hain parkban, valamint az Állatkertben építették. Ezek hatemeletesek voltak (magasságuk 36,9 méter, födémvastagságuk 3,5 méter, falvastagságuk pedig 2,5 méter) és 300-1000 ember védhette öket. Minden erödítményt légszürö berendezéssel, villanyteleppel, bányafelvonóval és különleges elevátorral láttak el. Az utóbbi közvetlenül a lövegekhez szállította a löszert. Valamennyi erödítmény tetején négy-kilenc 128 milliméteres légvédelmi löveget helyeztek el. Az Állatkertben a lövegeket páncéltornyokban helyezték el. A város ipari üzemeiben lörésekkel ellátott, föld feletti egyszemélyes vasbeton kupolákat építettek. Ezek magassága 2,5 méter, átméröje 1,5 méter volt. A mélyen lépcsözött védelemben a hitlerista hadvezetés állandóan növelte a helyörség létszámát, sietve új csapatokat szervezett, és fokozott ütemben készítette elö öket a küszöbönálló harcra. "A birodalmi fövárost hangsúlyozta az ŻAlapvetö parancs® az utolsó emberig és az utolsó töltényig védeni kell." Abban a vak igyekezetükben, hogy a végsökig ellenálljanak, a fasiszta vezetök készek voltak a teljes pusztulásnak kitenni Németország fiatal nemzedékét. 1945 január-márciusában katonai szolgálatra hívták be a 16-17 éves ifjakat. Egyre több Volkssturm-osztagot alakítottak, a Hitlerjugend ifjúsági szervezet tagjaiból harckocsivadász-osztagokat szerveztek, és páncélöklökkel fegyverezték fel. A megelözö harcokban súlyos veszteségeket szenvedett egységeket és magasabbegységeket, továbbá a katonai tanintézeteket és iskolákat feloszlatták, személyi állományukat átadták a harcoló csapatok feltöltésére. A város védelmére felhasználták a különbözö örés rendöri alakulatokat is. A berlini irányban védö csoportosítás a "Visztula" hadseregcsoport két hadseregéböl (a 3. páncélos és a 9. hadseregböl) és a "Közép" hadseregcsoport két hadseregéböl (a 4. páncélos és a 17. hadseregböl) állt. Ez a csoportosítás 85 hadosztályt számlált, köztük 48 gyalogos-, négy páncélosés 10 gépesített hadosztályt, továbbá számos önálló ezredet és zászlóaljat. Ezenkívül Berlinben és más városokban is erös helyörség volt. Csupán Berlinben több mint 200 Volkssturm-zászlóaljat szerveztek. A berlini helyörség összlétszáma meghaladta a 200 ezer föt. Az ellenséges szárazföldi csapatok föparancsnokságának tartalékában nyolc hadosztály volt. A német légierö felkészült a szívós légiharcra. Berlin körzetében vonták össze a legharcképesebb repülöszázadokat. A légierö zömét vadászrepülök alkották; 1945. április közepén ezek tették ki a légierö összlétszámának 72 százalékát. A vadászrepülö-csapatokat a legjobb repülökkel töltötték fel. A sok vadászrepülögép összpontosítása jelentösen erösítette a légvédelmet. A hitleristák a berlini irányban sok rádiólokációs állomást állítottak fel, s ezek kiterjedt hálózata lehetövé tette, hogy szakadatlanul kövessék a szovjet repülök felszállásait és rájuk irányítsák vadászaikat. A berlini irányban összpontosított gyalogoshadosztályok 7-8000, a páncéloshadosztályok 11 ezer föt számláltak. Az ellenségnek itt összesen 1 millió fö, továbbá 10400 löveg és aknavetö, 1500 harckocsi és rohamlöveg, több mint 3 millió páncélököl, s 3300 harci repülögép állt rendelkezésére. A német fasiszta hadvezetésnek a védelemben meglehetösen nagy hadmüveleti sürüséget sikerült létrehoznia : minden 9 kilométeres arcvonalszakaszra egy hadosztály jutott. A lövegés aknavetösürüség arcvonal-kilométerenként 17,3 egységet tett ki. A szovjet csapatok várható föcsapásának irányában (a Küstrin-Berlin irányban) minden három kilométeres arcvonalszakaszra jutott egy ellenséges hadosztály. Itt a hitleristák az arcvonal egy kilométeres szakaszán 66 löveget és aknavetöt, továbbá 17 harckocsit összpontosítottak. A csapatok zöme a fövédöövet és a második védöövet, azaz a harcászati mélységet szállta meg. A harmadik védöövben és amögött helyezték el a hadmüveleti tartalékokat. A berlini irány védelmének az volt a sajátossága, hogy valamennyi elökészített védöövet, a város körzetét is, elöre megszállták a csapatok. Ez kedvezö feltételeket teremtett a tartós és szívós harchoz. A hitleristák nagy kampányt kezdtek a csapatok lelki elökészítésére. A fasiszta propaganda azzal ijesztgette a német népet, hogy a bolsevisták halálra és szolgaságra akarják kárhoztatni, és a végsökig való harcra buzdított, azt hangoztatva, hogy ez a menekvés egyetlen módja. Hitler külön felhívással fordult a keleti arcvonal csapataihoz. Elrendelte, hogy a katonák és a tisztek szorosan müködjenek együtt "saját sorsuk" védelmében, legyenek bátrak, kitartók és fanatikusak az ellenséggel való harcban. A felhívást helyenként fenyegetések tarkították: "Aki most nem teljesíti kötelességét, népének árulója lesz." A nemzetiszocialista párt április 3-án külön utasítást adott a csapatoknál tartandó beszédekre vonatkozóan. Ebben a következöket olvashatjuk: "A háború nem nyugaton, hanem keleten döl el . . . A bolsevisták küszöbönálló nagy támadását minden körülmények között vissza kell verni. Ennek feltételei adva vannak van emberünk és technikai eszközünk. Tekintetünket csak keletre kell fordítanunk, függetlenül attól, hogy mi történik nyugaton. A keleti arcvonal megtartása a feltétele annak, hogy fordulat következzék be a háború menetében." Goebbels Berlin védelmének birodalmi biztosa meglátogatta a 9. hadsereget. Felhívással fordult a katonákhoz és tisztekhez, hogy legyenek kitartóak és egy lépést se engedjék elörenyomulni a szovjet csapatokat. De a hitlerista vezetök tevékenysége nem korlátozódott csupán felhívásokra és fenyegetözésekre. Széleskörüen alkalmazták a büntetö rendszabályokat is. Valamennyi egységnél és magasabbegységnél felolvasták Hitler parancsát, amely azt követelte, hogy rendfokozatra és beosztásra való tekintet nélkül löjenek agyon mindenkit, aki vissza akarna vonulni. A német föparancsnokság elrendelte, hogy megtorlást kell alkalmazni azoknak a katonáknak és tiszteknek családjával szemben, akik megadják magukat a szovjet csapatoknak. Több parancsot adtak ki az átszököttek és a szökevények elleni harccal kapcsolatban is. A hadsereget megtisztították a "nemkívánatos" elemektöl. Azokat a hadosztályokat, amelyekben nem német nemzetiségü katonák is voltak, kivonták a fövédöövböl és helyükbe német hadosztályokat állítottak. A fasiszták megkísérelték, hogy a lakosságból különleges osztagokat ("Werwolf") szervezzenek a Vörös Hadsereg és a nyugati szövetségesek csapatainak hátában folytatandó harcra. A német nép azonban erre semmiféle hajlandóságot nem mutatott. Hitler és a hozzá legközelebb állók, életük utolsó percéig eszelös makacssággal reménykedtek az antifasiszta koalíció felbomlásában. Roosevelt halálhírét úgy fogadták, mint valami csodát, amely még megmentheti öket, mert Roosevelt volt egyik aktív képviselöje azoknak, akik ragaszkodtak a fasiszta Németország feltétel nélküli fegyverletételéhez. Meg voltak róla gyözödve, hogy a szovjet és az angol-amerikai csapatok találkozása Németország földjén feltétlenül fegyveres összeütközéshez fog vezetni. A fasiszta Németország uralkodó körei tehát mindent elkövettek, hogy kitartsanak keleten, feltartóztassák a Vörös Hadsereget, s ugyanakkor megkíséreljenek alkudozni az Egyesült Államokkal és Angliával, s elkerüljék a feltétel nélküli fegyverletételt. Az 1945 áprilisában Európában kialakult katonai-politikai helyzet azonban minden lehetöségét kizárta annak, hogy a harc kimenetele Németország számára kedvezö fordulatot vegyen. Az antifasiszta koalíció fegyveres eröi döntö fölényben voltak az ellenséggel szemben. A hitleristák uralma alatt álló terület nagysága egyre csökkent, ezért a német fasiszta föparancsnokság nem tudott a rendelkezésre álló erökkel széleskörüen manöverezni. Ez elösegítette az ellenség gyors és végleges szétverését. A nyugati szövetségesek föparancsnoksága és a szovjet fegyveres erök Legfelsöbb Föparancsnoksága közötti közvetlen kapcsolat megteremtése jelentösen megkönnyítette e cél elérését. A német nép nemzeti érdekeinek természetesen a fegyveres harc megszüntetése és a feltétel nélküli fegyverletétel felelt volna meg. De a hitlerista Németországban ekkor nem volt olyan erö, amely a nép élére állhatott volna, és megmenthette volna a felesleges áldozatoktól és rombolásoktól. Hitler és klikkje továbbra is elárulta Németország nemzeti érdekeit. A hitlerista vezetök honfitársaik vére és élete árán igyekeztek meghosszabbítani saját életüket, és késleltetni azt az órát, amikor fizetniük kell gonosztetteikért. 2. A hadmüvelet elökészítése A berlini hadmüvelet során a szovjet csapatok elött az a feladat állt, hogy megsemmisítsék az ellenség legnagyobb csoportosítását Németország központjában, és elfoglalják Berlint. Ennek meg kellett gyorsítania Németország feltétel nélküli fegyverletételét, és a fasiszta állam összeomlásához kellett vezetnie. Ezt a feladatot a Vörös Hadseregnek a lehetö leggyorsabban kellett végrehajtania, hogy meghiúsítsa a hitleristáknak a Szovjetunió elleni háború elhúzására és az antifasiszta koalíció felbomlasztására irányuló kísérleteit. A hadmüvelet gondos elökészítése érdekében a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállásán április 1. és 3. között értekezletet tartottak, amelyen részt vett Zsukov és Konyev marsall frontparancsnok is. Az értekezleten értékelték az európai katonai-politikai helyzetet, és kidolgozták a hadmüvelet elgondolását. Ezután a frontparancsnokok jelentették a berlini hadmüvelet végrehajtására vonatkozó terveiket. Ezeket a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása jóváhagyta, és kiadta a

maga direktíváit. A hadmüvelet elgondolása szerint a szovjet csapatoknak hatalmas frontális csapásokkal át kellett törniük az ellenség védelmét, csoportosítását elszigetelt részekre kellett szakítaniuk, majd el kellett foglalniuk Berlint és az Elbánál egyesülniük kell a szövetségesek csapataival (10. sz. térkép). A hadmüvelet végrehajtására három front az 1. és 2. Belorusz, valamint az 1. Ukrán Front eröit, továbbá a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flottát jelölték ki. Az 1. Belorusz Front csapatainak (a front parancsnoka Zsukov marsall, a haditanács tagja Tyelegin altábornagy, törzsfönök Malinyin vezérezredes volt) támadó hadmüveletet kellett elökészíteniük és végrehajtaniuk, hogy elfoglalják a fasiszta Németország fövárosát, és legkésöbb a hadmüvelet 12-15. napján elérjék az Elbát. Meghatározták, hogy a föcsapást négy összfegyvernemi és két harckocsi-hadsereg eröivel a Küstrintöl délre levö oderai hídföböl kell mérni. A siker továbbfejlesztése a front második lépcsöjének hadseregeire hárult. A front föirányban tevékenykedö föcsapásmérö csoportosítása északról és délröl való biztosítására két kisegítö csapást terveztek. Az 1. Ukrán Front csapatai (a front parancsnoka Konyev marsall, a haditanács tagja Krájnyukov altábornagy, törzsfönök Szokolovszkij hadseregtábornok, április 9-étöl pedig Petrov hadseregtábornok volt) parancsot kaptak, hogy zúzzák szét az ellenséget Cottbus körzetében, és Berlintöl délre, legkésöbb a hadmüvelet 10-12. napján vegyék birtokba a Beelitz-Wittenberg terepszakaszt és tovább Drezdáig az Elba vonalát, majd támadjanak Lipcse irányában. A frontnak a föcsapást öt összfegyvernemi és két harckocsi-hadsereg eröivel Triebel körzetéböl a Spremberg-Belzig irányban kellett mérnie. A front csapásmérö csoportosításának délröl való biztosítása végett két hadseregnek Kohlfurt körzetéböl kisegítö csapást kellett mérnie Bautzen-Drezda irányában. A 2. Belorusz Front csapatai (a front parancsnoka Rokosszovszkij marsall, a haditanács tagja Szubbotyin altábornagy, törzsfönök Bogoljubov vezérezredes volt) azt a feladatot kapták, hogy keljenek át az Oderán, semmisítsék meg az ellenség stettini csoportosítását, és legkésöbb a hadmüvelet 12-15. napján vegyék birtokba az Anklam-Wittenberge terepszakaszt. A föcsapást a Schwedttöl északra fekvö körzetböl Strelitz irányában három összfegyvernemi, két harckocsi-hadseregnek és egy gépesített hadtestnek kellett mérnie. A Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flottának az volt a feladata, hogy továbbra is zavarja az ellenség tengeri közlekedését a Balti-tengeren, tartsa blokád alatt a hitleristák kurlandiai csoportosítását, és biztosítsa a 2. Belorusz Front támadó csapatainak tengerparti szárnyát. Az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front támadásának kezdetét április 16-ára tüzték ki. A 2. Belorusz Frontnak valamivel késöbb kellett támadásba átmennie, minthogy bizonyos átcsoportosítás után a front eröinek egy része Gdyniától északra és Danzigtól keletre még harcolt az ellenséges csapatok maradványainak megsemmisítése végett. Mint a direktívából látható, a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása nagy hadmüveletet tervezett, amelyben a három együttmüködö frontnak kellett megoldani az általános hadászati feladatot. Berlin közvetlen bevétele az 1. Belorusz Frontra hárult. Az 1. Ukrán Front csapatainak, melyek északnyugati irányban, illetve eröik egy részével Drezda felé támadtak, meg kellett semmisíteniük a Berlintöl délre levö ellenséges csoportosítást, el kellett szigetelniük a "Közép" hadseregcsoport föeröit az ellenség berlini csoportosításától, s ezzel déli irányból biztosítaniuk kellett az 1. Belorusz Front támadását. Az 1. Belorusz Front tevékenységét északról a 2. Belorusz Front csapatai biztosították. A helyzet azonban más elhatározást követelt. Ismeretes, hogy a német fasiszta hadvezetés minden intézkedést megtett Berlin védelmére. Nemcsak hadmüveleti, hanem hadászati tartalékait is felhasználta erre. A Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállásának a föeröket Berlin elfoglalására kellett volna összpontosítania. A valóságban azonban csupán az 1. Belorusz Frontot bízta meg ezzel a feladattal. Célszerübb lett volna két front az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front eröit bevonni e feladat megoldásába, gondosan megszervezve közöttük az együttmüködést. A fö, a berlini irányban tervezett támadással egyidejüleg támadó hadmüveletet szándékoztak indítani a szovjet-német arcvonal déli szárnyán is a 4., a 2. és a 3. Ukrán Front csapataival. Következésképpen az utolsó, döntö támadásnak ki kellett terjednie az egész szovjet-német arcvonalra, ami teljesen megfosztotta a hitlerista föparancsnokságot attól, hogy szabadon manöverezhessen eröivel. A Legfelsöbb Föparancsnokság a német fasiszta csapatokat a nyugati szövetségesekkel együtt szándékozott véglegesen megsemmisíteni. A krími konferencián ugyanis a szovjet kormány elvileg megegyezett az Egyesült Államok és Anglia képviselöivel, hogy összehangolják tevékenységüket. A szövetségesek németországi támadásának tervét, amelyet Eisenhower 1945. március 28-i üzenetében fejtett ki, a Szovjetunió Fegyveres Eröinek Legfelsöbb Föparancsnoksága nyomban áttanulmányozta és helyeselte. Eisenhower üzenetére válaszolva, Sztálin 1945. április 1-én többek között a következöket írta : "Az Ön terve, amely a szovjet csapatoknak és az Önök csapatainak az egyesülése útján a német erök szétdarabolását igyekszik biztosítani, teljesen egybeesik a szovjet föparancsnokság tervével." Válaszában a szovjet föparancsnok hangsúlyozta, egyetért azzal, hogy a szovjet és a szövetséges csapatok Lipcse és Drezda, továbbá Bécs és Linz körzetében egyesüljenek. (Lipcse és Drezda körzetét az 1. Ukrán Front több hadserege elérte már, a 2. és 3. Ukrán Front csapatai pedig Bécs és Linz irányában támadtak.) A szovjet föparancsnokság egyúttal tudomására hozta a szövetséges föparancsnokságnak, hogy a szovjet csapatok elfoglalják Berlint, s erre a feladatra az erök egy részét jelölte ki. Közölte továbbá, hogy a támadást május második felében kezdi meg. "Egyébként olvasható a válaszban lehetséges, hogy ez a terv a helyzettöl függöen változni fog." A frontparancsnokok, miután megkapták a föhadiszállás direktíváját és értékelték a helyzetet, kidolgozták elhatározásaikat. Az 1. Belorusz Front parancsnoka elhatározta, hogy hatalmas frontális csapással szétszakítja a hitleristák védelmét a Küstrin-Berlin irányban, majd az áttörést kiszélesítve északnyugatról és délkeletröl megkerüli a várost, bekeríti és részenként megsemmisíti az ellenséget. E feladat végrehajtására a frontnál öt összfegyvernemi és két harckocsi-hadseregböl (a 47. hadseregböl, a 3. és 5. csapásmérö hadseregböl, a 8. gárdahadseregböl, a 3. hadseregböl, valamint az 1. és 2. gárdaharckocsihadseregböl) hoztak létre csapásmérö csoportosítást. Az összfegyvernemi hadseregek feladata az volt, hogy szétzúzzák a szemben álló ellenséget, megteremtsék a feltételeket a harckocsihadseregeknek az áttörésbe való bevetéséhez, a hadmüvelet hatodik napján birtokba vegyék Berlint, és elérjék a Hafel-See keleti partját. A 3. csapásmérö hadseregnek a hadmüvelet nyolcadik napján ki kellett jutnia a Berlintöl nyugatra levö körzetbe, a 47. hadseregnek pedig a tizenegyedik napon el kellett érnie az Elbát. Miután az összfegyvernemi magasabbegységek leküzdik az ellenség fövédöövét, az 1. harckocsihadsereget a 8. gárdahadsereg, illetve lehetséges változatként a 69. hadsereg sávjában, a 2. harckocsi-hadsereget pedig az 5. csapásmérö hadsereg sávjában tervezték bevetni az áttörésbe. A hadmüvelet második napján a 2. gárda-harckocsihadseregnek a Berlintöl északkeletre levö körzetbe kellett kijutnia, az 1. gárda-harckocsihadseregnek pedig el kellett érnie a város délkeleti elöterét, s onnan Berlin ellen kellett támadniuk. A 2. harckocsi-hadseregnek Berlin északnyugati részét, az 1. harckocsi-hadsereg csapatainak viszont a város délnyugati és déli részét kellett birtokba venniük. Az 5. csapásmérö hadseregnek, a 8. gárdahadseregnek és a 69. hadseregnek, a harckocsi-hadseregek sikerét kihasználva, a hadmüvelet hatodik napján el kellett foglalniuk Berlint. A szovjet hadvezetés két kisegítö csapást tervezett: az egyiket a 61. hadsereg és az 1. lengyel hadsereg eröivel Küstrintöl északra az Eberswalde-Sandau irányában, a másikat a 69. és 33. hadsereg eröivel Küstrintöl délre a Fürstenwalde-Brandenburg irányban. A csapatoknak a támadást meglepésszerüen, éjjel, virradat elött két órával kellett megkezdeniük. A harcmezöt légvédelmi fényszórókkal világítják majd meg. Mint a hadseregeknek adott feladatokból kitünik, a hadmüveleti terv nem irányozta elö Berlin két oldalról való átkarolását és bekerítését. Csupán északnyugatról szándékoztak megkerülni a várost a 47. hadsereg és a 3. csapásmérö hadsereg eröivel. Délnyugati irányból ilyen manövert nem is terveztek, mert a frontnak ehhez nem álltak rendelkezésére a szükséges erök és eszközök. A német föváros délnyugati irányból való átkarolása csak az 1. Ukrán Front eröinek bevonásával lett volna megoldható. Az 1. gárda-harckocsihadseregnek a bevetése ebben az irányban nemcsak hogy nem segítette elö a feladat végrehajtását, hanem még az északon mért csapást is meggyengítette, mert a föhadiszállás direktívája szerint az 1. gárda-harckocsihadseregnek északon kellett volna tevékenykednie, együtt a 2. gárda-harckocsihadsereggel. Az 1. gárda-harckocsihadsereg feladatát Zsukov változtatta meg a föhadiszállás tudtával. Ez a harckocsierök szétforgácsolásához vezetett, és azt eredményezte, hogy a szovjet csapatok csak gyengébb csapást mérhettek az ellenséges föcsoportosítás jobbszárnyára. Az 1. Belorusz Front hadmüveleti alárendeltségébe tartozó, Vörös Zászló Renddel kitüntetett Dnyeperi Katonai Flottillának két folyami hadihajós dandárral támogatnia kellett az 5. csapásmérö és a 8. gárdahadsereget az ellenséges védelem áttörése során a küstrini hídföben, valamint az Oderán való átkeléskor; egy folyami hadihajós dandárral pedig együtt kellett müködnie a 33. hadsereggel Fürstenwalde körzetében, továbbá biztosítania kellett a vízi utak aknamentesítését. Az 1. Ukrán Front parancsnoka elhatározta, hogy a föcsapást négy összfegyvernemi hadsereg (a 3. hadsereg, az 5. gárdahadsereg, a 13. és a 28. hadsereg) és két harckocsi-hadsereg (a 3. és a 4. gárdaharckocsihadsereg) eröivel Triebel körzetéböl méri. A harckocsi-hadseregeket a Spree folyó szakaszáról tervezték bevetni az áttörésbe: a 3. gárda-harckocsihadsereget a 3. gárdahadsereg sávjában, a 4. gárdaharckocsihadsereget pedig az 5. gárdahadsereg sávjában. Április 14-én a frontparancsnok végleg rögzítette a harckocsi-hadseregek feladatait. Megparancsolta, készüljenek fel arra, hogy a hadmüvelet elsö napján elörevetett osztagokkal segítsék a lövészcsapatokat az ellenséges harcászati mélység áttörésének befejezésében, és hídföket vegyenek birtokba a Spree folyó bal partján. Ez az elhatározás a védelem sajátosságainak számbavételén alapult. A lövészcsapatoknak át kellett kelniük a Neisse folyón és szét kellett zúzniuk a védelmet a folyó bal partján. E feladat végrehajtásához azonban csak kevés harckocsijuk volt a gyalogság közvetlen támogatására (10-14 harckocsi arcvonal kilométerenként). A harckocsi-hadsereg részvételének az ellenséges harcászati mélység áttörése befejezésében meg kellett gyorsítania a front csapatainak kijutását a hadmüveleti térségbe, vagyis növelnie kellett a támadás ütemét. A hadmüvelet ötödik napján a harckocsi-hadseregeknek el kellett érniük a Berlintöl 30-35 kilométerre délnyugatra levö körzetet. A jobbszárny 3. gárda-harckocsihadsereg parancsot kapott, hogy egy harckocsihadtesttel és a 3. gárdahadsereg egyik lövészhadosztályával délröl rohamozza meg Berlint. Így tervezték meg az 1. Ukrán Front csapatainak föcsapását. A második csapást az 52. hadsereg eröinek egy részével és a 2. lengyel hadsereggel Kohlfurt körzetéböl a Bautzen-Drezda irányban tervezték mérni. A 2. Belorusz Front parancsnoka elhatározta, hogy három összfegyvernemi hadsereg (a 65., 70. és a 49. hadsereg) három harckocsihadtest, egy gépesített és egy lövészhadtest eröivel a Stettin-Schwedt szakaszon áttöri a védelmet, megsemmisíti az ellenség 3. páncéloshadseregét és birtokba veszi az Anklam-Wittenberge terepszakaszt. A gyorsanmozgó magasabbegységeket, miután az összfegyvernemi hadseregek átkeltek az Oderán, azzal a feladattal szándékoztak bevetni az áttörésbe, hogy továbbfejlesszék a sikert északnyugati és nyugati irányban. Mint ahogy a frontparancsnokok elhatározásaiból kitünik, a csapatok fö erökifejtését a legfontosabb irányokban összpontosították. Ez biztosította a védelem mély áttörését, és megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy bekerítsék és részenként semmisítsék meg az ellenség csapatait. Az 1. Belorusz Front csapatai 170 kilométeres támadási sávban bontakoztak ki, fö erökifejtésüket azonban a Küstrin-Berlin irányban, 44 kilométeres sávban összpontosították. Két hadsereg kilenc-kilenc kilométeres sávban, két hadsereg pedig 13-13 kilométeres sávban támadott; az ellenséges védelem áttörését a hadseregeknél még ennél is keskenyebb szakaszon tervezték. Az 1. Ukrán Front csapásmérö csoportosításának hadseregei 34 kilométer széles sávban bontakoztak szét (az egyes hadseregekre 10, 11, illetve 13 kilométeres sáv jutott), az áttörésre viszont csak egy 8-10 kilométeres szakaszt jelöltek ki. A támadás megkezdéséig a frontoknál nagy átcsoportosításokat hajtottak végre. A 2. Belorusz Front számára a Pomerániai-öböl és Schwedt közötti sávot jelölték ki a támadásra, ahol április elején még az 1. Belorusz Front csapatai harcoltak. Ennek következtében az 1. Belorusz Front támadási sávjának szélessége 320 kilométerröl 170 kilométerre csökkent. A felszabadult egységeket és magasabbegységeket Küstrin körzetébe irányították. A 2. Belorusz Front csapatai csak április 18-án fejezték be az átcsoportosítást. E csapatok azért érkeztek be késöbb, mert Danzig és Gdynia körzetéböl kellett elönyomulniuk, azaz 300 kilométeres menetet kellett végrehajtaniuk. Az 1. Ukrán Front néhány magasabbegységét Oppeln és Ratibor területéröl Triebel körzetébe vonták elöre. A három front az 1. és 2. Belorusz és az 1. Ukrán a támadás megkezdésekor, miután megerösítették öket tüzérséggel, légierövel, harckocsiés müszaki csapatokkal, továbbá feltöltötték személyi állományukat, összesen 2500000 föt számlált, és 41600 löveggel és aknavetövel, 6250 harckocsival és rohamlöveggel, továbbá 7500 harci repülögéppel rendelkezett. A frontok csapatai élöeröben 2,5szeres, tüzérségben 4-szeres, harckocsikban és aknavetökben 4,1-szeres, légieröben pedig 2,3-szeres fölényben voltak az ellenséggel szemben. A csapatok elött álló feladatok megoldásában igen nagy szerep várt a tüzérségre, a harckocsikra és a légieröre. A 2. Belorusz Front tüzérségének biztosítania kellett az ellenség védelmének áttörését, az Oderán való átkelést és átkelöhelyek létesítését. A tüzérség harctevékenységét minden hadseregnél a konkrét helyzettöl függöen tervezték meg. Az 1. Belorusz Front tüzérségére hárult az ellenséges védelem áttörésének és a Berlin elleni rohamnak a biztosítása. Ez utóbbi biztosítására 30 perces éjszakai tüzérségi elökészítést terveztek. A harc kísérését a mélységben a tüzérségnek kettös és egyszerü tüzhengerrel, illetve kísérö tüz-összpontosításokkal kellett megoldania. Az 1. Ukrán Front tüzérségének az általános feladatokon kívül biztosítania kellett a csapatok átkelését a Neissén, valamint az ellenséges védelem áttörését a folyó túlsó partján. Ezért a tüzérségi elökészítést 2 óra 25 perc idötartamra tervezték, s azt a következö szakaszokra tagolták: a folyón való átkelés elökészítése (40 perc), az átkelés kísérése (60 perc), a roham elökészítése a folyón túl (45 perc). Hogy az ellenség ne fedhesse fel a föcsapás irányát a Neissén való átkelésnél, elhatározták, hogy az egész arcvonalon ködfüggönyt létesítenek. A tüzérség zömét a tervezett föcsapások irányában összpontosították. Az 1. Belorusz Front hadseregeinél az átlagos tüzérségi sürüség az áttörési szakaszokon arcvonal-kilométerenként mintegy 250 löveget és aknavetöt tett ki. Ezenkívül a csapásmérö csoportosítás hadseregeinél több mint 1000 sorozatvetö müködött, s ezek egyetlen össztüzzel 18500 különbözö ürméretü aknát löttek ki. Az 1. Ukrán Front csapatainál a jobbszárny müködési sávjában (Forst és Penzich között) 137 löveg, aknavetö és sorozatvetö jutott az arcvonal egy kilométeres szakaszára, a föcsapás irányában viszont az átlagos tüzérségi sürüség 230 egységet tett ki. Az 1. Belorusz Frontnál, az 1. Ukrán Frontnál és néhány hadseregnél erös gyorscsoportokat hoztak létre. Ez lehetövé tette az ellenséges védelem áttörésének meggyorsítását, az ellenség csapatainak bekerítését és részenként való megsemmisítésüket. A fasiszták védelmének áttörése során a harckocsik és rohamlövegek jelentös részét a gyalogság közvetlen támogatására tervezték felhasználni. Minden frontnak egy-egy légi hadserege volt. Az 1. Belorusz Front kötelékébe a 16. légi hadsereg (parancsnoka Rugyenko repülö vezérezredes), az 1. Ukrán Frontéba a 2. légi hadsereg (parancsnoka Kraszovszkij repülö vezérezredes), a 2. Belorusz Frontéba pedig a 4. légi hadsereg (parancsnoka Versinyin repülö vezérezredes) tartozott. Ezenkívül a földi csapatok támogatására bevonták a Golovanov repülö fömarsall parancsnoksága alatt álló 18. légi hadsereget. Az 1. Belorusz Front kötelékében müködött egy lengyel repülöhadtest és egy lengyel repülöhadosztály is. Ezek az 1. lengyel hadsereg támadását támogatták. A Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta légierejének a 2. Belorusz Frontot kellett támogatnia. Mindhárom front légierejét, éppúgy mint tüzérségét is, tömegesen szándékoztak felhasználni. A légierö fö eröfeszítéseit a csapásmérö csoportosítások csapatainak támogatására összpontosította. Oltalmazta a levegöböl e csapatokat, biztosította az ellenséges védelem áttörését, valamint a harckocsihadseregek és az egyes harckocsihadtestek bevetését az áttörésbe. A légierö ezenkívül harcolt az ellenség elönyomuló tartalékaival, és állandó felderítést végzett. A 2. légi hadseregnek, amint a csapatok megkezdték az átkelést a Neissén, ködfüggönyt kellett létesítenie, hogy megakadályozza az ellenséget a figyelésben és a tüzvezetésben. A 4. légi hadsereg legfontosabb feladata az volt, hogy támogassa a csapatokat az Oderán való átkelésük idején. A berlini hadmüvelet elökészítésekor nagy figyelmet fordítottak a hadmüvelet müszaki biztosítására. A 2. Belorusz Front számára elsörendü jelentöségü volt az oderai átkelés, az 1. Ukrán Front számára pedig a Neissén és a Spreen való átkelés végrehajtása. A csapatok gondosan felderítették a folyókat: tanulmányozták a hozzájuk vezetö utakat, az átkelésre alkalmas helyeket és gázlókat. A frontokat különleges müszaki csapatokkal erösítették meg. A szervezetszerü és a megerösítö eszközök azonban kevésnek bizonyultak. Ezért felkutatták és felhasználták a helyszínen található átkelöeszközöket is. Az 1. Belorusz Front müszaki csapatainak be kellett rendezniük a csapásmérö csoportosítás megindulási állásait a küstrini hídföben, állandóan müködö átkelöhelyeket kellett létesíteniük, és biztosítaniuk kellett a Berlin elleni rohamot. A hadmüvelet megkezdéséig a küstrini hídföben 636 kilométer lövészés összekötöárkot készítettek elö, vagyis arcvonal-kilométerenként 7 kilométert. A tüzérség számára 4500 tüzelöállást rendeztek be, vagyis 50 állást arcvonal-kilométerenként. Ennek eredményeként el lehetett rejteni a csapatokat az ellenség szeme és tüze elöl. A hídfövel való összeköttetés biztosítására az Oderán keresztül 25 hidat építettek, továbbá elökészítettek 40 darab 3-60 tonna teherbírású kompot. Az átkelöhelyeket nagy hatású légvédelmi eszközökkel biztosították. A Berlinben vívandó harcokra a 8. gárdahadseregnél és az 5. csapásmérö hadseregnél különleges rohamcsoportokat és rohamosztagokat készítettek elö, amelyek kötelékébe utászokat is beosztottak. Széles körü intézkedéseket foganatosítottak az ellenség megtévesztésére. Hogy megtévesszék az ellenséget a 2. Belorusz Front föcsapásának irányáról, a 2. csapásmérö hadsereg müködési sávjában, a stettini irányban három harckocsihadtest, egy harckocsidandár, két összfegyvernemi hadsereg, továbbá tüzérség és nagyszámú átkelöeszköz összpontosítását színlelték. A hitleristák erre fokozták tevékenységüket a stettini irányban, megerösítették ottani csoportosításukat, csapatokat dobtak át oda a Stettintöl délre levö körzetböl. Az 1. Belorusz Frontnál is különleges intézkedéseket tettek, hogy azt a benyomást keltsék az ellenségnél, mintha a föcsapást nem az arcvonal közepén, hanem a szárnyakon szándékoznának mérni. Berlin elfoglalásának és a fasiszta Németország viszonylag rövid idö alatt való végleges megsemmisítésének nagyszabású feladata nemcsak sok csapat bevetését és óriási eröfeszítését tette szükségessé, hanem kolosszális mennyiségü anyagi eszköz löszer, üzemés kenöanyag, élelem és gyógyszer felhalmozását is megkövetelte. A hadmüvelet anyagi biztosításának feltételei kedvezöek voltak. A népgazdaság sikerei lehetövé tették az arcvonal szükségleteinek kielégítését. A sürü útés vasúthálózat az arcvonal mögötti körzetekben, s az elegendö közlekedési eszköz módot adott, hogy minden szükséges anyagot idöre kiszállítsanak a csapatokhoz. A szovjet légierö fölénye biztosította a folyamatos szállításokat. A hadmüvelet kezdetére a hadtápszervek és intézetekjobban felzárkóztak a harcoló csapatokhoz. A frontraktárakat például a 2. Belorusz Frontnál mindössze 60-80 kilométerre telepítették az Oderától keletre. Az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front hadtápja is ugyanilyen közel települt a csapatokhoz. Felhalmozták a szükséges löszerés üzemanyag-tartalékokat. Élelmiszerböl több mint egy hónapra való tartalék állt a csapatok rendelkezésére. A támadás elött a személyi állományt alaposan felkészítették a küszöbönálló harcokra. A katonák gyakorolták a vízi akadályokon való átkelést, a helységharcot, valamint az erdei és az éjszakai harcot. Nagy figyelmet fordítottak a fegyvernemek harci együttmüködésének gyakorlására. A hadmüvelet megkezdése elött az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front sávjában harcfelderítést végeztek: az 1. Belorusz Front csapatai április 14-én és 15-én, az 1. Ukrán Front csapatai pedig április 16-ára virradó éjjel. Az ellenség mindenütt szívósan ellenállt. Az 1. Belorusz Front felderítö alegységei a kétnapos harcban 2-5 kilométert nyomultak elöre, s pontosan rögzítették az ellenséges védelem helyzetét, az ellenség csoportosítását és megjavították megindulási állásaikat. A pártpolitikai munka tartalmát a hadmüvelet elökészítése során azok a nagy feladatok szabták meg, amelyeket a csapatoknak az éjszakai harcok során kellett megoldaniuk. A politikai szervek elsösorban a századok, ütegek, zászlóaljak és osztályok pártés Komszomolszervezeteinek megalakításán és megerösítésén fáradoztak. A megelözö harcokban a csapatok nagy veszteségeket szenvedtek, ezért sok szervezet szétesett, és ezeket újból meg kellett alakítani. E napokban igen sok harcos kérte felvételét a pártba : például az 1. Belorusz Frontnál a támadás elötti (április 16-ára virradó) éjjel több mint 2000 katona és tiszt nyújtott be tagfelvételi kérelmet. A hadmüvelet elökészítésének idöszakában (március 15-töl április 15-ig) a három frontnál összesen több mint 17 ezer fö lépett a kommunista párt soraíba. A századok pártszervezeteinek megerösítésére más, erös pártszervezettel rendelkezö alegységektöl, továbbá a hadtápcsapatoktól helyeztek át kommunistákat. Ennek eredményeként a támadás kezdetére valamennyi századnak és zászlóaljnak, ütegnek és osztálynak erös, rendszerint 8-20 párttagot, illetve tagjelöltet számláló pártszervezete lett. Sok szervezetnél megválasztották a pártvezetöséget is. A politikai munkásokból és a század pártszervezökböl tartalékot is képeztek, amelyböl idejében pótolni tudták a harcképtelenné vált vagy elesett pártpolitikai munkásokat. A helyzet és a csapatok elött álló feladatok tanulmányozását illetöen fontos szerepet játszottak azok az értekezletek és szemináriumok, amelyeket a frontok a parancsnokok és politikai munkások számára, a hadseregeknél pedig a hadtest, hadosztály és dandár politikai osztályvezetök részére rendeztek. Az egyes magasabbegységeknél rendezett pártaktíva gyüléseken a magasabbegységek parancsnokai vagy a politikai szervek vezetöi tartottak beszámolót. A pártés Komszomol-gyüléseken megbeszélték: hogyan járjanak élen a párttagok és komszomolisták a küszöbönálló harcokban. Minden kommunista és komszomolista konkrét feladatot kapott a személyi állománnyal való foglalkozást illetöen. Az 1. Belorusz Front csapatainál gyakorlattá lett a kommunistáknak és komszomolistáknak azt a megbízást adni, hogy tüzzék ki a vörös zászlót az elfoglalt objektumra, vagy az elért terepszakaszra. Azoknál a hadseregeknél, amelyek közvetlenül Berlin ellen támadtak, külön vörös zászlókat készítettek, hogy kitüzzék azokat a fontos kormányépületekre. Az egyes fegyvernemek szorosabb együttmüködésének biztosítása végett megszervezték az újságok, tájékoztatók és az "Add tovább!" röplapok cseréjét. Néhány egységnél közös párt-, Komszomolés vöröskatona-gyüléseket tartottak. Mindez erösítette a katonák és tisztek harci barátságát. Széleskörüen kibontakozott az agitációs és propagandamunka. Lenin 75. születésnapján a politikai munkások elöadásokat tartottak a párt vezérének és a szovjet állam megalapítójának életéröl és munkásságáról, a hadosztály-, hadseregés frontújságok pedig egész oldalakat szenteltek e nevezetes napnak. Nagy figyelmet fordítottak a harci tapasztalatok népszerüsítésére, föleg röplap formájában kiadott emlékeztetök útján. Az 1. Belorusz Front csapatainál 30 különbözö témájú ilyen röplapot adtak ki. Íme néhány közülük: "Emlékeztetö a gyalogos harcos számára: harc a nagyvárosban", "Emlékeztetö a rohamcsoport kötelékében, utcai harcokban müködö géppuskakezelök számára", "Emlékeztetö a rohamcsoport kötelékében, utcai harcokban müködö 76 milliméteres löveg kezelöi számára". Az 1. Ukrán Front csapatainál "A lövészek harca erdöben", "Éjjeli harc erdöben" címü és más röplapokat terjesztettek. Sikeresen népszerüsítették a harci tapasztalatokat a vöröskatona-újságok is. Nagy munkát fejtettek ki a tisztek és a politikai munkások a front csapataihoz érkezett újoncok nevelésében. Ennek során figyelembe vették, hogy az újoncok között különbözö nemzetiségü katonák voltak : moldovaiak, litvánok, ukránok, beloruszok. Ezek mind a nyugati területekröl származtak, s nem tudtak oroszul. Repatriánsok is érkeztek, akik hosszú ideig távol éltek hazájuktól. Az újoncokat különös melegséggel és gondoskodással vették körül. A fiatal katonák fogadásának szentelt ünnepi gyüléseken felszólaltak a parancsnokok, a politikai munkások, a Szovjetunió hösei és a tapasztalt sorkatonák. Megismertették a harcot még nem próbált újoncokat csapataik harci hagyományaival és höseivel. A gyülés után rendszerint filmet vetítettek, vagy koncertet rendeztek. Az oroszul nem tudó harcosokkal való foglalkozásra agitátorokat jelöltek ki azok közül, akik beszélték ezek anyanyelvét és kitüntették magukat a német fasiszta hódítók elleni harcban. Számukra saját anyanyelvükön adták ki a röplapokat, valamint a Szovjet Tájékoztató Iroda jelentéseit. Azokkal a katonákkal, akik repatriálásuk után jöttek a csapatokhoz, elbeszélgettek a következö témákról: "A Vörös Hadsereg dicsö gyözelmei", "A szovjet hátország hösi munkája", "A nemzetközi helyzet", "A katonai eskü a szovjet katona legszentebb esküje". Az 1. Ukrán Front csapatai az orosz katonák emlékmüveinél és Bunzlau városában, annál a sírnál, ahol Kutuzov tábornagy szíve van eltemetve, gyüléseket rendeztek. Az egyik ilyen gyülést április 28-án, Kutuzov halálának 132. évfordulóján tartották. Ezen a gyülésen, amelyre a front magasabbegységei és egységei 28 delegációt küldtek, összesen több mint ezer fö vett részt. A gyülés végén koszorúkat helyeztek el a nagy hadvezér és hazafi sírjára. A nagy orosz hadvezér emlékének tiszteletére Konyev marsall megparancsolta : "Kutuzov tábornagy sírja és emlékmüve mellett elhaladva a front minden egysége és minden egyes katonája köteles katonai tiszteletadást teljesíteni." A házban, ahol a tábornagy meghalt, megnyitották a Kutuzov-múzeumot. A támadás elöestéjén az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front haditanácsa felhívással fordult a katonákhoz, s felszólította öket, hogy teljesítsék történelmi küldetésüket, végleg semmisítsék meg a német fasiszta csapatokat, és gyözelmesen fejezzék be a háborút. A támadás elött két órával a századés üteg pártés Komszomol-gyüléseken megmagyarázták a katonáknak feladataikat a küszöbönálló harcban. A harcosok és tisztek megesküdtek, hogy becsülettel teljesítik a haza harcparancsát. A sokoldalú és céltudatos pártpolitikai munka elösegítette a fegyelmezett, a közös célok és az egységes akarat által összeforrasztott alegységek és egységek kialakítását, növelte a csapatok támadó szellemét és biztosította a harcfeladatok sikeres végrehajtását. A berlini hadmüveletben két lengyel hadsereg is részt vett: az 1. Poplawski hadosztálytábornok parancsnoksága alatt az 1. Belorusz Front kötelékében, az újonnan alakított 2. pedig Wierczewski hadosztálytábornok parancsnoksága alatt az 1. Ukrán Front kötelékében. Ez a népi demokratikus Lengyelország további megerösödéséröl s arról tanúskodott, hogy a lengyel és a szovjet nép harci együttmüködése tovább erösödött a közös ellenség, a fasiszta Németország elleni harcban. Hogy tájékoztathassák a lengyel népet hadseregeinek harctevékenységéröl, a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása hozzájárult ahhoz, hogy az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front, valamint a lengyel hadseregek törzséhez a lengyel vezérkartól tiszteket vezényeljenek, és ezek figyelemmel kísérjék csapataik tevékenységét. A Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása, továbbá a frontok és hadseregek haditanácsai és törzsei tehát gondosan megtervezték a hadmüveletet, átcsoportosították az eröket és eszközöket, s létrehozták a csapásmérö csoportosításokat. A csapatok megfeszített erövel készültek a támadásra, felhasználták a háború folyamán szerzett gazdag harci tapasztalatokat. A frontoknak rendelkezésükre állt a hadmüvelethez szükséges minden anyagi eszköz. A pártpolitikai munka biztosította az egységek és magasabbegységek magas erkölcsi és politikai színvonalát. A rövid határidö ellenére, április közepére lényegében befejezték a berlini hadmüvelet elökészítését. A csapatok teljes harckészültségben voltak, és csak a jeladást várták a támadásra. A szovjet katonákat egyetlen óhaj és egyetlen gondolat hatotta át: teljesíteni a haza parancsát, végezni a fasiszta fenevaddal és gyözelmesen befejezni a háborút. 3. A német csapatok védelmének áttörése az Oderánál és a Neissénél. Berlin bekerítése Április 15-én a szovjet Legfelsöbb Föparancsnokság értesítette a szövetséges hadvezetést, hogy a Vörös Hadsereg újabb támadásba kezd. Április 16-án korán reggel az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front támadásba ment át (10. sz. térkép). Ezt megelözöen az 1. Belorusz Front sávjában, egész éjszaka a 2. Belorusz Front 4. légi hadseregének PO-2-es bombázói tevékenykedtek. Az 1. Belorusz Front csapásmérö csoportosításának támadása moszkvai idö szerint 5 órakor, azaz virradat elött két órával hatalmas tüzérségi elökészítéssel kezdödött. A tüzérségi elökészítés befejezése elött három perccel, külön jelre (egy fényszóró függöleges irányú fénysugara) a 3. és 5. csapásmérö hadsereg, a 8. gárdahadsereg és a 69. hadsereg sávjában 143 légvédelmi fényszórót kapcsoltak be, s ezek fényénél a gyalogság a közvetlen támogatásra rendelt harckocsikkal rohamra indult. A tüzérség áthelyezte a tüzet a mélységbe. A 16. légi hadsereg PO-2-es éjjeli bombázói csapásokat mértek az ellenséges fövédööv támpontjaira és ellenállási csomópontjaira. Hamarosan feltüntek a levegöben a 18. légi hadsereg bombázói. Ezek föleg a német védelem második övét bombázták. Amint kivirradt, megjelentek a harcmezö felett a 16. légi hadsereg csatarepülöi és nappali bombázói, s csapásaikkal érzékeny veszteségeket okoztak az ellenségnek. A vadászok megbízhatóan oltalmazták a földi csapatokat, és biztosították a csatarepülök és bombázók tevékenységét. Az ellenséget megbénította a tüzérségi elökészítés és a meglepésszerü, fényszórók fényében indított éjszakai roham. Eleinte nem tanúsított szervezett ellenállást. (A 309. német gyalogoshadosztály például, amely a 3. csapásmérö hadsereg támadási sávjában védett, állományának mintegy 60 százalékát elvesztette.) Ezért 7 órára csaknem az egész arcvonalon sikerült áttörni az ellenség fövédöövének elsö állását. Ezekben a harcokban a szovjet katonák tömegei hösiesen és nagyon találékonyan harcoltak. A 3. csapásmérö hadsereg 23. gárda-lövészhadosztálya április 16-án estig befejezte az ellenség fövédöövének áttörését, és megközelítette a vasútvonalat. Hogy ne csökkenjen a támadás üteme, a hadosztályparancsnok elhatározta, hogy az éj folyamán birtokba veszi ezt a terepszakaszt. Este, rövid tüzérségi elökészítés után az alegységek rohamra indultak. Az ellenség ellenállt. A 63. gárda-lövészezred 1. századának parancsnoka elesett. De a szovjet katonák tovább rohamoztak. Ludmilla Kravec egészségügyi törzsörmester, század pártszervezö, aki a harcolók között tartózkodott, átvette a század parancsnokságát, és vezette a támadást. Az ellenséget visszavetették. Az ezred birtokba vette a vasútvonalat, és április 17-én reggel, erröl a terepszakaszról folytatta tovább a támadást. Ludmilla Kravecet ezért a höstettéért a Szovjetunió Höse címmel tüntették ki. A továbbiakban az ellenség ellenállása erösen fokozódott, különösen a második védöövben, amely a küstrini hídfö elött a Wriezen-Seelow terepszakaszon húzódott. A szovjet csapatok elönyomulása meglassult. A harcok tetöfokán azok a szovjet repülök, akik a 8. gárdahadsereg támadását támogatták, ejtöernyökön négy nagy kulcsot dobtak le a szovjet csapatok harcrendjébe, hasonlóakat Berlin város ama történelmi nevezetességü kulcsaihoz, amelyeket az orosz csapatok a hétéves háború idején zsákmányoltak. Mindegyik kulcshoz egy kis deszkalap volt erösítve, a következö felírással: "Gárdista barátaink elöre a gyözelemre! Itt küldjük nektek a berlini kapuk kulcsait!" A harcostársak, a repülök felhívásának híre villámgyorsan elterjedt a támadók között, és óriási lelkesedést váltott ki a gárdistákból. Újult erövel vetették magukat a rohamba, de az ellenség ellenállását ez alkalommal sem tudták leküzdeni. A németek itt rendkívül elönyös helyzetben voltak. A második védööv peremvonala a seelowi magaslatokon húzódott, ahonnan jól be lehetett látni a terepet egészen az Oderáig. E magaslatoknak, amelyeknek a középpontjában Seelow városa fekszik, lejtöi meredekek, s nemcsak a harckocsi, hanem a gyalogság számára is nehezen leküzdhetök. E lejtökön az ellenség lövészárkokat és lövészgödröket ásott ki, s ezekben helyezte el tüzfegyvereit, továbbá 3 méter mély és 3,5 méter széles harckocsi-elhárító árkot készített. A magaslatokhoz vezetö megközelítési utakat lövegek és géppuskák sokrétegü kereszttüzével zárták le. Az ellenség még a különálló épületeket is alkalmassá tette a védelemre, és támpontokká építette ki. Minden ilyen épületet árkokkal és aknamezökkel vettek körül. Az utakon faés vasgerendákból akadályokat létesítettek, és a hozzájuk vezetö utakat aláaknázták. A szovjet csapatok támadásának megállítása végett a hitleri hadvezetés megerösítette a védö csapatokat. A tartalékból három hadosztályt harcba vetett. A Seelow-Dolgelin terepszakaszon 50 harckocsi és több mint három tüzérüteg müködött. Ezenkívül a Seelowtól nyugatra vezetö autóút két oldalán páncélelhárítási feladattal négy légvédelmi ezred volt tüzelöállásban. Ez lehetövé tette, hogy itt a hitleristák arcvonal-kilométerenként körülbelül 200 löveget összpontosítsanak, s ráadásul ezek fele 88 milliméteres légvédelmi ágyú volt. A seelowi magaslatokért szívós és véres harcok bontakoztak ki. A csapás erejének növelésére az 1. Belorusz Front parancsnoka parancsot adott a harckocsi-hadseregek ütközetbe vetésére, mielött mégahogy ezt a terv elöirányozta az összfegyvernemi magasabbegységek áttörték volna az ellenség fövédöövét. A harckocsi-magasabbegységeknek az összfegyvernemi magasabbegységekkel való együttmüködését azonban nem szervezték meg idejében, ezért az utóbbiak csak lassan nyomultak elöre. Az ellenség szilárdan tartotta állásait. Az éjszakai harcok sem hozták meg a várt eredményt. A frontparancsnok megparancsolta, hogy április 17-én reggel törjék át az ellenség második védöövét. E célból éjjel elörevonták a harckocsikat és a tüzérséget. A 18. légi hadsereg mintegy 800 távolbombázója csapásokat mért az ellenség támpontjaira. 10 óra 30 perckor, másfélórás tüzérségi elökészítés után, a 8. gárdahadsereg az 1. gárda-harckocsihadsereggel együttmüködésben felújította a támadást. A hitleristák elkeseredetten védekeztek, a gárdisták nyomásának azonban már nem tudtak ellenállni. A 8. gárdahadseregnek a seelowi magaslatokon húzódó második védööv elfoglalásában a légierö és harckocsik mellett óriási segítséget nyújtott tömegtüzével a tüzérség is. Kazakov tüzér vezérezredes, a front tüzérparancsnoka, hogy növelje a 8. gárdahadsereg tüzérségének csapását a seelowi magaslatokra, oda összpontosította az 5. csapásmérö hadsereg sávjában müködö néhány ágyús tüzérdandár, valamint a 69. hadsereg sávjában felvonult tüzérosztályok tüzét. Katukov vezérezredes, az 1. gárda-harckocsihadsereg parancsnoka manövert hajtott végre a seelowi védelmi csomópont átkarolására: a 11. önálló harckocsihadtest Seelowtól északra, a 11. gárdaharckocsiés a 8. gárda gépesített hadtest pedig Seelowtól délre fejlesztette ki a támadást. Ennek eredményeként az ellenség védelme megrendült. A harckocsizók sikeresen kezdtek elönyomulni nyugat felé. A 8. gárdahadsereg Csujkov vezérezredes parancsnoksága alatt április 17-én elfoglalta Seelowot. Ezzel itt áttörték a hitleristák második védöövét. A csapásmérö csoportosítás jobbszárnyhadseregei (a 47. hadsereg és a 3. csapásmérö hadsereg) csak április 18-án reggel törték át a második védöövet. A szovjet csapatok az április 16-ára elöírt feladatot az ellenséges védelem egész harcászati mélységének áttörését tehát csak a támadás harmadik napjának reggelén teljesítették. Az a veszély fenyegetett, hogy az 1. Belorusz Front lassú elörenyomulása következtében elhúzódik a berlini hadmüvelet. Ezt figyelembe véve a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása módosította az 1. Ukrán és a 2. Belorusz Front feladatait. Az április 17-én kiadott direktíva szerint az 1. Ukrán Front harckocsihadseregeinek déli irányból Berlin felé kellett továbbfejleszteniük a támadást. Április 18-án kelt direktívában a föhadiszállás elrendelte a 2. Belorusz Front parancsnokának, hogy az Oderán való átkelés után, legkésöbb április 22-én, föeröivel délnyugati irányban fejlessze tovább a támadást (az április 6-i direktíva szerint a frontnak északnyugati irányban kellett támadnia) és északról kerülje meg Berlint. Így tehát a hadmüvelet folyamán határozták el, hogy az ellenség berlini csoportosításának északról és délröl való átkarolása végett három front eröivel hajtanak végre manövert. Az 1. Ukrán Front április 18-án 6 óra 15 perckor erös tüzérségi elökészítést kezdett. A tüzérségi tüz oltalma alatt az utászok elörevitték a már korábban elökészített átkelési anyagokat a Neisse folyóhoz, és hozzákezdtek az átkelöhelyek berendezéséhez. A gyalogság már elfoglalta megindulási állásait az átkeléshez, s a közvetlen támogatásra rendelt harckocsik is elönyomultak a gyalogság harcrendjébe. 6 óra 15 perckor a tüzérség és a 2. légi hadsereg 1. és 2. gárda-csatarepülöhadteste ködfüggönyt létesített a front egész sávjában. Ez megfosztotta az ellenséget attól a lehetöségtöl, hogy megfigyelje a szovjet csapatok tevékenységét és azokat a szakaszokat, amelyeken az áttörés készült. A vadász légierö a levegöböl oltalmazta a földi csapatokat. A ködfüggöny és a nagy hatású tüzérségi tüz fedezete alatt a gyalogosok és a tüzérek a légierö támogatásával megkezdték az átkelést a Neissén. A harcosok csónakokon, tutajokon, rohambürükön keltek át, vagy csak egyszerüen átúsztak. A Neissén való átkelés idején az ellenség állásai felett megjelentek a 6. gárda-bombázóhadtest és a 4. bombázóhadtest repülöi, és csapásokat mértek az ellenállási csomópontokra, a híradó központokra és a parancsnoki harcálláspontokra. A Zsadov vezérezredes parancsnoksága alatt harcoló 5. gárdahadsereg kötelékébe tartozó 58. gárdalövészhadosztály 175. gárda-lövészezredének harcosai nem várva meg sem a csónakokat, sem az átkelöhelyek elkészítését, a gázlókon át törtek elöre. Különösen bátran és határozottan tevékenykedtek Rugyenko gárdaszázados 1. zászlóaljának harcosai. Goloborodko és Visnyakov gárdahadnagyok századai a gázlókon át elsönek keltek át a folyón. A géppuskások a kezükben vitték át fegyvereiket, tüzelöállást foglaltak a folyóparton, s tüzzel biztosították a gyalogosrajok átkelését. A gyalogsággal együtt kelt át a kísérö tüzérség is. Az utászok is határozottan tevékenykedtek. Az említett hadosztály 178. gárda-lövészezredének szakaszán a víz folyása elsodorta a rohambürü egy részét. A gárdista utászok a hideg vízben állva, a vállukon deszkákat tartottak, így pótolták az elúszott bürürészt és biztosították több mint 300 fö átkelését. A gyalogosok hamarosan elérték a túlsó partot, és kiverték onnan a hitleristákat. Az utászok átjárókat készítettek az ellenség aknamezöin. A szovjet harcosok a tüzérségi és a légierö támogatásával sok ellenséges támaszpontot elfoglaltak. Közben a müszaki-utászés a pontonoshidász-csapatok hozzáláttak az átkelöhelyek berendezéséhez, illetve a hídveréshez. Néhány híd már 9 órára elkészült. Ez lehetövé tette, hogy a lövészcsapatok második lépcsöi és a tüzéregységek is átkeljenek, A Vörös Hadsereg nyomása fokozódott. Válaszul az ellenség több ellenlökést indított, de a támadó csapatok ezeket mind sikeresen visszaverték. Április 16-án délre már több 60 tonnás híd is elkészült. Ez lehetövé tette a harckocsi-hadseregek elörevetett osztagaínak harcba vetését és a nehéztüzérség átkelését. A szovjet csapatok mindjobban elönyomultak nyugat felé. A nap végére az 1. Ukrán Front csapásmérö csoportosítása elérte az ellenség második védöövét, amely a Cottbus K-Weisswasser-Nieski terepszakaszon húzódott. Itt három páncéloshadosztály (a 21., a "Leibstandarte" és a "Bohemie"), továbbá több önálló egység és alegység védett. A hitleristák elkeseredett ellenállása dacára, április 17-én estig a szovjet csapatok az ellenség második védöövét is áttörték. A front csapásmérö csoportosításának csapatai megkezdték az elönyomulást a harmadik védöövhöz, amely a Spree folyó mentén húzódott. Az ellenségnek már nem voltak megfelelö eröi ahhoz, hogy szilárd ellenállást tanúsítson. Csapatai a Vörös Hadsereg nyomására kénytelenek voltak visszavonulni. Igaz, a hitleristáknak sikerült más arcvonalszakaszokról eröik egy részét ide átcsoportosítani. Április 17-én a Cottbustól délkeletre esö körzetbe dobták át a 275. gyalogoshadosztályt és a 70. utászdandárt Guben alól, vagyis az 1. Belorusz Front támadási sávjából, a meg nem támadott arcvonalszakaszról. Az 1. Ukrán Front parancsnoka, miután megbeszélte a föhadiszállás képviselöjével, hogy a harckocsihadseregeket Berlinnek fordítja, a következöket parancsolta meg Ribalko vezérezredes 3. gárdaharckocsihadseregének: április 18-ára virradó éjjel keljen át a Spree folyón, és továbbfejlesztve a lendületes támadást Berlin déli külvárosa irányában, április 21-ére virradó éjjel törjön be a városba. A Leljusenko vezérezredes 4. gárda-harckocsihadseregének, amely Luckenwalde irányában támadott, erre az idöre el kellett foglalnia Potsdamot és Berlin délnyugati részét. Konyev marsall azt a parancsot adta a harckocsizóknak és a front csapásmérö csoportosításának, hogy menetböl hajtsák végre az éjszakai átkelést a Spreen, és akadályozzák meg, hogy az ellenség megkapaszkodjon a folyó mentén. Ebben az idöszakban a pártmunkások, a pártés Komszomol-szervezetek megmagyarázták a csapatoknak azokat az új feladatokat, amelyek a további harcokban rájuk hárultak. Azokat a század pártszervezeteket, amelyek nagy veszteségeket szenvedtek, a hadtáp alegységek kommunistáival töltötték fel. A századoknál és ütegeknél rövid pártés Komszomol-gyüléseket tartottak. Összegezték a megelözö harcok eredményeit, és általánosították a Neissénvégrehajtott átkelés tapasztalatait. Az "Add tovább!" röplapokban leírták a höstetteket. Rövid, tömörjelszavak: "Átkelünk a Spreen!", "Bevesszük Berlint!" hangzottak fel az összejöveteleken és gyüléseken. A harcosok felírták ezeket a harckocsítornyokra, a lövegpajzsokra s a repülögépek oldalára. Az utak mentén jelzötáblák százai mutatták, hány kilométer van még Berlinig. A dicsö szovjet harcosokat az a vágy fütötte, hogy végrehajtsák a haza parancsát, befejezzék az ellenség megsemmisítését. A német védelem harmadik övének leküzdéséért vívott harcban hatékony segítséget nyújtott a földi csapatoknak a 2. légi hadsereg. A 6. gárda-repülöhadtest bombázói április 17-én csapásokat mértek az ellenségre és meggátolták, hogy védelemre rendezkedjen be a Cottbus-Spremberg szakaszon. A szovjet csatarepülögépek támadták a német csapatokat és tüzérséget az átkelöhelyeken, és megakadályozták, hogy az ellenség visszavonuljon a Spree folyó bal partjára. A csapásmérö csoportosítás csapatai április 18-án reggel, leküzdve az ellenség ellenállását, elérték a Spreet. A hitlerista csapatok Cottbus és Spremberg városok körzetében harcoltak a legelkeseredettebben. E két körzet közötti szakaszon, Puhov vezérezredes 13. hadseregének támadási sávjában, az ellenség védelme és csoportosítása gyenge volt. Ezért a szovjet parancsnokság itt vetette be a harckocsihadseregek föeröit. Ezek a nap második felében átkeltek a Spreen, és megkezdték az elönyomulást északnyugati irányban. Április 18-án estig a szovjet csapatok áttörték az ellenség harmadik védöövét és kijutottak a Forst ÉNy-Cottbus DK-Drebkau K-Spremberg-Burghammer terepszakaszra; az arcvonal tovább keleti irányban a Neisse felé húzódott. Emiatt a csapásmérö csoportosítás balszárnya erösen fellazult, s az a veszély fenyegette, hogy az ellenség oldalozó csapást mér rá. A hitlerista hadvezetés mindent elkövetett, hogy ne csak feltartóztassa, hanem meg is hiúsítsa az 1. Ukrán Front támadását. E célból Görlitz körzetéböl kiindulva északi irányban, a Drezda felé támadó szovjet csapatok ellen aktív harctevékenységbe kezdett. Itt a hadmüvelet elsö három napjára a 2. lengyel hadsereg csapatai és Korotyejev vezérezredes 52. hadseregének jobbszárny-magasabbegységei átkeltek a Neissén, áttörték az ellenség védelmének harcászati övét, és április 18-án estig megközelítették a harmadik védöövet. A hitleristáknak azok a kísérletei, hogy meghiúsítsák a szovjet csapatok támadását, kudarccal végzödtek, s csak ideiglenesen sikerült megállítaniuk elönyomulásukat. A háromnapos szívós harcok eredményeként tehát az 1. Ukrán Frontjelentös sikereket ért el. A front csapásmérö csoportosításának csapatai szétzúzták a szemben álló ellenséget, teljes mélységében áttörték a németek védelmének harcászati övét és részben harmadik védöövüket is. Ezzel kedvezö feltételeket teremtettek a harckocsi-hadseregek támadásának továbbfejlesztéséhez északnyugati irányban, illetve arra, hogy délröl csapást mérjenek Berlinre, és az 1. Belorusz Front csapataival együtt birtokba vegyék Németország fövárosát. A harcok folyamán a hitleristák nagy veszteségeket szenvedtek. A Vörös Hadsereg szétzúzott több fasiszta magasabbegységet, köztük a "Leibstandarte" és a "Bohemie" páncéloshadosztályokat. Az ellenség kénytelen volt felhasználni hadmüveleti tartalékait. Ez késöbb elösegítette, hogy csapataink továbbfejlesszék a sikert. A 4. német páncéloshadsereget csapataink három részre szakították. A Neissén való átkelés kiváló megszervezése, az ellenség védelmének áttörése és a csapatok jó együttmüködése biztosította az egész front sikeres harctevékenységét. Lassabban haladt elöre az 1. Belorusz Front csapatainak támadása. Ez föleg azzal magyarázható, hogy a front csapásmérö csoportosítása itt mélyebb, jól berendezett és sürün megszállt védelemmel találta magát szemben. E front csapatainak és magasabbegységeinek sok vízi akadályt és megerödített helységet kellett leküzdeniük. Ilyen körülmények között a harckocsi-hadseregek miután nem volt lehetöségük arra, hogy betörjenek a hadmüveleti mélységbe és továbbfejlesszék a sikert a gyalogság harcrendjében müködtek, és nagy veszteségeket szenvedtek. Károsan hatott a támadás menetére az is, hogy rosszul szervezték meg az ellenség védelmének áttörését, hogy a csapatok nem ismerték jól az ellenség védelmi rendszerét és csoportosítását, továbbá, hogy nem alkalmazták elég hatékonyan a tüzérséget és a légieröt. Április 19-én az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front folytatta a támadást. Az 1. Belorusz Front parancsnokságát nyugtalanította a helyzet alakulása, ezért igyekezett meggyorsítani a csapatok elönyomulását. Azt követelte a hadsereg-, hadtestés hadosztály-parancsnokoktól, hogy alaposabban szervezzék meg a támadást. Az 1. Belorusz Front parancsnoksága, tekintettel a csapásmérö csoportosítás jobbszárnyán, a 47. hadsereg és a 3. csapásmérö hadsereg sávjában elért sikerre, megváltoztatta a front jobbszárnycsapatainak támadási irányát, és elrendelte, hogy északról és északnyugatról kerüljék meg Berlint. A 61. hadseregnek, amelynek Belov vezérezredes volt a parancsnoka, folytatnia kellett a támadást a Hohenzollern-csatorna mentén, biztosítva saját jobbszárnyát az ellenség várható ellenlökéseivel szemben. Az 1. lengyel hadsereg, a 47. hadsereg, a 3. és 5. csapásmérö hadsereg parancsot kaptak, hogy ne egyenesen nyugatnak, hanem északnyugati irányban támadjanak, kerüljék meg Berlint, és foglalják el a város északi részét. Ugyanekkor a frontparancsnok elrendelte a csapatoknak, hogy éjjel is folytassák a harcot, nehogy az ellenség az új terepszakaszokon megszervezze a védelmet. A hitlerista hadvezetés közben minden intézkedést megtett, hogy a harmadik védöövben feltartóztassa az 1. Belorusz Front támadását. Berlin védelmével a 9. hadsereget bízta meg, s a Berlin körzetében levö összes fegyveres eröket a 9. hadsereg parancsnokságának rendelte alá. Április 19-ére virradó éjjel az ellenség a 2. Belorusz Front sávjából a harmadik védöövbe dobta át a 11. "Nordland" SS gépesített hadosztályt, s ugyancsak ide irányított több önálló egységet és alegységet (ezek összlétszáma több mint három gyalogoshadosztály létszámának felelt meg). Ugyancsak ide csoportosította át a berlini légvédelmi övezet légvédelmi tüzérségének egy részét. A 3. és az 5. csapásmérö hadsereg támadási sávjában, a Batzlow körzetében levö közbeesö állás áttörése során elkeseredett harcok lángoltak fel. A 3. csapásmérö hadsereg balszárnycsapatai megközelítették a németek batzlowi támaszpontját, ahol az ellenség az uralkodó magaslatokon rendezkedett be védelemre. A Batzlowba vezetö utakat a németek hézagmentes tüzérségi és aknavetötüz alatt tartották. A támpont ellen intézett rohamok április 18-án nappal nem jártak sikerrel. Kazankin gárda altábornagy, a 12. gárda-lövészhadtest parancsnoka elhatározta, hogy éjjel indít rohamot a támpont ellen. A támadást harmincperces tüzérségi elökészítés után, a hadtest összes eröinek bevetésével szándékoztak végrehajtani. A föcsapást két hadosztálynak az ellenséges védelem leggyengébb pontjára, Batzlowtól északra kellett mérnie. Egy lövészhadosztály azt a feladatot kapta, hogy eröi egy részével délröl kerülje meg a támpontot, föeröivel pedig arcból rohamozzon. Április 18-án 23 órakor, tüzérségi elökészítés után, a lövész-magasabbegységek harckocsik és rohamlövegek támogatásával rohamra indultak. A harc rendkívül elkeseredett volt. Csak reggelre sikerült a hitleristák ellenállását megtörni. A szovjet csapatok 5 órakor elfoglalták Batzlowot. Az 5. csapásmérö hadsereg csapatai Berzarin vezérezredes parancsnoksága alatt a maguk sávjában befejezték ennek az állásnak az áttörését. Április 19-én nappal az ellenség még mindig kétségbeesetten ellenállt. A német légierö fokozta tevékenységét. 30-as és ennél nagyobb csoportokban csapásokat mért a támadó szovjet csapatokra. De a hitleristák nem tudták megtartani az elfoglalt terepszakaszokat. A nap folyamán a csapásmérö csoportosítás jobbszárnyhadseregei 14 kilométeres szakaszon áttörték az ellenség harmadik védöövét. A Vörös Hadsereg szívós harcokban feltartóztathatatlanul nyomult elöre Berlin felé. A tüzérség nem maradt le a gyalogságtól. A légierö hatékonyan támogatta a földi csapatokat, csapásokat mért az összevont ellenséges élöerökre és technikai eszközökre. A harckocsi-hadseregek az összfegyvernemi hadseregekkel szoros együttmüködésben támadtak. Április 20-ára virradó éjjel és a nap folyamán csapataink folytatták a támadást. Perhorovics altábornagy 47. hadseregének magasabbegységei és a Kuznyecov vezérezredes parancsnoksága alatt álló 3. csapásmérö hadsereg csapatai menetböl áttörték a harmadik védöövet és Berlin külsö védelmi gyürüjét, Bogdanov vezérezredes 2. gárda-harckocsihadserege pedig elszakadt a gyalogságtól, és északról megkerülve Berlint, elérte a Ladeburg-Zepernik terepszakaszt. 13 óra 50 perckor a 3. csapásmérö hadsereg 79. lövészhadtestének távolharctüzérsége két össztüzet lött a fasiszták fövárosára. Ezután megkezdödött a város rendszeres lövése. Másnap, április 21-én a 47. hadsereg és a 3. csapásmérö hadsereg csapatai, valamint a 2. gárda-harckocsihadsereg 9. gárda-harckocsihadtestének és 1. gárda gépesített hadtestének egységei átvágták a Berlin körül haladó gépkocsiutat, és betörtek az északi külvárosba. A háború tehát most már annak a városnak az utcáin folyt, ahol a háborút megtervezték és elökészítették. A legnehezebb viszonyok között a 8. gárdahadsereg és az 1. gárda-harckocsihadsereg támadott : április 19-én és 20-án még az ellenség harmadik védöövének áttöréséért harcolt. A hitlerista hadvezetés, féltve a 9. hadsereg közlekedési vonalait, minden erejét megfeszítette, hogy feltartóztassa a szovjet csapatok támadását. A 2. Belorusz Front sávjából ide csoportosította át a 23. "Niederland" SS gépesített hadosztályt, továbbá ide irányított öt Volkssturm-zászlóaljat, egy harckocsivadász-dandárt és más csapatokat. Az ellenség ellenállása erösödött. Fürstenwalde körzetében a német fasiszta csapatok több ellenlökést indítottak. Ez lassította a szovjet csapatok elönyomulását. Április 21-én estig Petershagen és Erkner körzetében csak a csapatok egy részének sikerült beékelödnie a városi védelmi gyürübe. A jobbszárny csapásmérö csoportosítása (a 61. hadsereg és az 1. lengyel hadsereg) leküzdve a visszavonuló ellenséges csapatok és az újonnan bevetett 156. gyalogos tanhadosztály ellenállását, lassan nyomult elöre. A csoportosítás lemaradt a 47. hadseregtöl, s ez veszélyeztette a front egész csapásmérö csoportosításánakjobbszárnyát. A keletkezett hézag betömésére a frontparancsnok elhatározása alapján harcba vetették a 7. gárda-lovashadtestet. Ez április 24-én este kijutott a Wandlitz-Bassdorf terepszakaszra. Ezzel megbízhatóan fedezték a front csapásmérö csoportosításának jobbszárnyát. Nem volt tovább szükség arra, hogy megváltoztassák a 2. Belorusz Front csapatai harctevékenységének irányát. A Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása hatályon kívül helyezte április 18-i direktíváját. A balszárny csapásmérö csoportosítása (a 69. és 33. hadsereg) arra törekedett, hogy befejezze az ellenség oderai védelmi terepszakaszának áttörését. Szívós harcok eredményeként sikerült megkerülnie a frankfurti megerödített körletet, s így ezt a bekerítés veszélye fenyegette. Az 1. Ukrán Front csapatai sikeresen nyomultak elöre. A német fasiszta hadvezetés, hogy meghiúsítsa a támadást, Görlitz körzetéböl átdobta a 10. SS-páncéloshadosztályt, s azt részenként vetette be a Cottbusért és Sprembergért vívott harcba. Cottbustól délre a hitleristák bevetették a 22. erödpáncélelhárító dandárt, amelyet januárban szerveztek meg Cottbusban, ám a szovjet csapatok lendületes és eröteljes támadásának nem tudtak ellenállni. Április 19-én reggel a 3. és 4. gárda-harckocsihadsereg csataés vadászrepülö-hadtestek támogatásával felújította a támadást. A 3. harckocsi-hadsereg gárdistái elfoglalták Vetschaut, a fontos útés vasúti csomópontot, és szétzúzták a 21. német páncéloshadosztály törzsét és hadtápját. Az ellenségnek azokat a kísérleteit, hogy Cottbus körzetéböl indított ellenlökésekkel megállítsa a harckocsi-hadseregek támadását, a 16. rohamlövegdandár meghiúsította. Este a 3. gárda-harckocsihadsereg elörevetett dandárai megkezdték a harcot Lübenauért. A 4. gárda-harckocsihadsereg megközelítette Luckaut. A harckocsihadseregek miután 50 kilométert nyomultak elöre északnyugat felé elszakadtak az összfegyvernemi hadseregektöl. A Berlin irányában való további elönyomulásuk során azonban mind szívósabb ellenállásba ütköztek. Április 20-án a szovjet harckocsizók elérték a hatalmas zosseni megerödített körletet, amely déli irányból fedezte a német fövárosba vezetö utakat. A szovjet támadás kezdetéig Zossen városában volt a német szárazföldi erök vezérkarának harcálláspontja. A hitleristák egész föld alatti várost építettek itt, s ebben helyezték el a vezérkar osztályait. Ezért a hitleristák négy, hatalmas erödökböl álló védöövvel vették körül Zossent. A zosseni védelmi körlet mélysége elérte a 15 kilométert. A tavakban bövelkedö erdös, mocsaras terep kedvezö volt a tartós védelem megszervezésére. Az utakon, a tavak közötti szorosokon torlaszokat emeltek, kiserödöket építettek és harckocsikat alkalmaztak. A helységeket az ellenség ellenállási csomópontokká változtatta. A zosseni körletet védö csapatok létszáma egy gyalogoshadosztályt tett ki. Április 20-án 12 órára a 3. gárda-harckocsihadsereg kötelékébe tartozó 6. harckocsihadtest egyik dandára megközelítette Baruth-ot. Az elörevetett osztagok megkísérelték menetböl elfoglalni a várost, de az ellenség feltartóztatta öket. Ekkor a hadtestparancsnok elhatározta : kikülönít két dandárt az 53. és 52. dandárt azzal a feladattal, hogy az egyik délkeletröl, a másik nyugatról rohamozza meg Baruth-ot és támadja hátba az ellenséget. Rövid tüzérségi elökészítés után a harckocsizók rohamra indultak. A hitleristák nem tudtak ellenállni a nyomásnak, és 13 órakor Baruth elesett. A Zossen felé elönyomuló harckocsizók Baruth-tól északra ismét az ellenség szervezett ellenállásába ütköztek. Egymás után kellett áttörniük az ellenség védööveit. A terep korlátozta a harckocsicsapatok manöverezési lehetöségét, és megnehezítette elönyomulásukat. Csak április 21-én estig tudták leküzdeni az egész védelmi körletet. Zossent április 22-ére virradó éjjel foglalták el. A fasiszták a Zossenböl való kivonulásuk elött felrobbantották és vízzel árasztották el azokat a föld alatti építményeket, ahol elözöleg a vezérkar tartózkodott. A 4. gárda-harckocsihadsereg elszakadt az összfegyvernemi hadseregektöl, és kijutott a Luckenwalde Jüterbog terepszakaszra. Az összfegyvernemi hadseregek folytatták a cottbusi és sprembergi ellenséges csoportosítás felszámolását. Gordov vezérezredes 3. gárdahadserege szívós harcokat vívott az ellenség cottbusi csoportosításával. A hitleristák a Cottbus megközelítési útjain levö támpontokra támaszkodva elkeseredett ellenállást tanúsítottak. Ezért a hadsereg csapatai csak lassan nyomultak elöre. A nap végére elérték Cottbus keleti szegélyét, és eröik egy részével délnyugatról megkerülték a várost. De Zossen és Cottbus között a csapásmérö csoportosítás egész jobbszárnya fedezetlen maradt. Ezért a frankfurt-gubeni ellenséges csoportosításnak lehetösége nyílt arra, hogy visszavonuljon nyugat felé vagy Berlinhez. A keletkezett hézagot haladéktalanul be kellett tömni, és be kellett fejezni az ellenség bekerítését Berlintöl délkeletre. E célból az 1. Ukrán Front parancsnoka ütközetbe vetette a front második lépcsöjét, Lucsinszkij altábornagy 28. hadseregét, amely éppen akkor érkezett a hadtápterületröl a harcok körzetébe. A hadsereg csapatainak egy részével a 3. gárda-harckocsihadsereget erösítették meg, a fö erejét pedig az ellenséges csoportosítás bekerítésének befejezésére vetették be. Sprembergért szívós harcok folytak. Az ellenség a 17. hadsereg jobbszárnyáról átcsoportosított 344. gyalogoshadosztály és az arcvonalról visszavonult csapatok maradványainak bevetésével fokozta az ellenállást. A várost jól elökészítették a védelemre. Az ellenség sprembergi csoportosításának szétzúzására a frontparancsnokság nagy mennyiségü tüzérséget 14 tüzérdandárt, összesen 1104 löveget és aknavetöt, továbbá 143 sorozatvetöt jelölt ki. Április 20-ára virradó éjjel a 208. éjjeli bombázórepülöhadosztály PO-2-es repülöi csapásokat mértek Sprembergre. 11 órakor, harmincperces tüzérségi elökészítés után, az 5. gárdahadsereg 33. gárda-lövészhadtestének egységei rohamra indultak. Az ellenség ádáz ellenállást tanúsított, de a szovjet csapatok támadását nem tudta feltartóztatni. Spremberg elesett. Ezután az 5. gárdahadsereg többi egységei is sikeresen nyomultak elöre. Ezekben a napokban jelentékeny sikereket értek el a 13. hadsereg csapatai, amelyek a Cottbus és Spremberg közötti sávban müködtek. Több mint 50 kilométerrel hagyták maguk mögött a Spreet, s elérték Finsterwaldét. Az 5. gárdahadsereg Sprembergtöl nyugatra 30 kilométerre, a Senftenberg NyHoyerswerda terepszakaszon harcolt. Az 1. Ukrán Front balszárny-csoportosításának támadása a drezdai irányban az ellenség szívós ellenállása és számos ellenlökése miatt lassan haladt elöre. A támadás ütemének meggyorsítása végett a frontparancsnokság megerösítette ezt a csoportosítást: az 52. hadsereg védelmi sávját leszükítette, és e hadseregtöl balra szétbontakoztatta a frontnak átadott 31. hadsereg magasabbegységeit. Az 52. hadsereg parancsnoksága lehetöséget kapott arra, hogy a 48. lövészhadtestet a drezdai irányba csoportosítsa át. De ebben az irányban a hitleristák is friss eröket vetettek harcba. Ezekben a napokban itt harcoltak a "Brandenburg" gépkocsizó hadosztály egységei, a 615. különleges gyalogoshadosztály, 10. önálló zászlóalj, a 20. páncéloshadosztály, a "Hermann Göring" 1. ejtöernyös páncéloshadosztály, a 464. különleges gyalogoshadosztály és az újonnan bevetett 72. gyalogoshadosztály. A védelem mélységének növelésére Görlitztöl délre szétbontakoztatták a 404. és 193. gyalogoshadosztályt. Ezeket Drezda körzetéböl dobták át ide. A drezdai irányban fokozódott a harcok hevessége. A fasiszták a 20. páncéloshadosztály eröivel a Disától délre levö körzetböl többször is ellenlökést hajtottak végre a 2. lengyel hadsereg balszárnya ellen. A hös lengyel katonák azonban visszaverték az ellenség rohamait. Az ellenség Görlitztöl északnyugatra mért ellencsapásának elhárítására átdobták az 1. lengyel harckocsihadtestet, és harcba vetették az 52. hadsereg 48. lövészhadtestét. A hitleristáknak azok a kísérletei, hogy északnyugati irányban elönyomuljanak, kudarcot vallottak. Az ellenséges rohamok elhárításában óriási segítséget nyújtott a földi csapatoknak a légierö, bár tevékenységét gyakran akadályozta a rossz idöjárás. A 2. gárda-csatarepülöhadtest csupán április 21-én délután, amikor az idöjárás megjavult, 265 felszállást hajtott végre, s Görlitztöl északnyugatra csapásokat mért az ellenséges harckocsikra. A vadász légierö is hatékonyan tevékenykedett. Április 21-én 20 légiharcot vívott, s ezekben a szovjet repülök 24 német repülögépet löttek le. Az 1. Ukrán Front balszárny csapásmérö csoportosításának kötelékében harcoló erök egy része sikeresen fejlesztette tovább a támadást délnyugati irányban. Az 1. gárda-lovashadtest, amely Ortrand irányában támadott, Kamenztól északnyugatra harcolt. A 7. gárda gépesített hadtest az 52. hadsereg 454. lövészhadosztályával együttmüködve birtokba vette Bautzen városát. A 2. lengyel hadsereg, leküzdve az ellenség elkeseredett ellenállását, kijutott a Königswartha-Doberschütz-Burkau terepszakaszra. A háromnapos harc folyamán a szovjet csapatok elhárították az ellenség ellencsapását, és eröik egy részével délnyugatnak (Drezda felé) 20 kilométert, nyugati irányban pedig 45 kilométert nyomultak elöre. Az 1. gárda-lovashadtest elérte a Kamenztöl északra fekvö körzetet, s ezzel jelentösen megjavította az 5. gárdahadsereg helyzetét, mert fedezte annak balszárnyát. Április 21-én estig tehát az 1. Belorusz és az 1 . Ukrán Front csapatai nagy sikereket értek el a Berlinért vívott harcban. Az 1. Belorusz Front csapásmérö csoportosításának balszárnyhadseregei, leküzdve a külsö védelmi gyürüt, betörtek a fasiszták fövárosának külvárosaiba és megkezdték a harcot magában a városban. Az 1. Ukrán Front gyorscsapatai, ragyogó manövert hajtva végre északnyugati irányban, kijutottak Berlin déli elöterébe. A két front együttes tevékenységének eredményeként lehetöség nyílt arra, hogy a szovjet csapatok elvágják a frankfurt-gubeni ellenséges csoportosítást a tulajdonképpeni berlini csoportosítástól, és mindkettöt bekerítsék és megsemmisítsék. A berlini csoportosítás teljes szétzúzása szempontjából nagy jelentösége volt a 2. Belorusz Front harcának, amelyet a Berlintöl északra védö 3. német fasiszta páncéloshadsereg ellen vívott. Öt órával a támadás kezdete elött valamennyi egységnél gyülést tartottak, s felolvasták a front haditanácsának a harcosokhoz, tiszthelyettesekhez, tisztekhez és tábornokokhoz intézett felhívását. "A haza azt várja a Vörös Hadsereg katonáitól, hogy kivívják a végsö gyözelmet a fasiszta Németország felett . . . Az ellenség ereje fogytán van, s nem képes sokáig ellenállni . . . Elöre vitézek, szovjet hösök! A gyözelem vár rátok! . . . Elöre az ellenség végsö megsemmisítéséért!" hangzott a felhívás. A szovjet katonák megesküdtek, hogy becsülettel teljesítik a haza parancsát. Április 20-ára virradó éjjel

a bombázó légierö csapásokat mért az ellenség fövédöövére, majd reggel 40-60 perces tüzérségi elökészítés után a csapatok rohamra indultak. Batov vezérezredes 65. hadserege a tüzérségi tüz oltalma alatt 6 óra 30 perckor megkezdte az átkelést a folyó nyugati ágán. Az ellenség erös tüzellenállást tanúsított. Az átkelést azonban nem sikerült meghiúsítania. A szovjet katonák hamar elérték a túlsó partot, és elkeseredett harcban áttörték az ellenség fövédöövének elsö állását, elfoglaltak több támpontot, és egy kis hídföt vettek birtokba. Popov altábornagy 70. hadserege csak jelentéktelen sikert ért el. Nem tudtak elönyomulni Grisin vezérezredes 49. hadseregének csapatai sem, ami a harc hiányos megszervezésével, továbbá azzal magyarázható, hogy a parancsnokság és a törzsek nem tanulmányozták megfelelöen az ellenség védelmét, csoportosítását és tüzrendszerét. Ezért a 60 perces tüzérségi elökészítés idején, az ellenség tüzfészkeit nem fogták le. A front csapatainak helyzetét az is megnehezítette, hogy a légierö tevékenységét a rossz idöjárás korlátozta. A hitleristák erös tüzérségi, valamint puskaés géppuskatüzzel válaszoltak. Az ellenség harcba vetette a 27. "Lengemark" SS-gyalogoshadosztályt, továbbá több harckocsi-zászlóaljat, és számos ellenlökést indított. Április 20-án a hitleristák összesen 25 ellenlökést hajtottak végre. Sok szakaszon kézitusára került sor az ellenség árkaiban. A fasiszták azonban nem tudták visszavetni az Odera mögé a szovjet csapatokat. A bátor szovjet katonák, az ellenség ádáz ellenállását megtörve, egymásután foglalták el az állásokat. Másnap, április 21-én a front csapatai folytatták a harcot a hídfö kiszélesítéséért. A hitleristák elkeseredetten védekeztek. Miután a 3. páncéloshadsereg tartalékából két gyalogoshadosztállyal megerösítették csoportosításukat, a fasiszták 3-15 harckocsival és rohamlöveggel támogatott két gyalogszázadtól gyalogezredig terjedö erövel 53 ellenlökést hajtottak végre. A 281. hadosztályt, amelyet a foglyok vallomása szerint Berlin körzetébe szándékoztak átdobni, április 21-ére virradó éjjel ugyancsak bevetették a 2. Belorusz Front csapatai ellen. A szovjet katonák minden ellenlökést visszavertek, s a hídföket kiszélesítették. A 2. Belorusz Front csapatai azzal, hogy átkeltek az Odera alsó folyásán és hídföket vettek birtokba a folyó bal partján, lekötötték az ellenség 3. páncéloshadseregét és így jelentös segítséget nyújtottak a Berlin ellen támadó 1. Belorusz Front csapatainak. A hitleristák, miközben a szovjet csapatok áttörték védelmüket az Oderánál és a Neissénél, lázasan folytatták Berlin megerödítését, és növelték a berlini helyörség létszámát. Hitler és közvetlen környezete mindenáron meg akarta állítani a Vörös Hadsereg támadását. A városban éjjel-nappal folyt a Volkssturm-osztagok szervezése. Április 22-én a polgári és katonai börtönökböl szabadon engedték a bünözöket, s felfegyverezték öket. Berlinben ebben az idöben 200 Volkssturm-zászlóalj, a fövárosba visszavonult csapatok 80 ezer katonája és 32 ezer rendör tartózkodott. A helyörség összlétszáma meghaladta a 300 ezer föt. Berlin megmentése végett a német fasiszta hadvezetés meg akarta nyitni a nyugati arcvonalat, s az így felszabadult eröket a Vörös Hadsereg ellen szándékozott bevetni. A szovjet csapatok támadásának elhárítására a hitleristák Steiner tábornok csoportját, a 9. hadsereget és Wenck tábornok újonnan megalakított 12. hadseregét akarták felhasználni. A Steiner-csoportnak Eberswalde körzetéböl déli irányban, a 12. hadseregnek pedig kelet felé, Jüterbog irányában kellett volna csapást mérnie. Ezeknek az eröknek Jüterbog körzetében egyesülniük kellett volna a nyugatra áttört 9. hadsereggel, s együttes csapást kellett volna mérniük Berlin felmentésére. A hitleristák azt tervezték, hogy ezzel egy idöben a 4. páncéloshadsereg ellencsapást mér az 1. Ukrán Front csapataira. Április 23-ára virradó éjjel Keitel felkereste a 12. hadsereg törzsét, hogy új feladatot adjon neki. A fasisztáknak tehát eszük ágában sem volt letenni a fegyvert. Hitler kijelentette, Berlinben marad, hogy az utolsó emberig védje a várost. Goebbels szívós ellenállásra hívta fel a katonákat és Berlin lakosságát, s biztosította öket, hogy ez meghozza a gyözelmet. De már semmi sem menthette meg a hitleristákat a pusztulástól. A szovjet csapatok hatalmas lavinája feltartóztathatatlanul zúdult a város központja, a Reichstag és a birodalmi kancellária felé, ahol még mindig a háború folytatásáról ábrándoztak. A berlini helyörség helyzete napról napra romlott. A külvárosok feladása következtében az ellenség elvesztette a raktárai, elsösorban az élelmiszerraktárak többségét. Ezért április 22-én a lakosság számára szigorú élelmezési normákat állapítottak meg. Egy före heti 500 gramm kenyeret, 800 gramm burgonyát, 150 gramm húst és 75 gramm zsírt adtak ki. Nemegyszer elöfordult, hogy a sorbaálló asszonyok megrohanták az üzleteket, és minden élelmiszert magukkal vittek. Április 21-ével valamennyi üzem beszüntette a munkát, minthogy elfogyott a széntartalék, és megszünt a villamosenergiaés gázszolgáltatás. A földalatti vasút, a villamosok és az autóbuszok leálltak. Megszünt a vízellátás és üzemképtelenné vált a csatornahálózat. A városban pánik ütötte fel a fejét. A foglyul ejtett Wolf Heirichsdorfnak, a propagandaminisztérium volt államtanácsosának szavai szerint "a vezetök közül mindenki elmenekült, aki csak tudott . . . Semmiféle rend nem volt". A fövárost még Hitler közvetlen munkatársai, Göring és Himmler is elhagyták. Miután a Vörös Hadsereg csapatai megjelentek Berlin külvárosaiban, a Berlint védö hitleristák helyzete katasztrofálissá vált. A harc sikerében még a fasiszta vezetök közül is kevesen hittek. A német nép számára a kialakult helyzetben az lett volna a leghelyesebb megoldás, ha a hitlerista vezetök beszüntetik a véres és kilátástalan háborút, és nem folytatják az értelmetlen ellenállást. A városban vívott utcai harcok nem növelhették a németek becsületét, és nem hozhattak számukra sem dicsöséget, sem gyözelmet. Most Berlin lakói megértették, milyen kegyetlenül becsapták öket a fasiszta vezetök, akik azt hajtogatták, hogy mindenki a "saját házát" védi. Hitlernek, Goebbelsnek és a fasiszta Németország más vezetöinek azonban a pártés államapparátus, de föként a fegyveres erök tisztjeinek és tábornokainak segítségével sikerült további szervezett ellenállásra kényszeríteniük a berlini helyörséget. A támadó csapatok az ellenség egyre újabb és újabb egységeibe és alegységeibe ütköztek. A hitleristák az április 22-ére virradó éjszaka és a nap folyamán csupán az 1. Belorusz Front sávjában hat különbözö ezredet és mintegy 40 zászlóaljat vetettek harcba. Növelte a szovjet katonák nehézségeit, hogy sokan közülük teljesen járatlanok voltak a nagyvárosi harcban. Az ilyen harc egyik sajátossága, hogy nehezen figyelhetö meg az ellenség tevékenysége. Akadályozza a figyelést az utcákat elborító tüz és füst. Berlint nem összefüggö arcvonalban, hanem egyes ellenállási csomópontokból és sok támpontból védték. Ilyen körülmények között döntöjelentösége volt a kis csoportok harcának. Ezek a csoportok mozgékonyságuk révén át tudtak szivárogni az ellenséges támpontok között, s hátulról és oldalról mértek rájuk csapásokat. Megnött a megfigyelhetö célokra közvetlen irányzással tüzelö tüzérség szerepe. A gyalogos alegységeket a támpontok és az ellenállási csomópontok elleni roham idején egyes lövegek tüzével kellett támogatni. Hogy szétrombolják az ellenséget rejtö házak és pincék vastag köfalait, nagy ürméretü lövegeket kellett alkalmazni. A harckocsik Berlin utcáin elvesztették manöverezöképességüket, s az ellenség páncéltörö tüzérsége könnyen kilötte öket. Ezért a városban a harckocsik önállóan, gyalogság nélkül nem tudtak harcolni. A városban vívott harcban nagy szerepet játszottak a müszaki-utász-egységek és alegységek. Amit a tüzérség nem tudott leküzdeni (a vastag falakat, a vasbeton építményeket és a barikádokat), az utászok robbantották fel. Végül, korlátozottak voltak a légierö lehetöségei is. Városban a levegöböl nehéz megállapítani, hol vannak a saját, és hol az ellenséges csapatok, ezért minél jobban megközelítették csapataink Berlin központját, annál jobban csökkent légierönk tevékenysége. Feltétlenül figyelembe kell venni azt is, hogy a szovjet katonák egy számukra ismeretlen óriási városban harcoltak, az ellenség viszont kitünöen ismert minden egyes utcát és házat. Ezenkívül Berlinben sok a vízi akadály (folyó és csatorna). Ezek meredek partjai gránittal vannak kikövezve. Ezért a szovjet csapatok elönyomulása lassú volt, de lépésröl lépésre közeledtek a város központja felé, ugyanakkor északnyugatról megkerülték Berlint. A 47. hadsereg csapatai, a 2. gárda-harckocsihadsereg 9. harckocsihadtestével együttmüködésben, elörevetett osztagaikkal kijutottak a Havel folyóhoz, és április 22-én Hennigsdorf körzetében átkeltek rajta. Létrejöttek tehát a feltételek ahhoz, hogy déli irányban (Potsdam felé), szemközt az 1. Ukrán Front csapataival, támadást indítsanak azzal a céllal, hogy teljesen bekerítsék Berlint. A 3. csapásmérö hadsereg megkezdte a harcot a városi védelmi gyürüért. Az 5. csapásmérö hadsereg és a 8. gárdahadsereg eröinek egy része áttörte a belsö védelmi gyürüt. Sikeresen müködtek a front csapásmérö csoportosításának szárnyait biztosító csapatok is. A jobbszárny csapásmérö csoportosítása (a 61. hadsereg, az 1. lengyel hadsereg és az itt bevetett 7. gárda-lovashadtest) 20-30 kilométert nyomult elöre nyugati irányban, és szilárdan biztosította északról a Berlint ostromló csapatokat. A balszárny csapásmérö csoportosítása az ellenség különösen elkeseredett ellenállásába ütközött, minthogy e csoportosítás sikere azzal a veszéllyel fenyegette a fasisztákat, hogy a szovjet csapatok elvágják Berlintöl az egész 9. német hadsereget. A 69. hadsereg óriási nehézségek árán birtokba vette Fürstenwaldét, a hitleristák nagy ellenállási csomópontját. Az 1. Ukrán Frontnak a berlini irányban támadó csapatai változatlanul gyors ütemben törtek elöre. A tüzérséggel, légierövel és a 28. hadsereg két lövészhadosztályával megerösített 3. gárda-harckocsihadsereg április 22-ére virradó éjjel áttörte a külsö védelmi gyürüt. Nappal a harckocsihadtestek betörtek Berlin déli külvárosába, és estig elérték a Teltow-csatornát. A hitleristákat az a veszély fenyegette, hogy a szovjet csapatok bekerítik Berlint, és a 9. hadsereg föeröit elvágják a várostól. A déli irányból elönyomuló 8. gárdahadsereg csapatait és a 3. gárda-harckocsihadsereg jobbszárnyhadtestét már csak szük, mindössze 10-12 kilométer széles folyosó választotta el egymástól. A 4. gárda-harckocsihadsereg, miután kijutott Saarmund körzetébe (Potsdamtól délkeletre 10 kilométerre), elvágta a berlini csoportosítás visszavonulási útját délnyugat felé. A 47. hadsereg csapatai, amelyek északi irányból támadtak Potsdam felé, 30-35 kilométerre voltak a 4. gárda-harckocsihadsereg jobbszárnycsapataitól. A 3. gárdahadsereg április 22-én szívós harcok után elfoglalta Cottbus városát, az ellenség nagy ellenállási csomópontját. A hadsereg csapatai szilárdan lezárták a hitleristák frankfurt-gubeni csoportosításának déli irányba vezetö útjait. A 13. hadsereg és az 5. gárdahadsereg, miután szétzúzta az ellenség önálló csoportjait, lendületesen nyomult elöre az Elba felé. Április 22-én estig a 13. hadsereg kijutott a Jüterbog-Zahna Jessen, az 5. gárdahadsereg pedig a Kirchhain-Elsterwerda terepszakaszra. A két hadsereg csatlakozásán a 4. gárda-harckocsihadtest támadott. Sikeres tevékenységük következtében az arcvonal egyre nyugatabbra tolódott. Ez megfosztotta a hitlerista hadvezetést attól, hogy bármiféle segítséget nyújtson a csaknem teljesen bekerített frankfurt-gubeni csoportosításnak. A Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása utasította az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front parancsnokát, hogy legkésöbb április 24-éig fejezzék be az ellenség frankfurt-gubeni csoportosításának bekerítését, és akadályozzák meg, hogy kitörjön a gyürüböl. Ezért az 1. Belorusz Front parancsnoka ütközetbe vetette a front második lépcsöjét, Gorbatov vezérezredes 3. hadseregét. A hadsereg azt a feladatot kapta, hogy Fürstenwalde körzetéböl a 8. gárdahadsereg és a 69. hadsereg csatlakozásán támadjon Michendorf irányában. A Berlin elfoglalására készülö szovjet csapatok gyakorolták a helységharcot. A föszerep a rohamcsoportokra és rohamosztagokra hárult. Egy-egy rohamcsoport tüzérséggel, harckocsikkal és utászokkal megerösített lövészszakaszból, illetve századból, a rohamosztag pedig megfelelö megerösítö eszközökkel ellátott lövészzászlóaljból állt. Az ilyen megerösítés lehetövé tette, hogy a rohamcsoportok és osztagok elfoglalják az ellenség támpontjait, illetve ellenállási csomópontjait. A döntö berlini ütközetek elött a csapatoknál széles körü agitációs és propagandamunka folyt. Április 23-án az 1. Belorusz Front haditanácsa felhívással fordult a harcosokhoz, tiszthelyettesekhez, tisztekhez és tábornokokhoz. A felhívás hangsúlyozta: ". . . Szovjet hösök, Berlin áll elöttetek. El kell foglalnotok Berlint, méghozzá minél hamarabb, nehogy az ellenség magához térjen. Harcostársak! Fel a Berlin elleni rohamra! Fel a teljes és végsö gyözelemre!" Befejezésül a haditanács kifejezte azt a meggyözödését, hogy az 1. Belorusz Front dicsö katonái becsülettel teljesítik a rájuk bízott feladatot. A politikai munkások, a pártés Komszomol-szervezetek minden harci szünetet felhasználtak arra, hogy ismertessék a katonákkal ezt a felhívást. A fö figyelmet a rohamcsoportokra fordították. A vöröskatona-újságok a fasiszták fövárosa elleni rohamra lelkesítették a csapatokat: "Elöre, a végsö gyözelemért!", "Kitüzzük Berlin fölé gyözelmünk zászlaját!" Ezzel egyidejüleg a föhadiszállás direktívát adott ki: "A németekhez való viszony megváltoztatása" címmel. Ez a direktíva elöírta, hogy a nemzetiszocialista pártnak azokkal az egyszerü tagjaival, akik lojalitást tanúsítanak a Vörös Hadsereg iránt, humánusan kell bánni, és csak a párt vezetöit kell letartóztatni; Németország körzeteiben német közigazgatást kell létrehozni, a városok élére német polgármestereket kell állítani. Ugyanakkor a föhadiszállás figyelmeztette a csapatokat, hogy a német lakosság iránti humánus magatartásuk nem csökkentheti az éberséget. Április 23-án késö este egész országunk értesült az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front csapatainak sikereiröl. E frontok csapatai áttörték az ellenség védelmét az Oderánál és a Neissénél, s betörtek Berlinbe. Moszkva tüzérségi dísztüzzel üdvözölte a hös katonákat. A gyözelem híre villámgyorsan elterjedt a csapatoknál. Elsönek a híradók értesültek róla, és távbeszélön tudatták az egész személyi állománnyal. Az alegységek agitátorai elbeszélgettek a gyözelemröl a katonákkal. A harcosok égtek a vágytól, hogy szétzúzzák az ellenséget. A támadás új erövel bontakozott ki. Április 24-én az 1. Belorusz Front 8. gárdahadserege és 1. gárda-harckocsihadserege Berlin délkeleti részében egyesült az 1. Ukrán Front 3. gárda-harckocsihadseregével és 28. hadseregével. Ezzel befejezödött az ellenség frankfurt-gubeni csoportosításának bekerítése. Április 25-én délben 12 órakor a 47. hadsereg 328. lövészhadosztálya és a 2. gárda-harckocsihadsereg 65. harckocsidandára, amelyek Berlintöl nyugatra támadtak, elérték Ketzin körzetét, és egyesültek az 1. Ukrán Front 4. gárda-harckocsihadseregének 6. gárda gépesített hadtestével. A szovjet csapatok teljesen bekerítették az ellenség berlini csoportosítását. A Berlint védö hitlerista csapatokat két részre szakították: a tulajdonképpeni berlini csoportosításra (ide tartozott a berlini helyörség) és a frankfurt-gubenire (ennek kötelékében a 9. hadsereg föeröi és az 5. páncéloshadsereg eröinek egy része harcolt). E nagy siker alkalmából Moszkva újból húsz tüzérségi össztüzzel köszöntötte az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front hös csapatait. Délen, a drezdai irányban a fasiszták továbbra is aktívan tevékenykedtek. Április 23-án Bautzentöl délkeletre csapásmérö csoportosítást hoztak létre két hadosztály eröben (az egyiket, a 29. gépesített hadosztályt Olaszországból dobták át), s e csoportosítást több mint száz harckocsival és rohamlöveggel erösítették meg. Feladata az volt, hogy csapást mérjen a Spree folyó mentén Spremberg irányában. Egy másik csoportosítást a Weissenbergtöl északkeletre levö körzetben összpontosítottak. Április 23-án reggel a légierö támogatásával mindkét csoport támadásba ment át az 52. hadsereg csapatai ellen. Elkeseredett harcok bontakoztak ki. A hitleristáknak, minthogy számbeli fölényben voltak, sikerült áttörniük az arcvonalat és valamelyest elörenyomulniuk. A veszély elhárítására az 1. Ukrán Front parancsnoksága átdobta ide az 5. gárdahadsereg eröinek egy részét, a 2. lengyel hadsereget és a 2. légi hadsereget. A szovjet és lengyel katonák hösiesen megállították az ellenség támadását. Berlintöl északra az 1. lengyel hadsereg is sikeresen visszaverte az ellenség ellenlökéseit. A kedvezötlen idöjárás ellenére, a front légiereje sokat segített a földi csapatoknak. Szétrombolta az átkelöhelyeket a Spree folyón a frankfurt-gubeni csoportosítás körzetében, megakadályozta, hogy az ellenség visszavonuljon nyugatra, bombaés csatarepülö-csapásokat mért az ellenséges csapatösszevonásokra és oszlopokra, továbbá felderítést végzett. A bekerítés külsö arcvonalán a Vörös Hadsereg feltartóztathatatlanul nyomult elöre nyugat felé, onnan viszont vele szemközt a szövetségesek támadtak. A közös ellenséggel vívott harc összehangolása végett, továbbá hogy elejét vegyék a szövetséges csapatok összekeveredésének, a Vörös Hadsereg parancsnoksága és a nyugati szövetségesek parancsnoksága április 20-án megállapította a szovjet és az angolamerikai csapatok számára az ismertetöjeleket. Április 24-én megegyeztek abban, hogy az Elba és a Mulde folyó lesz a találkozási terepszakasz. És másnap, április 25-én Németország közepén, az Elbánál megtörtént a két szövetséges hadsereg, a Vörös Hadsereg és az amerikai hadsereg történelmi találkozása. Torgau város körzetében az 1. Ukrán Front kötelékébe tartozó 5. gárdahadsereg 58. gárda-lövészhadosztályának elörevetett alegységei találkoztak az 1. amerikai hadsereg 68. gyalogoshadosztályának járöreivel. A szovjet csapatok hamarosan kijutottak az Elbához a Torgau és Riesa város közti sávban. A német fasiszta csapatok arcvonalát tehát kettévágták: az ellenség Észak-Németországban tartózkodó csapataít elvágták a dél-németországi eröktöl. E nevezetes esemény alkalmával Moszkva huszonnégy tüzérségi dísztüzzel üdvözölte az 1. Ukrán Front csapatait. Az elbai találkozás két olyan baráti hadsereg találkozása volt, mely vállvetve harcolt a közös ellenség, a fasiszta Németország ellen. Késöbb a Vörös Hadsereg és a szövetséges hadseregek képviselöi több baráti találkozót tartottak. Április 28-án a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormányföi felhívással fordultak a szövetséges hadseregek katonáihoz, üdvözölték öket a kimagasló sikerek alkalmából, és kifejezték meggyözödésüket, hogy hamarosan végleges gyözelmet aratnak az ellenség felett. Berlinben azonban még mindig folyt az elkeseredett küzdelem. A hitleristák egyre újabb és újabb eröket vetettek harcba. A szovjet csapatok igen nehéz helyzetben voltak, és nagy veszteségeket szenvedtek. Sok lövészszázadban mindössze 20-30 harcos maradt. Harcképességük növelése végett a zászlóaljaknál három század helyett gyakran két 50 fös századba osztották be a harcosokat. Sok ezrednek három helyett csak két zászlóalja volt. A szovjet csapatok létszám tekintetében nem voltak túleröben az ellenséggel szemben, de a tüzérséget és a harckocsikat illetöen felülmúlták. Mielött megkezdödött a harc Berlin központjáért, a 16. és a 18. légi hadsereg hatalmas összpontosított csapásokat mért a kormányépületekre és a hitleristák védelmének fö támpontjaira. A "Saljut" fedönévvel jelzett tervnek megfelelöen április 25-én a 16. légi hadsereg 1486 repülögép bevetésével két összpontosított csapást mért Berlinre. Április 26-ára virradó éjjel a 18. légi hadsereg 563 repülöfelszállást hajtott végre és 569 tonna bombát dobott Berlinre. E hatalmas bombacsapások után megkezdödött a földi csapatok harca a központi városrészekért. A szovjet csapatok elfoglaltak több épületet, leküzdötték a vízi akadályokat (a berlin-spandaui csatornát, a Teltow-csatornát, a Spree és a Dahme folyót), és megközelítették a város központját. Miután az 1. Belorusz Front csapatai kijutottak a Berlintöl északra fekvö körzetbe, a 2. Belorusz Front csapatainak lehetöségük nyílt, hogy folytassák a támadást nyugati irányban a föhadiszállás április 6-i direktívájában megszabott feladatoknak megfelelöen. Az Odera áradása következtében a tüzérség el volt vágva a gyalogságtól, és nem tudta azt kellöen támogatni. A harckocsik még a folyó jobb partján voltak. Ennek ellenére a front magasabbegységei tovább nyomultak elöre. Április 25-én estig áttörték a német fasiszta csapatok fövédöövét, és felzárkóztak a Randow folyó mentén húzódó második védöövhöz. E harcok során a 2. Belorusz Front csapatai a 4. légi hadsereg támogatásával jelentékeny veszteségeket okoztak az ellenségnek : nemcsak az Odera mentén védö csapatokat, hanem a hadmüveleti tartalékokat is szétzúzták. Az ellenséget megfosztották attól a lehetöségtöl, hogy a 2. Belorusz Front sávjából eröket dobjon át az 1. Belorusz Front csapatai ellen. Három front sikeres harctevékenységének eredményeként tehát kedvezö feltételek jöttek létre a berlini és Berlintöl délkeletre levö ellenséges csoportosítás megsemmisítésére. Ezt a feladatot a szovjet csapatok 1945. április 26. és május 2. között hajtották végre. 4. A bekerített ellenséges csoportosítások megsemmisítése. Berlin bevétele Az ellenség elkeseredetten védekezett. Április 26-ára virradó éjjel a Berlintöl délkeletre bekerített német fasiszta csapatok parancsnoksága Hitler parancsára egy gépkocsizó és három gyalogoshadosztályból, meg egy páncéloshadosztály maradványaiból erös csoportosítást hozott létre azzal a céllal, hogy áttör az 1. Ukrán Front csapatainak harcrendjén és Luckenwalde körzetében egyesül a nyugatról támadó 12. hadsereggel. Április 26-án reggel ez a csoportosítás támadásba ment át. A csapást a 28. hadsereg és a 3. gárdahadsereg csatlakozásán mérte. A hitleristák számszerü fölényben voltak, s így sikerült áttörniük, és kijutniuk Baruth városához. Itt azonban a 13. hadsereg 395. hadosztálya megállította öket, majd a 28. hadsereg, a 3. gárdahadsereg és a 3. gárda-harckocsihadsereg csapatai eröik egy részével ellenlökéseket indítottak ellenük. Az ellenség ellencsapásának elhárításában aktív szerepet játszott a légierö. A csatarepülök, a bombázók és a vadászok szüntelen csapásaikkal nagy veszteségeket okoztak az ellenségnek emberben és technikai eszközökben egyaránt. Egyidejüleg a 12. német hadsereg a Beelitz és Treuenbrietzen közötti sávban ismét támadást indított nyugat felöl. Az itt védö 4. gárda-harckocsihadsereg 5. gárda gépesített hadteste és a 13. hadsereg csapatai az ellenség minden rohamát visszaverték, söt továbbnyomultak elöre, elfoglaltak több helységet és Wittenberg város északi részét, majd a várostól délre átkeltek az Elbán, és birtokba vették Prataut. De a szovjet csapatok még ezután is több napon át szívós harcokat vívtak Berlintöl délre és délkeletre a bekerítésböl kitörni igyekvö ellenséges csapatokkal, s a segítségükre sietö 12. hadsereggel. A nyugat felé kitörni szándékozó ellenséges csapatokkal szemben az 1. Ukrán Front parancsnoksága eröi egy részével mélyen lépcsözött védelmet hozott létre. A front föeröi viszont az 1. Belorusz Front 3. és 33. hadseregének csapataival együttmüködésben folytatták az aktív támadó tevékenységet. A frankfurt-gubeni csoportosítás körül egyre szükült a bekerítés. A hitleristáknak sikerült néhány helyen nyugati irányban elörenyomulniuk, de a bekerítés belsö arcvonalát nem tudták áttörni. Csak a fasiszták kis csoportjai szivárogtak át nyugatra a szovjet csapatok csatlakozásain. Az 1. Ukrán és az 1. Belorusz Front csapatai, együttes tevékenységük eredményeként, kisebb csoportokra vágták szét, majd megsemmisítették vagy fogságba ejtették a frankfurt-gubeni csoportosítás eröit. A hitleristák utolsó csoportját május 1-én számolták fel Beelitz körzetében, ahová az a május 1-ére virradó éjjel tört át. A németek itt halottakban 5 ezer embert vesztettek, több mint 13 ezer fö pedig fogságba esett. A frankfurt-gubeni csoportosítás felszámolása során a szovjet csapatok több mint 60 ezer ellenséges katonát és tisztet semmisítettek meg, s 120 ezer foglyot ejtettek. A szovjet csapatok több mint 300 páncélost és rohamlöveget, 1500 löveget, 2180 géppuskát, 17600 gépkocsit és sok más hadianyagot zsákmányoltak. Vereséget szenvedett a német fasiszta csapatoknak az 1. Ukrán Frontjobbszárnyával szemben tevékenykedö görlitzi csoportosítása is. Az április 27. és 30. közti idöszakban csapataink meghiúsították az ellenség valamennyi kísérletét, hogy Bautzentöl továbbfejlessze a támadást Spremberg irányában. A hitleristák védelembe mentek át. Az 1. Ukrán Front csapatai, folytatva a támadást, valamelyest elörenyomultak a drezdai irányban. A 2. Belorusz Front csapatai április 26-án és 27-én elfoglalták Pölitz, Stettin, Schwedt, Angermünde városokat, és áttörték az ellenség második védöövét a Randow folyó mentén. A támadás ütemének fokozása végett a frontparancsnokság bevetette az áttörésbe az 1. és 3. gárda-harckocsi-, a 8. gépesített és a 3. gárda-lovashadtestet. A 2. csapásmérö hadsereg, amelynek Fegyunyinszkij vezérezredes volt a parancsnoka, Stettintöl északra támadásba ment át Stralsund irányában. A front csapatai, megtörve az ellenség elkeseredett ellenállását, és leküzdve a nehezen járható terepszakaszokat (mocsarakat, folyókat és a tavak közti szorosokat) sikeresen nyomultak elöre északnyugati irányban. Május 2-án estig elérték a Warnemünde, Röbel, Pritzwalk terepszakaszt. Berlinben a hitleristák különösen a központi (a kilencedik) szektorban védekeztek elkeseredetten. A harc ezért a szektorért április 29-én kezdödött (11. sz. térkép). A központi szektort északról a Spree folyó fedezte, amely itt 25 méter széles, délröl pedig a Landwehr-csatorna. Ezeknek a gránitkövel burkolt partjai három méterrel magasabbak a víz szintjénél. A hidak zömét felrobbantották. A Spreen megmaradt Moltke-híd védelmét harckocsiakadályokkal, géppuskaállásokkal és lövészgödrökkel erösítették meg. A tüzérség a túlsó partról tüz alatt tartotta a hidat. E szektor védelmi rendszere több olyan hatalmas ellenállási csomópontra támaszkodott, mint a Reichstag, a Birodalmi Színház (Krall-opera) és a belügyminisztérium épülete. Az épületek oly szilárdak voltak, hogy falaikat még a nagy ürméretü tüzérségi lövedékek sem ütötték át. A Reichstag alsó emeleteinek és pincéinek falai például két méter vastagok voltak, ráadásul sínekkel, vasbetonnal és földhányásokkal is megerösítették. Az ablakokat és ajtókat téglával rakták be. A tüzelés céljára löréseket vágtak. Nagy erödítményeket építettek a németek az állatkertben is. Mindezeket az ellenállási csomópontokat jól elökészítették a körkörös védelemre: egymással tüz-összeköttetésben álltak, és fedett közlekedöárkok kötötték össze öket. A Reichstag elötti teret (a Königsplatzot) az ellenség szintén elökészítette a védelemre. Az épülettöl 200 méterre géppuskaállásokkal berendezett három lövészárok húzódott. A lövészárkokat közlekedöárkok kötötték össze a Reichstag pincéivel. A lövészárkok megközelítési útjait vízzel töltött harckocsiárkokkal fedezték. A védelmi rendszerben fontos helyet foglalt el a körkörös kilövésre alkalmas, kupolával ellátott 15 kiseröd. Közülük három a Spree bal partján volt. A nagy épületek tetöin légvédelmi tüzérséget, a tereken és az állatkertben pedig tábori tüzérséget helyeztek el. A Spree folyó bal partján levö házakat szintén alkalmassá tették a védelemre, s ezeket egy-egy szakasz vagy század szállta meg. A Reichstaghoz vezetö utcákat elbarikádozták, az utcakeresztezéseket aláaknázták. Ezt a szektort válogatott fasiszták védték. Az április 28-ára virradó éjjel szállító repülögépeken ide dobták át a rostocki tengerészgyalogos-iskola három századát. Különbözö SS alegységekböl kiválogatott fasiszták, valamint egy Volkssturm-zászlóalj katonái is itt rendezkedtek be védelemre. Csupán a Reichstag körzetében mintegy 5 ezer hitleristát összpontosítottak. Ezeket három tüzérosztály támogatta. Közvetlenül a Reichstagnál egy légvédelmi tüzérosztály müködött. A védöknek sok páncélöklük volt. Ilyen erös védelmet kellett leküzdeniük a szovjet katonáknak a fasiszta Németország fövárosában. Csak óriási eröfeszítések árán sikerült elfoglalniuk a város utcáit és házait. Elkeseredett harcokban a szovjet csapatoknak április 29-én sikerült birtokba venniük a város nagy részét. Néhány szakaszon áttörték a város központi szektorának védelmét is. Északról elönyomulva ide érkeztek a 3. csapásmérö hadsereg csapatai. A hadsereg jobbszárnyán müködö 79. hadtest magasabbegységei, birtokba véve a Moabit kerületet, elérték a Spreet a Moltke-hídnál, amelyen át a legrövidebb út vezetett a Reichstaghoz. Az 1. Belorusz Front 5. csapásmérö hadserege, 8. gárdahadserege és 1. gárda-harckocsihadserege keletröl és délkeletröl nyomult elöre a központi szektorhoz. Az 1. Ukrán Front 3. gárda-harckocsihadserege a front 28. hadseregének csapataival együtt délröl tört elöre a központ felé. A 2. gárda-harckocsihadsereg, Charlottenburg kerületet elfoglalva, északnyugatról érkezett a központi szektorhoz. A 47. hadsereg, a 4. gárda-harckocsihadsereg egy része és a 13. hadsereg nyugatról szilárdan biztosította az ellenség berlini csoportosítása köré vont gyürü külsö arcvonalát. A berlini német fasiszta helyörség helyzete reménytelen volt, ezért Weidling tábornok, Berlin városparancsnoka engedélyt kért Hitlertöl a nyugati irányban való kitörésre. De Hitler ezzel nem értett egyet, és parancsot adott a védelemre. Április 29-én véres harcok folytak Berlin központi kerületeiért (12. sz. térkép). A Perevertkin vezérörnagy parancsnoksága alatt álló 79. lövészhadtest csapatainak nem sikerült menetböl elfoglalniuk a Moltke-hidat. Északnyugatról felzárkóztak a hídhoz Nyegod ezredes 171. lövészhadosztályának, nyugatról pedig Satyilov vezérörnagy 150. lövészhadosztályának csapatai. Április 29-ére virradó éjjel a 150. lövészhadosztály 756. lövészezredének 1. zászlóalja Nyeusztrojev százados parancsnoksága alatt, és a 171. lövészhadosztály 380. lövészezredének 1. zászlóalja Szamszonov föhadnagy parancsnoksága alatt bátor akcióval birtokba vették a hidat. A hitleristák pergötüzet zúdítottak a szovjet csapatokra, és ádáz ellenlökéseket indítottak a Spree bal partjára átkelt alegységek ellen. A harcot megnehezítette, hogy a jobb partot még nem tisztították meg teljesen az ellenségtöl. A szovjet csapatok csak a Moltke-hídhoz vezetö Alt Moabit utcát és a vele szomszédos háztömböket foglalták el. Éjjel az ellenség ellenlökést indított, hogy bekerítse és megsemmisítse a Spree bal partjára elöretört alegységeket, és felrobbantsa a hidat. De az ellenlökést a szovjet katonák a jobb parton levö tüzérség, aknavetök és harckocsik aktív támogatásával sikeresen elhárították. Hamarosan átdobták a Spree bal partjára a 380. ezred alegységeit, a 171. lövészhadosztály 525. ezredét, a 150. lövészhadosztály 756. lövészezredét, valamint a kísérö lövegeket, a harckocsikat és a 10. önálló gépkocsízó lángszórós zászlóaljat. Április 29-én reggel tízperces tüzcsapás után az átkelt csapatok újból támadásba mentek át. Az elörevetett alegységek egész nap megfeszített harcot vívtak a hídfö kiszélesítéséért s a Reichstagot fedezö épületekért. Különösen véres harcok bontakoztak ki a nagy ellenállási csomópontokért, a belügyminisztérium épületéért, "Himmler házáért", ahogy azt a szovjet harcosok nevezték. Ezt a védelmi csomópontot csak április 30-ára virradó éjjel, a 150. lövészhadosztály második lépcsöjének, a Plehodanov alezredes vezette 674. lövészezrednek a harcba vetése után foglalták el. Egyidejüleg még néhány más épületet is megtisztítottak az ellenségtöl. A támadó alegységek 300-500 méterre megközelítették a Reichstagot. De a sikert továbbfejleszteni és a Reichstagot azonnal elfoglalni nem tudták. Megkezdödött magának a Reichstag elleni rohamnak az elökészítése. A harcosok tanulmányozták az odavezetö utakat és az ellenség tüzrendszerét. Egyre újabb és újabb harckocsikat és lövegeket dobtak át a Spree bal partjára, hogy közvetlenül részt vegyenek a Reichstag ostromában. Az épülettöl 200-300 méter távolságra 89 különbözö ürméretü löveget vonultattak fel, köztük 152 milliméteres és 203 milliméteres tarackokat. Az M-31-es sorozatvetök is felkészültek a Reichstag lövésére. A lövész alegységek megjavították állásaikat, folytatták az ellenség felderítését, kiegészítették löszerkészletüket. A gyalogosokkal együtt készültek a rohamhoz a tüzérek, a harckocsizók és a híradók is. A 79. lövészhadtest parancsnokságának és politikai osztályának kezdeményezésére (a politikai osztály vezetöje Krilov ezredes volt), kommunistákból és komszomolistákból két 20-20 föböl álló önkéntes csoportot szerveztek azzal a céllal, hogy kitüzzék a zászlót a Reichstagra. E csoport parancsnokává a hadtest fiatal, tettrekész tisztjeit, Bondar örnagyot és Makov századost nevezték ki. A csoportokat géppisztollyal, kézigránáttal és rádióállomással szerelték fel. A küszöbönálló roham jelentösége óriási volt. Ezt fáradhatatlanul magyarázták a harcosoknak a parancsnokok és a politikai munkások. Az alegységeknél rövid pártés Komszomol-gyüléseket tartottak. A támadó kedv fokozásához hozzájárultak az SZK(b)P Központi Bizottságának a Vörös Hadsereg katonáihoz intézett május elsejei felhívásai. A csapatoknál és az alegységeknél vörös zászlókat és zászlócskákat készítettek, hogy kitüzzék öket a Reichstag épületére, a bejáratokhoz, az ablakokba, az oszlopokra. Óriási mozgósító szerepük volt a 3. csapásmérö hadsereg haditanácsa vörös zászlóinak, amelyeket még a berlini harcok elött adtak át a hadosztályoknak. A Reichstag ostromára készülö egész személyi állományt lelkesítette a küszöbönálló harc. Mindenki érezte, hogy közel a háború vége, közel a gyözelem. Mindenütt hazafias verseny bontakozott ki azért, hogy elsönek törjenek be a Reichstagba, és elsönek tüzzék ki rá a gyözelem zászlaját. A Reichstagért vívott hosszú és szívós harc április 30-án korán reggel kezdödött. A hitleristák elkeseredetten védekeztek. A szovjet csapatok 4 óra 30 perckor indított rohamát visszaverték. 11 óra 30 perckor, erös tüzérségi elökészítés után, a szovjet csapatok megismételték a rohamot, de újból pergötüz fogadta öket. A legnehezebb helyzet a 171. lövészhadosztály 380. lövészezredének támadási sávjában alakult ki. Az ezred, amely Satalin örnagynak, az ezred törzsfönökének parancsnoksága alatt harcolt, nagy veszteségeket szenvedett; egyes századokban csupán 25-30 fö maradt. Felhasználva a kialakult helyzetet, a fasiszták erös tüzfedezet mellett és két harckocsi támogatásával új ellenlökést indítottak. A harc egész terhét most az 5. lövészszázad viselte. Véres harc kezdödött, mely kézitusába ment át. Scsigol föhadnagy századparancsnok, bár megsebesült, tovább harcolt és kiválóan vezette harcosait. Afanaszjev alhadnagy, szakaszparancsnok, aki alegységének elsö soraiban harcolt, gránátokkal tíz hitleristát semmisített meg, és hösiesen verekedett, mígnem egy ellenséges lövedék kioltotta életét. Több tucatnyi fasisztát semmisítettek meg ebben a harcban Fedorenko szakaszvezetö és Bakun vöröskatona, félelmet nem ismerö géppuskások. A helyzet azonban továbbra is súlyos maradt. Az ezred alegységei csak április 30-án este érték el a Reichstaghoz vezetö utat elzáró harckocsiárkot. Nehéz helyzet alakult ki a 150. lövészhadosztály támadási sávjában is. A 756. és a 674. lövészezred alegységei felzárkóztak a Reichstag elötti csatornához, és itt, az ellenség tüzesöjében, kénytelenek voltak lefeküdni. A harci szünetet a szovjet harcosok a Reichstag elleni döntö roham elökészítésére használták fel. Az egységeket a néhány órával korábban beérkezett újoncokkal töltötték fel. A 756. ezrednél az újoncokat abba a századba osztották be, amelynek parancsnokságát minthogy a századparancsnok meghalt a század pártszervezöje, a hadosztály veteránja, Szjanov törzsörmester vette át. A politikai munkások Matvejev százados, a 150. lövészhadosztály politikai osztályának agitátora, Prelov százados, a 756. ezred agitátora és Bereszt hadnagy, az 1. lövészzászlóalj politikai helyettese ismertették a katonákkal a hadosztály, az ezred és a század feladatát, és lelkesítették öket a Reichstag elleni rohamra. Április 30-án 18 órakor a tüzérségi tüz fedezete alatt a szovjet katonák Szjanovval, Bereszttel és Guszev zászlóalj-segédtiszttel az élükön, "hurrá" kiáltásokkal rávetették magukat az ellenségre. Rohamra indultak a csatornánál elakadt egységek is, köztük a 674. lövészezred 1. zászlóalja, Davidov örnagy parancsnoksága alatt. A roham olyan elsöprö volt, hogy az ellenség nem tudott ellenállni a támadók lendületének. A szovjet katonák néhány perc múlva már a Reichstagnál voltak. Az épületet rövidesen különbözö alakú és nagyságú vörös zászlók díszítették. Oly sok volt az épületen a zászló, mint a virág a kertben. Itt lobogott a 756. ezred 1. zászlóaljához tartozó Pjotr Pjatyinickij szakaszvezetö zászlaja is, akit az épület lépcsöin terített le az ellenség golyója. A hös katona zászlóját Scserbina szakaszvezetö tüzte ki a föbejárat egyik oszlopára. Ide tüzte ki zászlaját Koskarbajev hadnagy és Bulatov sorkatona (647. lövészezred), Jeremin szakaszvezetö és Szavenko sorkatona (38. lövészezred 1. zászlóalj), Szmirnov örmester, Belenkov és Szomov sorkatona (525. lövészezred 2. század) és Japarov örmester is (86. nehéztarackos tüzérdandár). Ezek a zászlók a szovjet katonák tömeges hösiességéröl tanúskodtak. A Reichstagba betört rohamozó alegységek az ellenség elkeseredett ellenállásába ütköztek. Az épületért vívott harc folyamán minden egyes szobáért, folyósóért, lépcsöházért és pincéért meg kellett verekedni. A fasiszták gránátokkal, páncélöklökkel, géppisztolyés géppuskatüzzel védekeztek, és gyakran indítottak ellenlökéseket. De a szovjet csapatok nyomása olyan nagy volt, hogy a hitleristák nem tudtak ellenállni. Az egyik szobában berendezték Nyeusztrojev századosnak, a 756. ezred 1. lövészzászlóalj parancsnokának harcálláspontját. E zászlóalj harcrendjében tevékenykedett Makov százados önkéntes csoportja. A csoport harcosai Zagitov és Liszimenko törzsörmester, valamint Minyin örmester vezetésével bátran törtek elöre a vörös zászlóval. Gránátokkal és géppisztolytüzzel utat törve maguknak, feljutottak a tetöre és kitüzték a zászlót. A csoport parancsnoka azonnal jelentette Perevertkin vezérörnagynak, a hadtest parancsnokának, hogy végrehajtották a feladatot. Május 1-ére virradó éjjel Zincsenko ezredes, a 756. ezred parancsnoka elrendelte, hogy tüzzék ki a Reichstag épületére azt a zászlót, amelyet a 3. csapásmérö hadsereg haditanácsa adott át az ezrednek. E feladatot Bereszt hadnagy vezette harcosok egy csoportjának kellett végrehajtania. Május elsején kora reggel az épület oromzatát díszítö szoborcsoporton már ott lengett a Gyözelem Zászlója, amelyet Jegorov és Kantarija felderítö örmesterek tüztek ki. Május 1-én reggel a hitleristák a Reichstag egyik pincéjéböl fehér zászlót dobtak ki. Tárgyalások kezdödtek, amelyek eredményeként a fasiszták megígérték, hogy beszüntetik az ellenállást. De nem teljesítették vállalt kötelezettségüket, ezért újból fellángolt a harc. Hogy kiverjék a szovjet alegységeket a Reichstagból, a hitleristák a végsö eszközhöz nyúltak: felgyújtották az épületet. Az emberek fuldokoltak a füsttöl. E harcokra visszaemlékezve, Szamszonov százados ezt írta: "A németek a füst fedezete alatt kezdtek kiszorítani bennünket, de a harcosok és tisztek nem hagyták el helyüket. A harc egyre elkeseredettebbé vált, s a géppuskák, puskák és géppisztolyok csöve annyira áttüzesedett, hogy nem lehetett hozzájuk érni. Víz nem volt, szomjúság kínzott bennünket, a füst égette a szemünket. Sok katonának meggyulladt a ruhája." A szovjet katonák ilyen súlyos körülmények között is folytatták az ellenség megsemmisítését. A hitleristák helyzete mind reménytelenebbé vált. Május 2-án reggel a Reichstag védöi megadták magukat. A Reichstagért vívott harcokban 2500 ellenséges katona és tiszt esett el, illetve sebesült meg. A szovjet csapatok megsemmisítettek 28 különbözö ürméretü löveget, fogságba ejtettek 2604 föt. 1800 puskát és géppisztolyt, 59 löveget, 15 harckocsit és rohamlöveget zsákmányoltak. A Reichstagért vívott harc idején az 5. csapásmérö hadsereg, a 8. gárdahadsereg és az 1. harckocsihadsereg nehéz és szívós harcok árán kijutott a birodalmi kancellária körzetébe (11. sz. térkép). A 8. gárdahadsereg kötelékébe tartozó 4. gárda-lövészhadtest 35. gárda-lövészhadosztályának csapatai megkezdték a harcot a potsdami vasútállomásért. A 28. gárda-lövészhadtest 39. gárda-lövészhadosztályának csapatai az állatkert, az ellenség e hatalmas ellenállási csomópontja ellen harcoltak. Ennek rendszerébe több vasbeton erödítmény, valamint védelemre berendezett épületek és két méter magas vasbeton palánkok tartoztak. A védö helyörség létszáma elérte az 5 ezer föt. Itt volt elhelyezve Weidling tábornok harcálláspontja és híradó központja is. Április 30-án 10 órakor a 39. gárda-lövészhadosztály Marcsenko ezredes parancsnoksága alatt rohamra indult. Az ellenség elkeseredetten ellenállt. Különösen szívós harcok bontakoztak ki az erödítményekért. Ezeknek falai olyan erösek voltak, hogy még a közvetlen irányzásra beállított 152 milliméteres tarackok gránátjaival sem lehetett lerombolni. Az erödítményeket körülzárták, az utászok felrobbantották a bejárati ajtókat, s ezeken át a géppisztolyosok betörtek az erödök belsejébe. Az egy napig tartó harc eredményeként, április 30-án az erödítményeket védö alegységeket a szovjet csapatok megsemmisítették, és az ellenséges csapatok maradványainak ellenállása jelentösen meggyengült. Május elsején a hadosztály teljesen birtokba vette az állatkertet. Weidling tábornok átköltözött egy bombabiztos óvóhelyre, mely 800-1000 méternyire volt a birodalmi kancelláriától. A 2. gárda-harckocsihadsereg a hadmüveletileg neki alárendelt 1. lengyel gyalogoshadosztállyal északnyugati irányból támadt, szemközt a 8. gárdahadsereggel. Április 30-án estig megközelítette az állatkertet. De nem sikerült teljesen bezárni a bekerítés gyürüjét az állatkertben levö fasiszta csoportosítás körül. A németeknek megmaradt egy 400 méter széles folyosójuk, amelyet a szovjet csapatok szüntelenül tüz alatt tartottak. Május 1-én ezt az átjárót is elzárták. Hogy mielöbb befejezzék a városban az ellenség megsemmisítését, az 1. Ukrán Front parancsnoka parancsot adott a 3. gárda-harckocsihadseregnek és a 28. hadseregnek, hogy foglalják el Berlin délnyugati részét. E hadseregek csapatai sikeresen szétzúzták az ellenséget Halenseeben, Wilmersdorfban és Westendben. Különösen elkeseredett harcok bontakoztak ki a 7. gárda-harckocsihadtest sávjában. A Westend kerületben félig körülzárt ellenséges csoportosítás többször is megkísérelte, hogy kitörjön déli irányban. De a harckocsizók, a 28. hadsereg lövészeivel együttmüködésben, minden ilyen kísérletet meghiúsítottak. Sikeresen nyomultak elöre a Berlintöl északra müködö csapatok. A 61. hadsereg átkelt a Havel folyón és április 30-án este elérte a Lindow-Wall terepszakaszt. Az 1. lengyel hadsereg a Wall-Santzke arcvonalon harcolt. A 2. Belorusz Front csapatai sikeresen üldözték az ellenséget. Április 20-án 12-50 kilométert nyomultak elöre. Az ellenség kétségbeesett ellenállása ellenére, a frankfurt-gubeni csoportosítás felszámolása is a végéhez közeledett. A hitleristák helyzete kilátástalanná vált. Április 30-án Hitler végzett magával. Végrendeletében kijelölte az új kormányt, s kancellárrá Dönitz fötengernagyot nevezte ki. Május 1-én 3 órakor Krebs gyalogsági tábornok, a német szárazföldi erök vezérkari fönöke, a Vörös Hadsereg parancsnokával történt megállapodás alapján a 8. gárdahadsereg sávjában, a 35. gárda-lövészhadosztály szakaszán, a potsdami vasútállomás körzetében átlépte az arcvonalat. A német tábornokot Csujkov vezérezredes fogadta. A harcálláspontra hamarosan megérkezett Szokolovszkij hadseregtábornok, az 1. Belorusz Front parancsnokának helyettese, aki Csujkov hadseregtábornokkal együtt a szovjet parancsnokság nevében megkezdte a tárgyalásokat. Krebs átadta a Goebbels és Bormann által aláírt hivatalos közleményt arról, hogy Hitler öngyilkosságot követett el, és új kormány alakult. A tárgyalások folyamán a szovjet hadsereg képviselöi kijelentették Krebsnek, hogy a harc beszüntetése csak akkor lehetséges, ha a német fasiszta csapatok valamennyi szövetséges elött feltétel nélkül leteszik a fegyvert. A szovjet tábornokok fegyverletétel esetén garantálták a helyörség egész személyi állományának életét, a kitüntetések, a személyi holmik, s ezenkívül a tiszteknek még kardjuk megtartását is. A szovjet parancsnokság megígérte: segítséget nyújt a kormány Berlinben levö tagjainak ahhoz, hogy kapcsolatba lépjenek a Mecklenburgban tartózkodó Dönitz-kormánnyal, és a három szövetséges hatalomhoz fordulhassanak a béketárgyalások megkezdésére vonatkozó javaslatukkal. Ezután Krebs tábornok eltávozott, hogy jelentést tegyen Goebbelsnek. Május 1-én 18 órakor Goebbels és Bormann azt válaszolták, hogy elutasítják a feltétel nélküli fegyverletételre vonatkozó követelést. 18 óra 30 perckor a város elleni rohamban részt vevö tüzérség hatalmas tüzcsapást mért az ellenség csapataira. A szovjet hadsereg eröi parancsot kaptak, hogy a május 2-ára virradó éjjel is folytassák a város központja elleni rohamot. A parancsot teljesítve, a 3. csapásmérö hadsereg, amely északról támadott Berlin központja felé, a Reichstagtól délre egyesült a délröl támadó 8. gárdahadsereg csapataival. A 2. gárda-harckocsihadsereg csapatai az állatkertben egyesültek a 8. gárdahadsereg és az 1. gárda-harckocsihadsereg csapataival. Május 2-án reggelre a berlini helyörség maradványait tehát egyes elszigetelt csoportokra szabdalták szét. A hitleristák számára nem maradt más hátra, mint letenni a fegyvert. Május 2-án 00 óra 40 perckor a 8. gárdahadsereg 79. lövészhadosztályának rádióállomása vette az 56. német páncéloshadtest orosz nyelvü rádiótáviratát, amelyben az ellenség kérte a tüz beszüntetését és közölte, hogy parlamentereket küld a szovjet parancsnoksághoz. A szovjet csapatok beszüntették a tüzet. A parlamenterként érkezö von Dufwing ezredes, az 56. páncéloshadtest vezérkari fönöke, Weidling tábornok hadtestparancsnok nevében közölte, hogy a hadtest beszünteti az ellenállást és leteszi a fegyvert. Az 1. Belorusz Front parancsnoksága követelte, hogy az 56. páncéloshadtest május 2-án 7 óráig teljesen szereljen le, és adja meg magát. A követelést a német parancsnokság teljesítette. Május 2-án 6 órakor Weidling tábornok, az 56. páncéloshadtest parancsnoka, aki egyben Berlin városparancsnoka volt, átlépte az arcvonalat és megadta magát. Azt javasolták neki, hogy adjon ki parancsot az egész helyörség fegyverletételére. Weidling parancsában azt írta, hogy tekintettel az általános helyzetre, a további harc értelmetlen. "A harc minden órája növeli a berlini polgári lakosság és sebesültjeink szörnyü szenvedéseit. Mindenki, aki a Berlinért vívott harcban elesik, haszontalan áldozatot hoz. A szovjet csapatok legfelsöbb parancsnokságával egyetértésben követelem a harc azonnali beszüntetését." A parancsot gyorsan továbbították a csapatokhoz. A kormány nevében ugyanilyen parancsot adott ki Fritsche, Goebbels elsö helyettese. Ettöl kezdve a német csapatok tömegesen adták meg magukat. Május 2-án 15 órára a berlini helyörség ellenállása teljesen megszünt, és estig az egész várost elfoglalták a szovjet csapatok. Berlin, a fasiszta Németország fövárosa elesett. A foglyok, az egykor nagyhangú tisztekkel és tábornokokkal az élükön, hosszú sorban, lehorgasztott fejjel vonultak fövárosuk utcáin. Egyikük sem mert honfitársaik szemébe nézni. A keleti hadjárat nem moszkvai díszszemlével végzödött, amiröl a hitleristák álmodtak, hanem teljes pusztulással és kapitulációval Berlinben. A szovjet harcosok lerombolt várost foglaltak el. Így írja le Berlint ezekben a napokban Vszevolod Visnyevszkij, az ismert szovjet író: "Berlin porban hever. Mindenütt, mindenütt vöröses por. Gépkocsijaink áradata, jármüvek . . . jelzések, kiáltások . . . A Reichstag mögött a házakban bennrekedt páncélöklösöket számolják fel . . . Távoli ágyútüz, idönként géppuskasorozatok . . . Teljes pusztulás az utolsó roham eredménye . . . . . . Hitler kancelláriájában vagyunk. Na, te, aki a világ urának képzelted magad, mi maradt belöled? Enyészet! Palotádba a lövedékek százai csapódtak be, a föbejárat nincs többé. A bronz fasiszta sast átlyuggatták a lövedékek, az ablaktáblák betörtek, a mennyezetek leszakadtak, ide csapott rettenetes uráli öklével az orosz katona. Kancelláriádból nem maradt más csak papírhulladék! Vöröses porban hemperegnek a jelentések, az aláírt, de el nem küldött parancsok dossziéi. A páncélszekrények és szekrények felszakítva, tárvanyitva . . . A padlón az elmenekült nácik elhajított tagsági könyvei hevernek. És mindezek felett ott áll örséget a mi lövészünk, az orosz hös." A szovjet katonákat büszkeség töltötte el; büszkék voltak hazájukra, a szovjet fegyveres erökre. A nagy ügy, amelynek diadala nevében Berlinbe jöttek, gyözött. Az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front csapatainak a legfelsöbb föparancsnok a köszönetét nyilvánította. Hazánk fövárosa, Moszkva huszonnégy tüzérségi dísztüzzel üdvözölte a gyözöket. Berlin eleste után a fasiszta Németország kénytelen volt letenni a fegyvert. Május 8-án Berlinben, a német legfelsöbb parancsnokság képviselöi aláírták a feltétel nélküli fegyverletételröl szóló okmányt. Erre az idöre az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front csapatai a maguk sávjában elérték az Elbát, és egyesültek az amerikai hadseregekkel. A 2. Belorusz Front kijutott a Wismar-Schwerin-Dömitz-VVittenberge vonalra, és ott találkozott az angol csapatokkal (11. sz. térkép). * Berlin eleste a fasiszta Németország elleni háború befejezö szakaszának legfontosabb eseménye volt. A német hadigépezetet megsemmisítették, a hitlerista állam szétesett. A szovjet vörös zászló kitüzését Berlin fölé az egész békeszeretö emberiség úgy fogadta, mint a fasizmus vereségének szimbólumát. A Szovjetunió Legfelsöbb Föparancsnokságának Föhadiszállása helyesen értékelte az európai katonaipolitikai helyzetet 1945 tavaszán, amikor a Vörös Hadsereg harctevékenysége föirányául a berlini irányt választotta. A hadmüvelet lefolyása azonban megmutatta, hogy csupán az 1. Belorusz Front eröi nem elegendöek Berlin bevételéhez. A várost az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front csapatai foglalták el. A német fasiszta csapatok berlini csoportosítását az 1. Belorusz, az 1. Ukrán és a 2. Belorusz Front eröi zúzták szét. Ezzel egyidejüleg támadó hadmüveletet folytattak a 4. és a 2. Ukrán Front csapatai is. Ezek elfoglalták Csehszlovákia egy részét és a "Közép" valamint a "Dél" hadseregcsoport jelentös eröit kötötték le. A berlini hadmüvelet a Nagy Honvédö Háború egyik legnagyobb hadmüvelete volt. A hadmüveletben a két fél részéröl több mint 3 millió 500 ezer ember, 50 ezer löveg és aknavetö, mintegy 8 ezer harckocsi és rohamlöveg, továbbá több mint 9 ezer repülögép vett részt. A szovjet fegyveres erök e hadmüveletben szétzúzták az egyik legnagyobb német fasiszta csoportosítást, amely 70 gyalogoshadosztályt, 12 páncélosés 11 gépesített hadosztályt számlált. Fogságba ejtettek mintegy 480 ezer katonát és tisztet, ezenkívül több mint 1500 harckocsit és rohamlöveget, 4500 repülögépet, 10917 löveget és aknavetöt zsákmányoltak. A szovjet csapatokkal együtt aktívan részt vettek e csoportosítás szétzúzásában a lengyel hadsereg katonái is. Az ellenség ilyen nagy csoportosításának gyors szétzúzása és megsemmisítése, és a fasiszta állam fövárosának, az ország legfontosabb katonai, politikai és gazdasági központjának a szovjet csapatok által történt elfoglalása meghiúsította a hitleristáknak azt a tervét, hogy szakadást idéznek elö az antifasiszta koalíció soraiban, és meggyorsította Németország feltétel nélküli fegyverletételét. Az összesen 400 ezer föt számláló bekerített berlini és frankfurt-gubeni csoportosítást a szovjet csapatok kilenc nap alatt számolták fel. Ez megnövekedett erejükröl és hadvezéreik mesteri hozzáértéséröl tanúskodott. A szovjet fegyveres erök gyözelme a berlini hadmüveletben kedvezö feltételeket teremtett a német fasiszta csapatok utolsó nagy csoportosításának felszámolásához Csehszlovákiában és Ausztriában. A Berlinért vívott ütközetekben a szovjet fegyveres erök felhasználták a háborúban szerzett gazdag harci tapasztalataikat. Ez megnyilvánult a határozott célokért folytatott hadmüvelet elökészítésében és végrehajtásában. E célok elérése érdekében a szovjet parancsnokság döntö fölényt hozott létre az ellenséggel szemben, s ez lehetövé tette a hadmüvelet gyors befejezését. E célokat szolgálta a hadmüvelet formája is: az ellenség védelmének áttörése végett mért hatalmas frontális csapások, az ellenséges csoportosítások egyes, elszigetelt részekre való szakítása, majd ezek bekerítése és megsemmisítése. A frontparancsnokságok a hadmüvelet folyamán biztosították a csapatok folyamatos vezetését, és nyomban reagáltak a helyzet változásaira. Ragyogó manövert hajtottak végre a harckocsi-hadseregekkel az 1. Ukrán Front sávjában, ügyesen elhárították az ellenségnek a Görlitztöl északra levö körzetböl indított ellencsapását, és meghiúsították az ellenségnek a frankfurt-gubeni csoportosítás kiszabadítására irányuló kísérleteit. Az 1. Belorusz Front csapatai idejében továbbfejlesztették a föcsoportosítás jobbszárny-hadseregeinek sikerét. A szovjet hadvezetés a kialakult helyzetnek megfelelöen vetette ütközetbe a frontok második lépcsöit. Nagy hozzáértéssel szervezte meg, és vezette a harcokat a városban. Jelentösen hozzájárult a gyözelemhez a hadtáp személyi állománya. Önfeláldozó munkájával biztosította a csapatok számára mindazt, amire a hadmüvelet sikeres végrehajtásához szükségük volt. Berlinben még szívós harcok folytak, de már április 25-én estére helyreállították a küstrin-berlini vasútvonalszakaszt, és megérkezett a városba az elsö löszerszállítmány. Ezután rendszeresen futottak be a löszert, üzemanyagot és más anyagi eszközöket szállító szerelvények. Berlinben a harcok idején a szovjet csapatok naponta átlag 228 vagon különbözö löszert használtak el. Megfeszítetten dolgoztak az egészségügyi intézetek is. A sebesültek zömét a sebesülés után legkésöbb 1-2 órával elszállították a harcmezöröl. Az ezredés hadosztály-segélyhelyekröl a sebesülteket idejében hátraszállították a legközelebbi szakkórházba. A berlini hadmüvelet folyamán történt meg a Vörös Hadseregnek az Egyesült Államok és NagyBritannia csapataival való történelmi jelentöségü találkozása az Elbánál. Ez az antifasiszta koalíció diadala volt, amely azt tanúsította, hogy a koalíció egysége a háború végéig fennmaradt. A Berlinért vívott harcokban a Vörös Hadsereg megmutatta erejét, a katonák és tisztek magasfokú és mesteri katonai tudásról tettek tanúságot. A Berlint rohamozó szovjet katonák újabb dicsöséges oldalt írtak annak a hösi, önfeláldozó harcnak a történetéhez, melyet a szovjet nép hazája szabadságáért, becsületéért és függetlenségéért s Európa népeinek a fasiszta zsarnokságtól való megszabadításáért vívott. A kommunista párt és a szovjet kormány nagyra értékelte höstetteiket. Azokat az egységeket és magasabbegységeket, amelyek közvetlenül részt vettek az ellenség fövárosa elleni rohamban, "Berlini" névvel tüntették ki. Több mint 600 fö kapta meg a Szovjetunió Höse kitüntetö címet. Tizenhárman másodszor bizonyultak méltónak az "Arany Csillag"-ra. A roham valamennyi részvevöjét kitüntették a történelmi gyözelem tiszteletére alapított "Berlin bevételéért" éremmel. A berlini hadmüveletben a harctevékenységet mindkét részröl a rendkívüli feszítettség és szívósság jellemezte. A hitlerista vezetök, elkerülhetetlen pusztulásukat látva, azt követelték a német csapatoktól, hogy az utolsó töltényig, az utolsó emberig harcoljanak. A sokéves fasiszta propaganda által félrevezetett, a kegyetlen drill és vak engedelmesség szellemében nevelt német katonák és tisztek szívósan verekedtek, és meghaltak Berlin romjain, nagy veszteségeket okozva a szovjet csapatoknak, amelyek bátran leküzdötték az égö és félig lerombolt városban vívott harc szörnyü nehézségeit. A szovjet hösök erejüket és életüket nem kímélve rohamozták az ellenség erödítményeit. 1945. április 16-ától május 8-áig az 1 . és 2. Belorusz, valamint az 1. Ukrán Front csapatai halottakban, sebesültekben és nyomtalanul eltüntekben 304887 embert vesztettek. Többségük az Odera és a Neisse menti védelem áttörésekor és a berlini harcokban sebesült meg, illetve halt hösi halált. A harcok súlyosságát mutatja az is, hogy e frontok csapatai 2156 harckocsit és rohamlöveget, 1220 löveget és aknavetöt, valamint 527 repülögépet vesztettek. Az angol-amerikai csapatok 1945-ben a nyugati arcvonalon összesen 260 ezer föt vesztettek. Óriási árat kellett fizetniük a szovjet embereknek azért, hogy letéphessék a baljós horogkeresztes lobogót az embergyülölö német fasizmus fellegváráról, és helyébe a vörös Gyözelmi Zászlót tüzhessék. A szovjet emberek tízezreinek maradványai ma némán feküsznek a berlini közös sírokban a Treptowparkban és Pankowban. Az ö emléküket örökíti meg a kezében megmentett gyermeket tartó felszabadító harcos fenséges szobra. Sírjaik fölött szomorúan lehajtja fejét a szülöhaza allegorikus alakja. A szovjet katonák höstette arra figyelmezteti az utódokat, ne engedjék, hogy Berlin valaha is az agresszió új központjává, a népek szabadságára és függetlenségére törö reakció új hadjáratainak hídföjévé váljon. Ennek záloga az új, demokratikus Németország, amely tántoríthatatlanul halad a szocializmus építésének útján.