Az újjaéledö orszag

Az újjáéledö ország

AZ ELPUSZTULT ORSZÁG A török kor háborúit követöen az ország jelentös része - a természetes és az épített környezet egyaránt - romokban hevert. A hódoltság vidékén és a végvári vonal mentén a települések többsége a népességgel együtt elpusztult. Az egykori szántók helyét legelök vagy az elvadult természet foglalta el. Az Alföld erdöit kivágták, a Kiskunságban a növényzetét vesztett tájon megjelent a futóhomok. A XVII. században hidegebbre forduló idöjárá 131j93b s (kis jégkorszak) tovább növelte a károkat (árvizek, a mocsarak terjeszkedése).

A környezet romlása azonban jelentöségében eltörpül az emberveszteség mellett. A hadjáratok majd az azokat követö éhínségek és járványok következtében tömegesen pusztultak el az emberek. A régi korok népességének kutatói (a történeti demográfusok) vitáznak a pusztulás mértékén, de azt, hogy ennek mértéke jelentös volt, senki sem tagadja. Ma úgy ítélik meg, hogy a Mátyás korabeli 3,5 millióra becsült népesség két évszázad leforgása alatt mindössze szerény mértékben növekedett, miközben Európa népessége 60 százalékkal emelkedett. 

BEVÁNDORLÁS - BETELEPÜLÉS Az ország a demográfiai mélypontot 1711-ben érte el. A XVIII. században még mindennaposak voltak a járványok (pestis, vérhas, himlö, kolera), de már megkezdödött a védekezés ellenük. A hatóságok vesztegzárral, fertötlenítéssel egyre eredményesebben próbáltak gátat szabni terjedésüknek. Az utolsó jelentös pestisjárvány az XVIII. század közepén pusztított hazánkban. A himlöt az Angliából átvett védöoltások szorították vissza a század végére. A XVIII. század elsö felében a társadalom jelentös része még az éhezés határán élt, ám a békeidöszaknak és a termelés beindulásának köszönhetöen a század közepétöl az éhezés visszaszorulóban volt. A század végére az ország népessége megkétszerezödött (megközelítette a 10 millió föt). Ekkora emelkedést a népszaporulat önmagában nem tudott volna biztosítani - a népességnövekedéshez jelentös mértékben hozzájárult a bevándorlás. 

A betelepülök számára a lakatlan termöföldek jelentettek vonzeröt. A bevándorlás két módon valósult meg: szervezetten és öntevékenyen. A szervezett betelepítést az udvar és a nagybirtokosok ösztönözték. Az udvart az adózók számának növelése és részben a katolikus hit terjesztése, a földbirtokosokat a munkáskezek hiánya vezette.

A szervezett betelepítés döntöen a Habsburg Birodalmon kívül élö katolikus németek (összefoglaló néven svábok) behívását jelentette. A svábok számára jelentös kedvezményeket (pl. az állami adó elengedése) biztosítottak, söt a Bánátban a XVIII. század második felében felszerelt házak és igás állatok várták a jövevényeket. A svábokat szétszórtan telepítették le. Így jöttek létre Buda, Békés, a Bakony, a Vértes vidékének sváb szigetei, valamint Baranya, Tolna, a Bácska és a Bánát nagy sváb tömbjei.

A szabad földterületek az ország határai mentén élöket is csábították. A szomszédos népek bevándorlása központi szervezés nélkül, öntevékenyen valósult meg. A Felvidékre lengyelek (beolvadva a szlovákságba), a Kárpátaljára ruszinok, valamint Havasalföldröl és Moldvából nagy számban románok érkeztek. A románok bevándorlási kedvét az is növelte, hogy a török uralta dunai román fejedelemségekben a mértéktelen adóztatás miatt rendkívül rosszak voltak az életfeltételek.

A szabad földek belsö vándorlást is megindítottak. A pusztítások elsösorban az ország középsö és déli területeit érintették. Emiatt a peremterületek népsürüsége - a többnyire rosszabb minöségü földek ellenére - magasabb volt az Alföldi területekénél. Ez a különbség - a munkaeröhiánnyal küzdö földbirtokosoktól támogatásával - jelentös belsö vándorlást (migráció) eredményezett. A hegyvidékek magyar, szlovák, rutén és román lakossága megindult az ország belsö vidékei felé.

A NÉPESSÉGNÖVEKEDÉS ETNIKAI HATÁSAI Egy évszázad alatt az ország jelentös részben pótolta a török kor népességveszteségét. Miután a török idökben elsösorban a magyarság pusztult, a bevándorlás következtében számottevöen megváltoztak az ország etnikai viszonyai. A becslések szerint a magyarság aránya a XV. századi 80 százalékról 40-42 százalékra esett vissza. Magyarország soknemzetiségü állam lett.

A belsö vándorlás folyamán a peremterületek magyarsága az ország központja felé húzódott. Így az ország középsö vidékein a magyarság megörizte számbeli többségét, azonban a magyarság és a nemzetiségek közötti etnikai határ beljebb húzódott. Miután a hegyvidékek völgyeiben maradtak magyar szigetek, a nemzetiségek pedig részt vettek az Alföld újranépesítésében, és a svábok is szigetszerüen települtek le, az országban sok helyütt kevert nemzetiségü területek alakultak ki. A nagy etnikai tömbök határa egymásba mosódott, és etnikai szigeteket zártak magukba. Söt a belsö és külsö vándorlás eredményeként egy falun belül is két vagy akár három nép élhetett együtt. A korábban szinte lakatlan Temesköz benépesítése eredményezte a legtarkább képet. Itt a többséget közel azonos arányban képviselö magyar, román, szerb és német lakosság mellett szlovákok, csehek, olaszok és ruszinok is éltek.

A NEMZETISÉGEK ÉS TÁRSADALMI HELYZETÜK A társadalom különbözö rétegeiben a nemzetiségek eltérö arányt képviseltek. A magyarországi nemzetiségeknek - a horvátokat kivéve - nem volt nemességük (ún. csonka társadalmak). A vezetö réteg szerepét - korlátozott mértékben - papságuk vagy a még éppen csak kibontakozó polgárságuk és értelmiségük töltötte be. Így az ország vezetésében csekély szerepet játszottak. A fentiek következtében az egyházaknak meghatározó szerepük volt a nemzetiségek életében. Ez a szerep különösen a nemzeti jellegü egyházaknál vált komoly erövé (románok, szerbek), vagyis akkor, ha a nemzetiség körében külön szervezettel rendelkezett. Ahol egyházuk vezetésében a nemzetiségek nem játszottak jelentös szerepet (pl. a katolikus és evangélikus szlovákok), ott csak az alsópapság vált a késöbbi nemzeti mozgalmak támogatójává.

A szlovákok zömében a Felvidéken éltek, többségük jobbágy volt. A XVIII. században a körükben élö és részben szlovákul is beszélö nemesség a magyar nemesség részének tekintette magát, s a nemzeti ébredés korában a magyar nemzethez csatlakozott. A szlovákság vékony kispolgári mesterréteggel rendelkezett (drótos, üveges), akik mühelyüket a hátukon cipelve a munka reményében bejárták az egész országot.

A ruszinok (kárpátukránok) Kárpátalja hegyvidékein éltek. Jobbágyi tömegeik fölött csak görögkeleti papságuk alkotott vékony értelmiségi réteget.

A románok - folytatva a török kori betelepülést - a XVIII. században többségbe kerültek Erdélyben. A vezetö réteget a görögkeleti, majd a katolikus egyházzal egyesült ún. görög katolikus papság képviselte. A XVIII. század végétöl a Szászföldre betelepülö románság körében vékony kereskedöréteg alakult ki.

A szerbek zömében délen, a határörterületeken a Haditanács vezetése alatt álltak, így gyakorlatilag függetlenek voltak a magyar vezetö rétegtöl. A Határörvidéken kívül élö szerbek zöme jobbágy, kisebb része kereskedö volt. Erös volt a szerb görögkeleti egyház, amely még I. Lipóttól nyert kiváltságokat: uralkodói jóváhagyással saját maguk választhatták egyházi vezetöiket, s egyházi kongresszust tarthattak. Egyházuk elösegítette nemzeti fejlödésüket.

A németség három társadalmilag is elkülönülö csoporthoz tartozott. A paraszti társadalmat alkotó és szétszórtan élö katolikus svábokra, a városok német polgárságára és a középkor óta hazánkban élö evangélikus szepességi és erdélyi szászokra.

KISEBB NÉPCSOPORTOK A XV. századtól kelet felöl bevándorló indiai eredetü (a korszakban egyiptomiaknak tartották öket) cigányság lélekszáma a XVIII. században még alacsony volt. Alapvetöen vándorló életmódot folytattak. Ekkor kezdett teret hódítani körükben több mesterség (kovács, teknövájó, lókereskedö). A vándorló cigányságot a század elsö felében a vármegyék idöszakonként elüldözték a területükröl. A század második felében a felvilágosult abszolutizmus eröszakos eszközökkel sikertelen kísérletet tett a letelepítésükre.

A zsidóság a középkorban is jelen volt hazánkban. A török korban jelentösebb közösség élt Budán, mely elpusztult az 1686-os ostrom idején. A XVIII. században bevándorlás révén kezdett emelkedni a létszámuk. Egyrészt módos kereskedök érkeztek az örökös tartományokból, másrészt a század végétöl az üldözések elöl Galíciából menekültek szegényebb csoportjaik. Magyarországon elsösorban - az akkor még fejletlen - kereskedelembe kapcsolódtak be (házalókereskedelem), de voltak akik kocsmát, mészárszéket béreltek a földesúrtól.