Az ujgurok történelmi feljegyzések krónikai

Az ujgurok történelmi feljegyzések krónikái

Főleg két perzsa, egy török és egy kínai történetíró munkáiban van a magyar őstörténet bizonyító anyaga, de mind a négyen kiemelik, hogy információkat az ujgurok történelmi krónikáiból merítik. A kínai írók egyetértőleg azt mondják, hogy az ujgurok ama nagy népnek utódai és maradékai, amelyet ők hungnu vagy chunnu néven ismertek; sőt maguk a turkok is a hungnuk fejedelmeitől származtatták magukat, Ugyancsak a kínai annalisták arról is tanúskodnak, hogy a hungnuk és tukiuk ismertek írást, azt a hu írást, amely az ujguroknál volt használatban. A históriai adatokból annyi biztosan megállapítható, hogy a török népcsalád azon ágának, amely ujgur, vagy ugornak nevezte magát, már Kr. e. a II. sz.- ban volt saját írása és így nem lehet csodálni, ha a kínai évkönyvek gazdag ujgur irodalomról beszélnek már a keresztény időszámítás V. századában.

Az V sz. közepén nemcsak a költészet virágzott az ujguroknál, hanem voltak már történelmi följegyzéseik, krónikáik is és a kínai történészek emlékezése szerint az uj 757i85h guroknak Kia nevő fejedelme volt az, aki az V. sz. második felében hivatalos historikust kezdett alkalmazni udvarában.

A régi ujgur krónikák kivonatai két perzsa, egy tárók és egy kínai történetíró munkáiban maradtak fenn. Az első perzsa történetíró Alaeddin Ata- Malik Dsuvejni, aki 1257-1260 közt írta "Tárikh- i- Dsihánkusa" (a Világhódító Története) c. munkáját, amely a mongolok történetét tárgyalja Dsingisz khántól kezdve az 1257. esztendőig. Ebben a könyvében, ahol az ujgurok meghódolásáról beszél, átvesz egy részletet ezek történelmi feljegyzéseiből, azt, amelyik az ujgur népnek legrégibb történetéről, ősi hazájáról, eredeti vallásáról és kiköltözéséről szól. Dsuvjeni 1227 körül született Nisabur közelében Khoraszán tartományban és 1283-ban halt meg. A második perzsa író Resideddin, aki Gázán, Oldsajtu és Abu Száid vezíre. Született 1247-ben Hamadánban, meghalt 1318-ban. A XIV, század első tizedében írt egy "Dsámi-et-tevárikh" (Történetek gyűjteménye) c. három kötetre terjedő nagy történelmi munkát. Ez a könyv a világhódító Dsingisz khánnak, elődeinek, fiainak és a tőle származó nemzedéknek története, de bevezetésül előadja a török és a mongol nép felosztását és legrégibb történetét is. Ami a törökök őstörténetét és régi irodalmát illeti, egy helyen azt írja, hogy a törököknek történeti följegyzései több részletben megvannak az állami levéltárban.

Abulgázi Bahadur khán (Dsingisz khánnak ivadéka a 14. generációban, Khiva fejedelme 1644-1664) az 1663-64 évben írta "Sedsre-i-türki" (Török Családfa) c. munkáját, amely a mongolok és törökök történetét tárgyalja a legrégibb időktől fogva a szerző koráig. Az ő könyvében is találunk egy kivonatot az ujgur annalesekből.

A negyedik történeti kútfő, amely fenntartotta az ujgur krónikáknak egy töredékét, Csao- Juan-Phing kínai történetírónak "Szuhung-kian-lu" c. munkája, amely a Kínában uralkodó mongol dinasztia történetét tartalmazza. A szerző egyenesen megmondja. hogy Dsingisz khán föllépte után az ujgurok meghódolását 1209- ben, nemkülönben a régibb történetükre és őshazájukra vonatkozó részletet maguknak az ujguroknak könyveiből veszi át.

Ezen ujgur krónikák szereztetésének idejét nincs módunkban meghatározni; de ha fontolóra vesszük, hogy az ujguroknak az V. szd.- ban már voltak történelmi följegyzéseik s hogy már ugyanezen időtől fogva voltak az ujgur fejedelmek udvarában hivatalos krónikások, a legelső ujgur krónika megírását az V. sz. közepére tehetjük.

A legrégibb korban Resideddin hivatkozása szerint az ogúzok följegyzései visznek el bennünket. Ekkor következett be a törökség és a mongolság különválása.

Ezen krónikák szerint az őskorban Ázsiának szívében - egy egységes nagy nemzet élt Kara kán nevű fejedelem alatt. ki háborúba elegyedett fiával, Oguz kán-nal. Oguz kán a népnek azt a részét, amely az ő pártján volt, ujgur-nak nevezte el, a másik rész pedig, amelyet legyőzött, kelet felé költözött és ebből lettek a Mongolok. Az Oguz kán fiaitól és unokáitól származott nép volt aztán az, amely Oguz néven szerepelt, s későbben ezekből váltak ki a türkmének, akik az Oxus és a Jaxartes folyó közé költöztek. Az ujgurok idővel mindinkább szaporodtak, több ágra szakadtak és külön neveket vettek föl, mint: kangli, kipcsák, karlik, kalads és agacseri, úgy hogy az eredeti ujgur nevet csak az a rész tartotta meg, amelyik az őshazában maradt.

E felfogás szerint az ujgur az eredeti és tulajdonképpen való törők nép, szemben a mongolsággal; s az oguz mint egy fiatalabb testvére. A régi krónikák emez előadásából annyit legalább történelmi valóságnak vehetünk, hogy ez a kettő, az ujgur és az oguz a törökségnek legrégibb törzsei, amelyek az idő folytán, mind több és több ágra váltak, s különböző irányba költöztek ki az őshazából. Dsuwejni szerint, az ujgurok (vagy igurok) úgy tudják, hogy az ő szülőföldjük eleinte az Orkhon folyó partján volt; a későbbi századok folyamán a négy nagy hegy, a Tannu ola (Uskunluk tikram), a Karakorum, az Altai (Kut tag) és a Tien shan (Tukratu buzluk) által határolt területre terjeszkedett ki az őshaza.

Az említett hegyek között az egyik helyen 10 folyóvíz folyik, a másik helyen 9 folyó folyik, s mindegyik nagy víz. Hajdan az ujgurok népe ama folyók között lakott. A 10 folyó mellékén lakókat On- ujgur-oknak nevezték, a 9 folyónál Iakókat Tokuz- ujgur-oknak hívták. Sok városuk, helységük és szántóföldjük volt. Közel háromezer esztendeig laktak ebben az említett hazában, annak utána pusztulni kezdtek, más nép zsákmányává lettek. Egy részük megmaradt a hazában, másik részük pedig az Irtisz vizének partjára költözött. Azután ismét három részre váltak; az egyik csoport Bisbatik (Ünimcsi) városához menvén, szántás-vetéssel, földműveléssel foglalkozott; a másik csoport ménest és juhnyájat őrizve Bis-batik vidékén nomád életet folytatott; ismét egy másik csoport semmi lábas jószágot nem tartva az Irtis mellékén halat fogott, hódot, cobolyt, menyétet és evetet vadászott, s azoknak húsával táplálkozott és bőrével ruházkodott. Élő jószágot és selyemből, meg gyapotból való kelmét egész életükben nem láttak.

A nagy ujgur fejedelem, Buku vagy Buka khán - Dsuvejni szerint - négy fivérével csodálatos módon született. Neve olvasható Bátor-rak is. Abulgazi is ismerte Buka khán-t az őskorból. A nála lévő mongol-török tradíció szerint a törökök és a mongolok ősapái Mogul és Tatár volt. E Tatár-rak volt fia és utóda Buka khán. Baka khán-t hét évig, hat hónapig és 22 napig minden éjjel egy csodálatos lány kereste fel, aki háború indítására ösztökélte. ő ennek hatására toborzott sereget és három fivérével Tibet, Tangut (Khotan), Kataj, valamint a mogulok és kirgizek országa ellen Indult. Óriási győzelmet aratott és az egész keleti táj az uralma alá került. Majd ismét egy csodálatos álom következtében a nyugati országok ellen fordult, azokat is legyőzte és fejedelmükké lett. Ennek egyik utóda volt, a harmincadik emberöltőben, Julun-Tegin, aki igen hatalmas fejedelem volt, sokszor viselt háborít a Thang dinasztia ellen is. A fia, Gali-Tegin, egy Kin-Lian revü kínai hercegnőt vett nőül. Julun-Tegin halála után mindenféle baj és belső zavar annyira gyötörte a népet, hogy ez néhány generáció múlva kiköltözött az őshazából. Ho-tseu szomszédságában telepedtek meg, fő szállásuk Bisbalik volt. E fejedelmi család 970 évnél tovább uralkodott Barcsa- Arta-Tegin-ig, aki aztán meghódolt a mongoloknak.

Íme ezek ama legrégibb keletű, s egyszersmind a legősibb korba visszanyúló történeti emlékek, amelyek legelőször adnak hírt egy on-ujgur, vagy on-ugar népről az Orkhon, Tula és Szelenga folyó mellékén.

Ha az ujgur krónika állítását az eddigi világtörténelmi tudás szempontjából tekintjük, ez a kép semmi mással nem azonosítható, mint azzal a képpel, amelyet a kínai történetírók az általuk hungnunak nevezett nép legnagyobb fejedelméről festenek, akit ők Maotun vagy Mode illetőleg Modo néven emlegetnek, s aki Kr. előtt 209-274 között uralkodott, aki összesen 26 királyságot tett alattvalójává; birodalma Koreától Kipcsákig és a Kaspi-tengerig, északra pedig Közép-Szibériáig terjedt. Mindent számításba véve: az a hatalmas nép, amely a kínai birodalomtól észak felé lakott, s amelyet a kínaiak Kr. e. a II. sz-tól fogva Hungnu-, vagy hunnunak neveztek, nem más, mint az ujgur török nép, s hogy Maout vagy Modo azonos személy Buku, vagy Buka khánnal.

A krónika azt mondja, hogy az ujgurok ennek fia és utóda alatt kiköltöztek arra a földre, ahol aztán Bisbalik városát építették. Az ujguroknak ez az első, s minden esetre részleges kiköltözése a (Kr. e.) II. század közepe táján történt Bisbalikhoz. A kínai annalesek azt állítják, hogy Bisbalik a Han dinasztiából való első császárok korában a kiuszu vagy kusza nép, azaz a "túlsó ujgurok" fejedelmének székhelye volt. A krónikák többszöri kiköltözésről tudnak. Az ujgurok Buka khán kora előtt 500 esztendeig az egyes nemzetségek főnökei alatt éltek, korábban-, mikor még kevesebb számban voltak - semmiféle főnököt nem ismertek. Eszerint az ujgurok történelmi följegyzéseinek emlékezése korábbra nyúlik vissza Kr. e. VIII. századnál, körülbelül 1000 évre a keresztény időszámítás előtt! A második hazának nevezhető földön két nagy ágra válva laktak, mint On- ujgurok és Tokuz- ujgurok.

Az On- ujgurok az I. sz. végén költöztek ki végleg az őshazából követve a már korábban az Irtis partjaira vándorolt részeket. Ekkor tűnik fel legelőször a II. és III. századbeli európai íróknál a khúnoi, hanoi stb. név használata. Az európaiak ezt a nevet a keleti népektől hallották. Az onogurok-rak, vagyis a hunoknak egyik ága már a 375. évben föllépett az európai történet színpadán a Volga alsó folyása mellől, míg a másik águk csak ezután érkezett a Volga- Ural közébe, ahol az V. század közepéig lakott. Ekkor tűnik fel először az onogur (unugur) név (Priscusnál). Ekkor, 457 tájban mentek követek Bizáncba a császárhoz az onogur, szaragur és urog népből, akik így nevezték magukat.

Az ázsiai turkok khánja, Türk Sád levelet küldött Maurikiosz császárhoz (uralkodott 582- 602), melyben többek között azt írta, hogy meghódította a nagy és népes ogor népet, amely a FeketeTil (=Volga) mellékén lakik, s melyből egy rész, avar és khun nemzetség, Justinianus császár idejében Európába költözött és avar néven szerepel. Így értesültek a bizánci görögök az avarok eredetéről és nemzetiségéről. Az avar nép tehát az onugurok egyik ága, mint a történelem színpadán már előbb fellépett hunok, mit az is bizonyít, hogy nyelvük és öltözetük azonos volt a hunokéval.