Az európai térbe történt belépés

Az európai térbe történt belépés

Az orosz kutatás a IV. század végétől egy új, délről jövő, a Bjelaja, Csuszovaja, Káma vidékére vonuló népességet figyelt meg, amelyet ugor fajúnak tartanak. Ezek a törzsek szinte rendszeres kapcsolatokat tartanak a déli területekkel, uralmuk idején a híres iráni ezüstök akadálytalanul áramlottak északi irányba. Jordanes közlése szerint viszont a "hunugurok" szállítják ez időben a drága északi prémeket délre a bizánci és a perzsa piacokra. Ez a magyarázata annak, hogy miért is áramlottak azok a híres,. iráni ezüstök fel a Káma- Bjelaja vidékre. Ha megfigyeljük az egyidejű szteppei eseményeket is, feltűnik, hogy e délről jövő etnikum első hulláma pontosan akkor jelenik meg a Káma-Bjelaja környékén, amikor az európai hunok Dél-Oroszországban és a Kárpát-medencében, a keleti, eftalita vagy fehér-hunok pedig dél-Turkesztánban, Szogdiában és Baktriában kialakítják nagy kiterjedésű birodalmaikat. Ezeknek a történelmileg kétségtelenül bizonyítható kontinentális mérető eseményeknek 535i88f , amelyeket a hunok történelmi aktivitása váltott ki, minden józan meggondolás szerint szervesen össze kellett függeniük az imént említett "ugorok" északra vándorlásával is.

Az ugyanazon népcsalád különféle nyelvei között fennálló hasonlatosság, rokonság kialakulhatott az egymással szoros kapcsolatban lévő népek esetében is (areális nyelvek), a közös ősnyelv nem szükségképpeni előfeltétel. Az orosz kutatás imént jelzett "ugor" fajú népe esetében ez a nyelvi szövetség tétele áll fenn, az úgynevezett finnugor nyelvek kialakulásának ez a körülmény adja magyarázatát.

Az egymástól függetlenül írt források közti ellentmondások csak látszólagosak. Lényegében két tétel áll egymással szemben.

Az egyik szerint a mi unugur-ujgur őseink az Irtisz mellől vándoroltak a Volga és az Ural közé, a Káspi- tenger északi partjára; a másik tétel azt állítja (Altheim és Haussig), hogy a Káspi- tenger déli partja mentén, a Kaukázuson keresztül jöttünk a Kubán és a Kuma mellékére. Az eddig mondottakból érthető, hogy a nagyszámú mezopotámiai eredetű, tehát rokonfajú turáni népek sokmilliót kitevő tömege nem egy csoportban vándorolt, nem egy időben "kerekedett fel", a sokszor hadilábon állt nemzetek egymástól függetlenül mozogtak, egyazon nép részekre is szakadt és így minden nehézség nélkül elfogadhatjuk, hogy az unugur- szabir nemzet több részletben, két irányból jött Európa földjére.

Bíborbanszületett Konstantin császár híres munkája 38. fejezetében állítja, hogy bennünket azelőtt "aszfali szabir"-nak ("sabartoi asphaloi") hívtak. Padányi úttörő munkájában, a Dentumagyariá-ban különbséget tesz a kivándorolt "keleti szabir" és a Transzkaukáziában maradt "nyugati szabir" között. Padányi a Megyeri törzset ezektől a Transzkaukáziában maradt szabiroktól származtatja. Konstantin császár e tudósítása a magyar eredetkutatás egyik legfontosabb - még tüzetes vizsgálatot igénylő - kérdése. Tény, hogy a Kr. e.I évezredben az Asszír Birodalomban létezett a Subartu nevű ország és ezen keresztül folyik egy ma is Aszfali Zab- nak (Zab al Asphal) nevezett folyó. Ahheim megállapította, hogy a hunok IV.-VI. századi központja Nyugat-Turkesztán - Kelet-Irán volt. Onnan kapták az utánpótlást, még jóval az első európai betörésük után is: a hun-fajta bolgárok, avarok, kazárok mind a fehér hun birodalom területéről származtak. Az avarok magvát az eftalita birodalom "Var" és "Hun" nevű törzsei alkották, akikhez később jelentős onogur és bolgár csoportok is csatlakoztak. Az avarok 550 után Perzsia északi határai mentén, a Káspi- tavat délről megkerülve, a Kaukázuson keresztül jöttek Európába.

Ugyancsak az eftalita birodalom területéről tört nyugatra az a három "török" nép is, akikről Mihály szír pátriárka tudósít. ők is Északkelet-Iránból indultak el és a Káspi-tó déli partvidéke mentén, majd a Kaukázuson át érkeztek Dél- Oroszországba. E három népet három testvér vezette. Egyikük neve Bulgar volt, a másikat "Kazár"-nak hívták. Altheim szerint a név szerint nem említett harmadik testvérrel csakis a magyarok jöhettek Európába.

Maszudi szerint a kazárok eredeti, valóságos neve "szabir volt, a "kazár" pedig csak perzsa ragadványnév, amelyet a kazárok sohasem használtak, A "kazár" szó perzsa jelentése - "eltévedt, "bolyongó" -egyezik a "szabir szóval, amely törökül szintén "eltévedt, bolyongó" jelentésű. A kazárok tulajdonképpeni "szabir" nevéből következik, hogy legalább 300, valószínűleg azonban 400 éves igen szoros szabir- magyar kapcsolatokkal, sőt együttéléssel kell számolnunk és a magyarság etnogenézisének további kutatásánál ebből kell kiindulnunk.

Haussig már 1953-ban bizonyította, hogy az onogurok, szabirok, majd az avarok a Káspi-tó déli partja mentén vonulva vándoroltak Európába. Megállapította, hogy a szabirok és az avarok korábbi transzkaukáziai lakhelyei Zakhariás rétor szíriai néplistájában, valamint perzsa, örmény, görög, latin és később arab forrásokban is adatolva vannak. Egyes perzsa kútfők még az avarok Kaukázuson keresztüli vándorlásáról is tudnak.

És itt fel kell tennünk a kérdést: lehetséges-e, hogy a kivándorolt Hurrik tulajdonképpen az "eltévedt, bolyongó" szabirokkal azonosak? Maszudi imént említett "szabir" és "kazár" szava nem Padányit igazolják.

A két irányból érkezett etnikum a Meotisz- Kubán-Don vidékén találkozott. Az északi szárny a későbbi Lebédiának, a déli Kunmagyariának adta a lakosságát. Lebédia az unugur, Dentumogyer pedig a szabir többségből alakult A századok folyamán keveredés, összeolvadás történt a két rokon etnikum között, összeolvadás, amelyet a tömegesen érkező korezmi menekültek- kimondottan huni leszármazottak - szabir jellegűvé tettek.

Priscus szerint az onogurokat a szabirok szorították ki lakhelyükről; tehát ezek keleti szomszédaik voltak amazoknak; s ha az onoguroknak előbb a kazárokat kellett legyőzniük, akik ekkor az alsó Volgától nyugatra laktak, hogy új hazához jussanak, amelyből aztán követeket küldtek Bizáncba, akkor semmi kétség sem térhet ahhoz, hogy a 457. év tájáig, az onogurok, vagyis a magyarok hazájának a Káspi-tenger fölött, a Volga és ural folyó közén kellett lennie. Tehát ez volt az első európai haza.

Az onogurok második hazája ettől az időtől fogva, az V század második felében és a VI. században a Meotisztól és a Fekete tengertől keletre, a Kubán folyó mellékén volt -, amint ezt a onogurokkal folytonosan összeköttetésben álló bizánci görögök egykorú történetírói bizonyítják. A korezmi központú Turkesztánból a Káspi- tó déli partján jött eftalita-hun, kusán stb. töredékek és Csitki népe stb. itt találkozott az Észak-Káspi, Volga-vidékről kiszorult on-ugurokkal.

545-ben I. Kosru perzsa király hadjáratot vezetett az országától északra lakó népek ellen és ez alkalommal a szabirok felett megsemmisítő győzelmet aratott. A szabir nép szétszóródott, törzsei a Kubán, Kuma és Terek vidékére menekültek, kisebb töredékei pedig a Kur (Kyros) és Rion folyó mentén húzódtak meg. A Kaukázus északi lejtőire települt szabir törzsek szövetségre léptek az onogurokkal, s az így kialakult törzsszövetség harminc törzset számlált (uturgur = harminc ogur). Ez a példa más ogur törzseket is erőik egyesítésére készteti. Így az ücsogurok (három ogur) és az altiagirok (hat ogur) szintén feladták önállóságukat és kuturgur (vagy tukurgur = kilenc ogur) néven törzsszövetségbe tömörültek.

A bizánci írók szerint 552-ben egy kuturgur sereg Kimial vezérlete alatt a gepidák szövetségeseként az AI-Dunáig nyomult előre, hogy ott a longobárdokkal megütközzék. Azonban a gepida-longobárd ellentétek elsimultak. Erre a bizánci birodalomra tört Kimial a csorbítatlan seregével. A császár sebtében szövetséget kötött Szandil uturgur fejedelemmel. Az uturgurok a Don körzetében találkoztak össze a visszatérő kuturgur sereggel és fényes győzelmet arattak.

Hat év múlva, 558- ban a kuturgurok elégtételt akartak szerezni ezért a vereségért. Yabergán fejedelmük vezetésével betörtek Tráciába és a krimi gyarmatokra. A császár most Belizárt, a híres hadvezért küldte ellenük. Míg ő Zabergán seregein fényes győzelmet aratott, Szandit uturgur lovassága az otthonmaradt kuturgur lakosságra rontott és nagy veszteségeket okozott. A császár szerette volna rávenni Szandiit a kuturgurok teljes kiirtására, de erre az uturgur fejedelem - mivel rokonnépről volt szó - nem volt hajlandó.

A VI. század második és a VII. század első felében a Fekete tenger fölött egy második, de az elsőnél kisebb hun birodalom állott fenn, amely magában foglalta a bolgár, kuturgur és uturgur népeket, amelyek fölött Atilla hunjai közül való, s a Duló nemzetségből származó fejedelmek uralkodtak. Mikor Atilla hunjai visszaköltöztek a Pontus fölé és a Maeotis környékére, ott összetalálkoztak az onogurokkal, akik éppen 457 tájban költöztek oda a Volga-Ural közéről, szomszédaikká lettek és hosszabb időn keresztül egy egységes államban éltek, velük közös fejedelmek kormányzása alatt.

A magyaroknak Meotisz- melléki hazájáról, ebben a bolgárokhoz való viszonyáról és a Duló uralkodó családról, még Pannóniában is emlékezett homályosan a nemzeti hagyomány, amely emlékezetet a már kész forrásból dolgozó Kézai Simon olyan alakban tartotta fenn számunkra, hogy a nemzet ősapái, Hunor és Magor, Dula nevű alán fejedelem leányait vette el és ezektől származott aztán a hunok és magyarok népe. Ez, ilyen alakban népmonda, de - mint a bolgár fejedelmi lajstromból és Theophanestől tudjuk - alapjában történelmi tény.

Hogy meddig laktak az onogurok a most ismertetett második hazájukban, nem határozza meg világosan a történelem. Tudjuk, hogy Kurt fejedelem 670 tájban hall meg; a kazárok ebben az időtájban kerültek nagyobb hatalomra az alsó Volga és a Maeotis között. Kurt halálával felbomlott a bolgár hegemónia alatt álló szövetséges állam s népei szétszóródtak. A bolgárok egy része fölment a Volga középső folyásához, másik része 679-ben átkelt a Dunán és megalapította a mai Bulgáriát. Valószínű, hogy az unugurok ekkor költöztek át a Don folyón a Meotis északi részére.