AZ ÕSHAZÁRA UTALÓ ISMERT ADATOK

AZ ÕSHAZÁRA UTALÓ ISMERT ADATOK

Megelõzõ vizsgálataink során megfigyeltük, hogy a hun királyok népük származási helyéül Iránt jelölték meg. Irán akkoriban általában az árja népek által lakott földterületet jelentette és nem egységes kormányzat alatt álló országot, mint utóbb. A név etimológiája maga is erre utal. Ha ugyanis eszünkbe idézzük ,úr' szavunk illeszkedõ alakjait, az AR, ER, IR formát és azt, hogy régen a szókezdõ H hangot nem szokták kiírni és kiejteni {v. ö. Huni: Uni; Hon: On, An), valóban arra az eredményre jutunk, hogy Erán, Irán annyi mint Úr-hon, árja lakóhely. Ebben az értelemben magyarázza a nevet egy vele párhuzamos kifejezés, amely szerint Irán földjét az ARYA NEM VAEJA (120m. 101): Árja nem fája (faja) borítja be.

Mekkora kiterjedésû volt ez az árja lakta föld, ahol a hunok éltek? A táj a Kr. e. II. évezredben felölelte a Kaukázus hegységtõl és a Káspi-tótól 717c22h délre a Perzsa-öbölig és a Vörös-tengerig terjedõ földet. Kelet felé határai jóval a Tigrisen túl húzódtak, egyes leírások szerint egészen az Indus folyó völgyéig értek. A mondott idõben a Régi Kelet árja népessége zömében már valóban az így meghatározott Irán területén élt. Iránt a régi források ARIA név alatt is említik, mint Mechitár örmény szótára is teszi. Ez utóbbi név azonban az I. évezred folyamán egyes íróknál, mint Mechitárnál és Herodotosnál is, zöngés alakot vett fel. A szó eredeti R hangja átváltozott náluk S-re, úgyhogy az ARIA forma mellett az ASIA grafika is megjelent. De hogy ez a zöngés forma nem Nagy- Ázsiát jelent, nem az Ural- hegységtõl a Csendes Óceánig terjedõ világrészt, hanem a történeti Áriát, Iránt, az kiderül mindkét idézett író munkájából. Amilyen világosan szólt Mechitár, ugyanolyan világosan szól Herodotos is. Szerinte: "Ázsiát délrõl az Eritreai- tenger (azaz Vörös-tenger) határolja, északon a Kaspi-tó és az Araxes folyó, amely {a Kaukázus hegyláncai között) a felkelõ nap irányában folyik" (94m. I. 302).

Hogy a hunok valóban Iránból, Áriából eredtek, más ismert mozzanatok is valószínûsítik. Ezek között említhetjük, hogy a néprajz kutatói szerint a griffes-indás hun díszítmények közeli rokonságot mutatnak a Tigris- Eufrátesz völgyében és általában Irán területén használt díszítésekkel (145m. 5; 3m. 49). Továbbá azt a fontos mozzanatot, hogy a hunok soraiban sötét bõrû, villogó szemû negroidok is voltak, akikkel szintén csak a Régi Keleten jöhettek kapcsolatba. A hunok által használt geometrikus írásrendszer is Iránhoz köti az õ megelõzõ földrajzi lakóhelyüket, tekintve, hogy ott is, és Eritreában és Boldog Arábiában is ugyanazokat a betûtípusokat használták. A hunok ostorszimbóluma, amely az ,Est Ura' királycímet írta, valamint Uni, Oni neve ugyancsak a Régi Keletre utal. Amikor ugyanis az egyiptomi királyt az egykorú források ábrázolják, a király egyik kezében mindig ostort tart, a legfontosabb királycíme neki is ,Est Ura' volt. Az egyiptomi király népe is UNI: Huni volt, a király maga ANER: Honúr vagy Hun úr és ONOK-AROK-URA: Hungarok ura.

A hunok világosan kielemezhetõ õshazájukkal, Iránnal és Egyiptommal akkor is szoros kapcsolatban maradtak, amikor a Fekete-tenger északi partján, a Don és Meótisz vidékén már új országot szereztek és népük zömével odavonultak. A tõlük immár messze esõ Etiópiából (!) és Egyiptomból (!) azonban még mindig adókat szedtek (146m. 12, 145), ami csakis régi uralmuk alapján képzelhetõ el. Külpolitikájuk a 370-es években bekövetkezett nagy fordulatig elsõsorban szintén dél felé irányult. 277-ben például egyik hadseregük mélyen lent járt Mezopotámiában, Kte-Szip-Hon (a mai Bagdad elõdje, 92m. 9) környékén (123m. 105). Folyton küzdtek odalent a római és perzsa imperializmus ellen, amely õket lakóhelyeikrõl kiszorította, mintha fel akarták volna szabadítani egykori hazájukat. Arménia évkönyvei szinte minden oldalon ilyen bejegyzéseket tartalmaznak: "Hunokat fogadta; hunokat hozta; megnyitotta a Zár nevû kapukat és átvezette a hunok seregét" (123m. 111 sk). Amikor utóbb Attilának nem sikerült Európa nyugati részeit is birtokba vennie, õ is azt a gondolatot forgatta agyában, hogy visszatér Keletre és Egyiptomot szerzi meg. Az õ halála után talán éppen ennek az irreális gondolatnak igézete alatt vonult ki a Kárpát-medencébõl a hunok tekintélyes része. Ezek szerint az adatok szerint a hunok a Régi Kelet viszonyait jól ismerték, ott nem idegenként szerepeltek, hanem mint a táj jogos rendezõi.

Mindaz a sok ismert adat, amit itt egybefûztünk, roppant súlyosan esik a latba, mert az egymásba illeszkedõ láncszemek alapján határozottan az a benyomás alakul ki, hogy a hunok, akiktõl népünk jelentõs része származik, egykor a Régi Keleten éltek, a táj félhold alakú felsõ részében, a Perzsa-öböltõl félkörben nyugat felé, egészen a Nílus deltájáig elterülõ szakaszon, azon a területen, amit gazdagságáról és földrajzi alakjáról a szakirodalomban Termékeny Félholdnak (Fertile Crescent) neveznek.

Hol lehetett nemzetünk másik összetevõ ágának, a magyarnak õshazája azok szerint az adatok szerint, amelyeket már ismerünk és a közkézen forgó kézikönyvekben is megtalálhatunk? Végezzük összefoglalásunkat ugyanúgy, mint a hunok esetében is tettük és kérdezzük mindenekelõtt, mit mondanak az õshazáról a mi elõdeink Duna-medencében készített középkori feljegyzéseikben. Ezekben az iratokban az Õshazával kapcsolatban említést tesznek a forró égövrõl, szólnak egy Dankália nevû területrõl, az amellett lévõ járhatatlan sivatagról, azután Etiópiáról, Núbiáról, Egyiptomról és EIULATH földjérõl. Azt is említik, hogy az Õshazában Otthonos volt a tigris és unikornis, élt ott mindenféle mérges kígyó és voltak "sertés nagyságú békák" (ranae velut porci), azaz teknõsbékák. Történészeink közül az egyetlen Uxbond (177m. 164) figyelt fel erre a leírásra (a többiek egyhangúan elutasították) és õ jól meg is rajzolta a szóban forgó állatok által megkívánt földrajzi környezetet, de azt mégsem ott kereste, ahová a vele kapcsolatos helynevek félreérthetetlenül utalnak: a Vörös-tenger afrikai oldalán, hanem Indiában.

Ám itt, a Vörös-tenger végében, az Adeni- öböl mentén van Dankália, a mai Szomália északi határán. Szomália és Dankália között pedig megtaláljuk a járhatatlan sivatagot. Itt élnek a mérges kígyók, itt lakik a tigris és a pettyes párduc, a teknõsbékák pedig a Vörös-tenger tipikus állatai. Eiulath földje viszont nem más mint a mai Eviláth, a Vörös-tenger Akabai öblének végén levõ kikötõváros. Híres hely volt ez már az ókorban is, az északra haladó kereskedelmi útvonal fontos állomása, ahol a vízi úton érkezõ fûszereket, drágaköveket és kellemes illatot gerjesztõ gyantádat (tömjént) szárazföldi jármûvekre rakták át. Eviláth földje az a hely, ahol a Termékeny Félhold gazdagsága elõször pillantható meg s amerre az ókori népvándorlások megszokott útja is vezetett. (1)

A magyarság õshazáját saját emlékezésein kívül az általuk használt szimbólumok segítségével is ugyanerre a tájra helyezhetjük. Két legfontosabb népi szimbólumunk a madár és az oroszlán volt. Címertani szakembereinknek is feltûnt e két állat gyakori szereplése. Leírták színeit, formáit, mozdulatait, de a legfontosabb kérdésre nem adtak választ: mért éppen ez a két állat szerepel? Már az európai hunok egyik okmányán is madár jelképezte a magyarokat, egy hosszú csõrû mesebeli állat. Madár volt aztán az Árpádokkal érkezõ csoport jelvénye is, az szerepel számos nemzetségi címeren és ma is madár az egyik legkedveltebb szimbólumunk. Az ok kézenfekvõ: a ,madár' összecseng a ,magyar' népnévvel és emiatt õsidõk óta a képírás módszere szerint azzal írták a nép nevét. Nos, a madár ugyanilyen szerepben megtalálható a délkelet afrikai õshazában is. Amidõn Kr. e. 3200 táján a Vörös-tenger nyugati partvidéken élõ magyar törzsek felkerekedtek és elindultak az észak-egyiptomi hun királyság meghódítására, szintén madarat használtak szimbólumként.

Gyõzelmeik után a madár mindenütt megjelent felségjelvényeiken, ahova csak behatoltak. Ami az oroszlánt illeti, melynek szimbólumát éppen olyan sûrûn használták az Árpádi vezérek, magyar királyok és nemzetségek, mint a madarat, annak oka is kézenfekvõ: a Régi Keleten az oroszlán neve magaru volt, amely a képírás szellemében ugyancsak a magyar nevet írta. Ezzel kapcsolatban megemlíthetjük, hogy Egyiptom déli eredetû királyai, a hetiták királyai és más õshazai királyok is oroszlán lábú széken trónoltak, mint "magyar úr szék urai" (az úr-szék késõbb: ország), kõbe meredt oroszlánok õrizték palotáikat, a "magur honát" és ugyancsak azok álltak sorfalat temetkezési helyeik, piramisaik elõtt.

Árpádék honfoglalása idején egyes elõkelõ tisztségek viselõi hivataluk jelzésére a pettyes párduc bõrét terítették vállukra. Ez a szokás is megvolt Egyiptomban és Mezopotámiában, ahol a napisten (Szem-úr) papjai viseltek ilyen hivatali öltözetet. Az állat bõrén látható pettyek a szem alakját utánozzák, s ez a szó (SZEM), az öltöny viselõjével (UR) összekapcsolva, a rátekintõnek megmondta, hogy akit lát, az Szemúr napisten képmása. A párducbõr viselete Afrikában a mai napig megmaradt és egyes bennszülött uralkodók azzal jelzik, hogy õk az égi isten földi képmásai. Egyszóval a magyar szimbólumok kalauzolása mellett is Délkelet-Afrikába érkeztünk.

Végül az õshazára utaló ismert adatok között azt is megemlíthetjük hogy a honfoglaló magyarok soraiban is megtalálható a sötétebb testszínû, magas növésû negroid embertípus, amit a királyi családban Álmos, Árpád, Szent László és III. Béla meglepõ módon képviseltek. Ez a fekete beütés is csak úgy képzelhetõ el, ha a magyar ág õsei is valamikor a sötét bõrû emberek hazájával kapcsolatban voltak, tehát délkelet afrikai tájon laktak. Ugyanerre a területre utal egyébként hetes politikai szervezetük, amelyben Árpád hét Magyarja a Dunamedencébe érkezett. Hetes szervezetben éltek a délegyiptomiak is, akik dinasztiáját századokon át a Theba körül megtelepedett hetedik nem, a Nem-Hét szolgáltatta. Hetes szervezetû nép alapította Etiópiát (Hét Jó Fia), hetes alapon volt megszervezve a hetiták országa és ugyancsak hetes szervezetben szállták meg az Appenin- félszigetet a keleti eredeti etruszkok vagy hétrurok és alapították meg ott Hétrúriát.

A közismert adatok összeállításából tehát arra következtethetünk, hogy nemzetünk magyar ágának õshazája is a Régi Keleten volt, de a hunok õshazájától délebbre, azon a másik félhold alakú területen, amelynek szárai felfelé hajolnak és súlypontja Eritrea vidéke. További feladatunk tehát az lesz, hogy a magyar népek elõttünk kirajzolódó õshazáját egyéni kutatásainkból eredõ adatokkal valószínûsítsük és perdöntõ bizonyítékokat mutassunk be a meglátás igazolására.