ATILLA KÜLDETÉSE ÉS HALÁLA A CSILLAGMÍTOSZ SZERINT

ATILLA KÜLDETÉSE ÉS HALÁLA A CSILLAGMÍTOSZ SZERINT

A budapesti TV-ben Pap Gábor müvészettörténész nagysikerü elöadást tartott Atilla csillagmítoszi hagyományáról. Kiváló szaktudással vetítette az égre Atilla történetének legfontosabb szakaszait, melyek a csillagok rendjéböl tükrözték vissza -valóságnak bizonyítottan-az eddig csak "mítosznak" nevezett Atilla-hagyományt.

Szeretném - baráti hozzászólásként, de Pap Gábor módszerét követve - ezt a kiértékelést, olyan adatok ismertetésével, amelyek a mezopotámiai sumir és akkád hitvilág tartozékai, kiegészíteni.

De elsödlegesen arra kell emlékeztetnem az érdeklödö olvasókat, hogy a mi mai csillagismereti tudományunk a görög matematikusok hagyatéka nálunk. Az ö elnevezéseiket vettük át, de - sajnos - senki sem ismerteti helyesen azt a csillagismereti tudományt, amit a görög bölcsek a sumiroktól tanultak, és "astrologia"-nak nevezték. Ennek gyakorlásához azonban "kettös" tudásra volt szükség, mert ezt az "astrologiát" két tudományág alkotta:

1. Az "astronomia - a mai "égismeret", az égitestek keringési, távolsági és egyéb adatainak a nyilvántartásával és a csillagos ég állandó vizsgálatával.

2. Astromantica - a bolygók és az ún. Zodiák-kör csillagképein át érkezett Nap-sugárzások a Földre és az emberekre gyakorolt hatásának módszeres felismerése, valamint a születési astro-grammok útján az emberi képességek (tehetség, hivatás, lehetöség és hátrányok stb.) megállapítása.

Miután azonban a francia akadémia 1770-ben, a római egyház befolyása következtében, kizárta a tudományok sorából az így rendszerezett "astrologiát" és csak az "astronormát" tanították, az "astromantica" most astrológia néven - sajnos - a dilettáns jövendömondók és ún. "csillagjósok" kezébe került, akik ezt a mai napig is jó megélhetési forrásnak használják. Csak kevés olyan tudós van, mint dr. Baktay Ervin, aki valóban szakértelemmel és tudással foglalta rendszerbe a "Csillagfejtés" tudományát.

A témánkat képezö "csillag-mítosz" azonban nem ezeken az emberi "horoszkópokon" vagy születési asztrogrammokon alapszik. Ugyanis a mítosz höse mindenkor az ún. "Nagy Napciklus" útját járja le, mely nem más, mint a "tavaszpontnak" az állatövön (Zodiákon) hátrafelé való mozgása, vagyis maga a precesszió.

De itt, a "csillagmítoszban" nincsenek idöpontok.

Nincs "történelmi sorrend", mert a csillagképek akkor és ott hatnak, amikor a mítoszi történés azt megkívánja. Érvényük pedig sohasem egyedüli és saját, hanem mindenkor a szemben lévö csillagkép erejével és hatásával egészülnek ki. -Tehát az ún. mítoszi hatás-tengelyek befolyásolják mindig a mítoszhös (Napkirály) útját. A "mítoszi útnak" fötengelyei: az OROSZLÁN VÍZÖNTŐ és az azt derékszögben keresztezö Bika-skorpió vonalak. A "mítoszhös" maga a "NAPKIRÁLY", aki az Oroszlán csillagképböl indul a RÁK-IKREK felé, hogy a BIKÁ- hoz érjen.

De azt is tudnunk kell, hogy valójában mit rejt a "csillagmítosz"? "CSILLAG MÍTOSZ"-nak nevezzük mindazt, ami a Napkirály (mitoszhös) útján Vele történik, és mondhatjuk, hogy minden csillagmítosz "abc"-je az a három pont, amit az Atillával foglalkozó ábrán "A", "B", "C" betükkel jelöltem, és hozzájön "negyediknek" az "ÉG TETEJE", ahol az Oroszlán csillagkép kezdödik.- Láthatjuk, hogy a "BIKA" (A) és a "SKORPIÓ" (B) pontokat összekötö vízszintes tengely két részre osztja a világot.

A Felsö: a "NAPVILÁG" - a Fény Birodalma. Felsö Világ.

Az Alsó a "Sötétség Világa". ahol a "Vízöntö& 313b11d quot; (B) pontja a halál érkezése lenne a mítoszban. Ha az állatövben "egyetlen" ember-képü csillagjel-az "ifjú- Vízöntö- nem öntené rá az "élet vizét" az ide érkezö mítoszhös-napkirályra. - Így lesz a (B) pont, a "Vízöntö& 313b11d quot;, az "újraéledés", a "feltámadás" nap misztériumának a megvalósítója, annak érdekében, hol a "Napkirály" mielöbb beérkezhessen a (C) ponthoz, a Skorpióhoz, és újra felemelkedjen a "Napvilágba".

Ennek a "négy" sarkalatos pontnak mélységes értelme van. Titokzatos és örök törvényszerüségeket hordoznak. A világ minden ösi eszmélése, minden vallásos, bölcseleti, költöi és müvészi kezdeményezés a bennük rejlö misztériumra épül fel. Gondoljunk csak az egyiptomi Szfinkszre. Emberfeje, elöl Oroszlán-, hátul Bika-teste és Szárnya van.

Így megismerve a szükséges misztériumi elemeket, talán el is indíthatnánk Atillát csillagmítoszi útjára, de úgy gondolom, hogy elöbb meg kell ismernünk annak a csillagképnek jellegét és tartalmát, amit mi "skorpió" néven ismerünk. Íme, hát ilyen:

A "SKORPIÓ"

A sumirok nagyon jói ismerték a görögök által "zodiak"- nak nevezett "állatövet" a 12 csillagképével, és annak "mul LÚ-MA SÚ" nevet adtak, amit a "tudás fénylö birodalmának" lehet értelmezni. Azt a csillagképet azonban, amit mi Skorpió néven ismerünk, ök "mul GÍR-TAB"-nak hívták, és nem a Skorpióval, hanem a sumír Szüzanya - INNANA - hatalmas Napmadarával jelképezték, mert ez emeli a Nap-Világnak a fényébe az elfáradt és csaknem lerogyni készülö mítoszhöst (Napkirályt). Ezt a jelenetet ábrázolja a borítólapon bemutatott Szkíta Napmadár (Turullu), amikor a lerogyóban lévö "csodaszarvassá" lett Napkirályt a karmaiba ragadja és fellendül vele a Nap felé. (A Napkirályt "rejteki módon" ábrázolja a szarvas koronába fonódó szarva.)

De ugyanezt a "Napmadarat" láthatjuk a nagyszentmiklósi aranykincsen is, amint a "Szüz" mögött is és a "hat-mellü Anya" mögött is ott áll.

A sumíroknál a GÍR-TAB jelentése: "két karom" volt. Így találjuk a sumír hitvilágban addig, míg a semita Hamurabi Babilonja be nem vezette a sémi "Marduk-vallást", és a Napmadár helyett a SKORPIÓT tette ennek a csillagképnek jelképéül. Így Hamurabi óta a sémi-akkádoknál a GÍR-TAB jelentése:"kettös kard" (vagy "kettös tör").

Miután pedig a SKORPIÓ kalendáriumi helye pontosan az öszi nap-éj egyenlöség és a téli napforduló idejének, tehát a Napvilági "sötét idö" közepére esik, a Skorpió lett a "misztikus dolgok" és a "sötét gonoszság" szimbóluma is.

A héberek is átvették ugyanezt az ideologikus tartalmat és a vallási misztériumukban "koronás kígyóként" tisztelik ezt a csillagképet, de kiegészítették egy határozottan, kifejezetten és kánonjukban érvényesített "ORION-NIMRUD ellenességgel". Ez az ellenesség aztán a gyülölködés motívumait is magára vette, és nemcsak a "Hatalmas Vadásztól" való állandó félelemböl táplálkozott, hanem a "NYILAS" és a tengelyén lévö "IKREK" csillagképét is behúzta a Skorpió "sötét gonoszságának" hatókörébe. Igen jó példát szolgáltat ennek felismerése arra, hogy miképpen lett "vallás" a hébereknél a más népek gyülölete. - Ezt ök "Jahwe rendelkezésének" (kinyilatkoztatásának) tanítják a bibliai Mózes és Józsué könyveiben, de - mint majd látni fogjuk-minden a "csillagok rendjéböl" következik és az "Orion-ellenességgel" kezdödik.

Az "ORION"-t a sémi-akkád ékiratokon URU-ANNA (ÉG-URA) néven találjuk meg. A zsidó teológia GIBBOR (hatalmas) elnevezéssel NIMRUD-dal azonosítja, aki az Égen forradalmat szervez Jahwe ellen. Ugyanis azt a judai-keresztény biblikus megállapítást, hogy "NIMRUD a Nagy Vadász Isten elött", a zsidó vallási felfogás nem fogadja el, mert a héber hagyományok szerint: "NIMRUD egy leselkedö ellenség, aki emberekre és nem bestiákra vadászik."

Orion-Nimrud égi képe egy "íjas vadászt" mutat. Ez a szimbolika mitikus kapcsolatot teremt Orion és a "NYILAS" csillagkép között, annál is inkább, mert a sumír- káldeusoknál a "NYILAS" nem "kentaur" volt, hanem ezt a csillagképet egy "NYÍL ÍV" jelképezte. Az ékiratos szövegekben a "NYILAS" csillagkép azonosítva van "NERGAL"-lal, aki a sumír hitvilágban NIMRUD "árnyéklelkének" - NI-BUR-TA (NINURTA) társa, és ök együtt segítik népüket a harcban. Ugyanezt találjuk meg a jól ismert szkita- hitvilágban is).

Miután pedig ennek a káldeus "NYILAS" csillagképnek a nyila pontosan a Skorpió csillagkép közepére (szívére) van irányítva, érthetö így a "csillagok rendjének" hatásaként jelentkezö félelem és gyülölet mindazokkal szemben, akik földünkön ennek a "NYILAS" csillagképnek és a tengelyének végén lévö "IKREK" védelme alatt élnek. Az "IKREK" csillagkép Nimrud- Atyánk két fiának - Hunornak és Magornak mitologikus azonosa. Az itt bemutatott csillag-térképen jól látható, két csillag egybeköti az Oriont az Ikrekkel. -Tehát éppen úgy összetartoznak az égen, miképpen NIMRUD és két fia a földön.

De ez az említett ORION-" ellenesség" megmutatkozik a Skorpió csillagkép "két kardjának" misztériumában is, és ezért van a zsidók vallási hiedelmében JUDEA a Skorpió oltalma alatt.

A népek történelmének ös-oka a csillagos égböl olvasható ki. Így a magyar történelem is OTT VAN.

Ezeknek elörevetése után indítsuk el Atillát, mítoszhösként, a Napkirály útján. -Az OROSZLÁN csillagképböl indul a RÁK felé.

Az Oroszlán Vízöntö-tengely határozza meg egyéniségét. Hatalmas erejü, öntudatos, méltóságteljes, jóságos uralkodó, aki birodalma népének a jólétet akarja biztosítani. - A Vízöntö tükrözi rá csodálatos tisztánlátását, kozmikus gondolkodásán alapuló tudását, nagyvonalú és világokat békességben egyesíteni akaró terveit.

A Rákhoz érve mutatja ki vezetésre való alkalmasságát, és "Európát látok" gondolatának megvalósítási szándékát, amihez a szembenlévö jel - a BAK - adja a kitartó akarateröt, az anyagon való uralom erejét és a királyt önuralmat- önmegtartóztatást- a fatányértól a fakupáig. Miután azonban Földünknek a nap-körüli pályáján a RÁK csillagképbe való érkezéssel kezdödik a sötétség uralma (egyre hosszabbodnak az éjszakák), így a Rák a csillagmítoszban, Atilla politikai és stratégiai küzdelmeknek idejére mutat. -A szemben lévö "BAK" -a Fény erösödésével-viszont segítö társként vehetö, és ennek mítoszi megszemélyesítöje Aetiusz lehet, aki "jövöt teremtö ösök földjén szabadon éljünk" óhajjal csatlakozik Atillához.

De tovább haladva, az "IKREK" biztosítják "napkeléstöl napnyugvó nagy vizekig terjedö, Túr ivadékok áldott országában" az összeköttetést, és - ahogyan Pap Gábor nagyszerüen kimutatta - az "Isten Ostorától" jövö intézkedések gyors megvalósítását, a távolságok legyözését ahhoz, hogy a "Nyilas" csillagképet szimbolizáló és a Túr-ivadékok által remekül használt messze hordó íjak, mint Atilla legyözhetetlen lovas hadserege mindenütt pontosan ott és úgy legyen, ahogy azt a "Nagykirály" akarta és elrendelte. Elmondhatjuk itt Arany Jánossal a dicséretet:

"Csillag esik, föld reng: jött éve csudáknak!
Ihol én, ihol én pörölye világnak!
Sarkam alá én a nemzeteket hajtom,
Nincs a kerek földnek ura, kívül rajtam!"

Így érkezünk el a "BIKA" csillagképhez, amellyel szemben áll fötémánk jele: a "SKORPIÓ". Elsö és meglepö észrevételünk az, hogy a "BIKA" csillagképét a "Sötét Világban", a "SKORPIÓT" pedig a "Nap- Világban" látjuk. Ez a csillaghelyzet adott alapot Pap Gábor azon észlelésének, mellyel az "Isten Kardját" a csillagmítoszban is megtalálta.

A hagyomány szerint a földböl "vaskard hegye tört fel", mely megsértette egy arra járó borjú lábát. Ez a történet egy napvilági realitás, csakúgy, mint a pásztorgyerek által Atillának átadott "lángvetö" Isten Kardja. De ebben a hagyományban már benne van a nagy misztérium, a "lángvetö Isten Kard" megjelenésével. Ismerve a Skorpiónak a "két kardos" titkát, a pásztorfiú által átadott "lángvetö" kardot a "napvilágban" lévö Skorpió misztérium "egyik" kardjaként vehetjük. (Az ábrán a Napvilágból a bika lábáig nyúló felsö karddal jelezve.)

A csillagmítoszban ez nem más, mint a Skorpió "marsi" jellegéböl vett, és a Napfény tisztaságában megtörténésre rendelt kozmikus eröátadás. A mítoszhösnek -Atillának különleges feladatok - mondhatni - a "felsö világ" figyelmeztetö kinyilatkoztatásainak közlésére való "elhívása", kiválasztása. Tehát valóban olyan hivatás, amelyet Atilla életével betöltött.

Most nézzük s Skorpió "másik" kardját!

A "mítoszhöst" a Bika csillagkép vénuszi hatása kíséri, és Atilla megházasodik. - Szörényi Levente: "Atilla, Isten Kardja" címü operájában szívhez szóló formában láthatjuk ezt a történelmi valóságot, és azt is, hogy Atilla - a mítoszhös - valóban vénuszi karok ölelésében "bukik le" a Sötét Világba- vagyis a Skorpió másik kardja megöli hitvesével együtt.

Vizsgáljuk meg a mítoszi és a valóságbeli szemszögböl ezt.

I. Mit sugall a nagy-napciklusi csillaghelyzet akkor, amidön a mítoszhös a Bika csillagképébe a Vénusszal érkezik...?

A "BIKA" csillagkép utolsó - de itt, a precessziós úton elsö harmadában a Saturnus gátló, sötét és gonosz uralma egyesül a Mars-i elhatározású "SKORPIÓ" utolsó harmadát uraló, azonos Saturnus-i jellegü hatással. Ez nemcsak a mítoszhösnek eröszakos halálát jelzi, hanem teljesen megsemmisíti a Vénuszi csillaghatásokat is. Ez pedig azt mutatja, hogy s Feleség is vele hal meg.

Bátran mondhatjuk tehát, hogy: Atillának és feleségének meggyilkolását a csillagmítoszban is megtaláljuk)

2. Mit mond a becsületesen felderített történelmi valóság?

Atillának adófizetöje volt mind a két - már judai- keresztény államvallású - római birodalom, ahol a judai alapú, de magát "kereszténynek" nevezö ortodoxia minden máshitüt eretnekként üldözött.

Atilla népét - a hunokat - vagy a "túr nemzetséget", a zsidó szokás és nomenklatúra értelmében "pogánynak" nevezték. A római és bizánci papság azonban nagyon jól tudta, hogy ezek a "hunok" csak azért viselik magukon a rájuk hányt "pogány" nevet - annak ellenére, hogy Istenhívök -, mert semmiféle olyan judai hagyományt és tanítást nem ismernek el, mint ami a római és bizánci zsidó-kereszténység alapját képezi. Ezért - Epiphanius zsidó származású egyházatya tanítását követve -a hunok vallását "Jézusi szkítizmusnak" nevezték.

Történészeink eddig nem tartották szükségesnek felderíteni Atilla és népe hitvilágának tartalmát. Megmaradtak a "pogány"' név mellett.

Nyugati történészek azonban nesztoriánusoknak, ariánus keresztényeknek és manicheus vallásúaknak nevezik Atillát és népét, Adhatunk vallásuknak bármilyen nevet, mert nem a "név" a fontos, hanem az a valóság, hogy Istenben vetett hitük sokkal magasabb erkölcsi szinten élöknek mutatja öket. mint amit Rómában, a "bünös városban", vagy korrupciójáról és álnokságáról ismert Bizáncban találunk. - És MA ezt kiáltja a szintén elromlott világ fülébe Atilla:

"Védjük meg Isten méltóságát, Kardja rendet lát...
S országok zúgnak új dalt, új Imát."
(Lezsák Sándortól átvéve)

Bátran mondhatjuk azt, hogy Atilla, az ö magasan járó lelkiségével, kozmikus gondolkodásával és felemelkedett erkölcsös méltóságával, útjában volt mind a két római birodalom urainak, akik nemcsak politikai ellenfelet láttak benne, hanem egy "barbár eretneket" is. Ezért tettre szólították, a gonoszság sötétségéböl. a Saturnuszi végzetet létrehozó Skorpiónak a másik kardját, és ez a kard megölte Atillát, hitvesével együtt. "A sötétség birodalma porfelhövel szédítö démonvilág."

Most, hogy a csillagmítosz és a történelem segítségével feltártuk Atilla halálának körülményeit, talán be is fejezhetnénk ezt a tanulmányt.

Azonban Pap Gábor - igen bölcsen - méltatta a rosszakaratú, az igazságot eltitkoló, meghamisított Atilla hagyományt, így nevezve azt:

ATILLA HALÁLA UTÁNI HALÁLA

Különös cím, de helyes és igaz, mert a hagyomány hamisítás valóban "halál", vagyis a mítoszhösnek vagy élö nagy embernek, jó-királynak aljas emberi formában való bemutatása, miképpen azt az Atillát nem ismerö, és utána egy évszázaddal róla tudósító, zsidó- gót JORDANES teszi, és utána minden "Atilla és hun-magyar ellenes" ugyanezt szajkózza. Még a magyarul beszélö "történészek" is. Hogy miképpen változott ilyenné a fenséges Atilla-hagyomány, azt megtudhatjuk a vak regös - Harsány- és az áruló Önögész párbeszédjéböl, amit átveszek Szörényi Levente: "Atilla, Isten Kardja" c. operából, mint Lezsák Sándor szövegét, így:

Önögész:
Tünj el, Harsány,
Atilla Urad halott,
Mert rengeteg italt ivott
S álmában kéjjel zuhanva,
Orra vére halálra fojtotta.

Harsány:
Hazudsz, álnok görög.
Részegen Urunkat senki sem látta...!

Önögész:
Beszélhetsz nekem bármit,
Védekezésed sántít.
Az utókor borzadva olvassa
Hogyan ír róla a Krónika.
Vegyétek észre, Regös,
A múltatok ködbe rejtöz!

Harsány:
Az Ég fiáról beszélsz,
Rovások örzik hös küzdelmét.
Lélek dicsöségét,
Fény látó harcát, küldetését.

És a mai napig, míg a Skorpió "másik kardja" fel nem fedte a csillagmítosz erejével az igazságot, mindenütt így ismerik Atilla halálát. "Orrvérzésben halt meg".., mondják. Van olyan változat is, hogy Krimhilda itatta meg méreggel. Aztán akad olyan "magyar" történész is (a dilettánsok "mester"-nek nevezik), aki egy rovásírásos kelyhet nevez "Atilla méregpoharának". A rovást is úgy olvasta, ahogy senki más.

De tekintsünk megint a "csillagmítoszi" ábránkra, mert annak alapján végzett kiértékelésünk egészen mást mutat.

A "skorpió" jelbe berajzoltam "Atilla halála utáni halálát" úgy, hogy azt a Skorpió sötétsége a csillagmítoszi "BÍRÓ"nak - a "MÉRLEG"-nek - jegyébe is átviszi a "hagyomány hamisítást", vagyis "kedvezö" ítéletet két töle. Hamis ítéletet!

A csillagfejtés törvénye szerint nekünk a "halál" pillanatából kell kiindulni. Ez pedig ott és akkor van, ahol a Napvilág és a Sötét-Világ találkozási szintjén fekvö gyilkos Skorpió-kard a szíveket éri - ahol "két" szívet üt át. Atilláét, és az öt karjaiban tartó Vénusz szívét. Ez a "Vénusz" azonban Atilla Felesége. Így a csillagmítoszban az "egyetlen" számon kérö csak a Napkirály Felesége lehet, ez pedig a "Szüz" csillagkép maga. Így a "Feleség" mondja a "Mérleg-Bírónak": "megöltek a Napkirállyal együtt", és a "csillagok rendjében fény gyúl". A "Mérleg-Bíró" a "Szüzzel" szembeni "HALAK" tudásától és tudósaitól követeli az Igazságot.

A csillagmítosz tehát a "Fény Látó" tudósokat, történészeket szólítja fel arra, hogy bizonyítsák az Igazságot, és seperjék a szemétdombra a "hagyománynak" nevezett hamisításokat.

Ezt a munkát feltétlenül el kell végezni a "Fény Látóknak". Tudom, hogy nem könnyü dolog, mert az általam "Nimrud-Orion ellenességnek" nevezett "hátráltatás" a mai zsidó-kereszténység szervezeteiben is müködik, nyíltan gátolva a magyarság történelmi igazságának hirdetését azzal, hogy I. István elötti nagykirályaink még mindig csak "pogány"-ként szerepelnek náluk, és magyar születésü papjaik a zsidó hagyományok és zsidó történelem tudósai, de a magyarság dicsö múltjával való foglalkozásra "nincsen idejük". Talán ennek eredményeként tudhatjuk be azt, hogy a semita múltban keletkezett Skorpiós "két kard" erejével dolgozó eröszak a politika síkján is érezhetö.

Ezt a politikai síkra is kiterjesztett "Nimrud- Orion ellenességet" pedig a "koronás kígyó" tisztelöi irányítják, és nyíltan hirdetik, hogy ök a "Nimrudi utódok" ellenségei.

Magunkra kellene ébredni végre és kiszabadulni a ránk kényszerített "sötét homályból". Atilla figyelmeztetését kellene megfogadni, és felemelkedni Lélekben oda, ahol létezik a kozmikus gondolkodást adó:

"Idötlen végtelenben,
Teljességben hódító Istenvilág
Fényhozó Birodalma,
Tiszta értelmet gyújtó
Teremtö Láng!"

Ami nem más, mint az IGAZSÁG. Atilla és a Magyar Történelem Igazsága!

Mert a "rovásfákat" elpusztították! - Csak a tisztánlátó Vigasztalók menthetik meg a népet a szolgaság jármától. Önbecsülésre serkentö szent hagyományok tisztelete nélkül ugyanis élni nem lehet.

II. RÉSZ

TÖRTÉNELMÜNK EDDIG ELTITKOLT SZAKASZAI

Ne lepödjön meg az olvasó, ha az elkövetkezendö írásaimban megismétlem sokszor a már ismertetett elnevezéseket, hivatkozom ismét múltunk eseményeire. Az indokolásokat is erösebben hangsúlyozom, de: "az emlékezés tüzébe kell tartanom az elfelejtett igazság hideg vasát, hogy az ismétlések kalapácsütéseivel a valóság tudatosításává formáljam azt".

I. MUNKATERV

Nagyon körmünkre égett az a feladat, hogy végre lerögzítsük és iskolai oktatásra alkalmas könyvben leírva, az agymosott ifjúságunk kezébe adjuk a magyarság igazságos történetét.

Azért is szükség lenne már erre, mert amit a mögöttünk lévö ezer év alatt rólunk hirdettek a minket leigázó idegen hatalmasok, az nem más, mint a judai- kereszténység feudálkapitalizmusában tengödö szolganépre való halk szavú emlékezés. A judeo-bolsevizmus aztán az elmúlt félszázados fizikai és szellemi terrorja ezt a keveset is kimosta az emlékezésböl. Most - a "rendszerváltásnak" nevezett idöszakban - új reménységgel néztünk a megígért lehetöségek felé. Gondoltuk, hogy a szabad világban dolgozó magyar történészeknek - dr. Bobula, dr. Padányi, dr. Gosztonyi, dr. Götz, dr. Vágó, dr. Szilvay, dr. Endrey, Oláh Imre. Dudás Rudolf, dr. Baráth és a sorok írójának - kutatási eredményei majd valahogy egybeötvözödnek az otthoni szakemberek nagyszerü adataival, és a sok tárgyi bizonyíték, régészeti lelethalmaz segítségével végre megszületik a magyarság igaz története.

Sajnos - nem így történt. A régi állapot megmaradt, és kiegészítödött újabb nehézségekkel. A magyar történelmi igazsághoz vezetö jószándékot dilettáns mükedvelök és szakképzett, de kutatási céljukat fel nem fedö - tudósok beleveszejtették a szófejtések egyéni következtetéseiböl származó elgondolásokba, hipotézisekbe, önkényes megállapításokba és az állandó "öshazakeresés" labirintusába. "Valahonnan kell származni" - "Honnan jöttünk?" jelszavakkal indult meg ez az "új történelemírás", amelynek eddig elért egyetlen eredménye az, hogy östörténetünket is sötét fátyol takarja be a sokféle "öshaza" elérhetetlenségében és a sikerre vágyó dilettantizmus így kiált bele ebbe a sötétségbe: "A magyar östörténelem a világ östörténelme!" - Aztán az itt felsorolt "bizonyítékok" tudománytalan és módszertanilag sokszor nevetségesnek nevezhetö sora elfújja azokat a fáklyákat, amelyek nemzetközi síkon is rávilágítottak a magyarság valós történetének egy-egy felderített és bizonyított fejezetére.

Nem kívánok ezekkel érdemben foglalkozni. Elkerülöm a dr. Baráth professzor nevéhez füzödö "egyiptomi és árja" teóriákat is. Egyrészt azért, mert az "árja" népelnevezést kisajátította magának a nagyvilág egyetemi katedráinak több mint a felét uraló "indoeuropizmus", mely elismeri saját "árjaságának" írástudatlan voltát. Azt, hogy a "szent könyvünknek" (RG VEDA) szövege nem indo-európai nyelven szól, tehát nem az ö "árjaságuk" terméke, azt is, hogy az Indiában keletkezett, sumir rendszerü városkultúrákat (Mohenjodaro és Harappa) árják pusztították el. Így ezt az egész "árja-kérdést" el kell választani a magyart öskutatástól. A. L. BASI-IAM: "The wonder that was India." (Grove Press N. Y. 1954. - 18-23. oldalakon.)

Másrészt azért is elhagyok minden teóriát, feltevést, mert meggyözödésem az, hogy a mi öseink nem jöttek sehonnét, mert a magyari népek öshazája: a Kárpát-medence.

Itt zajlott le "Kárpát-medencei östörténetünk", melynek Isten akaratából - megvan mind a két határa: az is, ahol kezdödik, és az is, ahol végzödik.

Ezt a megállapítást a módszertan azon szabálya szerint teszem, mely törvényszerü a történelemszemléletben. Eszerint: "egy nép történelme az írásbeliséggel kezdödik! - Mindazt ami az írásbeliség elött történt: "östörténelemnek nevezzük..".

A Kárpát-medencében az írás a tatárlakai amulettel jelenik meg, melynek keletkezési ideje: Kr. e. 5200. Ez az idöpont tehát: a Kárpát-medencei magyari népek történelmének a kezdö dátuma és östörténetünk befejezésének a határa.

Az östörténetünk kezdetét a vértesszöllösi "homo erectus-sapiens paleohungaricus" adja, aki kb. 450 000 évvel élt elöttünk. - Vele kell kezdenünk östörténetünket, nemcsak azért, mert 1400 köbcentiméteres koponya-ürtartalma sorolja a magunkfajta "homo sapiensek" közé, hanem igen érdekes jelentösége van a tudomány számára az ember- és a kultúrák fejlödésének során. Érdekesen foglalja össze a tudományos álláspontot Gáboriné Csánk Vera. ("Az ösember Magyarországon". Gondolat, Bp. 1980. 83. oldalon.) "...mi is Vértesszöllös jelentösége a tudomány számára... Nem az, hogy a legrégibb, sem az, hogy egyedülálló. Vértesszöllös jelentösége abban áll, hogy ezen a telepen embermaradvány, eszközök, tüzelési helyek, kultúrrétegek, régészeti fejlödéssorozat került elö - még az ember lábnyomát is megtaláljuk, tehát mindaz együtt és egy helyen, ami más lelöhelyeken csak külön-külön, vagy csak részben található."

Ez a megállapítás követeli azt, hogy östörténetünket teljesen elkülönítve kell tárgyalnunk a történelmünktöl, az östörténeti civilizációk kutatásának, a jégkorszakok kiértékelésének a módszereivel: Vértesszöllöstöl- a tatárlakai amulettig, tehát Kr. e. 5200-ig.

Ebböl a hatalmas fejezetböl a "szarvasok népének" - történelmi idöszakainkba-átszürödött hagyományait kell megkeresni, mert ezek - hagyománykincs formában - találhatók meg abban a földrajzi térben települt népi társadalmakban, melyet én a

Hatalmas Magyari Népek Földjének, hazájának, Országának nevezek, a sumír ékiratos örökség szerint így: HUN-MAH-GAR-RI- ES-MÁD.

Ez pedig: a Kárpát- medence- Káspi- Aral- térség-Mezopotámia háromszög által. a Kaukázust és az ún. "szkíta-szarmata folyók" síkságát is magába foglaló terület, melynek örökké dobogó és a karizmatikus hiedelmet évezredeken át éltetö SZÍVE a Kárpát-medencében van, ahonnan kirajzottak népeink - a sorsdöntö események szükségletei szerint -, és ahová mindig visszatértek az ösi birtokjog karizmatikus tudatával.

Ha valaki most azt kérdezné, hogy miért indítom történelmünket a tatárlakai amulett írásától, annak így felelek: ez ez amulette a legelsö írásemlékünk, amelyen a "SA- PIR" név olvasható. Legösibb formája ez a "SZA-BÍR" népnevünknek, mely az Álmos- Árpádi honvisszafoglalásában a vezértörzs volt. Ennek következtében nyugodtan mondhatjuk azt, hogy: Árpádék karizmája évezredes népi hiedelemben gyökerezik.

A történészeket tehát igen nagy feladat megoldására kényszeríti az a valóság, hogy 5000 év távolából kell megtalálni az igazságot, és olyan témaköröket is be kell vonni a "magyar" történelem kutatásába, amelyeket az eddigi "hivatalos" álláspont messzire elkerült, söt kizárt a történelemszemléletéböl. E sorok írója az alábbi csoportosítás szerinti munkarendet javasolja:

1. Leltárba foglalni mindent, amit Kr. e. 5200 és a Br. e. 4000 körül Mezopotámiát elöntö vízözön ideje között a megjelölt háromszög földrajzi területén található. (Népség, kultúrfok, hiedelem, urbanizáció, földmívelés- állattenyésztés, fémipar stb. szempontjaiból nézve.)

2. Mezopotámiába történö bevándorlások, a vízözön által elpusztított emberanyag pótlására. (A Kárpát-medencei eredetü "vigyázó két szem" kultuszának kifejlödése és helyet, és a Káspi- térség [ARATTA] INNANA- Istenanya kultusz kapcsolatai Urukkal.)

3. A "Dunai kultúrák" déli irányú terjeszkedése és hatása.

4. A sémi és Kus- Nimrudi népek élet-halál küzdelme. A Mágusok vándorlása Észak felé.

5. A magyarság ötvözödésének évezrede.

Népeink csodálatos hadvezetése a Római Birodalom térfoglalása ellen.

A népeinket egybeolvasztó Pártos Birodalom, mint a Kárpát-medencei HUN-AVAR-MAGYAR életfolyamat és államalkotások elökészítöje.

Ennél az utolsó pontnál hangsúlyoznunk kell azt, hogy csakis a pártos Birodalom történetének ismeretével juthatunk el a hun- avar- magyar nép és nyelvazonosság bizonyságához, de ebbe a történelembe beletartozik az a sok szomorú valóság is, amit népeinknek a perzsa, római, arab, s majd a kazár-zsidó uralmak alatt kellett elszenvedni. Ezeket is fel kell derítenünk, mert ezek az üldözések szolgálták a népi egybetartozás és nemzeti öntudat megszilárdítását és siettették - minden alkalommal-a Kárpát-medencébe való visszatérést.

Történelmi igazságaink megtalálásában ezt a fejezetet tartjuk a legfontosabbnak.

Innen indulunk a további kutatásainkban.

De talán elöbb azt is fel kell említenünk, hogy miképpen maradt el eddig a Pártus Birodalom történetének felderítése...? A felelet egyszerü: "semmiképpen sem egyeztethetö össze a finnugor származási hipotézissel", ami csak magyarságunk és nemzeti öntudatunk elsorvasztását szolgálta eddig is és ma is. Ezért adom itt meg ennek teljes felszámolási tervezetét, és azután foglalkozunk majd a Pártus Birodalommal. Ugyanis elébb ismerni kell a "nemzeti öngyilkosságunkra" kiagyalt valótlanságot.

NEMZETI ÖNGYILKOSSÁGUNK HIVATALOSAN FELÚJÍTOTT MÓDSZEREI

A HAZAI értelmiség részére "felhívásnak" és "figyelmeztetésnek" szánom e sorokat, mert egyetlen olyan nemzetként állunk a nagyvilágban, mely nemzeti önbecsülés helyett ifjúságát szolganépnek neveli azzal, hogy a nekik tanított nemzeti történelemben tolvaj, müveletlen és nemzeti hagyományokkal nem rendelkezö ösöket akaszt a nyakába.

Nagy szomorúsággal írom le ezt, mert látom, hogy az "Itt élned, halnod kell" címü, gyönyörü kiállítású, és festömüvész "nagyjaink" remekmüveinek színes képivel díszített történelemkönyvben (Apáczai Kiadó, Celldömölk, IV. kiadás) prof. Benda Kálmán, a MTA Történelemtudományi Intézetének igazgatója által lektoráltan, az alábbi "tanítást" olvasom a 8. oldalon:

A magyar nép ösei a finnugor népek ugor ágához tartoznak. Az öshaza földrajzi elhelyezkedése körüli vita azonban még mindig tart. A legfrissebb eredmények alapján a finnugorok a középsö Ural mindkét oldalán éltek hosszabb ideig. Krisztus elött 2000 körül az ugorok leereszkedtek a nagy folyók síkságaira. Itt a halász-vadász életmódot a kapás földmíveléssel és föleg az állattenyésztéssel cserélték fel. Az ugorok közül kiválva a magyarok elödei legelöröl legelöre vándorló rideg ló- és juhtartást folytató pásztorokká lettek. A néppé válás folyamata valószínüleg Kr e. 500 körül kezdödött el.

A vándorlások során más népekkel: bolgárok, törökök stb. is megismerkedtek, és megtanulták tölük az ekés földmüvelést..."

Ezeket olvasva felmerült bennem az a kérdés, hogy Benda prof. ne tudná azt, hogy Kr. e. 2000 körül az Ural alatti síkságokat böséges lélekszámmal betöltö nép önmagát SAR-MATAnak nevezi. és a nem magyar szakemberek által szerkesztett térképeken is így van írva...? Ha az "ugorok" jöttek ide, akkor a nevüket miért sumer nyelvböl veszik...? Ugyanis SAR-MATA jelentése sumír nyelven: "Királyi Föld"... Azt sem tudná a MTA Történelemtudományi Intézetének az igazgatója, hogy "törökök" ebben az idöben még nem léteznek és bolgárok sem! De ne csodálkozzunk Benda prof. "tudatlanságán", mert ez az ö "tudománya", hiszen a segítségére sietö és a MTA által kiadott "A magyar nyelv történelmi és etimológiai szótára" szerint ezek az "ugorokból kivált" magyar elödök még finnugorul sem tudtak beszélni. Hogy miként értették meg egymást, azt nem lehet tudni, mert az említett "szótár" szerint: "magyar nyelvünk szavainak 8,5%-a finnugor, 8%-a török, 14%-a szláv, 32%-a ismeretlen és 31%-a vitatott eredetü". Összegezve az így kimutatott "összelopkodott" szavakat, magyar nyelvünk 93,5%-a nem a mienk. Az Uralról ezek szerint "leereszkedett" öseink birtokában nyelvünk szavainak csak 6,6%-a volt meg. Hát miként beszéltek ezek a "legelöröl legelöre" vándorló, még az istenhívást sem kimondani tudó ösapák? - És most azt is kérdezzük meg, hogy miképpen írhatta a nagyvilág legbölcsebbnek hirdetett nyelvésze - az angol Sir John BOWRING - ennek pont az ellenkezöjét így: "A MAGYAR NYELV MESSZIRE MEGY VISSZA. EGÉSZ SAJÁTOS MÓDON FEJLŐDÖTT, ÉS SZERKEZET OLYAN IDŐKRE NYÚLIK VISSZA, AMIKOR A LEGTÖBB NYELV MÉG NEM LÉTEZETT. ÖNMAGÁBAN KÖVETKEZETESEN ÉS SZILÁRDAN FEJLŐDÖTT NYELV, AMELYBEN LOGIKA VAN, SŐT MATÉZIS IS, AZ ERŐ, A HANGZÓK HAJLÉKONYSÁGÁVAL ÉS ALAKÍTHATÓSÁGÁVAL... A MAGYAR NYELV EGYETLEN DARABBÓL ÁLLÓ TERMÉSKŐ, AMELYEN AZ IDŐK VIHARAI KARCOLÁST SEM EJTETTEK. NEM AZ IDŐK VÁLTOZÁSÁTÓL FÜGGŐ NAPTÁR. NEM SZORUL SENKIRE, NEM KÖLCSÖNÖZ, NEM TRAFIKÁL, NEM AD ÉS NEM VESZ SENKITŐL. EZ A NYELV A NEMZETI ÖNÁLLÓSÁGNAK, A SZELLEMI FÜGGETLENSÉGNEK LEGRÉGIBB ÉS LEGFÉNYESEBB EMLÉKE."

("The Poetry of Magyars" c. könyvéböl 1820 körül, tehát a Habsburgok által bevezetett "finnugor" származásos szellemi terror elött.)

Ez a bölcs angol nyelvész megindokolja nekünk azt, hogy a Kossuth szabadságharcát 1849-ben letipró Habsburg uralom által bevezetett szellemi terror miért pontosan nyelvünk s meghamisítására helyezte a súlyt, Budenz és Hunfalvy (Hunsdorfer) és hasonló idegen "nyelvészeket" ültetve a Magyar Tudományos Akadémia mindenható trónusaira. Miután a "magyar nyelv a nemzeti önállóságnak, a szellemi függetlenségnek legrégibb és legfényesebb emléke" - ezt kell a finnugorizmus ingoványába süllyeszteni A II. Világháború után hazánkban uralkodó marxizmus is rettegett a "nemzeti önállóságra és a szellemi függetlenségre" való törekvésektöl. A "magyar holocaust" áldozatai magyarok voltak. Olyanok, akik magyar nemzeti identitásúnak érezték és vallották magukat. Ez viszont halálos bün volt a marxizmusban. Így a MTA vezetöi ismét csak olyanok lettek, akik a magyarellenes finnugorizmust tovább hirdették, és ez volt a fiatalság "agymosásának" legfontosabb témája. Na aztán jött a "rendszerváltás", és megmaradtak változatlanul a MTA finnugorosai, de megerösödtek politikai síkon a finnugorizmus színpadára lépö Göncz államelnökkel, aki sokkal nagyobb szeretetet mutat a MTA által manysi, hanti, vogul, votják stb. népeknek nevezett orosz állampolgároknak, mint a magyar népnek. Söt, azt lehet mondani, hogy élire állt ennek a szervezett antimagyarizmusnak, mely pontosan követi a nemzeti önállóságra való törekvés elnyomására alkalmazott "habsburgi" módszert. a kitalált finnugor származásunk ismételt és eröszakos érvényesítésével. - Ugyanis nincs a világon egyetlen államfö, aki egy másik államban "magánlátogatást" végez oly idegen népi közösségeknél, melyeket nyelvrokonainak vél, de nemcsak "meglátogatja" ezeket az idegeneket, hanem mialatt a saját országában. Magyarországon, a nyomor, munkanélküliség, éhezés jelentkezik a támogatás nélküli magyar társadalomban - Kelemen András, a Magyar Külügyminisztérium politikai államtitkára átadja a magyar állam segélyét a komi, mari, udmurt stb. általunk "finnugornak" nevezett - orosz állampolgároknak, mint azt olvassuk az "Új Magyarország" 1993. okt. 20-i számában.

Aztán azt is megtudjuk, hogy az ELTE Nyelvtudományi szakán a "finnugor' nyelvészet kötelezö tantárgy ma is ( 1872 óta). Ha beleolvasunk Domokos Péter egyetemi tanárnak az 1993. augusztusában Egerben tartott "Finnugor Kongresszusról" szóló tudósításába, megtudjuk, hogy az egri elöadásokat irodalmárok és néhány nyelvész tartotta, és régész, történész, antropológus egy sem volt. Viszont minden a Magyar Állam költségére ment, tehát a szegény népünk adóforintjaiból látták vendégül a "finnugorokat", és fizették a repülöjegyeket is, ellátást, szállást hozzáadva. De idézzünk Domokos Péter tudósításából. Ugyanis ö az ELTE Finnugor Tanszékének vezetöje. Így ír: "Hatezer éve bomlott fel a valamilyen finnugor nyelvet beszélö ösök addig együtt élö közössége... és a magyarok háromezer éve váltak külön a manysiktól és a hantiktól, és ezért nem értjük meg ma egymást... a hantik csak alig 22 000 lélekszámúak, és a magyar kutatók hónapokat is töltenek a rénszarvas pásztoroknak a nomád tanyáin, hogy megismerjék a magyarok legösibb történetét."

Tehát a magyarok adópénzén kutatjuk az orosszá vált és nekünk teljesen idegen, nomád törzsecskéknek azt az életét, mely ma is olyan primitív, mint létezésük hajnalán. A magyar "finnugoristák" aztán irodalmi emlékeket és "östörténetet" is írnak ezeknek, hogy valami "bizonyításféleséget" felmutathassanak e szervezett antimagyarizmus érvényesítésében.

Nagyon jól tudják, hogy e hazugságukkal a tudomány igazsága éli szemben, de mit tehet az "igazság" a hatalom eröszakával szemben?

De mégis el kell mondanunk az igazságot. Meg kell tanítani az agymosott ifjúságunkat, hogy szembe tudjanak állni a hazugokkal, és hamis állításaikat megcáfolva, nyelvünk kösziklája legyen nemzeti öntudatuk alapja.

Soroljuk fel tehát mindazt a bizonyítékot, melyekkel ezt az ismétlem - szellemi terrorral ránk eröszakolt "finnugor" származási elméletet cáfolhatjuk. De az igazságra ébredö fiataljainktól azt kérem, hogy az alább közölt adatokat használják ismereteik bövítésére és a "finnugorosításunk" végleges megszüntetésére.

HOGYAN CÁFOLJUNK?

I. Régészeti és történelmi alapon:

Gábori Miklós megállapítása szerint: "a legrégibb kultúrák megjelenésének idején az Ural vidéke ös Szibéria lakatlan volt. A benépesedös délröl, Transzkaukázusból, a Kászpi- és Fekete tenger közti felfelé vezetö nyakon át történt." (ALA TAU-ARARAT (Gondolat, Bp. 1978. 253. oldaltól.))

Kérdezzük: hol éltek együtt a finnugor ösök az Ural mindkét oldalán hosszú ideig, amikor ez a terület lakatlan volt...? A benépesedés délröl történik, és ez a közel-keleti népesség hozza a kultúrát magával. A nyelvet is. Indokolt és logikus a "SAR-MATA" név.

László Gyula is segít a bizonyításban a következö megállapításával: "Olyan terület, melyet a nyelvtudomány az urali finnugor korra feltesz, NEM VOLT!" (Őstörténetünk" [Gondolat, Bp. 1978. 37. oldalon.])

II. Mit mond az embertan?

László Gyula: "Nincs közös finnugor régészet, néprajz és embertan", (Idézett munkájának 48. oldalán.)

A feltételezett urali "öshaza" területéröl magyar koponya és magyar sír nem került elö, Ha létezett volna ez az állítólagos "együttélés", erröl a temetök beszélnének, mert a 88.6 koponyaindexü, kerekfejü magyarságnak a csontvázai ott lennének a temetökben. De nincsenek! - De nem is lehetnek, mert ebben a "feltételezett" öshazában semmiféle temetöket, sírokat nem találtak. Ez az "Ural menti" öshaza tehát éppen olyan kitalálás, mint az egész finnugor származási elmélet.

Mindazok a népek (vogulok, hantik, osztyákok stb... akiket a hivatalos álláspont a magyarság rokonainak mond és tanít, a paleoszibériai embercsoporthoz tartoznak. Kistermetü (158 cm), közép- és hosszúfejüek.

Prof. HIDEO MATSUMOTO, az Osakai Orvos Intézet igazgatója megállapította az immunglobulin Génmarkerek vizsgálata alapján, hogy a magyarság europid típusú, igen kevés délmongolid marker génekkel, és az északi urali népek jellemzöje - az északi mongolid marker génelem - teljesen hiányzik a magyarság véralkatából. Tehát semmiféle rokonsága az urali- finnugor népekkel NINCS. (Ezt a perdöntö megállapítást a MTA nem veszi tudomásul.)

III. Mit mond a nyelvtudomány?

Hajdú Péter, a jelenlegi MTA legföbb "finnugoristája" írt egy könyvet az állítólagos "rokonainkról", és ebben elismeri, hogy "finnugor nyelv NINCS. Ilyen nem létezik." De olvassuk el erre vonatkozó írását. Íme: "Nincsenek olyan szövegeink, melyek a finnugorság alapnyelvén - az írásbeliség elötti korból - szólnának hozzánk. Ennek következtében mind a nyelv szókészlete, mind nyelvtani szerkezete a maga tejességében és legapróbb részleteiben ismeretlen elöttünk... Így legfeljebb az áll módunkban, hogy a nyelvtudomány eredményeit kihasználva, próbáljunk rekonstruálni egy hipotetikus finnugor szöveget: "wete patana peje" - "a víz a fazékban fö"." (Finnugor népek és nyelvek. Gondolat. 1962. 98. és 102. oldalakon.)

Hajdú tehát elismeri, hogy a "finnugor nyelv" egy olyan "valami", amit ök, a finnugor "szaknyelvészek" kigondoltak és "feltételezetten" összeállították (mint az eszperantót), de mint népnyelv, ilyen sohasem létezett. Hát nem nevetséges, hogy Domokos Péter "egyetemi" tanár erre a "gondolom-nyelvre" alapozza "tudományát", amikor így tanít: "hatezer éve bomlott fel a valamilyen finnugor nyelven beszélö ösök addig együttélö közössége..." stb. De hasonlítsuk össze édes anyanyelvünkkel azokat a nyelveket, melyeket a finnugornak mondott manysi, mari, votják, cseremisz stb. és alig pár ezres néptöredékek mai maradékai beszélnek. Szólaltassuk meg ezeknek a nyelveknek legjobb ismeröjét, aki ezeknek az orosszá lett néptöredékeknek még elérhetö beszédét "URÁLI NYELVEKNEK" nevezi, és nem finnugornak. Íme:

BJÖRN COLLINDER nyelvész tanár élesen cáfolja a magyaroknak együttélését és nyelvközösségét mindazokkal az északi népekkel, melyeket a MTA "finnugor" néven tart nyitván, akkor, amidön ezeknek nyelvét összehasonlítja édes anyanyelvünkkel, a magyar nyelvvel. Így írja le véleményét: "A finnugor hangkészletböl hiányoznak a következö magyar fonémák: á, é, cs, gy, í, ly, ny, ó, ö, sz, ty, ú, ü, zs, tehát összesen 14 hang, és ezekben a finnugor nyelvekben NINCS igekötö és határozott névelöt sem használnak. (Comparative Grammar of the Uralic Languages. Stockholm, 1960.)

Collinder nyelvészetileg igazolja Gábori azon bizonyítékait, mely szerint a benépesedés és a kultúra délröl jött a középázsiai sztyeppe vidékre, és ezek az észak felé feltörö kultúrák közel-keleti forrásból táplálkoztak. A sumír ékiratos anyag bizonyítja, hogy a Kr. e. 4. évezredben a Kárpát- medence Káspi Aral- térség és a Tigris- Eufratesz deltavidék által egybefoglalt háromszögben egynyelvüség volt (a természetes dialektikus változatokkal.) Az általam is bizonyított sumír-magyar nyelvazonosság értelmében érthetö és indokolt a magyar nyelv hangtani gazdagsága, mely a magyar néppel kapcsolatba került "gyenge nyelvü" népeknek nyelvfejlesztö forrása lett. Tehát mindazok a népek, melyeket a mai hivatalosított nyelvtudomány és a MTA felsorol, mint nekünk szavakat kölcsönzöket, a köszikla erejü magyar nyelvünkböl vették át mindazt, amit a mai antimagyarizmus öseink "lopott holmijaként" kezel.

Felkérek tehát mindenkit, aki ezen felhívásomat olvassa, hogy terjessze és tanítsa igazságunkat és segítsen ennek a vesztünkre kiagyalt "finnugorizmusnak" a felszámolásában.

Ezt a felszámolást azonnal és automatikusan elvégzi édes anyanyelvünknek a ma "sumer"-nek nevezett és írott szövegekkel rendelkezö ösi nyelvkészletünkkel való összehasonlítása, mert itt azonos ragozást (agglutinációt), azonos ige-, fönév- és melléknévképzést, a fönév meghatározásának lehetöségét, az igei cselekvés befejezettségének kifejezését, és a Czuczor-Fogarasi Nagyszótárban felsorolt magyar gyökszavak mindegyikét megtaláljuk. De nyelvünk ösi voltának igazolása és bizonyítása szükséges ahhoz az újraéledéshez, nemzeti öntudatunk visszatéréséhez, mert ez, miként Sír Bowring mondta: "NEMZETI ÖNÁLLÓSÁGUNKNAK ÉS SZELLEMI FÜGGETLENSÉGÜNKNEK" FELTÁMASZTÓJA!

Ennek a "szellemi és politikai függetlenségnek" gyökereit találjuk meg a Pártus Birodalomban, melynek 500 éves békés, erös, és Rómát is térdre kényszerítö uralma tölti be azt a "néma évezredet", melyet következö fejezetemben ismertetek, mint hatalmas népünk összeötvözödésének idöszakát.

A MAGYARI NÉPEK ÖSSZEÖTVÖZŐDÉSÉNEK ÉVEZREDE

Az elöbbiekben "néma évezrednek" neveztük ezt az idöszakot. Elsö kérdésünk tehát az lehet, hogy "miért néma" éppen az az évezred, mely nekünk a legfontosabb? És miért pontosan ez a Kr. e. 500- tól Kr. u. 500 évig terjedö idöszak annyira néma, hogy egyszerüen megtagad minden adatot, mely magyari népeink történetére vonatkozik.

Akinek aztán sikerül a feledés ködéböl elökaparni a régi történészek írásait, hamarosan rájön arra, hogy ennek az évezrednek a történései óriási jelentöségüek - nemcsak a magyari népek életfolyamatában, hanem az egész emberiség gondolkodásmódjának forradalomszerü megváltozásában is.

Ugyanis Jézus Urunk születése, a próféciák "Chrestosának" megérkezése is ebbe az idöszakba esik, és a jézusi "Szeretet Törvény", valamint az ö keresztre feszítésének bünténye, valóban forradalmakat hoz létre az emberek lelkivilágában és a társadalmak kialakulásában.

Nagy az irodalma ezeknek a történelmi következményeknek, de ezekböl is egyszerüen "kimaradtak" a mi magyari népeinkre vonatkozó adatok, mert a "történelem" csak a sémi és az indoeurópai (árjának nevezett) népekkel foglalkozik. Ezeknek országait és térfoglalását feltüntetö térképeken a "mi népeink" csak elvétve szerepelnek, de országainkat, birodalmainkat soha fel nem tüntetik, hanem az "ö térképeiken" legtöbbször felírás nélküli területrészeken "sejthetjük" elödeink létezését.

Megint kérdezheti az olvasó, hogy mi lehet az oka ennek? Miért nem írnak rólunk...? A választ megadja a valóságos történelem. Ugyanis ebben a "néma évezredben" végbement "népi kialakulást" a sémi és a Kus-Nimrudi népek élethalál küzdelme befolyásolta. És itt hivatkoznunk kell az ebbe az évezredbe beleérö sémi-asszír kegyetlenségekre, amelyek népeink nagy részét elpusztították, és indokolják népeinknek észak felé való menekülését, és a testvér-nemzeteknél való oltalom keresését. Ezekre a kegyetlenkedésekre annyira büszkék voltak a semita-asszír uralkodók, hogy azokat bronz dombormüveken örökítették meg, a kegyetlen emberöléseket ábrázolva. Bemutatok itt egyet, mely azt a leírt "krónikát" ábrázolja, mely így szól: "levágott fejeikböl rakattam hegyeket városaik kapuja elött". (A dombormü a British Museumban látható az ún. "Balavat-i kapun".)

A másik kép azt mutatja, hogy mit csináltak a semita asszírok egy elfoglalt "subar-szabir" város lakóival. (Kemencében égették el öket). (Mind két képet átvettem: José PIJOAN:" Historia general del Arte" címü munkájából. Madrid 1950)

De Pijoan sok ilyen borzalmas képet közöl az asszír kegyetlenségekröl. Van olyan kép is, mely azt ábrázolja, hogy a sémi-asszírok hogyan fojtották bele Suméria káldeusait a Tigris-Eufrates deltájának az ingoványaiba.

Bemutatom itt ASSZÍRIA térképét Assurbanipal idejében, és ez a kiterjedés megmaradt Kr. e. 612-ig, amikor is a szkíták leverik az asszírokat, elpusztítva a fövárosukat - Ninivét.

Az asszírok kegyetlenkedéseinek az volt az oka föképpen, hogy a tölük idegen fajú "káldeus" néptöl nem bírták megszerezni a tudást. Ugyanis az észak felé menekülö bölcs mágusok magukkal vitték azt, és a Van tó környékén megalakították a Káld Királyságot, és - miként a múlt századbeli régészeti leletekböl kiértékelték - az emberi civilizáció csúcspontját érték el a Kr. e. 8. és 7. századokban (miként Rostovzeff állítja). Ezt akarták az asszírok megszerezni, és irtották a védekezöket. De a "tudás népe" a Kaukázus hegyeibe menekül, és ezentúl a "hegyek népének" - "kurri"-nak, "hurri"-nak - nevezik öket ellenségeik. (Ezek a mai "hurriták" [hurrians]. Aztán - miután tovább is vándoroltak- az asszírok "ur-ar-tu" néven tudósítanak róluk. De a "méd"-nek nevezettek is megerösödhettek ezekkel a káldeusokkal, hiszen egy-azonos nagy nép tagjai voltak mindnyájan.

ASSUR-BANI-PAL-t azért említem itt, mert ö igyekezett legjobban az összes asszír uralkodók között arra, hogy a sumír-káld tudást megszerezze. NINIVE-i palotájában hatalmas könyvtárat hagyott az utókorra, melyet a múlt században ástak ki. 40.000 ékiratos agyagtáblát, ahol az egyiken megtalálták az autobiografiáját. Ezt a táblát számtalanszor kértem a British Museum Közel-Keleti Osztályának igazgatójától, de mindig elutasító választ kaptam, azzal az indokolással, hogy "már meg van fejtve". (Zárójelben közlöm, hogy az illetö szintén semita volt.) Így PIJOAN szövegét veszem át az érdekessége miatt: "Megtanultam az égi és földi jelek titkainak a megfejtését. Derekasan voltam szorgalmas tanonc, mint mester. Megoldottam a szorzás és osztás problémáit. Tudom olvasni az ösi káld írásokat és a sötét akkád nyelvüt is. Néha a düh fogott el, mert nem tudtam megérteni az özönvíz elötti idöböl származó írásokat."

Azért akartam látni és olvasni ezt az ékiratot eredetiben, mert ez az egyetlen írásemlék, mely az "özönvíz elötti" írásokat említi.

E kitérö után folytatom népeink történetét.

A méd-szkíta szövetség gyözi le az asszír birodalmat Kr. e. 612-ben Ninive elfoglalásával, és egyszerre megjelennek mindenütt a "szkíták", akiknek országául, a görög mitológia nyelvén, a "hiperboreus"-nak nevezett Kárpát-medencét hirdeti Herodotos. Valójában a nagy, hatalmas nemzetségünk népi összefogása ez a káldeus nyelven "KI-TA", azaz "vándortó"nak nevezett állapot, melyet aztán a görögök egy "szigma" elöreírásával "SKI-TA" népnévvé változtattak. A mai történészek sem jutottak elöbbre a "szkíta kérdésben", hanem még mindig Herodotosra hivatkoznak, mert nem akarják elismerni a mindenütt gyözedelmes és amellett mégis könyörületes, de a harcokban ördögként küzdö "szkítának" nevezett népet, a "nem sémi és nem indoeurópai", hanem a magyari HUN-MAH-GAR-RI-ES nemzetséghez tartozónak. - Pedig korunk régészete csodálatosan igazolja. hogy. a "szkíta kincsek"-et annak a nagy háromszögnek a területén ásták ki, mely magába foglalja a Kárpát-medencét, a Káspi-Aral térséget és Mezopotámiát.

Asszíria legyözése után ezek a "szkíták" befolyásolják a történelmi eseményeket. A méd-szkíták segítségével, Babilon székhellyel, egy "Új KÁLD KIRÁLYSÁG" kísérli meg az ösi hiedelem és nemzettudat visszaállítását. De - sajnos - a sémi korrupció megfertözi utolsó és népét eláruló "káld" királyt.

Gyengeségének és árulásának következményeképpen születik meg itt a zsidók nagy ünnepe, a népeinket tömegesen gyilkoló "purim". (Talán ezt ismételte meg Rákosi- Róth marxista uralma, a "purimra" való emlékezésül, a tömeges magyarirtással.)

A méd anyától született KÚR-ÁS (CYROS) vet véget a zsidók káldeai uralmának, de apai, perzsa vére a "szkíták" ellen hajtja mégis. Támadó hadjáratot vezet ellenük, de maga is ott marad a csatatéren. A Kúrás által alapított akeménida- perzsa uralomban a "méd" vezetörétegnek igen nagy része volt. Különösen a "méd mágusok" jutottak nagy hatalomra, olyannyira, hogy a mágusok föje II. XERXES néven lett Perzsia királya.

Ez a II. Xerxes az a GAUMATA nevü káld-méd mágus, akit Darius a persepolisi sziklafeliratán legnagyobb ellenségének nevez. A vallásos hiedelemben azonban hervadhatatlan érdeme az, hogy ö nyilvánítja ISIS- ANAHITA-t "szeplötelennek", és így ö hivatalosítja a zoroasteri tanokkal átszött káld-méd mágus vallásban a "szüzanya" fogalmat és kifejezést. Herodotos írja le böségesen azt a felfogásbeli különbséget, mely a "káld-méd mágus" vallás és a "perzsa mágus" vallás között volt. Sajnos ez a "különbség" a perzsák részéröl gyülöletté változott, mely 40.000 káld-méd mágus életébe került, kiket a perzsák legyilkoltak. Herodotostól értesülünk e "tömeggyilkosságról", valamint arról a huncutságról is, melynek segítségével DARIUS trónra került, aki azután az öt segítö méd vezetöréteget és az egész káld-méd népet ellenségének tekintette. Fontos itt tudni, hogy a médek saját magukat "MAYAR"-nak nevezték, mely kifejezés - Lenormant szerint - "méd embert" jelent.

Dr. Bobula bö forrásadattal bizonyítja a "méd"-nek nevezett nép káld-sumír voltát. Azoknak a káld-sumíroknak leszármazottjait látja bennük, akik a mezopotámiai sémita üldözések elöl észak felé menekülve alapították ezt a Méd Birodalmat, magukba olvasztva a Van tó melletti Káld Királyság maradékait is. Csakis így, a bölcs mágusok összefogásával tudott Média "Ázsia Királynöjévé" emelkedni.

Az ösi mágus vallás adott eröt minden politikai kibontakozásra, és most, hogy a perzsa mágusok odaillesztették a zoroasteri "Jóisten" mellé a minden gonoszság urát - "ARIMAN"-t, az ösi káld-sumír hiedelmet-, a most már hivatalosan kinyilatkoztatott "Szüzanya- Anahit"-tal megerösítve a káld-sumír-méd mágusok vitték tovább észak felé. Egyesültek a Kaukázusban letelepedett népeikkel, akik állandó kapcsolatot tartottak a Kaukázus feletti síkság és a Fekete-tenger környéki testvéreikkel, akiket a görögök "szkíták"-nak neveztek el. A népi összetartás és a Nagy, Hatalmas Nemzetséghez való tartozás öntudata oly hatalmas eröt adott nekik, hogy mindenütt viharként jelentek meg lovas seregeikkel és nyilaik zápora mindenütt gyözött.

Darius is megindult ellenük. Thráciában, a Dunánál próbált hídföt létesíteni, de csúfos kudarcára még az utána száz évvel történelmet író Herodotos is emlékezik. -Itt bemutatjuk Darius perzsa birodalmának a térképét, melyet a sémi-indoeurópai történelemszemlélet erösen megnagyított. Ugyanis a Kaukázus feletti területeket és a Fekete-tengeri ún. "szkíta partvidéket" sohasem tudták a perzsák elfoglalni, így birodalmukhoz ez nem csatolható.

Már csak azért sem, mert erröl a partvidékröl kerültek elö az ebben a korban készített szkíta kincsek, melyeknek lelöhelyeit mutatja az itt közölt térkép, melyet átvettem az Ermitázs Múzeum által Los Angelesben rendezett "Szkíta kiállítás" (1977) katalógusából (11. old.).

Történelmünkben nagyon fontos a "szkíták valóságos kivoltának" megállapítása. Régi történészek ugyanis annyiféle névvel ismertetik ezt a hatalmas népet, mely Kínától a Kárpát-medencéig, és dél felé Mezopotámiáig ott hagyta csodás kultúrájának nyomait. Tehát nem csak a sztyeppéken, hanem az östelepülésekben is.

Keressük meg tehát azokat a népeket, melyeknek összefogását a régi írók "szkítának" nevezték.

Azt biztosan tudjuk róluk, hogy csodálatos aranykincseik voltak. Azt is, hogy fémiparuk, fémöntési és fémfeldolgozási kultúrájuk (arany, réz vagy bronz és vas) utolérhetetlen volt.

Kutatásainknál csak szomorúsággal kell megemlékezni a hazai szakemberekröl, akik minden munkájukban azt akarják bizonyítani, hogy a magyarságnak semmi köze nincs a szkítákhoz. Annak ellenére, hogy pl. László Gyula - a töméntelen sok "idegen hatás" felsorolása mellett - tesz néhány meggyözö kijelentést "szkítaságunkra" vonatkozólag, úgy látszik, nem bizonyíthatta a Kárpát-medence ösnépének a "szkítasághoz" való tartozását. Érdemes néhány idézetet átvenni töle, melyek e korra vonatkoznak. (Vértesszöllöstöl Pusztaszerig. Gondolat. 1974.): "A réz és antimon gazdagsága, meg az a tény, hogy a Kárpát-medence Nyugat felé az utolsó szigete a füves pusztáknak, már a bronzkor folyamán, a Don-vidéki lótartó népeket, az úgynevezett gödörsíros müveltség pásztornemzetségeit csalta hazánk területére." (81, old.) "Hazánk múzeumai örzik-egész Eurázsiát számításba véve e korból a legtöbb öntömintát. Ez érthetö is azok alapján, amit az e korról szóló bevezetésben írtunk. " (Azt írja a bevezetésben, hogy "e vidéken éppen ebben az idöben éri meg a bronzkor a virágkorát". 90. old.) A régészet egész sor bronzeszközt magyar típus-ként ismer." /95. old.) "A kor aranyban való gazdagságát az angyalföldi kincslelet és még sok tucatnyi súlyos aranykincs képviseli a Nemzeti Múzeumban és többi múzeumainkban... Hérodotosz, a történetírás atyja, az i. e. V. században már emlegeti az erdélyi agathürszoszok népének csodás aranykincseit. Nyilván ilyen fajta hírek csábították a szkítáktól levert kimméreket a Kárpátok vidékére. ... E keleti lovasnép összeolvadt a hazai öslakossággal... Ugyanúgy harcoltak, mint kései pusztai utódaik, köztük Árpád magyarjai." (97. old.)

Annyi bizonyos, hogy akárcsak mi, magyarok, a szkíták is a szarvas ösanya népének tartották magukat. Az is bizonyos, hogy a késö avarok (akiket a szerzö korai magyaroknak tart) és Árpád magyarjainak több jelenségét a régészet szkíta örökségként tartja számon... a magunk részéröl - a romantikát mellözve - mégsem vetnök el a szkíta és hun ösök kérdését." (100. o.)

A fenti idézetekböl láthatjuk, hogy dr. László Gyula régészetének megvan az igazságra törekvö szándéka, de a "hivatalosított" történelmi álláspontot és felfogást követnie kell. Ez pedig- mint mondám - mindent "idegen hatásnak" akar feltüntetni. Így vágtat át azután László Gyula a "másik" oldalra, amikor a zöldhalompusztai és a tápiószentmártoni aranyszarvasainkat ismerteti. Egyetlen szóval nem tér ki ezeknek "kárpátmedencei" voltára, hanem úgy látszik, ezeket is dél-oroszországi készítményeknek véli talán, mert így ír:

A dél-oroszországi szkíták számára dolgozó görög ötvös mesterek pompás életképekben örökítették meg a szkíták harcait, mindennapi életét, lótenyésztését." (106. old.)

Szerény véleményünk szerint ez igen felelötlen kijelentés, mert semmi bizonyíték nincs arra, hogy görög ötvösök lettek volna ezeknek a szkíta vallási hiedelem titkait felfedö, szimbolikus ábrázolásoknak az ismeröi. De hol voltak a fémöntésben és ötvösmüvészetben a görögök akkor, amikor az asszírok által "URARTU"-nak nevezett káld-szkíta birodalom szkíta ötvösei, a Kr, e, VII. században már ilyen csodálatos aranykincset készítettek, mint amit itt bemutatok, és átveszek az "Ister- Gami oroszlánok titka" c, könyvem 74. oldaláról. A kép eredeti nagyságban ábrázolja azt az aranylemezt, amit Ziviye-ben ástak ki a régészek. Ez a káld-szkíta város az Alsó- Zab folyótól keletre és az Urmia-tótól délre volt, és ahhoz a szkíta-káld birodalomhoz tartozott, amit URARTU-nak neveztek az asszírok. Az életfa ily szimbolikus ábrázolása csak az Ister-Gami szentélyben található oroszlános jelképekkel összekapcsolva magyarázható meg. Mindkettö az ösi sumír mágus vallás titkait rejti, tehát a László-féle "görög ötvösök" gondolatát el kell vetni, mint rosszakaratú félrevezetést. - Ha már itt tartunk, hadd említsek egy másik "félrevezetést" is.

Dr. László Gyula, az elöbbiekben közölt idézet szerint, a szkítákkal vereti le a kimmereket és keleti lovasnépnek nevezi öket. Ugyanakkor hivatkozik Herodotoszra is. Nem vette volna észre azt, hogy Herodotosz szkítáknak mondja a kimmereket. így: "a szkíták átkeltek az Araxes folyón és letelepedtek Kimmeriában". Ezek csak az URARTU-i szkíták lehetnek, a zivijeiek, mert felettük az elsö folyó az Araxes. Ezeket a káld szkítákat nevezi Sancherib (Kr. e. 705-681) asszír király AS-KUZA vagy IS-KU-ZA néven krónikájában, és IS-PA-KA-I nevü királyukat is megemlíti. (A bibliában ASKENAZ a nevük, és a perzsák szerint ez a SAK-A nép. AS-KU-ZA sumír nyelven: "egyetlen-hatalmas-szabad" értelmet ad.) Ha a térképre nézünk, láthatjuk, hogy igaza van Aischylosnak (Kr, e. 525-456). aki ezeket már "pontusi szkítáknak" nevezi (PONTUS - a Fekete-tenger), de azt is hozzáteszi, hogy: "az acél készítését ezek a szkíták találták fel". Ezt olvasva aztán igazán nevetségesnek tünik fel dr. László Gyula azon szándéka, mellyel az elsö vasöntést - az általa "germán népnek" nevezett-európai keltáknak adja. (Idézett munkájának 108. és köv. oldalain.)

E sorok íróját semmiképpen sem tudja meggyözni nagyszerü régészünk-dr. László Gyula-azon állítása és térképe, mellyel a "keltákat" Nyugat-Európából származtatja. Ugyanis a "kelta" elnevezésnek semmi írásemléke NINCS. Önkényesen "kelta" nevet adnak annak a népnek, melyet a régi történészek "géta" néven ismertek, és két részre osztották öket. Volt: "massagéta" és "thysagéta" - szerintük. E sorok írója bátorkodik e két nevet a sumír-káld nyelvböl származtatni, mely szerint: "massagéta - MAH-SAR-KITA", vagyis "tudós- királyi- kita", vagy ahogyan késöbb mondták: "hatalmas-királyi-szkíta".

A "thysagéta" valószínüleg a "TUR-SAR-KITA" káld-sumír név átformált alakja és jelentése: "kisebbik- királyi-szkíta", vagy "testvér-királyi-szkíta". Ha mindezeket a KU-MAH-GAR-RI-ES, mai nyelvünkön: a "hatalmas- tudós- nemzetségi" népeknek ismerjük fel, akkor megértjük, hogy sem a kimmerek, sem a kelta- géták nem "támadták" meg a Kárpát-medence öslakos népeit, hanem "hazatértek" oly körülményektöl kényszerítve, melyet a történészek vagy elhallgatnak vagy nem ismernek. Azt írják, hogy "beolvadtak" az öslakosságba. De talán azért tudtak "beolvadni", mert a Kárpátmedence östölgyének hajtásai voltak.

Nem tartozik bele témánkba a velük való foglalkozás, mert ez az egész kultúrállapot tulajdonképpen a mi DUNAI müveltségünk hatáskörébe sorol, és mi - mostani témakörünkben nem hátrafelé, hanem elöre nézünk. Így elébb azt akarjuk felderíteni, hogy mit találunk a Kárpát-medencében annak bizonyítására, hogy a szkíták birodalmába tartozott, és utána meg kell ismernünk mindazokat az elnevezéseket, melyeket a régi írók - a különbözö helyeken élö, megtelepedett vagy éppen mozgásban lévö - hatalmas és egyformán "szkita" népünk részeire illesztettek.

A legfontosabb Kárpát-medencei leletünk a zöldhalompusztai arany szarvas, melyet a Magyar Nemzeti Múzeumban láthatunk, de bemutatom:

A régészek azt mondják, hogy: eredetileg fejedelmi pajzsdísz volt, és egy Kr. e. VI. századi szkíta temetöben találták. - Tehát egy "szkíta temetö", és nem egy csendes "szkíta sír" adta vissza ezt a csodás bizonyítékát annak, hogy a szkíták nagyfejedelme, nagykirálya a Kárpát-medencéböl irányította népét. Ugyanis - beleértve az összes "szkíta" lelöhelyet, az "Oxus-kincstárat" is - ilyen "csodaszarvas" sehonnét sem került elö. "Egyetlen" kifejezöje az erönek, a hatalomnak, a méltóságnak, a tekintélynek és a magabiztosságnak. Hátrafelé való nézése pedig mintha azt mondaná: "gyertek utánam!" -Agancsa koronaként az éltetö nap sugárkoszorújaként, életfa jelképként egyaránt értelmezhetö. Ékes bizonyítéka annak, hogy a Kárpát-medence volt a szkita HAZA központja. Ugyanis a "nagykirály" ott székelhet csak, ahol népének a zöme él. (Éppen úgy, mint Atilla is tette.) De megerösíti ezt az állításunkat az a valóság is, hogy a szkíta királyi hatalom jelvénye, a lapiszlazuli fokú aranyfokos, szintén a Kárpát-medencében került elö - Benepusztán. Hollétéröl azonban a régészek nem tájékoztatnak. Láttunk egyet az Ermitázs Múzeum kiállításán, Los Angelesben, de a katalógus nem közölte a lelöhelyet.

A szkítákat általában a "füves puszták" népének minösítik azok, akik a magyarságot ki akarják zárni ebböl az örökségböl. De láthatjuk a lelöhelyek bizonysága szerint, hogy ez az évezredes múltra tekintö hatalmas müveltség fogta össze a "magyari" népeinket, és egyesítette öket a Kárpát-medencétöl Kínáig, és Kaukázuson is át - Mezopotámiáig, beleértve az Irannak nevezett területet is.

Sokat idözhetnénk a szkíta kincsek jelképei által közölt hitvilág megismerésében, hiszen az ábrázolások mindegyike rejti ennek egy titkát, amit a "más-hit" követöi nem értettek meg a múltban sem és ma sem. Talán ez volt az egyik oka annak, hogy a földrajzi hely szerint más és más neveket adtak hatalmas népünknek, de sokszor ugyanazt a néprészt is több névvel látták el. Nagyszerü példa erre az a "szkíta" nép, akik ellen a nagy CYRUS (Kúrás) háborút vezet. Ezeket a "perzsa ellenségeket" Herodotos "massagétának" nevezi. Ugyanezeket Strabo "saca" névvel illeti, és Justinus egyszerüen csak "szkítának" hívja öket. Aztán ha tovább kutatjuk a régiek írásait, látjuk, hogy ezek a massagéta, saca, szkíták az Oxus mellett, BAKTRIA nevezetü országukban élnek. De az örmény írók ezt a Baktriát a "KUSOK" földjének nevezik, és "BAHL" nevü fövárosukra azt mondják: "Bahl a hunoknak a fövárosa, mert a massagéták vagy hunok mind kusok." - De aztán azonosítják öket a dákokkal és a sarmatákkal is. A "dák" név "daha' ként van feltüntetve, és a pártosokra azt írják. hogy "azért lettek ..pártosok..., mert elszakadtak ezektöl a baktriai kusoktól".

Ha a kutató minden felsorolt nevet külön népnek tart, akkor egyszerüen belezavarodik a kutatásba, mert ahol tegnap "massagéta" volt, ott ma már "dahát'. vagy "szakát", vagy "pártost", vagy "sarmatát" talál. De ha egy azonos népnek vesszük öket - a valóság szerint - akkor semmi problémánk nincs a történelemírásban. Ugyanis minden nevük az ösi sumir-mahgar nyelv szavaiból adódik. Így: "daha" "jóságos, gondoskodó". "Sar-mata" "királyi föld", melynek lakóit nevezték a kései történészek "királyi szkítáknak". Talán alkalmas itt azt megjegyezni, hogy V. Orbán és IX. Gergely római pápák bulláikban a magyarokat nevezik királyi szkítáknak Valószínüleg ezért nevezik a nyugati (föleg germán) írások "pártos" néven sokszor, és "ungarus" névvel kevésszer öseinket. - De olvassunk, rájuk vonatkozólag, SEBEOS írásában (SEBEOS: "Heraclius történetei". 1851. Konstantinápoly, 10. old.): "Antiochus országlásának tizennegyedik évében a pártosok lerázták a macedonok igáját és az authaliták királyának fia lett királyuk, kinek nemsokára Kelet- és Észak-Ázsia minden népei meghódoltak... Ezek a pártusok fejedelmei, akik atyjuknak Árszáknak - halála után uralkodtak Báhlban a kusokon. Az elsö pártus királynak - Árszáknak - négy fia volt, akik között felosztotta hatalmas birodalmát. Az elsönek adta az authaliták (hunok) országát, a másodiknak az indusokét, harmadiknak a pártusokét-perzsákét, negyediknek az örményekét. Árszák 130 évig élt, és uralkodott 56 éven át. Halála után a fia, Árszák uralkodott a pártusokon Kus ország Báhl fövárosában."

Az indoeurópai és sémi érdekü történelemírás igyekszik egy hatalmas birodalomnak feltüntetni macedón Sándornak 13 évig tartó terroruralmát, és "nagy" jelzövel is ellátják, de az 500 éven át békében és jólétben létezö "Pártos Birodalom" történetét egyszerüen kihagyják. Meg sem emlékeznek róla. Mégis voltak a múltban igazságra törekvök is. Ezek egyike - a már említett- JOSÉ PIJOAN müvészettörténész, aki így ír a pártosokról: " Dárius és Sándor utódainak igen sok fáradtságba és erölködésbe került Ázsiában az aqueménida királyok hatalmát fenntartani. Antiochus és a Seleukidák valamivel jobbak voltak, de Antiochiában laktak, és egyetlen ambíciójuk az volt, hogy Szíria uralkodói maradhassanak. Baktriából indult el az önállóságra való törekvés, a Káspi-tenger keleti oldaláról indult el a pártos Birodalom megalapítása, mert ök sohasem ismerték el a szíriai uralkodókat, és Kr. e. 256 évtöl kezdödöen, az Arsacidákkal, hatalmuk minden gátlás nélkül növekedett. A pártos Birodalom határául Augustus római császár ismerte el az Eufratest, és ugyanö ajánlotta utódainak, hogy ezt ne lépjék át. A klasszikus írók úgy emlékeznek a Pártos Birodalomról, mint az egyetlen hatalomról, mely Rómával szembe tud szállni, de emellett elismerik a pártosok lovagiasságát is. Állandó hadseregük a királyi gárda volt. Lovasaik félelmetes nyilazók. De amikor a római légiók elönyomultak, szembe találták magukat egy ettöl teljesen különbözö lovassággal, ahol a Lovas is és a Ló is páncélozva volt, a Lovasok így kopjával és dárdával felszerelve áttörhetetlen falként zárták el a római légiók elönyomulását, míg hátul a könnyü lovasság nyílzápora lehetetlenné tette a visszavonulást. Így pusztították el a rómaiak seregeit. Öt évszázadon keresztül a Pártos Birodalom nemcsak az Eufratesíg terjedö területeket uralta, hanem a szíriai sivatagig kiterjesztették hatalmukat a pártos királyok. Az ásatások sok városukat hozta napvilágra. Erödített városuk volt pl. HATRA, de Kis,. Babilon, Sippár, Uruk pártos építkezéseit és palotáit is feltárták. Müvészetükben egy egészen új stílust hoztak be, mely alapját képezi a bizánci díszítö müvészetnek, és abból úgy emelkedik ki, mint egy elháríthatatlan lelki megnyilatkozás."

Azért ismertetem így, nem magyar, hanem idegen forrásadattal a Kr. e. 256. évtöl 500 éven át-mint Sebeos mondja- egész Kelet- és Észak-Ázsiát uraló Pártos Birodalmat és annak történetét, mert a magyart népeknek ez az 500 éves közel-keleti, ázsiai és - majd mint látjuk- Kárpát-medencei egyesített hatalma hozza aztán létre - a még nagyobb szorongattatások idején -az.Álmos-Árpádi "magyarság'. összeötvözödését.- A Pártos Birodalom nyugati és keleti határait minden régi író megjelöli, említve az Eufrates és Indus folyókat, de északi határát senki sem tudta megmondani. Ez a legjobb bizonyítéka annak, hogy a Fekete- tenger- Káspi Aral- térségben és ettöl északra települt és az ellenségek által sarmata, szaka, baktriai, euthalita, hun, massagéta, jazig, kimmer, pártos-gyüjtönéven- "szkitának" nevezettek mindnyájan alkották és hozták létre Róma egyetlen ellenfelét, a Pártos Birodalmat. - A történelmi események azt mutatják, hogy amikor a perzsák (Darius és utódai) a tölük északra lévö "szkíták" ellen harcoltak, akkor a HU-MAH-GAR-RI-ES hatalmas nemzetséget "három" királyt központ irányította. -Az alanti térképen Cl, C2 és C3 jelzi e központokat. A "nagykirály" - a zöldhalompusztai aranyszarvas figyelmeztetése szerint-a Kárpát-medencében székelhetett, és a Pártos Birodalom létrehozatalával Baktria-Oxus "Bál" városába költözött. (C3)

A "három" központ közül "kettöt" nevezhetünk meg, ahol az uralkodó hatalom népének neve már "magyar", már a Pártos Birodalom megalakulása elötti perzsa támadások idején. Az "eröközpont" a "C3" jelzésü, tehát a Káspi Aral-térség, ahol az orosz kutatók már a Kr. e. IX. században magyar településekröl írnak. (Tolsztov: "Az ösi Chorezm".) Megerösíti ezt dr. Tóth Tibor. a Történelemtudományi Múzeum embertani tárának volt vezetöje. Szerinte: "a honfoglaló (Árpádi) magyarok csontvázainak vallomása feltünö megegyezést mutat a Volga alsó folyása és az Aral-tó közötti sztyeppés területen talált szarmata és szkíta-kori leletekkel... Ezek szerint kb. ezer évvel a (896-os) honfoglalás elött, az ösi magyarságnak ezen a területen kellett élnie." (Ezt a forrásadatot dr. Baráth Tibor: "A magyar népek östörténete" c. munka 3. kötetéböl veszem át köszönettel.) De STRABO is hasonlóan vélekedik azzal a különbséggel, hogy ö a "dák"-okat (daha) is ide teszi.

Lukácsi Kristóf megállapítását érdemes megismerni. Így ír: A hun-magyar-szkíta faj igen jelentékeny része a Pártos Birodalom hanyatlása után, a Kr. u. IlI. században, a gazdag Baktriát Bálkh fövárosával, hatalmába kerítette, és - nézetem szerint - éppen a magyar törzs volt az, mely utóbb a hozzá csatlakozott rokon törzseket egyesítette." ( A magyarok öselei, hajdankori nevei".)

Al-Biruni az "Arsák" dinasztiát, a Pártos Birodalom királyait a Chorezm királyi dinasztia családfájából vezeti le, és vissza kell térnünk most megint STRABO-hoz, akt azt állítja, hogy: "a Pártos Birodalom Arsák dinasztiájának megalapítói azok a dahák voltak. akik a Miótisz-tó (Arai-tó) mögött, az Oxus folyásánál laktak". (XI. 9.) Ezek szerint ezek a "dahák" ott laktak, ahonnét az Oxus-menti "szkíták kincsestárának" csodás aranytárgyai elökerültek. - Láthatjuk tehát, hogy a "fehér-hunoknak" (heftalitáknak), majd "dák-dahának" és végül "magyarnak" is nevezett "pártosok" (a Pártos Birodalom megalapítói) joggal nevezték magukat "pártos"-nak, hiszen "elváltak", "elkülönültek" az anyanemzetségtöl, egy világpolitikai hatalom formálásának érdekében, de a régi helyen maradottaknak éppen úgy uralkodói maradtak, mint a volt Perzsiában lakozóknak. - A felsorolt adatokból mindenesetre már meggyözödhetünk arról, hogy az ún. "honfoglaló" magyarság összeötvözödési folyamata megkezdödött és iszonyú erös népi összefogás képezi alapjait, a Kínai Birodalomig terjedö Pártos Birodalom "ÁR-SZAK" nevü uralkodóival, kiknek nevében benne van politikai és feltétlenül karizmatikus hivatásuk; lévén "ÁR". - népáradat és "SAK" (szak) - fö, fej, uralkodó, így "Ar-Sak" - a nemzetség uralkodója. A "nemzetség" pedig a KUMAH-GAR-RI-ES-MAD területén él, a Kárpát-Káspi Aral-Mezopotámia-Kaukázus térségében.

Zajti Ferencnek van egy érdekes adata, amikor Albert Wirth kutatásaira hivatkozik, aki azt állítja, hogy: "a dákok az Avesztában mint dahák fordulnak elö. A Dunától költöztek az Aral-Káspi-tó közé". (Magyar Évezredek.) Újabb bizonyíték arra, hogy a perzsa agresszió ellen a "C3" jelzésü központ területére történt népünk erö összevonása. Majd a következökben láthatjuk azt a bölcs és elöretekintö stratégiát, amit a Pártos Birodalom uralkodói alkalmaztak Róma ellen.

Elébb azonban nézzük meg a "C2"-vel jelzett központot, ahol ebben az idöben már megtaláljuk a "magyar" elnevezést. Ez a Bendefy László által ismertetett "Kaukázusi Magyarország" felfedésével bizonyosodik be. Ugyanis megbízható írások állapítják meg egy különlegesen magas kultúrájú népcsoportnak a Kaukázustól északra való jelenlétét, és ezeket az adatokat többnyire az arab írók tudósítják. Ezek egy gyönyörü, köházakból épített, kertekkel és öntözött földekkel övezett várost írnak le, mely a Kaukázustól északra, a Kuma és Bybala folyók összefolyásánál épült. A város neve MADZAR volt. Bobula úgy véli, hogy ez a város központi települése lett annak a nagy áradatnak, mely az üldözések elöl észak felé menekült már több mint ezer éve. Nagy nemzetségünk "szkítának" nevezett törzsei tehát ezen a területen is a "magyar" név karizmájában ötvözödtek össze.

De találkozunk a "KUNMAGYARIA" kifejezéssel is, mely szintén már "magyar" voltunk mutatója. Ezt a kifejezést én az eddig is oly sokat emlegetett "ku-mah-gar-ri-es-mád" és minden népünket egybefoglaló elnevezésünk változatának vélem. És eddig mindig azért írtam az ebben lévö elsö szótagot "KU"-nak, mert a sumír fogalomjegynek, melynek jelentése: "erös" ez az egyik kiejtési lehetösége. Aztán azért is, mert a "K-H-O-RES-M" név is ennek változott vagy talán rövidített formája. De a "KU" mellett a sumír fogalomjelnek van még egy másik kiejtési lehetösége is, és ez: "HUN", melynek jelentése is "hun". Talán "elsö erös" értelmet adhatunk e szónak, hiszen a "KOS" csillagképnek neve sumírul: "mul LU-HUN-GA". Vagyis a "HUN EMBER HÁZA" az égen. Nyugodtan nevezhetjük tehát az összes "magyari" népünk anyaföldjét, hazáját így "HUN-MAHGAR-RI-ES-MÁD"-nak. vagyis "hun-magyarias hazának", ahol most - mint az elöbbiekben ismertettük - az ún. "fehér hunokból" vagy daha-dákokból kivált (pártolt) "Pártos Birodalom" egyesítette népeinket, politikai és katonai hatalmat adva a nagy, hatalmas nemzetségnek.

Igen fontos hangsúlyozni azt, hogy ez a politikai és katonai egység pontosan abban az idöben jött létre, amikor egész Európát, egyiptomi Afrikát és majdnem egész Anatóliát az eröszakra és a népek elnyomására épült Római Birodalom uralja. És Róma - miután már mindent elfoglalt - Kelet felé szándékozik birodalmának határát kiszélesíteni, és Róma támad.

Mielött ismertetem a történelmi eseményeket, szeretném öszinte csodálkozással illetni boldogult dr. Baráth professzornak azt a feltünöen "szükszavú" ismertetését, amellyel elintézi a Pártos Birodalomnak a történetét. Idézem szavait (A magyar népek östörténete II. Köt. 161.): "A görögök gyámkodása alól legkorábban a Káspi-tó délkeleti partján lakó Parthiák tudtak felszabadulni, akik függetlenségük visszavétele után hatalmas birodalmat alapítottak. Velük az óhazai magyar elem még egyszer vezetö helyzetbe jutott, s a Régi Kelet keleti felében ötszáz évig ápolhatta hagyományait. Azután a birodalom vezetése a szemiták kezébe került..."

Dr. Barátnak abban igaza van, hogy a Pártos királyok valóban ápolták népünk szent hagyományait. Felépítették az összes megrongálódott sumír várost. A "Fénytisztelö, régi, mágus" vallást követték, melynek "Vatikánjául", vagyis a tudás központjául, SIPPAR városát tették meg, és valóban vallási és tudományos központtá fejlesztették azt a már sok ezer éves csillagvizsgálóval együtt. A "hagyományápolás" mellett azonban egybefogták a nagy, hatalmas "magyari" nemzetséget, és 500 év alatt olyan kultúrát fejlesztettek ki, hogy müvészetük - miképpen az elöbbiekben azt PIJOAN müvészettörténész írásából idéztem - Bizánc müvészetének forrása lett. Azt is el kell ismernünk, hol a Pártos Birodalom ötszáz éves létezésének rendszeres és igazságos módszereinek segítségével alakult ki a magyari népekben egy oly hatalmas nemzeti öntudat, mely a népi egybetartozás érzetében valóban összeötvözte mindazokat a népeket, melyeket eddig "szkíta" néven ismertünk.

De azt is hozzá kell tennünk e megállapításhoz, hogy a harcmodor, a hadvezetés intelligenciája is beletartozott ebben a "hagyományba", és kérem az olvasót, hogy a "hadseregszervezés", "stratégiai és taktikai hadvezetés" tekintetében ismerje el legalábbis "egyenrangúnak" a pártosokat, mert a történelmi események azt bizonyítják, hogy: Róma nem bír Kelettel, mert "keleten" az egyetlen hatalom a PARTOS Birodalom.

IV.

A PARTOS BIRODALOM- RÓMA NEM BÍR KELETTEL

NEMZETI VALLÁSBAN AZ EGYSÉG, ÉS EGYSÉGBEN AZ ERŐ

EGY GYERMEK SZÜLETIK NEKÜNK, ÉS NEM A ZSIDÓKNAK

HOGYAN LETTÜNK POGÁNYOK...?

A PARTOS BIRODALOM - RÓMA NEM BÍR KELETTEL!

Mielött az összecsapása került volna a sor, mind a Római és mind a Pártos Birodalomnak már évszázados múltja van. A rómaiaknál ezt az idöt az állandó háborúskodás, békétlenség, intrika és császárgyilkosságok töltik be, mialatt a Pártos Birodalom népei békében és jólétben élve, birodalmuk és népeik fejlesztésére fordítják az éveket. Róma már hozzászokott ahhoz, hogy a kegyetlenséggel vezetett háborúival igázza le a népeket, és a légiók útját keresztre feszített hadifoglyok hörgése kísérte mindenütt. A római "triumvirátus" irigykedve nézte a pártosok békéjét és jólétét, tehát elhatározták a Pártos Birodalom megtámadását, és Crassus hatalmas hadsereggel tört be Párthiába, az Eufrates forrásvidékére. Pontosból, a Kr. e. 53. esztendöben.

CARHAE (a régi HARRAN) az ütközet színhelye, ahol a Pártos Birodalmi hadsereg tönkreveri a római légiókat. A régi írók úgy mondják: "negyvennégyezer római katonából állt CRASSUS cézár hadserege, és a pártosoktól olyan vereséget szenvedett, hogy 33 000 római elesett katonával együtt maga CRASSUS is ott maradt a csatatéren". - E hatalmas római vereség után egész Szíria, Galilea és Samaria is pártos fennhatóság alá került, de a zsidók által Galileának nevezett terület és Samaria, a Pártos Birodalom tartományaként "ADIABENE" nevet kapott, Adiabene pártos királyi herceg kormányzója után. E tartomány fönökének hivatalos elnevezése "PA-KUR" (vagyis a "hegyek ura") volt, amit a héber hagyományban "PACOR" változatban találunk meg.

Róma nem volt hozzászokva a vereséghez, de a pártosok nagy gyözelme az eddig "verhetetlen" légiók felett nem vette el kedvét Kelet meghódításától. Haditervet változtatott, és Kr. e. 35-ben elfoglalta MOESIÁT, és onnan támadja PANNONIÁT és TRANSSILVÁNIÁT (Erdélyt), miként azt az alanti térképen bemutatom. A baktriai (C3) és KRIM-i (C2) pártos központok irányítják az ellentámadást, megerösítve az Erdélyben települt "DÁK" (daha) hadakat. Pannoniát csak 44 éves háború útján tudja végleges birtokba venni Róma Kr. u. 9. évben (miképpen Amianus Marcelinus írja). Dácia viszont csaknem 100 évig ellenáll, és azt csak Kr. u. 109-ben tudja Róma birodalmába - tartományként - bekebelezni, de csak úgy, hogy a kiváló pártos hadvezetés a "sarmata jazig (jász)" népünket és seregeit ékeli be Pannonia és Dácia római provinciák közé, a Duna-Tisza közére, és ezzel elvágja a két tartomány közvetlen összeköttetését és kapcsolatát. Dácia elfoglalásának évében - Kr. u. 109-ben.

A pártos hadvezetés azonban állandóan támadja Dáciát, és a Kárpátok hegyeiböl szinte folytonosan le-lecsapó dák seregek 60 év alatt felörlik a római csapatokat és Marcus Aurelius "áttelepíti" Dáciát a Duna jobb partján és Erdélytöl délre esö MOESIA-ba, mely ettöl fogva "DACIA AURELIANA" nevet kap a Római Birodalomban.

Erdély tehát felszabadul, és a Pártos Birodalom kiváló hadvezetése visszaszerezte kincseket ontó bányáit a HUN-MAH-GAR-RI-ES népünk javára. Az idegen érdekü honi történészek mindenképpen valami "más" nemzethez tartozónak akarják illeszteni a dákokat, és elpusztítanak minden olyan adatot, mely a "magyari" népekbe sorolja öket. Pedig nagyon sok történelmi bizonyítékot talál a kutató annak igazolására, hogy a "dák" (daha) néven ismert népeink a Pártos Birodalom egy-azonos népéhez tartoztak, hiszen - miként Strabót idéztem - ö mondja a "pártos dahákat" a Pártos Birodalom megalapítóinak. De a "jazig" jászokkal is sok bajuk volt a rómaiaknak, hiszen láthatjuk öket ma is Trajanus (98-117) római oszlopán "börpáncélos" hadiöltözetükben.

Arra vonatkozólag, hogy az erdélyi dákok a Pártos Birodalom hadvezetésébe tartoztak, és DECEBAL dák király is a központi hadvezetés intézkedései szerint vezette hadait, egy érdekes idézetet közlök egy "felejtésre ítélt" könyvböl:

George Rawlinson: "A hatodik nagy keleti monarchia" (London, 1873.) c, könyvének a 294-295. oldalain így ír: A dákok, akik Domitian uralkodásának elsö évében betörtek Moesiába, egy Callidrimus nevü görög foglyot ejtettek, aki rabszolgája volt egy Libenus Maximus nevü római tisztnek. Ezt a foglyot DECEBAL elküldte PACOR pártos királynak, akinek szolgálatában állt Decebal hosszú idön át."

Minél jobban böngésszük a régi írók munkáit, annál jobban szaporodnak az adatok a "nagy-hatalmas-magyarias-nemzetség" egybetartozásának bizonyítására, és ez tulajdonképpen azonos azzal a hagyománnyal, mely népeinket "szkíta" néven egyesítette. Amikor a történelmi események úgy alakultak, hogy egyesíteni lehetett a "hatalmas nemzetséget", talán nagy kérdés volt az "új" birodalom elnevezése, és ezért nevezték összefogásukat egy eddig ismeretlen névvel: Pártos Birodalomnak. Dr. Bobula "avar"-nak ismeri fel a pártosokat, akik a Pártos Birodalom összeomlása után innen rajzottak ki észak felé. De ezt majd kifejtjük bövebben a történések idörendje szerint. - Most térjünk vissza Rómához, és megállapíthatjuk, hogy most harapófogószerüen támad Északon és délen, szinte egyszerre. Északon már megindult a támadás Pannonia és Dácia ellen Kr. e. 35-ben és 5 évvel késöbben, Kr. e. 30-ban, a kisázsiai térböl és hajóhaddal a partra szállított csapatokkal, a palesztinai parton, JOPPA-nál (a mai Jaffa) szándékozik visszafoglalni az elvesztett területeket. Ezúttal Antonius (Cleopátra kedvese) a fövezér. De a római seregek sorsa ugyanaz lett, mint 25 évvel elöbb CARHAE-nál. A pártos haderö megsemmisíti Antonius légióit, és ö is ott marad holtan a csatatéren. Ekkor látja Róma, hogy a Pártos Birodalommal nem bír, és északon, a Kárpát-medence felé erösíti meg a támadásait. Csaknem minden erejét beveti itt Róma, mégis - mint az elöbb ismertettük- a pannoniai háború 44 évig és Dácia birtokbavétele majdnem 100 évig tart, és Rómának igen nagy áldozatba kerül. De Róma nem takarékoskodik a "vérrel", hiszen a leigázott népek zsoldosait veti be a küzdelembe, és ezt így rendelik az "Istenek", akik mint császárok már beletartoznak a római "Istenek" közé, és imádásuk kötelezö.

A háborúknak politikai indítékát mindig a "vallási felfogás" befolyásolja. (Látjuk ezt a szerb-horvát-bosnyák öldöklésekben napjainkban.) Érdemes talán ebböl a szempontból is párhuzamot vonni a római és a pártos uralmak között. De bemutatom itt a két "hatalmas" politikai térképét a Kr. u. I. szd.-ból, amikor a két birodalom határát az Eufratesz képezte.

A római vallási felfogásban mindennek és mindenkinek megvolt a maga istene. Mondhatjuk, hogy a kereszténységet államvallássá tevö Nagy Konstantinig, babonákkal, fétisekkel és kuruzslásokkal telített, lelkiséget nélkülözö, sok istent imádó hiedelemféleség az, amit a rómaiaknál találunk. Ez a "valami" azonban vallásnak nem nevezhetö. A kegyetlenség uralma ez, ahol az embert élet rabszolgaságban sínylödik, az "Istencsászárok" kénye-kedvétöl függve.

A Pártos Birodalom tanult, müvelt és bölcs királyai azonban nemcsak egy legyözhetetlen hadsereggel védték országukat, hanem egy intelligensen megszervezett kémszervezetük is volt, mely minden római szándékot és hadi titkot felderített és titkosan beépített ügynökei által Róma legmagasabb köreit is befolyásolni tudta. Ennek a Pártiát szolgáló szervezetnek munkahelye és könnyen elérhetö központja Pannonia volt, és így nem "véletlen" az a közismert történelmi tény, hogy Pannoniából Indultak ki a "császárbuktatások". És pontosan a rómaiaknak sok babonával, ördögüzéssel és az "istenek" tömegével telített "vallási" embereit, papjait használta fel jól ez a "pártos intelligence sevice" céljai eléréséhez.

Így történt az, hogy Pannoniának a Római Birodalomba történö bekebelezését követö században, harminc római császár vérével fizetett a "bíborért", és aki felvette a "bíbort", az a halál árnyékába lépett. Mert ha a nyugati légiók egy tábornokukat császárrá kiáltották, arra Pannonia "ellencsászárral" felelt. Róma-a föváros-pedig minden császárt vállalt, aki ruhával, ingyen gabonával és cirkuszi játékokkal ellátta, születésnapján pedig böven osztotta az ajándékokat. Legfeljebb olyan császárt kívánt volna az istenektöl, akinek több születésnapja van egy esztendöben. De hálás volt az isteneknek olyan megoldásért is, hogy minden három hónapban új császár tékozolta a pénzt a fórumon és a vért az arénában.

Aztán az is elég volt a "császárbuktatásra", ha a megvesztegetett haruspexek és augurok, akik minden hadsereggel együtt jártak, "rossz ómeneket" kaptak az istenektöl. A császár abba is "belehalhatott", ha a "szentelt csirkék" kedvetlenül szedegették az eléjük szórt magot, vagy ha egy "pap" az áldozati állat beleiböl "szerencsétlenséget" jósolt, és az is elöfordult, hogy hasonló "szent ember" álmában azt látta, hogy a hadi zászlórudak végéröl elszálltak a bronz sasok. Este - a lemenö nap vérével a császáré is elfolyhatott. Talán meseszerüek mindezek, de aki mélyen betekint a lélek nélküli Római Birodalom történetébe, az még ennél szörnyübb dolgokat is talál. E sorok írójának kutatásai azt mutatják, hogy a Pártos Birodalmat kormányzó szerveknek közvetlen kapcsolatuk volt a nekik dolgozó "pannoniai zsoldosokkal", akik lassan kézbe vették Pannonia fejlesztését. Településeket, városokat építettek római pénzzel, és a pártos uralomnak kedvére való volt az országépítés, mert karizmatikus tudattal hittek Pannonia visszaszerzésében. - Ezért sohasem támadták Pannoniát, hanem minden-minden erejüket az erdélyi, dáciai bányák visszaszerzésére fordították, ami-miként az elöbbiekben ismertettem - 60 év alatt sikerült is. "A magyar nemzet történetének kis tükre" c. munkámból iktatok ide érdekes adatokat olvasóim felvilágosítására, mert a mi "magyari" népeink - a nyugatiak történetírásában és térképein - sehova se tartozó és "ismeretlen eredetü" ázsiai népeknek vannak feltüntetve, és mégis "két birodalom" küzd egymás ellen.

Mind a kettöben különbözö elnevezéseik vannak a birodalomhoz tartozó népi területeknek. A különbség mégis az, hogy míg a Római Birodalom "leigázta" és meghódította az "idegen" népeket és nemzeteket - melyeknek semmi közük nem volt származásilag a rómaiakhoz-, addig a KU-MAH-GAR-RI-ES-MA "azonos fajtájú" és - csak nyelvjárásokban egymástól különbözö - "azonos nyelvü" néptörzsek és nemzetségek együttese volt.

K.: Hogyan lehet az, hogy ezeknek az ázsiai népeknek a birodalma különbözö nevek alatt ismeretes...?

F.: Ez azért van, mert a mai történelemszemlélet kizárólag csak a nyugati forrásokra és a régi, de szintén nyugati, történészek írásaira támaszkodik. Csakis ezekböl veszi az adatokat. Ezek az írások pedig a Nagy Nemzetségbe tartozó törzseket mindig más és más népségnek vélik. Ezért van az, hogy a sarmaták, a dákok, a jazigok, hunok, avarok, pártusok, kusok stb. mind-mind különbözö népeknek vannak feltüntetve annak ellenére, hogy egy azonos Hatalmas Nemzetség fiai voltak.

K.: Hogyan magyarázható az, hogy pl. a dákok és a jazigok meg a sarmaták olyan hirtelen tünnek fel a Duna-medencében...?

F.: Ha idörendi vizsgálatot tartunk e népek duna-medencei és erdélyi megjelenésére vonatkozóan, azt kell megállapítanunk, hogy a néptörzsek a Pártos Birodalom idejében jelennek meg a megnevezett helyeken. Annak ellenére, hogy a Pártos Birodalom, a nyugati történészek által is, a Római Birodalom egyetlen és nagy erejü ellenfelének van elismerve, annyi intelligenciát mégsem tulajdonítanak ezeknek a müvelt, nagytudású pártos királyoknak, hogy hadmüveleti intézkedéseiket elismerjék, és a római légiók feletti pártos gyözelmeket a nagyszerü és a római hadvezérek taktikáját teljesen megsemmisítö hadvezetésnek tudják be. Így pl. a "nyugati" történelemírás ékes szavakkal dicséri a gyalogos római légióknak Szíriából Britanniába történö átcsoportosítását, de eszébe sem jut megemlíteni azt, hogy a Pártos Birodalom nagyszerü vezérkara úgy védekezett a Mezopotámia felé irányuló római támadás ellen, hogy a rómaiak hátába, a Duna-medencébe és Erdélybe dobta át a sarmata, daha és jazig lovas népeket, akik csaknem két évszázadon át tehermentesítették a Pártos Birodalmat a római támadástól, és erejét - így e kényszerü átcsoportosítással - lekötötték a Duna mentén és Erdély magas bércekkel teli és harcászatilag igen nehéz terepü fellegvárában.

K.: Eredményesek voltak-e ezek a népáttelepítések...?

F.: A központi hadvezetés szempontjából nézve - igen eredményesek voltak, mert iszonyú nagy római haderöt kötöttek le. Nem kell mást említenünk, csak pl. a Rómában ma is létezö Trajánus Oszlopot, melyen a "jazig lovas harcosok" felvonulása látható. Vagy azt a történelmi adatot, hogy az i. sz. 160. évben Mareus Aurelius római császár hadjáratot vezet Dácia ellen, és bár a római történészek azt írják, hogy "elpusztította" a dákokat, a rómaiaknak mégis ki kellett üríteni ezt a területet, és áttelepültek Moesiába, ahol megalakították - a Duna jobb partján DÁCIA AURELIANA provinciát.

K.: Léteztek-e még ezek a-pártos hadvezetés által áttelepített népek Atilla idejében...?

F.: Hogyne léteztek volna... Hiszen Atilla egyik címe "a dákok és massagéták királya" volt. Különösen a "dák" néven ismert "magyari" népségnek a régi írók oly hatalmas eröt és létszámot tulajdonítottak, hogy pl. Strabo így ír róluk:

A Káspi-tenger környéki dákok, akik Párthiát is elözönlötték. a médekkel egyesültek, és hamarosan megalakították a Pártos Birodalmat". (Ez az idézet megtalálható: KEPHART Calvin: "Races of Markiad" [N. Y. 1960.] c. könyvének 264. oldalán.) Vagyis a "dákok is pártosok" és a "pártosok médek és dákok".

K.: Tehát e nevek alatt szerepelö népek mind egy és azonos nemzetséget alkotnak...?

F,: Ahogy az elöbb már mondtam. Mind a Hatalmas Tudós Nemzetség - a "HUN-MAH-GAR-RI-ES" tagjai voltak. De az összetartozásukat és azonosságukat már a "nagy"-nak nevezett Macedón Sándor is felfedezte L e. 330-ban, aki a következö szavakkal figyelmezteti hadait: "Sogdiani, Dahae Sacae, Massagetae sui juris sunt, omnes hi simul si terga nostra viderint sequentur, illi, enim ejusdem nationis sunt." (Curtius: Historianum - Historla Alexandri Magni I. VI. 3.)

Vagyis magyar fordításban így: "Sogdianik, dahák, szakák, maszagéták saját joghatóságuk alatt vannak együtt, ha a mi hátunkat látják, akkor üldöznek minket, azok ugyanis egy nemzethez tartoznak (egy-azonos nemzetiségüek)."

K.: Megvolt-e még e népi azonosság Atilla idejében...?

F.: Kétségtelen, hogy megvolt, hiszen éppen ez a népi azonosság biztosította Atilla hatalmas Hun Birodalmának az erejét.

NEMZETI VALLÁSBAN AZ EGYSÉG ÉS EGYSÉGBEN AZ ERŐ

Most ha szembeállítjuk ezt az erkölcsi mélységbe süllyedt római "kultúrfokot" a Pártos Birodalom társadalmi felfogásával, akkor azt kell megállapítani, hogy itt a Mindenható Isten felé nyúló "lelkiség", a jóságra való törekvés, az igazságos vagyonelosztás, szabadság, rabszolga-nélküliség törvényesítése szabja meg az emberi élet lehetöségeit, ahol: a "nagy, hatalmas nemzetségünk" a szkíta erkölcsnek nevezett ösi, sumír "mágus vallás" hitéletében ötvözödik egybe. Ennek pedig alapja: az Ég Ismerete. A földi ünnepnapok azonosak a Nagy Kozmosz ünnepeivel. A földi tavasz kezdetét az "égi tavaszpont" dátuma adja, és az életnek egyetlen törvénye ez: "miképpen a Mennyben - úgy a Földön is." És itt nincs "babona", hanem minden a "tudásra" alapszik. A csillagvizsgáló intézetek bölcs mágusai szférikus geometriája, csillagismerete, matematikai tudása mind ott van az ékiratokon, és a mai szakemberek ámulattal és csodálkozva szemlélik SIPPAR URUK, NIPPUR - a Pártosok által újraépített tudományközpontok hagyományait. De nemcsak a hitvilága azonos népeinknek, hanem a nyelvünk is, amit "ARAM"-nak nevezünk ma. És itt fel kell hívnom az olvasók figyelmét megint arra, hogy senkit se tévesszen meg a sokféle elnevezés. Ugyanis mindegyik alapját a ma "sumer"-nak nevezett nyelvünk írásemlékei adják meg, és ezek a mai magyar nyelvünkkel is azonosak.

Elsönek vegyük a "MA" vagy "AM" szavainkat. Mindkettönek alapja az "AMA" (anya) ösi fogalmunk, melynek jelentése valóban "ANYA". (Ékiratos fogalomjegyét lásd: L. 237. sz. alatt.)

Másodiknak nézzük az "ÁR" szavunkat. Ezt is megtaláljuk a sumer- sumír ékiratokon ugyanígy, és jelentése: "elözönlés, áradat". (L. 306.) De, miként mai magyar nyelvünkben is megvan ennek a "GAR" változata, amint mondjuk pl.: nagy "gar"-ral jött. így a "GAR" is ugyanazt jelenti, mint az "ÁR", már legalább 5000 év óta. Tehát ha így mondjuk: "ÁR-AM", ezzel éppen úgy az "ANYA-NÉP" fogalmát fejezzük ki, mintha azt mondanánk: "MA-ÁR", vagy "MA-GAR"... és itt az értelem attól függ, hogy milyen a "hiedelem", mert ha az az "ÁR" vagy "GAR", vagyis az a "NÉP" hiedelmében tiszteli az "ISTENANYÁT", mondjuk a "FÉNYSZŰZÉT", úgy ez a kifejezés úgy is értelmezhetö: "ISTENANYA NÉPE", és ránk magyarokra így: "BOLDOGASSZONY NÉPE". De az "ÁR" és "GAR" azonos és "népáradat"-ként felismert jelentése megoldja az eddigi félreértéseket és félrevezetéseket is, mert magyarázatot kapnak a következö elnevezések:

MA-ÁR, "MA-GAR" ÁR-I, MA-GAR, MA-GAR-I-A, GAZ-ÁR (kazár - gyilkos nép) "BUL-GAR" (mozgó nép) és "HUN-GAR" (hun nép). "MA-DA" (MATA) - települt anyanép, és "SAR-MA-TA" - királyi, telepes anyanép. De a "PÁR-TOS" szónak az eredete is kimutatható: "PÁR-TU", ahol "TU" - "létrehozni, alkotni" jelentésü. Így "PÁR-TU" - (valaminek a) "PÁR"-ját létrehozni, mint "PÁR-TU". vagy "PÁR-TUS", mely már tulajdonképpen a "jelzö", hiszen a "milyen?" kérdésre felel így: "PAR-TUS" mely az átmenetileg szétesett, régi HUN-MAH-GAR-RI-ES MÁD "párjaként" úgy jött létre, oly erövel, hogy 500 éven át uralta Ázsia nagy részét és a Kárpát-medencét. De csak úgy tudott létrejönni ez a hatalmas birodalom, hogy az egy azonos származástudat és azonos nyelv mellett azonos vallási felfogásban, azonos hiedelemben ötvözödött egybe a Nagy Nép lelkivilága.

Az elöbbiekben "mágus vallásnak" neveztem ezt a hiedelmet, de talán alkalmazzuk mi is erre vonatkozólag a zsidó szülöktöl származó, keresztény egyházatyának - EPIPHANIUS-nak - a Kr. u. 4. században kinyilatkoztatott meghatározását, mely szerint ö ezt a hiedelmet "schytizmusnak", vagyis "szittya-korinak" nevezi, és e hiedelem bölcsöjét a "szittya korszakba" helyezi, azzal a hozzáadással, hogy ennek a "szittya-korszak"-nak kezdetét ö az özönvíz utáni Káldeában, Nimrud vezérlete alatt keletkezett politikai és vallási hatalom meghonosodásában látja és ezt a legnagyobb "eretnekségnek" nevezi.

Ez érthetö nála, hiszen ö a zsidó gyökerü felfogás híve, ami kizárja és "eretnekségnek" hirdetve pusztítja a "Fény vallásának", az "Igazság vallásának" nemcsak tanait, hanem hirdetöit és követöit is. Itt aztán tudnunk kell azt, hogy ez a sumír eredetü "Fény-szentháromság" Zarathustránál változatlanul megtalálható. Az egyetlen különbség az, hogy Zarathustra hozza a hívöket a nagy Természet közelébe, kötelezövé téve a templomi sötétség helyett a "Nap elé állást", a ligetekben, a szabad ég alatti közös imádkozást, és ez a szittyák vallása.

A "mágus vallásban" a NAP minden természeti erö forrása. a jóságos életet fenntartó Istenerö. A "NAP" három megjelenési formája- a felkelö, delelö és lenyugvó - alapján egy alapjára állított egyenlöszárú háromszög jelképezi "Fényének Szentháromságát". De a világ teremtésében részes "Fény-Atya", "Fény-Szüze", és az újraéledö "Fény-Fiú" úgy szerepelnek ebben a hiedelemben, mint a Teremtés nagy misztériumának létrehozói, e Fény-Szentháromság tagjai. Így a "Fénynek" e "három" neve az Igazság, a jóságos Gondviselés és az Újraéledés isteni fogalmait-a "Nap" által képviselteti, és adja a Földön minden Élet megtartó erejének.

Tudjuk jól, hogy a szittyának nevezett népeinknél a NAP köszöntése mindenkinek, mindenkor, mindennapos kötelessége volt, és a fogadalomtétel is a Napra való esküvéssel történt. Miután pedig Napból eredönek vélték az ember által gyújtott földi tüzet is, így az Eskü, - mint az Élö Istennek tantiként való szólítása - a "szent tüz" elött volt a legigazibb és legünnepélyesebb. Valójában a "szent tüz" volt a "Sol-Invictus", vagyis a "legyözhetetlen Napisten" földi jelképe. - Népeink sorsa bizony úgy alakult, hogy sokszor kellett "nomád" életmódot folytatnunk. Gyógyító mágusainknak nem volt templomra szükségük. Isten melege - a mindenkire egyformán ragyogó Napunk - kísérte öket mindenüvé, és benne hitték és tudták az Élö Istenünket.

Hát ilyen volt a Pártus Birodalomban egyesült népeink "államvallása".

De a birodalomban éltek a "perzsák" is, akik nem voltak semiták (miképpen dr. Baráth mondja öket), hanem szintén "Fénytisztelö" vallásuk volt, a perzsa felfogás szerint változtatott "zoroastrianizmus". Ez annyiban különbözött a MI vallásunktól, hogy ök a gondoskodó Jó-Isten (Ahura-Mazda) mellé odatették a gonoszság istenített szellemét is, "ARIMAN" (ármány) néven, Emellett hittek a "Fény-Szüzében", akit ök is ANAHITA néven ismertek, és a "Szent Tüzet" sem hagyták kialudni. Ez volt tehát a Pártus Birodalomban a második vallás.

A harmadik: a buddhizmus volt Indo-Pártiában, a birodalom keleti részében, melyet a bölcs pártus uralkodók szintén tiszteletben tartottak. De elkövették jóra való törekvésükben azt a nagy hibát, hogy ugyanilyen türelemmel nézték a birodalmuk negyedik vallásának gyarapodását is, mely valláspolitikai szándékaival és terveivel tulajdonképpen "belsö, politikai ellenségeket" termelt ki a "vallás" fedöneve alatt. Ez pedig a Babilonban terebélyesedö és meggazdagodott zsidó valláspolitikai központ volt, ahonnét-majd mint látni fogjuk- sok baj érte nemzetségeinket. -Jézus születéséig tehát ez a négy vallás gyakorlata és vallási szervezetei találhatók a Pártus Birodalomban. Jézus születésével óriási változás áll be az eddig "schytizmusnak" vagy "mágus vallásnak" nevezett hiedelemben. Miként a "Betlehemi Herceg" c. munkámban részletesen kifejtem, a mi nagy népünk lelkivilágában élö és ismert azon sok ezer éves próféciák teljesedtek be, melyeknek ígéreteként a hívök az Isten Fiának, a "Fény-Fiúnak" emberi testben való megjelenését várták. A Pártus Birodalom "vatikánjának", az Eufrates melletti SIPPAR város tudás-központja azonosította a Bethlehemben született Jézust ezzel a várva várt Égi Küldöttel.

Az eddig ismertetett történelmi eseményekböl tudjuk, hogy a Pártus Birodalom seregei megsemmisítik JOPPA-nál a támadó római légiókat. JOPPA a palesztinai tengerparton van, és a pártus gyözelem biztosítékának egyik feltétele az volt, hogy a héber nyelven GALILEA-nak nevezett terület, mint említettem, ADIABENE néven - mint tartomány - a Pártus Birodalomhoz tartozott, tekintve, hogy lakosai szintén azonos "aram" nyelvüek és a pártusokkal azonos fajú "szkíták" voltak. Vallási központjukat ök maguk, a saját nyelvükön "Bit-sa-an"(Beth-San)-nak nevezték, de az idegenek SCHYTOPOLIS néven ismerték ezt a régi alapítású és valóban "szkíta" várost. Ezt a területet zsidók nem lakták, csak néha-néha eljöttek ide a zsidó kereskedök, mert Schytopolisban csinálták a legkiválóbb lenvászont. Tehát a jó üzlet vezette a zsidókat ide.

Jézusunkról írt, említett munkámban azt is kimutatom, hogy Jézus a schytopolisi mágus vallás templomának udvarából korbácsolja ki az üzletelö és oda nem való zsidókat. Azt is bizonyítom, hogy Jézus Urunk a SIPPAR-i mágus központban ismeri meg a "régi írásokat", és onnan, mint tökéletesen kiképzett "mágus pap" tér vissza szülöföldjére, mely az elmúlt idö alatt már római fennhatóság alá került. Ezt nagyon jól tudják a jeruzsálemi zsidók, mert a babilóni központjuk böségesen informálta öket a Pártus Birodalomban tevékenykedö "felderítö szolgálatuk" adataival. Ezért vádolják a zsidók Jézust így: "Te máguspap vagy". (A sokszorosan javított evangéliumokban úgy írják: "ördög van benned" (Ján. 7,20. és Márk: 3,22-30.], de az eredeti szövegek "mágust" mondanak.)

Jézus keresztre feszítése a Pártus Birodalom részéröl csak azért nem váltott ki megtorló intézkedéseket, mert a SIPPAR-i mágus központ "elöre elrendelt" Isten-akaratnak hirdette Jézus feltámadását, mint az emberi téveszmékben szereplö "gonoszság" feletti gyözelmet.

De nem "áldozatot" vagy "feláldozást", hanem az Istenfiúnak az örök életét hitték, a vérükböl testet öltött szkíta-arámi Jézus feltámadásában.

GYERMEK SZÜLETIK NEKÜNK, ÉS NEM A ZSIDÓKNAK!

Mindezek alapja pedig az a tudat volt, hogy Jézus is a nagy szkíta nép fiaként öltött emberi testet. És itt - az igazság érdekében - szembe kell fordulnunk még az evangéliumi írásokkal is, melyek a zsidóság szellemi fölényének érdekében zsidó eredetünek hirdetik Jézust és édesanyját-Máriát -, aki valójában Adiabene pártos herceg és felesége, Grapte-Kharax pártos hercegnö leánya volt.

Jézus, mint Adiabene királyi hercegnö fia, valóban király. Werner KELLER azt írja könyvében ("Die Bibel hat doch Recht"), hogy a sippári mágusok jöttek Jézus köszöntésére, és mivel tudták pontosan a születés idejét, már egy hónappal hamarább elindultak, hogy a születés perceiben ott legyenek. A pártus hagyomány azonban úgy tudja, amint a keresztény naptár is ünnepli: "Három Királyok" mentek Jézus köszöntésére. Valószínüleg Adiabene, Grapte és Balk tartományok királyai lehettek, akik Heródesnél egy protokoll szerinti kötelezö látogatást végeztek. Ez egy felfegyverzett testörséggel ellátott karaván volt, és a születés után a magukkal hozott kényelmes jármüvekre felpakolták az édesanyát és gyermekét, és vitték öket Pártiába.

(Az evangéliumi írásnak az a fejezete, hogy "Heródes haragja elöl Mária és József a kisdeddel Egyiptomba menekülnek", ostoba mese, mert át kellett volna menniök a Judea alatt elterülö ENDUMENA nevü országon, mely Heródes szülöhazája, és ebben ö volt a mindenható.)

Mária szülei korán meghaltak. Ő a "Betti-Sa-An"-i (schytopolisi) mágus vallású (magaslati hegyen épült) templomban nevelkedett, és mikor nagykorú lett, nagynénje, apjának unokatestvére, Adiabene Helena királyi özvegy (aki Mária apjával együtt vette fel a zsidó vallást, és megmaradt zsidónak), a jeruzsálemi "elitnek" bemutatja egy fogadáson Máriát. A zsidók mindenáron meg akarják szerezni Márta vagyonát, és így lesz Mária védelmezöje atyai nagybátyja, Adiabene József Pandán, pedig Heródes felesége valamelyik fiának szerette volna megszerezni feleségül Máriát. Érdekes történet ez, és a megnevezett könyvemben elmondom azt is, hogy miképpen lett herceg Adiabene József Pandárból- zsidó József, az "ács". (Ez az Adiabene József herceg Galilea "pandán" ja [kormányzója] volt.)

Kérem azokat, akik Szent Józsefhez szoktak imádkozni, hogy továbbra is tegyék ezt. Ugyanis a szentek közösségében nem történik változás, csak a földi ismeretben. Talán véletlennek azt sem nevezhetjük, hogy pontosan MOST, a "hazatérés" 1100. évfordulóján tudjuk meg, hogy Szent József földi életében nem a zsidó ács volt, hanem Adiabene pártus herceg védelmezte a Boldogasszonyunkká LETT szép Szüz Máriát, és ez az Adiabene hun vér folytatódik Atillában, majd a magyaroknak Álmos Árpádi dinasztiájában.

Jézus Urunknak, az Isten Fiának, aki a földre szállt és emberi testet öltött, az emberi méltósága nem abban van, hogy a pártus-hun királyi vérböl született emberré, hanem abban, hogy mint dúsgazdag és nagy birtokkal rendelkezö Betlehemi Herceg, megelégedett mint ember a szegények sarujával, és gazdagságát szétosztotta nemzettestvéreinek, az elszegényedett és elnyomott galileai népnek.

Sokat kellene arról tudni, hogy miképpen élt Jézus Urunk, mint ember, de a zsidó származású "egyházatyák" úgy elpusztították az igazságot hirdetö írásokat, hogy itt igen nehéz helyzete van a kutatónak. Jézus apostolainak írásai, a valóságos evangéliumok is a máglya tüzére kerültek. Ugyanis még Eusebius korában megvoltak, hiszen nemcsak a Saul rabbinak volt írásos hagyatéka. Péter, András, Tamás és a többiek is mind leírták azt, amit Jézus Urunktól tanultak. De ezek az írások a pártus Jézus tanait hirdették, és nem Saul ideológiáját. Talán eleget mondtam Szente Ildikónak arra a kérdésére is feleletül, hogy "miért nem szólnak az írások Máriáról...?" Hát azért, hogy meg ne tudja a világ, hogy "Isten szuverén és megkérdöjelezhetetlen akarata, üdvtervének megvalósítására Adiabene Mária hercegnöt választotta ki arra az Isteni feladatra, hogy földi édesanyja legyen a földre szállt Isten-fiának, Jézus Urunknak".

És itt szeretném megemlíteni azt a szervezett hamisítást, ami az evangéliumok és az ún. ószövetség összehangolásában történt. A hetven héber tudós fordította görögre a héber vallási írásokat, és ezt hívják SEPTUAGINTA-nak, de ebben igen sok változtatás történt, és a "végleges" szöveget egy pontusi zsidó - AQUILA- végezte a Kr. u. 2. században. De már itt benne vannak a Saul-Pál ideológiájának zsidótámaszú beékelései is azzal a céllal, hogy az evangéliumokba is "visszaékelhetök" legyenek az ószövetségi vonatkozások. Ha figyelmesen olvasunk, láthatjuk, hogy ezek a beékelések nem illenek be az olvasott szöveg gondolatmenetébe.

De a héberek írásaikban sokat átvettek a környezö Jézushitü népek hagyományaiból, hogy a Jézusra vonatkozó "Istenvárás" hitének elemeit is judaizálják. Nagyszerü példának szolgál erre a "két izgatott lelkipásztor" bibliai idézete, amit Ézsaiástól vesznek át: "Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ö vállán lészen, és hívják nevét; csodálatosnak, tanácsosnak, erös Istennek. örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének..."(Ézs. 9.6-7.) Tudjuk, hogy a zsidók nem hisznek az örök életben és az "örökkévalóság" is idegen fogalom részükre. Ez Ézsaiás írásába valóban "be van ékelve" a pártusok Jézusvárásának hitéböl, szórul szóra a HATRA-i Jézushitü pártus templomi írásokból. Ugyanebben a templomban találták meg az ide mellékelt szobrot, ahol ábrázolva van a szöveg. A pártusok királya tartja kezében a "gyermeket, aki születik NEKÜNK", és nem a zsidóknak!

Munkatársam-Hadanich István teológus-is észrevette, hogy a Septuagintába és a Vulgatába is "beékelödtek" a judai vonatkozásúvá átalakított pártus hagyományok.

Az ö tanulmányából veszem át Zakariás 6.9-13, versének görög szövegét, mely az általam közölt ézsaiási idézet azonosa.

A görög szöveg után jön munkatársam olvasata és következtetése. "És ISTEN-nek szava érintett engemet. Válogass a fogságnak gyengéi közül a vezetöknek jelenlétében (vezetökkel egyetértésben), a becsületeseknek a jelenléte szükséges. Különösképpen szükséges a mindenkori beleegyezöknek az egyetértése. És ugyanakkor látogasd meg egy nap SOPHONIUS elöljárónak házát, aki Babilonból érkezett. Vigyél ezüstöt és aranyat, és készíts koszorút, és övezd fel vele JESU-nak, a föpapok elöljárójának homlokát, És azáltal te felkened öt (felavatod).

És a MINDENHATÓ világosan kijelenti: Íme a férfi, Napkeltének hívják, ugyancsak lentröl emelkedik fel és megalapítja (felépíti) az ÚR- nak templomát. Ő megnyerö jóság és ülni fog, uralkodni a trónján. Pap lesz jobb keze felöl és béketanácsosok és Ő lesz mindezek között."

KÁROLI Gáspár fordítását is közlöm, különleges eltérései miatt. "És szóla az ÚR hozzám mondván: Végy a számkivetésböl valóktól: Heldaitól, Tóbiástól és Jedajától; és menj be azon a napon, menj be JÓSIÁ-nak, a SEFÁNIÁS fiának házába, a kik Babilonból jöttenek, Végy ugyanis ezüstöt és aranyat, és csinálj koronákat, és tedd JÓSUÁ-nak, a JEHOSADÁK fiának, a föpapnak fejére! És szólj neki mondván: Íme, egy férfiú, a neve CSEMETE, mert csemete támad belöle, és megépíti az ÚR-nak templomát! Mert ö fogja megépíteni az ÚR-nak templomát, és nagy lesz az ö dicsösége, és ülni és uralkodni fog az ö székében, és pap is lesz az ö székében, és békesség tanácsa lesz kettöjük között."

Hagyjuk el a "beékelt" zsidó neveket, és akkor megkapjuk a hatrai templomban talált szöveget, ahogy mondja: "ZIMA-TI" (CSE-ME-TE)? - az "élet-honának-törvénye" születik NEKÜNK és nem a zsidóknak

Nem lehet és nem szabad Jézust oly egyszerü embernek bemutatni, akit csak emberi tulajdonságok irányítottak, és sorsa a szintén irányított és befolyásolt olyan embert életkörülményektöl függ, amelynek célja: egy kegyetlen isten szemléletü vallás áldozati rítusába való besorolással, öt Jézust - egyszerü "krisztusi", héberül "messiási" feladat elvégzésére hivatalosítani. - Mert görög nyelven öt nem "CHRISTOS", hanem "CHRESTOS" néven lisztelték, és "CHRESTOS" jelentése - a "legtökéletesebb", "egyetlen felséges", "szent". (Így írja ezt az egyik kiváló gnosztikus szakkutató, G. R. S. MERD: "Fragments of a Faith Forgatten" [London. 1906.] c, munkájában.) Azt is megtudjuk e könyvböl, hogy a "névcserét" - vagyis az "E" betünek "I"-vel való behelyettesítését - a zsidó származású "egyházatyák" követték el a Kr. u. 4. században, a Saul-Páli ideológia szolgálatára. "CHRESTOS", az "egyetlen felséges", nagyon jól ismerte az ö "küldetését" és itt, a Földön elvégzendö feladatát. Nagyon jól tudta azt is, hogy "emberi voltában" a zsidók meg fogják ölni, de hatalmában volt az emberi életet akkor letenni vagy felvenni újra, amikor akarja. Ezt a hatalmát még az evangéliumok is említik. (Ján. 10.18.) Tehát a nekünk "emberfeletti" CSODA, a "feltámadás", Jézusnál az ö isteni hatalmának kinyilatkoztatása volt, és azért jött vissza Palesztinába Pártus országból, hogy a "feltámadással" küldetésének eleget tegyen.

Amikor "visszatért oda, ahonnan küldetett", és bölccsé tett tanítványai megkezdték azt a feladatot, amit a "MESTER" rájuk bízott, a tehetetlen gyülöletében tobzódó zsidóság valamiképpen el akarta törülni Jézus emlékét Kajafás azon indokolásával, melyet a mai evangéliumok is hirdetnek így: "ha az ö emléke megmarad - az ö népe magára talál!" Az ö népe abban az idöben a Pártus Birodalomban egyesített nagy, hatalmas Nemzetségünk, melybe a galileai és samáriai "szkíták" is beletartoztak. Ugyanis Jézus mennybemenetele után nem Jeruzsálemben alakult meg az öt követö "elsö" gyülekezet, hanem Beth-SAN-Schytopolis városában tömörülnek egyházközösségbe az "aramiak", akik nagyon erös lelküek és mint majd látni fogjuk- a küzdelemben is nagyon hüségesek.

Jeruzsálemben a zsidó "agytröszt" ellátja kellö segédlettel SAUL-t, aki sohasem látta, sohasem hallotta Jézust és fogalma sincs arról, hogy mit tanított. De személyét beiktatja a zsidó áldozati rendszerbe, és mint "áldozati bárányt" beilleszti a zsidó hiedelembe egy olyan ideológiával, melynek alapja a zsidó tanokban gyökerezik ugyan, de Jézus keresztre feszítését és halálát "Isten áldozatának" hirdeti, a Bün végleges eltörlésének érdekében.

Ugyanakkor Jézus apostolai egészen mást hirdetnek "CHRESTOS"-ról a Pártus Birodalomban, a "szkíták" között, ahol mindnyájan tanítják a rájuk bízott jézusi igéket. Az ö munkásságuk igen eredményes volt, mert mint - Nagy Konstantin történetírója - Eusebius emlékezik, a Pártus Birodalmat felváltó Sasanida-Perzsák a Jézushitü "szkítizmus"-nak 360 templomát rombolják le. Javasolom tehát, hogy vizsgáljuk meg ezt a Pártus Birodalomban kiterebélyesedett és a zsidó származású "egyházatyák" által is "szkítizmusnak" nevezett Jézusi Szeretet Vallás tanait, és hasonlítsuk össze a Saul-Pál által formált Jézus-alakhoz csatolt ideológiával. Ez az összehasonlítás azért fontos nekünk, mert: "a szkíta-hun-avar-magyar életfolyamat összeötvözödésének ez a Pártos Birodalmi Chreatosi Szeretet vallás adja meg a törhetetlenség erejét és ez egybetartozás öntudatát".

(Az összehasonlítást részletesen közlöm a "Betlehemi Herceg - a Pártus Jézus" c. könyvem 233. oldalán.)

Jézus tanítványai nemcsak azért részesültek szeretetteljes fogadtatásban a Pártus Birodalom "szkítái" között, mert maguk is - éppen úgy, mint "Mesterük" is - a nagy, hatalmas nemzetségbe tartoztak, hanem azt a jézusi tanítást terjesztették a nép között, az eddigi "nap felé" forduló hitük tökéletesítésében, hogy "az Isteni tudást az atyádfia nemzettestvér szeretetével kell teljessé tenni". Folytatták Jézusnak azt a valóban "megtartó" szándékát, amikor "a láthatatlan lelki, nemzettestvéri összetartó eröt, a>i Istenben élö nemzeti öntudatot helyezték a pártus-szkíta hitvilág központjába, ahol az isten Fia-Napfény- tisztasága és ereje volt a mindenek feletti indíték".

És hogy ez a hiedelem milyen egységet és eröt adott népünknek, azt földrésznyi birodalmaik bizonyítják, melyeket - harc árán, de - nem kegyetlenséggel alapítottak ennek a nemzeti vallásé lett Jézus-hitnek a segítségével.

A Pártus Birodalom 500 éves fennállásának félidejében tehát a jézusi tanítás hozza meg azt a fordulópontot (arámi nyelven "új-gúr"), mely a saját nemzeti öntudatot Istenszolgálatnak rendeli, és így mentesít minden nemzetet a judai gyökértöl.

De ugyanezt hirdeti a schytapolisi föpap - BASILIDES - is, és hirdetö útján Alexandriába is átmegy (125 A. D.), ahonnét az Alexandriában született ORIGENES hozza vissza e tanokat a Galilea melletti Caesariéban végzett hitoktatásába a 3. században, így mondva: "Jézus igehirdetését nem lehet és nem szabad a zsidó szellemmel összekeverni." (Saul-Pál ideológiáját zsidó politikumnak véli.)

Ez a szereteten alapuló vallás volt a Pártus Birodalomban annak a jószándéknak és toleranciának az alapja, mely megakadályozott minden "bosszúállást". A "fény fiai" - a mi hatalmas Nemzetségünk - nem fizette vissza a babilóni zsidóknak a "purim kegyetlenkedéseit". A perzsákat sem büntette meg a Pártos Birodalom elötti perzsák vérontásai miatt. Pedig a perzsák is és a zsidók is évszázadokon át táplálták és élesztették maguk között a gyülöletet jóságos és türelmes népeink ellen. A Kr. u. 3. századforduló idején aztán megvalósult a perzsák gyülöletes szándéka, és orgyilkosokkal irtották ki az Arsák királyi család tagjait. Megalakul az ún. SASANIDA-PERZSA uralom a Pártus Birodalom helyén. A pártus nép nemzeti vallásának szervezetei remekül kialakultak az elmúlt 2 évszázad alatt, és az egyházfö - ez Arsák királyi házból származó ~MANI", aki tisztában van azzal, hogy a perzsák ismételten népünk ellen fordulnak.

A sasanida- perzsák BAKTRIAT és BAHL fövárosát nem bírták elfoglalni, és MANI - innen rendelkezve - 9 püspökséget szervez a hunok között, látva a perzsák pusztítását a volt

Pártus Birodalomban, ahol az új perzsa hatalom egyenként, családonként kezdi irtani a pártusokat.

Mani tehát bevezeti a "törzsszövetséget". Megszünteti az egyházközösségeket (hiszen templomaikat a perzsák lerombolták), és a családokat törzsekbe tömöríti. Senki sem él "egyéni életet", hanem a "törzs" védi az egyént. - A babilóni zsidóság csak szítja a perzsák gyülöletét azzal, hogy a volt Pártus Birodalom "szkíta- manicheusait" éppen olyan "keresztényeknek" nevezi, mint akiket Rómában az oroszlánok elé dobnak, azért, mert ezek "minden más vallás ellenségei". - Eredményes is volt ez az áskálódás, mert II. Shapur sasanida uralkodó, 273 A. D. évben kivégezteti MANI-t, akit-a hagyomány szerint elevenen megnyúzat.

De ez a Jézus-hit, mint a régi szkíta hitvilágnak összeforrása a jézusi tanítás eszmevilágával - mint "manicheizmus" betölti a lelkeket, és él, terjed, terebélyesedik a magyari népeknél. A 4. századra való forduláskor pedig már oly erös, hogy a zsidó gyökerü kereszténységet eröszakoló és zsidó szülöktöl származó EPIPHANIUS "egyházatya" fömüvében, melyet "CONTRA HAERESES" címen hagyott az utókorra, a manicheizmust nevezi a judai-kereszténység legerösebb ellenségének.

Ez természete is, hiszen MANI is CHRESTOS apostola. Tanítása a legtisztább Jézus-hit, a "törzsszövetségben" összeforrt nemzettestvéri szeretettel való élés, a nemzeti öntudat ébrentartása a Hitben és imádkozásban, de most épített templomok nélkül, a Természetben - az "Isten Napjának Ege" alatt. Nagy Konstantin uralkodása alatt megindult egyházi viták talán azért nevezik ezt a minden zsidó szellemiségtöl mentes manicheizmust ismét "schytizmusnak", mert szertartásaikat a szabad ég alatt, a természetben tartják, ugyanúgy, mint a Kr. elötti szkíta népekröl is így tudták.

Talán érdekes itt azt megjegyezni, hogy népeink között voltak a régi "ZOROASTER" tankövetök is, akik a testi, rossz princípiumokat az "Ármány" (perzsa ARIMAN) emberfeletti erejéböl valónak hitték.

Ennek a hiedelemnek elvetésére hirdette MANI azt, hogy ilyesmi Jézusra nem vonatkoztatható, mert "CHRESTOS"Jézus nem emberi értelemben vett - hanem csak látszólagos testben élt, amit akkor vett fel és tett le. amikor akarta.

Azért volt nagyon fontos nagy, hatalmas népünk szellemvilágának a felderítése és Istenhez való közeledését szolgáló hiedelmének megismerése, mert pontosan ez az Istenhitben megtisztult és a Fény felé forduló, Jézust a Földre érkezett Isten-Fiúnak elfogadó, atyádfia-nemzettestvért segítö Istenes nemzeti öntudat volt az a hatalmas erö, mely népeinket és a manicheizmus törvénye szerinti "törzseinket" oly biztosan összeötvözte.

Higgyük el azt, hogy népeinknél a földre szállt arámi-szkita-pártus testü "Világ Világossága", az atyádfia-nemzettestvér szeretetének törvényével, sokkal hatalmasabb nemzeti összetartó eröt teremtett, mint amit a zsidóknál - a jahwei büntetések fenyegetéseivel - a héber papság kialakított. Ugyanis népeinknél a sok ezer éves karizmatikus Isten-várás teljesedett be, és ez a földi uralkodó elhivatottságában folytatódik, átruházva reá a karizma által nyert kötelességeket is. Ez a hiedelem biztosította a mindenkori uralkodónak a nagy területre szétszóródott népeink részéröl azt a feltétlen engedelmességet, mely nélkül bizony nem bírtak volna "földrésznyi" birodalmakat létrehozni. Mert a Pártus Birodalom bukásának "hivatalosított" dátuma után a már "sasanida-perzsa birodalmat" is megtámadja Róma. Diokletian (284-305) egyik cézárja VALERIUS - a légiók vezére, és ismét CARHAE nál ütköznek meg. A csata megint római vereséggel végzödik, és a rómaiak történetéböl tudjuk meg, hogy valójában nem a perzsák, hanem a régi Pártus Birodalom újraéledésével. BEROZAMAD. az Arsak nemzetség egyetlen maradéka gyözi le Valeriust. (294. A. D.) Így a Pártus Birodalom - ha rövid idöre is, de - visszaállítódik a baktriai Bahl fövárossal, mert Berozamad legyözi a sasanida-perzsa I. Sapor-t. és csak 326. A. D. évben tudják a perzsák átvenni véglegesen az uralmat. Ezt részletesen leírom a "Káldeától Ister-Gamig" c. könyvem I. kötetében.

A Római Birodalomban már Nagy Konstantin (305-337) uralkodik, aki lábát Rómába nem teszi, hanem megalapítja a székhelyét, Konstantinápolyt, és nemzeti vallásnak rendeli a kereszténységet. Miután ennek a "kereszténységnek" le kell rögzíteni a hivatalos tanait, folytatódnak a már megindult hitviták-ezúttal zsinatok útján. Az uralomra került perzsák most még erösebben kezdik üldözni az uralmuk alatt lévö területeken Jézus- hitü és manicheusnak nevezett népeinket, mert azt mondják róluk, hogy éppen olyan a vallásuk, mint halálos ellenségeiké, a rómaiaké. Most aztán valóban megindul népeinknek észak felé való menekülése, és a baktriai központ veszi fel a megint "sz-kita"-vá (azaz "vándorrá") letteket, de a Kárpát-medence felé is fordul az "átszivárgás" szándéka, miként azt az itt közölt térképen bemutatom.

Ez is egy hatalmas érve a hun-magyar azonosságnak, mert íme - erröl a területröl is indul a hun áradat, hogy a Pártos Birodalom megszünése után "egy" emberöltö eltettével 375. A. D. évben-, már a Kárpát-medencében megtelepülve, onnan támadja a rómaiakat.

HOGYAN LETTÜNK POGÁNYOK?

Már tudjuk, hogy MANI a hunok között 9 püspökséget szervezett, és azóta éppen 130 esztendö telt el addig, míg a hunok a Kárpát-medencében megjelennek. Ezalatt a 130 év alatt a manicheusnak nevezett Jézushit tehát az összes hunoknak éppen úgy "nemzeti vallása" lett, miként minden nemzetségünknél és törzsünknél is. Így a nemzedékek abban a hitoktatásban részesültek, hogy: "a MI vallásunk mentes minden zsidó befolyástól", és ebben a hitoktatásban természetesen az is benne volt, hogy: "a vérünkböl testet öltött Világunk Világosságát a zsidók kínozták és feszítették keresztre". (Ezt a hagyományt sugározza ugyanis a már "magyarországi" Mária Siralomnak nevezett írott emlékünk.)

De a Római Birodalomban Nagy Konstantin "államvallása" még mindig "háborog" ebben az idöben. A 399-403. A. D.-töi hirdetett tanok "ellen" irányulnak, és a már élö, de viták alatt álló "római kereszténységet" mindenáron a Saul-Pál féle ideológián alapuló zsidó gyökérbe akarják beoltani. -Természetesen mindazok az "egyházatyák", akik ezt az irányzatot képviselik, éppen olyan zsidó származásúak és zsidó mentalitásúak, mint Saul-Pál volt, és a mi népeinknél már megszilárdult, és ismétlem - minden zsidó befolyástól mentes Jézushitet - éppen azért nevezik "schytizmusnak", hogy ezzel a névvel megjelöljék azt a népet is, amelyiket a Jézust felfeszítö Kajafás az "ö népének", vagyis Jézus népének nevezett. Ezzel a megkülönböztetéssel természetesen népeinkre és ez egész hatalmas nemzetségünkre ök nemcsak az eretnekség pecsétjét nyomták rá, hanem a római államvallás ellenségeinek is nyilvánítottak minket. Már az alexandriai zsinaton "kiátkozzák" a "schytizmust" - a "szkíta" népekkel együtt. HYERONIMUS judeai, és EPIPHANIUS cyprusi püspökök a "kiátkozás" javasolói. Mindkettö zsidó. Ez a zsinat részükre igen kedvezö idöpontban zajlik le (399. A. D.), mert a Római Birodalom már 395. A. D.-ben kettészakadt. A Nyugati rész-Róma központtal - már zsidó gyökerü "keresztény", de a Keleti Bizánc még nem. Itt NESTOR patriárka küzd haláláig (440. A. D.) a zsidósítás ellen.

A "vitákat", illetöleg a zsinatok határozatait azonban igen befolyásolja a két római birodalom politikai helyzete. Ugyanis a hunok legyözik mind a két római birodalmat, és a 4. században, Atilla Birodalmának vazallusaivá válnak a rómaiak. Létük teljesen a HUN politikai, katonai és gazdasági hatalomtól függ. Róma hosszú évszázadokon át csak parancsolt és kegyetlenségével uralta a népeket. MOST pedig engedelmeskednie és fizetnie kell ATILLÁ-nak. Az eddigi "uralkodó"-nak ez nem tetszik, és mindkét római birodalomban "BARBÁR" nevet kapnak a hunok és így a vallásuk is az, vagy a zsidó terminológia szerint "POGÁNY", mert nincs zsidó gyökere és nem a Saul-Pál ideológia szerinti Jézusa van. - Hát így lettünk "pogányok". Talán azért, mert éppen a legnagyobb viták idején mutatta meg ATILLA a rómaiaknak a "jézusi-szkíta lelkület igazi arcát".

Halála elötti tavaszon Róma elött áll seregével. A római hagyomány így emlékezik róla:

Róma mindig ünnepelte a gyözteseket. Most Atilla volt az, akit ünnepelni kellett. A leghíresebb római költö állt elébe, és mielött az elébe járult Róma püspöke megszólalhatott volna, a költö szavalni kezdett, és Atilla királyt Istennek nevezte. Atilla itt megszakította a szavalatát, és a költöt egy hevenyészett máglyára dobatta versével együtt, mondva: "ember ne hasonlítson Istenhez másik embert". Azután levetette a költöt a máglyáról, hogy élve maradjon, de az istentelen verset hamvadni hagyta. Aztán a pápához fordult, akivel latinul beszélt, és Rómában semmi kárt nem tettek a hunok.

Ebböl a mondából is láthatjuk Atillánk istenes voltát és nemeslelküségét, és ez is arra serkent minket, hogy megkeressük a történelmi igazságot Atillára vonatkozóan, mert csak rosszat tanítanak róla.

Ki kell törölnünk az emberek emlékezetéböl a zsidó-gót Jordanes hamisításait. Hirdetnünk kell azt, hogy a catalauni csata nem volt, hanem-éppen ellenkezöleg- Atilla és munkatársa- AETIUS, római hadvezér-együtt dolgoztak egy hatalmas eurázsiai birodalom megalapításán, mely biztosította volna az örök békét Nyugat és Kelet között, és az emberi jólétet is annyi évszázad háborúinak emberirtása után.

Valószínüleg arra is rájöttek, hogy a "zsidógyökerü kereszténység" a vallás erejével töri meg a nemzetek öntudatát és önbecsülését, és alárendeli öket a zsidóság-szintén e vallás által tanított kiválasztottságának.

Atilla hirtelen halála és Aetiusnak Atilla halála után röviddel való "kivégzése" azt a gyanút kelti, hogy azért maradtak "felderítetlenek" haláluk okai és okozói, mert a Kajafás-Epiphaniusi "kezek" müködtek közre itt is.

A mi közös történelmi kutatásainkból azonban az a valóság mutatkozik teljes bizonyossággal, hogy: a HUN-MAH-GAR-RI-ES hatalmas nemzetségünk Atilla idejében már lelkileg-testileg egybeötvözödve halad a Sors útján olyan Jézushitü nemzeti vallásban. mely nemcsak a nemzeti öntudat megtartója, hanem az atyádfia-nemzettestvéri szeretetben az egész hatalmas nemzetséget, a karizma erejével köti - a Jézusi Ige megtartásával - a Természet Urához. Istenéhez. Tehát népeinknek az egységes nemzeti vallás adta az összetartozásnak azt a hatalmas erejét, mely a következö évszázadok sok nehézségéböl mindig a Kárpát-medencei öshazába terelte vissza öket. Mert Atilla halála után Perzsiából még erösebben megindul a nem perzsa fennhatóság alatt lévö északi területeink felé való népáramlás. Ez a perzsiai politikai események következménye, tehát tudnunk kell azt, hogy "Mi történik Perzsiában...?

De mielött Perzsiába tekintenénk, szeretném összefoglalni eddigi ismereteinket, hangoztatva és hangsúlyozva hatalmas nemzetségünknek óriási területen való terjeszkedését. Soroljuk csak pontokba a legfontosabbakat, ismereteink rögzítésére:

Hatalmas nemzetségünk- eddig ismert- hiányos történetét az idegen vagy a magyari érdekek ellen "magyarul" író, de a nemzeti öntudatra serkentö igazságot mellözö történészek tolmácsolásából ismerjük. Ezeknek minden igyekezetük az, hogy minél több apró részre, "törzsecskékbe" tagolják azt az egynyelvü és egyfajú hatalmas népünket, mely a Kárpát- medence- Káspi Aral- térség és Mezopotámia által összefonódó nagy háromszögben éli, és ebben a korban - amit most tárgyalunk- már nemcsak fajilag és nyelvileg, hanem azonos, jézusi szellemü nemzeti vallásban is összeötvözödött.

Ennek ellenére az említett "történészek" - általánosan használva a "szkíta" elnevezést- különbözö nemzetiségünek mutatják be a "pártus", "hun", "avar", "sarmata", "daha" stb. elnevezésü, de valójában azonos néprészeinket. Ezáltal oly hatalmas zürzavart hoznak létre, hogy az általuk elöadottakból az igazságot kiértékelni nem lehet,

Igen nagy elöszeretettel illesztik az "iráni" és "török" elnevezéseket ránk, és nem hajlandók elismerni, hogy egész Iránt a Pártusok Birodalma tölti be, és "török" nyelv és nép csak az arab hódítás révén keletkezett.

Kiegészítik még az érthetetlenséget azzal is, hogy az "egy-azonos Jézusi vallásban" összeforrt népünket vallásilag is elkülönítik egymástól a "manicheus", "nesztoriánus" és "pogány" elnevezések használatával. Azt kérem olvasóimtól, hogy a sokféle vallásnév se zavarjon meg senkit, mert a "judai gyökerüek" zavarkeltése ez. Ma már tudjuk, hogy az ilyen "eretnek" elnevezések mögött a jézusi tanítással megerösödött ösi szkíta- mágus vallás rejtözik, mely nem más, mint az igazi jézusi kereszténység, minden judai gyökér és kapcsolat nélkül.

2. E zavarkeltés végsö szándéka az, hogy senki ne ismerje fel azt a valóságot, hogy a "Jézusi szkítizmus" volt hatalmas nemzetségünknek az összetartó ereje, melynek megszilárdulását kiegészítette az a sok ezer éves Isten-várás, mely Jézus Urunk földre szállásával valósult meg. és a hiedelmet egy változhatatlan karizmatikus HIT- té tette.

3. A történelmi igazság meglelése után azt is észrevehetjük, hogy pl. a "hunok történetét" azért fedi sürü homály és a tisztázatlan események halmazán tanyázó érdektelenség, mert Róma és Perzsia igaz történetét a "hunok nélkül" megírni nem lehet. Ha betekintünk korunk- erre vonatkozó - legismertebb munkájába, melyböl idézni fogok valóban "ködösítö" részleteket, meglepetve fogjuk észrevenni azt a hatalmas befolyást, melyet a hunok a római birodalmakra és Perzsiába gyakoroltak.

(Hivatkozok Altheim: Die Hunnen N. k. "Späte Arkasiden, frühen Sassaniden und die Hunnen" c. fejezetére.)

A Nyugat- Római Birodalom történetében minden történész elhallgatja azt, hogy a gótok iszonyú pusztításokat végeztek ott, és a rómaiknak a legnagyobb ellenségei voltak. Csak a sok adat összevetésével derül ki aztán Altheim történetírásából, hogy: a) Aetiust - még Atilla uralkodása elött - RUGA hun király kétszer is megsegítette a gótok ellen, és a hun csapatok élén foglalta vissza a gótoktól Galliát és Burgundiát. A segítség fejében azonban RUGA véglegesen bekebelezte a Hun Birodalomba Pannoniát és Valeriát.

Erröl így tudósít Altheim: "A római birodalomban Aetius csinált rendet, amikor 60 ezer harcosból álló hun sereg élén mindenütt gyözött, és olyan ügyes volt, hogy a veszélyes vendégeket Itáliából úgy vezette ki, hogy azok semmi kárt nem okoztak."

(A "köszönet" helyett a germán Altheim még "belerúg" azokba a hunokba, akik vérüket ontották a rómaiakért. Ez a "hun segítség" 425. A. D. évben volt, írja.) Majd a továbbiakban mégis elismeri, hogy: "Aetius római birodalmát a hun seregekkel szerezte és biztosította." Aztán hirtelen megint "szkítáknak" nevezi öket, és így írja: "a szkíták jelenléte a Kaukázustól északnyugatra. a Kr. u. 2. évszázad közepén. létezik". Azt is megállapítja, hogy: "Aetius, fiát - Carpiliót - Atilla udvarába küldi 434. A. D. évben".

Atilla és Aetius között tehát egy szoros családi, szinte testvéri kapcsolat állt fenn, és ez nemcsak "megkérdöjelezi" az eddig nem bizonyított katalauni csata megtörténtét, hanem annak az elismerését is követeli, hogy a hunok és Atilla segítsége nélkül Aetius nem tudta volna megtartani a Római Birodalmat. Ugyanis ez, Aetius halála után, a kegyetlen germán-gótok és vandálok martaléka lett, akik Rómát éppen háromszor felégették. Erröl azonban Altheim nem beszél. Népének gyászos történetét a hunok gyalázásával szeretné elfeledtetni.

Kicsit elöreugrottam Atilla említésével, de szükséges jól tudni azt, hogy a Pártus Birodalom bukása után még egy emberöltö sem múlik el, és az északra húzódott pártus-hun nép, egyesülve a Káspi-Aral tér testvérnépével, a C3 központ királyi székhelyét áthelyezi a C1-be, vagyis a Kárpát-medencébe, ahol Kr. u. 350 körül, a hatalmas és Ordosig érö Hun Birodalom központja Atillával éri el legnagyobb hatalmát.

Ez a legnagyobb bizonyítéka az egy-nép, egy-nyelv és azonos vallás megállapításunknak.

MI TÖRTÉNIK PERZSIÁBAN?

Az elöbbi fejezetböl már tudjuk, hogy a Sassanida-Perzsa I. Saport Berozamad Arsák- vérü uralkodó legyözi és visszaállítja a Pártus Birodalmat. Altheimtöl érdekes részletet tudhatunk meg erröl az idöszakról, mert úgy írja, hogy 260. A. D. évben: "Sapor fogságba ejtette Valerian cézárt 70 000 katonájával együtt és Párthia- Perzsiába deportálta öket." (152. oldalon.) Aztán megemlíti, hogy ez a 70. 000 deportált katona itt Perzsiában-ismerkedett meg a manicheus-kereszténységgel", és Origenes tanait követik, mint a sarmaták, dákok és szkíták is. Aztán Tertulianra hivatkozva mondja: "ezek mind Chrestost imádják, aki öket egyesítette" (qui iam unit). Megtudjuk azt is, hogy: "Dáciában 'dák-szkíta' kereszténységet találunk már a 270. A. D. évben." Tehát ezek az adatok mind azt bizonyítják, hogy a különféle nevekkel ellátott hatalmas nemzetségünk a Chrestosi kereszténységben ötvözödött egybe, és hívhatták azt nestoriánizmusnak, manicheus vallásnak vagy szkítizmusnak, a minden judaiságtól mentes, igaz Jézus-hit adja a nagy nép erejét.

Akárhogyan is igyekezik Altheim "általánosítani" a hunok perzsiai befolyását beavatkozásuk lekicsinylésével, a történelmet ismerök látják azonnal, hogy I. Sapor sassanida uralkodó legyözését nem akarja elismerni, hanem így írja körül: "a kaukázusi hunok rablóhadjáratai a harmincas években és röviddel a 3. évszázad közepén Kiestiport (föváros) szomszédságáig érnek".

Itt tudni kell azt, hogy ez az I. Sapor "nyúzatta" meg a pártusok föpapját, MANI- t. Berozamad hunjai elfoglalták Perzsiát. Saport is megölték. Utána fia, II. Sapor egyességet köt a fehér hunok királyával és így lesz Perzsia uralkodója. Ezt Altheim így "tálalja": "II. Sapor (309-379 A. D.) 356-357 telén a chioniták (heftaliták) határán áll és 359-ben visszajön, mint a chionita (heftalita) király szövetségese, de a heftaliták elfoglalják a kelet-iráni országokat."

Most-a még nagyobb zavarkeltés érdekében- "chionitáknak" nevezi a "fehér-hunokat", zárójelbe téve a rájuk vonatkozó "heftalita" megnevezést. Aztán évszámokat gondosan elkerülve, mégiscsak el kell ismernie a "hun fölényt", az évszázadok eseményeinek leszükítésében is. Így Altheimtöl tudjuk meg, hogy bizony a nagyon dicsöített Sassanida- Perzsa Birodalomban is a hunok uralkodnak. Idézzük Altheim írását: "A kaukázusi hunok, Keletröl jövö utánpótlással megerösödve, 375-ben Dél-Oroszországba törnek. Számtalan hun elöretörés történik a Jaxartes és a Don között.

A nyugati részük a Sassanida Birodalomban támad, eredménytelenül, de az elsö támadás mégis a föuáros kapujáig ér. Száz év után sikerül a keleti hunoknak Sogdianaban, tehát az Oxus és Jaxaries között, mint sassanida federáció, megszilárdulni. Egy évtizeddel késöbb sikerül a dél-oroszországi betörés, amelyet a nyugati hunok a Duna alsó folyásáig terjesztenek ki. De Irán északkeleti részén is megsokszorozódik a hun hatalom. A heftaliták elfoglalják Baktriát és Chorezm egy részét is, és véget vetnek a sassanidák uralmának.

Száz évvel késöbb, az 5. század közepén éri el a Hun Birodalom tetöfokát Atilla uralkodása alatt, akinek halála után a súlypont Keleten, a heftalita hunoknál van. Ezek gyözik le Sassanida-Perzsiát 484-ben (A. D.) Peroz (459-484) királysága alatt. Az ö utódja Kavad 1. (488-531), aki a heftalitáknál nevelkedett, és az ö segítségükkel kerül a trónra. Kavad a hun seregek támogatásával támadja a rómaiakat."

Hát most csodálkozhat mindenki, akit úgy tanítottak a "magyar" történelemre, hogy Atilla halála után eltüntek a hunok. - Ki kell mondani és tanítani kell azt, hogy nyugaton és keleten is ök uralkodtak. Most a magasra dicsöített Sassanida-Perzsa Birodalom történetének elemzésénél ugyanazt látjuk mint a nyugat-rómaiaknál. Ott Aetius csinál rendet a hun seregek élén, itt pedig Perzsiában az történik, amit a "keleti", ún. "fehér hunok vagy heftaliták" parancsolnak, és a végén a perzsa uralkodó a hun seregek támogatásával támadja Rómát.

A német (gót) Altheim persze azt nem közli, hogy ennek a Kavad I. sassanida-perzsa uralkodónak a felesége -HEBDAL- (talán Heftal) a fehér hunok (heftaliták) királyának a leánya.

Talán az ö nevéböl jön a "heftalita" elnevezés, de ezek a "heftaliták" birodalmukat - a saját nyelvükön - "ABAR-SÁR"- nak nevezték, melynek határa a "BAGARD" (Oxus). Ennek a határfolyónak pedig a "vigyázója" egy szép fehér madárként megjelenö tündér, akinek nevét így írták le a hunok nyelvén nem ismerök: "KAUICAG". Én úgy gondolom, hogy ez a magyar "KÓCSAG".

De nem tudósít Altheim MARI-AMU naplójáról sem, aki leírja, hogy a hunok országában "manicheus püspökségek" sok-sok misszionáriussal szervezik a Chrestos-i vallást. (Henning W.: Mittelalterliche Kronik.)

Ezekböl a korabeli adatokból tehát megtudjuk azt, hogy ezeknek a "fehér-hunoknak vagy heftalitáknak" a neve - az ö saját nyelvükön mondva: "ABAR" (avar) és ezekkel van szövetségben a hun HEBDAL és KAVAD I, fia. -I. COSROES ANOSIRVAN (531-591.)

De nemcsak édesanyja népével, a hunoknak (heftalitáknak) nevezett ABAR-SÁR-iakkal tartja a szövetséget ez a félig hunvérü - sassanida- perzsa uralkodó - COSROES ANOSIRVAN -, hanem baráti szerzödést kötött a saját országában-Sassanida-Perzsiában - élö, volt pártus birodalmi és nem perzsa, hanem hun származású leszármazottakkal, akik törzsszövetségben élnek, és saját magukat KAN-GAR népnek nevezik. Fejedelmük nevét így írták le a perzsák: "ZABARGÁN". (Gondolom: talán SZABARKÁN.) Ezeket a "kangarokat" összeötvözö és összetartó és "tüztisztelö Jézus-hitet" itt nesztoriánus- kereszténységnek nevezik a perzsák. Talán azért, mert a perzsákat kellemetlen emlékek füzik az általuk kivégzett MANI nevéhez, és így lett itt a manicheus vallás nesztori kereszténységgé, pedig mind a két név alatt ugyanaz a minden judai befolyástól mentes KRESTOS-hit él és ad eröt.

Ezt a kangar-perzsa szövetséget "PIRAN-GUGNASPOT" néven ismerteti Anosirvan király az önéletrajzában, ahol leírja, hogy: "Zabargon fejedelem vezetése alatt álló és 50.OOO föt számláló, három kangár törzs önállóságát elismeri és nesztoriánus kereszténységüket tiszteletben tartja."

A szerzödés megkötése után Zabargon kéri Anosirvánt, hogy püspökük legyen MAR-GRI-GOR. Anosirvan azonban ezt megtagadja és püspöknek kinevezi MAR ABA-t és a nesztoriánus föpapot MAR-GRIGORT - lefejezteti. -Ezért a tettéért felböszült mind a három kangár nemzetség és Zabargán vezetésével elköltöznek Perzsiából. Csatlakoznak a Don melletti és BAJÁN uralkodása alatt lévö ABAR-okhoz, aztán 558. A. D. évben, Baján népének részeivel együtt, PANNONIÁBA költöznek.

Tehát Atilla után 100 évvel egy újabb "hazatérés" történik, és az új ABAR-SÁR. Baján kagán Avar Birodalma a Dontól az Ennsig terjed.

Justinus I. bizánci császár (537-575) is ennek az Avar Birodalomnak az "adófizetöje". A nem magyar érdekü történelemszemlélet megvetéssel nyilatkozik a hunokról és az avarokról, azért, hogy mindkét római birodalomtól évi "béke-adót" követeltek, aranyban. Altheim nagyszerüen leírja azt, hogy a "rómaiak az általuk elfoglalt területekre földadót" vetettek ki és azt könyörtelenül behajtották. Hát a hunok és az avarok ugyanezt a földadót követelték a rómaiaktól, de az általuk el nem foglalt és a rómaiak részére szabadon hagyott területekre is felszámítva. Az alanti térkép mutatja a hunok támadásait Sassanida-Perzsia ellen.

Így fizetett I. Justinus bizánci császár is Baján Kagánnak évente 80 000 bizánci arany-solidust, ami 360 kg. színaranyat jelent.

Justinus II. (565-578) megtagadja az adófizetést, és Tiberius nevü fövezére a bizánci csapatokkal megtámadja az avarokat. Baján seregei azonban legyözik a bizánciakat, akik aztán az adót tovább fizetik még a következö három császárjuk alatt is. Baján meghal 602. A. D, évben.

Halála után egy nagyon érdekes eseten csodálkozhatunk, mely bizonyítja azt, hogy a nemzeteket összeforrasztó erö mindig a "nemzeti vallás". - Ilyen "nemzeti vallásuk" volt a sassanida-perzsa birodalomban a "szent tüzet" tisztelö zoroasztriánizmus (Ahura-Mazda és Ariman). ahol megtaláljuk a "Fény-Szüze"-ANAHIT istenanya kultuszát is a perzsáknak.

A "magyari népeknél" pedig szintén "nemzeti vallás" lett a minden zsidó befolyástól mentes, igazi Chrestos-hit, mely mint láttuk - a történészek írásaiban "szkítizmus, manicheizmus, nesztori kereszténység", majd végül az ortodoxia által kiátkozottan, mint "pogányság" néven található. Itt is megvan a "Fény-Szüze" nevü Istenanya kultusz, mely Jézus Anyjában Máriában - hiszi ANAHITA megtestesülését és miután a Természetben érzi az Isten jelenlétét, így a "szent-tüz"-nek a tisztelete is a kultusz tartozéka.

Ugyanebben az idöben a bizánciak már judai- keresztények, tehát a zsidó Messiási ideológia követöi és minden más vallást pogányságnak és "eretnekségnek" tekintenek - éppen úgy, mint a zsidók is.

Ennek a zsidó gyökerü vallási felfogásnak gyakorlataként, Heraklios ( 610-641) bizánci császár elrendeli a "szent tüz" meggyalázását, és saját maga is beleköp.

Ezt megtorlandó, KOSROES ANOSIRVAN II. (591-628) sassanida- perzsa uralkodó szövetséget köt - a "szent tüzet" szintén tisztelö avaroknak az uralkodójával - "BAJÁN-FI"-val (akinek nevét nem jegyezte fel senki sem), és büntetö hadjáratként, 627. A. D. évben együttesen megtámadják Bizáncot. Theodorus Synkellos, Hagia Sophia diakonja írta le ezt a "Bellum Avaricum de Pisies" c. munkájában. Ebböl tudjuk meg, hogy az avarok-a perzsa szövetséges csapatok beérkezése elött- legyözték a bizánciakat, és a bizánci "kegyelmi követséget" az avar Kagán SABARAZ nevü perzsa fövezérhez utasítja, hogy ö szabja meg a békefeltételeket, és a Kagán, seregével együtt, elhagyja Bizáncot 627. A. D. év augusztus 7. napján. Azóta vallási ünnepe augusztus 7-e a görög szertartású bizánci egyháznak,

E sorok írója hatalmas népünk fiainak lelkében élö karizmatikus nemzeti öntudatot és az öshazai hagyományokra való emlékezést látja annak a szándéknak forrásaként, mely népeinket a Kárpát-medence felé tereli ebben az idöpontban, melynek ismertetöi vagyunk. Valami tudatalatti - intuitív - eröt kell feltételeznünk a nemzeti vallásban összeötvözödöttekben, akik bizony sok szenvedés után egy szebb és jobb Kárpát-medencei jövöben nemcsak reménykednek, hanem erös bizodalommal hisznek. - Ugyanis már 571. A. D. évben megszületett az Izlám prófétája, MOHAMED (vagy Mahoma), aki 627-ben már az arabok "szent háborúját" vezeti a "hitetlenek" ellen. És az ö "vallása" szerint mindenki "hitetlen", aki az Izlámot nem követi.

Az Izlám így a Kr. u. 7. század elején egy új hódító képében lép a történelem színpadára, és ez az új hódító - az ARAB. Fajilag kegyetlen, semita, mely az újjászületés fanatizmusában égö vallásának - tüzzel-vassal térítö - türelmetlen és eröszakos hirdetöje. Ez az új vallás is halomra dönti a régi hatalmakat, és új, nemzeti államvallással rendelkezö új politikai eröket helyez élre, egyesítve öket az Izlámnak szentségében. A meghódított népek vagy elpusztulnak, vagy kénytelenek belsö lényüket átalakítani az Izlám szerint, és ez csak az apáknak nehéz. A gyermekek belenönek az új világba.

Az elöbbiekben közölt térképen láthatjuk, hogy a Hun Birodalomnak állandóan megvan a három központja. A Kárpát-medence, Atillának volt szálláshelye, és most már az új ABAR-SÁR, Avar Birodalom- második a Kaukázus környékén és az Azóv-Krími vidéken elterülö "szittyaország" ún. "kidarita (Kádári)"-hunjai, és harmadik "HEBDAL (heftalita v. fehér)-hunjai". (Itt helyesbítenem kell, mert Kavad I. felesége "Habedal" volt, és apja, a hun király neve volt HEBDAL (heftal, innen a "heftalita".)

Szeretném itt megint egy érdekes, de egyben nagyon szomorú tényre felhívni a figyelmet. Abban a "magyar" történelemben, amit nekünk tanítottak, hirdettek idegen érdekü uralkodóink és hatalmasaink, bizony nincs benne sem a hun, sem az avar királyaink neve, és uralkodásuknak az idejét, évszámát sem ismerjük. A rómaiakét, perzsákét, bizánciakét pedig nagyon jól tudjuk. Tehát itt is egy "magyarellenesség" látható.

Végigböngészve a hunokra vonatkozó írásokat, megkísérlem uralkodási rendjük összeállítását a Kárpát-medencébe való érkezésük idejétöl a keleti - C3 - központból, mely az OXUS térségben volt.

KÁDÁR (376-383) az összes hunok királya Kárpát-medencei székhellyel. Az ö halála után külön-külön uralkodója van mind a három központnak.

Ismerjük a Kárpát-medencei és Azóv- Krím-kaukázusi tér uralkodóit:

Kárpát-medenceiek:
ULDIN (383-412)
RUGA TRIUMVIRÁTUS (412-433)
OKTÁR
BENDEGÚZ(Mundzuk)

ATILLA (433-453) uralkodik az összes hunok felett mind a három területen, ahol a hun "alkirályok" hüséges alattvalói és támogatói.

Azov-Krím-kaukázusi:
(Kidarita-hun)
KADAR (376-383)
OTMAR (383-387)
FARKAS (38795)
BENDEKÜRT (395-412)
GARATON (412-433)
BÖKÉNY (433-)
IRNIK (ERNÁK) Atilla fia (453)
VAHAN (457)
CSANÁD (457-460)
EBDAL (BUDLI) (460-464)
TAR (464-473)
MIKE (473-482)
MISKE (482-491)
0MPOD(491-517)
GORDÁS (517-528)
LEVENTE (528-646)
LÉL (546-553)
ZÁMOR-ZABARGÁN-ISTEMI (553-572) ...
és itt meg kell szakítanunk a felsorolást.

Sajnos a baktriai- oxusi területen élö hun uralkodók egyikének nevét sem tudjuk ebböl az idöböl, hiszen minden rovásos emléket, mely ezeket örizte, elpusztítottak.

Az egyetlen HEBDAL, aki után "hebdalita-heftalita" névvel különböztetik meg a "keleti-hunokat", de az ö nevét már ismerjük az elmondott perzsiai eseményekböl. De logikus következtetéssel azt kell megállapítanunk, hogy itt valóban egy hatalmas, erös és összeötvözödött nemzetségek tömegével állunk szemben, akik legyözték a velük ellenséges politikai és más nemzetiségü hatalmakat és összefogva minden erejüket, a nemzeti vallásuk segítségével megmaradtak.

Az Izlám egyre erösödö térfoglalása az Azóv-Krím-kaukázusi központ felé irányítja a délröl, Észak-Mezopotámiából jövö szabar- szabírokat, és majd itt alakul meg rövidesen DAN-TU-MAGYARIA, hogy átmeneti színtere legyen a Kárpát-medencébe való hazatérés utolsó felvonásnak. Nagyon fontosnak tartom megint ismételni azt, hogy: a Kárpát-medencébe visszatértek. Dantumagyaria subar-szabír és onoguri népe, valamint a "hebdali-hunok" azok, akik nemzeti vallásukként örzik meg a szkíta ösvallásuk Jézussal tökéletesedett formáját és mentesek a judaizmus minden befolyásától és a zoroastrianizmust lassan magába szívó buddhista szellemtöl és szokástól.