A tapasztalas fénye

A tapasztalás fénye

A forradalmi változás következménye az volt, hogy az Isteni Tekintély helyére a tapasztalást, a kísérletet és a megfigyelést állította.

Hollandia mind gazdaságilag, mind intellektuális téren elöször húzott hasznot ebböl a változásból.

A kora 17. századi holland szellem figyelemre méltóan toleráns volt, ennek bizonyítéka, hogy a gondolkodást forradalmasító nagy könyveket szinte mind ebben az országban nyomták ki elöször.

Divattá vált Hollandiában, hogy mindenki az utókorra akarta hagyni képmását.

Frans Hals, haarlemi festö készítette róluk a leghitelesebb képmásokat.

Hals portréalanyain nem látszik meg, hogy új szemlélet képviselöi lennének; ezek az emberek szemlátomást azért gyültek össze, hogy együttes eröfeszítéssel dolgozzanak a közjó ügyén.

Az átlagcsoportképek sokaságából emelkedik ki Rembrandt müve, a Staalmeesters (Céhmesterek).

Ezek a festmények a polgári demokrácia elsö vizuális bizonyítékai.

Azt jelentik, hogy az emberek összeülhetnek, s közös felelösséget vállalhatnak, s tehetik ezt azért, mert van némi szabadidejük, és leginkább pénzük.

Amszterdamban volt a polgári kapitalizmus elsö központja.

A társadalmi fejlödés bizonyos szakaszában a mozgékony töke a civilizáció elöfeltételei közé lép elö, mivel három lényeges tényezöt biztosít: a szabad idöt, a mozgékonyságot és a függetlenséget.

Hollandiában a kapitalista fellendülésének és pangásának elsö klasszikus példáját a tulipántermesztés szolgáltatta.

A 17. századi hollandusok összebékítették két legföbb szenvedélyüket, a tudományos vizsgálódást és a szép látvány örömét.

Pieter de Hooch 1660-ban még tiszta, higgadt, egyszerü enteriöröket festett; a gondosan átgondolt tér fénnyel volt teli.

Tíz évvel késöbb készült szobabelsöi felettébb bonyolultak; világos, meszelt fal helyett drága spanyol börkárpitot látunk.

Emberalakjai szemlátomást gazdagabbak, s maguk a festmények sokkal kevésbé szépek.

A burzsoá kapitalizmus védekezö kényelembe és szentimentalizmusba fordult:

A megfigyelés filozófiája is egyre szó szerintibb értelemben igényelte a realizmust.

Rembrandt-ra Hollandia szellemi életének volt szüksége, s éppen ez teremtette meg öt.

Rembrandt és kapcsolatát az bizonyítja, hogy megfestette a legtekintélyesebb anatómiaprofesszor, dr. Tulp egy elöadását.

Rembrandt elsösorban bibliaillusztrációival ágyazódik bele a szellemi életbe.

Ezért kereste a zsidók barátságát, hátha megtanul valamit és ezáltal élethüben tudja ábrázolni a bibliai fantazmagóriáit.

Ha a minden emberi helyzet és állapot iránti rokonszenvnek és az emberi sokféleség iránti toleranciának köze van a civilizációhoz, akkor Rembrandt méltán sorolható a civilizáció nagy prófétái közé.

A Bethsabé címü festmény tökéletesen kiegyensúlyozott kompozíciója az antik reliefek és a természet tanulmányozásának köszönhetö.

A Zsidó menyasszony címü festmény egy ószövetségi párt jelenít meg: Ábrahámot és Sárát.

Rembrandt a szent történet és a mitológia eseményeit az emberi tapasztalás fényében értelmezte át.

Festményeinek érzelmi bázisa azonban a kinyilatkoztatott vallási igazságokba vetett hit.

Az ilyen igazságkeresésnek két útja van: bizonyítékok gyüjtése megfigyeléssel az egyik, a matematika a másik.

A 17. századi ember ez utóbbit tartotta a jobbnak.

A matematika lett a legjobb koponyák vallása, s egyúttal eszköze annak a hitnek, hogy a tapasztalás egyesíthetö az értelemmel.

Bacon volt a korszak egyetlen filozófusa, aki nem volt egyúttal matematikus is.

Descartes viszont megnyerö figura volt.

Csakhamar felfedezte, nem akar ö mást, mint gondolkodni (ez ritka és nem túl népszerü tulajdonság).

Hamarosan Hollandiába költözött az állandó zaklatások elöl, ekkor festett Frans Hals  arcképet róla.

Úgy gondolta, az anyag tulajdonképpen örvénylés, az örvény kerületén nagy, ívesen keringö részekkel, magjában a középpont felé szívódó kis golyócskákkal.

Descartes szinte túlzásba vitte a francia módszerességet, s minden megfigyelését filozófiai rendszerébe építette bele.

Rendszerének alapja az abszolút szkepticizmus.

Alaptétele szerint mindenben kételkedni kell, csak magában a kételkedésben nem. S

zabadulni akart minden elöítélettöl, vissza akart térni a közvetlen megfigyeléshez, amelyet nem torzít semmilyen megszokás vagy konvenció.

Vermeer van Delft több vonatkozásban is közeli rokona volt Descartes-nak, elsösorban elkötelezetlen és magánykedvelö jellemében.

Élvezni akarta a finom megkülönböztetésének örömét, és érzékeny egyensúlyú képeken tárni fel a valóságot.

Az elsö festö, aki osztozott Descartes-nak abban az igényében, hogy az érzékleteket a józanész erejével kell megtisztítani, Pieter Saenredam volt, a templombelsök lelkiismeretes mestere.

Mindig megörizte a teljes életszerüség illúzióját.

A kikerülés, a rejtjelezés nagymestere.

Sajátossága: a fény iránti rajongása.

A civilizáció legjelesebb zászlóvivöi mind a fény megszállottjai voltak.

Az optikai lencsék feltalálása nagy ihletet adott a müvészeknek.

A lencséket Spinoza csiszolta a legtökéletesebbre, bár holland filozófus is volt ugyanakkor.

Vemeer véghetetlen találékonysággal érzékelteti képein a fény mozgását.

Nem egy képén azokat az eltúlzott arányokat látjuk, amelyek a fényképészetböl ismerösek.

Vermeer mestere volt a perspektívának is, amely tudomány az 1650-es években a kor matematikai szenvedélyével megerösödve éledt újjá.

A látvány szigorú tényszerüségeire építö festmények legremekebbjét nem a tudományos légkörrel átitatott Hollandiában, hanem IV.Fülöp spanyol király babonás és konvenció sújtotta udvarában festette: Velasquez - Las Meninas (Udvarhölgyek).

1670-ben a szellemi élet központja Hollandiából Angliába tevödött át. A változás 1660-nal kezdödött, amikor II. Károly a hollandiai Scheveningenböl (Seveningen) áthajózott Angliába, s véget vetett annak az elszigeteltségnek és puritanizmusnak, ami csaknem 15 éven át sújtotta Angliát.

Ez a kor a tudományos eszközök elsö nagy korszaka.

Ez a kor volt a tudományos eszközök elsö nagy korszaka.

Müvészet és tudomány nem vált még szét ekkor, s ezek az eszközök nemcsak szerszámok egy meghatározott cél elérésére, de jelképek is - annak a jelképei, hogy az ember elöbb-utóbb úrrá lesz környezetén, s megteremti az emberibb és ésszerübb társadalmat. És ilyenek is maradtak mind a 19. század végéig.

Wren épületei azt példázzák, hogy a matematika, a mérték, a megfigyelés nem ellensége az építészetnek, de még a muzsikának sem: ebben a korban élt és alkotott az egyik legnagyobb angol zeneszerzö, Henry Purcell.

A francia próza jó három évszázadon át volt az intellektus formálója, s ez a próza közvetítette az európai szellem gondolatait történelemröl, diplomáciáról, definícióról, kritikáról, emberi viszonylatokról - mindenröl, a metafizikát kivéve. A világos, konkrét német nyelv hiánya lett az európai civilizáció egyik legnagyobb tragédiája.

A racionális gondolkodás diadala végül is egy új barbárságot idézett elö: az ipari társadalom visszataszító zürzavarát.

És ez a társadalom és ez a rendetlenség ugyanazoknak a feltételeknek a következménye, amelyek lehetövé tették a hollandusoknak, hogy felépítsék szép városaikat, támogassák festömüvészeiket, s kinyomassák a filozófusok munkáit.