A nomádok élete, szokásai
A letelepedett népek és a
földmüvelo parasztok, városlakók egyaránt nagy ellenszenvet éreztek a
sztyeppék lakói iránt. Barbároknak tartják oket, mert nincs igazán lakhelyük és
szüntelenül kóborolnak a 323c24d sztyeppéken.
Bár a nomádokat nem egyféle állandó vándorlási vágy hajtja egyik helyrol a
másikra, hanem szükségbol teszik, hogy állatainak legelot és vizet találjanak.
Ugyanis a szteppéken a száraz évszak alatt a legelok hamar kiégnek. Mihelyt
beköszönt a száraz évszak a nomádok olyan vidékekre költöznek családaikkal és
állataikkal együtt, ahol kisebb a hoség és a források is elegendo vizet
biztosítanak számukra. Télen pedig éppen fordítva, a naposabb vidékre, a
folyók, mocsarak bozótos partjaira, vagy mély völgykatlanokba, erdok szélére
hozódik, hogy a hideg ellen védelmet és a legeltetésre egy kevés zöld
növényzetet biztosítson állatjai számára. A nomád pásztor nem ismeri a
takarmányozást és istállózást, állatai még a legnagyobb hidegben is kint
dideregnek a szabad ég alatt és abból él, amit a hó alól elo tud kaparni
magának. Csak az érzékenyebb fajtát telelteti át nyitott, fedetlen kerítés
mögött. A nomádnak egész életét a legelteto éllattenyésztéshez kellett
formálnia. Ha folyvást vándorol barmaival, nem lakhat szilárd, nehezen mozdítható
ko, fa, vagy más építményben. Olyan "házat" kellett magának
szerkesztenie, melyet mindenhová könnyen hordozhatott magával. Éppen ezért
szekereken, gyorsan szétszedheto sátrakban él. Valamint az is természetes, hogy
az állattenyésztésen kívül csak annyiban foglalkozik más egyéb dologgal is,
amennyire ezt ez az életmód megengedi. A földmüvelés pedig helyhez köti az
azzal foglalkozó embert. Ez az oka annak, hogy a kirgizek , türkmének, kalmükök
még manapság is csak egészen kis mértékben üznek földmuvelést és az is
idegen eredetü. Ugyanis a nomád nem rakhatja földjét a ló, vagy a teve
hátára, amikor új legelokre hajtja állatait. A vadász - halász népek is
foglalkoznak állattenyésztéssel és a földmüvelo paraszt sem mond le
nyájak, csordák, ménesek tartásáról. De a nomád számára az állattenyésztés a
létfenntartás és vagyonszerzés legelso, sot talán egyedüli forrása. Sorsa
annyira összefonódik állataival, hogy pusztulásuk egyet jelent anyagi
romlásával. Kíméli is a jószágot, amennyire csak tudja. Nem vágja le, mert ez
egyféle "toke" számára, melynek csak "kamataiból" szabad
élnie. Foleg tejen, tejkészítményen él, a húst inkkább vadászat, halászattal
szerzi meg.
A hunok ebben is nagyon hasonlítottak a mai lovas nomád népekhez.
A ló elviszi lovasát ismeretlen tájak felé. Lovon távoli országokat lehetett
leigázni és szolgaságban tartani. A hunok, avarok, türkök, mongolok, hatalmas
birodalmaikat lóháton élve, lovon harcolva alapították meg. Szemben a
földmuvelo népek állóharchoz szokott gyaloghadaival, a lovas nomádok
taktikájukat a gyorsaságra és mozgékonyságra alapították. Ők voltak az
elsök, akik felfedezték a gyorsaság nagy harcászati jelentoségét. A
helyhez kötött népek nehézkes paraszthadai felett óriási fölényt szereztek
azzal, hogy lovon vágtatva nagy biztonsággal és pontossággal tudtak elöre,
hátra, oldalt nyilazni. Ide - oda vágtattak az ellenséges arcvonal elött,
támadtak, majd hirtelen megfutamodást tettettek és csak akkor bocsátkoztak
küzdelembe, amikor már megbomlott az ellenség tömör arcvonala. Nem nehéz
falanxok megsemmisítö erejével, hanem csellel, nagyobb véráldozat nélkül
szerettek gyözni. Így harcoltak a hunok is. Íjuk a maga nemében egy
müremek. A csontlemezekkel kétoldalt megerösített íj többféle
anyagból készült, melyet természetes görbületével ellenkezö irányba
kellett felajzani.
De akárcsak a többi lovas nomád nép, ök sem elégedtek meg kizárólag az
íjjal és a nyillal. A közelharcban karddal és törrel, hajítódárdával
küzdöttek és vértet hordtak. Télen kisebb erdei vadak prémjébe öltöztek , nyáron
ruhájuk könnyebb anyagból, vászonból, selyemböl vagy gyapjúból készült,
melyet színes hímzések tarkítottak. A tunikaszerü, elölnyíló, térdig vagy
combközépig érö kabátot övvel kötötték össsze. Rendszerint
börböl varrott hosszú nadrágot hordtak, melynek szárát bokában
összehúzták és borsaruba bújtatták. Fejüket csúcsos elörehajló görbe süveg
fedte. Az Attila lakomáján résztvevö elokelö "szkíták"
kardkötöjét, saruszíját lovaik zabláját arany borította és különféle
drágakövek ékítették. A közrendü hunok azonban látszatra elhanyagoltak,
mocskosak voltak. A hunok nem tesznek különbséget otthoni és kimenö ruha
között. Amibe egyszer felöltöztek, azt addig nem vetették le és nem váltották,
míg ronggyá nem foszlott rajtuk. Ez jellemzo a tatárokra, illetve a ma élö
nomád népekre is.
A harc, zsákmányolás a nomád élethivatása. Hadjárat vagy más szükség esetén a
legnagyobb megpróbáltatásokat és nélkülözéseket is szó nélkül elviseli.
A lovas nomádoknál a had és nép teljesen azonos fogalmak.
A társadalom még nem oszlik meg foglalkozások szerint, még mindenki harcos
számba megy. Az elökeloek azonban nem maguk, hanem egész kísérettel
vonultak hadba. Kíséretük részben szolgáikból, részben olyan szabad
emberekböl szervezödött, akik hozzájuk szegödve udvarukban éltek
és ellátásban részesültek szolgálatuk fejében
