A napóleoni haborúk - fellendülés és valsag

A napóleoni háborúk - fellendülés és válság

A NAPÓLEONI HÁBORÚK ÉS MAGYARORSZÁG A magyar nemesség a rendi dualizmus visszaállítását követöen felsorakozott a Habsburg-dinasztia mögött, s megadta a kért adókat és újoncokat a forradalmi Franciaországgal, majd a Napóleonnal vívott háborúkhoz. Több mint háromszázezer magyarországi katona harcolt a kor világháborújában, és ezeknek közel fele elesett, illetve megsebesült a háborúban.

A francia császár hadai csak egyszer hatoltak be az ország területére (1809 636i89g ). Ekkor Napóleon kiáltványában a függetlenség ígéretével kívánta leválasztani Magyarországot a Habsburg Birodalomról. Kísérlete azonban kudarcot vallott, mert a magyar nemesség a forradalom megtestesítöjét és a nemzeteket elnyomó zsarnokot látta a császárban. A franciákkal szemben meghirdették a nemesi felkelést. A már elavult rendszerben toborzódott kiképzetlen csapatok Györnél vereséget szenvedtek a korszak legjobb hadseregétöl. A nemesség kiállása inkább politikai, mint katonai jelentöséggel bírt.

HÁBORÚS FELLENDÜLÉS ÉS VÁLSÁG A folyamatos háborúk (1792-1815) növelték a mezögazdasági cikkek iránti keresletet, s így az árakat is. A nemzetközi piacokon föként mezögazdasági kivitellel jelentkezö Magyarország értékesítési lehetöségei jelentösen javultak, nött a gabonából és a gyapjúból származó bevétel.

A növekvö árak és a gyengébb minöségü mezögazdasági termékek kereslete a nagybirtokok majorságai mellett a birtokos nemesség számára is értékesítési lehetöséget teremtett. A nemesség tömegesen alakította ki a majorságait, s bekapcsolódott az árutermelésbe. A Napóleon által elrendelt kontinentális zárlat pedig a levantei áruk átmenö forgalma révén a kereskedök jövedelmét növelte. A háborús konjunktúra Pestet a gabonakereskedelem központjává tette, s növekedett a nyersanyagok (pl. a vas) exportja is. A jórészt zsidó származású új magyarországi tökés réteg megerösödött a korszakban.

A hadiszállítások a kincstár számára óriási terhet jelentettek, melyet csak kölcsönökböl tudott fedezni. Az államadósság óriásira duzzadt, amit a kormány növekvö mértékü bankjegykibocsátással próbált orvosolni. Emiatt a bankjegyek értéke gyorsan csökkent (inflálódott). A kormányzat két alkalommal kénytelen volt leértékelni (devalválni) a papírpénzt az ezüstpénzhez képest (1811 és 1816). Aki papírpénzt halmozott fel, jelentös veszteséget szenvedett. A devalváció miatt elsösorban az élelmiszerek exportját lebonyolító terménykereskedök jártak rosszul.

A napóleoni háborúkat követöen a gazdasági fellendülésnek hirtelen vége szakadt. Az árak estek, az eladási lehetöségek beszükültek. Ugyanakkor a kereskedelem fejlödése és az örökös tartományok gyors iparosodása megteremtette a lehetöséget a további fejlödés számára.

Az árutermelésbe bekapcsolódó, s így polgárosodó nemesség nehéz helyzetbe került. Hogy fenntarthassa a konjunktúra idején megszerzett életszínvonalat, javítania kellett gazdálkodásán. Ezáltal e korábban minden reformtól elzárkózó réteg nyitottá vált az újítások iránt.

A HÁBORÚK TÁRSADALMI HATÁSAI Európában a lengyel után a magyar nemesség képviselte a legnagyobb arányt saját társadalmán belül: a körülbelül 10 milliós országban létszáma közel félmillió föt tett ki. A vékony fönemesi réteg hatalmas birtokokkal rendelkezett (10 000 hold felett), melyeken jórészt magas színvonalú majorságokat müködtetett. Ezek egy része mintagazdasággá alakult, ahol az országban elsöként vezettek be számos újítást (pl. istállózó állattartás, új állat- és növényfajták, vetésforgó). A magyar fönemesség jelentös számban a birodalmi arisztokrácia köreiböl házasodott, s jórészt nem is Magyarországon élt, vagy nem érintkezett az ország lakóival, s alig beszélt magyarul. A fönemesek zöme udvarhü politikát folytatott, s ök adták az ország legföbb méltóságait is. Kivételnek számított néhány felvilágosult fönemes felelösségvállalása: például Festetics György Keszthelyen mezögazdasági föiskolát alapított (Georgikon, 1797), Széchényi Ferenc pedig adományával létrehozta a Magyar Nemzeti Múzeumot (1802).

A jómódú birtokos nemesség (1000-10 000 hold) - új vonásként - bekapcsolódott a gazdasági életbe. A konjunktúra idején kúriákat, kisebb kastélyokat építettek, melyeket jó minöségü bútorokkal rendeztek be. Gyermekeiket taníttatták. XVIII. századi hagyományt követve e réteg irányította a vármegyét, és döntö szerepet játszott az országgyüléseken. Emiatt bírt jelentöséggel nyitottságuk a gazdasági, majd a politikai reformok iránt.

A jómódú birtokos nemesség életfelfogását és politikai álláspontját követte a nemesség tömege, melynek birtokai a néhány száz holdtól a saját maguk által megmüvelt jobbágytelekig terjedtek (bocskoros vagy hétszilvafás nemes) vagy birtoktalanok voltak (armális nemesek). A nagy számú bocskoros nemes részt vett a megyei közéletben, szavazataik eldönthették a vitás kérdéseket. Egy részük, mely a felemelkedést a tanulásban látta (ügyvédi, papi, katonatiszti, tanári pálya vagy mesterségek), a magyar értelmiség jelentös bázisát adta, s a reformok támogatójává vált. Ugyanakkor a nemesség elszegényedö, felemelkedni képtelen tömegeit - akiket csak a kiváltságaik különböztettek a jobbágyságtól - az alantas eszközöket (leitatás, megvesztegetés) alkalmazó kormánypolitika felhasználhatta a reformok híveivel szemben.

A XVIII. század során zajló építkezéseknek, a gazdaság és a népesség gyarapodásának eredményeként nött a városok jelentösége. A városlakók aránya a XVIII. század végére elérte a lakosság 8%-át (mezövárosokkal együtt 22%). Néhány város lélekszáma a többszörösére emelkedett. Különös jelentöséggel bírt hogy Buda, Pest és Óbuda százezer föt elérö népességével ismét az ország gazdasági központjává vált. A felvásárló kereskedelem révén megerösödött egy új kereskedöpolgárság. Az ipar ugyan jórészt még mindig céhes keretek között müködött, de nött a manufaktúrák száma. A városok gyarapodása nem hozta meg politikai súlyuk növekedését. Az országgyülésre ugyan minden szabad királyi város küldött képviselöket, de ezek csekély befolyással rendelkeztek. Az államapparátus bövülése, az oktatás és a gazdaság fejlödése jelentösen növelte az értelmiség létszámát. Nött a nem nemesi származású értelmiségiek (honoráciorok) aránya.

Az ország népességének kétharmadát kitevö jobbágyság életében a majorsági gazdálkodás térhódítása és a népességnövekedés jelentett alapvetö változást. A népességszám emelkedésével megindult a telkek aprózódása. Egyre kisebb lett az átlagos telekméret, mely a jobbágyság egyes csoportjainak elkülönülését eredményezte. A kevés jómódú, egésztelkes jobbágy már napszámosokkal, alkalmi munkásokkal is dolgoztathatott. A középparasztságot immár a féltelkesek alkották. Növekedett az 1/8 teleknél kisebb földdel rendelkezö jobbágyok, a zsellérek száma.  Azok a zsellérek, akik házzal, s az ehhez tartozó kisebb földdel rendelkeztek (házas zsellérek) bérmunkával kiegészítve még fenn tudták tartani magukat. Folyamatosan nött a házatlan zsellérek száma, akik csak napszámosként tudtak boldogulni. A népesség növekedésével a folyamat egyre inkább felgyorsult, növelve a falvakban a társadalmi feszültséget.