|  | ||||||||
|  | ||||||||
| | ||||||||
| | ||||||||
 |
kategória |  |
||||||||
|
|
||||||||||
 |
 |
|
|
|
|
|
||
|
|
A náci és a bolsevik ideológia
Szocializmus és kommunizmus
A szocializmus az 1830-as évek szellemi-politikai irányzata és mozgalma, ami a XX. századig egyet jelentett a kommunizmussal. A közösséget tekintette elsődlegesnek. Törekedett a h 424j98e átrányos helyzetű ipari munkásság felemelésére, az emberek egyenjogúságára, az általános békére, a javak és a tulajdon igazságos elosztására. Követelte a termelőeszközök köztulajdonba vételét. Ezeket osztályharc vagy radikális reformok útján akarta elérni.
Karl Marx (1818-1883) és Friedrich Engels (1820-1895) tudományos szocializmusa szerint a szocializmus akkor épülhet ki, ha a termelés gyökeresen átalakul, a világ egységessé válik és a termelőerők magasabb fokot érnek el. A XIX. század végéig erős szocialista-szociáldemokrata pártok alakultak (Internacionálé, munkásmozgalom). Majd az I. világháború és az 1917-es oroszországi forradalom után kezdték szétválasztani a szocializmust a kommunizmustól.
A kommunizmus volt az a kapitalizmust felváltó társadalmi rendszer, amelyet Karl Marx és Friedrich Engels dolgozott ki mint elméletet. Eszerint előbb átmenetként a proletárdiktatúra létrehozásával a szocializmus valósul meg, majd ennek magasabb fokaként a kommunizmus jön létre. A kommunizmusban osztály nélküli társadalom van, amelyben a termelési eszközök köztulajdonban vannak és megvalósul a teljes társadalmi egyenlőség. Mindenki a képességei és szükségletei szerint részesedik a javakból. A kommunizmus felépítésének programja először Szovjet-Oroszországban, az 1917-es forradalom után lett a hivatalos állampolitika része.
Az orosz fejlődés
A totalitárius állam kialakulásának egyik útja az orosz fejlődésen alapult. Az Orosz Birodalom a nemzetközi kihívások és a tudatos modernizációs politika ellenére még a századfordulón is fejletlen agrárország volt. A meginduló modernizáció és a tradicionális elemek együttes megléte sajátos "torlódott" társadalmi struktúrát alakított ki és óriási társadalmi feszültségeket eredményezett. Ez, és az I. világháború okozta megpróbáltatások végül a cári birodalom megdöntéséhez vezettek. Az egymást követő forradalmak és kormányválságok, majd a polgárháború után - a cári despotizmus hagyományait is felhasználva - a bolsevikok (az orosz kommunista párt tagjai) tudták konszolidálni hatalmukat. A jól szervezett, a hatalom megragadására koncentráló kommunista párt ugyanis alaposan kihasználta az 1917. februári forradalom utáni demokratikus államberendezkedést, ígéreteivel jelentős támogatókat szerzett a hadseregben, a munkásság, sőt a parasztság körében is. A polgári erők ezzel szemben sokkal megosztottabbak és gyengébbek voltak.
A "fölülről" megszervezett centralizált államot a központi hatalom terrorja és az álegyenlőségen alapuló intézmények működtették. A kommunista (bolsevik) párt egyeduralmán alapuló Sztálini diktatúra az 1920-as évek második felében épült ki. A hatalmi koncentráció az ún. demokratikus centralizmus (lényegében abszolút centralizmus) irányítási elvén nyugodott. Az irányító bolsevik párt több milliós taglétszámú szervezetté dagadt és leginkább egy hadsereghez hasonlított: parancs, engedelmesség és félelem jellemezte. A párton belül elkülönült az "élcsapat élcsapata", a gondosan kiválasztott hivatásos pártfunkcionáriusok csoportja.
A párt irányítása alatt állt a legfőbb erőszakszervezet, az államvédelmi apparátus és a GULAG-ok (kényszermunkatáborok) rendszere. A szovjet típusú rendszer lényegében egy olyan etatista berendezkedés volt, amelyben az állami erőszak, a megfélemlítés és a terror mellett bürokratikus pártirányítás érvényesült. Ezt az államberendezkedést kellett a II. világháború után a Szovjetunió érdekszférájába kerülő államoknak (köztük Magyarországnak is) átvennie, és Moszkva irányításával megvalósítania.
Etatizmus: az államnak, az intézményeinek és az általuk kifejlesztett bürokráciának a túlsúlya az állam és társadalom egyéb más, működő összetevőiben. Hatása a különböző társadalmi alrendszerekre bénító és korlátozó, mind a döntéshozatalt, mind a végrehajtást károsan befolyásolja.
Fasizmus és nácizmus
A fasizmus az 1930-1945 között csúcspontjukat elért agresszív nacionalista és totalitárius mozgalmak. Az eredeti fasiszta mozgalmat Mussolini alapította 1921 novemberében Olaszországban (Nemzeti Fasiszta Párt). Az 1930-as években Európa több államában alakultak ilyen mozgalmak, a legjelentősebb a német náci párt volt.
A fasizmus központi eszméje szerint egy kiválasztott nemzet felsőbbrendű a többinél (erős nacionalizmus), a társadalmat egy diktátor vezetésének kell alávetni. A fasizmus igyekszik a demokrácia minden intézményét megszüntetni, az ellenzék minden támaszát (szakszervezetek, mozgalmak, egyházak) elnyomni, és mozgósítani a társadalmat a kitűzött cél érdekében. Belpolitikájában szociális demagógia , külpolitikájában agresszió és militarizmus jellemzi.
A totalitárius állam Németországban
A fasizmus szélsőséges formája(!), a nácizmus Németországban alakult ki. 1933-ban Hitler jutott hatalomra, s vele együtt a fasizmus is. A két világháború között fasiszta rendszer volt hatalmon Japánban is. A II. világháború előtt és alatt a tengelyhatalmakkal szövetséges államokban (Szlovákia, Románia, Bulgária) is fasiszta típusú diktatúrák alakultak ki. Leghosszabb ideig Portugáliában (1974-ig) és Spanyolországban (1975-ig) működött fasiszta rendszer.
Az olasz fasizmus alapmintájához a fajelméletet, az antiszemitizmust és az ehhez kapcsolódó Lebensraum (élettér)-elméletet, és a szélsőséges rasszizmust is hozzáadja.
A nácizmus követői a nácik voltak, akik a demokratákat és a szocialistákat okolták az I. világháborús vereségért és elutasították a versailles-i békeszerződést. A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt az 1930-as évek elején a Weimari Köztársaság legnagyobb pártja lett, majd az 1932 novemberi választáson győzelmet aratott. 1933 után a hatalomra került párt totális diktatúrát épített ki.
A világgazdasági válság volt az a tényező, ami aktivizálta a német nemzetiszocialista mozgalmat, és így a Weimari alkotmányosság széthullásán Hitler fel tudta építeni a totális fasiszta diktatúrát. Kancellári kinevezése után (1933. január 30.) betiltotta a politikai pártokat, feloszlatta a szakszervezeteket, és - az olasz korporációk mintájára - megalakította a Német Munkafrontot. További intézkedései közé tartozott a kötelező munkaszolgálat bevezetése, illetve a kényszerkartellezés. Az 1933. március 24-én elfogadott felhatalmazási törvény pedig egyet jelentett a parlamenti és a helyi önkormányzati szervek teljes megszüntetésével, kiiktatásával. A tartományokat saját parlament és kormány helyett a Hitler által kinevezett helytartók irányították.
A felhatalmazási törvény szerint a kormány a parlament megkérdezése és jóváhagyása nélkül is hozhatott törvényeket. Sokatmondó a törvény hivatalos elnevezése: "törvény a nép és a birodalom megpróbáltatásainak legyőzésére".
Hindenburg elnök halála után (1934. augusztus) Hitler, mint a német nép vezére (Führer) a saját kezében egyesítette az államelnöki és a kormányfői (kancellári) hatalmat.
A fasiszta párt (Nemzetiszocialista Német Munkáspárt - NSDAP) közjogi intézménnyé emelkedett, az állam és a párt egybeolvadt. Nyílt jogegyenlőtlenség érvényesült, és az állam erőszakszervezetei (SA, SS, GESTAPO) minden törvényes ellenőrzés nélkül működtek. A rendszer politikai módszerei a fegyveres erőszak, illetve a szociális és politikai demagógia voltak. A diktatúra ideológiai hátterét pedig a fajelmélet és az antiszemitizmus képezte.
A nácizmusnak 4 alapeleme van. Bármelyik hiánya esetén nem náci ideológiáról beszélünk.
I. Fajelmélet
Nem Hitler "találmánya", Angliában jelent meg először. Felsőbbségi tudat, mely szerint Angliának kell viselni a fehér ember terhét, azaz Anglia feladata a gyarmati területek kezelése; ezt felsőbbrendű pozícióból teszi. A fehér ember küldetése, hogy civilizálja a vadakat.
Részben Gobineau (1830-as évek) nevéhez kapcsolható: a fehér civilizáció fejlettebb, felsőbbrendű;
A XIX. század közepén jelentkezik a fajelmélet.: Darwin: harc folyik az életért, a párért, a genetikai anyag örökítéséért, és ebben a harcban az erősebb győz; aki jobban teljesít, az jobb genetikai állománnyal rendelkezik. Ennek a felfogásnak a társadalmi átvétele a szociál-darwinizmus.
A fajelmélet megfogalmazása 1890-es évekre tehető: David Chamberlaint (félig német) tekinthető a német fajelmélet forrásának. Ő már biológiai értelemben vett fajokról beszél, alacsonyabb és felsőbbrendű emberekről, értékhierarchia van szerinte a rasszok között (ehhez még nem társul az antiszemitizmus).
Nietsche szerint az emberek együttélését isteni parancsolatok szabályozták. Kétségbe esve jelenti ki, hogy "Az Isten halott.", azaz nincs már szabályozó elem az ember felett, így az embernek saját soraiból kell embereket kiválasztani, az erkölcsi szabályok felállításához. Olyanokat, akik képesek erkölcsi döntést hozni autonóm módon (űbermensch).
Ezeket az elemeket használta fel később Hitler.
1923-ban Hitlert a sikertelen puccskísérlete után 3 év börtönbüntetésre ítélték. Büntetésének letöltése alatt írta meg a Mein Kampf (Harcom) című könyvét.
A hitleri fajelmélet szerint az emberiség 3 csoportra osztható
Árják
o A legkiválóbbak; ők a felsőbbrendű faj; németek, angolok, skandinávok, svédek
o Az a dolguk, hogy uralkodjanak.
o Meg kell őrizni a vértisztaságot
Segédnépek
o Franciák, spanyolok, olaszok, portugálok, románok, magyarok (mediterrán népek)
o Ki kell szolgálniuk az uralkodó fajt (fizikai munkával)
o Gondoskodni kell, hogy ne szaporodjanak, és ne tanuljanak túl sokat (csak írni-olvasni és számolni).
Kiirtandók csoportja
o Zsidók, szláv népek, színes fajok.
II. Élettér elmélet
Mindehhez kapcsolódik még a Hitler által a Mein Kampfban megfogalmazott élettér elmélet, a lebensraum:
külső élettér: a német népnek területekre van szüksége
belső élettér: az országon belül néhány faj foglalja a helyet az árják elől
III. Szociális demagógia (ez más diktatórikus rendszerekben is megjelenik)
Minden választási rétegnek azt kell mondani, amit hallani akar, a szavazatmaximálás érdekében.
IV. Őspogányság - jellemzője a kereszténységtől való elfordulás, szembefordulás. (horogkereszt, swastika; az indiai árja vallásban a napisten jelképe; a felső ágát balról jobbra fordították).
A náci propaganda
A propagandaminiszter, Joseph Paul Goebbels képes volt manipulálni és meggyőzni az embereket. Rájött arra, hogy minél többet kell beszélni egy adott dologról, sokszor kell elmondani ugyan azt, így nem kellenek ész érvek; nem az észre, hanem az érzelmekre kell hatni. Ehhez karizmatikus vezetők kellenek.
Jelentéktelen újságíróból küzdötte fel magát a náci vezetők közé. 1924-tõl párttag, 1926-tól Berlin pártvezetője. 1928-tól képviselő, 1933-tól propagandaminiszter. Minden eszközt bevetett a náci ideológia népszerűsítése érdekében. Ellenőrzése alatt tartotta a sajtót, a rádiót, a színházakat és a filmgyártást. A háború kezdeti időszakában a német csapatok dicsőségét zengte sajtója, a sztálingrádi vereség után pedig erős kontroll alatt tartott, manipulált tudósításokban számolt be a részsikerekről, a "frontok kiegyenesítéséről".
A totális állam általános jellemzői
A totális államok működésének alapja, hogy felszámolnak minden köteléket az állam és az állampolgárok csoportosulásai között. A totális államban az állam monopóliuma érvényesül a társadalom minden alrendszere: a gazdaság, a kultúra, a tudomány, a politika stb. fölött.
A totális állam a modern kor szülötte, hisz feltételezi a civil társadalom létét és szorosan kapcsolódik a modern kor kulturális, ideológiai vonulataihoz. Ugyanabból a háttérből,a társadalom egy bizonyos fejlettségi szintjéből táplálkozik, mint a tömegtársadalmak demokratikus politikai rendszerei. Lényegi különbségekkel persze, de mindkettőben fontos szerepet játszanak a tömegérzelmek és a manipuláció, mint a tömeg irányításának eszközei.
A fasiszta és a kommunista államok kialakulásának alapja egyfajta modernizációs válság. A lemaradás olyan egzisztenciális félelmet, agresszivitást vált ki, amelyben aktivizálódnak a totális ideológiák. A lemaradástól való félelemből származó agresszív indulatok bűnbakot keresnek, és minden bajok forrását végül különféle faji, vallási tradíciókra, illetve az azokat megjelenítő csoportokra vezetik vissza. Mindkét rendszerre jellemző, hogy a zsarnoki hatalmat egy párt (NSDAP, kommunista párt) gyakorolja. A pártok a távoli jövőben elérhetőnek tűnő, ám valójában egyáltalán nem megvalósítható célokat tűznek ki (pl. világuralom, a teljes egyenlőségen alapuló kommunista társadalom), s e célok legitimálják hatalmukat és az egyre növekvő centralizációt.
A két rendszernél azonban - a végeredményben megmutatkozó hasonlóság ellenére - lényeges eltérések is megállapíthatók, hiszen a kommunista hatalomfelfogás a francia jakobinizmus elvére támaszkodik, és népek, fajok kiirtását programszerűen nem tűzi ki.
A totális rendszerek alapja tehát egy ideális, távoli cél, és az ennek elérését megakadályozó, bűnbaknak kikiáltott társadalmi csoport megkeresése. A manipulált tömeg elfogadja a bűnbaknak kikiáltott csoport megbüntetését, és ezáltal mintegy cinkosává válik a hatalomnak. Mivel a válságra nem nyújt megoldást e rendszer, mindig újabb és újabb áldozatra, bűnbakra van szüksége, s így az erőszak és a terror állandósul. Az egyén rákényszerül arra, hogy - önvédelme érdekében - versengjen a hatalmon lévők kegyeiért, és erkölcsi tartását feladva behódoljon. A totális állam tehát képes közreműködésre bírni saját áldozatát.
A nyílt politikai terror és a jogbiztonság hiánya mellett a totális állam a gazdasági életre is kiterjed. A javak egyre nagyobb méretű újraelosztása, a piac, a magántulajdon korlátozása (esetenként megszüntetése) pedig egyre csökkenti az állampolgárok egzisztenciális biztonságát. A piac megszűnése révén a gazdaság elveszíti alkalmazkodóképességét, és a válság egyre súlyosabbá válik. A gazdasági zavarok kiküszöbölésére tovább nő az irányító apparátus létszáma. A totális állam azonban képtelen megújítani önmagát, mivel a rendszer felülről szerveződik meg, és a társadalomban eluralkodó félelem révén megszűnnek a társadalmi visszacsatolás információs csatornái. A vezetőknek nem lesznek valós információi a társadalomról és a gazdaságról, így képtelenek jó döntéseket hozni.
A totalitárius államok, mivel nem nyújtanak fejlődési alternatívát, bukásra vannak ítélve.
A fasiszta ideológia főbb jellemzői: a vezérelv (egy rendkívüli képességekkel rendelkező vezér erős uralmának érvényesítése); a szélsőséges nacionalizmus (amely a nemzeti közösséget gyakran faji közösségként értelmezi, s jogosnak tartja a más népek rovására történő terjeszkedést); a szociális igazságosság hirdetése a kisemberek érdekében (ez a kistulajdon megerősítését jelenti).
A marxista-kommunista ideológia főbb jellemzői: a széles néprétegek jóléte csak a magántulajdon felszámolásával, a termelőeszközök köztulajdonba vételével érhető el; az új társadalom kialakításának első lépése, hogy a munkásosztály szervezett pártja megszerzi és diktatórikusan gyakorolja az államhatalmat, mindaddig, amíg meg nem teremtik a kommunista társadalmat
Találat: 3491
