A magyar nép eredete és vandorlasa, a kalandozasok, és az allamalapítas. tételcím: A feudalis magyar allam megalapítasa, szent istvan allamalapítasi tevékenysége.

A magyar nép eredete és vándorlása, a kalandozások, és az államalapítás.

tételcím: A feudális magyar állam megalapítása, szent istván államalapítási tevékenysége.

István születésének pontos időpontját nem tudjuk, Kb. a 970-es évek végére

tehetjük. a legenda szerint esztergomban született, az biztos, hogy születése

után rögtön megkeresztelték. Géza fejedelem 14-15 éves korában nevezte ki 656c22g

utódjául, és a bajor hercegnő Gizella kezét kérte meg fia számára. a

házassággal a két nép közötti területi ellentéteket is rendezték. 977-ben

géza halálával istván első dolga az volt, hogy fejedelemmé neveztesse ki

magát. Ezek után Koppánnyal kellett leszámolnia, aki fellázadt ellene, hiszen

ő magát tartotta a jogos örökösnek. Megtámadta veszprém várát, István

seregeinek közelettére azonban felhagyott az ostrommal, és valahol veszprém

és várpalota között összecsapott a két sereg. István győzött, koppány a

csatában meghalt. Testét felnégyelték, és Veszprém, Esztergom, Gyűr, és

Erdélyi várra tüzték a testrészeket. A felnégyelést István Annya Sarolta

szorgalmazta, de maga István is támogadta, hiszen hatalmának

megszilárdításához szüksége volt erre az ítéletre.

A koronázás:

Koppány legyőzése után istván kihasználva a külpolitika kedvezű alakulását,

koronát kért és kapott II. Szilveszter pápától. István felismerte, itt az

idő, az egységes és független magyar állam létrehozására. A koronázás

időpontja bizonytalan. Vagy 1000 December 25-én, vagy 1001 Január 1-én

koronázták meg. A korona nem csak világi de egyházi hatalmat is adott

Istvánnak, (teljes apostoli hatalom). Így egyházi ügyekben is dönthetett.

Koronázása után az egység teljes megteremtése érdekében még két ellenálló

főurral kellett leszámolnia. Az egyik az erdélyi Gyula volt, a másik Ajtony

volt, aki a Maros és az Al-Duna vidékét uralta. A két főur nem fogott össze

egymással, nem fordultak szembe fegyveresen Istvánnal, de önálló

poltitizálást folytattak, amit I. István természetesen nem engedhetett meg.

1003-ban személyesen vezette hadait Gyula ellen, aki harc nélkül megadta

magát. Ajtony Görög-keleti vallású volt, a bizányci császár segítségében

bízva nem volt hajlandó behódolni istvánnak. Az ellene vezetett hadjáratot

1008-ra teszik. A királyi sereget Csanád vezette. Ajtony a csatában meghalt.

Az államalapítás:

Egyházszervezés:

I. István rögtön megkoronázása után hozzálátott az egyházszervezet

megszervezéséhez. Ebben Aztrik segítette, akik korábban kalocsai püspök

volt, majd Esztergom második érseke lett. Az első esztergomi érsek Radla

volt. Az érsek volt az ország első főpapja (prímása). Előjogai közül talán a

királykoronázási joga volt a legfontosabb. István 10 egyházmegyét hozott

létre, a püspökségek a következők voltak: veszprémi, győri, pécsi, váci, egri,

csanádi, bihari, erdélyi. I. István az egyházmegyék fenntartásáról is

gondoskodott. Bevezette a tized fizetését, valamint hatalmas földbirtokok

adományozásával alapozta meg az egyház gazdasági hátterét. Törvények

szabályozták a templomba járást is, Megindultak a templomépítések. A

templomok felszerelését a király biztosította, a püspökök feladata csak a

szent könyvek biztosítása volt. A kolostorok száma is emelkedett. pannonhalmi,

pécsváradi és zalavári apátságok. Ebben az időben a bencés irányzat volt a

legelterjettebb, de a keleti szerzetesek sem voltak idegenek. Ezt

bizonyítja a veszprémvölgyi kolostor, amelyet István görög apácák részére

alapított. Az adományozás Imre herceg menyasszonyának volt köszönhető, aki

bizánci hercegnőként került veszprémbe.

A királyi vármegyerendszer kiépítése:

Az államszervezet kiépítéséhez olyan központokra volt szükség, amelyek

biztosították   a király hatalmát ország szerte. Magyarországon ezt a

funkciót a várak látták el, amelyek még a 11-dik században is földvárak

voltak, fábol ácsolt palánkokkal, és fööldsáncokkal megerősítve. A megyék

határait a várak, egyházmegyék és törzsi területek határozták meg. A várak

keletkezésére vonatkozólag elmondatjuk, hogy egy részük szláv várak vagy

törzsfői szállások formájában maradt fenn, de többségüket Géza és István

építette. Miden várhoz tartozott vábirtok, és megfelelő számú szolganép. A

várbirtok álltalában a várhoz közeli földekből tevődött össze, de volt olyan

eset is, amikor a várhoz távolabbi földek is tartoztak. A lényeg az, hogy nem

összfüggő földekről volt szó, hanem szétszortan elhelyezkedő földek alkották

a várbirtokot. A várak élén a várispánok álltak, nekik voltak alárendelve a

várjobbágyok, akik a várkatonaság tisztjeit is adták. A várjobbágyok adták.

Feladatuk volt a vár védelme, és a várhoz tartozó nép igazgatása. De a

hadsereg nagy részét is ők adták. Közülük kerültek ki a vezető

tisztségviselők (százados, hadnagy, várnagy). A várhoz tartozóm várnépek

tagjai jogilag szabadok voltak, d örökösen a vár szolgálatához voltak kötve.

A A várnépeket századokba szervezték száz háztartás volt egy egység. Egy

részüknek katonáskodni kellett, de a többségnek pénz és terményadóval kellett

"fenntartani" a várat. A várispánságok száma nagyobb volt mint a vármegyék

száma, ami azt jelenti, hogy nem minden vár jelentett egyben megyeközpontot

is. A várispánságokra épült rá a vármegyerendszer. A vármegyéknek elsősorban

közigazgatási és nem katonai feladatuk volt. A vármegye szemben a

várispánsággal kezdettől fogva összefüggő terület volt, amely terület határán

túl egy másik vármegye "hatásköre" következett. Ezen a területen belül nem

csak várnépek éltek, akár egyházi és világi birtokosok, birtokok is lehettek.

A vármegye élén a megyésispán állt, Az adott területen ő volt a legfőbb bíró,

az adót ő szedte. A jövedelem kétharmadát a kincstár kapta, a maradék a

megyésispánnál maradt. Ha egy vár egyben megyeközpont volt, a várispán és a

megyésispán ugyanaz a személy volt. István idejében Kb. 30-45 lehetett a

vármegyék száma. A megyésispáni tisztséget a király álltalában kíséretének

taagjai közt osztotta szét, később a megyésispánról nevezték el a várat. A

vármegye jövedelmét növelték a különböző vámok (vásárvám, útvám, hídvám stb).

A templom a vár mellett állt, lehetőleg szintén egy magaaslaton. Noha nem

volt a várban, a várispán oltalma alatt állt. A vár alján helyezkedett el a

vásártér, ahol a hét meghatározott napján vásárt tartottak. (először vasárnap,

majd az egyház kívánságára szombaton). Később több napon is tartottak

vásárokat, ez aazért volt fontos, hogy a kereskedők végigjárhasság a

különböző helyeken különböző időben tartott vásárokat.

Az udvari szervezet:

Az udvari szervezet feladata a királyi "udvar" ellátása volt, az egész

országot behálózta, és független volt a vármegyeszervezettől. Egy vármegyéhez

több udvarház is tartozhatott, amelyeket szintén elláttak szolgálónéppel.

Ezek az emberek az udvarház "tartozékai" voltak, és az adott vármegye dolgozó

népességének mintegy egyharmadát tették ki. Minden udvarházhoz tartozott

egy-két kápolna, ahol a káplánok tevékenykedtek. Vezetőjük álltalában az

esztergomi érsek volt, szervezetükből alakult ki a királyi kápolna intézménye.

Ez az intézmény nem csak egyházi feladaatokat látott el, tagjai jegyzői

munkát is végeztek. A királyi udvarházakon kívül voltak királynéi és hercegi

udvarházak is. Az első királyi székhely Esztergom volt, majd István áttette

székhelyét Székesfehérvárra, ahol is felépítette a székesfehérvár bazilikát.

Ez az épület volt a kor magyarországának legnagyobb épülete. Később

Fehérváron tartották a szokásos éves törvénykezési napot, amikor is mindenki

a király elé járulhatott sérelmével.

A gazdaság és a társaadalom átszervezése:

A földtulajdon kialakulása:

A korábbi vándorló életmód miatt a gazdagoknak az állatok birtoklása volt

a fontos, ezen Istvánnak változtatnia kellett, a változtatás sikerét mi sem

bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az ő birtokrendszere lett az alapja

az árpád-ház kori magyarország birtokrendszerének. A korábbi nagycsaládi

birtokok heloyett magánbirtokokat (uradalmakat) hozott létre, amely birtokok

örökölhetőek voltak akár oldalágon is, sőt az egyházra is át lehetett őket

ruházni. A későbbi birtokadományozásoknál már csak egy meghatározott ágon

lehetett örököltetni a birtokot, ha ez nem volt lehetséges a birtok

viszaszállt a királyra. A birtokoknak alapvetően három fajtája volt. Az

egyházi birtok, kezdettől fogva írásba foglalták, nagyságát, később

határait is. A világi birtok: A királyhoz hű nemzetségek megtarthatták

földjeik jelentős részét. Határait nem foglalták írásba, tanuk tanusították

tulajdona jogosságát. A királyi birtokok ebben az időben messze meghaladták

az egyházi és világi birtokok össznagyságát, sőt birtokai voltak a

királynének és a hercegeknek is, ezzel az árpádház magánvagyona gyarapodott.

István törvényei:

I.István két törvénykönyvet alkotott, törvényeit azonban nem egyedül,

hanem a királyi tanács bevonásával alkotta. (magyarország püspökei, főurai

bevonásával). Magát a törvény szövegét az udvari káplán foglalta írásba. A

törvénykönyvek nem tartalmazták istván öszes rendelkezéseit.

Az első törvénykönyv 35 cikkejből áll és csak a szabadokra vonatkozik.

A könyvben a következő csoportokat figyelhetjük meg:

- Az egyház és a papság helyzetére vonatkozó álltalános rendelkezések,

- Az új birtokrend biztosítása,

- A keresztény vallásgyakorlás biztosítása,

- Az erőszakos cselekmények megakadályozása,

- Az esküszegés büntetése,

- A földesúr jogának biztosítása népei felett,

- Az özvegyek és árvák jogainak védelme,

- A boszorkányok és varázslók büntetése.

A második törvénykönyv 20 cikkejű. Az korábbi törvénykönyv törvényeit pon-

tosítja, vagy módosítja.

A bíráskodásban kétféle elv érvényesült. Az egyik a függőség elve volt,

ami azt jelentette, hogy az előkelő ítélkezhetett alatvalói felett.

Eszerint a király ítélkezett egyházibirtok ügyekben, vagy a legnagyobb

méltóságok ügyeiben is. A másik elv a területi elv volt, ahol is az ispán

és a megyék bírái a saját területükön élők felett bíráskodtak.