A köztársaság válsága Rómában, megoldási kísérletek

- Gazdasági-, társadalmi változások

- Földkérdés (Tiberius és Gaius Gracchus reformkísérletei (i.e. 133-122)

- Hadseregreform (Marius színrelépése)

- Szervezeti válság

- Jogállás kérdése

- Pénzügyi kérdés

- Rabszolgakérdés

- Julius Ceasar (az első triumviratus és Caesar egyeduralma)

- Augustus intézkedései

A római hódítások eredményeként a világbirodalommá vált egykori városállam gazdasága mind formai, mind tartalmi tekintetben megváltozott. A kisüzemek jelentős része tönkrement, így a tönkrement mezőgazdasági kisüzem kárvallottjai nincstelenekké váltak, s mint bérmunkások az olcsó rabszolga-munkaerővel szemben drágának bizonyultak. Torzult a társadalom szerkezete. A patrícius-plebejus szembenállás már nem létezett,  az egykori uralkodó osztály nagy része és a felemelkedett plebejuso 353f54d k kisebbik része együtt alkották a nobilitas rétegét. De a nobilitas két csoportra bomlott, az optimatákra és a lovagokra, akik mint gazdag kereskedőkből felemelkedő plebejusok, a közjogi normák szerint hivatalt nem viselhettek, azonban gazdasági erejükből adódóan egyre inkább igényelték, hogy szavuk lehessen a politikai életben. Auktoritásukat tovább növelte, hogy adóbérlőként az adó beszedéséről is ők gondoskodtak. A változások legjelentősebb kárvallottjai a parasztok voltak, akik a fejlett nagyüzemekkel képtelenek voltak felvenni a versenyt.

A gazdaság és társadalom torzulása a köztársaság válsághelyzetét alapozta meg, s mielőbbi reformokat sürgetett. A köztársaság válsága az alábbi pontokban érhető tetten: földkérdés, hadseregkérdés, szervezeti válság, jogállás kérdése, pénzügyi kérdés, rabszolgakérdés.

Az uralkodó osztály jószándékú, hosszútávon gondolkozó politikusai gyors reformokat sürgettek. Elsősorban a föld- és parasztkérdés megoldására törekedtek. Tiberius Gracchus (Kr.e. 133) néptribunus elfogadhatatlannak tartotta az egyre nagyobb teret hódító mezőgazdasági nagyüzem (latifundium) "pusztítását". Tiberius elsődleges célja a nincstelen parasztok földhöz juttatása volt, mint néptribunus követelte a Leges Liciniae Sextiae (i. e. 367) felújítását, amely azonban az uralkodó osztály érdekeit súlyosan sértette. A reformtörvény életbe lépett, de amikor Tiberius ismét néptribunusnak jelöltette magát - a szenátorok egy csoportjának közreműködésével -, megölték. Gaius Gracchus (Kr. e. 123-122), Tiberius testvére a földreformot a provinciákra is ki akarta terjeszteni. Karthagó - véleménye szerint - alkalmas volt arra, hogy területét felosszák a nincstelenek között. A lovagok természetesen a reformkövetelések mellé álltak, s ez lehetőséget biztosított egy senatus elleni osztályszövetség létrehozására (amely ekkor még törékenynek bizonyult). További tervei között szerepelt a proletariátusnak olcsó gabona juttatása, a lovagok bevonása az igazságszolgáltatásba, a polgárjog kiterjesztése a szövetségesekre is. A senatus válaszként Gracchus támogatóit a haza ellenségének nyilvánította, aki ezután öngyilkos lett. A Gracchusok reformsorozatának eredménye, hogy 60000 proletár földhöz jutott, s jelentős mértékben gyarapodott a lovagok hatalma is. Azonban ez nem jelentett végleges megoldást, hiszen a szenátori rend nyomásának köszönhetően a fejlődés iránya továbbra is a nagyüzem erősödése maradt. Így tovább folytatódott a harc a Gracchusok követői ("néppártiak" - populares) és a szenátori rend között.

Közvetlenül a földkérdés veti fel a hadsereg válságának kérdését. Az a paraszt ugyanis, aki elveszítette földjét, kvázi "elvesztette" hadkötelességét is, holott a birodalmi kiterjedést nyert köztársaságnak egyre több katonára lett volna szüksége. A római hadsereget sorozatos kudarcok érték, Jugurtha numídiai király elleni harcban a senatus már-már vesztes béke megkötésére kényszerült. Ekkor tűnt fel a néppárthoz tartozó politikus és hadvezér Caius Marius, aki a hadseregben végrehajtott reformjai révén sikerrel fejezte be az afrikai háborút (Kr.e. 105.  Marius nincstelen proletárokkal töltötte fel a hadsereget, akik a szolgálat fejében zsoldot kaptak, majd 16 éves szolgálati idejük letelte után, mint kiszolgált katonák (veteranus) földadományt kaptak. Ezen hadseregreform létrehozta az állandó, jól képzett hadsereget, megjelent a zsoldoshadsereg és a hadseregre támaszkodó vezér (érdekközösség) a politikai életben is.

A közigazgatás területén jelentkező anomália abból eredt, hogy a már birodalmi kiterjedést nyert impérium köztársasági szervekkel bírt. Ez az államigazgatás területén számos ellentmondást eredményezett. A végrehajtó és igazságszolgáltató hatalmat még mindig az egymást évente váltó consulok, illetve praetorok gyakorolták egy erősen központosított birodalmi közigazgatás helyett, amely azt jelentette, hogy a politikai irányelvek tulajdonképpen évente váltották egymást. Nem véletlen, hogy Mariusnak 5 évig folyamatosan kellett betöltenie a consuli tisztséget tervei megvalósításához.

Marius sikerei egyértelműen a néppárt erősödését hozták, s ezt kihasználva politikusai további reformkövetelésekkel jelentek meg a politikai életben. Felismerték, hogy a szövetségesek vállára helyezett kötelezettségek terhe és a római jog értelmében vett jogképességük egymással aránytalan, s az ebből adódó feszültségpont a "köztársaság" érdekében mielőbb feloldandó. Livius Drusus néptribunus - gracchusi gyökerekhez nyúlva - felújította a földosztást, és ajánlatott tett a szövetségesek egyenjogúsítására (Lex Iulia Kr.e. 91). A szenátori párt Livius Drusus likvidálásával reagált, ami viszont a szövetségesek háborújának (Kr.e. 91-88) kitöréséhez vezetett, melynek során a szövetségesek elszakadtak Rómától, és külön, önálló államot alapítottak. A szenátori párt engedni volt kénytelen, a Lex Iulia hatályba lépett, melynek értelmében Itália minden szabad polgára római polgárjogot kapott. (A birodalom összes szabad lakosára Caracalla terjeszti ki a római jogot Kr. sz. 212-ben - Constitutio Antoniniana.)

Az Imperium Romanumon belül további feszültségpontot jelentett az adóztatás, az egységes pénz hiánya, mely akadályozta az egyes városok és provinciák közötti kereskedelmi tranzakciók zavartalan lebonyolítását.

Róma a Kr.e. III-I. sz. során elért hódításainak köszönhetően biztosította az olajozott rabszolga-utánpótlást. A telített piac az árak csökkenését hozta, melynek közvetlen következménye volt a rabszolgákkal szembeni embertelen bánásmód. A rabszolga felkelések közül a legjelentősebb Kr. e. 74-ben robbant ki a capuai gladiátoriskolában Spartacus vezetésével. A senatus a már sikeres 100000 fős rabszolgasereg leverését Crassussal (Sulla párthíve) oldotta meg Kr.e. 71-ben, azonban ez még nem jelenthette a kérdés végleges megoldását. A szenátorok átértékelt politikájának és a rabszolgaszerző háborúk megcsappanásának köszönhetően a rabszolgatartás feltételei átalakultak: a rabszolgák összegyűjtött pénzen megválthatták magukat (libetinusok), a rabszolgautánpótlást birtokon belül próbálták megoldani, idővel megjelent a colonusok rétege.

Bár a Kr.e. I. század végére a néppárt jelentős eredményekkel büszkélkedhetett, a szenátori párt a "köztársaság érdekében" harcba szállt a gracchussionistákkal. A polgárháborúk idején a szenátori párt Lucius Cornelius Sullát korlátlan diktátori hatalommal (Kr.e. 82-79) ruházta fel, célja a néppárti politikusok fizikai megsemmisítése volt. Proscriptiós listájával több ezer politikust állított félre. A proscribáltak földjeit katonái között osztotta szét (veterántelepítési akció), a népgyűlés törvényhozói jogát korlátozta, a néptribunusoktól megvonta vétó- és törvényindítványozó jogukat, a lovagoktól elvette a bíráskodás jogát, míg a senatus létszámát 300-ról 600-ra emelte.

Az egyre kaotikusabb helyzetben a köztársaság válsága a császárság (principatus) kialakulásához vezetett. Caesarnak ugyan vesztét okozta, hogy nyíltan felszámolta a köztársasági intézményeket, ugyanezért utódát Octavianust már a "divinus",  "isteni" jelzővel ajándékozta meg a szenátus.

Évszámok:

az elsõ szicíliai rabszolgafelkelés (Eunus)

Asia provincia megszervezése

a Gracchusok reformmozgalma

Tiberius Gracchus földreformja Rómában

Tiberius Gracchust és híveit megölik Rómában

Gaius Gracchus földreformja

Numídia elleni háború Marius vezetésével

II. század vége                   Marius Hadseregreformja

a második rabszolgafelkelés Szicíliában

Livius Drusus felújította a földosztást Rómában

Róma háborúja az itáliai szövetségesekkel

a római polgárjog kiterjesztése egész Itáliára

a néppárt és az optimaták harcai Rómában

Rómában leég a Capitolium

Sulla diktátori hatalma Rómában

Sulla halála

a Spartacus-féle rabszolgafelkelés Rómában

Crassus és Pompeius consulsága Rómában

Pompeius fölszámolja a Földközi-tengeri kalózok hatalmát

a római uralom kezdete Szíriában és Júdeában

az I. triumvirátus (Pompeius, Crassus és Caesar)

Személyek:

Agrippa (Vipsanius Marcus): Octavianus hadvezére, az actiumi csata gyõztese

Brutus: senatuspárti összeesküvõ Caesarral szemben

Caius Gracchus: ld. Gaius Gracchus

Cato: konzervatív politikus, mezõgazdasági szakíró

Crassus: az I. triumvirátus tagja, Spartacus vezette rabszolgafelkelés leverõje

Eunus: a Kr. e. 137-es rabszolgafelkelés vezetõje

Gaius Gracchus: földreformot kezdeményezõ néptribunus (Kr. e. 123-121)

Jugurtha: numídiai király, Marius ellenfele

Julius Caesar: néppárti politikus, az I. triumvirátus tagja, diktátor (Kr. e. 48-44)

Licinius: Kr. e. 367-es földtörvényérõl nevezetes néptribunus

Livius Drusus: néptribunus, Kr. e. 91-ben vetette fel a polgárjog kiterjesztésének kérdését

Marius: néppárti politikus és hadvezér, a Jugurtha elleni háború gyõztese

VI. Mithridatész: pontusi király, egy Róma-ellenes felkelés vezetõje (Sulla gyõzte le)

Spartacus: a Kr. e. 74-71-ig tartó rabszolgafelkelés vezetõje

Sulla: senatuspárti politikus, diktátor (Kr. e. 83-79)

Fogalmak

Adóbérlő: a lovagrend tagjai közül kikerülő azon személyek, akik a megbecsült adót egy összegben befizetik, majd gondoskodnak az adó behajtásáról (az egyéni haszon reményében)

Clementia: kegyesség, Caesar megbocsát politikai ellenfeleinek

Colonus: személyében szabad, de a földbirtokosnak különféle szolgáltatásokkal tartozó földbérlő

Gladiátor: a circusi játékokon felléptetett rabszolga

Iugerum: földmértékegység, kb. ź ha; 500 iugerum kb. 230 holdnak felel meg

Klasszikus rabszolgaság: sem jogokkal, sem tulajdonnal nem rendelkezők csoportja; az állam gazdasági teljesítményében meghatározó szerepet tölt be

Latifundium: nagybirtok, rabszolgamunkán alapuló mezőgazdasági nagyüzem

Leges Liciniae Sextiae: Licinius és Sextius néptribunusok által javasolt földtörvény a plebejusok érdekében (Kr.e. 367), 500 jugerumban korlátozta a közföld használatát

Libertinus: felszabadított rabszolga, politikai jogokkal csak a fia rendelkezhetett

Lovagrend: meggazdagodott, de a politikai hatalomból kirekesztett réteg a timokratikus köztársaság korában

Magistratus: állami tisztség és annak viselője

Néppárt (populares): a Gracchusok populáris politikáját folytató csoport a köztársaság válsága idején

Nobilitas: a timokratikus köztársaság korában a hatalmat vagyona alapján gyakorló osztály

Optimaták: a konzervatív szenátori családok és a lovagok érdekeit képviselő politikai csoportosulás a késő köztársaság korában

Pater familias: családfő, a római család teljhatalmú vezetője

Patrícius: a politikai jogokkal ( és az ager publicussal ) kizárólagosan rendelkező nemzetségi arisztokrácia tagjai

Plebejus: a köznép tagjai, személyükben szabadok voltak, de jogokkal nem rendelkeztek, viselték a közterheket

Plebs: köznép, politikai jogokkal nem rendelkező réteg

Polgárháború: politikai nézetek fegyveres összeütközése (két, vagy több csoport, párt, szövetség stb. között)

Princeps: az első polgár, a szenátus elnöke ( császári cím )

Principátus: a római császárság korábbi szakasza (i.e. 31-i.sz. 284), egyeduralom a köztársasági formák fenntartásával

Proletárok: városi nincstelenek

Proscriptios lista: "levelesítés", olyan törvényen kívül helyezett személyek nevét tartalmazó lista, akiket bárki következmény nélkül meggyilkolhatott (először Sulla korában)

Szenátori párt: az uralkodó rétegek konzervatív csoportja.

Szenátus: öregek tanácsa, a köztársaság korában az állam legfontosabb szerve, ellenőrzte az állam vagyonát, irányította a külügyeket, törvényeket javasolt, és jóváhagyta a népgyűlés határozatait

Triumvirátus: három államférfi titkos szövetsége a hatalom megszerzésére

Veteránus: szolgálati idejét letöltött, kiszolgált zsoldos katona

Vétójog: az a többségi akarattal szemben is érvényesíthető jog, amellyel élve valamely határozat elfogadását, ill. jogerőre emelkedését meg lehet akadályozni