A birodalomépítö iszlam (1500-1700)

A birodalomépítö iszlám (1500-1700)

A löpor felfedezése és harci alkalmazásának elterjedése jelentös lökést adott a haditechnika fejlödésének, s roppantmód megerösítette az ural­ko­dók hatalmát alattvalóik felett, és egyúttal azt is lehetövé tette, hogy haté­kony, jól szervezett közigazgatási hálózattal a hátuk mögött egyre nagyobb te­r 424i87e ü­leteket csatoljanak országukhoz. Az Abbászidák bukása óta az iszlám vi­lágára jellemzö politikai berendezkedés, a katonai alapokon szervezett ál­lam végre révbe ért. Európa koronás föi is hatékony intézményrendszerrel pá­rosuló, erösen központosított államok és abszolutista monarchiák ki­é­pí­té­sén fáradoztak. A XV. század vége, XVI. század eleje három jelentös musz­lim birodalom felemelkedésének volt tanúja. Iránban a Szafavida Bi­ro­dalom, Indiában a Mogul Birodalom, Anatóliában, Szíriában, Észak-Af­ri­kában és Arábiában az Oszmán Birodalom gyakorolta hatalmát. A mai Öz­bekisztán területén, a Szír-darjá és az Amu-darjá vidékén a nomád öz­be­gek állama uralkodott, Marokkóban pedig egy határozottan síita színezetü kor­mányzat vette át a kormányrudat. Muszlim kalmárok versengtek a ma­láj szigetvilág kereskedelmének ellenörzéséért kínai, japán, hindu és budd­hista kereskedökkel, s a vetélkedésböl a muszlimok kerültek ki gyöztesen.

Az iszlám világa a dicsöség korát élte. A térség három nagy birodalma, fit­tyet hányva az iszlám egyenlöséget hirdetö eszményeire, az abszolutista ál­lamok útját járta. A hétköznapok szinte valamennyi pillanatát roppant kö­rül­tekintéssel és szörszálhasogató alapossággal szabályozták, s a bi­ro­dal­mak életét bonyolult intézményrendszer irányította. A mongol típusú, had­se­regközpontú államszervezet nyomai mindhárom esetben megfigyelhetök, az­zal a különbséggel, hogy a civileket is kormányzati pozíciókhoz juttató ural­kodóházak biztosabb alapokra építhettek. A három birodalom azonban egy igen lényegi vonásban jelentösen különbözött az Abbászida Kalifá­tus­tól. A kalifa és udvartartása egyetlen pillanatra sem tette öszintén magáévá az iszlám szellemiségét. Kivonták magukat a saría hatálya alól, és saját, e vi­lági életszemléletük határozta meg mindennapjaikat. Az újonnan fel­e­mel­kedö birodalmak azonban uralkodóikkal az élen bevallottan az iszlám elö­írásaival összhangban kívántak müködni. A szafavida Iránban a sía a hi­va­talos államvallás rangjára emelkedett. A mogulok politikájában nem le­he­tett nem észrevenni a szúfizmus és a falszafa hatását. Az Oszmán Bi­ro­dalom pedig a saría rendelkezései mentén szervezte meg alattvalói életét.

A régi, kínzó gondok azonban továbbra is megoldatlanok maradtak. A legjámborabb uralkodó teljhatalma is szöges ellentétben áll a Korán tanításával. Az emberek többsége szegénységben élt, és nap mint nap szembesülnie kellett az agrártársadalmak rákfenéjének számító társadalmi igazságtalanságokkal. A régi bajokat újabbak is tetézték. Indiában és az Oszmán Birodalom szívében, Anatóliában a muszlimok jövevényeknek számítottak. Mindkét birodalomnak ki kellett hát találnia, hogy mihez kezdjen az alattvalóik többségét kitevö, nem muszlim öslakossággal. A síita állam létrejötte egymás ellen hergelte a szunnitákat és a síitákat, ami az ezt megelözö korokban elképzelhetetlen vallási türelmetlenséghez és az irányzatok között dúló, megátalkodott ellenségeskedésekhez vezetett. Európa katolikus és protestáns keresztényei között is valami hasonló játszódott le ez idö tájt. A muszlimok szemében mind ez idáig érdektelen és elmaradott Európa is egyre nagyobb kihívást jelentett. Az öreg kontinens országai azonban az agrártársadalmak béklyóitól megszabadulva egy eddig ismeretlen rendszer megvalósításán munkálkodtak, mely késöbb jelentösen hozzájárult ahhoz, hogy a Nyugat ne csak megelözze, de le is gyözze az iszlám világát. Az új Európa már a XVI. század közepén megkísérelte megmutatni erejét, komoly veszélyt azonban ekkor még nem jelentett. A muszlim vallású Kazán és Asztrakhán orosz kézre kerülése (1552-1556) és a kereszténység ezzel együtt járó térnyerése vereség volt ugyan, ám az Észak-Európa felé vezetö új kereskedelmi útvonalak kihasználásával a muszlimok még szorult helyzetüket is elönyükre fordították. Az Ibériai-félszigetröl induló hajósok, akik 1492-ben partra szálltak Amerikában és új tengeri útvonalakat fedeztek fel, ugyancsak hozzájárultak a portugál kereskedök mozgásterének megnöveléséhez. A Vörös-tenger környékére összpontosító új keresztes hadjáratukkal a portugálok az Indiai-óceán körüli muszlim kereskedelemre szerettek volna végzetes csapást mérni. A portugálok teljesítménye sokat adott Európának, de vajmi kevés hatást gyakorolt az iszlám világára. A muszlimokat inkább foglalkoztatta az iráni síita állam felépítése, hiszen a szafavida dinasztia kezdeti, látványos sikereit sokan a szunnita iszlám arculcsapásának tekintették. Évszázadok óta most elöször sikerült létrehozni egy szilárdan tartós síita államalakulatot az iszlám világának szívében.