A VÖRÖS HADSEREG ELLENTÁMADÁSA 1941-1942 TELÉN. A NÉMET FASISZTA CSAPATOK SZÉTZÚZÁSA MOSZKVA ALATT

A VÖRÖS HADSEREG ELLENTÁMADÁSA 1941-1942 TELÉN. A NÉMET FASISZTA CSAPATOK SZÉTZÚZÁSA MOSZKVA ALATT

1. Az ellentámadás megtervezése és elökészítése A szovjet-német arcvonalon 1941. december elején vált a legfeszültebbé a helyzet. A német fasiszta csapatok mélyen beékelödtek a Szovjetunió központi területeibe, blokád alá vették Leningrádot, és Moszkva határában harcoltak. A német föparancsnokság arról szerette volna meggyözni önmagát és katonáit, hogy a Vörös Hadseregnek "már nincsenek semmiféle újabb eröi", és hogy már csak egy kisebb nyomás kell ellenállásának végleges letöréséhez. A német vezérkar azonban csúnyán elszámította magát, képtelen volt helyesen értékelni az arcvonalon végbement változásokat. Az egész nyári-öszi hadjárat során és különösen a Moszkva alatt vívott heves védelmi harcok idején, az Állami Honvédelmi Bizottság egyetlen napra sem szakította félbe azt a hatalmas munkát, amely az állam belsö tartalékainak egy elhúzódó háború szükségleteire való mozgósítását célozta. A csapatok anyagi és technikai eszközökkel való jobb ellátását biztosító gazdasági rendszabályok mellett, az országban gyorsított ütemben folytatták a hadászati tartalékok képzését. Ezeknek egy részét a szükséghez mérten beolvasztották a müködö hadseregbe, a másik részét pedig a föparancsnokság tartalékában hagyták. Október második felében megkezdödött a 10., a 26. és az 57. tartalékhadsereg felállítása. November elsö felében a föhadiszállás utasítására az Onyega-tó, Jaroszlavl, Gorkij, Szaratov, Sztálingrád, Asztrahán vonal mentén további hat hadsereg (28., 39., 58., 59., 60. és 61.) vonult fel. November végén Moszkva körzetébe már két tartalékhadsereget vontak elöre; éspedig a 20. és az 1. csapásmérö hadsereget. Oda vonultatták fel a 24., 26. és 60. hadsereg magasabbegységeít is. Rjazanytól délre összpontosult a 10. hadsereg, Rjazsszk és Ranyenburg körzetében pedig a 61. hadsereg. Az a tény, hogy a müködö hadsereghez új harci technikai eszközök, menetkiegészítés, új egységek és magasabbegységek érkeztek, valamint hogy újabb tartalék hadseregeket vetettek harcba, jelentösen elömozdította az általános eröviszonyok megváltozását. 1941. december 1-re a német hadsereg elvesztette már a szovjet csapatokkal szemben élvezett egykori fölényét. Igaz, hogy a Vörös Hadseregben még mindig sok régi típusú harceszköz volt, de már maga az a körülmény, hogy az ellenség általános eröfölénye megszünt, különösen harckocsikban és repülögépekben, amelyeknek tömeges alkalmazására a hitlerista hadvezetés a leginkább támaszkodott erösen megváltoztatta a helyzetet az arcvonalon. Ám az eröviszonyok nemcsak mennyiségileg változtak meg. A harcmezön egyr

e több olyan szovjet harckocsi és repülögépjelent meg, amely minöségileg túlszárnyalta a német típusokat. Egyre nagyobb ütemben látták el a hadsereget géppisztollyal. Minöségi változáson ment át maga a szovjet fegyveres erö is. A szovjet katonák megedzödtek a kemény harcban, az egységek és magasabbegységek szervezetileg összeforrtak, a parancsnokok pedig jelentös tapasztalatokat gyüjtöttek a csapatok bonyolult helyzetben való vezetésében. A Vörös Hadsereg erögyarapodása arányában egyre gyorsabb ütemben csökkent a német fasiszta hadsereg támadási lehetösége. És jóllehet a helyzet az arcvonalon, különösen Moszkva elöterében, számunkra továbbra is fölöttébb bonyolult volt, mégis az általános tendencia az eröviszonyoknak a szovjet csapatok javára való további mennyiségi és minöségi megváltozására utalt: megmutatta, hogy a Vörös Hadsereg a legközelebbi jövöben már nemcsak végérvényesen meg tudja állítani az ellenséget, hanem a döntö irányokban ellentámadásba is mehet majd át. Mindez a szovjet Legfelsöbb Föparancsnokságot a további hadviselés távlatainak meghatározásánál feljogosította arra a véleményre, hogy véget ért a hadászati védelem idöszaka, amelyhez a szovjet fegyveres erök a háború elején kénytelenek voltak folyamodni. Megértek a feltételek a harc egy új szakaszára: a hadászati támadásra való áttéréshez. A Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása a téli hadjárat tervének kidolgozásánál elsösorban a következö hadmüveleti-hadászati feladatok végrehajtását tartotta szem elött: a szovjet fövárost fenyegetö veszély megszüntetését, a blokád alá vett Leningrád és az ország közötti közlekedési vonalak helyreállítását, a Kaukázus kapujának az ellenség elöl való elzárását. Ezért tervbe vették, hogy szétzúzzák a Moszkvát bekerítéssel fenyegetö ellenséges csapásmérö csoportosításokat, valamint a Tyihvin és Rosztov ellen támadó csapatokat. E feladatok sikeres megoldása, a föhadiszállás véleménye szerint, megteremtette volna a kedvezö elöfeltételeket ahhoz, hogy a szovjet csapatok az "Észak" a "Közép" és a "Dél" hadseregcsoport föeröinek megsemmisítése céljából tovább fejlesszék támadásukat. A Vörös Hadsereg téli támadásának az volt a célja, hogy véget vessen Leningrád blokádjának, végérvényesen megszüntesse a Moszkvát fenyegetö veszélyt, kiüzze az ellenséges csapatokat a Donyec-medencéböl és a Krímböl, és így megkezdje a szovjet föld felszabadítását. A föcsapást a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása a nyugati irányban tervezte. Éppen 838j93i itt, hazánk fövárosának elöterében, ahol a hitlerista hadvezetés hadserege zömét összpontosította, és a maga javára próbálta eldönteni a háború kimenetelét itt tervezték a Vörös Hadsereg nagy téli támadását. Az ellentámadás elökészítése során a helyzet úgy alakult, hogy a Vörös Hadsereg hatékony támadó tevékenységéhez a feltételek nem a szovjet-német arcvonal közepén értek meg elöbb, hanem a szárnyakon. A föhadiszállás, abban a törekvésében, hogy az ellenségnek ne engedjen idöt az átcsoportosításhoz és az elért terepszakaszokon való megkapaszkodáshoz utasította a frontok és egyes ebben az irányban müködö hadseregek parancsnokait, hogy nem várva be a tartalékok felzárkózását kezdjenek aktív támadó tevékenységbe. November elején ilyen utasítást adtak a Leningrádi Front parancsnokságának és az ellenséges támadást a tyihvini irányban elhárító 4. és 52. hadsereg parancsnokának, valamint a Déli Front parancsnokságának, amelynek csapatai szívós védelmi harcot vívtak a Rosztov felé elöretörö ellenséges páncélos csoportosítással. A szovjet csapatok az elsö ellencsapásokat már november 12-én mérték az ellenségre, a Leningrádtól délkeletre esö térségben. November 17-én ellentámadásba mentek át a Déli Front csapatai is. És jóllehet az ellenségnek november 21-én sikerült elfoglalni Rosztovot, a szovjet csapatok támadása a rosztovi irányban folytatódott. November 24-én a föhadiszállás direktívát adott ki a Déli és a Kaukázusontúli Front parancsnokának arra, hogy zúzzák szét az ellenség rosztovi csoportosítását, szabadítsák fel Rosztovot és Taganrogot, s érjék el a Novo-Pavlovka, Matvejev-Kurgán, Miusz folyó terepszakaszt. A föhadiszállás még aznap jóváhagyta a 4. hadsereg parancsnokának a tervét egy olyan támadás megindítására, amely az ellenség tyihvini csoportosításának szétzúzását és Tyihvin felszabadítását célozta. Abban az idöben a Nyugati Front csapatai Moszkva alatt még súlyos védelmi harcokat vívtak. De november végére itt is megértek már a feltételek ahhoz, hogy a helyzetben változás álljon be. November 27-töl december 3-ig Kalinyini és a Nyugati Front csapatai a föhadiszállás parancsára nagy erejü ellencsapásokat mértek Kalinyin, Jahroma, Krasznaja Poljana, Zvenyigorod, NaroFominszk, Tula és Kasira körzetekben. Ily módon még november második felében, a nyári-öszi hadjárat befejezö szakaszában, a szovjet csapatok védelmi tevékenységröl mindinkább támadó tevékenységre tértek át. A Vörös Hadsereg fokozatosan átvette az ellenségtöl a kezdeményezést és készülödött arra, hogy megsemmisítö csapást mérjen rá. November végén a frontok haditanácsai elöterjesztették a föhadiszálláshoz a további tevékenységre vonatkozó elképzeléseiket. Ezeknek a terveknek az alapján határozták meg a frontok feladatait az ellentámadás elsö szakaszában. (13. sz. térkép). A Nyugati Front parancsnoksága elsösorban a Moszkvától északnyugatra és délnyugatra levö ellenséges csapatok szétzúzását tervezte. Erre a célra két csapásmérö csoportosítást hoztak létre: az északit (30., 1. csapásmérö, 20. és 16. hadsereg) és a délit (50. és 10. hadsereg, valamint a Belov vezérörnagy parancsnoksága alatt álló lovas hadtest). A front többi (5., 33., 43. és 49.) hadseregének az volt a feladata, hogy az ellentámadás elsö szakaszában korlátozott célú támadásokat hajtson végre. A Kalínyini Front parancsnokának az volt a terve, hogy szétzúzza a Kalinyin körzetében harcoló ellenséges csoportosítást. A föcsapást a terv szerint a 31. hadseregnek a Kalinyintól délkeletre levö körzetéböl Turginovo irányában kellett mérnie, és az ellenség klini csoportosításának hátába kerülve, támogatnia kellett a Nyugati Front csapatait e csoportosítás szétverésében. A Délnyugati Front parancsnoksága úgy döntött, hogy megsemmisíti a német csapatot: Jelec körzetében müködö csoportosítását, és támogatja a Nyugati Front csapatait a 2. páncélos hadsereg szétzúzásában. A föcsapás végrehajtására, Kosztyenko altábornagy parancsnoksága alatt, a front hadmüveleti csoportját jelölték ki. A Leningrádi Front csapatainak, valamint elöljáró parancsnokuk elhatározásának megfelelöen az 52. és a 4. hadseregnek a közelebbi feladata az volt, hogy szétzúzzák az ellenség tyihvini és volhovi csoportosítását. A föcsapást Tyihvin, Budogoscs, Gruzion irányában a 4. hadseregnek kellett mérnie. A Leningrádi Front 54. hadserege csapást mért Kirisi ellen, az 52. hadsereg pedig a vasútvonal mentén Csudovo irányába. A Déli és a Kaukázusontúli Front csapatai már megindították a támadást a föhadiszállás november 24-i direktívájának megfelelöen, amikor a Kaukázusontúli Front haditanácsa november 30-án kiegészítö javaslatokat terjesztett elö egy olyan deszant-hadmüvelet végrehajtására, amelynek célja a Kercs-félsziget elfoglalása, és a Krím felszabadításához szükséges feltételek megteremtése volt. A frontok és az egyes hadseregek parancsnokainak mindezek a javaslatai összhangban voltak a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállásának általános elgondolásával, s a föhadiszállás ezeket jóvá is hagyta. A föhadiszállás és a Honvédelmi Népbiztosság központi vezetése föiránynak a nyugati irányt tekintette. November végén a föhadiszállás, három tartalékhadseregen kívül, a Nyugati Fronthoz osztott be kilenc lövészés két lovas hadosztályt, nyolc lövész (köztük két tengerész) és hat harckocsidandárt. A Kalinyini Frontnak és a Délnyugati Front jobbszárnyának a csapatait az ellentámadás megkezdése elött szintén megerösítették néhány hadosztállyal. Azzal egyidejüleg, hogy Moszkva körzetében hadászati tartalékokat vontak össze, az Állami Honvédelmi Bizottság rendelkezése alapján, szerelvényszámra küldték oda a harci technikai eszközt, a fegyvert, a löszert, a téli felszerelést és az élelmiszert. A Moszkva alatti ellentámadás elökészítése csaknem az ország egész vasúti hálózatát igénybe vette. Tomszk, Omszk, Szverdlovszk, Kujbisev területéröl akkoriban rekordteljesítménynek számító sebességgel napi 800-900 kilométert haladva száguldtak a katonai szerelvények a front felé. Egyes esetekben a szerelvények jelentös távolságot tettek meg a mozdonyok és a vasúti személyzet felváltása nélkül. Az Állami Honvédelmi Bizottság határozata értelmében, a moszkvai vasúti csomópont forgalmát 1941. október 24-töl egy külön erre a célra alakított Katonai Szállításvezetöség irányította. Ez a Moszkvába vezetö vasútvonalakon pontosabb és összehangoltabb munkát biztosított. A katonai szállítások jelentös részét a moszkvai körvasút bonyolította le. Kormányhatározat alapján már 1941 augusztusában megkezdték a nagy moszkvai körvasút építését, amely a moszkvai csomópont fövonalainak az összekötésére szolgált. És bár az építést az ellentámadás elökészítése idöszakában (október-november és december elsö hete) nem fejezték be teljesen, a moszkvai csomóponthoz kapcsolódó vonalakon több mint 315000 vasúti vagont raktak ki. Novemberben a vasutasok csak a Nyugati Front ellátására 26432 vagon rakományt szállítottak. A Honvédelmi Népbiztosság raktáraiból és ellátó állomásairól a csapatokhoz irányított temérdek anyagot a föhadiszállás rendelkezésére álló gépkocsikon szállították el. De az Állami Honvédelmi Bizottság és a föhadiszállás minden eröfeszítése ellenére sem sikerült a Moszkva alatti ellentámadás megindulásáig a nyugati hadászati irányban a Vörös Hadsereg számára kedvezö eröviszonyokat kialakítani. December 5-én, amikor a szovjet-német arcvonal egészén az ellenség már elvesztette eröfölényét, a nyugati irányban ez a fölény továbbra is megmaradt. A csapatok létszáma tekintetében a német fasiszta hadsereg 1,1-szeres, tüzérségben 1,8-szeres, harckocsikban 1,4-szeres fölényben volt. Ez abban lelte magyarázatát, hogy a moszkvai irányban támadt az ellenség legnagyobb erejü csoportosítása, a Kalinyini és a Nyugati Front csapatait viszont jelentösen legyengítették a Moszkva térségében vívott védelmi harcok. A tartalék hadseregek harcbavetésével megszünt ugyan az ellenség fölénye, de ez még nem biztosított jelentös fölényt a Vörös Hadseregnek. A szovjet hadvezetés még a frontok föcsapásainak irányában is, ahol a tartalék zömét vonta össze, élöeröben csak csekély fölényt tudott biztosítani. Tüzérséggel és harckocsikkal az ellenség még mindig jobban volt ellátva, mint mi. A Vörös Hadsereg az egész nyugati irányban csak repülögépekben volt kétszeres fölényben, ha Moszkva légvédelmének, a Moszkvai Védelmi Övezetnek és a Legfelsöbb Föparancsnokság tartalékainak repülöeröit is figyelembe vesszük. Az említett adatokból kitünik, hogy a megvert tábornokoknak az az állítása, amely szerint a szovjet csapatok a Moszkva alatti ellentámadás idöszakában óriási számbeli fölényben voltak a német hadsereggel szemben, nem felel meg a valóságnak. Ha ebben az idöszakban a Vörös Hadsereg valamilyen tekintetben mégis fölényben volt a hitlerista csapatokkal szemben, ezt csak erkölcsi, politikai szelleméröl, rendíthetetlen gyözniakarásáról mondhatjuk. Ez volt az a döntö erö, amely végül is rákényszerítette a fasiszta betolakodókat arra, hogy meneküljenek Moszkva alól. A Moszkva alatti ellentámadás elökészítésénél nagy nehézségeket kellett leküzdeni a csapatok anyagellátása terén. A legnagyobb nehézséget a géperejü szállító eszközökben mutatkozó hiány támasztotta. A Nyugati Front csapatainak legfeljebb 8000 tehergépkocsijuk volt, amiböl mintegy 2000 a front alárendeltségébe tartozott. Ennyi gépkocsi nyilvánvalóan nem volt elegendö. Éppen ezért a front `gépkocsiszállító oszlopait elsösorban a hadmüveleti szállítások céljára tartották fenn. Ezeket a gépkocsikat a frontútvonalakon ellátási rakományok szállítására csak a front haditanácsának külön engedélyével használhatták fel. A hadseregek haditanácsai azt az utasítást kapták, miszerint a csapatoknál levö géperejü szállító eszközöket úgy osszák el, hogy minden hadosztály naponta 60-70 kilométernyi távolságra szállíthassa löszerjavadalmazása negyedrészét, üzemanyagjavadalmazása felét, továbbá egy napi élelmiszerés félnapi takarmány javadalmazását. Az ellentámadás során a föhadiszállás részben a maga tartalékaival elégítette ki a csapatok géperejü szállító eszközökben mutatkozó szükségleteit, de a fronthadtáp igényeit nem tudta teljesen kielégíteni. Hogy valamiképpen pótolják a szállító eszközökben mutatkozó hiányt, a hadseregeknél teherszállító zászlóaljakat szerveztek, és ezek mindegyike több mint 550 kétfogatú kocsiból, vagy szánból állott. A teherszállító zászlóaljak rakodó képessége nem volt nagy, de mozgási képességük a téli viszonyok között és a tavaszi olvadás idöszakában nagyobbnak bizonyult, mint a géperejü szállítóeszközök mozgási képessége. A belsö tartalékok mozgósítása és a föhadiszállás segítsége eredményeképpen, a Nyugati Front parancsnoksága a csapatoknál felhalmozta a minimálisan szükséges készleteket löszerböl, élelmiszerböl, takarmányból, üzemanyagból és kenöanyagból. A front az ellentámadás megindítása pillanatában a legfontosabb löszerfajtákból két-három javadalmazással rendelkezett. A nagy löszerhiányra való tekintettel ez nagy eredménynek számított, jóllehet ennyi löszer nagyobb mélységü hadmüvelet végrehajtásához nyilván nem volt elegendö. A csapatoknak öt-hat javadalmazásnyi üzemanyagjuk és hét-tíz napra való élelmük és takarmányuk volt. Az anyagi eszközöket a tervezett támadó tevékenység követelményeinek megfelelöen helyezték el. A löszerkészlet 80 százalékát az üzemanyag és élelem, 70 százalékát közvetlenül a csapatokhoz és a hadsereg anyagi alapokra szállították. A szállítási nehézségekre való tekintettel, az anyagi eszközöknek a csapatok közelében való felhalmozása, jelentösen megkönnyíthette a csapathadtáp munkáját az ellentámadás során. A csapatokat ellátták téli ruházattal, álcázóköpennyel és a téli harcokhoz szükséges más felszereléssel. A honvédelmi népbiztos nagy jelentöséget tulajdonított a csapatok anyagi ellátásának; 1941. november 20-án utasítást adott ki "A front és a hadseregek haditanácsa egy-egy tagjának a csapatok ellátásáért felelös megbízottá való kinevezéséröl". E szerint az utasítás szerint a front (hadsereg) haditanácsának egy tagját felelössé kellett tenni azért, hogy ellenörizze a csapatgazdálkodás munkáját, és gondosan felügyeljen a csapatok idöbeni ellátására. Az ö feladata volt az is, hogy fenntartsa a közvetlen kapcsolatot a helyi pártés szovjetszervekkel, amelyek óriási munkát végeztek a csapatok segítése érdekében. Ez a segítség nagyon sokrétü volt. A Moszkvai Városi Pártbizottság javaslatára az Állami Honvédelmi Bizottság novemberben külön határozatot hozott arra, hogy Moszkva üzemeiben szervezzék meg a fegyverek tömeges gyártását. December elején 106 vállalatot vontak be a fegyvergyártásba. Moszkva egyik legnagyobb gyárában a "Dinamo" gyárban ezred-aknavetöket és sorozatvetöket, a "Krasznij proletarij" gyárban löszert és aknákat gyártottak. Decemberben a helyi ipar 670 vállalatából 654 már megkezdte a löszer, fegyver és más hadifelszerelés gyártását a Vörös Hadsereg számára. Sok moszkvai üzemben harckocsikat, lövegeket és gépkocsikat javítottak. Moszkva 17 üzemében 2000 tehergépkocsit állítottak helyre és ezeket átadták a Nyugati Frontnak és a Moszkvai Védelmi Övezetnek. A moszkvai csomópont vasutasai 24 páncélvonatot, hat fürdövonatot építettek vagy javítottak meg, 38 egészségügyi vonatot szereltek fel. Moszkva raktáraiban régi típusú fegyverekböl 263 löveg, 1700 géppuska és 15000 puska hevert. Ezeket a fegyvereket rendbehozták, és a csapatokhoz szállították. Ezenkívül Moszkva üzemei a front számára 20900 vattamelegítöt, 16400 posztó csizmanadrágot, 390600 sisakbetétet, 326007 pár meleg kapcát, 264000 pár téli kesztyüt készítettek. Nagy segítséget nyújtottak a Vörös Hadseregnek a Moszkvai terület dolgozói is. Az SZK(b)P Központi Bizottsága és az Állami Honvédelmi Bizottság arra hívta fel öket, hogy lássák el a Nyugati Frontot és a föváros lakosságát élelmiszerrel. Decemberre a Moszkvai területen 11500 tonna gabona, 58000 tonna burgonya és 7100 tonna zöldségféle begyüjtését tervezték. Egyes körzetek ellenséges megszállás alá kerültek ugyan, de a Moszkva környéki dolgozók e nehézség ellenére határidö elött teljesítették a tervet. Moszkva védöit az egész ország segítette. Gorkij városának lakói a maguk költségére egy páncélvonatot építettek és küldtek el Moszkvának, amely a "Kozma Minyin" nevet viselte. Murom városa az "Ilja Muromec" páncélvonatot küldte el. Örményország, Kazahsztán, Üzbegisztán, Szibéria és a Távol-Kelet dolgozói élelmiszert, meleg holmit küldtek Moszkva védöinek. Országos mozgalommá fejlödött, hogy meleg holmit és ajándékot gyüjtsenek a frontkatonák számára. Az ajándékok átadása céljából a legjobb termelömunkásokból álló számos küldöttség látogatott el az arcvonalra. December 5-ig csak a Nyugati Front csapatainak 149182 ajándékcsomagot küldtek. Az ifjúsági komszomolista küldöttségek emellett 2000 pár sílécet adtak át a frontkatonáknak. Az a tény, hogy az egész nép segítette a frontot, emelte Moszkva védöinek erkölcsi színvonalát, höstettekre lelkesítette öket, megerösítette bennük a hitet a küszöbönálló ellentámadás sikerében. A gondoskodásnak és a figyelemnek, amellyel a nép a maga hadseregét körülvette, abban az idöben különösen nagy jelentösége volt. A Vörös Hadsereg öthónapi védelmi harc és visszavonulás után, most készült elöször nagyarányú támadásra. Ezt a támadást rendkívül nehéz körülmények között kellett végrehajtani, hisz nem volt meg a fölény az ellenséggel szemben, és nagyon kedvezötlenek voltak az idöjárási viszonyok is. Mindez nagy követelményeket támasztott a szovjet katonák erkölcsi erejével szemben. A pártpolitikai munkások mindent elkövettek, hogy a katonákban erösítsék a haza sorsáért való felelösségérzetet, hogy önbizalomra neveljék öket és megértessék velük: elérkezett a lehetösége annak, hogy az ellenséget Moszkva alatt szétzúzzák, és megkezdjék a német fasiszta betolakodók kiüzését a Szovjetunióból. A párt jelszavainak "Moszkva alatt kell megkezdenünk az ellenség szétzúzását", "Szabadítsuk fel területünket és népünket a német fasiszta iga alól" nagy mozgósító erejük volt. E jelszavak ereje és hathatósága abban leli magyarázatát, hogy valamennyi szovjet ember gondolatát és vágyát fejezték ki. Miután a Kalinyini, a Nyugati és a Délnyugati Front haditanácsa a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállásától parancsot kapott a csapatok ellentámadásra való elökészítésére, a frontok politikai csoportfönöksége minden figyelmét arra összpontosította, hogy segítséget nyújtson a hadseregek és magasabbegységek parancsnokságának és politikai szerveinek a csapatok átcsoportosításával és az új magasabbegységek és menetalakulatok fogadásával kapcsolatos rendszabályok gyors és rejtett végrehajtásában. Az ellentámadás elöestéjén, amikor az ellenség, nem érve el célját, védelemre kezdett berendezkedni, a Nyugati Front haditanácsa azzal a felhívással fordult a katonákhoz és parancsnokokhoz, hogy használják ki az alkalmat és mielött még az ellenség felocsúdna, határozottan és bátran cselekedve, kíméletlenül pusztítsák a fasiszta hódítókat. A Nyugati Front politikai csoportfönöksége 2182 politikai munkást (harcost) küldött a csapatokhoz. A politikai harcosok a csapatoknál nagy tekintélynek örvendtek. A századok és szakaszok pártés Komszomol-szervezöivé választották meg öket, a rajoknál és szakaszoknál az agitátori teendöket bízták rájuk. A legjobb politikai harcosokat a századparancsnokok vagy századkomisszárok helyetteseivé nevezték ki. A front politikai munkásai, a párt aktivistáira támaszkodva, pártés Komszomol-gyüléseket rendeztek, s ezeken megvitatták a küszöbönálló harcokban a kommunistákra és komszomolistákra háruló feladatokat. A politikai csoportfönökség képviselöi segítséget nyújtottak az egységek politikai apparátusának és pártszervezeteinek abban, hogy kiválogassák az alegységek agitátorait és ezeket elökészítsék a csapatoknál a támadás során végzendö munkára. Az ellentámadás küszöbén végzett pártpolitikai munka segítségére volt a magasabbegységek és az egységek parancsnokságának abban, hogy minden eröt azoknak a nehéz és felelösségteljes feladatoknak a megoldására irányítsanak, amelyeket a párt és a Legfelsöbb Föparancsnokság a Vörös Hadsereg elé tüzött. 2. A Vörös Hadsereg ellentámadása Moszkva alatt A Vörös Hadsereg a nyugati irányban december 5-6-án indította meg az ellentámadást. Az ellentámadásban részt vettek a Kalinyini Frontnak, a Nyugati Frontnak és a Délnyugati Front jobbszárnyának a csapatai (december 18-tól pedig a Brjanszki Frontnak a csapatai is). A támadó hadmüvelet csaknem egyidejüleg bontakozott ki a Kalinyintól Jelecig terjedö nagy térségben. (14. sz. térkép). Moszkvától északnyugatra, több mint 200 kilométer széles sávban, a Kalinyini Frontnak és a Nyugati Front jobbszárnyának a csapatai támadtak. December elején az ellenségnek Kalinyin körzetében és a Nyugati Front jobbszárnyán álló hadsereg sávjában tíz gyalogos, hét páncélos, három gépesített hadosztálya és egy gépesített dandára volt. Az ellenséges csoportosítás 400 harckocsival rendelkezett. A szovjet csapatoknak Moszkvától északnyugatra a föcsapás irányában csekély emberfölénye volt (a Kalinyini Front arcvonalán 1,5-szeres, a Nyugati Front jobbszárnyán 1,6-szeres). Tüzérség és harckocsik tekintetében továbbra is a német fasiszta hadsereg volt fölényben. December 5-én reggel, 45 perces tüzérségi elökészítés után, ellentámadásba lendültek a Kalinyini Front csapatai. A front csapásmérö csoportosításának (29. és 31. hadsereg) az volt a feladata, hogy kerítse be és semmisítse meg a Kalinyint védö német fasiszta csapatokat, és szabadítsa fel a várost. A 29. hadseregnek Kalinyintól délnyugatra csapásmérö két lövészhadosztálya átkelt a befagyott Volgán és 1-1,5 kilométernyire beékelödött az ellenséges védelembe. Itt azonban makacs ellenállásba ütköztek és megtorpantak. Néhány napon át ezen a szakaszon heves harcok dúltak, amelyek nem hoztak a szovjet csapatoknak számottevö sikert. Sikeresen fejlödött a 31. hadsereg támadása; ez a hadsereg a Kalinyintól délkeletre levö körzetböl mért csapást Turginovo felé. Háromnapos súlyos harcok árán a hadsereg csapatai átkeltek a Volgán, áttörték az ellenséges védelmet és december 9-én estére elörevetett osztagaikkal elvágták a kalinyin-turginovói országutat. Minthogy a Kalinyin körzetében müködö ellenséges csoportosítás összeköttetését veszély fenyegette, a 9. német hadsereg parancsnoksága kénytelen volt két gyalogos hadosztályt oda rendelni arról a védelmi szakaszról, amely ellen a 29. hadseregünk támadott. E hadosztályok erös ellenlökései folytán a 31. hadsereg támadása lelassult. Ugyanakkor a 29. hadsereg csapatai, kihasználva az ellenség gyengülését, újból megindították a támadást, és december 11-re elfoglalták Krasznovo (Katinyin Dny 15 km) községet, az ellenség jól megerödített támpontját a Volga déli partján. A Nyugati Front jobbszárnyának hadseregei december 6-án reggel indították meg az ellentámadást. Tevékenységüket a front és a hadseregek csaknem teljes légiereje, valamint a Legfelsöbb Föparancsnokság légiereje támogatta. A front hadseregeinek az volt a feladata, hogy Klin, Szolnyecsnogorszk, Isztra körzetében szétzúzzák a 3. és 4. német páncélos csoport föeröit, és megszüntessék Moszkva északnyugat felöl való megkerülésének veszélyét. Leljusenko vezérörnagy parancsnoksága alatt a 30. hadsereg csapatai Rogacsevo és Klin irányában mértek csapást. A támadás elsö napján a hadsereg áttörte az ellenség védelmét, a harmadik nap estére pedig mintegy 18 kilométernyire nyomult elöre, felszabadítva Rogacsevot és Jamugát. E helységek felszabadítása és a kalinyin-moszkvai országút átvágása, visszavonulásra kényszerítette az ellenséget. A 30. hadsereg egységei, tovább fejlesztve sikerüket, december 9-én elérték Klin térségét és megkezdték a harcot a város elöterében. A harcokban rendkívül nagy kitartást és állhatatosságot tanúsítottak a 365., 371., 348. és 185. lövészhadosztály egységei, valamint a 8. és a 21. harckocsidandár. A 185. hadosztály 1319. lövészezredének alegységei azt a parancsot kapták, hogy foglalják el Rjabinki községet (Szverdlovo DK 15 km). Rohamuk azonban az ellenség erös aknavetöés géppuskatüzében elakadt. Kazak örnagy, az ezred parancsnoka, a rohamozó alegységek segítségére küldte a maga tartalékát: egy lövészszázadot, azzal a paranccsal, hogy kerülje meg Rjabinkit, támadja oldalba az ellenséget és ezzel támogassa az ezred föeröinek az elörejutását. Amikor a század már 150 méternyire volt a helységtöl, egy álcázott föld-faerödböl géppuskatüzet nyitottak rá, és lefekvésre kényszerítették. Vaszilkovszkij szakaszvezetö elhatározta, hogy megsemmisíti az ellenséges tüzfészket. A mély hóban kúszva megközelítette a föld-faerödöt, és két gránátot dobott be a lörésen. A géppuska mindamellett folytatta a tüzelést. Vaszilkovszkij, hogy megmentse társai életét, inkább feláldozta magát. A szakaszvezetö odaugrott a tüzfészekhez és saját testével takarta el a lörést. Az ellenséges géppuska elnémult. Az alegység katonái "hurrá" kiáltással betörtek Rjabinki faluba, és kiverték a hitleristákat az erödítményekböl. A Nyugati Front haditanácsa 1941. december 12-i parancsával Vaszilkovszkijt halála után Lenin-renddel tüntette ki. Az 1. csapásmérö hadsereg, amelynek Kuznyecov altábornagy volt a parancsnoka, megtörve az ellenség ellenállását, december 8-án elfoglalta egyik nagy támpontját: Jahroma városát. A német csapatokat visszavetették a Moszkva-Volga-csatornától. A hitleristák szerették volna megtartani a kalinyin-moszkvai vasútvonalat, s ezért közbeesö terepszakaszokon próbálták megállítani az 1. csapásmérö hadsereg támadó csapatait. Különösen makacs ellenállást tanúsított az ellenség december 9-10-én a mély völgyben folyó Lutosznya folyó mentén. A völgy meredek lejtöi komoly akadályt jelentettek a támadók számára. Emiatt az 1. csapásmérö hadsereg támadása az elsö négy napon (december 6-9) kissé lassú ütemben folyt, ami lehetövé tette az ellenségnek, hogy mel sitse Klin és Szolnyecsnogorszk védelmét, valamint kihasználja a jó utakat a csapatok és eszközök nyugat felé való visszavonására. A szolnyecsnogorszki irányban a német fasiszta csapatok különösen makacsul védték Krasznaja Poljanát és Belij Rasztot. A 20. hadsereg csapásmérö csoportjának az volt a feladata, hogy zúzza szét az ellenséget e helységek körzetében. Az elsö napi támadás azonban sikertelen maradt. December 8-re virradó éjjel a hadsereg parancsnoksága újabb rohamot szervezett, s ez eredményesebbnek bizonyult. December 8-án 15 órára a szovjet csapatok kiverték az ellenséget Krasznaja Poljanából, estére pedig Belij Rasztból és a szomszédos községekböl. A Belij Raszt községért vívott küzdelemben kitünt Fjodorov másodosztályú törzsörmester, aki a 28. önálló lövészdandárhoz tartozó tengerészzászlóaljban harcolt. A tengerészalegység a csapatok visszavonulását fedezö német géppisztolyosok tüzében elakadt. Fjodorov élete kockáztatásával ahhoz a köépülethez kúszott, amelyben a fasiszták lesben álltak, és páncélelhárító gránátot dobott be az ablakon. Egy géppisztolysorozat leterítette a höst, de az ellenség visszavonulási útja megnyílt az üldözök elött. A 20. hadsereg csapatai, kifejlesztve támadásukat, december 9-én estére Szolnyecsnogorszktól északra és délre elvágták a leningrádi országutat, december 10-én megkezdték a harcot Szolnecsnogorszkért és délután 3 órakor betörtek a városba. December 7-én reggel, légi és tüzérségi elökészítés után, támadásba lendült a Rokosszovszkij altábornagy vezette 16. hadsereg. Csapatai Krjukovo és Isztra ellen támadtak. Az ellenség krjukovói csoportosításának szétzúzására Revjakin vezérörnagy parancsnoksága alatt két hadosztályból (egy lövészés egy lovas hadosztályból) és két dandárból (egy lövészés egy harckocsidandárból) álló csapásmérö csoportot alakítottak. December 7-én este a 8. gárda-lövészhadosztály 1077. ezrede elfoglalta Krjukovo északi részét. Egy éjszakai roham eredményeképpen csapataink szétzúzták az ellenség krjukovói helyörségét, és december 8-án reggel 10 órára teljesen felszabadították a várost. Ugyanazon az éjszakán a 17. lövészdandár, egy lovasezreddel együttmüködve, megtisztította a német fasiszta betolakodóktól Kamenka községet, amely a krjukovói ellenállási csomópont mély ségében fontos támpont volt. Ez rákényszerítette az ellenséget arra, hogy megkezdje a visszavonulást Isztra és az Isztrai-víztároló irányában. A szovjet légierö, tevékenyen támogatva a földi csapatokat, a nagyobb helységekben és az utakon pusztította az ellenséget. A légierö gépeit december 6-tól 11-ig csak Klin és Rogacsevo körzetében, több mint 700 alkalommal vetették be. Az ellentámadás elsö négy-öt napja alatt, tehát a Kalinyini Front jobbszárnyának és a Nyugati Front balszárnyának csapatai Kalinyintól délre és Moszkvától északnyugatra, áttörték az ellenség védelmét, elvágták a kalinyin-moszkvai vasútvonalat és országutat, és leküzdve az ellenség szívós ellenállását, felszabadítottak több helységet, többek között Nyegotyinót, Jamugát, Rogacsevot, Jahromát, Krasznaja Poljanát és Krjukovót, amelyeket az ellenség nagy támpontokká és ellenállási csomópontokká alakitott ki. A csapataink által Moszkvától északnyugatra mért csapás ereje váratlanul érte a hitleristákat. Az ellenség nem tudott megkapaszkodni az elfoglalt terepszakaszokon, de elkeseredett kísérleteket tett Kalinyin, Klin, Szolnyecsnogorszk és Isztra városának megtartására. A Moszkvától északnyugatra támadó csapatokkal egyidejüleg támadásba lendültek a Nyugati Front balszárnyának és a Délnyugati Front jobbszárnyának csapatai is. Csapataink ellentámadásának megindulása pillanatában az ellenségnek Tula és Jelec körzetében 11 gyalogos, négy páncélos és három gépesített hadosztálya, egy gyalogos és egy gépesített dandárja volt. A Tula körzetében álló szovjet csapatok némi fölényben voltak az ellenséggel szemben élöeröben, de harckocsikban az ellenségnek csaknem háromszoros és tüzérségben másfélszeres fölénye volt. Jelec körzetében mindkét félnek azonos létszámú csapatai voltak, de az ellenség tüzérségben és aknavetökben 1,9-szeres, harckocsikban 1,3-szeres fölényben volt. A Tula körzetében ránk nézve kedvezötlen eröviszonyokat ellensúlyozta csapataink kedvezö hadmüveleti helyzete, A 2. német páncélos hadsereget, amely december 4-én széles, több mint 300 kilométeres arcvonalon védelembe ment át, a Vörös Hadsereg csapatai három oldalról körülfogták. Ez lehetövé tette a Nyugati Front balszárny-csapatainak, hogy csapást mérjenek az ellenséges csoportosítás nyitott szárnyaira Novomoszkovszk és Jepifany irányában. Az ellenség súlyos helyzetbe kerülve, Tulától északra levö egységeit már december 4-én sietve visszavonta a Don vonalára. Bonyolultabb viszonyok között készültek az ellentámadásra a Délnyugati Front jobbszárnyának csapatai, hiszen müködési sávjukban az ellenség még támadott. December 4-én a hitleristák elfoglalták Jelec városát. A németek igyekeztek a sikert Lebegyany és Zadonszk irányában tovább fejleszteni, hogy a Nyugati Front jobbszárny-hadseregeinek hátába kerüljenek. A Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása, hogy meggátolja az ellenségnek Rjazsszk körzetébe való áttörését, december elsö napjaiban a Rjazsszk, Ranyenburg, Micsurinszk terepszakaszon megkezdte a 61. tartalékhadsereg összevonását. December 6-án e hadsereg két lövészhadosztályának elörevetett osztagai Pavelec körzetében már harcba is bocsátkoztak az ellenséggel. December 8-án a 61. hadsereget a Délnyugati Irány föparancsnokának rendelték alá. Az a veszély, hogy a 2. német hadsereg mélyen betör a jeleci irányban, arra késztette a Délnyugati Front parancsnokságát, hogy meggyorsítsa a front jobbszárnyán tervezett támadó hadmüvelet elökészítését. Az ellenség további elönyomulásának meghiúsítása és a fenyegetö veszély elhárítása céljából a frontparancsnok úgy döntött, hogy kihasználja a szovjet csapatoknak a jeleci csoportosításhoz viszonyított átkaroló helyzetét, és oldalba támadja a 2. német hadsereg mélyen beékelödött magasabbegységeit. Miután Jelec körzetében bekerítették és megsemmisítették a német csoportosítást, a terv szerint északnyugati irányban a 2. páncélos hadsereg hátába fejlesztették volna tovább a csapást, és így támogatták volna a Nyugati Front balszárnyának hadseregeit e német hadsereg megsemmisítésében. A front parancsnoksága azonban nem rendelkezett e feladatok végrehajtásához szükséges friss erökkel. Ezért müködö magasabbegységekböl és a fronttartalékból kényszerült csapásmérö csoportosításokat létrehozni, Jelectöl északkeletre egy lovas hadosztályból, egy lövészés egy harckocsidandárból megalakították a 13. hadsereg csapásmérö csoportját. A csoport tevékenységét közvetlenül Gorodnyanszkij vezérörnagy, a hadsereg parancsnoka vezette. Jelectöl délnyugatra, Tyerbuni körzetében a front hadmüveleti csoportját vonták össze. Ennek állományába az 5. lovas hadtest, két lövészhadosztály, egy gépkocsizó lövészés egy harckocsidandár tartozott. A csoport parancsnoka Kosztyenko altábornagy volt. Mindkét csoport támadásba ment át, mielött még sikerült volna eröinek összevonását befejezni. A Nyugati Front balszárnyán levö hadseregek ellentámadása december 6-án indult meg. A 10. hadsereg, amelynek Golikov altábornagy volt a parancsnoka, Rjazany felöl vonult fel az arcvonalra, és Novomoszkovszk irányába mérte föcsapását. A hadseregnek az volt a feladata, hogy zúzza szét a 2. német páncélos hadsereg 29. és 10. gépesített, és 18. páncélos hadosztályát, s foglalja el Mihajlov, Novomoszkovszk és Jepifany városát. A hadsereg csapatai menetböl léptek ütközetbe, amint egy-egy magasabbegység elérte az arcvonalat. Szokolov ezredes parancsnoksága alatt a 330. lövészhadosztály 30 kilométeres menet után, december 7-re virradó éjjel rövid tüzrajtaütés után betört Mihajlovba, és reggelre megtisztította azt az ellenségtöl. December 7-én Szerebrjanije Prudi faluból is kiverték az ellenséget. December 7-8-án a 10. hadsereg föeröi Novomoszkovszk irányában támadva, átvágták a kasira-paveleci vasútvonalat. A Nyugati Front hadmüveleti csoportja, Belov vezérörnagy parancsnoksága alatt, Kasira felöl déli irányban tört az ellenségre, és december 8-án felszabadította Mordveszt, másnap pedig Venyevet. December 8-án ellentámadásba ment át a Bolgyin altábornagy parancsnoksága alatt álló 50. hadsereg. Délkeleti és déli irányú csapása azzal fenyegette a Venyev és Mihajlov körzetéböl visszavonuló német egységeket, hogy elvágják vísszavonulási útjukat. Az ellenség déli csapásmérö csoportositása elleni harcban tevékenyen részt vett a Nyugati Front légiereje, valamint a Legfelsöbb Föparancsnokság három repülöhadosztálya. A légierö oltalmazta a 10. és 61. hadsereg szétbontakozását, valamint az 1. gárda-lovashadtest tevékenységét. A Legfelsöbb Föparancsnokság távolbombázói támadták a vasúti csomópontokat, és ezzel zavarták az ellenség szállításait. A 2. német páncélos hadsereg csapatai, miután mélyen átkarolták öket, utóvédek fedezete alatt sietve visszavonultak déli irányban; útközben elszórták felszerelésüket, elhagyták lövegeiket és fogataikat. A hitleristák visszavonulásának útját tüzek fénye, a békés lakosság ellen elkövetett eröszakoskodás és kegyetlenkedés jelezte. A 2. páncélos hadsereg föeröi délnyugati irányban történö visszavonulásának megakadályozása céljából a Nyugati Front parancsnoka elrendelte, hogy a 10. hadsereg Bogorodick, az 50. hadsereg pedig Scsekimo irányába mérjen csapást. Az átcsoportosítás lelassította a 10. hadsereg csapatainak támadási ütemét. A védelmi harcokban kimerült 50. hadsereg egységei ugyancsak nem tudtak jelentös sikert elérni. Végeredményben a 2. páncélos hadseregparancsnokságnak sikerült csapatait a Tulától keletre keletkezett "zsákból" kivonni. December 9-10-én a 10. hadsereg csapatai folytatták támadásukat nyugati irányban. Leküzdve az ellenség makacs ellenállását, lassú ütemben nyomultak elöre. December 10-én estére a hadsereg elörevetett egységei Novomoszkovszktól keletre elérték a Dont és Jepifany környékét. Az 50. hadsereg magasabbegységei Tulától délre elérték az Upa folyót. December 6-án Jelec ellen indítottak támadást a Délnyugati Front 13. hadseregének csapatai. A nap folyamán kevés tért nyertek, de rohamaikkal lekötötték az ellenség egy részét. December 7-én bekapcsolódott a harcba a front hadmüveleti csoportja, amely föcsapását az ellenség jeleci csoportosításának a hátába mérte. A legsikeresebben a Russzijanov vezérörnagy parancsnoksága alatt álló 1. gárda-lövészhadosztály és a Krjucsenkin vezérörnagy parancsnoksága alatt álló 5. lovas hadtest müködött. A nap végéig a lövészegységek 15 kilométernyit nyomultak elöre, a lovasság pedig a Zaharova és Alekszejevka községért vívott harcokban két zászlóaljnyit semmisített meg a 95. német gyalogos hadosztályból. Ugyanazon a napon a 13. hadsereg közvetlenül Jelecre támadó egységei harcot indítottak a városért. A 13. hadsereg és a front hadmüveleti csoportjának sikereit kihasználva, december 8-án támadásba lendültek a Krejzer vezérörnagy parancsnoksága alatt álló 30. hadsereg balszárny-magasabbegységei. Ezek Jefremovtól délre, nyugati irányban mértek csapást. December 9-én a front hadmüveleti csoportjának magasabbegységei elérték a livni jeleci országutat, és elvágták nyugat felé az ellenség visszavonulási útját. Bekerítéstöl tartva, a németek sietve hozzáfogtak Jelec kiürítéséhez. Ez azonban vereség nélkül mégsem sikerült. A hátráló egységeket visszavonulás közben vertük szét. December 9-én a szovjet csapatok teljesen megtisztították Jelec városát a hitlerista bitorlóktól. A városért vívott harcokban csapataink szétzúzták a 45. és a 134. német gyalogos hadosztályt. Súlyos vereséget szenvedett a 95. gyalogos hadosztály is. Az ellenség Jelec körzetében összesen 12000 embert vesztett halottakban és sebesültekben. Zsákmányoltunk: 226 löveget, 319 géppuskát, 164 automata fegyvert, 1286 puskát, 30000 tüzérségi lövedéket, 5000 aknát, 500000 töltényt, 907 gépkocsit, 1260 lovat. Halder tábornok naplójában 1941. december 12-én feljegyezte, hogy a helyzet a 2. hadsereg körzetében kritikussá vált, s "a csapatok vezetése a Tula és Kurszk közötti arcvonalszakaszon csödöt mondott". A Vörös Hadsereg tehát már az ellentámadás elsö napjaiban súlyos vereséget mért az ellenségre. A kezdeményezés óriási arcvonalon a szovjet csapatok kezébe ment át. December 10-11-én megjelent a Szovjet Tájékoztatási Iroda közleménye arról, hogy Tyihvin és Jelec térségében szétverték a német fasiszta csapatokat. "A németek Rosztov, Tyihvin, Jelec alatt elszenvedett veresége írta december 11-én a Pravda elöhírnöke a hitlerista rablók pusztulásának !" December 13-án a szovjet emberek és az egész haladó emberiség óriási örömmel értesült a Vörös Hadsereg újabb nagyszerü gyözelméröl. A Szovjet Tájékoztatási Iroda hírt adott a Moszkva bekerítésére irányuló német terv meghiúsulásáról, és a moszkvai ellentámadás elsö eredményeiröl. A közlemény arról számolt be, hogy csapataink elhárítva az ellenség Moszkva elleni második általános támadását, december 6-án ellentámadásba mentek át az ellenség csapásmérö szárnycsoportosításai ellen. Az ellentámadás során a német hadsereg már az elsö napokban súlyos vereséget szenvedett. Az ellentámadás öt napja alatt az ellenség veszteségei halottakban meghaladták a 30000 föt. Csak a Nyugati Front csapatai 386 harckocsit, 4317 gépkocsit, 704 motorkerékpárt, 305 löveget 101 aknavetöt, 515 géppuskát és 546 automata fegyvert zsákmányoltak. Valamennyi lap tele volt a szovjet emberek Moszkva dicsö védöihez intézett üdvözleteivel. A központi lapok közölték a Szovjet Tájékoztatási Iroda közleményében említett kiváló szovjet hadvezérek, Zsukov, Leljusenko, Kuznyecov, Rokosszovszkij, Govorov, Bolgyin, Golikov és Belov arcképét, akiknek a vezetésével csapataink Moszkva alatt ragyogó gyözelmet arattak. Egész országunkat futótüzként járta be az örömhír, hogy a német fasiszta csapatokat Moszkva térségében megverték. A szovjet emberek büszkeséggel tekintettek szeretett hadseregükre, amely megvédte a fövárost, örömmel töltötte el szívüket a moszkvaiak höstette. A Szovjet Tájékoztatási Irodának csapataink sikereiröl beszámoló szük szavú jelentéseit számtalanszor elolvasták. A gyárakban, az intézményekben és a kolhozokban a gyözelem örömére mindenütt gyüléseket tartottak. Gyüléseket tartottak a hadsereg és a flotta egységeinél is. A szovjet emberek hozzászólásukban kifejezésre juttatták a Szovjetunió gyözelmébe vetett rendíthetetlen hitüket, és esküvel fogadták, hogy minden erejükkel elömozdítják az ellenség teljes leverését. A világsajtó is szélesen kommentálta a Vörös Hadsereg moszkvai ellentámadásának elsö eredményeiröl beszámoló közleményt. A Times címü angol lap például 1941. december 15-én "Az oroszok gyözelme" címmel közzétett szerkesztöségi szemléjében megjegyezte: "Moszkva komoly próbára tette az embereket, a technikai eszközöket és a vezetést, s ezt a nehéz vizsgát az oroszok jobban állták ki, mint ellenségük." A New York Herald Tribune címü amerikai lap 1941. december 13-án vezércikkében azt írta, hogy "a Vörös Hadseregnek a németekre gyakorolt további nyomása nagy szolgálatot tesz a közös ügynek". A szovjet csapatok ellentámadásba való átmenete a német fasiszta föparancsnokság számára sok meglepetést tartogatott. A Vörös Hadsereg által Moszkvától északra és délre mért erös csapások, amelyek a német csapatokat felsöbb parancs bevárása nélkül, gyors visszavonulásra kényszerítették, zavart keltettek a hitlerista tábornokok körében, és nyugtalanították öket a német hadsereg jövöjét illetöen. "A német csapatokat írta Tippelskirch Napóleon nagy seregének sorsa fenyegette", s ezt a veszélyt, a legfelsöbb parancsnokság sok képviselöjének véleménye szerint "csak a hadseregek lassú visszavonásával és az arcvonal lerövidítésével" lehetett volna elhárítani. Németország lakossága sokáig semmit sem tudott a Vörös Hadsereg ellentámadásáról. A berlini tájékoztatási iroda még december elején is ezt közölte: "Német körök kijelentése szerint a bolsevik föváros elleni német támadás annyira elörehaladt, hogy jó távcsövel már felismerhetö Moszkva belvárosa. Ám a fasiszta propaganda, amely kérkedve világgá kürtölte a német hadsereg gyözelmének hírét, túlontúl elsietve közölte, hogy Moszkva napjai meg vannak számlálva. A hitleristák határt nem ismerö szájhösködése már néhány nap múlva ellenük fordult. Amikor Berlinbe érkeztek az elsö hírek a német hadsereg Moszkva alatti vereségéröl, a német népet nyugtalanság fogta el. Fredborg, svéd újságíró, aki abban az idöben Németország fövárosában tartózkodott, ezt írta: "A pesszimisták Napóleon oroszországi hadjáratát emlegették, s egyik napról a másikra ismét divatba jött a Grande armée-ról szóló egész irodalom." Csak most, amikor kiviláglott már, hogy a "Közép" hadseregcsoport Moszkva bekerítésére rendelt szárnycsoportosításaí elkerülhetetlenül vereséget szenvedtek csak most értették meg végre a német fasiszták vezérei, hogy nagy fába vágták a fejszéjüket. A német vezérkarnak már nem az volt a gondja, hogyan semmisítse meg Moszkvát, hanem azon törte a fejét, hogyan menthetné meg hadseregét a pusztulástól. December 8-án Hitler aláírta a 39. számú utasítást, amelynek értelmében az egész szovjet-német arcvonalon védelembe kellett átmenni. A legfelsö német hadvezetés a szárazföldi csapatok föparancsnokságának kötelességévé tette, hogy csapatai minél gyorsabban rendezkedjenek be védelemre, és a fontos hadmüveleti-hadászati és hadigazdasági jelentöségü körzeteket mindenáron tartsák meg. Azt ajánlotta a föparancsnokságnak, hogy a védelmi harcok során vonja ki az arcvonalból a szétvert magasabbegységek maradványait (mindenekelött a megtépázott páncélos és gépesített hadosztályokat), és lásson hozzá az újjászervezésükhöz. Az utasítás kimondta, hogy a harcképességüket vesztett hadosztályok egy részét ki kell cserélni nyugaton, föleg Franciaországban levö hadosztályokkal. A szovjet-német arcvonalon elszenvedett veszteségek pótlására Németországban megkezdték a termelésben dolgozó, és a katonai szolgálat alól felmentett férfiak mozgósítását. A helyükbe németországi munkára elhajtott szovjet állampolgárokat kényszerítettek, és hadifoglyokat állítottak. Ezzel Németországban megvetették az alapját a totális mozgósításnak. A hitlerista hadvezetés úgy számolt, hogy minden különösebb eröfeszítés nélkül sikerül majd visszavernie a Vörös Hadsereg ellentámadását, és 1941-1942 telén kipihentetheti csapatait, kiegészítheti állományukat és fegyverzetüket, 1942 tavaszán pedig újból megindíthatja a támadást az egész arcvonalon. Ám a német hadsereg "téli pihenését" a szovjet csapatok meghiúsították egyre növekvö erejü támadásukkal. A Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása nagy jelentöséget tulajdonított Kalinyin gyors felszabadításának, s ezért elrendelte, hogy a Kalinyini Front gyorsítsa meg a várost védö ellenség bekerítését és megsemmisítését. A 31. hadsereg magasabbegységei azt a parancsot kapták, hogy délnyugati irányban fejlesszék tovább támadásukat, és a Nyugati Front jobbszárnyának csapataival együtt zúzzák szét az ellenség klin-szolnyecsnogorszki csoportosítását. A föhadiszállás elrendelte, hogy a Kalinyin felszabadítására irányuló hadmüveletet a lehetö leghamarabb be kellett fejezni, hogy az ott müködö eröket a Nyugati Front hatékonyabb támogatására lehessen felhasználni a vele szemben álló ellenség ellen. Ezért a Kalinyini Frontot megerösítették nyolc sítalpas és négy harckocsizászlóaljjal. Emellett a front rendelkezésére bocsátották a 39. tartalékhadsereget, amely hat lövészés két lovas hadosztályból állott. A 39. hadsereg parancsnokává Maszlennyikov altábornagyot nevezték ki. A 29. hadsereg parancsnoki posztjára helyette Svecov vezérörnagyot állította a föhadiszállás. A Nyugati Front haditanácsa, a föhadiszállás utasítása alapján december 9-i direktívájában kötelességévé tette a front csapataínak, hogy zúzzák szét az ellenség szárnycsoportosításait, és lendületes elöretöréssel kerítsék be és semmisítsék meg a Nyugati Front elött müködö összes hadseregeket. Megtiltották, hogy az ellenség utóvédegységeivel arcból harcba bocsátkozzanak. A front haditanácsa rámutatott arra, hogy fedezöcsapatokat kell kikülöníteni, amelyek blokád alá veszik a helységekben befészkelt ellenséget, s a csapatok kötelességévé tette, hogy merészen, kerüljék meg az ellenséget, és törjenek be mélyen védelmébe, a visszavonulási útjaira. A direktíva szerint a hadseregekben az ellenség üldözésére harckocsikkal, géppisztolyosokkal és lovassággal megerösített üldözö osztagokat kell szervezni. Ezeket az osztagokat kellett az ellenség hátába küldeni, hogy vágják el közlekedési vonalait. December 11-én a Délnyugati Front parancsnoka a támadó csapatoknak a következö feladatokat adta: a 13. hadsereg fokozza a támadás ütemét, és december 13-án estére érje el a Verhovje, Livni, Kseny folyó terepszakaszt; a front hadmüveleti csoportja, üldözve a visszavonuló német egységeket, érje el Muromcevo, Rosszosnoje, Izmulkovo körzetét, és fejezze be a 34. hadtest föeröinek szétzúzását. A frontparancsnok azt követelte a hadseregparancsnokoktól és a front hadmüveleti csoportjának a parancsnokától, hogy határozottabban cselekedjenek, és minél mélyebbre nyomuljanak be az ellenség harcrendjébe. A Kalinyini, a Nyugati és a Délnyugati Front csapatai ezek szerint mélyebb feladatokat kaptak, s ezek végrehajtásának azt kellett eredményezni, hogy a nyugati irányban bekerítsék és szétzúzzák az ellenség csapásmérö csoportosítását. December 13-án a Kalinyini Front 31. és 29. hadseregének csapatai, tovább fejlesztve támadásukat, elérték az ellenség kalinyini csoportosításának visszavonulási útjait. A felesleges áldozatok elkerülése végett a föhadiszállás utasítása értelmében Kalinyin és Klin helyörségét ultimátumban felszólították a megadásra. A hitleristák visszautasították a javaslatot, de ugyanakkor, a bekerítéstöl tartva, sietve megkezdték a visszavonulást. Visszavonulásuk több helyütt, akárcsak Tula körzetében, ismét pánikszerü meneküléssé változott. A visszavonulási utakat eltorlaszolta a sok elhagyott harckocsi, tüzérségi eszköz és fogatoltjármü. December 15-én a szovjet csapatok délnyugat, észak és délkelet felöl elérték Kalinyin peremterületét. A roham elött a 31. hadsereg haditanácsa röplapban felhívással fordult a csapatokhoz. A röplap ezekkel a szavakkal végzödött: ". . . Háromszoros bátorsággal, kitartással, vakmeröséggel, halálmegvetéssel elöre annak a városnak a felszabadítására, amely országunk nagy fiának Mihail Ivanovics Kalinyinnak a nevét viseli." Elsöként december 16-án 11 órakor a 256. lövészhadosztály egységei törtek be, heves harcok után a városba. December 18-án 13 órára a várost teljesen megtisztították az ellenségtöl. A Vörös Hadsereg egységeinek a városba való bevonulása felejthetetlen ünneppé vált a város lakói számára. Asszonyok, öregek, gyermekek kivonultak az utcára, ölelgették a harcosokat és parancsnokokat, forró köszönetet mondtak a fasiszta igából való kiszabadításukért, könnyes szemmel beszélték el, milyen gaztetteket és rombolásokat végeztek a hitleristák Kalinyinban. A város rövid megszállása alatt a német betolakodók megrongálták a városi közlekedést, a vízvezetéket és a hírközlés eszközeit, felgyújtották a városi színház, a területi szovjet, a területi klinika és a múzeum épületeit. A városban megbénult a kereskedelem. Az emberek ezrei éheztek. A fasiszták drágán megfizettek gaztetteikért. A Kalinyinért vívott harcokban a szovjet csapatok hat német hadosztályt vertek meg, vagyis a 9. hadsereg felét. Csak halottakban az ellenség több mint 10000 katonát és tisztet vesztett. Csapataink 31 harckocsit, 9 repülögépet, körülbelül 190 különféle ürméretü löveget, mintegy 1000 gépkocsit, 160 aknavetöt, 303 géppuskát, 4500 puskát, 21000 tüzérségi lövedéket, 500000 puskatöltényt zsákmányoltak. A kalinyini német csoportosítás szétzúzása, és e nagy közigazgatási és ipari központ felszabadítása óriási politikai jelentösége mellett elömozdította azt is, hogy a szovjet csapatok ezen az arcvonalszakaszon megjavítsák hadmüveleti helyzetüket. Sikeresen fejlödött a Nyugati Front jobbszárny-csapatainak ellentámadása is, s e csapatok helyzete az ellenség kalinyini csoportosításának szétzúzása után jelentösen megszilárdult. A Nyugati Front parancsnoksága úgy döntött, hogy a 30. hadsereg és az 1. csapásmérö hadsereg egységeivel megsemmisíti az ellenség klini csoportosítását, a front jobbszárnyának többi eröivel pedig erélyesen kifejleszti támadását nyugati irányban. December 13-án estére e hadseregek csapatai északnyugat, kelet és délkelet felöl átkarolták a klini csoportosítást. Az ellenség, igyekezvén kitérni a csapás elöl, megkezdte a visszavonulást az egyetlen még szabad úton Tyerjajeva Szloboda felé. Hogy a hitleristák visszavonulási útját teljesen elvágják, december 15-re virradó éjjel Tyerjajeva Szloboda körzetében 415 föböl álló légideszantot dobtak le. A deszant katonái elvágták a Tyerjajeva Szloboda felé vezetö utat, felrobbantották a hidakat, szétrombolták a híradóvonalakat. Az ellenség harceszközeit otthagyva, dülöutakon vonult vissza. A fasiszták egyes csoportjainak sikerült Klinböl nyugat felé áttörni. Amikor az ellenség megkezdte a visszavonulást, a szovjet légierö sikeresen támadta a Klintöl, Szolnyecsnogorszktól és Isztrától nyugatra visszavonuló ellenséget. A harcokban különösen kitünt a Petrov altábornagy parancsnoksága alatt álló repülöcsoport, amely föeröit arra használta fel, hogy csapásokat mérjen a klin-tyerjajeva szloboda-volokolamszki országút mentén visszavonuló ellenséges oszlopokra. December 15-én a 30. hadsereg 371. lövészés 24. lovas hadosztályának egységei, az 1. csapásmérö hadsereg egységeinek közremüködésével felszabadították Klint. Elsöként a Resetov ezredes parancsnoksága alatt álló 1233. lövészezred alegységei és a 24. lovas hadosztály elörevetett alegységei nyomultak be a városba. A december 10 és 15 között Klinért vívott harcokban a 3. német páncélos csoport két gépesített és egy páncélos hadosztályát semmisítették meg. Az ellenség halottakban és sebesültekben 13000 katonát és tisztet vesztett. A szovjet csapatok 122 harckocsit, 18 páncélgépkocsit, több mint 1000 gépkocsit, 80 löveget, 120 aknavetöt, 250 géppuskát és 800 automata fegyvert zsákmányoltak. Klinböl visszavonulva, a német fasiszta rablók kifosztották Csajkovszkijnak, a nagy orosz zeneszerzönek világhírü múzeummá átalakított otthonát. A múzeum épületét motorkerékpár-garázzsá alakították át, s a helyiséget a zeneszerzö könyveivel és bútoraival fütötték. A 20. és 16. hadsereg csapatai, amelyek a szolnyecsnogorszki és isztrai irányban müködtek, december 11-re elérték az Isztrai-víztároló és az Isztra folyó terepszakaszát. A hitleristák visszavonulásuk során megsemmisítették a folyó átkelöhelyeit, és felrobbantották a víztároló gátját. A 16. hadsereg parancsnoka, figyelembe véve az ellenség védelmének jellegét, az isztrai terepszakaszhoz érve, két gyorsan mozgó csoportot alakított: az egyiket Remizov vezérörnagy parancsnoksága alatt egy lovas hadosztályból, egy lövészés egy harckocsidandárból azzal a feladattal, hogy észak felöl kerülje meg az Isztrai-víztárolót, és a másikat Katukov vezérörnagy parancsnoksága alatt egy lövészhadosztályból, két lövészés két harckocsidandárból és egy önálló harckocsizászlóaljból -, hogy dél felöl kerülje meg a víztárolót. A hadsereg eröinek egy része azt a feladatot kapta, hogy keljen át a víztároló jegén, és arcból mérjen csapást az ellenségre. December 13-án estére Remizov vezérörnagy csoportja, megtörve az ellenség ellenállását az Isztra folyó terepszakaszán (Szolnyecsnogorszk DNy 12 km), észak felöl megkerülte az Isztraivíztárolót. December 14-én ezt a csoportot a 20. hadsereg állományába helyezték át. Katukov vezérörnagy csoportja, amely a víztárolótól délre támadott, Pavlovszkaja Szloboda körzetében átkelt az Isztra folyón, délröl megkerülte az Isztrai-víztárolót, és december 13-án megindította a harcot Isztra városért. A 20. és a 16. hadsereg csapatainak erélyes tevékenysége meghiúsította a hitlerista vezetésnek azt a tervét, hogy az isztrai terepszakaszt megtartsa. December 15-én a Vörös Hadsereg felszabadította Isztrát. Barbár rombolások képe tárult a szovjet katonák szeme elé. A német fasiszta csapatok garázdálkodása elpusztította a város legértékesebb történelmi emlékeit. Csaknem az egész várost felgyújtották. A Novij Ljeruszalin (Új Jeruzsálem) néven ismert régi kolostort (a kolostort 1654-ben alapították, s a XVIII. században két neves építész, Kazakov és Rastrelli állította helyre) a hitleristák visszavonulásuk során felrobbantották. Isztrában és a környezö falvakban a fasiszta hóhérok a békés szovjet polgárok százait brutális módon megkínozták és kivégezték. A 354. hadosztály 1203. lövészezredének katonái a felszabadult Isztrában tartott gyülésen határozatukban ezt írták: "Ereinkben meghült a vér a fasiszták szörnyü gaztettei láttán . . . És szívünkben nem csillapszik le a bosszúvágy, míg teljesen meg nem semmisítjük a fasiszta banditákat." December 11-én Govorov altábornagy parancsnoksága alatt támadásba mentek át az 5. hadsereg jobbszárny-magasabbegységei. A nap végéig Zvenyigorodtól délnyugatra áttörték az ellenség védelmét, és elérték Lokotnya, Koljubakino körzetét. December 13-án az 5. hadsereg sávjában ütközetbe bocsátkozott a 2. gárda-lovashadtest, amelynek Dovator vezérörnagy volt a parancsnoka. Az volt a feladata, hogy szétzúzza az ellenség közeli tartalékait és elvágja a ruta-novopetrovszkojei utat. A hadtest, lövészegységek támogatásával, Zvenyigorodtól 10 kilométerre délnyugatra átvágta az arcvonalat, és sikerét északnyugati irányban kifejlesztve, csapást mért az Isztrától és Zvenyigorodtól nyugatra harcoló ellenséges csapatok hátába. December 17-én a hadtest egységei, miután Zagorje, Szafonyiha körzetében szétzúzták a visszavonuló 78. német gyaloghadosztályt, kijutottak a Trosztyenszkoje-tó térségébe. Öt napi harc (december 12-16) eredményeképpen a Kalinyini Frontnak és a Nyugati Front jobbszárnyának csapatai felszabadították Kalinyint, Klint, Szolnyecsnogorszkot és Isztrát. Az ellenség makacs ellenállást tanúsított, szívósan küzdött minden lakott helyért és útcsomópontért, de csapásaink alatt kénytelen volt visszavonulni. Visszavonulási útját sok sírkereszt és az elhagyott gépek ezrei jelezték. A hitlerista hadsereg a második vílágháborúban most fizetett elöször igazán gaztetteiért. A Nyugati Front balszárnyán, az 1. gárda-lovashadtest csapatai a 10. hadsereg magasabbegységeivel együttmüködve, december 12-re virradó éjjel felszabadították Novomoszkovszk városát. A városért vívott harc sikeréhez 12 helyi lakos csupa fiatal munkás höstette is hozzájárult: vakmeröen rajtaütöttek a Novomoszkovszkban állomásozó német hadosztály törzsén. A hitleristák úgy hitték, hogy a szovjet csapatok megkerülték a várost, és futásnak eredtek. A merész hazafiaknak a törzs ellen intézett támadása meggyorsította Novomoszkovszk felszabadítását. Másnap, december 13-án felszabadították Jepífany városát. Az 1. gárda-lovashadtest és a 10. hadsereg a Sat folyó és a Don terepszakaszán megtörte a német csapatok ellenállását, és december 14-én kijutott a Gyegyilovo, Uzlovaja állomás, Bogorogyick vonalra, majd tovább fejlesztette sikerét nyugati irányban. Aznap az 50. hadsereg 117. lövészhadosztálya felszabadította Jasznaja Poljanát. Életében itt lakott Tolsztoj, a nagy orosz író, és itt örzik hamvait is. Jasznaja Poljanában a hitleristák széthurcolták a Tolsztoj Múzeum kiállítási tárgyait, a nagy író sok személyes holmiját elégették, a levéltár szekrényeit széttörték. Gaztetteik leplezésére a visszavonuló fasiszták felgyújtották a kastélyt. December 14-én ellentámadásba lendültek a 49. hadsereg balszárny-magasabbegységei. Háromnapi harc után a hadsereg megtisztította az ellenségtöl az Oka jobb partját, és felszabadította Alekszin városát. Az 50. hadsereg parancsnoksága, hogy kihasználja a 49. hadsereg sikerét, hadserege eröfeszítésének súlyát, a déli irányból a délnyugati, és nyugati irányba helyezte át. Ezt a németek a maguk javára próbálták kihasználni és Scsekino körzetét mindenáron meg akarták tartani, hogy így biztosítsák a 2. páncélos hadsereg föeröinek visszavonását. Elgondolásukat egységeink arctámadása folytán részben meg is valósíthatták. Az ellenség föeröi azonban csapásaink alatt kénytelenek voltak Tulától déli és délnyugati irányban visszavonulni. December 15-én az 1. gárda-lovashadosztály megtisztította a hitleristáktól Gyegyilovót. Még aznap a 10. hadsereg kiverte az ellenséget Bogorogyickból. December 17-én az 50. hadsereg háromnapi harc után felszabadította Scsekinót. A tíznapos támadás során a Nyugati Front balszárnyának csapatai súlyos vereséget mértek a 2. német páncélos hadsereg föeröire, és a hadsereget csaknem 130 kilométernyire vetették vissza, nyugat felé. Megszüntették a Tulát fenyegetö bekerítés veszélyét, és megteremtették a kedvezö feltételeket a szovjet csapatok további támadásához. Az SZK(b)P Tula területi bizottsága és a területi végrehajtó bizottság, a terület sok körzetének felszabadítása kapcsán, december 11-én határozatot hozott "A német fasiszta bandák alól felszabadított körzetek gazdasági és politikai munkájáról". A felszabadított területeken helyreállították a szovjethatalom szerveit, s ezek nyomban intézkedtek a gazdasági és kulturális élet rendezésére, valamint a lakosság megsegítésére. December 16-án a városi védelmi bizottság határozatot hozott a tulai ipari üzemek munkájának újbóli megindítására. Tula és a terület dolgozói nagy segítséget nyújtottak a Vörös Hadseregnek. A városi védelmi bizottság határozata alapján, a közlekedésügyi népbiztosság üzemében már december 14-én megszervezték a harckocsik és páncélgépkocsik javítási munkálatait. Közben sikeresen fejlödött a Délnyugati Front jobbszárny-csapatainak ellentámadása is. A front hadmüveleti csoportjának magasabbegységei lendületesen törtek észak felé. December 12-én az 5. lovas hadtest kiverte az ellenséget Orevo, Rosszosnoje és Satyilovo községekböl. Rosszosnojében 500 hadifogságba esett vöröskatonát szabadítottak ki. December 13-án a 13. hadsereg jobbszárny-egységei elérték a Lesznije Lokatci, Sarapovka terepszakaszt, s ezzel befejezték a 34. német hadtest föeröinek bekerítését. A német fasiszta csapatok több ízben is megkísérelték a kitörést. Az ellenük `vivott harc súlyos volt, és több napig tartott. A szovjet csapatok, miután az ellenség minden kitörési kísérletét meghiúsították, december 15-én szétdarabolták a bekerített ellenséges csoportosítást, és másnapra megsemmisítették. A Délnyugati Front jobbszárnyának csapatai azzal, hogy megsemmisítették a 34. hadtest föeröit, és elérték a Volovo, Homutovo, Livni, Visnye-Olsanoje vonalat, megoldották feladatukat. December 16-án a front csapatai megkezdték az átcsoportosítást az újabb támadáshoz. A Délnyugati Front jobbszárnyának csapatai a tíznapi harc folyamán súlyos vereséget mértek a 2. német hadseregre. Csak hat nap alatt (december 6-tól 12-ig) több mint 12000 fasiszta katona és tiszt esett el, és 300 került fogságba. A szovjet csapatok 80-100 kilométerrel visszavetették az ellenséget, és ennek során 400 helységet szabadítottak fel. A Délnyugati Front csapatai azzal, hogy magukra vonták a 2. német páncélos hadsereg erejének egy részét, segítséget nyújtottak a Nyugati Front balszárny-hadseregeinek ennek leverésében. December 16-17-re befejezödött a Vörös Hadsereg Moszkva alatti ellentámadásának elsö szakasza. A szovjet csapatok tíz nap alatt szétverték az ellenség Moszkvát támadó csapásmérö csoportosításait. Az ellenség súlyos veszteséget szenvedett. Csapataink zsákmánya december 11-töl 17-ig csak a Nyugati Front sávjában a következö volt: 319 harckocsi, 48 páncélgépkocsi, 484 löveg, 231 aknavetö, 659 géppuska, 1093 géppisztoly, 3729 gépkocsi és 440 motorkerékpár. A Moszkvát északról és délröl átfogó német fasiszta csoportosítások veresége és visszavonulása zavart keltett a német föhadiszálláson, és Hitlert hisztérikus kifakadásokra ingerelte. Nyomban leváltotta posztjáról Guderian tábornokot, a 2. páncélos hadsereg parancsnokát és Höpner tábornokot, a 3. páncélos hadsereg parancsnokát. "Betegség miatt" hamarosan leváltását kérte Bock tábornagy, a "Közép" hadseregcsoport parancsnoka is. December 19-én Hitler elmozdította Brauchitsch tábornagyot a szárazföldi csapatok vezetésétöl, és maga foglalta el a német szárazföldi csapatok föparancsnoki posztját. Tippelskirch szerint "a német szárazföldi hadsereg válságon ment át . . ." Hitler a Keleti Fronthoz intézett december 16-i utasításában a "Közép" hadseregcsoport parancsnokai kötelességévé tette: "Hassanak oda, hogy a csapatok, ügyet se vetve a szárnyakon és a hátukba áttörö ellenségre, fanatikus kitartással védjék állásukat." Abban reménykedett, hogy megtarthatja a Moszkvától nyugatra levö legfontosabb közlekedési vonalakat és útcsomópontokat, ahol a hadbiztosság legnagyobb raktárai voltak. Ilyen csomópont volt Rzsev, Vjazma, Juhnov, Kaluga, Szuhinyicsi, Brjanszk és Orjol. A német föparancsnokság úgy döntött, hogy ezeket a pontokat megerödített körletek központjává fejleszti ki, és rájuk támaszkodva megállítja a Vörös Hadsereg támadását. A szovjet Legfelsöbb Föparancsnokság, figyelembe véve a kialakult kedvezö helyzetet, elrendelte az ellentámadás arcvonalának a kiszélesítését, és a fö irányokban az ellenség szakadatlan üldözését. A föhadiszállás a többi között azt javasolta a Kalinyini és a Délnyugati Front parancsnokának, hogy tegyék hatékonyabbá a jobbszárny-hadseregek tevékenységét, és szervezzék meg a szorosabb együttmüködést a Nyugati Front csapataival. A Nyugati Front parancsnoka azt a parancsot kapta, hogy a front szárnyain folytassa az ellenség üldözését, és a középen valamennyi hadseregével menjen át ellentámadásba. Ezzel kapcsolatban a föhadiszállás csökkentette a Nyugati Front támadásának sávját, miután a Kalinyini Frontnak rendelte alá a 30. hadsereget. December 18-án a föhadiszállás a 61., 3. és 13. hadseregböl újból megalakította a Brjanszki Frontot; frontparancsnokká Cserevicsenko vezérezredest, a haditanács tagjává Kolobjakov hadtestkomisszárt, törzsfönökké Kolpakcsi vezérörnagyot nevezte ki. A Brjanszki Frontot a Délnyugati Irány föparancsnokának rendelték alá. A Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása azzal, hogy két hadsereggel megerösítette a Kalinyini Front csapatait, és újra megalakította a Brjanszki Frontot megteremtette az elöfeltételeket a nyugati hadászati irányban müködö egész ellenséges csoportosítás bekerítéséhez és szétzúzásához. A Nyugati Front csapatai által mért csapásoknak az volt a céljuk, hogy széttagolják az ellenség föeröit, és így elömozdítsák a "Közép" hadseregcsoport szétzúzására irányuló általános feladat teljesítését. A Kalinyini, a Nyugati Front és a Brjanszki Front csapatai, a föhadiszállás utasításait teljesítve, december második felében hadmüveleti szünet nélkül folytatták az ellentámadást. A Kalinyini Front parancsnoka, hogy befejezze a 9. német hadsereg föeröinek szétzúzását, úgy határozott, hogy a 30. és a 31. hadsereg föeröivel keletröl csapást mér Sztarica irányában. A 22. és a 29. hadseregnek a frontparancsnok azt az utasítást adta, hogy észak felöl támadjon Sztarica felé, és igyekezzen a Kalinyini Fronttal szemben védö ellenség föeröinek az oldalába kerülni. A front csapatainak ezt a feladatot nem sikerült teljes egészében végrehajtaniuk. Erös, gyorsan mozgó magasabbegységek hiányában, és a fron

t csapatainak kimerültsége miatt a támadást nem tudták kellö ütemben folytatni. A 30. és 31. hadsereg egységei, az ellenség ellenállását leküzdve csak december 25-re érték el a Viszokoje, Lotosino terepszakaszt, ahol az ellenség elöre elökészített állásokban megállította öket. A 22. és 29. hadsereg december 22-ig nem támadott. December 18-án a föhadiszállás utasította a Kalinyini Front parancsnokát, hogy a 22. és 29. hadsereg csatlakozásán vesse be a 39. hadsereg csapatait, és legkésöbb december 22-ig három hadsereggel indítsa meg újra a támadást. A 39. hadsereg összpontosítása azonban elhúzódott, és csak december végén fejezödött be. Ugyanakkor a Kalinyini Front csapatai sikerének továbbfejlesztéséhez friss erökre volt szükség. Ezért a 39. hadsereg parancsnoka a következö parancsot kapta: a hadsereg összpontosításának folytatása mellett, december 22-én reggel indítson támadást a rzsevi irányban azokkal a magasabbegységekkel, amelyek már elérték a megindulási állásokat. A 39. hadsereg parancsnoka december 22-én csak a 220. és 183. lövészhadosztállyal kezdte meg a támadást. A rzsevi irányban a csapatok támadása lassan bontakozott ki. De éppen itt, a 39. hadsereg sávjában és a 29. hadsereg jobbszárnyán fejlödtek ki december utolsó napjaiban döntö események. Aktív tevékenység folyt ebben az idöben a 31. hadseregnek és a 30. hadsereg jobbszárnyának a támadási sávjában is. December 27-én Rjabinyih község körzetében Pagyerin, a 1186. lövészezred közkatonája megismételte Vaszilkovszkij szakaszvezetö höstettét. A 355. lövészhadosztály egységei az ellenségnek egy megerödített állását rohamozták. Egy német Föld-faeröd géppuskatüze meghiúsulással fenyegette az ezred rohamát. Minden perc drága volt. Pagyerín harcos elhatározta, hogy megsemmisíti az ellenség tüzelöállását, s a hóba fúrva magát, a föld-faerödhöz kúszott. Amikor már csak vagy húsz méterre volt a céltól, két német géppisztolyos tüzet nyitott rá. Pagyerin kézigránáttal megsemmisítette öket, majd az erödhöz rohanva, testével elállta a lörést. Bajtársai rohamra indultak, és elsöpörték az ellenséget. Pagyerin haláláért az ellenség sok katonája fizetett életével. 1942. május 5-én Pagyerint, halála után a Szovjetunió Höse ciniével tüntették ki. Viktor Guszev költö verset írt Pagyerin höstettéröl, "Ez a nép legyözhetetlen!" címmel. Ebben a következö sorok olvashatók: "Eljön a perc . a gyözelem veszélyben. Az ellenség felemeli fejét. S ím Pagyerin kúszik az útszegélyen. Megjegyezzük örökre a nevét. Kúszik, s hamar az állásokig ér el, Hóförgeteg csap rajta át meg át. És testével, meleg, élö testével A géppuskára ráveti magát." A Kalinyini Front csapatai kitartó harcuk eredményeképpen áttörték az ellenség védelmét, január elsején elfoglalták a Volga partján Sztarica városát, az ellenség fontos támpontját, és Rzsev és Zubcov közelébe értek. A 9. német hadsereg parancsnoksága Rzsevtöl és Zubcovtól északra a Volga bal partján levö hídföit igyekezett megtartani. Ezért a rzsevi csoportosítását sietve megerösítette. Zubcov és Rzsev városát hatalmas ellenállási csomópontokká építették ki a Volga déli partján. A Kalinyini Front parancsnoka, a föhadiszállás adta feladatot szem elött tartva, és figyelembe véve a kialakult helyzetet, átcsoportosította csapatait, és föeröit egy észak és északnyugat felöl Rzsev ellen mérendö csapáshoz összpontosította. Rövid idö alatt felzárkóztatták a hadtápot, és feltöltötték a löszerkészleteket. Január 2-án a front csapatai újból megindították a támadást Rzsev irányában. A január 2 és 7 között vívott harcok eredményeképpen a 22., 39. és 29. hadsereg egységei Rzsev körzetében elérték a Volgát, és leküzdve az ellenség ellenállását a folyó jobb partján, nyugat és észak felöl átkarolták a várost. A 31. és a 30. hadsereg magasabbegységei kijutottak a Sztarica, Zubcov terepszakaszra. A Kalinyini Front csapatai Rzsev körzetében átkaroló helyzetbe jutottak a "Közép" hadseregcsoport föeröivel szemben. A front csapatai beásták magukat az elért terepszakaszon, majd a föhadiszállás utasításának megfelelöen, átcsoportosították öket az újabb hadmüvelethez. Az ellentámadás eredményeképpen a Kalinyini Front csapatai súlyos vereséget mértek az ellenségre, felszabadították Kalinyint, és a Kalinyini terület több száz helységét. A front csapatai a rzsevi irányban Torzsoktól 60-70 kilométerre és Kalinyintól 120 kilométerre nyomultak elöre. A harcok során 956 löveget és aknavetöt, 153 harckocsit, 25 repülögépet, 3250 gépkocsit, 844 géppuskát és sok más harci technikai eszközt zsákmányoltak. Míg a Kalinyini Front Rzsev irányában folytatta támadását, a Nyugati Front jobbszárnyának csapatai sikeresen haladtak Volokolamszk felé. A bekerítéstöl tartva, a németek megkezdték a visszavonulást a Lama és a Ruza folyó vonalában hevenyészve elökészített védelmi terepszakaszra. A visszavonuló hitleristák felrobbantották a hidakat, aláaknázták az utakat, müszaki zárakat létesítettek, felgyújtották a falvakat, és nyugat felé hajtották a szovjet embereket. Az ellenség "sivatagi övezetet" hagyott maga után. A Nyugati Front parancsnoka december 16-i direktívájában utasította az összfegyvernemi hadseregeket, hogy megállás nélkül folytassák az ellenség üldözését, és december 21-én estére jussanak ki a Pogoreloje Gorodiscse, Borogyino, Malojaroszlavec, Pletyenyevka (Kaluga Ny 8 km), Odojevo vonalra. A direktíva felhívta a figyelmet arra, hogy az üldözés során merészen alkalmazzák a gyorsan mozgó osztagokat és a sítalpasokat útcsomópontok, hidak és fontos harcászatijelentöséggel bíró pontok elfoglalására. Ugyanakkor a 33. és a 43. hadsereg csapatai parancsot kaptak az ellentámadás megindítására. A következö napokban a Nyugati Front hadseregeinek támadása változatlan sikerrel tovább fejlödött. Az 1. csapásmérö hadsereg csapatai, az ellenséget üldözve, december 18-án elfoglalták Tyerjajeva Szlobodát. Másnap a hadsereg elörevetett osztagai elöretörtek a Lama folyóhoz, december 25-re pedig a hadsereg föeröi elérték a Lotosino, Szuvorovo (Volokolamszk É 10 km) terepszakaszt. A 20. és a 16. hadsereg csapatai, tovább fejlesztve sikerüket, december 18-án harcot indítottak Volokolamszkért. Az ellenség elkeseredetten védekezett, és több ellenlökést hajtott végre. Csapataink december 20-án, súlyos harcok árán felszabadították Volokolamszkot. A város föterén a szovjet katonák egy akasztófát pillantottak meg, nyolc akasztott emberrel. November elején Galocskin, Kagan, Kirjakov, Gribkov, Manyenkov, Orgyinarcev, Pahomov és Poltavszkaja moszkvai komszomolisták, az ellenség hátában harcfeladatot teljesítve, egy lesállásba ütköztek, és heves harcok után, sebesülten a hitleristák kezére kerültek. A fasiszta hóhérok föbelötték a komszomolistákat, holttestüket pedig a lakosság megfélemlítésére a fötéren felakasztották. Minthogy a betolakodóknak sürgösen el kellett hagyniuk a várost, már nem maradt idejük a holttestek elvitelére és gaztettük nyomainak eltüntetésére. Az akasztófa köré a szovjet harcosok és helyi lakosok százai gyültek össze. A megkínzott szovjet hazafiak földi maradványai elött a Vörös Hadsereg katonái esküvel fogadták, hogy bajtársaik haláláért bosszút állnak a hitlerista hóhérokon. Volokolamszk felszabadítása után, a 20. és a 16. hadsereg föeröi december 22-re a várostól északra és délre elérték a Lama folyót. A 16. hadsereg egy része, az 5. hadsereg jobbszárnymagasabbegységeivel együttmüködve folytatta a visszavonuló ellenség üldözését, s december 20-ra elérte a Ruza folyó keleti partját. A 2. gárda-lovashadtest december 19-én megkísérelt a Tolbuzino, Palaskino (Rutától északra) szakaszon menetböl átkelni a Ruza folyón. Az ellenség azonban már védelemre rendezte be ezt a terepszakaszt, és makacsul ellenállt. Az áttörés megszervezése közben december 19-én hösi halált halt Dovator vezérörnagy, a hadtest parancsnoka és Tavlijev ezredes, a 20. gárda-lovashadosztály parancsnoka. Nem járt sikerrel a 2. gárda-lovashadtestnek, valamint a Katukov, illetve Remizov tábornokok parancsnoksága alatt álló, gyorsan mozgó csoportoknak a Ruza és a Lama folyó menti ellenséges védelmi állások menetböl való leküzdésére irányuló kísérlete sem. December 25-én a Nyugati Front támadása ezen a szakaszon elakadt. Az egységek és magasabbegységek parancsnokai azt a feladatot kapták, hogy szervezzenek újabb támadást az ellenség elökészített védelmének áttörésére. Azzal, hogy az 1. csapásmérö hadsereg, a 20. és a 16. hadsereg elérte a Lama és a Ruza folyó vonalát, befejezödött a Nyugati Front jobbszárny-csapatainak ellentámadása. A Nyugati Front jobbszárnyának csapatai ellentámadásukkal 90-100 kilométernyire vetették vissza az ellenséget nyugati irányban. A szovjet csapatok felszabadították a Moszkvai terület néhány nagyobb városát és körzeti székhelyét. Az ellenségtöl megtisztították a kalinyin-moszkvai vasúti fövonalat és országutat. Azzal, hogy a szovjet csapatok visszavetették az ellenséget a Lama és a Ruza folyóhoz, megszünt a fövárost északnyugat felöl fenyegetö közvetlen veszély. Moszkvának lehetösége nyílt arra, hogy nyugodtabb körülmények között éljen és dolgozzon. December 15-én az SZK(b)P Központi Bizottságának Politikai Irodája úgy határozott, hogy a központi bizottság apparátusát és egyes szövetségi népbiztosságok apparátusának egy részét visszahelyezi Moszkvába. Az OSZFSZK keletre evakuált népbiztosságai tevékenységének vezetésére a központi bizottság utasítása szerint Moszkvában operatív csoportokat szerveztek a népbiztosokkal vagy elsö helyettesükkel az élen. Ugyanakkor az Állami Honvédelmi Bizottság utasítást adott Moszkva vállalatainak arra, hogy szervezzék meg a vadászrepülögépek és bombázók, valamint a 120 mm-es ezred-aknavetök javítását. A helyiipar vállalatai azt a feladatot kapták, hogy decemberben mintegy 150000 tüzérségi lövedéket, több mint kétmillió kézigránátot, mintegy 500000 aknát és 30000 M-13 típusú reaktív lövedéket gyártsanak. A Moszkvai Szovjet határozatot hozott arra, hogy ezeknél a vállalatoknál pótlólag szervezzék meg 3000 darab géppisztoly gyártását is. A moszkvai munkások becsülettel teljesítették összes feladataikat, jóllehet a föváros fontosabb ipari üzemeit evakuálták, és így azok épületeiben csak régi berendezés maradt vissza. December 18-án támadásba mentek át a Nyugati Front arcvonalának közepén levö hadseregek. Velük szemben a moszkva-mozsajszki vasútvonaltól Tarusza városáig terjedö, összesen 130 kilométer kiterjedésü sávban, a 4. német hadsereg magasabbegységei védtek, amelyek 14 gyalogos, egy biztosító, két páncélos és egy gépesített hadosztályból álltak, és mintegy 100 harckocsijuk volt. A 4. hadseregnek ez az összetétele, a támadó szovjet csapatokkal szemben, a hadosztályok létszáma tekintetében 1,5-szeres, és a tüzérség tekintetében több mint 2,5-szeres fölényt biztosított az ellenség számára. Elönye volt a német fasiszta csapatoknak az is, hogy ezen a terepszakaszon elöre elökészített védelmi rendszert hoztak létre. Volt itt támpont és ellenállási csomópont böven, teljes mélységü lövészárkokkal, fedezékekkel és közlekedöárkokkal berendezve. Jól megszervezték a németek a tüzrendszert is. A támpontok és a köztük levö hézagok lezárására az ellenség sürün alkalmazta a különféle gyalogsági és harckocsizárakat. Ez még bonyolultabbá tette csapataink támadásának amúgy is nehéz feltételeit. December 23-ig a 33. és a 43. hadsereg csapatai, többszörös kísérletük ellenére nem tudták áttörni az ellenség védelmét. Sikeres tevékenységet folytattak Zaharkin altábornagy parancsnoksága alatt a 49. hadsereg csapatai. Miután Taruszától északra és délre átkeltek az Okán, csaknem 20 kilométert nyomultak elöre, és december 19-én elfoglalták a várost. Jefremov altábornagy parancsnoksága alatt a 33. hadsereg és Golubev vezérörnagy parancsnoksága alatt a 43. hadsereg csapatai, átcsoportosítás és anyagi eszközökkel való feltöltés után, december 24-re virradó éjjel újból megindították a támadást. A középsö hadseregek támadó tevékenységét támogatta a front légiereje és a moszkvai légvédelem 6. repülöhadteste. A földi csapatok a repülökkel együttmüködve megrohamozták a nagyobb helységekben Ruzában, Mozsajszkban, Verejában, Borovszkban, Malojaroszlavecben, Medinyben fészkelö, valamint a közöttük elhelyezett ellenséges csapatokat. A 33. és a 43. hadsereg csapatai, miután számos ellenlökést visszavertek, és "belerágták" magukat a németek védelmébe, végre megtörték az ellenállást, és visszavonulásra kényszerítették az ellenséget. December 26-án a 33. hadsereg csapatai felszabadították Naro-Fomínszkot, december 28-án a 43. hadsereg elfoglalta Balabanovo állomást. Sikerüket tovább fejlesztve, a 43. hadsereg egységei kétnapos harc után január 2-án felszabadították Malojaroszlavecet. Január 4-én a 33. hadsereg egységei kiverték a hitleristákat Borovszkból. Naro-Fominszk és Borovszk felszabadításában tevékenyen részt vett a Vejkin ezredes parancsnoksága alatt álló 201. lett lövészhadosztály, amelyet a Lett SZSZK keletre telepített dolgozóiból alakítottak meg. A lett hadosztály harcosai és parancsnokai a Moszkva környéki harcokban hervadhatatlan érdemeket szereztek. Hazafias tetteikkel tovább gyarapították azoknak a lett vöröslövészeknek a dicsö hagyományait, akik oly hösiesen küzdöttek 1918 nyarán a moszkvai eszer lázadás elfojtásakor, 1918 öszén a Kazanynál vívott megfeszített harcokban, s 1919 öszén az Orjolnál Gyenyikin bandáival vívott döntö ütközetekben. Borovszkért rendkívül heves harcok dúltak. A város elöterében egyes települések (Redkino, Fedotovo stb.) többször is gazdát cseréltek, de a 201. hadosztály katonáinak gyözni akarását és odaadó bátorságát megérdemelt siker koronázta. A Naro-Fominszk és Borovszk alatt vívott harcokban a lett hadosztály harcosai több mint 7000 ellenséges katonát és tisztet semmisített meg. A hadosztály csak Borovszk körzetében 22 löveget és aknavetöt, valamint sok más hadianyagot és fegyvert zsákmányolt. A lett nép sok dicsö fia esett el ezekben a súlyos harcokban. Hösi halált halt Birzit, a 201. lett hadosztály politikai biztosa. Birzit hamvait késöbb Rigába szállították, és a hösök temetöjében helyezték örök nyugalomra. A Moszkva környéki harcokban tanúsított hösiességért és vitézségért a Szovjetunió Legfelsöbb Szovjetjének Elnöksége 1942. január 20. és 31. között a 201. lett hadosztály több mint 200 harcosát és parancsnokát tüntette ki rendjelekkel és érdemérmekkel. A kitüntetettek között volt Urban géppuskás, akinek a kormány a haza védelmében szerzett érdemeiért Lenin-rendet adományozott. A szovjet-német arcvonal csatáiban a 201. lett hadosztály késöbb is még több ízben kitünt kiváló katonai tulajdonságaival, s ezért a Honvédelmi Népbiztosság 1942. október 5-i parancsával gárdahadosztállyá alakította át. Csapataink szempontjából kedvezöen alakult az ellentámadás a Nyugati Front balszárnyán is. A Tula körüli harcokban megvert 2. német páncélos hadsereg föeröivel folytatta a visszavonulást délnyugati irányban, Orjol felé, a balszárnyán pedig 43. hadteste a szovjet csapatok csapásai alatt nyugati irányban, Kaluga felé húzódott vissza. Ennek folytán a 43. hadtest és a 2. páncélos hadsereg között 30 kilométeres rés támadt. A Nyugati Front parancsnoksága úgy döntött, hogy e résen át mélyen betör az ellenség hátába. Az 1. gárda-lovashadtest azt a parancsot kapta, hogy lendületes támadással söpörje el a visszavonuló német egységek fedezöcsapatait, a Lihvin és Belev közötti szakaszon keljen át az Okán, azután fordítsa föeröit északnyugat felé, és legkésöbb december 28-ig szabadítsa fel Juhnovot. Az 50. hadsereg azt a feladatot kapta, hogy a 49. hadsereggel együtt foglalja el Kalugát. A 10. hadseregnek Belev városát kellett felszabadítania, majd a támadást Kozelszk, Szuhinyicsi, Kirov irányába kellett kifejlesztenie. Kaluga elfoglalására Bolgyin altábornagy, az 50. hadsereg parancsnoka gyorscsoportot szervezett, s ennek élére helyettesét, Popov vezérörnagyot állította. A csoport állományába egy lövész-, egy harckocsiés egy lovas hadosztályt, valamint egy tulai munkásezredet és egy harckocsizászlóaljat osztott be. A gyorscsoport december 20-án estére délröl, rejtve megközelítette Kalugát, s másnap hajnalban betört a városba. Az 50. hadsereg Kaluga felé elönyomuló lövészhadosztályai jelentösen lemaradtak, s így a gyorscsoport szárnyai nyitottá váltak. Ezt ki is használta az ellenség, amelynek Kaluga körzetében jelentös eröi voltak (a 20. páncélos, a 137. gyaloghadosztály egységei, egy motorkerékpáros zászlóalj és más alegységek). A német parancsnokság Kalugához rendelte még a 43. hadtest 31. és 131. gyaloghadosztályát, majd bevetette ezeket a gyorsan mozgó csoport ellen, és hamarosan elvágta azt az 50. hadsereg föeröitöl. Popov vezérörnagy csoportja bekerítésben folytatta a harcot. Minthogy a 4. német hadsereg jobbszárny-egységeit Kaluga körzetében vonták össze, a rés közte és a 2. páncélos hadsereg között még jobban kitágult. Ezt kihasználva, az 1. gárda-lovashadtest december 19-én reggel csapást mért Odojevo, Kozelszk irányában, és december 22-én estére, az 50. hadsereg 217. lövészhadosztályával együttmüködve, felszabadította a német fasiszta megszállók alól Odojevo városát. December 24-én a hadtest magasabbegységei, folytatva az üldözést, Lihvintöl délre elérték az Okát. Az 50. hadsereg balszárnyán támadó 217. lövészhadosztály december 25-én estére megtisztította az ellenséges csapatoktól Przemyslt, a 413. hadosztály pedig bekerítette a Lihvinben védö hitleristákat. December 26-án a hadosztály egységei a partizánok közremüködésével megtörték a német fasiszta csapatok ellenállását, és bevonultak Lihvinbe. Az 1. gárda-lovashadtest magasabbegységeínek és az 50. hadsereg balszárny-hadosztályainak határozott tevékenysége meghiúsította az ellenség ama kísérleteit, hogy az Oka mentén feltartóztassa a Vörös Hadsereg egységeinek elönyomulását. Kedvezö feltételek alakultak ki ahhoz, hogy északnyugati irányban tovább fejlesszék a támadást Kaluga délnyugatról való átkarolása céljából. Ebben az idöben az 50. hadsereg jobbszárny-hadosztályai Kalugától délkeletre és keletre harcoltak, igyekezvén északkelet felöl átkarolni a várost. December 30-án a gyorscsoport és a 49., valamint az 50. hadsereg beérkezett csapatai végleg kiverték az ellenséget Kalugából. A városért vívott harcokban csapataink több mint 5000 német katonát és tisztet semmisítettek meg, és 38 mozdonyt, 300 vagont, 282 tehergépkocsit, 25 harckocsit, 70 motorkerékpárt, 39 löveget és más hadianyagot zsákmányoltak. Kaluga felszabadításának nagy jelentösége volt a Nyugati Front balszárnyán és közepén küzdö hadseregek közötti szorosabb együttmüködés szempontjából. Ezeknek most lehetöségük nyílt arra, hogy mély csapást mérjenek Vjazma irányában. Kalugában a fasiszták meggyalázták Ciolkovszkijnak, a nagy orosz tudósnak az emlékét. Kifosztották Ciolkovszkij múzeummá átalakított otthonát, megsemmisítették a tudós levéltárát, széthurcolták rakétamodelljeit. Ezenkívül a hitleristák Kalugában felgyújtották a városi színházat és sok más épületet is lángba borítottak. December végére a 49. és az 50. hadsereg csapatai elérték az Aleskovo, Tyihonova Pusztiny, Babinyino, Mescsovszk terepszakaszt, és hozzáfogtak Kalugától nyugatra és Juhnov körzetében levö nagy ellenséges csoportosítás szétzúzásával kapcsolatos feladatok végrehajtásához. A német hadvezetés igyekezett mindenáron megtartani ezt a körzetet. Nagy csoportosítást hozott létre a szovjet csapatok nyomására visszavonuló, megtépázott hadosztályok maradványaiból, valamint olyan egységekböl, amelyeket más arcvonalszakaszokról dobott át ide, Éppen ezért a 49. és az 50. hadsereg támadási sávjában az ellenség ellenállása január elején jelentösen megnövekedett. Különösen heves harcokat folytatott Gyetesino körzetében a 49. hadsereg. Az 50. hadsereg csapatai a jobbszárnyukon szívósan harcoltak Tyihonova Pusztiny állomásért, a balszárnyon pedig támadást indítottak északnyugati irányban, Juhnov felé. Az ellenség egy páncélos hadosztályt dobott át Juhnov körzetébe, és január 6-re a várostól keletre sikerült feltartóztatnia a szovjet csapatok támadását. Az 1. gárda-lovashadtest, tovább fejlesztve támadását északnyugati irányban, december 28-án felszabadította Kozelszket, néhány nap múlva pedig elérte Mecsovszkot. A hadtest a város közelébe érve, a német fasiszta csapatok makacs ellenállásába ütközött; mivel kevés löszere volt, ideig-ů lenesen beszüntette a támadást. Az 1. gárda-lovashadtesttöl balra, a 10. hadsereg elönyomuló csapatai december 27-én elérték Belevet, és reggel megindították a harcot a városért. A küzdelem rendkívül heves volt. Belevet csak december 31-re sikerült teljesen megtisztítani az ellenségtöl. A 10. hadsereg 324. és 239. lövészhadosztálya január 3-án bekerítette az ellenség szuhinyicsi csoportosítását. Január 6-án hajnalban felszabadult Mescsovszk, január 7-én Szerpejszk és január 8-án Moszalszk. A Nyugati Front balszárny-hadseregeinek sikeres támadásával egyidejüleg folytatódott a Délnyugati Front csapatainak támadása is. A 61., 3. és 13. hadsereg, valamint a front hadmüveleti csoportja, az erök átcsoportosítása után, december 18-án reggel általános támadásba ment át északnyugati irányban az ellenség 2. hadseregének szétzúzása és a Plavszk, Cserny, Mcenszk terepszakasz elérése céljából. December 18-tól a hadseregeket gyakorlatilag már a Brjanszki Front parancsnoksága vezette, jóllehet a Délnyugati Irány föparancsnoksága csak december 24-én adta ki a front megalakítására vonatkozó parancsot. A 61. hadsereg csapatai, folytatva a támadást, december 21-én átvágták a tula-orjoli országutat és vasútvonalat, és elfoglalták Gorbacsevo vasútállomást. A hadsereg magasabbegységei, a visszavonuló német csapatok üldözése közben, december 25-én reggel kiverték az ellenséget Csernijböl. Az Oka folyó közelében azonban csapataink az ellenség szervezett ellenállásába ütköztek, s azt megtörni nem tudták. A 61. hadseregtöl balra a 3. hadsereg támadott. Ez Novoszil, Mohovoje irányában mért csapást. Elsöpörve az ellenség fedezöcsapatait, a hadsereg egységei január elejére kijutottak a Zusa és Nyerucs folyóhoz. A 13. hadsereg csapatainak térnyerése december második felében jelentéktelen volt. Támadási lehetöségeik kimerültek. A hadsereg öt hadosztályának összlétszáma január 1-én 11833 fö volt; a hadsereg mindössze 82 löveggel és aknavetövel rendelkezett. Január elejére a Brjanszki Front csapatai a Belev, Mcenszk, Verhovje vonalára jutottak ki. Itt befejezödött a front ellentámadása. Jóllehet a Brjanszki Front csapatai az orjoli irányban viszonylag kevés tért nyertek, ezen az arcvonalszakaszon mégis jelentös vereséget mértek az ellenségre. A december 7 és 25 közötti idöszakban az ellenség több mint 30000 föt vesztett halottakban és sebesültekben; 589 német katona és tiszt megadta magát. A front csapatai 619 löveget és aknavetöt és 32 harckocsit és páncélgépkocsit, 812 géppuskát és automata fegyvert, 1479 gépkocsit, 239 motorkerékpárt és sok más hadfelszerelést zsákmányoltak. Az orjoli irányban folytatott hadmüveletekkel egyidejüleg, a Délnyugati Irány föparancsnoksága Liszicsanszktól közvetlenül délre, a Délnyugati és a Déli Front csatlakozásán levö körzetböl, támadó hadmüveletet készített elö. A végrehajtásra december közepén került sor. A hadmüveletbe bevonták a Délnyugati Front 6. és a Déli Front 12. hadseregét. A hadseregek, támadásba lendülve, visszavetették az ellenséget az Északi-Donyectöl a Bahmut folyóhoz, és csaknem teljesen felszabadították azt a területet, amelyet a németek ezen az arcvonalszakaszon a novemberi támadás során elfoglaltak. Csapataink sikerét elömozdította a Délnyugati és a Déli Front jó együttmüködése. Ezt az együttmüködést az tette lehetövé, hogy a 6. és a 12. hadsereg Malinovszkij vezérörnagynak a 6. hadsereg parancsnokának közös vezetése alatt müködött, Malinovszkij vezérörnagyot pedig közvetlenül a Délnyugati Irány föparancsnokának rendelték alá. * Ily módon a Kalinyini, a Nyugati és a Brjanszki Front csapatai 1941. december végén és 1942. január elsö napjaiban megsemmisítették a Moszkvát északnyugat és délnyugat felöl fenyegetö ellenséget, és teljesítették feladatukat. Moszkva alatt súlyos vereséget szenvedett 38 német hadosztály. Különösen nagy veszteségek érték az ellenség páncélos hadseregeit, amelyekre a Vörös Hadsereg föcsapásait mérte. "Az oroszok csapásának ereje és ellentámadásuk mérete írja Tippelskirch oly nagy volt, hogy jelentös szélességben megingatta az arcvonalat, és csaknem jóvátehetetlen katasztrófához vezetett." Egy másik német tábornok, Westphahl, elismerte, hogy "a korábban legyözhetetlennek tartott német hadsereg a tönk szélére jutott". A Moszkva alatti ellentámadás során a Vörös Hadsereg felszabadított 11000 helységet, köztük olyan nagy városokat, mint Kalinyin és Kaluga, és megszüntette Tula bekerítésének veszélyét. A szovjet csapatok Moszkvától 100-250 kilométernyire visszavetették az ellenséget nyugat felé. A hazánk fövárosát és az egész moszkvai iparvidéket fenyegetö veszélyt elhárították. A Vörös Hadsereg Moszkva alatti ellentámadásának eredménye arról tanúskodik, hogy a fasiszta hadsereg már elvesztette támadása meglepetésszerüségéböl eredö elönyét, és veszített eröfölényéböl is, a Vörös Hadsereg pedig szervezettebb és erösebb lett, mint a háború elött volt. Öthónapi védelem és visszavonulás után, a Vörös Hadsereg kiragadta a támadó kezdeményezést az ellenség kezéböl, és öt az egész arcvonalon hadászati védelembe kényszerítette. Ezzel megalapozta azt, hogy a háború menetében döntö fordulat álljon be a Szovjetunió javára. William Fosternek, a nemzetközi munkásmozgalom egyik kiemelkedö harcosának képletes kifejezésével élve, a Vörös Hadsereg Moszkva alatti ellentámadása átmenet a fasizmus elleni nagy népi támadásba. Sok külföldi politikus és katona szakember, köztük egykori német tábornokok is elismerik, hogy a német fasiszta csapatok Moszkva alatti veresége fordulópont volt a háború menetében. Roosevelt 1941. december 16-án Sztálinhoz intézett levelében ezt írta: "Még egyszer közölni szeretném Önnel, hogy milyen általános és öszinte lelkesedéssel fogadják az Egyesült Államokban azokat a sikereket, amelyeket az Önök seregei az Önök nagy nemzetének védelmében aratnak." Churchill 1941. december 16-án a front helyzetéröl szólva az angol-amerikai tárgyalásokhoz elökészített beszámolójában megjegyezte: "Jelen pillanatban a háború menetében elsörendü fontosságú tény Hitler terveinek meghiúsulása és Oroszországban elszenvedett veszteségei." Chassin tábornok, a francia hadsereg vezérkari fönökének helyettese, ezt írja: "Az 1941. év, amelynek az európai német uralom végleges megszilárdítása esztendejévé kellett volna válnia, a hitleristák szörnyü vereségével végzödött . . . A Moszkváért vívott csata a háború fontos fordulópontja volt." Assmann német altengernagy "Németország sorsdöntö évei" címü könyvében bevallja: "A háború menetében a fordulat a moszkvai csatatéren következett be. 1941 végén itt törték meg elöször a német haderö támadó erejét, itt állították a német csapatokat elöször olyan feladatok elé, amelyekkel nem tudtak megbirkózni. Itt ragadta elöször magához a kezdeményezést az ellenség. A német hadseregnek csak súlyos veszteségek árán sikerült ellenállnia az ellenség támadásával szemben." Blumentritt tábornok megjegyezte: "Az oroszországi hadjárat, különösen annak fordulópontja, a moszkvai csata, mérte az elsö súlyos csapást Németországra mind politikai, mind pedig katonai tekintetben." A Vörös Hadsereg moszkvai gyözelmének óriási politikai és katonai jelentösége volt, s nagy hatást gyakorolt a honvédö háború további menetére. A szovjet nép abban, hogy csapataink Moszkva elöterében szétverték a német fasiszta csapatokat, és Oroszország központi területén több ezer helységet felszabadítottak a hadsereg óriási eröfeszítéseinek törvényszerü eredményét látta. A szovjet emberek meggyözödtek róla, hogy a "legyözhetetlen" német hadsereg nemcsak megállítható, hanem szét is verhetö. A német fasiszta csapatok Moszkva alatti szétzúzásának hadászati jelentösége abban rejlett, hogy a szovjet Legfelsöbb Föparancsnokságnak, magához ragadva a kezdeményezést, lehetösége nyílt arra, hogy az arcvonal valamennyi fontosabb irányában nagyarányú támadó hadmüveletekbe kezdjen. A szovjet csapatok felszabadították a Moszkvát az ország északnyugati és délnyugati vidékeivel összekötö vasútvonalakat, s ez módot adott a Legfelsöbb Föparancsnokságnak arra, hogy a hatalmas moszkvai útcsomópontot az erökkel és eszközökkel való manöverezésre használja fel. Hangsúlyoznunk kell, hogy a Vörös Hadsereg Moszkva alatti ellentámadása igen bonyolult körülmények között zajlott le: kemény tél volt, sok hóval, s a szovjet csapatok sem élöerökben, sem harceszközökben nem voltak fölényben az ellenséggel szemben. Ennek ellenére a szovjet csapatok támadási sávjának szélessége december végén már meghaladta az 1000 kilométert. Az ellentámadásban három front vett részt, összesen 16 összfegyvernemi hadsereg és két fronthadmüveleti csoport. A Moszkva alatt kivívott gyözelem szemléltetöen bebizonyította a szovjet államrendszer szilárdságát és életképességét, a szovjet népnek és hadseregének kiapadhatatlan erkölcsi-politikai erejét. Csak a hazáját önfeláldozóan szeretö nép találhatott magában eröt és bátorságot arra, hogy súlyos balsikerek és visszavonulás után, hatalmas válaszcsapást mérjen az ellenségre. A moszkvai csata összeforrasztotta a csapatoknak és az ország dolgozóinak az eröfeszítését. A fronton harcoló katonák szívét a hátország állandó gondoskodása melengette. Különösen nagy segítséget nyújtottak az arcvonalnak Moszkva és a Moszkvai terület dolgozói. A moszkvai üzemek a Nyugati Front számára harckocsikat, repülögépeket, motorokat, gépkocsikat javítottak. A föváros könnyüipari vállalatai ruházatot és hadfelszerelést gyártottak a hadsereg számára. A moszkvai pártszervezet a hadseregnek fáradhatatlanul újabb és újabb tartalékokat szervezett. 1942 január 1-ig az általános katonai kiképzés és az OSZOAVIAHIM (a Szovjetunió honvédelmét, repülésügyét és vegyészetét támogató társaság) szervezete, a termelömunka mellett több mint 19000 szakképzett harcost (híradót, utászt, felderítöt) és 15000 ápolónöt adott a hazának. Moszkva területén több mint 11000 különféle szakmájú harcost és körülbelül 6000 ápolónövért képeztek ki. Még az 1942. újév elött harcbavetették a 129. és a 130. lövészhadosztályt, amelyet Moszkva kommunista zászlóaljaiból szerveztek. A Vörös Hadsereg ellentámadásának megindulása pillanatától a párt és a szovjetszerveknek elöször kellett egy olyan fontos állami feladattal megbirkózniuk, mint a megszállók által szétrombolt népgazdaság helyreállítása a felszabadult területeken. Az SZK(b)P moszkvai területi bizottsága és a Moszkvai területi szovjet már december 18-án határozatot hozott "A német megszállás alól felszabadított körzetek lakosságának megsegítését célzó rendszabályokról." Ez a határozat a körzeti bizottságok és végrehajtó bizottságok, valamint a városi és falusi szovjetek kötelességévé tette, hogy a felszabadított helységekben nyomban lássanak hozzá a lakóházak helyreállításához, s elsö lépésként segítsék a lakosságot ideiglenes lakások, többek között bunkerek berendezésében. A felszabadított körzetek lakosságának munkába állításáról gondoskodva, a moszkvai és Moszkva területi párt és szovjetszervezetek megkezdték a szétrombolt helyi vállalatok és artelek helyreállítását és újak létrehozását, valamint a házimunka megszervezését. A felszabadított körzetekbe sok élelmiszert és iparcikket szállítottak. A vöröskatonák megszállás sújtotta családtagjait pénzzel, élelmiszerrel és iparcikkekkel segítették. Az elárvult gyermekek számára gyermekotthonokat létesítettek. A párt területi bizottsága és a területi végrehajtó bizottság támogatta a "Krasznij bogatir" gyár munkásnöinek azt a kezdeményezését, hogy elárvult gyermekek felnevelését vállalják. A Moszkvai terület pártbizottság irodája és a Moszkvai területi végrehajtó bizottság jóváhagyta a kurovszkojei kolhozparasztoknak azt a kezdeményezését, hogy a terven felüli gabonakészleteket adják oda a felszabadított körzeteknek. Ugyanakkor a Moszkvai Bizottság és a területi végrehajtó bizottság arra kérte a Népbiztosok Tanácsát, hogy a felszabadított körzetekben adjanak ki lakóházépítésre, házanként 40 köbméter ingyenesen fát, és folyósítsanak a szövetségi költségvetésböl hosszú lejáratú hitelt, éspedig lakóházépítésre 30, a gazdaság felszerelésére pedig 10 millió rubelt, továbbá utaljanak ki januárban 5000 tonna lisztet és hozzanak létre egy pótlólagos 25 millió rubel értékü iparcikk alapot. Ennek a kérésnek eleget tettek. A felszabadított területek lakossága tevékenyen részt vett a hitleristák által szétrombolt vállalatok, szovhozok és kolhozok, vasutak, híradó berendezés, iskola, kulturális és kereskedelmi intézmények helyreállításában. A Moszkvai területi pártbizottság december 20-i plénumán jóváhagyták a moszkvai bizottság irodájának és a területi végrehajtó bizottságnak a december 18-i határozatát. A plénum meghatározta azokat az új feladatokat, amelyek a terület nyugati körzeteinek a felszabadulásával kapcsolatban felmerültek. A plénum a többi között a városi bizottságok, a körzeti bizottságok és az alapszervezetek kötelességévé tette annak biztosítását, hogy a terület valamennyi vállalata teljesítse a termelési tervet, maradéktalanul és racionálisan kihasználjon minden meglevö berendezést és gondoskodjanak a Vörös Hadsereg számára hadianyagot gyártó üzemek helyreállításáról és kiszélesítéséröl. A plénum felhívta a Moszkvai terület valamennyi kommunistáját, hogy fáradhatatlanul dolgozzanak, nem feledve, hogy a kommunisták állhatatossága, forradalmi ébersége és összeforrottsága a német területrablók fölötti gyözelem döntö feltétele. 3. Az ellenség tyihvini csoportosításának szétzúzása A Moszkva alatti ellentámadással egyidejüleg, a szovjet csapatok hatékony támadó tevékenységbe kezdtek Leningrádtól délkeletre is. A Vörös Hadsereg által Leningrádtól délkeletre indított ellentámadás elökészítése, éppúgy, mint a Moszkva alatti ellentámadásé is, heves védelmi harcok közepette folyt. Csapataink Malaja Visera, Tyihvin és Volhov körzetében több erös ellencsapást mértek az ellenségre. Ezek a csapások azonban nem nöttek át közvetlenül ellentámadásba, csak az ellenség támadásának végleges meghiúsítását segítették elö. Az ellentámadás sikere érdekében a Leningrádi Front, valamint az 52. és a 4. önálló hadsereg parancsnoksága továbbképzésben részesítette csapatait, megszervezte anyagi ellátásukat, tartalékokat vonultatott fel, és megerösítette a csapásmérö csoportosításokat. November végén az 54., a 4. és az 52. hadsereg csapatai által végrehajtandó támadás sávjában az ellenségnek 14 hadosztálya (köztük két páncélos és két gépesített hadosztálya) volt, összesen körülbelül 140000 fönyi létszámmal, 1000 löveggel és aknavetövel és körülbelül 200 harckocsival. A szovjet csapatok átcsoportosításuk és tartalékokkal való megerösítésük eredményeképpen, az ellentámadás megindítása pillanatában némi fölényben voltak az ellenséggel szemben. Fölényük például Volhov körzetében élöeröben és tüzérségben 1,5-szeres, Tyihvin körzetében élöeröben 1,5szeres, tüzérségben és aknavetökben pedig 2-szeres volt. Körülbelül ugyanígy alakultak az eröviszonyok a szovjet csapatok javára Bolsaja Visera körzetében is. Az ellenségnek azonban továbbra is több harckocsija és repülögépe maradt. November végén a tyihvini irányban javult a Vörös Hadsereg hadmüveleti helyzete is. Az arcvonal jelentös szakaszon stabilizálódott. A német csapatok tyihvini csoportosítását észak, kelet és délkelet felöl közrefogtuk (15. sz. térkép). Közlekedési vonalai a szovjet légierö és a partizánok erös behatása alatt állottak. Mindez együttvéve megteremtette az elöfeltételeket ahhoz, hogy a szovjet csapatok a Volhov-folyótól keletre levö ellenséges csoportosítás szétzúzása céljából ellentámadásba menjenek át. Fegyunyinszkij vezérörnagy, az 54. hadsereg parancsnoka úgy határozott, hogy a föcsapást öt lövészhadosztálynak, két dandárnak (egy tengerész lövészés egy harckocsidandárnak) és két sítalpas zászlóaljnak az eröivel a maga jobbszárnyán méri Vojbokalo, Kirisi általános irányban. A második csapást Volhov körzetéböl, a Volhov folyó jobb partja mentén, három lövészhadosztálynak és egy harckocsidandárnak kellett mérnie. A támadást december 3-re tüzték ki. Mereckov hadseregtábornok a 4. hadsereg parancsnoka november 25-i parancsában azt a feladatot adta csapatainak, hogy Tyihvin városa ellen három irányból intézett eröteljes rohammal semmisítsék meg az ellenség tyihvini csoportosításának föerejét, szabadítsák fel a tyihvin-volhovi és a tyihvin-budogoscsi vasútvonalat, és érjék el a Szjasz folyót. Klíkov altábornagy, az 52. hadsereg parancsnoka, elhatározását december 1-í parancsában fogalmazta meg. A hadseregnek Bolsaja Visera körzetében kellett szétzúznia az ellenséget, és december 7-re ki kellett jutnia a Gornyesno, Alekszandrovszkoje terepszakaszra. A 4. hadsereg sikeres elönyomulása esetén, az 52. hadsereg parancsnoka egy másik csapást is tervezett Gruzino irányában, a tyihvini ellenséges csoportosítás visszavonulási útjának elvágása céljából. Az 54., a 4. és az 52. hadsereg parancsnokának elhatározásából tehát világosan kitünik, hogy a Leningrádtól délkeletre indított ellentámadás elsö szakaszában a csapatok fö feladata az volt, hogy a Volhov folyótól keletre szétzúzzák az ellenséget, és a Ladoga-tón át biztosítsák a szilárd kapcsolatot Leningráddal. November 26-án a 4. hadsereg csapatai támadást indítottak három hadmüveleti csoporttal. Az északi hadmüveleti csoport északnyugatról mért csapást Tyihvinre. A keleti hadmüveleti csoport kelet és délkelet felöl támadott Tyihvinre. A keleti és a délkeleti csoport között a 60. harckocsiés a 27. lovas hadosztály tört elöre. Ezek csapást mértek Lipnaja-Gorkára azzal a feladattal, hogy elvágják az ellenség nyugat felé vezetö visszavonulási útját. A déli hadmüveleti csoport azt a parancsot kapta, hogy érje el a Klinyec, Szitomlja terepszakaszt, és akadályozza meg az ellenség délnyugati irányú visszavonulását. A Tyihvin körzetét védö német fasiszta csapatok makacs ellenállást tanúsítottak a 4. hadsereg csapataival szemben. Egyes szakaszokon az ellenség ellenlökéseket hajtott végre. A kevés út és a nagy hó szinte lehetetlenné tette a manöverezést. Ez arra kényszerítette a szovjet csapatokat, hogy az ellenséges támpontok megkerülése helyett, arcból rohanják meg azokat. Ezért csekély elörehaladás mellett nagy volt a veszteség. Az északi hadmüveleti csoport egységei csak december 3-án kerítették kézre Tyihvin elöterében az ellenség fontos támpontját: Lazarevicsit. Azon a napon a déli hadmüveleti csoport Szitomljától délre elérte a tyihvin-budogoscsi országutat. December 3-4-én a 4. hadsereg parancsnoka átcsoportosította csapatait, megerösítette a hadmüveleti csoportokat, és új, mélyebb feladatot adott nekik. Az északi csoport azt a parancsot kapta, hogy tisztítsa meg az ellenségtöl Tyihvint és a tyihvin-volhovi fövonalat, majd az ellenség volhovi csoportosítását az 54. hadsereggel átkarolva vele együtt zúzza szét. A középsö (volt keleti) csoport azt a feladatot kapta, hogy üldözze az ellenséget Szitomlja, Budogoscs irányában, és a déli csoporttal együttmüködve, foglalja el Budogoscsot. A déli csoportnak csapást kellett mérnie Szitomlja, Budogoscs irányában, és a középsö csoporttal együtt, el kellett foglalnia Budogoscsot. A 4. hadsereg tervezett támadásának általános mélysége 50 kilométerre növekedett. Támadásának új etapja idöben egybeesett az 52. és 54. hadsereg ellentámadásának megindulásával. Az 52. hadsereg csapatai, amelyek több ízben is megkísérelték Bolsaja Visera elfoglalását, december 1-én újból támadást indítottak ezen az arcvonalszakaszon. A föcsapást Bolsaja Viserától északra mérték. A támadás széles sávban folyt. Az ellenség makacsul védekezett az erös ellenállási csomópontokká átalakított helységekben. December 10-ig a szovjet csapatok elönyomulása jelentéktelen volt, Csak a 267. lövészhadosztály ért el kisebb sikereket, felszabadítva december 5-én Nyekraszovot, december 9-én pedig Alekszandrovszkojét (Malaja Visera Ny 20 km). December 11-én az 52. hadsereg kisebb átcsoportosítás után újból megindította a támadást. December 16-án e hadsereg csapatai Bolsaja Visera körzetében szétzúzták az ellenség bekerített csoportosítását és 15 kilométernyit nyomultak elöre. A szétvert német egységek a Volhov folyóhoz kezdtek visszahúzódni. December 17-én az 52. hadseregjobbszárny-hadosztályai üldözöbe fogták a Gruzino irányába menekülö ellenséget. December 22-én, 23-án a hadsereg valamennyi magasabb egysége elérte a Volhov folyó jobb partját. Az elfáradt és kimerült csapatok azonban nem tudtak a folyón menetböl átkelni. Az 54. hadsereg, amely december 3-án ment át ellentámadásba, eleinte igen lassan haladt elöre. Ez azzal magyarázható, hogy a hadsereg csapásmérö csoportosításai gyengék voltak, és ráadásul csapataink arcból támadták az ellenség támpontjait. A Leningrádi Front parancsnoka ahelyett, hogy megerösítette volna az 54. hadsereg csapásmérö csoportjait, december 8-án a hadsereg jobbszárny-hadosztályaiból egy újabb csoportot alakított, hogy ez Szinjavino ellen támadjon; ezzel ismét gyengítette a föirány csapatait. December 14-ig a hadsereg Kirisi irányában támadó csapásmérö csoportjai blokád alá vette az ellenséget Padrilában, Vlojában és Olomnában (valamennyi helység Vojbokalótól délre fekszik). December 18-án csapataink Vojbokalótól délre megtörték az ellenség ellenállását. A szovjet csapatok ebben az irányban többnapos harc eredményeképpen szétverték az ellenség 11., 291. és 254. gyalogos hadosztályát. A hadosztályok maradványai, elszórva fegyverüket, dél felé menekültek. Az 54. hadsereg csapatai Vojbokalótól délre 94 löveget és aknavetöt, 21 harckocsit, 21 géppuskát, 90 gépkocsit és más hadianyagot zsákmányoltak. Az ellenség több mint 5000 katonájának és tisztjének holtteste maradt a harcmezön. Sikeresen fejlödött a 4. hadsereg ellentámadása. December 7-re e hadsereg északi csoportja elérte Tyihvin északnyugati szegélyét. A középsö csoport elfoglalta Zabolotyjét, a "Május 1" szovhozt, és elérte Tyihvin keleti szegélyét. A déli csoport megkezdte a harcot Szitomljáért. Az ellenség északnyugati és délnyugati irányú visszavonulási útját elvágták. Csak Lipnaja Gorka irányában maradt szabad az út. Ezen az úton az ellenség utóvédek fedezete alatt próbálta kivonni csapatait Tyihvinböl, de ez nem sikerült neki. December 8-án a sötétség beálltával a 191. lövészhadosztály, a 44. lövészhadosztály 25. ezrede és a 65. lövészhadosztály 38. ezrede megindította a harcot Tyihvinért. Az északi és a középsö hadmüveleti csoport többi egysége a várostól északnyugatra müködött, igyekezvén befejezni a német csapatok bekerítését. A Tyihvin elleni döntö roham elött a tüzérség tüzcsapást mért az ellenség föcsoportosítására. December 9-re virradó éjjel a városban és peremterületein heves harcok dúltak, s ezek eredményeképpen csapataink szétzúzták a Tyihvin körzetében levö ellenséges csoportosítást. December 9-én reggel 5 órakor a Vörös Hadsereg teljesen felszabadította Tyihvint. A városért vívott harcokban a németek csak halottakban 7000 katonát és tisztet vesztettek. A szovjet csapatok 42 löveget, 66 aknavetöt, 190 géppuskát, 27 harckocsit, 10 páncélgépkocsit, 102 gépkocsit, 2700 puskát, 110 automatafegyvert, 28000 tüzérségi lövedéket, 30000 kézigránátot, 17500 aknát, 210000 puskatöltényt zsákmányoltak. Ezenkívül csapataink kezére került Tyihvinben az ellenség egy élelmiszerraktára és egy üzemanyagraktára is. A tyihvini német csoportosítás szétzúzásának rendkívül nagy jelentösége volt Leningrád sorsa szempontjából. Pavlov, aki abban az idöben az Állami Honvédelmi Bizottság leningrádi megbízottja volt, késöbb ezt írta: "A gabonakészletböl a Novaja Ladogában levö liszttel együtt december 9-én már csak 9-10 napra telt. Olajpogácsából, korpából, malomporból és egyéb "tartalékokból" akkor már egy szem sem volt. Az emberek olyan rosszul táplálkoztak, hogy a halálozás napról napra növekedett. Tyihvin felszabadítása és az északi vasútvonal forgalmának csaknem Mgáig való helyreállítása lehetövé tette, hogy újból megindítsák az élelmiszerszállításokat az ostromolt Leningrádba, ami sok ezer embert mentett meg az éhhaláltól, és fokozta Leningrád védelmi képességét. A német fasiszta betolakodók Tyihvinben is ugyanolyan barbárul viselkedtek, mint általában mindenütt a megszállt szovjet területeken. Csaknem valamennyi faépületet felgyújtottak, sok köépületet felrobbantottak, köztük az ösi kolostor épületét is, garázdálkodtak, eröszakoskodtak a lakossággal. A lakosságot megfélemlítette a rengeteg gyilkosság, kimerítette az éhség. A 4. hadsereg egységei, miután benyomultak Tyihvinbe, élelmiszerrel és gyógyszerrel segítették a lakosságot, tevékenyen részt vettek a város normális életének helyreállításában. Tyihvin felszabadítása után a 4. hadsereg csapatai folytatták az ellenség üldözését Budogoscs és Kirisi irányában. December 9-én a 4. hadsereg parancsnoka a vezérkar fönökéhez küldött jelentésében kifejtette a további tervét. A hadseregparancsnok úgy tervezte, hogy december 10-re elfoglalja a Szjasz folyó terepszakaszát, december 11-12-én a középsö csoport eröivel megtisztítja az ellenségtöl a Szitomlja folyótól keletre levö körzetet, az északi csoportot pedig elöre vonja az Osztaseva Gorka, Zelenyec terepszakaszra; december 13-15-én megkezdi a visszavonuló ellenség üldözését, s ennek során az északi csoport kijut Miszlono állomás körzetébe, a középsö csoport pedig Budogoscs területére. A föhadiszállás jóváhagyta a 4. hadseregparancsnok tervét, s a maga tartalékából átadta neki a 377. lövészés a 80. lovas hadosztályt. A Volhov folyótól keletre müködö csapatok és az ebben a körzetben alkalmazásra kerülö hadseregek egységes vezetése céljából a föhadiszállás december 17-én megalakította a Volhovi Frontot. Ennek állományába Ivanov vezérörnagy 4. hadserege, Klikov altábornagy 52. hadserege, Galanyin vezérörnagy 59. hadserege és Szokolov altábornagy 26. hadserege (2. csapásmérö hadsereg) került. A Volhovi Front parancsnokává Mereckov hadseregtábornokot, a front haditanácsának tagjává Zaporozsec 1. osztályú hadseregkomisszárt, a front törzsfönökévé Sztyelmah dandárparancsnokot nevezték ki. December közepén a már egy hónapja támadó tevékenységet folytató 54., 4. és 52. hadsereg támadási üteme jelentösen lelassult. A csapatok kiegészítésre és pihenésre szorultak. Nagy fegyverés löszerhiány volt. A tartalékhadseregek elörevetett egységei csak december 20-tól érkeztek a front sávjába. Ennek ellenére a föhadiszállás december 17-én megparancsolta a Volhovi Front csapatainak, hogy "indítsanak általános támadást a Volhov folyó jobb partján védö ellenség szétzúzása céljából és . . . a hadseregek föeröivel érjék el Ljubany, Csolovo állomás vonalát". A továbbiak során a Volhovi Front északnyugati irányban támadó csapatainak, a Leningrádi Front csapataival együttmüködve, meg kellett volna semmisíteniük a Leningrádot blokád alatt tartó ellenséget. Ezzel egyidejüleg a Leningrádi Front csapatai azt a parancsot kapták, hogy "a 42., 55., 8., 54. hadsereg és a Tengermelléki Hadmüveleti Csoport aktív tevékenységével támogassák a Volhovi Frontot a Leningrád alatt védelemben álló ellenség szétzúzásában és Leningrádnak a blokád alól való felszabadításában". Az 54. hadseregnek, a Leningrádi Front állományában maradva, a Volhovi Front 4. hadseregével együttmüködve, be kellett volna kerítenie és meg kellett volna semmisítenie azokat az ellenséges csapatokat, amelyek a Ladoga-tóig törtek elöre, és blokád alatt tartották Leningrádot. December 18-i direktívájában a föhadiszállás aktív tevékenységet követelt az Északnyugati Front csapataitól is. A többi között a jobbszárnyon levö 11. hadsereg azt a parancsot kapta, hogy legkésöbb december 24-ig mérjen csapást Sztaraja Russza, Szolci irányában, és a Volhovi Front csapataival együttmüködve, vágja el az ellenség Novgorod és Luga felöl való visszavonulási útját. E direktíva értelmében a novgorodi hadmüveleti csoportot december 22-én a Volhovi Front 52. hadseregének állományába adták át. A Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása tehát, amellett, hogy határozatával megerösítette a volhovi ellenséges csoportosítás szétzúzására és a Leningrádot az országgal összekötö közlekedés helyreállítására vonatkozó korábbi utasítást, új feladatot is adott a csapatoknak: semmisítsék meg az "Észak" hadseregcsoport föeröit, szüntessék meg Leningrád blokádját és szabadítsák fel a Leningrádi területet egész Leningrádtól délre esö részét. E cél elérésére bevetették a Volhovi és a Leningrádi Front csapatait, valamint az Északnyugati Front eröinek egy részét. A fö szerep ebben a hadmüveletben a Volhovi Front csapatainak jutott. Ez volt a lényege az egész északnyugati irányra kiterjedö új hadászati hadmüvelet elgondolásának. A hadmüveletet, a Volhovi Front támadásának folytatása mellett, rövid idön belül tervezték elökészíteni. A föhadiszállásnak a Volhovi Front parancsnokához december 24-én intézett direktívájában ez állt: "Az Ön elött ismert nagyarányú hadmüvelet végrehajtásáig a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása kategorikusan megparancsolja, hogy egyetlen napra sem állítva le a front csapatainak a Volhov folyó felé való támadását: 1. eröteljes csapásokkal tisztítsák meg a Volhov folyó keleti partját az ellenségtöl; 2. nem engedve az ellenséget felocsúdni, gázoljanak keresztül rajta, keljenek át a Volhov folyón, és a Kirisi, Gruzino, volhovi vasúti híd szakaszon, valamint Szeliscsenszkij Poszeloknál foglaljanak hídföt. Az elfoglalt hídföket mindenáron meg kell tartani." A direktíva a továbbiakban hangsúlyozta, hogy ha a hidakat nem sikerül meglepetésszerüen elfoglalni, akkor "nyilt eröszakot" kell alkalmazni. A direktíva tartalmából világosan kitünik, hogy a föhadiszállás igyekezvén Leningrádot minél hamarabb felszabadítani a blokád alól, a frontparancsnokok kötelességévé tette az általános támadás elökészületeinek meggyorsítását. A Volhovi Frontnak hadmüveleti szünet nélkül kellett támadását kifejlesztenie, a Volhov folyón pedig menetböl kellett átkelnie. Minthogy azonban a tartalék hadseregek összpontosítása elhúzódott, a Volhov folyótól keletre a december 20-a utáni napokban még mindig csak az 54., 4. és 52. hadsereg csapatai folytatták a támadást. A Leningrádi Front 54. hadseregének csapatai az ellenséget üldözve, december 18-tól 25-ig 87 löveget, 213 géppuskát, 657 puskát és géppisztolyt, 26 harckocsit, 142 aknavetöt, 200 gépkocsit és több mint 30000 lövedéket és aknát zsákmányoltak. December 27-28-án a hadsereg egységei kijutottak a mga-kirisi vasútvonalhoz, és megindították a harcot Pogosztycért és Paszadnyikov Osztrovért, de itt két friss német hadosztály makacs ellenállásába ütköztek. A 4. hadsereg csapatai december 21-én felszabadították Budogoscsot. Ugyanezen a napon e hadsereg északi hadmüveleti csoportja Volhovtól 20 kilométerre délkeletre egyesült az 54. hadsereg csapataival. December 22-én a 4. hadsereg elörevetett egységei a Kirisi, Lezno (Kirisi D 25 km) szakaszon átkeltek a Volhov folyón. Az 52. hadsereg december 25-én Csudovótól északkeletre hídföt foglalt. A 4. és az 52. hadsereg elörevetett egységeinek nem sikerült támadásukat az elfoglalt hídfökböl tovább fejleszteni, mert az ellenség a tartalékból két hadosztályt vonultatott fel a Volhov folyóhoz, és visszaverte a támadók rohamát, Ily módon 1941. december végére, a Vörös Hadsereg által Leningrádtól délkeletre indított ellentámadás eredményeképpen, csapataink a 16. és 18. hadsereg magasabbegységeit visszavetették a Volhov folyóhoz, ahonnan azok október 16-án megindították Tyihvin elleni öszi támadásukat. Az ellentámadás folyamán a szovjet csapatok nagy veszteséget okoztak az ellenség nyolc hadosztályának, óriási területet tisztítottak meg a betolakodóktól, és több száz helységet szabadítottak fel, a többi között Bolsaja Viserát, Tyihvint és Budogoscsot. A Vörös Hadsereg által Leningrádtól délkeletre indított ellentámadás meghiúsította a német hadvezetésnek azt a tervét, hogy Leningrádot elszigetelje az országtól, és megfojtsa a blokád harapófogójával. Sikertelenül végzödött az ellenségnek az a kísérlete is, hogy üzemképtelenné tegye a kirovi (murmanszki) vasútvonalat. Ennek a feladatnak mind a német, mind pedig a finn parancsnokság óriási jelentöséget tulajdonított, minthogy további terveikben szerepelt Murmanszk, Kandalaksa, Belomorszk és Vologda elfoglalása. Ezeknek a városoknak a birtokbavétele, Mannerheim, a finn hadsereg föparancsnoka véleménye szerint "döntö jelentöségü volt az egész észak-oroszországi arcvonalon a hadmüveletek menete szempontjából". Erfurth német tábornok bevallása szerint "a német csapatoknak Tyihvintöl való visszavonulása miatt Mannerheim tervének megvalósításához már nem voltak meg az elöfeltételek". A szovjet csapatok a Leningrádtól délkeletre vívott küzdelemben elsösorban azért arattak gyözelmet, mert óriási akaraterövel és kitartással leküzdötték az erdös-mocsaras terepen folytatott téli támadás szinte hihetetlen nehézségeit. A német csapatok, makacs ellenállásuk ellenére, nem tudták megtartani elfoglalt terepszakaszaikat. A Volhovi és a Leningrádi Front magasabbegységei igyekeztek Leningrádot minél elöbb felszabadítani a blokád alól és ezért merészen megrohamozták az ellenség erödítményeit. A tyihvini csoportosítást északról, keletröl és délröl támadó egységeink kijutottak a csoportosítás közlekedési vonalaira, és arra kényszerítették az ellenséget, hogy a bekerítés veszélye elöl sietve visszavonuljon a Volhov folyó mögé. Az ellentámadás során éjszaka a szovjet csapatok mesteri vállalkozásokat hajtottak végre. A 4. hadsereg által december 9-re virradó éjszaka végrehajtott támadás az ellenség tyihvini eröinek szétzúzásával és a város felszabadításával végzödött. Sikeresek voltak az 52. hadsereg csapatainak éjszakai harcai is, amelyek Bolsaja Viserának és más helységek elfoglalására irányultak. Mindamellett a szovjet csapatok harctevékenységében lényeges fogyatékosságok is voltak. Az egységek és a magasabbegységek rendszerint nem alkalmazták eléggé merészen az ellenség ellenállási csomópontjainak mély megkerülését és átkarolását, hanem arcból rohamozták azokat, ami lelassította a támadás ütemét és lehetövé tette, hogy az ellenség a csapások elhárítása érdekében az erökkel és eszközökkel manöverezzen. A hadseregparancsnokok még nem értettek eléggé a harckocsiknak és a tüzérségnek a föcsapások irányában való tömeges alkalmazásához. A 4. hadsereg harckocsijait egyenletesen osztották el a csoportok között. A föparancsnokság tartalékának tüzérségét az 52. hadseregnél ugyancsak egyenletesen osztották el az egész arcvonalon. A támadás szervezésének gyengéje volt, hogy a hadseregparancsnokoknak nem voltak szabad tartalékaik, amelyekkel tovább fejleszthették volna a sikert. Ilyen körülmények között össze kellett volna hangolni az 52. és a 4. hadsereg tevékenységét, hogy szomszédos szárnyukkal Talci körzetéböl csapást mérjenek Kirisi irányában, és az 54. hadsereg velük szemben támadó csapataival átkarolják az ellenséget. A csapatok tevékenységében mutatkozó sok fogyatékosság abban lelte magyarázatát, hogy a parancsnokoknak nem volt kellö tapasztalatuk a támadó hadmüveletek vezetésében, emellett nem állt rendelkezésükre kellö erö sem, és gyenge volt a csapatok anyagi ellátottsága is; mindezt még bonyolultabbá tették a mostoha terepés idöjárási viszonyok. E nehézségek és fogyatékosságok ellenére, a Volhovi és a Leningrádi Front csapatai nagy sikert értek el. Leningrádtól délkeletre súlyos vereséget mértek a német hadseregre, és megváltoztatták a helyzetet ebben az irányban a Vörös Hadsereg javára. 4. A Krímért vívott harc és a Kercs félsziget felszabadítása Annak eredményeképpen, hogy a szovjet csapatok Rosztov alatt szétzúzták a német fasiszta eröket, a Déli Front helyzete megszilárdult, Csapataink visszavetették az ellenséget a Miusz folyó mögé, és megkapaszkodtak ezen a terepszakaszon. Megszilárdították helyzetüket a Kaukázusontúli Front csapatai is. A Tamany-félszigeten levö csoportosításunkat jelentösen megerösítették. A Feketetengeri Flotta, amely tengeralattjárókban is fölényben maradt az ellenséggel szemben, megbízhatóan fedezte tengeri közlekedési vonalainkat. Tengeralattjárói zavarták az ellenség forgalmát a Fekete-tenger északnyugati térségében. Mindez lehetövé tette a szovjet hadvezetés számára, hogy manöverezzen az erökkel és eszközökkel, s így veszélyeztesse az ellenség krími csoportosítását. A Tamany-félszigeten és Novorosszijszk körzetében levö szovjet csapatok megerösítése eredményeképpen kedvezö feltételek alakultak ki ahhoz, hogy a Kercs-félszigeten deszant-hadmüveletet hajtsanak végre a Szevasztopolt védö csapatok támogatása céljából, s késöbb felszabadítsák a Krímet. A Kaukázusontúli Front haditanácsa a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállásához elöterjesztett egy ilyen hadmüveletre vonatkozó elképzeléseit, s miután megkapta rá az engedélyt, hozzáfogott az elökészítéséhez. Minthogy a szovjet-német arcvonal déli szárnyán jelentösen romlott a német fasiszta hadsereg helyzete, a német föparancsnokságnak le kellett mondania arról a korábbi tervéröl, hogy a 11. hadsereggel a Kercs-félszigetröl csapást mér Tamany és az Észak-Kaukázus ellen. Ehelyett a 11. német hadsereg parancsnoka, Manstein, azt a parancsot kapta, hogy indítson újabb rohamot Szevasztopol ellen, s így szabadítsa fel a Krímben levö összes eröket más arcvonalszakaszokon való felhasználásuk végett: E feladat megoldása céljából a 11. hadsereg parancsnoksága november végén újabb eröket és eszközöket vont össze Szevasztopolnál. Oda dobta át 170., 73. és 24. német gyaloghadosztályt és két román hegyivadász-dandárt, s emellett felvonultatott néhány nehéz lövegekkel felszerelt üteget. Szevasztopol alatt december közepére összesen hét gyaloghadosztályt és két hegyivadász-dandárt vontak össze. A német fasiszta parancsnokságnak az volt a terve, hogy több irányból mér csapást, nehogy a védöknek lehetöségük legyen erejükkel valamely szakaszon súlyt képezni. A föcsapást Duvankoj körzetéböl a Belbek folyó mentén tervezték mérni, a legrövidebb úton a Mekenzijevi Gorin át az Északi öböl felé. Azután a terv szerint elfoglalták volna a kikötöt és magát a várost. A kisegítö csapást, a Nyizsnyij Csorgunytól délkeletre levö körzetböl, a Csernaja folyó mentén Inkerman felé szándékoztak mérni (16. sz. térkép). December 15-én Manstein parancsot adott az "utolsó nagy támadásra". A parancsban hangsúlyozta, hogy a kivárás idejének immár vége, és most a német csapatok rendíthetetlen önbizalommal vívott utolsó csatája következik. A hadsereg csapatainak az volt a feladatuk, hogy a negyedik nap végére, minden lehetöséget kihasználva, betörjenek Szevasztopolba és elfoglalják azt. Szevasztopol birtokbavételével a hitleristák legalább valamelyest ki akarták köszörülni azt a csorbát, amelyet a Moszkvánál, Tyihvinnél és Rosztovnál szenvedett vereségük tekintélyükön ejtett. Azt a huszonöt napot, amely a Szevasztopol elleni elsö rohamtól e támadásig eltelt, a város védöi védelmük megerösítésére használták fel. A Fekete-tengeri Flotta haditanácsa 1941. december 4-i direktívájában hangsúlyozta, hogy a "Szevasztopolt védö csapatok életében és a város egész védelmi rendszerében a szervezési idöszak lényegében befejezödött. A szétforgácsolt egységeket, az önálló osztagokat, a tengerészgyalogság zászlóaljait, a Tengermelléki Hadsereg visszavonult egységeit rendezték, nagyjából feltöltötték, felszerelték és felfegyverezték." A szovjet csapatok új tüzérségi és géppuska-betonerödökkel és föld-faerödökkel erösítették meg terepszakaszaikat, harcálláspontokat és figyelöpontokat, gyalogsági és páncélelhárító akadályokat építettek, s egyes lövegeket közvetlen irányzású tüzvezetésre állítottak be. A már meglevök mellé nyolc új állandó jellegü üteget szerveztek, s ezeket a megsérült hajókról leszerelt hajóágyukkal fegyverezték fel. A Szevasztopoli Védelmi Körlet kiegészítésként több menetalegységet kapott. A Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállásának tartalékából a Fekete-tengeri Flotta hajóin Szevasztopolba szállították a 388. lövészhadosztályt. A Tengermelléki Hadsereg most öt hadosztályból (ezek közül egy lovas hadosztály), két tengerészgyalogos dandárból és két önálló lövészezredböl állott. A védelmi körlet parancsnokságának lehetösége nyílt arra, hogy megerösítse a szektorok helyörségét és növelje a maga tartalékát. Szevasztopol védöi, a hadmüveleti szünetet kihasználva, tüzérségi tüzcsapásokkal és légitámadásokkal fárasztották az ellenséges csapatokat, s érzékeny veszteséget okoztak nekik. Szevasztopol légiereje például légiharcban és a repülötereken ebben az idöszakban 43 ellenséges repülögépet semmisített meg. Szevasztopol védöinek nagy segítséget nyújtott a lakosság. A gyakori ellenséges légitámadások és a rendszeres tüzérségi tüz miatt megromlottak a városban az életkörülmények. Itt már nem volt hátország, az egész szevasztopoli körzet a várossal együtt arcvonal volt. A lakosság december közepén az óvóhelyekre költözött. A városban maradt vállalatok szintén csaknem kivétel nélkül föld alatti helyiségekbe, pincékbe telepedtek át. A szevasztopoliak e nehéz feltételek ellenére továbbra is sokfajta fegyverrel, löszerrel, hadfelszereléssel látták el a város védöit. December elején a Szevasztopoli Védelmi Körlet parancsnoksága felszólította a város dolgozóit, hogy növeljék a löszergyártást, és gyorsítsák meg a harckocsik és lövegek javítását. E feladatok teljesítésére a városi pártbizottság mozgósította a kommunistákat, a Komszomol-szervezeteket és a munkásokat. Az üzemekben megindult a küzdelem a munka termelékenységének növeléséért, a haditermelés fokozásáért. A gránátokat, az aknákat és a lövedékeket készítö "Molot" gyárban a komszomolisták kezdeményezésére megindult a napi öt normát teljesítö "ötszáz százalékosok" mozgalma. Ez a mozgalom hamar elterjedt a város más üzemeiben is. A nehéz harcok idején a munkásbrigádok kimentek az arcvonalba, és ott javitották meg a fegyvereket. Az üzemekben sok nö a frontra távozott férfiak helyébe állt, azok a nök pedig, akik nem dolgoztak gyárban, brigádokat szerveztek, hogy ruházatot és fehérnemüt varrjanak a katonák és tengerészek számára. Ötvennél több ilyen brigád müködött. A nök ápolták a sebesülteket, s tevékenyen részt vettek a védelmi berendezések építésében. A város munkásainak küldöttségei gyakran látogatták meg a Szevasztopolt védö magasabbegységeket. A dolgozók képviselöi és a szevasztopoli helyörség csapatainak egyik ilyen találkozója alkalmából Tyimcsenko asszony, akinek a Vörös Hadseregben négy katonafia szolgálta a hazát, így szólt a harcosokhoz: "Édes fiaim! Egyszerü orosz asszony vagyok, nem halmozlak el benneteket ajándékokkal, de egyet, a legdrágábbat, irántatok érzett anyai szeretetemet, meleg szívemet elhoztam nektek. A világon mindennél jobban szeretlek benneteket, fiaim! Hivjatok csak!ŻAnyánk, jöjjön velünk a harcba! és én bátran megyek bármely pillanatban . . . Édes fiaim, én már öreg vagyok, de Szevasztopolban nem lehet ölbe tett kezekkel ülni. Szeretett városunk veszélyben van, a fasiszták nyújtogatják feléje véres karmaikat, de nem adjuk oda nekik. Esküszöm, fiaim, az utolsó leheletemig a segítségetekre leszek. Bármi kell, megteszem. Kimosom fehérnemütöket, leöblítem sebeiteket, meleg harisnyát és kesztyüt kötök nektek, hogy a fagytól ne szenvedjetek. Nehéz percekben jó szóval vigaszt nyújtok nektek." A nagyszerü orosz asszony szavai szívük mélyéig meghatották Szevasztopol védöit, kifejezésre juttatták a szeretett haza védelmére kelt hadsereg és nép egységét. Sok höstettet hajtottak végre Szevasztopol dolgozói, hogy segítséget nyújtsanak a város védöinek, ellássák öket mindennel, ami szükséges. Az üzemek munkásai, a front sürgös rendeléseit teljesítve, két-három müszakon át is egyfolytában gépük mellett maradtak. A szovjet katonákat és Szevasztopol valamennyi lakosát az a törekvés fütötte, hogy a fasiszta betolakodókat ne engedjék be a városba. S ebben segítségükre volt az egész ország. Éjjelente befutottak a kikötöbe a Fekete-tengeri Flotta hadihajói és az Azovi-Fekete-tengeri medence hajói: csapatutánpótlásokkal, harceszközökkel, löszerrel, élelmiszerrel, gyógyszerrel megrakva. A Fekete-tengeri Flotta legföbb támaszpontjának védelme napról napra erösödött. A német fasiszta csapatok Szevasztopol elleni második támadása december 17-én hajnalban egyidejüleg több irányból indult meg. A támadásban több mint hét német hadosztály, mintegy 150 harckocsi, körülbelül 300 repülögép és sok löveg vett részt. A hitleristák tüzérség, légierö és harckocsik támogatásával keskeny szakaszokon indított rohamokkal próbálták áttörni a védelem arcvonalát. A leghevesebb harcok a Belbek folyó völgyétöl délre és északra elterülö magaslatokon, a 3. és 4. védelmi szektor csatlakozásán bontakoztak ki; itt fejtették ki a hitleristák a legnagyobb eröfeszítést. Az ellenséges csapatok Szevasztopol védöinek heves ellenállásába, s a védöket támogató partvédö ütegek tüzébe ütköztek. Minthogy azonban az ellenség eröben és eszközökben fölényben volt, a támadás elsö napjaiban áttörte a szovjet csapatok védelmét a Mekenzijevi Gori és a vasúti megálló körzetében, és elörevetett egységeivel elérte a fövédöövet. A védelmi körlet parancsnoka erre a szakaszra rendelte a 7. tengerészgyalogos dandárt, a 40. lovas és a 388. lövészhadosztályt. Az ellenséges csapatokat a Belbek folyó völgyében megállították. Országszerte elterjedt a 11. sz. föld-faeröd komszomolista tengerész védöinek: Rajenkónak, Kaljuzsnijnak, Pogorelovnak, Dolinak, Mudriknak, Radcsenkónak és Csetvertkovnak a dicsö höstettéröl szóló hír. A föld-faeröd Kamisli (Dalnyaja) falu körzetében volt, ahol az ellenség a föc

sapást mérte. A hitleristák megrohamozták ezt a tüzfészket, de elfoglalni nem bírták. Erre nehéz aknavetökkel vették tüz alá az erödöt, három oldalról megkerülték, és a levegöböl bombázták. A komszomolista tengerészek három álló napon át újból meg újból visszaverték az ellenség dühödt rohamait, amelyekben egy zászlóaljnyi gyalogság vett részt. A harcokban elesett a raj parancsnoka, Rajenko. Elöször Pogorelov, majd Mudrik és Kaljuzsnij lépett a helyébe. A föld-faeröd körül már százával hevertek a német tisztek és katonák holttestei, de a hitleristák szüntelenül tovább rohamoztak. December 20-ra virradó éjjel erösítést kaptak a hös tengerészek: közéjük állt Potapenko politikai helyettes, Korzs és Korol kommunista tengerész. Löszert és golyószórót hoztak magukkal. A németek továbbra is ostromolták a föld-faerödöt. S csak december 20-án este, amikor már csupán három súlyosan sebesült vöröstengerész volt életben, sikerült végre a fasisztáknak bekeríteni a tüzfészket. A hösök az utolsó töltényig harcoltak, de nem adták meg magukat. Néhány nappal késöbb egy tengerész alegység kiverte a hitleristákat a föld-faerödböl. A falon ez a felirat volt olvasható: "Hazám, orosz föld! A Lenini Komszomol fia, neveltje vagyok, úgy harcoltam, ahogy azt szívem parancsolta . . . Meghalok, de tudom, hogy gyözünk. Fekete-tengeri matrózok! Verekedjetek körömszakadtáig, írtsátok a veszett fasiszta vérebeket. A katonai eskühöz hü maradtam. Kaljuzsnij". A szovjet nép kegyelettel megörzi a komszomolista hösök emlékét. A 11. számú föld-faeröd helyén emlékmüvet emeltek hös védöinek tiszteletére. A hitlerista hadvezetés már december 20-án közölte a rádióban, hogy a német csapatok betörtek Szevasztopolba. Ám a hitleristák elsiették sikereik reklámozását. Szevasztopol hös védöi továbbra is szívósan visszaverték az ellenség rohamait a város elöterében. Az ellenség, hogy tovább fejlessze elsö sikerét, a Belbek folyótól északra és délre folytatta a támadást, és a 4. védelmi szektorban valamelyest visszaszorította a 95. lövészhadosztály egységeit. A 95. hadosztály 241. ezredét, a kikényszerített visszavonulás során, Belbek vasútállomástól nyugatra bekerítették. Az ezred körkörös védelemre rendezkedett be, és szilárdan tartotta állásait. December 21-re virradó éjjel az ezred alegységei áttörték az ellenség arcvonalát és a Belbek folyó völgyében visszavonultak a fövédelmi terepszakaszra. A német fasiszta csapatok ebben az irányban négynapos harc után mindössze 4-6 kilométernyit nyomultak elöre. Heves harcok dúltak a 2. védelmi szektor szakaszán Nyizsnyij Csorguny körzetében is. A német csapatoknak december 19-én estére sikerült elfoglalniuk azt a magaslatot, amelyen az olasz temetö van. A 170. német gyalogos hadosztály, harckocsikkal megerösítve, igyekezett áttörni Inkerman irányában. A német légierö ebben az idöben eröteljesen bombázta Szevasztopolt. A Fekete-tengeri Flotta és a Szevasztopoli Védelmi Körlet haditanácsa december 20-án felhívással fordult Szevasztopol védöihez, arra buzdítva öket, hogy üssék úgy az ellenséget, ahogyan Moszkva alatt verik, s hárítsák el a városba való minden betörési kísérletét. ". . . Ne feledjétek olvasható a felhívásban -, hogy nemcsak hazánk népe, hanem az egész világ is Szevasztopolt figyeli. Utolsó csepp vérünkig védjük szeretett Szevasztopolunkat! A haza elvárja tölünk, hogy legyözzük az ellenséget. Egy lépést sem hátrálunk! A gyözelem a miénk lesz!" E felhívásnak eleget téve, a város védöi esküvel fogadták, hogy mindhalálig kitartanak szeretett városuk falainál. S esküjüket meg is tartották. Az ellenséges csapatok támadását megállították. Az ostromolt helyörség ennek ellenére egyre nehezebb helyzetbe került. A Szevasztopoli Védelmi Körlet csapatainak súlyos veszteségeit nem volt már miböl pótolni, a tartalékok kimerültek, a löszer fogytán volt. A Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása december 20-án a Szevasztopoli Védelmi Körletet a Kaukázusontúli Frontnak rendelte alá, és Kozlov altábornagynak, a front parancsnokának, azt a parancsot adta, hogy sürgösen irányítson Szevasztopolba egy lövészhadosztályt vagy két lövészdandárt és legalább 3000 fönyi menetkiegészítést, erösítse meg a város védelmének légi biztosítását, és szervezze meg a védök rendszeres löszerellátását. Oktyabrszkij altengernagy a Fekete-tengeri Flotta parancsnoka, akit a kercsi deszant-hadmüvelet kapcsán Novorosszijszkba rendeltek, azt a parancsot kapta, hogy haladéktalanul térjen vissza Szevasztopolba, és személyesen vezesse a város védelmét. A föhadiszállás parancsa értelmében a Kaukázusontúli Front parancsnoka a Fekete-tengerí Flotta hajóin Szevasztopolba küldte a 345. lövészhadosztályt és a 79. önálló tengerész gyalogos dandárt. A magasabbegységeket kellö löszerkészlettel december 21-én Oktyabrszkij altengernagy parancsnoksága alatt a flotta egy hajóraja Szevasztopolba szállította. Ezen a napon a 24. német gyalogos hadosztály harckocsik támogatásával áttörést kísérelt meg Inkerman felé, a Kugyurov ezredes parancsnoksága alatt álló 40. lovas hadosztály védelmi szakaszán. Az ellenséges harckocsik áttörték a hadosztályharcrendjét. A hadosztályparancsnok azonban ügyesen szervezte meg a harckocsik elleni harcot, s így azok rohama elfulladt. A lovasok megtartották állásaikat. Kugyurov ezredes elesett, de a hadosztály teljesítette harci feladatát. A Szevasztopolért vívott küzdelem egyik történelmi nevezetességü helyévé vált a Mekenzijevi Gori vasúti megálló körzete. December 22-én reggel az ellenség erös csapást mért a Belbek folyó völgyétöl délre az 1. számú Mekenzie záróvonal irányában. Nyolcórás ádáz küzdelem után az ellenségnek sikerült elöretörni a Mekenzie záróvonalhoz és Mekenzijevi Gori vasúti megállóhoz. A német géppisztolyosok egyes csoportjai még az Északi-öböltöl két kilométernyire levö Hösök Temetöje körzetébe is beszivárogtak. A szovjet parancsnokság, hogy megakadályozza az ellenségnek az Északiöbölhöz való kijutását, oda irányította az elözö nap érkezett, a Potapov ezredes vezette 79. önálló tengerészgyalogos dandárt, és a 345. lövészhadosztály egységeit, amelyeknek Guz alezredes volt a parancsnoka. A szovjet csapatok a hajótüzérség támogatásával, lendületes ellenlökéssel, visszavetették az ellenséget megindulási állásaiba. A harctevékenység ebben az irányban december 26-a és 31-e között volt a leghevesebb. A németek friss eröket vontak elöre, és a légierö, valamint a tüzérség támogatásával újabb kísérletet tettek Mekenzijevi Gori vasúti megállóhely elfoglalására. Ám ez a kísérlet sem járt sikerrel. Az ellenség minden rohamát meghiúsította Szevasztopol védöinek állhatatossága. Kiemelkedö hösiességröl tettek tanúbizonyságot ezekben a harcokban a Mekenzijevi Goriban tüzelö állásban levö 365. légvédelmi üteg katonái. A hitleristáknak sikerült 300 méterre megközelíteni az üteget, és azt három oldalról körülvenni. Az üteg azt a parancsot kapta, hogy tartsa meg az állását. Donyuskin, az üteg komisszárja éjjel nyilvános taggyülést rendezett, s ezen a kommunisták esküvel megfogadták, hogy teljesítik a feladatot. S ezt becsülettel meg is tartották: az üteg megvédte az állását, s eközben lelött egy repülögépet, kilött hét harckocsit, s több mint 200 német katonát és tisztet semmisített meg. Két napig tartó heves harcok árán az ellenségnek ebben az irányban mindössze 200-300 méternyit sikerült elörenyomulnia. A Szevasztopol elleni második német támadás elhárításában nagy szerepe volt a Fekete-tengeri Flotta légierejének és hajóinak. A flotta légiereje bátran felvette a harcot, fedezve a hadihajókat az átkelöés a horgonyzóhelyen, támadta a németek gyalogos és harckocsi-tömörülését, és segítséget nyújtott a védelmi körlet csapatainak a rohamok visszaverésében. Aktív tevékenységet fejtettek ki a hadihajók is. December 21-töl a "Parizsszkaja Kommuna" sorhajó, a "Krasznij Krím" cirkáló, a "Harkov" vezérhajó, a "Bodrij" torpedóromboló és más hadihajók tüzérségi tüzükkel rendszeresen támogatták a szárazföldi egységeket. A hadihajók és szállító hajók minden éjjel befutottak Szevasztopolba utánpótlással, löszerrel és hadfelszereléssel. E hajók legénységének meg kellett birkózniuk a viharos téli idöjárás támasztotta nehézségekkel. A tengeren aknamezök, ellenséges tengeralattjárók, torpedónaszádok, torpedóvetö repülögépek leselkedtek rájuk. Szevasztopol térségében és a kikötöben kirakodás közben bombázták öket, és tüzelt rájuk a német messzehordó tüzérség is. De a szovjet tengerészek sikeresen megbirkóztak feladatukkal, Manstein a 11. német hadsereg parancsnoka, aki sok katonájának vérét ontotta Szevasztopol falainál, kénytelen volt elismerni a város védöinek magas fokú harcképességét. Ezt jelentösen elömozdította a Fekete-tengeri Flotta sikeres tevékenysége, az, hogy idejében szállított Szevasztopolba mindent, amire a csapatoknak szükségük volt. December végéig az ellenség minden rohamát visszaverték. A Szevasztopol elleni második támadás idején a hitleristáknak az északi szakaszon mindössze 8-9 kilométert sikerült elönyomulniuk, és csapatainkat a Mekenzijevi Gori vasúti megálló déli szegélyére szorították vissza. Ez ugyan valamivel megnehezítette a helyzetet, minthogy most a város, a kikötö és a repülötér is az ellenséges tüzérség tüzébe került. Ám e részleges sikerért az ellenség óriási veszteséggel fizetett. A 11. német hadsereg nem teljesítette feladatát. Amikor Szevasztopol alatt a legádázabb harcok dúltak, a Kaukázusontúli Front és a Feketetengeri Flotta deszant-hadmüvelet végrehajtásához fogott a Kercs-félsziget elfoglalása céljából. A német hadvezetés, attól tartva, hogy a szovjet csapatok a 11. hadsereg hátába kerülnek, Szevasztopol alól sietve Kercs és Feodoszija körzetébe dobta át a 170. és a 132. gyalogos hadosztályt és az 50. gyalogos hadosztály egy részét. Ezért az ellenség a szevasztopoli szakaszon kényszerülten beszüntette támadó tevékenységét, és védelemre rendezkedett be. * A kercs-feodoszijai deszant-hadmüvelet volt a szovjet fegyveres erök elsö jelentös partraszállási hadmüvelete a Nagy Honvédö Háborúban. Ezt nemcsak a szevasztopoli események kapcsán készítették elö, hanem a Vörös Hadsereg ellentámadásának egyik hadmüveleteként is. A Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállásának döntése szerint a Kercs-félszigeten a támadó hadmüveletet a Kaukázusontúli Front 51. és 44. hadseregének kellett végrehajtania. A Feketetengeri Flottát és az annak állományába tartozó Azovi Flottillát a hadmüvelet idejére a Kaukázusontúli Front parancsnokának rendelték alá. A hadmüvelet fö célja az volt, hogy elfoglalják a Kercs-félszigetet és megteremtsék az elöfeltételeket az egész Krímnek a fasiszta betolakodók igája alól való felszabadításához. Emellett a szovjet csapatoknak, az ellenség kercsi csoportosítására mért csapásaikkal, el kellett vonniuk az eröket Szevasztopoltól, hogy azután teljesen felmenthessék a blokád alól a várost. A szovjet-német arcvonalon és kiváltképpen annak déli szárnyán kialakult helyzet alapján számítani lehetett a hadmüvelet sikerére, bár ehhez sok nehézséget kellett leküzdeni. A hadmüvelet tengeri részét a Fekete-tengeri Flotta haditanácsa készítette elö. A flotta hajóira ebben a hadmüveletben az a feladat hárult, hogy a Kercs-félsziget északi, keleti és déli partjaira szállítsák a Kaukázusontúli Front csapatait és tüzzel támogassák öket, mind a partraszállás idején, és a hídföállásokért vívott harcok során, mind pedig a félsziget mélyébe való támadásuk folyamán. Minthogy a német fasiszta hadvezetés a 11. hadsereg föeröit Szevasztopol alatt vonta össze, a Kercs-félszigeten csak kevés csapatot tarthatott. 1941 decemberében ott csupán két német gyalogos hadosztály és néhány más egység és alegység tartózkodott. E csapatok összlétszáma nem haladta meg a 25000 föt. A legtömörebb ellenséges csoportosítások Kercs körzetében, valamint a félsziget északkeleti és délkeleti részében voltak. Az ellenség a Kercs-félsziget védelménél különös figyelmet fordított azokra a helyekre, ahol partraszállásunkat várhatta, valamint azokra a helységekre, amelyek a félsziget mélyébe vezetö fö irányokban feküdtek (16. sz. térkép). A partraszállásra legalkalmasabb terep a Kercs-félsziget keleti partvidéke volt. De számos partraszállásra alkalmas hely akadt még az északi és a déli parton is. Biztosítani kellett a partra szálló csapatok sikeres kihajózását és hídfö foglalását, mert ennek döntö jelentösége volt a hadmüvelet egész további menete szempontjából. Maga a félsziget sík, és erdötlen terület, helyenként paladombvonulatok tagolják. A Kercs-félszigetet 4-15 kilométer széles tengerszoros választja el a Tamanyfélszigettöl. A félsziget mélyén a legfontosabb védelmi terepszakaszt az úgynevezett ok-monaji állások alkották, amelyek a Kercs-félszigetet a Krímmel összekötö keskeny (15-17 kilométer széles) földszoroson voltak. Az egyik olyan körülmény, amely jelentösen megnehezíthette a partraszállási hadmüvelet végrehajtását, az idöjárás volt. A Feketeés az Azovi-tengeren december januárban gyakori a vihar, a havazás és a köd; az Azovi-tenger és a Kercsi-öböl parti sávja befagy. A viharos idöjárás azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy megzavarja az egész tervet, söt még a hadmüveletet is meghiúsítja, annál is inkább, mivel sem a Fekete-tengeri Flotta, sem az Azovi Katonai Flottilla nem rendelkezett deszanthajókkal és speciális partraszállási eszközökkel. A flotta parancsnoksága kénytelen volt a polgári szervezetek hajóit igénybe venni. A hadmüvelet elökészítésénél figyelembe vették, hogy a légteret a németek uralták. A Kaukázusontúli Front vadászrepülögépei, amelyeknek támaszpontul a kaukázusi partvidéken levö repülöterek szolgáltak, a nagy távolság miatt vagy nem voltak felhasználhatók a partraszállási helyek oltalmazására, vagy csak igen rövid ideig ( 10-15 percig) maradhattak levegöben. Ezért a partraszállási helyek légvédelmét csak a hadihajók légvédelmi tüzérségére lehetett bízni. A partraszállást a terv szerint 250 kilométeres arcvonalon egyidejüleg kellett végrehajtani a Kercsfélsziget északi, keleti és déli partvidékének több pontján, valamint Feodoszijában. A széles arcvonalon végrehajtott müvelettel a szovjet parancsnokságnak az volt a szándéka, hogy szétforgácsolja az ellenség figyelmét és erejét. A hadmüvelet kezdetének idöpontját december 21-re tüzték ki, de a német csapatok által Szevasztopolnál indított támadás miatt a tervet némiképpen módosítani kellett. A partraszállásra kijelölt 345. lövészhadosztályt és 79. önálló tengerész lövészdandárt, mint már említettük, sürgösen Szevasztopolba kellett irányítani. A csapatok átszállítását a Fekete-tengeri Flottának a deszant-hadmüveletre kijelölt hajói hajtották végre. Ezért a partraszállás megkezdését december 26-ra halasztották. Ezen a napon kellett partra szállnia Lvov altábornagy parancsnoksága alatt álló 51. hadsereg csapatainak a Kercs-félsziget északi és keleti partjain, a 44. hadsereg eröi egy részének pedig az Opuk-fok körzetében. Az 51. hadsereg deszantja 13000 föböl állott. E deszantot az Azovi Katonai Flottilla és a Kercsi Haditengerészeti Támaszpont hajóinak kellett átszállítaniuk. A meglepetés érdekében úgy határoztak, hogy a partraszállást tüzérségi és légi elökészítés nélkül, december 26-án reggel két órával virradat elött hajtják végre. A hadsereg Kercstöl északra és délre partra szálló magasabbegységeinek az volt a feladata, hogy foglalják el a várost és a kikötöt, s utána fejlesszék tovább a támadást Vlagyiszlavovka irányában. Az Opuk-foki partraszálláshoz a 44. hadsereg eröinek egy részéböl megalakították a "B" partra szálló osztagot, körülbelül 3000 fönyi létszámmal. Ennek a partraszállás után, Ortaeli irányába mért csapással, együtt kellett müködnie az 51. hadsereggel a félsziget elfoglalásában. Kercstöl nyugatra Bagerovo vasútállomásnál a terv szerint egy ejtöernyös századot kellett ledobni. Ennek az volt a feladata, hogy foglalja el Kezi körzetét, és biztosítsa a tengeri deszant partraszállását a Zjuk-foknál. A vlagyiszlavovkai repülötér elfoglalására (ezt a Kaukázusontúli Front légierejének támaszpontjaként szándékoztak felhasználni), szintén egy ejtöernyös deszantot helyeztek készenlétbe. A Pervusin vezérörnagy parancsnoksága alatt álló 44. hadsereg föeröiböl és Baszisztij 1. osztályú kapitány parancsnoksága alatt a Fekete-tengeri Flotta hajóiból, megalakították az "A" partra szálló osztagot, amelynek Feodoszijában kellett partra szállnia. Az osztag 23000 emberböl, 34 harckocsiból, 133 lövegböl és aknavetöböl állott. Az osztaghoz tartozott a "Krasznij Kavkaz", a "Krasznij Krím" cirkáló, a "Harkov" vezérhajó, hét torpedóromboló, hat aknaszedö hajó, 15 kis vadászhajó és 14 szállító hajó. Az elsö lépcsö (körülbelül három lövészezred) válogatott egységekböl állott; ezeknek az volt a feladatuk, hogy december 29-én foglalják el a feodoszijai kikötöt, és biztosítsák a deszant föeröinek mielöbbi kihajózását. Úgy határoztak, hogy a hadihajókról és partra szállító eszközökböl közvetlenül a kikötöhelyeken raknak ki. A partraszállás elött a hajótüzérségnek hatalmas tüzcsapást kellett mérnie az ellenséges tüzelöállásokra. A hadmüvelet meglepetésszerüségének biztosítása céljából a csapatokat éjszaka hajózták be. A 44. hadsereg csapatainak a partraszállás után el kellett foglalniuk Feodoszija városát és kikötöjét, majd azt kézben tartva, meg kellett szállniuk az Ak-Monaji-földszorost, hogy eröik egy részével támadást indítsanak keleti irányban, és az 51. hadsereggel együttmüködve, megsemmisítsék a Kercsfélszigeten levö egész ellenséges csoportosítást. Az okmonaji állásoknak az 51. hadsereg csapatai által történt elérése után, a 44. hadseregnek ki kellett volna fejlesztenie támadását nyugati irányban, csapást mérve Karaszubazarra (Feodoszija Ny. 60 km). A hadmüveletek elökészítése során a Kaukázusontúli Front parancsnoksága átcsoportosította csapatait, majd összpontosította öket a behajózási körletekben. Az 51. hadsereget Tyemrjuk, Kucsuguri, Tamany körletében, a 44. hadsereget Anapa, Novorosszijszk, Tuapsze körletében összpontosították. December 25-re virradó éjjel hajózott be az 51. hadsereg eröinek egy része az Azovi Katonai Flottilla hajóira, amelynek Gorskov ellentengernagy volt a parancsnoka. A nap második felében a deszantot szállító hajók elindultak a kihajózási körzet felé. Az Azovi-tengeren vihar tombolt. A Kercs-félsziget északi partvidékének egyes pontjain a partraszállás lehetetlennek bizonyult. S ebben nemcsak az idöjárás játszott közre. Kitüntek a vezetés megszervezésének a fogyatékosságai is; a többi között a partra szálló osztagok vezetése sem volt teljesen egységes. Nagyobb sikerrel végzödött a partraszállás az elsö napon a Kercs-félsziget keleti partján. Itt a Hronyi-foknál, Kamis-Burunnál, Eltyigentöl északra és Sztarija Karantyinnál mintegy 3600 fö szállt partra. December 27-én az erös vihar miatt a csapatoknak a Kercs-tengerszoroson való átszállítása gyakorlatilag szünetelt. A partraszállás másnap folytatódott, de megint nem járt a kívánt eredménnyel. A Kercs-félsziget északi és keleti partjain szeptember 26 és 30 között mindössze körülbelül 20000 embert sikerült kihajózni. A partraszállók gyakran mellig belemerültek a jeges vízbe. Sok alegység világos nappal szállt partra, ami géppuskák és tüzérség hiányában felesleges veszteséggel járt. A partraszállók légvédelme a tengeren való átkelés és a kihajózás körzeteiben gyengén volt megszervezve, s az ellenséges légierö szinte zavartalanul müködhetett. Az ellenséges repülök a löszert és élelmet szállító szovjet hajók egy részét elsüllyesztették, s ez szükségképpen kihatott a csapatok anyagi és technikai ellátására. A szovjet tengerészek nagy hösiességröl tettek tanúbizonyságot. Különösen kitünt a tengeri halászhajók egy osztaga. A "Viborg" Kamis-Burun elött ködfüggönnyel biztosította a többi halászhajó szervezettebb kihajózását. Bátran és önfeláldozóan müködtek a harcban a szállítóhajók parancsnokai is. A feladatokat mindamellett nem hajtották végre teljesen. A harcvezetés módszerében a partraszállás után hibákat követtek el, s ennek hátráltató hatása volt. Az alegységek, miután partra szálltak, és visszavetették az ellenséget, nyomban a félsziget mélyébe nyomultak anélkül, hogy maguk mögött az elfoglalt partszakaszt megerödítették volna. Az ellenség kihasználta ezt, és elfoglalta ezeket a terepszakaszokat. Itt tehát az ellenséget újból vissza kellett vetni, hogy biztosítsák az újonnan érkezö csapatok partraszállását. A kisebb hídföket, az alegységek nem tudták egy közös hídfövé egyesíteni. A Kercs-félszigeten csak december 30-án fordult a helyzet végleg a szovjet csapatok javára, amikor a 44. hadsereg Feodoszijában szervezettebben partra szállt és veszélyeztette az ellenség egész kercsi csoportosítását. December 28-án délben Novorosszijszkban a Fekete-tengeri Flottának az "A" partra szálló osztaga állományába tartozó hadihajóira berakták a 44. hadsereg deszantjának elsö lépcsöjét. Ennek átkelése sikeres volt. Feodoszija körzetébe érve, a hajók december 29-én 3 óra 50 perckor tüzet nyitottak a városra és a kikötöre. A tüz fedezete alatt a naszádokon szállított tengerész rohamosztagok a sötétben betörtek a kikötöbe, és elfoglalták a mólót és a világítótornyot. Naszádokon és motorcsónakokon megkezdték a csapatok átszállítását a cirkálókról. 4 óra 40 perckor betört a kikötöbe a "Saumjan", majd a "Nyezamozsnyik" és a "Zseleznyakov" torpedóromboló. A széles mólóra és a kikötö partvédö falára kirakták a csapatokat és a hadianyagot. Ezután, ugyancsak közvetlenül a mólóra kezdte partra rakni a deszantot a "Krasznij Kavkaz" cirkáló, bár erös tüzérségi és aknavetö tüzzel fogadták. Egy ellenséges lövedék befúródott a cirkáló második tüzérségi tornyába, átütötte a páncélt és behatolt a torony belsejébe. Tüz keletkezett, de azt a tengerészek rendkívüli merészsége eredményeképpen hamarosan eloltották. Az "A" partra szálló osztag hadihajóiról ezen a reggelen több mint 4500 fö szállt partra. December 29-én a Fekete-tengeri Flotta Feodoszijában tartózkodó hadihajóit az ellenség bombázói rendszeresen támadták. A hajók légi oltalmazása rendkívül gyenge volt (öt darab LaGG-3 típusú repülögép). A "Krasznij Kavkaz" cirkálót a német repülögépek két ízben támadták meg, a "Krasznij Krím" cirkálót 11 támadás érte. A hajók légvédelmi tüzérsége minden támadást elhárított. Az elsö lépcsö csapatainak kirakása után a hadihajók befutottak a feodoszijai horgonyzóhelyre, és miután létrehozták az összeköttetést a parton levö tüzérségi figyelökkel, tüzzel támogatták partra szállt csapataink további tevékenységét. December 30-án reggelre Feodoszijából kiverték a fasiszta területrablókat. A szovjet csapatok eröik egy részével északkeleti, másik részével pedig északi és északnyugati irányban bontakoztattak ki támadást. Délre a 44. hadsereg jobbszárny-magasabbegységei 5-6 kilométert, a balszárnyon levök 3-5 kilométert nyomultak elöre. A Kercs-félszigeten levö egész ellenséges csoportosítást a bekerítés veszélye fenyegette. Ez a veszély arra kényszerítette a német csapatokat, hogy december 30-ra virradó éjjel elhagyják Kercset, és megkezdjék a visszavonulást a Kercs-félsziget mélyébe. Ám a hitleristáknak nem sikerült csapataikat akadálytalanul visszavonniuk Kercsböl. A Pahomov parancsnoksága alatt ebben a körzetben müködö partizánosztag észrevette az ellenség visszavonulását. A partizánok egyes csoportjai, géppuskával felszerelve, a város szélén lakóházak padlásaira fészkelték be magukat, és tüzet nyitottak a visszavonuló fasisztákra. Ezekben a harcokban a partizánok 120 ellenséges katonát és tisztet semmisítettek meg. Az 51. hadsereg csapatai azonban késedelemmel kezdték meg a visszavonuló ellenség üldözését, s így azok elszakadhattak a szovjet csapatoktól. A német fasiszta csoportosítás bekerítésében ekkor döntö szerepet játszhatott volna a 44. hadsereg. Ennek a támadása az északkeleti irányban azonban lassan fejlödött ki. A németeknek sikerült Feodoszija körzetében tartalékaikkal megszervezni a védelmet, és szívósan ellenállva feltartóztatni a 44. hadsereg egységeinek támadását. December 31-én délben befejezödött a 44. hadsereg csapatainak és harci technikai eszközeinek a kirakása. December 26-tól a Kercs-félszigeten 40519 harcos szállt partra, s 236 löveget és aknavetöt, 43 harckocsit, 330 gépkocsit, 18 traktort és sok más hadianyagot raktak ki. Nehéz harcok után a 44. hadsereg csapatai december 31-én estig 10-15 kilométert nyomultak elöre, és elfoglalták Vlagyiszlavovka körzetét. A hadsereg balszárnyán müködö 157. lövészhadosztály birtokba vette Karagoz területét. A tengerészek egy osztaga támadást indított Kolctyebel ellen. Ámde január 1-e folyamán a 44. hadsereg jobbszárny-egységeinek jóformán semmit sem sikerült elörenyomulniuk, s így a Kercs-félszigeten levö ellenséges csoportosítás föeröi elkerülték a bekerítést. Az 51. hadsereg parancsnoksága Ak-Monaj körzetében próbálta elvágni az ellenség visszavonulási útjait. Ebböl a célból odairányítottak egy tengeri deszantot (a 12. lövészdandárt). A csapatokat szállító hajók azonban a jég közé szorultak, a partraszállás helyét nem tudták elérni. Az ellenség a december 30-a és január 1-e közötti idöszakban kivonta csapatait a Kercs-félszigetröl, és Feodoszija alatt összpontosította öket. A visszavonuló németeknek a szovjet légierö csatarepülö támadásai és bombázásai, valamint a partizánok tevékenysége jelentös veszteséget okozott. A Feodoszija körzetében kibontakozott ádáz harcok arra kényszerítették a 11. német hadsereg parancsnokságát, hogy ezen az arcvonalszakaszon sürgösen megerösítse a csapatait. Ide rendelték a 46. és 73. gyaloghadosztályt, valamint a román hegyivadász-hadtestet. Ebbe a körzetbe vonult fel Szevasztopol alól a 132. és 170. gyaloghadosztály is. Január 2-án estére az ellenség a Kijet, Novaja Pokrovka, Koktyebel terepszakaszon megszervezte a védelmet, és megállította az 51. hadseregnek a Kercs-félszigeten nyugati irányban támadó csapatait. Ezzel véget is ért a Kercs-félsziget felszabadítására irányuló hadmüvelet. A szovjet csapatok a támadás során 100-110 kilométerre nyomultak elöre a Kercs-félsziget keleti partjaitól, és elfoglalták az ellenség fontos támpontjait: Kercs és Feodoszija városát. A Kercs-félszigeten vívott harcok során csapataink 68 löveget és aknavetöt, 56 géppuskát, 3000 puskát, 150 géppisztolyt, 1000 motorkerékpárt és 398 gépkocsit zsákmányoltak. A 11. német hadsereg parancsnoka azokban a napokban úgy látta, hogy a vezetése alatt álló hadsereg sorsa "egy hajszálon függött", és a szovjet csapatok kercsi és feodoszijai partraszállása folytán hadseregét halálos veszedelem fenyegette. A hitlerista parancsnokság kénytelen volt eröi egy részét elvonni Szevasztopoltól, és a Kercs-félszigetre átdobni. A Szevasztopol elleni rohamok megszüntek. A 42. német hadtest parancsnokát, amelynek magasabbegységei a Kercs-félszigeten müködtek, leváltották, és hadbíróság elé állították. A Kercs-félsziget felszabadítása után még jobban megszilárdult a szovjet csapatok helyzete a szovjet-német arcvonal déli szárnyán. Elhárították azt a veszélyt, hogy a német csapatok Tamanyon át betörnek a Kaukázusba. Kedvezö feltételek alakultak ki a német hadsereg krími és taganrogi csoportosításának szétzúzásához. * A Vörös Hadsereg 1941 decemberi ellentámadása a német fasiszta csapatok nagy vereségével ért véget, és óriási befolyást gyakorolt a honvédö háború további menetére. A hadászati kezdeményezés az egész szovjet-német arcvonalon teljesen a szovjet hadvezetés kezébe ment át, a német fasiszta csapatok pedig a Vörös Hadsereg csapásai alatt kénytelenek voltak nyugat felé kotródni. A német fasiszta hadseregnek 1941. december 6 és 1942. január 10 között elszenvedett veszteségei mintegy 300000 halottra és sebesültre rúgtak. A németek a szovjet-német arcvonalon a háború kezdetétöl december 31-ig, nyilvánvalóan kisebbített német adatok szerint, összesen 830903 embert vesztettek halottakban és sebesültekben. Jóllehet a fasiszta hadvezetés az elökészített tartalékokat mind felhasználta, a hadsereg létszámhiánya 1942. január 1-i állapot szerint Halder adatai alapján 340000 före rúgott. Egyes hitlerista tábornokok háború utáni nyilatkozataiból ítélve, a német fasiszta csapatoknak Moszkva alatt, Rosztovnál, Tyihvinnél és a Krímben elszenvedett vereségei nemcsak a katonák, hanem a tisztek körében is zürzavart keltettek. Hitler a legszigorúbb rendszabályokhoz folyamodott, hogy a hadseregben helyreállítsa a rendet. Emellett kénytelen volt megkezdeni az ipar és az embertartalékok teljes mozgósítását. A német lakosság a második világháborúban most érezte elöször a háború nehézségeit. A német fasiszta csapatoknak a szovjet-német arcvonalon elszenvedett veresége a Szovjetunió megnövekedett erejéröl és a Vörös Hadsereg hadmüvészetének tökéletesedéséröl tanúskodott. A Vörös Hadsereg az ellentámadás elökészítésének és végrehajtásának kedvezötlen feltételei ellenére, megszüntette a Moszkvát fenyegetö bekerítés veszélyét, 100-150 kilométernyire visszavetette az ellenséget nyugatra, és felszabadította a fasiszta hódítók megszállása alól a Rosztovi területet, a Kalinyini, a Moszkvai, a Tulai és a Rjazanyi terület legtöbb körzetét, továbbá a Leningrádi, Szmolenszki, Orjoli, Kurszki és Harkovi terület körzeteinek egy részét, valamint a Kercs-félszigetet összesen mintegy 130000 négyzetkilométernyi területet. A Vörös Hadsereg 4880000 szovjet polgárt szabadított ki a fasiszta rabságból, több várost és sok ezer falut szabadított fe1. A szovjet csapatok javára ekként megváltozott helyzet lehetövé tette, hogy a kommunista párt és a szovjet kormány megszüntesse az ipari üzemek evakuálását, és a fövárosból áttelepített üzemek területén kiszélesítse a fegyverek és harci technikai eszközök gyártását. Ezzel egyidejüleg gondoskodtak arról, hogy visszahozzák Moszkvába az olyan üzemek berendezését, amelyeknek a helyreállítása az egész népgazdaság szempontjából fontos volt. Különösen nagy figyelmet fordítottak a felszabadított körzetek gazdaságának mielöbbi helyreállítására, és a körzetek lakosságának a megsegítésére. Moszkva, Kalinyin, Tula, Leningrád és Rosztov területi bizottsága és városi bizottsága, az SZK(b)P Központi Bizottságának határozata alapján december második felében tartott plénumain megvitatta ezeket a kérdéseket, és a feladatok megoldása érdekében konkrét rendszabályokat hozott. A pártszervezetek vezetésével a felszabadított körzetek dolgozói a legnagyobb lelkesedéssel fogtak hozzá a hitleristák által szétrombolt kolhozok, szovhozok, kulturális intézmények, iskolák és lakóházak helyreállításához. A Vörös Hadsereg által 1941 decemberében felszabadított terület azonban csak viszonylag kis részét alkotta a hitleristák által megszállt országrésznek. A szovjet csapatok elött tehát most az a feladat állott, hogy erösítse az ellenségre mért csapásokat, megtisztítsák az egész országot a német fasiszta betolakodóktól, és kimentsék a felszabadulásukat váró polgárok tízmillióit a rabságból. A német fasiszta csapatoknak decemberi ellentámadásuk során elszenvedett veresége kedvezö feltételeket teremtett e nemes cél eléréséhez. December végén a szovjet Legfelsöbb Föparancsnokság úgy határozott, hogy a Vörös Hadsereg az arcvonal döntö szakaszain általános támadásba megy át.