A SZOVJETUNIÓ HADIGAZDASÁGÁNAK TOVÁBBI FELLENDÜLÉSE. A SZOVJET NÉP MUNKAHŐSTETTEI

A SZOVJETUNIÓ HADIGAZDASÁGÁNAK TOVÁBBI FELLENDÜLÉSE. A SZOVJET NÉP MUNKAHŐSTETTEI

1. A népgazdaság 1944. évi fö feladatai és fejlödésének sajátosságai Mint a háború elözö éveiben, úgy 1944-ben is, a nép minden ereje és az ország egész gazdasági potenciálja a fö feladat megoldását, az ellenség teljes és végleges legyözését szolgálta. A szovjet hadigazdaság 1944. évi fejlödését az elözö év eredményei alapozták meg. 1943-ban fejlödésnek indultak a nehézipar olyan vezetö ágai, mint a kohászat, a szénbányászat, az energiatermelés és a szerszámgépgyártás. Magas színvonalat ért el a fegyverés egyéb harceszközgyártás; a népgazdaság minden más ága ennek volt alárendelve. A vasút a megnövekedett követelmények ellenére zökkenömentesen bonyolította le a hadi és a legfontosabb népgazdasági szállításokat. A szocialista mezögazdaság, jóllehet nagy munkaeröés géphiányban szenvedett, mégis ellátta a hadsereget és az ország lakosságát élelmiszerrel, az ipart pedig nyersanyaggal. A hadigazdaság azonban az 1943-ban bekövetkezett gyökeres fordulat ellenére is nem csekély nehézségekkel küzdött. Csökkent például a nyersolaj, valamint az ólom, cink és egyéb színesfémek termelése. Erösen elmaradt az építöanyag-gyártás és a szerszámfa-kitermelés. A könnyüipar nem teljesítette egyes fontos cikkek például a pamutszövetek és lábbelik gyártási tervét. A vasúti szállítás vagonhiánnyal küzdött. A mezögazdaságban továbbra is feszült volt a helyzet. 1944 elejére mégis létrejöttek a népgazdaság további fellendülésének feltételei. Az ország hadigazdaságának 1944-ben újabb, sajátos és igen fontos feladatokat kellett megoldania. E feladatok amelyek a népgazdaság 1944. évi helyreállítási és fejlesztési tervének részét képezték nemcsak abból adódtak, hogy meg kellett gyorsítani a hitlerista hódítók teljes legyözését, hanem abból is, hogy az országnak a háború végén olyan gazdasági erövel kellett rendelkeznie, amely lehetövé tette, hogy gyorsan áttérjen a békés építésre, és biztosítsa a népgazdaság további fejlödését. E népgazdasági terv végrehajtása a kommunista párt és a szovjet kormány részéröl magasabb fokú vezetö és szervezö tevékenységet, a néptömegektöl pedig megfeszített munkát és új munkagyözelmeket követelt. A hadigazdaság töretlen fejlödésének alapja a nehézipar vezetö ágainak még gyorsabb fejlödése volt. A népgazdasági terv elöírta, hogy a kohászat, a fütöanyagipar, a gépgyártás és különösen a szerszámgépgyártás növekedésének üteme, mint az elözö években is, jelentösen felülmúlja a többi iparágét. A mezögazdaságnak a vetésterületet, a terméshozamot és a jószágállományt kellett sürgösen növelnie. Mint a terv megállapította, a magas terméshozamért elsösorban úgy lehet harcolni, ha a dolgozók helyreállítják a traktorés gépparkot, növelik az igásállat-állományt, és megjavítják az agrotechnikát. A terv magas követelményeket tüzött a vasúti közlekedés elé is. A figyelem középpontjában továbbra is a hadiszállítás állt. Ugyanakkor azonban jelentösen növelni kellett a legfontosabb népgazdasági cikkek a szén, az ásványolaj stb. szállítását. A népgazdaság egyes ágainak feladatai szerint határozták meg a beruházások összegét. "A legnagyobb beruházásokat hangsúlyozta Voznyeszenszkij, az Állami Tervhivatal elnöke, a népgazdaság 1944. évi helyreállítási és fejlesztési tervéröl szóló beszámolójában a szénbányászatban, a vaskohászatban, az energiatermelésben, a nehézés középgépgyártásban, az építöanyag-gyártásban és a mezögazdaságban tervezzük." Mivel küszöbön állt az ellenség megszállta terület teljes felszabadulása, a terv nagyarányú helyreállítási munkát írt elö. A fö figyelmet a Donyec-medence és a déli kohászati bázis helyreállítására fordította. A lerombolt üzemeket túlnyomórészt új technikai alapon kellett helyreállítani. A terv ezenkívül nagy fontosságot tulajdonított a mezögazdasági termelés újjászervezésének a Don mentén, Kubánban és a bal parti Ukrajnában. E feladatok végrehajtása megkövetelte a népgazdaságban dolgozó munkások és alkalmazottak számának növelését és a munka termelékenységének fokozását. A kommunista párt vezetésével a szovjet nép alapjában véve sikerrel megbirkózott e feladatokkal. Jelentösen növelte az ország hadigazdasági potenciálját. A hadigazdaság 1944. évi fejlödését több lényeges sajátosság jellemezte. A nemzeti jövedelem az a mutatószám, amely a legteljesebben és legpontosabban visszatükrözi az egész szocialista termelés arányait és ütemét a háború alatt ebben az évben érte el a legmagasabb színvonalat. A nemzeti jövedelem 1943-hoz viszonyítva 19,2 százalékkal, 1942-höz viszonyítva pedig amikor a nemzeti jövedelem a legalacsonyabb szinten volt 34,6 százalékkal növekedett. A népgazdaság óriási háborús kára ellenére a nemzeti jövedelem 1944-ben elérte a háború elötti 1940. évi nemzeti jövedelem 88 százalékát. Ez azt mutatta, hogy mind a hátországban, mind a felszabadult területeken gyorsan fejlödik a népgazdaság. A nemzeti jövedelem megoszlásában nagy változások történtek. A nemzeti jövedelem volumenében a felhalmozás részaránya az 1943. évi hét százalékról 1944-ben 15 százalékra; a fogyasztás részaránya (a katonák személyes fogyasztását is beleértve) 60 százalékról 61 százalékra nött; a katonai kiadások részaránya pedig (a katonák személyes fogyasztása nélkül) ugyanezen idöszak alatt 33 százalékról 24 százalékra csökkent. Amíg tehát a háború elején a hadi kiadások növekedése erösen csökkentette a nemzeti jövedelem felhalmozásra és személyes fogyasztásra jutó részét, addig 1944-ben pontosan kirajzolódott a nemzeti jövedelem megoszlásának új struktúrája: lényegesen megnövekedett a felhalmozások részaránya, és a háborús évek alatt elsö ízben, bár nem sokkal, de emelkedett a fogyasztás részaránya; a hadi kiadások aránya a háború kezdeti szakaszához viszonyítva valamivel csökkent, bár abszolút értékben a hadi kiadások emelkedtek. A nemzeti jövedelmet a hadi kiadások teljes fedezése után 1944-ben egyre nagyobb méretekben használták beruházásokra, elsösorban a nehézipar és a közlekedés beruházásaira. Az állami üzemek és a szövetkezetek beruházásai (a kolhozok nélkül) a háború alatt elsö ízben lényegesen megnövekedtek: az 1943. évi 25,1 milliárd rubelröl 34,1 milliárd rubelre. Jellemzö, hogy a beruházások több mint 40 százalékát (az 1943. évi 4,1 milliárd rubellal szemben 14,2 milliárdot) a felszabadult területek népgazdaságának helyreállítására fordították. A szocialista gazdaság fejlödése, a termelési és forgalmi költségek csökkenése lehetövé tette az üzemek felhalmozásának növelését. Az állami költségvetés az 1944. évben a háború alatt elsö ízben volt deficitmentes. Az ország honvédelmi kiadásai ebben az évben az 1943. évi 125 milliárddal szemben 137,8 milliárd rubelt tettek ki. Ennek ellenére a költségvetési kiadásoknak csak 52,2 százalékát alkották, szemben az elözö évi 59,5 százalékkal. Ugyanakkor lényegesen emelkedtek a népgazdaságra és társadalmikultúrális célokra fordított költségvetési elöirányzatok. A nemzeti jövedelemben 1944-ben történt strukturális változások tehát a Szovjetunió állami költségvetésében is megmutatkoztak. Gyors ütemben növekedett a nehézipar. 1943-ban a nehézipar, ezen belül a hadiipar termelése az 1940-es színvonal 119 százalékát tette ki, 1944-ben pedig már 136 százalékát. Természetes, hogy a legeröteljesebben a haditermelés fejlödött. Ez lehetövé tette, hogy a Vörös Hadsereget olyan elsörendü haditechnikai eszközzel szereljék fel, amilyenekre a nagyszabású támadó hadmüveletek megindításához és a döntö sikerek eléréséhez szükség volt. A nehézipar fejlödésének eredményeképpen nagyméretü ipari és közlekedési építkezés kezdödött; kibövült a kohászati és szénbányászati, valamint az erömü-berendezések gyártása, fejlödött a gépgyártás, a vasúti kocsik, a traktorok és a mezögazdasági gépek tartalék alkatrészeinek gyártása stb. 1944-ben emelkedett a legfontosabb kultúrnövények terméshozama. Ehhez a kedvezö idöjárás is hozzájárult. Valamelyest növekedett az állati termékek elöállítása is. A mezögazdaság eredményei lehetövé tették, hogy jobban ellássák a hadsereget és 353b12d a lakosságot élelmiszerrel, az ipart pedig nyersanyaggal. Az ipar és más népgazdasági ágak javuló fütöanyag-, nyersanyagés félkésztermék-ellátása elösegítette az üzemek szervezett, fennakadás nélküli munkáját. A szocialista munkaverseny alapján tovább tökéletesedett a termelés technikája és szervezése, emelkedett a munka termelékenysége, és csökkent az önköltség. 1944-ben tovább erösödtek a szovjet nemzetiségi köztársaságok gazdasági kapcsolatai, és e köztársaságok egyre jobban segítették egymást. Ebben az évben még jobban kibövült az ország keleti iparbázisa az OSZFSZK keleti vidékein és a közép-ázsiai köztársaságokban. Az Urál, Szibéria, a Volgavidék, a Kazah és Üzbég Szövetségi Köztársaság nemcsak az arcvonal fö fegyverkovácsa, a népgazdaság fö felszerelés-, nyersanyag-, fütöanyagés egyéb anyagszállítója volt, hanem egyúttal a legfontosabb ipari bázis is, amely újra felvirágoztatta Ukrajna, Belorusszija és a balti köztársaságok gazdasági életét. Egyidejüleg Ukrajna, Belorusszija, Litvánia, Lettország és Észtország is egyre jobban kivette részét a hadigazdasági potenciál növeléséböl. A Szovjetunió soknemzetiségü családjában minden nép töle telhetöen hozzájárult azoknak a gazdasági feltételeknek a megteremtéséhez, amelyek lehetövé tették, hogy a Vörös Hadsereg megsemmisítö csapásokat mérjen az ellenségre. Az elért sikerek ellenére a népgazdaság 1944-ben is nagy nehézségekkel küzdött. A szénés olajbányászat, a vasés acéltermelés, a fémforgácsoló gépek és a cement gyártása nem elégítette ki az ország szükségleteit. Nem minden iparágban kezdödött meg az állóalapok helyreállítása és kibövítése. A mezögazdaság, bár 1943-hoz viszonyítva valamelyest fejlödött, még mindig nehéz helyzetben volt. Ez föként a német fasiszta megszállás okozta óriási károkkal magyarázható. Azok a hibák is éreztették hatásukat, amelyeket a háború elötti években Sztálin személyi kultusza következtében követtek el a mezögazdaság vezetésében. A polgári fogyasztás mind az ipari, mind pedig a személyi továbbra is szigorúan korlátozva volt. A szovjet emberek a gyözelem érdekében sok szükségesröl lemondtak, nagy anyagi nélkülözésekkel küzdöttek. Csak a szocialista ipar és a kolhozrendszer, a kommunista párt vezette szovjet nép erkölcsi-politikai egysége és hazafisága teremtett e rendkívül nehéz helyzetben is új eröforrásokat a súlyos háború folytatásához, illetve a népgazdaság helyreállítá

sához és fejlesztéséhez. 2. Az ipari termelés növekedése  A szocialista ipar fejlödése 1944-ben, akárcsak az egész háború alatt, elsösorban a fegyverzet és harci technikai eszközök gyártásának növelését szolgálta. 1941-1942-ben a hadiipar föként annak következtében növekedett, hogy egyre több üzemet állítottak át haditermelésre. megindultak a keletre áttelepített üzemek, és meghosszabbították a munkaidöt. Ezzel szemben 1943-ban és különösen 1944-ben a tulajdonképpeni haditermelés növelésének fö tényezöi az új üzemek építése és a meglevök kibövítése, a munkatermelékenység növelése és a felszabadult területek nehéziparának a helyreállítása voltak. 1944-ben a munkásosztály új nagy gyözelmet aratott. Az ipar bruttó termelése túlszárnyalta a háború elötti szintet, és 1940-hez viszonyítva 104 százalékot tett ki. A haditermelés 312 százalékra növekedett. A tulajdonképpeni haditermelés növelését az ipar általános fejlödése, különösen pedig a vezetö iparágak a kohászat, a fütöanyagipar, az energetika és a vegyipar fejlödése tette lehetövé. 1944-ben az ipari össztermelés 1943-hoz viszonyítva 15 százalékkal, a vaskohászat 25, a színesfém-kohászat 35, a szénbányászat 21, a vegyi és a gumi-azbeszt ipar 29, az energiatermelés pedig 21 százalékkal emelkedett. A nehézipar megelözte fejlödésben a népgazdaság más ágait, s szilárd alapot teremtett a fegyverek és harci technikai eszközök gyártásának növeléséhez, valamint az egész szovjet gazdasági élet fejlödéséhez. Akárcsak az elözö években, 1944-ben is a haditermelés alkotta az egész ipari termelés nagy részét, 51 százalékát. 1944-ben az ipari termelésben jelentösen fokozódott a felszabadult területek szerepe. 1943-ban e területek ipari termelése az 1940. évi termelésnek mindössze hat százalékát tette ki, 1944-ben pedig már annak 18 százalékára emelkedett. Erösen megnövekedett részarányuk a legfontosabb iparágak termelésének évi gyarapodásában: a nyersvastermelés évi növekedésében 47 százalékot, az acéltermelésben kb. 42, a hengerelt áruéban 38,4, a szénbányászatéban 70, az energiatermelésben pedig 32 százalékot tett ki. Annak eredményeképpen, hogy az ország keleti területein növekedett a fémgyártás, és részben helyreállították az ország déli részének kohászatát, nagy sikereket ért el a vaskohászat (a vaskohászat népbiztosa Tyevoszjan volt). 1944-ben 7,3 millió tonna nyersvasat gyártottak, 1,7 millió tonnával többet, mint 1943-ban, acélból 10,9 millió tonnát, 2,4 millió tonnával többet, mint az elözö évben, a hengerelt áruból 7,3 millió tonnát, 1,6 millió tonnával többet az elözö évinél. Lényegesen nött a nemes acélfajták gyártása. A minöségi hengerelt áru termelése 1944-ben, 1943-hoz viszonyítva majdnem 28 százalékkal emelkedett. Növekedett a színesfémek az alumínium, a réz, a cink, a nikkel stb. termelése. A kohászat sikerei folytán 1944 végére a vállalatoknál a szállító és fogyasztó vállalatoknál egyaránt megnövekedett a vas-, acélés színesfémkészlet, amely 1943-ban csökkent. Az acél hengereltáru-készlet 1943hoz viszonyítva 28 százalékkal, a rézkészlet több mint 24 százalékkal, az alumíniumkészlet (a dúralumíniumot is beleértve) 56 százalékkal emelkedett. A vas-, acél és színesfémtermelés növekedése elösegítette a fegyvergyártás fellendülését és más iparágak fejlödését. Jelentös eredményeket értek el a szovjet dolgozók a fütöanyag-probléma megoldásában is. A népgazdaság fütöanyag-ellátása terén a háború elején keletkezett nagy nehézségek már 1943-ban enyhültek. Ebben az évben az összes fütöanyagfajták termelését sikerült 16,8 millió tonnával növelni (szabvány fütöanyagra átszámítva). 1944-ben a fütöanyagok össztermelése elérte a 158,5 millió tonnát, ez 22,5 millió tonnával volt több, mint 1943-ban (szabvány fütöanyagra átszámítva). Mivel a vaskohászatnak, az erömüveknek, a honvédelmi és egyéb ipari üzemeknek, a vasutaknak, különösen az arcvonal körzetében levöknek, egyre több fütöanyagra volt szükségük, nagy jelentöségre tett szert a szénbányászat fejlesztése. 1944-ben az 1943. évi 93,1 millió tonnával szemben 121,5 millió tonna szenet bányásztak, s ezen belül emelkedett a kokszolható szén aránya. 1944-ben a keleti szénmedencék mellett jelentös szerepet kezdett játszani a gyorsan újjáéledö Donyec-medence, amely ebben az évben 21 millió tonnát termelt, az egész évi mennyiség több mint 17 százalékát. Némileg javult a helyzet az olajbányászatban, amely addig a népgazdaságnak egyik legelmaradottabb ága volt. Azt, hogy milyen aggasztó volt az olajbányászat helyzete, megítélhetjük a Szovjetunió ásványolajipari népbiztosának 1944 januárjában az Állami Honvédelmi Bizottság elé terjesztett jelentéséböl "Az olajbányászat helyzete állapította meg a jelentés az arcvonal és a népgazdaság olajtermékekkel való ellátását illetöen rendkívül komoly aggodalomra ad okot. Mivel a déli területeken majdnem teljesen megszünt a fúrás, állandóan csökkent az olajbányászat. 1941 májusában naponta átlag 96820 tonnát, 1942 decemberében 50465 tonnát termeltünk. 1944 januárjában a napi átlagos termelés mindössze 47300 tonna volt." A párt és a kormány erélyes intézkedései, valamint az olajmunkások önfeláldozó munkája nyomán az olajtermelés 1944-ben, a háborús években elsö ízben, valamelyest emelkedett. 1943-ban kb. 18 millió tonna olajat termeltek ki, 1944-ben pedig 18,3 millió tonnát. Ugyanakkor az olajipar dolgozói megteremtették a termelés további jelentös növelésének feltételeit. 1944 decemberében naponta több mint 50 ezer tonnát termeltek. Ez lehetövé tette, hogy több, jobb minöségü benzinfajtát állítsanak elö. Az arcvonalnak erre rendkívül nagy szüksége volt. A népgazdaság gyors helyreállításának és fejlesztésének egyik döntö feltétele az energiatermelés növelése volt. A párt és a kormány 1944-ben különös gondot fordított arra, hogy áthidalja az energiatermelö kapacitások és az ipar fejlödése közti hézagot, és idejében ellássa árammal a helyreállított üzemeket és bányákat. Az Állami Honvédelmi Bizottság áprilisban határozatot hozott az erömüvek új termelökapacitásának üzembehelyezéséröl. Ez az erömüvek helyreállításának és építésének részletes programja volt. Fontos helyet foglalt el benne az új áramtermelö kapacitások növelése a Kuznyecki-medencében és Észak-Urálban, az ország középsö területein és az ukrajnai iparvidékeken. Az erömüvek 1944-ben az 1943. évi 32,3 milliárd kilowattórával szemben 39,2 milliárd kilowattórát termeltek. A növekedés a középsö vidékeken és az Urálban volt a legnagyobb: külön-külön mintegy 1,5 milliárd kilowattóra. Figyelemre méltó, hogy Ukrajna felszabadult területein 1943-ban csak 28,1 millió kilowattórát, 1944-ben pedig már 1281 millió kilowattórát termeltek. A villamos energia zöme az ipar szükségleteit szolgálta. Ugyanakkor azonban a népgazdaság más ágainak, például a kisüzemeknek energiafogyasztása is megnövekedett, különösen a volt megszállt területeken. Az energiahelyzet az ipar, a közlekedés és a mezögazdaság további fejlödése miatt 1944-ben is feszült maradt. A háborús években nagy változások történtek a gépgyártásban. 1944-ben a gépgyártó és a fémfeldolgozó ipar bruttó termelése (a fegyverés löszergyártást is beleértve) elérte a háború elötti színvonal 158 százalékát, ezzel jelentösen felülmúlta minden más iparág termelésének növekedését. A gépgyártás legbonyolultabb feladatait a fegyverés löszergyártás területén kellett megoldani. A haditevékenység nagy méretei és a támadó hadmüveletek gyors üteme 1944-ben új, fokozott követelményeket támasztott a Vörös Hadsereg technikai felszerelésével szemben. A harckocsik és rohamlövegek gyártása az 1943. évi 24 ezerröl 1944-ben 29 ezerre, a repülögépeké 34900-ról 40300-ra emelkedett. 1943-ban 130300 különféle mintájú és ürméretü löveget gyártottak, 1944-ben pedig 122500-at. A csökkenés magyarázata, hogy az elavult lövegek gyártását megszüntették. A 45 mm-es ágyukból több mint 16500-zal, a 76 milliméteres páncéltörö ágyúkból pedig több mint 14 ezerrel kevesebbet gyártottak, mint az elözö évben. 1944-ben 23800 tábori löveget gyártottak az elözö évi 21800-zal szemben. Jelentösen megnövekedett a tökéletesített lövegfajták gyártása. Ugyanakkor kiderült, hogy a puskák, karabélyok és géppisztolyok, továbbá a golyószórók és géppuskák gyártási tervét elegendö 71-95 százalékra teljesíteni. A Vörös Hadseregnek ugyanis elegendö lövészfegyvere volt. Söt, a gyártás csökkentése ellenére az év végén 260 ezer karabély, 826 ezer Spagin rendszerü géppisztoly, 105 ezer Dp mintájú golyószóró és 74 ezer Gorjunov rendszerü és Maxim géppuska volt tartalékban. A löszergyártás szintén fokozódott. 1943-ban mintegy 175 millió gránátot, aknát és repülöbombát gyártottak, 1944-ben 184 milliót; gyalogsági töltényböl 1943-ban kb. hatmilliárd darabot, 1944-ben pedig több mint 7,4 milliárd darabot állítottak elö. A hadiipar dolgozói 1944-ben tovább tökéletesítették a Vörös Hadsereg fegyverzetét. A hadiüzemek kollektívái a kitünö szovjet konstruktörökkel együttmüködve, korszerüsítették a régi mintájú harckocsikat, repülögépeket és lövegeket, s újakat szerkesztettek, amelyek még jobban növelték a szovjet fegyveres erök harci erejét. A harckocsiiparban, amelyet Malisev, a szovjet ipar kiváló szervezöje irányított, a munkások és mérnökök Kotyin, Mahonyin, Morozov és Trojanov harckocsi-tervezökkel, valamint Grabin és Szavin tüzérségi konstruktörökkel közösen megkezdték a 122 milliméteres löveggel felszerelt ISZ-2 nehéz harckocsik gyártását. 1943-ban mindössze 102 ilyen harckocsi készült, 1944-ben pedig már 2250. Harcászati-technikai tulajdonságai tekintetében az ISZ-2 harckocsi nemcsak a német, hanem az összes többi nehéz harckocsit felülmúlta. A T-70-es és T-80-as típusú könnyü harckocsik gyártása 1944-ben megszünt. Még 1943-ban megkezdödött a korszerüsített T-34-es harckocsik gyártása. Ezeknek nagyobb sebességük, erösebb páncélzatuk volt, mint a korábbiaknak, és 76 milliméteres helyett 85 milliméteres ágyút kaptak. Ilyen harckocsiágyúkból akkor mindössze 283-at, 1944-ben viszont már 11778-at gyártottak. Nagyszerü eredményeket ért el a T-34-es harckocsik gyártásában a 112. sz. üzem (igazgató Rubincsik, az SZK[b]P KB pártszervezöje Szomov). Krilov fötervezö vezetésével az üzem dolgozói 1944 január-márciusában a harckocsiiparban elsöként kezdték meg a korszerüsített, legújabb mintájú 85 mm-es ágyúkkal felszerelt harckocsik sorozatgyártását. Emellett 1941-hez viszonyítva lényegesen csökkentették a harckocsik elöállításához szükséges idöt. Az egy munkásra esö havi termelési érték az 1943. évi 5212 rubelröl 1944-ben 6200 rubelre emelkedett. Az üzem a haditermelés évi tervét határidö elött teljesítette. A katonai szakértök nagyra értékelték a harckocsigyártók önfeláldozó munkáját. 1945. újévkor Fjodorenko, a páncéloscsapatok marsallja, az üzem dolgozóinak táviratot küldött, amelyben ez állt: "Az üzem egész kollektívájának hösi munkájával elöállított harci gépeken a Vörös Hadsereg harckocsizói az ellenséget saját barlangjában zúzzák szét". A hadiüzemek 1944-ben 500 darabbal megkezdték a SZU-100 típusú rohamlöveg elöállítását (a T-34-es harckocsi alapján), az ISZU-122 és ISZU-152 típus gyártását (az ISZ-2 harckocsi alapján) pedig az 1943. évi 35-röl 2510-re növelték. Egészében véve 1944-ben a rohamlöveggyártás az elözö évhez viszonyítva megháromszorozódott. Lényegesen javultak valamennyi típus harcászati-technikai jellemzöi és harci lehetöségei. A repülögépgyártó üzemek kollektívái (a repülögépgyártó ipart Sahurin népbiztos irányította), Iljusin, Lavocskin, Mikojan, Mikulin, Tupoljev, D. Svecov, Jakovlev tervezökkel és másokkal alkotóan együtt müködve, a légieröt több új típusú repülögéppel ajándékozták meg. Kitünö harci tulajdonságok jellemezték a LA-7 és az elözö évek tapasztalatai alapján korszerüsített JAK-3 típusú gépeket. Az utóbbiak lényegében véve új repülögépek voltak. Maximális sebességüket 650 km/ó-ra növelték, s fordulékonyságuk folytán felülmúlták a fasiszták vadászgépeit. Nagy sebességgel, fordulékonysággal és teherbíró képességgel, s ami a legföbb, nagy tüzerövel rendelkezett az új IL-10-es csatarepülögép. E tulajdonságai biztosították sikeres tevékenységét a légiharcban. A frontok légi hadseregeihez beosztott TU-2 típusú gyorsbombázók, amelyeknek sorozatgyártását még 1942-ben kezdték meg, 1944-ben tömegesen készültek. Ezeknek a 13 tonna súlyú bombázógépeknek a sebessége elérte az 550 km/ó-t. A fegyverügyi népbiztosság (népbiztos: Usztyinov) tüzérségi és gyalogsági fegyverüzemeiben a munkások, a technikusok és mérnökök Gorjunov, Gyegtyarov, Petrov, Spagin tervezökkel és másokkal együtt 1944-ben tovább tökéletesítették a tüzérségi és a lövészfegyvereket. Ennek eredményeképpen a korszerüsített és új tüzérségi lövegek az 1944-ben gyártott tüzérségi fegyverek 75 százalékát, a korszerüsített lövészfegyverek pedig a gyártott fegyvermennyiség 40 százalékát tették ki. A tüzérségi fegyverüzemek megkezdték a nagy hatású száz milliméteres páncéltörö ágyúk gyártását, és az elsö néhány száz darabot átadták a Vörös Hadseregnek. Mint említettük, erösen megnövekedett a 85 mm-es és 122 mm-es ágyúk gyártása a harckocsik és rohamlövegek számára. A tökéletesített és új típusú harckocsik, repülögépek, rohamlövegek, tüzérségi és lövészfegyverek tömeggyártása lényegesen növelte a Vörös Hadsereg harci erejét, és ezzel elösegítette az ellenség szétzúzását. A legfontosabb nehézipari ágak 1944-ben elért sikerei lehetövé tették, hogy erélyesebben lássanak hozzá a polgári gépgyártás, különösen a szerszámgépgyártás, valamint a bányászati, kohászati és energetikai berendezések gyártásának fejlesztéséhez. A párt és a kormány nagyon fontosnak tekintette a szerszámgépgyártást. Az Állami Honvédelmi Bizottság 1944 elején határozatot hozott, hogy a szerszámgépipari népbiztosság vállalatainál fejleszteni kell a fémforgácsoló gépek gyártását. Ez meghatározta a szerszámgépgyártás fö irányát. A határozat azt is figyelembe vette, hogy a löszergyártás, a tüzérségi és lövészfegyvergyártás, a repülögépés harckocsigyártás kibövítéséhez, valamint a népgazdaság mielöbbi helyreállításához szerszámgépekre van szükség. 1944-ben a fémforgácsoló gépek gyártása az 1943. évi másfélszeresére növekedett. Növekedett a nagy teljesítményü speciális szerszámgépek és szerszámgép-aggregátorok gyártása. A gépgyártóipar más ágai is számottevöen fejlödtek. Az üzemek több hengersort, kohóés martinkemence-, illetve kokszoló berendezést állítottak elö. 1944-ben a kohászati felszerelések gyártása túlszárnyalta a háború elötti színvonalat. Megnövekedett a turbinák, kazánok, elektromotorok, szénés olajipari berendezések gyártása. A leningrádi fémüzem a ribínszki vízi erömü számára 55 ezer kilowatt teljesítményü turbinát készített, az új uráli turbinaüzem pedig legyártotta az elsö 25 ezer kilowatt teljesítményü gözturbinát; a helyreállított harkovi turbinaüzemben elkészült az elsö 50 ezer kilowatt teljesítményü gözturbina. A névai Lenin-üzem turbó-légbefúvókat és koksz-exhaustorokat gyártott. A podolszki kazángyár 1944-ben a Szovjetunióban elsö ízben állított elö nagy teljesítményü egyenáramú, magasnyomású kazánt, amely óránként 220 tonna gözt termelt. A Donyec-medence és Krivoj Rog helyreállítására a nehézipari népbiztosság üzemei 50 nagy bánya-emelögépet gyártottak, amelyek évente 35 millió tonna szenet vagy ércet tudtak a felszínre hozni. Ezekböl a gépekböl 1944-ben 3,5-ször annyit állítottak elö, mint 1940-ben. A traktorgyártás 1944-ben a háború elötti színvonalhoz viszonyítva továbbra is jelentéktelen volt, de az évi termelés mennyisége mégis 3154 darab volt az 1943. évi 1063-mal szemben. Fokozták a mezögazdasági gépek, valamint az ezekhez és a traktorokhoz szükséges tartalék alkatrészek gyártását. Az anyagi eröforrásokat illetöen 1944-ben a behozatalnak is volt bizonyos szerepe. A lend-lesse szállítások keretében a Szovjetunió hengerelt acélárukat, bizonyos fajta felszerelést, fémkészítményeket és kábeleket, vegyszereket és egyéb termékeket importált. A lend-lesse szállítások keretében az ország 1944-ben 591900 tonna vas és acél hengerelt árut kapott (ezen belül 267500 tonna vasúti sínt), 18600 fémforgácsoló gépet, 1100 fövonali mozdonyt és 129100 tehergépkocsit. Behozatalra kerültek bizonyos fajta fegyverek és hírközlö eszközök is. Jellemzö azonban, hogy 1944-ben a fegyver és katonai felszerelés importja nemcsak viszonylag (az 1943. évi 54,1 százalékos részaránnyal szemben 45 százalék), hanem a legfontosabb fegyverfajták tekintetében abszolúte is csökkent. 1944-ben repülögépböl 5749 (1943-ban 6371), harckocsiból 2613 (1943-ban 3123) darabot importáltunk. A behozott tüzérségi felszerelés és löszer összértéke 1 milliárd 576,3 millió rubelt tett ki az elözö évi 1 milliárd 630,8 millió rubellal szemben. A Szovjetunió magas termelési színvonalat elért hadigazdasága a harctevékenység roppant méretei ellenére saját erejéböl el tudta látni az arcvonalat a szükséges fegyverfajtákkal, löszerrel és felszereléssel. Az 1944. évi ipari termelés növekedése mindenekelött azokból a nagy beruházásoktól származott, amelyeket a párt és a kormány az új üzemek építésére és a tönkrement üzemek helyreállítására fordított. A beruházások tervezésében, a haditermelés legfontosabb szakaszain történt összpontosításukban s az építöés szerelömunka gyors ütemében különösen szembeötlön megmutatkozott a termelési eszközök társadalmi tulajdonán alapuló szovjet hadigazdaság nagy fölénye. Az ipari beruházások az 1943. évi 13 milliárddal szemben 1944-ben 18,9 milliárd rubelt tettek ki, és elérték az 1940. évi beruházások színvonalát. Ennek az összegnek a négyötöde a vasés fémkohászatba, az energiatermelésbe, az ásványolajiparba, a gáz-, szén-, gépés vegyiparba, vagyis a kulcsiparágakba vándorolt. Ezek gyors fejlödésétöl függött az arcvonal ellátása és az egész népgazdaság bövített újratermelése. A bövített szocialista újratermelés gyors üteme abban mutatkozott meg, hogy az ipari állóalapok már 1944-ben elérték az 1940. évi szint 92 százalékát, és 1943-hoz viszonyítva kilenc százalékkal növekedtek. 1944-ben sok, igen fontos iparágban a termelökapacitás oly gyorsan növekedett, mint addig még soha a háború alatt. A Donyec-szénmedence és a déli kohászati üzemek helyreállításával különösen megnött a vaskohászat és a szénbányászat termelökapacitása. 1944-ben 15 nagyolvasztót helyeztek üzembe 3 millió 170 ezer tonna nyersvasteljesítménnyel, továbbá 59 martinkemencét 2 millió 362 ezer tonna acél elöállítására, négy Bessemer-konvertert, 11 elektromos kemencét, 32 hengersort 1 millió 611 ezer tonna kész hengereltáru-teljesítménnyel, 48 kokszolót 5 millió 890 ezer tonna teljesítménnyel, több vasércbányát 6 millió 205 ezer tonna termeléssel, valamint új alumíniumüzemeket és szénbányákat. Az utóbbiak évente 38 millió 582 ezer tonna szenet adtak. Új erömüvek, cementgyárak, könnyüés élelmiszeripari vállalatok kezdték meg müködésüket. Az ipari termelés növekedése az új termelökapacitások üzembe helyezése mellett a munkatermelékenység további növekedéséböl is származott. Az iparban a munkatermelékenység 1944-ben az elözö évhez viszonyítva két százalékkal növekedett. Különösen nagyvolt a növekedés a hadiipari üzemekben. Az ipari termelés önköltsége 1944-ben az elözö évhez viszonyítva 2,5 százalékkal csökkent. Az önköltségcsökkenés szintén a hadiiparban volt a legnagyobb. A munkatermelékenység növekedése és az önköltség csökkenése annak az eredménye volt, hogy az iparban fejlett technikát honosítottak meg, növekedett a háború alatt újonnan felvett munkások szakképzettsége, és tovább fejlödött a szocialista munkaverseny. 1944-ben az ipar új gépeket és készülékeket kapott, tökéletesebb technológiai eljárásokat vezettek be, újfajta nyersanyagokat, a hiányanyagok pótlására pedig müanyagokat alkalmaztak. Tovább gépesítették a munkaigényes és nehéz termelési folyamatokat. A keletre áttelepített üzemeket és a felszabadult területeken helyreállított üzemeket a háború elöttinél tökéletesebb berendezéssel szerelték fel. Ez azt jelentette, hogy a Nagy Honvédö Háború folyamán nem egyszerüen helyreállították a háború elötti régi üzemeket, bányákat és erömüveket ahogyan annak idején az elsö világháború és a külföldi katonai intervenció után tették -, hanem technikai berendezéseiket is felújították. A hadiiparban és a gépgyártásban általánosan elterjedtek a termelés futóés szállítószalagos módszerei és az új megmunkálási módszerek; 1943-1944-ben a legjobb hadiipari üzemekben bevezették a futószalagot, s a termelés minden egyes szakaszában szigorú ütemterv szerint folyt. E módszerrel nagy sikereket értek el a repülögépgyártás dolgozói. Az ezer munkagépre esö bruttó termelést t 2 százalékkal növelték. A futószalag alkalmazása nagyban megnövelte a harckocsigyárak termelését. A Kirov Müvek 1944 második felében nehéz harckocsikból havonta 3,5-szer annyit gyártott, mint 1943-ban. A löszer-, motorés harckocsigyártásban jobban elterjedt a nagy alkatrészek kokillaöntése. Az Uráli Gépgyárban ezzel a módszerrel minden T-34-es harckocsitoronynál 950-1000 kg folyékony acélt takarítottak meg. Ezt az öntési módszert más harckocsigyárakban is bevezették. Rendkívül eredményesnek bizonyult az automatikus hegesztés, amelyet Paton akadémikus vezetésével dolgoztak ki. A háború elején az országban csak három automata hegesztöberendezés volt, 1944 decemberében pedig már 133. Ezek több mint 50 vállalatnál üzemeltek. Az automatikus hegesztés meggyorsította a harckocsigyártást, és szilárdabb hegesztési varratokat biztosított. Alkalmazásával csökkent az egyes szerkezeti egységek és alkatrészek elkészítésének munkaigényessége, emelkedett a munkatermelékenység, csökkent a termékegységre esö berendezés mennyisége, és sok hegesztö szakmunkás szabadult fel. Fontos szerepet játszott az új, nagy termelékenységü kitermelési módszerek alkalmazása a bányákban. Így a Kuznyecki-medencében a meredek dölésü és vastag szénrétegek 23 százalékát pajzsos dúcolással termelték ki. A kitermelés növelésén kívül ez a módszer azt is lehetövé tette, hogy 15 százalékkal csökkentsék a bányafára fordított összeget. Az olajiparban elterjedt egy hatékony kitermelési módszer: gázés víznyomás segítségével az olajtelepeket másodszor is kitermelték. A kohászatban a nagyolvasztók számára hegesztett burkolatot konstruáltak a szegecselt helyett, ez megrövidítette az építési idöt, és sok fémet és munkaeröt takarított meg. Müszakilag és gazdaságilag sikeresen alkalmazták a höerömüvekben Ramzin professzor egyenáramú kazánrendszerét. A vaskohászatban nagy figyelmet szenteltek a hiányzó nemesacélfajták pótlásának. A szerszámgépgyárakban igen sok fémet takarítottak meg a közepes és kis alkatrészek gépi formázásával, valamint azzal, hogy a tengelyek és emelök fogaskerekeit kovácsolás helyett meleg sajtolással állították elö. A kommunista párt és a szovjet kormány minden módon támogatta és buzdította a tudósok, mérnökök, technikusok és munkások alkotó tevékenységét. 1944. március 15-én az Állami Honvédelmi Bizottság elrendelte az új, nagy teljesítményü szerszámgépek tervezésével és elöállításával foglalkozó mérnökök és technikusok premizálását. A szerszámgépgyártási népbiztost felhatalmazták, hogy a termelésben bevált nagy teljesítményü és pontos fémforgácsoló gépeket a tervezöröl nevezze el, egyúttal a tervezöt 25 ezer rubelig terjedö összeggel jutalmazza. A szerszámgépgyártási népbiztost utasították, hogy a sokoldalú tudományos kutatómunka céljából 1944-ben a vezetö szerszámgépgyárakban szervezzen kísérleti mühelyeket, a többi üzemben pedig laboratóriumokat. A pártés a szovjetszervek állandóan gondoskodtak a munkásosztály sorainak feltöltéséröl. A haditermelés kibövítése, a polgári termelés újbóli megindulása és a helyreállítási munkák nagy volumene erösen megnövelte a munkaerö-szükségletet. Mivel azonban az arcvonalon nagyszabású támadó hadmüveletek folytak, a szakmunkások egy részét be kellett hívni a hadseregbe. Ezért egyre fontosabbá vált, hogy a termelésbe bevonják a nem dolgozó lakosságot, szakmunkásokat képezzenek, és gondoskodjanak tervszerü elosztásukról. 1944-ben egyedül a Népbiztosok Tanácsának munkaerö nyilvántartó és elosztó bizottsága és a bizottság helyi szervei 1 millió 113 ezer 300 embert mozgósítottak ipari munkára és építkezésre. Ez volt a legnagyobb munkásmozgósítás a háború alatt. 1944-ben a munkások és alkalmazottak száma a népgazdaságban az 1943. évi 19 millió 400 ezerröl 23 millió 600 ezerre növekedett, s az iparban foglalkoztatottak száma az elözö évi 8 millió 400 ezerrel szemben elérte a 9 millió 800 ezer föt. Sok munkás 1944-ben került elöször a termelésbe. Ezek között sok volt az asszony és a lány, valamint a katonaköteles koron aluli fiú. Történelmünk mindig hálával fog megemlékezni a nök hösi munkájáról. 1944-ben az iparban dolgozó munkások és alkalmazottak 53 százaléka nö volt. Az építkezéseknél arányuk 36 százalékot tett ki. A nök a fronton harcoló férjüket, fiaikat és fivéreiket helyettesítve gyakran a legnehezebb, szinte elviselhetetlennek látszó munkahelyeken is becsülettel teljesítették hazafias kötelességüket. Az elsö háborús évek tapasztalatai alapján 1944-ben óriási szervezö munkát végeztek, hogy a szakképzett munkaeröt elosszák a legfontosabb iparágak, valamint az ország gazdasági területei, különösen a keleti és a nyugati területek között. A korábbi helyükre visszatelepített vállalatokkal együtt mentek a munkások, mérnökök, technikusok és családjaik. A lerombolt gyárak, üzemek, bányák és városok felépítésére a fiúk és lányok egyre újabb és újabb osztagai indultak. Az a sok százezer ember, aki az elözö háborús években került a termelésbe, már megedzödött, felfejlödött, jól dolgozott, de még nem volt kellö szakképzettsége. Pedig az országnak égetö szüksége volt szakmunkásokra: szerszámgépkezelökre, szerszámlakatosokra, fejtökre, fúrógépkezelökre, formázókra, modellkészítökre stb. 1944-ben továbbjavult a szakemberképzés az ipar, az építkezés és a népgazdaság egyéb ágai számára. A munkaerötartalékok iskoláit és tanintézeteit ebben az évben 416 ezer, különféle szakképzettségü fiatal szakmunkás hagyta el. Ezek nagy része a nehéziparba és hadiipari üzemekbe ment. Új szakembereket képeztek ezenkívül egyéni és csoportos tanulással (tapasztalt mesterek vezetésével) és az üzemekben szervezett szaktanfolyamokon. A Kirov Müveknél például 1944-ben 7148 munkást képeztek ki. Különös gondot fordítottak a szakmunkásképzésre a felszabadult területek helyreállított üzemeiben. Az új munkások képzése mellett sokat tettek a szakmai továbbképzés érdekében is. Egyes vezetö iparágakban, például a nehézgépgyártásban, a szénbányászatban, a fegyverés löszergyártásban 1944-ben több mint egymillió munkás részesült szakmai továbbképzésben. A kulturális és müszaki látókör szélesítése szempontjából nagy jelentöségük volt az általános müveltséget adó ifjúmunkás esti iskoláknak. Ezeket 1943-ban szervezték meg. A kommunista párt, a szovjet kormány, a helyi pártszervezetek és szakszervezetek munkája nyomán szakadatlanul gyarapodtak a munkásosztály sorai, és tovább emelkedett a munkások termelési és technikai ismereteinek színvonala. A szovjet munkásosztály szentül örizte és gyarapította forradalmi harci hagyományait. A munkások izzó hazafisága abban nyilvánult meg, hogy szakadatlanul növelték politikai és munkaaktivitásukat, a frontnak szánt megrendelések határidö elötti teljesítésére pedig szocialista munkaversenyt indítottak. A magnyitogorszki és kuznyecki kombinát, az uráli harckocsigyárak és 13 élvonalbeli repülögépgyár kollektívái még 1943 végén felszólították az ország minden munkását, hogy a munkatermelékenység fokozásával teljesítsék túl az állami terveket, és az így felszabaduló munkásokat irányítsák a helyreállított üzemekbe. E vállalatok kollektívái védnökséget vállaltak a felszabadult területek helyreállítandó kohászati, vegyészeti és gépgyártó üzemei felett. A legnagyobb gyárak kollektíváinak felhívása új kezdeményezés volt a front megsegítéséért folyó országos munkaversenyben. Mozgalmat indított el a termelési tartalékok legteljesebb kihasználására, a munkatermelékenység növelésére és a felszabadult területek népgazdaságának mielöbbi helyreállítására. A moszkvai "Vörös Proletár"-üzem dolgozói ezt írták: "A háború döntö szakaszába lépett. Kettözzük meg eröfeszítéseinket, hogy minél hamarabb befejezzük, és minél elöbb gyözelmet arassunk. Kísérjék gyözelmeink a Vörös Hadsereg gyözelmeit, dicsö harcosaink semmit se nélkülözzenek, és a verseny eredményeképpen induljanak a frontra harckocsikkal, repülögépekkel, fegyverrel, löszerrel, élelmiszerrel és felszereléssel megrakott újabb és újabb szerelvények." Lelkesítö szavakkal jelentkeztek e napokban a szormovóiak, az ország forradalmi hagyományairól híres régi gyárának dolgozói. 1920-1922-ben Lenin megbízásából a szormovói hajógyárban készültek el az elsö szovjet harckocsik. Akkor összesen 15 darab. Az elsö a munkások kívánságára "Lenin, a szabadság harcosa" nevet kapta. A német fasiszta hódítók elleni háború ismét azt a feladatot tüzte az üzem kollektívája elé, hogy rövid idön belül áttérjen a haditermelésre. A szormovóiak megmutatták, hogy értenek ahhoz, miként kell fennakadás nélkül teljesíteni a front megrendeléseit. 1944 februárjában a termelés élenjáróinak üzemi gyülése elhatározta a haditermelés növelését, az elsö negyedévi terv határidö elötti teljesítését, hogy ezzel is támogassák a Vörös Hadsereg támadását. E határozat megszövegezöi között ott voltak az elsö harckocsik építöi, az üzem veteránjai: Tyelogrejev, Rizsov, Kraszavin és mások. Az üzem 1944 áprilisában a háború alatt rekordtermelést ért el, és minden mutatószám tekintetében teljesítette a tervet. A szormovóiak keményen kezükben tartották az Állami Honvédelmi Bizottság vörös vándorzászlaját, amelyet az országos szocialista munkaversenyben nyertek el. 1944. augusztus 5-én kimagasló termelési sikereikért az üzem sok munkását, mérnökét, és technikusát rendjelekkel és érdemérmekkel tüntették ki. 1944-ben széles körben kibontakozott a szakmai verseny. Az elözö évektöl eltéröen, amikor föként a vezetö szakmák dolgozói vetélkedtek egymással, a verseny most minden szakma dolgozóira kiterjedt. Nagy fontosságra tett szert a rokon iparágak dolgozóinak munkaversenye, mert a hadigazdasági feladatok teljesítése valamennyiünk együttes munkájától függött. A "Legjobb dolgozó" címért mind a fö, mind a segédmühelyek dolgozói versenyeztek. A szénmedencékben szívós munka folyt a széntermelés növeléséért. 1944-ben hösiesen dolgoztak a Kuznyecki-medence bányászai. Becsülettel teljesítették vállalásukat, és 2,3 millió tonnával több szenet bányásztak, mint 1943-ban. Ez az egész mennyiség kokszolható szén volt, ebben ugyanis a kohászati üzemek nagy hiányt szenvedtek. A kuznyecki bányák 25 százalékkal túlszárnyalták a háború elötti szénbányászati szintet; az egy munkásra jutó havi átlagos termelésük az év folyamán hét százalékkal emelkedett. Sok munkás Gyevjatkinnak és Szemikinnek, a szénmedence híres bányászainak példáját követve, három évi normát teljesített. A bányászfiatalok a Komszomol vezetésével munkaidön kívül 700 szerelvény szenet bányásztak ki. A Kizelovi-medence bányáiban elterjedt a Podzsarov módszerével történö gyorsfejtési mozgalom. Nirobcev és mások ezt a módszert lényegesen tökéletesítették. Maga Podzsarov 1944-ben ötévi normát teljesített. A Cseljabinszki-medencében Tomilov fejtögépkezelö a kétszeres frontfejtés módszerének tökéletesítésével magas termelékenységet ért el. Tomilov módszere alapján tervezték a két fejtökarral ellátott új fejtögépet. Munkasikereivel nagy hírnévre tett szert Szoldatova, a neves kopejszki bányásznö. De a Moszkva környéki bányászok sem maradtak el a szibériaiak és az uráliak mögött. 1944-ben 17,9 millió tonna szenet bányásztak, vagyis 22 százalékkal többet, mint 1943-ban. A Moszkvai-szénmedencében kiváló mesterek dolgoztak: Filimonov és Trofimov fejtögépkezelök, Prohorov és Morozov rakodóvájárok, Korpacsev és Boriszkin aknavájárok és mások. Jelentös sikereket értek el a Donyec-medence, az Urál és Karaganda bányászai is. Nagyszerü termelési eredmények születtek a kohászatban. A gyorsolvasztásban továbbra is Csalkov, Privalov, Burkackij (Kuznyecki Kohászati Kombinát), Amoszov (Zlatousztovi Kohászati Üzem), Bazetov (Verhnye-Iszeti Kohászati Üzem), Szidorovszkij (Uráli Gépgyár) acélolvasztárok vezettek. De gyarapodott a munka neves mestereinek száma. A magnyitogorszki kombinátban 11500 élmunkás dolgozott, s közülük 288-an elnyerték a legjobb munkás és mester megtisztelö címét. Közöttük volt Dorosenko, a martinmühely mestere, Breveskin, Pugacsob, Zinurov acélolvasztárok, Satyilin kohómester, Szadcsikov exkavátorkezelö, Rilov villanymozdony-vezetö és mások. 1944-ben a kombinát mühelyei 32 esetben szerezték meg a kohászok országos munkaversenyében az elsö helyet és az Állami Honvédelmi Bizottság vándorzászlaját, mintegy 20 alkalommal pedig a második és harmadik helyen végeztek. A Kuznyecki Kohászati Kombinát dolgozói szintén eredményesen dolgoztak. 1944-ben a kombinát olyan magas termelési színvonalat ért el, amilyet alapítása óta még soha. A kollektíva újabb kapacitások ütembehelyezése nélkül, a berendezés jobb kihasználásával, a munkatermelékenység növelésével ebben az évben 15,4 százalékkal többet termelt, mint 1943-ban. Nagy sikereket értek el Prudnyikov, Fjodotov, Nyehorosev acélolvasztárok, Szomov, Zavarikin hengerészek és mások. A kuznyecki kombinát kohómühelye 1943 augusztusától kezdve tartotta az elsöséget a szocialista munkaversenyben, és örizte az Állami Védelmi Bizottság vándorzászlaját. Az ország vasés rézércbányáiban 1944-ben még több követöje támadt Szemivolosznak, Jankinnak és Jeremenkónak. Sok fiatal fúrós gyors munkamódszerrel dolgozott. Az uráli bauxitbányákban Szamigulin és Minzaripov aknavájár brigádjai az elökészítö és robbantási munka tökéletesítésével és az ütemterv feszítésével harcolt minden további méter mélyítésért. Nagy lendülettel folyt a verseny a több olajért Azerbajdzsán, Baskírija, Szahalin és más köztársaságok és területek mesterei között. Jelentös sikereket értek el a gépipari dolgozók. A gépgyártó üzemekben a szakma legjobb mestereinek, az elismert munkások ezreinek neve került a dicsöségkönyvekbe. Szverdlovszkban, az ország egyik legnagyobb gépgyártó központjában szilárdan védték a város legjobb munkása címet Csugunov és Kozulja sablonkészítök, Szpehov és Ivanov esztergályosok, Kovalenko kovács és mások. Szívósan harcoltak a folyamatos munkáért és a harci gépek terv szerinti gyártásáért a Kirov Müvek dolgozói. Jelszavuk ez volt: "Az üzem minden szolgálata a futószalaghoz hasonlítson!" A munkatermelékenység növelésével az üzemi kollektíva a harckocsik árát 13,3 százalékkal csökkentette. Nagy eredményeket értek el az Uráli Gépgyár dolgozói, akik 1944-ben új és korszerüsített rohamlövegeket gyártottak. 1943-hoz viszonyítva az üzemben a harckocsitestek gyártása több mint 44 százalékkal, a rohamlövegek és harckocsik gyártása pedig 18 százalékkal növekedett. Sok tehetséges újító emelkedett ki a szibériai gépipari dolgozók közül. Az egyik üzemben Komjakov elöször tért át két különbözö típusú szerszámgép kezelésére, és rendszeresen 150-200 százalékot teljesített. Monakov több gépen dolgozott, s állandóan tökéletesítette a termelési folyamatot. A Gorkiji Autógyárban mintegy 24 ezer munkás rendszeresen túlteljesítette a normát. Sarov, az üzem mechanikai mühelyének hegesztöje nyolcszor nyerte el az üzem legjobb hegesztöje címet és tucatnyi tanítványt nevelt. Nagyon lelkesen dolgoztak az ifjúmunkások. A komszomolista ifjúsági brigádok száma szaporodott. A brigádok munkája a fiatalság növekvö termelési érettségét, tapasztaltságát és szaktudását bizonyította. A párt mindenben segítette megerösödésüket. A Komszomol Központi Bizottsága a párt központi bizottságának utasítására az iparági népbiztosságokkal közösen megszervezte a Komszomol-ifjúsági brigádok vezetöinek országos értekezleteit. Itt általánosították a brigádmunka tapasztalatait, és meghatározták a munkatermelékenység további növelésének módjait. Ezeken az értekezleteken mintegy kétezer ember vett részt. Az értekezletek küldötteinek kezdeményezésére megindult a Komszomol-ifjúsági brigádok országos szocialista munkaversenye. A verseny részvevöi vállalták, hogy teljesítik és túlteljesítik a müszak feladatait és a havi terveket, több terméket állítanak elö terven felül, növelik a brigádtagok szakképzettségét, új munkásokat képeznek és új Komszomol-ifjúsági brigádokat alakítanak, emelik a fiatal munkások általános müveltségének színvonalát, tágítják politikai látókörüket, és erösítik a brigádtagok baráti és elvtársi viszonyát. A versenyben részt vevö Komszomol-ifjúsági brigádok a felszabadult területeken védnökséget vállaltak a helyreállítandó üzemek felett. A fiatal gépgyártók többek között vállalták, hogy terven felül gyártott szerszámgépekkel és felszereléssel berendezik a lubnyeni "Kommunár" üzemet. A konfekcióüzemek Komszomol-ifjúsági brigádjai vállalták, hogy terven felül 20 ezer ruhát készítenek frontkatonák gyermekei számára, a textilmunkások pedig, hogy helyreállítják a kijevi szövögyárat. Az iparban és a közlekedésben 1944 januárjában több mint 46 ezer Komszomol-ifjúsági brigád müködött. Ezekben 400 ezren dolgoztak. Decemberben a brigádok száma már kb. 150 ezer, a brigádokban dolgozó fiatalok száma pedig körülbelül egymillió volt. Az ellenség végleges szétzúzásához nagyon sokkal járultak hozzá a hadiüzemek és a gépgyárak ifjúmunkásai. A Gorkiji Autógyárban Subin Komszomol-ifjúsági brigádja 1944-ben is szilárdan tartotta az elsöséget a brigádok versenyében. A Kirov Müvekben különösen híres volt Guszev Komszomolifjúsági brigádja, amely elsö lett, és 1944-ben elnyerte a Komszomol Központi Bizottsága, valamint a harckocsigyártási népbiztosság vándorzászlaját. Fáradhatatlanul dolgozott az egyik észak-uráli brigád, a "Gasztello"-brigád, amelynek Szemjonov volt a vezetöje. A brigádnapló, amelyet Szemjonov napról napra vezetett, hü képet ad a fiatal munkások hangulatáról, magasztos hazafias érzelmeikröl. Íme, két rövid kivonat a háborús éveknek ebböl a nagyszerü dokumentumából. "IV. 10. Felszabadították Ogyesszát. Hurrá! ! ! . . . Két napig nem hagytam el a mühelyt. A mühely minden részlegét megelözzük. Ogyessza bevételének tiszteletére az egész müszak szavát adta, hogy még jobban dolgozik. Érdekes dolog történik: valamikor brigádtagként dolgoztunk, utána osztagba szervezödtünk, de ez sem volt az igazi; kevés, mindössze 18 ember, most viszont az egész müszak egy emberként dolgozik. Söt, az egész részleg, Nyikolaj Jakovlevics Kolesanov vezetésével, magabiztosan növeli az ütemet. Még egyszer mondom, egyszerüen csodálatos, mekkora erö van bennünk, szovjet emberekben: minél tovább tart a háború, annál erösebbek leszünk, minél jobban szorítanak, annál szívósabbak. Rugó! . . . 44. X. 26. . . . Mindennap közelebb a végsö gyözelem. Boldog vagyok, hogy megadatott nekem, hogy a kortársak soraiban lehetek, akik a Nagy Honvédö Háborúban megvédik hazájuk szabadságát. Erönket nem kímélve dolgoztunk és dolgozunk, ellátjuk a frontot fegyverrel, és ha a haza ezt valamikor megköszöni nekünk, a hála elsösorban téged fog illetni drága Komszomol, aki neveltél bennünket." A fiatal munkások, miközben egymással versenyeztek, szívósan kutatták, és meg is találták annak a módját, hogyan lehet mozgósítani a termelés tartalékait és fokozni a munka termelékenységét. 1943 végén versenyt kezdeményeztek ezzel a jelszóval: "Kevesebb munkással több terméket a frontnak !" E versenyben az ország sok iparvállalata részt vett, s ez nagy belsö tartalékokat tárt fel. Fontos kezdeményezéssel lépett a nyilvánosság elé Agarkov, a Kirov Müvek egyik ifjúsági brigádjának a vezetöje. 1943 végén azt javasolta, hogy a mühelyben változtassák meg a termelési folyamat technológiáját, és szervezzék át a brigádokat és a részlegeket. Agarkov javaslatának a megvalósítása lehetövé tette, hogy futószalag módszerrel hegesszék és szereljék a harckocsitornyokat, növeljék a mühelyeket, a részlegeket és bövítsék ki a brigádokat. Ennek eredményeképpen sok munkás szabadult fel, és növekedett a munka termelékenysége. Agarkov kezdeményezését más üzemek is átvették. 23 terület, határterület és köztársaság adatai szerint a brigádok, mühelyek és részlegek megnagyobbítása révén 1945 elejéig több mint 18 ezer szakmunkás, mérnök és technikus szabadult fel, s munkáját ésszerübben lehetett felhasználni. A pártszervezetek állandó figyelme folytán a munkaszervezés új formáit sok üzem kollektívája átvette. 1944-ben nagy hírnévre tett szert Golokoloszov, donyeci bányász, aki tökéletesítette a szénbányászat módszereit. Több bányászszakma elsajátításával öt évi fejtési normát teljesített, és több tucatnyi újoncot tanított meg a bányászmesterségre. A "Vengerovka" bánya, ahol Golokoloszov és tanítványai dolgoztak, 1944-ben több mint kétszeresen túlszárnyalta a háború elötti szintet. Pedig az ellenséges megszállás alatt tönkretett és még nem teljesen helyreállított bányában a munkaviszonyok összehasonlíthatatlanul rosszabbak voltak a háború elöttinél. Ilyen élenjáró újítók, mint amilyen Agarkov volt a gépgyártásban és Golokoloszov a szénbányászatban, más iparágakban is szép számmal akadtak. Az országos szocialista munkaverseny különösen 1944 nyarán és öszén lendült fel, amikor a Szovjetunió Fegyveres Eröi a szovjet föld felszabadítása után megkezdték a harcot, hogy Középés DélkeletEurópa népeit is felszabadítsák a fasiszta rabságból. A magnyitogorszki és kuznyecki kohászok felszólították a Szovjetunió iparának és közlekedésének munkásait, mérnökeit, technikusait és alkalmazottait: segítsenek a Vörös Hadseregnek, hogy az mihamarabb szétzúzza az ellenséget annak saját területén. "Most írták a kohászok -, amikor a Vörös Hadsereg döntö támadásra készül a fasiszta fenevad barlangja ellen, és újabb megsemmisítö csapásokat szándékozik mérni az ellenségre, az egész szovjet népnek elö kell segítenie csapataink heves támadását, hogy a legrövidebb idön belül megsemmisítsék a hitleri Németországot. A Vörös Hadsereg elött az a feladat áll, hogy szövetségeseink hadseregeivel együtt saját barlangjában verje agyon a fasiszta szörnyet, és kitüzze a gyözelem zászlaját Berlin felett. Ezért még jobban meg kell feszítenünk erönket, le kell küzdenünk a nehézségeket, és mindennel el kell látnunk a frontot, amire szüksége van a teljes és végleges gyözelemhez." 1944 végén valamennyi iparágban a munkások több mint 85 százaléka állt versenyben. Az eredményt ötvennél több népbiztosság és föigazgatóság értékelte. Az év folyamán 828 vándorzászlót ítéltek oda, 223-mal többet, mint 1943-ban, és kétezer jutalmat adtak át, többet, mint az elözö évben. Mint az elözö években, 1944-ben is sok iparvállalatot tüntettek ki magas kormánykitüntetéssel a front, a helyreállítandó és épülö üzemek, bányák megrendeléseinek mintaszerü teljesítéséért. A Munka Vörös Zászló Rendjével tüntették ki a Moszkvai Autógyárat, amely már korábban Lenin-rendet kapott (igazgató Lihacsev, pártszervezöje Levikin). Vörös Csillag Rendet kapott a híres Kirov Müvek (igazgató Zalcman, pártszervezöje Kozin). Az üzem nagyszerü kollektívája elözöleg már megkapta a Lenin-rendet, a Vörös Zászló Rendet és a Munka Vörös Zászló Rendjét. Több ízben nyerte el a vándorzászlót a Kirov Müvek, az Uráli Gépgyár (igazgató Muzrukov, a szocialista munka höse, pártszervezö Medvegyev), a Gorkiji Autógyár (igazgató Loszkutov, pártszervezö Proszkurin) és a mariupoli Iljics Müvek (igazgató Garmasev, pártszervezö Pjatunyin) harckocsiés Diesel-részlegének a dolgozói. A "Borec"-üzem (igazgató Rotyenstyejn, pártszervezö Klimov) 25 ízben kapta meg a szakszervezetek és az olajipari népbiztosság vándorzászlaját. Az üzem kollektívája részt vett az országos munkaversenyben, határidö elött teljesítette az 1944. évi termelési tervet, tetemesen növelte a termelést, több futószalagot helyezett üzembe, és lényegesen fokozta a munka termelékenységét. A tömegek nagyfokú munkaaktivitásáról és növekvö alkotó kezdeményezéséröl tanúskodnak a következö adatok: 1944-ben 347 ezer találmányt, fejlesztési és ésszerüsítési javaslatot nyújtottak be; ezek közül 155 ezret elfogadtak és felhasználtak. Ez olyan körülmények között történt, amikor a munkások nagy része a háborús években került az üzemekbe. A kommunista párt a front megrendeléseinek teljesítésére, a belsö tartalékok jobb kihasználására, a termelés önköltségének csökkentésére és a munkatermelékenység növelésére mozgósította a dolgozók kollektíváit. Az SZK(b)P Központi Bizottsága, akárcsak az elözö években, 1944-ben is rendszeresen és alaposan tanulmányozta a helyi pártszervezeteknek a hadigazdaság vezetésében szerzett tapasztalatait. A központi bizottság határozatai hangsúlyozták, hogy növelni kell a pártszervezetek vezetö szerepét, fokozni kell a tömegek politikai és munkaaktivitását, és még jobban kell segíteni a frontot. 1943 végén és 1944 elején a szövetségi köztársaságok kommunista pártjainak központi bizottságai, a területi és városi pártbizottságok majdnem mindenütt teljes ülésen, a pártaktívák pedig gyüléseken vitatták meg, hogyan mozgósítsák minél hatásosabban a párt eröit a népgazdasági terv fö feladatainak teljesítésére. A moszkvai, a leningrádi, a szverdlovszki, a permi, a cseljabinszki, a kemerovói, és a kujbisevi területen, a Kazah SZSZK-ban, valamint más területeken és köztársaságokban a kommunisták elsösorban arra összpontosították eröiket, hogy a termelési tervek sikeres teljesítése céljából feltárják a belsö tartalékokat. A permi terület pártaktíva-gyülésének határozata például hangsúlyozta, hogy a pártszervezetek és a gazdasági szervezetek fö feladata a munkatermelékenység fokozása, valamint az, hogy az üzemek kevesebb emberrel több terméket állítsanak elö. A határozat minden, termelö munkát végzö kötelességévé tette, hogy harcoljon a futószalag módszer általánosításáért, a nehéz munkafolyamatok gépesítéséért, a berendezés ésszerü kihasználásáért és a nagy teljesítményü gépezetek alkalmazásáért. Izsevszkben, az Udmurt ASZSZK fövárosában, amelynek üzemei nagy szerepet játszottak a Vörös Hadsereg fegyverés löszerellátásában, az 1944 áprilisában tartott pártaktíva-gyülésen felszólalt Kozlov, a városi pártbizottság titkára. "A szocialista ipar dolgozói mondotta nagyon sokat tesznek azért, hogy mihamarabb elkövetkezzék az ádáz ellenség végleges legyözésének nagyszerü órája". Kozlovjogosan rótt meg egyes gazdasági és pártvezetöket, mert az utóbbi hónapokban kissé lazítottak a termelés további növeléséért tett eröfeszítéseiken. Ez megengedhetetlen volt, hiszen az ipar elött a Vörös Hadsereg gigászi támadásával kapcsolatban újabb feladatok álltak. A pártszervezetek aktíváinak és teljes üléseinek határozatai élesen elítélték azokat a gazdasági vezetöket, akik helytelenül úgy vélték, hogy a hadiállapot mentesíti öket a pénzügyi eszközökkel, a nyersanyagokkal és egyéb anyagokkal való takarékosságtól, a berendezés ésszerü kihasználásától. A vezetö pártszervek plénumai és az aktívagyülések utasították a pártmunkásokat, a gazdasági és szakszervezeti funkcionáriusokat, hogy tökéletesítsék a munkaszervezést, növeljék a fegyelmet a vállalatoknál, és nagy gondot fordítsanak a munkások életkörülményeinek megjavítására. E munka megindításában nagy szerep várt a központi és helyi lapokra, amelyek nemcsak agitátorok és propagandisták voltak, hanem harcra is szervezték a milliós tömegeket a párt és a kormány rendeleteinek végrehajtására. A fontos termelési feladatok végrehajtására nagy hatással voltak a párt-müszaki konferenciák. Cseljabinszkban 1944 elején a honvédelmi üzemek pártmunkásai, mérnökei és technikusai, területi konferenciát tartottak. Itt meghatározták, hogy milyen intézkedések szükségesek a futószalag módszerek bevezetésére és a nehéz munkafolyamatok gépesítésére. A szverdlovszki területi pártbizottság megrendezte az üzemi fömérnökök értekezletét. Ez elsösorban a futószalag szervezésével, a nagy teljesítményü szerszámgépek, automaták és félautomaták, valamint az új hegesztési, öntési és kovácsolási módszerek bevezetésével foglalkozott. Ilyen párt-müszaki konferenciákat egyes nagyobb üzemekben is tartottak. Az Uráli Gépgyár 1944. február 19-20-i konferenciáján mintegy hatszázan vettek részt. Sok gyakorlati javaslatot tettek, és értékes tanácsokat adtak a munkaszervezés megjavítására, a berendezés ésszerü felhasználására és a munkabérrendezésre. A 138. sz. üzemben januárban mühelyenként rendeztek ilyen konferenciákat. Ezenkívül a szakmunkásképzés kérdéseivel kapcsolatban iparági párt-müszaki konferenciákat is tartottak, amelyeken több mint 1500-an vettek részt, köztük 907 kommunista. A konferenciák sok újat vittek a pártszervezet és az üzemi kollektíva munkájába. Az ott elfogadott javaslatok végrehajtásával nagy tartalékokat sikerült feltárni a munkatermelékenység növelésére és az önköltség csökkentésére. A tudományos kutatóintézetek pártszervezeteinek tevékenysége is megélénkült. Kezdeményezésükre több ipari központban esti egyetemek nyíltak az iparvállalatok vezetöi szakképzettségének növelésére. Eredményesebbé vált a tudományos és müszaki társaságok munkája. Ezek 1944-ben 314 konferenciát és tanácskozást, 1140 tudományos elöadást rendeztek, s több mint 200 gyüjteményt, brosúrát és bulletint adtak ki. A pártszervezetek segítségével a szovjet tudósok, mérnökök és technikusok elgondolásai konkrét formákat öltöttek: megjavították a termelési technológiát, nagy teljesítményü szerszámgépeket és szerkezeteket, futószalagokat, tökéletesebb fegyvereket szerkesztettek. A kommunista párt vezetésével jelentös munkát végeztek a szakszervezetek, amelyeknek vezetöje a háborús években Svernyik volt. A szakszervezetek, jól ismervén a munkások és alkalmazottak munkáját és életét, nagy szerepet játszottak az ipar fejlesztésében, az arcvonal és a népgazdaság igényeinek kielégítésében. Az 1944 márciusában tartott XII. szakszervezeti plénum javasolta a szakszervezetek központi, területi és üzemi bizottságainak, hogy minden erövel fejlesszék a munkások és értelmiségiek alkotó kezdeményezését, és ezt elsösorban a termelékenység emelésére és az önköltség csökkentésére irányítsák. A plénum külön felhívta a szakszervezetek figyelmét, hogy a termelési tervek teljesítése és túlteljesítése érdekében fejlesszék a szocialista munkaversenyt. A XII. szakszervezeti plénum határozatainak végrehajtása érdekében a helyi szakszervezetek társadalmilag rendszeresen ellenörizték a termelést, fokozottan harcoltak a futószalag módszer bevezetéséért és tökéletesítéséért. Szigorúbban ellenörizték, hogy felhasználják-e az újítók és élmunkások találmányait és ésszerüsítési javaslatait. A párt és a szakszervezetek vezetö szervei gondosabban készítették elö és vezették le a termelési értekezleteket. Ezeken az értekezleteken a munkások, mérnökök és technikusok rámutattak a zavartalan munkamenetet akadályozó hibákra, feltárták a termelés belsö tartalékait, és értékes ésszerüsítéseket javasoltak. Az 1944. évi termelési tervek teljesítéséböl derekasan kivette részét a Komszomol. Abban az idöben a legfontosabb iparágak üzemeiben 40-55 százalék volt a fiatalok aránya. Ez azt jelentette, hogy a Komszomol szervezö-nevelö munkája lényegesen nagyobb súlyt kapott. A figyelem középpontjában abban az idöben a Komszomol-ifjúsági brigádok mozgalma állt. A kommunista párt a nép erejét a hadigazdaság halaszthatatlan feladatainak végrehajtására mozgósította, de már akkor megkezdte kidolgozni a népgazdaság háború utáni fellendítésének terveit. A párt az ellenséggel vívott kemény csaták hevében, a marxizmus-leninizmus tanításától vezérelve rámutatott, hogy a háború utáni gazdasági építés kulcsa, mint a háború elött is, a nehézipar eröteljes fejlesztése. Az Állami Honvédelmi Bizottság 1944 októberében határozatot hozott arról, hogy többet kell törödni a szénés az olajipar, a vasés fémkohászat, valamint az erömüvek helyreállításával és fejlesztésével. Ebben a határozatában megállapította, hogy "a legközelebbi két-három évben különös gondot kell fordítani a szénés olajipar, a vasés fémkohászat, valamint az erömüvek minél gyorsabb helyreállítására és fejlesztésére, mert ez az egész népgazdaság helyreállításának és fellendülésének az alapja". Nevezetes esemény volt az Állami Honvédelmi Bizottság 1944. december 1-i határozata, amely hatalmas feladatot tüzött ki: 1947 végéig helyre kell állítani a dnyeperi "Lenin" vízi erömüvet, a Szovjetuniónak ezt az akkor legnagyobb vízi erömüvét, minden termelési kapacitásával, távvezetékével, az alállomásokkal és a hajózsilipekkel együtt. Söt, a háború elötti színvonalhoz viszonyítva növelni kellett az erömü teljesítményét és a termelt energiát. Az ipar 1944-ben elért eredményei ismét megmutatták a szocialista gazdasági rendszernek a kapitalista gazdasági rendszerrel szembeni fölényét. A termelési eszközök társadalmi tulajdona, a tervgazdálkodás, a kommunista párt vezetö szerepe és a szovjet emberek önfeláldozó munkája lehetövé tette a Szovjetuniónak, hogy a személyi kultusz hibái és hiányosságai ellenére ne csak gyökeres fordulatot teremtsen a hadigazdaság fejlesztésében, hanem gigászi fegyveres harc közepette a szocialista ipart a további gyors fellendülés útjára is vezesse, és ezzel megteremtse a Szovjetunió egész népgazdasága helyreállításának és fejlesztésének a feltételeit. 3. A mezögazdaság 1944-ben A mezögazdasági dolgozók feladata 1944-ben az volt, hogy növeljék a terméshozamot, és minél több gabonát és egyéb mezögazdasági terméket takarítsanak be. A Vörös Hadsereget folyamatosan el kellett látni élelmiszerrel, a hátországban meg kellett javítani, a felszabadult területeken pedig meg kellett szervezni az élelmiszer-ellátást. A fegyveres erök számára löszert, felszerelést és egyenruhát, valamint a polgári lakosság számára ruhát és lábbelit gyártó üzemeknek egyre több gyapotra, lenre, gyapjúra és egyéb mezögazdasági nyersanyagra volt szükségük. A szovjet mezögazdaságnak nem volt könnyü helytállnia. A kolhozoknak, szovhozoknak, gépállomásoknak nagy hiányuk volt munkaeröben, különösen szakmunkásokban, traktor-, gépkocsiés kombájnvezetökben, lakatosokban és kovácsokban. A traktorok, gépkocsik és lovak jelentös részét az arcvonal kiszolgálására vették igénybe. A megmaradt traktorok és gépkocsik erösen el voltak használva, gyakran váltak üzemképtelenné. Javításukhoz nem volt elegendö tartalék alkatrész. A kolhozok a földmunkát és a szállítást túlnyomórészt igásállatokkal végezték. Erösen megcsappant a legfontosabb mezögazdasági gépek és szerszámok az ekék, a kultivátorok, a vetö-, a kaszálógépek, a rostálógépek állománya. A mezögazdaság kevesebb üzemanyagot és mütrágyát kapott. Az 1943. évi vetésterület az 1940. évinek csak 63 százaléka volt. A háborús években rosszabbodott a vetések gondozása, csökkent a legfontosabb kultúrnövények terméshozama. Különösen nagy nehézségekkel küzdött a feldúlt mezögazdaság a felszabadult területeken. Nehéz volt a helyzet a Volga-vidék és a kelet nagy termöterületein is, ahol a háború elötti idökhöz viszonyítva erösen csökkent a traktorral való müvelés. "A tavaszi vetés idöben történö elvégzése és jó termés betakarítása állapította meg a Szovjetunió Népbiztosi Tanácsa és az SZK(b)P Központi Bizottsága a mezögazdaság 1944. évi fejlesztési tervéröl szóló határozatában a szovjetés pártszervek nagyon fontos hadigazdasági feladata . . . a Vörös Hadsereg és a lakosság élelmiszerrel és az ipar nyersanyaggal való ellátása érdekében." Az 1944. évi mezögazdasági fejlesztési terv megszabta a terméshozam növelésével, a vetésterület kibövítésével, a legfontosabb kultúrnövények termésének, valamint az állatállománynak a növelésével és produktivitásának fokozásával kapcsolatos feladatokat. A falvak dolgozóinak az volt a feladatuk, hogy jobban kihasználják a gépés traktorállományt, jobban megmüveljék a földeket, minél több ugart feltörjenek, nagyobb mértékben felhasználják a helyi trágyaféleségeket, és szigorúan betartsák a vetésgondozás, a növényápolás szabályait. E feladatok végrehajtása érdekében a mezögazdasági dolgozóknak minden erejüket meg kellett feszíteniük, jobban ki kellett használniuk a meglevö tartalékokat, a pártszervezetekre és a szovjetszervekre pedig nagy szervezö munka várt. A párt és a kormány mindent megtett, hogy szervezetileg és gazdaságilag megerösítse a kolhozokat, a gépállomásokat és a szovhozokat, megjavítsa a mezögazdaság helyi pártvezetését, a szovjetés a földmüvelési szervek munkáját. A SZK(b)P Központi Bizottságának 1943-1944-ben hozott ama határozatai, amelyeket a szaratovi, a penzai, a tambovi, az uljanovszki, a szmolenszki területi, az Altaj, a Tengermelléki tartományi, a Baskír, a Mordvin, a Csuvas, a Mari, az Udmurt és Tatár Autonóm Szocialista Köztársaságbeli, illetve kerületi pártbizottságoknak, valamint a Kazah, Tadzsik és Kirgiz SZSZK Kommunista (bolsevik) Pártja Központi Bizottságának a beszámolói alapján dolgoztak ki, elösegítették a mezögazdaság hiányosságainak kiküszöbölését. A párt és a kormány a fö figyelmet a mezögazdaság anyagi-technikai bázisainak erösítésére fordította. A megszállók által lerombolt traktorgyárakat hamarosan helyreállították. Megkezdte müködését az új altaji traktorgyár. A Szovjetunió Földmüvelésügyi Népbiztossága több üzemet kapott, hogy megszervezze a traktorok és mezögazdasági gépek tartalék alkatrészeinek gyártását. Mind a felszabadult, mind pedig a keleti területeken motorjavító mühelyeket helyeztek üzembe. 1944-ben a mezögazdaság részére több gépet és mütrágyát gyártottak. A gépállomások traktorállománya az 1943. évi ezerrel szemben egy év alatt 5100-zal gyarapodott (15 lóerösre átszámítva). A kolhozok és a szovhozok az elözö évi 79 ezer tonnával szemben 181 ezer tonna mütrágyát kaptak. Az ipar ismét szállított tehergépkocsikat és gabonakombájnokat a mezögazdaságnak. Több kultivátort, vetögépet, kaszálógépet, cséplögépet, boronát és gereblyét gyártottak. Javult a kolhozok traktorés igaeröellátása. 1944-ben száz hektár vetésterületre az 1943. évi 11,5 lóerövel szemben átlagosan 12 lóerö jutott. A háborús években elsö ízben emelkedett a legfontosabb mezögazdasági munkák gépesítésének színvonala. Több tartalék alkatrészt kezdtek gyártani a traktorokhoz és mezögazdasági gépekhez, továbbá több üzemanyagot, gyomés rovarirtó vegyszert, valamint építöanyagot állítottak elö. Ezeknek a zöme a fasiszta megszállás alól felszabadult területekre Ukrajnába, Belorusszijába, a Donvidékre és Kubánba, valamint az OSZFSZK központi feketeföld övezetébe került, ahol a kolhozok, gépállomások és szovhozok tízezreit állították helyre. E vidékek mezögazdasága, mivel az arcvonal közel volt, már 1944-ben fontos szerepet játszott az ország élelmiszerés nyersanyag-tartalékainak növelésében és a támadó Vörös Hadsereg ellátásában. De a gépés traktorállomány növelése önmagában még nem jelentett sikert. Sok függött a gépkezelök képzésétöl, az üzemeltetési technika tökéletesítésétöl és a javítások minöségétöl. A gépállomások tanfolyamain és a mezögazdasági gépesítési iskolákban 1944-ben 282 ezer traktorvezetö, 53 ezer kombájnvezetö és kombájngépész tanult. A gépállomások traktorés kombájnvezetöinek száma az 1943. július 1-i 391 ezerröl 1944. július 1-ig 600 ezerre emelkedett. A kolhozok káderképzése is javult. A kolhozelnökök, brigádés munkacsapat-vezetök tízezreit képezték tovább szaktanfolyamokon. A falusi pártés szovjetszervek munkájában a legfontosabb feladatok egyike a káderek kiválasztása és nevelése volt. A korábbi évekhez hasonlóan a nök 1944-ben is igen nagy szerepet játszottak a mezögazdaságban. A munkaegységek 55,5 százalékát ök teljesítették. Több mint 250 ezer falusi nö dolgozott vezetö beosztásban. A kolhozelnökök között a nök 12 százalékkal, a földmüvelö brigádok vezetöi között 41 százalékkal, az állattenyésztö gazdaságok vezetöi között pedig 50 százalékkal szerepeltek. Kimagasló helyet foglaltak el a gépkezelök seregében. A gépállomások traktorés kombájnvezetöinek mintegy fele, a gépkocsivezetöknek pedig negyede nö volt. "Most saját szemünkkel látjuk írta azokban az években Kalinyin -, mennyire kibontakozott a szovjet kolhozparasztnök szervezö és gazdasági képessége, s emellett milyen gazdagon nyilatkoztak meg lelki és erkölcsi tulajdonságaik." A háborús években az ifjúság szerepe is megnövekedett a mezögazdaságban. 1944-ben a 12-16 éves serdülök a kolhozok dolgozóinak 17 százalékát tették ki. A Komszomol Központi Bizottságának XII. plénuma külön határozatot hozott "A Komszomol falusi munkájának legközelebbi feladatairól". A határozat rámutatott, milyen nagy fontossága van a falusi komszomolisták részvételének a tavaszi vetés elvégzéséért, a gépállomások jobb munkájáért és a terméshozam növeléséért vívott harcban. A falusi komszomolisták fö feladata az volt, hogy mozgósítsák a fiatalokat a mezögazdasági munkák állami tervének teljesítésére. A pártszervezetek irányították a falusi Komszomol-szervezetek munkáját, támogatták kezdeményezésüket. A SZK(b)P területi bizottságai foglalkoztak a falusi fiatalok körében végzett politikai nevelömunkával. A pártszervezetek alaposabban tanulmányozták a fiatalok problémáit és kívánságait, nagyobb gondot fordítottak életkörülményeikre és tanulásukra. A mezögazdaság 1944. évi feladatainak végrehajtásában jelentös segítséget nyújtottak a falusi dolgozóknak azok a városi ipari üzemek amelyek védnökséget vállaltak a kolhozok, gépállomások és szovhozok felett. Különösen szélesen bontakozott ki a patronálás a moszkvai területen. 160 fövárosi üzem vállalt védnökséget gépállomások és szovhozok felett, segített a traktorok javításában, és tartalék alkatrészeket gyártott. Értékes kezdeményezéssel álltak elö a moszkvai terület noginszki körzetének munkásai és kolhozparasztjai. A helyi tartalékok felhasználásával három hónap alatt felépítették a gépállomáson a javítómühelyeket, az üzemanyag-raktárt, a garázst, a traktorok és mezögazdasági gépek tárolásához szükséges gépszíneket, a szárítóhelyiséget, továbbá egy új klubot és fürdöt. A noginszki körzet kezdeményezését más területek is átvették. Jól szervezték meg a patronáló mozgalmat a szverdlovszki területen. Egyik elsö kezdeményezöje az Uráli Gépgyár kollektívája volt. A gyár a patronált gépállomásokat ellátta tartalék alkatrészekkel és szerszámmal, szakmunkásokat jelölt ki, hogy a gépállomások gépészeinek segítsenek a traktorok javításában. Hogy az Uráli Gépgyár patronáló tevékenysége során szerzett tapasztalatokat közkinccsé tegyék, a területi pártbizottság összehívta a patronáló üzemek igazgatóinak, pártszervezöinek és párttitkárainak értekezletét. A tapasztalatok általánosításával elérték, hogy a gépállomások teljesítették a javítási munkák tervét. Nagy figyelmet szentelt a patronáló munkának az üzbegisztáni pártapparátus. A kolhozokba és gépállomásokra 5200 kommunistát és komszomolistát küldött. Közöttük sok volt a gépész, a javító munkás és a traktorvezetö. Erösen fellendült a patronálási mozgalom a megszállás alól felszabadult területeken. Kijev, Rosztov (doni), Voronyezs, Minszk és más városok ipari üzemei segítettek a kolhozoknak, a gépállomásoknak és a szovhozoknak, hogy jól elvégezhessék a tavaszi vetést. A munkásosztály tudásával és tapasztalatával, több mezögazdasági géppel segítette a falu dolgozóit, hogy leküzdhessék a háborús idök nehézségeit, és több élelmiszert, nyersanyagot termelhessenek. A munkásosztály és a kolhozparasztság testvéri harci szövetsége a Nagy Honvédö Háború alatt a szovjet állam erejének és legyözhetetlenségének böven buzgó forrása volt. Az 1944. év tavasza a jó termésért, a mezögazdasági munkák minöségének megjavításáért vívott harc jegyében telt el. Nagy jelentösége volt annak, hogy az állam ellenörizte a mezei munkákra való felkészülést, s ez szinte az egész nép szemléjévé lett. A vetés elött a kolhozparasztok, a gépállomások és a szovhozok dolgozói a szovjetszervek képviselöivel közösen ellenörizték, megtörtént-e minden a vetés sikeres elvégzése érdekében. Sok körzetben a traktorvezetök próbajáratokat rendeztek a földeken. A helyi párt-, szovjetés földmüvelési szervek javítottak a vetésszervezés irányításán. A kommunistákat és komszomolistákat a legfelelösebb posztokra irányították: a traktorokat és egyéb mezögazdasági gépeket elökészítö javító mühelyekbe, a vetömagot megtisztító rostálógépekhez, a bevetendö földekre. Személyes példamutatásukkal és a bolsevik szó igazával magukkal ragadták a kolhozfalu dolgozóit. A tavaszi vetés elsörendü fontosságú feladatának rendelték alá a falusi politikai tömegmunkát. Ebbe messzemenöen bevonták a körzeti párt-, Komszomolés szovjetaktívát, a tanítókat, a mezögazdasági szakembereket és a kolhozok élenjáró dolgozóit. Készülve a tavaszi vetésre, a kolhozok, gépállomások és szovhozok között országos szocialista munkaverseny bontakozott ki a vetés kiváló elvégzéséért és a jó termésért. A versenyt a kalinyini terület krasznoholmi körzetének "Krasznij putyilovec" nevü kiváló kolhoza kezdeményezte. Dolgozói a falusi emberekhez intézett felhívásukban ezt írták: "Kedves Elvtársak! Nagyszerü hírek érkeznek az arcvonalról . . . És nekünk nincs más kívánságunk, gondunk, mint az, hogy munkánkkal támogassuk katonáink sikeres támadását, segítsünk a Vörös Hadseregnek véglegesen szétzúzni és megsemmisíteni a gyülölt ellenséget." A "Krasznij putyilovec" kolhozparasztjainak felhívása hatalmas visszhangot keltett országszerte. 1944 októberére a versenyben húszezer ifjúsági traktorosbrigád vett részt, több mint 200 ezer traktorvezetö. A magas terméshozamért harcoló ifjúsági munkacsapatokban mintegy 400 ezer ember dolgozott. Közülük sokan kiváló eredményeket értek el. Garmasnak, a híres rjazanyi traktorvezetönek a brigádja a nöi traktorosbrigádok versenyének kezdeményezöje 1944-ben egy-egy traktorral (15 lóerös traktorra átszámítva) 1866 hektár földet müvelt meg. Rezcova nöi traktorosbrigádja (moszkvai terület, bronyicai gépállomás) traktoronként 1512 hektá

rt teljesített, holott abban az idöben a területi átlag 372 hektár volt. Nagyszerü eredményeket ért el Selkovnyikov traktorosbrigádja (kemerovói terület, kuznyecki gépállomás). A tavaszi traktormunkák tervét jelentösen túlteljesítette, és 4208 kg üzemanyagot takarított meg. Június közepéig az évi munkatervet már 30 százalékkal túlteljesítette. Csupán a tavaszi vetés idején egy-egy 15 lóerös traktorral 518 hektárt müvelt meg. A gépállomási dolgozók anyagi érdekeltségének növelésére pénzjutalmakat adtak a kombájnok, cséplögépek és egyéb gépek kifogástalan javításáért. 1944 februárjában különféle jelvényeket alapítottak: "A legjobb traktorvezetö", "A szovhoz legjobb kombájnvezetöje", "A gépállomás kiváló gépésze", "A szovhoz kiváló gépésze". Jelvényekkel tüntették ki a kiváló traktor és kombájnvezetöket, traktorosbrigád-vezetöket és gépészeket az idényés az éves normák túlteljesítéséért, a gépek jó karbantartásáért, üzemanyag-megtakarításért stb. A kolhozfalu dolgozói a kommunista párt vezetésével nemcsak az elözö évinél jobb termést értek el, hanem a betakarítást is jobban megszervezték. A Szovjetunió Népbiztosi Tanácsának és a SZK(b)P Központi Bizottságának "A mezögazdasági termékek betakarításáról és begyüjtéséröl az 1944. évben" címü határozatának megfelelöen a patronáló üzemek segítségével idöben megjavították a traktorokat, a kombájnokat és más mezögazdasági gépeket. A döntö munkahelyekre tapasztalt embereket állítottak. Aratáskor a bonyolult gépek mellett általánosan alkalmazták az egyszerü, lóvontatású gépeket, valamint a kaszát és a sarlót is. Ott, ahol nem volt elég traktor és ló, a teheneket is befogták munkára. A kolhozparasztok és kolhozparasztnök önfeláldozóan dolgoztak. Velük együtt arattak a falura küldött városi lakosok. Az arcvonalról érkezö örvendetes hírek megtízszerezték a szovjet emberek erejét, nagyszerü tettekre lelkesítették öket a gyözelem érdekében. 1944-ben a gabonatermés 1943-hoz viszonyítva 67 százalékkal növekedett, és több mint 49 millió tonnát (három milliárd pud) tett ki. Tetemesen megnött a legfontosabb ipari növények termelése. Gyapotból több mint 1,1 millió tonnát takarítottak be, 56 százalékkal többet mint 1943-ban. A cukorrépatermés az elözö évinek több mint háromszorosára emelkedett, és elérte a 4,1 millió tonnát. A napraforgótermés 29 százalékkal nött, és egymillió tonnát tett ki. A lentermelés is növekedett. Burgonyából majdnem 55 millió tonnát takarítottak be, vagyis 57 százalékkal többet, mint 1943-ban. A termésnövekedés elsösorban annak az eredménye volt, hogy mind a hátországban, mind a felszabadult területeken növelték a terméshozamot. A gabonanemüek terméshozama valamennyi kategóriájú gazdaságban 1944-ben hektáronként hat mázsa volt az 1943. évi 4,2 mázsával szemben, a cukorrépáé 61 mázsa, 28-cal szemben, a gyapoté 9,8, 6,1-del szemben, a napraforgóé 3,5, 2,9-del szemben és a burgonyáé 71, 64-gyel szemben. Nagy jelentöségü volt az is, hogy a megszállt országrészek felszabadulásával a vetésterület az 1943. évi 94,1 millió hektárról 1944-ben 109,9 hektárra nött. A gabona vetésterülete ennek megfelelöen 70,6 millió hektárról 82 millióra, a cukorrépa vetésterülete 0,45 hektárról 0,68 millió hektárra, a burgonyáé 5,4 millió hektárról 7,7 millió hektárra emelkedett. A jó termésért vívott harcban sok kolhozparaszt és kolhozparasztnö ért el kimagasló eredményeket. Így Burmisztrov, Moszkva környéki kolhozparaszt hektáronként 53 mázsa öszi búzát takarított be. Umurov munkacsapat-vezetö (Üzbég SZSZK, szurhan-darini terület) egy hektáron 121 mázsa gyapotot termelt. Káposztatermelési csúcsot állított fel Lebegyeva, a moszkvai terület egyik kolhozának munkacsapat-vezetöje, aki egy hektárról 1813 mázsa káposztát takarított be. Hobta, egy hatvan éves ukrán kolhozparasztnö rekord hagymatermést ért el: hektáronként 705 mázsát. Krutova ifjúsági munkacsapata (moszkvai terület, kolomnai körzet, "Pjatyiletka v csetire goda" kolhoz) egy-egy hektárról 83,3 tonna burgonyát takarított be. Kosevaja, kijevi kolhozparasztnö munkacsapata ("Cservonnij gigant" kolhoz) öregbítette az "ötszázas" kolhozparasztnök hírnevét: hektáronként 512 mázsa cukorrépát termelt. A kolhozfalvak dolgozóinak nagy lelkesedéséröl találóan állapította meg Jutkina, szibériai kolhozparasztnö, a magas burgonyatermés mestere: "Mi orosz emberek nem hódolunk be az ellenségnek, mindent megteszünk, amit csak kell, kitartunk, s megverjük az ellenséget." 1944-ben nemcsak a magas terméshozam híres mesterei értek el kiváló eredményeket, hanem sok ezer kolhoz, gépállomás és szovhoz, egész körzetek és területek is. A "Szovjetszkaja gyerevnya" mezögazdasági artel (gorkiji terület, bogorodszki körzet) dolgozói például a fejlett agrotechnika alkalmazásával hektáronként 23 mázsa búzát és rozsot, illetve 25 mázsa árpát és zabot takarítottak be. Határidö elött teljesítették kötelességüket a haza iránt, és az elöírt mennyiségen felül 3600 pud gabonát juttattak a Vörös Hadsereg alapjának. A "Gorsiha" kolhoz (jaroszlavi terület, elnök Abroszimov) a háborús években 191 hektárral növelte vetésterületét. A kolhozban a szemes termények holdankénti termése az 1942. évi 13,5 mázsáról 1944-ben 16 mázsára emelkedett, s dolgozói terven felül több száz tonna gabonát és egyéb terméket adtak az államnak. A mezögazdaság fejlesztésében nagy eredményeket értek el a moszkvai terület és az OSZFSZK más központi területeinek körzetei. 1944-ben a jó termésért folyó országos szocialista munkaversenyt a moszkvai, a kijevi, a poltavai, a kalinyini és a leningrádi terület nyerte. Megkapták az Állami Honvédelmi Bizottság vándorzászlóját. A szarvasmarha-állomány a gazdaságok valamennyi kategóriájában 1944-ben 33,9 millióról 44,2 millióra emelkedett, ezen belül a tehenek száma 16,5 millióról 21,6 millióra. A sertésállomány 1943 végén 5,6 millió darab volt, s 1944-ben 8,8 millióra növekedett, a juhés kecskeállomány pedig 63,3 millióról 70,2 millióra. Az állatállomány és takarmánytermelés növelésével és a jobb állatápolással 1944-ben a háború alatt elsö ízben sikerült valamelyest növelni az állattenyésztés hozamát. A gazdaságok valamennyi kategóriájában az 1943. évi 1 millió 767 ezer tonnával szemben 1944-ben 1 millió 953 ezer tonna húst és szalonnát (vágósúly), tejböl pedig az elözö évi 16 millió 391 ezer tonnával szemben 22 millió 044 ezer tonnát termeltek. A gyapjúés tojástermelés szintén növekedett. Nagy sikereket értek el a kiváló állattenyésztök. Nartova, a Moszkva környéki híres fejönö egy takarmányozott tehéntöl évente átlag 4722 kg tejet fejt. Az állattenyésztök versenye napról napra szélesedett. 1944-ben a moszkvai területen már 1134 fejönö ért el 2000 kg-os és ennél nagyobb fejési átlagot egy-egy takarmányozott tehén után. Ljuszkova vologdai kolhozparasztnö így fejezte ki a falu dolgozóinak gondolatait és érzéseit: "Egy percre sem feledkezünk meg a munkaversenyben vállalt kötelességünkröl. Néha nehéz, de tudjuk, hogy a harcolóknak jóval nehezebb. Ők fegyverrel a kézben védelmezik a szovjet földet az ellenségtöl, mi pedig a hátországban úgy igyekszünk dolgozni, hogy ne szégyenkezzünk azok elött, akik a hazáért az életüket is feláldozzák". Az állattenyésztök országos szocialista munkaversenyének gyöztesei 1944-ben a moszkvai terület, a Kazah SZSZK gurjevi és a karagandai területe, a Dagesztán ASZSZK és az Azerbajdzsán SZSZK voltak. Elnyerték az Állami Honvédelmi Bizottság vándorzászlóját. A SZK(b)P Központi Bizottsága és a Népbiztosok Tanácsa az állattenyésztés fejlesztésében elért sikerekért kitüntette még a Tadzsik, Örmény és a Türkmén SZSZK-t és Ukrajna felszabadult területeit, a kijevi és a poltavai, valamint más területeket. E sikerekben nagy szerepe volt a Komszomolnak, amely 1944-ben több mint 100 ezer ifjút és lányt küldött állattenyésztési munkára. A kolhozparasztok fokozódó munkaaktivitását mutatta a teljesített munkaegységek növekvö száma. Egy munkaképes kolhozparasztra 1944-ben átlagosan 2413 munkaegység jutott az 1943. évi 232-vel szemben. Javult a gépállomások munkája. A 15 lóerös traktorra átszámított teljesítmény 28 százalékkal nagyobb volt, mint 1943-ban. A gépállomások elvégzett munkája (szántásra átszámítva) 39 százalékkal növekedett. A Földmüvelésügyi Népbiztosság az ötven legjobb gépállomásnak vándorzászlót adományozott. Értékes kezdeményezésük volt a felszabadult Ukrajna kolhozparasztjainak és kolhozparasztnöinek: felszólították a mezögazdasági dolgozókat, hogy indítsanak versenyt a gabonabegyüjtési terv határidö elötti teljesítéséért és a Vörös Hadsereg alapja számára történö terven felüli gabonabeadásért. Felhívásukban ezt írták: "Forrón, lelkünk mélyéböl hálásak vagyunk felszabadulásunkért a dicsö, hös Vörös Hadseregnek, szeretett szovjethatalmunknak és a kommunista pártnak . . . A kolhozban végzett munkánkban nem maradunk el katonáink harci höstettei mögött." Az ukrajnaiak kezdeményezését felkarolták a Don-vidék, Kubán, a Volga-vidék és más területek kolhozparasztjai, s ennek eredményeképpen az állam további több tízmillió pud gabonához jutott. Az állami gabonabegyüjtés, amelyet 1944-ben a felszabadult területekre is kiterjesztettek, az elözö évhez viszonyítva 76 százalékkal növekedett, és 21,6 millió tonnát tett ki. Jóval többet gyüjtöttek be ipari növényekböl, különösen cukorrépából, gyapotból, rostlenböl és napraforgóból. A begyüjtött cukorrépa mennyisége elérte a 3,4 millió tonnát (vagyis 3,3-szeresére növekedett), a gyapoté pedig az 1,1 millió tonnát, itt a növekedés 56 százalékos volt. Tejböl és tejtermékböl (tejre átszámítva) 2,6 millió tonnát adtak be az államnak, nyolc százalékkal többet, mint 1943-ban. A gabona-begyüjtési terv sikeres teljesítéséért több mint ötven terület, határterület, autonóm és szövetségi köztársaság sok pártés szovjetfunkcionáriusát tüntették ki a Honvédö Háború Érdemrend I. és II. fokozatával. A Szovjetunió Legfelsö Tanácsa Elnökségének rendeletei hangsúlyozták: "Háborúban a gabonabegyüjtés különösen fontos az ellenség legyözése szempontjából; jelentöségében felér az arcvonalszolgálattal . . ." Egyes területek, határterületek és köztársaságok azonban nem teljesítették a mezögazdasági tervet, a munkákat nem végezték el megfelelöen, nem birkóztak meg a terméshozam fokozásának és a terménybegyüjtés növelésének feladataival. Szibéria, az Urál, a Délkelet és Kazahsztán körzeteiben csökkent a tavaszi búza vetésterülete. Erösen éreztette hatását az állattenyésztés elmaradása. Egészben véve a mezögazdaság össztermelése jóval kevesebb volt, mint 1940-ben, a háború elött. Az elözö háborús évekhez viszonyítva azonban 1944-ben valamelyest javult a mezögazdaság helyzete. 4. A közlekedés az arcvonal és a hátország szolgálatában  A közlekedés dolgozóira 1944-ben nagy feladatok vártak. Növelniük kellett a népgazdasági rakományok, elsösorban a szén, koksz, érc, fém, ásványolaj szállítását, teljesíteniük kellett a nagyarányú támadó hadmüveletekkel kapcsolatos egyre növekvö szállításokat, és meg kellett szervezniük az áruszállítást a felszabadult területekre. E nagyfontosságú feladatok végrehajtásához a közlekedés dolgozóinak, elsösorban a vasutasoknak meg kellett javítaniuk munkájukat, és helyre kellett állítaniuk a német fasiszta megszállás alól felszabadult területek vasúti, gépkocsi-, folyami és tengeri közlekedését. A közlekedés alapjában véve megbirkózott a kommunista párttól és a szovjet kormánytól kapott feladatokkal. Valamennyi szállítási ág a vasúti, a tengeri, a folyami, a gépkocsi, a légi és a vezetékes olajszállítás áruforgalma 1944-ben az 1943. évihez viszonyítva 15,3 százalékkal növekedett. Ezt az eredményt nagy eröfeszítések árán sikerült elérni. Óriási nehézségeket kellett leküzdeni mind a szállítás szervezése, mind pedig a közlekedés anyagi-technikai bázisának felhasználása terén. Ez mindenekelött a vasúti közlekedésre vonatkozik, amely az egész áruszállítás négyötödét bonyolította le. A Szovjetunió vasútjainak 1944-ben jóval kisebb volt a gördülö állományuk a háború elöttinél. A háborús években készült új mozdonyok és vasúti kocsik nem pótolták az elhasználódást és a háborús veszteségeket. Ugyanakkor a keleten folyó vasútépítéssel és az ország egész területének felszabadulásával megnött a vasútvonalak hossza. Ennek következtében a száz kilométer üzemeltetési szakaszra esö gördülö állomány kevesebb volt a háború elöttinél. A háború elött száz kilométeres üzemeltetési szakaszra 25 mozdony jutott, 1944 végén csak 23. Roppant nehézségekkel járt a szállítások megszervezése a felszabadult területeken. Itt elöször az ellenség által tönkretett vonalakat kellett helyreállítani. Az Állami Honvédelmi Bizottság, mérlegelve a vasúti közlekedés helyzetét, 1943. december 2-án határozatot hozott, amelyben utasította az ipari népbiztosságokat, hogy javítsák meg a közlekedés anyagitechnikai ellátását, és az eddiginél több fémet szállítsanak az Útés Közlekedésügyi Népbiztosságnak. Az Állami Honvédelmi Bizottság hangsúlyozta, hogy az Útés Közlekedésügyi Népbiztosság ellátása anyagokkal, élelmiszerrel és iparcikkekkel elsörendü fontosságú állami feladat, és ellátás tekintetében úgy kell kezelni öket, mint a Honvédelmi Népbiztosságot. 1944-ben a vasutak áruforgalma tetemesen megnövekedett: több mint 281 milliárd tonna/kilométert tett ki az 1943. évi 239 milliárddal szemben. A távoli hátország vonalain valamelyest csökkent a forgalom. Ez azzal függött össze, hogy fokozódott a déli és nyugati irányú vonalak megterhelése. De az uráli és szibériai vasutak vezetö szerepe megmaradt: a forgalmuk a vasútvonalak összforgalmának 33 százalékát tette ki. A közlekedés számára továbbra is fontos feladat volt, hogy biztosítsa a föbb nehézipari ágak zavartalan müködését. 1940-ben a fütöanyag és a kohászati termékek a vasúton szállított rakományok 44,8 százalékát alkották, ezzel szemben arányuk 1944-ben 51,2 százalékra emelkedett. Az Állami Honvédelmi Bizottság különös figyelmet fordított a döntö fontosságú rakományok, elsösorban a szénszállítás megszervezésére; szén nélkül ugyanis nem dolgozhattak folyamatosan a hadiipari üzemek, az erömüvek, de még a vasutak sem. Az Állami Honvédelmi Bizottság 1944. március 5-én utasította az Útés Közlekedésügyi Népbiztosságot, hogy négy napon át, március 9-töl 12-ig a tomszki, omszki, szverdlovszki, dél-uráli és permi vasútvonalakon csak katonai rakományokat, szenet, kokszot, kohászati adalékanyagokat (salakképzö anyagokat), tüzálló téglát, érceket, bányafát, ásványolajat, ásványolaj-termékeket és fémet szállítson a hadiüzemeknek. A vasúti közlekedés dolgozói eröfeszítéseiket a döntö szállítmányokra összpontosították. Látható ez az uráli, szibériai, kazahsztáni és a Volga-vidéki vasútvonalak példáján. A permi, szverdlovszki, déluráli, karagandai, omszki és tomszki vasútvonalak, amelyek a hadigazdaság fö központjait szolgálták ki, 1944-ben a szállítás háború elötti színvonalát csak két százalékkal lépték túl, de a szénés fémszállítás jóval meghaladta az 1940. évit. A szverdlovszki vasútvonalon, az ipari Urál szállító vonalán, a szénszállítás 1944-ben háromszorosára, a fémszállítás pedig 60 százalékkal növekedett. A dél-uráli vasútvonalon a szénszállítást majdnem kétszeresére, a fémrakományokét pedig 70 százalékkal növelték. A permi és a tomszki vonalon szintén megnövekedett a szén-, kokszés gépszállítás. A karagandai vasútvonal az egyik fö szénszállító vonallá vált. Alaposan megváltozott a fövonallá elölépett kujbisebi vasútvonal forgalma: különféle rakományokat szállítottak rajta a hadiiparnak, visszafelé pedig ásványolajat és ásványolajtermékeket hoztak a "második Bakuból". A gorkiji és kazanyi vonalak amelyek a gépgyártás és a fémfeldolgozás legnagyobb központjainak forgalmaztak védelmi célokat szolgáló egyes rakományokból kétszer annyit szállítottak, mint a háború elött. A legfontosabb rakományok vasúti szállítását 1944-ben megkönnyítette az anyagi-technikai ellátás ésszerübb szervezése (keleten újabb termelési kapacitásokat helyeztek üzembe) és az, hogy helyreállították a Donyec-medence szénbányáit és kohászati üzemeit. Ennek következtében lényegesen csökkent egyes rendkívül fontos áruk, mint például a szén, az érc, az olaj, valamint a vasés az acél átlagos szállítási távolsága. A háború elött az áruforgalom iránya alapjában véve stabil volt. A háborús években megnött az aránytalanság a keleti és a nyugati vasúthálózat forgalma között. Nyugat-Szibériából az Urálba és az Urálból az ország középsö részébe mindennap jóval több teherkocsit indítottak, mint amennyi az Urálba és Szibériába rakományt vitt. Ez arra kényszerítette a vasutasokat, hogy az ország nyugati részéböl üres vagonokból álló szerelvényeket küldjenek az Urálba, valamint Nyugat-Szibériába. Ezenkívül a vasútvonalaknak a vlagyivosztoki, arhangelszki és murmanszki kikötökön keresztül érkezö importárukat is szállítaniuk kellett, emiatt szintén nagy távolságokra kellett üres vagonokat továbbítani. Erösen megnövekedett a front menti sávba irányuló forgalom. Mindez rendkívül megnehezítette a vasúti szállítás irányítását. 1944 elején az északnyugati, nyugati és déli arcvonal közelében levö vonalakon rengeteg kirakatlan és üres vagon gyülemlett fel. Ugyanakkor az urál-szibériai, kaukázusi, középázsiai és távol-keleti vonalakon sok üres vagonra lett volna szükség. Az Állami Honvédelmi Bizottság rendeletére január folyamán az arcvonalak körzetében levö vonalakról az uráli és szibériai vonalakra 25 ezer, a távol-keletiekre tízezer, a közép-ázsiaiakra nyolcezer és a kaukázusiakra hétezer vagont kellett átirányítani. Ez a háborús évek egyik legnagyobb közlekedési müvelete volt. Az üres vagonok pontos és gyors továbbítása a közlekedés fegyelmének és zökkenömentes munkájának nagyon fontos jellemzöje, a népgazdasági és hadirakományok tervszerü és folyamatos továbbításának szükséges feltétele volt. A vasutasok, elsösorban a forgalmi szolgálat dolgozói, erejüket nem kímélve fáradoztak azon, hogy sikeresen végrehajtsák ezt a fontos hadigazdasági feladatot. A párt és a kormány arra összpontosította a vasutasok figyelmét, hogy a lehetö legjobban megrövidítsék a kocsiés mozdonyfordulót. Rendkívül fontos volt az Állami Honvédelmi Bizottság 1944. január 10-i rendelete, mely szerint a nagy ipari központokban meg kell gyorsítani a beés kirakodást, és szilárd normákat léptetett életbe a napi kirakodásra. A vasúti közlekedés dolgozói között szocialista munkaverseny indult a kocsiforduló maximális megrövidítéséért. A versenyt a Sztálin (ma Dnyeper menti) vasútvonal dolgozói kezdeményezték. Ezen a vonalon általánossá vált a vonatok gyors továbbítása. A szerelvényeket a vagonok rendeltetési helyének megfelelöen állították össze, s így nagy utakat tehettek meg anélkül, hogy át kellett volna rendezni az útba esö rendezöállomásokon. Ily módon június-augusztus hónapokban ezen a vonalon a kocsiforduló több mint három nappal megrövidült. Sok példát hozhatunk fel arra, hogy milyen önfeláldozóan harcoltak a vasutasok a kocsiés mozdonyforduló meggyorsításáért. Alekszejev, a nyizsnyednyeprovszki csomópont mozdonyvezetöje, és Danyilenko, a Lozovaja fütöház mozdonyvezetöje hatékony módszereket dolgozott ki a müszaki és a forgalmi sebesség közti különbség csökkentésére. Bajracsnaja, az osznovjanszki vonalfönökség és Filippov, a kurszki vonalfönökség forgalomirányítója a mozdonyvezetökkel közösen új módszereket dolgozott ki arra, hogy a helyreállított vonalakon a szerelvények minél gyorsabban közlekedhessenek. Katajev, Kirov állomásrendezöje ésszerüsítette a téli szerelvény-összeállítás módszereit. A pártszervezetek hatékonyan támogatták az élenjáró vasúti dolgozók kezdeményezését, és széles körben népszerüsítették tapasztalataikat. Az Ukrán és Belorusz K(b)P Központi Bizottsága és a moszkvai, a szverdlovszki, a permi, a novoszibirszki és a cseljabinszki területi pártbizottság külön határozatot hozott arról, hogy segíteni kell a vasutat a szállítás és a vasútgazdaság szervezésében, és erösíteni kell a vasutasok körében végzett politikai tömegmunkát. Az ipari üzemek és a vasút pártszervezeteinek a kezdeményezésére a gyári és üzemi iparvágányok dolgozói és a vasutasok között szocialista munkaverseny indult a kocsiállás csökkentéséért. A zolotovszki bányaigazgatóság (Donyec-medence) dolgozói például vállalták, hogy túlteljesítik a szénbányászat tervét, a donyeci vonal Marjovka nevü szénrakodó állomásának vasutasai pedig, hogy idöben gondoskodnak a rakodáshoz üres vagonokról. Amikor a bányákban nem voltak elegen a szén gyors berakásához, a szabadnapos vasutasok siettek a bányászok segítségére. A bányászok viszont segítettek a vasutasoknak felkészülni a télre, továbbá távolsági szerelvényeket összeállítani. A vasutasok és bányászok hazafias kezdeményezését más Donyec-medencei állomások és bányák dolgozói is felkarolták, söt a mozgalom a Kuznyecki-medencére, Karagandára, Cseljabinszkra és az ország más vidékeire és városaira is átterjedt. A versenyjelszava ez volt: "Minél több a szén, annál közelebb a gyözelem!" A kocsiforduló megrövidítésére felhívó plakáton ez állt: "Vasutas, ne feledd el! Ha az egész vasúthálózatban egy órával megrövidíted a kocsifordulót, ez naponta 250 üres vagont jelent. Ezekben 250 repülögépet vagy 500 ágyút, 375 gépkocsit vagy 250 nehéz harckocsit lehet szállítani!" 1944-ben általánosan elterjedt az irányvonatok indítása. Ez meggyorsította a szállítást. Az 1943. évi 25 százalékkal szemben 1944-ben a szerelvényeknek már 46 százaléka ilyen volt. Ezenkívül a szigorúan meghatározott pontok között közlekedö irányvonatokon növelték a tömeges rakományok volumenét. A szállításnak ezt a módját már a háború elött is alkalmazták: a Donyec-medencéböl Krivoj Rogba szenet és salakképzö anyagot, visszafelé pedig vasércet szállítottak. A kuznyecki szenet így szállították az Urálba, visszafelé pedig a vagonokat uráli érccel rakták meg. 1944-ben az ilyen "gyürü"-útvonalnak nevezett vonalak száma a háború elöttinek négyszeresére növekedett. Az 1944. évi aratás után a gabona szállításának lebonyolítására "gabona-útvonalakat" jelöltek ki. Októberben 375 vonat közlekedett e vonalakon. Az ukrajnai gabonaszállító vonalakon (az ogyesszai, a délnyugati, a déli és más vonalakon) a gabonaszállítás több mint háromnegyedét irányvonatok bonyolították le. Az áruforgalomban fontos helyet foglaltak el a hadiipari szállítások. Egyes hadászati nyersanyagokban mutatkozó nagy hiány következtében a nyersanyagot gyorsan a hadiüzemekbe kellett szállítani. Ez szükségessé tette az ilyen szállítmányok továbbításának naponkénti ellenörzését. Míg 1942-ben az Útés Közlekedésügyi Népbiztosság a honvédelmi ipar 42 fajta rakományának rakodását és továbbítását ellenörizte diszpécser-szolgálatával, 1944 végén már 260 rakomány szerepelt a listán. Ennek következtében erösen megnövekedett a hadifontosságú szerelvények napi átlagos sebessége. Egyes nagy állomások, mint például Szverdlovszk, Cseljabinszk, Gorkij, Novokuznyeck naponta állítottak össze több tucatnyi vagonból álló ilyen szerelvényeket. Egyes esetekben a különösen sürgös katonai rakományokat személyvonatokon továbbították. A vasúti közlekedés munkájának megjavításáért folyó általános harc eredményeképpen az átlagos kocsiforduló, amely 1943-ban 12,64 nap volt, 1944-ben 11,31 napra csökkent, a naponta átlagosan megtett út pedig 107,8 kilométerröl 115,6 kilométerre növekedett. A gördülö állomány kihasználásának mutatószámai azonban messze alatta maradtak a háború elöttinek. A vasúti közlekedésnek nagy tartalékai voltak. A szállítások volumenének növeléséért harcoló közlekedési dolgozók mindent megtettek, hogy üzemképes állapotban tartsák a mozdonyokat, a vagonokat és a vonalakat. Általánosan elterjedtek Lunyin, Papavin és követöik újító módszerei. Ezekkel a vasutasok meghosszabbították a mozdonyok, vagonok és vonalak élettartamát, fütöanyagot, fémet, munkaeröt takarítottak meg, és csökkentették a készkiadásokat. A hadigazdaság szükségletei megkövetelték, hogy takarékoskodjanak a fütöanyaggal, különösen a kokszolható szénnel, mert erre a vaskohászatnak és a vegyiparnak nagy szüksége volt. Ezért a közlekedés alacsony kalóriájú, nagy hamutartalmú és nedves barnaszenet kapott a Moszkva környéki, Cseljabinszki-, Bogoszlovszkiés más szénmedencékböl. A háborús években sok mozdonyvezetö megtanulta, hogyan kell vezetnie gépét, ha rossz minöségü szenet használt, de a vonatok sebessége viszonylag kicsi volt. Amikor 1944-ben a vasutasok elött az a feladat állt, hogy növeljék a sebességet, egyes fütöházfönökök és mozdonyvezetök azt kezdték hangoztatni, hogy barnaszénnel nem lehet elérni nagy gyorsaságot. Ezt a véleményt azonban a legjobb mozdonyvezetök megcáfolták. Korobkov, a tulai fütöház egyik mozdonyvezetöje szerelvényével a korábbiaknál jóval nagyobb sebességet ért el, söt még fütöanyagot is megtakarított. Korobokov tapasztalatainak népszerüsítése a honvédelem szempontjából roppant nagy jelentöségü volt. A vasutak teljesítöképességét számottevöen lehetett növelni a vagonok rakterének jobb kihasználásával. Meg kell jegyeznünk, hogy a vagonoknak majdnem egyharmadát nem a müszaki elöírásoknak megfelelöen rakták meg. Ennek megszüntetése a vasutasok egyik legfontosabb feladatává vált. Az újító mérlegelök sikeresen megoldották ezt a feladatot. Vjalova, az Antracit-állomás (észak-donyeci vasút) mérlegelönöje nemcsak azt érte el, hogy a vagonokat az elöírt norma szerint rakják meg, hanem még jobb kihasználásukra is módot talált. Vjalova és más újítók módszereinek alkalmazásával nagy belsö tartalékokat sikerült feltárni. 1944-ben a vasutak mentén, különösen a felszabadult területeken nem volt elegendö vagonjavító mühely. A háború elött az Útés Közlekedésügyi Népbiztosság javítómühelyeinek túlnyomó többsége az ország nyugati részén üzemelt. Ezeket azonban tönkretették a megszállók, s helyreállításuk idöbe tellett. Ezért a gördülö állományt gyakran nem a javítómühelyekben, hanem a fütöházakban és kocsiszínekben javították, s ez további nehézségeket okozott. A moszkvai ipari üzemek elhatározták, hogy segítenek a vasutasoknak a mozdonyjavításban. A moszkvai városi pártbizottság helyeselte a fövárosi munkásoknak ezt a hazafias mozgalmát, és 1944 decemberében külön határozatban utasította a terület iparvállalatait, hogy segítsék a vasutasokat a javítási munkák elvégzésében. A moszkvai és a Moszkva környéki ipari üzemek a moszkvai terület minden nagy fütöházának mozdonyait védnökségük alá vették. Annak arányában, ahogy a Vörös Hadsereg kiszorította a megszállókat a szovjet földröl, növekedett a szállítás a felszabadult területek helyreállítandó gazdasága számára. A távoli hátországból egymásután érkeztek ezekre a területekre a felszereléssel, fémmel és építöanyagokkal megrakott szerelvények. Az újból müködö iparvállalatok termékeinek egy részét is el kellett szállítani, ez szintén növelte a forgalmat. Egyre nagyobb jelentöségre tettek szert a déli és nyugati vasutak. Míg 1943-ban a déli vasutakon naponta 5739 vagont raktak meg, 1944-ben majdnem kétszer annyit, 10272 vagont; a nyugati vonalakon megrakott vagonok száma az 1943. évi 1304-röl 4487-re növekedett. A felszabadult területeken gyorsabb ütemben állították helyre a vasutakat. 1943-ban a helyreállítás átlagos üteme napi nyolc kilométer volt, 1944-ben pedig már tíz kilométer, söt a különösen fontos irányokban még ennél is több. Meg kellett gyorsítani a hidak helyreállítását is. 1944-ben a helyreállítás üteme napi 9,7 folyóméter volt az elözö évi 5,5 méterrel szemben. 1943-ban napi több mint 15 folyóméteres ütemben a hidak 35 százalékát, 1944-ben pedig 57 százalékát állították helyre. A vasútépítö egységek nyomon követték a lendületesen támadó Vörös Hadsereget, és helyreállították a vasútvonalakat mind a Szovjetunió területén, mind annak határain túl: Lengyelországban, Magyarországon és Csehszlovákiában. A Szovjetunió és a vele szomszédos országok felszabadított területein a szovjet vasútépítö egységek 1944-ben 35867 kilométer hosszú vonalat, 11441 km állomási vágányhálózatot, 6924 kis hidat és 1214 nagy és közepes hidat állítottak helyre, illetve építettek. Annak ellenére, hogy az ellenség tehetetlen dühében 1944-ben jóval több vasútvonalat tett tönkre, mint 1943-ban sínfelszedö gépeket használt, felrobbantotta a hidakat és a pilléreket, aláaknázta a vasutakat -, a vasútépítö csapatok sikeresen megbirkóztak a vonalak helyreállításával az arcvonal menti sávban, s ezzel elösegítették a támadó hadmüveleteket. Mire az egyik vagy másik irányban megkezdödött a hadmüvelet, a vasútvonalak csaknem elérték az arcvonalat, és rendszerint minden összfegyvernemi hadsereg megkapta a maga vasútvonal-szakaszát, a megfelelö ellátó és kirakóállomásokkal együtt. Ez lehetövé tette, hogy idöben összpontosítsák a támadáshoz szükséges csapatokat és eszközöket. A helyreállított vonalak áteresztöképessége kezdetben kicsi volt. Naponta 12 pár szerelvény közlekedett rajtuk, de az sem nagy sebességgel. Ezért az elsörendü helyreállítási munkák elvégzése után megkezdték a másodrendü fontosságú munkákat, s ez lehetövé tette, hogy az áteresztöképességet az egyvágányú vonalszakaszokon napi 18-24 párra, a kettös vágányú szakaszokon pedig napi 30-36 párra növeljék. Különösen fontosnak tartották a délnyugati, nyugati és északnyugati vonalak helyreállítását. A helyreállító munkában legjobban azok a vasútépítö magasabbegységek és egységek tüntek ki, amelyeknek a parancsnokai Kabanov, müszaki altábornagy, a szocialista munka höse, Boriszov és Bezveszilnij müszaki vezérörnagyok, Zubkov, a szocialista munka höse, Bakarev és Dugin ezredesek, a szocialista munka hösei voltak. Munkaés harci gyözelmekkel szereztek maguknak hírnevet a Szocialista Munka Höse címmel kitüntetett Avdohin és Korsunov ezredesek, vasútépítö zászlóalj-parancsnokok, Zsizsilasvili ezredes, Avramenko, vasúti mühelyvonat-parancsnok, Cjurupa, hídépítövonat-parancsnok és mások. Több vasútépítö dandárt rendjelekkel tüntettek ki. A szövetségi köztársaságok kommunista pártjainak központi bizottságai, a felszabadult országrészek határterületi és területi pártbizottságai derekasan kivették részüket a hátországi vasutak helyreállításából: segítettek felkutatni a helyi építöanyagokat, mozgósították a lakosságot, politikai tömegmunkát végeztek. A vasutak helyreállítása az egész nép ügyévé vált. A vasutasok vállalták, hogy addig nem hagyják abba a munkát, amíg feladatukat nem teljesítik. A népgazdaság más ágainak dolgozói szabad idejükben önként dolgoztak bizonyos számú órát a közlekedésben. Az arcvonal menti vonalakon a szállítás lebonyolításában nagy szerepük volt az Útés Közlekedésügyi Népbiztosság katonai jellegü alakulatainak, köztük a különleges tartalék mozdonyoszlopainak. Minden egyes ilyen oszlop 24-27 mozdonyból, mozgómühelyekböl, valamint a vonatbrigádok és a javítómunkások számára szükséges melegedö kocsikból állt. 1944-ben az Út-és Közlekedésügyi Népbiztosságnak 82 ilyen oszlopa dolgozott 1982 mozdonnyal. Az arcvonal körzetében dolgozó Atamanov, Csuhnyuk, Gyelov, Jeliszejev és Kusnyer, a szocialista munka hösei, híres mozdonyvezetök a hösies munka példaképei voltak. Példájukat a mozdonyoszlopok sok brigádja követte. A vasúti közlekedés munkájában a korábbi évekhez hasonlóan 1944-ben is fontos helyet foglalt el a katonai szállítás. Ennek volumene ebben az évben volt a legnagyobb : a vasúti szállítás 26,4 százalékát tette ki. A Vörös Hadsereg hadászati támadó hadmüveletei különleges eröfeszítéseket követeltek a vasutaktól. Csupán a Legfelsöbb Föparancsnokság tervei szerinti átcsoportosításokhoz több mint 33 ezer szerelvényre volt szükség. Ezenkívül folytak még hadmüveleti szállítások a frontparancsnokok tervei szerint is. A katonai közlekedés központi csoportfönökségének (csoportfönök Kovaljov altábornagy) tervei szerint végrehajtott utánpótlási szállítások 1721098 vagont (43027 szerelvényt) igényeltek. 1944-ben minden nagy hadmüvelethez nagy katonai szállítások kellettek, s ezek gyakran igen nehéz körülmények között bonyolódtak le. A szovjet csapatok leningrádi és novgorodi támadása idején a szükséges rakományokat (a fegyvert, a löszert és az élelmiszert) a leningrádi vasúti csomópont állomásainak és Malaja Visera állomásnak a körzetébe juttatták el. Különösen nehéz volt a szállítás a gyenge, egyvágányú Volhovsztroj-PoljaniSchlüsselburg vonalon, amelyet Leningrád közelében az ellenséges tüzérség tüz alatt tartott. Ennek ellenére januárban és február elsö felében ezekbe a körzetekbe a hátországból mintegy 40 ezer vagonkatonai rakomány érkezett. A vasúton kívül a Leningrádi Front számára a Ladoga-tavon át ugyancsak szállítottak katonai rakományokat. A jobb parti Ukrajna felszabadítására indított hadmüvelet anyagi biztosítása végett január-februárban 78 ezer vagont kellett eljuttatni a Dnyeper menti vasútvonalra, és mintegy százezer vagont a délnyugatira. Ezenkívül március-áprilisban a vinnyicai, délnyugati és koveli vonalra több mint kétszázezer, hadianyaggal megrakott vagont irányítottak. A krími hadmüvelet elökészítése és végrehajtása idején a Dnyeper melléki vonal állomásaira 33 ezer vagon érkezett hadianyaggal megrakva. A karéliai támadás idején a katonai szerelvények áradata az Októberi-, a jaroszlavi és az északi vasútvonalon haladt Volhovsztrojig, onnan egyvágányú pályán Pasa állomásig. Mivel a vonalnak a Volhovsztroj-Pasa szakaszon kicsi volt az áteresztöképessége, itt csak egyirányú forgalom volt. Ennek ellenére júniusban nyolc nap alatt a Karéliai Fronthoz több mint 150 katonai szerelvény érkezett. A Belorusszija felszabadítására irányuló hadmüvelet elökészítésének és végrehajtásának idején Gomel és Szmolenszk körzetébe júniusban hadianyaggal megrakott 110 ezer vagon érkezett. Június-augusztus hónapokban a koveli és lvovi vasútvonalon az Ukrajna nyugati területein végrehajtandó hadmüveletek anyagi biztosítására több mint 140 ezer vagont raktak ki. A iasi-kisinyovi hadmüvelet kezdetére a vasutasok a 2. és 3. Ukrán Frontnak százezer vagon katonai rakományt szállítottak. A Leningrádi és a Balti Front a balti támadás elött mintegy 70 ezer vagon szállítmányt kapott. A német csapatok elleni északi támadás céljára a Kirov-vonalon októberben több mint 26 ezer vagon rakományt szállítottak. A vasutakon a Vörös Hadsereg harctevékenységét közvetlenül biztosító szállításokon kívül 1944-ben olyan szállításokat is lebonyolítottak, amelyek a szovjet csapatok 1945. évi téli támadásának elökészítésével voltak összefüggésben. A szállítás 1943-hoz viszonyítva egészében véve 20 százalékkal, ezen belül a köszénés kokszszállítás 30, az ásványolaj-szállítás 21, a vasés acélszállítás (az ócskavasat is beleértve) 20, a faanyagok szállítása 19, a gabonaszállítás pedig 20 százalékkal növekedett. Leginkább azoknak a hadmüveleti szállításoknak volumene emelkedett, amelyek közvetlenül összefüggtek a Vörös Hadsereg támadásainak biztosításával a téli és különösen a nyári-öszi hadjáratban. A vasúti közlekedés munkájának javulását 1944-ben elösegítette a fegyelem további megszilárdulása, elsösorban a közlekedés szigorú törvényének, a menetrendnek a betartása. Nagy szerepe volt a vasútvonalakon kibontakozó szocialista munkaversenynek is. Hónapról hónapra nött az országos elsöségért versenyzö vasútvonalak és üzemek száma. Egyúttal egyre több lett az olyan vállalat is, amely megkapta az Állami Honvédelmi Bizottság, valamint az Útés Közlekedésügyi Népbiztosság vándorzászlaját. Terjedt a legjobb diszpécser, kocsirendezö, mozdonyvezetö, mozdonybrigád, a legjobb fütöház stb. címéért folyó szakmai verseny. Az Október-vonal kollektívája (vonalfönök Szalambekov) az arcvonalra, továbbá a Leningrád helyreállításához szükséges szállítmányok sikeres továbbításáért 1944-ben hatszor kapta meg a szakszervezetek, valamint az Útés Közlekedésügyi Népbiztosság vándorzászlaját. A támadó hadmüveletek biztosításában nagy szerepe volt a nyugati fövonalnak. 1944-ben a nyugati fövonal kollektívája (vonalfönök Jegorov) az országos szocialista munkaverseny gyözteseként ötször kapta meg a vándorzászlót és egyszer az Útés Közlekedésügyi Népbiztosság zászlóját. Négyszer nyert versenyt a Kirov-vasútvonal kollektívája (vonalfönök Garcujev). A dnyeperi vonal (vonalfönök Zakorko) kollektívája versenyt kezdeményezett a kocsiforduló megrövidítéséért, hónapról hónapra jobban kihasználta a gördülö állományt, és jelentösen túlteljesítette az ukrajnai támadó hadmüveletek biztosítására hivatott katonai rakományok továbbításának tervét. 1944-ben a vonal kollektívája hatszor kapta meg a vándorzászlót. Az arcvonal ellátása szempontjából fontos fövonal volt a déli vasútvonal (vonalfönök Kutafin). A vonal kollektívája 1944-ben öt ízben gyözött az országos munkaversenyben. Az arcvonal közelében levö belorusz vasútvonal dolgozói (vonalfönök Krasznobajev) háromszor kerültek az elsö helyre. Minden erejüket megfeszítve dolgoztak a kujbisevi (vonalfönök Bescsev), dél-uráli (vonalfönök Malkevics), a moszkva-rjazanyi (vonalfönök Kadagidze), a moszkva-Donyec-medencei (vonalfönök Rudoj) és a moszkvai körvasút (vonalfönök Vasziljev) kollektívái. Ezek a vonalak vérerekként kötötték össze a távoli hátországot az arcvonallal. Rendkívül nagy jelentöségük volt a hadsereg zökkenömentes ellátása, az egész hadigazdaság zavartalan müködése szempontjából. 1944-ben fontos feladatokat oldott meg a folyami, a tengeri és a gépkocsiszállítás is. E szállítási ágak munkája, különösen a folyami és tengeri szállításé, a fasiszta megszállás következtében nagy nehézségekbe ütközött. A felszabadult területeken valamennyi hajóépítö és javító vállalat üzemképtelen állapotban volt, üzemterük 96 százalékban elpusztult. A hitleristák elsüllyesztették, vagy zsákmányul ejtettek 4280 személyés teherhajót, vontatót, folyami segédhajót, 4029 uszályt, tönkretettek 479 kikötöberendezést, s lerombolták a Fehér-tenger-Balti-tenger-csatorna, valamint a MoszkvaVolga-csatorna berendezéseit. A felszabadult területeken megkezdödött a helyreállítási munka és az elsüllyesztett hajók kiemelése. Ehhez nagy segítséget nyújtottak a hátországi folyami hajósok, akik szabad idejükben megfelelö gépezeteket és szerszámokat készítettek. A folyami hajózás nagy hajóhiánnyal küzdött. A hajójavító üzemek kapacitása elenyészö volt. Nem volt elég fém, munkás, különösen szakmunkás. A nehézségek leküzdésében fontos szerepet játszott a folyami hajósok alkotó kezdeményezése. Az 1944. évi hajózásban általánosan alkalmazták a vontató karavánok irányjáratait. A hajók személyzetének és a forgalomirányítóknak az együttmüködése biztosította a karavánok megállás nélküli, gyors elörehaladását. 1944-ben a "G ubkin akadémikus" nevü olajszállító hajó, amely a volgai hajózás történetében elöször tette meg egyfolytában az utat Asztrahanytól Moszkváig, annyi üzemanyagot szállított a fövárosnak, amennyinek a szállításához egyébként tíz vasúti szerelvényre lett volna szükség. Jerofejev, Knyazev és Vorobjov kapitányok, Pimenov leningrádi darus, Dudko, a kotlaszi kikötö rakodóbrigádjának vezetöje és sokan mások a háború nehéz napjaiban hösies munkájukkal segítették a hadsereg harcait. A folyami hajósok 1944-ben 107,7 százalékra teljesítették a katonai szállítások tervét. A folyami hajózás azonban nem használta fel minden belsö tartalékát. Egészben véve a folyami szállítás volumene 1944-ben valamivel alatta maradt az 1943. évinek. Minden erejüket megfeszítve tevékenykedtek a tengeri flotta dolgozói. A legintenzívebb munka a Mezencev vezette távol-keleti kereskedelmi flottánál folyt. E flotta hajói az óceánon át külföldröl importárukat szállítottak a távol-keleti kikötökbe. Fontos szerepe volt továbbá a kaszpi kereskedelmi flottának (hajózási fönök Ragimov), amely Bakuból és Mahacskalából a Kaszpi-tengeren át ásványolajat és ásványolaj-termékeket szállított a Volgához, s biztosította az összeköttetést a kaukázusontúli és a közép-ázsiai köztársaságok között. Az északi flotta hajói (hajózási fönök Novikov) nehéz körülmények között szállították a rakományokat a murmanszki és az arhangelszki kikötöbe. Vlagyivosztokban, Arhangelszkben, Bakuban és Krasznovodszkban a hajókat gyorsított módszerrel rakták ki. Annak ellenére, hogy 1944-ben nagy lendülettel megindult az elsüllyesztett hajók kiemelése, továbbá a hajóépítés, valamint a kikötöberendezések és a hajójavító üzemek helyreállítása, a balti, a feketetengeri és az azovi kereskedelmi flották részvétele a tengeri szállításokban továbbra sem volt jelentös. Nagy nehézségekkel küzdött a gépkocsiszállítás is. A tehergépkocsik száma a népgazdaságban (a hadsereg gépkocsijait nem számítva) 1944 elején a legkisebb volt a háború egész ideje alatt. Egy év alatt azonban a tehergépkocsi-állomány jelentösen megnövekedett, s jobb kihasználásával a gépkocsiforgalom a háború alatt elöször lényegesen megnövekedett. A szovjet csapatok lendületes támadása idején, amikor a vasutak helyreállítása elmaradt a támadás ütemétöl, messzemenöen igénybe vették a frontoknak alárendelt és a föhadiszállás tartalékában levö tehergépkocsikat. 1944-ben a polgári légiflotta kétszer annyit szállított, mint 1943-ban. A hadigazdaság növekedése, a fegyveres erök hadmüveleteinek óriási méretei és a helyreállítási munkálatok kibövülése 1944-ben fokozott követelményeket támasztott a közlekedéssel, különösen a vasúttal szemben. A kommunista párt és a szovjet kormány a közlekedési dolgozók sokezres hadseregének eröfeszítéseit három fö feladat végrehajtására összpontosította: a katonai szállítások biztosítására, a nehézipari vállalatok kiszolgálására és a felszabadult területek helyreállítási munkálatainak megindítására. E feladatok sikeres végrehajtása fontos szerepet játszott abban, hogy a szovjet nép 1944ben újabb gyözelmeket aratott az arcvonalon és a hátországban egyaránt. 5. A szovjet nép életkörülményei A háború következtében erösen csökkent a lakosság életszínvonala. A német fasiszta megszállók a falvak tízezreit, a munkástelepek és városok ezreit rombolták le, milliók maradtak fedél nélkül, különösen a megszállt területeken. Azoknak a dolgozóknak sem volt könnyü, akiket a körülmények arra késztettek, hogy elhagyják lakóhelyüket. A lakosságot szigorú jegyrendszer alapján látták el élelmiszerrel és közszükségleti cikkekkel. A kolhozpiacra nem vittek elegendö terméket, ezért az árak felszöktek. A rendkívül súlyos háború körülményei között, amikor minden eröt és eszközt elsösorban a katonai feladatok megoldására kellett összpontosítani, még a leghalaszthatatlanabb igények kielégítése is roppant nehézségekkel járt. A kommunista párt minden töle telhetöt elkövetett, hogy javítson a lakosság életén. A lakosság ellátása élelmiszerrel és közszükségleti cikkekkel, a könnyüipar és az élelmiszeripar termelésének maximális kibövítése a párt figyelmének középpontjában állt. A hadigazdaságnak ezt a rendkívül fontos területét közvetlenül Koszigin és Mikojan irányította. A párt hangsúlyozta, hogy a háborús idök más alapvetö feladatainak megoldásához hasonlóan a nép anyagi szükségleteinek kielégítése érdekében is harcba kell vetni a munkásosztály, a kolhozparasztság és az értelmiség lelkesedését és kezdeményezését. A párt és a szovjet kormány állandó gondoskodása folytán 1944-ben, ha nem is sokat, de valamelyest javultak a dolgozók anyagi életfeltételei. Megnövekedtek a piacra kerülö központi élelmiszerkészletek: a szemes termények, a hentesáruk, a húsés halkonzervek, a különféle halfajták, a cukor, a tojás, valamint az iparcikk-készletek: a pamutszövetek, a bör, nemez és gumi lábbelik és a szappan. Ugyanakkor a szükségletek is lényegesen nagyobbak lettek. Az áruk nagy részét a megszállás alól felszabadult területekre kellett szállítani, ahol a garázdálkodó hitleristák tönkretették az ipart, a mezögazdaságot, és ahol a lakosok a legszükségesebbekben is hiányt szenvedtek. Jellemzö, hogy az állami kenyérellátásban részesülök száma 1943 decemberétöl 1944 decemberéig kilenc százalékkal, azok száma pedig, akiknek az élelmiszerellátása a városi fejadagok szerint történt, 36 százalékkal növekedett. A központi élelmiszerkészletek mellett lényeges pótlást jelentettek a vállalatok kisegítö gazdaságai. 1944-ben a vállalatok munkásellátó osztályai 30 ezer kisegítö gazdaságot kezeltek mintegy kétmillió hektár vetésterülettel és jelentös állatállománnyal, Harminc népbiztosság adatai szerint a kisegítö gazdaságok 1944-ben mintegy 4,4 millió tonna burgonyát és majdnem tízezer tonna húst, tejet és egyéb élelmiszert termeltek. A löszeripari népbiztosság vállalatai például saját élelmiszer-bázisukból elégítették ki dolgozóik burgonyaszükségletének 40, zöldségszükségletének 60 százalékát. A helyi pártszervezetek, szakszervezetek és gazdasági szervek sokat törödtek a közétkeztetés megjavításával. A közétkeztetési vállalatok forgalma 1944-ben a kiskereskedelmi áruforgalom 25 százalékát tette ki az 1940. évi 13 százalékkal szemben. Az ipari üzemek többségében a gyári étkezök és üzemi konyhák használták fel a munkások és alkalmazottak élelmiszerjegyeinek 75-90 százalékát. A különleges étkezök mintegy 900 ezer, jobb ellátásra szoruló gyereket szolgáltak ki. A pártszervek és a szovjetszervek a fogyasztók segítségével ellenörizték az élelmiszerek és az iparcikkek felhasználását. Az Állami Honvédelmi Bizottság utasította a szakszervezeteket, hogy állandóan kísérjék figyelemmel a kereskedelmi hálózat és a közétkeztetési vállalatok munkáját. Ez a tevékenységük különösen a szakszervezetek 1944. március 10-15-i plénuma után lendült fel. A plénum határozatot hozott, hogy szigorítani kell az étkeztetök, az üzletek és a kisegítö gazdaságok szakszervezeti társadalmi ellenörzését. Az ellenörzésbe egyre több munkást vontak be. Abban az ellenörzésben például, amelyet a löszeripari munkások szakszervezetének központi bizottsága rendezett, több mint kétezer társadalmi ellenör vett részt. A munkások és alkalmazottak élelmezését nagy mértékben javították az egyéni és közös zöldségeskertek. A párt és a szovjet kormány nagy fontosságot tulajdonított a házi kertészet fejlesztésének. 1944 februárjában a Szovjetunió Népbiztosi Tanácsa határozatot hozott a munkások és alkalmazottak egyéni és közös zöldségkertészetének további fejlesztéséröl és megjavításáról. A határozat utasította a helyi szervezeteket, hogy a zöldségeskertek kiterjedését 1943-hoz viszonyítva legalább 20 százalékkal növeljék. A szakszervezetek XII. plénuma felhívta az üzemi bizottságok figyelmét a zöldségkertészet további fejlesztésének szükségességére. A párt-, a Komszomolés a szakszervezetek fokozott szervezö munkát végeztek ennek érdekében. A munkásokat, alkalmazottakat, a frontkatonák családjait és a honvédö háború rokkantjait vetömaggal, szerszámokkal segítették. Ennek eredményeképpen 1944-ben az egyéni és közös zöldségeskertek megmüvelésében 16 millió 500 ezer munkás és alkalmazott vett részt az elözö évi 11 millió 900 ezerrel szemben. A zöldségeskertek vetésterülete az 1943. évi 719500 hektárral szemben 1944-ben 1 millió 088 ezer hektár volt. 1944-ben annak eredményeként, hogy növekedett a legfontosabb kultúrnövények termése, és valamelyest javult az állattenyésztés helyzete, a kolhozparasztok a városi kolhozpiacokra több árut vittek. Az árak az elözö éviekhez viszonyítva átlagosan 18 százalékkal estek. Számottevöen csökkent a burgonya, a zöldség, a hús, a szalonna, a tej és a tejtermékek ára. A párt és a kormány nagy gondot fordított a hadiés a nehézipari munkások és alkalmazottak anyagi életkörülményeinek megjavítására. E célból egyes vezetö iparágakban emelte a munkabért, a bérezés újabb, ösztönzö formáit vezette be. 1944 végéig a fegyvergyártási, löszergyártási és nehézgépipari népbiztosság üzemeiben a munkabér 1940-hez viszonyítva több mint másfélszeresére, a szénbányászatban pedig 1,7-szeresére emelkedett. Javult a munkások munkaruhaés lábbeliellátása. A pártnak és a kormánynak a munkások szakmai továbbképzését szolgáló intézkedései nyomán szintén emelkedtek a bérek. Különös gondot viselt a párt a sokgyermekes családokra, az anyákra és a gyermekekre. Ez a féltö gondoskodás hatotta át a Legfelsö Tanács Elnökségének 1944. július 8-i rendeletét. A szovjet állam felemelte a sokgyermekes anyáknak járó segélyt, kibövítette a bölcsödék és óvodák hálózatát, kétszeresére növelte a szoptatós anyák élelmiszer-fejadagját, felére csökkentette a bölcsödék igénybevételének díját, növelte a gyermekruhaés lábbeligyártást. A rendelet szerint a harmadik gyermek születésétöl kezdve a szülöknek segélyt kellett folyósítani (azelött ilyen segély csak a hetedik gyermek születésekor járt). A nép életkörülményei nemcsak a személyes fogyasztás alapjainak, hanem a társadalmi alapok növekedésével is javultak. Az 1944. évi állami költségvetés szociális és kulturális célokra 51,3 milliárd rubelt irányzott elö (1943-ban 37,7 milliárd rubelt), ezen belül oktatásra 20,7 milliárdot (1943-ban 13,2 milliárdot), egészségvédelemre és testnevelésre 10,2 milliárdot (1943-ban 8,5 milliárdot). Nagyot fejlödött a lakásépítés. 1943-ban föként csak barakk jellegü házakat építettek, ezzel szemben 1944-ben már a tartós lakásépítés vált jellemzövé. Ebben az évben az állam, a szövetkezetek (a kolhozok nélkül) és a városi lakosok 15,7 millió négyzetméter lakóteret építettek az elözö évi 10,5 millióval szemben. Ennek ellenére a lakásviszonyok továbbra is súlyosak voltak. A munkások és alkalmazottak egy része kényelmetlen közös szállásokon, söt földkunyhókban lakott. Sokat tettek a szovjet emberek munkafeltételeinek könnyítésére. Biztonsági berendezések létesítésére 1944-ben mintegy 300 millió rubelt fordítottak. A gyárakban üzembe helyezték, ha nem volt, megépítették a szellöztetöberendezéseket, gépesítették az ártalmas vagy nehéz munkafolyamatokat, tökéletesítették a biztonsági berendezéseket, és javítottak az üzemi egészségügyön. A munkafeltételeket javította és a baleseteket jelentösen csökkentette annak a sok százezer munkásnak a tevékenysége, aki részt vett a munkavédelem és a biztonsági berendezések társadalmi ellenörzésében. Az egész iparban a balesetek száma 1944-ben az elözö évihez viszonyítva 13,8 százalékkal csökkent. Azoknak a munkásoknak és alkalmazottaknak az érdekében, akiknek különösen nagy szükségük volt arra, hogy visszanyerjék erejüket és egészségüket, növelték az üdülök és szanatóriumok számát, amelyeket a háború elsö éveiben gyakorlatilag bezártak. A szakszervezeteknek 1943-ban 61, 1944-ben pedig már 242 gyógyintézetük volt. A háború alatt, föként a honvédelmi iparvállalatoknál, több mint 340 éjjeli szanatóriumot létesítettek. A munkások és alkalmazottak ezekben gyógyulást találtak anélkül, hogy elszakadtak volna a munkától. A kommunista párt és a szovjet kormány nagy segítséget nyújtott a frontkatonák családjainak és a háborús rokkantaknak. 1944-ben csupán a havi segély és nyugdíj összege majdnem 13 milliárd rubelt tett ki. Már ebben az évben észrevehetö eredményekkel járt a helyi végrehajtó bizottságok és a köztársaságok népbiztosainak tanácsa mellett létesített igazgatóságok és ügyosztályok tevékenysége, amelyek a katonai szolgálatot teljesítök családjáról gondoskodtak. A pártszervezetek gondosan ügyeltek arra, hogy minden jogosult család megkapja a segélyt vagy a nyugdíjat. A végrehajtó bizottságok családgondozó ügyosztályai és a népes aktívahálózat valóságos porta-örjáratokat rendezett. Sok családnak, amely valamilyen oknál fogva nem részesült az öt megilletö segélyben, attól a naptól kezdve folyósították a segélyt, amikor a családfenntartó bevonult a hadseregbe. A korábban megszállt területeken a felszabadulás után nyomban megkezdték a segélyek és nyugdíjak kifizetését. Az Ukrán SZSZK-ban 1944-ben a sorkatonák, tisztesek és tiszthelyettesek családjainak csupán segély címén 1 milliárd 419 millió rubelt fizettek ki (az elesett katonák utáni nyugdíjakat nem számítva). A katonák, tisztek, a partizánok és rokkantak családjának anyagi helyzetén a sokféle állami kedvezmény is javított. Az adókedvezmények, a mezögazdasági termékbeadási kötelezettség és a lakbér mérséklése, valamint egyéb kedvezmények sok millió rubelt tettek ki. 1944-ben további kedvezményeket léptettek életbe. A megszállás alól 1942. október 1-e után felszabadult területek helyi végrehajtó bizottságait feljogosították, hogy 1944-ben a katonai szolgálatot teljesítök családjának adóját teljesen vagy részben elengedjék. Ugyanezek a területek ingyen kapták a lakóházak és gazdasági épületek helyreállításához szükséges fát is. Egyedül a katonacsaládoknak nyújtott adókedvezmények 11 milliárd 716 millió rubelt tettek ki. A katonák családtagjainak életszínvonalát jelentösen emelte, hogy megfelelö munkát kaptak. Ez ugyanakkor növelte az ipari és mezögazdasági munkaerök számát. A pártés a szovjetszervek munkája következtében egyedül az OSZFSZK-ban több mint 1 millió 400 ezer munkaképes családtag szerzett szakképesítést, és kapott állandó munkát a gyárakban és üzemekben, a kolhozokban és szovhozokban. Javult a háborús rokkantak foglalkoztatása is. Azoknak a rokkantaknak a száma, akik 1944 végéig ismét megkezdték a munkát, az év eleji 562391-röl 906973-ra emelkedtek. A kormány könnyített munkafeltételeket és sok kedvezményt biztosított számukra. Azok, akik a termelésben nem tudtak dolgozni, otthoni munkát kaptak. A szovjet emberek figyelmes gondoskodással vették körül a volt katonákat, akik munkájukkal szolgálták tovább hazájukat. A rokkantak munkabére nyugdíjukkal együtt sok esetben a háború elötti keresetüket is meghaladta. Különös szeretettel gondoskodott a szovjet állam a gyermekekröl. Az 1943-1944-es tanév elején az elemi, a hétosztályos és a középiskolákban, a felszabadult területek iskoláit is beleszámítva, 17 millió 966 ezer fiú és lány tanult (az 1942-1943-as tanév elején csak 14 millió 036 ezer). Lényegesen megnövekedett a bölcsödék és gyermekotthonok száma. 1943-ban gyermekotthonokban 398 ezer gyermek nevelkedett, 1944-ben pedig már 534 ezer. A kormány igyekezett minden módon javítani a gyermekek élelmezésén, ruhaés cipöellátásán. Sokat tett a gyermekek érdekében a szovjet társadalom is. A közszükségleti cikkeket gyártó üzemek munkásai gyakran túlóráztak, hogy terven felül gyermekcipöket és ruhákat készítsenek. Az állami gyermekintézmények mellett olyan gyermekotthonokat is létesítettek, amelyeket az üzemek, a kolhozok, a szakszervezetek és a Komszomol-szervezetek kollektívája tartott fenn. Az OSZFSZK kolhozai 1944 közepéig 231 gyermekotthont szerveztek. Az Örmény SZSZK-ban Zejva falu (kafani körzet) komszomolistái nagyszerü kezdeményezéssel tüntek ki. Terven felül bevetettek öt hektárt, hogy annak terméséböl ingyenes reggelit biztosítsanak a frontkatonák gyermekeinek. Ezt a példát más vidékek fiataljai is követték. Sok vállalat kollektívája külön étkezdéket nyitott a frontkatonák gyermekei számára. A kolhozok által létesített étkezdékben és konyhákon 124 ezer gyermek részesült naponta kétszeri ingyenes étkezésben. 1944 nyarán a gyermekjátszótereken 2 millió 500 ezer gyermeket gondoztak. A Komszomol sok értékes ötlet kezdeményezöje egészségházakat alapított, amelyekben a katonák gyermekei üdültek. A szovjet családok tízezrei vállalták az árvák nevelését, s gyengéd gondoskodással vették körül öket. A Szovjetunió dolgozói lelkesen támogatták a frontkatonák családjainak megsegítését célzó intézkedéseket. Az ország valamennyi városa felkarolta például a szverdlovszki lakosoknak az OSZFSZK Népbiztosi Tanácsa által jóváhagyott kezdeményezését: "vasárnapokat" szerveztek a frontkatonák családjának megsegítésére. Az ilyen "vasárnapokon" szovjet emberek milliói vettek részt. A frontkatonák családjainak és a rokkantaknak 1 millió 161 ezer köbméter fát szállítottak; 164679 lakást tataroztak, rendbehoztak 10484 udvari építményt; terven felül gyermekruhát, lábbelit és háztartási eszközöket gyártottak. Azokat a milliókat, amelyeket e munkák elvégzéséért kaptak, a vasárnapok részvevöi befizették a katonacsaládok segélyalapja javára. 1943 második felétöl 1945 elejéig az OFSZSZK-ban azokból az alapokból, amelyeket a kolhozparasztok hoztak létre, pótlólag több mint 19 millió pud élelmiszert juttattak a rászoruló katonacsaládoknak, 564 ezer család kapott tehenet, borjút és kecskét, a katonacsaládok gazdaságainak több mint 49 millió pud különféle takarmányt utaltak ki. A frontkatonák családjainak és a rokkantaknak a nehéz pillanatokban a meleg szó, a jó tanács vagy egyszerüen a részvét legalább olyan fontos volt, mint az anyagi támogatás. E téren felbecsülhetetlen szolgálatokat tettek a Komszomol-ifjúsági és Timur-osztagok, brigádok és örségek. A komszomolisták, a fiatalok, az iskolások telve a haza és védelmezöi iránti szeretettel a harcosok családjait gyengéd figyelemmel és gondoskodással vették körül: fát vágtak, lakást takarítottak, elmentek az élelmiszerekért, ápolták a csecsemöket és a betegeket, megmüvelték a zöldségeskertet. E munkájukkal az emberek korukra és foglalkozásukra való tekintet nélkül állandóan segítettek nekik. Ezt a hazafias mozgalmat joggal tekinthetjük a hadsereg és a nép elszakíthatatlan kapcsolata, a hátország és az arcvonal egysége ragyogó bizonyítékának. A haza gondoskodása a frontkatonák családjairól a szovjet katonákat újabb höstettekre lelkesítette. Íme, két jellemzö részlet a frontkatonák leveleiböl, amelyeket az OSZFSZK Népbiztosi Tanácsa mellett müködö katonacsalád-gondozó igazgatóságnak írtak. ". . . Nem állhatom meg olvassuk az egyikben -, hogy ne válaszoljak a családomról való gondoskodásra . . . A gondoskodás újabb höstettekre lelkesít a német fasiszta hódítók elleni harcban. Nyugodt leszek, hogy családomat minden szükségessel ellátják . . ." Egy másik frontkatona, aki értesítést kapott arról, hogy családjáról gondoskodtak, ezt írja ugyanannak az igazgatóságnak: ". . . Amikor az értesítést olvastam, azt mondtam társaimnak: lám, hogyan törödik velünk a párt és a kormány, és mindenkinek egyenként felolvastam az önök levelét . . . Íme, ez a magyarázata annak, hogy legyözzük az ellenséget, mert tudjuk, hogy a párt és a kormány nem hagyja bajban családunkat, és mindig segít rajta". A sok százezer ilyen levél ragyogóan bizonyítja Lenin ama szavainak igazát, hogy minden segítö lépés, amelyet a hátország az arcvonal érdekében tesz, javítja a vöröskatonák hangulatát, fokozza a Vörös Hadsereg harcképességét, növeli támadó erejét. 6. A szovjet hatalmi szervek és a népgazdaság helyreállítása a felszabadult területeken A SZK(b)P Központi Bizottságának és a Népbiztosok Tanácsának 1943 augusztusában a felszabadult területek népgazdaságának helyreállításáról hozott határozatát alapjában véve sikeresen végrehajtották. A német fasiszta hódítók végleges kiüzése a Szovjetunió területéröl 1944-ben lehetövé tette, hogy mindenütt meginduljon a helyreállítási munka. A romokból újraéledö gyárak és üzemek, a sok millió hektár újonnan bevetett föld nagymértékben hozzájárult az ország gazdasági és védelmi erejének növekedéséhez. A fasiszta járom alól felszabadult szovjet emberek számára a gazdaság újjáéledése azt jelentette, hogy végre visszatérhetnek a munkához, amit már oly régen vártak. A szovjet rend és a népgazdaság helyreállításának az ellenséges megszállás alól felszabadult területeken az volt a legfontosabb feltétele, hogy megalakítsák a párt és a szovjetek vezetö szerveit és a dolgozók társadalmi szervezeteit. A fö probléma a káderek kiválasztása, képzése és helyes elosztása volt. E probléma megoldása nagy nehézségekbe ütközött, mindenekelött azért, mert hiányoztak a vezetö funkcionáriusok. Sok pártés szovjetfunkcíonáríus ment a frontra. Ukrajnában, Belorusszijában, a balti köztársaságokban és az OSZFSZK több területén sok pártés szovjetaktivista illegális munkára az ellenség mögöttes területén maradt, hogy partizánosztagokat szervezzen. Közülük sokat halálra kínoztak a Gestapo börtöneiben, sokan hösi halált haltak a harcokban, vagy eltüntek. A fasiszta hódítók elleni harcban új káderek nöttek fel. Ezek azonban nem tudták pótolni a veszteségeket. Amikor a szovjet területek és köztársaságok felszabadultak, pártszervezeteik tagjainak száma igen kevés volt. Ukrajna nagy iparvidékén, a sztálinói (ma donyeci) területen például a háború elött 83 ezer kommunista élt, 1944 áprilisában pedig mindössze 15 ezer. Ez a különbség különösen az iparvállalatoknál volt érezhetö. A háború elött a Makajevi Kohászati Müveknél 1500 kommunista dolgozott, s közülük ezer közvetlenül a munkapadok mellett. 1944 elsö felében viszont az üzemben mindössze 70 kommunista volt. Ugyanilyen volt a helyzet más, korábban megszállt szövetségi köztársaságokban is. A Belorusz SZSZK-ban 1945. január elején 29500 körül volt a kommunisták száma, s ez a háború elöttinek csak 39,3 százalékát tette ki. Litvániában 1944 november végén 2869 kommunista élt. Ez a szám a háború elötti taglétszám 60,5 százalékának felelt meg. A pártszervezetek minöségileg is lényegesen megváltoztak. A Belorusz SZSZK-ban például a párttagok 35,8 százalékát és a tagjelöltek 85 százalékát a Nagy Honvédö Háború alatt vették fel a pártba. A litván köztársaságban a pártszervezetek 1944-ben mintegy húsz százalék új kommunistát tartottak nyilván. Azok a kommunisták, akik a háborús években léptek be a pártba, az ellenség mögöttes területén kiállt kegyetlen megpróbáltatásokkal, tettekkel bizonyították be a párt és a nép iránti hüségüket. De tágítaniuk kellett politikai és kulturális látókörüket, gyakorlati tapasztalatokat kellett szerezniük a pártmunkában. A párt központi bizottsága ennek szükségességét elöre látva, már 1943-ban utasította a szövetségi köztársaságok kommunista pártjainak központi bizottságait, hogy kezdjék meg a káderek kiválasztását és képzését a felszabadult területek köztársasági, területi és körzeti pártés államapparátusa számára. A Vörös Hadsereg nyomában a köztársaságok felszabadult területeire érkeztek a területi és körzeti szervezetek elöre kiképzett vezetö funkcionáriusai. Az új helyen mindenekelött az államigazgatási szerveket kellett megalakítani. E roppant fontos politikai feladat végrehajtásába bevonták a pártés a pártonkívüli aktívákat. A káderek kiválasztásának elsö eredményeit jelzik, hogy 1944 júniusáig az Ukrán SZSZK hat területén a donyeci, a vorosilovgrádi, (ma Luganszk) a zaporozsjei, a kirovográdi, a vinnyicai és a volhíniai területen 8500 embert osztottak be vezetö párt-, szovjetés gazdaságí munkára. Ez az ilyen munkakörben mutatkozó káderszükséglet mintegy hetven százalékát tette ki. Egyidejüleg megkezdödött a pártszervezetek hálózatának kiépítése. Vezetö beosztásokba elsösorban olyanokat helyeztek, akik részt vettek az illegális pártmunkában és a partizánmozgalomban, olyan embereket, akik megedzödtek az ellenség elleni harcban. A Belorusz SZSZK-ban a pártés szovjetszervek funkcionáriusainak 65 százalékát olyan emberek alkották, akik a háború alatt illegalitásban dolgoztak, vagy partizánosztagokban harcoltak. A párt központi bizottsága Ukrajnának, Belorusszijának és a többi köztársaságnak nagy segítséget nyújtott azzal, hogy olyan kommunistákat küldött oda, akik korábban ezekben a köztársaságokban dolgoztak, de a háborús események miatt keletre költöztek át. Ukrajnába már 1943 végéig mintegy kilencezer embert küldtek. Belorusszijába 1944-ben 1640 kommunista érkezett. A párt vezetésével eredményesen haladt a szakszervezetek és Komszomol-szervezetek helyreállítása. Ukrajnában 1944-ben 22 köztársasági és 325 területi szakszervezeti bizottságot, valamint 11 ezer gyári, üzemi, építkezési, bányai, gépállomási, szovhozi, közlekedési, hivatali, iskolai és egyéb szakszervezeti alapszervet alakítottak meg, illetve szerveztek újjá. A szakszervezeti szervekbe mintegy százezer társadalmi munkást választottak be. Csupán a déli kohászati üzemek dolgozóinak szakszervezeteiben nyolcezren lettek üzemi és mühelybizottsági tagok, valamint csoportvezetök. Belorusszija felszabadult területein 1944-ben 23 köztársasági és tíz területi, továbbá 990 üzemi és körzeti szakszervezeti bizottság kezdte meg a müködését. A szakszervezetek hozzáláttak a munkához: mozgósították a dolgozókat a lerombolt városok és falvak minél gyorsabb helyreállítására. Hathatós segítséget nyújtottak a pártnak az ifjúságkörében végzett munkájukkal az újjászervezett Komszomol-szervezetek. Ukrajnában a felszabadulás utáni elsö hónapokban mindössze 9900 Komszomol-alapszervezet volt 36200 taggal. De már 1944 áprilisában 17500 müködött. Ezek 197 ezer, az év végén pedig 287 ezer tagot számláltak. A Belorusz SZSZK-ban az év végén 6700 Komszomol-szervezet volt. A párt-, a szovjetés gazdasági szervek helyreállításában a legnagyobb nehézségek Ukrajna és Belorusszija nyugati területein, továbbá a balti köztársaságokban mutatkoztak. Itt a szovjethatalmat mindössze egy-másfél évvel a háború elött kiáltották ki. Ilyen rövid idö alatt lehetetlenség volt kellö számú tapasztalt pártés szovjetfunkcionáriust kiképezni és nevelni a helyi lakosság soraiból. A háború alatt a megszállók sok haladó gondolkodású embert meggyilkoltak. A hitlerista hódítók elüzése után nem kevés bajt okoztak a német fasizmus ügynökei, az ukrán, belorusz, litván, lett és észt burzsoá nacionalisták. Ezeknek az aljas hazaárulóknak az volt a céljuk, hogy meghiúsítsák a szovjet államés társadalmi rend helyreállítását. Fegyveres bandákat szerveztek, amelyek megfélemlítették a helyi lakosokat, meggyilkolták a szovjetés pártfunkcionáriusokat. Ezért a pártés a szovjetszerveknek nyomban e területek felszabadulása után éles osztályharc közepette kellett dolgozniuk. A kulákok és a reakciós burzsoá nacionalista elemek ugyanis aktívan szembeszálltak a szovjethatalom minden intézkedésével. A bonyolult politikai helyzetben különösen nagy szükség volt arra, hogy a pártszervezetek körül széles körü pártonkívüli aktívahálózat tömörüljön. Mindenekelött azonban a pártés a szovjetszerveket szakképzett káderekkel kellett feltölteni. E célból az UK(b)P Központi Bizottsága 1944. augusztus 29-én utasította a köztársaság keleti területeinek pártbizottságait, hogy válasszanak ki és küldjenek a nyugati területekre 500 pá

rtés szovjetfunkcionáriust. A köztársaságok népbiztosságai olyan utasítást kaptak, hogy 2177 embert irányítsanak ugyanoda. Ezenkívül az UK(b)P Központi Bizottsága októberben több mint négyezer vezetö funkcionáriust vezényelt az említett területekre. A köztársaság nyugati területeire összesen mintegy hétezer embert küldtek. Sokat tettek a szovjethatalom szerveinek megerösítésére a Lett SZSZK-ban. Itt 127 pártalapszervezet és 328 Komszomol-szervezet alakult. A helyi szovjetek mellett 760 állandó bizottságot szerveztek, mintegy 3500 aktivistával. A járásokban és megyékben 815 volt partizán kapott felelös szovjet-, illetve pártbeosztást. Hasonló munkára küldtek még 650 munkást és parasztot, akik elözöleg megfelelö tanfolyamokat végeztek. Litvániában az SZK(b)P Központi Bizottságának és a Népbiztosok Tanácsának utasítására 6116 párt-, szovjet-, gazdasági, Komszomol-, szakszervezeti és egyéb funkcionárius érkezett. Ezenkívül 2365, a háború elején keletre települt ember tért vissza otthonába. Ennek eredményeként a Litván SZSZK-ban 1944 novemberében a népbiztosságok és egyéb központi hivatalok 55 százalékig, a városi és járási pártbizottságok 50-60 százalékig, a járási és városi szovjetek végrehajtóbizottságai pedig 75 százalékig voltak feltöltve. Hasonló intézkedések történtek az Észt, a Moldavai és a Karél-finn SZSZK-ban is. A párt központi bizottsága azt javasolta a szövetségi köztársaságok pártszerveinek, hogy bátrabban vonják be a vezetésbe a kipróbált helyi embereket, akik jól ismerik az illetö köztársaság gazdaságát és kultúráját, nemzeti sajátosságait, a lakosság életét. A párt központi bizottsága annak érdekében, hogy állandó segítséget nyújtson a Litván, Lett, Észt és Moldavai SZSZK pártszervezeteinek a helyi nemzeti káderek képzésében, a pártés szovjetszervek megszilárdításában és politikai aktivitásuk növelésében, 1944. november 11-i határozatával e köztársaságokban megalakította a SZK(b)P Központi Bizottságának Irodáját. Ezek élére a párt kiváló vezetöi kerültek. Így pl. a litvániai iroda vezetöje Szuszlov lett. Az ö irányításával rendkívül fontos intézkedéseket hajtottak végre az ipar és mezögazdaság helyreállítása, a kommunisták és valamennyi dolgozó eszmei-politikai nevelése érdekében. A pártnak a balti köztársaságokban müködö irodái nagy szerepet játszottak a litván, lett és észt nép, valamint a Szovjetunió többi népe közötti kapcsolat megszilárdításában. A párt azzal, hogy a felszabadult területekre más köztársaságokból, határterületekröl és területekröl küldött funkcionáriusokat és bátran kiemelte a helyi kádereket, biztosította a párt-, szovjetés gazdasági építés legfontosabb területeinek vezetését. A helyi pártszervezetek mozgósították a kommunistákat és az összes dolgozókat a legfontosabb gazdasági feladatok végrehajtására. A szövetségi köztársaságok kommunista pártjai központi bizottságainak, a területi, határterületi, városi és körzeti pártbizottságoknak a plénumain megtárgyalták a felszabadult területek gazdasági helyreállításának feladatait. Az UK(b)P Központi Bizottsága 1944. május végén teljes ülést tartott. Ebben az idöben Ukrajna területének több mint háromnegyede már felszabadult. A plénum fontos határozatokat hozott a köztársaság gazdasági helyreállításáról, és kifejezte azt a szilárd meggyözödését, hogy Ukrajna kommunistái mindent elkövetnek, hogy "kivívják az ellenség feletti teljes gyözelmet, helyreállítsák és még jobban felvirágoztassák Szovjet-Ukrajna népgazdaságát. Júniusban a donyeci terület párt-, szovjetés gazdasági aktívája értekezletet tartott. Az értekezleten felszólalt Hruscsov, az UK(b)P Központi Bizottságának elsö titkára. Felhívta a bányászokat, a mérnököket és a technikusokat, valamint a pártszervezeteket, hogy használjanak ki minden tartalékot a szénbányászat növelése és a szénipar minél gyorsabb helyreállítása érdekében. ". . . Országunknak, Vörös Hadseregünknek egyre több és több fémre van szüksége mondotta és ahhoz, hogy több fémet adjunk, minél több szenet kell bányásznunk". 1944 végén és 1945 elején a belorusz, litván, lett és észt kommunista pártok központi bizottságainak teljes ülése szintén foglalkozott azokkal a feladatokkal, amelyeket a pártszervezeteknek a fasiszta megszállás következményeinek felszámolása céljából végre kellett hajtaniuk. A BK(b)P Központi Bizottsága felszólította a párt-, szovjetés gazdasági szerveket, gyorsítsák meg azoknak az iparvállalatoknak a helyreállítását, amelyekre az arcvonalnak és a köztársaság népgazdaságának szüksége van. A megszállás alól felszabadult területek gazdasági helyreállításának kérdései tehát az egész 1944. év folyamán a pártszervezetek figyelmének a középpontjában voltak. Az Állami Honvédelmi Bizottság az eröket és az anyagi eröforrásokat a legfontosabb feladatok végrehajtására összpontosította, megállapította a helyreállítási munkák sorrendjét, a gyárak, üzemek, bányák, erömüvek müködöképes állapotba való helyezésének határidejét, és megadta a szükséges segítséget a helyi párt-, szovjetés gazdasági szerveknek. Az Állami Honvédelmi Bizottság határozatára megkezdödött a legnagyobb déli üzemek köztük a taganrogi kohászati üzem és a mariupoli csökombinát helyreállítása. A bizottság rendkívül nagy jelentöséget tulajdonított annak, hogy mihamarabb meginduljon a csövek gyártása az olajipar számára. 1944 elején határozatot hoztak számos gépgyártó üzem helyreállítására. Közöttük volt a nova-kramatorszki nehézgépgyár, a harkovi szerszámgépgyárak és a gomeli szerszámgépgyár. Az Állami Honvédelmi Bizottság májusban intézkedéseket dolgozott ki a vaskohászati népbiztosság déli gépgyárainak és javítómühelyeinek megindítására, hogy ezek tartalék alkatrészekkel és pótberendezésekkel láthassák el a vaskohászati üzemeket. Nagyszabású programot dolgoztak ki az ukrajnai és belorusszijai, a voronyezsi és orjoli területi lerombolt építöanyaggyárak helyreállítására és újabb ilyen gyárak építésére. Az 1944. év legnagyobb népgazdasági feladata a Donyec-medence már egy évvel azelött elkezdödött újjáépítése volt. A Vörös Hadsereg csapásai elöl visszavonuló megszállók tönkretették a bányákat, az üzemeket és az erömüveket, s nyomukban a valaha virágzó bányatelepek helyén csak hamu és rom maradt. A bányákban sok százmillió köbméter víz gyülemlett fel. Egyes helyeken majd 25 millió köbméteres medencék keletkeztek. A föld alatti fejtöhelyek minthogy hosszú idön át víz alatt álltak sok helyen beomlottak. A bányaés iparvasutak többségét a hitleristák rendes nyomtávra állították át, a gördülö állományt pedig elvontatták vagy felrobbantották. A helyreállítás kezdetén a fö nehézséget a villamos energia hiánya jelentette. A Donyec-medencét árammal ellátó erömüveket áttelepítették vagy lerombolták. Egyedül az "Artyomgresz" erömü müködött. Ezért szenet csak a kis bányákban bányásztak, és kézi erövel hozták felszínre. Amint a kisebb erömüveket felépítették, megjavították a gözkazánokat, a stabil gözgépeket és a darukat ezeket gyakran a megcsonkított gépek és szerkezetek alkatrészeiböl szerelték össze -, a bányászok megkezdték gépi vontatással felszínre hozni a szenet. Igen nagy hiány volt építöanyagokban. Munkaerö is elkelt volna még. A fasiszta hódítók által kifosztott lakosság a legszükségesebbekben is hiányt szenvedett. Mégis, ilyen nehéz körülmények között is a Donyec-medencében a széntermelés 1943. májusától 1944. májusáig hétszeresére emelkedett. Az Állami Honvédelmi Bizottság 1944 júliusában határozatot hozott a Donyec-medence szénbányászatának további helyreállítására, hogy elláthassa szénnel a déli vaskohászatot, a vasúti közlekedést, az erömüveket és a hadiipart. A bizottság e határozatában értékelte a helyreállítás elsö hónapjainak eredményeit, és részletes programot adott a szénbányászat további növelésére." Az Állami Honvédelmi Bizottság mondja a határozat felhívja a párt-, szovjetés gazdasági szervek figyelmét, hogy a Donyec-medence szénbányászatának, különösen a kokszolható szenet adó bányáknak a helyreállítása elsörendü állami feladat, amelynek végrehajtása nélkül elképzelhetetlen a déli vaskohászat, a vasúti közlekedés és az erömüvek helyreállítása. Ezért a Donyec-medence szénbányászatát minden más iparágnál elöbb kell helyreállítani . . ." Az Állami Honvédelmi Bizottság feladatul tüzte ki, hogy a Donyec-medencében minden módon siettetni kell a legfontosabb nagy és közepes bányák üzembe helyezését, különösen azokét, amelyek kokszolható szenet adnak. A bizottság a helyreállítási munka irányítását Vahrusev szénipari népbiztosra, Hruscsovra, az USZSZK Népbiztosi Tanácsának elnökére, a területi pártbizottságok és a területi végrehajtó bizottságok elnökeire (a donyeci területen Melnyikovra és Sztrujevre, a luganszki területen Gajevojra és Oreskóra, a rosztovi területen Dvinszkijre és Kiparenkóra) bízta. A helyreállítási munkát és a bányák üzembe helyezését illetöen konkrét feladatokat kaptak a kombinátok vezetöi: Zaszjagyko, Pocsenkov, Kartasev, Kartozij, a "Donbasszsahtosztroj" igazgatója és a trösztök, valamint a bányák igazgatói. A Donyec-medence helyreállításával kapcsolatos nehézségek leküzdése során a párt a tömegek alkotó kezdeményezésére, az élenjárók javaslataira támaszkodott. Az egyik legégetöbb problémaként a szénbányászat elégtelen anyagi-technikai ellátása jelentkezett. A bányák helyreállításához, a lapátoktól és fejszéktöl a bonyolult bányagépekig, különféle felszerelésekre volt szükség. Nagy volt a hiány bányafában, amelyet az ország távoli vidékeiröl kellett szállítani. Ez sok idöbe telt, és megdrágította a helyreállítást. Az élenjáró donyeci bányászok azt javasolták, hogy a messziröl szállított fát helyi anyaggal helyettesítsék. Ez a kezdeményezés, amelyet a pártgazdasági aktíva felkarolt, általánosan elterjedt a Donyec-medencében. A "Dzerzsinszkugol" tröszt bányáiban bányafa helyett téglát, betonés vasbeton tömböket kezdtek alkalmazni. A pótanyagok elöállítására saját termelési bázist létesítettek: téglagyárakat építettek, és bányákat nyitottak meg. A betonés vasbeton tömböket különleges brigádok készítették. A pótanyagok felhasználása lehetövé tette a bányák beindításának meggyorsítását, a bányafa-felhasználás csökkentését, és mentesítette a vasutat a távolsági szállítástól. A "Bugyonnovugol" tröszt bányáiban, de másutt is, fémdúcolást kezdtek alkalmazni. Az ehhez szükséges fémet a helyi lakosság segített összegyüjteni. A makajevi bányászok kezdeményezésére 1944 februárjában a donyeci bányászok megkezdték az ésszerüsítö javaslatok összegyüjtését. Az év végéig 1420 ilyen javaslat érkezett be. Felhasználásuk eredményeként 1944-ben 5,8 millió rubelt takarítottak meg. Mogila mérnök például értékes javaslatot tett a vízszivattyú helyreállítására. A tönkretett bányákból a vizet nem volt könnyü kiszivattyúzni. Mogila mérnök tökéletesítette a szivattyút, s ez lehetövé tette, hogy 150 köbméteresek helyett 300 köbméter teljesítményü szivattyúkat eresszenek le a bányákba. Ez meggyorsította a víz kiszivattyúzását, és ez több mint egy millió rubel megtakarítást eredményezett. A helyreállítás ütemét meggyorsító, merész ésszerüsítö javaslatot fogadtak el a gorlovi körzet 4-es 5-ös számú "Nyikitovka" bányájában. Korábban az 50 méteres fém verömü szerelésekor másfél hónapon át minden munka szünetelt a bányában. Ennek elkerülésére a nyikitovkaiak elhatározták, hogy a verömüvet külön helyen szerelik. Amikor a szerelés befejezödött, gerendák és daruk segítségével felemelték és behelyezték az elöre elkészített vasbeton kelyhekbe. A verömü felemelése mindössze 18 óra hosszat tartott. A bánya dolgozói másfél hónappal rövidítették meg a helyreállítást. A Donyec-medence helyreállításának hathatós tényezöje volt a szocialista munkaverseny, amelyben a munkások háromnegyede vett részt. A verseny részvevöi között volt 40600 élmunkás (köztük 5745-en "A szén mestere a Honvédö Háborúban" cím tulajdonosa volt), akik több mint másfélszeresen túlteljesítették a normát. Az élenjárók a versenyben rekorderedményeket értek el. A Donyec-medence helyreállításában nagy szerepet játszottak a nök. 1944 márciusában Luganszkban találkoztak a bányász élmunkásnök, s általánosították tapasztalataikat. A találkozón megjelentek felszólították a terület asszonyait, hogy menjenek a bányákba, tanulják meg a bányászmesterséget, és segítsenek helyreállítani a szénbányászatot. Ez a felhívás erös visszhangot talált a szovjet dolgozó nök körében. Sokan a szakma elsajátítása után jelentösen túlteljesítették a normát. Andrijenko és Sztadnyikova frontfejtönök ("Krasznyak" bánya, uszpenszki bányaigazgatóság) a képesítés megszerzése után nagy teljesítményükkel kivívták a "A szén mestere a Honvédö Háborúban" megtisztelö címet. Nagy politikai és szervezö munkát végeztek Ukrajna és az egész ország pártés Komszomol-szervezetei az ifjúságnak a bányamunkába való bevonása érdekében, különösen a falvakban. 1944. május 1-ig a Donyec-medencében 43500 ifjú hazafi érkezett, köztük 11600 komszomolista. A fiatalok nagyszerü eredményeket értek el. Teljesen helyreállítottak 18 bányát, s ezeket "Komszomol"-bányáknak nevezték el. A komszomolisták és a többi fiatal szabad idejében újjáépített 130 munkásszállást, 150 klubot, 180 vörös sarkot és sok épületet. A Donyec-medence újjáélesztéséböl sok köztársaság és terület dolgozói derekasan kivették részüket. A Moszkvaiés Kuznyecki-medence bányászai, Moszkva és az Orosz föderáció sok más ipari központjának munkásai túlóráztak, és az így keresett pénzen anyagokat küldtek a donyeci bányászoknak az üzemek, lakóházak, kulturális intézmények helyreállításához. A cseljabinszki terület dolgozói védnökséget vállaltak a Donyec-medencében helyreállítandó vaskohászati üzemek felett, s kb. 330 vagon különféle anyagot, felszerelést és szerszámot küldtek számukra. A belorusz nép 12 ezer vagon bányafát adott a Donyec-medencének. A moszkvai és tulai komszomolisták kezdeményezésére a lenini Komszomol még 1943-ban védnökséget vállalt a Donyec-medence szénbányászata felett. Huszonhat határterületi és köztársasági Komszomol-szervezet segítette a donyeci bányákat munkaerövel, felszereléssel, szerszámmal és építöanyaggal. Sok komszomolista és fiatal szabad idejében felszerelést és egyéb kellékeket készített a patronált bányák számára. Az iparvidékek Komszomol-szervezetei állandóan figyelemmel kísérték, hogyan hajtják végre az Állami Honvédelmi Bizottság utasítását, hogy a népbiztosságok fel nem használt felszereléseiket küldjék a Donyec-medencébe. 1944 áprilisáig több mint 500 felszereléssel, szerszámokkal és különféle anyagokkal megrakott vagont irányítottak a Donyec-medencébe. A Donyec-medence helyreállítása az egész nép ügyévé vált. Ennek következtében a helyreállítás üteme hét-nyolcszorta túlszárnyalta a polgárháború utánit. Ez a gazdasági front nagy gyözelme volt. A szénbányászat mellett Ukrajna más vezetö iparágaiban is széles arcvonalon indult meg a munka. Nagy eröket és sok eszközt irányítottak a Krivoj Rog-i vasércbánya-vidék kohászatának helyreállítására. 1944-ben Ukrajnának a Donyec-medence helyreállítása után ez volt a második legfontosabb feladata. Az Állami Honvédelmi Bizottság rendelete alapján a korábban ott dolgozó bányaépítök visszatértek a Krivoj Rog-i bányákba. A párt-, szovjetés katonai szerveknek megtiltották, hogy a Krivoj Rog-i bányavidéken bármilyen más célra mozgósítsák az embereket és a szállító gépkocsikat, s igénybe vegyék az ott felhasználásra kerülö anyagokat. A bányavidék dolgozói a Donyec-medencei munkások és szakemberek részére megállapított különleges iparcikkés élelmiszer-ellátásban részesültek. Akárcsak a szénbányászatban, a vasércbányákban és a vaskohászati üzemekben is rohamosan fejlödött a munkások, mérnökök és alkalmazottak alkotó kezdeményezése. Az élmunkások találkozóján egyhangúan elhatározták, hogy feltétlenül végrehajtják a helyreállítási munkák állami tervét. A munkások és a szakemberek vállalták, hogy határidö elött üzembe helyezik az ország számára legfontosabb ipari objektumokat. A jenakijevi üzem dolgozóinak kezdeményezésére országos szocialista munkaverseny indult a vaskohászati üzemek helyreállítására. A munkások, a mérnökök és a technikusok nagy kitartásról tettek bizonyságot a számukra oly kedves üzemek újjáélesztésénél. A megrongálódott felszerelés alkatrészeiböl különféle gépeket állítottak össze. A nagyobb idomdarabokat, amelyek a tüztöl vagy a robbanástól deformálódtak, gyakran a helyszínen hozták helyre anélkül, hogy leszerelték volna öket. A "Petrovszkij" müvekben például a munkások és mérnökök leszerelés nélkül állítottak helyre egy 400 tonnás fémszerkezetet. Az "Iljics"-üzem három martinkemencéje a tervben megállapított határidö elött 20-30 nappal már termelt. Derekasan kivették részüket a bányák, kohászati vállalatok és erömüvek helyreállításából a gépipari munkások. A még helyreállítás szakaszában levö gépgyárak 1944 elején megkezdték a termelést. A Donyec-medencei bányagépgyárak például hozzáfogtak a felvonógépek, a karmos szállítószalagok, a ventillátorok, a centrifugál szivattyúk és a bányászati berendezésekhez szükséges tartalék alkatrészek gyártásához. A gépgyári munkások, mérnökök és technikusok a gyártáshoz szükséges idö csökkentésével harcoltak a munka termelékenységének növeléséért. A harkovi turbógenerátor-gyárban az 50 ezer kilowattos turbina gyürüinek megmunkálásához csaknem fele annyi idö kellett, mint a háború elött. A bányagépgyárakban a felvonógépek fötengelyét 8-10 nap alatt készítették el a háború elötti 15 napos elöírással szemben. A zujevói erömüben az 50 ezer kilowattos turbinát 12 nap alatt szerelték fel és helyezték üzembe, holott a háború elött ez a munka másfél hónapig tartott. A pártés a szovjetszervek szoros kapcsolatban a munkástömegekkel megoldhatatlannak látszó feladatokat hajtottak végre a háborús követelmények diktálta rövid idö alatt. Rendkívül nehéz volt például helyreállítani azokat a töltéseket, amelyeket a fasiszták a Donyec-medencében felrobbantottak. Sok kohászati üzemnek nem volt vize. Gyorsan helyre kellett állítani a töltéseket, hogy a tavaszi vizek ne menjenek veszendöbe. A Donyec-medencei területi pártszervezet felhívására a dolgozók munkához láttak, elkészítettek 19 töltést, és ezzel visszatartottak több mint 60 millió köbméter vizet. A terület erömüveinek és üzemeinek vízellátása folyamatossá vált. A lakosság sem szenvedett vízhiányban. 1944-ben az ország felszabadult területén üzembe helyeztek: évi 29,2 millió tonna összteljesítményü szénbányát, 11 nagyolvasztót 2,1 millió tonna kapacitással, 43 martinkemencét 1,8 millió tonna acél kapacitással, két Bessemer-körtét 240 ezer tonna kapacitással, 22 hengersort 1,4 millió tonna hengereltáru-kapacitással és 43 kokszolót 3,8 millió tonna kapacitással. A vaskohászati üzemek részére megteremtették a nyersanyagbázist. 1944-ben több ércbánya kezdte meg a termelést. Ezek összteljesítménye 5,4 millió tonna volt. A cementgyárak is hozzáfogtak a munkához, és évente egymillió tonna cementet gyártottak. Ezenkívül textilgyárak indultak meg 47 ezer orsóval, továbbá cukorgyárak, amelyek napi 633 ezer tonna répa feldolgozására voltak képesek, és még sok más üzem. Jóllehet a felszabadult területek iparának sikeres helyreállítása mellett a mezögazdaság is újjászületett, de óriási nehézségekkel kellett megküzdeni. A kolhozokban sok esetben feleannyi munkaképes ember dolgozott, mint a háború elött, vagy még annyi sem. Nagy hiány mutatkozott igaeröben. A földeket ellepte a gaz, elszaporodtak a mezögazdasági kártevök. Sok kolhozban az elsö idökben erösen meglazult a munkafegyelem, a brigádok létszáma nem volt állandó. A normák megállapítását és teljesítésük nyilvántartását elhanyagolták. Mindezek ellenére a falvakban számottevö eredményeket értek el a mezögazdaság helyreállításában. 1944 végéig Ukrajna felszabadított területén helyreállítottak 27340 kolhozt, 1270 gépállomást, 788 szovhozt, Belorusszijában 9608 kolhozt, 316 gépállomást, 87 szovhozt. A hátországi területekröl a korábban megszállt területekre százezer számra szállították az igásállatokat, ezerszámra a traktorokat, a kombájnokat és más gépeket. A Pravda Ukraini októberben ezt írta: "Körülbelül 175 ezer állat érkezett már meg rendeltetési helyére. Majdnem mindent kedvezményes feltételek mellett kaptunk az OSZFSZK, Kazahsztán, Azerbajdzsán, Grúzia és más testvéri köztársaságok kolhozaitól és szovhozaitól. A visszatelepített állatok száma is tetemes." Különösen ki kell emelnünk annak a segítségnek a jelentöségét, amelyet az állam nyújtott az Ukrajna és Belorusszija nyugati területein élö parasztoknak, továbbá a moldovai és balti köztársaságok parasztjainak. A megszállás alatt az itteni dolgozó parasztság igásállatainak, mezögazdasági felszerelésének és a szovjethatalomtól 1939-1940-ben kapott földjének jelentös részét elvesztette. Amikor ezek a területek és köztársaságok felszabadultak, a szovjet kormány visszaállította a parasztoknak a földhöz való jogát, és többségüket ellátta gazdasági felszereléssel és igásállattal. Ukrajna nyugati területein például a kormány a parasztoknak több mint 428 ezer hektár földet adott vissza, amelyet a fasiszták vettek el tölük. A gépállomások segítettek felszántani és megmüvelni 42 ezer szegényés középparaszti gazdaság földjét, és 11 ezer gazdaság felszerelését javították meg. Lettországban az 1944-ben felszabadult 13 járásban a zsellérek, föld nélküli parasztok és törpebirtokosok 500 ezer hektár földet kaptak, a gazdaságok 75 százalékát ellátták lovakkal, 95 százalékát tehenekkel, 80 százalékát mezögazdasági gépekkel és 60 százalékát gazdasági épületekkel. Litvániában a zsellérek és föld nélküli parasztok mintegy másfél millió hektár földet kaptak ingyenes és örökös használatra. Észtországban 1944 végéig majdnem 15 ezer szegényparaszt és törpebirtokos kapta vissza a földet. A hatóságok egyúttal meggyorsították a föld viszszaadását a többi parasztoknak is, akiktöl a német megszállás alatt elvették. A kolhozparasztok, a gépállomások és a szovhozok dolgozói nagy lelkesedéssel láttak hozzá a gazdaságok helyreállításához. Jellemzö, hogy 1944-ben egy munkaképes kolhozparaszt a korábban megszállt területeken átlagosan 218 munkaegységet teljesített az 1943. évi 180-nal szemben. Ezek a területek az állam által begyüjtött szemes termények 55 százalékát, a cukorrépa 78 százalékát, a rostlen 52 százalékát, a vágóállat és baromfi 25 százalékát, a tej és tejtermék 29 százalékát szolgáltatták be. A háborús idök nehéz körülményei ellenére a párt és a kormány minden töle telhetöt elkövetett, hogy javítson a fasiszta megszállást átvészelt lakosság életkörülményein. Nagy összegeket irányoztak elö az iskolák, lakóházak, kórházak, gyermekotthonok és bölcsödék helyreállítására és újak építésére. 1944ben a felszabadult területeken 10,5 millió négyzetméter lakóteret állítottak helyre, illetve építettek. Ez az egy év alatt az országban épült lakóterület 67 százaléka volt. Az 1944-1945-ös tanév elején Ukrajnában már 27551, Belorusszijában pedig 10102 iskola müködött, vagyis nem sokkal kevesebb, mint az 1940-1941-es iskolai évben, amikor Ukrajnában 30881, Belorusszijában pedig 11884 iskola volt. Majdnem teljesen helyreállították az iskolahálózatot a Moldavai, az Észt és a Litván SZSZK-ban. A felszabadult területek állandó bölcsödéiben és gyermekotthonaiban 1944 végén több mint 350 ezer gyermeket gondoztak. A helyi pártés szovjetszervek újjászervezésében és a szétdúlt gazdasági élet helyreállításában jelentös szerepük volt a Vörös Hadsereg politikai szerveinek, pártszervezeteinek és harcosainak. A hadsereg kommunistái katonák, tisztek és tábornokok -, amikor az ellenségtöl felszabadult földre léptek, reálisan tájékoztatták a lakosságot az ország helyzetéröl, a fegyveres erök ragyogó gyözelmeiröl. Valamenynyi front politikai csoportfönöksége hosszabb idöre agitátorokat és propagandistákat bocsátott a helyi szervezetek rendelkezésére. A 3. Belorusz Front politikai csoportfönöksége például 108 politikai munkást küldött Belorusszija és Litvánia körzeteibe, akik segítettek a helyi szervezeteknek helyreállítani a szovjethatalom szerveit. Az 1. Ukrán Front egységeinek pártés Komszomol-szervezetei 1944 tavaszán 3445 agitátort küldtek ki. Ezek több mint tízezer elöadást tartottak. Egyidejüleg a Vörös Hadsereg parancsnoksága és politikai szervei segítettek a helyi párt és szovjetszerveknek a népgazdaság helyreállításában. Az 1. Ukrán Front haditanácsa 1944. március 27-én külön határozatot hozott arról, hogy a lakosságot segíteni kell a tavaszi vetés elvégzésében. A határozat konkrétan megjelölte, hogy a katonák milyen formában kötelesek részt venni a tavaszi mezögazdasági munkákban. A katonai alakulatok felszántottak és bevetettek 52850 hektár földet, megjavítottak 80 traktort és mintegy 130 egyéb mezögazdasági gépet. A lakosság körében végzett politikai tömegmunka, a helyi szovjetszervek és a szétdúlt gazdaság helyreállításához nyújtott segítség még jobban megszilárdította a Vörös Hadsereg és a hátországi dolgozók kapcsolatát. Az ellenségtöl megtisztított terület népgazdaságának helyreállítása 1944-ben a Szovjetunió gazdasági ereje növekedésének egyik fontos forrása volt. A grandiózus helyreállító munka az egész nép közös ügyévé vált. A bányák, nagyolvasztók, erömüvek, üzemek, vasutak, kolhozok és szovhozok helyreállításában a szovjet emberek milliói vettek részt. A felszabadult területek anyagi eröforrásai, különösen a szén, a vas és az acél egyre nagyobb jelentöségre tettek szert a szovjet hadigazdaságban. A Vörös Hadsereg 1944. évi kimagasló gyözelmeit a szocialista állam megnövekedett gazdasági ereje tette lehetövé. Az arcvonal teljes ellátása érdekében a kommunista párt mozgósította a szovjet emberek alkotó erejét. A párt szervezö és irányító szerepe elsösorban abban nyilvánult meg, hogy idöben meghatározta a dolgozók új feladatait a megváltozott helyzet körülményei között, és küzdött e feladatok végrehajtásáért. A párt, mint korábban is, a munkásosztály, valamint a mérnökök és a technikusok eröfeszítéseit a nehézipari ágak termelésének fokozására elsösorban a kohászat, a fütöanyagipar, a gépipar, az energetika fejlesztésére és a fegyver-, valamint löszergyártás növelésére összpontosította. A hátország munkáját továbbra is az a jelszó szabta meg : "Mindent a frontért, mindent az ellenség legyözéséért!" A párt önfeláldozó munkára lelkesítette a népet. A szovjet munkásosztály újabb lépéseket tett a fasiszta Németország szétzúzására. A munkások és értelmiségiek tömegei hatékonyan kivették részüket a termelési folyamatok ésszerüsítéséböl és az új technika meghonosításából. A szovjet emberek nagyfokú munkaaktivitása fellendítette a nehézipart, amelynek fejlödési üteme felülmúlta a háború elöttit. A nehézipar növekedésével jelentösen kibövült a legújabb harci technikai eszközök és fegyverek gyártása. A Szovjetunió gazdasági ereje szüntelenül növekedett, ugyanakkor a fasiszta Németországé 1944 második felétöl kezdve hanyatlani kezdett. A kommunista párt a szocialista gazdasági rendszer fölényére támaszkodva, ügyesen manöverezett az ország gazdasági eröforrásaival, a háborús idök legfontosabb szükségleteinek kielégítésére fordította azokat, és megakadályozta szétforgácsolódásukat. Elsösorban ezzel magyarázható, hogy a Szovjetunió, bár csak kb. harmadannyi acélt gyártott, mint Németország és az általa megszállt országok együttvéve, a harckocsik, repülögépek és lövegek gyártását illetöen 1944-ben mégis felülmúlta azokat. 1944-ben említésre méltó eredményeket értek el a mezögazdaság dolgozói is, bár a háborús években a kolhozok, szovhozok és gépállomások anyagi ellátása jelentösen rosszabbodott. Az elözö évhez viszonyítva növekedett a vetésterület és a terméshozam. Ezek az eredmények világosan megmutatták a szocialista mezögazdasági rendszer fölényét. A Szovjetunió vasúti közlekedése 1944-ben sikeresen megbirkózott a megnövekedett szállításokkal. A közlekedési dolgozók meggyorsították a fütöanyag, a nyersanyag, a különféle ipari félkész gyártmányok szállítását, biztosították az arcvonal fennakadás nélküli ellátását fegyverrel, löszerrel és felszereléssel. A felszabadult területen gyors ütemben állították helyre a vasúthálózatot. 1944-ben a Szovjetunió gazdasági ereje növekedésének egyik forrása a megszállóktól megtisztított területek népgazdaságának helyreállítása volt. A háborúk történetében példa nélkül áll, hogy valamely ország a háború alatt ily nagy mértékben és ilyen rövid idö alatt helyreállította volna gazdaságát a hadmüveleti területek közvetlen közelségében. A Vörös Hadsereg hadmüveleti és közeli hadászati hadtápterületén végrehajtott helyreállítási munkának nagy katonai és politikai jelentösége volt. A milliós tömegek mozgósítása e rendkívül fontos állami feladatra erösítette a szocialista társadalmi és államrendet a felszabadult területen, s lehetövé tette az arcvonal fokozott segítését. "A háború mondta Lenin minden nemzet összes gazdasági és szervezeti eröinek próbája." Abban a súlyos megpróbáltatásban, amely a szovjet népet a Nagy Honvédö Háborúban érte, a szovjet hadigazdaság 1944-ben döntö fölénybe került a fasiszta Németország gazdaságával szemben. Minden szükséges feltétel megvolt ahhoz, hogy a háború befejezödjék, és meginduljon a békés gazdasági építömunka.