A SZOVJETUNIÓ
HADIFLOTTÁJÁNAK TEVÉKENYSÉGE A TENGERI ÚTVONALAKON
1. A helyzet
megváltozása a tengeri hadszíntereken. A flották feladatai A szovjet hadiflották és flottillák 1944-ben
támadó tevékenységet folytattak. Részt vettek a Vörös Hadseregnek a tenger és
folyó menti irányokban végrehajtott hadmüveleteiben. A Balti Flotta részt
vett az ellenséges csapatok szétzúzásában Leningrádnál, a Karél-földszoroson,
Dél-Karéliában és a Baltikumban. A Krím félsziget és Románia felszabadításában
fontos szerepet játszott a Feketetengeri Flotta. Az Északi Flotta nagy
segítséget nyújtott a szovjet csapatoknak a petsamo (pecsenga) kirkenesi
hadmüveletben. A Dnyeperi Katonai Flottilla tengerészei kivették részüket
a belorusszijai német fasiszta csapatok szétzúzásából. A Dunai Katonai
Flottilla támogatta a belgrádi és budapesti hadmüveleteket. Ezzel egy
idöben minden flotta egy másik fontos feladatot is végrehajtott: harcolt
az ellenség tengeri útvonalain, és védelmezte a saját útvonalakat. Ezt a harcot
a Vörös Hadsereg 1943. évi gyözelmei következtében kedvezö
körülmények között folytathatták. A német haditengerészeti erök elött
1944-ben rendkívül bonyolult és nehéz feladatok álltak: meg kellett
örizniük korábbi pozícióikat a tengeren, támogatniuk kellett a tenger
melléki szárazföldi csoportosításokat, hogy tarthassák arcvonalukat,
eröteljes csapásokat kellett mérniük a Szovjetuniót szövetségeseivel
összekötö hajóutakra. Ezenkívül biztosítaniuk kellett a tengeri
szállítást: tartalékok átdobását a tenger melléki csoportosítások
megerösítésére és e csoportok, továbbá a katonai rakományok és a rablott
értékek elszállítását a kiürített területekröl. Az ellenség a szállítást
sok szállítóhajón bonyolította le, s ezek kísérésére ugyancsak sok hadihajót
használt fel. A német haditengerészeti erök föparancsnoksága
megpróbálta tartani pozícióit a Barents-, a Baltiés a Fekete-tengeren. A
fö hajócsoportosítás 1944-ben Észak-Norvégia kikötöiben maradt a
Szovjetunióba tartó hajókaravánok elleni tevékenység céljából. Ezt a
csoportosítást mindaddig otthagyták, amíg a német szárazföldi csapatok el nem
vesztették pozícióikat Finnországban és a Baltikumban. A Balti-tengeren az
ellenség az év elején viszonylag erösnek érezte magát, mivel fontos
tengeri védelmi terepszakaszok voltak birtokában a Finn-öbölben. Miután azonban
a szovjet csapatok Leningrádnál, a Karél-földszoroson, majd pedig a balti
országokban is szétzúzták a hitleristákat, a helyzet megváltozott. A német
parancsnokság ebben az idöben több megbeszélést tartott, amelyeken a Balti-tenger
védelmének kérdéseit tárgyalták. Még gyorsabban fejlödtek az események a
Fekete-tengeren. Az ellenség haditengerészeti eröi az év elején itt
kedvezö körülmények között tevékenykedtek: még birtokukban voltak a krími
kikötök; a Krím félszigettöl nyugatra vezetö hajóutak
meglehetösen távol estek a kaukázusi partvidéken levö szovjet
támaszpontoktól. A Fekete-tenger partvidékének elvesztésével teljesen
megváltozott a helyzet. A német hadsereg 1944. nyári súlyos vereségei arra
kényszerítették a hitlerista parancsnokságot, hogy megerösítse feketeés
balti-tengeri flottáját, hogy ezek támogassák a szárazföldi csapatokat, és
lekössék a szovjet haditengerészeti eröket. A Szovjetunió tengeri
szállítási útvonalain mintegy ötven tengeralattjáró harcolt. Az ellenséges légierö
tengeri tevékenységének a lehetösége a szovjet-német arcvonal helyzetének
rosszabbodása folytán erösen csökkent. 1944-ben az ellenség
haditengerészeti flottája a szovjet légierö légi fölénye közepette
tevékenykedett. Marschall, nyugalmazott német tengernagy így ír: "Az
ellenség fölénye a tengeren és a levegöben egyre nyilvánvalóbbá
vált." A szovjet légierö légi uralma csökkentette az ellenséges
flotta harci lehetöségeit, vízfelszíni hajóinak tevékenységét pedig szinte
megbénította. 1944-ig lényeges változások történtek a szovjet flották
állományában. A kommunista párt gondoskodása és az egész szovjet nép
önfeláldozó munkája révén a hadiflotta a háború alatt új hajókat és
repülögépeket, új fegyverfajtákat kapott. 1943-tól kezdve egyre nagyobb számban
érkeztek a flottákhoz a tengeralattjárók, az aknaszedö hajók, a
tengeralattjáró-vadászok, a torpedónaszádok és a kis ágyúnaszádok. Ez
számottevöen pótolta a megfelelö hajóosztályok veszteségeit.
Különösen a tengeralattjáró-vadászok és az aknaszedö hajók száma
gyarapodott. Ez azért volt szükséges, mert szembe kellett szállni az ellenség
fö harceszközeivel: a tengeralattjárókkal és a tökéletesebb mintájú
aknákkal. A régi hajókat új technikai eszközökkel szerelték fel hidroakusztikai
berendezésekkel és rádiólokátorokkal, rádiókészülékekkel, olyan aknakutató
berendezésekkel, amelyek a mágneses és akusztikus aknákat is meg tudták
semmisíteni, és más tökéletesebb harceszközökkel. A flották és a flottillák
ellátása új hajókkal és fegyverzettel növelte a harci lehetöségeiket. A
szovjet fegyveres erök harci erejének növelésében nagyjelentösége
volt a szovjet hazafiak mozgalmának: gyüjtést indítottak hajók, harckocsik
és repülögépek gyártására. Az így összegyült pénzböl tucatjával
épültek hajók és tengeralattjárók. Az északi vizeken hajózott a
"Jaroszlavszkij komszomolec" és a "Novoszibirszkij
komszomolec" nevü tengeralattjáró, a "Dzerzsinyec"
torpedónaszád, a Balti-tengeren harcoltak a "Tam 212b14c bovszkij pionyer", a
"Morsanszkij zseleznodorozsnyik" és a "Mordovszkij kolhoznyik",
a Fekete tengeren a "Moszkovszkij remszlennyik" torpedónaszádok stb.
Megnövekedtek és minöségileg javultak a flották légieröi: egyre több
aknarakó és torpedóvetö, valamint bombázó repülögép tartozott
állományukba, és megjelentek csatarepülö-magasabbegységeik. A légierö
ütöereje lényegesen megnövekedett. A repülögépek repülö és
technikai tulajdonságainak tökéletesítése lehetövé tette, hogy csapásokat
mérjenek a tengeri hadszínterek egész mélységében. A légierö és a kis hajók
arányának növekedése a flottáknál összhangban volt azokkal a feladatokkal,
amelyek a flottákra hárultak a korlátozott beltengeri hadszíntereken. Mindkét
harcoló fél messzemenöen alkalmazta az aknákat, és ez nagy aknaveszélyt
idézett elö minden tengeri hadszíntéren, különösen a Finn-öbölben. Ez
megnehezítette a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta
tengeralattjáróinak, nagy hadihajóinak és szállítóhajóinak tevékenységét. A
harci tapasztalatok alapján javult a hajók, a tengeralattjárók és a
repülögépek személyzetének harci képzettsége, tökéletesedtek vezetésük
módszerei a harcok és hadmüveletek folyamán. Mint a korábbi években is, a
flotta személyi állománya kitünt erkölcsi és harci tulajdonságaival. Nagy
szerepük volt a tengerészek eszmei-politikai nevelésében a pártés Komszomol-szervezeteknek.
A csapatok és a hajók harci tevékenységére és életére gyakorolt befolyásuk
jelentösen megnövekedett a SZK(b)P Központi Bizottságának határozata után,
amely elrendelte a Vörös Hadsereg és Haditengerészeti Flotta pártés
Komszomol-szervezeteinek újjászervezését. 1944-ben a szovjet flottáknak
továbbra is fedezniük kellett a szárazföldi csapatok tenger melléki szárnyait
és támogatniuk kellett a Vörös Hadsereg támadó hadmüveleteit. Ezek a
feladatok azonban a változott körülmények között új tartalmat és
jelentöséget kaptak. A Nagy Honvédö Háború elsö idöszakában
a tengeri útvonalakon föként tengeralattjárók, illetve alkalomszerüen
repülögépek és hajók tevékenykedtek. A flotta eröit a hajókat, a
légieröt, söt még a tengeralattjárókat is lényegében arra használták
fel, hogy a tengerröl és a levegöböl támogassák a Vörös Hadsereg
tengermelléki körzeteket védö csapatait. A háború második idöszakában
megnövekedett a flották harci aktivitása. Lekötötték az ellenséget a part menti
körzetekben, támogatták a szovjet szárazföldi csapatok támadását, önálló
hadmüveleteket hajtottak végre az ellenség hajóútvonalain, és oltalmazták
a saját hajóutakat. A flották ezzel elösegítették, hogy a háborúban
döntö fordulat következzék be. 1944-ben olyan feladatok, mint például a
tengerhez szorított csoportosítások ellátása és elszállítása, megszüntek.
A Vörös Hadsereg magasabbegységeinek megnövekedett tüzereje folytán
ritkábban volt szükség, hogy a hajótüzérség vagy a haditengerészeti
légierö közvetlenül támogassa a csapatokat, vagy hogy kisebb deszantokat
tegyen partra az ellenséges védelem harcászati mélységének áttörésére. Viszont
egyre gyakrabban adódtak olyan feladatok, mint a csapatok szállítása a
támadáshoz szükséges csoportosítás létrehozása végett, deszantok partra tétele
a hadmüveleti mélységben, elszigetelt pontok és szigetek elfoglalása és a
partra tett csapatok ellátása. Az ellenség hajózásának a megakadályozása a
Barents-, a Baltiés a Fekete-tengeren a háború egész ideje alatt továbbra is a
flották fontos hadmüveleti-hadászati feladata volt. Azzal kapcsolatban,
hogy az ellenség tengeri szállítása 1944-ben megnövekedett, továbbá hogy a
szovjet flottáknak is nagyobbak voltak a lehetöségei, haditengerészeti
eröink nagyobb feladatokat kaptak az ellenség közlekedésének megakadályozására.
Ugyanakkor a haditengerészeti eröknek minden tengeren meg kellett
védelmezniük a saját hajóutakat, amelyeknek hossza a Vörös Hadsereg nyugati
elönyomulásával egyre nött. A szárazföldi és haditengerészeti
erök szoros együttmüködésének megszervezése végett a
föhadiszállás 1944. március 31-i különleges direktívája szabályozta a
flották alárendelésének és feladataik meghatározásának rendjét. Az Északi
Flottát a Fehér-tengeri Katonai Flottillával együtt, valamint a Fekete-tengeri
Flottát közvetlenül a haditengerészeti népbiztosnak rendelték alá. A
Fekete-tengeri Flotta Azovi Katonai Flottillája hadmüveletileg az Önálló
Tengermelléki Hadsereg parancsnokának, a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti
Flotta a Ladogai Katonai Flottillával együtt a Leningrádi Front parancsnokának,
a Dnyeperi Katonai Flottilla pedig a 2. Belorusz Front parancsnokának
alárendeltségébe került. Az Onyegai Katonai Flottilla továbbra is a Karéliai
Front hadmüveleti alárendeltségében maradt. A Balti Flottának és a hadmüveletileg
a frontnak alárendelt flottilláknak a kizárólag haditengerészeti erökkel
végrehajtandó feladatait (például a hajóútvonalakon folytatandó
tevékenységüket) a föhadiszállás direktívái alapján a haditengerészeti
népbiztos határozta meg. 2. A Krím félsziget blokád alá vétele és a
Fekete-tengeri Flotta további harctevékenysége A Tamany-félsziget felszabadulása 1943-ban és a Vörös Hadsereg
elönyomulása a Fekete-tenger partján Herszontól Perekopig, új feladatokat
állított a Fekete-tengeri Flotta elé. A német hadvezetés a Krím félsziget
tartásának nagyjelentöséget tulajdonított. 1943 végén a Hitlernél tartott
megbeszélésen Dönitz tengernagy kijelentette, hogy a Krímnek, de különösen
fö kikötöjének, Szevasztopolnak elvesztése megváltoztatja a helyzetet
a Fekete-tengeren, és erösen megnehezíti a szállítást az északi és nyugati
partok mentén. A Krím félsziget központi fekvése a Fekete-tengeren
lehetövé tette, hogy az ellenség ott állomásozó repülögépei és
könnyü flottaerö a szélrózsa minden irányában (Novorosszijszk,
Ogyessza, Constanta stb.) tevékenykedjenek. Az ellenség a Krím birtokában a
repülöterekröl és a parti támaszpontokról támadásokat intézhetett a
szovjet hajóútvonalak ellen a Kaukázus partjainál, az Azovi-tengeren és a
Kercsi-szoros övezetében (16. sz. térkép). Viszont a kaukázusi tengerpart
kikötöiben állomásozó szovjet flottának csak korlátozott lehetöségei
voltak arra, hogy hajókkal és repülögépekkel támadja az ellenség távoli
Ogyessza-Constanta, Constanta-Boszporusz közlekedési vonalait. Miután a szovjet
csapatok elérték a Perekopi-földszorost, a Krím félsziget és a nyugati part
kikötöi közti hajóútvonalak az ellenség számára döntö fontosságúvá
váltak. Ezek biztonságától függött a krími csoportosításuk harcképessége.
Tengeri úton kapta a személyi kiegészítést és az anyagi utánpótlást a 17.
hadsereg, hajókon szállították el a rablott holmikat, a betegeket és a
sebesülteket. E célokra az ellenség 18 szállítóhajót, amelyeknek 47 ezer tonna
volt a vízkiszorítása, 100 önjáró uszályt és még sok kisebb hajót, összesen
több mint 70 ezer tonna vízkiszorítással vett igénybe. Hónapról hónapra
nött a Fekete-tenger nyugati partján levö kikötök és a Krím
között közlekedö hajókaravánok száma: februárban 20, márciusban 44,
áprilisban 141, május elsö napjaiban pedig 110 karaván tette meg ezt az
utat. Az ellenséges parancsnokság számított arra, hogy a Fekete-tengeri Flotta
aktívan fog tevékenykedni a hajóutakon, ezért növelte a kíséröhajók
számát. Németországból és Olaszországból részben szárazföldi úton, részben a Dunán
több torpedónaszádot, Olaszországból és Görögországból pedig a Dardanellákon
keresztül több tucatnyi aknaszedö hajót, deszanthajót és segédhajót
irányítottak a Feketetengerre. Nyikolajevben, Ogyesszában és Constantában gyors
ütemben épültek az új, kis kíséröhajók. Megkezdték az elsüllyedt hajók
kiemelését és üzembe helyezését. 1944 elején az ellenségnek a Fekete-tengeren
egy segédcirkálója, négy torpedórombolója, három aknarakó naszádja, három
örhajója, három ágyúnaszádja, mintegy 30 aknaszedö hajója, 14 tengeralattjárója,
28 torpedónaszádja, négy aknazár-telepítö hajója, 34
tengeralattjáró-vadásza (gyorsnaszád), több mint száz deszantés tüzérségi
uszálya és más kis hajója volt. Krím repülöterein 250 ellenséges gép
állomásozott. Ezek jelentettek elsösorban a szovjet hajók számára nagy
veszélyt. A Fekete-tengeri Flottának 1944 elején az Azovi Katonai Flottillával
együtt egy sorhajója, négy cirkálója, 29 tengeralattjárója, hat
torpedórombolója, 13 örhajója, három ágyúnaszádja, egy monitora, 27
aknaszedö hajója, 47 torpedónaszádja, 27 páncélos naszádja, 44
aknakeresö naszádja, 113 gyorsnaszádja és örnaszádja volt. A
haditengerészeti támaszpontok hiányos felszerelése miatt sok hajó üzemképtelen
állapotban rostokolt a kikötökben. A 29 tengeralattjáróból csak 16, a 47
torpedónaszádból pedig mindössze 13 volt használható. A flotta fö
csapásmérö és manöverezö ereje a 467 gépböl álló
légierö volt. A flotta fö támaszpontját Poti kikötöjében
rendezték be. Manöverezés céljára a hajók felhasználták még Tuapsze,
Gelendzsik és Anapa kikötöket is. A legfontosabb repülöterek a
Tamany-félszigeten, Gelendzsikben és a keleti part egyéb körzeteiben voltak. A
flotta parancsnoka Vlagyimirszkij altengernagy ( 1944. március 28-tól
Oktyabrszkij altengernagy), a haditanács tagja Azarov ellentengernagy, a
törzsfönök pedig Golubjov-Monatkin ellentengernagy volt. Az Azovi Katonai
Flottilla Gorskov ellentengernagy parancsnoksága alatt Tyemrjuk kikötöben
állomásozott, és az volt a feladata, hogy ellássa a Kercs-félszigeten harcoló
Önálló Tengermelléki Hadsereget, és biztosítsa harctevékenységét. A
Fekete-tengeri Flotta fölényben volt az ellenséggel szemben, de parancsnoka nem
tudott felhasználni minden harcképes hajót a közlekedési útvonalak elleni
tevékenységre. Ennek elsösorban az volt a magyarázata, hogy a fö
támaszpontok és a vadászgépek repülöterei túl messze estek az ellenség
közlekedési útjaitól, és a hajókat nehéz volt a levegöböl oltalmazni;
másodszor a nagy hajók tevékenységét nehezítették a Fekete-tenger sekély északnyugati
részén lerakott aknák. Az ellenség egyedül 1943-ban ötven aknazárban mintegy
5000 aknát és több mint ezer aknavédöt telepített. Német adatok szerint
1941-töl 1944-ig összesen kb. 20 ezer aknát raktak le. Ilyen körülmények
között a nagy hajók kifutása a Fekete-tenger északnyugati részére a
hajókaravánok felkutatása és megsemmisítése végett teljesen célszerütlen
volt. Éppen ezért az ellenség hajói ellen 1944 elején föleg a
tengeralattjárók és a repülögépek harcoltak. A tengeralattjárók az
ellenséges hajókaravánok várható útvonalán tevékenykedtek Szevasztopol és a
Fekete-tenger nyugati partján fekvö kikötök között, a flotta
könnyü eröi (a torpedónaszádok) pedig a Krím félsziget déli
partvidékén. A Fekete-tenger északnyugati részén, s különösen a Krím félszigetet
Ogyesszával összekötö útvonalakon közlekedö hajók ellen a flotta
légiereje harcolt. Így a flotta hajói és repülögépei már 1944 elején részt
vettek a krími ellenséges csoportosítás tenger felöli blokádjában.
Késöbb a Fekete-tengeri Flotta blokádja a félsziget megközelítési útjain
erösödött. Március-áprilisban a Krím félsziget partját messze elkerülve a
2. torpedónaszád-dandár titokban merész manövert hajtott végre:
Gelendzsikböl Szkadovszkba hajózott. Az útvonal hossza majdnem kétszeresen
meghaladta a torpedónaszádok hatósugarát. Ezért az út elsö felét
üzemanyag-szállító naszádok kíséretében tették meg. A dandár az új vizeken való
tartózkodásának elsö napjaitól kezdve veszélyeztette az ellenség
közlekedését Krím és Ogyessza között. Az Ogyessza felszabadítására indított
hadmüveletet megelözö idöszakban a flotta légierejét
áttelepítették Észak-Tavrija repülötereire. Ez lehetövé tette, hogy
támadásokat hajtson végre a Románia és Ogyessza közti útvonalak ellen,
amelyeken az ellenség csapatokat és anyagi értékeket szállított el Ogyesszából.
Egyidejüleg bombázta Constanta és Sulina kikötövárosokat, s
elaknásította a kikötöhelyeket. A flotta légiereje, amely a Fekete-tenger
nyugati partjánál tevékenykedett, január 3-tól április 10-ig három
szállítóhajót és több mint negyven deszanthajót, kompot, naszádot és egyéb kis
vízi jármüvet süllyesztett el. 1944 áprilisában, amikor a 4. Ukrán Front
és az Önálló Tengermelléki Hadsereg csapatai felkészültek Krím
felszabadítására, megváltozott a flotta harctevékenységének jellege. A Legfelsöbb
Föparancsnokság Föhadiszállása április 11-én a következöket
parancsolta a Fekete-tengeri Flottának: a tengeralattjárók, a légierö és a
torpedónaszádok felhasználásával rendszeresen vágja át az ellenség hajóútjait a
Fekete-tengeren. Az ellenséges hajók mozgásának megakadályozását a direktíva a
következö idöszak fö feladataként jelölte meg. Ugyanakkor a
flottának biztosítania kellett a saját hajók útvonalait. A föhadiszállás
nem rendelte el, hogy nagy hajók tevékenykedjenek a tengeri útvonalakon.
Hadmüveleti szempontból azonban az ilyen elhatározás csak addig volt
indokolt, amíg az ellenség csapatainak elszállítását a krími repülötereken
állomásozó repülögépekkel oltalmazhatta. A hadmüvelet során, amikor
az ellenség a Krím félsziget nagy részét már elvesztette, amikor visszavonult
Szevasztopolhoz, és már úgyszólván nem volt légiereje, célszerü volt
felhasználni a torpedórombolókat és a cirkálókat arra, hogy a tenger felöl
elzárják a Szevasztopol körzetében levö ellenséges csoportosítást. A Fekete-tengeri
Flotta parancsnoksága megparancsolta torpedónaszád-kötelékének, hogy a Krímhez
közeli tengeri útvonalakon semmisítsék meg a Szevasztopolból és Jevpatorijából
kifutó hajókat. A Krím távoli megközelítési útjain, a román partok közelében
ugyanez a feladat a tengeralattjárókra hárult. A flotta légiereje támadta az
ellenséges hajókat a Szevasztopoltól egészen Constanta és Sulina román
kikötökig vezetö útjukon. Az ellenség hadiés szállítóhajóit nemcsak
útban Románia felé, hanem a krími kikötökben is támadások érték. E
harctevékenységben mintegy 400 repülögép (köztük 12 torpedóvetö, 45
bombázó, 66 csatarepülö és 239 vadász) vett részt. A Fekete-tengeri
Flottának a hajóútvonalakon folytatott aktív tevékenysége arra kényszerítette a
fasiszta parancsnokságot, hogy hajói biztosítására az egész flottát és minden
légi köteléket bevessen. Conrady sorhajókapitány, a fekete-tengeri német
haditengerészeti erök parancsnokságának volt törzsfönöke ezt írta:
". . . A Fekete-tengeren úgy alakult a helyzet, hogy az ellenség tengeren
való visszaverésére, a saját tengerpart és hajóutak védelmére, valamint a
hadsereg tengeri és nem a hosszú szárazföldi úton történö ellátására az
egész flottát be kellett vetni". Az ellenségnek azonban ennek ellenére sem
sikerült megvédenie közlekedési útvonalait a Fekete-tengeri Flotta hajóinak és
légierejének támadásaitól. A német parancsnokság kénytelen volt csökkenteni a
17. hadsereg utánpótlását. 1943 decemberétöl 1944. márciusáig
szükségleteit csak 75-80 százalékban elégítette ki. Április 8-án megkezdödött
a hadmüvelet a Krím félsziget felszabadítására. A flotta repülögépei
naponta több mint 250 felszállást hajtottak végre. Az ellenséges kikötöket
és hajókaravánokat a Krím partjai közelében a csatarepülök és a bombázók
vadászkísérettel támadták, távolabb a tengeren pedig a torpedónaszádok és
bombázógépek csoportjai önállóan tevékenykedtek. Az ellenség veszteségeket
szenvedett. Április 11-én a 11. csatarepülö-hadosztály gépei (parancsnok
Manzsoszov alezredes) Feodoszijában egymás után többször támadták az ellenség
gyülekezö hajóit, s elsüllyesztették a P-204 aknaszedö hajót és két
deszanthajót, megrongáltak két uszályt, három naszádot, kárt tettek a
kikötöberendezésekben, és megakadályozták a város kiürítését. Ugyanezen a
napon 80 csatarepülögép 42 vadászgép kíséretében rácsapott az ellenség
csapatokkal megrakott hajóira, amelyek éppen kifutni készültek Szudak
kikötöböl. Az ellenség szállítóhajói ellen a tengeren sikeresen
harcoltak a zuhanóbombázók és a "szabad vadászatra" felszálló torpedóvetö
repülögépek. Ezenkívül a légierö elaknásította a part menti vizeket,
a kikötöket és az ellenség támaszpontjait. Aktív tevékenységet folytattak
a 2. dandár torpedónaszádjai Procenko, másodosztályú kapitány parancsnoksága
alatt. Ezek a Karkiniti-öbölböl kiindulva rendszeres vállalkozásokat
hajtottak végre Jevpatorija, Ak-Mecseta és Szevasztopol északi megközelítési
útjain. Április 16-ra virradó éjjel Szevasztopol megközelítési útjain a bátor
tengerészek elsüllyesztettek egy ellenséges deszanthajót és több örnaszádot.
Április 19-én Szevasztopoltól délre a hajóutakon megkezdte tevékenységét az 1.
torpedónaszád-dandár, Gyacsenko másodosztályú kapitány parancsnoksága alatt. A
dandár a kaukázusi partról Jaltába települt át. Az ellenség felkutatását
megnehezítette, hogy hajókaravánjai rendszerint éjjel vagy olyan idöben
futottak ki a tengerre, amikor a repülögépek nem tudtak felszállni. A
szovjet naszádoknak az ellenséges szállítóhajók megtámadása elött
tüzérségi párbajt kellett vívniuk az örhajókkal. Nagy volt az ellenség
meglepetése, amikor a szovjet naszádokat rakétalövedékekkel szerelték fel,
amelyek hatékony eszköznek bizonyultak az ellenséges örhajók és
szállítóhajók ellen. Különösen bátran és elszántan harcoltak a torpedónaszádok
azokban a napokban, amikor a 4. Ukrán Front csapatai a Szevasztopol elleni
rohamra készülödtek, és amikor a városért harcoltak. Ebben az idöben
a Fekete-tengeri Flotta bombázó légiereje és tengeralattjárói szintén heves
harcot vívtak. A bombázógépek naponta kétszer-háromszor felszálltak. A tengeralattjárók
önállóan és a légi felderítés alapján is kutatták az ellenséget. Ha német
hajókaravánokat vagy magános hajókat fedeztek fel, jelentették a
torpedónaszád-dandár vagy a légierö parancsnokságának. Annak ellenére,
hogy az ellenség mélyvízi bombákat dobott a szovjet tengeralattjárókra (a krími
hadmüvelet alatt 1562-t), ezek bátran és rendszerint eredményesen támadták
az ellenség hajóit. Április 22-én az M-111 jelzésü tengeralattjáró,
amelynek Homjakov kapitány volt a parancsnoka, miután megkapta egy felderítö
repülögép jelentését, felkutatott és elsüllyesztett egy kb. 5000 tonna
vízkiszorítású szállítóhajót. Május 12-én az A-5 jelzésü tengeralattjáró
(parancsnok Matvejev kapitány) felfedezett egy hajókaravánt, amely egy
szállítóhajóból, hét deszanthajóból, egy aknászhajóból és két örnaszádból
állt. Le sem merült, úgy támadta meg a karavánt, s elsüllyesztette a teherhajót
és az egyik deszanthajót. A torpedónaszádok, a légierö és a
tengeralattjárók egymással együttmüködve a krími hadmüvelet alatt
súlyos veszteséget okoztak az ellenségnek. A Fekete-tengeri Flotta aktív
tevékenységével zavarta a krími 17. német hadsereg tervszerü ellátását. Ez
megkönnyítette a szovjet csapatoknak a hadsereg szétzúzását. Amikor a félsziget
felszabadítása befejezödött, a flotta és a légierö megakadályozta a
szétvert 17. hadsereg maradványainak tervszerü elszállítását. Május 10-re
virradó éjjel a Herszoneszfokhoz érkezett az utolsó ellenséges hajókaraván: a
"Totila" és a "Teje" Diesel-hajó és önjáró deszanthajók.
Fedélzetükre vettek 5-6000 embert, és virradatkor elindultak Constanta
irányában. A 8. gárda csatarepülöés a 47. csatarepülö-ezred
(parancsnok Cselnokov alezredes, illetve Sztyepanyan örnagy), a 13. gárda
felderítö repülöezred (parancsnok Muszatov alezredes) és az 5. gárda
akna-torpedó vetö repülöezred (parancsnok Burkin örnagy)
megtámadta az ellenséget. A "Totila" és több deszanthajó a
Herszonesz-foktól nem messze elsüllyedt. Mintegy két óra elteltével ugyanez a
sors érte a "Tejár" is, amely délnyugat felé tartott. A 17. hadsereg
törzsének adatai szerint Krím kiürítése során az ellenség egyedül május 3. és
13. között, 37 ezer német és mintegy 5000 román katonát és tisztet vesztett. A
kiürítés alatt sok ellenséges hajó megsemmisült, legtöbbjük légitámadás
következtében. Ruge német tengernagy keserüen ismerte be: "Mindennél
kellemetlenebb volt a kis hajók számára az orosz légierö, különösen a Krím
félsziget kiürítésekor . . . " A román haditengerészeti
föparancsnokság egyik okmánya szerint a kiürítés idején elsüllyesztett vagy
megrongálódott hajók vízkiszorítása a Fekete-tengeren tartózkodó összes német,
román és magyar hajók vízkiszorításának 82,8 százalékát tette ki. A szovjet
parancsnokság nagyra értékelte a Fekete-tengeri Flotta repülöinek és
tengerészeinek, föleg a tengeralattjárók és naszádok személyzetének a
krími és az ogyesszai ellenséges csapatok szétzúzása során szerzett érdemeit. A
legfelsöbb föparancsnok 1944. május 10-i parancsa a harcokban
kitünt alakulatok között felsorolja Boltunov ellentengernagy parancsnoksága
alatt álló tengeralattjáró-dandárt, az 1. és 2. torpedónaszád-dandárt és a
flotta légierejét, amelynek Jermacsenkov altábornagy volt a parancsnoka. A
Szovjetunió Legfelsö Tanácsának Elnöksége 1944. május 16-i rendeletével a
flotta 23 tisztjének adományozta a Szovjetunió Höse kitüntetést. A Krím és
a Perekoptól Ogyesszáig terjedö partvidék felszabadulása után a
Fekete-tengeri Flotta feladata az volt, hogy a nyugati part mentén zavarja az
ellenség közlekedését, és megsemmisítse szállítóhajóit. Az ellenség a megmaradt
hadihajóit, szállítóhajóit és deszanthajóit visszavonta a román kikötökbe,
elsösorban Constantába és Sulinába. A Fekete-tengeri Flotta parancsnoksága
elhatározta, hogy sorozatos tömegtámadásokat hajt végre a román kikötök,
elsösorban Constanta ellen. Augusztus 19-töl 25-ig a légierö
összesen 687 repülögép bevetésével több támadást intézett a Constantában
és Sulinában levö hajók ellen. A légitámadások következtében több mint 50
hadiés segédhajó elsüllyedt, illetve megrongálódott. Sok súlyosan megrongálódott
hajót személyzete felsöbb parancsra kivitt a nyílt vízre és
elsüllyesztett. Eredményes müködésével a szovjet légierö lényegében
müködésképtelenné tette a német és román hajókat és támaszpontjaikat. Ez
késöbb megkönnyítette a partraszállást a román és bolgár kikötökben.
A Fekete-tengeri Flotta 1944-ben megsemmisített 104 szállítóhajót több mint 135
ezer tonna vízkiszorítással, és 105 különbözö osztályhoz tartozó hadiés
segédhajót. A Fekete-tengeri Flotta az ellenség hajóútvonalain folytatott tevékenységén
kívül a föhadiszállás utasítására 1944-ben egy másik feladatot is
végrehajtott: védelmezte a saját hajóútvonalakat. E célból a flotta légiereje
bombázta a constantai tengeralattjáró-támaszpontot és mágneses aknákat dobott
le a Duna torkolatában. A kaukázusi tengerpart felé tartó ellenséges
tengeralattjárók valószínü útvonalain, a tenger középsö részén a
szovjet repülök felkutatták a víz alatt tartózkodó tengeralattjárókat. A
Fekete-tengeri Flotta eröi a tengerpart menti útvonalak egyes szakaszainak
biztosítása végett aknákat és hálókat raktak le a tengeralattjárók ellen, a
kaukázusi part kikötöiben pedig örés gyorsnaszádokból felderítö
és csapásmérö csoportokat alakítottak. A szovjet szállítóhajókat
tengeralattjáró-vadászok és repülögépek biztosították. Mindez korlátozta
az ellenséges tengeralattjárók harctevékenységét. Nem is támadták a biztosított
szállítmányokat, hanem csak a magányos hajókat és a kevéssé védett
objektumokat. Március végén például nem messze a parttól a víz felszínére
emelkedtek, és nyilvánvalóan tüntetö céllal utasszállító hajókat
löttek a Tuapsze és Szocsi közti szakaszon. Az ellenség légiereje ebben az
idöben már nem jelentett nagy veszélyt. A valóságban a kaukázusi
tengerpart kikötöi, késöbb pedig e tengerpart és a Krím kikötöi,
illetve a Fekete-tenger északnyugati részén levö kikötök közti
összeköttetés az egész év folyamán egy napra sem szakadt meg. Az északnyugati
térségben a Fekete-tengeri Flotta nehéz körülmények között tevékenykedett. Az
ellenség ott sok aknazárat létesített. Az év közepére erösen megnött
az aknaveszély. A flotta parancsnoksága júniusra három
aknaszedöhajó-dandárt szervezett, amelyek Novorosszijszk és Ogyessza
között megkezdték a vízfelület megtisztítását az aknáktól. 1944-ben
aknamentesítették a kikötök vizeit, és utakat nyitottak a veszélyes
körzeteken át. 1371 aknát halásztak ki és semmisítettek meg. A kikötök és
a támaszpontok bejáratai veszélytelenné váltak. Megindulhatott a kereskedelmi
hajózás. 1944. augusztus végén Románia fegyverletételével a fekete-tengeri
helyzet gyökeresen megváltozott. A hitlerista hadvezetésnek az volt a szándéka,
hogy a Fekete-tengerröl minden harcképes hajót átirányít a Dunára. De a
Fekete-tengeri Flotta aktív tevékenysége, a Sulina és Constanta elleni
légitámadások és a Dunai Katonai Flottilla betörése a Duna torkolatába arra
kényszerítette a németeket, hogy lemondjanak tervükröl. Az ellenséges
hajók augusztus 25-én elhagyták a román kikötöket, és elhajóztak
Bulgáriába. A török kormány a német fasiszta flottát nem engedte át a
szorosokon. Mivel a hitleristák nem láttak más kivezetö utat, a bolgár
partoknál minden hadihajójukat, segédhajójukat és naszádjukat elsüllyesztették.
A három utolsó fasiszta tengeralattjárót személyzete küldte a tenger mélyére
szeptember 10-én a török partok közelében. A Fekete-tengeri Flotta tehát
nemcsak biztosította a Vörös Hadsereg hadászati szárnyát a tengerfelöli
csapásokkal szemben, hanem maga is állandóan veszélyeztette az ellenség
szárnyát. A flotta a kezdeményezés birtokában aktívan támogatta a tengermelléki
szovjet csoportosítások támadó hadmüveleteit, zavarta az ellenség
közlekedését, és biztonságossá tette a saját tengeri szállításait. 3. A Balti
Flotta müködési körzetének kiterjesztése, és harca az ellenség tengeri
szállítása ellen A Balti tengeren az
általános helyzet 1944 elején változatlanul rendkívül nehéz volt. A Finn-öböl
északi partja Szesztroreckig, déli partja pedig az oranienbaumi hídföig
(17. sz. térkép) az ellenség kezén volt. Ugyancsak birtokában tartott minden
szigetet Szejszkari, Peniszari és Lavanszari kivételével. A németek a
Narva-öböl-Szur-Szari-sziget (Hogland) vonalon a Finn-öblön keresztül még
1942ben tüzérségi tüzzel erösíthetö aknazárakat telepítettek.
Ettöl nyugatra, a Naissar (Nargen) szigetPorkkala Udd vonalon 1943-ban még
egy védöállást rendeztek be, amelynek az aknákon kívül összefüggö
hálóakadályai is voltak a tengeralattjárók ellen. 1944-ig mindkét állást
megerösítették, s a kettö együtt egyetlen erös védelmi övet
alkotott. A Finn-öböl partján az ellenség számos repülöteret, kikötöt
és rejtett horgonyzóhelyet rendezett be. A szovjet hajók számára nehezen
megközelíthetö, sziklazátonyokkal teli vízterület egészen a Viborgiöbölig,
vagyis csaknem Kronstadtig húzódott. Mindez lehetövé tette az ellenségnek,
hogy az egész Finn-öblöt állandóan figyelje. A szovjet hajókat, amennyiben
kifutottak Leningrádból, Kronstadtból, valamint a Szejszkariés
Lavanszari-szigetek körzetéböl, nagy veszély fenyegette. A Finn-öbölben
Finnország haditengerészeti eröi és a német flotta különleges
hajókötelékei tevékenykedtek. A finn flotta egy partvédö páncélos hajóból,
nyolc örhajóból, hat ágyúnaszádból, 22 torpedónaszádból, öt
tengeralattjáróból, 16 gyorsnaszádból, hat aknarakó hajóból és több mint
negyven aknaszedö hajóból állt. A hajók Viborgban, Kotkában, Helsinkiben
és a Finn-öböl más kikötöiben horgonyoztak. A Finn öbölben
tevékenykedö német flotta állománya nem volt állandó: hajóinak száma a
helyzettöl függött. Gyorsnaszádokból, deszanthajókból, aknarakó és
aknaszedö hajókból és tengeralattjárókból állt. Június végén az öbölben
8-12 aknarakó naszád és torpedóromboló, hat aknaés hálózár-telepítö hajó,
16 torpedónaszád, tíz tengeralattjáró, mintegy száz aknaszedö hajó és
naszád, több mint száz deszanthajó és más hajó tartózkodott. Ezek a hajók a
finn kikötökben, továbbá Tallinnban és Paldiszkiben állomásoztak.
Ideiglenes támaszpontoknak Loxát és Kundát is felhasználták. A német
haditengerészeti parancsnokságnak mindig megvolt a lehetösége, hogy
növelje a Finn-öbölben tartózkodó eröit, mert a Balti-tenger délnyugati
részéröl hajókat irányíthatott oda. A németek terve az volt, hogy a
szük Finn-öblöt kihasználva, viszonylag csekély erökkel továbbra is
blokád alatt tartják a szovjet flotta hajóit az öböl keleti részében. Így akarták
biztosítani saját hajóik szabad tevékenységét részben a Balti-tengeren. A
szovjet flotta állományába 1944. január 1-én, a Ladogai Katonai Flottillát is
beleszámítva, egy sorhajó, két cirkáló, két romboló, kilenc torpedóromboló, 28
tengeralattjáró, hat örhajó, 13 ágyúnaszád, 51 torpedónaszád, kilenc
aknaés hálózár-telepítö hajó, 55 aknaszedö hajó, 169 aknaszedö
naszád, 85 gyorsnaszád, 19 páncélos naszád és több más kis hajó tartozott. A
flotta légiereje 389 repülögépböl állt. Késöbb a repülögépek
száma növekedett, és az év végére majdnem elérte a 700-at. A flotta parancsnoka
Tribuc, a haditanács tagja Szmirnov altengernagy, a törzsfönök pedig
Petrov ellentengernagy volt. A Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta
hajói Leningrádban, Kronstadtban és Lavanszariszigeten horgonyoztak. Tavasszal
az örhajók és az aknaszedö naszádok egy része áthajózott a
Lugaiöbölbe. Az általános fölény a szovjet flotta oldalán volt. Ezért az e
llenség hajói nem
merészkedtek ki a szirtes vízterületröl az öböl keleti részébe. Ugyanakkor
azonban az aknaveszély miatt a szovjet hajók nem mertek kifutni a Finn-öböl
nyugati részébe és tovább, a Balti tengerre. Ezért a Balti Flotta tevékenysége
1944 elején csupán arra szorítkozott, hogy részt vett a Vörös Hadseregnek a
tengerpart közelében védö ellenséges csoportosítás szétzúzására indított
hadmüveleteiben, majd áttörte az ellenség hoglandi állását, hogy ezzel
kiterjessze a flotta hadmüveleti övezetét. A Finn-öböl nyugati részében és
a Balti-tengeren csupán a flotta aknarakó és torpedóvetö repülögépei
tevékenykedtek. Annak következtében, hogy a szovjet csapatok sikeresen
befejezték Leningrád körzetében az ellenséges csapatok szétzúzását, és a
Leningrádi Front csapatai elöretörtek a Narva-öbölig, lényegesen
megjavultak a flotta horgonyzásának és harctevékenységének feltételei. Amint a
hajózás megindult, a Balti Flotta hozzálátott, hogy áttörje a hoglandi állást a
Narva-öbölben. Az ellenség erre azzal válaszolt, hogy légitámadásokat intézett
a támaszpontokon horgonyzó és a tengeren közlekedö aknaszedö hajók,
valamint a Lavanszari-szigeten levö elöretolt repülötér ellen.
Ugyanakkor megkezdte a hoglandi állás megerösítését: új aknazárakat
telepített, és növelte a biztosító hajók számát. A Narva-öböl felett
elkeseredett harc kezdödött a légi fölényért. Márciusban, áprilisban,
májusban és június elsö napjaiban a flotta repülögépei (a
légierö parancsnoka Szamohin repülö altábornagy volt) több mint 200
légiharcot vívtak. A szovjet repülök hösiesen harcoltak. Március
23-án, amikor a szovjet csatarepülök ellenséges aknarakó hajókat támadtak,
Kastankin örnagy megismételte Gasztello százados höstettét.
Kigyulladt repülögépét rávezette egy ellenséges örhajóra, és azt
elsüllyesztette. A Narva-öböl feletti légiharcokban az ellenség sok
repülögépet vesztett. Egyedül június 2. és 5. között, amikor a fasiszta
légierö támadásokat kísérelt meg a szovjet aknaszedö hajók ellen, a
szovjet repülök 26 német gépet löttek le. A szovjet légierö
minden ellenséges hajót megtámadott, amely nappal jelent meg a Narva-öbölben.
Német adatok szerint a német flotta csupán júliusban két aknaszedö hajót
és két tüzérségi deszanthajót vesztett; 13 hajó súlyosan megrongálódott. Ezért
az ellenség csak éjszaka manöverezhetett. Április-májusban mintegy 11 ezer
aknát rakott le. Késöbb éjszakai tevékenységét megnehezítették a szovjet
torpedónaszádok támadásai. A szovjet repülögépek és torpedónaszádok
eredményes tevékenysége következtében a szovjet aknaszedö hajók
rendszeresen végezhettek aknamentesítési munkákat. Nyáron több átjárót
nyitottak a Narva-öbölben létesített aknazárakon. Különösen nagy munkát végzett
az I. aknaszedö dandár, Jurkovszkíj elsöosztályú kapitány
parancsnoksága alatt. Három hónap alatt 630 aknát és 190 aknavédöt
semmisített meg. Miután a Leningrádi Front csapatai júniusban a Karél-földszoroson
megkezdték a támadást, a Balti Flotta tevékenysége a Viborgi-öbölben, valamint
a Viborg és Kotka közti szirtes, part menti tengerrészen megélénkült. A nagy
aknaveszély és az ellenséges légierö tevékenysége miatt a flotta
parancsnoksága a föhadiszállás utasítása alapján elhatározta, hogy az
ellenséges hajóközlekedést nem nagy hajókkal támadja; a feladatot föként a
légierö és a torpedónaszádok hajtották végre. Mialatt folyt a harc
Viborgért és a Viborgi-öböl szigeteiért, az ellenség megpróbált behatolni az
öbölbe, hogy segítséget nyújtson az ostromlott helyörségeknek. Június
20-ra virradó éjjel egy torpedónaszádokból álló csoport Oszipov harmadosztályú
kapitánynak, a Szovjetunió hösének parancsnoksága alatt megtámadott két
német aknarakó hajót, amely a Viborgi-öbölbe igyekezett. Az egyik ellenséges
hajó elsüllyedt, a másik pedig sietve visszavonult a szirtes vízrészre. Nappal
a Viborgi-öbölbe egy ellenséges hajóosztag próbált behatolni. A szovjet
légierö, miután elsüllyesztette a "Taisto-1" torpedónaszádot, és
súlyosan megrongálta az "Aunus" ágyúnaszádot, az M-29 aknaszedö
hajót és az AF-49 tüzérségi naszádot, az egész osztagot visszavonulásra
kényszerítette Kotka körzetébe. Június 20-án ebben a körzetben elsüllyesztette
az "Otter" és a "Pargas" aknarakó hajókat 500 aknával
együtt, és megrongálta a kikötöben horgonyzó szállítóés segédhajókat.
Ugyanezen a napon a szovjet hajók deszantot tettek partra a kis Narva-szigeten,
amely Lavanszari-szigettöl északra fekszik. Narvaszigetnek nagy jelentösége
volt, mert onnan figyelni lehetett a zátonyokkal teli vizeken való hajózást. A
sziget kis helyörsége a hajók és a légierö támogatásával három ízben
verte vissza az ellenséges hajók dühödt támadásait, amelyek csapatokat akartak
partra tenni, hogy újból elfoglalják a szigetet. Július 1-re virradó éjjel négy
német örhajó, egy aknaszedö hajó és két aknarakó hajó örnaszádok
oltalma alatt megpróbált betörni a Viborgi-öbölbe. Narva-szigetröl azonban
észrevették öket. Lavanszari-sziget kikötöjéböl kifutott négy
torpedónaszád Gumanyenko kapitány, a Szovjetunió höse parancsnoksága
alatt, és elszántan megtámadta a túleröben levö ellenséget. A
hitleristák hevesen tüzeltek. Ennek ellenére Gluskov föhadnagy naszádja
közelröl kilötte torpedóit, és elsüllyesztett egy ellenséges hajót.
Két másik torpedónaszád, amelyeknek Szuvorov föhadnagy volt parancsnoka,
erös zárótüzbe került, ezért nem tudta megközelíteni az ellenséges
hajókat. A szovjet hajók ekkor a másik oldalról támadták meg az ellenséget, és
megtorpedóztak egy örhajót. A német hajók a szovjet torpedónaszádok újabb
támadásától tartva sietve visszavonultak. A hitleristák július 5-én
próbálkoztak utoljára behatolni a Viborgi-öbölbe. Egy ágyúnaszádokból,
deszanthajókból, szállítóhajókból és naszádokból (több mint húsz egység) álló
osztag két ízben akart áttörni a szovjet csapatok birtokában levö szigetek
felé. A szovjet torpedónaszádok és repülögépek elsüllyesztettek egy
ágyúnaszádot, egy deszanthajót, és több hajót megrongáltak. Ezzel arra
kényszerítették az ellenséget, hogy visszaforduljon, és a szirtek mögött
keressen menedéket. Az ellenség biztosítani akarta a Kotkaés a Viborgi-öböl
közötti, szirtekkel teli útvonalat a szovjet légierö támadásai ellen,
ezért megerösítette vadászrepülö-csoportosítását. Kotka kikötöjébe
befutott a "Niobe" légvédelmi cirkáló. Ennek megsemmisítésére a
flotta légiereje július 16-án támadást intézett Kotka ellen. A támadásban 132
gép vett részt. A csatarepülök elöször az ellenség légvédelmi
eszközeire mértek csapást, majd 28 zuhanóbombázó Rakov alezredes
ezredparancsnoknak, a Szovjetunió hösének a vezetésével megtámadta és
megrongálta a cirkálót. Ezután három bombázógép Ponomarenko alezredes
vezetésével hat darab ezer kilós bombát dobott le rá és elsüllyesztette.
Tyihomirov százados bombázógépe megsemmisített egy nagy szállítóhajót.
ponomarenko és Tyihomirov megkapták a Szovjetunió Höse kitüntetést, Rakov
alezredes pedig a második "Arany Csillag"-ot. A Balti Flotta az
ellenség hadmüveleti fontosságú közeli hajóútjain folytatott harc folyamán
tehát jelentös sikereket ért el. A Leningrádi Front és a Balti Flotta
tevékenysége megteremtette a reális feltételeket ahhoz, hogy a flotta
kiterjessze müködési körzetét, és a tengeralattjárók, valamint a hajók
kifussanak a Balti-tengerre. Ez az utóbbi körülmény nyugtalanította a német
parancsnokságot. Dönitz tengernagy július 9-én jelentette Hitlernek, hogy
amennyiben a szovjet hajók kitörnek a Balti-tengerre, megszakadhat a svéd
vasércimport, amely döntöjelentöségü volt mind a
tengeralattjárók építése, mind pedig az egész német hadigazdaság szempontjából,
továbbá nagy nehézségekbe ütközik az északi német csoportosítás utánpótlása, és
veszélybe kerül a tengeralattjárók harci kiképzésének körzete. Dönitz
kijelentette, hogy a Balti-tengeren mindenáron tartani kell az uralmat. Arra
számított, hogy az "Észak" hadseregcsoport meg fogja akadályozni azt,
hogy a szovjet csapatok betörjenek a kikötökbe és a haditengerészeti
támaszpontokra. Miután Finnország kilépett a háborúból és Észtország
felszabadult, gyökeresen megváltozott a helyzet a tengeren; most már nem volt
szükség rá, hogy a szovjet erök áttörjék a narva-hoglandi aknazárat, és
hogy a hajók és a légierö a Finn-öböl északi partja mentén a szirtes
vízterület hajóútvonalain harcoljon. A hajók most már harc nélkül átmehettek az
öböl északi részén, a szirtes hajózóúton az öböl nyugati részébe. Miután a
Vörös Hadsereg szétzúzta az ellenség balti csoportosítását, s a kurlandi
csoportot elszigetelte az "Észak" hadseregcsoporttól, és a szovjet
csapatok partra szálltak Saaremaés Hüuma-szigeteken, a flotta légierejének egy
része áttelepült Panevézys, Parnu és Palanga körzetébe. Az év végén az ellenség
tengeri útvonalain 60 torpedónaszád, 50 bombázó és mintegy 200
csatarepülögép tevékenykedett. A repülögépek a Balti-tenger déli részében,
egészen a Pomerániai-öbölig cirkáltak. A német hadvezetés úgy határozott, hogy
tartani fogja a Finn-öböl szigeteit, hogy ezzel megakadályozza a szovjet hajók
kifutását a Balti-tengerre. E célból fegyveres erövel akarta elfoglalni a
finnektöl, volt szövetségeseitöl a védöállások rendszerében
legfontosabb szigeteket. Szeptember 15-re virradó éjjel több mint 35 német hajó
lövegekkel és aknavetökkel felszerelt 1600 embert tett partra
SzurSzari-szigeten. A finn helyörség szembeszállt a németekkel. Finn kérésre
a harcban a Balti Flotta légiereje is részt vett. A nap folyamán a 9. és 11 .
csatarepülö-hadosztály gépei bombaés alacsonytámadással
Szur-Szari-szigetnél és töle nyugatra elsüllyesztettek négy deszanthajót,
egy örhajót és egy vontatógözöst. Sok hajó megsérült. Az épen maradt
ellenséges hajók nyugat felé elmenekültek, és támogatás nélkül hagyták a
szigeten partra tett osztagot. Ez estére beszüntette az ellenállást. Másnap az
ellenség kénytelen volt feladni a második tengeri állást is, amely Tallinn és
Porkkala Udd között az öblön keresztül húzódott. Amikor a német fasiszta flotta
elhagyta a Finn-öblöt, elaknásította a kikötöket, a horgonyzóhelyeket és a
hajózóutakat még a finn felségvizeken is. Ezenkívül megerösítette a
Tallinntól északra a Naissarszíget-Porkkala Udd vonalban a tengeralattjárók
ellen telepített aknaés hálózárat. Ennek következtében 1945 tavaszáig
Tallinnban és Paldiskiben nem tudtak kikötni nagy szovjet hajók. 1944. október
elején a szovjet tengeralattjárók kifutottak a Balti-tengerre.
Megkezdödött a harc az ellenség hajóútjain. A szovjet tengeralattjárók
nagy aktivitása miatt a német parancsnokság kénytelen volt sürgösen
megerösíteni a tengeralattjáró-elhárítást az egész Balti-tengeren. A
szovjet tengerészek azonban nagy hozzáértéssel és szívósan harcoltak. Október
6-tól 13-ig a Memel-vidéken és Ventspils környékén hét ellenséges teherhajót
süllyesztettek el. Bogarad kapitány tengeralattjárója öt, Kljuskin kapitány és
Matyijaszevics harmadosztályú kapitány tengeralattjárója pedig három-három
hajót semmisített meg. Október 16-án Kalinyin kapitány tengeralattjárója
behatolt Ventspils kikötöjébe, felfedezte az ott horgonyzó négy
teherhajót, és négy torpedóval kettöt elsüllyesztett közülük. Közben a
flotta légiereje az új repülöterekröl ugyancsak támadta az ellenség
hajóit. Elaknásította Klaipéda és Liepája kikötök horgonyzóhelyeit, hogy
megnehezítse az ellenségnek a kikötök használatát. Október-december
folyamán a 8. aknarakó és torpedóvetö, valamint a 11. csatarepülöhadosztály
nyolc tömegtámadást hajtott végre Liepája ellen. A német parancsnokság a
kurlandi csoportosítás utánpótlását biztosító kikötö védelmére erös
légvédelmet szervezett. Ez azonban nem tartotta vissza a Balti Flotta
repülöit. Továbbra is önfeláldozóan harcoltak. December 14-én
elsüllyesztettek négy teherhajót és egy tartályhajót, megrongáltak nyolc
teherhajót, felgyújtották a kikötöraktárt, és a Liepája közelében
levö repülötéren megsemmisítettek 11 ellenséges repülögépet. A
német tengeri szállítás zavarása, ha nem is pecsételte meg a kurlandi fasiszta
csoportosítás sorsát, mégis lényegesen súlyosbította helyzetét. Az ellenség
rendkívül nagy üzemanyaghiányban szenvedett. Ezért az "Észak"
hadseregcsoport parancsnoksága október végén ezredparancsnokig bezárólag kénytelen
volt minden tisztnek megtiltani a gépkocsihasználatot. A Balti Flotta 1944-ben
igen sikeresen harcolt. Bár kötelékei rendkívül nehéz helyzetben voltak,
számottevö segítséget nyújtottak a Leningrádi Front csapatainak az
ellenség szétzúzásában Leningrádnál, a Karél-földszoroson, Dél-Karéliában és a
balti országokban. A flotta a Finn-öbölben vívott aktív harcával
megakadályozta, hogy a német parancsnokság hajóival segítséget nyújtson a
szárazföldi csapatoknak, késöbb pedig korlátozta egyrészt feltöltésüket, másrészt
pedig annak a lehetöségét, hogy az ellenség csapatait és az anyagi
értékeket elszállítsák Kurlandból. Az ellenség az év folyamán nagy anyagi
károkat szenvedett: a flotta hajói és repülögépei elsüllyesztettek 123
teherhajót, összesen 273 ezer tonna vízkiszorítással. A Balti Flotta
müködési körzetének kiterjesztése és az ellenség hajóútvonala elleni aktív
harca hozzájárult a szovjet hajóutak biztosításához a Finn-öbölnek mind a
keleti, mind a középsö részén. Októbertöl kezdve a hajóutak hossza és
a szállított rakományok mennyisége lényegesen megnövekedett. Finnországból
megkezdödött a fa, a papír és az összeszerelhetö faházak,
Svédországból pedig az ipari berendezések és egyéb rakományok szállítása.
Rendszeressé váltak a katonai szállítások Tallinnba és a Moonsund-szigetre. A
flotta 1514 teherhajót kísért, amelyek mintegy 315 ezer tonna, népgazdasági és
katonai szempontból fontos rakományt és több mint 42 ezer embert szállítottak.
A flotta fontos feladata volt a nagy aknaveszély megszüntetése. Az aknaszedö
hajók 1944-ben 3151 aknát hatástalanítottak. Annak ellenére, hogy a flottának
220 aknaszedö hajója és naszádja volt, ezek csak nehezen tudták a
hajókaravánok zavartalan közlekedését biztosítani. 4. Az Északi Flotta
tevékenysége a sarkvidéki hajóutakon 1944 elején a Barents-tengeri helyzetet az jellemezte, hogy a szovjet
csapatok tengermelléki szárnyán az arcvonal hosszú idö óta nem változott.
Mint az elözö években, a német hadvezetés 1944-ben is nagy figyelmet
szentelt a szövetséges hajókaravánok elleni harcra. Dönitz, a haditengerészeti
erök föparancsnoka úgy vélekedett, hogy a keleti arcvonalon harcoló
német csapatok megsegítése érdekében vállalni kell a kockázatot, és a német
haditengerészeti eröknek meg kell kísérelniük, hogy megakadályozzák az
orosz hadseregnek az északi kikötökön keresztül történö
hadianyag-ellátását. A német föhadiszálláson több ízben is megvitatták a
szövetséges hajókaravánok elleni harc tervét. Többek közt január 3-án is
erröl tárgyaltak. Jóllehet a németeket az a veszély fenyegette, hogy
Nyugat-Európában angol-amerikai csapatok szállnak partra, ez az értekezlet úgy
határozott, hogy nem gyengítik meg az Észak-Norvégiában összpontosított
flottacsoportosítást, söt tovább erösítik tengeralattjárókkal, és
arra használják fel, hogy támadásokat intézzen a Szovjetunióba fegyvert és
egyéb rakományokat szállító hajókaravánok ellen. A németek norvégiai
flottacsoportosítása 1944. január elején egy sorhajóból, 14 torpedórombolóból
és aknászhajóból, 18 tengeralattjáróból, két aknazár-telepítö hajóból,
több mint ötven örhajóból és naszádból, egy torpedónaszád-flottillából,
több mint húsz önjáró bárkából, mintegy ötven harci naszádból, sok segédhajóból
és 206 repülögépböl állt. Petsamóban finn hajóosztag horgonyzott
(három felfegyverzett gözös, a "Ruja" aknaszedö hajó,
amelyet aknazár-telepítö hajónak használtak, és két örnaszád).
Ezenkívül az ellenség szükség esetén megerösíthette csoportosítását a
nyugatés dél-norvégiai kikötökben és az Északi-tengeren levö hajóival
és tengeralattjáróival (18. sz. térkép). A szovjet Legfelsöbb
Föparancsnokság elsörendü fontosságú feladatnak tekintette, hogy
a szovjet hadmüveleti övezetben gondoskodjék a szövetséges hajókaravánok
biztonságáról. Ezzel egy idöben az Északi Flotta továbbra is szívósan
harcolt az ellenség hajóútjain. A flotta parancsnoka Golovko tengernagy, a
haditanács tagja Nyikolajev altengernagy, a törzsfönök pedig Fjodorov
ellentengernagy (május 19-töl Platonov ellentengernagy) volt. A flotta
állományába 23 tengeralattjáró, kilenc torpedóromboló, 9 örhajó, 15
torpedónaszád, több mint 70 tengeralattjáró-vadász és örnaszád, 36
aknaszedö hajó, negyven aknaszedö naszád és 353 repülögép
tartozott. Az északi-tengeri hadszíntéren a sarki éj idöszakában, amikor
mindennaposak a hóviharok, a tenger tele van úszójéghegyekkel, és állandó a
köd, a harci feltételek igen súlyosak voltak. Ráadásul az ellenség hajóútjai a
sziklás norvég partvidék közelében húzódtak, ahol gyakoriak a fjordok és a víz
alatti szirtek. A tengerparton számos figyelöállás, partvédö és
légvédelmi ütegállás és repülötér volt. A hajóutak távoli szakaszain
zömmel a közepes és nagy tengeralattjárók, a Varanger-fjord északnyugati
megközelítési útjain és magában a fjordban pedig kis tengeralattjárók és
torpedónaszádok tevékenykedtek. Magányos torpedóvetö repülögépek néha
szabad vadászatra indultak, és aknákat dobtak le a távoli nyugati vizeken
egészen Tromsöig (Tromsra). A torpedónaszádok, de különösen a légierö
tevékenységét lényegesen megnehezítették a rossz idöjárási viszonyok. A
tavasz közeledtével az ellenség hajóútvonalain megélénkült a tevékenység. 1944.
április 1-én a föhadiszállás a nyári-öszi hadjáratra azt a parancsot
adta az Északi Flottának, hogy "rendszeresen vágja el az ellenség
közlekedési útjait Norvégia északi partvidéke mentén és a Varanger-fjordban, .
. . intézzen hatalmas bombaés alacsonytámadásokat az ellenség támaszpontjai és
repülöterei ellen, . . . s a szövetséges erökkel közösen biztosítsa a
hajókaravánok útját a Barents-tenger hajóútvonalain Murmanszk és Arhangelszk kikötökbe
az Északi Flotta hadmüveleti övezetében. Ezenkívül a flottának fel kellett
készülnie arra, hogy a szovjet csapatok nyugati irányú támadása esetén aktív
hadmüveleteket hajtson végre abból a célból, hogy elfoglalja az ellenség
támaszpontjait a Varanger-fjordban. E feladatok végrehajtásának biztosítására a
föhadiszállás hajókkal és repülögépekkel erösítette meg az
Északi Flottát. A flottának a nyár közepére több mint 600 repülögépe volt.
A szovjet hajóépítö ipartól és részben a lend-lesse szállítmányokból hat
tengeralattjárót, két aknaszedö hajót, 32 torpedónaszádot és 62
tengeralattjáró-elhárító naszádot kapott. Az Egyesült Államok, Anglia és a
Szovjetunió kormánya között történt megegyezés alapján az olasz jóvátétel
terhére augusztusban az Északi Flottának ideiglenes használatra amerikai és
angol hajókat adtak át, köztük egy sorhajót, egy cirkálót, kilenc
torpedórombolót és négy tengeralattjárót. Ezek azonban régi típusú hajók
voltak, a torpedórombolók pedig annyira elhasználtak, hogy az egyik amerikai
folyóirat szerint csak "ócskavasnak voltak jók". 1944-ben az ellenség
tengeri közlekedési útjain, különösen a Varanger-fjordban megélénkült az Északi
Flotta tevékenysége. Itt az egész légierö, tengeralattjárók és
torpedónaszádok támadták az ellenséget, Petsamo bejáratát pedig a
Szrednij-félszigetröl a parti ütegek tartották zár alatt. Az ellenség
tengeri közlekedését legsikeresebben a flotta légiereje zavarta, amelynek
Andrejev repülö altábornagy volt a parancsnoka. A nagyfokú szovjet légi
tevékenység miatt az ellenség nem intézhetett légitámadásokat a szovjet
hajókaravánok és kikötök ellen. Repülögépeit saját tengeri
közlekedésének védelmére használta fel. 1944 tavaszán és nyarán az ellenség
hajókaravánjai elleni légitámadások ereje fokozódott, s ezekben több harcászati
csoport vett részt: torpedóvetök, csatarepülök, bombázók és
vadászcsoportok. A szovjet légierö sok támadása rendszerint a német
hajókaravánok pusztulásával végzödött. Ezzel párhuzamosan a flotta
légiereje tömegcsapásokat mért az ellenség kikötöire. Június 17-én
Kirkenes kikötö ellen 100-130 repülögép három ízben intézett
légitámadást. A Kirkenes elleni rendszeres légitámadások és a Petsamo körül
létesített tüzérségi és torpedónaszád-zár rákényszerítette az ellenséget, hogy
a beés kihajózás egy részét kisebb forgalmú kikötökben végezze el. Katonai
kötelességük teljesítése során a szovjet repülök nagy hozzáértésröl
és bátorságról tettek bizonyságot. Különösen kitüntek Volinkin, Oszika,
Francev, Guljajev, a Szovjetunió hösei, és még sokan mások. Az ellenség
hajóútjain eredményesen tevékenykedett egy tengeralattjáró-dandár Koliskin,
elsö osztályú kapitánynak, a Szovjetunió hösének parancsnoksága
alatt. Az Északi Flotta parancsnoksága továbbra is alkalmazta az
állás-manöverezés módszerét a tengeralattjárók az ellenség kutatása közben
a számukra kijelölt vízterületeken manövereztek -, ugyanakkor azonban
egyre gyakrabban folyamodott egy új módszerhez: a
"függöny"-módszerhez. Ez abban állt, hogy néhány tengeralattjáró egy
idöben állást foglalt a német hajókaravánok valószínü útvonalától
bizonyos távolságra, hogy elkerülje a tengeralattjáró-elhárító hajók és
repülögépek támadását. Az ellenséges útvonal közelében egymás mellett
függönyszerüen elhelyezkedö tengeralattjárók szükség esetén egyenként
vagy egyszerre indulhattak támadásra. Amint a tengeralattjárók a
felderítéstöl értesültek arról, hogy ellenség közeledik, teljes
sebességgel megindultak a hajókaraván felé és megtámadták. A tengeralattjárók
önállóan vagy "függöny"-alakzatban több alkalommal értek el sikert. Július
20-án például az Sz-104 jelzésü tengeralattjáró Turajev harmadosztályú
kapitány parancsnoksága alatt, miután értesült róla, hogy teherhajók
közelednek, azonnal támadásba indult ellenük. A tengeralattjáró parancsnoka
nemsokára megpillantott két teherhajót, négy aknaszedö hajó, három
örhajó és két tengeralattjáró-vadász (gyorsnaszád) kíséretében. A
hajókaraván felett állandóan két repülögép örjáratozott. Ez az
erös biztosítás azt mutatta, hogy a hajók nagy értéket szállítanak.
Turajev kapitány vállalta a kockázatot. Rejtve megközelítette a hajókat, és
négy torpedót lött ki. Eltalált egy szállítóhajót, egy aknaszedö
hajót és egy örhajót. A többi ellenséges hajó megkezdte a tengeralattjáró
üldözését, és mélyvízi bombákat dobott ki. A tengeralattjáró több helyen is
megsérült, de személyzete gyorsan elvégezte a szükséges javítást, és folytatta
tevékenységét az ellenség hajóútján. A következö alkalommal újabb két
teherhajót és egy kíséröhajót süllyesztett el. Nagy sikereket értek el a
V-4 (parancsnok Iosszeliani, harmadosztályú kapitány, a Szovjetunió höse),
az Sz-56 (parancsnok Scsedrin, másodosztályú kapitány, a Szovjetunió höse)
az Sz-14 (parancsnok Kalanyin, harmadosztályú kapitány) és az Sz-103
(parancsnok Nyecsajev, harmadosztályú kapitány) jelzésü tengeralattjárók.
Mindegyikük három-négy ellenséges hajót süllyesztett el. A tengeralattjárókon
szolgálatot teljesítö tengerészek kitartóan és hösiesen harcoltak az
ellenség ellen. Az Sz-56 jelzésü tengeralattjárót az egyik bevetésén
felfedezték az ellenség légvédelmi hajói, és üldözöbe vették. A
tengeralattjáróra egy nap alatt több mint 300 mélyvízi bombát dobtak. A
személyzetnek már nem volt elég oxigénje. Az embereket megbénította a
fáradtság. A tengeralattjáró parancsnoka a fedélzeti hírközlö rendszeren
keresztül a tengerészekhez fordult: "Az ellenség kezdi nyomunkat veszteni
. . . Tudom, hogy a személyi állomány ereje fogytán van. De ki kell tartanunk!
A pártonkívülieknek megengedem a pihenést. A kommunistákat megkérem, álljanak
helyt magukért és társaikért. Ismétlem: a kommunistákat kérem, hogy tartsák
magukat!" Válaszul az egész személyi állomány kijelentette: kitart,
ameddig csak kell. A pártonkívüliek kérték, hogy ne váltsák le öket. Egy
ember sem hagyta el harci örhelyét. Öt tengerész kérte, vegyék fel tagjelöltnek
a kommunista pártba. A legnehezebb pillanatokban így álltak a párt zászlaja alá
a flotta legjobbjai. A Varanger-fjordban levö ellenséges hajóutakon bátran
tevékenykedett Kuzmin, elsö osztályú kapitány torpedónaszád-dandárja. Ez a
dandár elsösorban annak köszönhette sikerét, hogy tömegesen vetette be a
naszádokat, és szorosan együttmüködött a légierövel. A
torpedónaszádok nemcsak éjjel, hanem nappal is merészen megtámadták az ellenség
hajóit, és ez arra kényszerítette a német parancsnokságot, hogy valamennyi
torpedórombolóját és légiereje jelentös részét harcba vesse ellenük. A
szovjet naszádok azonban ködfüggöny leple alatt, vadászfedezettel továbbra is
bátran harcoltak. Az egész ország megismerte a torpedótámadások mestereit:
Sabalint, a Szovjetunió kétszeres hösét, Alekszejevet, Bikovot,
Lozovszkijt, Palamarcsukot, a Szovjetunió höseit és másokat. Harci
eredményeiért az Északi Flotta torpedónaszád-dandárját 1944-ben Vörös Zászló
Renddel és az Usakov-rend I. fokozatával tüntették ki. Még a burzsoá
hadtörténészek is kénytelenek elismerni a szovjet torpedónaszádok harci
sikereit. Meister például így ír: "A németek csodálkozva állapították meg,
hogy az orosz torpedónaszádok szokatlan vállalkozó kedvvel müködtek . . .
Harctevékenységük 1944 öszén érte el a tetöpontot, s ez lényegesen
megnehezítette a német csapatok elszállítását." Az Északi Flotta
parancsnoksága 1944-ben a flotta különbözö eröivel
(repülögépekkel, tengeralattjárókkal, torpedónaszádokkal)
hadmüveletet hajtott végre, hogy teljesen megsemmisítse a hajókaravánokat,
és ezzel meghatározott idöre megakadályozza a hajózást. Különösen
megélénkült az Északi Flottának a hajóutakon folytatott tevékenysége a
petsamo-kirkenesi hadmüvelet elött és a hadmüvelet idején. A
flotta eröi állandóan támadták az ellenséges hajókaravánokat, és súlyos
veszteségeket okoztak nekik. Szeptember 15-én egy hajókaravánt nyolc
torpedónaszád és mintegy 150 repülögép, október 16-án négy tengeralattjáró
és több mint száz repülögép támadott. 1944-ben az ellenség a Barents-tengeren
77 teherhajót vesztett mintegy 190 ezer tonna vízkiszorítással. Ezenkívül
elsüllyedt 38 hadihajója és segédhajója. A flotta az ellenség hajóútvonalain
folytatott tevékenységével megakadályozta, hogy a német parancsnokság
kellö idöben erösítéseket juttasson az északi csoportosításhoz,
és minden élöeröt és fegyverzetet elszállítson Petsamo és Kirkenes
körzetéböl. Erfurth tábornok, aki Mannerheim föhadiszállásán a német
föparancsnokságot képviselte, sajnálkozva állapítja meg, hogy bár
Észak-Finnország kiürítését kellö idöben elökészítették, a
németeknek csak a készletek igen kis részét sikerült elszállítaniuk. Annak
ellenére tehát, hogy az ellenség nagy erökkel biztosította hajóútjait, nem
sikerült gondoskodnia tengeri szállítása biztonságáról. Az Északi Flotta
amellett, hogy az ellenséges hajóutakon harcolt, továbbra is fogadta és
biztosította a szövetséges hajókaravánokat. Ezt a feladatot az angol flotta
hajóival közösen hajtotta végre, amelyek az egész úton kísérték és
biztosították a szállítmányokat. Az Északi Flotta hajói a
Medve-sziget-Tromsö délkörtöl, vagyis mintegy ezer mérföldes
szakaszon megerösítették a karavánok kíséretét. Ezenkívül az Északi
Flottának kellett arról is gondoskodnia, hogy a szövetséges hajók biztonságban
legyenek Murmanszk és Arhangelszk kikötöjében. 1944-ben a külsö
hajóútvonalak helyzetét általában az jellemezte, hogy gyengült az ellenség
aktivitása. 1942-töl és 1943-tól eltéröen a német hadvezetés nem volt
abban a helyzetben, hogy a szovjet hajózást nagy hajókkal és sok repülögéppel
akadályozza meg. Csak a "farkascsordaként" kószáló tengeralattjárók
jelentettek reális veszélyt. De a szovjet hajók és a repülögépek számának
növelése, valamint a rádiólokációs és hidroakusztikai eszközökkel való
felszerelésük megnehezítette az ellenséges tengeralattjáróknak a hajókaravánok
elleni tevékenységét. Az Angliából és a Szovjetunióból elinduló hajókaravánok
biztosítása érdekében a flotta valamennyi egységének bevonásával különleges
hadmüveleteket hajtott végre. Ezekben a föparancsnokság tartalékának
és a Karéliai Frontnak a repülö-magasabbegységei is részt vettek. Az
Északi Flotta minden esetben több mint 40 hadiés segédhajót és körülbelül két
repülöhadosztályt állított ki. A légierö rendszerint elözetesen
támadta az ellenség repülötereit, a hajók kutatták a tengeralattjárókat,
és a part menti hajózóutakon kihalászták az aknákat. 1944 második felében az
Északi Flotta hajóraját (a sorhajók és a cirkálók kivételével) a hajóutak
biztosítására, elsösorban pedig a tengeralattjárók elleni harcra használták
fel. Ennek következtében Anglia és a Szovjetunió között a hajókaravánok nem
szenvedtek nagy veszteséget. 1942-ben, a legnehezebb évben ezeken az utakon
mindkét irányban 422 teherés 236 örhajó közlekedett. A veszteség egy év
alatt 69 teherhajó és öt örhajó volt. 1944-ben a mindkét irányban
közlekedö 506 szállítóés 425 biztosító hajó közül az ellenség mindössze
hat szállítóhajót és három biztosító hajót süllyesztett el. Annak ellenére,
hogy a veszteségek ilyen jelentéktelenek voltak, a szövetségesek 1944
áprilisától, mint az elözö években is, a sarki éjszaka beköszöntéséig
nem indítottak hajókaravánokat. A hajózás 1944 augusztusában indult meg ismét,
és most már meg sem szünt egészen a háború végéig. A Szovjetuniónak a
hajóutak biztosításában elért sikereit még Ruge, volt hitlerista tengernagy is
kénytelen volt elismerni. Az Anglia és a Szovjetunió közti hajózást jellemezve
azt írja, hogy "1944-1945-ben Murmanszkba ismét harminc és még több
teherhajóból álló teljes hajókaravánok kezdtek befutni. A tengeralattjárók és
néha a repülögépek támadása ellenére a veszteségek jelentéktelenek
voltak." Északon a külsö hajóutak mellett a belsö hajóutak is
nagy szerepet játszottak. A Kolai-öböl és a Fehér-tenger partján fekvö
helységek, föként pedig Murmanszk és Arhangelszk között feltétlenül
szükség volt a teherszállításra az Északi Flotta, valamint a Kola-félszigeten
harcoló csapatok ellátása céljából. Sok rakományt szállítottak az
északi-tengeri úton Távol-Keletre. Dugyinkába, Igarkába és Tikszibe, a
kereskedelmi telepekre és telelöhelyekre iparcikkeket és élelmiszereket
küldtek. A hajók visszafelé a sarki kikötökböl nyersanyagokat hoztak
magukkal. A sarkvidéken a hajózási idöszak igen rövid, a Kara-tengeren
például csak július közepétöl október közepéig tart. Ebben az idöben
ott sok teherhajó és jégtörö gyült össze, amelyek csábító céltárgyak
a tengeralattjárók és a felszíni portyázó hajók számára (az akkor még kis
hatósugarú repülögépek nem tudtak tevékenykedni a Kara-tengeren). A
hajózást a sarkvidék nyugati szektorában az Északi Flotta állományába tartozó
Fehér-tengeri Katonai Flottillának kellett biztosítania. A flottilla élén
Kucserov altengernagy, 1944. július 31-töl kezdve pedig Pantyelejev
altengernagy állt. Az elözö évekhez viszonyítva 1944-ben növekedett a
sarkvidéki hajózás áruforgalma. A sarkvidék nyugati szektorában a szállítást
több mint 20 teherhajó, egy jégtörö osztag és a Fehér-tengeri Katonai
Flottilla hajói bonyolították le. Ezenkívül az északi-tengeri úton kelet
felöl 36, áruval megrakott teherhajó érkezett. Különösen élénk
hajóforgalom volt a Kara-tengeren. Oda a német parancsnokság is elküldte
tengeralattjáróit. A Kara-tengeren és a Barents-tenger délnyugati részén
mintegy tíz ellenséges tengeralattjáró tevékenykedett, amelyek alaposan
veszélyeztették a szovjet hajózást. Abban az idöben a hitleristáknak új
típusú, a korábbiakénál nagyobb víz alatti sebességü tengeralattjáróik
voltak. Ezek periszkópmélységben Diesel-motorral haladtak, és önvezérlésü,
akusztikus torpedókkal támadták a szállítóhajókat. Az ilyen típusú
tengeralattjárók ellen jóval nehezebb volt harcolni, mint a korábbiak ellen.
Dönitz és Hitler nagy reményeket füzött ezekhez, s olyan eszközöknek
tekintette öket, amelyek a tengeri háborút Németország javára
billenthetik. 1944 nyarára a Fehér-tengeri Katonai Flottilla ereje is tetemesen
megnövekedett. A sarkvidéki hajózás megindultával a flottilla hajóinak
kétharmadát a Kara-tengerre irányították. 1943-tól eltéröen, amikor a
Dickson-szigettöl keletre a hajók kíséret nélkül közlekedtek, 1944-ben
minden hajó csak karavánban haladt. Bár az ellenséges tengeralattjárók
elsüllyesztettek néhány kisebb, fegyvertelen hajót, és egyes helyeken aknákat
raktak le, számottevö sikereket nem értek el. A sarki hajóutakon
közlekedö 247 hajó közül mindössze egy teherhajót sikerült
elsüllyeszteniük. Az Északi Flotta és a Fehér-tengeri Katonai Flottilla
1944-ben összesen több mint 700 hajót kísért a belsö hajóutakon. Az Északi
Flotta 1944-ben tehát sikeresen végrehajtotta a föhadiszállástól kapott feladatot.
Kötelékei rendszeresen támadták az ellenség hajóútjait, és biztosították a
saját hajózást. Az Északi Flotta és a szövetségesek haditengerészeti eröi
azzal, hogy gondoskodtak a hajózás biztonságáról a szovjet északi vizeken,
fontos feladatot teljesítettek: lehetövé tették, hogy a Szovjetunióba
bizonyos hadianyagokat szállítsanak. * A szovjet haditengerészeti
flotta 1944-ben a Fekete-, a Baltiés a Barents-tengeren újabb gyözelmeket
aratott Németország és szövetségesei haditengerészeti eröi felett.
Valamennyi tengeri hadszíntéren folytatott megfeszített harctevékenységgel az
év folyamán 304 teherhajót süllyesztett el 600 ezer tonna vízkiszorítással,
továbbá 143 hadihajót. Ezek a tények meggyözöen cáfolják a burzsoá
történészek hazug állításait, akik kisebbíteni próbálják a szovjet
haditengerészeti flotta harctevékenységének hatékonyságát. Miután a szovjet
csapatok felszámolták az ellenséges csoportosításokat Krímben, Iasi és Kisinyov
körzetében, s Románia és Bulgária kilépett a háborúból, az ellenség haditengerészeti
eröi a Feketetengeren megszüntek létezni. Helyreálltak a
gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok a fekete-tengeri, majd a földközi-tengeri
országok és a Szovjetunió között. A leningrádi és a balti ellenséges
csoportosítások megsemmisítése gyökeresen megváltoztatta a helyzetet a
Balti-tengeren. A német hadvezetés kénytelen volt kivonni flottáját a Finn-, a
Rigaiés a Botteni-öbölböl. A Balti-tengeren rendszeressé vált a Balti
Flotta tevékenysége. Az év végéig megteremtették a kereskedelmi hajóútvonalat a
Szovjetunió, Finnország és Svédország között, és megszervezték a tengeri
szállítást a balti köztársaságok kikötöi között. A sarkvidéken a német
fasiszta csapatok szétzúzásában igen nagy szerepe volt az Északi Flottának,
amely a hadmüvelet befejezése után igénybe vehette a Varanger-fjordban
levö támaszpontokat. A németek itt két fontos repülöteret vesztettek,
ahonnan légierejük korábban támadhatta a szovjet támaszpontokat és
hajóútvonalakat. A haditengerészeti flotta harctevékenységének fö tartalma
az volt, hogy a tengermelléki irányokban támogatta a Vörös Hadsereg csapatainak
támadó hadmüveleteit. E hadmüveletek során a flották 1944-ben mintegy
hetven harcászati és hadmüveleti deszantot tettek partra, amelyek
szigeteket, kikötöket, támaszpontokat tisztítottak meg az
ellenségtöl, és hátba támadtak kisebb elszigetelt csoportokat. A flották
valamennyi tengeren biztosították a támadó csapatok tengermelléki szárnyait az
ellenség tengerröl mért csapásai ellen. A tengermelléki irányokban
végrehajtott támadó hadmüveletek idején minden flotta elött bonyolult
feladatok álltak: meg kellett akadályozniuk a szárazföld felöl elszigetelt
német csoportosítások utánés elszállítását. Ezért a flották a szárazföldi
csapatok támogatásán kívül az ellenség tengeri közlekedését is zavarták. Néha
ez a tevékenység önálló hadmüvelet jellegét öltötte. Az ellenség sok
hadihajót, valamint csapatokkal és harceszközökkel megrakott szállítóhajót
vesztett. Szállításának biztosítására kénytelen volt sok hadihajót és
repülögépet igénybe venni. A szovjet flották fö csapásmérö ereje
a hajóutakon 1944-ben a légierö volt. Az elsüllyesztett
tonnaürtartalom hatvan százaléka a légieröre jut. Általánosan
alkalmazták még a tengeralattjárókat és a torpedónaszádokat is. A nagy aknaveszély
miatt, és annak következtében, hogy az ellenség elpusztította a kiürített
haditengerészeti támaszpontokat, nagy hadihajók az ellenséges hajóutakon vívott
harcokban nem vettek részt. Minden flotta eredményesen védelmezte a saját
hajózást. A tonnaürtartalom és a szállított teher vesztesége nem haladta
meg az 1-2 százalékot. A biztonságos hajózás feltételeinek megteremtésében a
legnagyobb szerepet a felszíni hajók: az aknaszedö naszádok, az
örhajók és a tengeralattjáró-vadászok vitték. A flották elött álló
feladatok sikeres végrehajtásában nagy érdemük volt a politikai szerveknek, a
pártés Komszomol-szervezetnek. Ezek gondoskodtak róla, hogy minden
harchelyzetben a kommunisták és a komszomolisták legyenek az élen. A harcokban
kitünt tengerészek beléptek a pártba. A flottáknál 1944-ben 37963 embert
vettek fel a párt tagjai sorába. A politikai szervek különös gondot fordítottak
ama hajók szervezeteire, amelyek hosszú idön át távol voltak
támaszpontjaiktól. Ezeket a pártszervezeteket a legképzettebb kommunistákkal
erösítették meg, akik nehéz harchelyzetben is értettek a pártpolitikai
munkához. A kommunisták tevékenységükkel összekovácsolták a hajók személyi
állományát, höstettekre lelkesítették öket. A haditengerészeti flotta
1944-ben tevékenységével jelentösen hozzájárult az ellenség szétzúzásához
és a Szovjetunió területének teljes felszabadulásához. A tengeren aratott
gyözelmek megmutatták a szovjet tengerészek kitünö harci
szellemét, akik erejüket és életüket nem kímélve teljesítették a haza iránti
kötelességüket.
