A SZOVJETUNIÓ A NAGY HONVÉDŐ HÁBORÚ KÜSZÖBÉN

A SZOVJETUNIÓ A NAGY HONVÉDŐ HÁBORÚ KÜSZÖBÉN

1. A Szovjetunió külpolitikája 1940-1941-ben A Szovjetunió változatlanul folytatta békeszeretö politikáját, amelynek feladatait a kommunista párt határozta meg. Az Európában kialakult helyzet nem hagyott kétséget az iránt, hogy a hódítások következtében megerösödött hitlerista Németország megpróbál támadást indítani a szovjet szocialista állam ellen. Ilyen körülmények közt a Szovjetunió külpolitikájára az a fölöttébb fontos feladat hárult, hogy maximálisan meghosszabbítsa a békét országunk számára, megakadályozza a háború és a fasiszta agresszió kiterjedését. Kedvezö nemzetközi helyzetet kellett teremteni a Szovjetunió elleni német támadás esetére. Vagyis olyan elöfeltételek megteremtésére kellett törekedni, amelyek egyrészt biztosíthatják az antifasiszta koalíció létrehozását, másrészt megfosztják Németországot a lehetséges szövetségesektöl a szovjetellenes háborúban. Végezetül; mint mindig, a szovjet külpolitika erkölcsi-politikai támogatást nyújtott minden népnek a nemzeti függetlenségért és a szabadságért, az imperialista agresszió és terjeszkedés ellen vívott harcban. A Szovjetunió kormánya már 1939-ben határozottan tiltakozott az angol kormány ama kísérlete ellen, hogy a német katonai csempészet elleni harc ürügyén ellenörzése alá vegye a semleges országok külkereskedelmét. Ezeket az akciókat a szovjet kormány úgy értékelte, mint a nemzetközi jog szabályainak megsértését. 1940 áprilisában, a Dánia és Norvégia elleni fasiszta agresszió folytán Svédországot az a veszély fenyegette, hogy a fontos hadászati irányokban a határáig elönyomult német csapatok közvetlen támadást indítanak ellene. A szovjet kormány intézkedéseket tett Svédország nemzeti függetlenségének védelmére, jóllehet az 1939-1940. évi szovjet-finn háború idején Svédország illojális volt a Szovjetunióval szemben. 1940. április 13-án a szovjet kormány közölte Schulenburg német nagykövettel, hogy "határozottan érdekelt Svédország semlegességének megörzésében", s "kifejezi azt az óhaját, hogy a svéd semlegességet ne sértsék meg". A nagykövet azt táviratozta Berlinbe, hogy a szovjet kormány a tudtára adta: "fölöttébb érdekelt a svéd semlegesség megörzésében, ennek megsértése nem kívánatos számára, és hogy a szovjet kormány reméli, hogy Svédországot nem fogják érinteni akcióink". A Szovjetunió kormányának jegyzékét Berlinben komoly figyelmeztetésként fogadták. Április 16-án Schulenburg átadta kormánya válaszát, amely kimondta, hogy Németország nem terjeszti ki Svédországra észak-európai hadmüveleteit, s feltétlenül tiszteletben fogja tartani semlegességét, ha Svédország nem nyújt segítséget a nyugati hatalmaknak. Csakhamar nyilvánosságra hozták a TASZSZ közleményét, amely rámutatott arra, hogy "Moszkvában a Szovjetunió és Németország kormánya közt információcserére került sor Svédország semlegességének kérdésében, s megállapították, hogy mindkét állam érdekeltnek tekinti magát Svédország semlegességének megörzésében". Günther svéd külügyminiszter Kollontaj szovjet nagykövettel folytatott beszélgetése során "meghatottan hálálkodott, s azt mondta, hogy a Szovjetunió e lépése megszilárdítja kormányának irányvonalát, valamint Svédország eltökélt szándékát a semlegesség megtartására. Különösen örült annak, hogy a Szovjetunió fékezöen hat Németországra". 1940. május 9-én Kollontaj útján Hansson svéd miniszterelnök is kifejezte a szovjet kormánynak "mélységes háláját a svéd álláspont megértéséért, és a semlegességi irányvonal támogatásáért, amelyet a Szovjetunió kinyilvánított", s hozzátette, hogy "a Szovjetunióval való barátság Svédország fö támasza". A szovjet közbelépés megmentette Svédországot a német megszállástól akkor, amikor a német csapatok betörtek a többi skandináv országba. 1940. október 27-én a szovjet kormány utasította Kollontajt, hogy újra biztosítsa a svéd kormányt: "a szovjet kormánynak változatlan álláspontja Svédország teljes függetlenségének feltétlen elismerése és tiszteletben tartása". A szovjet kormány a Szovjetunió biztonsága, valamint a német agresszió veszélyétöl fenyegetett országok nemzeti függetlensége érdekében 1940 öszétöl kezdve rendszeresen figyelmeztette a német kormányt, hogy tartózkodjék az említett országok elleni akcióktól. A szovjet kormány nemegyszer közölte Németországgal, hogy expanziója Romániában, Bulgáriában és más balkáni országokban komolyan veszélyezteti a Szovjetunió biztonságának érdekeit. 1940 novemberében Berlinben szovjet-német tárgyalásokat tartottak, s ennek során a Szovjetunió kormánya védelmébe vette Bulgáriát a német fasiszta megszállás fenyegetö veszélyével szemben. A német vezetök erre azt javasolták a Szovjetuniónak, hogy "egyezzenek meg" a befolyási övezetek elhatárolásában, nyilvánvalóan arra törekedve, hogy ellenörzésük alá vessék a szovjet külpolitikát. Emellett követelték, hogy a Szovjetunió ismerje el Európát és Afrikát Németország és Olaszország uralmi övezetének, Kelet-Ázsiát pedig Japán uralmi övezetének, saját nemzetközi politikáját pedig csupán "a Szovjetunió állami területéröl délre az Indiai-óceán irányába" terjedö térségre korlátozva. A német kormány a maga részéröl hajlandó volt elismerni a Szovjetunió területi sérthetetlenségét. A szovjet kormány a Szovjetunió nemzeti függetlenségét és szuverenitását védelmezve, határozottan fellépett a befolyási övezetek felosztásának imperialista politikája ellen, és teljes határozottsággal elutasította a német javaslatot. Jellemzö, hogy a mai reakciós nyugatnémet történészek szemére vetik a Szovjetuniónak, hogy nem fogadta el a német javaslatokat. "Az oroszokról már régóta tudjuk írja Görlitz -, hogy az ilyen tárgyalásokon végtelen türelmet és makacsságot tanúsítanak." Hitlernek viszont, akárcsak Ribbentropnak, "nem volt sem ideje, sem türelme, sem erös idegzete". Ugyanakkor a Szovjetunió kétszer is javasolta a bolgár kormánynak, hogy kössenek barátsági és kölcsönös segélynyújtási szerzödést. A bolgár nép támogatta a Szovjetunió javaslatait. Az országban tömegmozgalom bontakozott ki a szovjet-bolgár szerzödés megkötéséért. Gornenszki, bolgár történész azt írja, hogy "lendületét, erejét és tartalmát tekintve ez a mozgalom népszavazás volt, amely teljesen elvetette Filov németbarát kormányának politikáját. 1940-ben a bolgár dolgozó tömegek forradalmi fellendülése elérte tetöpontját, s híven mutatta az általános forradalmi helyzet érlelödését az országban. A Bolgár Munkáspárt, mint e mozgalom, valamint a háború, a fasizmus és az imperialista függés elleni egész tömegharc szervezöje és vezetöje bebizonyította, hogy rendületlenül védelmezi a bolgár nép nemzeti érdekeit, egyszersmind a munkásmozgalom és a világ elsö szocialista állama internacionalista érdekeit." Elsösorban a bolgár cári kormány áruló politikája volt az oka annak, hogy a szovjet külpolitika nem tudta megakadályozni a német csapatok bevonulását Bulgáriába. Borisz bolgár cár ezekben a napokban találkozott Hitlerrel, s hízelegve ezt mondta neki: "Aztán ne feledje, hogy ott, a Balkánon van egy hü barátja, ne hagyja cserben." Az Egyesült Államok és Anglia szófiai diplomáciai képviselöi azt ajánlották a bolgár kormánynak, hogy utasítsa el a szovjet javaslatokat. Georgi Dimitrov azt mondta: "Minden nemzeti szerencsétlenségnek és katasztrófának, amelyek az utóbbi évtizedekben népünket sújtották, az egyik legföbb oka a nagybolgár sovinizmus, a nagybolgár ideológia, a balkáni hegemónia és a szomszéd népek fölötti uralom politikája volt. Ezen a talajon évekig garázdálkodott nálunk a fasizmus. A német ügynökség Ferdinánd és Borisz cárok idejében ezen a talajon eladta a németeknek Bulgáriát, s a német imperializmus eszközévé változtatta felszabadítóink ellen, s nyugati és déli szomszédaink ellen." 1941. január 17-én a szovjet kormány ismét Németországhoz fordult, a moszkvai német nagykövet útján. Korábbi nyilatkozataira emlékeztetve újra figyelmeztette a német kormányt, hogy a Szovjetunió a Balkán keleti részét saját biztonsága övezetének tartja, s nem közömbös számára, hogy ebben a térségben mi történik. A szovjet kormány a fentieket Finnországra is vonatkoztatta, ahová ugyancsak bevonultak a hitlerista csapatok. Amikor Bulgária cári kormánya árulással mégis beengedte az országba a német csapatokat, s erröl értesítette a Szovjetuniót, megkapta a méltó választ. 1941. március 3-án a Szovjetunió korm 444e46e ánya a bolgár kormány tudomására hozta, hogy véleménye e kérdésben különbözik, mivel "ez az álláspont a bolgár kormány óhajától függetlenül nem a béke megszilárdításához, hanem a háború övezetének kiterjedéséhez, és Bulgáriának háborúba való sodródásához vezet". A szovjet kormány leleplezte az uralkodó bolgár klikk áruló politikáját, hitet tett a szovjet népnek a bolgár dolgozók iránti rokonszenvéröl, amikor azok a német fasiszta hódítók járma alá kerültek. A német elnyomást kiterjesztették Magyarországra is, amelynek egész történelmi szabadságmozgalma a német és az osztrák elnyomás elleni harccal függ össze. A Szovjetunió kormánya a magyarok nemzeti öntudatára igyekezvén hatni, elhatározta, hogy ünnepélyesen visszaadja a magyaroknak az 1848-1849-es forradalom szovjet múzeumokban örzött zászlóit. Ezzel emlékeztette a magyar népet a német hódítók elleni nemzeti szabadságharc sok évszázados történelmére. A Magyarország c. burzsoá lap 1941. március 24-én ezzel kapcsolatban így írt: "A Magyarországtól keletre levö nagyhatalom elhatározta, hogy visszaadja a magyar szabadságharc zászlóit. Az orosz kormány az orosz nép nevében tisztelettel adózik a magyar nép nemzeti tragédiájának. A zászlók visszaadása, ez az ünnepélyes történelmi esemény, a szabadságharc jelentöségére emlékezteti a magyarokat." A jugoszláv királyi kormány a szovjet állam megalakulását követö több mint húsz éven át nem volt hajlandó felvenni a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetunióval, s ellenséges politikát folytatott vele szemben. A jugoszláv nép azonban mindig rokonszenvet érzett a szovjet állam iránt. A jugoszláv dolgozók tudták, hogy a fasizmussal szemben egyetlen támaszuk a nagy Szovjetunió. A jugoszláv kormány a Szovjetunióval való kapcsolatok normalizálására kényszerült. 1940 májusában aláírták a szovjet jugoszláv kereskedelmi és tengerhajózási szerzödést, június 25-én pedig diplomáciai kapcsolatot teremtettek. Közvetlenül a jugoszláv nép elleni hitlerista agresszió elött a szovjet kormány barátságáról biztosította a szláv testvérnépet. 1941. április 5-én, három órával a Jugoszlávia elleni hitszegö német támadás elött, Moszkvában aláírták a szovjet jugoszláv barátsági és megnemtámadási szerzödést, amely a jugoszláv dolgozók erkölcsi támasza lett a nagy megpróbáltatások éveiben. Ziherl, jugoszláv történész szavai szerint a szerzödés erkölcsi hatása "óriási jelentöségü volt a néptömegek mozgósításában a fasiszta hódítók és lakájaik elleni felszabadító harcra". Közvetlenül a Szovjetunió elleni német támadás elött a szovjet külpolitika egyik fontos feladata az volt, hogy elhárítsa Törökország és Japán esetleges részvételét ebben a támadásban. A Szovjetunió az említett két ország semlegesítésére felhasználta a Japán, Törökország és Németország közti ellentéteket. 1941 márciusában a német-török ellentétek kis híján fegyveres konfliktust idéztek elö e két állam között. Hassal, madridi német nagykövet 1941. március 2-án naplójában feljegyezte, hogy Ribbentrop közvetlen támadást sürgetett Törökország ellen. A szovjet kormány Németország szándékának ismeretében nyilatkozatban szögezte le, hogy ha Törökországot támadás éri, számíthat a Szovjetunió teljes megértésére és semlegességére. A török kormány válaszként kijelentette, hogy "ha a Szovjetunió hasonló helyzetbe kerülne, számíthatna Törökország teljes megértésére és semlegességére". Ez a nyilatkozatváltás politikai szempontból nagy jelentöségü volt. Elöször is, ezzel véget vetettünk a hazug gyanúsításoknak mind a Törökországgal kapcsolatos szovjet politika kérdésében, mind a Szovjetunió és Németország viszonyának kérdésében. Másodszor, ez megerösítette a szovjet-török semlegességi szerzödést, amelynek megkötését, mint ismeretes, a szovjet kormány már 1939 szeptemberében javasolta, hangsúlyozván ennek jelentöségét a kialakult bonyolult nemzetközi helyzetben. Harmadszor: Németország számára figyelmeztetésül szolgált, hogy ha megtámadja Törökországot, akkor az a Szovjetuniónak nemcsak semlegességére, hanem "teljes megértésére" is számíthat. A "teljes megértés" kifejezés természetesen túlnö a semlegesség szokásos értelmezésének keretein. E figyelmeztetés hatására a hitleristák kénytelenek voltak lemondani a Törökország ellen tervezett kalandorlépésekröl. Noha a török kormány a háború alatt rendszeresen megszegte semlegességi kötelezettségét, a szovjet külpolitika e kötelezettségvállalás elérésével mégis jelentékeny sikert ért el, amely nagy jelentöségü volt mind a Szovjetunió, mind a török nép szempontjából. A Szovjetunió 1931 óta azon fáradozott, hogy megnemtámadási szerzödést kössön Japánnal. A japán kormány csaknem tíz évig nem volt hajlandó ilyen szerzödés megkötésére, mivel aktív szovjetellenes politikát folytatott. Ez a politika a japán-német katonai szövetség folytán azzal a közvetlen veszéllyel fenyegetett, hogy a Szovjetuniónak két arcvonalon kell háborút viselnie. 19381939-ben a szovjetellenes vágyaiktól megrészegült japán imperialisták odáig mentek, hogy háborút indítottak a Szovjetunió ellen. De a Haszan-tónál és Halhin-Golnál alapos leckét kaptak a Vörös Hadseregtöl, s ez kissé kijózanította öket. A japán sajtó tárgyilagosabban kezdte értékelni a Szovjetunió sikereit. A Hoci c. lap például így írt: "Amikor a Szovjetunió korm 444e46e ánya nyilvánosságra hozta tervszerü gazdaságfejlesztési programját, a régi rendszerü államok kinevették. A Szovjetunió azonban ügyet sem vetve a kritika viharára, tényleg megvalósította terveit, a középkori agrárállam helyén demokratikus rendszerü intenzív nemzeti államrendet teremtett, amely jól szervezett nehézés hadiiparral rendelkezö saját gazdasági rendszeren alapul." A japán kormány, számításba véve a Szovjetunió erejét, valamint a japán-német imperialista ellentétek kiélezödését, hajlani kezdett a szovjet japán megnemtámadási szerzödés megkötésére. E kérdés körül éles politikai harc bontakozott ki. A japán kormány és hadvezetöség leginkább kalandvágyó elemei, akik szoros kapcsolatban voltak a hitleri Németországgal, ellenezték a szerzödés megkötését. Nyomást gyakoroltak Japánra az Egyesült Államok uralkodó köreinek befolyásos képviselöi is, akik a szovjet japán kapcsolatok megrontására törekedtek. Vandenberg szenátor például kijelentette, hogy "mihelyt Japán és a Szovjetunió megnemtámadási szerzödést köt, az Egyesült Államok haladéktalanul embargót vezet be a Japánba irányuló amerikai exportra". A német kormány is megpróbálta visszatartani Japánt a Szovjetunióval való szerzödés megkötésétöl. 1941. március 27-én, amikor Macuoka japán külügyminiszter Berlinben tartózkodott, Ribbentrop biztosította kollégáját, hogy a Szovjetunió elleni háború gyors és könnyü gyözelemmel fog végzödni. "Németország csapatokat tart keleten mondta Ribbentrop -, melyek bármikor készek megindulni Oroszország ellen, s ha Oroszország ellenséges álláspontra helyezkedik Németországgal szemben, a Führer szétzúzza Oroszországot. Németországban bizonyosak afelöl, hogy az Oroszország elleni háború az orosz hadseregek végleges szétverésével és az államrend összeomlásával végzödik." Macuoka erre így válaszolt Ribbentropnak: "Japán mindig lojális szövetséges volt, s teljesen a közös ügy szolgálatában áll." Ennek ellenére a japán kormány csak arra az ígéretre szorítkozott, hogy az Egyesült Államok és Anglia csendes-óceáni birtokai ellen indít hadmüveleteket. Berlinböl hazafelé menet Macuoka megállt Moszkvában, s kormánya nevében hozzájárult a szovjet japán semlegességi szerzödés megkötéséhez. A japán kormány ezt a szerzödést eszköznek tekintette arra, hogy a legmegfelelöbb pillanatot válassza ki a Szovjetunió elleni támadásra. Úgy vélte, hogy a Szovjetunió a szerzödésben bízva kivonja csapatait a Távol-Keletröl, s ez biztosítani fogja Japán hitszegö támadásának sikerét. A japán vezetök alattomos tervei nem jelentettek titkot a Szovjetunió számára. A szovjet kormány a japán kormánytól eltéröen mégis öszintén törekedett a békére a Távol-Keleten. A szerzödés lehetöséget adott Németország és Japán egyidejü támadásának elkerülésére. Az események további alakulása a reális helyzettöl függött, attól, hogy a Szovjetunió hogyan áll ellen a hitleri Németországnak. A szovjet japán semlegességi szerzödést 1941. április 13-án írták alá. Ebben kimondták: "Elsö cikkely. A Szerzödö Felek kötelezik magukat, hogy békés és baráti kapcsolatokat tartanak egymással, s kölcsönösen tiszteletben tartják a másik Szerzödö Fél területi épségét és sérthetetlenségét. Második cikkely. Abban az esetben, ha az egyik Szerzödö Fél egy vagy több harmadik hatalom akciói folytán hadmüveletek tárgyává válik, a másik Szerzödö Fél az egész konfliktus folyamán semleges marad." A harmadik cikkely a szerzödés hatályát a ratifikálástól számított öt évben `állapitotta meg. A szerzödéshez nyilatkozatot mellékeltek, amelyben a Szovjetunió kötelezte magát, hogy tiszteletben tartja Mandzsúria területi épségét és sérthetetlenségét. Japán pedig ugyanilyen kötelezettséget vállalt a Mongol Népköztársaság tekintetében. Ugyanakkor levélváltás is történt, amelyben Japán kötelezettséget vállalt, hogy hat hónapon belül felszámolja észak-szahalini koncesszióit. A szovjet japán semlegességi szerzödés megkötése nagy meglepetést keltett Németországban. Ribbentrop utasította a tokiói német nagykövetet, hogy kérjen magyarázatot a japán kormánytól. Macuoka kijelentette: "Semmilyen japán miniszterelnök vagy külügyminiszter nem kényszerítheti Japánt, hogy semleges maradjon, ha Németország és a Szovjetunió közt konfliktus támad. Ebben az esetben Japán természetesen kénytelen lesz megtámadni Oroszországot, Németország oldalán. Ezt nem akadályozza meg semmiféle semlegességi egyezmény." Egyidejüleg `Osima, berlini japán nagykövet ezt táviratozta Tokióba: "A német kormány különös jelentöséget tulajdonított Macuoka külügyminiszter azon kijelentésének . . . , hogy Japán hadba lép a Szovjetunió ellen, amint megkezdödik az orosz-német háború." A japán kormány azt felelte Berlinnek, hogy hü marad a Németországgal kötött szövetségi szerzödésben vállalt kötelezettségeihez. A szovjet japán szerzödést az Egyesült Államok uralkodó körei rendkívül rosszindulatúan fogadták. Füstbe ment e köröknek az a reménye, hogy sikerül háborút provokálni a Szovjetunió és Japán között, s megvalósítani e két országra vonatkozó terveiket. A New York Herald Tribune meg is állapította: "A szovjet japán egyezmény nehéz helyzetbe hozta a külügyminisztérium sok képviselöjét, mivel ez az egyezmény jóllehet Hull kisebbíteni próbálja jelentöségét csapást mér az Egyesült Államok egész távol-keleti politikájára." Az Egyesült Államok sajtójában a szerzödéssel kapcsolatban különféle rágalmazó koholmányok jelentek meg, s ezekkel ma is gyakran találkozunk amerikai szerzök müveiben. A Daily Worker, Nagy-Britannia Kommunista Pártjának lapja így írt a reakciósok dühöngéséröl: "London és Washington nem nézi jó szemmel ezt a semlegességi egyezményt, mert politikájuk kezdettöl fogva arra irányult, hogy a Szovjetuniót háborúba kergessék Németországgal és Japánnal, a londoni és a washingtoni kormány ugyanis csak nyert volna ezen." A Szovjetunió betartotta a szovjet-német megnemtámadási szerzödésben vállalt kötelezettségeit, mivel a szovjet külpolitikára jellemzö a nemzetközi kötelezettségek becsületes és lelkiismeretes teljesítése. A békeszeretö politikát folytató Szovjetuniónak természetesen érdekei füzödtek a szerzödéshez, s nem készült azt megszegni. Söt, a szovjet kormány jelentös sikereket ért el a szovjet-német kapcsolatok néhány konkrét problémájának megoldásában. 1939. november 16-án egyezmény jött létre, hogy Nyugat-Ukrajna és Nyugat-Belorusszija területéröl a németeket áttelepítik Németországba. 1940. június 10-én szovjet-német egyezményt írtak alá a határsértések és incidensek rendezésének módszereiröl. Ez megfosztotta Németországot attól a lehetöségtöl, hogy a Szovjetunió ellen egy évvel késöbb végrehajtott hitszegö támadását az imperialista kormányok szokása szerint holmi határincidensekre való hivatkozással leplezze. Nagy jelentöségü volt a szovjet-német határ kijelölése, amely 1940 decemberére fejezödött be. 1940. szeptember 5-én egyezményt kötöttek arról, hogy a szovjet fennhatóság alá került ÉszakBukovina és Besszarábia területéröl Németországba telepítik a német állampolgárokat és a német nemzetiségü s

zemélyeket. 1941. január 10-én a Szovjetunió és Németország egyezményt kötött arról, hogy a Litván, Lett és Észt Szovjet Szocialista Köztársaságok területéröl Németországba telepítik a német állampolgá rokat és a német nemzetiségü személyeket. Ezeknek az egyezményeknek a végrehajtásával tetemesen csökkent a német ügynökök száma a balti szovjetköztársaságok területén. De Yong, a hírszerzés egyik neves burzsoá szakértöje megállapítja, hogy a hitleristák súlyos kudarcot szenvedtek arra irányuló kísérleteikben, hogy a Szovjetunióban ugyanolyan erös ügynökséget hozzanak létre, mint a nyugati országokban, a szovjet kormány intézkedései pedig "valóságos katasztrófát jelentettek a moszkvai német katonai attasé számára, akinek feladataihoz tartozott, hogy tájékoztassa kormányát Oroszország katonai potenciáljáról". A Szovjetunió eröfeszítései révén fokozatosan kialakultak az objektív feltételek ahhoz, hogy a Szovjetunió elleni német támadás esetén létrejöjjön a késöbbi antifasiszta koalíció. E feltételek kialakulásában és fejlödésében a szovjet külpolitika óriási szerepet játszott. A szovjet-német szerzödés lehetövé tette a szovjet kormánynak, hogy a legnehezebb idöpontban egy idöre biztosítsa a Szovjetuniónak, minden szabadságszeretö nép fö támaszának és reményének biztonságát. A Szovjet unió a szerzödés révén idöt nyert, hogy felkészüljön a védelemre. A szerzödés jelentösége abban is megmutatkozott, hogy megnehezítette a két ellenségeskedö imperialista koalíció tervezett egyesülését a Szovjetunió elleni közös hadjáratra. Igy meghiúsult Nyugat-Európa és az Amerikai Egyesült Államok reakciós köreinek az a kísérlete, hogy diplomáciai síkon elszigeteljék a Szovjetuniót, és megszervezzék ellene egy egyesült szovjetellenes front "keresztes hadjáratát". A német kormány azonban nem ismerte fel a nemzetközi porondon szenvedett kudarcának teljes jelentöségét. A hitleristák meg voltak gyözödve arról, hogy a különbözö társadalmi rendszerü államok antifasiszta koalíciójának megteremtése lehetetlen. A német kormány intézkedéseket tett, hogy a nyugati államok és a Szovjetunió közt áthatolhatatlan válaszfalat emeljen, elökészítse a Szovjetunió nemzetközi politikai elszigetelését. Ennek érdekében elöször is valahogyan álcázni kellett a Szovjetunió ellen elökészített agresszió hitszegö jellegét. A német imperialisták, hogy megszerezzék az Egyesült Államok és Anglia uralkodó köreinek rokonszenvét és támogatását, úgy határoztak, hogy a Szovjetunió elleni támadást eleve a "bolsevista veszély" elleni "preventív" (megelözö) háborúnak tüntetik fel. Szándékos és durva csalásról volt szó. Németország vezetö politikusai és katonai személyiségei nagyon jól tudták, hogy a Szovjetunió békeszeretö politikát folytat, és sohasem indít támadást valamely ország ellen. Maguk közt többször beszélgettek erröl. Többek közt ezt tárgyalta Hitler és Schulenburg 1941. április 28-án. Schulenburg moszkvai nagykövetként szerzett alapos tapasztalataira támaszkodva kereken kijelentette: "Nem tudom elhinni, hogy Oroszország valaha is megtámadná Németországot." Hitler egyetértett Schulenburggal, s bosszankodott is amiatt, hogy a Szovjetuniót nem lehet még "provokálni sem támadásra". A mai burzsoá történelemhamisítók nehéz helyzetben vannak. Kénytelenek elismerni, mint például Tippelskirch teszi, hogy a Szovjetunió részéröl semmiféle katonai veszély nem fenyegette Németországot. Tippelskirch azt írja: "Meröben valószínütlennek tartották, hogy a Szovjetunió a közeljövöben fegyveres konfliktust akar kirobbantani Németországgal." Mivel azonban mégis igazolni próbálja Németország támadását a Szovjetunió ellen, ezt így toldja meg: "De teljesen indokolt lehetett az az aggodalom, hogy késöbb, kedvezöbb körülmények között a Szovjetunió igen kényelmetlen, söt veszedelmes szomszéddá válhat." Az a kívánság, hogy "kényelmes" szomszédaik legyenek, általában jellemzö az agresszív imperialista politika sugalmazóira, akiket Tippelskirch így, noha maga sem akarja, elárul. 1941. május 12-én Schulenburg azt jelentette a német kormánynak, hogy a szovjet kormány; "igyekszik elhárítani a Szovjetunió és Németország közti konfliktust." S noha Schulenburg így ítélte meg a Szovjetunió külpolitikáját, a német kormány utasította moszkvai nagykövetségét, hogy szedje össze a szükséges tényeket, amelyek felhasználhatók a Szovjetunió "agresszív szándékainak" bizonyítására. Hitler felböszült, amikor ezt az utasítást a nagykövetség önhibáján kívül nem tudta teljesíteni, Ilyen tények ugyanis nem voltak és nem lehettek. A Szovjetunió szigorúan betartotta a szovjet-német megnemtámadási szerzödés feltételeit, s ezzel felborította a hitleristák számításait, akik a Szovjetunió elleni hitszegö támadásukat "a bolsevista veszély elleni preventív háborúnak" igyekeztek feltüntetni. Fritzsche, vezetö német propagandista a német háborús föbünösök nürnbergi tárgyalásán beismerte: " . . . Nem volt semmi alapunk arra, hogy a Szovjetuniót Németország elleni katonai támadás elökészítésével vádoljuk." Gerhard Ritter, nyugatnémet történészprofesszor 1951. június 22-én ezt írta a Stuttgarter Zeitungban: "Szerte kell végre foszlatni azt a náci legendát, hogy az Oroszország elleni háború preventív háború volt, hogy védekezés volt egy elöre elkészített támadás ellen . . . Ez a háború nem Európa védelmét szolgálta, hanem az egész kontinens fölötti uralom elérését." A nyugati országokban müködö német ügynökség berlini parancsra híreket koholt a Szovjetunió nagyarányú katonai készülödéseiröl, s ezeket a híreket eljuttatták sok hírügynökséghez és reakciós laphoz. Ezek a keresztül-kasul hazug hírek, amelyeket minden esetben "teljesen megbízható forrásból származó" értesülésnek tüntettek fel, rendszerint Vichy vagy Tokió "diplomáciai köreiben" bukkantak fel, s onnan terjedtek el az egész világon, felduzzadva, mint a hegyröl lezúduló lavina. Ez a szemenszedett hazugság ilyen hihetetlenül felnagyított formában került azután az amerikai lapok hasábjaira. A német sajtó pedig eközben képmutató módon azon siránkozott, hogy a világ minden részéröl érkezö riasztó hírek beárnyékolják a szovjet-német viszonyt. A német fasiszta ügynökség által terjesztett hírek az Egyesült Államok és Anglia kormányánál nem találtak süket fülekre. A szovjetellenes rágalom itt hálás talajra lelt. Az Egyesült Államok és Anglia uralkodó körei fölöttébb érdekeltek voltak abban, hogy a Szovjetuniót konfliktusba sodorják Németországgal, mivel ebben saját menekvésüket látták. Az amerikai és az angol kormány saját érdekeiböl kiindulva figyelmeztette a Szovjetuniót, hogy számítania kell esetleges német támadásra. Az elsö ilyen észrevételt Welles, az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese tette 1941 elején, a washingtoni szovjet nagykövettel folytatott beszélgetésében. 1941. április 19-én a Szovjetunió Külügyi Népbiztosságához, Sztálin címére megérkezett Churchill üzenete, amelyben többek közt ez állt: "Hitelt érdemlö ügynöktöl azt a megbízható értesülést kaptam, hogy a németek, miután Jugoszláviát saját hálójukba kerítették, vagyis március 20-a után, megkezdték a Romániában tartózkodó öt páncélos hadosztály közül háromnak Lengyelország déli részébe történö átdobását. Abban a pillanatban, amikor a szerbiai forradalomról tudomást szereztek, ezt az átcsoportosítást abbahagyták. Excellenciádnak könnyü értékelni e tények jelentöségét." Az Egyesült Államok és Anglia kormányától érkezett figyelmeztetések csak kiegészítették azokat az értesüléseket, amelyekkel a szovjet kormány már rendelkezett. Különbözö forrásokból (a szovjet hírszerzés szerveitöl, a határörszolgálattól, a diplomáciai képviseletektöl, a Szovjetunió sok külföldi barátjától, különösen Lengyelországból, Romániából, Csehszlovákiából, Finnországból, Magyarországból, s még magából Németországból is) megcáfolhatatlan adatok érkeztek, amelyek azt bizonyították, hogy a Szovjetunió határain a hitleri Németország rendkívül veszélyes helyzetet teremt. Munkások és parasztok, katonák és értelmiségiek, életük kockáztatásával, hallatlan nehézségeket leküzdve igyekeztek teljesíteni szent nemzetközi kötelességüket, és figyelmeztetni a Szovjetuniót, a nemzetközi proletariátus szocialista hazáját a határai felé közeledö veszélyre. Az Egyesült Államok és Anglia kormányának figyelmeztetései korántsem azt jelentették, hogy a Szovjetunió biztonsága miatt aggódtak. Ezek a kormányok még a Szovjetunió elleni német támadás elöestéjén is kettös játékot próbáltak üzni: meg akarták gyözni a Szovjetuniót baráti érzelmeikröl, s ugyanakkor nem adták fel a szovjet szocialista állam megdöntésének gondolatát. Ezt bizonyítja a második világháború hivatalos angol története is. Az angol szerzök úgy látják, hogy a német kormánynak a Szovjetunió elleni támadásra vonatkozó döntését elösegítették "az Oroszországgal kapcsolatos angol intrikák. Ha ez így van, akkor Nagy-Britanniának az a kísérlete, hogy megjavítsa kapcsolatait a Szovjetunióval, talán sokkal komolyabb hatással volt az események alakulására, mint az akkoriban látszott". Az angol uralkodó körökben különféle terveket szövögettek arra, hogyan lehetne "nyomást gyakorolni" a Szovjetunióra, hogy Németország elleni akcióra késztessék. Ezeknek a terveknek igazi értelmét megítélhetjük az alábbi elképesztö tényböl, amelyet a második világháború hivatalos angol története rendkívüli nyugalommal és minden kommentár nélkül beszél el. "Május végén Londonban olyan vélemény alakult ki, hogy a kaukázusi olaj veszélyeztetésével lehetne a legjobban nyomást gyakorolni Oroszországra . . . Június 12-én a vezérkari fönökök bizottsága olyan intézkedésekre határozta el magát, amelyek lehetövé tették volna, hogy Moszulból közepes bombázók eröivel haladéktalanul támadásokat intézzenek a bakui olajfinomítók ellen." 1941. június 21-én az Egyesült Államok külügyminisztériuma emlékiratot adott ki, amelyben leszögezte, hogy az amerikai kormánynak nem szabad "elöre különleges ígéreteket adnia vagy valamilyen kötelezettségeket vállalnia a Szovjetunióval kapcsolatos majdani politikánk területén". A Szovjetunió szigorúan betartotta a szovjet-német megnemtámadási szerzödés feltételeit, hogy a német uralkodó köröknek a legcsekélyebb ürügyet se szolgáltassa a szerzödés megszegésére és agressziójuk igazolására. Schulenburg 1941. május 24-én a szerzödés feltételeinek a Szovjetunió részéröl történö teljesítését jellemezve rejtjelesen a következöket táviratozta Berlinbe: "Azt a tényt, hogy ez a (szovjet Szerk.) külpolitika elsösorban a Németországgal való konfliktus elhárítására irányul, bizonyítja az az álláspont, amelyet az utóbbi hetekben a szovjet kormány elfoglal, a Németországgal összefüggö összes eseményeket feddhetetlenül megvilágító szovjet sajtó hangneme, valamint a Németországgal kötött gazdasági egyezmények teljesítése." A kialakult helyzetben rendkívül fontos volt, hogy a lehetséges provokációkkal szembeni legnagyobb óvatosságot egybehangoljuk a szovjet-német megnemtámadási szerzödés szigorú betartásával, ugyanakkor megtegyük a szükséges intézkedéseket a Szovjetunió Fegyveres Eröinek teljes harckészültségére. Minthogy azonban Sztálin súlyos számítási hibát követett el a Nagy Honvédö Háborút közvetlenül megelözö idöszak katonai-politikai helyzetének értékelésében, ezeknek a tényezöknek az egybehangolása nem valósult meg. Sztálinnak hiteles adatok álltak rendelkezésére arról, hogy a németek csapatokat vonnak össze a szovjet határ mentén, söt, tudomása volt a németek által tervezett támadás napjáról is. De nem számolt az ellenség hitszegésével, vakon bízott a szovjet-német megnemtámadási szerzödésben, s nem tette meg a szükséges intézkedéseket az agresszor visszaverésére. Sztálin nem volt éber a fasizmussal szemben, helytelenül ítélte meg a helyzetet, makacsságából súlyos hibák származtak, a pártés állami szervek nem tehették meg a szükséges elövigyázatossági intézkedéseket háború esetére. A sajtó és a rádióadások hangneme megnyugtató, leszerelö volt. 1941. június 14-én nyilvánosságra hozták a TASZSZ közleményét, amelyben arról volt szó, hogy a külföldi, különösen az angol sajtóban terjesztett nyilatkozatok a Szovjetunió és Németország közt küszöbönálló háborúról minden alapot nélkülöznek, mivel nemcsak a Szovjetunió, hanem Németország is következetesen betartja a szovjet-német megnemtámadási szerzödés feltételeit, és "a szovjet körök véleménye szerint azok a hírek, melyek szerint Németország fel akarja bontani az egyezményt, és támadást akar indítani a Szovjetunió ellen; teljesen légböl kapottak". Ez a közlemény, amely azokban a napokban került nyilvánosságra, amikor a háború már a küszöbön állt, megtévesztette a szovjet embereket, gyengítette a szovjet nép és a szovjet fegyveres erök éberségét, óriási kárt okozott a Szovjetuniónak. Szandalov, aki a háború küszöbén a Breszt körzetében állomásozó 4. hadsereg törzsfönöke volt, visszaemlékezéseiben megírja, hogy "a nyugtalanságot, amely a hónap közepére (vagyis 1941. június közepére Szerk.) különösen érezhetövé vált, mintegy lecsitította a TASZSZ ismert közleménye . . . A hitelt érdemlö állami intézmény e megnyilatkozása tompította a csapatok éberségét. A parancsnoki állományban pedig e közlemény hatására kialakult az a meggyözödés, hogy nyilván vannak bizonyos elötte ismeretlen körülmények, amelyek ismeretében kormányunk nyugodt maradhat, s nem kell aggódnia a szovjet határok biztonsága miatt". A német kormány nem reagált a TASZSZ-közleményre és országában nem hozta nyilvánosságra. A szovjet kormány erre és más tényekre támaszkodva június 21-én késö este a moszkvai német nagykövet útján felhívta a német kormány figyelmét a helyzet komolyságára, s javasolta, hogy vitassák meg a szovjet-német kapcsolatok állapotát. Ezt a javaslatot Schulenburg haladéktalanul továbbította Berlinbe. A javaslat akkor került a német fövárosba, amikor a fasiszta támadásig már nem órák, hanem percek voltak hátra. A szovjet kormány tehát egészen a német támadás pillanatáig megpróbálta elhárítani a háborút. 2. A Szovjetunió hadigazdasági lehetöségei A szovjet külpolitika intézkedései nagy szerepet játszottak abban, hogy a Nagy Honvédö Háború elötti utolsó évben, a Szovjetuniót egyre jobban fenyegetö háborús veszély közepette jelentösen megszilárdultak a Szovjetunió nemzetközi pozíciói. A Szovjetunió a szovjet-német szerzödés megkötése eredményeképpen nyert idöt erejének további gyarapítására használta fel. 1939. szeptember 11-én a Pravda azt írta: "Most, amikor Európában elharapózik a második imperialista háború, hazánk, bölcs pártja vezetésével magabiztosan munkálkodik a szocialista építés valamennyi területén. A szovjet nép, miközben a béke áldásait élvezi, egyidejüleg gyarapítja védelmi erejét . . . Harckészültségünk bolsevik szervezettséget követel minden szovjet embertöl." Nehéz túlbecsülni azoknak a védelmi intézkedéseknek a jelentöségét, amelyeket a Szovjetunió a második világháború kezdete és a Szovjetunió elleni támadás megindulása közti nem egészen 22 hónap alatt végrehajtott. Az egész háború kimenetele, a hadjáratok és az egyes hadmüveletek sikere nemcsak a csapatok mennyiségétöl és minöségétöl, erkölcsi állapotától, a hadmüvészet színvonalától, a parancsnoki állomány szervezö képességétöl függ, hanem a hadviselö országok gazdasági teljesítö képességétöl, társadalmi-politikai rendszerétöl, hátországuk állapotától, a hadviselö országok katonai, gazdasági és erkölcsi eröviszonyaitól, valamint attól a képességüktöl is, hogy ezeket az eröket és lehetöségeket mennyire tudják kihasználni a háború folyamán. A korszerü háborúban a hátország szilárdsága és az állam harci ereje sok a nép egységét és egybeforrottságát meghatározó politikai tényezötöl, valamint a háborút megelözö idöszak helyes politikai vezetésétöl függ. Pártunk, amely idejében elhatározta az ország szocialista iparosítását és a mezögazdaság kollektivizálását, helyes és messze elöretekintö politikájával világtörténelmi jelentöségü gazdasági gyözelemre vezette a Szovjetuniót. A kommunista párt által vezetett szovjet nép eröfeszítései hazánkat technikai-gazdasági tekintetben a legfejlettebb államok közé emelték. A párt és a kormány komoly intézkedéseket tett hazánk gazdasági és védelmi erejének megszilárdítására, különösen a második világháború elsö idöszakában. A Nagy Honvédö Háború küszöbén a szovjet gazdaság olyan anyagi-technikai bázissal rendelkezett, amely lehetövé tette, hogy szükség esetén megszervezzük a korszerü fegyverzet és haditechnika összes fajtáinak tömeges gyártását, s egyidejüleg a szükséges mértékben és huzamos idöre biztosítsuk a háborúban a szovjet fegyveres erök és a lakosság más szükségleteit. A hatalmas nehéziparra támaszkodó szovjet honvédelmi ipar már a háború elött képes volt arra, hogy hadseregünket szükséges mennyiségben ellássa korszerü haditechnikával, tartalékokat képezzen a veszteségek pótlására, és ellássa az új alakulatokat a háború elején. Mindez a gazdag nyersanyagforrásokkal együtt azt jelentette, hogy a Szovjetunió gazdasági tekintetben fel volt készülve a fasiszta agresszió visszaverésére. A XVIII. pártkongresszus, amely 1939 márciusában, vagyis nem sokkal a második világháború elött ülésezett, határozataival megmutatta, hogy pártunk és az egész szovjet nép rendületlenül hü Lenin nagy tanításaihoz, s szilárdan halad tovább a kommunizmus építésének útján. A XVIII. pártkongresszus határozatai a párt tevékenységének programjává lettek a háború elötti idöszakban. Ezek a határozatok szabták meg annak a munkának a jellegét, amelyet a párt és a kormány hazánk védelmének további erösítése érdekében végzett. 1939 elején nyilvánosságra hozták a párt központi bizottságának a harmadik ötéves tervre és a szervezeti szabályzat módosítására vonatkozó téziseit. A kongresszusi tézisek magas eszmei-elméleti színvonalon lefolyt vitája elösegítette a párt további tömörülését és egységét, fokozta a kommunisták tevékenységét. Megmutatta, hogy a kommunisták fokozott érdeklödéssel fordulnak a pártélet felé, s el tudnak igazodni a bonyolult nemzetközi és belpolitikai kérdésekben. A kongresszus megvitatta a központi bizottság, a központi revíziós bizottság, a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságába delegált SZK(b)P-küldöttség beszámolóját, a Szovjetunió népgazdasága fejlesztésének harmadik ötéves tervéröl és az SZK(b)P szervezeti szabályzatának módosításáról beterjesztett jelentéseket. Országunk belépett a szocializmus felépítése befejezésének idöszakába, s ez a Szovjetunió világtörténelmi jelentöségü gyözelme volt a kapitalizmussal folytatott versenynek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után kezdödött elsö szakaszában. Elmúlt az az idö, amikor hazánk a népgazdaság és a kultúra sok mutatója tekintetében erösen el volt maradva a kapitalista országok többsége mögött. De a szocializmus gyözelmét a Szovjetunióban nem tekinthettük véglegesnek, amíg a környezö kapitalista államok mind gazdasági, mind katonai tekintetben sokszoros fölényben voltak vele szemben. Ezért rendkívül nagy jelentöségü volt a kongresszuson a Szovjetunió alapvetö gazdasági feladatára vonatkozó kérdés megvizsgálása: hogyan érjük utol és szárnyaljuk túl a vezetö kapitalista államokat az egy före esö termelés tekintetében. Ezt a feladatot mint a szocializmus országának perspektíváját Lenin már az októberi forradalom küszöbén kitüzte. S amikor a szocializmus gyözött a Szovjetunióban, s alapjában befejezödött a népgazdaság technikai átszervezése, ez a feladat a párt és az egész szovjet nép közvetlen gyakorlati feladatává lett. A szocialista ipar növekedésének üteme már a háború elött jelentösen gyorsabb volt, mint a kapitalista országok iparának növekedési üteme. Az egy före esö termelés tekintetében fokozatosan csökkent a távolság a Szovjetunió és a vezetö kapitalista országok között. A XVIII. kongresszus meghallgatta és megvitatta a Szovjetunió népgazdaságának fejlesztését szolgáló harmadik ötéves tervröl beterjesztett beszámolót. A harmadik ötéves terv a szocialista gazdaság és kultúra további fejlesztésének, a dolgozók jóléte emelésének programja volt. Ez a terv megfelelt az új idöszaknak, melyhez a Szovjetunió elérkezett a szocialista építés befejezése és a kommunizmusba való fokozatos átmenet idöszakának. A harmadik ötéves terv a Szovjetunió következetes iparosítását célzó lenini irányvonal alkotó továbbfejlesztésén alapult. A harmadik ötéves terv feladatai elöirányozták valamennyi népgazdasági ág fellendítését, az ipar, elsösorban a nehézipar és a honvédelmi ipar rohamos növelését. Az ipari termelés volumenének csaknem kétszeres növelését tüzte ki célul. A háborús veszély növekedése miatt a kongresszus szükségesnek nyilvánította, hogy nagy állami tartalékokat képezzünk, különösen fütöanyagból, villamos energiából és a honvédelem céljait szolgáló termékekböl. Növeltük az ország keleti részén az új üzemek építését szolgáló beruházásokat. A megkezdödött második világháborúra és a hazánkat fenyegetö háborús veszély fokozódására való tekintettel a kommunista párt és a szovjet kormány a szocializmus felépítésének befejezésével és a kommunizmusba való fokozatos átmenet nagyszabású programjával egyidejüleg megtette a szükséges intézkedéseket a szovjet állam védelmi képességének további erösítésére. Az 1940. évi nyugat-európai hadmüveletek tapasztalatai megmutatták, hogy a korszerü háborút a repülögépek, a páncélos és gépesített csapatok, a tüzérség, az ejtöernyös csapatok tömeges alkalmazása jellemzi. Gazdasági szempontból megkülönböztetö sajátossága a hadseregek nagyfokú gépesítése, ezek felszerelése a legkülönbözöbb haditechnikai eszközökkel, továbbá a szakadatlan és a háború folyamán harckocsik, repülögépek, lövegek tízezreivel, gépkocsik százezreivel, sok millió tonna üzemanyaggal és löszerrel való egyre növekvö ellátásuk. A háborúban sokmilliós hadseregek vesznek részt, amelyek kivonják a munkaeröt a népgazdaságból, élelmezést és egyéb ellátást igényelnek. Az akkori viszonyok közt a háborús szükségletek kielégítése végett meg kellett szervezni az anyagitechnikai eszközök tömeggyártását, ehhez pedig elengedhetetlen volt, hogy kellö mennyiségben álljanak rendelkezésre az összes fémfajták a fegyverek, a haditechnikai eszközök és a löszer gyártásához, berendezés kellett az üzemeknek, fütöanyag az iparnak és a közlekedésnek, s nélkülözhetetlen volt a fejlett mezögazdaság, amely el tudja látni a hadsereget és a lakosságot élelmiszerrel, az ipart pedig nyersanyaggal. A háború valamely állam népgazdaságának és társadalmi rendjének hatalmas próbatétele. Óriási eröfeszítést követel a gazdaságtól, s már békében elengedhetetlenné teszi annak megfelelö elökészítését. A kommunista párt a korszerü háború sajátosságait figyelembe véve ellátta népgazdaságunkat élenjáró technikával, hazánkat erös ipari országgá változtatta, amely képes a korszerü fegyverek tömeges gyártására, és szükség esetén el tudja látni hadseregét. A Szovjetunió gazdasági és védelmi ereje olyan gazdasági bázis kiépítését követelte meg, amely agresszorok támadása esetén biztosíthatja a jól müködö hadigazdaság gyors fejlesztését és megszervezését. A Szovjetunió népgazdasága a bövített szocialista újratermelés törvényei szerint fejlödött, ami azt jelentette, hogy a termelés szakadatlanul növekedett a népgazdaság valamennyi ágában, s az egész népgazdaság szakadatlanul tökéletesedett az új technika alapján. Gazdasági erönk megszilárdításának egyik döntö feltétele volt és maradt a nehézipar. A nehézipar fejlettségének színvonalától függ a fegyveres erök harci erejének anyagi alapját jelentö fegyverzet és haditechnika mennyisége és minösége. 1913-ban, a forradalom elötti Oroszországban az egész ipar teljes termelésén belül 33,3 százalék jutott a termelési eszközök, 66,7 százalék pedig a fogyasztási cikkek termelésére, 1940-ben pedig már a Szovjetunióban ez az arány 61,2 százalékra, illetve 38,8 százalékra módosult. A harmadik ötéves terv három éve alatt a Szovjetunió iparának össztermelése 45 százalékkal, a gépgyártásé pedig 76 százalékkal növekedett. A termelési eszközök gyártásának elsödleges fejlesztése megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy a népgazdaságot ellássuk új technikával, bevezessük a korszerü technikát a népgazdaság valamennyi ágába, s erösítsük a szovjet állam védelmi képességét. Az ésszerütlen és a nagy távolságra történö szállítások megszüntetésére döntés született, hogy az üzemeket a nyersanyagforrások és a fogyasztási körzetek közelébe kell telepíteni. A hangsúly azon volt, hogy gyorsított ütemben építsenek és telepítsenek új üzemeket a Szovjetunió keleti vidékein, mivel fel kellett lendíteni a nemzeti köztársaságok gazdaságát, fel kellett használni az óriási természeti kincseket, s ki kellett építeni az ipari központokat a hátország mélyében. Pártunknak ez az elörelátó politikája teljes mértékben igazolódott a Nagy Honvédö Háború idején, amikor a hadsereget jelentös mértékben azok az üzemek látták el fegyverrel, haditechnikával és löszerrel, amelyeket a háborút megelözö években építettek a keleti vidékeken. A forradalom elötti Oroszországban a nyersvas, az acél és a hengerelt áru több mint kétharmadát az ország déli részén állították elö. A Szovjetunió második szénés kohóipari bázisának megteremtése után a fémtermelés területi elhelyezése megváltozott. (Lásd a 19. sz. térképet.) Az ország keleti részén a legkorszerübb technikával felszerelve felépültek a vaskohászat óriási üzemei: a magnyitogorszki, a kuznyecki és a novotagili kombinát, a cseljabinszki és a novoszibirszki gyárak. 1940-ben keleten a nyersvastermelés az 1931. évi 21,4 százalékról 28,5 százalékra, az acéltermelés 21,2 százalékról 32 százalékra, a hengereltáru-termelés pedig 18,8 százalékról 32,1 százalékra emelkedett. A háború elötti ötéves tervek folyamán keleten megkezdték a kuznyecki és a karagendai hatalmas széntelepek kiaknázását. Megkezdödött a bányászat a Pecsorai-szénmedencében. 1940-ben a Donyec-medencében 94,3 millió tonna, a moszkvai szénmedencében 10,1 millió tonna, a kuznyecki medencében 22,5 millió tonna, a Pecsorai-medencében 0,3 millió tonna, az Urálban 12 millió tonna és a karagendai medencében 6,3 millió tonna szenet bányásztak. 1913-ban a keleti szénmedencék részesedése a szén össztermelésében csak 12 százalék volt, a háború elött viszont ez az arány már háromszorosára emelkedett. A háború elötti ötéves tervek folyamán a müködö bányák gépi berendezésének teljes felújítása és új bányák építése, valamint a keleti vidékek lelöhelyeinek kiaknázása eredményeképpen hatalmas szénbányászat jött létre, amely tökéletes berendezéssel és hatalmas tartalékkapacitásokkal rendelkezett. Szénbányászatunk az 1937. évi 128 millió tonnáról 1940-ben 165,9 millió tonnára emelkedett. A forradalom elötti Oroszország szénbányászatban hatodik helyen állt a világon és ötödik helyen Európában, a honvédö háború küszöbén pedig a Szovjetunió a negyedik helyen állt a világon és a harmadikon Európában. A honvédö háború kezdetekor szénbányászatunk, különösen a keleti vidékeken (a Kuznyeckmedencében és Karagandában) nagy tartalékokkal rendelkezett, s ez volt az egyik igen fontos elöfeltétel, amely biztosította a szénbányászat munkáját a háború viszonyai között. A Szovjetunióban csupán 1940-ben négy nagykohót helyeztek üzembe összesen 1315000 tonna nyersvaskapacitással, ebböl hármat 925000 tonna nyersvaskapacitással a keleti vidékeken; hét martinkemencét valamennyit a keleti vidékeken; négy kokszolómüvet összesen 1635000 tonna kapacitással, közülük kettöt 875000 tonna kapacitással a keleti vidékeken; új szénbányákat 14930000 tonna kapacitással, ezek közül 7959000 tonna kapacitású bányát a keleti vidékeken. 1940-ben a Szovjetunió gyárai 18,3 millió tonna acélt gyártottak. A kommunista párt és a szovjet kormány országunk védelmi erejének gyarapítása során nagy jelentöséget tulajdonított a köolajipar gyors fejlesztésének. A köolajipart korszerü, fejlett technikával látták el. A nagy beruházások eredményeképpen 1940-ben 31,1 millió tonna köolajat termeltünk. Az ország fö olajvidéke a bakui olajmezö volt. A háború elötti ötéves tervek folyamán ezenkívül megkezdödött az új olajtelepek kiaknázása és egy hatalmas olajbázis kiépítése az Urál-Volga térségében, amelyet "Második Baku"-nak neveztek el. A Volga-mellék, az Urál, a Távol-Kelet, Közép-Ázsia és Kazahsztán területén gyors ütemben fejlödött az olajbányászat. Igy például, miközben az egész Szovjetunióban az olajtermelés 1940-ben 1932-höz képest 45 százalékkal emelkedett, az említett vidékeken csaknem 7-szeres növekedést ért el. E vidékek olajtermelése a Szovjetunió teljes olajtermelésén belül az 1932. évi 2,6 százalékról 1940-ben 12,2 százalékra emelkedett. A háború elötti ötéves tervek folyamán a párt óriási arányú beruházást eszközölt valamennyi népgazdasági ágban, s ezzel biztosította a népgazdaság állóalapjainak bövített újratermelését, különösen olyan döntö iparágakban, mint a vaskohászat és a fütöanyagipar. Az elsö ötéves tervben az állami és a szövetkezeti vállalatok beruházásai (a kolhozok nélkül) 64,9 milliárd rubelt tettek ki, a második ötéves tervben pedig (összehasonlító árakon számítva) 147,6 milliárd rubelre, azaz 127 százalékkal emelkedtek, a harmadik ötéves terv három és fél éve alatt pedig 145,3 milliárd rubelt ruháztunk be. Az elsö két ötéves terv folyamán és a harmadik ötéves terv három és fél éve alatt tehát a népgazdaság összesen 357,8 milliárd rubel beruházást kapott. Ezenkívül a kolhozok beruházásai 25,8 milliárd rubelt tettek ki. Az ipar 148,7 milliárd rubel összes beruházásából a nehézipar (az "A" csoport) 124,2 milliárd rubelt kapott, vagyis az összes ipari beruházások 84 százalékát. A háború elötti ötéves tervek alatt mintegy 9000 nagy ipari üzem épült, ebböl az elsö ötéves tervben több mint 1500, a másodikban 4500, a harmadik ötéves terv elsö éveiben pedig mintegy 3000. Az óriási beruházási program végrehajtása eredményeképpen létrejöttek azok az új termelö kapacitások, amelyek nélkül nem szervezhettük volna meg a hadigazdaságot a háború alatt. A beruházási program alapján üzembe helyezett termelö kapacitások méreteit a következö táblázat mutatja. A harmadik Termelö kapacitások 1918-1928 Elsö ötéves Második ötéves terv (egy évre számítva) terv ötéves terv három és fél éve Nyersvas, millió tonna - 4,5 7,3 2,8 Acél, millió tonna 0,4 2,8 7,6 3,5 Hengerelt áru, millió tonna 0,3 1,7 7,9 2,2 Szén, millió tonna 5,6 57,0 78,4 54,0 Villamos energia, millió `k4V 0,7 2,8 3,6 2,8 A Szovjetunió a fasiszta Németország hitszegö támadása pillanatában elegendö gazdasági lehetöséggel rendelkezett a jól müködö hadigazdaság megteremtéséhez. Nagy kapacitásai voltak a nehézipar vezetö ágaiban, s óriási nyersanyag-, fütöanyagés energiaforrásokra támaszkodott. A gépgyártás az ország gazdaságának elsörendüen fontos ága. Különösen nagy a gépgyártás jelentösége a korszerü háborúban. A forradalom elötti Oroszországnak negyedannyi korszerü termelöeszköze volt, mint Angliának, ötödannyi, mint Németországnak, s tizedannyi, mint az Egyesült Államoknak. De a Szovjetunió már a honvédö háború küszöbén a gépgyártás volumene tekintetében a második helyet foglalta el a világon és az elsöt Európában. A gépgyártás és a fémfeldolgozás teljes termelése 1940-ben 1913-hoz képest 35-szörösre, 1929-hez képest 16-szorosra és 1937-hez képest 76 százalékkal növekedett. A gépgyártás növekedésének mindennél gyorsabb üteme biztosította valamennyi népgazdasági ág technikai átszerelését, a Szovjetunió technikai-gazdasági önállóságát és védelmi képességének erösödését. A háború elötti ötéves tervek alatt a nehézgépgyártás az egyik legnagyobb iparággá fejlödött hazánkban, s magas termelékenységü berendezéssel látta el a kohászatot, az olajés a szénbányászatot, valamint a vasúti közlekedést. A gépgyártás alapja, a népgazdaság és a honvédelmi ipar technikai felszerelésének legfontosabb bázisa a szerszámgépipar. Az ország gazdasági teljesítö képességének egyik fö mutatója a fémforgácsoló szerszámgépek mennyisége. A szovjet szerszámgépgyártás a háború elötti ötéves tervek folyamán épült ki. Ez idö alatt helyreállítottuk a régi szerszámgépgyárakat, s újakat építettünk. A fémforgácsoló szerszámgépek gyártásának rohamos növekedését szemléletesen mutatja, hogy a forradalom elötti Oroszországban 1913-ban 1500 szerszámgépet gyártottak, a Szovjetunióban 1928-ban az elsö ötéves terv elsö évében 2000-et, 1940-ben pedig már 58400-at. Különösen sokat fejlödött a legkorszerübb gépcsoportok az automata, a félautomata, a csiszoló és a különleges szerszámgépek gyártása. Ezeknek a szerszámgépeknek az aránya az 1940. évi termelésben 37 százalék volt. A honvédö háborút megelözö idöszakban gyárainkban több mint 500 új szerszámgéptípus gyártását vezették be, 1932-ben pedig csak 40 típust gyártottak. A gépkocsiés a traktoripar, amely a háború elötti ötéves tervek alatt jött létre, már jelentös mennyiségben termelt. A gépgyártás háború elötti növekedése lehetövé tette újabb termelö kapacitások üzembe helyezését a villamos erömüvekben, a kohó-, a köolaj-, a szén-, a vegyiparban és más iparágakban. A Szovjetunió megteremtette hatalmas, technikailag jól felszerelt gépiparát, amely háború esetén biztosítani tudta a hadianyagtermelés szükséges színvonalát. A háború elötti ötéves tervek folyamán a Szovjetunió fejlett vegyipart teremtett. Teljesen új iparágak keletkeztek: mügumi-, müanyaggyártás stb., sokszorosra nött a gumiipar termelése. A Szovjetunióban körülbelül 10 év alatt mintegy 70 vegyiüzemet építettek, köztük az "Apatit" bányakémiai kombinátot, a bereznyiki, a gorlovkai, a sztálinogorszki, a voszkreszenszki, a névai, a konsztantyinovkai nitrogéngyárat és a konsztantyinovkai szuperfoszfátgyárat, a szolikamszki káliumgyárat és a jaroszlávi gumi-azbesztkombinátot, A vegyipar és a gumi-azbeszt ipar termelése 1940-ben 1928-hoz képest csaknem 15-szörösre, 1913-hoz képest pedig 22-szeresre nött. A fontosabb vegyianyagok termelése 1913-hoz képest így alakult: a mütrágyáé 47-szeresre, a kalcinált szódáé több mint 3-szorosra, a marószódáé csaknem 3,5-szeresre, a kénsavé 13-szorosra emelkedett. A réz, az alumínium, a nikkel, az ólom, az ón, a cink, a wolfram, a molibdén és a többi fém, köztük a ritka fémek, elengedhetetlenek a különféle iparágak és a honvédelem szempontjából. Nélkülük nem dolgozhat a villamossági ipar, a gépgyártás, a vegyipar. A színes fémek is nélkülözhetetlenek a repülögépek, a harckocsik, a lövegek, a hadihajók, a löszer, s a többi fegyverés hadianyagfajták gyártásához. A színes fémek termelése tekintetében a cári Oroszország az utolsók közt volt a világon. A réz-, ólomés cinktermelés nem elégítette ki teljesen az ország szükségleteit. Oroszország külföldröl hozta be a színes fémeket. A párt és a kormány óriási figyelmet fordított a színes fémek termelésére, s ennek eredményeképpen a háború elötti ötéves tervek folyamán korszerü technikával felszerelt hatalmas színesfémkohászat született az országban. Megkezdték az ón, a nikkel, az alumínium, az ólom, a cink, valamint a ritka fémek termelését. Csak a szovjethatalom idején, s különösen a második ötéves terv éveiben, kezdödött meg a színesfémkohászat hatalmas fellendülése. Nagy arányokban folyt a színes fémek érctelepeinek felkutatása és feltárása. Felépítették a hatalmas krasznourálszki rézolvasztó gyárat, megkezdték a kirovográdi és a karabasi rézolvasztómüvek teljes rekonstrukcióját, valamint a kaukázusontúli gyár újjáalakítását, felépült a pismini rézelektródagyár és megkezdték a kistimi rézelektrolitgyár rekonstrukcióját. Hatalmas színesfémkohászati üzemek létesültek: felépült a közép-uráli, a balhasi rézgyár és a mednogorszki rézés kénkombinát. Az acsiszaji színesfém-lelöhely bázisán Közép-Ázsiában felépült a csimkenti "Katinyin" ólomgyár, a szadoni lelöhely bázisán (Észak-Kaukázus) pedig az "Elektrocink" gyár Ordzsonikidze városban. Üzembe helyezték a cseljabinszki és a konsztantyinovkai cinkgyárat, a szihote-alinszki ólomkombinátot és más üzemeket, ezzel elkezdödött a szovjet színes-fémipar fejlödése. A Közép-Urálban nikkelérc-telepeket tártak fel, s ennek bázisán felépítették a Szovjetunió elsö nikkelgyárát Ufalejában és a rezsi kisegítö gyárat, amely az ufalejai gyárat félkésztermékekkel látta el. Gazdag nikkelérc-telepeket derítettek fel a Szovjetunió sarkköröntúli részén (MoncseTundra), Dél-Urálban, a Kazah SZSZK aktyubinszki területén és a norilszki kerületben, s ezek bázisán meg is kezdték hatalmas nikkelkombinátok építését. Kelet-Szibériában (a Bajkálon túl) termelni kezdett a hapcserangai, a serlovogorszki ónkombinát és az ononi rézbányavállalat. Üzembe lépett a volhovkai, a dnyeprovszki alumíniumgyár és több más kohóüzem. Az Urálban elökészítették az alumíniumipar hatalmas nyersanyagbázisát. Kiépült a ritka fémek ipara. A Szovjetunió az elsö ötéves terv végéhez képest csupán a második ötéves terv évei alatt több mint 2-szeresre emelte a nyersréz termelését, 3,3-szeresre az ólomét, csaknem 6-szorosra a cinkét. A Szovjetunió a háború elötti utolsó években az alumínium termelésben megelözte Angliát, Franciaországot, Olaszországot és Japánt. A színesfémkohászat beruházásainak átlagos évi volumene a harmadik ötéves tervben a második ötéves tervhez képest 1,7-szeresre emelkedett. A háború elötti években a gazdag keleti érctelepek gyorsabb ütemben fejlödtek, s ezzel a színesfémkohászat földrajzi elhelyezkedése döntöen megváltozott. A második ötéves terv végén (1937) az uráli rézipar, amely a Szovjetunió nyersréz-készleteinek 16 százalékával rendelkezett, az egész réztermelés 66 százalékát adta, Kazahsztán leggazdagabb rézércbányavidékei pedig a Szovjetunió összes nyersrezének csak 7,4 százalékát olvasztották, pedig e területeken volt az ország feltárt rézérckészleteinek 52,3 százaléka. Az uráli gyárak réztermelésének abszolút növekedésével egyidejüleg az uráli rézipar arányának a harmadik ötéves terv végére el kellett érnie a 49,1 százalékot, a kazahsztáninak pedig a 32 százalékot. Az ólomés cinktermelés a harmadik ötéves tervben föleg a kelet-kazahsztáni lelöhelyek kiaknázása révén növekedett. 1939-ben ez a vidék rendelkezett az ország ólomkészleteinek 42,7 száza lékával, a Szovjetunió ólomtermelésében mégiscsak körülbelül 23 százalékkal részesedett. A tervidöszak végére a kelet-kazahsztáni vidéknek kellett adnia az ország egész ólomtermelésének 42,5 százalékát. Emellett jelentékenyen növekedett az ólomtermelés a kazahsztáni, észak-kaukázusi és távol-keleti üzemekben, valamint a nikkeltermelés a kola-félszigeti "Szeveronikkel" kombinátban és a "Juzsuralnikkel" kombinátban. A szovjet kormány és a párt központi bizottsága, tekintettel arra, hogy a népgazdaságnak és a honvédelmi iparnak mind több stratégiai nyersanyagra, különösen színes és ritka fémekre volt szüksége, több határozatot hozott a színesfémkohászat kapacitásának növelésére. 1938. október 9-én a központi bizottság és a Népbiztosok Tanácsa határozatot hozott az altáji lelöhelyek bázisán ércbányák és gyárak építéséröl, 1940 decemberében a wolframés molibdéntermelés fejlesztéséröl, 1941. január 30-án arról, hogy a színesfémkohászati népbiztosság üzemeiben növelni kell a molibdénkoncentrátum termelését. Ennek eredményeképpen a harmadik ötéves terv elsö éveiben ismét jelentékenyen nött a színes és ritka fémek termelése. A hadigazdasági potenciál egyik lényeges elemét alkotják az állami anyagtartalékok a fontosabb nyersanyagfajták, anyagok, fütöanyag, élelmiszer, hadianyagok készletei. A szocialista társadalomban az állami tartalékok biztosítják az ország gazdaságának fennakadás nélküli fejlödését, segítik kiküszöbölni az elemi csapások következményeit és leküzdeni az esetleges részleges aránytalanságokat a népgazdaságban. A Szovjetunió állami tartalékai növelik az ország gazdasági erejét. A második világháború kezdetekor a kommunista párt és a szovjet kormány intézkedéseket tett az állami tartalékok és a mozgósítási készletek további növelésére. Ennek eredményeképpen nött a termelö kapacitás, a hadászati anyag-, a fütöanyagés élelmiszerkészletek. 1940 augusztusában a Szovjetunió korm 444e46e ánya és az SZK(b)P központi Bizottsága határozatot hozott "Az állami tartalékok és a mozgósítási készletek felhalmozásának 1940. évi tervéröl", a következö év júniusában pedig ugyanilyen határozatot hozott 1941-re. A mozgósítási készleteket arra szánták, hogy ellenséges támadás esetén ellássák a hadsereget a háború elsö idöszakában, amíg az ipar nem tér át a hadianyagtermelés ütemére. Az állami tartalékok és a mozgósítási készletek felhalmozása azt a célt is szolgálta, hogy nyersanyagból, fütöanyagból és más anyagokból megfelelö tartalékot képezzen az ipar és a mezögazdaság háborús átállításához. A háború elötti években különösen nagy figyelmet fordítottak arra, hogy tartalékot és mozgósítási készleteket képezzenek színes és ritka fémekböl: rézböl, cinkböl, ólomból, ónból, aluminiumból, kobaltból, ferrowolframból, ferromolibdénböl, ferrokrómból, kadmiumból, bizmutból. Tartalékolták, illetve mozgósítási készlet gyanánt zárolták a vörösréz, a sárgaréz, az alumínium és duralumínium lemezeket. A Szovjetunióban évröl évre nött a szürke fémek, az olaj és a köszén mozgósítási készlete is. A szocialista mezögazdaság és könnyüipar sikeres fejlödése eredményeképpen a Szovjetunió állami tartalékokat és mozgósítási készleteket halmozott fel gyapjúból, pamutés gyapjúszövetekböl, nyersbörböl és élelmiszerekböl. Rizsböl, kenyérgabonából, zabból, lisztböl és darából 1941. január 1-én összesen 6162000 tonnányi készlet állt rendelkezésre. Az állami tartalékok és mozgósítási készletek felhalmozása lehetövé tette, hogy élelmiszerböl és takarmányból olyan alapot teremtsünk, amely háború idején elegendö a hadsereg 4-6 havi ellátására. A Vörös Hadsereg a honvédö háború küszöbén elegendö mennyiségü élelmiszerrel rendelkezett. Hazánk tartalékai és mozgósítási készletei az 1941 júniusában megkezdödött háború napjaiban fontos szerepet játszottak abban, hogy sikeresen végrehajtottuk a gazdasági mozgósítást és átállítottuk az egész népgazdaságot a háborús szükségletek kielégítésére. A párt és a kormány tudatában volt az imperialista agresszió reális veszélyének, s ezért nagy figyelmet fordított a honvédelmi ipar fejlesztésére. A szovjet állam kénytelen volt növelni a honvédelemre fordított kiadásokat. A második ötéves tervben az egész állami költségvetésnek 12,7 százalékát emésztették fel ezek a kiadások, a harmadik ötéves terv három évében pedig 26,4 százalékát. 1941-ben a hadsereg technikai felszerelésének tökéletesítése céljából még nagyobb összegeket fordítottak fegyverzetre és haditechnikára. A honvédelmi ipar a háború elötti években gyorsított ütemben fejlödött. A kommunista párt a második világháború elsö heteinek tapasztalatai alapján feladatul tüzte ki a hadiipar termelö kapacitásának jelentös növelését. A feladat lényege az volt, hogy másfél-két év alatt 2-2,5-szeresére növeljék a honvédelmi ipar termelö kapacitását, egyrészt új üzemek építése útján (föleg az ország keleti vidékein), másrészt más iparágak kapacitásainak hadianyagtermelésre való átállításával. Ezt a rendkívül bonyolult és nehéz feladatot, amelyet a párt tüzött ki, a munkásosztály és az értelmiség hallatlan hösiességgel és lelkesedéssel alapjában véve teljesítette. A feladat megoldása érdekében nagyarányú szervezö munkát végeztek a párt és az állam vezetöi: Goremikin, Hruscsov, Jefremov, Koszigin, Kuznyecov, Lihacsov, Malisev, Mikojan, Sahurin, Tyevoszjan, Usztyinov, Vahrusev, Vannyikov, Voznyeszenszkij és mások. A párt és a nép eröfeszítései megteremtették a feltételeket ahhoz, hogy gyorsan növekedjék a hadseregnél rendszeresített új repülögépek és repülögépmotorok, új harckocsitípusok, löszerek, légvédelmi lövegek és automata lövészfegyverek termelése. Már az elsö két ötéves terv folyamán is épültek elsörendü felszereléssel ellátott új repülögépés motorgyárak. Eléggé szemlélteti ezt, hogy 1939. január 1-én a repülögépipar termelö berendezéseinek kétharmada a második ötéves tervben és az 1938-ban üzembe helyezett kapacitás volt. A párt és a kormány a fasiszta Németország támadásának veszélyével számolva intézkedéseket tett a repülögépipar termelö kapacitásának növelésére, hogy háború esetén zökkenömentesen és kellö mennyiségben elláthassa a hadsereget elsörendü repülögépekkel. 1939-1940 folyamán azzal is bövítették a repülögépipart, hogy más iparágak üzemeit is erre állították át. 1940 végéig a repülögépipar üzemeinek száma 1937-hez képest 72 százalékkal nött. A repülögépgyárakat, s a repülögépgyártás más üzemeit új kohászati és kovácsoló-sajtoló berendezéssel, valamint különleges forgácsoló gépekkel szerelték fel. Ezenkívül más intézkedéseket is tettek a repülögépipar mozgósítási kapacitásának növelésére. 1939 szeptemberében a Népbiztosok Tanácsa mellett müködö Honvédelmi Bizottság határozatot hozott ,A régi repülögépgyárak felújításáról és új repülögépgyárak építéséröl. A határozat köte lezte a Repülögépipari Népbiztosságot, hogy 1941 nyarára fejezze be a tervben elöírt gyárak építését, illetve felújítását, s 1940-1941 folyamán építsen új repülögépgyárakat. A repülögépgyárak száma 1941 végére 1939-hez képest kétszeresre nött, kapacitásuk pedig ugyanezen idö alatt 166 százalékkal emelkedett. Ugyanez a határozat azt is elöírta, hogy a repülögépipart a központi területekröl telepítsék át a Volga melléki és keleti körzetekbe. E határozat végrehajtása lehetövé tette a repülögépipar kapacitásának olyan mértékü növelését, hogy biztosítsák a légierö hiánytalan felszerelését, tartalékok képzését és a repülögépipar mozgósítási kapacitásának lényeges fokozását. 1939-ben a Népbiztosok Tanácsának Honvédelmi Bizottsága határozatot hozott "A repülömotorgyárak fejlesztéséröl". A határozat elöírta, hogy építsenek új motorgyárakat, a régieket újítsák fel, s a motorgyárak számát 1941 elejére 1939-hez képest csaknem kétszeresre emeljék. A régi motorgyárak nem tudták kellö mennyiségben kielégíteni a repülögépgyárak szükségleteit. Új kapacitásokat kellett bevonni a motorgyártásba. Ezért 1940-ben más iparágak egyes üzemeit is átadták a repülögépiparnak. Ezenkívül egyes gépkocsigyárakban is megszervezték a repülögépmotorok gyártását. A repülögépés motorgyárak építésének programja megkövetelte olyan új komplex gyárak építését, amelyek fegyvert, radiátort, karburátort, szivattyút, kereket, turbókompresszort stb. gyártanak. Ezt az intézkedést gyors ütemben kellett végrehajtani, mivel az akkori hasonló gyárak nem tudták teljesen kielégíteni a repülögépipar és a légierö szükségleteit. A Népbiztosok Tanácsának honvédelmi bizottsága 1939 októberében határozatot hozott arról, hogy 1939-1941 folyamán építsenek repülögépalkatrészés légcsavargyárakat, illetve rekonstruálják a régieket. 1939-töl 1941 júniusáig több alkatrészgyárat építettek, illetve szerveztek ama üzemek területén, amelyeket más iparágak adtak át a repülögépiparnak. A párt és a kormány határozataival összhangban felújították a régi gyárakat, részben felépültek az új gyárak, repülögéptípusok szerint szakosították a gyárakat, jelentösen felújították a termelö berendezéseket, tökéletesítették a gyártási technológiát. A szovjet repülögépipar a nehéziparnak megfelelöen felkészült ágává vált. De a háború elötti években hozott pártés kormányhatározatokat, amelyek a repülögépipar fejlesztésére irányultak, lassan hajtották végre, a kitüzött határidöket nem tartották be. Az az óriási munka, amelyet a párt és a kormány a repülögépipar fejlesztése érdekében végzett, csak 1941-ben kezdte meghozni gyümölcsét. A harci repülögépek termelése 1939-töl 1940-ig 19 százalékkal emelkedett, de a gyárakból kikerülö gépek közt többségben voltak a régi típusok. A repülögépipari népbiztosság üzemei lassan álltak át az új, gyors vadászok, csatarepülök és bombázók sorozatgyártására, amelyek prototípusait a szovjet repülögéptervezök elkészítették. Az új szovjet repülögépekböl a Jak-1 és a MIG-3 vadászgépböl és a Pe-2 bombázóból-az elsö példányok csak 1940-ben készültek el, s csak nagyon kis mennyiségben. Igy például a MIG-3-ból 1940-ben 20, a Jak-1-böl 64 darab, a Pe-2-böl pedig mindössze 1-2 gép készült el. 1941 elsö felében javult a helyzet. Az új típusú MIG-3, LaGG-3, Jak-1 vadászokból az ipar leszállított 1946 darabot, Pe-2 bombázóból 458 darabot és Il-2 csatarepülöböl 249 darabot. Ez a mennyiség azonban a csapatoknál nem változtathatott a régi és az új repülögépek arányán, annál kevésbé, mert az új gépek még csak ekkor kezdtek érkezni a gyárakból a csapatokhoz. 1941 közepére a repülögépipar átszervezése befejezödött, termelö bázisa jelentékenyen kibövült és felkészült a jó minöségü új harci gépek sorozatgyártására. Kidolgozták, kipróbálták és a légieröknél rendszeresítették a vadászgépek, a csatarepülök és a bombázók új típusait. A háború elötti években a hazai repülögépgyártás fö irányait alapjában véve helyesen jelölték ki. Késöbb a háború tapasztalatai igazolták ezt. A háború elején az új géptípusok készen álltak, s a háború alatt gyorsan meg lehetett szervezni tömeggyártásukat. A Szovjetunió a háború elötti ötéves tervek folyamán teljesen új harckocsiipart teremtett, amely a Vörös Hadsereget ellátta a szükséges páncélos technikával. Ez fontos szerepet játszott hazánk védelmének megerösítésében. A második világháború kezdetétöl valamennyi tökésországban gyorsan fejlödött a páncélos technika. A hadseregünk birtokában levö harckocsik jelentékeny része harcászati és technikai adottságai tekintetében már nem felelt meg a korszerü háború követelményeinek. Ezért a szovjet katonai tervezök feladatul kapták, hogy tervezzenek olyan harckocsikat, amelyek harci és technikai tulajdonságaik tekintetében jobbak a külföldieknél. Ezt a feladatot megoldották. De az új harckocsik sorozatgyártása csak nem sokkal a német fasiszta támadás elött kezdödött meg. Az új típusú harckocsikat a KV-t és a T-34-est, amelyek sokkal jobbak voltak a német típusoknál 1939-ben nem gyártották. 1940-ben csak kevés készült belölük: 243 db KV és 115 db T-34-es. Csupán 1941 elsö felében emelkedett észrevehetöen az új harckocsik gyártása. E hat hónap alatt az ipar 393 db KV-t és 1110 db T-34-est szállított. Fokozódott a hadsereg ellátása tüzérségi fegyverekkel is. A párt és a kormány minden feltételt biztosított a tudósok, a tervezök, a mérnökök és a technikusok újító munkájához, s szakembereink a modern tudomány és technika vívmányait alkotóan alkalmazva, új fegyverfajtákat hoztak létre. 1934. január 1-töl 1939. január 1-ig 225 százalékkal emelkedett a Vörös Hadsereg tüzérségi fegyvereinek állománya. A mennyiségi növekedéssel egy idöben a tüzérség minöségileg is javult. A második világháború kitörésével és a Szovjetunió elleni katonai támadás fokozódó veszélyével kapcsolatban a párt és a kormány további intézkedéseket tett a honvédelmi ipar termelö kapacitásának fokozására. A gépgyárakat is bekapcsolták a lövegek, az aknavetök és löfegyverek gyártásába. A tüzérségi lövegek és az aknavetök gyártásában azonban súlyos fogyatékosságok voltak. Ugyanis föleg 50 mm-es aknavetöket gyártottak, amelyek a harcmezön nem bizonyultak elég hatásosnak. A szovjet-finn háború és a nyugat-európai háború tapasztalatai teljesen nyilvánvalóvá tették, hogy fokozódott a legújabb haditechnika a repülögépek, a harckocsik, az automata fegyverek jelentösége. A szovjet tervezök kidolgozták a haditechnikai eszközök új típusait, s ezek jobbak voltak azoknál a típusoknál, amelyeket a tökésországokban a hitleri Németországot is beleértve alkalmaztak. Az új típusoknak a csapatoknál való rendszeresítése és gyártásuk megszervezése azonban türhetetlenül lassan ment. A Honvédelmi Népbiztosság vezetö munkatársai nem ismerték fel annak égetö szükségességét, hogy a Szovjetunió Fegyveres Eröit felszereljék a legkorszerübb haditechnikával, s nem tudtak választani az eléjük terjesztett típusok között. Ebben, valamint más súlyos hibákban és mulasztásokban mindenekelött Sztálin, továbbá Molotov, Malenkov, Vorosilov, Kaganovics és a Honvédelmi Népbiztosság, illetve a vezérkar vezetö munkatársai voltak vétkesek. Kulik, Mehlisz és Sesagyenko népbiztoshelyettesek, akiket a párt és a kormány külön megbízott azzal, hogy gondoskodjanak a Szovjetunió Fegyveres Eröinek korszerü haditechnikával való felszereléséröl, leállították a régi típusok gyártását, de sokáig nem szánták rá magukat az új típusok jóváhagyására. Az automata fegyverek gyártása ezért egészen a Nagy Honvédö Háború kezdetéig nem indult meg. Kulik azt bizonygatta, hogy a géppisztolynak nincs semmi jelentösége a háború szempontjából, hogy az "rendörségi fegyver". Kulik késöbb több ízben beismerte hibáját, s azt mondta: "Az én hibám következménye, hogy a csapatoknál nincs géppisztoly; ez az én hibám . . . de kötelezettséget vállalok arra, hogy gyökeresen javítok a helyzeten." Kulik ezt az ígéretét nem tartotta meg. A Honvédelmi Népbiztosságnak csaknem a háború kezdetéig nem volt szilárd véleménye a KV és a T-34-es harckocsik tekintetében, jóllehet ezek rendszeresítéséhez hozzájárult. Az ipar éppen ezért késön kezdte meg az új típusú harckocsik gyártását. A korszerü háború követelményeihez képest számottevöen elmaradt a páncéltörö és a légvédelmi lövegek termelése. Csökkent a géppuskák gyártása. Lényegesen csökkentették az ágyúk gyártását, a 76 mm-es ezredés hadosztály ágyú gyártását pedig megszüntették. Ezek az ágyúk nemcsak páncélelhárításra szolgáltak, hanem élöerö és tüzfészkek megsemmisítésére, könnyü akadályok rombolására stb. is. Az 1940-ben rendszeresített 76 mm-es "ZISZ" ágyú akkoriban a legjobb lövegtípus volt. Hátrányos következményei voltak Sztálin habozásának. Vannyikov, aki a háború küszöbén fegyverkezésügyi népbiztos volt; visszaemlékezéseiben elmondja, hogy Kulik tüzérségi föcsoportfönök és Zsdanov javaslatára éppen Sztálin nem sokkal a fasiszta Németország támadása elött elhatározta, hogy megszünteti "a német harckocsik elleni harchoz égetöen szükséges ágyúk gyártását". Ez a határozat, állapítja meg Vannyikov, "súlyos következményekkel" járt a hadseregre nézve. "Rögtön az elsö napokban láttuk, milyen megbocsáthatatlan hiba történt . . . Csapataink a visszavonulás során rengeteg ilyen ágyút és hozzá való löszert hagytak el, s az ágyúk gyártását leállították." A háború elötti ötéves tervek folyamán megteremtették a löszergyártás ipari bázisát. A tüzérségi és gyalogsági fegyverekhez szükséges löszer gyártása szakadatlanul emelkedett. A löszeripar azonban a háború elötti években nem fedezte a hadsereg szükségleteit. Ez az elmaradás még nagyobb lett, amint nött a tüzérség harci állománya a Vörös Hadseregben, hiszen a tüzérség 1938-hoz képest 1941-re majdnem kétszeresére növekedett. Ennek megfelelöen emelkedett a löszerszükséglet is. A fegyvergyártás kapacitása azonban gyorsabban növekedett, mint a löszergyártásé. 1939 második felétöl a párt és a kormány különleges intézkedéseket tett a löszeripar kapacitásának növelésére. Tervet fogadtak el, amely új gyárak építését, régi üzemek felújítását, valamint békeiparágak egyes üzemeinek lövedékelemek (lövedék-köpeny, robbantók, gyújtók, hüvelyek, löpor és robbanóanyagok) gyártására való átállítását irányozta elö. 1941 elején a Népbiztosok Tanácsa és a párt központi bizottsága rendeletet fogadott el "A löszergyártás 1941 második felére és 1942-re vonatkozó mozgósítási tervéröl". A mozgósítási terv elöírta a löszergyártás nagyszabású programját, az ipar termelö kapacitásának jelentös bövítését. E tervvel összhangban az ipari üzemek kidolgozták a löszergyártás technológiai folyamatait, létrehozták a szükséges anyagok mozgósítási készletét. A harmadik ötéves terv folyamán a honvédelmi ipar egészében véve intenzíven fejlödött, amit az imperialisták által okozott nemzetközi feszültség tett szükségessé. Hazánk dolgozói önfeláldozó munkával hatalmas honvédelmi potenciált hoztak létre, amely lehetövé tette, hogy a honvédö háború folyamán döntö mértékben növeljük a hadianyagtermelést, s ezzel biztosítsuk a Szovjetunió gyözelmét. Valamely ország gazdasági és honvédelmi ereje elképzelhetetlen fejlett és zökkenömentesen müködö közlekedés nélkül. Már Lenin rámutatott, hogy a háborúra "huzamos idön át, komolyan kell felkészülnünk, kezdve azzal, hogy fellendítjük az ország gazdaságát, rendbehozzuk a vasutat (mert nélküle a korszerü háború üres frázis) . . ." Az SZK(b)P XV. kongresszusa az ötéves népgazdasági terv összeállításának irányelveiben hangsúlyozta, hogy "biztosítani kell a közlekedési hálózat olyan arányú bövítését és a közlekedés munkájának olyan arányú növelését, amely megfelel a növekvö termelés és áruforgalom szükségleteinek, és biztosítja a honvédelem szükségleteit". Ugyanez az irányelv szerepelt a második és a harmadik ötéves tervben is. A háború elötti ötéves tervek folyamán az iparosítás politikájának alapján a Szovjetunió közlekedésének minden ágát, de különösen a vasúti szállítást, gyökeresen felújították. A vasutak hossza 1941 elején elérte a 106100 km-t, szemben az 1913. évi 58500 km-rel, a hajózható belsö vízi utak hossza pedig ugyanezen idö alatt 59400 km-röl 107300 km-re emelkedett. A szovjethatalom évei alatt megteremtették a gépkocsi-közlekedést. 1913-ban mindössze 8000 külföldi márkájú gépkocsi futott az országban, 1940-ben pedig a hazai gépkocsigyártás fejlödése alapján már több mint 800000 gépkocsit üzemeltettek. A gépkocsipark növekedésével párhuzamosan bövült az úthálózat is: az 1913. évi 24300 km-röl 1940-ben 143400 km-re nött. Ugyanezen idö alatt az olajvezetékek hosszúsága 1100 km-röl 4100 km-re emelkedett. A szovjethatalom idején megkezdödött a repülögéppel történö szállítás fejlesztése is. 1940-ben már több légi útvonalon rendszeres közlekedés folyt. 1940-ben egész közlekedésünk teherforgalma 1913-hoz képest 4,3-szeresre nött, ezen belül a vasúti közlekedésé 6,3-szeresre, a folyami szállításé 1,3-szeresre, a tengerié 1,2 -szeresre. Összehasonlíthatatlanul több terhet szállítottak a gépkocsik, mint a forradalom elött. A szovjethatalom évei alatt több vasútvonalat építettek A központi iparvidék és a Donyecmedence közti kapcsolat erösítésére megépítették a Moszkva-Donyec-medence vasúti fövonalat, s ettöl kezdve az ipari Donyec-medence rakományait már nemcsak a kurszki és a délkeleti kerülövel, hanem közvetlenül is szállíthatták a központba. Az északnyugati iparvidék donyeci szénnel való jobb ellátására felújították a Donyec-medencéböl ide vezetö útvonalakat, s így többszörösre növelték a Donyec-medence és az északnyugati iparvidék közti vasútvonalak áteresztö képességét. Megépítették a második vágányt és villamosították a vontatást a Dolgincevo-Zaporozsje szakaszon, ezzel jelentösen nött a Donyec-medence és Krivoj Rog közti vasútvonalak áteresztö képessége is. Nagy munkálatok folytak azokon a vonalakon, amelyek az Urált a Volgamellékkel és a központi iparvidékkel kötötték össze. Már a helyreállítás idöszakában megépült a moszkva-szverdlovszki, késöbb pedig a Gorkij-Kotyelnyics és az Uralszk-Szol-Ileck vasútvonal. Nagyarányú vasútépítés folyt az ország keleti részén. Új fövonalak épültek Akmolinszk és Kartali, Novoszibirszk és Leninszk-Kuznyeckij, Kurgan és Szverdlovszk között, második vágányt fektettek le a Magnyitogorszk-Cseljabinszk-Omszk vonalon. Ezek a vasútvonalak a kuznyecki koksz-szenet kötötték össze az uráli érccel, s a Szovjetunió második szénbányászati és kohóipari bázisának ütöerévé váltak. A turkesztáni-szibériai vasút megépítésével összekapcsolták hazánknak ezt a két rendkívül gazdag vidékét, Szibériát és Közép-Ázsíát. 1940-ben és 1941 elsö felében a Szovjetunió nyugati határán folyt vasútépítés. Rekonstruálták többek közt a Proszkurov-Tarnopol-Lvov Javorov államhatár vonalat, rendbehozták a LvovPrzemysl vonalat. A háború elötti ötéves tervek folyamán összesen 13412 km új vasútvonalat építettek. A vasúthálózat bövítésével egyidejüleg végrehajtották a vasúti közlekedés technikai rekonstrukcióját is. A vonalakon nehezebb vágánytípusokat fektettek le, s ezzel sokat javítottak a vonalak állapotán. Az áteresztöképesség növelése érdekében rekonstruáltak több csomópontot és vasútállomást, a nagyobb állomásokon gurítókat építettek, bevezették a váltók villamos és mechanikai központosítását. 1941-ig 1865 km vasútvonalat villamosítottak, 8472 km-t pedig automatikus jelzöberendezéssel és diszpécser-központtal láttak el. 1928 és 1940 közt a vasút 11849 mozdonyt, föleg tehervontató mozdonyt, és 284100 vagont kapott az ipartól, beleértve 166800 négytengelyes vagont is. A vagonokat automatikus fékekkel és automatikus kapcsoló berendezéssel látták el, ami növelte a szerelvények terhét és sebességét. A Szovjetunióban a háború küszöbén gyenge volt a vasutak áteresztöképessége, s ez kiváltképpen érvényes volt azokra a vasútvonalakra, amelyek a Szovjetunió régi határaitól nyugat felé húzódtak. Igy az Ovrucs-Korosztyůeny-Sepetovka-Kamenyec-Podolszk harántirányú vonalhoz kelet felöl hat vasútvonal csatlakozott kilenc vágánnyal, ezek napi áteresztöképessége 259 vonatpár volt. Ettöl a vonaltól nyugatra az egykori államhatáron át csak öt vonal haladt hat vágánnyal, s ezek naponta csak 108 vonatpár áteresztésére voltak képesek. Nyugat-Ukrajnában hat vasútvonal volt 8 vágánnyal, amely naponta 168 vonatpár közlekedtetését tette lehetövé. A Baltikum vasútvonalainak áteresztöképessége alacsony és egyenetlen volt. A Kelet-Poroszország határainak közelében levö vonalak állomásai nem voltak alkalmasak tömeges csapatkirakásra. Kelet-Poroszország vasútvonalai, amelyek a mi határainkhoz vezettek, naponta 228 szerelvényt engedtek át, a litván vasút pedig, amely Kelet-Poroszország határához vezetett, csak 84 szerelvényt. A honvédö háború kezdetéig nem fejezödött be a közlekedés technikai rekonstrukciója. Egyes vonalakon, különösen az Urálban és Szibériában, a megterhelés aránytalanul nagyobb volt, mint a pálya teherbíró képessége. Miközben a sín közepes súlya 1913-hoz képest 1940-ig 8 százalékkal nött, a mozdony tengelyére számított átlagos nyomás 30 százalékkal, a vagon tengelyére számítva pedig 70 százalékkal emelkedett. A vasútvonalak további technikai tökéletesítése végett a Közlekedésügyi Népbiztosság 1940-ben az SZK(b)P Központi Bizottságának és a Népbiztosok Tanácsának utasítására hétéves tervet dolgozott ki, hogy ennek végrehajtásával befejezze a közlekedés müszaki rekonstrukcióját. A háború kezdetéig azonban csak az elsö lépéseket sikerült megtenni ennek végrehajtásához. A folyami szállítás fejlesztésében nagy szerepet játszott az, hogy elkészült több hidrotechnikai létesítmény, s így a folyók hajózhatóbbá váltak. Ebben a tekintetben különösen fontos volt a dnyeperi vízierömü (Dnyeprogesz) a gáttal és a zsiliprendszerrel. A csatornák a Fehér-tenger-Balti-tenger csatorna, a Moszkva-Volga csatorna, a Dnyeper-Bug csatorna stb. a folyami útvonalak szerves részeivé váltak, s növelték ezek hosszúságát. Egyidejüleg növelték és tökéletesítették a folyami flottát. Megvalósították a folyami kikötök és rakpartok technikai felszerelését. Fejlödött a tengeri szállítás is. A korszerü követelményekkel összhangban felújították a nagyobb kikötöket, korszerü hajókat építettek. A közlekedés állapotának és potenciális lehetöségeinek megítélésében figyelembe kell venni a technika kihasználásának színvonalát. A háború elötti években a szovjet közlekedésben jobban kihasználták a technikai eszközöket, mint bármely kapitalista országban. A honvédö háború küszöbén hazánknak egészében véve fejlett közlekedése volt, amely késöbb a hadigazdaság fontos alkotó része lett, s képzett káderei voltak, akik a szovjet hazafiság szellemében nevelkedtek, s képesek voltak bármilyen nehézséget leküzdeni. Mindez megteremtette a szükséges elöfeltételeket ahhoz, hogy a honvédö háború súlyos körülményei közt a közlekedés sikeresen megoldja feladatát. A szocialista ipar és közlekedés munkájában a háború elötti években voltak lényeges fogyatékosságok, amelyek többnyire abból fakadtak, hogy a termelési kultúra nem volt elég magas színvonalon, helytelenül tervezték egyes iparágak és üzemek munkáját, s a gazdaságon belül részleges aránytalanságok támadtak. Az SZK(b)P XVIII. kongresszusa az iparban és a közlekedésben müködö pártszervezeteknek megadta azt a jogot, hogy ellenörizzék a vállalatvezetöség tevékenységét. A kongresszus után az alapszervezetek vezetöi jártasságra tettek szert abban, hogy a pártpolitikai munkát helyesen összekapcsolják azzal a harccal, amely a termelési tervek sikeres teljesítéséért, az új technika bevezetéséért, az újítómozgalom fejlesztéséért, a munkafegyelem megszilárdításáért folyt. A munkafegyelem megszilárdításáért vívott harc különösen nagy jelentöségre tesz szert 1939-1941ben. A Szovjetunió Legfelsö Tanácsának Elnöksége a háború küszöbén több törvényt hozott a termelési fegyelem megszilárdítására. Ezek közt legfontosabb a szakszervezetek kezdeményezésére 1940. június 26-án kiadott rendelet volt, amelynek értelmében áttértek a nyolcórás munkanapra, a hétnapos munkahétre, s megtiltották a munkások és az alkalmazottak önkényes munkahelyváltoztatását. Abban az idöben, amikor a háború a Szovjetunió határaihoz közeledett, igen fontos intézkedés volt a munkanap meghosszabbítása, valamint a harc a munkakerülök, a naplopók és a termelés egyéb kerékkötöi ellen: A párt és a kormány azonban ideiglenes intézkedésnek tartotta a munkanap meghosszabbítását, amelyet a háborús veszély növekedése tett szükségessé. Egyre növekedett a szocialista ipar termelésének volumene, s ez újabb bonyolult feladatok elé állította a gazdasági szerveket abban a tekintetben, hogy szervezetten biztosítsák a munkaeröt az üzemek és az építkezések számára. Az elsö és a második ötéves terv sikeres végrehajtásában még nagy szerepet játszottak azok a szerzödések, amelyeket a gazdasági szervezetek a kolhozokkal kötöttek a munkaeröellátás folyamatosságának biztosítása végett, 1941-ben azonban már ezzel a módszerrel nem lehetett kielégíteni az ipar és a mezögazdaság megnövekedett káderszükségleteit. Bár a munkáslétszám a szervezett toborzás e

redményeképpen szakadatlanul növekedett, nem volt elég munkás. 1937-ben az ipar, az építöipar és a közlekedés a szervezett toborzás elöirányzatához képest 1200000 fövel, 1938-ban 1300000 fövel, 1939-ben 1500000 fövel kevesebb munkást kapott. Azoknak a kolhozparasztoknak a többsége, akiket a szerzödések alapján vontak be az ipari munkába, nem rendelkezett meghatározott szakmával, igen alacsony képzettségü volt. A korszerü, bonyolult technikával felszerelt új üzemeknek magasan kvalifikált, jól képzett káderekre volt szükségük. A szervezett toborzás útján bevont munkásokat pedig többnyire csak segédmunkára lehetett alkalmazni. Ezenkívül a dolgozóknak ez a kategóriája nem biztosíthatta a stabil munkásállományt az egyes üzemekben. Az üzemi iparitanuló-képzés hálózata, amely 1940-ig állt fenn, ugyancsak nem oldhatta meg a tervszerü szakmunkásképzés feladatát. Kevés volt az üzemi ipariskola, a tanulók száma is megcsappant, mert az ifjúság többsége középiskolába ment. Az 1939-40-es tanévben ezeknek az iskoláknak és szakiskoláknak a hálózata több mint két és félszeresére, az ipari tanulók száma pedig csaknem negyedére csökkent az 1931-32-es tanévhez képest. A harmadik ötéves terv elsö három évében az üzemi ipariskolákban mindössze körülbelül 500000 fö tanult. 1940. október 2-án a Szovjetunió Legfelsö Tanácsának Elnöksége rendeletet adott ki "Az állami munkaerö-tartalékokról". A rendelet új rendszert vezetett be a szervezett munkásképzés megvalósítására. Az állami munkaerö-tartalékoknak évente 800000-1000000 fiút és leányt kellett kiképezniük az ipar számára ipari szakiskolákban és vasutas iskolákban, valamint az üzemi ipariskolákban. Az állami munkaerö-tartalékok rendszerének létrehozása az ipar, a közlekedés és az építöipar számára jelentös mértékben biztosította a rendszeres képzett munkaerö-utánpótlást. A harmadik ötéves terv elsö éveiben bizonyos nehézségekkel küszködtünk a vaskohászat és az ener getikai bázis fejlesztésében. 1937-töl 1940-ig a vaskohászat nem teljesítette a tervet, a nyersvastermelés elmaradt a többi iparág növekedésének üteme mögött. A nehézgépgyártás például 1939-ben 1937-hez képest 14 százalékkal növelte a termelést, a középgépgyártás 15 százalékkal, a honvédelmi ipar pedig csaknem 47 százalékkal, a vaskohászat termelésének színvonala viszont szinte változatlan maradt. Az SZK(b)P Központi Bizottsága és a Népbiztosok Tanácsa 1940. június 2-án akcióprogramot fogadott el, hogy rendet teremtsen a vaskohászati üzemekben, és jelentösen emelje az egész kohóipar termelési kultúráját. Megindult a harc a gyártási eljárás elöírásainak szigorú betartásáért, a szükséges nyersanyag-, fütöanyagés anyagkészletek üzemi felhalmozásáért, a gépállások megszüntetéséért, a berendezés teljes kihasználásáért, az új technika bevezetéséért és elsajátításáért. A kohászok ezzel küzdöttek a több nyersvasért, acélért, lemezért. A vaskohászat 1940 második felétöl kezdve már teljesítette a kormány által elöírt terveket. A Moszkvában 1941. február 15-20 között megtartott XVIII. országos pártkonferencia fö napirendi pontja az ipar és a közlekedés munkájának kérdése volt. "Iparunk mindig az egész népgazdaság fejlödésének bázisa volt, és az is marad állapította meg a konferencia határozata. Az ipar a népgazdaság egész rendszerében mindig a döntö tényezö volt, és az is marad. Az ipar viszi elöre egész szocialista népgazdaságunkat, beleértve a mezögazdaságot és a közlekedést is. Az ország védelmi erejének bázisa mindig az ipar volt, és az is marad. A jelenlegi nemzetközi helyzetben iparunk és annak valamennyi ága elött felelösségteljes feladatok állnak." A konferencia megállapította, hogy a szocialista ipar termelése 1940-ben 1939-hez képest 11 százalékkal emelkedett, ezen belül pedig a gépgyártás és a fémfeldolgozás termelése 19 százalékkal, Javult a szénbányászat, a kohászat és a gépgyártás munkája. A honvédelmi ipar termelése sokkal gyorsabb ütemben növekedett, mint az egész iparé. Tökéletesedett a közlekedés munkája is. De még mindig elöfordult, hogy egyes üzemek, különösen a kohászatban, nem teljesítették a termelési terveket, magas volt az önköltség, gyakori volt a gépállás és az üzemzavar. A konferencia határozatai azt a feladatot adták a gazdasági szerveknek és a pártszervezeteknek, hogy biztosítsák a berendezés, a szerszámok, a nyersanyagok, az anyagok, a fütöanyag helyes felhasználását, érvényesítsék a jól dolgozók anyagi ösztönzésének elvét, s teljesen számolják fel a lazaságot. A konferencia kötelezte a pártszervezeteket, hogy különös figyelmet fordítsanak az új technika meghonosítására, fáradhatatlanul munkálkodjanak a technika tökéletesítésén, az új gépek, anyagok és gyártmányok termelésének minél gyorsabb megszervezésén. Az 1940. évi gazdasági eredményekröl és az 1941. évi népgazdaságfejlesztési tervröl beterjesztett beszámoló alapján határozatot fogadtak el, amely 1941-re a következö fö feladatokat jelölte meg: az egész ipar teljes termelését emeljék fel 162 milliárd rubelre (a növekedés 1940-hez képest 17-18 százalékos); emeljék a nyersvastermelést 18 millió tonnára, az acélgyártást 22,4 millió tonnára és a vaslemezgyártást 15,8 millió tonnára; biztosítsák a gépgyártás termelésének 26 százalékos növekedését 1940-hez képest; bányásszanak 191 millió tonna szenet, 38 millió tonna nyersolajat gázzal; 39 millió tonna tözeget; növeljék 8 százalékkal a gabonafélék termelését; emeljék 12 százalékkal a munka termelékenységét. A pártkonferencia a Szovjetunió gazdasági és honvédelmi ereje gyarapításának jegyében zajlott le; határozatai nagy jelentöségüek voltak abból a szempontból, hogy az ország minden tekintetben felkészüljön az agresszor visszaverésére, s megteremtse a szükséges állami tartalékokat. A párt abból a célból, hogy sikeresen leküzdje az egyes iparágak fejlödésében mutatkozó nehézségeket, mozgósította a tömegek alkotó aktivitását, a népi kezdeményezés kimeríthetetlen eröforrásához fordult. 1938-1941 folyamán hazánk munkásosztálya újabb ragyogó oldalakkal gyarapította termelési gyözelmeinek krónikáját. Ezekben az években hatalmas lendülettel fejlödött az újítómozgalom. Az élenjáró technika elsajátítása minden egyes munkásnak elsörendü feladata lett. Minden nagy üzemben újító iskolákat szerveztek, az élenjárók tapasztalatait elterjesztették a dolgozók nagy tömegei körében. 1939-ben Ukrajnában és az Urálban mozgalom indult azért, hogy a munkások egyidejüleg több gépet kezeljenek. 1940-ben a gépgyárakban már körülbelül 15000 munkás több gépen dolgozott. Ugyanakkor mozgalom indult a munkások körében azért is, hogy minél több szakmát elsajátítsanak. Azok a több gépet kezelö élenjáró munkások, akik elsajátítottak néhány rokonszakmát, több különbözö típusú gépen dolgozhattak. Az ésszerüsítés és az újítómozgalom, amely a szocialista üzemek életében mindennapos jelenséggé vált, sok millió rubel megtakarítást jelentett az országnak, s lényegesen emelte a munka termelékenységét. Az egész ország megismerte a több gépet kezelö Volkov, a Donyec-medence legjobb acélolvasztára, Skarabur, Szemivolosz Krivoj Rog-i fúrógépkezelö, Fapavin mozdonyvezetö és a szocialista termelés sok száz más élenjáró dolgozójának nevét. A Szovjetunió védelmi képességének megszilárdításában az ország iparosítása mellett óriási szerepet játszott a mezögazdaság szocialista átalakítása. A zökkenömentesen müködö és gyorsan növekvö hadigazdaság megszervezésének elengedhetetlen feltétele, hogy a hadsereget és a lakosságot fennakadás nélkül ellássuk élelemmel, az ipart pedig mezögazdasági nyersanyaggal. Ezt a feladatot a mezögazdaság, ez a létfontosságú gazdasági ág oldja meg. A párt mindig szem elött tartotta Leninnek azt az útmutatását, hogy "a Vörös Hadsereg nem lehet erös nagy állami gabonatartalékok nélkül, mert anélkül a hadsereget sem szabadon mozgatni, sem a szükséghez mérten elökészíteni nem lehet. És anélkül nem lehet ellátni a hadsereg számára dolgozó munkásokat." A mezögazdaság termelésének és áruhozamának nagyságától függ, mennyire tudjuk ellátni a hadsereget élelemmel és ruházattal, de ettöl függ sok olyan iparág munkája is, amely fegyvert és felszerelést gyárt. A kolhozrendszer gyözelmének eredményeképpen a Szovjetunió mezögazdasága gépesített, nagyüzemi szocialista gazdasággá alakult át. 1941. január 1-én 236900 kolhozunk, 4159 szovhozunk és 7069 gépés traktorállomásunk volt, s ebböl 2056 szovhoz és 3693 gépállomás a Szovjetunió keleti területein. A szocialista szervezés jelentösen növelte a mezögazdaság lehetöségeit az ország védelmének gazdasági biztosításában. 1939-1940 folyamán a párt központi bizottságának és a Népbiztosok Tanácsának tevékenységében jelentös helyet foglaltak el a mezögazdaság fejlesztésével összefüggö kérdések. A központi bizottság plénuma 1939 májusában megvitatta, milyen intézkedéseket kell tenni a kolhozok közös földjeinek védelmére. Május 27-én az SZK(b)P Központi Bizottsága és a Népbiztosok Tanácsa erröl közös határozatot hozott, s ebben elítélte a mezögazdasági szövetkezet alapszabályzatát megsértö pártés államellenes gyakorlatot. Egyes területeken a kolhozok közös földjeinek rovására törvénytelenül növelték a háztáji gazdaságokat. Ez arra vezetett, hogy helyenként megrendült a kolhozok közös gazdasága, egyes személyekben erösödött a magántulajdonosi törekvések és a harácsolás vágya. A határozat kötelezte az illetékeseket, hogy a legrövidebb idön belül hozzák összhangba a háztáji gazdaságok méreteit az alapszabályzat elöírásaival. A központi bizottság 1940 márciusi plénuma a begyüjtési politika módosítását vitatta meg. A központi bizottság és a Népbiztosok Tanácsa csakhamar közös határozatot fogadott el "A mezögazdasági termékek begyüjtésében és felvásárlásában eszközölt változtatásokról". Ez a rendelet megszüntette azt a rendszert, hogy a kolhozok beszolgáltatási kötelezettségét a mezögazdasági növények vetésterve alapján számították ki. Az új elv azt írta elö, hogy a mezögazdasági termékek, s köztük az állattenyésztési termékek beszolgáltatási kötelezettségét a kolhozok földterületének nagysága alapján számítsák ki. Ez fokozta a kolhozparasztok anyagi érdekeltségét a növénytermelés és az állattenyésztés fejlesztésében. 1939-1940 folyamán a Népbiztosok Tanácsa és a párt központi bizottsága több más közös határozatot is hozott a mezögazdasággal kapcsolatban. Csak a fontosabbakat említjük meg: "A gépés traktorállomások munkájáról", "A gépés traktorállomások növényápolási munkájáért járó természetbeni díjazás kiszámításának rendszeréröl", "Az öszi vetések területének növeléséröl és hozamuk növelésére irányuló intézkedésekröl a Szovjetunió keleti területein", "Intézkedések a kolhozok közös állattenyésztésének fejlesztésére." A háború elötti években a szocialista ipar rengeteg traktort, kombájnt, gépkocsit stb. adott a mezögazdaságnak. 1941 elején a Szovjetunió mezögazdasága 684000 traktorral (15 lóerösre átszámítva), 182000 gabonakombájnnal, 228000 teherautóval, 491000 traktorekével, 312000 traktor-vetögéppel, valamint sok más géppel és mezögazdasági szerszámmal rendelkezett. A mezögazdaság erögépeinek kapacitása az 1917 eleji 23,9 millió lóeröröl 1941 elejéig 47,5 millió lóeröre emelkedett, s a teljes energiakapacitásnak 77,7 százalékát mechanikai motorok adták. A kolhozokban, a gépés traktorállomásokon és a szovhozokban 1940-ben a munka energia ellátottsága egy munkásra számítva háromszor nagyobb volt, mint 1913-1917 folyamán a paraszt gazdaságokban. Csupán 1939-1940 folyamán több mint 1200 új gépés traktorállomást szerveztek a falun, A szocialista mezögazdaság anyagi-technikai bázisának gyors növekedését szemléletesen bizonyítja, hogy a mezögazdaság állóalapjai 1913-tól 1940-ig 3,3-szeresre növekedtek. A mezögazdaság új technikával való felszerelése és energetikai bázisának fejlödése lehetövé tette, hogy gépesítsék a fontosabb mezögazdasági munkákat. 1928-ban csaknem minden munkát kézi erövel és lóvontatással végeztek, 1940-ben pedig a kolhozokban már géppel végezték a tarlóhántás 83 százalékát, a mélyszántás 71 százalékát, a gabonavetés 56 százalékát, a gyapot vetésének 81 százalékát, a cukorrépa vetésének 93 százalékát, a gabonafélék betakarításának 43 százalékát. Az új technika tömeges alkalmazásának eredményeképpen a kolhozfaluban új szakmák jelentek meg: traktoros, kombájnkezelö, szerelö, gépész, lakatos, gépkocsivezetö, villanyszerelö, telefonés távírókezelö stb. A gépkezelö káderek zöme a gépállomásokon és a szovhozokban összpontosult. 1940. július 1-én a gépállomásokon és a szovhozokban 1291000 traktorost, traktoros brigádvezetöt és brigádvezetö-helyettest, kombájnés gépkocsivezetöt tartottak nyílván. A mezögazdaság gépesítésének magas színvonala nagy jelentöségü volt a szovjet állam védelmi erejének növelése szempontjából. A traktorosok, a kombájnés gépkocsivezetök százezrei ugyanis a kvalifikált káderutánpótlás fontos forrását jelentették a Vörös Hadsereg harckocsiés gépesített alakulatai számára. Emellett a szocialista nagyüzemi mezögazdaság, amely új gépi technikával és képzett szakemberekkel rendelkezett, jelentösen növelhette a vetésterületet, emelhette a termés hozamot, növelhette az élelmiszerek és a nyersanyagok termelését, és különösen annak piacra kerülö részét. A mezögazdasági növények teljes vetésterülete 1913-tól 1940-ig 27 százalékkal 118,2 millió hektárról 150,4 millió hektárra növekedett, s ebböl 72,7 millió hektár a keleti területeken volt. A vetésterület növekedése a vetésterület struktúrájának megjavításával járt. Míg 1913 és 1940 között a gabonafélék egész vetésterülete 6 százalékkal nött, a legértékesebb gabona, a búza vetésterülete 22 százalékkal bövült. Az ipari növények vetésterülete az ország egész vetésterületéhez viszonyítva ezalatt 4,1 százalékról 7,9 százalékra nött, a zöldségféléké és a hüvelyeseké 4,4 százalékról 6,6 százalékra, a takarmánynövényeké 2,8 százalékról 12 százalékra. A háború elötti ötéves tervek folyamán különösen gyorsan nött a vetésterület az ország keleti és délkeleti területein, a korábban elmaradott nemzetiségi vidékeken, s ez a népgazdaság és a honvédelem szempontjából egyaránt nagy jelentöségü volt. 1913 és 1940 közt az összes vetésterület 27 százalékkal növekedett, viszont az Urálban 51,1 százalékkal, Nyugat-Szibériában 96 százalékkal, Kelet-Szibériában 144 százalékkal, Távol-Keleten 52 százalékkal, a Kazah SZSZK-ban 63 százalékkal, az Üzbég SZSZKban 39 százalékkal, a Kirgiz SZSZK-ban 65 százalékkal, a Tadzsik SZSZK-ban 63 százalékkal. Az ötéves tervek folyamán javult a földek gépi müvelése, növekedett a mütrágya felhasználása, fejlödött a vetömaggazdaság és bövült a nemesített magvakkal bevetett terület. Elérték, hogy a Szovjetunióban egyenletesebb elosztású lett a gabonatermelés. Az ország régi éléstáraiban Ukrajnában és Észak-Kaukázusban is fejlödött a gabonatermelés, de mint gabonatermelö bázisok, egyre nagyobb jelentöségre tettek szert a keleti területek: az Urál, Szibéria, Kazahsztán, a Távol-Kelet. Ezeken a területeken a gabonatermelés az 1913. évi 895 millió pudról 1940-ben 1242 millió pudra, vagyis 39 százalékkal emelkedett. A népgazdaság és a honvédelem szempontjából óriási jelentöségü volt, hogy a Szovjetunió mély hátországában hatalmas gabonatermelö bázisokat hoztak létre, amelyek a vetésterület nagysága tekintetében több európai kapitalista ország területével értek fel. Mindeme sikerek ellenére az országban még nem oldódott meg a gabonaprobléma, Az állattenyésztés éppen ezért elmaradt. 1941 elejére a szarvasmarha-állomány még nem érte el az 1916-os színvonalat. 1916-ban a szarvasmarha-állomány 58,4 millió darab volt, 1941. január 1-én pedig 54,5 millió darab, ebböl a Szovjetunió keleti területein 28 millió darab. A mezögazdaság szocialista átalakítása e fogyatékosságok ellenére is lehetövé tette a Szovjet uniónak, hogy a háború elötti években jelentös állami gabonaés élelemkészleteket halmozzon fel. A Nagy Honvédö Háború küszöbén tovább fejlödött a Szovjetunió könnyüés élelmiszeripara, amely fogyasztási cikkekkel látta el a lakosságot és a hadsereget. Az élelmiszeripar teljes termelése 1940-ben 1913-hoz képest 4,1-szeresre nött (összehasonlító árakban). Több élelmiszerfajta termelése óriási mértékben növekedett: az édesipari termékeké 7,2-szeresre, a gyári tésztáé 11-szeresre, a konzerveké 12-szeresre. A konzervipar (az élelmiszerkoncentrátumok iparával együtt) el tudta látni a hadsereget és a lakosságot változatos táplálékkal, amely helyettesíthette a nem konzervált termékek minden fajtáját, kivéve a kenyeret, amely különösen nagy fontosságú volt háború esetén. Jóllehet az élelmiszeripar gyors ütemben fejlödött, néhány fontos élelmiszernek, így a húsnak és a halféléknek a termelése elmaradt a növekvö szükségletek mögött. Ebben a háború elötti évek során az állattenyésztés és a halgazdaság fejlesztésében elkövetett súlyos fogyatékosságok mutatkoztak meg. 1940-ben a Szovjetunió könnyüiparának teljes termelése ötszöröse volt az 1913. évinek (összehasonlító árakban), ezen belül a kötszövöiparé 40-szerese, a konfekcióiparé 13-szorosa. Évröl évre növekedett a lakosság közvetlen szükségleteinek kielégítésére szükséges iparcikkek termelése. 1913-ban például 2848 millió méter szövetet termeltek, 1940-ben pedig már 4436 millió métert. Börlábbelit 1913-ban 60 millió párat készítettek, 1940-ben pedig 211 millió párat. A szovjet emberek mind anyagi, mind kulturális tekintetben évröl évre jobban éltek. Maguk mögött hagyták a népgazdaság helyreállításának és újjáépítésének rendkívüli nehézségeit, amikor a rendelkezésre álló eszközök zömét a gazdasági fejlesztés szükségleteire kellett fordítani. A szovjet nép, miután nagyszerü eredményeket ért el a szocializmus felépítésében, most már több eszközt és figyelmet fordíthatott anyagi jólétének növelésére. Megnyílt elötte az anyagi és kulturális életszínvonal további, még gyorsabb emelésének perspektívája. A szovjet embereknek a gazdaság és a kultúra területén elért eredményei fokozták az ország védelmi képességét. Az az óriási potenciál, amelyet a Szovjetunió népei a kommunista párt vezetésével hösies munkával létrehoztak, megadta a lehetöséget a német fasiszta agresszió visszaverésére. 3. A kommunista párt tevékenysége a népnek a szocialista hazafiság szellemében való nevelése terén A szovjet emberek a lenini útmutatásokat követve végrehajtották az ország szocialista iparosítását, gyökeresen átalakították a mezögazdaságot, véghez vitték a kulturális forradalmat. Eme átalakítások eredményeképpen országunkban végérvényesen felszámolták a kizsákmányoló osztályokat, egyszer s mindenkorra megszüntették azokat az okokat, amelyek az ember kizsákmányolását szülik. A szovjet társadalom két baráti osztály a munkásság és a parasztság társadalma lett. A szocializmus gyözelme tovább szilárdította a munkásosztály és a parasztság szövetségét, a szovjet népek barátságát és testvériségét. A munkások, a parasztok és az értelmiség kialakult társadalmi közössége alapján létrejöttek társadalmunk új hajtóeröi: a szovjet népek erkölcsi-politikai egysége, barátsága és a szovjet hazafiság. A szovjet emberek erkölcsi-politikai egységének megteremtésében, a népek közti barátság és a szocialista hazafiság szellemében való nevelésükben döntö szerepet játszott a kommunista párt. A szocializmus felépítése a Szovjetunióban a kommunista párt vezette egész szovjet népnek nemcsak óriási vívmánya volt, hanem hatalmas diadal is, amely nagyszerü bizonysága volt a marxizmus-leninizmus igazságának és életerejének. A szovjet nép a szocialista építés minden szakaszán zászlóként hordozta a kommunizmus eszméit, s a Marx, Engels és Lenin kijelölte úton haladt. A kommunista párt megvédte a marxista-leninista elméletet a marxizmus ellenségeitöl, a szocialista építés ügyének minden ellenfelétöl a kishitüektöl, az opportunistáktól, a különféle színezetü revizionistáktól. Az eszmei egység mindig fontos eröforrása volt a pártnak, és sorai szervezeti egybeforrottságának alapjául szolgált. A párt a szocialista építés tapasztalatai alapján tovább fejlesztette a marxista-leninista elméletet. A kommunista párt ideológiai munkája, amely a szocializmus építésének befejezésére és a kommunizmusba való fokozatos átmenetre irányult, egyszersmind a szovjet állam védelmi képességének megszilárdításában is fontos szerepet játszott. Kalinyin a következöket mondta a kommunista nevelés feladatairól, a párt ideológiai munkájának szerepéröl: "A mai bonyolult nemzetközi helyzetben népünknek különösen nagyfokú szervezettséget, fegyelmet és megfeszített éberséget kell tanúsítania, hogy szocialista államunkat ne érhesse váratlanul semmilyen meglepetés vagy véletlen. Erre kell koncentrálnia teljes figyelmét valamennyi társadalmi szervezetünknek, az irodalomnak, a müvészetnek, a filmmüvészetnek, a színmüvészetnek stb." A pártra az a feladat hárult, hogy a szovjet embereknek teljes bonyolultságában megmagyarázza a nemzetközi helyzetet, tovább nevelje öket a politikai éberség szellemében, mozgósítási készenlétben tartsa öket az ellenség mesterkedéseivel szemben, fokozza az ideológiai és politikai munkát a szovjet társadalom erkölcsi és politikai egységének, a szovjet népek barátságának megszilárdítására, a szovjet hazafiság fejlesztésére. Az SZK(b)P XVIII. kongresszusa külön felhívta a figyelmet, hogy fokozni kell az ideológiai munkát, a dolgozók kommunista nevelését. A kommunista párt ideológiai munkája megedzette a szovjet népet és harcosait, biztosította a szovjet emberek magas fokú erkölcsi szellemét. Lenin mondotta: "A gyözelmet minden háborúban végeredményben azoknak a tömegeknek harci szelleme határozza meg, amelyek a csatatéren vérüket ontják. Az a meggyözödés, hogy a háború igazságos, annak tudata, hogy fel kell áldoznunk életünket testvéreink boldogulásáért, fokozza a katonák harci szellemét, és hallatlan nehézségek elviselésére készteti öket. A cári tábornokok azt mondják, hogy vöröskatonáink olyan terheket viselnek el, amilyeneket a cári rendszer hadserege sohasem bírt volna ki. Ennek az a magyarázata, hogy minden egyes fegyverbe szólított munkás és paraszt tudja, miért harcol, és tudatosan ontja vérét az igazság és a szocializmus diadala érdekében." A szocializmus gyözelme kedvezö feltételeket teremtett a pártés szovjet demokrácia további kiterjesztéséhez. De a pártés szovjet demokrácia bizonyos korlátozásait, amelyek korábban, az osztályellenséggel és ügynökségével vívott elkeseredett harc viszonyai közt elkerülhetetlenek voltak, Sztálin a párt és az ország vezetésének módszerévé tette. Megsértette a pártélet Lenin által kidolgozott normáit, a kollektív vezetés elvét. A pártés az államélet sok fontos kérdését egyedül döntötte el. Az SZK(b)P XVII. kongresszusa után Sztálin már egyáltalán nem számolt a pártnak és központi bizottságának kollektív véleményével. A személyi kultusz kedvezö talajul szolgált olyan káros jelenségek felbukkanásához, mint az önkény, a hatalommal való visszaélés, a karrierizmus, a talpnyalás, a gyanakvás, a bizalmatlanság, ideológiai téren pedig a dogmatizmus, a betürágás, az elméletnek a gyakorlattól való elszakadása. Sztálin tevékenységében szakadás támadt a szó és a tett között. Hiszen munkáiban helyes, marxista tételeket fogalmazott meg a népröl, mint a történelem formálójáról, a pártnak és központi bizottságának mint kollektív vezetönek a szerepéröl, a káderek iránti figyelmességröl, a pártdemokrácia kiterjesztéséröl. Csakhogy Sztálin megsértette ezeket a tételeket. Arról beszélt, hogy nem szabad eltúlozni egyes személyiségek szerepét a történelmi folyamatban, a valóságban pedig saját személye körül kultuszt teremtett, terjesztette ezt a személyi kultuszt, s biztatta azokat, akik ebben közremüködtek. A szocializmus gyözelmének viszonyai közt érvényben maradt az a követelmény, hogy minden módon erösíteni kell a szovjet államot, fokozni kell az éberséget az ellenség, s mindenekelött a kapitalista környezet mesterkedéseivel szemben. Óvatosnak és ébernek kellett lenni a likvidált kizsákmányoló osztályok ellenséges elemeivel és ügynökségével szemben is. De káros és hibás volt az a tétel ezt Sztálin a központi bizottság 1937 február-márciusi plénumán fogalmazta meg, vagyis akkor, amikor a Szovjetunióban már gyözött a szocializmus -, amely szerint a szocializmus pozícióinak megszilárdulása, a szovjet állam további elörehaladása arányában az osztályharc az országban egyre jobban élezödni fog. Valójában a Szovjetunióban az osztályharc akkor volt a legélesebb, amikor a "ki kit gyöz le" kérdés dölt el, vagyis amikor a szocializmus alapjait raktuk le. De 1937-ben, amikor a szocializmus már gyözött, amikor a kizsákmányoló osztályokat már felszámoltuk, s a szovjet társadalomban megszilárdult a szocialista egység, hibás volt az osztályharc elkerülhetetlen élezödésének tétele. A gyakorlatban igazolásul szolgált a hatalommal való visszaéléshez, az önkényhez, a tömeges megtorláshoz, ami nem sokkal a hitleri Németország támadása elött óriási kárt okozott a pártnak és az országnak. A becsületes emberek elleni megtorlások szervezésében gyalázatos szerepet játszott Visinszkij, aki mint a Szovjetunió föügyésze arra volt hivatott, hogy éberen örködjék a forradalmi törvényesség felett; ehelyett azonban kedvében járt Sztálinnak, s elméletileg igazolni próbálta Sztálin önkényét. A XVIII. kongresszus kimondta, hogyha dönteni kell valamely párttag kizárásának kérdésében, gondosan meg kell vizsgálni a vele szemben emelt vádnak valódiságát, s meg kell védeni a párttagot minden önkénnyel szemben. A pártba visszavettek egyes elvtársakat, akiket a korábbi években igazságtalanul kizártak. A pártsajtó harcot indított a rágalmazók ellen, akik saját karrierista céljaik érdekében hamis beadványokat gyártottak becsületes kommunisták tönkretételére. A kongresszus határozatai azonban nem jelentették azt, hogy az önkény ártatlan áldozatainak tömegét rehabilitálták volna. Söt, Sztálin az SZK(b)P Központi Bizottsága nevében a kongresszus elé terjesztett beszámolóban úgy értékelte Tuhacsevszkij, Uborevics, Jakir és mások kivégzését, mint "a szovjet szervek megtisztulását a kémektöl, gyilkosoktól és árulóktól". Csak amikor a párt hozzálátott a személyi kultusz következményeinek radikális megszüntetéséhez, 1953-tól rehabilitálták teljesen azokat a szovjet embereket, akik az alaptalan megtorlások áldozatául estek. A XVIII. kongresszus után jelentösen gyarapodtak a párt sorai. A szervezeti szabályzat módosítása, amelyet a kongresszus elfogadott, kiküszöbölte a párt növekedésének útjában álló akadályokat. Az 1939. április 1-töl október 1-ig terjedö hat hónap alatt 585271 föt vettek fel tagjelöltnek, 231599 föt pedig párttagnak. Ez azt bizonyította, hogy tovább erösödött az SZK(b)P, szorosabbra füzödtek kapcsolatai a tömegekkel, fokozódott a pártba lépett élenjáró munkások, kolhozparasztok és értelmiségiek politikai aktivitása és felkészültsége. 1941 februárjában, a XVIII. pártkonferencia idején a pártnak 2515481 tagja és 1361404 tagjelöltje volt. A XVIII. kongresszus megjelölte a belsö pártmunka egyik fö feladatát: tudományos, bolsevik magaslatra emelni a káderek tanulmányozását, elöléptetését, kiválasztását és nevelését, rendszeresen emelni elméleti színvonalukat. A párt, a szovjet hivatalok, a népgazdaság vezetö kádereinek kérdése különösen égetövé vált azért, mert 1937-1938 folyamán tömegesen kerültek vezetö beosztásba fiatal funkcionáriusok. Az 1939 tavaszán kialakult nemzetközi helyzet arra indította a pártot, hogy megjavítsa a honvédelemmel kapcsolatos tömegmunkát, szorosabbra füzze a pártszervek és a katonai szervek együttmüködését. Ennek érdekében az SZK(b)P XVIII. kongresszusának határozata alapján a kerületi, a városi, a körzeti, a területi és a határterületi pártbizottságoknál, valamint a szövetségi köztársaságok kommunista pártjainak központi bizottságánál megalakították a katonai osztályokat, azzal a feladattal, hogy segítsenek a katonai szerveknek a hadkötelesek kiképzésének megszervezésében, a behívások lebonyolításában, és háború esetén a mozgósításban, megszervezzék a légoltalmat, irányítsák az Oszoaviahim, a ROKK tevékenységét, a sportegyesületek, a Komszomol-szervezetek testnevelö munkáját. A katonai osztályok létrehozása megjavította a helyi honvédelmi munka irányítását. A XVIII. kongresszus határozatai arra mozgósították a pártot és a népet, hogy erösítsék a fegyveres eröket, fokozzák a szovjet emberek éberségét és harci készültségét. Minthogy a Szovjetunióban felépült a szocializmus, megváltoztak a szovjet állam funkciói. Az országon belüli kizsákmányoló osztályokat felszámolták, ezért ezek elnyomásának feladata megszünt, elhalt; elötérbe került és kibontakozott a szocialista tulajdon védelmének funkciója. Megmaradt a gazdasági szervezö és a kulturális nevelömunka funkciója; tovább fejlödött az imperialista támadással szemben való katonai védelem funkciója. A szovjet állam a békés építésre összpontosította fö eröfeszítéseit. Egyszersmind a kommunista párt vezetésével rendületlenül és következetesen felkészítette az országot a védelemre. Az 1936. évi alkotmány megállapította, hogy a Szovjetunió gazdasági életét az állami terv határozza meg és irányítja a társadalmi gazdagság gyarapítására, a dolgozók anyagi és kulturális színvonalának szakadatlan emelésére, a Szovjetunió függetlenségének erösítésére és védelmi képességének fokozására. Az alkotmány megszabta a szovjet fegyveres erök építésének, irányításának és a szocialista haza katonai védelmére való felhasználásának jogi-politikai alapelveit. A háború elötti években ezeknek az elveknek alapján ment végbe az ország és a hadsereg felkészítése a védelemre. A központi bizottság és valamennyi pártszervezet a XVIII. kongresszus határozatait teljesítve fontos intézkedéseket tett az ideológiai munka megjavítására. Jelentösen fokozták a marxizmusleninizmus klasszikusai müveinek kiadását. Marx, Engels és Lenin müvei 1939-1940 folyamán összesen 54 millió példányban jelentek meg. Kiadták a párt és a kormány vezetöinek munkáit. 1940-ben megjelent "Az SZK(b)P kongresszusainak, konferenciáinak és központi bizottsági plénumainak határozatai" címü gyüjtemény hatodik kiadása. A Marx-Engels-Lenin Intézet a párt központi bizottságának határozata alapján 1941-ben megkezdte Lenin müveinek negyedik kiadását. A személyi kultusz idején azonban a marxizmus-leninizmus elméletének és gyakorlatának legfontosabb kérdéseit gyengén dolgozták ki. Sztálin direktívákkal, adminisztratív úton igyekezett megoldani az elméleti kérdéseket. Az elmélet terén is visszaélt a hatalommal. Marx, Engels és Lenin munkáinak jelentöségét kisebbítették, olykor meröben szubjektíven, önkényesen értékelték a marxizmus-leninizmus egyes tételeit, söt egész müveket is. A társadalomtudományokat és az ideológiai munkát Sztálin személyének magasztalására használták fel. 1938 öszén kiadták az SZK(b)P történetének rövid tanfolyamát. Ezt is a személyi kultusz szelleme hatotta át, s adós maradt a párttörténet sok kérdésének valósághü és objektív megvilágításával, kisebbítette Lenin, a kommunista párt és a néptömegek szerepét. A "Rövid tanfolyam"-hól számüzték a kommunista párt és a munkásosztály nagy alakjainak nevét, a párt történetét pedig üres, önkényes sémává változtatták, amely megfelelt Sztálinnak és szekértolóinak. Ugyanilyen szellemben írtak könyveket a grúziai és az azerbajdzsáni pártszervezetek történetéröl is, ami még zavarosabbá tette a helyzetet a történetírás frontján. A helyi pártszervezetek az ideológiai munka súlyos fogyatékosságai ellenére nagy munkát végeztek a tömegek ideológiai-elméleti nevelése érdekében, erösítették a nép és az egész ország politikai szilárdságát. A kommunista párt elméletének és történetének megismerése révén a kommunisták és a pártonkívüliek ideológiailag megerösödtek, fokozódott önbizalmuk, magasabb fokra emelkedett a hazafias kötelességük tudata, nött lelkesedésük, hogy önfeláldozóan harcoljanak a kommunizmusért. A párt a bolsevik pártosság, a szocialista haza iránti határtalan szeretet és az ellenség gyülöletének szellemében nevelte a szovjet embereket. Erösödtek a párt tömegkapcsolatai, még szorosabbra füzödött a nép erkölcsi-politikai egysége. Abban az idöben, amikor a szovjet nép állhatatosan harcolt a békéért, egyes elöadók és szertök pacifista álláspontra csúsztak, elködösítették az igazságos és az igazságtalan háborúk közti különbséget. A kommunista párt határozottan fellépett e kérdések összezavarása ellen, megvédelmezte az igazságos és az igazságtalan háborúk bolsevik álláspontjáról szóló lenini tanítást. A párt megmagyarázta a tömegeknek a bolsevik álláspontot az igazságos háborúkról, hangsúlyozva, hogy a legigazságosabb és a legszentebb háború a szocialista állam védelmében folyó háború, hogy minden szocialista állampolgár köteles megvédeni szocialista hazáját, s ezzel teljesíteni hazafias nemzeti és nemzetközi kötelességét. A kommunista párt felhívta a szovjet népet, hogy a háborús veszély láttán zárja még szorosabbra sorait, s legyen kész bármely pillanatban fegyveresen a haza védelmére kelni. A kommunista párt a haza iránti határtalan hüségre, lánglelkü hazafiaknak nevelte a szovjet embereket. A szocialista építés kimagasló sikerei hatalmas mértékben fokozták népünk hazafias érzelmeit. A háború elötti években a szóbeli és a sajtópropaganda megmagyarázta a kommunista párt vezetésével országunkban végrehajtott társadalmi-gazdasági átalakítások értelmét és jelentöségét, megmutatta a szocialista építés minden területén elért sikereket, a szovjet társadalmi és államrend fölényét, feltárta azokat a korlátlan lehetöségeket, amelyekkel a szocialista társadalom a szovjet emberek anyagi és kulturális életszínvonalának emelésére rendelkezik. Ez is fokozta népünkben a hazafias nemzeti büszkeség érzését. A kommunista párt egyidejüleg széles körben népszerüsítette azokat a dicsö hagyományokat, amelyeket országunk népei a szabadságért és a függetlenségért vívott harcukkal teremtettek, s a haza hösi múltja iránti szeretetre és tiszteletre nevelte a szovjet embereket. Katinyin az 1940. október 2-i moszkvai pártaktíva-gyülésen ezt mondta: "Amikor a szovjet hazafiságot hirdetjük, azt nem választhatjuk, nem szakíthatjuk el népünk múltbeli történetének gyökereitöl. Töltsön el bennünket a népünk nagy tettei iránt érzett hazafias büszkeség. Hiszen a szovjet hazafiság közvetlen örököse azoknak a nagyszerü tetteknek, amelyekkel öseink lendítették elö népünk fejlödését." A kommunista párt útmutatásaival összhangban gyakrabban rendeztek elöadásokat és beszélgetéseket a dolgozók számára, népünk forradalmi és felszabadító mozgalmáról. A színházakban és a mozikban mind több olyan alkotást mutattak be, amelyek a Szovjetunió népeinek az idegen hódítók és elnyomók elleni hösi harcáról számoltak be. Szépirodalmi müvek és tudományos munkák tömege méltatta a népek nemes hagyományait, a dolgozók felszabadítása ügyének kiváló harcosait. A legnemesebb nemzeti hagyományok népszerüsítése nem vezetett nemzeti elzárkózásra és korlátozottságra. A Szovjetunió népei a hitleristák faji obskurantizmusával szembeállították az életigenlö szovjet hazafiságot, amelynek alapja a szocialista haza iránti mélységes hüség, valamennyi szovjet nemzet dolgozóinak testvéri közössége. A szovjet hazafiságban harmonikusan párosulnak a népek nemzeti hagyományai és a Szovjetunió valamennyi dolgozójának közös létérdekei. A szovjet emberek hazafisága ugyanakkor szervesen párosul a proletár internacionalizmussal, a más országok dolgozói iránti osztályszolidaritással. Az ötéves tervek folyamán megszilárdult a szovjet népnek a szocialista rendszer iránti hüsége, amelyet a kommunista párt és a szovjet állam táplált. A kizsákmányoló osztályok maradványainak felszámolásával még jobban megerösödött a szovjet emberek erkölcsi-politikai egysége. Népünk saját tapasztalatai alapján gyözödött meg a szocialista rendszer elönyeiröl, amely biztosította a dolgozó milliók anyagi és kulturális életszínvonalának emelkedését. A kommunista párt a szovjet hazafiság ápolására irányuló óriási munkájában a nagy orosz nép és a többi szovjet nép nemzeti hagyományaira, a nemzeti függetlenségért és a haza szabadságáért vívott harcuk hagyományaira támaszkodott, A hazafias érzelmek ápolása óriási jelentöségü volt. Engels a szocialista haza védelméröl szólva szinte látnoki erövel mondta, hogy "az ilyen társadalom tagja háború esetén, amely amúgy is csak nem kommunista nemzetek ellen folyhatna, valódi hazáját, valódi tüzhelyét védené, tehát olyan lelkesedéssel, kitartással és bátorsággal harcolna, hogy vele szemben mit sem érne a modern hadseregek gépies kiképzése". Valóban, a szovjet hazafiság ereje gyözött a Németország elleni háborúban, legyözte a hitlerista hadsereg gépies fegyelmét, s a hitlerista kormány parancsai iránti vak engedelmességet is, amellyel a mérgezett fasiszta propaganda oltotta be, s amely többek közt a nem létezö faji felsöbbrendüség tudatából, a rablás és az eröszak "jogának" tudatából táplálkozott. A háború küszöbén a párt ideológiai munkájában nagy helyet foglalt el a munkához, az állami és a társadalmi tulaidonhoz való kommunista viszony kialakítása, a termelési fegyelem megszilárdítása. A párt megmagyarázta a tömegeknek azoknak az intézkedéseknek a jelentöségét, amelyeket a második világháború megindulásával az ország gazdasági erejének fokozására meg kellett tenni. Mozgósította a tömegeket az ország elött álló nagy feladatok sikeres végrehajtására. A pártszervezetek politikai tömegmunkájának eredményeképpen megszilárdult a termelési fegyelem, fokozódott a munkások és a kolhozparasztok munkában tanúsított lelkesedése, még jobban terjedt a szocialista versenymozgalom. Gyorsan fejlödött a dolgozók termelési és politikai aktivitása. A harmadik ötéves terv elöirányzatai sikeresen megvalósultak, gyarapodott a szovjet állam gazdasági ha talma. Óriási eredmények születtek a népmüvelésben és a kultúrában. Hazánkban a háború küszöbén kezdték megvalósítani városban az általános középiskolai, a falun pedig a hétosztályos oktatást. 1939-ben a Szovjetunióban több mint 13 millió ember rendelkezett befejezett középiskolai végzettséggel. Az általános iskolák tanulóinak száma az 1927-1928. évi 11600000 föröl az 1940-1941. tanévben 35600000 före emelkedett. Ennek eredményeképpen a fegyveres erökhöz iskolázott emberek kerültek, akik rövid idö alatt el tudták sajátítani a haditechnikai eszközök kezelését, és a fegyveres harc eljárásait. A föiskolai hallgatók száma az 1927-1928. évi 169000 föröl az 1940-1941-es tanévben 812000 före emelkedett. 1938-1940 folyamán a szovjet föiskolák 328000 magasfokú képzettséggel rendelkezö szakembert adtak az országnak. A termelömunkával párhuzamosan különféle tanfolyamokon több mint 13 millió ember tanult. A párt és a kormány állandóan gondoskodott a tudományos káderek képzéséröl és fejlödéséröl. 1939-ben a Szovjetunióban csaknem 100000 tudományos dolgozó müködött. 1940-ben mintegy 17000 aspiráns volt az országban. A tudományos intézmények száma az 1928. évi 1263-ról 1941-ben 1821-re emelkedett. A szovjet tudósok számos fontos felfedezést tettek, amelyek elösegítették a tudományok fejlödését, a technikai haladást, a népgazdaság fellendítését. A kommunista párt rendkívül nagy figyelmet fordított a nép kulturális és politikai fejlödésére; a tudomány, az irodalom és a müvészet fejlödését az emberek tudatában visszamaradt kapitalista csökevények irányába terelte, arra törekedve, hogy a dolgozók a szovjet hazafiság szellemében nevelkedjenek, megértsék a szocialista rendszer fölényét a kapitalista rendszerrel szemben, büszkék legyenek szocialista hazájukra, és a veszély pillanatában készek legyenek védelmére kelni. A párt határozatai többször rámutattak arra, hogy az irodalom és a müvészet fö feladata a szovjet emberek, s különösen az ifjúság nevelése, derüs, életvidám, hazáját szeretö nemzedék kialakítása, amely kész leküzdeni minden nehézséget a gyözelemhez vezetö úton. A kommunista párt vezetésével erösödött és fejlödött a szovjet szocialista irodalom. Irodalmunk a burzsoá hatások ellen vívott harcban, a különféle vulgarizáló "elméletek" szétzúzása és leküzdése során érte el sikereit. A párt harcolt az irodalomban és a müvészetben érvényesült idegen hatások ellen, a pártsajtó éles elvi bírálattal illette az egyes írók munkásságában mutatkozó fogyatékosságokat és hibákat, s ez elösegítette az írók eszmei gyarapodását, müvészetük kibontakozását. "Egyes szépirodalmi folyóiratokról" hozott határozatában a párt közPonti bizottsága 1939-ben éles bírálattal illette egyes folyóiratoknak azt a törekvését, hogy kétségbe vonják a hazafias irányzat szükségességét a szovjet irodalomban. A határozat egyszersmind követelte a szépirodalmi folyóiratok irányításának megjavítását, megmutatva, milyen irányban kell átszervezni munkájukat, hogy a folyóiratok jobban teljesítsék a tömegek kommunista nevelésének feladatát. A szovjet irodalom és müvészet fejlödésében nagy szerepet játszott az SZK(b)P Központi Bizottságának 1940. évi határozata "Az irodalmi kritikáról és a bibliográfiáról". A párt központi bizottsága felhívta minden kommunista figyelmét arra, hogy az irodalmi kritika és a bibliográfia fontos eszköze a propagandának és a kommunista nevelésnek, s konkrét intézkedéseket jelölt meg az irodalmi kritika és bibliográfiai munka megjavítására. Az írók müveikben a szocializmus szép és ragyogó világát, a szovjet társadalom tartalmas, munkával és harccal telített életét mutatták be. Költöi hévvel énekelték meg az építö, alkotó munkát, amely nélkül elképzelhetetlen a szocialista korszak embere (Taliskin "Isten háta mögötti emberek", Gladkov "Energia", Krimov "Derbent tartályhajó", Makarenko "Igor és társai"). Irodalmunk két monumentális regénnyel gazdagodott, amelyek vitathatatlanul a szovjet klaszszikus irodalomhoz tartoznak: 1940-ben Solohov befejezte a "Csendes Don"-t, 1941-ben pedig Alekszej Tolsztoj a "Golgota" c. trilógiát. Solohov regénye népi höskölteménnyé nött, amely bemutatta a doni kozákságot megosztó éles társadalmi ellentmondásokat. Solohov egy egész korszak eseményeit ábrázolta történelmi hüséggel, sokoldalúan visszatükrözte a nagy forradalom által felserkentett, kommunisták vezette dolgozó néptömegek sorsát, megmutatta, hogy a munkás-paraszt hatalomért vívott harcban törvényszerüen arattak gyözelmet, az ellenforradalom pedig nem kerülhette el vereségét. Ugyanezek a törvényszerüségek, de más életanyag felhasználásával, tükrözödnek Alekszej Tolsztoj regényében is, de különösen a befejezö, harmadik részben, a "Borús reggel"-ben. A természetét tekintve alkotó jellegü szocialista forradalom megmentette a hazát az idegen imperialisták jármától, és a haza megújhodásának alapja volt. Ime, ez a lelkesítö gondolat hatja át Tolsztoj müvét. A háború elötti évek irodalmában az öröm, a diadal motívumai egyre gyakrabban a közelgö háborús vihar motívumaival fonódnak össze. Több olyan mü jelenik meg, amelynek pátoszát a hazafiság, a nép szellemi mozgósítása, az éberség fokozásának törekvése adja. Az irodalom harcos irányzata mutatkozott meg abban, hogy egyre több mü a haza védelmének eszméjét fejezi ki. Ezzel találkozunk a hazánk múltjáról szóló történelmi regényekben (Sz. Borogyin "Dmitrij Donsz koj", Szergejev-Censzkij "Szevasztopoli országút", Novikov-Priboj "Csuzima", Szolovjov "Kutuzov tábornagy" stb.), a forradalomról és a polgárháborúról szóló regényekben (Solohov "Csendes Don", A. Tolsztoj "Kenyér", "Borús reggel", Fagyejev "Tizenkilencen", Katajev "Én, a dolgozó nép fia", Ivanov "Parhomenko útja"), a fehér finnek elleni háborúval foglalkozó riportokban, elbeszélésekben, versekben (Lavrenyov, Pavlenko, Szoboljov, Szimonov, Tvardovszkij, Szurkov írásai). A szovjet írók szeretettel ábrázolták müveikben a Vörös Hadsereget a nagy október vívmányainak hüséges és rendíthetetlen védelmezöjét (Romasav "Harcosok", Pogogyin "Ezüst vízesés", Pavlenko "Keleten", Iszakovszkij "A határör", Lebegyev-Kumacs versei és dalai stb.) 1940-ben jelent meg Ehrenburg "Párizs bukása" c. müve, amely a maga idejében minden tekintetben idöszerü volt. Ehrenburg ebben a regényében ábrázolta Franciaországnak a hitleri Németország elleni háborúban elszenvedett vereségét, s feltárta a nemzeti összeomlás okait. Megmutatta, hogy a burzsoázia, a burzsoá kormány elárulja a nemzet érdekeit, a haza függetlenségét és becsületét. A szocialista építés befejezésének idöszakában a szövetségi köztársaságokban élö népek irodalmának fejlödésére gyümölcsözöen hatnak a kommunista párt nemzetiségi politikájának eredményei. Éppen ezekben az években születik meg a sajtó és az irodalom azoknál a népeknél, amelyeknek a forradalom elött nem volt írásuk (a kirgizeknél, a karakalpakoknál, a mordvinoknál, a komizürjéneknél). Gyorsan fejlödik azoknak a népeknek a nemzeti szépirodalma, amelyeknek már a forradalom elött is volt írásuk. 1913-ban például belorusz nyelven mindössze 2 könyvet adtak ki, 1935-ben pedig már 693 belorusz nyelvü könyv jelent meg, összesen több mint 8 millió példányban. A szovjet népek irodalmának csaknem valamennyi említésre méltó alkotását lefordították orosz nyelvre, s ezáltal országosan ismertté váltak. A harmincas években fokozódott a müfordító munka, emelkedett színvonala; ez elösegítette a szovjet népek irodalmának kölcsönös megismerését, irodalmunk eszmei egységének megszilárdulását. A háború elötti szovjet irodalom fejlödéséröl szólva aligha lehet túlbecsülni ennek jelentöségét a szovjet nép kommunista nevelésében: Irodalmunk, amelyet mélységes hazaszeretet hat át, s amely "munkában és harcban született", szocialista hazafiakká nevelte olvasóit, elösegítette kommunista világnézetük kialakítását. Népszerüsítette a kommunizmus eszméit, a kommunista párt politikáját, mégpedig az igazi müvészet általánosan érthetö nyelvén. A történelmi szemlélettöl áthatott, optimista szellemü irodalmunk az élet szeretetére, bátorságra, szilárd eszmei meggyözödésre nevelte a szovjet embereket, hogy szívügyüknek tekintsék az ország társadalmi érdekeit, aktívan részt vegyenek koruk eseményeiben, felismerjék a szocializmus felépítésének világméretü jelentöségét. A kibontakozó második világháború viszonyai közt a szovjet irodalom segítségére volt a pártnak abban, hogy fokozza a nép mozgósítási készenlétét és forradalmi éberségét, leleplezze a fasiszta hódítókat, az emberiség esküdt ellenségeit. A szovjet irodalomban a pozitív példa magával ragadó ereje feszül. Nem véletlen, hogy a Nagy Honvédö Háború napjaiban harcosaink és dolgozóink a szovjet írók könyveinek höseit tekintették példaképüknek. A szovjet nép szellemi erejét, amely a háborúban a tömeges hösiesség forrása volt, a szovjet társadalmi rend, a kommunista ideológia teremtette meg, az az ideológia, amelynek része a szocialista-realista irodalom is. A szovjet színház szélesre tárja kapuit a tömegek elött. Jelentösen nö a hivatásos együttesek száma. "Nálunk, a szovjet államban mondta Kalinyin a színház a tömegek felvilágosításának hatalmas tényezöje . . . A kormány és a párt ezért komoly gondot fordít a színházra." A háború elötti években színházaink sikerrel játszottak olyan darabokat, amelyekre a tartalom magas fokú eszmei sége és az alakok müvészi megformálása volt jellemzö. Meg kell említenünk közülük Guszev "Dicsö ség" Szimonov "A mi városunk fia", Kron "Mélyfelderítés", Kornyejcsuk "Plafon Krecset" és "Ukrajna mezöin", Afinogenov "Masenka", Arbuzov "Tánya" c. darabjait. Több dráma (Pogogyin "Puskás ember", Kornyejcsuk "Igazság", Trenyov "A Néva partján" c. darabjai az októberi forradalom eseményeit, a kommunista párt és a szovjet állam vezérének és megalapítójának, Leninnek alakját elevenítette fel. 1934-ben mutatták be a "Csapajev" c. filmet, s ezzel új szakasz kezdödött a szovjet filmgyártás történetében. Ezután egyre-másra készültek az olyan filmek, amelyek a "Csapajev" hagyományait követték, s a hazafias büszkeség szellemében arra nevelték ifjúságunkat, hogy legyen kész minden erejét, s ha kell, életét is feláldozni a szovjet hazáért. A forradalmi történelmi filmek, különösen "Lenin Októberben" és "Lenin 1917-ben" (Romm rendezésében), nagy meggyözö erövel számoltak be arról a hösi harcról, amelyet a kommunista párt az októberi forradalom gyözelméért folytatott. Scsulcin, a kiváló szovjet színész nagyszerü teljesítménye volt Lenin alakjának megformálása ezekben a filmekben. A háború elötti ifjú nemzedékünk világnézetét jelentösen befolyásolták olyan filmek, mint a "Puskás ember" (Pogogyin forgatókönyve alapján Jutkevics rendezte), Ermkr "Nagy hazafi" és Jutkevics "Jakov Szverdlov" címü alkotása. A filmmüvészet, az új ember kialakításának eszköze; kommunista szellemben nevelte a szovjet embereket, elösegítette a társadalmunkban végbemenö folyamatok filozófiai, alkotó megértését. A film bemutatta a szovjet nép új életét, felvetett számos nagy fontosságú kérdést, feltárta a szocialista társadalom fejlödésének távlatait. A háború elötti években sokat tettek a szovjet emberek életéröl szóló filmek alkotása terén Geraszimov rendezö kollektívái ("Komszomolszk", "A tanító"); Lukov csoportja ("Nagy élet"), valamint Zarhi és Hejfic ("A kormány tagja"). E filmek témája az alkotó munka nagysága, a szocialista közösségi viszonyok megszilárdulása és fejlödése a társadalomban. S a szovjet müvészek még a filmvígjáték müfajában is igyekeztek mélységesen hazafias szellemü filmeket készíteni, amilyen például a "Volga-Volga" és "A helyes út" (Alekszandrov filmje) és "A sertésgondozónö és a pásztor" (Pirjev filmje) volt. A forgatókönyvírók és a rendezök nem véletlenül fordultak a történelmi témák felé. A szovjet filmmüvészet az orosz nép hösi múltjából a haza önfeláldozó szolgálatának példáit merítette. Nagy nevelö hatású volt Petrov "Elsö Péter"-e, Ejzenstejn "Alekszandr Nyevszkij"-e, Szavcsenko "Bogdan Hmelnyickij"-e, Pudovkin "Szuvorov" ja. A szovjet hazafiak milliói nevelkedtek a Nagy Honvédö Háború elött született szépirodalmi alkotásokon, drámákon és filmeken. Iróink és müvészeink felbecsülhetetlen szerepet játszottak népünk szellemi arculatának alakításában, a szovjet emberek magas fokú erkölcsi és politikai tulajdonságainak formálásában. A kommunista párt vezetésével valamennyi politikai tömegszervezet azon munkálkodott, hogy a szovjet embereket a szocializmus magasztos elveinek szellemében nevelje. A fiatal szovjet hazafiak nevelésében nagy szerepet játszott a lenini Komszomol, a párt hüséges segítöje. Évröl évre nött a hatalmas dolgozó tömegeket felölelö szakszervezeteknek, a kommunizmus iskoláinak szerepe. A párt magas fokú politikai öntudatosságra nevelte a szovjet embereket. A kommunista párt és a szovjet kormány iránt határtalanul hü népünk kész volt utolsó csepp véréig védelmezni a hont, harcolni a szocialista hazáért. A szovjet állam a háború küszöbén kimeríthetetlen erkölcsi-politikai tartalékokkal rendelkezett, az egész lakosság támogatását élvezte. A súlyos háború megpróbáltatásai láttán a szovjet nép szorosan tömörült szeretett lenini pártja körül. A háború elötti idöszak ideológiai munkájában voltak emellett súlyos fogyatékosságok is. Amikor a szovjet népnek meg kellett magyarázni, hogy a lehetséges háború nehézségeit le lehet és le kell küzdeni, súlyos kárt okozott az a háború elött elterjedt hangulat, hogy az ellenséget könnyü lesz legyözni. Hasonló nézeteket propagáltak abban az idöben egyes irodalmi és müalkotások is. Ilyen szemléletü volt például Spanov müvészi erényekkel sem ékeskedö "Elsö csapás" címü könyve, valamint a "Ha holnap háború lesz" címü film stb. Egyes lapok, köztük a hadsereg lapja is, pozitívan értékelték ezeket a gyenge, könnyü fajsúlyú müveket, s ezzel csak növelték az általuk okozott kárt. Akkori propagandánk téves elképzeléseket terjesztett a lehetséges ellenség hátországáról. Németország és több más állam helyzetének értékelésekor nem vették eléggé számításba azokat az intézkedéseket, amelyeket a burzsoá kormányok hátországuk megszilárdítására tettek. Az akkori propaganda jellegü cikkekben gyakran találkozhatunk azzal a gondolattal, hogy az elsö ágyúlövésekre azonnal összeomlik bármelyik imperialista állam. Nem tulajdonítottak jelentöséget azoknak a nagy eröfeszítéseknek, amelyeket a fasiszta országokban a néptömegek megtévesztésére, az engedetlenekkel való véres leszámolásra tettek, vagy amelyekkel azt igyekeztek elérni, hogy a katonák és a tisztek, valamint családtagjaik anyagilag is érdekelve legyenek a háborúval járó rablásban. A kommunista párt az ideológiai munka nagy fogyatékosságai ellenére a háború elötti években nagy sikereket ért el a szovjet nép eszmei-politikai nevelésében. A párt az ideológiai nevelés minden eszközét felhasználta, hogy a szovjet emberekben erösítse a magas fokú erkölcsi tulajdonságokat. A Szovjetunióban a marxizmus-leninizmus legyözhetetlen eszméinek hatására még jobban megszilárdult a nép erkölcsi-politikai egysége, megedzödött a különbözö nemzetiségü dolgozó tömegek megbonthatatlan barátsága, tovább fejlödött a szovjet hazafiság. A kommunista párt olyan magas fokú szellemi tulajdonságokkal oltotta be népünket, amelyek a háború napjaiban biztosították a szovjet emberek példátlan hösiességét az arcvonalon és a hátországban, s az egész világ csodálatát váltották ki.