A SZOVJET NÉP ÉLETE ÉS KULTÚRÁJA A HÁBORÚ ELSŐ IDŐSZAKÁBAN

A SZOVJET NÉP ÉLETE ÉS KULTÚRÁJA A HÁBORÚ ELSŐ IDŐSZAKÁBAN

1. A szovjet állam gondoskodása a lakosság szükségleteinek kielégítéséröl A háború kihatott a szovjet ember életének minden területére. Megbolygatta a lakosság megszokott életrendjét. A háború idején elkerülhetetlen anyagi nehézségeket mindenki megérezte, de a legsúlyosabb nélkülözésekkel és megpróbáltatásokkal rögtön a háború elsö napjaiban Ukrajna, Belorusszija, Litvánia, Lettország, Észtország, Moldava határmenti lakosságának kellett megküzdenie. Ezeknek az embereknek az otthona a kegyetlen fegyveres harc színtere lett. "A fasiszta hordák . . . kurjongatva, ordítozva, vad ágyúdörgés, géppuskaés géppisztolykelepelés, puskák ropogása közepette, gyújtógránátok, és gyújtóbombák kíséretében betörtek országunkba. A fasiszták örültek módjára rohantak elöre; legyilkolt szowjet nök és gyermekek, megbecstelenített és barbár módon megkínzott leányok és vértenger jelezte útjukat. Azt hitték, senki sem fog ítélkezni felettük." A szovjet emberek a fasiszta barbárok elöl menekülve elhagyták otthonukat, s mivel gyakran még arra sem volt idejük, hogy a legszükségesebbet magukkal vigyék, üres kézzel siettek át a lángoló falvakon és városokon kelet felé, az ország belsejébe. A bánat és szenvedés megrázó képe tárult az ember elé a háború országútjain. Gyalogosan és szekereken, alkalmi gépkocsikon, vonatokon és hajókon zúdult kelet felé a végeláthatatlan emberáradat. A szovjethatalom helyi szervei minden lehetöt elkövettek, hogy szervezetten telepítsék át a polgári lakosságot a frontövezetböl. Elöször a gyerekeket és a nöket, a gyermeknevelö intézményeket, a kórházakat szállították el. Az elsö vasúti szerelvények, amelyek elhagyták Rigát, Tallinnt, Minszket, Kijevet, és a frontövezet más városait, gyermekeket szállítottak. Csaknem egyidejüleg megkezdödött a nök és a gyermekek elszállítása Leningrádból és Moszkvából. Egyetlen hónap alatt Leningrádból több mint 300000 gyermeket és csaknem 100000 felnöttet, Moszkvából pedig mintegy 1400000 embert szállítottak el, köztük kétharmad részben gyermekeket. 1941. június 27-én a párt központi bizottsága és a Népbiztosok Tanácsa határozatot hozott az áttelepülö lakosság szállításának megszervezésére, az emberek élelmezésére, letelepítésére és munkábaállítására. A kormány 1941. július 2-i rendelete értelmében mindazok a munkások és alkalmazottak, akik üzemükkel vagy hivatalukkal együtt keletre települtek, egy havi keresetüknek megfelelö segélyt kaptak. Segélyben részesültek a családtagok is. 1941 második felében az állam körülbelül 3 milliárd rubelt juttatott a keletre telepített lakosságnak. 1941. július 5-én a Népbiztosok Tanácsa rendeletet adott ki "A polgári lakosság áttelepítésének rendjére". A hadmüveleti övezetböl rendszerint a katonai parancsnokság rendeletére, a frontövezetböl és a fenyegetett körzetekböl pedig a Kiürítési Ügyek Tanácsának utasítására telepítették ki a polgári lakosságot. A köztársasági népbiztosok tanácsainál, a határterületi és körzeti végrehajtó bizottságoknál kiürítésügyi osztályokat alakítottak, hogy ezek irányítsák a lakosság áttelepítésével, elhelyezésével és munkábaállításával kapcsolatos ügyeket. Az áttelepültek nyilvántartását az említett osztályok kebelében müködö nyilvántartó irodák végezték. Az osztályokra hárult az a feladat is, hogy megszervezzék az áttelepülteket ellátó központokat. A Központi Bizottság Politikai Irodája július 5-én jóváhagyta "Az áttelepítési központ müködési szabályzatát", amelyet a Kiürítési Ügyek Tanácsa dolgozott ki. Az áttelepítési központ fö feladata az volt, hogy gondoskodjon a szállító szerelvények fogadásáról, ellássa élelemmel az áttelepülöket, és elsö orvosi segélyben részesítse a rászorulókat. Az ö feladata volt, hogy összeállítsa a szerelvényeket és a rendeltetési helyükre továbbítsa öket. Minden ilyen központot úgy szereltek fel, hogy legalább egy szerelvényt ( 1800-2000 ember) fogadhasson. Augusztus 22-én a nagyobb városokban, a fontosabb vasúti csomópontokon és kikötökben összesen 128 áttelepítési központ müködött. A frontövezettöl Kelet-Szibériáíg, a kiürítö szerelvények útján, 100 nagyobb élelmezö állomást állítottak fel, amelyek mindegyike naponta legalább 3000 fejadag forró ételt szolgáltatott ki. Az élelmezö állomásokon a helyi szovjetek egészségügyi osztályai tejkonyhákat létesítettek a csecsemök ellátására. Az élelmezö állomások naponta kétszer ingyenes élelmet szolgáltattak az áttelepülöknek. Minden áttelepítési központ sok-sok ezer embert bocsátott át. Az ivanovói központ és élelmezö állomás csupán négy hónap alatt (1941 augusztus közepétöl az év végéig) 481000 embert látott el. Körülbelül ugyanezen idö alatt a kinyesmai volgai kikötöben szervezett áttelepítési központ 100000 áttelepülöt fogadott, és látott el élelemmel. A leningrádi központok egyidejüleg 12500 emberröl gondoskodtak. Ezek a Baltikumból és a Leningrádi terület északnyugati körzeteiböl érkeztek a városba. A 10-15 fönyi személyzettel dolgozó áttelepítési központok csakis a helyi pártés társadalmi szervezetek segítségével, önkéntes nök és fiatalok százainak és ezreinek bevonásával tudtak eleget tenni feladatuknak. A Komszomol Központi Bizottsága végrehajtó bizottságának 1941. augusztus 5-i határozata alapján, az ifjúsági szervezet körzeti és városi bizottságai megszervezték, hogy a fiatalok vizet és élelmet hordjanak ki a kisebb és közbeesö állomásokon az áttelepülöket szállító szerelvényekhez. Az ellenség mindent elkövetett, hogy megakadályozza a polgári lakosság elszállítását. A fasiszta repülögépek rendszeresen támadták a vasúti szerelvényeket, a folyami hajókat. A "Konstruktor" gözös ellen, amely a Ladoga-tón szállította át a "Kirov" gyár munkásait és hozzátartozóit, bombatámadást intéztek. A fasiszta repülögépek több, emberrel megrakott uszályt elsüllyesztettek. Gyakran elöfordult, hogy a fasiszta légikalózok csaknem Vologdáig üldözték és bombázták a leningrádi áttelepülöket szállító szerelvényeket. 1941 késö öszén a kiürítö szerelvények újabb nagy hulláma indult el kelet felé a déli és a központi országrészekböl. Közeledett a hideg idö, az Urálban és Szibériában már beköszöntött a tél. Ezzel kapcsolatban az Állami Honvédelmi Bizottság 1941. november 18-án utasította a Közlekedésügyi Népbiztosságot, hogy sürgösen intézkedjék az áttelepítésre kerülö munkások, alkalmazottak és kolhozparasztok elszállítására. A rendelet elöírta, hogy az állomásokról a katonai szerelvények után elsöként az áttelepülöket szállító szerelvényeket továbbítsák, legalább napi 500-600 kilométeres sebességgel. A Közlekedésügyi Népbiztosságot és a Kiürítési Ügyek Tanácsát utasították, hogy naponta adjanak jelentést az Állami Honvédelmi Bizottságnak az úton levö, a célba ért és kirakott áttelepülöket szállító szerelvények számáról. E rendelettel egyidejüleg a párt központi bizottsága Andrejevnek, a KB titkárának aláírásával elküldött táviratban utasította a területi bizottságokat és a köztársasági kommunista pártok központi bizottságait, hogy haladéktalanul nyújtsanak érdemleges segítséget az úton levö és már elszállásolt áttelepült lakosságnak, s állandóan ellenörizzék az Állami Honvédelmi Bizottság november 18-i rendeletének végrehajtását. A távirat utasította az illetékes pártszerveket arra is, hogy a Kiürítési Ügyek Tanácsa meghatalmazottainak segítése végett küldjenek ki pártmunkásokat a vasúti csomópontokra, s ily módon hatékonyan ellenörizzék az úton levö emberek élelmezését, tüzelövel való ellátását, valamint egészségügyi gondozását. 1942 elején, amikor az arcvonalon a Vörös Hadsereg javára megváltozott a helyzet, szükségtelenné vált a lakosság további áttelepítése. A polgári lakosság áttelepítési igazgatóságát megszüntették. Január 31-én a Népbiztosok Tanácsának rendeletére a szövetségi és autonóm köztársaságokban a népbiztosok tanácsai mellé, továbbá a területi és a határterületi végrehajtó bizottságok mellé osztályokat szerveztek, amelyeknek feladata az áttelepített lakosság munkába állítása volt. 1942. február 1-ig több millió szovjet ember települt át az ország mögöttes területeire. A frontövezetböl csupán vasúton és külön szerelvényeken 192000 (kéttengelyesre átszámított) vagonban 9400000 embert szállítottak el. Ezenkívül személyvonatokon mintegy 1000000 embert evakuáltak. 1942 tavaszáig az OSZFSZK autonóm köztársaságaiban, határterületein és területein 5914000 áttelepültet helyeztek el, ezen belül a Kujbisevi területen több mint 200000 föt, a Kirovi területen 227000 föt, a Novoszibirszki területen 255000 föt, a Tatár Autonóm SZSZK-ban 266000 föt, a Cseljabinszki területen 425000 föt, a Szverdlovszki területen 719000 föt. Körülbelül 600000 föt helyeztek el a Kazah SZSZK-ban, 716000 föt az Üzbég SZSZK-ban, 100000 föt a Kirgiz SZSZK-ban és mintegy 87000 föt a többi közép-ázsiai köztársaságban és a Kaukázusontúl. E létszámokban nem szerepelnek azok, akik nyomban azután, hogy a szovjet hadsereg felszabadította lakóhelyüket, visszatértek, valamint az ipariskolákba mozgósított fiatalok és a Vörös Hadseregbe behívott személyek. Az áttelepítettek központi nyilvántartását a Központi Információs Iroda végezte, amelyet nem sokkal a háború kezdete után a Népbiztosok Tanácsának áttelepítési igazgatósága mellé szerveztek, s amely azután a Kiürítési Ügyek Tanácsa mellett müködö áttelepítési igazgatóságnak a hatáskörébe került. Az Irodában képviselete volt a Szakszervezetek Központi Tanácsának, a Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatalának és az OSZFSZK Közoktatásügyi Népbiztosságának. Az irodának nemcsak az volt a feladata, hogy nyilvántartsa az áttelepítetteket. Hiszen gyakran elöfordult, hogy a háború vihara az ország más-más részébe vetette egyazon család tagjait, s elszakította egymástól a hozzátartozókat. Milliók keresték rokonaikat, hozzátartozóikat. Ebben óriási segítséget nyújtott nekik a Központi Információs Iroda, amelynek Buguruszlanban, egy kis Volga-parti városban volt a székhelye. A frontról, Moszkvából, a körülzárt Leningrádból, az ország minden részéböl ide hordta a posta a leveleket és a táviratokat, amelyekben milliók érdeklödtek övéik hollétéröl. A különféle szervezetek, üzemek, kórházak, gyermekintézmények, amelyek délröl és nyugatról áttelepültek, sürgösen értesítették az irodát új címükröl. Az iroda fél év alatt 900000 érdeklödö levelet kapott. Ez alatt az idö alatt 167000 embert kutatott fel, válaszolt több mint 400000 levélre. 1900000 emberröl vezetett nyilvántartást. Az áttelepülés következtében, valamint a dolgozóknak a faluból a városba és az ipari központokba való átcsoportosítása folytán, jelentösen megváltozott az ország települési térképe. 1941 utolsó négy-öt hónapja folyamán a Volga melléken és keleten valamennyi nagyobb ipari központ lakossága tetemesen megnött. Kazany lakosainak száma például 401000-röl 515000-re, Kujbisevé 390000-röl 529000-re, Szizranyé 79000-röl 126000-re, Szverdlovszk 414e45e é 425000-röl 544000-re, NyizsnyijTagilé 160000-röl 239000-re, Omszké 281000-röl 400000-re, Taskenté 585000-röl 660000-re emelkedett. A városokban a lakosság számának gyors növekedése miatt újabb lakásokat kellett építeni, erösíteni kellett az energetikai bázist, bövíteni kellett az ellátó intézmények és vállalatok hálózatát. Rendkívül nehéz körülmények között kellett megoldani a lakosság élelmezésének fontos feladatát. A háború az élelmiszerek és egyéb fogyasztási cikkek felhasználása terén szigorú takarékosságot követelt, és szükségessé tette az állami kiskereskedelmi forgalom megfelelö átcsoportosítását. Ezzel összhangban a kereskedelem hagyományos formái helyett bevezették a jegyrendszert. A háború körülményei között az ellátás szabályozása a szocialista állam kezében a gazdaság tervszerü irányításának egyik fontos tényezöje lett. 1941. július 18-án a Népbiztosok Tanácsa elrendelte, hogy Moszkvában, Leningrádban, ezek környékén, valamint a Moszkvai és a Leningrádi terület egyes városaiban jegyre adják ki a lakosságnak a kenyeret, a húst, a zsiradékot, a cukrot és más fontos élelmiszereket, valamint az elsörendü fontosságú iparcikkeket. 1941. augusztus 20-án bevezették a jegyrendszert a kenyérre, a cukorra és a cukrászati készítményekre, több mint 200 városban, munkástelepen és városi jellegü településen, novemberben pedig már az egész ország minden városában jegyre adták ezeket az élelmiszereket. Novemberben a 43 legnagyobb iparközpontban bevezették a jegyrendszert a húsra, a halra, a zsiradékra, a kölesre és a száraztésztára. Egyes városokban, ahol nem vezették be a húsnak, a zsiradéknak és a kölesnek jegyre történö elosztását, ezeket az élelmiszereket elsösorban a közélelmezési vállalatoknak juttatták, valamint egyszer felhasználható utalványokra adták ki az üzletekben. A falun élö, de a mezögazdasággal közvetlen kapcsolatban nem álló dolgozókat, a helyi szovjetek által megállapított méretben látták el kenyérrel. A mezögazdaságban foglalkoztatott lakosságot nem vonták be az állami élelmiszerellátásba. Azokon a mezögazdasági vidékeken, amelyek föleg ipari növényeket termeltek, a parasztok a fogyasztási szövetkezetek kereskedelmi hálózatában szerezhették be az élelmiszereket a beszolgáltatott termékmennyiséggel összhangban megállapított normák szerint. Az élelmiszer-fejadagok megállapításakor négy kategóriát vezettek be: a munkásokét, az alkalmazottakét, az eltartottakét és a 12 éven aluli gyermekekét. A különféle ellátási normák aránya a következö volt: Havi fejadag (kg-ban) A lakosság kategóriái I t szia cukor és hús hal zsír cukrászati cikkek Munkások, mérnökök, müszakiak 2,2 I 1 I 0,8 2 1,5 Alkalmazottak 1,2 0,8 0,4 1,5 1,2 Eltartottak 0,6 0,5 0,2 1 1 12 éven aluli gyermekek 0,6 0,4 0,4 1,2 1,2 A munkások és az alkalmazottak számára megállapított fejadag munkájuk körülményeitöl és jellegétöl függött. A szokásos normákon túl, voltak felemelt és különleges normák, amelyeket a szénbányászatban és más bányaipari ágakban föld alatti munkát végzö dolgozók részére, valamint a kohászok, acélolvasztárok és más szakmai csoportban tartozók számára állapítottak meg. Sok üzemben azok a munkások, akik teljesítették és túlteljesítették a norma szerinti munkát, s akik meghosszabbított munkanapon át dolgoztak, a fejadagon felül meleg ételt kaptak. A különféle kiegészítö állami ellátás fajtáit bevezették a meleg mühelyek munkásai, a bányászok, az ipariskolába és üzemi szakiskolába járó ifjúmunkások számára. A tudományos dolgozók, az írók és a képzömüvészek ugyancsak kiegészítö ellátásban részesültek. A szovjet állam rendkívüli figyelmet fordított a serdülö nemzedék élelmezésének megszervezésére. Az alsó osztályos tanulók az iskolában reggelit kaptak. 1942 nyarán jelentékenyen bövült a gyermekjegyekre kiadott élelmiszerek választéka. Kiegészítö fejadagokat állapítottak meg a szoptatós és terhes anyák részére. Magasabb fejadagok alapján látták el a véradókat és a különleges élelmezésre szoruló betegeket. A munkások és az alkalmazottak kenyérfejadagját két kategória alapján állapították meg, Az elsö kategóriában a dolgozó napi kenyérfejadagját a munka jellegétöl és feltételeitöl függöen 0,8 kilogrammtól, 1-1,2 kilogrammig terjedö súlyban szabták meg. A legtöbb kenyeret a föld alatt dolgozó szénbányászok és müszakiak, valamint a hengerészek és az olajipari munkások kapták. A második kategóriába tartozó munkásoknak és mérnököknek napi 0,5 kilogramm kenyeret adtak. A népgazdaság különbözö ágainak alkalmazottai napi 400-450 gramm, az eltartottak és a gyermekek 300-400 gramm kenyeret kaptak. A háború körülményei között a munka termelékenységének emeléséért folytatott küzdelemben fontos szerepet játszott az, hogy a lakosság különféle kategóriái és szakmai csoportjai számára más-más fejadagot állapítottak meg, megszervezték az élelmezés kiegészítö formáit, és elsösorban a vezetö iparágak munkásait, mérnökeit és müszaki dolgozóit látták el. 1941 augusztusában Moszkvában, a Moszkvai területen és Leningrádban 8870000 élelmiszerjegyet osztottak ki. 1941 decemberében a lakosságnak szánt egész kenyérmennyiségnek körülbelül a felét már a szabályozott ellátás keretében osztották szét. 1942 decemberében a városi normák alapján 15337000 embert láttak el élelmiszerrel, a kenyeret pedig körülbelül 39000000 ember kapta városi fejadagoknak megfelelö kiméretben. 1942 április végéig minden városban és munkástelepen az iparcikkekre is bevezették a jegyrendszert. Az iparcikkjegyeket, amelyeknek szelvényein feltüntették az "egységeket", fél évre adták ki. A fogyasztók különféle kategóriái (munkások, alkalmazottak, eltartottak, gyermekek) számára másmás mennyiségü "egységre" jogosító jegyeket adtak ki. Azokat a cikkeket, amelyekben a legnagyobb volt a hiány, föleg egyszeri utalványok alapján adták el a lakosságnak. Az utalványokat az üzemek és hivatalok dolgozói közt az igazgatóság osztotta ki az üzemi bizottságok és a helyi szakszervezeti bizottságok ellenörzésével és részvételével. A fogyasztási cikkek hiányát elsösorban az magyarázta, hogy az ország könnyüés élelmiszeripara 1941 folyamán súlyos károkat szenvedett. A Szovjetunió Élelmiszeripari Népbiztosságának 10400 vállalata közül mintegy 5500 a megszállt területre került. Kiestek a termelésböl Ukrajna összes cukorgyárai, így a Szovjetunió legnagyobb cukorkombinátja, valamint a kupjanszki cukorgyár. Ez a két gyár egyenként napi 36000 mázsa cukorrépát dolgozott fel. Megszüntette a termelést a herszoni konzervgyár, valamint a rosztovi dohánygyár, amely napi 46 millió cigarettát termelt. Az élelmiszeripar, egészében véve, elveszítette energiagazdaságának 50 százalékát, a technológiai felszerelés 40 százalékát, a cukorgyárak berendezésének 63 százalékát, a szeszipar berendezésének 61 százalékát, a konzervipar berendezésének 76 százalékát, a dohányipar berendezésének 56 százalékát, a vágóhídi berendezés 55 százalékát, a szódaipar berendezésének 50 százalékát, a pincegazdasági berendezés 78 százalékát, a söripari berendezés 76 százalékát és a cukrászati ipar berendezésének 60 százalékát. A föbb mezögazdasági vidékeknek, valamint a könnyüés élelmiszeripari üzemek többségének elvesztésével járó nehézségeket súlyosbította az, hogy az áttelepült könnyüés élelmiszeripari üzemeket másodsorban helyezték üzembe. Elsösorban azoknak az iparágaknak a vállalatai kezdték meg a termelést, amelyek közvetlenül a front szükségleteit fedezték. 1941-ben a könnyüés élelmiszeripari üzemek helyreállításának állami ütemtervébe a keletre telepített üzemeknek csupán mintegy egyharmadát vették fel. Ezek közül ténylegesen csak 35 vállalat kezdte meg a termelést 1941 végén, de ezek sem teljes kapacitással. A két vityebszki harisnyagyár, amely a háború elött évente 83000000 pár, az ország egész harisnyatermelésének csaknem 20 százalékát kitevö harisnyát állított elö, az új telephelyen a helyreállítás után legfeljebb 6000000 pár harisnyát gyártott. 1941-ben a textilipar még nem küzdött nyersanyaghiánnyal. Ellenkezöleg, a rendkívül magas gyapottermés, az üzemi fonalkészletekkel együtt, lehetövé tette a szövetgyártás számottevö növelését. De az áttelepült textilipari berendezés lassú üzembe helyezése, a jelentékeny termelö kapacitás elvesztése, valamint a munkaeröhiány következtében nem gyárthattak elegendö textilnemüt a lakosság számára. A háború elsö idöszakában azért is csökkent erösen a fontosabb élelmiszerek termelése, mert a könnyüés élelmiszeripar sok vállalatát áttelepítették, s az üzemek egy részét katonai megrendelések teljesítésére állították át. Ezt a következö adatok szemléltetik: Az élelmiszer megnevezése A fontosabb cikkek termelése ( %-ban, 1940-hez képest) 1941 1942 Porcukor 24 5 Finomított cukor 102 2 Hús (a kolhozok termelése nélkül) 78 48 Hal 91 69 Vaj 91 49 Margarin 86 32 Cukrászati készítmények 81 24 Száraztészta 90 73 Liszt 85 54 Köles 91 56 Az egész élelmiszeripar teljes termelése 1941-ben 80 százaléka, 1942-ben 42 százaléka volt az 1940. évi színvonalnak, a könnyüiparé pedig 88, illetve 48 százaléka. A textilipar teljes termelése 1941-ben 87 százaléka, 1942-ben 38 százaléka volt az 1940. évinek, a konfekcióiparé 94, illetve 73 százalék, a bör, szörme

feldolgozó és cipöiparé 85, illetve 47 százalék. A fogyasztási cikkek termelésének jelentékeny csökkenése folytán csökkent a piaci árualap is. Az állami és a szövetkezeti kereskedelem kiskereskedelmi áruforgalma, a közélelmezést is beleértve, az 1940. évi 175 milliárd rubelröl 1941-ben 153 milliárd rubelre, 1942-ben pedig 78 milliárd rubelre esett. Megváltozott a kiskereskedelmi áruforgalom szerkezete: az élelmiszerek hányada az 1940. évi 63 százalékról 1942-ben 72 százalékra emelkedett, a közszükségleti iparcikkek hányada pedig 37-röl 28 százalékra csökkent. A közélelmezés részaránya az áruforgalmon belül az 1940. évi 13 százalékról 1942-ben 23 százalékra nött. A közélelmezés a háború alatt nemcsak azért nött, mert hiány volt az élelmiszerekben, és nehéz volt beszerezni a fütöanyagot az élelem elkészítéséhez, hanem azért is, mert rengeteg fiatal és nö áramlott az iparba, s ezeket mentesíteni kellett a háztartás gondjaitól. Az ország népgazdaságának nehézségei 1941 utolsó hónapjaiban érzödtek a leginkább, s igen hátrányosan hatottak a lakosság élelmiszerellátására. Aggasztó volt Leningrád ellátásának helyzete. A Ladoga-tón beköszöntött a viharos ösz, s a szállító flotta gyakorlatilag nem müködhetett. A vasúti összeköttetést a várossal az ellenség megszakította. Kalinyin, a Legfelsö Szovjet Elnökségének elnöke 1941. november 14-i levelében felhívta az Állami Honvédelmi Bizottság figyelmét arra, hogy "Leningrád helyzetének nehézsége és veszélyessége szemmelláthatólag fokozódik". A továbbiakban ezt írta: "Szerintem elengedhetetlen, hogy felderítsük és gondosan megalapozzuk Leningrád téli ellátásának lehetséges útjait és módjait; fel kell használnunk erre minden eszközt: fogatokat, gépkocsikat, repülögépeket . . ." Valamennyi szállítóeszköz közül, amely a leningrádi lakosság ellátásának megszervezésénél akkor számba jöhetett, a polgári légiflotta ígérkezett a leghatékonyabbnak. Az Állami Honvédelmi Bizottság már november 9-én utasította a polgári légiflotta föigazgatóságát, hogy kétszerezze meg a Leningrádba élelmiszert szállító repülögépeket. November 10-14-re kidolgozták a légi szállítás tervét és a szállítás naponkénti állandó hányadát 200 tonna élelmiszerben állapították meg. Az államnak rendkívül sokba került az élelemnek légi úton történö tömeges szállítása. A szállítórepülögépek egy részét elvonták az arcvonalban harcoló csapatok ellátásától. A rendszeres üzemeltetés sok ezer tonna üzemanyagot emésztett fel. De a repülögépektöl sok ember élete függött. E nemes cél érdekében a gépeket kivonták más arcvonalakról, és átadták Leningrádnak. Azok, akik túlélték a blokádot, életük végéig nem felejtik el a szállítórepülögépek személyzetének hösi munkáját, bátorságát és vitézségét. 1941-1942 telén a szállítóeszközök hiánya miatt súlyos közellátási nehézségek támadtak a fövárosban. Még a jegyre járó fejadagot sem tudták maradéktalanul kiadni. A városban ekkor még a kötelezö 10-15 napi élelemtartalék sem volt meg. A moszkvai lakosságnak a februárra kiadott élelmiszerjegyekre a hó végéig a húsnak és a húskészítményeknek csak 30 százalékát, a zsiradéknak 44, a cukornak és a cukrászati készítményeknek pedig 34 százalékát szolgáltatták ki. Halat és halterméket egyáltalán nem adtak. Ugyanakkor a hátországban helyenként felhalmozódott az idejében el nem szállított élelmiszerkészlet. A Népbiztosok Tanácsa a helyzet gyökeres megváltoztatása érdekében 1942. február 18-án intézkedett "Az élelmiszerek és iparcikkek rendeltetési helyre való szállítására". A kormány különös figyelemmel kísérte a rendelet végrehajtását, s ennek köszönhetö, hogy már a II. negyedben sikerült rendezni az ipari központok lakosságának ellátását, és biztosítani a jegyekre megállapított fejadagok teljes kiszolgáltatását. A párt és a kormány kitartóan szorgalmazta, hogy a kereskedelmi szervezetek használjanak fel minden lehetöséget a dolgozók ellátásának és élelmezésének megjavítására. Ezt a feladatot annál is inkább meg kellett oldani, mert a kolhozpiacon, amelynek részesedése 1940-ben az ország egész kiskereskedelmi forgalmában 14,3 százalék, az élelmiszerek értékesítésében pedig 20,2 százalék volt, a kereslet növekedése és a kínálat csökkenése következtében a fontosabb élelmiszerek ára rohamosan emelkedett. A kolhozpiaci árak (a haszonállatok árát is beleszámítva), 43 nagyvárosban végzett felmérés szerint, 1942 öszére 1940-hez képest sokszorosra növekedtek. A következö táblázatból kitünik, hogyan alakult a fontosabb élelmiszerek piaci és állami ára 1942 októberében. Élelmiszerek piaci árak, kilogramm/rubel állami Búzaliszt 80 2,4 Marhahús 155 10-12 Vaj 578 25 Margarin 245 13,5 Tej (literje) 44 2-2,2 A jegyrendszer bevezetésével a szovjet állam meg tudta szervezni az ország árukészleteinek célszerü elosztását; viszonylag jobban el tudta látni élelmiszerekkel a vezetö népgazdasági ágak dolgozóit; tartani tudta a föbb közszükségleti cikkek szilárd állami árát. A kiskereskedelmi árak szilárdsága hozzájárult a dolgozók reálbére színvonalának fenntartásához, s ezzel a Szovjetunió hadigazdaságának erösítéséhez. A központilag szabályozott ellátás megszervezésével nem merült ki az áruforgalom átszervezése. Ennek a tevékenységnek másik fontos oldala volt a kiegészítö eröforrások felkutatása, az élelmiszerek és az iparcikkek termelésének növelése. Ezzel kapcsolatban rendkívül nagy jelentöségü volt a kormány 1942. február 19-i rendelete, amelynek alapján az üzemekben létrehozták a munkásellátási osztályokat. Az osztályok tevékenységének csak egy részét képezte a jegyre adagolt cikkek kiadása. Fö feladatuk az volt, hogy felkutassák és fejlesszék az élelmiszerek termelésének új forrásait, minden lehetö módon növeljék az ellátás helyi eröforrásait, s ezzel lehetövé tegyék a munkásoknak és az alkalmazottaknak, hogy a fejadagon felül állami áron beszerezzenek olyan nélkülözhetetlen élelmiszereket, mint a hús, a tej, a burgonya és a fözelékféle. Az elsö munkásellátási osztályokat a hadiipar, a szénbányászat, a vegyipar és a kohászat üzemeiben szervezték meg. Késöbb más iparágak üzemeiben, valamint a tanintézetek és egyes hivatalok kebelében is alakítottak ilyen osztályokat. 1942-ben körülbelül 2000 munkásellátási osztály müködött. Az ipari üzemekben létesített munkásellátási osztályok kereskedelmi hálózatának részesedése a Szovjetunió kiskereskedelmi áruforgalmában 1942-ben 28 százalék, az Urálban pedig 45 százalék volt. Az állami élelmiszeralapokat elsösorban és a legbövebb választékban a vezetö iparágak üzemeinek juttatták. A munkásellátási osztályok rendelkezésére bocsátották az üzleteket, az éttermeket, a mezögazdasági és egyéb kisegítö üzemeket, köztük több mint 550 szovhozt és állattenyésztö telepet. A munkásellátási osztályokat rendszerint olyan dolgozók vezették, akik jól ismerték az illetö termelési ág problémáit. Az osztály vezetöje az üzem igazgatójának helyettese volt. A népbiztosságokon és a föhatóságokon a munkásellátási osztályok iránítására létrehozták a munkásellátás föigazgatóságait. A helyi ellenörzés végrehajtásában döntö szavuk volt az üzemi bizottságok és a helyi szakszervezeti bizottságok választott albizottságainak. A Szakszervezetek Központi Tanácsa Titkárságának 1942. május 4-i határozatára a szakszervezetek központi bizottságai mellett külön osztályokat szerveztek az albizottságok munkájának irányítására. E munkásellátási bizottságok ellenörizték, hogy helyesen adják-e ki az élelmiszerjegyeket és a vásárlási könyveket az üzemi dolgozóknak és családtagjaiknak, idejében és maradéktalanul értékesítik-e az osztály rendelkezésére bocsátott árualapot, s ellenörizték a kisegítö gazdaságok munkáját is. 45 népbiztosság munkásellátási osztályainak kisegítö gazdaságai nem egészen egy év alatt 260000 tonna burgonyát, 400000 tonna fözelékfélét, 32000 tonna húst, 60000 tonna halat, 3 100000 darab tojást, 108300 tonna tejet és 420 tonna mézet juttattak a dolgozóknak. A dolgozók aktivitása és öntevékenysége a helyi élelmiszertermelési lehetöségek növeléséért folytatott küzdelem terén a kollektív és az egyéni kertészet széles körü fejlesztésében nyilvánult meg a legszembetünöbben. A párt és a kormány megteremtette ennek feltételeit. A Népbiztosok Tanácsának és a párt központi bizottságának 1942. április 7-i határozata alapján, kert céljaira felhasználhatták a városok és a munkástelepek parlagon heverö földparcelláit, a város környéki állami tartalékalap szabad parcelláit, valamint a bevetetlen kolhozföldeket. A helyi pártés állami szervek hatékonyan elösegítették a kertészkedés fejlesztését. Az egyéni és a kollektív kertészkedés megszervezésében a szakszervezetek vállalták az irányítást. A Szakszervezetek Központi Tanácsa mellett megalakult az egyéni kertészkedés elömozdításának bizottsága. Az üzemek és a hivatalok üzemi bizottságai kertészeti albizottságokat alakítottak, ezeket taggyüléseken választották. Az albizottságok elosztották a parcellákat a munkások és az alkalmazottak között, beszerezték a vetömagot és a kertészeti szerszámokat. A következö oldalon levö táblázat egyes szakszervezetek központi bizottságának adatait közli; ezekböl kiviláglik, hogy milyen méreteket öltött a kertészkedés 1942-ben. A kertek kiegészítö élelmezési forrásul szolgáltak. A Szverdlovszki területen például az egyéni és a közös kertekben begyüjtött burgonya 1942-ben a lakosság egész burgonyaszükségletének 38,4 százalékát fedezte. 1942 öszén a Moszkvai területen minden textilipari munkás családja átlagosan 471 kilogramm fözelékfélét és burgonyát takarított be kertjéböl. Ennek révén csupán a Moszkvai területen 10000 vagon, illetve 210 vasúti szerelvény mentesült a zöldségfélék és a burgonya szállítása alól. 1942-ben 7600000 munkás és alkalmazott családja kertészkedett. Körülbelül 500000 hektár földet müveltek meg a kertekben. Erröl a területröl összesen 1960000 tonna zöldségfélét, többek között 1700000 tonna burgonyát takarítottak be. Szakszervezetek megnevezése Kertészkedök száma I Kertek területe (hektárban) Repülögépipar dolgozói 114000 6000 A központi iparvidék vasúti dolgozói 329 763 33 594 Löszeripari dolgozók Traktorés harckocsiipari dolgozók Erömüvek dolgozói Keleti szénbányászat dolgozói Gépkocsiipar dolgozói Nehézgépgyártás dolgozói A központi vidék orvosegészségügyi dolgozói 74 200 3 362 36 370 1 509 15 270 649 1 11 696 9 846 29 723 863 15 963 708 68 620 1 885 A Népbiztosok Tanácsa a tömeges kertészkedés roppant nagy népgazdasági és politikai jelentöségére való tekintettel, 1942. november 4-én rendeletileg intézkedett, hogy a vállalatoknak és a hivataloknak földparcellákat bocsássanak rendelkezésükre, amelyeken a munkások és az alkalmazottak egyéni konyhakertet létesíthetnek. A parcellák elosztásakor, éppúgy, mint minden egyéb anyagi kedvezmény és elöny nyújtásakor, elsösorban a katonák és a hadirokkantak családjainak érdekét vették figyelembe. A nép életében nagy szerepet játszottak azok a törvények, amelyek a hadbavonultak hozzátartozóinak nyújtott különféle segélyeket és kedvezményeket szabályozták. 1941. június 26-án a Legfelsö Szovjet Elnöksége elrendelte, hogy a legénységi és tisztesi állományú hadbavonultak hozzátartozóit havi állami segélyben kell részesíteni. E szerint segélyt kaptak a hadbavonult által eltartott és munkaképtelen családtagok, ha a családban nem volt munkaképes személy, vagy ha egy munkaképesre három vagy több munkaképtelen, illetve két 16 éven aluli gyermek (18 éven aluli tanuló) jutott. Ha a hadbavonult áttelepített családtagjainak segélyigénylése okmányok hiányában nehézségbe ütközött, a helyi hatóságok tanúvallomások alapján intézték el azt. Az állam minden körülmények közt elsösorban a hadbavonult családjának érdekeit óvta. Egyes parancsnokok hosszú hónapokíg nem tudtak kapcsolatot teremteni családjukkal, s nem tudták idejében hazaküldeni a fizetésüket. Ilyen körülmények közt addig folyósították a segélyt, amíg értesítést nem kaptak az illetö parancsnokról. A segély kiszabata ilyenkor a parancsnok rendfokozatától és családtagjainak számától függött. Az elesettek családtagjai havi nyugdíjban részesültek. A hadbavonultak családtagjainak segélyezéséröl szóló állami intézkedések rendszerében különösen nagy szerepet játszottak a különféle kedvezmények. A Legfelsö Szovjet Elnökségének 1941. november 21-i rendelete értelmében a hadbavonult felesége mentesült a gyermektelenségi adó alól. A hadbavonult kolhozparaszt, munkás és alkalmazott gazdasága mentesült a mezögazdasági adó fizetése alól. Ugyanilyen adókedvezményt kaptak azok a családok, amelyeket a frontövezetböl telepítettek át. A Népbiztosok Tanácsának 1941. augusztus 5-én kelt rendelete szerint a hadbavonultak lakását díjtalanul fenn kellett tartani a háború tartamára. A hadbavonult falusi pedagógusok, orvosok és egészségügyi alkalmazottak családtagjai számára a háború tartamára fenntartották azt a jogot, hogy díjtalanul használják lakásukat fütéssel és világítással együtt. Elsösorban a hadbavonultak gyermekeit vették fel a bölcsödékbe, az óvodákba, a gyermekotthonokba és az úttörötáborokba. A legénységi és tiszthelyettesi állományú hadbavonultak gyermekei a középiskola 8-10. osztályaiban, a technikumokban és a föiskolákon tandíjmentességet élveztek. 1942-ben ugyanilyen kedvezményt kaptak a rokkant: sebesülés, amputáció vagy betegség miatt leszerelt katonák. A kormány rendelete értelmében a honvédö háborúban elesett katonák családtagjai megtartották az elöírt kedvezményeket és elönyöket. Az állam állandó gondoskodással és nagy szeretettel karolta fel a hadirokkantakat. A rokkantak havi nyugdíjat kaptak: A legénységi és tiszthelyettesi állományú egyének havi nyugdíját a behívásuk elötti havi átlagkeresetükkel összhangban állapították meg. Azok számára, akik a háború elött nem dolgoztak, a törvény által pontosan megszabott összegben állapították meg a nyugdíjat. Nagyobb nyugdíjat kaptak az elsö csoportba sorolt rokkantak, akik munkaképességük elvesztése folytán külön gondozásra szorultak. Kevesebb nyugdíjat állapítottak meg a második és harmadik csoportba tartozó rokkantaknak, akik csak részben veszítették el a munkaképességüket. A honvédö háború hivatásos parancsnoki és tiszthelyettesi állományú, illetve továbbszolgáló állományú rokkantjai a hadseregben élvezett járandóságuktól függöen kaptak havi nyugdíjat. A szovjet állam a háború kezdetétöl állandó figyelmet fordított a rokkantak szakmai oktatására és elhelyezésére. A rokkantak már a kórházban, a gyógykezelés alatt különféle szakmákat (számviteli, távírász, elektromüszerész, szabász, könyvkötö stb.) tanultak meg. A háború elsö évében több mint 15000 ember tanult a kórházakban. Emellett a rokkantak zömét különleges szakiskolákban és tanfolyamokon tanították meg az új szakmákra. 1942 elsö felében az OSZFSZK társadalombiztosítási népbiztosságának hatáskörében 15 ipari szakiskola, 4 mezögazdasági iskola, 1 zeneiskola, 7 tanmühely és 11 tanüzem müködött. A második csoportba tartozó rokkantak jelentös része rendszeresen dolgozott: 1942. október 1-én a második csoportba sorolt rokkantak 43,6 százaléka végzett munkát. A helyi pártés állami szervek gondoskodásának eredményeképpen a Novoszibirszki és a Szverdlovszki területen, és továbbá néhány más területen csaknem valamennyi harmadik csoportbeli rokkantat elhelyezték. Sok területen azonban a társadalombiztosítási szervek és a gazdasági szervek vezetöi nem tudták elérni ezt: országos viszonylatban 1942. szeptember 1-én a harmadik csoportbeli rokkantaknak körülbelül 30 százaléka nem dolgozott. Ennek részben az volt a magyarázata, hogy nem állt rendelkezésre elegendö müvégtag, amelynek gyártása csak a háború idején fejlödött ki. 1942. május 6-án a Népbiztosok Tanácsa rendelet útján is gondoskodott a honvédö háború rokkantjainak elhelyezéséröl. Személy szerint a szövetségi köztársaságok társadalombiztosítási népbiztosait tette felelössé a rokkantak elhelyezéséért, és új szakmákra való átképzéséért. Egyidejüleg kötelezte a vállalatok, a hivatalok és a különféle szervezetek vezetöit, hogy a legrövidebb idön belül biztosítsanak munkát a hadirokkantaknak. Ez a kormányrendelet meggyorsította a rokkantak elhelyezését, s elösegítette anyagi helyzetük jelentékeny javulását. A háború következtében sok család elvesztette családfenntartóját. Különösen sok bánatot okozott a háború a gyermekeknek. A kormány intézkedett az árva gyermekek gondozásáról. A Népbiztosok Tanácsa "Az elárvult gyermekek elhelyezéséröl" szóló, 1942. január 23-án kiadott rendeletében a szövetségi és az autonóm köztársaságok népbiztosi tanácsai, valamint a határterületi, a területi és a körzeti szovjetek végrehajtó bizottságai kötelességévé tette, hogy gondoskodjanak az elárvult, vagy az áttelepülés során szülök nélkül maradt gyermekekröl. A gyermekek elhelyezésével kapcsolatos ügyek intézésére a szovjetek mellett bizottságokat alakítottak, amelyeknek tagjai a szovjetek, a szakszervezetek, a Komszomol, a belügyi szervek, a népmüvelés és az egészségvédelem képviselöi lettek. A szovjet kormány szakadatlanul bövítette a gyermeknevelö intézmények hálózatát. 1942 végén, 1941-hez képest, a gyermekotthonok száma 2100-ról 3400-ra, a növendékek száma 260000-röl 366000-re, az állandó óvodák száma 14900-ról 18200-ra, az óvodások száma 802000-röl 1226000-re nött. Az állandó bölcsödék féröhelyeinek száma 572000-röl 656400-ra emelkedett. A szovjet emberek nagy segítséget nyújtottak az államnak az árva gyermekek elhelyezésében. Kirov növéreinek Anna Mironovna Kosztrikova és Jelizaveta Mironova Kosztrikova tanítónöknek a példáját követve, 1941 végén a Kirov területi nök elvállalták az áttelepült gyermekek gyámságát. A kirovi kezdeményezést sok helyen követték. Az Omszki területre például a frontövezetböl 23 gyermekotthon, 35 óvoda, 5 bölcsöde és 79 bentlakásos iskola költözött 16755 gyermekkel. Az Omszk-területi nyizsnye-tavgyini körzetének asszonyai elhatározták, hogy anyai pártfogásukba veszik a körzetbe áttelepített gyermekeket. Elöször is mindent megtettek, hogy a Leningrádból érkezett internátus növendékeit meleg és kényelmes otthonban helyezzék el, az internátusban rendszeres ügyeletes szolgálatot tartottak, edényeket gyüjtöttek a gyermekétterem számára, több mint 200 darab új fehérnemüt varrtak, fürdöt rendeztek be, korcsolyapályát létesítettek a folyón, megszervezték az orvosi szolgálatot. Az Omszk területi pártbizottság határozatban üdvözölte a nyizsnye-tavgyini asszonyok kezdeményezését, s javasolta, hogy valamennyi körzetben kövessék példájukat. A szovjet emberek gondoskodással és szeretettel vették körül a gyermekeket, akiket a háború elszakított szüleiktöl. Az üzemek közössége és a kolhozparasztok társadalmi eszközökböl gyermekinternátusokat létesítettek és tartottak fenn. 1942-ben a Jaroszlavli területen 12 ilyen internátus müködött. A kosztromai lenkombinát munkásai és alkalmazottai 60 gyermek eltartásáról gondoskodtak ilyen internátusban. A Vologdai terület kolhozparasztjai 12 gyermekotthont szerveztek meg, s ezekben 625 gyermek nevelkedett. Az Üzbég SZSZK-ban 1941-1942 folyamán több mint 16000, föleg a hadmüveleti övezetböl odatelepített gyermeket helyeztek el különféle gyermekintézményekben. 1942 januárjában Taskentben aktivista-nögyülést tartottak, amely azzal a hazafias felhívással fordult az üzbég nökhöz, hogy nyújtsanak széles körü társadalmi segítséget az áttelepített gyermekeknek, teljesítsék testvéri kötelességüket a nagy orosz néppel, Ukrajna, Belorusszija népeivel szemben, emeljék még magasabbra az internacionalizmus és a testvéri barátság zászlaját. Pflaumer szovjet asszony, aki öt fogadott gyermeket nevelt, így irt a Pravda szerkesztöségének: "Hazafias kötelességünk mindent megtenni azért, hogy egyetlen szovjet gyermek se maradjon otthon nélkül. Pótolnunk kell höseink árváinak szüleit. Nem ülhetünk nyugodtan, ölbe tett kézzel, az állam gondjára bízva öket. A haza nehéz óráiban minden állampolgár köteles személyes kezdeményezéssel segíteni a pártot és a kormányt, amelyre rengeteg felelösségteljes feladat hárul. Gyermeket könnyebb nevelni, mint átnevelni. Egy esztendei csavargás kitörölhetetlen nyomot hagyhat a gyermek lelkében. Minél több elárvult gyermek talál most családra, szeretetre és gyengédségre, annál több haszna lesz ebböl késöbb országunknak." Ugyanabban a hónapban a moszkvai "Krasznij bogatir" gyárban munkásgyülés tárgyalta az elárvult gyermekek ügyét. A gyülésen Ovcsinnyikova, kommunista élmunkásnö ezekkel a szavakkal fordult társnöihez: "Asszonyok, anyák . . . nézzük meg a ládafiát, akad ott kis ing meg szoknyácska is. Elhozzuk! A gyermekekért, a gyermekekért megszakad a szívünk, hiszen árvák! Édesapjuk, akit elvesztettek, értünk ontotta vérét. Anyák, én nem hallgathatok, magamhoz veszek egy ilyen kis árvát; eldédelgetem, embert nevelek belöle . . . Négy lányom van, mindenki tudja. Magamhoz veszem az ötödiket. Ahol négynek jut, ott jut az ötödiknek is!" A "Krasznij bogatir" munkásnöinek kezdeményezése lelkes visszhangra talált az egész országban. Csupán 1942 három hónapja alatt a moszkvaiak 1500 gyermeket vettek gondjaikba. Üzbegisztánban Saahmed Samahmudov kovács családja tízféle nemzetiségü gyermek nevelését vállalta el. A gyermekek közt volt üzbég, orosz, ukrán és belorusz. A kormány helyeselte és támogatta azoknak a szovjet embereknek a nemes kezdeményezését, akik elvállalták árva és szülö nélkül maradt gyermekek nevelését. A helyi közoktatásügyi szervek a gyámságot vállaló családoknak havi segélyt folyósítottak. A Komszomol Központi Bizottsága végrehajtó bizottságának 1941. december 5-i határozata megállapította: hogy ". . . Vörös Hadseregünk és hajóhadunk harcosairól gondoskodunk, amikor a gyermekeknek gondját viseljük". A Komszomol Központi Bizottsága utasította a Komszomolszervezeteket, hogy "keményen vegyék kézbe az otthon nélkül maradt gyermekek ellátásának ügyét . . .", s tegyenek meg mindent a patronálási munka kiterjesztésére. "Ha csak minden tizenötödik család, amelyben komszomolista van, egy gyermek nevelését vállalja el, sok tízezer dolgozó mond majd köszönetet ezeknek a családoknak." A komszomolisták, a fiatalok, a felsö osztályos tanulók gondos segítöi és igaz támaszai lettek a hadbavonultak és az áttelepültek családjainak. Javítottak a lakóhelyiségeket, fát vágtak és szállítottak, ruhát, könyvet, játékot gyüjtöttek a gyermekeknek, élelmiszer-, ruhaés pénzalapot létesítettek az áttelepültek megsegítésére. A szakszervezetek óvodákban és bölcsödékben helyezték el a gyermekeket. 1942 tavaszán a komszomolisták aktív részvételével széles körü vasárnapi gyüjtéseket szerveztek. A Kirovi területen például 1942. március 8-án, vasárnap, több mint 70000 ember dolgozott. Aznapi keresetüket 407000 rubelt átadták a gyermekek segélyalapjának. Ugyanebbe az alapba egyetlen nap alatt a terület nyolc körzetéböl 5016 kilogramm gabona, 1050 kilogramm hús, 18000 kilogramm burgonya érkezett. Az 1942. május 10-i vasárnapon a Jaroszlavli területen csaknem 98000 ember dolgozott, s a felajánlott kereset 480639 rubel, illetve 25211 munkaegység volt. Ez a hozzájárulás is a gyermekek segélyalapjához került. Sok textil-, konfekcióés kötszövöipari gyár munkásai és alkalmazottai szabadnapjukon a gyártási hulladékból és megtakarított anyagokból több százezer alsónemüt készítettek az áttelepült gyermekek számára. 1941-1942-ben, amikor Leningrád lakossága éhezett, a lakások fütetlenül maradtak, nem volt elég villany, nem müködött a vízvezeték, a tengerparti kerület komszomolistái, s az ö példájuk nyomán más leningrádi kerületek komszomolistái is "háztartási" brigádokat alakítottak. A brigádtagok emlékeztetöjében ezt olvashatjuk: "Neked, a komszomolista háztartási brigád harcosának feladatod, hogy gondoskodj azoknak mindennapos háztartási szükségletéröl, akik a legnehezebben viselik el a blokád okozta nélkülözéseket. Gondoskodj a gyermekekröl, a nökröl és az öregekröl, ez hazafias kötelességed . . ." A háztartási brigádok harcosai csaknem mind lányok -, akik maguk is éheztek, találtak magukban eröt ahhoz, hogy az elcsigázott embereknek vizet hordjanak a Néváról, élelmet, fát szerezzenek be, fütsenek, kitakarítsák a szobákat és mossanak. Az erkölcsi támogatás, a szívböl fakadó gyengédség eröt öntött az emberekbe, a gyözelem bizonyosságának hitével töltötte el öket. Nem volt egyetlen város, egyetlen körzet sem, amely ne vett volna részt a hadbavonultak hozzátartozóinak, az áttelepülteknek és a hadirokkantaknak a megsegítésében. A szovjet emberek mindenüket megosztották azokkal, akik fegyverrel a kezükben védelmezték a szocializmus `nágy vívmányait. A városi és a falusi lakosság kezdeményezésére, jóval a téli hideg beállta elött megkezdték a meleg holmik gyüjtését a Vörös Hadsereg harcosai számára. A párt központi bizottsága helyeselte ezt a kezdeményezést, s 1941. szeptember 5-i határozatában utasította a helyi pártszervezeteket, hogy álljanak a hazafias mozgalom élére. A meleg holmik gyüjtésének általános irányítására országos bizottságot alakítottak. A bizottság tagjai Andrejev (elnök), Gorkin, Koszigin, Krupin, Nyikolajeva, Hruljev és mások voltak. A dolgozók csupán 1941. szeptember-november folyamán 1175000 pár nemezcsizmát, körülbelül 3000000 kilogramm gyapjút, több mint 500000 bekecset, 2000000 darabnál több juhbört, több mint 4500000 pár gyapjúkesztyüt és érmelegítöt, szörmekesztyüt, gyapjúharisnyát, harisnyát, mellényt, sok meleg fehérnemüt, pulóvert, vattakabátot, füles sapkát, vattanadrágot stb. gyüjtöttek össze. A dolgozók kezdeményezésére városban és falun a háború kezdetétöl folyt a pénzgyüjtés, a kölcsönkötvények jegyzése és más értéktárgyak önkéntes felajánlása a honvédelmi alap javára. 1942 végéig a lakosság 10,5 milliárd rubelt ajánlott fel erre a célra. Ezekben a felajánlásokban, a számtalan ajándékban, amelyek végeláthatatlanul özönlöttek a frontra a háború egész tartama alatt, a szovjet harcosok a nép határtalan szeretetének megnyilvánulását látták, a saját szemükkel gyözödtek meg arról, hogy erös és szilárd hátország áll mögöttük. A szovjet államnak a lakosság anyagi és szociális szükségleteiröl való állandó gondoskodása erösítette a fronton küzdö katonák erkölcsi szellemét, fokozta harcképességüket. A párt és a kormány szigorúan felelösségre vonta azokat a vezetöket és funkcionáriusokat, akik a háborúval járó nehézségekre hivatkozva, nem fordítottak kellö gondot a lakosság életkörülményeinek megjavítására. A párt központi bizottsága 1941. december 13-án leváltotta és kizárta a pártból a zlatouszti városi pártbizottság elsö titkárát, mert nem törödött a dolgozók szociális szükségleteivel. A határozat rámutatott arra, hogy a városi bizottság elsö titkára keveset járt az üzemekben, a munkásszállásokon, az éttermekben, s elbizakodott bürokrataként viselkedett. A városi bizottság egész végrehajtó bizottsága megrovást kapott a rossz vezetésért, és a dolgozók szükségleteinek elhanyagolásáért. A Cseljabinszki terület pártbizottsága figyelmeztetésben részesült, mert semmit sem tett a zlatouszti városi bizottság munkájában feltárt fogyatékosságok megszüntetésére. ". . . Ostobaság volna azt hinni írta a Pravda 1942. január 5-én -, hogy a háborús körülmények mentik a lakosság szociális szükségleteinek elhanyagolását, hogy ez az ügy elhalasztható jobb idökre. Így csak bürokraták vagy naplopók gondolkodhatnak, de nem bolsevikok. Ellenkezöleg, a háborús körülmények és a velük elkerülhetetlenül együtt járó korlátozások éppen azt követelik, hogy minden, a lakosság szociális szükségleteinek kielégítésére hivatott szervezet, a legnagyobb pontossággal, lelkiismeretesen és odaadóan dolgozzon." A kommunista párt és a szovjet kormány elsörendü állami fontosságú ügynek tekintette a dolgozók szociális szükségleteiröl való gondoskodást a háború körülményei között. S a szovjet emberek azzal válaszoltak erre, hogy határtalanul megbíztak a kommunista pártban és vezetöiben, s a szovjethatalom iránti szeretettöl vezérelve vállaltak minden áldozatot az ellenség legyözéséért. 2. A népmüvelés és az egészségügy a háború idején A kommunista párt és a szovjet kormány mindenkor központi feladatának tekintette a serdülö nemzedék oktatását és nevelését, s a roppant nehézségek és nélkülözések ellenére, a háború viszonyai közt is minden lehetöt megtett a gyermekekért. Az elemi és a középiskolák, az ipari és az üzemi szakiskolák munkája rendkívüli nehézségekkel járt. A háború elsö napjaitól kezdve számos iskolaépületet kórházak és más katonai intézmények számára vettek igénybe. Sok városban, ahol a Vörös Hadsereg tartalékait képezték ki, az iskolaépületek többségét hónapokig, olykor az egész tanévben kiképzési célra használták fel. Így például Omszkban 1942 öszén az 54 iskolaépület közül 44-et nem rendeltetésszerüen használtak fel. Helyiség hiányában az iskolák két-három váltásban dolgoztak. Nem volt elég pedagógus sem, sok tanító bevonult katonának. A pedagógiai föiskolák, a tanítóképzök és a szaktanfolyamok nem gyözték a munkát. A közigazgatás dolgozói csak a párt és a szovjet kormány, a helyi pártés állami szervek segítségével és állandó gondoskodásával tudták leküzdeni mindezeket a nehézségeket, és megoldani a rájuk háruló feladatot, a gyermekek tanítását és nevelését. Akárcsak az ország gazdaságát, a közigazgatást is átszervezték az új körülményeknek megfelelöen. Ebböl a szempontból nagy jelentöségü volt a párt központi bizottságának 1941. szeptember 7-í határozata, amely a középiskolák felsö osztályú tanulóínak katonai-testnevelési kiképzésére intézkedett, valamint a párt központi bizottságának és a Népbiztosok Tanácsának szeptember 17-i rendelete, amely szerint a felsö tagozatú középiskolásokat, a technikumok és a föiskolák hallgatóit meg kellett tanítani a mezögazdasági munkákra. A közoktatásügyi intézmények munkájának átszervezésében nagy szerepet játszottak a helyi pártszervezetek. A tatár-területi pártbizottság végrehajtó bizottsága 1941. december 18-án megvitatta az általános iskolai oktatás helyzetét. A Kirgiz K(b)P Központi Bizottságának végrehajtó bizottsága 1942. február 16-án elhatározta, hogy helyi nemzetiségi pedagógus-utánpótlást képez ki, a kirgiz iskolák számára. Az iskolák irányításának kérdéseit a moszkvai, szverdlovszki és más területi pártbizottságok végrehajtó bizottsága többször is megvitatta. Az OSZFSZK Közoktatásügyi Népbiztossága, élén Potyomkinmal, valamint a szövetségi köztársaságok közoktatásügyi népbiztosságai több határozatban rögzítették az iskolai munka átszervezésével és az oktatási munka irányításával összefüggö feladatokat. Megváltoztatták a 7-10. osztályok történelmi anyagát, egyes tárgykörök elhagyása révén növelték azoknak az óráknak a számát, amelyek keretében a tanulók az orosz nép katonai múltját az 1812-es honvédö háborút, az 1918-1920. évi polgárháborút tanulmányozták. Több órát fordítottak a katonai-testnevelési kiképzésre, bevezették a légoltalmi ismeretek és az elsösegélynyújtás gyakorlati oktatását. Az iskola fö feladata abban az idöben az volt, hogy küzdjön minden egyes gyermek oktatásáért. Az iskolai foglalkozás még az ellenségtöl ostromlott városokban sem szünetelt. Erre a helyi pártés az állami szervek nagy gondot fordítottak. Az ogyesszai városi szovjet határozata például elrendelte: "1941. szeptember 15-én a város iskoláiban a tanévet meg kell kezdeni. Az oktatás reggel 9-töl délután 2 óráig tart." Az iskolák a kitüzött napon megkezdték a tanítást. A felsö osztályok az iskolákban kaptak helyet, az alsó osztályok tanulói pedig csoportokban foglalkoztak valamelyik tanuló otthonában. Késöbb, amikor már Ogyessza elöterében folyt a harc, az iskolákat leköltöztették a katakombákba. Ilyen körülmények közt egészen október 16-ig 35 iskola müködött, s bennük több mint 2000 tanuló gyarapította ismereteit. Ugyanilyen körülmények között félig romba dölt, fütetlen épületekben vagy lakásokban tanultak a leningrádi diákok is. 1942 tavaszán Leningrádban, az ostrom nehézségei ellenére több száz végzett középiskolás kapott érettségi bizonyítványt. Az iskolák munkájának eredményességére erösen hatott a tanulók lemorzsolódása. Az OSZFSZK Népbiztosi Tanácsának 1942. június 25-i rendelete, amely az 1941-1942-es tanév eredményeiröl és az új, 1942-1943-as tanév elökészítéséröl szólt, megállapította, hogy a köztársaságban jelentös számú iskolaköteles gyermek még a tanév befejezése elött kimaradt az iskolából, föleg azért, mert kolhozokban vagy ipari üzemekben vállalt munkát. A Jaroszlavli területen például az 5-7. osztályos tanulók 37,4 százaléka nem járt iskolába. A háború elsö éveiben rendkívül nagy nehézségbe ütközött az iskoláknak tankönyvekkel, segédeszközökkel és írószerrel való ellátása. De a közoktatás dolgozói a pártszervezetek, a társadalmi szervek és a diákok segítségével megoldották ezt a feladatot is. Az 1941-1942-es tanév elejéig megvásároltak több mint 50000000 használt tankönyvet, emellett Moszkvában és Leningrádban 5142000, a területi nyomdákban 6135000 tankönyvet nyomtattak. A tanulók a háború alatt tevékenyen részt vettek a társadalmi munkában. Az OSZFSZK Közoktatásügyi Népbiztosságának rendeletére a tanulókat beosztották a tüzoltó és elsösegélynyújtó osztagokba, bevonták a katonai körökbe, valamint a távbeszélövezetékek, a villamossági és rádióhálózat örzésébe. Különösen aktív tevékenységet fejtettek ki a Timur-osztagok. 1941. június 29-én a Tatár Autonóm SZSZK csisztopolszki körzetének belogorszki pionírjai és iskolásai felhívást intéztek társaikhoz, hogy lépjenek hadba vonult apáik és fivéreik helyére. "Apáink és bátyáink írták a felhívásban harcba mentek hazánkért és értünk, gyermekekért. Önfeláldozóan, életüket nem kímélve védelmezik a szovjet földet a gyülöletes ellenséggel szemben. Mi sem ülhetünk ölbe tett kézzel ilyen felelösségteljes idöben. Bizonyítsuk be a hitvány fasisztáknak, hogy a mi szovjet államunkban a nép apraja-nagyja védelmezi a hazát. Ha bennünket nem is visznek ki a frontra, tegyük hasznossá magunkat a munkában." A felhívás ezekkel a szavakkal zárult: "Ne feledjék a fasiszta hóhérok, hogy mi, szovjet gyermekek nemcsak tanulni tudunk jól, hanem kitartóan dolgozni is a szocialista hazánk javára." 1942-ben az Oroszországi Föderáció mezögazdaságában 3567000 tanuló és 151000 tanító dolgozott. Az iskolai parcellán minden munkát, az iskola számára szükséges tüzelö elöteremtését, sokszor még az iskolák tatarozását is maguk a tanulók végezték. A gyermekek fémet, bogyókat, gombát, gyógynövényt gyüjtöttek. 1942-ben csupán az OSZFSZK-ban 1400 tonna gyógynövényt adtak az államnak a gyermekek. Nagy figyelmet fordítottak az iskolák arra, hogy munkásokat képezzenek ki a gépés traktorállomások, valamint a szovhozok számára. Az 1941-1942-es tanévtöl kezdve sok iskola felsö osztályosai ismerkedni kezdtek a mezögazdasági gépekkel. 1942 júniusáig az OSZFSZK 37 autonóm köztársaságában, illetve határterületén és területén több mint 1000000 tanuló végezte el sikeresen a gépkezelö tanfolyamot. Közülük 158122 traktor, 31240 pedig kombájn vezetésére kapott jogosítványt. 1942 tavaszán Irbit város pedagógusai és tanulói felhívást intéztek az ország közoktatási dolgozóihoz, hogy indítsák meg a mezögazdasági munkában részt vevö tanulók szocialista versenyét. A Pravda május 31-i vezércikkében foglalkozott ezzel a nemes kezdeményezéssel. A vezércikk többek közt megállapította: "Az irbitiek által kezdeményezett országos verseny hatalmas lángja lobogjon magasra minden szovjet pedagógus és diák szívében!" A versenyt a Komszomol Központi Bizottsága és az OSZFSZK Közoktatásügyi Népbiztossága irányította. A serdülök, az üzemi szakiskolások, az ipari és vasúti iskolások, az elemi és középiskolák tanulóinak ezrei dolgoztak a gyárakban. Figyelemre méltó kezdeményezéssel tették híressé magukat a tyumenyí 13. sz. elemi iskola IV/B. osztályának pionírjai. 1942 februárjában a tyumenyi falemezgyár azt a feladatot kapta, hogy szervezze meg a harckocsielhárító aknákhoz szükséges fadobozok gyártását. Munkáskéz hiányában az a veszély fenyegetett, hogy a feladat megoldatlan marad. A diákok azonban segítségére siettek az üzemnek. Dudoladova tanítónö vezetésével több frontbrigádot, majd késöbb iskolai mühelyt szerveztek, amelyben naponta két-három órán át 173 pionír dolgozott. Az ifjú hazafiak által készített aknatestek csakhamar elindultak a frontra. Borja Iljinszkijt, Sura Bogdanovot és Jura Motovilovot, a pionír frontbrigádok vezetöit lelkes munkájukért a Szovjetunió Faipari Népbiztossága érdeméremmel tüntette ki. Sok tanuló azért ment dolgozni a gyárakba, hogy hadba vonult apját vagy bátyját helyettesítse a gépnél. Köztük volt Nyikolaj Csikirjov, tizennégy esztendös moszkvai tanuló is, aki 1942-ben elsöként állt az esztergapad mellé a "Szergo Ordzsonikidze" szerszámgépgyárban. A fiatal Csikirjov, Votanovszkij tapasztalt esztergályos segítségével gyorsan elsajátította az új szakmát, s csakhamar egyik kezdeményezöje lett a fémforgácsolás gyorsított módszerének. A Nagy Honvédö Háború történetének egyik legragyogóbb lapját az ifjú hazafiak írták, munkahöstetteikkel. Ebben óriási érdemeik vannak a néptanítóknak. A pedagógusok, akik olykor kéthárom turnusban, hideg tanteremben, éhesen, egészségüket kockáztatva dolgoztak, leküzdöttek minden nehézséget. Akárcsak a katonák a fronton, ök is minden erejüket latba vetve harcoltak hazájuk boldogságáért és jövöjéért. A szovjet pedagógusok a háború nehéz napjaiban nem vonták be a népmüvelés nagyszerü zászlaját, hanem szentül teljesítették kötelességüket, tanították és nevelték a serdülö nemzedéket. * A szovjet népnek a hitlerista betolakodók elleni harcához jelentösen hozzájárultak az egészségügyi szervek dolgozói. A fronton hösiesen küzdöttek a Vörös Hadsereg és Hadiflotta harcosainak életéért és egészségéért, a hátországban megelözték a járványokat, gyógyító, kórmegelözö segítségben részesítették a lakosságot. A tömeges áttelepítés, a lakások és közmüvek elpusztulása, s ezzel kapcsolatban az egészségügyi körülmények rosszabbodása járványveszélyt rejtett magában. Ez a veszély még jobban fokozódott 1942 elején, amikor is felszabadult néhány korábban megszállt, kiütéses tífusszal fertözött terület. S az országban mégsem keletkezett komolyabb járvány, mert a betegségmegelözés és a fertözés elleni küzdelem a szovjet kormány és az egészségügyi szervek állandó ellenörzése alatt állt. Az Állami Honvédelmi Bizottság 1942. február 2-i rendelete, amely a járványos betegségek megelözésére intézkedett, az állami szerveket, a különféle hatóságokat és intézményeket tette felelössé a betegségmegelözö rendszabályok végrehajtásáért. Az epidemológusok és fertötlenítö orvosok ezrei szerény, de a gyözelem szempontjából fontos munkát végeztek. Felfedték és idejében kórházba juttatták a fertözö betegségben szenvedöket, széles körü betegségmegelözö munkát folytattak. A háború elsö évében csupán az OSZFSZK 18 területén 46 százalékkal, a Kazah SZSZK-ban 178 százalékkal, a Kirgiz SZSZK-ban 229 százalékkal emelkedett a közfürdök száma. 275 nagyobb vasútállomáson különleges egészségügyi ellenörzö állomásokat létesítettek, 44 új fürdöt és 156 fertötlenítö kamrát építettek. A városokban és a munkástelepeken a köztisztasági szervek rendszeresen dolgoztak. A lakosság számára tömegesen készítették a fertözéses megbetegedések megelözésére szolgáló vakcinákat és szérumokat. Mindennek eredményeképpen 1942-ben még a háború elötti idökhöz képest is csökkent a fertözö megbetegedések száma. A Szovjetunió Legfelsö Szovjetjének Elnöksége 1942. június 1-én az áttelepített kórházakban végzett eredményes járványellenes küzdelemért és önfeláldozó munkáért számos egészségügyi dolgozót tüntetett ki rendjellel és érdeméremmel. A háborús körülmények között nehézségbe ütközött a lakosság orvosi és egészségügyi ellátása. Sok orvost behívtak frontszolgálatra, az egészségügyi intézmények épületeinek többségét kiürítökórházak foglalták el, nem volt elég gyógyszer. Különösen nagy nehézségekkel küzdöttek a Szovjetunió keleti területeinek egészségügyi intézményei. A helyi pártés állami szervek sietve intézkedtek az egészségügyi intézmények bövítésére, illetve újak szervezésére. Emelkedett az ágyak száma a városi kórházakban, valamint a falusi kórházak és rendelök száma. 1941-ben 429100 kórházi ágyat tartottak nyilván (a szükségkórházak nélkül), 1942-ben pedig már 467700-at. A hadiüzemekben dolgozó munkások egészségügyi ellátásának megjavítása végett megszervezték az egészségügyi egységeket, amelyekbe a rendelöintézetek, az üzemi rendelök, a bölcsödék stb. tartoztak. A nagy ipari üzemekben csupán 1942-ben 110 új rendelö létesült. A kötözövagy kezelöhelyiségek száma 26 százalékkal emelkedett. Jelentösen fejlödött a gyógyszergyártás. 1942-1943 folyamán, a háború elötti idökhöz képest 166 százalékkal nött a sztreptocid, 180 százalékkal a sulphidin és a sulfasol termelése. Mivel sok orvos bevonult katonai szolgálatra, a polgári egészségügyi intézmények ezt erösen megérezték. 1940-ben 140000, 1941-ben csak 69000 orvos dolgozott a polgári intézményeknél. Éppen ezért szükségessé vált, hogy újabb orvosokat képezzenek ki, és biztosítsák a már müködö szakemberek átképzését a katonai egészségügyi intézmények munkájához. E feladat megoldása terén jelentös kezdeményezés dicséri a szövetségi köztársaságok kommunista pártjainak központi bizottságait, a határterületi és területi pártbizottságokat. Az Üzbég K(b)P Központi Bizottságának végrehajtó bizottsága 1941. augusztus 2-án határozatot hozott az orvosoknak és a felcsereknek a tábori sebészetre való átképzésére, és a tartalékos ápolónövérek kiképzésére. A köztársaság egészségügyi népbiztosságát utasították, hogy a folyó munka mellett az év végéig biztosítsa mintegy 1500 orvos, csaknem 4000 felcser és ápolónövér oktatását, illetve 5000 tartalékos ápolónövér kiképzését. Ezt a határozatot határidö elött végrehajtották. Az egészségügyi szerveknek jelentös segítséget nyújtottak a helyi párt és állami szervek, a területi sebesültgondozó bizottságok, a kórházakat patronáló üzemek és hivatalok. A kiürítö szükségkórházakban gyógykezelt sebesültek ellátásával kapcsolatos egész munkát az országos bizottság irányította, amelyet az Állami Honvédelmi Bizottság 1941. szeptember 22-én hívott életre a beteg és sebesült harcosok, illetve parancsnokok gondozására. A lakosság egészségének védelmébe bevonták a társadalmi tömegszervezeteket is. A Szovjetunió Vöröskereszt és Vörösfélhold Társasága, amelynek a háború elött több mint 7000000 tagja volt, sokat segített az egészségügyi szerveknek. A társaság elsösegélynyújtókat és ápolónövéreket képzett ki nemcsak a katonai kórházak, hanem a hátországi gyógyintézetek számára is. A Vöröskereszt ápolónövérei és elsösegélynyújtói alkották a helyi légoltalom egészségügyi szolgálatának magvát. Közremüködtek az áttelepült lakosság és a gyermekek megsegítésében. A Vöröskereszt moszkvai szervezetének például 1942 októberében több mint 183000 tagja volt; ez a szervezet 9000-nél több elsösegélynyújtó osztagot és állomást képzett ki, illetve szervezett meg. 1941 végén Mityerev, a Szovjetunió egészségügyi népbiztosa 20 moszkvai elsösegélynyújtót tüntetett ki "Kiváló egészségügyi dolgozó" jelvénnyel. Egyikük, Gyejeva, 40 olyan személyt részesített elsösegélyben, aki bombatámadás következtében sérült meg. Hösiesen harcoltak a leningrádi elsösegélynyújtók és Vöröskereszt-aktivisták is. A lakóházakban létesített elsösegélynyújtó állomások csupán 1941 öszén és a tél elején több mint 19000 sérültet részesítettek elsösegélyben. A második világháború idején egyetlen hadsereg sem volt olyan jól ellátva konzervált vérrel, mint a Vörös Hadsereg. Tízezrek ajánlották fel vérüket a sebesülteknek és a betegeknek. Az országban több mint 1500 véradóállomás müködött. Az egyik állomás, amelyet a moszkvai "Botkin"klinikán szerveztek, naponta 200 embertöl vett vért, s ugyancsak naponta 40-50 liter vért küldött a frontra. A moszkvaiak néha családostól mentek a véradóállomásra. Moszkvában városszerte ismerték a legkiválóbb véradók: Bakusina, Natalja, Valentyina, Lidija és Nagyezsda Jemeljanova, Anna, Antonyina és Lidija Kotyereva, valamint Holopcova nevét. Csisztova, moszkvai véradó egyszer ilyen levelet kapott a kórházból: "Kedves növérem! Ne haragudjon rám, hogy így szólítom meg, de másképp nem fejezhetem ki hálámat. Ön valóban növérem nekem. Az ön 225 gramm vére adta vissza erömet. Most már felépültem. S ha újra megsebesülve az ön vére folyik majd eremböl, ne feledje: minden cseppjéért farkasvére patakjával fog fizetni az ellenség. S ha én meghalok, bajtársaim bosszút állnak a hitleristákon az ön szent véréért . . . Fivére, Sztyepán Litvinnyikov." Az orvosok, az egészségügyi katonák, az ápolónövérek a fronton és a hátországban hösiesen, önfeláldozóan küzdöttek a szovjet emberek egészségéért. A népmüvelés és az egészségügy dolgozói a háború elsö idöszakában gazdag tapasztalatokat szereztek; késöbb, e tapasztalatokra támaszkodva, napról napra javíthatták munkájukat, s így mind tevékenyebben vehették ki részüket a német fasiszta betolakodók elleni küzdelemböl. 3. A politikai munka a lakosság körében A jelszó "Mindent a frontnak, mindent a gyözelemért!" arra hívta fel a sok milliós szovjet népet, hogy az ország minden erejét, egész szellemi valóját az ellenség visszaverésére mozgósítsa. E feladat megoldásában óriási szerepet játszott a kommunista párt ideológiai tevékenységének fontos láncszeme: a lakosság körében végzett politikai munka. A politikai munkát ebben az idöszakban is Lenin útmutatásaira és a párt határozataira alapoztuk. Az útmutatások és határozatok részletesen szóltak a szocialista haza védelmének fontosságáról, az erkölcsi tényezönek a háborúban játszott szerepéröl, az egész országnak egyetlen katonai táborrá való változtatásáról. A nagy Lenin azt mondta, hogy a háborúban az a fél gyöz, amelynek a tömegei a legmagasabb fokú erkölcsi szellemtöl áthatva harcolnak. A nép és a hadsereg erkölcsi szelleme pedig öntudatuktól függ. Ha a nép tudja, miért harcol, s szilárdan meg van gyözödve a háború igazságos voltáról, legyözhetetlen. Amikor a Nagy Honvédö Háború megkezdödött, országunkban már gyözött a szocializmus. Felnött az új szovjet ember, az új társadalom aktív építöje. A szocializmus gyözelme megteremtette a legkedvezöbb talajt az ideológiai tömegmunka kibontakoztatásához. A kommunista párt következetesen megvalósította az ellenség elleni harcnak azt az akcióprogramját, amelyet a Népbiztosok Tanácsa és az SZK(b)P Központi Bizottsága 1941. június 29-i direktívájában kifejtett, s a háború minden egyes szakaszára vonatkoztatva rögzítette a szovjet emberekre háruló feladatokat. A feladatoknak ez a konkretizálása jutott kifejezésre az SZK(b)P Központi Bizottságának és a Népbiztosok Tanácsának határozataiban, a népbiztosok rendeleteiben, a helyi párt-, szovjetés szakszervezeti szervek határozataiban, a párt és a kormány vezetö funkcionáriusainak beszédeiben. Ezek a dokumentumok nemcsak a szovjet népnek a német fasiszta betolakodók elleni harcához nyújtanak konkrét programot, hanem a marxizmus-leninizmus elméletét, a háborúról és a hadseregröl szóló marxista-leninista tanítást, a szovjet hadtudományt is tovább fejlesztik. A lakosság körében folyó ideológiai munka fö feladata az volt, hogy rendszeresen erösítsük a szovjet emberek öntudatát, s elérjük, hogy minden szovjet ember tudatára ébred a haza sorsáért, a háború kimeneteléért viselt személyes felelösségének, s egész erejével hozzájáruljon a német fasiszta betolakodók elleni közös harchoz. A lakosság mozgósítása szempontjából nagy jelentöségü volt a háború elsö napjaiban megalakított Szovjet Tájékoztató Iroda, valamint a különféle szláv, ifjúsági és nöi antifasiszta bizottságok tevékenysége. Az ideológiai munkában a kommunista pártnak felbecsülhetetlen segítséget nyújtott a lenini Komszomol, amelynek befolyása az ifjú hazafiak millióira terjedt ki, a front és a hátországban egyaránt. A Komszomol sok hazafias kezdeményezést indított el. A kommunista párt mindig is nagy követelményeket támasztott a politikai agitációval és propagandával szemben. A háború kitörésével ezek a követelmények mérhetetlenül megnövekedtek. El kellett érni, hogy az agitációs és propagandamunka még hatékonyabb legyen. A párt azt követelte, hogy a politikai munka szoros kapcsolatban legyen a gyár, a kolhoz, a szovhoz, a hivatal esetenkénti feladataival, hogy a politikai agitáció világos és érthetö, meggyözö legyen, s arra nevelje a szovjet embereket, hogy a gyözelem érdekében küzdjenek le minden nehézséget, és vállalják a nélkülözést. 1941 június-augusztus folyamán a szövetségi köztársaságok kommunista pártjainak központi bizottságai, a határterületi és a területi pártbizottságok plenáris és végrehajtó bizottsági üléseken tárgyalták meg az ideológiai munka átszervezésének ügyét. Az altaji határterületi pártbizottság végrehajtó bizottsága például július 12-én vizsgálta meg az agitációs és propagandamunka kérdését, s úgy határozott, hogy az ideológiai frontnak ezért a fontos szakaszáért közvetlenül a körzeti és városi pártbizottságok elsö titkárait teszi felelössé. A titkároknak e határozat értelmében gondosan ellenörizniük kellett "a szóbeli, a sajtó-, a rádióés grafikai propaganda és agitáció minöségét, hogy biztosítsák ennek magas ideológiai-politikai színvonalát, támadó szellemét és hatékonyságát". A Kujbisev-területi pártbizottságnak "A politikai agitáció a háborús viszonyok között" címmel, 1941. július 19-én hozott határozata rámutatott, hogy a párt politikai munkáját a Vörös Hadsereg átfogó megsegítésére, a hátország megszilárdítására, a forradalmi éberség élesztésére, a vasfegyelem és a szervezettség erösítésére, a munkahösiesség fejlesztésére, a termésbetakarítás mielöbbi elvégzésére kell összpontosítani, s még szorosabban fel kell zárkóztatni a népet a párt és a kormány mögé. Hasonló határozatokat hozott az ország valamennyi pártszervezete. Az agitátorokra várt az a feladat, hogy a központi bizottság, a szovjet kormány, a helyi pártés állami szervek határozatait, a párt igaz, öszinte szavait eljuttassák a tömegekhez. Az agitációs munka, mint a párt tömegkapcsolatainak legnagyobb hatósugarú formája, a háború idején elötérbe került. "Az agitátor szava úgy harsogjon ezekben a napokban írta a Pravda -, mint a félrevert harang, amely a haza védelmére, az ellenség megsemmisítésére hív." 5000 pártelöadói iroda szolgált a politikai munka szervezö központjául. Ezek a városokban és a körzeti központokban müködtek, s irányították az agitációs munkát. Itt tartották a különféle elöadásokat, valamint a konzultációkat a propagandisták és az agitátorok számára. Itt osztották ki nekik a plakátokat, a jelszavakat, a könyveket, a füzeteket, az újságokat. Két héttel a háború kezdete után Moszkvában mintegy 80000 agitátor végzett politikai tömegmunkát. A Tambovi területen augusztus végén több mint 20000 agitátor müködött 1195 brigádban. A Szverdlovszki területen a háború elött 16000, 1941 végén 30000 agitátor dolgozott. A Gorkiji területen a háború elött 20000 fö folytatott politikai tömegmunkát, 1942-ben pedig már 60000. Az Altaj határterületen az agitátorok száma 50000 före emelkedett. 1942-ben az egész országban csaknem 3000000 propagandistát és agitátort tartottak nyilván. Nem volt olyan zuga az országnak, ahová ne jutott volna el a párt szava. A kommunista párt központi bizottsága nagy figyelmet fordított a propagandisták kiképzésére, s állandóan irányította munkájukat. A párt központi bizottságának 1942. februári határozata alapján az ország legnagyobb központjaiban: Moszkvában, Szverdlovszkban, Kujbisevben, Novoszibirszkben, Taskentben, Tbilisziben, kéthónapos propagandistaképzö tanfolyamokat szerveztek. 1942-ben a központi bizottság agitációs-propaganda osztályának kebelében tíz propagandista csoportot alakítottak. Ezekbe 40 kiváló propagandistát: pártmunkásokat, katonákat, tudósokat osztottak be. 1942 augusztusában a központi bizottság agitációs-propaganda osztálya levelet küldött a pártszervezetnek: "A politikai tömegmunka kifejlesztéséröl a takarékossággal kapcsolatban". Ebben a levélben azt ajánlotta a pártszervezetnek, hogy álljanak élére a takarékosságért folyó szocialista versenynek, tartsanak erröl a kérdésröl szabad pártnapokat, aktívaüléseket, s foglalkozzanak az agitátorokkal. Az agitációs-propaganda osztály ugyanebben az idöben küldte szét a pártszervezeteknek két másik kiadványát is, amelyek "Emlékeztetö agitátorok számára, a fütöanyag és a villamos energia megtakarításáért folyó küzdelemhez" és "Emlékeztetö agitátorok számára a vasúti közlekedésnek a második háborús télre való felkészítéséhez" címet viselték. 1942 végén a központi bizottság agitációspropaganda osztálya az agitátorok tapasztalatai alapján újabb kiadványt tett közzé "Emlékeztetö agitátorok számára a beszélgetések mikénti szervezéséhez" címmel. A pártszervezetek fáradhatatlanul keresték a politikai agitáció és propaganda új módszereit. A tömegmunkának egyik ilyen új módja volt, hogy a nagyüzemek, a hivatalok, az iskolák és a nagy pártszervezetek kapcsolatot teremtettek a házkezelöségekkel. Ezt a módszert elsönek Moszkva Kujbisev-kerületének pártbizottsága alkalmazta. 1942 februárjában a kerület 118 házkezelöségének lakóházaiban 62 pártszervezetböl 300 agitátor dolgozott. Az agitátorok rendszeresen tájékoztatták a lakókat a front és a hátország helyzetéröl, segítettek nekik mindenben, velük együtt részt vettek a kerületben szervezett tömegmegmozdulásokon. Sok városban a házak propagandaszobái lettek a politikai tömegmunka központjai. A politikai munka nem szünt meg még az óvóhelyeken sem. Az agitációs nevelömunkában fontos szerepet játszott a szemléltetö agitáció. Széles körben elterjedt a "híradó", a "versenynapló", a "fényújság", a "villámhíradó" stb. Sok üzemben rendszeresítették a "Méltó a termelés frontharcosának címére" jelvényt, amelyet annak a munkásnak a gépére erösítettek fel, aki rendszeresen túlteljesítette normáját. Nagyon népszerüek voltak a "villámplakátok", amelyek egy-egy munkás, brigád vagy müszak munkáját méltatták. Az izsorszki gyárban például minden reggel, vagy a munkanap végén, plakátokat függesztettek ki a mühelyekben, amelyek hírt adtak egy-egy munkás eredményeiröl, vagy feltüntették a müszak feladatait. Nagyarányú politikai tömegmunka folyt a falvakban is. A falusi agitációs munka tengelyében a magas terméseredményekért indított országos szocialista verseny feltételei álltak, amelyeket a Szovjetunió Földmüvelésügyi Népbiztossága és ennek politikai igazgatósága tett közzé. A háború okozta nehézségek talaján újjáéledtek a kapitalizmus egyes csökevényei: a spekuláció, a harácsolás, a lopás. E torzjelenségek ellen nemcsak adminisztratív módszerekkel, hanem ideológiai síkon is folyt a harc. A párt lankadatlan figyelemmel kísérte, hogy a nevelömunka a háborús idök nehézségeinek leküzdésére buzdítsa a népet. A párt központi bizottsága 1942. július 14-én határozatot fogadott el "A Penzai területen folyó agitációs és propagandamunka állapotáról". A határozat rámutatott arra, hogy a területen az agitációs és propagandamunka nem kielégítö, nem felel meg a háborús idök követelményeinek. A pártszervezetek, mondta a határozat, nem fordítanak kellö figyelmet a politikai agitációra, s nem foglalkoznak a káderek ideológiai-politikai nevelésével. A párt központi bizottsága leszögezte, hogy ezeket a fogyatékosságokat meg kell szüntetni, s a politikai agitációs munkát meg kell javítani. A politikai tömegmunka penza-területi fogyatékosságai néhány más pártszervezetben is elöfordultak. A központi bizottság ezért a párt valamennyi vezetöjét figyelmeztette, hogy ezeket a fogyatékosságokat küzdjék le, s emeljék a nép politikai nevelésének színvonalát. A párt nagy jelentöséget tulajdonított a vasútnál folyó politikai tömegmunkának. A háború elsö idöszakában sok szerelvény vitte az áttelepülö lakosságot kelet felé. A front felé pedig katonai szerelvények haladtak. A pályaudvarokon és az állomásokon gyakran rengeteg ember verödött össze, akik többnyire sokáig voltak úton, és nem mindig tudták figyelemmel kísérni a front és a hátország eseményeit. A párt központi bizottsága ezért 1941. november 16-án levelet küldött a szövetségi köztársaságok központi bizottságai, a határterületi és területi pártbizottságok titkárainak, amely "A vasúti állomásokon és pályaudvarokon müködö agitációs irodák munkájáról" szólt. A levélben javasolta, hogy gyökeresen javítsák meg az állomásokon müködö agitációs irodák munkáját, s "intézkedjenek arra, hogy a vasútállomások és a pályaudvarok agitációs irodájában a legfrissebb központi és helyi lapok álljanak rendelkezésre, kifüggesszék a Szovjet Tájékoztató Iroda híreit, politikai kérdésekben megadják a szükséges felvilágosítást, képzett agitátorok és propagandisták dolgozzanak, s müködjön a rádió". Számottevö politikai tömegmunkát végeztek a kulturális-felvilágosító intézmények. A háború elöestéjén a Szovjetunióban 118000 kultúrotthon, klub, olvasószoba és 95000 közkönyvtár müködött. Közülük sokat bezártak a háború alatt. Egy részük megszállt területre került, más részüket kórház, ideiglenes szállás, internátus céljaira vették igénybe. 1941 második felében csak 59000 klubhelyiség és 48000 közkönyvtár maradt. Ezek az intézmények nagy munkát végeztek. A cseljabinszki klubok például a háború elsö három hónapja alatt 219 müsoros estet rendeztek a katonai egységeknél, a kórházakban, a gyárak mühelyeiben, a munkásszállásokon. A könyvtárak és a múzeumok is átszervezték munkájukat. A könyvtárakban kiállításokat rendeztek háborús témájú könyvekböl, növelték a mozgókönyvtárak számát, megszervezték a könyvterjesztök munkáját. Sok múzeumban olyan kiállításokat rendeztek, amelyek az orosz nép hösi múltját ismertették. A Leningrádi Forradalmi Múzeum az orosz nép 1812. évi honvédö háborújának emlékeiböl rendezett kiállítást. Elödeink hösi harcairól nyújtottak képet az Állami Történelmi Múzeum, a Forradalmi Múzeum, a Vörös Hadsereg Központi Múzeuma kiállításai Moszkvában. A Vörös Hadsereg tartalék magasabbegységeinek katonái és a dolgozók körében nagyarányú nevelömunkát végeztek a helyi múzeumok. Az Ivanovói terület Suj városában az ott állomásozó egységek harcosai meglátogatták a Frunze Múzeumot, s a vendégkönyvbe ezt jegyezték be: "Mi, harcosok, jól emlékszünk azokra a höstettekre, amelyeket Frunze a polgárháborúban véghez vitt. Szentül megfogadjuk, hogy olyan biztos kézzel mérünk csapást Hitlerre, amilyennel Frunze verte az ellenséget." A háború idején az ideológiai munkában rendkívül nagy szerepet játszott a sajtó és a rádió. Minden szovjet ember azzal kezdte és végezte munkanapját, hogy elolvasta a friss újságot, vagy meghallgatta a legfrissebb híreket a rádióból. Amikor a rádió a Szovjet Tájékoztató Iroda híreit sugározta az arcvonalak helyzetéröl, a városok és a falvak terein, a gyárak csarnokaiban és a hivatalokban az emberek milliói lélegzetvisszafojtva hallgatták Moszkva hangját. A párt és a kormány vezetöinek beszédei, az arcvonal helyzetéröl közölt összefoglalások, a "Levelek a frontról" rovat megható adásai, élénk visszhangra találtak a szovjet emberek szívében. 1941 öszén megkezdödött a rendszeres rádióadás a körülzárt városokból: Leningrádból, Ogyeszszából és Szevasztopolból. A pártszervezetek vezetöi, a katonák, a munkások, az írók beszámoltak kemény hétköznapjaikról, a hös városok védöinek dicsö tetteiröl. A leningrádi rádió egyik adásában a Balti Flotta höseit méltatta. "A Balti Flottával mondta a mikrofon elött Visnyevszkij író elválaszthatatlanul összefonódik nagy városunk egész története, katonai dicsösége, munkája, forradalmi múltja és jelene. A balti matrózok harmadik évszázada állnak harci örhelyükön, Leningrád kapujánál. Az erös Kronstadt, amelyet matrózok és munkások nemzedékeinek sora épített fel, Lenin városának tüzes pajzsává lett." A központi és a helyi újságok valóságos kollektív szervezök, harcos propagandisták lettek. A nyugati vidékek megszállása és a papírhiány következtében, 1942-ben, 1940-hez képest, 8806ról 4561-re csökkent a lapok száma, példányszámuk pedig 38 millióról 18 millióra fogyott. Az újságokat és a hadijelentéseket a tereken, az utcákon, a pályaudvarokon, a piacokon, a hivatalokban és az üzemekben kifüggesztették, hogy mindenki elolvashassa. Különösen nagy nevelö és szervezö szerepet töltött be a kommunista párt központi lapja, a Pravda. A lap vezércikkei, a központi bizottság és a szovjet kormány útmutatásai és határozatai alapján, kijelölték a soron levö feladatokat, feleletet adtak a belpolitikai és a nemzetközi helyzet kérdéseire, leleplezték a fasizmus embergyülölö ideológiáját. A Pravda arra nevelte a szovjet embereket, hogy határtalanul szeressék hazájukat, a kommunizmus ügyét, állhatatosan harcoljanak az ellenség ellen, s arra tanította olvasóit, hogy hösi áldozatvállalással vegyék ki részüket a munkából és a harcból. A központi és a helyi lapok rendszeresen közölték a párt és a kormány vezetöinek, a központi bizottsági tagoknak, a területi párttitkároknak, kiváló tudósoknak és íróknak a cikkeit és beszédeit, Különösen népszerüek voltak a párt régi funkcionáriusai, Lenin harcostársai: Krzsizsanovszkij, Jaroszlavszkij, Sztaszova, Karpinszkij, Kon, Petrov, Szemasko, valamint a nemzetközi kommunista mozgalom vezetöi: Togliatti, Thorez, Pieck, Gottwald, Ibarruri, Manuilszkij, Antikainen. A Pravda haditudósítóinak egyes cikkei nagy visszhangot keltettek. Az egész ország izgatottan olvasta Lidov: "Tánya" és "Ki volt Tánya" címü kitünö riportjait, amelyeket a lap 1942 januárfebruárjában közölt Zoja Koszmogyemjanszkaja partizánleányról. Harcos, támadó szellem jellemezte a központi katonai lap, a Krasznaja Zvezda cikkeit. Különösen népszerüek voltak a heti katonai összefoglalók, a kiváló szovjet hadvezérek cikkei, a honvédö háború höseiröl írt riportok. A helyi lapok, a hivatalos hadijelentések és a nemzetközi hírszolgálat mellett írtak a lakosság munkájáról, városukból a Nagy Honvédö Háború arcvonalaira került harcosok höstetteiröl. Egyes helyi lapok munkájában azonban súlyos fogyatékosságok is elöfordultak. 1941. decemberében az SZK(b)P Központi Bizottságnak agitációs-propaganda osztálya megvizsgálta a Tagilszkij Rabocsij, a Lipeckaja Kommuna és a Lenin Bajdagi címü lapok munkáját, s megállapította, hogy ezek az újságok nem tudták munkájukat a követelményeknek megfelelöen átszervezni, kevés segítséget nyújtanak a pártszervezeteknek a gyakorlati feladatok megoldásához, gyakran más lapok újságíróinak tollával ékeskednek, és nem ismertetik a szovjet emberek munka-hösiességét. 1942 márciusában az SZK(b)P Központi Bizottsága határozatot hozott "A körzeti lapok munkájára vonatkozóan". A határozat megállapította: ". . . A körzeti lapok feladata az, hogy a körzet, a terület és az ország gyakorlatából és életéböl vett tények alapján világosan és érthetöen tanítsák, politikailag neveljék a tömegeket, és mozgósítsák öket feladataik megoldására." A központi lapok és a frontövezet néhány helyi újságja azért, hogy minél elevenebb és helyesebb tájékoztatást adhasson olvasóinak a honvédö háború harcairól, haditudósítókat küldött a frontra, akik nagy szerepet játszottak a front és a hátország kapcsolatának erösítésében. Gyökeresen átszervezték a könyvkiadók munkáját, A kiadott könyvek száma 1941-ben 1940-hez képest valamelyest csökkent, de példányszámuk jelentösen nött. A központi és a helyi könyvkiadók, a népszerü irodalom mellett megjelentették a marxizmus-leninizmus klasszikusainak a háborúról és a hadseregröl szóló munkáit, valamint a katonai témájú könyvek egész sorát. Neves politikai és közéleti személyiségek és tudósok számos népszerü munkát írtak, amelyekben leleplezték a német fasizmust, megmagyarázták a szovjet emberek feladatait a Nagy Honvédö Háborúban. Az SZK(b)P Központi Bizottsága 1942-ben utasította a könyvkiadókat, hogy adjanak ki füzetsorozatot a Nagy Honvédö Háborúról. Nagy népszerüségre tett szert "A frontéletböl" címü sorozat, amelyet a Pravda könyvkiadó jelentetett meg, valamint a hazánk nagyjairól, Alekszandr Nyevszkijröl, Szuvorovról, Kutuzovról és más hadvezérekröl szóló brosúrák. A súlyos papírhiány ellenére a könyvek és a füzetek példányszáma nagy volt. A háború elsö évében még az ostromlott Leningrádban is 270 könyvet adtak ki 610000000 példányban. Tatárországban csupán a háború elsö két hónapja alatt 22 könyv és füzet jelent meg, mintegy 300000 példányban. A hazánk hösi múltjáról szóló hazafias szellemü irodalom megteremtésében nagy szerepet játszottak a szovjet történészek, akik müveikben ismertették az orosz népnek és más szláv népeknek a külföldi betolakodók ellen vívott harcait. A hadtörténészek az orosz hadmüvészet eredményeit, az orosz nép dicsö harci hagyományait tanulmányozták és általánosították. A szovjet történészek emlékeztettek a történelmi példákra: a Csud-tó jegén lezajlott ütközetre, amelynek során 1242. április 5-én szétzúztuk a német hódítókat, az 1757. augusztus 19-i grossegersdorfi csatára, a fiatal Vörös Hadseregnek a német megszállók ellen 1918-ban vívott harcaira s megmutatták, hogyan jártak a német agresszorok, valahányszor le akarták igázni a nagy orosz népet. A politikai irodalom kiadásában fontos szerepet játszott a párt központi bizottságának MarxEngels-Lenin Intézete. Az intézet sajtó alá rendezte és kiadta a marxizmus-leninizmus klasszikusainak fontos müveit, többek közt a Leninszkij Szbornyik XXXIV. kötetét, Lenin katonai levelezését és sok müvét. A Leninszkij Szbornyik XXXIV. kötetének elöszavában ezt olvassuk: "A gyüjtemény 1917-1922-ben kelt anyaga tartalmát tekintve, sokféle kapcsolatban van szocialista hazánk védelmének feladataival, amelyek a német fasiszta betolakodók elleni Nagy Honvédö Háború idején a szovjet népre hárulnak. E dokumentumok tanulmányozása felvértezi kádereinket az ellenség legyözésének bolsevik tapasztalataival és müvészetével." Az intézet munkatársai megírták Lenin rövid életrajzát. 1942-ben a szovjet történészek több dokumentumgyüjteményt

állítottak össze és adtak ki a Vörös Hadseregnek a polgárháború éveiben véghezvitt höstetteiröl. Ezek közül meg kell említenünk a "Dokumentumok a német megszállók 1918. évi ukrajnai szétzúzásáról", a "Dokumentumok Caricin 1918. évi hösi védelméröl" és "A polgárháború röplapjai" címü kiadványokat. Ugyanebben az évben jelent meg "A fasiszta történelemhamisítás ellen" és "A csendes-óceáni háború" címü könyv, a "Lengyelország története" címü munka elsö kötete, "A diplomácia történeté"-nek, valamint  A "Szovjetunió polgárháborúja történeté"-nek második kötete. A kommunista párt már a háború elsö idöszakában is nagyarányú politikai munkát végzett, és ezzel segítette a szovjet embereket, hogy jobban megértsék az események összefüggéseit, harcra lelkesítette öket, s megszilárdította bennük azt a meggyözödést, hogy legyözzük az ellenséget. 4. Az irodalom és müvészet a háború idején A szovjet irodalom és müvészet hatalmas ideológiai fegyver volt az ellenség elleni harcban. A hadsereg és a nép hösi szellemét híven tükrözve, müvészi képmások erejével arra nevelte a szovjet embereket, hogy szeressék hazájukat, gyülöljék a német fasiszta betolakodókat, legyenek készen a harcra, és rendületlenül higgyenek a gyözelemben. Tyihonov író egyik cikkében megállapította: "Világossá vált, hogy a múzsák nem hallgathatnak. A rettenetes napok tanúi megszólaltak az irodalom és a festészet nyelvén; a jövöt be sem várva, már ma megszólaltak. A háború, a haza, a szabadság szeretete, a bosszú érzése elevenedett meg prózában és versben. Megteremtettük az új frontot, a müvészet frontját, amely egyre szélesedik." Az író tolla és a festö ecsetje egyenrangú társa lett a harcos szuronyának. Az írók, a festömüvészek, a zeneszerzök élö szóval, festöi képpel, harcba hívó dallal és lelkesítö filmekkel fordultak a szovjet emberek szívéhez, nagyszerü höstettekre lelkesítették öket a szocialista haza védelmében. A müvészi alkotások mihamar eljutottak a szovjet nép millióihoz. A publicisztikai cikkeket, riportokat, elbeszéléseket, verseket, drámákat, indulókat, karikatúrákat és egyéb grafikát közöltek a központi lapok, a frontújságok és a helyi lapok, kiadták tömegpéldányszámban, s felhasználták a röplapokban. Az írók és a képzömüvészek megtalálták azt a leglényegesebbet az ország és a nép életében, amit müalkotásaiknak elsösorban kellett tükrözniük. Az írók és a képzömüvészek szoros kapcsolata a néppel, a következetes realizmus, a gondterhes háborús napok reális ábrázolása, a gyözelembe vetett mélységes, rendíthetetlen hit elsösorban ez jellemezte a háború idöszakának müvészetét. A háború második napján a müvészeti dolgozók szakszervezetének központi bizottsága teljes ülést tartott. Az ülés megvitatta a dolgozókra háruló feladatokat, s felhívást intézett a zeneszerzökhöz, a képzömüvészekhez, a színészekhez, és a filmmüvészeti szakemberekhez, hogy rendeljék alá munkájukat a front érdekeinek, alakítsanak brigádokat a Vörös Hadsereg harcosainak szórakoztatására, vizsgálják felül a színházak repertoárját, a müsoros estek programját. Mihelyt megkezdödött a háború, sok író, haditudósítóként a frontra ment. Dolgoztak a frontés hadseregújságok szerkesztöségében, a politikai osztályoknál és az agitációs brigádokban. A hadsereg állományában több mint 1000 író, valamint sok képzömüvész, filmmüvész és színész tevékenykedett. Aki közülük nem müködhetett a hadra kelt seregnél, a hátországban dolgozott, de gyakran kiutazott az arcvonalba, tanulmányozta a szovjet harcosok haditetteit, hogy ezeket müveiben hüen ábrázolhassa. Több mint 200 író és 30-nál több filmoperatör halt hösi halált szolgálati kötelességének teljesítése közben. A hadra kelt seregnél dolgozott rendszeresen számos író és költö. A többi között: Bazsan, Brovka, Gajdar, Kornyejcsuk, Krimov, Solohov, Szimonov, Sztavszkij, Szurkov, Tvardovszkij, Tyihonov és Visnyevszkij; a zeneszerzök közül Alekszandrov, Muragyeli, a képzömüvészek közül SzokolovSzkalja és Suhmin, a színészek közül Bajszeitova, Gogoljeva, Iljinszkij és Jura. Az írók, a képzömüvészek, a zeneszerzök, a filmrendezök, a színészek eleven kapcsolatban voltak a fronttal, s ez a háború idején a szovjet müvészek tevékenységének egyik jellegzetessége volt. A háború elsö idöszakában különösen nagy szerepet játszott a publicisztika. A publicista írók sokat segítettek abban, hogy a szovjet emberek alaposan megértsék az események lényegét. Közülük elsösorban Ilja Ehrenburgot, Fagyejevet, Fegyint, Gorbatovot, Lahutit, Laciszt, Leonovot, Favlenkót, Polevojt, Solohovot, Szerafimovicsot, Szoboljevet, Venclovát és Vurgunt kell megemlítenünk. A cikk és a riport a müvészi propaganda legharcosabb formája lett. Az írók ezekben az írásokban beszéltek hazánk nagyságáról, hösi harcokban bövelkedö történelméröl, a szovjet emberek erkölcsi szépségéröl és erejéröl, a szocializmus nagyszerü vívmányairól. A szovjet embereknek volt mit védelmezniük. Azt védték, amit a nép két keze munkájával teremtett, védték a legdrágábbat, amiröl a nép évszázadok óta álmodozott, s amit a Nagy Októbertöl kapott, harcoltak a szabad életért szabad hazában. A haza témája lírai szépségében tündökölt sok szovjet író publicisztikai munkásságában. ". . .Hazám, drága földem, édes otthonom írta a Pravdában a háború hatodik napján Tolsztoj "Mit védelmezünk" címü cikkében az életben nincs forróbb, mélyebb és szentebb érzés az irántad érzett szeretetnél . . ." Tolsztoj a Nagy Honvédö Háború eseményeinek leírása során fellapozta az orosz nép dicsö történelmét, új életre keltette elödeink alakját, és megénekelte hösi tetteiket. Emlékeztetett Igor vörös pajzsaira, a kulikovói csatában gyöztes muzsik kopjákra, azokra az orosz harcosokra, akik önfeláldozó elszántsággal álltak helyt a borogyinói ütközetben. "Nem vagy egyedül ebben a lángtengerben, orosz ember írta Leonov. A történelem csúcsáról tekint le rád a dalos kedvü Jermak, a bölcs Minyin, Alekszandr Szuvorov, az orosz oroszlán és a dicsö, Puskin által megénekelt Elsö Péter, s Pereszvet meg Oszljaba, akik elsöként estek el a kulikovói mezön. A nehéz pillanatban kérdezd ma öket, ezeket a kemény kötésü orosz embereket akik apránként szedték össze hazánkat, s ök megmondják majd neked, mit kell tenned, még ha egyedül maradtál is az ellenség tengerében." Íróink azonban nem egyoldalúan méltatták hazánk hösi múltját, s nem öncélúan vonták meg a történelmi párhuzamokat, hanem teljes erövel hangsúlyozták azt is, hogy az ellenségnek most a szovjet néppel, az új, szocialista Oroszországgal van dolga, amelynek ereje a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után megtízszerezödött. A publicisztikában a fö helyen azok a cikkek és riportok álltak, melyekben az írók a proletariátus forradalmi hagyományaira támaszkodva, a szocialista haza iránti hüség szellemében nevelték a szovjet népet, s a szovjet embereket rettenthetetlen bátorságra és állhatatosságra buzdították. A szovjet haza védelmének eszméje az egész irodalom fö témája lett. Nagy hatásúak voltak azok a cikkek, amelyek leleplezték a fasizmust. Ebben a vonatkozásban különösen eredményesen tevékenykedett Ilja Ehrenburg. Mint Kalinyin találóan mondta, Ehrenburg a háború elsö napjaitól kezdve kézitusát vívott a fasisztákkal. Az író hegyes szatirikus tollal fedte fel a hitlerizmus csúfságát és fekélyeit. A szovjet olvasók elött felvonultatta a szatirikus figurák egész sorát. Ehrenburg "A veszett farkasok", "A barna tetü", "Az egyenruhás görény", "A gyilkosok gyára", "A szemüveges fenevad" címmel írt cikkeivel eloszlatta a hitleristáktól való félelmet, megbélyegezte a fasisztákat, mint emberi mivoltukból kivetközött bünözöket. "Nálunk ma már mindenki megértette írta -, hogy ez a háború nem hasonlít a korábbi háborúkra. Elöször fordult elö, hogy népünk nem emberekkel találja szemben magát, hanem gonosz és hitvány lényekkel, vadakkal, akik felszerelték magukat a technika minden vívmányával, gonosztevökkel, akik szolgálati szabályzat szerint cselekszenek, és a tudományra hivatkoznak, akik a szopós kisdedek pusztítását kiáltották ki az államférfiúi bölcsesség netovábbjának." A szovjet emberek szívében felébredt a szent gyülölet a német betolakodókkal szemben. "A gyülölet írta Ehrenburg -, akárcsak a szerelem, csak tiszta és forró szívek sajátja. Mi gyülöljük a fasizmust, mert szeretjük az embereket, a gyermekeket, a földet, a fákat, a lovakat, a kacagást, a könyveket, a meleg baráti kezet, mert szeretjük az életet." Az ellenséggel szemben táplált izzó gyülöletröl írt Tolsztoj is. Lelkesítö szóval arra buzdította a szovjet embert, hogy pusztítsa el a rablót, aki betört otthonába: "Szereted feleséged és gyermeked! mondta a szovjetharcosnak. Fordítsd hát visszájára szeretetedet, hogy fájjon, és vér csöpögjön belöle . . . Öld meg a fenevadat, ez számodra a szent parancsolat." A háború elsö évfordulója alkalmával, 1942. június 22-én jelent meg a Pravdában Solohov izzó haragtól átfütött írása, "A gyülölet tudománya". A szerzö ebben az írásban Geraszomov hadnagy figuráján keresztül mutatja meg, hogy az egyszerü szovjet kommunista munkás szívében, aki eleinte el sem tudta képzelni a hazáját fenyegetö veszély nagyságát, sem pedig a hitleristák igazi arculatát, miután saját szemével látta a fasiszták gaztetteit, és saját börén érezte az ellenség aljas kegyetlenkedését hogyan ébredt fel a szent gyülölet. A publicisztikai cikkek hatalmas mozgósító szerepéröl a harcosok számos levele tanúskodik. 1942 elején a Nyugati Front egyik hadosztályának harcosai így írtak Tolsztojnak: "Az Ön gyilkos erejü cikkeit: ŻA nép vére®, ŻGyülöletre szólítok®, ŻMiért kell Hitlernek vereséget szenvednie® a Vörös Hadsereg egységei saját fegyverünknek tekintik. Ezek a cikkek erösítik a harcosok és a parancsnokok szellemét, haragra és gyülöletre gyújtják szívünket, megedzenek bennünket a német megszállók elleni elszánt harcban. Nagyra becsüljük és szeretjük Önt harci szózatáért". 1942-ben sorozatban jelentek meg a riportok és a cikkek a hátországi dolgozók munkájáról. Gladkov, Karavajeva, Saginyan, akik a háború elsö idöszakában Szverdlovszkban tartózkodtak, az Urál embereiröl írtak. Írásaikat rendszeresen közölte a központi és a helyi sajtó. "A fém frontja", "A hadianyaggyárban", "Az Urál a gyözelmet kovácsolja", "Az Urál emberei" címü riportsorozatban Saginyan emléket állított azoknak az egyszerü, pompás embereknek, akik a gyárakban és a bányákban szívük-lelkük minden erejével dolgoztak, s a gyözelem kivívásán munkálkodtak. A publicisztika mellett elötérbe került a költészet is. A költök híven és mélyen ábrázolták a szovjet ember gazdag lelkivilágát. Különbözö nyelveken írtak, de az érzés és a cél, amiröl énekeltek, egy volt. Az orosz költök: Szurkov, Tvardovszkij és mások mellett, harcra buzdított müvészetével a grúz Leonidze, Rilszkij, Ticsina, a belorusz Kolasz, Kupala, a kazah Dzsambul, az üzbég Guljam és számos más költö. A háború idején még jobban megszilárdult a népek barátsága. Erröl írta Guszev: A békés munkában mi mindig együtt voltunk, Még erösebben köti össze a harc a sorsunk. 1941 baljós öszén kapták meg a leningrádiak Dzsambul szenvedélyes üzenetét, amelyben a kazah nép testvéri üdvözletét tolmácsolta Lenin városa hös védöinek. Az agg költö így írt: Leningrádi gyermekeim! Leningrád, te büszkeségem! A Néva tükre ringva ring Rám a sztyeppe csermelyében. Az üzenet szövegét plakátokra nyomták, s kifüggesztették a város számos pontján. A költöket valósággal megihlette a szovjet népbe, a gyözelembe vetett rendíthetetlen hit, Bednij, az agg proletárköltö 1941 legnehezebb napjaiban írta: Ha veszélyes is lett a küzdelem, csak lejtse táncát a fantaszta Hitler, az ellent visszaverjük, üzenem: hiszek népemben ezredéves hittel. A gyözelembe vetett mélységes hit hatotta át Bergholenak, Inbernek, Liharjovnak, Prokofjevnek és Szajanovnak az ostromlott Leningrádban született verseit. A háború hosszú évekre emberek millióit szakította el egymástól, a legbensöbb emberi érzelmek próbaköve lett. A harcos hinni akarta, hogy kedvese szereti, és hüségesen vár reá. Sok-sok vers született erröl a témáról. A fronton és a hátországban egyaránt nagy népszerüségnek örvendett Szimonov "Várj reám" címü verse. A hátországból egy dolgozó nö így írt erröl a versröl: ". . . Ön, noha nem ismer engem, segít élnem. Nagyon, nagyon nehéz volt a sorsom. Mind a mai napig nem kaptam levelet férjemtöl. Már-már elveszítettem a reményt. S ekkor váratlanul betoppant a "Várj reám". Éppen házasságunk évfordulóján történt . . . Most mindig azt ismételgetem, és barátaimtól is újra meg újra hallom: "Várj reám, visszatérek". S noha már lassan második éve lesz, hogy egy sort sem kapok töle és róla, még mindig várom, és föleg hiszem: megjön! . . ." A szovjet emberek höstetteit, határtalan hazaszeretetüket, az események mélységesen népi jellegét, a szovjet emberek millióinak megrázó élményeit nagyszerü epikus müvek örökítették meg. 1941 öszén írta meg Tyihonov költöi elbeszélését a hös városról, Leningrád "vaséjszakáiról", "Kirov velünk van" címmel. A költeményt a Pravda közölte 1941. december 1-én. Ez a költemény megénekli a leningrádiak hösi helytállását, szenvedélyes vágyát, hogy megvédjék a nép forradalmi vívmányait, a szovjet rendet, a ragyogó kommunista jövendöt: Ámbár csak híg lé már a kortyunk, S kenyerünk ára egyre nö, Akár az acél, úgy kitartunk, Pihenni késöbb lesz idö. A Nagy Honvédö Háború hös nöalakját énekelte meg Aliger, 1942-ben írt "Zoja" címü költeményében. A költemény a halálról, mint a halhatatlanság anyjáról szól. Zoja Koszmogyemjanszkaja, a tizennyolc esztendös partizánleány alakjában testet öltöttek a fiatal szovjet ember legszebb vonásai, azé a szovjet emberé, aki mindenek fölébe helyezi a haza üdvét, és utolsó leheletéig hü marad hazájához. A költönö pompásan rávilágított a höstettnek a szocialista rend nagy erejéböl táplálkozó lelki indítékaira. A fasiszták semmiféle kínzással nem tudták megtörni a fiatal partizánleány akaratát. Kivégzése elött így búcsúzott: Mit néztek, emberek? Ne álljatok! (Lám élek még, a hangom messze zúg.) Írtsátok öket tüzzel és gyilokkal! Én meghalok, de gyöz az igazunk! Mindünket meg nem ölhettek, sokan vagyunk! Milliónyian ! . . . A költemény a szovjet emberek millióinak szívében még jobban felszította a gyülöletet; megesküdtek, hogy bosszút állnak Zojáért. 1942 öszén kezdte el publikálni Tvardovszkij "Vaszilij Tyorkin" címü nagyszerü költöi elbeszélését, amelyben megformálta a szovjet harcos alakját. Tvardovszkij "Könyv a harcosról" a szovjet nép egyik legkedveltebb olvasmánya lett. 1942-ben több nagy hatású színdarabot is bemutattak, így többek közt Szimonov "Orosz ember"-ét, Kornyejcsuk "Front" ját, Leonyid Leonov "Invázió" ját. Ezek a drámák csakhamar általános elismerést vívtak ki maguknak. Az "Orosz ember" Szafonov kapitányának befejezö szavait, miszerint nem nyugszik, amíg egyetlen fasiszta is él földünkön ugyancsak megszívlelték a szovjet emberek. A "Front" címü színdarab, amelyet 1942. augusztus végén a Pravda is közölt, kíméletlen nyíltsággal tárta fel a hadvezetés konzervatív, maradi módszerei elleni harc ügyét. A darab, a katonai tekintetben maradi Gorlov frontparancsnokkal szembeállította a fiatal Ognyev tábornokot, akinek alakjában a szerzö a mintaszerü szovjet parancsnokot rajzolta meg. A hadvezetés fogyatékosságainak bírálata elösegítette a Vörös Hadsereg parancsnokainak fejlödését, megedzödését. A nagyobb elbeszélö müvek közt 1942-ben igen népszerü volt Wanda Wasilewska "Szivárvány" címü kisregénye; amelyet augusztus-szeptemberben közölt az Izvesztyija. A kisregény cselekménye a megszállás idején játszódott le egy ukrán faluban, amelynek lakói nem hódoltak be az ellenségnek, s töretlenül folytatták a hösi harcot a fasiszták ellen. Így segítették a szovjet írók a pártot a gyözelem eszmei fegyverének kovácsolásában. A háború kezdetétöl a szovjet filmmüvészek is a haza védelmének szolgálatába álltak müvészetükkel. Ismeretes, hogy a filmmüvészet a legszélesebb tömegekhez szól. Hatása óriási. Mindez különleges kötelezettségeket ró müvelöire. Egy hónappal a háború kitörése után megjelentek a mozikban az elsö kisfilmek. Miként a müvészetek többi ágának, ezeknek is az volt a céljuk, hogy mozgósítsák a nép erejét az ellenség elleni szent háborúra. A kisfilmekben szó volt az orosz földre betört "német lovagrend" szégyenteljes sorsáról, Napóleon hadseregének 1812. évi oroszországi vereségéröl, a német megszállók 1918. évi kiüzéséröl, a szovjet emberek rettenthetetlenségéröl, a szovjet katona bátorságáról és leleményességéröl, a fasiszták európai rablásairól, a hitleristák gaztetteiröl, az ellenség diverziós és kémtevékenységéröl. A kisfilmek megalkotásában a legkiválóbb rendezök és színészek vettek részt. A szovjet nézök Borisz Csirkov, Ljubov Orlov, Nyikolaj Krjucskov és más ismert színészek játékában gyönyörködhettek. A háború elsö évében 12 kisfilmet mutattak be. Rendkívül termékenyek voltak a szovjet filmhíradósok. A háború elsö hónapjaiban több mint 100 operatörcsoportot küldtek a hadra kelt sereghez. Az operatörök gyakran ellenséges tüzben, bombazáporban dolgoztak. 1941 októberében a leningrádi városi pártbizottság határozatára dokumentumfilmet készítettek a város védöiröl. A mozik vásznán csakhamar megjelent a háború idöszakának egyik legjobb dokumentumfilmje, a "Leningrád harcban". Egy hónappal a szovjet csapatok moszkvai ellentámadásának kezdete után mutatták be "A német csapatok szétzúzása Moszkva alatt" címü filmet. Ez a film kitünöen szemléltette a Vörös Hadsereg megnövekedett erejét és a német csapatok "legyözhetetlenségéröl" költött rege csödjét. A nézök milliói a moziban láttak elöször eredeti képeket a fasiszták gaztetteiröl, a halálra kínzott és felakasztott szovjet emberekröl, a felégetett és kifosztott szovjet városokról és falvakról. A film könyörtelen harcra mozgósította a szovjet embereket. A film külföldön is nagy visszhangot keltett. Az Angol Kommunista Párt Központi Bizottsága például 1942. július 19-én, a film angliai bemutatója alkalmával körlevelében méltatta a film óriási nevelö hatását. A filmgyártás dolgozói 1942-ben kezdték meg a háborús témájú, egész estét betöltö játékfilmek gyártását. Ez év öszén jelent meg a mozik vásznán a népi bosszúállókról szóló "A körzeti bizottság titkára" címü film, amelyet Pirjev rendezett. A film Sztyepan Kocset körzeti titkár személyében, Vanyin alakításában bemutatta a törhetetlen kommunistát, a tömegek vezetöjét. A körzeti titkár élére áll a partizánosztagnak, hogy bosszút álljon a fasisztáktól meggyalázott szovjet földért, a szovjetemberek szenvedéseiért. Rettentö erövel csengenek a partizáneskü szavai: "Vért a vérért! Halált a halálért!" A partizánok hidakat, vasúti töltéseket robbantanak, megsemmisítenek raktárakat, megtámadják a német helyörségeket. A film megrázóan szemléltette, hogyan csap mind magasabbra a nép haragjának lángja az ellenség mögöttes területén, s hogyan terjed napról napra jobban a népi háború. A katona merészségéröl, bátorságáról és hösiességéröl szólt a "Legyözhetetlenek" és "A mi városunk szülötte" címü film. 1942-ben nagy hatású filmek készültek a polgárháború höseíröl is. Közülük az "Alekszandr Parhomenko" és a "Kotovszkij" volt a legsikerültebb. Ezek a filmek emlékeztettek a szovjethatalomért, a Nagy Október vívmányaiért vívott harc hösi napjaira, apáink dicsö hagyományaira. A háború idején nemes feladatokat oldottak meg a zeneszerzök is. A zene nyelvén szóltak a szovjet harcosokhoz és a néphez, s eröt öntöttek beléjük, hogy helytállhassanak a harcban. A háború alatt a legelterjedtebb zenei müfaj a dal volt. Fárasztó menetek alatt a vidám nótaszó jobb kedvre derítette az embereket, új eröt öntött beléjük. Höstettekre lelkesítette a harcosokat. Pihenö idején, a fedezékben segített elütni az idöt, elviselni a harctér viszontagságait és nélkülözéseit. A neves zeneszerzök mellett számos fiatal is bekapcsolódott a dalszerzésbe. Csupán a háború elsö négy napja alatt több mint 100, három hét alatt pedig mintegy 200 dal született. A dalok szövegét ismert költök írták. A dalok visszatükrözték a háború egyes szakaszait, a szovjet katona, a szovjet emberek életét, tetteit és gondolatait. A Nagy Honvédö Háború éveiben a legnépszerübb Alekszandrov "Szent háború" címü dala volt. A Lebegyev-Kumacs írta szöveget június 24-én közölte az Izvesztyija és a Krasznaja Zvezda, június 26-án pedig a Vörös Zászló Renddel kitüntetett "Alekszandrov" együttes már föpróbát tartott belöle. Néhány nap múlva az együttes a belorusz pályaudvaron adta elö a "Szent háború"-t a frontra induló harcosok elött. A dal óriási hatást keltett. A hallgatók így emlékeznek vissza erre a sajátos koncertre: "S a harcosok egy emberként felálltak helyükröl. Az egység állva hallgatta végig a dalt. A dal elcsendesedett, de a hallgatóság ismétlést követelt. S az együttes halotti csendben ötször egymás után ismételte el a ŻSzent háború®-t. . . ." A dalt az egész szovjet nép megszerette. Dallamától visszhangzott a front és a hátország, s ezt dalolták a partizánosztagok is. Eröt öntött a harcosokba, akik e dallal ajkukon indultak rohamra, és életüket adták a hazáért. Egyik frontot járt írónk beszélte el a következö esetet. 1942 öszén, Szevasztopol védöinek egy maroknyi vitéz csapata befészkelte magát egy sziklába vájt barlangba. A németek ádázul rohamozták a barlangot de az orosz fiúk rendületlenül kitartottak s elszántan szórták a gránátokat a támadó fasiszták közé. Egyszer csak a barlang mélyéböl felharsantak a dal vészjósló hangjai: "Talpra, hatalmas ország . . ." Rémülten és elképedve hallgatták a hitleristák a félelmetes dalt, amely szörnyü halált jósolt nekik idegen földön. Azután hatalmas robbanás hallatszott, s a szikla törmelékei betemették a barlangot. S amikor a robbanás visszhangja is elült, úgy tetszett, mintha a szikla még mindig énekelne. A háború elején született dalok fö témája a harcosok hadrakelése, a szülöi háztól, a szülövárostól való búcsúzás volt. Közülük a legnépszerübbek voltak Szolovjov-Szedoj "Este a kikötöben" és "Sírj, én harmonikám", valamint Zaharov "Menet" és Blantyer "Viszontlátásra, városok és házak" címü dala (Iszakovszkij szövege). Néhány hónappal a háború kitörése után már olyan dalok és indulók születtek, amelyek a szovjet katonák harci tetteit énekelték meg. Gasztello pilóta nagyszerü höstettét Hacsaturján "Gasztello kapitány"-a örökítette meg. Alekszandrov a tüzérek számára komponált indulót. A legszebb dalok a hazáról szóltak, megénekelték a szovjet harcosok hazaszeretetét, odaadó hüségét, elszánt akaratukat, hogy minél elöbb megszabadítsák a szovjet földet a fasisztáktól. A Délnyugati Front harcosai különösen szívesen énekelték Fradkin "Dal a Dnyeperröl" címü dalát (Dolmatovszkij szövege). A dalnak ez a sora: "Miként a hatalmas Dnyeper, hadseregünk, népünk úgy söpri el az ellenséget" a katonák harci jelszava lett. 1942 aggodalomtól terhes nyarán jelentek meg "A harag dalai", amelyek bátor helytállásra és bosszúállásra hívták fel a katonákat. Hadd említsük meg ezek közül Szolovjov-Szedoj "Visszatérek barátaimhoz" ("A bosszúállás dala"), valamint Novikov "Hüvös szél" címü dalát. Szerették a harcosok a lírai hangulatú dalokat is. A lövészárkokban, a fedezékekben, amikor ideig-óráig szünetelt a harc, elkelt náluk a meghitt szó, a fülbemászó zene, a dal, amely emlékeztette öket a kedvesre, hüségére, s a viszontlátás rég várt pillanatára. Az arcvonalon és a hátországban nagyon népszerü volt Lisztov "Bunker" címü dala (Szurkov szövege), amelyet Lisztov a Moszkva alatti arcvonal egyik fedezékében komponált. A partizánokról szóló dalok közt széles körben elterjedt Kabalevszkijnak "A nép bosszúálló faj" címü dala, amelyet 1942 elején írt a Délnyugati Fronton, amikor partizánokkal találkozott, valamint az "Őrködök . . ." Zaharov szerzette dal. A szovjetországban a háború legnehezebb napjaiban sem halt el az énekszó. Erre csak törhetetlen szellemü nép képes. A szovjet zeneszerzök a háború elsö idöszakában sok szimfonikus, kamaramüvet és operát is komponáltak. A nagyobb alkotások közt elökelö helyet foglal el Sosztakovics Hetedik szimfóniája, a "Mindent legyözö bátorság szimfóniája", amelyet a zeneszerzö 1941 . december végén fejezett be; az ostromlott Leningrádban. Maga Sosztakovics így írt erröl a szimfóniájáról: "Müvet akartam komponálni napjainkról, életünkröl, embereinkröl, akik hösökké válnak, akik diadalunkért harcolnak . . . Miközben a szimfónián dolgoztam, népünk nagyságára, hösiességére, az emberiség legszebb ideáljaira, az ember nagyszerü tulajdonságaira, a pompás orosz tájakra, a humanizmusra, a szépségre gondoltam . . . A fasizmus elleni harcunknak, az ellenség feletti eljövendö gyözelmünknek, szeretett városomnak, Leningrádnak ajánlom Hetedik szimfóniámat." 1942 márciusában Sosztakovics Hetedik szimfóniáját a Nagy Színház zenekara mutatta be Kujbisevben, majd pedig Moszkvában. Késöbb a világ sok országában elöadták. A szimfónia a szabadságszeretö népekben megerösítette a fasizmus legyözésébe vetett hitet. A fasiszták elleni közös harcban megtisztelö hely illeti meg a szovjet képzömüvészeket. Legtöbbjük a háború elsö napjaitól kezdve ápolta a plakát müfaját, mint a képzömüvészet legközérthetöbb formáját. "Mi, festömüvészek írta a háború elsö napjaiban Joganszon saját fegyverünkkel, a szatíra metszö élével, a plakát kifejezö nyelvén szólva fogjuk pusztítani az ellenséget." 1941. június 27-én színes, szöveges plakátok jelentek meg a Kuznyecki-hidon. A "TASZSZ ablakai" voltak ezek; felújították ugyanis a polgárháború régi hagyományát, a "ROSZTA (Oroszországi Távirati Ügynökség) ablakai" híres müfaját, amelyben oly termékenyen tevékenykedett Majakovszkij. A "TASZSZ ablakai" létrehozásában aktívan közremüködött Cseremnih, Gyenyiszovszkij, Gorjajev, Kosztyin, Kukrinyikszi, Radlov, Smarinov, Suhmin, Szavickij, Szokolov Szkalja és több más müvész. Számos kiváló költö és író müködött együtt velük, ilyen volt a többi között Marsak, Kirszanov és Scsipacsov. A "TASZSZ ablakai"-hoz hasonló plakátokat egyes területi központokban is készítettek. Az "ablakok" mellett sok más plakát is megjelent. 1941-ben nyomtatták ki Kukrinyikszi "Könyörtelenül szétzúzzuk és megsemmisítjük az ellenséget!", Kokorekin "Halál a fasiszta kígyóra!", Dolgorukov "Így volt . . . így lesz!", Gyeny "A hitlerizmus ábrázata!", Moor "Te mivel segítettél a frontnak?", Toidze "Hiu a haza!" és Muhin "Megvédjük drága Moszkvánkat!" címü plakátját. A háború elsö két hónapja folyamán csupán Moszkvában több mint százezer plakátot ragasztottak ki. 1942-ben széles körben elterjedt Zsukov "Üsd, amíg élet van benne!", Ivanov és Burova "Aki karddal tör ránk, karddal vész el!", és Koreckij "Vörös Hadsereg harcosa, ments meg!" címü plakátja. Nagy sikere volt Jefimov karikatúráinak a Krasznaja Zvezdában. Termékenyen munkálkodtak a leningrádi festömüvészek is. A háború fél esztendeje alatt 300 különféle plakátot készítettek, amelyeket több mint 200000 példányban sokszorosítottak. Újra megjelent a "Harci ceruza" címü illusztrált röplap, amelyet elöször a szovjet-finn háború idején adtak ki. A honvédö háború egy éve alatt a lapnak 57 száma jelent meg. A grafikusok a "Harci ceruzá"-ban megörökítették a Vörös Hadsereg és hadiflotta vitézi tetteit, hírt adtak a leningrádiak hösiességéröl, ostorozták a pánikkeltöket és a gyávákat. A röplap a polgári lakosság és a szovjet katonák körében egyaránt igen népszerü volt. 1941 öszétöl kezdve a müvészek már grafikát és festményeket is alkottak. A leningrádi festömüvészek bombázás és tüzérségi tüz közepette, fütetlen mütermekben, mécsesek pislogó fénye mellett dolgoztak. 1942. január elején kiállították müveiket, amelyek a szovjet nép hösi harcát tükrözték. A kiállításon, amelynek "Leningrád a honvédö háború napjaiban" volt a címe, 126 festményt és vázlatot mutattak be. A kiállítók jegyzékén 37 festömüvész szerepelt. A kiállítási terem hömérséklete nem emelkedett -10 fok fölé, és benne a szervezök és látogatók alig vánszorogtak a kimerültségtöl. Gerec festömüvész legyengült állapotban vitte el a kiállításra a Vaszilijszigetröl készült két vázlatát, az egyiket nehéz aranyozott keretben. "Szeretném, ha jól mutatnának a képek" mondta. Gerec a megnyitás napján halt meg, a kiállítási teremben. A leningrádi festömüvészek képeit még ugyanabban az évben átszállították Moszkvába. A kiállítást sok ezren látogatták meg. A müvek óriási hatást keltettek. Szokolov-Szkalja festömüvész így méltatta a kiállított képeket: "A feltüzött szuronyú, elszánt haragú város képe, az egyszerü, tegnap még békés emberek, a határtalanul bátor és szívós gyermekek, nök és aggok, munkások és tudósok, harcosok és akadémikusok alakjai teljes nagyságukban jelennek meg ezen a szerény méretü, de dramatizmusában mély kiállításon." Szokolov-Szkalja a legjobb alkotások közt említette meg Dormidontov "A víznél", "Az udvaron", "Sorállás a péknél" és "Takarítjuk a várost" címü, mélységesen drámai, de a szebb jövöbe vetett hitet sugárzó rajzait, Pahomov "Visznek a kórházba", "Vízért" címü grafikáit. A "Vízért" címü rajz alkotója nagy hozzáértéssel fejezte ki a blokád kemény telén az éhségtöl és a hidegtöl legyengült leningrádi gyermekek hösi eröfeszítését. A vásznakon kifejezett zordon igazság büszkeséggel töltötte el a szovjet embereket. Látták róluk, hogy Lenin városának lakosai helytállnak, s ez önfeláldozó harcra lelkesítette öket. Sok leningrádi festömüvész szoros kapcsolatban volt a fronttal. Asztapov, Kazancev, Kobeljov, Kurdov, Nyikolajev a fronton harcoló egységeknél dolgozott; Higer, Petrov, Verejszkij és sokan mások a Balti Flotta egységeinél és hajóin voltak beosztásban; Kszenofontov, Proskin és Vlaszov a partizántörzseknél müködött. A leningrádi festömüvészek munkáját Szerov irányította. Eredményesen munkálkodtak a moszkvai festömüvészek is. 1941-1942 telének elején a Grekovról elnevezett müterem katona-festömüvészei kimentek a Moszkva alatt harcoló 16. hadsereghez. Rajzokat készítettek a harcokról, megfestették a hösök portréját. Gyakran ellenséges tüzben dolgoztak. Hárman közülük megsebesültek, egyikük meghalt. 1942 áprilisában a müvészek kiállították müveiket. A kiállítást sátrakban, nem messze az arcvonaltól rendezték meg. A harcosok egyenesen a lövészárkokból mentek el annak megtekintésére. Örömmel látták az ismerös helyeket, a harcban kitünt bajtársaikat. "A Grekov®-müterem katona-müvészeinek kiállítása írták a katonák a vendégkönyvbe nagyon érdekes, különösen azok számára, akik maguk is részt vettek a harcokban, és jártak a rajzokon és a vázlatokon megörökített helyeken. Értékes dokumentumok ezek. Elmúlnak majd az évek, s ezek a rajzok emlékeztetni fognak bennünket a ragadozó fenevad ellen folytatott dicsö harcainkra . . . A festömüvészek szívesen látott vendégek a lövészárokban, ök a mi bajtársaink." 1942 öszén a "Grekov"-müterem müvészeinek egy csoportja a volgai csata térségébe utazott. A rendkívül nehéz körülmények ellenére sikerült jó néhány ceruzarajzot, akvarellt és vázlatot készíteniük. Lukomszkij festömüvész például portrésorozatot készített a volgai csata höseiröl. A müterem müvészei a Volgától egészen Berlinig együtt voltak a hadsereggel. Az ellenség elleni küzdelemböl kivették részüket azok a festömüvészek is, akik a hátországban dolgoztak. Alkotásaik a front höseit, a hátország dolgozóit, a nagy szovjet haza tájait ábrázolták. Müveikböl több kiállítást rendeztek. A háború elsö idöszakában Moszkvában, Leningrádban, Kujbisevben, Szverdlovszkban, Novoszibirszkben, Kazanyban, Tbilisziben, Bakuban, Taskentben, Vlagyivosztokban és több más városban rendeztek képzömüvészeti kiállításokat. A szovjet színmüvészek is derekas részt vállaltak a küzdelemböl. Szórakoztatva lelkesítették a szovjet katonákat a fronton, a tartalékegységeknél és a kórházakban, a lakosságot pedig a hátországban. Csupán a háború egy éve alatt 450 színészbrigád, összesen több ezer müvész járt a fronton. A brigádok tagjai közt megtaláltuk a szovjet színpad és cirkusz legjobb mestereit. A müvészek ezrei léptek fel a szovjet katonák elött a kórházakban és a tartalékegységeknél, köztük olyan kiválóságok, mint Barszova, Kacsalov, Mihajlov, Pasennaja, Taraszova. A müvészek a háború egy éve alatt a hadseregnél és a hajóhadnál 150000-nél több elöadást tartottak, ezen belül a leningrádi müvészek több mint 20000-et, a moszkvaiak mintegy 14000-et, az Azerbajdzsán és Grúz SZSZK müvészei 6000-et, az Üzbég SZSZK müvészei 5000-et. A színészek a fronton nehéz körülmények közt dolgoztak. Elöadásukat gyakran az ellenséges lövészárkoktól néhány száz méterre tartották meg, a "zenei aláfestést" az ellenséges tüzérség és aknavetök szolgáltatták. A színészbrigádok fedezékekben, parasztházakban léptek fel, s ha az évszak és az idöjárás megengedte, a szabad ég alatt, egy erdei tisztáson vagy egy horhos mélyén. Sok színész több ezer kilométert tett meg gépkocsin, szekéren, olykor gyalog is, rekkenö höségben, szakadó esöben, sárban, hóviharban és fagyban. Több mint tíz hónapot töltött a fronton a Vörös Hadsereg Központi Házának müvészbrigádja. Ez a brigád még a háború elött a hadsereghez tette át székhelyét, s a háború kezdetével ott is maradt. A színészek állandóan együtt voltak a csapatokkal: a visszavonulás idején, menetben, pihenö alatt és támadásban. A brigád 860 müsoros estet rendezett a fronton. A Vörös Hadsereg Háza müvészbrigádjának egyik útjáról Pankova müvésznö visszaemlékezéseiböl tudunk. 1942 késö öszén történt. Az ellenség a Kaukázus szíve felé tört. Ordzsonikidzétöl nem messze folyt a harc. Éjjel-nappal hallatszott az ágyúzás, és szüntelenül búgtak a repülögépek. A fasiszták messzehordó lövegekkel lötték, és repülögépekröl bombázták a várost. A színészbrigád mindamellett naponként, a kitüzött órában összegyült a Vörös Hadsereg Házában, s átvette az arcvonalba való kiszállásra jogosító nyílt parancsot. Egyik ilyen kiszállás alkalmával a brigád két gépkocsin az összes kellékekkel elindult északra, ahonnan a lövöldözés hallatszott. Nem kellett sokáig utazniuk. Egy kis helyiségben, amely zsúfolva volt katonákkal és parancsnokokkal, petróleumlámpák halvány fénye mellett kezdték el a müsort. A városunkat védö gárdisták írja a müvésznö lélegzetüket visszafojtva hallgatták szavalatainkat, énekünket, a zenét. Egészséges, harsány hahota fogadta a humoros számokat. Nagy tapsot kapott Lugavszhaja énekesnö, aki orosz népdalokat adott elö. A müsornak már a végére értünk, de a harcosok nem akartak szétoszlani. A színészbrigád politikai tisztje ekkor azt javasolta, hogy énekeljünk együtt. Rázendítettünk a "Bunker" címü dalra. A lelkesen áradó dalba belevegyült az egyre erösödö ágyúzás döreje. Berohant egy futár, s valamit jelent a parancsnoknak. Az felállt. A dal félbeszakadt. A harcosok arcáról azonban sugárzott a derü fejezi be emlékezését Pankova -, szemükben égett a tüz, bizakodva mentek a harcba, s megesküdtek, hogy nem adják fel a várost. A müsor után gyakran spontán gyülésre került sor, amelyen egymás után felszólaltak a harcosok, a parancsnokok, a politikai tisztek. Nagyon népszerü volt a harcosok körében a nemzeti köztársaságok, a frontszínházak és együttesek színészeinek a fellépése. Az Északnyugati Front politikai osztálya a Kazah SZSZK színészbrigádjának munkájáról ilyen véleményt adott: "A brigád müsorait az elsö vonalbeli harcosok, parancsnokok és politikai tisztek óriási lelkesedéssel fogadták, s utánuk agitatív felszólalásokra, gyakran spontán gyülésekre került sor. A kazahsztáni müvészbrigád munkájával hozzájárult ahhoz, hogy fokozódjon a front csapatainak támadó lendülete a német megszállók mielöbbi szétzúzására." Ilyen nagy becsben tartották a müvészek tevékenységét a fronton. Jó munkát végeztek a hátországban a helyi színházak, valamint a Belorusszijából, Ukrajnából, Leningrádból, Moszkvából áttelepült színházak müvészei is. A színészbrigádok meglátogattak gyárakat, bányákat, szovhozokat és kolhozokat is, elöadásaikkal hozzájárultak a háborús terhek könnyebb elviseléséhez, s önfeláldozó munkára lelkesítették a szovjet embereket. A szovjet irodalom és müvészet becsülettel kiállta a nehéz próbát a háború elsö, legkeményebb idöszakában. Az írók, a képzömüvészek, a zeneszerzök, a filmmüvészek nagy segítségére voltak a kommunista pártnak és a szovjet kormánynak abban, hogy a szocialista haza iránti határtalan odaadás szellemében neveljék a népet, s ezzel egyszersmind segítették a szovjet embereket is, hogy helytálljanak a kapitalista világ legerösebb hadseregével vívott párviadalban. * A Nagy Honvédö Háború az anyagi és szellemi élet minden területére súlyosan kihatott. Az életés munkakörülmények megváltoztak. Új módon kellett megszervezni a társadalombiztosítási, a közoktatási, az egészségügyi szervek, a kulturális, irodalmi és müvészeti intézmények munkáját. A háború elsö, legnehezebb idöszakában a kommunista párt minden lehetöt elkövetett, hogy amennyire csak lehetséges, kielégítse a nép anyagi és szellemi szükségleteit. "A háború írta Lenin egyeseket megtör és összeroppant, másokat megedz és felvilágosít, mint minden válság az ember életében vagy a népek történetében." A párt tehát, amint láttuk, állandóan törödött a szovjet emberek jólétével, s nagy ideológiai munkát végzett a lakosság körében. Ennek köszönhetö, hogy a Nagy Honvédö Háború elsö idöszakának megpróbáltatásai nem törték meg, hanem megacélozták a szovjet nép akaratát, megszilárdították gyözelembe vetett hitét.