A SZOVJET HÁTORSZÁG TOVÁBBI SIKEREI

A SZOVJET HÁTORSZÁG TOVÁBBI SIKEREI

1. A fütöanyag-energiabázis kiterjesztése és a fémgyártás növelése Az egybehangolt hadigazdaság megteremtése, amely lényegében 1942 öszén ért véget, megalapozta a haditermelés általános fellendülését, s gyökeres fordulatot hozott a szovjet iparban. A szovjet csapatok nagyszabású támadó hadmüveletei azt a feladatot rótták a hátországra, hogy szakadatlanul növelje a haditermelést, egyre több repülögépet, harckocsit, gyalogsági és tüzérségi fegyvert és löszert adjon a Vörös Hadseregnek. Ez pedig megkövetelte a hadigazdaság kiszélesítését, a termelökapacitás növelését. E növekedésnek a háború második szakaszában az volt a legfontosabb feltétele, hogy megszüntessék a fütöanyagés energetikai, valamint a kohászati bázisnak a szükségletekkel szembeni elmaradottságát. Annak következtében, hogy rengeteg vállalatot keletre telepítettek, az uráli és szibériai fémfeldolgozó ipar kapacitása jelentösen megnövekedett. A keleti vidékeknek most már nemcsak az ottani, már a háború elött is meglehetösen fejlett gépgyártó ipart kellett ellátniuk szénnel, energiával és fémmel, hanem a több száz áttelepített üzemet is, amelyek szüntelenül növelték a termelést. Ugyanakkor azonban lényegesen csökkent az ország fütöanyagés energetikai bázisa, valamint fémtermelése, mert elveszett Krivoj Rog érce, Ukrajna kohászata és energiaszolgáltatása s a Donyec-medence szene. Így 1942 végén a fütöanyag, a villamos energia és a fém hiánya erösen érezhetövé vált. Igen nehéz volt a fütöanyaghelyzet. Az országnak csak feleannyi fütöanyaga volt, mint a háború elött. Ez nem volt elég sem a kohászatnak, a fejlödö hadigazdaság alapjának, sem a közlekedésnek, amelynek igénybevétele nöttön-nött, sem pedig a honvédelmi ipar áramszolgáltató erömüveinek. Voznyeszenszkij, a Szovjetunió Állami Tervhivatalának elnöke az egyre növekvö fütöanyag-, s különösen szénszükségletre rámutatva, 1942 novemberében a következöket írta a párt központi bizottságának: "A szénszükséglet egy év alatt tovább növekedett, mivel fejlödött a népgazdaság, s ezen belül a vasúti szállítás, az elektromos energia termelése, a kokszolás, és mert erösen megnött a hadiipar termelése." A fütöanyaghiány miatt észrevehetöen csökkent a villamosenergia-termelés, és a vaskohászati üzemek sem dolgoztak teljes kapacitással. Az üzemekböl aggasztó hírek érkeztek. "A helyzet ugyanolyan súlyos, ha ugyan nem rosszabb. A fütöanyag-készlet csak percekre elegendö . . ." jelentette 1943 januárjában Goncsarenko, a Nyízsnyij Tagil-i kohászati üzem igazgatója. A magnyitogorszki kohászati üzemben 19 martinkemence közül csak 11, 10 hengersor közül pedig csak négy dolgozott. A cseljabinszki ferroötvözet-gyárban 17 kemence közül csak öt volt üzemben. Megszünt a 10 kemencével rendelkezö zlatouszti üzem elektroacélt gyártó mühelyeinek áramszolgáltatása. Az uráli kohászati üzemek a novotagili, asini, szarkai nagyolvasztói csökkentett üzemmel dolgoztak. A fémés a villamosenergia-hiány hátráltatta a harci technikai eszközök és a löszer gyártását. 1943 márciusában a harckocsiipari népbiztosság a következöket jelentette az Állami Honvédelmi Bizottságnak: "Januárban és februárban kieséssel dolgoztak a legfontosabb harckocsigyárak, mert nem volt elegendö villamos energia, fütöanyag és fém. A harckocsiüzemek minimális öntvénykészletei elfogytak. A gyenge fémellátás következtében az üzemek fémkészlete nem teljes, és egyes fémfajták hiányzanak." Az ország elött az a feladat állt, hogy lényegesen növelje a fütöanyag-, különösen a széntermelést, valamint a fémés az áramtermelést, mert ezektöl függött a hadigazdaság további fejlödése. A párt központi bizottsága és az Állami Honvédelmi Bizottság mindent elkövetett ennek érdekében. 1943-re nagyszabású építkezéseket vettek tervbe a nehéziparban. A szocialista gazdaság elég erös volt ahhoz, hogy a háborús viszonyok között óriási tökebefektetéseket eszközöljön a vezetö nehézipari ágakban. 1943-ban a vaskohászatba, a villamosenergia-termelésbe és a szénbányászatba befektetett töke az összes tökebefektetések 15 százalékát tette ki az 1940. évi kilenc százalékkal szemben. A vaskohászati üzemek építésére 1,6 milliárd, a szénbányászatra 1,3 milliárd, az erömüvek építésére pedig 900 millió rubelt fordítottak, vagyis kétszer annyit, mint 1942-ben. A munkaerö elosztását is lényegesen módosították. A szénipari népbiztosság vállalataiba 1943-ban 187 ezer munkást irányítottak, vagyis négyszer annyit, mint 1942-ben, a vaskohászati népbiztosság üzemeibe pedig 101 ezer munkást, másfélszer annyit, mint 1942-ben. Az új termelökapacitások létrehozásával párhuzamosan mindent elkövettek, hogy megjavítsák a már üzemben levö nehézipari vállalatok munkáját. A párt központi bizottsága az Állami Honvédelmi Bizottsággal karöltve nagy munkát végzett a fütöanyagipar fellendítése terén. A párt központi bizottsága 1942 végén megvizsgálta a legnagyobb keleti szénmedencék (a kuznyecki és a karagendai) munkáját. Ennek során olyan hiányosságokat tárt fel, amelyek akadályozták a medencék termelési lehetöségeinek teljes kihasználását. A központi bizottság rámutatott, hogy a novoszibirszki és a karagendai területi pártbizottság, a Kazahsztáni Kommunista Párt Központi Bizottsága, valamint a városi és körzeti pártbizottságok gyenge kézzel irányítják a szénbányászatot, és utasította öket, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet a szénkombinátok és bányák gazdasági tevékenységére, biztosítsák a bányászati tervek végrehajtását. Az Állami Honvédelmi Bizottság határozata alapján a Kuznyecki-medencébe és Karagandába több munkaeröt, mérnököt és technikust küldtek. Az Állami Honvédelmi Bizottság határozata után már három-négy hónap múlva majdnem kétszeresére növekedett a Kuznyecki-medence és Karaganda munkásainak a száma. A szénbányászok élelmiszerrel és iparcikkekkel való jobb ellátására alapokat létesítettek. A szénipar felszerelése, szerszámés anyagmegrendelései a hadi megrendelésekkel egyenlö elbírálásban részesültek. A szénbányászat részére 1943-ban háromszor annyi fúrógépet, négyszer annyi sürített levegövel müködö fejtökalapácsot és nyolcszor annyi villamos bányavontatót gyártottak, mint 1942-ben. A szénbányászat megsegítésére az Állami Honvédelmi Bizottság a legfontosabb széntrösztökhöz nagy jogkörrel felruházott megbízottakat küldött ki. Ezek szükség esetén a párt és szovjet szervekkel közösen mozgósították a munkaeröt, átadták a bányáknak a más vállalatoknál és építkezéseknél felhasználatlanul heverö felszerelést és anyagot, megszervezték az ezzel kapcsolatos személyés anyagszállítást, valamint a szén berakását és továbbítását is. A párt központi bizottsága 1943 júliusában ismét utasította a helyi pártszervezeteket, hogy javítsák meg a szénbányászat vezetését: "A SZK(b)P Központi Bizottsága különleges fontosságot tulajdonít a szénipar munkája megjavításának és felhívja az SZK(b)P területi pártbizottságainak figyelmét arra, hogy a bányászat, a rakodás és a szállítás tervét feltétlenül teljesíteni kell." A központi bizottság ř javasolta a pártszervezeteknek, hogy biztosítsák a bányászok munkájának jobb megszervezését, és nyújtsanak maximális segítséget a széntrösztöknek az új fejtöhelyek elökészítésében, a felszíni fejtések megnyitásában, továbbá a bányászok ellátásának és életkörülményeinek megjavításában. A pártszervezetek a központi bizottság utasítása alapján minden erejüket a széntermelés fellendítésére fordították. Nagy munkát végeztek a karagendai pártszervezetek. A karagendai területi pártbizottság pártszervezökként a legjobb kommunistákat küldte a bányákba, akiknek nagy tapasztalatuk volt a pártmunkában, és jól ismerték a termelést. Mintegy 600 kommunista szállt le a föld alá a fejtöhelyekre dolgozni oda, ahol a széntermelés terve eldölt, és ahol különösen nehéz volt a munka. 1943 októberében közvetlenül a fejtöhelyeken dolgozott a medence kommunistáinak a 70 százaléka. A kommunisták a széntermelés növeléséért vívott harcban élen jártak. Önfeláldozó munkájukkal magukkal ragadták a bányászok tömegét. A karagendai pártszervezetek nagy gondot fordítottak az újonc bányászok képzésére és nevelésére. A bányákba tízezerszámra érkeztek az újonnan jöttek, föként nök és ifjak. Rövid idö alatt ki kellett képezni öket a bányászok nehéz mesterségére, segíteni kellett nekik a bonyolult technika elsajátításában. A fiatal bányászok iskolája a fejtöhely, tanítóik a régi bányászok lettek. A hazaszeretet és az a törekvés, hogy minél többet adjanak az arcvonalnak, segített az újoncoknak gyorsan elsajátítani a nehéz bányászmunkát. A bányák pártszervezetei harcoltak a munkafegyelem megszilárdításáért, a termelés jobb megszervezéséért és a technológiai szabályok betartásáért. Széles körben népszerüsítették a legjobb bányászok tapasztalatait. A pártszervezeteknek a bányászokkal vállvetve végzett céltudatos és áldozatos munkája lehetövé tette, hogy a karagendai szénmedence az elsök között növelje a széntermelését. A legnagyobb sikert a "Sztálinugol" tröszt 18-as számú bányája érte el, amely azelött a tröszt legelmaradottabb bányája volt. A bánya pártszervezete, amelyet Nyikolajenko, a központi bizottság által kiküldött pártszervezö irányított, nagy segítséget nyújtott a munka termelékenységének növeléséhez. Márciusban a terv 118 százalékos teljesítésével ez a bánya lett az elsö az országos szocialista munkaversenyben. Az év végére több mint kétszeresére emelte a termelést a karagendai medence többi nagyobb bányája is, a 12-es, 20-as számú bányák és mások. Amellett, hogy a meglevö bányákban növelték a termelést, Karagandában nagyszabású bányaépítkezés kezdödött. A bányászok 1943-ban lényegében megteremtették a második "föld alatti Karagandát": új tárószintet (négyszer annyit, mint 1942-ben), és hat új bányát helyeztek üzembe, továbbá sikeresen befejezték egy hatalmas külszíni táró építését is. A karagendai medencében hónapról hónapra emelkedett a termelés. 1942 szeptemberében 27 bánya közül csak három teljesítette a tervet, 1943 februárjában viszont már 17, márciustól kezdve pedig az egész kombinát rendszeresen teljesítette a széntermelés állami elöírását. A medence bányászai 1943ban az elözö évhez viszonyítva 36,6 százalékkal növelték a termelést. Karagenda 9,7 millió tonna szenet adott az országnak, 2,6 millió tonnával többet, mint 1942-ben. A párt és a kormány nagyra értékelte a bányászok munkáját. A medence mintegy 200 legjobb dolgozóját a Szovjetunió rendjeleivel és érdemérmeivel tüntették ki. Szívósan küzdöttek a széntermelés növeléséért az ország másik nagy szénmedencéjének, a Kuznyeckimedencének a pártszervezetei is. A háború alatt ez a medence szállította a kohászat számára szükséges kokszolható szén nagy részét. Ennek a szenével dolgozott az óriási kuznyecki és magnyitogorszki kohászati kombinát, a kemerovói kokszoló és a Nyizsnij Tagil-i kohászati üzemek. Emellett az újonnan létesülö vaskohászati üzemek is a Kuznyeckí-medencéböl várták a kokszolható szenet. A párt központi bizottsága javaslatára a munka megjavítása céljából a kuznyecki iparvidéket közigazgatásilag önállósították, saját területi pártszervezettel, és kemerovói területté nyilvánították. Ide Moszkvából, Novoszibirszkböl és Szverdlovszkból tapasztalt párt-, gazdasági és szovjet funkcionáriusokat küldtek, A terület párttitkáraivá a központi bizottság Zagyioncsenkót és Arisztovot jelölte ki. A központi bizottság utasította az új pártszervezetet, hogy gyökeresen javítsa meg a medence munkáját, és elsösorban a kokszolható szén bányászatát növelje. A Kuznyecki-medence akkori kokszolható szénhozama nem elégítette ki a kohászat növekvö szükségletét. 1943 elsö öt hónapjában a kitermelés tervét csak 79 százalékban teljesítették. Az Állami Honvédelmi Bizottság júniusban elhatározta, hogy a Kuznyecki-medencének sürgösen segítséget nyújt. A háborús nehézségek ellenére a kormány fúrógépeket, szivattyúkat, szállítószalagokat és egyéb bányafelszerelést küldött oda, jelentösen emelte a bányászok munkabérét, és megjavította ellátásukat. Az Állami Honvédelmi Bizottság utasította a trösztöket és a helyi pártszervezeteket, hogy gyorsítsák meg a szénbányászat gépesítését, javítsák meg a bányamunka vezetését, és fél év alatt emeljék másfélszeresére a kokszolható szén termelését. A kemerovói terület pártbizottságának júniusi elsö plénuma a következö feladatot tüzte a kommunisták elé: minden bánya, minden részleg a lehetö legrövidebb idö alatt érje el a termelési program szintjét. A "Kuzbasszugol" kombinátot a vállalatok eredményesebb vezetése céljából átszervezték. Két kombinát lett belöle: a "Kemerovougol", amely az északi szénvidékeket és a "Kuzbasszugol", amely a déli szénvidékeket egyesítette. A Kuznyecki-medence gazdasági átszervezésében közvetlenül részt vett Bahruscsev, a szocialista munka höse, szénipari népbiztos. A kombinátokhoz tapasztalt mérnököket, technikusokat és bányamestereket osztottak be. A kombinátok vezetösége és a pártszervezetek figyelmüket elsösorban a munka termelékenységének a növelésére összpontosították. Ebben nagy segítséget nyújtottak nekik a kuznyecki szénipari tudományos kutatóintézet munkatársai. Ők serényen vizsgálták a gépek jobb kihasználási lehetöségeit, sok új technológiai eljárással gazdagították a szénbányászatot, és megállapították a szénréteg kitermelésének leghatékonyabb módjait. A szénbányászat döntö fontosságú telepei a medence déli részén, a többi között a prokopjevszki és kiszeljovszki bányák voltak; itt bányászták az ország legjobban kokszolható szenét. A szén 3,5-12 méter vastag, meredek dölésü rétegekben feküdt. Ez lehetövé tette, hogy a szenet kevesebb eszköz és felszerelés ráfordításával és rövidebb idö alatt bányásszák ki, mint más vidékeken. Prokopjevszk és Kiszeljovszk bányáiban általánosan elterjedtek a Csinakal professzor tervezte pajzsok; alkalmazásukkal két-háromszorosára növelték a munka termelékenységét. A bányászok szívós munkával elsajátították a pajzsok alkalmazását, s a fejtöhelyeken megjavították a munka szervezését. Kornakov újító fejtö brigádja, amely a Vorosilov bányában dolgozott, a pajzsok szerkezetének megjavításával novemberben 80 métert haladt elöre a szénben. Ez a Kuznyecki-medencében addig ismeretlen gyorsaságú jövesztés volt. A brigád tagjai 16-17-szeresen túlszárnyalták a medence fejtöinek átlagos munkateljesítményét. Az év végén az a pajzsos fejtöhely, ahol Kornakov brigádja dolgozott, havonta 14 ezer tonna szenet küldött a felszínre. Egyetlen fejtöhelyröl ekkora mennyiséget a Kuznyecki-medence egyik bányája sem adott. Az élenjáró brigád tapasztalatait a tröszt sok bányájával megismertették. A medencében sikeresen haladt a bányaépítés. Az év végéig nyolc nagy bányát helyeztek üzembe. A Kuznyecki-medence hosszú idö óta szeptemberben teljesítette elöször havi termelési feladatát, novemberben pedig már mind a nyolc trösztje túlteljesítette a tervet, több mint 98 ezer tonna szenet adott terven felül, s ebböl 27 ezer tonna kokszolható szén volt. 1943-ban az ország 25,8 millió tonna kuznyecki szenet kapott, 4 millió tonnával többet, mint 1942-ben, a kokszolható szén mennyisége pedig 23 százalékkal növekedett. Az Urálban, az ország legnagyobb fütöanyag fogyasztójában is növekedett a széntermelés. Háborús viszonyok között sokkal égetöbb volt a helyi tartalékok maradéktalan kihasználása, mint bármikor is a múltban, ezért az Urál fütöanyag-mérlegében csökkenteni kellett a messziröl odaszállított szén részarányát. Az Állami Honvédelmi Bizottság 1943 májusában utasította az Urál szénmedencéit, a cseljabinszkit, és bogoszlovszkit (Ugolnij), hogy egy éven belül emeljék kétszeresére a termelést, föként külszíni fejtéssel. Kitel az ország legrégibb köszénmedencéje, az uráli energiatermelés szíve. Az itt dolgozó bányászoknak is fokozniuk kellett a termelést. Ebben a medencében gazdag szénrétegek feküdtek, amelyek sok uráli erömüvet láttak el szénnel. A vegyipar is sok szenet kapott belölük. Az uráli szénbányászat fellendítését nemcsak úgy érték el, hogy jobban kihasználták a régi bányák meglevö termelési kapacitását, hanem újabb bányák nyitása révén is. Az Állami Honvédelmi Bizottság rámutatott, hogy az Urálban az új bányák feltárása ugyanolyan fontos népgazdasági feladat, mint a szénbányászati terv teljesítése. Az Állami Honvédelmi Bizottság határozata alapján 1943 közepétöl a bányafeltárás súlyát az olyan lelöhelyekre helyezték, ahol a szénrétegek viszonylag nem mélyen feküdtek, és vastagságuk a nyolc métert is elérte. Ilyenek voltak a kiteli medence legvastagabb szénrétegei. 1943-ban négy bányát nyitottak itt meg, és további hármat elökészítettek a következö évi üzembe helyezésre. A gremjacsiniak a kormányhoz intézett beszámolójukban ezt írták: "Másfél évvel ezelött egy bányaépítö osztag érkezett az uráli tajgára, hogy végrehajtsa az Állami Honvédelmi Bizottság által megszabott feladatot. Sem a hideg esös ösz, sem pedig a kegyetlenül zord tél nem tudta megtörni gyözelmi akaratukat . . . fokozott ütemben halad az új bányák feltárása. A tajga meghátrált. A sürü erdö helyén kényelmes munkástelep épült. Az általunk épített szárnyvonalon naponta indítunk szénnel megrakott szerelvényeket a honvédelmi üzemek számára." Az uráli bányászok fejlett munkamódszerek alkalmazásával és a gépek hozzáértö felhasználásával teljesítették az állami tervet. Az uráli medencék 1943-ban 21,3 millió tonna szenet adtak az országnak, 5 millió tonnával többet, mint az elözö évben, és majdnem 9 millió tonnával többet, mint a háború elötti 1940. évben. Emellett a szén felét külszíni tárók adták. Az uráli szénlelöhelyek a termelés hozama szempontjából közvetlenül a Kuznyecki-medence után következtek, s alig maradtak el mögötte. A legnagyobb uráli iparvidékek, a cseljabinszki, a szverdlovszki és a permi terület üzemei föként saját szénnel dolgoztak. Jelentösen megnött a fütöanyag-termelés a Moszkva környéki szénmedencében is, amelynek bányáit a fasiszták majdnem teljesen szétrombolták. A medence 1943-ban 14,7 millió tonna szenet adott az országnak: egy év alatt 68 százalékkal nött a termelés, és majdnem másfélszeresen túlszárnyalta a háború elötti színvonalat. Az ország szénszükségletének biztosítása terén a gyorsan újjáépülö Donyecmedence is megtette a magáét: napi termelése 1942 októberében 35 ezer tonnára emelkedett. A szovjet bányászok szakadatlanul növelték a termelést. A növekedés üteme felülmúlta a békeidö növekedését. Az I. negyedben az ország 20,8 millió tonna szenet, a II. negyedben 22,1 milliót, a III. negyedben 23,9 milliót, a IV. negyedben pedig 26,3 milliót kapott tölük. Az ország szénmedencéi 1943-ban 93,1 millió tonna szenet szolgáltattak, 17,6 millió tonnával többet, mint 1942-ben. A szénbányászat növekedése jórészt a nagyszabású bányafeltárásoknak köszönhetö. A háború második szakaszában összesen 23,7 millió tonna hozamú új bányát nyitottak meg. Végtelen áradatban özönlött a "fekete arany" a szovjet ipar ütöereibe. A bányászok hösi munkájukkal ellátták szénnel az ország növekwö hadigazdaságát. Az ásványolajipar volt a fütöanyagipar egyetlen ága, amelynek termelése 1943-ban visszaesett. 1943-ban mintegy 18 millió tonna nyersolajat bányásztak, 4 millió tonnával kevesebbet, mint 1942-ben. A visszaesést az észak-kaukázusi olajmezökön a megszállók súlyos rombolása, a bakui olajvidéken pedig a termelés csökkenése okozta. Baku adta az ország ásványolajának majdnem a háromnegyedét. A bakui olajmunkások szinte hihetetlen nehézségekkel küzdöttek. Mivel a német fasiszta csapatok 1942. évi nyári észak-kaukázusi betörése miatt az ásványolajtermékek elszállítása fennakadt, számos kútnál megszüntették a termelést. A hosszú szünet alatt a kutak elvizesedtek, eldugultak, s ezért újólagos üzembe helyezésük sok nehézséggel járt. Emellett a fölöttébb hiányos anyagi-technikai ellátás miatt jobbára szüneteltek a fúrómunkák is, s az újonnan üzembe helyezett kutak sem termeltek mind. 1943 elején az üzemképes kutaknak több mint a fele nem müködött. Csak az év vége felé sikerült a bakui olajtermelést ismét lendületbe hozni. 1943-ban folytatódott a keleti olajmezök fokozott kiaknázása, különösen a "második Bakuban" (az urál-volgai olajmezökön). Ennek az olajmezönek kedvezö földrajzi fekvése s a vasútvonalakhoz, valamint a védelmi célokra termelö vállalatokhoz való közelsége miatt igen nagy jelentösége volt az ország hadigazdasága szempontjából. Az Állami Honvédelmi Bizottság ide Bakuból és Groznijból tapasztalt olajipari szakembereket küldött és sok felszerelést is irányított. Ez lehetövé tette, hogy a "második Baku" legnagyobb kútjai növeljék a termelést. A "második Baku" körzetében az olajtermelés és finomítás tekintetében az elsök között volt a kujbisevi olajkombinát. Ez januárban azt a feladatot kapta az Állami Honvédelmi Bizottságtól, hogy egy év alatt több mint másfélszeresére növelje a termelést. A kombinát nagyszabású fúrási munkába kezdett. Egy hónap alatt annyi kutat fúrtak, mint a háborút megelözö egész évben. A kutak már augusztusban megbirkóztak a kormánytól kapott feladattal, és a második helyet foglalták el a Szovjetunió köolajtermelésében. Szívós munkával növelték a köolajtermelést a "második Baku" másik nagy kombinátjában, a Molotov-kombinátban is. A kombinát munkásai az új kutak gyorsabb üzembe helyezése végett majdnem minden részl 555b17f egnél áttértek a fejlettebb turbófúrás módszerére. 1943-ban a kutak kilenctizedét ezzel a módszerrel fúrták. A turbófúrás bevezetése lehetövé tette az olajtermelés gyors növelését. A "második Baku" olajmezöi egy év alatt kilenc százalékkal növelték a termelést, és számos új üzemrésszel bövültek. Jelentös sikereket értek el a kazahsztáni olajmunkások. A legnagyobb kazahsztáni kombinát, az Iszkine dolgozói 1943 elsö felében négy és félszer annyi olajat termeltek, mint 1942 azonos idöszakában. A köztársaságban nagyban folyt az új lelöhelyek felkutatása. Az olajbányászat fejlesztésében Üzbegisztán is sokat haladt. Az új lelöhelyek feltárása lehetövé tette, hogy a termelés 1942-höz viszonyítva másfélszeresére emelkedjen. Óriási munkát végeztek a finomító üzemek; igyekeztek a nyersolajból minél több repülö-, gépkocsiés egyéb benzint, valamint petróleumot és olajat elöállítani. Egyre jobban elterjedtek az olajfeldolgozás új módszerei, a többi között a kombinált tisztítás és a másodszori lepárlás, amelynek révén jelentösen több lett a repülöbenzin. Az ország legnagyobb finomító üzemében, a bakui 432. sz. Sztálin-üzemben Mehbala Gumbat-ogli Kerimov üzemvezetö ragyogóan megoldotta a repülöbenzin második lepárlással való elöállítását. Kerimov csupán augusztusban terven felül egy egész szerelvény repülöbenzinnel járult hozzá a gyözelem biztosításához. Az új technológia bátor bevezetésével a bakuiak elérték, hogy bár a nyersolajtermelés erösen csökkent, a repülöbenzingyártás a háború elötti színvonalon mozgott, söt a legjobb minöségü repülöbenzinek termelése még növekedett is. A tisztítás és a második lepárlás kombinált módszerét az Urál, a Volga-vidék, a Kaszpi-tenger vidéke és a Távol-Kelet finomító üzemeiben is alkalmazták. 1943 tavaszán megkezdödött a grozniji olajfinomítók helyreállítása; ezeket részben a német repülök pusztították el, részben pedig a németek visszavonulásukkor leszerelték. Az év második felétöl kezdve a grozniji finomító üzemek rendszeresen teljesítették és túlteljesítették a tervet, s egyre több különféle ásványolaj terméket adtak az arcvonalnak. Az év végén már majdnem annyi repülöbenzint termeltek, mint a háború elött. Az ország ásványolaj-finomító ipara sikeresen birkózott meg a rárótt feladatokkal. Bár a nyersolajkitermelés általában csökkent, a légierö, a harckocsik és a gépkocsik számára termelt üzemanyag mennyisége növekedett. 1943-ban a benzintermelés az 1942. évinek az 1,1-szerese, a Diesel-olajé 2,3szerese, a motorüzemanyagé pedig 1,7-szerese volt. Az ország fütöanyag mérlegének javítása szempontjából nagy jelentösége volt a helyi fütöanyagfajták, a tözeg és a fa kitermelésének. Kitermelésük növelése érdekében számos intézkedés történt. Az SZK(b)P Központi Bizottsága és a Népbiztosok Tanácsa Koszigint teljhatalmú biztossá nevezte ki azzal a feladattal, hogy gondoskodjék a helyi fütöanyag-fajták kitermeléséröl. A népbiztosságokon föosztályok és csoportok alakultak a tözeg és a fa kitermelésének irányítására. A tözegés a faipar gépekkel és felszereléssel való ellátását megjavították. A munkások, az alkalmazottak és a tanulók ezrei vettek részt faés tözegkitermelésben. A helyi fütöanyag kitermelésébe fokozott mértékben bevonták a kolhozokat. 1943-ban 21,3 millió tonna tözeget termeltek ki, 44 százalékkal többet mint 1942ben. Különösen az Urálban emelkedett a tözegkitermelés. Összegezve, 1943-ban az ország fütöanyag forrásai az elözö évhez viszonyítva 17 millió tonna szabvány `fütöanyaggal növekedtek, föként a szénbányászat fejlödése révén. A fütöanyagipar behozta lemaradását, és biztosította a termelés további növelését a népgazdaság valamennyi ága számára. A kommunista párt vezetésével lendületes munka folyt a növekvö hadigazdaság energetikai bázisának erösítése érdekében. Rövid idön belül nagy erömüveket kellett építeni, ki kellett bövíteni a régieket, újabb generátorokat és kazánokat kellett beállítani. Az uráli, a szibériai és a közép-ázsiai erömüvek felszerelése azonos elbírálás alá esett az elsörendü honvédelmi építkezésekkel. A nagy erömüvek építése mellett tervbe vették, hogy az Urál folyóin közepes és kis teljesítményü erömüveket, továbbá üzemi erömüveket is építenek, összesen több mint 310 ezer kilowatt kapacitással. Az Állami Honvédelmi Bizottság által 1943-re elfogadott erömüépítési terv a legnagyobb kapacitásnövelést a szverdlovszki és a cseljabinszki területre irányozta elö; ahol különösen nehéz volt az energiahelyzet. A szverdlovszki területen például a háború elötti 1940. évinél 11-szer nagyobb új áramtermelö kapacitást szándékoztak üzembe helyezni. 1942 végén teljes erövel megindult a cseljabinszki höerömü bövítése. A háború elején ez volt az egyik legnagyobb új építkezés; az erömü sok hadiüzemet látott el árammal. Az építés gyors módszerrel történt. Az erömüépítés gyakorlatában Cseljabinszkben alkalmazták elöször a nagy egységekben való kazánszerelést. Korábban a sok ezer alkatrészböl álló aggregátot fokozatosan, egyik részt a másik után szerelték, ezzel szemben most egy idöben szereltek több, 80 tonnás blokkot, és készen állították be öket a helyükre. Az építöknek roppant nagy segítséget nyújtott a területi pártszervezet. Minden ereje latba vetésével és minden eröforrása felhasználásával támogatta az építöket. Ha valamilyen szerkezetre vagy alkatrészre volt szükség, az üzemek sürgösen, terven felül elkészítették. A szerelés legnehezebb napjaiban a kommunisták a müködö erömüvek müvezetöi és munkásai beálltak az építök közé, és éjt nappá téve dolgoztak. Sok kezdeményezésröl és nagy állhatatosságról tettek tanúságot a höerömü fiatal építöi, akik az együttes többségét alkották. Az egész építkezésnél nagy híre volt Fjodorinov komszomolista vasbetonszerelö brigádjának, amely naponta négy normát teljesített. Példáját számos építöbrigád követte. Az építök lelkes munkája lehetövé tette, hogy állandóan gyorsítsák a munka ütemét. A háború elött az elsö kazánt majdnem 500 napig szerelték, ezzel szemben a negyedik kazán szerelése 1943 elején 75 napig, az ötödiké pedig mindössze 55 napig tartott. A cseljabinszki höerömü építöinek és szerelöinek közössége 1943-ban négy kazánt és két nagy teljesítményü turbinát helyezett üzembe, köztük a Szovjetunió egyetlen 100 ezer kilowattos turbináját. Annak a tapasztalatnak, amelyet a cseljabinszkiek az erömüvek gyors építése terén szereztek, más építkezések szempontjából is nagy jelentösége volt. Az erömüvek népbiztossága márciusban Cseljabinszkben müszaki konferenciát hívott össze az erömüvek gyors építésével és szerelésével kapcsolatban, s ez segített általánosítani a cseljabinszkiak tapasztalatait. A nagy egységekben történö szerelés, a munka széles körü gépesítése és gondos megszervezése meggyorsította az építés ütemét egy másik nagy uráli erömünél is, a szverdlovszki terület krasznogorszki erömüvénél. A háború okozta nehézségek arra kényszerítették az építöket, hogy merészen vállalják a kockázatot, s kivezetö utat keressenek a "legreménytelenebbnek" látszó helyzetböl. Az történt, hogy az elsö aggregátorok szerelése elhúzódott, mert nem érkezett meg minden szükséges felszerelés. És ekkor a szerelök egyszerü szerszámgépeken, gyakran a szabadban, maguk készítették el a hiányzó gépalkatrészeket. A krasznogorszki höerömü dolgozói saját kezdeményezésükböl ott kinn az építkezés színhelyén megtervezték és megszervezték a közvetlen áramlású Ramzin-kazánok gyártását és szerelését. A háború elött az ilyen kazánok megtervezésétöl az üzembe helyezésükig mintegy öt év is eltelt, s a kazánokat csak az arra berendezett és képzett szakmunkásokkal rendelkezö kazánépítö üzemekben készítették. A krasznogorszki höerömünél ez a folyamat mindössze 140 napig tartott. 1943-ban a krasznogorszki höerömünél három kazán készült, amelyek közül kettöt üzembe állítottak. Sikeres üzembe helyezésükért a höerömü 36 építöjét rendjellel és érdeméremmel tüntették ki. 1943-ban az uráli erömüvek kapacitása az 1942. évi helyzethez viszonyítva 22 százalékkal nött; ez 74 százalékkal meghaladta a háború elötti 1940. év energiahozamát. Nagy erömüépítkezés kezdödött Üzbegisztánban. Az Állami Honvédelmi Bizottság 1942 novemberében itt öt vízi erömü építését rendelte el. Közülük a Farhadban épülönek jóval nagyobb teljesítményünek kellett lennie, mint a köztársaságban müködö összes többi erömü kapacitása együttvéve. A vízi erömüvek építésére igen rövid határidöt tüztek ki: háromnak 1943-ban, kettönek pedig 1944 második felében kellett az üzemelést megkezdenie. Az Állami Honvédelmi Bizottság jóváhagyta az Üzbég K(b)P Központi Bizottságának és az üzbegisztáni Népbiztosok Tanácsának javaslatát, hogy a vízi erömüvek építését nyilvánítsák népi építkezésnek. Az üzbég dolgozóknak nagy tapasztalatuk volt az öntözöcsatornák építésében. Ezt a nagyszerü népi tapasztalatot most egy bonyolult ipari építkezésnél gyümölcsöztették. Minden terület, körzet és kolhoz számára egy-egy munkaszakaszt és meghatározott mennyiségü munkát jelöltek ki, amelyet az építkezés befejezéséig el kellett végeznie. A kolhozok brigádonként egy embert jelöltek ki az építkezésre. A brigád többi tagja vállalta, hogy elvégzi a távollevö munkáját a kolhozban. A köztársaságban megkezdték az új építkezésekhez szükséges anyag, szerszámok, épületfa, szerszámés erögépek, valamint lakberendezési cikkek gyüjtését. Egy ilyen nagy építkezés elökészületei azelött rendszerint két-három évig tartottak, most két hónapra csökkentették az idejét. Már februárban 70 ezer kolhozparaszt, munkás, mérnök és technikus látott hozzá a farhadi vízi erömü építéséhez. Az építök páratlan eredménnyel dolgoztak. Tíz hónap alatt befejezték a farhadi csatorna és három vízi erömü építését. A terv határidöre való teljesítése lényegesen megnövelte a köztársaság energiakészletét. Üzbegisztán 1943 végén majdnem két és félszer annyi villamos energiát termelt, mint a háború elött. Az ország erömüveiben 1943-ban összesen 119 turbinát helyeztek üzembe több mint 1 millió kilowatt teljesítménnyel, további 167 kazánt 5800 tonna óránkénti göztermeléssel. A szovjet energetikai szakemberek az új erömüvek üzembe állítása mellett mindent elkövettek a meglevö áramtermelö egységek maximális kihasználása érdekében. Az erömüvek dolgozói a szó szoros értelmében minden kilowattóráért harcoltak, és a gépállást a minimumra csökkentették. Ilyen erös igénybevétel mellett igen fontos volt az üzemeltetési szabályok betartása és az idejében végzett karbantartás. Az Állami Honvédelmi Bizottság rendeletére 1943 telén, a háború alatt elöször nagyjavítást végeztek az uráli erömüvek berendezésén; az erömüveket rendszeresen ellátták tartalék alkatrészekkel, és jóváhagyták a terhelési elöírást. Az ipar az Állami Honvédelmi Bizottság utasítására növelte az erömüvekhez szükséges tartalék alkatrészek gyártását; 1943 három hónapja alatt többet gyártott belölük, mint az egész elözö évben. 1943-ban az ország villamosenergia-termelése 11 százalékkal növekedett. Az egész energiamennyiségnek majdnem a felét az uráli és a nyugat-szibériai erömüvek szolgáltatták. Részesedésük a villamosenerg

ia-termelésben 1940-hez viszonyítva két és félszeresére növekedett, és a keleti területeken majdnem teljesen megszüntették a villamosenergia-fogyasztás és termelés közti szakadékot. Az egész ország 1943-ban 32,3 milliárd kilowattóra villamos energiát termelt az 1942. évi 29 milliárddal szemben. Ennek roppant jelentösége volt a fémtermelés növelése, a haditermelés és az egész hadigazdaság fejlödése szempontjából. A hadigazdaság sikere sokban függött a kohóipar munkájától. A futószalag-rendszer bevezetése és az új technológia alkalmazása nagy tartalékokat hozott felszínre a hadiipari üzemekben. Az üzemek még a meglevö felszereléssel, azonos számú munkással is lényegesen növelni tudták a harci technikaieszközök gyártását. Ehhez azonban fémre volt szükség. A párt központi bizottsága és a szovjet kormány erélyesen intézkedett, hogy megszüntesse a kohóipar elmaradását, növelje a fémtermelést. A központi bizottság utasította a területek, elsösorban a szverdlovszki, a cseljabinszki, a permi, a hemerovói, a novoszibirszki és a karagendai terület pártbizottságának titkárait, hogy a kohóvállalatokat, különösen az építés alatt levöket fokozottan ellenörizzék és segítsék. Az Állami Honvédelmi Bizottság 1943. február elején "A vaskohászat haladéktalan megsegítését célzó intézkedésekben" utasította a népbiztosságokat, hogy késedelem nélkül teljesítsék a kohászati üzemek megrendeléseit. Gondoskodott róla, hogy a vaskohászatot elegendö szénnel, villamos energiával és nyersanyaggal lássák el. A kormány április közepén jóváhagyta a vaskohászat 1943. évre szóló építési és kapacitás növelési tervét. Új üzemek, kohók, villamos kemencék, kokszolók és hengersorok épültek és kibövítették a "kiskohászatot" (a gépgyárak öntömühelyeit). Különösen nagy gondot fordítottak a kiváló minöségü termékek kohászati üzemeínek építésére, minthogy a fejlödö hadiipar a különleges acélfajtákból rengeteget igényelt. Gyors ütemben haladt a cseljabinszki finomacél kombinát építése. 1943. február elején határidö elött üzembe léptek a kombinátban a Szovjetunió legnagyobb elektroacélöntö, hengerlö, mechanikai, nyersvasolvasztó és kovácsmühelyei. Méretek és a gyártott termékek mennyisége szempontjából mindegyikük meghaladta több üzem nagyságát. A magnyitogorszki kombinát bövítési munkálatai is tovább folytak. Az arcvonalról érkezö újabb rendelések teljesítése szükségessé tette, hogy a kombinát növelje a fémgyártást. Az öt magnyitogorszki kohóóriás már nem tudta elegendö nyersvassal ellátni a martinkemencéket. 1943 nyarán megkezdödött a 6. sz. kohónak, Európa legnagyobb kohójának építése. Az építök fél év alatt végeztek el olyan nagy munkát, amelyhez rendes körülmények között másfél-két évre lett volna szükség. Számtalan bonyolult berendezést és aggregátot kellett készíteni: kauperokat, rakodóhidat, gáztisztítót, levegöbefúvó és gázvezeték-hálózatot és még sok minden mást. A helyzet nehéz volt: nem állt rendelkezésre elég szakmunkás és hiányzott az anyag. A cseljabinszki terület dolgozói az építök segítségére siettek. A területi pártbizottság a legjobb kommunista szervezöket, tapasztalt építömunkásokat küldte az építkezéshez, és segített az anyagbeszerzésben. A komszomolisták védnökséget vállaltak az építkezés felett. Szabad idejükben az emberek ezrei álltak be az építök közé. A felszerelést gyártó vállalatok munkásai határidö elött szállították a 6. sz. kohó részére szóló megrendeléseket. Komszomol ellenörzö örsök gondoskodtak róla, hogy a "6. sz. kohónak" címzett rakományokat késedelem nélkül továbbítsák. Az építkezéseknél széles körben alkalmazták az elemek elözetes összeszerelését. Mialatt az egyik építö csoport a földön összeszerelte az egységeket, a másik felemelte, és a helyükre állította öket. Ez nagy idömegtakarítással járt. A kohó szerelését határidö elött elvégezték. December 25-én volt az elsö csapolás. Ebböl az alkalomból összegyültek a kohómühely legjobb mesterei: Satyilin, aki mind az öt magnyitogorszki kohónál az elsö csapolást végezte, továbbá Cserkaszov és Orlov. 15 órakor az átütött lecsapolónyíláson keresztül sisteregve tört elö a tüzes fémáradat, és tovahömpölygött a széles csatornákban. Az új hadikohó elöször adott nyersvasat. Ugyanazon a napon a kormánybizottság, amelynek Bargyin akadémikus, az ismert kohász volt a vezetöje, okmányba foglalta "a hatodik Komszomol-kohó" átvételét. A bizottság megállapította: "A gyakorlatban még nem fordult elö, hogy olyan rövid idö alatt elkészítettek volna egy nagyolvasztót . . . A 6. sz. nagyolvasztó egész komplexumának az építése kiváló munka." Az egész ország, az egész szovjet nép büszke volt a hátországi dolgozók eme újabb gyözelmére. Az Állami Honvédelmi Bizottság az építökhöz intézett üdvözletében megállapította: "Hazánk és dicsö Vörös Hadseregünk sohasem felejti el, hogy a magnyitogorszkiak milyen önfeláldozó munkát végeztek a termelö kapacitás szakadatlan növelése és a hadiipar fémellátása érdekében." Ezzel párhuzamosan a keleti területek megteremtették saját ferroötvözet-termelési bázisukat. Ebben óriási szerepe volt az aktyubinszki és kuznyecki ferroötvözet üzem építésének. Az 1943. évi ferroötvözet-gyártás túlszárnyalta a háború elötti színvonalat. Fokozott ütemben fejlesztették a csögyártást, amelynek igen nagy jelentösége volt a hadiiparban. Megnövelték a csöipar óriásának, a pervouralszki új csögyárnak a kapacitását, megkezdték a cseljabinszki csöhúzó üzem második sorának építését: ez volt az ország legnagyobb, nagy átméröjü csöveket elöállító üzeme. A második sor építésére, amelyhez kétszer-háromszor annyi munkára volt szükség, mint az elsöéhez, a kormány rendkívül rövid határidöt, nyolc hónapot tüzött ki. Az építök a feladat fontosságának tudatában példátlan lendülettel dolgoztak. Az építö brigádok jelszava az volt: "Kétszeresen, háromszorosan túlteljesítjük a tervet." A martinmühelyt mindössze 600-700 ember építette, holott a terv szerint ehhez 3000 emberre lett volna szükség. Az építök hösi munkájukkal, az átgondolt, futószalag-rendszerü munkával és a munka gépesítésével határidöre, nyolc hónap alatt felépítettek két csöhúzó mühelyt, egy martinkemencét és a szükséges kiegészítö berendezést. Egyre újabb és újabb kohóvállalatok és aggregátok álltak üzembe. 1943-ban három nagyolvasztót, 20 martinkemencét, és 23 villamos kemencét, nyolc hengersort és három kokszolót építettek. Évi teljesítményük 735 ezer tonna nyersvas, 1251500 tonna acél, 215 ezer tonna hengerelt áru és 1170 ezer tonna koksz volt. Emellett a megszállás alól felszabadult területen helyreállítottak sok nagyolvasztót, martinkemencét, villamos kemencét és hengersort. Mindez megteremtette a szilárd alapot a fémgyártás újabb fellendüléséhez. A hadiipar részére gyártott fém mennyiségét a már meglevö kohászati üzemek termelökapacitásának jobb kihasználása is növelte. A termelésés a munkaszervezés gyökeres megjavításával és a szükséges nyersanyagés fütöanyag-készletek elöteremtésével az Urál és Szibéria kohászati vállalatai jelentékenyen megnövelték a fémgyártást. Nagy sikereket értek el a kohászat keleti óriásai a kuznyecki és a magnyitogorszki kombinát. A kuznyecki kombinát, amely az ország egész kohászati termelésének egyharmadát adta, szakadatlanul növelte a fémgyártást, és a hadiipar számára új acélfajták gyártását vezette be. A kombinát a honvédelmi üzemeknek mintegy 70 fajta acélt adott. A hadiipar fémmel való mintaszerü ellátásáért a kombinátot áprilisban Lenin-renddel tüntették ki, a kombinát sok dolgozója pedig rendjelet és érdemérmet kapott. A magas kitüntetés lelkesítette a kohászokat, állhatatosan küzdöttek a nyersvas, az acél és a hengerelt áru gyártásának további növeléséért. Belan igazgató a kuznyecki kombinát dolgozóinak sikereiröl a következöket írta: "Üzemünk októberben terven felül 11200 tonna nyersvasat, 13665 tonna acélt és 3170 tonna kész hengerelt árut termelt. Az egész kohászati ciklus túlteljesítette tervét. A kombinát a háború okozta nehéz körülmények ellenére egész fennállása alatt a legtöbb nyersvasat és acélt gyártotta." A kombinát az egész kohászati ciklus évi tervét határidö elött teljesítette és nyersvasból 80 ezer, acélból 73 ezer, hengerelt áruból 75 ezer, kokszból pedig 290 ezer tonnával többet gyártott, mint 1942-ben. A kuznyecki kohászok a munka frontján kivívott nagy gyözelmüket létszámemelés nélkül, csupán a munkatermelékenység növelésével és az aggregátok jobb kihasználásával aratták. Önfeláldozóan dolgozott Noszov igazgató vezetésével a magnyitogorszki kombinát munkaegyüttese. A kombinát márciustól kezdve az egész ciklus termelési programját teljesítette a nyersvasgyártás kivételével; szeptemberben ezt az elmaradást is megszüntette, októberben pedig túlteljesítette tervét, és fennállása óta a legtöbb nyersvasat és acélt termelte. Különösen nagy sikereket ért el a kombinát az acélgyártásban. A martinászok szakadatlanul küzdöttek az olvasztási idö megrövidítéséért, a kemencék teljes kihasználásáért, a mühelyek jobb nyersanyagellátásáért és a fémmegtakarításért. Lényegesen megjavították a fém minöségét: a martinkemencék selejtjét az 1942. évi selejt nyolcadára csökkentették. Mindez egy esztendöben körülbelül 800 tonna kiváló minöségü acélt jelentett. A kombinát az 1943. évi tervet határidö elött teljesítette, sok ezer tonna kokszot, nyersvasat, acélt és hengerelt árut adott az országnak terven felül. A fémgyártás évi növekedése a kombinátban megfelelt egy közepes kohászati üzem termelésének. Sikeresen megbirkóztak a magnyitogorszki kohászok egy másik fontos feladattal, a kiváló minöségü fémek gyártásának növelésével is. A nemesacélok termelési hányada szüntelenül növekedett. "Ez korántsem volt mechanikusan megoldható feladat állapította meg Korobov, a szocialista munka höse, a vaskohászati népbiztos helyettese. E rendkívül fontos hadigazdasági feladatot számos kísérlet eredményeképpen, a kohászat új technológiájának kidolgozása és bevezetése révén és úgy oldották meg, hogy szívósan harcoltak éppen azoknak az acélfajtáknak a gyártásáért, amelyek harckocsipáncélként gránátbiztosnak bizonyultak, s gránátként átütötték a fasiszta harckocsik páncélzatát." Mialatt teljes erövel dúlt a kurszki csata, a magnyitogorszki kombinát a következö feladatot kapta: a legrövidebb idön belül kettözze meg a lövedékek gyártásához szükséges fém termelését. A kombinát egész kollektívája lelkesen látott munkához. A legjobb olvasztárok végezték az olvasztást. Az üzemi laboratórium dolgozói sok értékes javaslatot tettek. És a feladatot túlteljesítették: a kombinát augusztus 5-ig 8000 tonna lövedékacélt termelt terven felül. 1943-ban a magnyitogorszki kombinát termelésének 85 százaléka nagy szilárdságú ötvözött acélfajta volt. A nemesacélból készült hengerelt áru termelése a háború elötti hónapokhoz viszonyítva kilencszeresére emelkedett. A hengerelt áru háromnegyed része nemesacélból készült. A szovjet nép megbecsülte a magnyitogorszki kohászok munkáját. A Szovjetunió Legfelsö Tanácsának Elnöksége 1943 szeptemberében a kombinátot Lenin-renddel tüntette ki az Állami Honvédelmi Bizottság által adott feladatok mintaszerü végrehajtásáért, a hadiipar kiváló minöségü fémmel való ellátásáért. "Magnyirka" 653 legjobb kohásza kapott rendjelet és érdemérmet. Növelték a fémgyártást, mégpedig elsösorban a kiváló minöségü fém gyártását a korszerü felszereléssel ellátott kohászati óriások mellett a régi uráli üzemek is, mint például a Nyizsnyij Tagil-i, a csuszovoji, az asini, az ufaleji és az izsevszki. A hozzáértö uráliak ezekben az üzemekben egyszerü felszereléssel különleges, elsörendü acélt olvasztottak, bonyolult profilú hengerelt árut állítottak elö, s nemesacélt munkáltak meg hideghúzással. A párt központi bizottsága 1943 februárjában azt a feladatot adta az izsevszki kohászati üzemnek, hogy a repülögépgyártás számára ötvözött acélt állítson elö, s külön hangsúlyozta a feladat fontosságát. A fö nehézség abban rejlett, hogy ezt az acélfajtát eredetileg csak elektromos kemencében állították elö. Novikovnak, az üzem igazgatójának és a fegyvergyártási népbiztos helyettesének vezetésével a mérnökök és a munkások közössége hosszú és fáradságos munkával módosította az olvasztási technológiát, és Martin-eljárással sikerült elöállítania a szükséges acélfajtát. A tapasztalt kohászok leküzdötték a háború okozta nehézségeket, és kitünö minöségü termékeket állítottak elö, amelyekre rendkívül nagy szükség volt a repülögépek, harckocsik, lövegek, géppisztolyok és lövedékek gyártásához. A keleti vidékeken folyó óriási méretü kohászati építkezések, az üzemek nagy részének kiváló minöségü fém gyártására való átállása és a berendezés jobb kihasználása lehetövé tette a vas és az acél, különösen a nemesacél-fajták gyártásának gyors növelését. 1942 utolsó hónapjaiban a fémgyártás csökkenése volt észlelhetö, ezzel szemben 1943-ban a fémgyártás hónapról hónapra állandóan növekedett. Különösen nagy sikereket értek el a kohászok 1943 utolsó hónapjaiban. A IV. negyedben 30 százalékkal több nyersvasat, 25 százalékkal több acélt és 19 százalékkal több hengerelt árut gyártottak, mint 1942 azonos idöszakában. Emellett megnött a fínomacél-fajták gyártásának aránya. A szovjet kohászok 1943-ban összesen 5,6 millió tonna nyersvasat, 8,5 millió tonna acélt és 5,7 millió tonna hengerelt árut adtak az országnak. Eredményes volt a színesfém-kohászat is. Mélyen a hátországban az Urálban, Szibériában és Kazahsztánban az újonnan feltárt lelöhelyeken új vállalatok létesültek. A régi üzemekben is kibövítették a termelést. A keleti területeken erösen felszökött a nikkel, magnézium, wolfram és egyéb fémek gyártása, amelyekre a fegyverés a löszergyártáshoz felhasznált különleges acélfajták elöállításánál volt szükség. 1943-ban a nikkelgyártás (fémnikkel és nikkelszulfát) 1942-höz viszonyítva másfélszeresére emelkedett, és 30 százalékkal felülmúlta a háború elötti színvonalat. A magnéziumgyártás egy év alatt majdnem 60 százalékkal nött. Fejlödött az alumíniumgyártás is. A szverdlovszki területen megkezdte müködését a bogoszlovszki alumíniumgyár elsö üzemrészlege, amelyet az észak-uráli bauxit-lelöhelyek láttak el nyersanyaggal. A kemerovói területen üzembe helyezték a sztálinszki alumíniumgyárat. 1943-ban az alumíniumgyártás, bár a legnagyobb gyárak, a volhovi és a dnyeprovszki nem termeltek túlszárnyalta a háború elötti színvonalat. Az Urál és Szibéria lett az alumíniumgyártás fö bázisa. Ily módon a szovjet kohóipar leküzdötte elmaradását, és kellö mennyiségü fémmel látta el a hadianyagot gyártó üzemeket. A hátország hös dolgozói a kommunista párt vezetésével rövid idö alatt növelni tudták a szénés a villamosenergia-termelést és még jobban a fémgyártást. Ebben döntö szerepük volt a nagyarányú beruházásoknak. A szénbányászat, kohóipar és az erömüvek kapacitásának növelése a háborús viszonyok közepette rendkívül nehéz és bonyolult feladat volt, amelynek végrehajtására egyedül a szocialista ország volt képes. 1943-ban voltaképpen sikerült megszüntetni az ipar fém-, villamosenergiaés fütöanyag-szükséglete és termelésük között a háború elején keletkezett aránytalanságot. A nehézipar termelésének szakadatlan növelése kedvezö feltételeket teremtett a haditermelés állandó gyarapodásához, s az egész népgazdaság fejlödésének legfontosabb anyagi alapja volt. 2. A haditermelés további növekedése A harci technikai eszközök gyártásának, a fegyverés löszergyártásnak minden lehetö módon való növelése állandóan a kommunista párt és a szovjet kormány figyelmének középpontjában állt. Az ország eröforrásait elsösorban arra használták fel, hogy kielégítsék a haditermelés szükségleteit; e termelés színvonalától függött a Vörös Hadsereg technikai ellátottsága. A hadianyaggyárakat elsösorban látták el fémmel, fütöanyaggal és villamos energiával. Így, bár 1943-ban a feketefém gyártása, 1941-hez viszonyítva a felénél többre csökkent, a hadiipar mégis 1,7-szer annyit kapott belölük, mint 1941-ben. A fémgyártás, a szénbányászat és a villamosenergia-termelés növekedése lehetövé tette a hadianyaggyártás bázisának kiterjesztését. A párt központi bizottsága utasítására a Szovjetunió Állami Tervhivatala a honvédelmi ipar népbiztosságaival közösen havonként megtervezte a hadianyag a repülögépek, a harckocsik, a gyalogsági és tüzérségi fegyverek, valamint a löszer gyártását. A havi terveket az Állami Honvédelmi Bizottság hagyta jóvá. Ez a hatékony tervezés lehetövé tette, hogy a szovjet állam az arcvonal igényeit teljesen kielégítse. Az Állami Honvédelmi Bizottság által jóváhagyott hadianyaggyártási tervek pontos teljesítése a vállalatok számára törvény volt. A honvédelmi iparnak a háború második szakaszában újabb bonyolult feladatokat kellett megoldania. Mivel a háború elsö szakaszában lényegében kimerültek a termelés növekedésének az anyagi eröforrások és a munkaerö újraelosztásából származó lehetöségei, a további növekedés szempontjából most roppant jelentöségre tett szert a termelés technológiájának és megszervezésének tökéletesítése. A hadiiparnak a termelés szakadatlan növelése mellett át kellett térnie a tökéletesebb harceszközök és fegyverek gyártására. Nagy feladatok elött állt a repülögépgyártás. Bár termelése 1942 második felében jelentösen megnött, az arcvonalon még mindig nagy volt a repülögéphiány. A repülögépgyártásban, akárcsak a haditermelés más ágaiban a termelés növelésének fontos tartaléka volt a termelési folyamat tökéletesebb szervezési megoldásaira, elsösorban a futószalag-rendszerre való áttérés. A futószalag lehetövé tette, hogy a termelést az üzemtér, a felszerelés legjobb kihasználásával és a legnagyobb munkaidö-megtakarítással rövid idö alatt kis anyagi ráfordítással ugrásszerüen növeljék. A területi pártszervezetek kezdeményezésére 1943 második felében a Volga-vidéken és az Urálban minden repülögépgyárban termelési és müszaki értekezletet tartottak a futószalag-rendszer bevezetése érdekében. Ezek az értekezletek elösegítették a szélesebb körü tapasztalatcserét és a rendszer bevezetésével kapcsolatban felmerült számos müszaki kérdés megoldását. A futószalag-rendszer gyorsan elterjedt. Az év elsö felében a repülögépgyárakban még csak elvétve alkalmazták, ellenben most minden fontos termelési szakasznál bevezették. Az elsök között az Agadzsanov igazgató vezetése alatt müködö 21. sz. repülögépgyár alkalmazta. A gyárban az év végéig a müveleteknek több mint egyharmadát átállították futószalagra, aminek következtében a repülögépek gyártásának munkaigényessége 34 százalékkal csökkent. Más repülögépgyárakban is jó eredménnyel járt a futószalag-rendszerre való áttérés. A repülögépmotorokat gyártó üzemekben szintén bevezették a futószalagot. "A futószalagra! e jelszóval folyik most az üzemben a termelés átszervezése írta novemberben Balangyin, a 26. sz. repülögépmotor-gyár igazgatója. A futószalag utat nyit számunkra a motorgyártás növeléséhez, anélkül, hogy több felszerelés kellene hozzá, lehetövé teszi a munkateljesítmény növelését. Már több részleget átállítottunk futószalagra. A többi között ilyen módszerrel gyártjuk a dugattyúkat és a szelepvezetöket. Ennek eredményeképpen a dugattyúrészlegnél a munkások teljesítménye 17 százalékkal növekedett, nincs gépállás, és a munkaidö egyéb veszteségei is lényegesen csökkentek. Jelenleg üzemünkben lendületesen folyik a többi részleg futószalagra való átállítása." A futószalag-rendszer bevezetése a repülögépmotor-gyárakban 20-25 százalékkal növelte a munka termelékenységét. A háború második szakaszában a repülögépgyárakban általánosan elterjedt az ésszerüsítö és feltaláló mozgalom. A munkások, mérnökök és technikusok ezrei értékes javaslatokkal éltek a technológiai folyamat megjavítására, pótanyagok alkalmazására, fütöés nyersanyagmegtakarításra. Sok javaslatot megvalósítottak, s ezáltal jelentös mennyiségü hiánycikknek számító alumíniumot takarítottak meg, és számos esetben olcsó nyersanyaggal (fával, müanyaggal stb.) helyettesítették. A 113. sz. üzem csupán egyetlen százaléknyi alumínium megtakarításával további négy Il-2 típusú csatarepülögépet gyártott havonta. A futószalag-rendszer bevezetése és az ésszerüsítö-feltaláló mozgalom kibontakozása a repülögépiparban nagyban emelte a munka termelékenységét. A repülögépgyártás munkaigényessége jelentösen csökkent. 1942-1943-ban a La-5 típusú vadászgép gyártásához szükséges munkaráfordítás az eredeti 40 százalékára csökkent, a Pe-2 bombázógép gyártására csak félannyi, az Il-2 csatarepülögép gyártására pedig alig ötödannyi munkát fordítottak, mint azelött. Csökkent a repülögépgyártás önköltsége, Az önköltségcsökkentés révén a repülögépipar 1943-ban 13790 repülögépet adott az országnak (La-5 típusú gépre átszámítva), vagyis az abban az évben gyártott repülögépeknek majdnem az egynegyedét. A repülögépipar sikeresen megoldott egy másik feladatot is: a gépek minöségének megjavítását. A tervezök a gyárak munkásaival, technikusaival és mérnökeivel szoros együttmüködésben minden erejükkel azon dolgoztak, hogy a Vörös Hadseregnek tökéletesebb, az ellenségénél jobb repülögépeket adjanak. Az a tervezöiroda, amelynek Lavocskin, a szocialista munka höse, az ismert szovjet konstruktör volt a vezetöje, a 21. sz. gyár dolgozóival közösen folytatta a La-5 típusú repülögép tökéletesítését. A gép harcászati technikai tulajdonságai szempontjából felülmúlta a német Messerschmitt 109 típusú vadászgépet, de elmaradt a nagyobb sebességü Messerschmitt 109 f és Messerschmitt 109 g változata mögött. Sahurin, a repülögépipari népbiztos 1943. március közepén a következöket jelentette az Állami Honvédelmi Bizottságnak: "A La-5 típusú gép súlyát 160 kilogrammal csökkentettük. Sokat javítottunk e gép aerodinamikai tulajdonságain is, aminek következtében megnövekedett a maximális sebessége. A csökkentett súlyú La-5 típusú repülögép hivatalos kipróbálása megtörtént, és átadták sorozatgyártásra." A szovjet kormány március végén elrendelte, hogy a La-5 típusú gépeket az erösebb M-82-FN motorral szereljék fel. Az új La-5 FN nevü repülögép jobb volt a német vadászgépeknél, még a legújabb Focke-Wulf 190-es típusú gépnél is. A La-5 FN vízszintes sebessége 2000-4000 méter magasságban 40-130 kilométerrel felülmúlta a FW-190 sebességét, 1000-5000 méter magasságban pedig, ahol a légiharcok rendszerint lezajlottak, nagyobb volt a manöverezö képessége a német gépénél. A gyorsan meginduló sorozatgyártás lehetövé tette, hogy még a nyári harcok elött jelentösen növeljék az arcvonalon a La-5 FN gépek számát. Az Állami Honvédelmi Bizottság 1942 végén azzal a feladattal bízta meg Jakovlevnek, a szocialista munka hösének tervezö munkaközösségét, hogy tervezzen egy 37 milliméteres gépágyúval felszerelt vadászgépet. A gépet 1943 májusában már sorozatban gyártották. Az erös fegyverzetü Jak-9 repülögépet nagyra értékelték a pilóták. Jellemzö, hogy a hitleristák 1945-ig nem tudták kicserélni vadászgépeik 20 milliméteres gépágyúját, amellyel még a háború elött szerelték fel öket. 1943 második felében a Szovjetunióban kidolgozták, és gyártásra átadták a Jak-9 legújabb változatát, a Jak-9 d kísérö vadászgépet, amelynek mintegy 1500 kilométer volt a hatósugara. 1943 végén megtervezték a Jak-3 vadászgépet. Az új vadászgépnek a Jak-1-nél erösebb fegyverzete nagy mozgékonysággal és sebességgel párosult. A szovjet tervezöknek 1943-ban a vadászgépek sebességét átlagosan óránként 40 kilométerrel sikerült növelniük. Szakadatlanul tökéletesítették a bombázógépek minöségét harcászati és müszaki szempontból egyaránt, különösen a Petljakov tervezte Pe-2 kétmotoros zuhanóbombázóét. A tervezö 1942 elején tragikus repülöszerencsétlenség áldozata lett. A gép harci alkalmazása közben kiderült, hogy a gépnek repülöharcászati és konstrukciós hibái vannak, amelyek megnehezítették zuhanóbombázóként való alkalmazását. A hibákat kiküszöbölték. A tervezök 1943 januárjában megnövelték a gép sebességét, s az év második felében megkezdödött a nagyobb hatósugarú típus gyártása. A Pe-2 1945-ig az arcvonalon harcoló légierö bombázógépeinek fö típusa volt, és a pilóták nagyon kedvelték. Polbín repülö vezérörnagy, a Szovjetunió höse, a következöképpen jellemezte harci tulajdonságait: "Ez a gép a zuhanóbombázók felülmúlhatatlan remeke, amelyben a szilárdság, a fürgeség és a sebesség a tökéletes fordulékonysággal párosul." 1943 szeptemberében nagy szerkezeti módosítások után ismét megkezdték a Tu-2 új zuhanóbombázó gyártását, amelyet Tupoljev, a kiváló szovjet konstruktör tervezett. 1943-ban állandóan tökéletesítették az Il-2 csatarepülögépet, amelyet Iljusin, a szocialista munka höse tervezett. Megkezdték a kétüléses Il-2 repülögép sorozatgyártását. Ebböl a gépböl hátrafelé is tudtak tüzelni. A kétüléses csatarepülögép lényegesen jobb volt az együlésesnél. Fürgébb lett, és a lövész jelenléte biztosította a pilótát a hátulról jövö váratlan támadások ellen. Az ellenséges vadászok féltek megközelíteni, és csak nagy távolságból tüzeltek rá. Az Állami Honvédelmi Bizottság februárban elrendelte, hogy az Il-2 gépet erösebb motorral (AM-38 f) szereljék fel. Májustól kezdve 37 milliméteres gépágyút építettek bele. Az Il-2 volt a legjobb a csatarepülögép-fajták között. A második világháború alatt egyetlen más hadviselö ország sem tudott ilyen gépet elöállítani. Az 1943-as új repülögépek aerodinamikai és harcászati tulajdonságainak javulását sokban a szovjet repülögépmotorgyártás sikereivel lehet magyarázni. A szovjet tervezök Svecov, Klimov, Mikulin, a szocialista munka hösei és mások állandóan tökéletesítették az általuk tervezett hajtómüveket. 1943-ban a repülögépmotorok nagy részét korszerüsítették, következésképpen átlagos teljesítöképességük 1940-hez viszonyítva majdnem másfélszeresére növekedett. A tökéletesebb munkaszervezés és a jobb technológiai eljárások meghonosítása révén a gyárak hónapról hónapra növelték a repülögépek gyártását, különösen az új konstrukciójúakét. A 153. sz. üzem, amelynek igazgatója Liszicin volt, 1943-ban a Jakovlev tervezte vadászgépekböl kétszer annyit gyártott, mint 1942-ben. Az üzem a háború két éve alatt az ország legnagyobb repülögépgyárává fejlödött; a harci repülögépek gyártását 1941-höz viszonyítva a 6,4-szeresére növelte. Az üzem teljesen a Jak-9 vadászgépek gyártására rendezkedett be. Augusztusban elnyerte az Állami Honvédelmi Bizottság vándorzászlaját, és az év végéig meg is tartotta. A Beljanszkij igazgató vezette 18. sz. üzem élen járt az Il-2 csatarepülögépek gyártásában: 1943ban 900 géppel adott többet az arcvonalnak, mint az elözö évben. Nagyrészük erös motorral és 37 milliméteres gépágyúval felszerelt, kétüléses csatarepülögép volt. Az üzem dolgozói december közepére teljesítették tervüket, és az év végéig 223 harci repülögépet adtak a Legfelsöbb Föparancsnokság különleges alapjának. Az üzem, március kivételével, egész éven át megtartotta az Állami Honvédelmi Bizottság vándorzászlaját. Gyors ütemben növelte az arcvonal számára rendkívül szükséges zuhanóbombázók gyártását az Okulov igazgató vezetése alatt müködö 22. sz. üzem: 1942-höz viszonyítva 25 százalékkal növelte a termelést. A repülögépgyártással lépést tartott a repülögépmotor gyártása is. A motorgyárak 1943-ban mintegy 49 ezer repülögépmotort állítottak elö, majdnem 11 ezerrel többet, mint 1942-ben. A repülögépgyártás havi átlaga 1943-ban az 1942. évi 2100 darabról 2900-ra, ezen belül a harci gépek száma 1800 darabról 2500-ra emelkedett. 1943-ban a repülögépipar mintegy 35 ezer gépet gyártott, 37,4 százalékkal többet, mint 1942-ben, s a gyártott gépek 86 százaléka harci repülögép volt. Különösen gyorsan, egy év alatt a másfélszeresére növekedett a vadászgépek gyártása. Ugyanilyen gyors ütemben fejlödött az Il-2 csatarepülögépek gyártása is; 1943-ban a gyártott gépek jó egyharmada csatarepülögép volt. A nyári harcok kellös közepén az üzemek havonta több mint ezer Il-2 gépet küldtek az arcvonalnak. Ily módon a repülögépipar megteremtette a légierö számára a légifölény kivívásának anyagi-technikai feltételeit. Hasonlóan nagy sikereket értek el a Nagy Honvédö Háború második szakaszában a szovjet harckocsigyártók is. A harckocsigyártásban a termelésnek a kiürítéssel kapcsolatos csökkenése nem tartott hosszú ideig. Az ország keleti részén a harckocsigyártás gyorsabban fejlödött a többi iparágnál. Ennek az volt a magyarázata, hogy az áttelepített vállalatok megfelelö alapon kezdhették meg a termelést. Az Urál lett a Vörös Hadsereg fö harckocsiarzenálja. A szovjet harckocsigyártás uráli óriásai az Uráli Gépgyár, a Kirov Müvek (Cseljabinszkban) és a 183. sz. üzem állították elö 1943-ban a harckocsiipari népbiztosság egész termelésének kétharmadát. E vállalatok óriási méretei lehetövé tették, hogy megszervezzék a harckocsik nagy sorozatokban való gyártását és a legmodernebb technológia alkalmazását. A harckocsigyárak dolgozói nagyfokú müszaki érettségröl tettek tanúságot, számos bonyolult termelési feladatot oldottak meg. Az a törekvés vezérelte öket, hogy minél több harckocsit adjanak az arcvonalnak, és szüntelenül kutatták, hogyan lehetne még jobban fokozni a munka termelékenységét, javítani a technológián, és a termelés szervezésén. 1943-ban a harckocsigyártás növelésének döntö eszköze, akárcsak a repülögépgyártásban, a futószalag-rendszer bevezetése volt. Az alkatrészek zömét immár futószalagon gyártották. A cseljabinszki Kirov Müvekben amely a közepes és nehéz harckocsik futószalag-gyártásának egyik kezdeményezöje volt a T-34-es harckocsikat gyártó üzemrész csaknem 70 százaléka futószalagon dolgozott. 50 futószalagot alkalmaztak a KV és ISZ nehéz harckocsik legfontosabb alkatrészeinek mechanikai megmunkálására. A 183. sz. üzemben az év végéig 64, az Uráli Gépgyárban pedig 20 futószalagot helyeztek üzembe. A futószalag-rendszer bevezetése lehetövé tette, hogy a harckocsik sok alkatrészének és szerelési egységének a gyártását több mint másfélszeresére növeljék. A gyártási technika fejlesztésére törekvö szovjet harckocsigyártók több fontos technológiai folyamatot gyökeresen módosítottak. A világon elsö ízben alkalmazták a nagy acél alkatrészek fémformákba (kokillákba) való öntésének nagy teljesítményü módszerét a korábban használatos homokformás öntés helyett. Az öntés munkaigényessége az új módszer bevezetésével majdnem a felére csökkent. Az acélöntö mühelyek termelékenysége két-háromszorosára növekedett. Az acélöntö mühelyek sikeres tapasztalatait a színesfém-öntömühelyek is átvették. Itt a kokillás öntést a fontos alumínium alkatrészek gyártásánál alkalmazták. Ennek következtében sokkal kevesebbet használtak fel e hiánynyersanyag számba menö fémböl. Elterjedt a harckocsigyártó üzemekben az alkatrészek sajtolással való elöállítása, ami helyettesítette az öntést és a kovácsolást. Az Uráli Gépgyárban a T-34-es harckocsik tornyát öntés helyett sajtolással állította elö. A sajtolt harckocsitorony a maga nemében páratlan technikai teljesítmény volt. Azelött sajtolással 45 milliméteres páncéllemezböl ilyen nagyméretü darabokat sem a Szovjetunióban, sem külföldön nem állítottak elö. Másfél év alatt több mint kétezer sajtolt harckocsitornyot gyártottak. Emellett javult a tornyok minösége, mert a sajtolt tornyok páncélszilárdsága nagyobb volt, mint az öntötteké. A harckocsigyárak kovácsmühelyeiben a sajtolás egyre jobban kiszorította a szabad kovácsolást, és ez igen meggyorsította a termelési folyamatot. A harckocsigyárak technológiájában újdonság számba ment az alkatrészek nagyfrekvenciájú árammal történö hökezelése. Ezt elöször a cseljabinszki Kirov Müvekben alkalmazták. A nagyfrekvenciás elektromos edzés erösen csökkentette az alkatrészek megmunkálási idejét, emellett szilárdabbak, és kopásállóbbak lettek. Az egyik legfontosabb alkatrész megmunkálási ciklusa például 30 óráról 37 másodpercre csökkent. A nagyfrekvenciás felületi edzés egyedül a Kirov Müveknél évente 25 millió rubel megtakarítást eredményezett. A harckocsigyártás technológiájában a másik fontos módosítás az volt, hogy Patov akadémikusnak, a szocialista munka hösének az irányításával bevezették a kézi hegesztés helyett az automatikus hegesztést. Patov az Ukrán Tudományos Akadémia villanyhegesztési tudományos kutatóintézetének volt a vezetöje; intézete a háború alatt a 183. sz. uráli üzemben müködött összhangban a gyár dolgozóival. A harckocsitesteken sok méter hosszú, nagy hegesztö varrat van, azok automatikus hegesztése tehát lényegesen meggyorsította elkészítésüket, és lehetövé tette a szakképzett villanyhegesztökben mutatkozó hiány leküzdését. Ezen kívül sok áramot takarított meg. A technológia fáradhatatlan tökéletesítésének eredményeképpen a harckocsiiparban állandóan emelkedett a munka termelékenysége. Egy munkás átlagos évi teljesítménye 1943-ban 1940-hez viszonyítva 175,7 százalékot tett ki. Csökkent a harckocsigyártásra fordított munka. Két év alatt a gyártási költségek a korábbiak felére zsugorodtak. Az önköltségcsökkentéssel járó megtakarításból több mint 14 ezer T-34-es harckocsit állítottak elö. Ez a mennyiség majdnem egyenlö a Németországban 1941-1942-ben gyártott harckocsik és rohamlövegek számával. A futószalagra való áttérés és az alkatrészek megmunkálási technológiájának tökéletesítése lehetövé tette a korábban hiánycikknek számító munkaigényes alkatrészek és gépegységek szigorúan terv szerinti gyártását és olyan félkész termékek elöállítását, amelyek biztosították a termelés folyamatosságát. A harckocsigyártó üzemek 1943 második felétöl kezdve ütemesen, kiesések nélkül dolgoztak, teljesítették és túlteljesítették a kormány által jóváhagyott programot. A harckocsiiparban a termelékenység növelése, a termelés jobb megszervezése és a hatékonyabb technológia meghonosítása terén végzett nagy munka eredményeként voltaképpen a belsö eröforrások maximális kihasználása révén növekedett a termelés. Malisev, a harckocsiipar népbiztosa az üzemek 1943. évi munkájáról a kormánynak tett jelentésében megállapította, hogy a "termelés növekedését . . . a munkatermelékenység növelésével, jobb termelési technológiával és a harckocsigyártás munkaigényességének a csökkentésével érjük el". A szovjet harckocsiipar dolgozói amellett, hogy növelték a termelést, serényen munkálkodtak az új harckocsik és rohamlövegek elöállításán, és állandóan tökéletesítették a sorozatban gyártott gépeket. A szovjet tervezök a háborús tapasztalatok alapján szüntelenül javították a harckocsik minöségét: növelték tüzerejüket, páncélvédettségüket, mozgékonyságukat és sebességüket. Éber szemmel figyelték az ellenség harci technikai eszközeit, hogy még tökéletesebbet állíthassanak velük szembe. Sokat és eredményesen dolgoztak a harckocsigyárak tervezöirodái a T-34-es közepes harckocsi harci és üzemeltetési tulajdonságainak megjavítása érdekében. A T-34-es a Vörös Hadsereg élenjáró harckocsitípusa volt; ez a gép alkotta a szovjet harckocsi-magasabbegységek alapját, amelyek szétzúzták a sokat dicsért fasiszta páncélos csapatokat. Az utóbbiak helyzetét jellemezve Guderian, a német páncélos csapatok szemlélöje 1943 elején a következöket írta: ". . . a harckocsigyártás programjának kibövítésére vonatkozóan Speer miniszter elé terjesztett javaslatokból kiviláglik, hogy egyre növekszik az aggodalom a német páncélos csapatok erejének a szovjet harckocsicsapatok állandóan növekvö erejével szembeni csökkenése miatt; ez annak köszönhetö, hogy változatlanul sorozatban gyártják a kiváló minöségü T-34-es orosz harckocsit", Bár a T-34-es harckocsi a külföldi hadseregekben rendszeresített minden azonos típust felülmúlt, szerkezetét a háború alatt állandóan korszerüsítették. A szovjet tervezök arra törekedtek, hogy a maximálisra fokozzák terepjáró képességét, és fokozzák páncélvédettségét. 1943 közepén hozzáláttak tüzerejének megnöveléséhez is; 76 mm-es ágyúja ugyanis nem tudott elég eredményesen harcolni az új német harckocsik ellen. A 76 milliméteres ágyút 85 milliméteressel cserélték fel, emellett a harckocsi nagy mozgékonysága, változatlan manöverezö képessége megmaradt. Az üzemek, anélkül, hogy a sorozatgyártást megszakították volna, megszervezték a korszerüsített T-34-es harckocsi gyártását, és az év második felében megkezdték kiszállítását a harcoló hadsereg részére. A harckocsigyártók szeptemberben új nehéz harckocsit adtak a Vörös Hadseregnek. Az új ISZ típusú harckocsi tervezésén és tökéletesítésén Kotyinnak, a szocialista munka hösének munkaközössége végzett eredményes munkát. A harckocsi páncélvédettsége másfélszeresen múlta felül a német Tigris nehéz harckocsiét, kétszeresen a Párducét és fegyverzete is erösebb volt azokénál. Konstrukciójában szerencsésen párosult az erös páncélzat és fegyverzet a nagy mozgékonysággal, és mindez a világ legjobb nehéz harckocsijává tette. Amikor a hitleristák az arcvonalon megismerték a harckocsi erejét, a német föparancsnokság sietve elrendelte, hogy a német harckocsizók kerüljék a találkozóharcot az ISZ harckocsikkal, és csak lesállásból vagy fedezékböl tüzeljenek rájuk. Nagy sikereket értek el a harckocsigyártók a rohamlövegek tervezésében és gyártásában. Az Uráli Gépgyár 1942 októberében azt a feladatot kapta a kormánytól, hogy egy hónap alatt készítse el a SZAU-122 rohamlöveg kísérleti példányát. A határidö igen rövid volt. Az üzemben Gorlickij és Kotyin vezetése alatt egy tervezöcsoportot alakítottak. A csoport nagy lelkesedéssel dolgozott, napokon át nem hagyta el az üzemet. 1943 januárjában az elsö SZAU-122 rohamlövegeket elindították az arcvonalra. Az Állami Honvédelmi Bizottság utasítására a cseljabinszki Kirov Müvekben 25 nap alatt megtervezték és elkészítették a SZAU-152 rohamlöveg kísérleti példányát, februárban pedig megkezdték sorozatgyártását. Az Uráli Gépgyár és a Kirov Müvek tervezöcsoportja Mahonyin, Gorlickij, Trojanov és mások munkaközössége 1943 második felében megkezdte egy új rohamlöveg, a SZAU-85 tervezését. Az üzem hamarosan legyártotta belöle az elsö száz darabot. Ez a gép kitünö harci tulajdonságokkal rendelkezett, egyszerü volt a gyártása, és ezért nagy sorozatban állították elö. Az év végén a szovjet harckocsiipar dolgozói újabb hatalmas rohamlövegeket készítettek: az ISZU-152 és az ISZU-122 típusokat. A világ harckocsigyártásának gyakorlatában nem volt rá példa, hogy új konstrukciókat ilyen rövid idö alatt tömeggyártásba adtak volna. 1943 valóban nevezetes év volt az új konstrukciók megalkotása és gyártásuk megkezdése terén. Ebben az évben a szovjet tervezök 21 új típusú harckocsi és rohamlöveg mintadarabot készítettek (kétszer annyit, mint 1942-ben), s ezek közül hatot gyártásba adtak, köztük az ISZ nehéz harckocsit és négy rohamlöveget (a SZAU-152-t, a SZAU-85-öt, az ISZU-152-t és az ISZU-122-t). A szovjet harckocsiipar munkásai, mérnökei, technikusai és tervezöi alkotó munkájukkal, a termelés megszervezésének fáradhatatlan tökéletesítésével a tudomány és a technika legújabb vívmányainak bátor alkalmazásával a támadó Vörös Hadsereget olyan harceszközökkel látták el, amelyek felülmúlták az ellenségét. A legnagyobb harckocsigyárak állandóan növelték a termelést. A szovjet harckocsigyártás úttöröje, a 1133. sz. üzem, amelynek Makszarjov, a szocialista munka höse volt az igazgatója, 1943-ban 1,3-szer annyi harckocsit gyártott, mint 1942-ben és hatszor annyit, mint 1941-ben. Egy másik harckocsigyártó óriás, a Zakman igazgató vezette cseljabinszki Kirov Müvek 1943-ban 1,2-szer annyi harckocsit adott az arcvonalnak, mint 1942-ben és nyolcszor annyit, mint 1941-ben. Az Uráli Gépgyár Muzrukov igazgatónak, a szocialista munka hösének vezetése alatt 1943-ban 6,3-szeresére emelte a harckocsik gyártását. Mint vezetö rohamlöveggyártó üzem 1943-ban mintegy 1400 rohamlöveget állított elö. A szovjet harckocsigyártók egyre újabb harci gépekkel megrakott szerelvényeket indítottak útba az arcvonalra. Az ország 1943-ban havonta átlagosan 3,7-szer több páncélos harceszközt gyártott, mint 1941-ben, s ez számszerüleg több mint kétezer harckocsit és rohamlöveget jelentett. Lényegesen megnövekedett a nehéz és a közepes harckocsik gyártása. 1941 végén és 1942 elején a gyártott harckocsiknak körülbelül a fele könnyü harckocsi volt, késöbb azonban ezek termelési aránya állandóan csökkent, 1943 végén pedig majdnem teljesen megszünt a gyártásuk. A szovjet harckocsiipar az egész évben 24 ezer harci gépet, 16500 nehéz és közepes harckocsit, 4000 rohamlöveget és 3500 könnyü harckocsit gyártott, 8,5-szer annyit, mint 1940-ben és 3,7-szer annyit, mint 1941-ben. A munkások kezével alkotott harckocsik kiapadhatatlan, félelmetes áradatban özönlöttek az arcvonalra, és lehetövé tették a Vörös Hadseregnek, hogy egyre megsemmisítöbb csapásokat mérjen az ellenségre. Sokat fejlödött a legrégibb, már több száz éves hadiipari ág, a löfegyver-gyártás is. A háború alatt jelentösen felújították állóalapjait, s új, hatékony fegyverfajtákat alkotott. A lövegek, aknavetök, géppuskák, géppisztolyok és egyéb fegyverek gyártására különféle vállalatokat állítottak át. Emellett megkezdték az új üzemek építését is. Így a löfegyver-gyártó ipar viszonylag hamar megbirkózott az áttelepítés okozta múló nehézségekkel, és egyes fegyverfajtákból már 1942 végén kielégítette a szovjet csapatok szükségletét. A fegyvergyárak, akárcsak az egész hadiipar, 1942 végétöl kezdve termelésüket a meglevö berendezéssel és a munkások számának emelése nélkül növelték, a termelés kultúrájának növelésével, új technika bevezetésével és a technológiai fegyelem erösítésével. A háború okozta nehéz viszonyok között a szovjet munkások, mérnökök és technikusok alkotó kezdeményezéssel tökéletesítették a tüzérségi fegyvereket, és új típusokat állítottak elö. Amikor a Vörös Hadsereg áttért a támadó hadmüveletekre, a fegyvergyártásra az a feladat hárult, hogy növelje a nehézlövegek, a rohamlövegek és a nagyobb ürméretü harckocsiés páncéltörö ágyúk termelését. A fegyvergyártó ipar sikeresen megbirkózott ezzel a bonyolult feladattal. Hamarosan megindult az új 76 milliméteres ágyú, valamint a kitünö harcászati és technikai tulajdonságokkal rendelkezö 152 milliméteres hadtesttarack gyártása. Ezzel szemben néhány közepes ürméretü tábori lövegfajtából kevesebbet állítottak elö, mint azelött, mert nem volt rájuk szükség. Megkezdték a 76, 85, 122 és 152 milliméteres lövegek tömeggyártását is. Áprilisban hozzáfogtak az 57 milliméteres páncéltörö ágyú készítéséhez. Ebböl az év végéig mintegy kétezer darabot állítottak elö. A harckocsiés páncéltörö lövegek ürmérete a háború elöttihez képest 1,6-2,2-szeresére, páncélátütö képességük pedig ötszörösére növekedett. Olyan lövegeket szerkesztettek, amelyek kis súlyuk mellett nagy tüzeröt képviseltek. A lövegsúly csökkentése jelentösen fokozta a mozgékonyságot. Új, igen hatékony harceszközfajtává vált a sorozatvetös tüzérség. Az elsö sorozatvetöket 1941-ben kezdték el gyártani. A Szovjetunió dolgozta ki elsönek a legtökéletesebb reaktív kilövö szerkezetet, amely sikeresen oldotta meg a sorozattüz és az önjárás problémáját. Az önjáró sorozatvetö rossz úton is gyorsan mozgott, és ezért széltében-hosszában manöverezhettek vele. Jellemzöje volt a nagy tüzgyorsaság és a jelentös hatás. 1943-ban a sorozatvetök gyártása 1941-hez viszonyítva a 3,4-szeresére emelkedett. A tüzérségi fegyvereket gyártó üzemek sikeresen végrehajtották a kormánytól kapott termelési programot, és egyre több tüzérségi fegyvert adtak az arcvonalnak. Önfeláldozóan dolgoztak Jeljannak, a szocialista munka hösének igazgatása alatt a 92. sz., kétszeresen kitüntetett üzem dolgozói. A gyár, amely egyébként az ország legrégibb üzemei közé tartozott, súlyos körülmények között, amikor még igen nehéz volt a vállalatok közti együttmüködés, meg tudta szervezni a löveggyártás zárt ciklusát. A gyár együttese megteremtette saját kohászati bázisát, következésképpen megtakarította a fém messzi vidékröl történö szállítását. Különleges szerszámgépés szerszámgyártó mühelyeket terveztek és építettek, amelyek ellátták az üzemet felszereléssel és szerszámokkal. A tüzérségi üzemek közül ez az üzem kezdte meg elsönek a lövegek futószalagon való gyártását. A tömeggyártásra való áttérés roppant eröfeszítést követelt a dolgozóktól. Széles fronton folyt a munka. A gyárat üzem közben átépítették, új mühelyeket emeltek, és egyidejüleg növelték a termelést. E munkahöstett értéke nemcsak abban van, hogy az emberek néha két-három napon át sem hagyták el a mühelyeket, hanem abban is, hogy megtanultak ütemesen, tervszerüen s "hajrá" nélkül dolgozni, úgy, hogy a löveggyártás folyamatosan, egyenletesen haladt. Az üzem hónapról hónapra túlteljesítette a tervet. 1943-ban a hadosztálytüzérség lövegeinek gyártását 4,6-szeresre, a harckocsilövegekét pedig 1941-hez viszonyítva több mint háromszorosára növelte. A dolgozók már december 19-re teljesítették a löveggyártás tervét, és az év végéig harckocsiágyúból 22 dandárnak, hadosztályés páncéltörö ágyúkból pedig 76 ezrednek felszerelésére elegendö mennyiséget adtak az arcvonalnak. Erösen fellendült a fegyvergyártás az Urál legrégibb tüzérségi fegyvergyárában, a 172. sz. üzemben, amelynek igazgatója Bihovszkij, a szocialista munka höse volt. Az üzem hosszú idön át könnyü tábori lövegeket és páncéltörö ágyúkat készített. 1942 végén azt a feladatot kapta, hogy kezdje meg az új típusú nehézlövegek és a rohamtüzérségi lövegek gyártását. Ehhez az egész termelést gyökeresen át kellett szervezni. Az arcvonal azonban nem várhatott addig, amíg a vállalat teljesen kidolgozza az új technológiára való áttérés tervét, és a háború elötti elöírásokat követve elöször a gyártás beindításának periódusára, majd utána a tömeggyártásra tért rá. Az egész termelési szervezetnek rendkívül rugalmasnak kellett lennie ahhoz, hogy rövid idön belül átállíthassák a sokféle és bonyolult berendezést. Az üzem dolgozói becsülettel teljesítették az arcvonaltól kapott feladatot: 1943. IV. negyedében 14 tüzérezred számára elegendö nehézlöveget adtak terven felül. Más löveggyárak dolgozói ugyanilyen önfeláldozóan dolgoztak. 1943-ban 45 ezer tábori és páncéltörö löveget, mintegy 23 ezer (76 milliméteres és ennél nagyobb ürméretü) harckocsiés rohamtüzérségi löveget, valamint 3700 légvédelmi ágyút gyártottak. A fegyvergyártó ipar az egész év alatt 130 ezer különféle löveget gyártott (a kisürméretüekkel együtt). "Az ipar ilyen arányú fejlödése lehetövé tette, hogy a Vörös Hadsereget ellássuk a kellö mennyiségü fegyverrel . . . A nagy tüzérségi tüzsürüség, az arcvonal minden kilométerére jutó nagyszámú lövegcsö megszokott jelenséggé vált" írta Usztyinov fegyverügyi népbiztos, a szocialista munka höse. A szovjet tüzérségi fegyvereket a kitünö ballisztikai tulajdonságok, a nagy tüzgyorsaság és átütöerö jellemezte. 1943-ban tovább növekedett a lövészfegyverek gyártása és javult a minöségük. Ebben vezetö szerepük volt az izsevszki fegyvergyáraknak. A városi pártszervezet, amelynek titkára Kozlov volt, nagy figyelmet szentelt a haditermelés növelésének. A párt állandóan irányította a lövészfegyvereket gyártó üzemeket, és ez sokban hozzájárult eredményes munkájukhoz. Különösen nagy termelési eredményeket ért el az ország legrégibb üzeme, az izsevszki 74. sz. üzem, amelynek Ivanov volt az igazgatója. Az üzem 156 éves fennállása alatt a lövészfegyverek gyártására specializálta magát. Dolgozói a háború nehéz viszonyai közepette fáradhatatlanul tökéletesítették a termelés technológiáját és megszervezését. A döntö üzemrészlegeknél szállítószalagokat állítottak be, majdnem az egész termelés futószalagon folyt. Ez sokszor lehetövé tette a termelési ciklus idejének megrövidítését, és így az egységnyi gyártmányra esö munkaráfordítás csökkentését is. Egy munkás teljesítménye a háború elöttihez viszonyítva több mint négyszeresére növekedett. Az üzem dolgozói sok munkát fektettek a fegyverek tökéletesítésébe és az újabb típusok gyártására. Lényegesen tökéletesítették a Berezin-rendszerü repülögép-géppuskát. A szerkezeti változtatásokat úgy hajtották végre, hogy közben a termelés nem csökkent; a Berezin-rendszerü géppuskák gyártása egy év alatt több mint másfélszeresére nött. 1942 végén az üzem sürgös kormánymegbízatást kapott: meg kellett kezdenie az új 37 milliméteres repülögép-gépágyú sorozatgyártását. E felelös feladat végrehajtására a legjobb müvezetöket, mérnököket, és szakmunkásokat jelölték ki. A feladatot rekordidö alatt hajtották végre, és annak ellenére, hogy a terv szerint a repülögép-gépágyúk gyártásának 1943 végére 9,3-szeresére kellett emelkednie, az éves tervet túlteljesítették. Az üzem dolgozói szoros kapcsolatban álltak az arcvonallal, figyelmesen tanulmányoztak és teljesítettek minden kívánságot, amely a fegyverek szerkezetére és tulajdonságaira vonatkozott, segítettek a szovjet katonáknak elsajátítani az új mintájú fegyverek kezelését. A sztálingrádi ellentámadás elökészítése alatt Kover-Kamzolovnak, a fötervezö helyettesének vezetésével egy brigád utazott az üzemböl az arcvonalra. A brigádnak az volt a feladata, hogy segítsen a vadászrepülöknek a Spitalnij rendszerü géppuskákat a nagyobb ürméretü Berezin-rendszerü géppuskákra kicserélni. E nagy munka elvégzése sokban hozzájárult a szovjet légierö eredményes müködéséhez. Ilyen tervezökböl és szakmunkásokból álló brigádok rendszeresen utaztak az üzemböl az arcvonalra. A nagy nehézségek ellenére az üzem 1943-ban terven felül nyolc lövészhadosztály, 80 repülöezred és nyolc repülöszázad felszereléséhez elegendö fegyvert adott a Vörös Hadseregnek. Az üzem dolgozói az év folyamán több ízben is elnyerték a SZK(b)P Központi Bizottságának vándorzászlaját. Az 1943. novemberében tartott XIX. városi pártkonferencia beszámolója megállapította: "Különösen nagy munkát végzett az alapvetö termékek gyártásának növelése, valamint az új termékek gyártásának meghonosítása terén a gépgyártó üzem (a 74. sz. üzem a szerk.) kollektívája. A városi pártbizottság arra törekedett, hogy más lövészfegyvergyárak is átvegyék a vezetö fegyvergyár tapasztalatait. Kezdeményezésére megrendezték az újítók összejöveteleit, a müvezetök konferenciáit, megtárgyalták továbbá a gyártott termékek minöségét is. Mindez elösegítette, hogy az izsevszki fegyvergyárak sikeresen megbirkózzanak a lövészfegyverek gyártásának feladatával: az 524. sz. üzem 1943 végéig a háború elöttihez viszonyítva 3,5-szeresére, a 71. sz. üzem pedig kétszeresére növelte termelését. Az ország többi fegyvergyára is állandóan növelte a lövészfegyverek gyártását és javította minöségüket. Az év elsö felében géppuskából 50, golyószóróból 75, géppisztolyból pedig 85 százalékkal gyártottak többet, mint 1942 azonos felében. Gyegtyarev és Tokarjov, a szocialista munka hösei, az ország híres fegyvertervezöi újabb automata fegyvereket terveztek. Az ipar 1943-ban megkezdte az új, tökéletesebb géppisztoly gyártását (Szudajev tervezte). Gorjunov tervezö munkaközössége új géppuskát szerkesztett. A szovjet harcosok nagyra becsülték a hazai lövegek, aknavetök és lövészfegyverek minöségét. Voronov, tüzérségi fömarsall megállapítja: "A szovjet harcosok hittek fegyverükben és szerették, mert jól ismerték fegyverük erejét és megbízhatóságát. Mindezt dicsö iparunk dolgozóinak köszönhetjük." Újabb, jelentös sikereket ért el a háború második szakaszában a szovjet löszergyártás, a hadiipar leginkább tömegjellegü ága. Ebbe a gyártás minél gyorsabb megnövelése érdekében sok iparág termelökapacitását kellett bevonni. Löszert nemcsak az erre szakosított üzemek, hanem a harckocsi-, repülögépés egyéb gyárak is állítottak elö. Ezek között voltak gyáróriások, közepes üzemek, kis, helyiipari vállalatok, söt még iparitanuló-tanmühelyek és a társadalombiztosítási népbiztossághoz tartozó intézmények is. 1943 elején 60 népbiztosság és hivatal mintegy 1300 vállalata vett részt a löszergyártásban. Az ilyen nagyarányú együttmüködéshez pontos munkaszervezésre volt szükség. Minden szaküzemhez egy vállalatcsoport tartozott, amely a löszer egyes elemeit gyártotta, mintegy az üzem mühelyeként szerepelt. Az egész csoport egyazon termelési ütemterv alapján dolgozott. A föüzem segített a többinek az új technológia elsajátításában, a mühelyek berendezésében és a munkásképzésben. Amellett, hogy a löszergyártásba sok száz már meglevö üzemet és mühelyt bevontak, 1942-1943-ban nagy szaküzemek is épültek. Ilyen volt a 179. sz. kombinát, a 325. sz. üzem és mások. A löszergyártó vállalatok sokasága és különfélesége bonyolulttá tette e hadiipari ág ellátását. Ezért a fém-, fütöanyagés áramellátásban fellépö nehézségek különösképpen itt mutatkoztak meg erösen. Az Állami Honvédelmi Bizottság 1943 elején utasította a párt-, szovjetés gazdasági szerveket, hogy "a löszert gyártó vállalatokat nap nap után segítsék az anyag, fütöanyagés villamosenergia-ellátásban". A helyi pártés szovjetszervek állandó figyelme és gondoskodása sokban hozzájárult a löszeripari vállalatok eredményes munkájához. Az üzemek szakadatlanul dolgoztak, hogy újabb, tökéletesebb repülöbombákat, lövedékeket, aknákat és kézigránátokat állítsanak elö. Amikor a Vörös Hadsereg támadásba ment át, több közepes és nagy ürméretü tüzérségi lövedékre volt szükség. Ezért 1943-ban csökkentették a 45 milliméteres lövedék, a 76 milliméteres légvédelmi lövedék és a 82 milliméteres akna gyártását, és erösen növelték az 57, 152 és 203 milliméteres lövedékek, valamint a 85 milliméteres légvédelmi lövedék és a 120 milliméteres akna gyártását. Különösen nagy fontossága volt az új reaktív lövedék gyártásának. 1943 elején a szovjet ipar megkezdte az új 300 milliméteres, M-31 mintájú reaktív lövedék gyártását, majd szállítását az arcvonalra. Hordtávolsága másfélszerese volt a korábbi M-30 mintájú lövedékének. A löszeripar növelte a nagy átütöerejü páncélgránátok gyártását, és ez lehetövé tette, hogy a Vörös Hadsereg sikeresen harcoljon az ellenség új nehéz harckocsijai ellen. Az ilyen lövedék páncélátütöereje majdnem kétszerese volt a közönséges lövedékének. A löszeripari dolgozók állandóan növelték a különféle lövedékek, aknák, repülöbombák, kézigránátok és gyalogsági töltények gyártását. 1943-ban tovább nött a termelés, új löszerfajták gyártását kezdték meg, és javították a régiek minöségét. Ehhez nagyban hozzájárult a futószalag-gyártásra való áttérés. Elsösorban éppen a löszergyárakat, mint leginkább tömeggyártó üzemeket állították át futószalagra. Az élenjáró vállalatok az üzem menetének fennakadása nélkül meg tudták oldani az átállás bonyolult problémáját. A futószalag-rendszer bevezetése folytán az üzemek többsége jelentös eredményeket ért el. A 12. sz. üzemben, amelynek igazgatója Nyevsztrujev volt, csupán 1943 elsö öt hónapjában majdnem másfélszeresére emelkedett a termelés. Ebben az üzemben az egész gyártás futószalagon történt: a vasúti kocsikban érkezö félkészterméket szállítószalagok vitték az elökészítö mühelybe, majd utána a készülö termék ugyancsak szalagon és egyéb szállitóeszközökön jutott el mühelyröl mühelyre, az egyik müvelettöl a másikig, mígnem a kész termék ismét a vasúti kocsiba került. A löszeripari népbiztosság vállalatainál a munka termelékenysége 1943-ban 1942-höz viszonyítva majdnem 20 százalékkal növekedett. A löszergyártás 1943-ban az elözö évhez viszonyítva 25,5 százalékkal nött, 1941-hez viszonyítva pedig majdnem megháromszorozódott. A szovjet ipar löszergyártása 18 százalékkal felülmúlta az arcvonal óriási fogyasztását. Ezért az arcvonalnak 1943 végére jelentösen több löszere volt, mint az év elején. A Vörös Hadsereg most már nem szenvedett löszerhiányban. Ily módon a szovjet honvédelmi ipar a háború második szakaszában lényegesen megnövelte a harci gépek, a fegyver és a löszer gyártását. Ezt a szovjet munkásosztály és müszaki értelmiség alkotó, hösi munkája tette lehetövé. A növekedést föleg a termelés jobb megszervezésével, és az új, hatékonyabb technológia bevezetésével érték el. Emellett állandóan javult a minöség is. A dolgozók pontos és zökkenömentes munkájukkal lehetövé tették az ország hadigazdasága elött álló fö feladatnak az új harceszközök tömeggyártásának a megoldását. Ez növelte a Vörös Hadsereg erejét, s általa nagy sikereket érhetett el a Nagy Honvédö Háború arcvonalain. 3. A munkásosztály hösi munkája. Az országos szocialista munkaverseny A szovjet hátország sikerei, az ország hadigazdaságának további fejlödése a munkásosztály önfeláldozó munkájából eredt: a munkásosztály a szovjet haza iránti szeretetében és a jövö gyözelem érdekében kész volt minden áldozatra, minden nélkülözés elviselésére, bármiféle nehézség leküzdésére. Szervezettsége, összeforrottsága, magasztos erkölcsi szelleme és a gyözelembe vetett szilárd hite nagy hatással volt minden szovjet emberre, munkahöstettekre lelkesítette öket. Lenin még a polgárháború egyik legválságosabb pillanatában ezt írta: ". . . De nem esünk kétségbe, mert tudjuk, hogy valahányszor nehéz helyzetbe kerül a szovjetköztársaság, munkásaink csodával határos hösiességet tanúsítanak, példamutatásukkal bátorítják és lelkesítik a csapatokat, és új gyözelmekre vezetik öket." A munkásosztály alkotó kezdeményezését, azt a készséget, hogy minden erejét megfeszítve dolgozzon az arcvonal számára, ragyogóan tükrözte a hallatlanul fellendült szocialista munkaverseny. Az emberiség történetében ismeretlen az a munkaaktivitás és önfeláldozás, amelyet a szovjet ember a háború alatt tanúsított. A szocialista munkaverseny, amelyet a párt ihletett és irányított, országszerte a gazdaság minden ágára, a munka minden területére kiterjedt. Az emberek tízmilliói vettek részt benne. Jelszava ez volt: "Mindent az arcvonalnak, mindent a gyözelemért!" Lenin 1918 januárjában, a szovjet állam megszületése utáni elsö napokban, amikor leleplezte a konkurrenciát, a magánvállalkozást és az egyéb kapitalista "gyönyörüségeket" magasztaló burzsoá írókat, a következöket írta: "A szocializmus nemcsak nem fojtja el a versenyt, hanem ellenkezöleg elöször teremti meg annak lehetöségét, hogy a versenyt valóban tömegméretekben alkalmazzák, hogy valóban a dolgozók többségét vonják be az olyan munkába, ahol megmutathatják, hogy mit tudnak, ahol kifejleszthetik képességeiket, ahol megnyilvánulhatnak azok a tehetségek, amelyek a népben, e frissen buzogó forrásban megvannak, s amelyeket a kapitalizmus ezer meg ezer, millió meg millió esetben eltiport, elnyomott és elfojtott." A kommunista párt a verseny szervezésében mindig ezt a lenini útmutatást követte. A szocialista verseny sikerét a tömegek döntötték el. A párt nagy szervezö munkája folytán a verseny igazi népi jelleget öltött. Söt mi több, a párt a "verseny" fogalmát olyan magasztossá tudta tenni, hogy e szó a hátországi dolgozók számára úgy hatott, mint az arcvonalon a "támadás" a harcosok számára. Mindenki, aki részt vett a munkaversenyben, vállalása teljesítését az arcvonal, a haza iránti kötelességének tartotta. A pártnak a szocialista munkaverseny kibontakoztatásában felmérhetetlen segítséget nyújtottak a szakszervezetek. A szakszervezeti aktivisták; a csoportszervezök, a mühelyés üzemi bizottsági tagok népes serege fáradhatatlan, aprólékos, néha észrevétlen munkát végzett; bevonta a dolgozókat a versenybe, ellenörizte a vállalások teljesítését, és segítséget nyújtott az elmaradóknak. A szakszervezeti aktivisták régi szakmunkások munkafegyelemre nevelték a fiatalokat, átadták nekik a munkásosztály dicsö hagyományait. Az alapszervi aktivisták tízezreinek ez a nagy munkája, akik a fáradságos munkanap után szakítottak egy-egy órát maguknak arra, hogy felkeressék a közös szállásokat, hogy beszélgessenek a fiatalokkal, százezreket segített talpra állni, a munkáskollektívák méltó tagjává lenni, hatékonyan bekapcsolódni a szocialista munkaversenybe. Az 1942 májusában megindult országos szocialista munkaverseny állandóan növekedett és terebélyesedett. 1943 elején, amikor a Szovjet Tájékoztató Iroda jelentései közölték a sztálingrádi harcok sikereit, a legnagyobb, a 172. sz. tüzérségi fegyvergyár dolgozói munkaversenyt indítottak a Vörös Hadsereg 25 éves fennállásának a tiszteletére. "Országunk valamennyi vállalatát felszólítjuk írták az üzemek munkásai -, bontakoztassák ki még szélesebben az országos szocialista munkaversenyt Vörös Hadseregünk 25. évfordulójára és mi vállaljuk, hogy terven felül tíz ezredet látunk el felszereléssel." A 172. sz. üzem derék dolgozóinak felhívását az egész szovjet nép harci jelszóként fogadta, hogy még jobban megsegítse immár a megszállók tömeges kiüzéséért harcoló Vörös Hadseregét. A 92. sz. fegyvergyár dolgozói az elsök között válaszoltak a felhívásra. Vállalták, hogy határidö elött teljesítik a januári tervet, és terven felül tíz ezredet látnak el hadosztályágyúkkal, három harckocsidandárt lövegekkel. Sok harckocsiés repülögépgyár dolgozói vállalták, hogy nemcsak több száz harci gépet gyártanak terven felül, hanem saját pénzükböl az árát is kifizetik. Egyre újabb és újabb vállalatok csatlakoztak a versenyhez. A kohászok és az energetikusok, az olajmunkások és a bányászok, a textilipari és az élelmiszeripari dolgozók vállalták, hogy még több fémet, villamos energiát, olajat, szenet, textilárut és élelmiszert adnak a hazának. A Vörös Hadsereg fennállásának 25. évfordulója tiszteletére indított munkaversenyben nagy munkahöstettek születtek. Szemivolosz, a híres Krivoj Rog-i fúrómunkás, aki abban az idöben az Urálban dolgozott, a Vörös Hadsereg sztálingrádi gyözelmén és a hazai ukrán városok és falvak felszabadulásán fellelkesülve, példátlan rekordot állított fel: február 6-án 27 vájatot fúrt. Ugyanezen a napon felszólította Szibériában, az Urálban, a Volga-vidéken és Közép-Ázsiában dolgozó földijeit, hogy újabb munkasikerekkel ünnepeljék a Vörös Hadsereg gyözelmeit. "Mi Krivoj Rog-iak a távoli Urálban írta reménykedve és izgalommal figyeljük a Vörös Hadsereg gyözelmeit, amint lépésröl lépésre haladva felszabadítja az ukrán földet. Nem szavakkal, hanem önfeláldozó munkával kell köszönetet mondanunk dicsö Vörös Hadseregünknek." A munkatermelékenység kimagasló csúcsteljesítményét érte el a Vörös Hadsereg napja tiszteletére Boszijtagili marós. Egyszerre három gépen dolgozva február 12-én sokszorosan túlteljesítette a napi munkát. Glebov, a 9. sz. tüzérségi üzem élmunkás idomlakatosa a Vörös Hadsereg napja tiszteletére vállalta, hogy naponta öt normányi munkát végez; voltaképpen hat-hét ember helyett dolgozott. Termelési gyözelmet arattak egész kollektívák is. Csupán két szibériai városban, Novoszibirszkben és Tomszkban, 142 vállalat teljesítette februári tervét a Vörös Hadsereg napjáig. A verseny kezdeményezöje, a 172. sz. üzem, túlteljesítette vállalását. Terven felül annyi fegyvert gyártott, amennyi nem 10, hanem 15 ezred felszerelésére volt elegendö. A versenyhez csatlakozó vállalatok többsége szintén sok harceszközt és fegyvert adott az arcvonalnak terven felül. Az 1943. évi országos szocialista munkaverseny a 92. sz. üzem május 1. tiszteletére szóló felhívásával vett újabb lendületet. A kezdeményezök vállalták, hogy a március-áprilisi tervet határidö elött teljesítik, és terven felül 12 ezredre való hadosztályágyút és négy harckocsidandár számára elegendö löveget gyártanak személyes megtakarításaikból. Majdnem ezzel egy idöben az ország egy új érdekes kezdeményezésröl értesült. A kujbisevi üzemek munkásai kijelentették, hogy munkaversenyt szerveznek és a terven felül elöállított termékeket átadják a Vörös Hadsereg föparancsnoksága alapjának. Az ország nagyszerü sikerekkel ünnepelte május elsejét. A pervouralszki Új Csögyár dolgozói, akik azt vállalták, hogy március-áprilisban ezer tonna csövet gyártanak a Vörös Hadsereg föparancsnokságának alapja részére, túlteljesítették vállalásukat, és terven felül 1500 tonna csövet állítottak elö. A megtakarított fémböl 30 vagon csövet készítettek Sztálingrád, a hös város számára. Az 1. sz. repülögépgyár munkásai május 1-i ajándékként túlórában egy rajra való (három) harci repülögépet készítettek. Az Uráli Gépgyár olvasztárai a verseny egy hónapja alatt a föparancsnokság alapjának 350 tonna nemesacélt adtak, messze túlszárnyalva május elseje tiszteletére tett vállalásukat. A löszergyárak sok ezer tüzérségi lövedéket, aknát és repülöbombát gyártottak terven felül. Sok ilyen gyár mühelyeiben vörös plakát függött ezzel a felírással: Úgy dolgozz, hogy e termékek célja a fasiszta férgek levegöbe röpítése! Májusban a hátországi dolgozók értékelték az országos szocialista munkaverseny elsö évének eredményeit. Az eredmények azt mutatták, hogy az egész ipar, de különösen a hadiipar nagy sikereket ért el, és további fellendülöben van. A versenyben most már az ipari üzemek munkásainak és alkalmazottainak több mint 80 százaléka részt vett. Az elsö év egyik legfontosabb eredménye a munka termelékenységénekjelentös növekedése volt. A termelékenység egy év alatt a harckocsiiparban 38 százalékkal, a repülögépgyártásban több mint 30 százalékkal, a fegyvergyártásban 15 százalékkal, a nehézgépgyártó üzemekben 11 százalékkal növekedett. A szocialista munkaverseny a termelékenység emelésének újabb forrásait tárta fel. Az arcvonal sok ezer harci gépet, sok millió aknát és lövedéket, sok egyenruhát és élelmiszert kapott terven felül. A moszkvai Dinamo üzem munkaközössége 1943. július közepén felszólította az ipar dolgozóit, hogy méltóképpen ünnepeljék meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 26. évfordulóját. Vállalták, hogy túlteljesítik a III. negyedévi tervet, és határidö elött teljesítik az éves tervet. Az októberi munkaversenyt kezdeményezö együttes vállalásában különösen fontos feltételként szerepelt a termékek minöségének megjavítása és az anyagi eszközök megtakarítása. A munka minöségével való fokozott törödést a Dinamo gyár dolgozói újdonságként vitték az októberi munkaversenybe. A vállalatok és az iparágak egymás után csatlakoztak a gyár dolgozóinak felhívásához. Serényen bekapcsolódtak az októberi munkaversenybe a fegyver-, harckocsiés repülögépgyártó üzemek, valamint az ország egyéb hadiüzemei. Kibontakozott a munkaverseny az izsevszki vállalatoknál is. Kozlov, az izsevszki városi pártbizottság titkára a SZK(b)P Udmurt területi pártbizottságának plénumán elemezt

e a Vörös Hadsereg számára jelentös mennyiségü löfegyvert gyártó izsevszki üzemek munkaversenyének sajátosságait, és ezzel kapcsolatban megállapította: "Jelenleg a szocialista munkaverseny jellemzö sajátossága, hogy a versenyszerzödésekben a gazdaságos anyagfelhasználásnak a berendezés kímélésének a feltételei is szerepelnek." Az anyag és a munkaerö helyes felhasználásáért, a fém-, fütöanyag-, villamosenergiaés munkaerömegtakarításért vívott küzdelemben nagyszerü eredmények születtek. Egyedül az Urál kohóüzemei és erömüvei több mint 200 ezer tonna fütöanyagot takarítottak meg 1943-ban. A kuznyecki kohászati kombinát az év végéig 78 ezer tonna nyersvasat, a moszkvai szénmedence bányászai 100 ezer tonna szenet, a kazányi vállalatok pedig 104 millió rubel értékü terven felüli terméket adtak a föparancsnokság alapjának. A grúz textilmunkások 3,2 millió, a kirgíziai élelmiszeripari dolgozók pedig 4 millió rubel értékü terven felüli terméket állítottak elö. A szocialista munkaverseny sokoldalú és változatos volt. Ez a munkástömegek alkotó kezdeményezéséböl fakadt. Éppen a változatosság tette a versenyt különösen élénkké. A novoszibirszki terület dolgozói gárdista földijeiknek írt egyik levelükben így jellemezték a munka frontján folyó támadást: "Akárcsak ti, bátor harcosok, akik ha elfoglaltok egy terepszakaszt, nyomban elöretörtök egy újabb terepszakaszra, hátországi dolgozóink is, ha a munkában egy eddig hallatlan csúcsteljesítményt értek el, nem nyugosznak, hanem újabb eredményekre törekszenek, minden erejükkel és tehetségükkel azon vannak, hogy újabb munkasikereket érjenek el. És ebben a mozgalomban határtalan az alkotó kezdeményezés, a sztahanovisták lelkesedése és találékonysága, határtalanok mérnökeink és technikusaink alkotó eszméi." Fölöttébb fellendült a szakmán belüli verseny. A vaskohászati üzemekben a munkások arra törekedtek, hogy elnyerjék a "legjobb kohász", a "legjobb olvasztár", a "legjobb hengerész" címet; a bányákban a "legjobb vájár", a "legjobb fúrógépkezelö", a "legjobb vájárrakodó", a gépgyártásban a "legjobb esztergályos", a "legjobb marós", a "legjobb karusszelesztergályos", a "legjobb kovács" címért vetélkedtek. A szakmai verseny gyözteseire Csalkovra, a kuznyecki üzem olvasztárára, Zavertajlo viszokogorszki bányászra és Szmirnov moszkvai esztergályosra az egész ország büszke volt. Egy sorban álltak ök az arcvonal híres höseivel. A szakmai verseny egyik változata a gyorsmunka-mozgalom volt; sok iparágra kiterjedt, elsösorban a kohóiparra és a szénbányászatra. A gyorsmunka mestereinek közös vonása a pontos, jól átgondolt munkaszervezés, az idöbeosztásban és a berendezésben rejlö tartalékok legteljesebb kihasználása volt. Bazetov, Szidorovszkij, Zinurov uráli kohászok és még sokan mások az olvasztásnak majdnem a felét gyors módszerrel végezték, két-három órával megrövidítették az olvasztási idöt. Ibatajev kizelovszki vájárnak kezdeményezésére 1943-ban a bányászok között is megindult a gyorsmunka-mozgalom. Ibatajev és követöi müszakonként öt-hét normát kitevö munkát végeztek. A moszkvai medence bányászai sem maradtak el uráli társaik mögött. Az egész medencében nagy hírnévnek örvendtek Zvarzin és Korpacsevjövesztök, akik müszakonként négy emberre való munkát is végeztek. A munkásosztály ez élenjáró tagjai új utat törtek a technikában, a termelés megszervezésében; lehetövé tették a termelés növelését anélkül, hogy további beruházásra lett volna szükség. A szakmai verseny gyözteseinek nagyszerü tettei nem homályosították el az egyszerü dolgozók munkáját. Azok a fiatalok vagy háziasszonyok, akik csak nemrég tették be lábukat az üzembe, természetesen nem számíthattak arra, hogy a versenyben legyözik a szakma legjobb mestereit. Ezért sok vállalatnál a kezdök részére külön versenyt rendeztek, amelynek feltétele a munkapad kezelésének elsajátítása és a norma teljesítése volt. Ily módon minden termelésben részt vevö ember erejéhez képest megtisztelö helyet tudott kivívni magának a versenyben. Az 1943-ban megindult szocialista munkaverseny ereje éppen abban állt, hogy a munkások túlnyomó többsége csatlakozott hozzá, és így az ellenség szétzúzásának közös ügyét a munka országos hírü hösei mellett azok az emberek is elömozdították, akik csak nemrég léptek be a gyárakba és az üzemekbe. Példás, önfeláldozó munka, és az arcvonal minél jobb kiszolgálására való törekvés jellemezte az ipar nöi dolgozóit és fiatal munkásait. A szovjet nök bátran elsajátítottak minden új szakmát, amelyet korábban "férfi"-foglalkozásnak tekintettek. Dolgoztak a szénés ércbányákban, a martinés kovácsmühelyekben, a legbonyolultabb szerszámgépeken, vállalatokat vezettek. Marija Babkova, a Sztalinogorszkugol tröszt 21. bányája üzemi bizottságának elnöke megszervezte a moszkvai szénmedence elsö nöi rakodóvájár-brigádját. Sura Kozlova az elsök között lépett be a brigádba. Férje, mielött az arcvonalra ment, híres rakodóvájár volt, és most Sura helyettesítette. A brigád tagjainak a száma hamarosan húszra emelkedett. Ez a nagy eröt és gyakorlatot kívánó munka nem volt könnyü, mégis néhány hónap elteltével a nöi brigád a legjobbak közé küzdötte fel magát. Ilyen brigádok az ország más bányáiban is dolgoztak. Nyizsnyij Tagilban a Kujbisev kohászati üzemben dolgozott Sarunova, a Szovjetunió, söt a világ elsö kohászbrigád vezetönöje. Brigádja több ízben megnyerte a versenyt. 1943-ban a vaskohászatban 40 százalék, a kovácsok és sajtolók között majdnem 50 százalék, a formakészítök és hegesztök között pedig mintegy 33 százalék volt a nök arányszáma. Paton akadémikus, aki abban az idöben az Urálban dolgozott, visszaemlékezéseiben így jellemzi a munka frontján dolgozó szovjet nök mindennapi hösiességét: "Sohasem tudom elfelejteni az akkori idök asszonyait. Százával jöttek az üzembe, gyakran kisfiaikkal együtt, s a legnehezebb férfimunkát végezték. Órákat álltak sorban, nevelték gyermekeiket a fronton levö férjük helyett is. Nem roskadtak össze a fájdalom súlya alatt, amikor hírét vették, hogy férjük, fiuk vagy testvérük elesett. A munka frontjának igazi hösei voltak, minden dicséretet megérdemelnek." Ugyanilyen lelkesen dolgoztak az üzemekben a fiatalok. Törekvésük nyomán, hogy minél több terméket állítsanak elö az arcvonal számára, komszomolista ifjúsági brigádok születtek. 1943-ban a legtöbb vállalatnál ez a fajta brigád az élenjáró ifjúság általánosan elismert munkaszervezési formája, föként a repülögépgyártásban, a harckocsigyártásban, a fegyverés a löszergyárakban. Elmúltak azok a napok, amikor az újonnan jöttek, akik apjuk vagy bátyjuk helyébe léptek, csak a szakma elemeit sajátították el. Most a Komszomol ifjúsági brigádokban nemcsak "kétszázasok", hanem "háromszázasok", söt "ezresek" is akadtak. Az ilyen brigádokban dolgozók munkatermelékenysége 30-40 százalékkal meghaladta az átlagot. A legjobb Komszomol ifjúsági brigádokat frontbrigádoknak nevezték el. Ezekben sohasem hivatkoztak a nehézségekre, takarékoskodtak az idövel és anyaggal, fáradhatatlanul keresték a munkatermelékenység fokozásának módjait. A frontbrigádok tagjai a harcoló hadsereg katonáinak tekintették magukat. Messze az Urálon túlra eljutott Lev Baturin Komszomol ifjúsági frontbrigádjának a híre. A brigád a fegyverügyi népbiztosság egyik üzemében dolgozott. Minden tagjának volt valamilyen ésszerüsítö javaslata. Minden ilyen javaslat alkotó kutatásnak és fejtörésnek volt a gyümölcse. A brigád tagjai nem száz, hanem gyakran ezer százalékkal túlteljesítették a norma szerinti munkát. A szerszámok helyes megválasztása, a munkanap kihasználása, a találékonyság, és ami a legföbb: a határtalan hazaszeretet, az a törekvés, hogy minél közelebb hozzák a gyözelmet ez volt a titka a fiatal munkások magas teljesítményének. A brigád tagjai tudták, hogy a komszomolista hazaszeretete a hátországban elsösorban a munkáján mérhetö le. "Nem nyugszunk addig, amíg csak egy német is hazánk földjét tapossa; nem pihenünk meg addig, amíg a haza érdeke fáradhatatlan munkát követel tölünk. Nincs olyan út, amely nehéz volna, és nincs olyan akadály, amely leküzdhetetlen lenne számunkra" így hangzott Baturin brigádjának fogadalma. A Komszomol ifjúsági brigádok egyre sokasodtak. Októberben az ország vállalatainál már 36 ezer volt belölük, 240 ezer ifjúmunkás taggal. Az év végére 40500-ra emelkedett a számuk. Legtöbbjük megkapta a frontbrigád címet. Az ifjúsági brigádmozgalom igazi tömegmozgalommá terebélyesedett. A fiatalság nagyszerü hazafias lendületét bizonyította a Komszomol 25 éves fennállása tiszteletére indított munkaverseny. A fiatalok minden üzemben újabb feladatokat vállaltak. A Kuznyecki-medence fiatal bányászai elhatározták, hogy szabad idejükben a jubileum tiszteletére ajándékképpen 100 szerelvény szenet bányásznak. A pihenönapokon nemcsak a föld alatti munkások, hanem a külszíniek is leszálltak a tárnákba. Október 29-ig, a Komszomol jubileumának napjáig 280 vasúti szerelvény szenet termeltek. Sztyepan Zsutnyik és Vlagyimir Kovzel fiatal vájárok nemsokára azt javasolták, hogy folytassák a versenyt, és az év végéig további 120 vasúti szerelvény szenet bányászszanak. Az Uráli Gépgyár komszomolista dolgozói az évforduló tiszteletére terven felül 10 harckocsit gyártottak, határidö elött teljesítették az épülö magnyitogorszki 6. sz. nagyolvasztó megrendeléseit. A 21. sz. repülögépgyárban a fiatalok a Komszomol fennállásának 25. évfordulója tiszteletére rekord termelési napot tartottak. E napon a gyár több mint kétezer ifjúmunkása legalább másfélszeres normára rúgó munkát végzett, és terven felül sok terméket állított elö. A komszomolisták és az ország egész fiatalsága ilyen termelési sikerekkel ünnepelte az évfordulót. A háború harmadik évében egy új hazafias mozgalom született és igen gyorsan terjedt el. Jelszava ez volt: "Több terméket kevesebb emberrel." A mozgalom egyik kezdeményezöje az 1. sz. állami golyóscsapágy-gyárban dolgozó Jekatyerina Barisnyikova Komszomol ifjúsági frontbrigádja volt. A brigád vállalta, hogy hatról négyre csökkenti tagjainak számát, a tervet legalább 370 százalékra teljesíti, és nem gyárt selejtet. Vállalását becsülettel teljesítette: a moszkvai brigádok versenyében elsö lett, és elnyerte a Komszomol Moszkvai Bizottságának vándorzászlaját. És most adjuk át a szót Jekatyerina Barisnyikovának: "November 15-én kezdtünk új módon munkához írta Jekatyerina Barisnyikova a Pravdában. Természetesen kettö helyett nem könnyü dolgozni. Kétszeres normát nem egyszerü dolog teljesíteni. De azért vagyunk komszomolisták, hogy ne féljünk a nehézségtöl, hanem példát mutassunk a termelésben. Ha meggondoljuk, mennyivel nehezebb a fronton: új eröre kapunk . . . Emellett micsoda boldogság az a tudat, hogy brigádunk több terméket gyárt a harcosok számára." Barisnyikova brigádjának kezdeményezése hamarosan országszerte elterjedt. A Komszomol ifjúsági brigádok az év végéig 18 ezer fövel csökkentették létszámukat anélkül, hogy termelésük csökkent volna. A brigádok legjobb tagjaikat helyezték át más munkahelyekre, a jó szervezöket, akik át tudták adni hasznos tapasztalataikat, és újabb Komszomol ifjúsági brigádok magvát alkották. Sok munkás a munkaszervezés nyilvános felülvizsgálatát javasolta, és indítványozta, hogy a szemlébe vonják be az üzem egész kollektíváját. A szemle fö célja az volt, hogy megtalálják a munkatermelékenység fokozásának új módjait, és kevesebb munkással több terméket adjanak az arcvonalnak. Sok moszkvai, Volga menti, uráli, szibériai, kazahsztáni és távol-keleti üzemben rendeztek ilyen szemléket. A tapasztalat igazolta létjogosultságukat, és nyomukban roppant termelési és müszaki eredmények születtek. A szemlék idején az emberek tízezrei kapcsolódtak be új termelési tartalékok felkutatásába. A cseljabinszki Kirov Müvekben több mint hétezer ember vett részt a szemlében. Ezek mintegy ötezer javaslatot tettek, amelyek közül háromezret elfogadtak és megvalósítottak. Már a szemle során körülbelül 1400 segédmunkást áthelyeztek, hogy termelékenyebb munkát végezzenek. Az Uráli Gépgyárban a szemlén több mint ötezer munkás, mérnök és technikus vett részt, és mintegy 1500 javaslatot tettek. E javaslatok egy részének megvalósítása is lehetövé tette, hogy több mint 1700 munkást helyezzenek át fontosabb munkahelyekre. Az országos szocialista munkaverseny a termelés fellendítésének hathatós tényezöje volt, sokban hozzájárult az ipar munkáját hátráltató nehézségek leküzdéséhez. Segítségével több száz és ezer vállalat jött rendbe, továbbá sok nyersanyagot, fütöanyagot és villamos energiát takarítottak meg. A verseny következtében a termelékenység az iparban 1943-ban majdnem 40 százalékkal felülmúlta a háború elöttit. A munkaverseny hallatlan fellendülése a háború második szakaszában lehetövé tette a harceszköz-, illetve fegyvergyártás növelését. A Vörös Hadsereg a hátország mélyéböl özönlö tömérdek harceszköz láttán nap nap után érezte, hogy a munkásosztály hösiesen szolgálja hazáját. 4. A kolhozparasztság munkája A kolhozparasztság munkája nélkül a Vörös Hadsereg nem gyözhetett volna az arcvonalon, és a munkásosztály nem érhetett volna el sikert a hátországban. Az országnak élelmiszertartalékra volt szüksége, hogy elláthassa a növekvö hadsereget és a lakosságot, továbbá mezögazdasági nyersanyag kellett, hogy az ipar kielégíthesse termékeivel a hadsereg igényeit. A mezögazdaság helyzetétöl sokban függött a szovjet hátország szilárdsága és ereje. Ámde a háború második évének elejére a mezögazdaság termelési lehetöségei jelentösen csökkentek. A mezögazdaságot súlyosan érintette Ukrajna, Belorusszija, a balti országok és a gazdag gabonatermö területek: a Don-vidék, Sztavropolje és a Kubán elvesztése. A kolhozok száma a háború elötti idöhöz viszonyítva 40 százalékkal, a szovhozoké pedig majdnem 50 százalékkal csökkent. A kolhozok és a szovhozok szinte hihetetlen nehézségekkel küzdöttek munkaerö és anyagi ellátás terén. Az arcvonal egyre több embert és anyagot kívánt a mezögazdaságtól a Vörös Hadsereg számára. A mezögazdaságban dolgozó férfiak többségét behívták katonának. Sok traktorés kombájnvezetö, agronómus, kolhozelnök és brigádvezetö a harctérre ment. A hadiipar és a közlekedés is sok embert foglalkoztatott. A munkaképes kolhozparasztok, különösen a férfiak száma 1942 végére jelentösen csökkent. Az altaji határterületen, amely a háború alatt az ország egyik legfontosabb éléstára volt, a munkaképes kolhozparasztok száma a háború elöttihez viszonyítva majdnem a felére apadt. A kolhozokból, szovhozokból, valamint a gépés traktorállomásokról a munkaerövel együtt a traktorok, gépkocsik és a lovak tetemes részét is elvitték az arcvonalra. A traktorállomány 1942 végén a háború elöttinek kétharmada, a tehergépkocsi-állomány pedig alig egyötöde volt. A lóállomány ugyancsak több mint 40 százalékkal csökkent. A gépés traktorállomásokról elvitték a legerösebb lánctalpas traktorokat. Az ottmaradt kerekes traktorok és kombájnok javításra szorultak. A traktorok kétharmada már nyolc-kilenc éve üzemben volt. A javításhoz azonban alig akadt tartalék alkatrész, mert a mezögazdasági gépgyárak katonai megrendelésekre dolgoztak. Igen nagy hiány volt üzemanyagban. A mütrágyagyártás majdnem teljesen szünetelt. A háború elötti idökhöz viszonyítva csökkent a gépi erövel megmüvelt terület, a földek elgazosodtak. Mindez kedvezötlenül hatott a termelésre. Csökkent a gabona, a cukorrépa és más mezögazdasági növények terméshozama. Nehéz volt az ipari központok és a Vörös Hadsereg élelmiszerés elsösorban kenyérellátása. És ezekben a nehéz idökben új erövel nyilvánult meg a kolhozrendszer elönye, a szovjet parasztság magas fokú politikai öntudata. A szovjet parasztság a rendkívül nehéz körülmények között minden töle telhetöt elkövetett, hogy a hadsereget és az országot ellássa a szükséges élelmiszerrel és nyersanyaggal. A mezögazdasági termelés föként a nökre, a serdülökre és az öregekre hárult. A nök munkája döntö jelentöségüvé vált a mezögazdasági termelésben. A frontra távozott férjük helyébe léptek az asszonyok, és megtanulták a traktor, a kombájn és a gépkocsi vezetését. A gépállomásokon a nöi traktoristák száma 1943-ban a háború elötti évhez viszonyítva két és félszeresére, a kombájnvezetöké pedig több mint 3,2-szeresére emelkedett. Egyedül Omszk területen mintegy 11 ezer nöi traktorvezetö és 2600 nöi kombájnvezetö dolgozott. A nök ezreiböl lettek kolhozelnökök, brigád és munkacsapat-vezetök. Tambov területen 1943 elején több mint 100 nöi falusi szovjetelnök, 400 kolhozelnök, 4000 kolhozvezetöségi tag, 23000 növénytermesztö brigádvezetö, traktoros brigádvezetö, munkacsapatés állattenyésztö-gazdaságvezetö volt. 1943-ban az ország növénytermesztö-brigádvezetöinek jelentös része és az állattenyésztö gazdaságok vezetöinek a fele nö volt. Azok a nök, akik a mezögazdasági munkában apjuk, férjük, fiuk és testvérük helyébe léptek, állhatatosan viselték a háború okozta nélkülözéseket és hösiesen teljesítették kötelességüket a hazával szemben. Fájdalmadat eltitkolva, A munka rögös útját jártad. A frontot a tengerek közt Kenyereddel te tápláltad írta Mihail Iszakovszkij költö, a kolhozparasztnök nagy háborús munkahöstetteiröl. A szovjet kormány és a párt központi bizottsága elfogadta a mezögazdaság 1943. évi fejlesztési tervét. Felszólították a párt-, szovjetés mezögazdasági szerveket, hogy fokozzák a terméshozamot, és növeljék a gabona és egyéb növények termelését, készüljenek fel a tavaszi vetésre, és azt rövid idön belül fejezzék be, javítsák meg az agrotechnikát, és ne legyen parlagon heverö föld a kolhozokban és a szovhozokban. A tervben fontos szerepe volt a legföbb élelmiszerés mezögazdasági nyersanyagszállító területeknek: Szibériának, az Urálnak, a Volga-vidéknek, Kazahsztánnak és az OSZFSZK központjának. A falusi dolgozók a párt vezetésével hatalmas munkát végeztek a tavaszi vetés elökészítése és elvégzése terén, amitöl a harmadik háborús év termése függött. Az arcvonal és az ország azt várta a földek dolgozóitól, hogy a vetést szervezetten és rövid idö alatt végezzék el. Ljudmila Pavlicsenko mesterlövész az arcvonalon harcolók nevében ezt írta a kolhozparasztnöknek: "Nök! ti vagytok most a faluban a legföbb erö. Ti vagytok a felelösek a vetésért. Végezzétek el maradéktalanul és a legrövidebb idön belül ezt kívánják töletek azok, akik a fronton vannak . . . Mindannyiatoknak van valakije az arcvonalon: kinek férje, fivére, kinek apja, elvtársa. Sok volt kolhoztag harcol a hadseregben. Legyetek hozzájuk hasonlóak, és ne feledjétek el: a kiváló vetési munkával hozzájárultok az ellenség gyorsabb szétzúzásához, s így földijeitek hamarabb térhetnek vissza a kolhozba, a családhoz." A falusi pártszervezetek és szovjetek minden figyelmüket a kolhozok szakembereinek képzésére és elosztására, a kolhozok munkaszervezésének megjavítására összpontosították. Ebben nagy segítséget nyújtottak nekik a gépállomások és a szovhozok politikai osztályai. A vetési munkálatok elött a kolhozokban állandó brigádokat és munkacsapatokat alakítottak, kijelölték számukra a megmüvelendö földdarabot, s megkapták a szükséges igásállatokat és felszerelést. Megkezdödött a gépészkiképzés a gépállomások és a szovhozok számára. A gázgenerátoros gépekre sok traktorvezetöt tanfolyamon képeztek át. A legtapasztaltabb traktorvezetökböl gépészeket és traktoros brigádvezetöket képeztek. A gépészek kiképzési színvonala azonban nem mindig volt elég magas. A rövid tanfolyam után sok traktorvezetö és kombájnkezelö nem ismerte eléggé gépe szerkezetét nem tudta a gépet termelékenyen üzemeltetni. A traktorok jobb kihasználása és a traktoristák anyagi érdekeltségének növelése végett a traktorosbrigádokat legalább egy évre a növénytermesztö brigádok földterületeire osztották be. A gépállomáson a traktoristák fizetéspótlékot kaptak a tavaszi vetésterv teljesítéséért és túlteljesítéséért. Mindez a traktorok minél teljesebb és jobb kihasználása érdekében történt. A gépészek büszkén vallották, hogy háború idején "a szántóföldön dolgozó traktor olyan, mint a harckocsi a csatatéren". A tavaszi vetés sikere sokban függött a mezögazdasági gépek idejében történö megjavításától. Márciusban a Szovjetunió Szovhozügyi Népbiztossága és az SZK(b)P Központi Bizottsága határozatot hozott "a gépállomások traktorainak, kombájnjainak és mezögazdasági gépeinek az 1943. évi mezögazdasági munkára való elökészítéséröl". A határozat hangsúlyozta, hogy a mezögazdaság 1943. évi fö feladatának teljesítése, valamennyi mezögazdasági ág termelésének növelése attól függ, hogyan készítik elö és hogyan használják fel a kolhozföldeken a traktorokat, kombájnokat és egyéb mezögazdasági gépeket. A gépállomások és a szovhozok a párt és a kormány intézkedése alapján az iparvállalatok segítségével megkezdték a tartalék alkatrészek kiegészítését, a traktorok, a gépkocsik és a szerszámok javítását. A javítások sikeres elvégzése érdekében a városokból szakmunkás-brigádokat küldtek a gépállomásokra. Jelentösen megkönnyítette a mezögazdasági gépek javítását a tartalék alkatrészek és szerszámok tömeges gyüjtése, amit a sztálingrádi terület ilovlinszki gépállomásának komszomolistái kezdeményeztek. Az ország fiatalsága 1942-1943-ban 65 millió rubel értékü tartalék alkatrészt és szerszámot gyüjtött, javított meg és készített. Ez lehetövé tette, hogy a hadianyagot gyártó vállalatok megterhelése nélkül több tízezer traktort kijavítsanak. Mivel nem volt elég traktor és a meglevök is elhasznált állapotban voltak, s üzemanyag sem állt rendelkezésre kellö mennyiségben, növelni kellett a lóvontatású mezögazdasági gépek gyártását. 1943-ban majdnem 41 ezer ekét gyártottak, az 1942. évi 1200-zal szemben. Több lóvontatású vetögép készült, és ismét megkezdték a lóvontatású boronák és kultivátorok gyártását is. Minden kolhoznak és szovhoznak megvolt a vetési terve; a terv elkészítésénél arra törekedtek, hogy maradéktalanul kihasználják nemcsak a bonyolult, hanem az egyszerü mezögazdasági gépeket és az igásállatokat is. A mezögazdasági dolgozók sokat fáradtak annak érdekében, hogy kellö idöben biztosítsák a vetömagkészletet. Ez nehéz dolog volt, mert az országban, különösen a felszabadult területen nagy volt a vetömaghiány, s a kolhozok elhanyagolták a magtermesztést. A vetés biztosítása végett a körzetek vetömaggal kölcsönösen kisegítették egymást. A kolhozok rákényszerültek a nem ellenörzött mag elvetésére is, s ez csökkentette a terméshozamot. A kolhozparasztok saját vetömagkészletüket is felajánlották, és megszervezték a kolhozok közötti kölcsönös segítségnyújtást. A kolhoz vetömagalapja részére az elsök között adott 150 kg búzát a kurgan területi Norin nevü községben a 60 éves Menysikov, az Avangard kolhoz lóápolója és két katona apja. Példáját sok kolhozparaszt követte. A személyes készletekböl való vetömaggyüjtés hazafias tömegmozgalommá terebélyesedett, és nagy szerepet játszott a vetési terv teljesítésében. A Mari ASZSZK-ban például mintegy százezer kolhozparaszt adott vetömagot a maga készletéböl. A köztársaságban abból a forrásból mintegy 15 ezer métermázsa gabona és 18 ezer métermázsa burgonya gyült össze a kolhozok vetömagalapjai javára. A falusi fiatalság nagy lelkesedéssel vett részt a tavaszi vetés elökészítésében és elvégzésében. Moszkva terület ifjú élenjáró mezögazdasági dolgozói a falvak fiataljaihoz és komszomolistáihoz intézett felhívásukban a következöket írták: "A szovjet harcosok dicsösége és bátorsága arra indít bennünket, hogy megkettözzük, megháromszorozzuk a frontnak adott segítséget, adjunk hát az országnak, a Vörös Hadseregnek még több kenyeret, burgonyát, húst és ipari növényt. A munkában akárcsak a harcban ez a mi ifjúságunk jelszava : Legyünk méltók azokhoz, akik az arcvonalon harcolnak ennek a gondolatnak a jegyében élnek a fiatal hazafiak a kolhozfalvakban." A moszkvai terület taraji körzetének falusi komszomolistái elhatározták, hogy a norma szerinti munkát még akkor is elvégzik, ha a szántóföldön éjszakáznak. Óriási lendületet vett a komszomolista ifjúsági munkacsapatoknak a jó terméshozamért indított országos szocialista munkaversenye, amelyet a szaratovi terület Novouzenszk körzetében a "Vorosilov" kolhoz komszomolista ifjúsága kezdeményezett. A tavaszi földmunka megindulásáig a jó termésért vívott küzdelembe 28 területen, határterületen és köztársaságban több mint 26 ezer komszomolista ifjúsági munkacsapat kapcsolódott be. Egyedül az omszki területen a fiatalok és a komszomolisták több mint 70 ezer hektáron végezték el a hóeltakarítást, mintegy 146 ezer tonna trágyát és sok hamut hordtak ki a szántóföldre, majdnem hatezer mázsa burgonyát gyüjtöttek, mintegy 13500 tehenet fogtak be mezögazdasági munkára, és több mint 213 ezer rubel értékü tartalék alkatrészt szedtek össze. A tavaszi földmunka országszerte teljes lendülettel folyt, és valóban hösies eröfeszítést követelt a mezögazdasági dolgozóktól. A hátországban sok helyen egy kolhozparasztra majdnem kétszer annyi munka jutott, mint azelött. Erösen megnövekedett a traktorok igénybevétele. Így Üzbegisztánban az egy före esö megmüvelendö terület az 1940. évi 146 hektárról 205 hektárra emelkedett. A traktor-, ló-, munkaerö-, vetömagés üzemanyaghiány miatt sok körzetben elhúzódott a vetés, és ez káros hatással volt a termésre. Még nehezebb körülmények között végezték el a tavaszi vetést a felszabadított területen, ahol a megszállók szétdúlták a kolhozokat, a szovhozokat és a gépállomásokat. Itt az egész kolhozés szovhozgazdaságot újonnan kellett megszervezni: vetömagot és felszerelést gyüjtöttek, újra létrehozták a közös állattenyésztést, megszervezték a kolhozparasztok és a gépállomási, valamint a szovhozdolgozók munkáját. Minthogy a traktorállomány erösen leapadt, söt helyenként a gépek teljesen hiányoztak és a lovak száma is csökkent, sokszor a teheneket fogták be a vetési munkákra. A kurszki területen például a tavaszi szántás-vetésnek majdnem a felét tehenekkel végezték. Óriási munkát végzett a tavaszi vetés elökészítése és lebonyolítása érdekében a sztavropoli határterületen az ország egyik leggazdagabb éléstárában a pártszervezet. A német megszállók okozta károk következtében a kolhozok és szovhozok földjein fele annyi traktor dolgozott, mint a háború elött, több mint felére apadt a lovak és az ökrök száma, a fasiszta rablók ellopták és elszállították a vetömagot, és nem volt elég üzemanyag sem. A pártszervezet még ilyen nehéz körülmények között is mozgósítani tudta a falvak dolgozóit a tavaszi vetési terv sikeres végrehajtására. A vetés jó elvégzése érdekében a kolhozparasztok, akik égtek a vágytól, hogy minél hamarabb begyógyítsák a megszállás ütötte súlyos sebeket, és minden erejükkel segítsék szeretett Vörös Hadseregüket, több százezer pud vetömagot gyüjtöttek össze a maguk készletéböl, és igásállatként több ezer tehenet fogtak be munkára. Az államilag jóváhagyott tavaszi vetési tervet teljesítették, söt számos növényfajta kukorica, köles, napraforgó, burgonya tekintetében meghaladták. Az óriási nehézségek ellenére sikeresen elvégzett tavaszi vetés Sztavropol határterület pártszervezeteinek, a határterület dolgozóinak nagy gyözelme volt. A határterületi pártbizottság XII. plénumának beszámolója megállapította: "A felszabadulás óta eltelt tíz hónap alatt a határterület mezögazdaságában helyreállítottunk 1383 kolhozt, 65 szovhozt, és mind a 138 gépállomást. Jelentös munkát végeztünk a kolhozok, gépállomások és szovhozok szervezeti és gazdasági megszilárdítása terén, Mindez lehetövé tette, hogy megbirkózzunk a legfontosabb mezögazdasági idénymunkákkal." E nehéz körülmények között az ország sok ezer gépésze és kolhozparasztja nagy termelési eredményeket ért el. Széles körben kibontakozott a nöi traktorosbrigádok munkaversenye, amelyet Garmas brigádja kezdeményezett. A versenyben több mint 150 ezer traktoristanö vett részt. A Jaroszlavl területi "Gorsiha" kolhoz kezdeményezésére országszerte népmozgalom indult a terven felüli vetésért a honvédelmi alap számára, és a felszabadított területek megsegítése érdekében. Óriási nehézségek leküzdése árán a legtöbb terület és határterület általában elvégezte a tavaszi vetést, ha nem is mindenütt a legjobb minöségben. Az ország bevetett területe 1942-höz viszonyítva 6,4 millió hektárral növekedett, és 94,1 millió hektárt tett ki. Ez a növekedés onnan származott, hogy számos körzet és terület felszabadult a német fasiszta megszállás alól. A gabonanemüek vetésterülete 3,3 millió hektárral növekedett, 2,7 millió hektárral nött a köles vetésterülete; ez Kazahsztán, a Volgavidék és számos szibériai körzet fö szemesterménye. Más fontos mezögazdasági növények vetésterülete is kiszélesedett, pl. a burgonyáé 1,5 millió hektárral. Különösen a hátország iparvidékein lett észrevehetöen nagyobb a burgonya és a zöldség vetésterülete. Az ipari növények vetésterülete 1,4 millió hektárral nött meg. Szibériában, Kazahsztánban és Közép-Ázsiában több területen vetettek cukorrépát, és olajos növényt, mint a háború elött. Bár 1943-ban 1942-höz viszonyítva megnött a vetésterület, de még mindig csak a háború elöttinek 63 százaléka volt (1942-ben 58 százaléka). Még nem az egész megszállt terület szabadult fel, és a felszabadult területen is csökkent a vetésterület nagysága. Ugyanez történt helyenként a hátországban is. A tavaszi vetésnél nem kisebb eröfeszítést követelt a termés betakarítása. Júliusban a Népbiztosok Tanácsa és az SZK(b)P Központi Bizottsága határozatot hozott az 1943. évi mezögazdasági terménybetakarításról és begyüjtésröl. Ebben utasította a kolhozok, gépállomások és szovhozok helyi pártszervezeteit és a szovjetszerveket, hogy rövid idö alatt, veszteség nélkül takarítsák be a termést, és idejében teljesítsék a terménybegyüjtési tervet; gondosan készítsék elö a kombájnokat és az egyszerü aratógépeket. A kombájnok javítására részletes tervet dolgoztak ki; minden kombájnt a bejáratás és a szemfelfogó berendezéssel való felszerelés után bizottság vett át. A gépállomások és szovhozok megsegítésére ipari munkásokból és ipari tanulókból javítóbrigádokat alakítottak, s kiutalták részükre a szükséges fémet, szerszámokat és felszerelést. Sok vállalat segített a gépállomásoknak és a szovhozoknak a traktorok és mezögazdasági gépek megjavításában. Miután a Vörös Hadsereg harceszközökkel való ellátása sikeresen haladt, 1943 második felében lehetöség nyílt már arra, hogy egyes iparvállalatokat mezögazdasági gépek és tartalék alkatrészek gyártására állítsanak át. Ismét a kommunisták voltak azok, akik a kolhozparasztok, a szovhozok és gépállomások dolgozóinak munkáját a termés betakarítása idején szervezték, és akik sikerre lelkesítették öket. Sok körzetben a pártszervezet a kolhozfalu igazi harci törzseként müködött. Az aratás idején a kommunista párt újult erövel indította meg a politikai tömegmunkát a falusi lakosság körében. Az SZK(b)P Központi Bizottsága utasította a vezetö pártés szovjetfunkcionáriusokat, hogy a kolhozparasztok gyülésein rendszeresen számoljanak be a katonai és politikai eseményekröl, és ismertessék a kolhozok elött álló feladatokat. A helyi pártszervezetek a legjobb kommunistákat küldték falusi munkára. Kazahsztánban például több mint 2500 pártmunkást vontak be e feladat végrehajtásába, akik a kolhozokban több mint 12500 elöadást tartottak. Emellett a kazahsztáni K(b)P Központi Bizottsága a körzetekbe és a területekre két-három hónapra agitációs és propagandacsoportokat küldött. Az agitátorok a kolhozparasztokkal együtt dolgoztak és a szántóföldön beszélgettek el velük. A Vörös Hadsereg diadalmas támadására válaszul a moszkvai, a permi és az omszki terület, a habarovszki határterület, az Azerbajdzsán és Türkmén SZSZK, valamint a krasznodári határterület és a voronyezsi terület élenjáró kolhozparasztjai és gépállomás-dolgozói széles körü szocialista munkaversenyt indítottak a termés sikeres betakarítása és a gabonaszolgáltatás minél elöbbi teljesítése érdekében. Újabb hazafias mozgalmat kezdeményeztek ebben az idöben a tambovi terület kolhozparasztjai, s kezdeményezésükhöz minden falusi dolgozó csatlakozott. A mozgalom a "haza védöi egészségi alapjának" megteremtéséért indult. A tamboví kolhozparasztok felszólították a mezögazdasági dolgozókat, hogy adjanak az alap javára húst, tejet, tojást és gabonát. "Az arcvonalnak nem volt és nem is lesz semmiben sem hiánya -jelentették ki. Az orosz paraszt mindent odaad, semmitöl sem retten vissza, semmit sem sajnál a hazától, a szovjethatalomtól, népétöl." A falu dolgozói nagy lendülettel takarították be a termést. Kimagasló sikereket ért el Pasa Angelinának, a híres ukrán traktoristanönek brigádja, amely a háború alatt a nyugat-kazahsztáni területen, Tyerekta faluban dolgozott. A brigád tagjai a szántóföldön végzett munkát harcfeladatnak tekintették. "Az arcvonal mondta Pasa Angelina a távoli Tyerekta falut is elérte; ez volt a mi terepszakaszunk, a mi arcvonalszakaszunk." Ugyanilyen jól dolgozott a termés betakarítása idején a rjazanyi terület ribnovói gépállomásán Garmas traktorista brigádja; ö indította el a nöi traktorosbrigádok országos szocialista munkaversenyét. Gyorsan és veszteség nélkül arattak, és több mint ötszörösen túlteljesítették a traktormunkák évi tervét. A csirai terület Vorosilov szovhozának Zagorszkaja traktorosbrigádja munkatervét több mint ötszörösen túlteljesítette, és kivívta az elsö helyet a szovhozok nöi traktorosbrigádjainak versenyében. A gépkezelönök mögött a kolhozparasztnök sem maradtak el; 1943-ban a kolhozokban végzett összes munkaegységeknek több mint a felét ök teljesítették. Jutkinának, a híres szibériai kolhozparasztnönek munkáscsapata több mint 10 hektáros parcellán, hektáronként átlag 588 mázsa burgonyát takarított be. Önfeláldozóan dolgoztak a termés betakarításán az idös kolhozparasztok és kolhozparasztnök is. Artyom Ivanovics Makszimenko, 75 éves kolhozparaszt (a sztavropoli határterület naguti körzetének "Andrejev" artyeljében dolgozott) a Vörös Hadsereg gyözelmeinek tiszteletére rendezett gyülésen a következöket mondta: "Négy fiam van a Vörös Hadseregben, és én a kolhozban becsületesen végzett munkámmal akarok segíteni nekik." Az idös ember szavait tettekkel igazolta. Naponta 0,7 hektárt aratott le a tervben elöírt 0,5 hektár helyett. Praszkovja Jefimova Moreva idös kolhozparasztnö (jaroszlavli terület gavrilov jamai körzetének "Út a kommunizmushoz" artyeljében dolgozott), akinek 10 fia és 14 unokája harcolt az arcvonalon, 1943-ban 300 egységnyi munkát végzett. Nagy termést takarított be parcellájáról sok ifjúsági növénytermesztö és konyhakertész munkáscsapat. A moszkvai terület kolomnai körzetének Malisev kolhozában például a tizenöt éves Kapitolina Sorina ifjúsági munkáscsapata hektáronként 160 mázsa burgonyát és 500 mázsa sárgarépát termesztett. Nagyszerü sikereket ért el Kejgez Gumbat-kizi Kadirova front-munkáscsapata (az Azerbajdzsán SZSZK agdami körzetének "Bakui munkás" kolhozában dolgozott), amely hektáronként 71 mázsa gyapotot takarított be. Kitünöen megállták a helyüket a fiatalok a gabonának a begyüjtö helyekre való, olyannyira fontos szállításánál is. A novoszibirszki területen az ifjúsági szállítóbrigádok mintegy 6,5 millió pud, az altaji határterületen pedig 12 millió pud gabonát szállítottak a gyüjtöállomásokra. Akárcsak a vetés idején, az aratás alatt is erösen érezhetö volt a traktorok, a mezögazdasági gépek és a munkaerö hiánya. Az üzemanyagés az alkatrészhiány miatt körülbelül a traktorok fele tétlenül vesztegelt. A gépállomások munkája 1943-ban 1940-hez viszonyítva majdnem 40 százalékkal csökkent. Jelentösen kisebb volt a traktorés a kombájnonkénti teljesítmény, s a kolhozokban és a szovhozokban esett a munka gépesítési színvonala. Bár a kolhozparasztok többet dolgoztak, mint a háború elött, a traktorhiányt mégsem tudták munkájukkal pótolni. Emellett sok helyen rosszul használták fel az igásállatokat és az egyszerü mezögazdasági gépeket. Következésképpen az aratás elhúzódott, és sok volt a szemveszteség. A kolhozok megsegítésére a városokból munkásokat, alkalmazottakat és tanulókat kellett küldeni. A sztavropoli határterületen a városokból és körzeti központokból mintegy 23 ezer embert irányítottak a termés betakarítására. A jaroszlavli területen 1943-ban a mezögazdasági munka 17 százalékát a városiak végezték el. A tengermelléki határterületen aratás idején mintegy nyolcezer munkás és alkalmazott és több mint 7500 felsöbb osztályos tanuló dolgozott a kolhozokban. Országos viszonylatban 1943-ban vetés és aratás idején a városokból több mint 2,7 millió embert irányítottak mezögazdasági munkára. 1943-ban sok kolhoz és szovhoz minden erejét latba vetve magas terméshozamot ért el, és nagy menynyiségü élelmiszert adott az államnak. Országos átlagban azonban az évi termelés majdnem az elözö év színvonalán maradt. Bár a gabonanemüek vetésterülete valamelyest növekedett, mégis csak 29,4 millió tonnát, vagyis körülbelül annyit takarítottak be belölük, mint 1942-ben, ami a háború elöttinek alig egyharmada volt. Ez elsösorban azzal magyarázható, hogy lényegesen csökkent a gabonanemüek terméshozama: országos átlagban hektáronként mindössze 4,2 mázsát tett ki (ez volt a legalacsonyabb terméshozam a háború alatt). Jelentösen csökkent egyes fontos ipari növények, például a gyapot, a cukorrépa és a len termése és begyüjtése. Nyersgyapotból mindössze 726 ezer tonnát gyüjtöttek be az 1942. évi egymillió 329 ezer tonnával szemben, vagyis majdnem feleannyit. Ugyanakkor azonban sikerült közel másfélszeresére növelni a burgonyatermést. A déli vidékek felszabadítása után a napraforgótermés 2,8-szeresére növekedett. Gabonanemüek és az ipari növények terméshozamának csökkenését a mezögazdaság 1943. évi óriási nehézségei mellett érthetövé teszi még az is, hogy számos területen és köztársaságban a pártés a szovjetszervek nagy hibákat követtek el a mezögazdaság irányítása terén. Ezeken a helyeken sok gépállomás nem dolgozott kielégítöen, a fö gazdasági munkák tervét nem teljesítették. Ráadásul 1943ban sok vidéken kedvezötlen volt az idöjárás: a Volga-vidéket aszály sújtotta, Szibériában korán beköszöntött a hideg, az OSZFSZK központi területein pedig tartós esözés volt. A mezögazdasági termékek zömét Szibéria, az Urál, Kazahsztán, Közép-Ázsia, az OSZFSZK központi vidékei és a Kaukázusontúl szolgáltatta. Innen származott a gabona 64 százaléka, majdnem az egész gyapot, a cukorrépa több mint 50 és a rostlen 60 százaléka. Különösen nagy volt a mély hátország részaránya az állati termékek begyüjtésében. A hús, a tej, a tojás és a gyapjú több mint négyötödét onnan kaptuk. Az ország és a Vörös Hadsereg mezögazdasági termékekkel való ellátásában nagy szerepük volt a megszállás alól felszabadult területeknek is. Sikeresen haladt az aratás a sztavropoli határterületen, bár a német fasiszta megszállás súlyos következményekkel járt, és az idöjárás is rossz volt. Az aratás sikerét a határterületi pártszervezet nagy szervezö és politikai munkája tette lehetövé. A kommunisták a határterületen minden erejüket és valamennyi eröforrást az aratás idejében való elvégzésére összpontosították. Szuszlov, a SZK(b)P Sztavropol határterületi pártbizottságának titkára a mezögazdasági dolgozók sikereit hangsúlyozva 1943 végén megállapította: " . . . A határterület mezögazdasága az országnak és a Vörös Hadseregnek máris tekintélyes mennyiségü mezögazdasági terméket adott: 18,5 millió pud gabonát, 595560 pud húst, 187170 pud gyapjút, 234 mázsa tejet, több mint 400 ezer darab nyersbört és sok egyéb mezögazdasági terméket. A határterület mezögazdasága egyre inkább a haza, az arcvonal megsegítésére fordítja eröforrásait." Észak-Kaukázus és Ukrajna felszabadult területei adták az ország gabonatermésének több mint egynegyedét és ezzel együtt még sok más mezögazdasági terméket. Akárcsak az elözö években, a mezögazdasági árutermelés zömét, az árugabona 86,5 százalékát a kolhozok szolgáltatták. Fontos járulékos élelmiszerforrássá váltak a vállalatok és intézmények gazdaságai, a munkások és alkalmazottak egyéni és közös zöldségeskertjei. 1943-ban ezekben a gazdaságokban körülbelül 350 millió pud zöldséget és burgonyát takarítottak be. Nagy nehézségekkel kellett megbirkózniuk a falu dolgozóinak az állattenyésztés terén. A háború az állatállományban óriási kárt tett. A fasiszta betolakodók a megszállt területen milliószámra irtották ki az állatokat. Az állattenyésztés takarmánybázisa is megcsappant. A takarmánynövények vetésterülete, a háború elöttihez viszonyítva majdnem a felére csökkent. Sokkal kevesebbet termeltek a koncentrált takarmányokból, és ez különösen káros hatással volt a sertéstenyésztésre. A párt központi bizottsága és a Népbiztosok Tanácsa 1943 tavaszán intézkedett a kolhozok és szovhozok állatállományának növelésére és hozamuk fokozására, a lótenyésztés fejlesztésére és a lótartás megjavítására. A párt és a kormány utasításait követve az állattenyésztésben a legnagyobb sikert az ivanovói terület és az Azerbajdzsán SZSZK érte el, mindketten megkapták az Állami Honvédelmi Bizottság vándorzászlóját. Az ivanovói terület az 1943. évi állattenyésztési tervet a következöképpen teljesítette: szarvasmarha 101,8, sertés 104, ló 83,6 százalék. Az állati termékek begyüjtési tervét is túlteljesítette. Emellett a terület kolhozai már a jövö évi kötelezettségük fejében 11 600 mázsa húst adtak az államnak. Az Azerbajdzsán SZSZK-ban a kolhozok és a szovhozok állatállománya a háború elöttihez viszonyítva 600 ezer darabbal növekedett. Az állattenyésztés fejlesztése érdekében nagy munkát végzett a Tadzsik SZSZK, a Grúz SZSZK, a Csuvas ASZSZK, valamint a jaroszlavli, a moszkvai, gorkiji, a kalinyini, a leningrádi, az arhangelszki és a vologdai terület. Országos viszonylatban a szarvasmarhák száma egy év alatt 5,5 millióval növekedett (1943 végén 33,9 millió volt), a juhoké és kecskéké 1,5 millióval szaporodott, és elérte a 63,3 millió darabot. Ez a szaporulat föként annak eredménye volt, hogy fontos mezögazdasági területek szabadultak fel a megszállás alól. Mindamellett a szarvasmarhák száma 1943-ban a háború elöttinek mindössze 62 százaléka, a juhoké és kecskéké 69 százaléka, a lovaké 37 és a sertéseké pedig csupán 20 százaléka volt. A hozam csökkenése miatt 1943-ban számos állati termék köztük a tej és a tejtermékek begyüjtése is csökkent. A begyüjtött hús mennyisége majdnem az 1942. évi színvonalon maradt és egymillió 229 ezer tonnát tett ki. A mezögazdaság óriási nehézségeit a szovjet parasztok valóban hösies eröfeszítésekkel küzdötték le; jól tudták, hogy a kenyér a gyözelem fegyvere. Ugyanolyan szüksége van az arcvonalnak kenyérre, mint harckocsira és repülögépre, lövegre és löszerre. A kolhozparasztok, a gépállomások és szovhozok dolgozói, férfiak és nök egyaránt a falusi pártszervezetek vezetésével el tudták látni az országot és az arcvonalat elegendö élelmiszerrel és nyersanyaggal. Ebben nagy szerepe volt a munkásosztály testvéri segítségének. Ez egyik megnyilvánulása volt a szovjet társadalom erkölcsi-politikai egységének, a munkásosztály és a parasztság megbonthatatlan harci szövetségének. A párt központi bizottsága és a szovjet kormány állandóan szemmel kísérte a Vörös Hadsereg és a lakosság élelmiszerés elsösorban kenyérellátását. Az SZK(b)P Központi Bizottsága és a Népbiztosok Tanácsa 1943 novemberében kidolgozta a begyüjtés növelése érdekében szükséges intézkedéseket és Andrejevet, Voznyeszenszkijt, Koszigint, Mikojant, Svernyiket és a központi bizottság más tagjait küldte ki, hogy segítsenek a helyi pártés szovjetszerveknek a gabonabegyüjtési terv teljesítésében. Amikor a párt központi bizottsága és a szovjet kormány értékelte a mezögazdaság 1943. évi eredményeit, megállapította, hogy a mezögazdaság "jelentösebb fennakadás nélkül biztosította a Vörös Hadsereg és a lakosság élelmiszer-, valamint az ipar nyersanyagellátását". Ilyen nehéz, bonyolult és a háború döntö fordulata szempontjából óriási jelentöségü feladat csak úgy volt megoldható, hogy a kommunista párt nagy szervezö és politikai munkát végzett a mezögazdasági dolgozók körében, elengedhetetlen volt hozzá továbbá a nagyüzemi gépesített kolhoz-szovhoz termelés, a kolhozparasztok, a gépállomási és szovhozdolgozók kiapadhatatlan munkaaktivitása is. Kalinyin, a Szovjetunió Legfelsö Tanácsa Elnökségének elnöke 1944 februárjában az orehovozujevói dolgozók elött mondott beszédében megállapította: "Még egy rendkívül fontos feladat állt elöttünk: le kellett küzdeni a háborús ellátási nehézségeket. A legjobb gabonatermö területek Ukrajna, a Don-vidék, a Kubán és Sztavropol ideiglenesen kiestek háztartásunkból, csupán keleti és központi területeink termeléséböl éltünk. És mégis e két és fél év alatt nem is éltünk olyan rosszul. Lehet, hogy ma még fel sem tudjuk mérni teljesen, milyen gigászi feladatot oldott meg a szovjet kormány, a szovjet nép." 5. A közlekedés javulása Az arcvonal szükségleteinek kielégítésére szolgáló ipari termelés növelésében és a Vörös Hadsereg harctevékenységének biztosításában óriási szerepe volt a közlekedésnek, föként a hátországot az arcvonallal összekötö vasúti közlekedésnek. Lenin, amikor a polgárháború idején a vasutasok feladatairól beszélt, hangsúlyozta, hogy hadihelyzetben a közlekedésnek erejét megfeszítve, zökkenésmentesen kell továbbítania a hadiszállítmányokat, "a közös ügy sikere most különösen a vasutak munkájától függ". A közlekedés a Nagy Honvédö Háború második szakaszának elején bonyolult és nehéz körülmények között müködött. A rengeteg keletre áttelepített vállalat, a Volga-vidéken, az Urálban és Szibériában gyorsan növekvö haditermelés és a Vörös Hadsereg támadó harctevékenysége különösen az ország középsö és keleti részén erösen megterhelte a vasutakat. A közlekedés munkáját még az is nehezítette, hogy elvesztette gördülö anyagának egy részét. Ráadásul a mozdonyok és a vasúti kocsik száma alig emelkedett, mert a mozdonyés vagongyárak föként harci technikai eszközöket és fegyvereket gyártottak. Igen nagy nehézségbe ütközött a pályafenntartás és a vasútvonalak javítása. A közlekedés nem tartott lépést az ipar fejlödésével, különösen az ország keleti vidékein. 1942 decemberére januárhoz viszonyítva a Szovjetunió iparágainak bruttó termelése több mint másfélszeresére nött, ezzel szemben a vasutak napi átlagos megterhelése ezalatt csak 4,6 százalékkal emelkedett. Az uráli ipar bruttó termelése 1942-ben 1940-hez viszonyítva 2,8-szeresére, Nyugat-Szibériáé pedig 2,4-szeresére nött, viszont az urál-szibériai vasútvonalakon a teherforgalom ezalatt mindössze néhány százalékkal emelkedett. A vasútvonalak nem tudtak megbirkózni azzal a feladattal, hogy a legfontosabb iparvállalatok részére elszállítsák a nyersanyagot és a fütöanyagot. 1942 októberében a kohászati üzemek a szükséges ércnek csupán 67 százalékát, a salakképzö anyagnak 56 százalékát és a tüzálló téglának 61 százalékát kapták meg. "Ha nem intézkednek azonnal és erélyesen a kohászati nyersanyag és fütöanyag szállítása ügyében írta Tyevoszjan vaskohászati népbiztos 1942 novemberében a párt központi bizottságának -, elkerülhetetlenül megszakad a kohászati vállalatok munkája és ezzel együtt a hadiipar fémellátása." A nagy kohóüzemekben elszállításra készen vesztegelt a védelmi célokra termelö vállalatoknak égetöen szükséges fém. 1943 februárjában a kuznyecki kohászati kombinátban 130 ezer tonna, a magnyitogorszki kombinátban 70 ezer tonna, Nyizsnyij Tagilban pedig 44 ezer tonna elszállításra váró fém halmozódott fel. A hadigazdaság fejlödésében, elsösorban a hadiipar központjában: az Urálban és Szibériában a mutatkozó nehézségek egyik oka a közlekedés elmaradása volt. A Perm területi pártbizottság 1943. márciusi plénuma megállapította, hogy "a közlekedés a terület gazdaságának egyik gyengéje". A Szverdlovszk területi pártbizottság plénuma rámutatott arra, hogy az Urál középsö részét ellátó szverdlovszki vasút nem teljesíti a rakodási feladatot, és ez súlyosan érezteti hatását a terület iparvállalatainak munkájában. A Cseljabinszk területi pártbizottság plénumán hangsúlyozták, hogy a dél-uráli vasút 1942 ösze óta rosszul müködik, és ez egyik fö akadálya az ipari termelés növekedésének. Az ország számos központi területén is ugyanez volt a helyzet. A jaroszlavli pártaktíva megállapította, hogy a jaroszlavli vasút "rendkívül nehéz helyzetbe hozta a terület iparát, mert nem szállítja zökkenömentesen a fütöanyagot az erömüvekbe és az ipari üzemekbe". Ilyen körülmények között a közlekedés megjavítása általános párt és állami feladattá vált. A Népbiztosok Tanácsa és az SZK(b)P Központi Bizottsága 1943 január 20-án határozatot hozott az uráli és szibériai vasútvonalak munkájának megjavítására. Ezekre a vonalakra tapasztalt pártés gazdasági funkcionáriusokat küldtek. Egyúttal számos szervezési intézkedés is történt. A többi között március 1-töl kezdve megengedték, hogy az utasforgalom rovására növeljék a fütöanyag-szállítást a vasutak számára. Ezzel együtt az SZK(b)P Központi Bizottsága és a Népbiztosok Tanácsa levélben utasította a szövetségi köztársaságok, a határterületi és területi pártbizottságok párttitkárait, a területi és határterületi végrehajtó bizottságok és a köztársasági népbiztosi tanácsok elnökeit, hogy nyújtsanak segítséget a vasutaknak. A központi bizottság és a kormány direktívája a helyi pártszervezetek kötelességévé tette, hogy munkaerövel segítsék a vasutakat. Elrendelte, hogy a vállalatoknál és intézményeknél válogassák ki a vasutas szakképzettségü embereket, és tíz napon belül helyezzék vissza öket a közlekedéshez. A direktíva javasolta továbbá, hogy vegyék igénybe a helyi lakosságot hóeltakarításra, a szén kirakására és a mozdonyszerkocsik megrakására, valamint a szükséges fának a vasúti fütöanyagraktárakba való szállítására. A párt központi bizottsága és a szovjet kormány részéröl rendkívül fontos intézkedések láttak napvilágot az uráli és szibériai vasútvonalak forgalmának növelése érdekében, különös tekintettel a szénbányászatra és a kohóiparra. Az Állami Honvédelmi Bizottság 1943. február 1-én utasította a közlekedésügyi népbiztosságot, hogy a hónap folyamán elsösorban a szénszállító szerelvényeket továbbítsa. Kivételt csak a katonai szerelvények képeztek, amelyeket soron kívül továbbítottak. Tekintettel arra, hogy a kuznyecki szénmedencének különösen fontos szerepe volt az ország gazdaságának fütöanyagellátásában, az Állami Honvédelmi Bizottság márciusban határozatilag gondoskodott a Kuznyecki-medence üres vagonokkal való fennakadás nélküli ellátásáról és a kocsikirakás meggyorsításáról. A medence szénbányái nem kaptak elegendö üres vagont, mivel a beérkezö vagonokat sok vasútvonalon késedelmesen rakták ki. Az Állami Honvédelmi Bizottság felhívta a figyelmet arra, hogy a vasutasok igen fontos feladata a kirakás meggyorsítása. A vonalfönököknek biztosítaniuk kellett a szerelvény összeállítási terv feltétlen teljesítését és az üres vagonok átadását. A Kuznyeckimedencét ellátó tomszki vasút meghatározott feladatot kapott: naponta 2710 vagont kellett megrakni szénnel. Az Állami Honvédelmi Bizottság egyidejüleg utasította a népbiztosságok vezetöit, továbbá a területi és határterületi pártbizottságok és a szövetségi köztársaságok központi bizottsági titkárait, hogy az üzemekhez vezetö vonalakon gyorsítsák meg a kocsifordulót, valamint a beés kirakási munkát. Az Állami Honvédelmi Bizottság utasítására 55 ezer négytengelyes vagont a szén-, ércés kokszszállító vonalakra osztottak be. Ezekböl irányvonatokat állítottak össze, amelyek a beés kirakodó állomások között meghatározott útvonalon közlekedtek. A fontos hadiüzemek jobb kiszolgálása érdekében meszszemenöen alkalmazták azt az 1942-ben bevezetett gyakorlatot, hogy menetrend szerint közlekedö típusvonatokat állítottak be. Andrejev, az SZK(b)P Központi Bizottságának titkára az Urálba és Szibériába utazott, hogy hatékony intézkedéseivel a helyszínen javítsa meg a vasúti forgalmat. A párt központi bizottsága és a kormány utasítására megnövelték a legfontosabb vasúti csomópontok, továbbá az uráli és nyugat-szibériai pályaszakaszok, valamint az iparvasutak áteresztö képességét. Az 1943-ban a vasúti beruházásokra elöirányozott 1,5 milliárd rubelnek körülbelül a felét erre fordították. A legtöbbet az uráli, a szverdlovszki, a dél-uráli és a permi vasutak építkeztek. Itt új vágányokkal bövítették az állomásokat és a vasúti csomópontokat, a nagy vasúti csomópontok körül körvasutak, másodrendü vonalak és új vonalak épültek. 1943-ban megkezdték a szoszva-alapajevszki vonal építését. Ennek az volt a feladata, hogy növelje a szverdlovszki vasút áteresztö képességét, egy második járatot biztosítson az Urál északi részéböl a középsö és déli rész felé, és tehermentesítse a goroblagodatszkaja-szverdlovszk-cseljabinszki vonalat. Egyidejüleg más fontos uráli vonalakat is megerösítettek, köztük a nagyezsgyinszk (Szerov)-szoszvai és a Nyizsnyij Tagil-alapajevszk-cseljabinszki vonalat, valamint a Nagyezsgyinszket és Bogoszlovszkot (Karpinszk) összekötö vonalat. Kibövítették a nagyezsgyinszki csomópontot, és befejezték a cseljabinszki déli és a szverdlovszki északi körvasút építését. A kiteli szén elszállítása céljából megnövelték a permi vasút áteresztö képességét: mellékvonalat építettek Perm és Kirov között és a perm-csuszovoj-kiteli vonal egyes pályaszakaszain. A szverdlovszkkazany-lsurovszkajai vasútvonalat megerösítették. A Kuznyecki-medence és az Urál közti szén, valamint egyéb teherszállítás megkönnyítése végett megnövelték a novoszibirszk-omszki irány áteresztö képességét. A karagendai szén elszállítása céljából a Volga-vidéket és Közép-Ázsiát összekötö mellékvonalakat fektettek le. Krasznovodszk, Taskent, Kinyel irányában folytatták az 1942-ben megkezdett munkát. A vorkutai szén elszállítására üzembe helyezték a pecsorai vonalat. Jelentékenyen megkönnyítette a Volga-vidékre történö teherszállítást a szvijazsszki-uljanovszk-volszki és a szaratovsztálingrádi vasútvonal üzembe helyezése, különösen télen, amikor a Volgán szünetelt a hajózás. A vasutak áteresztö képességének növelése és az új vonalak építése mellett megkezdödött a küzdelem a közlekedés általános fellendítéséért, annak az ipar által történö fokozottabb megsegítéséért. Az iparvállalatok anyaggal és tartalék alkatrészekkel segítették a gördülö anyag javítását; a vasút munkájának megsegítése végett mindenütt megszervezték a vasárnapi munkát. 1942-1943 telén a pártszervezetek több mint 2000 kommunistát és komszomolistát küldtek munkára a vasúti szénraktárakba, hogy elkerüljék a mozdonyok veszteglését. A komszomolistákat mozgósították, hogy álljanak be fütönek és segéd-mozdonyvezetönek. A helyi pártszervezetek nagy segítséget nyújtottak a vasútnak a pályafenntartásban. Kezdeményezésükre 1943-ban mintegy 200 alkalommal szerveztek tömeges részvétellel, 680 ezer munkás, kolhozparaszt és alkalmazott bevonásával pályafenntartási munkát. A szverdlovszki vasút munkájának a megjavítása érdekében a területi pártszervezet kiadta a jelszót: "Az uráli vasutaknak lépést kell tartaniuk az uráli iparral!" E jelszó jegyében megszervezte területe dolgozóinak a közlekedés megsegítésére irányuló munkáját, hogy a vasút minél gyorsabban és minél többet szállíthasson. A szverdlovszki terület pártbizottsága minden módon fejlesztette és támogatta a vasutasok alkotó kezdeményezését. A szverdlovszki vonalon levö szmicskai rendezö pályaudvarnak és a Nyizsnyij Tagil-i kohászati üzem iparvasútjainak dolgozói egységes munkarendet léptettek életbe a pályaudvar és a hozzá tartozó iparvasutak számára (a beés kirakás, valamint a szerelvények összeállítása terén). A Nyizsnyij Tagil-i kohászok és a szmicskai vasutasok kezdeményezését más állomások és üzemek is felkarolták, és ez lehetövé tette a teherszállítás jelentös növelését. A Szverdlovszk területi pártbizottság a tapasztalatok általánosítása végett kiadott utasításában felhívta a figyelmet: "A terület iparvállalatainak kommunistái a termelési program feltétlen teljesítése és túlteljesítése mellett azt is tekintsék fö feladatuknak, hogy megszünjön a vagonok veszteglése az iparvasutakon, május 15-töl kezdve pedig minden üzemben legalább egy órával csökkentsék a megengedett kocsiveszteglési idöt." A vasúti közlekedésnek nyújtott anyagi-technikai segítség mellett a párt központi bizottsága még számos más intézkedést is tett a vasút munkájának megjavítása érdekében. Az egyik ilyen rendkívül fontos intézkedés a közlekedés hadiállapotra való átállítása volt. A háborúban nagy jelentösége volt a szállítási feladatok pontos és idejében való végrehajtásának és a szilárd munkafegyelemnek. Ezzel kapcsolatban a Szovjetunió Legfelsö Tanácsának Elnöksége 1943. április 15-én minden vasútvonalon hadiállapotot rendelt el, és ezt május 8-án a folyami és a tengeri közlekedésre is kiterjesztette. A Népbiztosok Tanácsa április 25-én jóváhagyta a vasúti munkások és alkalmazottak fegyelmi szabályzatát. A szabályzat elöírta katonai fegyelem kötelezövé tette, hogy a vasutasok pontosan teljesítsék szolgálatukat, állandóan tartsák szem elött a közlekedés törvényeit, a rendeletek és az utasítások követelményeit, jól ismerjék szakmájukat, végezzék el a norma szerinti munkát és óvják az állami tulajdont. A vasutasok szolgálati büncselekményekért ugyanúgy feleltek, mint a Vörös Hadsereg katonái. A Szovjetunió Legfelsö Tanácsának Elnöksége késöbb a vasutasok részére rendfokozatokat és rendfokozati jelzéseket rendszeresített. A hadiállapot elrendelése erösítette a közlekedési dolgozók fegyelmét, ez meglátszott a munkán. A közlekedés bonyolult gépezetének alkatrészei összehangoltabban és pontosabban müködtek. A közlekedés munkájának javulásában nagy jelentösége volt a vasutasok között végzett politikai tömegmunkának. A párt központi bizottsága 1942 novemberében meghallgatta a kujbisevi és a déluráli vasút politikai csoportfönökeinek a pártpolitikai munkájáról szóló beszámolóját, és rámutatott a meglevö nagy hiányosságokra. A fö hiányosság amint a központi bizottság megállapította az volt, hogy a politikai csoportfönökségek nem foglalkoztak kellöképpen a politikai munkával, és idejük nagyrészét gazdasági és adminisztratív ügyekre pazarolták. A központi bizottság utasította öket, hogy javítsák meg egész munkájukat, és legyenek valóban a pártpolitikai munka harci szervei a vasútvonalakon. A közlekedési pártszervezetek azt a feladatot kapták, hogy terjesszék ki politikai befolyásukat minden vasutasra, és biztosítsák a kommunisták élcsapat szerepét a munkában. A közlekedési pártszervezetek munkájának megjavulása öregbítette a párt tekintélyét, s növelte szervezö szerepét. A közlekedés legjobb dolgozói felvételüket kérték a pártba. A háború másfél éve alatt a vasúti pártszervezetek mintegy 20 ezer embert vettek fel tagjelöltnek. A pártba havonta 2,5-szer többen léptek be, mint a háború elött. A szovjet közlekedés élenjáró dolgozói, elsösorban a kommunisták, feltárták a belsö tartalékokat, kezdeményezöként léptek fel a nehézségek leküzdésében, minden tölük telhetöt elkövettek, hogy megjavítsák a népgazdaság és az arcvonal kiszolgálását. Jeremin, a szverdlovszki vasút forgalmistája munkaversenyt kezdeményezett a vonatfogadás és indítás elöírásának maradéktalan teljesítéséért. "Pontosan menetrend szerint mennek a vonatok írta a Pravda -, amikor Nyikolaj Jeremin forgalmista irányítja öket." Oszipov, a kujbisevi vasút forgalmi osztályának fönöke bevezette a katonai rakományok lépcsözetes irányszállítását. A katonai irányvonatok útvonalát nem egy, hanem több közeli vagy egyazon irányba esö állomáson határozták meg. Az értékes kezdeményezést más vasutak is átvették, és ez lehetövé tette az arcvonalnak szánt szállítmányok gyorsabb továbbítását. Poljakov, az omszki fütöház mozdonyvezetöje a nehéz gyorstehervonatok vezetésének kezdeményezöje volt. Mind sebességben, mind a szerelvény súlyában rendszeresen túlteljesítette feladatát. A kujbisevi vasúton Leszkin, a ruzajevkai fütöház mozdonyvezetöje a menetrend pontos betartásáért küzdött; elözöleg harminc éven át vezette kifogástalanul vonatjait. A tomszki vasút promislennajai fütöházának mozdonyvezetöi, Kucsurin mozdonyvezetö kezdeményezésére vállalták, hogy takarékoskodnak a szénnel, minden mozdonyon havonta legalább 20 tonna szenet takarítanak meg. A fütöanyag-takarékosság tömegmozgalommá fejlödött. A kiváló mozdonyvezetö jelszava az lett: kevesebb szenet végy az államtól, s minden utadon takarékoskodj vele! Dubinyin, a novoszibirszki fütöház mozdonyvezetöje mozdonyán kisebb ésszerüsítést hajtott végre: a kazánboltozatot egy téglányival meghosszabbította, és csökkentette a füstkihúzó rendszer keresztmetszetét. Így három hónap alatt mintegy 340 tonna fütöanyagot takarított meg. Amikor nagy volt a hiány pályamunkásokban, a pályafelvigyázók és pályaörök, akiknek nem volt feladata a javítási munka, Kazancevnak, a szverdlovszki vasút pályafelvigyázójának példáját követve, javítóbrigádokba tömörültek, és szolgálatmentességük alatt elvégezték a pályafenntartást. Az év végéig a vonalakon már 3700 ilyen brigád több mint 18 ezer ember dolgozott. Ily módon javítóbrigádok szabadultak fel, amelyek más vonalszakaszokon dolgozhattak. A szovjet vasutasok munkás hétköznapjairól nagyszerü képet festettek a gorkiji fütöház dolgozói 1943 tavaszán a párt központi bizottságának írott levelükben. "A fütöház munkásai, mérnökei és parancsnokai írták a gorkijiak fö feladatuk elvégzése mellett rendbehoztak 50, az arcvonal menti vasutakról hátraszállított mozdonyt. Megtanultuk a mozdonyok közepes javítását, és ma már nem küldjük mozdonyainkat az üzemekbe javítani. Hogy fegyverés löszergyártó iparunkat tehermentesítsük, megtanultuk, hogyan lehet a fütöház mühelyeiben több mint 160 féle régi tartalék alkatrészt felújítani, öntöink pedig a javításhoz úgyszólván bármilyen vas vagy színesfém alkatrészt elkészítenek. Takarékosan, jó gazda módjára bánva az anyaggal és a tartalék alkatrészekkel, a múlt évben 2,4 millió rubelnyi értéket takarítottunk meg." A központi bizottság és a szovjet kormány intézkedései és a vasutasok kezdeményezése folytán a vasutak munkája, elsösorban az Urálban és Szibériában, lényegesen megjavult. Februárban a legfontosabb uráli-dél-uráli vasúton (fönöke Gundobin volt) naponta 2217 vagont raktak meg, ezzel szemben májusban már 2956-ot, júniusban pedig 3242-t. A vasút 1943 elsö felében növelte a legfontosabb hadászatijelentöségü anyagok berakását: a szénét 1,3-szeresére, az ércét 2,2-szeresére, a vasét és az acélét 1,2-szeresére. A vasút kollektívája megkapta a Szakszervezeti Tanács és a közlekedési népbiztosság vándorzászlaját. Andrejev az Állami Honvédelmi Bizottsághoz intézett jelentésében ezt írta: "A vasút munkaterületét megosztottuk, és normálisan müködhet. A legutóbbi tíz nap alatt az omszki vasúttól naponta átlagosan 35 vonatot fogad az elöírt 25 helyett, szemben a január végén és február elején fogadott 15 vonattal." Megjavult a munka Szibéria fövasútján, a tomszki vasúton is (fönöke Oborotov volt), különösen a fémés szénszállítás terén. A Novoszibirszk területi pártbizottság plénuma júniusban megállapította, hogy "a tomszki vasút a háború alatt elöször sikeresen kezd megbirkózni feladataival". Egyúttal rámutatott arra, hogy a kuznyecki kohászati kombinát raktáraiban felhalmozódott óriási mennyiségü fémet rövid idö alatt elszállították. A vasút dolgozói eredményes munkájukért májusban, júniusban és novemberben megkapták a vándorzászlót. Lényegesen növelte a szállítás volumenét a permi vasút (fönöke Vorobjov volt), valamint a szverdlovszki vasút (fönöke Szuscsenko volt). A Volga-vidék vasútjai szintén ütemesebben kezdtek dolgozni. Meggyorsult a forgalom a Besesev vezetése alatt müködö kujbisevi vasúton, s az 1942. évihez viszonyítva növelte az áruszállítást az Agabekov vezette jaroszlavi vasút is. Összesítve, az ország vasútjain a népgazdaság számára legfontosabb áruk szállítása egy év alatt a következöképpen növekedett: a széné 16,5 százalékkal, a vasé és az acélé 2,9 százalékkal, az ásványolajé és ásványolaj termékeké 21,9 százalékkal. Ez azt mutatja, hogy a vasúti szállításban fordulat következett be. A hátországi és elsösorban az uráli és szibériai vasutak 1943. évi sikerei hozzájárultak a hadigazdaság további fejlödéséhez. Amikor a Vörös Hadsereg általános támadásba ment át, az arcvonal menti vasutakra is nagy feladat hárult. Több lett a katonai szállítás. A helyzetet megnehezítette, hogy a visszavonuló ellenség tönkretette a síneket, a hidakat, a jelzö, az állomási és egyéb berendezéseket. Ezek helyreállítása a súlyos támadó harcok közepette igen nehéz dolog volt. Ezért a forgalmat gyakran futólagosan helyreállított vonalakon, kellö hírközlö és jelzö eszközök nélkül bonyolították le. Ráadásul a vasutakat állandóan veszélyeztette az ellenség légiereje, söt néha messzehordó tüzérsége is. Amikor a Vörös Hadsereg megkezdte támadó hadmüveleteit, az ellenség módszert változtatott a vasúti közlekedés elleni támadásnál. A kis csoportokkal és egyes repülögépekkel végrehajtott támadásokról áttért a nagy vasúti csomópontok ellen nagy kötelékkel végrehajtott légitámadásokra. A légitámadások egyre nagyobb rombolásokat okoztak. 1943-ban a német fasiszta légierö a vasutak ellen 7000, vagyis naponta átlagosan 20 támadást hajtott végre. A német fasiszta propaganda állandóan arról beszélt, hogy milyen óriási nehézségekkel küzd a szovjet közlekedés. Azt hajtogatta, hogy a közlekedés az a "dió", amelybe végül is beletörik a Vörös Hadsereg foga. Azokon az értekezleteken, amelyeket a német vezérkar 1943. június elején Sandhofenben rendezett, Keitel vezérkari fönök megjósolta a szovjet közlekedésben bekövetkezö súlyos nehézségeket. "Erre már észrevehetö jelek utalnak . . ." állította Keitel. Az angol és az amerikai sajtó is szóvá tette a fokozódó közlekedési nehézségeket. Withworth, angol vasúti szakértö 1943-ban ezt írta: "Igazán nehéz helyzetben az oroszok akkor lesznek, amikor megindul a gyors támadás és nagy területet foglalnak vissza. Az 1943. au

gusztus-szeptemberi támadás még nagyobb nehézségek elé állíthatja az orosz vasutakat, mint az 1941. és 1942. évi visszavonulás." A háború második szakaszában azonban nemcsak hogy nem romlott a szovjet közlekedés mint ahogy ezt egyes nyugati szakértök jósolták -, hanem ellenkezöleg szervezettebben müködött, és teljesen megfelelt a támadó szovjet csapatok által támasztott nagyobb követelményeknek. A sztálingrádi hadmüvelet idején az arcvonal menti vasutak sikeresen megbirkóztak a csapatok ellátásának feladatával. A szállítások túlnyomó részét éjszaka bonyolították le az ellenséges légierö szüntelen bombázása közepette. A sztálingrádi csata alatt az ellenség a Délnyugati és a Sztálingrádi Front csapatait kiszolgáló rjazany-uráli és délkeleti vasút ellen mintegy 60 ezer légitámadást hajtott végre, amelyek során több mint 90 ezer tonna bombát dobott le. Ennek ellenére a védelmi harcok alatt (1942 júliusától novemberéig) a katonai szállítások naponta 1360 vagont tettek ki, a bekerített ellenséges csoportosítás megsemmisítése idején pedig (1943. januárban) mintegy napi 1500 vagont. A sztálingrádi harc hat és fél hónapja alatt a rjazany-uráli és a délkeleti vasutakon 300 ezer vagon katonai rakományt szállítottak. A Sztálingrádi Front haditanácsa a front csapatainak ellátását biztosító vasutasok érdemeit méltatva ezt írta: "A sztálingrádi nagyszerü gyözelem kivívásában óriási segítséget nyújtottak a Vörös Hadseregnek. Önök, a rjazany-uráli vasút dolgozói, akik mindennel ellátták a frontot, amire csak a hitlerista invázió visszaverésére és felszámolására szüksége volt." Rendkívül nehéz körülmények között dolgoztak a vasutasok a schlüsselburg-poljanai (zsiharevói) vonalon, amely a leningrádi ostromzár áttörése után újonnan épült. A vonal helyenként csak 3-5 kilométerre volt az arcvonaltól, és az ellenséges tüzérség állandóan lötte. Ezeken a pályaszakaszokon a forgalmat erösen korlátozták a nap nap után megismétlödö rombolások. Ezért májusban Levoberezsnaja kitérötöl Mezsdurecsje állomásig egy 18 km hosszú körvasutat építettek. A síneket mocsaras terepen hevenyészve fektették le, úgyhogy helyenként a vonat kerekei majdnem tengelyig süllyedtek a vízbe. Az ellenség légiereje és tüzérsége állandóan rombolta a pályát; 1943-ban több mint 1200 esetben okozott súlyos károkat. A pályamunkások vízben és sárban gázolva, az ellenség tüzében naponta javították a vonalat és berendezéseit. A vasutasok hösi eröfeszítései folytán a schlüsselburgi vonalon hónapról hónapra növekedett a forgalom. Februárban Schlüsselburg állomáson 69 vonat haladt keresztül, decemberben pedig már 407. Bátor és kitartó volt mindenki, aki ezen a vonalon dolgozott. Jeliszejev, leningrádi komszomolista mozdonyvezetönek öt hónapon át a fütöház volt az otthona, és a bombázások közepette a Leningrádi Front számára küldött rakománnyal telt nehéz gyorstehervonatokat vezette. Kardos fökalauz, aki egy Leningrádba indított vonatot kísért, ellenséges légitámadás közben megsebesült, de nem hagyta el a helyét. Nem törödve fájdalmával, mentette a sebesülteket. Másodszor is megsebesült, de akkor sem ment segélyhelyre, hanem a többiekkel együtt segített helyreállítani a pályát. Vonatát elvitte Leningrádba, és miután orvosi segélyben részesült, a következö fordulóval azonnal visszaindult. Bátorságáért és hösiességéért megkapta a Szocialista Munka Höse kitüntetést. A gyemjanszki és rzsev-vjazmai ellenséges hídföállások felszámolásával kapcsolatos hadmüveletek alatt a vasutasok 1943. január végétöl márciusig 320 szerelvényt továbbítottak. Gyakran elöfordult, hogy naponta 56 szerelvény haladt át a pályán. A közlekedés egyik legnehezebb feladata a kurszki csata biztosítása volt. A moszkva-kurszki vasút (fönöke Molcsanov), a moszkva-Donyec-medencei vasút (fönöke Rudoj), a moszkva-kijevi vasút (fönöke Vasziljev) és a délkeleti vasút (fönöke Tkacsenko) dolgozói nagy eröbevetéssel dolgoztak. A gyakori bombázás és a velük járó forgalmi kiesés ellenére ezeken a vonalakon a katonai szállítás egyre nött. A szállítás napi átlaga márciusban 2459, áprilisban 2877, májusban pedig már 3279 vagon rakomány volt. Nagy nehézségekkel járt a szállítás végrehajtása közvetlenül az arcvonalra. Az ellenségnek, amikor csapatait a kurszki ívben összpontosította, három olyan vasútvonala volt, amely az arcvonalra vezetett. Ezzel szemben a szovjet csapatoknak csak két vonaluk volt, azok is egynyomtávúak. Ráadásul ezek 1942-ben, amikor a németek kezére kerültek, erösen megrongálódtak. Teljesen helyreállítani nem sikerült öket, ezért teljesítményük igen alacsony volt. Erösen megterhelték a kurszki vasúti csomópontot. A vonatok zöme rajta haladt keresztül az arcvonalra. Ezért az ellenség igyekezett használhatatlanná tenni és heves légitámadásokat intézett ellene. A repülögépek egyik hulláma a másikat követte. A fasiszták az állomásra több mint 2600 tonna bombát dobtak le, és jelentös károkat okoztak. A vasúti csomópont azonban ennek ellenére tovább müködött. Pártszervezete a legfontosabb és legveszélyesebb szakaszokra kommunistákat küldött. A kurszki állomás dolgozói, a kommunista Subinnal az élükön, frontalegységnek nyilvánították magukat. "A háború alatt írja visszaemlékezéseiben Subin, a szocialista munka höse mindig úgy éreztük, hogy a peremvonalban vagyunk. Most azonban összeforrtunk a tüzvonalban levökkel. És ez alkalommal is, mint mindig, a legnehezebb szakaszokon kommunisták álltak . . . Nagyszerü szervezö képességröl, állhatatosságról és bátorságról tettek tanúbizonyságot, s otthonosak voltak a bonyolult helyzetben. Személyes példájukkal höstettekre és önfeláldozó munkára lelkesítették a többieket". Az állomás serény és egybekovácsolódott közössége szinte hihetetlenül nehéz körülmények között végrehajtotta a parancsnokságtól kapott feladatokat, és gyorsan továbbította a vonatokat az arcvonalra. A szovjet vasutasok erejüket, söt néha életüket sem kímélve mindent megtettek, hogy segítsenek a Vörös Hadseregnek. Egyszer Jefimov, a moszkva-kurszki vasút mozdonyvezetöje szerelvényt vitt az arcvonalra. Váratlanul német repülök jelentek meg, és bombázni kezdték a szerelvényt. Jefimov fütöje meghalt, ö maga a repeszdaraboktól hat helyen megsebesült. Utolsó erejével azonban mégis elvezette a vonatot a rendeltetési állomásra. A Szovjetunió Legfelsö Tanácsának Elnöksége Jefimovot a Szocialista Munka Höse címmel tüntette ki. Az olyan emberek akaratát, mint Jefimov és Jefimovok ezerszámra akadtak -, nem tudták megtörni sem a bombázások, sem a nehézségek és a nélkülözések. Mire az ellenség megkezdte támadását, a szovjet vasutasok több mint 468 ezer vagon rakományt szállítottak a kurszki kiszögellésbe. Elöfordult, hogy naponta 120 szerelvény, vagyis 6000 vagon érkezett. A szállítás a kurszki hadmüveletet mintegy 540 ezer vagon rakománnyal biztosította, ami jóval felülmúlta a moszkvai és a sztálingrádi hadmüvelettel kapcsolatos szállításokat. A Donyec-medencei támadó hadmüveletek biztosítására a Donyec-medencében 1943. augusztus 10-töl szeptember 10-ig az észak-donyeci vasút számára 37 ezer vagont raktak meg hadianyaggal. A szovjet csapatok jobb parti ukrajnai támadásának elökészítése céljából nagy katonai szállítmányokat irányítottak a (délnyugati vasút) Darnica nevü állomásának körzetébe. Két hónap alatt november elejétöl december végéig a kirakó helyekre 65 ezer vagon érkezett. 1943-ban a katonai szállítás majdnem 12 százalékkal növekedett. Az arcvonal menti vasutak eredményes munkájában nagy része volt a helyreállítás jó megszervezésének. Ezt a vasútépítö csapatok és a közlekedésügyi népbiztosság különleges alakulatai végezték. A szétdúlt közlekedési vonalakat helyreállító vasútépítö századok harcosai nagy találékonyságról és hösiességröl tettek tanúbizonyságot. Munkahöstettei révén nagy hírnévre tett szert Anyikov vöröskatona, aki megkapta a Szocialista Munka Höse kitüntetést. Állandóan több mint tizenegyszeresen túlteljesítette a normát. Zsukov tizedes, mielött a vasútépítö csapatokhoz bevonult, a tambovi terület egyik gépállomásán kovácsként dolgozott. Az ott szerzett tapasztalatokat hasznosítva, számos értékes javaslatot tett, amelyek elösegítették, hogy tábori kovácsmühelyekben sajtolják a helyreállításhoz szükséges csapszegeket, sínszegeket, talpfakapcsokat, és ö maga többszörösen túlteljesítette normáját. Szintén megkapta a Szocialista Munka Höse kitüntetést. Az arcvonal menti vasutak helyreállításában óriási segítséget nyújtottak a pártés szovjetszervezetek, valamint a hátországi vasutak dolgozói. 1943 novemberében az UK(b)P Központi Bizottsága és az Ukrán SZSZK népbiztosi tanácsa kidolgozta a német megszállás alól felszabadult ukrajnai terület vasútjai helyreállításának megszervezéséhez szükséges halaszthatatlan intézkedéseket. Elhatározták, hogy a vasúti közlekedés helyreállítására 28 ezer embert mozgósítanak. A forgalom megindítása a felszabadult fövonalakon az egész ország vasutasainak szívügye volt. A hátországi vasutakon mozgalom indult az újjáépülö vasutak megsegítése érdekében. A vasutasok, a napi munkájuk elvégzése után, megjavították a hátravontatott mozdonyokat, a felszabadult vonalszakaszok számára szerelöbódékat és munkásszállásokat, kisebb szolgálati épületeket és lakóházakat építettek. A hátországi vasutak minden vállalása hozzájárult valamivel a felszabadult vonalak újjáépítéséhez. A szovjet vasutasok nagyszerü sikere volt a több mint egy kilométer hosszú darnicai Dnyeper-híd helyreállítása a szovjet csapatok ukrajnai támadása idején. A munka éjjel-nappal folyt. Naponta átlag 81 folyóméternyit meghaladó hídszakaszt állítottak helyre. A második világháború alatt ez volt a leggyorsabb vasúti híd helyreállítás. Az amerikai vasútépítö csapatok a duisburgi Rajna-híd helyreállításakor naponta csak 56 folyóméternyit haladtak, és ez csúcsteljesítmény számba ment. A szovjet vasutasok az óriási Dnyeper-hidat 13 nap alatt állították helyre, kétharmad annyi idö alatt, mint ahogy eredetileg tervezték. A többi Dnyeper-híd helyreállítása is gyors ütemben folyt. Ezek az ellenség tüzében szinte csodaként születtek újjá. Ezt a csodát a vasútépítök müvelték. A vasutasok munkájukkal segítették a Vörös Hadsereget. Vatutyin hadseregtábornok, a Voronyezsi Front parancsnoka igen sokra becsülte munkájukat, és 1943-ban ezt írta róla: "A visszavonuló ellenség által szétrombolt vasútvonalak gyors helyreállítása nélkül összehasonlíthatatlanul nehezebb lett volna a támadás sok fontos feladatának végrehajtása, söt néha egyszerüen végre sem tudtuk volna hajtani." 1943-ban a helyreállítás üteme kétszeresen felülmúlta az 1942. évi ütemet, és elérte a napi nyolckilenc kilométert. A vasutasok csupán 1943 elsö három hónapjában, az ellenség okozta roppant nagy rombolások ellenére, mintegy 6000 kilométer hosszú vasútvonalat állítottak helyre. Ez megfelel a Moszkva-Csita távolságnak. A hidak helyreállításánál a napi átlagos teljesítmény öt és fél folyóméter volt, az 1942. évi 4,3 méterrel szemben. 1943-ban helyreállítottak 51800 folyóméter kis hidat, 14000 közepes és 36800 folyóméter nagy vasúti hidat. A helyreállítási munkálatok 20 vonalon folytak. Háromnegyed részük a moszkvakijevi, a belorusz, a déli, az észak-donyeci, a sztálinói, a délnyugati és az észak-kaukázusi vasutakra esett, gyors üzembe helyezésük ugyanis fölöttébb fontos volt az arcvonal zavartalan ellátása szempontjából. 1943-ban összesen 18800 km hosszú vasútvonalat állítottak helyre; négy és félszer annyit, mint 1942-ben. Elkészült továbbá sok híd is. A szovjet vasútépítö csapatok tüzszerészei a vonalakon egy év alatt 206 ezer aknát szedtek fel és hatástalanítottak. A helyreállított vonalakon a munka elörehaladásához mérten ismét megindult a közlekedés; 1943-ban a rakodás egynegyede a felszabadult területeken helyreállított vonalakra jutott. Mind a hátországi, mind az arcvonal menti vonalakon állandóan javult a munka. 1942-ben a vasút egy hónapban sem teljesítette a rakodási tervet, viszont 1943 áprilisától kezdve a havi tervet vagy túlteljesítette, vagy csak kevéssel maradt le. Az 1943-ban üzemben levö 43 vonal fele túlteljesítette a havi átlagos rakodási tervet. Az ország vasútvonalain 1943-ban az 1942. évi 42600 vagonnal szemben naponta átlag 45500 vagont raktak be. A vasutas sereg minden erejét latba vetette, hogy még jobban segítse a szovjet csapatokat a német fasiszta hódítók szétzúzásában. A szovjet nép sokra becsülte a vasutasok önfeláldozó munkáját. A Szovjetunió Legfelsö Tanácsa Elnöksége 1943. novemberi rendeletével a 127 legjobb vasutast köztük a vasútépítö csapatok 26 harcosát és parancsnokát a Szocialista Munka Höse címmel tüntette ki. Köztük volt Kovaljov, a közlekedésügyi népbiztos helyettese, aki a vonatforgalom szervezését irányította, továbbá az arcvonal menti vasutak fönökei, nevezetesen: Kutafin, a déli és Szalambekov az "Október" vasút igazgatója, Oszipov, a kujbisevi vasút forgalmi osztályának helyettes vezetöje, Jeliszejev, Leszkin és Poljakov mozdonyvezetök, Csuhnyuk mozdonyvezetönö, Oljenyikov, a sztálingrádi vasút Lipki állomásának forgalmistája, Kazancev pályaör és Alekszandrova fö váltókezelönö. A magas kormánykitüntetés a vasutasoknak és a vasútépítö csapatok katonáinak hösies munkájáról, valamint a népgazdasági és az arcvonal számára szükséges szállítások terén szerzett nagy érdemeikröl tanúskodott. 1943-ban a folyami és tengeri hajózás munkája is lényegesen javult. Egy év alatt a folyami hajózás teherforgalma nyolc százalékkal növekedett, és a katonai szállítások tervét 12 százalékkal túlteljesítette. Különösen megnövekedett az ásványolajtermékek szállítása. A Volgán az olajszállítás másfélszeresére emelkedett. 1942-ben a folyami útvonalakon 5,3 millió tonna, 1943-ban már 7,5 millió tonna ásványolajat és ásványolajterméket szállítottak. Folyami úton egyúttal rengeteg fa is érkezett a felszabadított Sztálingrád és a Donyec-medence, valamint a Kaukázus építményeinek helyreállításához. A tengerhajózás föként ásványolajból és ásványolajtermékekböl szállított többet: 1943-ban az elözö évi 8,8 millió tonnával szemben 13,1 millió tonnát. A tengeri szállítás forgalma a Kaszpi-tengeren 53 százalékkal, a Távol-Keleten pedig 4,3-szeresére növekedett. A Kaszpi-tengeren bonyolódott le 1943ban a tengeri szállítás több mint a 70 százaléka. A háború második szakaszában a légi szállítás volumene 25,8 millió tonnakilométert tett ki az 1942. évi 19,7 millióval szemben. 1943-ban gyarapodott az ország gépkocsi állománya, és a gépkocsik jobban kivették részüket a népgazdaság és az arcvonal kiszolgálásából. A szovjet közlekedés a háború második szakaszában lényegesen javult, és becsülettel megbirkózott az arcvonal és a gyorsan fejlödö hadigazdaság kiszolgálásának feladatával. 6. A nép áldozatkészsége az arcvonalért A szovjet ember hazafisága a honvédö háborúban az arcvonalon és a hátországban egyaránt tündökölt. A hazát fenyegetö veszély minden egyéni érdeket háttérbe szorított, és mindent egyetlen, nemes célnak a német fasiszta hódítók szétzúzásának rendelt alá. A szovjet emberek magas fokú honpolgári öntudatról tettek bizonyságot, és gyakran a legszükségesebbröl is lemondtak, csakhogy siettessék a gyözelmet. Nemcsak minden erejük, akaratuk és energiájuk latba vetését követö odaadó munkájukkal igyekeztek segíteni az arcvonalat, hanem arra is készek voltak, hogy mindenüket odaadják a gyözelem érdekében. Az arcvonalról, a szeretett Vörös Hadseregröl való népi gondoskodás a hátországi dolgozók nagyszerü hazafias kezdeményezéseiben nyilvánult meg. 1942 válságos öszén a Tambov terület izbergyejevi körzetének kolhozparasztjai égve a vágytól, hogy segítsenek a Vörös Hadseregnek, hazafias tömegmozgalmat indítottak: pénzt gyüjtöttek fegyverekre. "Elvtársak! Testvéreínk! Kolhozfalvak népe! Támogassátok kezdeményezésünket, szervezzetek gyüjtést harckocsik gyártására" ilyen felhívással fordultak november 12-én Tambov terület falusi dolgozóihoz. "Adjunk a Vörös Hadseregnek egy egész harckocsioszlopot, és nevezzük el "Tambovi kolhozparaszt"-nak . . . Azért adjuk oda pénzünket harckocsik gyártására, hogy megtisztítsuk a szovjet földet a fasiszta csürhétöl, és megszabadítsuk testvéreinket a hitlerista zsarnokságtól. Azért adjuk oda pénzünket harckocsik gyártására, hogy kemény harcban kicsikarjuk a gyözelmet, és biztosítsuk magunknak, gyermekeinknek és unokáinknak a boldog, békés életet." A tambovi földek dolgozói két hét alatt 43 millió rubelt adtak össze harckocsik gyártására. A gyüjtés a kolhozparasztság szovjet hazafiságának nagyszerü megnyilvánulása volt. Sztálin, a föparancsnok, a Vörös Hadsereg nevében köszönetet mondott Tambov terület kolhozparasztjainak nemes kezdeményezésükért. A `tambovi kolhozparasztok küldöttsége december közepén ünnepélyesen átadta a harckocsikat a Vörös Hadseregnek. A hatalmas gépek a hóborította mezön két sorban álltak fel. Mindegyikükön a "Tambovi kolhozparaszt" felírás büszkélkedett. A küldöttek figyelmesen, gazda módjára megszemlélték a harckocsikat, és átadták öket gárdistákból Sztálingrád védöiböl álló kezelöiknek. Egyúttal meg is ajándékozták a harckocsizókat, és kölcsönösen felírták egymás címét. A kolhozparasztok a harcosoknak írt levelükben felszólították öket, hogy bátran vezessék elöre félelmetes gépeiket, bosszulják meg a szovjet emberek kiontott vérét és szenvedéseiket. "Őrizzen meg benneteket írták harckocsijaink elpusztíthatatlan páncélzata, és az egész nép forró szeretete." A gárdisták megköszönték a kolhozparasztoknak a Vörös Hadseregröl való gondoskodásukat, és biztosították öket, hogy a harckocsik hozzáértö, biztos kezekben lesznek; megfogadták, hogy rettenthetetlenül addig ütik-verik a fasiszta hódítókat, amíg meg nem semmisítik öket. A tamboviak kezdeményezését más területek dolgozói is felkarolták. A szaratovi terület kolhozparasztjai decemberben 33,5 millió rubelt gyüjtöttek repülögépek gyártására ajándékul a Sztálingrádi Frontnak. Ugyanabban a hónapban a gorkiji terület dolgozói 60 millió rubelt adtak össze a "Valerij Cskalov" repülöszázadok létrehozására. Február elején a 237. csatarepülö ezred pilótái egy repülögépet vettek át, amelynek törzsén szokatlan felirat volt olvasható: "Lenocskától a papáért". Ezt a gépet Azarenkov, hösi halált halt repülö föhadnagy leányának a kérésére készítették. Lena Azarenkova, a moszkvai 612. sz. iskola növendéke adta rá az elsö pénzt. A szovjet gyermekek ezrei támogatták társnöjüket, és csekély megtakarított pénzükböl tehetségükhöz mérten adakoztak. A hösi halált halt frontkatona leányának kívánsága teljesült. A repülögép elkészült, és annak az ezrednek adták át, amelyben Azarenkov föhadnagy szolgált. Az ezred tagjai ezt írták Lenának: "Kedves Lenocska! Ígérjük neked, hogy mint apád harcostársai bosszút állunk haláláért a német banditákon . . . A csatarepülögépet, amelyre ráírtuk a nevedet, apád legjobb bajtársának adtuk át . . ." Özönlöttek az arcvonalra a "Moszkvai kolhozparaszt", "Kujbisevi kolhozparaszt", "Rjazanyi kolhozparaszt", "Üzbegisztán népétöl" és egyéb feliratokkal ellátott harckocsik és repülögépek. Az ország minden zugából érkeztek a jelentések, hogy folyik a gyüjtés újabb harckocsik és repülögépek készítésére. Példás hazafiságról tett tanúbizonyságot Szaratov terület novopokrovszki körzetének kolhozparasztja : Golovatij, aki december 15-én saját pénzéböl 100 ezer rubelt adott egy repülögép gyártására "Elhatároztam mondta -, hogy minden megtakarított pénzemet odaadom egy repülögép elkészítésére. A szovjethatalom engem, az egykori zsellért jómódú kolhozparaszttá emelt fel. Most, a háború szörnyü napjaiban pénzünket és életünket nem kímélve mindannyiunknak segítenünk kell hazánkat, segítenünk kell a Vörös Hadsereget. Amikor nemrég az arcvonalra induló két fiamtól és három vömtöl elbúcsúztam, e szavakat adtam nekik útravalóul: üssétek, kíméletlenül üssétek a német hódítókat! Én viszont megígértem gyermekeimnek, hogy a kolhozban önfeláldozó munkával segítem a Vörös Hadsereget." Golovatij december 18-án átadta a pénzén készült repülögépet Jeramin gárda-repülöörnagynak, az egyik szaratovi üzem volt esztergályosának. Golovatij példáját mások is követték: Bolotyin Cskalov területi kolhozparaszt 120 ezer rubelt, az azerbajdzsán Amir Karaogli Szulejmanov 250 ezer rubelt, a kazah Kulas Bajmagambetov pedig 325 ezer rubelt adott a honvédelmi alapnak. Az emberek ezrei önként ajánlották fel munkájuk és takarékosságuk gyümölcsét, értékeiket az ország honvédelmi alapjának. A szovjet emberek tudatosan nagy anyagi áldozatokat vállaltak a gyözelem érdekében. Harckocsioszlopok, repülöszázadok és tüzérütegek elöteremtésére hamarosan nagy összegek gyültek össze : a moszkvai területen 209 millió, a gorkiji területen 204 millió, a szverdlovszki területen 195 millió, az Azerbajdzsán SZSZK-ban 175 millió, a Grúz SZSZK-ban 276 millió, az Üzbég SZSZK-ban 365 millió, és a Kazah SZSZK-ban 470 millió rubel. 1943 végéig a honvédelmi alap és a Vörös Hadsereg alapja 13 milliárd rubellal gyarapodott. Emellett még rengeteg különféle értéktárgy, élelmiszer és ruhanemü is összegyült. A lakosság önkéntes segítsége révén a Vörös Hadsereg további sok ezer újabb harckocsihoz, repülögéphez és löveghez jutott. A dolgozók gyüjtésének eredményeképpen 1943ban egyedül a légierö 1360 harci repülögépet kapott. A Vörös Hadsereg fegyverzetének növelésére indított gyüjtés a szovjet emberek hazaszeretetének újabb megnyilvánulása volt. A tambovi kolhozparasztok mozgalmából népmozgalom lett. Ez a szovjet hazaszeretet hatalmas erejének bizonyítéka. A szovjet nép egy emberként támogatta államának, kormányának minden olyan intézkedését, amelynek célja az arcvonal erösítése volt. Lelkes fogadtatásban részesült az 1943. június 5-én kibocsátott második hadikölcsön. A jegyzésre való felhívás három-négy heti keresetre szólt, a munkások és értelmiségek azonban egy-másfél hónapi keresetüket ajánlották fel. Számos paraszt pedig sok tízezer rubelt jegyzett. A szovjet emberek tudták, hogy munkájukkal szerzett rubeljeik, amelyeket az államnak adnak, elösegítik az ellenség szétzúzását. Az eredmény lényegesen felülmúlta az elöirányzatot. A második hadikölcsönböl hét nap alatt 20 milliárd 323 millió 32 ezer rubelt jegyeztek, több mint 8 milliárd rubellal jegyezték túl az elöirányzott összeget. Az, hogy a jegyzés nehéz idökben ilyen nagy eredménnyel zárult, ismét megmutatta az arcvonal és a hátország szüntelenül erösödö egységét. A Vörös Hadsereg erejének növelésére irányuló törekvésböl a hátországban egy újabb hazafias mozgalom született, az önkéntes magasabbegységek megalakítása. Ezek számára a fegyvert, az egyenruhát és a felszerelést a dolgozók terven felül készítették el, és a saját pénzükön vásárolták meg. 1943 februárjában Cseljabinszk, Szverdlovszk és Perm terület pártbizottsága azzal a kéréssel fordult a központi bizottsághoz, engedje meg, hogy a három terület belsö tartalékaiból egy önkéntes harckocsihadtestet hozzanak létre. Az uráliak gondolatait és érzelmeit tolmácsolva ezt írták a központi bizottságnak: "Vállaljuk, hogy az uráli harckocsihadtestbe az Urál legjobbjait, hazájukat határtalanul szeretö embereket válogatunk ki: kommunistákat, komszomolistákat és pártonkívüli bolsevikokat. Vállaljuk továbbá, hogy az önkéntes uráli harckocsihadtestet teljesen felszereljük a legjobb harci technikai eszközökkel: terven felül gyártott harckocsikkal, repülögépekkel, lövegekkel, aknavetökkel és löszerrel." A hadtest megalakításából az egész Urál kivette a részét. A 200. sz. üzem munkásai, mérnökei és technikusai vállalták, hogy két harckocsiezred számára terven felül elkészítik a harckocsitesteket és tornyokat; a 258. sz. és a 114. sz. üzemben a löszert gyártották, a magnyitogorszki kohászok pedig fémet adtak a vállalás teljesítéséhez. Ekként minden üzem dolgozói letették a maguk adományát a haza oltárára. A legjobb dolgozók, elsösorban a kommunisták és komszomolisták kérték, hogy vegyék fel öket a hadtestbe. Néhány nap alatt sok ezer önkéntes jelentkezett az Uráli hadtestbe. Az elsö héten Cseljabinszkban hétezren, Magnyitogorszkban négyezren, Zlatousztban pedig háromezren kérték felvételüket a hadtestbe. A legjobbak közül is a legjobbakat vették fel, mert a jelentkezök száma sokszorosan meghaladta a szükséges létszámot. A hadtest személyi állományának körülbelül a felét kommunisták és komszomolisták, háromnegyedét szakmunkások alkották. Az uráli dolgozók a készülödés idején csak a hadtestre gondoltak. Szeretettel dolgoztak minden egyes harckocsin, lövegen, és géppisztolyon. Sokba bevésték: "Az Urál dolgozói az önkéntes harckocsihadtest harcosainak!" A gimnasztyorka gombjától a hatalmas harckocsiig mindent munkaidön kívül, az arcvonal tervfeladatain felül és az uráliak megtakarított, összegyüjtött pénzén készítették el. Az arcvonalra indulás elött a dolgozók népes gyüléseken közölték kívánságaikat a harcosokkal, a parancsnokokkal és a politikai munkásokkal. A május 9-i cseljabinszki gyülésen, amelyre Dél-Urál minden körzetéböl több mint 45 ezer ember sereglett össze, a dolgozók ígéretet tettek a harckocsizóknak, hogy a gyözelem érdekében nem fogják kímélni erejüket, és felszólították övéiket, hogy ne hozzanak szégyent az uráli munkásokra. Az anyák és feleségek nevében Kosztyeljanszkaja búcsúzott az uráli harckocsihadtest önkénteseitöl. A harcosokhoz fordulva, akik között az ö fia is ott volt, így szólt: "Anyának nem könnyü elválnia a fiától . . . De most az anya szájával a mi egyetlen nagy és dicsö anyánk, a mi szovjet hazánk beszél. Megáldalak téged: menj fiam nyugatra az ellenséggel csatázni; pusztítsd kíméletlenül népünk nagy haragjának és a félelmetes uráli fegyvernek minden erejével. Szíved legyen merész, karod erös, szemed éles, legyen utad diadalmas!" A hadtest személyi állományának gyülésén felolvasták az uráli dolgozók levelét: "Saját pénzünkön szereltük fel írták az önkéntes harckocsihadtestet. Fegyvereiteket saját kezünkkel szeretettel és gondosan kovácsoltuk. Éjjel-nappal dolgoztunk rajtuk. Ezekben a fegyverekben testet öltenek hön óhajtott teljes gyözelmünk dicsö órájának a gondolatai. Testet ölt benne akaratunk, amely olyan kemény, mint az uráli szikla: verjétek és irtsátok a fasiszta fenevadat. A harc hevében legyen veletek ez az akaratunk, ez a kívánságunk!" Ugyanilyen szeretö gondoskodással szervezték a szibériai dolgozók a szibériai lövészhadtestet. Az omszkiak, a novoszibirszkiek, a kemerovóiak és a krasznodariak ezerszámra jelentkeztek. A hadtestet a legnagyobb szibériai gyárak és üzemek szerelték fel. Csalkov, a kuznyecki kohókombinát híres olvasztára, amikor a páncélacél gyorsöntési eljárásáért megkapta a Sztálin-díjat, a vele járó összeget felajánlotta a szibériai hadtest alapjának géppisztolyok vásárlására. Szabad idejében terven felül acélt öntött a gyártásukhoz. Minden géppisztolyra, amely ebböl az acélból készült, egy táblácskát erösítettek ezzel a felirattal: "Csalkov olvasztár a szibériaiaknak." 1943 nyarán Krasznodar határterület felszabadult részén tömegmozgalom bontakozott ki egy új önkéntes kozák magasabbegység szervezése érdekében. Az arcvonalon már eredményesen harcolt egy önkéntes kozák lovas hadtest, amely elnyerte a megtisztelö gárdahadtest nevet. A kubániak most elhatározták, hogy megszervezik a plasztunszki hadosztályt. Alegységei a határterület tanyáin alakultak meg. Baturinszkaja, Plasztunovszkaja és más tanyák kozákjai szakaszonként és századonként jelentkeztek a sorozó bizottságoknál. A hadosztályba munkások és kolhozparasztok, fiatalok és volt kozákok léptek be, akik az elsö világháború alatt a plasztunszki zászlóaljakban szolgáltak, a dicsö kozák hagyományok eleven örzöi és ápolói. A jelentkezök között sok kommunista és komszomolista, partizán hös volt; mellükön ott díszelgett a "Nagy Honvédö Háború Partizánjának" feliratú érem. Szeptemberben befejezödött a 9. krasznodari gyalogos kozák hadosztály megalakulása. A kubáni dolgozók több mint 7000 fiút küldtek a legjobbak közül a hadosztályba. A dolgozók soraiból megalakított és felszerelt önkéntes magasabbegységek az arcvonalon a legjobbak közé tartoztak. Az otthoniak küldöttei állandó kapcsolatot tartottak velük, figyelemmel kísérték harcukat, és tölük telhetöen segítettek nekik. A földiek gondoskodása új eröt öntött az önkéntes magasabbegységek harcosaiba, höstettekre lelkesítette öket. A Vörös Hadseregnek nyújtott támogatás az arcvonalon harcolók családjáról való gondoskodásban is kifejezésre jutott. A párt központi bizottsága 1943. január 22-én hozott határozatban felszólította a szovjetszerveket és a helyi pártszervezeteket, hogy fordítsanak nagyobb gondot a katonák családjainak megsegítésére. A határozat rámutatott arra, hogy "a katonacsaládok mindennapi anyagi szükségleteivel való állandó törödésnek óriási katonai-politikai jelentösége van, és ez a Vörös Hadseregröl való gondoskodásunk szerves részét képezi". A szövetségi köztársaságok népbiztosi tanácsai mellett föosztályok, az autonom köztársaságok népbiztosi tanácsai és a szovjetek végrehajtó bizottságai mellett pedig osztályok alakultak, amelyeknek az volt a feladatuk, hogy gondoskodjanak a szovjet harcosok családjáról és a Nagy Honvédö Háború rokkantjairól. A föosztályok munkájának felügyeletével Koszigint, a Népbiztosok Tanácsának elnökhelyettesét bízták meg. A katonacsaládok tagjainak a foglalkoztatása, s részükre nyugdíj és segély folyósítása, lakás, tüzelö biztosítása és az árvákról való gondoskodás mind az említett föosztályok és osztályok feladata volt. Az egész ország segítségére volt az arcvonalon harcolók családjának; sokoldalú szeretö gondoskodással vette öket körül. Magnyitogorszkban például minden szakszervezeti és Komszomol-alapszervnél brigádok alakultak a honvédök családjának támogatására. E célból különleges alapot létesítettek, amely számára gyüjtéseket rendeztek, és vasárnapi munkákat szerveztek. A sztálinabadi terület körzetében a ljauri falusi szovjet kolhozparasztjai tíznapos gyüjtést rendeztek a frontkatonák családjai számára. A Tadzsik SZSZK dolgozóihoz intézett felhívásukban ezt írták: "Állampolgári kötelességünknek tartjuk, hogy állandóan támogassuk a frontkatonák családjait, ezért a közelmúltban a Vörös Hadsereg harcosai és parancsnokai családjának megsegítésére 67 ezer rubelt, 58 mázsa búzát és 85 mázsa árpát gyüjtöttünk. Ámde azt, amit eddig tettünk, nem tartjuk elégnek, s ezért az 1943. április 1-töl 10-ig terjedö idöt a frontkatonák megsegítésére szánt dekádnak nyilvánítjuk." A Tadzsik K(b)P Központi Bizottságának Irodája támogatta a ljauri kolhozparasztok kezdeményezését és felszólította a helyi pártszervezeteket, hogy népszerüsítsék. A frontkatonák családtagjainak segélyezése mozgalommá terebélyesedett. Sok ezer mázsa gabona és egyéb élelmiszer gyült össze. Sok gyár munkásai szabad idejükben megtakarított és gyüjtött anyagból cipöt és ruhát készítettek a frontkatonák gyermekeinek. Sok dolgozó segített tatarozni a frontkatonák családjainak lakásait s megmüvelni háztáji gazdaságát. Más köztársaságok lakossága ugyanígy járt el. 1943-ban a katonacsaládok egyedül az Orosz Szövetségi Köztársaságban 8,8 millió pud élelmiszert, 1,5 millió pár cipöt és sok egyebet kaptak társadalmi alapokból. A katonacsaládok egyszeri segélyként több mint 120 millió rubelben részesültek gyüjtött pénzböl. Grúziában a februári segélyhét alatt mintegy 20 ezer párt-, szakszervezeti és Komszomolaktivistajárta végig a lakásokat és megkérdezte, hogy a frontkatonák családjainak mire van szükségük, és mivel lehetnek segítségükre. 50 ezer család részesült élelmiszer-, ruhaés tüzelösegélyben. Egyes családok új lakást kaptak. Kazahsztánban a falura telepített katonacsaládok köztársasági alapokból 3500 pár cipöt 150 ezer rubel értékü kézmüipari termékeket kaptak. A segélyhónap idején egyedül Alma-Atában több mint 1 millió rubelt gyüjtöttek. Üzbegisztán kolhozparasztjai 1943-ban a szovjet harcosok családja részére 73500 pud gabonát, tízezer juhot és kétezer szarvasmarhát adományoztak, továbbá felépítettek 350 házat. Az a tudat, hogy családjukat a hátországi dolgozók figyelme és gondoskodása veszi körül, megsokszorozta a szovjet harcosok erejét. "Nagyon hálás vagyok önöknek, elvtársak, a családomról való szíves gondoskodásért írta Morozov katona, a Smidt hadnagyról elnevezett bakui üzem volt esztergályosa, az üzemi kollektívának. Ez nagyon megörvendeztetett, még több eröt öntött belém. Újult erövel indulok harcba az ellenség ellen." Különösképpen gondoskodott a párt, a kormány és minden szovjet ember azokról a gyermekekröl, akiknek szülei meghaltak a háborúban. A háború nehézségei ellenére minden tölük telhetöt elkövettek, hogy könnyítsenek az árván maradt gyermekek életén. Számos gyermekotthont, internátust és Szuvorov-iskolát létesítettek részükre. A szovjet emberek atyai gondoskodással és gyengédséggel támogatták az árvákat. Az egész nép körében nagy visszhangra talált a komszomolista frontkatonáknak az a kezdeményezése, hogy létesítsenek alapot a fasiszta barbárok által szerencsétlenné tett gyermekek segélyezésére. E célra nyitott külön számlára százával, ezrével, tízezrével érkeztek a rubelek az arcvonalról, a városokból és távoli falvakból. "Nálunk ne legyenek árvák. Állandóan gondoskodni fogunk a gyermekek neveléséröl, boldog jövöjükröl" ilyen sorok kíséretében érkezett sok átutalás. 1943 tavaszán rövid idö alatt több mint 22 millió rubel gyült össze. Ezen a pénzen újabb bölcsödék, gyermekgyógyászati intézetek nyíltak. Az arcvonalon küzdö katonák tudták, hogy gyermekeiket nem hagyják sorsukra, hogy az állam gondoskodik róluk. Egy Zelencsuk nevü örvezetö, aki a Délnyugati Front egyik aknavetö századában harcolt, a következö levelet kapta: "Drága Apukám! Nem szülövárosunkból Kronstadtból, hanem az ivanovói területröl írunk neked, ahol én és Zsenya együtt vagyunk a gyermekotthonban. Miattunk ne nyugtalankodj és ne izgulj apukám, mert itt mindent kapunk, ételt, ruhát. Körös-körül minden zöld, és a közelünkben folyik egy patak. Az ötödik osztályba járok, és jó osztályzatokat kapok. Már írtunk neked, apuka, nagy bánatunkról: a németek Kronstadtra sok-sok bombát dobtak, és megölték anyácskánkat és Lenya testvérkénket. Add át üdvözletünket az enyémet, Zsenyáét és az otthon többi gyermekéét, akiknek mamáját és papáját szintén megölte a hitleri fenevad aknavetös bajtársaidnak. Mindannyian hösként verekedjetek a fasisztákkal és ne irgalmazzatok nekik. Lányod Katja." Az aknavetö század harcosai a tüzelöállásban, a harc rövid szüneteiben többször is elolvasták ezt a levelet. Utána közösen válaszoltak Katjának és Zsenyának az ivanovói terület vicsugai körzetében levö 2. sz. gyermekotthonba. Az arcvonal és a hátország teljes erkölcsi egységét mutatja a hátországi dolgozók és harcosok levelezése. Az arcvonalat és a hátországot egy törekvés, egy gondolat hatotta át. A frontról érkezö levelekre százszámra jöttek a válaszok. Minden szovjet hazafi arra törekedett, hogy nemcsak meleg szóval és együttérzéssel, hanem tettekkel is feleljen a frontkatonák szavaira. A katonák leveleit gyakran gyülésen tárgyalták meg a kolhozokban és az üzemekben. A frontra menö levelek viszont növelték a hadsereg erkölcsi szellemét, bátorságra és hösiességre ösztönöztek. Az önkéntes uráli harckocsihadtest harcosai és parancsnokai büszkén jelentették az Urál dolgozóinak, hogy teljesítették az indulás elött kapott megbízást. Kemény harcokban vizsgáztak, és becsülettel kiállták a próbát. "Uráliak, földijeink írják 1943 októberében az általatok alapított 30. uráli önkéntes harckocsihadtest a 10. uráli önkéntes gárda-harckocsihadtest elnevezést kapta. Ezt a nagy megtiszteltetést és magas kitüntetést azzal érdemelte ki magasabbegységünk, hogy merészen harcolt a hazáért a német hódítók ellen, harcosai és tisztjei állhatatosak, bátrak, fegyelmezettek, szervezettek voltak és hösként viselkedtek." A harcosok tudták, hogy gyözelmeik elválaszthatatlanul összefüggnek az urálíak munkájával, akik a hadtestet minden szükségessel ellátták. A harckocsizók hangsúlyozták, hogy "ez a ti hösies és önfeláldozó munkátok megbecsülése és dicsösége is . . ." "Ti készítettétek el álmatlan éjszakákon, minden akaraterötöket latba vetve, terven felüli munkával, megtakarított pénzetekböl a félelmetes harckocsikat és rohamlövegeket, Żkatyusákat®, tüzérségi fegyvereket, aknavetöket és géppisztolyokat, a nagyszerü fegyverzetet és felszerelést. Ti öltöztettetek fel bennünket a messzi útra és melengettetek bennünket a csatákban hazai hírekkel, a családunkról való meleg gondoskodással". A harckocsihadtest harcosainak, parancsnokainak és politikai munkásainak levelét az egész Urálban felolvasták: a szénés ércbányákban, a gyárakban és üzemekben, a kolhozokban és szovhozokban. Az uráliak azzal válaszoltak: még több harceszközt és fegyvert adunk az arcvonalnak! Az önkéntes szibériai lövészhadtest harcosai értesítették földijeiket, hogy ök is megkapták a gárda címet. Azt írták, hogy náluk nagy becsben tartják a Csalkov géppisztolyt, és Csalkovnak gárdista jelvényt küldtek. A hadtest parancsnoka Csalkov olvasztárnak parancsban a "tiszteletbeli gárdista" címet adományozta. A szibériai gárdisták megköszönték Csalkovnak a gondoskodást: Az ellenségnek tüz dukál, A szilaj fegyver tudja ezt, A szibériai fiúk Köszönik, Csalkov, teneked! A szaratovi terület dolgozói 1943 februárjában a Voronyezsi Front harcosainak, parancsnokainak és politikai munkásainak írt levelükben beszámoltak a munka frontján aratott sikerekröl, az üzemekben folyó munkaversenyröl, arról, hogy a terület kolhozparasztjai terven felül több mint 60 ezer pud gabonát adtak a Vörös Hadsereg alapjának, és sok élelmiszert a "Honvédök Egészségi Alapjának". Megírták, hogy átérzik a frontkatonák nehézségeit, és ugyanolyan szívósan törekednek ök is a gyözelemre, mint az arcvonal hösei. Ezt a levelet, mintegy 500 ezer ember írta alá. Meleg, baráti kapcsolat alakult ki a föparancsnokság tartalékának 111. tarackos tüzérezrede és egy Sztálingrád helyreállításán dolgozó nöi brigád között. "Kedves Elvtársak! írták a lányok az arcvonalra köszönjük, hogy harci sikereitekröl irtatok. Leveleitek segítik munkánkat, lelkesítenek bennünket. Még többet és jobban akarunk dolgozni. Most minden erönkkel azon vagyunk, hogy minél hamarabb helyreállítsuk Sztálingrádunkat, a hösök szeretett városát. Sokat kell dolgoznunk, nem ülhetünk ölbe tett kézzel. Nincs idönk arra, hogy pihenjünk és fáradtak legyünk. De hiszen éppen ezt várja tölünk az ország és ti is, drága harcosaink. Mi nemcsak Sztálingrádot segítünk helyreállítani. Csak verjétek még jobban az ellenséget és minél hamarabb szabadítsátok fel szeretett hazánkat." Nagy buzdító erejük volt azoknak a leveleknek, amelyeket a szovjetköztársaságok népei írtak az arcvonalon harcoló földijeiknek. E rendkívül meleg hangú levelekben minden nép igyekezett kiönteni egész lelkét, a szocialista haza és védelmezöi iránt érzett egész szeretetét. Felszólították öket, hogy rettenthetetlenül harcoljanak a fasiszta hódítók ellen. A türkmén nép felhívása így hangzott: "Ne hagyjátok az ellenséget nyugton egy napra, egy órára sem! Zúzzátok szét ellenállási gócait, kíméletlenül semmisítsétek meg élöerejét és harci technikai eszközeit a földön, a levegöben, a vízben és a víz alatt. Fedjétek fel, elözzétek meg és hiúsítsátok meg a fasiszták minden szándékát és tervét. Mi pedig ígéretet teszünk nektek, hogy még jobban dolgozunk az eddiginél, még jobban gondoskodunk családotokról és rólatok, a haza dicsö védelmezöiröl." A levelek beszámoltak a szovjetköztársaságok sikereiröl, arról, hogy népeik készek mindent elkövetni, hogy megkönnyítsék a harcot földijeik számára. "Mint ahogy nem apadnak el kristálytiszta hegyi patakjaink írták az azerbajdzsáni dolgozók az arcvonalon harcoló fiaiknak -, ugyanúgy kiapadhatatlan a nép hazaszeretete, és nem apad ki Bakuból az arcvonalra özönlö üzemanyag." A levelekkel együtt az otthonmaradottak ajándékokat és sok egyebet is küldtek az arcvonalra, ami az otthon melegére, a családra és a népre emlékeztette a harcosokat. A Voronyezsi Front grúz nemzetiségü harcosai az otthoniak levelére 1943 májusában a következöket írták: "Az ajándékotok láttán hatalmas érzés fog el bennünket, amely eggyé forrasztja a hátországot az arcvonallal. Érezzük a népnek a Vörös Hadseregröl való forró gondoskodását." Az arcvonalon harcoló szovjet emberek állandóan érezték a hátország erkölcsi és anyagi támogatását, szüntelen gondoskodását. Az a tudat, hogy a nép szereti hadseregét, erösítette a katonák harci szellemét, fokozta erejüket és kitartásukat. Az arcvonal és a hátország egységén alapult a Vörös Hadsereg ereje és legyözhetetlensége a fasizmus elleni harcban. * A Szovjetunió hadigazdasága a háború második szakaszában sikeresen leküzdötte az útjában álló nehézségeket: lényegesen megjavult a termelési kooperáció, megszilárdultak az új gazdasági kapcsolatok az egyes vállalatok és egész iparágak között, megszünt a kohászat, valamint a fütöanyagenergetikai bázis és a hadigépgyártó ipar növekvö szükségletei között tátongó szakadék, simábban kezdett müködni a vasúti közlekedés, amelynek elmaradása igen kedvezötlen hatással volt a hadigazdaságra. A termelöeszközök szocialista tulajdona és az ezen alapuló tervgazdálkodás lehetövé tette, hogy a fö eröforrásokat a hadigazdaság döntö szakaszaira összpontosítsák, állandóan erösítsék az ország anyagi technikai bázisát, növeljék a repülögépek, a harckocsik, a lövészés tüzérségi fegyverek, valamint a löszer gyártását. A háború második szakaszában nemcsak a haditermelés növekedése fokozódott, hanem termékei is tökéletesedtek. A még a háború elött gyártott régebbi mintájú harci technikai eszközök és fegyverek gyártásáról a hadiipar áttért a tökéletesebb típusú repülögépek, harckocsik, lövészés tüzérségi fegyverek és löszer gyártására. A haditermelés növelésében, a belsö tartalékok mozgósításában és a termelés tökéletesítésében óriási szerepe volt az országos szocialista munkaversenynek, amely 1943-ban hallatlanul fellendült. Ez lett a Szovjetunió hadigazdaságának egyik hajtóereje és a munkatermelékenység további fokozásának hatalmas emelöje. Az ipar munkájában az 1942 öszén kezdödö fordulat 1943-ban már határozottan észrevehetö volt. A Vörös Hadsereg a háború második szakaszában nem szenvedett többé harceszközés löszerhiányban. Az egybehangolt, gyorsan növekvö hadigazdaság teljesen kielégítette az arcvonal igényeit. 1943-ban a termelés alapjainak volumene 12 százalékkal növekedett (az állatállományt nem számítva). A nehézipar bruttó termelése 19 százalékkal, a fogyasztási cikkeké pedig 10 százalékkal emelkedett. Az ipari termelés egészében 17 százalékkal nött, s ezen belül a repülögép-, harckocsi-, löszerés fegyvergyártási népbiztossághoz tartozó vállalatok termelése 20 százalékkal emelkedett. A szovjet gazdaság nemcsak hogy elbírta az óriási hadikiadásokat, hanem még nagyarányú beruházásokra is volt ereje. Az 1943. évi beruházások összege 25,1 milliárd rubelt tett ki. Különösen nagy beruházásokat eszközöltek a keleti területeken, amelyek a háború alatt a Szovjetunió fö ipari bázisai voltak. Itt 1943-ban 2,2-szer többet termeltek, mint a háború elött. A háború második szakaszában a mezögazdaság is leküzdötte nehézségeit. Alapjában véve sikerült megállítani a mezögazdasági termés csökkenését, söt egyes növények termelése (napraforgó, burgonya) 1942-höz viszonyítva még növekedett is. Annak ellenére, hogy 1943-ban kevesebb gabonát gyüjtöttek be, mint az elözö években, a szovjet állam a gabonakészletek szigorú számbavételével és megfelelö elosztásával biztosítani tudta a Vörös Hadsereg és a lakosság kenyérellátását. A nemzeti jövedelem 1943-ban 13 százalékkal múlta felül az elözö évit. A hadigazdaság fejlödését a párt által a háború elötti ötéves tervek alatt végrehajtott hatalmas átalakítások alapozták meg. A keleten idejében kiépített második kohászati és fütöanyag-energetikai bázisnak döntö jelentösége volt, mert ez tette lehetövé a hadigazdaság egybehangolását, gyors fejlödését és az arcvonal harceszközökkel való ellátását. A szovjet gazdaság leküzdötte a háborús idök minden nehézségét, szüntelenül fejlödött és erösödött. Ez mindennél világosabban beigazolta a szocialista gazdasági rendszer fölényét, a szovjet rendszer szilárdságát és megingathatatlanságát.