A SZOVJET HADITENGERÉSZETI FLOTTA HARCTEVÉKENYSÉGE

A SZOVJET HADITENGERÉSZETI FLOTTA HARCTEVÉKENYSÉGE

1. A helyzet a tengeri hadszíntereken 1945 elején Azzal, hogy a Vörös Hadsereg 1944-ben a Szovjetunió egész területét felszabadította, Finnország, Románia és Bulgária pedig kivált a Németország oldalán viselt háborúból, gyökeresen megváltoztatta a helyzetet a tengeri hadszíntereken. A Balti-tengeren a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta eröi felszabadultak a blokád alól, és lehetöségük nyílt kijutni Németország partjaira. A német fasiszta flottát végleg kiüzték a Finn-, a Rigaiés a Botteni-öbölböl. A Balti-tenger, melyet a németek három éven át csaknem akadálytalanul használtak, most aktív harctevékenység színterévé vált. A hitlerista hadvezetés igyekezett megtartani a Balti-tenger feletti uralmat, hogy biztosítsa a német flotta nagy feladatainak megoldását. A katonai szállítások mérete és mennyisége megnött. E szállításoktól függött a tengerhez szorított fasiszta csapatok harcképessége. A tenger menti csoportosítások nehéz helyzete megkövetelte, hogy a flotta közvetlen tüzérségi tüzzel támogassa e csoportosításokat, hogy aktívan részt vegyen a csapatok, a lakosság és a technikai eszközök szállításában, és hogy minden más módon is együttmüködjön a szárazföldi csapatokkal. A flottának meg kellett akadályoznia, hogy a szovjet hajók a tengerröl csapásokat mérjenek a német hajóépítö ipar központjára. A német fasiszta hadvezetés különös jelentöséget tulajdonított a tengeralattjáróknak. Az utolsó napokig hitt abban, hogy az új nagyobb víz alatti sebességre és huzamosabb víz alatti tartózkodásra képes tengeralattjárók tömeges alkalmazásával befolyásolhatja a háború menetét. 1945 elején a német flottának 544 tengeralattjárója vo 323c25d lt. A német hadiipar végsö eröfeszítésekkel folytatta az új tengeralattjárók építését. Az új tengeralattjárók legénységének kiképzéséhez nagy mélyvízi és biztonságos löterekre volt szükség. Ezek megörzése érdekében az ellenség arra törekedett, hogy megakadályozza a szovjet hajók kifutását a Balti-tengerre, és megtartsa a tengerpart menti hídföket és a kikötöket. Hogy a flotta végrehajthassa feladatait a Balti-tengeren, a német fasiszta hadvezetés kénytelen volt új felszíni hajókat idevezényelni az Északi-tengerröl és a Norvég-tengerröl. Az év elején a német flottának a Balti-tengerenjelentékeny eröi voltak. Állományába két régi sorhajó, négy nehézés két könnyücirkáló, több mint 200 tengeralattjáró, 30 torpedóromboló és torpedónaszád, 70 torpedóvetö naszád, 64 aknakeresö hajó, mintegy 200 deszanthajó és sok örhajó, illetve aknaszedö hajó tartozott. A hajók egy része a Danzigi-öbölben, Pillau, Gdynia és Danzig kikötöiben állomásozott. Bizonyos számú aknakeresö hajó, örhajó és torpedóvetö Liepájában (Libau) és Ventspilsben (Windau) tartózkodott. A Baltitenger délnyugati támaszpontjain, valamint a dániai és dél-norvégiai kikötökben állomásozó hajókat idönként felhasználták a szovjet flotta ellen. A szövetségesek tengeri közlekedési vonalain, az Atlantióceánon és a Barents-tengeren továbbra is csak a német tengeralattjárók tevékenykedtek. Wilhelm Marschall, a német flotta nyugalmazott tengernagya így jellemezte Németország haditengerészeti eröinek 1945. évi helyzetét: "A német flotta megmaradt csekély eröi 1944-ben sem tudtak megbirkózni minden háborús feladattal a tengeren ; az új évben, 1945-ben pedig szerepük föleg csak az Északiés a Balti-tenger partjainak, valamint Norvégia partjainak védelmére korlátozódott. A Baltitengeren a nagyobb hajók müködtek, a többi említett körzetben a könnyü magasabbegységek tevékenykedtek. A flotta üzemanyag-helyzete az olajlepárló üzemek és üzemanyag-raktárak rendszeres bombázása, valamint a romániai olajipar elvesztése következtében lényegesen romlott. A folyékony üzemanyaggal müködö hajók jó része tétlenségre volt kárhoztatva." Az ellenséges hajók nagy része a Balti-tengeren szállításokat végzett, hogy biztosítsa a parthoz szorított, elszigetelt csapatok ellátását, illetve kivonását, és támogatta a szárazföldi erök part menti szárnyait. Németországnak tengeri úton összeköttetése volt Norvégiával, Dániával, Svédországgal, a kurlandiai "Észak" hadseregcsoporttal, és a kelet-poroszországi "Közép" hadseregcsoporttal. Bár a német flotta föeröit a balti-tengeri szállításokra vették igénybe, az ellenségnek nem sikerült teljesen elszállítania a kurlandiai csoportosítást. Erröl Keitel tábornagy ezt írta: ". . . nagy nehézségeink voltak a tengeri szállítással. Egy hadosztály átszállítására Libauból Németországba legkevesebb 12 napra volt szükség, egy teljes hajófordulóhoz pedig egy hétre. A durva számítás is azt mutatta, hogy az egész hadseregcsoport elszállítása legalább fél évet igényel, minthogy számolni kellett az ellenség tevékenységével, hiszen az ellenség a csapatok tömeges kivonását felfedezve feltétlenül fokozta volna légitámadásait. Ezért a führer úgy döntött, hogy folytatni kell a technikai eszközök, a felszerelés, a lóállomány és a csapatok kisebb részének elszállítását, a föeröket viszont vissza kell hagyni az oroszok lekötésére". 1945-ben a hitleristák tehát felszíni flottájuk föeröit a Balti-tengeren összpontosították, és tekintet nélkül a veszteségekre, a nagy felszíni hajókat és a különlegesen berendezett úszó tengeri ütegeket arra használták fel, hogy együttmüködjenek a Balti-tenger keleti partján harcoló csapataikkal. A tengeralattjárók aktívan tevékenykedtek a szovjet hadihajók és szállítóhajók ellen a Finn-öböl torkolatánál, s arra törekedtek, hogy megakadályozzák kifutásukat a Balti-tengerre, s így biztosítsák a saját flottájuk közlekedési vonalait és manöverezési szabadságát. A német flottának azonban a szovjet légi uralom körülményei között kellett müködnie, s ez csökkentette felszíni hajóik harci lehetöségeit. Kedvezötlenül hatott a német flotta harcképességére a fütöanyag különösen a szén és az olaj termelésének csökkenése is. A fütöanyag-hiány miatt sok hajót a dániai kikötökbe irányítottak, ahol azok tétlenül vesztegeltek. A nagy felszíni hajók tüzérségének nem volt elegendö löszere, ezért ezeket a hajókat csak korlátozott mértékben alkalmazták. A Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta 1944 végén harctevékenységének körzetét a Finnöbölböl a Balti-tengerre helyezte át, és megkezdte az ellenség tengeri közlekedésének zavarását. A flotta egy része támogatta a Vörös Hadsereget a tengerhez szorított kurlandiai ellenséges csoportosítás megsemmisítésében. Ezenkívül a flotta biztosította a tengeri összeköttetést Finnországgal, Svédországgal és a balti köztársaságokkal. A tengeralattjárók, az aknaszedö hajók, az ágyúnaszádok, a torpedóvetök és az örnaszádok a Finn-öböl nyugati kikötöiben, Helsinkiben, Tallinnban, Paldiskiben, Hankón, a Moonsundés Aland-szigetek kikötöiben állomásoztak. Ugyanakkor a nagy felszíni erök a nagy aknaveszély miatt, továbbá, mivel nem volt számukra alkalmas kikötö továbbra is Kronstadtban és Leningrádban maradtak, és így nem vehettek részt a harcokban. Amint a szovjet csapatok Memeltöl (Klaipédától) északra elérték a Balti-tenger partját, s felszabadították a Sventoj nevü halásztelepet, a flotta parancsnoksága elhatározta, hogy itt a torpedónaszádok részére kisebb kikötöt építtet. A kis hajókat (a torpedónaszádokat, a tengeralattjáró-vadászokat és az aknaszedö hajókat) Tallinnból és Leningrádból vasúton a Balti-tenger déli, a Vörös Hadsereg által felszabadított kikötöibe szállították. Ebben az idöszakban a flotta fö ütöereje és legaktívabb része légiereje volt, amely Palanga, Panevézys, Parnu és a Saaremaa (Ösel)-szigetek repülöterein települt. A Balti-tengermellék felszabadításával a szovjet tengeri közlekedési útvonalak hossza és a szállítandó terhek mennyisége lényegesen megnött. Rendszeres összeköttetést létesítettek Leningrád és Viborg, illetve Leningrád és Tallinn között. Csapatokat és anyagi eszközöket szállítottak a Moonsund-szigetekre is. 1945-ben a szovjet szállítóhajók sok rakományt továbbítottak Svédországból és Finnországból Leningrádba. Az ellenséges hajóknak a Finn-öbölböl való kiüzése után a Margen-Porkkala Udd-i tengeralattjáró-elhárító állomást, melyet a németek 1943-1944-ben létesítettek a szovjet tengeralattjárók blokád alá vétele végett, a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta arra használta fel, hogy védje a Finnöböl keleti részét a német tengeralattjárók támadásával szemben. Ezért a szovjet szállítóhajók számára a fö veszélyt a Helsinki-Tallinn vonaltól keletre az aknák, e vonaltól nyugatra pedig az ellenséges tengeralattjárók jelentették. A finn kormánnyal kötött megegyezés alapján a finn haditengerészeti erök védték a sziklazátonyos közlekedési vonalak egyes részeit, aknamentesítették saját felségvizeiket, valamint a Finn-öböl egyes körzeteit. A fekete-tengeri hadszíntéren is megváltozott a helyzet. Miután a szovjet csapatok a szovjet-német arcvonal déli szárnyán szétverték a német fasiszta csapatokat, Románia és Bulgária pedig kilépett a háborúból, 1944 szeptemberében a Fekete-tengeren megszünt a harctevékenység. A felszabadított körzetek gazdasági életének helyreállítása megkövetelte, hogy eröteljesen fokozzák a népgazdasági terhek (a mangán, a cement, az olaj, a gépek, a mezögazdasági termékek stb.) szállítását a fekete-tengeri és azovi kikötökön keresztül. Helyreállították a kereskedelmi kapcsolatokat Romániával, Bulgáriával és a földközi-tengeri országokkal. 1944 elejétöl a háború befejezéséig a Fekete-tengeri Flotta aknakeresö hajóinak fedezete mellett a kereskedelmi flotta több mint 380 szállítmánya futott be a szovjet `kikötökbe. Miután a harctevékenység a Fekete-tengeren megszünt, a Dunai Katonai Flottillát, amelynek Holosztyakov ellentengernagy volt a parancsnoka, kivonták a Fekete-tengeri Flotta állományából és közvetlenül a haditengerészeti népbiztosnak rendelték alá. A flottilla egységeit kijavított, zsákmányolt román és német hajókkal töltötték fel. 1945. január 1-én állományába hat monitor, 51 páncélos naszád, 15 aknavetös naszád, 64 aknakeresö hajó, 10 félsikló és más hajók tartoztak. Ezenkívül partvédelmi tüzéregységek és tengerészgyalogos alegységek voltak a flottilla kötelékében. Mivelhogy a Duna keresztülfolyik Ausztrián, Magyarországon és Jugoszlávián, a flottilla jelentösége megnött. Ezen országok fö ipari központjai és legnagyobb városai a Duna partjain fekszenek. Az ellenség arra törekedett, hogy felhasználja a folyót mint természetes akadályt és kedvezö védelmi terepszakaszt, aknatelepítéssel zavarja a hajózást, megnehezítse a csapatok ellátását és átcsoportosítását. 1945 elején a Dnyeperi Katonai Flottilla Grigorjev ellentengernagy parancsnoksága alatt, tekintettel a beállt jégre, téli támaszpontokon, a Nyugati-Bug torkolatánál és Pinszknél, a Pripjaty folyón állomásozott. A flottilla állományába 30 páncélos naszád, nyolc ágyúnaszád három tüzér és egy légvédelmi úszóüteg, hét örnaszád, 30 aknaszedö naszád, négy aknarakó naszád, 20 légvédelmi naszád, több mint 30 félsikló hajó és két tüzérosztály tartozott. Az északi-tengeri hadszíntéren, miután a szovjet csapatok felszabadították a petsamói területet és Észak-Norvégiát, a németek elvesztették a Varanger-fjordban levö kikötöket: Linakhamarit, Kirkenest, Vardot és Vadsrat, továbbá Luosztari, Hejbukten és Salmijarvi repülötereit. A keleti arcvonal súlyos helyzete arra kényszerítette a fasiszta hadvezetést, hogy csökkentse fegyveres eröit Norvégiában és egy részüket átdobja Németország védelmére. Mindenekelött csökkentették a repülögépek számát, majd a nagy felszíni hajókat irányították át a Balti-tengerre. Szárazföldi csapataik elszállítását szállítóeszközök hiánya és az angol haditengerészeti eröknek a norvég partok mentén kifejtett tevékenysége megnehezítette. 1945 februárjában az ellenség kivonult Honningsvog, márciusban Hammerfest és Alta, majd pedig Tromsa körzetéböl. Norvégia északi részét, egészen Tromsraig megtisztították a fasiszta hódítóktól. Ennek következtében az ellenséges támaszpontok övezete távolabb került támaszpontjainktól és tengeri közlekedési vonalainktól. Ez csökkentette a német felszíni hajók és repülögépek harci lehetöségeit. Ugyanakkor az ellenség csapatainak ellátását és elszállítását biztosító közlekedési vonalak kívül estek az Északi Flotta müködési övezetén. Az ellenség tengeralattjárói és repülögépei továbbra is támadták a szovjet tengeri közlekedési vonalakat, felszíni hajóik pedig a légierövel együtt biztosították az összeköttetést Norvégia és Németország között. 1945 elején Norvégia kikötöiben nagy német haditengerészeti erök tartózkodtak: két könnyücirkáló, több mint 12 torpedóromboló és torpedónaszád, mintegy 100 tengeralattjáró, több mint 100 örhajó és örnaszád, 120 aknakeresö hajó, 20 torpedóvetö naszád, 80 deszantuszály és több mint 100 kisegítö hajó. Közülük Norvégia északi kikötöiben mintegy 10 torpedóromboló, sok örhajó, aknakeresö hajó és különbözö naszád állomásozott. Ezek azonban nem folytattak aktív tevékenységet a tengeren, mivel a csapatok és anyagok szállításával voltak elfoglalva. A norvég repülötereken 1945 elején mindössze 150 repülögép állomásozott, ennek fele vadászrepülögép volt. Ezek biztosították a levegöböl a csapatok kivonását. A hitlerista légierö ezért föleg csak légi felderítést folytatott a Barents-tengeren. A német fasiszta hadvezetés úgy számított, hogy amennyiben a felderítö repülögépek nagy konvojokat fedeznek fel útban Anglia és a Szovjetunió északi kikötöi között, sikerül majd Németországból bombázó magasabbegységeket átdobnia Norvégia repülötereire és torpedórombolókat bevetnie, hogy csapást mérjenek a szállítóhajókra. De ez csak terv maradt. Az ellenség az Észak-Norvégia és a Kola-félsziget partjainál folytatandó harcra 37 tengeralattjárót jelölt ki. A tengeralattjárók azonban nem kapták meg a szükséges légi felderítési adatokat, ezért a német hadvezetés lemondott arról, hogy a nyílt tengeren bevesse ezeket a szövetséges konvojok ellen. Tengeralattjáróit a Kola-félsziget partjainál összpontosította azzal a feladattal, hogy a szövetséges szállítóhajókat akkor támadják meg, amint megközelítik Murmanszkot, illetve, amikor befutnak a Kolai-öbölbe. A német haditengerészeti flotta és légierö egyik föfeladata továbbra is a szövetséges konvojok elleni harc maradt. 1945-ben változatlanul három úton érkeztek a fegyverés anyagszállítmányok az Egyesült Államokból, Angliából és Kanadából a Szovjetunióba: a Perzsa-öblön, a Csendes-óceánon és az Atlanti-óceán északi részén keresztül. Az elsö út volt a leghosszabb. Ahhoz, hogy a hajókaravánok New-Yorkból eljussanak a Perzsa-öbölbe, mintegy 75 napra volt szükség. Ezenkívül az iráni vasutaknak és kikötöknek kicsi volt az átbocsátóképességük. 1945-ben ennek az útnak a jelentösége lényegesen csökkent. A Csendes-óceánon keresztül a távol-keleti kikötökbe irányuló szállítást szovjet hajók végezték, s ezek rendszerint kíséröfedezet nélkül, az óceán északi részén közlekedtek. Ez a teherszállítás szintén sok idöt vett igénybe, mert a csatlakozó vasútvonal mind az Egyesült Államok, mint a Szovjetunió területén igen hosszú volt. 1945-ben az összes terheknek körülbelül a felét ezen az úton szállították. A legrövidebb, de a legveszélyesebb az Atlanti-óceán északi részén és a Barents-tengeren keresztül Murmanszkba és Arhangelszkbe vezetö út volt. Ezek a kikötök feküdtek a legközelebb az arcvonalhoz és az ország ipari körzeteihez. Rajtuk keresztül érkezett az összes szállítmányok egynegyed része. Az Északi Flotta, mely felelös volt a Barents-tengeri közlekedés biztonságáért, megfeszített harcot vívott az ellenség tengeralattjáróival. A fasiszta megszállástól felszabadított észak-norvégiai tartományok a norvég hatóságok igazgatása alatt álltak. E területeken helyreállították a gazdasági életet. Angliából néhány norvég aknakeresö és örhajó érkezett Kirkenesbe, és ezek az Északi Flotta hajóival együtt megtisztították az aknáktól a kikötök bejáratait és fedezték a Kolai-öböl és a Kirkenes között közlekedö konvojokat. A szovjet haditengerészeti flotta állományában egyre növekedett a repülögépek és a kis hadihajók aránya. A hazai hajóépítöipar munkájának és a szövetségesek szállításainak eredményeként megnött a tengeralattjáró-vadász és az aknakeresö hajók, valamint a torpedónaszádok száma. Rövid idö alatt befejezték a háború elején félbehagyott "K" típusú tengeralattjárók építését. A Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta az Északi-tengerröl és a Fekete-tengerröl átcsoportosított örnaszádokkal, torpedónaszádokkal és repülögépekkel bizonyos mértékben megerösödött. A hajókat új rádiótechnikai eszközökkel szerelték fel. Ugyanakkor valamennyi flotta, de föleg az Északiés a Fekete-tengeri Flotta, igen sok, a háború elején igénybe vett kisegítö hajót adott vissza a polgári hatóságoknak. A harci tapasztalatokkal rendelkezö tisztek egy részét a Távol-Keletre, a Csendes-óceáni Flottához irányították. A japán agresszió állandó veszélye arra kényszerítette a szovjet hadvezetést, hogy nagy eröket tartson a Távol-Keleten. A Csendes-óceáni Flotta állományát a háború folyamán két cirkálóval, 29 örhajóval, 56 aknakeresö hajóval és 69 torpedónaszáddal növelték. Ez a flotta kiképzö bázisul is szolgált a harcoló flották számára, s ezeknek 14 tengeralattjárót, három torpedórombolót, továbbá több mint 13 ezer kiképzett szakembert adott át. A tengerészgyalogos-dandárok megalakítására és hadkiegészítésére a flotta több mint 149 ezer föt bocsátott a Vörös Hadsereg rendelkezésére. A Csendes-óceáni Flotta és a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Amuri Katonai Flottilla harckészültségben volt. A hajókat széttelepítették, a partok és a támaszpontok mentén örszolgálatot láttak el. A kereskedelmi hajók hajózásának rendje lényegében megfelelt a háborús elöírásoknak. 1945 elején a Csendes-óceáni Flotta kötelékébe két cirkáló, 13 torpedóromboló, 78 tengeralattjáró, 10 aknarakó hajó, két monitor, kilenc örhajó, 204 torpedónaszád, 52 aknakeresö és több más hajó tartozott. A flotta légierejének 907 kijavított repülögépe volt. 1944 végétöl kezdve egymás után érkeztek a flottához az Egyesült Államokban vásárolt fregattok, aknakeresök és deszanthajók. Az Amuri Katonai Flottilla állományába mintegy 200 hadihajó, köztük nyolc monitor, 11 ágyúnaszád, 52 páncélos naszád, 48 aknakeresö hajó és aknaszedö naszád tartozott. Az európai háború befejezö szakaszában a haditengerészeti flotta elött álló harcfeladatok végrehajtásában éppúgy, mint korábban, nagy szerepe volt a pártpolitikai munkának. Mozgósította a tengerészeket katonai tudásuk további gyarapítására, tökéletesítette erkölcsi-politikai és harci tulajdonságaikat, és höstettekre lelkesítette öket a becsület és a szocialista haza szabadsága nevében. Közeledett a végsö gyözelem, az ellenség súlyos csapásokat szenvedett, de még elkeseredetten ellenállt, és a legálnokabb harci módszerekhez folyamodott. Ezért a parancsnokok, a politikai munkások és flotta pártszervezetei szüntelenül emlékeztették a tiszteket, a tiszthelyetteseket és a matrózokat arra, hogy magas fokú éberségre és harckészültségre van szükség, határozott harcot kell folytatni a legkisebb gondatlanság és könnyelmüség ellen is, és minden eröt összpontosítani kell az ellenség teljes megsemmisítésére. Megerösítette a pártpolitikai munkát és a párt befolyását a flotta életében és harctevékenységében 1945-ben a kedvezö általános helyzet, valamint az, hogy a pártszervezetek megnövekedtek, eszmeileg és szervezetileg megszilárdultak. A tengerészek között egyre több volt a kommunista. Amíg a háború elején a matrózoknak csak 6,4 százaléka volt párttag, addig a háború végére már 19,3 százalék volt. A kommunista tisztesek és tiszthelyettesek aránya 28,1 százalékról 55,7 százalékra, a kommunista tiszteké pedig 62,5 százalékról 73,2 százalékra nött. A tengeralattjárókon szolgáló kommunisták száma megkétszerezödött (arányuk 26,8 százalékról 56 százalékra nött). Sok tengeralattjáró és felszíni hajó személyzete teljes egészében kommunistákból és komszomolistákból állt. A tengeri hadszínterek helyzete a Vörös Hadsereg gyözelmeinek eredményeként lényegesen megváltozott. Ez közvetlenül visszatükrözödött azokban a feladatokban, melyeket a flottának 1945-ben kellett végrehajtania. Valamennyi flotta Kuznyecov flottaadmirálisnak, a haditengerészeti népbiztosnak volt alárendelve, aki egyben a haditengerészeti erök föparancsnoka volt. A haditengerészeti erök politikai föcsoportfönöke Rogov vezérezredes, törzsfönöke pedig Kucserov ellentengernagy volt. A haditengerészeti erök népbiztosa a téli hadjárat tervének megfelelöen megszabta a flották és a flottillák feladatait. A fekete-tengeri hadszíntéren mivel az ellenség támaszpontjai és közlekedési vonalai messze délnyugatra estek a szovjet és az angol flotta müködési övezetének vonalától a flottának csak egyetlen harcfeladata maradt: a közlekedési vonalak védelme. A Balti-tengeren aktív harc bontakozott ki: a szovjet flotta támadó tevékenységet folytatott, a német flotta viszont csak védelmi tevékenységre szorítkozott. 2. A Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta harctevékenysége 1945 elején a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta állományába egy sorhajó, két cirkáló, 12 torpedóromboló, 28 tengeralattjáró (20 volt üzemképes), öt örhajó, 78 torpedónaszád, 220 kis vadászhajó és örnaszád, 73 aknakeresö hajó, 204 aknaszedö naszád és 47 páncélos naszád tartozott. A flotta légiereje 787 repülögépet számlált, ezek közül 365 vadász-, 87 torpedóvetö, 74 bombázó és 176 csatarepülögép, továbbá 66 felderítö és 13 tüzérségi tüzvezetö repülögép volt. A flotta parancsnoka Tribuc tengernagy, a flotta haditanácsának tagja Szmirnov ellentengernagy, törzsfönöke pedig Petrov ellentengernagy volt. A flotta föeröi a Finn-öböl keleti részében maradtak. A Balti-tenger partján a szovjet flottának nem álltak rendelkezésére megfelelö kikötök támaszpontok berendezésére. Ez megnehezítette harctevékenységét a tenger délnyugati részében, ahol az ellenség szállítóhajói leginkább közlekedtek. Az 1945. évi téli hadjáratban a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta fö feladata az ellenség tengeri közlekedésének zavarása volt. Ezenkívül együtt kellett müködnie a csapatokkal a part menti támadásban, az ellenséges csoportosítások felszámolásában, valamint biztosítania kellett a saját tengeri közlekedési vonalakat. A német tengeri szállítások jellegét és méretét 1945-ben a szárazföldi arcvonal helyzete határozta meg. Januárban a szállítások föleg a kurlandiai csoportosítás érdekében folytak. Februárban az ellenség sietve megkezdte az ipari berendezés és a lakosság elszállítását Königsbergböl, majd Danzigból, Gdyniából és Pillauból. A Vörös Hadseregnek sikerült a tengerhez szorítani több ellenséges csoportosítást. Ezért a német flottának sürgösen el kellett szállítania a sebesülteket és a menekülöket a Samland-félszigetröl, a Frische-Nehrung-, valamint a Hel-földnyelvröl, Kolbergböl és Swinemündéböl (8. sz. térkép). Ezzel egyidejüleg a hajók élelmiszert, üzemanyagot, löszert és más katonai anyagokat szállítottak a csapatoknak. Ruge német tengernagy ezt írja: "A háború utolsó évében a haditengerészeti flottára a legnagyobb feladatok a Balti-tengeren hárultak. A tengeri hadmüveleteket itt a szárazföldi helyzet határozta meg. A parttól távol esö körzetekben az oroszok mindig gyorsabban nyomultak elöre, mint a part mentén, és elvágták az arcvonal egyes szakaszain harcoló csapatokat, amelyeket aztán a flottának kellett ellátnia, illetve elszállítania." A németek szállítási lehetöségei a veszteségek következtében egyre csökkentek. 1945-ben a szállításokat több száz szállítóés kisegítö hajóval, valamint különféle uszályokkal és egyéb vízi szállítóeszközökkel végezték. A háború utolsó heteiben az Északi-tengerröl a Balti-tengerre irányították az összes torpedórombolót, torpedónaszádot és kíséröhajót. Mindent, amit csak lehetett, szállítóeszközként használtak fel. Amint a kurlandiai "katlan" létrejött, különösen fontos volt, hogy a szovjet flotta eröi elvágják az ellenség összeköttetését Liepája és Ventspils kikötökkel, s a tenger felöl blokád alá vegyék a kurlandiai csoportosítást. Ezért a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása 1944. november 27-én közvetlenül a haditengerészeti népbiztosoknak rendelte alá a Balti Flottát, amely korábban a Leningrádi Front hadmüveleti alárendeltségében volt. Ugyanakkor a hadihajóknak Vaszilevszkijnek, a Szovjetunió marsalljának utasításai szerint, aki összehangolta a szovjet csapatok Balti-tenger melléki és kelet-poroszországi harctevékenységét együtt kellett müködniük a szovjet csapatok part menti szárnyával. Január 5-én a haditengerészeti népbiztos parancsot adott a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flottának, hogy a torpedónaszádok, tengeralattjárók és a csatarepülö-erök bevetésével akadályozza meg az ellenség kurlandiai csoportosításának ellátását. E feladat végrehajtására Ventspilsnél, Liepájánál és a tenger keleti partja mentén, a Pomerániai-öbölig egyidejüleg öt-hat tengeralattjárót vonultattak fel; a Palanga, Panevézys, Riga és Kogula (Saaremaa-sziget) körzetében levö repülötereken pedig több mint 400 repülögépet vontak össze. A parti tüzérség messzehordó vasúti ütegeit Memel és Liepája körzetbe csoportosították át. A hadihajók és a flotta egységeinek sikeres müködését elösegítette a pártpolitikai munka. Ez a tengerészek támadó szellemének fokozására és harcképzettségük tökéletesítésére irányult. Széleskörüen alkalmazták a személyi állománnyal való csoportos és egyéni beszélgetéseket, s gondoskodtak arról, hogy az ellenség tengeri közlekedési vonalain vívott harcok részvevöi átadják a többi matrózoknak harci tapasztalataikat. A tengeralattjárókon az a jó szokás honosodott meg, hogy a nyílt tengerre való kifutásra készülö matrózok és tisztek felkeresték a harcfeladat végrehajtásáról visszatért elvtársaikat és kikérdezgették öket az ellenséges szállítmányok kísérésének megszervezését és az ellenséges hajók harceljárását illetö legújabb tapasztalataik felöl. Amint a hajók kifutottak a tengerre, a tengeralattjárók, valamint a torpedónaszádok személyzete konkrét feladatokat kapott. Közölték a legénységgel, hol, melyik körzetben kell harctevékenységet folytatnia, milyen ott a helyzet, és mit kell tennie a harc sikere érdekében. Ugyanakkor felhívták figyelmüket azokra a nehézségekre, amelyekkel a hajóknak különösen a tengeralattjáróknak müködésük során számolniuk kellett. Hogy fel ne fedjék magukat, a tengeralattjárók hosszú ideig a víz alatt maradtak, s személyzetüknek gazdálkodnia kellett a levegövel, a villannyal és a vízzel. A torpedónaszádok erös ellenséges tüzben kis távolságról mértek csapásokat az ellenség hajóira. Döntö jelentösége volt az emberekkel való egyéni foglalkozásnak és nevelömunkának, amelyet a parancsnokok és pártmunkások, a pártés Komszomol-szervezök, valamint a pártés Komszomolaktívák a hajókamrákban végeztek. A tengeralattjárókon, amikor a körülmények megengedték, az egész személyi állománnyal ismertették a Szovjet Tájékoztató Iroda közleményeit. Az arcvonalakon történt változásokat térképen vezették. A Vörös Hadsereg sikereiröl és a szovjet emberek hátországi munkájának eredményeiröl szóló minden egyes közlemény erösítette a tengeralattjárók személyzetének harci szellemét és aktív harcra lelkesítette öket. A tengeren való tartózkodás idején a hajók házistúdiója híreket közölt, harci és a hibákat ostorozó röplapokat adtak ki, s ezeken népszerüsítették az élenjárók tapasztalatait és a tengerészek hösi tetteit, rámutattak a hiányosságokra és kiküszöbölésük módjára. Különösen fontos szerepet játszott a matrózok nevelésében a kommunisták és komszomolisták személyes példamutatása. Íme egy a matrózok mindennapos hösiességét bizonyító számtalan példa közül. 1945. február 12-én a brüsterorti (Samland-félsziget) világítótoronytól északnyugatra a "Scsa-407"-es tengeralattjárón a torpedósorozat kilövésekor egy torpedó tüzkész állapotban a kilövöszerkezetben maradt. Amint az ellenséges konvoj eltávolodott, a tengeralattjáró felemelkedett a víz alól. Valakinek a hajó alá kellett merülnie, és a víz alatt ki kellett szerelnie a torpedót. Egy pillanatig se gondolkozva Szolovjov törzsörmester, a pártvezetöség tagja, valamint Maranyin komszomolista matróz, elektrotechnikus jelentkezett a feladat végrehajtására. Tudták, hogy amennyiben ellenséges repülögépek vagy hajók tünnek fel, a tengeralattjáró kénytelen lesz öket otthagyva azonnal alámerülni és elhagyni ezt a körzetet. A kommunista és a komszomolista tengerész, hogy megmentse a hajót és elvtársait, életét kockáztatva, könnyübúvár-ruhában a hajó alá merült, és addig dolgozott, amíg meg nem szabadította a tengeralattjárót a torpedótól. 1945 januárjában a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta fokozta a harcot a Ventspils, Liepája és Memel kikötöibe tartó ellenséges szállítóhajók ellen. A flotta légiereje, tekintet nélkül a bonyolult idöjárási viszonyokra és a beton kifutópályák nélküli tábori repülöterek talajának rossz állapotára, igyekezett minden ellenséges konvojt megtámadni. Aktívan tevékenykedtek a Balti-tenger keleti partja mentén felvonult tengeralattjárók is. Mindez arra kényszerítette az ellenséget, hogy a konvojokat erös kísérettel indítsa útnak és a tenger keleti részében a sötétség leple alatt közlekedjen. A német fasiszta hadvezetés a háború utolsó szakaszában arra törekedett, hogy semlegesítse a szovjet haditengerészeti flottát, s megakadályozza abban, hogy kiépítse saját támaszpont-rendszerét. Ezért a németek különösen szívósan védték a kikötövárosokat és azok körzeteit. 1944. december 10-én például a német föparancsnokság haditengerészeti kérdésekkel foglalkozó értekezlete hangsúlyozta, hogy Memel elvesztése esetén még nagyobb veszélybe kerülnének a támaszpontok, a hajók harckiképzési körzetei és a tengeri közlekedési vonalak. Hitler azt javasolta a haditengerészeti erök föparancsnokának, hogy Memel védelmére vesse be minden erejét. Nagy jelentöséget tulajdonítottak a Danzigi-öböl kikötöi védelmének, minthogy a tengeralattjárók személyzetének harckiképzésére most már csak ezt az öblöt használhatták fel. Amikor a szovjet csapatok kiszorították innen az ellenséget, az olyan állapotban hagyta vissza a kikötöket, hogy nem lehetett támaszpontként felhasználni. Január 21-én a fasiszta hadvezetés elhatározta, hogy felrobbantja a memeli kikötönek és a Danzigi-öböl kikötöinek berendezését. A szovjet csapatok kijutása a Balti-tenger partjára Liepája és Memel között lehetövé tette, hogy e kikötök közvetlen közelében támaszpontokat létesítsenek a légierö és a naszádok számára. Január 10-én a hitleristák a memeli hídföböl támadást indítottak, hogy visszaszorítsák a szovjet csapatokat a tengerpartról és egyesüljenek a kurlandiai csoportosítással. A 43. hadsereg csapatai azonban, amelyeket a Vörös Zászló Renddel kétszeresen kitüntetett novorosszijszki 11. csatarepülö-hadosztály repülöi Manzsoszov ezredes parancsnoksága alatt, továbbá Mjasznyikov örnagy és Barbakadze alezredes 406. és 407. vasúti tüzérosztályának ütegei a kedvezötlen idöjárás ellenére hatékonyan támogattak, visszaverték az ellenség támadását. A szovjet csapatok hamarosan támadásba mentek át, és január 28-án elfoglalták Memel városát és kikötöjét. Január végén Vaszilevszkij, a Szovjetunió marsallja utasította a flotta haditanácsát: Memel birtokbavétele után a flotta minden eröfeszítésével hiúsítsa meg az ellenséges csapatok kivonását a kurlandiai hídföböl. Erre az idöre az 1. gárda vasúti dandár messzehordó ütegei tüzelöállást foglaltak, s ez lehetövé tette a liepájai kikötöben levö hajók tüz alá vételét. Február-március folyamán ezek az ütegek tüzérségi megfigyelö repülögépek segítségével rendszeresen lötték az ellenség hajóit és kikötöberendezéseit. Egyidejüleg a torpedónaszádok tevékenysége is fokozódott. A február 6-ára virradó viharos éjjelen a torpedónaszád-osztály Saaremaa-szigetéröl Sventoj kikötöjébe települt át, s közben elhaladt az ellenség által megszállva tartott kurlandiai partvidék mellett. A másik osztályt vasúton Memelbe szállították. Február 9-én a torpedónaszádok megkezdték a támadást a német fasiszta szállítóhajók ellen a Liepájába vezetö tengeri közlekedési vonalakon. A kikötö bejáratánál a légierö aknákat telepített a tengerbe. Távolabb a tengeren a tengeralattjárók és a repülögépek támadták a német konvojokat. A helyzet nehézségei ellenére a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta tengeralattjárói felderítö vállalkozásokra indultak, és megsemmisítették az ellenség szállítóhajóit. Január 7-én például a "Scsa-310"-es tengeralattjáró, Bogorad harmadosztályú kapitány parancsnoksága alatt, Liepájától délre sikeresen megtámadott egy ellenséges konvojt és két torpedóval megrongálta az élhajót. Január 9-én este Liepájától délnyugatra a "Scsa-307"-es tengeralattjáró, Kalinyin harmadosztályú kapitány parancsnoksága alatt víz feletti helyzetböl megtámadott egy német konvojt. Miután torpedói célba találtak, a tengeralattjáró alámerült, és elmenekült az üldözö örhajók elöl. Marinyeszko harmadosztályú kapitány "Sz-13"-as tengeralattjárója a Danzigi-öböltöl északnyugatra elsüllyesztette a 25484 tonna vízkiszorítású "Wilhelm Gustaw" óceánjáró hajót, amelynek fedélzetén több mint 6000 ember tartózkodott. Az ebbe a körzetbe irányított "Admiral Hipper" cirkáló, továbbá torpedónaszádok és aknakeresö hajók már nem tudták megmenteni a megtorpedózott hajón tartózkodó embereket. A szovjet tengeralattjárók újabb támadásától tartva, sietve eltávoztak nyugat felé. Február 9-én ugyancsak az "Sz-13"-as tengeralattjáró elsüllyesztette a 14660 tonnás "General Steuben" gözhajót. Harci sikereikért az "Sz-13"-as tengeralattjárót Vörös Zászló Renddel tüntették ki. Még hatékonyabban harcolt az ellenség tengeri közlekedési vonalain a flotta légiereje. Január 29-én az 51. aknaés torpedóvetö repülöezred, Orlenko örnagy parancsnoksága alatt elsüllyesztett két ellenséges szállítóhajót, valamint a "Memel" nevü úszó tengeralattjáró-támaszpontot. Február 13-án ugyanennek az ezrednek egy másik bombázógépén szolgálatot teljesítö repülök nagy höstettet hajtottak végre. Két torpedóvetö repülögép és két bombázó szállt fel négy vadászgép kíséretében, hogy csapást mérjenek a Hel-földnyelvtöl északra felfedezett hajókaravánra. Amikor Noszov komszomolista hadnagy repülögépe mélyrepülésböl bombatámadást akart végrehajtani, találat érte. A hös repülö az égö repülögépet rajta a bombákkal egy ellenséges szállítóhajónak irányította és elsüllyesztette. A személyzet minden tagja Noszov pilóta, Igosin navigációs tiszt és Dorofejev rádiós lövész hösi halált halt. A flotta repülögépei aknákat telepítettek a kikötökhöz vezetö hajóutakon. Ez hatékony eszköznek bizonyult az ellenséges tengeri szállítások elleni harcban. Már néhány akna is több napig feltartóztatta az ellenség hajóit. Az éjszakánként a Liepájába érkezö német konvojok ellen a torpedónaszádok vették fel sikeresen a harcot. Ezek februárban tíz felderítö vállalkozást hajtottak végre, és állandó feszültségben tartották az ellenséget. Február 18-ra virradó éjjel a torpedónaszádok egy csoportja megtámadott egy erös kísérettel haladó hajókaravánt, és elsüllyesztett két szállítóhajót. A torpedónaszádok elsö támadása után február 21-én a német légierö csapást mért a naszádok Sventoj kikötöjében levö támaszpontjára és három naszádot harcképtelenné tett. A következö napon az ellenséges repülök elaknásították a Memelhez vezetö tengeri útvonalakat. Memel kikötöjében volt ugyanis elhelyezve egy másik torpedónaszád-osztály. A német vadászrepülögépek nappal, az örnaszádok csoportjai pedig éjjel vadásztak a torpedónaszádokra. Március 27-én éjjeli harcban elsüllyesztettek két szovjet naszádot. Bár egyes tengeralattjárók, naszádok és repülögépek hatékonyan müködtek és több ellenséges szállítóés hadihajót süllyesztettek el, a Balti Flottának ebben az idöszakban nem sikerült a tenger felöl teljesen blokád alá vennie a kurlandiai csoportosítást. A német flotta százalékban kifejezett összes veszteségei jelentéktelenek voltak. Az ellenség továbbra is szállított a tengeren élöeröt és technikai eszközöket. Januárban a hitleristáknak sikerült Liepájából és Ventspilsböl Kelet-Poroszországba és Pomerániába szállítaniuk egy páncéloshadosztály részeit és négy gyalogoshadosztályt. Februárban a kurlandiai félszigetröl Stettinbe csoportosítottak át egy SS-páncéloshadtestet, valamint más csapatokat és magasabbegységeket. Liepájába és Ventspilsbe naponta átlag három-négy konvoj érkezett, és ugyanannyi indult vissza Németországba. Ez azért volt lehetséges, mert a harccselekmények körzetében a Balti Flottának csak kevés hadihajója tartózkodott, az ellenséges hajókaravánok pedig erös tengeri és légi fedezettel közlekedtek. Ezenkívül az alkatrészek elhasználódása miatt sok szovjet tengeralattjáró javításra szorult, viszont a leningrádi üzemekben, amelyek a háború idején a légi bombázásoktól és a tüzérségi tüztöl nagy károkat szenvedtek, igen korlátozottak voltak a javítási lehetöségek. Ezért legfeljebb csak öt-hat tengeralattjáró tartózkodott egyszerre a tengeren, s ezek nem tudták számottevöen akadályozni az ellenséges szállításokat. Hibákat követtek el a tengeri erök harci alkalmazásában is. A tengeralattjárókat például a Ventspilsböl a Pomerániai-öbölig terjedö nagy kiterjedésü körzetben bontakoztatták szét. A flotta légiereje szintén szétforgácsolta eröit, s müködési körzetét nyugat felé, egészen Swinemündéig kiterjesztette. Kifogásolni lehet azt is, hogy a flotta csak korlátozottan alkalmazta az aknafegyvert. Mégis minden egyes szállítóhajó elsüllyesztése nagy kárt okozott a hitleristáknak. Különösen érzékenyen érintette öket a löszerés üzemanyagszállító hajók elvesztése. 1945. február 16-án például, minthogy a löszerszállítmány nem érkezett meg Pillauba, a "Samland" hadseregcsoport parancsnoksága elhalasztotta a "Nyugati szél" hadmüvelet végrehajtását. Még rosszabbul állt az ellenség üzemanyag dolgában. Február 9-én az "Észak" hadseregcsoport parancsnoka a következö parancsot adta ki: "Annak ellenére, hogy nagyon rosszul állunk üzemanyagban, újból sok olyan teherés személygépkocsit láttam az utakon, amelyek teljesen feleslegesen közlekedtek, ugyanakkor sok harckocsit és rohamlöveget üzemanyaghiány miatt nem tudunk felhasználni . . . Megparancsolom: a mai naptól kezdve a hadtestés hadosztályparancsnokoknak csak akkor utaljanak ki üzemanyagot, ha elözöleg meggyözödtek, hogy milyen célra akarják azt felhasználni." A szovjet csapatok kelet-poroszországi és pomerániai sikeres támadása lehetövé tette a Balti Flottának, hogy délre és délnyugatra helyezze át a harctevékenységet. A helyzet azt követelte, hogy a flotta fö eröfeszítéseit márciusban és április elején a Danzigi-öbölre az ottani szállítóés hadihajók ellen -, április végén és május elején pedig a Pomerániai-öbölre összpontosítsa. Márciustól kezdve a tengeri közlekedési vonalakon folytatott harc hatékonyabbá vált. Ebben az idöszakban a flotta légiereje, amely Szamohin vezérezredes parancsnoksága alatt állt, játszotta a fö szerepet az ellenség közlekedési vonalain vívott harcban. Aktívan tevékenykedett a 8. aknaés torpedóvetö repülöhadosztály (parancsnoka Kurocskin ezredes), a 9. csatarepülö-hadosztály (parancsnoka Szlepenkov alezredes), a 11. csatarepülö-hadosztály (parancsnoka Manzsoszov ezredes) és az 1. gárda-vadászrepülöhadosztály (parancsnoka Koreskov ezredes). A szovjet repülök csapásokat mértek az ellenség szállítóeszközeire a kikötökben és a tengeren. Egyes hajókaravánok szervezett vadászrepülö fedezet nélkül közlekedtek, s ez növelte a csapások hatékonyságát. A nagy konvojokra a torpedóvetö repülök, a zuhanóbombázók és csatarepülök, vadászrepülök oltalma mellett rendszerint kombinált összpontosított csapásokat mértek. Március 26-án Liepájától 40 mérföldnyire délnyugatra egy szovjet felderítö repülögép felfedezett egy tartályhajóból, egy szállítóhajóból és négy örhajóból álló ellenséges hajókaravánt. A konvoj Liepájának tartott. Elöször a 8. gárda-csatarepülöezred és a 47. csatarepülö ezred intézett ellene támadást a 9. és 21. vadászrepülö-ezred vadászgépeinek oltalma alatt. A repülögépek elsüllyesztették a szállítóhajót, és megrongáltak néhány örhajót. A kísérö vadászrepülök légiharcban lelöttek egy ellenséges repülögépet. A továbbiakban az 51. aknaés torpedóvetö ezred repülöi mértek csapásokat a konvojra. A hajók oltalmazására az ellenség 16 vadászgépet küldött. De ez sem mentette meg öket. 14 torpedóvetö repülögép és kilenc bombázó, vadászgépek fedezete mellett megtámadta az ellenséget. A Basajev vezette repülögépek bombákat dobtak a mintegy 6000 tonna vízkiszorítású tartályhajóra, Martinov és Brovcsenko bombázórepülök pedig a kísérö örhajók közül elsüllyesztettek két aknakeresö hajót. Az ellenség teljes megsemmisítésére még öt csoport bombázó és torpedóvetö szállt fel, tizenkét vadászgép kíséretében. Liepája kikötöjétöl nem messze három torpedóvetö és két bombázó utolérte az ellenséges hajókat és elsüllyesztette a kurlandiai csoportosítás számára mintegy 5000 tonna üzemanyagot szállító "Sassnitz" tartályhajót. A német fasiszta hadvezetés, mely elsösorban a szárazföldi csapatok támogatására alkalmazta a légieröt, nem mindig tudott vadászokat kikülöníteni a hajókaravánok oltalmazására. Ezért haditengerészeti légierönk kisebb bombázócsoportjai néha ugyancsak vadászkíséret nélkül indultak el harcfeladatuk végrehajtására. Hogy állandó megfigyelés alatt és feszültségben tartsák az ellenség hajókaravánjait és egyes hajóit, a szovjet repülök egész útjukon követték öket, s párosával rendszeresen köröztek felettük. A géppár rendszerint egy bombázóból és egy torpedóvetö repülögépböl állt. Amint felfedezték az ellenséget, elöször a bombázó támadott a kísérö örhajóra, kis magasságból bombát vetve rájuk, a torpedóvetö pedig a szállítóhajókat támadta meg. A harcfeladat végrehajtására kirendelt repülök csapásokat mértek az ellenség hajóira a távoli körzetben, és a számukra legváratlanabb idöben támadták meg öket. Különös jelentösége volt a beés kirakó kikötökre mért légicsapásoknak. 1945-ben a haditengerészeti légierö Ventspilstöl Swinemündéig az ellenség valamennyi kikötöjét támadta. A legerösebb csapásokat Pillau, Danzig, Gdynia és a Hel-földnyelv kikötöire mérték, minthogy az ellenség ezeken keresztül bonyolította le a königsbergi, a samlandi, valamint a kelet-pomerániai csoportosítás ellátását, illetve kivonását. Március-áprilisban a 8. aknaés torpedóvetö repülöhadosztály, valamint a 9. csatarepülöhadosztály külön terv szerint 2023 repülögép-bevetéssel 24 összpontosított bomba-csatarepülö csapást mért Pillaura. A szovjet repülök megsemmisítettek 24 szállítóhajót és mintegy 40 kis harci és kisegítö hajót. Sok ellenséges hajót süllyesztettek el a szovjet repülök a Danzigi-öböl nyugati részében. A Helföldnyelv menti sekély vízböl kimeredeztek az elsüllyesztett hadi és szállítóhajók részei. A berakó körzetek légi biztosítására az ellenség Pillau mellett és a Hel-földnyelven leszállóhelyeket rendezett be vadászgépek számára, de a szovjet repülök és tüzérek rendszeres csapásai miatt a németek arra kényszerültek, hogy a beés kirakodási munkákat a horgonyzóhelyeken végezzék. Ezzel megfosztották az ellenséget attól a lehetöségtöl, hogy elszállítsa harckocsijait, lövegeit és gépkocsijait. Az ellenségtöl elfoglalt kikötök átvizsgálásakor Königsberg és Rostock között több mint 370 elsüllyesztett hajót fedeztek fel. Az aknaés torpedóvetö légierö elaknásította a blokád alá vett liepájai, pillaui és a Hel-földnyelven levö kikötök horgonyzóhelyeit. Négy hónap alatt a repülök mintegy 300 aknát telepítettek. Ennek következtében csökkent a kikötök teherforgalma, és az ellenség aknakutatásra kényszerült. A német hadvezetés a hajótüzérséget a kikötöket és a haditengerészeti támaszpontokat védö szárazföldi csapatok támogatására, valamint a csapatoknak az elszigetelt hídföböl való kivonása biztosítására használta fel. Ennek érdekében létrehozta a 3. és a 7. úszó üteg flottillát, valamint cirkálókból és torpedórombolókból a 2. csapásmérö csoportot. Az úszó ütegek a Danzigi-öbölben, továbbá Kolbergnél, különösen pedig a Stettini-öbölben (Stettiner-Haff), a 2. csapásmérö csoport hadihajói pedig Memelnél és a Danzigi-öbölben tevékenykedtek. A szovjet hadvezetés megparancsolta a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flottának: akadályozza meg, hogy az ellenség hajói löjék csapataink állásait. E feladat végrehajtására a tüzérséget, a torpedónaszádokat és a haditengerészeti légieröt jelölték ki. Meister burzsoá történész "Tengeri háború a kelet-európai vizeken, 1941-1945" címü könyvében ezt írja: "A szovjet légierö föleg a még német kézen levö kikötöket támadta. Március végén a légierö eröfeszítéseit elsösorban a hadihajók, cirkálók és torpedórombolók elleni támadásokra összpontosította, függetlenül attól, hogy az utóbbiak tüzelöállásban voltak vagy csak egyszerüen horgonyoztak." Április 8-án a német cirkálók elhagyták a Danzigi-öbölt és visszavonultak Swinemündébe. Eközben a szovjet légierö megtámadta az ellenség hadihajóit, és megrongálta a "Prinz Eugen" cirkálót, valamint a "Z-13"-as torpedórombolót. Április 16-án az utolsó hat német torpedóromboló is kénytelen volt elhagyni a Danzigi-öblöt. A Pomerániai-öböl partját védö csapatok tüzérségi támogatására az ellenség a "Lützow", a "Prinz Eugen" és a "Nürnberg" cirkálót, a "Schlesien" sorhajót, valamint a különlegesen felszerelt úszó ütegeket használta fel. De a "Lützow"-ot hamarosan harcképtelenné tették az angol repülök. Május 3-án a swinemüdei révben a szovjet légierö elsüllyesztette a "Schlesien" sorhajót és a kíséretére kirendelt torpedórombolót, továbbá az "Orion" kisegítö cirkálót, a "T-36"-os torpedónaszádot és a "Hummel" úszó üteget. A háború végére a német flotta állományából csupán a "Prinz Eugen" és a "Nürnberg" cirkáló maradt harcképes. Ezeket Koppenhágába irányították. Üzemanyaghiány miatt azonban ezek sem tudtak részt venni a harcokban. A balti repülök életüket nem kímélve harcoltak. Április 11-én a Hel-foknál Komozov repülö alhadnagy és Kirkalenko szakaszvezetö, lövész, nekiirányították égö csatarepülögépüket az "M-376"-os német aknakeresö hajónak és elsüllyesztették. 1945-ben a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta légiereje összesen 11774 felszállást hajtott végre, és jelentékeny kárt okozott az ellenségnek. A háború utolsó négy hónapjában a flotta légiereje a Vörös Hadsereg front légierejével együttmüködve 96 szállítóhajót süllyesztett el. Ezek vízkiszorítása meghaladta a 270 ezer tonnát. A szovjet repülök ezenkívül elsüllyesztettek két sorhajót, három torpedórombolót, egy tengeralattjárót, hat örhajót, 10 aknakeresö és számos kisegítöhajót. Márciustól kezdve a szovjet tengeralattjárók is egyre hatékonyabban müködtek az ellenség tengeri közlekedési vonalain. Ebben az idöszakban a hitleristák mindent felhasználtak csapataik tengeri úton való elszállítására, amit csak tudtak: vontató gözösöket, lapos fenekü dereglyéket, különféle naszádokat, söt vitorláshajókat is. A csapatok kivonására hadihajókat, köztük tengeralattjárókat is igénybe vettek. Ezért a szovjet tengeralattjárók mindig ki tudták választani a szükséges célt. Nagy sikert ért el az "L-3"as tengeralattjáró Konovalov harmadosztályú kapitány parancsnoksága alatt. Április 17-én a Danzigiöböltöl északnyugatra elsüllyesztette az örhajók fedezete alatt haladó "Goya" motoroshajót. Néhány nap múlva ugyanez a tengeralattjáró megtorpedózta a csapatokat szállító "Robert Müller" szállítóhajót. A Liepája megközelítési útjain müködö "Scsa-310"-es tengeralattjáró elsüllyesztett két ellenséges szállítóhajót. Bátran és határozottan tevékenykedett a "K-52"-es tengeralattjáró is. Április 17. és 30. között háromszor is sikeresen támadta meg az ellenséget. Április 24-én este a tengeralattjáró személyzete rádiótáviratot kapott, melyben a dandárparancsnokság üdvözölte a hajó parancsnokát, Travkin harmadosztályú kapitányt abból az alkalomból, hogy a Szovjetunió Höse címmel tüntették ki. A tengeralattjárók fö fegyverükön, a torpedón kívül, aknákat is alkalmaztak. 1945-ben az ellenséges támaszpontok közelében és az útcsomópontokon 72 aknát telepítettek. A "Lembit" aknarakó tengeralattjáró Matyijacevics másodosztályú kapitány parancsnoksága alatt márciusban hetedik bevetésére indult. A hajón 20 akna és néhány torpedó volt. Hogy az aknákat pontosan az ellenséges hajók mozgásának útján telepítsék, a tengeralattjáró parancsnoka gondosan felderítette az ellenséges hajók menetvonalait. Néhány nap múlva a lerakott aknákon felrobbant egy ellenséges szállítóés egy örhajó. A tengeralattjárók nemcsak elsüllyesztették az ellenség szállítóés kísérö hajóit, hanem magukra is vonták a német flotta egy részét. 1945 januártól márciusig a Balti Flotta tengeralattjárói 13 szállítóhajót süllyesztettek el, összesen 73 ezer tonna vízkiszorítással. Ez a siker azzal magyarázható, hogy megnövekedett a tengeralattjárók személyi állományának harci tudása. Az ellenség kénytelen volt több száz hadihajót bevetni, hogy biztosítsa a szállításokat és felvegye a harcot a tengeren tartózkodó háromöt szovjet tengeralattjáróval. 1945-ben csupán ebböl a célból szervezte meg a 3. és a 12. tengeralattjáróvadász flottillát. Ezenkívül 70 kisegítö hajót felfegyvereztek és ezekböl alakították meg a 3. és 14. örhajóhadosztályt. Aktívan harcoltak az ellenség tengeri közlekedési vonalain a torpedónaszádok is. Ezek folyamatosan települtek át a felszabadított sventoji, memeli, kranzi, neufahrwasseri (Danzigtól északra) és a kolbergi kikötökbe. Minthogy a hitleristák szétrombolták vagy elaknásították az általuk elhagyott kikötöket és támaszpontokat, a szovjet hadihajók nem mindig tudtak ide azonnal bejutni. A tengeri közlekedési vonalakon müködö torpedónaszádok számát korlátozták a településükkel kapcsolatos nehézségek. Ráadásul vasúton szállították öket a felszabadított kikötökbe. 1945. április elején, vagyis az ellenség legnagyobb méretü tengeri szállításai idején, csupán 14 torpedónaszád volt harcra kész. A többit javították, vagy pedig vasúton volt, útban az új támaszpontok felé. Ettöl függetlenül a felszabadított kikötökben települt torpedónaszádok zavarták a hitleristákat abban, hogy felhasználják hajóikat a szárazföldi csapatok támogatására, továbbá megnehezítették a bekerített helyörségek kiürítését. Április 11-én néhány torpedónaszád rejtve áthajózott Neufahrwasserba, és kedvezö állást foglalt el a Danzigi-öbölböl csapatokat szállító ellenséges hajók útvonalain. Április 16-án két torpedónaszád Korotkevics hadnagy és Szolodovnyikov fregattkapitány parancsnoksága alatt váratlan éjszakai támadást hajtott végre a Hel kikötöjében horgonyzó német hajók ellen. A naszádok meglepésszerüen megtámadták a "Z-34"-es torpedónaszádot és elsüllyesztették. Április 21-én a torpedónaszádok egy csoportja ellenséges hajók után kutatva a Danzigi-öböl hajózó útjain felfedezett egy torpedónaszádot, egy szállítóés két örhajót és néhány gyorsjáratú deszantuszályt. A naszádok bátran és határozottan léptek az egyenlötlen harcba. Az Akszenov föhadnagy vezette naszádnak sikerült kis távolságról támadást intéznie az ellenséges szállítóhajó ellen, és elsülylyesztette. A neufahrwasseri kikötöböl német hajók felderítésére indult a torpedónaszádok egy csoportja Jefimenko fregattkapitány parancsnoksága alatt. Április 28-ára virradó éjjel három ellenséges örhajó többször is megkísérelte átvágni a Hel-földnyelv felé haladó naszádjainak menetvonalát. Feltételezve, hogy a heli révben és kikötöben ellenséges szállítóhajók tartózkodnak, a szovjet tengerészek elhatározták, hogy áttörnek az ellenséges révhez. Szerencsés manöverrel sikerült is kijutniuk az ellenséges hajók horgonyzóhelyéhez. A Filomonov föhadnagy parancsnoksága alatt álló naszád elsüllyesztette az "Emil Zauber" gözhajót, Usztyimov föhadnagy naszádja pedig megtorpedózott egy önjáró deszantuszályt. Az ellenséges örhajók és parti ütegek tüzet nyitottak naszádjainkra, de ködfüggöny leple alatt sikerült veszteség nélkül eltávozniuk a révböl. Az ellenség jelentös veszteséget szenvedett a szovjet hajók és a szövetségesek repülöi által telepített aknáktól. Március 14-én a Hel-földnyelv kiürítése közben felrobbant az aknákon a "T-3"-as és a "T-5"ös torpedónaszád; mindkét hajó személyzete és mindazok, akik a fedélzetükön tartózkodtak, elpusztultak. Május 3-án felrobbant egy aknától és elsüllyedt a "Z-43"-as torpedónaszád. Az ellenségnek összesen 18 kereskedelmi hajója és 18 hadihajója robbant fel aknákon. A Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta légierejének, tengeralattjáróinak és torpedónaszádjainak aktív tevékenysége következtében 1945-ben az ellenség a Balti-tengeren 151 szállítóhajót (összesen 406 ezer tonna vízkiszorítással), 98 hadiés kisegítöhajót vesztett. Ezek a számok és adatok megcáfolják Ruge admirálisnak azt az állítását, hogy az orosz Balti Flotta csak papíron volt erös. A balti tengerészek, nehéz viszonyok között tevékenykedve, arra kényszerítették az ellenséget, hogy széles körü védelmi intézkedéseket foganatosítson a tengeren, s jelentékeny anyagi károkat okoztak neki. A tengeri közlekedési vonalakon folytatott harc nagy hatással volt a tengerparti irányokban müködö szárazföldi csapatok harctevékenységének menetére. A tengeri szállítóeszközökre, valamint a liepájai, pillaui, danzigi és heli kikötökre mért csapások, továbbá az e kikötök bejáratánál létesített aknazárak lényegesen segítették a szovjet csapatokat a tengerhez szorított csoportosítások megsemmisítésében. A hitlerista föhadiszállás 1945. április 1-i értekezlete megállapította: a rossz löszerellátás volt az egyik oka annak, hogy a német csapatoknak Danzig körzetében vissza kellett vonulniuk. A szállítóeszközök hiánya és a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta egyre erösebb csapásai megakadályozták a német fasiszta csapatok kivonását az elszigetelt hídfökböl. Igaz, hogy a háború utolsó napjaiban sikerült a fasiszta hadvezetésnek a csapatok és a lakosság tömeges kiürítését megszerveznie, mert az angol hadvezetés nem akadályozta meg, hogy a hitleristák a Németország nyugati kikötöiben levö sok hajót felhasználják a kiürítés végrehajtására. Május 3-án a német hadvezetés parancsot adott a hajók önelsüllyesztésére, következésképpen a kiürítés beszüntetésére. Május 5-én viszont elrendelte, hogy fokozni kell a lakosság és a csapatok kivonását keletröl. Morrison amerikai történész "Az Atlanti-óceánért vívott csatát megnyertük" címü könyvében ezzel kapcsolatban ezt írja : "Dönitz még Hitler halála elött sok hadiés egyéb hajót irányított a Balti-tengerre, az orosz hadseregek nyomására visszavonuló németek elszállítására. Montgomery nem hivatalosan hozzájárult ehhez, s a németek május 9-éig amikor hatályba lépett a feltétel nélküli fegyverletételröl szóló okmány folytatták is a kiürítést. Ez volt a legnagyobb szabású kiürítés az egész háború alatt." Ám a szovjet légierö ilyen körülmények között is sok ellenséges hajót süllyesztett el. Így tehát a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta az ellenség tengeri közlekedése ellen kifejtett tevékenységével jelentösen elösegítette a fasiszta Németország végleges szétzúzását. Minthogy azonban csak korlátozott számú tengeralattjáró és torpedónaszád állt rendelkezésére, és nem volt lehetösége nagy felszíni hajók alkalmazására, a flotta nem tudta teljesen zár alatt tartani a kurlandiai és a többi elszigetelt csoportosítást a tenger felöl, és nem szakíthatta meg hosszabb idöre az ellenség tengeri összeköttetését a Balti-tengeren. Az ellenség tengeri közlekedési vonalain kifejtett tevékenységével egyidejüleg a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta közvetlen segítséget nyújtott a szovjet csapatok tengerpart menti szárnyainak. A flotta partvédö vasúti tüzérsége hatékonyan támogatta a Balti-tenger partján harcoló egységeket és magasabbegységeket. Részt vett Königsberg ostromában és a samland-félszigeti ellenséges csoportosítás megsemmisítésében. A kelet-poroszországi német fasiszta csapatok szétzúzása után 16 partvédö vasúti tüzérosztályt Lettországba szállítottak, ahol a tengerésztüzérek részt vettek az ellenség kurlandiai csoportosítása ellen vívott harcban. A páncélos naszádok, a kis tengeralattjáró-vadászok és a torpedónaszádok csak áprilisban, miután áttelepültek a felszabadított kikötökbe, nyújtottak közvetlen segítséget a szárazföldi csapatoknak. Februártól áprilisig Oranienbaumból, Tallinnból és Rigából több mint száz különbözö harci naszádot szállítottak át vasúton Memelbe és a Pregel folyó menti Tapiauba. A páncélos naszádok tüzérségi tüzzel támogatták a Königsbergtöl nyugatra, a Frisches-Haff öböl partján támadó csapatokat, megsemmisítették az ellenség önjáró uszályait és más hajózó eszközeit, a támadás során kisebb deszantokat tettek partra a gátak és kikötöhelyek birtokbavételére, hogy megakadályozzák a tengerhez szorított német fasiszta csapatok visszavonulását, illetve elszállítását. Április 15-töl 17-ig a szovjet páncélos naszádok a königsbergi öbölben megsemmisítettek négy uszályt, több mint száz motorcsónakot és dereglyét a rajtuk levö csapatokkal együtt, amelyeket Paiseböl vontak ki. Miután a szovjet csapatok április 25-én elfoglalták Pillau kikötöjét, a német csapatok maradványai a Frische Nehrung-földnyelvre vonultak vissza. A 11. gárdahadsereg parancsnokának elhatározása szerint április 26-ára virradó éjjel két deszantosztagot tettek partra a földnyelven: a Danzigi-öböl felöl torpedónaszádokon 600 föt, a Frisches-HafF öböl felöl pedig páncélos naszádokon, aknakeresö hajókon és kisegítö hajókon mintegy 1300 föt. Ezzel egyidejüleg a hadsereg csapatai megkezdték az átkelést Pillauból, a See-Tief tengerszoroson át. A német csapatokat szívós és elkeseredett harcokban megsemmisítették. Május elején a flotta megkezdte deszant elökészítését a Bornholm szigetén való partraszállásra. Itt ugyanis a németek támaszpontot rendeztek be hajóik részére és Pomerániából sok csapatot szállítottak ide. A szovjet parancsnokság ultimátumát a sziget feladására a németek elutasították. Ezért május 5-étöl kezdve a flotta légiereje csapásokat kezdett mérni a bornholmi kikötökben levö hadiés szállítóhajókra, s mintegy tíz ellenséges hajót elsüllyesztett, illetve megrongált. Németország fegyverletételének napján a torpedónaszádok egy kisebb deszantot tettek partra a szigeten. A németek semmiféle ellenállást nem tanúsítottak, és letették a fegyvert. A továbbiak során a flotta átszállította a szigetre a 19. hadsereg 132. lövészhadtestének egységeit, s ezek elött az összes német csapat letette a fegyvert. Az ellenség tengeri közlekedésének akadályozása és a támadó csapatok támogatása fontos, de nem az egyetlen feladata volt a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flottának. A flotta harctevékenységében fontos helyet foglalt el a saját tengeri közlekedési vonalak védelme az ellenség csapásaitól. 1944 októberétöl kezdve a flottának kellett biztosítania a Svédországból Leningrádba irányuló teherszállításokat. Az út legveszélyesebb része a Svédország és a finn szirtek közötti szakasz volt. Ennek védelmére az Áland-szigeteknél szétbontakoztatták a szovjet és a finn flotta hajóit, a hajóutak nyílt szakaszainak örzésére pedig Hanko körzetében, az Utö-szigeteknél és a Södra-Kvarken-tengerszorosban járörszolgálatot szerveztek. A Svédországból Leningrádba irányuló szállítások 1944. november 4-én kezdödtek, miután a flotta tengeralattjáró-vadász és aknakeresö eröi szétbontakoztak a Finn-öböl egész északi partja mentén, a finnek pedig aknamentesítették saját szirti hajóútjaikat. A Stockholmból induló szállítóhajók a svéd szirtek mentén haladtak a Botteni-öböl déli részéig, majd Turku körzetében befutottak a finn szirtek közé. Hogy megakadályozzák a német tengeralattjárók behatolását a Botteni-öbölbe, a Szovjetunió, Finnország és Svédország haditengerészeti eröi a Södra-Kvarken-tengerszorosban tengeralattjáró-vadász állást létesítettek. A svéd hatóságok megígérték, hogy nem engedik keresztül az általuk ellenörzött szirti hajóutakon a hitleristák tengeralattjáróit. A Södra-Kvarken-tengerszorosban a finnek és a svédek aknazárat telepítettek. Az aknazártól délre az Aland-szigeteknél állomásozó szovjet hadihajók látták el a tengeralattjáró-vadász járörszolgálatot. Az importszállítmányok biztosításán kívül a flotta Leningrád, Tallinn és a Rigai-öböl kikötöi közötti part menti szállításokat végzett. A fö veszélyt ezeken a menetvonalakon a német tengeralattjárók jelentették. Az ellenük való harcra két tengeralattjáró-vadász repülöszázadot szerveztek, továbbá rádiólokációs és höpelengátor-állomásokat rendeztek be. A Tallinn-Moonsund part menti hajóutat aknazárakkal biztosították. Megnövekedett a hidroakusztikai felderítö állomással felszerelt hajók száma. Az eredmények nem is késtek. Január 9-én a Gyezskin hadnagy vezette 124-es számú kis vadászhajó hidroakusztikai állomása segítségével felfedezte az "U-679"-es tengeralattjárót és elsüllyesztette. 1945 február-márciusában további három tengeralattjáró az "U-676"-os, az "U-745"-ös és az "U-367"-es aknára futott, mielött elérte volna rendeltetési helyét. A Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta sikeresen védelmezte saját tengeri közlekedési vonalainkat. A Finn-, a Rigaiés Botteni-öböl el volt zárva a német tengeralattjárók elött. 1944 novemberétöl 1945 februárjáig több mint 160 szállítóhajó érkezett Svédországból Leningrádba. Ebben az idöszakban mind

össze egyetlen Leningrádba tartó, papírral megrakott finn szállítóhajó süllyedt el; a Porkkala Udd-félsziget közelében aknára futott. A háború utolsó hónapjaiban a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta tehát igen sikeresen akadályozta az ellenség balti-tengeri szállításait. A flotta aktív tevékenysége arra kényszerítette az ellenséget, hogy nagy haditengerészeti eröket különítsen ki a szállítások biztosítására, és megakadályozta a hitleristákat abban, hogy a tengerröl közvetlenül támogassák saját szárazföldi eröik szárnyait. A flotta a tengeri útvonalakon vívott harcával elösegítette a német fasiszta csapatok szétzúzását a Balti-tenger közelében, Kelet-Poroszországban és Kelet-Pomerániában. A német flotta nagy veszteségeket szenvedett szállítóeszközökben, hadihajókban és élöeröben. 3. Az Északi Flotta harctevékenysége 1945 elején az Északi Flotta állományába egy sorhajó, egy cirkáló, 18 torpedóromboló, 22 tengeralattjáró, 12 örhajó, 64 aknakeresö hajó és aknaszedö naszád tartozott. Az Északi Flotta légiereje 721 repülögépet számlált, köztük torpedóvetö és bombázó repülögépet. Az Északi Flotta parancsnoka Golovko tengernagy, haditanácsának tagja Nyikolajev ellentengernagy, törzsfönöke pedig Platonov ellentengernagy volt. 1945-ben éppúgy, mint a megelözö években, az Északi Flotta feladata az volt, hogy az angol flottával együtt védje az Anglia és a Szovjetunió északi kikötöi között közlekedö hajókaravánokat, a tengerpartot, a haditengerészeti támaszpontok körzeteit, a belsö közlekedési vonalakat és a halászatot. Ezenkívül az Északi Flottának a norvég hadihajókkal együtt biztosítania kellett a tengeri összeköttetést Norvégia északi tartományaival. Az Északi Flotta fö feladata a tengeri közlekedési vonalak védelme volt. Ebben az idöben már megszünt az ellenség nagy felszíni hajói részéröl fenyegetö veszély, és csökkent az ellenséges légierönek a hajókaravánok elleni tevékenysége. A külsö közlekedési vonalakon azonban megfeszített harc folyt a német tengeralattjárók ellen. Ezek különösen a Barents-tengeren jelentettek veszélyt. A német hadvezetés ugyanis, miután elvesztette a franciaországi és belgiumi támaszpontokat, növelte a tengeralattjárók számát az észak-norvégiai támaszpontokon. Azonkívül tökéletesebb tengeralattjáró-típusokat rendszeresített, amelyek képesek voltak hosszú idön át partjainknál tartózkodni anélkül, hogy felemelkedtek volna a víz felszínére. A német tengeralattjárók önirányító akusztikus torpedókkal támadtak. A hitleristák, miután nem tudták biztosítani a szükséges légi felderítési adatokat, lemondtak arról, hogy a nyílt tengeren alkalmazzák a tengeralattjárókat a hajókaravánok ellen, és a Kolai-öbölhöz vezetö hajóutakon összpontosították azokat. A Kola-félsziget partjainál nagy veszélyt jelentettek a hajókaravánok számára. A hajókaravánokat az izlandi vagy a skóciai kikötökben alakították meg a szövetséges országok szállítóhajóiból. A szövetséges konvojokat az angol flotta hadihajói kísérték, illetve biztosították. 1945-ben minden hajókaraván rendszerint 23-26 szállítóhajóból, valamint a következö kísérö erökböl állt: egy cirkáló, két kísérö repülögép-anyahajó, 8-10 torpedóromboló és 8-10 más hajó (aknakeresök, korvettek stb.). A brit admiralitás a szállítások megszervezésének minden kérdését a Szovjetunió Haditengerészeti Eröi Föparancsnokságával egyetértésben oldotta meg. Az angol flottával való együttmüködést a Poljarnijban és az Arhangelszkben tartózkodó angol haditengerészeti missziók útján biztosították. Ezek rádió-összeköttetésben álltak a haditengerészeti támaszpontokkal és a tengeren levö hajókkal. Az angol flotta és a szovjet Északi Flotta képviselöi közösen határozták meg a hajókaraván és a szovjet hadihajók találkozásának, valamint a konvoj légi biztosításának körzetét, továbbá a hajókaraván visszaindulásának idöpontját. A hajókaraván fogadását és a kikötöbe való kifutását pontosan megszervezték. A szovjet hadihajók és repülögépek a maguk övezetében megerösítették a hajókaravánok örzését. Ezenkívül elözetes vállalkozást hajtottak végre a tengeralattjárók felderítésére azzal a céllal, hogy kiüzzék azokat a szállítmányok mozgási sávjából, az aknakeresö hajók pedig ellenörizték és aknamentesítették a réveket és hajóutakat. A konvojok közvetlen örzésére 1945-ben több torpedórombolót és más hajót különítettek ki, mint 1944-ben. Minden szállítóhajóra egy-egy kísérö hadihajó jutott. Ez fokozta a tengeri szállítások biztonságát, és lehetövé tette, hogy külön hajócsoportot rendeljenek ki az ellenséges tengeralattjárók elözetes felderítésére, a hajókaraván menetirányának megfelelöen. A tengeralattjáró-vadász repülögépek a kísérö repülögép-anyahajókról és a part menti repülöterekröl felszállva éjjel-nappal keresték az ellenség tengeralattjáróit, a vadászgépek pedig állandó készenlétben voltak, hogy elhárítsák az ellenséges torpedóvetö repülögépek és bombázók támadását. A hadihajók többségén rádiólokációs és hidroakusztikai müszerek voltak, s ezek biztosították a tengeralattjárók felderítését, víz feletti és víz alatti helyzetben egyaránt. A hajókaravánok fokozott örzése, valamint a tengeralattjárók elleni harc technikai (föként rádiólokációs és hidroakusztikai) eszközeit illetöen a szövetségesek javára mutatkozó fölény lehetövé tette, hogy a hajókaravánok minimális veszteséggel tegyék meg az utat Angliából a Szovjetunióba. Annak ellenére, hogy a német tengeralattjárók egyre nehezebb körülmények között müködtek, Hitler azt követelte, hogy mérjenek csapásokat a Szovjetunióba tartó és onnan visszatérö hajókaravánokra. A német hadvezetés elhatározta, hogy a Kolai-öbölhöz vezetö útvonalakon önirányító torpedókat alkalmaz a konvojok elleni harcra. Ezzel egyidejüleg egyes tengeralattjáróknak a Kolai-öböltöl keletre és nyugatra kellett tevékenykedniük azzal a céllal, hogy megosszák a szovjet Északi Flotta tengeralattjáró-vadász eröit. Azok a német tengeralattjárók, amelyek állandóan Murmanszk körzetében müködtek, kísérletet tettek minden egyes hajókaraván megtámadására. Ilyen körülmények között még jobban megnövekedett az Északi Flotta felelössége a szövetséges hajókaravánok közlekedésének biztonságáért. 1945 januárjában a hitlerista parancsnokság "Biber" típusú kis tengeralattjárók bevetésével hadmüveletet szervezett, azzal a céllal, hogy megsemmisítse a Kolai-öbölben horgonyzó "Arhangelszk" sorhajót és szállítóhajókat. Január 5-én három nagy tengeralattjáró, amelyek mindegyike két-két kis tengeralattjárót vitt magával, kifutott Tromsoböl (9. sz. térkép). A Kolai-öböl közelében a kis hajóknak le kellett válniuk a nagy hajókról, és az öbölbe behatolva meg kellett támadniuk az ott álló szovjet hajókat. A levegöben örjáratozó szovjet repülök azonban többszöri alámerülésre kényszerítették a tengeralattjárókat, és a németek végül is kénytelenek voltak lemondani a hadmüvelet végrehajtásáról. Az Északi Flotta minden fontosabb magasabbegységét felhasználta a tengeralattjárók elleni harcra: a torpedóvetö és tengeralattjáró-rajokat és -dandárokat, söt még a bombázóés csatarepülö-ezredeket is, pedig ezeknek a gépein semmiféle különleges berendezés nem volt a tengeralattjárók felderítésére. A hadihajók azonkívül, hogy biztosították a hajókaravánokat a tengeren, felderítö vállalkozásokat hajtottak végre a part menti övezetben a Halászés a Kola-félsziget mentén, hogy kiüzzék ezekböl a körzetekböl az ellenséges tengeralattjárókat. Hogy biztosítsák a hajókaravánok védelmét a Kola-félsziget partjainál a veszélyes övezetbe való bejutáskor, minden szállítóhajó örzésére három-négy hadihajót különítettek ki. A legértékesebb terhek szállításakor egy-egy szállítóhajót 10-12 hadihajó örzött. Ilyen körülmények között az ellenséges tengeralattjáróknak nehéz volt áttörniük a hajókhoz. Néhány szövetséges és szovjet kísérö hadihajót azonban sikerült elsüllyeszteniük. Január 20-án a szovjet "Vjatka" és a norvég "Idefjord" szállítóhajó elindult a Kolai-öbölböl Linakhamariba. Az "Urickij" torpedóromboló, két aknakeresö hajó, kilenc tengeralattjáró-vadász, négy torpedóvetö naszád és négy norvég hajó (egy korvett és három aknakeresö hajó) kísérte öket. A "Razumnij" és a "Razjarennij" torpedóromboló a hajókaraván menetvonalán elözetes vállalkozást hajtott végre az ellenséges tengeralattjárók felderítésére. A "Razjarennij" a víz alatti megfigyelésre szolgáló hidroakusztikai berendezés segítségével felfedezett egy tengeralattjárót és közeledett hozzá, hogy mélyvízi bombákkal megtámadja, de a tengeralattjáró megelözte a támadásban. Egy önirányító akusztikus torpedó eltalálta a torpedórombolót, és leszakította a hajó farát. A torpedóromboló személyzete, élén a parancsnokkal, Vasziljev harmadosztályú kapitánnyal és politikai helyettesével, Butirjev harmadosztályú kapitánnyal önfeláldozóan küzdött a beömlö vízzel. Az emberek órákig álltak a hideg vízben, erösítve a hajórekeszeket. A tett intézkedések eredményeként a torpedóromboló továbbra is fennmaradt a vízen. Egy szovjet aknakeresö hajó bevontatta Linakhamari kikötöjébe. A szovjet hadihajók minden felfedezett tengeralattjárót üldözöbe vettek. A háború utolsó négy hónapjában az Északi Flotta hajói és repülögépei 6300 mélyvízi bombát és 250 tonna repülöbombát dobtak az ellenség tengeralattjáróira. A német tengeralattjárókat azonban nem sikerült teljesen kiüzni a hajókaravánok közlekedésének körzetéböl. Február közepén angol és szovjet hadihajók és repülögépek, amelyek egy hajókaravánt kísértek Angliából a Szovjetunióba és vissza, a Kola-félsziget partjainál elhárították a német tengeralattjárók makacs támadásait. Február 13-án a "JW-64"-es hajókaraván veszteség nélkül megérkezett a Kolaiöbölbe. Február 17-én elindult Angliába a "RA-64"-es hajókaraván, mely 30 szállítóhajóból, négy tartályhajóból, egy cirkálóból, két repülögép-anyahajóból, tíz torpedórombolóból és két korvettböl állt. Ugyanezen a napon az ellenséges tengeralattjárók megtámadták a konvojt. Egy német tengeralattjáró megtorpedózta a "Lark" angol korvettet. A robbanás ereje néhány angol tengerészt a tengerbe vetett. A közelben tartózkodó 434-es számú kis vadászhajó, Kondrasev föhadnagy parancsnoksága alatt, segítségére sietett a korvettnek. A szovjet parancsnok gyorsan megszervezte az emberek megmentését. A szovjet hajók bevontatták az angol korvettet a Kolai-öbölbe. Ezzel kapcsolatban Moor admirális, a brit flotta parancsnoka a következö táviratot küldte Golovko admirálisnak, az Északi Flotta parancsnokának: "Szeretném kifejezni köszönetemet azért a gyors segítségért, amelyet az Önök vadászhajójának személyzete nyújtott, hogy megmentse embereinket, akiket a brit "Lark" korvett megtorpedózásakor a robbanás ereje a tengerbe vetett." Február 17-én egy német tengeralattjáró megrongálta a "Thomas Scott" szövetséges szállítóhajót. A szovjet "Zsosztkij" torpedóromboló és az "M-12"-es vontatógözös a segítségére siettek. Az acélsodrony vontatókötél azonban, amellyel a szállítóhajót a szovjet torpedórombolóhoz akarták kötni, feltekeredett az utóbbi hajó csavarára és a hajó leállt. Az ellenséges tengeralattjáró bármely pillanatban megtámadhatta a hajókat. Limarov komszomolista jelzömatróz háromszor is lemerült a jeges vízbe a hajó alá, amíg végre sikerült leszednie a hajócsavarról a vontatókötelet. Eztán az angol szállítóhajót partra vontatták. A továbbiakban a német légierö még kétszer is megtámadta a "RA-64"-es hajókaravánt, de sikertelenül. A kísérö repülögép-anyahajókról felszállt vadászgépek elhárították az ellenséges repülögépek támadásait. Márciusban egy torpedóvetö repülögépekböl és bombázókból álló nagy ellenséges magasabbegység megsemmisítö hadmüveletre vállalkozott a Szovjetunióból Angliába tartó egyik hajókaraván ellen. Mivel azonban a célra vezetö repülögépek tevékenységét nem hangolták össze, nem sikerült felfedeznie a hajókaravánt. Ezt az esetet megtárgyalták a hitlerista föhadiszálláson. Dönitz tengernagy jelentette, hogy hasonló hadmüveletek sikeres végrehajtásához különlegesen képzett és tapasztalt repülökre van szükség. Így végzödött a német légierönek az az utolsó kísérlete, hogy összpontosított csapást mérjen egy szövetséges hajókaravánra. Ezután az északnyugat-norvégiai repülötereken állomásozó német légierö már csak öt-hat gépböl álló kis csoportokban folytatta tevékenységét, jelentösebb siker nélkül. A német tengeralattjárók az északi-tengeri közlekedési vonalakon egészen Németország fegyverletételének napjáig folytatták a harcot. Április végén például, a Kolai-öböl megközelítési útjain, ahová nagy hajókaraván érkezett Angliából, 14 tengeralattjáró bontakozott szét. Egyiküknek sikerült elsüllyeszteni az angol "Gudal" korvettet. Az ellenséges tengeralattjárók csapásainak elhárítására az Északi Flotta további eröket különített ki. Ezek azt a feladatot kapták, hogy hajtsanak végre vállalkozásokat és közvetlenül a part menti körzetben semmisítsék meg a tengeralattjárókat. Az Északi Flotta légiereje a Kolai-öbölhöz vezetö úton megtámadta az "U-716"-os tengeralattjárót, súlyosan megrongálta és arra kényszerítette, hogy visszatérjen támaszpontjára. A Sztaricin korvettkapitány parancsnoksága alatt álló "Karl Liebknecht" torpedóromboló, mely a "JW-66"-os hajókaraván kíséretéhez tartozott, április 22-én hidroakusztikai müszer segítségével felfedezte az "U-286"-os tengeralattjárót, és mélyvízi bombákat dobott rá. Négy perc múlva 45 méterre a torpedórombolótól a tengeralattjáró erösen kiálló hajófarral emelkedett a víz felszínére. Fedélzeti felépítménye megrongálódott, periszkópjai elgörbültek, antennái leszakadtak. Miután a torpedóromboló lövegei és géppuskái tüzet nyitottak rá, elsüllyedt. A "Dosztojnij" torpedóromboló, amelynek Goncsar harmadosztályú kapitány volt a parancsnoka, egy másik tengeralattjárót rongált meg. A flotta eröi üldözöbe vettek minden ellenséges tengeralattjárót, amely feltünt a flotta müködési körzetében, és vagy megsemmisítették, vagy elüzték öket az általuk ellenörzött vizekröl. Április 29-én a szovjet torpedónaszádok és repülök több mint öt órán át üldözték az "U-427"-es tengeralattjárót, s arra kényszerítették, hogy hol alámerüljön, hol pedig felemelkedjen a víz felszínére, hogy légvédelmi tüzzel hárítsa el a támadásokat. Német adatok szerint a tengeralattjáró csak nagyon nehezen érte el a támaszpontját. A hitleristák segítségére küldték az "U-313"-as tengeralattjárót, de azt a szovjet torpedónaszádok fogadták, és csak úgy tudott elmenekülni, hogy mélyen a víz alá merült. Az "U-307"-es tengeralattjárót angol kíséröhajók süllyesztették el. Így tehát az utolsó hadmüvelet során az ellenség két tengeralattjárót vesztett, három tengeralattjáró súlyos, több pedig kisebb sérüléseket szenvedett. A többiek anélkül, hogy sikert értek volna el, kénytelenek voltak visszatérni támaszpontjaikra. Ez arról tanúskodott, hogy a német tengeralattjárók elleni harc nemcsak aktívabbá, hanem hatékonyabbá is vált. 1945. január 1. és május 23. között Angliából a Kolai-öbölbe és a Fehér-tenger kikötöibe öt hajókaraván érkezett. Ezek állományába összesen 136 szállító és 90 kísérö hadihajó tartozott. Ugyanezen idö alatt ugyancsak öt hajókaraván (összesen 141 szállító és 89 kísérö hadihajó) indult Angliába. A hajókaravánok közvetlen örzésére az Északi Flotta több mint 100 hajókifutást és több mint 600 repülöfelszállást hajtott végre. Az ellenséges tengeralattjáróknak csak három szállító és öt kísérö hadihajót sikerült elsüllyeszteniük. A német légierö tevékenysége még sikertelenebb volt: csupán öt szövetséges szállítóhajót semmisítettek meg. A Fehér-tengert és a Kara-tengert májusig jég borította. Ezért a belsö tengeri szállításokat Murmanszk, Petsamo és a norvég Kirkenes kikötöje között jégtörök segítségével bonyolították le. A felszabadított kikötökbe különféle népgazdasági szállítmányokat, továbbá a 14. hadsereg csapatai részére ellátási anyagot szállítottak. A belsö tengeri közlekedési vonalakon 1945-ben 70 hajókaraván, összesen 155 szállítóés 20 kisegítö hajó haladt végig. E hajók kísérésére az Északi Flotta hadihajói 593 kifutást hajtottak végre. Északi kikötöink közötti tengeri úton több mint 71 ezer tonna népgazdasági szállítmányt, illetve hadianyagot továbbítottak. A belsö és külsö tengeri közlekedési vonalakon folyó szállítások biztosítása közben a szovjet flotta egy szállítóhajót, egy torpedórombolót (a "Gyejatyelnij"-t), valamint egy tengeralattjáró-vadász hajót vesztett. Az Északi Flotta nem szüntethette meg a harctevékenységet közvetlenül Németország fegyverletétele után sem, mivel nem volt teljesen bizonyos, hogy Németország fegyveres eröi szigorúan végre fogják hajtani a fegyverletétel összes feltételeit. A fö veszélyt azok a német tengeralattjárók jelentették, amelyek nem hajtották végre azt a parancsot, hogy térjenek vissza támaszpontjaikra. Május 24-én még 37 hitlerista tengeralattjáró tartózkodott a tengeren. Ezek nem adták meg magukat, és nem adtak jelentést magukról. Ezért a háború befejezése után még 20 napig ugyanúgy folyt a hajózás, mint korábban. Csupán május 28-án jelentette ki az angol admiralitás, hogy az Atlanti-óceánon és az ÉszakiJeges-tengeren nincsenek ellenséges hadihajók. Ettöl az idöponttól kezdve engedélyezték, hogy a kereskedelmi hajók önállóan közlekedjenek. Az Északi Flotta sikeres müködését 1945-ben elösegítette a tengerészek erkölcsi-politikai állapotának magas színvonala. A flotta politikai szervei igen eredményesen kihasználták azt az általános politikai fellendülést, amelyet a Vörös Hadseregnek az arcvonalakon aratott gyözelmei idéztek elö, és a pártés Komszomol-szervezetek munkáját a harcfeladatok minél jobb végrehajtására összpontosították. Erre az idöre a flotta egész személyi állományának csaknem háromnegyede kommunistákból és komszomolistákból állt. Ők mindig elöl voltak, példamutató bátorságról és hösiességröl tettek tanúságot. Az Északi Flotta 85 tengerésze kapta meg a Szovjetunió Höse kitüntetést. Sok magasabbegységet és hajót, amelyek biztosították a tengeri összeköttetést, rendjelekkel és "gárda" elnevezéssel tüntettek ki. 4. Az aknaveszély felszámolása a tengeri hadszíntereken A háború idején a hadviselö felek igen sok aknát telepítettek mind a saját, mind az ellenség vizein. Ezért az aknaveszély gyakorlatilag valamennyi tengeri hadszíntéren fennállt. Különösen sok akna volt a sekély vizü Balti-tengeren. Csupán a Finn-öbölben a Szovjetunió, Németország és Finnország haditengerészeti eröi mintegy 70 ezer aknát telepítettek. Növelte az aknaveszélyt, hogy az aknazárak határait nem ismerték pontosan. Az ellenség által telepített aknazárakról a szovjet tengerészek csak a háború befejezése után kaptak pontos adatokat. A folyókba szintén sok aknát szórtak. A Dunába például 1930 kilométer hosszú hajózható szakaszán 3318 aknát dobtak, vagyis egy kilométerre 1,6 akna jutott. Az aknák okozta bonyolult helyzet miatt a kikötöhelyeket, réveket, hajóutakat és egyes tengeri körzeteket valamennyi hadszíntéren veszélyesnek nyilvánították. Az Északi Flotta müködési övezetében például 38 lezárt körzetet kellett aknamentesíteni. Ez összesen 10 ezer négyzetmérföld területnek felelt meg. Már 1944 nyarától kezdve az a feladat hárult valamennyi ország flottájára, hogy számolja fel a háború következményeit a tengeren, tisztítsa meg a kikötöhelyeket, réveket, az egyes tengeri körzeteket, és biztosítsa a kereskedelmi, a halászés hadihajók, valamint más hajók biztonságos közlekedését. A Népbiztosok tanácsa 1945. március 18-i rendeletével minden flotta számára meghatározta, hogy milyen sorrendben kell aknamentesítenie az egyes körzeteket, és kitüzte a teljes aknamentesítés hozzávetöleges határidejét is. Így a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta aknakeresöinek például 1945. július 20-áig meg kellett tisztítaniuk az aknáktól a Szvir folyót és a Nyugati-Dvina torkolatát. Ezután a Rigai-öböl, a Königsbergi-csatorna, a memeli körzetek, Pillau és Danzig kikötöinek, valamint más kikötöknek az aknamentesítéséhez kellett hozzáfogniuk. A Szövetséges Ellenörzö Bizottság határozata alapján az aknaveszély minél gyorsabb felszámolása érdekében, a háború utáni aknamentesítésbe a hadviselö országok flottáin kívül bevonták a semleges országok flottáit is. Minden ország számára kijelölték az aknamentesítendö körzeteket. Például a Balti-tenger szorosainak aknamentesítését a Mecklenburgi-öbölig az angol flottára bízták, a svéd felségvizekét és a Botteni-öbölét pedig a svéd hajóhadra. A szovjet flottának biztonságossá kellett tennie a hajózást a Rigai-öbölben és a Balti-tengeren a Mecklenburgi-öbölig. Finnország part menti vizeit a finn haditengerészeti erök tisztították meg az aknáktól a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta ellenörzése alatt. A különbözö hadszíntereken az aknakutatás hosszú idön át folyt, és tulajdonképpen csak 1952-ben fejezödött be. 1948-ra megtisztították az aknáktól a Dunát. A Dunán a Szovjetunió, Románia, Bulgária és Jugoszlávia tengerészei négy éven át foglalkoztak ezzel a nehéz és veszélyes munkával. A legtovább ( 12 évig) tartott az aknamentesítés a Balti-tengeren, ahol több mint 15 ezer négyzetmérföldnyi területet tisztítottak meg az aknáktól. Az aknaszedés igen felelösségteljes és nehéz munka. Egy és ugyanazon aknazáron belül rendszerint a legkülönbözöbb típusú aknákat telepítették le: horgonyzott aknákat, antennás aknacsapdákat és érintkezés nélküli fenékaknákat. Különösen nehéz volt veszélytelenné tenni a fenékaknákat. Ezek mágneses, akusztikus és hidrodinamikai gyújtókkal voltak felszerelve, amelyeket különbözö nagyságú hajótér, illetve hajóterek hoztak müködésbe. Ezenkívül, ezekbe az aknákba idözítö müszereket szereltek, amelyek az aknatelepítés után bizonyos idö elteltével (néhány órától 80 napig) élesítették az aknákat. Elhelyeztek az aknákban számlálószerkezeteket is, amelyek akkor váltották ki a robbanást, amikor a hajó elöször, vagy másodszor, esetleg harmadszor, söt harmincadszor haladt el az akna felett. A kikötök és a révek elhagyása elött az ellenség gyakran rombolóaknákat helyezett el a kikötöhelyeken, amelyeket csak a búvárok tudtak hatástalanítani. Az aknamentesítést a flották fokozatosan, több szakaszban hajtották végre: az elsö két évben a kikötöben, a révekben és a hajóutakon. A következö három-hat évben felszedték az összes ismert aknazárakat és végül megszervezték a tengerfenék ismételt aknamentesítését, hogy teljesen elhárítsák az aknaveszélyt. Ez a munka óriási eröfeszítést követelt az aknakeresö hajók személyi állományától. Csupán a Balti-tengeren az aknakeresök több mint 6850 aknát semmisítettek meg. A háború idején az aknakeresö hajók személyzetének a deszanthadmüveletek alkalmával a szárazföldi csapatok tüzérségi támogatása idején kellett az aknákat felkutatniuk, és nekik kellett megtisztítani az ellenségtöl felszabadított kikötökbe vezetö utat. Az aknakeresök az ellenséges légierö, partvédö tüzérség és hadihajók tüzében dolgoztak. Sok hajóés magasabbegység-parancsnok az aknazárak megsemmisítésének igazi mesterévé vált: az Északi-tengeren Ivannyikov; a Balti-tengeren Dugyin és Paholcsuk; a Fekete-tengeren Ratner; a Dunán Ohrimenko és mások. Az aknakeresö hajók személyi állományának tevékenységét a merészség, az állhatatosság és az önfeláldozás jellemezte. Január 6-án a Nyugati-Dvina torkolatának aknamentesítése idején elpusztult a "K-834"-es aknaszedö naszád, amelynek Tyiscsenko tengerész zászlós volt a parancsnoka. A robbanás ereje a vörös tengerészeket a vízbe dobta. Sokan közülük megsebesültek és megsérültek: Gutarjev törzsörmester a vízben magához térve, meglátta a naszád mellett a bóját és felkapaszkodott rá. Nem messze észrevette a parancsnokát, aki görcsösen integetett a kezével. Gutarjev odaúszott a tengerész zászlóshoz és látva, hogy súlyosan megsérült, felültette a bójára. Neki el kellett úsznia onnan, mivel a bója kettöjüket nem tudta megtartani. De mind nehezebben tudta fenntartani magát a vízen : átnedvesedett ruházata húzta lefelé. Mire a szomszédos naszád odaért, Gutarjev már nem volt a víz felszínén. Csak a tengerészzászlóst sikerült megmenteni. Így halt meg Gutarjev, a párt tagjelöltje, a balti aknaszedö naszád aknász rajparancsnoka. Életét adta a parancsnokáért. A flotta haditanácsának rendeletére Alekszej Dimitrijevics Gutarjev törzsörmester nevét örökre beírták a Vörös Zászló Renddel kitüntetett aknaszedö naszádosztály személyi állományának névjegyzékébe. 1945 májusára az aknakeresö magasabbegységek személyi állománya megtisztította az aknáktól a fontosabb kikötöhelyeket és réveket, továbbá átjárókat készített sok aknazáron. Ez lehetövé tette, hogy megnyissák a hajózást a Fekete-, a Baltiés a Barents-tengeren. A szállítmányok akadálytalanul áradtak hazánk kikötöibe. A szovjet kormány nagyra értékelte az aknamentesítésben részt vett tengerészek hösi munkáját. Az aknakeresö hajók személyi állományát érdemérmekkel és rendjelekkel tüntették ki. 1945-ben a Szovjetunió Haditengerészeti Eröi aktívan részt vettek a német fegyveres erök elleni hadmüveletekben a Baltiés a Barents-tengeren. A Dunai és a Dnyeperi Katonai Flottilla a Dunán, az Oderán és a Spreen müködött. A Legfelsöbb Föparancsnokság általános elgondolásának megfelelöen, a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta és az Északi Flotta fö eröfeszítéseit az ellenség tengeri összeköttetésének megzavarására és a saját közlekedési vonalak védelmére összpontosította. Ezenkívül a flotta együttmüködött a támadó szárazföldi csapatokkal, és megszüntette az aknaveszélyt a tengeren. A legmegfeszítettebb harc a Balti-tengeren bontakozott ki. A Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta rákényszerítette az ellenséget, hogy tengeri szállítmányainak biztosítására bonyolult rendszert alkalmazzon; ez csökkentette teherforgalmát, és akadályozta a tengerhez szorított csapatai ellátását. A Balti-tengeren a flottának a fö támaszpontoktól messze kellett harcolnia. Hogy közelebb hozzák a flotta eröit az ellenség legnagyobb méretü tengeri szállításainak körzeteihez, illetve a támadó szárazföldi csapatok szárnyaihoz, ideiglenes támaszpontokra és repülöterekre kellett átcsoportosítani a naszádokat és a légieröt. Az áttelepülés üteme azonban elmaradt a Vörös Hadsereg támadásának gyors ütemétöl. Ez csökkentette a flotta tevékenységének hatékonyságát. A flottának kevés hajója és repülögépe volt, valamint hogy támaszpontjaik messze estek; ez volt a fö oka annak, hogy nem sikerült a tenger felöl teljesen lezárni a kurlandiai és a többi ellenséges csoportosítást. A balti-tengeri haditengerészeti bázisok és kikötök fontos támpontjai voltak az ellenséges szárazföldi csapatoknak. Egy-egy támpontjuk elvesztése nagy hatással volt a harc menetére a tengeren, s megingatta az ellenség part menti szárnyainak helyzetét. A flotta fö ütöereje 1945-ben a tengerészeti légierö volt, amely sikeresen harcolt a tengeri közlekedési vonalakon. A Danzigi-öbölben az ellenség hajóira mért összpontosított bombacsapások meghiúsították az ebben a körzetben levö csapatok tervszerü ellátását és kivonását. A hitleristák csak részben tudták felhasználni a berendezett és védett kikötöket, és kénytelenek voltak a behajózást a kevésbé alkalmas kikötöhelyeken végezni. A szovjet repülök a közlekedési vonalak teljes hosszában támadták az ellenséges hajókat. A leghatékonyabbak a csoportos torpedóés bombacsapások voltak. A tengeralattjárók az ellenséges szállítóhajók legfontosabb menetvonalain és a tengeri csomópontokon fejlödtek fel. A torpedónaszádok Liepája, Pillau és Hel közelében tevékenykedtek, és harcászati csoportokkal éjszakai vállalkozásokat hajtottak végre. A flotta egyik fontos feladata volt, hogy védje a támadó csapatok part menti szárnyait az ellenség csapásaitól. Ennek végrehajtásában nagy szerepet játszott a légierö. De csak április közepén tudta az ellenséges hadihajókat a nyugati kikötökbe való távozásra kényszeríteni. A szárazföldi csapatokkal való együttmüködés fö formája a tengerhez szorított ellenséges csoportosítások felszámolásakor az volt, hogy a flotta blokád alá vette e csoportosításokat a tenger felöl, vagy zavarta tengeri összeköttetésüket. Németország flottája a Balti-tengeren nem tudta lényegesen akadályozni a szovjet csapatokat feladataik megoldásában a tengerparti irányokban. A szovjet légierö fölénye az egész arcvonalon, és a Vörös Hadsereg sikeres támadó tevékenysége Poroszországban és Pomerániában megakadályozta a német fasiszta hadvezetést abban, hogy megtartsa az uralmat a Balti-tengeren, bár itt vonta össze csaknem az egész német felszíni flottát, amely a hajók számát tekintve felülmúlta a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta erejét. A Vörös Hadsereg elfoglalta a kikötöket, megfosztotta az ellenséges flottát a haditengerészeti bázisoktól, s lényegesen csökkentette harci lehetöségeit. A szovjet légi uralom következtében az ellenség hadihajói a távoli támaszpontokon és kikötökben (köztük a dán kikötökben) tartózkodtak, és csak rövid idöre jelentek meg a harccselekmények körzetében. Mindez lehetövé tette, hogy a korlátozott erökkel rendelkezö szovjet flotta sikerrel zavarja meg az ellenség tengeri közlekedését, és hatékonyan együttmüködjék a Vörös Hadsereg part menti szárnyaival. Csödöt mondott a német fasiszta haditengerészeti parancsnokságnak az a kísérlete, hogy csupán tengeralattjárókkal zavarja közlekedésünket az északi-tengeri hadszíntéren. Az Északi Flotta, amely erre az idöre erösítést kapott és gazdag harci tapasztalatokat szerzett az ellenséges tengeralattjárók elleni küzdelemben, az ellenség minden támadását elhárította. A flotta fontos feladata volt az aknaveszély elhárítása valamennyi tengeren. 1945-re flottánk sok aknakeresö hajót kapott, s ezek megtisztították az aknáktól a kikötöhelyeket és a réveket, továbbá hajóutakat nyitottak a veszélyes körzeteken keresztül. A haditengerészeti flotta közvetlenül a háború befejezése után biztonságossá tette a hajózást a kereskedelmi, halászés más hajók számára. A Szovjetunió Haditengerészeti Eröi 1945-ben, a szárazföldi csapatokkal és a légierövel együttmüködve, súlyos vereséget mértek a német flottára. A németek nagy veszteségeket szenvedtek hadihajókban és személyi állományban, továbbá elvesztették támaszpontjaikat és hajóépítö központjaikat a Danzigiés a Pomerániai-öböl, illetve Észak-Norvégia körzetében. A Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta fagymentes, berendezett kikötöt kapott a Danzigi-öbölben. Pillau elfoglalása a flotta állásainak szélesítését és megerösítését jelentette a Balti-tengeren. A harc valamennyi tengeri hadszíntéren a Fekete-, a Baltiés a Barents-tengeren egyaránt a német fasiszta flotta teljes vereségével végzödött. A szovjet haditengerészek a Nagy Honvédö Háború befejezö szakaszában a haditengerészeti flotta történetének nagyszerü, új oldalait írták.