A SZOVJET FEGYVERES ERŐK MEGERŐSÖDÉSE

A SZOVJET FEGYVERES ERŐK MEGERŐSÖDÉSE

1. A Vörös Hadsereg szerkezetének tökéletesítése és fegyverzetének felújítása A kommunista pártnak és a szovjet kormánynak a háború második szakaszában igen fontos feladata volt a fegyveres erök megszilárdítása. Csak egy erös, a hitlerista hordák szétzúzására képes Vörös Hadsereg fordíthatta meg a háború menetét, vezethette végsö gyözelemre a szovjetországot. Lenin arra tanított, hogy "a hadsereg megerösödésétöl függ a köztársaság szilárdsága az imperialisták ellen vívott küzdelemben, ettöl függ a szocializmus gyözelme Oroszországban és az egész világon". A párt és a kormány elött az a feladat állt, hogy rövid idön belül befejezze a hadsereg fegyverzetének felújítását, megjavítsa szervezetét és vezetését, megerösítse a parancsnoki kart és fokozza a csapatoknál folyó pártpolitikai munkát. A zökkenömentesen müködö, gyorsan növekvö hadigazdaság lehetövé tette, hogy a hadsereg elegendö és elsörendü harceszközt kapjon, s csapatait fennakadás nélkül ellássák löszerrel és felszereléssel. 1942 végétöl egyre több új típusú harckocsi, repülögép, löveg, aknavetö és géppisztoly érkezett a harcoló hadsereghez. Az új harceszközöknek és a háború második szakaszában a Vörös Hadsereg elött álló nagyszabású támadó feladatoknak megfelelöen, tökéletesítették a hadsereg szervezetét. Mindez lehetövé tette, hogy növeljék a Vörös Hadsereg ütöés tüzerejét, megszüntessék a német fasiszta csapatok haditechnikai és fegyverzeti fölényét. A háború második szakaszában erösen megnött a lövészcsapatok tüzereje; egyre több önmüködö fegyvert kaptak. 1943 nyaráig a hadsereg géppisztolyainak száma az 1942 végén meglevökéhez viszonyítva majdnem háromszorosára, a golyószóróké pedig több mint kétszeresére növekedett. Majdnem kétszeresére szaporodott ezalatt a gyalogság leghatékonyabb löfegyverének, a géppuskáknak a száma. A lövészcsapatok önmüködö fegyvereinek a minösége is állandóan javult. Új, Gorjunov-rendszerü géppuskát kaptak, amelynek könnyebb és egyszerübb volt a kezelése, mint a "Makszim" géppuskáé, és alkalmasabb, hatásosabb is volt a harcban. Rendszeresítették az egyszerübb szerkezetü és hátrasiklás nélkül müködö 1943 mintájú Szudajev géppisztolyt. A lövészcsapatok több páncéltörö eszközt kaptak. A hadsereg kis ürméretü páncéltörö ágyúinak száma a háború második idöszakában több mint kétszeresére, 9600-ról 21 ezerre emelkedett. A lövészcsapatok páncéltörö puskáinak száma 1942 végétöl fél év alatt 85 ezerröl 145 ezerre nött. 1943 elsö felében a csapatokhoz megérkezett az új RPG-43 mintájú páncélgránát, amely közepes harckocsik leküzdésére is alkalmas volt. A lövészcsapatok páncéltörö eszközeinek sokasodására az ellenség is felfigyelt. Mellenthin tábornok, a német fasiszta hadsereg 48. páncélos hadtestének vezérkari fönöke 1943-ban elismeröen írt a szovjet fegyverek erejéröl: "Az orosz gyalogságnak jó fegyverzete és különösen sok páncéltörö eszköze van: néha az ember azt gondolja, hogy minden gyalogos páncéltörö puskával vagy páncéltörö ágyúval van felszerelve. Az oroszok igen ügyesen helyezik el ezeket az eszközöket, és úgy látszik, nincs olyan hely, ahol ne volna belölük." A lövészhadosztálynak 1943 nyarára lényegesen nagyobb lett az aknavetö-tüzereje. A hadosztály aknavetöinek száma 1941-hez viszonyítva több mint másfélszeresére emelkedett, föként a 82 és 120 milliméteres ürméretüeké. A kevésbé hatásos 50 milliméteres századaknavetöt kivonták a használatból. A fegyverzet felújításával egyidejüleg a lövészcsapatok szervezetét is tökéletesítették. A dandárokat hadosztályokká alakították át, az utóbbiak új, támadó harctevékenységre szabott állományát pedig egységessé tették. Szüntelenül növekedett a hadtestek száma. 1943 elejéig meghatszorozódott, és 1943. július 1-ig megtizenkétszerezödött a számuk az 1942 elején meglevökéhez viszonyítva. A háború második szakaszának végére a hadtestrendszerre való áttérés folyamata alapjában véve befejezödött. A hadtestrendszer lehetövé tette, hogy támadóharcokban a föcsapás irányában tömegesen alkalmazzák a csapatokat, megjavítsák az együttmüködést a lövészés a tüzér-, a harckocsi-, illetve repülöcsapatok között. Az új hadtestek lényegesen eltértek a háború elsö szakaszának hadtesteitöl. Mozgékonyabbak és vezethetöbbek voltak. A lövészcsapatokat átszervezésükkel párhuzamosan szaporították is; újabb egységeket és magasabbegységeket alakítottak. A lövészhadosztályok száma 1942 elejétöl 1943 végéig, több mint 20 százalékkal növekedett. A háború második szakaszában a szovjet tüzérség ereje is fokozódott. Külön 919i83j ösen eröteljesen fejlesztették a Legfelsöbb Föparancsnokság tartalékának páncéltörö tüzérségét. Lövegeinek száma a háború elejéhez viszonyítva majdnem ötszörösére szaporodott. 1943 áprilisában megkezdödött a páncéltörö tüzérdandárok szervezése. Ez megkönnyítette a föparancsnokság tartalékát alkotó páncéltörö tüzérség tömeges bevetését a föirányokban. Ugyanakkor a dandárok állományába tartozó ezredek önállóan is harcképesek voltak. 1943 végén összesen 320 páncéltörö tüzérezred müködött. Ezeknek több mint a fele dandárkötelékbe tartozott. A föparancsnoksági tartalék páncéltörö tüzérség nemcsak számszerüen, hanem ürméretben is megerösödött. 1943 elején a lövegállománynak csak mintegy 60 százaléka volt 76 milliméteres ürméretü löveg, az év végére viszont már több mint 78 százaléka. Megkezdték a tökéletesített 45 milliméteres páncéltörö ágyú szállítását is a hadsereg számára. 1943-ban megjelent a korszerüsített 57 milliméteres páncéltörö ágyú. Ez harci tulajdonságait tekintve párját ritkította, és igen hamar kivívta az arcvonal elismerését. A külföldi katonai szakértök is felfigyeltek rá. Martel altábornagy, a Szovjetunióban tartózkodó angol katonai misszió vezetöje az angol hadügyminisztérium nevében felkérte a szovjet kormányt, hogy tanulmányozás végett bocsásson néhány ilyen ágyút az angol hadsereg rendelkezésére. A szovjet kormány teljesítette angol szövetségesének kérését. A páncéltörö tüzérség mennyiségi növekedése 1943-ban még egy fontos változtatást tett lehetövé: minden `harckocsihadsereghez, harckocsiés lovas hadtesthez egy-egy páncéltörö tüzérezredet rendszeresítettek. Késöbb ezeket az ezredeket rohamlöveg ezredekkel váltották fel. A mozgékonyság növelése végett az egész páncéltörö tüzérség gépvontatású lett. A páncéltörö eszközök minden fajtájának számszerü növekedése lehetövé tette, hogy a szovjet csapatok sok ellenséges harckocsit és rohamlöveget semmisítsenek meg, vagy tegyenek harcképtelenné, és ezzel gyengítsék az ellenség ütöerejét. Amikor a Vörös Hadsereg áttért a nagyszabású támadó hadmüveletekre, a megerödített körletek és védöövek szétrombolására és az ellenséges védelem tüzrendszerének a leküzdésére alkalmas tüzérségi eszközökre volt szüksége. Ezért továbbfejlesztették a nehéztüzérséget, különösen a tarackokat. A harcoló hadsereg tarackjainak száma 1943 végéig több mint 3,5-szeresére növekedett. Rendszeresítették a 152 milliméteres 1943 mintájú tarackot. Az új tarack megtartotta fö harci tulajdonságait, de lényegesen könnyebb volt elödjénél, következésképpen sokkal mozgékonyabb lett, különösen a támadóharcban. 1943 tavaszán megkezdödött a nagy tüzerejü önálló tarackos tüzérezredek egyenként 24 darab 203 milliméteres lövegböl álló önálló tarackos tüzérdandárokká való átszervezése. 1942 második felében tüzérségi magasabbegységek felállításához kezdtek hozzá. Az Állami Honvédelmi Bizottság rendelete értelmében az év végéig 26 tüzérhadosztályt szerveztek. Közülük 16 hamarosan a Legfelsöbb Föparancsnokság tartalékának áttörö tüzérhadosztálya lett. E hadosztályhoz 356 löveget osztottak be. Az Állami Honvédelmi Bizottság rendelete alapján 1943 áprilisában megkezdték a föparancsnokság tartalékába tartozó áttörö tüzérhadtestek szervezését. Az ellenség megerödített védööveinek áttörésével kapcsolatos újabb feladatok idöszerüvé tették a föparancsnokság tartalék aknavetö csapatainak és magasabbegységeinek a fejlesztését is. Az aknavetö csapatok szervezetét módosítani kellett, hogy tömegtüzükkel jobban biztosíthassák a támadó tevékenységet. Az aknavetök gyártásának növekedése megteremtette ehhez a feltételeket. A föparancsnokság tartalék aknavetö ezredeit hatalmas tüzerejü magasabbegységekké, aknavetö dandárokká vonták össze. Egyidejüleg több önálló aknavetö ezredet is szerveztek. 1942 novemberétöl 1943 decemberéig számuk 3,2-szeresére emelkedett, és elérte a 256-ot. Az aknavetö csapatok fontossága a föparancsnokság tartalék tüzérségében egyre nagyobb lett. A nagy ürméretü aknavetök számának a háború elsö szakaszához viszonyított kétszeres növekedése folytán szerepük különösen a rohamok elökészítése során megnövekedett. 1943-ban a tüzérségi fegyvereknek több mint a fele aknavetö volt. Nagyot fejlödött a háború második szakaszában a reaktív tüzérség. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a reaktív tüzérség tüzereje elsösorban tömeges alkalmazásában rejlik, és ez a tüz fölöttéb hatásos. Ezért 1942 novemberében megkezdödött az önálló sorozatvetö tüzérosztályok és ezredek gárda aknavetö dandárokká való átszervezése. Az év végén már 17 ilyen dandár volt. A sorozatvetök a "katyusák" tüze rémületbe ejtette a hitleristákat. A fogságba esett fasiszta katonák és tisztek rettegéssel nyilatkoztak erröl a fegyverröl. "A sorozatvetök tüze szörnyü erkölcsi hatással van a katonákra, és elveszi támadó kedvüket", jelentette ki Erich Wulf, a 332. német gyalogos hadosztály egyik fogságba esett katonája. A Vörös Hadsereg támadó harctevékenysége nagyobb gárda aknavetö magasabbegységek, hadosztályok szervezését követelte meg. 1942 végére megalakult az elsö négy ilyen hadosztály. A nehéz gárda aknavetö hadosztály rendkívül erös tüzér-magasabbegység volt. Egy össztüze 3840 lövedékböl állt, és 230 tonna volt a súlya (az év végére ez a súly 320 tonnára növekedett). A háborúk történetében még nem volt példa ilyen tüzerejü tüzér-magasabbegységek alkalmazására. Az Állami Honvédelmi Bizottság 1943 júliusi határozata alapján minden összfegyvernemi hadsereghez hadseregtüzérséget rendszeresítettek, amely három tüzérés egy aknavetö ezredböl állt. Számszerüleg növekedett és minöségileg is javult a légvédelmi tüzérség. Különösen gyorsan emelkedett a 37 milliméteres ágyúk száma. Ezek terepjáró képességük és mozgékonyságuk folytán megállás nélkül követni és biztosítani tudták a csapatokat az alacsonyan támadó ellenséges gépek ellen. A 76 milliméter ürméretü lövegeket a tökéletesebb és erösebb 85 milliméteres lövegekkel cserélték fel. A légvédelmi tüzfegyverek számszerü növekedése következtében sor kerülhetett a föparancsnokságközvetlen új légvédelmi tüzérezredek megalakítására is. Ezeket föként közepes ürméretü lövegekkel szerelték fel. A háború második szakaszának elején az önálló légvédelmi tüzérezredekböl megkezdték a föparancsnokság-közvetlen légvédelmi tüzérhadosztályok szervezését. 1943 végén már 47 ilyen hadosztály volt. Februárban a négy ezredböl álló légvédelmi tüzérhadosztály egyik kis ürméretü lövegekkel felszerelt ezredét feloszlatták, és helyette közepes ürméretü 76 vagy 85 milliméteres lövegekkel felszerelt egységet állítottak fel. A feloszlatott ezred 37 milliméteres lövegekböl álló ütegeit a három megmaradt kis ürméretü légvédelmi tüzérezredhez osztották be. Ennek eredményeképpen az új légvédelmi tüzérhadosztálynak továbbra is 48 könnyü és ezen felül 16 közepes lövege volt. Tüzereje tehát lényegesen megnövekedett. A szovjet fegyveres erök légvédelmi lövegeinek száma 1943-ban majdnem másfélszeresére növekedett. A harcoló hadseregben ezalatt a légvédelmi lövegek száma majdnem kétszeresére, a légvédelmi géppuskáké pedig több mint ötszörösére emelkedett. A csapatok légvédelme lényegesen megbízhatóbbá vált. A szovjet tüzérség valóban a "háború istene" lett. "Az 1943. évi védö és támadó hadmüveletekben állapította meg Voronov, tüzérségi fömarsall a tüzérséget tömegesen alkalmazták, az ellenséges védöövek áttörésekor a lövegek és az aknavetök sürüsége nagy volt. A védelem áttörésében részt vevö tüzérségi fegyverek ürmérete nagyobb lett, a vezetés, a híradás és a felderítés eszközei jóval hatékonyabbá váltak, és növekedett a gépvontatású lövegek száma. Tüzérségünk elött óriási lehetöségek nyíltak hadmüveleti manöver végrehajtására." Az ellenség egyre gyakrabban kényszerült elismerni a Vörös Hadsereg lövészés tüzérségi fegyvereinek fölényét. Jány Gusztáv, a Felsö-Donnál megsemmisült 2. magyar hadsereg parancsnoka, aki a saját börén tapasztalta a szovjet fegyverek erejét, a vezérkarhoz intézett jelentésében így írt a szovjet csapatok fegyverzetéröl: " . . . Nézzük az önmüködö puskát, géppisztolyt, nehézpuskát, aknavetöt . . . mind kitünö hatású, remek fegyver." A kommunista párt és a szovjet kormány nagy gondot fordított a páncélos és gépesített csapatok erösítésére. A harckocsigyártás üteme egyre fokozódott. A harcoló hadsereghez mind több hazai gyártmányú harci gép érkezett. 1943 januárjában a harcoló frontoknak mintegy 8500 darab harckocsi állt rendelkezésükre, hat és félszer annyi, mint egy évvel azelött. Emellett a föhadiszállás tartalékában több mint 400, a katonai körzetekben, valamint a harctevékenységet nem folytató frontoknál pedig 4300 harckocsi volt. A régi típusú harckocsik helyébe újabbak, tökéletesebbek kerültek. Több lett a közepes és nehéz harckocsi. A háború második szakaszának végén már ezek alkották a harckocsik négyötödét, ezzel szemben 1942-ben a harckocsiállománynak csak alig kétharmadát tették ki. 1943-ban a T-34-es közepes harckocsi lett a páncélos és gépesített csapatok fö harceszköze. Harci tulajdonságai jóval felülmúlták a német fasiszta hadsereg hasonló típusú gépeiéit. A már említett Mellenthin, amikor a szovjet harckocsicsapatokat értékeli, keserüen ismeri be, hogy azok nagy fölényben voltak: " . . . T-34-es harckocsijuk . . . jóval felülmúlt minden német harckocsitípust". A német mérnökök a háború végéig hasztalan igyekeztek hasonló harckocsit tervezni. A nehéz harckocsik rendszeresítése és az a körülmény, hogy a lövészcsapatoknak az ellenséges védelem áttörése közben erös támogatásra volt szükségük, azt eredményezte, hogy megalakították a föparancsnokság-közvetlen önálló áttörö nehézharckocsi-ezredeket. 1943-ban 18 ilyen ezredet szerveztek. A Szovjetunió a lend-lesse szállítások keretében kapott bizonyos számú harckocsit az Egyesült Államoktól és Angliától. Ezek azonban a harcoló hadsereg harckocsijainak csak elenyészö hányadát alkották. Emellett külföldröl egyre több kevésbé hatásos könnyü harckocsi érkezett. A szovjet ipar addigra már beszüntette az ilyen típusok gyártását. 1942-ben a szövetségesektöl kapott harckocsik 55 százaléka könnyü, 42 százaléka pedig közepes típusú volt. 1943-ban a könnyü harckocsik aránya már 70, a közepeseké pedig csak 25 százalékot tett ki. A külföldi harckocsik minöségileg is lényegesen elmaradtak a szovjet gyártmányok mögött. A Vörös Hadsereg páncélos csoportfönöksége jelentette Mikojannak, a Népbiztosok Tanácsa elnökhelyettesének, hogy "a behozott harckocsik mennyisége igen kevés. Harci tulajdonságaikban elmaradnak a mieink mögött, különösen páncélzat és fegyverzet tekintetében. Emellett a közepes harckocsik száma egyre csökken, a könnyüeké viszont növekszik". A külföldi harckocsik nem játszottak valamennyire is számottevö szerepet a szovjet harckocsicsapatok harctevékenységében. Ezt sok nyugati katonai szaktekintély is kénytelen volt elismerni. Liddell Hart, angol hadtörténész például megállapította, hogy "az oroszok által bevetett harckocsik majdnem mind hazai gyártmányúak voltak". A támadóharcok tapasztalataiból kitünt, hogy különösen a gyorscsapatoknál rohamlövegekre van szükség. Az Állami Honvédelmi Bizottság 1942 decemberében rohamlövegek gyártását és rendszeresítését határozta el. Nemsokára megkezdödött a föparancsnokság-közvetlen elsö 30 rohamlöveg-ezred szervezése. 1943 január végén az elsö két ilyen ezredet a Volhovi Fronthoz irányították, hogy a gyalogság és a harckocsik kísérö tüzérségeként alkalmazzák öket. Márciusban két másik rohamlövegezred a Nyugati Front harcaiban vett részt. Szamszonov vezérörnagy, a Vörös Hadsereg tüzérségi törzsének fönöke április 6-án a következöket jelentette az Állami Honvédelmi Bizottságnak: "A tapasztalat azt mutatja, hogy rohamlövegekre szükség van, mert a tüzérség egyetlen más fajtája sem tudta olyan eredményesen kísérni a gyalogság és a harckocsik rohamát, és nem tudott a közelharcban úgy együttmüködni velük." 1943-ban gyors ütemben haladt a hadsereg rohamlövegekkel való ellátása. A harcoló hadseregnek már júliusra több mint 500 különféle rohamlövege volt, az év végén pedig már mintegy 1400. Ezek közül több mint 300 a föparancsnokság tartalékát alkotta. A szovjet rohamlövegek mind sebesség, mind pedig fegyverzet tekintetében felülmúlták a németekét. A hadsereg rohamlövegekkel való ellátása lehetövé tette, hogy a harckocsiés lövészcsapatokat mozgékony és nagy tüzerejü tüzérséggel erösítsék meg. A Vörös Hadsereg támadó jellegü és döntésre törö tevékenysége követelte a páncélos csapatok tömeges bevetését a föcsapások irányában. Ezért nagyobb és erösebb harckocsi-magasabbegységekre volt szükség. A harckocsiés gépesített hadtestek szervezése meggyorsult. Állományukban megjelentek a tüzérés aknavetö ezredek, a rohamlöveg-ezredek és a gárda aknavetö osztályok. 1943-ban kilenc harckocsiés gépesített hadtestet szerveztek. Hadmüveleti magasabbegységeket harckocsihadseregeket is alakítottak. 1943 nyarán a szovjet fegyveres erök állományában már öt ilyen hadsereg volt. A korábbi vegyes harckocsihadseregektöl eltéröen, amelyeknek állományába lövész-magasabbegységek is tartoztak, az új harckocsihadseregek rendszerint egy-két harckocsiés egy gépesített hadtestböl álltak. "Az új szervezésü harckocsihadseregek megalakításával irja Rotmisztrov, a páncélos csapatok marsallja gyakorlatilag megoldottuk a harckocsik további szervezett tömeges alkalmazásának fontos kérdését." A harckocsihadseregek a Vörös Hadsereg gyorsanmozgó csapásmérö hadmüveleti magasabbegységeivé váltak. Az új harckocsiés gépesített hadtestek, valamint harckocsihadseregek megalakítása fokozta a szárazföldi csapatok ütöerejét, és megkönnyítette a nagy támadó hadmüveleteket. A harckocsiés gépesített hadtestek számának növekedésével újabb javítómühelyekre volt szükség. A kormány rendeletére 1943-ban kiépítették a javítómühely-hálózatot; ez lehetövé tette a sérült gépek gyors kijavítását. A javítóvállalatok sok harckocsit, rohamlöveget, páncélgépkocsit és páncélos szállítójármüvet tettek használhatóvá. Tovább fejlödtek és minöségileg is sokat javultak a müszaki csapatok. A müszaki zászlóaljak helyett megkezdték a föparancsnoksági tartalék müszaki és pontonoshidász-dandárok szervezését. 1942 öszén a Vörös Hadseregben csak 17 müszaki dandár volt, ezzel szemben 1943 elején már 46, az év közepén pedig 55, vagyis nyolc hónap alatt majdnem háromszorosára emelkedett a dandárok száma. A müszaki magasabbegységeket elsösorban az ellenség megerödített védöinek és védelmi terepszakaszainak áttörésénél használták fel. A pontonoshidász-dandárok a nagy folyókon való átkelésnél játszottak fontos szerepet. Az 1943. évi harcok támadó jellegének megfelelöen át kellett szervezni a híradó csapatokat, és tökéletesíteni kellett felszerelésüket. 1943-ban a híradó csapatok rádióállomásainak száma majdnem megkétszerezödött. Újabb és jobb híradó eszközöket rendszeresítettek, ami különösen támadásban, megkönnyítette és tökéletesebbé tette a vezetést és az együttmüködést. A háború második szakaszában megerösödött a szovjet légierö; egyre több új gépet kapott. A szovjet ipar nemcsak fedezte a harcoló hadsereg repülö-magasabbegységeinek és az ország légvédelmének repülögép-szükségletét, hanem jelentös számú gépet tudott adni a katonai képzö intézeteknek is, és elsösorban vadászgépekböl nagy tartalékot hozott létre. A harcoló hadsereg repülögépeinek száma állandóan növekedett. A repülögép-állomány 1942 novemberétöl 1943 júliusáig megkétszerezödött, és ez lehetövé tette, hogy a szovjet légierö még aktívabban bekapcsolódjon a földi csapatok és a flotta hadmüveleteibe. A hadsereg repülögépei nemcsak megsokasodtak, hanem jobbak is lettek. Újabb, tökéletesebb gépeket rendszeresítettek, mint például az erösebb hajtómüvel (La-5 FN) felszerelt La-5-ös és a megerösített fegyverzetü Jak-9-es vadászrepülögépeket, továbbá a korszerüsitett Pe-2-es és az Il-4-es bombázógépeket, valamint a tökéletesített Il-2 csatarepülögépeket. Ezek harcászati és müszaki szempontból egyaránt felülmúlták az ellenség gépeit. Az új szovjet vadászgépek emelkedési sebessége nagyobb volt az azonos típusú német gépekénél. Ily módon a szovjet pilóták az ellenséges vadászgépek elleni harcban messzemenöen alkalmazhatták a vertikális manövert, és áttérhettek a harc aktívabb formáira. 1943 végéig a harcoló hadseregnek majdnem egész légierejét új gépekkel szerelték fel. A hazai gyártmányú gépek mellett a Vörös Hadsereg a lend-lesse szállítmányok keretében külföldi gépeket is kapott. Ezek azonban korántsem voltak elsörendü minöségüek. Az olyan elavult típusú vadászgépek, mint pl. a "Hurrican" és a "Tomahawk", sokban elmaradtak a német és szovjet vadászgépek mögött. Az "Aerocobra" és "Kittyhawk" típusú gépek már jobb minöségüek voltak, de ezekböl csak nagyon keveset kapott a Vörös Hadsereg. E gépeket elöször az 1943. évi tavaszi légiharcokban vetették be. 1943 nyaráig majdnem minden repülöegységet és magasabbegységet feltöltöttek repülögépekkel, söt még tartalékaik is voltak. A légierö emellett jelentös mennyiségü különféle típusú és rendeltetésü új bombát, rádióállomást, rádiólokációs és egyéb felszerelést is kapott. A harcoló hadsereg feltöltöt

tsége és tartalékai lehetövé tették, hogy a Vörös Hadsereg légierejének haditanácsa felvesse a Távol-Keleten állomásozó repülöcsapatok fegyverzete felújításának kérdését is. A légierö haditanácsa 1944 januárjában a következöket írta Sztálinnak, a föparancsnoknak: "Vadászgépekböl tartalékot gyüjtöttünk, amelyböl pótolni tudjuk a veszteségeket, ki tudjuk egészíteni a tartalékba helyezett, valamint az Ön parancsára újonnan felállításra kerülö csapatok gépállományát. E kedvezö helyzet folytán lehetönek tartjuk, hogy javaslatot tegyünk a Távol-keleti és a Bajkálontúli Front vadászlégiereje fegyverzetének felújítására. E frontok repülöcsapatai elavult, I-16, I-153 és I-15-hisz típusú repülögépekkel vannak felszerelve." A repülögépek számának növekedésével párhuzamosan tökéletesedett a légierö szervezeti felépítése is. A vadászrepülö-ezredeket átszervezték: most az ezredek kettö helyett, háromszázadból álltak. A hatásosabb fegyverzettel és nagyobb teljesítményü rádióberendezéssel ellátott gyors vadászgépek rendszeresítése lehetövé tette, hogy befejezzék a három gépböl álló repülörajokról a két géppárból álló rajokra való áttérést, ami már a háború elsö szakaszában megkezdödött. Ezáltal a raj manöverképesebb lett, javult a kölcsönös támogatás lehetösége mind a géppárokon, mind a rajon belül. A bombázógépek számának növekedésével a bombázóezredek állományát is megváltoztatták: három századot szerveztek kettö helyett, ily módon a bombázóezrednek a korábbi 20 helyett most 32 gépe volt. 1942 végéig minden front légi hadsereget kapott. Tovább folyt a föparancsnoksági tartalék vadász-, bombázóés csatarepülö hadtestek szervezése. A nagy hatósugarú légierönél visszatértek a háború elején eltörölt repülöhadtest szervezéshez. A hadtestek és a légi hadseregek mellett a föhadiszállás tartalékában önálló repülöhadosztályok és ezredek is alakultak. Ezek bármely irányba gyors bevetésre kész tartalékot alkottak. A rendelkezésre álló tartalék lehetövé tette, hogy a föhadiszállás még nagyobb számú géppel tudjon csapást mérni a legfontosabb irányokban, és megbízhatóan támogassa a szárazföldi csapatok hadmüveleteit. 1943 közepére az arcvonalon levö szovjet repülögépek száma majdnem két és félszeresen felülmúlta a német fasiszta légierö gépeinek számát. A szovjet légierö biztosítani tudta a földi csapatok széles körü támadó hadmüveleteit, és ki tudta vívni a teljes légifölényt. A csapatok és a hátország légvédelme is megerösödött. A hátországi objektumokat és az arcvonal területének úthálózatát hatásosabb légvédelmi eszközökkel védték. A légvédelemnek a frontok közlekedési vonalait oltalmazó vadász légiereje 1943-ban, 1942 tavaszához viszonyítva, majdnem két és félszeresére, a hátországi objektumokat védö közepes ürméretü légvédelmi tüzérség lövegeinek száma háromszorosára, a légvédelmi géppuskáké pedig több mint ötszörösére növekedett. Állandóan szaporodott a többi légvédelmi eszköz is. 1943 júniusában a honi légvédelmi csapatok vezetését megosztották. Két légvédelmi front alakult : a nyugati, amelynek törzse Moszkvában és a keleti, amelynek törzse Kujbisevben állomásozott. E frontok állományába, a földi légvédelmi csapatok mellett, légvédelmi vadászrepülöegységek és magasabbegységek is tartoztak. Az ország egész honi légvédelmét a Vörös Hadsereg tüzérparancsnokának rendelték alá. A légvédelem vezetési szerveként megalakult a légvédelmi csapatok központi törzse és a légvédelmi vadászlégierö központi törzse. A háború második szakaszában a haditengerészet is új harci technikai eszközöket és fegyverzetet kapott. A leningrádi és más üzemek egyedül a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flottának több mint 300 hadihajót és segédhajót adtak, köztük tengeralattjárókat, aknaszedöket, torpedóés örnaszádokat. Jelentös számú hajót kapott továbbá az Északi és a Fekete-tengeri Flotta is. Az egyik legaktívabban harcoló flottának, az Északinak megerösítésére számos hadihajót vezényeltek át a Csendes-óceánról. 1943-ban a haditengerészet hatalmas tüzerejü lövegeket, új csápos, mágneses, indukciós és egyéb aknákat, új mintájú torpedókat, új hidroakusztikai készülékeket, rádiólokációs állomásokat, fényszórókat, lövegirányzó állomásokat és egyéb hazai gyártmányú harceszközöket kaptak. Számottevöen megerösítették az Északi, Balti és Fekete-tengeri Flotta légierejét: állományukat új vadász, torpedóvetö, bombázóés csapatrepülö-egységekkel, magasabbegységekkel bövítették. Amellett, hogy a Vörös Hadsereg több és jobb fegyvert és felszerelést kapott, létszáma is növekedett: a hadsereg állománya 1942 elejéhez viszonyítva 1943 nyaráig majdnem egyharmadával nött. A szovjet fegyveres erök jelentös fejlödésével a hadtáp munkája is megsokasodott. Az egyre nagyobb méretü hadmüveletek és a bennük részt vevö nagy erök mindinkább megnehezítették a csapatok anyagitechnikai ellátásának biztosítását. Mindez fokozott követelményeket támasztott az utánpótlás megszervezésével, az utak építésével és karbantartásával, a harceszközök hátraszállításával és kijavításával kapcsolatban. A csapatok egészségügyi ellátásának feladatai szintén megnövekedtek. A párt központi bizottsága és az Állami Honvédelmi Bizottság állandóan figyelemmel kísérte a Vörös Hadsereg hadtápjának munkáját. Mikojan, az Állami Honvédelmi Bizottság tagja, Andrejev, a SZK(b)P Központi Bizottságának titkára és Koszigin, a Népbiztosok Tanácsának elnökhelyettese közvetlenül irányította a hadsereg ellátásának megszervezését. Az Állami Honvédelmi Bizottság határozata alapján még a háború elsö szakaszában megalakították a hadtáp-föcsoportfönökséget, amelynek vezetöjévé Hrulev vezérezredest nevezték ki. A frontoknál és a flottáknál hadtáp-csoportfönökséget, a hadseregeknél és a flottilláknál hadtáposztályt szerveztek, a hadtesteknél, a hadosztályoknál és a hajókon pedig rendszeresítették a parancsnok anyagi-technikai helyettese beosztást. A haditanácsokat kiegészítették a hadtáp képviselöjével, a frontoknál és a flottáknál, a hadseregeknél és a flottilláknál pedig megalakították a hadtápcsapatok és intézmények politikai osztályát. A haditanácsok hadtáptagjául rendszerint annak a területnek vagy köztársaságnak a párttitkárát nevezték ki, amelyen a csapatok harcoltak. Ezek, jól ismervén vidékük életét és gazdaságát, egybehangolták a helyi pártés szovjetszervek, a front-, hadseregés csapathadtáp munkáját a csapatok jobb anyagi-technikai ellátása érdekében. Gyökeresen átszervezték a helyhez kötött mozgó háborúra alkalmatlan hadtápcsapatokat és intézeteket. A föbb anyagfajták szerint tábori frontraktárakat és tábori hadseregbázisokat létesítettek. Az Állami Honvédelmi Bizottság 1943 júniusában átszervezte a hadtáp vezetését. Rendszeresítette a Vörös Hadsereg hadtápfönöki beosztást, s a hadtápfönöknek rendelt alá minden olyan szervet és intézményt, amely a csapatok anyagi-technikai biztosításával és egészségügyi ellátásával foglalkozott. Ennek következtében lényegesen megjavult a harcoló hadsereg ellátása. Korábban az egységek és a magasabbegységek az anyagot már a hadseregraktárakból történt kiutalással egyidejüleg számba vették, ezentúl azonban csak akkor, amikor valóban felvételezték. Az alárendelt csapatok ellátásáért az elöljáró parancsnok volt felelös. Amikor a feladatot megszabta, a végrehajtást anyagilag is biztosította oly módon, hogy idejében gondoskodott a sikerhez elengedhetetlen minden szállításról. Mivel a csapatok ellátásában a gépkocsi-szállítás nagyobb szerepet játszott, 1943-ban megalakították a gépkocsi-föcsoportfönökséget és a közúti föcsoportfönökséget, a frontoknál és a hadseregeknél pedig a gépkocsi, illetve közúti csoportfönökségeket és osztályokat. 1943 derekáig a Vörös Hadsereg gépkocsizó csapatainál a gépkocsik száma az 1942 nyarán meglevökéhez viszonyítva majdnem megkétszerezödött. 1943 októberében megkezdték a frontok gépkocsizó századainak és zászlóaljainak ezredekbe való összevonását. A közúti csapatok létszáma 1943-ban 125 ezerrel növekedett. Ezek a csapatok több mint 80 ezer km hosszú katonai gépkocsiúton teljesítettek szolgálatot. 1943-ban ezeknek az utaknak a müszaki segélyhelyein 185 ezer gépkocsit javítottak meg, a hadseregek és a frontok javítómühelyei pedig kétszer annyi gépkocsit tettek újból üzemképessé, mint 1942-ben. Miután a Vörös Hadsereg hatalmas területet szabadított fel, sokkal több lett a vasúti helyreállító munka. Ezzel kapcsolatban új vasúti csapatokat szerveztek; létszámuk 1943 végéig kétszeresére emelkedett. A harcoló hadseregnek szállított rakomány mennyisége állandóan növekedett. A föhadiszállás és a frontok gépkocsioszlopai 1943-ban a csapatoknak másfélszer annyi rakományt szállítottak, mint 1942-ben. 1943-ban a hadtápszervek majdnem kétszer annyi löszert adtak ki, mint az elözö évben. Az `üzemanyagszállítás az 1942. évihez viszonyítva szintén kétszeresére növekedett. A támadó csapatok üzemanyagellátásának megjavítására csövezeték-építö és üzemeltetö alegységeket szerveztek. Felelös feladatot végzett a Vörös Hadsereg hadtápfönökének vezetése alatt álló egészségügyi szolgálat is. E szolgálat munkatársai új szervezési formákat alkalmaztak a csapatok egészségügyi ellátásának rendszerében. Kidolgozták az egészségügyi kiürítésnek, a sebesültek szakaszos gyógyításának korszerü elveit, bevezették a kórházak szakosítását, megjavították a csapatok járványvédelmét. A sebesültek túlnyomó része a sebesülés után 4-6 órával eljutott az ezred-segélyhelyekre. Utána a sebesülteket kórházvonatokon, egészségügyi repülögépeken, gépkocsíkon és lánctalpas jármüveken szállították hátra. A magasabbegységeknél különítményeket létesítettek a lábadozó betegek számára, a hadseregeknél és a frontoknál pedig kórházakat állítottak fel a könnyü sebesültek gyógyítására. 1943-ban a szakaszos gyógyítás és a szakkórházakba való szállítás elvén alapult a szovjet katonai egészségügyi szolgálat munkája. A halandóság és a sebesülésböl eredö rokkantság és betegség csökkentése szempontjából nagy jelentösége volt a harcoló hadseregnél a vérellátó szolgálatnak. Az arcvonal számára a konzervált vért a vérátömlesztö állomások gyüjtötték a hátországban, és repülögépen szállították a harcoló hadsereghez. A vérátömlesztés 50 százalékát az ezredés hadosztály-segélyhelyeken végezték, vagyis a sebesülés utáni elsö órákban. Ez sok tízezer szovjet katona életét mentette meg. A Vörös Hadsereg hadtápszerveinek megerösödése, a hadtápcsapatok és intézetek önfeláldozó munkája jelentösen megnövelte a szovjet fegyveres erök harcképességét, és elösegítette a támadó feladatok sikeres végrehajtását. Az új harceszközök tömege folytán megszünt a német fasiszta csapatok technikai fölénye, és lényegesen fokozódott a Vörös Hadsereg ereje. A szovjet fegyveres erök a hadászati védelemröl áttérhettek a nagy támadó hadmüveletekre. A szovjet hadvezetés most már nagy tömegekben vethette be a tüzérséget, a harckocsikat és a légieröt a döntö irányokban, és a háború elsö szakaszához viszonyítva jelentösen növelhette a támadó hadmüveletek mélységét. A Vörös Hadseregben bekövetkezett minöségi, mennyiségi és szervezési változások lehetövé tették, hogy megkezdödjék a német fasiszta hódítók tömeges kiüzése a szovjetország területéröl. 2. A parancsnokok fejlödése és a személyi állomány képzettségének tökéletesítése A Vörös Hadseregnek a nagyszabású támadó hadmüveletekre való áttérése, az új fegyverek és a tökéletesebb harceszközök alkalmazása újabb, magasabb követelményeket támasztott a parancsnokokkal és az egész személyi állománnyal szemben. A Nagy Honvédö Háború második szakaszának elejére a Vörös Hadsereg tisztikara a csapatvezetéshez már kellö katonai és politikai képzettséggel és tapasztalattal rendelkezett. Ezzel kapcsolatban 1942 októberében megszüntették a katonai komisszárok intézményét és bevezették az egyszemélyi vezetést. Most már egyedül a parancsnok volt felelös az egység, a magasabbegység és intézet egész harci és politikai állapotáért. A parancsnokoknak nemcsak a harctevékenységet kellett vezetniük, hanem felelösek voltak a személyi állomány körében folyó politikai munkáért is. A legjobb katonai felkészültségü és harci tapasztalattal rendelkezö komisszárokat és politikai munkásokat parancsnoki beosztásba helyezték. Sztálin, honvédelmi népbiztos 1942. október 24-én parancsot adott a frontok haditanácsainak, hogy válogassák ki azokat a politikai munkásokat, akik külön kiképzés nélkül is alkalmasak zászlóaljés ezredparancsnoki teendök ellátására. Egyidejüleg század-, zászlóaljés ezredparancsnoki tanfolyamokat szerveztek, amelyekre parancsnoki beosztásra alkalmas politikai munkásokat vezényeltek. Három-négy hónap alatt mintegy tízezer politikai munkást helyeztek parancsnoki beosztásba. A Vörös Hadsereg parancsnoki kara újabb tisztekkel gyarapodott, akiknek jó politikai felkészültsége értékes katonai tapasztalatokkal párosult. A parancsnokokkal, különösen a fötisztekkel és a tábornokokkal szemben támasztott nagyobb követelmények megnövelték a katonai akadémiák szerepét, amelyek arra voltak hivatva, hogy nagy tudású tiszteket és tábornokokat képezzenek ezred-, dandár-, hadosztály-, hadtestés hadseregparancsnoki, valamint törzsfönöki beosztásba. A Vorosilov felsö katonai akadémiának, a Frunze katonai akadémiának, a Dzerzsinszkij tüzérségi akadémiának, a Sztálin páncélos akadémiának, a repülöakadémiának, a Zsukovszkij repülö müszaki akadémiának, a Kujbisev hadmérnöki akadémiának és a többieknek gyökeresen meg kellett javítaniuk a fötisztek és tábornokok kiképzését. Az akadémiákon 1943 májusában visszaállították a teljes terv alapján történö kiképzést. Megváltoztatták az akadémiákra való felvétel rendszerét és magát az oktatást is. Az akadémiákra olyan tiszteket és tábornokokat vezényeltek, akik a harcban már beigazolták rátermettségüket a csapatvezetés megszervezésére. Az akadémiák alapés rövidített tanfolyamaira olyan középfokú általános és katonai képzettséggel rendelkezö tiszteket vezényeltek, akik föként a harcoló hadseregnél parancsnoki beosztásban legalább fél évig teljesítettek csapatszolgálatot. A Frunze akadémián 1943-ban a hallgatók 87 százaléka háborút viselt ember volt. Közülük kilenc a Szovjetunió höse volt, és 930 kapott katonai kitüntetést. Az akadémiákon nagy fontosságot tulajdonítottak a legmagasabb parancsnoki állomány katonaelméleti színvonala emelésének. A Vorosilov akadémiára 1943-ban a frontés hadsereg-parancsnokságok állományából 19 tábornokot és tisztet; a hadtest-, hadosztályés dandárparancsnokok, illetve törzsfönökök közül 87 tisztet, az ezredektöl pedig 18 fötisztet vezényeltek. Erre az akadémiára bármely fegyvernemtöl felvettek tábornokokat és tiszteket. Az akadémiák a háború követelményeinek és tapasztalatainak megfelelöen állították össze tantervüket. A fö figyelmet arra fordították, hogy a hallgatók alaposan megismerjék az új harci technikai eszközöket és alkalmazásuk módját, mélyrehatóan elsajátítsák az általános harcászatot és a hadmüveleti müvészet alapjait. A tanulmányi idö 85 százalékát ezekre a tantárgyakra fordították. Az akadémia tanári karát olyan tábornokokkal és tisztekkel egészítették ki, akik részt vettek a Nagy Honvédö Háborúban. Ezek gazdag tapasztalatuk alapján oktatták a hallgatókat. Általánossá vált az, hogy az akadémiák elöadóit bizonyos idöre a harcoló hadsereghez vezényelték, ami elösegítette a háborús tapasztalatok gyors és célszerü értékelését. Mindez lényegesen javított a tisztképzés minöségén. A frontok és hadseregek haditanácsai nagyra becsülték az akadémiát végzett tiszteket és tábornokokat. A német fasiszta hódítók ellen vívott gigászi harcban az akadémiát végzett tisztek a fegyelem, a szervezettség, valamint a korszerü hadmüveleti és harcászati vezetési készség megtestesítöi voltak. "A Nagy Honvédö Háborúban, akik az Észak-kaukázusi Front csapatait és magasabbegységeit vezették állapította meg 1943-ban a front haditanácsa -, a német fasiszta hódítók elleni harc hösi útját járták meg Észak-Kaukázusban . . . , ahol hozzáértö vezetésükkel nem egy lapot írtak be a Vörös Hadsereg gyözelmi könyvébe, és gyarapították azoknak a kiváló magasabbegységeknek és egységeknek a számát, amelyeket a Legfelsöbb Föparancsnokság parancsaiban magas elismerésben részesítettek." Sok parancsnok rövid parancsnoki átképzö és továbbképzö tanfolyamon gyarapította ismereteit; az ilyen tanfolyamok száma állandóan szaporodott, egyedül 1943-ban háromszorosára növekedett. A harcoló hadsereg összfegyvernemi parancsnokainak képzésében fontos szerepet játszottak a régi "Visztrel" tanfolyamok. A Nagy Honvédö Háború második szakaszában ezeken sok ezer parancsnokot képeztek ki, akik az összfegyvernemi harc igazi mestereivé váltak. A hadiflotta parancsnokait a haditengerészeti akadémián, a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Frunze haditengerészeti föiskolán, a csendes-óceáni haditengerészeti föiskolán, a Dzerzsinszkij haditengerészeti mérnöki föiskolán és más haditengerészeti tanintézetekben képezték ki. Lényegesen megjavították a középfokú katonai tanintézetekben folyó oktatást, és újból szabályozták az intézetekbe való felvétel rendjét. 1943 közepén meghosszabbították e tanintézetek oktatási idejét. Az elöadói kart olyan tisztekkel egészítették ki, akik harcban egységeket és alegységeket vezettek. Az egész oktatást az arcvonal követelményeinek megfelelöen szervezték át. A háború elején a tanintézetekbe föként a polgári életböl vettek fel fiatalokat, ezzel szemben 1943 második felétöl kezdve a hallgatók zömét sorkatonák és tisztesek alkották, akiknek többsége részt vett a háborúban. 1943 áprilisában a középfokú összfegyvernemi katonai tanintézetek hallgatóinak csak 22,5 százaléka volt olyan, aki a hadseregtöl jött (közülük hét és fél százalék vett részt a háborúban), viszont ugyanezen év októberére a már korábban a hadseregben szolgált hallgatók aránya 62,7 százalékra emelkedett. A szárazföldi csapatok katonai tanintézeteinek és iskoláinak száma 1941-hez viszonyítva, másfélszeresére emelkedett. Tovább folytatták müködésüket a frontok és hadseregek keretében a háború alatt szervezett alhadnagyi tanfolyamok. Ezekre a legjobb tiszthelyetteseket, tiszteseket és harcosokat vezényelték, akik a harcmezön beigazolták parancsnoki beosztásra való alkalmasságukat. Az alhadnagyi iskola elvégzése után sok harcosból vált derék alegység-, söt egységparancsnok is. Csupán 1943ban négy hónap alatt (januártól áprilisig) mintegy 10000 sorkatonát, tisztest és tiszthelyettest helyeztek tiszti parancsnoki beosztásba. A parancsnokok fejlödése szempontjából nagyjelentösége volt az Állami Honvédelmi Bizottság 1943 májusi rendeletének, amely a századnál és az ütegnél megszüntette a parancsnok politikai helyettese beosztást és elrendelte, hogy az így felszabaduló politikai munkásokat parancsnoki beosztásokra kell átképezni. 1943-ban több mint 120 ezer politikai munkást helyeztek át parancsnoki beosztásba. Egyedül a páncélos és gépesített csapatok tanintézeteibe mintegy 30 ezer politikai munkást vezényeltek. A páncélos és gépesített csapatok haditanácsa a Vörös Hadsereg Politikai Föcsoportfönökségéhez intézett jelentésében a politikai munkások átképzéséröl a következöket állapította meg: "A felvett tisztek zöme rendkívül értékes, mert a párt magasabb rétegeihez tartozik, továbbá viszonylag magas általános müveltséggel rendelkezik, és a hadseregben végzett pártpolitikai munka terén is tapasztalatokat szerzett már. Ha kiképzésük befejezödik és elhagyják a tanfolyamokat, a páncélos csapatok tisztikara mind politikai, mind pedig szakmai szempontból jelentös mértékben megerösödik. 1943-ban a katonai tanintézetekben és tanfolyamok keretében a Vörös Hadsereg parancsnoki karának több mint egyharmada részesült kiképzésben. Csupán a katonai akadémiákon és intézetekben több mint 38 ezer tiszt tanult, a továbbképzö tanfolyamokon pedig több mint 25 ezer tiszt vett részt. A Vörös Hadsereg parancsnoki karában a Szovjetunió valamennyi nemzetisége képviselve volt. 1943-ban a Vörös Hadsereg légierejénél az állomány zömét alkotó oroszokon kívül a következö volt a tisztek nemzetiség szerinti megoszlása: ukrán több mint 28 ezer, belorusz 5305, örmény 1079, tatár 1041, grúz 800, csuvas 405, mordvin 383, oszét 251 és még sok más nemzetiségü. A páncélos és gépesített csapatok tisztjei között az oroszok mellett 14163 ukrán, 2490 belorusz, 830 tatár, 270 grúz, 269 mordvin, 250 csuvas, 136 kazah, 106 azerbajdzsán, 109 baskír, 103 oszét és 75 üzbég volt, valamint sok más nemzetiség fiai. A szovjet állam rövid idö alatt kellö számú tiszt és tábornok kiképzéséröl gondoskodott, akik képesek voltak arra, hogy bonyolult helyzetben sikeresen vezessék a csapatokat. A katonai tanintézetek szerteágazó hálózata, amelyet a háború második szakaszában továbbfejlesztettek, nemcsak a tiszti állomány állandó kiegészítését, hanem a tisztképzés színvonalának rendszeres emelését is biztosította. A hadsereg és a flotta parancsnokai a tanintézetekben szerzett elméleti ismereteiket hozzáértéssel alkalmazták a Nagy Honvédö Háború csataterein. A harcban állandóan tökéletesedett katonai tudásuk, csiszolódott vezetési müvészetük. Az elméleti felkészültség és a harci tapasztalatok párosulása révén a parancsnokok teljes értékü vezetökké váltak. A szovjet parancsnokok a német fasiszta csapatok ellen vívott nehéz harcban bebizonyították, hogy kitünö szervezöképességgel, érett katonai tudással rendelkeznek, hogy bonyolult körülmények között is sikeresen meg tudják szervezni a csapatok együttmüködését, és jól vezetnek. A szovjet tisztek és tábornokok értékes vonása volt, hogy bírálólag elemezték a háborús tapasztalatokat, és nem pihentek babéraikon. A szovjet fötisztek és magasabbparancsnokok sikeresen oldották meg a tervezéssel és szervezéssel kapcsolatos nehéz feladatokat, mesterien összpontosították a túleröt a föcsapás irányában, ügyesen megszervezték a fegyverés haderönemek együttmüködését, és bátran manövereztek. A legnagyobb sikereket azok a parancsnokok érték el, akik állandóan tökéletesítették ismereteiket, figyelembe vették, hogy a korszerü harc vezetése egyre nagyobb követelményeket támaszt, józanul mérlegelték a helyzetet, az ellenség gyenge és erös oldalait, folyamatosan irányították törzsük , és felderítö szerveik munkáját, bátran támaszkodtak a politikai szervekre, a pártés Komszomol-szervezetekre, és atyailag gondoskodtak alárendeltjeikröl. A harcfeladatok sikeres teljesítéséért, valamint az ezzel kapcsolatos kitünö szervezöképességért és személyes hösiességért egyedül 1943-ban több mint 1600 tisztet léptettek elö tábornokká. Annak az óriási szervezö munkának az eredményeképpen, amelyet a kommunista párt a parancsnokok képzése és nevelése terén végzett, nemcsak a parancsnoki veszteségeket pótolták idejében, nemcsak az újonnan szervezett egységek és magasabbegységek részére szükséges parancsnoki kart biztosították, hanem tartalékot is. 1943 nyarán a frontok és hadseregek tartalékában 93500 különféle fegyvernembeli tapasztalt, elméletileg képzett tiszt volt. Jelentös tiszti tartalékkal rendelkeztek a katonai körzetek és a fegyvernemek személyügyi csoportfönökségei is. A szovjet államnak arra is módja volt, hogy jelentös számú parancsnokot rendszerint jól képzett polgári szakembereket tartalékoljon. Ez rendkívül fontos volt a Szovjetunió népgazdasága, elsösorban pedig a hadiipar szempontjából. Még a Vörös Hadsereg 1943. évi nyári támadó hadmüveleteinek kellös közepén is több mint 200 ezer parancsnok volt tartalékban, akik a népgazdaságban dolgoztak. A háború következö éveiben a tartalékban levö tisztek száma nemcsak hogy nem csökkent, hanem egyre növekedett, föként annak következtében, hogy számos ipari és mezögazdasági szakembert leszereltek. A parancsnoki állomány tudásának gyarapodásában nagy szerepe volt az új szabályzatoknak és utasításoknak. Kiderült, hogy a háború elötti szabályzatok és utasítások egyes tételei elavultak, és nem felelnek meg a korszerü követelményeknek. A szovjet csapatok háború alatt szerzett tapasztalatait tükrözi az 1942-ben kiadott Gyalogsági Harcszabályzat, az 1943. évi Harcászati Szabályzat-tervezet, valamint a honvédelmi népbiztos direktívái és parancsai. A Gyalogsági Harcszabályzat új tételeket tartalmazott a támadó csapatok harcrendi felépítésére az alegységek feladatainak mélységére vonatkozóan és meghatározta, hogy hol tartózkodjék a parancsnok a harcban. A Harcászati Szabályzattervezet kifejtette, hogyan kell alkalmazni a lövész-, a harckocsiés a gépesített magasabbegységeket, valamint a légieröt a harcmódokban. A tervezet nagy figyelmet szentelt a fegyvernemek közti együttmüködés megszervezésének. A személyi állomány harci tudásának gyarapítása szempontjából nagy jelentöségü volt a honvédelmi népbiztos 325. sz. parancsa, amely a harckocsicsapatok támadásban való alkalmazását tárgyalta. Hasonló jelentöségü volt a vízi akadályokon való átkelésröl szóló utasítástervezet is. A szabályzatok, valamint a honvédelmi népbiztos parancsai és direktívái révén tökéletesedett a szovjet csapatok tudása. Ezek az alegységek, az egységek és a magasabbegység parancsnokai számára egyaránt fölöttébb fontos dokumentumok voltak. A parancsnoki állomány tekintélyének növelésében és megszilárdításában nagy szerepe volt az új szolgálati szabályzatnak, amelyet a szovjet állam 1943 júliusában léptetett életbe. Ez katonák, tiszthelyettesek, tisztek és tábornokok csoportjába sorolta a katonai szolgálatot teljesítöket. A Szovjetunió Legfelsö Tanácsának Elnöksége 1943. januári és októberi rendeletével kiegészítöleg új katonai rendfokozatokat rendszeresített a fegyvernemek legmagasabb parancsnokai számára, éspedig: a légierö, a tüzérség, a páncélos, a müszaki és híradó csapatok marsallja és fömarsallja rendfokozatokat. A több és jobb parancsnok emelte a szovjet fegyveres erök képzettségének színvonalát. A frontok, a hadseregek, a katonai körzetek, a magasabbegységek és az egységek parancsnokai, a párt és a kormány utasításainak megfelelöen, szívósan és kitartóan munkálkodtak, hogy magasabb színvonalra emeljék a személyi állomány tudását. A harckiképzés, az új fegyverek és harceszközök tanulmányozása különösen a második lépcsöben vagy tartalékban levö csapatoknál folyt intenzíven. A kiképzés során messzemenöen felhasználták a harc közben szerzett tapasztalatokat. A gyalogság megtanulta, hogy a harckocsikkal, a tüzérséggel és a légierövel együttmüködve hogyan kell lendületesen megrohanni, s a tüz és mozgás egybehangolásával miként kell áttörni az ellenség védelmét és megteremteni annak a feltételeit, hogy a gyorscsapatok nagy mélységben továbbfejleszszék az áttörést. Különösen nagy gondot fordítottak arra, hogy a gyalogság közvetlenül a tüzérség tüzhengeréhez felzárkózva támadjon, ne álljon meg, és ne maradjon el a kísérö harckocsiktól. Minden lövészalegység és egység kiképzése a saját védelme, illetve az ellenséges erödítmények jellegének megfelelöen berendezett gyakorlótereken folyt. A hadosztályoknál gyakran összevont foglalkozásokat tartottak a különféle csapatnemek, illetve szakmák, a géppuskások, az aknavetösök, a mesterlövészek, a felderítök számára. E foglalkozások alkalmával a fegyverek mesteri alkalmazását, az ellenség és harceszközei elleni küzdelem leghatásosabb fogásait és módszereit oktatták. Számos hadosztálynál rövid tanfolyamokat szerveztek a kezelölegénység parancsnokai, a rajparancsnokok és a szakaszparancsnok-helyettesek kiképzésére. Ez lehetövé tette, hogy harc közben idejében pótolni tudják a harcképtelenné vált alparancsnokokat. Ugyanilyen szervezetten folyt az arcvonalon a tüzérek, a harckocsizók, a repülök, a müszaki csapatok és más fegyvernembeli harcosok kiképzése. Nagy munkát végeztek a harcoló hadsereg és az újonnan alakuló csapatok feltöltéséhez szükséges tartalékok kiképzése érdekében a hátországi katonai körzetek. A katonai körzetek kiképzö központjainak minden felszerelésük és fegyverük megvolt a katonák szakma szerinti kiképzésének megszervezéséhez. A kiképzés tartalék ezredeknél is folyt, ahol összevonták az újoncokat és a kórházakból visszatérö katonákat. Itt a harcosok megkapták a szükséges szakmai kiképzést, s utána az újonnan alakuló egységekhez és magasabbegységekhez vagy közvetlenül az arcvonalra irányították öket. A Nagy Honvédö Háború gazdag tapasztalatai lehetövé tették, hogy lényegesen módosítsák a hátországban folyó harckiképzés formáit és módszereit. A kiképzés rendszerint a valóságot messzemenöen megközelítö körülmények között folyt. A harcosokat és a parancsnokokat ésszerü kezdeményezésre és bátorságra nevelték, és megkövetelték tölük, hogy alkotó módon hajtsák végre feladatukat. A hadsereg és a flotta életében fontos esemény volt az új egyenruha rendszeresítése és 1943 január elején az új rendfokozati jelzések, a váll-lapok bevezetése. Ez azt mutatta, hogy a Vörös Hadsereg és a flotta ápolja az orosz hadsereg legjobb hagyományait. A Szovjetunió Legfelsö Tanácsának Elnöksége jóváhagyta a Vörös Hadsereg egységeinek és magasabbegységeinek csapatzászlóira vonatkozó új rendeletet is. Eszerint az egységeknek és magasabbegységeknek a Legfelsö Tanács Elnöksége nevében adták át a "Szovjet hazánkért!" feliratú harci zászlókat. A zászlóra vonatkozó rendeletben többek között ez állt: "A vörös zászló a katonai becsület, dicsöség és hírnév jelképe, amely a szovjet haza iránti szent kötelességükre figyelmezteti a harcosokat és a parancsnokokat, hogy vérüket és életüket nem kímélve, odaadóan, bátran és minden tudásukat latba vetve védelmezzék minden talpalatnyi földjét." A harcoló hadsereg csapatainak a zászlókat ünnepélyesen nyújtották át. A Szovjetunió Legfelsö Tanácsának Elnöksége a háború második szakaszában újabb rendjeleket és érmeket alapított azoknak a kitüntetésére, akik kimagasló érdemeket szereztek a német fasiszta hódítók elleni harcban. Ezek a következök voltak: a Gyözelem-rend, a Kutuzov-rend III. fokozata, a Bogdan Hmelnyickij-rend I., II. és III. fokozata, a Dicsöség-rend I., II. és III. fokozata, a "Leningrád védelméért", a "Sztálingrád védelméért", a "Szevasztopol védelméért", az "Ogyessza védelméért" és a "Kaukázus védelméért" feliratú érmek. A csapatok megnövekedett harci tudását bizonyította a szovjet gárda sorainak gyarapodása. A legjobb egységek és magasabbegységek, amelyek Sztálingrádnál az ellenség szétzúzása közben, a Kaukázusban, a Felsö-Donnál, a leningrádi ostromzár áttörése során és a nyári-öszi hadjárat hadmüveleteiben kiváló harci tulajdonságokról tettek tanúbizonyságot, megkapták a "gárda" címet. 1943 végén a Vörös Hadseregnek már 129 gárda-lövészhadosztálya volt. A harc tüzében született gárdacsapatok erejét minden újabb csata még acélosabbá kovácsolta, és ha lehet, még kiforrottabb tudással láttak hozzá az ellenség kiveréséhez. Olyan merészen és vakmeröen harcoltak, hogy példájuk lelkesítette, magával ragadta a többieket, és megmutatta, hogyan kell szétzúzni a gyülölt ellenséget. A gárdaegységek és magasabbegységek, a legjobbak legjobbjai, a Vörös Hadsereg legkiválóbbjai, a szovjet nép büszkeségei voltak. A Vörös Hadsereg az 1943. évi csatákban és ütközetekben felnött és megedzödött. A szovjet harcosok százezrei mutattak példát a hozzáértö és hösi harcra. Dicsö höstetteikért magas kormánykitüntetésekben részesültek. 1942 októberétöl 1943 áprilisáig mintegy 420 ezer harcost tüntettek ki a Szovjetunió rendjeleivel és érmeivel, áprilistól októberig pedig mintegy 797 ezer föt, vagyis majdnem kétszer annyit. Ez a Vörös Hadsereg és flotta katonáinak, tengerészeinek és tisztjeinek megnövekedett harci tudásáról tanúskodott. A parancsnoki kar megerösödése és tökéletesedése, valamint az egész haderö harckészségének gyarapodása elösegítette a háború menetének döntö fordulatát, és méhében hordta a szovjet csapatok további sikereit. 3. A hadsereg pártszervezeteinek megerösödése és a csapatoknál folyó pártpolitikai munka fellendülése A Vörös Hadsereg harceszközeinek felújításával, a csapatok tüzerejének és manöverezö képességének növelésével, a parancsnoki kar megerösítésével és az egész haderö harckészségének gyarapításával egy idöben a kommunista párt nagy munkát végzett annak érdekében, hogy erösítse befolyását a harcosok körében, és politikailag nevelje öket. A szovjet harcosokat a néphez, a párt ügyéhez való határtalan hüség, a feltétlen odaadás és az önfeláldozás szellemében nevelték. A kommunista párt vezetése, a hadseregben müködö pártszervezetek szerepének növekedése volt a szovjet fegyveres erök építésének és további erösítésének legfontosabb alapja. A kommunista párt a Vörös Hadsereg erösítésére irányuló tevékenysége folyamán abból a nyilvánvaló igazságból indult ki, hogy a hadsereg harcképessége föként tagjai politikai öntudatának színvonalától és erkölcsi szilárdságától függ. A párt Leninnek az intervenciósok és a fehérgárdisták elleni harc nehéz napjaiban mondott szavait tartotta szem elött: " . . . ahol a leggondosabban végzik a csapatok között a politikai munkát . . . ott nincs rendetlenség a hadseregben, ott jobb a hadsereg szervezete és szelleme, ott több gyözelmet aratunk". A csapatoknál folyó pártpolitikai munkának az volt a feladata, hogy a párt köré tömörítse a Vörös Hadsereg tagjait, a haza iránti feltétlen odaadásra, valamint a népek barátsága és a proletár nemzetköziség szellemében nevelje öket. Mialatt teljes erövel dúlt a harc Sztálingrádért, a párt központi bizottsága utasította a Vörös Hadsereg és flotta politikai szerveit és pártszervezeteit, hogy emeljék a pártpolitikai munka színvonalát, fokozzák a harcosok politikai felvilágosítását. A központi bizottság megkövetelte, hogy a politikai munkát a harcfeladatokkal szoros összefüggésben szervezzék meg, és ennek érdekében minden rendelkezésre álló eszközt vegyenek igénybe. Lényegesen meg kellett javítani a harcoló hadseregnél folyó tömegagitációt, e munkába be kellett vonni a vezetö párt-, szovjetés katonai funkcionáriusokat s velük együtt nagyszámú agitátort; a politikai tömegagitációt a gyözelemért vívott harc hatékony eszközévé kellett tenni. A párt központi bizottságának határozata alapján a Politikai Föcsoportfönökség mellett megalakult a Katonapolitikai Propaganda Tanács. Ez feldolgozta és általánosította a csapatnál folyó pártpolitikai munka tapasztalatait és útmutatást adott e munka megjavítására. A tanács tagjai a következök voltak: Zsdanov, a központi bizottság titkára és a Leningrádi Front haditanácsának tagja, Scserbakov, a központi bizottság titkára és politikai föcsoportfönök, Lozovszkij, Manuilszkij, Mehlisz és Jaroszlavszkij, a központi bizottság tagjai, továbbá a hadsereg pártszervezeteinek számos pártmunkása. A Politikai Föcsoportfönökség mellett megalakult egy 75 tagú, nem szervezetszerü agitátorcsoport is. A csoport munkájában részt vettek többek között Nyikolajeva, Potyemkin, Zverjev, a központi bizottság tagjai és mások. Az agitációs munkát szeretö és ismerö legfelkészültebb parancsnokokból és politikai munkásokból a frontok és katonai körzetek politikai csoportfönökségei és a hadseregek, valamint a hadosztályok politikai osztályai mellett szintén megalakultak a nem szervezetszerü agitátorcsoportok. Ezzel egy idöben az ezredek propagandainstruktorai, a dandárok és hadosztályok agitációs és propagandainstruktorai helyett az ezred-, dandárés hadosztály-agitátori beosztást rendszeresítették. A hadseregek politikai osztályain és a frontok politikai csoportfönökségein a közvetlen csapatmunka céljára, az agitációs és propagandainstruktorok mellett, állománytáblázat szerint rendszeresített agitátorcsoportokat is alakítottak. E csoportokhoz tartoztak azok az agitátorok is, akik a nem orosz nemzetiségü harcosok között dolgoztak. Azerbajdzsán, Grúzia, Örményország, Üzbegisztán és más szövetségi köztársaságok kommunista pártja a legjobb kommunistákat jelölte ki az agitációs és propagandamunkára. Az állandóan szaporodó hadseregagitátorok munkájának segítésére A Vörös Hadsereg agitátora és propagandistája címmel folyóiratot alapítottak (A Vörös Hadsereg propagandistája címü folyóirat helyett), és megkezdték A Vörös Hadsereg agitátorának jegyzetfüzete címü anyag kiadását is (Az agitátor segítsége címü bulletin helyett). Ezek beszédvázlatokat, érdekes tényeket, számokat, és az agitátorok számára szükséges egyéb adatokat tartalmaztak. Tartalmasabb lett a Krasznoarmejec (Vöröskatona) címü folyóirat, amely rövid, hazafias elbeszéléseket közölt a szovjet harcosokról és a hátország dolgozóiról. Nagy példányszámban adták ki Az arcvonal életéböl címü kiskönyvtár füzeteit. Ezekben a szovjet írók és újságírók legjobb elbeszélései, háborús karcolatai jelentek meg. A politikai munka a vöröskatonák nagy tömegeire terjedt ki. A politikai agitáció hatékonyabbá és céltudatosabbá vált. Az alegységagitátorok munkája megélénkült. Elbeszélgettek a harcosokkal, cikkeket, elbeszéléseket, rövid karcolatokat olvastak fel nekik. Az agitátorok a tapasztalt harcosok spontán elbeszélései nagy hatással voltak a vöröskatonákra, különösen a fiatalokra. Nagy figyelemmel kísérte a hadseregagitátorok munkáját Kalinyin, a Szovjetunió Legfelsö Tanácsa Elnökségének elnöke, az SZK(b)P Központi Bizottsága Politikai Irodájának tagja. Megosztotta velük bolsevik agitátor és propagandista múltjának gazdag tapasztalatait, tanította öket az agitáció müvészetére. 1943 áprilisában, amikor az arcvonalagitátorokkal beszélgetett, ezt mondta: "Az agitátornak igazat kell mondania. Ne fessenek a harcosoknak rózsás képet, olyannak mutassátok be a valóságot, amilyen. Ne féljetek bemutatni a nehézségeket, hiszen felnött, értelmes emberekkel van dolgotok." Kalinyin hangsúlyozta, hogy az agitátor mindig a tömegek vezetöje legyen, ragadja magával öket. Az agitátorok túlnyomó többsége ügyesen párosította a szenvedélyes, tettekre serkentö szavakat a hösiesség és a tudás személyes példájával. Erösen fellendült a politikai munka a nem-orosz nemzetiségü harcosok körében, akik egyes hadseregeknél a személyi állomány egyötödét tették ki. Agitátoraikat a politikai szervek nagy gonddal válogatták ki, és állandóan irányították munkájukat. A nem-orosz nemzetiségü harcosok számára anyanyelvükön számos röplapot és újságot adtak ki. A Vörös Hadsereg politikai szervei 1943 végéig több mint 50 röpiratot jelentettek meg 11 nyelven, több mint egymillió példányban. A nemzetiségi agitátorok számára a Vörös Hadsereg agitátorának jegyzetfüzetét azerbajdzsán, grúz, örmény, üzbég, kazah és tatár nyelven is kiadták. A parancsnokok, a politikai munkások és a pártszervezetek fáradságos munkáját dicséri, hogy a nem-orosz nemzetiségüekböl szakavatott harcosokat neveltek. Sok csapatnál a különféle nemzetiségü katonák közti bajtársiasság ápolására lelkes gyüléseket tartottak. A gyüléseken közös leveleket írtak az otthoniaknak: megígérték, hogy félelmet nem ismerve harcolnak, felhívták öket, hogy erösítsék a szovjet hátországot, munkájukkal járuljanak hozzá az ellenség legyözéséhez. A nem-orosz nemzetiségü harcosok számára megszervezték az orosz nyelvoktatást, az írni-olvasni alig tudók mellé pedig olyan harcosokat és parancsnokokat osztottak be, akik ismerték anyanyelvüket. A Központi Front politikai csoportfönöksége a következöket jelentette: "Az olyan csapatoknál, ahol jól szervezték meg a nem-orosz nemzetiségü harcosok közötti politikai nevelömunkát, erösödött a nem-orosz nemzetiségü harcosok és alparancsnokok fegyelme, kitartóbbak lettek, és fokozódott aktivitásuk. Az agitációs és propagandamunka hatékonysága abban nyilvánult meg, hogy a vöröskatona-tömegek a nem-orosz nemzetiségü harcosok és parancsnokok nemcsak szavakban, hanem tettekben is valóban gyülölni kezdték az ellenséget, sokan közülük jól elsajátították fegyverük kezelését, megtanulták amúgy igazában verni az ellenséget." A harctéri höstettekben testet öltött a szocializmus népeinek a nagy Lenin által meghirdetett barátsága. A csapatoknál folyó pártpolitikai munka erösödését szolgálta az egyszemélyi vezetés életbe léptetése. A parancsnoki és adminisztratív teendök alól mentesített politikai munkások most már minden figyelmüket a személyi állomány nevelésére összpontosíthatták. Idejük túlnyomó részét az alegységeknél töltötték. Leghatékonyabban a személyes érintkezés útján nevelték a vöröskatonákat. A harcosok között tartózkodó politikai munkások jól ismerték a katonák hangulatát és kívánságait, így konkrétabb jelleget tudtak adni a pártpolitikai munkának. Több és színvonalasabb elöadást, felolvasást tartottak. Nagy figyelmet szenteltek a harcosok ellátásának és élelmezésének. A jobb pártpolitikai munka növelte a csapatok harcképességét. Ezt igazolta a sztálingrádi gyözelem és az utána meginduló hatalmas téli támadás. A politikai szervek általánosították a támadóharcokkal kapcsolatos pártpolitikai munka tapasztalatait, feltárták a hiányosságokat, és népszerüsítették azt, ami helyes. 1942 végén a Voronyezsi Front majdnem mindegyik hadseregénél értekezletet tartottak a politikai munkások, s általánosították a pártpolitikai munka tapasztalatait. Ezeken részt vett Golikov frontparancsnok, Kuznyecov, a haditanács tagja, Zaporozsec, Krajnyukov és Voronyin, a hadseregek haditanácsainak tagjai, Csernyakovszkij és Csibiszov hadseregparancsnokok, valamint az egységek és a magasabbegységek parancsnokai és politikai munkásai. A Voronyezsi Front politikai csoportfönökségének januári jelentése megállapította: "Különösen nagy figyelmet fordítottak a támadó harcokkal kapcsolatos gyakorlati pártpolitikai munka tanulmányozására, a párt belsö kérdéseire (pártépítés, a fiatal kommunisták nevelése, a kommunisták vezetö szerepe és a párt eröinek elosztása), valamint a pártpolitikai munka folyamatosságának fenntartására, céltudatos voltára és hatékonyságára." Más frontoknál és hadseregeknél szintén tartottak ilyen értekezleteket. 1943 májusában, a közelgö nyári hadjárat új feladataival kapcsolatban, továbbá mert megszüntették az alegységparancsnokok politikai helyettesének intézményét, a párt központi bizottsága elhatározta a Vörös Hadsereg pártés Komszomol-szervezetei felépítésének megváltoztatását, hogy azok nagyobb segítséget nyújthassanak a parancsnokoknak a harcfeladatok megoldásában, behatóbban foglalkozhassanak a személyi állomány nevelésével, minél több kommunista harcost vonjanak be a pártmunkába, és növeljék a pártaktivisták szerepét. A párt alapszervezeteit most a zászlóaljaknál alakították meg, az ezredpártirodát pedig a pártbizottság jogaival ruházták fel. Ezzel kibövült a pártaktíva és jelentös számú párttag tiszt, tiszthelyettes és katona kapcsolódott be a pártmunkába. A zászlóalj-pártiroda, közel lévén a kommunistákhoz, a pártonkívüli harcosokhoz és a parancsnokokhoz, konkrétabban irányíthatta a század-pártszervezeteket, serkenthette munkájukat. A központi bizottság szükségesnek tartotta, hogy a századok, a zászlóaljak és az ezredek pártszervezeteinél kinevezett pártszervezök legyenek. Emellett azonban, ahol a körülmények megengedték, a pártiroda és a pártbizottság tagjait továbbra is választották. Háborúban ez helyes viszonyt teremtett a pártszervezet vezetöi és az egyszerü párttagok között, lehetövé tette, hogy a kommunisták rendszeresebben ellenörizzék a pártiroda és a pártszervezök tevékenységét. A hadsereg politikai szervei és pártszervezetei, a központi bizottság határozatát végrehajtva, a döntö nyári harcok elött befejezték a pártszervezetek átszervezését. Minden zászlóaljnál vagy vele egyenrangú alegységnél megalakultak a párt alapszervei. Pártszervezövé a pártmunkában tapasztalt, legjobb kommunistákat nevezték ki. Sok pártszervezö korábban a parancsnok politikai helyettese volt. Az újonnan kinevezett ezredpártszervezök 70-90 százalékát a pártirodák volt titkárai alkották. A zászlóaljpártszervezök többsége a legjobb század politikai helyettesek közül került ki. A századoknál, az ütegeknél és a velük egyenrangú alegységeknél nem függetlenített pártszervezöket neveztek ki a legnagyobb tekintélynek örvendö, legkezdeményezöképesebb kommunistákat, zömmel alparancsnokokat és beosztott tiszteket. Jelentös mértékben felfrissült és megerösödött a pártirodák állománya. A Központi Front 13. hadseregénél az alapszervi pártvezetöségek tagjainak több mint 40 százaléka olyanokból állt, akik kormánykitüntetésekben részesültek. Az Észak-kaukázusi Front 55. gárda-lövészhadosztályánál a zászlóalj-pártirodák 150 tagjának több mint a fele kapott korábban kitüntetést. A hadsereg pártszervezetei nagyobb segítséget nyújtottak a parancsnokoknak a harcfeladatok végrehajtásában, javították a kommunisták nevelömunkáját, nagyobb követelményeket támasztottak velük szemben. A kommunisták példája a harcban, a politikai tömegmunkával párosulva, a nevelés legfontosabb eszköze volt. A kommunisták igazi vezetök voltak, akik felelösnek érezték magukat egységük és alegységük sikereiért s a harcmezön tanúsított állhatatosságukért. A pártszervezetek részéröl a kommunisták élcsapat-szerepének biztosítása a harcban és maga a nevelés fölöttébb változatos munkamódszerekkel történt. Az egyes módszerek alkalmazását minden esetben a konkrét harchelyzettöl és a végrehajtásra váró feladat jellegétöl tették függövé. "Mindamellett állapította meg a Központi Front politikai csoportfönöksége azoknak a formáknak és módszereknek a fegyvertárában, amelyeket a pártszervezetek a személyi állomány körében végzett munka terén alkalmaztak, a legelterjedtebbek a következök voltak: szabad pártnapok, vöröskatona-gyülések, a személyes példával való nevelés, a politikai tájékoztatók, a kommunista agitátoroknak a harcosokkal való egyéni és csoportos beszélgetései, a hátországgal való levelezés megszervezése és az írni-olvasni alig tudó harcosok segítése a rokonokkal való levelezésben, a nem-orosz nemzetiségü vöröskatonákkal való foglalkozás, a legjobb pártonkívüli harcosok és parancsnokok elökészítése a pártba való felvételre." A hadseregben müködö pártszervezetek munkájának megjavulása azt eredményezte, hogy a legjobb harcosok tömegesen léptek be a pártba. A harcban kitünt katonák, tiszthelyettesek és parancsnokok, akik höstetteikkel bizonyították be a szovjet haza, a kommunista párt iránti odaadásukat, kijelentették, hogy kommunisták szeretnének lenni. A Vörös Hadsereg pártszervezetei állandóan növekedtek. 1943 júniusában 60 ezer, júliusban 79 ezer, augusztusban 91 ezer tagot, továbbá júniusban 102 ezer, júliusban 131 ezer, augusztusban pedig 165 ezer tagjelöltet vettek fel. A leghevesebb harcok idején léptek a legtöbben a pártba. 1943 négy utolsó hónapjában a Vörös Hadsereg pártszervezetei mintegy 280 ezer tagot és több mint 464 ezer tagjelöltet vettek fel. Ezek több mint 75 százaléka tiszthelyettes és sorkatona volt. A katona és tiszthelyettes párttagok számának növekedése folytán erösödött a párt befolyása a vöröskatona-tömegek körében. A hadsereg pártszervezetei 1943-ban jelentösen megerösödtek. Megnött az alapszervek száma: az év végén már több mint 60 ezer müködött. A pártszervezetek a háború kezdetéhez viszonyítva a többszörösükre sokasodtak és több mint 2 millió 500 ezer kommunistát egyesítettek. Voltak olyan hadosztályok, ahol a személyi állomány fele kommunista és komszomolista volt. A hadsereg pártszervezeteinek gyors számszerü növekedése azt mutatta, hogy a szovjet nép és fegyveres eröi határtalanul bíztak kommunista pártjukban. A kommunisták, különösen az aktivisták, mindig az elsö sorokban, a legnagyobb felelösséggel járó, a legveszélyesebb helyeken harcoltak. Sokan el is estek közülük. Egyedül a Délnyugati Front csapatainál 1943 júniusától augusztusig 410 zászlóaljés 1570 század-pártszervezö halt hösi halált, illetve sebesült meg (egyes zászlóaljaknál és századoknál ezalatt kétszer pótolták újakkal a pártszervezöket). Az öszi harcok két hónapja alatt a 60. hadsereg csapatainál több mint 3000 kommunista esett el, illetve sebesült meg, a századoknál és sok zászlóaljnál pedig háromszor-hétszer is kicserélödtek a pártszervezök. A politikai szervek állandóan gondoskodtak a pártszervezök képzéséröl és az elesettek idejében való pótlásáról. A hadseregek és hadosztályok politikai osztályainál pártszervezökböl tartalékot hoztak létre. A tartalékban levök tanulmányozták a párt tömegszervezö és nevelömunkájának tapasztalatait és a pártépítés kérdéseit. A Katonapolitikai Propaganda Tanács 1943. szeptember elején elsö ízben értékelte a hadsereg pártszervezetei átszervezésének eredményeit. Megállapította, hogy a zászlóaljaknál és az osztályoknál megalakult alapszervek közelebb kerültek a katonatömegekhez; ez felélénkítette az alegységek pártéletét, és megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy a Vörös Hadsereg elött álló új feladatok arányában tovább emelkedjék a pártpolitikai munka színvonala. A tanács javasolta a pártszervezeteknek, hogy tegyék a pártmunkát még hatékonyabbá és konkrétabbá. Ezzel kapcsolatban a Politikai Föcsoportfönökség a Vörös Hadsereg politikai szerveinek és pártszervezeteinek kiadott utasításában hangsúlyozta, hogy "a pártpolitikai munka csak akkor eredményes, ha szorosan összefügg az egység vagy alegység soron levö feladatával, és egyedül e feladat sikeres végrehajtása bizonyíthatja be, hogy a Vörös Hadseregben folyó pártmunkát nemcsak formálisan, hanem valóban úgy szervezték át, ahogy azt az SZK(b)P Központi Bizottsága megköveteli". Az átszervezés következtében lényegesen megnövekedett és megerösödött a Vörös Hadsereg és flotta Komszomol-szervezeteinek a fiatal harcosokra gyakorolt befolyása. A Komszomol-munkát közvetlenül a politikai szervek és a pártszervezetek irányították, és az szerves, elszakíthatatlan része volt a pártpolitikai munkának. Megnövekedett a Komszomol-szervezetek száma. 1942 végén 32100 Komszomol-alapszerv müködött, 1943 végén pedig már 55200. Taglétszámuk meghaladta a 2 milliót. Jelentösen emelkedett a párttagok száma a Komszomolban: a háború eleje óta a kétszeresére nött. A hadsereg legjobb fiataljai beléptek a lenini Komszomolba. Egyedül 1943 július-augusztusában 324 ezer, az év elsö nyolc hónapjában pedig több mint egymillió fiatal harcos lépett be. 1943 novemberében a pártba felvett tagjelölteknek majdnem a fele komszomolista volt. Ez azt jelentette, hogy a Komszomolban erösödött a párt befolyása, megszilárdultak a hadsereg Komszomolszervezetei. Ezek arra törekedtek, hogy emeljék munkájuk színvonalát, még elevenebbé és hatékonyabbá tegyék tevékenységüket. A nagy Leninnek az a hagyatéka, hogy neveljetek magatokból kommunistákat, a hadseregben müködö Komszomol-szervezetek harci programjává lett. A hadsereg komszomolistái a kommunistákkal vállvetve, az ö példájukat követve, hösiesen harcoltak a fasiszta hódítók ellen. Sok komszomolista nagy harci tapasztalatra tett szert, és sikeresen vezette alegységét. Közülük mintegy 15 ezer zászlóaljparancsnok és még több századparancsnok volt. Ők kezdeményezték a mesterlövész-mozgalmat. A hadsereg soraiban 1943-ban 46 ezer komszomolista mesterlövész harcolt; golyóiktól naponta több száz és ezer hitlerista katona és tiszt pusztult el. "Ahova a mesterlövészek lépnek, ott a fübe harapnak a fasiszták" mondták tréfásan a vöröskatonák. Félelmet nem ismerve látták el szolgálatukat a légvédelmi alakulatoknál, a híradó csapatoknál, az egészségügyi intézeteknél, valamint a Vörös Hadsereg és flotta különféle magasabbegységeinél a nöi komszomolisták, akiknek a száma 325 ezerre rúgott. Minden harcban új hösök, rettenthetetlenül bátor komszomolista harcosok születtek. 1943 elsö felében több mint 100 ezer komszomolista részesült látható kitüntetésben. A Szovjetunió höseinek dicsö családjában 1943 közepén több mint 300 Komszomol-nevelt volt. Közülük hatan Bondarenko, Golubjov, Jefremov, Zajcev, Molodcsij és Pokrisev kétszer kapták meg a magas kitüntetést. Voltak olyan Komszomol-szervezetek, amelyekben minden komszomolista kormánykitüntetést érdemelt. A szovjet haza szabadságáért és függetlenségéért vívott harcban a komszomolisták kiérdemelték a kommunista párt irántuk való nagy bizalmát. A Vörös Hadsereg sajtója a kommunista párt hatékony eszköze volt a hadsereg tagjainak nevelése terén. A párt központi bizottsága 1943 májusában utasította a Politikai Föcsoportfönökséget, bövítse a front-, hadseregés hadosztály-újságok hálózatát, és emelje színvonalukat, hogy nagyobb szerepet tölthessenek be a Vörös Hadsereg katonáinak és tisztjeinek politikai, katonai és kulturális nevelésében, tegye a sajtót a politikai munka fontos tényezöjévé. ". . . Ha a hadsereg sajtója megerösödik és a lapok a politikai munka fontos központjaivá válnak állapította meg a központi bizottság nyomában feltétlenül megélénkül a pártmunka, növekszik az aktivisták száma és a Vörös Hadsereg pártés Komszomol-szervezeteinek szerepe." A hadsereg és a flotta politikai szervei a központi bizottság határozata alapján bövítették az újsághálózatot, és jelentösen emelték az újságok színvonalát. A Politikai Föcsoportfönökség felhívta a politikai szervek figyelmét arra, hogy az SZK(b)P Központi Bizottsága határozatának végrehajtása, vagyis az újságok szerepének növelése elsösorban attól függ, hogy helyesen válasszák ki az újságírókat és megfelelöen foglalkozzanak velük. A front-, hadseregés hadosztály-újságokhoz tehetséges, bö ismeretekkel és gazdag munkatapasztalattal rendelkezö újságírókat osztottak be. A Sztyeppi Front politikai csoportfönöksége 1943 októberében jelentette, hogy az újságok szerkesztöségi létszáma teljes. A munkatársak többségének gazdag pártmunkás-tapasztalatai voltak, és 10-12 éves újságírói múlt állt mögöttük. A Politikai Föcsoportfönökség 1943 júliusában megrendezte a front és hadsereg-újságok szerkesztöinek értekezletét. Ezen a következö szerkesztök tartottak tapasztalataikról beszámolót: Potapov (Krasznaja Armija Központi Front), Pavlov (Frontovaja Pravda Volhovi Front) és Mironov (Krasznoarmejszkaja Pravda Nyugati Front). A beszámolókat követö vitában részt vettek a többi újság szerkesztöi, a párt központi bizottságának tagjai és a Politikai Föcsoportfönökség képviselöi is. Az értekezlet elösegítette a hadseregsajtó színvonalának emelését. 1943-ban a Vörös Hadseregnél és flottánál több mint 150 új lapot alapítottak. A harcoló hadseregnél több mint 130 napilapot és több mint 600, hetenként háromszor megjelenö újságot adtak ki. A katonai újságok több mint hárommilliós példányszámban jelentek meg. Augusztusban egyedül a Sztyeppi Front politikai szervei két front-, négy hadsereg-, négy hadtest és 22 hadosztályújságot adtak ki, összesen 96 ezer példányban. Ez lehetövé tette, hogy a harcoló hadsereget böven ellássák újságokkal. 1943 öszén a Központi Front minden lövészszázada a frontújságból három-négy, a hadseregújságból öt-hat, és a hadosztályújságból 10-15 példányt kapott. Ugyanez volt a helyzet más frontoknál is. Az illetékesek nagy gondot fordítottak arra, hogy az újságok idöben eljussanak rendeltetési helyükre. A 34. hadsereg hadosztályújságjait még a leghevesebb harcok alatt is a megjelenés napjának reggelén eljuttatták a csapatokhoz. A hadsereglapok szerkesztöségei a politikai szervek vezetésével kibövítették kapcsolataikat levelezöikkel. Amennyiben a harchelyzet megengedte, olvasókonferenciákat szerveztek, amelyeken megvitatták az újság egyes cikkeit. A szerkesztöségek megjavították a levelezökkel való egyéni foglalkozást is. A politikai szervek arra törekedtek, hogy a Vörös Hadsereg lapjai sikeresen betöltsék bolsevik agitátor, propagandista és tömegszervezö szerepüket. Az újságok a központi bizottság határozata után alaposabban megvilágították a kommunista párt és a szovjet kormány politikáját, fokozottabban igyekeztek kialakítani a harcosok magasztos erkölcsi-politikai tulajdonságait, beléjük nevelni a nemzeti büszkeséget és a megszállók elleni gyülöletet. A lapok részletesen és érthetöen megmagyarázták, hogy milyen feladat vár a szovjet csapatokra a támadóharcokban, a szovjet föld felszabadításában, abban, hogy a szovjet emberek millióit megszabadítsák a hitlerista hódítók jármától. A sajtópropaganda középpontjában az a jelmondat állt, hogy minél hamarabb fel kell szabadítani a hazát a német fasiszta megszállók uralma alól. A Vörös Hadsereg lapjai a pártélettel is sokoldalúbban és alaposabban kezdtek foglalkozni. Rendszeresen írtak a kommunisták élcsapat-szerepéröl, a párt sorainak gyarapodásáról és a legjobb pártszervezök tapasztalatairól. A Razgromin vraga (Szétzúzzuk az ellenséget, 50. hadsereg) és a Za Rogyinu (A Hazáért, 49. hadsereg) címü lapok Hirkov örmester és Csevergyin tizedes század-pártszervezök tapasztalatairól érdekes beszámolókat közöltek. A hadsereg lapjai terjesztették a tapasztalatokat, népszerüsítették a harcosok és az alegységek kiváló tetteit. A front-, a hadseregés hadosztályújságok központi alakja a katona és a tiszthelyettes lett. Ők voltak a harcok hösei, és ök írták az újságot is. A harcosoknak a sajtómunkába való nagyarányú bevonása azt eredményezte, hogy a lapok új rovatokat nyitottak. Ilyenek voltak: A tiszthelyettes szószéke, A gárdaharcos iskolája, A kiváló géppuskás iskolája stb. E tömegszószékröl naponta a harcosok ezrei szóltak a bajtársaikhoz, és az életböl vett eleven példákkal kitartásra, bátorságra buzdítottak és tanítottak. Jelentösen megnött a fegyvernemek és a flotta újságjainak a szerepe a repülök, harckocsizók, tengerészek, tüzérek és egyéb szakmájú harcosok harckiképzésében és nevelésében. A Moszkovszkij szerkesztésében megjelent Sztálinszkij szokol (Sztálini sólyom), a légierök lapja, fö figyelmét arra összpontosította, hogy a repülö-müszaki személyzet minél hamarabb megismerje és megtanulja hatásosan alkalmazni az új gépeket és felszerelést. A lap állandóan arra emlékeztette olvasóit, hogy harcban csak az a pilóta számíthat sikerre, aki tökéletesen elsajátította a repülögép vezetését, és állandóan okul a tapasztalatokon. Az élenjáró hadi tapasztalatok népszerüsítése terén a lap a szerzök széles körére támaszkodott. Írtak bele Vitruk, Kozsedub, Molodcsij, Pokriskin, a Szovjetunió hösei és még sok más híres repülö. A lap hü képet adott a vadász-, a bombázóés a csatarepülö-pilóták harctevékenységéröl. A szerkesztöség sikerrel általánosította a legjobb repülöegységek és magasabbegységek tapasztalatait. A Muszjakov szerkesztette Krasznij Flot (Vörös Flotta), a haditengerészet lapja állandóan népszerüsítette a haditengerészek harci tapasztalatait, részletesen ismertette azokat a nehézségeket, amelyekkel a tengeri hadszíntereken meg kellett küzdeniük, továbbá rámutatott a szovjet tengerészeknek a német fasiszta hódítók elleni harcban tanúsított tömeges hösiességére. A lap állandóan segítette a parancsnokokat beosztottjaik tudásának gyarapításában, és a szovjet fegyveres erök hagyományainak, a Vörös Hadsereg harcosaihoz való elvtársi viszonynak és a szocialista haza iránti határtalan odaadásnak a szellemében nevelte öket. A hadsereg és a flotta lapjai egyre tartalmasabbá, érdekesebbé váltak, s mind nagyobb példányszámban jelentek meg. A katonák, a tengerészek, a tiszthelyettesek és a tisztek az újságok hasábjain választ kaptak az öket érdeklö kérdésekre. A sajtó, a párt legélesebb fegyvere, megbízhatóan szolgálta az ellenség szétzúzásának ügyét. A szovjet fegyveres erök politikai apparátusának átszervezése, a pártszervezetek megerösödése és a hadseregsajtó munkájának megjavítása még magasabbra emelte a csapatoknál folyó politikai propaganda és agitáció színvonalát, szokatlanul nagy lendületet kölcsönzött neki. Ez megmutatkozott a szovjet harcosok politikai öntudatának növekedésében, erkölcsi szellemük erösödésében. Ily módon a kommunista pártnak és a szovjet kormánynak a fegyveres erök megszilárdítását szolgáló sokoldalú tevékenysége a hadsereg és a flotta fegyverzetének felújítása, új harci technikai eszközökkel való ellátása, a parancsnoki kar megerösítése, az egész hadsereg tudásának tökéletesítése és a pártpolitikai munka megerösítése a háború második szakaszában a szovjet csapatok erejének növekedését eredményezte. A Vörös Hadsereg az 1943. évi támadóharcokban bebizonyította, hogy elsörendü, korszerü hadsereg, amely nemcsak arra képes, hogy megtisztítsa a szovjet földet a német fasiszta hódítóktól, hanem arra is, hogy végérvényesen szétzúzza öket.