A SZOVJET CSAPATOK TÁMADÁSA LENINGRÁDNÁL ÉS NOVGORODNÁL

A SZOVJET CSAPATOK TÁMADÁSA LENINGRÁDNÁL ÉS NOVGORODNÁL

1. A leningrádi blokád utolsó napjai. A szovjet csapatok feladatai A Vörös Hadsereg 1943. évi gyözelmei megteremtették a feltételeket ahhoz, hogy Leningrádot teljesen kiszabadítsuk a fojtogató ellenséges blokádból. A Lenin nevét viselö város védelmének hösi eposza befejezéséhez közeledett. Az utolsó napok eseményei méltóképpen tették fel a koronát Leningrád törhetetlen akaratú, rendkívüli kitartású, bátor és hösies védöinek dicsö küzdelmére. Leningrád és a várost védö csapatok helyzete 1943 végére sokat javult. 1943 januárjában áttörtük a blokádot, s bármilyen keskeny volt is a gyürün ütött rés, biztosítani lehetett az ostromlott város kapcsolatát az országgal. A Ladoga-tótól délre lefektetett új vasútvonalakon, gépkocsikon és légi úton szakadatlanul áramlott az utánpótlás a városba. Elmúltak az 1941-1942-es tél rettenetes napjai, amikor a város lakosságát az éhés fagyhalál tizedelte. A szovjet vadászgépek és légvédelmi tüzérek megbízhatóan oltalmazták Leningrád légterét. A blokád áttörése után hónapról hónapra nagyobb segítséget kapott Leningrád, a városnak egyre több élelmiszer, fütöanyag és villamos energia jutott. Az Északi Vasút és az Október Vasút dolgozói önfeláldozó munkával juttatták el a szállítmányokat a városnak és a csapatoknak. A volhovi vízi erömü munkásai és mérnökei 1943 végére helyreállítottak hat gépcsoportot összesen 413 ezer kilowatt kapacitással. Mindez új eröt öntött Leningrád iparába és városi gazdaságába, javította a lakosság ellátását. Leningrád továbbra is tüzvonalban állt. 1943 második felében a német bombázók már csak ritkán jelentek meg a város fölött. Novemberben és decemberben a légvédelem minden légitámadást meghiúsított. De a hitleristák messzehordó tüzérsége rendszeresen rombolta a várost. Júliustól decemberig az ellenséges tüzérség 18 ezer gránátot lött ki a városra. Ebben a félévben Leningrád havonta átlag 23 napot állt tüzérségi tüz alatt. S minden ilyen napon átlag 130 gránát robbant a város utcáin, terein és parkjaiban. A házak falát szilánkok szaggatták, sok épület romba dölt, leégett, tönkrement. A tüzérségi tüz sok halálos áldozatot követelt a békés lakosság köréböl. 1943-ban több mint 1400 halottja és körülbelül 4600 sebesültje volt az ellenséges tüzérségi tüznek. A leningrádiak naplói és levelei tragikus eseményekröl számolnak be. Vera Inber 1944. január 9-én ezt jegyezte fel naplójába: "Leningrádban még ma is a háború véres hétköznapjait éljük. Belövések, áldozatok, telibe talált villamosok, mint szerdán is a 10-es villamosnál, ahol csak halottat vagy hetvenet szedtek össze." Gyermekek és nök vére öntözte a város utcáinak kövezetét. 1943. szeptember 11-én a leningrádi városi pártbizottság és a városi szovjet külön határozatot hozott arról, milyen intézkedések szükségesek, hogy a tüzérségi tüz kevesebb áldozatot szedjen a lakosságból. A határozat különösen nagy figyelmet fordított a sok embert foglalkoztató üzemek és hivatalok biztosítására. A határozat szabályozta a színházak, a filmszínházak, a hivatalok, az iskolák, a kórházak müködését. Közülük néhány, amely a tüz övezetébe esett, ideiglenesen beszüntette a munkát. Megváltoztatták a személyvonatok érkezésének és indulásának helyét a leningrádi Finnlandi személypályaudvaron. A gyermekek és nök ellen viselt háború, a barbár tüzérségi tüz nem tudta megtörni a lakosságot, megállítani a nagy város életének gyorsuló ritmusát. A háború súlyos körülményei közt a munkások és az alkalmazottak roppant lelkesedéssel dolgoztak. Sokan még a bombázás és a tüzérségi tüz idején sem hagyták el munkahelyüket. Helytálltak örhelyükön, mint a katonák. 1943-ban több mint 85 nagyüzemben sikerült újra megindítani a munkát. Mivel megszünt az éhínség s javult az üzemek nyersanyag-, fütöanyagés energiaellátása, a munka termelékenysége ebben az évben csaknem 2,6-szeresére emelkedett az elözö évihez képest. Leningrád dolgozói az 1943. negyedik negyedévi népgazdasági tervet minden föbb mutatószám tekintetében teljesítették. A város ipara 1943-ban 79 százalékkal többet termelt, mint az elözö évben. Bövült a fegyverés löszergyártás, újra megkezdték a generátorok, a textilipari gépek gyártását. Az ipar növekedésével fokozódott a szakmunkásszükséglet is. A nehézségek leküzdésére a városi pártbizottság és a városi szovjet újra elosztotta a munkaeröt a város üzemei között, s így a legfontosabb gyárak további 10 ezer képzett munkást kaptak. A gyárakban ezenkívül felelevenítették a szakoktatás és a továbbképzés különféle formáit: az 1. és 2. fokozatú technikai minimum kötelezö elsajátítását, a szocialista munka mestereinek tanfolyamait, a szakképzettség nélküli munkások betanítását és így tovább. Rendkívül fontos feladat volt a város fütöanyagés energiaellátása, ettöl függött az ipar helyreállítása és fejlesztése, a lakosság életkörülményeinek megjavítása. A vasút, valamint a volhovi erömü kollektívája mindent elkövetett, hogy megoldja ezt az égetö problémát. A legteljesebb mértékben ki kellett aknázni a helyi fütöanyag-forrásokat, takarékoskodni kellett minden kilogramm fütöanyaggal, minden kilowattóra energiával. A párt-, az állami szervek és a szakszervezetek kezdeményezésére fütöanyagés energiatakarékossági verseny kezdödött, s ennek során a leningrádiak rendkívüli leleményességröl tettek tanúságot. Csupán a harmadik évnegyedben több mint 4 millió 100 ezer kilowattóra energiát és 5200 tonna fütöanyagot takarítottak meg. A helyileg található fütöanyag felhasználásával ugyanezen idö alatt 5700 tonna messziröl szállított deficites fütöanyagról lehetett lemondani. A leningrádiak példás szervezettsége és fegyelme lehetövé tette, hogy 1943 tavaszán és nyarán észrevehetöen megjavuljanak a lakásviszonyok. A város kerületei közt szocialista verseny indult: hol készítik elö jobban a lakóházakat a télre. A versenybe bekapcsolódott dolgozók jelentösen túlteljesítették az általános felújítás és a folyó javítás tervét. A tél elején a szakbizottságok több mint 7000 renovált házat vettek át. 1943-ban a leningrádiak eröteljes küzdelmet folytattak az élelmiszerkészletek növeléséért. A szovhozok, valamint az üzemek és a hivatalok mellett létesített gazdaságok körülbelül 74 ezer tonna zöldségfélét és burgonyát takarítottak be. A zöldségtermelés tervét több mint 11 ezer tonnával túlteljesítették. Különösen fellendült a kollektív és az egyéni kertészkedés. Az 1942. évihez képest 167 ezer fövel nött a kertészkedésbe bekapcsolódott munkások, alkalmazottak és családtagok száma. A föleg a város belterületén, az üres telkeken létesített kertekben körülbelül 60 ezer tonna zöldségfélét és burgonyát termeltek. Mindez nagyban segítette a lakosság élelmiszer-ellátását. Leningrád helyzete annyira megszilárdult, hogy az Állami Honvédelmi Bizottság 1943. augusztus 29-én határozatot hozott "A Névai Gépgyár turbinatermelésének megindításáról". A leningrádi városi pártbizottság külön határozatot hozott "A leningrádi ipar acéllemez-termelésének növeléséröl". A központi szervek döntése alapján az 1943-1944- 545g63f es tanévben újra megindult a háború kitörésekor abbamaradt oktatás a föiskolákon. 1943. október 1-én újra megkezdte a munkát a Kalinyin Politechnikai Föiskola, a Gercen Pedagógiai Föiskola, az építészmérnöki, a vegyészmérnöki, a híradástechnikai, a vasútmérnöki stb. föiskola. A leningrádiak mindebben annak jelét látták, hogy közel van a város végleges felszabadulása. Ez tovább fokozta politikai és termelési aktivitásukat. A leningrádi dolgozók az SZK(b)P Központi Bizottsága és a leningrádi pártszervezet, a párt egyik élenjáró és edzett osztaga vezetésével érték el sikereiket. A lakosság teljes joggal úgy tekintett a városi pártbizottságra és szovjetre, mint kipróbált harci vezérkarára, amely rendkívül bonyolult helyzetben operatívan irányította a város életét. A leningrádi pártszervezet a központi bizottság és a szovjet kormány utasításai szerint minden erejét mozgósította a front szükségleteinek kielégítésére, az ipar és a közlekedés munkájának megjavítására. Zsdanov, a leningrádi területi és városi pártbizottság titkára, Kuznyecov és Kapusztyin, a városi pártbizottság titkárai; Popkov, a leningrádi szovjet elnöke és Szolovjov, a területi végrehajtó bizottság elnöke, valamint a területi pártbizottság végrehajtó bizottságának, a területi és a városi szovjet végrehajtó bizottságának tagjai rendszeresen látogatták az üzemeket és a katonai egységeket, beszélgettek a munkásokkal és a katonákkal, s lelkesítették öket a front és a hátország elött álló feladatok megoldására. A kommunista párt erejét és tekintélyét ékesen bizonyítja, hogy 1943 második felében a leningrádi pártszervezet taglétszáma 2208 fövel gyarapodott, s 1944 elején, a tagjelölteket is beleszámítva, elérte a 49643 föt. A Vörös Hadseregnek az egész szovjet-német arcvonalon kivívott gyözelmei s ezek közt a leningrádi blokád 1943. januári áttörése, a leningrádi terület megszállt körzeteiben is éreztette hatását. A hitleristák a békés lakosságon bosszulták meg egyre-másra elszenvedett kudarcaikat s azt, hogy nem sikerült elfoglalniuk Leningrádot. Kegyetlenkedésük különösen fokozódott 1943 öszén. A szlavkovi, a szosihinói és a porhovi körzetben csupán október folyamán több száz falut égettek fel. A megszállók fasiszta kényszermunka-táborokba hurcolták a szovjet embereket, barbár módon kifosztották a városokat és a falvakat, Németországba szállították a gépeket, a gabonát, a jószágot, a lakberendezési tárgyakat. De a betolakodók örült dühöngése nem tudta megtörni a szovjet emberek ellenállását, csak még jobban szította a gyülöletet a fasisztákkal szemben, fokozta a felszabadító harcot a megszállt körzetekben. E körzetek lakosai a szovjet csapatok gyözelmein fellelkesülve beálltak a partizánosztagokba. 1943 elején a leningrádi területen négy partizándandár, egy partizánezred és több önálló osztag és csoport müködött, összesen mintegy 3000 fövel. 1944 januárjában a Vörös Hadsereg leningrádi támadása elött pedig ugyanezen a területen már 13 partizándandár harcolt az ellenség hátában, összesen 35 ezer fönyi létszámmal. Az 5. partizándandár például, amelynek Karickij volt a parancsnoka, 1943 utolsó hónapjaiban 220 föröl több mint 6000 före növekedett. A leningrádi partizánok lényegesen fokozták harci aktivitásukat is. Meghiúsították például a német fasiszta betolakodóknak azt a galád tervét, hogy a megszállt körzetek lakosait nyugatra hurcolják. Kiszabadították a gyüjtötáborokba összeterelt szovjet embereket, feltartóztatták az elhurcoltakat szállító vasúti szerelvényeket, megtámadták a gyüjtötáborokat és a börtönöket, megsemmisítették az örséget, s kiszabadították a foglyokat. A fasiszta rabságból megmenekült emberek behúzódtak az erdökbe, és beálltak a partizánok közé. Csapataink leningrádi és novgorodi támadásának kezdetekor a partizánok föeröi Pszkov, Gdov, Sztrug Krasznije, Luga térségében tevékenykedtek az ellenség utánpótlási vonalain. Rombolták a vasútvonalakat, az országutakat, járhatatlanná tették a földutakat és a dülöutakat, akadályozták az ellenség vasúti, gépkocsiés fogatos szállítását. Az ellenség hátában élö lakosság körében folytatott pártpolitikai munka irányítására és a partizánosztagokban tevékenykedö pártszervezetek erösítésére a leningrádi pártszervezet rendszeresen küldött tapasztalt kádereket. A leningrádi blokád áttörése után csupán 1943-ban 150 pártmunkást küldtek a megszállt területre. Az illegalitásban tevékenykedö kommunista pártszervezetek veszteségeire való tekintettel a leningrádi területi pártszervezet 1943 májusában a megszállt körzetekben újjászervezte a vezetö szerveket, többek közt a körzeti pártbizottságokat. A partizándandároknál politikai osztályok müködtek. Minden partizánosztagnak erös pártszervezete volt. Leningrád tehát 1944 elején hasonlíthatatlanul jobb helyzetben volt, mint 1943 elsö hónapjaiban. De a város biztonságának érdekei, a politikai és a hadászati megfontolások parancsolóan követelték, hogy teljesen felszámoljuk a leningrádi blokádot, és felszabadítsuk a leningrádi területet. Amikor a szovjet föhadiszállás kidolgozta az egész szovjet terület felszabadítására irányuló hadmüvelet tervét, úgy határozott, hogy 1944 elején Leningrádnál és Novgorodnál szervez támadást. Január 14-én, amikor a Vörös Hadsereg támadásba ment át a szovjet-német arcvonalnak azon a szakaszán, amelyen a Leningrádi Front, a Volhovi Front és a 2. Balti Front csapatai álltak, a következö volt a helyzet (2. sz. térkép). Az ellenségnek egy csoportosítása volt Leningrádnál és Novgorodnál. A németek arra számítottak, hogy tartani fogják a megszállt terepszakaszokat, s ezzel fedezik a haditengerészeti támaszpontok miatt különösen fontos Baltikumba vezetö utakat, biztosítják a Svédországba és Finnországba vezetö tengeri útvonalat, egyszersmind megtarthatják Finnországot mint szövetségesüket a Szovjetunió elleni háborúban. A Leningrádi és a Volhovi Front csapatai elött a Sziszta-Palinótól az Ilmen-tóig terjedö szakaszon a 18. német hadsereg védett. Ennek állományába 19 hadosztály és három dandár tartozott, összesen mintegy 168 ezer fövel, körülbelül 4500 különféle ürméretü löveggel és aknavetövel (a légvédelmi és sorozatvetö tüzérség nélkül), mintegy 200 harckocsival és rohamlöveggel. Az ellenség védelmében egy hadosztályra átlag 17 km jutott (átlagos hadmüveleti sürüség). A hadseregparancsnok tartalékában egy hadosztály volt. A német fasiszta parancsnokság két különleges tüzércsoportot szervezett Leningrád lövetésére. Ezek állományában 75 nehézüteg és 65 könnyü üteg tartozott. A Karél-földszoroson a 23. hadseregünkkel szemben a finn csapatok "Karél-földszoros" elnevezésü hadmüveleti csoportja védett. A 18. hadseregtöl délre, a 2. Balti Front csapataival szemben az ellenség 16. hadserege helyezkedett el, amely 21 hadosztályból és egy dandárból állt. E hadsereg sávjában 23 km jutott egy hadosztályra. A 18. és a 16. hadsereg együttesen alkotta az "Észak" hadseregcsoportot, amelynek élén Küchler vezértábornagy állt. Tartaléka három örhadosztály és egy tanhadosztály volt. A hadseregcsoporthoz tehát összesen 44 hadosztály és négy dandár tartozott, s az 1. légiflotta támogatta több mint 200 repülögéPPel. Az ellenség erös, müszakilag jól berendezett védelmet hozott létre. Ez a harcászati övben erös ellenállási csomópontok és támpontok rendszeréböl állt, amelyeket a mocsaras, erdös, tavakkal borított terep sajátosságainak figyelembevételével építettek, s köztük tüzösszeköttetés volt. Különösen erös védelmet szervezett az ellenség a Pulkovói-domboktól délre, a Leningrádi Front 42. hadseregének csapataival szemben, s Novgorodtól északra, a Volhovi Front 59. hadseregének arcvonala elött. Az ellenség ezen a szakaszon nemcsak fa-föld lövegállásokat és géppuskafészkeket épített, hanem vasbeton erödöket, harckocsiárkokat, harckocsi-akasztókat és harckocsifalakat is. A hadmüveleti mélységben az ellenség az Oregyezs, Luga, Pljussza, Msaga, Selon, Narva és Velikaja folyók mentén készítette elö a védelmet. Átlagos mélysége 230-260 km volt. E mélyen lépcsözött védelem leküzdése azt követelte a szovjet csapatoktól, hogy gondosan készítsék elö a támadást, nagy hozzáértéssel összpontosítsák az eröket és az eszközöket a föirányokban, s ügyesen manöverezzenek velük a hadmüveletek során. A német és a finn flotta hadihajói és repülögépei korlátozott célú harctevékenységet folytattak. Az ellenség arra törekedett, hogy Balti Flottánkat a Finn-öböl keleti részében tartsa, s ezért megerösítette az amúgy is sürü aknazárat. A Leningrádi Front csapatai (frontparancsnok Govorov, a haditanács tagja Zsdanov altábornagy, törzsfönök Guszev altábornagy) összesen 256 km kiterjedésü arcvonalon védtek. A 23. hadsereg a Karél-földszoroson tevékenykedett. Oranienbaum térségében a Tengermelléki Hadmüveleti Csoport csapatai ötven km széles és 25 km mély hídföt tartottak, amelyben a támadás kezdetéig a 2. csapásmérö hadsereg összpontosult. A 42. és a 67. hadsereg csapatai a Ligovótól Gontovaja Lipkáig terjedö szakaszon Leningrád déli és délkeleti elöterét védték. A front állományába 33 lövészhadosztály, három lövészdandár, négy harckocsidandár és öt megerödített körlet tartozott. A front 13. légi hadseregének (parancsnoka Ribalcsenko repülö altábornagy) és a 2. gárda vadászrepülö-hadtestnek 461 repülögépe volt. A vadászrepülö-hadtest a levegöböl oltalmazta Leningrádot, a front csapatait, bázisait és utánpótlási vonalait. Hadmüveleti tekintetben a Leningrádi Front alárendeltségébe tartozott a Balti Flotta is, amelynek támaszpontja Leningrád és Kronstadt volt (a flotta parancsnoka Tribuc tengernagy, a haditanács tagja Szmirnov ellentengernagy, a törzsfönök Petrov ellentengernagy). A Leningrádi Front csapatainak támogatására felhasználták a flotta légierejét is, Szamohin repülö altábornagy parancsnoksága alatt. Gontovaja Lipkától az Ilmen-tóig, 232 km kiterjedésü szakaszon a Volhovi Front csapatai tevékenykedtek. Ezek a csapatok Novgorodtól északra, a Volhov nyugati partján hídföt tartottak birtokukban (frontparancsnok Mereckov hadseregtábornok, a haditanács tagja Stikov altábornagy, a törzsfönök Ozerov altábornagy). A front állományába 22 lövészhadosztály, hat lövészdandár, négy harckocsidandár és két megerödített körlet tartozott. A 14. légi hadsereg, amelynek Zsuravljov repülö altábornagy volt a parancsnoka, 257 repülögéppel rendelkezett. A Leningrádi Front lövészcsapatainak (a 23. hadsereg nélkül) és a Volhovi Front lövészcsapatainak teljes létszáma körülbelül 375 ezer fö volt. A két front szakaszán összesen 14300 különféle ürméretü löveget és aknavetöt (a légvédelmi és sorozatvetö tüzérséget leszámítva), több mint 1200 harckocsit és rohamlöveget s 718 repülögépet összpontosítottak; felhasználták a haditengerészeti légierö 192 repülögépét és a távolbombázó légierö 330 repülögépét is. A Leningrádi és a Volhovi Front csapatai tehát az ellenség 18. hadseregét a lövészés gépesített csapatok tekintetében több mint kétszeresen, tüzérség tekintetében több mint háromszorosan, harckocsi és rohamlövegek tekintetében hatszorosan, a légierö tekintetében több mint hatszorosan múlták felül. Az Ilmen-tótól a Nyeseserdo-tóig terjedö 320 kilométeres szakaszon az ellenség 16. hadseregével szemben a 2. Balti Front csapatai tevékenykedtek Popov hadseregtábornok parancsnoksága alatt. A haditanács tagja Bulganyin altábornagy, a törzsfönök Szandalov altábornagy volt. A front állományába 45 lövészhadosztály, három lövészdandár, négy harckocsidandár és egy megerödített körlet tartozott. A front 15. légi hadseregének, amelynek élén Naumenko repülö altábornagy állt, 355 repülögépe volt. A Leningrádnál és Novgorodnál elökészített támadás célja az volt, hogy szétzúzzuk az "Észak" hadseregcsoportot, teljesen felszámoljuk a leningrádi blokádot, és megtisztítsuk a leningrádi területet a német fasiszta betolakodóktól. Az "Észak" német hadseregcsoport szétzúzása és a leningrádi blokád felszámolása kedvezö feltételeket teremtett a Baltikum és a Karél-finn Köztársaság felszabadításához. A hadmüvelet végrehajtásába bevonták a Leningrádi, a Volhovi és a 2. Balti Front csapatait, a Balti Flottát, a távolbombázó légieröt és a partizánokat. Hadvezetésünk elgondolása az volt, hogy elsösorban az ellenség 18. hadseregének szárnyain levö csoportosításokat kell szétzúzni. A szovjet csapatok ezzel kapcsolatban azt a feladatot kapták, hogy a támadást Kingiszep és Luga irányában kifejlesztve fejezzék be a 18. hadsereg föeröinek szétzúzását, s jussanak ki a Luga folyóhoz. Számoltak azzal, hogy a továbbiakban a Leningrádi, a Volhovi és a 2. Balti Front csapatai Narva, Pszkov és Idrica irányában tevékenykedve vereséget mérnek az ellenség 16. hadseregére, befejezik a leningrádi terület felszabadítását, és megteremtik a feltételeket a további hadmüveletekhez a Baltikum felszabadítására. A Balti Flotta azt a feladatot kapta, hogy légierejének csapásaival, hadihajóinak és parti ütegeinek tüzével támogassa a Leningrádi Front csapatait a védöövek áttörésében, a tüzérségi csoportosítások és az ellenállási csomópontok megsemmisítésében. A távolbombázó légierönek megparancsolták, hogy mérjen tömeges csapásokat az ellenséges csapatok összpontosítási körleteire, a törzsekre, a vasúti csomópontokra az "Észak" hadseregcsoport védelmének hadmüveleti mélységében, valamint a fontosabb katonai objektumokra Finnországban. A leningrádi terület partizánjaira az a feladat hárult, hogy fokozott erövel támadják az utánpótlási vonalakat, az ellenség hadtápját, törzseit és hírközpontjait, rendszeresen végezzenek felderítést az ellenség hátában, és ezzel segítsék a támadó csapatokat. Leningrádi és novgorodi támadásu

nk kezdetét 1944. január közepére tüzték ki. A szovjet hadvezetés terve szerint ekkor kellett kibontakoznia a támadásnak az ellenség föcsoportosítása ellen a jobb parti Ukrajnában, valamint a német csapatok ellen a szovjet-német arcvonal középsö szakaszán. Így akarta megfosztani a német fasiszta hadvezetöséget attól a lehetöségtöl, hogy az "Észak" hadseregcsoporthoz erösítést dobjon át. A támadást nehéz körülmények közt kellett végrehajtani. Az ellenség az erdös, mocsaras terepen szilárd védelmet tudott szervezni. A szovjet csapatoknak északnyugat, nyugat és dél felé haladtukban sok folyón kellett átkelniük. Földút ezen a vidéken nem volt elegendö, a vasutak a rombolások miatt nem müködtek. Rendkívül megnehezítette a támadást a hadmüvelet során megindult olvadás is. A Leningrádi Front parancsnoka a kitüzött feladattal összhangban úgy határozott, hogy az ellenség védelmét két szakaszon töri át. A föcsapást a 2. csapásmérö hadsereg az Oranienbaum térségében levö hídföböl, a 42. hadsereg pedig a Pulkovói-dombok körzetéböl mérte Ropsa irányában. A peterhofsztrelnai ellenséges csoportosítás bekerítése és megsemmisítése után a 2. csapásmérö hadsereg és a 42. hadsereg föeröinek Kingiszep, eröik egy részének pedig Krasznogvargyejszk irányában kellett továbbfejleszteniük a támadást. A 67. hadsereg azt a feladatot kapta, hogy mérjen kisegítö csapást általában Mga vasútállomás irányában s akadályozza meg, hogy az ellenség átdobja eröit más irányokba; az ellenség visszavonulása esetén üldöznie kellett a német csapatokat Krasznogvargyejszk felé. A Volhovi Front parancsnoka úgy határozott, hogy a föcsapást az 59. hadsereg eröivel méri, Novgorodtól északra és délre áttöri az ellenség védelmét, s a támadást találkozó irányokban Ljuboljada felé fejleszti tovább. A novgorodi német fasiszta csoportosítás bekerítése és megsemmisítése után a front csapatainak el kellett foglalniuk Luga várost, majd ki kellett jutniuk a Luga-Utorgos vonalra, elvágva az ellenség elött a Pszkovba vezetö visszavonulási utat. A front 8. hadseregének (parancsnok Sztarikov altábornagy) és 54. hadseregének (parancsnok Roginszkij altábornagy) azt a parancsot adták, hogy Toszno, Ljubany és Csudovo irányában végrehajtott aktív tevékenységgel akadályozzák meg az ellenséges eröknek Novgorodhoz való átdobását, illetve az ellenség visszavonulása esetén kezdjék meg az üldözést. A 2. Balti Front parancsnokának elhatározása úgy szólt, hogy a balszárnyon levö csapatokkal támadást indít Pusztoska és Idrica körzetének elfoglalására. A front csapatainak a továbbiakban Opocska és Szebezs irányában kellett folytatniuk a támadást. A frontok és a hadseregek törzsei a hadmüvelet tervezése során számoltak azzal, hogy az ellenség kiépített védelmét nem lesz könnyü áttörni. Ezért a támadást gondosan készítették elö. Különösen nagy figyelmet fordítottak a tüzérségre. Az ellenséges védelem adott sajátosságaitól és a terepviszonyoktól függöen a különbözö irányokban különbözöképpen szervezték a tüzérség tevékenységét. A tüzérség zömét azonban minden esetben az áttörési szakaszokon összpontosították. Így elérték, hogy a Leningrádi Frontnál 123-138 db 76 milliméteres és ennél nagyobb ürméretü löveg és aknavetö, a Volhovi Frontnál pedig 106 löveg és aknavetö jutott az áttörés egy kilométeres szakaszára. Nagy jelentöséget tulajdonítottak annak, hogy lefogják a Leningrádtól délre állásban levö német nehéztüzérséget, megsemmisítsék a németek ellenállási csomópontjait, támpontjait és vasbeton erödjeit. Erre a célra felhasználták a Balti Flotta hajóés parti tüzérségének több mint 200 közepes és nehézlövegét is. A hadmüvelet végrehajtásába sok harckocsit és rohamlöveget vontak be. A harckocsidandárokat és ezredeket s a rohamlövegegységeket a lövészhadtestek elsö és második lépcsöjében harcoló hadosztályoknak, valamint a második lépcsö lövészhadtesteinek rendelték alá. Ezenkívül a föcsapások irányában támadó hadseregeknél gyorscsoportokat és harckocsitartalékokat képeztek. Ezzel biztosították, hogy a harckocsicsapatok részt vegyenek mind az ellenséges védelem áttörésében, mind pedig a siker továbbfejlesztésében a hadmüveleti mélységben. Fontos szerep hárult a 13., 14. és 15. légi hadseregre, a Balti Flotta légierejére, valamint a távolbombázó légieröre. A légierö azt a feladatot kapta, hogy fogja le az ellenség tüzérségét, segítse elö az ellenséges védelem harcászati övének áttörését, támogassa csapásmérö csoportosításaink támadását az ellenséges védelem hadmüveleti mélységében, tartsa blokád alatt az ellenséges repülötereket, oltalmazza a levegöböl a szovjet csapatok föcsoportosítását, s derítse fel az ellenség közeli hadmüveleti mélységét és utánpótlási vonalait. Az erdös, mocsaras terep, a különféle akadályokkal sürün teletüzdelt ellenséges védelem megkövetelte, hogy a müszaki biztosítás tervezése során különös figyelmet fordítsunk a támadás megindulási körletének elökészítésére, utak, dorongutak, hidak, bürük stb. építésére; az akadályok elhárítására és az aknamezök felszedésére. A Leningrádi Frontnál a megindulási körletekben 926 aknamezöt, összesen mintegy 324 ezer aknát szedtek fel. A hadmüvelet elökészítése 1943. október végétöl 1944. január közepéig tartott. A magasabbegységeknél, az egységeknél s a törzseknél ezalatt megfeszített munka folyt: A raktárakban és a csapatoknál felhalmozták a löszert, az üzemanyagot, a kenöanyagokat, az élelmiszert és az egyéb anyagokat. 1150 vasúti kocsira volt szükség csupán ahhoz, hogy a 42. hadsereget és a 2. csapásmérö hadsereget löszerrel ellássák. Biztosították a szükséges eröket és eszközöket az egészségügyi feladatok megoldására; sok kórházi ágyat tartalékoltak. A Leningrádi Frontnak például több mint 59 ezer ágya volt a betegek és sebesültek fogadására. A hadmüvelet elökészítésében fontos szerepet játszott a Balti Flotta. Noha az idöjárás rendkívül rossz volt, s a hajók nem voltak alkalmasak a jeges tengeren való hajózásra, a flotta hadiés szállítóhajói több mint 44 ezer embert, mintegy 600 löveget, sok harckocsit, rohamlöveget, páncélozott gépkocsit, gépkocsit, sok ezer tonna löszert és egyéb rakományt szállítottak át a Finn-öblön a tengerparti hídföbe. Rendkívüli önfeláldozás és hösiesség jellemezte mind a flotta és a csapatok katonáit, tiszthelyetteseit és tisztjeit, mind az uszályokon és a vontatóhajókon szolgáló személyi állományt. A hadmüvelet sikerét sok tekintetben meghatározta a szovjet csapatok magas fokú erkölcsi-politikai állapota, amelynek biztosításában jelentös szerepe volt a pártpolitikai munkának. A pártszervezetek a politikai munkát a Legfelsöbb Föparancsnokság, a Politikai Föcsoportfönökség direktívái, a frontparancsnokok és a Balti Flotta parancsnokának elhatározásai alapján, valamint a frontok és a flotta haditanácsának és politikai osztályának utasításai alapján végezték. A parancsnokok és a politikai munkások, a pártés Komszomol-szervezetek részletesen ismertették azokat a gyözelmeket, amelyeket a szovjet nép 1943-ban a fronton és a hátországban kivívott. Megmagyarázták a harcosoknak, hogy a németek leningrádi csoportosítása szétzúzásának elökészítésében részt vesz az egész ország, hogy az SZK(b)P Központi Bizottsága és a szovjet kormány lankadatlan figyelmet fordít e feladat megoldására. Mindez lelkesítette a katonákat és a matrózokat, hogy önfeláldozóan harcoljanak a német fasiszta betolakodók ellen, megerösítette bennük a közeli gyözelembe vetett hitet. A pártpolitikai munkában fontos helyet foglalt el a leningrádi dolgozók forradalmi hagyományainak rendszeres népszerüsítése, a várost védö szovjet harcosok nagyszerü példamutatásának ismertetése. A politikai szervek és a pártszervezetek számoltak azzal, hogy azok a csapataink, amelyek Leningrád védelmében derekasan, hösiesen helytálltak, nem szereztek még elegendö tapasztalatot az erös ellenséges védelem áttörésében. Ezért az egész pártpolitikai munkát alárendelték annak a feladatnak, hogy a csapatokat megtanítsák az erösen megerödített és mélyen lépcsözött ellenséges védelem áttörésének müvészetére, határozott és kezdeményezö támadó tevékenység huzamos idejü és nagy mélységben való végrehajtására, a kisebb alegységek manöverezésére az erdös, mocsaras és tavakkal szabdalt terepen. A pártpolitikai apparátus munkatársai idejük jelentös részét az alegységeknél töltötték, s a parancsnokokkal együtt segítettek a katonáknak, a tiszthelyetteseknek és a tiszteknek az élenjáró harci tapasztalatok elsajátításában. A kommunisták és a komszomolisták példamutatóan elöljártak a kiképzésben. A legkiválóbb harcosok tapasztalatait széles körben népszerüsítették. A támadás elökészítése során a csapatok körében erösen fokozódott a politikai érdeklödés és aktivitás, amit az is mutat, hogy a legkiválóbb katonák és tisztek tömegesen léptek be a pártba és a Komszomolba. A Leningrádi Front pártés Komszomol-szervezeteitöl tízezrek kérték felvételüket. A 63. gárda lövészhadosztálynál csupán két nap alatt több mint 630 ember kérte felvételét a pártba s mintegy 130 a Komszomolba. Havonta mintegy 8000 ember lépett be a pártba. A Leningrádi Front állományában januárban 148164 kommunista és 101380 komszomolista harcolt. A 2. csapásmérö hadsereg egyes hadosztályainál a személyi állománynak mintegy 30 százaléka kommunista vagy komszomolista volt: Némely lövészhadosztálynál több mint 2000 párttagot és tagjelöltet tartottak nyilván. A századoknál és az ütegeknél pártés Komszomol-szervezetekbe a támadás elött 15-30 kommunista, illetve komszomolista tartozott. Csaknem valamennyi lövészrajban és félszakaszban voltak kommunisták és komszomolisták. A 64. gárda lövészhadosztály 194. gárda lövészezredében például a 105 raj közül csupán háromban, a 72. lövészhadosztály 14. lövészezredében a 171 raj közül csupán hétben nem volt kommunista és komszomolista. Az alegységeknél alakított pártés Komszomol-szervezetek cementként forrasztották egybe a személyi állományt, fokozták harcképességét. A csapatok körében folytatott pártpolitikai munkában tevékenyen részt vett a leningrádi pártszervezet is. Ebben is szemléletesen megnyilvánult a front és a hátország egysége. A leningrádi városi pártbizottság sok vezetö pártmunkást bocsátott a front és a flotta rendelkezésére. A városi pártbizottság propagandistái és agitátorai rendszeresen tartottak elöadásokat a csapatoknál és a hadihajókon. A párt e tapasztalt és edzett káderei erösítették a harcosok kiváló erkölcsi tulajdonságait: a politikai öntudatot, az állhatatosságot és a szívósságot a harcban, a szent gyülöletet az ellenséggel szemben. Mihelyt megérkezett a támadási parancs, minden alegységnél és egységnél pártés Komszomoltaggyüléseket tartottak, s ezeken megvitatták, milyen feladatok várnak a kommunistákra és a komszomolistákra a harcban. Közvetlenül a támadás elött gyüléseket tartottak. A felszólaló katonák és tisztek egységeik és magasabbegységeik harcosai nevében biztosították a központi bizottságot és a szovjet kormányt arról, hogy erejüket nem kímélve fognak harcolni az ellenség szétzúzásáért és a leningrádi terület felszabadításáért. A hadmüvelet elökészítése idején végzett céltudatos pártpolitikai munka fokozta a csapatok támadó kedvét, megacélozta a katonai fegyelmet, még magasabb fokra emelte a frontok, a Balti Flotta és a légierö személyi állományának harcképességét, s megszilárdította a személyi állománynak azt az eltökéltségét, hogy becsülettel teljesíti a nagy és felelösségteljes feladatokat. A hadászati helyzet a Leningrádi és a Volhovi Front támadása szempontjából kedvezö volt. Délen január elsö felében kibontakozott az Ukrán Frontok nagyszabású támadása. A német fasiszta csapatok súlyos veszteségeket szenvedtek. A vinnyicai és az umanyi irányban 200 kilométert, a kirovográdi irányban mintegy ötven kilométert visszavonultak. A szovjet csapatok nyomásának feltartóztatására a német hadvezetés ide irányította a tartalékokat, többek közt néhány hadosztályt az "Észak" hadseregcsoporttól is. A szomszédos középsö arcvonalszakaszon az 1. Balti és a Nyugati Front csapatai ezalatt elkeseredett harcokat vívtak a vityebszki, a Belorusz Front csapatai pedig a bobrujszki irányban. A kialakult helyzetben, amint azt a szovjet hadvezetés feltételezte, az "Észak" hadseregcsoport nem számíthatott a tartalékok számottevö segítségére. 2. A leningrádi és a novgorodi ütközet Január 14-re virradó éjszaka a távolbombázó légierö 109 repülögép-felszállással csapást mért az ellenséges védelemre a Leningrádi Front 2. csapásmérö hadseregének és 42. hadseregének arcvonala elött. A nap folyamán az oranienbaumi hídföböl rohamra indultak a 2. csapásmérö hadsereg magasabbegységei. A rohamot 65 perces tüzérségi elökészítés elözte meg. A 2. csapásmérö hadsereg és a Balti Flotta tüzérei több mint 100 ezer gránátot és aknát löttek ki az ellenség állásaira. A front légierejének repülögépei január 14-én napközben a kedvezötlen idöjárás miatt nem tudtak felszállni. Ezen a napon csupán 15 különleges kiképzésü repülö végzett felderítést. Amint a 2. csapásmérö hadsereg parancsnoka, Fegyunyinszkij altábornagy megindította támadását, nyomban elkeseredett harcok bontakoztak ki. Az ellenség mindenáron igyekezett megállítani a támadást, s ezért ádázul harcolt minden támpontért. A hadsereg magasabbegységei a hadmüvelet elsö napján a föirányban mintegy négy kilométert nyomultak elöre, elfoglalták az ellenség fövédöövének elsö állását, és egyes szakaszokon beékelödtek a második állásba. Másnap még elkeseredettebbé váltak a harcok. Január 15-én az idöjárás megjavult, s a flotta légiereje aktívan támogatta a 2. csapásmérö hadsereg csapatainak támadását. Bár a németek elkeseredett ellenállást tanúsítottak, tartalékokat vetettek be, és heves ellenlökésekkel próbálták visszaállítani a helyzetet vagy legalábbis feltartóztatni elönyomulásunkat, a 2. csapásmérö hadsereg elsö lépcsöjének lövész-magasabbegységei a hadmüvelet harmadik napján befejezték az ellenség fövédöövének áttörését, nyolc-tíz kilométert nyomultak elöre, és mintegy 23 kilométerre szélesítették ki az áttörést. Ám az ellenség még ezen a napon sem tört meg. Minden újabb terepszakasz elfoglalása rendkívüli ügyességet, szívósságot és önfeláldozást követelt harcosainktól. A Szokuli helységért vívott harcokban (Ropsától nyugatra kilenc kilométerre) a 98. lövészhadosztály 4. lövészezredéböl Szkurigyin törzsörmester megismételte Alekszandr Matroszov höstettét. Egy ellenséges géppuskafészek tüze földre fektette a 6. századot. Tüzérségünk megpróbálta lefogni a tüzfészket, de sikertelenül. A tüzfészek elhallgattatásához közvetlen irányzású löveg kellett volna, de az elmaradt az elönyomuló gyalogságtól. Ekkor Szkurigyin törzsörmester, aki a legközelebb volt a tüzfészekhez, rávetette magát a lörésre, és testével eltakarta. A géppuska hirtelen elhallgatott. A század abban a pillanatban rohamra lendült, s hamarosan elfoglalta a helységet. Még szívósabb harcok dúltak a 42. hadsereg sávjában. Ez a hadseregjanuár 15-én indult támadásba. Elözö nap, amikor a 2. csapásmérö hadsereg az oranienbaumi hídföböl megkezdte a támadást, a 42. és a 67. hadsereg tüzérsége csupán romboló tevékenységet folytatott: megsemmisítette az ellenség fedezékeit és tüzfészkeit. A roham elötti tüzérségi elökészítésben részt vettek a flotta hadihajói és parti ütegei is. A tüzérségi elökészítés 1 óra 40 percig tartott. Ez idö alatt 220 ezer gránátot és aknát löttek ki az ellenségre. Tüzérségi elökészítést hajtottak végre a 67. hadsereg arcvonalán is azzal a céllal, hogy megtévesszék az ellenséget, s kedvezö feltételeket teremtsenek a 42. hadsereg számára, amelynek rendkívül erös ellenséges védelmet kellett áttörnie. A 42. hadsereg csapatai elkeseredett ellenállásba ütköztek. Az ellenség a jól kiépített és mélyen lépcsözött védelemben mindenáron tartani igyekezett állásait Leningrád közvetlen elöterében. Az elsö nap folyamán gyalogságunk és a harckocsik alig nyomultak elöre. Csupán a hadsereg föcsapásának irányában tudták Szimonyak vezérörnagy 30. gárdahadtestének lövészhadosztályai a nap végére 2,5-3 km mélységben áttörni az ellenség védelmét. A következö két nap folyamán a 42. hadsereg csapatai súlyos harcok árán hét-nyolc kilométerrel jutottak elöbbre, s beékelödtek az ellenség második védöövébe. A támadás elsö három napján a 2. csapásmérö hadsereg és a 42. hadsereg legfeljebb tíz kilométert nyomult elöre. Ennek oka többek közt az volt, hogy e hadsereg csapatainak nem volt elegendö tapasztalatuk a jól megerödített védelem áttörésében. A közvetlen irányzású lövegek elmaradtak a gyalogságtól, a harckocsik aknára futottak a rosszul felderített aknamezökön, az elfoglalt terepszakaszokat pedig nem mindig rendezték be védelemre. A szovjet csapatok azonban a harcok során megszüntették e fogyatékosságokat, s szívósan folytatták az elönyomulást. Már mutatkoztak jelei, hogy az ellenség kezd kifulladni. A következö napokon ellenállása fokozatosan gyengült. Január 17-én a Krasznoje Szelo, Ropsa és Sztrelna körzetében védö német csapatokat már a bekerítés veszélye fenyegette. A német hadvezetés ezen a napon megkezdte a Krasznoje Szelótól északra védö csapatai visszavonását. A 2. csapásmérö hadsereg és a 42. hadsereg parancsnoka ekkor ütközetbe vetette a gyorscsoportját. De ezen a napon még nem sikerült befejezni az áttörést. A rohamozó csapatokat meg kellett erösíteni, hogy végérvényesen megtörhessék a németek ellenállását. A 2. csapásmérö hadsereg parancsnoka január 18-án ütközetbe vetette a hadsereg második lépcsöjét, a 108. lövészhadtestet, amely a gyorscsoporttal együtt befejezte a védelem harcászati övének áttörését, s megkezdte a visszavonuló ellenség üldözését. Másnap a 42. hadsereg parancsnoka is bevetette második lépcsöjét, a 123. lövészhadtestet. Ez a hadtest sikeresen leküzdötte a második védöövet, a hadsereg gyorscsoportja pedig benyomult a résbe, s megkezdte az ellenség üldözését. A második lépcsönek és a hadseregek gyorscsoportjának ütközetbe vetésével megtörtént a fordulat. Az ellenség megkezdte a visszavonulást. A Balti Flotta tüzérsége áthelyezte tüzét az ellenség Krasznoje Szelo és Ropsa körzetében levö fö ellenállási csomópontjaira, valamint azokra a német fasiszta csapatokra, amelyek Krasznogvargyejszkhez próbáltak visszavonulni. Igen eredményes tüzükkel különösen kitüntek az "Októberi Forradalom" sorhajó, a "Kirov" és a "Makszim Gorkij" cirkáló, a "Leningrád" romboló tüzérmatrózai, valamint a vasúti tüzérség 101. tengeri dandárának tüzérei. A rossz idöjárás ellenére a légierö is segítette a támadó csapatokat. A távolbombázó légierö csupán a január 17-re és január 18-ra virradó éjszaka mintegy 500 repülögép-felszállást hajtott végre. Bombázta az ellenséget Krasznoje Szelo, Dugyerhof, Puskin és más helységek körzetében. A 13. légi hadsereg és a Balti Flotta repülögépei bombázták és fedélzeti fegyvereikkel lötték a fasiszta csapatokat, segítettek magasabbegységeinknek és egységeinknek feladataik végrehajtásában. Külön meg kell említeni Irzsak századost, a haditengerészeti légierö pilótáját, aki január 17-én nagyszerü höstettet vitt véghez. Irzsak százados a csatarepülögépek egy csoportjával mélyrepülésböl tüz alá vette az egyik helységben összetorlódott ellenséges katonákat és tiszteket. IL-2-es harci gépét az ellenséges légvédelmi tüzérség eltalálta. Irzsak százados jó hazafiként arra az épületre irányította égö repülögépét, amely körül a legtöbb hitlerista és gépkocsi zsúfolódott össze. A megszállók tucatjai fizettek életükkel a nagyszerü hös haláláért. Súlyos csapásokat mértek az ellenség támpontjaira a 276. bombázóhadosztály zuhanóbombázói Andrejev repülö altábornagy parancsnoksága alatt. Aktívan tevékenykedtek ezekben a napokban a leningrádi partizánok is. A 12. partizándandár, amely a Finn-öböl partvidékén harcolt, rendszeresen támadta a balti vasútvonalat, s zavarta az ellenség közlekedését a kingiszepi és voloszovói körzet földútjain. A 11. partizándandár január 14-én rajtaütött Msinszkaja vasútállomáson. A partizánoknak sikerült megsemmisíteniük az ellenséges helyörséget, felrobbantaniuk a raktárakat és az állomás berendezéseit, tönkretenniük a vasúti pályát 13 kilométer hosszúságban. Január 16-án a Gdov-Szlanci szakaszon a 9. partizándandár kisiklatott egy ellenséges katonákat szállító szerelvényt. A többi partizándandár és osztag is csapásokat mért az ellenség utánpótlási vonalaira. A 2. csapásmérö hadsereg csapatai az ellenséget üldözve január 19-én felszabadították Ropsát, a 42. hadsereg egységei pedig Krasznoje Szelót. Még aznap este Russzko-Viszockoje helység körzetében találkoztak a két hadsereg gyorscsoportjai. Január 20-án reggel a 2. csapásmérö hadsereg 43. lövészhadosztályának és a 42. hadsereg 189. lövészhadosztályának harcosai, akik Ropsától északkeletre egyesültek, közös gyülést tartottak. A gyülés részvevöi a Leningrádi Front haditanácsához intézett levelükben azt írták, hogy a Vörös Hadsereg más egységeivel együtt még erösebb csapásokat fognak mérni a hitlerista hadseregre. Külön jegyzökönyvben örökítették meg azt az ünnepélyes pillanatot, amikor a 43. és a 189. lövészhadosztály harcosai találkoztak. A történelmi jelentöségü okmányt Turjan ezredes, Harmisev alezredes, Csernis alezredes, Fiszenko hadnagy és mások írták alá. Január 20-án az ellenség peterhof-sztrelnai csoportosítását felszámolták. Két német fasiszta hadosztályt szétzúztak, öt hadosztály pedig nagy veszteségeket szenvedett. Csapataink több mint ezer foglyot ejtettek, sok harckocsit, löveget, aknavetöt, gyalogsági fegyvert és különféle hadianyagokat zsákmányoltak. A zsákmány közt volt 85 db 152-200 milliméteres nehézlöveg, amellyel a németek Leningrádot lötték. "A Leningrád körül évek alatt felhalmozott technikai eszközök zöme ismerte el késöbb Tippelskirch német tábornok ugyancsak nem volt megmenthetö, s az oroszok kezébe került." Meg kell azonban jegyeznünk, hogy mivel a támadás elsö napjaiban lassú volt az ellenséges védelem áttörésének üteme, s nem egy idöben vetették ütközetbe a hadseregek második lépcsöit és gyorscsoportjait, az ellenség a peterhof-sztrelnai csoportosítás eröinek nagyobb részét ki tudta vonni, s így elkerülte a bekerítést. A peterhof-sztrelnai csoportosítás szétzúzása nagy jelentöségü esemény volt. Az ellenség nemcsak sok embert és hadianyagot veszített, hanem erkölcsi tekintetben is erösen megrendült. A Vörös Hadsereg áttörte azokat a hatalmas erödítményrendszereket, amelyekkel a hitleristák körülvették Leningrádot. A német fasiszta csapatokat 25 kilométernyire visszavetették a várostól. A 2. csapásmérö hadsereg, amely az oraníenbaumi hídföböl támadott, balszárnyával felzárkózott a 42. hadsereg mellé. Kedvezö feltételek alakultak ki a további támadáshoz. Január 19-én Moszkva tüzérségi össztüzzel köszöntötte a Leningrádi Front derék harcosait, akik áttörték a németek védelmét, s elfoglalták Krasznoje Szelót és Ropsát. A gyözelem tiszteletére a 2. csapásmérö hadsereg és a 42. hadsereg, a 13. légi hadsereg és a haditengerészeti légierö különösen kitünt magasabbegységei és egységei a "Krasznoje Szeló-i", illetve "Ropsai" nevet kapták. A leningrádiak lelkes, emelkedett hangulatban éltek ezekben a napokban. A szakadatlan ágyúdörej, az arcvonal felé irányuló és az onnan áramló nagy forgalom s tucatnyi más kisebb-nagyobb jel arra utalt, hogy megkezdödött az a nagyarányú támadás, amelyet annyira vártak, s amelyben mindvégig hittek. A támadás elsö napjától városszerte szájról szájra jártak a szovjet csapatok sikereiröl érkezö hírek. A lelkes leningrádi hazafiak hívek maradtak nagyszerü hagyományaikhoz. A szovjet csapatok támadását újabb munkasikerekkel köszöntötték. A hös város lakói, akiket megbonthatatlan kapcsolat füzött a Leningrádi Front harcosaihoz, készek voltak mindenre a gyözelem érdekében. Amint az elsö sebesültek megérkeztek az arcvonalból, a leningrádiak ezrei ajánlották fel vérüket. A nök is jelentkeztek a kórházakban, hogy ápolják a sebesülteket, s elhalmozták öket ajándékokkal. Január 14-én, a Leningrádnál megkezdödött támadással egy idöben, kibontakoztak a Volhovi Front 59. hadseregének harcai is. Novgorodtól északra a föirányban az 1 óra 50 perces tüzérségi elökészítés eredményeképpen az ellenség veszteségeket szenvedett, de védelmét nem fogtuk le megfelelöen. A tüzérek a rossz idöjárás miatt nem tudták megfigyelni a célokat. A légierö ugyancsak emiatt nem vett részt a támadás elökészítésében és támogatásában. A 14. légi hadsereg csak a második napon kezdte meg az aktív harctevékenységet. A 6. és a 14. lövészhadtest egységei nem egy idöben jutottak ki a roham terepszakaszára. Néhány alegység nem lépett harcba rögtön a tüzérségi elökészítés befejezése után, hanem csak 15-20 perccel késöbb, s az ellenség ezalatt helyreállíthatta csapatai vezetését. A harckocsik egy része a megindulási állásokból útban a peremvonal felé megrekedt a mocsarakban, s nem tudott részt venni a rohamban. Mindennek következtében a harcok elhúzódtak. A rohamozó csapatok az elsö nap végéig mindössze 600-1000 méter mélységben ékelödtek be az ellenség védelmébe. Jóval sikeresebben fejlödtek a harcok az 59. hadsereg kisegítö csapásának irányában Novgorodtól délre. A csapatok déli csoportja Szviklin vezérörnagy parancsnoksága alatt, a sötétséget és a kezdödö hóvihart kihasználva, január 14-re virradó éjszaka titokban átkelt az Ilmen-tó jegén. A nyugati parton rajtaütésszerü rohammal megsemmisítette az ellenség támpontjait, hídföt vett birtokba, s azt aznap estig szélességben öt kilométerre, mélységben négy kilométerre kibövítette. Korovnyikov altábornagy, az 59. hadsereg parancsnoka, e siker megszilárdítása és továbbfejlesztése végett a hadsereg második lépcsöjéböl harcba vetette a 372. lövészhadosztályt, a 225. lövészhadosztály egy ezredét és egy páncélgépkocsi-zászlóaljat. Egyidejüleg Novgorodtól északra is bevetett még egy lövészhadosztályt (a 6. lövészhadtest második lépcsöjét), két harckocsidandárt és egy rohamlövegezredet. Január 15-én és 16-án csapataink elkeseredett harcok árán lassan nyomultak Novgorodtól északra, s elfoglalták a németek erös ellenállási csomópontját, Podberezje helységet. A gyalogosok és a harckocsizók a nehéz, erdös, mocsaras terepet és a gyenge jégtakaró okozta nehézségeket leküzdve átvágták a csudovo-novgorodi országutat, s folytatták a támadást dél felé. Novgorodtól délre Szviklin tábornok csoportjának csapatai átvágták a novgorod-simszki vasútvonalat. Az ellenség, hogy megállítsa elönyomulásunkat, tartalékokat kezdett irányítani Novgorod térségébe, alegységeket és egységeket dobott ide azokról a szakaszokról, amelyeket rohamaink nem veszélyeztettek. Bonyolult helyzet alakult ki. Az 59. hadsereg parancsnoka a németek ellenállásának megtörése végett január 18-án Novgorodtól északra ütközetbe vetette a második lépcsöt, a 112. lövészhadtestet, amelyet a 122. harckocsidandárral erösített meg. A hadtest azt a feladatot kapta, hogy támadjon Dolgovo-finyev Lug irányában, s az 54. hadsereg csapataival együttmüködve zúzza szét a ljubanycsudovói ellenséges csoportosítást. Két nappal elöbb, január 16-án, Ljubany irányában támadásba mentek át a Volhovi Front 54. hadseregének magasabbegységei, ezek lekötötték az ellenséget s megakadályozták, hogy a németek hadosztályokat dobjanak át Novgorod és Leningrád térségébe. A nehéz terepés útviszonyok ellenére a szovjet csapatok Novgorodtól északra és délre szívós harcok árán leküzdötték a németek ellenállását. A mocsarakon áttörve közeledtek egymáshoz. A harcosok maguk vontatták a lövegeket, vállukon cipelték az aknavetöket, a löszert. A németekkel szemben táplált gyülölet, a hazaszeretet höstettekre lelkesítette az embereket. Az ellenség, bekerítéstöl tartva, Novgorod térségéböl elkezdte kivonni csapatait nyugat felé. De a pusztulást nem kerülhette el: az 59. hadsereg csapatai január 19-én átvágták a városból nyugat felé vezetö utakat. Január 20-án befejezték a novgorodi csoportosítás gyürüben rekedt egységeinek bekerítését és felszámolását, s elfoglalták Novgorodot. Az ellenség nagy mennyiségü élöeröt és technikai eszközt veszített. Csapataink több mint 3000 ellenséges katonát és tisztet foglyul ejtettek. A legfelsöbb föparancsnok külön napiparancsban a "Novgorodi" nevet adományozta a Volhovi Front harcokban kitünt egységeinek és magasabbegységeinek. Sok szovjet harcos magas kormánykitüntetésben részesült. A városba bevonuló szovjet harcosokat a pusztulás lehangoló képe fogadta. Az ösi orosz városban kö kövön nem maradt. A fasiszták megsemmisítették a népünk számára oly becses müemlékeket. Kifosztották a Szófia-székesegyházat, a XI. századi orosz építészet remekét. A fökupolát borító aranylemezt a megszállók leszaggatták, és Németországba szállították. Az "Oroszország ezeréves fennállásának" tiszteletére emelt emlékmüvet felrobbantották. A városban mindössze negyven lakható ház maradt. A szovjet harcosok és tisztek megesküdtek, hogy megsemmisítik az ellenséget, megszabadítják töle az egész szovjet földet. A Leningrádi és a Volhovi Front csapatai tehát január 14. és 20. között a Balti Flotta aktív részvételével áttörték az ellenség védelmét Leningrádnál és Novgorodnál, szétzúzták a 18. német hadsereg szárnyain elhelyezett csoportosításokat, elfoglalták Peterhofot, Sztrelnát, Krasznoje Szelót, Ropsát és Novgorodot, 20-25 kilométert elönyomultak, s megteremtették a feltételeket ahhoz, hogy támadást indítsanak a Finn-öböltöl az Ilmen-tóig terjedö egész arcvonalon. A Leningrádi Front csapatai továbbfejlesztették a támadást Kingiszep és Krasznogvargyejszk irányában. Az ellenséget az a veszély fenyegette, hogy Mga és Toszno térségében gyürübe kerül, ezért január 21-re virradó éjszaka elkezdte visszavonni csapatait. A Leningrádi Front balszárnyának és a Volhovi Front jobbszárnyának csapatai megkezdték az ellenség üldözését. Január 30-ig a Leningrádi Front csapatai az elönyomulás folyamán 70-100 kilométerre eltávolodtak Leningrádtól, felszabadították Puskin várost, Szluckot, Krasznogvargyejszket, kijutottak a Luga folyó alsó folyásaihoz, egyes szakaszokon átkeltek a folyón, és hídföt vettek birtokba. A harcok során a pártpolitikai munka egyik leghatékonyabb eszköze a kommunisták és a komszomolisták személyes példamutatása volt. Ők indultak elsönek rohamra, ök vetették rá magukat elsönek a fedezékekre és a géppuskafészkekre. A 125. lövészhadosztály 466. lövészezrede 2. zászlóaljának harcjelentései közt ilyen feljegyzést olvashatunk: "Megszilárdítjuk az elért sikert. A sebesültek is részt vesznek a védelmi harcban. Az emberek úgy küzdenek, mint az oroszlánok." A jelentés ilyen egyszerü szavakkal végzödik: "A kommunisták és a komszomolisták az élen vannak, magukkal ragadják a többi harcost." A személyi állomány erkölcsi és fizikai eröinek mozgósításában nagy szerepet játszott az, hogy a példamutatóan küzdö harcosokat és tiszteket közvetlenül a harcmezön tüntették ki. Ljascsenko ezredes, a 90. lövészhadosztály parancsnoka és a hadosztály ezredparancsnokai például már a harc elsö napján több mint száz katonát, tiszthelyettest és tisztet tüntettek ki. Galajev alezredes, a 120. lövészhadosztály 543. ezredének parancsnoka, Krasznogvargyejszk felszabadítása után (az ezred a város felszabadításáért vívott harcokban kitüntette magát) a személyi állomány elött felolvasta a legfelsöbb föparancsnok napiparancsát, valamint a kitüntetésre felterjesztett katonák és tisztek névjegyzékét. A 2. csapásmérö hadsereg és a 42. hadsereg egységeinél és magasabbegységeinél csupán az elsö hat napon 3281 harcost tüntettek ki rendjelekkel és érdemérmekkel. Bojcovot, Budanovot, Szkurigyint, Szpirint, Tyipanovot, Saronovot, Scseglovot, valamint a Leningrádi Front más katonáit és tisztjeit a Szovjetunió Höse címmel tüntették ki. A parancsnokságok és a politikai szervek a csapatok körében népszerüsítették a bátor szovjet harcosok höstetteit, az egységek és az alegységek hasznos tapasztalatait. Fontos szerepet játszott ebben a frontok, a hadseregek és a hadosztályok sajtója. A támadás folyamán különösen népszerüvé váltak az úgynevezett "villámröplapok". Ezeket a harcmezön írták, s a kézröl kézre adott röplapok lelkesítették, höstettekre buzdították a harcosokat. A parancsnokságok és a politikai szervek a legkiválóbb harcosoknak levelezölapokat küldtek, amelyeken köszönetet mondtak a feladat mintaszerü végrehajtásáért, s gratuláltak a kitüntetéshez. A harcosok höstetteiröl levélben értesítették családtagjaikat, az üzemet, a kolhozt, a hivatalt, ahol a háború elött dolgoztak. Mindez fokozta a csapatok támadó szellemét, s elömozdította a hadmüvelet sikerét. A leningrádi partizánok sok borsot törtek a visszavonuló német fasiszta csapatok orra alá. Az 5. és a 6. partizándandár a vityebszki vasútvonalon zavarta a forgalmat. A 11. dandár partizánjai január 30-ra virradó éjszaka rajtaütöttek Oregyezs vasútállomáson, s huzamos idöre lehetetlenné tették a forgalmat. Január 27-én reggel az 5. dandár partizánjai elfoglalták Peredolszkaja vasútállomást, s addig tartották, amíg a Vörös Hadsereg egységei oda nem érkeztek. A Volhovi Front csapatai a novgorodi német csoportosítás szétzúzása után folytatták a támadást Batyeckij és Luga, valamint Simszk irányában, s az elönyomulás során Novgorodtól 60-80 kilométerre visszavetették az ellenséget. Január 30-ra a front balszárnyának csapatai elérték az ellenség védelmi terepszakaszát a Luga folyó mentén, a jobbszárny csapatai pedig a Leningrádi Front 67. hadseregének magasabbegységeivel együttmüködve elfoglalták Tosznót, Ljubanyt és Csudovót. Az 54. hadsereg parancsnoksága Orogyezs felszabadítása után a föhadiszállás utasítására átadta csapatait a Leningrádi Frontnak, megmaradt magasabbegységeit pedig Novgorod térségében összpontosította. Február 11-én az 54. hadsereg megkapta a 111. és a 110. lövészhadtestet. A 2. Balti Front Novoszokolnyiki körzetében indított támadást. A front csapatai elfoglalták Naszva vasútállomást, átvágták a novoszokolnyiki-dnói vasútvonalat, s január 29-én felszabadították Novoszokolnyikit. Aktív hadmüveleteikkel lekötötték az ellenség 16. hadseregét, s megakadályozták, hogy ennek egységeit átdobják Leningrádhoz és Novgorodhoz. A Leningrádi és a Volhovi Front csapatai a légierö és a Balti Flotta támogatásával január 14-töl 30-ig a sikeres támadás eredményeképpen végérvényesen felszabadították Leningrádot az ellenséges blokád alól. Az "Október" vasútvonalat, amely Leningrádot Moszkvával köti össze, megtisztították az ellenségtöl. A 13. német hadsereg föeröi nagy veszteségeket szenvedtek, s szárnyaikon csapataink átkarolták öket. A teljes összeomlás elkerülése végett erös utóvédek fedezete alatt nagy sietve visszavonultak az elöre elkészített közbeesö terepszakaszokra. A tüzérségi díszössztüz, amely 1944. január 21-én dördült el Leningrádban, az egész világnak hírül adta, hogy az ellenséges blokádot véglegesen áttörtük. A város lakosai és védöi számára nagyszerü ünnep volt ez. ". . . A leningrádiak tömegével vonultak az utcákra, a terekre, a rakpartokra írta Tyihonov arról a napról. Ki tudná leírni hangulatukat? Ki tudná elmondani, mit éltek át ebben a pillanatban? Az író nem találja a szavakat, hogy kifejezze meghatódottságukat. Mindaz, amit a megpróbáltatások évei alatt átéreztek és átéltek, megelevenedett bennük, és elvonult lelki szemeik elött mint rettenetes, hihetetlen, lidércnyomásos, félelmetes látomások hosszú sora. S most mindez eltünt a rakéták vakító fényében, a történelmi jelentöségü össztüz dörejében. Háromszázhuszonnégy löveg össztüze köszöntötte a nagyszerü gyözelmet, a nagyszerü várost. Az emberek sírtak és nevettek örömükben, s csillogó szemmel nézték, ahogy a tüzijáték fényében kiemelkedett a sötétségböl a város, mint valami legyözhetetlen óriás. A diadalmaskodó öröm villámfénye világította meg a Péter-Pál székesegyház tornyát, a régi eröd csipkés szegélyét, a rakpartokat, az Admiralitást, az Izsák-székesegyházat, a hadihajókat a Néván, a Nyevszkij sugárutat, a város minden negyedét." A leningrádi össztüz döreje végighullámzott az egész Szovjetunión. A központi napilapok a Pravda, az Izvesztyija és más újságok vezércikkben méltatták a nagy eseményt, a hös város felszabadulását a blokád alól. Leningrádot köszöntötték Moszkva, a Kazah SZSZK, a Komi ASZSZK, Taganrog dolgozói a szovjetország valamennyi népe, városa és falva, a Vörös Hadsereg minden harcosa. Az egész szovjet hazát büszkeséggel töltötte el a szovjet csapatok leningrádi és novgorodi gyözelme. S amint megszünt a blokád, Leningrád lakosai újult erövel, nagy lelkesedéssel láttak a munkához. A `"Kirov"-gyár régi szakmunkásai a hös város lakosainak érzelmeit kifejezve megígérték a fronton küzdö harcosoknak: "Minden erönket megfeszítjük, s megkétszerezzük, megháromszorozzuk a termelést . . . Mi, leningrádiak, helyreállítjuk az összes gyárakat, begyógyítjuk a hös város sebeit, s városunk még szebb, még elragadóbb lesz. A balti hajógyár munkásai kijelentették: "Leghöbb vágyunk, hogy a munkában kifejtett újabb eröfeszítéssel adhassunk választ a Vörös Hadsereg és a hajóhad höstetteire." A leningrádiak, a felszabadító harcosok iránti hálától lelkesítve, a munka frontján indultak újabb támadásra. 3. A támadás tovább fejlesztése és a leningrádi terület felszabadítása A peterhof-sztrelnai ellenséges csoportosítás szétzúzása után a Leningrádi Front csapatai folytatták a támadást Narva, Gdov és Luga irányában. A 67. hadsereg Szviridov altábornagy parancsnoksága alatt Luga irányában indult támadásba, hogy segítsen a Volhovi Front csapatainak az erös német ellenállási csomópont elfoglalásában. A Volhovi Front délkelet felöl mérte a föcsapást Lugára, eröi egy részével pedig Simszk felé biztosította magát az ellenséges csapással szemben. Minthogy az 59. hadsereg széles arcvonalon támadt, a frontparancsnok az 59. hadsereg balszárnyán tevékenykedö 7. és 14. lövészhadtestet átadta az ide átdobott 8. hadsereg parancsnokságának. Az 59. hadsereg állományában a 112. és a 6. lövészhadtest maradt, amelyek Luga irányában tevékenykedtek. Ez jelentékenyen megkönnyítette a támadó csapatok vezetését. A német fasiszta hadvezetés igyekezett megerösíteni és tartani a Luga folyó vonalát, hogy a 18. hadsereg szétzúzott hadosztályainak maradványait ide vonhassa vissza. Az ellenség ezért itt különösen makacs ellenállást fejtett ki csapatainkkal szemben, s több ellenlökéssel próbálkozott. A Luga menti védelem megerösítésére a német hadvezetés ide dobta át és a 18. hadseregnek rendelte alá a "Feldherrnhalle" gépesített hadosztályt és a 12. páncéloshadosztályt a "Közép" hadseregcsoportból, valamint az 58. gyalogoshadosztályt a 16. hadseregböl. A szovjet csapatok harcai a leningrádi arcvonalon jártak a legnagyobb sikerrel. A 2. csapásmérö hadsereg csapatai a Balti Flotta légierejének támogatásával kitartóan üldözték a nyugat felé visszavonuló ellenséget. Február 1-én elfoglalták Kingiszepet, az ellenség erös ellenállási csomópontját, február 3-án pedig elérték a Narva folyót, majd átkeltek rajta, és hídföt vettek birtokba. A 42. hadsereg csapatai délnyugati és déli irányban támadva február 4-én bevonultak a partizánok által idöközben felszabadított Gdovba, s elérték a Csúd-tavat. A 42. hadsereg 116. lövészhadteste február 8-tól 13-ig Pljussza körzetében a 13. légi hadsereg támogatásával bekerítette és megsemmisítette az 58. német gyalogoshadosztály egy ezredét és a 12. német páncéloshadosztály 5. gépesített ezredének alegységeit, s nagy veszteségeket okozott a 13. repülötérkiszolgáló hadosztálynak. E harcokban a 2. partizándandár is részt vett. Még mielött a 116. hadtest elövédegységei kijutottak volna Pljussza körzetébe, a partizánok harcba szálltak a visszavonuló ellenséggel, s késleltették visszavonulását. A továbbiak során részt vettek a bekerített német fasiszta csapatok megsemmisítésében. A Volhovi Front föcsapásának irányában a támadás kissé lassabban fejlödött. Az ellenség ide vonta tartalékait, s a 12. páncéloshadosztály és a 285. örhadosztály eröivel Luga körzetéböl, illetve a 121. gyalogoshadosztály eröivel Utorgos területéröl találkozó irányokban ellencsapást mért. Az ellenségnek sikerült visszaszorítania a 8. hadsereg csapatait, Okljuzsje körzetében pedig február 3-án sikerült bekerítenie azokat a szovjet egységeket és magasabbegységeket, amelyek egyes szakaszokon áttörtek a luga-pszkovi országúthoz. Bekerítették a 256. lövészhadosztályt, amelynek Kozijev ezredes volt a parancsnoka, a 372. lövészhadosztály eröinek egy részét, valamint az 5. partizándandár 2. partizánezredét, amely az elöbb említett egységekkel együtt vett részt a harcban. Az ellenség azonban nem tudta megsemmisíteni bekerített csoportosításunkat. Sem a fasiszta csapatok elkeseredett rohamai, sem a löszerés élelemhiány nem törte meg a szovjet harcosok harci szellemét. Két héten át, amíg föeröink oda nem értek, tartották az elfoglalt körletet, lekötötték az ellenség jelentékeny eröit, s ezzel segítették csapataink támadását Luga irányában. A szovjet harcosok példamutató bátorsággal helytálltak a védelemben, s tanúságot tettek a szovjet haza iránti határtalan hüségükröl. A Leningrádi Front 67. hadseregének magasabbegységei a Volhovi Front csapataival és a partizánokkal együttmüködve bár a németek makacsul ellenálltak február 12-én felszabadították Lugát. Február 15-én csapataink teljesen leküzdötték azt a fontos védelmi terepszakaszt, amelyet a németek a Luga folyó mentén rendeztek be. A 2. Balti Front csapatai folytatták a támadást Novoszokolnyikitöl nyugatra, s lekötötték a 16. német hadsereg föeröit. A Leningrádi és a Volhovi Front csapatai a harcok eredményeképpen január 31-töl február 15-ig különbözö irányokban 50120 kilométert nyomultak elöre, elérték a Narva folyó-Pszkovi-tó-Csernojetó-Krenyi-Simszk terepszakaszt, átkarolták a 18. német hadsereg szárnyait, és észak felöl veszélyeztették a 16. német hadsereget. A fasiszta csapatok Leningrád és Novgorod alatt súlyos vereséget szenvedtek. Létrejöttek a feltételek ahhoz, hogy délnyugati és déli irányban folytassuk támadásunkat. A hadmüveletek hozzáértö és bátor vezetéséért a szovjet kormány 1944. február 21-én a Leningrádi Front, a Volhoví Front és a Balti Flotta tábornokaínak, tengernagyainak és tisztjeinek egy nagy csoportját rendjelekkel tüntette ki. Köztük volt Govorov, Guszev, Fegyunyinszkij, Korovnyikov, Kuznyecov, Mereckov, Mzsavanadze, Ogyincov, Szimonyak, Szviklin és Zsdanov tábornok, Levcsenko és Tribuc tengernagy, Volkov és Ljascsenko ezredes. Minthogy február közepére az arcvonal lényegesen megrövidült, a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása 1944. február 13-án megszüntette a Volhovi Frontot, csapatainak nagyobb részét a Leningrádi Frontnak, másik részét pedig a 2. Balti Frontnak adták át. A föhadiszállás utasította a Leningrádi Front parancsnokát, hogy legkésöbb február 17-ig foglalja el Narva városát. E feladat végrehajtása a 2. csapásmérö hadseregre hárult. A front föeröinek ugyanakkor gyors ütemben tovább kellett üldözniük az ellenséget délnyugat és dél felé. Az ellenség gyengülö ellenállását és a Leningrádi Front, valamint a 2. Balti Front csapatainak sikeres elönyomulását figyelembe véve, a föhadiszállás 1944. február 22-én új feladatokat tüzött a Leningrádi Front elé. A front három hadseregböl álló jobbszárnya parancsot kapott, hogy a Csúdtótól északra levö földszoroson törje át az ellenség védelmét. Ezután egy hadseregnek tovább kellett fejlesztenie a támadást Pvrnu irányában, hogy elvágja a dél felé való visszavonulás útját az ellenség tallinni csoportosítása elött, a két másik hadseregnek pedig a Viljandi-Valga és a Tartu-Vöru (Véru) irányban kellett támadnia (11. sz. térkép). A front balszárnyán álló három hadsereg azt a feladatot kapta, hogy Pszkovot megkerülve foglalja el Osztrov körzetét, és keljen át a Velikaja folyón, majd fejlessze tovább a támadást általában Riga irányában. A 2. Balti Front még február 17-én azt a feladatot kapta, hogy készítsen elö és mérjen csapást a balszárny két hadseregének eröivel, törje át az ellenség védelmét Pusztoskától délkeletre, majd a támadást továbbfejlesztve foglalja el az átkelöhelyeket a Velikaja folyón Idricától északra, és érje el az OpocskaZilupe vonalat. A front csapatainak további feladata az volt, hogy foglalják el Rézekne várost, támadjanak Karsava irányában, s a Leningrádi Front balszárnyának csapataival együttmüködve zúzzák szét az ellenséges csoportosítást Osztrov körzetében. A Leningrádi Front csapatai feladataikat teljesítve, a 2. Balti Fronttal együttmüködve Pszkov irányában tovább üldözték a 18. német hadsereg szétvert magasabbegységeinek maradványait. A Msaga és Selony folyók mentén leküzdötték az ellenség közbeesö állásait, s elérték a németek pszkovosztrovi megerödített körletét. A 2. csapásmérö hadsereg kibövítette a Narva folyó bal partján korábban létesített hídföt. Narva városát azonban a szovjet csapatok nem tudták elfoglalni, mivel azt az ellenség az elönyös terepviszonyokat kihasználva erös ellenállási csomóponttá építette ki. A 18. hadsereg nagy veszteségei, valamint az a veszély, hogy a Leningrádi és a 2. Balti Front csapatai, amelyek észak és délnyugat felöl egyre jobban átkarolták a 16. hadsereget, szétzúzzák ezt a hadsereget is, arra kényszerítette a német fasiszta parancsnokságot, hogy a 16. hadsereg csapatait Sztaraja Russza és Holm körzetéböl visszavonja nyugat felé. Csapataink késön vették észre az ellenség visszavonulását, s megszakadt vele a harcérintkezésük. Az ellenség így kivonhatta csapatait és technikai eszközeit, s megvethette lábát az elöre berendezett terepszakaszokon. Az Állami Honvédelmi Bizottság külön határozatban foglalkozott azokkal a mulasztásokkal, amelyeket a 2. Balti Front parancsnoksága a csapatok vezetésében elkövetett. A 2. Balti Front jobbszárnyának csapatai az ellenséget üldözve február 18-án elfoglalták Sztaraja Russzát, február 21-én pedig Holmot. A Leningrádi Front 54. hadseregének és a 2. Balti Front 1. csapásmérö hadseregének magasabbegységei február 24-én felszámolták az ellenség erös ellenállási csomópontját Dno vasútállomás és város körzetében. Február 26-án a szovjet csapatok felszabadították Porhovot. Az ellenség a jó elöre elökészített védelmi terepszakaszokon utóvédharcokkal igyekezett késleltetni csapataink elönyomulását, de a szovjet magasabbegységek csapásai alatt kénytelen volt sietve visszavonulni. A föhadiszállás február 17-i utasítása értelmében február 26-án a 2. Balti Front balszárnyán a 10. gárdahadsereg és a 3. csapásmérö hadsereg csapatai támadásba mentek át, noha erre az idöpontra még nem fejezték be az átcsoportosítást. A 2. Balti Front csapatai a Leningrádi Front csapataival együttmüködve február végére elérték a pszkov-osztrovi megerödített körletet, s ettöl balra a Novorzsev-Pusztoska vonalat. Itt az ellenség megállította öket. A számottevö elönyomulás ellenére sem valósult meg tehát a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállásának az az utasítása, hogy a Leningrádi Front csapatai Valga, Vöru és Riga irányában, a 2. Balti Front csapatai pedig Karsava irányában támadjanak. Ennek a fö oka az volt, hogy az ellenség rendkívül erös ellenállást fejtett ki csapatainkkal szemben, s harcosainknak erdös, mocsaras terepen, nagyon kedvezötlen idöjárási viszonyok között olvadásban, hóviharban, ködben kellett tevékenykedniük. Kevés volt az út, de az olvadás miatt még ezek is járhatatlanok voltak. Az ellenség ezért kivonhatta a 16. hadsereg föeröit és a 18. hadsereg szétvert csapatainak maradványait, megszállhatta a jó elöre elökészített védelmi terepszakaszt, s szívós ellenállást fejthetett ki. Csapataink több mint másfél hónapja szakadatlanul megfeszített támadó harcokat vívtak, súlyos löszerhiánnyal küszködtek, s veszteségeik voltak emberben és technikai eszközökben. A támadást meg kellett állítani. A föhadiszállás utasítására a Leningrádi és a 2. Balti Front március 1-én védelembe ment át, s hozzálátott az újabb hadmüveletek elökészítéséhez. A Leningrádi és a Volhovi Front csapatainak az ellenség szétzúzásában nagy segítséget nyújtottak a partizánok. Bomlasztották az ellenség hadtápterületét, rombolták utánpótlási vonalait, pusztították a helyörségeket, s helységeket foglaltak el. A partizánok megbénították az ellenség vasúti és közúti közlekedését a Kingiszep-Gdov, Sztrugi Krasznije-Pszkov, Luga-Pljussza, Batyeckij-Szolci, DnoGyedovicsi stb. szakaszokon. Elfoglalták Gdov városát, Peredolszkaja vasútállomást és más nagy helységeket, a Vörös Hadsereg egységeivel közösen részt vettek Luga, Orogyezs, Slanci és Pljussza vasútállomás felszabadításában. Különösen aktívak voltak az 5. dandár partizánjai, akik LugaSztrugi Krasznije-Szolci és Peredolszkaja körzetében tevékenykedtek. Nagy segítséget nyújtottak a Volhovi Front csapatainak, s megbénították az ellenség közlekedését a batyeckij-utorgosi vasútvonalon. Messze a leningrádi terület határain túl is híre járt a 2. partizándandárnak, amely 1944. január-február folyamán Sztrugi Krasznije-Gdov és Pszkov körzetében tevékenykedett az ellenség visszavonulási útjain, s nagy veszteséget okozott a németeknek. A Vörös Hadsereg támadásának csupán az elsö hat hetében a leningrádi terület partizánjai több mint 58 ezer robbantást hajtottak végre a vasútvonalakon, levegöbe röpítettek 300 hidat, és kisiklattak 133, ellenséges katonákkal és technikai eszközökkel megrakott szerelvényt. A partizánok a hadmüvelet folyamán minden irányban összehangolták tevékenységüket csapataink támadásával. A leningrádi partizánoknak fontos szerepük volt abban is, hogy a megszállt terület lakosságát harcra mozgósították a németek ellen. Mindegyik osztag és dandár adott ki újságokat és röplapokat, amelyek erösítették a szovjet emberek harci szellemét, megszilárdították bennük a közeli gyözelembe vetett hitet. A leningrádi terület megszállt körzeteinek partizánjai és lakossága számára külön újságokat adtak ki, a Leningradszkij partyizant és a Za Szovjetszkuju Rogyinut (A Szovjet Hazáért), amelyeket repülöink juttattak át az arcvonalon. Az újságok és a röplapok terjesztésében munkások, kolhozparasztok, alkalmazottak, még öregek és gyermekek is részt vettek. A leningrádi partizánok egyesültek a Vörös Hadsereg egységeivel. 1944. március 1-én a Kirov kerületi szovjet épülete elötti téren nagygyülésen emlékeztek meg a partizánokkal való találkozásról. A gyülésen részt vettek Brednyikov, Objedkov és mások dandárainak partizánjai. A leningrádiak forró szeretettel köszöntötték a szovjet nép bátor, harcedzett, önfeláldozó fiait. A felszólalók elmondták, hogyan irányította a leningrádi pártszervezet a partizánmozgalmat, milyen megbonthatatlan kapcsolat füzte a város dolgozóit a leningrádi partizánokhoz, mennyi fegyverrel és löszerrel segítették a munkások a partizánokat, s milyen kiváló szerepet játszott az SZK(b)P Központi Bizottsága az ellenség mögöttes területén vívott egész harc irányításában. Sok partizán a Leningrádi Front csapatainak állományában folytatta a harcot. A többiek visszatértek lakóhelyükre, s rögtön hozzáláttak a terület népgazdaságának helyreállításához. A szovjet kormány nagyra értékelte a leningrádi partizánok tevékenységét. A háború alatt tanúsított hösiességért és bátorságért a Leningrádi és a Volhovi Front csapatainak nyújtott aktív segítségért több mint ötezer partizánt és partizánnöt tüntettek ki a Szovjetunió rendjeleivel és érdemérmeivel. 18 partizándandár-parancsnoknak és partizánnak, köztük Germannak, Karickijnak, Nyikiforovnak, Szergunyinnak és Vasziljevnek a Szovjetunió Höse címet adományozták. * Az ellenség leningrádi és novgorodi csoportosításának szétzúzása a szovjet fegyveres erök harci krónikájának egyik legragyogóbb oldala. "A leningrádi gyözelem mondta Kalinyin olyan katonai gyözelem, amely nemcsak Leningrád, hanem a szovjet népnek a német betolakodók elleni egész harca szempontjából is jelentös." A hatalmas, mélyen lépcsözött ellenséges védelem, az úgynevezett "Északi-fal", amelyet a hitleristák több mint két évig építettek, a szovjet hadsereg megsemmisítö csapásai alatt összeomlott. A Vörös Hadsereg a rendkívül nehéz természeti viszonyok és nagyon kedvezötlen idöjárás ellenére 220-280 kilométerre vetette vissza az ellenséget Leningrádtól, felszabadította csaknem az egész leningrádi területet, továbbá a kalinyini terület egy részét, és kijutott Szovjet-Észtország területére. Lenin városa végérvényesen felszabadult az ellenséges blokád alól, lakossága nem szenvedett többé a barbár tüzérségi tüztöl. A Balti Flotta kedvezöbb támaszpontokhoz jutott, s megkezdödött az ellenség szétzúzása a szovjet-német arcvonal északi szárnyán. Kialakultak a kedvezö feltételek ahhoz, hogy csapataink további támadó hadmüveleteket hajtsanak végre Karéliában, a Karél-földszoroson és a SzovjetBaltikumban. A hadmüvelet eredményeképpen az ellenség három hadosztálya megsemmisült, 23 hadosztálya pedig olyan súlyos veszteséget szenvedett, hogy a továbbiakban csak mint "harccsoportok"-ról, illetve a "hadosztályok maradványai"-ról emlékeztek meg róluk. Csapataink nagy mennyiségü fegyvert, löszert, haditechnikai eszközt és hadianyagot zsákmányoltak. A német fasiszta csapatok erkölcsi szelleme megtört. A leningrádi és a novgorodi vereség erösen megrendítette a hitleri Németország pozícióit Finnországban, s gyengítette a német befolyást a skandináv országokban. A reakciós finn kormány megkezdte a tapogatózást abban az irányban, hogy kilépjen a Németországgal szövetségben vívott háborúból. Kénytelen volt kéréssel fordulni a szovjet kormányhoz, hogy közölje az esetleges fegyverszünet feltételeit. A szovjet csapatok hadmüveleteit Leningrádnál és Novgorodnál a föcsapások mesteri végrehajtása jellemezte. A Leningrádi Front csapatai a tengerparti hídföböl és közvetlenül a város körzetéböl mérték a csapásokat. Ez lehetövé tette, hogy a legrövidebb úton kijussanak az ellenség peterhof-sztrelnai csoportosításának szárnyaira és hátába, s e csoportosítást szétzúzzák. A Volhovi Front csapatai egyidejüleg a Volhov folyó partján létesített hídföböl mérték a föcsapást, s szétzúzták a 18. német hadsereg jobbszárnyán álló csapatokat. E feladat megoldásában fontos szerepet játszott a mellékirányban, Novgorodtól délre kialakult siker mesteri kihasználása. Késöbb, miután a Leningrádi Front csapatai elérték a Narvát, mindkét front Pszkovra és Lugára mérte a föcsapást. Ezzel veszélyeztették a 18. hadsereg föeröinek fö utánpótlási vonalait, s csapatait sietös visszavonulásra kényszerítették. A sikeres leningrádi és novgorodi támadást a Leningrádi Front, a Volhovi F ront, a 2. Balti Front, a Balti Flotta, a légierö, a partizán-magasabbegységek és osztagok eröi hajtották végre. A legaktívabb szerepet a Leningrádi Front csapatai játszották. A német fasiszta csapatok szétzúzásához nagymértékben hozzájárultak a front légi hadseregei, a flotta légiereje és a távolbombázók. Januárban és februárban például csak a 13. és a 14. légi hadsereg 12855 repülögép-felszállást, a Balti Flotta légiereje pedig a hadmüvelet folyamán 4404 felszállást hajtott végre. A távolbombázók rendszeresen támadták az ellenség csapatait, hadtápját és útvonalait. Február 7-én, 17-én és 27-én három nagy bombatámadást intéztek a finn föváros, Helsinki ellen. A csapatok támadását a kis alegységek nagy mozgékonysága jellemezte. A szovjet csapatok, noha erdös-mocsaras terepen, bonyolult viszonyok közt tevékenykedtek, megkerülték és kis erökkel egymástól elszigetelték az ellenség támpontjait, oldalába és hátába kerültek a védekezö ellenségnek, s az arcvonalból támadó alegységekkel együttmüködve megsemmisítették azt. A hadmüvelet folyamán óriási nehézségeket kellett leküzdeniük a hadtápszerveknek. Noha a vasutak romokban hevertek, a földutak rossz állapotban voltak, s gépkocsikban nagy hiány mutatkozott, megbirkóztak feladataikkal. A Leningrádi és a Volhovi Front vasútépítö katonái január 14-töl március 16-ig 1400 km vasutat és 253 vasúti hidat állítottak helyre. Az útépítö csapatok megjavítottak 10500 km földutat, s megszerveztek 62 élelmezö, melegedö, segélynyújtó és müszaki javító állomást. A Leningrádi Front gépkocsiparkja 250 ezer tonna terhet szállított, s az összes sebesülteknek 67,7 százalékát juttatta a tábori kórházakba. A leningrádi blokád végleges megszüntetésében és a leningrádi terület nagy részének felszabadításában fontos szerepet játszott a politikai tömegmunka, amelyet a parancsnokságok, a politikai szervek, a pártés Komszomol-szervezetek végeztek a hadmüvelet minden egyes szakaszában. E munka arányait és hatását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy január-február folyamán csupán a Leningrádi Frontnál mintegy 24 ezer katonát és tisztet vettek fel a párt soraiba. Így lehetövé vált, hogy minden alegységnél erös pártszervezet alakuljon, az egész hadmüvelet idején szakadatlanul folyjék a pártpolitikai munka, s biztosítsák a harcfeladatok végrehajtását. Leningrád ostroma, a német fasiszta csapatok garázdálkodása roppant károkat okozott a leningrádi terület népgazdaságának, súlyos áldozatokat követelt a leningrádiaktól. A szervezett rablással, a szovjet emberek lemészárlásával, rabságba hurcolásával a hitleristák túltettek elödeiken, a zsoldos Landsknechteken, akik fosztogatással és eröszakoskodással tették hirhedtté nevüket, s rémei voltak az európai országok békés lakosságának. A blokád ideje alatt a városra körülbelül 150 ezer tüzérségi gránátot löttek ki, több mint 100 ezer gyújtóés mintegy 4600 rombolóbombát dobtak le. A tüzérségi tüz, a bombázás, az éhség és a fagy áldozatául esett sok-sok leningrádi emléke örökké élni fog a szovjet emberek szívében. A városban sok ezer épület lakóház, gyár és középület sérült meg. Tetemes károsodás érte az Ermitázst, az Orosz Múzeumot, a Szenátus épületét és más történelmi nevezetességü müemléket. Az elkeseredett és hösi harc után Leningrád ezer sebböl vérzett, de állt, mint mindig, hatalmasan és bevehetetlenül. A pusztulás iszonyú képe fogadta a bevonuló szovjet katonákat Leningrád környékén és a terület körzeteiben is, ahol a német fasiszta megszállók több mint két évig garázdálkodtak. Romokban hevert a világhírü pulkovói csillagvizsgáló. Romhalmazzá változtak Peterhof híres palotái és szökökútjai. Krasznoje Szelóban egyetlen ép házat sem találtak bevonuló csapataink. Szluckban az 1403 épületböl csak 211 maradt meg, a történelmi müemlék Pál-palotából csak a csupasz falak álltak. A gatcsinai palotát, mint minden más palotát, szintén kifosztották és felgyújtották. Ugyanerre a sorsra jutott Puskin város sok nevezetes palotája is. Elszomorító képet nyújtott a leningrádi terület sok más városa és faluja is romhalmazaival, romba dölt és gránátszaggatta épületeivel. A lakosság száma is erösen megcsappant a tömegmészárlások és az eröszakos elhurcolások következtében. Az SZK(b)P Központi Bizottsága és a szovjet kormány rendkívüli gonddal látott hozzá Lenin városa és az egész terület mielöbbi újjáépítéséhez. Az Állami Honvédelmi Bizottság 1944. március 29-én határozatot hozott "A leningrádi ipar és gazdaság helyreállításának legfontosabb intézkedéseiröl 1944-ben". Ezt követte a Népbiztosok Tanácsának rendelete "A leningrádi terület megsegítéséröl, a kolhozok, a gépés traktorállomások helyreállításáról a német megszállás alól felszabadított körzetekben" és "a leningrádi terület szovhozainak helyreállításáról". Leningrád és a leningrádi terület újjáépítése e határozatok nyomán nemcsak a leningrádiaknak, hanem hazánk valamennyi dolgozójának szívügye lett. 1944 tavasza a leningrádiak számára az újjáépítés idöszaka, a városok, a falvak, a gyárak, a kolhozok és a szovhozok helyreállításának kezdete volt. A blokád alól felszabadult Leningrád gyorsan eröre kapott, hamar begyógyította a háború ütötte sebeket. A leningrádi szovjet január 26-án megszüntette a tüzérségi tüz miatt korábban elrendelt korlátozásokat. Az utcák forgalma szabaddá lett, a falakról eltüntek az ellenséges gránátrobbanások veszélyére figyelmeztetö hirdetmények. A tüzérségi tüz miatt áthelyezett villamosmegállók visszakerültek eredeti helyükre. Megnyitották a Balti és a Finn pályaudvart összekötö új villamosvonalat, megindultak a trolibuszjáratok. Március-április folyamán a "Vörös Október" gyár átadta a kereskedelemnek az elsö 25 zongorát. Megnyitották az uszodát. Helyreállították Leningrád kapcsolatát a környezö körzetekkel és az országgal. Március végén Moszkvából Leningrádba érkezett az elsö expresszvonat, a "Vörös nyíl". A lakosok újjávarázsolták a várost. Eltakarították a romokat, helyreállították a házakat. Eltávolították a homokosládákat, amelyek az üzletek kirakatait védték a gránátoktól és a szilánkoktól, az ablakokba a furnérlemezek helyére üveg került. A parkokban és a kertekben fákat és cserjéket ültettek, rendbehozták a fasorokat. Bár Leningrád még erösen magán viselte a kilencszáz napos ostrom nyomait, sok jel vallott már arra, hogy nincs messze az idö, amikor a város régi szépségében ragyog, vagy még szebb, még elragadóbb lesz. A szovjet csapatok leningrádi és novgorodi gyözelme, a légitámadások és a tüzérségi tüz megszünése a leningrádiakat újabb munkahöstettekre lelkesítette. A város lakói önfeláldozóan dolgoztak, hogy még több hadianyagot és felszerelést küldhessenek a frontnak. A "Kirov"-gyár nagyszerü kollektívája vállalta, hogy a legrövidebb idön belül megkétszerezi a nehéz harckocsik gyártását. A Viborgi, a Kirov és az Október kerület élenjáró üzemeinek kezdeményezésére hazafias mozgalom indult: a lakosság saját erejével állítsa helyre a gyárakat és a lakóházakat. A város lakosai vállalásaikat teljesítve 1944-ben 25 millió órát dolgoztak munkaidön túl. A leningrádiak tízezrei tanulták meg a kömüves szakmát, hogy részt vehessenek városuk újjáépítésében. Felépültek romjaikból a leningrádi terület városai és falvai is. A leningrádi pártszervezet még a hadmüveletek folyamán tapasztalt vezetö kádereket jelölt ki 31 olyan körzetbe, amelyek felszabadítására csak ezután került sor. Elsösorban a körzeti pártbizottságok és a szovjetek végrehajtó bizottságai megerösítésére szemeltek ki jelölteket. E káderek zöme politikailag érett kommunista, komszomolista és pártonkívüli volt, akik tevékenyen részt vettek a partizánharcban. 29 körzeti párttitkár, akit a leningrádi területi pártbizottság megerösített beosztásában, korábban parancsnokként tevékenykedett a partizándandárokban és osztagokban. A körzeti szovjetek elnöki tisztjére a partizánmozgalom 26 aktív részvevöjét ajánlotta a pártbizottság. Amint a megszállt körzetek felszabadultak, a helyi pártés állami szervek nyomban munkához láttak. A területi pártbizottság, a területi szovjet és más területi szervek segítették öket. 1944. február 5-én a Leningrádi és a Volhovi Front csapatainak támadása még javában folyt, de a területi szervezetek 49, a leningrádi városi pártszervezetnek 40 munkatársa már a felszabadított körzetekben tevékenykedett. A hadseregek politikai osztályai is sok kommunista tisztet bíztak meg azzal a feladattal, hogy segítsék a körzeti pártbizottságokat. A terület dolgozói a leningrádi pártszervezet és a hadsereg politikai osztályainak segítségével számottevö sikereket ért el 1944-ben. Napról napra emelkedett az ipar és a mezögazdaság termelése. Ebböl elsösorban Leningrád és a Vörös Hadsereg szükségleteit elégítették ki. A leningrádi terület 1944-ben a mezögazdasági munkák sikeres elvégzéséért és a terméshozam emeléséért elnyerte az Állami Honvédelmi Bizottság vörös vándorzászlóját. Gyors ütemben épültek újjá a területen a középületek, a lakóházak, a közmüvek és a kulturális intézmények. 1944 január-februárjában a szovjet csapatok leningrádi és novgorodi támadásával, a németek "Észak" hadseregcsoportjának vereségével véget ért az a súlyos harc, amelyet a szovjet katonák a város és a terület lakosaival vállvetve, hosszú hónapokon át, 1941 nyarától kezdve önfeláldozóan vívtak az ellenséggel Leningrád alatt. A leningrádiak halhatatlan höstette a Nagy Honvédö Háború vészterhes idöszakában túlszárnyalt minden hösiességet, amelyet ostromlott városok lakóinak hazafiságáról, hösi helytállásáról és kitartásáról valaha is olvashattunk. "A leningrádi proletariátus mondta Kalinyin mindig kezdeményezö volt a nép ügyéért vívott harcban. S én, az idösebb nemzedék tagja, láthattam a leningrádiak nagyszerü hazafiságát. Bátran mondhatom, a világ még nem látott olyan hazafiságot, amilyet Lenin nagy városának lakossága tanúsított a haladó emberiség legádázabb ellenségével, amaz örült gondolat megszállottjaival szemben, akik arra vetemedtek, hogy az emberiséget megrögzött reakciósok eszeveszett bandájának rendeljék alá." A szovjetországot büszkeséggel töltötte el Leningrád höstette. A leningrádiak a blokád 900 napja alatt mindvégig tudatában voltak a szocialista haza iránti roppant felelösségüknek, de állandóan érezték is az ország egész népének szeretetét, erkölcsi és anyagi támogatását. Leningrád a dicsö forradalmi hagyományok városa, a proletárforradalom bölcsöje megtestesítette a szovjet emberek törhetetlen szellemét, a kommunizmus eszméi iránti határtalan hüségüket s eltökéltségüket, hogy minden nehézség ellenére megvédik az októberi forradalom vívmányait. Bajkov akadémikus, az országszerte ismert tudós, találó szavakkal fejezte ki hazánk dolgozóinak elragadtatását Leningrád védöinek hösiessége és helytállása, a támadásban tanúsított vitézsége, elszántsága és önfeláldozása láttán: "Régi, öreg kohász vagyok. Mindig azt hittem, hogy nincs a világon semmi, ami erösebb az acélnál. S ma rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Igen, tévedtem. Kiderült, hogy van egy fém, amely az acélnál is erösebb. Ez a nemesfém a szovjet ember." De nemcsak a szovjet nép, hanem az egész világ a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozott Leningrád páratlan höstettéröl. "A történelemben aligha találunk példát olyan kitartásra írta a New York Times a blokád megszüntetése alkalmával -, amilyet a leningrádiak tanúsítottak ilyen hosszú idön át. Tettük hösi eposzként kerül be a történelem évkönyveibe . . . Leningrád megtestesíti Oroszország népének törhetetlen szellemét." A londoni rádió ezt jele

ntette: "Leningrád lakossága és katonái, akik együtt védték a várost, hösiességükkel, önfeláldozó harcukkal a világháború történetének legragyogóbb lapját írták meg, mert mindenkinél többet tettek azért, hogy elöbb-utóbb végérvényesen legyözzük Németországot." A szovjet haza méltó elismerésben részesítette Lenin városának höstettét. A Legfelsö Tanács Elnöksége 1944. január 26-án Lenin-renddel tüntette ki Leningrádot. Másnap a Kirov Színházban a leningrádi városi szovjet ünnepi ülést tartott a társadalmi szervezetek és a katonai egységek képviselöinek részvételével. A leningrádi dolgozók városuk legjobbjait bízták meg, hogy a Legfelsö Tanács Elnökségének elnökétöl, Kalinyintól átvegyék a magas kitüntetést. A küldöttség tagjai voltak: Kapusztyin, a városi pártbizottság titkára, Popkov, a leningrádi szovjet elnöke, Govorov, a Szovjetunió marsallja, Tribuc tengernagy, Mirosnyikov, a "Kirov"-gyár müvezetöje, Vinogradov professzor, Knyazev, a "Bolsevik"-gyár müvezetöje, Ignatyeva, a hös anya, Szkorobogatov, az OSZFSZK népmüvésze, Olennyikov, az "Ordzsonikidze"-gyár igazgatója, Prokofjev költö, Orbeli akadémikus, Szerov festömüvész, Sztyepanova kömüves és mások. Mintegy másfél millió embert tüntettek ki a "Leningrád védelméért" érdeméremmel. Leningrád helytállásának hösi eposza, amelynek befejezö része volt az 1944. január-februári támadás, nem ment feledésbe máig sem, és sohasem fog feledésbe menni. Leningrád fennállásának 250. évfordulója alkalmával az SZK(b)P Központi Bizottsága ezt írta üdvözletében: "Halhatatlan a leningrádiak höstette, amelyet a Nagy Honvédö Háború vészterhes idöszakában véghezvittek. Sem a kegyetlen légi bombázás, sem a tüzérségi tüz, sem az állandó halálveszedelem nem törte meg a leningrádiak vasakaratát és hazafias szellemét. Az ostromlott város kilencszáz napos védelme a bátorság és a hösiesség legendás története. Csodálattal és elragadtatással töltötte ez el a kortársakat, s örökké élni fog az eljövendö nemzedékek emlékezetében. A leningrádiak tántoríthatatlanul hüek maradtak a hazához. Ezért adományozta a hálás szovjet nép Leningrádnak a hös város címet."