A SZLOVÁK NÉPI
FELKELÉS, A SZOVJET ÉS A CSEHSZLOVÁK CSAPATOK TÁMADÁSA A KELETI-KÁRPÁTOKBAN
1. A szlovákiai helyzet, a szlovák népi
felkelés kezdete A szovjet fegyveres
erök 1944 tavaszán a Kolomija-Csernovci vonaltól nyugatra a Szovjetunió és
Csehszlovákia államhatárának közvetlen közelébe értek (1. sz. térkép).
Közeledett a nap, amikor a Vörös Hadsereg bevonul a Szovjetunióval szövetséges
Csehszlovákia területére, s felszabadítja a testvéri cseh és szlovák népet a
hitlerista járom alól. 1944. május 8-án Londonban a szovjet föparancsnok
és a csehszlovák kormány között egyezmény jött létre a szovjet csapatok
csehszlovák területre érkezése után kialakítandó viszonyról. Ebben leszögezték,
hogy a szovjet föparancsnok föhatósága a hadviseléssel
összefüggö valamennyi kérdésben csak a haditevékenység övezetére fog
kiterjedni, és csak arra az idöre, amely e tevékenység végrehajtásához
szükséges. Az egyezmény hangsúlyozta, hogy amint a felszabadított terület
valamely részén megszünik a közvetlen haditevékenység, a csehszlovák
kormány teljesen átveszi az igazgatást, s polgári és katonai szervei útján
minden támogatást és segítséget megad a szovjet parancsnokságnak. Ez az egyezmény
a csehszlovák nép számára nemcsak belpolitikai, hanem nemzetközi szempontból is
nagy jelentöségü volt. Számottevö akadályt gördített ugyanis az
Egyesült Államok és Anglia uralkodó köreinek útjába, amelyek Európa
felszabadított országaiban a német fasiszta megszállási rendszert az
angol-amerikai megszállás rendszerével akarták felváltani. A
csehszlovák-szovjet egyezmény ettöl alapvetöen eltérö elveket
szögezett le. Ez az egyezmény a szovjet csapatok és a csehszlovák nép közti
kapcsolat kérdését mint Gottwald mondotta "a csehszlovák állami
szuverenitás teljes elismerése alapján, a teljes egyenlöség alapján, a
barátság és szövetség szellemében . . . " oldotta meg. A német fasiszták
még a második világháború kezdete elött feldarabolták Csehszlovákiát. Csehszlovákia,
mint önálló állam, 1939 márciusától megszünt létezni. Csehés Morvaországot
protektorátusként Németországhoz csatolták, Kárpátalját és Szlovákia fennmaradó
részét pedig "önálló állammá" nyilvánították. Ennek politikai és
gazdasági életét, belés külpolitikáját a hitleristák teljes mértékben
ellenörzésük alatt tartották. A "szlovák állam" élére
bábkormányt állítottak, amelyet a szlovák nép árulóiból Tiso, Mach, Tuka és
mások alakítottak meg. Ez a kormány szította a gyülölködést a szlovákok és
a csehek között, s széles körü antikommunista és szovjetellenes
propagandát folytatott. Szlovákia vezetöi külön hadsereget hoztak létre,
amelynek egyik fö feladata az volt, hogy Németország oldalán részt vegyen
a háborúban. Ezt a hadsereget azonban nem használták fel a Szovjetunió ellen. A
szovjet-német arcvonalra küldött szlovák katonák és tisztek teljes
alegységekben és egységekben átálltak a Vörös Hadsereg oldalára, vagy beálltak
a szovjet partizánosztagokba. 1944 elején fokozták aktivitásukat Szlovákiában az
antifasiszta csoportok. Erösödött a fejvesztettség az ország uralkodó
köreiben. A szlovák hadseregben egyre erösödött a bomlási folyamat. A
fötisztek többsége azon törte a fejét, hogyan bújhatna ki a hitleristákkal
való együttmüködés felelössége alól. Sok tiszt és katona igyekezett
tevékenyen részt venni hazája felszabadításában. Csehszlovákia Kommunista
Pártja tömörítette az összes antifasisztákat a megszállók és lakájaik elleni
harcban. A párt az illegalitásban meg tudta örizni központi vezetöségét,
a helyi pártszerveket és az alapszervezeteket. Sikeres tevékenységét
jelentös mértékben meghatározta a Moszkvában tartózkodó, Gottwald
irányította vezetö központ helyes politikája és nagyarányú szervezö
munkája. A központnak tagjai voltak azok a vezetö pártfunkcionáriusok,
akik a CSKP Központi Bizottságának határozatára a Szovjetunió fövárosába
emigráltak: Appelt, Köhler, Kopecky, Krosnár, Siroky, Smeral, Sverma és mások.
A Szlovákiában kialakult különleges helyzet folytán Csehszlovákia Kommunista
Pártja Központi Bizottsága még 1939-ben határoz 222g61c atot hozott a CSKP szlovákiai
részének szervezeti önállóságáról. 1939 májusában megalakult Szlovákia
Kommunista Pártjának illegális vezetösége, amelynek élére Benada, Duris és
Osoha került. Szlovákia Kommunista Pártja nem vált a Kommunista Internacionálé
új szekciójává, megalakulását a pártmunka gyakorlati szükségletei diktálták. A
CSKP a maga egységét és politikai irányvonalának egységét megörizte. A
párt általános irányítását a moszkvai központ végezte. Noha a Gestapo és a
szlovák fasiszta rendörség több súlyos csapást mért a CSKP és Szlovákia
Kommunista Pártja illegális központi bizottságaira, a vezetö központ a
háború végéig megtartotta a kapcsolatot Csehország és Szlovákia illegális
szervezeteivel, s szakadatlanul irányította ezek tevékenységét. Az illegális
központi bizottságok a német fasiszta megszállás hat éve alatt a vezetö
pártközponttól kapták a direktívákat és utasításokat a pártmunka minden
fontosabb kérdésével kapcsolatban, s ugyanakkor maguk is részletesen tájékoztatták
a pártközpontot az illegális pártszervezetek munkájáról, az ország
helyzetéröl. Ha a rádiókapcsolat a CSKP és Szlovákia Kommunista Pártja
központi bizottságaival idönként megszakadt, ezt titkos adók segítségével
helyreállították. A Szovjetunióból ezenkívül a szovjet állomások, valamint két
külön csehszlovák adóállomás, a "Nemzeti felszabadulásért" adó (a
cseh területek számára) és a "Szlovákia szabadságáért" adó (a szlovák
területek számára) rendszeresen sugároztak adásokat. A csehszlovákiai adás
szerkesztöségének munkatársai a CSKP tekintélyes vezetöi voltak. A
helyi pártszervezetek segítségére a párt vezetö központjának több
képviselöje Csehországba és Szlovákiába utazott. A szlovákiai kommunisták
már 1941-ben megkezdték a partizánmozgalom szervezését. 1942-ben több körzetben
harci különítmények kezdtek alakulni, amelyeket "jánosíkistáknak"
neveztek, Jánosikról, a legendás nemzeti hösröl, aki annak idején a
hübérurak ellen harcolt. Mindegyik különítmény öt emberböl állt; négy
különítmény partizáncsoportot, négy csoport pedig egy osztagot alkotott. Az
elsö osztagok parancsnokai A. Markos, L. Eksnar és más szlovák
antifasiszták voltak. A partizánharc azonban 1942-ben még nem öltött országos
méreteket. Ez a szervezés és az aktív harctevékenységre való felkészülés
idöszaka volt, amely csak 1943-ban kezdett kibontakozni. A Vörös Hadsereg
gyözelmes elönyomulása, az illegális pártszervezetek önfeláldozó
munkája, a CSKP vezetöségének fáradhatatlan tevékenysége és a Szovjetunió
támogatása megteremtette a kedvezö feltételeket, hogy Csehszlovákia
néptömegei fegyveresen keljenek fel a hitleristák és lakájaik ellen. A CSKP
vezetö központjának és helyi pártszervezeteinek felhívására sok városban
és faluban megalakultak a nemzeti bizottságok, a nemzeti felszabadító harc
forradalmi szervei. Ezek szoros kapcsolatban voltak a partizánmozgalommal, s
köréjük tömörült az ellenállási mozgalom valamennyi harcosa. Amint a szovjet
csapatok közeledtek Csehszlovákia határához, s a nemzeti felszabadító harc
biztatóan fejlödött, elötérbe került az a feladat, hogy
elökészítsék és végrehajtsák az antifasiszta felkelést, mégpedig
elsösorban Szlovákiában, mivel itt jöttek létre a legkedvezöbb
feltételek. A cseh területektöl eltéröen Szlovákiát még nem szállták
meg a német csapatok. A szlovák fegyveres erö jelentös részét meg
lehetett nyerni a hitleristák elleni harcra. A szlovák hadsereg teljes létszáma
meghaladta a 100 ezer föt. A legharcképesebb és legjobban felfegyverzett
magasabbegysége Presov (Eperjes) körzetében állomásozott (10. sz. térkép). Ez
az úgynevezett kelet-szlovákiai hadtest két hadosztályból állt, s létszáma
meghaladta a 24 ezer föt. Fegyverzetéhez 15 ezer puska, ezer könnyü
géppuska, 250 nehéz géppuska, ötven páncéltörö ágyú, hetven tábori löveg
és 150 aknavetö tartozott. A felkelés elökészítése szempontjából az
egyik legfontosabb kedvezö tényezö a Szlovákiában kibontakozott
ellenállási mozgalom volt. A helyi pártszervezetek és az irányításuk alatt álló
illegális nemzeti bizottságok bevonták a néptömegeket, mindenekelött a
munkásokat az antifasiszta harcba. A kommunistáknak a kegyetlen üldözés
ellenére is sikerült gazdasági és politikai jelszavakkal sztrájkokat
szervezniük az ipari üzemekben. Az egyik legnagyobb megmozdulás a zilinai
(Zsolna) textilgyári munkások 1943. júliusi sztrájkja volt. A sztrájkban 2350
munkás vett részt. Tiso kormánya harckocsikkal megerösített csapatokat
küldött a sztrájk letörésére. Nagy sztrájk volt még Ruzomberokban, ahol a
munkások, mint Zilinán is, felgyújtották a textilgyárat. Számos katonai
objektumnál szabotázsés diverziós cselekményeket szerveztek. 1944-ben, s
különösen a felkelést megelözö hetekben Dubnicában és
Povazská-Bystricában fontos hadianyaggyárak munkásai léptek sztrájkba. A
sztrájkmozgalom kiterjedt Délés Kelet-Szlovákiára is. A kommunisták és a
nemzeti bizottságok kezdeményezésére a munkások fegyverkezni kezdtek. Augusztus
26-án a podbrezovai vasgyár és a pieseki gépgyár munkásai a nemzeti bizottság
felhívására sztrájkba léptek, szervezetten bevonultak Breznóba, ahol katonai
laktanyák voltak, s fegyvert követeltek. Ugyanazon a napon megérkeztek
Podbrezovába a partizánok, felfegyverezték a munkások egy részét, s a munkások
elfoglalták a gyárat. Ezután a helyi nemzeti bizottság kezébe vette a hatalmat
a városban. A nemzeti bizottságok napról napra fokozták aktivitásukat, s
megszervezték a nép ellenállását a fasiszta rendszerrel szemben. A
munkásosztályra támaszkodva, szoros kapcsolatban a partizánosztagokkal, a falun
is forradalmi agitációt fejtettek ki. Azokban a falvakban, amelyek közelében
partizánosztagok állomásoztak, a hatalom már napokkal a felkelés elött a
nemzeti bizottságok kezébe került. 1944 nyarán a csehszlovák vezetök
kérésére a szovjet-csehszlovák barátsági és kölcsönös segélynyújtási
szerzödéssel és egyezménnyel összhangban megszervezték szovjet és
csehszlovák partizáncsoportok átdobását a Szovjetunióból Szlovákiába. A
Partizánmozgalom Ukrán Törzse és az 1. Ukrán Front parancsnoksága már 1944
júliusában hozzálátott olyan partizánszervezö csoportok átdobásához, amelyek
föleg szovjet és csehszlovák tisztekböl, illetve
tiszthelyettesekböl álltak. Ezek már szereztek tapasztalatokat a
partizánharcban, s külön kiképzésben is részesültek. E csoportok feladata az
volt, hogy a CSKP illegális szervezeteivel és a nemzeti bizottságokkal
együttmüködve partizánosztagokat alakítsanak, fokozzák a fegyveres harcot
a német és a helybeli fasiszták ellen, minden eszközzel bomlasszák a hitlerista
hadsereg mögöttes területét, politikai munkát végezzenek a tömegek körében. A
partizánszervezö csoportok átdobásában tevékenyen közremüködtek a
szovjet repülök. 1944 második felében 53 szervezö csoportot, összesen
mintegy 1200 föt dobtak át Szlovákiába. E csoportok körül gyorsan
létrejöttek a nagyobb partizánegységek, amelyek föleg szlovákokból álltak.
Így alakult meg az 1 . csehszlovák dandár ("Stefánik" dandár),
amelynek létszáma szeptemberben több mint 1400 fö volt. Voljanszkij
csoportja alakította meg a "Szlávok szabadságáért" elnevezésü 2.
csehszlovák partizándandárt. Ennek létszáma szeptemberben elérte az 1384
föt. Bielik csoportja alkotta a gerincét a "Jánosík" dandárnak,
amelynek már szeptemberben 808, októberben pedig 1287 tagja volt. Sagát
csoportját átalakították dandárrá, s Ján Nálepka nevét vette fel. A dandár
létszáma körülbelül 1100 fö volt. Jegorov csoportjából alakult meg az 1.
dandár, ez augusztusban 750, szeptemberben 2812 föt számlált. A dandár
gerincét podbrezovai, dubovai, ruzomberoki, Banská Bystrica-i (Besztercebánya)
munkások alkották. A Ján Gizkáról elnevezett partizándandár Pola csoportjából
alakult meg, létszáma szeptemberben 496 före rúgott. 1944 nyarán már egész
szovjet partizánosztagok és dandárok is áttelepültek Szlovákia területére.
Minszk alól július végén Dél-Lengyelországon át a Gerhovi-hegyek körzetébe vonult
Karaszev magasabbegysége. A magasabbegységhez szlovák önkéntesek is
csatlakoztak, s ez így igen erös harci kötelékké vált. Ezután
Lengyelországból Szlovákiába érkeztek Kvityinszkij, Sukajev, Berenstejn
magasabbegységei, illetve osztagai is. Ezek a partizánalakulatok helybeli
lakosokkal bövültek, vagy egyesültek szlovák osztagokkal. A szlovák és a
vegyes szlovák-szovjet partizánosztagok és dandárok meglehetösen nagy
területen tevékenykedtek, amelyet nyugaton a Nyitra, keleten Krajna, északon a
Kárpátok és délen Magyarország határolt. "A tapasztalt szovjet
partizánvezetök és egyszerü harcosok mondta A. Dubcek, Szlovákia
Kommunista Pártja Központi Bizottságának elsö titkára, a szlovák felkelés
19. évfordulóján tartott beszédében felmérhetetlen segítséget nyújtottak nekünk
a tömeges partizánmozgalom szervezésében, amely 1944-ben igazi partizánháborúvá
fejlödött." "Ez a segítség hangsúlyozta elválaszthatatlan része
annak a harcnak, amelyet a szovjet hadsereg folytatott
felszabadításunkért". Így valósult meg a CSKP vezetö központjának az
a törekvése, hogy az országon belül folyó aktív antifasiszta harcot kapcsolják
össze a Vörös Hadsereg támadásával, hogy kibontakoztassák a partizánháborút,
mint az antifasiszta mozgalom fö formáját, a nemzeti bizottságokat pedig
felhasználják a nép forradalmi egyesítésére. Ez az irányvonal azt a célt
szolgálta, hogy a munkásosztály vezetésével elökészítsék az egész nép
antifasiszta felkelését. Csehszlovákia Kommunista Pártja nagy jelentöséget
tulajdonított annak, hogy a szlovák hadsereg részt vegyen a felkelésben. Ez
igen fontos volt, mert a hadsereg bekapcsolódása növelte a nemzeti felszabadító
mozgalom erejét, és a csehszlovák burzsoázia reakciós csoportjait megfosztotta
katonai támaszától. Más politikát folytatott Benes emigráns kormánya, és a
szlovák burzsoáziának az ellenállási mozgalom vezetöségébe befurakodott
képviselöi. Ezek fö célja az volt, hogy a felszabadított
Csehszlovákiában megörizzék a burzsoázia uralmát. Igyekeztek
megakadályozni a dolgozók forradalmi harcát, mindenképpen gátolták a
partizánmozgalom kibontakozását, és lesték az alkalmas pillanatot, hogy a
szlovák hadsereg eröi segítségével államcsínyt hajtsanak végre. Az egyre
erösödö antifasiszta mozgalmat azonban már semmi sem állíthatta meg.
A helyi pártszervezetek és az általuk irányított nemzeti bizottságok aktív
munkája eredményeképpen augusztus huszadika körül Szlovákia nagy részében a
tömegek partizánháborújává kezdett terebélyesedni az önkéntesekkel egyre
gyarapodó partizánosztagok tevékenysége. Szlovákia partizánjai augusztus 20. és
29. között többször ütköztek meg az ellenséggel, mint a nemzeti felszabadító
harc elözö idöszaka folyamán bármikor. Ezekben a napokban csupán
Kelet-Szlovákiában korántsem teljes adatok szerint 22 partizánakció zajlott le.
A partizánok müködésének körzeteiben az illegalitásból elöjött vagy
újonnan alakult nemzeti bizottságok kezükbe ragadták a hatalmat, ellátták a
partizánokat minden szükségessel, önkénteseket toboroztak. Egyes helyi nemzeti
bizottságok kihirdették az önálló Csehszlovák Köztársaság helyreállítását, így
Turciansky Sváty Martinban (ma: Martin) augusztus 25-én, Vrútkyban augusztus
28-án. Augusztus utolsó harmadában Közép-Szlovákia, továbbá Kelet-Szlovákia
északi körzetei ténylegesen már a partizánok ellenörzése alatt álltak. A
partizánok a legtöbb esetben a szlovák hadsereg katonáinak és a csendörség
egy részének támogatását élvezték. A partizánharc erösödése pánikot
keltett az ország fasiszta kormányköreiben. Mivel nem volt elegendö erejük
a felszabadító mozgalom elfojtására, s érezték, hogy hatalmuk végére jár,
augusztus 23-án Hitlertöl kértek katonaságot. A német fasiszta hadvezetés
pedig csak az ürügyet várta, hogy megszállja Szlovákiát, s haladéktalanul
összpontosítani kezdte csapatait a szlovák határon. A szlovák és szovjet
partizán-magasabbegységek erre leereszkedtek a hegyekböl, s megkezdték az
aktív támadó harcot. A partizánok augusztus 25-én elfoglalták Turciansky Sváty
Martint, ahol a munkások már korábban megkezdték az ipari üzemek elfoglalását.
A szlovák helyörség csapatai átálltak a felkelök oldalára. A
partizánok fegyvert osztottak ki a lakosoknak. A kommunista párt körzeti
vezetösége munkásmilíciát szervezett az ipari objektumok örzésére. A
partizánok augusztus 26-28. folyamán elfoglalták Liptovsky Sváty Mikulást,
Ruzomberokot, Vrútkyt, Popradot, Breznót, valamint más városokat és
helységeket. A szlovák hadsereg helyörségei néhol átálltak a felkelök
oldalára. Augusztus 27-én Turciansky Sváty Martinban a helyörség katonái
agyonlötték a német katonai missziót, amely Romániából volt
visszatéröben Németországba. A partizánok augusztus 30-re virradó éjszaka
betörtek Banská Bystricába, és elfoglalták a várost. A hitleristák augusztus
28-án bevetették a partizánok ellen a 357. gyalogoshadosztályt, továbbá néhány
önálló ezredet és zászlóaljat, összesen körülbelül 20 ezer embert. A
Morvaországból Szlovákiába vonult német fasiszta csapatok augusztus 29-én
Gilina körzetébe érkeztek. A szlovák nép tömeges fegyveres harccal válaszolt a
megszállók betörésére. Augusztus 29-én elkeseredett harcok robbantak ki Gilina
körzetében. A reguláris szlovák hadsereg egy része a partizánokhoz
csatlakozott. A fasiszta rendszert támogató tiszteket letartóztatták. A
felkelés gyorsan terjedt azon a meglehetösen nagy területen, amelyet délen
a szlovák határ, északon a Magas-Tátra, nyugaton Trencin és Trnava (Nitrától
nyugatra 36 km), keleten pedig Spisská Nová Ves (Igló) határolt. A Szlovák
Nemzeti Tanácsot és Katonai Központját, amely a partizánosztagok és a
néptömegek nélkül akart végrehajtani katonai puccsot, meglepte ez a váratlan
fordulat. Miután belesodródtak az események forgatagába, csatlakoztak a
felkelökhöz, nehogy teljesen elszigetelödjenek. A felkelés politikai
központja Banská Bystrica volt. Itt müködött a felkelés valamennyi
vezetö szerve: a Szlovák Nemzeti Tanács, a Katonai Központ, a
partizántörzs, a Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a szlovák KP
KB-a lapjának, a Pravdának a szerkesztösége. Innen továbbították rádión az
utasításokat és a parancsokat a felkelöknek. A Katonai Központ
megparancsolta a szlovák hadsereg helyörségeinek, hogy szálljanak harcba a
támadó német csapatokkal. A Szlovák Nemzeti Tanács az események nyomására
augusztus 30-án rádiófelhívást intézett a néphez, hogy kezdje meg a harcot. A
felkelök által felszabadított területen kinyilvánították a Csehszlovák
Köztársaság helyreállítását, s elrendelték a 18-40 éves férfiak mozgósítását.
Szlovákia Kommunista Pártja harcba hívta a munkásokat, parasztokat és a dolgozó
értelmiséget a nemzeti és társadalmi felszabadulásért. A mozgalom élére a helyi
pártszervezetek álltak. Szlovákia 18 körzete nyílt harcba bocsátkozott a
hitleristákkal és a szlovák fasisztákkal. Augusztus 31-ig az ország
kétharmadában lángolt fel a felkelés tüze. A munkások, parasztok és a dolgozó értelmiség
tízezrei ragadtak fegyvert. A hazafiak, életüket kockáztatva a felszabadított
körzetekbe mentek, hogy teljesítsék állampolgári kötelességüket. A
felkelök ereje körülbelül 60 ezer fö volt, de mindnyájan nem tudtak
részt venni a harcokban. A reguláris és az újonnan alakult egységeket a Katonai
Központ vezette, de az irányítás nem mindig volt megfelelö. Sok
egységparancsnok katonai képzettsége hiányos volt. A reakciós tisztek
ingadoztak, gyávák voltak, s nemegyszer nyíltan árulókká váltak. Mindez kedvezötlenül
hatott a katonai eseményekre. A felkelök fö csapásmérö erejét
kezdettöl a partizánosztagok alkották. Ők fogták fel a német csapatok
elsö csapásait. Fokozatosan bekapcsolódtak a harcokba katonai egységek is.
De mivel meglehetösen nagy területen szét voltak szórva, nem tudtak
valamennyire is komolyan ellenállni az ellenségnek. Emellett a felkelöknek
nem voltak technikai eszközeik, és nem rendelkeztek a kellö harci
tapasztalatokkal sem. A hitlerista csapatok a partizánok és a katonák hösiessége
ellenére több irányban szorongatni kezdték a felkelöket. A helyzet egyre
bonyolultabbá vált. 2. A szovjet és a csehszlovák csapatok támadása a
Keleti-Kárpátokban Augusztus 31-én
Zdenék Fierlinger, Csehszlovákia moszkvai nagykövete azzal a kéréssel fordult a
szovjet Külügyi Népbiztossághoz, hogy a Szovjetunió nyújtson katonai segítséget
a Szlovákiában megkezdödött felkelésnek. A szovjet kormány az 1. Ukrán
Front parancsnokságától hamarosan megkapta a tájékoztatást a szlovákiai
helyzetröl. Konyev marsall szeptember 2-án reggel jelentette a
föparancsnoknak, hogy Talsky ezredesnek, a kelet-szlovákiai hadtest
parancsnokhelyettesének vezetésével szlovák katonai repülögépeken szlovák
tisztek érkeztek hozzá. Talsky ismertette a szovjet parancsnokság elött a
német fasiszta csapatok behatolása következtében Szlovákiában kialakult
helyzetet, s kijelentette, hogy amint a szovjet csapatok támadást kezdenek
délnyugati irányban, az 1. és a 2. szlovák hadosztály egységei is támadást
indíthatnak Krosno felé, a Vörös Hadsereg irányában. A frontparancsnok a
helyzet jelentése után javasolta a föhadiszállásnak, hogy hajtsanak végre
hadmüveletet az 1. Ukrán Front balszárnyának és a 4. Ukrán Front
jobbszárnyának csapataival, s nyomuljanak be Szlovákia területére. Kijelölték a
csapás irányát (Krosno-Dukla-Tylawa), és meghatározták az 1. Ukrán Frontnak a
hadmüveletben részt vevö csapatait. (A 38. hadsereg négy
lövészhadosztályát, az 1. gárda lovashadtestet és az 1. csehszlovák hadtestet
jelölték ki. Az utóbbi ugyancsak a front állományába tartozott.) A
föhadiszállás szeptember 2-án este a következö utasítást adta az 1.
Ukrán Front parancsnokának: "Tekintve, hogy Szlovákiában aktivizálódik a
partizánmozgalom, és kibontakozik a szlovák hadsereg néhány reguláris
egységének és magasabbegységének fegyveres harca a német betolakodók ellen . .
. készítsen elö és hajtson végre hadmüveletet az 1. és a 4. Ukrán
Front csatlakozásán, hogy Krosno, Sanok körzetéböl általában Presov
irányában mért csapással kijusson a szlovák határra, és egyesüljön a szlovák
csapatokkal." A föhadiszállás engedélyezte, hogy a frontparancsnok az
1. csehszlovák hadtestet is bevonja a hadmüveletbe. Az 1. Ukrán Front
balszárnyán levö csapatok hadmüveletének sikere érdekében a
föhadiszállás szeptember 3-án utasította a 4. Ukrán Front parancsnokát,
hogy szeptember 8-án a frontjobbszárnyán Sanok körzetéböl Komancza
irányában egy lövészhadtest eröivel ugyancsak menjen át támadásba. A
támadás megszervezése nem csekély nehézségekkel járt. Az 1. és a 4. Ukrán Front
csapatai augusztus végén a huzamos támadó hadmüvelet után jelentös
létszámhiánnyal küzdöttek, és pihenésre szorultak. Az ellátó bázisok elmaradtak
a csapatok mögött, az egységek és a magasabbegységek anyagkészlete korlátozott
volt. A csapatoknak nem volt tapasztalatuk a hegyi támadóharcok
megszervezésében, a hadmüvelet elökészítésére pedig kevés idö
maradt. A szovjet parancsnokság még a támadás megkezdése elött
megszervezte a felkelök ellátását. Szeptember 5-re virradó éjszaka szovjet
szállítógépek a felkelök Tri Duby-i repülöterére (Banská Bystricától
délre hét kilométerre) páncéltörö ágyúkat és puskákat, valamint
löszert vittek. Ezt a fegyverzetet már másnap felhasználták a harcban.
Repülöink szeptember 5-töl 18-ig 580 géppisztolyt, 250 golyószórót,
74 géppuskát, 1,5 millió töltényt, sok páncéltörö puskát és ágyút
szállítottak erre a repülötérre. Az 1. Ukrán Front parancsnoka a
föhadiszállás direktívájával összhangban Moszkalenko vezérezredes 38.
hadseregére bízta a hadmüvelet végrehajtását. Konyev marsall
megparancsolta a hadseregparancsnoknak, hogy a hadmüveletbe jóval több
eröt vonjon be, mint azt korábban, szeptember 2-án tervezte. A hadsereg
állományában az 52., a 101. és a 67. lövészhadtestnek, valamint
megerösítö egységeknek kellett harcolniuk. Ugyancsak a hadseregbe
osztották be az 1. gárda lovashadtestböl és a 25. harckocsihadtestböl
álló gyorscsoportot, valamint az 1. csehszlovák hadtestet. A 38. hadsereg
kárpát-duklai támadó hadmüveletének terve a következö volt. A
föcsapást hat hadosztály méri a Krosnótól északnyugatra levö
körzetböl Dukla helység és tovább Presov irányában. A 38. hadsereggel
szemben mindössze három gyalogoshadosztállyal védö ellenség harcászati
övének áttörése után ütközetbe vetik a hadsereg második lépcsöjét, az 1.
csehszlovák hadtestet. Azt tervezték, hogy az áttörésbe a gyorscsoportot is
bevetik, hogy délnyugati és déli irányban a hegyi utakon továbbfejlessze a
sikert. A terv szerint a hadmüveletet az ötödik napon kellett befejezni
amikor a hadsereg kijut Lubotín, Presov körzetébe. A támadó csapatokat a 2.
légi hadsereg eröinek egy része támogatta. A támadás idöpontját
szeptember 8-ban állapították meg. Mivel a felkelöknek sürgös
segítségre volt szükségük, a hadmüveletet rövidített idö, mindössze
öt nap alatt készítették elö. A 4. Ukrán Front parancsnoka az 1. Ukrán
Fronttal szomszédos 1. gárdahadsereg állományából a 107. lövészhadtestet bízta
meg a 38. hadsereg támogatásával. A lövészhadtest azt a feladatot kapta, hogy
Sanok körzetében törje át az ellenséges védelmet, s a támadás második napjának
végéig jusson ki a Wislok Wielki-Komancza terepszakaszra. A szovjet csapatoknak
és a csehszlovák hadtestnek rendkívül nehéz terepen kellett támadniuk. A
Keleti-Beszkidek hegylánca, amely a csapatok elött magasodott, több
párhuzamos, sürü erdöséggel borított, mintegy 850 méter magas
hegygerincböl áll. A gerincek közt a keskeny völgyekben hegyi folyók és
patakok nehezítették a mozgást. A csapatok csak a hágókon át mozoghattak. Ezek
közt a legfontosabb a Duklai-hágó: ezen keresztül vezet a legrövidebb út Délkelet-Lengyelországból
Szlovákiába. Az ellenség az elönyös terepviszonyokat kihasználva mintegy
ötven kilométer mélységben erös védelmet épített ki a Keleti-Beszkidekben.
A fövédööv az elöhegyekben húzódott. hátrább, a hegyláncok északi
lejtöjén az ellenség a legfontosabb irányokban állásokat rendezett be.
Különösen jól megépített erödítmények voltak a hágókhoz vezetö
utakon. A 38. hadsereg támadása szeptember 8-án hajnalban kezdödött. A
tüzérségi és légi elökészítés több mint két óra hosszat tartott. A
rohamozó csapatok elöretörtek: eleinte nem ütköztek szervezett
ellenállásba. Minthogy az elsö lépcsö csapatai sikeresen nyomultak
elöre, a hadseregparancsnok déltájban elrendelte a gyorscsoport és a
csehszlovák hadtest ütközetbe vetését. Az áttörési szakaszon azonban az utak
annyira túl voltak terhelve, hogy ezek a magasabbegységek a támadás elsö
napján nem tudtak beavatkozni a harcba. Az ellenség a váratlan csapás okozta
kábulatból magához tért, s már szeptember 8-án este egyre növekvö
ellenállást kezdett kifejteni. Új terepszakaszon rendezkedett be védelemre, s a
peremvonaltól 6-12 kilométerre megállította csapataink támadását. A hitlerista
parancsnokság megértette, hogy a szovjet csapatok sikeres tevékenysége a
krosnoduklai irányban súlyos helyzetbe hozhatja a Szlovákiában és Erdélyben
tevékenykedö német fasiszta csapatokat. Ezért gyorsan csapatokat kezdett
átcsoportosítani az áttörés körzetébe. Már szeptember 9-re virradó éjszaka
harcba lépett a Turka körzetéböl (Sanoktól délkeletre 75 km) ide átdobott
75. gyalogoshadosztály. A sandomierzi hídfö körzetéböl ide
irányították az 1. és a 8. páncéloshadosztályt; az 1. páncéloshadosztály
elörevetett egységei már szeptember 9-én ellenlökést hajtottak végre
csapataink ellen. Sürgösen ide vezényeltek Szlovákiából is néhány, addig a
felkelök ellen harcoló önálló egységet. Ily módon a német parancsnokságnak
sikerült lényegesen megjavítania a hadmüveleti helyzetet, amely kezdetben
kedvezötlenül alakult reá nézve. Ez haladéktalanul megmutatkozott a
további harctevékenységben. A 38. hadsereg csapatai, amelyek szeptember 9-én
reggel újra megindították a támadást, a jelentékenyen megerösített
ellenséges csoportosítás szívós ellenállásába ütköztek. Különösen elkeseredett
harcok folytak Krosnóért, amelyet csapataink a támadás elsö napján nem
tudtak elfoglalni. Minthogy az ellenség tartotta a várost, a 38. hadsereg nem
tudta elfoglalni a föbb utakat, amelyeken a támadást kifejleszthette
volna. A gyorscsoport és a csehszlovák hadtest ütközetbe vetése nem hozta meg a
várt fordulatot, mivel már betömték a német védelemben az elsö nap ütött
rést. A harcok elhúzódtak. Fokozatosan egyre több eröt vontak be az
ütközetbe mindkét részröl. Szeptember 9-én este a 38. hadsereg
föcsoportosítása gyalogság tekintetében már csak kétszeres, harckocsikban
pedig csak igen jelentéktelen fölényben volt a német fasiszta csoportosítással
szemben. A következö három napon az ellenség gyors ütemben tovább
gyarapította eröit, a támadó 38. hadsereg viszont nem kapott újabb
erösítést. A 38. hadsereg csapatai szeptember 9. és 11. között miközben a
német csapatok számos ellenlökését visszaverték rendkívül elkeseredett
harcokban mindössze öt-tíz kilométert nyomultak elöre, de elfoglalták
Krosnót, az ellenség fontos támpontját. A szovjet és csehszlovák csapatok ezekben
a napokban rendkívül hösiesen harcoltak. A csehszlovák hadtest egységei
szeptember 11-re virradó éjszaka elfoglalták az 534-es magaslatot, amely
uralkodott egy széles völgy és a völgyben húzódó Gmigród Nowy-Dukla országút
fölött. Svoboda tábornok, a csehszlovák hadtest parancsnoka elhatározta, hogy a
magaslat déli lejtöjén folytatja a támadást, s elfoglalja az országút egy
szakaszát Teodorówka falu körzetében. Az 1. csehszlovák lövészdandár 11-én este
elkeseredett harc árán betört Teodorówkába, s átvágta az országutat. A
hitleristák azonban a sötétség beálltával ellenlökést indítottak a csehszlovák
egységek ellen, s a dandár hátát fenyegették. A dandárt vissza kellett vonni a
magaslatra. Különösen heves harcok folytak az 534-es magaslatért másnap,
szeptember 12-én. Az ellenség Teodorówka körzetébe dobta át a 101. könnyü
gyalogoshadosztály két ezredét, valamint a 78. gyalogoshadosztály és az 1.
páncéloshadosztály eröinek egy részét. Ezek a csapatok kétségbeesett
ellenlökéseket indítottak a csehszlovák egységek ellen. Kora délután több mint
egy zászlóaljnyi német, harckocsik támogatásával betört a magaslaton levö
csehszlovák állásokba. Az 1. csehszlovák lövészzászlóalj azonban merész
ellenlökéssel oldalba támadta az ellenséget, s visszavetette a hitleristákat a
magaslat déli lejtöjére. Egész nap tartott az elkeseredett harc. A
magaslat többször gazdát cserélt, de a csehszlovák géppisztolyosok zászlóalja
Sochor zászlósnak: a Szovjetunió hösének parancsnoksága alatt végül is
elfoglalta. A csehszlovák hadtestet szeptember 12-én a szovjet légierö
támogatta. A csehszlovák egységekkel együtt harcoltak a szovjet 183.
lövészhadosztály, a 111. harckocsidandár és a 11. páncéltörö tüzérdandár
alegységei. Ezekben a harcokban erösödött a szovjet és a csehszlovák
katonák testvéri barátsága. Csapatainknak a Lysa-Góra és Glojsce közti
szakaszon kemény harcok eredményeképpen sikerült két kilométer széles rést
ütniük az ellenség védelmén. A frontparancsnok elhatározta, hogy beveti az
áttörésbe az 1. gárda lovashadtestet. Lovasságunk szeptember 13-ra virradó
éjszaka áttört a hitleristák tüzfüggönyén, s kijutott az ellenség hátába.
A fasiszta parancsnokság jelentékeny eröket irányított ebbe a körzetbe,
hogy elvágja a szovjet egységeket, amelyek fö csoportosításának hátát
fenyegették. Lovasságunkat hamarosan bekerítették, de a hadtest az ellenség
hátában is keményen harcolt a Krempna és Polany közti erdös-hegyes
vidéken. Amikor a lovashadtest löszere és élelmiszere elfogyott,
sürgösen meg kellett szervezni a légi ellátást. A hadtest szívósan
kitartott, jóllehet a németek elkeseredett kísérleteket tettek
megsemmisítésükre. A 38. hadsereg föeröi lassan elörenyomultak,
s szeptember 14-én estig elérték a Warzycze-OsiekDukla É-Iwonicz terepszakaszt.
A hadsereg csapatai hét napi szívós harccal áttörték a fövédöövet,
keskeny szakaszon leküzdötték a második védöövet, s 23 kilométert
nyomultak elöre délnyugati irányban. Elsösorban azért bontakozott ki
rendkívül heves harc, mert az ellenség továbbra is gyorsan gyarapította eröit.
A hadsereggel szeptember 8-án három ellenséges gyalogoshadosztály, szeptember
közepén viszont már több mint hat gyalogoshadosztály és két páncéloshadosztály
harcolt. Szeptember 14-én az ellenség harckocsik és rohamlövegek tekintetében
2,3-szeres fölényben volt hadseregünkkel szemben. Létszámban az
eröviszonyok körülbelül megegyeztek. Egyidejüleg kibontakozott a
szomszédos hadsereg, Grecsko vezérezredes 1. gárdahadseregének szeptember 9-én
indított támadása is. E hadsereg 107. lövészhadteste a támadás elsö napján
áttörte az ellenséges védelmet Sanoktól délre. Néhány nap múlva támadásba ment
át a 30. lövészhadtest is. Az 1. gárdahadsereg csapatai, elkeseredett harcok
árán, hat nap alatt elfoglaltak több helységet, s 10-15 kilométert nyomultak
elöre délnyugat felé. Szeptember 14-én este a hadsereg csapatai a
Bukowsko-Hoczew terepszakaszon harcoltak. Noha a szovjet csapatok és a
csehszlovák hadtest nem tudták végrehajtani feladatukat, a támadás már az
elsö napokban könnyített valamit a szlovák felkelök helyzetén. A
német fasiszta parancsnokság kénytelen volt a felkelés körzeteiböl kivonni
és a kárpáti arcvonalra dobni a 357. gyalogoshadosztály egységeit, a 338.
gyalogezredet és más egységeket. Szeptember 8. és 13. között csupán a 38.
hadsereg támadásának sávjába mintegy 19500 fönyi fasiszta csapat érkezett.
A 38. hadsereg arcvonalán szeptember 15-re kialakult helyzet azt sürgette, hogy
csapataink a harc menetében mielöbb döntö fordulatot érjenek el. A
frontparancsnok ezért elhatározta, hogy két harckocsihadtesttel megerösíti
a hadsereget, s Besko körzetéböl a hegyi átjárón át csapást mér Trnawkára,
majd továbbfejleszti a támadást Dukla irányában. Azt tervezte, hogy így kijut a
duklai ellenséges csoportosítás oldalába és hátába. Szeptember 15-én a
hadsereget megerösítették a 4. gárda harckocsihadtesttel és a 31.
harckocsihadtesttel, amelyeknek 144 harckocsijuk, illetve rohamlövegük volt. A
szeptember 15-17-én Rymanówtól északra vívott harcok után a 4. gárda
harckocsihadtest a 31. harckocsihadtest egységeivel együtt szeptember 18-ra virradó
éjszaka összpontosult Besko körzetében, amelyet a 67. lövészhadtest csapatai
addigra elfoglaltak. A 4. gárda harckocsihadtest és a 31. harckocsihadtest
szeptember 18-án reggel támadásba ment át. Harckocsizóink rendkívül nehéz
körülmények közt támadtak. A keskeny hegyi átjáróban, amelyet az ellenség
páncéltörö lövegei tüz alatt tartottak, a harckocsiegységek nem
bontakozhattak szét, hanem kénytelenek voltak oszlopban haladni. Ennek ellenére
szeptember 19-én reggelre súlyos harc után sikerült leküzdeniük az ellenség
ellenállását, s kijutottak Trnawkához. A 4. gárda harckocsihadtest a támadást
kifejlesztve, szeptember 20-án estére 18 kilométert nyomult elöre nyugati
irányban, s elfoglalta Duklát. Dukla felszabadításában részt vett egy
csehszlovák harckocsi-zászlóalj is. Rymanówtól délre a hegygerincen csapataink
megtörték a fasiszta csapatok ellenállását. Az ellenség föcsoportosítása
azonban visszahúzódott dél felé, s ismét megvetette lábát egy elönyös
terepszakaszon. A hadsereg parancsnoka Dukla elfoglalása után szeptember 21-én
elhatározta, hogy déli és délnyugati irányban mért csapással megsemmisíti az
ellenséget Tylawa körzetében, átkel a Kárpátok fö hegyláncán, s egyesül az
1. gárda lovashadtesttel, amely súlyos harcokat vívott az ellenség hátában. A
csapást a 4. gárda harckocsihadtestnek és a 31. harckocsihadtestnek kellett
mérnie. Szeptember 23-án reggelre befejezödött az új támadás
elökészítése. A nagy erejü tüzérségi és légi elökészítés,
amelyben hatszáz löveg, illetve aknavetö, valamint 107 repülögép vett
részt, demoralizálta a Dukla és Tylawa közti útszakaszt védö ellenséget. A
hitleristák nagy veszteségeket szenvedtek, s hátrahagyva géppuskáikat,
lövegeiket és harckocsijaikat, déli irányban visszavonultak. Délután
harckocsízóink elfoglalták Tylawát. A harckocsihadtestek eröik egy
részével Tylawától nyugat felé törtek elöre, s itt szeptember 24-én
felvették a kapcsolatot az 1. gárda lovashadtesttel, amely harcolva nyomult
harckocsizóink irányába. A harckocsihadtestek azonban a támadást nem tudták
továbbfejleszteni, mivel az ellenségnek Tylawától délnyugatra ismét sikerült
védelemre berendezkednie. Lovasságunk a súlyos harcokban nagy veszteségeket
szenvedett, de két nap alatt mégis áttört a saját csapatokhoz. A lovashadtest
ezután a front tartalékába került. A 38. hadsereg és a csehszlovák hadtest
támadása a hegyekben folytatódott. Keményen meg kellett küzdeni minden
magaslatért, minden faluért és erdöért. Csapataink csak szeptember 25-re
vetették vissza az ellenséget a Kárpátok fö hegyláncához, de itt ismét a
németek elöre berendezett védelmébe ütköztek. Megkezdödtek a harcok a
Duklai-hágó elöterében. Eközben az 1. gárdahadsereg csapatai elkeseredett
harcok közepette továbbnyomultak elöre. Szeptember 25-én elérték a
Kárpátok vízválasztó vonalát. Sikeres támadásuk nemcsak elösegítette a 38.
hadsereg elönyomulását, hanem ahhoz is megteremtette a feltételeket, hogy
a 18. hadsereg, amely szintén elérte a Kárpátok szorosait, támadásba menjen át.
A 18. hadsereg parancsnoka Zsuravljov altábornagy volt. Az ellenséges védelem
újabb áttörésének elökészítésére a 38. hadseregnek négy napra volt
szüksége. A támadás célja az volt, hogy leküzdjék a Kárpátok fö
hegyláncát, és kijussanak Szlovákia területére. A föcsapást Tylawa
körzetéböl kellett mérniük délnyugati irányban. Szeptember 30-án a szovjet
és csehszlovák csapatok ismét támadásba mentek át. A harcok most is igen
elkeseredettek voltak. A csapatok négy nap alatt mindössze 5-10 kilométert
nyomultak elöre. A támadás ütemét a rendkívül rossz idöjárás az esö,
a köd is befolyásolta. A csehszlovák hadtest csapatai azonban elszántan törtek
elöre hazájuk határaihoz, s október 6-án elfoglalták a Duklaihágót. A
csehszlovák katonák itt a Vörös Hadsereg egységeivel együtt hazájuk területére
léptek, mint felszabadítók. Ünnepélyes, történelmi jelentöségü
pillanat volt ez, szinte jelképe annak, hogy a csehszlovák nép életében új
szakasz kezdödött. A duklai súlyos harcokban született meg a szabad
Csehszlovákia új hadserege. Október 6. azóta a csehszlovák néphadsereg napja
lett. A Duklai-hágótól délre fekvö helységek felszabadítása után az
erdökböl és a hegyekböl a lakosok lassan visszatértek
otthonaikba. A német fasiszta betolakodók lerombolták és kifosztották
gazdaságaikat. A szovjet kormány haladéktalanul intézkedett, hogy a lakosságnak
élelmiszersegélyt juttassanak. Csapatainkat október 6-án este, miután a hágótól
déli irányban 3-5 kilométert elörenyomultak, újra megállította az
ellenség. A hadsereg parancsnoka elhatározta, hogy nem indít meddö
frontális rohamokat a Duklai-hágótól délre kiépített ellenséges védelem
erösen megerödített szakaszai ellen, hanem megpróbál kijutni az
ellenség fontos utánpótlási vonalaira. A föcsapás irányát ezért
délnyugatról nyugatra helyezte át. Az új támadást igen bonyolult körülmények közt
készítették elö. A szakadatlan esözés, a sürü köd, a
járhatatlan, felázott utak szinte mozdulatlanságra kárhoztatták a csapatokat, s
különösen megnehezítették a felderítést és a csapatok átcsoportosítását. Az
utak nagy része a gépkocsik számára teljesen járhatatlanná vált. A löszert
és az élelmiszert átrakóhelyekre kellett szállítani, onnan málhás állatokon
juttatták el a tüzelöállásokba, vagy pedig ölben és kézben vitték
elöre a katonák. A támadás október 7-én ismét megindult. S újra véres
harcok lángoltak fel. Egyes magaslatok többször is gazdát cseréltek. A
csehszlovák hadtest több napon át szívós harcokat vívott a Duklaihágótól délre
fekvö körzetben. E hadtest dandárjai a 359. lövészhadosztállyal vállvetve,
kitartóan törtek elöre dél felé. Gyakran kézitusát vívtak az ellenséggel.
A katonákra lépten-nyomon aknák leselkedtek. Lomsky tábornok, a csehszlovák
hadtest törzsfönöke e napokra visszaemlékezve így írt: "A szó szoros
értelmében méterröl méterre törtük meg a fasiszta csapatok ellenállását.
Éjjel-nappal egymást követték a rohamok." A csehszlovák hadtestnek a 359.
lövészhadosztállyal együttmüködve október 18-án estig 10-15 kilométert
sikerült elörenyomulnia déli irányban. Október 19-én újra megállították a
támadást. A hadsereg parancsnoka elhatározta, hogy a föcsapást Kapisová
irányában méri. A hadsereg részleges átcsoportosítás után október 25-én reggel
lendült újra támadásba. Megjavult az idöjárás is, fel lehetett használni a
légieröt, amely eröteljes csapásokat mért az ellenségre. A hadsereg
október 25-27. folyamán déli irányban hat kilométert nyomult elöre, s
kijutott Kapisová körzetébe. A támadást azonban hasztalan próbálta
továbbfejleszteni. Október 28-án a 38. hadsereg a Glojsce-Polany-Kapisová
vonalon védelembe ment át. Ekkorra viszont a 4. Ukrán Front közepének és
balszárnyának csapatai a kedvezö helyzetet kihasználva, amelyet a 2. Ukrán
Front `magyarországí és erdélyi támadása teremtett, kijutottak Mukacsevo
(Munkács)
és Uzsgorod
(Ungvár) körzetébe, s felszabadították Kárpátalját (13. sz. térkép). November folyamán
a 38. hadsereg és a csehszlovák hadtest helyi jelentöségü harcokat
vívott, hogy megjavítsa harcászati helyzetét. Minthogy a 2. Ukrán Front
csapatai elörenyomultak Magyarországon, s a 4. Ukrán Front csapatai
eljutottak Kárpátaljára, a 38. hadsereggel szemben védö német fasiszta
csapatok helyzete lényegesen rosszabbodott. November 26-ra virradó éjszaka a
hitlerista parancsnokság ezen a szakaszon megkezdte csapatai visszavonását. A
38. hadsereg magasabbegységei az ellenséges utóvédekkel harcolva november 30-án
elérték az Ondava folyót, s itt védelembe mentek át. A Keleti-Kárpátokban
kibontakozott heves harc, amely két és fél hónapig tartott, 1944 késö
öszén ért véget azzal, hogy a 38. hadsereg és a csehszlovák hadtest
eljutott a Kárpátok déli lejtöjére. A szovjet és a csehszlovák csapatok
súlyos harcok közepette alig ötven kilométert tettek meg. Minden lépés
hösi eröfeszítést, szívós, kitartó munkát és nagy áldozatokat
követelt. A támadás során a szovjet csapatok halottakban, sebesültekben és
eltüntekben több mint 90 ezer föt vesztettek. A csehszlovák hadtest
vesztesége 6500 fö volt. Ez a veszteség azonban nem volt hiábavaló. A
szovjet és a csehszlovák csapatok 1944. szeptember-októberi támadása nagy
segítséget nyújtott a szlovák népi felkelésnek, amely új lapot nyitott az
európai népek antifasiszta nemzeti felszabadító harcának történetében. A német
fasiszta hadvezetés a Keleti-Kárpátokba a szovjet és a csehszlovák csapatok
ellen volt kénytelen átdobni csaknem valamennyi magasabbegységét és egységét,
amelyet abban az idöszakban egyáltalán elvonhatott a szovjet-német
arcvonal más szakaszairól. Szeptember-november folyamán csupán a 38. hadsereg
sávjában 13 gyalogosés három páncéloshadosztályt, öt önálló ezredet és kilenc
önálló zászlóaljat, összesen mintegy 18 hadosztályt csoportosított át.
Szeptember 10-töl kezdve a hadsereg arcvonala elött állandóan 9-12
ellenséges hadosztály tevékenykedett. Minthogy a hitleristák ilyen nagy
eröket vontak össze a szovjet és a csehszlovák csapatok támadásának
sávjába, a szlovák felkelök ellen egészen október második feléig
föleg rendörés SS-alakulatokat, s csak jelentéktelen mennyiségü
reguláris egységet vethettek be. A szovjet és a csehszlovák csapatoknak
elsösorban azért nem sikerült az elkeseredett harcok ellenére sem egyesülniük
a szlovák partizánokkal, mert a szovjet parancsnokság a krosno-duklai irányban
a hegyvidék korlátozott hadmüveleti befogadóképessége miatt nem vethetett
be több eröt. A Vörös Hadsereg csapatai és az 1. csehszlovák hadtest
egységei azonkívül nem voltak felkészülve az erdöshegyes terepen
végrehajtandó támadásra, s nem rendelkeztek megfelelö felszereléssel. A
támadó hadmüvelet elökészítésére a körülményekhez képest túlságosan
kevés volt az idö. Akadtak zökkenök a csapatok anyagi-technikai
ellátásában is. Ezenkívül az ellenség a védelem szempontjából elönyös
terepviszonyokat kihasználva nagy eröket irányított ebbe a körzetbe,
lezárta a támadó csapatok elönyomulására alkalmas utakat és völgyeket, s a
fasiszta csapatok az elönyös helyzetet kihasználva szívós ellenállást
fejtettek ki. Ha azt vizsgáljuk, miért nem járt sikerrel ez a hadmüvelet,
azt is meg kell említenünk, hogy a keletszlovákiai hadtest nem lépett akcióba.
Mindez arra vezetett, hogy a 38. hadsereg támadása nem érte el a tervezett
lendületet. Ennek ellenére politikai és katonai szempontból nagy szerepet
játszott, fontos állomás volt Csehszlovákia felszabadításában. Nagy szerepet
játszott egyrészt abban a harcban, amelyet a csehszlovák nép vívott az új
Csehszlovákiáért, másrészt a Szovjetunióhoz és hadseregéhez
füzödö barátság, valamint a cseh és a szlovák nép egységének
megszilárdításában. A kárpát-duklaí hadmüvelet felborította az emigráns
kormánynak azt a tervét, hogy befolyása alá vegye a szlovákiai felszabadító
mozgalmat. A csehszlovák hadtest, amely késöbb az új Csehszlovákia valóban
népi hadseregének magva lett, ebben a harcban az egész csehszlovák népet
képviselte. E hadtest élén tapasztalt, erélyes tábornokok és tisztek álltak,
akik híven szolgálták népük ügyét. A hadtest a hadmüvelet során csaknem
mindvégig a 38. hadsereg föcsapásának irányában harcolt. Teodorówka
térségében, az 534-es magaslatért, a Duklai-hágóban vívott elkeseredett
küzdelmek során a katonák és a tisztek nagy hozzáértéssel harcoltak,
becsülettel teljesítették hazafias kötelességüket. A kárpát-duklai
hadmüvelet úgy került be a Nagy Honvédö Háború történetébe, mint a
szovjet és a csehszlovák nép megbonthatatlan barátságának, a szovjet és a
csehszlovák hadsereg fegyverbarátságának bizonyítéka. Az 1944. öszi duklai
események emléke kedves minden szovjet embernek, minden csehnek és szlováknak.
A csehszlovákiai népek tudatában a Dukláért vívott harc ma nemcsak azzal a
gondolattal kapcsolódik össze, hogy a Csehszlovák Köztársaság területéröl
kiüzték a megszállókat, hanem azzal a gondolattal is, hogy ezzel a
hadmüvelettel új korszak kezdödik az ország életében. K. Gottwald a
szovjet csapatok és a csehszlovák hadtest közös duklai hadmüveletének
jelentöségéröl szólva hangsúlyozta: "A Duklai-hágón született
meg e jelszó, amely kitörölhetetlenül bevésödött népünk tudatába és
érzelmeibe: örökre a Szovjetunióval! A Szovjetunióval és soha másképp !"
3. A szlovák felkelés további fejleményei. Partizánharc Szlovákiában 1944
október-novemberében Mialatt a szovjet
és a csehszlovák csapatok a Duklai-hágóért harcoltak, a szlovák felkelés
körzeteiben a partizánok és a felkelö hadsereg továbbra is kitartóan
küzdöttek a német fasiszta megszállók támadó egységei ellen. Az ellenség
elörenyomult a felszabadított terület központja felé, de a partizánok
ekkor a németek mögöttes területén fokozták harctevékenységüket. A
Partizánmozgalom Ukrán Törzse eközben újabb partizánszervezö csoportokat
juttatott Szlovákiába. Nyugat-Szlovákiában, Myjava és Stará Tura körzetében
(Nitrától északnyugatra 60-65 km) Gyibrov szovjet ezredes két szlovák osztagból
partizándandárt szervezett, s ez szeptember-október folyamán kemény csapásokat
mért az ellenség csapataira és utánpótlási vonalaira. Ugyanakkor
Kelet-Szlovákiában Sukajev, Prokopjuk és más szovjet parancsnokok vezetésével
további magasabbegységek és osztagok folytatták a partizánháborút. Itt a
"Csapajev" dandár harcolt a legaktívabban. Partizánjai levegöbe
röpítettek több tucat ellenséges szerelvényt és vasúti hidat, megsemmisítettek
több ellenséges helyörséget, köztük a 97. könnyü gyaloghadosztály
törzsét. De eredményesen müködött Perecsinszkij, Magarit, Voljanszkij,
Popov, Ljah, Murzin és mások osztaga is. Minthogy a növekvö számú
partizánosztagok harca egyre szélesedett, szükségessé vált tevékenységüket
egybehangolni és megteremteni egységes vezetésüket. A Szlovák Nemzeti Tanács
1944. szeptember 16-án megalakította ugyan a szlovákiai partizánosztagok
vezérkarát, de ez nem tudta összefogni a partizánok tevékenységét. S közben
megkezdödött a kárpát-duklai hadmüvelet, amely az együttmüködés
megszervezését végképp halaszthatatlanná tette. A CSKP vezetö központjának
kérésére a Partizánmozgalom Ukrán Törzse szeptember végén Aszmolov ezredes
tiszti csoportját a szlovákiai partizánosztagok vezérkarához küldte, hogy
segítsen a csehszlovák elvtársaknak a törzs munkájának megszervezésében. A
szovjet parancsnokság intézkedéseket tett a partizánosztagok anyagi ellátására
s arra, hogy bevonja a harcba a cseh és morva hazafiakat. A szovjet
repülögépek szeptember és október folyamán 45560 kg rakományt fegyvert
löszert, gyógyszert és híradó eszközt juttattak a szlovákiai
partizánoknak. A felkelésben a legtevékenyebb szerepet a partizánosztagok
játszották, noha létszámuk messze alatta maradt a felkeléshez csatlakozott
katonai egységek létszámának. 1944. október elején Szlovákia területén három
partizán-magasabbegység, hat dandár és húsz önálló osztag tevékenykedett,
összesen 15845 emberrel. A partizánosztagok megtámadták a megszállók
helyörségeit, pusztították az ellenség technikai eszközeit, rombolták
utánpótlási vonalait. Állandó rettegésben tartották a fasisztákat, akik
kénytelenek voltak szétforgácsolni eröiket. A partizánok októberben
megsemmisítettek több mint 9000 ellenséges katonát és tisztet, levegöbe
röpítettek 26 katonai szerelvényt, húsz mozdonyt, 209 vasúti teherkocsit, 18
harckocsit, 11 páncélgépkocsit, 207 gépkocsit és sok más technikai
felszerelést. Felrobbantottak 13 vasúti és nyolc közúti hidat, egy vasúti
alagutat, szétzúzták két hadosztály törzsét, és sok zsákmányt szereztek. A
hitleristák elleni harcokban teljes mértékben helyesnek bizonyult a
partizán-magasabbegységek és osztagok támadó harcászata. A hitleristáknak a
magyarországi balsikerek után a szlovákiai területek különösen fontossá váltak,
mivel azokon át húzódtak a fö közlekedési útvonalak, amelyek a német
keleti arcvonal déli és egyéb szakaszait összekötötték. Október 22-re, mint
ahogy ez német forrásokból kitünik, nagy eröket vetettek be a
felkelök ellen. Vrútky körzetéböl a 14. SS "Galicia"
gyalogoshadosztály, Nitra északi körzetéböl pedig a 217.
"Schill" harccsoport indult támadásra. Handlova körzetében a 176.
tartalék "Tatra" hadosztály csapatai tevékenykedtek. Az Orava folyó
völgyében Kotischke örnagy csoportja nyomult elöre. Kezmarok
(Késmárk) körzetéböl az utásziskola harccsoportjának egy része, Popradtól
délre a 154. tanhadosztály, Roznava északi körzetéböl pedig a 18. SS
páncélos csoport támadott. A támadásban összesen három hadosztály és öt
harccsoport vett részt (köztük egy páncélos). Balassagyarmat körzetében a
szlovák-magyar határhoz felvonultak a 153. tartalék hadosztály csapatai. A
fasiszta büntetö alakulatok megkezdték akcióikat a felkelök ellen,
amikor a Kárpátokban megindult az esözés. A 38. hadsereg és a csehszlovák
hadtest kénytelen volt ideiglenesen abbahagyni a támadást. A hitleristák ezt
sietve kihasználták, hogy elfojtsák a felkelést. Miután a német fasiszta
csapatok betörtek Szlovákiába, a hadiesemények a következöképpen
fejlödtek. Szlovákiának a felkelés körzetébe tartozó északnyugati részében,
Lilina környékén bontakoztak ki a leghevesebb harcok. A harcok azután
áthelyezödtek Vrútky-Turciansky Sváty Martin irányában, majd tovább a
Nagy-Fátra északi lejtöire. A megszállók szeptember 5-én elfoglalták
Ruzomberokot, s ezután a harcok október 27-ig Liptovska Osada körzetében
folytatódtak. A felszabadított terület északkeleti részében a szlovák
helyörségek reakciós tisztjeinek árulása miatt a hitleristák augusztus
31-én elfoglalták Kezmarokot és Levocát (Löcse), szeptember 1-én Popradot,
szeptember 4-én pedig Liptovsky Sváty Mikulást. Ezután az arcvonal itt
megszilárdult. Telgarttól keletre október 21-ig nem szüntek meg a harcok.
Október 21. és 27. között Telgart védöinek az ellenséges harckocsiés
gyalogosegységek nyomására vissza kellett vonulniuk Helpán és Breznón keresztül
az Alacsony-Tátra déli lejtöire. Heves harcok bontakoztak ki Szlovákia
délnyugati részének felszabadított területén, ahol a felkelök fö
védelmi terepszakaszai Zvolentöl és Kremnicától (Körmöcbánya) délre, a
Nagy-Fátrától nyugatra, valamint Handlová és Prievidza körzetében húzódtak. Az
ellenségnek itt csak október 24-én sikerült áttörnie a felkelök védelmét,
s csak ezután, október 26-án foglalhatta el Zvolent. A fasiszta csapatok
elött ekkor megnyílt az út a felkelés politikai központja, Banská Bystrica
felé, s a várost október 27-én elfoglalták. A partizánosztagok és néhány
szlovák katonai egység hösiesen, önfeláldozóan harcolt a fasiszták ellen.
Azok a harcok, amelyek Strecno, Turciansky Sváty Martin, Ruzomberok, Telgart,
Sváty Kryz körzetében lezajlottak, meggyözöen bizonyítják ezt.
Strecno körzetében a támadó hitlerista csapatok csapását Jegorov dandárjának
partizánjai, Gilina és Turciansky Sváty Martin helyörségének katonái
fogták fel, s velük együtt küzdöttek Lanaurin francia osztagának harcosai is. A
védök öt napon át bátran állták a német gépesített egységek ádáz rohamait,
s több ellenlökést is indítottak. S miközben hösies harcot vívtak
Strecnóért, a felkelés területének északnyugati részén más körzetek is felkészülhettek
a védelemre. Derekasan helytálltak Telgart védöi, akik heteken át
visszaverték a túleröben levö ellenség rohamait, majd Banská
Bystricától keletre a felkelés sorsa szempontjából különösen fontos irányban
támadásba mentek át. Igen eredményes és hasznos volt a katonai egységek és a
partizánok harci együttmüködése. Ebböl is nyilvánvalóvá vált, hogy a
hadsereg és a partizánosztagok közös, erélyes tevékenysége biztosíthatja a
német fasiszta csapatok elleni harc sikerét. A felkelök eddigi sikeres harctevékenysége
s annak lehetösége, hogy a hitleristák elleni harcba jóval nagyobb
fegyveres eröket is bevonjanak, azt bizonyította, hogy Szlovákiában
megvoltak a szükséges feltételek ahhoz, hogy a felkelés körzetében aktív támadó
és védelmi hadmüveleteket folytassanak a szovjet csapatok megérkeztéig.
Ámde a Szlovák Nemzeti Tanács, amely a felszabadult terület legfelsöbb
szervének nyilvánította magát, az objektív lehetöségeket nem használta ki
kellöképpen a felkelés eröinek növelésére, a felkelök aktív
tevékenységére. Marx és Lenin több ízben is utalt arra, hogy a felkelés
müvészet, hogy a felkelés csak abban az esetben gyözhet, ha a
felkelök bátran, határozottan és céltudatosan, és ami a legföbb,
támadóan lépnek fel. A tanács azonban nem tudta maradéktalanul érvényesíteni a
fegyveres felkelésnek ezeket az elveit, ami nagyrészt heterogén összetételével
magyarázható. A tanács élén elnökség állt. Ennek a paritásos képviselet alapján
négy tagja volt a Szlovák Kommunista Párt részéröl (Smidke, Husák,
Novomesky, Ertl volt szociáldemokrata) és a többi politikai párt részéröl
szintén négy (Srobar, Lettrich, Ursini és Styk). A tanács plénuma szintén ilyen
elv alapján tevödött össze. Ily módon a tanács különbözö társadalmi
erök a munkásosztály és a parasztság képviselöiböl állt, ezenkívül
a fennálló rendszerrel szemben ellenzéki burzsoázia egy része is képviselve
volt benne. A felkelés terve, amelyet a Katonai Központ dolgozott ki, nem vette
teljes mértékben figyelembe a szlovákiai politikai helyzet sajátosságait és
különlegességeit, lebecsülte a nép szerepét és azt a készségét, hogy harcol
hazája szabadságáért és függetlenségéért. A tervnek védelmi jellege volt. Nem
szerepelt benne a reguláris csapatok és a partizánok együttmüködése. A
felkelés fö hadmüveleti övezetének egy viszonylag kis területet
jelölt meg a Banská Bystrica-Zvolen-Brezno háromszögben, ami kedvezötlen
helyzetbe juttatta a felkelöket. A korlátozó tendenciák megbénították
tevékenységüket, megfosztották öket annak a lehetöségétöl, hogy
manöverezö taktikát alkalmazzanak, ügyesen kombinálják a támadóés
védelmi harcokat. A terv lényeges hiányosságai szükségszerüen már a
felkelés kezdetén megmutatkoztak: mindenekelött a katonai egységek
védekezö harcászatában. Sok egység meg egyáltalán nem is csatlakozott a felkeléshez.
Így volt ez Levocában, Popradon, Spisská Nova Vesben, Bratislavában, Nitrán és
Nyugat-Szlovákia majdnem minden városában. Abban az idöben a helyzetet a
partizánosztagok mentették meg, amelyek nem várva be a német fasiszta csapatok
megérkezését, megindultak ellenük, messze túllépve a tervben kijelölt háromszög
határait. A Szlovák Nemzeti Tanács arra törekedett, hogy a felkelés ne legyen
tisztára védelmi jellegü. Ehhez pedig elsösorban a felkelö
hadsereg és a partizánok maximális együttmüködésének a biztosítására volt
szükség. A katonai parancsnokság azonban nem óhajtotta a partizáneröket
egyenértékü harci partnernek elismerni, és vezetésükre tartott igényt.
Ennek ellenére a szlovák kommunisták kiverekedték azt, hogy a hadsereg
parancsnokságával egy sorban a partizánmozgalom fö törzsét is elismerjék a
fegyveres harc vezetö szervének. A tanács közvetített a hadsereg és a
partizánok között, hogy ily módon koordinálja tevékenységüket. A katonai
jellegü feladatok mellett a Szlovák Nemzeti Tanács fontos politikai
problémákat is megoldott, elsösorban a forradalmi hatalom megteremtésének
és erösítésének a problémáját a felszabadított területen. A felkelés két
hónapja alatt 40 törvényt és rendeletet hozott. Kinyilvánította a szólás-,
gyülekezési és sajtószabadságot, feloszlatta a fasiszta pártokat és
szervezeteket, szabadon bocsátotta a politikai foglyokat, ellenörzés alá
vette a német monopóliumok üzemeit és megtiltotta az áremelést. Nagy figyelmet
szentelt a tanács az agrárkérdéseknek, amelyek roppant fontosak voltak ebben a
túlnyomóan mezögazdasági jellegü országban. Kiadta a jelszót, hogy:
"A föld azé, aki megmüveli!" A munkásosztály képviselöi
támogatták ezt a helyes elvet. A tanácsban azonban, heterogén összetételénél
fogva, nem volt közös vélemény az agrárkérdésre vonatkozóan. Ezért
határozatlanul és lassan cselekedett. Nem sikerült idöben konkrét
intézkedéseket kidolgoznia az agrárpolitika végrehajtására, hatékony harci
formákat találnia a munkás-paraszt szövetség erösítésére. Egyéb forradalmi
átalakítások végrehajtásában is gyakran nem volt elég következetes és
állhatatos. Sokszor a helyzet kényszerítette arra, hogy bizonyos határozatokat
hozzon, amelyeket még a felkelés elökészítése során kellett volna
meghoznia. Hangsúlyoznunk kell, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács, annak ellenére,
hogy hibákat követett el és nem volt eléggé következetes bizonyos kérdések
eldöntésében, szerfölött fontos szerepet játszott a felkelésben, és nagy
tekintélyt vívott ki magának a tömegek körében. Ez föként a kommunisták
tevékenységének és annak köszönhetö, hogy a felkelésben Szlovákia
Kommunista Pártja játszotta a vezetö szerepet. A felszabadított területen
a tömegek igazi szervezöi és vezetöi a kommunista párt helyi
pártszervezetei és a nép demokratikus hatalmi szervei, a nemzeti bizottságok voltak.
A felkelés kibontakozásának arányában a nemzeti bizottságok kezükbe ragadták a
helyi hatalmat. Sok helységben elmozdították a fasiszta Tiso-kormány
hivatalnokait, a dolgozók ellenörzése alá helyezték a fasiszta szervezetek
vagyonát, mozgósították a férfilakosságot a felkelö hadseregbe,
megszervezték a védelmi munkákat, a felkelök és a lakosság ellátását,
biztosították az ipari üzemek termelését és a mezögazdasági munkák
elvégzését. A nemzeti bizottságok a gyárak, raktárak, közutak örzésére, az
állampolgárok vagyonának védelmére, a forradalmi rend fenntartására, a fasiszta
elemek ártalmatlanná tételére munkás(népi) milíciát szerveztek. A nemzeti
bizottságok több lapot is kiadtak, többek közt Dobsinán a Nás bojt, Revúcában a
Nase zprávyt, Tisovecben a Hlas Hernerat stb. A felkelés folyamán tehát a
felszabadított területen Csehszlovákia történetében elsö ízben jöttek
létre és müködtek legálisan a forradalmi népi hatalom demokratikus
szervei, a nemzeti bizottságok, amelyek a legszélesebb néprétegek érdekeit
képviselték, és amelyeket kommunisták vezettek. A nemzeti bizottságok alkották
késöbb a népi demokratikus állam politikai alapját. A felkelés idején nagy
próbát álltak ki a helyi pártszervezetek. Szlovákia Kommunista Pártja Központi
Bizottsága akkori vezetöségének helytelen politikája ellenére a
pártszervezetek túlnyomó többsége reálisan értékelte a helyzetet, és helyileg
élére állt a felkelésnek. * A fasizmus elleni harcban növekedett és
erösödött a munkásosztály egysége. A kommunisták és baloldali szociáldemokraták
szorosan együttmüködtek egymással. Ezt az együttmüködést
szervezetileg is lerögzítették 1944. szeptember 17-én, amikor Szlovákia
Kommunista Pártja és a Szlovák Szociáldemokrata Párt az egyesítö
kongresszuson megalakította az egységes Szlovákia Kommunista Pártját. A
kongresszus különleges figyelmet szentelt a nemzeti felszabadító harc további
fejlesztésének. A kommunistáknak és a baloldali szociáldemokratáknak egy
pártban való egyesülése még jobban megnövelte a munkásosztály tekintélyét a néptömegek
körében. Szeptember végén a felkelés pártvezetésének erösítése végett
megérkezett J. Sverma, a Cseh Kommunista Párt vezetö központjának tagja, a
párt egyik kimagasló vezetöje. Ő sokat tett annak érdekében, hogy
erösítse a párt és a széles dolgozó tömegek kapcsolatát, és a népet a
nemzeti felszabadító mozgalom további kibontására mozgósítsa. J. Sverma aktívan
dolgozott a Pravda címü újságnál (a Szlovák KP Központi Bizottságának
lapja), s a felszabadított terület politikai életének minden fontosabb oldalára
befolyással volt. A kommunista párt helyi szervezeteinek érdeme volt az is,
hogy elösegítették az üzemi bizottságok megalakítását az ipari üzemekben.
Az üzemi bizottságok több, a felszabadított terület dolgozóinak mindennapi
életével és fegyveres harcával kapcsolatos kérdést oldottak meg. Október 15-én
a kommunisták kezdeményezésére Podbrezován megtartották az üzemi bizottságok
képviselöinek országos konferenciáját. A konferencián 137 üzem
képviseletében több mint 200 küldött vett részt. Nemcsak a felszabadított,
hanem a még megszállt területröl is érkeztek küldöttek. A konferencia
megvitatta az üzemi bizottságok tevékenységének különféle kérdéseit, s tárgyalt
a szakszervezeti mozgalom egységének megteremtéséröl is. A konferencia
munkájában Sverma is tevékenyen részt vett. A konferencia két határozatot
hozott. Az elsö amelyet a Szlovák Nemzeti Tanácshoz címeztek hangsúlyozta,
hogy "a munkásosztály elfoglalja helyét a szabadságharcosok elsö
soraiban". A határozat követelte, hogy a tanács adjon ki új törvényt az
üzemi bizottságokról, az üzemi munkásellenörzés megteremtéséröl. A
konferencia részvevöi ebben a határozatban sürgették azt is, hogy
államosítsák a szlovák nép külsö és belsö ellenségeinek tulajdonában
levö ipari üzemeket, illetve ezek minden vagyonát. A második határozat
megszabta az üzemi bizottságok feladatait a fasizmus és az ellenséges elemek
elleni harcban, körvonalazta e bizottságok szerepét a hadianyag-termelés
megszervezésében és a felkelö hadsereg ellátásában, a gyárak és az egész
szabad terület védelmében. A határozat ezzel a felhívással végzödött:
"Változtassatok minden gyárat nemzeti szabadságharcunk
erödjévé." Az üzemi bizottságok podbrezovai konferenciája megalapozta
a szakszervezeti mozgalom egységét Szlovákiában. A nemzeti bizottságok, a
munkás(népi) milícia és az üzemi bizottságok tevékenysége híven tükrözte a
szlovákiai dolgozók magas fokú forradalmi aktivitását. Szlovákia dolgozói a
hitleristák és a szlovák fasiszták elleni heves harc közepette hozzákezdtek a
népi demokratikus csehszlovák állam építéséhez. Noha a szlovák népi felkelés
politikai központja: Banská Bystrica elesett, és a német fasiszta csapatok
megszállták a felkelés körzetét, a harc nem ért véget. A felkelök nagy
része felhúzódott a hegyekbe, s folytatta a partizánharcot. Ebben fontos
szerepe volt a Partizánmozgalom Szlovák Törzsének, amely már 1944. október
közepén megkezdte a partizánharc elökészítését arra az esetre, ha a
felszabadított területröl vissza kell húzódni a hegyek közé. A partizánok
eröit csoportokra osztották fel; mindegyik csoport meghatározott körzetet
kapott. Megtették az intézkedéseket arra, hogy Szlovákia Kommunista Pártja
pártszervezetei illegalitásba vonuljanak, s biztosítsák a Pravda és más
kommunista sajtótermékek folyamatos kiadását. A CSKP Központi Bizottságának és
a partizánmozgalom törzsének utasítására a partizánosztagok már október
27-28-án megkezdték elvonulásukat a hegyek közé. Ebben a nehéz és felelös
pillanatban a felkelö hadsereg parancsnoksága az elött a kérdés elött
állt, hogyan tovább? Haladéktalanul meg kellett hozni azt az egyedüli helyes
elhatározást, hogy a szlovák csapatok áttérnek a partizán harcformákra, és
szoros kapcsolatot létesítenek a partizánokkal. Golian tábornok, a Katonai
Központ feje azonban ezt nem tudta megtenni, és Viest tábornok sem, akit
október 6-án leváltására küldtek Londonból. A parancsnokság október 26-án
áttelepült Donovaly körzetébe. Ugyanide kezdtek rendezetlenül visszavonulni
állásaikból a szlovák csapatok is, amelyek elvesztették kapcsolatukat parancsnokságukkal.
Az ellenség heves rohamot íntézett ellenük. Sok katona és tiszt szaladt,
amerre látott, és ezek közül csak néhányan csatlakoztak a partizánosztagokhoz.
Viest és Golian tábornokot a németek foglyul ejtették, és késöbb
agyonlötték. A szétzüllés következtében a szlovák csapatok október utolsó
napjaiban nagyobb veszteséget szenvedtek élöeröben és technikában,
mint a felkelés egész elözö idöszaka alatt. Mi ennek az oka?
Számos oka van. Objektíve negatív szerepe volt a hadsereg parancsnokságának.
Golian és Viest gyengén volt felkészülve olyan felelös szerepre, mint
amilyen a fegyveres harc vezetése mélyen az ellenség mögöttes területén. Mint a
burzsoázía képviselöi, nem fejezhették ki a dolgozó nép szükségleteit és
vágyait, nem tudták megoldani azokat a feladatokat, amelyeket a szlovák
felkelés állított elébük. Egy másik ok a hadsereg kommunista pártjának gyenge
politikai munkája volt. A szlovákiai partizánmozgalom vezetöi (Sverma és
Asmolov) intézkedéseket tettek, hogy rendszeres kapcsolatot teremtsenek a
partizánosztagokkal, és hogy ezeket az osztagokat az elöre kijelölt
körzetekben helyezzék el. A törzs és a Donovalyban tartózkodó partizáncsoport a
bekerítés veszélye miatt Habenecen (Alacsony-Tátra) keresztül északra vonult.
Eközben 1944. november 10-én Sverma, Csehszlovákia nemzeti höse, életét
vesztette. Élete utolsó pillanatáig kitartott harci örhelyén. Néhány
nappal halála elött, amikor javasolták neki, hogy súlyos betegségére való
tekintettel térjen vissza a Szovjetunióba, azt felelte: "Egész életemben
szégyenkeznék, ha most, a veszély pillanatában elhagynám a szlovák népet. Nem
azért jöttem Szlovákiába, hogy beszédeket mondjak és írjak, hanem hogy
harcoljak." A partizánmozgalom törzse Habenec körzetében települt le, s
innen nagyarányú szervezö és politikai munkába kezdett. A súlyos harcok és
a nagy veszteségek ellenére a partizánok létszáma nemhogy csökkent, hanem még
növekedett is. November elején a németek hátában négy partizán-magasabbegység,
hat dandár és mintegy harminc önálló osztag tevékenykedett, összesen körülbelül
19 ezer emberrel. A partizánok a törzs vezetésével október-novemberben nagyobb
arányú manöverezésre tértek át. Elönytelen feltételek közt nem
bocsátkoztak harcba; számos diverziót hajtottak végre; megtámadták a hitleristák
és a szlovák fasiszták kisebb csoportjait; felderítést folytattak, s az
ellenségröl szerzett adatokat eljuttatták a szovjet parancsnokságnak. A
partizánok tevékenységének fö körzete ebben az idöszakban az
Alacsonyés a Magas-Tátra, a Szlovák Érchegység, a Nagyés a Kis-Fátra volt.
Ahogy erösödött a partizánmozgalom szervezeti egysége, s ahogy nött a
partizánosztagok létszáma, úgy fokozódott aktivitásuk, úgy nöttek
vállalkozásaik méretei. A "Gottwald"-dandár például Spisska Nová
Vestöl délnyugatra a vasutakon több diverziót hajtott végre. Kisiklatott
35 ellenséges katonai szerelvényt, megsemmisített 130 gépkocsit, levegöbe
röpített több mint 20 vasúti és közúti hidat. De a többi partizánosztag is
eredményesen müködött. A partizánok 1944 decemberében három hét alatt kisiklattak
40 német, katonákat, fegyvert és löszert szállító szerelvényt,
kilöttek 30 harckocsit, 110 gépkocsit, felrobbantottak 20 hidat, egy
vasúti fütöházat, egy hadianyaggyárat, megrongáltak számos távíróés
távbeszélö-vezetéket, s megsemmisítettek több mint 5200 német katonát és
tisztet. A lakosság messzemenöen támogatta a partizánokat. Tájékoztatta
öket a német csapatok mozgásáról, élelmiszert, ruhát, lábbelit juttatott
nekik, bújtatta felderítöiket stb. Horní Lhotában például a német hatóságok
elrendelték, hogy a lakosság gyüjtsön ajándékokat a hitlerista katonáknak.
A helyi lakosság ezt kihasználva, összegyüjtötte a szükséges holmikat, s
egész szállítmányt küldött a 2. partizándandárnak. A megszállók és a fasiszta
Hlinka-gárdisták kegyetlen büntetö intézkedései ellenére a
partizánosztagok harctevékenysége november-december folyamán lankadatlan
erövel folyt. A néptömegek nemzeti felszabadító harca egészen addig
tartott, amíg a Vörös Hadsereg fel nem szabadította Szlovákiát. * A
szlovák nép felkelése nagymértékben hozzájárult a Csehszlovák Köztársaság
felszabadításához. Novotny, a CSKP Központi Bizottságának elsö titkára, a
Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke, a szlovák felkelés 15. évfordulója
alkalmával, 1959-ben, Banská Bystricában mondott beszédében kijelentette:
"A szlovák népi felkelés örökre egyik legragyogóbb lapja marad ama
dicsö harcok történetének, amelyeket népeink a szabadságért vívtak."
A szlovák nép azzal, hogy nyílt harcot indított a megszállók ellen, beállt
azoknak a sorába, akik tevékenyen küzdöttek az európai népek felszabadításáért,
s kinyilvánította a Csehszlovák Köztársaságnak, mint a két egyenjogú testvérnép
a cseh és a szlovák nép államának helyreállítását. A Szovjetunió segítsége,
különösen a Vörös Hadsereg csapatainak támadása a Kárpátokban egyik
legfontosabb feltétele volt annak, hogy a felszabadított körzet, ahol a nép
volt hatalmon több mint két hónapon át, kitartott a német fasiszta csapatok
hátában. Itt születtek meg a társadalmi és gazdasági élet új formái, itt fogamzott
meg a népi demokratikus Csehszlovák Köztársaság. A felkelésnek nagy szerepe
volt abban, hogy a fasiszta "szlovák állam", a hitlerista Németország
csatlós országa, felbomlott. A felkelés a szlovák nép antifasiszta harcának
csúcspontja volt, s kezdete lett a csehszlovákiai népi demokratikus
forradalomnak, amely 1945 májusában a népi demokratikus rend gyözelmére
vezetett. A szlovák felkelés nagy hatással volt a cseh területeken folyó
felszabadító harcra is. A felkelök erélyesen meghiúsították a burzsoá
nacionalistáknak minden olyan kísérletét, hogy Szlovákia érdekeit
szembeállítsák Csehország érdekeivel. A szlovák nép e helyes álláspontja a
csehszlovák kommunisták nevelö munkájának volt köszönhetö, amelyet a
testvéri barátság és az osztályszolidaritás szellemében is végeztek. A cseh nép
a hitlerista megszállás nehéz körülményei közt igyekezett támogatni a szlovák
felkelöket. A CSKP megszervezte a felkelés segítését. Csehországban az
illegális rádióadó rendszeresen tájékoztatott a szlovákiai eseményekröl, s
megmagyarázta, hogy a szlovák népi felkelés egy egységes, szabad Csehszlovák
Köztársaságért vívott nemzeti felszabadító harc legmagasabb formája. Ennek
egyik eredménye volt, hogy sok cseh hazafi a fasiszták kegyetlen üldözése
ellenére átlépte a szlovák-morva határt, s csatlakozott a felkelökhöz.
Szeptember 3-ig körülbelül ezer cseh érkezett Szlovákiába, késöbb pedig
további ezer fö állt a felkelök mellé. A felkelés támogatásának
fö formája azonban az volt, hogy a cseh nép a cseh területeken még jobban
kibontakoztatta a forradalmi antifasiszta harcot, megteremtette a nemzeti
bizottságokat, erösítette a partizánmozgalmat. A szlovák felkelés egyik
jellegzetessége az volt, hogy csaknem harminc nemzetiség fiai vettek részt
benne. Szlowákiában mintegy 3000 szovjet partizán, mintegy 2000 cseh,
körülbelül 800 magyar, 400 francia, 80 német antifasiszta, 70-100 lengyel, több
mint 100 jugoszláv, 50 amerikai és angol harcolt, valamint sok görög, olasz,
bolgár, belga, holland, osztrák és így tovább. Többségük a német fasiszta
fogságból szökött meg, s a Vörös Hadsereg elé igyekezett. A felkelés
részvevöinek internacionalista összetétele híven tükrözte az európai népek
antifasiszta harcának általános fellendülését. A felkelésben a szovjet
partizánok is részt vettek, s ennek nagy volt a jelentösége. A szovjet
partizánok átadták szlovák testvéreiknek gazdag harci tapasztalataikat,
hozzásegítették a partizánosztagokat, hogy a fegyveres harc fö erejévé
váljanak. A felkelöknek számottevö támogatást nyújtott a szovjet
parancsnokság azzal, hogy szeptember közepén a felkelés körzetébe dobja át a
csehszlovák vadászrepülö-ezredet, amelyet a Szovjetunióban képeztek ki és
szereltek fel, valamint szeptember utolsó napjaiban a csehszlovák hadtest
ejtöernyös dandárát. A szovjet parancsnokság a felkelés folyamán
állandóan ellátta a felkelöket fegyverrel, löszerrel, felszereléssel
és élelemmel. Az a segítség, amelyet a Szovjetunió a szlovák népi felkelésnek
nyújtott, világosan kifejezte a Szovjetunió és Csehszlovákia népeinek testvéri barátságát
és harci együttmüködését. "A szlovák nemzeti felkelés állapítják meg
a CsKP és Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának a felkelés 20.
évfordulójára kiadott tézisei erösítette népeink barátságát a
Szovjetunióval. A felkelés megindulása és menete szempontjából roppant nagy
jelentösége volt a Szovjetunió segítségének. Ez nemcsak az arcvonalon
elért döntö sikerekben nyilvánult meg, amelyek aláaknázták a hitlerista
hadigépezet erejét, hanem abban is, hogy szovjet partizánok és parancsnokok ott
küzdöttek a harcmezökön a felkelés alatt, továbbá a fegyverés
löszerszállításokban". A szlovák felkelés katonai szempontból is
nagyjelentöségü volt. Huzamos idöre használhatatlanná tette a
szlovákiai vasutakat és közutakat, amelyekre a német hadvezetésnek szüksége
lett volna, hogy csapatokat és löszert szállítson a szovjet-német
arcvonalra. A népi felkelés és a kárpát-duklai hadmüvelet arra
kényszerítette a hitleristákat, hogy nagy eröket küldjenek Szlovákiába. Ez
bizonyos mértékig elösegítette a szovjet csapatok kárpát-ukrajnai és
részben magyarországi sikerét. A felkelés meghiúsította a német hadvezetésnek
azt a tervét, hogy Szlovákia embertartalékait felhasználja a Vörös Hadsereg
elleni harcra. Söt, a német fasiszta csapatok a felkelés és az azt követö
partizánharc folyamán élöeröben és technikai eszközökben nagy
veszteségeket szenvedtek. A hitleristák a felkelök elleni harcokban
körülbelül 56 ezer embert vesztettek. A szlovák felkelés egyik legfontosabb
eredménye volt, hogy megszilárdult a szovjet-csehszlovák harci szövetség,
amelyet a szovjet, a szlovák és a cseh harcosoknak a közös ellenség ellen
vívott harcban kiontott vére pecsételt meg.
