A SZEMITÁK MÁSODSZOR IS AZ EGÉSZ RÉGI KELET URAI

A SZEMITÁK MÁSODSZOR IS AZ EGÉSZ RÉGI KELET URAI

Gyülekező helyük ezúttal Perzsia A perzsák faji és népi egyénisége a nem tisztázott történeti kérdések közé tartozik. Azon az alapon, hogy a perzsák sokáig ugyanabban a birodalomban éltek, mint a médák és átvették azok szókincsét, szokásait, öltözködési módját és egész kultúráját (mint szokták a nomádok, akiknek ilyen kultúrája nem volt), a tudósok őket a médák rokonainak tartják és az árja népek közé sorolják. Ez a külsőségekre felépített nézet azonban nem szükségszerűen helytálló, hiszen már megelőzőleg az asszírok és zsidók is magyar kultúrában növekedtek fel, de faj és öntudat tekintetében mégsem voltak árják. A perzsák esetében is hasonló jelenséggel állunk szemben, mert az ő történetük minden méda kapcsolatuk ellenére kezdettől végig át volt szőve a szemitákkal való szoros együttműködéssel és politikai öntudatukat a leghevesebb anti 232b15c árja koefficiens jellemezte. A szemita-perzsa összefonódás és az antiárja magatartás Dárius király kora óta oly nagyfokú volt, hogy attól kezdve tulajdonképpen már nem is Perzsa Birodalomról kellene beszélnünk, hanem egy szemita vezetésű országról. Elég okunk van tehát arra, hogy az irodalomban található nézeteket kétségbe vonjuk és a perzsa-problémát népi vonatkozásban tényleges adatok világánál saját magunk vizsgáljuk meg.

"Perzsák" létezéséről első híradásaink a Kr. e. 8. századból erednek Ezzel a névvel akkoriban az Urmia- tó nyugati oldalától a Felső-Zab forrás vidékéig terjedő méda terület nem- méda lakóit értették, akiket PARSUnak neveztek. Ez a szó a P/F hangváltozás után a FARSI alakot vette fel, értelme annyi mint "hátsó, mögöttes". Ez az elnevezés bizonyára az asszíroktól eredt, mert azok fővárosához képest laktak a "hátul". A Far szó különben a magyar nyelvben is megvan, pl. a farzseb kifejezésben és jelentése ott is hátulsó. A szó szerepel a héberben ahol a többes számban kimondott Perusim "elkülönített" jelentésű. Ezek a körülmények, hogy ti. az első perzsák az asszírok mögött, méda területen, elkülönítve és éppen a Kr. e. 8. században bukkantak fel, azonnal felvetik a gondolatot, hogy ők tulajdonképpen az asszírok által elhurcolt izraeli törzsek maradványai lehettek, akiket köztudomásúlag a médák városállamaiban helyeztek el és új helyeikre éppen a Kr. e. 8. század közepe táján érkeztek meg. Ezzel az elgondolással a későbbi események csodálatos összhangban állnak, úgyhogy az eredeti perzsákban izraeli típusú, szemita öntudatú népet kell látnunk.

Az asszír politika célja minden elhurcolt néprésszel szemben az volt, hogy valahol majd felhasználják őket valamilyen Asszíria érdekében végzendő munkára (für Assur zu arbeiten, 92m 47). Ebben az értelemben vizsgálódva az első figyelemre méltó dolog az, hogy a méda területen lakó farsi izraeliekhez Asszíriából (!) hamarosan egy férfi érkezett, akit Perseus (Farsi ős) néven említenek. Ez az asszíriai személy előkelő valaki lehetett, mert Jove (Jáhve) nevű apától és Danae (Dán) nevű anyától származott. Kik lehettek e titokzatos szülők, nem tudjuk, csak annyi bizonyos, hogy Perseus az asszír királyi család közeli rokona volt, talán éppen az asszír királynak és egy Dán izraeli törzsből származó anyának ivadéka. Ettől a Jáhve hitén élő asszír apától és izraeli anyától származó Perseus egy hasonló nevű fiút hagyott maga után - Persist -aki aztán a helybeli méda fejedelem leányát, Andro- Médát vette feleségül s mivel apósának nem volt fiúgyermeke, annak örökébe lépett az ismert keleti szokás szerint. Az asszírok talán azt a tervet forgatták fejükben, hogy ez asszír- izraelita- méda vért magában egyesítő farsi fejedelem révén a deportált izraelita maradványokat egybetömöríthetik a környező méda törzsekkel az akkor divatos konföderációk szerint s aztán valahol asszír szolgálatba állítják. A lényeg valóban ez lehetett.

Az asszír irányítással összefogott perzsa törzsek nevét Herodotos jegyezte fel. A törzsek száma csodálatosképpen éppen tíz volt, mint a deportált izraelitáké. A nevek azonban nem a régi Izrael törzsnevei, hanem új összefogást tükröznek. Az első és legelőkelőbb törzset, amely bizonyára az Asszíriából jött vezérlő nemzetség alkotta, PASAR GADA néven nevezték, benne a magyar zsargonban kimondott 'Vezér Hadát' látjuk. Rangban utána következett a MARA-PHI és MAS-PI nevű két valamelyik újabb névadó "fiai", akik a vezéri törzzsel együtt a legelőkelőbbnek számítottak, tőlük függtek a többiek, így talán ezek is asszír nemzetségek lehettek. A negyedik, ötödik és hatodik törzs tagjai föld műveléssel foglalkoztak, ezek tehát nem lehettek szemiták, hanem árják, a helybeli médák. A hátralévő négy törzs nomád volt, de mindvégig nagy szerepet vitt az együttesben, ezek lehettek az izraeli elhurcoltak maradékai, név szerint a DAAN, MARDI, SA-GARTI és DROPIK törzse, a Dán törzs, egy másik "maradékai", a sivatagi és még valamelyik.

Ezekben a nevekben nem a bizonytalan értelem a fontos, hanem az összbenyomás: az összetételben asszír irányítás alatt földműves (árja) és nomád (szemita) életformájú népelemek szerepeltek, melyek közül faji szempontból hét törzs lehetett szemita jellegű. Így most már érthető az a mozzanat, amit szintén Herodotostól tudunk (94m I 63), hogy az árja médák a perzsákat maguktól idegen fajú népnek tekintették.

Miután a médák közé deportált izraelitákat ekként asszír keretben összefogták és megritkult soraikat médákkal kiegészítették, a Kr, e. 8.-7. század fordulóján a Zagros- hegység mentén délkeleti irányban útnak indították. A vándorlás vezetője a Vezér Hada (Pasar Gada) csoportból származó ACHA-MENES volt, az Achamen- dinasztia megalapítója. E törzseket aztán fokozatosan lejjebb és lejjebb küldték, amíg azok Kr. e. 650 táján meg nem érkeztek Elamba, Babilon szomszédságába (92m 60), ahol történetesen éppen akkor vívták a babiloniak és elámiak élethalálharcukat az asszír seregekkel. Az asszírok a perzsákat Elám népének elpusztítása után az ő helyükre telepítették, ahol olyan szerepet szántak nekik Babilon hátában, mint aminőt korábban az izraelitáknak adtak a Jordán völgyében. Asszíria, amely az eseményeket eddig vaskézzel irányította, Kr. e. 612-ben elbukott. Birodalmát a felszabadult médák és babiloniak (káldiak) egymás között megosztották s ebben az osztozkodásban Elám területe (Perzsia) a médák uralma alá került. A perzsák, mint méda alattvalók, az akkori hűbéri államszervezés értelmében megtartották a maguk külön politikai és közigazgatási kereteiket, saját fejedelemmel az élen. Így lett a hűbéres Perzsia területe a szétvert asszír népmaradványok gyülekező és menedékhelye. (60)

Amint ez az izraeli és asszír jellegű hűbéres Perzsia megállapodott, az asszír időkben kidolgozott politikai programot követve, igyekezett a méda királyi udvarban minél nagyobb befolyásra szert tenni, a méda királyi családdal vérségi kapcsolatba kerülni, s azután, alkalmas időben a méda birodalomban a főhatalmat magához ragadni. E tekintetben az első döntő sikert Astyages méda király (Kr. e. 585-549) idejében érték el, amikor a perzsa hűbéres fejedelem Kambyses (Kr. e. 600-559) feleségül vette a méda király lányát. Ebből a méda- perzsa (árja és szemita) házasságból született a későbbi II. vagy Nagy Cyrus (Kurus) perzsa király (Kr. e. 559-528). E vegyes házasság a maga korában nagy feltűnést keltett és még a távoli Delfiben lakó jósnő is megemlékezett róla, öszvérnek nevezve Cyrust, amiért két különböző emberfajta keveréke volt amiért két különböző emberfajta és két különböző nép képviselője. (51)

Ezt a fiatalembert minden kezdeti lépésében valóban a szemiták segítették, különösen a Judából származó zsidók. Ők voltak mögötte, amikor Kr. e. 550-ben királyi ura ellen fellázadt amikor 546-ban Lydiát megszerezte és akkor is, amikor csellel, kardcsapás nélkül Babilon urává lett. A perzsa trónnak később is a zsidók voltak leghatalmasabb támaszai. E szoros szemita kapcsolatok révén érthető, ha a perzsa királyok magukat az asszír királyok vérbeli folytatóinak tekintették és felelevenítették az ő világuralmi törekvéseiket is. Azzal, hagy az államhatalmat a szemita törekvések szolgálatába állították, a Régi Keleten még megmaradt árja fajú magyar nyelvű népekre újabb kálvária következett.

Összegezve a perzsák eredetére és hatalomba jutására vonatkozó ismereteinket, főbb megállapításaink ezek: 1. fajilag a perzsa nép az elhurcolt izraelita maradványokból, méda törzsek hozzáadásával, asszír vezetőség alatt jött létre, amihez csatlakoztak a júdabeli zsidók is, úgyhogy a nép főleg szemita jellegű konglomerátum volt; 2. vezetőrétege az asszír politikai elgondolásokat követte és erős antiárja koefficiensével élesen elkülönült és szembehelyezkedett az árjákkal. Ebben a szemléletben jól érthető, miért volt a Perzsa Birodalomnak annyira fontos, hogy sürgősen helyreállítsa a Jordán völgyében az egykori szemita támaszpontot a zsidók hazaszállításával, továbbá hogy kikapcsolja Perzsia vezetéséből az árja (méda) lakosságot és végül hogy vérrel és vassal újra felállítsa a Régi Keleten a szemita világuralmat. A következőkben a perzsa történet e három oldalát mutatjuk be.

A zsidók visszatelepítése a Jordán völgyébe

Miután Cyrus perzsa király a médák örökségébe lépett és Babilon elfoglalásával átvette a vezetést a Régi Kelet keleti felében, legsürgősebb teendőjének azt tartotta, hogy a Babilonba hurcolt zsidókat visszatelepítse származási helyükre, a Jordán völgyébe. Ezt a célt - a visszatelepítést - Dániel szorgalmazta a legnagyobb sikerrel, mert neki volt Cyrus legjobban lekötelezve, hiszen Babilon perzsa kézre játszásában ő vitte a főszerepet. Dániel ugyanis Nabukadnezár káldi király ideje óta a babiloni kormányzótanács elnöke volt, mai szóval élve miniszterelnök, s ebbeli minőségében nagyon jól tudhatta, hogy fajtestvérei Babilonban államcsínyre készülnek. Magatartását a remélt sikerhez szabta: szemet hunyt a készülődések felett és kritikus pillanatokban kétértelmű nyilatkozataival elősegítette azokat.

Jelen volt pl. azon az utolsó mulatozáson is, amelyet Nabunaid király rendezett babiloni palotájában. A vacsora végén, amikor az emberek már elszéledni készültek, a király előhozatta az utolsó koccintáshoz a jeruzsálemi imaházból származó arany edényeket és azokból kínálta vendégeit. E jelenet alkalmával egy titokzatos kéz a falra egy rövid mondatot írt fel, amit Dániel sietett értelmezni, a Biblia- szakértők szerint így: "Megmérettetek és könnyűnek találtattatok." E híres szöveget szerencsére eredeti alakban is megőrizte a Biblia: Mé N Me-Ne-Te-K eL, U PAR SIN s ezt mi, magyarok, a Biblia-szakértő: segítsége nélkül, közvetlenül is értjük, mert magyarul van. Íme: 'Még ne menjetek el! Jő pár csíny.' A marasztalásra az ok megvolt, mert jött nem ugyan a szórakoztató tréfa, amint Dániel a mulatozókkal sejttette hanem a perzsa államcsíny. A szemiták ugyanis az éjszakára nyitva hagyták Babilon kapuit s azokon át Cyrus katonái akadálytalanul beözönlöttek a városba s kardcsapás nélkül birtokba vették. A káldi királyt még aznap éjszaka megölték s Babilonban a perzsák lettek az urak, - meséli maga Dániel (Daniel V 25-31). Ha ebben a hazaárulásban Dániel keze nem lett volna benn, akkor elképzelhetetlen, hogy Cyrus király ugyanezt az embert, a meghódított ország miniszterelnökét, életben hagyja, sőt meg hagyja régi tisztségében, de az sem, hogy a legsürgősebb dolga tengernyi izgalma közepette a Júdeából elhurcolt zsidók hazaszállítása lett volna

A zsidók hazaszállítását Dániel úgy állította be Cyrus király előtt, mint a perzsa világuralom megszerzésének első és legfontosabb lépését. Meg azok visszatelepítésével - mondta - a Jordán völgyén át vezető nagy stratégiai útvonal használata a perzsák számára biztosítva lesz és így zsidók segítségével nemcsak a Szíriába, Kánaánba és Föníciába, hanem az Egyiptomba való fegyveres behatolás is könnyűszerrel lesz megvalósítható. Amit tehát Dániel ajánlott a királynak, lényegileg nem néhány ezer zsidó elszállítására vonatkozott, hanem terv volt a magyar népek leigázására, országaik meghódítására s az egész Régi Kelet szemita uralom alá való visszahelyezésére.

E messzenéző tervvel kapcsolatban Dániel szent fogadással ígérte, hogy a zsidók, ha visszaszállítják őket a Jordán völgyébe, hűségesen fogják szolgálni urukat, a perzsa királyt, minden öncélú törekvés nélkül, nem úgy, mint Asszíria idejében tették. (62)

De ragaszkodtak ahhoz, hogy a visszatérés és a nyugati bástyában való szolgálatukat írásba lefektessék, vagyis hogy a király kössön a visszatérőkkel szabályos szerződést, frigyet vagy paktumot. Dániel hátrahagyott írásában bevallja, hogy a régi Izrael bizony nem tartotta be az asszír királyokkal kötött szövetséget (itt már ő sem az Istennel, hanem az asszír királyokkal kötött szövetségről szól) és eltért az abban lefektetett irányelvektől. Elismeri, hogy az asszír királyok jogosan büntették meg Izrael népét az elhurcolással. A szerződésszegés azonban a régi Izrael bűne, a régibb zsidó nemzedéké, amiért ők, az új nemzedék nem tehetők felelőssé. Ő tehát a tiszták, a fiatalok nevében kér és könyörög a perzsa királynak - aki ő előtte is minden tekintetben az asszír királyok vérbeli folytatójaként jelenik meg - hogy fogadja el esdeklését, irgalmazzon az élőknek, vegye őket kegyeibe és kössön velük új szerződést. Meg is nyerte Cyrus tetszését, aki megtette a nagy elhatározást: felújítja az asszír királyok világuralmi törekvését, összegyűjti a szemitákat koronája alatt és rájuk támaszkodva meghódítja a Régi Kelet minden szabad országát.

Cyrus, az új isten, ebben a látószögben maga is a legfontosabb lépésnek tekintette a nyugatra vezető nagy hadiút biztosítását s e cél elérésére a babiloni zsidók Jordán völgyébe való visszaszállítását jó megoldásnak találta. "Nagy súlyt helyezett arra, hogy a Palesztinán át haladó stratégiai útvonal olyan nép ellenőrzése alatt álljon, amelyet az ő érdekeihez hála fűz; ezért rendeletet adott ki a visszatérésre" - Kr. e. 538-ban. (63)

A ránk maradt híradások szerint a babilóniai zsidók közül mintegy 40,000-en jelentkeztek a Judeába való visszatérésre, ami az ország egykori lakosságának talán tíz százaléka lehetett. De még ekkora tömeg elszállítása sem történhetett meg máról holnapra. Az előkészítés hosszú időt vett igénybe, a visszaköltözés nem is egy ütemben zajlott le, hanem évek során, amint az egyes menetoszlopok elkészültek. Ezért a visszatérésre vonatkozó okmányok Cyrus nevén kívül Xerxesét (Kr. e. 486-465) is emlegetik. A visszatérés első okmányát, az ékjelekkel teleírt tekercset Hezékiel pap nevére állították ki és őt bízták meg a költözködés technikai lebonyolításával. Az ékjeleket hozó Hez-ék-jel a király üzenetét így tolmácsolta a visszatérőknek: "Új szívet adok nektek és új szellemet helyezek belétek . . . hogy kövessétek parancsaimat (!) és megtartsátok, gyakoroljátok törvényeimet (!) . . . és ti az én népem lesztek, én pedig a ti URATOK (!) (Hezékiel XXXVI 26-28; v.ö. 157m 22, a francia fordítást). Szinte szóról szóra ugyanazt a kijelentést látjuk itt, mint amit az asszír királyok tettek Ábrahámnak és utódainak.

58) Az Exodus IV 24-26 versei előadják, hogy Mózes neje gyermekeivel utazva egy vendéglőben szállt meg, ahol az asszonyt egy asszír ügynök molesztálni kezdte. A jelenetet a Biblia-fordítók úgy értelmezik, hogy az asszonyt az illető meg akarta "ölni". Helyesen bizonyára csak meg akarta "ölelni". A dologhoz ugyanis hozzá tartozik, hogy ez alkalommal Mózes neje két fiát rituálisan (kőkéssel) körülmetélte és az asszony a támadót "perverz" férjének nevezte: Bloody husband art thou me.

59) Ab Hebraels itaque non descendimus, linquae tamen cognatio intercedit, qualis est neptes ab avia ex fillabus
diversis Révai, Elaboratior grammatica Hungarica. idézi 123m 179 és 200.

60) Isaijás próféta (XI 11j a perzsa király feladatául a szemita népek maradványainak összegyűjtését jelölte ki: The Lord
(az új király) shall set his hand again the second time to recover the remnant of his people which shall be left from Assyria and from Egypt, and from Pathros, and from Cush, and from Elam, and from Shinar and from Hamath, and from the Islands of the sea.

61) Delfi jósnője így szólt: Cyrus was that mule. For the parents of Cyrus were of different races and of different conditions, his mother was a Median princess, daughter of king Astyages, and his father a Persian, and a subject who though so far beneath her in all respects, had married his royal mistress, 94m I 48. Azonfelül hogy apja oldaláról assziro-izraeli - volt. Cyrus minden valószínűség Jáhve tiszteletén élt. Egy korabeli zsidó író ugyanis úgy emlékezett meg róla mint " Jahve felkentje"(Jahveh's anointed) 109m 122.

A nevezetesebb perzsa királyok a következők voltak: II. Cyrus (Kurusl, Kr. e. 559-528, ő a birodalom megalapítója, kinek Kurus trónneve éppen ezt mondja: Kő-úrőse, egyúttal ő a zsidók első nagy lekötelezettje. A legnagyobb perzsa király I. Dárius, Kr. e. 522- 486, a zsidók második nagy lekötelezettje. kinek DAR-YAVA-US nevében már a Jáhve név is szerepel. Az utolsó perzsa király III. Dárius, Kr. e. 336-tól 330-ig uralkodott. A Perzsa Birodalom fennállása: Kr. e. 559-től Kr. e. 330-ig.

62. A könyörgők beadványaikban határozottan elvetik az önálló királyság alkotására irányuló törekvést, Judea függetlenségét (deliberate relection of the monarchial tradition) és kifejezetten a próféták elgondolását hangsúlyozzák, akik mindenkor az asszír politikai irány követői voltak, 218 49 sk. Csak a Júdeába való visszatérésről volt szó; Izrael visszaállítása szóba se került.

63) Anxious that the key-road that run through Palestine should be held by a people bound to his interests by gratitude. Cyrus issued a decree authorizing the return, 61m 80.

Nem volt tehát szó egy független Juda- királyság felállításáról, hanem csak egy előre tolt stratégiai támaszpontról, perzsa tartományról. Miután az engedély paktum megvolt, Hezékielnek népszerűsítenie kellett a visszatelepülés gondolatát - szívüggyé tenni a nyugati bástyában való nehéz szolgálatot. A népszerűsítés imaházakban történt, ahol addig csak az asszír király parancsaival szoktak foglalkozni, a Thóra (Ra-szó, király szava) olvasgatásával. Az új szükségletnek megfelelően a vallási gyülekezett most vezették be az időszerű események élőszóval való megtárgyalását, politikai szónoklást. A régi Jehova-házak ezzel átalakultak a SYNAGOG 'Szónokok' házává. (94)

Cyrus azt remélte, hogy a babilóniai zsidók valamennyien visszavándorolnak Júdeába - Júdát ezentúl Júdea néven emlegetik - és minden hamarosan lezajlik, úgyhogy ott nyugaton mintegy varázsütésre egy népes és erős katonai támaszpont áll majd a megálmodott világbirodalom rendelkezésére. Ez a reménység túlzottnak bizonyult, mert a Babilóniában élő zsidók jelentékeny része ekkor már beérkezett ember volt, jól jövedelmező állásokat töltött be a királyi udvarban, a tartományok kormányzásában és a gazdasági-társadalmi életben és nem mutatott különösebb buzgóságot arra, hogy kényelmes polgári életét felcserélje a Júdeában végzendő úttörő munkával (67m 4, 19). A polgárság, nemesség és papság nem is tért vissza, csak a szegényebb réteg, amelynek a megnyitott raktárak anyaga és a kézhez kapott pénz pillanatnyilag megkönnyebbülést okozott. Júdeába tehát nem a nemzet tért vissza, ahogy mondani szokás hanem csak egy csonk; a zsidók kulturális, gazdasági és politikai súlypontja továbbra is Perzsiában maradt.

A ténylegesen visszatértek számát nem ismerjük, de nem voltak elegen ahhoz, hogy Júdea egész területét be tudták volna népesíteni. Tulajdonképpen csak Jeruzsálem városát és közvetlen környékét szállták meg, beékelődve az időközben odahúzódó arab és kánaáni lakosság közé. Az áttelepültek fizikai létét és fennmaradását jó ideig kizárólag a perzsáktól kapott támogatás biztosította. Létszámuk az arabokkal való keveredés után szaporodott fel annyira, hogy építhettek maguknak egy imaházat és újra felhúzhatták Jeruzsálem körül lerombolt falakat. Júdea tehát nem tölthette be azt a szerepet a perzsa világbirodalom kialakításában, amit elgondolói kilátásba helyeztek. De tény, hogy a szemita elemet a Jordán völgyébe sikeresen visszapalántálták.

Amikor az első menetoszlopok megérkeztek Jeruzsálembe és Ezra szájából megtudták az új szövetségben rájuk kirótt kötelezettségeket, "az egész nép sírva fakadt (da weinte alles Volk, das die Worte des Gesetzes hörte, 30m I 517 ) . A jelenet ezúttal is kísértetiesen hasonlított arra, ami akkor játszódott le, amikor az izraeliták az asszírokkal kötött ószövetség parancsait Mózes szájából meghallották. Panaszkodtak és sopánkodtak "Hiába való dolog az istent (perzsa királyt) szolgálni; és mi a hasznunk nekünk abból, hogy magunkra vettük ezt a megbízást" (Malachias III 14).

A meglátás most is késő volt, a történteket ezúttal sem lehetett meg nem történtté tenni. A visszaállított Júdea életében a Perzsa Birodalom bukása (Kr. e. 330) után változás állt be: a zsidók görög alattvalókká lettek, előbb az Egyiptomot uraló Ptolemaiosz- dinasztia alatt (Kr, e. 320-Kr. e. 198), azután a szíriai birodalmat kormányzó Seleucidák alatt. Azok bukása után független királysággá lett, de Kr. e. 63-ban római uralom alá került, vagyis mindig egy-egy nagyhatalom függvénye maradt. A sok uralomcserében a zsidók politikai magatartása kiforrt: mindig az uralomra került hatalomhoz felzárkózni, az új urat kiszolgálni és ennek fejében minél szélesebb körű kiváltságokat szerezni és minél nagyobb politikai befolyásra szert tenni. Így lettek előbb a hellenizmus, azután Róma odaadó hívei. (65)

A magyar népek szempontjából Júdea történetében az érdekel bennünket elsősorban, hogy mi lett a viszony a visszatért zsidók és a még ott található őslakosság között. E tekintetben tényként állapíthatjuk meg, hogy a júdabeliek amint szabad kezet kaptak azonnal az Asszíriában és Babilonban kialakított világhódító programjuk megvalósítására törekedtek, ami az őslakosság módszeres pusztítását jelentette. Ennek igazolására nem szükséges részletekbe bocsátkoznunk, hiszen nem a fájó sebek feltépése a célunk, hanem annak magyarázása, hová lettek a Régi Kelet magyar milliói, hogyan némult el ezen a tájon az ősi magyar szó. Elég tehát Heródes nevét említeni ( Kr. e. 37-Kr. u. 4 ) , de különösen Janneusét (Kr, e. 104-78), aki vérbeli tömeggyilkosként viselkedett s aki bevezette a keresztre feszítést. Janneus parancsára ". . . bitófákat állítottak fel a királyi palota terasza előtt, hogy ő is gyönyörködhessék a látványban, amint háremével borozgatott. Elrendelte azt is, hogy a nyomorult áldozatok utolsó látomásaként azok szemei előtt mészárolják le feleségüket és gyermekeiket." A júdabeliek antiárja koefficiense hevesen működött és vérengzésüknek a rómaiak vetettek véget, akik Kr. e. 70-ben megostromolták Jeruzsálemet és a zsidó államot rövidesen beszüntették. (66)

A zsidók ekkor szétoszoltak a Római Birodalom területén és a Régi Kelet egyéb országaiban, ahol mindenütt összeütközésbe kerültek az őslakossággal és üldözésben volt részük, mert ott is a főhatalom kisajátítására törekedtek s a helybelieket pusztították.

A perzsa állam szemitizálása és a médák félreállítása

Tudományunk emberei még nem vizsgálták meg kellőképpen azt a tevékenységet sem, amelyet az izraeliták és júdabeliek leszármazói Perzsia kormányzásában és közigazgatásában a szemitizálás érdekében kifejtettek. A szereplő személyek között a legkiválóbb kétségtelenül a júdabeli Dániel volt, aki öregkora végéig mindig az élvonalban küzdött. Szinte azt mondhatjuk, ő volt a Perzsa Birodalom egyetlen igazi és nagy államférfia, a birodalom célkitűzéseinek megfogalmazója, de egyúttal fajához hű, öntudatos zsidó, fajtestvéreinek csodálatos védőügyvédje.

Dániel mellett azonban Júdából származó más személyek is szerephez jutottak. A babiloni fogság ugyanis, vagy más szóval a deportált zsidók élete Babilonban, távolról sem jelentett szétszóródást vagy elkallódást, sem társadalmi vagy gazdasági lesüllyedést. Ellenkezőleg, "a fogság tűrhető volt" (173m Exilium alatt), sőt az újabb szaktudósok szerint a deportáltak "normális életviszonyok" között éltek (109m 119; 206m 292 sk). Annyira normálisan, hogy szolgákat és szolgáló lányokat is tarthattak maguknak és fiaikat állami költségen magas tanintézetekben képezték ki és tanulmányaik befejeztével a kormányzatban és közigazgatásban biztosítottak nekik elhelyezkedést. A babiloni káldi király meghagyta a zsidóknak az ő külön vallási szervezetüket is és megengedte, hogy mint külön nép éljenek országában. Tulajdonképpen a fogság adta meg a zsidóknak az alkalmat és lehetőséget arra, hogy az asszírok által rójuk kényszerített szellemiségtől megszabaduljanak és lerakhassák az önálló gondolkodás alapjait, kialakítsák saját külön népi és történeti tudatukat, politikai céli rendszerüket, egyszóval a júdaizmust, ami már nem jahveizmus (asszír szolgálat) volt.

Végeredményben tehát bármennyire furcsán hangzik, a igazság az, hogy a zsidó nép a babiloni úgynevezett fogságnak köszönheti kialakulását és fennmaradását. Amikor tehát a Perzsa Birodalom megalakult, a zsidóknak már kész programjuk volt, művelt vezetőrétegük és egyedül ők tudták, hogy mit akarnak: az államhatalom kézbekerítését és az egész birodalom júdaizálását.

A perzsa korban nagy szerepet játszott júdabeliek közül kimagaslott még Ezra pap, aki Artaxerxes király alatt érvényesítette hatalmas befolyását. Tőle származik a Biblia arámi nyelven írt három cikkének egyike - a másik kettő szerzője Dániel, illetve a deportálás elől Egyiptomba menekült Jeremiás - kinek nevében kétségtelenül írástudása tükröződik a magyar 'Az író' kifejezés. Mások is így emlegetik őt: "Ezra, the Scribe'' (109m 123). Judabeli értelmiségi ember volt Ezékiel, szintén pap és udvari írnok, aki Cyrus munkatársa volt már lázadása idején is és ő hozta el a királytól a zsidók visszatérésére vonatkozó ékjelekkel írt királyi rendeletet. Jól ismert személyiség volt Nehemiás, aki a susai királyi udvar Artaxerxes főpohárnoka lett és Mardikai, a Benjamin törzs "maradéka"a nagy intrikus, aki viszont Xerxes király főudvarmestere lett. Kimagaslott még Zakariás, Dárius király utazó ügynöke, a 'Szekér Jós', aki a perzsa BRANCH-okat, azaz 'Parancsokat' szokta futár minőségben Judeába közvetíteni (67)

A zsidók tüneményes térfoglalását a perzsa királyi udvarban a médák veszélyes dolognak tartották (akárcsak az egyiptomi magyarok a zsidók térfoglalását Egyiptomban IV. Aménapa idején) és annak Dániel félre állításával igyekeztek gátat vetni. A kormányzótanács elnökének azonban mikor már oly hatalmas volt befolyása, hogy a megbuktatására irányuló kísérletet véres erőszakkal letörhette: ellenfeleit és azok gyermekeit és nejét oroszlánok elé dobatta, vagyis asszír módra a magurakat (magyarokat) magurakkal (oroszlánokkal) tépette szét (Dániel VI 24). Ezután a zsidó elemeknek a királyi udvarban való további térnyerése simán haladt előre és vele párhuzamosan folyt az árja médák kiszorítása és félreállítása. Következett az átütő siker: Marlikai alkirályi kinevezése és Ester zsidólánynak a király feleségévé tétele. Miután a királyi udvarban a judabeliek ekként a politikai főhatalomnak és a király érzelmeinek is urává lettek, Haman méda nagyvezér kísérlete, hogy a birodalomban az árja népek befolyását megtartsa, nem sikerült. Tőrbe csalták és nagyszámú hívével együtt megölték (Ester VIII 11).

Egyidejűleg a tartományok élére mindenütt SAT-RA-PA-kat, 'Zsidó úrfőket', azaz zsidó királyi biztosokat állítottak. A királyi udvar és tartományok vezetésének átvétele után megindult az ország népességének zsidó hitre térítése és Perzsia zsidó országgá való átalakítása ( 67m 25-38; 105m 63 ).

A médák belátták, hogy alkotmányos úton eredményt nem érhetnek el, elkeseredésükben még egy utolsó erőfeszítést tettek a fejük felett összecsapó hullámok elhárítására. Gaumata mágus főpap és társa, a főtizedes Pa-Tizethes, a királyi háztartás felügyelője elhatározták, hogy államcsínyt követnek el. Mialatt II. Kambyses perzsa király (Kr. e. 528- 522) Egyiptomba vezetett hadjáratot és tanácsosaival, testőreivel és seregei java részével távol volt Perzsiától, otthon Gaumata mágus papot királlyá kenték fel (Kr. e. 522) és a médák átvették az ország vezetését. A megmozdulás kiterjedt az egész birodalomra, de kezdeti sikerei után elbukott. A perzsa király a távoli hadjáratban életét vesztette, de az otthon maradt perzsa főemberek Gaumata méda királyt megölték és maguk közül Dáriust tették meg királynak. A mellékszereplőkről nincs tudomásunk, de ami ezután következett, nem hagy kétséget kilétükről: kilenc méda fejedelmet kivégeztek, az elérhető összes mágus papokat lemészárolták és a médákat az államvezetésből örökre kizárták. Közülük többé senki sem lehetett se tartományfőnök, se generális, se tizedszedő.

Megszüntették a méd önkormányzatot is és bevezették a terrorral alátámasztott összpontosítást. A médákat szolganéppé tették, helyüket minden fontos poszton a zsidók foglalták el, úgyhogy az országot ettől kezdve teljesen ők kormányozták. A régi Asszíria szelleme a belpolitikában teljes győzelmet aratott.

E társadalmi és politikai forradalom után következett az új rend szellemi bekeretezése és megszilárdítása: az elért helyzetet Isten rendelésének jelentették ki, a szentség misztikumával övezték, amit megváltoztatni akarni bűn és vétek, Isten ellen való lázadás. Ezt a szellemi bekeretezést két ütemben hajtották végre. Előbb lerombolták a méda világból még itt maradt vallást, azután hivatalossá tették Jáhve tiszteletét. A nagyközönség számára nyomatott Bibliákból ki szokták hagyni Dániel könyvének XIII, és XIV. fejezetét, ami az első ütem egyik legjellemzőbb dokumentuma. A méda templomokban felállított istenszobrok elé a hívek naponta számos bárányt és sok más ennivalót meg bort szoktak elhelyezni abban a hitben, hogy az Isten a szoborban lakik, ahonnan éjszaka folyamán kilép és a táplálékot magához veszi. Dániel a király előtt kétségbe vonta az Isten szoborban való lakozását és állította, hogy az ennivalókat sem ő fogyasztja el. A felbőszült király Dániel fejét akarta venni ezért a szentségtörésért, hacsak be nem bizonyítja igazát. Erre Dániel este titokban hamut hintett az ételekkel megrakott oltár köré. Reggel a király személyesen láthatta a lábnyomokat és Dániel megmutatta a lyukat is, amelyen az éjszaka folyamán a papok népes családjukkal együtt behatoltak a zárt templomba és az ennivalókat az Isten helyett elfogyasztották. Erre a király a "csaló" papokat kivégeztette (158m Daniel).

Miután Dániel ekként kompromittálta a mágusokat, könnyen kieszközölte Dáriustól, hogy az ő istenét tiszteljék országszerte (Daniel VI 26). Ez pedig a Jáhve- kultusz bevezetését, a zsidó vallás államvallássá tételét jelentette. Dáriusz a zsidók e második nagy lekötelezettje, felvette trónnevébe a Jáhve részleget és így lett belőle DAR-YAVA-US.sa Az előadottak ismeretében nyilván helytelen az az általánosítás, mintha a Perzsa Birodalom árja ország lett volna. Inkább azt kell mondanunk, hogy a Birodalom a médák félreállítása után szemita vezetésű országgá lett, amelyben a magyar nyelvű árja népelemek állománya és szerepe egyre inkább csökkent, amíg teljesen háttérbe nem szorult.

A szemiták másodszor is uralják az egész Régi Keletet

A perzsa Birodalom kialakulásának főbb állomásai ezek: Kr. e. 559, hatalomátvétel Médiában; 546, Lídia meghódítása; 538, Babilon birtokbavétele; 525, Egyiptom leigázása. Ugyanezek az esztendők egyúttal a magyar nyelvű népek politikai félreállításának és népi állományuk csökkentésének szomorú jelzőtáblái. A perzsák ugyanis, akárcsak asszír elődeik, minden emberi képzeletet felülmúló mészárlásokat végeztek a meghódított területeken, amiket a kézikönyvek is elég bőségesen nyilvántartanak. Mi megelégszünk egy-két filmkocka bemutatásával.

Amikor Babilon kísérletet tett szabadságának visszaszerzésére, Dárius perzsa király a várost lerohanta és háromezer polgárt azonnal kivégeztetett, a kirótt örökös babiloni adóba pedig belefoglalta azt a kötelezettséget, hogy azok évente ötszáz fiatalemberüket kiheréljék és azokat a király háremének őrzésére és egyéb alantas szolgálatokra a perzsa udvarba beszállítsák.

Ugyanez a Dárius a Régi Keletről már elvándorolt árja népek pusztítását is programjába iktatta. Utánuk ment Európába és ez alkalommal végigdúlta Thráciát és Makedóniát, azután átkelt s Dunán és a kelet-európai szkítákon akart vércsapolást végezni. Kr. e. 512-ben történt ez, jellemző módon az asszírok bukásának századik évfordulóján, akiket tudvalevőleg méda-szkíta seregek buktattak meg. A perzsa király az Égei-tenger szigeteinek lakóit is halálra kereste, mert akkoriban azokon a szigeteken már rengeteg őshazai magyar tartózkodott, A perzsák megfenyegették a szigetlakókat. ha nem hódolnak meg egyszerű felszólításra, hanem fegyverrel kell őket legyőzni, a fiatalembereket mind kiherélik (ez a perzsa specialitás), a lányokat pedig elküldik a királynak ajándékba. Herodatos, aki ezeket jelenti, hozzáteszi, hogy a fenyegetéseket a perzsák be is váltották, mert valahányszor egy sziget a hatalmukba esett, pribékjeik ezrével vonalba álltak és egymás kezét megfogva a szigetet parttól partig végig fésülték és a lakosságot búvóhelyükről is kiemelték. (94m II 60, 67 sk)

A leggyakoribb perzsa kivégzési módok ezek voltak: karóba húzás , elégetés, keresztre feszítés, agyonkövezés testi csonkítás megvakítás és elevenen eltemetés. Amikor II. Kambyses király Kr. e. 525- ben Egyiptomot meghódította, minden hadifoglyot kivégeztetett, Egyiptom isteneit a porba taposta, a királysírokból kihordatta a múmiákat és azokat is megbecstelenítette. Apis isten szobrát saját kezűleg szúrta át kardjával és az országot perzsa tartománnyá, tette. Egyiptom népe Kr. e. 405-ben fellázadt és visszavette függetlenségét, de 345-ben III. Artaxerxes helyreállította a perzsa uralmat és az ország perzsa tartomány maradt a birodalom felbomlásáig, Kr. e. 330-ig. A nyugati országok meghódításával az árják országlása az egész Régi Keleten megszűnt és ez a táj másodszor is szemita fennhatóság alá került.

A perzsák eldurvulására jellemző, hogy királyaik a gyilkolást családi perpatvaraik eligazítására is igénybe vették. Kambysea teherben lévő nőtestvérét öklével úgy hasba bokszolta, hogy a szerencsétlen asszony szörnyethalt. Roxane nevű feleségét megölte, Prezaspes nevű fiát nyilával halálra sebezte. Környezetéből tizenkét előkelő perzsát elevenen eltemettetett. Őmaga epileptikus betegségben szenvedett és dühöngő őrültként halt meg. I. Xerxes királyt ágyában meggyilkolták. A király gyilkosát Artaxerxes ölette meg. II. Artaxerxest féltestvére küldte a másvilágra, féltestvérét meg III. Dárius. Ugyanez a III. Dárius feleségét baltával szétaprította, anyját, fiú- és lánytestvéreit elevenen eltemettette. III. Artaxerxes megölte fiát, egy másik fia meg őt akarta megölni és amikor erről hírt kapott, szívrohamban összeesett és meghalt. A gyilkolni szándékozó fiút viszont egy generális szúrta le. "Így a nagy Perzsa Birodalom belefulladt a gyilkosságok, mészárlások, kegyetlenkedések könny- és véráradatába" (120m 105 sk, 109 sk). Ide jutott az eszét vesztett ország, úgyhogy amikor a makedóniai Alexander Kr. e. 330-ban Perzsiában megjelent, a birodalom kártyavárként összeomlott. (69)

A szemita népesség a Perzsa Birodalom és Júdea összeomlása után szétszóródott a világban. A Régi Keleten maradt töredékeik az asszír-perzsa időkben beléjük oltott elképzelések rabjai maradtak és a legtöbb helyen gépszerűen az államhatalom kézbekerítésére, a trón elfoglalására törekedtek Amikor aztán ezt a célt elérték, hozzáláttak a más vallású népek pusztításához. Emiatt a szemita kisebbséget a lakosság általában mindenütt "idegen testnek" (alien body, 216m 358 sk) érezte saját testében, és zsidógyűlölet kíséretében igyekezett magából eltávolítani. Szíriában e gyűlöletnek egyszer 50,000 zsidó esett áldozatul. Nagy zsidóüldözések voltak Alexandriában is és egy ízben Babilon is kiűzte városából az összes zsidókat. Dél-Arábiában, ahol a Saba királyságban egy zsidó dinasztia került a trónra és hatalmát a keresztények üldözésére használta fel, a királynőt az akkor már kereszténnyé lett Etiópia katonái ölték meg.

Yemenben a zsidók a 4.-5. század fordulóján olyan nagy befolyásra tettek szert, hogy a királyt átkényszerítették saját vallásukra. S amikor ugyanott 517-ben egy Yusuf Asar nevű szemita került uralomra, hozzálátott az árják pusztításához: rőzsével megrakott árkokba szóratta őket s azután alágyújtatott. Az eljáráson az erkölcseire nem nagyon kényes bizánci udvar is felháborodott és az axumi királyt kérte fel, hogy a vérengzésnek véget vessen; ezt a szemita királyt is megölték ( 52m I 46 sk) . Az axumi trónon negyven éven át egy Semian nevű asszony uralkodott, a nép száján ő volt A-SATO, s uralkodása alatt a megelőző dinasztia tagjait kiirtatta (52m II 6). A Parthi Birodalomban a zavart egy AR-SINAI és A-NILAI nevű szemita testvérpár okozta. Amikor az arabok az Új Perzsa Birodalmat megdöntötték, a zsidók jelentős része átment Kazáriába, az uralkodót ott is zsidó hitre térítették s azután az ország egész lakosságát szemitizálták. Szomorú fejezete ez az ókori magyar történetnek, amelynek rúgóit mai ésszel nehéz világosan felfogni.

A Perzsa Birodalom nemcsak az ún. Termékeny Félholdat foglalta magában mint megelőzőleg az Asszír Birodalom (a térképen szaggatott vonallal jelezve), hanem az egész magyar őshazát:a Földközi-tengertől és Nílustól az Indus folyóig minden földet. (4. sz. térkép)

64) Történeti tény, hogy a zsinagógát a visszatelepítő királyi biztos, Ezékiel (Hezékiel) alakította ki, mondja 61m 79. Ezzel a zsidó imaházba a Ketab (írások) olvasgatása mellé bevonult a PEH (beszéd). 61m 84 sk. - A Synagoga nem lehet "görög eredetű héber-arameus szó" már csak azért
sem, mert a görög kultúra első hulláma csak a zsinagóga kialakulása után mintegy kétszáz év múlva. a Kr. e. 4. század utolsó harmadában jutott el a Régi Keletre, miután Nagy Sándor a Perzsa Birodalmat megdöntötte.

65) Nagy Sándort, a Perzsa Birodalom ledöntőjét, a júdabeliek felszabadítójukként üdvözölték. Jeruzsálem főpapja bíborba és öltözve, fehér köntösű papjai élén hódolva ment Alexander elé és megáldotta fegyvereit. A görög uralom idején sok zsidó görögebb akart enni a görögöknél, a rómaiak idején pedig magukat a római érdekekekkel azonosították, 61m 91. 95, 99. A Rómába szakadt részeik is megtalálták a császári udvarral való kapcsolatukat és nagy befolyásra tettek szert. Ismeretes e tekintetben Cézár, Néró és Augusztus császár velük való kapcsolatai, 67m római 11 és római 33.

66) A történettudósok általában nagyon elítélik Júdea Hasmoni- dinasztiájának vérengzését és . . . look upon the work of the Hasmonians as an autburst of the forces of barbarism und of religious fanaticism, 216m 247-249. (97m 73T, 739).

67) Biblia-fordítók a BRANCH szót nagy betűkkel közlik szövegeikben, mert pontos értelmét nem tudják megállapítani; azt gyanítják, valamilyen személynév lehet( 97m 737,739) Mi a B/P ikerhangok alapján, de meg a környező szövegből is világosan látjuk, hogy itt 'Parancsról' van szó.

68). Úgy látszik, hogy Jáhve tisztelete a perzsa királyi udvarban kezdettől fogva megvolt. Herodotos szerint Cyrust Lídia meghódításakor mindenben a zsidó Isten Jáhve (JOVE) látta el tanáccsal, 94m 1 105; 3m 5. - Flavius Josephus szerint Cyrus egész Ázsiában ilyen tartalmú rendeletet tett közzé: "Mivel a legfőbb Isten tett engem a földkerekség királyává, meggyőződésem, hogy ő ugyanaz, mint akit az izraeliták népe imád (87m 31. A perzsa vallás valóban kezdettől fogva hasonlított a Jáhve kultuszhoz, amennyiben abban sem használtak sem szobrokat, sem oltárt (3m 13, 19). De a döntő fordulat s a zsidó vallás általánossá tétele csak a mágusok lemészárlása után következett be, Dárius alatt, aki rendeletet adott ki: That in every dominion of my kingdom men tremble and fear before the God of Daniel, vagyis az emberek országom minden részében tiszteljék Dániel istenét (Dániel VI 26).

69) A mai perzsák nem rajonganak dicstelen ókori történetükért. Ezért a "perzsa" nevet letették és országukat és népüket a jelen század húszas éveitől kezdve Iránnak illetve irániaknak keresztelték át. Ezzel egyidejűleg történettudósaik a hangsúlyt az árja elemre helyezték s magukat főleg az árják leszármazóinak tekintik.

,,ln modern times . . , the more comprehensive name Iran was . . . adopted, as part of a policy exalting the . . . Aryan tradition. Vele egyidejűleg a szemiták egykori szerepét minden vonalon csökkenteni igyekeznek. Túlzottnak és kitalálásnak mondják az ószövetségben megőrzött Dániel- és Eszter- féle előadásokat, sőt - alig hihető - a zsidókról és görögökről mint Perzsia "nemzeti ellenségeiről' beszélnek: Jews and Greeks. the national enemies of Persia, 3m 1, 2, 6.

Jegyzet az ó-perzsa nyelvről

Perzsa tudósok szerint (3m 174-198) az ő nyelvük legősibb formája, az úgynevezett ó-perzsa nyelv ragozott nyelv volt. Kétségtelenül a médákra történik itt utalás, akik között a perzsák hosszú ideig éltek s akik: nyelvét ők elsajátították. Ez a méda nyelvi hatás I. Dárius király (Kr. e. 522-486) idejében szűnt meg, a médák általános félreállításakor, amikor az ő helyükbe és szerepükbe a szemiták kerültek. Ettől a fordulattól kezdve a perzsa nyelv szemita befolyás alatt fejlődött tovább. A folyamatot a nyelvészek így képzelik el: a régi méda (magyar) szavak végéről fokozatosan lekoptak a ragok és képzők, nem érvényesült többé a hangrend és hangilleszkedés szabálya és a hanganyagban erős lágyulás állt be. Ezzel egyidőben a lekopott és elhagyott ragok és képzők helyett viszonyszók jöttek használatba s e folyamat végállomásán létrejött a mai analitikus perzsa nyelv.

A méda- perzsa együttélés utolsó szakaszából, Dárius király korából; van egy híres nyelvemlék, a behisztáni felirat, amely jól tükrözi az ó-perzsa nyelv akkori állapotát. A felirat elmondja Dárius palotája építésének történetét és feljegyzést tartalmaz az építőanyagok földrajzi eredetéről. Az ékírással készített szöveg 37.-40. sorait szokták bemutatni mint a legjobban elolvasott és megértett részletet (3m 179 sk). E sorok ábécés átírását a perzsa nyelvészek így adják: KASAKA HYA KAPAU-á TAKA. UTA SINKABRUS. HYA IDA KRTA, HAUV HACA SAGUDA ABARIY. KASAKA HYA AXSAINA, HAUV HACA HUVARAZMIYA ABARIY, HYA, IDA KRTA.

E mondatok nem szószerinti, hanem körülbelüli értelmét így állapították meg: "A kék kristálykövet és a vöröset; amelyet itt munkáltak meg, Szogdiánából hozták. A sötétkék kristálykövet, melyet itt munkáltak meg, Korazmiából hozták." Az írást böngésző tudósok elmondják, hogy nem volt könnyű dolog e két mondatot kisikeríteni és értelmét felfogni. A szövegben ugyanis sok az olyan szó, amit a perzsa nyelvészek már nem ismernek. Egyik ilyen a mondatban fontos helyen álló KRTA, amely jelenthet kardot, lehet megmunkálta, készítette, vagy talán egészen más valami, de aminek helyes értelmezésén múlik végeredményben a négy sor értelme.

A perzsa nyelvészek nem gondoltak arra, hogy az ó-perzsa időkből eredő szövegeik olvasásához a magyar nyelvet kellene segítségül hívni, pedig a jelen esetben éppen az IDA KRTA kifejezés megvilágítására is használhatták volna, ami nyilván "oda került". Ez a magyar kifejezés logikailag jól beleillik a mondatba, a szórend tekintetében is megfelelő helyen áll és hangtanilag is egyezik a kiírt mássalhangzókkal. Ha figyelembe vesszük a lágyulást (K/H; P/B), meg hogy az átírást angolok számára készítették, a behisztáni felirat idézett négy sorát magyar helyesírással a következőképpen adhatjuk: 'Házak kői kapottak. Utu (Napisten) színű kő piros. Kője oda került, ahova hoz(t)ák Saguda (Sogdiana) e(m)berei. Házak kői égszínű(ek), ahova hoz(t)ák Korazmia e(m)berei, kője oda került' Ez az olvasás követi az ékjelek betűszerinti jelentését és jól érzékelteti az akkori nyelvállapotot: romló hangtani formában, gyengülő nyelvtani szerkezetben, de még mindig magyarul mondja a mesét. Pár évtizeddel e behisztáni felirat után adta ki Xerxes király vallási reformjáról szóló rendeletét, amelynek szövege szintén fennmaradt. Abban azonban már nyelvészeti érzékkel is csak itt-ott deríthető ki egy-egy magyar mozzanat, de már nem ismerünk rá nyelvünkre. A perzsa nyelv megszületett.

Magyarok, kusok és szemiták a keleti történet utolsó felvonásában

Makedóniai Alexandert a nyugati történetírók a "nagy" jelzővel tüntették ki, amiért maroknyi seregével végiggázolt a Régi Keleten és romba döntötte a Perzsa Birodalmat. Ehhez a művelethez azonban akkoriban már nem kellett katonai lángész, hiszen a perzsák hatalma éppen összedőlőben volt. A birodalomnak adott kegyelemdöfés a magyar népek szempontjából mégis kedvező fordulatot hozott, mert széttörte az őket lenyűgözve tartó politikai kereteket és felszabadította a nemzeti erőket. A Nagy Sándor örökségét átvevő görög generálisok és a belőlük alakult dinasztiák ugyanis, hogy fenn tudják tartani magukat, támogatniuk kellett az őslakosság törekvéseit. Az így elért helyzet azonban mégsem volt kielégítő, hiszen a görög uralkodók mind a három régi-keleti emberfajtát, a magyart, kus és szemitát egyformán megfosztották az államvezetéstől és országukat görög közigazgatási személyzettel, görög katonasággal és görög telepesekkel árasztották el. Az őslakosság új célkitűzése ezért mindenütt a görög iga lerázása lett és a nemzeti szabadságok helyreállítása.

A görögök gyámkodása alól legkorábban a Kaspi- tó délkeleti partján lakó Parthiak tudtak felszabadulni, akik függetlenségük visszavétele után hatalmas birodalmat alakítottak. Velük az óhazai magyar elem még egyszer vezető helyzetbe jutott s a Régi Kelet keleti felében ötszáz évig ápolhatta hagyományait (Kr, e. 250-A.D. 226). Azután a birodalom vezetése szemiták kezébe került, akik Új Perzsa Birodalom néven az arab hódításig (A.D. 651) uralták ugyanazt a tájat. Az Új Perzsa Birodalom idején a magyar ajkú népesség az országból fokozatosan kiszorult és átvándorolt a Kaukázus vidékére.

A Régi Kelet nyugati felében a legfontosabb tájon, Egyiptomban a Ptolemaios- dinasztia uralma következett. E dinasztia idején a városok lakossága fokozatosan göröggé változott, bár az uralkodók megtartották a régi fáraók külsőségeit és alkalomadtán a helybeli isteneknek is bemutatták hódolatukat. Látjuk ezt például II. Philadelphus esetében, aki a Nílus I. kőtorlaszánál lakó Setét istenanyánál is tett tisztelgő látogatást.

Az eseményről készült okmány (Okmánytár 79; 193m VII 206) ezt a jelenetet ábrázolja magyar szöveg kíséretében. Az oszlopokba írt írásjelek elmondják (jobbról a második oszlop), hogy Se-Té-T eN-Ne-Ka Kus Nu-NEK NEBE, 'Setét ennek a kus nőnek neve'; az utolsó oszlop: ES-Ta-SZo-NBA AMEN OR-Kos-ON "szerelmes", 'Est asszonyba Amén örökösen szerelmes.' A képen a király egy kosfejben végződő edényben ajánlja fel áldozatát s az istennő előtt lévő írásjelek erre vonatkozólag mondják: AD eN-Ne-K Su-T-A-A-N UR E-Pé-T-TET, 'Ad ennek Szudán ura ebédet.' A görög dinasztiából származó királyok trónnévül is egyiptomi neveket használnak. Ptolemaios egyik kartusát ( Okm. 77 ) így olvassuk Pa-To Ro-MA-I S-ELET, eS-T-Ta (SET-eT-TA), Pi-T-H-AN-I LTR, 'Bátor római cseléd, Setéthoni és Vízhoni úr.' A magyar nyeIv egyiptomi emlékei azonban egyre ritkulnak s már jóval az arab hódítás (A.D. 640) előtt megszűnnek. Szíria és Mezopotámia 636-649 között került az arabok birtokába.

A szemitákkal való őshazai küzdelmeink mérlege

Ez a mérleg a magyar népek szempontjából csakis veszteséget mutat. A szemitákkal való fegyveres küzdelmek kora Kr. e. 1500 táján kezdődött s egyre nagyobb méreteket öltve A.D. 650 táján fejeződött be. Ebben a több mint kétezer éves küzdelemben az asszír (Kr. e. 1200-Kr. e. 612) és a perzsa idők (Kr. e. 550-Kr. e. 330 ) nyolcszáz esztendeje jelzi a legkegyetlenebb korszakot, a magyar ajkú népek legnagyobb szenvedésének idejét.

Mivel a két fél - a földműves árják és a nomád szemiták - között a küzdelem látszólag a termőföldek birtokáért folyt, amelyeket a nomádok igyekeztek a földművesektől elhódítani, több szakember abban jelöli meg a keleti történet mondott kétezer évének értelmét és vezérfonalát, hogy ott egy nagyszabású gazdasági küzdelem zajlott.

Kétségtelenül igazuk van a materialista felfogású histórikusoknak, amikor a keleti történelem gazdasági vetületére nyomatékkal rámutatnak. De ez a magyarázat egyoldalú, téves és semmiképpen sem kielégítő, mert eltereli a figyelmet a lényegről. A történelem ugyanis nem a föld története egymagában, hanem főleg és elsősorban a rajta élő embereké, népeké és nemzeteké.

Mi, akik a történetet népi vonatkozásaiban fogjuk fel, úgy látjuk, hogy a földműves életformájú népek árja fajú magyar népek voltak, a nomád életformájúak pedig szemita fajú asszírok és zsidók. Így hát a kétezer éves küzdelem értelme tulajdonképpen e két emberfajtának - árjának és szemitának - a küzdelme, amelyben a szemita állandóan támadó, az árja állandóan a védekező fél. Mivel a szemita katonailag erősebbnek bizonyult, vérengzőnek és kegyetlennek, a küzdelem az árják bukásával végződött. Ennek során elpusztult az őshazai magyar népek politikai szervezete Assúrban, Babilóniában, Hétországban, Kánaánban, Főniciában, Egyiptomban és utóbb Médiában és Parthiában is. A legsúlyosabb következmény pedig az lett, hogy a magyar népek népi állománya hihetetlenül nagy méretű veszteséget szenvedett s az életben maradottaknak oda kellett hagyniuk hazájukat.