A Raoul Wallenberg legendahoz

A Raoul Wallenberg legendához

Budapest hös védöi 1944. október 15. után több ezer részben nyilas, részben honvéd és csendör-egyenruhába vagy civilbe öltözött egyént fogtak el, közöttük számos ejtöernyövel ledobott szovjet kémet is, akik magukat a svéd követségnek a menlevelével igazolták. A menlevélröl rövidesen kiderült, hogy azon csak a követségi pecsét eredeti, a menleveleket azonban hamisítják bizonyos Wallenberg házi-nyomdájában. A koa 555b13f líciós kormány tiltakozott Wallenberg tevékenysége ellen, mert az ellenkezett a diplomáciai szokásokkal. Miután a svéd követ úgy nyilatkozott, miszerint elötte ismeretlen helyen tartózkodik Wallenberg, okmányhamisító diplomata és üzletember ellen elfogatási parancsot adtak ki...

1945. és 1955. között a cikkek légiója jelent meg Wallenbergröl. A világsajtó mindig arról adott hírt, hogy ezt a ,,höst", ezt a ,,szabadítót" a bitang, véreskezü nyilasbanditák, nyilas partizánok orozva legyilkolták. Minden ilyen cikk természetesen kiváló alkalom volt arra, hogy legalább a cikk egy harmadrészben arról írjon a cikkíró, hogy milyen rablásokat, gyilkosságokat és kegyetlenkedéseket hajtottak végre a ,,nyilas banditák'.

A ,,Vi" címü svéd lap 1955. január 14-i számának címlapján a sokat emlegetett Raoul Wallenberg fényképe látható, lapban bent nagy cikk Wallenbergröl és sorsáról. A cikket bizonyos Rudolph Philipp író írta, aki társaságot alapított Wallenberg kiszabadítása érdekében. Philipp részletesen beszámol Wallenberg müködéséröl, sorsáról és elfogatásáról. A cikk nagyrésze a szokásos nyilasozástól csak úgy hemzseg, ugyanakkor azonban felbecsülhetetlen dokumentum arra nézve, hogy mi is történt Budapesten az ostrom alatt.

Az a ,,svéd" bizottság, amelynek tagjai Rudolph Philipp, báró Hans Beck Friis államtitkár, Anders Örne és jogi tanácsadója Engve Schartau, már 1947. október 19-én megállapította azt a tényt, hogy Raoul Wallenberget nem ölték meg a nyilasok, hanem a szovjet foglya. A cikk további részében az is kiderül, hogy nemcsak a svédek, hanem az amerikai hatóságok is tudtak Wallenberg életbenmaradásáról, méghozzá már 1945. elején. Hivatalosan jelentette a szovjet követ, Kolontay asszony a svéd külügyi hivatalnak, hogy Raoul Wallenberg életben van és hogy szovjet védelem alatt áll. 1945. január 16-án svédországi szovjet követ Kolontay asszony értesítette Wallenberg édesanyját is, hogy fia épségben a szovjet védelmében van. Néhány nappal késöbb pedig telefonon értesítette Günther akkori svéd kül-ügyminiszter feleségét, hogy ,,minél kisebb lármát csapnak a dologból", annál hamarabb kerül vissza Svédországba Wallenberg.

Annak ellenére, hogy hivatalosan tudták Wallenberg életben létét, mind az amerikai, mind a svéd, mind a más államokban kiépített és Izraelben felállított propagandaszervek tudatosan hazudtak közel egy évtizeden keresztül azzal a mesével, hogy a ,,becsület és tisztesség, a hösiesség és bajtársiasság ez a mintaképe" a magyar nácik áldozata lett. A történelemhamisításban és hazudozásban odáig elmentek, hogy akciót indítottak azzal a feladattal, hogy közgyüjtésböl szobrot emeljenek a nyilasok szerencsétlen áldozatának. A szobor felállítását állítása szerint Rudolph Philipp ,,fújta le", de nem azért, mert erkölcsi érzéke felháborodott volna ezen a nemzetközi szélhámosságon, hanem mert Wallenberg kiszabadulása szempontjából nem tartotta a szobor felállítását diplomatikusnak.

Raoul Wallenberg budapesti müködését a ,,Vi" c. svéd újság Philipp fogalmazásában így ismerteti:

,,Budapest két részböl áll: a régi Budából (mint Stockholmban a Régi Város) és az új, milliós Pest. Buda és Pest között folyik az 1-2 százméter széles Duna. A Királyi Vár és a követségi épületek Budán voltak a dombokon az úgynevezett ,,úri negyed"-ben. A nagyszámú zsidóság a pesti oldalon lakott. 1945. januárjában közel 100.000 ,,halott-jelölt" volt, akiket szük helyre, a zsinagóga körül létesített gettóba préseltek össze, ahol azelött legfeljebb egy pár ezer család lakott. A nemzetközi gettóban, amelyet Raoul a Phönix utcában állított fel, ezt az utcát 1946-ban Wallenberg-utcának nevezték el, körülbelül 15.000 zsidó élt valamivel emberibb körülmények között és némi biztonságban az úgynevezett Svéd-házakban, amelyeket a három Korona (svéd címer) védett a nyilaskeresztes nácik ellen.

Budát, - a Duna másik oldalán - 1945. januárjában még a német hadsereg tartotta megszállva, ami ugyan nem akadályozta meg, hogy még a semleges követséget a szabadjára eresztett nyilas-gengszterek ki ne rabolják, mégis a diplomaták részére bizonyos biztonságot nyújtott létükre és puszta életükre.

Miután Budát Marsall Tolbuhin körülfogta, Marsall Malinovszky a Duna mellet kelet felöl nyomult elöre, és Pest elött állott. Wallenberg felállított képviseleteket Pesten is, amelyeket a svéd királyi címerrel védett. Mintegy 400 munkatársa volt, akiket igazolvánnyal látott el, amely bizonyította, hogy az illetö a svéd követség alkalmazottja. Ezek egykori bank és gyárigazgatók, orvosok, ügyvédek, mérnökök és mások voltak, akiket Raoul megmentett a deportálástól és most mint alkalmazottak dolgoztak a szervezetben. Raoul titkos föhadiszállása egy városi nagybank pincehelyiségeiben volt. A svéd követ, Danielsson és a követség személyzetéböl Margarete Bauer, Radda Barnens és Asta Nilsson a budai hegyek között egy mély pincében talált menedékre... Amikor Danelsson követ megtudta, hogy a nyilas vezetöség parancsot adott, hogy Raoult orvul gyilkolják meg, egy küldönc útján arra kérte, hogy rejtözzék el nála Budán.

Raoul Wallenbergnek, aki hetek óta tudott az öt fenyegetö veszélyröl, esze- ágában sem volt, hogy visszavonuljon. Titkos munkatársai voltak már a rendörségen, söt a nyilaskeresztespártban is. Naponta találkozott velük és egyre több embert beszélt rá arra, hogy maguknak és családjuknak vásárolják meg az életben maradás lehetöségét azzal, hogy a zsidókon segítenek. Rendörtisztek segítségével sikerült több alkalommal megakadályozni, hogy a gettót a levegöbe röpítsék. Titkos utakon Raoul szervezete vizet, kenyeret és orvosságokat szállított a gettóba, és ismét és ismét mentette a zsidókat, akiket a nyilaskarszalaggal garázdálkodók, a Duna partjára hurcoltak le, hogy öket ott gépfegyverrel kivégezzék. Raoul már régen nem volt diplomata. Jótevö és partizán volt negyedmillió halálraítélt ember között, akiknek körülbelül a felét mindenek ellenére sikerült megmentenie. Így, és csak így lehet megérteni, hogy az ortodox zsidók benne messiásukat látták, üdvözítöjüknek nevezték a fiatal zsidók, és tegnap még békés irodakukacok és fémmunkások követték ezekben a napokban Raoul példáját, és lettek félelmet nem ismerö, kegyetlen harcosok. Nyilas- és rendöregyenruhában, amelyeket részükre a rendörtisztek és nyilasok között lévö szövetségesei Raoulnak szereztek, felszerelve automata fegyverekkel száguldoztak az égö Budapest utcáin ,,kölcsönzött" autókkal és lötték le a hóhérokat, ahol csak lehetséges volt, és szabadították meg a halálraítélt zsidókat.

Egy ilyen zsidó partizán részleg a Benczúr utca 16. szám alatt ütötte fel tanyáját, mint Vörös Kereszt Szállítórészleg. E házban rendezte be Raoul január 10-én a svéd követséget a vörösök által felszabadított Magyarország részére. Wallenberg ezt megelözöleg egy zsidó partizánt küldött át a Dunán Danielsson követhez azzal a kéréssel, hogy a nyilasok által még tartott pesti részt elhagyhassa és a szállítórészleghez csatlakozhasson, hogy itt várja be a szovjet hadsereget. A szovjet müszaki egységek ebben az idöben már elérték a gettó szélét. A követ szabad kezet adott Wallenbergnek."

Minden Magyarországon hozott zsidótörvény oly lazán volt megfogalmazva, hogy tág teret nyújtott a törvény megkerülésére. A helyzet csak a Vörös Hadsereg elönyomulásakor vált komollyá, amikor a magyarországi zsidóság az ország lakosságával ellentétben várta az oroszok gyözelmét és mindent elkövetett, hogy azokat segítse. Az önvédelmi harcot folytató ország kénytelen volt erélyes kezekkel fellépni azok ellen, akik az országvédök ellen küzdöttek, akár zsidók voltak az illetök, akár nem. Minden, az országvédö nyilasokat mocskoló hang ellenére, kevés idegen tett olyan szolgálatot az 1944. október 15-e után a magyar nemzet élet-halál harcát irányító koalíciós kormánynak, Szálasi Ferencnek, a nyilasoknak, általában Budapest védöinek, mint akaratlanul Rudolph Philipp.

Rudolph Philipp a ,,Vi" címü svéd lap 1955. január 14-i számában megjelent cikkének további része Raoul Wallenberg elfogatásával és kiszabadítása érdekében tett intézkedésekkel foglalkozik. Rendkívül érdekes cikkének további része, amely fényt ,,igyekszik" deríteni arra, hogy Wallenberget miért tartóztatta le Berija rendörsége. Mikor Wallenberg bizonyos követelésekkel lépett fel az öt kihallgató szovjet tisztviselövel szemben, az megkérdezte, ,,hol van Wallenberg írása, hogy ö a szovjet érdekeket Magyarországon képviselheti?" majd hozzáfüzte, hogy ,,az utóbbi napokban a svéd diplomatáknak a százaival találkozott, akik között még náci bünözök és magas fasiszta funkcionáriusok is voltak, s akik svéd igazolást tudtak felmutatni. Mindezt nagyon gyanúsnak tartja."

A cikkíró szerint Günther svéd külügyminiszter két súlyos hibát követett el. ,,A demokrácia mindenek elött a kérdések megtárgyalását jelenti" - mondotta T. G. Masaryk. 1944. október 15-én - közli R. Philipp - Horthy kormányzó fiát és a ,,trónörökösét" nácik elfogták. Horthy ekkor elvesztette önuralmát és rádiószózatban bejelentette a különbékét a szovjettel. Ez volt az, amit a nácik provokálni akartak. Egyetlen vasárnap elfoglalták a kormányépületeket, a rádiót, a postát, a telefon-központokat, benyomultak a királyi várba és elfogták a szószegöt. A nyilastörzsfönököt, Quisling Szálasit államfövé emelték.

A budapesti kormányváltás ahhoz vezetett Stockholmban, hogy a katonai attasét Szálasi ,,Charge d'Affaires"-é nevezte ki. Ebben az idöben diplomatává kinevezett bandita elég régen tartózkodott már Stockholmban, ahol nyüzsögtek a különbözö nemzetek náci diplomatái. Így kezelhette volna az ember ezt a nácit is pár hétig udvariassággal. Ha azt a kísérletet, hogy a még életben maradt magyarországi zsidókat megmentsék a teljes megsemmisüléstöl, komolyan vették. Mind a két nagyhatalom, az USA, amelynek elnöke Wallenberg mentöakcióját különben is szorgalmazta és támogatta, és a szovjet, amelynek érdekeit éppen a svéd követség képviselte Magyarországon, minden bizonnyal e tekintetben a legnagyobb megértést tanusította volna.

De éppen a magyar fasiszták ellen kezdett akciót Günther Kegyelmes: Szálasi ügyvivöjét kiutasították Svédországból. Egy ügyvívö kiutasítása a másik országból teljesen világos kinyilatkoztatása annak, hogy a kiutasító állam a másikkal semmiféle diplomáciai kapcsolatot nem kíván. Ennek ellenére nem intézkedett külügyminisztériumunk arról, hogy Raoult és a követségünket visszahívja, noha radikális intézkedésével minden jogalapot kihúzott ezzel alóla, hogy mint semleges diplomata hajthassa végre mentöakcióját és megfosztotta a követséget attól a súlyától, hogy mint védö az Egyesült Nemzetek és a Szovjet érdekeit képviselhesse. A külügyminisztérium ez a rendelkezése, és az ezt követö passzivitása, mint privát személyeket kiszolgáltatta a nyilaskormányzat kénye-kedvének. Ez volt az elsö hiba és röviddel következett a második.

Mialatt Dekanosov helyettes külügyminiszter és Kolontay asszony Günther Kegyelmesen keresztül Raoul családját és a svéd nyilvánosságot megnyugtatni igyekezett, Berija budapesti meghatalmazottja Pesten azon dolgozott, hogy bizonyítékokat szerezzen, Raoul a náci kémszervezetek szolgálatában állott. Raoul Wallenberg magyar munkatársai százait fogták el és hallgatták ki. A legtöbbjüket rövidesen eleresztették, többen azonban eltüntek minden nyom nélkül. 1945. februárjában még Lars Berget, a követség attaséjét, a B-osztály vezetöjét is igen részletesen kihallgatták és örizet alá helyezték. A kihallgatás során Berija meghatalmazottja megkísérelte, hogy kivegye belöle, hogy Raoul Bergerrel együtt a kémszolgálat vezetöje volt."

Berijának a cikk írója szerint nem sikerült Wallenberg ellen bizonyítékokat szereznie, mire a svéd követség több tagját haza is küldték a Dunavecsei internáló táborból, ahol öket Tolbuchin Marsall fogvatartotta. Berija azonban, írja Philipp, nem nyugodott bele a sikertelenségbe, hanem tovább nyomozott. ,,Gestapo-tiszteket, akiket az oroszok Finnországban és Németországban fogták el hallgattak ki Moszkvában, hogy nem tudnak-e valamit Wallenbergröl. Az, hogy Günther Kolontay asszony bizalmas közlését, miszerint Wallenberg orosz védelem alatt áll, még Per Albin Hannon miniszterelnök, legközvetlenebb munkatársai és Raoul családja elött is titokban tartotta. Söderblom moszkvai követünk pedig saját szakállára azt a hipotézist állította fel, hogy Raoult a nácik Pest és Debrecen között útközben meggyilkolták. Vagy az a külügyminiszteri nyilatkozat, amely közölte, hogy Raoul Wallenbergnek nem volt sem a külügyminisztérium, sem a svéd követ, Danielsson részéröl felhatalmazása, hogy Tjernisjov tábornoknál, mint követségi ügyvivö jelentkezzen és így önhatalmúlag cselekedett."

Rudolph Philipp gondos, elözetes kutatások s a történetek pontos ismerete alapján írt cikke alapján nyilvánvaló, hogy Raoul Wallenberg soha nem volt a szó igazi értelmében: diplomata. Egy gazdag zsidó család tagja, aki meggyözödésböl-e, vagy kalandkeresésböl területenkívüliséget biztosító diplomáciai útlevéllel eljött Magyarországra, hogy egy nemzetközi szervezet megbízásából ott úgynevezett zsidó-mentési akciót építsen és irányítson. Lévai Jenö: ,,Black Book on the Martyrdom of Hungarian Jewry" címü könyve (1948, The Central: European Times Publishing Co Ltd. Zürick) 355. oldalán a következöket írja Wallenberg személyéröl: ,,Ez a harminckét éves stockholmi születésü nem volt hivatásos diplomata. Egy export-import kereskedelmi vállalat tulajdonosa volt, ilyen minöségben többször járt Budapesten és itt egy csomó barátot szerzett magának. 1944. júliusában több zsidó organizáció felkérésére hajlandónak nyilatkozott, hogy Budapestre jön: Július közepén a svéd külügyminiszter mint rendkívüli megbízottat, követségi titkári rangban Budapestre küldötte." Mind Philipp, mind Lévai tanusága alapján, tehát Wallenberg diplomatának álcázott ügynökként érkezett Budapestre, kihasználva a diplomata részére biztosított mozgási szabadságot.

Amikor Raoul Wallenberg - Philipp tanusága alapján - okmányhamisításokért, partizántevékenységért, gyilkosságra való felbújtás, és az ország rendjének eröszakos megdöntésére irányuló ellenállási mozgalmak szervezése, és a szovjet részére teljesített szolgálatok miatt körözés alatt állott a kormányhatóságok és Budapest védöi részéröl, már tulajdonképpen ezt a csalással szerzett diplomáciai védelmet sem élvezte, mert a magyar ügyvivö kiutasításával diplomáciai védettsége Philipp nézete szerint is érvénytelen volt. A legkisebb felelösség nem terhelte volna tehát a Szálasi koalíciós kormányt, a pártszolgálat, honvédség, rendörség, csendörség egyetlen tagját sem, ha ott lötték volna agyon, ahol találják, mert kémtevékenységét és partizán akcióit a szovjet javára maga Philipp bizonyítja. Partizán mozgalmakat szervezett, fellázított, vérszomjas, szadista, elszánt fickókból rablóbandát állított össze, és gyilkolni, rabolni küldte öket a városba: zsidók mentése címén.

Rudolph Philipp cikkében elmondja, hogy ezek a szovjet érdekében dolgozó és jól felszerelt partizánok valóságos vérfürdöket rendeztek rendöri és nyilas egyenruhában. Annak idején az esetek százait jelentették, hogy a nyilasok rabolnak, fosztogatnak és gyilkolnak. Honvédeket állítanak meg az utcán honvédek, szó nélkül agyonlövik öket, elveszik ruhájukat, a fegyverüket és táblát akasztanak a nyakukra: ,,Így jár, aki szökevény!" A föváros védelmének irányítói hamarosan megállapították, hogy nem lehet szó sem nyilasokról, sem honvédekröl. A vérfürdökre csak akkor derült világosság, amikor egy ilyen nyilasegyenruhás csoport akkor nyitotta meg a tüzet egy igazi nyilas járörre, amikor a szomszédos romépületben egy csendörjárör tartózkodott feltünés nélkül. A csendörök a nyilasruhába öltözött csoportot megadásra szólították, majd tüzharccal elnyomták öket és megállapították, hogy valamennyien zsidók voltak. Philipp tanuként vallja, hogy nemcsak a svéd, de a svájci Vöröskereszt is eljátszotta azt a jogát, hogy védelembe részesítsék és jelvényeit tiszteletben tartsák, mert cikkében világosan megmondja, hogy a partizán-akciókat a Vöröskereszt jelvényének fedezete alatt hajtották végre és szervezték meg.

Philipp kereken tagadja azt a vádat, amely irányában Berija rendörsége nyomozott, hogy Wallenberg ,,mentési akciója" mellett a német kémszolgálat szolgálatában is állott. Azt állítja, hogy nem hiszi, hogy bizonyítékot találtak volna. Wallenberg fogsága idején nem elhanyagolható személyi változás történt. Berija ugyanis közben megbukott és kivégezték. Kézenfekvö volna tehát, hogy ha Wallenberget Berija jogtalanul tartotta fogságban, épp úgy elengedték volna, ahogy többszáz foglyot, Berija kivégeztetése után, akiket ez a hóhér minden ok nélkül fogatott el. Wallenberg további fogságban tartását az indokolja, hogy igenis a szovjet titkos rendörség talált bizonyítékot arra, hogy kémkedett a németek részére is. Ahogyan Kasztnerröl bebizonyították, úgy Wallenbergröl is eléggé feltehetö, hogy igenis kapcsolatban állott a Gestapoval, a Gestapo öt saját személyében védte, mert töle értékes információkat vélt kapni. Mert annyira korlátoltnak már még sem szabad a Gestapot tartani, hogy ha nagyon akarta volna, a Budapestet körülvevö gyürün belül nem tudta volna Wallenberget felhajtani. A Gestapo ennél a feladatnál ezerszer nehezebb kérdéseket játszi könnyedséggel megoldott. Berija rendörsége valóban elfogott menekülö jobboldaliakat, akik svéd menlevéllel rendelkeztek, ezt maga Philipp sem cáfolja. Fentáll tehát a jogos feltevés, hogy Wallenberg nemcsak zsidók részére árulta a menlevelet, hanem a hozzáforduló, megszorult s minden bizonnyal pénzes jobboldali ,,nácik" számára is. Kivizsgálása a Wallenberg legendák világába tartozik....

A svéd külügyminiszter, mind a moszkvai svéd követ több mint tíz esztendeig hazudtak és rágalmazták a magyar nemzeti mozgalmakat, így elsösorban Szálasi Ferencet és a nyilaskeresztes párt tagjait. Terhükre írtak egy olyan gyilkosságot, amely soha nem történt meg, és mindezt akkor, amikor pontosan tudták, miszerint a Wallenberg nyilas legyilkoltatásában simán hazudnak. Philipp vallomásából a történtek pontos ismerete alapján kiderült, hogy a ,,nyilas gengsztereket" nem érdekelte a svéd követség személyzete, noha valamennyien már csak magánszemélyek voltak, nem lépett fel egyetlen nyilas soha sem a svájci, a svéd, a dán vagy pápai kirendeltség nyilvánvalóan törvénytelenül és hamis iratokkal dolgozó tisztviselöi ellen, csupán minden erejével védte az ország fövárosát és a nemzetközi hadijog betartásával, de kíméletlenül harcolt a bolsevisták és segítötársaik ellen.

(Megjelent a Szittyakürt-ben)