A NÉMET 'DÉL-UKRAJNA' HADSEREGCSOPORT SZÉTZÚZÁSA. A FASISZTA MEGSZÁLLÓK KIŰZÉSE SZOVJET-MOLDAVA TERÜLETÉRŐL. ROMÁNIA FELSZABADÍTÁSA

A NÉMET "DÉL-UKRAJNA" HADSEREGCSOPORT SZÉTZÚZÁSA. A FASISZTA MEGSZÁLLÓK KIŰZÉSE SZOVJET-MOLDAVA TERÜLETÉRŐL. ROMÁNIA FELSZABADÍTÁSA

1. Románia a felszabadulás küszöbén. A iasi-kisinyovi hadmüvelet elökészítése Románia helyzete 1944 tavaszán és nyarán az 1939-1941-eshez képest lényegesen rosszabbodott. A román gazdaság helyzetét erösen megrendítette, hogy az országot fosztogatták a hitleristák, a román nagyburzsoázia és a földbirtokosok, mértéktelenül megnöttek a katonai kiadások, az ipari központokban és a vasúti csomópontokon tetemes károkat okoztak a légi bombázások, s számottevöen csökkent a munkaerö-állomány is. Nyersanyaghiány miatt sok üzem nem dolgozott. A pamutszövetek és a kötöttáruk termelése például negyedére-ötödére esett. Az élelmiszerek és az elsörendü közszükségleti cikkek ára 14-szeresre szökött, a munkások és az alkalmazottak keresete viszont csak 2,75-szorosára emelkedett. Ráadásul a dolgozók rendkívül csekély keresetüknek körülbelül egyharmadát kénytelenek voltak a fasiszta államnak hadikölcsönökre és különféle adókra befizetni. A búza vetésterülete felére, a kukoricáé és az árpáé harmadára csökkent. 1944 nyarán a németek a várható mintegy 174 ezer vagon búzatermésböl csupán csapataik szükségleteire 30 ezer vagont akartak lefoglalni. A hódító háború okozta nélkülözések a néptömegek egyre nagyobb ellenkezését váltották ki Ion Antonescu uralkodó klikkjével és német fasiszta gazdáival szemben. A dolgozók elégedetlensége megnyilvánult üzemi szabotázsban és diverziókban, a mezögazdasági termények beszolgáltatásának megtagadásában, a katonai szolgálatra való jelentkezés szabotálásában, sztrájkokban és tüntetésekben, valamint fegyveres osztagok szervezésében, amelyek harcra keltek a fennálló rend ellen. A háborúellenesség a román hadseregben is erösödött. A katonák egy része megszökött, egyre gyakoribb lett az öncsonkítás. Mind több román katona állt át a Vörös Hadsereghez. Közülük sokan aktívan bekapcsolódtak a fasizmus elleni harcba. A román vezérkar 1944. július 16-án kénytelen volt külön utasításban elrendelni, hogy a tetten ért, illetve elfogott szökevényeket a felsorakozott alakulat elött löjék föbe, családtagjaikat pedig kegyetlenül büntessék meg. Július 28-án a román föparancsnokság az arcvonalban megszemlélt néhány magasabbegységet. Kiderült, hogy nemcsak a katonák, de a tisztek "sem akarnak harcolni a Szovjetunió ellen. Az ezredparancsnokok többsége azt állította, hogy egységükre már nem lehet számítani". A belpolitikai helyzet annyira kiélezödött, hogy a Romániában tartózkodó német fasiszta csapatok parancsnoksága komolyan aggódott Antonescu fasiszta katonai diktatúrájának sorsáért. A "Dél-Ukrajna" hadseregcsoport hadmüveleti naplójában augusztus 1-én a következöképpen értékelték az ország és a román hadsereg állapotát : "A románok harci szelleme napról napra romlik . . . a román nép belefáradt a háborúba, s minden lehetöséget meg fog ragadni, hogy kiléphessen a háborúból . . . Nagyon sokan vannak, akik rokonszenveznének különféle fordulatokkal . . . Antonescu az utóbbi másfél év kudarcai következtében egyre jobban elszigetelödik." Az uralkodó osztályok féltek a nép haragjának kitörésétöl, s keresni kezdték a háborúból kivezetö utat. A román nép és hadsereg háborúellenes és antifasiszta érzelmeit csak erösítette a szovjet kormány 1944. április 2-i nyilatkozata. Ez újabb lendületet adott a nemzeti felszabadító mozgalomnak Romániában. A Romania Libera, a román hazafiak illegális lapja a nyilatkozatot kommentálva ezt írta: "Elérkezett a döntö pillanat . . . Többé nem várhatunk. A román népnek kezébe kell vennie sorsa intézését, s meg kell kezdenie a harcot azért, hogy az ország kilépjen a háborúból." A Román Kommunista Párt az ország egyetlen olyan pártja volt, amely a háború elsö napjától helyesen ítélte meg a helyzetet, elöre megmondta, hogy a hitlerista Németország vereséget fog szenvedni; internacionalista álláspontot foglalt el, harcot indított a nép összefogásáért a fasizmus és a háború ellen, s szervezte az antifasiszta mozgalmat. Az RKP Központi Bizottságának kapituláns elemeivel szemben a párt vezetö magva, amelyet a bebörtönzött Gheorghiu Dej irányított, 1943 augusztusától a fegyveres felkelés elökészítésén munkálkodott. A felkelés egyik legfontosabb feltétele az volt, hogy a párt vezetöségéböl eltávolítsák a kapituláns és áruló elemeket, megteremtsék a munkásosztály akcióegységét, egyesítsék a nem fasiszta pártokat és csoportokat az Antonescu-diktatúra és a háború elleni harc zászlaja alatt, megnyerjék a felkelés ügyének a hadsereg hazafias eröit, megszervezzék s ellássák fegyverrel és löszerrel a hazafias harci osztagokat. 1944. április 4-én a párt vezetöségéböl eltávolították az áruló és kapituláns elemeket, akiknek hangadója Foris volt, s ezzel létrejöttek a szükséges feltételek, hogy a párt sorait szorosabbra zárják, s az antifasiszta eröket tömörítsék. Az illegalitásban tevékenykedö pártaktivisták soraiból megalakult az ideiglenes pártvezetöség. Ez a vezetöség szoros kapcsolatot tar tott fenn a börtönbe és koncentrációs táborokba zárt pártvezetökkel, s nagyarányú munkába kezdett, hogy végrehajtsa az 1943 augusztusában kidolgozott intézkedéseket. A hazafias erök tömörítésében fontos esemény volt az Egységes Munkásfront megalakítása. Petrescu, a szociáldemokrata párt más vezetöivel együtt huzamos ideig elzárkózott a kommunisták ama javaslata elöl, hogy teremtsék meg az akcióegységet. De 1944 tavaszán, amikor a szovjet csapatok bevonultak Románia északkeleti területeire, a kialakult körülmények a szociáldemokrata vezetöket is arra késztették, hogy fogadják el az RKP Központi Bizottságának javaslatát. A Munkás Egységfront május 1-én közzétett kiáltványában felhívta a dolgozókat: keljenek harcra Antonescu diktatúrájának megdöntéséért és az antifasiszta pártok s szervezetek képviselöiböl alakítandó kormányért, üzzék ki a hitlerista csapatokat, támogassák a Vörös Hadsereget, és építsék fel a szabad, demokratikus és független Romániát. A kommunisták a Munkás Egységfront megalakítása után minden lehetöséget felhasználtak, hogy a munkásosztály vezetése alatt egyesítsék az összes hazafias eröket, amelyeknek valamilyen oknál fogva érdekük volt az Antonescu-klikk megdöntése és a háborúból való kilépés. Májusban sikerült elérniük, hogy egyezményjött létre a Hitler-ellenes Hazafias Front és Tátárescu csoportja között. Ez a csoport a román burzsoáziának azt a részét képviselte, amelyet a német monopóliumok megrövidítettek. A kommunisták ugyanazon év tavaszán kapcsolatot teremtettek a hazafias érzelmü tisztikarral, amely kereste az utat, hogyan lehetne elkerülni Románia nemzeti katasztrófáját, s az RKP-ban találta meg a nemzetet megmenteni képes következetes és döntö eröt. A kommunisták tárgyalásokat kezdtek a királlyal és az udvari körökkel is arról, hogy közösen lépjenek fel Antonescu klikkje ellen. Ezt az elsö pillantásra szokatlan lépést az magyarázta, hogy a király és környezete abban az idöben kereste a megegyezést a kommunistákkal, hogy segítségükkel elmozdítsa Antonescu kormányát, elkerülje a felelösségre vonást azért, mert belesodorta az országot a Szovjetunió elleni háborúba, s saját magát mint a nemzet megmentöjét tüntesse fel. A kommunisták ilyen körülmények közt hasznosnak és szükségesnek látták, hogy a királyt és az udvari köröket bevonják a fasiszta kormány megdöntésébe. Az RKP-nak 1944 tavaszán a nemzet eröinek egyesítésében elért nagy sikerei lehetövé tették a fegyveres felkelés gyakorlati megvalósítását. Június 14-ére virradó éjszaka a kommunista párt kezdeményezésére az RKP Központi Bizottságának illegális szállására összehívták a kommunisták a hazafias tisztikar és az udvari körök képviselöit. Az utóbbiak az értekezleten azt javasolták, hogy egy másik Hitler-barát politikust, Ion Gigurtut ültessék Antonescu helyébe, a fontosabb miniszteri tárcákat pedig a király környezetéhez tartozó személyeknek adják. Ráadásul Hitler hozzájárulását is meg akarták szerezni tervük végrehajtásához. Ezután az új kormánynak, miközben Németország oldalán folytatta volna a háborút, Gigurtu háta mögött intézkedéseket kellett volna tennie a békekötésre. Az államcsínynek ez a terve, amely egyáltalán nem számolt a reális helyzettel, azt célozta, hogy a népellenes erök kezükben tarthassák a hatalmat. Az RKP képviselöje kimutatta, hogy ez a terv nélkülöz minden alapot. Az udvari körök javaslatával szemben elöterjesztette a fegyveres felkelés tervét azzal a céllal, hogy megdöntsék a fasiszta katonai diktatúrát, kilépjenek a háborúból, és a fegyvereket Hitler ellen fordítsák. Az értekezlet végül is elfogadta a kommunistáknak a reális helyzeten alapuló s meggyözöen alátámasztott tervét. A katonai egységek felkészítésére és a terv részleteinek kidolgozására megalakították a katonai bizottságot, ebben a legföbb szerepet Dámáceanu ezredes, a bukaresti helyörség csapatainak vezérkari fönöke kapta. Az udvari körök kívánságára bekerült a bizottságba Mihail, reakciós tábornok is, Antonescu ellenfele. A kommunista párt, a szociáldemokrata párt, a nemzeti parasztpárt és a nemzeti liberális párt képviselöi végül is 1944. június 20-án aláírták az egyezményt a Nemzeti Demokratikus Tömb megalakításáról. A négy párt közös tevékenységének alapjául a következö követeléseket fogadták el: haladéktalanul meg kell kötni a fegyverszünetet, ki kell lépni a Németország oldalán viselt háborúból, s át kell állni az antifasiszta koalíció oldalára, ki kell üzni a megszállókat, helyre kell állítani az ország nemzeti függetlenségét és szuverenitását, meg kell szüntetni Antonescu diktatúráját, és helyébe demokratikus rendet kell teremteni. A Nemzeti Demokratikus Tömb megalakulása után azonban Maniu és Brdtianu, a nemzeti parasztpárt és a nemzeti liberális párt vezetöi lényegében szabotálták az elfogadott platform végrehajtását, s továbbra is kapcsolatot tartottak Antonescuval. Ezért nem csoda, hogy a burzsoáföldesúri pártok vezetöit nem vonták be a fegyveres felkelés elökészítésébe. Amikor az RKP az antifasiszta harc zászlaja alatt egyesítette a nemzet eröit, semmiféle illúziót nem táplált a burzsoá-földesúri pártok és az udvari körök igazi céljait illetöen. A párt jól tudta, hogy a burzsoázia, a földbirtokosság, a király és környezete csak azért akar részt venni a fasiszta kormány megdöntésében, hogy megörizze hatalmát és kiváltságait, s ezzel kapcsolatban Churchill "balkáni variánsában" reménykedik, vagyis abban, hogy Romániát az angol-amerikai csapatok fogják megszállni. A kommunisták mégis hajlandók voltak ideiglenesen kapcsolatot teremteni az uralkodó osztályok pártjaival, mert abból indultak ki, hogy az ország összes eröinek egyesítése elengedhetetlen a helyzetböl eredö fö feladat megoldása a fasiszta katonai diktatúra megdöntése és a Németország oldalán viselt háborúból való kilépés érdekében. 1944 tavaszán és nyarán a kommunista párt tevékenységében igen fontos helyet kapott a partizánharc kibontakoztatása, a hazafias harci osztagok megszervezése és elökészítésük a fegyveres felkelésre. A Ploesti és Fogaras (Fágáras) közti térségben a "Carpati" csoport tevékenykedett. Ez a csoport júniusaugusztus folyamán több merész hadmüveletet hajtott végre, többek közt megsemmisített 16, benzint szállító vasúti szerelvényt. Partizánosztagok és csoportok harcoltak a Vrancea-hegységben ,(Háromszékihavasok), Olténiában, a Bánátban, Máramarosban és a Duna deltájánál is. Az RKP Központi Bizottságának határozata alapján 1944 tavaszán a városokban megkezdték azoknak a hazafias harci osztagoknak a szervezését, amelyeknek azt a szerepet szánták, hogy a felkelés fegyveres eröinek magvát alkossák. Ilyen osztagok alakultak Bukarestben (Bucuresti), Ploestiben, Constantában, Turnu Severinben, valamint más városokban és helységekben. Június 20-tól augusztus 23-ig csupán Bukarestben mintegy ötven ilyen osztag alakult meg. Egyes körzetekben a hazafias harci osztagok számára fegyverés löszerraktárakat létesítettek. Az osztagok zavarták a gépkocsiszállítást, diverziókat szerveztek a garázsokban és az autóutakon, megszakították a távbeszélö-összeköttetést a német fasiszta hivatalok közt stb. A növekvö romániai antifasiszta mozgalommal szemben azonban még jelentös ellenséges erök álltak. Az Antonescu-klikk 1944 tavaszán, noha politikailag egyre jobban elszigetelödött, még élvezte a burzsoázia, a földbirtokosok és a katonai körök egy részének támogatását. A nemzeti parasztpárt, a nemzeti liberális párt, a király és környezete felemás, ingadozó magatartása segítségére volt a fasiszta kormánynak abban, hogy kezében tartsa a hatalmat. De az Antonescut támogató legföbb erö a német fasiszta hadsereg, a "Dél-Ukrajna" hadseregcsoport, illetve ennek Bukarestben, Constantában és más városokban állomásozó egységei és magasabbegységei voltak. Ezért az Antonescu-klikk nem fogadta el a szovjet kormány 1944. április 12-én közölt hat feltételét a fegyverszüneti tárgyalásra. Antonescu döntése azonban csak rövid idöre halasztotta el a romániai fasiszta rendszer összeomlását. A szovjet hadvezetés nem tudott a Romániában elökészületben lev 959b14j 37; fegyveres felkelésröl. De a szovjet-német arcvonalon kialakult kedvezö helyzet lehetövé tette, hogy azt a közvetlen feladatot tüzze csapatai elé, hogy zúzzák szét a német és a román csapatokat, és üssék ki Romániát a háborúból. A szovjet Legfelsöbb Föparancsnokság 1944 nyarára és öszére kidolgozott hadmüveleti terve a vártnál is sikeresebben valósult meg. Öt frontunk csapatai, amelyek június július folyamán Belorusszijában és Ukrajna nyugati területein támadtak, augusztus elsö napjaiban elérték Kelet-Poroszország határát, a Visztula vonalát, s másfél hónap alatt 400-600 kilométert nyomultak elöre. Frontjainknak kiadós szünetre volt szükségük, hogy hadtápjuk felzárkózhasson, s elökészítsék az új hadászati hadmüveleteket a varsó-berlini irányban. Ehhez a tapasztalatok szerint három-négy hónapra volt szükség. Augusztus végén a frontok a föhadiszállás utasítására védelembe mentek át. De nemcsak arról volt szó, hogy idöt kell biztosítani az új hadmüveletek elökészítésére. A varsó-berlini irányban megindítandó támadást megelözöen szét kellett zúzni a németek nagy csoportosításait az északnyugati és délnyugati hadszíntéren, ahol arcvonalunk erösen behorpadt (4. sz. térkép). Júliusban, amikor teljes erövel folyt a belorusszijai és megkezdödött a lvov-sandomierzi hadmüvelet, éppen ebböl a célból ment át támadásba a 2. és a 3. Balti Front a németek "Észak" hadseregcsoportja ellen, s kezdte meg az 1. Balti Fronttal együtt a balti szovjetköztársaságok felszabadítását. A föhadiszállás ugyanakkor azt is elhatározta, hogy támadást készít elö a "Dél-Ukrajna" hadseregcsoport ellen. A délnyugati hadszíntéren a 2. és a 3. Ukrán Front csapatai kijutottak Iasi és Kisinyov elöterébe, s több mint három hónapig védelmi tevékenységet folytattak. Mivel Krímben csapataink szétzúzták az ellenség csoportosításait, a szovjet flotta szabadabban tevékenykedhetett a Fekete-tenger nyugati részében, a román és a bolgár kikötök bejáratánál. A szovjet-német arcvonal középsö szakaszán elért sikereink számottevöen hatottak a Romániában és Szovjet-Moldavában védö "Dél-Ukrajna" hadseregcsoport helyzetére. A német hadvezetés kénytelen volt e hadseregcsoportból 12 hadosztályt, köztük hat páncélosés egy gépesített hadosztályt a középsö arcvonalszakaszra átdobni. Az "Észak-Ukrajna" hadseregcsoport, amely július második felében nagy veszteségeket szenvedett, nem tudott segíteni a "DélUkrajna" hadseregcsoportnak. Emellett azzal, hogy az 1. Ukrán Front csapatai Lvovtól délnyugatra elérték a Kárpátok elöhegyeit, s megalakult a 4. Ukrán Front is, megjavult a 2. és a 3. Ukrán Front hadmüveleti-hadászati helyzete. Az 1. Ukrán Front balszárnyával és a 4. Ukrán Fronttal szemben tevékenykedö 15 ellenséges hadosztály le volt kötve a Kárpátokban. Lehetöség kínálkozott rá, hogy összehangolják a 4. és a 2. Ukrán Front tevékenységét a Kárpátok hegyláncának leküzdése végett. A német csapatok hátában, Szlovákiában, érlelödött az antifasiszta felkelés. Szlovákia és Kárpát-Ukrajna népei napról napra várták a Vörös Hadsereg bevonulását. Amikor csapataink Iasi-nál és Kisinyovnál megkezdték a támadást, az arcvonal feléjük hajló ívet alkotott (13. sz. térkép). A németek 1944 augusztusára mély védelmet építettek ki fejlett erödítményhálózattal. A védelem harcászati öve két védöövböl állt. A Szeret (Sirat) és a Prut közti szakaszon a harcászati öv mélysége 8-15, helyenként 19 kilométer volt. Emögött, a peremvonaltól 15-20 kilométerre a Mare-hegyláncon húzódott a harmadik védööv, az úgynevezett "Trajanus" állás. A 3. Ukrán Front dnyeszteri hídföje elött Bengyeri (Tighina) körzetében az ellenséges védelem két védöövböl álló harcászati övének mélysége 8-12 km volt. A hadmüveleti mélységben, a Prut és a Szeret nyugati partján az ellenség két fö védelmi terepszakaszt (a Prut mentén kiépített terepszakaszt "herdinand"-állásnak nevezték) és több közbeesö terepszakaszt rendezett be. Az ellenség különös jelentöséget tulajdonított a Szeret mentén Adjud Noutól a Dunáig húzódó védelmi terepszakasznak. Ez volt az a kulcspozíció, amely a Focsani Kaput fedezte. A németek erödítményeket építettek csaknem valamennyi városban, többek közt Iasi-ban, Kisinyovban, Roxnanban, Bacáuban, Tirgu Frumosban, Focsaniban. Az itt védö "Dél-Ukrajna" hadseregcsoport, amelynek Friessner vezérezredes volt a parancsnoka, két csoportból állt, a "Wöhler" és a "Dumitriescu" csoportból. A "Wöhler" csoportba a 8. német, a 4. román hadsereg és a 17. önálló német hadtest (összesen 14 román, hét német hadosztály és négy román dandár) tartozott. Ezek 270 kilométeres szakaszon Straja helységtöl a Prutig terjedö arcvonalon védtek. A "Dumitriescu" csoport a 6. német és a 3. román hadseregböl állt, s 310 kilométeres arcvonalon rendezkedett be védelemre a Prut és a Fekete-tenger között. Ennek 24 hadosztálya és egy dandárja volt, közülük hét hadosztály és a dandár román. A "Dumitriescu" csoport egyik hadosztálya Constantában állomásozott, és nem vett részt a harcokban. A "Dél-Ukrajna" hadseregcsoport tartalékában két hadosztály egy német és egy román volt. A hadseregcsoportot a 4. légiflotta egy német repülöhadteste és egy román repülöhadtest támogatta. A "Dél-Ukrajna" hadseregcsoport állományába összesen 47 hadosztály köztük három páncélosés egy gépesített hadosztály és öt gyalogdandár tartozott. A német-román csapatok harci létszáma elérte a 643 ezer föt. A hadseregcsoport 7618 darab 75 milliméteres és annál nagyobb ürméretü löveggel és aknavetövel (a sorozatvetöket és a légvédelmi lövegeket leszámítva), 404 harckocsival és rohamlöveggel, valamint 810 repülögéppel rendelkezett. Románia területén ezenkívül voltak olyan csapatok is, amelyek nem tartoztak a hadseregcsoport állományába: német rendöregységek, SS-csapatok, légvédelmi egységek, tengerészgyalogos-egységek. Ezek együttes létszáma elérte az 57 ezer föt. Az ország belsejében állomásozott a négy gyalogoshadosztályból álló 1. román hadsereg is. E hadseregnek voltak alárendelve a kiképzö táborok, a tiszti iskolák, a csendörség, a határörség. A bukaresti csapatok nem tartoztak az 1. hadsereg állományába. Ezekkel a helyörség parancsnoka rendelkezett. A "Dél-Ukrajna" hadseregcsoport hadmüveleti felépítése egylépcsös volt. Az arcvonal ívének közepén a 6. német hadsereg védett, amelynek kötelékébe csak egy román hadosztály tartozott. E hadseregtöl balra a "Wöhler" csoport rendezkedett be védelemre, többségében román hadosztályokkal, s a legfontosabb hadmüveleti irányt, a focsanit fedezte. A 6. német hadseregtöl jobbra, a Dnyeszter alsó folyásánál és torkolatánál a 3. román hadsereg védett, amelynek nyolc hadosztálya és dandárja közt csak egy német hadosztály volt. Mivel az arcvonal ívének közepén 14 német hadosztály helyezkedett el, ebböl arra lehetett következtetni, hogy az ellenség igen nagy jelentöséget tulajdonít a kisinyovi iránynak. A német hadvezetés úgy vélte, hogy ha a 3. Ukrán Hadsereg várható csapásának irányában, a kisinyovi irányban tartja legerösebb hadseregét, a 6. német hadsereget, és tartalékait e hadsereg szárnyai mögött helyezi el, akkor elháríthatja ezt a csapást is és a 2. Ukrán Front csapását is, amelyet a Iasi-tól északra levö körzetböl várt. Az ellenség meglehetösen sürü harcrendet hozott létre a szovjet csapatok Tyiraszpoltól délre levö hídföjével szemben is, mivel itt is csapásra számított. A német hadvezetés számolt azzal, hogy a román hadseregben a vereségek és a németeknek a románokkal szemben tanúsított gögje miatt fokozódik az elégedetlenség, erösödik a nemzeti viszály a németek és a románok közt, s hogy a román katonák mind jobban aggódnak hazájuk, családjuk sorsa miatt. Mivel nem bízott a románokban, magasabbegységeiket (különösen a "Wöhler" csoportban) a német magasabbegységek közé ékelve helyezte el, a román hadtestek állományába német hadosztályokat osztott be, a román hadtesteket pedig német hadtestek parancsnokainak rendelte alá. A román csapatok közé ékelt német magasabbegységek és a románok fölé rendelt német parancsnokságok szerepe az volt, hogy mint az egyik foglyul ejtett hitlerista tábornok gögösen kijelentette "abroncsként összetartsák a románokat". Következésképpen, noha a "Dél-Ukrajna" hadseregcsoport a védelem szempontjából elönyös terepet tartott, s balszárnyával a nehezen járható Kárpátokra, jobbszárnyával pedig a Fekete-tengerre támaszkodott, a német-román védelemre hátrányos volt, hogy a csapatok jelentös és legharcképesebb részét az arcvonal ívének közepén helyezték el. Az itt védö csapatokat mindkét szárnyon átkarolták a 2. és a 3. Ukrán Front magasabbegységei. Ezenkívül az ív közepén elhelyezett ellenséges csoportosítás szárnyain kevésbé harcképes csapatok védtek. A szovjet hadvezetés kihasználta ezt a körülményt. A 2. Ukrán Front, amely hat összfegyvernemi, egy harckocsi és egy légi hadseregböl, valamint három önálló hadtestböl egy-egy harckocsi-, gépesített és lovashadtestböl állt, a hadmüvelet kezdete elött Krasznoilszktól Dubosszáriig 330 kilométeres arcvonalon védett. (A támadás elött a 2. Ukrán Front bal sávhatárát északnyugatabbra jelölték ki, s az Orgejeven és Kotu-Morejen keresztül húzódott.) A 2. Ukrán Fronttal szemben az ellenség 27 hadosztálya és négy dandárja állt. A 3. Ukrán Front, amelynek állományába négy összfegyvernemi, egy légi hadsereg és egy gépesített hadtest tartozott, Dubosszáritól a Fekete-tengerig 210 kilométeres arcvonalon védett. Vele szemben 18 ellenséges hadosztály és egy dandár tevékenykedett. A frontok külsö szárnyait északnyugat felöl a 4. Ukrán Front csapatai, délkelet felöl a Fekete-tengeri Flotta hadihajói és légiereje fedezték. A 2. és a 3. Ukrán Front állományába összesen 90 hadosztály (köztük három lovashadosztály), egy gépkocsizó lövészdandár, hat tengerészgyalogos-dandár, három megerödített körlet, hat harckocsiés gépesített hadtest, valamint nagyszámú tüzér-, müszaki és más különleges magasabbegység, illetve egység tartozott. A 2. Ukrán Front kötelékében tevékenykedett ezenkívül a "Tudor Vladimirescu" 1. román önkéntes hadosztály és egy jugoszláv dandár is. A két frontnak összesen 16079 darab 76 milliméteres és annál nagyobb ürméretü löveg és aknavetö (a légvédelmi tüzérséget leszámítva), 1404 harckocsi és rohamlöveg, 1759 repülögép (a flotta légierejét leszámítva) állt rendelkezésére. A két Ukrán Front csapatainak harci létszáma 929 ezer fö volt. A 2. és a 3. Ukrán Front szempontjából a légierö tekintetében kedvezö volt a helyzet. A frontok légiereje, amely több mint 2,5-szeres fölényben volt, július-augusztus folyamán föleg felderítést hajtott végre. Az ellenséges légierö tevékenysége is csapataink és utánpótlási vonalaink felderítésére korlátozódott. A két ellenséges repülöhadtest repülötereinek nagy része a Prut és a Szeret közti területen volt. A tengeren is kedvezö volt a helyzet a szovjet haditengerészet szempontjából. Miután csapataink kiüzték az ellenséget a Krímböl és Ogyesszából, flottája csak Románia és Bulgária kikötöiben állomásozhatott. Az ellenség fö támaszpontja Constantában volt. Bár az ellenségnek nem álltak rendelkezésére számottevö haditengerészeti erök, aknazárjai megnehezítették a szovjet flotta tevékenységét az ellenséges partoknál. A szovjet tengeralattjárók Ogyesszában, Krím és a kaukázusi part kikötöiben állomásoztak. Néhány tengeralattjáró a román és a bolgár part mentén foglalt lesállást. 1944 júliusában a 2. és a 3. Ukrán Front parancsnokát berendelték a föhadiszállásra. Miután jelentést tettek a Szovjet-Moldavában és Romániában végrehajtandó támadásról, a föhadiszállás jóváhagyta a hadmüvelet tervét. A terv tartalmát a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállásának augusztus 2-i direktívája fejtette ki. A direktíva értelmében a frontparancsnokoknak hadmüveletet kellett elökészíteniük és végrehajtaniuk, hogy frontjaik erejével szétzúzzák "az ellenség csoportosítását Iasi, Kisinyov, Bengyeri körzetében, s elfoglalják a Bacáu-Leovo-Tarutino-Moldavka terepszakaszt, a továbbiakban folytassák a támadást Focsani, Galaci és Izmail irányában". A 2. Ukrán Frontnak (parancsnok Malinovszkij hadseregtábornok, a haditanács tagja Szuszajkov páncélos altábornagy, törzsfönök Zaharov vezérezredes) e feladat végrehajtása végett három összfegyvernemi és egy harckocsi-hadsereg eröivel csapást kellett mérnie Iasi-tól északnyugatra fekvö körzetböl általában Iasi-Vaslui-Fáleiu irányában, a 3. Ukrán Fronttal együttmüködve szét kellett zúznia az ellenség csoportosítását Iasi és Kisinyov térségében, egyszersmind megakadályozni az ellenség visszavonulását Focsani irányában. A frontnak el kellett foglalnia a Bacáu-Fálcíu terepszakaszt, majd tovább kellett fejlesztenie a támadást Focsani irányában és a Piatra-Neamc vonaltól délre biztosítani a csapásmérö csoportosítás jobbszárnyát a Kárpátok felöl. A 3. Ukrán Front (parancsnok Tolbuhin hadseregtábornok, a haditanács tagja Zseltov altábornagy, törzsfönök Birjuzov vezérezredes) azt a feladatot kapta, hogy a Tyiraszpoltól délre birtokba vett hídföböl három összfegyvernemi hadsereggel mérjen csapást általában Opacs-Szelemet-Husi irányában, a 2. Ukrán Fronttal együttmüködve zúzza szét az ellenség kisinyovi csoportosítását, foglalja el a LeovoTarutino-Moldavka terepszakaszt, akadályozza meg, hogy az ellenség visszavonuljon a Prut és a Duna mögé, majd fejlessze tovább a támadást Renyi és Izmail irányában. A Fekete-tengeri Flottára az a feladat hárult, hogy támogassa a 3. Ukrán Front csapatait SzovjetMoldava felszabadításában és a romániai támadás során. A hadmüvelet elgondolásának lényege tehát az volt, hogy a 2. és a 3. Ukrán Front csapatai két egymástól távol levö szakaszon (Iasi-tól északnyugatra és Tyiraszpoltól délre) áttörik az ellenség védelmét Husi és Vaslui felé, találkozó irányban továbbfejlesztik a támadást, hogy bekerítsék és megsemmisítsék a "Dél-Ukrajna" hadseregcsoport föeröit. A frontok csapataira az a feladat hárult, hogy elfoglalják a Focsani Kapu körzetét és a Duna-delta vidékét, s kijussanak körülbelül a Keleti-Kárpátok keleti nyúlványaitól a Duna-deltáig terjedö terepszakaszra, vagyis mélységben mintegy 220-230 kilométert nyomuljanak elöre. A föhadiszállás a két front tevékenységének egybehangolásával Tyimosenko marsallt bízta meg. A föhadiszállás direktívája azt mutatja, hogy a Legfelsöbb Föparancsnokság ki akarta használni az arcvonal elönyös helyzetét és a középsö német csoportosítás szárnyainak gyenge biztosítását. A két front hadmüveletének politikai célja az volt, hogy befejezzék Szovjet-Moldava felszabadítását, és kiüssék Romániát a Németország oldalán viselt háborúból. Ezzel gyökeresen meg kellett változnia a katonai-politikai helyzetnek nemcsak Romániában, hanem egész Délkelet-Európában is. A 2. Ukrán Front parancsnoka a föhadiszállás utasításaival összhangban elhatározta, hogy a németromán csoportosításra a föcsapást a 27., az 52., és az 53. összfegyvernemi, a 6. harckocsi-hadsereg és a 18. harckocsihadtest eröivel a Larga-Vaslui irányban méri, s a 3. Ukrán Fronttal együttmüködve bekeríti és megsemmisíti az ellenség iasi-kisinyovi csoportosítását. A front ezenkívül a 7. gárdahadsereggel és egy lovas-gépesített csoporttal a Szeret mentén déli irányban kisegítö csapást mért. Az erök nagyobb részét arra szánta, hogy a kisinyovi ellenséges csoportosítás körül létrehozott gyürü külsö arcvonalán tevékenykedjék, s jobbról biztosítsa a csapásmérö csoportosítást, kisebb részét pedig arra, hogy megteremtse a gyürü belsö arcvonalát. Az összfegyvernemi hadseregeknek a gyorsanmozgó csapatok nyomában a hadmüvelet elsö öt napja folyamán 120-125 kilométert kellett elönyomulniuk. A 3. Ukrán Front parancsnoka azt tervezte, hogy a föcsapást a Tyiraszpoltól délre birtokba vett hídföböl a "Dumitriescu" csoport 6. német és 3. román hadseregének csatlakozásán az 57. és a 37. hadsereggel, a 46. hadsereg föeröivel, valamint a 7. gépesített és a 4. gárda gépesített hadtest eröivel méri. A frontparancsnok két részre akarta szakítani a "Dumitriescu" csoportot, hogy azután a 2. Ukrán Fronttal együttmüködve bekerítse és megsemmisítse a németek 6. hadseregét, illetve a Fekete-tengeri Flottával együttmüködve a 3. román hadsereget. A front ezenkívül kisegítö csapást mért a 46. hadsereg balszárnyának csapataival a Dunai Katonai Flottillával együttmüködve a Dnyeszter torkolatvidékén keresztül Akkerman (ma: Belgorod-Dnyesztrovszkij) irányában. A front csapatainak a hadmüvelet hat-hét napja alatt 100-120 kilométert kellett elönyomulniuk. A frontparancsnokok nagy eröket összpontosítottak a keskeny (16, illetve 18 kilométeres) áttörési szakaszon. Így például az áttörési szakasz minden kilométerére 240-243 darab 76 milliméteres és annál nagyobb ürméretü löveg és aknavetö jutott. A tüzérségi sürüség az ellenség védelmének áttörésekor még az 1944-es hadmüveletek méreteihez képest is igen nagy volt. Frontjaink ugyanis olyan erös kezdeti csapást akartak mérni, hogy igen rövid idö alatt áttörhessék az ellenség jól kiépített védelmét, és biztosítsák a gyors elöretörését Románia belsejébe. A frontparancsnokok egyenesen utasítást kaptak a föhadiszállástól, hogy ilyen nagy tüzérségi sürüséget hozzanak létre. Az áttörési szakaszokon mindkét frontnak körülbelül hatszor annyi lövege és aknavetöje volt, mint az ellenségnek, bár az általános fölény mindössze kétszeres volt. A frontparancsnokok ugyanilyen mesterien összpontosították az egyéb eröket és esz közöket is. A két front általános fölénye élöeröben 1,4-szeres, az áttörési szakaszon viszont a 2. Ukrán Frontnál 3,9-szeres, a 3. Ukrán Frontnál pedig nyolcszoros volt. A frontok harckocsiés rohamlöveg-állománya 3,4-szerese volt az ellenségének, az áttörési szakaszokon azonban hatszoros fölényt hoztak létre. A föhadiszállás és a frontparancsnokok a hadmüveletben fontos szerepet szántak a harckocsi-hadseregnek, valamint az önálló harckocsiés gépesített hadtesteknek. Ezek feladata az volt, hogy az áttörésbe történt bevetésük után gyorsan fejezzék be az ellenséges csoportosítás föeröinek körülzárását, és fejlesszék tovább a támadást Románia belsejébe. A 6. harckocsi-hadsereg azt a feladatot kapta, hogy a Focsani Kapun keresztül mérjen mély csapást, a 18. harckocsihadtestnek, a 7. gépesített és a 4. gárda gépesített hadtestnek pedig találkozó irányokban támadva a Prutmíl, Husi és Leovo körzetében kellett egyesülniük. A hadmüveletben tevékenyen részt vett az 5. és a 17. légi hadsereg. A 2. Ukrán Front 5. légi hadseregének valamennyi magasabbegységére az a feladat hárult, hogy a roham kezdetétöl támogassa a 27. és az 52. hadsereg csapatait. A repülö-magasabbegységek föeröinek ezután biztosítaniuk kellett a 6. harckocsi-hadsereg bevetését az áttörésbe, és harcát a mélységben. A 3. Ukrán Front a 17. légi hadsereg föeröit a 37. és a 46. hadsereg csapatainak támogatására szánta. E hadseregek áttörési sávjaiban légi elökészítést terveztek. A front föcsoportosításának támadását csatarepülögépek lépcsözetes tevékenységével szándékoztak támogatni. Mindkét front nagy figyelmet fordított a légierö és a gyorsanmozgó csapatok együttmüködésének megszervezésére. Az IL-2-es szovjet csatarepülögépek az ellenséges védelem mélységében légi felvételeket készítettek a harckocsiés gépesített magasabbegységek valamennyi menetvonaláról. A harckocsiés gépesített csapatok parancsnokai megkapták útvonaluk légi felvételeit, s ez fontos szerepet játszott sikeres harcukban. Oktyabrjszkij tengernagy, a Fekete-tengeri Flotta parancsnoka elhatározta, hogy légierejével, a tengeralattjárókkal és a torpedónaszádokkal átvágja a "Dél-Ukrajna" hadseregcsoport tengeri összeköttetését Románia és Bulgária fekete-tengeri és dunai kikötöi között, a légierö összpontosított csapásaival megsemmisíti az ellenség hadihajóit, és lerombolja kikötöberendezéseit Constantában és Sulinában. A flottának ezenkívül deszant partra szállításával és hajótüzérségének tüzével támogatnia kellett a 3. Ukrán Front csapatait az akkermani ellenséges csoportosítás bekerítésében és megsemmisítésében. Mindkét frontnál nagy munkát végeztek, hogy berendezzék a megindulási körleteket, átcsoportosítsák és felkészítsék a harcra a csapatokat, s felderítsék az ellenséget. "A hadsereg-, hadtest-, hadosztály-, ezredparancsnokok, és én mint frontparancsnok rendszeresen foglalkozásokat tartottunk beosztottjainkkal írja Malinovszkij marsall visszaemlékezéseiben -, hogy megállapítsuk, hogyan és honnan elönyösebb megrohamozni az ellenséget, hol, milyen erökkel és eszközökkel mérjük a föcsapást, mennyi tüzet összpontosítsunk az ellenséges védelem kulcsállásaira, mikor, milyen megszakításokkal rohamozzunk, hogy tevékenységünk valóban megbénítsa az ellenséget." Ezenkívül íntézkedtek az ellenség megtévesztésére is. Azzal, hogy a Vörös Hadsereg csapatai Románia területére léptek, új feladatok hárultak a hadtápszervekre is. A hadtápintézeteknek és egységeknek itt európai nyomtávú vasutakkal volt dolguk. Ezért biztosítaniuk kellett a csapatok, a technikai és egyéb eszközök átrakását. A 2. Ukrán Front csapatai a hadmüvelet kezdetéig román területen helyreállították a Veresti-Dorohoi-Larga 170 kilométeres vasútvonalszakaszt, s Veresti vasútállomáson átrakóbázist rendeztek be. Az útépítö csapatok a hadmüvelet elökészítése folyamán 27513 km hosszú katonai autóutat hoztak rendbe. Az utak helyreállítására és építésére a tartalékegységeket is felhasználták. A frontok nem szükölködtek gépkocsikban. A 2. Ukrán Front és a hozzátartozó hadseregek gépkocsiszállító egységei 2900 gépkocsit üzemeltettek. Ezek teherbírása 6160 tonna volt. A frontoknak elegendö kórház állt rendelkezésükre, összesen 212500 ággyal. A hadtápintézetek és egységek nagy munkájának eredményeképpen a csapatok minden szükségeset megkaptak a nagyarányú támadó hadmüvelet végrehajtásához. A Vörös Hadseregnek olyan fasiszta állam területén kellett tevékenykednie, amelynek hadserege a Szovjetunió ellen indított igazságtalan háborúban a hitlerista betolakodókkal együtt három éven át fosztogatta, gyötörte a Szovjetunió békés állampolgárait. A 2. és a 3. Ukrán Front katonái és tisztjei, akik a Volgától a Prutig és a Dnyeszterig nagy utat tettek meg, saját szemükkel látták a lerombolt orosz, ukrán, moldovai városokat és falvakat, a fasiszta megszállók szörnyü gaztetteinek nyomait. Nem egy szovjet harcos látta saját otthonának üszkös maradványait. A szovjet katonákat fütötte a vágy, hogy bosszút álljanak a fasisztákon. A politikai szervek fáradhatatlanul magyarázták a személyi állománynak, milyen új feladatok várnak a szovjet fegyveres erökre. Munkájukban a kommunisták hatalmas tömegére támaszkodtak. A támadás kezdetekor a 2. Ukrán Front pártszervezeteinek létszáma 164943 fö, a 3. Ukrán Front pártszervezeteié 119659 fö volt. A kommunisták elbeszélgettek bajtársaikkal, s személyes példájukkal magukkal ragadták öket. Csakis a más népek iránti tisztelet, az internacionalizmus szellemében nevelt hadsereg lehetett képes arra, hogy ellenséges állam területére lépve éles különbséget tegyen a dolgozók és a háborús bünösök között. Csakis a szovjet emberek határtalan bizalmát élvezö kommunista párt tudja megmagyarázni a katonák és a tisztek százezreinek, hogy nem hódítóként vonulnak be Romániába, hanem felszabadítóként, a dolgozó nép védelmezöjeként. A 2. Ukrán Front parancsnoksága és politikai szervei, amelyek 1944 tavasza óta Románia területén tartózkodtak, már szereztek némi tapasztalatot az idegen állam lakossága körében végzett munkában. Ebben a munkában a szovjet kormány április 2-i nyilatkozatára és az Állami Honvédelmi Bizottság 1944. április 10-i határozatára támaszkodtak. Ezek megszabták, hogy a szovjet harcosok milyen magatartást tanúsítsanak Románia területén. Kormányunk politikáját Románia tekintetében nem a bosszúvágy határozta meg noha a román fasiszták három évig garázdálkodtak szovjet földön -, hanem az a szükségszerüség, hogy végrehajtsa a háború döntö feladatát: teljesen szétzúzza a német fasizmust. A szovjet kormány a román népet is igyekezett bevonni e feladat megoldásába, mert az volt a célja, hogy felszabadítsa az országot a fasiszta járom alól, s megadja a dolgozóknak a lehetöséget országuk sorsának intézésére. A parancsnokok, a politikai szervek és a pártszervezetek a politikai munka révén ezeket az eszméket népszerüsítették, s megmagyarázták a harcosoknak, milyen céllal lép a Vörös Hadsereg Románia területére, leleplezték az Antonescu-klikk bünös tevékenységét, amely valójában a német imperializmus gyarmatává változtatta az országot. A politikai munkások sokat beszéltek a harcosoknak a hitlerista megszállók s a román földbirtokosok és tökések járma alatt nyögö román dolgozók jogfosztott, sanyarú helyzetéröl. A 2. Ukrán Front haditanácsa a támadás kezdete elött a hadseregek haditanácsainak direktívát adott ki arra, hogyan végezzék a politikai munkát a hadmüvelet folyamán. A direktíva a szokásos feladatok mellett külön utalt rá, hogy "meg kell magyarázni a csapatok egész személyi állományának : most idegen területen harcolunk, s minden katonától és tiszttöl megköveteljük a legnagyobb éberséget, fegyelmet és szervezettséget". Továbbá: "A román polgári lakossággal szemben örizzék meg szovjet méltóságérzetüket, s ne engedjenek meg semmiféle önkényes cselekedetet." A direktíva értelmében meg kellett magyarázni a hadtápszervek személyi állományának, hogy "a katona élelmezését idegen területen egyedül csak a fejadag képezheti". A támadás elökészítésének napjaiban hasonló utasításokat adott ki a 3. Ukrán Front politikai osztálya is. Az Állami Honvédelmi Bizottság április 10-i határozata a frontok és a hadseregek haditanácsaira hárította azt a feladatot, hogy gyakorlatilag végrehajtsák a szovjet kormánynak a Romániába érkezett szovjet csapatok magatartására vonatkozó utasításait. A haditanácsok a szovjet katonai közigazgatás útján az ország területén csak általánosságban irányították és ellenörizték a polgári közigazgatást. A lövész-magasabbegységek parancsnokait utasították, hogy a megyei, járási központokban és a nagyobb helységekben nevezzenek ki szovjet katonai parancsnokokat. Ám ezek nem járhattak el a helyi hatóságok megkerülésével. A 2. és a 3. Ukrán Front a politikai munka megszervezése során számolt azzal, hogy igen sok újonc vonult be a csapatokhoz. 1944. március-május folyamán csupán a 2. Ukrán Front csapataihoz a nemrég felszabadított ukrán területekröl több mint 265 ezer újonc került. A 3. Ukrán Front négy hadseregéhez március 1-töl május 20-ig több mint 79 ezer újonc érkezett. Néhány magasabbegységnél a személyi állománynak több mint a fele újonc volt. Ezek az emberek több mint két évig megszállás alatt éltek. A parancsnokságnak és a politikai szerveknek ezért gondolniuk kellett a nevelésükre is. A parancsnokok, a politikai munkások és a pártszervezetek három-négy hónapon át fáradhatatlanul dolgoztak, hogy kiképezzék az újoncokat, átadják nekik a tapasztalatokat, amelyeket a hadseregek a háború három éve alatt szereztek, teljes képet nyújtsanak nekik a Vörös Hadsereg tényleges erejéröl, fölényéröl. Mindkét front parancsnoksága gondosan tanulmányozta az ellenséges csapatok erkölcsi-politikai állapotát. Jóval a támadás kezdete elött fokozták a munkát az ellenséges csapatok körében. A frontok és a hadseregek politikai szervei mindent elkövettek, hogy a német fasiszta s különösen a román csapatok tudomást szerezzenek az arcvonalak helyzetéröl, a hitlerista hadsereg katasztrofális nyári vereségeiröl. Erre a célra hangerösítö berendezéseket állítottak fel, és repülögépekröl röpcédulákat szórtak, A 3. Ukrán Front arcvonalán május júniusban és július elsö napjaiban nagy teljesítményü hangerösítökkel 88 alkalommal, közepes teljesítményü hangerösítökkel 684 alkalommal és egyszerü hangszórókkal 925 alkalommal sugároztak beszédeket, híreket és jelszavakat a román csapatok számára. A 2. Ukrán Front arcvonala elött repülögépeink csupán augusztusban körülbelül 1,5 millió röpcédulát és tájékoztató füzetet szórtak le az ellenség területére. A szovjet parancsnokság felszólította a román hadsereg katonáit és tisztjeit: "Szakítsatok a hitlerista hadsereggel! Csatlakozzatok a Vörös Hadsereghez, verjük együtt a közös ellenséget!", "Adjátok meg magatokat!", "Menjetek haza a frontról!". Minthogy a román hadseregben, akárcsak a román dolgozók körében, erösödött az antifasiszta és háborúellenes hangulat, ezek a felhívások nem maradtak hatástalanok. Mind több román katona állt át a szovjet csapatok oldalára. A román parancsnokság drákói rendszabályokhoz folyamodott; az elfogott szökevényeket a felsorakozott egység elött föbe lövette. A besszarábiai és bukovinai születésü katonák nagy részét visszarendelték a hátországba. Ez azonban már nem állíthatta meg az antifasiszta hangulat erösödését. A román katonák és tisztek egyre világosabban látták, hogy igaztalan, népellenes ügyért harcolnak. Az ellenség mögöttes területén hasznos munkát végeztek a partizánosztagok, amelyek SzovjetMoldava megszállt területén, föleg Kisinyov körzetében tevékenykedtek. A partizánok különösen az iasi-kisinyovi hadmüvelet elökészítése idején fokozták aktivitásukat. Július-augusztusban Nuzsin és Anyiszimov partizánosztagai müködtek ezen a területen. A Prut és a Dnyeszter közti térségben rombolták az ellenség fontosabb utánpótlási vonalait, rajtaütöttek a fasiszta csapatokon, állandó feszültségben tartották az ellenséget. A partizánok néhány nappal a szovjet csapatok támadása elött kisiklattak nyolc élöerövel, harci technikai eszközökkel megrakott ellenséges katonai szerelvényt, felrobbantottak egy vasúti hidat, aknára futtattak egy könnyü harckocsit, két páncélozott szállító jármüvet, több mint száz gépkocsit és 73 löszeres jármüvet, felrobbantottak egy löszerraktárt, s az ellenség sok más technikai eszközét is megsemmisítették. Körülbelül 2000 fasiszta katonát és tisztet megöltek. A partizánosztagok állandó rádiókapcsolatban voltak a 2. és a 3. Ukrán Front törzsével, s beszámoltak a hitlerista csapatok mozdulatairól. A "Dél-Ukrajna" hadseregcsoport és a 6. német hadsereg hadmüveleti naplói arról tanúskodnak, hogy az ukrán és a moldovai partizánok sok "gondot" okoztak a német parancsnokságnak. Az egyík feljegyzés szerint például a besszarábiai partizánok, a román hatóságok intézkedései ellenére a helyzet urai maradtak. Lehetséges, hogy a törzs tisztjei ijedelmükben kissé túlbecsülték a partizánharc méreteit ebben a térségben, de tény, hogy a 6. hadsereg parancsnoksága július 12-én egész hadmüveleti körletét kisebb körzetekre osztotta fel, hogy megszervezhesse a partizánok és az ejtöernyösök elleni harcot. A körzetek élén külön törzsek álltak, amelyeknek különleges vadászosztagok voltak alárendelve. A kotovszki, nyiszporenszki, csimislijszki, kaguli és más körzetekben a megszállók körülbelül ezer fönyi helyörséget tartottak. Tudott-e a német fasiszta parancsnokság a 2. és a 3. Ukrán Front csapatainak készülö támadásáról? Az 1944. évi téli hadjárat utáni rövid szünet idején lehetségesnek tartotta, hogy a Vörös Hadsereg két hadászati hadmüveletet fog végrehajtani: a Baltikumban és a Balkánon. A német hadvezetés úgy vélte, hogy a szovjet parancsnokság "a balkáni hadmüvelet mellett dönt." A fasiszta csapatok parancsnoksága azt latolgatva, hogy a szovjet csapatok milyen irányban mérik majd a csapásokat az úgynevezett "balkáni hadmüveletben", két irányt jelölt meg: a Beszkideket és a Focsani Kaput. Az utóbbit tartotta valószínübbnek. A Vörös Hadsereg belorusszíjaí támadásával kapcsolatban a német hadvezetés hajlani kezdett arra a véleményre, hogy a szovjet hadvezetöség a középsö arcvonalszakaszon vonja össze eröit, ez pedig "igen világos jele annak, hogy lemond a balkáni hadmüveletröl". S bár a belorusszijai hadmüvelet megkezdödött, a 2. és a 3. Ukrán Front csapatainak állománya szinte semmit sem változott. Az ellenség viszont nagy eröket vont el a "Dél-Ukrajna" hadseregcsoportból abban a hiszemben, hogy a Vörös Hadsereg "balkáni hadmüveletét" elhalasztották. Az ellenség e téves feltevését bizonyítja a 6. német hadsereg hadmüveleti naplójának 1944. július 7-i bejegyzése: "A Vörös Hadsereg nyári támadása a ŻKözép® hadseregcsoport ellen és az ellenséges csapatok összpontosítása az ŻÉszak-Ukrajna® hadseregcsoporttal szemben . . . megerösítette azt, hogy az ellenség elhalasztotta a Balkán elleni támadást." A német tábornokok annyira hittek értékelésük helyességében, hogy a romániai támadás kezdete elött öt nappal is úgy vélték : "alig valószínü" a nagyarányú támadó hadmüvelet a 2. és a 3. Ukrán Front sávjában. A "Dél-Ukrajna" hadseregcsoport hadmüveleti naplójában csak augusztus 16-i kelettel találunk ilyen bejegyzést: "Most már meglehetös bizonyossággal feltételezhetö, hogy az oroszok a föcsapás irányát a Prut és a Hirlau-Tirgu Frumos országút között jelölik ki". Augusztus 18-án már arról írtak, hogy "az ellenség nagyarányú támadásra készül a Vöhler® csoport arcvonala ellen; a föcsapás az Iasi-tól északnyugatra levö körzetben, a kisegítö (párhuzamos) támadás a "Dumitriescu" csoport arcvonala ellen a Tyiraszpoltól délre levö körzetben várható". Vagyis a német fasiszta hadvezetés csak a támadás kezdete elött másfél nappal határozta meg lényegében helyesen a szovjet csapások irányát. Tévedett azonban, amikor a 3. Ukrán Frontnak a dnyeszteri hídföböl tervezett csapását a két front közös hadmüveletében kisegítö csapásként értékelte, s azt hitte, hogy ez a front a föcsapást a Dubosszáritól délkeletre levö körzetböl méri általában Kisinyov irányában. Az ellenségnek e következtetések után végrehajtott részleges átcsoportosítása azonban már nem befolyásolhatta lényegesen a Vörös Hadsereg támadásának menetét. A harcfelderítés, amelyet mindkét szovjet front csapatai végrehajtottak a támadás elött, azt mutatta, hogy az ellenség a korábbi csoportosításban védi a fövédöövet. 2. Az ellenséges csoportosítások bekerítése Kisinyov körzetében és a tengerparti szakaszon. Szovjet-Moldava teljes felszabadítása Augusztus 20-án reggel hatalmas erejü tüzérségi elökészítés kezdödött. A 3. Ukrán Front a tüzérségen kívül a légieröt is bevetette a támadás elökészítésébe. A várt eredmény nem maradt el. Az ellenség nagy veszteségeket szenvedett élöeröben és technikai eszközökben egyaránt, az alegységek és az egységek vezetése felbomlott. Védelmének tüzrendszere alaposan szétzilálódott, a lövészárkok beomlottak, a személyi állomány erkölcsi ereje megtört. A 2. Ukrán Front csapatainak támadási sávjában ejtett foglyok azt vallották, hogy a harc elsö napján egyes hadosztályok személyi állományuk több mint ötven százalékát elvesztették. A 2. Ukrán Front csapásmérö csoportosítása Iasi-tól északnyugatra már az elsö napon nagy mélységben áttörte az ellenség védelmét. A 27. hadsereg csapatai Trofimenko altábornagy, valamint az 52. hadsereg csapatai Korotyejev altábornagy parancsnoksága alatt öt ellenséges hadosztály ellenállását megtörve, a légierö aktív támogatásával 30 kilométeres arcvonalszakaszon mintegy 16 kilométert nyomultak elöre. A nap második felében, a kitüzött határidönél korábban áttörésbe vetett 6. harckocsihadsereg, amelynek Kravcsenko páncélos altábornagy volt a parancsnoka, elérte az ellenségnek a Mare-hegyláncon berendezett harmadik védöövét. Az ellenség az áttörés elreteszelésére a tartalékból három hadosztályt vetett harcba. A német hadvezetést annyira megbénította a szovjet csapatok csapásának ereje, hogy még a fövédööv helyreállítását sem tüzte ki feladatul hadmüveleti tartalékai elé, hanem csupán annyit követelt tölük, hogy haladéktalanul vessék vissza az oroszokat a Bahlui folyó, vagyis a második védööv mögé. Ez azonban nem sikerült a hitleristáknak. A szovjet harcosok bátran, határozottan cselekedtek. Az ellenséges védelem áttörése során tanúsított tömeges hösiességüket a parancsnokság külön méltatta. A 2. Ukrán Front haditanácsa felhívást intézett a személyi állományhoz: "Bajtársaink, harcosok, tiszthelyettesek, tisztek és tábornokok! Mintaszerüen jártatok el, áttörtétek a románok és a németek erös és mély védelmét. Ezért fogadjátok köszönetünket. Harcoljatok még nagyobb eröfeszítéssel a kitüzött feladat mielöbbi teljesítéséért . . ." A 2. Ukrán Front csapásmérö csoportosítása másnap 25 kilométerre mélyítette az áttörést, balszárnyának csapatai elfoglalták Iasi-t, Románia egyik nagy közigazgatási központját, az erös támpontot, a kisegítö csapást mérö 7. gárdahadsereg pedig Sumilov vezérezredes parancsnoksága alatt felszabadította Tirgu Frumost. A 27. és a 6. harckocsi-hadsereg eröinek egy része kijutott a hadmüveleti térségbe. A fasiszták több el

lenlökést indítottak, hogy megállítsák csapataink támadását, de kísérleteik nem jártak eredménnyel. A "Wöhler" csoport hadmüveleti tartalékait az ellenség már ezen a napon bevetette. A 3. Ukrán Front ugyanilyen sikeresen törte át az ellenség védelmének harcászati övét. A fasiszták elsö állása elleni roham nagyon eredményes volt (kivéve az 57. hadsereg sávjában). A front politikai csoportfönökségének egyikjelentése így értékelte a rohamot: "A front támadóharcai során talán még sohasem volt olyan lendületes a roham, mint augusztus 20-án. Amint megadták a jelt, a katonák egy emberként sokan felegyenesedve harsány hurrával, rendkívül gyorsan rohamozták meg és foglalták el az ellenség elsö árkait." Sarohin altábornagy 37. hadserege és Slemin altábornagy 46. hadserege a föcsapás irányában 10-11 kilométert nyomult elöre. Az áttörés szélessége estére negyven kilométerre nött. A 6. német hadsereg hadmüveleti naplójába ezen a napon többek között a következöket jegyezték be: "Estére . . . a két román hadosztály (amely a 3. Ukrán Front csapásmérö csoportosításaínak támadási sávjában védett a szerk.) mintha soha nem is létezett volna". Az ellenség még ekkor is kisegítö csapásnak vélte a 3. Ukrán Front csapását, s a föcsapást a kisinyovi irányban várta. A fasiszta hadvezetés azért értékelte ilyen tévesen a helyzetet, mert a szovjet parancsnokság hadmüveleti álcázása megtévesztette. A kisinyovi arcvonalszakaszon a front olyan csapatösszevonást színlelt, amelyböl a föcsapásra lehetett következtetni. Ezenkívül az 5. csapásmérö hadsereg, amelynek Berzarin altábornagy volt a parancsnoka, augusztus 20-án ebben az irányban széles arcvonalon harcfelderítést hajtott végre, s ezzel még jobban megtévesztette a fasiszta parancsnokságot. A 3. Ukrán Front csapásmérö csoportosítása a támadás második napján újabb sikereket ért el. Az áttörés a 37. és a 46. hadsereg csatlakozásán a második nap végéig 25-30 km mély lett. A 46. hadsereg sávjában áttörésbe vetett 4. gárda gépesített hadtest ötven kilométert nyomult elöre, a 37. hadsereg sávjában az áttörésbe vetett 7. gépesített hadtest azonban szinte semmi tért nem nyert. A fasiszták a legerösebben Gagen altábornagy 57. hadseregének támadási sávjában álltak ellen, attól tartottak ugyanis, hogy az 57. hadsereg a 6. német hadsereg oldalába és hátába kerül. Ezen a napon a "Dumitriescu" csoport hadmüveleti tartalékait is mind felhasználták. A 3. Ukrán Front csapatai a 6. német és a 3. román hadsereg csatlakozásán kijutottak az ellenséges védelem hadmüveleti mélységébe, s e két hadsereget az a veszély fenyegette, hogy csapataink elszigetelik egymástól. Az 5. légi hadsereg Gorjunov repülö vezérezredes és a 17. légi hadsereg Szugyec repülö vezérezredes parancsnoksága alatt a hadmüvelet elsö két napján eröfeszítéseit az ellenséges védelmet áttörö lövészmagasabbegységek, valamint az áttörésbe vetett gyorsanmozgó csapatok támogatására összpontosította. A két front repülöi két nap alatt mintegy 6350 felszállást hajtottak végre. A szovjet pilóták rendkívül gyorsan meghiúsították a német fasiszta légierönek az áttörés megakadályozására tett kísérleteit. A "Dél-Ukrajna" Hadseregcsoport parancsnoksága augusztus 21-én így értékelte légieröink harctevékenységét: "Hallatlanul erös az ellenséges légiflotta. Azt csinál, amit akar." A Fekete-tengeri Flotta légiereje az ellenség hadihajóira és támaszpontjaira mért csapásokat. Különösen nagyarányú légitámadást intézett augusztus 20-án Constanta ellen. A szovjet csapatok tehát már a támadás elsö két napján nagy sikereket értek el. Ebben döntö szerepe volt harcosaink kiváló erkölcsi szellemének, a kommunisták és a komszomolisták személyes példamutatásának. A tisztek és a katonák a támadó lendület lázában rendkívüli bátorságról, hösiességröl, katonai szaktudásról és kezdeményezökészségröl tettek tanúságot. A 37. hadsereg 333. lövészhadosztályának állományába tartozó 1116. lövészezred 7. századának harcosai elöretörtek, elfoglaltak egy harcászati szempontból fontos magaslatot, szétzúzták az ellenség 81. gyalogezredének törzsét, s több tiszttel együtt foglyul ejtették az ezred 1. segédtisztjét. Az 50. lövészhadosztály 2. lövészezrede egyik alegységének párttitkára elesett szakaszparancsnoka helyére állt, s megszervezte az ellenség második árkának elfoglalását. Az 57. hadsereg 93. lövészhadosztályának támadó egységei egy vasútvonal elött, ahol az ellenség megvetette a lábát, elakadtak. Egyik század parancsot kapott, hogy foglalja el a vasútvonalat. A harcosok egy csoportja, élén Sztarusko törzsörmesterrel, a század Komszomol-titkárával rohamra indult. A törzsörmester vörös zászlóval a kezében rohant fel a vasúti töltésre, s nyomában bajtársai. Sztarusko még sebesülten is folytatta a harcot. A század katonái Komszomol-titkáruk példájától lelkesítve valósággal elsöpörték az ellenséget. A föcsapások irányában az ellenség védelme a támadás elsö két napján összeomlott. Az ellenség rendkívül nehéz hadmüveleti helyzetbe került. Lehetségessé vált, hogy gyorsan, két-három nap alatt bekerítjük föeröit a kisinyovi kiszögellésben. Az ellenség augusztus 21-én estig valamennyi hadmüveleti tartalékát felhasználta, s lényegesen már nem befolyásolhatta a hadmüvelet menetét. Frontparancsnokainknak viszont a csapások irányában még volt 25 lövészhadosztályuk, amelyeket eddig nem vetettek ütközetbe. A kialakult helyzetben Friessner tábornok, a "Dél-Ukrajna" hadseregcsoport parancsnoka, kérte a német szárazföldi erök föparancsnokságát, engedélyezze a "Dumitriescu" csoport visszavonulását a Prut mögé. A föparancsnokság habozott, mert attól félt, hogy emiatt újabb politikai bonyodalmak támadnak Romániában. Friessner tábornok csak augusztus 22-én reggel, Hitler engedélye után adta ki a parancsot a csapatok visszavonására. Azt tervezték, hogy a csapatok visszavonását a sötétség beálltával kezdik meg. A "Dél-Ukrajna" hadseregcsoport parancsnokságának elgondolása az volt, hogy csapatait szervezetten visszavonja a Mare-hegyláncra és a Prut mögé (a "Trajanus"és a "Ferdinand"-állásba), s itt megállítja a szovjet csapatok támadását. Ezt az elgondolást azonban nem tudta megvalósítani. A két szovjet front parancsnoksága még augusztus 21-én este új direktívát kapott a föhadiszállástól. A direktívában a következök olvashatók: ". . . a 2. és a 3. Ukrán Front csapatainak fö feladata most az, hogy a két front egyesített eröivel mielöbb körülzárják az ellenséget Husi körzetében, majd szükítsék a gyürüt a kisinyovi ellenséges csoportosítás megsemmisítése vagy foglyul ejtése céljából. A föhadiszállás megparancsolja, hogy a két front eröinek és eszközeinek zömét e legföbb feladat végrehajtására használják fel, anélkül azonban, hogy a más feladatok megoldására szánt eröket ide vonnák. Ha sikerül a kisinyovi ellenséges csoportosítást szétzúznunk, megnyílik elöttünk az út Románia legfontosabb gazdasági és politikai központjai felé . . . Önöknek minden lehetöségük megvan rá, hogy az említett feladatot sikeresen megoldják, s meg is kell oldaniuk". A frontok a föhadiszállás parancsát végrehajtva, sikeres tevékenységükkel meghiúsították a német hadvezetés tervét. A 2. Ukrán Front csapatai augusztus 22-én a Szeret és a Prut között a hadmüveleti mélységben áttörték az ellenség védelmét, s az áttörést hatvan kilométerre mélyítették. A csapásmérö csoportosítás olyan mélységbe jutott, ahol az ellenségnek már nem volt sem tartaléka, sem elökészített védelmi terepszakasza. A harckocsiés gépesített magasabbegységek az ellenséget üldözve és egyes gócokban tanúsított ellenállását leküzdve megközelítették Vasluit, a fontos közlekedési csomópontot és Husit. A 3. Ukrán Front, amely augusztus 22-én ugyancsak megkezdte az ellenség üldözését, az áttörést 70 kilométerre mélyítette, és délnyugat felöl átkarolta a kisinyovi csoportosítást. A front két gépesített hadteste 75-90 kilométert nyomult elöre, elérte a Gura-Galbena-Komrat vonalat, s elszigetelte a 6. német hadsereget a 3. román hadseregtöl. Ugyanezen a napon támadásba mentek át a 46. hadsereg balszárnyának csapatai is, amelyeknek parancsnoka Bahtyin altábornagy, a hadseregparancsnok helyettese volt. Ezek a csapatok a tüzérségnek, a légierönek és a Dunai Katonai Flottilla hadihajóinak (parancsnok Gorskov ellentengernagy) támogatásával átkeltek a Dnyeszteren a torkolatnál. Csapataink átkelése itt teljesen meglepésszerü volt, még tüzérségi elökészítés sem elözte meg. A tengerészgyalogság rohamosztagai hídföket vettek birtokba, s ezekbe átkeltek a csapatok. A flottilla két nap alatt mintegy 8000 embert és nagy mennyiségü hadianyagot szállított át a túlsó partra. Az átkelt csapatok szétzúzták az ellenség itt álló eröit, elfoglalták Akkermant, s délnyugati irányban továbbfejlesztették a támadást. A 46. hadsereg sávjában ezzel gyökeresen megváltozott a helyzet. A jobbszárnyán és közepén tevékenykedö hadtestek észak és északnyugat felöl átkarolták az akkermani ellenséges csoportosítást. Augusztus 22-én estére a front gyorsanmozgó magasabbegységeinek egy része elérte a Kogilnik folyót, vagyis kijutott a 3. román hadsereg föeröinek hátába, s elvágta elöttük a visszavonulás útját. Az ellenség e napon foganatosított intézkedései nem háríthatták el a katasztrófát. Mint már említettük, terve az volt, hogy visszavonul a Mare-hegylánc és a Prut vonalára. De a 6. német hadsereg visszavonulása csak a sötétség beálltával, a parancs megérkezése után 13-14 órával kezdödhetett meg. Ezalatt a 2. Ukrán Front harckocsi-magasabbegységei 25-30 kilométert nyomultak elöre, s délen kijutottak arra a terepszakaszra, amelyre a "Wöhler" csoportnak vissza kellett volna vonulnia. A 3. Ukrán Front két gépesített hadteste mintegy 50 kilométert tört elöre, s a Prut átkelöhelyeitöl 35-40 kilométerre elfoglalt egy fontos körzetet. A szovjet harckocsik ezzel a 6. német hadsereg három hadtestének hátába kerültek, s a "Dumitriescu" csoport parancsnoksága és a 6. német hadsereg közt megszakadt a kapcsolat. A visszavonulás már nem menthette meg az ellenség csapatait, mivel zömük a Pruttól keletre 80-90 kilométerre volt, a szovjet gyorsanmozgó csapatok pedig már 30-40 kilométerre megközelítették a folyót. A hadmüvelet negyedik napján az ellenséges csapatok a 2. Ukrán Front négy hadserege és a 3. Ukrán Front valamennyi hadserege elött visszafelé özönlöttek. Az ellenség sebtében összeállított osztagai hídföket foglaltak el Leuseninél, Leovónál és Fálciunál, s ezeket lázas sietséggel erödíteni kezdték. De ez már mit sem segített. Két frontunk parancsnoksága mindent elkövetett, hogy a kisinyovi csoportosítás körül összezárja a gyürü belsö arcvonalát. A 2. Ukrán Front a 27. hadsereg eröivel, a 6. harckocsi-hadsereg föeröivel és a lovas-gépesített csoporttal mély csapást mért déli irányban, hogy biztosítsa a bekerítést, és gyorsan kijusson Románia központi vidékeire. A 3. Ukrán Front délnyugat felöl hatalmas reteszt hozott létre, s Akkermantól délnyugatra bekerítette a 3. román hadsereget. A 3. Ukrán Front csapatai ugyanezen a napon Leusenitöl délre kelet felöl kijutottak a Prut átkelöhelyeihez. Az ellenség a folyó jobb partján elkeseredett ellenállást fejtett ki a 2. Ukrán Front 52. hadseregének és 18. harckocsi-hadtestének csapataival szemben. Itt még tartott egy nyolc-tíz kilométeres keskeny sávot. Ez a "folyosó" volt utolsó reménysége: ezen próbálta kivonni a 6. hadsereget a gyürüböl. Német hadmüveleti okmányok azt mutatják, hogy a hitlerista parancsnokság hol az egyik, hol a másik terepszakaszon próbálta megszilárdítani az arcvonalat. De a szovjet magasabbegységek csapásait az ellenség nem tudta elhárítani, fel kellett adnia ezeket a terepszakaszokat is, s visszavonult déli és délnyugati irányban. A "Dél-Ukrajna" hadseregcsoport parancsnoksága augusztus 23-án 20 óra 30 perckor értesült a Romániában bekövetkezett nagy jelentöségü politikai változásokról, az Antonescu-kormány megdöntéséröl. Három óra múlva megszületett a parancs, amelyet Hitler is szentesített: "a legrövidebb úton visszavonulni a Kárpátok félig zárt állásaiba". De a német hadseregek föeröi ezt már nem tehették meg. Augusztus 23-án és 24-én mindkét szovjet front harckocsizói elérték a Prutot. A 3. Ukrán Front sávjában augusztus 23-án Marsev ezredes 16. gépesített dandára érte el a folyó keleti partját. Valamivel késöbb érkezett ide Sutov ezredes 64. gépesített dandára. A két dandár, amely a 7. gépesített hadtest állományába tartozott (parancsnok Katkov páncélos vezérörnagy), Leuseni körzetében, illetve a várostól délre jutott ki a folyóhoz. Ugyanezen a napon a 36. gárda harckocsidandár (parancsnok Zsukov ezredes), amely Zsdanov páncélos vezérörnagy 4. gárda gépesített hadtestének kötelékében tevékenykedett, Leovótól északra elfoglalta az átkelöhelyet a Pruton. Augusztus 24-én a 2. Ukrán Front sávjában is elérték a 18. harckocsíhadtest magasabbegységeí a 110. harckocsidandár (parancsnok Resetnyikov ezredes) és a 170. harckocsidandár (parancsnok Caupihin ezredes) a Prut nyugati partját. Ezek kapcsolatot teremtettek a 3. Ukrán Front Leovo körzetében álló harckocsizóival. Augusztus 24-én tehát bezárult a gyürü. A hatalmas gyürübe öt német hadtest került: nagyobb részük a folyó keleti, kisebb részük a nyugati partján. Az ellenséges magasabbegységek maradványai, amelyek nem kerültek a "katlanba", a bekerítés külsö arcvonalán tevékenykedö hadseregeink csapásai alatt visszavonultak. A 3. Ukrán Front csapatai a tengerparti szakaszon még elözö nap befejezték a 3. román hadsereg föeröinek bekerítését. A hadsereg állományába tartozó német egységek hasztalan próbáltak kitörni. A Dunai Katonai Flottilla hadihajói augusztus 24-én reggel deszantot tettek partra Zsibrieni körzetében; a hajók egy része betört a Duna deltájába, s megkezdte az elönyomulást a folyón. A 3. román hadsereg csapatai letették a fegyvert. A 2. és a 3. Ukrán Front csapatai összehangolt csapásaikkal, a flotta hadihajóinak, tengerészgyalogságának és légierejének támogatásával öt nap alatt áttörték a "Dél-Ukrajna" hadseregcsoport védelmét, s bekerítették föeröit. A német arcvonal déli szakasza teljesen felbomlott. Gyorsanmozgó csapataink a bekerítés külsö arcvonalán mintegy 150 kilométert nyomultak elöre. Amikor az ellenség bekerítése befejezödött, e csapatok Bacáu és Tecuci körzetében voltak. A két front csapatai haladéktalanul hozzáláttak a bekerített ellenséges csoportosítás megsemmisítéséhez: a 3. Ukrán Front eröi a Prut keleti partján, a 2. Ukrán Fronté pedig a folyó nyugati partján. Eközben a 2. Ukrán Front hadseregeinek nagy része a külsö arcvonalon folytatta a gyors elönyomulást délnyugati és déli irányban, a 3. Ukrán Front 46. hadserege pedig Galati, Renyi és Izmail felé tört elöre, hogy elfoglalja az itt levö átkelöhelyeket. A föhadiszállás augusztus 24-én a Romániában bekövetkezett változásokkal kapcsolatban megparancsolta a frontok haditanácsainak és Tyimosenko marsallnak, a föhadiszállás képviselöiének, hogy támadjanak tovább a külsö arcvonalon, s magyarázzák meg az ellenállást megszüntetö román csapatoknak, hogy "a Vörös Hadsereg nem hagyhatja abba a harcot mindaddig, amíg meg nem semmisíti a Romániában tartózkodó német fegyveres eröket". A föhadiszállás továbbá tanácsolta, hogy ne fegyverezzék le azokat a román egységeket és magasabbegységeket, amelyek szervezetten adják meg magukat, és hajlandók a közös harcra a német és magyar csapatok ellen. Augusztus 25-27-én a Prut keleti és augusztus 25-29-én a nyugati partján elkeseredett harc folyt a szovjet és a bekerített német csapatok között. A keleti parton a 6. hadsereg föeröi védtek, a nyugati parton pedig a 8. hadsereg eröinek egy része, valamint a 6. hadsereg néhány, a folyón átkelt egysége. Az ellenség augusztus 23-ig szervezetten ellenállt, de a bekerítés után kiesett a csapatok vezetése a német parancsnokság kezéböl. A 6. hadsereg parancsnoksága a Kárpátokba menekült, s onnan már nem tudott vezetni. A 3. Ukrán Front parlamentere, aki a fegyverletételre vonatkozó ultimátummal érkezett a bekerített csapatok által megszállt területre, nem találta meg sem a 6. hadsereg törzsét, sem a törzs képviselöjét. A "katlanba" került német fasiszta csapatok a halálraítéltek kétségbeesésével küzdöttek. Többször megpróbálkoztak a kitöréssel. Csapataink nagyszerü helytállásról, hösiességröl, kezdeményezökészségröl és katonai hozzáértésröl tettek tanúságot, s leküzdötték a fasiszták ellenállását. Az 52. hadsereg 69. gárda lövészhadosztálya állományába tartozó 204. gárda lövészezred egyik zászlóaljának szakaszán német katonák egy csoportja fehér zászlót lobogtatva és felemelt karral jött elö az erdöböl. De Csikin százados, a zászlóalj parancsnoka utasította a géppuskásokat, hogy legyenek résen. Az óvatosság nem is ártott. A fasiszta katonák, amint közelebb értek, tüzelni kezdtek géppisztolyaikból. Erre a szovjet géppuskák is megszólaltak. Az ellenséges katonák egy részét megsemmisítették, kisebb részük pedig fogságba esett. Szmoljakov hadnagy, a 373. lövészhadosztály egyik századának parancsnoka észrevette, hogy az ellenség rohamra készül a szomszédos szovjet század ellen. A század parancsnokát figyelmeztette, saját századát pedig titokban az ellenség mögé vezette. A szovjet katonák váratlan rohammal megsemmisítettek, illetve foglyul ejtettek 156 ellenséges katonát és tisztet. Kobelevszkij, az 52. hadsereg 116. lövészhadosztálya 656. lövészezredének egyik rajparancsnoka géppuskatüzet zúdított a kitöréssel próbálkozó német páncélozott szállító jármüvekre. Amikor egyikük a bátor géppuskás felé tört, s már-már eltiporta, Kobelevszkij kézigránátokkal a kezében alá vetette magát. A késöbb odaérkezett alegységeink sok ellenséges katona holttestét találták meg. A bekerített ellenség megsemmisítésére kirendelt szovjet csapatok körében olyan nagy volt a lelkesedés, hogy sok lábadozó sebesült meg sem várva teljes gyógyulását, kérte visszahelyezését a csapathoz. Augusztus 25-én például az 52. hadsereg 50. lövészhadosztályának 97 sebesültje közül 63 kérte, hogy engedjék vissza a csapathoz, vagy legalábbis ne szállítsák hátra kórházba. Augusztus 25-én és 26-án egyre összébb szorult a gyürü a keleti parton bekerített német csapatok körül. Csapataink repülögépek támogatásával pusztították a még mindig ellenálló fasiszta csapatokat. A szovjet parancsnokság ultimátumát rádión és nagy teljesítményü hangerösítön többször is közvetítették. Repülögépeink az ellenséges állások fölött nagy mennyiségü röpcédulát szórtak le az ultimátum szövegével. A német hadifoglyok egy része visszament a bekerített csapatokhoz, és magával hozta társait. A 37. hadsereg szakaszán augusztus 26-re virradó éjszaka tíz német hadifogoly szivárgott vissza a gyürübe. Négyen közülük még aznap visszatértek, s magukkal hoztak 72 másik német katonát. Augusztus 27-én délben a Pruttól keletre tevékenykedö német fasiszta csapatok beszüntették az ellenállást. A nyugati parton az ellenség augusztus 29-ig tartotta magát. A keleti partról ugyanis több nagy ellenséges csoportnak sikerült átkelnie a nyugati partra. Noha a 2. Ukrán Front parancsnoksága tett intézkedéseket, hogy a bekerítés belsö arcvonalán sürübb harcrendet hozzon létre, ez elégtelennek bizonyult. Jelentékeny német csoportok Husitól délre harckocsikkal, rohamlövegekkel és tüzérséggel megerösítve kitörtek a gyürüböl, s a front hátába kerültek, hogy onnan a Kárpátokon át Magyarországra jussanak. A frontparancsnok ezek megsemmisítésére a front tartalékából két lövészhadtestet, továbbá az ugyancsak tartalékba kivont 4. gárdahadsereg magasabbegységeinek egy részét, a 7. gárdahadsereg egy lövészhadtestét és Ahmanov tábornok 23. harckocsihadtestét vetette be. A szovjet harcosok, köztük a hadtápegységek és alegységek katonái is, hazafias kötelességérzetüktöl indíttatva mindent elkövettek, hogy megsemmisítsék a kitört ellenséget. Malinovszkij marsall a iasi-kisinyovi hadmüveletröl írt cikkében nagyon meleg szavakkal emlékezett meg a bátor szovjet harcosokról. "A szó szoros értelmében hösi tettek voltak ezek írja. Csak a legnagyobb elragadtatás hangján lehet szólni arról, hogyan küzdöttek a gyalogság mindennemü támogatása nélkül gépkocsivezetöink és tüzéreink. Bátran harcba szálltak az ellenséggel, s rendre visszaverték rohamait." Az áttört csoport maradványai mintegy 7000 fö átkeltek a Szereten, s kijutottak Adjud Nou körzetébe. Csapataink ezeket összehangolt tevékenységük eredményeképpen szeptember 4-re megsemmisítették. A "Dél-Ukrajna" hadseregcsoport 24 német hadosztálya közül tehát csapataink 18-at bekerítettek és megsemmisítettek. A 6. német hadsereg egyetlen egysége s egyetlen magasabbegysége sem törhetett ki a gyürüböl. Ezt a "Dél-Ukrajna" hadseregcsoport parancsnoksága is beismerte. A parancsnokság hadmüveleti naplójában szeptember 5-i dátummal a következö bejegyzés olvasható: "A 6. hadsereg bekerített hadtestei és hadosztályai végképp elveszettnek tekintendök. Semmi remény sincs rá, hogy a bekerített magasabbegységek közül valamelyik is kitörjön. Ez a legnagyobb katasztrófa, amelyet a hadseregcsoport valaha is átélt." Amíg a bekerített csoportosítás megsemmisítése folyt, a bekerítés külsö arcvonalán csapataink tovább támadtak. A 2. Ukrán Front a balszárnyán mért föcsapást Focsani irányában. A frontra az a feladat várt, hogy elfoglalja a ploesti olajvidéket, és elönyomuljon Bukaresthez. A front jobbszárnyán két összfegyvernemi hadseregnek és a lovas-gépesített csoportnak a Keleti-Kárpátokon áttörve el kellett foglalnia Brassót. A 3. Ukrán Front sávjában a 46. hadseregnek Galali és Renyi körzetéböl déli irányban kellett elönyomulnia a Duna mindkét oldalán, s ki kellett jutnia a román-bolgár határra. A szovjet csapatok rendkívül elönyös hadmüveleti helyzetben hajtották végre ezeket a feladatokat. Az ellenség már nem volt képes jelentös ellenállásra. Csapataink arcvonala elött csak két harcképes hadosztály tevékenykedett. A fentebb említett öt hadosztály maradványai, amelyek az arcvonal közebe vonultak vissza, nem jelentettek nagy veszélyt. Az épségben maradt román hadosztályok a megváltozott politikai feltételek folytán nemhogy ellenállást nem tanúsítottak, de helyenként harcoltak is a németek ellen. A hitlerista parancsnokság augusztus 25-26-án teljesen irreális feladatot tüzött csapatai elé: szállják meg a "Galali, Giurgiu (Bukaresttöl délre ötven km), Bukarest-Ploesti-Brassó-Focsani által határolt körletet". A 2. Ukrán Front csapatai a föcsapás irányában a légierö támogatásával öt nap alatt 190-220 kilométert nyomultak elöre. A szovjet harckocsiés lövész-magasabbegységek augusztus 30-án Bukarest körzetébe érkeztek. A front jobbszárnyán a Keleti-Kárpátok erdös-hegyes vidékén a 40. hadsereg és a 7. gárdahadsereg, valamint a lovas-gépesített csoport 20-70 kilométert nyomult elöre. A 3. Ukrán Front csapatai, amelyek a Duna két oldalán támadtak, augusztus 30-án estig 140-150 kilométert tettek meg, s elérték a Horia Hirsova Silistea Constanta vonalat. A Dunai Katonai Flottilla eközben felfelé tört a Dunán. A partra szállított deszantok a flottilla hajóinak és a Fekete-tengeri Flotta légierejének támogatásával elfoglalták Vilkovot (Válcov), Kiliját (Chilis), Tulceát, Sulinát, teljesen megszállták a Duna alsó szakaszát, s ezzel meghiúsították az ellenségnek azt a szándékát, hogy hadihajóit a Fekete-tengerröl a Dunára mentse át. A flottilla föeröit ezután Izmail, Tulcea és Isaccea körzetében összpontosították. A Fekete-tengeri Flotta tengeralattjárói a román partok közelében tevékenykedtek. A 3. Ukrán Front csapatai és a Fekete-tengeri Flotta deszantegységei augusztus 29-én bevonultak Constantába. Augusztus 25. és 29. közt ezek az események zajlottak le a külsö arcvonalon. Csapataink tehát néhány nap alatt bekerítették és megsemmisítették az ellenség nagy csoportosítását Kisinyov és Iasi körzetében, teljesen megtisztították a Dnyeszter és a Prut közti területet, szétzúzták az ellenséget a Prut bal partján, s ezzel befejezték a Moldavai SZSZK felszabadítását. A moldovai nép a Szovjetunió más megszállt területeinek népeihez hasonlóan három nehéz éven át nyögte a fasiszták uralmát. A román betolakodók már a megszállás elsö napjaiban megszüntették a köztársaság nemzeti és állami függetlenségét. Szovjet-Moldavát gyarmattá változtatták. Ismét a földbirtokosok és a tökések vették át a hatalmat. A parasztok tízezreitöl orozták vissza a földet. A nyugati körzetekben megszüntették, a keleti körzetekben pedig a román állam tulajdonává nyilvánították a szovhozokat és a kolhozokat. A megszállók terroruralmat teremtettek a Moldavai SZSZK-ban. Eröszakkal kényszerítették munkára a lakosságot. A fogdmegektöl Antonescu megkövetelte: "Korbáccsal hajtsátok munkára az embereket . . . ha a paraszt vonakodik dolgozni, golyóval kergessétek ki a földre." Kisinyovban, Tyiraszpolban és más városokban koncentrációs táborokat rendeztek be, s ezekben a szovjet állampolgárok tízezreit kínozták. A fasiszták csupán a kisinyovi táborba 25 ezer embert tereltek össze. Ezek közül 3000 belehalt az éhezésbe és a kínzásba, a többieket agyonlötték vagy idegenbe hurcolták. A moldovai nép egy pillanatra sem törödött bele a rabságba. Felszabadító harcot indított, amely szakadatlanul folyt a megszállás utolsó napjáig. Az illegális kommunista szervezetek tevékenysége, a partizánmozgalom felböszítette a fasiszta betolakodókat. Különösen 1944 tavaszán és nyarán tomboltak, amikor a Vörös Hadsereg megkezdte Szovjet-Moldava felszabadítását. A visszavonuló fasiszták Moldavában is lerombolták a gyárakat, az iskolákat, a színházakat, a kórházakat, a múzeumokat, a lakóházakat. Kisinyovot, Orgejevet, Bengyerit, Tyiraszpolt és sok falut romhalmazzá változtattak. A megszállók a Moldavai SZSZK-ban a hivatalos adatok szerint 1037 ipari üzemet semmisítettek meg vagy romboltak le. Az állami lakásoknak csaknem a felét elpusztították. A Moldavának okozott közvetlen kár több mint 16 milliárd rubel volt. A fasiszta hóhérok "a szovjet emberek tízezreit kínozták halálra és gyilkolták le. A hitleristák Tyiraszpolban csupán 1944 áprilisában több mint kétezer embert löttek agyon. Ribnyicában szovjet emberek százait égették el a börtönben . . ." Sok román kommunista és antifasiszta is itt lelte halálát. Szovjet-Moldava dolgozói nehezen várták a Vörös Hadsereget. A 3. Ukrán Front csapatai augusztus 24-én felszabadították Kisinyovot. Elsönek az 5. csapásmérö hadsereg 89. gárda lövészhadosztálya vonult be a városba. Belszkij százados zászlóaljának harcosai a város legmagasabb épületére kitüzték a vörös zászlót. Augusztus 27-én pedig az utolsó lövések is eldördültek a Prut keleti partján. A munkások, a parasztok és az értelmiségiek lelkes örömmel fogadták a felszabadító Vörös Hadsereget. A dolgozók munkához láttak, hogy begyógyítsák a népgazdaság sebeit. Még a tavasszal, miután Moldavának a Dnyeszter bal partján fekvö része felszabadult, visszatért Szorokiba a köztársaság kommunista pártjának központi bizottsága és a Moldavai SZSZK kormánya. A köztársaság vezetö szervei rögtön hozzáláttak a megszokott élet visszaállításához. A Szovjetunió Népbiztosi Tanácsa 1944. június 24-én határozatot hozott a felszabadított moldovai körzetek megsegítésére. Az SZK(b)P Központi Bizottsága és a szovjet kormány 4800 pártés állami funkcionáriust küldött Moldavába. A párt és az állami szervek a dolgozók támogatásával erélyes harcot kezdtek a népgazdaság helyreállításáért. 3. A román nép augusztusi antifasiszta felkelése A Vörös Hadseregnek Iasi és Kisinyov körzetében mért hatalmas erejü csapása, a szovjet csapatoknak gyors elöretörése Románia belsejébe meggyorsította a román nép fegyveres felkelését a fasiszta diktatúra ellen, és eleve megpecsételte az Antonescu-kormány sorsát. Az arcvonalon az események oly szédítö iramban követték egymást, hogy már augusztus 22-én estére világossá vált: a "Dél-Ukrajna" hadseregcsoport katasztrofális vereséget fog szenvedni. Bukarestben rendkívüli élénkség uralkodott, Augusztus 23-án a fövárosban kitört a fegyveres felkelés, s ez a népi demokratikus forradalom kezdetévé vált. A felkelés rendkívül éles politikai válság közepette robbant ki. A nép és a katonai csapatok végleg megelégelték a fasiszta rendszert. A Vörös Hadsereg csapása Iasi és Kisinyov körzetében pánikot keltett a fasiszta államapparátusban és az uralkodó osztályok körében. Az Antonescu-klikk mégis görcsösen ragaszkodott a háború folytatásához, nem törödött azzal, hogy ez nemzeti katasztrófával fenyeget. Romániában azonban e vészterhes idöben akadtak politikai erök, hogy megdöntsék Antonescu kormányát, s a fegyvert a hitlerista Németország ellen fordítsák. Az augusztusi felkelés, céljait és jellegét tekintve antifasiszta felkelés volt. A munkások, a parasztok, katonák akiket Antonescu klikkje és az uralkodó osztályok belekergettek a Szovjetunió elleni igazságtalan háborúba felháborodása és haragja robbantotta ki. A kommunista párt a háború folyamán következetesen hirdette, hogy a dolgozóknak harcolniuk kell mind a nemzeti, mind a társadalmi felszabadulásért. A párt intézkedéseit támogatta a parasztság is, amelynek létérdeke füzödött az agrárkérdés megoldásához. A felkelés fö hajtóereje a munkásosztály és a katonaság volt. A felkelést elökészítö munka közvetlen irányítása a kommunista párt kezében összpontosult. Bodnáras, Ranghel és Pirvulescu, az RKP vezetöségének Bukarestben tartózkodó tagjai állandó kapcsolatot tartottak Gheorghiu-Dejzsel és a párt más vezetö funkcionáriusaival, akiket a Tirgu Jiü-i koncentrációs táborban tartottak fogva. Miközben a király és környezete ijedten figyelt Antonescura és a német fasiszta csapatokra, a nagybirtokosok és a liberálisok pedig várakozó álláspontra helyezkedtek, a kommunisták erélyesen, bátran munkához láttak. Eszmei meggyözödésük, szervezettségük, ügyes konspirációs munkájuk nagy hatást gyakorolt a tisztikar hazafias érzelmü részére. A kommunista párt, a hazafias tisztikar és az udvari körök képviselöinek június és augusztus között tartott titkos tanácskozásain és értekezletein azt is megtárgyalták, milyen legyen a majdani kormány összetétele; milyen fontosabb dokumentumokat adjanak ki az Antonescu-klikk letartóztatása után; megállapodtak abban, hogy a börtönökböl és a koncentrációs táborokból szabadon engedik az antifasisztákat; hogy Románia kilép a háborúból, a hitlerista Németország ellen fordul, s csatlakozik az antifasiszta koalícióhoz. Megbeszélték a felkelés hadmüveleti tervének részleteit is. A felkelés idöpontját attól tették függövé, mikor kezdik meg a szovjet csapatok az ország mélyébe való benyomulást. A terv szerint a felkelésre a jelt Antonescu letartóztatásával kellett megadní. Több kidolgozott változat közül végül is abban állapodtak meg, hogy Antonescut a királyi palotában tartóztatják le. Az értekezleteken elkészítették az elfoglalandó objektumok és a letartóztatandó személyek jegyzékét, kijelölték az ehhez szükséges fegyveres osztagokat. Augusztus 20-án, amikor a Vörös Hadsereg megindította a támadást, újabb értekezleten elhatározták, hogy a felkelést augusztus 24-26-án kezdik meg. A fegyveres felkelés az Antonescu-klikk letartóztatásával a tervezettnél egy nappal korábban kezdödött. A helyzet úgy alakult, hogy augusztus 23-án kellett megkezdeni a döntö harcot. 23-án reggel ugyanis Antonescu rendkívüli minisztertanácsot hívott össze az arcvonal helyzetének megvitatására. Antonescu nemrég tért vissza a hitlerista föhadiszállásról, ahol megígérte: Románia harcolni fog az utolsó emberig. A minisztertanács ülésén javasolta, hogy szervezzék meg a védelmet a FocsaniNemoloasa Galati vonalon, s mozgósítsák "a nemzet minden erejét" a háború folytatására. Antonescu e határozat hatásosságának növelése érdekében noha az egyáltalán nem felelt meg a kialakult politikai és katonai helyzetnek meg akarta szerezni a király támogatását, s rá akarta venni, hogy intézzen felhívást a néphez. Ezzel a céllal ment helyettesével, Mihai Antonescuval a palotába. Antonescu tehát megjelent a palotában, ahol a terv szerint le kellett tartóztatni. A király és környezete, a "Dél-Ukrajna" hadseregcsoport vereségével kapcsolatban kialakult helyzetet figyelembe véve mindkét Antonescut letartóztatta. Azután azzal az ürüggyel, hogy minisztertanácsot tartanak, még néhány minisztert a palotába rendeltek, s ezeket is örizetbe vették. Aznap este BodnáraC hazafias harci osztaga elvitte Ion Antonescut és minisztereit az RKP Központi Bizottságának titkos házába, amely Bukarest külvárosában volt. A foglyokat itt tartották addig, amíg a szovjet parancsnokságnak át nem adták öket. Az Antonescu-klikk letartóztatása után a fegyveres felkelés tervével összhangban a bukaresti helyörség egységeinek kiadták azt a parancsot, amelyet a kommunista párt vezette katonai bizottság már elöre kidolgozott. A parancs utasította a helyörség egységeit, hogy haladéktalanul és egyidejüleg foglalják el a föváros legfontosabb objektumait, szállják meg és szigeteljék el egymástól azokat az épületeket, amelyekben német intézmények és katonai egységek tartózkodnak, tartóztassák fel a német gépkocsikat, s kényszerítsék megadásra az utcákon megjelenö hitleristákat. A katonai egységek parancsnokai, a bukaresti helyörség tisztjei és katonái, amint értesültek Antonescu letartóztatásáról, nyomban hozzáláttak a parancs végrehajtásához. A helyörség csapatai és a hazafias harci osztagok éjfélre elfoglalták a távbeszélöés távíróközpontokat, a rádió-adóállomást és több más nagy objektumot. Ezalatt az udvari körök, a nagybirtokosok és a liberálisok noha az RKP ragaszkodott hozzá, hogy valamennyi antifasiszta párt és szervezet képviselöiböl alakítsanak kormányt Sánátescu tábornokot, a király katonai kabinetirodájának fönökét bízták meg kormányalakítással. Sánátescu kormánya többségében reakciós érzelmü katonákból és tisztviselökböl állt. A kormányba tárca nélküli államminiszterként került be a Nemzeti Demokratikus Tömb pártjainak egy-egy képviselöje. Augusztus 23-án éjszaka a rádióban felolvasták a király nyilatkozatát, amely bejelentette a fasiszta diktatúra megdöntését és az antifasiszta koalícióhoz tartozó államok elleni hadmüveletek megszüntetését. A nyilatkozat közölte azt is, hogy Románia elfogadja a szovjet kormány 1944. április 12-én javasolt fegyverszüneti feltételeit, s kész háborút viselni a hitlerista Németország ellen az ország felszabadításáért. Az antifasiszta fegyveres felkelés lelke és szervezöje, a kommunista párt tehát igen jól felhasználta a királyi hatalmat az Antonescu-klikk letartóztatására és a fasiszta kormány megdöntésére. Az udvari körök és a burzsoá-földesúri pártok, miután megalakították a többségében reakciós kormányt, ezzel szerették volna be is fejezni a felkelést. Arra gondoltak, hogy szabad elvonulást biztosítanak a hitlerista csapatoknak Romániából. A király augusztus 23-án este fogadta Killinger bukaresti német nagykövetet, Sánátescu pedig Hansen és Gerstenberg hitlerista tábornokokat. Közölték velük, hogy a német csapatok akadálytalanul kivonulhatnak az országból, a román kormány ezt nem nehezíti meg. Sánátescu valóban ki is adta a parancsot, hogy a román fegyveres erök ne kezdjenek harcot a németek ellen. A hitlerista tábornokok kötelezettséget vállaltak, hogy kivonják csapataikat Romániából, és erre "becsületszóra" elengedték öket Beneasába, ahol német katonai egységek állomásoztak. Mihail tábornok, akit a király vezérkari fönökké nevezett ki, megígérte a német parancsnokságnak, hogy biztosítani fogja "a német egységek szabad kivonulását Romániából". Közölte továbbá, hogy "szeretne elkerülni mindennemü fegyveres összetüzést a német és a román csapatok között . . ." A királynak és híveinek tevékenysége, ha némileg akadályozta is a fegyveres felkelés kibontakozását, már nem változtathatta meg az események menetét, nem tudta megállítani a megszállók elleni harcot. A katonai egységek és a hazafias harci osztagok augusztus 24-én reggel megrohamozták a hitleristák által megszállt objektumokat. A reakciós erök már nem akadályozhatták meg, hogy a román kormány hadat üzenjen Németországnak, s ez még aznap meg is történt. A kommunista párt kezdettöl elkerülhetetlennek és szükségesnek tartotta a német csapatok elleni harcot. A kommunista párt Románia liberá címü lapjának elsö legális száma augusztus 24-én korán reggel közölte az RKP Központi Bizottságának nyilatkozatát, amely harcra hívta fel a tömegeket. "A Román Kommunista Párt felhívja a munkásokat, a parasztokat, az értelmiséget, Románia minden állampolgárát mondta a nyilatkozat -, hogy a hitlerista erökkel elkerülhetetlen összecsapás során keljenek fegyveres, kíméletlen harcra a román nép halálos ellensége ellen, jövöjük biztosításáért." A dolgozók ezrei úgy válaszoltak e felhívásra, hogy beléptek a hazafias harci osztagokba. Amint a szovjet kormány értesült a romániai eseményekröl, a moszkvai rádió közölte a Külügyi Népbiztosság nyilatkozatát. Ez megerösítette a szovjet kormány 1944. április 2-i deklarációját, s hangsúlyozta, hogy a Vörös Hadsereg nem fegyverzi le a román hadsereget, hanem segíti majd a román csapatokat, ha azok vele együtt harcolni fognak a németek ellen Románia függetlenségéért, illetve a horthysta Magyarország ellen Erdély északi részének felszabadításáért. A nyilatkozat továbbá hangsúlyozta, hogy "a román csapatok nyújtsanak segítséget a Vörös Hadseregnek a német csapatok megsemmisítésében, mert ez az egyetlen eszköz arra, hogy Románia területén hamarosan befejezzék a harcot, és Románia fegyverszünetet köthessen a szövetségesek koalíciójával". A román nép nagy megelégedéssel fogadta a szovjet kormány nyilatkozatát. Németország fasiszta kormánya gyorsan és idegesen reagált a romániai politikai helyzet megváltozására. Augusztus 24-én Berlinböl rádión közölték egy állítólag Németországban megalakított "román nemzeti kormány" felhívását. A kormányt a hitleristák kitartottja, Sima, a megrögzött fasiszta alakította. Az üzenet, amelyet a Gestapo fogalmazott, felhívta a román népet, hogy folytassa a háborút Németország oldalán. Hitler kinevezte Friessner tábornokot a romániai német fegyveres erök föparancsnokává, s megparancsolta, hogy "számolják fel a puccsot, tartóztassák le a királyt és udvarát, alakítsanak új kormányt Németország iránti baráti tábornokkal az élen". Amikor Hitlernek jelentették, hogy "saját eröink egyáltalán nem elegendök Bukarest elfoglalására és új kormány alakítására", a válasz ez volt: ". . . a Führer parancsa érvényben van". A Bukarestben tartózkodó német fasiszta csapatok augusztus 24-én a város légi bombázása után ellenlökést indítottak, hogy visszafoglalják a hadászatilag fontos pontokat. A németek egyidejüleg támadást indítottak Báneasa és Otopenü körzetében is. Itt augusztus 28-ig tartottak az elkeseredett harcok. A bukaresti helyörség katonai egységei és a népi hazafias osztagok bátran harcoltak a német csapatok ellen. A hazafias osztagok harcosai szóval és tettel lelkesítették bajtársaikat, a katonákat. A hitleristákat szétzúzták. A felkelök fegyveres eröi teljesen megtisztították a megszállóktól Bukarestet, a föváros északi külvárosában bekerítették és megsemmisítették az ellenséges csoportosítást, parancsnokát, Gerstenberg tábornokot, foglyul ejtették. Augusztus 24-29. folyamán az ország más vidékein is fegyveres összetüzések zajlottak le. A román hadsereg magasabbegységei az északnyugati és a nyugati határon védelemre rendezkedtek be, hogy megakadályozzák a német fasiszta és a magyar csapatok támadását, illetve a szétzúzott hitlerista egységek maradványainak visszavonulását. Elkeseredett harcok folytak Ploestiben egészen addig, amíg oda nem érkeztek a Vörös Hadsereg harckocsi-magasabbegységei és a 4. román hadsereg csapatai. Ádáz összecsapásokra került sor Brassóban, a dunai kikötökben, a Bánát iparvidékein, Aradon, Gyulafehérvárott. A román egységek megsemmisítették vagy lefegyverezték és foglyul ejtették a hitleristákat Oltenia, Rociorü de Vede, Giurgiu, Lugoj (Lugas) és más városok körzetében. Dobrudzsában 4000 katonát és ezer tisztet, Cálárasiban 2500 hitleristát, köztük egy tábornokot és 130 tisztet ejtettek foglyul. Német fasiszta egységeket és alegységeket semmisítettek meg Turnu Severin, Zimnicea, Orsova körzetében. A román egységek augusztus 27-30. között súlyos harcokat vívtak, hogy megsemmisítsék a Bulgáriába és Magyarországra visszavonuló német oszlopokat, valamint azokat a hajókaravánokat, amelyek a Dunán próbáltak áttörni. A katonai egységekkel együtt harcoltak a munkások fegyveres osztagai is. Ploesti olajipari munkásai szívós harcokban megvédték üzemeiket. Bátran harcoltak a brassói kohászok, akik felhasználták a gyárukban készült lövegeket is. A központi és déli országrészek városai és falusi lakossága a munkások példáját követve szintén harcra kelt a megszállók ellen. A román hadsereg, a hazafias osztagok és a lakosság közös harca miközben a Vörös Hadsereg folytatta gyözelmes támadását Románia belseje felé biztosította a német fasiszta csapatok szétzúzását, a központi és a déli országrészek felszabadítását. Bukarestben és más körzetekben a román csapatok és a hazafias osztagok 53159 németet, köztük 14 tábornokot és több mint 1200 tisztet ejtettek foglyul. Javában folyt már a fegyveres felkelés, Románia már hadat üzent a fasiszta Németországnak, a román csapatok pedig megkezdték a harcot a német csapatok ellen, de a király hívei újabb kísérletet tettek, hogy megakadályozzák Románia részvételét az antifasiszta háborúban. A román vezérkari fönök augusztus 24-én megparancsolta a 3. és a 4. román hadsereg magasabbegységeinek, hogy vonuljanak vissza a Focsani Námoloasa Bráila Duna-torkolat vonalra, s "álljanak ellen minden lefegyverzési kísérletnek". Augusztus 25-én a román parancsnokság utasította egységeit, hogy ne gördítsenek akadályt a Constantában álló német flotta szabad elvonulásának útjába. Másnap elrendelte, hogy azokból a körzetekböl, amelyekbe hamarosan várható volt a szovjet csapatok bevonulása, a legnagyobb gyorsasággal szállítsák el a katonaköteles ifjakat, "még mielött az oroszok megelöznek bennünket". Augusztus 29-én és 30-án a két szovjet front sávjának különbözö szakaszain a Sánátescu-kormány képviselöi azzal a javaslattal fordultak a szovjet tábornokokhoz, hogy a Kárpátok-Duna vonalon állítsák meg a támadást. Ez a valóságban azt jelentette volna, hogy a hitlerista parancsnokság nyugodtan visszavonhatja csapatait a Kárpátokba, rendezheti sorait a harc folytatása végett, s megakadályozhatja a Vörös Hadsereg behatolását Románia belsejébe és a Balkánra. Jellemzö, hogy a Sánátescu-kormány éppen ekkor, augusztus utolsó napjaiban tárgyalt arról, hogy angol és amerikai csapatokat kellene behívni az országba, s fordult az angol-amerikai parancsnoksághoz azzal a kéréssel, hogy küldjön ejtöernyös csapatokat a föváros körzetébe. A királynak és a kormánynak az a terve azonban, hogy Romániát az Egyesült Államok és Anglia szállja meg, megvalósíthatatlan volt. Akkor, amikor a Vörös Hadsereg gyors ütemben tört Bukarest felé, egyszerüen lehetetlen volt angol-amerikai ejtöernyös csapatokat juttatni oda. Nem vált be az uralkodó osztályoknak és kormányoknak az a reménye sem, hogy a Szovjetunióval megállíttatják a támadást az elért terepszakaszokon. Az antifasiszta felkelés a román nép gyözelmével végzödött. Döntö szerepe volt ebben a Román Kommunista Pártnak, amely következetesen munkálkodott azon, hogy a nemzet eröit egyesítse a fasiszta diktatúra megdöntésére, valamint a néptömegeknek, amelyek hatalmas mozgalmat bontakoztattak ki a szovjetellenes háború és a fasizmus ellen. A király, a burzsoá-földesúri pártok és a kormányba bejuttatott képviselöik nem befolyásolhatták döntöen az események menetét. A kommunista párt meghiúsította azt a kísérletet, hogy "aranyhidat" teremtsenek a német fasiszta csapatoknak, harcba vitte a néptömegeket a német fasiszták ellen. A román hadsereg a hitlerista Németország ellen fordította a fegyvert. A Román Kommunista Párt a kormány törekvése és tevékenysége ellenére az antifasiszta felkelést a gyözelmes befejezésig vezette, megmentette az országot a nemzeti katasztrófától. A felkelés folyamán a munkások, a parasztok, a katonák és a hazafias érzelmü tisztek saját szemükkel gyözödhettek meg róla, hogy a kommunista párt a nemzeti érdekek igazi képviselöje és védelmezöje. Ez hallatlanul megerösítette a kommunista párt befolyását a tömegek körében, megteremtette a népi demokratikus forradalom fejlödésének feltételeit. Augusztus 31-én reggel a román hazafias erök által felszabadított Bukarestbe bevonultak a 6. harckocsi-hadsereg és az 53. hadsereg magasabbegységei, valamint a Tudor Vladimirescuról elnevezett 1 . román önkéntes hadosztály. Példás rendben átvonultak a román fövároson, majd folytatták útjukat nyugat felé. Végeláthatatlan sorban vonultak az utcákon a harckocsik, a rohamlövegek, a gépkocsik és a lövegek; a város fölött a szovjet légierö magasabbegységei húztak át. Katonai és politikai szempontból nagy jelentöségü esemény volt, hogy csapataink bevonultak Bukarestbe. Ez a bevonulás megszilárdította az antifasiszta felkelés gyözelmét, s messzemenöen kihatott a hadászati helyzet további alakulására. A román kormány reakciós többsége már nem tehetett semmit az amerikai és az angol csapatok behívása érdekében. A föváros lakosainak tízezrei kitörö lelkesedéssel fogadták a felszabadító harcosokat. A városban sok gyülést és felvonulást rendeztek. A dolgozók itt üdvözölték a Vörös Hadsereget, s kifejezték azt az eltökélt szándékukat, hogy tovább harcolnak a szabadságért és a demokráciáért. 4. A szovjet csapatok harcai Románia központi és nyugati körzeteiben Augusztus 23. után Romániában a Vörös Hadsereg harctevékenysége szempontjából általában kedvezö politikai és katonai feltételek alakultak ki. Az Antonescu-diktatúra megdöntése, az antifasiszta felkelés gyözelme hazafias lelkesedéssel töltötte el a tömegeket. Megváltozott a helyzet a szomszédos országokban is. Bulgária és Magyarország uralkodó körei a német csapatok romániai veresége következtében súlyos válságba kerültek. A bolgár kormány augusztus 26-án bejelentette teljes semlegességét; augusztus 29-én Magyarországon új kormányt alakítottak. Ugyanezen a napon kitört a népi felkelés Szlovákiában. Az arcvonalon ekkor a következö volt a helyzet: A 2. Ukrán Front jobbszárnya és közepe elött augusztus végén mintegy hat hadosztály tevékenykedett, a balszárnya elött nem voltak német csapatok. A bécsi "döntés"-sel megállapított román-magyar határon körülbelül 30 magyar határvadász--zászlóalj állt; Erdélyben, Bistrita (Beszterce) és Cluj (Kolozsvár) körzetében mintegy nyolc magyar hadosztály és egy dandár harcolt. Az 1. magyar hadsereg, amely a 4. Ukrán Fronttal szemben a Kárpátokban tevékenykedett, valamint a Magyarországon állomásozó kilenc magyar hadosztály segítséget nyújtott a hitleristáknak Romániában. A baloldali szomszéd, a 3. Ukrán Front elött nem voltak német csapatok. Azok a kisebb csoportok, amelyek Moldavából visszavonultak, siettek, hogy mielöbb eltünjenek Bulgáriában. Nagyon kevés valószínüsége volt annak, hogy a bolgár fegyveres eröket közvetlenül felhasználhatják a szovjet csapatok ellen. Végezetül meg kell jegyeznünk, hogy a Déli-Kárpátoktól északra és északnyugatra, a Magyarországgal határos övezetben mintegy tíz román hadosztály volt, ezek az új helyzetben azt a feladatot kapták, hogy fejtsenek ki ellenállást a német és a magyar csapatokkal szemben, ha azok megpróbálnak betörni Romániába. A föhadiszállás a kialakult helyzetet figyelembe véve augusztus 29-én megparancsolta a 2. Ukrán Frontnak, hogy a 27. és az 53. hadsereg, valamint a 6. harckocsi-hadsereg eröivel támadjon általában Slatina-Turnu Severin irányában, szeptember 7-13-án érje el a Cimpulung-Pitesti-Giurgiu vonalat, majd jusson ki a Déli-Kárpátok lábához (Turnu Severintöl Giurgiuig). A front 40. hadserege, 7. gárdahadserege és lovas-gépesített csoportja azt a feladatot kapta, hogy szeptember közepéig érje el a BistritaCluj Aiud (Nagyenyed) Sibiu (Nagyszeben) vonalat. A frontjobbszárnyának további feladata az volt, hogy nyugat felöl fedezve magát, mérjen csapást általában Satu Mare (Szatmárnémeti) irányában, "segítse ezzel a 4. Ukrán Front csapatait átkelni a Kárpátokon, hogy minél elöbb kijussanak Uzsgorod (Ungvár), Mukacsevo (Munkács) körzetébe". A 3. Ukrán Front csapatait a föhadiszállás ugyanazon a napon kiadott direktívája utasította, hogy keljenek át a Dunán, s szeptember 5-6-án Giurgiu és a Fekete-tenger között érjék el a román-bolgár határt. A frontoknak tehát eltérö irányokban kellett támadniuk. A 2. Ukrán Front feladata az volt, hogy Románia központi és nyugati körzetein át jusson ki Magyarország, Jugoszlávia és Bulgária határára (Gíurgíutól nyugatra). A 3. Ukrán Front csapatainak adott parancs úgy szólt, hogy Románía tengerparti körzetein át nyomuljanak elöre, s Giurgiutól keletre érjék el a bolgár-román határt. A német hadvezetés amint Guderian és Friessner tábornokok augusztus 20. és szeptember 1 . közötti parancsai bizonyítják, az Iasi-nál és Kisinyovnál elszenvedett katasztrófa után sem mondott le arról a reményröl, hogy kitartson Magyarországon, Jugoszláviában és Görögországban. Elhatározta, hogy meghosszabbítja keleti arcvonalát, a "Dél-Ukrajna" hadseregcsoport déli szárnyát csatlakoztatja az "F" hadseregcsoporthoz, s szilárd védelmet épít ki a Keleti-Kárpátok-Déli-Kárpátok-NyugatiBalkán vonalon. A hitlerista hadvezetés azt tervezte, hogy a 2. magyar hadsereg eröivel támadást indít Cluj Turda (Torda) körzetéböl déli irányban "a Déli-Kárpátok hágóinak elfoglalására és szilárd tartására". A támadás idöpontját szeptember 4-5-re tüzték ki. Hogy e tervet végrehajthassák, le kellett küzdeniük a Déli-Kárpátoktól északra és északnyugatra tevékenykedö román csapatok ellenállását. Eközben a 2. Ukrán Front csapatai, a szovjet Legfelsöbb Föparancsnokság parancsának megfelelöen szeptember 5-én a föcsapás irányában mintegy 80-140 kilométert nyomultak elöre, és elérték a Cimpulung Pitesti Caracal Zimnicea vonalat. A 6. harckocsi-hadsereg elörevetett egységei kijutottak a Dunához, Turnu Severin körzetében elérték Jugoszlávia határát és a Belgrádtól 165 kilométerre keletre esö körzetet. Ugyanakkor a 3. Ukrán Front csapatai maradéktalanul teljesítették feladatukat, s elérték a román-bolgár határt. A 40. hadsereg és a 7. gárdahadsereg, amelyek a 2. Ukrán Front jobbszárnyán tevékenykedtek, a Kárpátokban az ellenség erös védelmébe ütköztek, s öt-hat nap alatt mindössze 15-20 kilométert nyomultak elöre. Ezenkívül 6 magyar és német hadosztály szeptember 5-én reggel Turda körzetéböl déli irányban csapást mért a 4. román hadsereg csapataira, s szeptember 6-án estig 20-30 kilométert elörenyomult. A német-magyar csapatok kisebb erökkel csapást mértek Bela Crkva körzetében is. A további események helyes megértése végett meg kell jegyeznünk, hogy augusztus 23. után egyes román egységek és magasabbegységek, majd pedig az egész román hadsereg is, a szovjet csapatokkal együtt harcoltak a német-magyar csapatok ellen. A 4. román hadsereg, amelyet augusztus végén Ploestitöl nyugatra összpontosítottak, szeptember 2-án azt a feladatot kapta a román parancsnokságtól, hogy Brasov (Brassó) és Giláu között védje a bécsi "döntés"-sel megállapított határt, s akadályozza meg a német-magyar csapatok elönyomulását Cluj és Turda körzetéböl délkeleti irányban; az 1 . hadseregnek, amely a nyugati és északnyugati határt fedezte, megparancsolták, hogy védje a Giláutól a Dunáig terjedö szakaszt. Szeptember 6-án reggel a 2. Ukrán Front parancsnokának hadmüveleti alárendeltségébe került az 1. és a 4. román hadsereg, a 4. hadtest és az 1. repülöhadtest, összesen több mint 138 ezer fö. A 4. hadsereg, amely 11 hadosztályból állt, s föeröit a második lépcsöben tartotta, ekkor védelmi harcokat vívott a Marostól délre a Tirgu Mures (Marosvásárhely) Aiud terepszakaszon; az öt hadosztállyal rendelkezö 1. hadsereg az Oradea (Nagyvárad) Arad Timisoara (Temesvár) vonalon, a 4. hadtest (négy hadosztály) pedig Turnu Severintöl délkeletre helyezkedett el. A 2. Ukrán Front parancsnoka ebben a helyzetben új feladatokat tüzött a balszárny csapatai elé. A 6. harckocsi-hadseregnek megparancsolta, hogy forduljon északnak, s szeptember 12-re szabadítsa fel Dej (Dés) Cluj Sármásul körzetét; a 27. hadseregnek ugyancsak északi irányban kellett támadnia, és szeptember 15-re el kellett érnie Cluj körzetét, az 53. hadseregnek pedig miután északnyugati irányba fordult szeptember 19-én estig ki kellett jutnia a Brad (Brád) Lugoj (Lugas) vonalra. Az összfegyvernemi hadseregek parancsnokai utasítást kaptak, hogy amint elérik a román hadseregek által elfoglalt terepszakaszokat, a román magasabbegységeket vonják alárendeltségükbe. A két hadsereg tevékenységét az 5. légi hadsereg támogatta. A front csapatai szeptember 6. és 15. között megoldották ezeket a feladatokat. A 40. hadsereg, a 7. gárdahadsereg és a lovas-gépesített csoport, miután megtörte az ellenség két hadtestének és öt-hat határörcsoportjának makacs ellenállását, tíz nap alatt átverekedte magát a Keleti-Kárpátokon, széles arcvonalon 30-130 kilométert nyomult elöre, s kijutott a Vatra Dornei Toplita (Maroshévíz) TirguMures vonalra. Még gyorsabban törtek elöre a front közepén harcoló csapatok, ezek mintegy 250 kilométert tettek meg. A harckocsi-hadsereg szeptember 7-én átkelt a Déli-Kárpátokon, s szeptember 11-én estére elérte azt a terepszakaszt, amelyet a 4. román hadsereg tartott. A harckocsi-hadsereg csapást mért Cluj irányában, s a következö két napon a 6. román hadtesttel együtt visszavetette a német és magyar csapatokat megindulási helyzetükbe, Turda körzetébe. A 27. szovjet és a 4. román hadsereg magasabbegységei szeptember 15-én elérték a Tirgu-Mures Turda terepszakaszt. Itt, különösen Turda körzetében, a harcok elhúzódtak. A front balszárnyán viszont az 53. hadsereg nem ütközött ellenállásba, átkelt a Déli-Kárpátokon, elörenyomult 220 kilométert, s kijutott Caransebes (Koránsebes) körzetébe. A 18. harckocsi-hadtest elöretört Lipova (Lippa) körzetébe, megütközve azokkal a német csapatokkal, amelyek támadást kezdtek. Itt mintegy három román zászlóalj és egy nehéztüzér-hadosztály súlyos védelmi harcokat vívott. A 2. Ukrán Front szeptember 15-én estig nem foglalta el ugyan teljesen a Dej Cluj Sármásul körzetet, középen és a balszárnyon azonban mintegy 250 kilométert nyomult elöre, a Kárpátoktól Turdáig terjedö szakaszon pedig elérte a bécsi "döntés"-sel megállapított román-magyar határt. Erdély székelyföldi kiszögellését, amelyet Horthy-Magyarország megszállt, megtisztították a fasiszta csapatoktól. Az ellenség azonban ezalatt magához tért a Kisinyovnál és Iasi-nál bekövetkezett katasztrófa kábulatából, s ismét összefüggö védelmi arcvonalat hozott létre a 2. Ukrán Front csapataival szemben. Az arcvonal mögött jelentéktelen tartalékai voltak Turdától nyugatra és Oradeától keletre. A 2. Ukrán Front csapataival szemben 27 német és magyar hadosztály, illetve dandár harcolt, köztük 6 páncélosés gépesített hadosztály. Szeptember 15-én, amikor az ellenség a 2. Ukrán Front jobbszárnyán és közepén fokozta az ellenállást, a balszárnyon pedig támadásba ment át, hogy megakadályozza csapatainknak a Nagyalföldre való kijutását, újabb direktíva érkezett a föhadiszállástól. A direktíva a front feladatait annak figyelembevételével szabta meg, hogy jobboldali szomszédja, a 4. Ukrán Front, amely szeptember 9-én ment át támadásba Uzsgorod és Mukacsevo irányában, lassan nyomult elöre, a baloldali szomszéd viszont, a 3. Ukrán Front, felszabadította Bulgáriát, átdobta csapatait Szófia körzetébe, illetve a várostól északnyugatra, s így lehetövé vált, hogy e front eröinek egy részét átadják a 2. Ukrán Frontnak. A föhadiszállás elgondolása az volt, hogy a 2. Ukrán Front arcvonalának egyik szakaszán sem szünteti be a támadást, s a föcsapást Cluj Debrecen Miskolc irányában méri azzal a közvetlen céllal, hogy befejezze Románia felszabadítását, kijusson a háború elötti román-magyar határra, a továbbiakban pedig átlépje ezt a határt, a Csop (Csap) Szolnok szakaszon elérje a Tiszát, és segítsen a 4. Ukrán Frontnak a Kárpátok leküzdésében és Uzsgorod körzetének elfoglalásában. A front csapatainak a továbbiakban a Szolnok-Szeged szakaszon is ki kellett jutniuk a Tisza vonalára (13. sz. térkép). A föhadiszállás direktívája azt is elrendelte, hogy a támadással egyidejüleg a front balszárnyán a 46. hadseregböl és Plijev tábornok lovas-gépesített csoportjából csapásmérö csoportosítást hozzanak létre. Malinovszkij marsall, a föhadiszállás direktívájával összhangban, még aznap megszabta a hadseregek feladatait. Szeptember 16-tól 24-ig a front jobbszárnyán és Cluj körzetében elkeseredett harcok folytak. Az ellenség Cluj és Turda körzetében megerösítette csapatait négy hadosztállyal, köztük két páncéloshadosztállyal. Mindkét részröl több rohamot, illetve ellenlökést indítottak. Az arcvonal azonban nem változott lényegesen. A front balszárnyán az 53. hadsereg szeptember 19-én elérte az 1. román hadsereg által megszállt terepszakaszt, s a román csapatokkal együttmüködve folytatta a támadást. Szeptember 21-én elfoglalta Aradot, majd szeptember 24-én Makó körzetében és ettöl északkeletre átlépte a románmagyar határt. A szeptember 24-i esti helyzetet az jellemezte, hogy a német és magyar csapatok rendkívül szívósan harcoltak a 2. Ukrán Front jobbszárnyával és közepével szemben. Az ellenséges hadvezetés mindent elkövetett, hogy megállítsa a front támadását. Szeptemberben húsz hadosztályt, köztük négy páncélosés egy gépesített hadosztályt, s két páncélos dandárt dobott át a front sávjába. A front csapatai ezért nem hajtották végre maradéktalanul feladatukat. Meg kellett változtatni a föcsapás irányát. A frontparancsnok ezt szeptember 24-én határozta el; a föhadiszállás jóváhagyása másnap megérkezett. A front eröit a jobbszárnyról Arad körzetébe kellett átcsoportosítani. Ez összefüggött az új, a debreceni hadmüvelet elökészítésével. Miután a front csapásmérö csoportja Arad körzetéböl elöretört északnak, s október 12-énjelentékeny eröi kijutottak a Debrecentöl délnyugatra fekvö körzetbe, valamint Oradea térségébe, az ellenség a 8. német hadsereget, a 2. és az 1. magyar hadsereget visszavonta Erdély északi részéböl, valamint a 4. Ukrán Front arcvonala elöl. A 2. Ukrán Front jobbszárnyának csapatai haladéktalanul megkezdték az üldözést. A 27. hadsereg október 12-én elfoglalta Clujt. A 40. és a 4. román hadsereg az ellenség utóvédjeivel harcolva északnyugati irányban nyomult elöre, s október 25-énfelszabadította Satu Mare és Carei határvárosokat, majd benyomult Magyarország északkeleti részébe. Ezzel befejezödött Erdély északi részének, egyben Románia háború elötti egész területének felszabadítása. Késöbb október 25-ét a román néphadsereg napjává nyilvánították. Mint már említettük, a szovjet csapatokkal együtt román hadosztályok is részt vettek Románia központi és nyugati körzeteinek, valamint Erdély északi részének felszabadításában. Amikor a németmagyar csapatok szeptember elsö napjaiban támadást indítottak, a román csapatok megszervezték a védelmet a Tirgu Mures Turda szakaszon, valamint Arad és Timisoara körzetében, s több napon át feltartóztatták az ellenség nyomását. Ez lehetövé tette a Vörös Hadsereg egységeinek, hogy kedvezö körülmények közt keljenek át a Déli-Kárpátokon, s idejében a románok segítségére siessenek. A román hadsereg augusztus 23. és október 30. között hazája felszabadításáért a német-magyar csapatokkal vívott harcokban 75 ezer föt áldozott. E harcok során kialakultak a román és a szovjet csapatok együttmüködésének módszerei, amelyek azután a késöbbi hadmüveletekben tovább tökéletesedtek. A debreceni hadmüvelet folyamán a 4. román hadsereg, amely elöbb a 27., majd pedig a 40. szovjet hadsereg sávjában harcolt, tevékenyen részt vett Erdély északi részének megtisztításában. Ugyanakkor a Nyugat-Romániai-hegyvidéktöl nyugatra támadó 1. román hadsereg Oradea és Salonta (Nagyszalonta) körzetének felszabadításáért harcolt. A szovjet hadosztályokkal együtt hösiesen küzdött Románia területén a Tudor Vladimirescuról elnevezett 1. román önkéntes hadosztály. Ez a hadosztály román hazafiak kezdeményezésére alakult meg 1943-ban a Szovjetunióban, s a harcokban nagy érdemeket szerzett. Sok más román hadosztály is hösiesen küzdött. A 2. Ukrán Front parancsnoka így méltatta a románok harctevékenységét: "Egyes román hadosztályok egyszerüen bámulatunkat vívták ki harcos lendületükkel, hösiességükkel, önfeláldozásukkal. Keményen állták a legsúlyosabb harcokat is." A román csapatok, amíg a Vörös Hadsereg ellen harcoltak, nem nagyon ékeskedtek katonai erényekkel. Ennek az volt az oka, hogy 1944. augusztus 23. elött igazságtalan háborút viseltek, a német imperializmus, a román tökések és földbirtokosok tölük idegen céljaiért harcoltak. A Romániában bekövetkezett politikai változások után a román katona megértette, hogy most már az igazi nemzeti érdekekért, saját demokratikus hazájáért küzd. Ez magyarázta a román csapatok kiváló harci szellemét az említett idöszakban. A román hadsereg hazája felszabadítása után is harcolt a fasizmus ellen. A 7. román hadtest szovjet hadtestekkel együtt részt vett Budapest felszabadításában. A 4. román hadsereg négy hónapon át vívott súlyos harcokat Magyarország északkeleti részén, átkelt a Tiszán és más folyókon, majd 1944 decemberében a 40. szovjet hadsereggel együtt Csehszlovákia területére lépett. A román hadsereg a Németország elleni háborúban körülbelül 170 ezer föt áldozott. Amikor a román csapatok átlépték a magyar-csehszlovák határt, s felszabadították Turnát (Torna), 1944. december 27-én Malinovszkij marsall táviratban üdvözölte a 4. román hadsereg parancsnokát: "Köszönetemet küldöm önnek és a 4. román hadsereg csapatainak a harcfeladatok teljesítése érdekében a Vörös Hadsereggel vállvetve tett eröfeszítéseikért." A szovjet csapatokkal együtt 16 román hadosztály öt hónap alatt felszabadította Csehszlovákiát, derekasan harcolt azért, hogy a csehszlovák nép kiszabaduljon a fasizmus rabságából. A Vörös Hadsereg Legfelsöbb Föparancsnokának parancsai hét alkalommal méltatták a román hadosztályok hösiességét, a "Tudor Vladimirescu" 1. önkéntes hadosztályt pedig a Vörös Zászló Renddel tüntették ki. Így erösödött a közös haditettekben a szovjet-román fegyverbarátság. A román hadsereg 260 napig vett részt az antifasiszta háborúban, s csaknem ezer kilométert tett meg a Vörös Hadsereggel. 5. A romániai néptömegek harca a RKP vezetésével a demokratikus rendszer megteremtéséért A fegyveres felkeléssel Romániában megkezdödött a népi forradalom. Ez megdöntötte a fasiszta diktatúrát, "s megnyitotta a román nép elött az utat, hogy legyözze a kizsákmányoló osztályokat, és felépíthesse az új, virágzó, szocialista Romániát". Az augusztusi felkelés után Romániában új eröviszonyok alakultak ki az osztályok és politikai pártjaik között. A néptömegek olyan jogokat és szabadságokat kaptak, amilyenre azelött nem is gondolhattak. A kommunista párt elöjött az illegalitásból, s hozzálátott sorai átszervezéséhez és megerösítéséhez az új helyzetnek megfelelöen. A munkások, a dolgozó parasztok és a haladó értelmiségiek tízezrei léptek be a pártba. Az uralkodó osztályok és pártjaik, a Nemzeti Parasztpárt és a Nemzeti Liberális Párt, a reakciós többségü kormányt felhasználva arra törekedtek, hogy fenntartsák a régi társadalmi-gazdasági rendszert, megörizzék jogaikat és kiváltságaikat. E két szemben álló erö egyrészt a munkásság, a parasztság, a haladó értelmiség és a nemzeti burzsoázia egy része, másrészt a Nemzeti Parasztpárt és a Nemzeti Liberális Párt vezette reakciós erök harca jegyében telt az 1944. augusztus 23-tól 1945. március 6-ig terjedö idöszak. A Román Kommunista Párt élére állt a forradalmi tömegmozgalomnak, helyes politikai és taktikai vonalával biztosította a népi forradalom sikerét. A kommunista párt e forradalom fö feladatának azt tekintette, hogy megszüntesse a földesúri földtulajdont, a feudális maradványokat, biztosítsa az ország aktív részvételét a hitlerista Németország elleni igazságos háborúban, az ország teljes demokratizálását és a háborúban lerombolt gazdaság helyreállítását. Az országban kibontakozó forradalom nemcsak antifasiszta, hanem egyszersmind antifeudális és antiimperialista is volt. A forradalomban a vezetö szerepet a munkásosztály játszotta, fö szövetségese a dolgozó parasztság volt. A Szovjetunió, Anglia és az Egyesült Államok kormánya 1944. szeptember 12-én Moszkvában megkötötte a fegyverszüneti egyezményt a román kormánnyal. Az egyezmény hangsúlyozta, hogy Románia augusztus 24-én négy órakor beszüntette a Szovjetunió elleni hadmüveleteket, kilépett az Egyesült Nemzetek elleni háborúból, szakított Németországgal és csatlósaival, s az antifasiszta koalíció oldalán háborúba lépett, kötelezettséget vállalva 12 hadosztály felállítására. augusztus 23. után a háborúban való részvétel lehetövé tette Romániának, hogy hozzájáruljon a fasiszta Németország szétzúzásához, helyreállítsa nemzeti függetlenségét, s demokratikus rendet teremtsen. Igen fontos és elvi jelentöségü volt a jóvátétel kérdése. A szovjet kormány bár alapos oka lett volna rá nem tartott igényt mindazon károk megtérítésére, amelyeket a román csapatok okoztak országunknak. Abból indult ki, hogy Románia nem csupán kilépett a háborúból, hanem harcolt is Németország ellen, ezért a szovjet kormány hozzájárult a 300 millió dollár összegü részleges kártérítéshez. Románia demokratizálásában nagy szerepet játszottak az egyezmény ama cikkelyei, amelyek úgy rendelkeztek, hogy fel kell oszlatni a Hitler-barát szervezeteket, meg kell tiltani az antifasiszta koalíció elleni propagandát, szabadon kell engedni a börtönökböl az antifasisztákat, meg kell szüntetni a diszkriminációs törvényeket, bíróság elé kell állítani a háborús bünösöket stb. Az a cikkely, amely elöírta a román közigazgatás helyreállítását az ország egész területén (kivéve az 50-100 kilométer szélességü frontövezetet), azt bizonyí

totta, hogy a Szovjetunió tiszteletben tartja Románia nemzeti szuverenitását, s nem kíván beavatkozni az ország belügyeibe. Az egyezmény értelmében meg kellett alakítani a Szövetséges Ellenörzö Bizottságot. Ennek feladatává tették, hogy a szovjet Legfelsöbb Föparancsnokság általános irányítása és útmutatásai szerint szabályozza és ellenörizze a fegyverszüneti feltételek végrehajtását. A szovjet katonai parancsnokság szerveinek így nemcsak a további harcot kellett vezetniük Románia területén, hanem ellenörizniük is kellett az egyezmény végrehajtását. Románia haladó eröi ennek az egyezménynek elvi jelentöségü tételeire támaszkodva megrendítették a reakció pozícióit országukban. Az RKP Központi Bizottsága a fegyverszünet megkötése alkalmával a néphez intézett felhívásban leszögezte: "A fegyverszüneti feltételek pontos végrehajtása véget vet a Szovjetunióval szemben ellenséges, régi, nemzetellenes politikának, s megnyitja az utat a Szovjetunió iránt baráti, új, hazafias politika elött. A haza és a nép érdeke kötelességévé teszi minden román hazafinak, hogy kíméletlenül harcoljon mindenki ellen, aki akadályozni próbálja a fegyverszüneti feltételek lelkiismeretes végrehajtását." A Sánátescu-kormány reakciós többsége azonban akadályozni igyekezett a fegyverszüneti feltételek lelkiismeretes végrehajtását, mindent elkövetett, hogy a nép ne teremthessen valóban demokratikus rendet. Ez volt a helyzet 1945 márciusáig, amíg hatalomra nem került az elsö demokratikus kormány, élén Petru Grozával. Az antifasiszta felkelés után felvetödött a Sánátescu-kormányhoz való viszony kérdése. A Román Kommunista Párt kezdettöl harcolt mind a kormányban, mind pedig a kormányon kívül a valóban demokratikus hatalom megteremtéséért. A népi forradalom vívmányait a fegyveres felkelés eredményeit a belsö ellenség fenyegette. Maniu nemzeti parasztpártja az Antonescu-rendszer megdöntése után már az elsö napokban megnyitotta kapuját a vasgárdisták elött, s ezzel lehetövé tette a fasiszta erök legalizálását. Az RKP harcra mozgósította a tömegeket az államapparátus megtisztításáért, a fasiszta elemek letartóztatásáért, a vasgárdisták felvétele ellen a politikai pártokba, a hitlerista sajtó betiltásáért. A párt központi bizottsága felhívta a népet, hogy irtsa ki a fasiszta vasgárdista bandákat. A Román Kommunista Párt nagyarányú felvilágosító munkába kezdett, hogy a hitlerista Németország elleni háborúhoz megnyerje az egész nép támogatását. "Mindent a frontnak, mindent a gyözelemért!" hirdette a párt, s arra buzdította a tömegeket, hogy támogassák az antifasiszta harcot, leleplezte a reakciós körök és a Sánátescu-kormányba juttatott képviselöik mesterkedéseit. Ezek a körök ugyanis ahelyett, hogy kihasználták volna az ország összes anyagi lehetöségeit, s erösítették volna a hadsereg gyözni akarását, valójában szabotálták a hadviselést. A kommunista párt központi bizottsága kiáltványt intézett a román hadsereg tisztjeihez és katonáihoz. Ebben hangsúlyozta, hogy Romániának a Szovjetunió elleni háborúja igazságtalan volt, a hitlerista Németország elleni háború viszont igazságos. A dolgozók, a katonák tömegei és a hazafias tisztek lelkesen fogadták a kommunista párt felhívását. Hösi önfeláldozással harcoltak a fasizmus ellen, ellátták a frontot minden szükségessel, helyreállították az üzemeket, növelték a termelést. Sok munkás, paraszt és haladó értelmiségi önként belépett a hadseregbe. A forradalom fejlödésének érdekei megkövetelték, hogy megteremtsék a munkásosztály szoros egységét. A kommunista és a szociáldemokrata párt küldöttértekezlete az RKP kezdeményezésére szervezö bizottságot alakított azzal a céllal, hogy létrehozzák Románia egyesült szakszervezeteit. Az értekezlet határozata kimondta: "Országunk munkásosztályának jól szervezett erövé kell válnia, amely képes lesz vezetö szerepet játszani az életszínvonal és a kulturális színvonal emelésében, a városi és falusi dolgozók megszervezésében és harcában." A határozatnak külön pontja foglalkozott azzal a feladattal, hogy le kell küzdeni a régi szakszervezeti mozgalomban uralkodott reformista nézeteket. A Román Kommunista Párt legnagyobb érdeme az volt, hogy létrehozta a Demokratikus Nemzeti Frontot, amely meghatározó szerepet játszott a népi demokratikus kormány megalakításában. Az RKP kezdeményezésére 1944. szeptember 6-án értekezletre hívták össze ama pártok és szervezetek képviselöit, amelyek 1943-ban beléptek a Hitler-ellenes Hazafias Frontba. Az értekezlet célja az volt, hogy kibövítse a Nemzeti Demokratikus Tömböt, s megalakítsa a Demokratikus Nemzeti Frontot, vagyis egyesítse mindazokat az eröket, amelyek következetesen harcoltak a fasizmus ellen, az ország tényleges demokratizálásáért. A román Demokratikus Nemzeti Front platformjának tervezetét a kommunista párt hozta nyilvánosságra. A tervezet alaptételei a következök voltak: alakítsanak demokratikus kormányt, amely a nép nagy tömegeit képviseli, és hajlandó a végsö gyözelemig harcolni Németország ellen, szabadítsák fel az ország területét, hajtsanak végre agrárreformot, sajátítsák ki a földesúri földeket, ténylegesen demokratizálják az országot, büntessék meg a háborús bünösöket, tisztítsák meg az államapparátust, folytassanak öszinte baráti politikát a Szovjetunió iránt. Ez az akcióprogram egyesítette az összes demokratikus pártokat. Október elsö napjaiban megalakult a Demokratikus Nemzeti Front Országos Tanácsa a következö pártok és szervezetek képviselöiböl: RKP, SZDP, Egységes Szakszervezetek, Földmüvelök Frontja, Hazafiak Szövetsége és a MADOSZ. A parasztpártiak és a liberálisok nem léptek be a Demokratikus Nemzeti Frontba, s ellenségesen szembehelyezkedtek vele. A Demokratikus Nemzeti Front 1944. október 8-án kiáltványt tett közzé, s ebben rámutatott, hogy a Sánátescu-kormány nem élvezi a nép bizalmát, mert nem törekszik Románia aktívabb részvételére a háborúban, nem hajlandó megtisztítani az államapparátust a fasisztáktól, nem intézkedik a munkásosztály helyzetének megjavítására. A Demokratikus Nemzeti Front platformját a munkásosztály lelkesen támogatta. Nagyszerü megnyilvánulása volt ennek a több mint százezres bukaresti nagygyülés. De helyeselte a platformot a parasztság is. Jellemzö, hogy a platform nyilvánosságra hozatala után azonnal megalakultak az elsö parasztbizottságok, azzal a céllal, hogy kiharcolják az agrárreform végrehajtását. Október második felében az ország nagy városaiban Bukarestben, Craiovában, Constantában, Brasovban, Bráilában stb. a Demokratikus Nemzeti Front tömegtüntetéseket szervezett. A részvevök követelték a reakciós Sánátescu-kormány lemondását. November elsö napjaiban az RKP vezette tömegek nyomására ez meg is történt. Az új kormányban, amelyet november 4-én ugyancsak Sánátescu alakított meg, miniszterelnök-helyettes lett Petru Groza, a Földmüvelök Frontjának vezetöje, tizenegy miniszteri és miniszterhelyettesi széket pedig a Demokratikus Nemzeti Front pártjainak képviselöi kaptak, köztük két kommunista. Az új kormány összetétele egészében véve azt bizonyította, hogy erösödtek és bövültek a demokratikus erök pozíciói. A kormányon belül a hatalmat azonban továbbra is a reakciós Nemzeti Parasztpárt és Nemzeti Liberális Párt tartotta kezében. A nemzeti parasztpártiaknak öt miniszteri tárcájuk volt. A második Sánátescu-kormány lényegében ugyanazt a politikát folytatta, mint az elsö. Kormányzása idején fokozódott a reakciósok felforgató tevékenysége, különösen Erdély északi részében. Növekedett a Vörös Hadsereg és egyes szovjet katonák ellen elkövetett ellenséges cselekmények száma, szabotálták a fegyverszüneti egyezmény több feltételének végrehajtását. Ezzel kapcsolatban a Szövetséges Ellenörzö Bizottság december elején írásban élesen tiltakozott. Eközben tovább dagadt a népi tömegtüntetések hulláma. A tüntetéseket a Demokratikus Nemzeti Front szervezte. A dolgozó tömegek követelték: hajtsanak végre demokratikus reformokat, s mondjon le a belügyminiszter, aki megtorló intézkedéseket alkalmazott a munkásés parasztszervezetek ellen, s pártfogolta a fasiszta elemeket. November 28-án Bukarestben, a vasgárdisták által meggyilkolt két munkás ünnepélyes temetése a dolgozók 150 ezer fönyi tüntetésévé nött. A tüntetök ilyen jelszavakat hirdettek transzparenseiken: "A Demokratikus Nemzeti Front kormányát akarjuk!", "Földet a parasztoknak!", "Éljen a román-szovjet fegyverbarátság!", "Ki a fasisztákkal a hadseregböl!" A második Sánátescu-kormány ilyen körülmények közt december 2-án kénytelen volt lemondani. A király december 7-én Rádescu hadtesttábornokot bízta meg kormányalakítással. Rádescu az angol-amerikai körökkel volt kapcsolatban. A reakciósok, akik az új kormányban továbbra is többségben voltak, még keményebb harcot indítottak az ország teljes demokratizálását követelö néptömegek ellen. A Demokratikus Nemzeti Front 1945. január 28-án közzétett kormányprogramja kimondta : ". . . ama népellenes politika miatt, amelyet az ország demokratizálását akadályozó Nemzeti Parasztpárt és Nemzeti Liberális Párt vezetö köreihez tartozó reakciós elemek mind a kormányban, mind a kormányon kívül folytatnak, a fegyverszüneti feltételek végrehajtásának szabotázsa és halogatása miatt, az elengedhetetlen gazdasági és társadalmi reformok akadályozása miatt országunk ma súlyos helyzetben van, s gazdasági és nemzeti bomlás fenyegeti. A reakciós köröknek ez az antidemokratikus politikája s a fegyverszüneti feltételek szabotálása egyre fokozza a Szovjetunió bizalmatlanságát azokkal a román kormányokkal szemben, amelyekben a reakciós elemeké a többség". A Demokratikus Nemzeti Front kormányprogramja helyesen értékelte a romániai helyzetet. Az ország valóban súlyos válságban volt. A németek a visszavonulás alatt tönkretettek sok vasútvonalat, szétrombolták a távíróés távbeszélö-berendezéseket. A mozdonyállomány felére, a vasúti kocsik állománya egy harmaddal csökkent. Az ipar szerszámgépeinek száma a háború elöttinek kilenc százaléka volt. 1944-ben az olajtermelés az elözö évhez képest 36 százalékkal csökkent. A román valuta a háború évei alatt erösen elértéktelenedett. A kormány reakciós tagjai nem arra törekedtek, hogy mielöbb helyreálljon az ország népgazdasága, hanem késleltették az üzemek megindítását, akadályozták ezek finanszírozását, elrejtették a nyersanyagot, zavarni próbálták a termésbetakarítást, a tavaszi vetést. Különösen súlyos kárt okoztak a népgazdaságnak a kereskedelem terén. Uzsorás mesterkedésekkel felverték a közszükségleti cikkek kiskereskedelmi árát: 1944 szeptemberétöl 1945 februárjáig 245 százalékkal emelkedtek az árak. A szabotázs politikáját a Nemzeti Parasztpárt és a Nemzeti Liberális Párt sugallta és támogatta. Központi lapjaik a Dreptatea és a Vütorul naponta közöltek cikkeket, amelyek arra uszítottak, hogy hiúsítsák meg az agrárreform végrehajtását, szabotálják az ipar helyreállítását. Támadásokra bujtogattak a demokratikus szervezetek vezetöi ellen, támogatták az angol-amerikai intervencióról álmodozó szovjetellenes köröket, szorgalmazták a vasgárdisták szervezkedését azzal a céllal, hogy terrorista csoportokat hozzanak létre a Magyarországon harcoló szovjet csapatok hátában. A Demokratikus Nemzeti Front erélyesen leleplezte a román reakció fökolomposait. 1945. február elsö napjaiban Bukarestben egy kerületi gyülésen Gheorghiu-Dej beszédet mondott. Vázolta a Demokratikus Nemzeti Front kormányprogramjának népi jellegét, s rámutatott, hogy a kormányprogram követeléseinek megvalósítását a reakciósok akadályozzák, s köztük is elsösorban Maniu, a Nemzeti Parasztpárt vezetöje. A kommunisták leleplezö megnyilatkozásaira a reakció terrorcselekményekkel válaszolt. Merényleteket szerveztek a párt és a sajtó vezetö munkatársai ellen. Rádescu február 12-én végleg levetette álarcát, amelyet azért vett fel, hogy a Demokratikus Nemzeti Fronthoz tartozó pártok és az úgynevezett "történelmi" pártok közti közvetítö szerepét játszhassa, s "programbeszédében" nyíltan követelte a munkások kirekesztését a politikából. Ugyanakkor állást foglalt az agrárreform ellen is. Beszéde nyílt felhívás volt egy polgárháborúra. Nem véletlen, hogy a fasiszták a rendörség támogatásával éppen ezen a napon támadtak rá a Demokratikus Nemzeti Front egy tüntetésére. A munkások küldöttei elött, akik tiltakozásukat fejezték ki, Rádescu kijelentette: "Csapatokat rendelek ki az utcára. Rakásra fogom lövetni magukat . . . Ugyanúgy járok el én is, mint Görögországban tették." A minisztertanács február 16-i ülésén a miniszterelnök elárulta magát, hogy fasiszta puccsot készítenek elö. Rádescu kijelentette, "ha kell, nem riad vissza a polgárháborútól sem . . ." Teljesen nyilvánvaló volt, hogy a reakció, a királlyal és Rádescuval az élén, fegyveres erövel akarja elfojtani a demokratikus mozgalmat. Rádescu katonai egységeket kezdett összevonni a román fövárosba, s felkészítette öket a nép elleni fegyveres harcra. Ugyanakkor a fronton levö egységek nem kaptak kiegészítést. Mégis meghiúsult a reakciósoknak az a reménye, hogy "görög módszerrel" kivívhatják a gyözelmet. Görögországban a reakció azért gyözött, mert angol szuronyokra támaszkodott. Romániában ez nem volt lehetséges. Itt szovjet csapatok tartózkodtak, amelyek nem mint megszállók érkeztek román területre, hanem mint a nép felszabadítói. A szovjet parancsnokság emellett nem engedhette meg a reakciós erök müködését a magyar területen tevékenykedö csapatai hátában. A Román Kommunista Párt bölcsen értékelte az országban kialakult helyzetet. A munkásosztály, a kommunista párttal az élén, a nép harci eröire és politikai aktivitására támaszkodva meghiúsította a reakció kísérleteit, amelyekkel az a polgárháború útjára próbálta téríteni az országot, s nemet mondott a külföldi imperialista köröknek. A minisztertanács egyik utolsó ülésén Gheorghiu-Dej szemébe mondta Rádescunak: "Minden eszközt latba fogunk vetni, hogy meghiúsítsuk kísérletüket, amellyel a belsö harcot polgárháborúvá akarják mérgesíteni." Az RKP politikáját végül is siker koronázta. Amikor a fasiszta bandák megpróbálták szétkergetni a népi tüntetéseket, s nyíltan megtámadták a munkásosztály vezetöit és a munkásklubokat, a kommunista párt új harci módszerekre tért át. A kommunisták vezetésével a néptömegek hozzáláttak, hogy kiüzzék a fasisztákat az üzemekböl és a hivatalokból, megszállják a primáriákat és prefektúrákat, és saját embereiket állítsák ezek élére. Ily módon 1945. március 6-ig elérték, hogy a 60 járás közül 52-nek az élén a Demokratikus Nemzeti Fronthoz tartozó párt vagy szervezet képviselöje állt, mint prefektus. 1945 februárjában a parasztság a munkásosztály segítségével a fölöttes hatóságok megkérdezése nélkül megkezdte a földesúri földek szétosztását a Demokratikus Nemzeti Front jóváhagyott normái szerint. Elsösorban a fronton levö katonák családtagjai kaptak földet, ez növelte a csapatok harci szellemét. Országszerte gyüléseket tartottak, az emberek százezrei juttatták kifejezésre, hogy készek folytatni a harcot mindaddig, amíg meg nem alakul a demokratikus kormány. A tömegek forradalmi harca a kommunista párt vezetésével a reakciós többségü kormányok ellen nagy politikai iskolát jelentett a munkások és a parasztok számára. Nem maradhatott ez hatás nélkül a Nemzeti Parasztpártra és a Nemzeti Liberális Pártra sem: e pártokban erösödött a bomlási folyamat. 1945. február 24-én Bukarestben és Románia más városaiban a Demokratikus Nemzeti Front nagygyüléseket szervezett ilyen jelszavakkal: "Vesszen a Rádescu-kormány!", "Nekünk a Demokratikus Nemzeti Front kormánya kell!". A fövárosban több mint 600 ezer ember tüntetett. A reakció elöre kirendelt katonai egységei tüzet nyitottak, de ez nem állította meg a tüntetöket. Követelték, hogy a Rádescu-kormány mondjon le, s helyette a Demokratikus Nemzeti Front alakítson kormányt. A reakció eröszakkal sem tudta elfojtani a népi megmozdulást. A katonák és a demokratikus érzelmü tisztek sok városban csatlakoztak a dolgozókhoz. Február 26-án Crejulescu, Dámáceanu, Rusescu tábornokok és más tisztek, akík a felkelés elökészítésének napjaiban a kommunistákat támogatták, nyilatkozatban határolták el magukat Rádescutól. Erre elbocsátották öket a hadseregböl. A tömegek tiltakozó mozgalma miatt azonban a Rádescu-kormány február 28-án kénytelen volt lemondani. Rádescu a bukaresti angol követségre menekült, majd pedig amerikai repülögépen külföldre szökött. Ez is mutatta, ki volt Rádescu gazdája, ki uszította harcra a dolgozók ellen. A király és környezete elhatározta, hogy Stirbei herceget bízza meg új reakciós kormány alakításával, de ezt a tervet már nem tudták megvalósítani. A néptömegek hatalmas erejü mozgalmának nyomására 1945. március 6-án Petru Groza elnökletével alakult meg az új kormány. Groza volt a vezetöje a Földmüvelök Frontjának, a dolgozó parasztok tömegszervezetének, amely elismerte a munkásosztály vezetö szerepét a forradalom kibontakoztatásában. A miniszteri tárcák többségét a Demokratikus Nemzeti Front pártjai és szervezetei kapták. A kommunistáké lett a belügyi, az igazságügyi és a közlekedésügyi tárca. A kormány egészében véve kifejezte az ország új eröviszonyait. Romániában a hatalom, osztálylényegét tekintve, 1945. március 6-tól kezdve a proletariátus és a parasztság forradalmi demokratikus diktatúrája volt. Ezzel Románia a polgárháború elkerülésével tért rá a nagyjelentöségü társadalmi átalakítások útjára. Számottevö érdemei vannak ebben a Román Kommunista Pártnak. A romániai események menetére nagy hatással volt a Vörös Hadsereg. Jelenléte Romániában meghiúsította a román reakció reményeit: az angol-amerikai imperialisták nem avatkozhattak be fegyveresen Románia belügyeibe. * Teljes siker koronázta tehát a szovjet fegyveres erök harcát a román nép felszabadításáért. Csapataink 1944. augusztus 20. és szeptember 24. közt vívott harcaik eredményeképpen szétzúzták a "DélUkrajna" hadseregcsoportot, a szovjet-német arcvonalon tevékenykedö négy ellenséges hadászati csoportosítás egyikét. A hadseregcsoport 18 hadosztályát bekerítették és megsemmisítették. A hitlerista Németország rendelkezésére álló fegyveres erök közül teljesen kiesett a román hadsereg. A 2. és a 3. Ukrán Front csapatainak vesztesége augusztus 20. és szeptember 20. között meghaladta a 76 ezer föt. Csapataink a romániai hadmüvelet eredményeképpen az ellenség hadászati arcvonalát a déli szakaszon több száz kilométer szélességben áttörték. A Vörös Hadsereg 36 nap alatt több mint 750 kilométert nyomult elöre, kijutott a román-magyar és a román jugoszláv határra, mélyen átkarolta az ellenség kárpáti csoportosítását, s annyira bonyolulttá tette a fasiszták helyzetét, hogy hadászati arcvonalukat csak szeptember közepére tudták helyreállítani. Az ellenség kénytelen volt a Balkánon elhelyezett csapatainak erejével új keleti arcvonalszakaszt kialakítani. Még nagyobbak voltak a szovjet csapatok gyözelmének politikai következményei. Különösen elönyös feltételek alakultak ki ahhoz, hogy a romániai néptömegek fokozzák antifasiszta harcukat. Az ország, amely a hitleristák oldalán több mint három évig igazságtalan háborút folytatott a Szovjetunió ellen, az augusztusi felkelés eredményeképpen nemcsak kilépett a háborúból, hanem harcot kezdett a német fasiszta csapatok ellen a Vörös Hadsereg oldalán. Románia kiválása a hitlerista tömbböl minden feltételt megteremtett ahhoz, hogy elérjünk egy másik nagy politikai célt: kiüssük ebböl a tömbböl Bulgáriát is. Amint a szovjet csapatok elönyomultak Románia nyugati határára, gyökeresen megváltozott Németország harmadik délkelet-európai csatlósának, Magyarországnak a külpolitikai helyzete is. Ugyancsak kedvezöbb feltételek alakultak ki ahhoz, hogy a szovjet csapatok közvetlen segítséget nyújtsanak a velük szövetséges Jugoszláviának és Csehszlovákiának, s hogy kibontakozzék a harc a náci elnyomók ellen Albániában és Görögországban. Röviden: Délkelet-Európában gyökeresen megváltozott a politikai helyzet. A Vörös Hadsereg szétzúzta a német csapatokat Romániában, s döntö szerepet játszott az országnak a fasiszta járom alóli felszabadításában. A román nép a kommunista párt vezetésével a kedvezö helyzetet kihasználva megdöntötte Antonescu gyülölt kormányát. Románia kilépett az igazságtalan, hódító háborúból, amelyben értelmetlenül csaknem 600 ezer embert vesztett halottakban, sebesültekben és hadifoglyokban. A Vörös Hadsereg és a román nép meghiúsította azt az angol-amerikai tervet, hogy leigázzák Romániát, és "görög mintára" megteremtsék a félgyarmati elnyomás megalázó rendszerét. Meghiúsították az imperialistáknak azt a tervét is, hogy az országot a Szovjetunió elleni újabb háború hídföjévé építsék ki. A Vörös Hadsereg segített a román népnek abban, hogy helyreállítsa országa igazi nemzeti függetlenségét. A szovjet csapatok a román hadseregekkel együtt felszabadították Erdély északi részét, s ezzel az egész román nép újra egyesülhetett hazája határain belül. A Vörös Hadseregjelenléte és az RKP helyes taktikája megakadályozta, hogy a román és a nemzetközi reakció polgárháborút robbantson ki az országban, megteremtette az osztályharc szabad kibontakozásának, a forradalom viszonylag békés fejlödésének feltételeit. Románia dolgozói létrehozták a népi demokratikus rendszert. Amikor a Vörös Hadsereg Románia területére lépett, az ország népében nem ellenségre, hanem szövetségesre és barátra lelt. A román nép a Vörös Hadsereggel együtt harcot indított hazája végleges felszabadításáért és Erdély eröszakkal elszakított északi részének visszacsatolásáért. E harc legvilágosabban az augusztusi antifasiszta felkelésben, továbbá a Bukarestben és más romániai területeken állomásozó hitlerista csapatok megsemmisítésében s abban nyilvánult meg, hogy a román hadosztályok 1944. szeptembertöl 1945. májusig részt vettek a szovjet csapatok hadmüveleteiben. A román fegyveres erök hozzájárultak az antifasiszta háború közös ügyéhez annak befejezö szakaszában. Románia anyagi eröforrásaival is segítette a fasiszta Németország elleni harcot. A szovjet kormány és az SZKP politikáját a román nép irányában, mint már említettük, nem a boszszúvágy határozta meg noha a román megszállók három évig garázdálkodtak szovjet földön -, hanem az a szükségesség, hogy megoldják a háború sarkalatos feladatát, teljesen szétzúzzák a német fasizmust, bevonják e feladat megoldásába Romániát, felszabadítsák az országot a fasiszta járom alól, megteremtsék a feltételeket ahhoz, hogy a román dolgozók maguk határozhassanak sorsukról. "A Vörös Hadsereg nem mint hódító, hanem mint a román nép felszabadítója vonult be Romániába" ez volt az egyik legfontosabb tétel, amelyet a szovjet kormány deklarált. A másik rendkívül fontos tétel az volt, hogy a román nép vegyen részt a fasiszta Németország elleni háborúban országa függetlenségének és szuverenitásának megteremtése céljából. A Szovjetunió álláspontja Romániával kapcsolatban segítségére volt az RKP vezette néptömegeknek az ország demokratizálásáért vívott harcban. A Román Kommunista Párt a Szovjetunió és Románia közti fegyverszüneti egyezményt felhasználta a haladó erök küzdelmében a reakció ellen. A párt óriási tekintélyt vívott ki, s a nép eröfeszítéseit az államapparátus demokratizálására, az agrárreform végrehajtására irányította. A párt megszervezte a Demokratikus Nemzeti Frontot, s az ebben tömörített népi erök harcát a Demokratikus Nemzeti Front kormányának megalakítása tetözte be. A szovjet kormány és a kommunista párt helyes politikája volt az a döntö tényezö, amely biztosította Románia felszabadítását. De a helyes politikai irányvonal önmagában még nem vezethetett gyözelemre a háborúban. Kellöképpen fel kellett használni a fegyveres eröket is. S ezek a párt és a kormány által kitüzött feladatok magaslatán álltak. Katonai szempontból a szovjet csapatok gyözelmét Romániában mindenekelött magas fokú hadmüvészetük és harci erejük, a tisztek és a tábornokok kiváló szervezöképessége, a föhadiszállás direktíváinak pontos végrehajtása, a szovjet harcosoknak népük, a kommunista párt és a kormány iránt tanúsított határtalan hüsége határozta meg. Hadseregünk e tulajdonságai különösen világosan mutatkoztak meg a romániai harcok sikerét eldöntö iasi-kisinyovi hadmüveletben. A hadmüvelet eredményeiröl a Pravdában közölt jelentés megállapította, hogy "ez a hadmüvelet, amelynek során bekerítettük a német csapatokat, hadászati és katonai-politikai jelentöségét tekintve a háború egyik legnagyobb és legtökéletesebb hadmüvelete volt." A Krasznaja Zvezda ugyancsak nagy elismeréssel méltatta a Iasi és Kisinyov körzetében lejátszódott eseményeket. A lap szerint ez a siker "ékesen mutatja a Vörös Hadsereg harci tulajdonságainak és káderei szaktudásának szakadatlan tökéletesedését". A kommunista párt és a szovjet kormány méltóképpen értékelte csapataink sikereit az iasi-kisinyovi hadmüveletben. Sok egység és magasabbegység kapta meg a "Kisinyovi", "Iasi", "Izmaili" elnevezést. Sutov ezredest, a Szovjetunió hösét, a 20. harckocsidandár parancsnokát másodszor is kitüntették "Arany Csillag"-gal. Konyev vezérörnagy, a 3. gárda légideszant-hadosztály parancsnoka, Ivlijev alezredes, a 3. harckocsidandár parancsnoka, Stanko ezredes, az 56. gépesített lövészdandár parancsnoka és sok más tiszt és katona elnyerte a Szovjetunió Höse címet. Augusztusban több mint 183 ezer katonát és tisztet tüntettek ki rendjelekkel és érdemérmekkel. A frontok céljait és feladatait, a hadmüveletek méreteit, a frontok föcsapásának irányát, együttmüködésüket, az erök és eszközök elosztását, az új feladatokat a harcok sikeres kibontakozása során mindezt a föparancsnokság határozta meg a 2. és a 3. Ukrán Front parancsnokának javaslatai alapján. A romániai hadmüveletek során a frontok, illetve a szárazföldi csapatok és a légierö között szoros együttmüködést szerveztek. Légierönk nagy fölénye a hadmüveletek elsö napjától kezdve biztosította a csapatok mozgási szabadságát. A Fekete-tengeri Flotta és a Dunai Katonai Flottilla az ellenséges hajókra és támaszpontokra mért csapásaival, valamint deszantok partra szállításával segítette a 3. Ukrán Front tengerparti szárnyának elönyomulását. Ebben a hadmüveletben az ellenséges csoportosítás bekerítésére azt a kipróbált módszert alkalmazták, hogy az ellenség arcvonalát egyidejüleg egymástól távoli (jelen esetben mintegy 200 kilométerre levö) szakaszokon törték át. Ez lehetetlenné tette, hogy az ellenség csoportosítsa tartalékait csapásunk elhárítására. A frontok elönyös irányokban mérték a csapásokat. Az áttörési szakaszokat az ellenséges védelem legkönnyebben sebezhetö pontjain választották ki. A föcsapások irányában az áttörési szakaszokon nagy mennyiségü eröt és eszközt összpontosítottak. A 2. Ukrán Front sávjában a front lövészhadosztályainak, tüzérségének és aknavetöinek felét, a harckocsiknak és rohamlövegeknek körülbelül háromnegyedét, a 3. Ukrán Front sávjában a lövészhadosztályok, a tüzérség és az aknavetök körülbelül háromnegyedét s csaknem az összes harckocsit. Így a korábbi bekerítö hadmüveletekben példátlan tüzérségi sürüséget hozhattak létre az áttörési szakaszokon. Iasi és Kisinyov körzetében az ellenség bekerítését az jellemezte, hogy a külsö irányokban tevékenykedö csapatok a gyürü bezárásával egy idöben nem hoztak létre többé-kevésbé szilárd arcvonalat, mint például a korszuny-sevcsenkovszkiji hadmüveletben, hanem azonnal gyorsan elörenyomultak az ellenség védelmének hadmüveleti mélységébe, ahogyan Belorusszijában is. Csapataink romániai hadmüveleteit a manöverezés és a támadás gyors üteme jellemezte. A hadmüvelet döntö elsö négy-öt napja folyamán az elönyomulás átlagos napi üteme elérte a 20-25 kilométert. Az országban bekövetkezett forradalmi változások gyökeresen megjavították a feltételeket a Vörös Hadsereg további hadmüveletei számára. Csapataink Bukarestet a tizenegyedik napon érték el, vagyis naponta 30 kilométert tettek meg. Augusztus 20-tól szeptember 24-ig a maximális elönyomulás körülbelül 750 kilométer volt. A szovjet csapatok Iasi-nál és Kisinyovnál a Volga menti gyözelem és Belorusszija után a legnagyobb ellenséges csoportosítást kerítették be. A gyürüt nagyon rövid idö, öt nap alatt zárták be, s a bekerített ellenséget alapjában véve ugyancsak ennyi idö alatt semmisítették meg. Végezetül a Vörös Hadsereg romániai harcainak igen fontos sajátossága volt, hogy a romániai helyzet megváltozása és a román hadüzenet után megkezdödött a szovjet és a román csapatok közös harca a közös ellenség ellen. A Románia területén vívott harcokban született meg a két nép hadseregének fegyverbarátsága. Ennek történelmi jelentöségét méltatva mondotta Gheorghiu-Dej : "A fasizmus elleni háború tüzében kikovácsolódott a román-szovjet fegyverbarátság, megerösödött népünk testvéri barátsága a gyöztes szocializmus országának népe iránt, s kikristályosodott népünk forró hálája a felszabadító szovjet hadsereg iránt, amelynek katonái a mi hazánk szabadságáért is hullatták vérüket." A szovjet és a román nép harci szövetsége az egyik legfontosabb tényezöjévé vált annak az eredményes fejlödésnek, amelyet Románia a háború után a népi demokrácia és a szocializmus építésének útján elért.