A MAGYAROK ÉSZAKRA VONULÁSA

A MAGYAROK ÉSZAKRA VONULÁSA

Átvonulás Mezopotámiába. - Akik legkorábban felkerekedtek, az eritreai partvidékről indultak el és Arábiát megkerülve, hajóikkal ~ Perzsa-öbölbe futottak be. Ott a Tigris és Eufrátesz torkolatvidéken szálltak partra, azon az akkor még mocsaras vidéken állapodva meg, ahová az árpádiak csak gyér lakosságot telepítettek. Megérkezésük idejét a tudomány Kr. é. 3500 tájára teszi és megállapítja, hogy dél felől jöttek (69m. 48; 161m. 28, 50; 132m. 50; 120m. 28; 113m. 248; 91m. 231; 182m. 273). Tudjuk azt is, hogy a vállalkozók hajókon mentek, a vörös-tenger afrikai oldalán lévő Eritreából indulva el, Szemes napistent tisztelő országukból, ahol a sok szem összetételű helynevet már említettük. A kivándorlókat nappapok vezették új hazájukba (147m. 287), ahol azok megérkezésükkor öt várost alapítottak. Az első és legrégibb városuk ERI-DU, az akkor még mélyen a szárazföldbe benyúló Perzsa-öböl partján állott.

Nevében tó partján lévő földrajzi fekvése tükröződik: ~Uri Tó.~ Második alapításuk a közvetlen közelben lévő UR: ~Úr~ város volt, amelynek romjait ma is Mughernek nevezik A hátralévő három város: A-SM-AR, SAM-ARRA és MADHAR-AYA alapítói is a napisten tisztelői voltak, tekintve, hogy azok nevében is Szemúrra illetve Magúrra történik utalás. Más történetírók ez utóbbi három város helyett URUK, LAGAS és LARSZAMot említik. Uruk a Bibliában Erek, a német kutatók szóhasználatában Warka. Annyit tudunk róla, hogy ötszáz éven keresztül az újonnan érkezők vallási és kulturális központja maradt. Nevében kétségtelenül az -Úri Kő~, azaz úri otthon, árja föld nyert megörökítést. Lagas nevében a Kr. e. évezredekből dokumentálható Lak szavunkat látjuk, összekapcsolva Ház szavunk régies alakjával, =Lakó Ház-, Lakás értelemben. Larszam nevében ismét a napisten Szem nevét látjuk.

A beérkezettek röviddel utóbb további gyarmatokat létesítettek. Ezek között a legnevezetesebbek voltak: S-URU-PPAK, ahol a legrégibb mezopotámiai íróiskola működött, ez volt ~Az Író Papok- városa; NIPPUR vagy NAPUR pedig egész Dél-Mezopotámiában a napvallás központja lett. A gyarmatot összefoglaló néven a napisten SUM-ER: Szemúr. országának nevezték, de hívták ARI-KInek: Úri Kőnek azaz árja országnak és KI ENGIRAnak, azaz ~Hungáriának~ is. Az Árpádok idejében elnevezett Idi-Klat folyó most vette fel Tigris nevét, az Eritreában lévő Tigré tartomány emlékeként, miként a korábbi haza földrajzi neveit - Arki-Ko, Árkai, Szem - duplikálták a megelőzők is.

Fennmaradt annak emléke is, hogy az első telepesek mezopotámiai új hazájukba hajókon érkeztek. Ezt a járm 646j94g űvet a régi szövegek írásjelei alapján az idegen tudósok ábécére HEA, HOA, IA, EA alakban írták át, a görög szövegekben viszont AIOS szerepel. Az átírók nem sejtik, hogy itt a magyar nyelv Hajó szavát találják, régi H nélküli formájában, de mivel e hajó le is van rajzolva; megállapítják a, kérdéses szóról, hogy "vízi ház" (water house) jelentéssel bír (129m. III. 166 sk; 2m. 184). Több egykorú kép mutatja e hajók alakját és abból:kiderül, hogy azok kivájt fatörzsekből készültek s mintegy a fa héja úsztak a vízen. Így talán a fának a héja (haja) lehetett Hajó szavunk kialakítója. Az első dél-mezopotámiai király neve nagyon jellemzően EVECHOUS: -Evezős~ s ez is a megérkezés körülményeire utal.

Beros, a dél-mezopotámiaiak saját történetírója munkájából azt is megtudjuk, hagy a kiindulópont, ahol az utasak hajóra szálltak, Eritrea volt s általában a Vörös-tenger környéke, a Punt. Az Evezős úron kívül az első beérkező csoportban említik OANNES: Honős nevét, később jött AN-NED-UTOS: A Nagy Utas. E délről érkezett magyaroknak az árpádiakkal való egyesülésükig tíz királyuk volt. Neveik közül megértjük AMMEN-ON: A Mén Hon ura; MELAG AR-OS: Meleg Úrős, forró vidékről jött király; EVEDO-R-ANCH-OS: Evező Úr, Honok Őse; KIS-UTH-R-OS:- Kis Út Úrős- király nevét. Szimbólumaik között szerepelt az afrikai oroszlán, amit Magurnak hívtak, továbbá a madár és a kígyó. A beérkezők, ugyancsak Beros elbeszélése szerint, valamennyien magas kultúrájú, szorgalmas emberek voltak, akik partraszállásuk után azonnal hozzáláttak a földek kiméréséhez, házakat és templomokat építettek, kenyér magvakat szórtak és és nemsokára arattak. A Honős OANNES pedig, nehogy az őshazai ismeretek feledésbe menjenek, az utódok számára a gyarmatosok minden tudását leírta egy könyvben, kezdve a világ teremtésével. Ebben a munkában minden benne foglaltatott és Beros történetíró megjegyzése szerint "azóta sem alkotott az emberiség semmi újabb nagyszerű találmányt" (129m. III. 16).

Dél-Mezopotámia e hősi korszakának legkimagaslóbb alakja Uruk város legendás királya, Gilgames volt. Ő a világ első elbeszélő költeményének, az úgynevezett Gilgames-eposznak központi alakja. A király az égi úton utazó Szemes napistentől származott, tőle kapta hatalmát és megbízatását. (89)

Ez a napisten, így szól a mese, valamikor nagyon régen északról (!) költözött délre s az afrikai Eritrea partján szállt meg. A vízözön elől menekült (!), de Gilgames maga már az új hazában született. E fiú címét vagy rangját három írásjel rejtegeti, feloldása és ábécére való átírása vita tárgya. Vajon ISD-UB-AR, GIST-UB-AR vagy D-HUB-AR a helyes olvasás? Az írásjelek tanulmányozói a második és harmadik jel tekintetében egyetértenek, annak feloldása ~Habúr~, amiről tudjuk, hogy az őshazában papot jelentett. Ez már magában is nagy eredmény, mert Gilgames foglalkozását magyar szóval jelöli meg. A bonyodalom az első írásjel körül van, ami egy kígyó rajza s többféle hangértéket jelöl, legtöbbször egy sziszegő hangot: S, SZ, CS. Ha Gilgames pap volt (Habúr)

És a kérdéses írásjel szótagot ír, teljes címe talán ~Őshabúr~ lehetett. Ami pedig a Gilgames nevet illeti, annak értelméhez egy hetita forrás vezet bennünket, amely az erőteljes fiatal főpapot GIS-GAMAS alakban szerepelteti (74m. 239). Ha e lágyított hanggal (G) írt nevet kemény hanggal (K) ejtjük ki, a Kis kamasz nevet kapjuk. Ez lehetett az ő igazi neve, hiszen a hős szereplése kamasz korában kezdődik s az elbeszélésekben mindig kiemelik fiatalságát, hatalmas erejét; férfikorában is vaskos izmokkal ábrázolják.

Közelebb jutunk Gilgames kilétének és szerepének kiderítéséhez, ha ábrázolását és a vele kapcsolatban fennmaradt írásos emlékeket vesszük vizsgálat alá. A hős legismertebb ábrázolása az a Ninivében talált szobor, amit Botta francia régész rajza nyomán szoktak közölni (ld. 28. táblánkat). A tudósok megállapították, hogy a kép etiópiai típusú embert ábrázol, tehát olyan valakit, aki Eritreából származott, ahol a kaukázusi fehér és az afrikai fekete faj keveredett. Mások úgy vélik, hogy Gilgames, a kis kamasz, talán annak az ősi fajtának maradványa, amely Mezopotámiában a szumírok és szemiták előtt uralkodott. (90)

Bármint is álljon a dolog, a szobor nem művészi alkotás akar lenni, hanem a régibb képírás szabályai szerint valamit közölni akar velünk. Így közeledve hozzá, feltűnik az arcán a két nagy szem (SZEM), a sasorr (OR, UR) és tömött szakálla (KAPES), amik azonnal megmondják egyik minőségét: Szemúr képe ez, vagyis a napisten mása, főpap. A következő feltűnő mozzanat az, hogy bal kezével oroszlánt (MAGÁRU) szorít pozícióban tartott karjával (KARA), csuklóján pedig kör alakú (R, L) karperecet visel, kezét KAP alakban tartja, amivel az oroszlán mancsát (ES) szorítja. Eszerint Gilgamesről a szöveg azt mondja: MAGÁRU-KARA KAP-ES, -Magyarok ura képe ez.~ Jobb kezében egy kígyót tart (eSZ), markát ökölbe szorítja (MA), csuklóján itt is a kör alakú karperec van (UR, RA}, következik karja (KARA), együtt: Ez már a kara (király).

Uruk fiatal papkirályának valami fontos tudás beszerzése végett, nyilván vallási ügyben, vissza kellett mennie eritreai hazájába. Az utat hajón tette meg s utazása negyven napot vett igénybe. A képen hajóban látjuk őt (129m. III. 73), éppen amint evez. A hajó rajza AIU, a hajóban ülő személy fején a hold látszik UD, UT, feltűnik hosszú keze KETE, amint az evezőt EVESU fogja. Ez ennyit mond: AIU UTU KET-VESU, Hajó útja kedvező. A támla nélküli szék, amin ül, csupa írásjegyből tevődik össze, amit lába BA fejez be. Úgy véljük, itt az Eritreába szót kell valamiképpen olvasni. Van még egy másik figura a hajóban, akinek minden mozdulata írásjel, de azt nem tudjuk kibogozni. Egy további kép (129m. III. 71) elmondja, hogy Gilgames Szemes napistenhez utazott vissza, aki az óceán partján MASU nevű hegyben (UR) lakott. Itt nyilván a MASU-UR: Magyar nevet kell olvasnunk. Ebben az országban a kapukat éjjel-nappal szárnyakkal (MAT) ellátott skorpióemberek (SEREK) őrzik, tehát azok is ~Matsarok~. Fejük felett lebeg egy szárnyas (MAT) korong (AR), amelyből karok (AKARA) nyúlnak ki: itt tehát a Magyarok ura lakik. Mit csinálnak az őrök? A kettőjük közé helyezett hieroglifák elmondják: az ívben hajló jel KAPT, következik a T és több AR jel, ami többesben AR.ak, együtt: Kaput tárják.

A rendelkezésünkre álló dokumentációs anyagból, amint látjuk, megállapítható a lényeg: a Régi Kelet déli feléből Mezopotámiába magyar nyelvű bevándorlók mentek. A költözködők nappapok vezetése alatt Eritreában szálltak hajóra és Arábia megkerülésével, negyven napi utazással a Tigris és Eufrátesz torkolatvidékére érkeztek. Nem egyszerre jöttek, nem inváziószerűen, hanem egymásután következő hullámokban, erőteljes fiatalemberekből álló csoportokat alkotva. Mindnyájan magyarul beszéltek, csiszolt kőkori kultúrával rendelkeztek, írástudók voltak és az égi vallás hívei. Gyarmataikat Uruk város királya egy közös politikai keretbe fogta össze, de ez a gyarmat kezdetben még bizonyos függésben maradt az őshazától. A gyarmatosítás ideje kb. Kr. e. 3500-3400.

Felvonulás a Földközi-tengerhez.

A szűknek bizonyult Punt területéről közvetlenül észak felé is ment egy raj, a Kr, e. IV, és III, évezred fordulóján, s ez a Földközi-tenger keleti partvidékén szállt meg. Az utasok itt is hajókon mentek, ameddig csak lehetett: a Vörös-tengeren felfelé az Akabai-öböl végállomásáig, Eiulathig, s onnan tovább gyalogszerrel vagy szekeres járműveken. Ez az utazás egészen kis csoportokban történhetett és távolról sem keltett akkora feltűnést, mint a Mezopotámiába való bevándorlás és talán éppen azért maradt hátra olyan kevés írásbeli feljegyzés a folyamatról.

A gyarmatosítók a Földközi-tenger partvidékén két országot szerveztek, melyek Kánaán illetőleg Fönícia néven lettek ismertté. Kánaán az Akabai- öböl végén lévő kikötőtől az AIN-MAGHAR nevű város irányában a tenger partján lévő RA-FAig húzott vonal felett terült el. Észak felé a Karmel hegy lábánál futó KIS-HONT folyóig ért, befelé, a szárazföld felé pedig a GENESARET- tóig. Kánaán fölött következett Fönícia, egészen a Libanon hegy lábáig. Területét BER-UTA (ma Beirut) magasságában a MAGORA nevű folyó osztja ketté. A gyarmatosítók mindkét országban a termékenységi vallás követői voltak és istenükként Bált tisztelték.

Magukat ez isten fiainak mondották, illetőleg ez isten országából eredőknek: CANA-AN-I és KINA-HNI: Kan Honi kifejezéssel. Egyes tudósok e nevet Núbia Khent- Hen nevével hozzák kapcsolatba (87m. 226). Az idegenek a jövevényeket eredő helyükre utaló szóval PUNTI néven nevezték Ezt utóbb sokféle alakban írták: Punti, Puni; Pani, Phoenik, Fenni, Fenik, Feniki. A név idővel csak a tengerpart mentében lakókra maradt használatban, akik a föniceiek lettek, szemben a szárazföld beljebb eső részén megállapodottak nevével, akik kánaániak maradtak Noha a gyarmatosok két nemzetté lettek, nyelvben, szokásban és kultúrában nem váltak el egymástól. Ami őket megkülönböztette, főfoglalkozásuk volt. Akik a tenger mellékére kerültek, megőrizték hajós életformájukat és messze ágazó kereskedelemmel foglalkoztak; a szárazföld felé lakók viszont bensőséges földművelést űztek, szorgalmas kezeikkel valóságos Paradicsommá változtatták országukat és azt "tejjel-mézzel folyó" országnak nevezték.

A kánaániak és föniceiek déli eredetét sok mozzanat bizonyítja. Írásuk a rovás- vagy geometrikus írás maradt, mint eredő helyükön, a Vörös- tenger környékén is volt, eltérőleg a környezetükben alkalmazott képírástól. Országukban és annak szomszédságában több olyan földrajzi nevet találunk, amelyek korábbi lakóhelyeiken is előfordulnak. A SUEZ, KURA, IORA és HABUR folyók neve például sajátságosan idézi a Fehér Nílus SUE, KURU, JUR és HABI mellékfolyóinak nevét; a föníciai SIDON és a kánaáni SODOMA idézi SUDAN (Szudán) és az etiópiai SIDAMO nevet; Etiópiában is van több Bál és Béla helynév, és van ott is egy Názáret NAZARE, meg egy MUGER nevű tartomány, amint van a fönicei- kánaáni területen MAGHAR, MAGORA, MEGARA. Azzal, a magyar népággal, amely ugyancsak a déli embertartalékból Dél-Egyiptomot népesítette be, a kánaániak és föniceiek magukat mindig rokonnak érezték, közös eredetüknek tudatában voltak és egymással való kapcsolataikat számon tartották.

A kánaáni és egyiptomi magyarok az Ótestamentumban is testvérnépként szerepelnek, a közös MIZRAIM néven. Hogy Kánaán és Fönícia népességének legaktívabb része Délkelet-Afrikából származott, azt a tudósok elfogadott történeti ténynek tartják (87m. 183; 91m. 409). De maga a bevándorolt nép is megőrizte hagyományában déli eredetét, miként azt Herodotos fel is jegyezte munkájában. A mester két ízben is kitér erre a mozzanatra (94m. I. 1 és 94m. II. 153), megismételve feljegyzéseit. Második említése részletesebb és így hangzik:;,Ez a nép saját elbeszélése szerint régebben az Eritrea- tenger partján lakott. Onnan azonban elvándorolt és Szíria tengerparti részén szállt meg, ahol ma is lakik." (91)

A feniceiek és kánaánbeliek ragyogó kultúrát teremtettek új hazájukban, akárcsak a Szumérbe bevándoroltak. Luxusos házakban laktak, örvendtek jólétüknek és élvezték boldog életüket. Magas kultúrájukat az újabb régészeti kutatások minden vonatkozásban megerősítik és az Ótestamentumban róluk hátrahagyott elmarasztaló nemzetképet visszautasítják. Kánaán napjainkban megy át azon a tisztulási folyamaton, amin Mezopotámia már ötven esztendeje túljutott (142m. 99). Hasonló a helyzet Föníciában, ahol sok híres város keletkezett. Legrégibbnek mondják TYRt, amelynek alapítását Kr. e. 2750-re helyezik; nevét eredetileg ZURU alakban használták, amiből feltehető, hogy eredetileg ~Az Úr~ városa lehetett. Övék volt SYD-ON, amiben az afrikai napisten Sütő nevét látjuk a Hon szóval kapcsolatban. Híres városuk volt a mai Beirut, akkoriban még BERU-TA, tehát ,bor' azaz víz mellett levő terület. Ők laktak ARAD városában és több, a magyar fülnek ismerősen hangzó helységben.

A feniceiek hajói a Földközi-tenger minden kikötőjében megfordultak, kifutottak az Atlanti (Óceánra is és kereskedtek északon felfelé egészen a Baltikumig, gyantát, szőrmét, érceket és fűszereket szállítva. Mindenütt amerre kereskedtek, lerakodóhelyeket létesítettek és raktárakat állítottak fel az árucikkek összevásárlására illetőleg az érkezett anyagok tárolására. Ezeken a helyeken kisebb-nagyobb gyarmatokat is létesítettek s azoknak a személyzete az árucsere lebonyolításával, a raktárak őrzésével és a kikötők karbantartásával foglalkozott. Az ilyen telepek gyakran várral is rendelkeztek és magja lettek egy-egy nagyobb városnak, mint például Karthágó. Ezért nem lehet ötletszerű feltevésnek tekinteni, ha a balti finnek PHINI, FENNI, FENI nevét és a dunavölgyi PANNON (Pan- Hon) nevet a föniceiekkel kapcsolatba hozzuk, amire majd Kelet-Európa benépesítését tárgyalva visszatérünk. (s2)

A Földközi-tenger keleti partvidékére vándorolt déli magyar törzsek egy nagyobb csoportja Szíriában és Anatóliában szállt meg. Szíria a Libanon lábától felfelé az AMAN-OS hegy kiugró sarkáig terjed, ahol a SALU-ARA (ma: Kara-Su) és a SAG-URA (ma: Sajur) vize alkotja a határt. Szíriát a szárazföld belseje felé nem határolja semmiféle természetes földrajzi vonal, hanem nyílt egészen a HAB-UR folyóig, úgyhogy lakosai nem sok ösztönzést kaptak egységes állam kialakítására. Szíria felett, beljebb Anatóliában országépítésre a legalkalmasabb terület a mai Kizil- Irmak folyó nagy hajlásában van, amit akkoriban HALYS néven neveztek. A folyó a Fekete-tengerbe ömlik (ld. 21. 1.).

A Szíriában megtelepedetteket összefoglaló névvel Hét Fiainak nevezték, ami földrajzi eredetükre utal, Etiópiának is ez lévén a neve:- ET-IO~PIA, Hét Jó Fia. Az Ószövetség sűrűn emlegeti a HETH fiait és törzseik számát hétben állapítja meg, neveiket is felsorolja (Joshua III. 10). A nevek jelentését a megőrzött alakban nehéz felfogni. De annyit biztosan meg tudunk állapítani, hogy a hét törzs egy és ugyanazon népnek részei és mindannyian magyar nyelvűek voltak. A törzsnevek nyelvtani felépítése ugyanis egyforma és a magyar nyelv szabályait követi. Mindegyik név végén Törzs szavunkat látjuk, fonetikusan írva, a torlódó R hang kihagyásával, TES alakban. Ezt a szót megelőzi az i melléknévi képző, ami előtt helyezkedik el a tulajdonképpeni név. Az említett hét törzs a következő: HIT-T-i-TES, PERIZ-i-TES, A-MO-R-i-TES, KAN-AAN-i-TES, GIRGAS-i-TES, JÉBUS-i-TES és HIV-i-TES. Egy másik helyen (Genezis XV, 19-21) az Írás tíz törzsről tesz említést, az első hatot úgy adja, mint fennebb, a hátralévő négyet így nevezi meg: KEN-i-TES, KEN-IZ-i-TES, KAD-MON-i-TES és RE-FA-i-M (Olv. 81m. 1). Ezekből a nevekből ítélve, Szíria területén, ahova az emlékek a hét törzset helyezik, a déli eredetű népelem lehetett többségben.

Azok a törzsek, amelyek felvonultak a kisázsiai Halys kanyarulatába, valószínűleg a szíriai hét törzs gyarmatosai. Hosszú ideig ők is csak törzsekben éltek és azok száma ott is hét volt. Az általuk lakott földet ők is a Hét földjének nevezték, HET-i-TA: =Héti Föld névvel, városuk, ahol királyuk székelt, angolos átírás szerint HATTUS néven lett ismertté, ami nyilvánvalóan a Hét- Törzs összevonása. Ezek a Szíriában és Anatóliában hazát foglalt hetes törzsek utóbb közös király alatt egy birodalomban egyesültek, egyesítőjük azonban nem a déliek sorából került ki, hanem az Anatóliába telepedett magyarokéból, akik neve ekkor már a huni volt.

Bevonulás a Nílus völgyébe. - A punti néptartalékból a harmadik és egyúttal leghatalmasabb kivándorlás Dél-Egyiptomba irányult, s Kr. e. 4000-3600 között zajlott le (Egyiptom térképét ld. 64. lapon). A nép nagy tömege ment errefelé, miután megelőzőleg már elöntötte Núbiát és Etiópiát. Akik a Nílus völgyében szálltak meg, azok egyik csoportja az I. zuhatag körül MARARA-KA országban állapodott meg, a többiek pedig feljebb, az I. zuhatag és Théba közé eső területet vették birtokba, egészen a Vörös-tenger partjáig. Ismét mások a tengerparton még feljebb vonultak és a Sinai- félsziget déli nyúlványában, a Szuezi-öböl és az Akabai-öböl közötti részen szálltak meg. Ez a honfoglalás hét úr vezetése alatt ment végbe, akik ennek megfelelően HETH AR: Hét úr~ országának nevezték hazájukat. Ezt a nevet viselte a Théba központtal megszervezett déli zóna és a Sinai-félsziget említett darabja is. A bevonulók, akárcsak a Kánaánba és Föníciába igyekvők, valamennyien a termékenységi vallás hívei voltak és istenüket Mén, Bak és azok rokonszavaival nevezték. Kormányuk székhelyét is ~Amén Honnak (AMUN ON) nevezték, melynek másik neve a galambjairól (tubáiról) híres Théba lett. A Sinai terület is a termékenységi isten védnöksége alatt állt, északi tartománya MONI-TA: Méni Ta, a déli pedig a BAKHU: Bak (hona) volt. A két tartományt itt is egy MAGARA nevű vízfolyás választotta el egymástól.

A Dél-Egyiptomba telepedett magyarok magukkal hozták és megőrizték megelőző hazájukban használt szimbólumaik közül a hosszú csőrű hangyászt, az oroszlánt és a nagy szárnyú sast. Déli vonatkozású szimbólumot kapott a folyton íróasztala mellett ülő Tudó (Toth), a pávián majmot t.i., amelyet a fenekén lévő két vörös folt jellemez. A déli hazából eredt a királyi törzs neve is: Mén. Ezek a bevándorlók sohasem felejtették el földrajzi eredetüket s ennek megdelelően az etiópiabelieket vérszerinti rokonaiknak tartották, azokat említve sohasem tették a nevüket író hieroglifák után az "idegen" értelemmeghatározót (87m. 92). Különösen a TA-NA: -Nagy Tó~ környékét emlegették, amelyhez korábbi lakóhelyük legszebb emlékei fűződtek. Herodotos feljegyzései szerint a nép Etiópiában hátramaradt részlege is megtartotta emlékezetében a rokonságot és Egyiptomról úgy vélekedtek, hogy az nem más, mint az etiópiaiak gyarmata (152m. 510). Az egyiptomi és etiópiai nép kapcsolata nem is szakadt meg idők múltával sem. Az egyiptomiak az ott megszokott fűszerekért, drágakövekért, tömjénért és párducbőrért időnként vissza-visszatértek, kockázatos utazásokat vállalva. (93)

Ha már most térképre vetítjük a ponti magyar néprajok északra vonulását: Mezopotámiában, a Földközi-tenger partján és a Nílus völgyében való letelepedésüket, megállapíthatjuk, hogy Kr. e. körülbelül 3500 táján már mindenütt elérkeztek az árpádi magyar gyarmatok és államok közvetlen szomszédságába. A Termékeny Félhold két lenyúló sarkában egymással farkasszemet néző királyságok keletkeztek és közöttük a viszony egyre kényesebbé vált. A Régi Kelet egyetemes történetében idegmegfeszítő pillanat volt ez, mert rövidesen sor került az azonos fajú és azonos nyelvű két nép egységének fegyveres erővel való kialakítására.

89) A napisten nevét a szakemberek többféleképpen olvassák: SAMAS NAP ISTIM: Szemes Nap Isten: SIT NAP ISTIM: Sütő Nap Isten; PIR NAP ISTIM: Piros Nap Isten. amint 129m. III. 44. oldalon írt jegyzetében olvassuk. Akárhogyan forgatjuk a dolgot, mindig magyar értelem keletkezik.

90) Maspero írja: One would be inclined to regard it as representing an individual of a different race, a survival of some very ancient nation which had keld rule on the plains of the Euphrates before the arrival of the Sumerians or Semitic tribes, 129m. III. 57.

91) Kánaán és Fönícia lakosságát egyes tudósok a Kaukázusból és Iránból eredeztetik, mások viszont a délkelet-afrikai bevándorlást hangsúlyozzák (147m. 298). Az igazság az, hogy a lakosság kettős eredetű: előbb érkeztek a kaukázusi központból ideirányított árpádi magyarok, ezután , a Vörös-tenger mellől felkerekedett déli magyarok, amint ez a folyamat az egész Rögi Keleten általában ugyanilyen módon zajlott le. A kettős eredet a művészetben, a kétfajta írásgyakorlatban, a kettős királyságban is megfigyelhető. A vélemények tehát nem állnak egymással ellentétben, hanem egymást kiegészítik, csak éppen megfelelően kell azokat fogalmazni

92) A föniceieket, mint kezdetben minden ókori népet, jó darabig szemitáknak tartották. Ezt a véleményt az újabb történetírás elejtette (120m. 95, és 181. római 5). Utóbbi helyen idézett szerző szerint a feniceiek "árják, fajukban. beszédükben és írásukban egyaránt" Mi egy lépéssel továbbmegyünk és azt bizonyítjuk, hogy a feniceiek és kánaánbeliek magyar nyelvű népek voltak.

93) A XII. dinasztia idejéből származó egyik jelentés leírja, miként utaztak vakmerő vállalkozók Pontba. Az utasok a Vörös-tengeren mentek, útjuk nehéz volt: NEHES IT, hajójukat tépték a habok: TEPNEK HEBET (87m. 154 sk; 129m. II. 364 sk). Egy másik hasonló célú utazás szárazföldön történt és az utasok az etiópiai Nagy Tó királyának, TO-NOT-IR, országába igyekeztek. Útvonaluk egy ROHANU folyó völgyében vezetett (a mai RAHA valóban a TANA táján ered) és leírásukból a nem-magyar tudós ilyen részleteket közöl az eredeti fonetikát követő átírásában: ODA HALT, ADA BEHALT: .Oda hajt, oda behajt. (129m. 11. 362).