A KURSZKI CSATA

A KURSZKI CSATA

1. A német fasiszták revansterve Azok a megsemmisítö csapások, amelyeket a Vörös Hadsereg a német és csatlós csapatokra Sztálingrádnál és a téli hadjárat más hadmüveleteiben mért, megingatták a fasiszta államok tömbjét. A kormányok egyre világosabban látták, hogy elvesztik a háborút. A tömb szétesésének megakadályozása, valamint önmaguk és a csatlósok megmentése érdekében Hitler és tábornokai minden erejükkel azon voltak, hogy enyhítsék a szovjet-német arcvonalon szenvedett nagy vereségek politikai következményeit, visszaszerezzék az elvesztett hadászati kezdeményezést, és a maguk javára fordítsák a háború menetét. Nem éppen alaptalanul úgy okoskodtak, hogy a védelmi hadászat meghiúsítaná végsö terveik megvalósítását, és Németország katonai vereségének a beismerését jelentené, ezért elhatározták, hogy nagyszabású támadó hadmüveletet hajtanak végre a szovjet-német arcvonalon, abban a reményben, hogy ezzel megoldják a téli hadjárat után Németország elött álló katonaipolitikai problémákat. Keitel tábornagy, vezérkari fönök a birodalmi kancellárián 1943 májusában tartott megbeszélésen kijelentette: "Politikai megfontolások miatt támadnunk kell." Németország vezetöinek az volt a véleménye, hogy a szovjet-német arcvonalon végrehajtott döntö célú támadás összekovácsolja majd a fasiszta tömböt, és felrázza Németország Sztálingrád után elkedvetlenedett szövetségeseit. Bastianini, olasz külügyminiszter-helyettes Ribbentrop német külügyminiszterrel folytatott 1943. április 8-i megbeszélésén hangoztatta, hogy nagyszabású nyári támadást kell elökészíteni, amely véleménye szerint megsemmisíti a Vörös Hadsereget, és meghozza a gyözelmet Németország és szöwetségesei számára. Ribbentrop azt állította, hogy az oroszok a téli hadjáratban kimerültek, meggyengültek. Ezért most "a háború döntö feladata az mondotta -, hogy ismételt csapásokkal megsemmisítsük az egész Vörös Hadsereget." Emellett Németország vezetöi abban reménykedtek, hogy csapataiknak a szovjet-német arcvonalon végrehajtott hatalmas támadása nyomán széthull az antifasiszta koalíció. Úgy vélték, hogy a támadás és a Vörös Hadsereg ezzel járó újabb veszteségei növelik majd a szovjet kormány és a szovjet közvélemény elégedetlenségét, amiatt, hogy az Egyesült Államok és Anglia húzza-halasztja a második front létrehozását, és ez végül is a Hitler-ellenes szövetség felbomlását eredményezi. Görlitz, nyugatnémet hadtörténész szerint az 1942-1943. évi téli hadjárat után Hitler azt hitte, hogy "minél elöbb mérnek az oroszokra egy újabb súlyos csapást, annál hamarabb szétesik a Kelet és Nyugat közti koalíció." A fasiszta Németország elgondolása az volt, hogy a szovjet-német arcvonalon a nyári hadjáratot nagyszabású támadó hadmüveletekkel kezdi meg. Ezért minden töle telhetöt elkövetett, hogy hadseregeit megerösítse, feltöltse és még jobban felfegyverezze. Hitler még 1943 elején bejelentette, hogy a fegyvergyártást nagymértékben növelik. A nyár végére kellett elérni a legmagasabb gyártási színvonalat. A fegyvergyártási program végrehajtásának ez volt a jelszava: "Jobb katonának jobb fegyvert." Különösen nagy figyelmet fordítottak a harckocsik és repülögépek gyártására. A harckocsik gyártása különösen a nehéz és a közepes harckocsiké erösen megnött. A német harckocsiipar áttért az új közepes P-V (Párduc) és a nehéz P-VI (Tigris) harckocsik gyártására. Ezekhez, erös páncélzatuk és fegyverzetük miatt, nagy reményeket füztek. A Párduc és a Tigris harckocsik kísérésére hivatott új, 150 milliméteres páncélzatú Ferdinánd rohamlöveg gyártását is megkezdték. Egyidejüleg a P-III és P-IV harckocsikat is tökéletesítették. Május közepén a berlini birodalmi kancellária épületében tartott értekezleten, amelyen a fegyverés löszergyártási minisztérium munkatársai és a hadiipar képviselöi is jelen voltak, Speer fegyverkezési miniszter jelentést tett Hitlernek a fegyvergyártás helyzetéröl és fejlödéséröl. Hangsúlyozta, hogy a gyártott könnyü és nehéz harckocsik száma sokszorosára növekedett. A nehéz harckocsik gyártása februártól májusig 200 százalékkal emelkedett . . . Ennek ellenére az értekezleten újból rámutattak arra, hogy a küszöbönálló nyári támadással kapcsolatban tovább kell növelni a harckocsik és rohamlövegek gyártását. Nagy gondot fordítottak a repülögépiparra. Megkezdték az erös fegyverzetü, négy gépágyúval és hat géppuskával felszerelt és óránként 600 kilométernél nagyobb sebességü Focke-Wulf 190 A gépek gyártását. A német fasiszta hadvezetés úgy számított, hogy ezzel a géppel megörzi a légi fölényt. A gyalogság közvetlen támogatására különleges kétmotoros egyszemélyes repülögépet gyártottak, a Henschel-129-et, amely gépágyúkkal és géppuskákkal volt felszerelve. Feltételezték, hogy ez ugyanolyan erös csatarepülögép lesz, mint a szovjet IL-2-es. A német repülögépipar nemcsak új gépek gyártására tért át, hanem termelökapacitását is erösen növelte. Németország repülögépgyártása 1943-ban az 1942-éhez viszonyítva 1,7-szeresére emelkedett. Az elözö évihez képest ugyancsak növekedett a lövegek gyártása, föként az új mintájúaké. A löszergyártás az 1940. évihez viszonyítva majdnem megháromszorozódott. Keitel a német föparancsnokság sandhofeni tábornoki és tiszti gyülésén 1943. június 5-én rózsás színben ecsetelte a német hadiipar eredményeit és azok jelentöségét a nyári hadjárat szempontjából. Hangsúlyozta, hogy Németország majdnem egész Európa gazdasági eröforrásaira támaszkodva, lényegesen növelte haditermelését. "Németország hadiipari kapacitása mondta az utóbbi négy év alatt megsokszorozódott. Ennek oka, hogy óriási mennyiségü nyersanyaghoz jutott a megszállt európai országokból, valamint a vele szövetséges államokból . . . Németország termelökapacitását az is növeli, hogy felhasználjuk a megszállt országok különféle iparvállalatait, amelyek kizárólag fegyvert és löszert gyártanak." A német föpa

rancsnokság, a hadsereg felszerelésének tökéletesítésével egy idöben, feltöltötte a Vörös Hadsereggel vívott harcokban megtizedelt hadosztályait. Az úgynevezett "totális mozgósítás" eredményeképpen a német fegyveres erök létszáma a nyári hadjárat megindulásáig 1,5-2 millió fövel emelkedett, és elérte a 10 millió 300 ezer föt, vagyis megközelítette az egy évvel azelötti létszámot. 1943 nyarán az ellenségnek a szovjet-német arcvonalon 42-vel több hadosztálya volt, mint a Szovjetunió elleni háború kezdetén. A német fasiszta vezetök gondosan és alaposan kidolgozták a döntö nyári hadjárat tervét. Az elömunkálatok már a tél végén megkezdödtek. "A sztálingrádi vereség után az OKH `(Oberkommando des Heeres a szárazföldi csapatok föparancsnoksága a szerk.) írja Dahms nyugatnémet történész a nagy keleti támadás tervén dolgozott. Hitler mindenáron ismét magához akarta ragadni a kezdeményezést, rá akarta kényszeríteni akaratát a szovjetekre . . ." Április közepére elkészült a szovjet-német arcvonal "Citadella" fedönevü támadó hadmüveletének terve. Görlitz szerint az elnevezés jelképesen az "oroszok utolsó ellenállását megtörni hivatott nagy támadást jelentette". A német fegyveres erök föparancsnokságának 1943. április 15-i hadmüveleti parancsa hangsúlyozta a "Citadella" hadmüvelet fontosságát. "E támadásnak mondta a parancs elsörendü jelentöséget tulajdonítunk, azt gyorsan és eredményesen kell végrehajtani. A támadásnak biztosítania kell számunkra a kezdeményezést ez év tavaszára és nyarára. Az elökészületek végrehajtása alaposan és körültekintöen történjék. A föcsapás irányában a legjobb magasabbegységeket, a legjobb fegyvereket, a legjobb parancsnokokat és nagy mennyiségü löszert kell bevetni. Minden parancsnokot és katonát hasson át a támadás döntö jelentöségének tudata." A "Citadella" hadmüvelet terve értelmében a támadás az úgynevezett kurszki kiszögellésben bontakozott ki. Ez nagy kiterjedésü volt; az Orosz Föderáció és Ukrajna számos területét magában foglalta. Itt a német "Közép" hadseregcsoport jobbszárnya északról a Központi Front csapatai fölé nyúlt, a német "Dél" hadseregcsoport balszárnya pedig délröl átkarolta a Voronyezsi Front csapatait. A kurszki kiszögellést tehát e két nagy ellenséges csoportosítás fogta közre. A kiszögellés alakja, a terep jellege, továbbá a német csapatoknak a téli hadjárat eredményeképpen kialakult helyzete alkalmas volt arra, hogy itt nagy hadmüveletet készítsenek elö és hajtsanak végre (9. sz. térkép). A kurszki kiszögellést védö szovjet csapatok ellen két föcsapást terveztek: az egyiket Orjol körzetéböl a "Közép" hadseregcsoport, a másikat Harkov északi körzetéböl a "Dél" hadseregcsoport eröivel. A német hadvezetés úgy számított, hogy ezekkel a Kurszk általános irányban mért csapásokkal bekeríti és szétzúzza a kiszögellésben levö szovjet csapatokat. A németek a nyári hadjáratnak ebben az elsö szakaszában lényegében a Vörös Hadsereg által meghiúsított február-márciusi ellentámadás tervét próbálták újból végrehajtani. A Kurszk körzetében levö szovjet csapatok bekerítése után pedig hirtelen csapást szándékoztak mérni a Délnyugati Front hátába ez lett volna a hadjárat második szakasza, a "Párduc"-terv megvalósítása. Erre a célra a szovjet csapatok bekerítése után felszabaduló gyorsanmozgó magasabbegységeket akarták felhasználni. Ugyanakkor a német hadvezetés nem zárta ki annak a lehetöségét, hogy a "Citadella"-terv végrehajtása után továbbfejlessze a sikert egy más 434e43e ik irányban: északkeletnek és ily módon Moszkvát megkerülve, a hitlerista erök a szovjet csapatok egész középsö csoportosításának a hátába kerültek volna. Manstein tábornagy, a "Dél" hadseregcsoport parancsnoka, a német csapatok feladatait mérlegelve megállapította, hogy a kurszki kiszögellésben levö szovjet magasabbegységek bekerítése után "újabb csapást tudtunk volna mérni vagy az ellenség donyeci arcvonalára, vagy valamelyik másik szakaszon. Ez végeredményben ugyanolyan lényeges célja volt a ŻCitadella® hadmüveletnek, mint amennyire kívánatos volt számunkra a kurszki ív felszámolása". Kluge tábornagy, a "Közép" hadseregcsoport parancsnoka Hitlerhez és Zeitzler vezérezredeshez, a szárazföldi csapatok vezérkari fönökéhez intézett táviratában hangsúlyozta, hogy a "Citadella"-terv alapján végrehajtott támadás elkerülhetetlenül érezteti majd hatását az egész szovjet-német arcvonalon, és ami a legfontosabb, lehetövé teszi a német csapatok számára a siker továbbfejlesztését. "Nagy kiterjedése folytán írta Kluge a támadásról elkerülhetetlenül kihat az orosz csapatok föeröire, köztük azokra is, amelyek Orjoltól északra vannak. Siker esetén a hadmüvelet maximális eredményt hoz. És ennek döntö jelentösége van." Görlitz, amikor Hitlernek és tábornokainak 1943 évi nyári terveiröl beszél, hangsúlyozza: "A ŻKözép® és ŻDél® hadseregcsoportok bekerítö mozgása révén lehetségesnek látszott a kiszögellés elvágása (a kurszki kiszögellésröl van szó a szerk.) és ezzel együtt az, hogy súlyos, esetleg halálos csapást mérjünk az ellenségre. Utána pedig gondolkozhattunk volna azon, hogy mit cselekedjünk: forduljunk északnak Moszkva ellen, vagy pedig délen, a Donyec és a Miusz vonala elött készítsünk elö új Cannae-t az orosz hadsereg számára". Léderrey, egy másik burzsoá történész is megemlíti, hogy a kurszki kiszögellést védö szovjet csapatok bekerítése a német fasiszta hadvezetés nyári hadjáratának tervében csak az elsö szakasz volt. Ezzel kapcsolatban így ír: "A kurszki ívnek, a keleti arcvonal egyik legerösebb szakaszának elfoglalása, Hitler számára csupán elöjáték volt a további elörenyomuláshoz a Don felé. A cél a Volga vonalának az elérése vagy Moszkva volt." A német hadvezetés roppant fontosságot tulajdonított a küszöbönálló harcnak, s ezért gondosan és alaposan felkészült rá. A "Citadella" hadmüvelet tervét többször is megvitatták, helyesbítették és csiszolták a német hadsereg legfelsöbb vezetöi : a német fegyveres erök föparancsnoksága, a szárazföldi csapatok föparancsnoksága és a légierö föparancsnoksága, valamint a terv közvetlen végrehajtói: a hadseregcsoportok, hadseregek és légiflották parancsnokai. Ezek magukévá tették a tervet, és bíztak a végrehajtás sikerében. Manstein április 18-án a föparancsnokságnak levelet írt, amelyben hangsúlyozta: "most minden eröt a ŻCitadella® hadmüvelet sikere érdekében kell bevetni, hogy a kurszki gyözelemmel bosszút álljunk a más arcvonalszakaszon elszenvedett ideiglenes balsikerekért". Május elején Münchenben értekezletet tartottak, amelyen megbeszélték a hadmüvelet elökészítését. Ezen részt vett Zeitzler, Manstein, Kluge, Guderian vezérezredes, a páncélos csapatok felügyelöje, Jeschonnek vezérezredes, a légierö vezérkari fönöke és még sok más német tábornok, akikre a készülö támadásban vezetö szerep várt. Hitler hangsúlyozta a "Citadella" hadmüvelet fontosságát, ezzel kapcsolatban a gondos felkészülés szükségességét, majd kijelentette: "Sikertelenségnek nincs helye". Az értekezleten elhatározták, hogy még nagyobb gondot fordítanak a csapatok támadásra való elökészítésére, maximálisan megerösítik öket harckocsikkal különösen az új típusúakkal és repülögépekkel. A német hadvezetés a "Citadella" hadmüvelet tervének kidolgozása során a február-márciusi ellentámadás tapasztalatain okulva, igyekezett elkerülni a korábbi hibákat. Mindenekelött elhatározta, hogy jóval nagyobb eröket vet be és keskenyebb szakaszokon töri át az arcvonalat, mint a februármárciusi ellentámadás alkalmával. Ily módon a föcsapások irányában jóval nagyobb volt a csapatok sürüsége. Ezúttal is úgy tervezték, hogy északról és délröl egy idöben mérik a szovjet csapatok bekerítésére irányuló csapásokat. Figyelmet fordítottak a csapásmérö csoportosítások tevékenységének összehangolására. Jelentösen megerösítették a szovjet védelem áttörése után a siker továbbfejlesztésére szánt csapatokat. Az alapos elökészítés érdekében a támadás idöpontját többször megváltoztatták, végül is tavaszról nyár közepére tolták el. Martin Göhring nyugatnémet történész a halogatás okait magyarázva azt írta, hogy Hitler "biztosra akart menni az ellenség leverésében. Várt a harckocsigyártásra és minden elképzelhetö tartalék beérkezésére". A hitlerista vezérkar arra számított, hogy a kurszki kiszögellésben vívott harcokban a Vörös Hadsereg elvérzik, tartalékai megsemmisülnek. Walter Eedell Smith, amerikai tábornok (késöbb az európai szövetséges expedíciós erök vezérkari fönöke) 1943 májusában így értékelte a német hadvezetésnek ezeket a terveit: "A németek az orosz fronton hallatlan méretü támadásra készülnek . . . Ennek a nagy német támadásnak a célja: Oroszországot kiütni a háborúból, vagy a Vörös Hadsereget annyira megbénítani, hogy további ellenállása gyenge vagy hiábavaló legyen." Ily módon a fasiszta Németország abban reménykedett, hogy a "Citadella" hadmüvelettel döntö hadászati sikert ér el: a szovjet-német arcvonalon visszaszerzi a kezdeményezést, kedvezö fordulatot csikar ki, bosszút áll Sztálingrádért és a téli hadjáratban elszenvedett vereségekért. A német föparancsnokság terve értelmében a szovjet-német arcvonalon levö valamennyi német csapat eröteljesen készülödött a támadásra. "Két hónapon át a Citadella® óriási árnyéka lebegett a keleti arcvonal felett írja ezzel kapcsolatban Mellenthin tábornok, aki maga is részt vett a kurszki csatában és minden gondolatunk csak e hadmüvelet körül forgott." A német fasiszta hadvezetés a kurszki kiszögellés szárnyain nagy eröket gyüjtött össze. Ide csoportosított át hét páncélos és gépesített, valamint hét gyalogos hadosztályt. Március végétöl júliusig erre az arcvonalszakaszra dobott át Franciaországból és Németországból még további öt gyalogos hadosztályt. A támadásra szánt német csapatokat teljesen feltöltötték, és megnövelték tüzerejüket. A gyalogos hadosztályok létszámát 10-12,5, a páncélosokét pedig 15-16 ezer före emelték. Minden páncélos hadosztálynak 150-170 harckocsija és rohamlövege volt. A harckocsik zömét Tigrisek és Párducok alkották. Különösen nagy gondot fordítottak az "Adolf Hitler", a "Totenkopf" és a "Reich" SS páncélos hadosztályok feltöltésére, amelyek a német fasiszta hadsereg legjobb eröi voltak. A többi páncélos magasabbegységet is teljesen kiegészítették. "A 48. páncélos hadtestnek írja Mellenthin, a hadtest vezérkari fönöke mintegy 60 rohamlövege és több mint 300 harckocsija volt, olyan ütöereje, amilyennel soha nem rendelkezett." A gépesített hadosztályoknak is sok harckocsit adtak. A "Grossdeutschland" páncélgránátos gépesített hadosztály mintegy 180 harckocsival rendelkezett, amelyeknek fele Párduc volt. A hadosztályok tüzerejét tüzérezred, rohamlövegosztály, páncéltörö tüzérosztály és más egységek és alegységek egészítették ki. Az ellenség gyalogos magasabbegységeit is megerösítette harckocsikkal, tüzérséggel és utászalegységekkel, hogy ezáltal megkönnyítse a jól kiépített és mélyen lépcsözött szovjet védelem áttörését. Egyedül az északi csapásmérö csoportosításhoz tartozó 6. gyalogos hadosztályhoz több tüzérosztályt, két, ködfüggöny létesítésére szánt vegyiharc-osztagot, egy aknaszedö utászzászlóaljat, két rohamlövegosztagot, egy Tigris harckocsiosztagot és még több más különleges egységet és alegységet osztottak be. A német fasiszta hadvezetés nagyjelentöséget tulajdonított a "Citadella" hadmüvelet meglepésszerüségének. Óva intett minden hanyagságtól és elövigyázatlanságtól, amely elárulná a hadmüvelet tervét. Az újonnan érkezö magasabbegységekkel tilos volt a rádióösszeköttetés létesítése. A páncélos magasabbegységek nagy összpontosításának leplezését szolgálta az is, hogy a páncélosok nem viselhették rendszeresített egyenruhájukat, és csapatmozgást csak éjjel hajthattak végre. Végül a hitlerista föparancsnokság elhatározta, hogy a szovjet csapatok észak-donyeci védelmi vonala elött, Volcsanszktól délre színlelt összpontosítást hajt végre. A Vörös Hadsereg parancsnokságának megtévesztésére rendkívül sok hamis rádiójelentést adtak le és színlelt csapatmozdulatokat hajtottak végre nappal. Az ellenség mindenképpen igyekezett elvonni a szovjet felderítés figyelmét azokról a körzetekröl, ahol a csapásmérö csoportosításokat valóban összpontosították. Az ellenség Orjoltól délre alakított csapásmérö csoportosítását a "Közép" hadseregcsoport 9. hadseregéhez tartozó nyolc gyalogos, hat páncélos és egy gépesített hadosztály alkotta. A csoportosítás körülbelül 40 kilométer széles sávban támadva az orjol-kurszki vasútvonal mentén mért csapást. Állományába mintegy 270 ezer katona és tiszt, 3500 löveg és aknavetö, valamint 1200 harckocsi és rohamlöveg tartozott; ami azt jelentette, hogy egy kilométeres arcvonalszakaszra 30 harckocsi és rohamlöveg jutott. A Harkovtól északra létrehozott csapásmérö csoportosítás a "Dél" hadseregcsoporthoz tartozó 4. páncélos hadsereg és a "Kaempf" hadmüveleti csoport öt gyalogos, nyolc páncélos és egy gépesített hadosztályból állt. A csoportosításnak két csapást kellett mérnie: a föcsapást a 4. páncélos hadsereg eröivel az obojany-kurszki országút mentén mintegy 25 kilométer széles arcvonalon, a kisegítö csapást pedig a "Kaempf" csoport eröivel Belgorodtól Korocsa irányában, körülbelül 15 kilométer széles arcvonalon. A csoportosítás, amelynek létszáma 280 ezer katona és tiszt volt, több mint 2500 löveggel és aknavetövel és mintegy 1500 harckocsival és rohamlöveggel rendelkezett. A föcsapások irányában a hadmüveleti sürüség egy kilométeres arcvonalszakaszon 37 harckocsi és rohamlöveg volt. A kurszki kiszögelléstöl nyugatra a nyolc gyalogos hadosztályból álló 2. német hadsereg harcolt a szovjet csapatok ellen. A föcsapások irányában összpontosított sok csapat és harceszköz, valamint a viszonylag keskeny támadási sáv lehetövé tette, hogy az ellenség az eröknek és az eszközöknek az arcvonal egy kilométeres szakaszára esö sürüségét rendkívül megnövelje. Manstein megállapítja, hogy a "Közép" és a "Dél" hadseregcsoport mindent elkövetett, hogy a siker érdekében minél nagyobb eröket összpontosítson. A német fasiszta hadvezetés összesen 50 hadosztályt szándékozott bevetni a "Citadella" hadmüvelet végrehajtására. Ezek mellé a támadó csoportosítások szárnyain még mintegy 20 hadosztály csatlakozott, amelyeket a támadó csapatok támogatására gyorsan át lehetett dobni. Ily módon az ellenségnek a kurszki csatához mintegy 70 hadosztály állt rendelkezésére, vagyis a szovjet-német arcvonalon levö német magasabbegységeknek több mint egyharmada. Ezeknek több mint egynegyed részét páncélos és gépkocsizó hadosztályok alkották, ami a Vörös Hadsereg ellen harcoló német gyorsanmozgó magasabbegységeknek mintegy kétharmadát tette ki. A német hadvezetés a "Citadella" hadmüvelet végrehajtására a támadás megindulása elött mintegy 900 ezer szárazföldi csapatokhoz tartozó katonát és tisztet, 10 ezer löveget és aknavetöt és 2700 harckocsit és rohamlöveget összpontosított. A kurszki kiszögellés térségében harcoló földi csapatok légi támogatására a hitlerista hadvezetés két erös repülöcsoportosítást alakított. Az Orjoltól délre levö csapásmérö csoportosítás támogatása a 6. légiflotta feladata volt, amelyet erre a célra a "Kelet" légi hadmüveleti csoportból alakítottak. Ezt március 15-töl július 1-ig Németországból, Franciaországból és Norvégiából átdobott öt repülöcsoporttal erösítették meg. A 6. légiflotta magasabbegységeinek összesen mintegy 900 repülögépük volt. A Harkovtól északra megalakított csapásmérö csoportosítást a 4. légiflotta támogatta. Ez a német 1., 4. és 9. repülöhadtestböl, egy román repülöhadtestböl és öt magyar repülöezredböl állt. A flottát a támadás megindítása elött öt bombázó és egy vadászcsoporttal, valamint két zuhanóbombázó csoporttal egészítették ki. Állományába összesen 960 repülögép tartozott. A két csoportosításnak 1000 bombázógépe volt: ezek hatalmas eröt képviseltek; emellett a "Citadella" hadmüvelet légi támogatására még további 200 bombázógépet vontak be más magasabbegységektöl. A kurszki kiszögellés térségében a németek összesen 2000-nél több repülögépet, a szovjetnémet arcvonalon harcoló német légierö háromnegyed részét összpontosították. Itt alkalmazták a hitlerista hadsereg legjobb repülöcsapatait: a "Molders" vadászszázadot, a "Condor" légiót és másokat. Ezeket korszerüsített He-111-es bombázógépekkel, új FW-190 A vadászgépekkel és Hs-129-es csatarepülögépekkel látták el. A készülö támadás leplezése végett a repülöegységek és magasabbegységek zöme a kurszki kiszögelléstöl távol helyezkedett el, s csak közvetlenül a hadmüvelet megindulása elött települt át a hadmüveleti területhez közelebb levö repülöterekre. A hitlerista hadvezetés a Vörös Hadsereg ellen készülö döntö támadással kapcsolatban számos intézkedést tett a hadsereg fegyelmének megszilárdítására. A csapatok, különösen a gyalogos magasabbegységek értékének romlása ami az arcvonalon szenvedett nagy veszteségek következménye volt erösen nyugtalanította a fasiszta tábornokokat. Ezért szigorú megtorló intézkedéseket alkalmaztak a katonák és tiszthelyettesek ellen. Egyre gyakrabban folyamodtak a tábori hadbíróságokhoz, amelyek a legjelentéktelenebb mulasztás esetén is szigorú ítéletet hoztak. Nem sokkal a támadás elött, június 22-én Hitler parancsot adott ki, amelyben elrendelte, hogy a hadsereg harcképességének növelése érdekében semmitöl sem szabad visszariadni. "Javasolom a föparancsnok, a hadtestés hadosztályparancsnok uraknak hangzott a parancs-, hogy ha kell, kíméletlenül járjanak el, és jelentsék nekem a feladat nem teljesítésének különleges eseteit, hogy azonnal megtehessem a szükséges intézkedéseket". A támadás elökészítése alatt a német fasiszta csapatoknál folyt a kiképzés, gondosan kidolgozták a gyalogság, a harckocsik és a tüzérség, valamint a földi csapatok és a légierö együttmüködését. A kurszki kiszögellés térségében jelentösen megélénkült az ellenség felderítö tevékenysége. Rádió-lehallgatóállomásokat telepítettek, és fokozott megfigyelést végeztek a peremvonalból. Nagy lendülettel folyt a mögöttes területek müszaki elökészítése. Kijavították a régi hidakat, újakat építettek, utak épültek, és számos löszerés élelmiszer-raktárt létesítettek. A hitlerista föhadiszállás parancsára megjavították a támadásra kijelölt csapatok ellátását; az élelmiszeradagot több mint másfélszeresére emelték. Mindenki naponta kétszer kapott pálinkát. A "Citadella" hadmüveletre készülö hitlerista hadvezetés május júniusban nagyszabású büntetö expedíciót indított a brjanszki partizánok ellen, hogy ezzel biztosítsa az orjoli csoportosítás mögöttes területét. A partizánvidék megtisztítására korábban itt alkalmazott 707., 221. és 213. német örhadosztály és a három hadosztályból álló 8. magyar hadtest mellett bevetették a 4. páncélos és a 10. gépesített hadosztályt, a 7., a 292. és a 113. gyalogos hadosztályt, valamint a 47. és az 57. önálló örezredet. A partizánok ellen több mint tíz hadosztály, szinte egy egész hadsereg vonult fel. Tömegesen alkalmazták a Ju-88-as bombázókat, amelyek 15-20-as csoportokban bombázták és lötték a partizánok állásait. Voltak olyan napok, amikor a vállalkozásban 350 repülögép vett részt. A hitleristák körülzárták azokat az erdöket, ahol a partizánok támaszpontjai voltak, és az erdöségek közelében levö falvakból kitelepítették a lakosságot. A lakosság egy részét Németországba hurcolták, sok falut pedig eltöröltek a föld színéröl. A partizánok majdnem egy hónapon át hösiesen harcoltak az ellenséggel. A büntetöhadmüveletet vezetö német tábornokok szerint a partizánok elleni harc óriási nehézségekkel járt. A harcok alatt a brjanszki erdökben több mint 3000 hitlerista pusztult el. Az ellenség ezzel egy idöben a "Dél" hadseregcsoport hátában müködö ukrajnai partizánok ellen is hadmüveletet hajtott végre. A hitleristák egy csapással fel akarták számolni a Zsitomir terület északi részén levö partizánvidéket, ahol kilenc nagy partizán-magasabbegység harcolt, és támadta a német csapatok közlekedési útvonalait, s ezért június közepéig mintegy 40 ezer katonát és tisztet vonultattak fel ellenük. A partizán-magasabbegységek azonban ügyes manöverezéssel kitértek az ellenség föeröinek csapásai elöl, és közben nagy veszteséget okoztak nekik. Ugyanebben az idöben a hitlerista vezetés majdnem két hadosztályt vetett be a csernyigovi partizánok ellen, de nem sikerült megsemmisíteni öket. A német fasiszta hadvezetés úgy látta, hogy minden lehetöt megtett a "Citadella" hadmüvelet sikerének biztosítása érdekében. A második világháború egyetlen hadmüveletére sem készült fel ilyen alaposan, ilyen gondosan, mint a kurszki csatára. "Valóban állapítja meg Mellenthin egy támadást sem készítettek elö olyan gondosan, mint ezt." Goebbels, birodalmi propagandaminiszter június 5-i berlini beszédében kijelentette, hogy "a német nép teljesen nyugodt lehet. A totális háború jegyében kifejtett gigászi eröfeszítései nem voltak hiábavalók". "Keleten a frontot szilárdan tartjuk dicsekedett -, Németországból ismét végtelen áradatban özönlik oda az új fegyver és az embertartalék . . . Egy szép napon minden felhasználásra kerül." Zentner nyugatnémet történész szerint a német hadvezetés a kurszki kiszögellésben összpontosított mindent, "amire Németország és a mozgósított Európa ipara képes volt". Támadásba vetették a német hadsereg föeröit. "Az egész támadó eröt írja Erfurth tábornok, a német vezérkar volt beosztottja -, amelynek összegyüjtésére a német hadsereg képes volt, bevetették a ŻCitadella® hadmüvelet végrehajtására." A nyári hadjárat sikerében biztos német föparancsnokság a támadás menetének megfigyelésére török katonai missziót hívott meg a szovjet-német arcvonalra. A kurszki kiszögellés körzetébe egy magasrangú román tisztekböl álló csoportot is meghívtak. Hitler július 1-én kelet-poroszországi föhadiszállására rendelte a támadásban részt vevö hadseregcsoportok, hadseregek és hadtestek parancsnokait. A küszöbönálló nyári hadjáratról adott tájékoztatójában kijelentette, hogy a "Citadella" hadmüvelet végrehajtásának elhalasztása lehetövé tette, hogy teljesen feltöltsék a magasabbegységeket, ellássák öket új technikai eszközökkel és óriási eröket összpontosítsanak. Hangsúlyozta, hogy a németek harckocsifölénye vitathatatlan, és bízik a hadmüvelet teljes sikerében. A támadásra virradó éjjel a csapásmérö-csoportosítások minden alegységénél felolvasták Hitlernek a német katonákhoz intézett felhívását, amelyet július 4-én írt alá. "Mától kezdve így szólt a felhívás nagy támadóharcok részesei lesztek, amelyek kimenetele eldöntheti a háború sorsát. Gyözelmetek, sokkal inkább, mint bármikor, arról gyözi majd meg a világot, hogy végeredményben a német hadsereggel szemben bármiféle ellenállás hasztalan." Hitler az ütközet elött mindenképpen igyekezett lelket és bizakodást önteni csapataiba. Dicsérte a német gyalogságot, tüzérséget, de különösen a páncélos csapatokat és a légieröt. Felszólította öket, hogy mérjenek a Vörös Hadseregre döntö csapást, amelyet többé nem tud kiheverni. "Annak a hatalmas csapásnak, amelyet a szovjet hadseregekre mérünk hangoztatta a továbbiakban a felhívás -, alapjaiban kell öket megrendítenie . . . És tudnotok kell, hogy minden ennek az ütközetnek a sikerétöl függ . . ." De az a támadás, amellyel a fasiszta Németország vissza akarta szerezni a hadászati kezdeményezést, és a maga javára akarta fordítani a háború menetét, korántsem úgy alakult, ahogy a német stratégák térképeiken tervezték. 2. A Kurszknál összpontosított német fasiszta csapatok megsemmisítésének szovjet terve. A csapatok felkészülése a harcra

Bármennyire is titkolta az ellenség támadási tervét, az idejében a szovjet hadvezetés tudomására jutott. A felderítés adataiból nemcsak az általános elgondolást, a tervezett csapások valószínü irányát, hanem a bevetésre szánt erök csoportosítását, a magasabbegységek összetételét és létszámát, a számba jöhetö tartalékokat és beérkezésük határidejét, majd utána a támadás megkezdésének idöpontját is sikerült megállapítani. A Voronyezsi Front parancsnoksága a föhadiszálláshoz intézett április 21-ijelentésében a következöképpen jellemezte az ellenségnek az 1943. évi nyári hadjáratra vonatkozó elgondolását: "Az ellenség támadásra készülödik, és Belgorod, Boriszovka körzetéböl északkeletnek, Orjol körzetéböl pedig délkeletnek koncentrikus csapást fog mérni, hogy ezzel bekerítse a Belgorod, Kurszk vonalától nyugatra levö csapatainkat. Utána az ellenség vagy megkísérli megismételni délkeleti irányú, a Délnyugati Front háta ellen mért csapását, hogy ezután északnak forduljon, vagy ebben az évben lemond erröl, és mást tervez, mégpedig: a Belgorod és Orjol körzetéböl mért koncentrikus csapások után északkeleti irányban támad, hogy megkerülje Moszkvát." A frontparancsnokság felhívta a figyelmet arra, hogy az ellenség mindent a harckocsikra és a légieröre alapoz, s ezért javasolta, hogy "már most ki kell dolgozni egy nagy légi hadmüvelet tervét a repülötereken levö ellenséges gépek megsemmisítésére, és idejében meg kell kezdeni a terv végrehajtását, továbbá a leggondosabban fel kell készülni a tömeges harckocsiroham visszaverésére és a harckocsik megsemmisítésére". A Voronyezsi Front parancsnoksága a következö tervet javasolta: ki kell fárasztani a támadó ellenséget, arra kell kényszeríteni, hogy beletörje fogát az elöre kiépített védelembe, majd utána "a kedvezö pillanatban ellentámadásba kell átmenni, és véglegesen meg kell semmisíteni". A föhadiszállásnak a következöket jelentette: "Az 1943. évi nyári hadjáratban a támadó hadmüveletek célja, hogy szétzúzzuk délen az ellenség ukrajnai fegyveres eröit, megtisztítsuk tölük a bal parti Ukrajnát, és Kremencsug, Krivoj Rog és Herszon, kedvezö feltételek esetén pedig Cserkasszi és Nyikolajev terepszakaszon birtokba vegyünk egy nagy hídföt a Dnyeper jobb partján. Ennek a nagy célnak az elérése gazdag élelmiszerbázistól, a Donyec-medence iparvidékétöl, Krivoj Rog, Harkov és Dnyepropetrovszk nagy ipari központoktól fosztja meg az ellenséget, kikapcsolja a német hadsereg legaktívabb részét, és közelebb visz bennünket déli szövetségeseihez, ez pedig meggyorsítja a háborúból való kilépésüket. Ezért a tervezett harcok sikere esetén célszerü lesz a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása nagy tartalékait e siker maximális továbbfejlesztése érdekében bevetni, hogy itt a háború kimenetele szempontjából döntö eredményeket érjünk el." A továbbiakban a Voronyezsi Front parancsnoksága konkrét tervet javasolt a szovjet-német arcvonal déli szárnyán levö frontok közös harctevékenységére. A föhadiszállás a politikai és katonai helyzet sokoldalú elemzése, a frontok haditanácsainak javaslatai és a vezérkar véleménye alapján kidolgozta az 1943. évi nyári és öszi hadmüveletek tervét. E terv szerint: a nyár és ösz folyamán vissza kell kergetni a német fasiszta megszállókat Szmolenszk, a Szezs folyó és a Dnyeper középsö és alsó folyásának vonala mögé, szét kell zúzni a hitleristák úgynevezett "keleti falát", továbbá fel kell számolni az ellenség kubáni hídföjét. 1943 nyarán a föcsapást délnyugati irányban kell mérni a gabonában gazdag bal parti Ukrajnának, valamint a szénbányászat és az ipar egyik fontos központjának, a Donyec-medencének felszabadítása céljából. A föhadiszállás a második csapást nyugati irányban tervezte azzal a feladattal, hogy felszabadítsa Belorusszija keleti vidékeit, és szétzúzza a német "Közép" hadseregcsoportot, amely továbbra is veszélyeztette az ország központi iparvidékét és Moszkvát, a szovjet fövárost. A Vörös Hadsereg képes volt arra, hogy az ellenséget megelözze támadásával. Ehhez elegendö erövel rendelkezett. Minthogy azonban az ellenség nagy támadásra készült, célszerübbnek látszott, ha elöre kiépített, mélyen lépcsözött, leküzdhetetlen védelmet állítanak vele szembe. Ezért a föhadiszállás a frontparancsnokságok javaslatai alapján elhatározta, hogy védelmi harcokban felörli a támadó ellenség erejét, majd utána ellentámadással véglegesen megsemmisíti. A késöbbi események igazolták, hogy a szovjet hadvezetés az adott helyzetben a legmegfelelöbb tervet választotta ahhoz, hogy megsemmisítse az ellenség erös csoportosítását, és megörizve a hadászati kezdeményezést, az elért sikert egy újabb, hatalmas támadás megindítására használja ki. A kurszki védelmi hadmüvelet végrehajtását elsösorban a kurszki kiszögellést megszálló Központi és Voronyezsi Front eröivel tervezték. A szovjet hadvezetés azonban számolt azzal, hogy az ellenség döntö célú, erös csapásra készül. A föhadiszállás ezért a kurszki kiszögellés térségében nagy tartalékokat vont össze, amelyeknek nemcsak a védelemben, hanem az azt követö támadásban is szerepet szánt. E célból megalakította a Tartalék Frontot (késöbb Sztyeppi Frontnak nevezték el). Amely összfegyvernemi hadseregekböl, harckocsiés gépesített magasabbegységekböl állt. A nyílt sztyepp, amelyet árok és szakadék csak elvétve szel át, mindkét részröl lehetövé tette a harckocsik és egyéb gyorsanmozgó eszközök tömeges bevetését. A szovjet hadvezetés számolt is ezzel. A föhadiszállás tartalékában, továbbá a frontok második lépcsöjében a föparancsnokság utasítására öt harckocsihadsereget, számos önálló harckocsiés gépesített hadtestet, valamint lövészhadtestet és hadosztályt összpontosítottak. A föhadiszállás által összevont nagy, gyorsanmozgó erök és legjobb lövész-magasabbegységek képesek voltak arra, hogy az ellenségre hatalmas ellencsapást mérjenek, és döntö célú ellentámadást hajtsanak végre. A kurszki kiszögellésben levö csapatok védelmének megszervezésével egy idöben a Nyugati és a Brjanszki Front parancsnoksága azt a feladatot kapta, hogy készítsen elö támadó hadmüveletet az ellenség orjoli csoportosítása ellen. E hadmüveletet az ellenség támadásának meghiúsítása után kellett megkezdeni. A többi a Központi, a Voronyezsi és a Sztyeppi Front, továbbá a Délnyugati Front jobbszárnyának 57. hadserege szintén felkészült a támadó hadmüveletre. A föhadiszállás a Vörös Hadsereg elé az eröviszonyok, a csapatok megnövekedett harci tudása és jobb technikai felszerelése alapján bonyolult és felelös feladatokat tüzött. A szovjet hadvezetés hadászati és hadmüveleti tervei az ország gyorsan fejlödö hadigazdaságának szilárd anyagi bázisára épültek. Júliusban, a nyári-öszi hadjárat megindulása elött, a szovjet-német arcvonalon a következö volt a felek helyzete (8. sz. térkép). Északon a Karéliai Front és a 7. önálló hadsereg magasabbegységei továbbra is a Barents-tenger és a Ladoga-tó között müködtek. Velük szemben a 20. német hegyi hadsereg és két finn hadmüveleti csoport állt. Az ellenségnek itt összesen 17 hadosztálya (ebböl egy páncélos) és három dandárja volt. A Leningrádi Front, miután januárban a Volhovi Front csapataival közösen áttörte a leningrádi ostromzárat, továbbra is szívósan védte a város közeli elöterét, eröinek egy részével pedig az Oranienbaum környéki hídföt tartotta megszállva. A Volhovi és az Északnyugati Front magasabbegységei a Mga, Kirisi, Novgorod, Sztaraja Russza, Velikije Luki vonalon helyezkedtek el. E három front ellen az "Észak" hadseregcsoport (a 18. és a 16. német hadsereg) és egy finn hadmüveleti csoport harcolt. Ezek 51 hadosztályból (köztük az egyik gépkocsizó) és két dandárból álltak. A Kalinyini és a Nyugati Front az ellenség rzsev-vjazmai hídföjének felszámolása után elörenyomult a Velikije Luki, Dorogobuzs-tanya, Kirov vonalra. A Brjanszki Front csapatai még a télen elérték a Belev nyugati szegélye, Novoszil, Maloarhangelszk északi szegélye terepszakaszt. A kurszki kiszögellést a Központi és a Voronyezsi Front magasabbegységei védték. Hátuk mögött, Kurszktól keletre, a Sztyeppi Front csapatai összpontosultak. A Kalinyini, a Nyugati, a Brjanszki és a Központi Fronttal, valamint a Voronyezsi Front jobbszárnyával szemben a német "Közép" hadseregcsoport állt (a 3. és a 2. páncélos, a 4., a 9. és a 2. összfegyvernemi hadsereg, összesen 87 hadosztály (köztük 11 páncélos és gépesített és egy dandár). A Délnyugati Front csapatai, miután Harkov környékén visszaverték az ellenség tavaszi ellentámadását, és Északi-Donyec bal partján Volcsanszktól az Ajdar torkolatáig erös védelmet építettek ki. A Déli F ront csapatai a Miusz folyó mentén rendezkedtek be védelemre. E két front sávjában, valamint a Voronyezsi Front közepén és balszárnyán levö csapatok ellen a "Dél" hadseregcsoport (a 4. páncélos hadsereg, a "Kaempf" hadmüveleti csoport, az 1. páncélos és a 6. hadsereg) tevékenykedett. Ez a csoport 43 hadosztályból állt, közülük 13 páncélos és gépesített volt. Az Észak-kaukázusi Front magasabbegységei, miután a téli hadjáratban megverték az ellenséget, tovább harcoltak a Tamany-félszigeten. Velük szemben a német "A" hadseregcsoport állt (a 17. hadsereg és a "Krím" hadmüveleti csoport, összesen 23 hadosztály, köztük két páncélos és gépesített, valamint két lovas hadosztály). A német hadvezetésnek a szovjet-német arcvonalon mintegy nyolc hadosztályból álló tartalék állt rendelkezésére. A Vörös Hadsereg ellen a nyári-öszi hadjárat megindulásakor a német szárazföldi haderö mintegy 70 százaléka, vagyis 294 hadosztályból 196 harcolt, köztük 26 páncélos és gépesített hadosztály. Emellett a szovjet-német arcvonalon müködött 15 finn hadosztály (közülük egy páncélos), és hat dandár, öt magyar hadosztály és két dandár, kilenc román hadosztály, két szlovák hadosztály (köztük egy gépkocsizó) és egy spanyol hadosztály. Ily módon a szovjet csapatokkal összesen 232 ellenséges hadosztály állt szemben. A nyári harcokra való felkészülés a kurszki kiszögellés térségében már 1943 kora tavaszán megkezdödött, amikor a csapatok a téli hadjárat befejeztével itt védelembe mentek át. A felkészülést a föhadiszállás, a frontok és a hadsereg haditanácsai irányították. A föhadiszállás utasította a frontok haditanácsait, hogy jól használják ki a fegyvernyugvás idöszakát "a megszállt terepszakaszok védelmének, különösen páncélelhárításának minél jobb megszervezésére, a védelmi építmények fejlesztésére és a föirányokban a tartalékképzésre, továbbá a csapatok harckiképzésére". A Központi Front parancsnoksága, feltételezve, hogy az ellenség valószínüleg a front jobbszárnycsapatai ellen indít támadást, és a föcsapást Poniri-Zolotuhino, Kurszk irányában méri, föeröit a jobbszárnyon, mintegy 95 km széles sávban összpontosította. Itt a védelem elsö lépcsöjében három hadsereg (a 48., a 13. és a 70.) bontakozott szét. A második lépcsöben a 13. és a 70. hadsereg mögött a 2. harckocsihadsereg (a 3. és a 16. harckocsihadtest) helyezkedett el. A fennmaradó, több mint 200 kilométeres arcvonalszakaszon két hadsereg (a 65. és a 60.) rendezkedett be védelemre. A frontparancsnok tartaléka a 18. gárda-lövészhadtestböl, egy lovas és két harckocsi(a 9. és a 19.) hadtestböl és néhány páncéltörö tüzérezredböl állt. A front csapatainak légi támogatását a 16. légi hadsereg biztosította. A Voronyezsi Front parancsnoksága három irányban tartotta valószínünek az ellenség támadását; Belgorod nyugati körzetéböl Obojany ellen, ugyanabból a körzetböl Korocsa ellen és Volcsanszk nyugati körzetéböl Novij Oszkol ellen. Feltételezte, hogy az ellenség a föcsapást az elsö két irány valamelyikében méri. Ezért elhatározta, hogy eröi és eszközei zömét az arcvonal közepén és balszárnyán összpontosítja. Itt az elsö lépcsöben 114 km széles sávban két gárdahadsereg (a 6. és a 7.) tevékenykedett. A fennmaradó 130 kilométeres arcvonalszakaszon a 38. és a 40. hadseregnek kellett védenie. A második lépcsöben, a 6. és 7. gárdahadsereg mögött az Obojany-Kurszk irányban az 1. harckocsihadsereg (a 31. és a 6. harckocsiés a 3. gépesített hadtest), a Belgorod, Korocsa és a Volcsanszk, Novij Oszkol irányban pedig a 69. hadsereg helyezkedett el. A front tartalékában a 35. gárda-lövészhadtest, valamint a 2. és az 5. gárda-harckocsihadtest volt. A front csapatait a 2. légi hadsereg támogatta. A Központi és a Voronyezsi Front mögött a Sztyeppi Front csapatait összpontosították (frontparancsnoka Konyev vezérezredes, a haditanács tagja Szuszajkov altábornagy, a törzsfönök Zaharov altábornagy). Állományába az 5. gárdahadsereg, a 27., az 53. és a 47. összfegyvernemi hadsereg, az 5. gárda-harckocsihadsereg, a 4. gárda-harckocsihadtest és a 10. harckocsihadtest, az 1. gárda gépesített hadtest, valamint a 7., a 3. és az 5. gárda lovas hadtest tartozott. A front csapatait az 5. légi hadsereg támogatta. A Sztyeppi Front a föhadiszállás hadászati tartaléka volt; az a feladat várt rá, hogy bármely veszélyeztetett irányban megerösítse a többi frontot, és összefüggö védelmi arcvonalat szervezzen a kurszki kiszögelléstöl keletre, utána pedig más frontok csapataival együtt részt vegyen az ellentámadásban. A Sztyeppi Front a föhadiszállás legerösebb tartaléka volt az egész Nagy Honvédö Háború alatt. "A német támadás megindulásakor mondja visszaemlékezéseiben Konyev, a Szovjetunió marsallja a front csapatai hatalmas csapásmérö csoportosítást alkottak, és mind az orjoli, mind a belgorod-harkovi hadmüveleti irányban bevetésre készen álltak." A frontok tevékenységét a helyszínen Vasziljevszki és Zsukov marsallok, a föhadiszállás képviselöi hangolták össze. A föhadiszállás mindent megtett, hogy megakadályozza a szovjet csapatok védelmének áttörését. A csapatokat alaposan megerösítette tüzérséggel. A Nagy Honvédö Háborúban elöször fordult elö, hogy védelemben a tüzérezredek száma másfélszeresen felülmúlta a lövészezredekét. Háromnegyed részüket a föparancsnokság tartalékából vették. A tüzérség sürüsége az ellenség várható csapásainak irányaiban volt a legnagyobb. A Központi Front 13. hadserege, amely az orjol-kurszki vasútvonal mentén a legjobban veszélyeztetett irányt fedezte, a 4. áttörö tüzérhadtestet (700 löveg és aknavetö) kapta megerösítésül. Elöször fordult elö, hogy egy összfegyvernemi hadsereghez védelemben ilyen erös tüzér-magasabbegységet osztottak be megerösítésül. A 13. hadsereg védelmi sávjában vonták össze a föparancsnokság tartalékából a front rendelkezésére bocsátott tüzérezredeknek majdnem a felét. Ennek eredményeképpen a hadsereg tüzérségi sürüsége a védelmi hadmüveleteknél eddig alkalmazott minden sürüséget felülmúlt: mintegy 92 (76 milliméteres és ennél nagyobb ürméretü) löveg és aknavetö jutott egy kilométeres arcvonalszakaszra. Ez másfélszer annyi volt, mint amennyit a támadó ellenség létre tudott hozni. A védelem elökészítése alatt a Központi és a Voronyezsi Front számára kiegészítésképpen több mint 9000 löveg és aknavetö érkezett; e frontok további 92 tüzérezredet kaptak a föparancsnokság tartalékából. A védelmi ütközet megindulásakor a frontok állományában több mint 20000 löveg (köztük mintegy 6000 páncéltörö ágyú) és aknavetö, továbbá 920 sorozatvetö volt. Ez jóval több, mint amenynyivel a sztálingrádi támadó hadmüvelet alatt a három front rendelkezett. A kurszki kiszögellésben a védelmet müszakilag tökéletesen berendezték. A front elsö lépcsöjében védö mindegyik hadsereg kiépítette a maga fövédöövét, a második védöövet, valamint a hadseregvédöövet is. Ezeket egyes szakaszokon reteszés közbensö állások, illetve övek egészítették ki. A fövédööv öt-hat km mély volt, és zászlóalj-védökörletekböl, páncélelhárító körletekböl, támpontokból, müszaki zárrendszerböl, valamint a harcés közlekedöárkok egységes rendszeréböl állt. A fövédöövben két-három, a legfontosabb irányokban négy-öt harcárkot ástak, amelyeket közlekedöfutóárkok kötöttek össze egymással. A zászlóalj-védökörletekben tüzelöállásokat, fedezékeket és óvóhelyeket építettek. A második védöövet a fövédööv peremvonalától 10-12 km távolságra rendezték be. Mélysége és müszaki berendezése hasonló volt a fövédöövéhez. A hadsereg-védööv a fövédööv peremvonala mögött 30-40 kílométernyire épült. Mögötte két-három frontvédelmi terepszakaszt rendeztek be 40-75 km mélységben. A háború alatt elgazosodott földeken és az érö gabona között, a falvak közelében és a sztyeppböl alig kiemelkedö dombok lábánál mindenütt harcárkok húzódtak. Egyedül a Központi Front sávjában több mint 5000 km hosszú harcés közlekedöárkot ástak, ami megfelelt a Moszkva-Irkutszk távolságnak. A Központi és a Voronyezsi Front csapatai védelmének mélysége elérte a 150-190 kilométert. Azokban az irányokban azonban, amelyekben számolni lehetett az ellenség támadásával, a védelem még ennél is mélyebb volt. A Központi és a Voronyezsi Front mögött kiépült a Sztyeppi Front védelmi terepszakasza és a Don menti hadászati terepszakasz. Az ellenség támadásának megindulásáig összesen nyolc védöövet és védelmi terepszakaszt készítettek elö 250-300 km mélységben. A kurszki kiszögellés védelmét mindenekelött páncélelhárításra rendezték be. Ennek alapját a páncélelhárító támpontok és körletek, valamint az aknazárak rendszere alkotta. Páncélelhárítás céljára kellö idöben tüzértartalékokat, továbbá mozgó záróosztagokat jelöltek ki és helyeztek készenlétbe. A támpontokba rendszerint három-öt löveget, legfeljebb öt páncéltörö puskát, kettö-öt aknavetöt, egy utászrajt vagy -szakaszt és egy géppisztolyos rajt osztottak be. Több ilyen közös tüzrendszerbe és közös parancsnok alá tartozó támpont alkotta a páncélelhárító körletet. A páncélelhárító körletek rendszerint a lövészezredek védelmi szakaszán belül helyezkedtek el. Ilyen nagy tüzerejü páncélelhárító körleteket eddig nem szerveztek. A kurszki védelem során széleskörüen alkalmazták a harckocsiés gyalogsági akadályokat. A Központi Front müszaki csapatai mintegy 400 ezer harckocsiés gyalogsági aknát raktak le. A Központi és a Voronyezsi Front sávjában a legfontosabb irányokban átlag 1500 harckocsiakna és 1700 gyalogsági akna jutott egy kilométeres arcvonalszakaszra, vagyis hatszor annyi, mint Moszkva védelménél és négyszer annyi, mint Sztálingrádnál. Az aknamezöket gondosan álcázták, s tüzérségi és aknavetö tüzzel biztosították, ami szinte lehetetlenné tette, hogy az ellenséges harckocsik és gyalogság leküzdje öket. Az esetleg mégis betört harckocsikat a közvetlen irányzással tüzelö tüzérségnek kellett feltartóztatnia. A páncélosok elleni harcba a sorozatvetöket is bevonták. "Hogy megállapítsuk, miként lehet a tüzérségnek ezt a fajtáját a harckocsi-tömegtámadások visszaverésére a leghatékonyabban alkalmazni írja visszaemlékezéseiben Rokosszovszkij marsall -, kísérleti lövészetet hajtottunk végre harckocsimodellekre. A lövészet százalékos Találati eredménye jó volt." A kurszki kiszögellés védelmének egyik fö sajátossága a védelem aktivitása volt. A csapatoknak nemcsak az volt a feladatuk, hogy elhárítsák az ellenség csapásait, hanem az is, hogy válaszként maguk is csapásokat mérjenek az ellenségre. E célból erös második lépcsöket, valamint harckocsikkal és tüzérséggel megerösített tartalékokat hoztak létre. Tervbe vették, hogy a várható támadási irányokban tüzérségi és légi ellenelökészítést hajtanak végre. A csapatok légvédelmére kilenc légvédelmi tüzérhadosztályt, 40 ezredet, 17 osztályt, öt üteget, 22 géppuskás századot, 10 légvédelmi páncélvonatot és a honi légvédelemtöl két vadászrepülö hadosztályt vontak össze. A fövédöövben a csapatok géppuskáinak, golyószóróinak és páncéltörö puskáinak több mint a negyedét, a többi védöövben pedig e tüzgépek felét jelölték ki a repülögépek elleni harcra. A kezelöket kiképezték arra, hogy a földi célok elleni harcról gyorsan át tudjanak térni a légi célok lövésére. A frontok légi hadseregei a hadmüvelet elökészítése alatt számos támadást intéztek az ellenség repülöterei és csapatösszevonásai, vasúti csomópontjai és szerelvényei ellen, ugyanakkor beható repülökiképzést folytattak. A gépek személyzete a levegöböl tanulmányozta az elkövetkezö harcok színhelyét. A légi hadseregek és magasabbegységek törzseinél kidolgozták a légierö alkalmazásának leghatékonyabb módszereit. A törzsek megtervezték a repülöcsapatok harcát és megszervezték a földi csapatokkal való együttmüködést. Igen élénk volt a légi felderítés. A pilóták mintegy 6000 felderítö repülést hajtottak végre, s ezzel segítettek megállapítani az ellenség összetételét, elhelyezését és védelmi rendszerét. A szovjet hadvezetés a kurszki kiszögellésben valóban leküzdhetetlen védelmet hozott létre. Ebben óriási érdeme volt a Vörös Hadsereg hadtápszerveinek, amelyek minden tölük telhetöt elkövettek, hogy biztosítsák a csapatok szívós és aktív védelmét, és mindennel ellássák öket, ami az ellentámadásba való gyors átmenethez szükséges. A védelem térségének közvetlen szomszédságában a frontés hadseregraktárak, az egészségügyi, a javító, kiürítö és egyéb hadtápintézmények szerteágazó hálózata épült ki. A nyári harcokra való felkészülés idöszakában a csapatoknál eröteljes harcés politikai kiképzés folyt. A harckiképzés a háborús tapasztalatokat általánosító új szabályzatok gyakorlati tanulmányozásán alapult. A kiképzés során a figyelmet elsösorban a fegyvernemek együttmüködésének megszervezésére, a páncélosok és a repülök elleni harcra, az ellenlökések és ellencsapások végrehajtására és az éjjeli harcra fordították. A törzsek mindkét harcmódban gyakorolták a csapatok feszes vezetését. Az összfegyvernemi magasabbegységeknél rendszeresen viszonossági harcgyakorlatokat tartottak. A fövédöövet megszálló alegységeket és egységeket ideiglenesen leváltották, hátravitték, és a küszöbönálló harc színhelyéhez hasonló terepen képezték ki. A csapatok parancsnokai, a haditanácsok tagjai, a törzsfönökök és a hadmüveleti osztályok felelös beosztottjai a felkészülés alatt idejük nagy részét a csapatoknál és a magasabbegységeknél töltötték. A Voronyezsi Front védelmének fö irányában védö 6. gárdahadsereg minden hadosztályánál parancsnoki megbeszéléseket tartottak, amelyeken az egész védelmi rendszert megvitatták. A megbeszéléseket közvetlenül a front haditanácsa vezette. Részt vett a megbeszéléseken Csisztyakov altábornagy, a hadsereg parancsnoka, Krajnov vezérörnagy, a haditanács tagja, Penykovszkij vezérörnagy, a törzsfönök, továbbá a front és a hadsereg más beosztottjai. A politikai szervek és a pártszervezetek, felhasználva a megelözö hadmüveletek politikai biztosításának tapasztalatait, gyakorlati intézkedéseket tettek a pártpolitikai munka megjavítására. A frontok haditanácsai a politikai szervek, a pártszervezetek és minden kommunista kötelességévé tette, hogy aktívan vegyék ki részüket a csapatoknak a közelgö harcra való felkészítéséböl, az egységek és alegységek harcfeladatainak megmagyarázásából. A politikai munkások, az egységek és alegységek pártszervezetei ennek az utasításnak az alapján minden igyekezetüket arra fordították, hogy felkészítsék a katonákat a közeli harcra. A politikai munkások a harcosokkal megbeszélték, hogyan kell harcolni az ellenség új harckocsijai ellen. E foglalkozások során gyakran alkalmaztak szemléltetö segédeszközöket: a német harckocsikról készült rajzokat és maketteket. A kommunisták jó példával jártak elöl a harcárkok kiásásában, a fedezék vagy figyelöhely berendezésében, valamint a fegyverek kezelésének elsajátításában. A repülöcsapatoknál a kommunista parancsnokok ismertették a fiatal pilótákkal a korábbi harcok tapasztalatait, megbeszélték velük, miként harcoljanak az új német FW-190 A típusú vadászrepülögépek és a korszerüsített He-111-es bombázók ellen. A haditanácsok, a politikai szervek, a pártés Komszomol-szervezetek nagy munkát végeztek a csapatok erkölcsi-politikai színvonalának emelése terén; rendíthetetlen kitartásra nevelték a katonákat és a tiszteket, kialakították bennük azt a tudatot, hogy alegységük és egységük felelös a kijelölt terepszakaszuk megtartásáért. A Voronyezsi Front haditanácsa és politikai csoportfönöksége felszólította a kommunistákat, hogy legyenek a harc legnagyobb felelösséggel járó és legveszélyesebb szakaszain, példájukkal lelkesítsék a harcosokat: "A nép, a bolsevik párt harci feladatra jelölt ki téged. Légy a bátrak között is a legbátrabb! Okosan, kitartóan, ádázul üsd az ellenséget. A gyözelem nem hull magától az ölünkbe, azt ki kell csikarni, ki kell vívni. Amikor élethalálharcra kelsz az ellenséggel, mindig arra gondolj, hogy a tömegek vezetöje, a kommunista párt fia vagy." Ahol a helyzet megengedte, rövid gyüléseket tartottak, amelyeken részt vettek a frontok és hadseregek haditanácsának tagjai. Az elözö harcokban részt vett katonák, különösen Sztálingrád védöi, elmondták tapasztalataikat, s kitartásra és bátorságra buzdították bajtársaikat. A 15. gépesített lövészdandár katonái és tisztjei a gyülésen kijelentették: "Ellenállásunk sokszorosára fokozódik. Kitartásunk megtízszerezödik. Amíg élünk, az ellenség nem tör át. Megesküszünk újra, hogy nem kíméljük erönket, s ha kell, életünk árán is megvédjük hazánkat az alattomos ellenségtöl. A hitlerista férgeket Sztálingrádnál megsemmisítették, és itt, Orjolnál és Kurszknál is meg fogjuk semmisíteni öket. Mindhalálig kitartunk. Az ellenség nem tör át! Mi fogunk támadni!" A szovjet harcosok most is, mint minden vészterhes idöben, a súlyos harcokra való felkészülés közben szeretett kommunista pártjukra gondoltak. A katonák és tisztek ezrei léptek be a párt soraiba, ezzel megmutatták a párt és a nép iránti határtalan odaadásukat. A frontoknál, a hadseregeknél, a hadtesteknél és a hadosztályoknál, az egységeknél és alegységeknél sok tag és tagjelölt, illetve komszomolista volt. Egyedül a Voronyezsi Frontnál a védelmi ütközet megindulásakor 94 ezer volt a kommunisták és 114 ezer a komszomolisták száma. Az ezredés zászlóaljparancsnokok több mint 80 százaléka, a századés a szakaszparancsnokok többsége kommunista volt. A többi frontnál is hasonló volt a helyzet. A csapatoknál folyó nagyszabású pártpolitikai munka fokozta a harcosok kitartását a védelemben, és növelte támadó lendületüket. A nyári harcokra való felkészülés közben a frontok és hadseregek haditanácsai szorosabb kapcsolatot létesítettek a partizánokkal, új feladatokat bíztak rájuk. Az ukrajnai, az orjoli és a kurszki partizán-magasabbegységek sok parancsnoka és komisszárja felkereste a Vörös Hadseregnek a kurszki kiszögellésben levö csapatait. Ott a frontok és hadseregek haditanácsaitól konkrét feladatokat kaptak, hogyan segítsék a csapatokat a harc idején. Az ellenség orjoli csoportosítása mögött tevékenykedö brjanszki partizánok azt a feladatot kapták, hogy szilárdan védjék harctevékenységük bázisát, a brjanszki erdöt, és bénítsák meg az ellenség közlekedését a roszlavl-brjanszk-orjoli és a brjanszk-unyecsai vasútvonalon. A kurszki partizánok azt a parancsot kapták, hogy fokozottan támadják a "Közép" és a "Dél" hadseregcsoportot összekötö vasútvonalakat és országutakat, továbbá az ellenség hadtápalegységeit, és tegyék használhatatlanná a hírközlö vonalakat. Hruscsov a Vörös Hadsereg tervezett támadásával kapcsolatban hasonló utasításokat adott Naumovnak, az ukrán lovas partizánosztagok magasabbegysége parancsnokának és Bogatirnak, a zsitomiri partizán-magasabbegység komisszárjának. Kérte öket, hogy tolmácsolják üdvözletét a partizánoknak, és azt a reményét fejezte ki, hogy hamarosan találkoznak ukrán földön. Annak a sokoldalú és nagy munkának az eredményeképpen, amelyet a frontok és a hadseregek haditanácsai, a magasabbegységek és az egységek törzsei, a politikai szervek és a pártszervezetek végeztek, és amelybe velük együtt minden katona bekapcsolódott, a kurszki kiszögellésben levö szovjet csapatok felkészültek az ellenség megsemmisítésére. 3. Az arcvonal menti lakosság segítsége a szovjet csapatoknak A kurszki kiszögellésben küszöbönálló harc elökészítésében nemcsak a Központi, a Voronyezsi és a Sztyeppi Front csapatai vettek részt, hanem velük együtt az arcvonal menti területek lakossága is. Kurszk, Orjol, Voronyezs és a Harkov terület lakossága átélte már az ellenséges megszállás minden szörnyüségét, és kész volt mindenét odaadni, csak hogy vissza ne térjenek újra a gyászos idök. A felszabadult városok és falvak sok százezer lakosa igyekezett mindenben a Vörös Hadsereg segítségére lenni a mielöbbi gyözelem érdekében. Az arcvonal menti területek pártszervezetei Leninnek attól az ismert utasításától vezéreltetve, hogy háború idején Szovjet-Oroszország minden szervezetének a hadsereg ügyét kell elötérbe helyeznie, élére álltak az arcvonal segítségére sietö, hazafias igyekezettöl áthatott szovjet embereknek. A pártszervezetek mindent elkövettek annak érdekében, hogy meggyorsítsák a védelmi terepszakaszok berendezését, helyreállítsák a vasutakat, kijavítsák az utakat, és kórházakat létesítsenek. A Kurszk területi pártbizottság 1943 áprilisi plenáris ülésének határozata hangsúlyozta, hogy a kommunistáknak, a terület minden dolgozójának legfontosabb feladata, hogy segítsék a Vörös Hadsereget, és kielégítsék az arcvonal szükségleteit. A pártbizottság utasította a terület pártszervezeteit, hogy segítsenek a csapatoknak a védelmi létesítmények, a repülöterek és a szükségleszállóhelyek építésében, tartsák karban a katonai fontosságú földutakat, és müködjenek közre a vasutak átbocsátó képességének növelésében. A plénum szükségesnek nyilvánította, hogy helyreállítsák azokat a vállalatokat, amelyek az arcvonal számára dolgozhattak, továbbá minden segítséget megadjanak a kórházban levö sebesülteknek. A területi pártbizottság a következö felhívást intézte a lakossághoz: "A védelmi terepszakaszok kiépítése, minden város, falu és vasútállomás megerösítése, területünk minden dolgozójának közös ügye . . . Közeledik a döntö ütközet. Minél több erödítményt építünk . . . annál könnyebben töri meg a Vörös Hadsereg az ellenség ellenállását, annál könnyebben semmisíti meg és kergeti el majd földünkröl." A Központi és a Voronyezsi Front sávjában áprilisban 105 ezer, júniusban pedig 300 ezer Kurszk területi lakos kolhozparaszt, alkalmazott és háziasszony-vett részt a védelmi terepszakaszok építésében. A lakosság mindenütt önfeláldozóan dolgozott: harcárkokat ásott, fa-föld erödöket épített, nagyobbította a repülötereket, és utakat javított. Hétszámra haza sem mentek az épülö objektumok mellöl. Az emberek a nehéz munkanap után pár órát pihentek, majd éjjel ismét munkához láttak. Mindenki kötelességének tartotta, hogy erejéhez mérten kivegye részét az ellenség megsemmisítéséböl. A munkásnök a munka után naponta kivonultak védelmi munkára. A védelmi berendezések építöi nagy lelkesedéssel dolgoztak. ". . . Nem megyek el erröl a terepszakaszról írta egy Protonyina nevü munkásnö -, amíg nem végzem el a rám bízott munkát . . . Még jobban, még szívósabban fogok dolgozni, mindent megteszek, hogy megkönnyítsem férjemnek és harcostársainak az átkozott ellenség legyözését." A munkakörülmények igen nehezek voltak. Az ellenség tüzérségi tüzzel és bombázással próbálta megakadályozni vagy legalább lassítani az erödítmények építését. Majdnem mindent kézi erövel kellett végezni. Nem volt elég szerszám és felszerelés. Helyenként a kemény földbe alig ment bele az ásó. Kétszeres munkát kellett végezni: a földet elöször meg kellett lazítani csákánnyal, s csak utána lehetett ásóval dolgozni. A szovjet emberek azonban derekasan viselték a nehézségeket, bátran szembenéztek a veszéllyel. Csak egy céljuk volt: befejezni a védelmi terepszakaszok kiépítését, még az ellenség támadása elött. Különös igyekezettel dolgoztak a kurszkiak a városuk elöterében épülö erödökön. "Ne engedjük az ellenséget szülövárosunkba!" ez volt jelszavuk. A város elöterében rövid idö alatt 130 tüzérségi tüzelöállás, több mint 900 fa-földeröd és 46 földsánc épült. A városban minden épületet támponttá építettek ki, az utcákon barikádokat emeltek. A Központi Front sávjában a kurszkiakkal együtt építették a védelmi berendezéseket az orjoli és a voronyezsi terület dolgozói. Az orjoliak sok eröt és munkát fektettek a tábori erödítmények építésébe. A területi pártbizottság katonai osztálya már 1942-ben, amikor Ignatovot, a területi pártbizottság titkárát tájékoztatta arról, hogyan vesz részt a terület lakossága a védelmi terepszakaszok megerösítésében, megállapította, hogy a terület lakossága 5051135 munkanapot dolgozott védelmi létesítmények (tüzelöállások és fa-földerödök, harckocsiárkok és falak, utak, hidak, lörések, harckocsiakasztók és "sündisznók", harcés közlekedöárkok stb.) építésén. Amikor 1943 tavaszán állandósult az arcvonal, és kialakult a kurszki kiszögellés, az orjoliak még derekasabban kivették részüket az erödítésböl. Az orjoli területi pártbizottság és végrehajtó bizottság március 20-i együttes ülésén elhatározta, hogy két hónap tartamra 10 ezer embert irányít a kurszki kiszögellésben folyó védelmi építkezés befejezésére. A határozat hangsúlyozta, hogy minden körzetet "bevehetetlen eröddé kell változtatni az ellenség számára". Ugyanakkor a területi pártbizottság ellenöriztette a korábban épített védelmi létesítmények állapotát. E célra bizottságokat alakítottak, amelyekben a hadsereg képviselöi is részt vettek, akik meghatározták a szükséges javításokat, és a falusi szovjetekkel együtt gondoskodtak elvégzésükröl. A Sztyeppi Front haditanácsának kérésére a területi pártbizottság és végrehajtó bizottság együttes ülése június 5-én elhatározta, hogy egy hónap tartamra újból mozgósítja a krasznyini, zadoni és csibiszovi körzet lakosságát védelmi berendezések építésére. Az orjoliak és voronyezsiek mélyen a kurszki kiszögellés mögött is építettek védelmi berendezéseket: az Oszkol folyó mentén berendezték a Sztyeppi Front védelmi terepszakaszát, a Don bal partján pedig egy állami védelmi terepszakaszt. A védelemre való felkészülés három hónapja alatt az arcvonal környékének dolgozói egyedül a kurszki kiszögellésben több mint 5000 km hosszú árkot ástak. Emellett a harc megkezdése elött a helyi lakosság segítségével megépítették, illetve helyreállítottak mintegy 250 hidat, és rendbehoztak több mint 3000 km müutat és földutat. A felszabadított területek dolgozói felmérhetetlen segítséget nyújtottak a vasútvonalak helyreállításában és a vasútépítésben. A Központi és a Voronyezsi Front csapatai számára különösen fontos volt a voronyezs-kasztcrnaja-kurszki vasútvonal. A téli visszavonulás alatt a hitleristák minden tölük telhetöt elkövettek, hogy ezt a vasútvonalat tartósan használhatatlanná tegyék. Levegöbe repítették a Don és más folyók hídjait, tönkretették az állomásépületeket és a vasúti berendezéseket, felrobbantották vagy felszedték a síneket. A voronyezsi terület lakossága megkezdte e fontos vasútvonal helyreállítását. A legnehezebb volt Szemiluki állomásnál, Voronyezs közelében a Don-hidat felépíteni. A régi híd pilléreit a két parti pillér kivételével, valamint a fémrácsos ívtartókat lerombolták; egy részük a folyóban hevert. A Don medrét rövid idö 25 nap alatt meg kellet tisztítani, és helyre kellett állítani a hidat. A munkát március végén kezdték meg. A hídépítök a hösies munka csodáit müvelték, sokszor napi 12-14 órát dolgoztak, s a folyó partján éjszakáztak. A roppant nehézségek ellenére szinte a lehetetlent is teljesítették. Alig egy hónapon belül április 22-én a híd elkészült, és a voronyezs-kasztornaja-kurszki vonalon megindult a forgalom. A felszabadult területek lakosai derekasan kivették részüket az új, Sztaríj Oszkol-rzsevi vasútvonal építéséböl is, amelyre igen nagy szükség volt a Voronyezsi Front csapatainak ellátása szempontjából. Azelött az utánpótlás a kurszki vasúti csomóponton az egyetlen kurszk-sesigri-kasztornajai szárnyvonalon át történt, amely a Központi Frontot is kiszolgálta. A Voronyezsi Front számára ezen a vonalon naponta csupán két-három vonatpárt biztosíthattak. A front haditanácsa június 6-án azzal a kéréssel fordult az Állami Honvédelmi Bizottsághoz, hogy adjon utasítást a Sztarij Oszkol-rzsevi 95 km hosszú szárnyvonal megépítésére, mert ez önálló vasúti közlekedéshez juttatja a frontot, s csapatainak utánpótlása Kasztornaján és Valujkin át, Kurszk kikerülésével bonyolódhat le. Az Állami Honvédelmi Bizottság már június 8-án elhatározta a Sztarij Oszkol-rzsevi vasútvonal megépítését. Az építést június 15-én kellett megkezdeni, a forgalom megindulását augusztus 15-re tervezték. Az Állami Honvédelmi Bizottság utasította a kurszki területi pártbizottságot és végrehajtó bizottságot, hogy rendeljen ki munkaeröt és jármüveket az építéshez. Az elsök között érkeztek meg a munkára a prisztyenyi körzet dolgozói. Őket követték a többi körzet lakosai. Az Állami Honvédelmi Bizottság által kitüzött határidöre az egész nyomvonalon megindult a munka. Az építésnél föként kolhozparasztok, nök és fiatalok dolgoztak, mintegy 25 ezren. Az élen a prisztyenyi körzet dolgozói jártak, akik az elsö napoktól kezdve túlteljesítették a normát. Június 25-én a prisztyenyiek felhívást intéztek a többiekhez, hogy az építést egy hónappal a kitüzött határidö elött, július 15-re fejezzék be. A felhívást valamennyi építö magáévá tette. A kurszki területi pártbizottság helyeselte a kezdeményezést, és javasolta az Állami Honvédelmi Bizottságnak, hogy rövidítse meg az építkezés idötartamát. A bizottság az építés befejezésének új határidejéül július 20-át határozta meg. Ez a döntés nagy lelkesedést keltett az építök körében. A teljesítmények állandóan növekedtek. A `belovói és volokonovói körzet kolhozparasztjai a napi három és fél köbméteres norma szerinti földmunka helyett hat köbméternyit, a cserjanszki, tyimi és a szovjetszkiji körzet kolhozparasztjai pedig öt köbméternyi munkát végeztek. Július 6-án az építés egész nyomvonalán 5 napos "frontmunkát" hirdettek. A kasztornajai körzet dolgozói felszólították a többieket: "Dolgozzunk úgy, ahogyan dicsö harcosaink küzdenek a fasiszták ellen. Teljesítsünk müszakonként két-három normát." Az Állami Honvédelmi Bizottság által kitüzött feladatot a Sztarij Oszkol-rzsevi vasútvonal építését 32 nap alatt, vagyis az eredetileg tervezettnél alig valamivel több, mint fele idö alatt, három nappal az újonnan kitüzött határidö elött hajtották végre. Az új szárnyvonalon már július 16-án megindult a forgalom, négy nap múlva pedig, amikor a Voronyezsi Front csapatai az ellentámadás megindítására készültek, már katonai szállítmányok haladtak rajta. A front haditanácsa a siker alkalmából melegen üdvözölte az új vonal építöit. Sokukat önfeláldozó munkájukért és bátor helytállásukért rendjellel és érdeméremmel tüntettek ki. A német fasiszta hadvezetés jól tudta, milyen fontos ez a vasútvonal a szovjet csapatok számára, ezért igyekezett tönkretenni. A német repülögépek rendszeresen bombázták, de a szovjet vasútépítö alakulatok minden alkalommal gyorsan helyreállították. Az ellenség azonban nem elégedett meg a bombázással: diverziós ejtöernyös csoportokat is dobott le a vonalra. Július 28-án a kolhozparasztok segítségével a jasztrebovói körzetben elfogtak két ellenséges ejtöernyöst, másnap pedig további négyet. Az volt a feladatuk, hogy üzemképtelenné tegyék az új vonalat. Ritkán múlt el nap anélkül, hogy a kolhozparasztok ne fogtak volna el diverzánsokat. Az arcvonal menti vidék lakosainak apraja-nagyja éberen örizte a Vörös Hadsereg közeli mögöttes területét, segített a kurszki terület munkásaiból, kolhozparasztjaiból és értelmiségéböl szervezett 70 vadászzászlóaljnak. Nagy nehézséggel küzdöttek a csapatok a harci gépek, különösen a harckocsikjavítása terén. A sérült gépeknek a hátországba való szállítása idöveszteséggel járt, és súlyosbította az amúgy is túlterhelt vasúti közlekedés helyzetét. Amikor a kurszki munkások ezt megtudták, egy emberként elhatározták: "Segíteni fogunk!" A megszállás alatt lerombolt gépjavító üzem munkásai harckocsijavító állomás létrehozásához kezdtek. A nehézségek óriásiak voltak: az épületek romokban hevertek, a felszerelésböl pedig mindössze két ócska esztergapad maradt meg. A segíteniakarás azonban minden nehézséget leküzdött. Gyivulin, egy nyugdíjas munkás, aki a pártszervezet hívására visszatért az üzembe, szerelöbrigádot alakított. Brigádja a város lerombolt gyáraiban néhány nap alatt felkutatta a használható gépeket, és az üzembe szállította öket. A mühelyekbe hamarosan megérkeztek az elsö szerszámgépek, kovácsfújtatók és szerszámok. A javító és helyreállító állomás már áprilisban megkezdte a harckocsik páncélgépkocsik és rohamlövegek közepes és nagyjavítását, és a nyári harcok megindulásáig több mint 300 harckocsit tett üzemképessé. A kurszki javítóés helyreállító állomás nemcsak a harcban megsérült harci technikai eszközök helyreállításával foglalkozott, hanem brigádokat küldött egyenesen az arcvonalra, hogy a helyszínen javítsák meg a harckocsikat. Különösen a nyári harcok kezdetén folyt lázas munka a javítóállomáson. A középgépipari népbiztosság vállalatainak országos munkaversenyében a kurszki javítóállomás az elsö helyek egyikét foglalta el. Hösies munkájukért, az arcvonal megsegítéséért Tyurint, Jaksint és Kityint, a javítóállomás munkásait több társukkal együtt kormánykitüntetésben részesítették. Harckocsik, páncélgépkocsik és vontatók helyreállításával a terület más vállalatai is foglalkoztak. Egy Bobkov nevü kommunista munkás kezdeményezésére a gyerjugyini cukorgyárban mühelyt rendeztek be a harci technikai eszközök javítására. E célra a régi, a háború elött már kiselejtezett berendezést használták fel. A gyár dolgozói több tucat harckocsit, rohamlöveget és vontatót tettek ismét üzemképessé. A helyreállított gépállomások szintén bekapcsolódtak a harceszközökjavításába. A vasúti fütöházakban és mühelyekben páncélvonatokat javítottak. De a voronyezsiek sem maradtak el a kurszkiak mögött. Az Állami Honvédelmi Bizottság nyomban Voronyezs felszabadítása után elrendelte, hogy a város üzemeiben szervezzék meg a harckocsik javítását. Ez nem volt könnyü feladat, mert az ellenség Voronyezsben minden üzemet lerombolt. Ennek ellenére, a dolgozók önfeláldozó munkájának eredményeként, már májusban két nagy javítóállomás müködött. Május elején az elsö húsz harci gép már elhagyta a javítómühelyt. Napról napra több harckocsit tettek újból üzemképessé. Az arcvonal menti területek dolgozói óriási segítséget nyújtottak a csapatoknak az egyenruhák varrásával és foltozásával. A Voronyezsi Front haditanácsa május végén a következö kéréssel fordult a kurszki területi pártbizottsághoz: "A Voronyezsi Frontna

k egyenruházati cikkek, föként lábbelik és gimnasztyorkák javítására és új egyenruhák varrására van szüksége." A területi pártbizottság utasította a helyiipart, hogy június és július folyamán javítsa meg a harcosok számára szükséges lábbelit és gimnasztyorkákat, és készítsen új egyenruhákat. A front szükségleteinek kielégítésében a helyi lakosság széles rétegei vettek részt. Sok száz háziasszony vitte el a mühelybe megmaradt varrógépét, az iskolások pedig végigjárták a lakásokat, és cipészszerszámokat gyüjtöttek. Kurszkban, Sztarij Oszkolban, Sesigriben, Valujkiban közös erövel új szabóés csizmadia mühelyeket létesítettek, és a már meglevöket kibövítették. A front elsö megrendelését határidö elött, június 25-re teljesítették. Közremüködött a lakosság a kórházak és egyéb egészségügyi intézmények felállításában is. A kurszki területi pártbizottság egyik ülésén foglalkozott a kórházak feletti védnökség ügyével. Minden kórház megsegítésére gazdasági és társadalmi szervezeteket jelöltek ki. Egyedül Kurszkban a nyári harcokra való felkészülés alatt tíz kórházat létesítettek, amelyeket majdnem teljesen a helyi közegészségügyi szervek rendeztek be, és helyi lakosok teljesítettek bennük szolgálatot. Más városokban szintén számos kórházat szereltek fel a lakosság segítségével. Az orjoli területen a területi pártbizottság határozatára még télen bizottságot alakítottak a beteg vagy sebesült szovjet harcosok és parancsnokok ápolásának megszervezése végett. A bizottság Jelecben, Zadonszkban, más városokban és nagy falvakban kórházat rendeztetett be, s arról sem feledkezett meg, hogy minden kórháznak valamelyik iparvállalat vagy lakóbizottság révén meg legyen a maga védnöke. Az orjoli komszomolisták kezdeményezésére a terület sok városában és falujában pihenöhelyeket rendeztek be a Vörös Hadsereg sebesült harcosai és parancsnokai részére, akiket az arcvonalról a legközelebbi kórházba szállítottak. Ugyanilyen sokoldalú segítséget nyújtott a csapatoknak minden, a kurszki kiszögelléssel határos terület lakossága. A dolgozók segítsége megsokszorozta a Vörös Hadsereg erejét, megkönnyítette az ellenség megsemmisítését. 4. A védelmi ütközet Elérkezett a július, és a szovjet-német arcvonalon még mindenütt csend honolt. A Szovjet Tájékoztató Iroda változatlanul ilyen jelentéseket adott ki: "Az arcvonalon semmi lényeges esemény sem történt." Ez azonban vihar elötti csend volt. A föhadiszállás július 2-án a Kurszk térségében levö frontok parancsnokait figyelmeztette, hogy értesülései szerint az ellenség július 3-a és 6-a között valószínüleg támadást indít, s utasította öket, hogy fokozzák felderítö és megfigyelö tevékenységüket, a csapatokat pedig tartsák készen az esetleges csapások visszaverésére. Ez a figyelmeztetés idejében érkezett. Az ellenség valóban támadásra készülödött. Július 4-én Belgorod környékén egy átszökött szlovén nemzetiségü utász katona elmondta, hogy egysége azt a feladatot kapta: szedje fel az aknákat, és távolítsa el a drótakadályokat. "A katonák közölte az utász öt napra való hideg élelmet és pálinkát vételeztek fel . . . A német hadseregparancsnokság a támadást július 5-re tervezi." Július 5-re virradó éjjel a Központi Front 13. hadseregének állományába tartozó 15. lövészhadosztály felderítöi a peremvonal elött egy német utászcsoportot fedeztek fel, amint éppen átjárókat készített az aknamezökön. Az összetüzés során a felderítök néhány utászt megöltek, kettö elmenekült, egyet azonban foglyul ejtettek közülük. Az illetö, egy Fermello nevü katona, a 6. német gyalogos hadosztály utászzászlóaljánál szolgált. Kihallgatása során elmondta, hogy a támadást július 5-én 3 órára tüzték ki, és a csapatok már elfoglalták megindulási állásaikat. Ezt a vallomást a szökevények és más arcvonalszakaszokon ejtett foglyok is megerösítették. Rokosszovszkij, a Szovjetunió marsallja visszaemlékezéseiben ezzel kapcsolatban a következöket írja: "Kérdés volt számunkra, hogy higgyünk-e a foglyok vallomásának, vagy ne? Haladéktalanul döntenünk kellett a tervezett tüzérségi ellenelökészítésröl, mert nem volt idö arra, hogy megkérdezzük a föhadiszállást, és töle választ kapjunk. Döntöttünk! A front tüzérségi parancsnoka parancsot kapott, hogy sújtson le az ellenségre az erre a célra kijelölt tüzfegyverekkel . . ." Július 5-én 02 óra 20 perckor Orjoltól délre egy terjedelmes szakaszon mindkét fél állásai felett ágyúdörgés törte meg a sztyeppen ülö hajnali csendet. A 13. hadsereg tüzérsége tíz perccel az ellenség tervezett tüzérségi elökészítésének kezdete elött a hadsereg egész védelmi sávjában megkezdte az ellenelökészítést. Az ellenség föcsapását épp itt, a 13. hadsereg sávjában várták. A támadásra felkészült ellenséges csapatokra és ütegekre 30 percen át mintegy 600 löveg és aknavetö tüze zúdult. Az ellenség, különösen tüzérségben, jelentös veszteséget szenvedett. A szovjet tüzérség 100 ellenséges ütegre tüzelt, és ezeknek több mint a fele elnémult. A német vezetést meglepte a rajtaütés. Sok német tábornok és tiszt úgy vélte, hogy a szovjet csapatok megelözték öket, és maguk mennek át támadásba. Ez bizonytalanná tette az ellenséges csapatok vezetését, megingatta a hadmüvelet sikerébe vetett hitüket, és rontotta a katonák és tisztek harci szellemét. Az ellenségnek mintegy két órájába tellett, mire rendet teremtett a csapatoknál. Csak 04 óra 30 perckor tudta megkezdeni a tüzérségi elökészítést. Ez azonban már kisebb erökkel, szervezetlenül történt. Mindamellett a tüz fokozatosan, a szovjet tüzérség által korábban lefogott ütegek harcba lépésével erösödni kezdett. Egyidejüleg a 13. hadsereg védelmének egész harcászati mélységét 300 bombázórepülö támadta; 50-100-as csoportokban, föképpen a tüzelöállásokat bombázták. Mivel azonban az ellenség figyelöés vezetési pontjainak rendszere megbomlott, nemkülönben a tüzérség és a légierö vezetése meggyengült, légitámadások már nem okozhattak súlyosabb veszteségeket a szovjet csapatoknak, különösen pedig a jól álcázott és szétszórtan elhelyezett tüzérségnek. Ezért a Központi Front parancsnokságának módjában volt az ellenséges tüzérségi elökészítés alatt egy újabb, 30 perces ellenelökészítést végrehajtani. Ebben már majdnem kétszer annyi, mintegy 1000 löveg és aknavetö vett részt. Az ellenség újabb veszteségeket szenvedett, és sebtében ujjászervezett csapatvezetése ismét felborult. Az ellenség tüzérségi elökészítését nem tudta hatalmas tüzcsapással befejezni, és nem tett különösebb kárt a szovjet csapatokban. A meglepés nem sikerült. A támadás gépezetét azonban már nem lehetett megállítani. 5 óra 30 perckor a tüzérség és légierö tüzének fedezete alatt a Központi Front állásai ellen megindultak az ellenséges harckocsik és a páncélozott jármüveken ülö gyalogság. Az ellenség a 13. hadsereg (parancsnoka Puhov altábornagy) védelmi sávjában, valamint a vele szomszédos 48. és 70. hadsereg szárnyain, 45 kilométeres arcvonalon rohamozott; öt gyalogos és három páncélos hadosztályt vetett harcba, nevezetesen a 216., a 78., a 86., a 292. és a 6. gyalogos, továbbá a 18., a 9. és a 20. páncélos hadosztályokat. Ennek a széles arcvonalon indított rohamnak az volt a célja, hogy megtévessze a szovjet vezetést, leplezze a 9. hadsereg föcsapásának irányát. Az ellenséges gyalogság elsö rohamát két, 100 harckocsiból és három, 30-50 harckocsiból álló csoport támogatta. A harckocsikat a közvetlen irányzással tüzelö tüzérség sürü tüze fogadta. A gyalogságot, az aknavetö-, géppuskaés puskatüz elvágta harckocsijaiktól, s a földre kényszerült. A roham kudarcba fulladt. Az ellenség óriási veszteséget szenvedett, és visszavonult megindulási állásaiba. A hitleristák az erök átcsoportosítása után, 7 óra 30 perckor újabb hatalmas tüzérségi elökészítést kezdtek a 13. hadsereg balszárnyán. Itt Dzsandzsgavi ezredes parancsnoksága alatt a 15. lövészhadosztály és a Barinov vezérörnagy vezette 81. lövészhadosztály védett. Az ellenség a föcsapást 8 óra 30 perckor Olhovatka irányában mérte. (10. sz. térkép.) Föeröi keskeny szakaszon két lövészhadosztály állásait rohamozták. 10-15-ös csoportokban törtek elöre a Tigris nehéz harckocsik és a Ferdinánd rohamlövegek, amelyeket százával követtek a közepes harckocsik és páncélozott szállítójármüveken a gyalogság. A hitleristák így próbáltak rést ütni a szovjet csapatok védelmében. A 13. hadsereg balszárnyán szívósan védekezö 15. és 81. hadosztály támogatására bevetették a Rugyenko vezérörnagy vezette 16. légi hadsereg föeröit. A légierö szakadatlanul bombázta az ellenséges csapatokat, támadta harckocsijaikat. "Az oroszok annyi repülögépet vetettek be, amennyit Keleten még sohasem láttunk" írja emlékirataiban Grohmann tábornok, az itt támadó 6. német gyalogos hadosztály volt parancsnoka. A szovjet csapatok rendre visszaverték az ellenség rohamait. A lövészek kézigránátokkal és gyújtópalackokkal bátran megsemmisítették a harckocsikat. Sok páncélvadász fittyet hányva a veszélyre, szorosan megközelítette az ellenséges gépeket, és aknákat helyezett lánctalpuk alá. Bátran és nagy hozzáértéssel harcoltak a müszaki csapatok katonái. A harc elsö napján a 13. hadsereg sávjában mintegy 6000 új aknát raktak le. Ezen a napon egyedül az aknamezökön mintegy 100 ellenséges harckocsi és rohamlöveg semmisült meg. Az aknazárak megbénították a harckocsik manöverét, ily módon a szovjet páncéltörö tüzérség célzott tüzzel megsemmisíthette öket. A lövészek pedig pusztíthatták a harckocsikat követö gyalogságot. A szovjet harcosok mindhalálig kitartottak helyükön. A harc elsö napján este, miután visszaverték az ellenség ötödik rohamát és nagy veszteséget okoztak neki, a 15. és a 81. lövészhadosztály csapatai felsöbb parancsra visszavonultak a második védöövbe. Sávjukban az ellenség 6-8 kilométernyi tért nyert, az Olhovatkától északra megközelítette a második védöövet. Az ellenség kisegítö csapását a Galanyin altábornagy parancsnoksága alatt álló 70. hadsereg 132. és 280. hadosztályának arcvonalán Gnyilec irányában mérte, és a nap folyamán öt kilométert nyomult elöre. Az ellenségnek a 13. hadsereg jobbszárnyán a 8. és a 148. hadosztály ellen indított támadása nem járt sikerrel. Itt a német fasiszta csapatok arra törekedtek, hogy Maloarhangelszk irányában mért csapással áttörjék a védelmet. Sikerült is megközelíteniük a védelem peremvonalát, söt több helyen be is törtek az elsö harcárkokba, de utána a 8. és a 148. hadosztály csapatai ellenlökésekkel és tüzérségi tüzzel visszavetették öket megindulási állásaikba. A Központi Front csapatai az arcvonal többi szakaszán szilárdan tartották állásaikat. Nem vált be a német fasiszta hadvezetés számítása, hogy menetböl áttöri a védelmet, és szabad manöverezési lehetöséghez jut Kurszk irányában. A front parancsnoka július 5-én este elhatározta, hogy másnap reggel ellencsapást mér a beékelödött ellenségre, és a 13. hadsereg balszárnyán visszaállítja az eredeti helyzetet. Ezért július 6-ra virradó éjjel a 13. hadsereg sávjába a front második lépcsöjéböl elörevonta a Rogyin altábornagy parancsnoksága alatt álló 2. harckocsihadsereget, a front tartalékából pedig a 19. harckocsihadtestet. A júliusi éjszaka rövid volt ahhoz, hogy a harckocsi-magasabbegységek a sötétség leple alatt összpontosulhassanak a megindulási állásokban. A hajnal menet közben érte öket. A parancsnokok még nem tudták gondosan szemrevételezni a terepet, még nem deríthették fel az aknamezök átjáróit, illetve még nem nyittathattak ilyeneket. Mindez igen megnehezítette, hogy egyidejü, lendületes csapást mérjenek. Ezért a harckocsihadtestek nem tudták végrehajtani feladatukat, és visszavonultak a 13. hadsereg második védöövébe, s azt lövész-magasabbegységekkel együtt védték. Július 6-án hajnalban az ellenség páncélos hadosztályai ismét támadásra indultak. A támadás visszaverése során példátlan hösiességgel küzdöttek a 17. gárda-lövészhadtest 70. gárda-lövészhadosztályának ezredei. A Konovalenko örnagy parancsnoksága alatt álló 203. gárda-lövészezred ellen az ellenséges légierö rövid idö alatt mintegy 1500 felszállást hajtott végre. Bár az ezred még nem tudta kellöképpen beásni magát, az ellenségnek nem sikerült megtörnie a gárdisták ellenállását. 16 rohamot vertek viszsza, amelyekben 250 harckocsi vett részt. A szovjet gyalogosok bátran átengedték a harckocsikat lövészgödreik fölött, tüzzel elvágták a gyalogságot, s utána kézigránátokkal és gyújtópalackokkal megsemmisítették a harckocsikat. Minden gárdista hösként harcolt. Az ezred majdnem minden katonáját és tisztjét felterjesztették kormánykitüntetésre. Minden eröfeszítése ellenére az ellenségnek sem Olhovatka irányában, sem a kisegítö irányokban Maloarhangelszk és Gnyilec felé nem sikerült áttörnie a szovjet csapatok védelmét. A kétnapos harcban olyannyira megtört az ellenséges csapásmérö csoportosítás támadó ereje, hogy a következö napokban már képtelen volt erös és szervezett támadásra. A 9. német hadseregparancsnokság az eseményeket értékelve megállapította : "A második naptól kezdve az ellenség ellenállása fokozódni kezdett, és különösen erösödött a tüzérségi tüz." Az ellenségnek a szovjet tüzérség tevékenységéröl alkotott véleménye megfelelt a valóságnak. A Központi Front parancsnoksága az ellenség hatalmas harckocsi-faltörökosával ügyesen egy nem kevésbé hatalmas páncélelhárító tüzér tartalékot állított szembe. E célra nemcsak a szervezetszerü páncéltörö tüzérséget, hanem a könnyü tüzérezredeket és a 4. áttörö tüzérhadtest 76 milliméteres ágyúkkal felszerelt dandárjait is felhasználta. E mozgékony tüzérség gyorsan állást változtatott a 13. hadsereg sávjában, és hogy a harckocsitámadást idejében elháríthassa, megszállta a legveszélyesebb terepszakaszokat. A Központi Front haditanácsa, a tüzérségnek az elsö két nap védelmi harcában játszott szerepét értékelve, parancsában megállapította: "A közelmúltban az ellenséges harckocsik elleni küzdelem súlya föként a 13. hadsereg dicsö tüzéreire nehezedett . . . A sikerek alkalmából üdvözlöm a hadsereg tüzérségének harcosait és parancsnokait. Mély meggyözödésem, hogy a további harcokban a tüzérek, szoros együttmüködésben a gyalogsággal és a harckocsikkal, szétzúzzák az ádáz ellenség páncélos hordáit." Az ellenség július 5-én és 6-án a kurszki kiszögellés északi arcvonalán mindössze tíz kilométernyi tért nyert, miközben halottakban és sebesültekben több mint 25 ezer katonát és tisztet, mintegy 200 harckocsit és rohamlöveget, több mint 200 repülögépet, sok löveget és egyéb harceszközt vesztett. Sok ezred tiszti állománya jelentösen megcsappant. Rieker, nyugatnémet történész szerint a 23. hadtest kötelékében harcoló 78. gyaloghadosztály 195. ezredének valamennyi századparancsnoka elesett a harc elsö két napján. Az óriási veszteségek arra kényszerítették a 9. német hadsereg parancsnokságát, hogy megrövidítse a támadás arcvonalát, és a következö napokon csak keskeny szakaszon harcoljon a második védöövért. Model vezérezredes, a hadsereg parancsnoka, miután meggyözödött arról, hogy Olhovatka irányában leküzdhetetlen a szovjet csapatok védelme, elhatározta, hogy más irányba helyezi át a páncélos magasabbegységek föcsapását. Július 7-én hajnaltól kezdve az ellenség föcsapása Poniri ellen irányult. A német vezetés elhatározta, hogy minden áron elfoglalja ezt a védelmi csomópontot, mivel a szovjet csapatok onnan az orjol-kurszki vasútvonal birtokában csapást mérhettek a Maloarhangelszk és Olhovatka ellen támadó német csapatok szárnyaira. A szovjet vezetés idejében felfedte az ellenség szándékát, és csapatokat vonultatott fel ebben az irányban. Poniri körzete páncélelhárításának megerösítésére és az ott harcoló Jensin vezérörnagy vezette 307. lövészhadosztály tüzérségi támogatására az 5, áttörö tüzérhadosztályt, a 13. páncéltörö tüzérdandárt, a 11. aknavetö dandárt és a 22. gárda sorozatvetö dandárt rendelték ki. A Nagy Honvédö Háború alatt eddig még sohasem fordult elö, hogy egy lövészhadosztály védelmi harcát ilyen hatalmas erejü tüzérséggel biztosították volna. Ugyanitt összpontosították az 1. gárda müszaki dandár csapatait is. Éjjel ök szállták meg az állásokat a 307. lövészhadosztály védelmi sávjában. A lövészeknek, tüzéreknek és az utászalegységek harcosainak közös erövel kellett megakadályozniuk, hogy a fö irányban az ellenséges páncélosok beékelödjenek a szovjet védelembe. Hajnalban az ellenség megkezdte a rohamot Poniri ellen. "Itt zajlott le a keleti hadjárat egyik legkeményebb csatája" írja Nitz, a 292. német gyalogos hadosztály tisztje. A földet megremegtette a bombák, a gránátok és az aknák robbanása, az ágyúdörgés és a harckocsik dübörgése. A szovjet tüzérek határtalan bátorsággal verték vissza a harckocsik rohamát. A szakadatlan tüzeléstöl átizzott lövegcsövekröl leégett a festék. A tüzérek nemcsak állhatatosságban, hanem szakmai tudásban is kitüntek. A föparancsnokság tartalékához tartozó 540. könnyü tüzérezred 2. ütege Poniritól északra foglalt tüzelöállást, és közvetlen irányzással tüzelt. Az elsö félszakasz parancsnoka Szedov örmester, a "Berezovo" kolhoz (tulai terület dubnai körzet) egykori brigádvezetöje volt. Nemrég vették fel a pártba, és most harcban akarta bebizonyítani, hogy rászolgált a megtisztelö kommunista névre. Amikor a harckocsik kétszáz méternyire megközelítették a löveget, Szedov tüzet nyitott. Az élen haladó harckocsi megremegett, kigyulladt és kiégett. Utána egy másik harckocsi is lángba borult. A harc több óra hosszat tartott. A tüzérek pontosan löttek. Szedov lövege ezen a napon nyolc ellenséges harckocsit és mintegy 100 géppisztolyost semmisített meg. A lövegkezelök százai ugyanilyen kitartással harcoltak, s az ellenség félelmetes harci gépei kiégett ócskavashalmazzá váltak. A 307. hadosztály ezredei a tüzérség és az aknavetök támogatásával öt ellenséges rohamot vertek vissza. Két német gyalogos zászlóaljnak 50 harckocsi támogatásával sikerült betörnie és eljutni Poniri északnyugati szegélyéig. A szovjet csapatok azonban ellenlökésekkel megsemmisítették öket, s ezen a szakaszon helyreállították a korábbi helyzetet. A tüzérekkel együtt az utászok is sikerrel verték vissza az ellenség rohamát. Amikor a roham megkezdödött, felrobbantották az irányítható és a szóróaknákat. Poniritöl északra Artamonov föhadnagy parancsnoksága alatt egy mozgó müszaki záróosztag erös tüzben elaknásította a német harckocsik útját. Az ellenség azonban a veszteségek ellenére is tovább folytatta áttörési kísérleteit Poniri irányában. A szovjet csapatok légi felderítéssel és földi figyelés révén megállapították, hogy az ellenség a Poniri melletti kis völgyben több mint 150 harckocsit és sok gépkocsizó gyalogságot összpontosított újabb rohamra. A frontparancsnok parancsot adott a légierönek és a tüzérségnek, hogy semmisítse meg az ellenséges csoportosítást. E célra 120 csatarepülöés bombázógépet vetettek be. Ezek nagy veszteséget okoztak az ellenségnek, és meghiúsították a rohamot. Délután a csatatér fölött megjelent a német légierö és hevesen bombázni kezdte a szovjet csapatokat. Az ellenség repülögépeinek fedezete alatt ismét rohamra indult Poniri ellen. Óriási veszteségek árán sikerült helyenként elörenyomulnia, de a helységet nem tudta elfoglalni. Az ellenség nyomása e hosszúra nyúlt júliusi napon egy pillanatra sem enyhült. Söt, a sztyeppre leszálló est sem hozott lélegzetvételnyi szünetet sem: a német parancsnokság újabb két ezredet és 60 páncélost vetett harcba. Ezeknek sikerült visszaszorítaniuk a 307. hadosztály t. A hadosztályparancsnok azonban éjszaka rendezte csapatait, hajnalban ellenlökést hajtott végre, és elfoglalta korábbi állásait. Poniri továbbra is a szovjet csapatok kezén maradt. Július 7-én folytatták az elkeseredett harcot a 17. gárda-lövészhadtest csapatai, amelyek az olhovatkai irányt fedezték. Hösies ellenállást tanúsított a 6. gárda-lövészhadosztály. Az ellenség egyre újabb és újabb harckocsiés repülögép-csoportokat vetett harcba ellenük. Idönként sikerült beékelödnie a szovjet csapatok harcrendjébe, de erélyes ellenlökésekkel visszavetették megindulási helyzetébe. A kitartás és a hösiesség megdönthetetlen törvénnyé vált a szovjet csapatok számára. Július 8-án reggel 8 óra 20 perckor géppisztolyosok által kísért mintegy 300 német harckocsi rohamra indult a Rukoszujev ezredes parancsnoksága alatt álló 3. páncéltörö tüzér dandárnak az Olhovatkától északnyugatra levö állásai ellen. Az ellenség föcsapása Igisev százados ütegére zúdult. A tüzérek 700-600 méterre engedték magukhoz a harckocsikat, és akkor nyitottak tüzet rájuk. A harcmezön kigyulladtak az elsö ellenséges páncélosok. De túlságosan egyenlötlen erök álltak szemben egymással. Az ütegböl miután megsemmisített 17 harckocsit már csak három ember és egy löveg maradt. Az életben maradottak folytatták a harcot. Az ellenség további két nehéz harckocsi elvesztése után visszavonult. A rohamot visszaverték, de hamarosan nem volt már, aki harcoljon. A repülöbombák a tüzéreket lövegeikkel együtt elpusztították. 11 óra 30 perckor az ellenség ismét rohamra indult a dandár ellen; föcsapását ezúttal Geraszimov föhadnagy ütegére mérte. Az egyik lövegröl leszakadt a pajzs, a löveg irányzókészüléke és keresöi összetörtek. Az irányzó elesett. Helyébe nyomban egy másik lövegkezelö lépett. A löveget löszerrakaszokra állították, és a csövön keresztül célozva folytatták a tüzelést. Így harcolt a többi tüzér is. Ezen a napon a hadseregparancsnok rádiótáviratot kapott a dandárparancsnoktól : " . . . A dandárt mintegy 300 harckocsi rohamozza. Az 1. és a 7. üteg megsemmisült, harcba vetem utolsó tartalékomat, a 2. üteget. Kérek löszert. Helytállok, ha meghalok is, Rukoszujev." Ez volt a dandár utolsó napja. Majdnem teljesen megsemmisült, de nem engedte keresztül harcrendjén az ellenség páncélosait. A szovjet harcosok bátorsága és odaadása erösebbnek bizonyult az ellenség páncélos hordáinál. A Poniri és Olhovatka környéki balsikerröl szóló jelentésben a 9. német hadsereg parancsnoksága kénytelen volt megállapítani: "Átcsoportosítás után a megerösített német páncélos csapatoknak Olhovatka, Poniri irányában 10 km széles arcvonalon sikerült elörenyomulniuk. Ezen a terepszakaszon azonban egy erösen megerödített és a környezö terepet uraló védöállásba ütköztek, amely aknamezökkel, földbe ásott harckocsikkal és páncélelhárító eszközökkel volt zsúfolva. Ezt lehetetlen volt arcból áttörni." Ez a beismerés azonban nem mond el mindent. Az állásaikat szilárdan védö szovjet harcosok nemcsak megállították az ellenséget, hanem óriási veszteséget is okoztak neki. Ezalatt a fasiszta Németország propagandája verte a nagydobot. A német föparancsnokság július 8-án azt jelentette, hogy "az ellenség mélyen tagolt, erdökön és lakott helységeken át húzódó védelmi rendszerét áttörtük . . ." A fasiszta lapok arról írtak, hogy a szovjet csapatok óriási veszteségeket szenvedtek, és az új német harci technikai eszközök, különösen a Tigrisek, legyözhetetlenek. A hitlerista propaganda kérkedö hangnemének az volt a célja, hogy lelket öntsön a német csapatokba, elhitesse velük, hogy a keleti "döntö támadó hadmüvelet" feltétlen sikerrel jár. A súlyos védelmi harcok ellenére a Központi Frontnak még voltak érintetlen tartalékai: a 18. gárdalövészhadtest, a 3., és a 9. harckocsihadtest. A német hadvezetés ismét helytelenül ítélte meg a helyzetet, amikor a támadást makacsul eröszakolva, továbbra is egymás után vetette harcba csapatait. Négy nap alatt 40 ezer katonát és tisztet, több száz harckocsit és rohamlöveget és közel 500 repülögépet vesztett. Az ellenségjúlius 9-ig csapásmérö csoportosításának minden erejét bevetette. De ez nem hozta meg számára a sikert, egy helyben topogott, és közben óriási veszteséget szenvedett. A föcsapás irányában legfeljebb 10 kilométert nyomult elöre. Ezekért a kilométerekért azonban a 9. német hadsereg drága árat fizetett: harckocsijainak kétharmada elveszett. Az ellenség támadó lehetöségei július 10-ig lényegében kimerültek. És jóllehet a következö két napon még megpróbálkozott a Központi Front védelmének áttörésével, nyilvánvaló volt, hogy az eröviszonyok a szovjet csapatok javára változtak meg. A Nyugati és a Brjanszki Front csapatainak július 12-én megindult támadása még inkább súlyosbította a német fasiszta csapatok helyzetét. "Model ismét csapást akart mérni írja Dahms -, mert az oroszok kétoldali támadása Orjolnál benyomta az arcvonal hajlatát, és veszélyeztette a 9. hadsereg hadtápját." Az ellenség július 12-én véglegesen védelembe ment át. A Központi Front parancsnoksága a következöképpen jellemezte az arcvonalszakaszán kialakult helyzetet: "A Központi Front csapatai az ellenséget az orosz kitartás és szívósság szilárd ércfalával fogadták, nyolc napon át szüntelenül tartó ádáz harcban felörölték és megállították. Az ütközet elsö szakasza véget ért". Ily módon a Központi Front csapatai végrehajtották feladatukat. Szívós ellenállásukkal kimerítették az ellenséget, és megállították támadását. A német fasiszta csapatok északról nem tudtak áttörni Kurszk felé. A kurszki kiszögellés déli arcvonalán, a Voronyezsi Front sávjában a német fasiszta csapatok valamivel elöbb kezdték meg támadásukat, mint az északin. Elörevetett osztagai légi és tüzérségi támogatás mellett még július 4-én megpróbálták visszaszorítani a Csisztyakov altábornagy parancsnoksága alatt álló 6. gárdahadsereg harcelöörseit, hogy ily módon kedvezöbb megindulási helyzetet foglalhassanak el a fövédööv megrohanásához. Az ellenségnek július 4-én Dragunszkijtól nyugatra az egész arcvonalon sikerült visszaszorítani a harcelöörsöket. Ettöl keletre viszont a harcbiztosító csapatok megtartották állásaikat. A Voronyezsi Front parancsnokságának értesülései szerint az ellenség föeröinek július 5-re virradó éjjel kellett megkezdenie a támadást. A frontparancsnokság ezért elhatározta, hogy a 6. gárdahadsereg arcvonala elött tüzérségi ellenelökészítést hajt végre. A hadsereg tüzérsége 22 óra 30 perckor tüzet nyitott a támadásra készen álló ellenségre és tüzérségi tüzelöállásaira. Július 5-én hajnalban pedig két hadsereg (a 6. és a 7. gárdahadsereg) sávjában hajtottak végre ellenelökészítést. Az ellenség gyalogsága és harckocsijai, amelyek az éj folyamán elfoglalták megindulási állásaikat, a veszteségek és a vezetés részleges felbomlása miatt a kitüzött idöben nem tudták megkezdeni a támadást. Az ütközet csak reggel 6 órakor kezdödött meg. Az ellenség az elsö napon öt gyalogos, nyolc páncélos és egy gépesített hadosztályt vetett harcba. A föcsapást a 4. páncélos hadsereg csapásmérö csoportosítása Obojany, a kisegítö csapást pedig a "Kaempf" hadmüveleti csoport 3. páncélos hadteste Korocsa irányában mérte. (10. sz. térkép.) A 4. páncélos hadsereg csapásmérö csoportosításában harcolt a 2. SS páncélos hadtest, amely a "Reich", az "Adolf Hitler" és a "Totenkopf" páncélos hadosztályokból állt. A 2. SS páncélos hadtest élén Hausser Obergruppenführer (az SS-csapatoknál az egyik legmagasabb rendfokozat, a vezérezredesi fokozatnak felel meg a szerk.), a legnagyobb kitüntetés, a tölgyfalombokkal ékesített lovagkereszt tulajdonosa állt. Dietrich, az "Adolf Hitler" hadosztály parancsnoka szintén Obergruppenführer volt. Krüger Obergruppenführer, a "Reich" hadosztály parancsnoka már az elsö világháborúban is harcolt. A csoportosításhoz tartozott még a 48. páncélos hadtest, amely a sztálingrádi támadó harcokban szerzett tapasztalatokat. Ez a két gyalogos, két páncélos hadosztályból és a "Grohdeutschland" gépesített hadosztályból állt. Ez utóbbi parancsnoka, Gerlain altábornagy, Hitler egyik leghüségesebb tábornoka volt. A 4. páncélos hadsereg csapásmérö csoportosításának balszárnyát a két gyalogos hadosztályból álló 52. hadtest fedezte. A német hadosztályok támadását nagy légierö támogatta. Az ellenséges bombázók nagy csoportokban szüntelenül támadták a szovjet csapatokat. Csupán a harc elsö órájában 300 felszállást hajtottak végre. A támadás elsö napján a Voronyezsi Front sávjában mintegy 2000 repülögépet figyeltek meg. Az ellenséges repülögépek tevékenysége nem maradt megtorlatlanul. A szovjet vadászrepülök heves légiharcokban az elsö napon 173 német gépet löttek le. Különösen eredményesen harcoltak a fasiszta légierö ellen a Galunov vezérörnagy parancsnoksága alatt álló 5. repülöhadtest pilótái. A hadtest 8. gárda vadászrepülö hadosztálya július 5-én 76 ellenséges gépet lött le. E napon Belikov föhadnagy négy gépet semmisített meg. Az 1. bombázórepülö hadtest (parancsnoka Polbin ezredes) és az 1. csatarepülöhadtest (parancsnoka Rjazanov altábornagy), valamint a 291. repülöhadosztály (parancsnoka Vitruk ezredes) pilótái sikeresen bombázták az ellenség harckocsijait és gépesített gyalogságát. Az ellenség július 5-én, amikor az általános támadást megindította, többször rohamozott, minden alkalommal 50-200 harckocsi támogatásával. A szovjet csapatok azonban csaknem minden szakaszon visszaverték a csapásokat, szilárdan tartották állásaikat. E harcokban a német fasiszta hadsereg legjobb magasabbegységeivel az egyik legtapasztaltabb szovjet hadsereg, a 6. (a volt 21.) gárdahadsereg állt szemben, amely már egyszer Sztálingrádnál szétverte a hitleristák 48. páncélos hadtestét. Most ismét találkozott vele, és állhatatosságának, tudásának ismét a javát adta. Az ellenségnek csupán a 6. gárdahadsereg védelmének közepén sikerült négy-hat km mélyen beékelödnie. A Sumilov altábornagy parancsnoksága alatt álló 7. gárdahadsereg védelmi sávjában a német fasiszta csapatok kiharcolva eröfölényüket Belgorodtól délkeletre keskeny szakaszon átkeltek az ÉszakiDonyecen, és kis hídföt vettek birtokba a folyó bal partján. E harcok során halottakban és sebesültekben több mint 10 ezer katonát és tisztet s közel 200 harckocsit vesztettek. A Voronyezsi Front parancsnoksága elhatározta, hogy az obojanyi iránynak, az ellenség föcsapása irányának biztosítása céljából megerösíti a második védöövet. Ezt július 6-ra virradó éjjel meg is szállták az 1. harckocsihadsereg magasabbegységei a 3. gépesített hadtest, a 6. és a 31. harckocsihadtest -, továbbá a front tartalékából elörevont 2. és 5. önálló gárda-harckocsihadtest. Egyidejüleg, az irány páncélelhárításának megszilárdítása végett, a 6. gárdahadsereg csapatait megerösítették a 29. páncéltörö tüzérdandárral, és harcba vetettek két páncéltörö tüzérezredet. Ily módon a szovjet harckocsi-magasabbegységek és a páncéltörö tüzérség átkarolták és elreteszelték a beékelödött ellenséges csoportosítást. Az ellenségnek ismét meg kellett rohamoznia azokat az állásokat, amelyeket most már nemcsak lövész-, hanem harckocsi-magasabbegységek is védtek, készen arra, hogy visszaverjék rohamait. A harc elötti éjjel Katukov altábornagy, az 1. harckocsihadsereg parancsnoka és Popel vezérörnagy, a haditanács tagja, kiszállt a csapatokhoz. A parancsnoki harcálláspontokon és a harckocsialegységeknél fegyelmezett, erejükben bízó parancsnokok és harcosok fogadták öket. Aggodalomnak, kapkodásnak nyoma sem volt. Mindenki tudta, hol a helye, mi a feladata. A harckocsikat mélyen beásták, a páncéltörö ágyúk kezelöi álcázták tüzelöállásaikat. A csapatok magabiztos nyugalma még jobban megerösítette a parancsnokság meggyözödését, hogy a hadsereg becsülettel végrehajtja feladatát. Július 6-án az ellenség megismételte a tüzérségi és légi elökészítést. Utána rohamra indultak a harckocsik és a gyalogság. A csapásokat továbbra is Obojany irányában mérték. A kurszki csata e napjának szörnyü feszültségéröl visszaemlékezéseiben Popel altábornagy a következöket írja: "Sem én, sem a többi parancsnok nem látott még egy csomóban ennyi ellenséges harckocsit. Hoth vezérezredes, a hitleristák 4. páncélos hadseregének parancsnoka, mindent egy lapra tett fel. 10 harckocsiból álló századaink ellen 30-40 német páncélos harcolt. Hoth jól tudta, hogy az áttörés sikere minden áldozatot megér". Az Obojany elöterében dúló harc hamarosan nagyszabású harckocsiütközetté vált. Kimenetelétöl függött nagyrészt az egész hadmüvelet sorsa. A harc napról napra elkeseredettebbé vált. Az 1. harckocsihadseregnek és a 6. gárdahadseregnek felmérhetetlen segítséget nyújtott a légierö. A szovjet repülök megbízhatóan oltalmazták a földi csapatokat az ellenség csapásaitól. Az egyik légiharcban példátlan höstettet vitt véghez Gorocev hadnagy, kommunista repülö, egy belorusz paraszt fia. Egy vadászszázad kötelékében La-5 típusú gépén, amelynek törzsén a "Gorkiji terület kolhozparasztjaitól" felirat díszlett, a védelemben levö csapatokat oltalmazta. A vadászrepülök feladatuk végrehajtása után visszatéröben voltak a repülötérre. Utolsónak Gorovec repült. Egyszercsak Zorinszkije Dvori major felett egy újabb csoport ellenséges bombázót pillantott meg. Parancsnokát nem tudván értesíteni (rádiója nem müködött) hirtelen visszafordult, és egymaga bátran az ellenség közé vetette magát. Az elsö sorozattal a vezérgépet lötte le. Utána a második és a harmadik ellenséges gép is lezuhant. Az ellenséges gépek harcrendje felbomlott, megkezdték a szétbontakozást, Gorovec azonban újra meg újra merészen rohamozott. Ebben a példátlan harcban kilenc fasiszta bombázót lött le. Már éppen vissza akart térni a repülötérre, amikor váratlanul négy ellenséges vadászgép csapott le rá. Gépe lezuhant és a földbe fúródott. Így pusztult el a kommunista Gorovec, a világ egyetlen pilótája, aki egy légiharcban kilenc ellenséges gépet lött le. A Szovjetunió Legfelsö Tanácsának Elnöksége Gorovecet halála után a Szovjetunió Höse címmel tüntette ki. Ez idö tájt kezdett nyilvántartást vezetni az általa lelött ellenséges gépekröl Kozsedub vadászrepülö, akiböl késöbb a Szovjetunió háromszoros höse lett. Az ellenség a légiharcokban óriási veszteségeket szenvedett. A fasiszta pilóták egyre gyakrabban kitértek a szovjet vadászok elöl, és jobbnak látták meghátrálni. Ilyenkor bombáikat saját csapataikra dobták le. Július 6-án, izzó napsütésben, a földön és a levegöben egyaránt ádáz harc dúlt. Az ellenség folytatta elöretörési kísérleteit Obojany felé. Különösen heves harc tombolt a Vorszkla patak mentén, ahol félig bekerítve a 6. gárdahadsereg 67. és 52. gárda-lövészhadosztálya harcolt. Az ellenség igyekezett öket teljesen körülzárni, de nem sikerült. Este a gárdisták parancsot kaptak, hogy vonuljanak vissza a második védöövbe. A harckocsi-magasabbegységek, amelyek a védöövet korábban megszállva tartották, a visszavonuló lövészcsapatokkal együtt sikeresen visszaverték az ellenség minden csapását és az rohamainak abbahagyására kényszerült. Fölöttébb súlyos csapásokat fogott fel az 1. gárda-harckocsidandár, amely még a Moszkva környéki harcokban tett szert nagy hírnévre. A dandár az Obojanyba vezetö út mentén védett, és harckocsizó gárdistái mindhalálig kitartottak Jakovlevka falu körzetében. A hitleristák bombaés gránátesöt zúdítottak rájuk, és sok harckocsival rohamozták öket. A gárdisták mesterien manövereztek, és fedezék mögül viszonozták a tüzet. Tüzérség és sorozatvetök támogatták öket. Kitartóan állták a harcot a gépkocsizó lövészek is. Az ellenség dühödt rohamát visszaverték. De azon nyomban, úgyszólván lélegzetvételnyi szünet nélkül követte az elsöt a második, majd a harmadik és a negyedik roham. A támadó harckocsik egyre sokasodtak. A levegöben, a keskeny földdarabka felett, egész idö alatt tízesével keringtek a német repülögépek. A gárdisták azonban állták a sarat, mint valamikor Moszkvánál. Az emberek halálosan kifáradtak, arcuk hamuszínüre fakult, a halál pusztított soraik között, de a hitleristák nem tudtak elöbbre jutni. E harcban a 19 éves Szokolov hadnagy, az egyik harckocsiszázad Komszomol-szervezöje, harckocsija ágyújával megsemmisített egy Tigrist és egy P-IV-et. Barátja, Salangyin hadnagy, aki mellette harcolt, két Tigrist és két közepes harckocsit lött ki. Mozsarov hadnagy ugyancsak két Tigrist semmisített meg. Mindhárman elestek, de egy lépést sem hátráltak. Szokolov gimnasztyorkájának zsebében társai egy jegyzetfüzetet találtak, amelyben a harckocsilövészetre vonatkozó rajzok és adatok mellett ezt olvasták: "ŻNem félek a haláltól, elvtársak. Boldogság meghalni népünkért.® Így mondta Zoja Koszmogyemjanszkaja." A gárdisták höstetteiröl minden harckocsizó azonnal értesült; az újságok írtak róluk, a politikai munkások és agitátorok pedig elmondták az egységeknél és az alegységeknél. A höstettek fellelkesítették a harcosokat, különösen a fiatalokat, akik tanultak a hösök tapasztalataiból. A korocsai irányban is folytatódott a heves harc. Az óriási veszteségek és az aránytalanul kis sikerek lehangolták az ellenséget. A 106. német gyalogos hadosztály 239. ezredének Riegner nevü tiszthelyettese ezt írta haza: "Kedves szüleim! Bizony, súlyos perceket éltünk át, de az úr kegyelmes volt hozzám, mert aki átélte azt, ami történt, bátran elmondhatja, hogy több, mint szerencsés. Századunknak nagy veszteségei vannak. Minden parancsnok elesett, mindössze három tiszthelyettes és mintegy 20 katona maradt életben. A támadás második napja volt a mi fekete napunk. Naphosszat ültünk a gödörben és nem emelhettük fel fejünket. Körülöttünk gránátok és aknák robbantak. A repülök bombáztak és géppuskáztak bennünket. Körös-körül rengett a föld. A sebesültek semmiféle segítségben sem részesültek . . ." A Voronyezsi Front haditanácsa este jelentette a föhadiszállásnak: "A nappali heves harcban megsemmisült az ellenség 332 harckocsija, 130 repülögépe, valamint sok katonája és tisztje. Egyedül a 7. gárdahadsereg csapatai 12 ellenséges rohamot vertek vissza, és több mint 10 ezer embert semmisítettek meg . . ." A német fasiszta csapatok azonban ennek ellenére folytatták a támadást, és megpróbáltak Obojany irányában sikert elérni. A Voronyezsi Front haditanácsa a helyzetet mérlegelve, kérte a föhadiszállást, hogy vonultasson fel friss tartalékokat az ellenség feltartóztatására. A föhadiszállás teljesítette a kérést, és egyben azt a feladatot adta a frontnak, hogy "fárassza ki az ellenséget, és akadályozza meg az áttörést mindaddig, amíg a Nyugati, a Brjanszki és más frontok arcvonalán aktív tevékenységünk meg nem kezdödik." A front parancsnoksága a harckocsicsapatok kímélése és a páncélelhárítás erösítése céljából elhatározta, hogy az ellenség további rohamait a harckocsi-magasabbegységek helyböl lött tüzével hárítja el. A gépek zömét beásták olyan mélyen, hogy a tornyuk is alig látszott ki a földböl. Mindmegannyi páncélos eröd és méghozzá százával! Ezek voltak a védelem acélpillérei, amelyekre a gyalogság és a tüzérség támaszkodott. Frontvédelmi hadmüvelet keretében a kurszki csata elött a Vörös Hadseregben így még nem alkalmaztak harckocsihadtesteket. Ez a hadviselés új módja volt, amely a nagy harckocsi-magasabbegységek feladatkörének kibövítését bizonyította. Ugyanakkor azonban a Vörös Hadsereg megnövekedett erejét is szemléltette: a hadseregnek már volt annyi harckocsija, hogy védelemben is maximálisan megerösíthesse velük a csapatokat. Az ellenség július 7-én a 4. páncélos hadsereg eröivel folytatta erös rohamait a belgorod-obojanyi országút mentén. A harmadik napon a hitleristák az országút körzetében hihetetlenül erös és heves csapásokat mértek. Mindent, ami itt volt, leromboltak, megcsonkítottak, felrobbantottak; a robbanások felszántották a földet. Nehezen volt elképzelhetö, hogy ezen a kiégett területen valaki vagy valami is életben maradhatott volna. De amint a szokásos tüzérségi és légi elökészítés után megindultak a német harckocsik, a kihaltnak tünt föld megelevenedett, és tüzfal állta a harckocsik útját. Az obojanyi irányban az ellenség csaknem 400, Greznoje irányában pedig (Prohorovkától délnyugatra) majd 100 harckocsit vetett be. Mindkét csapás az 1. harckocsiés a 6. gárdahadsereg ellen irányult. A "Kaempf" csoport mintegy 300 harckocsival Belovszkaja környékéröl továbbra is Korocsa felé, a 7. gárdahadsereg jobbszárnyára mért csapást. Lássuk, hogyan írta le Zsukov haditudósító ennek a napnak drámai ütközetét: "Ma reggel három órakor ismét megkezdödött az ütközet. Úgy látszik, a német parancsnokság ezúttal elhatározta, hogy minden erejét beveti a szovjet védelem áttörésére. Néhány kilométer széles szakaszon több száz harckocsit dobott elöre, köztük sok nehéz harckocsit. Ez a vasés acéloszlop több csoportban, egyszerre számos dülöúton és országúton tört elöre észak felé. A németek annyira biztosak voltak abban, hogy a keskeny szakaszon számbeli túlsúlyban vannak, hogy arcátlanul több kilométer hosszan elnyúló menetoszlopban haladtak. Azt gondolták, hogy csapataink kegyetlen bombázása és lövetése megtette a magáét, és így nem marad más hátra, mint a diadalmenet. De a bombatölcsérektöl felszántott föld egyszerre minden oldalról megremegett, felmordult. Felbúgtak harckocsijaink erös motorjai és példátlanul heves harc bontakozott ki." Az ellenség ezúttal is elszámította magát. A Voronyezsi Front csapatait az éjszaka átcsoportosították, s felvonultak a tartalékok is. A harckocsí-magasabbegységek megerösítették a páncélelhárítást. A szovjet harckocsizók általánosították az új német nehéz harckocsik elleni harc tapasztalatait, és most még magabiztosabban, még állhatatosabban harcoltak. Július 7-én vitte véghez Besszarabov hadnagy, harckocsi-szakaszparancsnok országos hírü höstettét: Jakovlevka falu környékén három német Tigrist semmisített meg T-34-es harckocsijával. "A harc elsö napján nem volt szerencsém, egy Tigrist sem sikerült megsemmisítenem mesélte késöbb. Csak két közepes harckocsit gyújtottam fel homlokpáncélzatukat áttörö találattal, a Tigris homlokpáncélzata azonban ellenállt a páncélgránátoknak, csak óriási szikra csapott fel, amikor találat érte." Másnap, július 7-én, a harckocsizók okultak az elözö nap tapasztalataiból. Besszarabov az elsö Tigrist 600 méter távolságról, helyböl leadott lövéssel oldalba kapta és megsemmisítette. A Tigris kigyulladt. A másodikat körülbelül ugyanolyan távolságról, lesböl semmisítette meg. Ezalatt a harmadik Tigris közelröl leadott lövéssel felgyújtotta Malorosszijanov hadnagy harckocsiját. Besszarabov három lövéssel ezt a Tigrist is megsemmisítette. De most csak bajtársára tudott gondolni. Odavezette gépét Malorosszijanovéhoz, és megpróbált segíteni rajta. A hadnagy azonban már halott volt, a kezelök pedig megsebesültek. Besszarabov saját gépén a parancsnoki harcálláspontra szállította öket, és utána ismét harcba indult. Besszarabov sikere fontos esemény volt, és a haditanács javasolta, hogy népszerüsítsék a hösiesség és tudás ilyen példáit. Ezen a napon a légierö is ismét sikeresen harcolt. A 2. és a 17. légi hadsereg bombázói és a távolbombázó légierö újabb hatalmas légitámadást hajtott végre az ellenség páncélosai és gyalogsága ellen. Egyidejüleg az ellenségre zúdult a védök tüzérségének, aknavetöinek és lövészfegyvereinek egész tüze. A beékelödött német csapatok ellen azon nyomban ellenlökést hajtottak végre a mélységböl felvonult harckocsitartalékok. Azokon a szakaszokon, ahol az ellenség rohamozott, mintegy 200 harckocsiját lötték ki. A 4. német páncélos hadseregnek azonban mégis sikerült a 6. gárdahadsereg közepén háromnyolc km mélyen beékelödnie a második védöövbe. A "Kaempf" csoport mindössze öt km tért nyert. Az ellenség a második védöövet sehol sem törte át. Az ellenség július 8-án megpróbálta, hogy beékelödését áttöréssé szélesítse Obojany felé. De ismét szívós ellenállásba ütközött. Ezalatt a szovjet csapatok az ellenséges csoportosításra két erös ellencsapást mértek: az egyiket a kurszk-belgorodi vasútvonal felöl, Popinótól északra, a 2. gárda-harckocsihadtest eröivel, a másikat pedig Tomarovka északnyugati körzetéböl az 5. gárda-harckocsihadtest eröivel. Az ellenség eröinek jelentös részét kénytelen volt elvonni ezeknek a rohamoknak a visszaverésére, és így az obojanyi irányban gyengültek csapásai. "Kellemetlen meglepetések voltak számunkra írja Mellenthin a nagy erövel végrehajtott szörnyü ellencsapások is . . ." Július 8-án Prohorovkától nyugatra összpontosították a 10. harckocsihadtestet, a 2. harckocsihadtest pedig Prohorovkától délre védelembe ment át. Ugyanott rendezkedett be védelemre a 69. hadsereg 183. lövészhadosztálya is. A frontparancsnok parancsára Obojany körzetébe átdobták a 38. hadsereg 204. és a 40. hadsereg 309. lövészhadosztályát. Ezzel egy idöben a páncélelhárítás erösítése céljából a frontparancsnok elrendelte, hogy a 40. és a 38. hadsereg tüzérségének egy részét adják át a 6. gárdahadseregnek. Oda dobták át a lövészhadosztályok támogató, valamint szervezetszerü tüzérezredeit és önálló osztályait is. Másnap az ellenség újból megkísérelte, hogy hatalmas csapással áttörje a második védöövet, elöretörjön Obojanyig, majd utána Kurszk felé. E célra közel 500 harckocsit, sok gyalogságot és tüzérséget vetett be. 30 kilométeres arcvonalon újból heves harc lángolt fel. A német fasiszta csapatok egész nap kitartóan rohamozták az 1. harckocsihadsereg és a 6. gárdahadsereg állásait. Számos roham után estig sikerült nekik a szovjet csapatokat további hat-nyolc kilométernyire visszaszorítani észak felé, és nyugati irányban némileg kiszélesíteni a támadás arcvonalát. A német páncélosok Kocsetovkához közeledtek (Obojany D 25 km), ahol a 6. gárdahadsereg parancsnokának harcálláspontja volt. Veszélyes helyzet alakult ki. Az ellenség arra törekedett, hogy szétzúzza a törzset, és ezzel szétzilálja a vezetést. A hadseregparancsnok átment az 1. harckocsihadsereg parancsnokának harcálláspontjára, s elrendelte, hogy harcálláspontja is települjön át. Az áttelepüléshez és az új helyen a vezetés megszervezéséhez azonban idö kellett, idö pedig nem volt. Az ellenség nyomása fokozódott. Ezért a hadsereg törzsfönöke, a hadmüveleti osztály beosztottjainak egy csoportjával, a régi harcállásponton, a harcoló magasabbegységek közvetlen közelében maradt, és átvette a csapatok vezetését. Erélyes intézkedésekkel az ellenséget sikerült feltartóztatni, A 6. gárdahadsereg parancsnokságának lehetösége nyílt arra, hogy átcsoportosítsa eröit, és azok szilárdan megvessék lábukat az új állásokban. Az ellenség a jelentéktelen sikerért nagy árat fizetett. A hitleristák e napon 11 ezer katonát és tisztet, továbbá 230 harckocsit és rohamlöveget vesztettek. Ennek ellenére sem tudták áttörni a védelmet, és így nem tudtak szabadon manöverezni Obojany irányában. Az 1. harckocsihadsereg, a 6. gárdahadsereg és más hadseregek harcosai megbirkóztak a kapott feladattal: nem engedték át az ellenséget Obojany felé. A német fasiszta parancsnokság ebben az irányban is kénytelen volt lemondani áttörési kísérleteiröl. A védelem sikeréhez nagyban hozzájárultak azok a szovjet harckocsi-magasabbegységek, amelyek az ellenség tömegrohamait helyböl tüzelve verték vissza. Késöbb a Voronyezsi Front parancsnoksága a föhadiszálláshoz intézett jelentésében a következöképpen indokolta a harckocsi-magasabbegységek ilyen alkalmazását: "Ez azt eredményezte, hogy az ellenség felörlödött az obojanyi irányban, és nem tudta áttörni arcvonalunkat. Az ellenség addigra (július 7-re a szerk.) benyomta az 51. gárdalövészhadosztály közepét, és ha történetesen arra az elhatározásra jutunk, hogy a harckocsi-magasabbegységekkel ellencsapást mérünk, akkor mivel az országút mentén a lövészcsapatok arcvonala már nem volt szilárd hamarabb elhasználódtak volna eröink, az ellenség pedig bizonyára áttört volna Obojany felé, majd utána megkezdte volna a siker továbbfejlesztését Kurszk irányában." Az ellenség, miután az obojanyí irányban nem sikerült áttörnie, elhatározta, hogy föeröivel újabb csapást mér Prohorovkára, ily módon kelet felöl megkerüli Obojanyt, majd folytatja a támadást Kurszk felé. Ez volt a hitlerista hadvezetés utolsó kísérlete a "Citadella" hadmüvelet keretében. Elhatározta, hogy a Prohorovka elötti keskeny, legfeljebb nyolc-tíz km széles arcvonalszakaszon beveti páncélos föeröit, és most már áttöri a szovjet csapatok védelmét, és eléri Kurszkot. A hatalmas csapás céljára július 11-re Prohorovkától északra vonták össze a 4. német páncélos hadsereg magasabbegységeinek nagy részét: négy páncélos és egy gyalogos hadosztályt, köztük a 2. SS páncélos hadtest "Adolf Hitler", "Totenkopf" és "Reich" páncélos hadosztályait is. E csoportosításnak mintegy 700 harckocsija és rohamlövege volt, köztük 100 Tigris. A hitlerista hadvezetés a háború alatt elöször hozott létre ilyen nagy harckocsisürüséget: közel 100 harckocsi és rohamlöveg jutott egy kilométeres arcvonalszakaszra. Emellett a 4. páncélos hadsereg müködési sávjába dobták át a Donyecmedencéböl a hitleristák utolsó tartalékát, a 24. páncélos hadtestet is. A Prohorovka ellen délröl készülö kisegítö csapás céljára Melehovo körzetében összevonták a "Kaempf" hadmüveleti csoport három páncélos és három gyalogos hadosztályát, amelyeknek mintegy 300 harckocsijuk volt. Az ellenség Prohorovka körzetében kereken 1000 harckocsit és rohamlöveget vetett harcba. A szovjet hadvezetés idejében felismerte, hogy a kurszki csata döntéshez közeledik, és felfedte az ellenség szándékát. A Voronyezsi Front haditanácsa július 11-ére virradó éjjel jelentette a föhadiszállásnak, hogy a hatnapos harc alatt az ellenség az obojanyi irányban óriási veszteségeket szenvedett, és nincs több tartaléka; a prohorovkai csapásmérö csoportosítást már csak a szárnyak rovására tudta létrehozni. A föhadiszállás jóváhagyása alapján a Voronyezsi Front parancsnoksága elhatározta, hogy július 12-én hajnalban öt hadsereggel az 1. harckocsihadsereggel, a 6. és 7. gárdahadsereggel, továbbá a Sztyeppi Front állományából beérkezett 5. gárda-harckocsihadsereggel és az 5. gárdahadsereggel hatalmas ellencsapást mér. Az ellencsapást a 2. légi hadsereg, a 17. légi hadsereg eröinek egy része, továbbá a távolbombázó légierö magasabbegységei támogatták. Az ellencsapásnak az volt a célja, hogy bekerítsék és megsemmisítsék a beékelödött ellenséges csoportosítást. Az ellencsapásban a föszerepet a Rotmisztrov altábornagy parancsnoksága alatt álló 5. gárdaharckocsihadsereg játszotta, amely a 18. és a 29. harckocsiés az 5. gárda gépesített hadtestböl állt. Megerösítésként beosztották hozzá a 2. harckocsiés a 2. gárda-harckocsihadtestet. A hadseregparancsnoknak mintegy 850, többségében T-34-es harckocsí és rohamlöveg állt rendelkezésére. A gárdista harckocsizók gondosan álcázva eröltetett menetben 330-380 kilométernyi utat tettek meg, és Prohorovka körzetében gyülekeztek. A menet sikerét elösegítette, hogy elöre kidolgozták a menet rendjét, és kijelölték a hadsereg menetvonalait. A hadseregnek az arcvonalon való megjelenése váratlanul érte az ellenséget. Július 12-én reggelre azonban megváltozott a helyzet. Elözö este az ellenségnek sikerült visszaszorítania az 1. harckocsiés a 6., a 7. és az 5. gárdahadsereg magasabbegységeit, amelyeknek a szovjet parancsnokság terve szerint az 5. gárda-harckocsihadsereggel együtt ellencsapást kellett volna mérniük. E hadseregek ezért nem tudtak a frontparancsnokság tervezte módon részt venni az ellencsapásban. Több idöre volt szükségük az ellencsapás elökészítéséhez. Következésképpen az ütközet súlya az 5. gárda-harckocsihadseregre nehezedett. Elérkezett a történelem legnagyobb páncélos ütközetét megelözö, a július 12-re virradó éjszaka. A harc elötti utolsó órákban kevesen aludtak az 5. gárda-harckocsihadsereg tagjai közül. Minden harckocsizó a harcostól a tábornokig tudta, hogy elkövetkezett a kurszki csata döntö pillanata. Kitartani, gátat vetni az ellenség Prohorovka felé irányuló elöretörésének, megsemmisíteni páncélos magasabbegységeit ezek a gondolatok foglalkoztatták a szovjet harcosokat. A július 12-re virradó éjszakán az ellenség is készülödött a döntö ütközetre. Az elözö nap sikerét kiaknázva, minden tartalékát felvonultatta a prohorovkai irányban. Július 12-én reggel a szovjet bombázóés csatarepülögépek támadást intéztek a német páncélos hadosztályok harcrendjei ellen. Sok ezer bombát dobtak le arra a keskeny arcvonalszakaszra, amelyet a 2. SS páncélos hadtest tartott megszállva. Ugyanide irányult 8 órakor a szovjet tüzérség tüzcsapása is. A tüzcsapás után rohamra indultak az 5. gárda-harckocsihadsereg elsö lépcsöjének harckocsijai. A jobbszárnyon, a Pszjol folyó mentén, a 18. harckocsihadtest, a középen a 29. és a balszárnyon a 2. gárda-harckocsihadtest támadott. Ezalatt az ellenség csapásmérö csoportosítása is megkezdte a támadást. A harckocsik és rohamlövegek százaival és páncélozott jármüveken szállított gyalogságával nyomult elöre az 5. gárdaharckocsihadsereg hadtesteivel szemben. Megkezdödött a prohorovkai ütközet, amelyben a két fél oldalán mintegy 1500 harckocsi és rohamlöveg vett részt. A keskeny, dombos, átszeldelt terepszakaszon, amelyet egyik oldalról a Pszjol folyó, másik oldalról pedig egy vasúti töltés határolt, a sok száz lánctalp felverte porfelhöben közeledett egymáshoz a két harckocsilavina. Rotmisztrov altábornagy, az 5. gárda-harckocsihadsereg parancsnoka egy dombon telepített figyelöhelyéröl jól beláthatta az egész harcmezöt, ami szüknek látszott a sok száz páncélos számára. A sztyeppen magányos ligetek és cserjések által rejtve, csoportosan nyomultak elöre a harckocsik. Az ágyúdörgés összefüggö bömböléssé olvadt egybe. Az 5. gárda-harckocsihadsereg gépei teljes sebességgel törtek be a német fasiszta csapatok harcrendjeibe. A roham olyan heves volt, hogy az ellenség nem tudott felkészülni a visszaverésére. Az elsö sorokban támadó szovjet harckocsik behatoltak az ellenséges harckocsik elsö lépcsöjébe. A német harckocsi-élcsapatok és alegységek vezetése felbomlott. A közelharcban nem érvényesült a Tigrisek nagy ürméretü lövegeinek és vastag páncélzatának elönye, és a T-34-esek kis távolságról könnyüszerrel kilötték öket. A csatatéren a rengeteg harckocsi összekeveredett egymással. Ahhoz, hogy szétváljanak, és újból helyreállítsák a harcrendeket, nem volt sem hely, sem idö. A közelröl leadott lövések a harckocsiknak mind a homlok-, mind az oldalpáncélzatát átütötték. Közben gyakran felrobbant a löszer, a robbanás ereje pedig leszakította és messzire hajította a páncéltornyot a megsérült gépekröl. Ezalatt a harcmezö felett heves légiharc dúlt. Mind a szovjet, mind a hitlerista légierö igyekezett segíteni a földi csapatoknak az ütközetet megnyerni. A bombázók, a csatarepülöés vadászgépek szinte elhomályosították az eget a prohorovkai hídfö felett. Légiharc légiharcot követett. Mindegyikben a gépek tömege vett részt. A szovjet pilóták bátor harcukkal kivívták a légi gyözelmet. Hamarosan sürü füstfelhö sötétítette el az eget. A kiégett, fekete földön fáklyaként lángoltak a harckocsik. Nehéz volt megállapítani, hogy melyik fél támad, és melyik védekezik. A helyzet minden szakaszon másként alakult. A 18. harckocsihadtest 181. harckocsidandárjának a Pszjol folyó bal partja mentén támadó 2. zászlóalja egy csoport Tigrisbe ütközött, amely álló helyböl tüzelt a szovjet harckocsikra. A Tigrisek nagy ürméretü lövegei veszélyeztették a szovjet harckocsízókat. Az ellenséget minél hamarabb közelharcra kellett kényszeríteniük, hogy megfosszák fölényétöl. Szkripkin százados, zászlóaljparancsnok kiadta az "Elöre! Utánam!" vezényszót, és az ellenséges védelem kellös közepébe vezette harckocsiját. A parancsnoki gép elsö lövése átütötte az egyik Tigris oldalát, majd megfordult, és három lövéssel még egy nehéz harckocsit felgyújtott. Szkripkin gépére egyszerre több Tigris is tüzelt. Az egyik gránát benyomta a harckocsi oldalát, a másik megsebesítette a parancsnokot. A vezetö és a rádiós kiemelte a gépböl, és elrejtette egy gránáttölcsérben. Az egyik Tigris azonban egyenesen feléjük tartott. Erre Alekszandr Nyikolajev, a vezetö, ismét visszamászott a sérült, égö gépbe, megindította a motort, és rárontott a közeledö ellenségre. Mint valami tüzes fergeteg, vágtatott a mezön. A Tigris megállt, hátrált, és kezdett fordulni. De már késö volt. Az égö KV teljes sebességgel beleszaladt a német harckocsiba. Robbanás remegtette meg a földet, és hatására a hitleristák sietve visszavonultak. Ugyanebben a harcban Jelikov föhadnagy, a 181. harckocsidandár 1. zászlóaljának parancsnokhelyettese gépével felgyújtott egy Jaguárt, kilött egy Tigrist, letaposott két löveget, egy aknavetöt és három géppuskát, és megsemmisített egy fedezéket az ott tartózkodó hitleristákkal együtt. A 18. harckocsidandár más csapatainak harckocsizói is önfeláldozóan harcoltak. A legsúlyosabb harcot a 29. harckocsihadtestnek és az azt támogató 9. gárda légideszant-hadosztálynak kellett vívnia, amelyek Prohorovkától délnyugatra a vasút és az országút mentén támadtak. Az ellenség két SS páncélos hadosztályt, a "Totenkopf" és az "Adolf Hitler" hadosztályokat vetette be ellenük. A harcban különösen kitüntette magát a 31. harckocsidandár kötelékébe tartozó Parsin hadnagy szakasza. Két harckocsit, öt páncéltörö ágyút és két aknavetöt semmisített meg. A 2. gárda-harckocsihadtest váltakozó sikerrel harcolt. A nap elsö felében sikerült valamennyire elöretörnie, és elfoglalta Kalinyin falut. Ekkor azonban az ellenség bevetette ellene a "Reich" páncélos hadosztályt és az "Adolf Hitler" SS páncélos hadosztályt, s ezek ismét visszaszorították a szovjet harckocsizókat. Délutánra a hitleristáknak sikerült más arcvonalszakaszokról tartalékokat felvonultatniuk, és ismét hevesen rohamozni kezdték az 5. gárda-harckocsihadsereget. A gárdisták azonban már biztosan megvetették a lábukat, és az ellenség minden eröfeszítése hiábavalónak bizonyult. Óriási veszteségek árán sem tudott Prohorovka felé áttörni. A hitleristák páncélökle széttört a szovjet harcosok hösiességén, önfeláldozó bátorságán. Az ellenség ezen a napon Prohorovka környékén több mint 350 harckocsit, halottakban pedig több mint 10 ezer katonát és tisztet vesztett. Maguk a hitlerista tábornokok is beismerték, hogy elvesztették az ütközetet. A német föparancsnokság bünbakot keresett és meg is találta Hausser Obergruppenführer, SS páncélos hadtestparancsnok személyében. Haussert leváltották beosztásából. A német fasiszta hadsereget az ütközet óriási veszteségei végleg kimerítették. Már sem Obojanyon, sem Prohorovkán át nem tudta folytatni a támadást Kurszk felé. "Az ellenség páncélos ékének az obojanyi országút mentén kicsorbult az éle" állapítja meg Rotmisztrov marsall. Prohorovkától délre azonban még mindig heves harc dúlt. Az ellenség a "Kaempf" hadmüveleti csoport 3. páncélos hadtestét is bevetette, hogy a 4. páncélos hadsereg hadosztályaival közösen bekerítse és megsemmisítse az Északi-Donyec és a Lipovij-Donyec folyók között védö 69. hadsereget. Ebben a körletben rendkívül nehéz volt a szovjet csapatok helyzete. Július 15-én parancsra visszavonultak a hadsereg-védöövbe, és ott beásták magukat. Az ellenség nem tudta folytatni a támadást, és szintén védelembe ment át. A kurszki kiszögellés déli arcvonalán vívott harcokban a hitlerista tábornokok és tisztek beismerése szerint a legjobb német hadosztályok közül sok megsemmisült. Különösen nagy volt a 19. páncélos hadosztály vesztesége. A hadosztály 73. páncélos ezredéböl a támadás ötödik napjára legfeljebb két század maradt. A 332. gyaloghadosztály 3700 embert vesztett, és teljesen felmorzsolódott. Roppant veszteségeket szenvedett a 6. páncélos hadosztály is. Néhány napi harc után mindössze 47 harckocsija maradt. Görlitz helyesen értékelte a német páncélosoknak a kurszki kiszögellés déli arcvonalán elszenvedett súlyos vereségét. "Július 10-e és 15-e között írja Manstein tábornagy támadó magasabbegységeinek sikerült elérniük a Don, Pszjol, Szejm és Vorszkla közti vízválasztót, itt aztán kimerült az erejük. A sebekinói magaslatokon és a Gonki körüli erdönél, a belgorod-obojanyi országúton a támadás elakadt. Konyev tábornok késöbb a német páncélos erök Żhattyúdaláról® beszélt. Az utolsó támadóképes kötelékek salakká égtek, és a páncélos fegyvernem nyakát szegte. (Die letzten angriffsfáhigen Verbánde brannten zu Schlacke aus, der Panzerwaffe war das Genick gebrochen.)" A német fasiszta csapásmérö csoportosítások Kurszknál elszenvedett óriási veszteségei, majd a Nyugati és a Brjanszki Front csapatainak július 12-én és a Központi Front csapatainak július 15-én az orjoli irányban megindított támadása arra kényszerítette az ellenséget, hogy a belgorod-kurszki irányban támadó csapatait sietve visszavonja a korábbi terepszakaszokra. Miután ezek ott beásták magukat, azt tervezte, hogy az erök egy részét az orjoli hídföben harcoló csapatok megsegítésére küldi. E célból a 4. páncélos hadsereg és a "Kaempf" hadmüveleti csoport erös utóvédek fedezete mellett már július 16-án megkezdte a visszavonulást. Az ellenség visszavonulásának kezdetére esett a 6. gárdahadsereg és az 1. harckocsihadsereg déli irányú ellencsapása az obojany-belgorodi országút mentén. A föhadiszállás parancsára július 18-án megindultak a Sztyeppi Front csapatai: az 53., a 47. és a 4. gárdahadsereg, továbbá a Voronyezsi Front állományából átadott 69. és 7. gárdahadsereg. Július 20-án pedig már a Voronyezsi és a Sztyeppi Front valamennyi hadserege támadta a visszavonuló ellenséget. Ez váratlanul érte a német "Dél" hadseregcsoport parancsnokságát; amely abban a hitben élt, hogy a szovjet csapatok a kurszki kiszögellés déli arcvonalán annyira elvéreztek, hogy kiegészítésükhöz sok idöre van szükség. Az ellenség azonban keservesen csalódott. A Voronyezsi és a Sztyeppi Front magasabbegységei megtörték az ellenállását, szétverték utóvédeit és július 23-ra visszaállították a július 5-én megindult német támadás elötti helyzetet. A fasiszta Németország vezetöi és tábornokai által hosszan és gondosan elökészített "Citadella"terv, amelynek végrehajtásával hadászati sikert akartak kicsikarni a szovjet-német arcvonalon, kudarcba fulladt. Minden feltétele megvolt annak, hogy a szovjet csapatok példátlanul hatalmas ellentámadásba menjenek át. 5. A szovjet csapatok ellentámadása az orjoli irányban. Orjol felszabadítása A föhadiszállás és a frontparancsnokságok az ellentámadás megindítását akkorra tervezték, amikor az ellenség Kurszkot támadó csapásmérö csoportosításai már kimerültek a védelmi ütközetekben, és már minden tartalékukat bevetették. Az ellentámadás idöpontjának megválasztása fölöttébb fontos volt. A korai, idö elötti támadás erös ellenállásba ütközhetett volna, és a hosszan elhúzódó harc felesleges áldozatokkal járt volna. A késedelem viszont lehetövé tette volna az ellenségnek, hogy szervezetten védelembe menjen át, és visszaverje a támadást. A helyzet helyes elemzése alapján a szovjet hadvezetés idejében felismerte az ellenség támadásának érlelödö válságát, és pontosan megállapította az ellentámadásba való átmenet legcélszerübb idöpontját. A Kurszkot támadó német fasiszta csapatok már alaposan kimerültek és elvéreztek. Az ellenséges csapásmérö csoportosítások minden egysége heves harcban állt. A német vezetésnek a Kirovtól Harkovig terjedö arcvonalszakaszon mindössze öt hadosztálynyi tartalék állt rendelkezésére. Ezzel szemben a Központi Front tartalékában még mindig volt egy érintetlen lövészés két harckocsihadtest, a Voronyezsi Front megerösítésére pedig a föhadiszállás három összfegyvernemi és egy harckocsihadsereget vonultatott fel. A Brjanszki Front és a Nyugati Front balszárnya mögött a föhadiszállás tartalékának még több hadserege és önálló hadteste sorakozott fel. Nagy erök gyülekeztek a Délnyugati Front jobbszárnya mögött is. A szovjet hadvezetés terve az volt, hogy két frontcsoport megy át ellentámadásba: a Nyugati Front balszárnya, valamint a Brjanszki és a Központi Front föeröi az ellenség Orjol környéki csoportosítása ellen, a Voronyezsi és a Sztyeppi Front, továbbá a Délnyugati Front 57. balszárnyhadserege pedig az ellenség Belgorod és Harkov környéki csoportosítása ellen. A már hosszú idön át védelemben levö Brjanszki Front csapatainak és a Nyugati Front balszárnycsapatainak július 12-én kellett a támadást megindítaniuk. A Központi Front magasabbegységeinek néhány nap múlva, a helyzettöl függöen kellett bekapcsolódniuk az ellentámadásba. A Voronyezsi és a Sztyeppi Front csapataival kapcsolatban az volt az elgondolás, hogy azok a belgorod-harkovi irányban késöbb indítják meg az ellentámadást, miután az ellenséget már visszavetették megindulási állásaiba, és a frontok magasabbegységei felkészültek a támadásra. (11. sz. térkép.) A szovjet hadvezetés már jó elöre kidolgozta az ellenség orjoli csoportosításának megsemmisítésére vonatkozó tervét. Ebben négy erös csapás szerepelt. Ezzel kapcsolatban a Nyugati Front csapataira (parancsnokuk Szokolovszkij vezérezredes, a haditanács tagja Bulganyin altábornagy, a törzsfönök Pokrovszkij altábornagy) az a feladat várt, hogy az orjoli kiszögellésben egy délnyugati irányú, Bolhov, Hotinyec elleni támadással elvágják az ellenség csoportosítását. Szemközt velük északnyugat felé, Kromi föirányban a Központi Front csapatainak kellett támadniuk. Ezzel egy idöben a Brjanszki Front csapatainak (parancsnokuk Popov vezérezredes, a haditanács tagja Mehlisz altábornagy, a törzsfönök Szandalov altábornagy) Novoszil térségéböl indított két mély csapással ketté kellett vágniuk az ellenség csapatait, és ily módon északról és délröl át kellett karolniuk Orjolt. Ez azt jelentette, hogy a szovjet csapatok a terv végrehajtása esetén nemcsak elvágják a Bolhov, Hotinyec, Kromi vonalon az orjoli kiszögellésben levö ellenséges csoportosítást, hanem részekre is szabdalják, ami megkönnyíti megsemmisítését. Az ellenség csapatai a 2. páncélos hadsereg és a 9. hadsereg közel két év óta tartózkodtak az orjoli hídföben. Mivel a hídföt szerfölött fontosnak tartották, mélyen lépcsözött védelmet építettek ki fejlett tábori erödítményrendszerrel és müszaki zárakkal. Itt egy erös, 27 gyalogos, nyolc páncélos és két gépesített, összesen 37 hadosztályból álló német fasiszta csoportosítás védett. Az orjoli hídföben összesen 600 ezer katona és tiszt, 6000 löveg és aknavetö és mintegy 1000 harckocsi és rohamlöveg volt. A repülögépek száma ugyancsak 1000-nél többre rúgott. A Vörös Hadsereg elöször találkozott ilyen erös védelemmel. Áttöréséhez nagy tudású, magas erkölcsi színvonalú, támadó szellemtöl áthatott csapatokra volt szükség. A frontés hadseregparancsn

okságoknak e mélyen lépcsözött védelem áttörésénél számos, a hadmüveleti felépítéssel, valamint a tüzérség és a légierö alkalmazásával kapcsolatos feladatot új módon kellett megoldaniuk. A hadseregek csapásmérö csoportosításait két-három lépcsöben építették fel. A hadtestek részére négy-hat km széles áttörési szakaszt jelöltek ki; a Nyugati Front (parancsnoka Bagramjan altábornagy) állományába tartozó 11. gárdahadseregnek a föirányban támadó 8. és 36. gárdahadteste számára pedig egyenként három és fél kilométert. A hadtestek elsö lépcsöjében levö lövészhadosztálynak két-két kilométernél keskenyebb arcvonalszakaszon kellett áttörni az ellenség védelmét. Ez a felépítés meröben eltért az akkor szokásos egylépcsös támadó harcrendtöl. A módosítást a feladat és a harci körülmények tették szükségessé. A tüzérség alkalmazásának sajátosságait az szabta meg, hogy a föirányban támadó hadseregeket böségesen ellátták tüzérségi eszközökkel. A föirányban támadó hadseregeknél egy lövészhadosztályra átlagosan három-öt tüzérezred jutott. A 11. gárdahadsereg szakaszán erös tüzérségi csoportosítást alakítottak; ennek kötelékébe egy áttörö tüzérhadtest, egy ágyús tüzérhadosztály, egy ágyús dandár, két sorozatvetö dandár, egy légvédelmi tüzérhadosztály és 16 önálló légvédelmi tüzérezred tartozott. Ily módon a csapásmérö csoportosítás állományában a föparancsnokság tartalékának 64 tüzérezrede és a lövészhadosztályok hat tüzérezrede harcolt. A hadsereg támadási sávjában összesen több mint 3000 löveget és aknavetöt és több mint 400 sorozatvetöt összpontosítottak. Korábban a Vörös Hadsereg egyetlen támadó hadmüveletében sem hoztak létre ilyen erös hadsereg-tüzércsoportosítást. Az 1941. évi moszkvai ellentámadás alatt a föirányokban harcoló hadseregeknek egyenként legfeljebb 1000 lövegük és aknavetöjük volt. A sztálingrádi ellentámadás során hadseregenként 600-I800 lövegnél és aknavetönél több nem jutott. Ily módon a 11. gárdahadseregnek a támadás megindulásakor kétszer annyi lövege és aknavetöje volt, mint a sztálingrádi csatában a föirányban harcoló hadseregeknek és háromszor annyi, mint a moszkvai csatában. Ami a sorozatvetöket illeti, a 11. gárdahadseregnek több mint kétszer annyi volt belölük, mint a Délnyugati Front összes hadseregeinek, és másfélszer annyi, mint a Sztálingrádi Front hadseregeinek a sztálingrádi ellentámadás idején. A Nagy Honvédö Háború alatt elöször fordult elö, hogy a tüzérség sürüsége a föcsapások irányában 200 löveg és aknavetö volt egy kilométeres arcvonalszakaszon, a 11. gárdahadsereg 8. gárda-lövészhadtestének áttörési szakaszán pedig elérte a 260-at. A 11. gárdahadsereg állományába emellett még 250 harckocsi is tartozott. Az ellentámadást óriási elökészítö munkálatok elözték meg. Ennek elvégzésére egyedül a Brjanszki Front csapatait három rohamdandárral és 20 müszaki és hidászzászlóaljjal erösítették meg. A 11. gárdahadsereg megerösítésképpen hét müszaki zászlóaljat kapott. Három-négy nappal az ellentámadás megkezdése elött a szovjet utászok rejtve megkezdték mind a saját, mind az ellenséges aknák felszedését. Egyedül a 11. gárdahadsereg sávjában 30 ezer harckocsiaknát és 12 ezer gyalogsági aknát távolítottak el. A Nyugati és a Brjanszki Front csapataijúlius 12-re befejezték az összpontosítást, és készen állottak a támadásra. A parancs megérkezése után a parancsnokok és a politikai munkások gondoskodtak arról, hogy minden harcos ismerje alegysége feladatát. A peremvonalban levö századoknál és ütegeknél röpgyüléseket, pártés Komszomol-taggyüléseket tartottak. A harcrend mélységében elhelyezett tüzércsapatoknál osztály-, söt ezredgyüléseket is tartottak. A harcosok mindenütt csak egyröl beszéltek: minél teljesebben és minél hamarabb megsemmisíteni az ellenséget. A Brjanszki Front állományába tartozó 308. lövészhadosztály 1011. tüzérezredének gyülésén a harcosok elött felszólalt Kolajev, György-keresztes lovas szakaszvezetö, az elsö világháború veteránja. "Gyermekeim mondotta -, én 50 éves vagyok. Mint régi orosz katona, nem tudom megbocsátani az átkozott fasiszták gaztetteit. Vertem a németeket, és még verni is fogom öket. Van hozzá eröm. Az orosz nép becsületéért, a boldog életért, a szovjethatalomért sem erömet, sem véremet nem kímélem. Elöre barátaim, az ellenségre!" A Nyugati Frontnál a harc elötti gyülésen többek között felszólalt Orlov szakaszvezetö, aki a 113. harckocsidandár 317. harckocsizászlóaljánál, egy T-34-es harckocsi vezetöje volt. "Álljunk bosszút mondta a gyülölt ellenségen anyáink és növéreink bánatáért, derék leányaink bánatáért, gyermekeink könnyeiért, amelyek tengerébe az egész fasiszta söpredéket, vezetöivel együtt bele lehetne fojtani. Holnap elsönek indulunk el, hogy áttörjük az ellenség védöállásait. Harckocsizóink teljesítsék hösiesen a haza parancsát." A harcosok ott nyomban a gyüléseken kérték, hogy vegyék fel öket a pártba. "Kommunistaként akarunk harcba indulni", "A harcban bebizonyítom, hogy méltó vagyok a párt bizalmára", "Ha elesem a harcban, számítsanak a kommunisták közé" írták a harc elötti utolsó órákban a harcosok és parancsnokok százai és ezrei, szeretett kommunista pártjukra gondolva. A támadás elötti napon egyedül az 53. gépesített lövészdandárnál 200 tagfelvételi kérelmet adtak be a pártszervezetekhez. A Brjanszki Front 3. hadseregénél az ellentámadásra vonatkozó parancs megérkezésének napján a csapatoknak ünnepélyesen átnyújtották az új harci zászlókat. A harcosok e nevezetes esemény és az ellentámadás megkezdése alkalmával tartott gyüléseken megfogadták, hogy nem hoznak szégyent a csapatzászlóra, bátran, félelmet nem ismerve fognak harcolni, és elüzik a hitlerista megszállókat a haza földjéröl. A német vezetésnek sejtelme sem volt a készülö támadásról. A támadás elötti éjszaka a Gromov altábornagy parancsnoksága alatt álló 1. légi hadsereg és a légierö nagy hatósugarú bombázógépei a 11. gárdahadsereg támadási sávjában az áttörésre kijelölt szakaszokon bombatámadásokat intéztek az ellenség csapatai ellen. Július 12-én virradatkor megkezdödött a tüzérségi elökészítés. A szovjet tüzérség megsemmisítö tüzcsapással sújtott le az ellenség állásaira. Az ellenség peremvonalában és védelmének mélységében a robbanás okozta füst és tüz összefüggö falat alkotott. A tüzfergeteg elsöpörte a német erödöket, rettegést és halált hozott az ellenség táborára. A sok ezer ágyú döreje 40-50 kilométerre is elhallatszott. Adott jelre a lövészcsapatok a tüzhenger nyomában megrohamozták az ellenség állásait. Egyidejüleg a csatarepülök és a bombázók egymást követö hullámokban támadták az ellenség harcrendjeit. A földön és a levegöben egyaránt heves harc dúlt. A gyalogság, a tüzérség támogatásával, szívósan, lépésröl lépésre haladva, leküzdötte az ellenség védelmét. A rohamozók hösiesen verekedtek. A föirányban támadó 11. gárdahadsereg 5. gárda-lövészhadosztályánál a Bojnovo faluért vívott harcban különösen kitüntette magát a 21. gárda-lövészezred 1. zászlóalja. Serangin ezredes, a hadosztály politikai osztályának vezetöje erröl a következöket jelentette a front haditanácsának: "Nehéz megmondani, hogy ki verekedett a legjobban. Mindannyian elöretörtek, minden harcos kikeresett egy hitlerístát, és vagy megölte, vagy foglyul ejtette." Az ellenség heves ellenállása és az erdös-mocsaras terep ellenére a szovjet csapatok támadását már az elsö napokban siker koronázta. A 11. gárdahadsereg július 13-án estére 25 km mélyen áttörte az ellenség védelmét. Eredményesen harcoltak a Brjanszki Front csapatai is. A Belov altábornagy parancsnoksága alatt álló 61. hadsereg csapásmérö csoportosítása a bolhovi irányban nyolc km mélyen beékelödött az ellenség védelmébe. Gorbatov altábornagynak az orjoli irányban támadó 3 hadserege és a Kolpakcsi altábornagy vezette 63. hadsereg csapatai július 13-án estére 14-15 km mélyen áttörték a védelmet. A Nyugati és a Brjanszki Front csapatainak támadása az orjoli hídföben megingatta ugyan az ellenség védelmét, de ellentámadását nem tudta megtörni. Az ellenség a védelem mélységében levö ellenállási csomópontok és támpontok felhasználásával továbbra is ellenállt. A szovjet csapatok támadásának feltartóztatására a német parancsnokság más arcvonalszakaszokról sürgösen gyalogés páncélos hadosztályokat dobott át a 2. páncélos hadsereghez. A 9. hadseregtöl elvették a 12. páncélos és a 36. gyaloghadosztályt, valamint az egész nehéz és páncéltörö tüzérséget, amelyet korábban a támadás továbbfejlesztésére szántak. A 2. páncélos hadsereg és a 9. hadseregjúlius 13-i harcjelentésében ez áll: "A 2. páncélos hadsereg elleni támadás arányaiból már ezen a napon arra lehetett következtetni, hogy az ellenség az orjoli hídfö teljes elfoglalását tüzte ki céljául. A keleti arcvonal nagy kiterjedésü szakaszán 48 óra leforgása alatt gyökeres változások történtek. A hadmüveletek súlya a 2. páncélos hadsereg körzetébe tolódott át. Itt a válság hihetetlenül gyorsan érlelödött tovább." Hitler, akit a keleti arcvonal helyzetének kedvezötlen alakulása rendkívül aggasztott, július 13-án sürgösen magához rendelte Kluge és Manstein tábornagyot és más magasabbparancsnokot. A megbeszélés a Vörös Hadsereg egyre jobban kibontakozó támadása miatt borúlátó és ideges hangulatban folyt. Kluge kijelentette, hogy a 9. hadsereg nagy veszteségeket szenvedett, és nem tudja folytatni a támadást. Ebben a "Közép" hadseregcsoport számára válságos idöben a hitleristák föhadiszállása Model vezérezredes parancsnoksága alatt egyesítette a kurszki kiszögellést megszálló 2. páncélos hadsereg és 9. hadsereg vezetését. Model a Führer külön bizalmát élvezte. A német hadseregben a "védelem oroszlánjának" hívták, hírnevét a német tábornokok és tisztek körében a rzsev-vjazmai hídfö hosszan tartó védelmével alapozta meg. Amikor Model átvette az orjoli csoportosítás parancsnokságát, a 2. páncélos hadsereg csapataihoz intézett július 14-i parancsában ezeket írta: "A Vörös Hadsereg . . . az orjoli kiszögellés egész arcvonalán támadásba ment át. Olyan ütközet elött állunk, amelytöl minden függhet. Ebben az óriási eröfeszítéseket követelö órában az önök harcedzett hadseregének a parancsnokságát is átvettem." Model lázas tevékenységbe kezdett, szigorú parancsokat adott ki, amelyekben megkövetelte a harcoló csapatoktól, hogy az utolsó emberig tartsanak ki, a felvonuló tartalékoktól pedig, hogy semmivel sem törödve, gyorsan nyomuljanak elöre. De még a "védelem oroszlánja" sem bírta feltartóztatni a Vörös Hadsereget. A szovjet hadvezetés teljesen magához ragadta a kezdeményezést, és egyre hatalmasabb csapásokat mért a fasiszta hadseregekre. A hitleristáknak nem volt elég tartalékuk ahhoz, hogy betömjék azokat a réseket, amelyeket a szovjet csapásmérö csoportosítások ütöttek védelmükön. Az ellenség légiereje fokozott tevékenységgel igyekezett feltartóztatni a Vörös Hadsereg támadását. A szovjet repülök azonban meghiúsították az ellenségnek a támadási ütem csökkentésére irányuló kísérleteit. Most már a szovjet légieröé volt a légi fölény. Az ellenséges bombázógépek mindenütt szovjet vadászvédelembe ütköztek. Nagy sikert ért el július 14-én Bujanov örnagy vadászrepülö csoportja. A hat JAK-76-os gépböl álló csoport délután Dudorovszkij körzetében (Bolhov ÉNy) légi örjáraton volt, amikor 40 Ju-88-as bombázógéppel találta szemben magát. A vadászok azonnal felvették a harcot. Támadásuk nyomán az ellenséges bombázók harcrendje felbomlott. A fasiszta pilóták, miután hat gépet vesztettek, bombaterhüket saját csapataikra dobták le és megfutamodtak. A szovjet vadászcsoport egy gépet sem vesztett. A légiharcban különösen kitünt bátorságával a kommunista Mareszjev föhadnagy, aki nem sokkal azelött tért vissza ismét a vadászpilóták sorába. Mareszjev 1942 tavaszán az Északnyugati Front kötelékében egy légiharcban súlyosan megsebesült, gépét lelötték. A sebesült pilóta ellenség által megszállt területre került. Tizennyolc napon át vonszolta magát, hogy elérje az arcvonalat. A partizánok mentették meg a pusztulástól. Kórházba szállították, ahol mindkét lábfejét amputálták. Ez azonban nem törte meg Mareszjevet. Felépülése után kiverekedte, hogy ismét visszakerüljön a repülökhöz. E törhetetlen akaratú ember hosszú idön át óriási eröfeszítéssel folytatott gyakorlattal elérte, hogy ugyanolyan mesterien tudja vezetni gépét, mint azelött. Most újra bajtársaival együtt harcolt bátran és önfeláldozóan az ellenséggel. A kurszki kiszögellésben lezajlott elsö légiharcokban három ellenséges repülögépet lött le. Ivanov alezredes, a 63. gárda vadászrepülö ezred parancsnoka a kitüntetésre való felterjesztésében ezt írta róla: "Igazi orosz hazafi, aki életét és vérét nem kímélve küzd a német fasiszta hódítók ellen, és súlyos testi fogyatékossága ellenére a légiharcban kiváló sikereket ér el. Mint századparancsnok-helyettes elméletileg gazdag tapasztalatai révén, a harcban pedig személyes példájával oktatja repülöit a légiharc müvészetére. A személyi állomány körében rendkívül nagy tekintélynek örvend." A Szovjetunió Legfelsö Tanácsának Elnöksége Mareszjevet feladatai mintaszerü és bátor végrehajtásáért a Szovjetunió Höse címmel tüntette ki. Ezekben a napokban a szovjet repülökkel vállvetve harcolt a francia "Normandia" repülöszázad. A századot 1942 végén szervezték meg a szovjet kormány és a francia nemzeti bizottság egyezménye alapján. 14 francia pilóta és 58 repülö-mechanikus Algírból, Iránon keresztül a Szovjetunióba repült, hogy a szovjet légtérben harcoljon hazája szabadságáért és függetlenségéért. Az orosz föld vendégszeretöen fogadta öket. Ivanovóban, ahova a francia önkéntesek megérkeztek, kedvezö müködési feltételeket teremtettek számukra. Megengedték nekik, hogy bármely géptípust választhatják, köztük nyugati gyártmányúakat is. A próbarepülések után a szovjet JAK-1 típust választották, amely könnyü vezethetöségével és felszerelésével megnyerte tetszésüket. A Jean Louis Tuillan örnagy parancsnoksága alatt álló "Normandia" vadászrepülö század 14 gépet kapott, és 1943 március végén áttelepült az egyik Kaluga környékén levö arcvonal menti repülötérre. A század derekasan kivette részét a kurszki csatából. Pilótái már az elsö összecsapásokban bátran, vakmeröen, nagy tudással és elszántan küzdöttek a német vadászok ellen. Sok légiharcból gyöztesen kerültek ki, de veszteségeik is voltak. Különösen nehéz napok virradtak a "Normandia" századra július 16-án és 17-én, amikor Tuillan örnagy, a kiváló hadipilóta, a század elsö parancsnoka, továbbá helyettese, Albert Litolfe százados, valamint Noel Castelin, Andrien Bernavon és Firmine Vermay hadnagyok hösi halált haltak. Az egész századot súlyosan érintette szeretett parancsnokuk és bajtársaik elvesztése. Ez azonban nem törte meg a francia repülök akaratát. Júliusban és augusztusban 33 gépet löttek le légiharcban. A szovjet csapatokat oltalmazó francia repülök önfeláldozóan teljesítették feladatukat. A 11. gárdahadsereg folytatta támadását Bolhov és Hotinyec ellen, s közben visszaverte az újonnan ütközetbe vetett ellenséges hadosztályok csapásait. Csapatai július 19-ig 70 km mélyen nyomultak elöre, és északnyugatról veszélyeztették az ellenség közlekedési Föútvonalait. A 61. hadsereg csapatai ezalatt elérték Bolhovot, a 3. és a 63. hadsereg magasabbegységei pedig áttörték az ellenség védelmét az Olesnya folyó mentén és nyugati irányban 10 kilométernyi tért nyertek. A német fasiszta vezetés a szovjet csapatok, elsösorban pedig a 11. gárdahadsereg támadásának feltartóztatására, egyre újabb és újabb hadosztályokat vetett be. A 2. páncélos hadsereg megerösítésére hét nap alatt kilenc hadosztályt dobtak át, ebböl hét páncélos hadosztály volt. Ennek eredményeképpen az ellenség a 11. gárdahadsereg támadási sávjában ideiglenesen eröfölénybe került. Azt azonban a 9. német hadsereg meggyengítése árán érte el, ami kedvezö feltételeket teremtett a Központi Front csapatainak július 15-én meginduló ellentámadásához. A Központi Front magasabbegységei három nap alatt, július 15-töl 17-ig visszaszorították a kurszki kiszögellés északi arcvonalán a szovjet csapatok védelmébe beékelödött ellenséges csoportosítást, helyreállították az ellenség támadásának megindulása elötti helyzetet, majd utána megkezdték a siker továbbfejlesztését. Az orjoli hídföben egyre hevesebben dúlt a harc. A Nyugati Front parancsnoksága elhatározta, hogy a balszárnyon harcba veti a föhadiszállás tartalékából átadott 4. harckocsihadsereget, a 11. hadsereget és a 2. gárda lovas hadtestet, hogy ily módon ismét eröfölénybe kerüljön az ellenséggel szemben. A Brjanszki Front parancsnoksága ugyancsak a föhadiszállás tartalékából ütközetbe vetette a 3. gárda-harckocsihadsereget. A tartalékok bevetése nagy nehézséggel járt. A Kaluga környékén csak éppen hogy feltöltött 11. hadseregnek menetelve kellett eljutnia az arcvonalba. A 4. harckocsihadsereg és a 3. gárda-harckocsihadsereg mélyen az arcvonal mögött összpontosult. A kiadós esök tönkretették az utakat, és ez késleltette a hadseregek felvonulását. A helyzet azonban azt követelte, hogy azonnal új eröket vessenek ütközetbe a hadmüvelet befejezése végett. Ezért a Fegyunyinszkij altábornagy parancsnoksága alatt álló 11. hadsereget már július 20-án ütközetbe vetették az 50. hadsereg és a 11. gárdahadsereg csatlakozásán azzal a feladattal, hogy Hvasztovicsi elleni támadásával nyugat és északnyugat felöl biztosítsa a 11. gárdahadsereg tevékenységét. Mivel azonban a támadás elökészítésére nem volt idö, a hadtáp lemaradt, és a gyalogságot kifárasztotta a 160 kilométeres menet, a 11. hadsereg magasabbegységeit részenként vetették be, s emiatt nem tudtak sikert elérni. A Nyugati Front parancsnoksága július 25-én a 11. gárdahadsereg támadási sávjában ütközetbe vetette a Badanov altábornagy parancsnoksága alatt álló 4. harckocsihadsereget, és azt a feladatot adta neki, hogy szabadítsa fel Bolhovot. Akkorra azonban az ellenségnek sikerült megerösítenie bolhovi csoportosítását. Ezért a 4. harckocsihadseregnek a 11. gárdahadsereg csapataival együtt Bolhov elöterében erös ellenséges védelmet kellett áttörnie. A Brjanszki Front 61. hadseregének, a Nyugati Front 11. gárdahadseregének és a 4. harckocsihadsereg magasabbegységeinek csak július 29-én sikerült felszabadítaniuk a várost. Az ellenség orjoli csoportosítását északnyugat felöl az átkarolás veszélye fenyegette. Ezalatt a Brjanszki Front csapatai mélyen átkarolták és visszavonulásra kényszerítették az ellenség Mcenszk környéki csoportosítását. A Brjanszki Front parancsnoksága ekkor azt a parancsot adta a 3. gárda-harckocsihadseregnek, hogy az ellenség Orjol felé való visszavonulásának megakadályozása céljából indítson támadást északnyugati irányban, vágja át az orjol-mcenszki országutat, és közben foglalja el az Oka folyó átkelöhelyeit. Ezalatt a Brjanszki Front csapatai kelet felöl folytatták a támadást Orjol ellen. A Központi Front jobbszárnycsapatai továbbfejlesztették támadásukat Kromi irányában, és július 30-ig 40 km mélyen betörtek az ellenség védelmébe. A félelmet nem ismerö partizánok hathatósan támogatták a Vörös Hadsereg csapatait. Harcuk július végére erösen fokozódott. Tömegesen támadták az ellenség vasúti közlekedését. Egyedül az orjoli területen 10 partizándandár és több önállóan müködö osztag vett részt a vasútvonalak elleni vállalkozásokban. Július 21-re virradó éjjel az ellenség orjoli csoportosítása mögött a sínpályát mintegy 6000 helyen robbantották fel. A szovjet vezetés terve szerint a partizánok a föcsapást a Brjanszk-Mihajlovszkij tanya vasútvonal ellen mérték, amely az ellenség orjoli és belgorod-harkovi csoportosítását kötötte össze. A partizánok nemcsak a síneket robbantották fel, hanem kisiklatták az ellenség szerelvényeit is, tönkretették a pálya berendezését, megsemmisítették a váltókat, a jelzölámpákat, az örházakat, a víztartályokat, elvágták a távíróés távbeszélö-vezetékeket. Az orjoli terület partizánjai július 21-töl augusztus 3-ig, vagyis amikor a Nyugati, a Brjanszki és a Központi Front csapatai döntö harcokat vívtak, több mint 10 ezer helyen röpítették levegöbe a vasúti síneket. Augusztus 3-ra virradó éjjel a 2. német páncélos hadsereg visszavonulási sávjában számos szakaszon felrobbantották a pályát, és ezzel majdnem két napon át megakadályozták a forgalmat. Másnap éjjel ismét több száz robbantást végeztek, szétzüllesztették az ellenség hadtápját, és pánikot keltettek a visszavonuló német csapatok között. A partizántevékenység eredményeképpen a vasútállomásokon és csomópontokon összetorlódtak a német szerelvények, a közelükben pedig a gépkocsik és a szekerek. Ezek ellen a szovjet légierö rendszeresen heves támadásokat intézett. Eredményes hadmüveletet hajtottak végre a "Hazáért" elnevezésü dandár partizánjai. A német csapatok mögött megtámadták Bornemann altábornagyot, egy különleges rendeltetésü német csoport parancsnokát és testörségét. A partizánok értékes okmányokat zsákmányoltak, köztük a német szárazföldi csapatok vezérkarának parancsait, titkos utasításait, tájékoztatóit és olyan térképeket, amelyek a Nyugati, a Brjanszki és Központi Front sávjában levö német csapatok helyzetét, valamint a visszavonulási és utánszállítási útvonalakat tüntették fel. Július végén a 11. gárdahadsereg, a 4. harckocsihadsereg és a 61. hadsereg csapatai elérték az orjol-brjanszki vasútvonalat és országutat. E föútvonalakon át táplálták az orjoli hídföben levö ellenséges csoportosítást. Délröl szívós harc árán ugyanide törtek elöre a Központi Front csapatai is. Az orjoli hídföben egyre súlyosabbra fordult az ellenség helyzete. Augusztus elején már Orjol elöterében folyt a harc. Orjol felé minden úton, söt a terepen is végtelen sorokban özönlöttek a visszavonuló fasiszta csapatok és a rablott holmit szállító szekerek. A menekülök összetorlódtak az utakon. Magában Orjolban és az Oka átkelöhelyeinél rengeteg csapat és harceszköz gyülemlett fel. A szovjet csatarepülök és bombázók szüntelenül bombázták a zsúfolt vasúti szerelvényeket és az ellenség menetoszlopait. A szovjet csapatok északról, keletröl és délröl egyre szorosabban átkarolták az Orjol körzetében levö német csoportosítást. Augusztus 4-re virradó éjjel az 5., a 129. és a 380. lövészhadosztály csapatai szorosan megközelítették Orjolt. Elöttük állt az égö és füstölgö város. A lakónegyedek felett itt-ott lángok csaptak fel, robbanások hallatszottak. " . . . Harcosok és parancsnokok! így szólt a Brjanszki Front haditanácsának felhívása. A hitlerista banditák a szemünk láttára semmisítik meg Orjolt . . . Két-három órás gyors támadás megakadályozza . . . , hogy az ellenség végleg lerombolja szeretett városunkat. Elöre, minél elöbbi felszabadításáért." És a harcosok rohamra indultak a város ellen. A városba elsöként a visszavonuló ellenség nyomában az 5. lövészhadosztály 190. ezredének Gyenyiszov örnagy vezette 2. zászlóalja tört be. A zászlóalj sikere meggyorsította a többiek elönyomulását. Amint a Vörös Hadsereg csapatai megjelentek, azonnal segítségükre sietett a lakosság, amely noha a megszállók elrendelték, hogy vonuljon vissza a német csapatokkal együtt a városban maradt. A helyi lakosok megmutatták a harcosoknak az átjárókat, a német mesterlövészek rejtekhelyeit, a tüzelöállásokat, és segítettek nekik átkelni a várost átszelö Okán. Amikor pedig a harc kellös közepén az Oka szétrombolt hídját kellett helyreállítani, több mint 300 lakos jelentkezett segítségül az utászoknak. A híd hat óra alatt elkészült, és megkezdödött a lövegek és a gépkocsik átkelése. Elkeseredett ellenállást kellett leküzdenie a 380. lövészhadosztály Plotnyikov örnagy parancsnoksága alatt álló 1260. ezredének. Az ezredet a 945. tüzérezrednek a lövészek harcrendjében elönyomuló tüzérei támogatták lövegeik tüzével. Rendkívül bátran és nagy hozzáértéssel harcoltak Kabakov szakaszvezetönek, az altaji határterület volt traktorvezetöjének a lövegkezelöi. Közvetlen irányzással megsemmisítettek több tüzfészket, amelyek akadályozták a gyalogság elönyomulását. Valamennyiüket kitüntették. A szovjet harcosok bár az ellenség szívósan kitartott ügyes manöverezéssel és az ellenállási csomópontok megkerülésével fokozatosan megtisztították a várost. A Malasin örnagy parancsnoksága alatt álló 1262. lövészezred alegységei az 1260. ezred sikerét kifejlesztve, elfoglalták a vasútállomást. Az ellenség négyszer kísérelt meg ellenlökést, de miután négy harckocsit, valamint sok katonát és tisztet vesztett, kénytelen volt visszavonulni. Az Orjolért vívott harcokban minden szovjet katona a vakmeröséggel határos bátorsággal harcolt. A 380. lövészhadosztálynak több mint 200 katonája és tisztje kapott kitüntetést közvetlenül a harcmezön. Az 5. lövészhadosztály 190. ezredéböl mintegy 80 katonát tüntettek ki, akik részt vettek a város megrohamozásában. Az Orjolt támadó csapatok közös eröfeszítését, egybehangolt és bátor harcát siker koronázta. Augusztus 5-én a várost teljesen megtisztították az ellenségtöl. A felszabadítók elé szomorú kép tárult. A háború elött több mint százezer lakosú nagy iparváros romokban hevert. A gyárakat, üzemeket felrobbantották, a vasútállomást lerombolták, az emeletes lakóházakból csak falcsonkok maradtak. A harcosok szívét elöntötte a harag a régi orosz város romjai láttán. Még keményebben szorították fegyverüket, megszünt minden fáradtságuk. Csak egyet akartak : minél elöbb ismét harcba szállni, hogy mihamarabb megtisztítsák a szovjet földet a fasiszta szennytöl, amelynek nyomában halál és pusztulás járt. A csapatok átvonultak a városon, és folytatták támadásukat nyugat felé. Ezalatt a pártszervezetek irányításával a városban ismét megindult az élet. Megnyíltak az üzletek, a kórházak és az éttermek, megjavították a vízvezetékeket, helyreállították a hidakat. Már néhány nappal a felszabadulás után a Karl Liebknecht téren, amelyröl eltakarították a romokat, gyülést tartottak. Ezen több mint 200, a város felszabadítása során tanúsított vitézségéért és bátorságáért kitüntetett harcos és tiszt vett részt. A tribünön a területi és városi pártés szovjetszervek vezetöi, valamint a magasabbegységek és a partizánok képviselöi foglaltak helyet. Az egybegyülteket a város felszabadulása alkalmából Ignatov, az SZK(b)P orjoli területi pártbizottságának titkára üdvözölte. Szívböl jövö köszönetet mondott azoknak a harcosoknak, akik felszabadították Orjolt, és felhívta a lakosokat, hogy erejüket nem kímélve lássanak hozzá a helyreállításhoz. "A hitleristák lerombolták és felrobbantották, romhalmazzá változtatták városunkat mondta Ignatov. Bestiálisan megkínozták és meggyilkolták a lakosok ezreit. A megkínzottak vére bosszúért kiált. Halál a német hódítókra!" Az orjoli partizánok nevében Bondarenko, a Szovjetunió höse üdvözölte a város lakosait és a felszabadító dicsö harcosokat gyözelmük alkalmából. Ígéretet tett az egybegyülteknek, hogy az orjoli partizánok addig irtják és kergetik az átkozott ellenséget, amíg meg nem tisztítják töle az egész szovjet földet. A gyülés részvevöi üdvözlö táviratot intéztek a Nyugati, a Brjanszki és a Központi Front felszabadító hadosztályainak harcosaihoz, tisztjeihez és tábornokaihoz, a partizánokat pedig felszólították, hogy kíméletlenül pusztítsák a fasiszta megszállókat. A szovjet csapatok egyre újabb és újabb csapást mértek az ellenségre. A Központi Front csapatai augusztus 12-én felszabadították Dmitrovszk-Orlovszkij várost, három nap múlva pedig a Brjanszki Front csapatai Karacsevböl verték ki az ellenséget. Model vezérezredes engedélyt kért Hitlertöl, hogy az orjoli hídföböl visszavonhassa csapatait; aggodalommal utalt arra, hogy egy "újabb Sztálingrád" veszélye fenyegeti. Az arcvonal általánosan súlyos és az orjoli csoportosítás válságos helyzete miatt a német föparancsnokság kénytelen volt elhatározni az orjoli hídfö feladását, és elrendelni, hogy csapatai vonuljanak vissza a "Hegen" állásokba, amelyeket Brjanszktól keletre építettek ki még a Kurszk elleni német támadás megindulása elött. A Nyugati, a Brjanszki és a Központi Front csapatai, a német 2. páncélos hadsereget és a 9. hadsereget üldözve, szétverték az ellenség utóvédjeit, és a visszavonuló csapatok hátába kerültek. Az ellenség minden töle telhetöt elkövetett a tervszerü visszavonulás biztosítása érdekében. Helyzete azonban egyre súlyosbodott. Kluge tábornagy, az orjoli hídföben levö csapatai helyzetét értékelve, a következöket írta: "A hadseregcsoport törzse világosan látja, hogy korábbi szándéka visszavonulás közben minél nagyobb csapásokat mérni az ellenségre most, a csapatok csökkent harcképessége és fáradtsága miatt, nem hajtható végre. Most arról van szó, hogy minél hamarabb elhagyjuk az orjoli ívet." A szovjet csapatok augusztus 17-én és 18-án elérték a "Hegen" védelmi terepszakaszt. A szovjet csapatok ellentámadása az orjoli hídföben 37 napig, július 12-töl augusztus 18-ig tartott. Ezalatt 150 kilométernyire nyomultak elöre nyugati irányban. Felszámolták a német fasiszta arcvonal Orjol környéki kiszögellését. A szovjet csapatok támadása elött a hitleristák kedvenc szavajárása volt, hogy "az orjoli ék: Oroszország szívének szegzett tör". Ezt a "tört" most kiütötték az ellenség kezéböl. A nagy német csoportosítás, amelyet abból a célból alakítottak, hogy észak felöl támadást indítson Kurszk ellen, súlyos vereséget szenvedett, kénytelen volt feladni régen szerzett és bevehetetlennek tartott állásait. A német fasiszta csapatok orjoli hídföállásának felszámolása lényegesen megváltoztatta a helyzetet a szovjet-német arcvonal középsö részén, szélesre tárta a kaput a szovjet csapatok további, nyugati irányú támadása elött. 6. Ellentámadás a belgorod-harkovi irányban. Belgorod és Harkov felszabadítása A Voronyezsi és a Sztyeppi Front csapatai nehéz körülmények között indították meg ellentámadásukat. A súlyos védelmi harcokban, majd utána a visszavonuló ellenség üldözése közben tetemes veszteségeket szenvedtek. Most pedig elöre kiépített védelmi terepszakaszok leküzdése elött álltak. A Kurszktól délre harcoló belgorod-harkovi ellenséges csoportosításnak augusztus elején 18 hadosztálya volt, köztük 4 páncélos hadosztály és sok, különféle rendeltetésü önálló egység. Létszámuk elérte a 300 ezer föt. A csoportosítás több mint 3500 löveggel és mintegy 600 harckocsival rendelkezett és a több mint 900 repülögépböl álló 4. légiflotta támogatta. Az ellenség müszakilag jól kiépített védelemre támaszkodott. Két harckocsi és gyalogság elleni akadályokkal megerösített védöövet rendezett be. A fövédööv Alekszejevka, Krasznopolje, Butovo falukon keresztül, Belgorodtól keletre és tovább az Északi-Donyecjobb partja mentén húzódott. (11. sz. térkép.) A védelem mélységében fekvö helységeket körvédelemre rendezték be. Belgorodot erös ellenállási csomóponttá építették ki. A város körül védelmi gyürüt hoztak létre. Emellett a város peremén sok fa-föld tüzelöállás épült, és minden köépületet támponttá képeztek ki. Harkovot még jobban megerödítették. A várost két védögyürü vette körül, tömve rengeteg tüzfegyverrel, amelyeket betonés fa-földerödökben, valamint köépületekben helyeztek el vagy beásták öket a földbe. Konyev marsall hangsúlyozva, hogy milyen fontos szerepe volt Harkovnak az ellenség általános védelmi rendszerében, és milyen bonyolult feladat volt felszabadításáért harcolni, késöbb a következöket írta: "Harkov városnak, a németek fö védelmi körzetének, a bal parti Ukrajnában nagy hadmüveleti jelentösége volt. Ez, valamint a harkovi irányban harcoló nagy ellenséges páncélos csoportosítás eleve meghatározta, hogy elfoglalásáért elkeseredett harcot kell vívnunk." Az ellenség üldözésének befejezése után a Voronyezsi és a Sztyeppi Front fö csoportosítása július 24-re Belgorodtól északra összpontosult. Ez kedvezö feltételeket teremtett a korábbi harcokban meggyengült 4. német páncélos hadsereg és a "Kaempf" hadmüveleti csoport szétzúzására. A szovjet vezetés a helyzet mérlegelése alapján úgy határozott, hogy e csoportosítások csatlakozásánál töri át az ellenség védelmét. A föhadiszállás terve szerint a Voronyezsi és a Sztyeppi Front csapatainak erös csapást kellett mérniük délnyugati irányban Bogoduhov, Valki ellen, hogy ezzel a 4. páncélos hadsereget elválasszák a "Kaempf" csoporttól, és utána megsemmisítsék öket. A Voronyezsi Front csapatainak nyugat felé, Ahtirka irányában a 4. páncélos hadsereg ellen kellett támadniuk, a Sztyeppi Front csapatainak pedig délnek fordulva Harkov ellen, felgöngyölítve egyidejüleg az ellenség védelmét az Északi-Donyecjobb partján. Amikor a Sztyeppi Front magasabbegységei megközelítik Harkovot, a Délnyugati Front (parancsnoka Malinovszkij hadseregtábornok, a haditanács tagja Zseltov altábornagy, a törzsfönök Korzsenyevics vezérörnagy) 57. hadseregének nyugati irányban kellett támadást indítania, hogy délröl megkerülje Harkovot. A belgorod-harkovi hadmüvelet terve szerint a támadásnak 200 km széles arcvonalon kellett megindulnia. A szovjet csapatokat a 2. és az 5. légi hadsereg támogatta. Emellett a belgorod-harkovi irányban való légi tevékenység céljára igénybevették még a hadászati légierönek mintegy 200 bombázógépét is. A hadmüveletre való felkészüléshez rövid volt az idö. Ez nehéz próbára tette a parancsnokságokat, a törzseket és a politikai szerveket. Óriási munkát kellett végezniük a front-, a hadseregés a csapathadtáp-szerveknek: rövid idö alatt nagy tüzérségi erök a 13., a 16. és a 17. tüzérhadosztály, valamint a 3. gárda aknavetö hadosztály átcsoportosítását kellett biztosítaniuk. Ugyanakkor a hadtápszerveknek el kellett látniuk a csapatokat löszerrel, üzemanyaggal és élelemmel. Mire az ellentámadás megkezdödött, a frontok mindent megkaptak, amire szükségük volt, söt a készletek nagyobbak voltak, mint a védelmi ütközet elött. A csapatok löszere mintegy 12-15 napi szüntelen harcra, élelmük hétnyolc napra, üzemanyaguk pedig 10-12 napra volt elegendö. A Voronyezsi Front parancsnokának elhatározása alapján a föcsapást a 6. és az 5. gárdahadsereg, az 5. gárda-harckocsihadsereg és az 1. harckocsihadsereg eröi mérték. A szovjet vezetés a föcsapás irányában jelentös tüzérségi és harckocsisürüséget biztosított az ellenség mélyen lépcsözött védelmének gyors áttörése céljából. Az 5. gárdahadsereg áttörési szakaszán egy kilométeres arcvonalszakaszra 230 löveg és aknavetö és 70 harckocsi jutott. Lövészhadosztályonként két-három km széles áttörési szakaszt jelöltek ki. A hadmüveletnek az adta meg a sajátosságát, hogy a Voronyezsi Front parancsnoksága az 5. és a 6. gárdahadsereg sávjában két harckocsihadsereget, az 5. gárda-harckocsiés az 1. harckocsihadsereget szándékozott bevetni az áttörésbe. A harckocsik tömeges alkalmazása biztosította az ellenséggel szembeni döntö fölényt, a támadás gyors ütemét és nagy mélységben való továbbfejlesztését. A Voronyezsi Front parancsnoksága a föirányban történö csapatösszevonás álcázása céljából a 38. hadsereg sávjában Szudzsa körzetében színlelt hadmüveletet hajtott végre. Azt a látszatot keltette, hogy ott harckocsiés összfegyvernemi hadseregek összpontosítása folyik. A színlelt tevékenység végrehajtása egy lövészhadosztály, továbbá harckocsi-, tüzérés egyéb alegységek feladata volt. Az ellenség minél sikeresebb megtévesztése végett nyolc nagyteljesítményü rádió-adóállomást állítottak fel, amelyek müködése nagy magasabbegységek törzseinek látszatát keltették. Lokínszkaja vasútállomásra (Szudzsa É 15 km) naponta vasúti szerelvények futottak be, amelyekböl harckocsi-utánzatokat és üres löszeres ládákat raktak ki. Nappal a színlelt összpontosítási körletben harckocsik, tehergépkocsik és gyalogos menetoszlopok közlekedtek. Éjjel ismét eltávoztak kelet felé. Az ellenséget sikerült megtéveszteni. Repülögépei hevesen bombázták az "összpontosítási" körzetet: Lokinszkaja vasútállomást, a harckocsiés lövegutánzatokat. Szumi körzetébe átdobták a német 7. páncélos és a 75. gyalogos hadosztályt. Ezalatt a Voronyezsi Front föcsapásának irányában alig volt ellenséges légitevékenység. A szovjet csapatok Belgorod elleni támadása váratlanul érte a hitlerista vezetést. A Voronyezsi és a Sztyeppi Front csapatai augusztus 3-án kora hajnalban akkor lendültek támadásba, amikor a Brjanszki és a Nyugati Front csapatai megközelítették Orjolt. A tüzérség, a légierö, a harckocsik és a lövészcsapatok egybehangolt és váratlan csapásának eredményeként a Voronyezsi Front Belgorodtól északnyugatra támadó csapatai már három óra múltán mélyen beékelödtek az ellenség fövédöövébe. Délben a front parancsnoksága ütközetbe vetette az 1. harckocsihadsereg és az 5. gárdaharckocsihadsereg föeröit, s ezek elörevetett dandárai teljesen áttörték a védelem harcászati övét, és megkezdték a siker továbbfejlesztését a hadmüveleti mélységben. A Sztyeppi Front csapatai, amelyek Belgorodtól északra támadtak, 15 óráig az ellenség fövédöövében harcoltak. A fövédööv gyorsabb leküzdése céljából a front parancsnoksága ütközetbe vetette az 1. gárda gépesített hadtestet, s az befejezte az ellenséges védelem áttörését. Augusztus 4-én a támadás egész arcvonalán folytatódott a harc. A Voronyezsi és a Sztyeppi Front magasabbegységei, az ellenállási csomópontokat megkerülve, továbbfejlesztették a támadást déli irányban, és 20 kilométernyire nyomultak elöre. A Sztyeppi Front csapatai áttörték a Belgorodot északról biztosító védöállásokat. Magáért a városért augusztus 5-én reggel indult meg a harc. Krjucsenkin vezérörnagy parancsnoksága alatt a 69. hadsereg magasabbegységei északról megközelítették a város peremét. Ezalatt a 7. gárdahadsereg csapatai, miután átkeltek az Északi-Donyecen, délröl fenyegették Belgorod helyörségét. A várostól nyugatra hevesen támadó 1. gárda gépesített hadtest csapatai átvágták a belgorod-harkovi vasútvonalat és országutat. Az ellenséges helyörséget a bekerítés veszélye fenyegette. Belgorodba augusztus 5-én reggel 6 órakor a Szerjugin ezredes parancsnoksága alatt álló 89. gárdalövészhadosztály 270. gárdaezredének alegységei hatoltak be elsönek. Az ezred parancsnoka Prosunyin alezredes volt. 10 órára a hadosztály többi ezrede, a Szereda alezredes parancsnoksága alatt álló 267. és a Bunyin alezredes vezette 273. gárdaezred is elérte a várost. A 89. gárdahadosztállyal szorosan együttmüködve a Vasziljev ezredes parancsnoksága alatt álló 305. lövészhadosztály támadt. Az ellenség kétségbeesetten védte a belgorodi ellenállási csomópontot. A csapás azonban olyan erös volt, hogy szétszórta az ellenséget, és az csapatai maradványait mentve sürgös visszavonulásra kényszerült. A város utcáin több mint 3000 német katona és tiszt holtteste hevert. A szovjet csapatok augusztus 5-én estig teljesen megtisztították a várost a német fasiszta csapatoktól. Orjollal egy idöben egy másik régi orosz város, Belgorod is visszatért a hazához. Orjol és Belgorod felszabadulásának tiszteletére Moszkvában augusztus 5-én este, a Nagy Honvédö Háború történetében elöször, tüzérségi dísztüz dördült el. A haza üdvözölte a Brjanszki, a Nyugati, a Központi, a Sztyeppi és a Voronyezsi Front csapatait feladatuk hösies és állhatatos végrehajtása alkalmából. Alekszandr Tvardovszkij költö "Orjol és Belgorod höseinek" címü költeményében így fejezte ki a szovjet emberek érzéseit: . . . S átdübörgött az ágyúszózat A felujjongó szíveken, Próbátok napjait s a bosszú Csatáját visszhangozva benn. S minden moszkvai ház és utca, S szerte a néma kövezet Együtt zengte az ágyúszóval Az Orjol s Belgorod nevet. Belgorod és Orjol felszabadításának nemcsak nagy katonai, hanem nagy politikai jelentösége is volt. Mindössze három nappal a Vörös Hadsereg e kimagasló gyözelme elött Dietmar tábornok, a hivatalos német katonai hírmagyarázó, rádióbeszédében ezt állította: "Már ma elmondhatjuk, hogy az ellenség 1943. évi nyári támadása nem sikerült." A szovjet csapatok megsemmisítö csapásai megcáfolták e dicsekvö kijelentéseket. Az újabb nagy vereség lehangolta a német csapatokat. Egy Otto Richter nevü német altiszt fivéréhez intézett levelében, amely sohasem jutott el a címzetthez, ezt írta: "Kedves Kurtchen! Te ismersz engem; tudod, hogy sohasem vesztettem el a fejemet, és nem voltam pánikkeltö. Mindig szilárdan hittem céljainkban és gyözelmünkben. De most el akarok töled búcsúzni. Ne csodálkozz, valóban búcsúzni akarok, mégpedig örökre. Nemrég támadtunk. Ha tudnád, hogy ez milyen undorító és szörnyü támadás volt. Katonáink bátran mentek elöre, de az orosz ördögök sehogysem akartak visszavonulni, és minden méter bajtársaink életébe került. Mindemellett mégis támadás volt, és el tudtuk viselni. Utána azonban ezek az orosz ördögök ránk rontottak, mi hátrálni kezdtünk, és elkezdödött az igazi haddelhadd. Tegnap feladtuk Belgorodot. Alig néhányan maradtunk életben . . . Századunkból 18 ember maradt. Ez még semmi, mert a második századból mindössze kilenc. Az ezredet fel akarták oszlatni, de késöbb egy századba vonták össze. Uram, mi lesz ennek a vége! A katonák nem akarnak hallani gyözelmekröl. Minden mindegy nekik. Igyekszem meggyözni öket, de rémülten tapasztalom, hogy már én sem hiszek. Aligha törjük meg ezeket az orosz ördögöket. Tudom, hogy megölnek, isten veled; nekem mindegy, minek éljek, ha a háborút elvesztettük, és sötétjövö áll elöttünk." Ilyen levél egyre több és több ment Németországba. A szovjet csapatoknak a belgorod-harkovi irányban indított hatalmas és váratlan támadása következtében délen is jelentösen rosszabbodott az ellenség helyzete. Azokat a német páncélos hadosztályokat, amelyeket Harkov környékéröl a Donyec-medencébe irányítottak, hogy visszaverjék a Délnyugati és a Déli Front csapatainak hatalmas támadását, sürgösen visszarendelték Harkov körzetébe. A szovjet föhadiszállás parancsot adott a légierönek, akadályozza meg, hogy az ellenség hadmüveleti tartalékokat dobjon át Harkov körzetébe. E feladat végrehajtására elsönek a Déli Front Hrjukin altábornagy parancsnoksága alatt álló 8. légi hadseregét vetették be. Késöbb bekapcsolódtak a harcba a Délnyugati Front 17. légi hadseregének magasabbegységei is. Ezek augusztus 4-én és 5-én mintegy ezer bevetésen vettek részt. Miközben a német hadosztályok Harkov felé közeledtek, a hadászati légierö gépei, majd utána a 2. és az 5. légi hadsereg magasabbegységei bombázták öket. A szovjet légierö szakadatlan tevékenysége folytán a német páncélos hadosztályok nagy veszteségeket szenvedtek, s ami a legföbb: nem tudtak kellö idöben a kijelölt körzetekbe érkezni, hogy felkészüljenek az ellencsapásra. Amikor javában folyt az ellenség tartalékainak vasúti szállítása, az ukrán partizánok megtámadták a vasútvonalakat. Tevékenységük eredményeképpen csökkent a kijev-bahmacsi, a kijev-poltavai és a bahmacs-gomeli vasútvonalak és országutak átbocsátó képessége. Az ukrán nép bosszúállói júliusaugusztusban kisiklattak több mint ezer szerelvényt, felrobbantottak 250 vasúti és közúti hidat, elpusztítottak több mint 1500 gépkocsit és több ezer német katonát és tisztet semmisítettek meg. A Voronyezsi és a Sztyeppi Front csapatai továbbra is fáradhatatlanul üldözték az ellenséget, A Voronyezsi Front 1. harckocsiés 6. gárdahadseregének magasabbegységei öt nap alatt több mint 100 kilométernyit haladtak, és augusztus 7-én estére elfoglalták Bogoduhovot. Trofimenko altábornagy ütközetbe vetett hadseregének magasabbegységei ugyanezen a napon felszabadították Grajvoront. A visszavonuló 4. páncélos hadsereg és a "Kaempf" csoport között 55 kilométeres rés támadt. Ebbe benyomultak a Voronyezsi Front gyorsanmozgó magasabbegységei. Az elözö harcokban erösen megtépázott 255., 332. és 57. gyalogos és 19. páncélos hadosztály maradványai el akarták kerülni, hogy Grajvorontól nyugatra bekerítsék öket, s hadtápjukkal és törzseikkel együtt az egyetlen szabad úton megkezdték a visszavonulást. A gépkocsik, a harckocsik és a tüzérség menetoszlopa sok kilométer hosszúra nyúlt. Az ellenség igyekezett álcázni visszavonulását. E célból a német vadászgépek egymást váltva mélyrepülésben húztak el az oszlop felett azt a látszatot keltve, hogy az úton a Vörös Hadsereg csapatai vonulnak. Ez a fogás majdnem megtévesztette a 27. hadsereg parancsnokságát. Az ellenség cselét azonban leleplezték. Varencov altábornagy, a Voronyezsi Front tüzérparancsnoka a 27. hadsereg tüzérségének zömével tüzet nyitott az ellenséges menetoszlopra. A lövedékek és az aknák százával csapódtak be az emberek és a gépek tömegébe. Az úton pánik keletkezett. A hitleristák az útszéli árokba vetették magukat, a környezö csalitban és bombatölcsérekben kerestek menedéket. Az oszlop szétverését a rádión odahívott csatarepülök fejezték be. A tüzérségi tüz és a légitámadások rövid idö alatt több mint 50 harckocsit, köztük 44 Tigrist, több száz gépkocsit és löveget semmisítettek meg. Nagy mennyiségü hadianyag használható állapotban került a Vörös Hadsereg kezére. Schmidt altábornagy, a 19. német páncélos hadosztály parancsnoka is elesett. A szovjet csapatok sok katonát és tisztet ejtettek fogságba. A három gyalogos és egy páncélos hadosztály maradványai megpróbáltak kitörni a katlanból, de a vállalkozás kudarccal végzödött. Ez még jobban meggyengítette a 4. páncélos hadsereg védelmi arcvonalát, amelyet Ahtirkától keletre a "Grossdeutschland" gépesített hadosztály maradványaival és a 19., a 11. és a 7. páncélos hadosztály csapataival alakított ki. A hitlerista vezetés az Ahtirka elleni szovjet támadás feltartóztatása céljából minden tartalékát harcba vetette, s visszarendelte a "Közép" hadseregcsoport megerösítésére útba indított hadosztályok egy részét. Ezalatt Belgorodtól délre és délnyugatra folytatódott a támadás. A Sztyeppi Front csapatainak számos, jól megerödített közbensö terepszakaszt kellett leküzdeniük. Ráadásul az ellenség Tigris harckocsijait és Ferdinánd rohamlövegeit beásta a földbe, s azok mindegyike egy-egy páncéleröd volt. Az ellenség elkeseredetten védekezett, és páncélos csapatokat vetett be a támadó szovjet csapatok ellen. A frontparancsnokság az ellenség ellenállásának megtörése és védelmi terepszakaszainak áttörése céljából elrendelte, hogy az elörevetett csapatokat nehéztüzérséggel, 122 milliméteres tarackokkal erösítsék meg az ellenség harckocsijai ellen. A nehéztüzérség tömeges alkalmazása a lövészés harckocsizó magasabbegységek kísérésére bevált; lehetövé tette a támadás ütemének jelentös meggyorsítását és a veszteségek csökkentését. Az 5. gárda-harckocsihadsereg elfoglalta Kazacsja Lopanyt és Zolocsevet, az ellenség erös támaszpontjait, amelyek Harkovot északnyugat felöl fedezték. A német védelem két részre szakadt. A Voronyezsi Front csapatai augusztus 11-re jelentösen kiszélesítették az áttörést, és átvágták a harkov-poltavai vasútvonalat. Ugyancsak augusztus 11-én estig a Sztyeppi Front 53., 69. és 7. gárdahadserege szorosan megközelítette Harkov külsö védelmi gyürüjét, a Délnyugati Front Gagen altábornagy vezette 57. hadserege pedig, miután átkelt az Északi-Donyecen, és elfoglalta Csugujevet, keletröl és délkeletröl szintén elérte Harkov elöterét. A német fasiszta csapatok helyzete egyre válságosabbra fordult. " . . . A védelemben rések keletkeztek írja Tippelskirch -, amelyek különösen veszélyesek voltak . . . A dolog odáig fajult, hogy hadosztályok, hadtestek, söt hadseregek kerültek bekerítésbe. A bekerített csoportosításnak sikerült ugyan áttörnie saját csapataihoz, de ez súlyos veszteségekkel, és óriási mennyiségü harceszköz és felszerelés feláldozásával járt." A német hadvezetés felismerte, hogy milyen veszéllyel jár, ha csapatait Harkov körzetében még jobban átkarolják, s ezért sürgösen több ellenintézkedést tett. Augusztus 11-re Bogoduhovtól délre összpontositotta a Kurszk környéki súlyos harcok után feltöltött "Reich", "Totenkopf" és "Wiking" SS páncélos hadosztályokat, és ellencsapást mért velük az 1. harckocsihadseregre és részben a 6. gárdahadsereg balszárnyára. E hadseregek legyengült csapatai nem tudtak ellenállni a túlerejü nyomásnak. Ezért segítségükre sürgösen felvonultatták az 5. gárda-harckocsihadsereg magasabbegységeit. A Voronyezsi Front csapatai az Ahtirka és Bogoduhov körzetében vívott harcokban súlyos veszteségeket szenvedtek, különösen harckocsikban. A föhadiszállás azt követelte a front parancsnokságától, hogy ne ragadtassa magát meggondolatlan támadásra a csapásmérö csoportosítások szárnyainak szilárd biztosítása nélkül, hanem összpontosítsa az eröket az ahtirkai ellenséges csoportosítás felszámolására, mert anélkül a front további támadása lehetetlen. Az utasítást teljesítve, a front parancsnoksága friss eröket irányított Ahtirka északi körzetébe. Az ellenséget megállították, és visszavetették megindulási helyzetébe. A szovjet emberek, akik az ellenség háta mögött türelmetlenül várták felszabadulásukat, gyakran életük kockáztatásával is, tölük telhetöen segítették a Vörös Hadsereget. Augusztus 11-én, Ahtirka körül, légi harcban lelötték a 2. légi hadsereghez tartozó Veszelkin alhadnagy repülögépét. Veszelkin ejtöernyövel kiugrott az égö gépböl, és Ahtirka szélén Szerafima Fjedorovna Kovjarova háza mellett ért földet. A szovjet asszony a zúzódásokat szenvedett pilótát elsösegélyben részesítette, és elrejtette házában. A fasiszták keresték, többször is jártak Kovjarova házában, és követelték, mondja meg, hol az orosz pilóta. Fenyegették, és meg is verték. Szerafima Fjodorovna azonban a fenyegetés és a verés ellenére sem adta ki az ellenségnek honfitársát. 13 napon át, a Vörös Hadsereg bevonulásáig gondoskodott róla, ápolta, segített neki visszanyerni egészségét, hogy ismét visszatérhessen a harcolók közé. Mialatt a Voronyezsi Front csapatai Bogoduhov és Ahtirka körzetében visszaverték a német páncélos hadosztályok ellencsapásait, a Sztyeppi Front csapatai megkezdték a harcot Harkov elöterében. Az ellenség kétségbeesett eröfeszítéssel védte e nagy gazdasági és közlekedési központot, hogy elhárítsa a Donyec-medencei csoportosításának szárnyát és hátát fenyegetö egyre növekvö veszélyt. Harkov elöterében, továbbá Bogoduhov-Ahtirka körzetében dölt el a német hadvezetés számára az a kérdés, hogy meg tudja-e szilárdítani az arcvonalat. Ezért utasította Mansteint, a "Dél" hadseregcsoport parancsnokát, hogy minden körülmények között tartsa Harkovot. A Sztyeppi Front csapatai augusztus 13-án áttörték a Harkovtól 8-14 kilométerre levö külsö védelmi gyürüt, augusztus 17-én estére felzárkóztak a belsö védelmi gyürühöz, és megkezdték a harcot a város északi peremén. Különösen nagy sikerrel támadtak a Managarov vezérörnagy parancsnoksága alatt álló 53. hadsereg csapatai. Harkovot megkerülve délnyugat felé elvágták a várost védö ellenséges csoportosítás visszavonulási útját. Az ellenség félve a teljes bekerítéstöl, felvonultatta a városhoz a 355. gyalogos hadosztályt és egy SS lovas hadosztályt. A harc egyre hevesebbé vált. Augusztus 22-én estig az 5. gárda-harckocsihadsereg és az 53. hadsereg délnyugatról és nyugatról átkarolta Harkovot, a 7. gárdahadsereg pedig keletröl és délkeletröl fogta egyre szorosabbra a gyürüt. Az ellenség kezén már csak a Harkovból Merefába és Krasznográdba vezetö országút és vasútvonal maradt. Augusztus 22-én délután az ellenség kénytelen volt megkezdeni Harkov kiürítését. A Sztyeppi Front parancsnoka kiadta a parancsot az éjjeli rohamra, hogy ezzel megakadályozza az ellenség visszavonulását és a város teljes lerombolását. A hitleristák tudva, hogy ütött garázdálkodásuk utolsó órája, felgyújtották a várost. A szovjet csapatok éjjel, a tüz fényénél, döntö rohamra indultak. Vitte, hajtotta öket a düh és az ellenség gyülölete, azé az ellenségé, amely lángba borította e nagy várost, hogy megsemmisítse a sok orosz és ukrán nemzedék munkájának gyümölcsét. Valamennyi fegyvernem katonái és tisztjei rendkívül bátran és jól harcoltak az elövárosokban és a város utcáin. Harkov körül egyre jobban összeszükült a gyürü. A szovjet csapatok augusztus 23-án reggel az ellenségtöl meggyötört, füstölgö romhalmazzá változtatott Harkovot teljesen megtisztították a hódítóktól. A városban rekedt német csoportosítás nagy része megsemmisült. Harkovba, Ukrajna második fövárosába nyomban felszabadulása után visszatért az élet. Az Ukrán SZSZK szovjetés pártszervei augusztus 23-án megérkeztek a városba. Másnap ülést tartott az USZSZK Népbiztosok Tanácsa és megtárgyalta a gazdaság helyreállításával és a lakosság élelmezésének megszervezésével kapcsolatos halaszthatatlan intézkedéseket. A megszállók minden élelmiszert elszállítottak Harkovból, és a lakosságot éhínség fenyegette. Ezért a Sztyeppi és a Délnyugati Front haditanácsai által kirendelt gépkocsik azonnal megkezdték az élelmiszerszállítást Kupjanszkból, ahol nagy állami raktárak voltak. A moszkvai központi ellátó szervek haladéktalanul 150 vagon iparcikket utaltak ki Harkov számára. Néhány nappal a felszabadulás után helyreállították a kórházat, 16 poliklinikát, 25 gyógyszertárat, a bölcsödék egy részét, megnyitottak 40 üzletet és hét étkezöt. Megkezdték a vízvezeték és a villamos erömü helyreállítását. A harkoviak ismét a város gazdáinak érezték magukat. Augusztus 30-án Harkovban már nem hallatszott az ágyúzás, a Merefán túl visszaszorított hitleristák még messzehordó tüzérséggel sem tudták löni a várost. E napon a harkovi utcákon vörös zászlók alatt tüntetök oszlopai vonultak fel: a város felszabadulását ünnepelte. A Tarasz Sevcsenko-emlékmü közelében az ukrajnai párt és kormány vezetöi a Harkovot felszabadító hadvezérek, továbbá a városi munkások és értelmiségiek képviselöi számára két tehergépkocsi segítségével emelvényt rögtönöztek. A város felett repülögépek húztak el. Innen-onnan a felhök mögül gépágyú és géppuskasorozatok hallatszottak, a szovjet vadászok támadták a fasiszta bombázógépeket. Beleszóltak a harcba a légvédelmi ágyúk is. De senkin sem látszott idegesség, mindenkit áthatott a tudat, hogy Harkov egyszer s mindenkorra felszabadult. Megnyitották a felszabadult város polgárainak elsö gyülését. Hruscsov, az UK(b)P Központi Bizottságának titkára, a párt nevében köszöntötte a csapatokat, amelyek vitézül verekedtek a város felszabadításáért, majd ezeket mondotta: "Elvtársak! Az ellenséget szétvertük, de még nem vertük agyon. Az ellenség még erös, s addig nem nyugodhatunk, amíg fel nem szabadítjuk a mi dicsö Kijevünket, Ukrajna elsö fövárosát." Harkov ujjongott, amikor felocsúdott a két évig tartó lidérces álomból. Az égen harci repülögépek szántottak végig, amelyek védelmezték a várost az ellenség légitámadása ellen. Harkov dolgozói a helyi pártés szovjetszervek felhívására azonnal megkezdték az ipari üzemek helyreállítását. "Napról napra fokozódik Harkov város lakosainak politikai aktivitása jelentette az UK(b)P Központi Bizottsága. A munkások és alkalmazottak tömegesen keresik fel vállalataikat nyilvántartásbavétel és munka céljából". Egyedül a vasútállomás és a traktorgyár helyreállítására több mint 4000 munkás jelentkezett. Harkov hamar feléledt, s eröre kapott. Harkovnak és a harkovi iparvidéknek a felszabadításával befejezödött a Vörös Hadsereg ellentámadása a belgorod-harkovi irányban. A szovjet csapatok szétverték az ellenség erös csapásmérö csoportosítását, amelyet a kurszki kiszögellés déli arcvonalán döntö ütközet céljára alakított. A szovjet csapatok három hét alatt 140 kilométernyi tért nyertek nyugat felé, és 300 kilométernyire szélesítették ki a támadás arcvonalát. A Voronyezsi és a Sztyeppi Front ránehezedett az ellenség arcvonalának egész déli szárnyára, kedvezö helyzetet teremtve ezzel a bal parti Ukrajnának és az ország fontos ipari központjának, a Donyec-medencének felszabadításához. A Pravda augusztus 26-án a következöképpen méltatta Harkov felszabadításának jelentöségét: "A németek Harkovot Ukrajna keleti kapujának, az Ukrajnába nyíló ajtó zárjának, Ukrajna kulcsának nevezték. A Vörös Hadsereg gyözelme széttörte a német zárat, és szélesre tárta az ukrán föld kapuját a szovjet felszabadító fegyverek elött. Harkovnál megsemmisültek a német elithadosztályok, hajótörést szenvedett a hitleristáknak az a terve, hogy egész Ukrajnát a német rablóhadsereg ellátási bázisaként használják fel. A Dnyeper felett Ukrajna felszabadulásának hajnalpírja ragyog. A megkínzott, sokat szenvedett szovjet emberek a folyó mindkét partján feszülten figyelik a keletröl jövö örömhíreket." 7. A világtörténelmi fontosságú kurszki gyözelem katonapolitikai jelentösége A német fasiszta csapatok kurszki veresége a Nagy Honvédö Háború egyik legfontosabb és döntö eseménye volt. A Vörös Hadseregnek ez a gyözelme a második világháború alakulását is rendkívül nagymértékben befolyásolta. Kudarcba fulladt a hitleri Németországnak az a kísérlete, hogy egy hatalmas nyári támadással a maga javára fordítsa a háború menetét, megóvja a fasiszta tömböt a széthullástól, és enyhítse Sztálingrád politikai következményeit. A Vörös Hadsereg fegyvereinek erejével keresztülhúzta a fasiszta Németország messzemenö katonai-politikai terveit. "Utolsó ütközet Németország gyözelméért" így nevezték a kurszki csatát a hitleristák. A csatát elvesztették, és a közelgö katasztrófa félelmetes képe teljes nagyságában kirajzolódott a fasiszta állam és hadserege elött. A Vörös Hadsereg kurszki gyözelme a német föparancsnokság támadó hadászatának csödjét jelentette. Ezt nemcsak Németország ellenségei, hanem szövetségesei is világosan látták. Ez már Németország elkerülhetetlen katonai vereségének az elöhírnöke volt. "A Citadella® hadmüvelet meghiúsulása után írja Rieker minden józaneszü ember világosan látta, hogy Oroszországban nem lehet többé a támadó szerep átvételére gondolni és ily módon a Szovjetunió felett aratott döntö gyözelemre sem." Maguk a fasiszta vezetök is kénytelenek voltak beismerni támadó hadászatuk kudarcát. Keitel tábornagy, vezérkari fönök késöbb kijelentette, hogy a német csapatok 1943. évi nyári veresége után a német hadvezetés kezdte belátni, hogy a háborút katonai eszközökkel nem tudja megnyerni. A német fasiszta hadsereg minden ereje latbavetésével sem tudta ismét magához ragadni a hadászati kezdeményezést, nem tudott visszavágni Sztálingrádért. A német fegyverek tekintélyét Kurszknál újabb, és ezúttal jóvátehetetlen csapás érte. Hiábavalónak bizonyult a nyári támadás, elsösorban pedig a "Citadella" hadmüvelet elökészítésére fordított roppant eröfeszítés, pedig ezt a hadmüveletet a hitlerista vezetök véleménye szerint a legkiválóbb hadvezérek Manstein és Kluge tábornagyok, Model, Hoth, Kaempf és más tábornokok irányították. Vereségük a német katonai doktrína csödjét jelentette, és megingatta a német tábornokok hadászati csalhatatlanságába vetett hitét. A nyári támadás kudarca és a német fasiszta csapatok veresége szertefoszlatta a német propaganda meséjét, miszerint a nyár a német hadsereg támadásának és gyözelmének az évszaka. Kiderült, hogy a német hadsereg nyáron ugyanolyan "sikeresen" tud visszavonulni a Vörös Hadsereg csapásai elöl, mint télen. Churchill, a kurszki nyári harcok eredményeit értékelve, megállapította: "A Kurszkért, Orjolért és Harkovért vívott három óriási ütközet azt jelentette, hogy a keleti arcvonalon két hónap alatt összeomlott a német hadsereg." Amikor a német hadvezetés Kurszknál megkezdte a nyári támadást, végzetes módon ismét lebecsülte a Vörös Hadsereg erejét, és túlbecsülte a magáét. A Vörös Hadseregnek nyomban a védelmi ütközet befejezése után megindított döntö ellentámadása meghökkentette a hitlerista tábornokokat. Nem tételezték fel, hogy a Szovjetuniónak még nagyarányú támadásra alkalmas tartalékai vannak. Zentner, amikor a kurszki csata eredményét értékeli, kénytelen beismerni: "Az igazság az, hogy Hitler mindent bevetett ebbe az ütközetbe . . . Viszont olyan veszteséget szenvedett, amelyet már nem boszszulhatott meg . . . A veszteség keserüségét növelte az is, hogy az oroszok nyomban utána széles arcvonalon támadást indítottak, holott Hitler rastenburgi föhadiszállásán úgy vélekedtek, hogy bizonyos idö kell még ahhoz, hogy az oroszok a sebekböl felépüljenek." A hitlerista tábornokoknak, ha nem is számoltak a szovjet támadás lehetöségével, azt feltétlenül tudniuk kellett, hogy a Központi és a Voronyezsi Front csapatai nagy védelmi munkálatokat végeznek, és tartalékokat gyüjtenek. Ennek ellenére a német hadvezetés, az eröviszonyok reális mérlegelése nélkül, hadmüveleti tervet dolgozott ki a kurszki kiszögellésben levö szovjet csapatok bekerítésére. A hadmüvelet elgondolása nem volt sem új, sem eredeti; a német hadászat kaptafájára készült, és sok tekintetben a téli ellentámadás tervének a megismétlése volt. A német fasiszta hadvezetés konokul úgy vélte, hogy csapatai csapásának ereje jelentösen felülmúlja a szovjet védelem erejét, tehát lehetövé teszi a német csapásmérö csoportosításoknak, hogy szétzúzzák a Központi és a Voronyezsi Front csapatait, valamint a kurszki irányban levö tartalékokat. Mivel a német fasiszta hadvezetés lebecsülte a Vörös Hadsereg erejét, és nem tudta felderíteni a kurszki kiszögellés szovjet védelmének rendszerét, a védelem leküzdhetetlensége meglepte a német tábornokokat. Friessner vezérezredes, az északi német csapásmérö csoportosítás kötelékében harcoló 13. hadtest parancsnoka, emlékirataiban a következöket írja: "Mélyen lépcsözött, erösen megerödített, sok harckocsiakadállyal megtüzdelt védelmi rendszerbe ütköztünk. A védelmi berendezést olyan jól álcázták, hogy még fáradhatatlan légi felderítésünk sem tudta felismerni. Az ellenség tüzérségének jól vezetett zárótüze folytán páncélosaink jelentéktelen természetes akadályok elött is megtorpantak, úgy hogy a támadó csapatok az erödítmények elött hatékony tüztámogatás nélkül maradtak." Nem kevésbé öszinte Schmidt altábornagynak, a 19. páncélos hadtest volt parancsnokának a beismerése, aki dicstelenül pusztult el Grajvoron falainál. Hadosztályának harctéri naplójában a következöket olvassuk: "Támadásunk elött keveset tudtunk az orosz erödítményekröl. Még a negyedét sem tételeztük fel annak, amit építettek. Minden bozótot, minden ligetet és magaslatot eröddé változtattak. Ezek széltében és hosszában a tüzelöállások és fedezékek olyan jól álcázott rendszerét alkották, hogy még öt méterröl sem ismertük fel öket. A földerödöket gerendaés sínréteggel vastagon befedték, következésképpen tüzérségünk tüzének és repülöbombáinknak alig volt valami hatása. Az oroszok minden lövészgödröt, minden harcárkot szinte elképzelhetetlen szívóssággal védtek." A német föparancsnokság baklövést követett el akkor is, amikor lebecsülte a szovjet hadvezérek szervezö képességét és hadmüvészetét, A német tábornokok a "Citadella"-terv kidolgozásakor sablonosak maradtak, ami megkönnyítette a szovjet hadvezetés számára az ellenség szándékának felismerését és az ellenség csapatai megsemmisítésének elökészítését. Mivel sablonosan választották meg a föcsapás irányát, az óriási fáradsággal megalakított csapásmérö csoportosítások a szovjet védelem legerösebb szakaszaiba ütköztek és súlyos veszteségeket szenvedtek. Még Görlitz is némi gúnnyal beszél a fasiszta tábornokok és politikai vezetök baklövéséröl. "Alapjában véve írja ez az elsö ütközetek sémájára tervezett támadás volt: kétoldali átkarolás céljából páncélos ékek müködtek. Hitler gondolkodását még mindig Schlieffen eszméi irányították. Amíg a fasiszta Németország hadmüvészete 1943-ban még mindig Schlieffen eszméiböl élt, addig a szovjet hadmüvészet már messzire haladt. Gyarapodott a Nagy Honvédö Háború két évének tapasztalataival, és mint a kurszki csata beigazolta, lényegesen felülmúlta az ellenfél hadmüvészetét. Az 1943. évi nyári hadjárat támadó hadmüveleteinek tervezése során elkövetett durva hibák jórészt már eleve meghatározták a német hadsereg katasztrofális vereségét. A "döntö ütközetet" vívó és elvesztö német fasiszta hadsereg rengeteg embert, harckocsit, löveget és repülögépet pocsékolt el. A kurszki csata veszteségei óriásiak és pótolhatatlanok voltak. A támadó 70 német hadosztály közül 30 megsemmisült. A hitlerista hadsereg, német adatok szerint, az 50 napon át szakadatlanul tartó ütközetben halottakban, súlyos sebesültekben és eltüntekben több mint félmillió katonát és tisztet vesztett. Ráadásul a legnagyobb veszteséget a döntö csapásra szánt elithadosztályok szenvedték. Jelentösen megritkult az ellenség hadi tapasztalatokkal rendelkezö tisztikara. Manstein kénytelen volt beismerni, hogy a kurszki csatában a "Dél" hadseregcsoport parancsnokai közül sokan kidöltek a sorból: "A csapatok túleröltetése egyre fokozódott, az erök egyre gyorsabban elhasználódtak. Különösen vonatkozott ez a csapatok magvára, a tapasztalt frontkatonákra és tisztekre. Augusztus végéig csupán a mi csoportunk hét hadosztályparancsnokot, 38 ezredparancsnokot és 252 zászlóaljparancsnokot vesztett." Erfurth, volt hitlerista tábornok "A német vezérkar története" címü könyvében szintén arról ír, hogy a német hadsereg Kurszknál nagy veszteségeket szenvedett, továbbá, hogy ezeket lehetetlen volt rövid idö alatt pótolni. "Az 1943. júliusi sikertelen támadás hangoztatja és az utána következö hosszú ütközetek a Fekete-tenger és Szmolenszk között a német hadseregnek óriási veszteségekbe kerültek. A hadosztályoknak csak egy részét tölthették fel teljesen; sok hadosztályt feloszlattak vagy egybeolvasztottak. 1943. szeptember végén a szárazföldi csapatok parancsnokságának már egyáltalán nem volt hadmüveleti tartaléka." A szovjet csapatok különösen súlyos vereséget mértek a német fasiszta hadsereg páncélos magasabbegységeire. A kurszki csatában részt vett 20 páncélos és gépesített hadosztályból hét megsemmisült, a többi pedig nagy veszteséget szenvedett. Guderian vezérezredes, a német páncélos csapatok szemlélöje beismerte, hogy a balsikerü "Citadella" hadmüvelet során a német csapatok "döntö vereséget szenvedtek. A páncélos csapatok, amelyeket olyan nehezen tudtunk feltölteni, a nagy emberi és anyagi veszteségek miatt hosszú idöre kidöltek a sorból. Az oroszok természetesen kiaknázták sikerüket. A keleti arcvonalon többé nem volt nyugalom. A kezdeményezést végleg az ellenség ragadta magához." Bouchet francia tábornok, "A páncélos fegyvernem a háborúban" címü könyv szerzöje, ugyancsak szóvá teszi a német páncél

os hadosztályok súlyos vereségét. A szovjet hadvezetés állapította meg Bouchet a kurszki ütközetet "óriási felörlö csatává változtatta át, amelyböl a német páncélos csapatok mind anyagi, mind erkölcsi szempontból megtépázva kerültek ki. Az orosz hadvezetés úgyszólván nyomban ezután biztosan magához ragadhatta a kezdeményezést". A hitlerista hadsereg számára a kurszki vereség a vég kezdete volt. " . . . A kurszki ívben vívott nagy nyári ütközettel írja Görlitz megkezdödött a keleti hadsereg haláltusája. Mialatt az ellenség állandóan növelte támadó erejét, a német páncélos csapatok és gyalogság ereje egyre inkább kimerült . . ." A keleti támadó hadászat kudarca arra kényszerítette a hitlerista vezetö klikket, hogy új hadviselési módokat keressen, amelyek megmentik a fasizmust az elkerülhetetlen vereségtöl. Németország vezetöi abban reménykedtek, hogy sikerül a Vörös Hadseregre állásharcot kényszeríteniük, s ily módon idöt nyernek a Hitler-ellenes koalíció egységének megbontásához, megrémítik az amerikai és angol vezetö köröket a Szovjetunió katonai erejével, és a háború döntetlen befejezésére bírják öket, fenntartván a fasiszta Németországot, mint az európai "vörös veszedelem" elleni gátat. A Vörös Hadsereg ezután kibontakozó általános támadása azonban meghiúsította a hitlerista politikusoknak és tábornokoknak ezt a tervét is. A szovjet kormány állhatatosan harcolt az antifasiszta koalíció valamennyi országának hozzájárulásával hozott határozatok végrehajtásáért. A Vörös Hadsereg hösi harca megmutatta az európai fasizmus leggyorsabb megsemmisítéséhez vezetö utat. A Vörös Hadsereg sikeres támadása révén a szövetségesek végrehajthatták olaszországi hadmüveletüket. A kurszki csata arra kényszerítette a hitlerista hadvezetést, hogy a földközi-tengeri hadszíntérröl nagy vadászrepülö és bombavetö kötelékeket, továbbá más fegyvernemekhez tartozó csapatokat vonjon el. Ez lényegesen megkönnyítette a szövetségesek olaszországi partraszállását és végeredményben megpecsételte Olaszország háborús vereségét. Hitler, aki a keleti fronton nagy szükében volt a csapatoknak, nem tudta hatékonyan segíteni olasz szövetségesét. Söt azt javasolta Mussolininak, hogy vonja ki csapatait Dél-Olaszországból, és összpontosítsa öket északon, az így felszabaduló eröket pedig majd a keleti arcvonalon fogják felhasználni. A Daily Express címü angol lap 1943. augusztus 7-i számának vezércikke a következöket írta: "Az oroszországi gyözelmek bizonyos lehetöségeket teremtettek a Földközi-tengeren. Néhány tucat német hadosztály Mussolinit hatalmon tudta volna tartani, de Hitler Oroszországból még ilyen keveset sem tudott elvonni." A Vörös Hadsereg támadásának megállítása céljából a hitlerista hadvezetés kénytelen volt kivonni a legharcképesebb hadosztályok többségét Franciaországból, Belgiumból és Hollandiából. Ezeket olyan, nem teljes létszámú és rosszul kiképzett hadosztályokkal váltotta fel, amelyek a totális mozgósítás alapján behívott, úgy-ahogy felfegyverzett katonákból álltak. Ez kedvezö feltételeket teremtett a szövetségesek számára ahhoz, hogy minél hamarabb létrehozzák az európai második frontot. A Vörös Hadsereg kurszki höstette, a fasiszta Németország válogatott eröinek szétzúzása megakadályozta egy Svédország ellen tervezett hitlerista gaztett végrehajtását. Bamler altábornagy, a norvégiai német megszálló csapatok volt vezérkari fönöke 1946-ban nyilvánosságra hozta ezt a tervet. A németek Norvégiából, Finnországból és Dániából titokban támadást terveztek Svédország ellen. Ehhez a német fegyveres erök föparancsnokságának már megvolt a jóváhagyott inváziós terve: a "Kékróka"-terv. Végrehajtása von Falkenhorst tábornokra, a norvégiai német fegyveres erök föparancsnokára várt. A "Kékróka" hadmüvelet elökészítésébe már bekapcsolódtak a német fasiszta hadsereg hírszerzö szervei, a Norvégiában állomásozó magasabbegységek felderítöi, továbbá a norvégiai és svédországi fasiszta ügynökség. Quisling, a norvég nép árulója szívesen a német fasiszták rendelkezésére bocsátotta svédországi ügynökhálózatát, amelyet az ország fasizálására és védelmi képességének aláaknázására hozott létre. A hitleristák tervét csupán a kurszki vereség hiúsította meg. Most már gondolni sem lehetett arra, hogy a Svédország elleni támadás céljára élöeröt és harceszközöket szabadítsanak fel. A Vörös Hadsereg a kurszki véres harcokban egyszer és mindenkorra eltemette a "Kékróka"-tervet. A kurszki vereség óriási hatással volt a hitlerista hadsereg katonáira és tisztjeire. A vereség következtében megrendült a csapatok erkölcsi állapota. A német hadseregben kevés olyan ember maradt, aki még továbbra is hitt Németország gyözelmében. Joachim Schneider százados, a 4. páncélos hadsereg egyik aknavetö osztályának segédtisztje így jellemezte hadserege tisztikarának hangulatát: "A július 5-i támadás elött a 4. páncélos hadsereg tisztikara bizakodó hangulatban volt. Többségük úgy vélte, hogy a kurszki ívben levö orosz hadseregeket bekerítjük és megsemmisítjük. Július 4-én, amikor kihirdették Hitler parancsát, sok tiszt ezt mondta: ŻLeszámolunk az oroszokkal Sztálingrádért®. A tisztek a küszöbönálló támadástól gyözelmet és a háború gyors befejezését remélték . De már a harc elsö napjai meghozták a kiábrándulást . . . Búcsút kellett mondani a gyözelem reményének. A német fegyver s ugyanígy a német vezetés is az utolsó, döntö percben csütörtököt mondott. Júliusi szerencsétlenségnek® nevezik nálunk a júliusi támadást és ez sok tisztnek megváltoztatta véleményét a háborúról." A német tisztek egy része nehezen tudta leplezni nyomott hangulatát katonái elött. A katonák látták, hogy visszavonulás közben miként vész el fokról fokra még a parancsnokok gyözelmi hite is. "A tiszteket nagyon megviselte a júliusi támadás kudarca mondta Alois Bachler, a 6. német gyalogos hadosztály 18. gyalogezredének altisztje. Ez a vereség jobban lesújtotta a német tiszteket, mint Sztálingrád . . . A sztálingrádi katasztrófa után a német hadvezetés nagy elökészületeket tett, hogy visszavágjon érte. Nagyon reménykedtünk 1943 nyarában. A támadás megindult, és meghiúsult. Ez azt jelenti, hogy füstbe ment az Oroszország elleni háború kedvezö kimenetelébe vetett minden remény." A német hadsereg katonái és altisztjei körében egyre erösödött a végzetszerüség érzése. Heinz Brandt, a 31. gyalogos hadosztály 2. kerékpáros századának tizedese, aki megadta magát, kijelentette: "A katonák többsége már nem hisz Németország gyözelmében. Sztálingrád és Afrika után, a júliusi támadás meghiúsulása után és a német hadsereg mostani visszavonulása közepette már nem sokan hisznek Hitler gyözelmében. A hivök kis csoportja olyan emberekböl áll, akik tudják, hogy Hitler veresége az ö pusztulásuk. De eljön az a nap, amikor ök is megadásra emelik kezüket, vagy golyót röpítenek a halántékukba". A német katonák és tisztek erkölcsi erejének romlása, valamint a gyözelembe vetett hitük elvesztése mind gyakrabban azt eredményezte, hogy a katonák, söt egyes tisztek is a fogságban kerestek menekvést. A rég várt, de kudarcba fulladt nyári támadás, amelytöl a hátországi németek gyors gyözelmet reméltek, továbbá a háború elhúzódása és az óriási veszteségek borulátóvá tették Németország lakosságát. Az emberek nem hittek többé abban, hogy a hitlerista vezetök meg tudják nyerni a háborút. Kurszk után már nehéz volt helyreállítani a németek megrendült bizalmát. Goebbels és sajtója nem hiába beszélt ezekben a napokban "a német szellem koncentrációjáról". Ez a szellem alaposan megrendült. A terror ellenére egyre gyakrabban bírálták a hitlerista tábornokokat és a fasiszta párt vezetöit. Megélénkült a német antifasiszták tevékenysége. Németország városaiban újabb antifasiszta csoportok alakultak. Az utcákon egyre gyakrabban terjesztettek röplapokat, amelyek arra szólították fel a németeket, hogy harcoljanak a náci rendszer, Hitler és cinkosai ellen. A német hadsereg kurszki veresége és az attól való félelem, hogy ez a vereség súlyos hatással lesz a hátország hangulatára, arra kényszerítette Hitlert, hogy sürgösen intézkedjék a "belsö front" megszilárdításáról. Himmlert, a Gestapo vezetöjét nyomban azután, hogy a hitleristák kiürítették Harkovot, kinevezték Németország belügyminiszterévé. Himmler jogkörének kiterjesztése azt mutatta, hogy a náci vezetök nem találtak a terror fokozásánál jobb eszközt a német nép elégedetlenségének és növekvö ellenállásának letörésére; az egész közigazgatást alárendelték a Gestapónak. Himmlernek "rendet" kellett teremtenie az országban, és elö kellett teremtenie a háború folytatásához szükséges embereket és anyagi eröforrásokat. A vezetö klikk nagy reményeket füzött ehhez a hóhérhoz. Schröder, Németország egyik legnagyobb bankára, aki a náci pártot finanszírozta, ezt írta Himmlernek: "Nagy örömmel értesültem birodalmi belügyminiszterré történt kinevezéséröl. E minisztérium igazgatásához ma erös kézre van szükség. Ezért kivétel nélkül mindenki és különösen az Ön barátai örömmel üdvözlik azt, hogy a Führer éppen Önt nevezte ki." A nagyiparosok és a fasiszta vezetök reményei azonban nem váltak valóra. Sem Himmler "erös keze", sem Goebbels "propaganda-tehetsége" nem tudta megszüntetni a kurszki vereségnek a német lakosság hangulatára gyakorolt hatását. A kurszki vereségnek súlyos következményei voltak Németország és a fasiszta tömb más országai életének minden területén, kiélezte ezeknek az országoknak belpolitikai válságát, elmélyítette a Németország és csatlósai közti ellentéteket, és Németországot külpolitikailag még jobban elszigetelte. Nemcsak a német fasiszta hadsereg, hanem az egész hitlerista állam és az általa teremtett európai "új rend" is válságos helyzetbe került. A hitleri Németország hadseregének kurszki veresége meggyözte a fasiszta tömb országait arról, hogy a szovjet-német arcvonal eröviszonyai gyökeresen megváltoztak a Szovjetunió javára. Finnország, Magyarország és Románia fasiszta vezetöi, még határozottabban, mint Sztálingrád után, kibúvókat kezdtek keresni, hogy elkerüljék a jogos megtorlást. A Németország és Finnország között Sztálingrád után keletkezett szakadék elmélyült. Az érlelödö válság jele volt, hogy Mannerheim tábornok nem fogadta el a Finnország területén levö finn és német csapatok neki felajánlott föparancsnokságát. Attól félt, hogy ha ezt elvállalja, még erösebben hozzáköti magát a németek hadiszekeréhez, amely sok finn államférfi véleménye szerint Kurszk után lefelé gurult a lejtön. Még Franco, a spanyol diktátor is ésszerünek tartotta, hogy 1943 öszén kivonja megtépázott "Kék hadosztályát" Leningrád környékéröl. Egyre kitartóbban keresték a kivezetö utat Magyarország vezetöi is. Horthy, a magyar fasiszták feje a kurszki csata után még inkább meg akart egyezni Angliával és az Egyesült Államokkal a különbékére vonatkozóan. Nagyon nyugtalanok voltak Románia és Bulgária fasiszta vezetöi is. Augusztusban, amikor Hitler ki akarta vonni csapatait a kubáni hídföböl, hogy a Kurszknál támadó Vörös Hadsereg ellen használja fel öket, Ion Antonescu és Borisz bolgár király kijelentette, hogy a német hadállások meggyengülése a Fekete-tenger medencéjében "veszélyes következményekkel" járna országukban. A kurszki vereség következtében Németország és az úgynevezett "semleges" államok viszonya még jobban elhidegült. A semleges államok vezetö köreinek Sztálingrád utáni figyelmeztetéseire Hitler állandóan azt válaszolta, hogy az 1943. évi nyári hadjáratban döntö revánsot vesz. Ezért ezeknek az országoknak, különösen Törökországnak reakciós körei türelmetlenül várták a német támadást. Most újabb csalódás érte öket. A kurszki csatának a hitlerista hadseregre nézve siralmas eredménye meggyözte a semleges országokat, hogy tovább nem igazodhatnak a fasiszta Németország politikájához, mert Németország sorsa meg van pecsételve. A semleges országok elhidegülése többek között abban nyilvánult meg, hogy közülük egyesek csökkentették a fasiszta Németországnak nyújtott anyagi segítséget, és igyekeztek szorosabb kapcsolatot létesíteni a Hitler-ellenes koalíció országaival. Svédország kormánya Orjol és Belgorod felszabadításának napján hivatalosan bejelentette, hogy augusztus 15-töl kezdve nem engedi át országán a német hadianyag-szállítmányokat, augusztus 20-tól kezdve pedig a német "szabadságosokat". Portugália kormánya a kurszki csata után haditengerészeti és légi támaszpontokat engedett át Angliának az Azori-szigeteken. Nagy hatása volt a Vörös Hadsereg kurszki gyözelmének az antifasiszta koalíció országainak népére. A népek most már világosan látták, hogy közeledik a háború gyözelmes befejezése, megszünöben van a világot fenyegetö szörnyü fasiszta veszély. A világ szabadságszeretö népei tudták, hogy a szovjet népnek és Vörös Hadseregének bátorsága és önfeláldozása a demokratikus erök közeli gyözelmének záloga. Erösödött a világ népeinek rokonszenve a Szovjetunió iránt, s hösi harca lelkesítette öket. Roosevelt az amerikai néphez intézett július 28-i rádióbeszédében ezt mondta: "A hónap elején megindult, rövid ideig tartó német támadás kétségbeesett erölködés volt a német nép hangulatának megjavítására. Az oroszok nem engedték meglepni magukat. Megkezdték saját támadó terveik végrehajtását, azokét a tervekét, amelyeket egybehangoltak az Egyesült Nemzetek egész támadó hadászatával. A világ még nem látott annál nagyobb odaadást, elszántságot és önfeláldozást, mint amilyent az orosz nép és az orosz hadsereg tanúsított . . ." A Vörös Hadsereg gyözelmes támadása bizalmat öntött a megszállt kelet-európai országok népébe, hogy hamarosan megszabadulnak a fasiszta elnyomás alól. Jugoszlávia, Görögország, Albánia, Lengyelország és Csehszlovákia partizánjai még nagyobb csapásokat mértek a gyülölt ellenségre. A hitlerista vezetés egész hadosztályok bevetésére kényszerült a partizánok ellen; legyözni azonban nem tudta öket. És minél jobban verte a Vörös Hadsereg a szovjet-német arcvonalon az ellenséget, annál jobban megélénkült a partizánharc Európa mélyén. A szovjet csapatok gyözelmének hatására még jobban kibontakozott a fasiszta "új rend" alatt sínylödö európai népek felszabadító harca. Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Dániában és Norvégiában aktivizálódtak az ellenállási mozgalom harcosainak csoportjai. A Vörös Hadsereg kurszki gyözelme az amerikai és angol vezetö körök magatartására is rányomta bélyegét. Kurszk elött akadtak olyanok, akik hajlamosak voltak azt hinni, hogy Németország le tudja küzdeni hadseregének Sztálingrád okozta válságát. A német fasiszta csapatok nyári támadásának a meghiúsulása és a Vörös Hadsereg kibontakozó hatalmas támadása meggyözöen szemléltette, hogy a válság nemcsak hogy nem szünt meg, hanem valóban halálosra fordult a fasiszta Németország számára. Nyilvánvalóvá vált, hogy a Szovjetunió egyedül, a szövetségesek segítsége nélkül is meg tudja nyerni a háborút. Az Egyesült Államok és Anglia vezetö körei aggódni kezdtek amiatt, hogy esetleg elkésnek. Roosevelt, az Egyesült Államok elnöke a teheráni konferencia elökészítése idején mondotta: "Egyben biztos vagyok abban, hogy lesz, aki támogasson, ha amellett kardoskodom, hogy nyugat felöl támadjuk meg Európát. De jövö tavaszra, ha a dolgok Oroszországban így mennek tovább, talán már nem is lesz szükség második frontra." A második világháború reakciós történetírói igyekeztek a népek tudatában az emberiség sorsát mélyrehatóan befolyásoló nagy eseményekröl hamis képet kialakítani. Meghamisították a kurszki csatát is. A sok hamisító között a föszerepet a volt hitlerista tábornokok játsszák, akik minden áron tisztára akarják mosni a német hadvezetést az 1943. évi nyári támadás elvesztéséért. Minden baklövést Hitlerre, a fasiszta párt vezetöire akarnak kenni. A fasiszta hadsereg kurszki vereségét minden elképzelhetövel magyarázzák, csak éppen a Vörös Hadsereg harctevékenységével nem. Speidel, aki azzal vádolja Hitlert, hogy nem hallgatott tábornokainak "ésszerü" tanácsára, miszerint a "Citadella" hadmüveletet nem 1943 nyarán, hanem tavasszal kellett volna végrehajtani, ezt írja: "A ŻCitadella® hadmüvelet csak akkor számíthatott sikerre, ha nyomban az 1943. márciusi harkov-belgorodi ellentámadás után következik, amely az utolsó sikeres ellentámadás volt." Manstein szintén a német föparancsnokságnak ebben a hibájában látja a nyári támadás kudarcának okát. Hangsúlyozza, hogy amenynyiben a kurszki csata májusban kezdödik, sikeres lett volna a német hadsereg számára. A nyári támadást megelözö helyzet tárgyilagos elemzése megcáfolja ezeket az elmefuttatásokat. A német hadvezetés nem kezdhetett volna támadást a kurszki kiszögellés ellen sem 1943 tavaszán, sem nyarán, mert nem volt elegendö ereje, és nem is tudott elegendö eröt összpontosítani a szovjet-német arcvonalon. Guderian 1943. március 9-i jelentésében a következö kényszerü beismerést teszi: "Sajnos, jelenleg egyetlen teljesen harcképes páncélos hadosztályunk sincs. Mind az ez évi, mind a jövö évi harctevékenység sikere attól függ, sikerül-e ilyen magasabbegységeket alakítanunk." Görlitz szintén arra a következtetésre jut, hogy a német hadsereg 1943 tavaszán nem tudott nagyszabású támadást indítani. Szerinte: "A második téli hadjárat gyógyíthatatlan sebeket ütött a német keleti hadseregen. Pihenésre, alapos feltöltésre, és kiegészítésre volt szüksége." Az ellenségnek csak július elejére sikerült minden tartalékát összpontosítania egy keskeny arcvonalszakaszon, amikor is erökben és eszközökben különösen harckocsikban, tüzérségben és repülögépekben fölöttébb nagy sürüséget hozott létre. Ezt azonban a hitlerista hadvezetés csak úgy tudta megtenni, hogy nyugatról és más hadszínterekröl minden nélkülözhetö eröt elvont. Ezzel szemben a szovjet csapatok már 1943 tavaszán abban a helyzetben voltak, hogy bármely szakaszon vissza tudták verni a támadást. Akkor már erös tartalékokkal rendelkeztek a hátországban, söt tavasszal már magában a kurszki kiszögellésben is a Vörös Hadseregnek kedveztek az eröviszonyok. Manstein, önmagának ellentmondva, kénytelen elismerni, hogy a német erök még július-augusztusban sem voltak elegendök a kurszki hadmüvelet sikeres megvívásához. Manstein mentegetni próbálja arcvonalszakasza csapatainak vereségét, és azt állítja, hogy a "Dél" hadseregcsoport a kurszki kiszögellés északi arcvonalán elszenvedett vereség ellenére is folytatni tudta volna a támadást, és szét tudta volna zúzni a Vörös Hadsereg vele szemben álló eröit. Hitlert és a német föparancsnokságot azzal vádolja, hogy nem bocsátotta rendelkezésére utolsó ukrajnai tartalékát, a 24. páncélos hadtestet, s ezért abba kellett hagynia a támadást. Nyilvánvaló azonban, hogy egy páncélos hadtest már nem menthette meg a "Citadella" hadmüveletet. A szovjet hadvezetés az ellenség támadási sávjában nagy tartalékokkal rendelkezett, amelyek készen álltak arra, hogy megindítsák az ellentámadást. Így hát nem a német föparancsnokság, és nem is a kurszki ív északi arcvonalán támadó német fasiszta csapatok amelyek július 12-én kénytelenek voltak védelembe átmenni "csapták be" Mansteínt, nem ök kényszerítették a támadás abbahagyására. A német fasiszta hadsereg kudarca elsösorban a szovjet-német arcvonal megváltozott eröviszonyaival, a Vörös Hadsereg megnövekedett erejével, parancsnokai kitünö szervezöképességével és a szovjet katonák hösiességével, nagyfokú hazafiságával magyarázható. A "Citadella" hadmüvelet meghiúsulását az is magyarázza, hogy Németország, az erejét meghaladó Szovjetunió elleni háború következtében, általánosan meggyengült. Évröl évre korlátozta a támadó hadmüveletek arányait a keleti arcvonalon, de ezekhez a kisebb hadmüveletekhez sem volt már elegendö ereje. Ezt világosan szemlélteti a következö tény: a német fasiszta hadsereg 1941-ben 2000 km kiterjedésü, 1942-ben 500-600 kilométeres, 1943 nyarán pedig Orjol és Belgorod között már csak alig 300 km széles arcvonalon indított támadást. A kurszki csata története meghamisításának egy másik formája az, hogy egyesek kisebbíteni próbálják a jelentöségét, másodrangú ütközetnek tüntetik fel. A pálmát e téren azok viszik el, akik az 1960-ban Nyugat-Németországban megjelent A második világháború döntö ütközetei címü cikkgyüjteményt szerkesztették: Jacobsen, a Bundeswehr katonai akadémiájának docense és Rohwer, volt hitlerista tengerésztiszt. A kurszki csata egyszerüen nem szerepel ebben a gyüjteményben! Viszont "döntö" ütközetként szerepel benne például Kréta elfoglalása és néhány hasonló hadmüvelet, amelyek nem voltak jelentös befolyással a háború menetére. Még Manstein is, aki pedig kisebbíteni igyekszik súlyos vereségét, kénytelen beismerni, hogy az 1943. évi nyári ütközet óriási hatással volt a második világháború egész alakulására. "A ŻCitadella® hadmüvelet írja utolsó próbálkozásunk volt, hogy keleten megörizzük kezdeményezésünket. Amikor befejezödött, ami egyet jelentett a kudarccal, a kezdeményezés véglegesen a szovjet oldalra ment át. Ebböl a szempontból a ŻCitadella® hadmüvelet döntö jelentöségü, a háború fordulópontja a keleti arcvonalon." Az imperialista országok tábornokai és reakciós történetírói nem véletlenül hamisítják meg a háború történetét. Félnek megmondani az igazságot a népnek: azt, hogy milyen erös a szovjet állam és Vörös Hadserege. Ez a megnövekedett erö éppen a kurszki csatában mutatkozott meg különösképpen: azokban az óriási tartalékokban, amelyeket a föirányokban összpontosítottak, a csapatok elsörendü harceszközökkel való böséges ellátásában, s abban a példátlanul erös támogatásban, amelyet a harckocsik, a tüzérség és a légierö nyújtott a gyalogságnak. A Vörös Hadsereg a kurszki kiszögellést bevehetetlen eröddé változtatta, amelyröl visszapattant a hitlerista hadsereg utolsó támadása. A kurszki csata fontos szakasz a szovjet hadmüvészet fejlödésében. A csatában a szovjet vezetés beigazolta, hogy mélyrehatóan és helyesen tudja értékelni a helyzetet, az eröviszonyokat, és ennek alapján reális terveket tud kidolgozni. Miután a szovjet hadvezetés felismerte az ellenség szándékát, és megállapította csapásai irányát, elhatározta, hogy gondosan kiépített védelmét felhasználja az ellenséges csapásmérö csoportosítások felörlésére és meggyengítésére, hogy utána ellentámadásba menjen át és megsemmisítse öket. Az adott körülmények között a védelem látszott a fegyveres harc legmegbízhatóbb módjának, amely legjobban kíméli az élöeröket és a harceszközöket. Emellett az erök és a harci technikai eszközök mennyisége lehetövé tette a szovjet vezetés számára, hogy olyan hadmüveleti sürüséget alakítson ki a védelemben, amilyent azelött csak a támadó hadmüveletekben hozott létre. Ez leküzdhetetlenné tette a szovjet csapatok védelmét, és meghiúsította az ellenség támadó terveit. A mélyen lépcsözött védelem korántsem jelentette azt, hogy a harc passzív jellegü lesz. A fö elgondolás az volt, hogy a megszállt terepszakaszok szívós védelmét bátor és elszánt ellenlökésekkel és ellencsapásokkal kell kombinálni. Emellett a szovjet hadvezetés már jó elöre elhatározta a Nyugati és a Brjanszki Front ellentámadását, hogy ezáltal veszélyeztesse az ellenség északi csapásmérö csoportosításának a hátát. És jóllehet az ellenség erös páncélos csapásmérö csoportosításainak egyes irányokban sikerült számbeli fölényre szert tenni, és beékelödni a szovjet védelembe, ez óriási veszteségébe került. A szovjet hadvezetés felvonultatta a frontok tartalékait és a második lépcsöket s ez, valamint a csapatok ügyes manöverezése és az ellenség óriási veszteségei azt eredményezték, hogy számbeli fölénye a föcsapások irányában hamarosan megszünt. Összegezve: a szovjet csapatok védelme a kurszki csatában ragyogóan teljesítette feladatát. Erösebbnek bizonyult, mint az ellenség támadó lehetöségei. A Nyugati és a Brjanszki Front csapatainak július 12-én megindított ellentámadása összezavarta a német hadvezetés számvetését. Manstein kertelés nélkül beismeri, a "Citadella" hadmüvelet abbahagyásának egyik fö oka az volt, hogy "megállították a 9. hadsereg támadását, ami legalábbis kétségessé tette az ütközet gyors befejezését". A német fasiszta hadseregek támadása Kurszknál a szovjet csapatok leküzdhetetlen védelmébe ütközött, és az ellenség páncélos csapásmérö csoportosításai tehetetlennek bizonyultak a mélyen lépcsözött, tüzeszközökkel sürün megtüzdelt szovjet védelemmel szemben, viszont azok a német védelmi terepszakaszok, amelyeket az orjoli irányban másfél évig, a belgorod-harkovi irányban pedig egy évig építettek, nem tudták feltartóztatni a szovjet csapatok támadását. A hitlerista hadvezetés a védelem kiépítése során is ugyanúgy lebecsülte a Vörös Hadsereg erejét, mint a "Citadella" támadó hadmüvelet elökészítésekor. A szovjet csapatok teljes mélységében áttörték az ellenséges védelmet, és elfoglalták Orjolt, Belgorodot és Harkovot, amelyeket a németek erös ellenállási csomóponttá építettek ki. A Vörös Hadsereg kurszki ellentámadásának meg voltak a moszkvai és sztálingrádi ellentámadástól eltérö sajátosságai. A fegyveres harc itt sokkal nagyobb arányú volt, mint az elöbbi két esetben. Ennek bizonyítására elegendö, ha megemlítjük, hogy az ellentámadásban 19 összfegyvernemi hadsereg mellett a szovjet haderö mind az öt harckocsihadserege részt vett. Moszkvánál, 1941-ben két front, Sztálingrádnál 1942-1943 telén három front támadott, Kurszknál pedig már öt front eröi vettek részt az ellentámadásban. Ezt az ellentámadást a helyzet sajátos feltételeinek megfelelö legelönyösebb hadmüveleti formák megfelelö megválasztása jellemezte. A moszkvai ellentámadás során a szovjet csapatok erös átkaroló csapásokat mértek az ellenség szárnycsoportosításaira, Sztálingrádnál koncentrikusan támadtak, hogy bekerítsék az ellenség egész támadó csoportosítását, viszont a kurszki ellentámadás alatt messzemenöen alkalmazták az arcés a szárnytámadásokat, hogy részekre szabdalják az ellenséges védelmet, és utána megsemmisítsék az egymástól elszigetelt csoportosításokat. A szovjet hadvezetés példaszerüen választotta meg az ellentámadás megindításának idöpontját. Csak azután ment át támadásba, miután az ellenség csapásmérö csoportosításait aktív védelmi harcokban felörölte és elvéreztette. A csatában világosan kitünt, hogy a harcok tüzében edzett hadvezérek születtek, akik a csapatvezetés igazi mestereivé váltak. Kialakult a szovjet parancsnok típusa, akiben egyesül az élenjáró katonai elmélet a harci gyakorlattal, aki alkotóan tudja értékesíteni harci tapasztalatait, nyomban felfigyel mindenre, ami új, és azt gyorsan alkalmazza a harcmezön. A szovjet harcosok fáradhatatlanul gyarapították a hadmüvészetet mindazzal, amit a gyakorlat és az alkotó kezdeményezés sugallt. A német fasiszta csapatok kurszki veresége megsemmisítö csapást mért a hitleri Németország fegyveres eröire. Ez a vereség megfosztotta Németországot támadó lehetöségeitöl, kedvezö feltételeket teremtett ahhoz, hogy a Vörös Hadsereg 2000 kilométeres arcvonalon általános nyári-öszi támadást indítson. A Sztálingrádnál elhódított hadászati kezdeményezés végleg a szovjet fegyveres erök kezében maradt. A Vörös Hadseregnek a hitlerista hordák felett Kurszknál aratott történelmi jelentöségü gyözelme gyökeres fordulatot jelentett a háború menetében. A szovjet csapatok nehéz harcban, nagy áldozatok árán, a történelemben páratlan tömeges hösiességükkel vívták ki a gyözelmet. A kurszki csata a történelem egyik legnagyobb csatája volt, amelyben eldölt a háború sorsa. Malinovszkij marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere, a Nagy Honvédö Háború kezdetének 20. évfordulója alkalmából a Kreml palotában 1961. június 21-én mondott beszédében így jellemezte a csata jelentöségét: "Nincs még egy olyan csata, amelyben olyan elkeseredett és szívós harc dúlt volna, mint a kurszki csatában. A csata földrengetö páncélos ütközetei mind a harckocsik száma, mind a felek veszteségei szempontjából egyedülállóak voltak. Kereken meg kell mondanunk, hogy ebben a szörnyü összecsapásban eltört a hitlerista hadsereg gerince, és a fasiszta Németország, miután szertefoszlott a siker minden reménye, rájött, hogy elvesztette a háborút." A Vörös Hadsereg ereje most már nyilvánvalóan felülmúlta az ellenségét. Ez óriási érdeme a szovjet népnek, amely nagy áldozatokkal teli utat járt meg, hogy a Vörös Hadsereget elláthassa harci technikai eszközökkel, fegyverrel, löszerrel, felszereléssel és élelemmel. A kurszki csata olyan diadal volt, amelyet valóban embermilliók hösi munkája készített elö. A szovjet dolgozók a Vörös Hadsereggel együtt ünnepelték a nagy gyözelmet. A kemény harcban aratott nagy gyözelmek beigazolták, hogy a szovjet szocialista állam a fasiszta Németországgal szemben, a szovjet fegyveres erök a hódítók hadserege ellenében és a szovjet hadmüvészet az ellenség hadmüvészetével szemben fölényben van. A Kurszk környéki ütközetekben fennen tündöklött a kommunista párt nevelte és vezette szovjet katonák, tisztek és tábornokok lelki nagysága. A Vörös Hadsereg kurszki gyözelme során új nagyszerü távlatok tárultak fel: közelgett a szovjet föld teljes felszabadulása. E gyözelem azt is bizonyította, hogy a fasiszta Németország pusztulásra van ítélve.