A KEMBÖS ÉKSZER

A KEMBÖS ÉKSZER

Az elöbb említett "Kembös Ékszer" külön fejezetet érdemel, mert dr. Kiszely expedíciójának ezzel egy - a sárga uiguroknál általánosan elterjedt és ma is gyakorlatban lévö - oly népszokást sikerült felderíteni, mely a legrégibb néphagyományba és az ösi mágus hiedelemben gyökerezik.

Dr. Kiszely a következöképpen írja le ezt az ékszert: "Ez az ékszer, amit a Csilien-hegységben és Minghuában élö jogarok hordanak, az asszonyok nyakában van. Ez a példány, amelyröl a közeli képeket küldtem, éppen egy muzeális darab, legalább 300-400 éves, de lehet több is, mert igen kopottak rajta a gyürük. Úgy hordják a lányok (menyasszony kortól kezdve) a nyakukban, mint egy római katolikus pap a stólát, egy kicsit beakasztva az alját az övükbe. Legfelül a nyakuk körül van vagy 50-50 régi gyürü, ez alatt egy szögletes, majd kerek ékszer - olyasmi, mint a honfoglaló magyarok mellkorongja -, aztán néhány ezüstveret ezekkel az indákkal, aztán megint egy szögletes és egy kerek ékszer, majd újra ezüstveret, és a végén egy piros bojt."

Itt - a Kembös ékszer tárgyalásánál - adok kifejezést annak a meggyözödésemnek, mely szerint úgy vélem, hogy Mani kivégzése után, az üldözött és észak felé menekülö manicheusok nevezték magukat "ui-gur" néven. Ugyanis ettöl az idötöl kezdve jelennek meg az uigurok vagy jogarok Belsö-Ázsiában és Kína belsejében. Azért nyúlok a "kembös" szó értelmezésénél a sumír nyelvhez, mert 500 éven keresztül Mezopotámia a Pártos Birodalomba tartozott, és a pártos uralkodók ápolták a sok ezer éves - ma sumírnak nevezett - hagyományaikat.

Így a mai jogur KEMBÖS szót a sumír RIM-BU-US - ötezer év elötti -elnevezésben látom, ami nyugodtan kiejthetö KEMBÖS-nek, mert a sumír BU (4) (L. 51 l.) szóban az "U" magánhangzót a mai tudósok jelölik a "negyedik" u-nak. Ez a jelzés feltételezi egy másik magánhangzó itteni létezését, és ez feltétlenül az "Ő". Ugyanis e szó jelentése forrás, BŐ vizü forrás, tehát mindenképpen "BÖ". Ennek a jelnek Istenre vonatkoztatott változata azonban az "ösvizet" jelenti. A sumír Teremtés Történetben az "ösanya" - MAMMU - is ezzel az ékjellel van írva. A "BÖ" ékjele tehát elvisz minket az Istenanya-tisztelethez, melyet megtalálunk a Pártos Birodalomban, a manicheus vallásban is, ahol a vallás Istenasszonya: ANAHITA. Szent állata a fehér kócsag.

Nézzük most, hogy mit jelent a KIM vagy KEM...7 (L. 440) Jelentése; rítus, azaz "szertartás". A KIM-BŐS vagy KEMBŐS sumír nyelven tehát az "Istenanyához vezetö beavatást (szertartást)" jelenti azzal a mitologikus tartalommal, hogy "a beavatottat ágyékénak forrásából nemzedékei származnak".

Így jutunk el a jugar KEMBŐS ékszerrel a mi TURUL MONDÁNK-beli Emese álmához, akinek BŐS forrásából fakadt nemzetünk. Aki a KEMBŐS-t viseli, az már "beavatott" az Anyaistennö munkájának, vagyis az életet adásnak a folytatásában.

Ezt a hivatástudatot jellemzi az ékszer viseleti módja is. A felsötesten, tehát az asszony öve fölött CSAK gyürük vannak, míg az öv alatt- az alsótesten - a "forrás" környéke ékszerekkel van körülrakva. Az anyai hivatás felmagasztalása ez, amit talán a mai anyagias, korrupt és erkölcstelen világban kevesen értenek meg. De csodálatosnak mondható ez az östörténeti adat. Csodálatos az, hogy az i. sz. 4., de talán már a 3. évszázadtól kezdve, a régi Pártos Birodalom most már sasanida-perzsa területté vált vidékéröl észak felé menekülö manicheusok magukkal vitték vallásuk Istenasszonyának tiszteletét és vallásos hiedelmükben megtartották. És megtartották azok is, akik Kelet felé és azok is, akik Nyugat felé indultak. Amikor a Kelet felé tartókat említem - ezekre a sárga-jugarokra (ui-gurokra) gondolok, és a Nyugat felé tartókban a Kárpát-medencébe már 560 körül beérkezett véreinkre fut vissza az emlékezésem, akik magukkal hozták Boldogasszonyunkat mind a hét lányával.. Tudom, hogy elödeink népi ötvözete többrétegü, de egyik - és jelentös - összetevöjét a Pártos Birodalomból jött hun-avarnak nevezett nép képezi, hiszen azért nevezik a nyugati krónikák a Kárpát-medencei megtelepülteket legtöbbször pártosoknak.

Ezek a "pártosok" pedig minden valószínüség szerint a manicheus vallás követöi voltak. Miután templomaikat lerombolták, az üldözésük alatt és a hosszú vándorúton - amíg a Kárpát-medencébe értek- a szabadban tartották istentiszteleteiket. Tehát a "szent berkek és szent ligetek szent fái" között érezték magukat Isten közelében. Ezt a szokást pedig éppen így találjuk meg a magyarok ösvallásában is. Csodálatosan nagy hit és buzgóság kell ahhoz, hogy a természet világában közeledjünk Istenhez, hiszen valóban Isten templomában vagyunk így. Ennek boltozata pedig maga az ég, ahol Istent keressük.

A most megtalált anyagi kultúra leletei is bizonyítják az uiguroknál is és hazánk hajdani népelödeinknél is az Istenanya tiszteletét. Itt pedig azokra az egyszerü, közismert és minden népi hímzésen, kézimunkán megtalálható gyönyörü "tulipánokra" gondolok, melyek a mai napig megmaradtak. Ezek nem egyszerü díszítések, hanem magának az Istenanyának sok ezer éves jelképeként örizte meg a néphagyomány az uiguroknál is és a mi népünknél is. Dr. Bobula Ida kutatta ki és írta le ezt a régi szimbolizmust a következöképpen: "Az égi Istenek összevont jelvénye: függölegesen egymás fölé helyezett rozetták, a félhold és tulipán, számos példányban került elö a nagy szittya népnek, a párthusoknak Hatra nevü városából... A tulipán forma az Élet Nagyasszonyának címere, a szív alak Dar-Mahnak, a Csodafiú-szarvasnak emblémája." (A rumin-magyar rokonság c. könyvének 72. oldaláról idézve.)

Vizsgáljuk meg tehát azt, hogy mi mutatnak

A KEMBŐS ÉKSZEREI A SZIMBOLIZMUS TÜSKÉBEN

Ha megnézzük az 1. sz. képet, láthatjuk, hogy a kembös miképpen van a nyakba akasztva. A gyürök alatti elsö ezüstlemez, mely a rituális hordásnál az öv fölé kerül, egy kiterített tulipán szimbólumát mutatja. (2. kép). Ez után következnek a kembösön a négyszögletes és kerek ékszerek úgy, miképpen azt dr. Kiszely ismertetésében közli,

A kerek ékszerek: mind rozetták. Igen régi, sok ezer éves hagyományt tükröznek. Vizsgálódásunknál most nem az a fontos, hogy a szimbólum tartalmi jelentésének tudata megtalálható-e ma a tulajdonosánál, hanem a szimbólumok megörzésén van a hangsúly. Ezeknek megléte ugyanis bizonyítja egyrészt a hagyomány mezopotámiai eredetét, másrészt az ösvallás Istenasszonyának valamikori, vagy talán még mostani tiszteletét is. Ezt majd a következö expedíciónak kell kikutatni. A kerek ékszerek mindegyike rozetta, mely a datolyapálma virágából eredö szimbólum, és az Istenanyától eredö megtermékenyítés törvényére utal. Ezt itt nem tudom részletesen kifejteni, mert mindez - a bizonyító adatok felsorolásával - megtalálható "Az Ister-Gami oroszlánok titka" c. könyvemben. Nagyon érdekesnek látom azonban azt, hogy a kembös ékszerei között háromféle rozettatípust fedezhetünk fel.

1. A "nyolclevelü" pálmavirágra emlékeztetöt (3. kép). Ez a legrégibb rozettaszimbólum, mely a sumír ösvallás vénuszi kalendáriumának misztériumát is kifejezi. Az ékszer mai kiértékeléséhez tudni kell a mai uigurok hiedelméböl azt, hogy idöszámításukhoz milyen kalendáriumot használnak, és csillagismeretüket is fel kell deríteni. (Fontos lenne ebbeli hagyományaikat megismerni.)

2. A többlevelü rozetta - melyet 12 ékkö vesz körül - már jelzi a 12 hónapos idöszámítást, tehát az igen régi hagyomány felejtésével, már nem a régi hiedelem tudatos alkotása. Mind a kettö azonban tanúsítja az Istenanya vagy a Termékenység Istennöjének tiszteletét (4. kép).

3. A hármas egységbe összekapcsolt "forgó rozetták" (5. kép). A 3-6-9 számok összefüggéséböl eredö számmisztika "szentháromsága". A mindig a "harmadik" napon új életre kelö Istenfiú (Dumuzi-Tammuz, Osiris, Jezus), a "hatos" s 414j98e zámmal jelzett Istenanya és a "kilences" Napisten által törvényesített "örök élet" folyamatának jelképe. Csak olyan hiedelemben található, ahol a hívók imája a "MI Atyánk és Anyánk"-hoz szól, mert az Anyaisteni Teremtö Erö nélkül nem születhet új élet.

Igen csodálatosnak vélem, hogy ez a jogar nép megörizte ezeket a mélyértelmü szimbólumokat. Biztosnak veszem, hogy mai hiedelemvilágukban még mindig él az Istenanya tisztelete, mert a hármas rozetta az "örök élet" szimbóluma.

Ezek után vizsgáljuk meg azt, hogy milyenek

A NÉGYSZÖGLETES ÉKSZEREK

Itt is háromféle a szimbólumos kifejezés.

1. A "hatlevelü" pálmavirággal fejezi ki az örökkévaló Termékenység Istenanyját a 6. képen bemutatott ékszer. A négyszögletes forma mindenkor a Nap-Világát jelképezi. Benne a "hatos" s 414j98e zámmisztikára alapított jelkép, a hatlevelü pálmavirág, magát az Istenanyát szimbolizálja.

2. Lényegesen különbözik ettöl a "négyszögletes" és "négyes" felépítésü ékszer (7. kép), ahol a stilizált és négy ékköves kereszt a Napkultusz hiedelemvilágnak kifejezöje. A sarkokon látható "szív emblémák" a már említett Csodafiú-szarvas kifejezöi a mítoszi történés szimbolizmusában. Ez az ékszer jelzi azt, hogy a téli napfordulót ünnepli az a néphit, amelyik ezt az ékszert készítette.

3. Az utolsónak bemutatott négyszögletes ékszer (8. kép) a "kilences" számmisztikai ábrázolást tükrözi. A középen lévö ékkövet a négy sarokban övezi egy-egy drágakö és a külsö sarkokon az ötleveles rozettát látjuk, melyek a Szüzanya pentagramjának virággá változott ábrázolásai. Ahogyan a vénuszi pentagram csúcsai között kilenc holdfordulós idöszakot mutat a Vénusz szinodikus ritmusa, ugyanúgy az ötleveles rozetta minden levele között is egy új élet misztériuma lakozik. Öt ékkö és négy rozetta a Napkultusz "kilencese", de ez a szimbólum a Nap-eröben benne foglaltnak mutatja az Atyaisten és az Anyaisten együttesét. Csodálatosan megtartotta ez az ékszer az igen régi és sok ezer éves sumír hagyományt. A rozettákat összekötö vonaldíszek megtalálhatók a Louvre múzeumban kiállított páros-sasanida stukkóban, és így ékes útjelzöi az uigurok vándorlásának.

Befejezve ezt a rövid ismertetést, kérem dr. Kiszelyt arra, hogy a legközelebbi expedíciója alkalmával ellenörizze le adataimat a jugarok hitvilágából még megtalálható részletekkel. Ne térjen ki kérésem elöl azzal, hogy szakmája az antropológia. A csontokon valamikor embert test volt, és a testben mindig ott él a Lélek. Aki akar, lát a lelkével is, és a hagyománykeresés, a hiedelemvilág kutatása istenes munka is. Az emberek között pedig keresse az ötvösöket, akikben talán még él a táltosi erö. Az ismertetett szimbólumok erre utalnak és kizárnak minden sámánizmust.

Az eddig elmondottak már igen sok termékeny bizonyosságot szolgáltatnak az uigurokkal való rokonságunk elmélyítésére. Ki kell egészítenünk azonban a rokonsági adatokat azzal a sok népzenei egyezéssel, amit - dr. Kiszelynek társa a 3. expedícióban - dr. CSANG REI pekingi zenetörténész és népzenekutató végzett az uiguroknál és a jogaroknál. A gyüjtött anyagot dr. Kiszely bemutatta az 1988-ban, a salzburgi Mozarteumban rendezett nemzetközi zenekongresszusnak, és kiértékelése folyik.

Meg kell említenünk azonban a népzenekutatásban a pekingi állami zeneakadémia professzorát- DU YA-XIONG-ot-, aki múlt évben három hónapi tanulmányi idöt töltött Budapesten. E sorok írója megküldte neki a San Francisco-i Berkeley Egyetem által megfejtett elsö sumír (hurrita) zenei ékiratos tábláról lefejtett "zsoltár" kottáját, melyet "A sumír-magyar dalazonosság" munkámban dolgoztam fel - megtalálva ennek a tritónikus dallamnak ugyancsak tritónikus magyar azonosát, a "Szivárvány havasán" c. és Kodály-gyüjtésü népdalunkban.

DU YA-XIONG professzor tovább folytatta az egyeztetést, és e háromhangú és recitáló formájú dallamoknak uigur és jogar azonosait közölte "A kínai-magyar népzene azonosságai" c. munkájában. Így jutottunk el a kutatásokat elmélyítve - a magyar-uigur zenei azonosságon át- a sumír Mezopotámiáig, és történelmi mélységben csaknem a Kr. e. III. évezredig.

Ezt a beszámolót - az uigur-jogurokra vonatkozólag - szeretnénk egy kellemes és meglepö csattanóval befejezni. Éppen ezért elsöként közöljük az olvasóval, hogy dr. Kiszelynek sikerült lefényképezni a sárga ujguroknál féltve örzött és bronzba öntött jelképeket. Ezek meglepöen hasonlítanak a luristáni bronzokhoz, és pontosan ugyanazok az állatfigurák vannak bronzba öntve, mint amiket a szkíta kincsek tárházából-az oxusi vidékröl-jól ismerönk. Ezeken a szarvas, a párduc és a ló, valamint a KOS alakja ismétlödik mindenféle változatban. Rogyott térdü szarvas ábrázolása is éppen úgy, mint a szkíta kincseken látható és hazánkban is. A kiértékelés és egyeztetés folyamatban van, de érdekes, hogy az a párducembrió-ábrázolás, melyet az Ermitázs Múzeum katalógusában találunk és mint szkíta kincs, természetesen aranyból van öntve - itt, a jugaroknál igen sok példányban található bronzban.

Boldogan közlöm még a kedves olvasókkal, hogy az uigurmagyar népzene rokonsági kutatásában részt vesz boldogemlékü Hatalmasunk - dr. Kodály Zoltán - özvegye, aki anyagi segítséget nyújtott a legismertebb uigur népdalénekesnö magyarországi tanulmányútjához. Biztosak vagyunk abban, hogy boldogult Kodályunknak tetszésére való cselekedet ez, hiszen ö mondta: "a magyar zene kialakulásának útja sem lehetett más, mint a nyelvé, a népé, ami hatott a nyelvre, hatott a zenére is... Letörölhette az idö a magyarság arcáról a keleti vonásokat: lelke mélyén, ahol a zene forrása fakad, ott él még egy darab öskelet s összeköti oly népekkel, kiknek nyelvét már nem érti." (A magyar népzene, Bp, 1952.)

A KÁRPÁTMEDENCE VISSZAFOGLALÁSA - HONFOGLALÁS

KI VOLT PRIBINA...? SZVATOPLUK

ÁLMOSA KELETI MAGYAR BIRODALOMBAN ÁLMOS AZ ÁLDOZAT

A Kárpát-MEDENCE VISSZAFOGLALÁSA- HONFOGLALÁS

Az eddig érvényben lévö történelemszemlélet azt tanította, hogy Álmos-Árpád népe nemcsak "honfoglalást" hajtott végre, hanem az egész Kárpát-medencét vissza kellett foglalni, mert "az avarokat úgy elpusztították a frankok, hogy egy se maradt".

Tekintve, hogy az Avar Birodalmat-Baján nagy királyunk óta nemcsak a Kárpát-medence alkotta, hanem az Inn folyó volt nyugati határa, és a mai Ausztriának csaknem ez egész területe Avariához tartozott, nem valószínü, hogy a frank Károly eljutott volna az egész Kárpát-medence elfoglalásáig.

Itt bemutatom "HUNNIA-ABARICA" 1751-böl származó térképét a Kárpát-medencei "kilenc" avar védelmi "gyürüvel" ("györrel", "ring"'-gel). De a térképen fel van tüntetve az avar védelmi árok-sánc-rendszer is (Csörsz-árka, Ördög-árok stb.).

Most nézzük, mit találunk Keleten. El kell ismernünk, hogy ott létezik a nagy népességü és erös Dentumagyaria. Itt települt népeink, szabirok, onoguriak stb., tehát az egész Dantumagyaria és a kaukázusi Magyarország lakói, minden judaiságtól mentes Jézus-hitüek (manicheus, nesztoriánus, ujgur nevekkel ismertetve a szakirodalomban), éppen úgy, mint a "Hunnia Abarica" avarjai is.

Dantumagyariát fenyegeti a kegyetlen sémi-arab invázió, és Kazáriával áll hadilábon, Avariát pedig a nyugat-római "szent birodalom" judai kereszténysége akarja elfoglalni. Tehát Keleten is és Nyugaton is népeink "pogányok" és "eretnekek" a sémi alapú vallásfelfogás szerint, akiket el kell pusztítani. Így a keleti népeink elleni kazár és arab támadásokkal egy idöben indul meg Avar Birodalmunk ellen a "nagy" elönevü "Károly", a frankok uralkodója, a Kr. u. 790. évben. "Négy" hadsereggel támadja Aváriát. A Duna jobb partján személyesen vezeti hadait, A bal parton Teodorik gróf a vezér, a Dunán hatalmas hajóhad úszik, és délröl, Olaszország felöl, fia - Pipin - támad. Ez az elsö hadjárat, de jón utána még kettö, mert az avarok bizony nagyon erösek. Miután "nagy Károly" által vezetett hadjáratot avarjaink jól kivédték, elsüllyesztették a dunai hajóhadat is, a második támadást már nem a császár, hanem 769-ben Erich, friauli herceg vezeti. Ez sem járt kellö eredménnyel, és így a harmadik hadjáratot (799-803) újra "nagy" Károly és fia, Pipin vezetik. Négy év alatt sikerül nekik elfoglalni a bécsi medencét és a Mura melletti "gyürüt", miután a Pozsony elötti "gyürü" TUDUN- ja, aki uralkodója volt a nyugati területeknek, behódolt a frank Károlynak. (Valószínüleg "nagy Károly" avar származású édesanyjának rokona volt.) Fel is vette a római kereszténységet, és 150 fönyi vezetö társaival Achenbe érkezik, ahol Nagy Károly teljes udvari pompával fogadja öket. A béke megpecsételödik azzal, hogy TUDUN római-keresztény lesz és a Kárpát-medencén kívüli, eddig avar területeket átadja a frankoknak. A római kereszténységben "Teodor" nevet kap, de megtartja avar "nagykán" rangját, és a Vág melletti, legészakibb "györ"-ben telepedik le. Nagy Károly tehát csak a Kárpát-medencén kívüli "Avaria" területét veszi birtokba és a két nyugati "györ"-t rabolja ki, de így is éppen elég kincset visz magával, mert az avarok ötvösipara szüntelenül és folyamatosan gyártotta a szebbnél szebb arany tárgyakat. Nagy lehetett a zsákmány, mert a négy évig tartó és hosszú háborúban Nagy Károly kirabolta a dunántúli avar településeket is. A "honvisszafoglalás" elnevezés tehát részben helytálló és a dunántúli részekre vonatkozik.

Dantumagyariából irányított és a Don-Azovi-kaukázusi térségben elhelyezkedett és nemzeti vallásukban összeforrt népeink nagyon jól tudják, hogy mi történik a Kárpát-medencében, hiszen az avar futárok állandóan érkeznek és hozzák a segélykérés kiáltásait is. Itt tehát megindul a "honvisszafoglalás" elökészítése, melynek elsö lépése az, hogy a 765. évtöl megszünik minden kapcsolatunk Kazáriéval.

A Dnyeper melletti "hat" városunkban (Gyana-Káta. Szaka-Káta, Szalma-Káta. Karakán-Káta, Tényö-Káta és Szabír-Ögyek (Zadorogyej) megindul az összes szükségletek gyártása, és Kievben Csaba fia - EDEMEN - megindítja a kardgyártást 790-ben. 810-töl ÜGEH az uralkodó, akinek felesége a Khorezm uralkodó családból származó EMESE. a TURUL mondai Istenanyánk. (Itt meg kell jegyezni azt, hogy CSABA felesége is a Khorezm uralkodó család leszármazottja volt. Ez azért fontos, mert a khorezmi királyok SZIJAVUS-tól, azaz babilóni néven: NIMRUD- tól vezették le a családfájukat, és így az ó-magyar királyok is a nimrudi leszármazottak közé iktathatók.

Ügek kiépíti és megerösíti KIEV várát a kard- és kovácsipar védelmére, és 839-ben a testvérnépek szövetségében megtámadja a Bizánchoz tartozó aldunai telephelyeket. Ezzel tulajdonképpen arra az "egyességre" felelt, amit Bizánc a zsidó Kazáriával kötött 834-ben.

850-ben a megerösített KIEV-et fiára, ÁLMOS- ra bízza, és megindítja a "honvisszafoglalás" tervszerü elökészítését. Ezt nagyszerüen ismerteti PADÁNYI Viktor "DENTUMAGYARIA," c. könyvében.

E sorok írója csak annyit akar hozzáfüzni Padányi nagyszerü ismertetéséhez, amivel igazolható a hatalmas nemzetségünk egyfajtasága és chrestosi szellemü, minden judaiságtól mentes nemzeti vallása, mely eröt adott a magyarságnak a megmaradásra és minden nehézség leküzdésére.

Álmos és Árpád elött teljesen ismert volt a Kárpát-medencei helyzet, és azt is tudták, hogy az avarok seregei lassan kiverték a nyugatiakat a Dunántúlról, és a hazaszivárgó magyar csapatok segítségével a frankok ellen több hadjáratot is vezettek. Ezekre a nyugati krónikák a "magyarok" hadjáratai néven tudósítanak.

Az avarok "györ"-jei a hazatérö Álmos-Árpádi nép települései helyeiül szolgáltak, de a "bécsi medencét" is magába foglaló, hajdani "Hunnia Abarica" területét is visszafoglalták. Fekete Zsigmond történészünk 1882-ben kiadott "Magyarország a honfoglalás elött" c. könyvében így számol be erröl:

Amint öseink a hazába jöttek, itt igényt tartottak még Alsó-Ausztriára is, melyet örökség gyanánt tekintettek. Épp így tekintették Dalmáciát A honfoglalás mintegy maga beszéli el nekünk, hogy a magyarok itt mint valamely ismerös tájon jártak, mert itt az általuk ismert berendezésekre találtak, és az itt szétdobott avar testvérek velük kezet fogván, kalauzolással szolgálnak nekik. Ezen kalauzolást felismerni véljük a vezérek korabeli kalandokban is, melyekkel megtorolni akarták az avarok országának elpusztítását és kifosztását, s számon kérni azon kincseket a melyeket innen Nagy Károly katonái elhordtak. A kölcsönt valamennyi, Nagy Károly hadában szolgáló népeknek egyenként adogatták vissza legtöbbet kapott az áruló szövetséges: Bajorország, s még a hollandi frízeknek, akik nagy Károly hajóhadában szolgáltak, szintén jutott belöle. Az olaszok, kik Pipinnel az avar Csánok (kagánok) kincseit zsákmányolták ki, aranyban és ezüstben a legnagyobb sarcot fizették. "

E hivatkozással csak az avar-magyar folytonosságot és összetartozást kívántam bizonyítani, melynek magától értetödö követelménye a hadmüveleteknél nem nélkülözhetö állandó futárszolgálat Avarország és Dentumagyaria között. Itt jó, ha tudjuk azt is, hogy DAN-TU-MAGYARIN sumír-szabír-aram nyelven: "Erös-szabaddá tett Magyarhont" jelent.

Annak ellenére, hogy a nyugati források a Dunántúlon is Avaria-t bizonyítanak, a hazai történészek ezt egyszerüen elhallgatják. Érdemes betekinteni abba a térképbe, amit Dümmerth Dezsö közöl "Álmos, az áldozat" (Panoráma, 1986.) c. könyvében, mert a Dunántúlra teszi ö is a nem létezö "Pribina hercegségét", és a Kárpát-medence legnagyobb része - neki - lakatlan erdöség. Ide illesztjük tehát mi is a MI térképünket, mely az igaz helyzetet mutatja, és folytatjuk történelmünknek a legnagyobb problémájával, mely ebben az egyetlen szóban fejezhetö ki: ÁLMOS

Ezen a térképen a Kárpát-medence fele lakatlan -erdöségnek van feltüntetve. Az ország közepén "Bolgár Birodalmat, a Felvidéken pedig "Morva Országot", a Dnyeszter mellett "orosz szlávokat" lát a térképet készítö "magyar" történész.

ÁLMOS "Álmos östörténetünk kulcsa és döntö kérdése... Az Álmos komplexum felderítésével és tisztázásával fölgöngyölíthetö egész történelmünk"... írja Padányi Viktor. ("Dentumagyaria" 342. oldalon.)

Ezen idézet után következö mondatát - a magam véleményével kiegészítve - így közlöm: "A világosi fegyverletételtöl 1994-ig eltelt 145 év alatt a történelemtudomány meddösége - Álmossal kapcsolatban - csak a rituális gyilkosság tudományos megállapításáig volt képes eljutni!", vagyis történészeink Álmost "feláldozzák" annak ellenére, hogy Álmos élete és müködése a Kárpát-medencében hazatérö magyarság történelmének megoldója, tehát sokkal több, mint egy 74 éves korában is aktív, de ennek ellenére hívei által lemészárolt szakrális uralkodó szomorú árnyéka."

De ha jól megfigyeljük az Álmost feláldozó "történészek" módszereit, észrevehetjük, hogy kétféle úton jutnak el a rituális gyilkossághoz, mint "történelmi" megoldáshoz.

Egyik részük, mint a Hóman-Szekfü-féle "Magyar történet" sok hamis adatának elfogadói, pogány szertartásnak minösíti a "feláldozást", miképpen írják is. Íme az idézet: "...(a) nagy vállalkozás elöestéjén-régi szokás szerint-áldozattal fordultak istenükhöz s az ösök varázshatalmú szelleméhez. A nemzetségi totem (!), a szent Turulmadár inkarnációjaként tisztelt öreg Álmost áldozták fel, hogy varázsereje, bölcsessége és bátorsága a földi béklyótól szabadulva, fia lelkébe költözzék, s azt betöltve, az ifjú fejedelmet képessé tegye nagy feladatának megoldására."

Azt egyik "történész" sem mondja ki, hogy milyen példával igazolható öseinknek az itt nevezett "régi szokása", hogy emberáldozatot mutatnak be istenüknek. Ilyet ugyanis a magyarokkal foglalkozó, sok idegen kútfönek egyikében sem találunk meg, de még halvány vonatkozást sem!

A másik irányzat, melynek mai képviselöje Nemeskürty István tanár, "A bibliai örökség" c. könyvében így vélekedik: "Álmost - a zsidók Áronjához hasonlóan - feláldozták, hogy ne léphessen be az Ígéret Földjére."

Nemeskürty tanár úr megállapításánál - baráti hozzászólásként - fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy ez a biblikus összehasonlítás vagy párhuzamosítás helytelen és oktalan.

Ugyanis Áron népének Jehova által "ígért" föld sohasem volt a zsidóké, hanem a kánaániaké, akiket éppen a biblikus történészek minösítenek sumer leszármazottaknak, és ezek kiirtását Jehova az ö népének, a zsidóknak elrendelte.

Az Álmos-Árpád nép saját ösi földjére jött HAZA. Ezt a földet, a Kárpát-medencét pedig semmiképpen nem lehet öseink "ígéret földjének" nevezni, hanem édes hazájuknak, amit jogosan vettek újra birtokba.

De ha a Nemeskürty-közlést elfogadnánk, ez annyit jelentene, hogy az Álmos-Árpádi népnek ismernie kellett Áron esetét, ami csakis úgy lehetséges, hogy már judai-keresztények voltak és nem pogányok.

Ugyanis csakis így tudták "utánozni" a zsidók szertartásához tartozó rituális gyilkosságot.

Ehhez az irányzathoz tartozik Dümmerth is "Álmos, az áldozat" címü könyvében, amikor indoklását a Jézus-korabeli zsidó felfogásból indítja, és "a népért bemutatott egyetemes jellegü áldozatnak" próbálja értelmezni Álmos "feltételezett és nem bizonyított" feláldozását, és így írja le a saját véleményét (minden bizonyíték nélkül):

A bünbak "itt egyszerre megelevenedik, embert személlyé lép elö, de csak azért, hogy meghalhasson". Azután igen megalázó módon Jézus urunkig megy ebbe a csúnya és Isten kegyelmét nélkülözö ügyben, így folytatva: "...aki Isten fiaként maga is Isten, és azért születik meg emberben, hogy fájdalmas halálával megválthassa az emberiséget, Ő, aki egyszerre isteni és embert személy, lehet csak elég magas rendü áldozat ahhoz, hogy halálát a világot teremtö istenség elfogadja, és a bünbánó emberiség büneit eltörölje".

Szeretném olvasóim figyelmét felhívni arra, hogy ez az álláspont teljesen Saul rabbi ideológiáját tükrözi, aki Jézust sohasem látta, sohasem hallotta, hanem-Jézus tanításával teljesen ellentétes jahveizmus megmentése érdekében- mint feláldozott bárányt, beiktatja az Istennek Fiát a zsidóság áldozati rítusába.

Hiszen éppen ezért nevezik a mai kereszténységet "judai kereszténységnek", mert Jézus urunk tanítása helyett kanonizálta Saul rabbi ideológiáját, vagyis egy zsidó rabbi elgondolását, aki sohasem látta és sohasem hallotta Jézust.

Hangsúlyozni kívánom azt, hogy Jézusra való hivatkozással semmiképp nem lehet és nem szabad "emberáldozatokat" indokolni és Istennek tetszönek bemutatni, mert Jézus Urunk ennek éppen az ellenkezöjét tanította, amikor így szólt: "Irgalmasságot akarok és nem áldozatot." (Máté 9,13) Dümmerth írásában igen jól "áthallatszik" a csaknem 2000 év elötti Kajafás-mondás, érdek és álláspont: "jobb nekünk, hogy egy ember haljon meg a népért és az egész nép el ne vesszen," (János 11,50 és 18,14.)

Ma már azt valljuk, hogy Jézus Urunk keresztre feszítése a világ legnagyobb bünténye volt, és ezt így tudta és hitte az Álmos-Árpádi népünk is - miképpen azt itt bizonyítani fogom.

Itt már az eddig elmondottak után azt a kérdést teszem fel, hogy miért "áldozzák fel" történészeink Álmost mindenáron?

Mert "pogány" hitetlenség értelmében is és a zsidó rítust átvevö judai-keresztény felfogás szerint megölik. -

Miért pusztítják mindenáron...? Miért törlik ki aktív személyét a "hazatérés" történetéböl...?

E sorok írója véleménye szerint azért, mert attól a pillanattól kezdve, amint fiára- Árpádra- bízta a Dnyeszter-Don-Krím és Kaukázus között elterülö "magyart ország" nagyfejedelemséget, a magyar nemzeti öntudat feltámadása ellen dolgozó "történészek" sehogyan sem tudják beilleszteni a történelmi igazságot eltitkolni akaró szándékaikba, az eddig aktív és a nemzetrendet megteremtö Álmosunk személyét.

Ezt föképpen azért is teszik, mert az Álmos személyével szorosan összefüggö történelmi valóság felfedi a "hazatéréssel" kapcsolatos területek népi összetételét. A Kárpát-medence lakosságáról és a Krím-Kaukázus-Dnyeszter-Don-Volga térség népességéröl is érthetö, logikus és pontos tájékoztatást nyújt. Vizsgáljuk meg tehát mind a két területet - a "hazatérést" közvetlen megelözö idöben, az ott lévö lakosság szempontjából. Kezdjük a Kárpát-medencén!

Ha megnézzük azt a térképet, amit Dümmerth közöl (a Kárpátmedence a IX. század végén) tehát a "hazatérés" idejéröl, meg is érthetjük azt a "meddöséget" (talán inkább "magyarellenességet"), amely ezt a valótlan adatokat tartalmazó térképet sugalmazta.

Elsö felháborodásunk: "Pribina szlovén hercegség" a Dunántúlon. Ezt az adatot Dümmerth valószínüleg a múlt századbeli Habsburg szellemi terror egyik "finnugoros" hatalmasságától, Hunfalvy (Hunsdorfer) hamisításából (Magyarország Etnográfiája) vette át. De talán meg kellett volna nézni a "nyugati" kútföket is, Ezekböl ugyanis pontosan az állapítható meg, mint amit dr. László Gyula is tanít, hogy: "a Kárpát-medencében a magyarok bejövetele elött szlávok nem találhatók!"

Ugyanis a hun-avarság a 791-802 közötti idöben a Karolingokkal való harcok után is megmaradt függetlenségében olyannyira, hogy még a vatikáni iratok is "AVARIA" néven említik a Dunántúlt és a Balaton környékét. Az elnevezések tisztázására közlök régi tanulmányomból: "Nagy Károly és fia, Pipin, i. sz. 791-802 években lefolytatott többszörös küzdelem árán letörték az "avaroknak az Inn folyóig terjedö hatalmát". Így szólt a nyugati krónikás.

De - ha egy avar sem maradt- akkor miképpen lehetséges az, hogy a geszták még i sz. 839. év után is AVARIA-ról beszélnek. és pl. az egyik adománylevél a passaui püspöknek az avarok tartományában lévö helyet ajándékoz?

Egy másik, I. sz. 859- böl származó adománylevél a regensburgi szerzeteseknek adja TULN fiscalis birtokát PANNONIÁBAN. Láthatjuk, hogy itt az osztrák TULN van említve, aminek az a következménye, hogy Nagy Károly ideje alatt PANNONIA elnevezést már átruházták a római volt Pannoniától nyugatra esö osztrák-német területekre. Erre utal egy másik I. sz. 865. évböl származó levél is, mely szerint Lajos király Adelvin salzburgi érseknek ajándékozza PANNONIÁBAN Labenza és Visitindort helyeket (Böhmer 74, 81. 83). Muchear nevü stájer író nyomozta ki, hogy mind a két említett hely a mai Stájerországban van.

Az altahi kolostor történetét író krónikás azonban tiszta vizet önt a pohárba, mert így írja: "Nagy Károly az avarok vagy hunok földjét nyolcévi folytonos háborúban elfoglalván, kiüzte az avarokat, és Avaria magát, azaz Felsö- Pannoniát, mely most Ausztria nevet viseli egészen Bajorország egyházai közt osztotta fel." (Peru: Monum. Germanum Tom. XVI. 369. old.)

A fenti adatokból megállapíthatjuk azt, hogy a római birodalom bukása után, a hunok megjelenésével:

1. A mai Dunántúl helyén létezett római Pannonia a nagy Hun Birodalom szerves része lett, és a hunok nem nevezték többé azt Pannoniának.

2. Az avarok léptek azután a hunok örökébe, és így a régi római Pannonia most AVARIA- hoz tartozik, de AVARIA a neve, és nem Pannonia.

3. Az i. sz. 8-900 évekböl származó nyugati kútfök FELSŐ-PANNONIA alatt a mai AUSZTRIÁT értik, és ALSÓ-PANNONIA nekik a DRÁVA-SZÁVA KÖZÉNEK a tenger felé esö része.

Dehát ki volt ez a PRIBINA?

FEKETE Zsigmond: "Magyarország a honfoglalás elött" (Bp. 1876.) c. könyvében olvassuk a megnevezett nyugati kútfök adatait, melyek szerint: "Pribina és Koczl nevek alatt ARABO és ISANRICH frank örgrófokat kell tekinteni, akik pogányok voltak, és a már keresztény KARLMAN herceggel való viszálykodásuk miatt a morvákhoz menekültek, ahol a szintén pogány hübéres - ZWENTIBOLD - uralkodott. A két menekültet azután Karlman testvére LAJOS visszafogadta, mert kívánsága szerint ezek megkeresztelkedtek, és így TULN-nál, a morvák ellen, örgrófoknak állította öket. Ez az ARABO a keresztségben PRIIN, vagy Bryno nevet kapott. Innen jön a PRI-VINA, melynek jelentése "várúr-szolga", azaz PRIBINA."

Azután idéz Fekete a salzburgi érsekség "névtelenjének" a krónikájából, aki pontosan megmondja, hogy hol volt PRIBINA hübéresi birtoka: "PRIBINA hübéresi birtoka a SANA folyó körül van, mely Stájerországban a Száva mellékfolyója." (Tehát SANA, és nem SALA v. ZALA.)

De perdöntö ebben az ügyben HANSITZ német író állítása, aki 1729. évben kiadta a salzburgi érsekség és több más püspökség történeti forrásait. Hansitz így ír (P. Marco Hansizio: Germ. Sasra. 1729.11. 129.): "Bizonyos, hogy PRIVINÁNAK adott tartomány alig lehetett más, mint az Alsó-Stírtához tartozó Cillei grófság, a régi Celeja falaitól nem messze folyó SANA körül."

Hunfalvy és szlávista társai ezt a SANA nevet SALA-ra változtatták, és így "betolták" Pribinát és birtokát a Dunántúlra.

A "finnugrista" szellemi terror a Habsburgok alatt (és sajnos még ma is) minden magyargyalázást "igaz" történelemnek hirdethetett.

Dümmerth térképén MOSEBURG mint ZALAVÁR van feltüntetve. Ez is egy káros és hallatlanul merész hamisítás. Ugyanis: VITTERBOI GOTTFRIED KRÓNIKÁJA szerint, és az idézett LAZIUS könyvében írottak szerint is MOSEBURG Karinthiában van és nem Magyarországon.

De "Morvaország"-ot is hazánkban "alapítják" meg ezek a kárunkra és vesztünkre dolgozó "történészek". Még "POZSONY" nevét is szlávul írják oda, ékes oktatásként a mai "agymosott" ifjúságnak. Ugyanis, aki ránéz erre a térképre, joggal kérdezheti: "hát hova jöttek HAZA a magyarok, amikor a Kárpát-medence vagy lakatlan, vagy idegenek uralják...?" - Szükséges tehát a felvilágosítás, nemzetünk történelmének hirdetése és tanítása.

Tudni kell tehát azt, hogy a múlt században elindult "magyar" történelemhamisítás fö célja az volt, hogy a finnugor származási elmélet hivatalosításával népünk kimaradjon a "szittyának" (szkítának) nevezett müveltségi kört alkotók és létrehozók sorából. Régészeink hiába találták meg pl, az ötvösmüvészet módszereinek és az öshagyományok jelképeinek azonosságát a szittya-hun-avar-magyar leleteken, aranykincseken, történetírásunk ezeket is átengedte más népeknek. Föleg a nyugatiaknak. AVAR népünket is csak "pogány" és "barbár" jelzökkel díszítik, annak ellenére, hogy pl. Thierry - közismert munkája 182. oldalán-így jellemzi öket: "Azért volt MAINZ kincseskamrája a legpompásabb, mert meg tudta örizni a Nagy Károlytól kapott avar aranykincseket."

Ezt az óriási különbséget, mely a nyugatiaknak és az avaroknak a müveltségi foka között fennállt, a nyugati kútfök is elismerik, talán akaratlanul is, amikor az avar "kincsekröl" szólnak. Íme egyik írásuk: "...az avaroktól zsákmányolt drágaságok pompája messze túl haladta azt, amit Nagy Károly népe elképzelni tudott." (Cron. Mogunt. 384. old.)

Így vagyunk a Felvidékünkkel is, amelyiknek a múltja a mai napig sem tisztázódott. A "hamisítók" egyszerüen "Morvaországot" illesztenek oda annak ellenére, hogy még a Budai Krónika is megemlékezik azokról a "hunokról", akik a felvidéki "Sziklamezön" telepedtek meg. Tehát nem a morváké volt, akiknek uralkodójaként a germán Szvatoplukot teszik a "magyar" történészek. Ide iktatom be tehát régi tanulmányom adatait, melyek felfedik az igazságot Felvidékünkön - ismétlem - a "magyar" történészek által uralkodott Szvatoplukról, és így e cáfolatok is bizonyítják Atilla hunjainak a Felvidéken való állandó uralmát. De valóban ékes bizonyságul szolgálnak a Felvidéken talált kincsek. A blatinkai aranyveretes "karoling" kard és fokos. A galgóci és szolyvai (Bereg m.) tarsolylemezek, a beregszászi, túróci és nyitrazsámbokréti sarkantyú, fokos. Ezek a példák. Ugyanis külön irodalma van a Felvidéken talált és a honfoglalás elötti idöböl származó régészeti leleteknek.

De Bíborbanszületett Konstantin is megemlíti a Felvidéken lakó hunokat, amikor a Kárpát-medencében "két" szomszédos "türk" birodalomról ír. Az egyik "türk" birodalom a Felvidéken volt, és ezt bizonyítják az ott élt nemzetségek hatalmas erödítményei, várai. (Tokaj, Boldva, Szerencs, Diósgyör, a Mátrában PATA vára, Zólyom, és a Garam mellettiek, Ung, Barcs. Semte, Galgóc, Bolondóc, Bárt, Nyitra, és a trencséni no meg a túróci VISEGRÁD, kb. 25 000 négyzetméter alapterülettel. (Ezt írja Lehoczky Tivadar: Túrócmegyei emlékekröl, Arch. Értesítö, 1893. 346. old.)

Morvaországot Nagy Károly hozta létre a mai AUSZTRIA területén, akkor, amidön onnan kiszorította az INN folyóig országukat kiterjesztö avarokat. Ezeket rabolta ki legelöször. De ezek a "morvák" nagy Károly által összeterelt ún. "esclavus"-ok (szolgák) voltak, "akik a germán vezetök parancsai szerint harcoltak ott, ahová rendelték öket, és ezek sohasem tudtak nemzetet alkotni. Szedett-vedett szolgák voltak, és a már említett "esclavus"-ból ered a "slavus", "slav" elnevezés."

Azután a "szlávisták" és Hunfalvi Zwentibold-ból "Szvatopluk"-ot csináltak, és mint "szláv" uralkodót, a sziklamezei hunokat meg sem említve, egyszerüen a Felvidékünket telepítik be ezekkel a "morvákkal".

És a mai napig ez az álláspont.

SZVATOPLUK

Most - a fentiek ismeretében -beszéljünk Szvatoplukról, akinek állítólag "birodalma" volt a Kárpát-medencében, és ennek a hamisságnak az alapján lépnek fel a szlávok területi követelésekkel. Ugyanez a koholmány lett a trianoni igényekbe is besorolva, mint "szláv östörténeti valóság".

Hát ki is az a Szvatopluk, akiröl a "szláv" mese azt állítja, hogy honalapító Nagy Árpád magyar király foglalta el a Kárpát-medencében lévö "szláv" országát?

Szvatopluk nevét a hiteles történelmi kútfök mindenütt ZWENTIBOLD-nak írják, és csak az elszlávosított formája e névnek a SZVATOPLUK. A SZLÁV érdekü történetíróink és a Hunsdorfer (Hunfalvy) Iskola egyszerüen "szlávnak" minösítik annak ellenére, hogy a geszták szerint marahan- tehát germán - nemzetiségü volt. Így írnak róla a nyugati kútfök: "a morvai örgrófság felett tanyázó Zwentibold és Rastiz a pannoniai német birtokokat háborgatták".

Tehát a mai ausztriai területekre törtek be, és nem voltak soha Magyarországon, mert - mint fent ismertettük - PANNONIÁ-nak a mai Ausztriát nevezték abban az idöben.

Idézzük Fekete Zsigmond írásából (Hol volt - hol nem volt Pribina országa (Bs, As. 1978. 94. old.]): "Ludewit halála után nyugalom volt Pannoniában egészen 868. évig. Ekkor kezdett mozgolódni Zwentibold marahán herceg és nagybátyja, Rastez. Egyidejüleg a sorabok, kik ekkor már a morva örgrófság felett tanyáztak, valószínüleg azokkal szövetségben, a német birtokokat háborgatták. Ezek ellen II. Lajos hasonnevü fiát küldi, amazok ellen pedig maga megy másik két fiával. 870. évben az alkura lépett Zwentibold maga elárulja nagybátyját, s II. Lajos öt, miután frankok, bajorok és szlávokból alkotott törvényszékkel ítéletet tartatott fölötte, megvakíttatja.

Úgy látszik tehát, hogy Zwentiboldnak vagy mint másként nevezik. Zvatopluknak, azon nagy szláv birodalma, melyröl némely írónk annyit s oly ábrándosan szeret beszélni, csak a mesék országába tartozik.

Hogy a marahán Zwentibold hazánkban a Duna partján Pannoniába kiterjesztette volna hatalmát, annak a regesztákban semmi nyoma. Ugyanis, ha a Kárpát-medencében lett volna birodalma, azzal a nyugati történetírók ékesen dicsekednének. Ha pedig ezt nem teszik, és ilyet nem is említenek, ez annyit jelent, hogy Szvatopluk- Zwentiboldnak hazánk földjén országa sohasem volt.

Szvatoplukkal - illetöleg igazi nevén ZWENTIBOLD-dal - kapcsolatban azonban igen fontos leszögezni azt a történelmi valóságot, hogy nem szláv, hanem germán. Hiszen éppen azért szlávosították el nevét "Szvatopluk"-ká, hogy - a neve után kivilágló - faji hovatartozását a szlávisták egyszer s mindenkorra eltörüljék. A következökben azonban látni fogjuk, hogy éppen a Habsburgok azok, akik a német Zwentibold hagyományaként igényt emeltek azokra a német területekre, amelyekre rá lehetett fogni, hogy valamikor Zwentibold uralta, vagy legalábbis "háborgatta" azokat. E területek azonban nem a történelmi Magyarország államtestén voltak.

De azt, hogy Honalapító Nagy Árpád tárgyalt volna valamikor egy Szvatoplukkal, akit Zwentiboldnak hívtak, cáfolja az a történelmi adat, melyet a fentiekben közöltünk, nevezetesen, hogy Zwentibold i. sz. 870-ben - megvakítva - eltünik az európai történelem színpadáról. S ha eltünt i. sz. 870-ben, akkor az Árpádi Honfoglalás idejében i. sz. 896-ban Árpádunk bizony Szvatopluk-Zwentibolddal semmiképpen sem találkozhatott.

Így tehát a XIV. század közepéröl való és az idegen Anjou királyok korából származó KÉPES KRÓNIKA, valamint az azonos tartalmú ÓBUDAI KRÓNIKÁBAN leírt azon elbeszélés, hogy Honalapító Nagy Árpád királyunk követeket küldött volna a "szláv" Szvatoplukhoz, és egy aranyozott nyereggel, aranyos fékkel és egy fehér lóval "megvették" volna töle az ösi hont feltétlenül a magyarokon uralkodni akaró idegenek koholmánya.

Ugyanis az említett történelmi adatok bizonyítják azt, hogy Zwentibold- Szvatopluk már éppen "huszonhat" éve vak volt (és egyáltalán élt-e még...?), amikor Nagy Árpád elfoglalta a hunoktól és az avar-magyaroktól még mindig lakott ösi földjét. Ezek az idegen mesék pontosan azért lettek az idegen papok által kitalálva, hogy az idegen uralkodók teljesen eltörüljék a magyarok örökségét, vagyis az ösök által lakott területük birtokba vételének jogosságát, és a "Szvatopluk-mesével" hirdessék azt, hogy az ö jogos jussuk a Kárpát-medence uralma.

A XVI. században Csáti Demeter ferencrendi barát a "PANNONIA MEGVÉTELÉRŐL" szóló tudósításában már azt is tudja, hogy Árpád "Földedet adtad fejér lovan" kifejezéssel "vásárolta" meg a magyar hazát. Bizonyíték persze erre semmi más nincs, mint az "idegen vallás" urai szolgálatában ájtatoskodó szerzetes által tovább gombolyított "Szvatopluk-mese".

De éppen azért íródott ez a tanulmány, hogy a nemes honszeretettel még rendelkezö magyarok meglássák azt a valóságot, hogy ez a sok "gombolyítás" Trianonban végzödött.

Az eddig elmondottakból tehát láthatjuk, hogy a Dunántúlt az avar nép, a Felvidékünket pedig Atilla itt visszamaradt HUN népének leszármazottai lakták és uralták. Ezt megerösíti Thierry (L, II. 193.) írása: TUDUN tulajdonában voltak a Dunától északra, a Vág környékétól keletre esö területek" - mondja.

Ezt megerösíti Bíborbanszületett Konstantin 949-beli irata, így: Tudun utódai öseik országát megtartották, ahol ma is még uralkodnak." (De Adm. Imp. 40.)

Ezekböl az idézetekböl megtudjuk, hogy a Felvidéket uraló Atilla leszármazottai HUNOK uralkodóját TUDUN néven ismeri a történelem, és az ö birodalma a Vágtól (Kis-Kárpátok) kelet felé terjedt és UNG vára is beletartozott az ö uralmába. Majd a késöbbiekben meglátjuk ennek a névnek a fontosságát.

Most vizsgáljuk meg az AVAR Birodalmat. A "finnugoros" történészek térképe "avar szórványokat" tüntet fel, mert az vallják, hogy: "Nagy Károly úgy elpusztította az avarokat, hogy egyetlen egy se maradt."

Már tudjuk, hogy az ausztriai INN folyóig terjedö AVARIA településeit fosztották ki a frankok, és az avarokat keserves küzdelemben innen kiszorították. Hazánk területén már nem tudtak a frankok könnyüszerrel hadakozni, mert az avar védösáncokon és "györökön" való áttörés nagyon sok áldozatba került. Itt nem tudom felsorolni a nyugatiak által is említett "kilenc avar györt" (gyürüket", melyeket az Ördög-árok, Csörszárka és sok más védelmi gát övezett). Fekete Zsigmond így jellemzi az avar védelmi rendszert: "Az avar györök hivatva valának a folyók féktelenségét a külsö oldalakra szorítani, hogy a völgyeket elárasztván, ellenségnek árthattak, de a györökön belül lakóknak nyugalmat biztosítottak."

Tekintve, hogy ezek a "györök" a Dráva- Balaton- Fertö- Nyitra vonaltól, a jászok földjén, Hevesben, és ha csak az ún. "ördögárok" vonalát követjük, mely Baja tájáról átmegy a Kiskunságba, innen az alpári sík felett, a Tisza bal partján, majd Bihar megyébe, Nagyvárad felé - bizonyítva láthatjuk, hogy az avarok az Olt felé esö Erdélyig az egész Belsö-Kárpát-medence tulajdonosai voltak. -Természetesen a Kárpát-medencei ösnép magába szívta a régen megtelepült "királyi népet", a sar-mata néven ismerteket, Atilla "gepidáit", akikröl már kimutattam, hogy a hunokkal azonosak, de harci hivatásuk szerint a "gyepük népe" elnevezést kapták (GE-PI-DA - sumír név. GE - "egy", fül, DA - helyhatározói rag. Így GE-PI-DA - "a fülelök (vigyázók) települése".)

Mindezek a népek most AVAR néven ismeretesek, és nem "törzsecskék", mint az otthoni hivatásos történészek látják, hanem - majd bizonyítom - nagy lélekszámú, hatalmas nemzetet képeztek.

Nem lehet elkülöníteni sem Atilla hunjainak leszármazottaitól, sem az avaroktól Erdély lakóit, akiket minden idegen kútfö "sicul" vagy "sekeles" néven emut. Itt már Kr. e. 1200 óta ez a nép lakik, és öket nevezzük magyarosan székelyeknek. - A történészek nem akarják elismerni azt a valóságot, amit a Közel-Kelet népeinek kutatása eredményez. Ugyanis bizonyítva van az is, hogy ök a "föníciai" gyüjtönévvel egy csokorba kötött ún. "tengeri népekböl" váltak ki és hozták magukkal a "rovásírás" tudományát. Idézek "'The Interpreter's Dictionary of the Bible" (Abingdon Press N. Y. 1962. "P") 792. oldalról: "A tengert népek közül egyedül a filiszteusok telepedtek le a palesztinai partokon, és a TJEKEREK. A többiek: SHEKELES (siculi)... DUNAOL.. csak idölegesen ismerhetök fel. Ezek a népek egy nagy kiterjedésü népvándorlás következtében át lettek helyezve az ö eredeti hazájukból a Kelet-Mediterrán és délkelet-európai területbe a Kr. e. 2. évezred utolsó felében."

Ez a "székelyek" igazi eredete. Tehát több ezer éves, írással rendelkezö kultúrnép, és a hunok, avarok elött is lakják Erdélyt.

De a közölt térkép "Bolgár Birodalom" létezését mutatja a Tisza-tájon. Ezt a "hamisítást" megcáfolja az a másik- szintén tudatos - valótlanság, amely azt mondja, hogy "Nagy Károly foglalta el ezeket az avar területeket". Hát most bolgár vagy frank birtok ez a terület? Egyiké sem, mert ez az avaroké volt és maradt. De ez a "bolgár" kifejezés is bizonytalan, mert Anonymus összekeveri a bolgárt a göröggel. Kézai pedig "Marót fia, Szvatoplukról" beszél. A "Marót" névhez a "történészek" még hozzáteszik a "mén" elönevet, és így nevezik el "Ménmarót", (mert mint mondják: sok felesége volt) a "kabarok" föjének. Az igazság pedig az, hogy Marót morva hübéres volt talán a mai Csehország, vagy Ausztria területén. El kell hagyni tehát minden hamis, de eddig valóságnak hirdetett adatot. "Bolgárok" nem laktak soha a Kárpát-medencében, "Zalán" futása krónikás költészet, Gláddal és Geluval együtt.

A történelmi eseményeket tehát ennek a népi helyzetnek az összevetése határozza meg az Álmos-Árpádi. Kaukázus- Krím- Don- Volga térségben megtelepült azonos népünkkel.

De a módszeres kutatás logikájával meg kell állapítanunk a hozzávetöleges népi létszámot is. Ugyanis a Kárpát-medencében nem voltak lakatlan területek, miképpen Dümmerth térképén láthatjuk. A nagy létszámú avarság jelenlétét a temetök síranyaga bizonyítja.

Lássuk tehát most az Álmos- Árpádi népünk kinti helyzetét.

Történészeink az Álmos-Árpádi népünk hazatérését teljesen egyéni és rendszerint "önkényes" formában közlik. Hivatkoznak ugyan krónikáinkra is, de Kelet hatalmas részét uraló nagy népünket apró "törzsecskékre" zsugorítják. Nagy cél: a minél kevesebb létszám kimutatása.

Ugyanezt teszik a Kárpát-medence népállományával is, mert miként mondják- "Nagy Károly kiirtotta az avarokat".

Ha az általuk vezetett történelem fonalán haladunk, azt kell észre vennünk, hogy magyari népeink mindig csak fogynak és sohasem gyarapodnak. Viszont a logika azt kérdezi: hogy ilyen "fogyatkozó" népbe tartozó hunok miképpen uralták mind a két római birodalmat...? - Hogyan és miért fizetett Bizánc az öt legyözö avaroknak olyan hatalmas "békeadót" (32 000 kg színaranyat), és Árpád-házi uralkodóink alatt (I. Istvánig) miképpen terjedhetett a Magyar Birodalom az Enns-töl a keleti végekig...?

Miután írom és bizonyítom, hogy a mi öshazánk a Kárpátmedencébe, de a Káspi Aral térség és Mezopotámia népei is azonosak voltak a miénkkel, az évezredek küzdelmes átélését és nagy népünk megmaradásának valóságát akarom érthetöen indokolni.

Az etnológusok azt mondják, hogy a X-XI. századbeli európai kultúra szintjén élö népesség "kétszáz évenként megkétszerezödik".

Ezt alapul véve, én visszaugrok Sumériába, mert ott a Kr, e. 3. évezredben magasabb szinten találjuk a kultúrát, mint a X. századbeli Európában. Sir WOLLEY, Ur város kiásója, azt írja, hogy ebben az idöben Ur városának kb. 350 000 lakosa volt, és a többi sumír városállamnak is kb. ennyi volt a népessége. Ebben a korban már "húsz"-on felül számolhatjuk a sumír városokat. De vegyünk csak "öt" várost ennyi lakóval... ez Kr. e. 3200-ban... 1 500 000 lélek, és 2800-ban 3 000 000, Kr. e. 2000-re érkezve Sumérra lakossága már 50 000 000 ember.

Azért számolok Kr. e. 2000-ig, mert ekkor fejezödik be a semita Sargonidák pusztítása és a sumír népnek észak felé való menekülése.

Ha a semiták kiirtották a sumírok felét, még marad 25 millió nép. Igen nagy lélekszámúnak kellett maradnia Sumériának, mert a semiták legyözése után, a sumír "újraéledés" korában SIR-LA-BUR-KI (Lagas) városban, tehát "egy" városban, GUDEA-papkirály 18 templomot épít, és - miként ránk hagyott írása közli - "egy" templom építéséhez 216. 000 munkást alkalmazott.

Dr. Érdy Miklós NARAMSIN korára (Kr. e. 2000 körül) feltételezi a sumírok visszavándorlását a Káspi Aral-térségen túlra, ugyanis a vízözön után innen (ARATTA-ból) mentek az Eufrátes mellé, és a HAHÓT-i múzeumban lévö turul madaras HUN királyi koronát említve, HUN-nak nevezi az ide érkezöket.

A sumír "rennaisance" után megismétlödö semita terror (Hamurabi, majd az évszázados asszír kegyetlenség) elöl, a sumériai nép igen nagy tömege kerül a Kaukázus fölé, akiket "szkítának", "sarmatának" és sok egyéb néven neveznek a különféle nemzetiségü történészek. Itt azonban az érdekes, hogy minden nevük értelmet kap a sumír nyelv által.

Így az "onogur"-nak nevezett "UNUG-UR"-i, a "subar"--"sapír"-szabír. HUN, ABÁR, HEBDAL, MAHGÁR, MAGÁR. ÚZ, DAHA, GEPIDA, BULGÁR stb. nevüek mind-mind a Káspi Aral-Kaultázus-Azovi-Krím feletti térségben megtelepedett, de a déli feláramlásból származó, azonos nyelvü népeink tartozékai. És itt meg kell említenem a "bolgár" nevü népünket a Kárpátoktól keletre és délre.

Visszatérek KOVRAT-hoz, aki 630-ban az Azovi-tenger - Káspi-tenger - Volga-térségben szervezi meg a nagy Avar Birodalmat, és nem tudjuk, hogy miért nevezik ezt "BOLGÁR Birodalomnak", amikor fia - BAJÁN - a Kárpát-medencében, Aszparik pedig a Don mellett uralkodik, és BAJÁN országa nem "bolgár", hanem AVAR néven ismeretes a történelemben...?

Ezt a titkot felfedi nekünk a sumír nyelv, ahol "BÚL" vagy "BAL" (L. 9.) jelentése "királyi jelzö", "dinasztia", "szembenálló" és "lázadó" is. A helyes tehát a "BULGÁR", és láthatjuk, hogy a név valóban jellemzöje a népnek, mely - sajnos - nyelvében és vallásában elszlávosodott, de sok nemes faji tulajdonságát megtartotta mégis.

Visszatérve a népesedést témánkra, mondhatjuk, hogy a Kárpát-medencében is ugyanaz a népfejlödési helyzet áll fenn, mint amit Sumériára vonatkoztattunk. A feltárt sírok emberanyaga is ezt mutatja. Tehát a lakosság megkétszerezödési idötartamának tekintetében számolnunk kell az öslakosságnak a beérkezettekkel való külön szaporulatával is, hiszen Nógrád, Heves, Borsod, Abaúj, Zemplén, Sáros, Ung avarjai és hunjai jól összekeveredtek az öslakossággal, és ide nem tudtak betörni Nagy Károly csapatai.

Azt, hogy idáig nem értek el, bizonyítják a temetök, mert az itteniekböl semmiféle "frank" vagy "germán" leletanyag nem került elö, pedig a harcokban ök is sokan elhullottak az avar kardoktól. Ilyen "germán" tárgyi és embertani leleteket csak az INN folyótól kezdve a Bécsi Medence sírjai mutatnak, hiszen Nagy Károly korában az INN folyó volt az Avar Birodalom nyugati határa.

De mégis fel kell tennünk ezt a kérdést is, hogy: miképpen tudta ez a Nagy Károly úgy kirabolni az erös avarokat, hogy a "müvelt" nyugat egyházi kegytárgyainak csaknem mindegyike ezeknek a rabolt avar kincseknek átalakításával és felhasználásával készült...?

Sajnos ennek eredeti okát abban az áldatlan testvérharcban kell keresni, mely hatalmas népeink egy-egy részének, az ösi hagyományok elhagyása vagy felcserélése következtében cselekedeteit befolyásolta.

Így volt ez az ún. "sziklamezei hunoknál", akiknek Tudunja népét vallásilag is befolyásolja. Túrócban megalapítja a Szent Mária Egyházat, ahol "rovásfákról" és nem könyvböl olvassák fel Jézus tanítását. Tudun kapcsolatot tart Nagy Károly püspökségeivel, és 795-ben fegyveres összeütközésbe viszi népét az avarokkal, akiket nem támogat Nagy Károly támadásának idején. Ez volt az egyik oka annak, hogy a frankok kirabolhatták az avarokat. A másik onnan eredeztethetö, hogy ezt a "frank" Nagy Károlyt avar anya szülte. Tehát anyai rokonságán keresztül jó értesülései lehettek a hun-avar ellenségeskedésröl, és így - jó elöre - felderítette a tervezett hadjáratának lehetöségeit. Így aztán valóban sikeresen kirabolta az avarokat.

Rudnay azt írja, hogy ennek a hun-avar meg nem értésnek oka az lehetett, hogy Tudun népének elsö királya Atilla unokája Edömér - volt. Ennek következtében ATILLA földjét, HUNNIÁT, és e felett való uralkodást a "tudunok" saját maguk részére tartották jogosnak, mert az ide beérkezett avarokat a hajdani Pártos Birodalomból, a sasanida- perzsák üldözése miatt nyugatra kivándorolt uigur néven ismert népnek tartották, akik "ABARSÁR" nevü királyuk után. "ab-ár" (avar) néven maradtak meg a perzsa hagyományban. ("AB-ÁR" _ "atya-népe".)

De dr. László Gyula "A kettös honfoglalás" c. könyvében már a magyarokkal azonosítja ezeket az "avarokat", amit megerösítenek a nyugati kútfök is. Mindenképpen arra az eredményre jutunk, hogy egy-azonos a népi összetételünk a sokféle elnevezés ellenére is. Én úgy látom, hogy a népi meg nem értés egyetlen oka: Atilla öröksége, vagyis az a nemzetség követeli magának az uralkodás jogát, ahol "Atilla-leszármazott" a nemzetségfö, a "nagykirály". Ezért lehetett viszály a sziklamezei hunok és az avarok között, mert az avar kagánok maguk urai akartak lenni és maradni. A Nagy Károly-i "rablóhadjárat" után rájöttek a viszálykodó testvérnépek arra, hogy a Kárpát-medence uralmát csak az "egy akarat", a testvérnépek egysége és összefogása biztosíthatja.

Erre az "egységre való törekvésben" vették fel a kapcsolatot a Keleten megalakult nagy Magyar Birodalommal, mely magába egyesítette a ma különféle néven ismert nemzetségeinket. Történészeink itt állandóan a "Bíborbanszületett" VII. Konstantin (905- 959) írására hivatkoznak, akinek felesége a zsidó kazár király lánya volt, aki egy magyarellenes, kazár környezetben felnevelkedve, királyi férjét egyáltalán nem biztatta a magyarok dicséretére. Így Konstantin amit rólunk írt, azt mind csak "hallomás" alapján tette, mert sem Álmost, sem Árpádot nem ismerte. Ezt csak közbevetöleg kívántam megjegyezni annak a hangsúlyozására, hogy igenis létezett Keleten a Nagy Magyar Birodalom. Kazáriát pedig nem lehet olyan "nagyhatalomnak" tekinteni, mint ahogyan történészeink teszik, hiszen az arabok Chorezm elfoglalása után ide is betörnek, és ha volt egyáltalán "kazár" haderö a judaista államcsínnyel uralt Kazáriában, arra szükség lehetett az arab invázió lekötésére. Történészeink erre azt mondják, hogy: "besenyö zsoldosaik" voltak. Talán kérdezzünk vissza: "hol volt a besenyök országa...?" Ki volt az uralkodójuk, hogy Kazáriának harci egységeit alkották, és még a honba visszatérö eleinket is "kergették"... amint azt történészeink állandóan hirdetik. E sorok írója még nem talált sem térképet, mely a "besenyök országát" feltüntette volna, sem ilyen ország leírását tartalmazó, érdemleges kútföadatot.

De messzire kalandoztam a Kárpát-medencétöl, mert történelmünknek ahhoz a fejezetéhez érkeztünk, ahol a "magyar egységre" törekvö és valójában nemzetpolitikai szándék elindul... a Kárpát-medencéböl. Az "indíték" Nimrud büszke népének, a túr ivadékoknak, az atillai birodalmi hagyomány alapján való egyesítése.

Elindítója: a sziklamezei Atilla ivadék. EDÉMEN, aki Nagy Károly- i frank támadást megelözö hun-avar testvérharcot akarta a "Keleti Magyar" erök beavatkozása által megszüntetni, és ezért a Bodrogközben lévö, hun királyi központból Dentumagyariába megy át. Az ö fia Ügek (nyelvünkön ÖGYÉK). aki majd feleségül veszi CHOREZM utolsó népünkbeli uralkodójának "ÉNE-DU-BÉLI-ANNA"-nak leányát- EMESÉT. (Krónikáink írói nem ismerték ösi nyelvünket, és hallomásból "Onedbeli" és egyéb neveket adnak Emese apjának.)

Olvasóim biztosan csodálkoznak, hogy EDÉMEN-t a Bodrogközböl indítom és ott jelölöm meg a hun királyi központot. Ugyanis az avar fökagán központja az Ister-Gami vár "szentélye" volt, ahol a "Hét páros oroszlán" jelképezte az uralkodói szentélyi "törvény-hagyományt.

Ismerjünk meg néhány bizonyítékot a "Bogrodközi Hun Királyi Központ" létezésére vonatkozólag. Érdekesen ír erröl Lázár István: "Kiált Patak vára" (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979.) c. munkájában így: "Bodrogköz népessége nemhogy a honfoglalás óta, de sokkal régebben, az újkökortól kezdve ott élt. Az élet itt megszakítás nélkül folyt legalább 5000 éven át. Ugyanakkor a legtisztább honfoglaláskori magyarságot itt mutatják a sírok. A "Verecke híres útján" anonymusi mondást legjobban igazolja a zempléni és sárosi homok, ahol a feltárt honfoglaláskori temetöknek térképbe való rajzolása mintha Árpádék útvonalát mutatná.

A bodrogi sírokban talált fegyverek és ékességek harcos, nagy vezérekre mutatnak. Egyik-másik sír mintha romantikus csataképekre, a Feszty- körképet hitelesítö anyagra utalna..."

E tárgyi leletek mind a Bodrogköz fontosságát hangsúlyozzák, és - majd mint látni fogjuk - sorsdöntö események színhelye lesz ez a vidék.

Annak ellenére, hogy elindítottam EDEMEN-t Dentumagyariába, és fiát. ÜGEK- et is említem, mégis itt maradok még a Kárpát-medence eseményeinél. Ugyanis "történészeink" mindazoknak a hadjáratoknak az elvégzésére, melyeket a honba való visszatérésünk (Honfoglalás) elött "magyar hadjáratnak" nevezik a nyugati kútfök. Álmos és Árpád népét lovagoltatják minden alkalommal a Dontól a Morvákig és vissza.

Így az a bizonyos "hadjárat" is, amit Árpáddal végeztet el a történettudományunk 862-ben, az "Annales Bertiniarti" szerint: "a Kárpát-medencében megtelepült magyarok közbelépése nyugaton".

Ugyanezek a "magyarok" 880-ban Salzburg környékén csapnak össze az érsekség hadaival, és ebben a csatában esett le Dietmar érsek is.

881-ben - az "Admonti Évkönyvek" - Bécs környékén jelzik a "magyarokkal" vívott harcokat, és az itáliai "SANUTUS" 881. évi krónikai feljegyzése a következö: "in questo tempo Hungari venuti di Asicia in Pannoni et li comenzone habita et fino al presente vi stano".

(Ebben az idöben jöttek a magyarok Szkítiából Pannoniába, és itt kezdtek élni egészen a mostani idökig.)

REGING 888- ban, a "Garsteini Annales" 889, "MAGNUS" 890, a "poeta Saxo" és a "Fuldai Évkönyvek" 892-894 között említik a magyarok hadmozdulatait és támadásait. Ennyi hadmüveletet lehetetlen "Etelközböl" irányítani, vagy onnan érkezö és oda állandóan visszatérö seregekkel végrehajtani. Tehát a Kárpátmedencében - az árpádi honvisszafoglalás elött - léteznie kellett egy erös magyar hadseregnek és egy vezéri központban VEZÉRNEK - ennyi gyözedelmes hadmüvelet végrehajtására. Annál is inkább feltételezhetö ez, mert 892-ben Arnulf szövetséget köt velük.

Azt is meg kell említenünk, hogy a római judeo-keresztény egyház nem bírta kiterjeszteni felségterületét a Kárpát-medencére ebben az idöben. Bizonyítja ezt METHÓD püspök esete, aki - a Nagy Károly által a "slavusokból" szervezett "morvákat" látogatta meg, és náluk "hét püspökséget" szervez a Jézus-Péteri vallás kiterjesztésében. Tehát Methód nem volt követöje a római judai- kereszténységnek. Ezzel a tettével önmaga ellen ingerelte a féltékeny bajor-frank papokat, akik természetesen Rómához fordulnak elégtételért, és "Róma-ellenesnek" bélyegzik Methódot. Zsinatot eröszakolnak ki ellene, és azt Regensburgban - Német Lajos elnöklete alatt - tartják meg. Itt felelösségre vonják Methódot. A vád ellene az, hogy "milyen jogon mer müködni és püspökségeket szervezni Felsö-Pannoniában, vagyis a jelenlegi Ausztria területén...?" Methód így válaszol a vádra: "Ha tudnám, hogy ez a terület a tiétek, azonnal otthagynám. De ez nem a tiétek, hanem Szent Péteré. Ha ti hatalomvágyból a régi határaitokat kitágítjátok a megállapodások és kánonok ellenére, jól vigyázzatok, hogy csontkoponyátokkal érchegynek menjetek és agyvelötök szétloccsanjon."

(Methód szavaiból következtethetö, hogy ez a terület az avaroké volt, akik nem voltak római-judai-keresztények, hanem a Jézus-Péteri "ázsiai kereszténységbe" tartozók. - Az idézetet átvettem: BALOGH ALBIN: "Müvelödés Magyarország földjén a honfoglalás elött" c. könyv 273. oldaláról.)

A zsinat botrányosan végzödött, mert Methódot letartóztatják a római föpapok és börtönbe vetik Regensburgban, mert itt az ö területükön azt csináltak, amit akartak, ök voltak itt az "urak". A magyar történelemszemlélet, igen szükszavúan csak annyit közöl, hogy "Methód a magyarok királyával találkozott". A mai finnugoros "történészek" pedig ezt a találkozást nem Methódra, hanem térítötársára, "Cyril püspökre" mondják, és Kazária környékére teszik ennek a találkozásnak a színhelyét. Van olyan adat is, mely 860- ban a krími félszigetre.

A történelmi igazság az, hogy Methódot a magyarok szabadítják ki több évi börtönéböl, valószínüleg 880 körül, a frank és bajor területeken végzett - csaknem állandósult hadmüveleteik valamelyike alkalmából. Az így kiszabadított és a börtönben sokat szenvedett Methód püspököt a magyarok királya Methód egyházi méltóságának járó tisztelettel és szeretettel fogadta.

Ezzel a fogadással elérkeztem tanulmányom legnagyobb kérdéséhez, mely így hangzik:

KI VOLT AZ A MAGYAR URALKODÓ, akinek seregei kiszabadították Methódot, hogy kiszabadulása után a "magyarok királya" színe elé járulhatott megköszönni kiszabadítását...? - A felelet végett át kell mennünk most Dentumagyariába.

KELETI MAGYAR BIRODALOMNAK KELL NEVEZNI azt a hatalmas területet, amely eddig ONOGURIA, DENTUMAGYARIA és ETELKÖZ néven volt részekre bontva. Ugyanis ezen a nagy területen "egynyelvü" népesség élt. A szabírok, úzok, ászok, onogurok, türkök, sarmaták, hunok, avarok, ujgurok, szkíták stb. néven csoportosítottak mind ösi "mah-gar" (magyar) nyelvünket beszélték, és saját nyelvünkön ennek a hatalmas területnek a neve: "HUN-MAHGAR-RI-ES-MÁD".

ÁLMOS A KELETI MAGYAR BIRODALOMBAN "Hogy mikor tüzte ki Edemen fia, Ügek kagán a hét lófarkat zaporogi kamlikjának kapuja elé, csak hozzávetölegesen tudjuk megállapítani..." - írja dr. Padányi "DENTUMAGYARIA" c. könyvének 334. oldalán.

Bármilyen nagy megbecsülésben örzöm emlékét mint jóbarátét és mint kiváló történészét, ezt a megállapítását nem fogadom el!

Edemen és Ügek korában sem voltak "sátorlakók" öseink, hanem városokat építettek éppen úgy, miként az ö öseik már évezredek óta tették. De a Kaukázus feletti folyóközök területén nem lehet sátorban élni, mert igen kemény a tél. Tehát "fütéssel rendelkezö" házakra van szüksége minden embernek az élethez. Hozzá kell tenni még azt is, hogy éppen a szabiroknál ilyesmi nem lehetett probléma, hanem az élet természetes tartozéka, hiszen a Kr. e. 6-7000-böl származó rézolvasztó kohókat ástak ki a régészek "Arpachijah", az ékiratokon "Árpád-ki-mah" nevü helyen. Tehát a "honvisszafoglalást" végzö elödeink is egyik várost a másik után építették, gyorsan és rövid idö alatt.

Az "uralkodói méltóságot" sem a "hét lófarok" jelezte, hanem, mint azt a tárgyi leletek mutatják - a szkítáknál, a Pártos Birodalom királyainál, utánuk a hunoknál; Atillánál is, az avaroknál és a magyaroknál is - mindég a királyi süveg vagy korona. - Bizonyíték erre az a mai kiértékelés, mely - az eddig "Szent István-i" tulajdonnak vélt Magyar Szentkoronáról megállapította, hogy az egységes, kozmikus terv szerint készült, és karizmatikus hatalmat hirdetö kegytárgy, mely valószínüleg Atilla fején tündökölt legelöször. De a kínai HAHÓT múzeumában ott van a turulmadaras HUN királyt korona is. Hagyjuk meg a "hét lófarkat" azoknak a történészeknek a szégyenére, akik ezt a mi kultúrát teremtö öseink lebecsülésére, bepiszkolására találták ki.

Meg kell végre szabadulni attól a szándéktól is, mely öseinket állandóan "lovasnomád" népnek nevezi, mert a mi "magyari" népeink nem "nomádok", hanem városlakó és lótenyésztö kultúrnépek voltak már sok-sok ezer éve. Éppen úgy, mint a mai magyarság is az volt addig, míg a marxista terror és az orosz megszállás meg nem szüntette az állami méneseket. Gondoljunk csak a híres "lipicai" lovainkra.

Abban sem értek egyet Padányival, hogy hatalmas népünket ö is apró törzsecskékre tördeli, és a végén csak néhány törzzsel végezteti el ö is a Honfoglalást - annak ellenére, hogy az ösgeszták "106" nemzetséget említenek hatalmas népünkbe tartozóan. Tehát az úzok, ászok, alánok, türkök, onogurok, szabírok, meg a sok egyéb nevüek, mind-mind a mi népünk részei éppen úgy, mint a bolgárok is. Mindaz pedig, amit "háborúnak" neveznek e népek között a "történészek", az belviszály, sokszor testvérharc, mely sokkal jobban örölte fel nagy népünk erejét, mint az ellenségekkel folytatott küzdelmek.

Éppen azért senki se csodálkozzon azon, hogy a sziklamezei EDEMEN a Keleti MAGYAR Birodalomban (így nevezem azt a területet, melyet történészeink Onoguria, Lebédia, Dentumoger, Etelköz stb. részekre bontanak), azonnal át tudta venni a hatalmat és uralkodott. Oka ennek feltétlenül az volt, hogy ezen a területen települt nemzetségfök egyike sem volt Atilla leszármazott.

Mert - miként említettem - a Kárpát-medencében a "hunavar" testvéri viszálykodás fö forrása éppen az Atilla-ivadékok közötti elsöbbségi jog megszerzése volt. Ugyanis a sziklamezei hunok elsö tudunja - EDÖMÉR - valószínüleg a gepida-ági Atilla-leszármazott volt, aki nem akarta elismerni az avar- BAJÁN uralkodónak az atillai eredetét. Pedig Baján KOVRAT (Kürt) családja az IRNIK (Ernák v. CSABA) leszármazottságot tudta és vallotta. A meg nem értés gyökere tehát itt keresendö. (Meg kell itt azt jegyeznünk, hogy öseinknél a "Kürt-ünnepe" a kenyér és a víz szertartásos és vallásos kegyelettel végzett vétele volt.)

A fentiek ismerete után tehát kellöen indokolt és elfogadható az a valóság, hogy a Keleti MAGYAR Birodalomban megjelent "Atilla-ivadék" minden nemzetségfö által a hüség és engedelmesség ígéretével fogadott és uralkodónak elismert személy LETT.

Azt már tudjuk Padányitól is, hogy Ügek és apja szervezték meg és építették fel a Dnyeper melletti "hét" Káta nevü várost, de a felettük lévö KIEV-i vár alapítása, valamint a még északabbra lévö "Györ" is Ügek alkotása. (Bemutatom itt ezeknek a földrajzi helyzetét, átvéve dr. Padányi említett könyvében közölt térképet.)

KIEV-et igazi várrá és eröddé azonban csak Ügek fia- ÁLMOS - építi fel, aki egy évtizedes kievi tartózkodása alatt Kievet a kardgyártás központjává teszi. -És itt, pontosan a "kardgyártásnál" kell hangsúlyozni azt, hogy Álmos (819-895) pontosan ezekkel a csodálatos kardokkal jelenik meg észrevehetö és domináló erövel történelmünkben.

Fontosságát erösíti karizmatikus származása, mert apja halála után ATILLA- IVADÉK. Édesanyjának - EMESÉNEK- apja pedig az utolsó hajtása NIMRUD családfájának. Vagyis annak a királyi háznak a fia, amelyik ös-Mezopotámiából kiindulva a Pártos- ARSÁK uralkodók vérét vitte CHOREZM-be, és onnan a semita arab és a judaizált kazáriai üldözések elöl, Dentumagyariában talált otthonra. Itt talált a föpapnöi hivatás-hagyomány szerint nevelt EMESE lányának pedig "Atilla- ivadék"-életpárra. - Így kelt EMESÉBEN életre az a vallásos kegyelettel örzött hagyomány-hiedelem, amit híven megörzött a "TURUL- MONDÁNK".

Álmosra tehát úgy tekintett a HUN-MAH-GAR-RI-ES-MA megszámlálhatatlan sokaságú népének minden tagja, mint egy karizmatikus "Égi- Küldött" méltóságával és bölcsességével megáldott uralkodóra.

Foglalkoznunk kell még a nevével is, mert az "ÁLMOS" elnevezés az évszázadokkal utána leírt torzítása az ö igazi nevének, mely az ösi nyelven GAL-MAH-US volt. Ennek jelentése: "Nagy- Bölcs-Ős", vagyis az "ösi bölcsek bölcse". Valóban igazi "papkirályi" elnevezés.

Az ún. "Honfoglalás" hiteles történetére vonatkozóan nekünk a 880 és 890 évek közötti idöszak a legfontosabb. Viszont pontosan ezekböl az évekböl igen gyér adatokkal rendelkezünk. Történészeink hallgatnak feltehetöen azért, mert éppen Álmost kellene a történések középpontjába állítani. Megemlékeznek azonban arról, hogy a Kárpát-medencéböl "küldöttségek" érkeznek a Keleti Magyar Birodalomba, miként Anonymus is írja: "Árpád 888-ban Kievben fogadja az avar küldöttséget."

Ebböl következtethetö, hogy:

1. Kievben még folyik a kardgyártás Árpád intézkedései szerint, és

2. Álmos már nincs Keleten.

Nagyon jól tudjuk, hogy a kievi kardgyártást Álmos szervezte meg, és már kievi fejedelemsége korában szállított kardokat a Kárpát-medencébe. Miután pedig a "kard", a híres "kievi kardok", olyan nagy értéket képviseltek, azokat nem "kereskedök" vitték, hanem Álmos mindig fiatal magyar harcosokból álló hadsereggel küldte a szállítmányokat a mai Vas, Zala, Somogy és Sopron megyékben települt avar kaganátusoknak. Így igazolódnak a nyugati kútföknek azon adatai, hogy: "Pannoniában 862-ben végzett hadjáratokat a keletröl jött magyar csapatok hajtották végre." Azt nem mondják, amit a logika sugall, hogy természetesen azokkal az "avar" seregekkel együtt, akiknek Álmos a "mágikus" magyar kardokat küldte, és itt hivatkoznom kell öseink "kard-kultuszára", mely Álmosnak a kardgyártást végzö "mágus-kovácsai" által itt is hiedelemmé lett. Ez a "mágikus kard" pedig biztos gyözelmet hozott!

Álmos uralkodásának történelménél elsösorban azt kell figyelembe venni és állandóan szem elött tartani, hogy a Keleti Magyar Birodalom lakosságának száma legalább 7-8 millió lélek! - Miután az arabok már 825-ben legyözik a kazárokat, és egyre fenyegetöbben közelednek, a mi népeink már 850-töl kezdödöen szivárognak át a Kárpát-medencébe, és Álmos már 860-tói kezdve rendszeres "áttelepüléseket" hajt végre mindenkor jelentös fegyveres erökkel és kardszállítmányokkal biztosítva az áttelepülésre rendelt köznép-részleget.

Álmos bölcsessége és elörelátása tehát már évtizedeken át telepíti "haza", a Kárpát-medencébe a Keleti Birodalom "magyarjait", akik beolvadva, beházasodva a Kárpát-medencei testvérnépekbe, 880-ra- amikor átadja fiának, Árpádnak, véglegesen a Keleti Magyar Birodalom uralmát, és ö maga. Álmos is, végleg hazatelepül - a Kárpát-medencében már valóban létezik az a hatalmas magyar eröközpont, melyröl a nyugati kútforrások írnak. Itt van annak a történelmi "zavarnak" megoldása, mely eddig a "nyugat" ellen végzett "magyar" hadmüveleteket végrehajtókat csaknem minden évben Etelközböl Pannoniába és vissza "lovagoltatta". Ugyanis teljes bizonyítottsággal állíthatjuk, hogy: "mindazokat a magyar hadmüveleteket, melyekröl 880 óta a nyugati kútfök tudósítanak. Álmos saját maga irányította - valószínüleg az Ister-Gami királyi várból, amit székhelyének választott."

Álmos seregei szabadítják ki Methód püspököt is regensburgi börtönéböl, és így szintén Álmos az a "magyar király", akinek színe elé járul Methód, hálájának és köszönetének kifejezésére.

Álmossal tehát ugyanez történik most a Kárpát-medencében, mint a Keleti Magyar Birodalomban nagyapjával - Edemennel. Ott nagyapját, itt- hazatérve a Kárpát-medencébe - öt ismeri el az eddig hun, avar, székely, vagy másképpen nevezett, de egybeötvözödött népesség uralkodónak.

Mint uralkodó, minden erejével "egységet" akar teremteni a "magyar" Kárpát-medencében, és állandó kapcsolatban van az egész nagy nép végleges hazatelepülését elökészítö fiával, Árpáddal, a Keleti Magyar Birodalom urával, aki apjához méltóan szervez, dolgozik és intézkedik.

A Dnyeper-menti "hét" Káta városunk - szakmákra osztva, teljes erövel végzi a szükséges elökészületeket. Hadd soroljam fel öket, hiszen ezzel valójában öseink magas kultúráját ismertetem. A szíjgyártók és nyergesek, szövöipar, vízhatlan-nemez készítök, csizmadiák, ruhakészítök, kerék- és kocsigyártók, fémöntés, kengyelek, zablák, kések, kardok, török, íjak, nyilak, tejpor, húspor, aszalt gyümölcs, szárított gomba, tarhonya, füstölt és szárított húsok stb. mind-mind szükséges a hosszú vándorútra. Hát ezeket készítették a "Káták"!

Jönnek is minden évben a hazatérök a Borgó, Tölgyesi, Uzsoki, Vereckei átjárókon, és a székelyek segítik az OLT mentén feljövöket.

Meg kell változtatni végre azt a felfogást, hogy Álmos-Árpádi öseink állandóan "menekültek", mert az ösi mondai hagyományunkban nyoma sincs "honfoglaláskori" ellenségek említésének. "Besenyö", "bolgár", "bajor": "morva" nevek mondáinkban nem szerepelnek. Pedig, ha lett volna olyan ellenségtöl való állandó "félelem", mint amiröl a kárunkra és vesztünkre tudósító "történészeink" írnak, a nép ajkán biztosan fennmaradt volna. De ilyen NINCS, tehát nem is létezett. Anonymus pedig a "saját korának helyzetét vetíti vissza az Álmos-Árpádi idökre".

Krónikáink arról is írnak, hogy a "kunok" a Kárpátmedencéböl Kievig mentek Árpád elébe. (Kézai I. IV. és Anonymus.) A nyugati kútfök nem "kunoknak", hanem "magyaroknak" nevezik az ide-oda járókat. De kérdem: "miért kellett Árpád elibe menni...?" Megnehezíteni az amúgy is nagy tömeg hazatérö útját...? Ennél a tudósításnál csak az "irányt" kell megváltoztatni. Nem a Kárpát-medencéböl mentek kifelé. hanem egyre többen és nagyon sokszor "hazafelé".

Abban a reményben, hogy olvasóim elött sikerült történelmünk igaz színterét és az események valóságos és logikus indokát feltárni és bemutatni, most már rátérhetek valódi témám ismertetésére, feltárva azt a nagy titkot is, melyet ez a kifejezés rejt magában:

ÁLMOS- AZ "ÁLDOZAT"

Tanulmányomat azokkal a hivatkozásokkal kezdtem, amelyekkel vádolom történelemhamisító "történészeinket" Álmosnak mindenáron való "feláldozása" miatt. Itt, a befejezö sorokban hangsúlyozni kívánom azt a valóságot, mely szerint: a "magyarnak" nevezett történetírás judai-keresztény hitet valló, annak szellemében író és mindenkor a judai érdeket szolgáló -mondhatni "magyarellenes" - papok tollából táplálkozik, mint Inchoffer Menyhért és Pray György jezsuiták és az öket követö Timon Sámuel. Kiegészítette ezt - az így szinte dogmává tett - történelemhamisítást 1917-ben Róheim Géza, aki az anarchista elveket valló FREUD hatására, "a magyarság jövöjének érdekében, pogány rítus szerint, szintén "feláldozottnak" hirdeti Álmos nagykirályunkat".

Ennek a "rituális gyilkosságnak" indokolására még a misztika értékeinek jelentését is megváltoztatják. Erre nagyszerü példát szolgál Dümmerth (az említett könyvének 126. oldalán), ahogy így ír: "Istenségnek tetszö áldozat csak oly személy feláldozásával mehet végbe, aki az Istenség elött kedves. Ennek az Istenség elötti *kedvességnek* jele a KARIZMA- Isteni kegyelem. "

Tudatos meghamisítása ez az axiómák, tehát változtathatatlan és félreérthetetlen meghatározások egyikének, mert: A KARIZMA: a teokratikus uralkodási rendszer hiedelme szerint: "Istentöl kapott, földi uralkodásra való küldetés, Isten jóságának és Igazságának érvényesítésére és gyakorlatára való kiválasztás, hogy úgy legyen minden a földön, miképpen a Mennyben is, irgalmassággal és áldozat nélkül."

A magyarság igaz történelme azt mutatja, hogy népeink egységét és jólétét mindenkor a karizmatikus származásukat valló uralkodóink biztosították. Olyanok, akik hittek küldetésükben. Akik az "ÉG FIAI" voltak hitük szerint, és Isten kegyelméböl nyert hatalmukat valóban "istenesen" gyakorolták. Népeink ezt a "karizmát" a NIMRUDI eredettel ismerték el uralkodóik Istentöl nyert kiválasztásának, és ennek legnagyobb és a fél világot uraló birtokosa éppen ATILLA volt. - Így válik érthetövé a Keleti Magyar Birodalomban és a Kárpát-medencében lefolyt "Atilla-ivadékok" elismerése és vetélkedése is. És pontosan itt van és ebben a "vetélkedésben" lelhetö meg Álmos igaz története is.

Nagyon nehéz ma már megállapítani az akkori események történelmi sorrendjét, mert-erre vonatkozólag-csak a szájhagyomány és a földrajzi elnevezések örzik azok emlékét.

Annyit biztosan tudunk, hogy a régi, sziklamezei hunok fejedelmi leszármazottai székhelyüket a Bodrog környékén, Zemplénben és Ungváron erösítették meg és itt, az Álmos idejében élö "OND" -Atilla-ivadékként -Álmossal egyenrangúnak tartotta magát. Nem ismerte el Álmost uralkodó királyának.

Álmos az Ister-Gami székhelyéröl irányította az ország ügyeit és megteremtette az "egységes nemzetet", de a Bodrog-Zempléni hunok elkülönítették magukat ettöl az "egységtöl". Álmos bölcsességének sikerült áthidalni minden meg nem értést és minden igyekezete az volt, hogy végleges békességet teremtsen, hiszen egyre jobban közeledett a régóta tervezett és Árpád által vezetett végleges hazatérés ideje. Éppen ezért személyesen akart találkozni OND fejedelemmel és vezértársaival. A zempléni és bodrogi nép szájhagyománya szerint: "az árpádi hazatérést váró és elébe induló nagykirályt Álmost - OND vezér törbecsalta".

Erröl a törbecsalásról megemlékezik a 14. században írt Kálti Márk Krónikája, és a szintén ebben az idöben készült Nestor Krónika is említ egy Álmos elleni lázadást.

A szájhagyomány szerint OND találkozóra hívja Álmost Zemplénbe és Ungvárra, de a Bodrogközben orvul megtámadja a nagykirályt, Álmost, és jelentös számú harcosokból álló kíséretét.

A "Bús-Mezö" örzi ennek az orvtámadásnak emlékét a Bodrognál lévö SZOMOTOR mellett. Álmos és kis serege szembeszáll a nagyobb erejü orvtámadókkal, de Álmos itt leli hösi halálát karddal a kezében.

Utána jövö vezéri sereg - BORS vezérlete alatt - átkel a Bodrogon. Elfogják a lázadó OND-ot és lefejezik.

Álmos halotti torát a TOR-HEGYEN tartották, és SZOMOR-on temették el. Ebböl lett a néphagyományban TOR + SZOMOR - SZOMOTOR.

Ne gyalázzuk meg tehát Álmos emlékét azzal, hogy öt saját népe áldozta fel, mert a testvérharc hösi halottja ö, a "testvérharc" áldozata. Nem láthatta meg hös fiát - Árpádot -, akinek fogadását elökészítendö indult OND találkozójára. Legnagyobb hösünk ö, aki "hetvenen" felüli életkorában is karddal a kezében, a magyar igazság és a magyar egység védelmében halt hösi halált.

Ezt a szomorú és a néphagyományban így fennmaradt történetet igazolja dr. Dienes Adorján, pápai kamarás könyve: "A honfoglalás története Erdélyben és Bodrogközön" (Nagykövesd, 1933.), melyben azt írja, hogy: "II. Endre királyunk 1213-ban meglátogatta Álmos sírját Szomotoron." Anonymus szerint: "Árpád az Ung folyónál veszi át a fejedelemséget Álmostól." Ez valóban így lehetett, mert hazaérkezve, itt tudta meg az UNG-nál, hogy mi történt, és apja sírjánál lett az új fejedelme a Kárpát-medencei Magyar Birodalomnak, mint egyetlen Atilla-ivadék.

Szeretném még azt az érdekességet itt említeni, hogy a BODROG ötágú. Az OND, Tapoly, Laborc, Latorc és Ung folyócskákból tevödik össze. Olyan "vezérhez" illö nevek ezek, és - tekintve, hogy OND volt a lázadók föje - talán ezek a nevek örzik a testvérharc vezéreinek az emlékét. Árpád hazatértével az országnak ez a része valószínüleg szakrális területként lett tisztelve, mint Álmos utolsó küzdelmének és sírjának helye. Azért rendelkezik oly gazdag sírleletekkel, miképpen azt az elöbbiekben említettem. De nézzük meg azt is, hogy mit mondanak korunk régészeti felfedezései és hogyan értékelték ki azokat a szintén valamilyen "érdek" szolgálatában dolgozó "szakemberek"...?

Zemplén határában, a Szélmalom-dombon a szlovákok honfoglaláskori sírokat találtak 1964-ben.

Egy "lefejezett" fejedelem sírhelyét, és hozzá közel egy tömegsírt ástak ki. A kiértékelésre meghívták a magyar régészeket is, mert a fejedelmi sírt Álmos sírhelyének, a tömegsírt pedig szláv szolganépekének vélték. -A magyar régészek között Fettich Nándor is ott volt, akivel éppen amiatt szakadt meg minden kapcsolatunk, mert Fettich is úgy vélte, hogy valóban Álmos sírhelyét találták meg.

Nem tudtuk megérteni Fettichnek ezt az állásfoglalását, mert abban a sírban, amit ö is Álmos nagykirályunkénak ismert fel, egy lefejezett. tömzsi, kicsi ember csontváza volt. Levágott feje a lábánál, és kardja, markolatával a bal lába alatt, keresztben, távol a jobb kezétöl volt, de a ruházati díszítések maradványai valóban nemzetségföt jellemeztek. Fettich korunk legkiválóbb régésze és történésze volt, aki tökéletesen felismerte és elsajátította a hun-avar-magyar ötvösmüvészet módszereit is, tehát tudnia kellett azt is, hogy:

Anonymus és a Methód-legenda Álmosról azt írja: "egy fejjel magasabb volt harcosainál". Tehát Álmos nagykirályunk nem volt tömzsi, kis termetü emberke, mint akinek maradványait a zempléni sírban találták. Így ez nem Álmos sírja, hanem a "lefejezett" lázadó Ond vezéré, akiröl a néphagyomány is megörizte azt, hogy- mint becstelen lázadót- "lefejezték", és a sírban fejét a lábához tették. - Így a tömegsír sem szláv szolganépeké, hanem OND hunjaié, akiket Álmos vezérei, a lázadóknak járó elhantolással, tömegsírba dobáltattak.

Persze az évszázados "magyarellenes" történetírás azonnal közhírré tette a "feláldozott Álmos" sírjának "bizonyítékait", és a hírlapok (Tükör és Népszabadság) is "cikkeztek" róla, az "Élet és Tudományban" pedig egy Jánossy István "Árpádot apagyilkossággal vádolja".

Felfedezhetjük itt ugyanazt a "receptet", mellyel ATILLA nagykirályunk nagyságát, egyéniségét, "Európát látok" szándékú bölcsességét egy müveletlen barbár szintjére kívánta süllyeszteni. Hát ugyanez vonatkozik arra a szándékra is, mely a magyar népet istentelen csürhének akarja beállítani. Olyannak, akik rituális gyilkossággal vetnek véget nagykirályuk életének. Ne hagyjuk nemzeti önbecsülésünket ily mélypontra vinni, mert nálunk - már Nimrudtól kezdve - szakrális királyok uralkodtak az Istent mindig dicsérö népünk felett. Rituális királygyilkosság a semita népek sajátja. Ott fojtották meg selyemzsinórral a nekik meg nem felelö uralkodókat - teljesen függetlenül attól, hogy öreg volt vagy fiatal. A magyari népek mentesek voltak minden "semitizmustól" mindaddig, míg - vesztünkre - I. István nyakunkra nem tette a judai-kereszténység szolgajármát. És pontosan ez a judai-keresztényi szolgajellemü gondolkodás befolyásolta történelemszemlélet akarja mindenáron szakrális nagykirályunkat. Álmost. az "Ég Fiát" -Jehova kedvére valóan- lemészárolni.

Ne hagyjuk! - Védjük meg a MAGYAROK Istenének méltóságát!

HONFOGLALÁS VAGY "HAZATÉRÉS"...?

Talán szokatlan, hogy ennek a fejezetnek a címét egy kérdéssel adom meg, de az elhatározást erre egy köztiszteletben álló és igen megbecsült tudósunk- dr. Makay János - írása adta meg, amit az "Új Demokrata" ez évi 14. számában így olvastam: "Summa summarum, a múlt század végén parlamenti törvénybe iktatott honfoglalás-elmélet a kiegyezés utáni liberális konstrukció. Néhány érdeme ellenére nemcsak liberalizmusa miatt járt el felette az idö, hanem életkora miatt is. A tudományok rohamos fejlödésének évtizedeiben elméletek a maguk teljességében nem maradhatnak változatlan érvényben száz évig...

..a magyar östörténetet, a honfoglalást és további sorsunk útját egy másik, valóban magyar nemzeti elmélet jobban le tudja írni. Ez nemcsak nyelvünk eredetét veszi figyelembe, hanem bonyolult etnikai és embertani származásunk minden ágát-bogát, söt még az 1896. VII. cikkellyel törvénybe iktatott, liberális tudósok által kifundált honfoglalásmodell egy részét is.

Ez a millenniumi elmélet azt mondja, hogy talán még 894 öszén, de legkésöbb 895 elején a magyar törzsek, élökön Árpád fejedelem lovasságával a Vereckei-hágón át leereszkedtek az Alföldre, aminek emlékét a magyar hagyomány mint Árpád diadalmas honfoglalását örizte meg. Ez a százéves honfoglalásmodell uralja mindmáig a tankönyveket, nemzeti tudatunk jó részét és a tudományos közéletet, csak erröl tud az esetenként némileg azért gyanakvó külföldi. Mai liberálisaink is ezt fogadják el nemzeti alaptantervük számára, hiszen jórészt liberális elödeik csinálták, bár felgyülemlett tudományos buktatóin és magyarságán csak mosolyognak, söt egyre inkább gúnyolódnak.

(Lásd éppen a millenniumi emlékmüvel vagy a Feszty- körképpel kapcsolatos gyalázkodásaikat.) Felmerül tehát a kérdés: nemzetünk eredetével bárki származása és igénye szerint és a tényektöl függetlenül azt csinálhat, amit akar? Legújabban a kora Árpád-kori tömegekböl, a köznépi temetök magyarjaiból Kristó Gyula egyszeriben csak úgy szlávokat gyárthatott? Megindult volna a végsö támadás a magyar létezése ellen? (MAKKAY JÁNOS Demokrata 1996/14)

Ebböl a közleményböl én azt értelmezem, hogy dr. Makkay a magyar létezést a történelmi igazság, vagy jobban mondva igaz történelmünk ismeretének és tudásának függvényévé teszi, és ez igaz!

Ugyanis a "honfoglalás" definíciót a minket elnyomó Habsburg hatalomtól kaptuk és ugyancsak ök engedték meg azt, hogy a "Vereckei szoroson" szivároghattunk be Atilla földjére, miután a történelmi ködböl elövarázsolt besenyökkel jól megzavartatták öseinket.

Ezt nevezi dr. Makkay "honfoglalás-modell"-nek, mely máig is uralja a tankönyveket.

De ebben a - történelemnek tanított - "honfoglalás- modell"-ben igen nagy hézagok vannak, és ezek érvényét igen fellazítják. E "lazaság" következményeként teszi fel dr. Makkay azt az idöszerü kérdést, hogy: "nemzetünk eredetével bárki származása és igénye szerint és a tényektöl függetlenül azt csinálhat, amit akar?"

A "tényeket" ismerve, jelen írásomban javaslatot teszek ebben a "honfoglalás-modellben" észrevehetö a történelmi folytonosságot megszakító és a logikát nélkülözö adatokban lévö hiányok betöltésére. Olyan hézagok ezek, amelyeket a feltett kérdésekre adott történelemhü feleletek tudnak csak betölteni, és így alaposan megváltoztatják az eddigi hiányos "honfoglalás-modell" eröszakos megállapításait.

Igen nagy szükség van igazságos és hiteles történelmünk tanítására. Olyan történelemre, mely nem a judai- kereszténység szemszögéböl nézve értékeli ki a hajdani eseményeket. Szinte figyelmeztetésként mondom ezt, mert a Magyar Katolikus Püspöki Karnak az 1100. évfordulóra adott körlevelében így olvasom:

"A magyarok letelepedését segítette az európai népek mélységes válsága is. Kelet és Nyugat keresztényei között szakadás támadt. Róma és a pápaság politikai krízisektöl szenvedett, Nagy Károly keresztény birodalma szakadozott. A történelem ura nagy megrázkódtatások között készítette elö Európa megújulását. A keresztény nemzetek vallási megtisztulása, az új nemzetek Krisztus hitére való megtérése ebben az évszázadban vajúdott és született meg. E folyamatban lett a kalandozó magyar nemzetségekböl országot alapító keresztény nemzet. A magyar nép megtérése hozzájárult Európa békéjéhez, megújulásához, és új rendjének megszilárdításához.

A magyar honfoglalás és letelepedés ideje egész Európa evangélizációjának nagy korszakához tartozik... Egykor a honfoglaló magyarok közé bátor és áldozatos misszionáriusok érkeztek. Ma arra van szükség, hogy a magyar keresztények papok és világiak - áldozatos szeretettel segítsenek mindenkit, aki hazánk polgára és vendége, vagy aki itt talál menedéket."

E körlevél a Szent István-i térítés után 1000 évvel is "pogánynak" minösíti Árpád hazatérö népét, és nem ismerik el ma sem, hogy öseink Jézus-hitü, igazhitü keresztények voltak, és 1000 év után is segítik és elönyben részesítik a "vendégeket", akik nem magyarok.

Ajánlom itt a "Betlehemi Herceg - a Pártus Jézus" címü könyvemet olvasásra, melyben ismertetem öseink Jézussal megújult vallását is.

Itt most a következö kérdésekre fogok feleletet adni:

I. Mi volt "Álmos" eredeti neve, mert ily nevet hagyományaink nem ismernek. Ezt az utókor adta, hivatkozva Emese álmára

2. Ki volt ennek az "Álmosnak" a felesége, vagyis ki volt Árpád édesanyja? - Valószínüleg a "rovásfákon", melyeket I. István térítése elégetett, ez mind rajta volt, és ezek az adatok talán nagyon hátráltatták a "térítés" menetét. Tehát el kellett pusztulniok.

3. Ki volt Árpád felesége? - Igaz lehet-e Padányinak az a feltevése, hogy kétszer nösült?

4. De megkérdöjelezem az Árpádi honfoglalás útvonalát is. Valóban "Verecke híres útján" jöttek be a Kárpát-medencébe? -Lehetséges ott olyan ökrös szekerekkel átjönni, mint amilyeneket a Feszty-körképen látunk?

Hát ezekre a kérdésekre keresem a feleletet. Jó forrásadatokra támaszkodom. De - ha nagyon ellenkeznek állításaim az eddigi ismeretek adataival -, vegye az olvasó egyszerü "forgatókönyvnek" írásomat, hisz a "Honfoglalás" megfilmesítésére legalább féltucat "forgatókönyv" van készen, mindegyik a saját történelmi "nézetével". Elöadom tehát itt hézagtöltö javaslataimat az alábbiakban.

ÁLMOS

Az a történelmi személy, akit ilyen néven ismerünk, Kárpát-medencei létünk legfontosabb alakja. A hiedelemmé vált "Turul hagyomány" megtestesítöje, az isteni eredetü szakrális nagykirály. Tehát lényegtelen a valóságot feltáró történelemszemléletben az, hogy szülei milyen nevet adtak neki, de ösi nyelvünk szerint a nevekben rendszerint ott van a hivatásra való rendelés is. Így talán többet megtudhatunk ennek a "nagykirályunknak" valóban hézagos történetéböl akkor, ha az eredeti nevét is megismerjük. Azért gondolok itt a névben fellelhetö hivatásra, mert szinte párhuzamos szándéka az Emese álmára vonatkozó és abban gyökerezö "Álmos" elnevezés, melyet talán a rovásfákat elpusztító, idegen érdekü történelemírás munkájának gyaníthatunk.

Nagy Sándor Kászon szerint Álmos eredeti neve: "Ögyéd" (Egyed?) Nyelvészetileg elemezve ez összetett szó, így: "ögy(egy)+éd(ed)". "Egy(ögy)" jelentése ma is "egy". "Éd(ed) sumer-magyar nyelvünkön: "kiválasztott"-at jelent. (Akkád "elu". Innen a föpap - "elu-kalu", mely a mai "elökelö" öse. [L. 381.))

Tehát "Ögy-éd"(Egy-ed)jelentése: "egyetlen kiválasztott", és ez a név tökéletesen jelzi a mai "Álmos" nevü szakrális királyunknak a hivatását, amit ö életében, csodálatos bölcsességgel, be is töltött.

Hogy a 2. pont kérdésére felelni tudjunk, megint Nagy Sándor Kászon kinyilatkoztatásához kell nyúlnunk, ahol ö Álmosnak (azaz Ögyéd) feleségét "Mártának" nevezi, aki görög származású és ez a Mária Árpád édesanyja. -Tudom, hogy igen nagy meglepetés az olvasónak ez az adat, de már hivatkozhatunk egy másik feltevésre, amit Padányi ír le a "Dentumagyaria" c. könyvében, ahol a "történelmi logikára" hivatkozva állítja, hogy "Álmos valamelyik onogur törzs uralkodójának a lányát vette feleségül, és így biztosította a politikai szövetséget".

E sorok írójának véleménye az, hogy az "onogur" elnevezés önkényes, és ez a nép azonos volt Dentumagyaria szabírjaival. Nem "onogurok", hanem "unug-uri" (azaz a sumír Uruk városból származók), és itt nem volt szükség "politikai szövetségre". - Talán forduljunk Bizánc felé. Ugyanis a Kaukázustól a Donig elterülö DENTUMAGYARIA hatalmas és vitéz harcos nép Bizáncnak és a talmudista államcsínnyel zsidó állammá változott Kazáriának volt ellensége. Amikor aztán Harun al Rasid utóda - Mamun Kalifa - 825-ben megveri a kazárokat, valószínüleg már létezik egy arab-szabír megegyezés a kazárok ellen, mert Álmos apja, Ügek, még az arabok Kazária elleni támadása elött elfoglalja a Krím-félszigeten lévö SZUROS-t a kazároktól, és 834-ben a kazárok már védelmi vonalat építenek ki az alsó-Donon a szabírok, azaz dentumagyari hatalom ellen. Ne felejtsük el azt, hogy a század eleje óta Kievben hatalmas szabír kovácsipar létezik, ahol a "mágikus kardokat" gyártják a szabir "tarjánok" (kovácsok). Ezt külön törzs, a "tarchán" (tarján) végezte, és éppen ez a "kardszállítás" az alapja az arab- szabír baráti viszonynak. A kardgyártás biztosítására Ügek Kievet eröddé alakítja át 838-ban (Egyesíti az eddigi Csák, Keve és Geréb nevü várakat), és megfelelö helyörséggel látja el minden esetleges támadásnak kivédése ellen. Ez fontos is, mert a kardgyártás hatalmas ütemben folyik. A következö évben kiélesedik a bizánci- szabír ellentét, és így Ügek 839-ben támadást intéz az aldunai bizánci települések ellen és azokat elfoglalja. Itt sok bizánci foglyot ejt, köztük az aldunai települések kormányzóját is, aki a bizánci császári ház egyik tagja.

Most Itt következik talán a legnagyobb történelmi hézag, mert Ügek fia- Álmos (Ögyéd) - megnösül, 840-ben már Kiev ura, ahol 841-ben születik elsö fia, Árpád. És a kievi kovácsipar kardjaiból Bizánc is kap. A történelemírásunk nem közöl erröl semmit, és talán ezért panaszkodik Moravcsik, hogy a magyar történelemkutatás elhanyagolja a bizantologiát és nem foglalkozik a bizánci okiratok olvasatával.

Talán azért teremtödött meg ez a negligencia, mert van egy császári oklevél, a St. Danis-i papirusz. mely hivatkozik "császári szinten" létesített "turk- bizánci" kapcsolatokra.

Ha ezt az adatot hozzákapcsoljuk Nagy Sándor Kászon írásához, akkor készen van a forgatókönyvbe is beillö történelmi esemény, melynek innen is látható részlete az, hogy Álmos feleségül veszi az aldunai bizánci települések foglyul ejtett kormányzójának a leányát, aki mint a bizánci császári dinasztia tagja, személyesen kéri Álmostól édesapjának szabadon bocsátását. Közismertek voltak szépségükröl a bizánci hercegnök, és történelem nincs romantika nélkül. Így viszi Álmos Kievbe feleségét, Mária görög hercegnöt, aki 841-ben megszüli elsö fiát, Árpádot, -Azt hiszem, meg kell változtatni a "krími háború" nevezetü esemény indokait. Erröl azt tanítja történelemtudományunk. hogy Bizánc és a szabírok között történt és a szabírok elfoglalják az egész Krim-félszigetet. Itt valójában Bizánc remek politikája érvényesül, mellyel biztosítja Krím birtokolását és megóvja attól, hogy azt az arabok elfoglalják. Bizánc tudja, hogy Dentumagyaria és a kalifák között békés megegyezés van, és így a szabír birtokot képezö Krím nem fog kapni arab támadást. Tekintve, hogy ez az idöpont (860.) már Árpádnak nagykorúsági idejébe esik, ez valószínüsíti Árpádnak szoros kapcsolatát a bizánci császársággal és érthetövé teszi az ún. "Honfoglalás" megtörténtének körülményeiben a bizánci szövetséget, de nem úgy, amint azt történészeink kiagyalták. Ennek részletezése elött azonban talán a 3. kérdésre kell feleletet adnunk és közölni "forgatókönyvünkben" Árpádra vonatkozó történéseket, melyek alapjául azt a tényt kell vennünk, hogy édesanyja bizánci hercegnö, és így a császári házzal rokonságba került idegen fejedelmeknek megvolt a "helyük" a bizánci udvar protokollja szerint létezö ún. "uralkodók családjában". Ebben a méltóságban elfoglalt helyüket a császár részéröl öket megilletö megszólítások különbözö árnyalatai határozták meg. (Testvérem, barátom, fiam stb. - de lehetett "komes" vagy "dux" Is.) Valószínü az, hogy Árpád címe a bizánci császári házban "dux" volt, mert a bizánciak ezt használták még az István által felnégyelt Koppányra is: "dux Kopan".

De éppen itt kell egy összehasonlítást végeznünk a dentumagyariai magyarság hitvilági minösítése tekintetében. Miképpen lehetséges az, hogy Bizánc, ahol a császár nemcsak a világi hatalom legföbb birtokosa, hanem bizánci felfogás szerint Krisztus földi helytartója is, aki a patriarcha és a klérus felett áll, kinevezi a püspököket, zsinatot is ö hív egybe... sohasem nevezte Dentumagyaria lakóit "pogánynak", és annak ellenére, hogy Bizánc közös világi és egyházi feladata volt a "térítés", Dentumagyarla "furk" népét sohasem nevezte "pogánynak" és "megtérítése" érdekében semmiféle intézkedést nem tett?

Ugyanekkor Róma a Kárpát-medencébe visszatért Álmos-Árpádi véreink ellen a legkegyetlenebb inkvizíció segítségével végzi a "térítést", miután I. István meglazult dereka meghajolt a "kereszténységnek" nevezett római vallás elött. Ez csak úgy értelmezhetö, hogy Bizánc felfedezte a szabír- magyarság istenes hitében a jézusi tanításoknak a doktrínáit, és ez azonos volt a bizánci kereszténységnek az ún. "képrombolási" idöszakában érvényesített vallási felfogással, így a "turkok együtt imádkoztak a bizánciakkal". III. Michael császár 843-ban kelt rendelete visszaállította a képek, szobrok tiszteletét ugyan, de a két nép közös formájú imarendszerén ez már kevés változtatást hozott addig, míg népünk "hazatérési" és az ázsiai visszamaradottaknak az elrendezödési mozgása megkezdödött.

Így érthetö meg az, hogy Álmos (Ögyed) és fia, Árpád, a bizánci császári családban keresztény uralkodókként kapták meg helyüket és az ezzel járó tiszteletet és támogatást is. Ez a helyzet pedig még jobban megerösödött akkor, amikor 867-ben a Makedon dinasztia kerül uralomra, melynek elsö uralkodója a lovászfiúból lett I. Basileus volt. Pedig az ö címe "divus imperator", azaz "szent" volt, aki egyenlö az apostolokkal. VI. (bölcs) Leó (886-912) is fenntartotta ezt a kapcsolatot, és majd látni fogjuk, miként segíti a Kárpát-medencébe hazatérö népünket. Az arabok bizonyos "fékentartása" volt a dentumagyariak válasza Bizánc kedvességének viszonzására, és ez Álmos és Árpád politikai éleslátásának és államférfiúi nagyságának bizonyítéka. Ebben viszont az araboknál garancia volt a kazár-szabír ellenséges viszony is, hiszen egyrészt szabír fegyverekkel voltak a kalifák seregei felszerelve, másrészt a szabír-magyarok nemcsak ellenségei voltak a kazároknak, hanem a kazár felkelöket, a talmudi törvények bevezetése ellen fegyverrel tiltakozó szabadságharcosokat is támogatták. Így addig, míg Dentumagyaria létezett, az arabok mérsékelték Bizánc elleni magatartásukat és az elzsidósodott Kazáriát háborgatták.

De Álmosnak a bizánci császári házba való "benösülését" akarta a zsidó kazár kagán ellensúlyozni, amikor a Bíborbanszületett Konstantinhoz sikerült zsidó leányt feleségül szerezni. E sorok írója itt látja a gyökerét mindannak a "turk"ellenességnek, melyet - jó 100 év elmúltával - ez a "Bíborbanszületett" a turk népröl mond és ír.

Ezért nem lehet bizonyítéknak elfogadni Konstantin írásait a magyar múltra vonatkozóan, de az elmondott bizánci kapcsolatunk azt is megmagyarázza, hogy a finnugoros történetírásunk lapjain Árpád és népének "hazatérése" egy üldözött és szervezetlen népség menekülésének van feltüntetve. A végnapjait élö zsidó Kazária viszont "hatalom" itt ebben a "magyar" történetírásban. és az a bolgár cár- Simeon-, akit a Hóman-féle Magyar Történet "vaskezünek" említ, majd csak a 10. század elején foga az agyondicsért bolgár "virágkort" fokozatosan és lassan kibontakoztatni. Árpádról csak annyit tudunk, hogy fiai: Levente. Tarhos, Üllö és Jutas. Feleségéröl sehol adatot nem találunk. Egyedül Nagy Sándor Kászon írja, hogy "Árpád felesége sabír- magyar fajtából való" (ö "médgyör"-nek nevezi), de azt is megtudjuk töle, hogy "Árpád beszélte a bizánciak nyelvét", tehát tudott görögül.

Ez a bizánciakkal való közvetlen tárgyalások lehetöségét biztosítja, ami annyit jelentett, hogy Árpád - minden tolmács nélkül - közvetlenül magával a császárral tárgyalhatott, hiszen mint "dux"-nak ehhez joga volt a bizánci törvény szerint. De Árpádnak Zsolt nevezetü fia majdnem 20 évvel késöbben születik az élö és legfiatalabb gyermeke után. Ebböl következteti Padányi, hogy Árpád felesége meghalhatott, és ö özvegyen maradva másodszor is megnösült. Miután pedig Zsoltnak a születése ideje (893) közvetlenül a normannak nevezett vikingeknek Kievben való megjelenése után következik be, és Zsolt kinézésében is rájuk hasonlít, az északi viking faji külsöségeket mutatja, Padányi úgy véli, hogy Árpád második felesége (Zsolt anyja) viking hercegnö volt. Ez lehetséges is, hiszen közvetlenül Zsolt születése után indul meg hatalmas népünknek átcsoportosulása, nagy részének a Kárpát-medencébe való "hazatérése", és az eddig féltve örzött KIEV, világhíres kovácsiparával a vikingek örizetére és kezelésébe megy át, de a tarjánoknak nagy része ott marad továbbra is, hiszen 100 év múlva még Géza is innen, Kievböl kapja a mágikus kardokat. Megerösítik ezt az arab írók is, akik szerint a kievi magyar kardokat a vikingek szállították le a kalifátusoknak. Árpádnak ez a második házassága- viking részröl- egy jól elökészített és politikai célokat is szolgáló elgondolásnak lehetett a megvalósítása, ahol a feleségnek szánt "hercegnö" már készülhetett erre, hiszen a krónikák arról emlékeznek, hogy Zsoltnak az édesanyja magyarul beszélt. Persze a "forgatókönyvünkböl" nem hagyhatjuk ki a romantikát itt sem. és ne csak "politikai házasságra" gondoljunk, hanem egészséges és szeretö szívek találkozására is.

Mindezek ismeretében most már együtt dobhatjuk az eddigi "magyar" történetírás felé azt a hatalmas kérdöjelezést, hogy valóban

VERECKE HÍRES ÚTJÁN TÉRTEK HAZA ŐSEINK...?

Hogy a valóságnak megfelelö feleletet tudjunk adni erre a kérdésre, meg kell ismernünk a korabeli politikai helyzetet, és az abból logikusan és a magyarság érdekeit szolgáló módon kiértékelhetö lehetöségeket megtalálni. Tudom, nehéz feladat ez, de alapul azt kell elfogadnunk, hogy Álmos és Árpád legalább olyan államférfiak és ország-, nemzetvezetésre alkalmas uralkodók voltak, mint a bizánci császárok vagy a hatalmassá lett Arab Birodalom kalifái.

Pontosan itt, az arab terjeszkedésnél kell legelöször alapos körültekintést végeznünk. Ugyanis az arabok nemcsak meghódították már a VIII. században a bizánci birodalom keleti részét, hanem kapcsolatba kerültek a bizánci kultúrával is. Így a damaszkuszi és a bagdadi kalifák a görög filozófia és természettudományi irodalom sok termékét arabra fordították (Aristoteles müveit is), és a görög kultúrát asszimilálva alakították ki a sajátjukat. Így pl. a mecsetek építésében is felhasználták a tulajdonképpen "pártus" eredetü díszítö elemeket és a VIII. században Bizáncban is építettek az ott lévö mohamedánoknak egy mecsetet. Ez Bizánc valláspolitikai nagyságát és bölcsességét is mutatja, mert a bizánci ortodoxia nem vette át azt a judai szellemet, mely a római kereszténységet jellemezte és ma is jellemzi. És mindez abban az idöben történik, amikor Bizánc kemény harcokban küzd az arabokkal, akik már elfoglalták Szíriát, Palesztinát, Egyiptomot. Afrika északi partvidékét, és csak a IX. században, minden valószínüség szerint a szabír- arab kazárellenes szövetség következtében, mérsékelödik az arabok Bizánc elleni hadmüvelete. De Álmos és Árpád ismerik jól az arab erök jövöbeni következményeit, és éppen ez az egyik indokuk az áttelepülésre, Atilla földjére való visszatérésre.

Ezt az áttelepülést Bizánc is támogatja valláspolitikai szempontból. Ugyanis a két "keresztény" központ- Bizánc és Róma egymással szemben nem a "szeretet" törvényét gyakorolják, hanem a lelkeken való uralkodásért vívják szellemi síkon egymással az Ideológiai háborút. Így megy a görög Methód püspök a morvák térítésére az alakulásban lévö Moraviába (a mai bécsi medence), de a rómaiak "zsinatra" invitálják, melynek vége az, hogy Regensburgban bebörtönzik. Tehát Bizánc helyesnek véli a Kárpát-medence elfoglalását olyan nép által, kinek fiai nem római- keresztények. Miután Álmos és Árpád személyileg a "császári házhoz" tartozók, és népük hitvilágát jól ismeri a bizánci ortodoxia, Bizánc támogatása biztosra vehetö. Ez pedig az áttelepülés útjának megválasztására döntö érveket nyújt. Ugyanis a dunai hajózás monopóliuma Bizánc tulajdona, és a Duna torkolatánál állomásozó bizánci flotta évenként felhajózik a Dunán a Száváig. De már Álmosnak apja, Ügek biztosította a Duna torkolatánál a szabír végvárat, és ez ott, bizánci és bolgárnak nevezett "turk" környezetben, már 839 óta müködik. Történészeinknek az a kitalálása, hogy létezett egy bizánci-szabír szövetséges háború a bolgárok ellen, az eseményekkel nem indokolható. Ugyanis a Duna bal partját valóban nem szláv, hanem a "mi" fajtánkhoz tartozó népek lakják (valószínüleg kunok), és ezeket nevezik MA, egy évezred után, bolgároknak. Mint már írtam, a "vaskezü" Simeon "bolgár cár sem létezik még ebben a formában. Tehát nincs háború és közös bizánci- szabír hadmüvelet a bolgárok ellen, mert csak Alpár telepedése szándékozik "Bulgáriát" létrehozni a Tisza torkolatánál.

Ez a korabeli helyzet, mely befolyásolja Álmos és Árpád elhatározását. De nemcsak az övékét, hanem az egész hatalmas népünkét, mely a Volgától a Kaukázusig települt. Közéjük kell számítani azokat a besenyöket is, kikkel a finnugoristák "zavartatják és üldöztetik" hazatérö elödeinket. Nincs külön "Besenyöország" sehol. A "mi" népünk tartozékai ök is. De meg kell állapítanunk azt, hogy ezen a nagy területen települt és nem nomád hatalmas népünk ugyanabban a "háborús lázban", nyugtalanságban él, mint korunk népei is élnek ma. Az arab hódítás és kegyetlenség, a zsidóvá lett Kazária állandó intrikája, északról jövö viking- normannok megjelenése, és felettük a ma "ruszoknak" nevezett nép mozgolódása okozta mindezt. Így történt, hogy Álmos-Árpád vezérlete alatt álló hatalmas népünk három részre szakadt.

1. A legnagyobb rész: a Kárpát-medencébe áttelepülni szándékozók.

2. A kaukázusi Magyarországba visszatérni akarók és

3. A "tarjánok", a kievi kovácsipar népe, és az északiak, akikböl megalakul majd Magna Hungária népe, ahová 200 év után Juliánus barát is ellátogat.

Álmos és Árpád tehát a következö megállapodásokat, talán szövetségeket kötik az indulás elött: a) Az északi normann- vikingekkel a kievi kardgyártás védelmére és a kovácsipar folytatására. Ezt indokolja Árpád második házassága a viking hercegnövel, akitöl Zsolt születik. b) Az arab kalifákkal arra, hogy hozzájárultak a kaukázusi Magyarország további létezéséhez, azt nem háborgatják. Ennek feltétele a további viking fegyverszállítás és a kaukázusi Magyarországgal való kazárellenes szövetség.

Hogy a Dnyeper melletti "Káta" városok népe csatlakozott-e a hazatérökhöz, azt ma nem tudhatjuk. Nehéz a szép házakat otthagyni és útra kelni. (Ezt mi tudjuk legjobban, mi, emigránsok.) Azért teszem fel ezt a kérdést, mert ezek a városok szerepelnek a Bíborbanszületettnek kései írásában. De "Zadorogye". vagy helyesen "Szabír-Ögyék" igazolja Álmosnak azt a nevét, amit születésekor a szüleitöl kapott. Tehát nem tudjuk, hogy ezekben a városokban települtek csatlakoztak-e a hazatérökhöz. Mindenesetre ellátták öket tarhonyával, liszttel, tejporral és szalonnával, meg mindennel, aminek gyártását ök végezték.

Úgy vélem, ezek után megkereshetjük a "hazatérés" igaz útját.

Ide illesztek egy szemléltetö térképet. (Finnugoros készítmény.)

A krónikáink úgy mondják, hogy "öseink Etelközböl telepedtek át a Kárpát-medencébe". A mai "hivatalosok" által készített térkép mutatja, hogy ez az "Etelköz" pontosan ott van, azon a területen, ahová a honfoglalás korában még nem létezö "vaskezü" Simeon bolgár cár még nem terjeszthette ki "birodalmát", és így nem gátolhatta a magyarságnak a Kárpát-medencébe való hazatérését, bármennyire is szeretnék ezt a valótlanságot a hazai "történészek" valóságként elhitetni velünk.

Így Álmos és Árpád népének az a része, amelyik a Kárpát-medencébe akart hazatérni, itt, Etelközben, tehát a Duna és a Déli Kárpátok közti "folyóközben" gyülekezett, ami logikus, hiszen - mint már tudjuk - Ügek már elökészítette a Duna torkolata környékén lévö áttelepülési központot, épületekkel, szállási és "áttelelést" biztosító építményekkel, és embernek-állatnak védelmet nyújtott a téli hideg ellen.

A térképre nézö és logikusan gondolkodó olvasó most azt kérdetheti: "innen mentek volna északra öseink, hogy a vereckei szoroson összezsugorodva átmásszanak a hegyeken?"

A felelet elött vizsgáljuk meg a Vereckei- szoros földrajzi helyzetét és helyi adottságait.

A "hágó" magassága 758 méter. Tehát a síkságról 758 méterre kellene "felmászni" embernek, állatnak. Ló és lovas könnyen megteszi, de nem lovas hadseregnek való, hiszen a szoros két oldalán vannak a hegycsúcsok. Északon 1830 m és délen 1130 m magasságúak. Maga a szoros az ÉK- í Beszkidek tartozéka. A Latorca és a Strybe ömlö Oder forrásait köti össze és hossza: 150 km. Kérdezem: lehet-e itt ökrös szekerekkel átjönni és 150 kilométeres úton velük 758 méterre "felmászni"? És miért kellene a Duna bal partján lévö síkságot, ahol víz és legelö is van az állatok részére, hegyes dombvidékkel felcserélni ? (Azért talán, hogy Nemeskürty megírhassa "Verecke híres útjain..." címü könyvét?) Itt, a Duna mentén egyedüli nehézség a Vaskapu vidéke, és veszélyesnek is bizonyult a hazatérés idején, mert itt Alpár és bolgárjai valóban megtámadhatták népünket. Ezt azonban Árpád "fürkészöi" már jól felderítették, és így az ellene való támadás is elöre elgondolt terv szerint ment végbe. Vereckének ily jellemzése után- ismét a logikus gondolkodásra való hivatkozással-felteszem a nagy kérdést:

MIKÉPPEN TÖRTÉNHETETT A "HONFOGLALÁSNAK" NEVEZETT HAZATÉRÉS?

Sajnos itt meg kell kérdöjeleznem Padányi azon elgondolását is, mely szerint kora tavasztól késö öszig sikerült az általa 400.000 före becsült elödeinknek Dentumagyariából a Kárpátmedencébe átvándorolni.

E sorok írójának meglátásai a következök:

1. Álmos minimális öt évvel az áttelepülés elött már a Kárpát-medencébe jön, sereggel és nagy kardszállítmánnyal. Itt mint Atilla-vérü egyetlen uralkodó - egységet teremt, és csak a zempléni, volt sziklamezei hun vezérek az ellenlábasai. A nyugatiak által tudósított és leírt és ellenük irányuló "magyar hadjáratok" nem Dentumagyariából, hanem a Kárpátmedencéböl indultak, Álmos parancsai szerint. Tekintve, hogy Álmos kardszállítmányokat küldött Kievböl, az ö áttelepülése valószínüleg két utat használt a hazatérésre.

Egyik: Kievböl egyenesen a Vereckei-hágón át a lovas harcosok és málhás lovaik (szekerek nélkül) és másik: a Duna bal partján az Olt folyóig, és a mellett a 325 m magas Vöröstoronyi-szorost használva, a Marosig (30 km)l, és tovább nyugatnak a Maros völgyében. Itt szekerekkel is jól lehetett "hazatérni", Azért gondolom, hogy Álmos és kísérete erre jött, mert ö elöbb megszemlélte a Duna torkolatának vidékén létesített szállás-telepítést, ahol majd a bizánci flotta fogja hajóin szállítani a hazatérök szekereit, ökreit öregestül, asszonyostól és gyerekestül. Ez volt a történészeink által említett szabír- bizánci szövetség és nem a kiagyalt "bolgár háború", ahol a bizánciakkal "cserbenhagyatják" öseinket a történészek.

2. Árpád népének hazatelepítése ennél nehezebb feladat volt, és ezt Árpád - apjának utasítása szerint- két ütemben hajtotta végre.

Elsö év tavaszától kezdve: gyülekezés Etelközben, az elkészített szállások elfoglalása és a saját (füthetö és szállítható) kamlikok felállítása, az áttelelés elökészítése itt, az enyhébb éghajlatú Duna mentén, amit történészeink másképpen "Kis Szkitiának" (Schytia menor) neveznek. Ide tért vissza szerintük Atilla fia. Csaba is.

Második év tavaszán: megindul a "hazatérés" a Dunán, a bizánci hajóhad szállítmányaként és a Duna mentén. Ne feledjük, hogy "felfelé" hajózni a Dunán csak sokevezös hajókkal vagy a partról lovakkal húzatott hajókkal lehet. Hát így is történt. De Árpád fia- Levente - seregével a Vöröstoronyi-szoroson és a Maros völgyén tört elöre, és váratlanul hátba támadta Alpár seregét. Alpár maga is megsebesült. A mi harcosaink nem ölték meg, hanem sebeit ápolva gondozták. Így. Alpár és maradék serege is csatlakozik a hazatérökhöz, és a Vaskapun való átjövetelnek így semmi akadálya nem volt. Itt tért HAZA népünk és telepedett le ösi földünkön, a Kárpát-medencében.

A "hazatérés" áldozata Levente lett, aki halálos sebet kapott az Alpár elleni csatában.

Nagyon jól tudom, hogy a "besenyök által hazazavart" népség hamis történetét borítom fel állításaimmal, de végre tegyük Álmost és Árpádot legalább olyan magasra, és tudatosítsuk mai utódaikban azt, hogy ök is voltak oly tanultak, müveltek, államférfi bölcsességüek, jó hadvezérek, okos királyok, mint pl. a germánok által a "nagy" jelzövel dicsért germán "Károly". De azt nem írják hozzá, hogy ennek a "Nagy Károlynak" ez édesanyja avar "királylány" volt. (Azért írom, hogy "királylány", mert "Nagy Károly" apja valószínüleg nem házasodott a rangján alul.)

A "Honfoglalás"-nak nevezett eseményünk eddig hirdetett történetének cáfolatára irt tanulmányom csak "kiegészítése" annak a sok bizonyítéknak, melyeket az igazság feltárására törekvö magyar-lelkü kutatók egyszerüen csak a magyarság elleni "merényletsorozatnak" neveznek. Hadd idézzek valamit írásaikból (Pap Gábor "bevezetöjéböl", Bradák Károly: "Fehérvár - Fehér folt" c. könyvének [Design & Quafity, Budapest, 1995. kiadás] 12. oldaláról): "Vádoló kövek" - idéztük Andrássy Kurta János keserü szójátékát fejezetünk elején. Késöbb merényletsorozatról beszéltünk, nyelvi- területi- történelmi feldarabolásaink kapcsán. De hát miröl is lehet szó konkrétabban? Ha valóban egy önmagát korról korra megújítani képes, magasrendü erkölcsiséggel és nem kevésbé magasrendü müszaki ismeretanyaggal felvértezett népség élt ezen a tájon a szkíta- hun- avar(korai)-magyar idökben, akkor napjainkban miért nem ugyanezt tapasztaljuk? Mi tette mára szószegénnyé és finnugorrá a nyelvét, hogyan szakadhatott elöbb három, majd hat, s legújabban már nyolc részre az országa, mitöl vált földdel egyenlövé királyi központja, különnemü részekböl sebtében és durván összetákolttá az uralkodói fejéket? ...a pilisi kövek valóban vádolnak, és a vádlottak vagy akik vádolhatók (esetleg már csak egyenes ági örököseik), valóban köztünk járnak-kelnek, söt regnálnak ma is, a merényletsorozatnak pedig koránt sincs még vége..."

Pap Gábor szövege után talán jobban megérthetö, hogy miért kap a "Honfoglalásnak" nevezett hazatérésünk története ma is olyan beállítást, mely ebbe a "merényletsorozatba" beilleszthetö. Így a valóság felderítése a nemzeti öntudat megerösítését szolgálja.

Fontos tehát a "hazatérés" elötti, alatti és utáni történéseinknek az ismerete. Persze abból kell kiindulnunk, hogy azon a hatalmas területen, ahol magyar öseink a "hazatérés" elött éltek, nem szórványos módon "nomádkodtak", hanem a saját maguk által épített városokban települtek le. Így a hazatérök száma biztosan 2-3 millió léleknél is több volt, hiszen még "két Magyarországot" hagytak vissza a Kaukázus hegyeitöl a Volgáig elterülö részen. Természetesen népeink közé sorolnak a besenyök és a kunok is, hiszen a "merényletsorozat" térképein pl. Etelközben hol "besenyöket", hol pedig "Kun-országot" láthatunk a Duna és a déli Kárpátok között.

Ahogyan a szkíta, szabír, sarmata, alán, unuguri, hun, avar nevek egy azonos hatalmas népet jelentenek, úgy hagyománykincsük, Istenszemléletük, szokásaik, harcmodoruk, magasra fejlett müveltségük, remek fémtechnikájuk, csillagismeretük azonossága is saját tulajdonuk, melyet generációról generációra megöriztek és utódaiknak továbbadtak.

Ezt mentette át a hazatérö Álmos-Árpádi népünk, és az így "hazatért" tudás és müveltség ellen indult meg és 1000 éve tart az a "merényletsorozat", melynek még "koránt sincs vége".

Így a "Honfoglalás"-nak nevezett "hazatérésünk" ügyében is tiltakoznunk kell annak hirtelen és menekülésszerü beállítása ellen, mert az valójában hosszú évsorok folyamatosan és tervszerüen végrehajtott eseménye volt, melynek csak utolsó fázisaként kell hirdetnünk Álmos és Árpád hazajöttét. De - miképpen már elmondtam -Álmos évekkel Árpád elött jött a Kárpátmedencébe az egység megteremtése végett. Vele nemcsak a Dentumagyariában gyártott fegyver- és mágikus kard-szállítmányok érkeztek, hanem az "urusok", azaz a gyógyító táltosok, mágus papok és papnök (bábák) és a gyógykovácsok is. Nagy népünk társadalmának az "életrendjét" kikövetkeztethetjük az idöszámításukban található "hét" napjainak nevéböl és az eszerint ismétlödö kötelezettségekböl, ami napjaikhoz csatlakozott. Vegyük sorra az "ösi" hétnapot:

1. nap a Hét föje: "hétfö", mely a "felkelö Nap" köszöntésével veszi kezdetét. Külön tanulmány szükséges ahhoz, hogy itt, a "felkelö Napban" öseink Jézus Urunkat és a Napba öltözött Boldogasszonyt köszöntötték. Mondhatjuk máris azt, hogy a Jézus Urunk által földre hozott "szeretet- vallás" tudatosítva élt náluk, hiszen Karácsonykor ünnepelték az "új Fény" érkezését a kisded Jézus születésére emlékezve.

2. nap az "urus"-ok (orvosok) napja. Ilyenkor végezték a gyógyításokat, betegek látogatását és orvoslását. Gyógyszerek és gyógyfüvek, kötszerek elökészítését, mütéteket. Az asszonysereg és a "bábák" a gyermekek gondozását végezték, s egyben a Boldogasszonyhoz való imádságos fordulás napja is ez volt, a gyermekek és édesanyák, várandósok oltalma végett. Asszonyok e napon ruhamosást nem végezhettek. A családápolás, bajok gyógyítása és heti nagy tisztálkodás napja volt ez.

3. nap a "szer-adó" (a mai szer-da). Házasságok kötése, született gyermekek "családba fogadási szertartása", eljegyzések, ünnepélyes fogadalmak, szerzödések kötése mind e napon történt.

4. nap a boldog munkálkodás napja. Vagyis: mindenki törekedett jól és érdemesen elvégezni a kötelességét.

5. nap Kenyerünk Napja. Az asszonyok e napon sütötték a családnak a kenyeret, és megszegés elött megköszönték azt Urunk Istenünknek.

6. nap ösapákra való emlékezés és hagyománytisztelet napja. Az elhunytak sírján mécsest égettek, regösök jártak házról házra dicsérni a dicsö eleinket és múltunkat.

7. nap vásár-nap. Az adás-vevés napja. Beosztották városonként és falunként a "nagy vásárok" rendezését is.

Ezt a szokást népünk sokáig megörizte, de a római kereszténység aztán "búcsú" formájában folytatta, és a "vasárnap" a "templomba járás" kötelezö napja lett. Ha betekintünk I. István dekrétumaiba, láthatjuk, hogy mily kegyetlen büntetés kapott az, aki elmulasztotta a "vasárnapi templomozást".

Szükségesnek tartottam azt, hogy ne csak a történelmi eseményeket ismerjük meg, hanem öseink lelkivilágába is betekintsünk egy kissé.

Most szeretnék még egy égi üzenetet továbbítani annak érdekében, hogy bekövetkezzen hamarosan

MAGYAR NÉPÜNK LELKI ÚJJÁSZÜLETÉSE

Mi, magyarok, Túr nemzetsége vagyunk. Istent keresök, tökéletességre igyekvök; a nagy világosság, az örök fényforrás: Napunk felé tekintök.. "Fel, fel tehát a magasságba!" Lelketek sorsdöntö pillanatában napbíró tekintettel, sasokként szárnyaljatok! Egykoron mégiscsak vége lesz a hosszú csatának és eltakarodik a rossz, mivelhogy nem bírja elviselni a jóságnak ragyogó, tiszta tekintetét. Fel tehát a küzdelemre: legyözni a rosszat és úrrá tenni a Jót.

Ti pedig, akiknek értelme immár megvilágosodott - ne tétlenkedjetek, hanem menjetek el mindenfelé, ahol magyarok élnek. Tudásotokból adjatok mindenkinek.

Istenünkért, országunkért, népünkért éjetek és munkálkodjatok mindenkor és minden idöben. Így lesz egész életetek és halálotok is áldott.

(Közlöm ezt az "üzenetet" Nagy Sándor Kászon tolmácsolása szerint.)

Szükségünk van megújulásra. Éppen úgy, amiként Bánk bán idejében is történt, amikor a magyar nemzeti újjáéledéssel létrejött nemzeti egység szabadította meg a népet a merániaktól.

De ennek a megújulásnak alapja csak szent hagyományaink ismerete, vallásos kegyelettel való ápolása és igaz történelmünk tudatosítása lehet.