A Horthy-rendszer hatalomra jutasa és konszolidaciója

A Horthy-rendszer hatalomra jutása és konszolidációja

A Forradalmi Kormányzótanács lemondása után (1919. aug. 1.) Magyarországnak nem volt nemzetközileg elismert kormánya. A brit diplomácia, személy szerint Sir Clerk, a volt szegedi kormány mellett szerveződő nemzeti hadseregnek a fővezérét, Horthy Miklóst szemelte ki a stabil hatalom birtokosának. Hosszas tárgyalások eredményeként Horthy lemondott a katonai diktatúráról, s elfogadta egy parlamentáris polgári kormányzat létjogosultságát. Ezt követően a román csa 818d31i patok kivonulásával egyidejűleg 1919. nov. 16-án Horthy és a nemzeti hadsereg bevonult a fővárosba.  A rendszer törvényességi alapjának megteremtésére bonyolították le az 1920. januári nemzetgyűlési választásokat. Ezek eredményeképp a törvényhozás két legerősebb pártja a KNEP és a Kisgazdapárt lett. Az államforma kérdésében a királyság visszaállítása mellett döntöttek, államfőként ugyanakkor 1920. márc. 1-jén kormányzóvá választották Horthyt.

Az ország nemzetközi elismerésének biztosítására 1920. jún. 4-én a magyar küldöttség aláírta a trianoni békét. Ezt követően az átmeneti Huszár- és Simonyi-Semadam-kormány után 1920. júl. 19-én gróf Teleki Pál lett a miniszterelnök. Programjában az ellenforradalom különböző csoportjainak összefogását sürgette, hogy elindítsa a rendszer konszolidációját. Korlátozta a szélsőjobboldali szervezetek működését, betiltotta a baloldali szervezkedéseket. A kormány bukását IV. Károly váratlan visszatérési kísérlete okozta. Az elhúzódó kormányválság után Horthy gróf Bethlen Istvánt bízta meg kormányalakítással 1921 áprilisában.

Hatalomra kerülésekor a legfontosabb feladat a politikai stabilitás megteremtése, a gazdaság talpraállítása volt, valamint az új hatalom elfogadtatása a társadalom minden rétegével. Emellett létre kellett hozni az önálló állami intézményeket is, mivel a meglévő minisztériumok, hivatalok még a Monarchia idején alakultak meg, és az új helyzetnek nem voltak megfelelőek.

A belpolitikai helyzet stabilizálásának első lépése az 1921 decemberében a Szociáldemokrata Párt főtitkárával, Peyer Károllyal megkötött Bethlen-Peyer paktum volt. Ennek értelmében a Szociáldemokrata Párt legális maradt, indulhatott a választásokon és képviselőket juttathatott a parlamentbe. Ennek fejében Peyer ígéretet tett, hogy  pártja az állami alkalmazottak körében és vidéken nem szervezkedik, tartózkodik a politikai sztrájkoktól és nemzetközi kapcsolatait az ország érdekében használja fel.

A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja igen megosztott volt, és Bethlen úgy látta csak egy egységes, erős kormánypárttal érhet el számottevő eredményeket. Ezért 1922-ben néhány képviselőtársával együtt belépett a Nagyatádi-féle Kisgazdapártba, és megalakították az Egységes Pártot. A Habsburgokat támogató legitimisták kiléptek a pártból. Az 1922-es választások előtt Bethlen sokáig várt választójogi reformja beterjesztésével, és miután a parlament feloszlott, rendelet formájában vezette be azt. Ez vidéken visszaállította a nyílt szavazást, bevezette a cenzusos választójogot. Az így megrendezett választásokon az Egységes Párt közel 60%-kal győzött.

A vidék társadalmának megnyugtatására végrehajtották a Rubinek Gyula által kidolgozott földreformot. A mezőgazdasági terület 6%-a volt a földalap, ezt három részre osztották. Egyik részét birtok-kiegészítésként kapták a parasztok, második részéből létrehozták az ún. vitézi telkeket az első világháborúban kitüntetetteknek. A harmadik részt 1-5 holdnyi földdarabok formájában a törpebirtokosok ill. a földdel nem rendelkező agrárcselédek kaphatták.

A gazdasági élet rendbehozásának első lépéseként a trianoni béke szabta határokhoz kellett igazítani a termelést. Mivel a fő gabonatermő területek a határokon kívülre kerültek, csökkenteni kellett a malomipar kapacitását és új nyersanyagforrások után kellett nézni. Mivel mindezekhez nem rendelkezett elegendő tőkével az ország, Bethlen 1923-ben népszövetségi kölcsönt kért. A kért összeg kb. felét, 250 millió aranykoronát meg is kaptuk, azzal a feltétellel, hogy csak a 10%-át lehet iparfejlesztésre fordítani. Emellett véglegesítették, hogy 200 millió korona jóvátételt kell fizetnünk 20 éven belül. A kölcsön nagy részét a textilipar fejlesztésére fordítottuk, mivel nem túl tőkeigényes és olcsó, betanított munkaerőt foglalkoztat. Az összeg többi része azoknak a földbirtokosoknak a kártérítésére ment el, akik adtak a földalapba. 1927-ben az elértéktelenedő korona helyett új, jó minőségű pénz, a pengő került kibocsátásra. Sor került az infrastruktúra fejlesztésére is, bevezették a telefon- és villanyhálózatot, kórházak, szanatóriumok épültek. A Klebelsberg  Kunó programja által létrehozott népiskolai hálózat néhány százalékra csökkentette az analfabetizmust.

1927-re az ország ledolgozta hátrányát, a gazdaság teljesítménye meghaladta a háború előtti szintet, így lehetőség nyílt Vass József miniszter szociálpolitikai programjának végrehajtására. Ez kiterjesztette a nyugdíjat a nem állami alkalmazottak körében is, valamint bevezették a társadalombiztosítást.

Az elért eredményekre támaszkodva kereste a kormány a nemzetközi elszigeteltségből való kiutat. Első lépésként 1922-ben beléptünk a Népszövetségbe, majd 1927-ben aláírtuk a római szerződést, majd 1928-ban örök barátsági szerződést kötöttünk Lengyelországgal. A külpolitika legfontosabb célja Trianon revíziója volt, de más kitörési lehetőség nem kínálkozott, csak a vesztes, ill. a háborút lezáró békerendszerrel elégedetlen országokkal való együttműködés. A világgazdasági válság azonban véget vetett a terveknek, és alapjaiban rázta meg a rendszert.