Petőfi Sandor élete, palyakezdése

Petőfi Sándor élete, pályakezdése

Petőfi Sándor 1823 január 1-én, Kiskőrösön született. Édesapja Petrovics István, egy mészárosmester volt. Édesanyja Hrúz Máriának hívták, aki cselédként dolgozott. A csecsemőt még aznap megkeresztelték, hiszen a bába csak pár órát jósolt neki.

1824-ben az ősz közepén Kiskunfélegyházára költöztek. Mivel a gyermek itt kezdett eszmélkedni, itt tanult meg magyarul. június ,- ezt a várost nevezi meg szülővárosául még a Szülőföldem című versében is ("Itt születtem én, ezen a tájon / Az alföldi szép rónaságon"-Félegyháza, 1848. június 6-8 ).

Az ifjú Petrovics Sándor sok iskolába járt. Fé 838h72i legyházán kezdte tanulmányait, majd három éven át Kecskeméten tanult, azután egy félévet Szabadszálláson. 1831 és 1883 között a dunántúli Sárszentlőrincen tanult. Ezután két éven keresztül Pesten tanítatta az apja a piaristáknál németül. Mivel ezalatt a két év alatt nem ért el fényes sikereket, Aszódon kötött ki. Itt volt 1835 és 1838 között. Az 1838-as tanévzáróra írta a Búcsúzás 1838-ik évben című költeményét, amely 54 hexameterből áll. Ez volt az első verse. Innen Selmecbányára került. A Nemes Magyar Társaság tagja lett. Itt ismerkedett meg alaposabban a magyar költészettel, költőkkel, mint Gvadányi József, Csokonai Mihály és Vörösmarty Mihály.

Apja 1838-ban tönkrement, és "levette róla a kezét". Így Petőfi 5-6 évig csak nyomorban, szegénységben élt örökös vándorlással tarkítva. 1839 márciusában a Nemzeti Színház kisegítő munkatársa. Májustól szeptemberig Ostffyasszonyfán élt (Vas megye) egyik rokonánál.

Végül 1839 szeptember 6-án Sopronban beállt katonának. 1840 tavaszán a császári hadsereggel Grazba jutott. Itt azonban nem bírta a megpróbáltatásokat, hisz csak 16 éves volt, és nagyon gyönge, így megbetegedett. A zágrábi katonai kórházban ápolták, végül egy orvosi vizsgálat 1841 februárjában alkalmatlanná nyilvánította, a elbocsátották.

Még ezután sem lelte nyugalmát, vándorolt ide-oda az országban. Sopronból Pápára ment. Március 20-ig időzött itt Orlay Petrics Soma vendégeként. Innen Pozsonyon keresztül Dunavecsére gyalogolt szüleihez, majd újra Pest, Selmec és ismét Dunavecse. Ozorán beállt a vándorszínészek közé. 1841 októberében visszatért Pápára, hogy tanuljon. Itt barátkozott össze Jókai Mórral. 1842 júliusáig tanult itt. Május 22-én az Atheneum című folyóiratban megjelent az első nyomtatott verse, A borozó. Augusztusban egy hetet Jókaiéknál töltött, majd Mezőberényben Orlayéknál vendégeskedett. Néha hazalátogatott a szüleihez Dunavecsére. Október végén pénztelensége miatt abbahagyta tanulmányait. Később viszont sok ismeretséget szerzett, "sokat, s az erős gondolat olvasztó tüzével olvasott". Latinul, németül, franciául és angolul tudott, Shakespeare-t is fordított. 1842 novemberétől 1843 elejéig ismét színészkedett Székesfehérváron, majd áprilisig Kecskeméten. Ezt otthagyván Pozsonyba ment, s itt az Országgyűlési Tudósításokat másolta. Itt született a Távolból című költeménye. Innen szinte menekült Pestre. 1843 nyarán-Pesten és Gödöllőn - két angol regényt fordított le, s ennek tiszteletdíjából élt. A fővárosi értelmiségi ifjúsággal kapcsolatba került, főleg naponta a Pilvaxban.

1843 őszén Debrecenben ismét színésznek állt. A telet éhesen, fázva húzta ki egy szegény özvegyasszonynál. Ekkor írta össze nyolcvan legjobb versét. 1844 februárjában Pestre indult, hogy találkozzon Vörösmartyval. Az ő ajánlatára a Nemzeti kör vállalta a kötet kiadását.

Vörösmarty és Bajza József támogatásával Vahot Imre segédszerkesztőnek felvette az 1844 július első napján induló Pesti Divatlaphoz. Ez a kor egyik legnépszerűbb folyóirat típusa volt.  Mielőtt elfogadta volt az állást, két hónapot otthon, Dunavecsén töltött. 1844-ben jelent meg komikus eposza, A helység kalapácsa, majd 1844 novemberében napvilágot látott első verseskötete, a Versek 1842-1844. 1845 március 6-án megjelent a János vitéz című elbeszélő költeménye. Megismerkedett Pesten Vahot Imre testvérének sógornőjével, a 15 esztendős Csapó Etelkével. A meg nem valósult szerelemvágy és a gyász költeményeit egy versciklusba gyűjtötte össze (Cipruslombok Etelke sírjáról), amely 1845 márciusában jelent meg.

1845 március végén kilépett a Pesti Divat szerkesztőségéből, április elsején elindult felvidéki körútjára. Mindenütt lelkesen fogadták és üdvözölték. Erről az utazásról szól az Úti leírások című útirajza is. Még azon a nyáron ki is adták. Volt még egy sikertelen szerelme: a gödöllői Mednyánszky Berta. Petőfi szeptemberben megkérte a kezét, de a lány apja hallani sem akart a házasságról. A hozzá szóló költeményeket 1845 októberében a Szerelem gyöngyei című versciklusában adta ki.

1845 november 10-én megjelent a Versek II. is. Keserű, kétségbeesett hangulatú ember lett. Ezek hű tükre a 66 epigramma, amit Szalkszentmártonban írt, és 1846 áprilisában adták ki Felhők címmel. 1846 elején született a Tigris és hiéna című dráma, később a regényén, A hóhér kötelén dolgozott. 1846-ban megismerte, majd később feleségül vette Szendrey Júliát.

Az 1848 március 15-ei események vezető hőse lett. Királyellenes verseket írt, támadta a kormány politikáját, s elveszítette korábbi népszerűségét. 1849-ben Bem seregében szolgált. 1848-ban Petőfi és családja Aradon át Erdélybe készülődött, 1849 július 31-én tűnt el Petőfi a segesvári csatában.

Költészete: Legfőbb esztétikai elve az egyszerűség. Legjellegzetesebb költeményei:

- népies helyzetdalok, ezekben beleéli magár egy-egy sajátos emberalakba (A borozó)

- életképek, egy-egy kiragadott életdarabot jelenít meg (Megy a juhász a szamáron)

- új témakört jelentett költészetében a családi lírája; legszemélyesebb, legbensőségesebb családi kapcsolatairól beszél (Egy estém otthon)

Egy estém otthon

Tulajdonképpen leíró vers, de a leírás tárgyiasságát itt a leírás szubjektivitása egészen lírai atmoszférába helyezi. A költemény alanyiasságát nem csonkítja a leíró jelleg; a költő elbeszél, egy élményét mondja el, apja és anyja képeit varázsolja elénk, de úgy, hogy bennük és általuk önmagát is kifejezze. A költemény egészének bensőséges és közvetlen líraiassága, intim, családias hangulata sajátos egységbe olvasztja a személyeset és a tárgyiasat, a leírást és a vallomást-a költői egyéniség, a felszabaduló személyesség hőfokán.

A versforma tökéletes közvetítője a tartalomnak: a jambikus lejtés zavartalanul érvényesül a magyar előbeszéd tagolásához igazodó sorokban, illetve az előadásnak szinte prózai egyszerűségét nem keresztezi a jambikus metrum.

Sors, nyiss nekem tért..

Ezzel, és még néhány más verssel új hang csendül fel Petőfi lantján: a tettvágy, az alkotó életszeretet, a forradalmi szenvedély hangja.

Egy gondolat bánt engemet...

A lassú, értéktelen halált elutasítja. Az első két versszak a tett utáni vágyról szól, a halál, a "megfeszíttetés" csak a 3. versszak végén bukkan elő. Az utolsó két szakasz ennél torpan meg.