Madach Imre (1823-1864)

Madách Imre

Madách Imre Alsósztregován született 1823. jan. 21-én és itt élt 1837-ig. A Madách-család a XII. századig tudta visszavinni a családfáját. Nagyapja Madách Sándor ügyvéd volt, aki a Martinovics-perben tizenhat vádlott, köztük Batsányi János védője volt. Imre viszonylag korán félárva lett, mivel 1834-ben meghalt édesapja, és így édesanyja, Majthényi Anna özvegyen maradt öt élő gyermekkel és négy vármegyében fekvő, kb. 6000 holdas birtokával. Fiait előbb otthon, majd Pesten iskoláztatta, és hármójuk közül a legidősebbre, Imrére várt, hogy királyi hivatalnoki vagy vármegyei karriert fusson be, családja javára.

1837-ben Pestre ment, ahol meg-megújuló betegsége dacára teljes életet élt. Nemcsak tanult, olvasott, sportolt, de diáklapot is szerkesztett barátaival. Itt ismerkedett meg élete első szerelmével, Lónyay Etelkával. Ő volt Madách érzelmes verseinek múzsája. Kötetben ezek a versek 1840-ben jelentek meg, Lant-virágok címmel. Pesti egyetemei éveinek romló egészsége vetett véget. Záróvizsgáit Alsósztregováról felutazva tette le, ügyvédi oklevelét 1842 őszén kapta meg.

Tiszteletbeli aljegyző majd táblabíró lett, és ezenközben súlyos lelki válságot élt át. Ezt a joggyakorlatát vezető liberális váratlan halála, az író rossz egészsége és szerelmének halála okozta. A válság leküzdése után megyei politikussá vált, Szontagh Pállal együtt centralista nézeteket vallottak.

1844-ben Csesztvére költözött át. 747b19h Ide vitte feleségét, Fráter Erzsébetet is. Anyai és baráti intés ellenére nősült, mindazonáltal házasságának első évei boldogságban teltek.

1848-ban feladata a nemzetőrség felszerelése és ellátása. Madách betegsége ellenére résztvett a forradalomban és a szabadságharcban. 1849 nyarán is folytatta tevékenységét: júniusban már a cári intervenció ellen szervezte a népfelkelést. 1852-ben letartóztatták, mert birtokán rejtegette Kossuth bujdosó titkárát, távoli rokonát, Rákóczy Jánost. A vádat ellene utóbb kiegészítették: emigrációs kapcsolattartással, összeesküvésben való részvétellel. Mivel ebből bizonyítani semmit sem tudtak, egyévi pozsonyi börtön és pesti internálás után hazatérhetett Csesztvére. De 1857-ig állandó ellenőrzés alatt tartották.

1853 őszén visszaköltözött a családi birtok székhelyére, Alsósztregovára, mivel anyja átadta neki a birtok kezelésének jogát. A lappangó házassági válság itt hamar kirobbant az életét meghatározó két asszony, anyja és felesége között. Fráter Erzsébet hűtlen volt férjéhez, és ezért 1854-ben elváltak, majd Imre egyedül nevelte tovább három gyermekét.

1854-55 a második nagy válságkorszak Madách Imre életében. Az anyagi és családi gondok mellett a költő-lét ismérveivel is viaskodott. De ezt az időszakot is leküzdötte.

Dolgozószobájában Alsósztregován, az "oroszlánbarlangban" írta meg Az ember tragédiáját 1859. febr. 17. és 1860. márc. 26. között. 1861 tavaszán Szontagh Pálnak olvasta fel művét, majd azt Arany János ítéletére bízták. 1861. szept. 12-én Arany leírta Madáchnak a híres sorokat: "Az ember tragédiája úgy koncepcióban, mint kompozícióban igen jeles mű.". Madách köszönettel fogadta a nagy költő ajánlatát a szükségesnek látott "egy kevés külsimítás" elvégzésére, és javaslatát is, hogy a Kisfaludy Társaság adja ki a munkát, abban a sorozatában, amelyet párolói kaptak meg illetménypéldányként. 1861-es évszámmal, de 1862. jan.16-án hagyta el a mű a nyomdát. Második kiadása is megjelent, 1863-ban.

A Kisfaludy Társaság 1862. jan. 16-án, a Magyar Tudományos Akadémia 1863. jan. 13-án választotta tagjává Az ember tragédiája költőjét. Azóta több mint 110 magyar kiadásban jelent meg, lefordították harminc nyelvre és csak a budapesti Nemzeti Színházban az 1883. szept. 21-i ősbemutató óta több mint 1400 előadást ért meg.

Madách nem sokáig élvezhette a végre elért irodalmi sikert, nem érte meg 42. születésnapját. Könnyen érthető, hogy a váratlan irodalmi diadal fokozott munkára ösztönözte, korábbi műveinek kiadására sarkallta. De művei nem ütötték meg azt a mércét, amit kortársai szemében Madách maga állított a Tragédiával. 1864. okt. 5-én halt meg szülőhelyén, Alsósztregován, és itt is temették el.

Az ember tragédiája (1859-60):

Keletkezésének előzményei: Madách személyes tragédiájától a nemzet tragédiáján át eljut egészen az emberiség tragédiájáig.

Személyes kudarcélményei: Madách beteges hajlamú, visszahúzódó, befelé forduló alkat volt. Életének legnegatívabb tapasztalata nőélménye volt. Egyik korai drámájában, a Férfi és Nőben nőgyűlöletének ad hangot, ez elsősorban erős személyiségű édesanyja hatásával magyarázható. Később feleségül vette Fráter Erzsébetet, aki aztán hűtlen lett hozzá és 1854-ben el is váltak. Három gyermekét ezentúl egyedül nevelte. Az író egész életében két nőegyéniség, édesanyja és felesége között őrlődött.

A nemzeti tragédia hatása: a szabadságharc bukása nemcsak a nemzet kudarcát jelentette számára, hanem családtagjainak halálát is: öccse a háborúban szerzett betegségébe belehalt, nővérét honvédtiszt férjével együtt menekülés közben brutálisan meggyilkolták. Őt magát pedig Kossuth titkárának rejtegetése miatt 1852-ben letartóztatták, és egy évet fogságban töltött.

Ezen okok vezettek Az ember tragédiájának megírásához, melyben a kor általános eszmeáramlatait, filozófiai tanait visszatükrözve Madách már az egész emberiség tragédiáját rajzolta meg.

Eszmei hatások:

A XIX. Század elejét meghatározó romantikus-idealista filozófiai irányzatok:

Az optimista történetfilozófiák lényege, hogy egyenes útként élik meg az emberiség fejlődését. Hegel az emberiség evolúcióját a maga dialektikus modelljével magyarázta: az emberiség történetében mindig jelentkezik egy eszme (tézis), a rákövetkező korszak ennek az eszmének cáfolata (antitézis), és az eszmék ilyen rendszerű egymásutániságában halad az emberiség a végső nagy eszme, a mindenből a pozitív értékeket egybegyűjtő szintézis felé.

A filozófia területén jelentkeznek különböző materialista tanok (Schoppenhauer), megjelenik az egzisztencializmus (Kierkergaard) és a pozitivizmus (August Comte). Ezek többségükben tagadják Isten létét, az emberiség egyenes vonalú fejlődését, és a szellem elsőbbségét az anyaggal szemben.

Új természettudományi ismeretek a Nap kihűléséről szóló elmélet (Eszkimó-szín)

Charles Fourier falanszter elmélete: a falanszter egy termelési egység, emberek együttélési közössége, amely helyettesíti a nemzetet, a családot és a társadalmi szerveződés minden eddigi ismert formáit.

Műfaja:

Drámai költemény (lírai dráma): párbeszédes formában íródott, gondolatai tartalmát tekintve lírai, filozofikus költemény. Elsősorban nem színpadi előadásra, hanem olvasásra készült. Műnemi kevertsége jól mutatja, hogy tipikusan szentimentalista-romantikus műfaj. E pontos műfaji meghatározás mellett szokták rá alkalmazni az általánosabb értelemben vett emberiség-költemény megjelölést is. Verselése drámai jambus.

A mű előzményeként említhetjük Milton eposzát, Az elveszett paradicsomot; a drámai költemény iskolateremtő, nagy példája mégis Goethe Faustja volt. Hatására bontakozott ki az emberiségköltemények első hulláma, benne az angol Byron Manfredje, Káinja, Shelleynek A megszabadított Prométheusza.

Csaknem a Tragédiával egyidőben készült Victor Hugo műhelyében a Századok legendája (1859), Flaubert: Szent Antal megkísértése c. műve, és Madách halála után néhány évvel a műfaj utolsó, igazán nagy műve, Ibsen Peer Gyntje (1867).

Szerkezet:

Keretes mű: 1.,2.,3.,15. szín - keretszínek

4.-14. szín - történeti színek. Ezen belül: 4.-10. - múlt

11. szín - Madách jelenkora

12.-14. - jövő

A történeti színek Prága I.-ig a hegeli dialektika szerint haladnak, ezután felbomlik a tézis-antitézis sorrend.

Keretszínek:

1. szín: A Mennyekben: Az Úr megteremtette a világot, most megpihen, és angyalok kara dicséri. Madách deisztikus felfogását tükrözik az Úr szavai, ki úgy véli, ezután magára hagyhatja a Földet:

"Be van fejezve a nagy mű, igen.

A gép forog, az alkotó pihen.

Évmilliókig eljár tengelyén,

Míg egy kerékfogát újítni kell."

A négy főangyal közül három hódolatát fejezi ki az Úrnak, csak Lucifer bírálja a nagy művet. Az Úr száműzi Lucifert a Mennyekből, aki azonban osztályrészét követeli. Az Éden megátkozott fáit kapja meg, de Lucifer ezekkel is megelégszik:

"Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy,

S egy talpalatnyi föld elég nekem,

Hol a tagadás a lábát megveti,

Világodat meg fogja dönteni."

2. szín: A Paradicsomban: A bibliai bűnbeesés történetének parafrázisa. Lucifer ráveszi az első emberpárt, hogy egyenek a tiltott fa gyümölcséből. Az Úr bosszúja lecsap rájuk: Ádám és Éva kiűzetnek a Paradicsomból.

3. szín: Pálmafás vidék, kívül a Paradicsomon: Ádám és Éva csak a tudás fájának gyümölcséből ettek, a halhatatlanság fájának gyümölcséből nem. Ezért Ádám látni kívánja, milyen sors vár az ő utódaiból felnövekvő emberiségre: "Hadd lássam, miért küzdök, mit szenvedek?" Lucifer álmot bocsát rájuk, hogy ily módon végignézze az első emberpárt a történelem egyes korszakain.

Történeti színek:

4. szín: Egyiptom: Ádám a fáraó korlátlan hatalmú despota, mégsem boldog. "Milljók egy miatt" építenek egy hatalmas piramist. Egy véresre korbácsolt rabszolga holtan rogy össze a fáraó előtt, mikor felesége, Éva is kiválik a tömegből, hogy utolsó perceiben férje mellett lehessen. Ádám maga mellé emeli a nőt, akit megszeret szépségéért, és szerelmét parancsra kívánja elnyerni tőle. Ádám szeretné, ha a jövőben a szerelem is a szabadság eszméjén alapulna. Ádám most a demokrácia eszméjétől várja az általános boldogság megvalósítását. Lucifer már repíti őket abba a korba, melyben megcáfolhatja a demokrácia eszméjét is.

5. szín: Athén: Lucia (Éva) férjét, Miltiádész hadvezért (Ádámot) várja, aki hazatérni készül a csatából. A demagógok által megvesztegetett nép, a csőcselék, mely néhány garasért hajlandó eladni szavazatát, azonban hazaárulónak kiáltja ki a hős hadvezért. Miltiádész, a demokrácia bajnoka viszont bízik a népben, és visszatértével a "fenséges nép" kezébe ajánlja hatalmát, majd seregeit elbocsátja. A csőcselék halált kiált rá, és Ádám megadja magát a nép akaratának. Ezzel a demokrácia tézise is megbukott. Ádám most már sem ura, sem szolgálója nem akar lenni senkinek, pusztán saját boldogságát keresi, abban bízik, hogy talán a hedonizmus, a kéj és a mámor adta gyönyörök boldoggá tehetik őt.

6. szín: Róma: Ádámot Sergiolusként, Lucifert Miloként, Évát Júliaként láthatjuk viszont, mások társaságában. Az ókor pestis sújtotta birodalmi fővárosában az előkelők egy csoportja dőzsöl, ám sem a gladiátorok harca, sem az ital, sem a szerelmi mámor, sem a fogadások nem szórakoztatják már őket. Lucifer behív egy temetési menetet az utcáról, Hippia, "kéjhölgy" megcsókolja a pestises halottat. Péter apostol megátkozza az elpuhult nemzedéket, megjósolja Róma bukását, és meghirdeti a keresztény testvériséget. Ennek szellemében kereszteli meg a halandó Hippiát. Ádámot magával ragadja az új eszme.

7. szín: Konstantinápoly: A kereszteshadjáratból megtérő Ádám - Tankréd hiába kér szállást, a rossz tapasztalatok alapján a polgárok elutasítják. A keleti kereszténység feje, a pátriárka minderre ügyet sem vet, ő az eretneküldözéssel van elfoglalva: a homoiusiont, a szentháromság eszméjét üldözi a homousion nevében. És emiatt az egy "i" miatt ártatlan gyermekeket, aggokat és nőket is máglyára küld. Ádám saját katonáitól menti meg Izórát (Évát), aki fogadalma miatt zárdába készül, így szerelmük reménytelen. Ádám eszmék nélküli korba vágyik.

8. szín: Prága I.: a bomló feudalizmus korában Ádám Kepler alakjában jelenik meg. A vallási hiedelmek sötétségével szemben számára már megadatott a józan ész világossága. Ádám most a tiszta tudást kívánja szolgálni. Mivel azonban babonáktól fertőzött kora ezt nem fogadná el, kénytelen megalkudni: Rudolf császár és udvara számára horoszkópokat készít. A keresztények már nem a szentháromság kérdése miatt irtják egymást, az új vallási háborút a katolikusok viselik a protestánsok ellen. E kor megfertőzi Kepler hitvesét, Borbálát (Évát) is, csalja férjét, léha, könnyelmű, nagyvilági életet él, és egyre több pénzt csikar ki a kegyelemkenyéren élő tudóstól. Az iddogáló Kepler előtt felsejlik az álom az álomban, a nagy francia forradalom látomása.

9. szín: Párizs: Ádám megálmodja a francia forradalom korát, hol ismét a nép ragadja kezébe sorsának irányítását. Ez azonban már nem a megvesztegetésen alapuló athéni demokrácia kora, a francia nemzet folyamatos forradalmi lázban ég, a "szabadság, egyenlőség, testvériség" jelszavát tűzi ki zászlajára, és kész bárkit eltiporni, ki szembeszáll a forradalom szent eszméjével. Ez a szín Ádám saját álma, nem pedig a Lucifer által rábocsátott hosszú álom. Lucifer eddig mindig hanyatló korszakba vezérelte Ádámot, hogy ezzel is kiábrándítsa őt az új eszmékből. Az "álom az álomban" szín kivétel ez alól: ide Ádám nem Lucifer segítségével jut el, így itt valaminek a kezdetét, egy új eszme megszületését kísérheti figyelemmel. Ő maga Danton képében jelenik meg, véreskezű forradalmárként. Éva két asszony alakjában tűnik fel előtte: először vonzó, elegáns, művelt úrihölgyként, akit azonban megmenteni nem tud, mert a forradalom szelleme királyhűsége miatt halálát követeli. Másodszor női mivoltából kivetkőzött, rongyos, közönséges forradalmárnőként lép színre, akitől Danton teljesen elborzad. Már kezd megundorodni a forradalom barbarizmusától, mikor Sain-Just és Robespierre lecsapnak Dantonra, és hazaárulónak bélyegzik. Danton védekezik, ám Robespierre és Sain-Just ugyanúgy tudják befolyásolni a népet, mint az athéni demagógok, így végül a forradalmi hullám elsöpri egyik legnagyobb hősét, magát Dantont is.

10. szín: Prága II.: Kepler felébred álmából, melyben bár lefejezték, mégis csodálattal emlékezik vissza a francia forradalom dicső korára. Lucifer gúnyolódik Ádám másnapossága fölött, ki csak "álmában" látta meg az eszményi kort. Kepler később egy tanítványát fogadja, kinek felfedi a tudás paradoxonját: míg a tudás elméleti, nem szolgálhat társadalmi célokat, és az lesz egy szebb kor, mikor a tudomány vívmányai érvényre jutnak és közkinccsé válnak a szabad gondolkodás eredményeként. Ádám újólag egy pezsgő, tetterős világot kíván látni.

11. szín: London: Madách saját kora ez, a szabadversenyes kapitalizmus világa. Az emberi elme vívmányait egy szűk réteg már szolgálatba állította: a tőkések, a mágnások, a gépek tulajdonosai, akik halálra dolgoztatják munkásaikat, kegyelemkenyéren tartják őket, és ugyanakkor a versenyben maradás kényszerétől vezéreltetve igyekszenek minél silányabb árut piacra dobni. Ádám ismét szemlélődő hős, ki mindezt a Tower magasságából nem láthatja, míg le nem szállnak. Leszállva London utcáinak nyüzsgő forgatagába, Ádám tanúja lehet a művészet, a kultúra megalázásának, kigúnyolásának: egy olyan világot lát, ahol csak a pénz számít, minden a tömegigények kielégítését szolgálja. Éva polgárlányként jelenik meg a téren, anyja kíséretében. Éva "eladó lány", kinek számára anyja lehetőleg minél gazdagabb szeretőt keres. Először a mézeskalács szívet ajándékozó, szegény polgárfiú képében megjelenő Ádám közeledését Éva mereven elutasítja. Másodjára a dúsgazdag kereskedőnek beöltöztetett Ádám arany ékszer ajándékait Éva elfogadja, és új udvarlójával már szívesebben kacérkodik, mígnem egy szentkép előtt elhaladva a Lucifer varázsolta ékszerek kígyókká változnak. A szín végén Ádám és Lucifer ismét a Towerbe menekülnek, míg a lenti sürgés-forgás egy hatalmas haláltáncba torkollik: munkások, kocsmárosok, kéjhölgyek egyenként mondanak ítéletet saját silány sorsuk felett, majd beleugranak a halálszakadékba. Egyedül Éva, az örök nő megtestesítője lépi át e szakadékot: ő még mindig érzi magában az emberi értékeket, a szerelem és a költészet szent adományait. Ádám a szabadverseny eszméjének bukása után már csak az emberi észben, egy racionális társadalomban bízik.

12. szín: Falanszter: Madách Fourier falanszter-elmélete alapján rajzolja meg a jövőképet. Félelmetesen precízen szerkesztett, de embertelenné vált világ ez, ahová Ádám és Lucifer cseppennek. Az érzelem és az egyéniség megsemmisül, mindent az értelemnek, a gondolkodásnak, a racionalizmusnak rendelnek alá, mindent a kollektív szellem hat át. Luther fűtőként, Platón pásztorként, Michelangelo széklábfaragóként jelenik meg a színben: művészet és filozófia már nem létezik, mindenki kénytelen valamiféle hasznos, gyakorlati tevékenységet folytatni. Felbukkan Éva is, gyermekével. A Tudós a fiúcska koponyaalkatát megvizsgálva dönt a gyermek további sorsáról, neveltetéséről, és már készülne elszakítani őt anyjától. Ádám védelmére kel, ám a falanszter tudósai elmebetegnek minősítik, és csak Lucifer gyors közbeavatkozása menti meg őket, mikoris hirtelen eltűnnek a színről.

13. szín: Az űr: Ádám megöregedve repül az űrben Luciferrel. Végső elkeseredésében el akar szakadni a Földtől, "magasabb körökbe" vágyik. Már nem lelkesíti újabb eszme, megcsömörlik az emberiség fejlődésébe vetett hite. Ádám az anyagtól való függésből vezeti le azt a véleményt, hogy az ember nem képes többé tiszta szellemi értékeket létrehozni. Végül mégis rájött, hogy az anyagtól való függetlenség tartalmatlanná teszi a létet. Lucifer már győzni látszik, hisz Ádám végleg el akarja hagyni a halandók szféráját, elhagyva Évát is, és ezzel elismerve a teremtés értelmetlenségét. A Föld Szelleme azonban nem engedi, hogy egy ember átlépjen a szellemvilágba, Ádám láthatatlan akadályba ütközik. Mikor visszanyeri eszméletét, vissza kíván térni a Földre, vállalván a küzdelem folytatását: "A célt, tudom, még százszor el nem érem./Mit sem tesz. A cél voltaképp is?/A cél, megszűnte a dicső csatának,/A cél halál, az élet küzdelem,/S az ember célja a küzdés maga." Ádám e szavakkal az élet értelmének, az ember céljának konklúzióját mondja ki. Az emberiség sorra megbukott eszméiről is másképp vélekedik már. Ádám azt kéri Lucifertől, hogy vezesse vissza ismét a Földre.

14. szín: Eszkimó világ: Az utolsó történeti színben beteljesedik a végső kiábrándultság. A Föld kihűlt, az Egyenlítő vidékét is jégtakaró borítja. Lucifer az emberiség ravatalát mutatja be Ádámnak: az ember teljesen elállatiasodott, már csak ösztönei éltetik. A még életben maradt eszkimók - vademberek a fókavadászatból sem tudják mindig fenntartani magukat, ezért néha egymás életére törnek. Ádám megpillantja Évát, és immár kénytelen kiábrándulni a szerelemből, a költészetből, az örök nőből is: Éva egy öreg, megcsúnyult, eltorzult eszkimóasszony. Már nem kíván új korokba vándorolni, többé már nem akarja látni az emberiség jövőjét, saját jelenkorába vágyik vissza, hogy végre számot vessen a látottakkal. Végül Lucifer megtöri a varázslatot: "Ébredj hát, Ádám! álmod végetért."

Zárókeretszín:

15. szín: Paradicsomon kívüli pálmafás vidék: Ádám számára már csak egyetlen cselekedet maradt, mely saját akaratának szabadságát bizonyíthatná: az öngyilkosság. Ádám már el is indulna a sziklaszirt felé, honnan levetve magát véget vethetne nemcsak önmaga életének, de az egész emberiség kialakulásának is. Ekkor győzedelmeskedik a nő, akinek misztifikuma továbbra is feloldatlan marad: a nő, aki dacol az értelem szkepticizmusával, a racionális valósággal, mert ösztönei éltetik, az életért él és élni akar. Éva bejelenti anyaságát, Ádám ekkor megtörik, és belátja, hogy ő már semmit sem tehet. Ádám ekkor az Úrhoz fordul kérdéseivel: "Uram! Oh mondd, óh mondd, minő sors vár reám/ .E szűkhatárú lét - e mindenem,/ .Megy-é előbbre majdan fajzatom,/ .Van-é jutalma a nemes kebelnek?". Az Úr nem ad választ Ádám kérdéseire. Ő azért teremtette az embert, hogy annak legyen szabad akarata, és ennek éppen lényege az a bizonytalanság, melyben az Úr hagyja őt. Ezért áll a választás az ember előtt, hogy küzdjön vagy sem, hisz sosem tudhatja, küzdésének lesz-e eredménye, örök élet vár-e rá, nemesíti-e őt és utódait a küzdelem. Az Úr, ha konkrét választ nem is, de biztatást azért ad. A végső konklúzió, a darabban megfogalmazódó szintézis az Úr szava: "Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!"

A felvilágosodás óta tartó korszak, amely az észre, tudásra, az értelemre akarta bízni a világ alakítását, hősi kor volt, de '48-cal véget ért, elhibázottnak bizonyult (ez a felfogás Luciferé és Ádámé a Tragédiában). A Tragédia ilyen értelemben válasz arra a kérdésre, hogy miért bukott el a forradalom, de arra is, hogy miért nem talált eddig az ember boldogságot a földön. Új korszak kezdődik: el kell fogadni a tudást (Lucifer nem hazudik, a miszticizmus is hibás út), de a tudás önmagában kevés. Csak tudás, erő és gyönyör egysége (Ádám, Éva és Lucifer együtt) teszi érthetővé a világot, és átélhetővé a harmóniát. Igaz, ez nem örök boldogság, mint az égi, hanem csak percekre létrejövő, keletkező-leomló harmónia. De mégis ez az ember számára felfogható értelme és célja az életnek.

Jelentősége: Madách a magyar romantika betetőzője és az új költészet és filozófia előlegzője. Ő tekinthető a legnagyobb magyar drámaírónak, hiszen hatása a magyar irodalomban és közgondolkodásban csak Petőfiéhez mérhető. Műve áttörte a nyelvi határokat, és hatott a XX. Századi világirodalomra, pl. Proust-ra. Gorkijra is.

Madách tragikusnak látja a történeti színek tanulságát, a mű befejezése mégsem tragikus színezetű. Ez a befejezés azonban szervesen következik a cselekmény egészéből, hiszen Ádám minden kudarca után újra kezdi harcát. A szüntelen újrakezdésnek és a jobbért való küzdelemnek, a kudarcból fölemelkedő hősiessége nemcsak Madách korában volt mozgósító erejű, hanem minden kor számára érvényes tanulság.