Korpuszok a szaknyelvkutatásban

A tanulmány a korpuszok szaknyelvkutatásban betöltött szerepére hívja fel a figyelmet. Ismerteti egy korpuszalapú empirikus kutatás körvonalait, és kitér azokra az aspektusokra, amelyek a szaknyelvi szövegek sajátosságainak kimutatására irányulnak. Adatokkal illusztrálja azokat a pontokat, ahol a szaknyelv a fordítás folyamatában, illetve a fordítás produktumát illetően eltér a szépirodalom nyelvétől.

A szaknyelv fogalmának egy lehetséges megközelítése

A szaknyelv értelmezésekor gyakran találkozunk olyan nézetekkel, amelyek a szaknyelvet speciális szavak és kifejezések gyűjteményére korlátozzák. Magam Rébék-Nagy Gábor Swales nyomán kialakított szaknyelv-meghatározását fogadom el, mely szerint:

...szaknyelven egy nyelv különleges célból különleges kommunikációs feladatok megoldására szolgáló használatát értjük 414d31e ", azaz "nem más eszközöket használunk . a szaknyelvi kommunikáció során, csupán a meglévőket használjuk az általában megszokottól eltérő módon, különleges célok elérésére (kiemelés: P. V.) (Rébék-Nagy, 2002:413).

Korpusznyelvészeti módszerek a nyelvészetben és a fordításkutatásban

A nyelv meglévő készletének az általában megszokottól (esetünkben a szépirodalmi szövegekétől) eltérő viselkedését többféleképpen vizsgálhatjuk. Jelen dolgozatban egy fordításelméleti témában végzett empirikus kutatás eredményeire szeretnék támaszkodni (Pápai, 2001). PhD-értekezésemben a korpusznyelvészet módszereit alkalmaztam, amely viszonylag új tudományág. Azonban már ma is

igen előremutatóak azok a modern korpusznyelvészeti törekvések, amelyek a spontán nyelvészeti, szövegtani megfigyeléseket, esetenként puszta megérzéseket ténylegesen korpuszból származó adatok vizsgálatával támasztanak alá, vagy vetnek el (Pajzs, 2002:113).

A nyelvészeten kívül egyre gyakrabban elemeznek korpuszokat a fordítástudományban is. Új megállapítások (pl. újszerű lexikai, nyelvtani mintázatok kimutatása) mellett főleg az általánosan elfogadott, de nem tesztelt (legalábbis nagy szövegmintán nem tesztelt) fordításelméleti megállapítások, nem bizonyított kijelentések vizsgálatára találunk úttörő munkákat/példákat. Olohan és Baker például a brit nemzeti korpusz (British National Corpus) adatait vetette össze fordított szövegekkel, és alátámasztotta azt a nézetet, hogy az angol idéző mondatban tetszőlegesen használható that kötőszó az angolra fordított szövegekben gyakrabban fordul elő, mint a nem fordítással létrejött angol szövegekben (Olohan-Baker, 2000).

Az explicitációs hipotézis

Munkámban korpusznyelvészeti eszközöket az 1986-ban megfogalmazott explicitációs hipotézis vizsgálatára alkalmaztam, vagyis annak a gondolatnak a tesztelésére, mely szerint a fordítás eredményeként létrejött szövegek általában explicitebbek a forrásnyelvi szövegeknél. Hogy feloldjuk a tautológiát, fogalmazzunk inkább úgy, hogy az említett hipotézisben Blum-Kulka arra a tendenciára utal, hogy a fordítók akarva-akaratlanul felerősítik a forrásnyelvi szöveg logikai kapcsolatait és utalásrendszerét, kiegészítik az elliptikus szerkezeteket, sőt magyarázó betoldásokat alkalmaznak a célnyelvi szövegben ismeretlen fogalmak, tárgyak eszmék megvilágítására (Blum-Kulka, 1986).

A kutatási módszer és a kutatás kérdései

Annak kimutatására, hogy a fordítók gyakran alkalmazzák fordítás során az explicitáció műveletét, két alapvetően különböző módszert alkalmaztam:

Angol szövegek és magyar fordításaik egybevetésével azt vizsgáltam, hogy a magyar szövegek explicitebbek-e, mint az eredeti angol szövegek (angol → magyar párhuzamos korpusz).

Majd az első vizsgálat magyarra fordított szövegeit egybevetettem ugyanazon korszakból származó, ugyanazon műfajú magyar szövegekkel annak megállapítására, hogy vajon a fordítás útján keletkezett magyar szövegek explicitebbek-e, mint a nem fordítás útján keletkezett magyar szövegek (magyar - magyar korpusz).

Mivel mindkét vizsgálatban két műfajból származó, nevezetesen: szépirodalmi és tudományos szövegeket elemeztem, adódtak további szempontok és kérdések is:

Vajon a szakszövegek explicitebbek-e, mint a szépirodalmi szövegek, illetve másképp viselkednek-e a fordításban?

Jelen dolgozat vinatkozásában mindhárom szempontrendszer figyelmet érde­mel.

A korpusz összetétele

Mind az angol-magyar, mind a magyar-magyar párhuzamos korpusz (K) két alkorpuszból: a szépirodalmi (SZ) és a tudományos értekező próza (T) gyűj­teményéből áll (1. ábra). A tudományos szövegek többféle tudományterületet képviselnek: a fizika, a közgazdaságtan, a biológiai evolúcióelmélet és a kognitív pszichológia területéről származnak (a szövegek listáját ld. az 1. számú mellékletben). Az eredeti angol (EA) és magyar (EM), valamint a fordított magyar (FM) szövegek korpusza nyomtatásban megjelent, illetve hivatásos fordítók által készített, lektorált fordításokat tartalmaz.

1. ábra

Az angol-magyar és magyar-magyar párhuzamos korpusz vázlata

Eredmények

Az angol → magyar korpusz elemzésekor azokat a fordítási műve­le­te­ket, stratégiákat kerestem, amelyekkel a fordító - bizonyos mértékben meg­vál­toztatva a forrásnyelvi szöveg kohézióját -, "kifejt/felszínre hoz/felfed bizonyos, az eredetiben nem kifejtetten, hanem beleértve, utalásszerűen vagy éppen homályosan meglévő nyelvi vagy nyelven kívüli információt" (Pápai, 2002:488). A nyelv különböző szintjein elkülönített 16 féle explicitációs művelet legtöbbje mindkét műfajú szövegben megtalálható, de egyes műveletek nagyobb gyakorisággal fordulnak elő a szaknyelvben. Lássunk néhány példát:

Központozás megváltoztatása erősebb irányban

(Magyarázó) kötőszó beillesztése

Utalószó- és kötőszóbeillesztés

Lexikai magyarázat

A fordított és nem fordított magyar szövegek egybevetésekor olyan szövegjellemzőket kerestem, amelyekben a szöveg explicitsége megnyilvánul. Feltételeztem, hogy a fordított szövegek kohéziója magasabb, elemeik erősebb tartalmi-logikai kapcsolódást mutatnak. Ezt a megvizsgált szövegjellemzők abszolút gyakoriságával mutathatjuk ki. Könnyen belátható, hogy a fordított és nem fordított magyar szövegek összevetéséhez nagyszámú szövegre van szükség. Csak nagyobb szövegminta elemzésével lehetséges, hogy kisebb szerepet kapjanak - esetleg ideális esetben el is tűnjenek - az író vagy a fordító stílusa számlájára írható explicitségbeli különbségek. Ez esetben már tetten érhetők bizonyos tendenciák a fordított szöveg, ezen belül a fordított szaknyelvi szöveg sajátosságait illetően.

Példaként vegyük a kötőszó, a kohézióteremtés egyik eszközének gyakorisági adatait. A korpuszban a vizsgált kötőszavak abszolút gyakorisága a fordított szövegek korpuszában (FMK) nyilvánvalóan lényegesen magasabb, mint az eredeti magyar szövegek korpuszában (EMK) (2. ábra):

2. ábra   

A vizsgált kötőszók abszolút gyakorisága az EMK és FMK korpuszban

A különféle szövegjellemzők vizsgálatakor változatos képet kaptam a két műfaj közti megoszlásban. A 21 szövegjellemző közül 13 mutatott nagyobb gyakoriságot a tudományos szövegek korpuszában, vagyis esetükben kimond­hatjuk, hogy a korpusz adatai szerint a tudományos szövegek explicitebbek, mint a szépirodalmi szövegek. Nyolc szövegjellemző viszont nem támasztja alá ezt a hipotézist.

Ha a két műfaj alkorpuszában megnézzük a hogy kötőszó előfordulásainak megoszlását (3. ábra), akkor láthatjuk, hogy a korpusz adatai alátámasztják azt az általános vélekedést, hogy a magyar tudományos szövegekre, ezen belül is a magyarra fordított tudományos szövegekre (az indo-európai nyelvekről a finn-ugor magyarra történő tipológiai váltás miatt) nagyobb számú alárendeléses kapcsolat - ezáltal nagyobb tartalmi-logikai kapcsoltság - jellemző.

Ez a tendencia a nyelvtipológia ok mellett a tudományos szövegek íróinak világosságra, explicitségre való törekvésével is magyarázható. Pszicholing­visztikai vizsgálatok alapján feltételezhetjük, hogy a kötőszavas szerkezetek valószínűleg könnyebben feldolgozhatók, mint a kötőszó hiányosak (Pléh, 1998:138). Bizonyára ezért fordulnak elő kötőszavas szerkezetek még nagyobb arányban a fordított tudományos szövegekben.

3. ábra

A " hogy" kötőszó előfordulásainak megoszlása a szépirodalmi és a tudományos szövegekben

A következő példa látszólag ugyancsak alátámaszt egy, a szakszövegekre vonatkozó nézetet. A szakirodalom a szófajváltókat (mint pl. a való melléknévi igenevet vagy a közötti, belüli típusú névutómellékneveket) főleg a tudományos stílus, ezen belül is a fordított tudományos szövegek ismertetőjelének tartja. A vizsgált korpusz adatai azonban nem igazolják ezt a vélekedést. Igaz ugyan, hogy a szakszövegekben nagyobb gyakoriságot mutat a való szófajváltó mint a szépirodalmiakban, azonban, mint a 4. ábrán láthatjuk, nagyobb arányban fordul elő az eredetileg magyar nyelven íródott művekben (19), mint a magyarra fordított szövegekben (8).

4. ábra

A való szófajváltó előfordulásainak megoszlása az alkorpuszokban

Az adatokból arra következtethetünk, hogy ezeket az üres, delexikalizálódott szavakat nem a fordító viszi bele a szövegbe, azok a magyar nyelven írt tudományos szövegek sajátos nyelvi elemei.

Összefoglalás

Korpuszalapú vizsgálatunkban a tudományos szövegek mind a fordítás folyamatában (ld. az explicitációs műveletek eltérő aránya), mind a fordított szöveg jellemzőt illetően (ld. a szövegjellemzők eltérő gyakorisága) nagyobb fokú explicitséget jeleztek, mint az szépirodalmi szövegek. Kimondhatjuk, hogy sikerült eltérő vonásokat kimutatnunk a tudományos és szépirodalmi szövegek között.

Alkalom nyílott bizonyos fordításelméleti megállapítások nagyobb szövegmintán végzett vizsgálattal történő alátámasztására, ugyanakkor a szakmai tudatban élő más nézetek, illetve kis szövegmintán végzett megfigyelések cáfolatára is. Ez utóbbiak különösen indokolják azoknak a munkálatoknak a szükségességét, amelyek a nyelvi - sőt szaknyelvi -szabályosságok és mintázatok nagy korpuszokon végzett elemzésére irányulnak.

Hivatkozások

Blum-Kulka, S. (1986): Shifts of Cohesion and Coherence in Translation. In: House, J. - Blum-Kulka, S. red.   Interlingual and Intercultural Communication. Discourse and Cognition in Translation and Second Language Acqusition Studie. Gunter Narr Verlag, Tübingen

Olohan, Maeve - Baker, Mona (2000): Reporting that in Translated English. Evidence for Subconscious Processes of Explicitation? Across Languages and Cultures, Vol. 1 N 2. 141-158

Pajzs Júlia (2002): Opponensi vélemény. Fordítástudomány, IV. évfolyam 1. szám, 113-116

Pápai Vilma (2001): Az explicitációs hipotézis vizsgálata angol-magyar és magyar-magyar párhuzamos korpuszok egybevetésével. PhD-értekezés, Kézirat. Pécs-Győr

Pápai Vilma (2002): A fordítási univerzálék: az explicitáció. In: Fóris Ágota et al. (szerk.): A nyelv nevelő szerepe. A XI. Magyar Alkalmazott nyelvészeti Kongresszus előadásainak válogatott gyűjtemény. Lingua Franca Csoport, Pécs, 486-493

Pléh Csaba (1998): A mondatmegértés a magyar nyelvben. Pszicholingvisztikai kísérletek és modellek. Osiris Kiadó, Budapest

Rébék Gábor (2002): Szaknyelvhasználat és szaknyelvi vizsgafeladatok. In: Fóris Ágota et al. (szerk.): A nyelv nevelő szerepe. A XI. Magyar Alkalmazott nyelvészeti Kongresszus előadásainak válogatott gyűjteménye. Lingua Franca Csoport, Pécs, 412-418

1. melléklet

Tudományos próza

Az angol → magyar párhuzamos korpusz (AMK)

A magyar-magyar párhuzamos korpusz (MMK)