Az explicitació egyes kérdései az angol-magyar szakfordítasban

Az explicitáció egyes kérdései az angol-magyar szakfordításban

A fordított szövegek általában több nyelvi elemet tartalmaznak, tehát nyelvileg kifejtettebbek, mint a nem-fordított szövegek, így az explicitálást fordítási univerzálénak tekinthetjük. A tanulmány egy olyan vizsgálatról számol be, amely egy angol szakszöveget és magyar fordítását hasonlítja össze azzal a céllal, hogy megállapítsa az explicitáció angol-magyar szakszövegfordításra jellemző típusait, különösen azokat, amelyek a fordítóképzésben fontosak lehetnek. Felhívja a figyelmet az  explicitáció néhány olyan típusára, amely eddig kevés figyelmet kapott, az explicitációs hipotézis néhány tisztázatlan kérdésére, és arra, hogy a kérdés v 818b19i izsgálatához mind kvalitatív, mind kvantitatív módszereket fel kell használni.

Célkitűzés

A jelen tanulmány nem kíván az explicitáció elméleti kérdéseivel foglalkozni: ezekre csak mellékesen utal. Fő célkitűzése az, hogy konkrét adatok alapján részletesen megvizsgálja, hogyan érvényesül az explicitáció angol-magyar szakfordításban, melyek a legjellegzetesebb típusai, és ezek közül melyek azok, amelyekre a fordítóképzés során is érdemes felhívni a figyelmet. A vizsgálatot indokolja az a tény, hogy az eddigi vizsgálatok általában irodalmi szövegekre vonatkoztak, vagy az explicitáció általános kérdéseit vizsgálták.

Az explicitáció fogalma

Az ún. explicitációs hipotézis szerint a fordított szövegek nyelvileg kifejtettebbek, mint az eredeti szövegek, illetve mint a célnyelven fogalmazott hasonló szövegek, és mivel a nyelvi kifejtés tendenciája minden fordításban érvényesül, az explicitáció fordítási univerzálénak tekinthető. Az explicitáció fogalmát Pápai a következőképpen határozza meg:

...az explicitáció a forrás- és célnyelvi szöveg közötti (tudatosan vagy ösztönösen létrehozott) eltérés egyik fajtája. A célnyelvű szöveg magasabb explicitsége annak a fordítói műveletnek az eredményeképpen jön létre, hogy a fordító a célnyelvi szövegben - a könnyebb/biztosabb értelmezés elősegítésére - kifejt/felszínre hoz bizonyos, az eredetiben nem kifejtetten, hanem beleértve, utalásszerűen vagy éppen homályosan meglevő nyelvi vagy nyelven kívüli információt (Pápai, 2002:488).

A meghatározás utal arra, hogy az explicitáció terminusnak két jelentése van: jelenthet egyrészt nyelvi kifejtettséget, másrészt nyelvi kifejtést, tehát szövegjellemzőt, illetve műveletet.

Bár az elmélet majdnem két évtizedes múltra tekinthet vissza (Blum-Kulka, 1986), és helytállóságát az utóbbi években párhuzamos és összehasonlítható korpuszok vizsgálatával is igazolták, még mindig nincs teljes egyetértés azzal kapcsolatban, hogy mit is jelent a fenti definícióban említett eltérés, illetve kifejt/felszínre hoz - tehát éppen a legalapvetőbb kérdésben. A legegyszerűbb válasz erre a kérdésre az, hogy a nyelvileg kifejtett kifejezésben vagy szövegben több nyelvi elem, illetve több önálló nyelvi elem (szabad morféma) van, mint a nem kifejtettben: az egyes jelentés összetevők külön nyelvi kifejezést kapnak, sőt esetleg ugyanaz a nyelvileg kifejtett információ (jelentés) többször is megjelenik az adott mondatban vagy szövegben, tehát a nyelvi kifejtettség részben nagyobb redundanciát is jelent. Nem világos azonban, hogy a több nyelvi elem valóban mindig elősegíti-e a szöveg "könnyebb/biztosabb értelmezését", megkönnyíti-e a feldolgozást, tehát hogy pszicho-lingvisztikailag mit jelent az explicitáció (ld. Heltai és Juhász, megjelenés alatt).

A nyelvi kifejtés okai

A nyelvi kifejtés mint fordítási művelet az emberi kommunikáció alapvető jellemzőire vezethető vissza. A kommunikáció relevancia-elméleti megközelítése szerint (Sperber és Wilson, 1986) a kommunikáció során az ember bizonyos jelentéseket kódol, tehát nyelvi jelekkel fejez ki (nyelvileg kifejt), más jelentéseket a kódolt üzenethez kapcsolva burkoltan, implicit formában közöl, és ezeket a jelentéseket a hallgató, illetve olvasó következtetésekkel fejti meg. A közlendő üzenet értelmezéséhez szükséges információk jelentős részét nyelvileg sem explicit, sem implicit formában nem fejezi ki a beszélő, illetve író; ezek a tágabb értelemben vett kommunikatív szituáció alapján adottak. A kommunikáció során tehát a kommunikátor eldönti, milyen információkat közöljön nyelvileg kifejtett, illetve nem kifejtett formában, és és milyen információkat ne közöljön egyáltalán.

A kommunikáció során a beszélők általában gazdaságosságra törekednek, és minél kevesebb információt fejtenek ki nyelvileg, hogy ily módon az új, fontos információkat állítsák középpontba. Quirk és társai szerint (Quirk, 1985:860):

... preference for reduction is not merely a preference for economy; it can also contribute to clarity, by reducing items which are shared as 'given' information, so that attention will be focused on fresh material, or 'new information'.

Amennyiben tehát egy egyszer már megfogalmazott üzenetet újrafogalmazunk, nem biztos, hogy ugyanazokat a információkat vagy jelentéseket akarjuk vagy tudjuk az átfogalmazott üzenetben nyelvileg kifejteni. A másodlagos kommunikatív helyzetekben (Gutt, 1991) az üzenetet a kommunikátor "újracsomagolja", és az újracsomagolás során vagy kevesebbet fejez ki, hogy a lényeget kiemelje, vagy éppen többet, hogy az egyes részleteket jobban megértesse. A fordítás során az újracsomagolást a fordító egy másik nyelv eszközeivel végzi, és itt azon kívül, hogy más a címzett, maga a nyelv is más lehetőségeket ad az explicit és implicit információk kifejezésére. Éppen ezért az explicitáció egyik forrása a forrásnyelv és a célnyelv rendszere közötti különbségek. A nyelvi különbségeken túl az explicitációs tendenciát erősíti az az adottság, hogy - mivel a fordítók "hozott anyagból" dolgoznak - általában biztonságra törekednek, és minden információt közvetíteni akarnak (Klaudy, 1994). Ennek következtében az eredeti szövegben kevésbé lényeges információkat, illetve jelentéseket sem hagyják ki, a lényeges információkat pedig - a két nyelv különbségeit, illetve a másodlagos célközönség adottságait figyelembe véve - nyelvileg jobban kifejtik. A helyzetet egy Murphy-féle mondással jellemezhetjük: ha kinyitunk egy gilisztakonzervet, akkor többé nem tudjuk a gilisztákat ugyanúgy visszagyömöszölni.

A kifejtés célja a fenti definíció szerint a könnyebb, illetve biztosabb értelmezés elősegítése, tehát az új célközönség jellemzőihez (világra vonatkozó ismereteihez, kulturális sémáihoz) való jobb alkalmazkodás. Itt megjegyezzük azonban, hogy ez nem jelenti azt, hogy a fordított szöveg könnyebben érthető a fordítás olvasója számára, mint az eredetileg a célnyelven fogalmazott szövegek, sem azt, hogy a fordított szöveget a célnyelvi olvasó könnyebben megérti, mint a forrásnyelvi olvasó az eredeti, forrásnyelvi szöveget. Ennek a paradoxonnak a vizsgálatával azonban itt nem foglalkozom.

A kifejtés fajtái

A nyelvi kifejtés/kifejtettség eseteit különböző szerzők különféleképpen osztályozzák (ld. Klaudy, 1999). A kötelező kifejtést nyelvi különbségek teszik szükségessé, míg a fakultatív kifejtéseket egyéb (kulturális, háttérismeretekbeli, stb.) különbségek. Sok szerző szerint a kötelező kifejtés, mivel a fordítók automatikusan végzik, nem szolgáltat érdemleges adatokat a kutatás számára. A jelen tanulmány adatai szerint a kötelező és fakultatív kifejtés nem választható el mereven egymástól, és esetenként az egyszerű, általában automatikus átváltások is problematikussá válhatnak, ezért a legtriviálisabb nyelvi jellegű kifejtésektől eltekintve (például rag helyett prepozíció) a kifejtés minden típusát érdemes vizsgálni (vö. Klaudy, 1999).

Pápai (2001) a nyelvi kifejtésnek 16 típusát állapítja meg. Mivel a jelen tanulmány nem kíván a kategorizálás elméleti kérdéseivel részletesen foglalkozni, inkább az adott szövegből indult ki. Az elemzés alapjául egy, a világhálón talált, az evolúció kérdéséről szóló argumentatív angol szöveg és annak magyar fordítása szolgált Az angol szöveg (kerekítve) 3600 szót, illetve 19000 karaktert tartalmazott (szóközök nélkül), a magyar fordítás 3800 szót, elletve 25000 karaktert. A vizsgálat során manuális módszerrel gyakorlatilag tagmondatokra, illetve szócsoportokra bontott párhuzamos szöveget állítottam kézileg elő, és minden kifejezést külön megvizsgáltam. Az explicitáció bármely típusát mutató kifejezéseket, illetve mondatokat megpróbáltam empirikus alapon csoportokba sorolni, és ezeknek a csoportoknak a jellegét meghatározni. További vizsgálatot igényel, hogy az általam talált jellemző osztályok megfeleltethetők-e a Pápai által kialakított kategorizálásnak.

A kézi módszerekkel, kis mennyiségű szövegeken végzett vizsgálattal kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy ezekre akkor is szükség van, ha a korpuszok segítségével sokkal nagyobb mennyiségű szöveget lehet feldolgozni. A korpuszvizsgálatok egyrészt fontos, objektívnek tekinthető mennyiségi adatokat szolgáltatnak egyes kérdésekről, de egyelőre nem alkalmasak minden jelenség vizsgálatára, különösen azokéra, amelyek nem köthetők egy adott formai elemhez, és amelyek megítélésében a jelentést is figyelembe kell venni. Ezért a kvantitatív vizsgálatok mellett továbbra is fontos szerepe van a kisebb mennyiségű adat kézi feldolgozásán alapuló kvalitatív vizsgálatoknak.

A vizsgálat eredményei

Az adatok csoportosítása nyomán az explicitációnak az adott szövegben előforduló eseteit az 1. táblázatban foglaltam össze.

A kötelező jellegű nyelvi (nyelvtani és lexikai) jellegű kifejtéssel (a táblázat 1. és 2. sora) az oktatás szintjén aligha kell foglalkoznunk: normális esetben nem kell tanítanunk, hogy a magyar szövegben használnunk kell a ragokat és képzőket akkor is, ha az angol szövegben nincsenek ilyenek. Ennek ellenére még a kötelező jellegű kifejtés esetén is merülhet fel probléma, például nem mindig könnyű eldönteni, hogy ki kell-e tennünk egy névelőt vagy nem. Jelentős számú kötelező kifejtést igényel az angol ige - magyar igekötős ige megfelelés, ami legtöbbször automatikus, de egyes esetekben megfontolást igényel.

A kötelező jellegű lexikai kifejtésre (egyszerű szó Þ összetett szó vagy szókapcsolat) számos példát találtam, ami nem meglepő, tekintve az angol és a magyar nyelv motivációs különbségeit (ld. Heltai, 1987). A fordítóképzés szempontjából azonban ez a különbség kevésbé jelentős, inkább csak gyenge nyelvtudás esetén okozhat problémákat. Valószínűleg érdemes viszont tanulmányozni az ekvivalens nélküli lexika, többek között az új szakkifejezések fordításában használt explicitációs eljárásokat (magyarázó jellegű lexikai betoldás, felbontás több szóra, az eredeti kifejezés és a fordítás együttes szerepeltetése). Az ilyen jellegű kifejtést kívánatos lenne korpusz segítségével is vizsgálni, bár egyelőre nem világos, hogy ez milyen módon történhet. Megjegyzendő, hogy ez a típus csak részben tartozik a kötelező átváltás kategóriájába: mivel hiányzik a célnyelvi lexikai egység, valamilyen műveletet kell végezni, de a művelet jellegét és végeredményét előre nem határozhatjuk meg.

A nyelvtani ellipszis kötelező jellegű megszüntetése az elemzés szerint szakszövegre nem jellemző művelet: mindössze két-három esetben volt rá szükség. Ez várható volt, hiszen a grammatikai ellipszis inkább a beszélt nyelvre jellemző. Teljesen üres maradt a kötelező konkretizáció számára fenntartott rubrika is, ami arra utal, hogy a szaknyelvekben nagyobb a lexikai elemek közötti kongruencia, mint a beszélt nyelvben.

1. táblázat

A nyelvi kifejtés jellegzetes típusai az elemzett szövegben

A fakultatív jellegű nyelvi (nyelvtani és lexikai) jellegű kifejtés kategóriája (a táblázat 3. és 4. sora) már több érdekességet mutat. A fakultatív nyelvtani jellegű kifejtés kategóriájában az összetett jelzős szerkezetek és az igeneves szerkezetek kifejtése dominált, ugyanakkor - némi meglepetésre - a nominális szerkezet igésítése nem volt jellemző művelet, 4-5 esetben fordult elő. (Valószínű, hogy más szövegtípusban erre több példát találnánk). Nem akadt példa a nyelvtani ellipszis fakultatív megszüntetésére sem.

Megjegyzendő, hogy az itt felsorolt nyelvtani átváltások jelentős részét Klaudy (1994) a kötelező átváltások közé sorolja, mivel a fordító általában kénytelen az eredeti szerkezethez képest valamilyen más szerkezetet használni. Ugyanakkor gyakran előfordul, hogy korlátozott számú esetben a választási lehetőségek között ott van az eredeti szerkezettel párhuzamos szerkezet használata is, ezért én úgy gondolom, hogy ezek az esetek közelebb álnak a fakultatív átváltásokhoz.

A jelzős szerkezetek fordításában jelentkező lexikai többlettel kapcsolatban felvethetjük azt a kérdést, hogy elméleti (pszicholingvisztikai) szempontból mennyiben jelent ez a lexikai többlet könnyebb feldolgozhatóságot: a szemantikailag üres melléknévi igenevek (való, levő, folyó, történő, stb.) megkönnyíti-e a feldolgozást. A józan megfontolás és az intuíció alapján adható válasz az, hogy nem, ugyanakkor a konkrétabb melléknévi igenevek - felhozott (bizonyíték), irányuló (törekvés), stb. - esetében már nem tűnik ilyen egyértelműnek a válasz. Az ilyen típusú melléknévi igenevek a hátravetett jelzőből származó főnévvel szokásos szókapcsolatot alkotnak, és a megszokott szókapcsolatok használata elősegítheti a feldolgozást. Itt esetleg a képzés során haszonnal járhat annak tudatosítása, hogy a szokásos szókapcsolatok használata (felhozott bizonyíték, irányuló törekvés) a szöveget gördülékenyebbé teheti. A rutin megoldások a fordítás gyorsaságát is növelik.

A nyelvtani jellegű kifejtés vizsgálata során általában az elemszám növekedésére irányul nagyobb figyelem. A kifejtés azonban nem csupán az elemek számának növekedését jelentheti. Hasonlítsuk össze a következő angol mondatot és magyar fordítását:

It seems there was a rumor of a study comparing blood proteins of humans and bullfrogs .

Úgy tűnik, akkoriban szóbeszéd tárgya volt egy vizsgálat . amelynek során a kecskebéka és az ember vérfehérjéit hasonlították össze .

A magyar mondat nem csak azért explicitebb, mert több elem szerepel benne (amelynek során), hanem azért is, mert a ragozott ige az igenévvel szemben igeidőt és egyeztetést is kifejez. Ezért az explicitációval kapcsolatos elméleti kutatások során ezt is figyelembe kell venni.

A fakultatív lexikai jellegű kifejtés a vizsgált szöveg fordításában rendkívül fontos szerepet játszott. A kiegészített főnevek és melléknevek esetében (earth Þ földfelszín, microscopic Þ mikroszkopikus méretű) a kiegészítés konkretizálással is együttjár. A felbontással járó esetekben (leader Þ vezető alak) a magam részéről nem érzékelek konkretizációt, és itt újra felmerül az az elméleti kérdés, hogy a több elem valóban explicitebb-e a feldolgozás szempontjából.

Az egyik gyakori kategória az egyszerű ige Þ összetett ige megfelelés volt, ami némileg meglepő, hiszen az összetett igék használatát inkább az angolra tartjuk jellemzőnek. Ennek esetleg stilisztikai okai is lehetnek, mivel a szaknyelvi stílusban a magyarban is nagyobb az összetett igék aránya. Érdekes elméleti kérdés, hogy feldolgozási szempontból könnyebb-e a vádat emel vagy pert indít kifejezés mint a megvádol vagy beperel ige, vagy esetleg ez az adat is a fordítók univerzális explicitálási hajlamát jelzi. Határozottan a magyar szaknyelvi stílus jellemzőire vezethetjük vissza azt a tendenciát is, hogy a mondatkezdő kötőelemek és határozók is gyakran több szóból állnak: similarly Þ ugyanezen okból; In fact Þ A valóság az, hogy. , stb.

Érdekes jellemzője volt az adott szöveg fordításának egyes szavak kétszeres, szinonímákkal történő fordítása (did have a beginning Þ nem létezett mindig, valamikor keletkezett; beyond reasonable doubt Þ mint az ésszerű kételkedésen túl lévő, gyanún felül álló dolgokat). Ez a tendencia a fordítás stílusával (ld lejjebb), illetve az adott fordító - a szokottnál talán erőteljesebb - biztonságra törekvésével lehet kapcsolatban.

Külön csoportba gyűjtöttem össze azokat a szavakat és kifejezéseket, amelyeket a fordító magyarázó jellegű kiegészítésekkel látott el. Ezek nagyrésze terminus jellegű, és a kiegészítés részben az eredeti kifejezés, illetve annak latinosított alakja, részben a szakmai háttér alapján adható további magyarázat volt (ichthyosaurs Þ halgyíkok (Ichthyosaurus); stratigraphic Þ sztratigráfiai (a rétegek elhelyezkedésén alapuló); looks distinctiveÞ megjelenésük többnyire jól megkülönbözteti őket más élőlényektől). Ily módon ez a csoport átfedi a táblázat 7. rubrikájába sorolt háttérismeretekkel kapcsolatos kiegészítéseket, de mivel konkrétan egy-egy szóhoz kapcsolódnak, inkább ide soroltam őket. Feltételezhetjük, hogy szövegtípustól és témától függően ez az explicitációs típus más szakszövegekben is fontos szerepet játszik.

A fakultatív konkretizálásra viszonylag kevés példát találtam; a legtöbb példa a létige konkretizálásával kapcsolatos (are/was Þ jelentik, utal arra, komolyan beszél, tartozik

A szövegszintű explicitáció kutatása különösen sokat foglalkozott a szövegkohéziós eszközök használatával. A jelen szöveg vizsgálata is sok példát adott arra, hogy a fordítás során a fordítók arra törekednek, hogy kötőszavak betoldásával és a névmások konkretizálásával igyekezzenek a szövegek kohézióját erősíteni. Mivel hasonló témájú eredeti magyar szöveget nem vizsgáltunk, ennek a vizsgálatnak az alapján nem állapíthatjuk meg, hogy vajon a fordításban több kötőszó szerepel-e, mint a hasonló, eredetileg magyarul fogalmazott szövegekben. (Ezt inkább korpuszvizsgálatokkal lehet megállapítani, ld. 2001, 2002). A rámutató szavak használata a magyarban többnyire kötelező és többnyire automatikus kifejtést jelent, az oktatás szempontjából kevésbé tűnik jelentősnek. Elméleti szempontból természetesen érdekes kérdés, hogy a fordított magyar szövegben többször fordul-e elő, mint nem fordítottban, és hogy mennyiben könnyíti meg a feldolgozást.

A névmások tekintetében tett megfigyeléseim viszont arra mutatnak, hogy ebben a kategóriában több altípus van, amelyekre eddig nem irányult kellő figyelem, és amelyeket érdemes lenne mind kvalitatív, mind kvantitatív (korpuszra alapozott) módszerekkel tovább vizsgálni. Nemcsak arról van szó, hogy az angol személyes névmás helyett a magyar fordítás főnevet használ, hanem gyakori a személyes névmás Þ mutató névmás, mutató névmás Þ mutató névmás + főnév megfelelés is. Ráadásul a betoldott főnevek hossza erősen változó, sokszor mondathosszúságú. Külön tanulmányt érdemelne az a kérdés, hogy az it névmásnak milyen típusú fordításai vannak.

Még jelentősebbnek tűnik az a csoport, amelyben a forrásnyelvben is főnévi szócsoportot találunk, amelynek a célnyelvben szintén főnévi szócsoport felel meg, de az eredetinél hosszabb, több determinánst és jelzőt tartalmazó. Lássunk néhány példát:

history                                     az élővilág történetét

Extinctions might be allowed,                               Egyes fajok kihalása megengedhető,

progressive creation here   itt a progresszív teremtés modelljét.

Another indication                              Egy másik jel, ami az öreg Földre utal,

40% of the known species   az ismert dinoszauruszfajok 40%-át

The secret is                                           A jelenségnek az a titka,

than the amount                    mint ... entrópiamennyiség.

His source was a story         Állításának forrása egy történet volt,

The Second Law                   A termodinamika második főtétele

Gish quotes Stephen J. Gould                               Duane Gish ... Stephen J. Gould-ot idézi:

Az adott szövegben igen nagy számban találtam ilyen jellegű betoldásokat, ami arra utal, hogy valószínűleg fontos a legtöbb szakszövegben, tehát a jelenség további vizsgálata indokolt. Ugyanakkor itt sem világos, mennyiben gépesíthető ez a vizsgálat.

Ez utóbbi típushoz igen hasonlóak azok az esetek, amikor a mondatot olyan mondatrészek egészítik ki (határozók) amelyek az adott mondatban nem szerepeltek, de korábbi mondatokban igen, vagy a szövegösszefüggés és a szakmai tartalom alapján adottak. Ilyen példa a következő:

However, of 48 isotopes with a half-life of 1,000 to 100 million years, which should still be around if the earth is a few thousand years old, only three that result from the decay of long-lived isotopes, five produced by cosmic rays, and one produced by neutrons released by uranium are found. All of the 23 radioactive isotopes with longer half-lives are present.

Azonban az 1000 év és 100 millió év közötti felezési idejű 48 izotóp közül - amelyeknek itt kellene még lenniük, ha a Föld valóban csak néhány ezer éves  -csupán kilenc fordul elő a sziklákban, s ezek közül három hosszabb felezési idejű izotópok bomlása során keletkezik, ötöt a kozmikus sugárzás hoz létre, egy pedig az urán által kibocsátott neutronok hatására keletkezik. A 100 millió évnél hosszabb felezési idejű 23 radioaktív izotóp közül azonban mindegyik megtalálható a sziklákban.

Itt tehát az eredeti szövegben nem ismételt vagy ki sem fejtett információk ismétléséről van szó. Ezt az esetet szemantikai ellipszisnek is nevezhetnénk: a szerkezet, illetve a mondat nyelvtanilag jól formált, tartalmazza a nyelvtanilag kötelező elemeket, de nem tartalmaz minden információt a résztvevőkről, illetve a leírt esemény körülményeiről. Ezek a hiányzó információk ugyanakkor a korábbi szövegrészekből, az általános világtudásból, a sémákból vagy keretekből kikövetkeztethetők, és nincsen objektív mérce, amelynek alapján nyelvtől függetlenül meg lehetne határozni, mennyit kell ezekből az információkból egy-egy mondatnak tartalmaznia, tehát a szemantikai ellipszis fogalma nehezen fogható meg és határolható le. Angol-magyar összehasonlításban némi túlzással azt mondhatnánk, hogy a magyarra fordítás során az explicitáció gyakran azt jelenti, hogy minden főnév esetében megjelöljük a birtokost és a birtokot, továbbá a főnevet meghatározó egyéb információkat teljes egészében közöljük, valamint minden mondatban kifejtjük, hogy ki, kivel, hol, mikor mit csinált, szemben az eredeti angol szöveggel, amely hajlamos ennél elvontabb szövegépítésre. Ide sorolhatjuk azokat a szavakat is, amelyek a fordítás során az egymás névmással bővülnek, és az angolnál pontosabban jelölik meg a kölcsönös viszonyt. Az anaforikus utalás eltérő mintáival, a szemantikai viszonyok gyakoribb, redundánsabb, ismételt kifejezésével kapcsolatos explicitációt egyelőre, úgy tűnik, nem lehet egyszerű gyakorisági vizsgálatokkal (számítógép és korpusz segítségével) vizsgálni, és a bonyolultabb, kvalitatív vizsgálatokra továbbra is szükség lehet.

A pragmatikai kifejtés esetei közé sorolhatjuk bizonyos módosítószavak és pragmatikai partikulák használatát. A vizsgált angol-magyar fordítás tekintetében az egyik legfontosabb ilyen jellegű explicitációnak az is szócska betoldása tűnt. (Ezt azért tekintem pragmatikai jellegűnek, mert előfeltevést generál, de kétségkívül szövegkohéziós eszköz is lehet.) Megvizsgálandó, hogy magyarra fordított szövegekben vajon gyakoribb-e a használata, mint eredeti magyar szövegekben. Tanári tapasztalat alapján valószínűsíthető, hogy az angol kevésbé gyakran használja az is-nek megfelelő szavakat; magyarról angolra történő fordítások javítása során legalábbis az egyik gyakori hibának az also és a too túl gyakori használatát találtam. Pragmatikai jellegű kifejtésnek tekintem az ún. gyakori használatát is.

Az adatok alapján azonban nyilvánvaló, hogy a szakszöveg-fordításban a pragmatikai kifejtés jóval kevésbé gyakori, mint irodalmi fordításban. Így például ismeretes, hogy az idéző igék fordításában a magyar általában konkretizál (Klaudy, 1994), tehát explicit performatív igével jelöli a beszédaktust. Az ilyen típusú pragmatikai kifejtésre az adott szövegben nem találtunk példát.

A háttéismeretekkel kapcsolatos explicitáció. A vizsgálat adatai egyértelműen arra utalnak, hogy a fordító erőteljesen törekedett arra, hogy a célnyelvi olvasót ellássa azokkal a háttérismeretekkel, amelyekre a szöveg értelmezéséhez szüksége lehet. Ez a címek eredeti és fordított változatának, sőt egyes források internetes lelőhelyének megadásában, földrajzi reáliák kiegészítésében, stb. nyilvánult meg.

Szövegtípussal és stilisztikai jellemzőkkel kapcsolatos kifejtés. Ez nem szerepel külön kategóriaként a táblázatban, de nyilvánvaló, hogy - amint arra már utaltunk - a fakultatív jellegű nyelvtani és lexikai kifejtés sokszor stilisztikai okokra vezethető vissza. Összességében az adott szöveg fordítása nagyon erős kifejtési tendenciát mutat. Ez részben azzal magyarázható, hogy a fordító megváltoztatta a szöveg stílusát: az angol szöveg tudományos, a magyar szöveg inkább népszerű-tudományos jellegű. A kifejtés tendenciája tehát a szöveg stílusától is függ.

Ilyen stilisztikai jellegű kifejtésnek tekinthetjük a magyar szövegnek a lexikai fokozás használatára irányuló tendenciáját, például a different fordítását (más-más), egyes melléknevek analitikus visszaadását (ancient - nagyon öreg), és egyes szavak kétszeres fordítását (complete - teljes és hiánytalan). Ezek a jellemzők nem feltétlenül várhatók más szakszöveg-stílus fordításában. Ugyancsak stilisztikai okokra vezetem vissza a magyar szöveg nyomatékosítási törekvését (az explicitáció fajtái között Klaudy [1993:72] ezt a típust is felsorolja). Ide tartozik a - már említett - az igék felbontásának tendenciája is.

Az explicitáció mint fordítói hajlam. Természetesen akadtak olyan esetek is, amelyeknél nem világos az explicitáció oka, illetve amelyeket nem lehetett egyértelműen besorolni. Néhány esetben feltétlenül arra kell gondolnunk, hogy az explicitáció egyik oka a fordítói hajlam (Klaudy, 1994, 1999): mivel gyakran kell kifejteni, a fordítók sokszor akkor is a kifejtettebb formát választják, ha a kevésbé kifejtett forma is megfelelne, vagy esetleg jobban megfelelne. Ilyennek tűnik a következő példa:

It is not commonly known that Charles Darwin intended to become a clergyman when he studied at Cambridge, or that the Church of England honored him with burial in Westminster Abbey near Isaac Newton.

Kevesen tudják, hogy Charles Darwin eredetileg papnak készült, amikor Cambridge-ben hittudományt tanult; amikor pedig meghalt, az anglikán egyház a Westminster apátságban temette el, Isaac Newton sírja közelében.

Mivel az embereket mind angol, mind magyar szokás szerint akkor temetik el, ha meghaltak, tehát a kulturális séma egyezik, a fenti kiegészítést a fordítók explicitálási hajlamára vezethetjük vissza.

Összefoglalás és következtetések

Az elvégzett vizsgálat, bár nem kvantitatív elemzésen alapul, alátámasztja azt a nézetet, mely szerint az explicitáció fordítási univerzálé, és megerősíti Klaudy feltételezését, hogy az explicitáció oka részben az, hogy ha a fordító gyakran használ egy eljárást, akkor is használni fogja, ha anélkül is kielégítő megoldáshoz jutna.

Megerősítette a vizsgálat azt az elképzelést is, hogy az explicitáció különösen fontos a szövegkohézió biztosítása szempontjából. A korábbi vizsgálatokhoz képest ezt kiegészítette azzal, hogy a szövegkohézió növelését nem csak a kötőszavak betoldása és a névmások konkretizálása (főnévvel fordítása) révén érhetjük el, hanem - legalábbis angol-magyar szakszövegfordításban - az egyes mondatrészek szemantikai viszonyainak nyelvileg kifejtett (újra)jelzésével is. Fontosnak bizonyult a háttérismeretek kiegészítésével kapcsolatos explicitáció, míg kevésbe volt jelentős a konkretizáció és a pragmatikai jellegű kifejtés.

Bár a vizsgálat azt mutatta, hogy az adott fordító az adott szöveg fordításában igen gyakran alkalmazta az explicitációt, nem feltétlenül várhatjuk, hogy más szövegtípusok és más fordítók esetében is ugyanilyen erőteljesen jelenik meg az explicitációs hajlam, és azt sem várhatjuk, hogy a kifejtés ugyanezen típusai fognak dominálni. A kifejtések egyes típusainak gyakorisága a szöveg típusával, illetve stilisztikai jellemzőivel, illetve a stílusnak az eredetihez képesti változásával lehet kapcsolatos. A népszerű-tudományos stílust jelzi a nyomatékosítás és egyes szavak, illetve kifejezések kétszeres fordítása. Ezt nem feltétlenül várhatjuk más szakszövegek fordításában.

Vizsgálataim legfőbb következtetése az, hogy további kutatásokat kell végezni mind kvantitatív (korpuszalapú), mind kvalitatív (kézi) módszerekkel, hogy megállapíthassuk, hogy az egyes szövegtípusok fordításában adott nyelvpár esetén az explicitáció milyen fajtái jellemzőek. Az ehhez hasonló elemzéseket tehát több szövegen el kell végeznünk ahhoz, hogy a szakszövegekre általában jellemző tendenciákat azonosíthassuk, és a kézi elemzéssel azonosított típusokat - amennyiben lehetséges - korpusz felhasználásával tovább kell vizsgálnunk. Elméleti, pszicholingvisztikai szempontból továbbra is fontos és további vizsgálatokat igénylő kérdés az, hogy mi a kapcsolat a több nyelvi elemként jelentkező explicitáció és a szöveg könnyebb/biztosabb megértése között.

A vizsgált szövegek

George S. Bakken: Creation or Evolution? https://www.ncseweb.org/resources/articles/6733_...

George S. Bakken: Teremtés vagy evolúció? (Fordította: Szilágyi András). https://www.freeweb.hu/ateizmus/

Hivatkozások

Blum-Kulka, S. (1986): Shifts in Cohesion and Coherence in Translation. In: House, J. and Blum-Kulka, S. (eds.) Interlingual and Intercultural Communication: Discourse and Cognition in Translation and Second Language Acquisition Studies. Günter Narr, Tübingen, 17-35

Gutt, E.-A. (1991): Translation and Relevance. Oxford, Basil Blackwell

Heltai, P. (1987): Motivation in English and Hungarian and its Effect on Vocabulary Learning. Annales Universitatis Scientiarium Budapestinensis, Sectio Linguistica XVIII, Budapest

Heltai, P. - Juhász, G. (megjelenés alatt). A névmások fordításának kérdései angol-magyar és magyar-angol fordításokban

Klaudy, K. (1993): On Explicitation hypothesis. In: Transferre Necesse Est. Current Issues of Translation Theory. Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, Szombathely, 69-79

Klaudy, K. (1994): A fordítás elmélete és gyakorlata. Scholastica, Budapest

Klaudy, K. (1999): Az explicitációs hipotézisről. Fordítástudomány I, 2, 5-21

Klaudy, K. (2002): A fordítási univerzálékról (különös tekintettel az egyszerűsítésre). In: A nyelv nevelő szerepe. A XI. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus előadásainak válogatott gyűjteménye. Szerk. Fóris Ágota, Kárpáti Eszter, Szűcs Tibor. Lingua Franca Csoport, Pécs, 2002, 481-485

Pápa,i V. (2001). Az explicitációs hipotézis vizsgálata. Doktori disszertáció, Pécsi Tudományegyetem

Pápai, V. (2002): Fordítási univerzálék: az explicitáció. In: A nyelv nevelő szerepe. A XI. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus előadásainak válogatott gyűjteménye. Szerk. Fóris Ágota, Kárpáti Eszter, Szűcs Tibor. Lingua Franca Csoport, Pécs, 2002, 486-493

Quirk, R., Greenbaum, S., Leech, G. and Svartvik, J. (1985): A Comprehensive Grammar of the English Language. Longman,  London and New York

Sperber, D. - Wilson, D. (1986): Relevance: Communication and cognition. Blackwell, Oxford