AZ ABSZTRAKT ENTITÁSOK ÁLLOMÁNYA A NEVELÉSTUDOMÁNYBAN

Az absztrakt entitások állománya a neveléstudományban[1]

Az absztrakt entitások fogalma a tudományokban eddig használatos "általános fogalmak" és "kategóriák" megjelöléseket hivatott helyettesíteni. Úgy gondoljuk, hogy az a célravezetö, ha mibenlétüket a tudomány fogalmából kiindulva magyarázzuk meg.

A tudomány az általános fogalom, amely a tapasztalaton vagy az elméleten alapuló a világról vagy a valóságról, más szóval minden anyagi és szellemi dologról és jelenségröl szóló igazságok összességét jelenti.

A tudomány a természet, a társadalom és az emberi gondolkodás tudományaira oszlik fel, és így három nagy tudománycsoportra tagolódik: természettudományokra, társadalom-tudományokra (vagy pontosabban társadalmi-politikai tudományokra) és az 313i87d emberi gondolkodás tudományaira (pszichológia, logika stb.).

Minden tudomány a valóság egy bizonyos vonatkozását (aspektusát) vagy szelvényét vizsgálja, s ezeket nevezzük "kutatási területnek": pl. a biológia kutatási területe az élet, a zoológiáé az állatvilág, a pszichológiáé a megismerés, az érzelmek, az akarat stb. jelenségei.

A kutató minden tudomány kutatási területén az egyedi lények, dolgok és jelenségek nagy számával kerül szembe. Ezeknek az elemeknek mindegyike egy "ens" (többesben "entia"), mely a latin "esse" igéböl származik, annak jelen idejü melléknévi igeneve. Jelentése tehát "valami, ami létezik": s innen az entitás elnevezés, mely konkrét létezöket jelent. Értelmünk a konkrét entitások ilyen hatalmas tömegével szemben az általánosítás és elvonatkoztatás eszközeivel él, és létrehozza az absztrakt entitásokat.

Így minden tudomány absztrakt entitásokkal dolgozik, melyek a tanulmányozott valóság világát a tudatban tükrözik.

Összefoglalóan tehát megállapíthatjuk, hogy az absztrakt entitások azokat a legáltalánosabb fogalmakat jelentik, amely egy tudomány tárgyát képezik, ezen tükrözik a tanulmányozott terület konkrét valóságát.

Ha a tudomány embere az absztrakt entitásokra vonatkozóan ezt a nézöpontot fogadja el, akkor ezzel ahhoz a realizmushoz csatlakozik, melyet i.e. 4. században Arisztotelész fogalmazott meg, s azóta sok haladó filozófus tett magáévá. [.]

Athanase Joja e gondolatmenet jegyében összeállította az egyes tudományokra vonatkoztatva az absztrakt entitások táblázatát, melyek a következök:

a matematika számokkal, funkciókkal, viszonyokkal, osztályokkal, struktúrákkal stb. dolgozik;

a fizika és kémia a következö entitásokkal: az anyag, a tömeg, a gravitáció, a rádioaktivitás, az elektromágnesesség stb.;

a biológia a nemekkel, fajokkal, a fejlödéssel stb.;

a szociológia olyan entitásokkal, mint a társadalom a társadalomtípusok, a társadalmi osztályok stb.;

a közgazdaságtudomány a gazdaságszervezéssel, a csereértékelés a használati értékekkel stb.;

a történelem a korszaktípusokkal, a történelmi sorokkal, az etnikai alakulatokkal stb.;

a pszichológia olyan entitásokat tanulmányoz, mint az érzelmek, az akarat, az értelem stb.;

a jog entitásai a norma, az állam stb.;

a filozófia olyan entitásokkal dolgozik, mint a többség és egység, az általános-különös-egyedi, az aktus, a lehetöség, a valóság, az anyag stb.; s végül

a logika fogalmakkal, ítéletekkel, következtetésekkel (ezek formáival és alakzataival), módozatokkal, kategóriákkal stb. dolgozik.

Az absztrakt entitások fogalmának tisztázása után áttérünk arra, hogy történeti úton megvizsgáljuk és meghatározzuk öket a pedagógiában.

Az absztrakt entitások állománya a pedagógiában hosszú és fokozatos munka eredménye.

Mondhatjuk, hogy kezdetei egyszerü és népszerü formában a homéroszi idökre vezethetök vissza. Öt absztrakt entitás alakul ki ekkor, éspedig a nevelés, melyet az "agógé" szó fejez ki; az oktatás, a paideia"; a nevelés célja, a telosz", a tanár vagy tanító fogalma, melyet a "paidagogosz" fejez ki; végül a nevelést tárgya, a gyermek, melynek neve "paisz".

Idézzük erre nézve Homérosz "Iliász"-ának egyik szövegrészletét, ahol Phoinix így szól Akhilleuszhoz:

.Agg Peleusz teveled küldött el utamra

aznap, hogy Phthiából téged az Athreidészhez

küldött, még gyereket, ki nem ért a közös viadalhoz,

sem szónokláshoz, mely férfiút hírre segíti.

Éppen ezért küldött, legyek én, aki mindre kioktat,

szónak szónoka légy és végbevivöje a tettnek."[2]

Meg kell jegyeznünk azonban, hogy az "agógé" szól, amelyböl késöbb a "paidagógé" lesz, akkor a nevelést, a gyermeki viselkedés alakításának folyamatát jelölte a "paideia" pedig oktatást jelentette.

A pedagógiában az absztrakt entitások állományának megalkotása az i.e. 5. és 4. században történik meg, s elsösorban két nagy görög filozófusnak köszönhetö: az idealista Platónnak (i.e. 427-347) és Arisztotelésznek (i.e. 384-322), akinek filozófiája az immanens realizmuson alapul.

E két filozófus szerint a pedagógus az absztrakt entitások jelentös nagyságú állományát használja, melyek rendszerezve a következök:

a nevelés és oktatás formái és fokai,

az oktató-nevelö folyamat céljai és eszményei,

a nevelendö alanyok,

a nevelés és oktatás eröi vagy tényezöi,

a tartalom (tantárgyak),

az oktatás alapelvei,

a nevelés és az oktatás módszerei és eszközei,

a nevelési közösség.

Ha kritikusan nézzük, az elsö, Platón által kidolgozott és Arisztotelész által kiegészített pedagógiai-filozófiai rendszer absztrakt entitásainak ez az állománya mindmáig a pedagógiai absztrakt entitások állományának vázát adja, mely utóbb némileg továbbfejlödött, és kiegészült. Mint más területeken, a görög gondolkodók itt is bebizonyították, hogy a filozófiai problémák mélyére tudtak hatolni, s olyan meggyözöek, mint például a nevelés platóni meghatározása: "A nevelés az a királyi mesterség, amellyel az embereket az istenekkel tesszük egyenlövé". Ezzel képszerüen kifejezi a nevelés mint az emberi tökéletesedés eszményét.

A pedagógia absztrakt entitások állományának fejlödésében ezt a fontos idöszakot egészen a 16. századig egy sor kevésbé jelentös fejlemény követi.

A rómaiak érdekes nevelési és oktatási normákat vezetnek be a pedagógiába, amilyenek például: "Non multa, sed multum", "Docendo discimus", "Non scholae, sed vitae discimus", "Labor omnia vincit". Ezzel egy új absztrakt entitás jelenik meg a pedagógia alapkészletében: a pedagógiai norma.

A középkor továbbfolytatja a rómaiak kezdeményezését a didaktikai normák terén s olyan formulákat dolgoz ki, amelyek máig megtartották értéküket: "Repetitio est mater studiorum", "Jurare in verba magistri", Magister dixit", "Qui scribit, bis legit", "Timeo hominem unius libri" stb.

A reneszánsz és a reformáció a pedagógia absztrakt entitásainak állományában új és jelentös fordulatot hoz: Comenius (1592-1676) Didaktikájában megjelenik a "didaktikai alapelv" elnevezésü absztrakt entitás. Ugyanakkor érdekes módon meghatározzák az "iskolát", ez a másik absztrakt entitás. Bacon, angol filozófus szerint az iskola "domus Salomonis" (= "a bölcsesség háza"), Comenius pedig az "emberiség mühelyé"-nek nevezi. Mégis a 17. század legfontosabb hozzájárulása a pedagógiai absztrakt entitások alapkészletéhez egy új nevelési forma bevezetésében mutatkozik: a formális képzés, vagyis az értelemfejlesztés új fogalmában.

Ennek a pedagógiai fordulatnak a körülményei figyelmet érdemelnek. A természettudományok fejlödése következtében Bacon filozófiájának és a természettudományi tárgyak tantervi bevezetésének hatására a latin órák számának bizonyos csökkenése figyelhetö meg. A latintanárok ellenzik ezt az újítást. Be akarják bizonyítani a klasszikus nyelvek - elsösorban a latin - oktatásának szükségességét, azt hangsúlyozván, hogy a latin nyelv és a latin nyelvtan arra edzi a gyermek értelmét, hogy megfigyelje a nyelvtani eseteket és idöket, összehasonlítsa a szavakat, elgondolkozzék a szöveg mélyebb értelmén, s azt magyarázza és értelmezze, egyszóval: intenzív szellemi tornának veti alá értelmét a célból, hogy szellemi képességeit fejlessze. E gondolat helyessége bizonyos fokig elismerést nyert. Így hát ettöl az idöponttól kezdve következik be az, hogy a pedagógusok kezdenek a régi fogalmak, a nevelés (a tanuló viselkedésének alakítása) és oktatás mellett egy új kategóriát is használni, "a tanuló értelmi fejlesztésnek" fogalmát, amelyet késöbb "formális képzés"-nek neveztek el.

Ki kell emelnünk, hogy ebben az idöben jelenik meg a pedagógiai fogalmak állományában egy másik új absztrakt entitás, a "didaktika", melyet ugyancsak Comeniusnak köszönhetünk.

A pedagógiai absztrakt entitások állományát bizonyos mértékben a 18. és a 19. század is gyarapította. Rousseau-nak köszönhetö, hogy a nevelés fogalma átalakul: nevelésen már nemcsak a gyermek viselkedésének alakítását értik, hanem olyan ráhatást is, melynek célja az érzékek, érzelmek stb. szabad fejlödése. Ugyanekkor vezetik be az ember "nevelhetöségének" fogalmát, melyet Locke (1632-1704) és Diderot (1713-1784) fogalmazott meg.

Pestalozzi (1746-1827) új oktatási formával gazdagította a neveléstudományt: az "intuitív oktatás" fogalmával a természetben és természetröl tartott tanórák formájában és a "formális oktatás" fogalmával mely intuíciós gyakorlatok segítésével a tárgyészlelése képességet kívánja fejleszteni. De a legjelentösebb lépés ezen a téren egy új nevelés eszménynek, a "személyiség" (Goethe) és az "erkölcsi személyiség" Kant Herbart eszméjének a bevezetése.

Igen jellemzöek ebben a vonatkozásában Goethe sorai:

"Höchstes Glück der Erdenkinder

Ist nur die Persönlichkeit".

Nem szabad azonban elfelejtenünk azt sem, hogy ebben az idöben születik meg az új absztrakt entitásként a pedagógia mint a nevelés tudománya is.

A pedagógia középsö szakaszából a modern korba való átmenet idöszakában (a XIX. sz. elején), amikor a modern nemzeti államok megszervezödnek, és megszületnek az állami iskolák, az absztrakt entitások állományának fejlödésében is új és fontos mozzanat jelentkezik, amely elsösorban Herbartnak és a herbartistáknak köszönhetö. Elöször Herbart (1776-1841) hatására a "nevelés", "oktatás" és "értelemfejlesztés" fogalmai mellett használatossá válik egy új entitás: "a gyermek felügyeletének" fogalma és elkülönül egymástól az oktatás három fokozata: az alapfokú, középfokú és a felsöfokú oktatás. Ugyancsak Herbartnak s föleg a herbartistáknak köszönhetö az olyan fogalmak bevezetése a pedagógiába, mint a "tanterv", a "tananyag", a "tanóra", a "tanóra-típusterv"; fejlödnek az oktatási eszközök és módszerek is, a nevelés közösségek közé besorakoznak, most már az óvodák, szakiskolák és a felsöfokú müszaki intézetek is. A leglényegesebb új mozzanat azonban ebben a korszakban az, amely az "oktatás" absztrakt entitásra vonatkozik: elkülönül egymástól egyrészt a "tudományos oktatás", mely az ismeretek elsajátítására irányul, másrészt a "nevelö jellegü oktatás", mely a tanulók szellemi képességeinek gyakorlását és fejlesztését célzó didaktikai tevékenység.

Végül ugyanebben a korszakban jelenik meg mint két új absztrakt entitás a "materiális képzés" és a "formális képzés".

1900 után átmeneti korszak elözi meg a szocialista pedagógiát, s ez is jelentösen hozzájárul a kérdéses entitásállományhoz. Az oktatási fokozatok és formák síkján megjelenik a "szabad nevelés", a természetben való "szabad oktatás" és a "munkával való nevelés" gondolata.

Az eszmények és oktatási-nevelési célok csoportja is új absztrakt entitásokkal gyarapszik, amilyenek a "kultúrszemélyiség", a "cselekvö ember", a "kultúrember" stb. Ugyanígy a nevelés alanyát is pontosabban meghatározzák az új absztrakt entitások: a tanuló "egyénisége vagy személyisége", a "tanulók és fiatalok csoportjai", a "tömegek", a "nép" stb. Hasonlóan fejlödik a nevelés eröinek és tényezöinek problémaköre is: az eddigi entitásokhoz újak járulnak, amilyenek a "csapat- és csoportvezetö", az "intézetvezetö", a kultúrpropagandista" fogalmai.

Az oktatási-nevelési módszerek fejezetének tartalma is gazdagodik, olyan új absztrakt entitásokat vezetnek be, mint az aktív "módszer", a "munkaiskola", az "impresszionista módszer" stb. A "nevelöi közösség" fejezete sem marad változatlan, hanem új entitásokkal gyarapszik a "népföiskola", a "szabadegyetem", a "méretre szabott iskola" s a szellemi elit képzésére hivatott "kiválóak iskolája" stb. fogalmaival.

Saját korunkhoz érkezve azt kell megállapítanunk, hogy a neveléstudomány legfejlettebb állapotában az absztrakt entitások milyen állományával rendelkezik.

A kérdés elemzö vizsgálata alapján világossá válik elöttünk, hogy a pedagógia nemcsak az eddig ismert entitásokkal, hanem újabbakkal is dolgozik, amelyeket bizonyos rendszert követve a következöképpen sorolhatunk fel: a felnöttoktatás mint a permanens képzés formája, a csoportos oktatás, a formális, a nevelöi és az  informatív oktatás, a sokoldalúan fejlett személyiség mint a nevelés célja, az ifjúsági és gyermekszervezetek és a társadalmi szervezetek mint a nevelés új tényezöi; a nevelés alapelvei, amelyek a Comenius által több mint háromszáz évvel ezelött megfogalmazott didaktikai alapelvek kiegészítésére hivatottak. Új óratípusok: a komplex típusú óra, a vegyes vagy kombinált típusú óra, az egy szempontú óra, a különbözö módszertani kabinetekben, laboratóriumokban és mühelyekben tartott órák, a mezögazdasági vagy üzemi gyakorlati órák. Az audiovizuális módszerek, a programozott oktatás és a problémaközpontú oktatás stb. bevezetése ugyancsak minöségi ugrást jelent az oktatási-nevelési módszerek és eljárások területén.

Mindezekhez napjainkban két új és lényeges absztrakt entitás járul: a) a szakmai kiválasztás és pályaválasztási tanácsadás, b) az oktatás és nevelés hatékonysága és a teljesítmények értékelése.

Milyen absztrakt entitásokat használ tehát ma a pedagógia? A következöket:

nevelési és oktatási formák és fokozatok,

oktatási-nevelési eszmények és célok,

a nevelés alanyai,

oktatási-nevelési tényezök,

az oktatás, illetöleg a nevelés tartalma,

tantervek és tananyagok,

az oktatás, illetöleg a nevelés normái, törvényei és alapelvei,

tanórák, óratípusok és más oktatási formák,

oktatási-nevelési eszközök és módszerek,

az oktatási-nevelési hatékonyság és az oktatás, illetöleg a nevelés eredményeinek értékelése,

képességvizsgálat és pályaválasztási tanácsadás, és végül

nevelöi közösségek.

Tagadhatatlan, hogy mindezekkel a neveléstudomány absztrakt entitásainak állománya nagyot fejlödött - s mindez azt bizonyítja, hogy ma ezen a területen is forrongás idöszakát éljük, és hogy társadalmunk oktatási-nevelési szükségletei e téren is igen határozottan körvonalazódnak.

Mindezekböl az alábbi következtetéseket vonhatjuk le:

A pedagógia is, mint minden tudomány, az absztrakt entitások vagy alapfogalmak széles skáláját használja, amely hosszú történeti fejlödés eredménye. Minden egyes történeti korszak tovább gazdagította az absztrakt entitások korábbi állományát.

A jelenlegi pedagógia az absztrakt entitások gazdag tárházával rendelkezik, amelyek közelebbröl: a nevelés és oktatás formái és fokozatai, az oktatási-nevelési eszmények és célok, a nevelés alanyai és tényezöi, a kulturális tartamlak, a tantervek és tananyagok, a nevelési-oktatási alapelvek, törvények és normák, az oktatási-nevelési módszerek és eszközök, az iskola- és pályaválasztási tanácsadás, az iskolai és szakmai szelekció, az oktatási-nevelési folyamat eredményeinek megállapítása és értékelése és a nevelési közösségek. Viszont minden absztrakt entitás további alárendelt absztrakt entitásokat tartalmaz.

Ahogyan az absztrakt entitások alkotják minden tudomány alapját, úgy a pedagógia absztrakt entitások alakítják ki a pedagógia tudományos alapjait. Ez arra kötelez, hogy ezeket jól megértsük és elmélyedve tanulmányozzuk.