Isaac Asimov: Alapítvány

Anyámnak,

hamisítatlan szürke hajáért,

amelynek nemegy szálát nekem

köszönheti

ELSŐ RÉSZ - A PSZICHOHISTORIKUSOK

HARI SELDON - Született a Galaktikus Kor 11988. évében; meghalt 12069-ben. Az idöszámítás elterjedtebb módja szerint - amikor is jelen Alapítási Kor a kiindulópont - 79-ben az A. K. I. éve elött. Középosztálybeli családban született, az Arcturus szektorban levö Helikonon (ahol az egyik kétes szavahihetöségü legenda szerint dohánykertész volt az apja a bolygó hidroponikus üzemeiben). Korán kitünt csodálatra méltó matematikai képességével. E képességéröl megszámlálhatatlan - sok esetben ellentmondó - anekdota forog közszájon. A hagyomány szerint kétéves korában.

.Kétségkívül a pszichohistória területén alkotta a legnagyobbat. Seldon elött ez a terület alig volt több homályos axiómák szövevényénél, az ö keze nyomán vált mélyreható statisztikai tudománnyá.

.Életútjáról az a biográfia ad legmegbízhatóbb képet, amelyet Gaal Dornick írt róla, aki fiatalemberként, két évvel Seldon halála elött találkozott a nagy matematikussal. A találkozás története.

Enciklopédia Galactica

Gaal Dornicknak hívták, s igazi falusi gyerek volt, aki még sohasem látta Trantort. Mármint a valóságos várost, mert a hipervideón rengetegszer látta már, meg alkalomadtán a császári koronázásról vagy a Galaktikai Tanács megnyitásáról közvetített nagyméretü, háromdimenziós híradókban. Mert habár egész élete Synnaxon telt is el, amely a Kék Sodrás legszélén kering csillaga körül, azért, ugyebár, ö sem volt elszakadva a civilizációtól. Mint akkoriban egyetlen sarka sem a Galaktikának.

Az idö tájt kevés híján huszonötmillió lakott bolygót számlált a Galaxis, és ezek közül egy sem akadt, amely ne adózott volna hüséggel a Birodalomnak, amelynek Trantoron volt a székhelye. Az volt az utolsó fél évszázad, amikor ezt még el lehetett mondani.

Gaal úgy készült erre az útra, mint tudományoknak szentelt ifjúsába élvitathatatlan kiteljesedésére. Az ürben már járt, így az utazás önmagában kéve nem sok izgalommal kecsegtette. Igaz, hogy addig csak Synnax egyetlen égi kíséröjén fordult meg, hogy adatot gyüjtsön disszertációjához a meteoráramlás mibenlétéröl, de hát az ürutazás akkor is ürutazás, ha csak félmillió mérföldet vagy éppenséggel félmillió fényévet hagy maga mögött az ember.

Mindössze a hipertéren át való ugrástól tartott egy kicsit; ezzel a jelenséggel közönséges bolygóközi utazáskor nem találkozik az ember. Az ugrás volt és minden bizonnyal lesz is az idök végezetéig a csillagközi utazás egyetlen járható útja. Közönséges térben az utazási sebesség semmi körülmények között sem haladhatja meg a közönséges fény sebességét (olyan tudományos ismeret ez, amely már a történelem réges-rég feledésbe merült hajnalán is birtokában volt az emberiségnek), így pedig még a legközelebbi lakott rendszerek között is évekig tartana az út. Ellenben a hipertéren, ezen az elképzelhetetlen valamin át, amely se nem tér, se nem idö, sem anyag, sem energia, sem valami, sem semmi, ezen át az ember az egész Galaktikát áthidalhatja az idö két közeli pillanata között.

Gaal gyomra egy kissé összefacsarodott az aggodalomtól, amíg az elsö ugrásra várt, de aztán végül is alig érzett többet enyhe zökkenésnél, apró lökésnél a bensöjében, amely nyomban tova is tünt, mielött még megbizonyosodhatott volna róla, hogy egyáltalán érezte-e a dolgot. Ennyi volt hát az egész.

És ettöl kezdve csak a hajó létezett hatalmasan és csillogóan; ez a rideg terméke a Birodalom 12 ezer éves fejlödésének; meg ö maga friss keletü matematikai doktorátussal a zsebében, és egy trantori meghívással a nagy Hari Seldontól, aki arra kérte, hogy csatlakozzék a kiterjedt és kissé rejtelmes Seldon-tervhez.

Gaal, miután az ugrás ilyen csalódást okozott neki, most már csak arra a percre várt, amikor megpillantja Trantort. Szinte ki sem mozdult a kilátóteremböl. Egyszer sem mulasztotta el a percet, amikor program szerint fölgördültek az acélredönyök; bámulta a csillagok kemény ragyogását, elmerült az egyik csillagváros valószerütlen, fátyolos rajzásában: akárha egy beláthatatlan szentjánosbogár-felhö dermedt volna hirtelen örök mozdulatlanságba. Máskor meg, alig öt fényévnyire a hajótól, egy gázköd hideg, kékesfehér füstje lebegett az ablak elött, mintha tejjel locsolták volna be a messzi látóhatárt, jeges derengésbe vonva a hajót, hogy két óra múlva, egy újabb ugrás után, elenyésszen a szeme elöl.

Trantor napját eleinte csupán szúrós, fehér kis pontnak látta, amely szinte elveszett miriádnyi társa között. Itt, a Galaxis közepe táján ugyanis megsürüsödtek a csillagok. Föl se ismeri, ha a hajókalauz nem hívja föl rá a figyelmét. De minden ugrással erösbödött a fénye, és egyre jobban elfojtotta, elhalványította és a semmibe olvasztotta a többit.

Fiatal tiszt lépett be, és közölte, hogy az út hátralevö részére lezárják a kilátótermet. Közeledik a leszállás ideje.

Gaal megragadta a Birodalom ürhajó- és napjelvényével díszített fehér egyenruhájának ujját.

- Nem maradhatnék itt? Szeretném látni Trantort. A tiszt elmosolyodott, és Gaal arcát enyhe pír vonta be. Eszébe jutott, hogy vidékies a hanglejtése.

- Reggelre Trantoron leszünk - mondta a tiszt.

- Úgy értettem, hogy az ürböl szeretném látni.

- Sajnálom, fiam. Ha sétaürhajón volnánk, talán el is lehetne intézni. De mi a nap iránt fogunk leereszkedni. Gondolom, nem akarsz egyszerre megvakulni, megsülni és sugárfertözést kapni, nem igaz?

Gaal elsomfordált.

A tiszt még utána szólt

- Amúgy sem látnál Trantorból homályos, szürke foltnál egyebet. Tehetnél ellenben egy ürkirándulást, ha már Trantoron leszel. Nem kerül sokba.

- Köszönöm szépen - nézett vissza Gaal.

Gyerekes dolog volt csalódást éreznie, de hát a gyerekesség csaknem olyan természetes vendég a férfinál, mint a gyereknél, különösen, ha ennyire remeg a bensöje a türelmetlenségtöl. Alig várta, hogy teljes életnagyságában kibontakozzék elötte a csodás Trantor, és azt hitte, hogy már nem kell tovább várakoznia.

A hajó leszállását a legkülönfélébb hangok egyvelege kísérte. A tompa sistergés, amint a kettészelt levegö súrolta a hajó fémtestét. A hütöberendezések kitartó zümmögése, amint próbálták közömbösíteni a súrlódási höt, és a fékezömotorok ritkább dohogása. Aztán a leszálláshoz gyülekezö férfiak és nök zsivajgása meg a teherliftek csikorgása, amelyek poggyászt, postát, teherárut szállítottak a hajó hosszanti folyosójára, hogy onnan aztán mások továbbhordják a kirakodótérre.

Gaal enyhe zökkenést érzett, amely arról tanúskodott, hogy megszünt a hajó önálló, független mozgása.

A hajó nehézségi tere már órák óta fokozatosan engedett a bolygó nehézségi vonzásának. Ezalatt a több ezernyi utas türelmesen ücsörgött a várótermekben, amelyek pehelyként lebegtek rugalmas erötereiken, hogy a hajó könnyebben követhesse a változó irányú nehézségi eröket. Most azonban ott hullámzott a sok utas a hatalmasra tárt szájú kijáratok felé vezetö kanyargó hidakon.

Gaalnak alig volt valami poggyásza. Megállt egy pult elött, ahol fürge, gyakorlott mozdulatokkal kirámolták meg visszarakták a holmiját. Megvizsgálták és lepecsételték a vízumát. De törödött is ö mindezzel!

Trantoron volt hát! A levegö mintha egy kissé sürübb volna itt, a nehézségi erö is nagyobb, mint otthon Synnaxon, de majd csak megszokja. De megszokja-e vajon a hatalmas arányokat?

A pályaudvar méretei lenyügözöek voltak. A teteje szinte beleveszett a magasságokba. Könnyen elképzelte, hogy az égig érö csarnokban akár felhök is úszkálhatnak. Nem látta az épület végét: az emberek és a pultok és a távolban egyre jobban keskenyedö padozat a messzeség ködébe veszett.

A pultnál álló ember hangja térítette magához. A hangból bosszúság csendült

- Lépj tovább, Dornick! - Az útlevélbe pillantott, mert a név már kiment a fejéböl.

- De hová, hol. - motyogta Gaal tanácstalanul. - Taxi jobbra, aztán a harmadik balra - mutatta az irányt az ember a hüvelykujjával.

Gaal megindult arra, ahol magasan a semmiben meglátta a fénylö levegöböl formált betüket:

TAXI MINDEN ÚTIRÁNYBA

Mihelyt Gaal ellépett a pulttól, egy addig észrevétlen alak lépett a helyébe. A férfi fölpillantott a pult mögül, és biccentett: Az alak visszaintett a fejével, és az ifjú beutazó nyomába eredt.

Még hallotta, amint Gaal bemondta az úticélját.

Gaal egy korlátnál találta magát.

Apró betüs táblán ez állt: Ellenör. Az ember, akire a tábla utalt, föl se nézett, csak odavetette

Hová?

Gaal nem tudott pontos választ adni, s pár másodpercnyi bizonytalankodás is elég volt ahhoz, hogy hosszú sor torlódjék össze a háta mögött.

Az ellenör fölemelte a fejét.

Hová?

Gaalnak nem volt sok pénze, de hát csak erröl az egy éjszakáról van szó; holnap már munkába áll.

Egy jó szállodába legyen szíves - vetette oda eröltetett fölénnyel.

Az ellenör nem hatódott meg.

Mindegyik egyformán jó. Mondja meg, melyikbe. Gaal kétségbeesetten kibökte:

- Kérem, amelyik legközelebb van.

Az ellenör megnyomott egy gombot, mire a padlón vékony fénycsík kígyózott végig a legkülönbözöbb színü és árnyalatú egyéb fénycsíkok között. Gaal kezébe nyomott egy jegyet. A jegy halvány fényben izzott.

- Egy per tizenkettö - mondta az ellenör.

Hol találom meg? kérdezte Gaal, miközben pénz után kotorászott a zsebében.

- Kövesse a fénycsíkot. A jegy mindaddig világítani fog, amíg a helyes irányt betartja.

Gaal fölemelte a fejét, és útnak indult. Több százan baktattak a széles teremben, ki-ki a maga csapásán, különbözö célok felé, össze-összetorlódva és átszürödve egymáson, ahol a sok-sok út keresztezte egymást.

A fénycsík végéhez ért. Egy vadonatúj, nem piszkolódó kék-sárga plasztotextil egyenruhát viselö férfi megragadta a két böröndöt.

Közvetlen járat a Luxorba mondta.

Az ember, aki Gaal nyomába eredt, hallotta ezt. Azt is hallotta, amint Gaal azt mondta: nagyszerü, és elkísérte a tekintetével, amíg beszállt a tömpe orrú jármübe.

A taxi függölegesen a levegöbe emelkedett. Gaal kibámult a domború, áttetszö ablakon, közben ösztönösen megkapaszkodott a vezetöülés hátában: furcsa érzés volt egy zárt építmény belsejében repülni. A hatalmas méretek egyszerre összezsugorodtak, és az emberek hangyákként, rendetlen összevisszaságban nyüzsögtek odalent. A színtér meg tovább zsugorodott, és hátrafelé kezdett siklani.

Elöl fal állta útjukat. Magasan fönt a levegöben kezdödött, és fölfelé nem lehetett látni a tetejét. Lyukak pöttyözték tele: mind megannyi alagútbejárat. A taxi megcélzott egyet, és eltünt benne. Gaal agyán átvillant a gondolat: vajon hogyan képes megtalálni a vezetö a sok közül épp azt az egyet?

Sötétség fogta körül öket; a homályt alig-alig törte meg a tovavillanó színes jelzöfény. Mindent betöltött a gyors suhanás hangja.

Gaal elöregörnyedt a fékezés lendületétöl; a taxi kibukkant az alagútból, és leereszkedett a padlóra. - A Luxor-szálló - mondta be a vezetö fölöslegesen.

Lesegítette Gaal poggyászát, megszokott mozdulattal zsebre vágta a tized tallérnyi borravalót, fölvett egy várakozó utast, és már emelkedett is fölfelé.

És az egész idö alatt, amióta leszállt az ürhajóról, egy másodperc nem sok, de annyi idöre sem pillantotta meg az eget.

TRANTOR - A tizenharmadik évezred kezdetére ez a tendencia elérte a tetöpontját. Lévén sok száz emberöltö szakadatlan során keresztül a Birodalmi Kormány székhelye, és mivel a Galaxis központi körzetében, a rendszer legsürübben lakott és iparilag legfejlettebb bolygói között foglalt helyet, aligha kerülhette el, hogy ne váljék az emberiség és a gazdagság soha nem látott csomópontjává.

A megszakítás nélküli városiasodás végül is elérte a fejlödés netovábbját. Trantor egész, több mint százmillió négyzetkilométernyi felszínét egyetlen város takarta. Lakóinak száma, amikor a legnagyobb volt, jóval meghaladta a negyvenmilliárdot. Ez az óriási embertömeg szinte kizárólag a Birodalom igazgatási teendöit látta el, s ami azt illeti, nem is volt elég a szerteágazó föladatokhoz képest. (Ne feledjük, hogy a hanyatlás egyik fontos tényezöje éppen az volt; hogy az utolsó császárok földhözragadt vezetése alatt lehetetlenné vált a Galaktikus Birodalom megfelelö igazgatása.) Napról napra hajók tízezrei hordták Trantor asztalaira húsz mezögazdasági bolygó termékeit. Az a körülmény, hogy Trantor élelmezése, söt egész léte a külvilágtól függött, kényére-kedvére kiszolgáltatta öt az ostromlók blokádjának. A Birodalom utolsó évezrede során a monoton egyhangúsággal ismétlödö lázadások egyre inkább ráébresztették erre a tényre az egymást követö császárokat, s a Birodalom politikája szinte teljes egészében arra korlátozódott, hogy megvédje Trantor érzékeny ütöerét.

Enciklopédia Galactica

Gaal nem tudta volna megmondani, mikor süt a nap, söt, ami azt illeti, abban sem volt bizonyos, hogy mikor van nappal és mikor éjszaka, kérdezni meg röstellte. A bolygó egész élete fémbúra alatt zajlott. Az ételen, amelyet éppen elfogyasztott, az állt, hogy ebédre szolgálták föl, de hát sok olyan bolygó létezett, amelyen a standardidöt használták, amelynek semmi köze sem volt a nappalok és éjjelek nyilván kényelmetlennek tartott helyi váltakozásához. A bolygók forgási sebessége ugyanis nem volt egyforma, a Trantorét pedig nem ismerte.

Elöször kíváncsian követte a "Napozóterem" felé mutató jelet, de csak egy kamrába jutott, ahol mesterséges sugarakban lehetett sütkérezni. Egy-két percet elácsorgott itt, aztán visszabandukolt a Luxor halljába. Odalépett a portáshoz.

- Hol lehet bolygókirándulásra jegyet váltani? - Itt nálam.

Mikor van az indulás?

- Épp az imént ment el. A legközelebbi holnap indul. Vegye meg most a jegyét, akkor fönntartunk egy helyet.

Holnap már késö. Holnap ö már az egyetemen lesz. - Nincs itt valamilyen kilátóféle? Mármint a szabad levegön.

- Hogyne volna! Adhatok jegyet, ha akarja. De talán megnézem elöbb, nem esik-e.

Megnyomott egy, a keze ügyében levö gombot, és a szemével követte az opálos képernyön tovairamló szavakat. Gaal vele olvasott.

- Szép idö van - mondta a portás. - No persze, hiszen ha nem tévedek, most van a száraz évszak. - Majd társalgó hangon: - Ami engem illet, nem sokat törödöm a külvilággal. Három éve is megvan, hogy utoljára kint voltam a szabad ég alatt. Egyszer megnézi magának az ember, és kész, ezt is tudja, hogy milyen. Tessék a jegye. Ott hátrafelé van a külön lift. Ki van írva, hogy a toronyba megy. Csak szálljon be.

A lift azok közé az újfajta szerkezetek közé tartozott, amelyeket a gravitációs taszítóerö müködtetett. Gaallal együtt mások is beszálltak. A kezelö meghúzta az indítókart. Gaal egy pillanatra úgy érezte, hogy a levegöben lebeg, amint a gravitáció a nullára csökkent; majd a lift gyorsulásának a mértékében az ö súlya is fokozatosan növekedett. Amikor pedig lassulni kezdett a lift, Gaal lába egyszerre elszakadt a padlótól. Önkéntelenül fölkiáltott.

- Miért nem dugja be a lábát a keresztrúd alá? - szólt rá a kezelö. - Nem tud olvasni?

A többiek ismerték a dürgést, és most mosolyogtak rajta, amint kétségbeesésében hasztalanul próbált a falba kapaszkodva lekecmeregni. Útitársai beszorították cipöiket az egymástól kétlábnyira futó, párhuzamos krómozott keresztrudak alá. Beszálláskor ö is észrevette ugyan ezeket a síneket, de aztán nem hederített rájuk.

Végre egy kéz megragadta és lehúzta a padlóra. Levegö után kapkodva köszönetet rebegett. Közben a lift is megállt.

Nyitott teraszon találta magát; szeme hunyorgott az éles ragyogástól. A férfi, aki segítö kezet nyújtott neki, közvetlenül mögötte állt.

- Van böven ülöhely - fordult hozzá barátságos hangon.

Gaal becsukta ámulattól nyitva felejtett száját.

- Igen, úgy veszem észre. - Gépiesen megindult a székek felé, aztán megtorpant. - Ha nincs ellenére, egy percre még a korlátnál maradok. Én. én körül szeretnék nézni.

A férfi jóindulatútag intett, és Gaal kihajolt a válláig érö korlát fölött, és belefeledkezett a látványba.

A föld nem látszott. Eltünt a bonyolultnál bonyolultabb, ember alkotta építmények alatt. Ameddig a szem ellátott, csak fém és ég körös-körül, mindenütt ugyanaz a szürkeség, és tudta, hogy a bolygó egész fölszínét ez borítja. Életnek szinte semmi jele, csupán egy-két kirándulóhajó lebegett az ég hátterében, ám Gaal tisztában volt vele, hogy a bolygó fémburka alatt ott nyüzsög a sokmilliárdnyi emberi lény.

Zöldet sehol sem látott; se zöld, se föld, de élet se - az emberén kívül. Homályosan sejtette, hogy a császári palotát valahol odalent százötven négyzetkilométernyi természetes talaj övezi, amely zöldell a fáktól, és szivárványos a virágoktól. Egy kis szigetecske az acélóceánban, onnan azonban, ahol ö állott, mit sem lehetett látni. Könnyen meglehet, hogy tízezer mérföldre van oda. Fogalma sem volt róla.

Minél elöbb nyélbe kell ütnie azt a kirándulást! Hangosat sóhajtott: végre mégiscsak Trantoron van hát! A Galaxis szívében, az emberi nem idegközpontjában. Semmit sem vett észre sebezhetöségéböl. Nem látott egyetlen élelmiszer-szállító hajót sem. Fogalma sem volt arról, milyen vékony ütöér köti össze Trantor negyvenmilliárdos lakosságát a Galaxis többi részével. Csak arra gondolt, milyen óriássá nött az ember, aki teljesen és hetyke véglegességgel meghódította a világot.

Kissé fátyolos volt a tekintete, amikor ellépett a mellvédtöl. Liftbeli barátja maga mellé mutatott egy székre, és Gaal elfogadta a kínálást.

- Jerril vagyok - mutatkozott be a férfi mosolyogva. - Elöször van Trantoron?

- Igen, Mr. Jerril.

- Mindjárt gondoltam. Egyébként Jerril a keresztnevem. Trantor megfogja azt, akiben van valamelyes költöi véna. Ámbár a trantoriak sohasem jönnek föl ide. Viszolyognak a látványtól. Az idegeikre megy.

- Még hogy az idegeikre! A nevem különben Gaal. Miért idegesítené öket? Hiszen csodálatos itt.

- Ki hogy van vele, Gaal. Ha valaki egy fülkében születik, és a folyosón nö fel, egy cellában dolgozik, és egy zsúfolt napozóteremben tölti a vakációját, aztán egyszerre följön ide, ahol semmi sincs a feje fölött, csak a végtelen ég, nem csoda, hogy az idegei fölmondják a szolgálatot. A gyerekeket minden évben fölhozzák ide, mihelyt betöltik az ötödik életévüket. Kétlem, hogy valami jó származna ebböl. Amit kapnak, az nagyon is kevés, és az elsö néhány alkalommal hisztérikus sírásban törnek ki. Más dolog, ha már akkor elkezdenék, mihelyt elválasztják öket, és hetenként legalább egyszer fölhoznák öket. Persze, ami azt illeti, olyan mindegy! - tette hozzá. - És ha soha életükben nem jönnének ki? Egészen jól megvannak odalent, és mégiscsak ök kormányozzák a Birodalmat. Mit gondol, milyen magasan vagyunk?

- Nyolcszáz méter - vágta rá Gaal találomra, s kíváncsian leste a hatást, nem mondott-e butaságot. Úgy látszik, igen, mert Jerril elmosolyodott.

- Á! Csak százötven méterre - mondotta. - Micsoda?! De hiszen a lift legalább.

- Az igaz. De az út nagy részét az tette ki, amíg följutott a földszintre. Trantor legalább másfél kilométer mélyre lenyúlik a fölszín alá. Akár a jéghegynek: kilenctizede nem látszik. Söt néhány mérföldnyire még az óceán partközeli medre alá is behúzódik. Ami azt illeti, olyan mélyen vagyunk, hogy teljes energiaszükségletünket ki tudjuk elégíteni a fölszín és a három kilométernyi mélységben mért hömérséklet különbségéböl. Tudta ezt?

- Nem én. Azt hittem, hogy atomgenerátort használnak.

- Valamikor azt használtunk. De ez olcsóbb. - Elhiszem.

- Mi a véleménye erröl az egészröl? - A férfi nyájassága egy pillanat alatt ravaszságra, majdnem alattomosságra váltott át.

- Gyönyörü! - hebegett Gaal.

- Miért jött ide? Szabadság? Turistaút? Kirándulás?

- Nem egészen. Ami igaz, az igaz, régi vágyam, hogy meglássam Trantort, de elsösorban dolgozni jöttem ide.

- Igazán?

Gaal úgy érezte, hogy további magyarázattal tartozik.

- Dr. Seldon tervezetén, a Trantori Egyetemen fogok dolgozni - tette hozzá.

- Raven Seldon?

- Nem, dehogy. Akiröl én beszélek, az Hari Seldon. A pszichohistorikus Seldon. Én nem ismerek semmilyen Raven Seldont.

- Én is Harira gondoltam. Őt emlegetik úgy, hogy Raven, azaz holló, mert egyre-másra katasztrófáról károg.

- Csak nem? - Gaalt mintha fejbe kólintották volna.

- Persze, de bizonyára nem mondok magának újságot. - Jerrilen látszott, hogy nem tréfál. - Azt mondta, hogy nála fog dolgozni?

- Igen, persze. Matematikus vagyok. De mért jósol katasztrófát? Miféle katasztrófát?

- Maga mire gondolt?

- Sajnos, halvány fogalmam sincs róla. Olvastam dr. Seldon és a csoportja által közreadott tanulmányokat. Elméleti matematikáról szólnak egytöl egyig.

- Amiket nyilvánosságra hoznak, azok igen. - Gaal bosszúságot érzett.

- Azt hiszem, visszamegyek a szobámba - vetette oda. - Örülök, hogy találkoztunk.

Jerril közönyösen búcsút intett.

Gaal egy várakozó férfit talált a szobájában. Túlságosan is meglepödött ahhoz, hogysem ki tudta volna bökni az ilyenkor szokásos "mit keres itt" szavakat.

Jöttére a férfi fölállt. Akkor látta, hogy milyen öreg, szinte teljesen kopasz, bicegve jár, csak a szeme ragyog fiatalos kék fényben.

- Hari Seldon vagyok - szólalt meg az öregember egy másodperccel elöbb, mint még Gaal zavart elméje összevethette volna az arcát azzal az emlékképpel, amely a számtalanszor látott portréról vésödött a fejébe.

PSZICHOHISTÓRIA - Gaal Dornick, nem matematikai módszerek segítségével, úgy határozta meg a pszichohistóriát, mint a matematika azon ágát, amely az embercsoportoknak az állandó társadalmi és gazdasági ösztönzésekre való reagálását tanulmányozza.

Mindeme meghatározások adottnak veszik azt a föltételezést, hogy a vizsgált embercsoportok elég nagyok ahhoz, hogy megbízható statisztikai eredményt adjanak. Egy ilyen csoport legkisebb méretét Seldon Elsö Törvénye adja meg, amely. Egy további föltételezés szerint ahhoz, hogy az embercsoport valóban véletlenszerü reagálást mutasson, nem szabad sejtenie, hogy pszichohistóriai elemzés tárgya.

A pszichohistória egyetemes érvényességét azok a Seldon-függvények biztosítják, amelyek alapján olyan társadalmi és gazdasági eröknek a mozgását lehet nyomon követni, mint.

Enciklopedia Galactica

Jó napot kívánok, uram! - szólalt meg Gaal. - Én. én.

- Nem hitte volna, hogy már ma találkozunk? Rendes körülmények között erre nem is került volna sor. De mert igényt tartunk a szolgálataira, ezért gyorsan kell cselekednünk. Egyre nehezebb ugyanis új munkatársakra szert tenni.

- Nem értem, uram.

- A kilátón beszélgetett egy emberrel, nem igaz?

- De igen. Jerril a keresztneve. Ennél többet nem tudok róla.

A neve nem jelent semmit. Az illetö a Közbiztonsági Bizottság ügynöke. Az ürkikötötöl követte magát.

- De hát miért? Megvallom, egy szót sem értek az egészböl.

Az az ember rólam nem mondott semmit ott a toronyban?

- Úgy emlegette önt, hogy Raven Seldon - vallotta be némi habozás után.

- Azt is megmondta, hogy miért?

- Mert ön folyton katasztrófát jósolgat.

- Valóban azt teszem. Mit jelent magának Trantor? - Úgy látszik, ma mindenki arra kíváncsi, hogy mi a véleménye Trantorról. Gaalnak most is csak az az egy szó jött a szájára, hogy gyönyörü.

Ezt csak úgy mondja, anélkül hogy gondolkodna. És a pszichohistória?

- Nem gondoltam még rá, hogy a problémára alkalmazzam.

Mielött velem végez, fiatalember, a vérévé fog válni, hogy a pszichohistóriát magától értödöen, alkalmazza mindenre. Figyeljen ide!

Seldon az övén függö zacskóból számolótáblát vett elö. Az a hír járta róla, hogy még a párnája alatt is tart egyet arra az esetre, ha fölébredne álmából. A tábla fényes-szürke felülete kopott volt a használattól. Seldon öregségtöl foltos ujjai fürgén mozogtak a tábla kemény plasztikperemén. A szürke lapon vörös számjegyek villantak föl.

Ez a birodalom jelenlegi állapota - mondta, és várakozva tekintett a fiatalemberre. Az végre elszánta magát.

- De hiszen ez nem a teljes kép.

- Távolról sem az - ismerte el Seldon. - Örülök, hogy nem fogadja el vakon, amit mondok - tette hozzá. - Ellenben olyan megközelítés, amely jól körvonalazza az alaptételt. Így már elfogadja?

Azzal, hogy késöbb ellenörzöm az egyenlet levezetését - egyezett bele Gaal, gondosan ügyelve, hogy elkerülje az esetleges csapdát.

Helyes. Ehhez adja hozzá a császárgyilkosság ismert valószínüségét, a helytartók lázadásának, a gazdasági válságok gyakoriságának jelenlegi rátáját, a bolygófölfedezések csökkenö számát, a.

És folytatta. Egy-egy téma említésére mindig új számok villantak föl az ujja nyomán, és beleolvadtak az alapegyenletbe, amely ettöl minduntalan változott és terebélyesedett.

Gaal csak egyszer szakította félbe

- Nem látom, mire alapozza azt a sortranszformációt.

Seldon lassabban megismételte a levezetést.

- De hiszen itt a szociooperációt alkalmazta, ami pedig tilos.

- Helyes. Maga gyors fölfogású, de még nem annyira, amennyire kellene. Ebben az összefüggésben nem tilos. Most megcsinálom sorbafejtéssel.

A müvelet most sokkal tovább tartott, de a végén Gaal megadóan beismerte

Igen, most már értem. Seldon végre befejezte

Ez Trantor öt évszázad múlva. Mit olvas ki ebböl, he? - Félrehajtott fejjel várta a választ.

Teljes pusztulás! - mondta Gaal hitetlenkedve. - De. de hát ez lehetetlen. Trantor sohasem volt. Seldont elfogta annak az embernek a heves izgalma, akinek csak a teste öregedett meg.

- Rajta, csak rajta! Látta, hogyan vezettük le az eredményt. Fordítsa most le szavakra. Felejtse el egy pillanatra a jelképeket.

És Gaal elkezdte

Amilyen mértékben Trantor specializálódik, olyan mértékben válik egyre sebezhetöbbé, egyre képtelenebbé arra, hogy megvédje önmagát. Továbbá minél inkább igazgatási központjává lesz a Birodalomnak, annál értékesebb zsákmánynak ígérkezik. És ahogyan egyre bizonytalanabbá válik a császári trónutódlás, és ahogyan egyre elkeseredettebb lesz a fontosabb családok közötti viszálykodás, úgy enyészik el a társadalmi felelösségérzet is.

Elég. És mekkora a számszerü valószínüsége az öt évszázadon belüli teljes pusztulásnak?

Nem tudnám megmondani.

- Csak el tud végezni egy térdifferenciálást?

Gaal erösen összpontosított. Seldon nem adta a kezébe a számolótáblát, csupán vagy harminc centire a szeme elé tartotta. Érezte, hogy az eröfeszítéstöl kiveri a homlokát a veríték.

85% körül? - mondta találomra.

Nem rossz - bólintott Seldon, alsó ajkát elörebiggyesztve -, de nem is jó. A pontos szám 92,5%.

És ezért hívják magát Raven Seldonnak? - csodálkozott Gaal. - Az újságok erröl egy árva szót sem írnak.

- Persze hogy nem! Erröl nem lehet írni. Csak nem gondolja, hogy a Birodalom nyíltan beismeri, hogy befellegzett neki? A pszichohistóriában ez az egyszeregyhez tartozik. Néhány eredményünkröl azonban tudomást szerzett az arisztokrácia.

- Az baj.

- Nem föltétlenül. Ezt is beszámítottuk. - Ez az oka, hogy engem figyelnek?

- Igen. Mindenen rajta tartják a szemüket, ami összefügg a tervezetemmel.

- Önt is veszély fenyegeti, uram?

- No igen. 1,7 %-os a valószínüsége annak, hogy végeznek velem, de persze ez nem fogja leállítani a munkát. Mi ezt is számításba vettük. Különben nem érdekes. Ha nem tévedek, holnap találkozunk az egyetemen. - Úgy van - mondta Gaal.

KÖZBIZTONSÁGI BIZOTTSÁG - Az arisztokratikus klikk I. Cleon, az utolsó Entun meggyilkolása után került hatalomra. Mindent egybevetve, a közrend fönntartásának egyik tényezöje volt a Birodalom ingatag és bizonytalan évszázadai alatt. Leggyakrabban a Chen és a Divart család befolyása érvényesült az uralkodó csoporton belül, amely végül is a status quo fönntartásának vak eszközévé züllött le. Csak az utolsó eröskezü császár, II. Cleon trónra lépése után szünt meg teljesen az államon belüli hatalmuk. Az elsö föbiztos.

. Bizonyos értelemben a Bizottság hanyatlásának a kezdetét Hari Seldon peréig lehet visszavezetni, amely az Alapítási Kor kezdete elött két évvel zajlott le. A per leírását megtaláljuk Gaal Dornick Hari Seldon-életrajzában.

Enciklopédia Galactica

Gaal nem váltotta be az ígéretét. Másnap reggel tompa berregésre ébredt. Vételre kapcsolt, és a portás fojtott, bár udvarias, de azért kellöképpen rosszalló hangja arról informálta, hogy a Közbiztonsági Bizottság rendeletére örizet alá helyezték.

Gaal az ajtóhoz ugrott, de hasztalanul próbálta kinyitni. Mit tehetett mást, felöltözött és várt.

Érte jöttek, és máshova vitték, de még mindig csak mint örizetest. A lehetö legudvariasabban kérdéseket tettek föl neki. Minden nagyon civilizáltan zajlott le. Elmondta, hogy Synnax vidékére való; hogy ilyen és ilyen iskolákat végzett, ekkor és ekkor matematikai doktorátust szerzett. Állásért folyamodott Seldonhoz, és ajánlkozását elfogadták. Unos-untalan elismételte ezeket a részleteket, és unos-untalan firtatták a Seldon tervezethez való csatlakozásának körülményeit. Honnan hallott róla, milyen föladatok vártak rá, milyen titkos instrukciókat kapott, és egyáltalán: mi ez az egész dolog?

Azt mondta, hogy nem tud semmit. Nem kapott semmilyen titkos instrukciókat. Ő tudós és matematikus. A politika egyáltalán nem érdekli.

Végül a nyájas inkvizítor nekiszögezte a kérdést:

- Mikor pusztul el Trantor?

Gaal meghökkent.

Én erröl semmit se tudok.

- Talán valaki más tud róla?

Hogy beszélhetnék másvalaki nevében? - Érezte, hogy egyszerre nagyon melege lett.

Beszélt magának valaki ilyen pusztulásról, netalán idöpontot is említett? - faggatta a vizsgáló. Majd látva a fiatalember habozását, hozzátette: - Rajta volt magán a szemünk, doktor. Ott voltunk a repülötéren, amikor megérkezett; a toronyban, amikor a találkozójára készült, és természetesen szerét ejtettük, hogy lehallgassuk Seldonnal folytatott beszélgetését is.

- Akkor hát ismerik a véleményemet a dologról.

- Lehetséges. De szeretnénk magától is hallani.

- Neki az a véleménye, hogy Trantor ötszáz éven belül el fog pusztulni.

- És ezt persze be is bizonyította. hm. matematikailag?

- Igenis be! - vágta rá dacosan.

- Maga, ugye, készpénznek veszi a. hm. matematikát

- Ha Dr. Seldon kezeskedik érte, akkor mérget lehet rá venni.

- Majd legközelebb folytatjuk.

Várjon! Jogom van ügyvédhez. Követelem, mint a Birodalom polgárát megilletö jogot.

Meg fogja kapni. Így is történt.

Egy magas férfi lépett be hozzá; az arca egyébböl sem állott, mint csupa függöleges vonalból, és olyan vézna volt, hogy nehezen lehetett elképzelni, hol találhat rajta helyet magának a mosoly.

Gaal fölrezzent. Ziláltnak és levertnek érezte magát. Annyi minden történt vele, pedig alig harminc órája, hogy Trantorra érkezett.

- Lors Avakim vagyok - mutatkozott be a férfi. Dr. Seldon bízott meg az ön képviseletével.

- Igazán? Nos, akkor figyeljen ide. Követelem, hogy haladéktalanul föllebbezzen a császárhoz. Ok nélkül tartanak fogva. Mindenben ártatlan vagyok. Mindenben - Lefelé fordított tenyérrel széttárta a karját. - El kell érnie, hogy azonnal kihallgatást nyerjek a császárnál.

Avakim gondosan a padlóra rakta egy lapos dossziénak a tartalmát. Ha Gaal oda tudott volna figyelni, megismerhette volna a Cellofém-ügyiratokat, amelyek vékonyságuknál és szalag alakjuknál fogva könnyen beillettek a személyi kapszulákba is. Észrevehetett volna egy zsebhangrögzítöt is.

Avakim, aki ügyet sem vetett Gaal hangoskodására, végre fölemelte a tekintetét.

- A Bizottság természetesen letapogatja beszélgetésünket. Igaz, hogy ez törvényellenes, de ez a legkevésbé sem izgatja öket.

Gaal a fogát csikorgatta.

Azonban - folytatta Avakim, miközben megfontoltan helyet foglalt - az a hangfölvevö az asztalon, amely külsö megjelenésre semmiben sem különbözik egy közönséges hangrögzítötöl, és ezt a föladatát tökéletesen el is látja, mindazonáltal rendelkezik egy olyan tulajdonsággal is, hogy teljesen elfödi a lehallgató sugarakat. Anélkül hogy erre egyhamar rájönnének.

- Akkor hát beszélhetek.

- Természetesen.

- Akkor hát kihallgatást kérek a császártól. Avakim fagyosan elmosolyodott: kiderült, hogy mégiscsak van erre hely az arcán. Igaz, hogy a két orcáját redökbe kellett gyürnie, hogy elférjen az arcán a mosoly.

Maga vidéki, ugye? - kérdezte.

- Ennek ellenére a Birodalom polgára vagyok én is. Nem rosszabb önnél vagy annak a bizonyos Közbiztonsági Bizottságnak bármelyik tagjánál.

- Minden bizonnyal. Mindössze mint vidékinek, nincs elképzelése a trantori viszonyokról. Olyasmi, hogy császári kihallgatás, nem létezik.

- Akkor hát kihez lehet föllebbezni ettöl a Bizottságtól? Van egyáltalán valamilyen más eljárás?

Nincs. Gyakorlatilag nincs helye föllebbezésnek. Jog szerint ugyan föllebbezhet a császárhoz, de úgysem kap kihallgatást. Ugyanis a mostani császár nem az Entun dinasztiából való. Ha nem tudná, Trantor ma sajnos az arisztokrata családok kezében van, és ezeknek a családoknak a tagjaiból tevödik össze a Közbiztonsági Bizottság. A dolgok ilyetén alakulását jól látta elöre a pszichohistória.

Valóban? - csodálkozott Gaal. - Akkor hát, ha dr. Seldon ötszáz évre elöre meg tudja mondani, hogy mi történik Trantorral.

- Ezerötszáz évre elöre is meg tudja mondani.

- Legyen ezerötszáz. Akkor hát miért nem tudta elöre látni tegnap, hogy mi történik ma, és miért nem figyelmeztetett rá engem? De nem! Sajnálom - tette hozzá Gaal, és leroskadt egy székre, fejét izzadt tenyerébe temetve. - Jól tudom én, hogy a pszichohistória statisztikai tudomány, és egyetlen ember jövöjét még megközelítö pontossággal sem tudja megjósolni. Megérti, ugye, ki vagyok borulva.

Pedig nincs igaza! Dr. Seldonnak az volt a véleménye, hogy önt ma reggel le fogják tartóztatni.

- Micsoda?

Sajnos, de való. A Bizottság egyre növekvö ellenérzéssel figyeli dr. Seldon tevékenységét. Mind gyakrabban belekötnek azokba, akik csatlakoznak a csoporthoz. A számítások azt mutatták, hogy céljainknak az felel meg a legjobban, ha most visszük kenyértörésre a dolgot. A Bizottság habozott fölvenni a kesztyüt, ezért jött el tegnap magához dr. Seldon, hogy kiugrassa a nyulat a bokorból. Egyedül ez a meggondolás vezette.

Gaal nagy nehezen visszanyerte a lélegzetét. - Tiltakozom!

- Értse meg, szükség volt erre. Semmiféle személyes oka nincs annak, hogy magára esett a választás. Ne felejtse el, hogy dr. Seldon terve, amelyet több mint tizennyolc év matematikai kutatásai alapján fejlesztett ki, figyelemreméltó valószínüséggel magában foglalja az összes eshetöséget. Ez egyike azoknak az eshetöségeknek, és idejövetelem egyetlen célja, hogy meggyözzem magát: félelemre semmi oka. Jól fog végzödni minden; szinte bizonyosra vehetö, hogy jól végzödik a terv szempontjából és meglehetös valószínüséggel az ön szempontjából is.

Mit mutatnak a számok? - követelte Gaal.

- A terv szempontjából több mint 99,9%.

- És az én szempontomból?

- Úgy tudom, hogy 77,2%.

- Ezek szerint több mint egy az öthöz az esélyem, hogy börtönbe zárnak, vagy netán halálra ítélnek.

- Az utóbbi egy százalék alatt van.

- Igazán? Szépen eljátszogatnak az ember sorsával. Ide fogja küldeni dr. Seldont.

- Sajnálom, de ez lehetetlen. Dr. Seldon maga is örizetben van.

Az ajtó fölvágódott, még mielött Gaal elfojthatta volna a szájára toluló kiáltást. Belépett egy ör, odament az asztalhoz, fölemelte a hangrögzítöt, megforgatta, aztán becsúsztatta a zsebébe.

Nekem szükségem lesz még arra a szerszámra - jelentette ki Avakim higgadtan.

- Majd hozunk önnek, ügyvéd úr, olyat, amely nem bocsát ki statikus mezöt.

- Ebben az esetben a beszélgetést befejeztem.

Gaal a tekintetével kísérte ki öket a szobából, és magára maradt.

A tárgyalás (legalábbis annak kellett lennie, noha nyomát sem látta azoknak a rafinált perrendtartási szabályoknak, amelyekröl olvasott) még csak a harmadik napnál tartott, de Gaal nagy eröfeszítés árán sem volt képes fölidézni a kezdetét.

Őt nem nagyon háborgatták. A nehéz fegyverekkel magát dr. Seldont ostromolták. Hari Seldon azonban egykedvüen ült a helyén. Gaal úgy érezte, hogy ö az egyetlen szilárd pont, ami még megmaradt a világegyetemben.

A hallgatóság nem volt nagy, és kizárólag a Birodalom báróiból tevödött össze. A sajtót és a nagyközönséget kirekesztették, és alkalmasint a terem falain kívül aligha sejtette valaki is, hogy egyáltalán folyamatban van a Seldon-per. A hangulat elejétöl végig ellenséges volt a vádlottakkal szemben.

A Közbiztonsági Bizottság öt tagja ült a pulpitus mögött. Skarlátarany egyenruhájuk és csillogó, szoros plasztikfövegük tanúskodott bírói hivatalukról. Középütt foglalt helyet Linge Chen, a föbiztos. Gaal még. sohase látott ilyen nagy urat, ezért ámulattal csüggött rajta a szeme. Chen az egész tárgyalás alatt alig szólalt meg. Félreérthetetlenül kifejezésre juttatta, hogy a sok beszéd nem fér össze a méltóságával.

Az ügyész a jegyzeteibe pillantott, és folytatta a kihallgatást. A vallomástétel sora Seldonon volt.

KÉRDÉS: Mondja csak, dr. Seldon, hány embert foglalkoztat jelenleg az a terv, amelynek maga a vezetöje?

VÁLASZ: Ötven matematikust.

KÉRDÉS: Dr. Gaal Dornickot is beleértve?

VÁLASZ: Dr. Dornick az ötvenegyedik.

KÉRDÉS: Úgy, tehát ötvenegy. Ásson csak le az emlékezetébe, dr. Seldon. Hátha ötvenkettöt vagy ötvenhármat is össze tud szedni. Vagy tán még többet is?

VÁLASZ: Dr. Dornick hivatalosan még nem csatlakozott a szervezetemhez. Ha ez megtörténik, akkor ötvenegy lesz a taglétszám. Most, mint mondtam, ötven.

KÉRDÉS: És korántsem százezer körül, nemde?

VÁLASZ: Matematikus? Ugyan!

KÉRDÉS: Én nem azt mondtam, hogy matematikus. Mindenkit beleértve, lesz vagy százezer?

VÁLASZ: Ha mindenkit beleértünk, az ön adata helyes lehet.

KÉRDÉS: Helyes lehet? Szerintem helyes. Szerintem az ön tervezetén 98 572 ember dolgozik.

VÁLASZ: Azt hiszem, ön a nöket és a gyermekeket is beleszámítja.

KÉRDÉS (emelt hangon): Én azt állítom, hogy 98 572 egyén. Nincs értelme a köntörfalazásnak.

VÁLASZ: Elfogadom a számot.

KÉRDÉS (jegyzeteibe pillantva): Tegyük félre ezt egy percre, és térjünk rá egy másik dologra, amelyröl már volt alkalmunk hosszasan elcsevegni. Megismételné, dr. Seldon, milyen elképzelései vannak Trantor jövöjét illetöen?

VÁLASZ: Azt mondtam, és ezt megismétlem, hogy öt évszázad múlva Trantor romokban fog heverni.

KÉRDÉS: És ebben az állításban semmi hütlenséget nem lát?

VÁLASZ: Nem, uram. A tudományos igazság fölötte áll a hütlenség fogalmának.

KÉRDÉS: Ön pedig biztosra veszi, ugye, hogy állítása megfelel a tudományos igazságnak?

VÁLASZ: Biztos vagyok benne.

KÉRDÉS: Milyen alapon?

VÁLASZ: A matematikán épülö pszichohistória alapján.

KÉRDÉS: Be tudja bizonyítani, hogy ez a matematika helytálló?

VÁLASZ: Csak egy másik matematikusnak.

KÉRDÉS (mosolyogva): Tehát azt állítja, hogy az ön igazsága olyannyira ezoterikus valami, hogy közönséges halandó meg sem értheti. Holott szerintem az igazságnak közérthetönek kell lennie, nem olyan titokzatosnak, hogy a közönséges elme ne férközhetne hozzá.

VÁLASZ: Némely elme számára ez nem jelent nehézséget. Az energiaátvitel fizikája, közönséges nevén a termodinamika a mondai koroktól kezdve érthetö és világos volt az ember elött, ennek ellenére könnyen lehetséges, hogy az itt jelenlevök közül nem mindenki volna képes megszerkeszteni egy erögépet. Ettöl még a legintelligensebb emberek lehetnek. Kétlem, hogy a nagy tudású biztos urak.

Ennél a pontnál az egyik biztos az ügyész füléhez hajolt. Szavait nem lehetett kivenni, de sistergésükböl lehetett következtetni a bennük fortyogó indulatra. Az ügyész elpirult, és félbeszakította Seldont.

KÉRDÉS: Dr. Seldon, nem azért vagyunk itt, hogy szónoklatokat hallgassunk. Vegyük úgy, hogy ön kifejtette az álláspontját. Szerintem az ön katasztrófajóslatainak az a célja, hogy aláássa a Birodalmi Kormány iránti közbizalmat, és ezen keresztül a saját érdekeit juttassa érvényre.

VÁLASZ: Ez nem így van.

KORDÉS: Bocsásson meg, ön azt állítja, hogy a Trantor úgynevezett pusztulását megelözö idöszak telve lesz a legkülönfélébb társadalmi nyugtalansággal.

VÁLASZ: Úgy van.

KÉRDÉS: És hogy ön pusztán azáltal, hogy megjósolja, szeretné siettetni annak bekövetkezését, és erre az eshetöségre már egy százezres hadserege van készenlétben.

VÁLASZ: Elöször is ez nem így van. De még ha így volna is, könnyen meggyözödhet róla, hogy közülük alig tízezer a katonakorú férfi, de ezek közül sem részesült senki katonai kiképzésben.

KÉRDÉS: Kinek a megbízásából dolgozik?

VÁLASZ: Engem senki sem vásárolt meg, ügyész úr!

KÉRDÉS: Teljesen önzetlenül teszi, amit tesz? Csak a tudományt szolgálja?

VÁLASZ: Úgy van.

KÉRDÉS: Hát akkor lássuk, hogyan. Dr. Seldon, ön szerint a jövöt meg lehet változtatni?

VÁLASZ: Nyilvánvalóan. Ez a bírósági terem néhány órán belül a levegöbe röpülhet, de ugyanúgy lehetséges az is, hogy nem. Ha az bekövetkeznék, akkor néhány jelentéktelen vonatkozásban kétségkívül megváltozna a jövö.

KÉRDÉS: Ön mellébeszél, dr. Seldon. Az emberi nem egész történetét meg lehet változtatni?

VÁLASZ: Igen.

KÉRDÉS: Könnyen?

VÁLASZ: Nem. Csak nagy nehézségek árán.

KÉRDÉS: Miért?

VÁLASZ: Egy-egy bolygó népességének pszichohistorikai trendje igen nagymérvü tehetetlenségi energiával terhelt. Csak olyasvalami képes megváltoztatni az irányát, ami legalább hasonló nagyságrendü tehetetlenségi nyomatékkal rendelkezik. Vagy a változást akaró emberek számának kell igen nagynak lennie, vagy pedig, ha az emberek száma viszonylag csekély, akkor a változás lezajlásához szükséges idö növekszik meg hatalmas mértékben: Tetszik érteni?

KÉRDÉS: Azt hiszem, igen. Vagyis Trantornak nem kell elpusztulnia, ha nagyon sok ember eltökéli, hogy ezt megakadályozza.

VÁLASZ: Úgy van.

KÉRDÉS: Mondjuk, százezer ember?

VÁLASZ: Nem, uram. Ez elenyészöen kevés.

KÉRDÉS: Biztos ebben?

VÁLASZ: Vegye figyelembe, hogy Trantornak több mint negyvenmilliárd lakója van. Vegye figyelembe továbbá, hogy a pusztuláshoz vezetö trend nemcsak Trantoron dolgozik, hanem az egész Birodalomban, amely viszont csaknem egy kvintillió embert számlál.

KÉRDÉS: Értem. Akkor hát százezer ember csak akkor változtathatja meg a trend irányát, ha ök és utódaik ötszáz éven keresztül munkálkodnak ezen.

VÁLASZ: Attól tartok, hogy nem. Ötszáz év nagyon is rövid idö.

KÉRDÉS: Úgy. Ebben az esetben, dr. Seldon, nem marad más hátra, mint az alábbi következtetés. Ön százezer embert fog össze a tervével. Ez édeskevés ahhoz, hogy ötszáz éven belül megváltoztassa velük Trantor történetét. Más szóval: ezek az emberek akármit tesznek is, nem képesek meggátolni Trantor pusztulását.

VÁLASZ: Sajnos, így igaz.

KÉRDÉS: Másfelöl viszont az ön százezer embere semmiféle törvényellenes célt nem szolgál.

VÁLASZ: Pontosan így van.

KÉRDÉS (lassan és elégedetten): Ebben az esetben, dr. Seldon, jól figyeljen ide, uram, mert szeretnénk megfontolt választ kapni. Mi a célja az ön százezer emberének?

Az ügyész hangja megkeményedett. A csapda áll, Seldon sarokba van szorítva; bizonyos volt benne, hogy agyafúrt kérdéseivel minden válasz lehetöségétöl megfosztotta öt.

A termen erösödö moraj hullámzott végig, amely a hallgatóságban helyet foglaló elökelöségekröl átragadt a bírákra is, akik bíborarany talárjaikban izgatottan összedugták a fejüket. Egyedül a föbiztos örizte meg a nyugalmát.

Hari Seldon megvárta, hogy lecsillapodjék a zsivaj.

VÁLASZ: Hogy a minimálisra csökkentsem a pusztulás következményeit.

KÉRDÉS: Mit akar ezzel mondani?

VÁLASZ: Egyszerü a magyarázat. Trantor bekövetkezö pusztulása nem lesz valamiféle elszigetelt esemény, amely az emberiség általános fejlödésmenetétöl függetlenül zajlana le. Csupán végkifejlete lesz annak a bonyodalmas drámának, amely már évszázadokkal ezelött kezdetét vette, és egyre gyorsuló tempóban ma is tovább játszódik. Ezt a drámát, uraim, úgy hívják, hogy a Galaktikus Birodalom hanyatlása és bukása.

A moraj fölháborodott üvöltésbe csapott át. Az ügyész ordítása beleveszett az általános lármába.

- Ön nyíltan kijelenti, hogy. - és itt kénytelen volt félbeszakítani, mert a hallgatóság soraiból fölhangzó "árulás!" kiáltások eszébe juttatták, hogy az elnök még nem csapott le a kalapácsával.

A föbiztos lassan fölemelte a bírói kalapácsot, és hagyta, hogy magától lezuhanjon. Lágy, gongszerü hang hallatszott. Mire a visszhang elült, a hallgatóság zúgása is lecsillapodott. Az ügyész mély lélegzetet vett.

KÉRDÉS (színpadiasan): Tudatában van ön annak, dr. Seldon, hogy arról a Birodalomról beszél, amely tizenkétezer éve fönnáll, és sok-sok emberöltö minden megpróbáltatását túlélte, és amely egy kvadrilliónyi emberi lény jóakaratát és szeretetét élvezi?

VÁLASZ: Én nagyon jól ismerem a Birodalom mostani és múltbeli helyzetét. Nem akarok tiszteletlen lenni, de jobban ismerem, mint bárki ebben a teremben.

KÉRDÉS: És mégis a pusztulását jósolja?

VÁLASZ: Ez a jóslat matematikára épül. Távol áll tölem mindenféle morális ítélet. Ami engem illet, én is sajnálom, aminek be kell következnie. Még ha el is ismernénk, hogy a Birodalom rossz dolog (ami távol áll tölem), az összeomlását követö anarchia sokkal rosszabb lesz. Az én tervem éppen ezt az anarchiát van hívatva megakadályozni. Ezzel szemben a Birodalom bukása, uraim, gigantikus esemény, amelyet nem könnyü megakadályozni. A bukást olyan erök készítik elö, mint az erösödö bürokrácia, a kezdeményezö szellem hanyatlása, a kasztok megmerevedése, a kíváncsiság megrekedése - száz meg száz egyéb tényezö. És ez a folyamat, mint mondtam, évszázadok óta tart, és túlságosan széles és eröteljes a sodrása ahhoz, hogy egykönnyen gátat lehetne emelni az útjába.

KÉRDÉS: Ki merné tagadni, hogy a Birodalom ma is egykori ereje teljében virul?

VÁLASZ: Amit látnak, az csak az erö látszata. Ki merné föltételezni, hogy nem örök életü ez az erö? De a korhadt fatörzs is, ügyész úr, mindaddig megörzi hajdan volt erejének a látszatát, amíg a szélvihar ketté nem roppantja. Az a szélvihar, amely most is itt süvít a Birodalom ágai között. Hallgassanak csak oda a pszichohistória fülével, és meg fogják hallani a törzs recsegését.

KÉRDÉS (bizonytalanul): Nem azért vagyunk itt, dr. Seldon, hogy szónok.

VÁLASZ (magabiztosan): A Birodalom eltünik, és mindent, ami jó benne, magával ragad. Fölhalmozott tudása szertefoszlik, és a rend, amelyet létrehozott, elenyészik. Vége-hossza nem lesz a bolygóközi háborúknak; a bolygóközi kereskedelem lehanyatlik; a népesség száma megfogyatkozik; egész világok szakadnak le a Galaxis testéröl. És ez lesz a dolg 636j92g oknak a rendje.

KÉRDÉS (kicsiny hang a nagy csöndben): Mindörökre?

VÁLASZ: A pszichohistória, amely meg tudja jósolni a bukást, arra is képes, hogy mondjon valamit a rákövetkezö sötét korszakról. A Birodalom, uraim, mint az imént itt elhangzott, tizenkétezer év óta áll fönn. A bukását követö sötét idöszak nem tizenkét-, hanem harmincezer évig fog tartani. Eljön majd egy Második Birodalom, de a közte és a mi civilizációnk közötti ürt ezer emberi nemzedék szenvedése fogja betölteni! Ez az, amit meg kell akadályoznunk.

KÉRDÉS (egy kissé magabiztosabban): Ön ellentmond önmagának. Az imént azt állította, hogy nem tudja megakadályozni Trantor pusztulását, s ennél fogva a Birodalom bukását - az úgynevezett bukását.

VÁLASZ: Most sem állítom, hogy meg tudnánk akadályozni a bukást. De még nincs túl késön, hogy a rákövetkezö zürzavaros idöszakot le tudjuk rövidíteni. Uraim, ha a csoportom szabad kezet kap, el tudjuk érni, hogy az anarchia idöszakát egyetlen évezredre zsugorítsuk össze. A történelem érzékeny pillanatához érkeztünk el. Az események föltorlódó áradatát csak egy kicsit, csak egy parányit kell eltérítenünk útjából - sokat nem lehet, de talán ez is elég lesz ahhoz, hogy az emberiség történelméböl huszonkilencezer év nyomorúságát elsodortassuk vele.

KÉRDÉS: És hogy akarja ezt végbevinni?

VÁLASZ: Úgy, hogy megmentjük az emberi nem tudását. Az emberi tudás egésze elérhetetlen egy ember számára, de akár ezer ember számára is. A társadalom szövetének szétfoszlásával a tudomány is millió darabra hullik. Az egyes ember csak végtelenül parányi részecskéjét fogja ismerni a megismerhetönek, és egymagában mit sem tud kezdeni vele. Az önmagukban értelmetlen ismeretmorzsákat senki sem fogja továbbadni. El fognak kallódni a nemzedékek során. Ezzel szemben, ha mi most egyetlen gigászi halomba össze fogjuk gyüjteni az egész tudást, az sohasem vész el. Az eljövendö nemzedékek rá fognak építeni ahelyett, hogy folyton újra kellene mindent kezdeniük. Ilyenformán harmincezer év munkáját egy évezred is el fogja végezni.

KÉRDÉS: Ennyi az egész.

VÁLASZ: Ennyi az egész tervem. Az a harmincezer férfi asszonyostul és gyerekestül annak szenteli az életét, hogy elökészítse az Enciklopédia Galacticát. Életük kevés lesz rá, hogy befejezzék. Én még azt sem érem meg, hogy igazából elkezdödjék a munka. De arra az idöre, amikor Trantor végzete bekövetkezik, elkészül a mü, és a Galaxis minden nagyobb könyvtárában ott lesz belöle egy-egy példány.

Az elnök kalapácsa a magasba emelkedett, hogy lecsapjon az asztalra. Hari Seldon visszament a vádlottak padjához, és csendesen helyet foglalt Gaal mellett. Mosolyogva odafordult hozzá.

- Hogy tetszik a mutatvány?

- Lehengerlö volt. De mi lesz ezután?

- El fogják napolni a tárgyalást, és megpróbálnak a színfalak mögött egyezkedni velem.

- Honnan tudja?

- Őszinte legyek? Nem tudom. A föbiztoson múlik a dolog. Évekig tanulmányoztam öt. Próbáltam kielemezni az észjárását, de hát jól tudja, milyen kockázattal jár, ha egyetlen személy megbízhatatlan adatait próbáljuk behelyettesíteni a pszichohistória egyenleteibe. De azért van remény.

Avakim jött oda hozzájuk, biccentett Gaalnak, és Seldon füléhez hajolt. Bejelentették a tárgyalás elnapolását, mire az örök szétválasztották öket. Gaalt elvezették.

A következö napi tárgyalás egészen másként folyt le. Hari Seldonon és Gaalon kívül csak a bizottság volt jelen. Az öt bírót meg a két vádlottat csak egy asztal választotta el egymástól. Még szivarral is megkínálták öket egy szivárványszínekben játszó plasztikdobozból, amely csalókán azt a látszatot keltette, mintha vég nélkül csobogó vízböl formálták volna. A hiszékeny szemet azonban megcáfolták az ujjak: a doboz kemény volt és száraz.

Seldon kivett egy szivart; Gaal elhárította.

- Az ügyvédem nincs jelen - tiltakozott Seldon.

- Ez többé nem per, dr. Seldon - mondta az egyik biztos. - Azért vagyunk itt, hogy az állam biztonságáról tárgyaljunk.

- Én beszélek - emelte föl a szavát Linge Chen, és a bizottság többi tagja, az elnök szavát lesve, hátradölt a székében. Ghen körül egyszerre csend kerekedett, amely mint szomjas föld a vizet, várta a szavait.

Gaal visszafojtotta a lélegzetét. Chen, ez a szikár, rideg férfi, aki idösebbnek látszott a koránál, az egész Galaxis tulajdonképpeni császára volt. Az a gyermek, aki ezt a címet viselte, csak egy Chen kreálta szimbólum volt - nem elöször fordult elö ilyesmi a történelemben.

És Chen beszélni kezdett

- Dr. Seldon, ön megzavarja a császárság békés nyugalmát. Egy évszázad múlva a Galaxis csillagait benépesítö kvadrilliók közül senki sem lesz már életben. Miért törödjünk hát akkor olyan dolgokkal, amelyek csak öt évszázad múlva következnek be?

- Én öt év múlva sem leszek már az élök sorában, mindazonáltal minden porcikámban érdekelt vagyok. Ha úgy tetszik, hát idealizmusból. Vagy mert azonosítom magamat azzal a misztikus általánossággal, amelyet úgy szoktunk emlegetni, hogy "az ember".

- Nincs szándékomban, hogy a miszticizmus megértésén törjem a fejemet. Mondja, mi akadályozhatna meg benne, hogy még ma éjjel kivégeztessem önt, és ezzel nemcsak öntöl, hanem egy kellemetlen és fölösleges öt évszázadtól is megszabaduljak, amelyet amúgy sem érek meg?

- Egy héttel ezelött - mondta Seldon könnyedén - még megtehette volna ezt, és talán még egy a tízhez valószínüséggel meg is érte volna az év végét. Ma viszont ez az egy a tízhez valószínüség az egy az ezerhez arányt is bajosan éri el.

A jelenlevök fölszisszentek, és kényelmetlenül feszengeni kezdtek a helyükön. Gaal érezte, hogy borzongás fut végig a hátgerincén.

- Hogy érti ezt? - kérdezte Chen fürkészö pillantással.

- Nincs olyan erö - mondta Seldon -, amely meg tudná akadályozni Trantor bukását. Meggyorsítani azonban meg lehet. Félbeszakadt perem híre Galaxisszerte el fog terjedni. A katasztrófa enyhítésére irányuló terveim keresztülhúzása meg fogja gyözni az embereket, hogy a jövö semmi jót sem tartogat számukra. Már most is irigykedve gondolnak vissza nagyapáik korára. Elharapóznak a politikai forradalmak, és lehanyatlik a kereskedelem. A Galaxison eluralkodik a mának élés, amikor csak az számít, amit az ember az adott pillanatban a kezébe kaparinthat. A törtetöké és a gátlástalanoké lesz a világ. Ezek minden cselekedetükkel csak siettetik a romlást. Végeztessen ki, és akkor Trantor öt évszázad helyett már öt évtized múlva elpusztul, ami pedig önt illeti - még mielött az év véget érne.

- Ezek a szavak csak arra jók, hogy a gyerekeket ijesztgessék velük - mondta Chen -, az ön kivégzése viszont nem az egyetlen járható út számunkra.

Félig fölemelte szikár kezét, úgyhogy csak két ujja érintette az asztalon levö iratcsomó legfölsö lapját. - Ön azt állítja, nemde, hogy tevékenysége ki fog merülni az ön által említett enciklopédia elökészítésében?

- Úgy van.

- És ezt vajon csak Trantoron lehet elvégezni?

- Uram, itt van a Birodalmi Könyvtár meg a Trantori Egyetem tudósgárdája.

- Mégis, ha másvalahol ütné föl a székhelyét, mondjuk, egy olyan bolygón, ahol a rohanó nagyvárosi élet nem vonná el a tudós foglalatosságtól a figyelmet, ahol az emberei kizárólag csak a munkájuknak szentelhetnék magukat, mondja, mindennek nem volna meg az elönye?

- Némi elönye minden bizonnyal lenne.

- Nos, már ki is választottunk egy ilyen bolygót. Ott kedvére dolgozhat, doktor, százezer emberével egyetemben. A Galaxis tudni fogja, hogy ön dolgozik, méghozzá a katasztrófa elhárításán. Söt még azt is közhírré fogjuk tenni, hogy, ön meg fogja akadályozni a katasztrófát - mosolygott. - Mivelhogy sok mindenben nem hiszek, így nem esik nehezemre, hogy kétségemet fejezzem ki a bukást illetöen is, ennél fogva szentül meg leszek gyözödve róla, hogy az igazat fogom mondani a népnek. Ön viszont, doktor, békén fogja hagyni Trantort, s következésképp nem fog sérelmet szenvedni a császár békéje sem.

A másik lehetöség, hogy ön meghal, és követöi közül annyian, amennyit csak szükségesnek ítélünk. Elöbbi fenyegetéseit nem veszem figyelembe. Az az idö, ami rendelkezésére áll, hogy választhat a halál és a számüzetés között, mostantól kezdve pontosan öt perc.

- Melyik az a bolygó, uram, amelyet kiszemeltek? - kérdezte Seldon.

- Ha nem tévedek, Terminus a neve - felelte Chen. Hanyag mozdulattal; az ujja hegyével Seldon felé pöccintette az elötte fekvö iratcsomót. - A bolygó lakatlan, de lakható: be lehet rendezni úgy, hogy megfeleljen a tudósoknak. Egy kicsit kiesik, az igaz.

- De hiszen az a Galaxis legszélén van, uram - szakította félbe Seldon.

- Mint ahogy mondtam, egy kicsit kiesik. De ez csak jót tesz az elmélyült munkának. Siessen, még két perce van.

- Idöre lesz szükségünk, hogy fölkészüljünk az útra. Elvégre húszezer családról van szó.

- Elég idöt fognak rá kapni.

Seldon töprengésbe mélyedt. Az utolsó perc is a vége felé járt, amikor megszólalt:

- Elfogadom a számüzetést.

Gaal szíve nagyot dobbant e szavak hallatára. Túlnyomórészt határtalan ujjongást érzett - ki ne ujjongana, ha sikerül elkerülnie a halált! De azért a nagy-nagy megkönnyebbülés is hagyott egy kis helyet a szívében csalódásának, hogy Seldon mégiscsak vereséget szenvedett.

A taxi süvítve röpítette öket az egyetem felé a vég nélkül kígyózó alagutakon. Hosszú idön át hallgatásba mélyedtek. Végre Gaal törte meg a csendet

- Igaz, amit a föbiztosnak mondott? Az ön kivégzése valóban siettette volna a pusztulást?

- Én sohasem játszom a pszichohistória adataival. De ez nem is segített volna rajtam az én esetemben. Chen tudta, hogy igazat beszélek. Jó politikus, és a politikusoknak munkájuk természetéböl adódóan van némi ösztönük a pszichohistóriához.

- Akkor mi szükség volt arra, hogy elfogadja a számüzetést? - tünödött Gaal, de Seldon néma maradt.

Gaal tagjai egészen meggémberedtek, mire az egyetem területén kibukkantak az alagútból. Szinte úgy kellett kitámogatni a taxiból.

Az egyetem fényárban úszott. Gaal szinte már azt is elfelejtette, hogy nap is van a világon. Nem mintha az egyetem a szabad ég alatt állott volna. Az egész komplexum fölé gigászi méretü üvegszerü kupola borult. Ez csak a polarizált fényt engedte át, úgyhogy az ember egyenesen belenézhetett a kupola fölött ragyogó csillagba. Fénye csorbítatlanul verödött vissza az épületek fémfaláról, ameddig a szem ellátott.

Az egyetemi építményekröl hiányzott az az acélszürke szín, ami egyébként Trantoron általános volt. A fém itt inkább ezüstös, söt mondhatni, elefántcsont-ragyogással tündökölt.

- Úgy látszik, katonaság - szólalt meg Seldon.

- Hogyan? - hozta vissza Gaal a prózai talajra a tekintetét, és ö is észrevette maguk elött az örszemet.

Megtorpantak a katona elött, mire a közeli ajtóbór egy nyájas kapitány termett mellettük.

- Dr. Seldon?

- Igen.

- Már vártuk. Ön és az emberei mostantól fogva védöörizet alatt állnak. Parancsom van rá, hogy közöljem önnel: hat hónapot kapott arra, hogy Terminusra költözzék.

- Hat hónapot! - tört ki Gaalból, de Seldon gyöngéden megszorította a könyökét.

- Ezt a parancsot kaptam - mondta a kapitány. Gaal, mihelyt a tiszt eltünt a közelükböl, méltatlankodva kirobbant:

- Mit lehet hat hónap alatt csinálni? Mi más ez, ha nem lassított kivégzés!

- Nyugalom, nyugalom. Menjünk be elöbb az irodámba.

Az iroda nem volt nagy, de tökéletesen és fölfedhetetlenül be volt biztosítva a lehallgatás ellen. Az ide irányított kémsugarak sem gyanús hallgatást, sem még gyanúsabb zavarást nem jeleztek. Ehelyett olyan, különbözö emberi hangokon zajló beszélgetésröl adhattak számot, amelynek a mondatait nagy halom ártalmatlan szövegböl találomra vagdosták össze.

Nos - kezdte Seldon megkönnyebbülten -, hat hónap elég lesz.

- Nem látom be, hogyan.

- Úgy, édes fiam, hogy egy olyan terv, mint a miénk, számol azzal, hogy a mi javunkra fordítsa mások cselekedeteit. Avagy nem említettem tán, hogy Chen hangulati beállítottságát olyan alapos elemzésnek vetettük alá, mint a történelem során még egyetlen emberét sem? Addig nem engedtük meg, hogy sor kerüljön a tárgyalásra, amíg az idö és a körülmények meg nem értek arra, hogy mi válasszuk meg a kimenetelét.

- Csak nem maga intézte úgy.

-. hogy Terminusra számüzzenek? Miért ne? Ujját rányomta az asztal egy bizonyos pontjára, mire a háta mögött szétnyílt a fal egy kis darabkája. Csak egyedül ö tehette ezt meg, mivel a szerkezet érzékelöje csak az ö ujjának a rajzolatára volt beállítva.

- Néhány mikrofilmet talál ott - mondotta. - Vegye ki azt, amely T betüvel van megjelölve.

Gaal követte az utasítást, és várakozva figyelte, amint Seldon belehelyezi a vetítögépbe. Seldon egy szemüvegfélét nyomott Gaal kezébe, az a szeméhez igazította, és belemerült a film nézésébe.

- De hát.

- Min csodálkozik? - kérdezte Seldon.

- Csak nem készül már két év óta a költözködésre?

- Két és fél év óta. Persze azt nem tudhattuk bizonyosan, hogy Terminust fogják kijelölni, de bíztunk benne, hogy így történik, és ennek a föltételezésnek megfelelöen cselekedtünk.

- De miért, dr. Seldon, miért? Ha önön múlt a számüzetés, miért választotta ezt? Trantoron nem lehetett volna jobban kézben tartani az eseményeket?

- Vannak bizonyos meggondolások. A Terminuson való müködésnek meglesz az az elönye, hogy élvezni fogjuk a Birodalom támogatását anélkül, hogy valaha is fölkeltenénk a gyanúját annak, hogy veszélyeztetjük a Birodalom biztonságát.

- Eszerint ön szándékosan ébresztette föl ezt a gyanút, csak azért, hogy kieröszakolja a számüzetést. Még mindig nem értem.

- Elképzelhetö, hogy húszezer család saját jószántából nem menne el a világ végére.

- De miért kell öket eröszakkal oda küldeni? - Kis szünetet tartott, majd folytatta: - Vagy nem szabad tudnom?

- Még nem - felelte Seldon. - Egyelöre elég, ha annyit tud, hogy Terminuson tudományos menedéket hozunk létre. És egy másikat is létrehozunk a Galaxis másik végén, mondjuk - tette hozzá mosolyogva -, a Csillagvégen. Ami pedig a továbbiakat illeti, én hamarosan meghalok, és maga többet fog meglátni nálam. Ne, ne! Kíméljen meg a megrendülésétöl és a jókívánságaitól. Az orvosaim azt mondják, hogy egy-két évnél tovább nem élhetek. De hát elvégre elértem az életben, amit akartam; és lehet-e ennél jobb halál?

- És azután, hogy ön, uram, meghal?

- Nos, lesznek, akik folytatni fogják a munkámat, talán éppen maga, s fölteszik a tervemben az i-re a pontot; a megfelelö idöben és a megfelelö módon ki fog robbanni az anakreóni lázadás is. Ettöl kezdve aztán már szabadjára lehet engedni az események folyását.

- Nem értem.

- Majd megérti. - Seldon ráncos arca fáradtnak is, megbékéltnek is látszott egyidöben. - A legtöbben el fognak költözni Terminusra, de lesznek, akik itt maradnak. Ezt könnyen el lehet intézni. De ami engem illet - fejezte be suttogó hangon, úgyhogy Gaal alig hallotta a szavait - nekem befellegzett.

MÁSODIK RÉSZ - AZ ENCIKLOPÉDISTÁK

TERMINUS - Helyzete (l. a térképet) egyáltalán nem volt méltó ahhoz a szerephez, amelyet a Galaxis történelmében volt hivatva betölteni, ámbár, amint azt az írók légiója sohasem felejtette el hozzátenni, szükségszerü volt. Mivel a galaktikus spirál legszélén foglalt helyet, egy magányos nap egyetlen bolygójaként, amely szegény volt természeti kincsekben, és jószerivel minden gazdasági értéknek híján volt, ennél fogva a fölfedezését követö öt évszázad folyamán sohasem települt be, egészen addig, amíg az enciklopédisták ide nem költöztek.

Terminus az új generáció fölnövekedésével óhatatlanul több lett a trantori pszichohistorikusok egyszerü telepénél. Az anakreóni lázadás után, Salvor Hardin hatalomra kerülésével, aki elsö nagy képviselöje volt.

Enciklopédia Galactica

Lewis Pirenne mélyen munkájába merült a szoba megvilágított sarkában álló íróasztala mellett. Épp elég tennivalója volt. A munkálatok összehangolása. Az erök megszervezése. A sok-sok szálnak összefüggö szövetté való megszövése.

Ötven év telt el; ötven évbe telt, amíg gyökeret vertek, és az Egyes Számú Enciklopédia Alapítványt zökkenök nélkül müködö gépezetté kovácsolták össze. Ötven évbe telt, hogy egybegyüjtsék a nyersanyagot. Hogy fölkészüljenek.

Mindez már mögöttük van. Még öt év, és megjelenik az elsö kötete a legmonumentálisabb munkának, amely valaha is megfogant a Galaxisban. És attól fogva minden tíz évben óramüpontossággal egy-egy új kötet. Aztán meg a mellékletek: megannyi tanulmány az aktuális eseményekröl, amíg.

Fojtottan és türelmetlenül berregni kezdett az asztalán a csengö, és Pirenne kelletlenül visszazökkent a jelenbe. Majdnem megfeledkezett látogatójáról. Megérintette az ajtónyitó gombot, és a szeme sarkából leste, amint Salvor Hardin testes alakja benyomul a föltáruló ajtón. Úgy tett, mint aki a munkájába temetkezik.

Hardin elmosolyodott magában. Sietös volt a dolga, de jól ismerte Pirenne nem éppen kíméletes bánásmódját mindennel és mindenkivel szemben, ami vagy aki megzavarta a munkájában. Belesüppedt hát az íróasztal elötti székbe és várt.

Semmi sem törte meg a mozdulatlan csöndet, csak Pirenne sebesen száguldó ceruzája sercegett alig hallhatóan a papíron. Aztán Hardin elövett a mellényzsebéböl egy kéttalléros érmét. A magasba pöccintette; a rozsdamentes acélból készült pénzdarab meg-megcsillant a fényben, amint pörgetve visszahullott a magasból. Hardin elkapta, újból földobta, és szórakozottan figyelte a csillogó fényjátékot. (A rozsdamentes acél kiváló csereeszköz volt ezen a bolygón, amely mindenféle fémböl importra szorult.)

Pirenne pislogva föltekintett az asztalról.

- Hagyja abba! - szólalt meg nyügös hangon.

- He?

- Azt a pokoli pénzdobálást, azt hagyja abba.

- Vagy úgy! - Hardin zsebre vágta a pénzdarabot. - Majd szóljon, ha kész lesz, jó? Megígértem, hogy ott leszek a városi tanács ülésén, mire szavazásra kerül a sor az új vízvezeték ügyében.

Pirenne sóhajtva hátradölt a székében.

- Rendelkezzék velem. De remélem, nem fog a város ügyeivel háborgatni. Ez a maguk dolga. Az én egész idömet lefoglalja az Enciklopédia.

- Hallotta a legújabb hírt? - vetette oda Hardin közömbösen.

- Miféle hírt?

- Azt, amit Terminus város ultrahullámú készüléke fogott föl két órával ezelött. Hogy Anakreón tartomány királyi helytartója királlyá koronáztatta magát.

- No és? Akkor mi van?

- Ez azt jelenti, hogy el vagyunk vágva a Birodalom belsö régióitól. Számítottunk erre, de attól még nem lesz kellemesebb a dolog. Anakreón éppen keresztben áll a Santanni, Trantor meg Vega felé vezetö, még megmaradt, utolsó kereskedelmi útvonalunkon. Honnan fogjuk a fémünket beszerezni? Már hat hónapja, hogy egyetlen acél- vagy alumíniumszállítmányt sem sikerült áthoznunk, és most ennek végleg befellegzett, hacsak Anakreón királya meg nem könyörül rajtunk.

Pirenne türelmetlenül csettintett a nyelvével. - Hát akkor egyezzenek meg vele!

- Hogyan egyezhetnénk meg? Nézze, Pirenne; az Alapítvány alapokmánya az Enciklopédia Bizottság igazgató tanácsának a kezébe adta a teljes adminisztratív hatalmat. Nekem, mint Terminus város polgármesterének, csak annyi hatalmam van, hogy kifújjam a saját orromat, és talán hogy tüsszentsek, amennyiben ön is ellenjegyzi azt a rendeletet, amely erre engedélyt ad. Önön és az ön igazgatóságán áll hát minden. A város nevében kérem önt, annak a városnak a nevében, amelynek a Galaxissal folytatott zavartalan kereskedelemtöl függ a jóléte, hogy hívjon össze egy rendkívüli gyülést.

- Állj! Itt nincs helye agitációnak. Ide figyeljen, Hardin! Az igazgató tanács nem akadályozta meg, hogy városi önkormányzat alakuljon Terminuson. Söt, mi magunk szorgalmaztuk a dolgot, mivel az alatt az ötven év alatt, amióta az Alapítvány létrejött, megnött a lakosság lélekszáma általában, és ezen belül azoknak a száma, akik nincsenek lekötve az Enciklopédia munkájában. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az Alapítvány elsö és egyetlen célja továbbra is ne az lenne, hogy közreadja az egész emberi tudás definitív enciklopédiáját. Mi egy államilag támogatott tudományos intézmény vagyunk, Hardin. Nekünk nem lehet, nem szabad beleavatkoznunk a helyi politikába - és nem is fogunk.

- Helyi politika! A császár bal lábának a nagyujjára mondom, Pirenne, hogy élet-halál kérdésröl van szó. Ez a bolygó, Terminus, képtelen arra, hogy eltartson egy gépi civilizációt. Hiányzik hozzá a fémje. Ön is jól tudja ezt. A fölszín közeteiben nyoma sincs vasnak, réznek, vagy alumíniumnak, és más is alig akad. Mit gondol, mi lesz az Enciklopédiából, ha ez a fajankó, ez az anakreóni király ránk teszi a kezét?

- Miránk? Elfelejti, hogy a császár közvetlen irányítása alatt állunk! Mi nem tartozunk sem Anakreónhoz, sem bármilyen más tartományhoz. Jól vésse a fejébe! Mi a császár személyi uradalmának vagyunk a része, és senki sem nyúlhat hozzánk. A Birodalom meg tudja védeni, ami az övé.

- Akkor mért nem akadályozta meg, hogy Anakreón királyi helytartója eltépje az istrángot? És tán csak Anakreón? Legalább húsz külsö tartomány, pontosan az egész Periféria a saját feje után kezd menni. Ha tudni akarja, egy fikarcnyit sem bízom abban, hogy a Birodalom képes lenne megvédeni bennünket.

- Ugyan, kérem! Királyi helytartók vagy királyok mi a különbség? A Birodalom egységét sokszor fenyegették szeparatista politikai törekvések, széthúzás. Azelött is elöfordult, hogy egy-egy helytartó föllázadt, még császárt is ledöntöttek trónjáról, söt, meg is gyilkoltak. De mit ártott ez magának a Birodalomnak? Felejtse el az egészet, Hardin. Nem a mi dolgunk. Mi elöször és utoljára tudósok vagyunk. A mi dolgunk az Enciklopédia. Apropó, majdnem elfeledkeztem róla. Hardin!

- Tessék.

- Csináljon valamit azzal a maga lapjával! - fakadt ki Pirenne bosszúsan.

- A Terminus City Journallal? Az nem az én újságom, magántulajdonban van. Mit követett el különben?

- Már hetek óta egyfolytában azt fújja, hogy az Alapítvány létesítésének ötvenedik évfordulóját nyilvánítsuk munkaszüneti nappá, és mindenféle helyén nem való ünnepségekkel emlékezzünk meg róla.

- És miért ne? Három hónap múlva a rádiumóra fölnyitja az Elsö Kriptát. Ez csak elég méltó esemény, nemde?

- De nem cirkuszra, Hardin. Az Elsö Kripta és annak fölnyitása kizárólag az igazgató tanács ügye. Minden fontos dolgot közölni fogunk a néppel. Ez az utolsó szavam, és kérem, értesse meg ezt a Journallal is.

- Sajnálom, Pirenne, de a városi alkotmány garantál bizonyos jelentéktelen apróságot, amit sajtószabadságként tartunk számon.

- Lehetséges. Az igazgató tanács azonban semmit sem garantál. Én a császárt képviselem Terminuson, Hardin, és mint ilyennek, teljhatalmam van.

Hardin arca olyan kifejezést öltött, mint azé az emberé, aki tízig számol magában. Végül mogorván kibökte:

- Ami az ön státusát, mint a császár képviselöjét illeti, ezzel kapcsolatban van még egy hírem az ön számára.

- Anakreón felöl? - Pirenne bosszúsan összeszorította az ajkát.

- Úgy van. Rendkívüli követet menesztenek hozzánk Anakreónról. Két héten belül.

- Követet? Ide? Anakreónról? - próbálta Pirenne megemészteni a hírt. - Mi célból?

Hardin fölállt, és az asztalhoz lökte a székét.

- Egyet találgathat - mondta, és köszönés nélkül elhagyta a szobát.

Anselm Haut Rodricot (a "Haut" - magas - szó nemesi származásra utalt), Pluema alkormányzóját és öfensége az anakreóni király rendkívüli követét és még vagy fél tucat cím birtokosát Salvor Hardin fogadta az ürkikötöben a magas vendégnek kijáró ceremóniával.

Az alkormányzó feszes mosollyal az arcán, mélyen meghajolt, fegyverét kihúzta a tokjából, és csövénél fogva átnyújtotta Hardinnak. Hardin egy erre az alkalomra kölcsönkért pisztollyal viszonozta az udvariasságot. Ily módon bizonyságot tettek a barátságról és jóakaratról, és ha Hardin figyelmét nem is kerülte el Haut Rodric vállának alig észrevehetö kidudorodása, bölcsen magába temette megfigyelését.

Helyet foglaltak a gépkocsiban, amely alacsonyabb rangú funkcionáriusok illö nagyságú gyürüjébe fogva; méltóságteljes lassúsággal megindult a Ciklopédia tér felé; az úton illöen lelkes tömeg éljenzése kísérte a menetet.

Anselm alkormányzó egy nemes és egy katona önelégült közönyével fogadta a tömeg üdvözlését.

- És ez a város az egész birodalma? - fordult Hardin felé.

- A mi világunk még egészen fiatal, kegyelmes uram - válaszolt Hardin emelt hangon, hogy túlkiabálja a tömeg lármáját. - Rövid történelmünk során a felsöbb köröknek alig egynéhány tagja látogatott ide a mi szegény bolygónkra. Ezért vagyunk most ilyen lelkesek.

Bizonyosra vehetö, hogy a "felsöbb körök" képviselöje nem ismerte föl az iróniát ezekben a szavakban. - Ötven éve alapították - mondta elgondolkozva.

- Hm-m-m! Maguknak böven van parlagon heverö földjük, polgármester. Nem gondoltak még rá, hogy birtokokat hasítsanak ki belöle?

- Még nem merült föl a szükségessége. Itt minden a végletekig központosítva van; másképp nem is lehetne az Enciklopédia miatt. Majd egyszer, talán ha a népesség száma eléri.

- Furcsa egy világ! Maguknak nincs parasztságuk? Nem kell hozzá valami nagy éleslátás - gondolta magában Hardin -, hogy valaki fölismerje ökegyelmessége szavai mögött az eléggé ügyetlen pumpolási kísérletet. Ezért egykedvüen odavetette:

- Nincs. De nemességünk sincs.

Haut Rodric összevonta a szemöldökét.

- És a vezetöjük, az, akivel találkoznom kell?

- Dr. Pirenne-re gondol? Ó, igen! Ő az igazgató tanács elnöke és a császár személyes megbízottja.

- Doktor? Ennyi az összes címe? Egy tudós? És a polgári hatóságok fölött áll?

- Miért ne, ez csak természetes - replikázott Hardin jóindulatúan. - Itt mindannyian többé-kevésbé tudósok vagyunk. Elvégre is mi nem annyira egy külön világ, mint inkább egy tudományos alapítvány vagyunk, a császár közvetlen fönnhatósága alatt.

Az utóbbit erösebben hangsúlyozta, az alkormányzó meg is orrolt egy kissé. Legalábbis töprengö hallgatásba burkolózott az egész hátralevö idö alatt, amíg lassú vonulással a Ciklopédia térre nem értek.

Hardin halálosan unta az egész délutánt és a rákövetkezö estét, de legalább azzal vigasztalódott, hogy Pirenne és Haut Rodric, bármilyen hangos megnyilvánulását adták is kölcsönös tiszteletüknek és megbecsülésüknek, nálánál is nagyobb undorral viselték el egymás társaságát.

Haut Rodric az Enciklopédia-házba tett látogatás során el-elrévedö tekintettel hallgatta Pirenne elöadását. Arcára kövült udvarias mosollyal nyugtázta a tudós pergö magyarázatait, aki sorra mutogatta neki a hatalmas filmraktárakat és a nagyszámú vetítötermet.

Csak akkor jött ki a száján az elsö összefüggö mondat, miután szintröl szintre és osztályról osztályra végignézték a begyüjtö-, a szerkesztö-, a kiadó-, a film- és ki tudja még, milyen részlegeket.

- Mindez nagyon érdekes - szólalt meg -, csak egy kicsit furcsa foglalatosság felnött emberek számára, nem? Mire jó ez az egész?

Jó kis kérdés - gondolta Hardin -, Pirenne aligha tud rá válaszolni. Bár az arca eléggé ékesszóló kifejezést öltött.

A vacsora viszont a délután fordítottja lehetett volna, amennyiben egész este Haut Rodric vitte a szót. Kimerítö technikai részletességgel és hihetetlen élvezettel mesélte el a saját höstetteit, amelyeket az Anakreón és a nemrég alakult Smyrnói Királyság közötti háborúban mint zászlóaljparancsnok vitt végbe.

Az alkormányzó kalandjainak az elsorolása nem ért véget a vacsorával, amikor is a kisebb hivatalnokok egymás után elszállingóztak. Az utolsó összezúzott ürhajók diadalmas leírását akkor ejtette meg, amikor Pirenne és Hardin társaságában kivonult az erkélyre, és kényelembe helyezte magát a langyos nyáresti levegön.

- Most pedig - szólalt meg eröltetett kedélyességgel - térjünk rá a komoly dolgokra.

- Helyes - dörmögte Hardin, miközben rágyújtott egy hosszú vegai szivarra (nem sok van már belöle, fordult meg a fejében), és a szék két hátsó lábán hintáztatta magát.

A Galaxis magasan volt az égen, és tejszerü lencséje lustán terpeszkedett láthatártól láthatárig. Az a néhány csillag, amely itt a világmindenség szélén egyáltalán látható, aprócska szikra csak hozzá képest.

- Persze - folytatta az alkormányzó - az érdemi tárgyalást, vagyis az aláírást meg hasonló unalmas technikai részleteket csak a. Hogy is hívják a maguk testületét?

- Igazgató tanács - mondta Pirenne hüvösen.

- Furcsa egy elnevezés! No mindegy, szóval majd holnap. De ha már itt vagyunk magunk között, férfi a férfival, akár el is takaríthatnánk a bozót nagyját az útból, nem gondolják?

- Ez azt jelenti. - próbálkozott a szóval Hardin.

- Pontosan. Itt, a Periférián bizonyos változás következett be, és a maguk bolygójának némileg bizonytalanná vált a státusa. Üdvös lenne, ha sikerülne kölcsönös megértésre jutnunk a helyzet megítélését illetöen. Van még abból a szivarból, polgármester?

Hardin összerezzent, és kelletlenül átadott egyet. Anselm Haut Rodric az orrához emelte a szivart, és csettintett a gyönyörüségtöl.

- Vegai dohány! Hogy jutott hozzá?

- Az utolsó szállítmánnyal kaptunk még valamennyit. Alig van már belöle. A nagy mindenség a megmondhatója, mikor kapunk megint, ha egyáltalán kapunk még valaha is.

Pirenne elfintorította az orrát. Ő maga nem dohányzott, ezért utálta a szagát.

- Megengedi kegyelmességed - vetette közbe -, hogy tisztázzunk valamit? Ezek szerint az ön küldetésének pusztán a helyzet fölmérése volna a célja?

Haut Rodric bólintott az elsö mohó szippantások füstfelhöi mögül.

- Ebben az esetben gyorsan végezhetünk. Az Elsö Számú Enciklopédia Alapítvány vonatkozásában a helyzet ugyanaz, mint amilyen mindig is volt.

- Úgy. És megmondaná, milyen volt az a helyzet?

- Egyszerü: az Alapítvány államilag támogatott tudományos intézmény, amely részét képezi ö kegyelmes felsége, a császár személyi uradalmának.

Az alkormányzón nem látszott, hogy meghatódott volna.

- Ez mind szép, dr. Pirenne - mondta füstkarikákat eregetve. - Ha nem tévedek, mindezt a Birodalom pecsétjével ellátott oklevelekkel is tanúsítani tudják; de mi a valóságos jogállásuk? Milyen a viszonyuk Smyrnóhoz? Ha nem tudná, Smyrno fövárosa nem ötven parszeknyire van magukhoz. És Konom vagy Daribow?

- Nekünk semmi közünk sincsen egyetlen tartományhoz sem - mondta Pirenne. - Mint a császár közvetlen alattvalói.

- Ezek többé nem tartományok - szakította félbe Haut Rodric -, ezek most már királyságok.

- Hát akkor királyságok. Nékünk semmi közünk sincsen hozzájuk. Mint tudományos intézmény.

- Az ördögbe a tudománnyal! - eresztett meg a másik egy katonás káromkodást, hogy beleizzott a levegö. - Mi a fenét változtat ez azon a tényen, hogy Smyrno bármelyik pillanatban ráteheti a kezét Terminusra?

- És a császár? Ő nyugodtan fog ülni a helyén? Haut Rodric eröt vett magán, és higgadtabb hangon folytatta:

- Nézze, dr. Pirenne, maga tiszteletben tartja a császár birtokát, ugyanúgy tesz Anakreón is, de hátha Smyrno másként vélekedik? Ne feledje, hogy éppen most írtunk alá a császárral egy szerzödést - holnap majd megmutatom a másolatát a maguk tanácsának -, amely a mi vállunkra helyezi a felelösséget azért, hogy a császár nevében fönntartsuk a rendet a volt Anakreón tartomány határain belül. A mi kötelességünk világos, nemde?

- Minden bizonnyal. De Terminus nem része Anakreón tartománynak.

- És Smyrno.

- Smyrno tartománynak sem része. Egyetlen tartományhoz sem tartozik.

- Engem nem érdekel, hogy ki mit tud.

- De minket igen. Éppen hogy véget ért vele a háborúnk, és még mindig a kezében tart két csillagrendszert, amely pedig a mienk. Terminus rendkívül fontos stratégiai helyzetet foglal el a két ország között.

Hardin kezdte unni a dolgot, és közbevágott - Kegyelmességed mit javasol?

Az alkormányzó elérkezettnek látta az idöt, hogy fölhagyjon a szócsatával, és kirukkoljon az aduval. Nem vesztegette hát az idöt.

- A vak is látja, hogy mivel Terminus képtelen rá, hogy megvédje magát, Anakreónnak kell az ö érdekében is magára vállalnia ezt a föladatot. Mi, ugyebár, nem óhajtunk beleavatkozni a belügyekbe.

- Ühüm! - dörmögte Hardin szárazon.

-. de meggyözödésünk szerint mindkét érdekelt fél üdvét szolgálná, ha Anakreón katonai támaszpontot állítana föl a bolygón.

- Ez minden, amit akarnak, vagyis egy katonai támaszpont valahol a pusztaságban, és kész?

- No persze fölmerülne még a védelmezö erök fönntartásának a kérdése is.

Hardin visszazökkentette a székét mind a négy lábára, és könyökével a térdére támaszkodott.

- Végre a lényegnél tartunk! Magyarán arról van szó, hogy Terminus váljék protektorátussá, és fizessen sarcot.

- Nem sarcot, adót. Mi megvédjük magukat, és maguk ezért fizetnek.

Pirenne váratlanul lesújtott az öklével a szék karfájára.

- Hadd szóljak én, Hardin. Kegyelmes uram, én egy rozsdás fityingnyit sem törödöm sem Anakreónnal, sem Smyrnóval vagy az önök helyi politikájával meg kicsinyes háborúskodásaival. Megismétlem, hogy ez egy államilag támogatott, adómentes intézmény.

- Államilag támogatott? - De hát mi vagyunk az állam, dr. Pirenne, mi viszont nem támogatjuk önöket. Pirenne dühösen fölpattant a székéröl.

- Kegyelmes uram, én itt közvetlen képviselöje vagyok.

- Ő. ö fényes felségének, a császárnak - fejezte be a mondatot Anselm Haut Rodric epésen -, én viszont Anakreón királyának vagyok a közvetlen képviselöje. Anakreón jóval közelebb van, dr. Pirenne.

- Térjünk vissza a tárgyra - szólt közbe Hardin békéltetöleg. - Hogyan gondolja kegyelmességed behajtani azt a bizonyos adót? Búzában, burgonyában, zöldségben, jószágban?

Az alkormányzó tágra meresztette a szemét.

- Mi az ördögöt beszél? Mit kezdenénk mi ezzel? Hiszen magunk sem tudjuk hová tenni a fölöslegeinket. Természetesen aranyban. Esetleg króm és vanádium még jobb lenne, ha megfelelö mennyiséget tudnának szállítani.

Hardin elnevette magát.

- Megfelelö mennyiség! Még vasunk sincs elég. Arany! Vessen egy pillantást a pénzünkre - dobott egy érmét a követ felé.

Haut Rodric elkapta, és álmélkodva forgatta a kezében.

- Mi ez? Acél?

- Eltalálta.

- Nem értem.

- Terminusnak gyakorlatilag semmilyen fémkészlete sincsen. Mindent behozunk. Következésképp aranyunk sincsen, s fizetni sem tudunk semmivel, hacsak nincs szükségük néhány ezer zsák burgonyára.

- Hát iparcikkek?

- Fém nélkül? Miböl csináljunk gépeket?

Senki sem szólalt meg egy ideig, majd Pirenne próbálkozott ismét

- Ez az egész vita csak szalmacséplés. Terminus nem olyan bolygó, mint a többi, hanem egy tudományos alapítvány, amelynek az a rendeltetése, hogy létrehozza a nagy Enciklopédiát. A mindenségit, ember, tartsa tiszteletben a tudományt!

- Enciklopédiákkal nem lehet háborút nyerni - ráncolta össze a homlokát Haut Rodric. - Ezek szerint semmijük sincsen, hozzá még népességük is alig. Hát ami azt illeti, földdel is fizethetnek.

- Hogy érti ezt? - hökkent meg Pirenne.

- Ez a bolygó jószerivel üres, a gazdátlan földek pedig bizonyára termékenyek. Számos olyan nemesúr akad Anakreónon, aki nem vetné meg, ha kiegészíthetné a birtokát.

- Ön nem gondolhatja komolyan ezt a.

- Semmi szükség a riadalomra, dr. Pirenne. Jut is; marad is mindnyájunknak. Ha úgy hozza a sora, hogy megegyezünk, akkor bizonyára sikerül majd úgy intéznünk a dolgot, hogy maguk is meg legyenek elégedve. Szó lehet új címekröl, új birtokokról - remélem, értjük egymást.

- Köszönöm szépen! - mondta Pirenne epésen. Ekkor Hardin jámborul megkérdezte:

- Vajon Anakreón el tud-e látni bennünket megfelelö mennyiségü plutóniummal az atomerömüvünk számára? Már csak néhány évi készletünk maradt.

Pirenne nagyot nyelt, aztán mindhárman percekig tartó feszült hallgatásba mélyedtek. Amikor végre Haut Rodric nagy nehezen megtörte a csendet, hangfából hiányzott a korábbi hetykeség:

- Maguknak van atomerömüvük?

- Persze hogy van. Mi ebben a különös? Úgy hiszem, az atomenergia idestova már ötvenezer esztendös. Miért ne lenne minekünk is? Csak persze nem könnyü plutóniumhoz jutni.

- I-i-igen. - préselte ki magából a követ, majd kis szünet után feszengve hozzátette: - Nos, uraim, majd holnap folytatjuk. Elnézésüket kérem, uraim.

Pirenne követte a tekintetével, és a fogai közt sziszegte a távozó alak után

- Ez az undorító, tökfejü szamár! Ez a.

- Egyáltalán nem - szakította félbe Hardin. Olyan, amilyennek a környezete megteremtette. Értelmi képessége jószerivel csak arra terjed ki, hogy "nekem puska van a kezemben, a tiedben meg semmi".

Pirenne magánkívül ráförmedt:

- Mi az ördögöt fecsegett itt összevissza mindenféle katonai támaszpontokról meg sarcról? Elment az esze?

- Csöppet sem. Mindössze lovat adtam alá, és hagytam beszélni. Ha észrevette, a végén mégiscsak kibökte, mi is Anakreón valódi szándéka, vagyis hogy Terminust nemesi birtokokra akadják szétszabdalni. Természetesen eszem ágában sincs belemenni.

- Önnek nincs. Ön nem fog belemenni. Elvégre is kicsoda ön? Aztán meg, ha szabad érdeklödnöm, mit akart azzal elérni, hogy kikotyogta az atomerömüvünket? Hisz több se kell hozzá, hogy katonai célponttá váljunk.

- Igen - vigyorgott Hardin -, olyan katonai célponttá, amelytöl tanácsosabb óvakodni. Még most sem jött rá, miért dobtam be ezt a dolgot? Volt egy erös gyanúm, amely be is igazolódott.

- Éspedig?

- Éspedig az, hogy Anakreónnak nincs többé atomenergiája. Ha volna, akkor a barátunk kétségkívül rájött volna, hogy a plutóniumot csak a réges-régi idökben használták az erömüvekben. Ebböl az következik, hogy az egész Periférián nincs többé atomenergia. Az biztos, hogy Smyrnónak nincsen, egyébként Anakreón nem nyerte volna meg a legutóbbi háború legtöbb csatáját. Érdekes, ugye, vagy nem találja?

- Eh! - legyintett Pirenne, és vadkanként elcsörtetett. Hardin csendes mosollyal nézett az öreg után. Eldobta a szivar maradékát, és föltekintett a szélesen elnyújtózó Galaxisra. "Visszatértünk az olajhoz meg a szénhez, mi?" - dörmögte maga elé, és amit még ezenkívül gondolt, azt mélyen magába rejtette.

Hardin igazat mondott, hogy a Journal nem az ö tulajdona, de csak formális értelemben. Hardin volt a lelke annak a törekvésnek, hogy Terminus autonóm közigazgatást nyerjen, és ö volt az elsö választott polgármester is, így hát nem volt meglepö, hogy ha nincs is a nevén egyetlen Journal-részvény sem, különféle fondorlatos úton-módon a részvényállomány hatvan százalékát ö ellenörzi.

Ennek megvoltak a módjai.

Következésképpen amikor Hardin Pirenne elött azzal a javaslattal kezdett elöhozakodni, hogy ö is részt vehessen az igazgató tanács ülésein, nem volt egészen véletlen, hogy a Journal is ilyen értelmü kampányba fogott. És az Alapítvány történetének elsö tömeggyülését is megrendezték, és az szintén azt követelte, hogy a város is legyen képviselve a "nemzeti" kormányban.

A vége az lett, hogy Pirenne fogcsikorgatva bár, de beadta a derekát.

Hardin, aki az asztal végén kapott helyet, ültében azon morfondírozott, mért van az, hogy a természettudósok ilyen rossz politikusok. Talán azért, mert túlságosan beleélték magukat a tények kérlelhetetlenségébe, és sehogyan sem képesek idomulni az emberi forgandósághoz?

Bármint légyen is, bal kéz felöl most itt ült mellette Tomaz Sutt és Jord Fara, töle jobbra Lundin Crast és Yate Fulham, míg vele szemben, az asztalfön Pirenne elnökölt. Természetesen mindannyiukat jól ismerte, bár most a különleges alkalomra való tekintettel mintha mindenki az ünneplö ábrázatát öltötte volna magára.

Hardin végigszunyókálta a bevezetö formalitásokat, és csak akkor kapta föl a fejét, amikor Pirenne hörpintett a vizespohárból, és megszólalt:

- Nagy örömömre szolgál, hogy közölhetem a tisztelt igazgató tanáccsal, miszerint legutóbbi ülésünk óta értesítést kaptam arról, hogy két héten belül Terminusra érkezik Lord Dorwin, a Birodalom kancellárja. Biztosra vehetjük, hogy mihelyt a császár tisztában lesz a helyzettel, Anakreónnal fönnálló vitánk teljes megelégedésünkre elsimítást nyer.

Elmosolyodott, és az asztal túlsó végén ülö Hardinra nézett.

- A Journalt ez irányban már informáltuk.

Hardin magában kuncogott. A napnál is világosabb, hogy többek között azért bocsátották be ebbe a szentek szentjébe, hogy Pirenne elhenceghessen elötte ezzel az értesülésével.

Közömbös hangon megkérdezte:

- Az általánosságokon túl, mit remélnek Lord Dorwin látogatásától?

A kérdésre Tomaz Sutt válaszolt, akinek megvolt az a rossz szokása, hogy ha rájött a fontoskodás, harmadik személyben beszélt az emberekhez:

- Kell-e bizonygatni, hogy Hardin polgármester hivatásos cinikus? Hisz épp ö ne tudná, hogy mi sem valószínütlenebb, mint hogy a császár eltürné személyes jogainak a megsértését?!

- Miért, mit tenne, ha mégis megsértenék? A bizottság bosszúsan felhördült.

- Rendreutasítom! - mondta Pirenne, s pillanatnyi szünet után: - Amit mond, az a felségsértés határait súrolja.

- Ezt tekintsem úgy, mint a kérdésemre adott választ?

- Igen! Ha nincs más mondanivalója.

- Csak lassan a testtel! Szeretnék kérdést föltenni. Ezen a diplomáciai lépésen kívül, amely vagy hoz valamit, vagy nem, történt-e valamilyen konkrét intézkedés az anakreóni fenyegetés elhárítására?

Yate Fulham egyik kezével megpödörte hetyke, vörös bajuszát.

- Ezek szerint ön úgy látja, hogy fenyegetnek bennünket?

- Ön nem?

- Semmiképpen. A császár. - kezdte volna kioktató hangon.

- A mindenségit! - tört ki Hardin bosszúsan. - Mi ez? Egyre-másra úgy emlegetik a császárt meg a Birodalmat, mint valami varázsszót. A császár ötvenezer parszekre van innen, és kétlem, hogy egy fikarcnyit is törödne velünk. S ha igen, akkor is mit tud csinálni?

Ami a birodalmi hajóhadból erre a térségre jutott, az most a négy királyság kezében van, többek között Anakreónéban. Lássák be végre, hogy nekünk nem szavakkal, hanem fegyverekkel kell válaszolnunk a kihívásra!

- Figyeljenek ide - folytatta. - Eddig két hónapot nyertünk azzal, hogy bogarat ültettünk Anakreón fülébe, mintha volna atomfegyverünk. Mindnyájan tudjuk persze, hogy ennek csak a fele igaz. Van ugyan atomenergiánk, de csak polgári célra, s arra is kevés. Erre hamarosan ök is rájönnek, és önök csalódnak, ha azt hiszik, hogy repesni fognak az örömtöl, amiért az orruknál fogva vezettük öket.

- De kedves uram.

- Várjon, még nem fejeztem be! - Hardin kezdte elemében érezni magát. - Szép dolog, hogy ideráncigálják azt a kancellárt, de sokkal szebb lenne, ha néhány nagy ostromágyút is hozna magával, persze atomlövedékhez valót. Uraim, két hónapot elvesztegettünk, és nem biztos, hogy lesz még elvesztegetni való újabb két hónapunk. Halljuk, mit javasolnak!

Lundin Crast szólalt meg, hosszú orrát dühösen ráncolva:

- Ha ön az Alapítvány militarizálását javasolja, úgy vegye tudomásul, hogy én hallani sem akarok róla. Ezzel tanújelét adnánk annak, hogy nyíltan a politika mezejére léptünk. Mi, polgármester úr, tudományos alapítvány vagyunk, és semmi más.

Sutt vette föl a fonalat

- És ezen túlmenöleg, ez az ember azt sem veszi számításba, hogy a fegyverkezés embereket - értékes embereket - vonna el az Enciklopédiától. Bármi történjék is, ezt nem lehet megengedni.

- Nagyon igaz! - bólintott Pirenne. - Az Enciklopédia mindig és mindennél elöbbvaló.

Hardin magában a fogát csikorgatta. Úgy látszik, az Enciklopédia a tanács agyára ment. A hangja jeges volt

- Észébe jutott-e valaha is ennek a nagybecsü testületnek, hogy Terminusnak netalán egyéb érdekei is lehetnek az Enciklopédián kívül?

- Nem tudom fölfogni, Hardin - replikázott Pirenne -, hogy az Alapítványnak bármilyen más érdeke is lehetne az Enciklopédián kívül.

- Én nem azt mondtam, hogy az Alapítványnak; én azt mondtam, hogy Terminusnak. Attól tartok, nincs tisztában a helyzettel. Több mint egymillióan élünk itt Terminuson; és ebböl a számból alig százötvenezren dolgoznak közvetlenül az Enciklopédiának. Nekünk ez otthonunk. Mi itt születtünk. Farmjainkhoz, házainkhoz, gyárainkhoz képest az Enciklopédia nem sokat jelent nekünk. Mi azokat meg akarjuk védelmezni.

Lehurrogták.

- Elsö az Enciklopédia - sziszegte Crast a foga között. - Nekünk küldetésünk van, amit be kell töltenünk.

- Küldetés! Ördög és pokol! - ordított most már Hardin. - Ötven évvel ezelött ez talán igaz lehetett, de itt már egy új generáció él.

- Ennek semmi köze a dologhoz - ellenkezett Pirenne. - Mi tudósok vagyunk.

Hardin számára betelt a pohár.

- Ne mondja! Valóban? Mit kell hallanom! Vagy csak képzelödöm talán? A maguk bandája itten tökéletes példája annak, mi volt a Galaxis baja a legutóbbi évezredek során. Miféle tudomány az, amely évszázadokra félrebújik ide csak azért, hogy összehordja azt, amit a tudósok az utóbbi ezer esztendöben kidolgoztak? Nem gondoltak még arra, hogy elörenézzenek, továbbfejlesszék az ö ismereteiket? Ugyan! Önök egészen jól érzik magukat a posványban. Ami azt illeti: az egész Galaxis, ki tudja, már mióta. Ez az oka, hogy a Periféria lázong; ezért szakad meg a közlekedés; ebböl fakad, hogy vége-hossza nincs a kicsinyes háborúságoknak; ezért van az, hogy egész rendszerek elfelejtik az atomenergiát, és visszasüllyednek a vegyi energia barbár korába. Ha tudni akarják - harsogta -, a Galaxis a vesztébe rohan!

A fölindultságtól levegö után kapkodva lehuppant a székére, ügyet sem vetve rá, hogy ketten-hárman is próbáltak egyidejüleg vitába szállni vele. Végül Crastnak sikerült megragadni a szót:

- Nem tudom, mit akar elérni, polgármester úr, ezekkel a hisztérikus kijelentéseivel. Egy bizonyos: semmiféle építö javaslattal nem járul hozzá a vitához. Elnök úr, indítványozom, hogy az elöttem fölszólaló szavait töröljük a jegyzökönyvböl, és ott folytassuk a vitát, ahol félbeszakadt.

Jord Fara most elöször zökkent ki a nyugalmából. Mind ez ideig távol tartotta magát a vitától, még akkor is, amikor forráspontig hevültek az indulatok. Most azonban megeresztette öblös basszus hangját, amely méltó volt kis híján másfél mázsás alakjához:

- Uraim, nem feledkeztünk mi meg valamiröl?!

- Miröl? - fordult feléje Pirenne ingerülten.

- Arról, hogy egy hónap múlva fogjuk ünnepelni az ötvenedik évfordulónkat - jelentette ki sokatmondóan; megvolt az a képessége, hogy a leglaposabb dolgoknak is a legnagyobb mélyértelmüség színezetét tudta kölcsönözni.

- No és?

- És ezen az évfordulón - folytatta Fara mit sem zavartatva magát - Hari Seldon kriptája meg fog nyílni. Nem gondolkoztak még el azon, vajon mi lehet a kriptában?

- A jó ég tudja. Valamilyen szokásos dolog, Talán egy rutin üdvözlö beszéd. Nem hinném, hogy bármilyen jelentöséget is kellene tulajdonítanunk a kriptának, habár a Journal - nézett Hardinre, aki visszavicsorított rá - ügyet próbált csinálni belöle. Le kellett állítanom a dolgot.

- Úgy - mondta Fara -, de hátha téved? Vagy nem ütött szöget a fejébe - szünetet tartott, majd ujját tömzsi orrára helyezve folytatta -, hogy a kripta nagyon is jókor nyílik meg?

- Azt akarja tán mondani, hogy nagyon is rosszkor? - dörmögte Fulham. - Van elég gondunk anélkül is.

- Lehet-e fontosabb dolog, mint Hari Seldon üzenete? Kötve hiszem.

Fara egyre inkább magára öltötte a föpapi pózt. Hardin elgondolkodva pihentette rajta a tekintetét. Mire akar vajon kilyukadni?

- Azt kell hinnem - folytatta Fara elégedetten -, hogy önök, úgy látszik, megfeledkeznek arról, hogy Seldon korunk legnagyobb pszichológusa volt, és ö a mi Alapítványunk atyja.

Jogos az a föltételezésünk, miszerint tudományát arra használta föl, hogy a közeljövö történelmének a valószínü alakulását földerítse. Ha így áll a dolog, aminek, ismétlem, nagy a valószínüsége, akkor minden bizonnyal megtalálta a módját annak, hogy figyelmeztessen bennünket a veszélyre, és talán még a kivezetö utat is megmutassa: Ha nem tudnák, az Enciklopédia nagyon kedves volt a szívének.

A jelenlevökön zavart kétkedés lett úrrá. Pirenne a torkát köszörülte.

- Há-át, én nem is tudom. A pszichológia fontos tudomány, viszont ha nem tévedek, jelen pillanatban nincs közöttünk egyetlen pszichológus sem. Félek, hogy ingoványos talajra tévedünk.

Fara Hardinhoz fordult.

- Nem tanult maga pszichológiát Alurinnál?

- De igen - válaszolt Hardin elmerengve -, igaz, hogy nem sikerült befejeznem a tanulmányaimat. Mérnökpszichológus szerettem volna lenni, de ennek itt nem volt tere, ezért mi mást tehettem? Politikusnak mentem. A kettö lényegében egy és ugyanaz.

- Mi a véleménye a kriptáról?

- Nem is tudom - felelte Hardin óvatosan.

Az ülés végéig aztán meg sem szólalt, pedig ismét szönyegre került a birodalmi kancellár dolga.

Az igazság az, hogy nem is figyelt oda. Gondolatai új vágányon indultak el, és lassacskán kezdtek összeállni a dolgok. Mint az összerakós játékban: egy-két apróbb görbület már egymásba illeszkedett.

A kulcsot pedig a pszichológia jelentette. Ebben biztos volt.

Kétségbeesetten próbálta visszaidézni magában a valaha tanult elméleti pszichológiát, és ez rögtön ráterelte öt a helyes útra.

Egy olyan nagy pszichológus, mint Seldon, ki tudta bogozni az emberi indulatokat és reakciókat annyira, hogy fö vonásaiban képes legyen elöre látni a jövö történelem alakulását.

Ez pedig azt jelentette - ejha!

Lord Dorwin burnótozott. Ezenkívül hosszú hajat viselt, amelyet rafinált csigákba bodorított, ehhez járult két oldalról egy-egy bozontos, szöke barkó, amelyet gyengéden meg-megsimogatott. A beszéde simára csiszolt kinyilatkoztatásokból állt, s raccsolva elharapta az r-eket.

Hardin pillanatnyilag nem ért rá, hogy további okokat sorakoztasson föl, miért érzett elsö pillanattól kezdve ellenszenvet a nemes kancellár iránt. No persze, ott volt még egyik kezének elegáns mozdulata, amellyel szavait kísérte, meg az a kiszámított leereszkedés, amellyel még a puszta igenjeit is kinyilatkoztatta.

De hát most azon fött a feje, hogy elökerítse öt. Félórája, hogy Pirenne-nel együtt szörén-szálán eltünt, egyszerüen elpárolgott, a fene esne belé.

Hardin meg volt gyözödve róla, hogy Pirenne csak örülne, ha ö nem volna jelen az elözetes megbeszéléseken.

Pedig Pirenne-t itt látták, ebben a szárnyban és ezen az emeleten. Nem kell mást tennie, csak sorba nyitogatni a szobákat. Félúton sem tartott, amikor az egyik elsötétített szobában, a kivilágított ernyö elött megpillantotta Lord Dorwin félreismerhetetlen frizurakölteményét.

Lord Dorwin a belépö férfi felé fordult.

- Ah, Hahdin! Bennünket kehes, nemde báh? - Feléje nyújtotta a tubákosszelencéjét; giccsesen túlcicomázott holmi, mire a föúr fölszippantott egy csipetnyit, és megelégedetten elmosolyodott.

Pirenne mogorván összeráncolta a homlokát, de Hardin közönyösen nézett vissza rá.

A pillanatnyi csendet csak Lord Dorwin szelencéjének kattanása törte meg. A lord eltette a szelencét, aztán Hardinhoz fordult.

- Nagy dolog ez a maguk Enciklopédiája, Hahdin. Hangban minden idök legmagasztosabb alkotásaihoz lehet csak méhni.

- Legtöbbünk így vélekedik, mylord. Ez az alkotás azonban még nincs teljesen megalkotva.

- Keveset láttam a maguk Alapítványának az ütöképességéböl, de az is elég ahhoz, hogy kijelentsem: nincs okom aggodalomha ebben a vonatkozásban. - Pirenne felé bólintott, aki elégedett meghajlással válaszolt.

"Micsoda szeretetünnepség" - gondolta Hardin.

- Mylord, én nem az ütöképesség hiányát hánytorgattam föl, inkább arra a nagyon is túlzott ütöképességre utaltam, amelyröl az anakreóniak tanúságot tesznek, csakhogy egészen más, rombolóbb irányban.

- Ó, igen, Anakveón. - Lekicsinylö kézmozdulattal - Éppen most jövök onnan. Micsoda bavbáh bolygó! Nem tudom fölfogni ésszel, hogy embehi lények képesek legyenek itt, az isten háta mögött élni. Semmi sincs meg, ami egy kultuvált úviembeh legelemibb szükségteteit is kielégítené; hiányoznak a komfoht és kényelem legalapvetöbb kívánalmai; az a mélységes elmahadottság, amelyben.

Hardin szárazon félbeszakította:

- Sajnos, az anakreóniaknak megvannak az elemi eszközeik a háborúhoz, és rendelkeznek a rombolás alapvetö kívánalmaival.

- Pehsze, pehsze. - Lord Dorwint láthatóan bosszantotta, hogy a mondat közepén félbeszakították. - De hagyjuk most a hivatalos ügyeket. Semmi kedvem sincs most ezekkel foglalkozni. Doktoh Pivenne, nem mutatná meg a második kötetet? Kéhem, legyen szíves!

A fény kialudt, és a következö félórában Hardin akár Anakreónon is lehetett volna, annyit sem törödtek vele. A képernyön megjelenö könyv nem sokat mondott neki, nem is nagyon próbált odafigyelni, Lord Dorwin azonban idöröl idöre egészen emberi módon izgalomba jött. Hardin megfigyelte, hogy az izgalomnak ezekben a pillanataiban a kancellár nem harapta el az r-eket sem.

Amikor újból világos lett, Lord Dorwin lelkendezve kitört

- Nagyszehü. Pazah! Hahdin, maga nem foglalkozik véletlenül avcheológiával?

- He? - zökkent ki Hardin elmélázásából. - Nem, mylord, nem mondhatnám. Eredetileg pszichológus szerettem volna lenni, aztán úgy döntöttem, hogy politikus leszek.

- Ah! Éhdekes pálya, kétségkívül éhdekes. Én magam, hm - hatalmasat szippantott a tubákból -, belekontáhkodom az avcheológiába.

- Igazán?

- Őlordsága - buzgólkodott Pirénne - igen alapos ismeröje a területnek.

- Hát, lehetséges, lehetséges - mondta ölordsága önelégülten. - Szöhnyü sokat dolgoztam a tudományban. Ami azt illeti, hendkívül nagy olvasottsággal rendelkezem. Áthágtam magam az egész Jandunon, Obijásin Khomwillen - mindenkin, ha tudni akahja.

- Természetesen ismerem a nevüket, de bevallom, semmit sem olvastam tölük - mondta Hardin.

- Nagyon helytelen, kedves bahátom. Böven megtéhülne a fáhadsága. Lám, most is hatáhozottan meg vagyok gyözödve hóla, hogy máh csak azéht is megéhte eljönni ide a Pehiféhiáva, hogy lássam ezt a Lameth példányt. Nem fogja elhinni, de a könyvtáhamban sincs belöle egyetlen példány sem. Aphopó, doktoh Pivenne, nem feledkezett meg, ugye, az ígéhetéhöl, hogy mihe elutazom, készíttet belöle egy másolatot a számomba?

- Boldogan.

- Ha nem tudná - folytatta a kancellár kegyesen -, Lameth nagyon éhdekes új adalékkal szolgál az ehedetkéhdéshöl meglevö kohábbi ismeheteimhez.

- Milyen kérdésröl? - kérdezte Hardin.

- Az ehedetkéhdéshöl. Vagyis hogy honnan száhmazik az embehi nem. Azt csak tudja, hogy az elfogadott nézet szehint az embehi nem ehedetileg csupán egyetlen bolygóhendszeht népesített be.

- Ó, igen, erröl tudok.

- Azt pehsze senki sem tudja, melyik volt az a vendszeh - beleveszett a hégiség ködébe. Ehhe vonatkozóan többféle elmélet létezik. Egyesek szehint a Szihiusz. Mások hagaszkodnak az Alpha Centauvihoz vagy a Solhoz vagy a 61. Cygnihez - amint látja, mindegyik a Szihiusz-szektohban van.

- És mit állít Lameth?

- Ó, ö teljesen új ösvényen indul el. Azt bizonygatja, hogy az avcheológiai leletek tanúsága szehint az Ahctuhus-hendszeh hahmadik bolygóján máh akkoh is élt embeh, amikoh még semmi nyoma sem volt az ühhajózásnak.

- Amiböl az következik, hogy ott volt az emberiség bölcsöje?

- Talán. Csak akkoh mondhatok biztosat, ha alaposan áttanulmányozom és méhlegelem a bizonyítékait. Látnom kell, mennyibe megbízhatóak a megfigyelései.

Hardin egy darabig nem szólt egy szót sem. Majd kisvártatva:

- Mikor írta Lameth a könyvet?

- Ó, úgy nyolcszáz évvel ezelött. Pehsze jóhészt Gleen kohábbi müvébe alapozta a magáét.

- Akkor meg mért kell rá építeni? Mért nem megy el személyesen Arcturusra, és mért nem tanulmányozza ott a leleteket?

Lord Dorwin fölvonta a szemöldökét, és kapkodva a szelencéje után nyúlt.

- Minek, mi éhtelme lenne ennek, dhága bahátom? - Mi más, mint hogy elsö kézböl szerezze meg az információit.

- De hát mi szükség van ebbe? Hova lehet eljutni ezzel a szokatlan módszehhel, ezzel a meddö pepecseléssel? Ezzel a kohlátolt empihizmussal? Nézze, nekem megvannak az összes hégi mesteheknek, a múlt nagy hégészeinek a munkái. Én aztán méhlegre teszem öket, összevetem az eltéhö véleményeket, kihámozom az ellentmondó állításokat, kiemelem az igazat, és eljutok egy következtetésbe. Ez a tudományos módszeh. Legalábbis - tette hozzá leereszkedöleg - ahogyan én megítélem. Milyen kihívhatatlanul duhva módszeh lenne az, ha elmennék Ahcturusha vagy a Solva, s magam is ott téblábolnék, ahol a hégi mestehek máh föltáhták a tehepet, méghozzá sokkal ehedményesebben, mint amibe mi képesek lehetnénk.

- Értem - mormolta Hardin udvariasan. "Tudományos módszer - ördög és pokol! Nem csoda, hogy a Galaxis a dugába döl."

- Jöjjön, mylord - lépett közbe Pirenne -, azt hiszem, ideje visszatérnünk.

- Ó, pehsze, azt hiszem, éppen ideje.

Mielött elhagyták volna a szobát, Hardin utánuk szólt

- Mylord, kérdezhetek valamit?

Lord Dorwin nyájasan elmosolyodott, és kegyese intett.

- Hogyne, kedves bahátom. Boldogan állok a hendelkezéséhe. Ha szegényes tudásomból átadhatok magának valamit.

- Kérdésem nem éppen az archeológiával kapcsolatos, mylord.

- Nem?

- Nem. A következökröl van szó: tavaly ide a Terminusra is eljutott a híre, hogy a Gamma Androméda V. bolygóján fölrobbant egy erömü. A szerencsétlenség részleteiröl azonban nem értesültünk. Meg tudná mondani, mi történt pontosan?

Pirenne szája bosszúsan lebiggyedt.

- Csodálkozom, hogy ilyen, egyáltalán ide nem illö kérdésekkel bosszantja ölordságát.

- Hagyja csak, doktoh Pivenne - intette le a kancellár. - Nincs semmi baj. Különben sincs sok mondanivalóm a dologhól. Az ehömü valóban fölhobbant, és óhiási kataszthófát okozott. Azt hiszem, több millió ember elpusztult, és a bolygónak legalább a fele homba dölt. Ami azt illeti, a kohmány komolyan fontolgatja egy olyan intézkedésnek a meghozatalát, amely kohlátozná az atomenehgia nyakló nélküli alkalmazását - no pehsze ez nem olyan dolog, ami a nyilvánosság elé tahtozik.

- Értem - mondta Hardin -, de mi volt a baj az erömüvel?

- Ki tudná megmondani? - válaszolt Lord Dorwin közömbösen. - Néhány évvel ezelött máh egyszeh fölmondta a szolgálatot, és állítólag az alkathészcsehét meg a javítást kontáh módba végezték el. Hisz olyan nehéz manapság valakit is találni, aki éhtene az ehömühendszehék bonyolultabb technikai hészleteihez - fejezte be, siralmas képpel szippantva a burnótból.

- Tudatában van annak - szögezte neki a kérdést Hardin -, hogy a Periféria független királyságai végképp elfelejtették az atomenergiát?

- Igazán? Ez engem egyáltalán nem lep meg. Bavbáh bolygók - de az ég szehelméhe, kedves bahátom, ne nevezze öket függetleneknek. Meht, ugyebáh nem azok. Bizonyságai ennek a velük kötött egyezményék. Ezekben elismehik a császáh felségjogát. Pehsze há voltak kényszehülve, meht egyébihánt nem léptünk volna egyezményhe velük.

- Ez mind igaz lehet, ennek ellenére mégis jókora cselekvési szabadsággal rendelkeznek.

- Meglehet, hogy jókoha. De az aligha számít valamit is. A Bihodalom csak nyeh vele, ha a Pehiféhia a saját ehöfohhásaiból él, mint ahogy többé-kevésbé így is van. Tudja, nekünk semmi hasznunk sincs belölük. Szehfölött bahbáh bolygók. Alig ismehik a civilizációt.

- Valaha ök is civilizáltak voltak. Anakreón egyike volt a leggazdagabb rendszereknek az egész határvidéken. Ha jól tudom, még Vegát is fölülmúlta.

- De hát, Hahdin, ennek máh több száz éve. Ez még nem jelent semmit. A hégí nagy idökben egészen más volt a helyzet. Mi máh másfajta embehek vagyunk, ugyebáh. Különben, Hahdin, micsoda egy makacs embeh maga. Megmondtam éhthetöen, hogy a mai napon nem vagyok hajlandó hivatalos ügyekböl táhgyalni. Doktoh Pivenne figyelmeztetett pedig há, hogy maga nem fog nyugtomat hagyni. De hát én se vagyok máh mai gyehek. Hagyjuk holnapba a dolgot:

Ennyiben maradtak.

Ez volt a második igazgató tanácsi ülés, amióta Hardint is meghívták, hacsak nem számítjuk azokat a közvetlen megbeszéléseket, amelyek a tanács tagjai és az azóta már eltávozott Lord Dorwin között lezajlottak. A polgármesternek mégis határozottan az volt az érzése, hogy legalább még egy, ha nem kettö, söt három olyan tanácskozást is tartottak, amelyekre ö valahogyan nem kapott meghívást.

Erre se kapott volna - gondolta , ha nincs az az ultimátum.

Legalábbis a lényegét tekintve ultimátum volt, habár a vizigrafált irat fölületes elolvasatóból azt hihetné az ember, hogy mindössze két hatalmasság közötti kölcsönös üdvözlésröl van szó.

Hardin óvatosan kezébe fogta az iratot. Cikornyás üdvözléssel kezdödött: "Őhatalmasságától, Anakreón királyától barátjának és testvérének, dr. Lewis Pirennenek, az Egyes Számú Enciklopédia Alapítvány igazgató tanácsa elnökének"; a végén pedig egy jókora, sokszínü, bonyolult szimbolikájú pecsét ékeskedett.

Ennek ellenére mégiscsak ultimátum volt.

- Kiderült - kezdte Hardin -, hogy mégsem volt olyan sok idönk: mindössze három hónap. De ezt a rövid idöt is haszontalanul elpocsékoltuk. Ez a micsoda itten, egy hetet ad nekünk. Mit fogunk most tenni?

Pirenne gondterhelten ráncolta a homlokát.

- Kell valamilyen kibúvónak lennie. Teljességgel fölfoghatatlan, hogy a végsökig mernék feszíteni a húrt annak ismeretében, amiröl Lord Dorwin biztosított bennünket a császár és a Birodalom álláspontját illetöen.

Hardin fölfortyant:

- Úgy! És ön az anakreóni királynak is tudomására hozta ezt az állítólagos álláspontot?

- Igen, miután szavazásra bocsátottam a javaslatot, amely elnyerte az igazgatóság egyhangú jóváhagyását.

- És mikor történt ez a szavazás?

- Nem hinném, hogy bármiben is felelöséggel tartoznék önnek, Hardin polgármester - vágott vissza Pirenne sértett méltósággal.

- Rendben van. Nem mintha olyan nagyon érdekelne a dolog. Csupán van egy olyan érzésem - mondta Hardin gúnyosan lebiggyesztve a szája szélét -, hogy Lord Dorwin értékes beavatkozásának diplomáciai úton való közlése provokálta ki ezt a baráti jegyzékecskét. Egyébként még talán vártak volna, habár nem hinném, hogy az így nyert idö valamit is segített volna Terminuson, ha figyelembe vesszük az igazgatóság hozzáállását.

- És hogy jutott erre az érdekes következtetésre, polgármester úr? - szólalt meg Yate Fulham.

- Nagyon is egyszerüen. Mindössze elö kellett vennem a józan eszemet, ami egyébiránt nem nagyon járja mostanában. Ha nem tudná, van egy olyan ága az emberi tudománynak, amit szimbolikus logikának hívnak, és az kiválóan alkalmas arra, hogy kigyomláljuk az emberi nyelvböl az értelmet fojtogató gizgazt.

- Mit akar ezzel mondani? - kérdezte Fulham.

- Én éltem ezzel a módszerrel. Többek között például alkalmaztam erre a dokumentumra itt. Ami azt illeti, nekem magamnak nem nagyon volt rá szükségem, mert én mindjárt láttam, mi van benne, de úgy gondoltam, öt természettudósnak szimbólumok segítségével könnyebben el tudom magyarázni a tartalmát, mint szavakkal.

Hardin kivett néhány lapot a keze ügyében levö irattartóból, és maga elé terítette öket.

- Egyébként nem én hajtottam végre a müveletet - mondta. - Amint láthatják, Muller Hok a logikai részlegröl írta alá az elemzést.

Pirenne áthajolt az asztal fölött, hogy jobban szemügyre vehesse az iratokat.

- Az Anakreónról jött üzenet különben nem jelentett nehéz problémát - folytatta Hardin -, mert akik írták, a tettek és nem a szavak emberei. Minden nehézség nélkül le lehet bontani arra az egyenes és kertelés nélküli kijelentésre, amely, ha az önök szemei elött levö jeleket szavakra fordítjuk, nagyjából így hangzik: "Egy héten belül megadjátok nekünk, amit követelünk, különben ripityára verünk benneteket, és úgy vesszük el."

Az igazgatósági tagok némán végigfutottak a jeleken, aztán Pirenne visszaült a helyére, és nyugtalanul köszörülte a torkát.

- Nos hát, lát valamilyen kibúvót, dr. Pirenne? - szögezte neki a kérdést Hardin.

- Nem nagyon.

- No látja. - Hardin új papírlapokat terített maga elé. - Amit most maguk elött látnak; az a Birodalom és Anakreón közötti szerzödés, amelyet egyébként a Birodalom részéröl ugyanaz a Lord Dorwin írt alá, aki itt járt a múlt héten, no és itt van a szerzödés a szimbólumok nyelvére fordítva.

A szerzödés öt sürün írt oldalt foglalt el, míg az analízis alig fél oldalra terjedt.

- Amint látják, uraim, a szerzödés szövegének mintegy kilencven százaléka elpárolgott az elemzés során, mint aminek semmi jelentösége sincsen, ami viszont visszamaradt; az a következö érdekes végösszeget adja:

"Anakreón kötelezettségei a Birodalom iránt: Nulla!"

"A Birodalom hatalma Anakreón fölött: Nulla!"

Az öt férfi ezúttal is figyelmesen követte az érvelést, amelyet gondosan visszavetített a szerzödés szövegére, s a vizsgálódás eredményét Pirenne öntötte gondterelt szavakba

- A levezetés helyesnek látszik.

- Ezek szerint elismerik, hogy a szerzödés semmi más, mint egyfelöl Anakreón teljes függetlenségének a kinyilvánítása, másfelöl pedig ennek a státusnak az elismerése a Birodalom részéröl?

- Úgy tünik, igen.

- És nem gondolják, hogy ennek Anakreón is a tudatában van, és mindent megtesz, hogy hangsúlyozza a függetlenségét, s ennek folytán el fogja utasítani a Birodalom részéröl megnyilvánuló fenyegetésnek még a látszatát is? Annál is inkább, mivel nyilvánvaló, hogy a Birodalomnak nincs módjában valóra váltani a fenyegetését - különben mért is egyezett volna bele a függetlenségbe?

- Akkor viszont mire véli Hardin polgármester azt a támogatást, amelyröl Lord Dorwin biztosított bennünket a Birodalom nevében? - vágott közbe Sutt. - Ezek a biztosítékok - kezdte, majd vállat vont -, hm, kielégítönek tüntek.

Hardin hátravetette magát a székében.

- Nos, ez a legérdekesebb része az egész ügynek. Beismerem, hogy amikor elöször megláttam ölordságát, azt hittem róla, hogy a legnagyobb szamár, akivel valaha is találkoztam. Kiderült azonban, hogy ügyes diplomata és ravasz politikus. Vettem magamnak a merészséget, és minden szavát megörökítettem.

A bizottság tagjai összesúgtak; Pirenne szája nyitva maradt az elszörnyedéstöl.

- Miért, mi van abban? - tudakolta Hardin. - Tudom, hogy ezzel súlyosan vétettem a vendégbarátság szabályai ellen, és hogy ilyesmit nem engedne meg magának egy úgynevezett úriember. Azt is tudom, hogy ha ölordsága rajtakapott volna, annak kellemetlen következményei lehettek volna. De megúsztam a dolgot, és most itt van a fölvétel, és kész. A fölvételt lemásoltam, és szintén elküldtem Holknak elemzésre.

- És hol van az analízis? - kérdezte Lundin Crast.

- Itt jön a dolog csattanója - válaszolt Hardin. A három dokumentum közül ezt volt a legnehezebb kielemezni. Mire Holk kétnapi kemény munkával kirostálta az összes üres kinyilatkoztatást, a ködös fecsegést, a semmitmondó véleményt - egyszóval az egész szózagyvalékot; kiderült, hogy egy árva szó sem maradt. Pelyva volt az egész.

Uraim, Lord Dorwin a tárgyalások öt napja alatt nem mondott az égvilágon semmit! Anélkül hogy ezt észrevették volna. Ennyit érnek azok a biztosítékok, amelyeket a maguk drágalátos Birodalma nyújtott maguknak.

Hardin akkor sem okozott volna nagyobb kavarodást, ha egy begyújtott büzbombát helyez az asztal közepére, mint ezzel az utóbbi kijelentésével. Eröltetett nyugalommal várta, hogy elüljön a lárma.

- Ennek folytán - vonta le a következtetést -, amikor önök fenyegetöztek, mert mi mást tettek, amikor a Birodalom támogatásával hencegtek Anakreónnak, csak azt érték el, hogy fölbosszantottak egy uralkodót, aki önöknél jobban tisztában van a helyzettel. Az csak természetes, hogy személyében érezvén sértve magát, azonnali akciót követelt, és íme, így született meg ez az ultimátum, ami visszavezet engem az eredeti kiindulóponthoz. Egy hetünk van, és mit fogunk tenni ez alatt az egy hét alatt?

- Úgy látszik - szólalt meg Sutt -, nincs más választásunk, mint hogy megengedjük anakreóni katonai támaszpontok létesítését Terminuson.

- Egyetértek - replikázott Hardin -, de mit teszünk annak érdekében, hogy az elsö adandó alkalommal kipenderítsük öket?

Yate Fulham bajusza megrándult.

- Ez úgy hangzik, mintha ön már eldöntötte volna magában, hogy eröszakhoz kell folyamodnunk velük szemben.

- Az eröszak - vágott vissza Hardin - a gyengék végsö menedéke. De azért semmiképpen sincs szándékomban, hogy piros szönyeggel várjam öket, és letörülgessem elöttük a legjobb székünket.

- Nem tetszik nekem - erösködött Fulham -, ahogyan kiélezi a dolgot. Veszélyesnek tartom ezt a hozzáállást, annál is inkább, mivel úgy vesszük észre, hogy az utóbbi idöben a lakosság jelentös hányada pontosan így reagál az ön összes javaslatára. Megmondhatom önnek, Hardin polgármester, hogy az igazgatóság figyelmét nem kerülte el, miben mesterkedik az utóbbi idöben.

Körülnézett; a tanácstagok egyetértöen bólogattak. Hardin vállat vont. Fulham folytatta:

- Ha ön a várost eröszakos cselekedetre bujtogatná, akkor szándékos öngyilkosságba kergetne bennünket, amit mi nem vagyunk hajlandók eltürni. A mi politikánknak egyetlen sarkpontja van, és ez az Enciklopédia. Bármire határozzuk el is magunkat, annak egyetlen és kizárólagos indoka az lesz, hogy garantáljuk az Enciklopédia biztonságát.

- Önök tehát arra az elhatározásra jutottak - mondta Hardin -, hogy továbbra is az aktív semmittevés elszánt politikáját folytassuk.

- Önmaga bizonyította be - szólt közbe Pirenne keserüen -, hogy a Birodalomtól nem várhatunk segítséget, ámbár nem tudom megérteni, hogyan és miért lehetséges ez. Ha kompromisszumra van szükség.

Hardint az a lázálomhoz hasonló érzés fogta el, hogy teljes eröböl rohan, de egy lépést sem jut elöre. - Nincs lehetöség kompromisszumra! Nem értik, hogy ez a katonai támaszpontokkal kapcsolatos egész hülyeség nem más, mint a legalantasabb fajtájú nyálazás? Haut Rodric elárulta, mit akar Anakreón elérni: hogy teketória nélkül bekebelezzen bennünket, és bevezesse nálunk a feudális hitbizományi rendszert meg a jobbágyságot. Ha még maradt valami az atomblöffünk hatásából, akkor talán körültekintöbben fognak cselekedni, de hogy cselekedni fognak, arra mérget vehetünk.

Az utolsó szavakat már állva mondta el, a többiek is fölegyenesedtek, Jord Fara kivételével. Ő vette át a szót:

- Kérem, uraim, üljenek le! Elgaloppíroztuk magunkat, azt hiszem. Nem kell olyan dühösen néznie rám, Hardin polgármester, egyikünk sem követett el árulást.

- Ezt elöször még be kell bizonyítania!

- Maga is tisztában van vele, hogy ezt nem gondolja komolyan - mondta Fara nyájas mosollyal. - Én kértem szót.

Apró, ravasz szemét félig lehunyta; sima állán izzadságcseppek csillogtak.

- Nincs értelme tovább titkolni, hogy az igazgató tanács arra a meggyözödésre jutott: az anakreóni kérdés megoldását attól várhatjuk, mit fog közölni velünk a Kripta, amikor hat nap múlva megnyílik.

- Ez minden, amit mondani akart?

- Igen.

- Vagyis ha jól értem, ne csináljunk semmit, csak várjunk áhítatos nyugalommal, és tegyünk tanúságot azon hitünkröl, hogy a Kriptából elö fog ugrani a deus ex machina?

- Ha az indulati frazeológiától eltekintünk, erröl van szó.

- Micsoda leplezetlen légvárépítés! Igazán, dr. Fara, ekkora ostobaság már a zsenialitás határát súrolja. Gyarlóbb ész erre képtelen volna.

Fara elnézöen mosolygott.

- Ámulatra méltó a maga epigrammák iránti fogékonysága, Hardin, csak nem helyénvaló. Visszatérve a dologra, gondolom, nem felejtette még el, amit három héttel ezelött a Kriptával kapcsolatban kifejtettem.

- Hogyne, emlékszem rá. Elismerem, hogy amit mondott, ha csak a deduktív logika szempontjait vesszük, minden volt, csak nem ostobaság. Ön azt mondotta - állítson meg, ha tévedek -, hogy Hari Seldon a rendszer legnagyobb pszichológusa volt; hogy ennél fogva képes volt elöre látni azt a kényelmetlen helyzetet, amelybe most belecsöppentünk; hogy ennek okából létrehozta a Kriptát, mint amely megmutatja a kivezetö utat.

- Lényegében erröl van szó.

- Meg fog lepödni, ha azt mondom, hogy az elmúlt hetekben sokat gondolkoztam ezen a dolgon?

- Fölöttébb hízelgö. S mire jutott?

- Arra, hogy a tiszta dedukció nem elégséges. Ami még ezúttal is hiányzik, az a józan észnek egy parányi szikrája.

- Például?

- Például ha elöre látta az anakreóni kutyaszorítót, akkor mért nem választott egy másik bolygót, valahol a Galaxis közepe táján? Hiszen jól ismert, hogy Seldon volt az, aki addig ügyeskedett, amíg a trantori biztosok Terminust jelölték ki az Alapítvány székhelyéül. De mi értelme volt ennek? Miért kellett neki ide telepíteni bennünket, ha elöre tudta, hogy meg fog szakadni a közlekedés, hogy elszigetelödünk a Galaxistól, hogy a szomszédaink nem fogják nyugtunkat hagyni, s ráadásul ki leszünk szolgáltatva az itteni fémhiánynak? Ez mindennek a teteje! Vagy ha mindezt elöre látta, mért nem figyelmeztette az elsö telepeseket, hogy legyen idejük a fölkészülésre, s ne várják meg, mint ö, amíg egyik lábuk már a szakadék fölött lebeg?

És még egyet ne felejtsenek el. Ha ö akkor elöre látta a problémát, mi ugyanolyan jól látjuk azt most. Ennélfogva ha ö akkor látta a megoldást, akkor nekünk is föl kellene ismernünk most. Elvégre is Seldon nem volt varázsló. Egy dilemma föloldásának nincsenek olyan trükkjei, amit ö ismer, s mi ne ismerhetnénk.

- De Hardin, ha egyszer mi nem ismerjük - erösködött Fara.

- Meg sem próbálták! Észükbe sem jutott. Kezdetben még azt is tagadták, hogy egyáltalán létezik a veszély! Azután meg vakon és süketen hittek a császárban! Most meg Hari Seldonhoz folyamodnak. Egész idö alatt egyebet sem tettek, csak a hatalomban vagy a múltban bíztak - sohasem önmagukban.

Keze görcsösen ökölbe szorult.

Fölér egy kóros állapottal ez a föltételes reflex, amely azon nyomban félresöpör minden szellemi önállóságot, valahányszor a hatalommal való szembeszegülés lehetösége merül föl. Észükbe se jutna megkérdöjelezni, hogy a császár hatalmasabb vagy Hari Seldon bölcsebb önöknél. Nem látják be, hogy itt valami baj van?

Valamilyen oknál fogva senkinek sem akaródzott a válaszadás. Hardin folytatta:

- És nemcsak önök. Az egész Galaxis. Pirenne a tanúja, milyen elképzelése van Lord Dorwinnak a tudományos kutatásról. Lord Dorwin szerint jó archeológus csak az lehet, aki minden könyvet elolvas ebben a tárgyban, olyanoktól, akik már évszázadokkal ezelött meghaltak. Szerinte az archeológiai rejtélyek megoldásának az a módja, hogy mérlegre kell tenni a szemben álló tekintélyeket.

És Pirenne hallgatott és nem tiltakozott:

- Hát nem látják, hogy itt valami nincs rendjén? - Hangjából most is érzödött a csaknem számonkérö hangsúly, választ azonban ezúttal sem kapott. Tovább folytatta

- Nemcsak önökkel, de legalább Terminus felével ugyanez a baj. Ülünk itt, és arról elmélkedünk, hogy az Enciklopédia mindennek a teteje. Azt tartjuk, hogy a tudomány netovábbja, a múlt eredményeinek a rendszerezése. Persze hogy ez is fontos, de ezen túl talán nincs semmi tennivaló? Nem veszik észre, hogy visszafejlödünk és felejtünk? Itt, a Periférián már lemondtak az atomenergiáról. Gamma Andromédán egy erömü fölrobban a gyatra javítás következtében, a birodalmi kancellár meg panaszkodik, hogy alig lehet atomtechnikusokat kapni. És a megoldás? Talán újakat képezni? Á, dehogy! Korlátozni az atomenergiát!

És harmadszor is nekikszögezte:

- Hová tették a szemüket! Az egész Galaxisban ez van. A múlt elötti hasra vágódás. Hanyatlás. Pangás! Egyikröl a másikra hordozta a tekintetét, azok rebbenéstelenül bámultak vissza rá. Fara tért elöször magához.

- Ködös bölcselkedés nem segít rajtunk. Térjünk a tárgyra. Elismeri-e, hogy Hari Seldon egyszerü pszichológiai módszerek segítségével könnyüszerrel fölrajzolhatott jövö történelmi tendenciákat?

- Persze, hogy elismerem - mondta Hardin szinte kiáltva. - De a megoldást nem bízhatjuk rá. A legjobb esetben fölhívhatja figyelmünket a problémára, de ha egyáltalán lehetséges a megoldás, azt nekünk magunknak kell megtalálnunk. Ezt mihelyettünk nem teheti meg.

Fulham közbevágott

- Mit ért azon, hogy "fölhívhatja a figyelmünket a problémára"? Hiszen ismerjük a problémát.

Hardin hirtelen feléje fordult.

- Gondolja? Ön azt hiszi, hogy Anakreón az egyetlen dolog, amely gondot okozhat Hari Seldonnak? Kötve hiszem! Biztosíthatom önöket, uraim, hogy ez idáig egyiköjüknek sincs a leghalványabb fogalma sem arról, hogy valójában mi történik.

- Önnek talán van? - kérdezte Pirenne barátságtalanul.

- Azt hiszem, igen! - Hardin fölpattant a helyéröl, és félrelökte a székét. Szeme hidegen és keményen csillogott. - Egy dolog holtbiztos: mégpedig az, hogy az egész helyzet rohadt, hogy sokkal nagyobb a baj, mint kezdetben föltételeztük. Tegyék csak föl maguknak a kérdést: mért van az, hogy az Alapítvány eredeti telepesei közé Bor Alurinon kívül egyetlen neves pszichológust sem vettek föl? Ő viszont gondosan vigyázott rá, nehogy a tudomány ábécéjén kívül valamit is átadjon a tanítványainak.

Rövid hallgatás után Fara szólalt meg: - Tegyük föl, hogy úgy van. Nos, miért?

- Nyilván azért, mert egy pszichológus fölismerte volna a helyzetet, korábban, mint Hari Seldonnak kedvezö lett volna. Mi pediglen csak a sötétben botorkáltunk, s jó, ha egy-egy ködös kép megvillant elöttünk az igazságról. Hari Seldon pedig éppen ezt akarta.

Élesen elnevette magát. - Ég önökkel, uraim!

Öles léptekkel kivonult a teremböl.

Hardin polgármester a szivarja végét rágcsálta. Észre sem vette, hogy már régen kialudt a szájában. Elözö éjjel le sem hunyta a szemét, és alapos volt a gyanúja, hogy a következö is álmatlanul fog eltelni. Szeme köré karikát rajzolt a kialvatlanság.

Hangja fáradtan csengett:

- Minden elö van készítve?

- Azt hiszem, minden - felelte Yohan Lee az állát simogatva.

- Hogy tetszik?

- Nem rossz. Tudja, magabiztosan kell a dolgot intézni. Vagyis semmi habozás, nem szabad idöt hagyni nekik, hogy magukhoz térjenek. Ha egyszer abban a helyzetben vagyunk, hogy parancsokat osztogathatunk, akkor úgy kell azt csinálnunk, mintha erre születtünk volna, és ök természetesnek veszik az engedelmességet. Ez az egész titka a puccs sikerének.

- Ha az igazgató tanács legalább tanácstalan lesz. - Az igazgató tanács? Felejtse el öket. Holnaptól kezdve annyit sem fognak számítani Terminus ügyeinek irányításában, mint egy rozsdás fél fitying.

Lee elgondolkozva bólogatott.

- Nem furcsa, hogy eddig az ujjukat sem mozdították, hogy keresztülhúzzák a számításunkat? Hiszen maga mondta, hogy azért ök sem tapogatóztak a sötétben.

- Fara fogott egy kis szagot. Néha idegesít az öreg. No meg Pirenne gyanakodott rám attól fogva, hogy megválasztottak. De tudja, sohasem érték föl ésszel, hogy mire is megy a játék, Egész neveltetésük a tekintélytiszteletre épül. Meg vannak gyözödve róla, hogy a császár, csak azért, mert ö a császár, mindenható. És arról is meg vannak gyözödve, hogy az igazgató tanács, csak azért, mert ö az igazgató tanács, amely a császár nevében lép föl, nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy ne ö parancsoljon. A legjobb szövetségesünk az a körülmény, hogy képtelenek fölismerni a lázadás lehetöségét.

Föltápászkodott a székéböl, és öntött magának egy pohár vizet.

- Nem rossz emberek, Lee, amikor a maguk Enciklopédiájával törödnek; teszünk róla, hogy a jövöben csak azzal törödjenek. De reménytelenül csödöt mondanak, ha Terminus kormányzásáról van szó. És most menjen; és lásson neki a dolognak. Egyedül akarok maradni.

Fölült az íróasztala sarkára, és rámeredt a kezében levö pohár vízre.

Egek! Ha csak fele olyan magabiztos volna, mint amilyennek mutatta magát! Az anakreóniak két nap múlva leszállnak, és ami a további teendöket illeti, csak homályos elképzelése vagy inkább sejtése volt arról, hogy ez alatt az elmúlt ötven év alatt mi is volt Hari Seldon szándéka. Még ha igazi, vérbeli pszichológus lett volna, de csak éppen hogy beleszagolt ebbe a tudományba, és így akar túltenni a kor legnagyobb elméjén!

Ha Farának igaza van; ha Anakreón volt az egyetlen probléma, amelyet Hari Seldon elöre látott; ha az Enciklopédia volt az egyetlen dolog, amelynek a biztonságát a szívén viselte, akkor minek az államcsíny?

Vállat vont, és kiitta a vizet.

A Kriptában hatnál jóval több szék volt, mintha nagyszámú vendégseregre rendezték volna be. Hardinnak ez járt a fejében, miközben óvatosan helyet foglalt az egyik sarokban, minél távolabb a többi öttöl.

Az igazgatósági tagok láthatóan nem ellenezték ezt a megoldást. Suttogva tárgyaltak egymás között; beszélgetésükböl csak sziszegö félhangok jutottak el Hardin füléig, aztán azokat is elnyelte a csönd. Mindannyiuk közül csupán Jord Fara látszott úgy-ahogy nyugodtnak. Most éppen elövette az óráját, és komoran rámeredt a számlapra.

Hardin is az órájára pillantott, aztán rászögezte a tekintetét a helyiség felét betöltö tökéletesen üres üvegkockára. Ez volt az egyetlen tárgy a szobában, amelyben ezen kívül serrími sem utalt arra, hogy valahol egy csipetnyi rádium utolsó sugarait vesztegeti, mígnem a pontosan kiszámított pillanatban lecsapódik egy billentyü; bezáródik az áramkör, és.

A fény elhalványodott!

Nem aludt ki egészen, hanem hirtelen sárgára váltott és elhomályosult, hogy Hardin meglepetésében fölugrott a helyéröl. Álmélkodva fölbámult a mennyezeti lámpákra, mire tekintete visszasiklott az üvegkockára, az nem volt üres többé.

Egy alak töltötte be, egy tolószékben ülö emberi alak!

Pár percig nem szólalt meg, csak az ölében fekvö könyvet csukta be, és simogatta elgondolkozva. Aztán elmosolyodott, és az arca egyszerre életre kelt.

- Hari Seldon vagyok - szólalt meg.

Hardin kis híján talpra ugrott, hogy viszonozza a bemutatkozást, de idejében észbe kapott. A hang társalogva folytatta

- Amint látják, ide vagyok szögezve ehhez a székhez, és nem tudok fölállni, hogy üdvözöljem önöket. Az én idömböl néhány hónap telt el azóta, hogy a nagyszüleik idejöttek Terminusra, és én már itt kaptam meg ezt a kellemetlen bénaságot. Magukat én nem láthatom, ezért nem is üdvözölhetem, ahogy illik. Söt azt sem tudom, hányan jöttek el ide, ezért mellöznünk kell minden formaságot. Ha valaki állna, kérem, üljön le, s ha valaki dohányzik, kérem, ne zavartassa magát. - Kuncogva elnevette magát. - Miért is tennék? Hiszen valójában nem is vagyok itt.

Hardin szinte ösztönösen a szivarja után nyúlt, de aztán meggondolta magát.

Hari Seldon félretette a könyvet, mintha egy mellette álló asztalra helyezné, s mihelyt elengedte, a könyv eltünt.

- Ötven év telt el azóta, hogy ez az Alapítvány létrejött, ötven év, és ezalatt az Alapítvány tagjai nem is sejtették, hogy mivégre dolgoznak. Szükség volt rá; hogy sötétben maradjanak, de most már világosságot lehet gyújtani. Hogy ezzel kezdjem: az Enciklopédia Alapítvány egy humbug, mindig is az volt!

Hardin mozgást hallott a közelében, meg néhány fojtott fölkiáltást, de nem fordult oda.

Hari Seldon természetesen nem zavartatta magát, és folytatta

- Humbug abban az értelemben, hogy sem engem, sem a kollégáimat a legkisebb mértékben sem érdekli, hogy megjelenik-e valaha akár egyetlen kötet is az Enciklopédiából. A célját elérte azzal, hogy a segítségével kicsikartunk a császártól egy birodalmi kiváltságlevelet, idecsalogattuk azt a százezer embert, akire szükségünk volt az elképzelésünkhöz, és a segítségével foglalatosságot nyújtottunk nekik, amíg az események úgy nem alakultak, hogy már késö volt bárki számára is a visszalépés.

Az alatt az ötven év alatt, amíg önök ezen a szélhámos terven dolgoztak - miért is szépítgetnénk a dolgot? -, addig maguk elött bezárult a visszavonulás minden útja, és nem maradt más választásuk, mint hogy tovább dolgozzanak azon az összehasonlíthatatlanul fontosabb terven, amely a mi igazi célunk volt és marad.

Evégböl helyeztük önöket olyan bolygóra és olyan idöpontban, hogy ötven év alatt teljesen sarokba szoruljanak, és végleg elveszítsék cselekvési szabadságukat. Mostantól kezdve és évszázadokon keresztül a szükségszerüség útját fogják járni. Szembe kell nézniük egy sor válsággal, az elsö már itt is van a nyakukon, és minden alkalommal egyként körül lesz határolva a cselekvési szabadságuk, s mindössze egy és csak egyetlen út marad nyitva maguk elött. Ez pedig az az út lesz, amelyet a mi pszichológiánk jelölt ki, méghozzá okkal.

A galaktikai civilizáció évszázadokon keresztül stagnált és hanyatlott, habár csak kevesek tudatáig jutott el valaha is ez a tény. De most végre a Periféria elszakadóban van, és a Birodalom politikai egységén repedések mutatkoznak. Valahol a most elmúlt ötven esztendöre esik az az idöpont, ahol a jövö történészei meg fogják húzni a határvonalat, és azt fogják mondani "Itt kezdödött a Galaktikus Birodalom bukása."

És igazuk lesz, jóllehet évszázadok fognak még eltelni, mire bárki is rádöbben erre a bukásra.

A bukás után pedig elkerülhetetlenül bekövetkezik a barbárság, egy olyan kor, amelynek a mi pszichohistóriai tudományunk tanúsága szerint, rendes körülmények között harmincezer esztendeig kellene tartania. A bukást mi nem vagyunk képesek megakadályozni. De nem is akarjuk, mivel a birodalmi kultúra elvesztette azt az életképességét és azokat az értékeit, amelyekkel valaha rendelkezett. De mi le tudjuk rövidíteni az elkerülhetetlen barbárság idejét - egyetlen évezredre.

Hogyan és miként, azt nem árulhatjuk el, éppen úgy, mint ahogy ötven évvel ezelött az Alapítványról sem mondhattuk meg az igazságot. Ha megtudnák ezeket a hogyanokat és mikénteket, akkor könnyen kudarcot vallana a tervünk, mint ahogy kudarcot vallott volna akkor is, ha hamarabb fölfedezik az Enciklopédiával kapcsolatos csalást; ugyanis ennek ismeretében a cselekvési szabadságuk kibövült volna, és a bizonytalansági tényezök száma annyira megnövekedett volna, hogy a mi pszichológiánk már nem tudna megbirkózni vele.

De nem is fognak rájönni, mivel Terminuson nincs és sohasem volt pszichológus, az egy Alurinon kívül, aki viszont közülünk való volt.

Annyit azonban elárulhatok, hogy Terminus és a Galaxis másik végén levö társalapítvány az újjászületés magja, és az eljövendö Második Galaktikus Birodalom megalapítóinak az anyaméhe. És a mostani válság az, amely életre kelti benne a csírát.

Egyébiránt ez a mostani válság eléggé áttekinthetö, jóval egyszerübb, mint jó néhány az ezután bekövetkezök közül. Csontvázra vetköztetve erröl van szó: bolygójuk hirtelen elszakadt a Galaxis még civilizált központjaitól, és ki van téve az erösebb szomszédok fenyegetésének. Egy tudósokból álló kicsiny világot - ezek önök - körülnyaldos a barbárság nagy és gyorsan terjeszkedö óceánja. Az atomenergiának kis szigete a maguké a primitívebb energia elörenyomuló tengerében; mégis tehetetlenek, mivel nincs fémük.

Látják most már, ugye, hogy sarokba szorította magukat a könyörtelen szükségszerüség, és cselekvésre kényszerülnek. Ennek a cselekvésnek a mikéntje, vagyis a dilemma megoldása természetesen magától értetödö!

Hari Seldon alakja kihajolt a kockából, és újból megjelent a kezében a könyv. Fölnyitotta és így folytatta

- Bármilyen kacskaringós útra térne is a jövö történelmünk, véssék jól a leszármazottaik agyába, hogy ez az út elöre föl van rajzolva, és a végén új és hatalmasabb Birodalomba torkollik!

És mire a szemét a könyvre sütötte, az alak a semmibe tünt, és ismét világos lett a szobában.

Hardin fölpillantott, és a szeme találkozott Pirenne tekintetével, aki tragikus kifejezéssel, reszketö ajakkal nézett vissza rá. Az elnök eltökélt, de színtelen hangon ezt mondta

- Önnek volt igaza, elismerem. Ha ma este hatkor eljönne hozzánk, az igazgatóság megtanácskozná önnel a legközelebbi teendöt.

Sorra kezet fogtak vele, és elsomfordáltak, Hardin pedig magában mosolygott. Alapjában véve rendesen jártak el; volt annyi tudósbecsület bennük, hogy elismerjék, ha hibáztak - de rajtuk már ez sem segített.

Az órájára nézett. Eddigre már minden véget ért.

A helyzetet már Lee emberei uralják, és az igazgató tanácsnak többé nincs szava.

Holnap leszállnak az elsö anakreóni ürhajók, de ez is rendjén van. Hat hónap múlva azoknak sem lesz semmi szavuk.

Ami azt illeti, valóban nyilvánvaló volt ennek az elsö válságnak a megoldása, mint ahogyan Hari Seldon megmondta, s ö maga is sejtette attól a perctöl kezdve, hogy Anselm Haut Rodrie kikotyogta, miszerint Anakreón nem rendelkezik atomenergiával.

Pokolian nyilvánvaló!

HARMADIK RÉSZ - A POLGÁRMESTEREK

A NÉGY KIRÁLYSÁG - Az anakreóni tartomány azon részeinek a neve, amelyek az Alapítási Kor elején elszakadtak az Elsö Birodalomtól, és rövid életü, független királyságokat hoztak létre. Ezek közül maga Anakreón volt a legnagyobb és legerösebb, amely területileg.

.A Négy Királyság történetének kétségkívül az a különös társadalmi berendezkedés volt a legérdekesebb vonása, amelyet Salvor Hardin kormányzása alatt kényszerítenek rá idölegesen

Enciklopédia Galactica

Küldöttség!

Az a körülmény, hogy Salvor Hardin elöre tudott a jövetelükröl, egyáltalán nem tette a dolgot kellemesebbé. Ellenkezöleg, már elöre bosszankodott azon, ami következni fog.

Yohan Lee kemény rendszabályok mellett kardoskodott.

- Nem látom be, Hardin - erösködött -, miért kell az idöt vesztegetnünk. A következö választásokig úgysem tehetnek semmit, legalábbis az alkotmányon belül maradva, ami azt jelenti, hogy van egy évünk. Csapjon közéjük!

- Lee, maga javíthatatlan! - biggyesztette le az ajkát Hardin. - Az alatt a negyven év alatt, amióta ismerem magát, képtelen volt elsajátítani a lesböl való támadás finom müvészetét.

- Az nem az én harci módszerem - dörmögte Lee. - Tudom. Azt hiszem, ez az oka, hogy maga az egyetlen ember, akiben megbízom. - Szivarra gyújtott, majd így folytatta: - Hosszú utat tettünk meg azóta, hogy valamikor régen megrendeztük azt a puccsot az enciklopédisták ellen. Öregszem. Hatvankettö elmúltam. Eszébe jut néha, milyen gyorsan elszaladt ez a harminc év?

Lee felhorkant.

- Én nem érzem öregnek magam, pedig hatvanhat vagyok.

- Ha nekem is olyan emésztésem volna! - Hardin kényelmesen pöfékelt a szivarjából. Régen megszünt vágyakozni ifjúsága finom vegai dohánya után. Hol vannak már azok az idök, amikor Terminus bolygó a Galaktikus Birodalom minden zugával kereskedett! Elnyelte öket az a mély verem, amelyben a régi szép napok el szoktak enyészni. És amely a Galaktikus Birodalomra is vár. Ki lehet vajon az új császár, vagy van-e egyáltalán új császár, de van-e Birodalom? Egek! Már harminc éve, azóta, hogy itt a határvidéken minden kapcsolat megszakadt, Terminus számára önmaga és a négy szomszédos királyság jelentette az egész világot.

Hová tüntek a hös napok! Királyságok! A régi idökben mind egy-egy járás, ugyanannak a tartománynak a része, amely viszont egy szektorhoz, a szektor egy negyedhez, ez pedig a teljhatalmú Galaktikus Birodalomhoz tartozott. Most, hogy a Birodalom elvesztette hatalmát a Galaxis külsö vidékei fölött, ezek a parányi bolygócsoportocskák kikiáltották magukat királyságokká, a maguk operettkirályaikkal, nemességükkel, kicsinyes, értelmetlen háborúikkal, egész szánalmas, a régi dicsöség romjain tengödö életükkel.

A civilizáció hanyatlik. Az atomenergiát elfelejtették. A tudomány mitológiává fajult - amíg az Alapítvány színre nem lépett. Az Alapítvány, amelyet Hari Seldon éppen ezzel a szándékkal hozott létre itt, Terminuson.

Lee kinézett az ablakon, és félbeszakította Hardin elmélkedését:

- Megjöttek. Ni csak, a taknyosok: a legújabb típusú gépkocsi! - Tanácstalanul megindult az ajtó felé, aztán Hardinra tekintett.

Hardin elmosolyodott, és visszaintette öt.

- Intézkedtem, hogy fölkísérjék ide öket.

- Ide?! Minek? Túlontúl megtiszteli öket.

- Miért? Inkább csináljam végig a hivatalos polgármesteri fogadás egész cécóját? Kezdek kiöregedni a bürokráciából. Ezenkívül hasznos dolog a fiatalságot ajnározni, különösen ha nem kerül semmibe - tette hozzá kacsintva. - Üljön le, Lee, számítok a maga erkölcsi támogatására. Szükségem lesz rá ezzel a fiatal Sermakkal szemben.

- Ez a Sermak fiú veszélyes - mondta Lee nyomatékosan. - Tábora van, ne becsülje le öt, Hardin.

- Mikor becsültem én le valakit is?

- Hát akkor tartóztassa le. Utána is ráér vádat emelni ellene.

Hardin elengedte a füle mellett ezt a tanácsot.

- Itt is vannak, Lee. - Fölhangzott a bebocsátást kérö jelzés, mire Hardin rálépett az íróasztal melletti pedálra, és az ajtó félrecsúszott.

A négytagú delegáció sorra belépett a szobába, és Hardin nyájasan az íróasztala elött félkörben sorakozó székekhez invitálta öket. Meghajoltak, és várták, hogy a polgármester elkezdje a beszélgetést.

Hardin fölkattintotta az ezüst szivardoboz cirádás fedelét. A doboz valaha Jord Faráé volt, az enciklopédistáé, a néhai jó igazgató tanácsnak a tagjáé. Igazi birodalmi munka volt Santanniról, ám a benne lapuló szivarok már itteni dohányból valók. A négy küldött nagy komolyan sorra kivett egy-egy szivart, és szertartásosan rágyújtott.

Sef Sermak jobbról a második széken ült, mind között ö volt a legfiatalabb és a legszembetünöbb gondosan nyírott sárga kefebajuszával és mélyen ülö, bizonytalan színü szemével. A másik háromról Hardin rögtön látta, hogy se nem oszt, se nem szoroz. Sermakra összpontosította minden figyelmét, arra a Sermakra, aki alighogy bekerült a városi tanácsba, máris nem egy alkalommal fenekestül felforgatta ezt a megfontolt testületet. Sermakhoz irányította a szavait:

- Már régen szerettem volna találkozni önnel, tanácsnok, azóta, hogy azt a ragyogó beszédet mondta a múlt hónapban. Nagyon ügyesen támadta a kormány külpolitikáját.

- Megtisztel az érdeklödése - válaszolta Sermak parázsló tekintettel. - Ügyes volt vagy nem, de a támadás mindenesetre indokolt volt.

- Lehetséges. Ez az ön véleménye természetesen. De ön még nagyon fiatal.

- Ez olyan vétek - hangzott a kemény válasz -, amelyben a legtöbb ember részes élete bizonyos idöszakában. Ön két évvel fiatalabb volt, mint én most, amikor a város polgármestere lett.

Hadin elmosolyodott magában. Fiatal a csikó, de már rúg!

- Ha nem tévedek - mondta fennhangon -, éppen e miatt a külpolitika miatt jött most ide, amellyel olyannyira elégedetlen a tanácsteremben. Három kollégája nevében is szólni akar, vagy mindenki sorban elmondja a magáét?

A négy fiatalember gyors pillantást váltott egymással.

- Én Terminus népe nevében beszélek - szólalt meg Sermak eltökélten -, a nép nevében, amely nincs igazán képviselve a tanácsnak nevezett fejbólintó testületben.

- Értem. Akkor hát beszéljen.

- Arról van szó, polgármester úr, hogy mi elégedetlenek vagyunk.

- Azon, hogy "mi", a népet érti, nemde?

Sermak csapdát sejtve, gyanakvó pillantást vetett rá, majd kimérten azt válaszolta:

- Hiszem, hogy a véleményem a terminusi választók többségének a véleményét tükrözi. Megelégszik ennyivel?

- Ami azt illeti, egy ilyen kijelentésnek csak hasznára válnék a bizonyítás, de azért csak folytassa. Önök tehát elégedetlenek.

- Igen, elégedetlenek vagyunk azzal a politikával, amely harminc éven keresztül minden védekezési lehetöségétöl megfosztotta Terminust az elkerülhetetlen külsö támadással szemben.

- Értem. És ezért? Folytassa csak, folytassa!

- Kedves öntöl, hogy elöre látja, mit akarok mondani. Ezért mi új politikai pártot hozunk létre; olyan pártot, amely Terminus közvetlen érdekeit képviseli, nem pedig valamiféle ködös "kinyilatkoztatott jövö Birodalomét". Az a szándékunk, hogy önt és egész talpnyaló, megalkuvó klikkjét kipenderítsük a városházáról, méghozzá hamarosan.

- Hacsak? Mert, ugye, mindig akad "hacsak"?

- Nem valami sok ebben az esetben: hacsak le nem mond. Nem akarom rábeszélni, hogy változtasson a politikáján, ennyire azért nem bízom önben. Az ígéretei nem érnek egy hajítófát sem. Azonnali lemondáson kívül mást nem fogadunk el.

- Értem. - Hardin keresztbe rakta a lábát, és hátrabillentette a székét. - Ez hát az ultimátumuk. Kedves magától, hogy elöre figyelmeztet. De tudja, azt hiszem, el fogom engedni a fülem mellett.

- Ne higgye, polgármester úr, hogy ez csak figyelmeztetés volna. Vegye inkább kiáltványnak és akcióprogramnak. Az új párt már megalakult, és holnap megkezdi a hivatalos tevékenységét. Sem lehetöségünk, sem szándékunk nincsen kompromisszumot kötni, és megvallom, csak a városnak tett szolgálatai miatt vagyunk hajlandók módot adni önnek az elvonulásra. Egy percig sem hittem, hogy élni fog vele, de legalább tiszta a lelkiismeretem. A legközelebbi választás jóval durvábban és megmásíthatatlanul úgyis kikényszerítené a lemondását.

Ezzel fölállt, és intett a társainak. Hardin fölemelte a kezét.

- Várjanak! Üljenek le

Sef Sermak a kelleténél egy árnyalattal fürgébben ült vissza, és Hardin mozdulatlan arcvonásai mögé fojtotta a mosolyát. A nagy szavak ellenére mégiscsak alkudni akar a fickó! .

- Megmondaná, milyen irányba szeretnék fordítani a külpolitikánkat? Azt akarnák tán, hogy most azonnal megtámadjuk a Négy Királyságot, egyszerre mind a négyet?

- Eszem ágában sincs ilyesmit követelni, polgármester úr. Pusztán azt javasoljuk, hogy azonnal legyen vége a megalkuvásnak. Hivatalba lépése óta azt a vonalat követte, hogy tudományos segítséget nyújtott a királyságoknak. Ellátta öket atomenergiával. Segített helyreállítani az erömüveiket. Kórházakat, kémiai laboratóriumokat, gyárakat épített nekik.

- Na és? Mi a kifogása ez ellen?

- Ön ezt azért csinálta, hogy visszatartsa öket a támadástól. Ezekkel a baksisokkal a balek szerepét vállalta magára egy kolosszális zsarolási játszmában, és eltürte, hogy Terminust csontig kiszipolyozzák - a vége pedig az lett, hogy ki vagyunk szolgáltatva ezeknek a barbároknak a kénye-kedvére.

- Milyen értelemben?

- Abban az értelemben, hogy ön ellátta öket energiával, fölfegyverezte öket, helyrehozta a hajóikat, ennek folytán összehasonlíthatatlanul erösebbé tette öket, mint amilyenek három évtizeddel ezelött voltak. Egyre jobban nö az étvágyuk, és az új fegyverek birtokában végül is minden követelésüket be fogják vasalni azzal, hogy lerohanják Terminust. Avagy nem ez a vége minden zsarolásnak?

- És mi az ön orvossága?

- Rögvest szüntesse be a megvesztegetéseit, addig, amíg nem késö. Erösítse meg a Terminust - és támadjon elsönek!

Hardin szinte kóros érdeklödéssel szögezte tekintetét a fiatalember szöke bajúszkájára. Sermak nyeregben érezte magát, különben nem járt volna annyit a szája. Kétségtelen, hogy szarvai a lakosság nem kis hányadának a véleményét tükrözik. Sokan vannak, akik ugyanígy gondolkoznak.

Amikor megszólalt, a hangján nem érzödött semmi tétovaság. Majdnem fölényesen kérdezte

- Befejezte?

- Egyelöre igen.

- Akkor hát legyen szíves és olvassa el, ami a fejem fölött be van keretezve a falon, ha még nem vette volna észre.

- Az van ott, hogy "Az eröszak a gyengék végsö menedéke" - biggyesztette le az ajkát. - Ez az aggok bölcsessége, polgármester úr!

- Én akkor is tartottam magam hozzá, amikor fiatal voltam, tanácsnok úr, méghozzá sikerrel: Maga még a világon sem volt akkor, de talán tanult róla az iskolában.

Sermakra szögezte a tekintetét, és kimérten folytatta

- Amikor Hari Seldon megteremtette itt az Alapítványt, látszólag az volt a célja, hogy létrehozza a nagy Enciklopédiát, és mi ötven éven át követtük ezt a csalóka fényt, mielött megtudtuk volna az igazságot, szinte az utolsó pillanatban. Amikor a régi Birodalom központjával megszakadt a közlekedés, itt voltunk mi, egy tudóstársaság, egyetlen városba szorulva, minden ipar nélkül, újonnan alakult barbár királyságok acsarkodó gyürüjében. Az atomerö egyetlen szigetecskéje voltunk a barbárság óceánjában, s mint ilyen, fölbecsülhetetlen értékü préda.

Anakreón, amely már akkor is a legerösebb volt a Négy Királyság között, azt követelte, és meg is kapta, hogy katonai támaszpontot létesítsen Terminuson, és a város akkori kormányzói, az enciklopédisták nagyon jól tudták, hogy ez csak kezdete az egész bolygó meghódításának. Így álltak a dolgok, amikor én. hm. átvettem a kormányzást. Maga mit tett volna a helyemben?

- Ez tisztára elvont kérdés - vonta meg a vállát Sermak. - Természetesen tudom, hogy ön mit tett.

- Azért megismétlem, jó? Hátha nem látja a lényeget. Nagy volt a csábítás, hogy szedjük össze, ami erönk csak van, és verekedjünk. Ez szokott lenni a legkönnyebb út, a hiúságnak s ez hízeleg a legjobban, ám szinte kivétel nélkül ez a legdörébb is. Maga rálépett volna erre az útra, a maga "támadjunk elsönek" szövegével. Ezzel szemben én azt tettem, hogy sorra látogattam a másik három királyságot, betettem a bolhát a fülükbe, hogy ha holtbiztosan el akarják vágni a saját torkukat, akkor nézzék el tétlenül, hogy hull az atomenergia titka Anakreón ölébe; ezután gyöngéden a fülükbe súgtam, hogy tegyék azt, amit jónak látnak. Ez volt minden. Egy hónappal azután, hogy az Anakreóni haderök leszálltak Terminuson, a király a három szomszédjától közös ultimátumot kapott kézhez. Egy hét múlva az utolsó anakreóni is elkotródott Terminusról.

Mondja meg nekem ezek után, mi szükség volt itt eröszakra?

A fiatal tanácsnok figyelmesen szemlélte a kezében levö szivarcsutkát, aztán bedobta a hulladékégetö nyílásba.

- Nem fogom föl a párhuzamot. A cukorbajost az inzulin helyrehozza, hogy késnek hírét se látja, a vakbélgyulladás viszont operációt kíván. Ezen nem tud változtatni. Ha minden más kudarcot vall, akkor mi marad hátra, mint - ahogy ön mondja - a végsö menedék? Az ön hibája, hogy most erre kényszerülünk.

- Az én hibám? Ja persze, megint az én megalkuvásom. Maga még most sem érti a helyzetünkböl adódó alapvetö követelményeket. Az anakreóniak eltávozásával nem hárult el a veszély. Akkor kezdödött csak igazán. A Négy Királyság nagyobb ellenségünk lett, mint valaha, mert mindegyiküknek a mi atomerönkre fájt a foga - és mindegyiket csak a másik háromtól való félelem tartotta vissza attól hogy a torkunknak essen. Egy borotvaéles kard élén egyensúlyoztunk, és elég, ha a legkisebb mértékben az egyik irányba húz a súly, mondjuk, ha az egyik királyság túlságosan megerösödik, vagy ha ketten közülük szövetségre lépnek. Érti már?

- Hogyne. A legföbb ideje volt fölkészülni a háborúra.

- Ellenkezöleg. A legföbb ideje volt, hogy alaposan nekilássunk a háború megakadályozásának. Kijátszottam öket egymás ellen. Hol az egyiket segítettem, hol a másikat, tudománnyal, kereskedelemmel, iskolával, kórházzal. Végül is rájöttek, hogy Terminus többet ér nekik virágzó világként, mint hadizsákmányként. Harminc éven át bevált ez a taktika.

- Igen, de arra kényszerült, hogy ezeket a tudományos adományokat vérlázító hókuszpókuszokkal kösse egybe. Félig vallást, félig cirkuszt kreált az egészböl. Létrehozott egy papi hierarchiát a maga bonyolult és értelmetlen rituáléjával együtt.

- No és? - vonta föl a szemöldökét Hardin. - Nem értem, mi köze van ennek a vitához. Azért csináltam így, mert a barbárok, mint valami mágikus varázslatra néztek föl a mi tudományunkra, következésképpen ilyen csomagolásban könnyebben be lehetett nekik adni. A papság azután már magától burjánzott ki, és ha mi a kezére játszunk, ez csak annyit jelent, hogy a legkisebb ellenállás útját követjük. Az egésznek nincs semmi jelentösége.

- De ezeknek a papoknak a kezében vannak az erömüvek. Ez nem jelentéktelen dolog.

- Ez igaz, de mi képeztük ki öket. Csak tapasztalati ismereteik vannak a gépekröl, az azokat körülvevö hókusz-pókuszban viszont szilárdan hisznek.

- És ha valamelyikük átlát a hókuszpókuszon, és félresöpri az empirizmust, akkor mi áll útjában, hogy elsajátítsa a technikát, és eladja az elsö vevönek, aki a legtöbbet ígéri érte? Mit érünk akkor vele, hogy mi a királyságok véleménye rólunk?

- Ennek, Sermak, kicsi a valószínüsége. Ne ragadjon meg a felületen. A királyságokat alkotó bolygók legjobb koponyáit minden évben ide küldik a papi mesterség elsajátítására. És ezeknek a krémje itt marad kutatómunkát végezni. Ha azt hiszi, hogy azok, akik otthon maradnak, s gyakorlatilag híján vannak az elemi tudományos ismereteknek, vagy ami annál is rosszabb, csak a papok torz ismereteihez férhetnek hozzá, egyetlen nekirugaszkodással képesek meghódítani az atomenergia, az elektronika, a hipertérelmélet birodalmát, akkor magának szerfölött romantikus és túlontúl korlátolt elképzelése van a tudományról. Hogy valaki minderre képes legyen, ahhoz egy életen át tartó képzés, no meg ragyogó elme szükségeltetik.

A fenti szónoklat alatt Yohan Lee fölugrott a helyéröl, és sietve elhagyta a szobát. Kisvártatva visszajött, és mihelyt Hardin elhallgatott, fölöttese füléhez hajolt. Néhány szót súgott, majd a kezébe nyomott egy ólomhengert. Utána görbe pillantást vetve a küldöttségre, visszaült a helyére.

Hardin ide-oda forgatta a kezében a hengert, s közben a szempilláin keresztül figyelte a küldötteket. Aztán egy eröteljes csavarintással fölnyitotta a hengert, és csupán Sermaknak volt elég önuralma ahhoz, hogy ne vessen gyors pillantást a kihulló papírtekercsre.

- Egyszóval, uraim - szólalt meg a polgármester -, a kormány azon a véleményen van, hogy tudja, mit csinál.

Míg beszélt, a szeme végigfutott az iraton. A lap tele volt írva bonyolult, de semmitmondó titkosírással, az üzenetet magát az egyik sarokba ceruzával odafirkantott három szó tartalmazta. Elég volt egy pillantás a hír elolvasására, s utána hanyag mozdulattal bedobta a papírt az elégetöcsatornába. A küldöttekhez fordult.

- Attól tartok, uraim, hogy végét kell vetnünk a kihallgatásnak. Örülök, hogy találkoztunk. Köszönöm, hogy eljöttek. - Gépiesen sorra kezet fogott velük, s a látogatók kisorjáztak a teremböl.

Bár Hardin lassan leszokott a nevetésröl, de most, miután Sermak és három hallgatag társa kikerült a hallótávolságból, kuncogásban tört ki, és derüs pillantást vetett Lee-re.

- Hogy tetszett magának ez a blöffmérközés?

- Nem vagyok benne biztos, hogy ö is blöffölt volna - vágott vissza ez harapósan. - Totojgassa csak, és még igaza lesz, hogy megnyeri a legközelebbi választásokat.

- Minden bizonnyal, minden bizonnyal, ha addig nem történik semmi.

- Csak vigyázzon, Hadin, hogy ezúttal ne rossz irányba történjék, ami történik. Mondom, hogy ennek a Sermaknak megvan a tábora. Mi lesz, ha nem várja meg a következö választásokat? Volt idö, amikor maga meg én eröszakkal fordítottunk a dolgokon, akármit mond is a maga jelszava az eröszakról.

Hardin fölvonta az egyik szemöldökét.

- Lee, maga ma borúlátó hangulatban van. Mért kötözködik folyton, mért emlegeti egyre-másra az eröszakot? Ha emlékszik még rá, a mi kis puccsunk egyetlen emberéletbe sem került. Az operáció elkerülhetetlen volt, s mi a megfelelö idöben, simán és fájdalommentesen, mondhatnám: elegánsan végrehajtottuk. Ami viszont Sermakot illeti, ö egészen más helyzetben van. Mi magával, Lee, nem vagyunk az enciklopédisták. Mi föl vagyunk készülve. Csöndben uszítsa rá az embereit ezekre a suhancokra, öregfiú. Észre ne vegyék, hogy rajtuk a szemünk, de azért le ne vegyük róluk! Érti, ugye?

Lee kajánul elnevette magát.

- Olyannak ismer engem, Hardin, aki illedelmesen kivárja a maga parancsait? Sermak meg az emberei már egy hónapja megfigyelés alatt állanak.

A polgármester is elmosolyodott.

- Megelözött, mi? Rendben van. Apropó - tette hozzá közönyösen -, Verisof nagykövet visszatér Terminusra. Remélem, csak ideiglenesen.

Rövid, döbbent hallgatás után Lee kinyögte

- Ez volt az üzenet? Mégis kenyértörésre kerülne a sor?

- Sejtelmem sincs. Addig nem mondhatok semmit, amíg Verisoffal nem beszéltem. Bár könnyen meglehet. A választások elött mindenképpen döntésre kell vinnünk a dolgot. De mi van magával, hogy úgy halálra vált?

- Mert nem tudom, mi lesz ennek az egésznek a vége. Maga túlságosan rejtelmes, Hardin, és nagyon közelröl játszik a tüzzel.

- Te is, fiam, Brutus - dörmögte Hardin az orra alatt. Hangosan pedig azt mondta: - Vegyem úgy, hogy maga is csatlakozik Sermak új pártjához?

Lee akarata ellenére elnevette magát.

- Föladom. Nyert. Mi a véleménye az ebédröl?

Rengeteg epigrammát tulajdonítanak Hardinnak, e megrögzött epigrammaírónak, nagy részük azonban kétes hitelességü. Fönnmaradt viszont, hogy egy alkalommal ezt mondta

- Az egyenesség kifizetödö, különösen, ha valakiröl az a hír járja, hogy körmönfont.

Poly Verisof nemegyszer alkalmazta ezt a bölcsességet, ugyanis már tizennegyedik éve tölti be kettös hivatalát Anakreónon, ez idö alatt gyakorta támadt az a kellemetlen érzése, mintha csupasz talppal forró vason táncolna.

Az anakreóniak szemében ö volt a föpap, annak az Alapítványnak a képviselöje, amely ezeknek a "barbároknak" minden rejtelmek csúcsaként jelent meg, mint annak a vallásnak a központja, amelyet - Hardin közremüködésével - az elmúlt harminc év során létrehoztak. Ebben a minöségben olyan tisztelet övezte, amely szörnyen terhes volt neki, mivel a lelke mélyén megvetette azt a rítust, amelynek ö volt a föszereplöje.

Anakreón királyának - a néhai öregnek meg a mostani unokának - a szemébeni viszont mindössze nagykövete volt egy hatalomnak, amely rettegésük forrása és irigységük tárgya volt egy idöben.

Elég az hozzá, hogy kényelmetlen egy állás volt az övé, és ezt a mostani, három év óta az elsö alapítványi utazását szinte üdülésszámba vette, még akkor is, ha egy elég nyugtalanító incidens miatt került rá sor.

S mivel nem ez volt az elsö alkalom, hogy inkognitóban kellett utaznia, ezúttal is kisegítette az egyenesség hasznáról szóló Hardin-féle epigramma.

Polgári ruhába bújt hát - már önmagában kész üdülés -, és fölszállt az Alapítványra induló menetrend szerinti hajó második osztályára. Miután leszállt Terminuson, átfurakodott az ürkikötöben nyüzsgö tömegen, és egy nyilvános vizifonon fölhívta a városházát.

- Jan Smite vagyok - mutatkozott be. - A polgármester kihallgatáson vár ma délutánra.

A vonal másik végén egy ügybuzgó fiatal nö kapcsolt a készüléken, színtelen hangon néhány gyors szót váltott valakivel, majd ugyanolyan száraz, gépies hangon Verisofhoz fordult.

- Hardin polgármester félóra múlva várja önt, uram. - És a képernyö elsötétült.

Ezek után az anakreóni nagykövet megvette a Terminus City Journal legfrissebb számát, elbandukolt a városháza elötti parkba, letelepedett az elsö üres padra, és hogy agyonüsse az idöt. végigböngészte a vezércikkoldalt, a sportrovatot meg a képregényeket. Amikor letelt a fél óra, a hóna alá csapta az újságot, besétált a városházára, és jelentkezett a várószobában.

Ezalatt sikerült tökéletesen megöriznie az inkognitóját, mivel úgy tett, mint akinek semmi titkolnivalója sincsen, s ennél fogva senki sem vetett ügyet rá.

Hardin széles mosollyal üdvözölte.

- Parancsoljon szivart. Milyen volt az útja?

- Érdekes - felelte Verisof, miközben kivett egy szivart.

- A szomszéd kabint egy pap foglalta el, aki valamilyen radioaktív müanyag tanfolyamra jött ide, a rák gyógyításával vagy mivel kapcsolatban.

- A nyakam rá, hogy nem radioaktív müanyagot mondott, igaz?

- Még mit nem! Számára a Szent Eledel volt az.

- És aztán? - mosolygott a polgármester.

- Belecsábított egy teológiai vitába, és minden töle telhetöt megtett, hogy kimentsen a hitvány materializmus mocsarából.

- És nem ismerte föl a saját föpapját?

- A bíborpalást nélkül? Különben is smyrnói. De amúgy érdekes élmény volt. Figyelemre méltó, Hardin, hogy milyen szilárdan megvetette a lábát a tudományvallás. Kizárólag saját szórakozásomra írtam egy tanulmányt a dologról; közölni persze nem volna célszerü. Szociológiai szemszögböl közelítve meg a dolgot, úgy tünhet, hogy amikor a régi Birodalom elkezdett a szélein rothadni, azt is mondhatnánk, hogy a tudomány, mint olyan mondott csödöt a peremvidékeken. Ahhoz, hogy ismét elfogadtassa magát, más köntösbe kellett bújnia - és valóban ez ment végbe. Minden szépen egymásba illeszkedik, ha az ember a szimbolikus logikát hívja segítségül.

- Érdekes - mondta a polgármester tünödve. Ujjait összefonta a tarkóján, majd hirtelen témát váltott: - Mondja, mi a helyzet Anakreónon?

A nagykövet komor arccal kivette a szivart a szájából, savanyú képpel rámeredt, aztán letette a hamutálcára.

- Hát, nem a legjobb.

- Különben nem jött volna ide, ugye?

- Aligha. A helyzet a következö. A kulcsfigura Anakreónon Wienis, a kormányzó herceg, vagyis Lepold király nagybátyja.

- Tudom. De jövöre Lepold nagykorú lesz, nem? Ha jól tudom, februárban lesz tizenhat.

- Igen. - Majd pillanatnyi szünet után kényszeredetten: - Ha megéri. A király apja gyanús körülmények között halt meg. Vadászat közben tülövedék fúródott a mellébe. Persze baleset volt.

- Hm! Mintha emlékeznék Wienisre még abból az idöböl, amikor Anakreónon jártam, miután kiebrudaltuk öket Terminusról. Ez még maga elött volt. Lássuk csak. Ha nem tévedek, barna képü, fekete hajú fiatalember volt, jobb szemére bandzsított. Furamód kampós volt az orra.

- Ugyanaz a pasas. A kampós orr meg a kancsalság még megvan, de a haja már deres. Tisztességtelen játékot üz. Szerencsére az egész bolygón nem találni nála nagyobb hatökröt. És ez annál szembeötlöbb, mivel ravasz ördögnek képzeli magát.

- Rendszerint így szokott lenni.

- Ha föl akar törni egy tojást, akkor a legkevesebb: atombombát dob rá. Hogy mást ne mondjak, emlékszik, amikor két évvel ezelött, az öreg király halála után meg akarta adóztatni a templomi javakat?

Hardin elgondolkodva böcögetett, aztán elmosolyodott.

- A papok jókora siránkozást csaptak.

- Akkorát, hogy egész Lucrezáig elhallatszott. Azóta sokkal óvatosabban bánik a papsággal, de azért távolról sem lett kezes bárány. Szerencsétlenségünkre határtalan önbizalommal rendelkezik.

- Valószínüleg egy túlkompenzált alacsonyabbrendüségi komplexussal állunk szemben. Az uralkodók kisebb csemetéi rendszerint megkapják ezt a kórt.

- Mindegy, az eredmény egy és ugyanaz. Habzó szájjal acsarkodik az Alapítvány ellen. Még csak nem is igyekszik titkolni. S ha csak a fegyvereken múlik, meg is teheti, hogy nekünk rohan. Az öreg király elsörendü hadiflottát épített föl, no meg Wienis sem aludt az elmúlt két év során. A templomra kivetett adónak is a fegyverkezést kellett volna szolgálnia, és miután itt kudarcot vallott, a duplájára emelte föl a jövedelemadókat.

- Nem morogtak emiatt?

- Nem túlságosan. Heteken keresztül a királyság minden templomában a hatalom iránti engedelmességröl prédikáltak. Nem mintha Wienis megköszönte volna.

- Szóval ez a háttér. No és mi az, ami ide hozta magát?

- Két héttel ezelött egy anakreóni kereskedelmi hajó rábukkant a régi Birodalmi Flotta egyik megviselt cirkálójára. Legalább háromszáz éve sodródhat az ürben.

Hardin szemében érdeklödés csillant. Elöredölt a széken.

- Igen, hallottam róla. A Hajózási Tanács megkeresett ebben az ügyben, és javasolta, hogy kérjük ki a hajót tanulmányozásra. Úgy tudom, türhetö állapotban van.

- Nagyon is jó állapotban van - mondta Verisof szárazon. - Wienis kis híján idegsokkot kapott, amikor a múlt héten kézhez vette az ön kérését, hogy engedje át a hajót az Alapítványnak.

- Azóta sem válaszolt.

- Nem is fog, hacsak ágyúkkal nem, legalábbis ö ezt mondja. Aznap, hogy útra keltem idefelé, hozzám jött, és azt követelte, hogy az Alapítvány hozza harcra kész állapotba a hajót, és bocsássa az anakreóni flotta rendelkezésére. Alávaló pimaszságában odáig ment, hogy kijelentette: az ön múlt heti jegyzéke mögött az Alapítványnak azon szándéka húzódik még, hogy megtámadja Anakreónt. És hogy a csatahajó helyreállításának a megtagadása csak alátámasztaná az ö gyanúját, és arra kényszerítené, hogy lépéseket tegyen Anakreón védelme érdekében. Ezek az ö szavai. Még hogy rákényszerítené! Nos, ezért vagyok most itt.

Hardin barátságosan elmosolyodott.

- Természetesen ö visszautasításra számít - mosolygott vissza Verisof -, ami tökéletes ürügyet szolgáltatna neki az azonnali támadásra.

- Ezzel én is tisztában vagyok, Verisof. Ezek szerint van legalább hat hónapunk, így hát hozassa rendbe a hajót, és adja át neki üdvözletemmel egyetemben. Megbecsülésünk és tiszteletünk jeléül pedig keresztelje át Wienisre - és elnevette magát.

Verisof arcán válaszul megint megjelent valami halvány mosolyféle.

- Azt hiszem, Hardin, hogy ez a logikus lépés, de azért félek.

- Mitöl?

- Mert ez igazi hajó! Valamikor tudtak építeni! És az ürtartalma is legalább fele az egész anakreóni flottáénak. Atomütöereje akkora, hogy akár egy egész bolygót képes szétverni, a védöpajzsa pedig olyan, hogy képes ellenállni a Q-sugárnak anélkül, hogy a saját sugárzása megnövekednék. Túl sok a jóból, Hardin.

- Szófia beszéd, Verisof, szófia beszéd! Maga ugyanúgy tudja, mint én, hogy azokkal a fegyverekkel, amelyek már most a kezében vannak, könnyüszerrel térdre kényszerítheti Terminust, még mielött a magunk számára helyreállíthatnánk azt a hajót. Mit számít hát akkor, ha a cirkálót is a kezére játsszuk? Jól tudja maga is, hogy sohasem kerül sor igazi háborúra.

- Lehetséges. Igen. - A nagykövet fölemelte a fejét. - De Hardin.

- Nos? Miért állt meg? Folytassa!

- Nézze, ez nem tartozik rám. De olvasom az újságot - és az asztalra tette a Journalt, s rámutatott az elsö oldalra. - Mi akar ez lenni?

Hardin közönyös pillantást vetett az újságra.

"A tanácsnokok egy csoportja új politikai pártot alakít."

- Ennyit én is kiveszek - mondta Verisof idegesen. - Tisztában vagyok vele, hogy ön jobban ismeri a belsö helyzetet, mint én, de hát ezek itt éppen csak fizikai eröszakkal nem fenyegetik önt. Mekkora erö van mögöttük?

- Átkozottul sok. Minden valószínüség szerint a legközebbi választások után övék lesz a többség a tanácsban.

- Elöbb nem? - Verisof sanda pillantást vetett a polgármesterre. - A választásokon kívül más módjai is vannak a hatalom megszerzésének.

- Csak nem néz engem is Wienisnek?

- Nem. Csakhogy a hajó kijavítása hónapokig is eltart, és utána biztosra vehetjük a támadást. Meghátrálásunkat a szégyenletes gyengeség jeleként fogják értelmezni, a birodalmi cirkálóval viszont meg fog kétszerezödni Wienis flottájának az ereje. Ne legyek föpap, ha ez nem fog támadni. Miért kockáztassunk? Két dolgot is tehet. Vagy tárja föl a kártyáit a tanács elött, vagy már most vigye kenyértörésre a dolgot Anakreónnal.

Hardin bosszús arcot vágott.

- Kenyértörésre, most, mielött a válság megérne? Ez az egyetlen dolog, amit nem szabad megtennem. Ha nem tudná, van olyan, hogy Hari Seldon meg a terv.

Verisof némi habozás után kibökte:

- Ezek szerint ön tökéletesen meg vari gyözödve róla, hogy létezik a terv?

- Aligha férhet hozzá kétség - hangzott a szilárd válasz. - Jelen voltam, amikor az Idökripta megnyílt, és Seldon saját hangja lebbentette föl róla a fátylat.

- Ebben én nem kételkedem, Hardin. Csupán az nem fér a fejembe, hogyan lehet ezer évre elöre fölvázolni a történelmet. Az nem lehetséges, hogy Seldon túlbecsülte volna önmagát? - Hardin ironikus mosolyát látva, mentegetözve hozzátette:

- Persze én nem vagyok pszichológus.

- Látja, erröl van szó. Egyikönk sem az. Én azonban fiatalkoromban beleszagoltam annyira a pszichológiába, hogy megértsem, mire képes ez a tudomány, jóllehet én magam nem vagyok képes forgatni ezt a fegyvert. Ahhoz az egyhez viszont semmi kétség sem férhet, hogy Seldon pontosan azt tette, amit állított. Ahogy ö mondja, az Alapítvány eredetileg tudományos menedékként jött létre, azzal a céllal, hogy a halódó Birodalom tudományát és kultúráját átmentsék a bekövetkezö barbárság századain, amelyböl végül is ki fog kristályosodni a Második Birodalom.

Verisof cseppnyi kétkedéssel bólintott.

- Mindenki tudja, hogy az eseményeknek így kellene alakulniuk. De megengedhetjük-e vajon a kockázat luxusát? Kockára tehetjük-e vajon a mát valamiféle ködös jövö érdekében?

- Nem tehetünk mást, mivel a jövö nem ködös. Seldon kiszámította és rendszerezte. Történelmünk minden egymás után következö válságát föltérképezte, és bizonyos mértékig mindegyikre kihat, hogyan sikerül az elözöt megoldani. Ez még csak a második válság, s csak a nagy mindenség a megmondhatója, mivé sokszorozódna a végén a sémától való legparányibb eltérés is.

- Ez csak meddö okoskodás.

- Egyáltalán nem az! Hari Seldon azt mondta az Idökriptában, hogy minden egyes válság során olyan fokig leszükül a cselekvési szabadságunk, hogy csupán egyetlen út marad nyitva a cselekvésre.

- Hogy az egyenes, de keskeny ösvényen tartózkodjunk?

- Igen, hogy tartózkodjunk az elhajlástól. Viszont ebböl következik, hogy mindaddig, amíg egyetlen cselekvési lehetöségnél több is nyitva áll, a válság még nem érett meg. Engednünk kell, hogy az események sodródjanak a maguk útján, ameddig csak lehetséges, és a mindenség a tanúm, én ezt fogom tenni.

Verisof nem válaszolt. Csak az alsó ajkát rágcsálta a mogorva csendben. Még egy éve sincs, hogy Hardin elöször beszélt neki erröl a kérdésröl - a nagy kérdésröl, vagyis hogy mit tegyenek Anakreón ellenük irányuló készülödése ellen. És akkor is csak azért, mert ö, Verisof kipakolta, ami a bögyében volt a további megalkuvó politikával kapcsolatban.

Hardin, mintha olvasott volna a nagykövet gondolataiban, ezt mondta:

- Jobban tettem volna, ha sohasem beszélek magának erröl.

- Miért mondja ezt? - hökkent meg Verisof.

- Mert most már hatan vagyunk: rajtunk kívül a másik három nagykövet meg Yohan Lee, akik sejtik, mi várható, és mérget mernék rá venni, hogy Seldon szándéka szerint senkinek se szabad tudnia a dologról.

- Miért?

- Mert még Seldon fejlett pszichológiai tudománya sem volt mindenható. A kelleténél több független változóval nem volt képes megbirkózni. Bizonyos adott idötartamon túl egyes személyekkel már nem tudott dolgozni, legalábbis azon a határon túl nem, ameddig a gázok kinetikai elméletét még alkalmazni lehet egyetlen molekulára. Ő csak tömegekkel foglalkozott, egy-egy bolygó egész lakosságával, méghozzá vak tömegekkel, amelyeknek sejtelmük sincs saját tevékenységük végeredményéröl.

- Nem egészen értem.

- Nem tehetek róla. Nem vagyok eléggé pszichológus ahhoz, hogy tudományos magyarázatot adhatnék. De hiszen ezt maga is tudja. Terminuson nincs egyetlen képzett pszichológus, és egyetlen matematikai szakkönyv sem található ebben az ágban. Nyilvánvalóan az volt a szándéka, hogy Terminuson senki se legyen képes a jövöt kiszámítani. Seldon azt akarta, hogy vakon tapogatózzunk elöre, ami - a tömegpszichológia törvényei szerint - egyedüli biztosítéka annak, hogy a helyes úton maradjunk. Egyszer már említettem magának, hogy fogalmam sem volt róla, hová lyukadunk ki, miután kiüztem innét az anakreóniakat.

Engem csak az izgatott, hogy fönntartsam az eröegyensúlyt, semmi több. Csak késöbb véltem fölfedezni valamiféle szabályszerüséget az eseményekben, de minden tölem telhetöt megtettem, hogy ne építsek erre a fölfedezésemre. Az elörelátásból következö beavatkozás kizökkentette volna a tervet.

Verisof elgondolkodva bólintott.

- Majdnem ilyen bonyolult okoskodásokat hall az ember odaát az anakreóni templomokban is. És honnan fogja tudni, hogy eljött a cselekvés órája?

- Már most is tudom. Maga mondta, hogy mihelyt helyreállítjuk a csatahajót, semmi sem térítheti el Wienist attól a szándékától, hogy megtámadjon bennünket. Ebben a vonatkozásban tehát csak egyetlen lehetöség marad, igaz?

- Úgy van.

- Helyes. Ez a külsö helyzetet illetöen. Ugyanakkor azt is elismeri, hogy a legközelebbi választások után új és hajthatatlan tanács alakul, amely ki fogja eröszakolni az Anakreón elleni akciót. Itt sem marad más lehetöség.

- Igen.

- És mihelyt az összes választási lehetöség elapad, nyakunkon a válság, nem igaz? És én mégis aggódom.

Elhallgatott, és Verisof várta, hogy folytassa. Hardin lassan, szinte vonakodva megszólalt:

- Van egy olyan gyanúm, inkább megérzésem, hogy a terv szerint a külsö és belsö nyomásnak egyidöben kellene forrpontra jutnia. Ezzel szemben néhány hónap eltérés ígérkezik. Wienis valószínüleg még a tavasz elött támadni fog, a választások pedig csak egy év múlva esedékesek.

- És ez olyan fontos lenne?

- A jó ég tudja. Vagy a számításokba csúszott bele kisebb hiba, vagy ott a baj; hogy én túl sokat tudtam. Azon igyekeztem, hogy amit tudok a jövöböl, sohase befolyásolja a tetteimet, de hát ki tudja? És egyáltalán mi lesz a következménye ennek a hézagnak? Lesz, ahogy lesz - szegte föl a fejét -, egyvalamit azonban szilárdan eltökéltem.

- Éspedig?

- Amikor a válság beüt, én Anakreónon leszek. Ott akarok lenni a tetthelyen. De ennyi elég is, Verisof. Késöre jár. Jöjjön, csapjunk egy görbe éjszakát: Szükségem van a kikapcsolódásra.

- Rendben van, de ne menjünk sehova - helyeselt Verisof - nem szeretném, ha fölismernének, különben mit szólna ez az új párt, amit a maga drágalátos tanácsnokai összehoznak. Rendelje ide a brandyt.

És Hardin odarendelte, de nem túl sokat.

Valamikor hajdanán, amikor még a Galaktikus Birodalom az egész Galaxisra kiterjedt, Anakreón a Periféria leggazdagabb tartománya volt, és az alkirályi palota nem egy császári vendégnek adott pompás szállást. És ezek közül nem egy odaült a légi robogók kormánya mögé, hogy kipróbálja a szerencséjét meg a tüpuskáját a niakmadár nevü tollas repülö erödök ellen.

Anakreón. dicsösége a semmibe enyészett azóta. Az alkirályi palota helyén csak tátongó romok maradtak, kivéve azt a szárnyát, amelyet az Alapítvány szakmunkásai helyreállítottak. És kétszáz év óta egyetlen császár sem tette Anakreónra a lábát.

De a niakvadászat megmaradt királyi sportnak, s az éles szem meg a biztos kéz a tüpuska kezelésében még mindig fö erénynek számított az anakreóni királyi udvarban.

I. Lepold, Anakreón királya - és mint ahogy elmaradhatatlanul, bár indokolatlanul hozzátették: a határbirtokok ura - még tizenhat sem múlott, de már böséges tanújelét adta ügyességének. A tizenhárom évet sem töltötte be, amikor leszedte az elsö niakot; a tizediket a trónra lépése utáni héten; és most a negyvenhatodik madárral tartott éppen hazafelé.

- Meglesz az ötven, mire nagykorú leszek - mondta lelkesen. - Ki fogad velem?

Udvaronc azonban nem fogad a király ügyességére. Mert könnyen kiteszi magát a nyerés halálos veszedelmének. Ezúttal sem vette föl senki a kihívást, így hát a király jókedvüen elindult átöltözni.

- Lepold!

A király két lépcsöfok között megtorpant, meghallván az egyetlen hangot, amelynek önkéntelenül engedelmeskedik a lába. Durcásan hátrafordult.

Wienis állt lakosztálya küszöbén és türelmetlenül intett unokaöccsének.

- Küldd el öket! Gyorsan!

A király kurtán biccentett, és a két kamarás hajlongva lehátrált a lépcsön. Lepold belépett nagybátyja szobájába.

Wienis szemrehányóan méregette a király vadászöltönyét.

- Hamarosan sokkal fontosabb dolgokkal kell foglalkoznod, mint a niakvadászat.

Hátat fordított, és az íróasztalhoz ballagott. Amióta kiöregedett abból, hogy élvezni tudná a levegö süvítését, a nyaktörö szaltót szárnycsapásnyira a niakmadártól, a légi robogó perdülését és meredek emelkedését lába apró mozdulatára, azóta csak ócsárló szava volt az egész sportról.

Lepold tisztában volt vele, hogy nagybátyjának savanyú a szölö, ezért nem minden rosszmájúság nélkül lelkendezni kezdett

- Sajnálhatod, bácsikám, hogy nem jöttél velünk! Fölvertünk egyet a samiai vadonban, micsoda példány! Mi utána. Legalább száz négyzetkilométert keresztül-kasul száguldunk vagy két órán keresztül. Ekkor én föl a masinát napiránt - a kezével úgy tett, mintha most is a gépben ülne -, és megpörgetem, mint az orsót. Zutty, neki a bal szárnya alatt, a tomporánál.

Ettöl megvadul, és rézsút fölvág a magasba. Én balra kitérek, és várom, hogy lecsapjon. És valóban, mint a vércse, zuhan rám. Szárnycsapásnyira sem volt, amikor én uccu, el alóla, és.

- Lepold!

- Ühüm. Eltrafáltam!

- Jó, jó. Ide figyelsz végre?

A király vállat vont, és elvonult a sarokasztal mellé, ahol is egyáltalán nem királyi duzzogással, nagybátyja tekintetét elkerülve, csipegetni kezdett a leradióból.

Wienis mintegy bevezetésképpen odavetette: - Voltam ma a hajón.

- Miféle hajón?

- Csak egy hajó van. A hajó. Amelyiket az Alapítvány a flotta számára helyreállít. A régi birodalmi cirkáló. Elég világosan fejezem ki magam?

- Ja, az? Ugye, megmondtam, hogy az Alapítvány kijavítja nekünk, ha megkérjük rá! Szamárság, amivel folyton rágod a fülemet, hogy meg akarnak támadni bennünket. Mert ha ez volna a szándékuk, akkor mért csinálnák meg nekünk a hajót? Hidd el, ez sehogyan se stimmel.

- Hülye vagy, Lepold!

A király, aki éppen félredobta egy leradió héját, és új dióért nyúlt, elvörösödött.

- Izé. ide figyelj. - dadogta mérgesen, a dühe azonban alig volt több gyerekes durcásságnál. - Nem hinném, hogy jogod van rá így nevezni. Megfeledkezel magadról. Ha nem tudnád, két hónap múlva nagykorú leszek.

- Úgy van, és pont neked való az uralkodói felelösség. Ha csak feleannyi idöt szentelnél a közügyeknek, mint amennyit a niakvadászatra áldozol, akkor nyugodt lelkiismerettel lelépnék a kormányzói székböl.

- Nem érdekel. Tudd meg, hogy ennek semmi köze az ügyhöz. A tény az, hogy hiába vagy kormányzó herceg meg a nagybátyám, a király én vagyok, és te az alattvalóm vagy. Nem szabadna engem hülyének nevezned, és egyébként sem volna szabad ülnöd a jelenlétemben. Nem kértél engedélyt rá. Szerintem jó lenne, ha vigyáznál magadra, mert még hamarosan tenni találok valamit.

Wienis szeme fagyos volt, mint a jégcsap. - Felségednek szólítsalak?

- Igen.

- Rendben van. Felséged hülye!

Sötét szeme parázslott összevont szemöldöke alatt, s az ifjú király lassan a székébe roskadt. A herceg arcán gúnyos elégedettség suhant át, de gyorsan tova is tünt. Vastag ajkai mosolyra nyíltak, s egyik keze megpihent a király vállán.

- Sose bánd, Lepold. Nem lett volna szabad elragadtatnom magam. Néha nehezen tudja megörizni az ember a méltóságát, amikor az események súlya. De érted egyáltalán, miröl beszélek?

Ha a szavai nyájasak is voltak, a szemében megmaradt a keménység.

Lepold bizonytalanul hebegte:

- Hogyne. Az államügyek, ugyebár, fenemód terhesek. - Nem minden nyugtalanság nélkül várta, hogy most mindenféle vacak részletet zúdítanak a nyakába arról, hogy áll az ez évi kereskedelem Smyrnóval, meg hol tart jelenleg az a véget nem érö civódás, amely a Röt Folyosó gyéren lakott bolygói körül zajlik.

- Ide figyelj, fiam, már régen beszélni akartam veled erröl - mondta Wienis -, de hát tudom, hogy a heves ifjúság türelmetlen a száraz államügyek iránt.

- Csak ki vele, nem tesz semmit - intett Lepold. A nagybácsi ügyet sem vetett rá.

- Két hónap múlva viszont nagykorú leszel. S mi több: nehéz idök jönnek, s neked is oda kell állnod a gátra. Hisz attól kezdve, Lepold, király leszel.

Lepold bólintott, de az arca közönyös maradt. - Háború lesz, Lepold.

- Háború! De hiszen fegyverszünetet kötöttünk Smyrnóval.

- Nem Smyrno: maga az Alapítvány.

- Bácsikám, de hiszen helyrehozzák a hajót. Azt mondta.

Nagybátyja ajkbiggyesztése beléfojtotta a szót.

- Lepold - mondta ez egy árnyalattal ridegebben -, beszéljünk, mint férfi a férfival. Háború lesz az Alapítvánnyal, akár helyreállítják a hajót, akár nem, söt a hajó kijavítása csak siettetni fogja a dolgot. Az Alapítvány a hatalom és erö forrása. Anakreón egész nagysága, a hajói és a városai, a kereskedelme, egész léte azoktól a morzsáktól függ, amelyeket az Alapítvány könyöradományként nagy nehezen nyújtani kegyeskedik nekünk. Jól emlékszem még azokra az idökre - nem is olyan régen volt -, amikor az anakreóni városokat szénnel és olajjal fütötték. Különben hagyjuk, úgysem értenéd meg.

- Szerintem - kockáztatta meg a király félénken - hálásnak kellene lennünk.

- Hálásnak? - üvöltötte Wienis. - Hálásnak azért, mert fukar kézzel elénk vetnek egy-egy alamizsnát, s közben csak a nagy mindenség a tanúja, mit tartanak meg maguknak - mivégre? Hogy valamikor ök legyenek a Galaxis urai!

Tenyerét unokaöccse térdére helyezte, s a szeme résnyire szükült.

- Lepold, te Anakreón királya vagy. Fiaid és a fiaidnak a fiai a világegyetem urai lehetnek, ha a kezedben lesz a hatalom, amelytöl az Alapítvány megfoszt bennünket!

- Ebben van valami! - Lepold szemében megcsillant egy szikra, és a háta kiegyenesedett. - Elvégre is milyen jogon tartogatják maguknak? Ez nem járja, ugye? Anakreón is számít tán valamit, nem?

- No, lám, végre kezdesz kapisgálni. Nomármost, fiam, mi van akkor, ha Smyrno a saját szakállára megtámadja az Alapítványt, és kezébe kaparintja az egész hatalmat? Mit gondolsz, meddig tudjuk elkerülni a csatlóssorsot? Meddig tudsz megülni a trónodon?

Lepold egyre izgatottabb lett.

- A mindenségit, valóban! Én mondom neked, hogy teljesen igazad van. Nekünk kell támadnunk elsönek. Tisztára önvédelemböl.

Wienis arcán szélesebbre nyílt a mosoly.

- Vedd hozzá ehhez, hogy valamikor, nagyapád uralkodásának a legelején, Anakreón katonai támaszpontot állított föl Terminuson, az Alapítvány-bolygón, s ez a támaszpont létfontosságú volt a haza védelme szempontjából. Kénytelenek voltunk azonban föladni azt a támaszpontot az Alapítvány vezetöjének, ennek az agyafúrt parasztnak, ennek a tudósnak, akinek egy csöpp nemes vér sem folyik az ereiben - a mesterkedései folytán. Érted, miröl van szó, Lepold? A te nagyapádat megalázta ez a közönséges fráter. Én nem felejtettem el öt! Alig volt idösebb nálam, amikor idejött Anakreónra a maga ördögi mosolyával és ördöngös eszével - és a háta mögött mindhárom királyság hatalmával, amelyek gyáván összeszövetkeztek Anakreón nagysága ellen.

Lepold arca kipirult, és a szemében fölparázslott az iménti szikra.

- Seldonra mondom, ha a nagyapám helyében lettem volna, én kardot ragadok!

- Nem, Lepold. Mi úgy döntöttünk, hogy kivárjuk a megfelelö alkalmat a sérelem megtorlására. Apád, korai halála elött, abban reménykedett, hogy ö lehet az, aki. - Wienis elfordította az arcát. Kis idö múlva, mint aki az érzelmeivel küszködik: - A bátyám volt. De ha a fia.

- Igenis, bácsikám. Nem leszek méltatlan öhozzá. Én már döntöttem. Az a helyénvaló, ha Anakreón kifüstöli ezt a darázsfészket, méghozzá haladéktalanul.

- Csak lassan a testtel. Elöször meg kell várnunk, amíg elkészül a csatahajó. Az a puszta tény, ahogy vállalkoztak erre a munkára, azt bizonyítja, hogy félnek tölünk. Az ostobák megpróbálnak kiengesztelni bennünket, de mi, ugyebár, nem dölünk be nekik?

Lepold öklével belecsapott a tenyerébe.

- Nem, amíg én vagyok Anakreón királya! Wienis ajka gúnyos mosolyra biggyedt.

- És azonkívül meg kell várnunk, amíg Salvor Hardin megérkezik.

- Salvor Hardin! - A király szeme hirtelen kerekre tágult, és sima, gyerekes arcáról lehullott a rákényszerített majdnem keménység.

- Igen, Lepold, az Alapítvány vezetöje személyesen jön Anakreónra a te születésnapodra, nyilván azzal a szándékkal, hogy nyájas szavakkal elringasson bennünket. De nem fog neki sikerülni.

- Salvor Hardin! - suttogta a király.

- Csak nem félsz ettöl a névtöl? - ráncolta a homlokát Wienis. - Ez ugyanaz a Salvor Hardin, aki elözö ittjártakor beleverte az orrunkat a sárba. Nem feledkezel meg tán a királyi házat ért súlyos sérelemröl? Méghozzá egy közember részéröl. Egy csatornatölteléktöl.

- Nem. Azt hiszem. Dehogy feledkezem el! Meg fogunk fizetni neki, csak. csak. egy kicsit félek. A herceg talpra ugrott.

- Félsz? Mitöl? Mitöl, te. te kis. - Nagyot nyelt.

- Izé. hogy is mondjam. szentségtörés lenne megtámadni az Alapítványt. Vagyis. - Elakadt.

- Nos?

- Vagyis ha valóban létezne a Galaktikus Szellem - dadogta -, akkor. izé. nem tetszene neki. Nem gondolod?

- Nem, nem gondolom - hangzott a kemény válasz. Wienis visszaült a helyére, és különös mosoly jelent meg az ajka körül. - Sokat jár a fejedben ez a Galaktikus Szellem, nemde? Ez az eredménye annak, hogy szabadjára engedtünk. Telebeszélte a fejedet az a Verisof, ugye?

- Sokat magyarázott nekem.

- A Galaktikus Szellemröl?

- Igen.

- Ó, te szopós majom, hisz ö annyira sem hisz ebben a hókuszpókuszban, mint én, pedig én aztán egy csöppet sem hiszek benne! Hányszor mondtam neked, hogy ostobaság az egész!

- Tudom, hogy az, de hát Verisof azt mondja. - Az ördögbe Verisoffal! Ostobaság, ha mondom. Lepold egy ideig makacsul hallgatott, aztán kibökte:

- Mégis mindenki hisz benne. Vagyis a Hari Seldon prófétáról szóló mesékben, abban, hogy az Alapítványra hagyta parancsolatai végrehajtását, s egykor még eljöhet a földi paradicsom; meg hogy aki ellenszegül a parancsolatainak, az örök kárhozatra ítéltetik. Az emberek hisznek ebben. Én elnököltem az ünnepségeken, és biztos vagyok benne, hogy hisznek.

- Úgy van: az emberek hisznek, de mi nem. És hálás lehetsz érte, hogy ez így van, mert ennek a hülyeségnek köszönheted, hogy isteni kegyelemböl vagy király s félisten magad is. Nagyon praktikus. Így senki sem mer lázadni, és vakon engedelmeskednek mindenben. Ezért kell hát neked meghirdetni a háborút az Alapítvány ellen. Én csak kormányzó herceg vagyok, s csak ember. Te viszont király vagy, és nekik több, mint félisten.

- De igazából nem vagyok az - mondta a király elmélázva.

- Persze, hogy igazából nem vagy az - hangzott az ironikus válasz -, de mindenki számára az vagy, kivéve az Alapítvány népét. Világos? Mindenki számára, kivéve az alapítványiakat. Ha ezekkel leszámolunk, akkor többé senki sem tagadhatja meg töled az istenséget. Erre gondolj!

- És azután mi magunk is képesek leszünk a templomok energiadobozait kezelni, meg a hajókat, amelyek ember nélkül repülnek, meg a Szent Eledelt, amely meggyógyítja a rákot meg a többit? Verisof azt mondta, hogy csak azok, akiken rajta van a Galaktikus Szellem áldása.

- Verisof azt mondta! Verisof Salvor Hardin után a te legnagyobb ellenséged. Tarts velem, Lepold, és ne törödj övelük. Mi együtt visszaállítjuk a Birodalmat - mi ez az anakreóni királyság ahhoz képest! -, amely egytöl egyig a pajzsa alá gyüjti a Galaxis sok milliárd csillagát. Mi a jobb, ez vagy a "földi paradicsomról" való halandzsa?

- E-ez.

- Ígérhet ennél többet Verisof?

- Nem.

- No látod. - Majd ellentmondást nem türö hangon: - Azt hiszem, lezárhatjuk az ügyet. - Nem várt választ. - Most menj. Késöbb én is lemegyek. Csak még egyet, Lepold.

A fiatal király visszafordult a küszöbröl. Wienis csupa mosoly volt, csak a szeme maradt komor.

- Légy óvatos, fiam, azokkal a niakvadászatokkal. Amióta az a szerencsétlenség történt az apáddal, veled kapcsolatban is el-elfog a rossz elöérzet. Sose lehet tudni abban a kavarodásban, amikor összevissza röpködnek a tüpuska lövedékei. Vigyázni fogsz magadra, ugye? És megteszed, ugye, amire kérlek az Alapítvány ügyében?

Lepold szeme tágra nyílt, majd lesütött szemmel csak annyit rebegett:

- Igen, persze.

- Helyes! - Kifejezéstelen tekintettel bámult távozó unokaöccse után, aztán visszament az íróasztalához. A távozó Lepold fejében pedig józan, de nem minden aggodalom nélküli gondolatok kavarogtak. Talán valóban jobb lenne, ha megvernék az Alapítványt, és megkaparintanák mindazt a hatalmat, amelyröl Wienis beszélt. De utána, ha a háborúnak vége, és ö szilárdan ül a trónján. - és nem tudott szabadulni attól a gondolattól, hogy jelen pillanatban Wienis és nagyszájú két fia következett a trónöröklési listán.

De hát ö király. És egy király könnyedén megszabadulhat valakitöl. Még ha a nagybátyjáról és az unokatestvéreiröl van is szó.

Sermak után Lewis Bort fejtette ki a legnagyobb aktivitást, hogy összegyüjtse azokat az elégedetlenkedöket, akik az egyre hangosabb Akció-pártban tömörültek. Mégsem volt tagja annak a küldöttségnek, amely csaknem fél évvel ezelött fölkereste Salvor Hardint. Nem azért, mintha nem méltányolnák a szolgálatait; épp ellenkezöleg. Távolmaradásának az volt az egyetlen oka, hagy abban az idöben éppen Anakreón központi bolygóján járt.

Magánemberként látogatott oda. Nem keresett föl egyetlen hivatalos személyt sem, és nem is csinált semmi említésre méltót. Mindössze körülkémlelte a nyüzsgö bolygó sötétebb sarkait, és tömpe orrával végigszimatolta a poros zugokat.

A rövid téli nap - amely borúsan köszöntött be, és havazással búcsúzott - a vége felé járt, amikor visszaérkezett. Egy óra múlva Sermak házában ült a nyolcszögletü asztal mellett.

Elsö szavait nem arra szánta, hogy fölvidítsa velük az egybegyülteket, akik eléggé nyomott hangulatban bámulták a havas tájra leereszkedö éjszakát.

- Attól tartok - mondotta -, hogy helyzetünket a színpadias szójárással veszett ügynek nevezett kifejezéssel tudnám a legpontosabban körülírni.

- Azt hiszed? - kérdezte Sermak komoran.

- Ez már nem hit kérdése, Sermak. Meggyözödésem.

- A fegyverek. - kezdte volna doktor Walto kissé fontoskodóan, de Bort nem hagyta szóhoz jutni.

- Ne is említsd. Ez régi nóta. - Szemét végighordozta a körben ülökön. - Én az emberekröl beszélek. Bevallom, az én ötletem volt, hogy valamilyen palotaforradalomszerüséget kellene kirobbantanunk, és olyasvalakit a trónra ültetnünk, aki barátságosabb az Alapítvány iránt. Az ötlet nem volt rossz. Most sem az. Csakhogy megvan az az egyetlen apró hibája; hogy kivihetetlen. A nagy Salvor Hardin tett róla, hogy az legyen.

Sermak savanyú képpel közbevetette: - Nem árulnád el a részleteket, Bort.

- Részleteket! Nincsenek részletek! Nem olyan egyszerü a dolog. Az az egész átkozott anakreóni helyzet. A vallás, amelyet az Alapítvány elültetett. És amely müködik.

- Úgy!

- Látnotok kellene müködésében, hogy méltányolni tudjátok. Mert mit láttok itt? A népes papneveldét meg azt a néhány alkalmi mutatványt, amelyet itt-ott, a város eldugott zugaiban megrendezünk a zarándokok épülésére, mi mást? Az egész ügy alig érint bennünket a maga teljességében. Anakreónon viszont.

Lem Tarki egyik ujjával végigsimította hetyke hollandus bajuszkáját, és megköszörülte a torkát.

- Miféle vallásról beszélsz? Hiszen Hardin mindig azt hajtogatta, hogy az egész csak egy gyerekes cécó, amely arra jó, hogy minden további nélkül elfogadják a tudományunkat. Emlékszel, Sermak, mit mondott azon a napon.

- Hardin magyarázatait nem mindig kell készpénznek venni - vetette közbe Sermak. - De mégis, miféle vallás az, Bort?

Bort elgondolkodott.

- Etikai szempontból semmi baj. Alig különbözik a régi Birodalom változatos filozófiai iskoláitól. Magas erkölcsi követelmények satöbbi. Ebben a vonatkozásban nem találni kivetnivalót. A vallás egyike a történelem nagy civilizáló tényezöinek, s mint ilyen betölti.

- Ezt mi is tudjuk - szakította félbe Sermak türelmetlenül. - Térj a lényegre!

- Tessék. - Bort egy kicsit bosszús volt, de nem mutatta. - A vallás, vagyis az a vallás, amelyet az Alapítvány ültetett el és istápolt, szigorú tekintélyuralmi elvre épül. A papság kizárólagos ellenörzést gyakorol azok fölött a tudományos eszközök fölött, amelyeket mi adtunk Anakreónnak, kezelésüket azonban csupán tapasztalati úton sajátították el. Ők föltétel nélkül hisznek ebben a vallásban és a kezükben levö erök. izé. szellemi mivoltában. Példának okáért néhány hónappal ezelött egy tökfej babrált az egyik nagyobb erömüvel, amely a thessalekioni templomban volt. Persze öt háztömb a levegöbe röpült. Mindenki, még a papok is, isteni bosszúállást láttak a dologban.

- Emlékszem rá. Annak idején a lapok is hozták megcsonkítva az esetet. De nem tudom, mire akarsz kilyukadni.

- Hát ide figyelj - mondta. Bort érdesén. - A papság piramist alkot, amelynek a csúcsán a király ül, akit kisebbfajta istenségnek tekintenek. Isten kegyelméböl való abszolút uralkodó - s a nép is meg a papság is vakon hisz ebben. A királyt nem lehet csak úgy egyszerüen elmozdítani. Érted végre, hogy miröl van szó?

- Várj csak - szólt közbe Walto. - Hogy értetted azt, hogy mindez Hardin müve? Hogy kerül ö ide?

Bort elkeseredett pillantást vetett a kérdezöre.

- Az Alapítvány kitartóan táplálta ezt a csalást. Minden tudományunkkal támogattuk az ámítást. Nincs olyan ünnepség, ahol a trónoló királyt ne övezné, s ne ragyogna koronaként a feje fölött radioaktív dicsfény. Aki hozzáér, alaposan megégeti a kezét. Alkalmas pillanatban a levegöbe emelkedhet, s mintegy isteni sugallatra tovalebeghet. Egyetlen kézmozdulatára sejtelmes gyöngyházfény önti el a templomot. Se vége, se hossza ezeknek az egyszerü trükköknek, amelyekkel a mi jóvoltunkból ügyeskedik, s amelyeket még a papok is készpénznek vesznek. Jóllehet ök maguk azok, akik a szerkezeteket kezelik.

- Szép kis helyzet - harapott az ajkába Sermak. - Sírni tudnék, akár a Városház Park szökökútja - fakadt ki Bort -, ha rágondolok, milyen alkalmat szalasztottunk el. Mert mi volt a helyzet harminc évvel ezelött, amikor Hardin kimentette az Alapítványt Anakreón karmai közül? Abban az idöben az anakreóni népnek sejtelme sem volt arról, hogy a Birodalom lejtöre jutott. A zeoni fölkelés után többé-kevésbé a maguk urai voltak a saját portájukon, de valójában még akkor sem eszméltek rá arra, hogy a Birodalom az utolsókat rúgja, amikor megszakadt a közlekedés, és Lepoldnak az az útonálló nagyapja királyt csinált magából.

Ha a császárnak lett volna egy kis mersze, két cirkáló meg a minden bizonnyal föllángoló belsö lázadás segítségével könnyedén visszaállíthatta volna a hatalmát. És mi, mi is megtehettük volna ugyanazt, de nem! Ehelyett Hardin beléjük ültette az uralkodó istenítését. Miért? Miért? Miért? Sehogyan sem fér a fejembe.

- És Verisof mit csinál? - vágott közbe Jaim Orsy váratlanul. - Egy idöben maga is közel állt az Akciópárthoz. Mért nem tesz valamit? Vagy neki is hályog nött a szemén?

- Nem tudom - vágta rá Bort. - Nekik ö föpap. Amennyire én meg tudom ítélni, azonkívül, hogy technikai dolgokban tanácsokkal látja el a papságot, nem tesz semmit.

Feszült csend ült a szobára. Minden szem Sermakra meredt. A fiatal pártvezér idegesen harapdálta a körmét, aztán kitört belöle

- Nem lehet! Valami büzlik a dologban! Körülhordozta a tekintetét, majd dühösen hozzátette

- Hardin ennyire ostoba volna?

- Úgy látszik - vonta meg a vállát Bort.

- Soha! Valami itt nincs rendjén. Csak égbekiáltó esztelenséggel volna képes valaki arra, hogy ilyen alaposan és visszavonhatatlanul elfürészelje maga alatt a fát. Erre Hardin még akkor sem lenne képes, ha egy csöpp esze sem volna, amit én kötve hiszek. Egyfelöl megalapít egy vallást, hogy a belsö lázadás utolsó lehetöségét is megszüntesse. Másfelöl pedig állig fölfegyverzi Anakreónt. Nem értem.

- Elismerem, hogy kissé zavaros a dolog - mondta Bort -, de hát ezek a tények! Mi másra gondolhatnánk?

- Nyílt árulás! Megvásárolták! - heveskedett Walto.

De Sermak türelmetlenül megrázta a fejét.

- Ez sem magyaráz meg semmit. Az egész ügy olyan esztelen és értelmetlen, mint. Mondd csak, Bort, hallottál valamit egy csatahajóról, amelyet állítólag az Alapítvány helyrepofoz az anakreóni flotta részére? - Csatahajó?

- Egy régi birodalmi cirkáló.

- Nem én, nem hallottam. De hát attól még meglehet. A hadikikötök vallásos szent helyek, és közönséges halandók a közelükbe sem mehetnek. A haditengerészetröl sohasem hall az ember semmit. .

- Valami azért mégis kiszivárgott. A párt egyik képviselöje fölvetette a dolgot a tanácsban. Nos, Hardin egy percig sem tagadta. A szóvivöi kikeltek a rémhírterjésztök ellen, és ennyiben maradt a dolog. Nem zörög a haraszt.

- Szépen beleillik a képbe - mondta Bort. - Ha igaz a hír, akkor teljesen elment az eszünk. De az egész helyzeten már nem sokat ront.

- Szerintem - szólt közbe Orsy - Hardinnak nincs semmilyen titkos fegyver a tarsolyában. Mert az. - Hogyne - szakította félbe Sermak maró gúnnyal -, talán egy paprikajancsi, amely a kellö lélektani pillanatban elöugrik a zsákból, és az öreg Wienis egyböl berezel. Az Alapítvány akár föl is robbanthatná magát, és egyszerre vége lenne minden bajának, ha már csak valamilyen titkos fegyverbe vethetné a bizodalmát.

- Akkor hát - váltott témát sietve Orsy - a kérdés arra az egy dologra szükül le, hogy mennyi idönk maradt. Nos, Bort?

- Úgy van. Ez itt a kérdés. De ne nézz rám, én sem tudom megmondani. Az anakreóni sajtó sohasem tesz említést az Alapítványról. A jelen pillanatban egyéb sincs benne, mint a küszöbönálló ünnepségek. Lepold a jövö héten lesz nagykorú.

- Akkor hát több hónappal rendelkezünk. - Walto elöször mosolyodott el az este folyamán. - Idöt nyerhetünk.

- Idöt, idöt! - vágott közbe Bort türelmetlenül. - Mondtam, hogy a királyt istennek tekintik. Csak nem föltételezitek, hogy külön propagandahadjáratra van szükség ahhoz, hogy harcra tüzelje a népét? Csak nem hiszitek azt, hogy elöbb agresszióval kell megvádolnia bennünket, hogy szabadjára engedje az alantas érzelmeket? Ha eljön az ideje, Lepoldnak csak parancsot kell adnia, és a nép harcolni fog. Ennyi az egész. Éppen ebben van a rendszer átka. Egy istennek nem tesznek föl kérdéseket. Ahogy én látom, akár már holnap kiadhatja a parancsot, mi meg megsüthetjük a tudományunkat.

Mindenki egyszerre próbált beszélni, és Sermák az asztalt verte az öklével, hogy rendet teremtsen, amikor fölvágódott az elülsö ajtó, és Levi Norast toppant be. Felöltöjét le sem vetve, maga után hónyomokat hagyva fölrobogott a lépcsön.

- Ide nézzetek! - kiabálta, s egy hideg, hófoltos újságot dobott az asztalra. - A tévé is ezt harsogja. Öt fej hajolt a szétterített újság fölé.

Sermak fojtott hangon kitört:

- Nagy ég! Anakreónra megy! Anakreónra!

- Árulás! - visította Tarki izgatottan. - Átkozott legyek, ha Waltónak nincs igaza! Eladott bennünket, és most megy a vérdíjért.

Sermak kiegyenesedett.

- Nem maradt más választásunk. Holnap bizalmatlansági indítványt teszek a tanácsban Hardin ellen. És ha ez nem megy keresztül, akkor.

A hó elállt, de a talajt vastag hóbunda borította, s a csillogó gépkocsi csak nagy üggyel-bajjal tudott elörevergödni a néptelen utcákon. A hajnal közeledtét jelzö piszkosszürke derengés nemcsak költöi értelemben volt hideg, hanem a maga vaskos valóságában is, nem csoda hát, hogy bármily zavarosak voltak is akkoriban az Alapítvány politikai ügyei, senkit - lett légyen az akcionista vagy Hardin-párti - nem fütött annyira a tettvágy, hogy ilyen korán az utcára merészkedjék.

Yohan Leenek se fült ehhez a foga, s ki is tört belöle a zokszó:

- Nagyon rossz színe lesz a dolognak, Hardin. Azt fogják mondani, hogy kereket oldott.

- Hadd mondják csak, ha nekik úgy tetszik. Nekem Anakreónra kell jutnom, méghozzá baj nélkül. Elég legyen hát a szóból, Lee!

Hardin hátradölt az üléspárnák közé, s enyhén megborzongott. Nem, mintha fázott volna a jól fütött gépkocsiban; a hóborította táj fagyos látványa azonban még az ablakon keresztül is libabörössé tette a hátát.

- Egyszer, ha lesz majd érkezésünk - mondotta elgondolkodva -, szabályoznunk kell Terminus idöjárását. Nem valami ördöngös dolog.

- Én - ellenkezett Lee - szívesebben elvégeznék elöbb egyet-mást. Például befütenék Sermaknak. Erre a célra megtenné egy jó kis száraz zárka, télen-nyáron huszonöt Celsius fokra beszabályozva. Mit szól hozzá?

- Akkor aztán egész testörségre lenne szükségem - mondta Hardin -, ez a kettö mit sem érne - intett a két Lee-féle fogdmegre, akik a gépkocsivezetö mellöl, kezüket az atompisztolyon nyugtatva, vizslaszemekkel fürkészték a kihalt utcákat. - Úgy látszik, mindenáron polgárháborút akar fölszítani.

- Még hogy én? Éppen elég piszkavas van a tüzben, mondhatom, nincs szükség külön szításra. - Tömzsi ujjain számolni kezdte: - Egy: Sermak tegnap jókora lármát csapott a városi tanácsban, és bizalmatlansági indítványt terjesztett be maga ellen.

- Minden joga megvolt rá - mondta Hardin szenvtelenül. - Ettöl függetlenül a javaslatot 206 szavazattal 184 ellenében elvetették.

- Úgy van. Huszonkét szavazattöbbséggel hatvan helyett, amire minimálisan számítottunk. Ne is tagadja, hiszen így volt, nem?

- Meleg helyzet volt - ismerte el Hardin.

- No látja. Kettö: szavazás után az Akció-párt ötvenkilenc tagja hátsó lábára ágaskodott, és kicsödült a tanácsteremböl.

Hardin néma maradt, mire Lee folytatta:

- Három: Sermak, mielött elhagyta volna a termet, azt ordítozta, hogy maga áruló, és azért megy Anakreónra, hogy fölmarkolja a harminc ezüstpénzt, meg hogy a tanács többsége a bizalmatlansági indítvány elutasításával maga is cinkosságot vállal az árulásban, és hogy a pártjukat nemhiába nevezik Akció-pártnak. Ezt mire tetszik vélni?

- Arra, hogy baj van, nem?

- És maga meg hajnalhasadtával kereket old, akár egy tolvaj. Szembe kellene néznie velük, Hardin, és ha kell, az ég szerelmére, hirdesse ki a szükségállapotot!

- Az eröszak a gyengék.

- .végsö menedéke. Hülyeség!

- Rendben van. Majd meglátjuk. Jól jegyezze meg, amit most mondok, Lee. Harminc évvel ezelött megnyílt az Idökripta, s az Alapítvány ötvenedik évfordulóján megjelent Hari Seldon alakja, aki fölnyitotta a szemünket arra, hogy mi is történik tulajdonképpen.

- Emlékszem - bólintott Lee elgondolkodó félmosollyal az ajkán. Aznap vettük át a hatalmat.

- Úgy van. Akkor éltük át az elsö nagyobb válságot. Ez most a második; és mához három hétre lesz az Alapítvány nyolcvanadik évfordulója. Nem mond ez magának semmit?

- Csak nem jelenik meg újból?

- Még nem fejeztem be. Seldon sohasem mondott, érti, soha semmit arról, hogy visszatérne, de ez szépen belevág az egész tervébe. Mindent elkövetett, hogy homályban tartsa elöttünk a jövöt. Arra sincs semmilyen mód, hogy megállapítsuk, vajon a rádiumóra be van-e állítva újabb idöpontokra, hacsak szét nem szereljük a Kriptát - amely egyébként minden bizonnyal megsemmisülne, ha elkezdenénk babrálni vele. Az elsö megjelenés óta minden évfordulón odamentem, hátha visszatér. De soha nem történt semmi, igaz viszont, hogy azóta ez az elsö alkalom, hogy valódi válság van kitöröben.

- Akkor el fog jönni.

- Lehetséges. Nem tudom. De azért a mai tanácsülésen, rögtön azután, hogy bejelenti, hogy én Anakreónra utaztam, hivatalosan azt is közölni fogja, hogy március 14-én újabb Hari Seldon-üzenetre kerül sor, amely életbevágóan fontos tudnivalókat fog tartalmazni a nemrég sikerrel megoldott válsággal kapcsolatban. És jól figyeljen, Lee, akárhogy fogják is faggatni, többet egy szót se mondjon.

- El fogják vajon hinni? - kérdezte Lee tágra meredt szemmel.

- Nem fontos. El fognak bizonytalanodni, és éppen ez a célom. Amíg azon fogják törni a fejüket, hogy vajon igaz-e a dolog, és mi az ördögöt akarhatok, ha mégsem igaz; az akciót mindenesetre el fogják halasztani március 14-e utánra. Én viszont már jóval elöbb itthon leszek.

- De az a "sikerrel megoldott válság" blöff, ugye?

- Fölöttébb megtévesztö blöff. De itt is vagyunk a reptéren! .

Az indulásra kész ürhajó mogorván meredt a magasba a szürkületben. Hardin sietve dagasztotta a havat, s a tátongó bejárati ajtónál visszafordult, és üdvözlésre nyújtotta a kezét.

- Ég önnel, Lee! Sajnálom, hogy itt kell hagynom magát a forró serpenyöben, de hát senki másban nem bízhatom. Ne menjen közel a tüzhöz!

- Ne féljen. Elég forró a serpenyö is. Teljesítem a parancsot. Hátralépett, s az ajtó becsukódott.

Salvor Hardin nem ment egyenesen Anakreón bolygóra, amely az egész királyságnak a nevét adta. Csak a koronázás elötti napon érkezett oda, miután röpke látogatást tett a királyság nyolc jelentösebb csillagrendszerén, éppen annyi idöt töltve rajtuk, hogy szót válthasson az Alapítvány helyi képviselöivel.

A körutazás lenyügözte a királyság nagyságával. A Galaktikus Birodalom beláthatatlan messzeségeihez képest, amelynek valaha olyan fontos részét képezte, persze csak egy apró forgács, egy semmi kis légypiszok volt az egész; de annak, aki megszokta, hogy egyetlen - méghozzá alig lakott - bolygóban gondolkozzék, az anakreóni méretek, akár a kiterjedést, akár a népesség nagyságát nézve, hátborzongatónak tünhettek.

A régi Anakreón tartomány területe - amellyel nagyjából megegyezik a mai királyság - huszonöt csillagrendszert ölelt magába, ezek közül hatnak volt egynél több lakott bolygója is. A tizenkilencmilliárdnyi lakosság, bár még mindig jóval kevesebb, mint a Birodalom virágkorában, az Alapítvány égisze alatt végbemenö tudományos föllendülés hatására rohamosan növekedett.

És Hardint most valósággal leteperte annak a föladatnak a nagysága. Harminc esztendö csak arra volt elég, hogy a központi bolygót sikerült erömüvesíteni. A külsö vidékeken még mindig jókora foltok terjengtek, ahol az atomenergiát nem állították helyre. De még ez a haladás is lehetetlen lett volna azok nélkül a még müködésképes ereklyék nélkül, amelyeket a Birodalom apálya hátrahagyott.

Amikor Hardin végre megérkezett a föbolygóra, a normális életmenetnek nyomát sem találta. A külsö vidékek is ünnepeltek; Anakreón bolygón azonban egyetlen ember sem akadt, aki ne feledkezett volna nyakig bele abba a vallásos zsibvásárba, amely Lepold, az isten-király nagykorúságának beköszöntését jelezte.

Hardin mindössze egy félórácskára volt képes elcsípni az elkínzott és sietö Verisofot, mielött a nagykövetnek megint rohannia nem kellett egy újabb templomi ünnepélyre. Ez a félóra azonban fölöttébb gyümölcsözönek bizonyult, és Hardin elégedetten készült az éjszakai tüzijátékra.

A nézö szerepét vállalta magára, mert nem volt gyomra azokhoz az egyházi funkciókhoz, amelyeket minden bizonnyal ráeröszakoltak volna, ha kiderül a személyazonossága. Így amikor a palota báltermében fölsorakozott a királyság legelökelöbb és legfényesebb nemességének csillogó hordája, Hardin szinte észrevétlenül és senki által föl nem ismerve lapult meg a fal mellett.

A hódolók hosszú sorában öt is bemutatták Lepoldnak, persze csak biztonságos távolságból, a király magányos fenségét ugyanis megközelíthetetlenné tette a gyilkos radioaktív dicsfény. És alig egy óra múlva majd ugyanez a király helyet foglal súlyos, rádium-irídium ötvözetböl öntött, aranyveretü, gyémántdíszes trónján, aztán trónostul-mindenestül méltóságteljesen a levegöbe emelkedik; arasznyira a padló fölött, lassan a széles ablakhoz lebeg, amelyen át a közönséges tömeg a királyára függesztheti a szemét, és az önkívületbe üdvrivalghatja magát. A trón természetesen aligha lehetne ilyen súlyos, ha nem atommotor volna beleépítve.

Tizenegy múlt. Hardin ide-oda fészkelödött, és fölágaskodott, hogy jobban lásson. Föl akart állni egy székre, de aztán meggondolta magát. Ekkor megpillantotta Wienist; aki lassan furakodott feléje a tömegen keresztül, és várt.

Wienis csigalassúsággal haladt elöre. Szinte minden lépésnél intézett egy-két kegyes szót egy-egy megilletödött nemeshez, akinek a nagyapja annak idején segített Lepold nagyapjának a királyság megkaparintásában, s szolgálataiért hercegi ranggal jutalmazták.

Végre az utolsó díszruhás föurat is lerázta magáról, és Hardin elé ért. Arcán a mosoly vigyorba rándult, és bozontos szemöldöke alatt az elégedettség szikrája villant fekete szemében.

- Kedves Hardinom - mondotta szinte suttogva -, legyen elkészülve arra, hogy unatkozni fog, ha nem akarja fölfedni a kilétét.

- Eszemben sincs unatkozni, fenség. Fölöttébb elszórakoztat ez az egész. Terminuson ugyanis semmi ehhez fogható látványosság nincsen.

- Elhiszem. De nem jönne be a magánlakosztályomba, ahol nyugodtan és fültanúk nélkül elcseveghetnénk?

- Készséggel.

Kart karba füzve lesétáltak a lépcsön, és nem egy özvegy hercegné emelte meglepetten a szeme elé a lornyettjét, és kérdezte álmélkodva magában, vajon ki lehet ez a szürke öltözékü és érdektelen külsejü idegen, aki ilyen kitüntetett kegyben részesül a kormányzó herceg részéröl.

Wienis lakosztályán Hardin átadta magát a teljes kényelemnek, és köszönetet mormolva elfogadta a herceg saját kezével kitöltött italt.

- Locrisi bor, Hardin - mondta Wienis -, a királyi pincékböl. Valódi, kétszáz éves. Tíz évvel a zeoni fölkelés elött palackozták.

- Igazi királyi ital - bólogatott Hadin udvariasan. - I. Lepoldra, Anakreón királyára.

Ittak, és némi szünet után Wienis nyájasan hozzáfüzte

- S hamarosan a Periféria császára lesz, aztán - ki tudja? Egykor még egyesülhet a Galaxis.

- Meglehet, Anakreón alatt?

- Miért ne? Ha az Alapítvány segít, ki merné vitatni a Periféria fölötti tudományos fölényünket?

Hardin letette az üres poharat.

- No igen, csakhogy az Alapítványnak kötelessége segítséget nyújtani minden országnak, amely tudományos támogatást kér töle. Kormányunk tiszta idealizmusa és alapítónk, Hari Seldon magasztos eszméje nem engedi meg, hogy kivételezzünk. Ezen nem lehet változtatni, fenség.

- A Galaktikus Szellem - mondotta Wienis széles mosollyal -, hogy a népies szójárással éljek, segít azokon, akik magukon segítenek. Tisztában vagyok vele, hogy az Alapítvány, ha rajta múlna, sohasem volna hajlandó együttmüködni.

- Én ezt nem mondanám. A birodalmi cirkálót is helyreállítottuk önöknek, jóllehet a hajózási hivatalom magának szerette volna megtartani kutatási célokra.

- Kutatási célokra! - ismételte meg a herceg ironikusan az utolsó szavakat. - No persze! De bajosan hozták volna helyre, ha nem fenyegetözöm háborúval.

- Nem tudom - mondotta Hardin elhárító mozdulattal.

- De én tudom! És az a fenyegetés mindig is érvényesült.

- Most is?

- Most már túl késö, hogy fenyegetésröl beszéljünk. - Wienis gyors pillantást vetett az asztalán álló órára. - Figyeljen ide, Hardin. Maga már korábban is volt Anakreónon. Akkor még fiatal volt; mindketten fiatalok voltunk. De maga meg én már akkor is egészen másképpen néztünk a világra. Maga, ahogy mondani szokták, a béke embere, nemde?

- Úgy is lehet mondani. Legalábbis úgy vélem, hogy az eröszak nem a legkifizetödöbb út a célhoz. Mindig adódnak ennél jobb eszközök, még ha ezek néha kerülövel járnak is.

- Igen. Hallottam a maga híres mondásáról: "Az eröszak a gyengék végsö menedéke." Ennek ellenére - vakarta meg a herceg az egyik fülét affektált szórakozottsággal -, én nem mondanám éppen magamról, hogy gyönge vagyok.

Hardin udvariasan bólintott, de nem szólt semmit. - Mégis - folytatta Wienis - mindig hittem a közvetlen cselekvésben. Az volt az elvem, hogy a célom felé az egyenes út a legjobb út. Ezen az úton sok mindent elértem, és bízom benne, hogy még többet is el fogok érni.

- Tudom - szakította félbe Hardin. - Ha nem tévedek, éppen ilyen utat vág maga és a gyerekei számára egyenesen a trón felé, figyelembe véve a király atyjának - az ön bátyjának - szerencsétlen halálát, no meg magának a királynak törékeny egészségi állapotát. Mert, ugye, törékeny az egészsége?

Wienis homlokráncolva fogadta a célzást, és a hangja érdesebbre vált:

- Azt tanácsolnám magának, Hardin, hogy bizonyos témákat kerüljön el. Mint Terminus polgármestere, jogosultnak érezheti magát arra, hogy. hm. meggondolatlan megjegyzésekre ragadtassa magát, de mégis arra kérném, hogy nyomja el magában ezt az ingert. Engem nem lehet szavakkal megijeszteni. Az volt mindig az életelvem, hogy a nehézségek megszünnek, ha az ember bátran szembenéz velük, és én még egyetlenegyszer sem fordítottam nekik hátat.

- Ebben nem kételkedem. A jelen pillanatban mi az a nehézség, amelynek nem akar hátat fordítani?

- Az, Hardin, hogy rávegyem az Alapítványt az együttmüködésre. A maga békepolitikája, ha nem venné észre, több súlyos hibába sodorta magát egyszerüen azért, mert lebecsülte az ellenfél merészségét. Nem mindenki fél úgy a közvetlen akciótól, mint maga.

- Például? - érdeklödött Hardin.

- Például maga egyedül jött ide Anakreónra, és egyedül kísért el a lakosztályomra.

- És ebben mi a rossz? - hordozta körbe a tekintetét Hardin.

- Semmi - felelte a herceg -, hacsak az nem, hogy a szoba elött öt rendör várja a parancsomat lövésre kész fegyverekkel. Nem hiszem, Hardin, hogy el tudna innen távozni.

A polgármester fölvonta a szemöldökét.

- Eszem ágában sincs, hogy most elmenjek. Ennyire tart tölem?

- Én egy cseppet sem tartok magától, csupán tanújelét akartam adni az eltökéltségemnek. Vagy nevezzük tán inkább gesztusnak?

- Nevezze, ahogy kedve tartja - mondta Hardin közömbösen. - Én nem fogom feszélyeztetni magam az incidenstöl, bármilyen nevet ad is neki.

- Meg vagyok gyözödve róla, hogy idövel változtatni fog a véleményén. De maga, Hardin, újabb hibát követett el, méghozzá szarvashibát. Terminus bolygó ugyanis majdnem teljesen védtelen, nem igaz?

- Magától értetödik. Hiszen mitöl is kellene tartanunk? Mi senkit sem fenyegetünk, és mindenkinek egyformán a szolgálatára állunk.

- És mialatt szabadon hagyták a mellüket - folytatta Wienis -, addig bennünket segítettek fölfegyverkezni, és különösen abban jártak a kezünkre, hogy saját haditengerészetünket nagyszerü hadiflottává építsük ki. Olyan flottává, amelynek a birodalmi cirkáló nekünk adásával semmi sem állhat az útjában.

- Fenség csak az idöt vesztegeti. - Hardin úgy tett, mint aki föl akár állni a székéröl. - Ha hadat akar üzenni nekünk, és ezt most akarja a tudomásomra hozni, akkor engedje meg, hogy azonnal érintkezésbe lépjek kormányommal.

- Üljön le, Hardin. Én nem akarok hadat üzenni, és maga egyáltalán nem fog érintkezésbe lépni a kormányával. Majd ha a háború kitör, és nem fogjuk hadüzenetre vesztegetni az idöt, Hardin, akkor az Alapítvány az anakreóni flotta atomcsapásaiból idejében értesülni fog róla. És ezt a flottát saját fiam fogja a Wienis zászlóshajóról, az egykori birodalmi flotta cirkálójáról kormányozni.

Hardin összeráncolta a homlokát. - Mikor?

- Ha valóban érdekli a dolog, akkor a hajóraj pontosan ötven perccel ezelött, tizenegy órakor hagyta el Anakreónt, és az elsö csapást azon nyomban Terminusra mérik, mihelyt megpillantják a bolygót, vagyis holnap délben. Tekintse magát hadifogolynak.

- Pontosan erre gondoltam én is, fenség - felelte Hardin, változatlanul összeráncolva a homlokát. - De csalódtam magában.

Wienis megvetöen elnevette magát. - Ennyi az egész?

- Igen. Azt hittem, hogy a flotta útnak indítására a koronázás pillanata, vagyis éjfél kínálkozik a legalkalmasabb idöpontnak. Úgy látszik, még mint kormányzó herceg akarta elkezdeni a háborút. Amúgy pedig sokkal drámaibb lett volna.

A herceg nagy szemeket meresztett. - Mi a csodát beszél maga itten?

- Hát nem érti? - kérdezte Hardin szelíden. - Én éjfélre idözítettem az ellencsapásomat.

Wienis talpra ugrott.

- Nem fog beugratni. Semmilyen ellencsapás nem lesz. Ha a többi királyság segítségére számít, felejtse el. Flottájuk együttesen sem jön a miénk közelébe.

- Ezzel én is tisztában vagyok. De én nem fogok egyetlen lövést sem leadni. Csupán arról van szó, hogy egy héttel ezelött elterjesztettem: ma éjfélkor Anakreón bolygó átok alá kerül.

- Átok alá?

- Úgy van. Ha nem érti, megmagyarázhatom. Anakreón minden papja sztrájkba lép, amennyiben nem vonom vissza a parancsot. Ezt viszony nem tehetem, ameddig fogva tartanak, de akkor sem tenném, ha szabad lennék. - Elöredölt a székén, és fojtott hangon hozzátette: - Tudatában van fenséged annak, hogy az Alapítvány elleni támadás fölér a legsúlyosabb szentségtöréssel?

Wienis látható eröfeszítést tett, hogy uralkodjék magán.

- Kíméljen meg ettöl, Hardin. Tartsa meg a dumáját a csöcseléknek.

- Kedves Wienis barátom, mit gondol, én kinek tartogatom? Elképzelem, hogy az elmúlt félórában Anakreón minden temploma tanúja volt, amint a papok éppen erröl a tárgyról prédikáltak az összegyült tömegnek. Egyetlen férfit vagy nöt sem talál azóta Anekreónon, aki ne értesült volna róla, hogy kormányuk oktalanul és gyalázatosan megtámadta a vallásuk központját. De már csak négy perc van éjfélig. Jobban tenné, ha lemenne a bálterembe, hogy lássa, mi fog történni. Én itt biztonságban leszek ajtóm elött az öt örszemmel. - Ezzel hátravetette magát a székében, öntött magának egy újabb pohár locrisit, és angyali közönnyel bámult a mennyezetre.

Wienis fojtottan elkáromkodta magát, és kirohant a szobából.

A báltermi elökelöség soraiban moraj támadt, amint széles sávban utat nyitottak a trón felé. Lepold fagyos arccal, fölszegett fövel ült rajta, két kezét a karfán nyugtatva. A hatalmas csillárok kialudtak, és a boltozatos mennyezet számtalan apró Atomo-lámpácskájának tarka, szórt fényében magasan a feje fölött izzó koronaként vidáman ragyogott a királyi dicsfény.

Wienis megállt a lépcsö közepén. Senki sem vette észre; minden szem a trónon csüggött. Ökölbe szorította a kezét, és nem mozdult: csak nem fogja hagyni, hogy Hardin blöffje valami ostobaságra ragadtassa.

Ekkor a trón megmozdult. Hangtalanul fölemelkedett, majd oldalvást úszni kezdett. Lesuhant az emelvényröl, lassan lelibegett a lépcsön, majd vízszintesen, arasznyira a padló fölött, a hatalmas, nyitott ablak felé sodródott.

Az éjfélt jelzö harang mély kondulására megállt az ablak elött - s ebben a pillanatban kihunyt a királyi dicsfény.

A másodperc törtrészéig nem mozdult semmi, csak a király arcára torzult meglepett kifejezés: a dicsfény nélkül egészen emberi kép. Aztán a trón megingott, és az arasznyi magaságból hangos robajjal a padlóra huppant, éppen abban a pillanatban, amikor a palota minden lámpája kialudt.

A zavart lármába és sikongatásba Wienis bikaüvöltése hasított bele

- Elö a fáklyákkal! A fáklyákat!

Jobbra-balra lökdöste maga elött a tömeget, s az ajtó felé nyomakodott. Kívülröl palotaörök özönlöttek a sötét terembe.

Végre elökerültek a fáklyák, azok a fáklyák, amelyeket a koronázást követö fáklyásmenet során hordoztak volna végig a város utcáin.

Fáklyákkal fölfegyverzett örök rajzottak be a bálterembe; a kék, zöld és vörös lángok kísérteties fénybe vonták a riadt és tanácstalan arcokat.

- Nincs semmi baj! - ordított Wienis. - Mindenki maradjon a helyén! A világítást azonnal helyreállítják. Az örparancsnokhoz fordult, aki merev vigyázzállásban várta, hogy jelenthessen.

- No mi az, kapitány?

- Fenség - hangzott a késedelem nélküli válasz -, a palotát körülvette a város lakossága.

- Mit akarnak? - tört ki dühösen Wienis.

- Egy pap vezeti öket, aki azonos Poly Verisof föpappal. Követeli, hogy haladéktalanul bocsássák szabadon Salvor Hardin polgármestert, és szüntessék be a háborút az Alapítvány ellen. - A tiszt hangja hivatásához méltón kifejezéstelen volt, a szeme azonban riadtan repdesett ide-oda.

- Ha a csürhe közül bárki is megpróbálná átlépni a palota kapuját - üvöltötte Wienis -, megsemmisíteni! Egyelöre ennyit. Hadd üvöltözzenek! Majd holnap benyújtjuk a számlát.

Ekkorra széthordták a fáklyákat, és a bálterem újból világosságban úszott. Wienis a trónhoz rohant, amely még mindig az ablaknál állott, és talpra rántotta a dermedt, viaszsárga arcú Lepoldot.

- Gyerünk! - Kipillantott az ablakon. A városra síri sötétség borult. Lentröl a tömeg kusza, nyers kiáltozása hallatszott. Csupán jobbról, az Argolid-templom felöl szürödött ide némi világosság. A herceg dühösen elkáromkodta magát, és elvonszolta a királyt.

Wienis, az öt örszemmel a nyomában, berobogott a szobába. Lepold halálra váltan, tágra nyílt szemmel, némán követte.

- Hardin - sziszegte Wienis rekedten -, olyan erökkel játszik, amelyekkel nem fog tudni megbirkózni! A polgármester ügyet sem vetett Wienisre. Nyugodtan ülve maradt, csak az arcán jelent meg egy ironikus mosoly az oldalánál világító Atomo-zseblámpa gyöngyházfényében.

- Jó reggelt, felség! - fordult oda Lepoldhoz.

- Gratulálok a koronázásához.

- Hardin - üvöltötte Wienis -, parancsolja vissza a papjait a helyükre!

Hardin fagyosan fölpillantott.

- Próbálja meg maga, Wienis, és meg fogja látni, ki játszik olyan erökkel, amelyekkel nem képes megbirkózni. Ebben a pillanatban egyetlen kerék sem forog Anakreónon. Egyetlen lámpa sem ég, kivéve a templomokat. Egyetlen csepp víz sem folyik, kivéve a templomokat. A bolygó téli féltekéjén egy kalória hö nem sok, de annyit sem találni, kivéve a templomokat. A kórházak egyetlen új beteget sem vesznek föl. Az erömüvek leálltak. Az összes hajók visszatértek a kikötöikbe. Ha mindez nem tetszik magának, Wienis, akkor maga rendelje vissza a papokat. Énnekem nincs szándékomban.

- Rendben van, Hardin. Ha eröpróba, hát legyen eröpróba. Majd meglátjuk, hogy a papjai szembe tudnak-e szállni a hadsereggel. Még ma éjjel a bolygó összes templomát a hadsereg fölügyelete alá helyezem.

- Nagyon jó, de hogyan szándékozik kiadni a parancsot? A bolygó minden összeköttetése megszakadt. Látni fogja, hogy a rádió nem müködik, a tévé nem müködik, és az ultrahullám sem müködik. Ami azt illeti, az egyetlen hírközlö eszköz, amely müködni fog a bolygón - természetesen a templomokon kívül -, az az ebben a szobában levö tévékészülék, és azt is csak vételre állítottam be.

Wienis levegö után kapkodott, de Hardin nem kegyelmezett.

- Ha akarja, megparancsolhatja a palota elött állomásozó katonai egységnek, hogy nyomuljon be az Argolid-templomba, és az ottani ultrahullámú készüléken lépjen kapcsolatba a bolygó többi részével. Attól tartok azonban, hogy azt a katonai egységet a tömeg gulyássá fogja aprítani, és akkor ki fogja védeni a palotáját, Wienis? És az életét, Wienis?

Wienis rekedten préselte magából a szavakat:

- Ördög és pokol, mi ki fogunk tartani! Kiböjtöljük a napot. Hadd üvöltözzön csak a csöcselék, és hadd némuljon meg az energiaszolgáltatás, mi ki fogunk tartani. És mihelyt megkapjuk a hírt, hogy az Alapítványt bevettük, a maga híres csöcseléke rá fog döbbenni, hogy az egész vallás a homokra épült, és faképnél fogja hagynia papjait, és föl fog kelni ellenük. Holnap délig, Hardin, mert itt Anakreónon kikapcsolhat mindent, a hajóhadamat azonban nem tudja megállítani. - A hangja diadalittas rikácsolásba csapott át: - A hajók úton vannak, Hardin, elöl a nagy cirkálóval, amelyet maga hozatott rendbe.

Hardin könnyed hangon válaszolt:

- Igen, amelyet én hozattam rendbe, de a magam módján. Mondja, Wienis, hallott maga valamit az ultrahullámú reléröl? Úgy látom, nem hallott. Nos, körülbelül két perc múlva meg fogja tudni, mire képes egy ilyen szerkezet.

Ebben a pillanatban bekapcsolódott a tévékészülék, a Hardin helyesbített:

- Nem, két másodperc múlva. Üljön le, Wienis, és hegyezze a fülét!

Theo Aporat egyike volt Anakreón legmagasabb rangú papjainak.

Már a rangjánál fogva rászolgált arra, hogy kinevezzék a Wienis zászlóshajó fölelkészévé.

De nem csupán a rangjánál fogva. Ugyanis jól ismerte a hajót. Maga is részt vett - az Alapítvány szent férfiúinak a keze alatt - a hajó rendbe hozásában. Az ö irányításuk alatt dolgozott a motorokon. Saját kezüleg tekercselte a vízorokat, javította a távközlési hálózatot, foldozta a lyukas hajótestet, segített a tartógerendák megerösítésében. Söt még azt is megengedték neki, hogy segédkezzen, amint az Alapítvány bölcs férfiúi elhelyeztek a hajón egy olyan szent szerkezetet, amelyét azelött egyetlen hajóba sem építettek be, mert erre a nagyszerü hajókolosszusra tartogatták: egy ultrahullámú relét.

Nem csoda, ha mélyen elkeserítette, hogy milyen aljas célokra szánták ezt a dicsö hajót. Képtelen volt elhinni, amit Verisof mondott neki, hogy a hajót gyalázatos gonoszságra szándékoznak fölhasználni: hogy ágyúit a nagy Alapítvány ellen akarják fordítani. Az ellen az Alapítvány ellen, ahol ö ifjúkorában tanult, és amely minden áldás kútfeje.

De most, azután, amit az admirális mondott neki, semmi kétség sem maradt benne.

Hogyan engedheti meg a király - az ég áldása rajta! - ezt a gyalázatos cselekedetet? Mert csak nem a király müve ez az egész? Vagy tán Wienis, az átkozott herceg fözte ki a dolgot, a király háta mögött? És ennek a Wienisnek a tulajdon fia az az admirális, aki öt perccel ezelött azt mondta neki:

- Törödj a lelkekkel meg az áldásaiddal, te pap! A hajót meg bízd énrám.

Aporat alattomosan elmosolyodott. Nemcsak a lelkekre meg az áldásokra - az átokra is lesz majd neki gondja, Lefkin herceg viszont nem is olyan sokára nyüszíteni fog.

Belépett a központi kommunikációs szobába. Elötte lépkedett a ministránsfiú, s a két ügyeletes tiszt minden további nélkül továbbengedte öket. A fölelkésznek mindenhová szabad bejárása volt a hajón.

- Zárd be az ajtót - parancsolta Aporat, és az órájára pillantott. Öt perc múlva tizenkettö. Pontosan kiszámította az idöt. Gyakorlott, gyors mozdulatokkal sorra bekapcsolta a hírközlö vonalakat, hogy a több mint három kilométer hosszú hajó minden sarkába eljusson a hangja meg a képe.

- A Wienis királyi zászlóshajó katonái, figyelem! A fölelkészetek szól hozzátok!

Tudta, hogy a hangja a tattól a hajóorrig, az atomlövegektöl a navigációs asztalokig az egész hajót betölti. - A hajótok - emelte föl a hangját - szentségtörés eszköze lett. Tudtotok nélkül olyan tett végrehajtására használják föl, amely mindannyiótok lelkét az ür örök hidegségére kárhoztatja! Halljátok hát! A parancsnokotoknak az a szándéka, hogy az Alapítvány ellen vezesse a hajótokat, s bombáival bünös akarata alá gyürje minden áldásnak ama kútfejét. És mivelhogy ez a szándék vezeti öt, én a Galaktikus Szellem nevében megfosztom öt a parancsnokságtól, mert micsoda parancsnok az, aki eltékozolta a Galaktikus Szellem áldását! Mert maga az isteni király sem tarthatja meg trónusát a Szellem akarata ellenében.

A pap hangja mélyebb tónusba csapott át, miközben a ministránsfiú hódolattal, a két katona pedig növekvö rettegéssel leste a szavát.

- És mivelhogy ez a hajó az ördög küldetésében jár, róla is eltávolítjuk a Szellem áldását.

Ünnepélyesen égnek emelte a karjait, és hajószeme a képernyök ezrei elött rettegve hallgatták a katonák, amint föpapjuk méltóságteljes alakja tovább szónokolt:

- A Galaktikus Szellem nevében, az ö prófétája, Hari Seldon és tanítványai, az Alapítvány szent férfiúi nevében ezennel megátkozom ezt a hajót. Váljanak vakká e hajó távolbalátói; annak szemei. Bénuljanak meg a horgonyai; az ö karjai. Atomágyúi: az ö öklei, sorvadjanak el. Szünjön meg a motoroknak szívverése. Némuljanak meg a hírközlö szervei. Szünjék meg a hajó lélegzése. A világossága, ami az ö lelke, aludjon ki. A Galaktikus Szellem nevében ezennel megátkozom ezt a hajót!

És utolsó szavával egyidöben, éppen amint éjfélt ütött az óra, fényévekre innét, az Argoloid-templomban egy kéz bekapcsolt egy ultrahullámú relét, amely az ultrahullám sebességével még abban a szempillantásban bekapcsolt egy ugyanolyan relét a Wienis zászlóhajón.

És a hajó meghalt!

Mert a tudomány-vallás fö erössége az, hogy müködik, s ezért az Aporat-féle átkok holtbiztosan bekövetkeznek.

Aporat látta, hogy sötétség borul a hajóra, és hallotta, hogy hirtelen megszünik a hiperatommotorok távoli, lágy dorombolása. Lelkében ujjongva, hosszú köpenye zsebéböl elövett egy önmüködö Atomo-lámpát, amely egyszerre gyöngyházfénnyel árasztotta el a helyiséget.

Tekintete lecsúszott a két katonára, akik - bármilyen hösök voltak is egyébként - most a halálfélelem végsö kínjaiban vergödtek a padlón térdepelve.

- Mentsd meg a mi lelkünket, szentatyánk! Mi gyarló emberek vagyunk, mit sem tudunk vezetöink büneiröl - nyöszörögte az egyikük.

- Kövessetek - vetette oda Aporat zordonan -, a ti lelketek még nincs elveszve.

A hajó maga volt a gomolygó sötétség, s olyan sürü és szinte tapintható volt benne a félelem, mint valami dögletes kigözölgés. Amerre csak Aporat és a fényköre elhaladt, katonák gyülekeztek köréje, és próbálták megérinteni a palástja szegélyét, és könyörögtek a kegyelem legapróbb jeléért.

És a válasz mindig az volt: "Kövessetek!"

Lefkin hercegre a tiszti szállásokon bukkant rá, amint hangosan átkozódva világosságot követelt. A tengernagy gyilkos szemeket meresztett a fölelkészre.

- Itt van hát! - Lefkin szeme kékségét az anyjától örökölte, horgas orra és kancsal szeme azonban elárulta, hogy Wienis az apja. - Mit akar jelenteni ez az áruló? Azonnal kapcsolja vissza az energiát a hajón! Itt én vagyok a parancsnok.

- Csak volt - mondta Aporat elszántan. Lefkin vadul körülhordozta a tekintetét.

- Fogjátok le ezt az embert! Letartóztatni, vagy a nagy ürre mondom, mindenkit, aki a kezem ügyébe kerül, pucéron kidobatok a légzsilipen át! - Várt egy percet, majd üvöltve hozzátette: A tengernagyotok parancsolja: tartóztassátok le!

Aztán magából kikelve:

- Csak nem hagyjátok félrevezetni magatokat ettöl a szélhámostól, ettöl a pojácától? Vagy nem estek tán hasra egy ködböl meg holdvilágból összekotyvasztott vallás elött? Ez az ember egy kókler, és az a Galaktikus Szellem, amiröl itt összevissza locsog, olyan elmeszülemény, amelyet azért agyaltak ki.

Aporat iszonyodva félbeszakította:

- Fogjátok le a szentségtöröt! A lelki üdvét veszélyezteti, aki hallgat rá.

És a nemes admirális azon nyomban elterült a katonaöklök tucatjai alatt.

- Emeljétek föl és kövessetek.

Aporat hátat fordított, és nyomában a folyosókat betöltö fekete katonatömeggel s a magukkal cipelt Lefkinnel, visszatért a kommunikációs szobába. Ott az egyetlen müködö tévé elé parancsolta a volt parancsnokot.

- Add ki a parancsot, hogy a hajóhad változtasson irányt, és készüljön föl az Anakreónra való visszatérésre.

A zilált, vérzö, félholtra vert Lefkin szót fogadott. - Most pedig - folytatta Aporat kérlelhetetlenül - ultrahullámú összeköttetésbe lépünk Anakreónnal. Mondd, amit a szádba adok.

Lefkin tiltakozó mozdulatot tett, mire a helyiséget és a csatlakozó folyosókat megtöltö tömeg fenyegetöen fölmordult.

- Beszélj! - dörrent Aporat hangja. - "Az anakreóni flotta."

És Lefkin beszélni kezdett.

Síri csend borult Wienis lakosztályára, amikor Lefkin herceg képe megjelent a képernyön. A kormányzó lélegzete elakadt, amint fia elgyötört arcát és megtépázott egyenruháját megpillantotta, aztán arcán a rossz sejtelem döbbent kifejezésével leroskadt egy székbe.

Hardin egykedvüen az ölében nyugtatta kezeit, míg a frissen koronázott Lepold király magába görnyedt a leghomályosabb sarokban, és görcsösen harapdálta arannyal hímzett ruhaujját. Még a katonák is levetették a hivatásukra jellemzö szenvtelen arckifejezést, és az ajtó elöl, ahol lövésre kész fegyverekkel fölsorakoztak, tekintetüket lopva a képernyön megjelenö alakra függesztették.

Lefkin kényszeredett, monoton hangon beszélt, s bár közben nem éppen kíméletesen minduntalan noszogatták, meg-megakadt az egyes szavak között:

- Az anakreóni flotta. felismerve küldetése célját. és megtagadva a cinkosságot. az alávaló szentségtörésben. visszatér Anakreónra. és az alábbi ultimátumot intézi. azokhoz a szentségtörö gonoszokhoz. akik gyalázatos eröszakot merészelnének alkalmazni. az Alapítvány ellen. amely minden áldás forrása. és a Galaktikus Szellem ellen. Azonnal szüntessenek be minden ellenségeskedést. az igaz hit ellen. és nyújtsanak megfelelö biztosítékot a flottának. amelyet a mi fölelkészünk, Theo Aporat képvisel. hogy a háborúról egyszer s mindenkorra lemondanak. és hogy. - itt hosszabb szünet következett - és hogy a volt kormányzó herceget, Wienist. bebörtönzik. és büneiért. egyházi bíróság elé állítják. Mert ha nem, akkor a királyi flotta. visszaérkezése után. elsöpri a palotát a föld színéröl. és minden szükséges lépést meg fog tenni. annak érdekében. hogy kifüstölje a bünfészket. és lerombolja a lélekkufárok uralmát.

Fojtott szipogás hallatszott, és a képernyö elsötétült. Hardin ujja gyorsan igazított az Atom-lámpa égöjén, mire a fény elhomályosult, hogy a volt kormányzó, a király meg a katonák alakja szinte beleolvadt a félhomályba, és ekkor elöször figyeltek föl a Hardint övezö fényburokra.

Nem az a ragyogó dicsfény, amely a királyok kiváltsága, hanem annál kevésbé látványos, kevésbé lenyügözö, de a maga módján annál hatékonyabb és föleg hasznosabb sugárzás volt ez.

Hardin hangjában volt némi gúnyos csengés, amikor Wienishez fordult, ugyanahhoz a Wienishez, aki egy órával korábban hadifogolynak nyilvánította öt, Terminust pedig pusztulással fenyegette, s aki most már csak görnyedt, megtört és néma árnyéka volt önmagának.

- Van egy régi mese - szólalt meg Hardin -, talán egyidös az emberiséggel, mert a legrégibb írásos emlékeket is már régebbiekröl másolták. Talán érdekli önt. Hallgasson ide:

"A ló folytonos rettegésben élt erös és veszedelmes ellenségétöl, a farkastól. Végsö kétségbeesésében rászánta magát, hogy erös szövetségest keres magának. Elment tehát az emberhez, s fölajánlotta neki a szövetségét, arra hivatkozva, hogy a farkas az embernek is ugyanúgy ellensége. Az ember kapva kapott az ajánlaton, és késznek mutatkozott, hogy nyomban meg is öli a farkast, ha újdonsült barátja segít neki, és gyorsaságát az ember szolgálatába állítja. A ló hajlandó volt együttmüködni, és megengedte az embernek, hogy fölkantározza, és nyerget tegyen a hátára. Az ember fölszállt a lóra, becserkészte és megölte a farkast.

A ló fölszabadult örömmel mondott köszönetet az embernek, és így szólt hozzá:

- Most, hogy az ellenséggel leszámoltunk, vedd le rólam a kantárt meg a nyerget, és add vissza a szabadságomat.

Mire az ember hangos nevetésre fakadt, és ezt válaszolta

- Hogy az ördögbe ne! Gyí te, paci! - És a ló véknyába vágta a sarkantyúját."

Hallgatás. Az árnyék, amely egykor Wienis volt, meg sem rebbent.

Hardin nyugodt hangon tovább folytatta

- Remélem, látja a párhuzamot. A Négy Királyság uralkodói, abban a reményben, hogy örökre megszilárdíthatják uralmukat a népük fölött, elfogadták a tudomány-vallást, amely istent csinált belölük; és ugyanez a tudomány-vallás lett a kantár meg a nyereg rajtuk, mivel az atomenergia éltetö forrását a papok kezébe adta - akik, hogy el ne felejtse, nekünk és nem maguknak engedelmeskednek. Maguk megölték a farkast, de nem tudták lerázni az em.

Wienis talpra ugrott; eszelösen tágra meredt szeme két üres gödörnek látszott a félhomályban. Gurgulázó, összefüggéstelen hangon kiabálni kezdett

- A kezemben vagy! Nem fogsz meglógni! El fogsz rohadni. Csak hadd töröljenek el bennünket a föld színéröl. Pusztuljon minden. De te is rohadni fogsz! A kezemben vagy! Katonák - visította hisztérikus hangon -, löjétek le ezt a kutyát! Löjétek le! Löjétek le!

Hardin megfordult a székében, és mosolyogva a katonákra nézett. Az egyik ráemelte atompisztolyát, aztán leengedte. A többi meg se moccant. Salvor Hardin, Terminus polgármestere, azzal a lágy fényburokkal az alakja körül és magabiztos mosolyával, aki elött Anakreón minden hatalma porrá omlott - ez a férfi megbabonázta mindannyiukat, hiába uszították öket annak az eszelös alaknak a visongó parancsai a hátuk mögül.

Wienis átkokat üvöltözve a legközelebbi katonához támolygott. Vadul kiragadta a kezéböl az atompisztolyt. Hardinra célzott, és zárta a kontaktust. Hardin meg se moccant.

A sápadt sugárnyaláb nekiütközött a terminusi polgármestert övezö erötérnek, amely teljesen közömbösítette. Wienis erösebben megnyomta az érintkezöt, és örjöngö kacajra fakadt.

Hardin még mindig mosolygott, miközben az eröteret alkotó bura alig izzott föl az atomsugár elnyelt energiájától. A sarokban Lepold nyögdécselve eltakarta a szemét.

Ekkor Wienis kétségbeesett üvöltést hallatott, és maga felé fordította a fegyvert. A következö pillanatban köddé foszlott fejjel a padlóra omlott. Hardin hátrahökölt a látványtól.

- A "közvetlen cselekvés" az utolsó leheletig. A végsö menedék! - dörmögte maga elé.

Az Idökripta zsúfolva volt, szinte a befogadóképesség határáig; akiknek nem jutott ülöhely, hármas sorokban szorongtak a terem hátuljában.

Salvor Hardin összehasonlította magában ezt a nagy tömeget azzal a néhány emberrel, aki harminc évvel ezelött, Hari Seldon elsö megjelenésekor itt volt. Mindössze hatan voltak akkor, az öt öreg enciklopédista - egy sem él már közülük - meg ö, a fiatal, névleges polgármester. Azon a napon történt, hogy Yohan Lee segédletével letörölték hivataláról a névlegesség bélyegét.

Mennyire más volt most a helyzet, minden tekintetben más. Most az egész városi tanács itt szorongott Hari Seldon megjelenésére várakozva. Ő maga még mindig polgármester, de a hatalma most korlátlan, Anakreón csúfos veresége óta pedig a népszerüsége is vitathatatlan. Amikor Anakreónról azzal a hírrel tért vissza, hogy Wienis halott, meg hogy új egyezményt kötött a reszketö Lepolddal, egyhangú fölkiáltással mindenki bizalmat szavazott neki. Amikor pedig gyors egymásutánban hasonló egyezményeket kötött a többi királysággal - olyan egyezményeket, amelyek örök idökre lehetetlenné tesznek mindenféle anakreóni mintájú támadási kísérletet az Alapítvány ellen -, akkor Terminus összes utcája fáklyás fölvonulással ünnepelte. Még Hari Seldon nevét is elhomályosította az övé.

Hardin elfintorította az ajkát. Visszaemlékezett rá, hogy az elsö válság után is hasonló népszerüségnek örvendett.

A terem másik végében Sef Sermak élénk beszélgetésbe merült Lewis Borttal. A közelmúlt eseményei szemmel láthatóan nem zökkentették ki öket a kerékvágásukból. Ők is csatlakoztak a bizalmi szavazathoz, nyilvánosan beismerték, hogy tévedtek, illöen bocsánatot kértek, hogy a vitában bizonyos kifejezésekre ragadtatták magukat, azzal mentegetöztek, hogy csupán a lelkiismeretük és józan ítéletük szavát követték - és azon nyomban újabb akcionista hadjáratba kezdtek.

Yohan Lee megérintette Hardin kabátujját, és jelentöségteljesen az órájára mutatott.

- Üdvözletem, Lee! Mért lógatja az orrát? Mi baj már megint?

- Még öt perc, ugye?

- Azt hiszem. Legutóbb tizenkettökor jelent meg.

- És ha nem fog?

- Mikor hagyja már abba a folytonos aggályoskodásait? Ha nem fog, hát nem fog.

- Ha ez a dolog balul üt ki, akkor megint benne vagyunk a pácban - csóválta a fejét tempósan Lee, s összeráncolta a homlokát. - Ha Seldon nem adja áldását arra, amit tettünk, akkor Sermak kezét megint nem fogja kötni semmi, és elölröl fogja kezdeni a dolgot. Máris azt követeli, hogy haladéktalanul szálljuk meg a Négy Királyságot, és ha másképp nem megy, hát eröszakkal terjesszük ki rájuk az Alapítvány uralmát. Már el is kezdte a kampányt ennek érdekében.

- Tudom. Egy tüzevönek mindenképp tüzet kell nyelnie, még ha a saját kezével kell is fölszítania. Magának pedig, Lee, mindig izgulnia kell valami miatt, még ha a tüzbe kell mennie is érte, hogy kitaláljon valamit, ami miatt izgulhat.

Lee válaszra nyitotta a száját, de abban a pillanatban el is állt a lélegzete, mert a világítás sárgára vált, majd elhomályosodott. Fölemelte a karját, s rámutatott a szoba felét elfoglaló üvegkockára, aztán hangos sóhajtással a székébe roskadt.

Hardin maga is fölegyenesedett, amint megpillantotta az alakot, amely egyszerre betöltötte a kockát - egy tolószékben ülö alak. A jelenlevök közül csak egyedül ö emlékezett arra a napra - évtizedekkel ezelött? -, amikor elöször jelent meg ez az alak. Akkor ö még fiatal volt, az alak pedig idös; azóta az alak nem öregedett egy napot sem, ö ellenben belépett a hajlott korba.

Az alak egyenesen maga elé nézett, ujja az ölében fekvö könyvvel babrált.

- Hari Seldon vagyok - szólalt meg lágy, öreges hangon.

A jelenlevök lélegzet visszafojtva figyelték, amint Hari Seldon társalgási hangnemben folytatta:

- Ez a második alkalom, hogy eljöttem. Természetesen nem tudhatom, hogy közületek valaki is jelen volt-e az elsö alkalommal. Ami azt illeti, nincs mód rá, hogy érzékeljem, egyáltalán van-e itt valaki, de mit számít az. Ha a második válságot megúszták, akkor itt kell lenniük, másként nem is lehetséges. Ha nincs itt senki, akkor a második válsággal nem tudtatok megbirkózni!

Ezt azonban kétlem - tette hozzá megnyerö mosollyal -, mert a számításaim szerint kilencvennyolc egész négy tized százalék a valószínüsége annak, hogy az elsö nyolcvan év folyamán nem következik be számottevö elhajlás a tervtöl.

Számításaink szerint uralmatok alá vetettétek az Alapítvány közvetlen környezetében levö barbár királyságokat. Amíg az elsö válság során az eröegyensúly fegyverével tartottátok öket távol magatoktól, addig a második során úgy kerekedtetek fölül, hogy kijátszottatok a szellemi hatalmat a világival szemben.

Mindazonáltal figyelmeztetnélek benneteket a túlzott magabiztosság veszélyeire. Tartózkodom attól, hogy ezekben a fölvételekben bármi módon is megsejtessem veletek a jövöt, de arra bízvást fölhívhatom a figyelmeteket, hogy amit elértetek, az pusztán egy új egyensúly - igaz, hogy a mérleg nyelve jelentösen a ti javatokra billen. A szellemi hatalom elegendö arra, hogy a segítségével sakkban tartsátok a világi hatalmat, de arra már nem elegendö, hogy ellentámadásba menjetek át. Mivel szakadatlanul növekszik az ellene ható erö, amelyet regionalizmus vagy nacionalizmus néven ismerünk, ennél fogva a szellemi hatalom nem kerekedhet fölül. Biztos vagyok benne, hogy ezzel semmi újat sem mondtam.

Egyébként meg kell bocsátanotok, hogy ilyen homályos szavakban szólok hozzátok. Kifejezéseim a legjobb esetben is csak megközelítések, de mivel közületek senki sem értheti meg a pszichohistória valódi jelrendszerét, megpróbálom, ahogy tölem telik, érthetöen kifejezni magamat.

Jelenleg az Alapítvány még csak a legelején tart az Új Birodalomhoz vezetö útnak. A szomszédos királyságok, munkaeröben és természeti eröforrásokban egyaránt, még mindig nyomasztó fölényben vannak veletek szemben. Rajtuk túl a Galaxis széltében-hosszában a barbárság kusza öserdeje terjeszkedik. Ezen a gyürün belül még megvan az, ami a Galaktikus Birodalomból megmaradt, és amely gyöngesége és hanyatlása ellenére is még mindig mérhetetlen hatalommal rendelkezik.

Hari Seldon fölemelte és kinyitotta az ölében fekvö könyvet. Az arca ünnepélyes kifejezést öltött.

- És sose felejtsétek el, hogy nyolcvan évvel ezelött egy másik Alapítványt is létrehoztunk, a Galaxis másik szélén, a Csillagvégen. Ne hagyjátok öket ki a számításotokból. Uraim, a tervböl még kilencszázhúsz esztendös útszakasz áll elöttetek. A jövö a ti kezetekben van. Fogjatok neki!

Tekintete lesiklott a könyvre, és az alak a semmibe foszlott, s közben a szoba ismét kivilágosodott. A fellépö hangzavarban Lee Hardin füléhez hajolt.

- Nem mondta meg, hogy mikor jön vissza.

- Valóban, de bízom benne, hogy addig nem kerül rá sor, amíg maga is meg én is nyugalomban és békében a sírunkban nem porladunk.

NEGYEDIK RÉSZ - A KERESKEDŐK

KERESKEDŐK - Az Alapítvány politikai fönnhatóságát mindig megelözték a kereskedök, akik finom hálójukkal beszötték a Periféria beláthatatlan messzeségeit. Hónapokig vagy évekig is távol voltak Terminustól; hajóik gyakorta nem voltak egyebek házilag összeeszkábált lélekvesztöknél; becsületességük hagyott kívánnivalót maga után, merészségük.

Mindezek segítségével olyan birodalmat kovácsoltak össze, amely tartósabbnak bizonyult a Négy Királyság álvallási zsarnokságánál.

Megszámlálhatatlan történet járja ezekröl a keménykötésü, magányos alakokról, akik félig komolyan, félig tréfából Salvor Hardin egyik epigrammáját választották mottóul: "Sohase hagyd, hogy az erkölcsi érzéked meggátoljon a helyes cselekedetben!" Ma már nehéz megállapítani, melyik történet valódi, és melyik kitalált. Valószínüleg egy sincs olyan, amelyhez az idök során ne ragasztottak volna valamit.

Enciklopédia Galactica

Limmar Ponyets csupa szappanhab volt, amikor meghallotta a távbeszélö-készülék jelzését - ami megint csak azt bizonyítja, hogy még itt, a Galaxis külterületeinek hideg, zord ürvidékén is érvényes az a régi közhely a telefonhívásról meg a fürdökádról.

Szerencsére egy "maszek" kereskedelmi hajónak az a része, amelyet nem foglalnak el a különféle áruk, fölöttébb szükre van méretezve. Olyannyira, hogy a melegvizes zuhanyozó hatvanszor százhúsz centiméteres fülkéje háromméternyire sincs a müszerfaltól. Így Ponyets tisztán hallotta a szaggatott berregést.

Káromkodva és maga után szappanhabot csöpögtetve kilépett a fülkéböl, hogy szóbeli vételre állítsa a készüléket. Három órával késöbb egy másik kereskedelmi hajó suhant az övé mellé, és a két hajót összekapcsoló légzsilipen keresztül egy vigyorgó fiatalember mászott át a fedélzetre.

Ponyets elögörgette a legjobb székét, maga pedig kényelembe helyezte magát a forgó vezetöülésen.

- Mi az ördögöt keresel itt, Gorm? - förmedt rá a vendégére. - Az Alapítvány óta a nyomomban koslatsz?

Les Gorm elöhalászott egy cigarettát, és határozottan megrázta a fejét.

- Én? Eszem ágában sincs. Mindössze én vagyok az a balek, aki véletlenül épp a posta utáni napon találtam leszállni a Glyptal-IV-en. Ezért engem szalasztottak maga után ezzel, ni!

A parányi csillogó gömböcske gazdát cserélt, s Gorm megjegyezte:

- Bizalmas. Szigorúan titkos. Nem lehet rábízni a sutéterre meg miegymás. Legalábbis erre gondolok. Mindenesetre ez egy személyi patron, és magán kívül senki sem tudja fölnyitni.

Ponyets undorral vizsgálgatta a patront.

- Azt én is látom - mondotta. - Azt is tudom, hogy az ilyesféle micsodákból még sohasem jött elö jó hír. A patron, kinyílt a kezében, és a vékony, átlátszó szalag mereven letekeredett. Szeme sebesen itta az üzenetet, mert mire a szalag vége elötünt, az eleje már barnán összezsugorodott. Másfél perc múlva már feketére vált, és molekuláira hullott szét.

- Ó, Galaxis! - dörmögte Ponyets tompán.

- Segíthetek valamiben? - kérdezte Les Gorm csendesen.

- Vagy olyan nagy titok?

- Nyugodtan elárulhatom; mivel te is céhbeli vagy. Askone-ra kell mennem.

- Éppen oda? Hogyan?

- Bebörtönöztek egy kereskedöt. De csak neked mondom!

Gorm arcát elöntötte a düh.

- Bebörtönöztek! De hiszen ez az Egyezmény megszegése.

- Mint ahogy a helyi politikába való beavatkozás is az.

- Ó! Ezt tette hát? - Gorm elmélázott. - Ki lehet az a kereskedö? Ismerem én is?

- Nem! - vágta el a kérdezösködést Ponyets gorombán, hogy Gorm értett belöle, és nem tett föl több kérdést.

Ponyets a kémlelöernyöhöz ment, és komoran szemlélte a ködös lencsének azt a részét, amely a Galaxis törzsét alkotta. A fogai közt szitkokat morzsolt, majd hangosan kifakadt:

- Átkozott kalamajka! Jócskán alatta vagyunk a kvótámnak.

Gorm értelme egyszerre megvilágosodott. - Barátom, de hiszen Askone zárt terület!

- Úgy van. Még egy bicskát sem adhatsz el Askoneon. Kínálhatsz nekik akármilyen atomszerkezetet. Ezzel a lemaradással öngyilkosság oda menni.

- Nem rázhatná le magáról a dolgot? - Ponyets elgondolkodva csóválta a fejét.

- Ismerem azt a fickót, aki pácban fö. Nem hagyhatom cserben a barátomat. Üsse kö! A Galaktikus Szellem kezében vagyok, és vidám lélekkel követem az utat, amelyet kijelöl számomra.

- He? - értetlenkedett Gorm. Ponyets ránézett, és elnevette magát.

- Miket beszélek! Hiszen te sohasem olvastad a Szellem Könyvét, igaz?

- Nem is hallottam róla - mondta Gorm kurtán.

- Bezzeg ha te is vallásos nevelésben részesültél volna.

- Vallásos nevelésben? Vagyis papnak készült? - döbbent meg Gorm a lelke mélyéig.

- Sajnos. Ez az én titkos szégyenfoltom. De rosszul állt rajtam a reverenda. Egyszóval kipenderítettek, olyan ürüggyel, amely böven elegendö volt arra, hogy egyengesse az utamat az Alapítvány kebelében nyert világi nevelés felé. De hagyjuk ezt. Hogy állsz az idei kvótáddal?

Gorm elnyomta a cigarettáját, és hetykén a szemébe húzta a sapkáját.

- Most van úton az utolsó szállítmányom. Teljesíteni fogom.

- Szerencsés flótás - mondta Ponyets elkomorodva, és még azután is hosszú percekig ült magába roskadva, hogy Les Gorm eltávozott.

Így hát Eskel Gorov Askone-on van, méghozzá börtönben!

Rossz hír! Valójában sokkal rosszabb, mint elsö pillanatra látszik. Egy dolog az, ha egy kíváncsi fiatalembernek betömi az ember a száját az ügy fölhígított változatával, hogy eloltsa a kíváncsiságát. Más dolog azonban szembenézni a meztelen igazsággal.

Mert Limmar Ponyets egyike volt annak a kevés embernek, aki tudott róla, hogy Eskel Gorov mesterkereskedö egyáltalán nem kereskedö, hanem valami egészen más: az Alapítvány ügynöke!

Két hét telt el. Haszontalanul!

Egy hétbe került, hogy Askone-ra érjen, ahol már a legkülsö határoknál szembe találta magát a minden irányból eléje sietö éber hadihajókkal. Bármilyen is a földerítö rendszerük, az tagadhatatlan, hogy jól müködik!

A hajók lassan, némán körülfogták, és hüvös távolságot tartva, határozottan Askone központi napja felé terelték.

Ponyets, ha úgy adódna, könnyen elbánhatna velük. Igaz, hogy kíséröi a néhai Galaktikus Birodalom hagyatékából valók, csakhogy nem hadihajók, hanem sportjachtok; atomfegyver nélkül mindmegannyi csillogó, de ártalmatlan játék orsó csupán. De hát Eskel Gorov a kezükben van, és Gorov nem olyan túsz, akire könnyedén keresztet lehetne vetni. Nyilván az askoneiak is tudják ezt.

Aztán még egy hetet elfecsérelt arra, hogy nagy nehezen utat vágjon magának a kistisztviselök valóságos erdején keresztül, amely elszigetelte a Nagymestert a külvilágtól. Minden egyes altitkárocskának meg kellett lágyítani a szívét, és megnyerni a jóindulatát. Mindegyiket óvatosan és jó képet vágva a dologhoz meg kellett kenni azért a kacskaringós aláírásért, amely megnyitotta az egy fokkal följebb álló tisztviselö ajtaját.

Most történt elöször, hogy Ponyets semmi hasznát sem vette kereskedöigazolványának.

Végre ott áll a Nagymester örök vigyázta, aranyozott ajtaja elött - igaz, hogy két haszontalanul elfecsérelt hetébe került.

Gorov még mindig börtönben ül, és Ponyets árukészlete hasznavehetetlenül rohad a hajó gyomrában. A Nagymester apró emberke volt; egy kopaszodó és ráncos képü, apró emberke, s úgy tünt, hogy a nyakát övezö jókora csillogó prémgallér terhétöl meg sem tud mozdulni.

Ujjával jobbra-balra intett, mire a fegyveres örök sora kétfelé vált, s ezen az emberfolyosón Ponyets a Legfelsöbb Szék lába elé vonult.

- Egy szót se! - csattant a Nagymester hangja, és Ponyets szólásra nyíló ajkára forrt a szó. - Helyes - nyugodott meg szemmel láthatóan az askone-i vezér. - Nem türhetem a haszontalan fecsegést. Fenyegetni úgysem tud, a hízelgés pedig lepereg rólam. A sérelmek fölpanaszolásának sincs semmi helye. A számát is elfelejtettem, hányszor figyelmeztettünk benneteket, csavargókat, hogy ördögi masináitokra sehol sincs Askone‑on szükség.

- Uram - szólalt meg Ponyets higgadtan -, senki sem próbálja mentegetni a szóban forgó kereskedöt. Mi, kereskedök ahhoz tartjuk magunkat, hogy oda nem tesszük be a lábunkat, ahol nem szívesen fogadnak bennünket. Ám a Galaxis nagy, és máskor is elöfordult már, hogy akaratlanul megsértettek egy-egy határt. Sajnálatos tévedés történt.

- Sajnálatosnak sajnálatos - sipította a Nagymester -, de tévedés-e vajon? Még két órája sem volt, hogy elcsíptük azt a nyomorult csirkefogót, amikor Glyptal IV-röl elkezdtek ostromolni, és azóta is egyfolytában tárgyalásokat ajánlgatnak. A maga jövetelét is újból meg újból beharangozták. Úgy látszik, jól szervezett mentöakcióról van szó. Egy egyszerü kis tévedéshez képest - akár sajnálatos, akár nem - mintha egy kissé túl nagy volna a fölhajtás, nem gondolja?

Az askone-i fekete szemében megvetés ült, amint hadarva folytatta:

- Aztán meg maguk, kereskedök, akik ostoba kis lepkék módjára ide-oda cikáznak a világban, annyira elvesztették volna az eszüket, hogy idejönnek Askone legnagyobb bolygójára, a rendszer központjára, és még van képük azt állítani, hogy szándékolatlan határsértés történt?! Ugyan, kérem!

Ponyets bensöje idegesen megrándult, anélkül hogy ennek tanújelét adta volna. Makacsul megismételte: - Ha a kereskedési kísérlet szándékos volt, akkor biztosíthatom méltóságodat, hogy ez a fölöttébb meggondolatlan tett összeegyeztethetetlen céhünk szigorú szabályzatával.

- Úgy van: meggondolatlan, olyannyira, hogy a társa valószínüleg az életével fog fizetni érte.

Ponyets gyomra összefacsarodott. Itt aztán nyoma sem volt határozatlanságnak.

- A halál, méltóságos uram, olyan végleges és visszavonhatatlan dolog, hogy bizonyára akad alternatíva is.

Rövid szünet után jött az óvatos válasz:

- Úgy hallottam, hogy az Alapítvány gazdag.

- Gazdag-e? Bizonyára. De a gazdagságunk olyan dolgokból áll, amelyeket önök nem hajlandók elfogadni. Atomcikkeink annyit érnek.

- Atomcikkeik nem érnek semmit, mivel nincs rajtuk az ösök áldása. A maguk árui gonoszok és kárhozottak, mivel rajtuk van az ösök átka.

A fenti mondatok úgy hangzottak, mint egy begyakorolt litániaszöveg.

A Nagymester lehunyta a szemét, és jelentöségteljesen így szólt:

- Egyéb értékeik nincsenek?

A kereskedö nem értette el a célzást.

- Nem értettem - mondta. - Mi az, amit elfogadnának?

Az askone-i széttárta a karját.

- Maga azt akarja, hogy bújjak bele a maga börébe, és én súgjam meg magának, mire van nekem szükségem? No nem! Úgy látszik, a kollégája nem kerülheti el a büntetést, amely az askone-i törvények szerint a szentségtörésért vár rá. A gázhalált. Mi igazságos emberek vagyunk. Hasonló esetben a legnyomorultabb paraszt sem részesül ne szigorúbb elbánásban. És én magam sem kapnék enyhébb büntetést.

- Kérhetem arra méltóságodat - motyogta Ponyets reményét vesztve -, hogy szót válthassak a fogollyal?

- Az askone-i törvény - vetette oda a Nagymester fagyosan - nem engedi meg, hogy az elítélttel beszéljenek.

- Méltóságos urain - erösködött Ponyets szívszorongva -, esedezem, legyen könyörületes egy ember lelkéhez abban az órában, amikor elválni készül a testétöl. Azóta, hogy az élete veszélyben van, egyszer sem részesülhetett lelki vigaszban. És most az a veszély fenyegeti, hogy fölkészületlenül ér meg a mindeneket kormányzó Szellem kebelébe.

A Nagymester gyanakvó pillantásokat vetett a kereskedöre, s kétkedve megkérdezte:

- Maga lelkipásztor?

- Annak készültem - hajtotta le Ponyets alázatosan a fejét. - Az ür puszta térségeiben vándorló kereskedöknek szükségük van magamfajta emberekre, akik gondját viselik a világi javak hajszolásában elfásult lelkeknek.

Az askone-i uralkodó elgondolkodva nyalogatta az alsó ajkát.

- Minden embernek föl kell készítenie a lelkét az ösök szellemével való találkozásra. Mégsem hittem volna azonban, hogy maguk, kereskedök is lehetnek hivök.

Eskel Gorov megmoccant a priccsén és fölnyitotta az - egyik szemét, amikor Limmar Ponyets belépett a nehéz ajtón, amely azon nyomban be is csapódott a háta mögött. Gorov talpra ugrott, és meglepetten fölkiáltott: - Ponyets! Téged küldtek ide?

- A véletlenek összejátszása - fakadt ki Ponyets elkeseredetten -, vagy a saját személyes rossz szellemem müve. Numero egy, te pácba esel Askone-on. Numero kettö, a Kereskedelmi Iroda által is ismert útvonalam ötven parszeknyire visz el e mellett a rendszer mellett, s pont abban az idöpontban, amikor a numero egy megesik. Numero három, mi ketten már dolgoztunk együtt valamikor, és az Iroda erröl is tudomással bír. Hát nem édes egy összeesése a véletleneknek? A felelet már hullik is ki a nyílásból.

- Vigyázz - súgta oda Gorov cmatosan -, lehallgathatnak! Van nálad tértorzító?

Ponyets a csuklóját övezö díszes karpercre mutatott, és Gorov megnyugodott.

Ponyets körülhordozta a tekintetét. A cella sivár volt, de elég nagy. Jól meg volt világítva, és mentes volt mindenféle kellemetlen szagtól.

- Nem rossz - szólalt meg. - Kesztyüs kézzel bánnak veled.

Gorov türelmetlenül közbevágott:

- Mondd, hogy kerülsz te ide? Két hete lesz lassan, hogy szigorított magánzárkába dugtak.

- Vagyis amióta én itt vagyok, mi? Úgy látszik, hogy az itteni nagyfönöknek is megvannak a maga gyenge pontjai. Kedveli a kegyes dumát, amit én sikerrel meglovagoltam. Ha nem tudnád, a te lelki tanácsadód vagyok. Ismerni kell az efféle kegyes alakokat. Vidáman elvágja a torkodat, ha az érdeke úgy kívánja; attól azonban óvakodik, hogy veszélyeztesse halhatatlan és problematikus lelked üdvösségét. Csak egy kis tapasztalati lélektan; egy kereskedönek mindenhez kell konyítania valamicskét.

- És persze jól jött, hogy teológiát is végeztél - mondta Gorov huncut mosollyal. - De hát jó, hogy itt vagy. Örülök, hogy téged küldtek. Viszont a Nagymestert nemcsak az én lelkem érdekli, ugye? Váltságdíjat nem emlegetett?

A kereskedö szeme résnyire szükült.

- Célzott rá, úgy messziröl. Meg gázhalállal is fenyegetözött. Én adtam az értetlent, és kitértem elöle: hátha csapdába akar ugratni. Tehát mégis zsarol. Mire fáj a foga?

- Aranyra.

- Aranyra! - vonta föl a szemöldökét Ponyets. - Mármint a nyers fémre. Minek az neki?

- Ez itt a csereeszköz.

- Vagy úgy? De hát honnan szerzek én aranyat?

- Ahonnan tudsz. Figyelj ide, ez nagyon fontos. Mindaddig semmi sem fog történni velem, ameddig a Nagymester aranyszagot érez. Ígérj neki annyit, amennyit kér. Aztán ha kell, menj vissza az Alapítványra, és szerezd meg. Mihelyt kiszabadulok, kikísérnek bennünket a rendszer határára, és ott elválnak utaink.

Ponyets rosszalló pillantást vetett rá.

- És aztán ismét visszajössz szerencsét próbálni.

- Az a megbízatásom, hogy atomárut adjak el Askone-nak.

- Elkapnak, mielött egy parszeknyire jutnál az ürben. Remélem, ezzel te is tisztában vagy.

- Nem én - makacskodott Gorov. - De még ha tisztában volnék is, az sem változtatna a dolgokon.

- Legközelebb meg fognak ölni. - Gorov megvonta a vállát.

- Mielött újból tárgyalni kezdenék a Nagymesterrel, tudni akarom, hányadán állok. Eddig csak a sötétben tapogatóztam. Nem csoda, hogy egy-két távoli célzásomra öméltósága valóságos hideglelést kapott.

- Egyszerü a dolog - mondta Gorov. - Annak, hogy az Alapítvány biztonságát megszilárdítsuk itt a Periférián, egyetlen módja van: létrehozunk egy, a vallás irányítása alatt álló kereskedöbirodalmat. Ahhoz még gyengék vagyunk, hogy a politikai irányításra gondolni merhetnénk. Más lehetöségünk nincs rá, hogy a Négy Királyságot sakkban tartsuk.

- Ezt megértem - bólogatott Ponyets. - Meg azt is, hogy az a rendszer, amelyik visszautasítja atomholminkat, megmenekül a mi vallási befolyásunk alól. és ennélfogva gyújtópontja lehet az ellenünk irányuló függetlenségi törekvéseknek. Úgy van.

- Rendben van, elméletileg ez világos. De mi az, ami a kereskedelem útjában áll? A vallásuk? A Nagymester mintha ilyesmire célzott volna.

- Az ösök imádásának egyik formája. A hagyomány szerint a múlt gonoszságából a korábbi nemzedékek egyszerü és erényes hösei vezették ki öket. Ennek a mondának a valós alapja az a száz évvel ezelötti zürzavaros idöszak, amikor a birodalmi csapatokat elüzték, és független kormányt alakítottak. A fejlett tudományt s különösen az atomenergiát a régi birodalmi rezsimmel azonosítják, amelyröl csak rossz emlékeik vannak.

- Igazán? És azok a csinos kis hajók, amelyek két parszek távolságból olyan szépen a nyomomra bukkantak? Atomeröszaga van a dolognak.

- Azok a hajók kétségkívül a Birodalom örökségéböl valók - vonta meg a vállát Gorov. - Minden bizonnyal atomerö hajtja öket. Amijük van, azt megtartják. A lényeg az, hogy nem fejlesztik tovább, és a belsö gazdaságukból teljes egészében hiányzik az atomenergia. Ez az, amin változtatnunk kell.

- De hogyan?

- Úgy, hogy valahol megtörjük az ellenállást. Magyarán, ha egy nemesre rá tudnék sózni egy erötérpengéjü zsebkést, akkor az ö érdeke azt diktálná neki, hogy olyan törvényekért szálljon síkra, amelyek megengedik a kés használatát. Így leegyszerüsítve ostobaságnak hangzik, lélektanilag azonban megalapozott. Vagyis jól megválasztott helyeken a megfelelö áruk eladása annyit jelentene, hogy elösegítjük atompárti frakció létrehozását az udvarnál.

- És éppen téged kellett ideküldeni evégett, nekem meg csak az a dolgom, hogy kiváltsalak, s aztán odébbálljak, hogy te kezdd elölröl az egészet? Nincs itt valami szerepcsere?

- Milyen értelemben? - kérdezte Gorov gyanakvóan.

- Ide figyelj - kelt ki magából Ponyets -, te diplomata vagy és nem kereskedö, és hiába állítod magadról, attól még nem leszel az. Ez az ügy annak való, akinek az eladás a mestersége, s itt vagyok én egy hajórakomány áruval, amely mindennap veszít az értékéböl, meg egy eladási kvótával, amelyre úgy látszik, már keresztet vethetek.

- Azt akarod mondani, hogy vásárra akarod vinni a börödet olyasmiért, amihez semmi közöd? - mosolygott Gorov kétkedöen.

- Te meg azt akarod mondani, hogy ez hazafias ügy, a kereskedök pedig a hazafiságot nem tartják raktáron?

- Ez a hírük. Az úttörök sohasem patrióták.

- Rendben van. Tegyük föl, hogy így van. Én nem azért rohangászok összevissza az ürben, hogy megmentsem az Alapítványt meg hasonlók. Hanem azért, hogy pénzt keressek, és most itt van rá az alkalom. Ha közben az Alapítványon is segítek, hát annál jobb. Meg aztán bizonytalanabb nyereség reményében is vásárra vittem én már a börömet.

Ponyets fölállt, Gorov is követte a példáját. - Mi akarsz tenni?

- Gorov, én nem tudom, legalábbis még nem - mosolygott a kereskedö. - De ha a lényeg az, hogy eladni, akkor én vagyok a te embered. Nem kenyerem a hencegés, de egyvalamire büszke vagyok: még nem fordult elö, hogy a végén ne teljesítettem volna a tervemet.

A cellaajtó szinte ugyanabban a pillanatban fölcsapódott, amint kopogtatott, s jobbról-balról egy-egy ör esett be az ajtón.

- Bemutató! - húzta el a száját a Nagymester. Szinte elveszett a prémjeiben; sovány kezével megmarkolta a sétabotként használt vasrudat.

- Meg arany, méltóságos uram.

- Meg arany - visszhangozta a Nagymester hanyagul.

Ponyets elhelyezte a ládát, és a töle telhetö legnagyobb magabiztosságot eröltetve magára, fölnyitotta a tetejét. Úgy érezte, hogy egyedül van az egész ellenséges világ közepette; ugyanez az érzés fogta el akkor is, amikor elöször kihajózott az ürbe. A félkörben ülö szakállas tanácsnokok fagyos pillantásokat vetettek le rá. Pherl, ez a ványadt képü kegyenc is ott ült a Nagymester oldalán, arcára szinte ráfagyott az ellenséges indulat. Ponyets egyszer már összeakadt vele, s azon nyomban kiszemelte öt, mint fö ellenségét, s ennek folytán mint elsö számú áldozatát.

A termen kívül egy kisebbfajta hadsereg várta az események kimenetelét. Ponyetset tökéletesen elszigetelték a hajójától. A megvesztegetési szándékán kívül nem volt semmi fegyvere, Gorov pedig még mindig túsz volt.

Az utolsó igazításokat végezte az esetlen monstrumon, amely egyheti barkácsolásába került, s közben azon fohászkodott, hogy az ólombélésü kvarc kibírja a megterhelést.

Mi akar ez lenni? - kíváncsiskodott a Nagymester.

- Ez egy szerény kis gépezet, amelyet én magam konstruáltam - egyenesedett föl Ponyets.

- Elhiszem, de nem ezt kérdeztem. Ez is olyan szörnyüség, ami a maguk fekete mágiájából kitelik?

- Nem tagadom, van köze az atomenergiához - ismerte be Ponyets komolyan -, de nem lesz dolguk vele, még csak hozzá sem kell nyúlniuk. Egyedül én fogom kezelni, s ha valami szörnyüség volna benne, akkor az én lelkemet fogja terhelni.

A Nagymester fenyegetöen ráemelte a gépre a kezében levö vasrudat, s ajka némán és sebesen mormolt valamilyen tisztító ráolvasást. Jobb felöl a ványadt arcú tanácsnok odahajolt hozzá, hogy kusza vörös bajusza érintette a Nagymester fülét. Az askone-i aggastyán bosszúsan elrántatta a fejét.

- És milyen összefüggésben van a gonoszságnak eme eszköze azzal az arannyal, amely megmentheti honfitársa életét?

- Ezzel a géppel - kezdte Ponyets, miközben kezét gyöngéden rátette a szerkezet központi kamrájára, és megsimogatta annak domború, kemény felületét - az ócskavasat a legtisztább arannyá tudom változtatni. Ez az egyetlen ismert szerkezet, amely a vasból - abból a rút vasból, méltóságos uram, amely összetartja a széket, amelyen ülni méltóztatik, ennek az épületnek a falait - fényes, súlyos, sárga aranyat csinál.

Ponyets érezte, hogy szavai hamisan csengenek. Ha el akart adni valamit, akkor mindig simán és meggyözöen gördültek a szavak a szájaiból, most viszont úgy csikorogtak, akár az olajozatlan kerék. A Nagymestert azonban a tartalom és nem a forma érdekelte.

- Úgy? Aranycsinálás? Nem egy bolond akadt, aki el akarta magáról hitetni, hogy képes erre. De mind megfizetett gyalázatos arcátlanságáért.

- De sikerült-e nekik?

Nem - felelte a Nagymester fagyos humorral. A sikeres aranycsinálás olyan bün lett volna, amely magában hordozza a bocsánatát. A kísérletet a kudarc teszi megbocsáthatatlanná. Lássuk, mit tud kezdeni ezzel - koppintotta oda a botján a padlóhoz.

Méltóságod elnézését kérem, de ez a gép csupán egy kis magam csinálta szerkezet, s az ön botja túl hosszú hozzá.

A Nagymester apró, csillogó szemei körbejártak, s megállapodtak az egyik jelenlevön.

Randel, a csatodat! Gyerünk, ember, gyerünk, ha kell, kettöt kapsz helyette!

A csat kézröl kézre járt. A Nagymester gondosan méregette a kezében.

Tessék - mondta, és a padlóra dobta.

Ponyets lehajolt érte. Nem kis eröfeszítésébe telt, amíg sikerült fölnyitnia a hengert, s pislogott és bandzsított az erölködéstöl, mire pontosan elhelyezte a csatot az anódernyö közepén. Késöbb könnyebben fog menni, de az elsö alkalommal nem szabad hibáznia.

A házilag barkácsolt átalakító rosszindulatúan kattogott vagy tíz percig, s ekkor enyhe ózonillat jelent meg a levegöben. Az askane-iak morogva hátrébb húzódtak, és Pherlnek megint sürgös suttognivalója akadt az uralkodójával. A Nagymester arca merev volt, akár a kö. Meg se moccant.

És a csat arannyá változott.

Ponyets egy halk "méltóságos uram!" kíséretében a Nagymester felé nyújtotta, az öregember azonban habozott, majd tagadólag intett a kezével. Tekintete az átalakítón idözött.

Ponyets sebesen beszélni kezdett:

- Uraim, amit látnak, az arany. Kívül-belül az. Ha akarják, minden ismert fizikai vagy kémiai próbának alávethetik. Semmiképpen sem lehet megkülönböztetni a természetben elöforduló aranytól. Minden vassal meg lehet ugyanezt csinálni. Sem a rozsda, sem a kisebb mennyiségben jelenlevö ötvözöanyagok nem változtatnak az eredményen.

Ponyets szavai azonban a semmibe hullottak. Kinyújtott tenyerén ott fénylett a csat, és az arany minden érvet elmondott helyette.

Végre a Nagymester lassan elörenyújtotta a kezét, mire a ványadt arcú Pherl hangos beszédre szánta el magát

Méltóságos uram, ez az arany mérgezett forrásból származik.

Ponyets nyomban rákontrázott:

A sárból is nöhet rózsa, méltóságos uram. Avagy nem vásárol-e számtalan olyan árucikket a szomszédoktól, amelyekröl azt sem tudja, honnan származnak, ortodox gépektöl-e, amelyeken rajta van a nemes ösök áldása, avagy netalán holmi ür szülte gyalázattól. Tessék, én az aranyat ajánlom föl, nem a gépet.

- Méltóságod nem felelös azoknak a külföldieknek a büneiért - kezdte újból Pherl -, akik tudta és beleegyezése nélkül szorgoskodnak. Ellenben ha elfogadja ezt a furcsa álaranyat, amelyet itt, az ön jelenlétében és beleegyezésével bünös módon vasból csináltak, akkor szent öseink élö szellemét gyalázzuk meg.

- De az arany az arany - felelt a Nagymester kétkedéssel a hangjában -, s csak egy elítélt pogány gonosztevöt adunk érte cserébe. Pherl, te túl szigorúan ítéled meg a dolgokat. - De azért visszahúzta a kezét.

- Méltóságod maga a bölcsesség - mondta Ponyets.

Gondolja csak meg: ha kienged a keze közül egy pogányt, öseit semmitöl sem fosztja meg, ellenben a cserébe kapott arannyal fölékesítheti a szent lelkeiknek emelt szentélyeket. És minden bizonnyal, ha az gonosz volna önmagában - ha egyáltalán el lehetne ilyesmit képzelni -, a gonosz szükségszerüen eltávozna, mihelyt ilyen kegyes célra áldozzák föl a fémet.

Nagyapám csontjaira mondom! - tört ki a Nagymester meglepö élénkséggel. Szája visító nevetésre nyílt. - Pherl, mit szólsz ehhez a fiatalemberhez? Hiszen igazat mond. Olyan igazat, mint az öseink szava.

Látszatra igen - felelte Pherl komoran. - Csak nehogy ez az igazság a rossz szellem müve legyen.

- Söt, én még jobb üzletet ajánlok - vágott közbe Ponyets. - Tartsa meg az aranyat zálogként. Tegye oda áldozatként az ösök oltárára, és harminc napig tartson itt engem is túszként. Ha ez alatt az idö alatt az ösök nem adják tanújelét nemtetszésüknek, ha nem következik be semmilyen szerencsétlenség, akkor kell-e még egyéb bizonyság, hogy elfogadták az áldozatot?! Ha még ez sem elég.

És amikor a Nagymester fölállt, hogy próbára tegye, ki van ellene az ajánlatnak, a tanács egyetlen tagja sem mulasztotta el, hogy jelét ne adja egyetértésének. Még Pherl is beleegyezöen biccentett, bozontos bajusza végét rágcsálva.

Ponyets mosolygott, s magában azon elmélkedett, hogy íme, milyen jó hasznát vette annak, hogy valaha papnak készült.

Újabb hét vánszorgott el, mire sikerült nyélbe ütni Pherllel a találkozást. Bármennyire belefásult is az állandó fizikai kiszolgáltatottság érzésébe, azért érzett egy kis szorongást. A várost rendöri kísérettel hagyta el. Pherl külvárosi villájában is ott voltak a rendörök.

Mi mást tehetett volna, mint hogy tudomásul vette ezt anélkül, hogy akár egyszer is hátranézett volna.

Pherl a vének tanácsától távol magasabbnak és fiatalabbnak látszott. Hétköznapi ruhájában senki sem mondta volna róla, hogy a vénekhez tartozik.

Furcsa egy ember maga - fogadta minden bevezetés nélkül. Egymáshoz közel fekvö szemei vibrálni látszottak. - Az elmúlt héten, különösen pedig az utóbbi két órában, egyre-másra célozgatott rá, hogy nincs-e szükségem aranyra. Fölösleges erölködés, mert hiszen kinek nincs rá szüksége? Ennyi erövel nyílt kártyákkal is játszhatna.

- Nemcsak az arany - mondta Ponyets sokat sejtetöen. - Nem csak az arany. Vagyis nem az a néhány pénzdarab, hanem mindaz, ami az arany mögött van.

- Aha, és mi lehet az arany mögött? - türelmetlenkedett Pherl. - Remélem, nem akar ez egy újabb ügyetlen mutatvány bevezetöje lenni? - tette hozzá fitymáló mosollyal.

- Ügyetlen? - hökkent meg egy kissé Ponyets.

- Ó, határozottan - mondta Pherl, és összekulcsolt kezét az állához ütögette. - Nem akarom bírálni magát. Biztos vagyok benne, hogy az ügyetlenség szándékolt volt. Ha tudom az indokát, talán föl is hívtam volna erre nagyméltósága figyelmét. Figyeljen ide, ha én lettem volna a maga helyében, én a hajómon csináltam volna az aranyat, és négyszemközt ajánlottam volna föl. Így megkímélt volna bennünket a mutatványtól, önmagát pedig az ellenszenvtöl.

- Igaz - bólintott Ponyets -, de mivel én voltam a magam helyében, vállaltam az ellenszenvet, hogy magamra vonjam az ön figyelmét.

- Valóban? Komolyan mondja? - Pherl nem is próbálta elleplezni gyerekes önelégültségét. - És képzelem, azért kínálta föl a harmincnapos tisztulási idöszakot, hogy legyen rá ideje ezt a figyelmet valamivel kézzelfoghatóbb dologra váltani. De mi lesz akkor, ha az arany tisztátalannak bizonyul?

Ponyets megengedett magának egy kis fekete humort

- Amikor azok ítélik meg, hogy tisztátalan-e, akik a leginkább érdekeltek benne, hogy tisztának találják? Pherl fölkapta a fejét, és fürkészve nézett a kereskedöre. Arca egyszerre fejezett ki meglepetést és elégedettséget.

- Van benne valami. De elárulná nekem, miért akarta fölkelteni a figyelmemet?

- Szíves örömest. Rövid ideje vagyok itt, de ahhoz elég volt, hogy számomra hasznos és érdekes megfigyeléseket tegyek magáról. Példának okáért azt, hogy maga még fiatal, túlságosan is fiatal ahhoz képest, hogy tanácstag, söt a családja sem nagyon régi.

- Maga kritizálja az én családomat?

- Távol áll tölem. Mindenki elismeri, hogy nagy és szent ösöktöl származik. De akadnak, akik a szemére vetik, hogy nem tartozik az Öt Törzshöz.

Pherl hátradölt a székén.

- Minden tiszteletem az övék - mondta nem minden fullánk nélkül -, de az Öt Törzs lágyéka kolduslágyék, s a vére savó. Ma már ötven ember sem maradt a Törzsekböl.

- De akadnak, akik azt mondják: a nemzet nem szívesen fogadna el Nagymesteréül senkit a Törzseken kívül. Azt is rebesgetik, hogy a Nagymester fiatal és újdonsült kegyencének szükségképpen nagy hatalmú ellenségekre kell szert tennie az állam nagyjai közül. Őméltósága fölött eljárt az idö, és a halálával a protekciója is elenyészik, különösen ha - mint biztosra vehetö - a maga ellenségeinek egyike fogja értelmezni az ö szellemének igéit.

Pherl arca elborult.

- Idegen létére túl sokat meghall. Az ilyen füleket le szokták metélni.

- Azt késöbb is ráér elrendelni.

- Lássuk, kitalálom-e a szándékát - fészkelödött Pherl türelmetlenül a székében. - Maga hatalmat és gazdagságot akar nekem fölkínálni azokkal a gonosz kis szerkezetekkel, amelyekkel meg van rakva a hajója. Igazam van?

- Tegyük föl. Mit tud fölhozni ellene? A maga jóról és rosszról vallott elveit?

- Egyáltalán nem - rázta meg a fejét Pherl. - Ide figyeljen, maga külhoni férfiú, maga vélekedhet rólunk, ahogy akar, a maga pogány agnoszticizmusával, de én a látszat ellenére sem vagyok teljesen rabja a mi mitológiánknak. Én, uram, iskolázott ember vagyok, és merem remélni, hogy fölvilágosodott is. A mi vallásunk - nem annyira etikai, mint szertartási vonatkozásaiban - a tömegek számára való.

- Mi hát akkor a kifogása? - ütötte a vasat óvatosan Ponyets.

- Pontosan ez. A tömegek. Hiába volnék én kész megalkudni magával, de a maga kis herkentyüit használni is kell ahhoz, hogy hasznosak legyenek. Hogyan lehetnék én gazdag, ha - mivel is kereskedik? - mondjuk a borotvát csak a legnagyobb titokban, reszketve tudnám használni? Hiába volnék én képes könnyüszerrel simára borotválni a képemet, de hol lennék ettöl gazdag? És hogyan tudnám elkerülni a gázhalált vagy a meglincselést, ha rajtakapnának a használatán?

- Igaza van - vont vállat Ponyets. - Hivatkozhatnék arra, hogy a maga problémája egyböl megoldódna, ha megtanítaná a saját népét - a maga javára és az ön jelentös hasznára - élni az atomenergiával. Nem mondom, hogy könnyü dolga lenne, a haszon azonban böven kárpótolná. De hát ez a maga dolga, s egyelöre engem egyáltalán nem érint. Ugyanis én sem borotvát, sem kést, sem szemételtüntetö gépet nem kínálok önnek.

- Hanem? Mit kínál?

- Magát az aranyat. Közvetlenül. Fölajánlom magának azt a masinát, amelyet a múlt héten bemutattam.

Pherl egyszerre megmerevedett, és a homlokán idegesen rángatózni kezdett a bör.

- Az átalakítót?

- Pontosan. Annyi aranyra tehet szert, amennyi vasat be tud szerezni. Gondolom, ebböl futja mindenre. Magára a nagymesterségre is, bármilyen fiatal, és bármennyi ellensége van is. És biztonságos.

- Milyen értelemben?

- Abban, hogy a használata csak titokban képzelhetö el; ugyanúgy, mint imént az atomszerszámokkal kapcsolatban említette. Elrejtheti a masinát a legtávolabbi birtokán levö legerösebb vár legmélyebb pincéjébe, s onnan is ontani fogja önhöz a gazdagságot. Az aranyat veszi meg, nem a gépet, az az arany viszont semmit sem árul el a származásáról, mivel semmiben sem különbözik a természetes aranytól.

- És ki fogja kezelni a gépet?

- Maga. Öt perc elég hozzá, hogy megtanulja minden csínját-bínját. Bárhol fölállíthatom magának, ahol csak óhajtja.

- És mindezért viszonzásul?

- Nos - mondta Ponyets óvatosan -, megkérem az árát, és nem is keveset. Ebböl élek. Mondjuk, mivel értékes gépröl van szó, egy mázsányi aranynak megfelelö kovácsoltvas.

Pherl elnevette magát, amire Ponyets arca vörösre vált.

- Fölhívom rá a figyelmét, uram - mondta dühösen -, hogy két óra alatt megtérülhet magának az ára.

- Az igaz, és egy óra múlva ön leléphet, és a gép hirtelen csütörtököt mondhat. Valamilyen garanciára szükségem van.

- Bírja a szavamat.

- Ami, ugyebár, fölbecsülhetetlen értékü - hajolt meg gúnyosan Pherl -, de azért az ön jelenléte, ugyebár, mégiscsak nagyobb biztosítékot jelentene! Szavamat adom rá én is, hogy egy héten belül kifizetem, miután müködésre kész állapotban leszállítja nekem.

- Lehetetlen.

- Miért volna lehetetlen? Hiszen már azzal kiérdemelte a halálos ítéletet, hogy el akart adni nekem valamit. Választhat: vagy az én szavam, vagy pedig holnap a gázkamra.

Ponyets arca kifejezéstelen maradt, talán csak a szeme rebbent meg egy kissé.

- Magának méltánytalanul nagy elönye van velem szemben - mondotta. - Hajlandó legalább írásban adni az ígéretét?

- És ezzel aláírjam a saját halálos ítéletemet? Nem, uram! - Pherl elégedetten vigyorgott. - Nem, uram! Kettönk közül csak egyikünk ostoba.

A kereskedö halkan megjegyezte: - Akkor hát megegyeztünk.

Gorovot a harmincadik napon szabadon engedték, s két és fél mázsányi sárarany került a helyére. És vele együtt kiszabadult a vesztegzárból gyülöletes és érinthetetlen hajója is.

Aztán most is, mint idefelé jövet, egészen az askone-i rendszer határáig elkísérte öket a csillogó kis hajók gyürüje.

Ponyets megkereste a szemével azt a nap fényében halványan izzó pontot, amely Gorov hajója volt, s közben Gorov hangjára figyelt, amely tisztán és élesen lövellt át hozzá a keskeny, torzított éternyalábon.

- De hát nem erre van szükség, Ponyets. Egy aranycsináló géppel nem megyünk semmire. Egyébként hol szerezted?

- Sehol - magyarázta Ponyets türelmes hangon. - Én magam barkácsoltam össze egy élelmiszer-besugárzó kamrából. Különben nem sokat ér az egész. Kiterjedt használatának gátat szab a hatalmas energiafogyasztás, különben az Alapítvány is elemátalakításhoz folyamodna, és nem fésülné át az egész Galaxist nehézfémekért. Ez egy bevett trükk, amellyel minden kereskedö él, bár én még nem találkoztam a vas-arany változattal. De hatásos, és müködik is - igaz, hogy csak rövid ideig.

- Jó, jó, de ezzel az egy trükkel nem sokra megyünk. - De kiszabadított a csávából, nem?

- Ennek semmi köze a lényeghez. Különösen mivel úgyis vissza kell térnem, mihelyt lerázzuk magunkról szorgos kíséröinket.

- Minek?

- Te magad magyaráztad annak a te politikusodnak - mondta Gorov éllel. - Az egész ügyleted arra a föltételezésre épült, hogy az átalakítód csak eszköz a cél érdekében, s önmagában nincs semmi értéke, vagyis hogy nem a gépet, hanem az aranyat veszi meg. Lélektani szempontból ügyes fogás volt, különösen, mert bevált, de.

- De? - sürgette Ponyets nyájas közönnyel. A hangszúróból szinte visítva jött a válasz

- De mi olyan gépet akarunk eladni nekik, amely önmagában is érték; amely fölkelti bennük a vágyat, hogy nyíltan használják; amely arra készteti öket, hogy tisztára önérdekböl letegyék a garast az atomtechnika mellett.

- Értem én ezt mind - felelte Ponyets szinte gyöngéden. - Egyszer már megmagyaráztad. De légy szíves, és vedd figyelembe, mi következik az én ügyletemböl. Amíg az átalakító müködik, addig Pherl csinálni fogja az aranyat; és elég ideig fog müködni ahhoz, hogy megvásárolja magának a legközelebbi választásokat. A jelenlegi Nagymester ugyanis nem sokáig húzza már.

- És te mire építesz: a hálára? - kérdezte Gorov ridegen.

- Nem, hanem az okos önérdekre. Az átalakító megszerzi neki az elsö helyet; más szerkezetek.

- Nem, nem! A kiindulópontod téves. Nem az átalakítónak fogja ezt tulajdonítani, hanem a régi jó aranynak. Ezt próbálom beleverni a fejedbe.

Ponyets elmosolyodott, és kényelmesen hátradölt székében. Eleget ingerelte a szegény fickót. Gorov már kezdte elveszíteni az önuralmát.

- Csak lassan a testtel, Gorov! - szólalt meg a kereskedö. - Még nem fejeztem be. Merthogy szó van ám egyéb masinákról is.

Rövid hallgatás következett, majd Gorov gyanakvó hangja hallatszott:

- Miféle egyéb masinákról?

Ponyets gépiesen s fölöslegesen intett a kezével. - Látod ezt a kíséretet?

- Látom - mondta Gorov kurtán. - Mi van azokkal a masinákkal?

- Hajlandó vagy végre meghallgatni? Tudd meg, hogy Pherl magánhajóhada kísér bennünket; sikerült kicsikarnia a Nagymester különös kegyeként.

- No?

- És mit gondolsz, hová visz bennünket? Askone külsö vidékein levö bányabirtokaira, úgy bizony. Ide hallgass - emelte föl hangját Ponyets hirtelen -, megmondtam, hogy keresni akarok ezen az üzleten, és nem a világot akarom megváltani. Rendben van. Az átalakítót semmiért kótyavetyéltem el. Semmiért, hacsak nem számítjuk a gázkamra kockázatát, ami viszont nem számít bele a kvótámba.

- Menj csak vissza a bányabirtokokra, Ponyets. Hogy kerülnek ezek ide?

- A haszonnal kapcsolatban. Mert ónt fogunk rakodni, Gorov. Ónt, amennyit csak be tudunk gyömöszölni ebbe a vén bárkába, s neked is jut belöle. Én leszállok Pherllel az áruért, te meg, öregfiú, fölülröl fogsz engem biztosítani az összes ágyúddal, arra az eshetöségre, ha Pherl meggondolná magát, és át akarna ejteni. Ez az ón lesz a hasznom.

- Az átalakító után?

- Az egész atomrakományom után. Dupla ár plusz prémium. - Mentegetözve megvonta a vállát.

- Beismerem, hogy lóvá tettem, de hát teljesítenem kell a tervemet, nem?

Gorov végképp nem tudta, hányadán áll. Gyámoltalanul megszólalt:

- Lennél szíves megmagyarázni?

- Mit magyarázzak? Hisz nyilvánvaló minden. Nézd, Gorov, a ravasz róka azt hitte, hogy szépen becsalt a csapdájába, mivelhogy az ö szava többet ér a Nagymester szemében, mint az enyém. Igaz, hogy elfogadta az átalakítót. Ez halálos bünnek számít Askoneon. De ha szorulna a kapca, mindig kivághatná magát azzal, hogy a legszebb hazafias szándéktól vezérelve lépre csalt engem, és följelenthetne tiltott áruk eladásáért.

- Ami igaz, az igaz.

- Úgy van, csakhogy nem csupán röpke szavak vettek részt a játékban. Pherl sohasem hallott róla, és el sem tudja képzelni, hogy mi az a mikrofilmfölvevö. Gorov elnevette magát.

- Úgy van - folytatta Ponyets. - A nyeregben érezte magát, s azt hitte, hogy kellöképpen megleckéztetett. De amikor meghunyászkodott kutya módjára fölszereltem neki az átalakítót, beépítettem a szerkezetbe a fölvevöt is, s csak a másnapi szerviz alkalmával távolítottam el onnan. Gyönyörü fölvételem van a szentek szentjéröl meg öróla, amint a jómadár az utolsó erget is kifacsarja az átalakítóból, s úgy gunnyaszt az elsö aranydarabok fölött, akár a kotlós a tojáson.

- Neki is megmutattad?

- Két nappal késöbb. A nyomorult fráter soha életében nem látott még háromdimenziós, színes-hangos fölvételt. Azt állítja magáról, hogy nem babonás, de kutya legyen a nevem, ha valaha is láttam felnött embert úgy begyulladni, mint öt akkor. Amikor megmondtam neki, hogy a város föterén elhelyeztem egy vetítöt, amely pontosan délben müködésbe lép, és a milliónyi fanatikus askone-i azon nyomban föl fogja öt koncolni - fél másodperc múlva a lábam elött makogott. Kész volt mindenre, amit csak kértem töle.

- Tényleg úgy volt? Akarom mondani, valóban elhelyeztél vetítöt a fötéren? - kérdezte Gorov visszafojtott nevetéssel.

- Nem én, de hát mit számít az? Az üzletet megkötöttük. Minden bigyót megvett tölem meg töled is annyi ónért, amennyit csak el tudunk szállítani. Akkor elhitte rólam, hogy mindenre képes vagyok. Az egyezményt írásba foglaltuk, s még mielött leszállnánk, adok neked is belöle egy példányt, nem árt az óvatosság.

- Nem félsz, hogy leromboltad az önbecsülését? - vetette közbe Gorov. - Fogja vajon ezek után is használni a szerkentyüket?

- Miért ne? Ez az egyetlen módja rá, hogy behozza a veszteségeit, s ha pénzt csinál belölük, akkor meg lesz mentve a becsülete is. És biztos, hogy ö lesz a legközelebbi Nagymester, nem is találhatnának nála alkalmasabbat maguknak.

- Igen - summázta a véleményét Gorov -, jó vásárt csináltál. Mégis, az eladási módszereid nem a légildomosabbak. Nem csoda, hogy kirúgtak a papneveldéböl. Nincs neked semmi erkölcsi érzéked?

- No és, mi a különbség? - vont vállat Ponyets közömbösen. - Hisz tudod, mit mondott Salvor Hardin az erkölcsi érzékröl.

ÖTÖDIK RÉSZ - A KALMÁRFEJEDELMEK

KERESKEDŐK - Az Alapítvány gazdasági befolyása pszichohistóriai szükségszerüséggel növekedett. A kereskedök gazdagodtak; a gazdagság pedig hatalmat szült.

Néha elfelejtik, hogy Hober Mallow közönséges kereskedöként kezdte. Azt viszont sohasem felejtik el, hogy ö lett az elsö kalmárfejedelem.

Enciklopédia Galactica

Jorane Sutt összeérintette gondosan kimanikürözött körmeit, és megszólalt:

- Kész talány. Bizalmasan megsúgom magának, hogy a jelek szerint újabb Hari Seldon-válságnak nézünk elébe.

A vele szemben ülö férfi cigarettát vett elö kurta smyrnói zekéje zsebböl.

- Azt én nem tudhatom, Sutt - felelte. - Rendszerint úgy van, hogy a politikusok minden egyes polgármesteri kampány idején Seldon-válságról papolnak.

- Én nem csinálok kampányt, Mallow - mondta Sutt halvány mosollyal az ajka körül. - De hát atomfegyverekkel nézünk szembe, s azt sem tudjuk, honnan származnak.

A smyrnói Hober Mallow mesterkereskedö nyugodtan, majdnem közönyösen szívta a cigarettáját.

- Folytassa. Ha mondani akar még valamit, ki vele!

Mallow sohasem esett abba a hibába, hogy a kelleténél udvariasabb lett volna az Alapítvány emberei iránt.

Lehet, hogy ezért "külhoninak" nézik, de van ö is olyan ember, mint akárki más.

Sutt az asztalon levö háromdimenziós csillagtérképre mutatott. Igazított valamit a szabályozógombokon, mire vagy fél tucat csillagrendszerböl álló csoport pirosan izzani kezdett.

- Ez a Korall Köztársaság - jelentette ki szinte suttogva.

A kereskedö bólintott.

- Jártam arra. Büzös patkánylyuk! Köztársaságnak köztársaság, habár minden alkalommal az Argo család valamelyik tagját választják meg kapitánynak. S ha valakinek ez nem tetszik, biztos, hogy történik vele valami. - Félrehúzta a száját. - Jártam arrafelé.

- De maga vissza is jött, ami nem mindig történik meg. A legutóbbi egy év alatt három kereskedelmi hajónak veszett nyoma a köztársaság határain belül, hiába garantál sérthetetlenséget nekik az Egyezmény. És ezek a hajók minden szokásos nukleáris bombával és erötérvédelemmel föl voltak fegyverezve.

- Mi volt az utolsó üzenet a hajókról?

- Rutinjelentések. Más semmi.

- És mit mondott Korall?

Sutt szeme gúnyosan megvillant.

- Nem volt mód kikérni a véleményét. Az Alapítvány legföbb kincse Periféria-szerte: hatalmának a híre. Csak nem gondolja, hogy ha elveszítünk három hajót, akkor kérdezösködni fogunk utánuk?

- Jó, de akkor megmondaná végre, hogy tölem mit akar?

Jorane Sutt nem vesztegette az idejét a bosszankodás fényüzésére. Mint a polgármester titkárának, gyakorta kellett leráznia ellenzéki tanácsnokokat, állást keresöket, újítókat és mindenféle habókos alakokat, akik állítólag töviröl hegyire megfejtették a Hari Seldon kiszámította jövö történelmet. Ilyen iskola után nem egykönnyen lehetett kihozni a sodrából.

- Egy pillanat - kezdte módszeresen. - Lássa be, nem lehet véletlen, hogy egy éven belül három hajónk tünik el ugyanabban a térségben, atomeröt pedig csak nagyobb atomerövel lehet legyürni. Magától adódik a kérdés: ha Korellnak vannak atomfegyverei, honnan kapja öket?

- No és honnan kapja?

- Két lehetöség van. Vagy maguk a koralliak állították elö.

- Nem túl merész ez a következtetés?

- De igen. A másik lehetöség azonban az lenne, hogy árulással van dolgunk.

- Úgy gondolja? - kérdezte Mallow hidegen. A titkár nem zavartatta magát.

- Semmi különös sem lenne abban, ha ez volna a helyzet. Amióta a Négy királyság csatlakozott az Alapítvány Egyezményhez, mindegyikben meggyült a bajunk a nem is jelentéktelen szakadár csoportokkal. Minden egyes volt királyságnak megvannak a trónkövetelöi meg az egykori nemesurai, akik nem túlzottan lelkesedhetnek az Alapítványért. Ezek közül nyilván akadnak olyanok, akik nem férnek a börükbe. Mallow elvörösödött.

- Úgy?! És miért mondja ezt épp nekem? Ha nem tudná, én is smyrnói vagyok.

- Tudom. Maga smyrnói, Smyrnón, a volt királyságok egyikén született. Csak a neveltetése köti az Alapítványhoz. Születésénél fogva maga külhoni és idegen. A maga nagyapja nyilván báró volt az Anakreón és Loris közötti háborúk idején, és családi birtokait elvették, amikor Sef Sermak újra fölosztotta a földet.

- A sötét ürre is, nem! A nagyapám egy nyomorult ürcsavargó fia volt, aki éhbérért lapátolta a szenet, és még az Alapítvány elött meghalt. Én semmivel sem tartozom a régi rendszernek. De Smyrnón születtem, és a Galaxisra mondom, nincs mit szégyenkeznem sem Smyrno, sem a smyrnóiak miatt. A maga árulásra való aljas kis célzásai miatt nem fogok berezelni, és fölnyalni az Alapítvány köpetét. Most pedig állok a parancsai vagy a vádjai elé. Nem érdekel, melyiket választja.

- Kedves mesterkereskedöm, engem egy elektronnyit sem érdekel, hogy a maga nagyapja Smyrno királya volt‑e vagy a bolygó legnyomorultabb páriája. Azért ugrattam a születésével meg az öseivel, hogy megmutassam, mennyire nem érdekel. Úgy látszik, maga nem értette el a tréfát. Kezdjük hát elölröl. Maga smyrnói. Ismeri a külhoniakat. Ezenkívül kereskedö, egyike a legjobbaknak. Járt Korellon, és ismeri a korelliakat. Ezért magának kell megint odamennie. Mallow mélyet lélegzett.

- Mint kém?

- Dehogyis! Mint kereskedö, de aki nyitva tartja a szemét. Ha ki tudja deríteni, ki látja el öket atomerövel. Fölhívnám rá, mint smyrnóinak a figyelmét, hogy az eltünt ürhajók közül kettön smyrnói legénység szolgált.

- Mikor induljak?

- Mikor lesz útra kész a hajója?

- Hat nap múlva.

- Úgy hát akkor indul. A Hajózási Tanácsban megismerheti a részleteket.

- Rendben! - A kereskedö fölállt, keményen kezet szorított, és öles léptekkel kivonult a szobából.

Sutt várt egypár percet, óvatosan szétválasztotta és megdörzsölte összepréselt ujjait, vállat vont, és belépett a polgármester irodájába.

A polgármester kikapcsolta a képernyöt, és hátradölt a székében.

- Nos, mi a véleménye róla, Sutt?

- Lehet, hogy jó színész - válaszolta Sutt, és elgondolkodva maga elé meredt.

Ugyanannak a napnak az estéjén Jorane Suttnak a Hardin-ház huszonegyedik emeletén levö legénylakásán Publis Manlio lassú kortyokban iszogatta a borát.

Publis Manlio az Alapítvány két fontos hivatalát is hordozta öregedö, satnya vállain. A polgármester kormányában ö volt a külügyminiszter, ezenkívül pedig, az Alapítványt leszámítva, az összes külsö naprendszer szemében ö volt az egyház primátusa, a Szent Eledel örizöje, a szentélyek kurátora és így tovább, ahány változatát csak el lehetett képzelni a homályos, ám hangzatos címeknek.

A külügyminiszter éppen azt mondta:

- Viszont hozzájárulását adta, hogy útnak indítsa azt a kereskedöt. Ez is valami.

- Igen, de mire megyünk vele? - ellenkezett Sutt. - Semmi közvetlen hasznunk nincs belöle. Az egész ügy nem a legszerencsésebben van elökészítve, mivel fogalmunk sincs róla, mi lesz a vége. Úgy tervezünk, mint aki üres horgot vet a vízbe, hátha ráakad egy kis halacska.

- Úgy van. S hozzá ez a Mallow jó képességü ember. Mi lesz, ha nem hagyja magát egykönnyen átejteni?

- Ezt a kockázatot vállalnunk kell. Ha árulás történt, akkor az okos emberek kerülnek elsöként gyanúba. Ha nem, akkor okos emberre van szükségünk, hogy feltárjuk az igazságot. És Mallow-n rajta lesz a szemünk. Tölthetek?

- Köszönöm, nem. Eleget ittam.

Sutt öntött a saját poharába, és türelmesen várta, hogy a másik kizökkenjen nyugtalan elmélkedéséböl. Valami fúrta a primátus oldalát, de nem nagyon juthatott dülöre magában, mert hirtelen szinte kirobbant belöle a kérdés:

- Sutt, mi nyomja a szívét?

- Megmondom, Manlio - nyitotta ez szólásra keskeny ajkait. - Egy Seldon-válság kellös közepén vagyunk.

Manlio nagy szemeket meresztett, majd fojtottan: megkérdezte

- Honnan veszi ezt? Csak nem jelent meg megint Seldon az Idökriptában?

- Erre, barátom, nincs szükség. Gondolja csak végig. Amióta a Galaktikus Birodalom lemondott a Perifériáról, és sorsunkra hagyott bennünket, még egyszer sem volt olyan ellenfelünk, akinek atomerö lett volna a birtokában. Most elsö alkalommal van ilyen ellenfelünk. Ez önmagában véve is jelentös esemény volna. De nincs önmagában. Több mint hetven éve elöször nézünk farkasszemet egy nagyszabású belpolitikai válsággal. Szerintem az a körülmény, hogy a kettö, a belsö és a külsö válság egybeesik, minden kétséget eloszlat.

Manlio fürkészve nézett rá.

- Ha csak ez van, az édeskevés. Eddig két Seldon-válságra került sor, és mindkét esetben az Alapítvány léte forgott kockán. Addig nem lehet szó egy harmadik válságról, amíg hasonló veszély nem fenyeget bennünket.

- Ez a veszély el fog jönni - mondta Sutt a türelmetlenség minden jele nélkül. - A bolond is fölismeri a válságot, ha egyszer már itt van. Az igazi szolgálatot az teszi az államnak, aki már csírájában rátapint. Nézze, Manlio, a mi történelmünk útja elöre ki van cövekelve. Tudjuk, hogy Hari Seldon kidolgozta a jövö történelem valószínüségeit. Tudjuk, hogy egykor vissza fogjuk állítani a Galaktikus Birodalmat. Tudjuk, hogy addig ezer év körüli idö fog eltelni. És tudjuk, hogy ez alatt az idö alatt bizonyos meghatározott válságokkal fogjuk szembe találni magunkat.

- Nos, az elsö válság az Alapítvány létrehozása után ötven évre következett be, míg a második újabb harminc év múlva. Azóta kis híján hetvenöt esztendö telt el. Itt az ideje, Manlio, itt az ideje.

Manlio tanácstalanul dörzsölgette az orrát.

- És magának kész terve van a válság leküzdésére, ugye?

Sutt bólintott.

- És nekem is ki van osztva a terepem, ugye? - folytatta Manlio.

Sutt megint bólintott.

- Hogy szembe tudjunk nézni az idegen atomfenyegetéssel, a saját házunk táján kell elöször rendet teremtenünk. Ezek a kereskedök.

- Vagy úgy! - A föpap arca megkeményedett, és a tekintete fagyosra vált.

- Úgy van. Ezek a kereskedök. Szükség van rájuk, de túlságosan erösek - és túlontúl függetlenek. Csupa külhoni, aki semmiféle vallásos nevelést nem kapott. Egyfelöl kezükbe adjuk a tudást, másfelöl pedig lemondunk a legerösebb eszközröl, amellyel kordában tarthatnánk öket.

- Ha be tudjuk bizonyítani az árulást?

- Ha be tudnánk bizonyítani, akkor könnyü dolgunk lenne, s elegendö lenne a határozott közbelépés. De ennek amúgy sincs semmi jelentösége. Még ha nincs is áruló köztük, akkor is megbízhatatlan réteget képeznek a társadalomban. Nem köti öket hozzánk a patriotizmus vagy a közös eredet, de még a vallásos áhítat sem. A világi kormányzás alatt élö külsö tartományok könnyen elszakadhatnak, hiába tekintenek föl ránk Hardin óta mint a Szent Bolygóra.

- Ezzel én is tisztában vagyok, de az orvoslás. - Az orvoslás nem várathat magára addig, amíg a Seldon-válság akuttá nem válik. Kívül az atomfegyverek, belül a békétlenség; ha ez a kettö találkozik, minden esélyünket elveszíthetjük. - Sutt letette az üres poharat, amelyet a kezében forgatott. - Ez a munka nyilvánvalóan magára vár.

- Énrám?

- Én nem vállalhatom magamra. Az én tisztem kinevezéses, és semmi törvényhozó rangom nincsen.

- A polgármester.

- Lehetetlen. Ő számításba sem jöhet. Erélye csak a felelösség elhárításban mutatkozik meg. De ha egy független jelölt lépne a porondra, amely veszélyeztethetné az újraválasztását, akkor talán eltürné, hogy irányítsák.

- De hát, Sutt, belölem hiányzik a gyakorlati politikára való rátermettség.

- Bízza csak rám. Ki tudja, Manlio? Salvor Hardin óta sohasem fordult elö, hogy az egyház meg az állam élén ugyanaz a személy állt volna. De most könnyen megtörténhet, ha maga jól megoldja a föladatát.

A város másik végén viszont Hober Mallow-nak volt, barátságosabb környezetben, egy újabb találkozása.

Sokáig hallgatta a másik szavait, és most óvatosan megszólalt:

- Igen, eljutott hozzám a híre, hogyan hadakozik azért, hogy a kereskedök is képviseletet kapjanak a tanácsban. De miért engem, Twer?

Jaim Twer, aki minden áldott alkalommal eldicsekedett azzal, hogy ö volt az elsö külhoniak egyike, aki világi nevelésben részesült az Alapítványnál, széles mosolyra nyitotta az arcát.

- Tudom, hogy mit csinálok. Emlékszik, amikor tavaly elöször találkoztunk?

- A kereskedök gyülésén.

- Úgy van. Maga vezette az értekezletet. Azokat a vastagnyakú bölényeket egytöl egyig a székükhöz szögezte, begyömöszölte öket a szivarzsebébe, és elsétált velük. De szót ért az alapítványi tömegekkel is. Magának dicsfény van a feje körül, vagy legalábbis jó sajtója van a viselt dolgainak, ami egy és ugyanaz.

- Legyen úgy - mondta Mallow egykedvüen. - De mért épp most?

- Mert most van rá alkalmunk. Tud róla, hogy a köznevelésügyi államtitkár benyújtotta a lemondását? Még nem szellöztetik a dolgot, de elöbb-utóbb ki fog pattanni.

- Maga honnan tudja akkor?

- Nem fontos - s fitymálóan legyintett. - Tény, hogy így van. Az Akció-párt a gyökeréig szét van hasadva, és itt az alkalom, hogy megadjuk neki a kegyelemdöfést azzal, hogy fölvetjük a kereskedök egyenjogúságának a kérdését, vagyis élére állítva: ki van a demokrácia mellett, és ki van ellene.

Mallow hátradölt a székében, és elmélyülten vizsgálgatta vaskos ujjait.

- Hm, hm! Sajnálom, Twer. A jövö héten üzleti útra megyek. Szerezzen magának valaki mást.

- Üzlet? Miféle üzlet? - meresztett nagy szemet Twer.

- Szigorúan titkos. Rendkívül fontos satöbbi satöbbi. Magával a polgármester titkárával volt egy eszmecserém.

- Kígyó Suttal? - lett egyszerre izgatott Jaim Twer. - csapda! A kurafi meg akar szabadulni magától, Mallow.

- Állj! - Mallow rátette a tenyerét a másik ökölbe szorított kezére. - Ne izgassa föl magát. Ha csapda, akkor majd be fogom nyújtani a számlát. De ha nem az, akkor a maga kígyója, az a Sutt, a mi kezünkre játszik. Figyeljen ide, újabb Seldon-válság közeledik.

Mallow arra számított, hogy a másik meglepödik, de ehelyett csak értetlenül rámeresztette a szemét.

- Seldon-válság? Mi az?

- Fényességes Galaxis! - tört ki dühösen Mallow ekkora értetlenség láttán. - Mi a fészkes fenét csinált maga az iskolában? Mi az ördögöt jelentsen ez az ostoba kérdés?

Az idösebbik férfi fölvonta a szemöldökét. - Ha megmagyarázná.

Hosszas hallgatás után jött a válasz.

- Megmagyarázom - kezdte Mallow lassan, összevont szemöldökkel. - Amikor a Galaktikus Birodalom rothadni kezdett a szélein, s amikor a Galaxis végei leszakadoztak, s a barbárság prédájául estek, akkor Hari Seldon és pszichológustársasága létrehozott itt, a zürzavar kellös közepén egy telepet, az Alapítványt, hogy ápolja a müvészetet, a tudományt és a technikát, s megérlelje a Második Birodalom magját.

- Igen, igen.

- Még nem fejeztem be - vágta el a kereskedö ridegen. - Az Alapítvány jövöjét az akkoriban magas fejlettségi fokot elért pszichohistória segítségével megrajzolták és a föltételeket úgy szabták meg, hogy egész sor válság mint megannyi örvény sodorjon elöre bennünket gyorsuló tempóban a jövö birodalma felé. Minden ilyen válság, minden Seldon-válság új korszakot nyit történelmünkben. Most megint elöttünk van egy, immár a harmadik.

- Persze - ocsúdott föl Twer -, most már emlékszem. Jó régen volt, hogy iskolába jártam, régebben, mint maga.

- Gondolom. Elnézést. A lényeg az, hogy engem a kibontakozó örvény kellös közepébe irányítanak. Ki tudja, mivel jövök vissza, aztán meg tanácsválasztások minden évben vannak.

- Tudja, hogy merre induljon el?

- Nem én.

- Van valamilyen terve?

- Az égvilágon semmilyen.

- Hát.

- Semmi hát. Hardin mondotta: "A sikerhez nem elegendö a tervezés. Rögtönzésre is szükség van." Nos, rögtönözni fogok.

Twer kétkedön csóválta a fejét. A két férfi szótlanul méregette egymást.

Mallow. törte meg a csendet:

- Mondok magának valamit. Mi lenne, ha velem jönne? - bökte ki váratlanul, mint a világ legtermészetesebb dolgát. - Mit bámul úgy rám? Hisz maga kereskedö volt valaha, amíg úgy nem vélte, hogy a politika több izgalmat kínál. Legalábbis ezt hallottam.

- Mondja meg elöbb, merrefelé megy.

- A Whassall-hasadék irányába. Közelebbit addig nem mondhatok, amíg ki nem érünk az ürbe. Nos, mi a válasza?

- És ha Suttnak az a véleménye, hogy legyek a közelében, ahol rajtam tarthatja a szemét?

- Nem hinném. Ha annyira meg akar szabadulni tölem, akkor mért ne ütne két legyet egy csapásra? Ezenkívül egy kereskedö sem indul neki az ürnek, ha nem maga választhatja meg a legénységét. Azt viszek magammal, akit kedvem tartja.

Az idösebb férfi szemében különös fény villant, amikor beleegyezése jeléül kezet nyújtott.

- Rendben van, magával megyek. Három év óta ez lesz az elsö utam.

Mallow megragadta és megrázta a feléje nyújtott kezet.

- Helyes! Minden rendben! Most pedig föl kell hajtanom a fiúkat. Tudja, ugye, hol van kikötve a Távoli Csillag? Holnap jelentkezzék. A viszontlátásra!

Korell esete egyáltalán nem áll egyedül a történelemben: köztársaság, amelynek az élén olyasvalaki áll, aki a címén kívül minden ismérvével rendelkezik az abszolút uralkodónak. Ennélfogva a szokásos zsarnokságot még az alkotmányos uralkodó kezét úgy-ahogy megkötö "becsület" és az udvari etikett sem mérsékelte.

Az ország gazdaságilag elég szegény volt. A Galaktikus Birodalom napjait a néma emlékeken és romokon kívül semmi sem idézte. Az Alapítvány napjai pedig még nem jöttek el, és a kormányzó, Asper Argo kapitány konokul eltökélte, hogy nem is jönnek el, ezért tartotta szigorú kordában a kereskedöket, és tiltotta ki böszen a misszionáriusokat.

Maga az ürkikötö omladozó, viharvert látványával mélyen lehangolta a Távoli Csillag legénységét. Jaim Twer a düledezö hangárok nyomasztó hatását ellensúlyozandó, izgalmas pasziánszjátszmába merült önmagával.

- Micsoda piac! - dörmögte Hober Mallow, amint gondolataiba mélyedve kifelé bámult a megfigyelöernyön. Ez idáig ennél sokkal többet nem is igen tudtak meg Korellról. Az út idefelé eseménytelenül telt el. A Távoli Csillag elé kirajzó korelli hajóraj a régi dicsöség emlékeit csak nyomokban örzö, megviselt kis müemlékekböl vagy ütött-kopott, szánalmas bárkákból állott. Az úton is, most is óvatosan betartották a tisztes távolságot. Egy hete, hogy Mallow kihallgatást kért az itteni kormánytól, de válasz még mindég nem érkezett.

- Micsoda piac! - ismételte meg Mallow. - Mondhatni szüz terület.

Jaim Twer türelmetlenül fölpillantott, és félresöpörte a kártyát.

- Mi az ördögöt szándékozik cselekedni, Mallow? A legénység zúgolódik, a tisztek aggódnak, én kíváncsi vagyok.

- Kíváncsi? Mire?

- A helyzetre. Magára. Arra, hogy mihez fogunk.

- Várunk.

Az egykori kereskedö fölfortyant, s az arca rákvörösre gyulladt.

- Tudja maga egyáltalán, Mallow, hogy mit csinál? - fakadt ki korholóan. - Körülöttünk a mezön örség, fölöttünk hajók. És ha csak arra várnak, hogy mikor robbanthatnak bele bennünket a földbe?

- Egy hetük volt rá.

- Talán erösítésre várnak - villant meg keményen Twer tekintete.

Mallow ledobta magát egy székre.

- Igen, én is gondoltam erre. Nem könnyü dió, mondhatom. Elöször is minden baj nélkül ideértünk. Persze ez még nem jelent semmit, mert a több mint háromszóz hajóból tavaly mindössze három ment ripityára. Az arány tehát nem túl magas. De ez jelentheti azt is, hogy csak kevés hajójuk van ellátva atomerövel, s addig nem akarják kitenni öket a veszélynek, amíg nagyobb nem lesz a számuk.

Másfelöl jelentheti azt is, hogy egyáltalán nem rendelkeznek atomerövel. Vagy ha igen, akkor rejtegetik, attól tartva, hogy kiszagoltunk valamit. Elvégre nem nagy dolog kalóztámadást intézni a könnyü fegyverekkel fölszerelt kereskedelmi hajók ellen. Más dolog viszont az Alapítvány meghatalmazott követével pimaszkodni, akinek a puszta jelenléte arról tanúskodhat, hogy az Alapítvány megsejtett valamit. Vegye ehhez hozzá.

- Várjon csak Mallow, várjon - emelte föl a kezét Twer. - Lassan lyukat beszél a hasamba. Mire akar kilyukadni? Ne pepecseljen a részletekkel.

- Muszáj megismernie a részleteket, Twer, különben nem ért meg semmit. Én is, ök is várunk. Ők nem tudják, hogy én miben sántikálok; én nem tudom, nekik mijük van itt. Az én helyzetem azonban hátrányosabb, mert egyedül állok egy egész világgal szemben, amely könnyen lehet, atomfegyverrel is rendelkezik. Nem engedhetem meg, hogy a hátrányom tovább növekedjék. A helyzet veszélyes, igaz. Az is könnyen meglehet, hogy belerobbantanak bennünket a földbe. De mi ezzel kezdettöl fogva számoltunk. Mi mást tehetnénk?

- Fogalmam sincs. Ki az már megint?

Mallow türelmetlenül fölpillantott, és beigazította a készüléket. A képernyön az örség parancsnokának darabos arca fénylett föl.

- Beszéljen, örmester.

- Bocsánat, uram - szólalt meg ez. - A legénység egy alapítványbeli misszionáriust bocsátott be.

- Egy micsodát? - élénkült föl hirtelen Mallow arca.

- Egy misszionáriust, uram. Kórházi ápolásra szorul, uram.

- Még lesz egy-két ember, aki kórházra fog szorulni ezért a munkáért, örmester. Vezényelje az embereket a harcálláspontokra.

A legénységi pihenö csaknem teljesen kiürült. Öt perccel a parancs elhangzása után még a szabadnapos állomány is a fegyverei mellett termett. A Periféria zürzavaros csillagközi térségeiben a gyorsaság volt a legföbb erény, s egy mesterkereskedö legénysége mindenekelött a gyorsaságával tünt ki. ,

Mallow kimért léptekkel bevonult a terembe, és tetötöl talpig végigmérte a misszionáriust. Tekintete Tinter hadnagyra siklott, aki zavartan állott a jövevény egyik oldalán, majd a másik oldalán Demen örmester egykedvü arcán és flegmatikus alakján állapodott meg.

A mesterkereskedö elgondolkozott, majd Twerhez fordult.

- Twer, legyen szíves föltünés nélkül idehívni a tiszteket, a koordinátorok és a föelemzök kivételével. A legénység további parancsig a helyén marad.

A következö öt percet Mallow azzal töltötte, hogy benyitogatott a mosdókba, bekukkantott a bárpult mögé, összevonta a függönyöket a vastag ablakok elött. Fél percre még a teremböl is kiment, s amikor visszajött, elgondolkodva dúdolt magában.

A terem kezdett megtelni. Utolsónak Twer jött vissza, és hangtalanul behúzta maga után az ajtót.

- Mindenekelött ki volt az - szólalt meg Mallow fojtott hangon -, aki parancsom nélkül fölengedte ezt az embert a hajóra?

Az örmester elölépett. Minden szem feléje fordult. - Bocsánat, uram. Nem egyvalaki volt. Közös megegyezéssel történt. Ez az ember miénk-forma, ezek az idegenek meg itten.

- Együtt érzek magával, örmester - szakította félbe Mallow - és megértem az érzéseit. Ezek itt a maga parancsnoksága alatt állnak?

- Igen, uram.

- Ha ennek vége lesz, egy hétig nem hagyhatják el a körzetüket. Magát pedig erre az idöre fölmentem mindenféle felügyeleti kötelezettség alól. Megértette?

Az örmester arckifejezése semmit sem változott, csak mintha a válla süppedt volna egy kicsit mélyebbre.

- Igenis, uram - reccsent a hangja.

- Elmehet. Foglalja el a löállását.

Alighogy becsukódott mögötte az ajtó, a terem egyszerre fölbolydult. Twer hangja, harsant ki a lármából:

- Mire ez a büntetés, Mallow? Hiszen jól tudja, hogy ezek a korelliak leöldösik az elfogott misszionáriusainkat.

- A parancsszegés már önmagában is súlyos vétek, bármilyen érvet is lehetne egyébként fölhozni mellette. A parancs pedig az volt, hogy az engedélyem nélkül senki sem hagyhatja el a hajót, és senkit sem engedhetnek föl rá.

Tinter hadnagy elégedetlenül morogta

- Hét nap semmittevés. Ki tud így fegyelmet tartani?

- Én! - csattant Mallow hangja kíméletlenül. - Ideális körülmények között nem nagy érdem a fegyelem. Tessék a halál árnyékában is megtartani, különben mit ér az egész. Hol van az a misszionárius? Hozzák ide elém!

A kereskedö helyet foglalt, mialatt óvatosan odatessékelték eléje a bíborpalástos alakot.

- Mi a neve tisztelendöségednek?

- He? - A bíborpalástos alak egész testével Mallow felé fordult. Szemei zavarosak voltak; egyik halántékán ütés nyoma látszott. Amennyire Mallow visszaemlékezett rá, az elöbbi közjátékot szótlanul és moccanatlanul állta végig.

- A neve, nagytiszteletü uram?

A misszionárius egyszerre fölvillanyozódott. Kezeit ölelésre tárta szét.

- Fiam, gyermekeim! Legyen rajtatok a Galaktikus Szellem védelmezö keze most és mindörökké.

Twer elörelépett, a szemében aggodalom ült, a hangja fátyolos volt a megilletödöttségtöl.

- Ez az ember beteg. Fektesse le valaki. Vitesse ágyba, Mallow, és gondoskodjék az ápolásáról. Nem látja, hogy súlyosan sérült?

- Ne üsse bele az orrát, Twer, vagy kivezettetem a teremböl! - förmedt rá Mallow, s izmos kezével hátralökte. - A neve, nagytiszteletü uram?

A misszionárius esdekelve összekulcsolta a kezét. - Maguk fölvilágosult emberek, mentsenek meg a pogányoktól! - A szavak kuszán törtek föl belöle. - Mentsenek meg ezektöl a durva és elvakult emberektöl, akik ellenem acsarkodnak, és büneikkel szomorítják a Galaktikus Szellemet. A nevem Jord Parma, Anakreón vidékéröl. Az Alapítvány nevelt föl; maga az Alapítvány, gyermekeim. A Szellem papja vagyok, s minden titkok beavatottja, és idejöttem a belsö hang szólítására. - Elcsukló hanggal: - Bántalmazást szenvedtem a hitetlenek kezétöl. Mint a Szellem gyermekeihez esedezem hozzátok, a Szellem nevében mentsetek meg tölük!

Váratlanul fémes hangon fölberregett a vészcsengö, és egy hang süvített be a terembe

- Ellenséges egységek közelednek! Utasítást kérünk. Minden tekintet gépiesen fölsiklott a hangszóró irányába.

Mallow éktelenül elkáromkodta magát. Adásra kattintotta a készüléket, és beleüvöltött

- Résen lenni! Ez minden! - És kikapcsolta a mikrofont.

Utat tört magának az ablakhoz, egyetlen mozdulattal félrerántotta a nehéz függönyt, és kibámult. Ellenséges egységek! Néhány ezernyi "egységböl" álló korelli embertömeg. Ameddig a szem ellátott, a kikötö egész területét ellepte a hullámzó embererdö, s az elsö sorok egyre közelebb nyomultak a magnéziumfáklyák kemény, hideg fényében.

- Tinter! - A kereskedö nem fordította hátra az arcát, csak pulykavörös nyaka árulkodott indulatáról. - Kapcsolja be a külsö hangszórót, és tudja meg, mit akarnak. Kérdezze meg, van-e közöttük olyan, aki a törvény képviselöje. Ne ígérjen semmit, és ne fenyegetözzön, mert kitekerem a nyakát!

Tinter sarkon fordult és elsietett.

Mallow érezte, hogy egy súlyos kéz nehezedik a vállára, és türelmetlenül lerázta magáról. Twer állt mögötte. Hangja dühösen sziszegte a fülébe:

- Mallow, nem szabad kiadnia ezt az embert. Hová lenne különben a tisztességünk meg a becsületünk? Hiszen az Alapítvány embere, s azonkívül pap! Ezek a vadak itt kint. De hallja egyáltalán, mit mondok?

- Hallom magát, Twer - mondta Mallow metszö hangon. - Mintha egyéb dolgom sem volna, mint hogy misszionáriusokat babusgassak. Azt teszem, uram, ami nekem tetszik, és Seldon meg az egész Galaxis a tanúm, hogy ha az utamba áll, akkor átharapom azt a rohadt gégéjét. Ne gáncsoskodjon, Twer, mert nem felelek magamért!

Ezzel sarkon fordult, és faképnél hagyta öt.

- Hallja, nagy tiszteletü Parma! Tudott maga arról, hogy az Egyezmény értelmében egyetlen alapítványbeli misszionárius sem teheti korelli területre a lábát?

- Csak oda mehetek, fiam, ahová a Szellem vezérel - felelte a misszionárius, aki egész testében remegett. - Ha a vakok elutasítják a világosságot, nem annak a jele-e ez, hogy annál nagyobb szükségük van reá?

- Ez nem tartozik ide, tisztelendö uram. Maga, amikor idejött, Korell és az Alapítvány törvényeit egyaránt megszegte. Nincs törvényes alapom rá, hogy megvédelmezzem önt.

A misszionárius megint égnek emelte a karjait. Korábbi zavarodottságát mintha elfújták volna. Kintröl beszürödött a hajó külsö hangszóróinak rekedtes hangja s távolabbról a fölbolydult tömeg meg-megismétlödö, mintegy a hangszórókkal feleselö morajlása. Szemét ádáz fényre gyújtották ezek a hangok.

- Hallod öket? Miért beszélsz nekem a törvényröl, arról a törvényröl, amelyet emberek alkottak? Vannak magasabb törvények is. Avagy nem a Galaktikus Szellem mondotta-é: "Ne nézd tétlenül, ha a felebarátodat sérelem éri." És nem mondotta-é továbbá: "Ahogyan te bánsz lészen a nyomorultakkal és a kiszolgáltatottakkal, ugyanolyan bánásmódban lészen neked is részed."

Nincs talán fegyvered? Nincs talán hajód? És talán nincs ott mögötted az Alapítvány? És odafönt és körülötted nincsen-é ott a szellem, aki uralkodik a világegyetemen? - Megállt, hogy lélegzetet vegyen.

Ekkor a Távoli Csillag öblös hangja elhallgatott odakint, és újból megjelent az izgatott Tinter hadnagy. - Beszéljen! - dörrent Mallow hangja.

- Uram, Jord Parma személyét követelik.

- Különben?

- Mindenfélével fenyegetöznek, uram. Nehéz kivenni, mit is akarnak. Rengetegen vannak, és mind eszét vesztette. Van köztük egy, aki azt állítja, hogy ö áll a körzet élén, és rendöri hatalommal is rendelkezik, de lerí róla, hogy nem a maga ura.

- Ura vagy nem ura - vont vállat Mallow -, de ö a törvény. Mondja meg nekik, hogy ha ez a kormányzó vagy rendör vagy micsoda egyedül a hajóhoz jön, akkor megkapja a nagytiszteletü Jord Parmát.

Hirtelen pisztolyt rántott.

- Nem tudom, mi az a parancsmegtagadás. Sohasem volt még szerencsém hozzá. De ha akad itt olyasvalaki, aki azt hiszi, hogy kioktathat engem, akkor én is megtaníthatom kesztyübe dudálni.

A pisztoly csöve körívet írt le, és megállapodott Tweren. A hajdani kereskedönek nagy eröfeszítésébe tellett, hogy nyugalmat eröltessen az arcára, s kinyissa és az oldala mellé lógassa ökölbe szorított tenyerét. Lélegzete fújtatva jött ki az orrán.

Tinter eltávozott, és öt perc múlva egy vézna alak kivált a tömegböl. Lassan és habozva közelített, látszott, hogy alig tud úrrá lenni félelmén és rettegésén. Kétszer is visszafordult, de mindkét alkalommal meggondolásra késztette az ezerfejü szörnyeteg egyértelmü fenyegetése.

- Helyes - intett Mallow a kézifegyverrel, amelyet nem tett vissza a tokjába. - Grun és Upshur, vezessék ki!

A misszionárius visítozni kezdett. Kezeit a magasba lökte, s ujjaival görcsösen az ég felé mutatott. A palást bö ujjai visszahullottak, és látni engedték sovány, eres karjait. Hirtelen a pillanat törtrészéig tartó, parányi fényvillanást lehetett látni. Mallow hunyorított, és megvetöen intett a kezével.

A misszionáriusból ömlött a szó, miközben próbált kiszabadulni a két pár marok szorításából.

- Átkozott legyen az áruló, aki felebarátját a gonoszság és a halál karjaiba taszítja. Legyenek süketek a fülek, amelyek nem hallják meg a segélykérö kiáltásait. Vakuljanak meg a szemek, amelyek nem látják meg az ártatlanságot. Örök sötétség boruljon a lélekre, amely megbékél a sötétséggel.

Twer a fülére szorította a tenyerét.

Mallow megpörgette és zsebre vágta a pisztolyát. - Oszolj! - adta ki a parancsot kimért hangon. - Mindenki foglalja el a helyét. Teljes készenlétben lenni a tömeg föloszlása után hat órán át. Utána újabb negyvennyolc órán át duplázott örség. További parancs akkor. Twer, jöjjön velem!

Csak ketten voltak Mallow magánlakosztályán. Mallow egy székre mutatott, és Twer helyet foglalt. Köpcös alakja mintha megroskadt volna.

Mallow gúnyosan nézett le rá.

- Twer - szólalt meg -, csalódtam magában. A politikában eltöltött három év elegendö volt rá, hogy kiverje magából a kereskedöszokásokat. Ne felejtse el; hogy odahaza az Alapítványon lehetek akármilyen demokrata, a hajón azonban csak zsarnoksággal lehet elérni, hogy kedvem szerint menjenek a dolgok. Eddig még sohasem kellett fegyvert fognom az embereimre, és most sem kellett volna, ha maga nem akadékoskodik.

Twer - folytatta -, maga nem tartozik a hajó állományához, hanem az én vendégem, és ha kettesben vagyunk, élvezni is fogja a legszívélyesebb vendégszeretetemet. Mostantól kezdve azonban az embereim jelenlétében urazni fog, és elfelejti, hogy Mallow-nak hívnak. És ha meghallja a parancsomat, gyorsabban fog ugrani, mint egy harmadosztályú újonc, különben egykettöre az alsó fedélzeten találja magát, vasra verve. Megértette?

A pártvezér nyelt egyet. Kelletlenül kinyögte - Bocsánatot kérek.

- Meg van bocsátva! Kezet rá.

Twer vézna ujjai eltüntek Mallow lapátkezében.

- Én jót akartam - mentegetözött Twer. - Nem könnyü kiadni valakit a csöcseléknek, ha tudja az ember, hogy meg fogják lincselni. Az a remegö térdü kormányzó vagy micsoda nem képes öt megvédeni. Kész gyilkosság.

- Nem tehetek róla. Az igazat megvallva, valami büzlött az egész incidensben. Nem vette észre?

- Észrevenni? Mit?

- Az ürkikötö kint van az isten háta mögött, messze a lakott helyektöl. Egyszerre csak meglép egy misszionárius. Honnan? Idejön. Mintha véletlen volna, egy nagy tömeg is idecsödül. Honnan? A legközelebbi város, amit már annak lehet nevezni, legalább százötven kilométerre van ide. A tömeg azonban fél órán belül itt terem. Hogyan?

- Hogyan? - visszhangozta Twer.

- Nos, hátha a misszionáriust csaléteknek hozták ide. - Nagytiszteletü Parma barátunk alaposan meg volt zavarodva. Egy percig sem látszott, hogy teljesen ura az akaratának.

- A megpróbáltatások - dörmögte Twer keserüen. - Lehetséges. De az is meglehet, hogy éppen azt akarták: mutassuk meg a nagylelküségünket és a lovagiasságunkat, és ostoba módon vegyük védelmünkbe ezt az embert. Aki a korelli és az alapítványi törvények ellenére tartózkodik itt. Ha kimenekítem, akkor ellenséges cselekedetet hajtok végre Korell ellen, és az Alapítványnak semmilyen törvényes joga sincs, hogy a védelmünkre keljen.

- Ez. mintha túl merész lenne a következtetése. Mielött Mallow válaszolhatott volna, megszólalt a hangszóró

- Uram, hivatalos üzenet érkezett.

- Azonnal jelentse!

A fénylö hengerecske halk kattanással hullott ki a résen. Mallow fölnyitotta, és kirázta belöle az ezüsttel átitatott lapot. Elismeröen dörzsölgette hüvelyk- és mutatóujja között.

- Egyenesen a fövárosból küldték. A kapitány saját irodaszere.

Egy pillanat alatt átfutotta, és elnevette magát. - Tehát túl merész a következtetésem, mi? Twer kezébe dobta az üzenetet, és hozzátette:

- Félórája sincs, hogy kiadtuk a misszionáriust, és íme, kapunk egy nagyon udvarias meghívást a kapitány felséges színe elé, miután elözöleg egy egész hétig hiába vártunk rá. Az az érzésem, hogy kiálltuk a próbát.

Asper kapitány a nép emberének tartotta magát. A tarkóján még megmaradt szürke hajszegély lomposan a vállára lógott; az ingére ráfért volna a mosás; és szipákolva beszélt.

- Itt semmi kérkedést nem fog látni, Mallow kereskedö. Semmi magamutogatást. Ne lásson mást bennem, mint az állam elsö polgárát. A kapitány ezt jelenti, s más címmel nem is rendelkezem.

Egyre jobban élvezte a saját szónoklatát.

- Valójában ezt a körülményt tartom Korell és a maguk országa között a legerösebb összekötö kapocsnak. Tudomásom szerint maguk is a köztársaság áldásait élvezik, akárcsak mi.

- Jól tudja, kapitány - helyeselt Mallow komoly képpel, magában helyreigazítva a mondottakat -, és én ezt igen erös érvnek tartom a két kormány közötti tartós béke és barátság mellett.

- Béke, igen! - A kapitány ritkás szürke szakálla megrándult, hogy arcának elérzékenyült grimaszához idomuljon. - Nem hiszem, hogy a Periférián akad még valaki, akinek olyan közel állna a szívéhez a béke gondolata, mint az enyémhez. Büszkén kijelenthetem, hogy amióta kitünö atyámtól átvettem az állam vezetését, egyetlenegyszer sem esett sérelem a békén. Talán nem ildomos hivatkoznom rá - tette hozzá diszkréten köhécselve -, de azt mondják, hogy a népem, akarom mondani, a polgártársaim úgy ismernek engem, mint Asper, a közkedvelt.

Mallow tekintete a gondozott kerten idözött. Lehet, hogy azok a hórihorgas alakok, akik furcsa, de hangsúlyozottan elrettentö fegyvereikkel folyvást ott ödöngnek, elövigyázatosságból öt tartják szemmel. Ezt még meg lehet érteni. De az a magas kerítés, amelyet láthatóan nemrégen erösítettek meg acélpillérekkel, nem nagyon illett az ilyen közkedvelt vezérhez.

- Szerencsémnek tartom hát - szólalt meg -, hogy önnel hozott össze a sorsom, kapitány. A fölvilágosult kormányzást nélkülözni kénytelen környezö világok despotáiból és uralkodóiból gyakran hiányoznak azok a tulajdonságok, amelyek egy vezetöt közkedveltté tesznek.

- Úgymint? - kérdezte a kapitány némi gyanakvással a hangjában.

- Úgymint a nép érdekeinek a szívükön viselése. De hát önnek ezt nem kell magyaráznom.

A kapitány tekintetével az ösvény kavicsburkolatát vizsgálgatta, amelyen komótosan sétáltak egymás mellett. Karját összekulcsolta a háta mögött.

- Ez idáig - folytatta Mallow nyájasan - az országaink közötti kereskedelemnek hátrányára voltak azok a korlátozások, amelyekkel az ön kormánya sújtotta a kereskedöinket. Ön bizonyára régen belátta, hogy a korlátozásoktól mentes kereskedelem.

- Szabad kereskedelem! - dörmögte a kapitány.

- Legyen szabad kereskedelem. Be kell látnia, hogy ez mindkettönk számára elönyös lenne. Önöknek vannak olyan áruik, amelyekre nekünk szükségünk volna, és fordítva. Cseréjük a jólét emelkedésével járna. Egy olyan fölvilágosodott vezetö, mint ön; a nép barátja, aki mondhatni maga is a néphez tartozik, nem igényel több magyarázatot. Nem is feszegetem tovább a dolgot, nehogy abba a gyanúba essek, hogy lebecsülöm az értelmi képességét.

- Úgy van! Én belátással élek. De maguk? - siránkozott panaszosan. - Az embereik mindig olyan oktalanok voltak. Én támogatok minden kereskedelmet, ami a gazdaságunkból kitelik. De nem a maguk föltételei mellett. Nem én vagyok itt az egyedüli gazda - emelte föl a hangját. - Én csak a közvélemény szolgája vagyok. A népem nem hajlandó elfogadni bíborba és aranyba csomagolt árucikkeket.

Mallow kiegyenesedett.

- Magukra akarták tukmálni a vallást?

- Végeredményben mindig is azt csinálták. Bizonyára emlékszik a húsz évvel ezelötti askone-i esetre. Elöször a nyakukba sóztak néhány árucikket, aztán teljes szabadságot követeltek a misszionáriusoknak, hogy a kereskedelem útját egyengessék; aztán jöttek az Egészség-templomok. Ezt követték az egyházi iskolák, végül teljes önállóság az egyház összes tisztségviselöi számára. És mi a végeredmény? Askone ma szerves része az Alapítvány-rendszernek, és a Nagymester a gatyájára sem mondhatja, hogy az övé. Nem, nem! Egy független népet nem lehet így lealázni.

- Azok közül, amiket ön említ, én egyetleneggyel sem akarok elöhozakodni.

- Nem-e?

- Nem én. Én mesterkereskedö vagyok. Az én vallásom a pénz. Ezt az egész miszticizmust meg a misszionáriusok hókuszpókuszát ki nem állhatom, és örülök, hogy ön sem hajlandó eltürni öket. Ettöl ön még rokonszenvesebb nekem.

A kapitány magas fejhangon elkacagta magát.

- Jól mondta! Az Alapítványnak elöbb kellett volna magafajta embert ideküldenie.

Barátságosan rátette a kezét a kereskedö széles vállára.

- De ember, maga eddig csak a felét mondta el. Azt megtudtam, hogy mivel nem akar lépre csalni. Most árulja el azt is, hogy mi a csalétke!

- Az egyetlen csalétek, kapitány, az, hogy óriási gazdagság fogja terhelni a vállát.

- Valóban? - szipákolta. - De mire nékem a gazdagság? Az igazi gazdagság a nép szeretete. És ezzel én rendelkezem.

- Mindkettö az öné lehet, mert ha valaki az egyik kezével aranyat gyüjt, a másikkal még cirógathat.

- Ez, fiatalember, fölöttébb érdekes látványt nyújtana, ha egyáltalán megoldható lenne. Hogy képzeli el mégis a dolgot?

- Ó, számtalan mód van rá! Az egyetlen nehézség, kiválasztani a megfelelöt. Lássuk csak. Nos, például a luxuscikkek. Ez a valami itt, ni.

Mallow óvatosan elöhúzott a belsö zsebéböl egy csillogó fémböl készült lapos, összekapcsolt láncot. - Például ez.

- Mi a csuda az?

- Be kell hogy mutassam. Tud keríteni egy lányt? Bármilyen fiatal nö megteszi. No meg egy földig érö tükör.

- Hm-m-m. Kerüljünk beljebb!

A kapitány szerényen háznak nevezte a lakását. A köznép minden bizonnyal palotának titulálná. Mallow öszinte szeme ezzel szemben inkább erödnek látta. A föváros fölé emelkedö magaslatra épült. Vastag falai meg voltak erösítve. Kapuiban örség állt, s lerítt róla, hogy az egész építményt védelemre tervezték. Pontosan az a fajta lakás - gondolta Mallow epésen -, amely a közkedvelt Asperhoz illik.

Fiatal lány termett elöttük. Mélyen meghajolt a kapitány elött, aki a kapitányné egyik szolgálójaként mutatta be öt.

- Megfelel? - kérdezte.

- Tökéletesen!

A kapitány kíváncsian leste, amint Mallow a lány derekára csatolta a láncot, és hátralépett.

- Ez az egész? - mondta a kapitány szipákolva. - Kérem, kapitány, húzza be a függönyt. Kisasszony, a csat közvetlen közelében van egy apró gomb. Legyen szíves, mozdítson rajta fölfelé egy kicsit. Rajta, nem fog fájni.

A lány szót fogadott, mélyet lélegzett, a kezére pillantott, és meglepetésében felkiáltott.

Derekából sápadtan fénylö sugarak szöktek föl, és színes, vibráló lángnyelvek gyanánt égö koronává egyesültek a feje fölött. Mintha valaki letépte volna az égröl a sarki fényt, és köpenyt szabott volna belöle a lány alakjára.

A lány a tükörhöz lépett, és elbüvölve bámulta magát.

- Tessék, vegye fel ezt is - nyújtott át neki Mallow egy színtelen kavicsokból álló nyakláncot. - Tegye a nyakába.

A lány úgy tett, és minden egyes kövecske, abban a pillanatban, ahogy bekerült a lumineszkáló mezöbe, mintha lángra lobbant volna, bíbor- és aranyszínben vibrált és szikrázott.

- Hogy tetszik? - érdeklödött Mallow. A lány nem válaszolt, csak a szemei árulkodtak elragadtatásáról. A kapitány intésére kelletlenül lekattintotta a gombot, és a dicsfény elenyészett. A lány eltávozott - de micsoda emléket vitt magával!

- Ez az öné. Tekintse úgy, mint az Alapítvány szerény ajándékát a kapitányné részére.

A kapitány hümmögve méregette a kezében az övet meg a nyakláncot.

- Hogy müködik ez?

- Ezt a müszaki szakértöink tudnák megmondani - vont vállat Mallow. - Egy biztos: müködni fog az ön kezében anélkül, hangsúlyozom: anélkül, hogy a papok segítségére szorulna.

- De hát ez csak asszonyi csecsebecse. Mit lehet vele kezdeni? Hogy lenne ebböl pénz?

- Szokott ön bált, fogadást, díszebédet, mit rendezni?

- Hogyne.

- Van önnek fogalma arról; mit fizetnének a nök az efféle ékszerekért? Legkevesebb tízezer tallért.

A kapitányt mintha darázs csípte volna meg.

- Ezenkívül, mivel az árucikk energiaforrása nem tart hat hónapnál tovább, fennáll a gyakori csere szükségessége. Nos, mi annyit tudunk szállítani belöle, amennyit csak óhajt, méghozzá ezer tallérnak megfelelö kovácsoltvas ellenében. Kilencszáz százalék haszon üti az ön markát.

A kapitány a szakállát markolászta, miközben az agya szédületes kalkulációkat végzett: "A Galaxisra, egymást fogják ölni érte az özvegyasszonyok. Le fogom szorítani a kínálatot, hadd licitáljanak csak. Persze azt nem fogom elárulni, hogy én személyesen."

- Ha akarja, elmagyarázhatjuk, hogyan lehet bábvállalatokat létrehozni - szakította félbe Mallow, mintha kitalálta volna a gondolatait. - Aztán vegyük csak találomra, mi mindent tudunk háztartási gépekben ajánlani. Van összecsukható sütönk, amely két perc alatt a legrágósabb húst is a kívánt puhaságúra süti. Van késünk, amelyet sohasem kell élesíteni. Van olyan gépünk, amely egy kis szekrényben elfér, és automatikusan elvégzi egy teljes mosoda munkáját. Aztán mosogatógép. Meg padlósúroló, bútorfényezö, porülepítö meg világítóberendezés - minden, amit csak el tud képzelni. Gondolja el, hogy megnö a népszerüsége, ha mindezt hozzáférhetövé teszi a lakosság részére. Gondolja meg, milyen mennyiségü. hm. földi javakra fog szert tenni, ha csak az állam útján lehet hozzájuk jutni, méghozzá kilencszáz százalékos haszonnal. Egymást fogják ölni értük az emberek, és aztán nem föltétlenül kell az orrukra kötni, hogy önnek mennyibe kerülnek. És azt se feledje el, hogy egyik géphez sem kell a papok közremüködése. Mindenki meg lesz elégedve.

- Csak maga nem, ahogy látom. Mit fog maga nyerni az üzleten?

- Csak azt, ami az Alapítvány törvényei szerint minden kereskedöt megillet. Az embereimmel együtt az elért haszon fele üti a markomat. Maga csak vegyen meg mindent, amit én fölkínálok, és mindketten egészen jól meg fogjuk találni a számításunkat. Egészen jól.

- Mit is mondott, mivel kellene fizetnünk? Vassal? - kérdezte a kapitány mohó érdeklödéssel.

- Azzal is meg szénnel, bauxittal. Meg dohánnyal, borssal, magnéziummal, keményfával. Csupa olyan dologgal, aminek böviben vannak.

- Nem hangzik rosszul.

- Meghiszem azt. No és még valami eszembe jutott. Ajánlhatok új gépeket a gyáraikba.

- He? Hogyan?

- Nézzük például az acélöntést. Tudok ajánlani egy okos kis szerszámot, amely csodákat képes müvelni, olyannyira, hogy az acél elöállítási költségeit az eddiginek egy százalékára szorítja le. Az árakat akár a felére leszállíthatja, és még mindig csinos kis haszonban osztozkodhat a gyárosokkal. Persze érthetöbb lenne, ha a gyakorlatban is bemutathatnám. Van acélöntöde ebben a városban? Nem venne igénybe sok idöt.

- Meg lehetne oldani, Mallow kereskedö. De csak holnap, csak holnap. Nem vacsorázna velünk ma este?

- Az embereim. - kezdte volna Mallow.

- Hozza el az embereit is - vágta rá a kapitány nagylelküen. - Legyen a ma esti vacsora a népeink közötti barátság jelképes találkozója. Legalább lesz alkalmunk további baráti eszmecserére is. Csak egyvalami - s az arca szigorú kifejezést öltött - semmi vallási cécó. Nehogy azt higgyék, hogy most már a misszionáriusoknak is szabad a vásár.

- Kapitány - mondta Mallow ünnepélyesen -, biztosíthatom önt, hogy a vallás az én hasznomat is kikezdené.

- Úgy hát egyelöre maradjunk ennyiben. Vissza fogják kísérni a hajójához.

A kapitányné jóval fiatalabb volt a férjénél. Sápadt, márványszerü arcát szorosan hátrafésült, sima fekete hajkoszorú fogta keretbe.

- Befejezte, fennkölt és kegyes férjuram? - mondta epésen. - Nincs több mondanivalója hozzám? Akár vissza is vonulhatok a kertembe, ha a kedvem úgy tartja?

- Ne vegye úgy a szívére a dolgot, Licia kedves - felelte a kapitány engesztelöen. - A fiatalember vacsorára hivatalos, és arról cseveghet vele, amiröl kedve tartja, vagy elszórakozhat az én szavaimon. Valahol helyet kell szorítani az embereinek is. Adják a csillagok, hogy ne legyenek sokan.

- Bizonyára falni fognak, akár a disznók, s egy fertály barom meg se kottyan egynek, s hordószámra fogják vedelni a bort. Maga pedig két éjszakát is végig fog nyöszörögni, ha összeszámolja a kiadásokat.

- Hátha most az egyszer nem fogok. Hiába vélekedik így, a vacsorának a lehetö legbökezübbnek kell lennie.

- Vagy úgy! - nézett a férjére megvetöen. - Maga nagyon is barátságos ezekkel a barbárokkal. Nyilván ez az oka, hogy nem vehettem részt a tárgyalásukon. Nyilván a maga nyomorúságos kis lelke az apám ellen szövi a hálót.

- Ne mondjon ilyet.

- Éppen én higgyek magának, ugye? Ha valaha is volt olyan szegény asszony, akit politikai érdekböl ilyen gyalázatos házasságra ítéltek, akkor csak rám kell nézni. Szülöföldemen az utcán vagy akár a szemétdombon is különb férjet találhattam volna.

- Hát ide figyeljen, asszonyom! Örülne, ugye, ha visszatérhetne a szülöföldjére? Csakhogy elöbb, hogy itt maradjon emlékül az a testrésze, amelyet a legjobban megismertem, kivágatom a nyelvét. No meg - tette hozzá méregetöen félrehajtva a fejét -, hogy a szépsége teljes legyen, lenyisszantom a füleit meg az orra hegyét.

- Úgyse merné megtenni, maga nyavalyás tacskó! Az apám meteorporrá zúzná ezt a hitvány sárfészket. Bár így is megcsinálhatja, ha elárulom neki, hogy maga összeszüri a levet ezekkel a barbárokkal.

- Ugyan, semmi szükség a fenyegetözésre. Nyugodtan kérdezze ki ma este személyesen azt az embert. Addig is, asszonyom, tegyen lakatot a szapora szájára.

- A maga parancsára?

- Jól van no, tessék, vegye föl ezt ni, csak hallgasson már el.

Ezzel az asszony derekára csatolta az övet, s a nyakára akasztotta a nyakláncot. Megnyomta az, öv kapcsolóját, és hátralépett.

A kapitánynénak elakadt a lélegzete, és meglepetten széttárta a karját. Remegö ujjakkal megtapogatta a nyakláncot, és mélyet lélegzett.

A kapitány elégedetten dörzsölte a kezét.

- Estére magára veheti; és még többet is szerzek magának. Csak maradjon csendben.

A kapitányné csendben maradt.

Jaim Twer nyugtalanul toporgott.

- Mért vág olyan fancsali képet? - szólalt meg. Hober Mallow kizökkent mélázásából.

- Fancsali képet? Nem volt szándékomban.

- Történt talán valami tegnap, mármint a lakomán kívül? - Majd hirtelen meggyözödéssel: - Mallow, valami baj van, ugye?

- Baj? Dehogy! Épp az ellenkezöje. Úgy érzem magam, mint aki teljes erejéböl dönget egy kaput, s akkor jön rá, hogy nincs is bezárva. Túlságosan könnyen beengednek az acélöntöbe.

- Csapdára gyanakszik?

- Ugyan már, Seldonra kérem, ne fesse folyton a falra az ördögöt! - fakadt ki Mallow, de aztán eröt vett magán, és nyugodtabb hangon folytatta: - Csupán arról van szó, hogy ha ilyen könnyen bejutunk, akkor nincs is mit meglátnunk.

- Atomeröt, mi? - kontrázott Twer, majd töprengve hozzátette: - Megmondom én magának. Az égvilágon semmi jele sincs annak, hogy a korelli gazdaság atomenergiát alkalmazna. Ugyanis egy ilyen alapvetö technológia, mint az atomenergia, messzemenö hatással volna az élet minden területére, és ezt nem egykönnyen lehetne véka alá rejteni.

- Kivéve, ha csak most kezdik bevezetni, s hozzá csak a hadiiparban. Ez esetben csupán a dokkokban meg az acélöntökben lehetne a nyomára bukkanni.

- Ezek szerint ha nyomát se látjuk, akkor.

- Akkor vagy nincs nekik, vagy nagyon titkolják. Találgathat, melyik a kettö közül, akár pénzt is földobhat.

- Bárcsak magával lehettem volna tegnap - csóválgatta a fejét Twer.

- Nekem is ez a véleményem - felelte Mallow fagyosan. - Semmi kifogásom sincs az erkölcsi támogatás ellen. Sajnos azonban a kapitány szabta meg a tárgyalási feltételeket, s nem én. De úgy veszem észre, megjött a díszkocsi is, hogy az öntödébe vigyen bennünket. Magánál vannak a müszerek?

- Hiánytalanul.

Az öntöde nagy volt, de érzödött rajta az elmúlás illata, amit mégannyi fölületes toldozás-foldozás sem volt képes elkendözni. Most üres volt, és természetellenes csönd fogadta a kapitány és udvara szokatlan látogatását.

Mallow hanyag mozdulattal rádobta az acéllemezt a két bakra. Átvette Twertöl a feléje nyújtott szerszámot, és megragadta az ólompajzs mögé rejtett börfogantyút.

- A szerszám veszélyes, de hát egy körfürész sem veszélytelen - mondta. - Az embernek itt is vigyáznia kell az ujjaira.

Ezalatt a szerszám csörét sebesen végighúzta a lemez hosszában, amely abban a pillanatban hangtalanul kettévált.

Mintha összebeszéltek volna, mindenki hátraugrott, s Mallow elnevette magát. Fölemelte az egyik fél lemezt, és a térdének támasztotta.

- A vágás mélységét századmilliméternyi pontossággal be lehet állítani, és öt centiméter vastagságú lemez ugyanolyan könnyedén kettévágható, akárcsak ez, ni. Ha pontosan tudják a vastagságot, akkor az acélt akár egy faasztal tetején is átvághatják anélkül, hogy a fán a legkisebb karcolás is mutatkozna.

És közben minden mondatnál müködésbe hozta az atomollót, és egy-egy lemetszett lemezdarab röpült át a csarnokon.

- Íme, így lehet acélt farigcsálni - tette hozzá. Ezzel visszaadta az ollót.

- Vagy itt van a gyalu. Csökkenteni akarják a lemez vastagságát? Ki akarnak igazítani egy egyenetlenséget? El akarják távolítani a rozsdát? Figyeljenek!

A másik lemezfélröl vékony, áttetszö hártya kunkorodott le tíz, húsz, majd harminc centiméter széles szalagokban.

- Vagy itt van a fúró. Ugyanazon elv alapján müködik ez is.

A jelenlevök addigra már szoros gyürübe fogták. Szájtátva bámulták; akárha valamilyen büvész vagy utcasarki csepürágó mutatványába feledkeznének bele, vagy egy batyuzó vigéc bilincselné le a figyelmüket. Asper kapitány a kezében forgatott egy lemezdarabkát. Magas állású kormánytisztviselök lábujjhegyre ágaskodva bámultak át egymás válla fölött, és suttogtak, amint Mallow az atomfúró minden érintésére szép szabályos lyukakat fúr a hüvelyknyi vastag, kemény acélban.

- Még egyet szeretnék bemutatni. Hozzon ide valaki két rövid csödarabot.

Egy elökelö fökamarás vagy micsoda ugrott szolgálatkészen, és az általános izgalom és lázas érdeklödés közepette azzal sem törödött, hogy bepiszkítja a kezét, mint akármilyen közönséges munkás.

Mallow a végükre állította a csödarabokat, az olló egyetlen mozdulatával lenyírta a tetejüket, s a friss vágási fölületeket egymásra illesztette.

És a két csö egybeforrott! A friss végek, amelyekröl még az atomi egyenetlenségek is hiányoztak, az összeillesztés pillanatában összeolvadtak. Johannison-féle hegesztés, egyetlen mozdulatra.

Ekkor Mallow a hallgatóságára pillantott, és a torkára forrott a szó. A mellét elöntötték az izgalom hullámai, a gyomra mélyén jeges szorítást érzett.

Az általános izgalomban a kapitány személyi testörei is elörefurakodtak, és Mallow-nak elöször sikerült közelröl jobban szemügyre vennie furcsa kézifegyvereiket.

Atomfegyverek voltak! Semmi kétségnek nem volt helye: ilyen csöve nem lehet egy közönséges, robbanótöltettel müködö pisztolynak. De nem is ez a lényeg. Söt, ez egyáltalán nem is lényeges.

A fegyverek markolatán, bár az aranyozása megkopott, jól látszott az ürhajó és nap bevésett emblémája! Ugyanaz az embléma, amely valaha az Alapítvány által megkezdett és még mindig befejezetlen Enciklopédia minden testes kötetén ott díszelgett. Ugyanaz az ürhajó és nap, amely évezredeken át ott ékeskedett a Galaktikus Birodalom zászlaján

Mallow gépiesen tovább beszélt, de a gondolatai már messze kalandoztak.

- Próbálják csak ki ezt a csövet! Egyetlen darab. Nem tökéletes persze, mert az illesztést nem kézzel kellene végezni.

Szükségtelen volt minden további büvészkedés. Mallow elvégezte a dolgát. Megkapta, amit keresett. Egyetlen dolog járt a fejében. Az aranygömb a maga stilizált sugaraival, rézsút az ürhajót jelképezö szivarral.

A Birodalom ürhajó- és napjelvénye!

A Birodalom! A szó fúróként hatolt az elméjébe. Százötven év eltelt, és valahol a Galaxis mélyén még mindig létezik a Birodalom. Söt újból kezdi nyújtogatni a csápjait a Perifériára.

És Mallow mosolygott.

A Távoli Csillag már két napja hasította az ürt, amikor Hober Mallow behívta a szobájába Drawt föhadnagyot, és átnyújtott neki egy borítékot, egy mikrofilmtekercset meg egy ezüstös gömböcskét.

- Mostantól kezdve egy óra múlva, föhadnagy, átveszi a Távoli Csillag parancsnokságát, amíg vissza nem térek - vagy mindörökre.

Drawt föl akart állni, de Mallow parancsolóan intett, hogy maradjon ülve.

- Egy szót se, és jól figyeljen. A borítékban megtalálja annak a bolygónak a pontos koordinátáit, ahová el fog menni. Ott vár rám két hónapot. Ha eközben a nyomára akadna az Alapítvány, a mikrofilm tartalmazza a beszámolómat.

Viszont ha nem térnék vissza a két hónap leteltéig - folytatta komoran -, és az Alapítvány hajói sem találják meg, akkor menjen Terminus bolygóra, és adja át az idökapszulában levö beszámolómat. Megértette?

- Igenis, uram.

- Sem maga, de a legénység egyetlen tagja sem tesz hozzá egyetlen szót sem az én beszámolómhoz.

- És ha kérdezni fognak, uram?

- Akkor semmiröl sem tudnak. - Igenis, uram.

Ezzel a kihallgatás véget ért, és ötven perc múlva alig észrevehetö lökéssel egy mentöcsónak vált le a Távoli Csillag oldaláról.

Onum Barr öregember volt, túl öreg ahhoz, hogy féljen. A legutóbbi zavargások óta egyedül élt kint a pusztában, azoknak a könyveknek a társaságában, amelyeket ki tudott menteni a romok közül. Semmi féltenivalója nem maradt, a legkevésbé maradék életét féltette, így hát emelt fövel nézett a betolakodó szemébe.

- Nyitva volt az ajtaja - mentegetödzött az idegen. Beszéde darabos és érdes volt, és Barr figyelmét nem kerülte el a csípöjén csüngö furcsa, acélkék kézifegyver. A kis szoba félhomályában Barr észrevette a férfi alakja körül parázsló eröteret is.

- Nincs okom rá, hogy zárva tartsam - felelte ernyedten. - Kíván tölem valamit?

- Igen. - Az idegen a szoba közepén állott. Testes, magas alakja kis híján betöltötte a helyiséget. - A magáé az egyetlen ház a környéken.

- Elhagyott vidék ez errefelé - mondta Barr egyetértöen. - De innen keletre van egy város. Ha akarja, útbaigazítom.

- Majd késöbb. Leülhetek?

- Ha elbírja magát a szék - mondta az öregember mogorván. A székek fölött is eljárt az idö. Nyilván ifjúsága jobb napjaiból maradt ereklyék.

- Hober Mallow a nevem - mutatkozott be az idegen. - Messzi tartományból jöttem.

Barr bólintott.

- A nyelve már régen elárulta - mondta mosolyogva. - Én meg Onum Barr vagyok, siwennai, valaha a Birodalom patríciusa.

- Ezek szerint ez valóban Siwenna. Nekem csak régi térképeim vannak.

- Valóban jó régieknek kell lenniük, ha a csillagok helyében is tévednek.

Barr szótlanul ült a székén, mialatt a jövevény tekintete a messzi távolba révedt. Észrevette, hogy az atomerötér eltünt az alakja körül, megadóan nyugtázta magában, hogy a személye nem ébreszt többé félelmet az idegenekben, söt - ki tudja, tán az ellenségeiben seri.

- A házam szegény, és nincs sok jószágom - törte meg a hosszú csendet. - De amim van, szívesen megosztom magával, ha nem veti ki a gyomra a fekete kenyeret meg a száraz kukoricát.

Mallow tagadólag rázta a fejét.

- Köszönöm, de már ettem, és nem is maradhatok sokáig. Csak egy szívességre kérem: mutassa meg az utat a kormány székhelye felé.

- Ezt könnyen megtehetem, s amilyen szegény vagyok, szegényebb nem leszek töle. De melyikre kíváncsi? A bolygó fövárosára vagy a birodalmi szektoréra?

A fiatalabbik férfi nagy szemeket meresztett:

- A kettö talán nem ugyanaz? Vagy ez mégsem Siwenna?

- De Siwenna - bólogatott a vén patrícius. - Csakhogy Siwenna többé nem fövárosa a Normann Szektornak. Az a régi térkép mégiscsak félrevezette magát. A csillagok évszázadok alatt sem változtatják meg a helyüket, a politikai határok viszont nagyon is Cseppfolyósak.

- Kár. Nagy kár! Messze van az új föváros?

- Orsha-II-n. Ide húsz parszek. A régi térkép is odavezeti. Mikori különben?

- Százötven éves.

- Ejha! Azóta történt egy és más - tette hozzá nagyot sóhajtva. - Ismeri az eseményeket?

Mallow tagadólag rázta a fejét.

- Szerencsés ember. Rossz idök jártak a tartományokra, kivéve tán VI. Stannell uralkodását, de ö is halott már ötven éve. Azóta lázadások meg romlás, romlás meg lázadások. - Barr érezte, hogy elszabadult a nyelve. De magányosan tengette életét itt a pusztaságban, s ritkán adódott alkalma, hogy szót váltson valakivel.

- Azt mondja, romlás? - kérdezte Mallow váratlan élénkséggel a hangjában. - Azt akarja mondani, hogy a tartomány tönkrement?

- Abszolút értelemben talán nem. Sok idöbe telik, amíg huszonöt elsörendü bolygó tartalékait fölélik. A múlt század gazdagságával összevetve azonban nagyot zuhantunk, és még semmi jele sincs annak, hogy megfordulna a helyzet. De miért érdekli ez úgy magát, fiatalember? Szinte fölvillanyozódott, és hogy ragyog a szeme!

A kereskedö közel járt ahhoz, hogy elpiruljon, látva, hogy azok a homályos szemek belelátnak a veséjébe, és még mosolyognak is a látottakon.

- Figyeljen ide - mondta. - Én kereskedö vagyok arra kifelé, a Galaxis peremén. A kezembe akadt néhány régi térkép, és szeretnék új piacokat föltárni. Érthetö, hogy nem örülök neki, ha tönkrement tartományokról hallok. Hiszen csak onnan remélhet pénzt az ember, ahol van. Mi a helyzet például Siwennával?

- Nem tudnám megmondani - hajolt elöre az öregember. - Talán még kijön valahogy. De maga kereskedö? Megesküdtem volna rá, hogy harcos. Folyton a pisztolya közelében motoszkál a keze, és az állán is sebhely ékeskedik.

- Nem valami szilárd arrafelé a törvény, ahonnan én jövök - kapta föl a fejét Mallow. - A harc meg a sebhely hozzátartozik a kereskedö költségeihez. De a harcnak csak akkor van értelme, ha a végén pénz üti az ember markát, de ha harc nélkül is megkaphatom, annál jobb. És most mondja, van itt elég pénz ahhoz, hogy megérné a verekedést? Mert ahogy kiveszem, a verekedést könnyen megtalálhatja itt az ember.

- Elég könnyen - helyeselt Barr. - Csatlakozhat Wiscard maradék bandájához a Röt Csillagokban. Bár azt hiszem, jobban rájuk illik a kalóz név. Vagy elszegödhet a mi mostani kedves alkirályunkhoz, nála nagyobb gyilkosra, rablóra, útonállóra nem sütött még a nap - meg a gyermekcsászár kegye, akit azóta annak rendje-módja szerint el is tettek láb alól. - A patrícius sovány arca kivörösödött. A szemét lehunyta, s amikor kinyitotta: a tekintete izzott, akár a sasé.

- Nincs valami barátságos véleménnyel az alkirályról, Barr patrícius - mondta Mallow. - És ha az ö kémje vagyok?

- No és? - húzta el a száját Barr megvetöen. - Mitöl foszthat meg? - mutatott körbe szikkadt kezével a roskadozó ház üres belsején.

- Az életétöl.

- Nem volna nehéz eltépni tölem. A kelleténél öt évvel úgyis tovább volt a vendégem. De maga nem az alkirály embere. Ha az volna, akkor valószínüleg az életösztön még mindig befogatná velem a számat.

- Honnan tudja?

- Látom, hogy gyanakszik - nevetett az öregember. - Fogadjunk, hogy azt hiszi rólam, kormányellenes kijelentéseket akarok kicsikarni magából. Pedig dehogy! Már túl vagyok a politikán.

- Túl a politikán? Túl lehet vajon az ember valaha is azon? Ahogy az alkirályt leírta. Mit is mondott? Gyilkos, útonálló meg ehhez hasonló. Nem úgy hangzott, mintha hidegen hagyná a dolog. Mintha túl lenne a politikán. Egyáltalán nem úgy.

Az öregember megvonta a vállát.

- Az emlékek belemarnak az emberbe, ha hirtelen föltolulnak. De ítélje meg maga! Amikor még Siwenna volt a tartomány fövárosa, én patrícius voltam és a tartományi szenátus tagja. Régi, megbecsült családból származom. Egyik dédapám - de hagyjuk ezt. A régi dicsöséggel nem lakik jól az ember.

- Ha nem tévedek - vetette közbe Mallow -, polgárháború vagy forradalom tört ki.

Barr arca elborult.

- Hanyatló korunkban napirenden vannak a polgárháborúk, Siwenna azonban távol tartotta magát ettöl a járványtól. VI. Stannell alatt csaknem elérte a régi virágzását. Utána azonban gyenge császárok következtek, a gyenge császárok erös alkirályokat nemzenek, s a mi utolsó alkirályunk, ugyanaz a Wiscard, akinek a maradék bandája a Röt Csillagok vidékén fosztogatja a kereskedöket, a császári bíborpalástra fente a fogát. Nem ö volt az elsö, aki ezt tette. És ha elérte volna a célját, nem ö lett volna az elsö, akinek sikerül.

De kudarcot vallott. Mert amikor Siwenna megtudta, hogy a császár admirálisa hajóhad élén közeledik, maga is föllázadt a lázadó alkirály ellen.

Csüggedten elhallgatott.

Mallow azon kapta rajta magát, hogy az izgalomtól egészen elörecsúszott a székén.

- Kérem, uram, folytassa - szólt, és nyugalmat eröltetett magára.

- Köszönöm - mondta Barr ernyedten. - Kedves magától, hogy meghallgat egy öregembert. Tehát föllázadtak, vagy jobban mondva, föllázadtunk, ugyanis magam is olyan hangadóféle voltam. Wiscardnak sikerült meglépnie elölünk Siwennáról, és a bolygó - s vele a tartomány - a császár iránti hüség minden jelével ott feküdt az admirális lábai elött. Nem tudnám megmondani, mért tettük ezt. Talán, mert lojálisak voltunk, ha nem is a császár személyéhez, ehhez a kegyetlen és romlott gyermekhez, de legalább a jelképhez. De az is lehet, hogy rettegtünk az ostrom borzalmaitól.

- És aztán? - sürgette Mallow gyöngéden.

- És aztán - hangzott a komor válasz - ez nem volt az admirális ínyére. Neki szüksége volt a lázadó tartomány fölötti gyözelem dicsöségére, az emberéinek pedig arra a sarcra, ami egy ilyen hódító hadjáratban üti a markukat. Ezért hát, mialatt a nép a nagyvárosok utcáin ünnepelte a császárt meg az admirálist, ez megszállta az összes katonai központot, s kiadta a parancsot a lakosság atombombázására.

- Milyen ürüggyel?

- Azzal az ürüggyel, hogy föllázadtak az alkirályuk ellen, akit a császár nevezett ki. És egy egész hónapi mészárlás, fosztogatás és minden elképzelhetö borzalom árán az admirális lett az új alkirály. Hat fiam volt. Öt elpusztult, különbözö módokon. Volt egy lányom. Remélem, hogy a végén ö is meghalt. Én megmenekültem, idös koromra való tekintettel. Ide költöztem, túl öregen ahhoz, hogy az alkirálynak a legkisebb gondot is okozhatnám. - Deres fejét lehajtotta. - Mindenemtöl megfosztottak, mivel segítettem elkergetni egy lázadó kormányzót, s ezzel megfosztottam az admirálist a dicsöségtöl.

Mallow moccanatlanul ült a székén, és várt:

- Mi van a hatodik fiával? - tette föl gyöngéden a kérdést.

- Hogy? Á, ö biztonságban van - felelte Barr keserü mosollyal -, ugyanis idegen név alatt közkatonaként beállt az admirális seregébe. Tüzér az alkirály személyes flottájában. Nem, nem, látom a szemében, mire gondol. Nem lett elfajzott fiú. Meg-meglátogat, amikor szerét ejtheti, és hoz ezt-azt. Ő tartja bennem a lelket. És egy napon a mi nagy és dicsö alkirályunk vinnyogva meg fog dögleni, és az én fiam lesz a hóhéra.

- És maga mindezt az orrára köti egy idegennek? Nem fél, hogy veszélybe sodorja a fiát?

- Nem. Söt segítem azzal, hogy új és új ellenséget szerzek az alkirálynak. S mondhatom, ha az alkirály barátja volnék, mint ahogyan az ellensége vagyok, arra biztatnám, hogy a Galaxis legszéléig rakja tele hajóival az ürt.

- Nincs tán arra egy hajó sem?

- Találkozott talán eggyel is? Föltartóztatta talán egyetlen ürörszem is? Amúgy is kevés a hajó, s a szomszéd tartományokban is éppen elég viszály és intrika van ahhoz, hogy akár egyetlen hajót is nélkülözni lehetne a barbár külsö népek féken tartására. Nem is fenyegetett bennünket semmilyen veszély a Galaxis távoli végeiröl - amíg maga ide nem jött.

- Én? Milyen veszélyt jelentek én?

- Mások is jönnek majd maga után.

- Attól tartok, hogy nem értem magát - csóválta a fejét Mallow töprengve.

- Ide figyeljen! - Az öregember hangjában lázas izgalom jelent meg. - Nyomban megismertem magát, mihelyt belépett. Maga eröpajzsot visel a teste körül, vagy legalábbis viselt, amikor betette ide a lábát.

- Igen, volt rajtam - ismerte be Mallow némi habozás után.

- Helyes. Baklövést követett el, anélkül hogy észrevette volna. Tudok még egyet-mást. Hanyatló korunkban nem divat többé a tudósság. Olyan gyorsan rohannak-zúdulnak ránk az események, hogy akinek nincs módjában atompuskával föltartóztatni a hullámokat, azt menthetetlenül elsodorja az ár, akárcsak engem. De tudós lévén tudom, hogy az atomkutatás történetében még senkinek sem sikerült hordozható eröpajzsot kifejleszteni. Volt ugyan nekünk is eröpajzsunk, de ez idomtalan nagy alkotmány volt, alkalmas egy egész város vagy hajó védelmére, de egyetlen emberére? Arra gondolni sem lehetett!

- Igen? - csücsörítette ki az alsó ajkát Mallow. - És mire következtet ebböl?

- Kósza hírek keringenek az ürben. Kacskaringós utat tesznek meg, igaz, és minden parszek hozzátesz vagy elvesz valamit belölük, de emlékszem rá, hogy fiatalkoromban magam is láttam egy kis hajót furcsa emberekkel, akik nem ismerték a szokásainkat, és nem tudták megmondani, honnan vetödtek ide. Azok mesélték, hogy a Galaxis peremén varázslók vannak, varázslók, akik fénylenek a sötétben, minden nélkül a levegöbe emelkednek, és nem fogja öket a fegyver.

Nevettünk persze. Én is nevettem. El is felejtettem a dolgot, egészen a mai napig. Mert maga is fénylik a sötétben, és nem hiszem, hogy az atompisztolyom, ha volna, sebet ejtene magán. Mondja, ültö helyében a levegöbe is föl tudna emelkedni?

- Semmi ilyesmire nem vagyok képes - felelte Mallow nyugodtan.

- Megelégszem a válasszal - mosolygott Barr. Nem szokásom próbának alávetni a vendégeimet. De ha mégis vannak varázslók, s ha maga is közülük való, akkor könnyen megeshet, hogy egy szép napon elözönlenek bennünket. Talán jobb is lenne. Lehet, hogy új vérre van szükségünk. - Egy darabig hangtalanul motyogott magában, majd így folytatta: - De az út két irányban járható. Nemcsak Wiscard, a mi alkirályunk is ábrándokat szö.

- Szintén a császári koronáról? Barr bólintott.

- A fiam mindenféle mendemondákat hall. Az alkirály közvetlen környezetében aligha lehet elkerülni az ilyesmit. És ö továbbadja nekem. Ha fölajánlanák neki, az alkirályunk sem utasítaná vissza a koronát, de azért két vasat is tart a tüzben. Az a szóbeszéd járja, hogy ha kudarcot vall a császári trónnal, akkor a barbár hátországból hasít ki magának új birodalmát. Azt is rebesgetik, persze nem mernék megesküdni rá, hogy az egyik lányát már hozzá is adta a messzi Periféria valamelyik kiskirályához.

- Ha minden szóbeszédet komolyan venne az ember.

- Tudom. De még sok hasonló mendemonda kering. Öreg vagyok, és mindenféle bolondságot összefecsegek itten. De mit szól mindehhez maga? - És azok az öreg, szúrós szemek mélyen a veséjébe hatoltak.

- Mit szólnék? - felelte a kereskedö. - Viszont én is szeretnék megkérdezni valamit - tette hozzá némi habozás után. - Van Siwennának atomenergiája? Várjon, azt tudom, hogy az atomtudománynak birtokában van. De van-e müködö atomerömüvük, vagy tán azok is tönkrementek az ostromban?

- Még hogy tönkrementek volna? Bajosan. A fél bolygót ripityára zúzhatnák, mielött a legkisebb erömünek is baja történne. Hiszen pótolhatatlanok, és bennük van a flotta erejének a forrása. - A hangjában némi büszkeség jelent meg. - Trantor után mi rendelkezünk a legjobb és legnagyobb hajóhaddal.

- És mihez kezdjek, ha meg akarnám tekinteni ezeket az erömüveket?

- Semmihez - jött a határozott válasz. - Egyetlen katonai objektumnak sem tudna a közelébe férközni anélkül, hogy nyomban le ne durrantanák. De nem csak maga, senki sem. Siwenna még mindég meg van fosztva a polgárjogoktól.

- Azt akarja mondani, hogy az összes erömü a hadsereg kezében van?

- Az összes nem. Ott vannak a kis helyi állomások, amelyek fütéssel, világítással látják el a városokat, energiával a közlekedést stb. De ezekkel sem sokkal jobb a helyzet. Itt meg a technikusok az urak.

- Azok kik?

- Az erömüvek irányításával megbízott szakemberek csoportja. A tisztség örökletes; már fiatalkorban tanulni kezdik a szakmát. Szigorú kötelességtudat, becsületérzés, meg ami tetszik. Az állomás területére csak technikus léphet be.

- Értem.

- Nem mintha nem fordult volna már elö olyasmi - tette hozzá Barr -, hogy technikust is sikerült megvesztegetni. Ilyen idökben, amikor ötven év alatt kilenc császár váltja egymást, és ezek közül hét merénylet áldozata lesz; amikor minden hajóskapitány alkirályságra, minden alkirály a császári koronára tör, egy technikust is elkaphat a pénzsóvárság. Persze jókora összegre volna szükség, nekem viszont nincs pénzem. Magának van-e?

- Pénzem? Az nincs. De hát csak pénzzel lehet vesztegetni?

- Mivel még, ha pénzen minden más megvásárolható?

- Sok minden van, amit pénzért nem lehet megkapni. És most hálás lennék, ha megmondaná, hol van a legközelebbi város, amelyiknek van atomerömüve, és hogy lehet a legkönnyebben eljutni oda.

- Várjon - nyújtotta ki szikkadt kezét Barr. - Hová rohan annyira? Maga beállított hozzám, és én nem kérdezösködöm. De a városban, ahol még mindig lázadóként kezelik a lakosságot, az elsö örszem föltartóztatná magát, mihelyt meghallaná a tájszólását, vagy meglátná ebben az öltözetben.

Fölállt, és az ócska szekrény titkos zugából elöhalászott egy kis könyvecskét.

- Az útlevelem. Hamis. De ezzel menekültem el. - És Mallow tenyerébe nyomta, s még az ujjait is ráhajlította. - A leírás nem illik magára, de ha magabiztosan fog föllépni, akkor kicsi a valószínüsége, hogy fölfigyeljenek magára.

- És maga? Útlevél nélkül?

A vén számüzött közömbösen megvonta a vállát. - Mit számít az? Aztán még valamire ügyeljen. Lehetöleg tartsa a száját! A beszéde barbár, a szófüzése furcsa, és egyre-másra a legképtelenebb régiességek csúsznak ki a száján. Minél ritkábban szólal meg, annál kevésbé ébreszt gyanút. És most lássuk, hogy juthat el a városba.

Öt perccel késöbb Mallow elköszönt.

Mielött azonban végleg eltávozott volna, egy percre még visszatért a vén patrícius házához. S amikor másnap kora reggel Onum Barr kilépett tenyérnyi kertecskéjébe, egy csomagra esett a tekintete. Élelmiszert talált benne, koncentrált tápszereket, amilyeneket a hajókon fogyasztanak. Az ízük meg az elkészítési módjuk szokatlan volt.

De ízletesek voltak, és sokáig eltartottak.

A technikus alacsony kis emberke volt, s a böre zsírosan fénylett. Fejböre-rózsaszínüen sejlett át ritkuló haja alól. Ujjain vastag, nehéz gyürüket viselt, öltözéke parfümillatot árasztott, s ö volt az elsö ember a bolygón, akiröl Mallow látta, hogy nem éhezik.

A technikus finnyásan lebiggyesztette az ajkát.

- Csak gyorsan, hallja-e, nagy fontosságú tennivalók várnak rám. Maga idegennek látszik - mondta, s leplezetlen gyanakvással méregette Mallow ruházatát, amelyröl lerítt, hogy nem Siwennán készült.

- Nem a szomszédból ugrottam át - mondta Mallow hidegvérrel -, de ez teljesen mellékes. Volt szerencsém tegnap egy apró ajándékot küldeni. .

- Megkaptam - húzta föl az orrát a technikus. - Érdekes kis csecsebecse. Alkalomadtán még jó lesz valamire.

- Vannak egyéb és érdekesebb ajándékaim is. Egyáltalán nem csecsebecsék.

- Ó, ó! - A technikus elgondolkodva lebegtette ezt az egy szótagú fölkiáltást. - Azt hiszem, már látom, mire akar kilyukadni; nem elsö eset. Maga a kezembe akar nyomni valamilyen csekélységet. Néhány tallért, esetleg egy köpenyt vagy egy olcsó ékszert - bármit, amiröl a maga tyúkesze azt hiszi, hogy elegendö egy technikus megvesztegetésére. - Alsó ajkát harciasan elörebiggyesztette. - És azt is tudom, mit kér cserébe. Másoknak is eszébe jutott ez a ragyogó ötlet. Maga abban sántikál, hogy fölvegyük a céhünkbe. Szeretné, ha megtanítanánk az atom titkára meg a gépek kezelésére. Maguk, siwennai kutyák, azt hiszik - mert fogadni mernék, hogy csak a biztonság kedvéért adja ki idegennek magát -, hogy miután napról napra bünhödnek a lázadásukért, ha magukra öltik a technikus céh védöpáncélját, akkor elkerülhetik megérdemelt sorsukat, s élvezhetik a céh elöjogait.

Mallow mondani akart valamit, de a technikus hirtelen üvöltésbe csapott át

- És most tünjön el, mielött följelenteném a Város Oltalmazójánál! Azt hitte, hogy méltatlan leszek a belém helyezett bizalomra? A siwennai árulók, akik az elödeim voltak, bizonyára megtették volna. De most már másfajta emberekkel van dolga. A Galaxisra, mért is nem fojtom magába a lelket itt mindjárt, a puszta két kezemmel!

Mallow elmosolyodott magában. A szónoklat egész tartalmából és tónusából olyannyira kirítt a mesterkéltség, hogy a méltóságteljes méltatlankodás olcsó komédiába fulladt.

A kereskedönek nevethetnékje támadt, amikor ránézett arra a két petyhüdt kézre, amelyeket épp az imént neveztek meg lehetséges hóhéraiként, s így szólott:

- Bölcsességed három dologban is tévedni méltóztatik. Elöször, nem az alkirály küldött, hogy próbára tegyem a maga hüségét. Másodszor olyasvalamit ajándékozok önnek, ami magának a dicsö császárnak sincsen, és nem is lesz soha. Harmadszor, amit én viszonzásul kérek, az nagyon kevés, egy leheletnyi semmiség csupán.

- Ne mondja! - A kis emberke megjátszotta az epés gúnyt. - Ni csak, mi lehet az a császári ajándék, amellyel a maga isteni ereje elhalmoz? Ami még a császárnak sincsen, he? - S gúnyos kacagásban tört ki.

Mallow fölállt, és félrelökte a székét.

- Három napig vártam, hogy bölcsességed elé kerülhessek, a mutatvány azonban mindössze három másodpercet vesz igénybe. Ha lenne olyan szíves, és elövenné azt a pisztolyt, amelyet ott látok közel a keze ügyében.

- He?

- És rám löne, nagyon hálás lennék.

- Micsoda?!

- Ha megöl, arra hivatkozhat a rendörség elött, hogy megpróbáltam céhtitkokat kicsikarni magából. Ki fogják tüntetni érte. Ha pedig életben maradok, akkor a magáé a pajzsom.

A technikus elöször figyelt föl arra a tompa fehér villódzásra, amely körüllebegte a látogató alakját, mintha gyöngyporba mártózkodott volna meg. Szemmagasságba emelte a pisztolyát, s várakozással teli gyanakvással hunyorító szemében, meghúzta az érintkezöt.

A hirtelen atombomlás égö-ragyogó ionokra szaggatta szét a levegö molekuláit, és vékony, vakító csíkot húzott Mallow szívéhez - s ott szertefoszlott!

Mallownak az arcizma sem rándult, miközben a rázúduló atomeröket fölemésztette és élettelenül eltaszította magától az a törékeny, gyöngyfényü villódzás.

Egyiköjük sem hallotta a koppanást, amint a technikus fegyvere a földre pottyant.

Mallow szólalt meg:

- Nos, van a császárnak saját eröpajzsa? De magának lehet.

- Maga technikus? - dadogott a technikus.

- Nem.

- Akkor. akkor honnan szerezte ezt?

- Mit érdekli az magát? - felelte Mallow megvetöen. - Akarja? - Egy vékony, csomós lánc hullott az asztalra. - Tessék.

A technikus megragadta, és idegesen forgatta a kezében.

- Nem hiányzik belöle semmi? - Semmi.

- Hol van az eröforrás?

Mallow rátette az ujjat a legnagyobb csomóra, amely szürkén ült ólombörtönében.

A technikus arcát elöntötte a vér.

- Uram, én technikus vagyok, felsö fokon. Húsz esztendeje vagyok felügyelö, és a híres Blernél végeztem a Trantori Egyetemen. Ha maga ördögi arcátlansággal azt merészeli állítani, hogy egy parányi tokban, amely akkora, mint. mint egy dió, hogy a fene essen belé, hogy ebben elfér egy atomerömü, akkor én három másodperc alatt az Oltalmazó elé penderítem magát.

- Akkor magyarázza meg maga, ha tudja. Mondom, hogy semmi sem hiányzik belöle.

A technikus arca lassan visszanyerte a rendes színét, miközben a derekára kötötte a láncot, és Mallow intését követve, megnyomta a gombot. Körülötte nyomban föllángolt, majd halvány izzásba tompult a sugárzás. Fölemelte a pisztolyát, majd tétován leengedte. A sugár erejét szinte fénytelen minimumra állította be.

Ekkor görcsösen bekapcsolta az érintkezöt, s az atomláng ártalmatlanul lecsapódott a kezéröl.

- És ha most lelöném magát, és megtartanám a pajzsot? - perdült meg a sarkán.

- Próbálja meg! - vágott vissza Mallow. - Azt hiszi, hogy csak az az egy példányom volt? - És maga is beöltözött az áthatolhatatlan sugárpalástba.

A technikus idegesen fölkacagott. A pisztoly hangos koppanással az asztalra hullott.

- És mi lenne az az apróság, az a leheletnyi semmiség, amit viszonzásul kér?

- Meg szeretném nézni az erömüveit.

- Tudja, hogy ez tilos. Ezért mindkettönket meztelenül kipenderítenének az ürbe.

- Én nem akarok semmit sem csinálni velük, egy ujjal sem fogok hozzájuk nyúlni. Csupán látni akarom öket messziröl.

- És ha nem?

- Akkor hiába marad magánál a pajzs: nekem van még valamim. Többek között olyan pisztolyom, amelyet külön arra csináltak, hogy átüsse azt a pajzsot.

- Hm-m-m! - A technikus elfordította a tekintetét. - Jöjjön utánam.

A technikus egy kis kétszintes házban lakott, annak a nagy, kocka alakú, ablaktalan építménynek a közelében, amely a város közepét uralta. Föld alatti folyosón vezette végig Mallow-t, és egyszerre ott találták magukat az erömü ózonillatú, síri csendjében.

Tizenöt percen át követte útikalauzát anélkül, hogy egyetlen szót is szólt volna. A tekintetét semmi sem kerülte el. A keze semmihez sem nyúlt. A technikus fojtott hangja törte meg a csendet:

- Eleget látott? Félek, hogy ez esetben nem bízhatok meg a beosztottaimban.

- Mikor bízhat meg bennük? - mondta Mallow epésen. - Én eleget láttam.

Visszamentek az irodába, és Mallow elgondolkodva a technikushoz fordult.

- És ezek a generátorok mind a maga kezében vannak?

- Kivétel nélkül - felelte a technikus jókora önbizalommal.

- És maga is tartja karban öket?

- Én bizony!

- És ha elromlik valamelyik?

A technikus méltatlankodva megrázta a fejét.

- Az lehetetlen. Ezek sohasem romlanak el. Az örökkévalóság számára építették öket.

- Az örökkévalóság hosszú idö. Tegyük föl, hogy.

- Tudománytalan dolog lehetetlenségeket föltételezni.

- Rendben van. Tegyük föl, hogy én most egy fontos alkatrészt tönkretennék. Gondolom, a gépek nincsenek bebiztosítva az atomerö ellen. Tegyük föl, hogy elégetek egy létfontosságú érintkezöt, vagy összezúzok egy D kvarccsövet?

- Akkor magát fölkoncolnák! - kiabált a technikus.

- Igen, tudom - kiabált vissza Mallow -, de mi lenne a generátorral? Meg tudná javítani?

- Uram - üvöltött most már a technikus -, maga megkapta, amit kívánt! Nem csinált rossz vásárt. De most már távozzék! Nem tartozom magának semmivel!

Mallow gúnyos tisztelettel meghajolt és eltávozott. Két nappal késöbb a támaszponton volt, ahol a Távoli Csillag várakozott rá, hogy visszavigye öt Terminus bolygóra.

És újabb két nap múlva a technikus pajzsa bedöglött, és hiába álmélkodott és átkozódott, soha többé nem ragyogott föl körülötte a dicsfény.

Mallow-nak hat hónap óta szinte elöször sikerült elengednie magát. Új háza napozószobájában feküdt hanyatt, pucérra vetközve. Erös, barna karjait föl és oldalt hajtogatta, izmai megfeszültek, majd ismét elernyedtek.

A mellette heverö férfi szivart dugott Mallow szájába, és meggyújtotta. Maga is ráfüstölt, aztán megszólalt:

- Túleröltette magát. Nem kellene egy kiadósat pihennie?

- Lehet, hogy igaza van, Jael, de majd kipihenem magam a tanácsnoki székben. Mert ha törik, ha szakad, megszerzem azt a széket, és maga segíteni fog ebben.

Ankor Jael fölvonta a szemöldökét.

- Hogy kerülök én ide?

- Nagyon is érthetö, hogyan. Elöször is maga vén róka a politikában. Másodszor magát a kormányból ugyanaz a Jorane Sutt penderítette ki, aki inkább föláldozná az egyik szemét, mintsem engem a tanácsban lásson. Nincs valami nagy véleménnyel az esélyeimröl, igaz?

- Igaz - felelte a volt köznevelésügyi miniszter. - Maga smyrnói.

- Ez nem törvényes akadály. Laikus nevelést kaptam.

- Ugyan, mintha nem tudná! Mióta követ az elöítélet a sajátján kívül más törvényt? No és a maga embere, Jaim Twer? Mi az ö véleménye?

- Egy éve lesz, hogy említette nekem a tanácstagságot - válaszölt Mallow, s könnyedén hozzátette -, de azóta túlnöttem rajta. Különben sem tudta volna nyélbe ütni a dolgot. Nem lát elég mélyre. Hangos és eröszakos, de ennek csak a kellemetlenségi skálán van értéke. Eltökéltem magamban, hogy igazi puccsot hajtok végre. Ehhez magára van szükségem.

- Jorane Sutt a bolygó legagyafúrtabb politikusa, s ö maga ellen lesz. Én nem tartom magamat képesnek rá, hogy túljárjak az eszén. És ne higgye, hogy nem fog durva és piszkos eszközökhöz folyamodni.

- Van pénzem.

- Az jól jön. De jókora összegre van szüksége, ha ellensúlyozni akarja a "piszkos smyrnói"-val szemben megmutatkozó elöítéletet.

- Van elég.

- Jó, majd körülnézek. De aztán nehogy eszébe jusson egyszer, és világgá kürtölje, hogy én a segítségére voltam. Ki az?

Mallow lebiggyesztette a szája két sarkát, és félhangosan felelte:

- Azt hiszem, maga Jorane Sutt. Korábban jött, de meg tudom érteni. Már egy hónapja kerülöm vele a találkozást. Hallgasson ide, Jael, menjen be a szomszéd szobába, és kapcsolja be halkra a hangszórót. Azt akarom, hogy maga is hallja.

Csupasz lába kaszáló mozdulatával kitessékelte a tanácstagot a szobából, aztán föltápászkodott, és belebújt a selyemköntösébe. A mesterséges napfényt normális erösségüre kapcsolta.

A polgármester titkára mereven belépett, s az ünnepélyes ábrázatú udvarmester lábujjhegyen becsukta mögötte az ajtót.

Mallow összecsomózta az övét a derekán.

- Válasszon magának egy széket, Sutt - intett vendégének.

Sutt futó mosolyfélét eröltetett az arcára. A szék, amelyre a választása esett, kényelmes volt, de nem engedte el magát benne. Letelepedett az ülés szélére, és minden bevezetés nélkül kirukkolt, hogy mi hozta ide

- Közölje a föltételeit, és elkezdhetjük a tárgyalást.

- Miféle föltételeket?

- Vagy tán én imádkozzam ki magából? Hát jó. Nos, kezdjük például azzal, hogy mit csinált Korellon? A jelentése hiányos.

- Már hónapok teltek el azóta, hogy benyújtottam a beszámolómat. Akkor meg volt vele elégedve.

- Az igaz - ismerte el Sutt -, de azóta lázas tevékenységbe kezdett - tette hozzá, s mutatóujjával elgondolkozva dörzsölgette a homlokát. - Eléggé alapos képünk van arról, Mallow, hogy mivel tölti az idejét. Pontosan tudjuk, hány új lerakatot nyit nagy sietve, és hogy mennyit költ rájuk. És itt van ez a palota - nézett körül nem éppen elismeröleg -, amely jóval nagyobb összeggel rövidítette meg magát, mint amennyi az én egész évi fizetésem; aztán meg az sem kevés pénzébe kerül, hogy az Alapítvány felsö társadalmi rétegeiben igyekszik széles és jól fizetö rendet vágni maga elött.

- Úgy? És miröl tanúskodik ez, túl azon, hogy ügyes kémeket foglalkoztat?

- Arról tanúskodik, hogy most sokkal több pénze van, mint tavaly ilyenkor. És ennek sokféle magyarázata lehet, többek között az is, hogy nem mindenröl szereztünk tudomást, ami Korellon történt. Honnan van pénze?

- Kedves Sutt barátom, csak nem gondolja, hogy az orrára kötöm?

- Nem gondolom.

- Nekem is az a véleményem, hogy nem gondolja. Éppen ezért el fogom árulni magának. Egyenesen a korelli kapitány kincstárából.

Sutt zavartan pislogott. Mallow elmosolyodott és folytatta:

- A maga nagy bánatára a pénz teljesen törvényes. Ha nem tudná, mesterkereskedö vagyok, a pénzhez pedig egy rakás kovácsoltvas meg krómérc formájában jutottam; cserébe bizonyos mennyiségü csecsebecséért, amit viszont én szállítottam neki: Az Alapítvánnyal fönnálló hiteles szerzödés szerint a tiszta haszon ötven százaléka engem illet. A másik felét a kormány kapja meg az év végén, amikor minden rendes állampolgár a jövedelemadóját rendezi.

- A beszámolójában nem tett említést semmiféle kereskedelmi ügyletröl.

- Mint ahogy arról sem tettem említést, hogy aznap mit reggeliztem, vagy hogy hívták a soros szeretömet, és más ehhez hasonló lényegtelen apróságról. Azt a megbízást kaptam - folytatta lenézö mosollyal -, hogy, a maga szavaival, tartsam nyitva a szememet. Nem is csuktam be egy percre sem. Azt kérte továbbá, hogy derítsem ki, mi történt az Alapítvány elfogott kereskedelmi hajóival. A hírüket sem láttam, és nem is hallottam felölük. Kérte, kémleljem ki, van-e Korellnak atomenergiája. A beszámolómban említést is teszek azokról az atompisztolyokról, amelyeket a kapitány testörségénél láttam. Egyéb jelét nem tapasztaltam. Ezek a fegyverek viszont a régi Birodalomtól maradtak hátra, s könnyen meglehet, hogy csak a dísz kedvéért viselik, de müködni nem müködnek.

Mindezekben az utasítás szerint jártam el. De ezenkívül a magam ura is voltam és vagyok mind ez idáig. Az Alapítvány törvényei szerint egy mesterkereskedö ott nyithat új piacokat, ahol csak tud, s a haszon érvényes felével szabadon rendelkezik. Nem értem hát, mi a kifogása ellenem.

Sutt mereven a fal egyik pontjára szögezte a tekintetét, és alig bírta türtöztetni a dühét.

- Bevett szokás a kereskedöknél, hogy az áruikkal együtt a vallást is igyekeznek terjeszteni.

- Én a törvényt követem, nem a szokásokat.

- Van idö, amikor a szokás lehet a legföbb törvény.

- Akkor forduljon a bírósághoz.

Sutt hideg tekintete mintha a koponyája mélyéröl lövellt volna feléje.

- Hiába, a smyrnói börét nem tudja levetni. A neveltetés meg az állampolgárság sem mossa ki a savót a véréböl. Ennek ellenére figyeljen rám, és próbáljon megérteni.

Itt többröl van szó, mint pénzröl meg piacokról. A nagy Hari Seldon tanítása szerint mi vagyunk az eljövendö Galaktikus Birodalom letéteményesei, és ha akarnánk, sem térhetnénk le arról az útról, amelynek a végén ott ragyog a Birodalom. A vallásunk nagyon fontos eszköz a kezünkben ennek a célnak a szolgálatában. A segítségével gyürtük magunk alá a Négy Királyságot olyan pillanatban, amikor ízzé-porrá zúztak volna bennünket. Eddig még nem találtak föl hatásosabb fegyvert az emberek meg a bolygók fölötti uralom szolgálatában.

A kereskedelem s persze a kereskedök elsödleges rendeltetése az volt, hogy egyengessék a vallás elterjedése elött az utat, s megteremtsék a biztosítékait annak, hogy a müszaki és gazdasági vívmányok csakis a mi legteljesebb és legbehatóbb ellenörzésünk alatt valósuljanak meg.

Mallow a lélegzetvételnyi szünetet kihasználva, higgadtan közbevágott:

- Az elméletet én is tanultam. Meg is értem hiánytalanul.

- Valóban? Ez több, mint amit remélni mertem. Akkor nyilván azt is megérti, hogy a maga öncélú kalmárkodása; olyan haszontalan mütyürkék nyakló nélküli terjesztése, amelyek egy-egy társadalomnak legföljebb csak a fölszínét karcolják meg; a csillagközi politika alárendelése a profit istenségének; az atomenergia kiragadása a vallás ellenörzése alól - hogy mindez nem vezethet másra, mint egy évszázadon át bevált politikának a teljes tagadására, söt elvetésére.

- Aminek éppen itt az ideje - vágott közbe Mallow hidegvérrel -, mert ez a politika túlélte önmagát, éppen ezért tarthatatlan és veszélyes. Amilyen jó szolgálatot tett a maguk vallása a Négy Királyságban, annyira nem sikerült azt a Periféria más tájékain meggyökereztetni. Csak a Galaxis a megmondhatója, hányan menekültek szerteszét a meghódított Négy Királyságból, s terjesztették mindenfelé, hogyan használta föl Salvor Hardin a papságot meg a babonát arra, hogy megfossza a világi uralkodókat függetlenségüktöl és hatalmuktól. És ha még ez sem volt elég, akkor ott van a húsz évvel ezelötti eset Askone-nal. Ma keresve sem talál olyan uralkodót a Periférián, aki ne vágná el inkább a saját torkát, mintsem egyetlen alapítványi papot is beengedne a területére.

Eszembe se jut olyasmit ráeröszakolni Korellra vagy bárki másra, amiröl eleve tudom, hogy úgysem hajlandók elfogadni. Nem, Sutt. Ha az atomerö birtoklása veszélyessé teszi öket, akkor sokkal többet ér a kereskedelemre épülö öszinte barátság, mint a gyülöletes idegen szellemi iga, amelynek ha a legkisebb mértékben is enged a szorítása, akkor elkerülhetetlenül végleg lehull, s mi marad utána? Csak az el nem múló rettegés és gyülölet.

- Ezt szépen megfogalmazta - mondta Sutt, majd cinikusan így folytatta: - Visszatérve tehát a beszélgetés elejére, mik a föltételei? Milyen árat kér azért, ha kicseréljük az elveinket?

- Maga azt hiszi, hogy a meggyözödésem eladó?

- Miért ne? - hangzott a szemtelen válasz. - Vagy talán nem az a foglalkozása, hogy vesz és elad?

- De csak ha hasznom van belöle - vágott vissza Mallow ártatlan képpel. - Többet ajánl talán, mint amennyit most megkeresek?

- A jelenlegi ötven százalék helyett a profit háromnegyede üthetné a markát.

- Méltányos ajánlat - vigyorgott Mallow -, különösen ha figyelembe vesszük, hogy ha elfogadnám a maga föltételeit, az üzleti forgalmam a jelenlegi egytizedét sem közelítené meg. Jobban eröltesse meg magát.

- Helyet kaphatna a tanácsban.

- Ezt amúgy is megkapom, maga nélkül és maga ellenére.

Sutt keze hirtelen ökölbe szorult.

- A tetejébe megkímélné magát a börtöntöl. Ha rajtam múlik, legalább húsz évet kap. Számítsa hozzá ehhez, az elveszett hasznát.

- Csak ha maga be tudja váltani a fenyegetését.

- A vád: gyilkosság.

- S az áldozat? - kérdezte Mallow szenvtelenül.

- Egy alapítványi szolgálatban álló anakreóni pap - mondta Sutt fojtott, kíméletlen hangon.

- Ejha! És a bizonyíték?

A polgármester titkára elörehajolt a székén.

- Ide figyeljen, Mallow, én nem beszélek a levegöbe. Az elöjátéknak vége. Csak az aláírásom hiányzik, és kezdetét veszi az Alapítvány kontra Hober Mallow mesterkereskedö pere. Maga, Mallow, az ellenséges csöcselék kényére-kedvére kiszolgáltatta az Alapítvány egyik alattvalóját, és csak öt másodperce van arra, hogy elhárítsa magától a megérdemelt büntetést. A magam részéröl szívesebben látnám, ha ellökné magától a segítö kezet. Veszélytelenebb lenne megvert ellenségként, mint botcsinálta barátként.

- Ahogy kívánja - mondta Mallow ünnepélyesen.

- Rendben! - zárta le a vitát a titkár ragadozómosollyal az arcán. - A polgármester volt az, aki azt akarta, hogy elöbb próbáljunk megegyezni magával. Legyen a tanúm, hogy nem túlságosan eröltettem a dolgot.

Az ajtó kitárult a távozó Sutt orra elött.

- Hallotta? - fordult Mallow a visszatérö Ankor Jaelhez.

A politikus lehuppant a padlóra.

- Amióta ismerem a kígyót, ilyen dühösnek még nem láttam soha - felelte.

- Na és? Mi a véleménye?

- Megmondom. Rögeszméje a lelki hatalomra építö külpolitika, de élek a gyanúpörrel, hogy a végcélja egyáltalán nem a szellemi szférákban mozog. Szükségtelen tán említenem, hogy engemet is azért menesztettek a kormányból, mert ebben a kérdésben nem egyezett a véleményünk.

- Tudom. És mik azok a nem szellemi célok, amelyekre gyanakszik?

- Nos, ö sem ostoba - komorodott el Jael -, látja a vallási politika csödjét, hiszen a legutóbbi hetven év folyamán alig sikerült kiterjesztenünk hatalmunkat. Ennélfogva nyilvánvaló, hogy csak a saját célja érdekében használja föl.

Nomármost minden dogma, amely a hitre meg az érzelmekre apellál elsösorban, kétélü fegyver, mivel semmi garancia sincs rá, hogy a gazdája ellen ne fordíthatnák. Immár száz éve, hogy ápolunk egy szertartást meg mitológiát, amely mindinkább tisztes hagyománnyá kövül, és mozdíthatatlanná merevedik. Bizonyos értelemben többé már nem engedelmeskedik az akaratunknak.

- Milyen értelemben? - türelmetlenkedett Mallow. - Mért áll meg? Szükségem van a véleményére.

- Nos, tegyük föl, hogy valaki, akiben megvan hozzá a becsvágy, ellenünk és nem az érdekünkben használja föl a vallást.

- Suttra gondol?

- Úgy van. Suttra gondolok. Gondolja csak meg, mihez tudnánk kezdeni, ha az összes vazallus bolygók papságát mozgósítaná az Alapítvány ellen az ortodox hit zászlaja alatt? Ha e kegyes had élére állva hadat üzenne, mondjuk, a maga képviselte eretnekségnek, a végén még királlyá is koronáztathatná magát. Hisz éppen Hardin mondta, hogy "az atompisztoly hasznos fegyver, csakhogy mindkét oldalra rá lehet fogni".

Mallow csupasz combjára csapott a tenyerével.

- Akkor hát, Jael, segítsen bejutnom abba a tanácsba, hogy fölvehessem vele a harcot.

Jael némi töprengés után jelentöségteljesen a szemébe nézett.

- Nem is tudom. Hogy is van csak azzal a bizonyos pappal, akit hagyott, hogy meglincseljenek? Hazugság, ugye?

- Nem egészen - vetette oda Mallow félvállról. Jael füttyentett.

- Van neki rá bizonyítéka?

- Kell hogy legyen. - Majd némi habozás után.

- Mindjárt tudtam, hogy Jaim Twer az ö embere, csakhogy egyikük sem sejtette, hogy én átlátok a szitán. Jaim Twer pedig szemtanúja volt az esetnek.

- Hüha, ez kellemetlen! - csóválta a fejét Jael.

- Kellemetlen? Miért volna kellemetlen? Az a pap az Alapítvány törvényei szerint is jogtalanul tartózkodott azon a bolygón. A korelli kormány pedig, a beleegyezésével vagy anélkül, de szemmel láthatóan csalétekként használta föl ellepünk. A józan ész összes törvénye szerint csak egyetlen dolgot tehettem, s amit tettem, az pontosan megfelel a törvényeknek. Ha bíróság elé állít, akkor csak magából csinál bolondot.

- Ugyan, Mallow, hát nem érti, mire megy ki a játék? - csóválta meg a fejét újból Jael. - Fölhívtam rá a figyelmét, hogy Sutt nem veti meg az alantas eszközöket. Neki egyáltalán nem az a célja, hogy a maga bünösségét bebizonyítsa, hiszen ö is tisztában van vele, hogy ez nem sikerülhet neki. Hanem azt akarja, hogy lehetetlenné tegye magát a nép szemében. Emlékszik, mit mondott? Hogy néha a szokás elöbbre való a törvényeknél. Hiába nyilvánítja magát a bíróság ártatlannak, akár a ma született bárány: a népszerüségének vége, ha egyszer a nép azt hiszi, hogy egy papot a farkasok elé vetett.

Azt hajlandó elhinni magának a nép, hogy törvényesen járt el, söt, mi több: hogy ésszerüen cselekedett. Ennek ellenére mégis gyáva kutya, érzéketlen barom, szívtelen szörnyeteg marad a szemében. És örökre lemondhat a tanácstagságról. Söt könnyen megeshet, hogy a mesterkereskedö címét is elveszítheti, ha netán megfosztják az állampolgárságától. Ne felejtse, hogy nem itt ringatták a bölcsöjét. Mit gondol, akarhat még Sutt ennél többet?

- No és aztán! - vágta rá Mallow dacosan.

- Édes fiam - tárta szét a karját Jael -, én maga mellett állok, segíteni azonban én semmit sem tudok. A kerék a holtponton áll, csak maga mozdíthat rajta.

Hober Mallow mesterkereskedö perének negyedik napján zsúfolásig megtelt a tanácsterem. Egyetlen tanácstag volt csak távol, aki elhaló hangon átkozta a sorsot, hogy éppen most kellett betörnie a fejét. A karzatokon egymás hegyéri-hátán szorongtak azok a szerencsések, akik befolyásuknál, gazdagságuknál fogva, vagy egyszerüen, mert bírták kitartással, bejutottak a terembe. Azok pedig, akik kívül rekedtek, az épület elötti téren a szabadtéri trimenziós képernyöket rajzották körül.

Ankor Jael rendöri segédlettel is csak üggyel-bajjal tudott utat törni magának a teremig, s alig került kisebb eröfeszítésébe, mire a termen keresztül végre sikerült Hober Mallow széncéhez verekednie magát.

- Seldonra, jól kiszámította az idöt! - lélegzett föl Mallow megkönnyebbülten. - Elhozta?

- Tessék, itt van - mondta Jael. - Minden megvan, amit kért.

- Nagyszerü! És az emberek odakint hogy vélekednek?

- Nem valami barátságosan - feszengett Jael kényelmetlenül. - Nem lett volna szabad belemennie a nyilvános tárgyalásba. Akkor befoghatta volna a szájukat.

- De ha egyszer nem az volt a szándékom!

- Lincselésröl beszélnek. Aztán meg Publis Manlio emberei a külsö bolygókon.

- Épp azt akartam kérdezni, Jael. Ellenem uszítja, ugye a papságot?

- Még hogy uszítja-e? Szép kis kalamajka, mondhatom. Mint külügyminiszter ö képviseli a vádat, mivel az ügy a csillagközi jog területét érinti. Mint föpap és az egyház prímása viszont fanatizálja a csöcseléket.

- Sose bánja. Emlékszik még arra a Hardin-idézetre, amelyet a múlt hónapban dugott az orrom alá? Majd megmutatjuk nekik, hogy az atomfegyverrel mindkét oldalra lehet löni.

Közben a polgármester, akit a tanácstagok tiszteletteljes fölállással üdvözöltek, elfoglalta a helyét a pulpituson.

- A mai nap az enyém - súgta oda Mallow a barátjának. - Foglaljon helyet, és élvezze a cirkuszt.

Az ülés megkezdödött, és tizenöt perccel késöbb Hober Mallow a terem ellenséges morajlása közepette a polgármesteri emelvény elötti szabad térségre lépett. Magányos fénycsóva szögezte a padlóhoz, és egy magányos férfi óriás alakja egyszerre kihívón fölragyogott a város összes nyilvános távolbalátóján, valamint az Alapítványhoz tartozó bolygók magánkészülékeinek miriádjain.

Könnyed, nyugodt hangon kezdte:

- Nem akarom húzni az idöt, ezért az utolsó pontig mindent beismerek, amit a vádirat fölhoz ellenem. A pap meg a csöcselék története minden részletében megfelel a valóságnak.

A terem megbolydult, a karzatok diadalmasan fölmorajlottak.

- A kép azonban távolról sem teljes. Engedtessék meg nekem, hogy most kiegészítsem. Ha eleinte netalán úgy tünne, hogy amit mondok, nem tartozik szorosan a tárgyhoz, akkor elöre is elnézésüket kérem.

Anélkül hogy jegyzeteibe pillantott volna, így folytatta

- Ott kezdem, ahol a vádirat, vagyis azzal a nappal, amikor Jorane Sutt-tal és Jaim Twerrel tárgyaltam. A megbeszélések tartalmát ismerik. Ahhoz, amit itt közöltek azokról a beszélgetésekröl, nem tudok mit hozzátenni, kivéve azt, hogy közben mi járt nekem akkor a fejemben.

Gyanakvó gondolatok forogtak bennem, mivel furcsa dolgok történtek aznap. Gondolják csak meg: két ember, akik közül egyiket sem ismertem különösebben, egyszerre csak furcsa és kissé hihetetlen ajánlatokat tesz nekem. Egyikük, a polgármester titkára, arra kér, hogy a kormány részére végezzek földerítö munkát egy rendkívül bizalmas ügyben, amelynek a mibenlétéröl és fontosságáról önök már fölvilágosítást kaptak. A másik, aki egy politikai párt önjelölt vezetöje, arra biztat, hogy jelöltessem magam a tanácsba.

Az csak természetes, hogy próbáltam a mozgatórugót kitapogatni. Sutté eléggé szembeötlö volt. Nem bízott bennem. Talán abban a hitben élt, hogy atomenergiával házalok az ellenségnél, miközben összeesküvést szövök öellene. És talán ki akarta ugratni a nyulat a bokorból, vagy legalábbis azt hittem, hogy ez volt a szándéka; ehhez viszont szüksége volt egy saját emberre, aki kémkedik rám. Erre az utóbbira csak akkor jöttem rá, amikor Jaim Twer is megjelent a színen.

Aztán gondolják meg ezt is: Twer úgy mutatkozik be, mint volt kereskedö, aki a politikai pályára kapcsolt át, ám én az égvilágon semmit sem tudok arról, hogy valaha is kereskedett volna, holott én mindenkit ismerek ezen a pályán. Továbbá Twer azzal dicsekedett, hogy világi nevelést kapott, és ennek ellenére, fogalma sem volt róla, hogy mi az a Seldon-válság.

Hober Mallow megvárta, amíg a mondottak eljutnak a hallgatóság tudatáig, s a terem meg is jutalmazta az elsö hallgatással, amint a karzat lélegzetét visszafojtva emésztette a szavait. Ezeket csak Terminus lakói hallhapták. A külsö bolygók lakosságához olyan cenzúrázott változat jutott el, amely a vallás kívánalmainak megfelel. Így ott egy szót sem fognak hallani a Seldon-válságról. De lesznek még olyan ütések, amelyeknek ök is tanúi lehetnek.

Mallow tovább beszélt:

- Avagy elképzelhetö-e olyan tisztességes ember, aki azt állíthatja, hogy egy világi nevelésben részesült valakinek fogalma se legyen arról, mi fán terem az a Seldon-válság? Az Alapítványon csupán egyetlen olyan iskolatípus van, amely említést sem tesz a Seldon-féle megtervezett történelemröl, s ehelyett csupán Seldon személyével foglalkozik, mint valami félig legendás varázslóval. Egyszóval abban a pillanatban tisztában voltam vele, hogy Jaim Twer soha életében nem volt kereskedö. Biztosra vettem viszont, hogy a szent rendhez tartozik, s talán fölszentelt pap is; és minden kétséget kizáróan három év óta, amióta állítása szerint a kereskedök politikai pártját vezette, Jorane Sutt fizetett szolgálatában állott

Akkor még csak sötétben tapogatóztam. Nem ismertem Sutt velem kapcsolatos szándékait, de mivel úgy vettem észre, hogy elég hosszú pányvára enged, magam is igyekeztem a kezére játszani. Gyanítottam, hogy Jorane Sutt Twert szemelte ki nem hivatalos kísérömül az útra. Tudtam, hogy ha öt nem sikerül rám akasztania, akkor más fegyvereket is tartogat készenlétben, és nem biztos, hogy azokat sikerül idejében fölfednem. Ismert ellenség kevésbé veszélyes. Így hát én magam hívtam meg Twert az útra, aki el is fogadta a meghívást.

Ez, tanácsnok urak, két dolgot is megmagyaráz. Elöször, hogy Twer nem a barátom, aki kénytelen-kelletlen és csak a lelkiismeretének engedelmeskedve vall ellenem, mint ahogy a vád itt el akarta hitetni önökkel. Hanem spicli, aki igyekszik megdolgozni a béréért. Másodszor, megindokol egy bizonyos intézkedésemet, amelyet a pap - akinek a meggyilkolásával vádolnak - megjelenésekor foganatosítottam, s amelyet még senki sem említett, mivel senki sem tudott róla.

A tanácstagok izgatottan összesúgtak. Mallow színpadiasan megköszörülte a torkát, és folytatta:

- Nem szívesen írom le, milyen érzések kavarogtak bennem, amikor meghallottam, hogy egy menekült misszionárius van a hajó fedélzetén. Még az emlékébe is beleborsózik a hátam. A legnagyobb bizonytalanság fogott el. Az rögtön belém döbbent, hogy csakis Sutt keze lehet a dologban, de olyan váratlanul ért, hogy hirtelenében nem tudtam mihez kezdeni. Tökéletesen tanácstalan voltam.

Csak egyet tehettem. Öt percre eltávolítottam magam mellöl Twert azzal, hogy a tisztekért küldtem. A távollétében bekapcsoltam egy képrögzítö készüléket, hogy bármi történjék is, megmaradjon a késöbbi vizsgálat számára. Abban a balga, de öszinte reményben ringattam magam, hogy ami akkor teljesen zavarosnak tünt, újbóli lejátszásra talán világosság derül rá.

Azóta legalább ötvenszer lejátszottam azt a fölvételt. Itt van nálam, és most ötvenegyedszer is le fogom játszani az önök jelenlétében.

A polgármester eredménytelenül próbált rendet teremteni: a tanácsterem teljesen kivetközött a nyugalmából, és a karzat magánkívül tombolt. Terminus ötmillió otthonában a nézök izgatottan közelebb hajoltak a készülékhez, és az ügyészi emelvényen Jorane Sutt próbálta hidegvérre inteni az ideges föpapot, miközben maga is hipnotizáltan Mallow arcára meredt.

Az ülésterem közepét kiürítették, s a világítást letompították. Ankor Jael, aki az emelvénytöl balra foglalt helyet, igazított a kapcsolókon, s egy kattanásra színes, háromdimenziós mozgókép villant elö megtévesztö élethüséggel.

Íme, a misszionárius, amint zavarodottan s megtépázottan áll a hadnagy meg az örmester között. Mallow alakja némán várja, amíg a tisztikar, utolsónak Twer, sorra bevonul a terembe.

Újból tanúi vagyunk a szóváltásnak. Az örmestert felelösségre vonják, a misszionáriust kifaggatják. Megjelenik a csöcselék, hallani a morajlását, és a nagytiszteletü Jord Parma megismétli féktelen esdeklését. Mallow elörántja a pisztolyát, a misszionáriust kivonszolják, miközben a karját végsö bösz átokra a magasba lendíti, s alig észrevehetöen fölvillan a fény.

Az utolsó jelenetet látjuk, amint a tisztek az iszonyattól megkövülten állnak, Twer reszketö kezeit a fülére szorítja, és Mallow higgadtan elteszi a fegyverét.

A fény fölerösödik, és a terem közepén levö üres térségröl ellebbennek az árnyak. Mallow, a valóságos, hús-vér Mallow vette magára ismét a magyarázat terhét.

- Mint megfigyelhették, a jelenet pontosan úgy zajlott le, ahogyan a vád elöadta - a fölszínen. Majd mindjárt megmagyarázom. Egyébként, ha észrevették Jaim Twer magatartásából egész idö alatt kiütközött a papi nevelés.

Még aznap történt, hogy Twer figyelmét fölhívtam az epizód néhány képtelenségére. Föltettem a kérdést, hogy vajon honnan termett ott hirtelen a misszionárius a csaknem teljesen elhagyott pusztaság kellös közepén, ahol akkor tartózkodott a hajónk. Az is furcsa volt, hogy honnan került elö az a hatalmas tömeg, amikor a legközelebbi valamirevaló város legalább százötven kilométerre volt onnan. A vádat egyáltalán nem izgatták ezek a furcsaságok.

- De menjünk tovább. Például nem különös, hogy Jord Parmáról mennyire lerítt a foglalkozása? Egy misszionárius vásárra viszi a börét Korellon, fittyet hányva mind a korelli, mind az alapítványi törvényeknek, méghozzá vadonatúj és messziröl felismerhetö papi ruhában. Hát nem furcsa? Akkor arra gondoltam, hogy a misszionárius a kapitány akaratlan cinkosa volt, aki arra használta föl öt, hogy belerántson bennünket egy törvénytelen agresszióba, s ezzel jogi alapot teremtsen magának, hogy hajóstul elpusztítson bennünket.

A vád számított rá, hogy ezzel fogom mentegetni a tetteimet. Azt várta, hogy azzal fogok védekezni: a hajó, a legénység, az egész küldetés biztonsága forgott kockán, s nem áldozhattam föl egyetlen ember miatt, akire különben is mindenképpen a biztos halál várt. Amire aztán nekem szögezhettek volna az Alapítvány "becsületét", meg hogy meg kell védenünk a méltóságunkat, hogy megörizhessük a hegemóniánkat stb.

Különös módon azonban a vád teljesen figyelmen kívül hagyta magának Jord Parmának a személyét. Egy árva részletet sem közöltek velünk róla, azt sem, hogy hol született, hol nevelkedett, de egyáltalán kiféle-miféle volt ez a személy. Ha erre megleljük a magyarázatot, nyomban fény derül azokra a képtelenségekre is, amelyekre a vetítés kapcsán fölhívtam a figyelmüket. A kettö összefügg egymással.

A vád azért nem közölt velünk semmit Jord Parmáról, mivelhogy nem is közölhet. Az a jelenet, amelyet itt megelevenedni láttak maguk elött, azért tünt hamisnak, mert Jord Parma is hamis volt. Jord Parma sohasem létezett. Ez az egész tárgyalás a legképtelenebb komédia, amelyet tisztára kitalált ügy alapján valaha is kiföztek.

Ezúttal is megvárta, amíg elül a teremben a lárma. Aztán minden szavát külön hangsúlyozva tovább folytatta:

- Meg fogok most önöknek mutatni a fölvételböl egyetlen kinagyított részletet. Ez magáért fog beszélni. Kapcsolja ki a világítást, Jael!

A teremre félhomály borult, és a levegö újból megtelt mozdulatlan, viaszszerü kísértetfigurákkal. A Távoli Csillag tisztjei megint fölvették merev, szoborszerü tartásukat. Mallow dermedt keze a pisztolyt szorongatta. Bal oldalán a nagytiszteletü Jord Parma megfagyott a sikoly közepén, magasra emelt karjairól félig visszacsúszik a köpeny ujja.

És a misszionárius kezén ott volt az a kis fénylö pontocska, amely az elöbbi vetítés során egy pillanatnyi fölvillanás volt csupán. Most ellenben mozdulatlanul ott fénylett a képen.

- Figyeljék azt a fénypontot a kezén - tört ki Mallow hangja a félhomályból. - Nagyítsa ki ezt a jelenetet, Jael!

A kép gyorsan dagadni kezdett. A külsö részek beleúsztak a semmibe, s a misszionárius alakja kitöltötte az egész képmezöt. Aztán már csak egy fej meg egy kar maradt, majd végül az egész térséget egyetlen kéz mozdulatlanná dermedt árnya foglalta el.

A fénypont halványan izzó betükké olvadt szét KTR.

- Ez, uraim - dörrent Mallow hangja -, nem más, mint a tetoválás egy formája. Közönséges megvilágításban nem látható, de ibolyántúli fényben, amelyben ez a fölvétel készült, élesen kirajzolódik. Bevallom, elég kezdetleges módszere ez a titkos megjelölésnek, Korellon azonban ez is megteszi, ahol nem minden utcasarkon talál az ember ibolyántúli fényü lámpát. Még a mi hajónkon is csak véletlenül sikerült leleplezni.

Bizonyára többen kitalálták már, mit akar jelenteni ez a KTR. Jord Parma kitünöen használta a papi zsargont, s nagyszerüen alakította a szerepét. Hogy hol és miképp tanulta meg, nem tudnám megmondani, elég az hozzá, hogy a KTR a "Korelli Titkos Rendörség" rövidítése.

Mallow megpróbálta túlüvölteni a terem ordítását: - Mindezt Korellról származó dokumentumokkal is alá tudom támasztani, amelyeket, ha a tanács kívánja, készségesen rendelkezésre bocsátok.

És hol van most a vád, kérdem én. Azt a szörnyüséges érvet hangoztatta nyakra-före, hogy a törvénynek fittyet hányva, lándzsát kellett volna törnöm a misszionárius mellett, föláldozva, ha kell, a küldetésemet, a hajómat és önmagamat is az Alapítvány "becsületének" az oltárán.

De hát mindezt egy gazemberért?

Egy korelli titkos ügynökért kellett volna mindent kockára tennem, akinek minden valószínüség szerint egy anakreóni disszidenstöl kölcsönözték a csuhát is meg a kenetteljes nyelvet is? Ha ostobán besétálok Jorane Sutt és Publis Manlio alávaló csapdájába.

Rekedt hangja beleveszett a tömeg artikulálatlan üvöltésébe. Egyszerre számos kéz emelte a levegöbe, és sodorta a polgármesteri szék felé. Az ablakon át látta, hogy eszüket vesztett emberek özöne zúdul a térre, s csatlakozik a már eddig is ott szorongó sokezres tömeghez.

Mallow próbálta tekintetével megkeresni Ankor Jaelt, de lehetetlen volt egyetlen arcot is megkülönböztetni a kavargó tömegben. Fokozatosan eljutott a tudatáig az az ütemesen ismétlödö fölkiáltás, amely valahonnan elindulva féktelen hangorkánná dagadt

- Éljen Mallow, él-jen Mal-low, él-jen Mal-low!

Ankor Jael nyúzott arcán meglátszott az elmúlt két nap álmatlan örülete. Nehéz szempillái alól szemrehányóan pislogott Mallow-ra.

- Mallow, maga gyönyörü mutatványt vágott ki, ne rontsa hát el a telhetetlenségével. Nem gondolhatja komolyan, hogy a polgármesteri széket is megpályázza. A tömeg lelkesedése nagy erö, csakhogy közismerten szalmaláng.

- Pontosan! - vetette oda Mallow komoran. - Éppen ezért táplálnunk kell, s, ennek legjobb módja az, ha folytatjuk a mutatványt.

- Éspedig?

- El fogja intézni, hogy Publis Mankót és Jorane Suttot letartóztassák.

- Micsoda?!

- Jól hallotta. Vegye rá a polgármestert, hogy tartóztassa le öket. Nem érdekel, hogy mivel fog fenyegetözni. A tömeg a kezemben van - legalábbis a mai napon. Nem lesz mersze ellene szegülni.

- De ember, milyen váddal?!

- A vád kézenfekvö. Föltüzelték a külsö bolygók papságát, hogy foglaljon állást az Alapítvány frakcióharcaiban. Ez pedig, Seldonra is, törvényellenes. Vádolja meg öket "államellenes tevékenységgel". Ami pedig az elmarasztalást illeti, engem annyira sem érdekel, mint ahogy öket érdekelte az én esetemben. A fö, hogy vonja ki öket a forgalomból addig, amíg el nem foglalom a polgármesteri széket.

- A választásokig még fél év van hátra.

- Az nem sok! - Mallow talpra ugrott, és megszorította Jael karját. - Ide hallgasson, ha kell, akár eröszakkal is megragadom a hatalmat, mint Salvor Hardin tette száz évvel ezelött. Itt van a nyakunkon a Seldon-válság, s mire ideér, polgármester akarok lenni és föpap. Mindkettö!

Jael homlokára mély barázdák ültek. Csendesen megszólalt:

- Mire számíthatunk? Mégiscsak Korell?

- Persze, hogy az - bólintott Mallow. - Elöbb-utóbb hadat fognak üzenni, ámbár biztos vagyok benne, hogy két év is beletelik ebbe.

- Atomhajókkal?

- Hát mivel? Azt a három kereskedelmi hajót, amelyet az ö térségükben elvesztettünk, nem légpuskával durrantották le. Ha nem tudná, Jael, magától a Birodalomtól kapják a hajóikat. Mért tátja el a száját, mint aki meghibbant? Jól hallotta: a Birodalomtól! Ugyanis még mindig létezik. Ha itt a Periférián ki is múlt, a Galaxis közepén még nagyon is eleven. És elég egy helytelen lépés, s arra ébredünk, hogy nekünk is a nyakunkra ült. Ezért kell megkaparintanom a polgármesteri meg a föpapi széket. Én vagyok az egyetlen ember, aki tudja, hogyan kell szembeszállni a válsággal.

Jael nagyot nyelt.

- Hogyan? Mit akar tenni?

- Semmit.

Jael kényszeredetten elmosolyodott.

- Valóban? Ezt mind meg akarja tenni?

Mallow hangja metszö, mint a borotva:

- Ha én leszek az úr ezen az Alapítványon, a kisujjamat sem fogom megmozdítani. Az égvilágon semmit sem fogok tenni - és éppen ez a mostani válság kulcsa.

Asper Argo, a közkedvelt, a Korell Köztársaság kapitánya sunyin összevonta gyér szemöldökét, amikor meglátta a feleségét belépni. Maga is tisztában volt vele, hogy az asszony egy csöppet sem méltányolja a neve után biggyesztett jelzöt.

Az asszony hangja sima volt, akár a haja, és hideg, akár a szeme.

- Kegyes uram, ha jól tudom, végre elhatározásra jutott a senkiházi alapítványiak sorsát illetöen.

- Ne mondja! - gúnyolódott a kapitány. - És még mit ölel át a maga mindent átfogó értelme?

- Éppen eleget, ó, nemes férjuram. Megint volt egy tétova tanácskozása a tanácsadóival. Szép kis tanácsadók! Tökkelütött, nyim-nyám idióták gyülekezete - folytatta vitrioltól csöpögö hangon -, akik atyám nagy bánatára egyébbel sem törödnek, csak hogy minél zsírosabb harácsot szoríthassanak nyeszlett mellükre.

- És szabad tudnom, drágám, hogy ki az a kitünö forrás, amelyböl a maga értelme mindezt merítette? - kérdezte a férfi nyájasan.

A kapitányné fölkacagott.

- Ha elárulnám a forrásomat, attól félek, egykettöre elapasztanák.

- Jól van - vont vállat a kapitány, és elfordult -, legyen, mint mindig, a maga akarata szerint. Ami pedig az atyja bánatát illeti, tartok töle, hogy inkább a zsugorisága tagadtatta meg vele, hogy újabb hajókat küldjön nekem.

- Újabb hajókat! - fortyant föl az asszony. - És az az öt hajó? Hiába rázza a fejét, tudom, hogy öt van, és a hatodikat is megígérték.

- Még tavalyra ígérték.

- De hiszen egy - egyetlenegy! - is büzlö szemétdombbá változtathatja az Alapítványt. Egyetlenegy, és azoknak a nyavalyás kis bárkáiknak fuccs!

- Még egy tucat is kevés ahhoz, hogy a bolygójuknak nekimenjek.

- És meddig volna képes kitartani az a bolygó, ha a kereskedelmüknek vége, ha az összes hajójukat a bennük levö gyerekjátékokkal meg kacatokkal együtt megsemmisítjük?

- Azok a játékok meg kacatok pénzt érnek - sóhajtott a férfi -, rengeteg pénzt.

- De ha a kezébe kaparintja magát az Alapítványt, nem szerez-e meg mindent, ami a bolygón föllelhetö? És ha elnyeri az atyám megbecsülését és háláját, nem nyer-e többet, mint amennyit az Alapítvány valaha is adhat magának? Három éve, söt annál több, hogy az a barbár a maga hókuszpókuszával itt járt. Elég hosszú idö.

- Drágám! - fordult feléje a kapitány. - Megöregedtem. Megfáradtam. Hiányzik belölem a kellö erély, hogy be tudnám fogni a maga kereplö száját. Azt mondja: tudja, hogy döntöttem. Nos, igen. Megtörtént: Korell háborúban áll az Alapítvánnyal.

- Helyes. - A kapitányné alakja fölmagasodott, és a szeme csillogott. - Vénségére mégiscsak megjött az esze. Most, hogy maga az úr ezen az isten háta mögötti vidéken, talán némi súlyra és tekintélyre tehet szert a Birodalomban is. Akár itt is hagyhatjuk ezt a barbár világot, és beállhatunk az alkirály udvarába. Úgy van, megtehetnénk.

És mosolygó arccal, kezét csípöre téve kilibbent a szobából. A lámpa fénye megcsillant a haján.

A kapitány várt egy darabig, aztán ádáz gyülölettel sziszegte a zárt ajtó felé:

- És ha én leszek az úr ezen a - hogy is mondtad? - isten háta mögötti vidéken, akkor elég tekintélyre tehetek szert ahhoz, hogy meglegyek a dölyfös atya és a nagyszájú lánya nélkül. Úgy van, mindkettöjük nélkül.

A Halvány Csillagkép parancsnoka rémülten meredt a képernyöre.

- Magasságos csillagfalkák! - azt hitte, hogy kiáltott, pedig csak suttogás hagyta el a száját. - Jól látom vajon?

A távolban egy hajót pillantott meg, de micsoda hajót! Bálna a sügérnyi Halvány Csillagképhez képest. Az oldalán pedig a Birodalom ürhajó- és napjelvénye. A kis hajó összes vészjelzöje eszeveszett üvöltésbe kezdett.

Parancsok röppentek szerteszét, és a Halvány Csillagkép fölkészült a futásra, ha tud, vagy a harcra, ha kell - mialatt lent az ultrahullámú adóteremböl villámként suhant a hipertéren át az üzenet az Alapítványra.

Ismét és ismét! Kis részben segítségkérés, nagyobbrészt ellenben riasztás.

Hober Mallow türelmetlenül lóbálta a lábát, miközben átrágta magát a jelentésen. A polgármesteri székben eltöltött két év szalonképesebbé tette, modora veszített érdességéböl, türelmesebb lett - a kormányjelentéseket azonban változatlanul utálta, és sehogyan sem tudott megbékélni azok nyakatekert hivatali nyelvezetével.

- Hány hajót sikerült nekik? - érdeklödött Jael.

- Négyet a földön kaptak el. Kettö eltünt. A többi biztonságban van. Kedvezöbb is lehetne a mérleg - ráncolta össze a homlokát Mallow -, de még ez is csak egy karcolás rajtunk.

A másik hallgatott, s Mallow fürkészön nézett rá. - Valami furdalja az oldalát talán?

- Bárcsak jönne már Sutt! - bökte ki ez minden összefüggés nélkül.

- Ó, persze, és most újabb elöadás következik a hazai frontról.

- Nem következik - csattant  föl Jael -, de lássa be végre a makacsságát, Mallow! Lehet, hogy a külpolitikai helyzetet a legkisebb részletig alaposan fölmérte, de közben rá se hederített, mi zajlik otthon, a hazai bolygón.

- Ez a maga dolga, nem? Mivégre tettem meg magát akkor köznevelésügyi és propagandaminiszternek?

- Nyilván, hogy idö elött nyomorultul a sírba tegyen, amennyi segítséget kapok magától. Már egy éve, hogy süketre ordítom a fülét arról a növekvö veszedelemröl, amelyet Sutt és vallási bandája jelent nekünk. Mire megy a terveivel, ha Suttnak sikerül soron kívüli választásokat kicsikarnia és eltávolítania magát?

- Semmire, elismerem.

- És a maga tegnap esti beszéde szinte Sutt kezébe nyomta a választási gyözelmet, s épp hogy csak nem mosolygott hozzá, és nem veregette meg az ellenfele vállát. Mire volt jó föltárnia kártyáit?

- Nem hallott még olyasmiröl, hogy kifogni a szelet Sutt vitorláiból?

- Csak nem úgy, ahogy maga tette - ellenkezett Jael szenvedélyesen. - Maga azzal kérkedik, hogy mindent elöre lát, miért kereskedett hát Korellal három éven át az ö kizárólagos elönyére? A maga egyetlen haditerve az, hogy csata nélkül visszavonul. A Korell körüli térséggel teljesen föladja a kereskedelmet. Nyíltan hangoztatja, hogy egyik fél sem képes nyerni. Kijelenti, hogy a jövöben sem fog támadást kezdeményezni. A Galaxisra, Mallow, mi az ördögöt kezdjek ezzel az összevisszasággal?!

- Hiányzik, ugye, az átütöereje?

- Semmi varázsereje sincs a tömegekre.

- Egykutya.

- Mallow, ébredjen föl végre! Két dolog között választhat. Vagy a nép elé áll valamilyen dinamikus külpolitikával, bármilyen egyéni terveket is melenget magában, vagy pedig egyezségre lép Sutt-tal.

- Jól van, no - adta be a derekát Mallow -, ha az egyik nem sikerült, majd megpróbáljuk a másikat. De itt is van Sutt.

Sutt és Mallow nem látta egymást a per óta, aminek már két éve. Egyikük sem vett észre semmilyen változást a másikon, kivéve azt a nehezen meghatározható valamit, ami rögtön elárulta, hogy helyet cseréltek a hatalomban.

Sutt helyet foglalt anélkül, hogy kezet nyújtott volna.

Mallow szivarral kínálta, és megkérdezte, hogy nincs-e ellenére, ha Jael is jelen lesz.

- Ugyanis komolyan akarja a megegyezést - tette hozzá. - Kéznél lesz békéltetönek is, ha a kedélyek fölizzanának.

- A kompromisszum magának kedvezne - vont vállat Sutt. - Egy korábbi alkalommal én kértem, hogy közölje a föltételeit. Ha a következtetésem helyes, most fordított a helyzet.

- A következtetése helyes.

- Akkor hát hallja a föltételeimet. Föl kell adnia a csecsebecse-kereskedelemre meg a gazdasági megvesztegetésre épülö mézesmadzag-politikáját, és vissza kell térnie atyáink kipróbált külpolitikájához.

- Vagyis a hittérítök útján történö hódításhoz?

- Pontosan.

- Ennél alább nem is adja?

- Nem.

- Hm! - Mallow lassú mozdulatokkal rágyújtott, és mélyet szippantott a szivarból, hogy a vége fényesen fölparázslott. - Hardin idejében, amikor a hittérítéses hódítás új és radikális politika volt, a magafajta emberek élesen ellenezték. Most, amikor már kipróbált, bevált, megszentelt politika lett belöle, Jorane Sutt természetesen hallani sem akar másról. De mondja, hogyan szándékozik kihúzni bennünket a jelenlegi kalamajkából?

- Maga fözte, nekem semmi közöm hozzá.

- Hát akkor én föztem. Nos?

- Határozott támadó politikára van szükség. A mostani se elöre, se hátra politika végzetes lehet. Az egész Periféria elött nyíltan bevalljuk vele a gyengeségünket, holott mindennél fontosabb volna az eröfitogtatás, mert különben egyetlen keselyü sem akad közöttük, aki ne volna rest, és ne próbálná meg kitépni a részét a dögböl. Értse meg végre! Maga smyrnói, nem igaz?

Mallow elengedte a füle mellett a megjegyzést.

- És ha leszámolunk Korellal, mi van a Birodalommal? Mert ez az igazi ellenség.

Sutt gúnyosan elmosolyodott a szája szögletében. - Ó, nem, maga semmit sem hallgatott el Siwennán tett látogatásáról. A Normann Szektor alkirálya a saját pecsenyéjét sütögeti, amikor széthúzást szít a Periférián, de ez csak mellékes ügy a számára. Nem fog mindent a Galaxis peremére vezetendö expedíció kockájára föltenni, amikor ötven ellenséges szomszéddal kell farkasszemet néznie, és még ott van a császár is, akinek a trónjára tör. Ha nem is ezekkel a szavakkal, de ezt jelentette, nem?

- Dehogynem teheti, Sutt, ha úgy érzi, hogy veszélyesen erösek lettünk. És könnyen erre a meggyözödésre juthat, ha összpontosított támadással elintézzük Korellt. Ennél jóval körültekintöbbnek kell lennünk.

- Például?

Mallow hátradölt a székében.

- Választhat, Sutt. Maga nélkül is megleszek, de hasznát is vehetném. Ezért hát kirakom az összes kártyámat az asztalra, és maga vagy csatlakozik hozzám, és kap egy tárcát a koalíciós kormányban, vagy vértanút játszhat, és elrohadhat a börtönben.

- Egyszer már megpróbálkozott ezzel az utóbbival.

- Próbálkoztam, Sutt, de nem nagyon. Csak most jött el a megfelelö idö. És most figyeljen - húzta össze résnyire a szemét Mallow. - Amikor Korellra tettem a lábamat - kezdte -, azokkal a csecsebecsékkel és haszontalan apróságokkal szúrtam ki a kapitány szemét, amelyek minden kereskedö útipoggyászában megtalálhatók. Az volt a rendeltetésük, hogy megnyissák elöttünk egy acélolvasztó kapuját. Mindössze ennyi volt a tervem, s ez sikerült is. Amit akartam, megkaptam. És csak akkor döbbentem rá, milyen fegyvert kovácsolhatok a kereskedelemböl, miután visszajöttem a Birodalomban tett látogatásomról.

Mert Seldon-válságnak nézünk elébe, Sutt, és a Seldon-válságokat egyének nem, csak történelmi erök képesek megoldani. Hari Seldon, amikor jövö történelmünket megtervezte, nem tündöklö höstettekre épített, hanem a széles sodrású gazdasági és társadalmi folyamatokra. Vagyis az egyes válságokat csak az akkor éppen hozzáférhetö erök segítségével lehet leküzdeni. S ez a mi esetünkben: a kereskedelem.

Sutt kihasználta a szünetet, és szkeptikusan összeráncolta a homlokát.

- Remélem, nincs az átlagosnál gyengébb fölfogóképességem, de tény, hogy homályos elöadása nem nagyon hatol el az értelmemig.

- Majd erre is sor kerül - felelte Mallow. - Vegye figyelembe, hogy ez idáig alábecsülték a kereskedelem hatalmát. Azt tartották, hogy csak a mi ellenörzésünk alatt álló papság kezében tehetö hatásos fegyverré. Holott nem így van, és éppen ez az én hozzájárulásom a galaktikus helyzethez. Kereskedelem papok nélkül! Kereskedelem önmagában! Elég erös az úgy is. Mert hát egyszerüsítsük le a végletekig a dolgot. Korell a jelen pillanatban háborúban áll velünk. Következésképpen befagyott vele a kereskedelmünk. Viszont - és figyelje csak, milyen egyszerü a képlet, akár a kétszer kettö négy - az elmúlt három év folyamán egyre inkább arra az atomtechnikára állította át a gazdaságát, amelyet mi vezettünk be nála, és amelyet a továbbiakban is csak tölünk kaphat meg. Nomármost, mit gondol, mi fog történni, ha azok a parányi atomgenerátorok kimerülnek, és egyik készülék a másik után mondja föl a szolgálatot?

Elsönek a kisebb háztartási gépek esnek ki. Még fél év ebböl a maga által lefitymált se ide, se oda helyzetböl, és a háziasszony atomkése végleg bedöglik. A tüzhelye is elkezd rakoncátlankodni. A mosógépe akadozik. Házában egy forró nyári napon elromlik a hömérséklet- és nedvességszabályozó berendezés. Mi lesz ennek a vége?

Hatásos szünetet tartott, de Sutt közönyösen csak annyit mondott:

- Mi lenne? Az emberek sok mindent elviselnek a háborúban.

- Nagyon igaz. Sok mindent. Számolatlanul küldik a fiaikat, hogy szörnyü halált haljanak a szétlött ürhajókon. Kilométernyire a föld alatt, száraz kenyéren és poshadt vízen is el fogják viselni az ellenséges bombázást. De el fogják-e vajon viselni az apró kellemetlenségeket, amikor a közvetlen veszély nem füti bennük a hazafias lelkesedést? Pedig hát ilyen hosszú huzakodásra számíthatnak, amelyben nem lesznek áldozatok, nem lesznek bombázások, nem lesznek ütközetek sem.

Csak kések lesznek, amelyek nem vágnak, tüzhelyek, amelyek nem föznek, és házak, amelyek télen befagynak. Csupa bosszantó apróság, de az emberek zúgolódni fognak miattuk.

Sutt csodálkozva rámeresztette a szemét.

- És maga erre építi a reményeit, ember?! Mire számít? Háziasszony-lázadásra talán? Ribillióra? Hogy a mészárosok meg a szatócsok hirtelen fölkelnek, s húsvágó bárdjaikkal meg kenyérvágó késeikkel hadonászva, kórusban fognak kiabálni, hogy "adjátok vissza nekünk szuperautomata atommosógépeinket"?

- Nem, uram - szakította félbe Mallow türelmetlenül. - Egyáltalán nem. Ellenben arra számítok, hogy az általános zúgolódás és elégedetlenség talaján késöbb fontosabb személyiségek is föl fogják emelni a hangjukat.

- És mifélék ezek a fontosabb személyiségek?

- A korelli gyárosok, gyártulajdonosok, nagyiparosok. Két évig tartó pattállapot után a gyárak gépei, egyik a másik után, le fognak állni. Azok az iparágak, amelyeket egytöl egyig a mi atommüszereinkre állítottunk át, egyik napról a másikra csödöt mondanak. A nehézipar kivétel nélkül és szinte varázsütésre hasznavehetetlen ócskavastömeggé változik.

- Azok a gyárak, Mallow, elég jól dolgoztak azelött is, hogy maga betette oda a lábát.

- Az igaz, Sutt, de a mostani profit huszadrészét sem produkálták, és akkor még nem is számítjuk az atom elötti állapotra való visszaállítás költségeit. Meddig képes tartani magát a kapitány, ha a gyárosok, a pénzügyi körök és a közemberek is ellene támadnak?

- Ameddig csak akarja, mihelyt eszébe jut, hogy új atomgenerátorokat szerez be a Birodalomtól.

És Mallow vidáman elnevette magát.

- Melléfogott, Sutt, alaposan melléfogott, akár a kapitány. Az égvilágon semmit sem értett meg. Hát nem látja, ember, hogy a Birodalom semmit sem képes pótolni? A Birodalom mindig is hatalmas méretekben gondolkozott. Bolygókban, csillagrendszerekben, egész szektorokban számolt. Mivel gigászi méretekben gondolkoztak, a generátoraik is gigászi méretüek.

Ezzel szemben a mi kis Alapítványunk, ez a magányos kis világ, amelynek jóformán semmi fémkészlete sincsen, rákényszerült a legkíméletlenebb takarékosságra. A mi generátorainknak nem volt szabad nagyobbnak lenniük a hüvelykujjamnál, mivel ennél több fémre nem futotta. A szükség új technikák és új módszerek ösvényeire szorított rá bennünket, olyan ösvényekre, ahová a Birodalom képtelen követni bennünket, mivel már rég oda süllyedt, hogy többé nem képes igazán fontos tudományos fölfedezésekre jutni.

Igaz, hogy van atompajzsuk, akkora, hogy meg tud védeni egy hajót, egy várost, egy egész bolygót; de sohasem fognak olyat készíteni, amely egyetlen ember védelmére alkalmas. Egy város világítási és fütési szükségleteire hatemeletnyi magas gépeik vannak - láttam öket a saját szememmel -, míg a mieink elférnének ebben a szobában. És amikor az egyik atomszakértöjüknek azt bizonygattam, hogy egy diónyi nagyságú tok képes befogadni egy egész atomgenerátort, majdnem fölrobbant a méltatlankodástól.

Egyébként tulajdon kolosszusaikhoz sem értenél többé. A gépek nemzedékeken át automatikusan teszik a dolgukat, a gondozók pedig örökletes kasztot alkotnak, és tanácstalanok lennének, ha abban a behemót építményben egyetlen D-csö kiégne.

Az egész háború nem más, mint két rendszer harca: a Birodalom ütközik meg az Alapítvánnyal, Góliát kel birokra Dáviddal. A világuralom érdekében óriási hajóikat vetik be csalétekül, amelyek jók a háborúra, de semmi gazdasági értékük nincsen. Ezzel szemben a mi csalétkünk csupa apróság, amely hasznavehetetlen a háborúban, de nélkülözhetetlen forrása a jólétnek és a profitnak.

Egy-egy király vagy akár egy kapitány kapva kap a hajókon, s hajlandó háborúzni is. A történelem minden kényura készségesen föláldozta népe jólétét a vélt becsület és dicsöség oltárán, a hódítás nevében. Mégis mindig a kis dolgok számítottak - és Asper Argo nem képes föltartóztatni a gazdasági depresszió hullámát, amely két-három éven belül egész Korellt végig fogja söpörni.

Sutt kibámult az ablakon, hátat fordítva Mallownak és Jaelnek. Alkonyodott. Az a néhány csillag, amely itt a Galaxis legperemén próbált megküzdeni a sötétséggel, fényesen ragyogott a ködszerü, lapos lencse elöterében, amelynek a mélyén valahol ott lüktetett a maradványaiban is hatalmas Birodalom, kicsiny világuk nagy ellensége.

- Nem. Maga nem az az ember - szólalt meg Sutt. - Nem hisz nekem?

- Nem bízom magában. Sima nyelvével alaposan beugratott akkor, amikor elöször Korellra utazott, s én szentül meg voltam gyözödve, hogy a kezemben tartom magát. Már-már azt hittem, hogy a bíróság elött is sarokba szorítottam, de maga kígyóként kisiklik a kezem közül, és egyenesen a polgármesteri székbe ágálja be magát. Maga teljességgel kiismerhetetlen; nincs olyan indítéka, amely mögött egy másik ne lapulna meg; nincs olyan kijelentése, amelynek ne volna legalább három értelme.

Tegyük föl, hogy áruló. Tegyük föl, hogy a Birodalomból egy csomó pénzzel és a hatalom ígéretével tért vissza. Ebben az esetben pontosan azt tenné, amit most cselekszik. Háborút robbantana ki, miután fölhizlalta az ellenséget. Az Alapítványt tétlenségre kárhoztatná, és mindennek hihetö magyarázatát adná, olyannyira hihetöt, hogy mindenkit levenne a lábáról.

- Azt akarja ezzel mondani, hogy semmi kompromisszum? - szögezte neki a kérdést Mallow nyájasan.

- Azt akarom mondani, hogy el kell tünnie, szépszerivel vagy eröszakkal.

- Figyelmeztettem magát az együttmüködés egyetlen alternatívájára.

Jorane Sutt arcát hirtelen elöntötte a vér.

- Én viszont figyelmeztetem magát, smyrnói Hober Mallow, hogy ha letartóztat, akkor nem lesz magának irgalom. Az embereimet semmi sem fogja visszatartani, hogy elterjesszék magáról az igazat, és az Alapítvány népe föl fog sorakozni idegen uralkodója ellen. Mert megvan bennük, amit egy smyrnói sohasem fog megérteni, az a sorstudat, amely el fogja pusztítani magát.

Hober Mallow indulat nélkül a belépö két örhöz fordult.

- Vigyétek el. Le van tartóztatva.

- Ez az utolsó lehetösége - mondta Sutt.

Mallow, anélkül hogy fölemelte volna a tekintetét, elnyomta a szivarját.

Öt perccel késöbb Jael magához tért, és tompa hangon megszólalt:

- No és most, miután vértanút adott az ügynek, mihez akar kezdeni?

Mallow keze megtorpant a hamutartón, amellyel eddig játszadozott, és Jaelre tekintett.

- Ez egy egészen más Sutt, mint akit eddig ismertem. Ez egy vérbe borult tekintetü bika. A Galaxisra, hogy gyülöl engem!

- Annál veszélyesebb.

- Veszélyesebb? Ostobaság! Egy szikrányi ítélöképessége sem maradt.

- Maga túlságosan magabiztos, Mallow - mondta Jael elkomorodó arccal. - Nem veszi figyelembe egy népfölkelés lehetöségét.

Mallow fölhorkant

- Egyszer s mindenkorra vegye tudomásul, Jael, hogy semmilyen lehetösége sincsen népfölkelésnek!

- Maga aztán biztos magában!

- És biztos vagyok a Seldon-válságban, és hogy azt csak a külsö és belsö történelmi erök összejátszása oldhatja meg. Vannak dolgok, amiket nem kötöttem Suttnak az orrára. Megpróbálta, hogy az Alapítványt is, akárcsak a külsö bolygókat, a vallás eröivel tartsa a markában, de kudarcot vallott, ami biztos jele annak, hogy a seldoni sémában a vallásnak nincs helye.

A gazdasági rugók viszont másként müködtek. Hogy megfordítsam Salvor Hardin híres mondását; fabatkát sem ér az az atomfegyver, amellyel nem lehet mindkét irányba célozni. Ha Korell meghízott a kereskedelmünkön, ugyanúgy meghíztunk mi is. Ha a korelli gyárakat be lehet csukni a mi kereskedelmünk nélkül, és ha a külsö bolygók jólétét elemészti a kereskedelem megszakadása - ugyanúgy becsukhatjuk mi is a gyárainkat, és elenyészik a mi jólétünk is.

És nincs egyetlen gyár, egyetlen kereskedelmi központ, egyetlen hajójárat sem, amely ne az én markomban volna, és bármely pillanatban összeszoríthatom a markomat, ha Sutt fölkelésre próbálna izgatni. Ott, ahol a propagandája termötalajba hull, vagy akár csak nem talál kellö visszautasításra, teszek róla, hogy a jólét a semmibe tünjék. Ahol pedig kudarcot vall, ott a jólét is megmarad, mivel a gyáraim teljes gözzel tovább dolgoznak.

Így hát, amiként biztos vagyok benne, hogy Korell föl fog lázadni a jólét védelmében, ugyanolyan biztosra veszem, hogy mi nem fogunk fölkelni a jólét ellen. A játszmát végig fogjuk játszani.

- Ezek szerint maga plutokráciára akar berendezkedni - szögezte neki Jael. - Országunkat a kalmárok és a kalmárfejedelmek földjévé akarja tenni. Mi lesz így a jövöböl?

Mallow fölszegte a fejét, és dühösen kikelt magából: - Mit érdekel engem a jövö! Bizonyos, hogy Seldon ezt is elöre látta, és föl is készült rá. A jövö újabb válságokat fog megérlelni, amikor a pénz ugyanolyan holt hatalom lesz, akárcsak ma a vallás. Majd az utódaim megbirkóznak a maguk problémáival, mint ahogy én is megbirkóztam ezzel a mostanival.

KORELL - És három évig tartó háború után, amely az írott történelem legbékésebb háborúja volt, a Korell Köztársaság föltétel nélkül behódolt, Hober Mallow pedig Hari Seldonnal és Salvor Hardinnal egyetemben elfoglalta helyét az Alapítvány népének szívében.