Helena Dawson Fogadó a boldogsaghoz

Helena Dawson

Fogadó a boldogsághoz

Lornának családias vendégfogadója van egy csendes nyugat-skóciai szigeten, és határtalanul felháborodik, amikor a fülébe jut, hogy egy cég üdülőközpontot akar építeni a közelben. A tengerpart föllelkesült lakói munkaalkalmat remélnek a létesítménytől, a lány azonban félti a környék nyugalmát, és ellenzi a tervet. Nála száll meg egy idegenforgalmi szakember, akiről Lorna azt gondolja, hogy ő a beruházás kiagyalója, ezért csúnyán összeveszik vele. Közben házassági tervei is füstbe mennek, és nagyon elkeseredik. A megnyerő férfi ismét felbukkan a szigeten.

FEJEZET

- Ez aztán az örömhír! Minél hamarabb nekilátnak, annál jobb. Nini, te is itt vagy, Lorna? Bocsáss meg, nem vettelek rögtön észre.

Lorna udvariasan mosolygott, majd kitárta az ajtót Mrs. Ogilvie elölt.

- Így talán végre a maguk Jimmyje is talál munkát, Jetin - szólt hátra az asszony. - Akkor visszajöhetne dolgozni a szigetre.

- Sem neki, sem a többi fiafainak nincs itt munkalehetőség - hagyta helyben Jetin Mair, aki a pultnál állt egy másik vevő társaságában.

Lorna azonnal leolvasta a felhevült arcokról, hogy valami fontos dolgot vitattak meg az imént.

- Miért olyan izgatott mindenki? - érdeklődött. - Lemaradtam talán valamiről?

- Tényleg nem hallottál még semmiről? - hüledezett Jetin Mair. A lány a fejét rázta.

- Csupa fül vagyok, mondd már! - sürgette.

- Nos. - fogta meg Jetin a karját. - Egy tekintélyes utazási szakember, azt hiszem, glasgow-i, állítólag nálunk akar felépíteni valami. Mit is, Mary?

- Üdülőközpontot - fejezte be a mondatot Mrs. MacPherson. - És egy kis kikötőt, legalábbis Jessie Kincaid ezt állítja.

- Pontosan- bólintott rá Jetin Mair. - Nyaralóházakról, fülölt úszómedencékről beszélnek. Állítólag egész üdülőfalut terveztek ide.

Lornát egyre nyomasztóbb érzés kerítette hatalmába.

- És hol lesz ez az állítólagos. falu? - kérdezte óvatosan. Jetin bizonytalan mozdulattal kört írt le a levegőben.

- Az északi parton, azt hiszem, valahol Calgary és Dervaig között. Talán Croignál, a kikötő közelében, ahol régebben az állatokat tették hajóra.

- Épp ideje, hogy északon is történjék valami - szólt közbe Mary MacPherson. - Már mindenkinek szemet szúrtak azok a roskadozó építmények.

- Üdülőfalu Croig közelében? - hitetlenkedett Lorna. Lelki szemei előtt nyomasztó látomásként jelent meg az eddig csöndes tengerpartot benépesítő hangos nyaralók serege s a hivalkodó nyaralóházak sora az új móló közelében. - Ez már biztos? Nem lehet, hogy csak pletyka az egész?

-Lehet, hogy nem mindent értettem pontosan - ismerte el Jetin, aki közben bepakolt a szatyrába. - Azt hittem, te is örülni fogsz a hírnek - védekezett a lány furcsa arckifejezését látva. - Minél több a szigeten a vendég, annál több az álláslehetőség, és ahogy Mrs. Ogilvie is mondta, a fiatalok találnának végre munkát itthon. Kérdezd meg Ericet, kedvesem! Ó mindig tud mindent, s biztosan felvilágosít a részletekről is.

Lorna a távozó Jean után bámult, majd Maryhez fordult: - Hol van Eric?

- Hátrament krumpliért. Te talán nem hiszed, hogy ez az egész valóságos áldás lenne a számunkra? - kérdezte neheztelve Mrs. MacPherson.

Lornának átvillant az agyán, hogy Mary férje munkanélküli, mióta a sziget egyetlen hajógyára csődbe jutott.

- Jaj, dehogynem. Bizonyos értelemben valóban az lenne - ismerte el nagyot sóhajtva. - Az új munkahelyek jól jönnének, de jusson eszébe a megnövekedő forgalom, a környezetszennyezésről meg a zajról már nem is szólva! Tényleg az a véleménye, hogy holmi skót Disneyland a javunkra válna? - Már a puszta gondolattól is borsózott a háta, mert elképzelte, milyen pusztulást okozna a természetben egy ilyenfajta fejlesztés. Vajon hol marad ilyen sokáig Eric? Ő biztosan melléállna. Az elmúlt húsz 656d38g évben elég sokszor kirándultak együtt a croigi tengerpartra, így mindketten tudják, mivel járna a változás.

- Már itt is vagyok, Mrs. MacPherson - bukkant fel egy degeszre tömött krumpliszacskó mögül a férfi. - Sajnálom, hogy így megvárakoztattam. Szevasz, Lorna! Egy pillanat, máris a tiéd vagyok.

A lány alig győzte kivárni, amíg Eric becsomagolta Mrs. MacPhersonnek a vásárolt árukat, kiállította a számlát és leszámolta neki a visszajáró pénzt. Még ki is kísérte. Eközben szünet nélkül fecsegett: kifaggatta Maryt a családjáról, érdeklődött a szomszédai felől, s mindenkinek üdvözletét küldte búcsúzóul. Lorna már majd szétrobbant, amikor végre becsukta maga mögött az ajtót.

- Huh! - nyögte dühösen. - Azt hittem, soha nem megy el. Eric, csak egy valamit mondj meg! Ugye nem igaz, amit Croiggal kapcsolatban beszélnek? Mrs. Ogilvie és a többiek bizonyára félreértették. - Megragadta a férfi karját, s szorongva várta a választ.

- Mr. Miller mesélte. Ugye tudod, hogy most ő is tagja az önkormányzatnak?

Lorna bólintott.

- Igen, igen, tudom. Mondd csak tovább!

- Szóval. - fűzte tovább a szót óvatosan Eric -, ez idő szerint még nincs sok, amit elmondhatnék, hacsak az nem, hogy egy utazási iroda, a nevét sajnos elfelejtettem, érdeklődik a strand és a kikötőbeli létesítmények iránt. A formaságok persze kész cirkuszt jelentenek, és hosszú időbe fog telni, amíg bármibe is belefoghatnak. Jön az ajánlattevés, a parcellázás. de hát ezt te is jól tudod. És persze bizonyára nagy lesz a tiltakozás - tette hozzá megértően mosolyogva.

- Erre mérget vehetsz! - heveskedett a lány, és zöld szeme haragos szikrákat szórt. - Ezen igazán nincs mit mosolyogni, Eric McDonald! Pedig biztosra vettem, hogy legalább te meg fogsz érteni. Hát nem hagyom annyiban! Harc nélkül nem fogják feldúlni a szigetünket.

- Croig a sziget félreeső zugában van - próbálta Eric jobb belátásra bírni. - Szinte észre sem vennénk a változásokat. ahogy Mrs. Ogilvie is mondta, bizony szükségünk lenne új munkahelyekre, a bolti forgalom fellendítéséről nem is beszélve.

Lorna rémülten meredt régi barátjára.

- Eric! Hát már te is a pártjukat fogod? - tört ki belőle. - Ez nem lehet igaz!

A férfi vállat vont.

- Szembe kell néznünk a tényekkel. Az üzlet nem megy valami jól, és ha nem jön hamarosan valami változás, nem is tudom, mi lesz - nézett körbe bánatos képpel.

Lornát azonban úgy elfoglalta a saját felháborodása, hogy ebből semmit sem vett észre.

- Inkább egész életemben szegény maradok, de nem lesem ölbe tett kézzel, hogy tönkreteszik a szigetünket! Egészen mostanáig azt hittem, te is így vagy ezzel.

- Lorna! Hallgass rám!

A lány felháborodottan az ajtóhoz rohant, heves mozdulattat feltépte, és a küszöbről lesújtó pillantást lövellt a tanácstalan férfira.

- Tűzbe tettem volna érted a kezemet. De most bebizonyosodott, hogy még abban is csalódhatunk, akit már a születése pillanatától ismerünk. - Azzal becsapta maga mögött az ajtót, bevágódott Az öreg terepjárójába és dühösem elhajtott.

Hogy lehetséges ez? - fortyogott magában. Hogy lehetséges, hogy Eric pártolja ezeket az undorító terveket, holott éppúgy ezen a szigeten született és nőtt fel, mint én? Hogy képes hinni abban, hogy a pénz fontosabb, mint a környezetünk szépségének megőrzése?

Felengedte a gázpedált, s végigtekintett a szeme előtt kitáruló dimbes-dombos lápvidéken. A kocsit a fűvel benőtt útpadkára kormányozta, s leállította a motort. Ez volt az egyik kedvenc helye. Szinte soha nem haladt el itt úgy, hogy meg ne állt volna néhány percre, s ne gyönyörködött volna a mindig ezer arcú látványban.

Szélcsendes, meleg délelőtt volt, a nap szelíd ragyogással vonta be a szívének oly kedves tájat, amely fölött pára lebegett. Milyen más itt, amikor vihar tombol! Olyankor a levegő mindig kristálytiszta, a falevelek, sőt még a fűszálak is hihetetlenül élesen kirajzolódnak. Megint máskor sűrű köd gomolyog a tenger felől, beburkolja a tájat, s elnyeli a tengerszoros túloldalán égbe szökő hegyeket, melyek ma kékes ragyogással mintha csak a vízen lebegtek volna. Az országút egyik oldalán mocsár és fenyér terült el, ameddig a szem ellátott, túlnan vad hullámverés ostromolta a sziklafalat. Odébb a homokos strandot fehérre festette a partra vetett milliárdnyi kagyló, s a tenger a napsütésben hol kéken, hol meg élénk zölden szikrázott. Emberi beavatkozásnak nyoma sem volt sehol, s a hullámok moraján kívül csupán egy-egy bárány bégetése vagy a partot szegélyező törpefenyőkön fészkelő madárkák csivitelése törte meg olykor a csöndet.

Csodálatosan békés itt minden, gondolta homo. Elvarázsolta a pillanat és a hely szépsége, s azzal vigasztalta magát, hogy a kérdéses utazási iroda ezt a paradicsomi környéket eddig még megkímélte, s valószínűleg a későbbi terveibe se vonja majd be.

Lehet, hogy túl sötéten látom a dolgokat, tűnődött. Hogy is mondta Eric? Még nem dőlt el semmi. Az üdülőfalu terve egyelőre csupán gátlástalan kiagyalói fejében létezik. Még annyi minden történhet, mielőtt hozzáláthatnak a megvalósításához! Az is lehet, hogy a hatóságok elutasítják a kérelmet.

Így morfondírozott magában, de továbbra is haragudott Ericre. Tőle aztán igazán elvárta volna, hogy hozzá hasonlóan kiálljam amellett, hogy a szigetet megőrizzék eredeti szépségében és háborítatlan nyugalmában. S lám, most csalódnia kellett benne. Vajon mi ütött ilyen hirtelen Ericbe? Gyermekkora óta úgy ismerte, mint a tenyerét, és meg mert volna rá esküdni, hogy minden fontos dologban egyezik a véleményük.

Kisgyermekkoruk óta elválaszthatatlan társak voltak: Eric még az egyetemi bálokra is elkísérte, amikor angol irodalmat tanult a St. Andrews Egyetemen. Lorna számára sohasem létezett más férfi, és a Mull-sziget volt az egyetlen hely, ahol élni kívánt. Természetesen Erickel, hiszen egy szép napon úgyis a felesége lesz, s attól kezdve életük végéig együtt maradnak.

Sóhajtva visszaterelte gondolatait a jelenbe. Eric bizonyára nem gondolta végig a dolgot. Előbb vagy utóbb úgyis belátja, hogy tévedeti. Talán ha szép nyugodtan beszélne vele. Nem viselkedett ma túl okosan, amikor felbőszülten kirohant a boltjából. Legjobb lesz, ha most azonnal visszamegy, bevásárol, ahogy eredetileg tervezte, s megpróbálja rendbe hozni, amit elrontott. Igen, így kell tennie, mégpedig azonnal. Itt lopja a napot és bámészkodik, mikor sokkal fitosabb dolga van!

Vágyódó pillantást vetett a gyönyörű vidékre. A táj varázsa, mint már annyiszor, most is megnyugtatta. Nehéz szívvel ült be a terepjáróba, és elindult visszafelé.

Ezúttal óvatosabban vezetett. Szűk volt az út, s gyakran előfordult, hogy birkanyáj vonult át rajta. Most is ki kellett kerülnie néhány állatot: Kevéssel a szikla után az út éles kanyart veti, s Lorna még jobban lelassított. Úgy ismerte már ezt a szakaszt is, mint a tenyerét, így aztán elkalandoztak a gondolatai. Azon töprengett, mit mondjon Ericnek. Amilyen csupa szív ember, biztosan megbocsát neki. ..

- Te jóságos ég! - kiáltott fel ijedtében, amikor észrevette, hogy az éles kanyarban robogva közeledik felé egy behemót személyautó. A vezetője dühösen nyomta a dudát.

Rátaposott a fékre, s ösztönösen lehunyta a szemét. Mindkét kezével megragadta a kormánykereket, s felkészült a legrosszabbra. Amikor óvatosan felnézett, az idegen kocsi ott állt tőle alig néhány méterre, keresztben az úttesten.

Jól megtermett, dühös férfi pattant ki belőle.

- Elment az esze, hogy így száguldozik? - ordította, még mielőtt odaért volna a terepjáróhoz.

Lorna egyetlen szót sem tudott kinyögni, s gyönyörű, zöld szemével a másik vezetőt bámulta.

- Nos? - hajolt oda a férfi egészen közel a kocsi ablakához. - Talán nem hallotta, amit kérdeztem?

Hangjának mély zengése, sugárzóan kék szemének kihívó pillantása megdobogtatta Lorna szívét. Váratlanul inába szállt a bátorsága.

- De, nagyon is jól hallottam - felelte. - Hogy jön maga ahhoz, hogy nekem szemrehányást tegyen? Én igenis óvatosan vezettem, mert a birkákra ügyeltem. - Hátrafordult, hogy az állatokra mutasson, ám azok már rég árkon-bokron túl voltak, csupán néhány hátrahagyott gyapjúcsomó jelezte, hogy erre jártak. - Az imént még itt tébláboltak - védekezett dühösen. - Igenis lassan hajtottam, épp azért mert féltem, hogy nekem jönnek. Maga volt az, aki gyorsan hajtott, túlságosan is gyorsan ezen a keskeny úton.

A férfi arca még jobban elkomorult.

Lorna úgy érezte, hogy rögtön kifakad a női vezetők ellem, így inkább nem hagyta szóhoz jutni.

- Ha jól sejtem, nem idevalósi, különben tudná, hogy ez az út egysávos, akár a legtöbb itt a szigeten. Ezért állandóan figyelni kell a szembejövőket, s ha szükséges, le kell húzódni a mesterségesen kialakított kitérőre, mint például az ott - mutatott a tőlük alig pár méternyire lévő kiöblösödésre, amit a férfi nyilván észre sem vett.

- Honnan kellene mindezt tudnom? - horkant fel az idegen. - Nincs mindenkinek hátul is szeme! Egyébként is, ha maga jobban figyel és nem a láthatatlan birkáit fürkészi, előbb odaért volna, és kitérhetett volna előlem.

Ellenséges érzülettel meredtek egymásra a nyitott ablakon át. Az idegen minden kétséget kizáróan túl gyorsan hajtott, de a lány lelkiismerete sem volt egészen tiszta, hiszen az esze nem annyira a vezetésen járt, sokkal inkább az Erickel kapcsolatos vitája foglalkoztatta.

Miközben azon törte a fejét, hogyan vágjon vissza, a férfi hátrébb lépett, s Lorna végre teljes nagyságában végigmérhette.

Ijesztően magas volt, legalább százkilencven centiméter. Karcsú alakjához képest ugyancsak széles vállát még jobban kiemelte a szürke öltöny. Túlságosan is választékosan hatott a szigeten ez az öltözék, akárcsak a csíkos ing meg a selyem nyakkendő. A legapróbb részlet is elárulta, hogy az idegen városi ember. Minél tovább nézte a lány, annál ellenszenvesebbnek találta.

- Úgy tűnik, errefelé még a középkorban élnek, legalábbis ami a közlekedési viszonyokat illeti - szólalt meg újra az idegen. Ujjaival dobolni kezdett a terepjáró tetején. - Minderről eddig fogalmam sem volt, de a jövőre nézve alaposan megjegyzem. - Homloka ráncba szaladt, s körbekémlelt. - Hol vannak a mesebeli manók? Itt kellene állniuk piros lámpával a kezükben az út szélén, hogy a forgalmat irányítsák - gányolódott, lesújtó pillantást vetve a viharvert járműre. - Csak az vigasztal, hogy úgy látom, nem esett baja sem magának, sem pedig a. járgányának. Ami az én kocsimat illeti. - mutatott a keresztben álló vadonatúj Mercedesre, és legyintett.

- Úgy látom, azon egy karcolás sem esett - támadt fel a lányban a harci kedv. - De ha mégis történt valami, amiért engem tesz felelőssé, csak ki vele bátran! Lehet, hogy némileg elmaradottak vagyunk, de a törvények ránk is érvényesek, azonkívül teljes körű felelősségbiztosításom van. Lorna Morrisonnak hívnak - tette hozzá, s a hangja megremegett. - A szigeten mindenki tudja, hol lakom.

A férfi kék szemében egy pillanatra vidám fény gyúlt, de amikor megszólalt, a hangja éppoly hidegen csengett, mint eddig.

- Nem áll szándékomban kárbejelentést tenni, Morrison... kisasszony - fejezte be a mondatot, miután gyors pillantást vetett Lorna gyűrűsujjára. - De ha megengedi, adnék egy jó tanácsot: vegyen magának egy kisebb kocsit! Azzal sokkal biztonságosabban mozogna - mosolygott gúnyosan.

Lornának roppant nehezére esett elfojtania a dühét. Mivel azonban úgy vélte, hogy a szócsata semmire sem vezet, elköszönt.

- Igazán köszönöm a jó tanácsot - mondta a lepetó legnyugodtabban. - Majd még megfontolom. Most sajnos nincs időm eszmecserét folytatni. Úgy vélem, magának sem kevésbé sietős, nem akarom tovább feltartani.

Hosszú másodpercekig ugrásra készen meredtek egymásra, akárcsak két ellenfél, akik a másik gyengéjét akarják kipuhatolni, hogy aztán irgalmatlanul lecsapjanak.

A lány végül biccentett, villámgyorsan feltekerte az ablakot, beindította, s szokásától eltérően felbőgette a motort. A terepjáró megugrott, a kerekek alól kipörögtek a kavicsok.

Az első menetet megnyertem, gondolta elégedetten, s belenézett a visszapillantó tükörbe. A kanyar után, amikor az idegen már nem láthatta, lelassított. Megszólalt a lelkiismerete. Hátha mégis megsérült a Mercedes. Akkor aztán jól benne van a pácban az az alak. Ezen az országúton ritkán jár bárki is, órákba is beletelhet, mire valaki erre téved.

Megállt, töprengett. Bármennyire nehezére esett is, el kellett ismernie: egy icipicit bizony is bűnös volt abban, hogy az idegen elvesztette uralmát a járműve felett. Ha a gondolatai nem Eric körül jártak volna.

Akárhogy is van, nem fog összedőlni a világ, ha visszafordul, és meggyőződik arról, mi a helyzet. Meg sem kell állnia, oda sem kell szólnia. Az is lehet, hogy a Mercedes már rég eltűnt a színről.

Mint kiderült, erről szó sem volt. A fekete kocsi még mindig ugyanazon a helyen állt.

Az idegen nem repesett az örömtől, amikor meglátta.

- Nos, Miss Morrison?! - mordult rá. - Azért jött vissza, hogy lássa, milyen szépen benne ülök a pácban? Akkor a lehető legjobb pillanatot választotta ki. El sem tudnék mozdulni innen.

Lorna lefékezett, s lekászálódott a terepjáró magas üléséről.

- Nem indul be? - kérdezte teljesen fölöslegesen. Először a kocsira, majd az idegenre nézett. Csak most tűnt fel neki, milyen erőszakos az álla, s hogy a szája szögletéből két éles vonal fut fel egészen az orráig.

- Igazán jó kérdés, Miss Morrison. A válaszom: nem, nem indul be. Illetve beindul, de valami meglazulhatott. Mivel a kocsi teljesen új, nem akarok feleslegesen kockáztatni azzal, hogy nekiállok bütykölni. Ha nem tudok felhajtani ebben a pusztaságban egy rendes szerelőt, kénytelen leszek Glasgow-ból hozatni egyet a márkaszervizből.

Ellenállhatatlanul vonzó legye, csak ne vágna olyan morcos képet! - gondolta Lorna. Megmagyarázhatatlan nyugtalanság fogta el. Amikor a pillantásuk keresztezte egymást, ijedten hátrébb lépett, s zavarában egy hajfürtjét kezdte tekergetni. - Talán tudnék segíteni - nyögte ki végül.

- Kötve hiszem - nevetett fel gúnyosan a férfi. - Egy Mercedes motorja rendkívül bonyolult szerkezet.

Lorna arcán két piros folt jelent meg.

- Egy szóval sem állítottam, hogy magam fogom megjavítani - fortyant fel. A férfi érthetetlen dünnyögését akár holmi bocsánatkérésnek is felfoghatta, így aztán tovább magyarázkodott: - Elviszem magát a legközelebbi javítóműhelyig. Andy McIntyre, a tulajdonosa jó barátom, és ha valaki, hát ő biztosan meg tudja javítani a kocsiját. Ám ha mégsem, még mindig telefonálhat Glasgow-ba.

A Mercedes vezetője összeráncolt homlokkal bámult maga elé.

- Úgy látom, nincs más választásom - dörmögte. Elfordította a kulcsot a kormányzárban, becsukta az ajtót, s mire újfent Lornához fordult, úgy tűnt, megenyhült kissé. - Ha nem okozok vele túl sok kellemetlenséget, szívesen elfogadom az ajánlatát. A nevem egyébként Ritchie. Martin Ritchie - nyújtotta a kezét.

A leány megszorította. Mintha áramütés érte volna a karját, egészen lúdbőrös lett tőle.

Martin Ritchie mintha élvezte volna a zavarát, s valamivel hosszabban szorongatta Lorna kezét, mint ahogy azt az illem megköveteli. Megkerülte a terepjárót, s beült az anyósülésre.

Lorna szíve hevesen dobogott, miközben elővigyázatosan megfordult a kocsival.

- Vajon mi oka volt rá, hogy visszajöjjön? - törte meg a férfi a csendet rövid hallgatás után. - Az biztos, hogy nem a káröröm vezérelte. Nem kellett volna az imént olyan csúnyán viselkednem. Igazán sajnálom.

- Nagyon is komoly okom volt rá - felelte Lorna. Érezte, hogy Ritchie árgus szemekkel figyeli, s igyekezett az úttestre összpontosítani. -Ezen az úton alig van forgalom, ítéletnapig is várhat a segítségre, ha valaki bajba kerül.

Tényleg - ütött szöget a fejében, vajon mit keres itt, ezen az istenháta mögötti helyen ez az öltönyös úriember? Ráadásul nem is akármilyen kocsival. Hová tart, mi lehet az úti célja? Gyors pillantást vetett rá a szeme sarkából, s megkönnyebbülten vette észre, hogy a férfi már nem őt figyeli.

- A maguk szigete igazán nyugodt, kellemes hely. Fogadni mernék, hogy nem sok minden történik errefelé.

- Pont annyi, amennyi nekünk kell - igyekezett megbűzni a nyugalmát Lorna. - És szeretnénk, ha így is maradna.

- Messze van még az a javítóműhely?

- Alig egy mérföldre. Ugye még nem járt a szigetünkön? Üzleti ügyben jár nálunk? Remélem, nem haragszik meg, ha kimondom, de nem úgy néz ki, mint általában a turisták.

- Az első kérdésre a válaszom: nem, a másodikra ellenben: igen. Valóban üzleti ügyek hoztak ide, de ha a kocsim hosszabb ideig az út szélén marad, valószínűleg semmit nem tudok elintézni.

Többet harapófogóval sem lehetett volna kihúzni belőle. Lám, ez a jutalom, ha az ember kicsit barátságosabb hangot üt meg, gondolta a lány, s attól kezdve egy szót sem szólt. Még akkor is hallgatott, amikor elhajtott a vendégfogadója előtt. Az épület homlokzatán nagy tábla hirdette: Glenmore House. Szállás reggelivel. Lovaglás. Iparművészeti tárgyak: - Itt lennénk - jelentette ki, amikor megérkeztek Andy műhelyéhez. - Megyek, megnézem, itthon van-e a mester. A többit majd maga elintézi.

Ritchie gyanakvó pillantással méregette az elhanyagolt környezetet. Az udvaron roncsautók hevertek egymás hegyén-hátán, szinte a felismerhetetlenségig szétrágta már őket a rozsda.

- Ez lenne a javítóműhely? - vonta fel a szemöldökét. - Maga komolyan gondolja, hogy rábízom a kocsimat valakire, akinek így néz ki a műhelye?

Lorna kinyitotta a terepjáró ajtaját, s leugrott az ülésről.

- Biztosíthatom, hogy az egész szigeten nem talál jobbat. Andynek aranykeze van. Mindent meg tud javítani. Meggyőződhet róla a saját szemével - bizonygatta. A férfi kétkedő pillantását látva gyorsan hozzátette: - Semmi ok a rémüldözésre! A becses Mercedese nem ezen a roncshalmazon fog kikötni, efelől nyugodt lehet. A szigeten nehéz megszabadulni az ócskavastól, hacsak nem süllyesztjük a tengerbe. Itt várjon rám, rögtön jövök!

A hátsó műhelyhez sietett. Andyt ott találta az egyik autó alatt hanyatt fekve. Az udvaron látott roncsokhoz képest ez a kocsi olyannyira újnak látszott, hogy Lorna legszívesebben azonnal idevonszolta volna Martint, bebizonyítandó, hogy Andy igenis megbízható szerelő.

- Most már nélkülem is elboldogul, Mr. Ritchie - vélte, miután bemutatta egymásnak a két férfit. - Mennem kell, még sok munka vár rám.

Martin szaporán bólogatott.

- Szerintem már így is túlontúl sokat tett - célozgatott kétértelműen. - Nagyon köszönöm, hogy elhozott. - Kezet nyújtott, s a lány ez alkalommal is megrémült, amiért ilyen erős hatással volt rá az érintése.

Ritchie szája árulkodó módon megrándult. Talán rájött arra, amit Lorna még magának sem volt hajlandó bevallani, hogy máris behódolt a Martinból áradó férfias kisugárzásbak?

- Hát. én indulnék is - hebegte, és visszamászott a terepjáróba. Ugyancsak meglepődött, amikor a férfi követte, és szolgálatkészen becsukta utána az ajtót. - Még egyszer nagyon köszönöm a segítségét. És vezessen óvatosan! Láthatta, milyen veszélyes, ha túl közel kerül valakihez.

Kék szemének átható pillantásától Lorna egészen elgyengült. Megpróbált mosolyogni, de inkább valami furcsa grimasz sikeredett belőle.

- Ígérem, minden tőlem telhetőt megteszek, Mr. Ritchie, de csak akkor, ha ugyanezt maga is megígéri. Ha újra beülhet a kocsijába, ne felejtse el, milyen középkoriak az útviszonyaink!

fejezet

Szerencsére a Glenmore House nevű vendégfogadó csupán kőhajításnyira volt Andy műhelyétől. Lorna alig bírt a vezetésre figyelni, s maga is érezte, hogy nem csak azért, mert hajszál híján balesetet okozott.

Felsóhajtott a megkönnyebbüléstől, amikor hazaért, s meglátta a kocsiszínben barátnője öreg Escortját: Örvendezve a régi mosóházban berendezett iparművészeti boltocskájukhoz sietett.

- Szevasz, Jane! - kiáltotta. - Nincs egy kis forró kávé? Ilyen bolond napom még sosem volt, pedig még csak délelőtt van.

- Szia, Lorna! Mi történt? Még két perc, és kész vagyok a polcok feltöltésével. Ha akarod, felteheted a vizet.

- Képzeld csak, találkoztam valakivel! - indult a hátul lévő kis helyiségbe Lorna, amely egyszerre szolgált irodaként, raktárként és melegítőkonyhaként. - Egy férfival! Na nem a nagy Ő-vel - tette hozzá nevetve. - Ha rajtam múlik, biztos, hogy soha többé nem kerül a szemem elé.

- Hadd halljam a részleteket is! - sürgette Jane, s az íróasztal sarkára telepedett.

Lorna nem sokáig kérette magát. Odahúzott egy széket, s mindenről beszámolt, kezdve az Eric boltjában történtektől egészen az Andy műhelye előtt lezajlott búcsújelenetig.

- Csak tudnám, mit keres nálunk ez a Martin Ritchie. Olyan idegennek tűnt... Úgy értem, nem túl gyakran fordul elő, hogy valaki drága külföldi kocsiban, szürke gyapjúszövet öltönyben, selyem nyakkendősen végigszáguld a szigeten, nem igaz? Vajon hová tartott? Sokért nem adnám, ha megtudhatnám.

- A kíváncsiság igencsak veszélyes dolog - csusszant le az asztalról Jane, s nekilátott, hogy a következő doboz tartalmát is kicsomagolja. - Amilyennek leírtad, sokféle célja lehet. Talán még a tervezett üdülőfaluhoz is van valami köze... Hé! Mi van veled?

Lorna úgy felpattant, mintha bolha csípte volna meg.

- Hát persze! Gondolhattam volna! Csak ő lehet! Miért is nem jutott előbb az eszembe? Akkor alaposan megmondhattam volna neki a véleményemet. Én ostoba! Hát nem őrület? - Dühében tenyerével a combját csapkodta, s izgatottan szaladgált fel-alá. - Minden beleillik a képbe. Egészen biztosan azért jött, hogy telek után nézzen, sőt lehet, hogy már a szerződést készül aláírni a tulajdonossal. És én ezt az embert vittem a kocsimon! Bárcsak hagytam volna a sorsára!

Jane megütközve nézett a barátnőjére: - Mondd csak, nem estél egy kicsit túlzásba? Jól tudom, mennyire szereted a szigetet, s hallottam, hogy halálra rémültél, amikor értesültél az üdülőfaluról. De ha a tervezők kellő körültekintéssel járnak el, még hasznot is húznánk belőle. Mindannyiunkra ráférne a forgalom élénkülése, mert a mi ajándéküzletünk jövője sem túl rózsás.

- Szóval te is a pártjukat fogod? Pedig azt hittem, azért költöztél a szigetre, mert a nyugalmat és a magányt kedveled, nem pedig azt, amit ők álnok módon rendezési tervnek kereszteltek el. Tejóságos ég! Hát egy sincs a barátaim között, aki úgy érez, mint én? - Lorna már indult is volna kifelé, de Jane szelíd erőszakkal visszatartotta.

- Csak ne hamarkodd el a dolgot, Lorna! Nem kell mindjárt a falra másznod! Én csupán azt mondtam, remélem, én is jól járok. Ez minden.

- Egy követ fújsz Erickel. Ő is a létesítmény pártjára állt, pedig erre aztán igazán nem erre számítottam. Ne félj, meg is mondtam neki a magamét!

- Csak nem vesztetek össze? - figyelt fel a szavaira Jane. Barna szemében feszült várakozás tükröződött. - Ilyesmi még sosem történt köztetek.

Lorna megvonta a vállát.

- Valamikor csak el kell kezdeni. Ne félj, egy-kettőre minden megint a régi lesz, mihelyt Eric az én oldalamra áll! Na, ideje munkához látni. Nem ücsöröghetek itt naphosszat. Még szerencse, hogy ma délutánra senki sem jelentkezett lovaglásra. Martin Ritchie jóvoltából teljesen kicsúsztam az időmből.

- Te jó ég, hogy elszaladt az idő! - sóhajtott fel Lorna, amikor Jane-nel késő délután bezárták a boltot. - Annyi mindent szerettem volna ma csinálni, de semmi sem lett belőle: - Csupán néhány bájos piros folt az arcodon - vigasztalta Jane nevetve. - Talán a kertben dolgoztál?

Lorna bólintott.

- Anya biztosan dührohamot kapna, ha látná az elhanyagolt kertjét, de a zöldséges ágyások kigyomlálásánál többre nem futja se a kedvemből, se az erőmből. Erről jut eszembe. Nincs kedved itt maradni vacsorára? Ne gondolj semmi különleges alkalomra, de a zöldbabot meg kellene enni. Süthetnénk hozzá krumplit. No, mit szólsz hozzá?

- Hát. csábítóan hangzik. De előtte még feltétlenül hazaugrom. El kell intéznem valamit. Majd elfelejtettem: az imént felvettem egy rendelést a nevedben. Emlékezetem szerint van üres szoba, ezért nem is szóltam neked. Remélem, helyesen tettem.

- Hát persze. Mindjárt utánanézek. Szia! Siess vissza!

Lorna gyorsan megtisztította a krumplit, betette az előmelegített sütőbe, s épp fel akart menni az emeletre, hogy lezuhanyozzon és átöltözzön, amikor csengettek.

A fenébe! - bosszankodott, s biztosra vette, hogy a Jane által említett vendég érkezett meg. Örült a nem várt bevételnek, de szívesebben vette volna, ha az illető egy kicsit később toppan be.

A csengetés megismétlődött, még hangosabban és türelmetlenebbül. Lorna hivatalos képet vágott, és ajtót nyitott.

- Jó estét! Már el is.. . Ó, hát maga az? -hűlt el a valószínűtlenül kék szempár láttán, s a szíve nagyot dobbant.

- Jó estét, Miss Morrison! Van egy perce a számomra?

Elhatározta ugyan, hogy a legközelebbi találkozásnál alaposan megmondja Martin Ritchie-nek a magáét, most jobbnak látta, ha nem pendíti meg a témát. - A kocsija miatt jött? Mégiscsak az én hibámból romlott el? Kerüljön beljebb! Mindjárt hozom a betétlapjaimat, és.

- Nem, dehogy - szakította félbe Martin türelmetlen kézmozdulattal. - A látogatásomnak semmi köze a reggeli találkozásunkhoz. Közvetlenül legalábbis nem érinti. Szállást keresek, és Andy McIntyre magát ajánlotta. Telefonon már bejelentkeztem, azt mondták, van még szabad szoba.

- Igen, így van - ismerte el Lorna kényszeredetten. - De az az igazság, hogy nem magát vártam.

- Miért, akkor minden szoba foglalt lenne? - vágat a szavába újfent a férfi, s körbekémlelt a folyosón, ahol egy teremtett lelket sem lehetett látni. - Azt hittem, meghúzhatom itt magamat egy-két éjszakára. Legalább ennyi időbe fog telni ugyanis, mire az autómat helyrepofozzák. - Az arcára volt írva, hogy még most is nagyon dühös.

Lorna agya lázas munkába kezdett: Sehogy sem volt ínyére, hogy így meglepték. A farmerja piszkos, a blúza gyűrött, és a piros foltok még mindig ott éktelenkednek az arcán. Bezzeg Martin Ritchie most is olyan, mintha skatulyából húzták volna ki. Mit válaszoljon neki? Semmi kedve, hogy pont ezt az embert befogadja a házába, ám azt sem engedheti meg magának, hogy akár egyetlen vendégről is lemondjon, bármennyire ellenszenvesnek találja is.

- Nos, Miss Morrison? - sürgette Martin. - Van szobája a számomra? Netán minden vendégét ilyen tüzetesen szemrevételezi, mielőtt elszállásolná? Biztosíthatom, teljesen megbízható vagyok, és nincsenek hátsó szándékaim.

Lorna elpirult.

- Bocsásson meg, kérem. Ilyesmiről szó sincs. Csak azon gondolkodom. - kutatott valami kifogás után, s hirtelen támadt is egy mentő ötlete. Ha Martin itt lakna nála, biztosan nyílna rá alkalom, s ha nem, hát majd gondoskodik róla, hogy rákérdezzen az üdülőfalu tervére. Akkor aztán végre alaposan megmondhatná a véleményét. Ettől egészen felderült. - Csak azon gondolkodom - ismételte -, hol is lenne a legjobb hely a maga számára - játszotta az odaadó fogadós szerepét. - Kérem, kövessen! Felvezetem a szobájába. Van csomagja is?

- Egy utazótáska - mondta a férfi, és kisietett érte a ház elé. - A Mercédese már Andynél van?

Martin mogorván bólintott.

- Igen, és ott is marad legalább holnaputánig.

- Komoly a sérülés? - aggódott Lorna a kármentességi kedvezménye miatt.

- A kár jelentéktelen, számomra azonban roppant kellemetlen. Felmehetnénk végre? Ez a táska nem éppen pehelysúlyú.

Lorna minden lépésnél érezte, hogy a férfi hátulról figyeli, és az alakját méregeti. Hát csak tessék! - gondolta morcosan, nincs mit elrejtenem. Ha valakinek ennyi a munkája, nem ér rá felesleges kilókat felszedni magára.

Csak akkor érezte magát újból feszélyezve, amikor már félemeleti folyosón haladtak, amelynek végéről nyílt a ház nemrég rendbe hozott, legszebb szobája. Hirtelen egy idegen szemével nézte a saját otthonát. A szőnyeg a szokottnál is kopottabbnak tűnt, és a tapéta még annál is fakóbbnak. Na és! - szegte föl a fejét dacosan. Sokkal fontosabb, hogy otthonosságot és melegséget találjon a vendég. Egyébként kínos tisztaság uralkodott mindenütt, erre mindig nagyon ügyelt. A Martinnak szánt szobát frisses meszelték, az új függöny illett az ágytakaróhoz, az ablakból szép kilátás tárult a mezőkre s a kékbe játszó távoli dombokra.

Lorna úgy érezte, mindez kiegyenlíti a hiányosságokat.

- Nos, milyennek találja? Nem éppen a Hilton, de az ágy kényelmes, a szobában van mosdókagyló, a folyosón pedig külön fürdőszoba a vendégeknek. Ritchie letette a táskáját, és az ablakból érdeklődő pillantást vetett a tájra. Aztán Lornához fordult, s olyan ellenállhatatlan mosolyt villantott rá, hogy a lány nyomban elfelejtette, milyen ellenszenvet táplált iránta még az imént is.

- A szoba nagyon tetszik, Miss Morrison. Igazán köszönöm. - Akkor tehát két éjszakára kéri?

- Az attól függ, milyen gyorsan tudja beszerezni Glasgow-ból a maga egekig magasztalt Andyje a hiányzó alkatrészt. Hogy azután be tudja-e majd szerelni, azt csak a jó ég tudja.

Lornát feldühítette ez a konok bizalmatlanság.

- Már mondtam, hogy Andy a sziget legjobb szerelője. Ha megígéri, hogy valamit megjavít, akkor az úgy is lesz. Lehet, hogy a műhelye nem éppen a rend mintaképe, de legyen az Rolls-Royce vagy akár traktor, egyik sem fog ki rajta. - Titokban persze erősen kételkedett abban, hogy Andy sok Rolls-Roycet látott volna már életében, de nem hagyhatta, hogy Martin Ritchie felvágjon a Mercedesével.

A férfi megadóan feltartotta a kezét.

- Bocsánat, Miss Morrison - visszakozott -, úgy látom, megbántottam. Igazán sajnálom. Hajlandó vagyok bízni a maga Mr. McIntyre-ban, feltéve, ha a kocsimat üzemképessé varázsolja.

- Ez egy pillanatig sem kétséges - hangsúlyozta Lorna. - Meg van mindene, amire szüksége van? Szappan... törülköző? - nézett körül a szobában, majd elégedetten bólintott. - Úgy látom, semmi sem hiányzik. Akkor most magára hagyom, Mr. Ritchie. Ha bármi egyéb óhaja-sóhaja van, odaát megtalál. - Kissé kényszeredetten elmosolyodott, s a szobájába sietett, hogy végre megmosakodjék.

Kis ideig nézegette magát a tükörben. Vajon jól tette-e, hogy szállást adott Martin Ritchie-nek? Talán jobb lett volna, ha a pokolba küldi. A pénz nem minden, ezt épp dörgölte ma reggel Eric orra alá. Saját elveit adta fel tehát, amivel szemben az sem hozható fel mentségként, hogy így akar belelátni Martin kártyáiba.

Felsóhajtott, s fáradt mozdulattal végigsimította az arcát. Miért is ilyen bonyolult az élet?

Újra a konyhában volt már, amikor meghallotta Jane kocsiját.

- Képzeld csak, mi történt! - kiáltott oda neki, még mielőtt a barátnője belépett volna. - Mit gondolsz, ki szállt meg a fogadóban? Emlékezz csak a telefonüzenetre, amit te vettél át!

- Fogalmam sincs róla. Csak nem a királynő? Vagy talán az amerikai elnök az? Esetleg maga Miki egér?

- Haha, jó vicc - biggyesztette le a száját Lorna - No, de komolyra fordítva a szót: Martin Ritchie-ről van szó, a rendezési terv szellemi atyjáról, tudod, akivel reggel összefutottam.

- Szállást adtál neki?! No, de ilyet! Azok után, ami történt? Hogy mire rá nem veszi az embereket a pénz!

Lorna tréfásan megcibálta Jane haját.

- A pénznek ehhez semmi köze - védekezett -, vagy legalábbis nem sok. Azért döntöttem így, mert figyelni akarom minden lépését. Meg kell tudnom, mit forgat a fejében, és az értésére kell adnom egyet s mást. Például, hogy mennyire lelkesednek egyesek az undorító üdülőfalujáért, és hogy.

A folyosó felől közeledő léptek koppantak. Lorna ijedten hátrafordult, de Martin a jelek szerint nem hallotta, amit az imént mondott, mert vidám mosollyal az arcán nyitott be a konyhába.

- Jane, bemutatom neked Mr. Ritchie-t. Mr. Ritchie az, akiről ma reggel meséltem neked. Mr. Ritchie, hadd mutassam be Mrs. Jane Baxtert barátnőmet és üzlettársamat!

Lorna jót mulatott magában, mert Jane már az első pillanatban éppúgy behódolt a vendég férfias vonzásának, mint ő maga.

Martin időközben átöltözött. Világoskék inget és kék kasmírpulóvert viselt, amitől a szeme még kékebben ragyogott.

- Remélem, továbbra is elégedett a szobával, Mr. Ritchie - érdeklődött Lorna, és a sütőhöz lépett, hogy megnézze az ételt.

- Ó, a legmesszebbmenőkig. Igazán köszönöm. Csupán egy-két apróság lenne még. Könyvet nem lehet véletlenül kölcsönözni? Semmi olvasnivalót nem hoztam magammal, s életemben először unatkozom. És még valami: meg tudná mondani, hol étkezhetnék? Nincs a közelben valami étterem?

- Hát közelinek éppen nem közeli - szólt közbe Jane. - A Bothy több mint hat mérföldre van innen.

- Szép kis séta. Taxi van? Bosszantó, hogy nélkülöznöm kell a kocsimat.

- McIntyre-t esetleg felhívhatná, de el fog tartani egy ideig, mire ideér - töprengett Lorna. - Persze akkor még mindig megeshet, hogy az étteremben nem talál helyet. Estefelé mindig zsúfolt. Ha nem túl igényes, és beéri valami egyszerű fogással, maradjon itt velünk!

Jane-nek még a szája is tátva maradt a meglepetéstől: Lorna soha, semmilyen körülmények között nem szokta megkínálni a fogadó vendégeit vacsorával, esténként féltékenyen őrködött a magánélete szabadsága fölött.

- Arról szó sem lehet, hogy még főzőcskézzem is - jelentette ki annak idején, amikor Jane-nel megnyitották az ajándékboltjukat. - Épp elég tennivalót ad az üzlet, a vendégek reggeliztetése meg lovagoltatása. Magamra is kell valamikor időt szakítanom.

Először még szobát sem akartam adni Martin Ritchie-nek, most meg meleg vacsorával is megkínálom. Ez azért már több a skót vendégszeretetnél, ez már kész őrültség! - füstölgött magában Lorna.

- Igazán kedves magától, Misa Morrison - derült fel Ritchie arca -, bár amint látom, már van egy vendége. Ehetek a szobámban is, nem szeretnék a terhükre lenni.

A lány elszántan megrázta a fejét. A lófarka ide-oda himbálódzott.

- Jane meg én ezt sohasem engednénk meg - mondta mosolyogva. - A nappaliban bizonyára talál kedvére való olvasnivalót, azalatt én megterítem az asztalt. Sokféle könyv van a házikönyvtárunkban. Egy részük az apámé volt, a vendégektől is kaptam jó néhányat, a többi pedig a saját.

- Mi az ördög bújt beléd? - fordult hozzá Jane, miután a kiment. - Sosem főzöl a vendégeidnek, ez az egyik alapelved. Akkor most miért teszel kivételt? Jobb, ha meg sem szólalsz! Máris beleestél. A gyönyörű kék szempár meg a csábos mosoly, úgy látom, megtette a magáét.

- Remélem, ezt viccnek szántad?! - hűtötte le Lorna. - Csupán azt teszem, amit bárki más tenne a helyemben. Egyébként sem baj, ha elaltatom az éberségét, annál megsemmisítőbb csapást mérhetek rá később.

- Akkor meg mire jó ez a nagy fölhajtás? - értetlenkedett Jane, amikor a barátnője színes gyertyákat s hozzáillő szalvétákat vett elő az egyik fiókból. - Nocsak, evőeszközből is az ünnepit használjuk?

- Álljon meg a menet, Jane Baxter? -figyelmeztette Lorna. - Igaz, csak hideg sült csirke van, meg hozzá sült krumpli és persze zöldbab, de attól még megadhatjuk a módját.

Ha Lorna ennyire töri magát egy férfiért, akit nem ismer, és állítólag ki nem állhat. - töprengett Jane. Végül is az ő magánügye, senkinek semmi köze hozzá. Persze azért meg kell hagyni, elég különös.

- Nos, mit szólsz hozzá? Ugye szép lett az asztal? Mr. Ritchie most már nem mondhatja, hogy barbárok közé került.

Jane megszemlélte a kikeményített asztalterítőt, a sárga gyertyákat és a hozzájuk illó sárga szalvétákat. Lorna még egy palack óbort is elővarázsolt, a nedű sötétvörösen csillogott a gyertyák fényében.

- Felülmúltad önmagadat - lelkendezett Jane. - Mr. Ritchie el lesz ragadtatva.

- Akkor megyek, és behívom.

Martin ott ült a nappaliban Lorna apjának hatalmas karosszékében. Beletemetkezett az egyik könyvbe, s úgy tűnt, teljesen otthonosan érai magát.

A lányt furcsa bizsergés fogta el. Zavarában megköszörülte a torkát. - Mr. Ritchie, kész a vacsora. Kérem, jöjjön velem!

- Szólítson Martinnak, kérem - mondta a vendég, s kivett a zsebéből egy darabka papírt könyvjelzőnek.

- Akkor maga is hívjon Lornának!

Martin két lépéssel a lány mellett termett, s kinyitotta előtte az ajtót. Véletlenül összeért a karjuk.

Lorna ettől még jobban összezavarodott, és elpirult. Szedd össze magad! - biztatta magát. Ne felejtsd el, miért jött ez az ember, s mik a szándékai! Bármilyen elbűvölő is, nem szabad behódolnod neki!

- Hát ez mesés! - csettintett elismerően a terített asztal láttán Ritchie. - Az imént mintha azt mondták volna, hogy csupán egyszerű vacsora lesz. Azt hiszem, eltérő elképzeléseink vannak, a szerény vacsorát illetően. És ez a burgundi! Minden, csak nem szokványos asztali bor!

- Apám mindig nagyon büszke volt a pincéjére - magyarázkodott Lorna. - Ritkán nyílik rá alkalom, hogy ezt be is bizonyíthassam, hát nem hagyhattam ki. Ezt az üveget egyébként már régebben fel kellett volna nyitni. Persze ha maga még várni akar.

- Isten ments! Addigra éhen halnék. Hosszú volt a nap, minden tekintetben.

- Hát akkor lássunk hozzá! - javasolta Lorna. - Legyen olyan kedves, és töltsön mindhármunknak! Én közben feltálalom a csirkét. Remélem, kissé jobb véleménnyel van már rólunk, mint ma reggel - kacsintott pajkosan. - Lehet, hogy az úthálózatunk javításra szorul, magának legalábbis ez a véleménye, ezzel szemben értünk hozzá, hogyan kell az élet örömeit élvezni.

- Erről magam is meggyőződhettem - évődött vele Martin, s a bort megillető áhítattal töltött a poharakba.

Jane tágra nyílt szemmel hallgatta őket. Ilyen felszabadultan jókedvűnek még sohasem látta a barátnőjét: zöld szeme felragyogott, valahányszor csak Martinra nézett. Sosem szokott így viselkedni.

A férfi sokat beszélt. Kiderült, hogy rendkívül érzékletes előadó, s minden témához hozzá tudott szólni, lett légyen az a skót történelem, irodalom, színház vagy akár a politika.

Ha éppen Jane-hez intézte szavait, Lorna titokban figyelte. Lehet, hogy mégis rosszul ítélte meg az első pillanatban? Ez a művelt, kedves férfi tényleg azért jött volna ide, hogy tönkretegye a szigetét? Az is igaz persze, hogy reggel korántsem volt ilyen elbűvölő, sokkal inkább goromba és ellenséges.

Martin most váratlanul feléje fordult, s elkapta a lány éber pillantását.

- Hadd kérdezzek valamit! - szólalt Lorna elhamarkodottan. - Ma reggel azt állította, hogy üzleti ügyben jött a szigetre, de még mindig nem árulta el nekünk, miről van szó. Mi a foglalkozása? Vagy talán titok?

- A munkám egyáltalán sem izgalmas, még kevésbé titok - felelte Ritchie. - Az idegenforgalomban tevékenykedem, s mivel a Mull-szigetet eddig még nem ismertem, úgy döntöttem, ideje, hogy felderítsem. Elégedett a válaszommal, Miss Morrison?

Lornát egy csöppet sem nyugtatta meg a válasz. Ha idegenforgalom, akkor az turistacsoportokat jelent, s a csoportoknak szállás is kell, pont olyan, amilyenről Eric vevői áradoztak.

- Csak nem ahhoz a tervezőcsoporthoz tartozik, amelyik üdülőfalut akar ide építeni? - puhatolózott.

- Üdülőfalut? - képedt el a férfi. - Te jóságos ég! Honnan veszi, hogy ilyesmiben sántikálok?

A lánynak nagy kő esett le a szívéről.

- Ó, ez csak olyan szóbeszéd - tért ki a válasz elől. - Nem is érdemes az időt vesztegetni rá. Igya ki a borát, én közben elkészítem a kávét.

Jane az órájára pillantott.

- Te jó ég! - lepődött meg. - Már ilyen késő lenne? Ideje hazamennem - tolta hátra a székét. - Segítek elmosogatni, aztán tényleg mennem kell.

Mintegy jelszóra, Martin is felállt.

- A mosogatást én vállalom - jelentette ki. - Ez a legkevesebb, amivel hozzájárulhatok a mai estéhez.

Jane először Lomára, majd Martinra nézett.

- Nem is tudom. de ha annyira ragaszkodik hozzá. - mondta vontatottan. - Igen, ragaszkodom. A mosogatásban igazán kiváló vagyok, egy-kettőre készen leszünk. Remélem, találkozunk még? - kérdezte a férfi.

- Valószínűleg már holnap - nevette el magát Jane. - jó éjszakát, és köszönöm a vacsorát. Nagyon kellemes este volt.

- Igazán megnyerő lány ez a Jane Baxter - jegyezte meg később Martin, miközben leszedték az asztalt. - Itt született a szigeten vagy odaátról került ide?

- Az egyetemen jöttünk össze - felelte Lorna, s forró vizet eresztett a mosogatóba. Martin beleegyezett, hogy az ó feladata inkább a törülgetés legyen. - Jane elvált asszony, a férje egyik napról a másikra faképnél hagyta. Akkoriban még csak futólag ismertük egymást.

- Ugye közösen vezetik az iparművészeti boltot?

Lorna bólintott.

- Jane-ről közben kiderült, hogy tehetséges keze van. Ezüst ékszereket kezdett tervezni, és egy évfolyamtalálkozón megkérdezte tőlem, nem tudná-e itt a szigeten árulni, amit készít. Szó szót kővétett, és a vége az lett, hogy ideköltözött. A faluban lakik egy kis kertes házban, és az idejét megosztja a műhelye és a bolt között. Eddig ragyogóan bevált az együttműködésünk.

- Mert mindketten keményen dolgoznak. Soha nem szoktak kikapcsolódni?

- Nem túl gyakran - vallotta be Lorna. -Télen el szoktam utazni egypár napra Edinburgh-ba az édesanyámhoz. A pónikat nem lehet sokáig egyedül hagyni. Naponta kell etetni őket.

- De magáról ki gondoskodik? - kérdezte Martin szokatlan szelídséggel. Olyan különös pillantást vetett a lányra, hogy Lorna zavarában gyorsan elfordult.

- Ó, rólam nem kell gondoskodni - felelte könnyedén, s még el is nevette magát. - Egészen jól elboldogulok egyedül.

- Azt magam is látom - nézett körbe a patikatiszta konyhában. - Itt nem érzi magát olykor magányosnak?

Lorna hevesen nemet intett.

- Ritkán vagyok egyedül - magyarázta. - Itt vannak a szállóvendégek, a lovagolni vágyó turisták, a vevők a boltban... Néha már azt kívánom, bárcsak többet lehetnék egyedül. Azonkívül nagyon összetartóak itt az emberek. Az egész eddigi életemet itt töltöttem el a faluban. Mindig akad valaki, aki mellém áll és segít.

- Valaki? - nézett Martin a lány gyűrűsujjára. - Nincs férjnél... De talán már menyasszony?

- Menyasszony? - kerekedett el Lorna szeme a meglepetéstől. Ennyire személyes jellegű kérdésre nem számított, s az együttérzés hangja is megdöbbentette. - Szerintem az látszana rajtam. - Ahogy kimondta, meg is bánta, de most már semmiképp sem hozakodhatott elő Erickel. Pedig szinte jegyeseknek számítottak a falu szemében. Hogy ne kelljen többet erről a témáról beszélnie, gyorsan hétköznapibb dolgokra terelte a szót. - Még megterítem az asztalt a reggelihez, aztán lefekszem - mondta. - Holnap reggel lovaglás lesz a program, ki kell pihennem magamat. Maga persze nyugodtan fenn maradhat. Ha szüksége lenne rá, biztosan találunk még valahol egy kis whiskyt is.

- Nagyon köszönöm a vacsorát, Lorna. No meg ezt a hallatlanul szórakoztató estét is - szorította meg a kezét a férfi. Arcvonásai kisimultak, látszott, hogy lecsillapodott. -Igazán jó érzés, hogy a nap nem úgy fejeződött be, ahogy kezdődött. Minden jó, ha jó a vége, tartja a közmondás.

Inkább úgy fogalmaznék, hogy jól összezavarodott bennem minden, gondolta a lány, amikor valamivel később a szobája felé igyekezett. Ha valaki ma reggel azt jósolta volna, hogy meg fogom hívni Martin Ritchie-t vacsorára, sőt eléje teszem apa egyik legjobb borát, hát biztosan őröltnek tartottam volna.

Leült az ágya szélére, kibontotta a haját, s addig kefélte aranyszőke fürtjeit, míg lágy hullámokban omlottak a vállára.

Most már majdnem biztos volt benne, hogy a vendégének semmi köze a tervezett üdülőfaluhoz. Úgy tűnt, Ritchie maga is meglepődött, amikor Lorna rákérdezett a dologra. Miért hazudna?

Ha itt valaki hazudott, az ő maga volt. Miért hallgatta el, hogy tényleg menyasszony? Maga sem értette, hacsak nem.

Nem, ez igazán nevetséges feltételezés! Csupán ma reggel óta ismeri a férfit, s nemrég még a világ legundokabb emberének tartotta.

Martin nem az esetem, döntötte el magában és elaludt.

fejezet

Amikor Lorna másnap reggel lejött a szobájából, a vendég még valószínűleg az igazak álmát aludta.

Gyorsan felhörpintett egy csésze teát a konyhában, aztán kisietett, hogy behajtsa a pónikat a legelőről. Bár volt egy alkalmazottja is a faluból, Fiona, aki segíteni szokott a lovak felnyergelésében, az etetést és a beterelést legszívesebben maga végezte - főleg az ilyen enyhe, tiszta levegőjű reggeleken.

Hamar végzett, s alig fél óra múlva jókedvűen dudorászva benyitott a konyhába.

- Jó reggelt, Lorna! - üdvözölte Martin, aki a helyi újság legfrissebb számát olvasgatva a konyhaasztalnál üldögélt.

A kannában már zubogott a víz, a levegőben pirított kenyér illata szállt. Lomét érzéki gyönyörűséggel töltötte el az ínycsiklandó reggeli ígérete.

- Jó reggelt? -mondta, mintha most látná először ezt a délceg, sötét hajú férfit, akinek tűnődő kék szeme rászegeződött. Még annál is megnyerőbb volt, mint amilyennek az emlékezetében őrizte.

- Bocsásson meg, hogy csak úgy betörtem ide - szabadkozott Martin. - Senki sem volt itt, amikor lejöttem, ezért úgy döntöttem, kiszolgálom magamat. Reggelizett már? - Felállt, s két csészét telitöltött kávéval.

- Úgy látom, fizetési engedményre számít - kacarászott Lorna. - Nemigen szoktam elvárni a vendégeimtől, hogy maguk készítsék el a reggelijüket, ráadásul még engem is kiszolgáljanak. De ha maradt még pirítós.

Szó szót követett, s már ott ülték egymással szemben a nagy asztalnál. Lorna olyan étvággyal falta a lekvárral vastagon megkent pirítóst, hogy Martin nem állta meg szó nélkül.

- Régóta fent van? Az étvágyából ítélve ma már sokat dolgozott - vélekedett.

- A jó levegő teszi, és persze az is ritka lehetőség, hogy valaki elkészíti helyettem a reggelit. A magam készítette pirítós sohasem ilyen ízletes. Maga elkényeztet engem, és én még csak meg sem kérdeztem, hogy aludt. Hát micsoda fogadósné vagyok én!? Biztosan azért kelt fel ilyen későn, mert kényelmetlen volt az ágya.

- Ugyan már! - dőlt hátra Martin a székén, s két kezét összekuksolta a tarkóján. - Őszintén szólva nem is tudom, mikor aludtam utoljára ilyen jól. Ez a békesség, ez a nyugalom. A városi ember eltompul, s hamarosan észre sem veszi, mi hiányzik az életéből. Már ez a csodálatos levegő is olyan friss, hogy szinte harapni lehet belőle. Nincs forgalom, nincs kipufogógáz - ez maga a Paradicsom!

- Jólesik ezt magától hallanom. - Martin lelkesedése az utolsó kételyt is eloszlatta a lányban. - Említettem tegnap este, hogy különös szóbeszéd kapott lábra mostanában mifelénk. Egy ismert brit idegenforgalmi szakember állítólag a fejébe vette, hogy üdülőfalut építtet a szigeten, valahol az északi part mentén, ahol a legbékésebb s a legszebb a táj.

Martin előrehajolt ültében, és feszülten figyelt.

- Igen, emlékszem. Örülök, hogy megint szóba hozta. Vajon tényleg csak szóbeszéd az egész, vagy van már valami kézzelfogható bizonyíték, netán a tervek is elkészültek?

Ritchie kíváncsiskodása újra bizalmatlansággal töltötte el Lomét, rossz sejtése támadt.

- Nem tudok semmi közelebbit - felelte távolságtartóan. - Tegnap hallottam először erről az egészről, eléggé megdöbbentett. - Sokért nem adta volna, ha tudja, mi megy végbe a férfi fejében, de Martin arckifejezése nem árult el semmit.

- Üdülőfalu? Bárhogy legyen is, még nem dőlt el semmi, és nem minden tervből lesz valóság. Nem kellene úgy a szívére vennie.

- Nem is veszem - szaladt ki Lorna száján. - Csak dühös vagyok! - kiáltotta felháborodva. - Leginkább az emberekre. Van köztük, aki ráadásul még a barátom is, és örvendezik a fejlemények hallatán - csapta le az asztalra a csészéjét. - Azt hajtogatják, hogy a növekvő idegenforgalom új munkahelyekei teremtene és fellendítené az üzleti életet. Tudja, mit válaszoltam nekik? Hogy a civilizáció ezen áldásairól nyugodtan lemondhatunk.

- De hát az embereknek igazuk van, maga is beláthatja - közölte a véleményét Martin. - Akkor persze az utakat is rendbe kellene hozni.

- Hogy aztán őrültként száguldozzon mindenki keresztül-kasul a szigeten? - fortyant fel Lorna. Semmi kedve nem volt viccelődni. - Nagyon köszönöm, de nem kérek belőle. - Felkelt a helyéről, egymásra rakta az edényeket, s a mosogatóhoz vitte. Mély csalódást érzett. Már épp bízni kezdett Martinban, erre a férfi ilyen kétértelműen viszonyul a hírhez. Csöppet sem megnyugtató fejlemény. Gyors elhatározással úgy döntött, hogy mindent egy lapra tesz föl, s kertelés nélkül rákérdez, van-e a férfinak valami köze a tervhez. - Martin... - fogott bele a mondanivalójába, de az utolsó pillanatban elhagyta a bátorsága. Jól ismerte önmagát és érezte, hogy ez nem a megfelelő alkalom. Ha ugyanis kezdődő bizalmatlansága jogosnak bizonyulna, sutba hajítana minden, a vendégével szemben kötelező udvariassági szabályt, és a képébe vágná, mi a véleménye róla.

- Igen? - nézett rá Martin várakozásteljesen.

Lorna lázas igyekezettel keresgélte a szavakat, aztán támadt egy mentő ötlete.

- Mit tervezett mára? Autó nélkül, gondolom, kénytelen változtatni az eredeti elképzelésein.

- Tény és való - komorult el a férfi arca. - Csöppet sincs ínyemre, hogy egész nap itthon üldögéljek. - Felállt s ideges léptekkel járkálni kezdett. - Andy McIntyre-nak nincs véletlenül egy kocsija, amit ki lehetne bérelni? Akkor nem lennék ennyire helyhez kötve.

- Megkérdezheti, de azt hiszem a válasz nem fogja kielégíteni. Hová szeretne eljutni?

Martin a homlokát ráncolta.

- Térkép nélkül nem tudom elmagyarázni, az pedig az autómban maradt. Kész őrület! - szorította ökölbe a kezét tehetetlenségében. - Ha van valami, amit gyűlölök, az a pocsékolás, legfőképpen az időpocsékolás.

- Térképet tudnék kölcsönözni - ajánlotta fel Lorna. - De mivel menne? Azt hiszem, ebben én sem tudok tanácsot adni. Ha úgyis csak üldögélne, mint mondja, s még nincs semmi elképzelése, ki kellene használnia az alkalmat: teherre egy szép túrát a környéken. Több célpontot is javasolhatok - tette hozzá. - Csodálatos napunk van ma.

- Már mondtam, hogy nem szeretem az időmet elpocsékolni, márpedig a céltalan sétálgatás tiszta időpocsékolás a szememben. Akkor már inkább itthon maradok. Telefonálok, és elintézem a papírmunkát. Az irodámat mindenképpen értesítenem kell a hollétemről. Elnézést, először engedélyt kellett volna kérnem magától. De említette, hogy délelőtt kilovagol, ezért azt gondoltam, senkit sem fogok zavarni.

Ez bizony minden volt, csak nem kérés. Loménak egyre kevésbé tetszett az a modor, ahogy Martin magától értetődőnek vette a vendégszeretetét.

- A vendégeim általában legkésőbb tíz óráig elhagyják a szobájukat - jegyezte meg kissé élesen. - Igaz, hogy ma délelőtt távol leszek, de ez még nem jelenti azt, hogy a házam tárva-nyitva áll. Ily módon minden idegen betévedhetne ide, s azt tehetné, amire éppen kedve szottyan.

Martin bocsánatkérően elmosolyodott.

- De ugye én nem tartozom közéjük? - kérdezte.

- Kik közé?

- Sem az idegenek, sem pedig a vendégek közé. Tegnap meghívott vacsorára, ettől egészen más helyzetbe kertütem. - Az utolsó szavaknál arcvonásai megenyhültek, s a mosolya olyan lefegyverző volt, hogy Lorna kénytelen-kelletlen megint behódolt férfias varázsának.

- Igaza van - ismerte el vonakodva -, ráadásul tényleg nem zavar senkit. Egyébként sincs hová mennie.

- Talán az istállóban meghúzhatnám magam - javasolta a vendég képmutató komolysággal.

- Ugyan már - babrálta a haját zavarában Lorna -, legalább ne tegyen nevetségessé! Itt marad a házban, és kész! Most pedig, ha megbocsát. Mennem kell. Rögtön itt lesz Fiona, hogy segítsen felnyergelni a pónikat. jó mulatást! Érezze otthon magát!

A pokolba ezzel a fickóval! - háborgott magában már odakint. Meggondolatlanul szállást adott neki, könnyelműen meghívta vacsorára, s most pimasz módon az egész napot itthon tölti. Jó lesz résen lenni, mert a végén még itt marad a nyakán, és a vonzerejével teljesen leveszi a lábáról.

A sziget ezen a reggelen a legszebb arcát mutatta. A levegő olyan kristálytiszta volt, hogy a parton lovagolva a Hebridák többi tagját is látni lehetett, ami bizony rendkívül ritkán fordul elő. Valaki azt javasolta a csoportból, hogy hosszabbítsák meg a kirándulás útvonalát, ha már ilyen gyönyörű az idő.

Lornának kapóra jött az ötlet, így legalább elég későn ért haza Glenmore-ba. Kimerülten csusszant le a nyeregből az istálló előtt.

- Nem tudom, te hogy vagy vele - szólt oda Fionának, miután lenyergelték, lecsutakolták és megabrakoltatták a lovakat -, de én már félig éhen haltam. Gyere, készítek gyorsan egypár szendvicset!

- Igazán kedves tőled - felelte Fiona -, de ha nem haragszol, inkább hazamegyek, és ott eszem. Megígértem anyámnak, hogy vigyázok az ikrekre, amíg ő Nora néninél lesz.

- Ahogy akarod - mosolygott rá Lorna. - Viszontlátásra holnap! És nagyon köszönöm, hogy végig velünk tartottál.

Amikor keresztülvágott az udvaron, felfedezte Jane Escortját a színben. Úgy döntött, előbb gyorsan lezuhanyozik és bekap pár falatot, csak aztán megy át a boltba.

Vajon itt van-e még Martin? Furcsa, kellemetlen feszültség lett úrrá rajta, s ösztönösen hátrasimította rakoncátlan hajtincseit, mielőtt a hátsó ajtón át belépett volna a házba.

Megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy a konyha üres. Csupán Martin irattáskája s egy sereg katonás rendbe sorolt papfa hevert az asztalon. Úgy látszik, Ritchie mégiscsak úgy döntött valamikor a nap folyamán, hogy sétálni indul.

Kezet mosott, levágott két szelet kenyeret, s odalépett a hűtőszekrényhez, hogy elővegyen valami felvágottat. Közben akaratlanul is rápillantott a férfi irattáskája mellett legfelül heverő papírlapra.

Enterprise Tours: Glasgow. Park Street. Igazgatók: C. Langdon, P. McPharlane és M. D. Ritchie - olvasta a cégjelzéses papír fejlécét, s kíváncsian kézbe vette, hogy tüzetesebben is megvizsgálja.

Hát itt van feketén fehéren a bizonyíték! A betűk elhomályosultak a szeme előtt. Le kellene ülnie. A papírt letette maga elé az asztalra, s megpróbálta kisilabizálni Martin kézírását.

A férfi jegyzeteket készített magának a szigetről. Mindennek kimondatlanul is csak egy célja lehet: az idegenforgalom. Nincs parkolási lehetőség - írta egy helyen. Vagy: Rossz utak, de a táj lélegzetelállítóan szép. Másutt meg: A bővítési lehetőségeket illetően megvizsgálandó: Ezek szerint mégiscsak igaza volt! Azaz ösztönös bizalmatlanság, amit az első perctót fogva érlett a férfi iránt, nem volt eltúlzott.

Leírhatatlan düh kerítette hatalmába, az éhséget és a fáradtságot nyomban elfelejtette.

Enterprise Tours. Martin Ritchie mint igazgató. Bővítési lehetőségek. A szavak fogva tartották. Szóval itt van, akitől úgy tartott. Titokban bejárta a szigetet, hogy kikeresse a legszebb helyet az üdülőfaluja számára. Igazán ravasz fogás: amikor a szóbeszédgól mesélt neki, úgy tett, mintha ma lépett volna le a falvédőről. Egyelőre persze mindent titokban akar tartani, míg a véglegesített terveket le nem teszi véleményezés céljából a hatóság asztalára.

Bárcsak sejtette volna, kivel áll szemben valójában! Martin Ritchie soha az életben át nem léphette volna a küszöbét.

Lelki szemei előtt megjelent a gyönyörű táj, amit alig néhány órája még háborítatlan szépségében csodálhatott meg. A csöndes lápvidék és a szélvédett völgyek, a napfényes tisztások, a ködsipkás hegycsúcsok s a napfényes partvonal most mind végveszélybe kerültek ennek az álnok kígyónak meg az utazási irodájának a jóvoltából.

Még szerencse, hogy itt van Jane. Most azonnal átmegy hozzá, és mindent felfed előtte, s aztán. dühösen összeszorította a száját. Aztán megkeresi Martin Ritchie-t, a fejéhez vág néhány keresetlen szót, végül közli vele, hogy ezek után semmi keresnivalója nincs a fogadójában. Vegye a cókmókját és tűnjön el! Töltse az éjszakákat a csillagos ég alatt, amíg el nem készül a vacak Mercedese!

Futólépésben tette meg az utat az udvaron át az ajándékboltig. Az ajtó nyitva állt.

- Jane! - kiáltotta, de nyomban elhallgatott, s lecövekelt a küszöbön.

A barátnőjének látogatója volt: Martin Ritchie hanyag tartásban ült a pult tetején, háttal a bejáratnak. Épp mondhatott valamit, mert Jane rajongva ránevetett. Lorna dühét most már a be nem vallott féltékenység is fokozta a bizalmas jelenet láttán. Jane és Martin úgy nevetgéltek és tréfálkoztak, mintha régi jó barátok lettek volna.

- Lorna! - kiáltotta meglepetten Jane. - Gyere be! Ma sokáig elmaradtál. Jól sikerült a kirándulás?

A lány gépiesen válaszolt, közben egyre csak Martint figyelte. Odasietett hozzá, s az orra alá dugta a bűnjelet.

- Ez itt a magáé? - kérdezte mérgesen. Martin arcáról lehervadt a mosoly.

- Miért kérdezi? Úgyis tudja. Az a szokása, Miss Morrison, hogy mások papírjai között turkál? - vetette oda közömbösen, de a pillantása elárulta, hogy látszólagos nyugalma csupán álca.

- Csak abban az esetben, ha rólam, vagy az otthonomról van szó.

- Lorna - kérdezte értetlenül Jane -, mi köze ennek. ..

A lány türelmetlen mozdulattal félbeszakítottá.

- Egy pillanat, Jane, mindjárt megtudod - mondta, majd újra Martinhoz fordult. - Enterprise Tours. Tehát ez az a társaság, amelynek dolgozik. Így van?

- Igen. De fogalmam sincs róla, hogy magának ehhez mi köze. Az pedig kész ostobaság, hogy az otthonáról lenne szó.

- Én nem Glenmore-ról beszélek, hanem az egész szigetről - fakadt ki Lorna. - Jaj, Jane, az első pillanattól fogva tudtam, hogy eltitkolt valamit. Látod, igazam lett. Hazudott, amikor tegnap este azt állította, hogy semmi köze a tervezett üdülőfaluhoz. A valóság egészen más: nem hogy nincs köze hozzá, de ő a vállalat egyik igazgatója! - lobogtatta vádlón a papírlapot. - És tudod, miért van itt? Hogy lecsapjon a legjobb építési telekre. El kellene olvasnod, miket írt össze! Semmi kétség: az a célja, hogy tönkretegye a mi békés szigetünket.

Martin közelebb lépett.

- Fogalmam sincs, miről beszél - mondta élesen. - Kérem, csillapodjék le, mielőtt olyasmit állítana, amiért később majd szégyenkeznie kell.

- Most meg még ki is oktat?! - támadt rá Lorna. - Miért kellene később szégyenkeznem? Maga fogja megbánni azt, hogy valaha is betette a lábát a szigetünkre. Ha háború, hát legyen háború! Én felveszem a harcot, Mr. Ritchie! Élnek a Mull-szigeten rajtam kívül is emberek, akik számára nem a pénz és a haszon a legfontosabb cél az életben. Sokan a békességet és a nyugalmat, vagyis maga szerint a középkori állapotokat részesítik előnyben. Akár hiszi, akár nem, a legtöbben épp azért keresik fel a szigetünket, mert itt minden olyan csöndes, s idemenekülnek a civilizáció elöl. Pont az elől, amit maga a nyakunkra akar hozni.

Martin meg sem próbálta félbeszakítani a szóáradatot. Nekidőlt a falnak, kezét a nadrágzsebébe süllyesztette, és megcsörgette az aprópénzt. Szándékosan unott arckifejezése láttán Lorna még dühösebb lett.

- Nincs több mondanivalója, Miss Morrison? - vetette oda a férfi gúnyos mosoly kíséretében. - Minő szenvedélyes szónoklat! Azt hiszem, épp ideje, hogy néhány dolgot tudomásul vegyen.

- Megtarthatja magának, amit mondani akar, Mr. Ritchie! Egyetlen szavára sem vagyok többé kíváncsi! Most már tudom, mekkora ostobaságot követtem el, amikor szállást adtam magának. Kérem, minél előbb csomagolja össze a holmiját, közben elkészítem a számlát. - Sarkon fordult, és ki akart sietni a boltból, de Martin megragadta a karját. Minél inkább kapálódzott, annál keményebben szorította. - Eresszen el! - sziszegte a lány. - Különben.

- Különben mi lesz, Miss Morrison? - mulatott rajta a férfi. - Attól tartok, nem sokat tehet.

Találkozott a pillantásuk, s úgy meredtek egymásra, mint két ellenfél, akik egymás akaratát próbálják megtörni. Lótna nem adta meg magát, ahhoz túlságosan is biztos volt a maga igazában.

- Becsapott engem - vádolta meg Martint. - Amikor meséltem magának az üdülőfaluról, azt állította, hogy semmi köze hozzá. Igazán jó színész, tökéletesen sikerült megtévesztenie, milyen remekül adta az ártatlant, közben pedig mind végig.

- Ne hangoztasson elhamarkodott következtetéseket! -, figyelmeztette a férfi. - Nagy könnyelműség hazugsággal vádolni valakit. Kellemetlen helyzetbe kerülhet miatta. A rágalmazást büntetik, s nekem van egy tanúm.

Mindketten hátranéztek, de Jane közben észrevétlenül kiosont a raktárba.

- Okos asszony - vélte Martin, s egy mozdulattal olyan közel rántotta magához Lornát, hogy kénytelen volt egyenesen a szemébe nézni. - Nincs ugyan okom a védekezésre, mégis szeretném közölni, hogy az irodánk a legcsekélyebb mértékben sem érdekelt üdülőfaluk, szabadidőközpontok vagy egyéb idegenforgalmi létesítmények építésében. Egyébként pedig ennek a tervnek a megvalósítása csöppet sem lenne olyan óriási bűntény - folytatta rövid szünet után -, mert sok ember számára jelentene örömet és kikapcsolódást, s ennek az elmaradott vidéknek is növekvő jólétet biztosítana.

Lorna az utolsó mondatot elengedte a füle mellett.

- Csak nem gondolja, hogy el is hiszem? - kérdezte gúnyosan. - Hiszen a saját szememmel olvastam a feljegyzéseit. A bővítési lehetőségeket illetően megvizsgálandó. Ott áll a papíron feketén fehéren, a saját kézírásával!

- Így igaz, nem tagadom - nézett rá-komatekintettel Martin. A lány beleremegett, amikor rádöbbent, mi mindent tehetne vele a férfi, ha akarná. - Kezd untatni ez a beszélgetés. Hiszi vagy sem, az egészet félreérti. Csupán azt szeretném közölni, hogy nem szeretem, ha hazugnak neveznek. - Az utolsó szónál elengedte a lányt..

Lorna gyorsan hátralépett, s fájó karját dörzsölgette.

Martint egy pillanatra megdöbbentették a piros csíkok, de a következő másodpercben újra közömbös arcot vágott.

- Egyetlen ponton megegyezik a véleményünk - jelentette ki befejezésképpen. - Mihelyt összecsomagoltam, eltűnök a fogadójából. Ne felejtse el a számlát! S még valami - nézett vissza a küszöbről. - írja hozzá a telefonbeszélgetéseim díját, továbbá szerezzen egy taxit, felőlem akár a sziget másik végéről is! Az a fő, hogy elvigyen innen egy rendes szállodába.

Lorna leroskadt a pult mögötti székre. Még mindig dühös volt, de a Martinnal való veszekedés ki is merítette. Mielőtt átgondolhatta volna, mit tegyen legelőször, Jane kukkanton be a raktárajtón.

- Tiszta a levegő - suttogta rémült képet vágva -, vagy a következő pillanatban az egész bolt a levegőbe repül?

- Gyere nyugodtan! Elment. Mindjárt szedi a sátorfáját.

- Jaj, Lorna! - sóhajtotta Jane félig kétségbeesetten, félig együtt érzően. - Nincs hozzá jogom, hogy beleszóljak, de.

- De mégis megteszed. És én azt is tudom, hogy mit fogsz mondani: túl messzire mentem, elvetettem a.

- Hallgass rám! Martinnak tényleg semmi köze az üdülőfaludhoz.

- Nem az én üdülőfalum!

- Jól van, jól van. Nem kell mindjárt bekapnod. Hagyd, hogy befejezzem! Véletlenül megtudtam, hogy Martinék vállalkozása teljesen más területen tevékenykedik. Te persze senkit sem hagytál szóhoz jutni!

- Miféle területtál beszélsz? - kérdezte Lorna erőtlenül.

- Az Enterprise Tours tényleg nagyon jó hírű utazási iroda, főleg menedzsereket, politikusokat utaztat, azonkívül tanácskozások résztvevőinek szervez szabadidős elfoglaltságokat. Történelmi nevezetességekhez vagy természeti szépségekben gazdag vidékekre szervez körutakat luxusbusszal és első osztályú elhelyezéssel.

Lorna gondolkodóba esett. Nehezen emésztette meg az imént hallottakat. A luxusbuszokhoz jó utak kellenek, töprengett magában, olyan utak, ahol nem vonulnak át váratlanul birkanyájak, s ahol nem furikáznak dühös lányok a viharvert terepjárójukon. És persze parkolóhelyekre is szükség van.

- Ó, te jóságos ég! - szaladt ki a száján, s belesápadt. - Kezdem felfogni, hogy.

- Martin tényleg azért jön ide, hogy megtudjon egyet s mást - folytatta Jane. - De esze ágában sincs nyaralókkal telipettyezni a szigetet, amint azt a fejéhez vágtad, csupán azt szerette volna feltérképezni, megvannak ahhoz a feltételek, hogy a Mull-szigetet is felvegye az utazási célpontjaik közé.

- Mit mondhatok neki ezek után? - jajgatott Lorna.

- A bocsánatkérésről mi a véleményed? - puhatolózott Jane.

- Ha azt hiszed, hogy én. - A barátnője arckifejezése láttán Lorna elhallgatott. A büszkesége és a lelkiismeret-furdalása egy ideig még küzdött egymással. - Attól tartok, kissé hülyén viselkedtem - mosolygott hősiesen -, és ezt egy olyan ember, mint Martin Ritchie, nem fogja egyhamar elfelejteni, ami nagyon is érthető. - Arcát a kezébe temetve nyögdécselt. - A vendégnek mindig igaza van. Hogy is felejthettem el ezt az aranyszabályt? Azt hiszem, mégsem nekem való a vendéglátóipar. Talán jobb lenne, ha hagynám az egészet és Edinburgh-ban keresnék magamnak valamilyen állást. Anya már régóta próbál rávenni.

- Most meg átestél a ló túlsó oldalára - korholta Jane, s vigasztaló mozdulattal átölelte a vállát. - A vendéglátóiparról jut eszembe: telefonált egy Collins nevű házaspár, szobát foglaltak éjszakára. Felvettem a rendelést, remélem jól tettem.

Lorna fáradtan bólintott.

- Köszönöm, Jane - mondta - Martint leszámítva nincs más vendégem, s ha nem kérek tőle sürgősen bocsánatot, hamarosan egy sem lesz. Jobb, ha minél előbb túlesem rajta. Szoríts nekem!

Ritchie nem volt a konyhában, s az aktatáskája meg az iratai is eltűntek. Csupán az a két szelet kenyér hevert az asztak, amit Lorna vágott magának, miután hazajött a lovaglásból. Egy ideig gyámoltalanul toporgott, aztán tétován elindult fölfelé a lépcsőn.

A csukott ajtón keresztül hallotta, hogy Martin járkál a szobájában, és a fiókokat huzigálja, nyilván csomagol. Nem várhat tovább! Halkan bekopogott.

- Szabad? - szólt ki Martin mogorván, s anélkül hogy hátrafordult volna, meg kérdezte: - A számlát hozta?

- Még nem készítettem el - felelte Lorna. - Szeretnék valamit mondani. Ha azután is el akar utazni, hogy meghallgatott, meg fogja kapni.

A férfi épp az ágy fölé hajolt, s gondosan egy inget hajtogatott.

Lorna nem láthatta az arcát, csak bámulta kisportolt felsőtestét meg az ágy széléhez nyomódó izmos combját, s egy pillanatra teljesen elfelejtette, miért is jött.

- Nos? - sürgette Martin mogorván. - Mit óhajt mondani?

- Csak azt, hogy nagyon sajnálom, ami történt - hadarta, csak hogy minél előbb túl legyen a kínos jeleneten. - Elismerem, hiba volt így elsietni a véleményemet. Rossz következtetéseket vontam le, és hamis végeredményre jutottam. Tudja... - tette hozzá rövid szünet után összetörten, épp akkor hallottam először ezt a pletykát, amikor az úton összetalálkoztunk, és hát. nos, a többit már maga is tudja.

Martin most nagy odafigyeléssel egy pulóvert kezdett hajtogatni.

- Máskor is előfordult már, hogy az ösztöneire hallgatott? - kérdezte. - Azt hiszem, az ilyesmi nincs jó hatással a vérnyomásra.

Amit mondott, az nem volt éppen elutasító, s Lorna reménykedni kezdett.

- Hát, igen - vallotta be töredelmesen. - főleg olyankor, ha számomra fontos dolgokról van szó. Tudom, hogy inkább számolnom kellene tízig, mielőtt valamit kimondok, én mégis épp fordítva csinálom.

- Hmm - fordult most feléje a férfi. Lorna megijedt zord arckifejezése láttán. - Elismerem, dicséretes indokok vezérelték. De azért sosem árt, ha az ember alaposan körülnéz, mielőtt a másikat a földbe döngöli!

- Igen, tudom - ismerte el a lány bűntudatosan. - Az imént bocsánatot kértem, de maga még csak nem is válaszolt rá Még többet vár el tőlem? Azt akarja, hogy térden állva esedezzem a bocsánatáért? - Zöld szemében újra kigyúlt a harci kedv lángja.

A férfi nyomban észre is vette.

- Ejha, ez igazán nagy élmény lenne - jelentette ki. A szája körül mosoly bujkált. - Nem tudom már, mikor esett valaki térdre előttem, főleg ilyen csinos teremtés, mint maga.

Lorna elvörösödött.

- Azért jöttem, hogy elsimítsam a vitánkat, erre maga szórakozik az egészen. Sajnálom, de azt hiszem, merő időpocsékolás volt az egész. Megyek és hozom a számláját. Hívjak mindjárt taxit is? Akkor egy perccel sem kell tovább maradnia a szükségesnél.

Martin egy ideig tűnődve fürkészte Lorna arcát, majd teli torokból hahotázni kezdett.

- No lám! A jó szándék nem tartott valami sokáig, ugye? - Közelebb jött, s Lornának hátra kellett hajtania a fejét, hogy az arcába nézhessen. A férfi szeme felragyogott, ajka érzékien szétnyílt.

A lány szíve egyszeriben összevissza kezdett verni. Csak nem akarja megcsó... Ijedten hátrált az ajtóig, teljesen összezavarodott.

- Miért nem hagy engem soha szóhoz jutni? - korholta Ritchie. - Állandóan hamis következtetéseket von le. Már rég eldöntöttem, hogy maradok, feltéve, ha nincs ellene kifogása. - Az ablakhoz lépett, kezét összekuksolta a háta mögött, s egy ideig kifelé bámult. - Megszerettem ezt a szobát, és ezt a gyönyörű kilátást a rétekre. És a kiszolgálás is megjárja. Addig legalábbis nincs semmi baj, amíg a fogadós kisasszony nem hagyja, hogy telebeszéljék a fejét mindenféle ostobasággal.

- Semmi kifogásom az ellen, ha marad - bizonygatta buzgón Lorna, és szégyenkezve elpirult. - Csak arra gondoltam, mindazok után, ami történt.

- Szóval megint csak rosszul gondolta, nem igaz? - kérdezte Martin, és békejobbot nyújtott. - Felejtsük el az egészet! Rendben?

- Rendben, és nagyon köszönöm.

- Hát akkor ezzel meg is lennénk - engedte el a férfi, s nekilátott, hogy a már becsomagolt holmikat visszarakja a fiókokba. - Megtenne nekem még egy szívességet?

- Természetesen.

- Próbálja meg elérni azt a sokat emlegetett taxist, és kérje meg, hogy ma este fél hétre jöjjön ide! S még valami: rendeljen asztalt két személyre egy étteremben! Magára bízom, hogy melyikben.

- Két személyre? - kerekedett el Lorna szeme. Meglepte a férfi gyors hangulatváltozása. Úgy látszik, még jobban összemelegedett Jane-nel, mint gondolta. Az a bizalmas beszélgetés a boltban, amelyet ő megzavart a zűrös vádaskodásával. Nos, az igazi büntetést most kapta meg érte. Isten nem ver bottal. - Meglátom, mit tehetek - felelte látszólag közömbösen, de ez nagy erőfeszítésébe került.

- Köszönöm, Lorna.

Lorna határtalan csalódást érzett, amiért a férfi nem vele megy vacsorázni, hanem egy másik nővel. Pedig igaztalan vádaskodása után nagyon is érthető volt, hogy Martin csupán annyi időt szándékozik vele tölteni, amennyi feltétlenül szükséges.

Nincs értelme becsapni magamat, kesergett. Ha én lennék Ritchie helyében, valószínűleg azonnal kiköltöztem volna a fogadóból.

Megrendelte fél hétre a taxit, aztán a telefonkagylót szorongatva tűnődve álldogált egy darabig. Vajon melyik étteremben foglaltasson asztalt Martin és Jane számára?

Nem irigyli Jane-től ezt a kis kikapcsolódást, hiszen a barátnője. Martin bizonyára kedves, figyelmes és nagyvonalú kísérő lesz. Akkor pedig csak a Galleon jöhet számításba. A Mull-sziget, de talán az egész Hebridák legdrágább étterme, ám a konyhája minden pénzt megér.

A Galleonban estére sajnos már nem volt szabad asztal. Állítólag az éttermet kibérelték a kikötőben horgonyzó egyik hajó utasai, de a teremfőnök azt ígérte, hogy ha Mr. Ritchie és a hölgy a társaság előtt odaérnek, akkor egy asztalt fenntart számukra.

Miután sikerült ilyen ügyesen elrendeznie a dolgot, Lorna elhatározta, hogy mindjárt be is számol róla Ritchie-nek.

- Martin - szólt be, s halkan kopogtatott. - Sikerült mindent elintéznem. Ha a részletekre is kíváncsi, majd visszajövök később. Rendben? - Egy pillanatra a lélegzete is elállt, mert arra bizony nem számított, hogy a férfi félmeztelenül, csupán a csípője köré tekert törülközőben nyit ajtót. Lesütötte a szemét, s így nem vette észre Martin vidám mosolyát.

- Épp zuhanyozni készültem - magyarázta fesztelenül. - Mivel rajtam kívül nincs más vendég a fogadóban, biztos voltam benne, hogy senkire sem fogok ráijeszteni.

Már megint mulat rajtam, tűnődött a lány, miközben látszólag nagy érdekfödéssel tanulmányozta a szőnyeg mintáit. Tekintete vonakodva, lassan elindult fölfelé, végül megállapodott a jól ismert arcon. Martin kék szeme nyomban elárulta, mennyire örül annak, hogy Lornát ennyire zavarba ejtette a látványa.

- Most még valóban nincs itt más - préselte ki magából a lány nagy nehezen a szavakat -, de bejelentkezett egy házaspár, nemsokára megérkeznek. - Az arca kipirult, szaporán vert a pulzusa. Nagy erőfeszítésébe került, hogy legyőzze feltámadó vágyát. Szerette volna megsimogatni Martint.

Megőrültél! - figyelmeztette önmagát, és kezét gyorsan a nadrágja zsebébe süllyesztette.

- Fél hétkor itt lesz a taxi - igyekezett közömbös hangon megszólalni. - Foglaltattam egy asztalt Jane és a maga számára Tobermoryban, a Galleon étteremben Méregdrága hely, de meg lesz elégedve. Biztosan nem okoz majd csalódást.

- Hát azt majd kiderítjük. Mármint Jane és én - vigyorodott el Ritchie.

- A Galleon tényleg első osztályú étterem - bizonygatta Lorna. - Glasgowban sem talál jobbat. Az összes gasztronómiai kalauz jegyzi. Osztályon felüli hely, a vendég minden kívánságát teljesítik.

- Ha maga mondja - húzta szorosabbra a törülközőt a derekán Martin, amitől megint veszélybe került Lorna nehezen kivívott nyugalma. - De ha megengedi, elmennék zuhanyozni. Sietnem kell, hiszen még Jane-ért is be kell ugranom. - Szélesen elvigyorodott, amikor Lorna riadtan hátrébb lépett, nehogy véletlenül egymáshoz érjenek. - Maga mit tervezett ma estére? -kérdezte mintegy mellékesen, miközben elindult a fürdőszoba felé.

Lorna sóvárogva nézett utána. Megint feltámadt benne a vágy, hogy megérintse, s érezze ujjai alatt az izmok játékát. Mi ütött bele ilyen hirtelen? Hogy juthat ilyesmi egyáltalán az eszébe?

- Én? - mosolygott kényszeredetten - Nem sokat. Fogadom és elhelyezem a Collins házaspárt, eszem valamit, aztán valószínűleg olvasni fogok. Az az igazság, hogy majd éhen halok. Utoljára reggel ettem, a pirítóst, amit maga készített. Azóta még nem jutott rá időm.

Martin a fürdőszoba ajtajából visszafordult.

- Akkor hát ma este nem keresi fel a faluban élő jó barátait?

- Nem - felelte Lorna ingerülten, mert zavarta, hogy Martin ennyire érdeklődik az estéje iránt. - Megmondtam, hogy itthon maradok. Fáradt vagyok és éhes. Hosszú volt a nap, meg aztán történt egy és más, ha netalán már elfelejtette volna.

- Hát hosszú volt, az tény. Ezek szerint visszautasítana egy vacsorameghívást?

- Igen, persze. Illetve . Ó, már magam sem tudom. - A lány most már valóban dühös volt. Miért nem megy végre zuhanyozni a férfi? Hagyja már ót békén!

- Hmm - csóválta a fejét Martin. - Milyen kár! - Nekitámaszkodott az ajtófélfának, s onnan méregette Lornát. - Nem szívesen vacsorázom ugyanis egyedül. Most különösen örültem volna egy kellemes estének.

Lorna a homlokát ráncolta.

- De hát Jane.? - értetlenkedett.

- Jane-nek tele van a feje az új ékszerterveivel. Egyébként sem ő volt az, aki tegnap este meghívott, s kifosztotta az apja borospincéjét. Azt reméltem, viszonozhatom a vendégszeretetét. De ha maga inkább itthon marad, és olvas. - legyintett Ritchie, és eltűnt a fürdőszobában.

Mielőtt becsukta volna az ajtót, Lomi hitetlenkedve utánaszólt: - Tényleg engem akar meghívni vacsorára?

- Ahogy mondja.

- De hát azt hittem. - hallgatott el, olyan ostobának érezte a helyzetet. - Egy szóval sem árulta el, akkor sem, mikor velem foglaltatott asztalt. Ha tudom, hogy engem hív meg dehogy választottam volna a Galleont... - Összevissza makogott, képtelen volt egy épkézláb mondatot összehozni. - Visszamondhatom az asztalrendelést és felhívhatok egy olcsóbb vendégtót.

- Szó sem lehet róla - jött vissza Martin a fürdőszobából. - Elismerem, komiszul viselkedtem, de kíváncsi voltam rá, hogy ezúttal milyen csapdát fog felállítani önmagának. Jóságos ég! Még a végén megfázom - borzongott meg a hűvös folyosón. - Rajta, Lorna! Engedjen végre zuhanyozni, és ne akadékoskodjon! Lent fogom várni, hacsak nem dönt úgy, hogy mégis inkább olvasással töl.

- Jaj, dehogy! - szakította félbe a lány -, szívesen magával tartok. persze csak ha tényleg. - Még mindig nem tudta, hogy a férfi valóban komolyan gondolja-e a meghívást. Fél lábbal már a szobájában volt, amikor Martin visszatartotta:

- Egy pillanat! Van még egy kérésem.

- És pedig?

- Hagyjon fel az örökös töprengéssel! Ne rágódjék folyton mindenen! Legalább ma este ne! Megígéri?

fejezet

Lorna örömében majdhogynem táncra perdült. Martin őt hívta meg vacsorára és nem Jane-t, s mindezt az után, amit felindulásában délután a fejéhez vágott. Mikor is vacsorázott utoljára a Galleonban? Tavaly áprilisban, a születésnapján. Igen, akkor úgy gondolta, hogy Eric talán végre megkéri a kezét. Türelmetlen mozdulattal megrázta a fejét, mintha el akarná hessenteni az emléket, és nekilátott kibontania haját. Végül is nem várhat örökké.

Ez a pillanat egyébként sem alkalmas, hogy élete kudarcain töprengjen. Át kell öltöznie, de először el kell döntenie, mit vegyen fel a vacsorához. Túl nagy választék nincs. A ruhatára főleg farmernadrágokból és pólókból állt, kissé viseltes volt már minden darabja. Épp ideje lenne néhány új holmit beszerezni, gondolta. Talán majd ha legközelebb meglátogatja az édesanyját Edinburgh-ban. Most nem érdemes ezen törni a fejét.

Ma estére tehát csupán a skótkockás szoknyája, két egyszerű ruha és a zöld kisestélyije jöhet számításba, amelyet még az egyetemi évfolyam találkozójára vett. Ott, St. Andrewsban találkoztak újra Jane-nel. Eddig még mindig szerencsét hozott neki ez a ruha, ha fölvette, és jól is állt rajta a mély kivágás meg a bő szoknyarész. Kivette a szekrényből, s maga elé tartotta a tükör előtt. Igen, a színe igazán illik hozzá. Remekül kiemeli szőke haját és zöld szemét.

A divat sosem érdekelte különösebben, maga is meglepődött, hogy életében először sajnálja. Az is igaz persze, hogy eddig még nem hívta meg olyan férfi vacsorálni, mint Martin Ritchie. Néha elment valahová Erickel, a barátját csöppet sem érdekelte a ruhája. Általában rá sem hederített, mi van rajta.

Bement a saját fürdőszobájába, forró vizet eresztett a kádba, s jó sokat beleöntött a Jane-tőt kapott habfürdőből. Aztán nyakig belecsusszant a jó meleg vízbe hátradőlt és lehunyta a szemét.

Valahonnan a tudatalattija legmélyéről egy másik meztelen test látványa ködlött fel előtte, amely férfias és izgató volt, alig pár méterre tőle, a folyosó túloldalán.

Nem kis erőfeszítésébe került, hogy visszatérjen a valóságba. Ismét azon törte a fejét, mit vegyen fel. Mennyire szeretett volna legalább most az egyszer valami izgalmas, különleges holmiba bújni, csak hogy bebizonyítsa Martinnak, hogy ó nem egyszerű kis falusi liba, akit kizárólag a fogadója meg a pónilovai érdekelnek. Az adott helyzetben persze mindez csak vágyálom maradhat, és ő igenis falusi: születése okán és saját választása révén. Mi értelme lenne tagadni?

A hálószobában leült a fésülködő asztalkájához és kedvetlenül szemlélte magát a tükörben. Nem sok néznivaló akad rajta. Az arca kerek, zöld szeme mandulavágású, a szemöldöke szabályos, fitos orra szeplős, a szája kisebb is lehetne. Mindent összevetve az egész így együtt igen kellemes, sőt csinos kis pofika, de hogy lélegzetelállítóan szép, netán érzékien csábító lenne, az túlzás. Kinyújtotta a karját: azon is éktelenkedett néhány szeplő, még lebarnult bőrén is átütött. A körmét rövidre vágta, túszén a házi és a kerti munka során nem lehet hosszú körmökkel páváskodni. Ami pedig az alakját illeti, mérte végig magát bíráló szemmel, azon tényleg nincs semmi kivetnivaló. Karcsú, de nem szögletes, a megfelelő helyeken kellemesen gömbölyödik-domborodik.

Belebújt a zöld ruhába. A selymes anyag hűvösen és puhán simult a testére. Élvezte, hogy végre megint szépítkezhet. Tánclépésben végiglejtett a szobán. A szoknyája csak úgy repült utána.

A haját ezúttal nem tűzte fel, addig kefélgette, míg selymesen csillogott. A száját egy picit kirúzsozta, egy leheletnyi púdert is tett az arcára, hogy a szeplőket elkendőzze.

Megnézte a végeredményt a tükörben. Igen, igazán elégedett lehet. Azért ez a kivágás. Igazgatta jobbra-balra, mindhiába. Jóval többet láttat a bájaiból, mint a megszokott pólók és pulóverek. Fogta a kézitáskáját és odakészített magas sarkú szandálját, s mezítláb indult le a földszintre, hogy megkeresse Martint.

A késő délutáni nap sugarai épp a lépcső magasságában tűztek be az ablakon, s elvakították. Nem vette észre azonnal a férfit, aki pedig már várt rá.

Ritchie egyszerűen nem hitt a szemének. Ez valóban Lorna lenne? Aranyszőke haja ragyogott a beömlő napfényben, karcsú alakja élesen körvonalazódott az ablak világos négyszöge előtt. A férfiban egy szempillantás alatt érzéki vágy ébredt.

- Nagyon megvárakoztattam? - kérdezte Lorna, s az órájára pillantott. - Még nincs fél hét.

Martin is kiöltözött. Puha, fekete bőrdzsekit vett magára, amely még inkább kiemelte széles vállát. Lorna az imént láthatta, milyen ruhátlanul. Bele is borzongott, amint eszébe jutott.

A férfi kezet csókolt neki.

- Nagyon megváltozott - mondta elismerően. - Alig ismerek magára.

- Ez nagyon is érthető - mosolyodott el Lorna zavarában. - Másképp is érzem magam, főleg azén, mert meztelen a lábam szára. Általában reggeltől estig farmernadrágban vagyok.

Martin tekintete vándorútra indult a lány testén: föntről le, majd vissza, végül megállapodott a mély kivágásnál, amelyből izgatóan domborodott ki a lány formás keble: Lorna szíve hevesen dobogni kezdett.

- Örülök, hogy szoknyában láthatom. De miért nincs magán cipó? Lorna meglóbálta a szandálját.

- Mindjárt belebújok. Kötve hiszem, hogy mezítláb beengednének a Galleonba. Mire a taxi ideér. - Elhallgatott, s tűnődve nézett maga elé. Mit szólna vajon a férfi egy kis változtatáshoz?

- Igen?

- Az jutott eszembe, micsoda pazarlás taxin menni Tobermoryba és vissza, hiszen itt van a terepjáróm. Megpróbálhatnám visszamondani a rendelést. Természetesen csak abban az esetben, ha nem viseltetik legyőzhetetlen ellenszenvvel egy ütött-kopott terepjáró iránt - tette hozzá gyorsan, s kissé kihívó mosollyal várta a választ.

- Nem szeretne taxival menni? Egy kis változatosság mindig jólesik. Ha a Mercedesem jó lenne. - hallgatott el sokatmondóan Martin.

- Az én kocsimmal mégiscsak szabadabban mozoghatnánk - makacskodott a lány. - Ki tudja, lehet, hogy vacsora után még kedve támad egy kicsit körülnézni Tobermoryban: Bízzuk a döntést a véletlenre! Lehet, hogy Duncan közben már elindult a taxival. - Odasietett a telefonhoz, s a taxis számát tárcsázta. Szerencsére még otthon találta. - Ezzel tehát meglennénk - jelentette ki, miután letette a kagylót. - Nem zavarja, hogy mellettem kell ülnie? Úgy értem, elhiszi rólam, hogy el tudok vezetni egy terepjárót? - bámult a férfira ártatlan szemekkel. - Nem könnyű irányítani, főleg egy nőnek. ezeken a keskeny utakon.

Martin szeme résnyire szűkült, s a lány már-már azt hitte, túl messzire ment.

Már ismerte a férfit, tudta, milyen hamar dühbe gurul, mégsem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy egy kicsit törlesszen a tegnapiakért. Szerencsére Martin nyugodtan fogadta a kajánkodást.

- Látom, még mindig neheztel rám. Ha bizalmatlan lennék, azt hihetném, azért mondta le a taxit, hogy bizonyítsa, milyen jó vezető. Kettőnk közül azonban maga a gyanakvóbb természet, ezért bizonyára el sem hinné, hogy épp maga miatt szeretném, ha most itt lenne a kocsim. Terepjáróval ebben a ruhában. - Többet nem mondhatott, mert ebben a pillanatban csengettek.

Lorna sajnálta, hogy nem fejezte be a mondatot. Nagyon szerette volna tudni, mit tart a ruhájáról a férfi. Sejtette, de azért jó lett volna Martin szájából hallani. Kinyitotta az ajtót, s közben arra gondolt, hogy ebben a ruhában korántsem fest úgy, mint egy vidéki vendégfogadó tulajdonosa.

Az ajtó előtt egy nő és egy férfi állt. Minden valószínűség szerint a Collins házaspár.

- Miss Morrison? Mi telefonáltunk délután, de lehet, hogy eltévesztettük a címet.

- Mr. és Mrs. Collins - mosolygott rájuk Lorna, s szélesre tárta az ajtót. - Már vártam önöket. Fáradjanak be, kérem, a szobájukat előkészítettem. Nem szokásom így fogadni a vendégeimet - tette hozzá a házaspár csodálkozó pillantását látva. - Vacsorázni készülök.

- Nagyon kedves - nevetett Mrs. Collins megkönnyebbülten. - Egyébként igen csinos ebben a ruhában.

- Egyenesen elragadó - áradozott Mr. Collins -, ha megengedi, hogy így fejezzem ki magam.

- Valóban elragadó - súgta oda neki Martin, amikor elhaladt mellette. Lorna legszívesebben táncra perdült volna örömében. Felvezette a házaspárt emeleti szobájukba, ám Collinsék nyomban le is jöttek vele.

- Majd később kicsomagolunk - magyarázkodott Mrs. Collins. - Olyan szép idő van, szeretnénk még sötétedés előtt felderíteni a környéket.

Lorna árnyújtott nekik egy kapukulcsot.

- Így akkor jöhetnek vissza, amikor jólesik - mondta. - Érezzék otthon magukat, ha addigra még nem érnék vissza! A konyhát arra, jobbra találják. Séta után bizonyára mindkettőjüknek jól fog esni valami forró ital.

- Én is szívesen tennék egy kis felfedező körutat. Nincs kedve hozzá? - kérdezte Martin, miután elhelyezkedtek a kocsiban. - Most, hogy tudja, nem forgatok semmi rosszat a fejemben, talán nagyobb kedve lenne hozzá, hogy megmutassa nekem a szigetet. Vagy még mindig kedve ellen való a gondolat, hogy másokkal is megismertessék a szülőföldjük szépségeit?

Lorna gyanakvó pillantást vetett rá.

- Szó sincs róla - felelte. - Szívesen fogadunk vendégeket, és igazán örömünkre szolgál, ha értékelni tudják a szigetünk különleges szépségét. - Beindította a motort, kigördült az udvarról, s óvatosan elindult lefelé az országúthoz vezető keskeny lehajtón. - Csak hát: . . Ej, mi értelme újból elővenni a témát? Úgy is tudja, mi a véleményem - nevetett fel zavarában. - Nagyon is jól tudja. Martin volt annyira udvarias, hogy erre ne mondjon semmit.

- Nézze csak! - mutatott előre Lorna. A dombvidék máris kitárulkozott előttük - Hát nem csodálatos? Meg kell értenie, miért akarom, hogy mindig így maradjon.

Az utolsó napsugarak bearanyozták a völgyben kanyargó kis folyót. Kétoldalt nyírfák és madárberkenyék szegélyezték a partját, piros bogyóik messzire virítottak. Ha Lorna most leállította volna a motort, olyan csönd lett volna, mintha soha ember nem tette volna a lábát e földre.

Martin jó ideig nem válaszolt.

- Megértem magát, Lorna - mondta végül -, de az élet nem áll meg, minden szüntelenül változik. Nézze csak ezt a tájat! Nem mindig volt ilyen magányos és elhagyatott. A nagy kivándorlás előtt parasztok éltek itt, állatokat tartottak, művelték a földeket.

- Maga ezt is tudja? - álmélkodott a lány.

- Abból a könyvből, amelyet magától kölcsönöztem. Azt is részletesen leírják benne, hogyan űzték innen el őket, csak hogy legelőket nyerjenek a birkanyájak számára.

- És most mi legyen a birkákkal? - szorították Lorna ujjai egyre erősebben a kormányt. - A parasztok áttelepültek Kanadába és Ausztráliába. Űzzük el tehát most az utánuk jövőket is? A kiirtott domboldalakon, ahol régen a birkanyájak cg-öltek, új erdőket kellene telepíteni. - Mivel Martin hallgatott, aggódva rápillantott: - Már megint túlságosan felizgatom magam?

A férfi elmosolyodott.

- Csak egy kicsit. Jól tudom, mit érez. Elég egyértelműen a tudomásomra hozta. Miért nem beszélünk inkább valami másról? Például egy rendkívül takaros, az átlagostól minden vonatkozásban eltérő fogadótulajdonos hölgyről?

Lorna az utat figyelte.

- Azt hittem, érdekli a sziget, s minél többet szeretne róla megtudni - tért ki a válasz elől. - Nézze csak! Odaát van a tó. Nagyon szeretem. - Lelassított. - Csodálatos sétaút veszi körül. Ha akarja, egyszer majd megmutatom. - Egy pillanatra Martin felé fordult, de a férfi nem a tavat nézte, épp ellenkezőleg: őt figyelte teljes odaadással. - A tájat nézze? - szólt rá rosszallóan.

- De hiszen azt teszem - bizonygatta a férfi, s kényelmesen hátradőlt az ülésen. - Higgye el, hogy azt teszem!

Lorna kissé szédelegve vezette a kocsit. Reggel óta nem evett, talán ez az oka, igyekezett valamilyen mentséget találni. Vagy talán az, hogy Martin szépnek látja őt? Ettől a hetedik mennyországban érezte magát. Szeme fényesebben csillogott, s még buzgóbban ecsetelte a táj szépségeit.

- Tobermory, Tobermory - szólalt meg Martin, amikor már a városka közelébe értek. - Nem itt süllyedt el a Nagy Armada egyik hajója, amikor menekült a spanyol gályák elől?

- Ez a hír járja - felelte Lorna. - Idefönt északon makacsul tartják magukat a hiedelmek, főleg ha ilyen regényes dologról van szó. A valóságban azonban egészen másképp történt. Talán majd egyszer elmesélem. Ezt az estét nem szeretném elrontani olyan emberi bűnökkel, mint árulás és csalás. - Lassított. Szűk kis utcába kanyarodtak be, amely a végén kiszélesedett, s egy térbe torkollott a kikötő szomszédságában. - Itt lennénk - mondta, s leállította a kocsit a rakparton.

Mindenfelé halászhálók és rákfogó varsák száradtak. Martin elragadtatással bámulta a regénybe illő díszletet.

- Minden olyan nyugodt és békés, mintha errefelé soha nem is hallottak volna erőszakról, szenvedélyről - mosolygott Lomára. - Pedig közismert, hogy itt nagyon is szenvedélyesek az emberek.

- Ez így igaz - bólintott Lorna. - Mi, kelták nemcsak nép vagyunk, de forróvérűek is. - Kikapcsolta a biztonsági övét, s lehajolt, hogy kibújjon kényelmes cipőjéből, amit csak autóvezetéshez használt.

- Nem kerülte el a figyelmemet - vonta össze a férfi a szemöldökét. - s hogy tiszta vizet öntsek a pohárba, elárulom, hogy az én ereimben szintén kelta vér csörgedezik. Éppoly szenvedélyes tudok lenni, mint bármelyik férfi itt a szigeten. Vagy bármelyik nő - tette hozzá jelentőségteljesen.

Lorna továbbra is lehajtotta a fejét, s minden figyelmét a szandálja becsatolásának szentelte. Vajon mi volt a célja Martinnak ezzel a megjegyzéssel? A hangja nem árult el semmit, s a pillanat nem igazán tűnt alkalmasnak arra, hogy próbára tegye őt.

Ezért inkább kiszállt, s elindult az étterem felé. Nagyobb fürdőhelyeken az ilyen utcát parti sétánynak hívják, itt azonban kissé túlzásnak hatott volna ez az elnevezés. Nem sok emberrel találkoztak. Legtöbbjük turista volt és strandöltözékben bandukolt.

Lorna úgy érezte, hogy selyemruhája és magas sarkú szandálja igencsak feltűnő ebben a környezetben, jóképű kísérőjéről nem is szólva. Titokban a férfira sandított, s a szíve nyomban hevesebben kezdett kalimpálni. Martin sötét haja kissé túlnyúlt a bőrzeke gallérján, s a lányban feltámadt a vágy, hogy ujjával megérintse. Különös hangulat lett úrrá rajta. Össze akarta hasonlítani Ericet Martinnal, de hamar rájött, hogy ez képtelenség. Ericet már túlságosan is megszokta, mellette sosem érezte, hogy a föld felett lebeg. Elszégyellte magát. Az ördög bújt talán belé? Hogy jutott eszébe ilyen képtelenség, hogy a két férfit összehasonlítsa? Az égvilágon semmi közös nincs bennük. Fel sem mert többé pillantani, csak amikor Martin váratlanul megfogta a karját, s megállt.

- Mi történt? - kérdezte riadtan. Martin jót derült a zavarán.

- Megérkeztünk - figyelmeztette. - Vagy talán két Galleon nevű étterem van Tobermoryban?

- Nem, dehogy - rázta meg Lorna a fejét. - Bocsásson meg, kérem, egy kicsit elkalandoztak a gondolataim.

A teremfőnök az asztalukhoz kísérte őket.

Lorna közben aggályosan körülkémlelt, nincsen valaki az ismerősei közül a Galleonban, mert ha igen, holnap már a fél sziget tudni fogja, hogy nem Erickel ment vacsorázni. No, nem azért, mintha rossz lett volna a lelkiismerete! Végül is azzal vacsorázik, akivel akar, és Martinnal csupán futó ismeretség köti össze. Ám ha Ericnek mégis a fülébe jutna.

- Valami baj van talán? - kérdezte Martin. Lorna zavartan elmosolyodott.

- Nem, dehogy. Minden a legnagyobb rendben - felelte, mert közben meggyőződött arról, hogy senkit sem ismer a vendégek közül. Kivételesen még Tony, a tulajdonos sem volt bent aznap este. Megkönnyebbülten hátradőlt. Az utolsó veszélyforrás is megszűnt, nyugodtan élvezheti a vacsorát. Széthajtotta az étlapot, s jó ideig keresgélt a csábító elnevezésű ételek között. - Az egészben ez a legszebb - magyarázta a férfinak. - A bőséges választék, és hogy az ember már előre örül a sok finomságnak.

- Magával kész gyönyörűség vacsorázni. Igazán nem értem, hogy a szigeten élő fiatalemberek miért nem állnak sorba a kegyeiért. Vagy lehet, hogy nagyon is tülekednek, de titokban várják ki a sorukat?

- Fején találta a szöget! - jelentette ki a lány magabiztosan. - Hetente legalább egy alkalommal a Galleonban vacsorázom. Már szinte a könyökömön jön ki az étlap.

A Galleon híres volt tengeri ételkülönlegességeiről. Mindketten skót lazac mellett döntöttek, fűszeres mártással, újburgonya és zöldségkörettel.

Martin feladta a rendelést.

- Chablis-t rendeltem. Remélem, kedveli a fehérbort.

- Biztosan ízleni fog. Éhen halok, ha nem hozzák ki rövidesen az ételeket. Alig győzöm kivárni. Mi lesz, ha a bor a fejembe száll? Látja, mégiscsak jobb lett volna taxin jönni!

A férfi mosolyogva hallgatta a csacsogását.

- Csöppet se izguljon! - nyugtatta meg. - A Chablis igen könnyű francia bor, össze sem lehet hasonlítani azzal a testes burgundival, amivel tegnap este megkínált. - Egy pillanatra elhallgatott, majd komolyra váltva a szót, így folytatta: - Említette, hogy az édesapja nagyon kedvelte a borokat. Már nem.

Lorna bólintott, mielőtt a kérdés elhangzott volna. Kivett a kosárból egy zsemlét, s tört belőle.

- Meghalt. Épp akkor, amikor elkezdtem az egyetemet. Ennek már majdnem hét éve. A kereskedelmi flottánál dolgozott, és a Távol-Keleten összeszedett valami vírusos fertőzést.

- Őszintén sajnálom, nem lett volna szabad rákérdeznem-feszengett Martin, s már bánta, hogy megpendítette a témát. - Egyébként sincs hozzá semmi közöm. - Nincs miért szabadkoznia - felelte Lorna fájdalmas mosollyal. - Anya meg én időközben már túltettük magunkat ezen a sorscsapáson, és néha jólesik apáról beszélni. Nagyszerű ember volt, de csak ritkán lehettünk együtt. Állandóan a tengereket járta, s ha néhanapján hazatért, ünnepszámba ment az itthonléte. - Szemében árulkodó módon megcsillant egy könnycsepp. - Apa csak úgy duzzadt az életerőtől, s nem akadt dolog, ami ne érdekelte volna.

- Például a borok - jegyezte meg Martin, s mivel a pincér épp kihozta a Chablis-t, telitöltötte a lány poharát.

- A borok is - kóstolt bele az italba Lorna. - Hmm! Fenséges. Pontosan olyan, amilyennek leírta.

Megérkezett az előétel, és ennek ürügyén lezárták a szomorú témát. A lány az avokádósalátáját ízlelgette, a férfi pedig nekilátott a tengeri herkentyűkből készített salátának.

- Micsoda élvezet? - sóhajtott fel Lorna. - Tudja, ha az ember egyedül él, nem sok kedve van a főzőcskézéshez. És ha az egész napi lovaglás után fáradtan és piszkosan beesik az ajtón, a konyhának még a környékét is elkerüli.

- Mire jó magának ez az életmód? - nézett a szemébe Martin. - Folyton ezen töröm a fejem, mióta csak a fogadóban lakom. Miért vállalja ezt a rengeteg szinte meg sem térülő erőfeszítést, amikor oly sok foglalkozás közül választhatna? Lorna dacosan felszegte a fejét.

- Pont úgy beszél, mint az anyám. Az ízületi gyulladása miatt a városba kellett költöznie. Most Edinburgh-ban él. Valahányszor csak meglátogatom, mindig megpróbál rábeszélni, hogy költözzem hozzá, és ahogy ő mondja, válasszak valami ésszerű foglalkozást. A kérdésére egyébként nem nehéz válaszolni. Glenmore-t a világon mindennél jobban szeretem, el sem tudnám képzelni, hogy másutt éljek és dolgozzam. Glenmore House nemzedékek óta a családomé, s rajtam kívül nincs más, aki gondoskodhatna róla. Nincsenek testvéreim.

- Bérbe is adhatná - javasolta a férfi.

- Hogy aztán állandóan amiatt gyötrődjem, hogy nem vigyáznak rá eléggé? Kizárt dolog!

- Úgy beszél egy házról, mintha élőlény volna.

- Meglehet, hogy számomra valóban az. - Lorna az ablakon át a kikötőben horgonyzó hajókra mutatott. - Mások számára talán ugyanezt jelenti a hajójuk.

- És hogy képzeli el a jövőjét? Egész életében mást sem akar csinálni, mint szobákat kiadni és pónikon sétalovagolni? Mi lesz, ha majd valamikor férjhez megy? Bizonyára a férjének is lenne egy-két szava az életmódjához.

Lorna vállat vont.

- Ha valóban szeret - mondta -, soha nem fog arra kényszeríteni, hogy válasszak közte és Glenmore között.

Martin nem feszegette tovább a témát. A pincér felszolgálta a lazacot, s egy ideig csupa jelentéktelen dologról beszélgettek, pont úgy, mint előző este.

- Nagyon finom volt - dicsérte meg Lorna az ételt, s elégedett sóhajtással kapta be az utolsó falatot. - Szinte még jobb, mint a múltkor.

- És az mikor volt? Mostanában?

- Tavaly áprilisban. A születésnapomon.

- Ugye nem egyedül jött? - kérdezte a férfi, s újra tölteni akart, de Lorna gyors mozdulattal letakarta a pohara száját..

- Nem - felelte. - Nem jöttem egyedül. Egy barátom hívott meg.

- Egy jó barát?

- Igen. Egy nagyon régi és nagyon jó barát - erősítette meg komolyan a lány. - A meghívás a születésnapi ajándéka volt.

- Értem. - Martin csak ennyit szólt, de volt valami a tekintetében, amitől koma nekibátorodott, s elhatározta, hogy ő is faggatózik kicsit.

- No és maga? - kérdezte. - Eddig folyton csak rólam beszéltünk, magáról még mindig nem tudok szinte semmit, csupán azt, hogy egy glasgow-i utazási iroda igazgatója. Ott is lakik? Netán a szülővárosa Glasgow?

- Igen is meg nem is. Glasgow-ban lakom, de a családom Northumberlandből származik, Alnwick közeléből. Nagyon szép vidék, hasonlít az ittenihez, csak enyhébb az éghajlat.

- Vannak még ott rokonai?

- A szüleim és a nővérem, aki egy parasztgazdához ment feleségül. Hacsak módom van rá, felkeresem őket, de sajnos egyre ritkábban. Az Enterprise Tours igazgatója is szereti ám a hazáját, a honvágy ellen ő sincs felvértezve. Mit szólna egy kis édességhez és kávéhoz?

Lorna vágyakozva pillantott a süteményekkel és édességekkel teli zsúrkocsira. - Tulajdonképpen nem lenne szabad már egy falatot sem ennem, de mindegyik olyan csábító, nem igaz?

- Nagyon is csábító, és ahogy így elnézem, nem értem, miért kellene böjtölnie. Lorna elpirult a férfi csodálatot tükröző tekintetétől, s egyik kezét lángoló arcára szorította.

- Nem kell mindjárt zavarba jönnie attól, hogy elpirult. Nagyon jól áll magának.

Szerencsére jött a pincér, felvette a rendelést a süteményre és a kávéra. Lorna azon töprengett vajon hogyan ér véget a mai este. Kissé kényelmetlenül érezte magát, ha erre gondolt. Titokban Martin száját figyelte. Milyen érzéki mosolya van! Be kellett vallania magának, hogy legbelül reménykedik valamiben. Még szerencse, hogy visszafelé vezetnie kell.

fejezet

- Régóta nem éreztem ilyen jól magam - jelentette ki, amikor kiléptek az étteremből. - Nagyon köszönöm, Martin. Csodálatos este volt.

Átmentek az úttesten, s megálltak az alacsony mellvéd előtt, amely a kikötőt elválasztotta a parti sétánytól.

Éppen dagály volt, fodrozódó hullámok nyaldosták a partfalat. Az égen már kigyúltak az első csillagok. Az egyik távolabb horgonyzó hajáról halk zene szűrődött feléjük.

Milyen szép, milyen regényes! - gondolta Lorna. Hát ha a lovagja most még a derekát is átfogná, és gyöngéd szavakat sugdosna a fülébe.

Oldalra sandított, azt hitte, Martin ott áll szorosan mellette. Ám a férfi nem is figyelt rá. Úgy tűnt, nem érintette meg a különös hangulat. Háttal a korlátnak dőlt, és a kikötő előtti teret szemlélte.

- Takaros kis hely - állapította meg tárgyilagosan. - Akad itt egyéb néznivaló is? Például egy öreg templom vagy egy tájmúzeum? - Széles mozdulattal körbemutatott a téren álló házakon. - Mit gondol, Lorna? Szívesen jönnének ide az ügyfeleim? Mi a helyzet a szállodákkal? Van osztályon felüli is közöttük, ahol megszállhatnának éjszakára?

- Több szálloda is van Tobermoryban, de nem tudom, elég jók-e a maga finnyás ügyfeleinek. Bizonyára egészen különleges emberek. - Lorna kissé élesebben válaszolt, mint akarta, bizonyára azért is, mert látta, hogy az ábrándjai kútba estek.

A tenger felől hűvös szél fújt, felhonolta a víz felszínét. A lány fázósan megborzongott.

- Egészen lehűlt a levegő - lépen oda hozzá Martin. - Jöjjön, nincs értelme, hogy az ügyfeleim igényeiről vitatkozzunk! Mihelyt elkészül a kocsim, bármikor átugorhatok Tobermoryba, és nyugodtan körülnézhetek.

Hallgatagon, egymástól több lépés távolságra sétáltak vissza a terepjáróhoz. Martin teljesen átadta magát a gondolatainak. A biztonsági öv becsatolásakor véletlenül egymáshoz ért a kezük, de a férfi úgy tett, mintha észre sem vette volna.

Így ért tehát véget ez az este, amely oly sokat ígérően kezdődött. Amilyen jókedvű volt Lorna az elején, olyan szomorú volt most. Nehéz lett a szíve.

- Még egyszer köszönöm a meghívást - mondta a lehető legvidámabban, csak hogy megtörje a nyomasztó hallgatást. - Azt hiszem, egy kicsit túl sokat ettem, de egyszerűen nem tudtam ellenállni a kísértésnek.

- Köszönöm, hogy eljött velem - szólalt meg Martin is, de a hangja semmit sem árult el a kedélyállapotáról. - Örömömre szolgált, hogy viszonozhattam a vendégszeretetét.

Lorna kényszeredetten mosolygott.

- Zöldbabos csirke. Ugyan, hogy is mérhető a Galleonban feltálalt finomságokhoz? De azért annál nagyobb volt az élvezet.

Akár képeslapon is megköszönhettük volna egymásnak az estét, dühöngött magában, miközben beindította a motort. Akkor most nem kellene ezeket a válogatott udvariassági szóvirágokat egymáshoz vagdosnunk.

Vajon hol rontottam el? - töprengett, látszólag csakis a vezetésre összpontosítva. Miért lett Martin hirtelen ilyen elutasító?

Az is lehet persze, hogy csak bebeszéli magának az egészet. Lehet, hogy a férfinak esze ágában sem volt ót megcsókolni. A délutáni jelenet után miért is akarta volna? Egymás számára még mindig idegenek. Mit számit néhány bók és sokatmondó pillantás? Csupán egy-két nap még, s az igazgató úr visszatér Glasgow-ba. Hát persze! Hogy is lehetett ilyen ostoba?

A felismerés úgy letaglózta, hogy egy pillanatra elveszítette uralmát a kormány felett. A kocsi megfarolt, s majdnem letért az útról. Hát persze! Martin nős, de legalábbis vőlegény! Vagy ha mégsem, biztos vár rá a barátnője valahol. Egy a harmincas évei elején járó férfinak biztos, hogy van barátnője. Még szerencse, hogy nem ugrott nyomban a nyakába, és nem tette magát nevetségessé.

- Lorna?

- Martin?

Egyszerre szólaltak meg.

- Mintha láttam volna valamit. valószínűleg egy nyuszit. Ki akartam kerülni - magyarázkodott a lány.

- Akkor magának jobb a szeme, mint az enyém. Én semmit sem vettem észre. Szerencsére nem történt semmi baj.

- Igen, szerencsére.

Jó ideig hallgattak megint.

- Álljunk meg egy pillanatra! - szólalt meg a férfi. - Szeretnék valamit megmagyarázni, de nem akarom vezetés közben elvonni a figyelmét.

Lorna megrémült. Eljött hát a pillanat. Martin most fogja közölni vele, hogy már van valaki az életében. Mi más lehet olyan fontos? Egy alkalmasnak tűnő helyen a padkára kormányozta a kocsit.

Épp a fölött a tó fölött álltak meg, amit az étterembe tartva mutatott a férfinak. Nagy csobbanással egy hal ugrott ki a vízből, és nyomban el is tűnt. Csupán az egyre nagyobb átmérőjű vízgyűrűk árulták el, hol tört meg az éjszakai nyugalom csöndje.

- Mi bántja? - kérdezte Martin váratlanul. - Szokatlanul hallgatag, amióta csak kijöttünk az étteremből.

Lorna lehajtotta fejét. Haja sátorként előrehullott, s elrejtette arcát a férfi kutató pillantása elől.

- Semmi sem bánt. Csak egy kicsit elméláztam. Igazán nincs jelentősége.

- Dehogynem, hiszen teljesen megnémult tőle. Ráadásul pontosan akkor, amikor a remek éttermi beszélgetés után kezdtük egymást egyre jobban megismerni. Mondtam talán valamit, ami felbőszítette?

- Nem.

- Még mindig aggódik az üdülőfalu miatt? Vagy talán még mindig nem bízik bennem?

- Nem, dehogy! - nevetett fel erőltetetten a lány. - Higgye el, tényleg nincs semmi baj! - Érezte, hogy nem sikerült meggyőznie Martint. De hát nem mondhatja el neki, mi kínozza! Kérdezze talán meg tőle minden kertelés nélkül, hogy nős-e? Végül is az égvilágon semmi köze hozzá.

A férfi odahajolt hozzá, s kisimította arcából a haját. Meleg, kemény ujjai közben a bőrét is súrolták.

- Így már jobb - mondta halkan. - Most legalább az arcodat is láthatom.

Lorna képtelen volt neki ellenállni, s összeért az ajkuk Martin azonban visszahúzódott, s a lány arcát fürkészte. Úgy látszik, megnyugtatta, amit csillogó szemében látott, mert egyik kezét Lorna álla alá helyezte, s hüvelykovával játékosan végigsimította a lány ajkát, mintha csak a csókjára szerette volna előkészíteni.

Lorna az ösztöneinek engedve a karjába simult, s szenvedélyesen viszonozta a hosszú, forró csókot.

- Attól tartok, nem a legjobb helyet választottuk ki - suttogta Martin a hajába, és halkan felnevetett. Kikapcsolta a biztonsági öveket, s szorosabban magához ölelte Lornát. - Ne vedd panaszkodásnak, amit mondtam, mert a végén még azt hiszed, van valami kifogásom az utolérhetetlen terepjáród ellen!

- Bevallom, nem egészen erre a célra vettem - felelte Lorna, de többet már nem mondhatott, mert Martin újból csókolni kezdte. Az ajkát, szemét, a nyakszirtjét. Közben mindvégig gyöngéden simogatta, s a keze végül a mellén tévedt.

Soha nem ismert elragadtatás kerítette hatalmába a lányt. A férfi széles mellkasához tapadt, s odaadással viszonozta minden gyengédségét.

Vajon mennyi ideig ölelték egymást? Egy percig? Egy óráig? Az idő megszánt létezni számukra. Csak a pillanat számított.

Lorna tétován megérintette Martin arcát. Keze beletúrt sűrű hajába, eljátszadozott a nyakszirtjén göndörödő fürtökkel. Mióta vágyott már erre a meghitt percre.

Ritchie halkan felnevetett. Ajkához emelte a lány kezét, és sorra csókolta minden ujját.

- Még mindig nem tudom, miért kellett megállnom- suttogta Lorna. - Mintha mondani akartál volna valamit.

- Lehetséges - dörmögte a férfi, hangjából kiértődött, hogy mosolyog. - Sajnos már nem emlékszem rá, mert közben elterelődött a figyelmem. Talán pont azért kértem, hogy állj meg, mert meg akartalak csókolni. Most már bevallom, egész este erre készülődtem. Nehezemre esett fegyelmezni magam, de tudtam, hogy ki kell vámom a megfelelő pillanatot. A kikötőben bárki megláthatott volna bennünket.

- Ó, Martin! - Lorna szívéről nagy kő esett le. Már maga sem értette, mi történt vele. - Akkor tehát nem azt akartad mondani, hogy.

- Hogy?

- Nős vagy? - tette fel a kérdést lángoló arccal a lány.

- Nem. Szabad vagyok és nőtlen, leszámítva persze azt, hogy minden városban vár rám egy barátnő - tréfálkozott Martin.

- Ez csak természetes - kacagott önfeledten Lorna. - Gondolom, alaposan le is fárasztanak.

- Meglehetősen, bár terepjáróban eddig még sosem volt találkám - nyögött nagyot Martin, s megpróbálta kinyújtani a lábát. - Tudom, nem túl szívderítő, s csöppet sem romantikus, de egy pillanatra ki kell szállnom, még mielőtt görcsbe rándul a lábikrám. - Óvatosan kibontakozott az ölelésből, kinyitotta az ajtót, s kiszállt.

Lorna tétova tekintettel követte. Vajon utánamenjen-e? Talán olyan ürüggyel, hogy neki is mozgásra van szüksége? Nem, az túlságosan is átlátszó lenne. Martin észrevenné, hogy csupán azért szállt ki, mert újból a karjába akar omolni.

Egyre hevesebben vágyakozott az ölelésére. Szíve a torkában dobogott. Egyik kezét hullámzó mellére szorította, hogy megnyugodjék, de hiába. Martin közben megkerülte az autót, kinyitotta a vezető felé eső ajtót, és szótlanul, hívogatóan széttárta a karját.

- Így már sokkal jobb - suttogta, amikor átölelte. - A terepjárók biztos remek járművek, de bizonyos dolgokra alkalmatlanok. A lábam máris rendbe jött. Hát nem furcsa?

Lorna megremegett, amikor a férfi tapasztalt keze kalandozni indult a testén. Önkéntelenül is a nyaka köré fanfa a karját, s száját csókra nyújtotta. Minden akaratereje elhagyta. Annyira sóvárgott már Martin férfias gyöngédsége után, hogy képtelen volt bármi másra gondolni.

- Ó, Lorna, milyen gyönyörű vagy! - szorította Martin még erősebben magához, majd hátrébb lépett, és gyöngéd mosollyal a szája körül sokáig rajongva nézte. - Haza kell mennünk, különben nem tudok uralkodni magamon, s ez nem a legalkalmasabb hely.

A mondat befejezetlenül ott maradt a levegőben. Martin két kézzel beletúrt Lorna dús hajába, végül megállapodott a nyakszirtjén. Ekkor lehajolt, s egy utolsó, emésztő csók erejéig a szájára tapadt.

A lány szenvedélyesen hozzásimult. Ha a férfi többet is kívánt volna tőle, e pillanatban biztos, hogy mindent megadott volna neki. Míg ezen mélázott, Martin gyöngéd mozdulattal eltolta magától, s visszavezette a kocsihoz.

Lorna pár lépés után megállt.

- Szeretném, ha te vezetnél - kérte. - Úgy érzem magam, mint aki becsípett, de nem a bortól. Nem biztos, hogy épségben hazaérnénk.

- Magától értetődik - segítette be Martin az anyósülésre. - Végre hagyod, hogy gondoskodjam rólad. Még a nők legkiválóbbika is pihenésre szorul időnként.

Lorna olyan boldog volt, s olyan elfogódott, hogy semmiféle talpraesett válasz nem jutott az eszébe. Hátradőlt az ülésen, és lehunyta a szemét. Milyen igaza van Martinnak! Végtelenül jólesett most neki egy kis kényeztetés.

Úgy látszik, útközben el is szundikált, mert amikor kinyitotta a szemét, Ritchie épp befordult a kocsiszín elé az udvarban.

- Ide szoktál beállni a kocsival, ugye? - kérdezte.

- Igen, nagyon köszönöm. Csodálatos volt az este. - Lorna a konyhaablakból kiszűrődő fényben most sokkal jobban láthatta Martin arcát. - Bár sehogy sem értem, min mosolyogsz.

- Látom, hogy valami nyomja a szívedet.

- Ugyan, semmiség. Egyszerűen fel nem foghatom, miért hívtál meg, miután olyan gorombaságokat ágtani a fejedhez a boltban. - A legtöbb ember azonnal elutazott volna, te pedig ehelyett velem töltöd az estédet, drága vacsorával lepsz meg.

- Nincs ebben semmi különös, Lorna. Csupán arról van szó, hogy nem vagyok olyan, mint a legtöbb ember, mint ahogy te sem. Képtelen lettem volna úgy elmenni a szigetről, hogy ne kerültem volna közelebb hozzád. - Odahajolt a lányhoz, s futó csókot lehelt az ajkára. Aztán kiszállt, hogy udvariasan neki is kinyissa az ajtót. Közben a vendégeink is visszatértek - jegyezte meg. - Ott áll a kocsijuk, s a konyhában is ég a villany. - Kezét nyújtotta Lornának, s kisegítette a terepjáróból.

A házfal árnyékában megálltak, s még egyszer megcsókolták egymást. Lorna sajnálta, hogy az este véget ért, de egyszersmind megkönnyebbült. Még túlságosan zaklatott volt, s már önmagában sem bízott. Túl sok minden történt, mióta néhány órával azelőtt elhagyták Glenmore-t. A szükségesnél zajosabban zárta be az ajtót, s jó hangosan, hogy a vendég házaspár is meghallja, ezt mondta: - Ha már nincs szükséged semmire, Martin, megyek és elköszönök még Mrs. és Mr. Collinstól, azután lefekszem.

Martin azonban átlátott a mesterkedésén. Közelebb lépett hozzá, de a lány elmenekült előle. Föntről hangok hallatszottak. A Collins házaspár ezek szerint mára szobájában van.

Lorna lekapcsolta a villanyt, s lassan felment az emeletre. Martin még mindig ott állt a lépcső alján, és nézte.

- Jó éjt! - szólt vissza halkan a férfinak. - Még egyszer köszönöm az estét. Remélem, jól alszol majd. - Időt sem hagyott Martinnak, hogy feleljen. Mielőtt bármit mondhatott vagy netán utolérhette volna, befutott a szobájába, és villámgyorsan becsukta maga mögött az ajtót.

Lorna azt hitte, hogy sokáig nem jön majd álom a szemére, de nyomban elaludt, s csak akkor ébredt föl, amikor az ébresztőára másnap reggel fél hétkor megszólalt.

Kis ideig még élvezte az alvás és ébrenlét közti kellemes kábulatot. Tisztán érezte, hogy valami szokatlan történt vele, de sehogy sem tudott rá visszaemlékezni, hogy mi. Aztán hirtelen eszébe jutott minden. A hátára fordult, s ujja hegyével végigsimította az ajkát. Még rajta volt Martin csókja. Egy ideig így feküdt, mozdulatlanul, nehogy elriassza az édes emlékképet. Féléber állapotban újból végigélte a tegnapi este gyönyörű és felkavaró élményét.

Ha Andynek sikerült beszereznie és beszerelnie a pótalkatrészt, Martin legkésőbb holnap reggel elutazik. Akkor pedig nem marad más a számára, csak az emlékezés meg egy megüresedett szoba, amit elő kell készítenie a következő vendég számára.

Igyekezett megőrizni a higgadtságát. Nem szabad túlértékelnie a történteket. Alig tud valamit Martinról. Mit is mondott? Szabad vagyok és nőtlen, leszámítva persze azt, hogy minden városban vár rám egy barátnő. Bizonyára tréfának szánta, de burkoltan arra is figyelmeztetett, hogy nem lehet semmire sem kényszeríteni, nem tűri a bilincseket. Szabad és nőtlen, s bizonyára az is akar maradni.

Egyébként sem szabad, hosszú ideje úgy érzi, hogy Erichez tartozik. Martin tehát szóba sem jöhet, legalábbis hasonló értelemben semmiképp.

Maga elé képzelte Eric barátságos, szívének oly kedves arcát, ám ez mit sem változtatott a tényen, hogy a csókjai soha nem izgatták fel annyira, mint Martin csókjai. A barátja karjában az égvilágon semmit sem érzett, Martinéban szinte új jászöletett. Érintésére kigyúlt, gyöngéd szenvedélye olyan boldoggá tette, hogy még most is beleremegett. Szédült, mint aki évekig böjtölt kenyéren és vízen, s hirtelen pezsgővel kínálták meg. Kacagott önmagán, mert azt is tudta, hogy csupán egyetlen pohárral kapott belőle. Lehet, hogy épp ezért esik nehezére lemondania a többiről?

fejezet

Megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy Ritchie és a Collins házaspár egyszerre jelentek meg a reggelinél. Ezáltal úgy bánhatott Martinnal, úgy köszönthette, mint bármelyik vendéget: barátságosan, ugyanakkor visszafogottan. Az igazság persze az volt, hogy a találkozás teljesen zavarba hozta. Nem is mert a férfi szemébe nézni, s alighogy feltálalta a reggelit, kimenekült.

A rengeteg házimunka szerencsére elterelte a figyelmét. Épp porszívózott a nappaliban, amikor Martin bedugta a fejét az ajtón.

- Indulok Andyhez - jelentette be. - Tudni szeretném, hol tart.

- Telefonon is felhívhatnád. A műhely elég messze van.

A férfi elmosolyodott, s ettől Lorna nehezen kivívott önfegyelme majdnem odalett.

- Épp tegnap akartál rávenni egy kiadós sétára. Már nem emlékszel? Ma nagy kedvem van hozzá, de persze sokkal jobb lenne, ha te is velem tartanál. Gyönyörű az idő - tette hozzá sokat ígérően.

- Tudom - törölt le egy porszemet az asztalról Lorna, s elfintorodott. - Kedvem éppen lenne hozzá, de túl sok a munkám. Délutánra többen bejelentkeztek lovagló leckére.

- Milyen kár! De ígérd meg, hogy nem hajtod túl magad! Rendben? Mindig csak a munka, soha egy szabad perc. Nem jó ez így, Lorna. Ráadásul emlékeztet is valamire. - Martin pár lépéssel mellette termett, átölelte, gyöngéden megcsókolta, majd éppoly hirtelen szabadon engedte, s még mielőtt a lány felocsúdott volna, már búcsút intett. - Szia! Később találkozunk.

- Szia! - mondta a lány is erőtlenül.

Martin már el is tűnt. Néhány másodperccel később becsapódott a kapu, majd újból csönd lett.

A lány csak állt dermedten, mígnem pillantása véletlenül a kandalló fölötti tükörre esett.

Ez te lennél, Lorna Morrison? - kérdezte a tükörképétől. Az arca lángolt, a szeme sötéten ragyogott. Jobb lesz, ha összeszeded magad, s nem úgy viselkedsz, mint egy szerelmi kórtól kótyagos bakfis. Felnőtt nő vagy, s a munkád, te is tudod, egész embert kíván, szidta önmagát.

Megint belemerült a tennivalókba, de valahogy minden tovább tartott, mint máskor. Alighogy bent elkészült, már mehetett is ki a kertbe a pónikhoz. Az udvart is fel kell söpörnie, mert ha Fiona megérkezik, arra már nem lesz ideje.

Egy órával később fáradtan leroskadt egy zsámolyra a nyeregtárolóban, fejét a falhoz támasztotta.

Ígérd meg, hogy nem hajszolod túl magad! - kérte Martin. Szép dolog, mondhatom. Csak nem azt hitte, hogy Glenmore-ban a munka megy magától is? A hozzá hasonló férfiaknak persze titkárnők hada lesi minden kívánságokat, elég csupán egyet füttyenteniük. Minden szívfájdalom nélkül beülhetnek akár a legdrágább étterembe is, ha éppen arra támad kedvük. A szennyesüket meg a tisztítóba küldik. Ilyen pénzkidobást ő sosem engedhetne meg magának.

Glenmore-ban minden tőle és a munkájától függ: a ház, az állatok, az ajándékbolt, és nem utolsósorban önmaga. Hogy is érthetné meg Martin az életét és azt, hogy mennyi gonddal kell megbirkóznia nap mint nap? A bevételéből egyedül annyira futja, hogy Fionának fizessen valami csekély kis összeget. Több alkalmazottról nem is álmodhat.

Lehunyta a szemét. Ha Glenmore-t csak úgy tarthatja meg, hogy éjt nappallá téve dolgozik, akkor is ragaszkodni fog hozzá, tökélte el.

- Szóval itt bujkálsz?! Már mindenütt kerestelek.

Összerezzent. Egyik kezét a szeme elé tartotta, hogy az ellenfényben láthassa a nyeregtároló küszöbén álló alakot.

- Martin, te vagy az? Igencsak rám ijesztettél. Nem hallottam a lépteidet.

- Azért nem hallottad, mert aludtál. - A férfi odament hozzá, s a kezénél fogva felhúzta. -Sokáig néztelek, mielőtt szívtelenül felébresztettelek. Hogy lehetséges, hogy egy ilyen gyönyörű napfényes délelőttön ültő helyedben elalszol? Szerintem túl sokat dolgozol.

Lorna megpróbálta magát kiszabadítani, de Martin nem engedte.

- Nos, Miss Morrison? - kérdezte. - Mi a válaszod?

- Hogy nem aludtam - nyelvelt a lány. - De ha egy-két percre mégiscsak elszundítottam volna, amit persze nem vagyok hajlandó elismerni, annak bizonyára az az oka, hogy tegnap este későn kerültem ágyba.

- Ez nem igaz. Korán hazaértünk, még vidéki viszonylatban is korán. Vagy tíz óra már késői időpontnak számit errefelé? Jobb lesz, ha más kifogást keresel.

Lornának végre sikerült kimenekülnie a férfi fogságából. Gyorsan a sarokba állította a söprűt, amivel még az imént az udvart söpörte, és poros kezét a nadrágjába törölte.

- Nincs szükségem engedélyre, ha pár percet pihenni szeretnék, s még kevésbé kell emiatt kifogásokat keresnem - húzta fel az orrát. - Ha nehéz a munkám, az az én bajom, de azért jólesik, hogy így aggódsz miattam. - Az órájára pillantott. Még maradt annyi ideje, hogy egy kicsit felfrissüljön, s egyen pár falatot, mielőtt Fiona megérkezik. - Mire jutottál? - kérdezte Martint, miközben átmentek az udvaron. - Andy hol tart a javítással?

- Igazad volt, valóban ügyes fickó - ismerte el a férfi. - Úgy tűnik, tényleg érti a dolgát. A pótalkatrészt megküldték, és szeretné még ma estig beszerelni. Kényszerű glenmore-i nyaralásom tehát még ma véget ér.

- Értem. - Lorna rosszkedvűen hallgatott. Lám, Martin most megerősítette, amit úgyis fadőlt. Csak az esett neki rosszul, hogy mindezt könnyedén, magától értetődően tette. Hirtelen megértette, mennyire fáj neki Martin elutazása. - Bizonyára örülsz, hogy végre hazamehetsz - mondta közömbösséget színlelve, s a távoli dombokat kémlelte. - Sok tennivalód van neked is, gondolom, eléggé felidegesített ez a kényszerpihenő.

- Így igaz - hagyta melyben a férfi. - Nem szoktam elfecsérelni az időmet. Ha jól tudom, ma délután kilovagolsz - pillantott a lányra.

- Igen. De miért kérdezed? Csak nem akarsz velem tartani?

- Nincs mit felvennem, de igazán csábító ajánlat. Régen volt már, hogy lóháton ültem. Csupán azt szerettem volna megtudni, nincs kifogásod az ellen, ha itt maradok, amíg úton vagy. Ma reggel támadt egy ötletem, szeretném kidolgozni.

- Érezd magad otthon! Jane is megérkezik nemsokára, s kinyitja a boltot. Ha szükséged van valamire, neki is szólhatsz.

Legbelül egy csöppet irigyelte Jane-t. Élvezheti Martin társaságát, mialatt ő maga fizetett vezetőként lovagol a turistacsoporttal. Az is igaz persze, hogy előző este nem Jane vacsorázott Martinnal a Galleonban, és a férfi nem őt tartotta a karjában a csillagos ég alatt.

A lovaglásból hazatérve Lorna első útja a boltba vezetett. Jane egyedül volt, épp a délutáni bevételt számolta össze.

- Úgy látom, ma jól ment az üzlet. Sok vevőd volt?

- Rengeteg - lelkendezett Jane. - Régen akadt ennyi dolgom. - A pénzt visszatette a pénztárgép fiókjába és lezárta. - Már attól tartottam, hogy egyedül nem győzöm a rohamot, de akkor szerencsére betoppant Martin és segített. Született kereskedő. Egy házaspár sehogy sem tudta eldönteni, megvegye-e az egyik karkötőmet. Végül nem csak a karkötőt, de a hozzá való gyűrűt, sőt még az egyik kendőt is megvették. Martin igazi nyereség lenne a boltunk számára.

Ámen, zárta le magában e dicshimnuszt Lorna.

- No, és merre található jelenleg a mi zseniális eladónk? Odaát van a házban? Valami tervet említett, amit ki kell dolgoznia.

- Azt hiszem, az imént kiment a kertbe. Kicsit körül akart nézni. Várj csak! Éjszakára bejelentkezett két vendég, azonkívül meghívlak benneteket Martinnal hozzám vacsorára. Rendben?

Lorna bólintott.

- Rendben. Nagyon köszönöm, Jane.

Kint az udvaron tétován megállt. Menjen fel és öltözzön át, vagy induljon nyomban Martin után? Még javában töprengett, amikor a férfi felbukkant a kertkapuban.

- Szervusz, Martin! - sietett oda hozzá, s az elvadult ágyásokra mutatott. - Elnézést kell kémem a rengeteg gyomért, de egyszerűen nem tudok vele megbirkózni. A kert persze így úgyszólván értéktelen, de hát mindennek van határa. Még az én számomra is.

- Valóban? - adta Martin az ártatlant. - Az eddigi tapasztalataim épp az ellenkezőjéről győztek meg.

Lorna jobbnak látta, ha ezt a megjegyzést elereszti a füle mellett.

- Néhány ágyásba zöldségféléket ültettem - magyarázta tovább. - Ezért került tegnapelőtt saját termesztésű zöldbab és krumpli az asztalra. Fiona bátyja néha lenyírja a füvet, de egyébként. Anyám kitérne a hitéből, ha látná itt ezt a vadont. Hallgatagon sétáltak tovább a fűvel benőtt úton, egészen a rózsaágyásokig.

- Jókora kert - állapította meg egy idő után Martin. - Ha még a karámokat is belevesszük... - Homloka ráncba szaladt, arcára töprengő kifejezés ült ki, mintha fejszámításokat végzett volna. - Nem tudom, tisztában vagy-e vele - folytatta a megkezdett mondatot, mindene gyes szót alaposan megnyomva -, hogy valóságos aranybánya van a birtokodban?

Lorna lehajolt, s kihúzta az út közepén csúfoskodó tarackot.

- Ezt igazán jólesik hallani - felelte, s a férfira sandított. - Glenmore azonban nem eladó, így tehát semmi hasznom belőle, s a napi munkámat sem könnyíti meg. Arról sem vagyok meggyőződve, hogy igazad van-e. Legelőnek nem a legcsodálatosabb ez a vidék, építkezésre sem igazán alkalmas, nem olyan, mint például Surrey, Londontól délre. Glenmore csupán ősi családi fészek, a talaj itt meglehetősen sovány, de gaz, az terem rajta bőven.

- Komolyan gondoltam, amit mondtam - kezdte Martin újra a lelkesedéstől csillogó szemmel. - Tudom, mit beszélek. Az egészhez semmi köze a talaj minőségének. Teljesen másról van szó. Az a terv, amit említettem. Egész nap ezen töröm a fejemet. Ha akarod, szívesen elmondom.

Lorna valahogy úgy érezte, hogy ez a terv nem fogja elnyerni a tetszését. Mégis úgy döntött, hogy meghallgatja. Meg aztán kíváncsi is volt rá, mit eszelt ki az Enterprise Tours igazgatója.

- Ugye ezen a környéken nincs egyetlen jó szálloda sem? - kezdte Martin.

- Nincs. Elvégre ha lenne, akkor nem nálam vettél volna ki szobát.

- Egy kényelmes, korszerű, jó hírű ház hiányt pótolna tehát, és egészen biztosan sikeresen működne. Persze nem valami hodály épületre gondolok, csak olyanra, ami ide illik. A legfontosabb, hogy a konyhája jó tegyen, és hogy gazdag szabadidős elfoglaltságokkal várja a vendégeket: teniszpályákkal, minigolffal, esetleg csónakázási, horgászási lehetőséggel az egyik közeli tavon.

Lorna a lófarkát igazgatta.

- Valószínűleg igazad van - hagyta helyben némi tétovázás után.

- Szóval a birtokod igazi aranybánya, mint már említettem. Nem nagy, de valóságos kincs. A lovas kirándulásokat eddig is remekül megszervezted. Az út mentén jobbról és balról két-három kisebb házikót is lehetne építeni, olyan turistáknak, akik jobban szeretnek önellátók lenni. Ez még a jövő zenéje. A legfontosabb a szálloda.

- A szálloda? - nézett fel Lorna értetlenül. - Miféle szálloda? Úgy érted, hogy szálloda itt, Glenmore-ban? Ugye ezt nem gondoltad komolyan? Azok után, amit az otthonomról mondtam?

- Egy szóval sem mondtam, hogy a régi házat le kellene bontani - magyarázta Martin buzgón. - Csupán korszerűsítésről és bővítésről lenne szó, természetesen hagyományos építőanyagokból. Többféle lehetőség kínálkozik. Tudom, hogy nem akarod eladni Glenmore-t, és idegeneknek sem vagy hajlandó bérbe adni. Az én tervem szerint ezért itt maradhatnál, és személyesen vezethetnéd a szállodát.

- De hát én.

- Te remek nő vagy, Lorna - fogta meg az állát Martin, hogy az arcát maga felé fordítsa. - Egész idő alatt figyeltelek, s meggyőződésem, hogy az általam elképzelt tervhez kiválóan alkalmas lennél. Azonkívül, ha szükségét érzed, részt vehetnél egy vezetőképző tanfolyamon is. Rengeteget lehet tanulni ezeken a rendezvényeken. Közben át lehetne építeni a házat, hogy egy perc se vesszen kárba.

- Egy ház ide vagy oda: mit számít neked? - ocsúdott fel a lány végre a meglepődésből, s dühösen toppantott. - Sőt! Már a terv is készen áll. Igazán csodálatos teljesítmény! Le a kalappal!

- Eddig még csak nagy vonalakban gondoltam át a dolgot - magyarázta a férfi türelmesen. - A részleteket természetesen alaposan meg kellene beszélnünk, mielőtt bármibe belekezdenénk.

- Valóban? Meg kellene beszélnünk? Igazán nagylelkű vagy! Ha szabad megkérdeznem, kit értesz a többes szám alatt? - Lorna már alig tudott uralkodni magán. - És honnan vegyem hozzá a pénzt? Hitelből talán? Nem hinném, hogy a bankom lelkesedne érte. Vagy netán jelzálogra gondoltál? Esetleg titokban varázsló vagy?

Martin lelkesedését nem lehetett ilyen könnyen lehűteni.

- A pénzre ne legyen gondod! Arról én gondoskodom, természetesen az Enterprise Tours segítségével. Az első pillanattól kezdve telt ház lenne nálad.

- Az a te házad tenne, nem az enyém! - törte át a gátat Lornában a felgyülemlett keserűség. Zöld szeme villámlott a haragtól. - El akarod rabolni tőlem Glenmore-t, hogy divatos szállodává alakítsd az elkényeztetett turistáid számára. A legelőimet nyaralóházakkal akarod elcsúfítani, ráadásul.

- Lorna, hagyd abba! - szakította félbe Martin. - Nem is figyeltél rám! Ki beszélt itt előkelő szállodáról? Én biztos, hogy nem. Rablásról sem esett szó, legfeljebb üzlettársi kapcsolatról. Te ellenőriznéd, felügyelnél mindent, én csak a pénzt adnám hozzá. Úgy látszik, nem vetted észre, mennyire megbízom benned. Büszke lehetnél magadra!

Lorna pillantása elég egyértelműen elárulta, mi a véleménye a férfi utolsó megjegyzéséről.

- Ha nem, hát nem - csitította Martin. - Azért legalább elgondolkozhatnál az ajánlatomon.

- Már megtörtént! - lendült újfent támadásba Lorna. - Igazán hálás vagyok, hogy így töröd magad értem. A figyelmed csupán egy dologra nem terjedt ki: hogy eddig is egész jól elboldogultam egyedül, és ez így fog maradni akkor is, amikor te már régen Glasgow-ban leszel, amikor Glenmore és én már csak távoli emlék leszünk a számodra. Igazán sajnálom, ha a fogadóm neked nem elég előkelő, de négycsillagos szállodát errefelé hiába is kerestél volna. Az olyan vendég, mint te, egyébként is ritka madár a szigeten. A hozzánk látogatók többsége a nyugalmat, a félreeső helyeket kedveli, s egy otthonos vendégfogadó többet ér a szemükben, mint egy újmódi sokcsillagos hotel, amelynek nincs hangulata, nincs saját arca. Mrs. és Mr. Collins is ilyen egyszerű emberek, róluk szívesen gondoskodom. A te kényeskedő és fennhéjázó pénzeszsákjaidért a kisujjamat sem vagyok hajlandó megmozdítani - jelentette ki, és sarkon fordult.

- Csak egy pillanatig várj még, Lorna! Szeretnék valamit mutatni.

Nem akart megállni, de Martin elállta az útját. Miért nem hagy már végre békén? - mérgelődött magában. Elég világosan megmondtam neki a véleményemet a tervről.

- Nos? - kérdezte élesen. - Mi lehet olyan fontos, hogy feltétlenül meg kell néznem?

- Minden, amit itt látsz.

Martin átölelte a derekát s úgy fordította a lányt, hogy az egész kertet beláthassa. A kerten túl ott voltak a karámok, s azon túl a morénás táj, dombjai között rejtőzött valahol ott az a kis tó, amely mellett tegnap este megálltak.

- Na és? - fortyant fel Lorna. - Sokkal jobban ismerem ezt a vidéket, mint te, épp ezért akarom megtartani olyannak, amilyen: szépnek és érintetlennek.

- Miért nem próbálod meg legalább egyszer kicsit más szemmel nézni ezt a csodálatos tájat? Fogd fel úgy, hogy egy nagy darab ugar, amely értó kezekben csodálatosan kivirágozhatna!

- Úgy érted, hogy a te kezedben? - rázta le magáról Lorna a férfi karját. - Jó, ha tudod: neked soha nem szolgáltatnám ki Glenmore-t! Glenmore az enyém, és az is marad. Egyszer és mindenkorra vedd végre tudomásul, hogy a drágalátos terved nem érdekel, hallod? Egyszerűen nem érdekel!

- Lehet, hogy egy szép napon megbánod, amit mondtál - felelte Martin teljes nyugalommal. - Jó szándék vezérelt, s a tervem mindkettőnk hasznára lett volna. Azt állítod, szereted Glenmore-t. Arra gondoltam, hogy épp ezért neked is kapóra jön majd, ha anyagilag biztosítod a fennmaradását. Mit gondolsz, meddig tudod még a jelenlegi feltételek között fenntartani? Nem tudsz beruházni, mert nincs nyereséged. Mi lesz, ha véletlenül megbetegszel? Ha ki kell cserélni az elektromos vezetékeket? Honnan akarod rá előteremteni a pénzt? Az érzelmek fontosak, de a valóságról sem szabad megfeledkezned. Én a valóságban élek.

- Ne aggódj! Eddig is elboldogultam, ezután sem lesz másképp. S ha a te híres valóságodban mindennek, amit itt látsz, nincs helye - mutatott körbe széles mozdulattal a lány -, akkor tudni sem akarok róla. - Nagy dérrel-durral berohant a házba, s a szobájában keresett menedéket.

Született kereskedő, dicsérte Jane, ám neki sokkal találóbb, ámde kevésbé hízelgő kifejezés jutott eszébe Mr. Martin Ritchie-ről: gátlástalan profithajhász. Semmivel sem különb azoknál a házaló kereskedőknél, akik öreg, magatehetetlen nőkre akaszkodnak, hogy szinte alamizsnáért megszabadítsák őket az örökségüktől.

De ő még sem nem öreg, sem magatehetetlen, idejében átlátott a szitán. Az örökségét mindenkivel szemben megvédi, bármily furfangosan próbáljon is hozzáférkőzni valaki. Senki emberfia, még Martin Ritchie sem szakíthatja el tőle Glenmore-t!

Az ablakhoz lépett, és lenézett a kertbe. Martin bizonyára nem tette zsebre, amit a fejéhez vágott. Vajon hol lehet most? A kertben nincs, de nem hallotta feljönni sem. Talán megint Jane-nél rontja a levegőt, és. te jó ég! A vacsora! - jutott eszébe.

Ez az édes hármasban elköltendő vacsora úgy hiányzott neki, mint púp a hátára. Le fogja mondani, maradjanak csak magukban. Jane akár mindjárt magával is viheti Martint. Különben a férfi még elvárja, hogy később ő szállítsa be a faluba.

Igaz, a véleménye alaposan megváltozott a férfiról, röviddel azután mégis elfogta a féltékenység, amikor látta, hogy Martin beszáll Jane Escortjába. A jelek szerint egyikük sem volt túlságosan kétségbeesve a lehetőségtől, hogy kettesben vacsorázzanak.

Az előző estére gondolt, de az emlékezés már korántsem tette olyan boldoggá, mint a Martinnal való veszekedés előtt. Milyen együgyűnek nézhette a férfi! Föl-alá járkált a konyhában. Szörnyű dühös volt önmagára, amiért így besétált a csapdába, s gyerekes módon elhitte, hogy Martin csupán a nőt látta benne. Pedig csupán arra kellett neki, hogy valahogy eltöltse az estéjét. Így legalább nem teltek olyan unalmasan az órák. Ess ma, miután jól megpuhította és előkészítette, előállt egy ördögi tervvel. Abban a reményben természetesen, hogy a csókjai meg a hízelgése eléggé levették ót a lábáról ahhoz, hogy mindenre rábólintson.

A puszta gondolattól is felforrt az agya. Eszerint mégsem ítélte meg helytelenül Martint a kezdet kezdetén. Igaz, az üdülőfaluhoz nincs semmi köze, de amit Glenmore-ral óhajt művelni, az legalább annyira szégyentelen.

El fogja mesélni az egészet Ericnek. Ettől biztosan ó is megváltoztatja majd a véleményét. Kimerülten leroskadt az egyik székre, de nyomban újra fel is pattant. Igen, most azonnal felkeresi. Eric biztosan segíteni fog neki a maga nyugodt, megbízható módján, s így legalább elfelejti az utóbbi két nap történéseit.

Mint kiderült, Ericnek is megvolt a maga baja. Máskor sokkal vidámabb és kiegyensúlyozottabb szokott lenni.

- Ja, te vagy az? - köszöntötte Lornát szórakozott mosollyal, s a lány egy pillanatra úgy érezte, hogy csalódott a jöttén. Talán valaki mást várt? - Gyere beljebb! - tárta szélesre az ajtót a férfi, s kedvesen beljebb tessékelte. - Micsoda kellemes meglepetés! Vagy talán a boltból kellene valami? - mondta, s már újra a régi jó barát volt.

- Nem, nem, téged akartalak meglátogatni - ült le a lány az egyik kifakult huzatú székre. - Elfogott a nyugtalanság odaát Glenmore-ban, hirtelen társaságra vágytam. Remélem, nem zavarlak! Vagy jobb lett voltra, ha előtte ideszólok? - Kissé tétován nézett a férfira, aki éppoly megnyugtatóan mosolygott rá, mint mindig, s ő legszívesebben a karjába vetette volna magát, hogy védelmet keressen nála. Ám valami azt súgta neki, hogy ne tegye. Azt sem döntötte még el, miről számoljon be Martinnal kapcsolatban.

- Kérsz teát? - kérdezte Eric.

- Most igazán jólesne - bólintott Lorna.

A barátja egy szempillantás alatt eltűnt a konyhában.

- Mi újság Glenmore-ban? - szólt át onnan. - Jól mennek a dolgok?

Lorna hátradőlt, s hallgatta a jól ismert neszeket: Eric feltette a teafőzőt, egy tálcára odakészítette a csészéket meg a kannát. Végre megnyugodott.

- Ahogy vesszük - felelte. - Egy kedves, középkorú házaspár kivett egy szobát, néhány napig még maradni akarnak. Aztán van még egy vendégem Glasgowból, lerobbant az autója. Üzleti ügyben jött, nem nyaralni. - Lorna örült, hogy Eric még a konyhában foglalatoskodik, mert biztosan észrevette volna az arcán: nincs minden rendben e vendég körül.

- Ugye az a férfi, akié a fekete Mercedes? - jött befelé a férfi a tálcával. - Andy mesélt róla ma reggel, amikor a boltban járt.

- Igen, ő az. Martin Ritchie-nek hívják. - Lorna két kezébe fogta a csészét, s melengette rajta az ujjait. - Milyen jó itt nálad! Ezer éve nem üldögéltünk így együtt.

- Aha - ült le a férfi a másik székre, s tűnődve bámulta az üres kandallót. Valami nagyon foglalkoztatta.

- Eric?

A férfi nem válaszolt. Lorna hallgatagon nézte egy ideig, aztán jó hangosan letette a csészéjét az asztalra.

- Bocsáss meg! - szabadkozott zavartan Eric, ám szürke szeme továbbra is a semmibe révedt.

- Azt akartam mondani.

Mindketten egyszerre kezdtek el beszélni, s ettől végre felszabadultan elnevették magukat.

- Tiéd az elsőbbség - udvariaskodott a férfi.

- Tanácsot akartam tőled kérni - fogott bele Lorna a mondókájába nagy nehezen -, de úgy érzem, ez nem a legalkalmasabb pillanat. Valami bánt téged.

- Az ráér - vonta meg a vállát a férfi. - Már annyit vártam, hogy néhány perc, vagy akár nap nem sokat számít.

Lorna megrettent. Megpróbálta leolvasni Eric arcáról, hogy mire értette a várakozást, noha sejtette. Biztos, hogy végre meg akarta kérni a kezét, de ennek a lehetőségnek most csöppet sem tudott örülni, sőt megrémült tőle. Pedig már évek óta várt erre a pillanatra, amely minden nő életében a legboldogabba Vajon miért érzett megkönnyebbülést, amikor Eric a döntő szót most sem mondta ki? Csakis egy oka lehet: a Martinnal folytatott beszélgetés úgy feldúlta, olyan erősen foglalkoztatta, hogy képtelen volt a megszokott módon viselkedni. A haját húzkodta zavarában, s az ujja köré tekert egy szőke tincset: - Mondd csak, Eric, gondoltál-e már egyszer arra, hogy ne boltos legyél? - puhatolózott. - Bővíthetnéd a boltodat, alkalmazottakat vehetnél fel, hogy te magad szabad légy s kedvedre utazgass, emberekkel ismerkedj össze? Esetleg megfordult a fejedben, hogy itt hagyj csapot-papot, s valami egészen új dologba kezdj?

Eric döbbenten meredt rá.

- Ilyesmi még sohasem jutott az eszembe, - felelte: - Miért kellene elutaznom azért, hogy emberekkel találkozzam? Idejönnek azok maguktól is, ha nem is olyan sokan, mint szeretném - tette hozzá nevetve, de bizony keserű felhanggal. Ezen meg Lorna csodálkozott el, - Ami pedig bolt bővítését illeti: nos, az bizony remek dolog volna, de ebben a helyzetben képtelenség. Elárulom, hogy szinte egyik napról a másikra élek. Pontosan azért nem értem az üdülőfalu gondolatát, amin pedig te úgy felhergelted magad. Glenmore-ban mindannyiunknak jól jönne egy kis fellendülés: nekem, Andynek, s azt hiszem neked is.

Lorna elképedt. Felállt, odaült Eric mellé a szék karfájára, s átölelte.

- Ó, Eric, fogalmam sem volt róla. Tényig ilyen rosszul áll a szénád?

- Hát elég rosszul. Tudom, mit jelent neked a sziget, meg Glenmore, de a tényekkel szembe kell néznünk. Tudod, mi a legrosszabb? Hogy azokat a terveket nem is tudtam komolyan venni. Szét fognak pukkanni, mint a szappanbuborék. Én pedig továbbra is csak kuporgatom a pennyket. Azért majd csak lesz valahogy.

Egy ideig mindketten hallgattak, aztán a férfi megfogta Lorna kezét, és bátorítóan rámosolygott.

- Milyen tanácsot adjak neked? - kérdezte.

Lorna nem felelt azonnal. Csak nézte a régi jó barát meghitt arcát, s váratlanul egy másik arc bukkant fel előtte. Aztán egy hang is megszólalt: Az érzelmek fontosak, de a valóságról nem szabad megfeledkezned.

Martin biztos, hogy nem ülne itt és várná a sült galambot. Harcolna a vevőkért, és átalakítaná a boltot, amely még ma is pont úgy néz ki, mint Eric apja vagy akár nagyapja idejében.

- Nos?

- Á, semmilyet. - Lorna tudta, hogy magában igazságtalan Erickel szemben, mégsem tehetett semmit. Felállt, odalépett a kandalló elé, kicsit beljebb tolt egy porcelánfigurát. - Én is tudok várni.

Eric nagyot nevetett.

- Hát ez nem volt túl bőbeszédű magyarázat. Gyere, igyunk még valamit! Vagy már haza kell menned?

Két órával később Lorna ismét beült a terepjáróba. Eric több italt is kevert, aztán vacsorát főztek a konyhában. Bolondoztak, jókat nevettek, akár a régi időkben.

Tényleg úgy, mint a régi időkben? Lorna ezen töprengett hazafelé, miközben végighajtott a falun a fogadója irányában. Valami bántja a férfit, hiába is próbálja titkolni. Lehet, hogy a házassági ajánlat? Talán majd a hagyományos Mull-szigeti vásáron kiderül. Akkor Eric is biztosan feloldódik majd az általános jókedvtől.

Az egy hét múlva esedékes nevezetes esemény gondolatától még jobban felvidult, mint az Ericnél tett látogatástól. Ez a nap mindig egészen különleges volt. A boltok és a hivatalok mind zárva maradtak, s aki csak tehette felkereste a sziget közepén lévő apró falucskát, hogy kedvére mulatozzon.

Ezt a napot mindig együtt töltötték. Most is így lesz.

- Ugye eljössz a vásárra? - kérdezte tőle Eric, mielőtt beszállta kocsijába. - Érted megyek, mint minden évben.

- Ajánlom is, Eric McDonald! - fenyegette meg tréfásan az ujjával. -Természetesen én gondoskodom az ennivalóról, mint minden évben. Szóljak Jane-nek, hogy velünk tafthal? Az idén önálló árusítóhelye lesz, s ahogy ismerem, eszébe sem jut majd, hogy valamit egyen is.

Eric egy pillanatig furcsán nézett rá, aztán megint a régi volt.

- Akkor az ünnepen mindannyian találkozunk - mondta közömbös hangon. - És persze este a bálban.

Alig hagyta el a falut, Lorna megpillantotta Martint: öles léptekkel haladt az országút szélén. Úgy érezte, fel kell vennie, bármilyen zavaros is pillanatnyilag a kapcsolatuk. Megállt mellette, s kinyitotta neki az ajtót.

- Beszállsz, Martin? - kérdezte.

- Nahát! Te nem vagy Glenmore-ban? Jane azt mondta, hogy korán lefekszel. - Beszállt, becsapta az ajtót, s lefegyverző mosolyával azon nyomban fel is dúlta a lány lelki békéjét.

- Így is volt, de aztán meggondoltam magam. Meg kellett valakit látogatnom. - Egy jó barátot?

- Eltaláltad. - Többet nem akart erről a témáról beszélni. Martinnak semmi köze az Erichez fűződő barátságához főleg azok után, ahogy a foga fehérét kimutatta: - Jól éreztétek magatokat Jane-nel?

- Igen, nagyon kellemes este volt. Köszönöm a kérdésedet. - Egy ideig mindketten hallgattak, aztán Martin még hozzátette: - Andyhez is benéztem. Megígérte, hogy a kocsim holnap reggelre kész lesz. Kihozza Glenmore-ba, úgyhogy mindjárt reggeli után útnak indulhatok.

- Idejében elkészítem a számládat.

A hátralévő úton mindketten hallgattak.

Mintha csak idegenek lennénk, akik véletlen folytán kerültek egymás mellé, gondolta Lorna leverten. Pedig éppen hogy örülnie kellett volna, hogy végre megszabadulhat tőle, hiszen még idejében kiderült, hogy meg akarta kaparintani Glenmore-t. A csókjai, az ölelése csupán egy színjáték részei voltak.

Ma este bezzeg meg sem próbált közeledni hozzá, hogy netán a házfal tövében csókot raboljon tőle. Udvariasan jó éjszakát kívánt, aztán felment a szobájába, hogy becsomagoljon és eltűnjön az életéből örökre.

fejezet

Másnap Andy, ahogy ígérte, rögtön a reggeli után beállított a fekete Mercedesszel. Martin már lehozta a poggyászát, s odament Loméhoz, hogy elköszönjön.

- Igazán sajnálom, ha megbántottalak a Glenmore-ral kapcsolatos terveimmel - mondta, s kezet nyújtott. - Nem volt bennem semmi hátsó szándék, segíteni akartam neked. Változatlanul az a meggyőződés, hogy mindketten jól jártunk volna, más-más szemszögből nézve. - Az utolsó szavaknál kék szeme gyanúsan csillogott. Lorna elővigyázatosságból úgy tett, mintha nem vette volna észre. - Ha valamikor mégis meggondolnád magad, a címemet megtalálod a vendégkönyvben.

A lány kezet nyújtott neki, s Martin most is meleg, bűvös szorítással tartotta fogva az ujjait, mint azon az első reggelen. Mikor is volt? Két napja? Vagy három napja is talán? Milyen rövid idő, ahhoz képest, amit azóta átéltek.

- Minden jót, Lorna! - szorította meg még erősebben a kezét Martin. Egy röpke percre úgy túrt, semmi sem állt közéjük.

- Minden jót, Martin! - suttogta a lány, és szomorkásan elmosolyodott. - Ha egy szép napon mégis úgy döntenék, hogy kibővítem Glenmore-t, te leszel az első, akit értesítek. Túlságosan ne reménykedj! Csekély a valószínűsége. Megígéred?

- Megígérem - felelte a férfi, s elengedte a kezét. - De reménykednem ugye szabad?

A rákövetkező héten Lora meglepően ritkán gondolt Martinra meg a terveire. Rengeteg vendége jött, reggeltől estig lótott-futott, s esténként holtfáradtan zuhant az ágyba, hogy mélyen, álomtalanul aludjék reggelig.

- Talán még soha életemben nem voltam olyan szorgalmas, mint mostanában - vallotta be Ericnek, amikor a férfi rozoga szállítókocsiján eljött érte, hogy bevigye a faluba a népünnepélyre. - Már attól tartottam, itthon kell maradnom. Pedig mindent megtettem, hogy távozásra bírjam a vendégeimet - kuncogott. - Persze egy jó fogadós soha nem tenne ilyet, amikor végre az egész házat kiadhatná, de számomra ez az ünnep szent. Semmi vendég, semmi kötelezettség, semmi munka, csupán színtiszta szórakozás.

Eric lelkesen bólintott.

- Az én boltomra is érvényes mindez, de nem akarok panaszkodni. Egy ilyen jeles alkalom alaposan megugrasztja a forgalmat, utána két-három hónapig nincsenek anyagi gondjaim.

Lorna oldalról rápillantott, és látta, hogy a férfi nagyon is komolyan gondolta, amit mondott. Még mindig kínozták azok a gondolatok, amelyekről egy hete beszélt. A keserűség ott tükröződött a napfénytől résnyire szákült szemében.

- Felejtsd el te is egy napig a boltodat! - kérte a lány, s megszorította Eric karját. - Engedd el magad! Ma szabad vagy. Számomra ez a nap az év fénypontja.

Eric dörmögött valamit a bajusza alatt. Arra gondolt, hogy később beszél Lornával, ha még szükségét érzi. Hosszú még a nap.

Noha elég korán indultak, az ünnepség központjában máris rengeteg ember tolongott. Kutyák ugattak, ismerősök, barátok kiáltottak oda egymásnak pár üdvözlő szót, majd továbbsodródtak a tömeggel. A legismertebb marha- és birkafaj fákból kisebb nyájra valót rakodtak le, s az előkészített karámokba terelték őket. Az állatok hangos bőgéssel és bégetéssel tiltakoztak békés mindennapjaik megzavarása ellen. Valaki a dudáján az ünnep megnyitójára gyakorolt, de az állatok hangja elnyomta a dudaszót is.

Lorna belekarolt a barátjába. Elsétáltak a hatalmas ünnepi sátor előtt. E mögött állították fel a sok kis árusítóhelyet.

- Jane már biztosan itt van - jegyezte meg Eric. - Ne köszönjünk neki oda, mielőtt továbbmennénk? Biztosan örülne egy kis segítségnek, még akkor is, ha az nem anyagi, hanem csupán erkölcsi természetű. - Az utolsó szavaknál elkomorult az arca, ám amint megpillantotta Jane-t, felderült a képe.

Jane épp egy bársonnyal bevont asztallapra rakosgatta ki az ékszereit. Mellette egy asszony rokkát állított fel.

- Szevasztok! - örvendezett Jane a láttukon. - Jó, hogy meglátogattok. Azt hiszem, ez remek hely lesz. Az emberek szívesen nézik, hogyan kell fonni, s közben talán sikerül felkeltenem a figyelmüket az ékszereim iránt is.

- Ez nem kétséges - bizonygatta Eric. - Ilyen gyönyörű ékszerek láttán, mint ez itt például... - Felvett egy kis melltűt, s egy ideig ide-oda forgatta. Ezüst alapon kék zománcozású harangvirágok díszítették a koszorúformát. Nagy tenyerébe belesimult a törékeny kis ékszer, amelyet óvatosan visszatett a bársonyterítőre.

Jane szelíd, barna őzikeszegyben különös fény gyúlt, amikor Ericre tekintett. Lorna meghökkent. Ha nem érezte volna képtelenségnek, azt gondolta volna, hogy ezek ketten beleszerettek egymásba. A barátnője végül lehajolt, hogy az asztal alá süllyessze az üres dobozokat. A különös jelenet véget ért.

A lány zavarában megcsóválta a fejét. Miféle butaságok jutnak az eszébe? Kis ideig beszélgettek, s amikor az első érdeklődők körbeállták az asztalt, sok szerencsét kívántak Jane-nek. Megígérték neki, hogy később még egyszer visszatérek megnézni, sikeres volt-e a napja.

A téren egyre több ember gyúlt össze s a rögtönzött kis lovardában a gyerekek nagy örömükre pónikon lovagolhattak.

Lorna türelmetlen mozdulattal továbbhúzta a férfit.

- Gyere! - sürgette. - Mindent szeretnék megnézni. Legelőször is a felföldi szarvasmarhákat.

Eric jámbor mosollyal tűrte, hogy Lorna egyik látnivalótól a másikig vonszolja. A délelőtt folyamán azonban egyre szórakozottabb, egyre figyelmetlenebb lett. Mintha lélekben máshol járt volna, s ha a kísérője szólt hozzá, mintha nem is hallotta volna.

A lány elhatározta, hogy a végére jár, s megtudja, mi az oka Eric különös magatartásának.

- Ideje, hogy az éhségünket is csillapítsuk - jelentette ki hirtelen. - Keressünk egy nyugodt zugot valahol! Fenséges pikniket csapunk. már bírom tovább. - Egyenesen az autóhoz sietett, kiemelte az elemózsiás kosarat meg egy takarót, és a forgatagon átverekedve magát egy alkalmas helyen leterítette. Jóleső érzéssel végignyúlt rajta.

Eric leült melléje, s nekilátott kirakni a kosár tartalmát.

- Frissen füstölt lazac? - kérdezte, és füttyentett. - És hozzá még egy üveg bor is!

- Úgy éreztem, szükséged van egy kis bátorításra, és persze valami finom falatra is. Hétköznap, gondolom, úgysem főzöl magadnak soha semmi rendes ételt. Szükséged van valakire, alá gondoskodik rólad - tette hozzá néhány másodpercnyi szünet után ártatlan képpel Lorna, miközben úgy tett, mintha a dugóhúzót keresné. Azt persze bölcsen elhallgatta, hogy arra számított, több is lesz az egészből, mint egy szabadban elköltött ebéd. Abban reménykedett, hogy a piknik igazi kis ünnepséggé kerekedik. Ha az előzményeket jól értelmezte.

Eric rávillantotta a tekintetét, de nem szólt egy szót sem, és kinyitotta a borosüveget.

- Apád pincéjéből hoztad? - kérdezte, majd telitöltött két poharat. Lorna bólintott..

- Hirtelen úgy éreztem, kár lenne örökké odalent tartani ezeket a csodálatos nedűket. A fehérbor egyébként sem áll el túl sokáig, s apának biztos nem lenne semmi kifogása az ellen, hogy egy kicsit jól érezzük magunkat. Rajta, Eric! Ne vágj már ilyen fancsali képet! Mire igyunk? Talán arra, hogy. - Hirtelen elhallgatott, mert a férfi letette a poharát anélkül, hogy koccintott volna. Az arca még jobban elkomorult. Hát eljött a perc, villant át Lorna agyán a gondolat. Most mindjárt meg fogja kérdezni, feleségül megyek-e hozzá. Letette hát ő is a poharát, és ünnepélyes arcot vágott. Évek óta várt erre a pillanatra.

- Lorna! - veselkedett neki Eric. A halántékán kidagadt egy ér, de a tekintete és a hangja nyugodt maradt. - Választ kell adnod egy kérdésemre. Folyton húztam, halasztottam. sehogy sem tudtam rászánni magam, hiányzott a kellő alkalom. .

Lorna megszorította a kezét, s bátorítóan rámosolygott. Ennek az arcnak minden vonását, minden rezdülését ismerte már. Milyen kedves is volt a szívének minden mozdulata!

- Ne bonyolítsd megint túl a dolgot! - igyekezett elébe menni. - Csupa fül vagyok.

Szavai nemhogy megkönnyítették volna Eric dolgát, a férfi tekintete még inkább elkomorult, még gondterheltebb lett. Lomárak szörnyű gyanúja támadt, de nem szólt egy szót sem, csak fogta továbbra is a kezét.

- Említettem, hogy elég rosszul megy a bolt. Csupán annyi a bevételem, hogy szerényen megélek, s a helyzet jobbra fordulására semmi remény. Te magad is azt állítottad, hogy az életem bizony egy csöppet sem izgalmas.

Lomárak nyomban feltámadt a lelkiismerete. - Jaj, Eric, tudod, hogy..

- Csak ne szabadkozz, tökéletesen igazad volt - szakflotta félbe a férfi. - Épp ezért.

Lorna lélegzetvisszafojtva várta, mi következik.

- Mit gondolsz. Szóval mit gondolsz, megkérhetnék valakit, akit szeretek - oly halkan beszélt, hogy a lány is alig értette a szavát -, akit nagyon szeretek, hogy ossza meg velem ezt az unalmas életet?

A lány együttérzéstől és szeretettől hajtva felpattant, Eric nyakába ugrott, s szájon csókolta.

- Hát persze, hogy megkérhetnéd, drága Eric! Hiszen jól ismersz! Tudnod kellene, hogy nekem édes mindegy, mennyi pénzt keresel. Hát persze, hogy akarom. Évek óta csak erre várok.

Legnagyobb megdöbbenésére Eric hátrahőkölt, s rémült arccal meredt rá.

- Mit akarsz, Lorna? - kérdezte suttogva.

- De hát világos, mint a nap: férjhez menni hozzád.

- Hozzám? , Lorna, de hát én nem.

Lorna felegyenesedett, karja aláhullott, hirtelen ólomnehéznek érezte. Teljesen összezavarodott. Sok mindenre számított, de erre nem.

Döbbenten és gyámoltalanul meredtek egymásra. Egyikőjüknek sem jutott eszébe valami épkézláb mentőötlet.

Ekkor hirtelen árnyék vetődött a takaróra.

- Martin

Lorna felnézett, s egyenesen Martin kék szemébe pillantott. Halálra sápadt, amikor rádöbbent, hogy a férfi tanúja volt az iménti jelenetnek. Ettől még inkább magába roskadt.

Eric megbabonázva bámulta Jane-t, aki eddig Martin háta mögött keresett menedéket.

- Jane, nem mutatnál be a barátodnak? - nyögte ki végül.

- A barátomnak? - nézett rá megütközve Jane. - Csak nem Martinra gondolsz? Ő nem a., illetve bizonyos értelemben a barátom, de semmi több. - Lomára pillantott tanácstalanul, aki közben némileg magához tért és felállt.

- Ez itt Martin Ritchie - mondta halkan. - A múlt héten ismerkedtünk össze, amikor a fogadómban vett ki szobát. Mindenesetre elég nagy meglepetés a számomra, hogy. Úgy értem, egy szót sem szólt arról, hagy. - Végül Jane-hez hasonlóan ó is megkukult.

Martin ragadta magához a szót:

- Jane mesélt nekem a Mull-szigeti népünnepélyről, amikor meghívott magához vacsorára. - Egy le nem zárt ügylet ürügyén eljöttem, hogy magam is részese lehessek. Úgy tűnik, nem a legalkalmasabb pillanatban bukkantam fel. Ha szeretnék, hogy távozzam. - mosolygott udvariasan. A tekintete azonban hűvös és éber maradt.

- Ugyan, hova gondolsz? - tért magához Lorna. - Azt hiszem, épp eleget tudsz már ahhoz, hogy maradj. Nem kevesebbet, mint a többiek - tette hozzá, s megpróbált mosolyogni.

Közben Eric is felállt a takaróról, a szeme mindvégig Jane tekintetét kereste. Lorna nem bírta volna tovább elviselni a bizonytalanságot, tudni akarta végre egyszer és mindenkorra, hányadán áll a férfival.

- Eric, az imént - kezdte, de a hangja elcsuklott, alig tudott tovább beszélni -, az imént házasságról beszéltél, nem igaz?

A férfi bólintott.

- De nem énrám gondoltál?

- Nem, Lorna - nézett rá szomorúan Eric. - Rettenetesen sajnálom, de fogalmam sem volt róla, mit érzel irántam. Mindent megtettem volna, csak hogy ne okozzak neked fájdalmat. Csak tudod. - fordult a szobormereven figyelő Jane felé -, én Jane-ről beszéltem. Csak meg akartalak kérdezni, hogy szerinted szeret-e engem annyira, hogy. - Többet nem is kellett mondania, mert Jane arckifejezése közben óriási változáson ment át.

- Eric - suttogta, s kinyújtotta feléje mindkét kezét.

A férfi két hatalmas lépéssel mellette termett, s szenvedélyesen átölelte. Lorna szinte rá sem ismert gyerekkori barátjára. Soha nem hitte volna, hogy ilyen szenvedély lakozik benne, most kellett rádöbbennie, hogy miért. Eric kedvelte őt, a maga módján szerette is, ahogy egy testvér szereti a testvérét, de soha nem volt belé szerelmes. Most végre minden megvilágosodott előtte. Riadtan nézte kettőjüket, látszott, hogy elsüllyedt körülöttük a világ, már csak egymásnak éltek. Észre sem vette, hogy Martin még mindig ott áll nématanúként mögötte. - Gyere, Lorna! - mondta halkan, s szelíd mozdulattal megérintette a vállát. - Jobb, ha magukra hagyjuk őket.

Megfogta a kezét, s nem ellenkezett, hagyta, hogy vezesse bárhová, csak innen el.

A fekete Mercedes ugyancsak kirítt az itteniek öregebb, szerényebb külsejű autói közül.

Ritchie felnyitotta a csomagtartót, kiemelt egy könnyű gyapjútakarót és Lorna vállára terítette. A kesztyűtartóból elővarázsolta a laposüveget, és töltött néhány kortynyit a szíverősítőből.

- Mindig van nálam némi whisky - magyarázta elégedetten, látván, hogy Lorna arcába lassan visszatér az élet. - Sosem tudhatjuk, mikor kell eljátszanunk az életmentő szerepét.

Lorna lehorgasztotta a fejét. Mit is mondhatott volna? Halálosan boldogtalannak érezte magát, és mardosta a megaláztatás szégyene. Még soha életében nem érezte ilyen nyomorultul magát, és megadóan várta Martin gúnyos megjegyzéseit, amelyekre persze alaposan rászolgált.

Talán nem azzal hitegette folyton, hogy egyetlen férfi sincs az életében? Erre aztán jól rácáfolt, amikor a szeme láttára ugrott Eric nyakába, s igent mondott a még el sem hangzott házassági ajánlatra. Ezt úgyis képtelenség lenne megmagyarázni.

- Bizonyára megérted, de szeretném tudni, miért titkoltad el előlem az Erichez fűződő kapcsolatodat - szólalt meg kisvártatva Martin. - Hiszen a jelek szerint boldogan hozzámentél volna feleségül.

A lány elpirult, s még mélyebbre horgasztotta a fejét.

- Talán jobb, ha a választ későbbre halasztjuk - ajánlotta fel Ritchie újabb szünet után. - Jane meg akarta mutatni nekem a vásárt, de abból bizony már nem lesz semmi. Nincs kedved hozzá, hogy átvedd a szerepét?

- Soha! - dőlt neki a lány kimerülten a kocsinak. Ha annyira akarsz, menj egyedül, de ne kényszeríts rá, hogy veled tartsak!

Az emberek egykettőre meg fogják tudni a nagy újságot. Hogy fognak bámulni rá, amiért Eric McDonald mégsem Lorna Morrisont, hanem a legjobb barátnőjét, Jane Baxtert veszi feleségül! Szegény Lorna! - hallotta már előre a sajnálkozást. Vajon mihez kezd ezek után? Nahát! Ez az Eric McDonald! Micsoda ravasz fickó! Ez a széltoló úgy tesz, mint akinek megalszik a szájában a tej, közben pedig, lám, nem tétlenkedett!

Nem tudná elviselni a tekintetüket. Talán majd egyszer eljut oda, hogy újra ki merjen állni a szemük elé. Csak ma! Ma erőtlennek és védtelennek érezte magát.

Összehajtogatta a takarót és betette a kocsiba. Nem vágyott másra, csak hogy hazamehessen Glenmore-ba, ahol elbújhat a világ szeme elől, míg képes nem lesz folytatni a régi, megszokott életét.

- Hazamegyek - mondta Martinnak. - Köszönöm a whiskyt. Már sokkal jobban vagyok. Egy kicsit letaglózott a dolog. Ennyi az egész. Ugye megérted? Jó! - hunyta le a szemét csüggedten. - Eric hozott ide. A kocsim otthon áll az udvaron.

- Ebben az esetben egy kis ideig még le kell mondanom az össznépi vigasság örömeiről. A taxi errefelé ritka, mint a fehér holló, én pedig vállaltam az életmentő szerepét. Gyere, szállj be!

Lorna alig látott valamit is az ismerős környezethól. Minden összemosódott a szeme előtt.

Amikor kissé magához tért a döbbenethól, a szeme sarkából lopva Martinra sandított. Milyen egyszerűen megbirkózott a furcsa helyzettel! Valamikor biztos, hogy be kell majd vallania neki mindent, hiszen rengeteg kérdés maradt megválaszolatlan. Valamikor. Nem most. Milyen jó ez így. Ráér még gondolkodni, mint ahogy azon is, hogyan kerüljön legközelebb Eric és Jane szeme elé.

Haza kell mennie. Az otthona a menedéke, s idővel minden meg fog oldódni.

8. FEJEZET

Martin megállt az udvarban a kocsiszín előtt. Lorna sietve kiszállt, szíve megkönnyebbült az otthona láttán.

A bejárati ajtóhoz szaladt, reszkető kézzel elfordította a kulcsot, s felsóhajtott, amikor az öreg falak védőbástyaként ölelték körül.

Martin ráérősen ballagott utána. Becsukta az ajtót, és megállt az ablak előtt, míg a lány leroskadt a legközelebbi székre: - Köszönöm, hogy hazahoztál. Mit fogsz most csinálni? Attól tartok, alaposan összekuszáltam a terveidet. Szerencsére még nincs túl késő, nyugodtan visszamehetsz, ha továbbra is vonz az ünnep.

Ritchie azonban szemlátomást nem sietett. Továbbra is ott állt az ablaknál, kezét mélyen a nadrágja zsebébe süllyesztette. Ma valamivel sportosabban öltözködött: barna kordbársony nadrágot és sárga-barna kockás kötött pulóvert viselt.

- Most már valahogy nem is akarok visszamenni - mondta kis szünet után. - Jane-nek már biztos nincs kedve, hogy kísérgessen. Egyedül meg mihez kezdenék? - Halkan dudorászott, majd hozzátette: - Minden olyan hirtelen és váratlanul jött, nem igaz?

Lorna bólintott, de nem nézett fel. - Mindannyiunk számára.

Martin azonban nem volt hajlam vele együtt búslakodni.

Főzhetnél egy kis kávét kettőnknek - javasolta. - És mit szólnál egy szendvicshez? Bent akartam enni valahol a faluban, aztán másképp alakultak a dolgok, és már nem maradt rá időm. Farkaséhes vagyok. - Úgy mosolygott, mintha mi sem történt volna.

Lornát dühítette a viselkedése, magában zúgolódott, miközben feltette a vizet forrni. Egyedüllétre vágyott. Miért is engedte, hogy Martin hazahozza? Az udvariasság azt követelte, hogy legalább pár hideg falattal megkúrálja a férfit, mielőtt - remélhetőleg hamarosan - eltávozik.

Martin derekasan nekilátott a báránypástétomnak, Lorna csupán a kávéjából kortyolgatott.

- Te nem eszel semmit? Vagy talán volt már rá alkalmad odaát? - mutatott a falu irányába.

Lorna bólintott, s az előre elkészített ünnepi lakomára gondolt, a lazacra és a borra, amit Erickel akart elfogyasztani. A barátja most bizonyára Jane-nel koccint a friss boldogságukra.

- Üres gyomorral még nehezebb elviselni a dolgokat - vett el Martin még egy szendvicset.

Mindketten hallgattak, amíg a férfi evett.

- Nagy hibát követtél volna el - szólalt meg hirtelen Maliin, és Lorna az alsó pillanatban nem tudta, mire érti. - Nagy hibát követtél volna el, ha hozzámégy Erichez. Nem illik hozzád. - Mindezt olyan hangon mondta, mintha csak holmi függönyanyagról lett volna szó, s ez még inkább felbőszítette a lányt.

- Hogy mondhatsz ilyet? - támadt rá dühösen. - Netán szakértő vagy ezen a téren? Nem is ismered Ericet. Ma láttátok egymást először, és akkor is csak néhány percre. És engem sem ismersz sokkal jobban!

Martin hátradőlt, ujjait összefűzte a tarkója mögött.

- Elég jól ismerlek ahhoz, Lorna Morrison, hogy tudjam, ki illik hozzád. Ez az Eric. Mi is a másik neve?

- McDonald.

- Szóval ez az Eric McDonald nem az igazi. Olyan emberre van szükséged, aki kihívást jelent számodra, s visszaadja az életkedvedet. Eric erre képtelen.

Lorna szembe akart szegülni, de Ritchie nem hagyta szóhoz jutni.

- Nézzük csak! Vajon mi lett volna belőletek? Elvezetgettétek volna ezt a szerény fogadót, s szép csöndben megöregedtetek volna egymás mellett.

- Eric boltját kihagytad.

- Ó, jaj - nevetett Martin. - Szóval egy fogadó és egy bolt. - Felállt, hogy újabb csésze kávét töltsön magának. Az asztalhoz visszaérve megállt Lorna mellett, s a haragtól kivörösödött arcát nézte.

- Mi kifogásod van egy bolt ellen? - kérdezte a lány keserűen. Martin felült az asztal szélére.

- Te jobbat érdemelsz, mint hogy egy szatócsboltban kiszolgáló légy. Végül is egy szatócsboltról van szó, vagy nem?

Lorna kényszeredetten bólintott.

- Egyszer már mondtam, hogy ellensége vagyok minden tékozlásnak. Emlékszel még rá?

- Ha az életemet el akarom tékozolni, az az én magánügyem - fakadt lá a lány. Zavarta Martin közelsége. Úgy érezte magát, mint aki besétált a csapdába, de a világ minden kincséért sem árulta volna el. - Mindig is itt akartam leélni az életemet, s az életemhez eddig Eric is hozzátartozott. Azt hittem, nem lesz szükségem másra, csak Glenmore-ra és őrá. Honnan is sejthettem volna, hogy ő egészen másképp érez? Hogy Jane-t... - A hangja elcsuklott, gyorsan elfordult, hogy Martin ne vehesse észre, milyen közel áll a síráshoz. - Egyébként pedig szeretném lezárni a témát. Akármilyen gorombán hangzik is, neked semmi közöd az egészhez. - Azt remélte, Martin végre ért a szóból és elmegy, ám a férfi nemcsak hogy maradt, de kérdésekkel kezdte bombázni.

- Miért nem mondtad meg nekem az igazat, ha ilyen erősen kötődtél Erichez? Miért állítottad, hogy nincs egyetlen férfi sem az életedben? Egy sem, akivel eljegyezted volna magad? Ha lennél olyan kedves emlékezni rá, épp itt a konyhában beszélgettünk erről.

Hogy emlékezett-e rá? Nagyon is jól emlékezett rá.

- Nos? - sürgette Martin, s kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. - Ennek most már semmi jelentősége.

- De még mennyire, hogy van jelentősége! Két magyarázat van ugyanis: vagy kétségeid voltak afelől, hogy Eric számodra az igazi, és hogy valóban hozzá akarsz-e menni feleségül, vagy pedig. - szűkült résnyire a szeme -, vagy pedig szívtelenebb és kíméletlenebb vagy, mint gondoltam. - Ritchie elengedte a lány állát, újból az ablakhoz lépett, s kitekintett. - Alapjában véve azt sem tudom elhinni rólad, hogy egy pár csókért meg egy vacsoráért hajlandó lennél bármelyik férfival kacérkodni.

Lorna a feje búbjáig elvörösödött. - Ilyen soha nem voltam!

- Hát akkor hogyan magyarázod meg, amit tettél?

A lány összegörnyedt a széken, arcát a kezébe temette. Már nem volt ereje hozzá, hogy szándékosan félreértse a férfi szavait, vagy hogy veszekedjen vele.

- Magam sem tudom - vallotta be bátortalanul. - Tényleg nem tudom, miért mondtam. A lelkiismeretem azonnal megszólalt, de akkor már késő volt.

- No és a közösen eltöltött esténk? - gyötörte tovább Martin. - Meg a csókjaink? Akkor nem szólalt meg a lelkiismereted?

- Miért nem hagyod már abba, Martin? Miért nem mégy el? Miért jó neked, ha így gyötörsz, és a legbenső titkaimban vájkálsz? Hiszen már úgyis mindent tudsz. Miért nem hagysz végre magamra?

- Lehet, hogy elmegyek, de csak miután választ kaptam a kérdéseimre.

Lorna felállt, s heves mozdulattal hátrébb tolta a székét.

- Hát jól van! - kiáltotta. - Válaszolok. Nem, azon az estén nem volt rossz a lelkiismeretem, Most pedig menj, kérlek! Egyedül szeretnék végre lenni.

- Hogy magadban rágódhass és sajnálkozz önmagadon? Hát csak tessék! Marad még bő három órád az önsajnálatra és arra, hogy átöltözz az esti táncmulatsághoz. Lent várok rád. A szobám, gondolom, még megvan.

Lorna nem hitt a fülének. Bizonyára csak csúfot űz belőle Ritchie, így akarván megbosszulni, amiért becsapta őt Erickel kapcsolatban. Ám elég volt egy pillantást vetnie Martin arcába, hogy meggyőződjék róla: a férfi valóban komolyan gondolta, amit mondott. A történtek ellenére tényleg itt akar maradni, s el akar menni vele a bálba.

Hátrált néhány lépést, s kezét védekező mozdulattal maga elé kapta.

- Soha! Képtelen lennék mulatni. Martin, könyörgöm, ne kényszeríts rá! - Minden büszkesége elhagyta. Már nem akart küzdeni, csupán meg akart szabadulni ettől a férfitől, aki mindent elkövetett, hogy fokozza a szenvedéseit. - Menj egyedül! Eric és Jane biztosan örülnek majd neked, de én itt maradok. Nem kényszeríthetsz, hogy elkísérjelek.

- Tényleg azt hiszed, hogy Eric és Jane tapsikolnának a láttomra örömükben? Nem, együtt fogunk odamenni!

- Soha!

Lorna megpróbált elmenekülni, ám Martin utolérte, s a vállánál megszorítva fogva tartotta.

- Miért nem akarsz eljönni? - kérdezte jóval barátságosabb hangon. - Előbb-utóbb csak oda kell állnod Eric és Jane elé, s lényegesen könnyebb lesz, ha én is ott vagyok.

A lány ajka sírásra görbült.

- Nem csak Eric és Jane miatt nem merek odamenni - vallotta be -, hanem a többiek miatt sem. Mindenki azt hitte, hogy Erichez megyek feleségül. Az emberek ott állnak majd és bámulnak rám vagy sajnálkoznak, a hátam mögött meg kinevetnek.

- Senki sem fog ilyesmit tenni. Észre sem fognak venni, ha a bálban tényleg olyan vidám és felszabadult lesz a hangulat, amilyennek Jane lefestette. És van itt még valami, Lorna. Gondoltál-e már arra, hogy esetleg Eric és Jane is igen kínosan érzik magukat, mert úgy érzik, nagyon megbántottak? Örökké ők sem bujkálhatnak előled. Jobb ezen minél előbb túlesni, és ha egy idegen - nyomta meg keserűen a szót Martin - is jelen van, talán könnyebb lesz megtenni. Minden erőmmel azon leszek, hogy segítsek nektek - ígérte.

A lány lerázta magáról a kezét. Hogy lehet valaki ilyen arcátlan? - füstölgött magában.

- Amióta csak hazahoztál, egyfolytában kérdésekkel és szemrehányásokkal gyötörsz. Ezt nevezed segítségnek? Elképesztő! Van egyáltalán fogalmad róla, mit érzek? Lehet, hogy nincs is szíved, de ha mégis, biztosan kőhól van!

Martin arca csalódottságot tükrözött, de nem tett szemrehányást. - Eljössz?

- Igen, eljövök - dobta a hátára Lorna a haját. Zöld szeme szikrázott a haragtól. - De arra ne számíts, hogy jól fogok szórakozni, vagy hogy téged szórakoztatlak!

- Álmomban sem kérnélek rá - fadalt feléje újból a férfi, s az iménti keserűségnek már nyoma sem volt rajta. - Elárulnád végre, hogy szabadom a szobám? Vagy másutt próbálkozzam?

- Nem, dehogy. Itt maradhatsz - jelentette ki a lány epésen. - A szobád, mármint amelyikben laktál - pontosított -, véletlenül ismét szabad. Bizonyára megbocsátasz, ha ezúttal nem kísérlek fel személyesen.

Martin nem felelt. Lassan felballagott az emeletre.

Lorna is felrohant a saját szobájába. Jó hangosan becsapta maga után az ajtót. Ezután nagy csend lett.

Ritchie elégedetten bólintott. A terve eddig remekül bevált. A lány dühös rá, de ettől legalább kevesebb ideje marad az önmarcangolásra.

Lorna levetette magát az ágyra, s öklével majdnem szétverte a párnát mérgében. Miért hagyta, hogy így a sarokba szorítsák? Miért ment bele, hogy Martin itt maradjon, és addig nyaggassa, míg be nem adja a derekát? Ez az alak úgysem érti meg, milyen az, ha valaki szenved. Szégyentelenül kihasználta a gyengeségét, és csöppet sem vigasztalta, ahogy azt a kedves, együtt érző Eric tette volna vele hasonló helyzetben.

Eric.

Hanyatt vágta magát, és a mennyezetet bámulta. Lelki szemei előtt megjelent Eric és Jane, látta, amint szenvedélyesen megölelik, megcsókolják egymást. Ezzel a csókkal Eric az egész világ előtt bevallotta, hogy kit szeret: Jane Baxtert, nem pedig Lorna Morrisont.

Nem, képtelen lenne ma este a szemük elé kerülni. Megmondja Martinnak, hogy másképp döntött. Csak ne lenne ilyen halálosan kimerült! Még ahhoz is fáradt, hogy sírjon.

Azt már nem is hallotta, hogy Martin valamivel később odasettenkedett az ajtajához, halkan kinyitotta, s mosolyogva újból becsukta.

Talán egy óra telhetett el, amikor felriadt álmából. Nehéznek érezte a szemhéját, s mintha minden tagja ólomból lett volna. Tudta, hogy fel kell kelnie, hogy felkészüljön az előtte álló újabb megpróbáltatásra, de szerette volna minél későbbre halasztani azt a pillanatot.

Fogalma sem volt róla, hogy is néz ki valójában, amikor kilépett a szobájából, s elindult lefelé. A szíve hangosan dobogott, de nem az örömteli várakozás reményétől, mint a legutóbbi alkalommal.

Martin most is éppúgy várt rá a lépcső alján, mint múltkor, de ő nem akart többé arra az estére gondolni.

- Nagyon csinos vagy - indult el feléje a férfi, pontosan ugyanúgy, mint akkor.

- Köszönöm - mondta a lány fagyosan. Rögtön meg is bánta, hogy egyáltalán felelt a bókra. Minél kevesebbet beszélnek, aratál jobb.

A konyha felé indult, hogy bezárja a hátsó ajtót.

- Tudom, mekkora erőfeszítésedbe kerül, hogy ezt megfedd - mondta a háta mögött Martin -, s azt is tudom, mit.

Lorna dühösen hátrafordult.

- Ha azt akarod közölni, hogy tudod, mit érzek, megtakaríthatod a fáradságot.

Rajtam kívül senki sem képes megérteni a történteket, az együttérzésed pedig nem érdekel!

- Nem hiszem, hogy szükséged lenne az együttérzésemre - felelte Martin teljes nyugalommal. - Amikor pedig azt mondom, tudom, milyen nehéz most neked, nem a gőg beszél belőlem. - Lorna dühtől eltorzult arcát látva váratlanul elnevette magát. - Látod, megint kiment a fejemből, milyen könnyen vonsz le bármiből hibás következtetéseket. Ez bizony néha veszélyessé is válhat. Vigyázz, nehogy egy szép napon meggyűljön a bajod valakivel emiatt! Bár lehet, hogy már meg is történt.

Lorna nyomban vissza akart vágni, aztán jobbnak látta, ha hallgat. Az este nem sok jóval kecsegtet, minek előre veszekedéssel tetézni.

A zenekar már javában húzta a talpalávalót, amikor a tömegen át befurakodtak a hatalmas sátorba. Eric és Jane nekik is foglaltak helyet, a hangzavarban úgy kellett a fülükbe ordítaniuk a jókívánságaikat.

Lorna hamar belátta, hogy Martinnak legalább egy dologban igaza volt: a félelme, hogy az általános figyelem középpontjába kerül majd, s hogy a látvány a többiekben együttérzést, vagy kárörömet kelt, megalapozatlannak bizonyult. Ami kor meglátták Martinnal karonfogva, néhány ismerőse jókedvűen odaintett. Még ebben a túlérzékeny állapotában sem találhatott semmi szokatlant a viselkedésükben. Hagyta tehát, hogy jótékonyan elzsongítsa a nyüzsgés, s nézte, amint Eric, Jane meg egy másik pár felállnak egy gyors skót néptánchoz. Ahányszor csak közel kerültek egymáshoz a bonyolult lépések közepette, egymásra villant boldog tekintetük, s Lorna szíve mindannyiszor belesajdult.

- Gyere, Lorna! - noszogatta Martin. - Ez a zene még a halottakat is feltámasztja. Szemben szükség van még egy párra. No gyere már!

Lorna már szinte el is felejtkezeti a jelenlétéről, úgy elmerült a saját fájdalmában.

- Nem akarok táncolni - mondta, és megrázta a fejét.

- Nem árulhatsz itt egész este petrezselymet! Egyébként is megígérted, hogy velem tartasz. Ígéret szép szó!

Martin megragadta a kezét, s ha nem akart feltűnést kelteni a vonakodásával, kénytelen volt követni őt. Ügyesen átsiklottak a forgolódó párok között. A férfi könnyedén és vidáman vezette. Lorna arca csak akkor borult el újra, amikor a zene véget ért, és minden felől taps köszöntötte őket.

- Nos, tényleg olyan szörnyű volt? - ugrana Martin, miközben visszakísérte az asztalukhoz. - Nekem úgy tűnt, mintha nagyon is élvezted volna. Hé, nézzen az orra elé!

Valaki oldalba taszította Lornát, aki egyensúlyát vesztve Martinnak esett. A férfi védelmező mozdulattal átölelte, s így tartotta, amíg a helyükre nem értek. A lány megkönnyebbülten rogyott le az egyik székre, és szomjasan inni kezdett. Túlságosan felkavarta Martin érintése, s a férfi pillantása elárulta, hogy ezt ő is észrevette. Mondani azéban nem mondott semmit.

- Nem is csodálkozol azon, hogy ilyen jó táncos vagyok? - kérdezte kis idő múlva, s közben olyan kivagyian mosolygott, hogy a lány nem tudta eldönteni, vajon komolyan kérdezte-e, vagy csak ugratja megint. - Anyámnak köszönhető, hogy nem lépek folyton a párom lábára. Amikor a húgomat beíratta a tánciskolába, engem is elküldött vele. persze kézzel-lábbal tiltakoztam, mert úgy gondoltam, hogy a tánc a lányok mulatsága. De anyám nem engedett az elhatározásából. Néhány óra után már remekül szórakoztam, s lám, mind a mai napig sok minden megmaradt bennem abból, amit akkor tanultam. - A zenekar újra játszani kezdett, és Martin a kezét nyújtotta. - Gyere, álljunk be megint!

Másodszor is együtt táncoltak, ám harmadszorra valaki behúzta középre Jane-t és Martint, úgyhogy Lorna kettesben maradt Erickel.

- Nem követjük a példájukat? - kérdezte Eric.

- A régi szép idők kedvéért? - mosolygott honra fájdalmasan, de nem tiltakozott, amikor a férfi a táncosok közé vezette, ahogy azt az elmúltévek során számtalanszor tette.

- Ne mondd ezt! - kérte Eric, miközben a kezdésre vártak. - A régi szép idők nem múlnak el soha. Továbbra is éppúgy fogunk találkozni, mint eddig. Hármasban? - gondolta Lorna, de inkább nem mondott semmit. Eric túlságosan is rendes, semhogy szembenézzen a tényekkel. Közöttük már semmi sem lesz olyan, mint korábban volt.

S még valamire rádöbbent a lány, mihelyt Eric a dereka köré fűzte a karját. Igazán ügyes, jó táncos volt is, öles termetéhez képest könnyedén mozgott, minden figurát képes volt kitáncolni, de a jól ismert érintés ezúttal semmiféle érzést nem ébresztett a lányban. Martin karjában az imént lázas izgalom fogta el, szinte minden ízében reszketett, s vibrált körülöttük a levegő. Eric mosolyától nem dobogott hevesebben a szíve. Mintha csak a bátyjával táncolt volna.

Ez a felfedezés teljesen feldúlta. Megpróbált a bonyolult lépésekre figyelni. Amikor a tánc véget ért, ott álltak Erickel egy pillanatra egymagukban a többi pár között. Egy fél emberöltő közös tapasztalatai kapcsolták őket egymáshoz. Lorna megszorította a férfi kezét, aki viszonozta ezt.

- Igazán örülök, Eric - mondta őszintén -, és remélem, hogy nagyon boldog leszel Jane-nel. Hogy is lehettem ilyen ostoba? - csóválta meg a fejét. - Még a vak is láthatja, hogy benneteket a jóisten is egymásnak teremtett.

A férfi Jane-t kereste a tekintetével, s szürke szeme felragyogott, amikor felfedezte a menyasszonyát a bárpult mellett, ismerősök körében.

- Remélem, boldoggá tudom tenni - mondta komoly képpel. - Tudod, ma reggel. - hebegett zavarában -, szóval tényleg nem is sejtettem, mit érzel irántam, különben mindent megtettem volna, hidd el, hogy meg ne bántsalak. Ugye hiszel nekem?

Lorna lábujjhegyre állt, s baráti puszit nyomott az arcára.

- Hát persze, hogy hiszek.. . Magam sem értem, hogy lehettem ilyen vak. De azért barátok maradunk, ugye? Mindannyian?

Egymásra néztek, s szomorúan mosolyogtak, mert tudták, hogy a régi idők soha többé nem fognak visszatérni. Életük egy fejezete végérvényesen lezárult. Eric számára ez a befejezés boldog volt, Lorna számára azonban.

Jane boldog mosollyal üdvözölte a feléje közeledő Ericet.

Lornát hirtelen minden ereje elhagyta. Úgy érezte, megint úrrá lesz rajta a testi-lelki kimerültség. Az első adandó alkalommal odasúgta Martinnak: - Szeretnék hazamenni. Ha te még maradni akarsz, megpróbálok taxit keríteni magamnak.

Ritchie azonnal észrevette, milyen sápadt, s zöld szemének lázas csillogása sem kerülte el a figyelmét.

- Ne táncoljunk még egy utolsót? - kérdezte.

Lorna válaszul csak a fejét rázta. Úgy érezte, képtelen lenne megmozdítani a lábát.

- Maradj itt nyugodtan! - mondta a férfinak. - Egyedül is elboldogulok.

- Hazaviszlek - jelentette ki Martin. - Én beszéltelek rá, hogy elkísérj, s nem szokásom cserben hagyni a kíséretemben lévő hölgyeket.

Elbúcsúztak Erictől és Jane-től, és átnyomakodtak a tömegen a kijárat felé. A zenekar éppen szünetet tartott, s Lorna észrevette, hogy ezúttal bizony utána fordultak. Ám a kíváncsiskodók tekintetében nyomát sem látta gúnynak vagy szánakozásnak, annál inkábba csodálatnak, amiért ilyen jóképű kísérője van. Máskor bizonyára hízelgett volna neki ez a leplezetlen csodálat, most azonban túl fáradt volt hozzá.

Csak egy dolog érdekelte: minél előbb haza akart jutni. Kábult állapotában szinte semmit sem érzékelt a visszaútból.

Martin szelíden megrázta, amikor Glenmore-ba értek.

- Már itthon is vagyunk? - motyogta álmosan, laposakat pislogva.

- Igen - kapcsolta ki a férfi a biztonsági övét, s belülről kinyitotta neki az ajtót. - Szállj ki, Lorna! Hiszen már félig alszol. - Betámogatta a házba, s felvezette a hálószobájáig.

- Köszönöm, hogy hazahoztál - mondta a lány -, és azt is, hogy rábeszéltél a mulatságra. Azért nem kellett volna ilyen kegyetlennek lenned.

- Kegyetlennek? - döbbent meg a férfi a szó hallatán.

- Jó, legyen inkább barátságtalan. Az a rengeteg kérdés. a megfélemlítési kísérleted. - Lorna megint maga előtt látta a szörnyű konyhai jelenetet.

- No, és mire jutottunk volna szerinted, ha rendes és megértő vagyok, s egy meleg vizes palackkal ágyba duglak? Még előtted lenne a Jane-nel és Erickel való találkozás, így viszont túl vagy az egészen. Arról neon is beszélve, hogy végre arra is volt alkalmad, hogy tisztázd Erickel, hányadán állsz vele.

- Ezt meg hogy érted?

- Most magyarázzam meg? - kérdezte Martin komolyan. - Mielőtt még bármit mondanál. nehogy azt hidd, hogy számomra olyan könnyű volt az egész. Egy csöppet sem volt könnyű. - Szelíden betuszkolta a lányt a szobájába. - Holnap reggel mindent más fényben fogsz látni. Aludd ki magadat! - Odahajolt hozzá, és homlokon csókolta. Aztán megfordult, és a szobájába sietett, anélkül hogy egyszer is visszanézett volna.

fejezet

Lornának sehogy sem jött álom a szemére. Gondolatban még egyszer végigélte a nap minden eseményét. Minden apró kis részlet lepergett előtte, akár egy film kockái, s ó újra átélte a kínok kínját, főleg annál a jelenetnél, amikor Eric nyakába ugrott, s megcsókolta az elképedt férfit.

Forgolódott ide-oda, de a megszabadító álom csak nem könyörült meg rajta. Amikor a lépcső tetejénél álló nagy óra elütötte a hármat, úgy érezte, nem búja tovább.

- Innom kell valamit - motyogta magában, s levetette magáról az agyongyűrt takarót - Lemegyek, iszom egy teát.

Ilyen korán még hűvös volt a házban, hát magára borflotta a sálját, amit a bálba is magával vitt, majd halkan leosont a konyhába, és feltette a teáskannát. Odaült a konyhaasztal mellé és várta, hogy felforrjon a víz. A házban uralkodó mélységes csönd jólesett neki, beburkolta, védte. Szerélettel végigsimított a faragott tölgyfa széken, amelyen hajdan az édesapja szokott üldögélni. Lassan elhalványodtak a tegnapi nap emlékei, s a gyötrelem sem volt már olyan fájó.

Az élet megy tovább. Szépen elvezeti a fogadót, szervezi a lovas kirándulásokat a szívének oly kedves tájon, s a most még vérző sebek idővel behegednek majd. Az élete másképp fog alakulni, mint amilyennek Eric oldalán képzelte, de szerencsére az életben vannak dolgok, amelyek célt és értelmet adnak az emberi létezésnek.

Hirtelen neszt hallott a lépcső felől. Elmosolyodott. Minden öreg háznak megvannak a maguk jellegzetes éjszakai zajai.

Leforrázta a teai ívet, aztán a cukortartó után nyúlt. Félbehagyta a mozdulatot, mert a nyikorgás megismétlődött, ezúttal hangosabban. Most már megijedt. Szíve a torkában dobogott, míg fülelt. Egy idő múlva úgy érezte, csupán képzelgés volt az egész. Teát öntött a csészéjébe, jó sok cukrot és tejet tett hozzá, s mielőtt belekortyolt volna, felmelegítette kezét a teától átforrósodott porcelánon. Nincs is finomabb a frissen elkészített teánál. Hirtelen újra zajt hallott. Ez már bizony nem a nyikorgó falépcső! Óvatosan letette a csészét az asztalra, s épp fel akart állni, hogy kiderítse a különös hangok eredetét, amikor kitárult az ajtó.

- Martin! - kiáltott fel meglepetésében. - Édes istenem, de megijesztettél! Mit keresel itt ilyenkor?

A férfi megállt a küszöbön, s nem válaszolt azonnal. Pizsamanadrág és a sárga-barna kockás pulóver volt rajta. Megörült a teának, és ő is elővett egy csészét. - Leülhetek? - kérdezte.

Lorna nem szólt semmit, csak bólintott, és nézte, amint Ritchie tölt magának. Először ő is a kezét melengette a csészén.

- Talán felébresztettelek? - kérdezte a lány, amikor már nem tudta elviselni a csöndet: - Pedig vigyáztam, hogy ne zörögjek.

- Én sem tudtam aludni. Van néhány dolog, egészen személyes természetű, amitől nem jött álom a szememre.

- Igazán sajnálom - mosolygott Lorna kényszeredetten. - Kár, hogy nem segíthetek neked. Addig nem is tudnék, amíg magammal nem jöttem egyenesbe. - Azért valamit mégis tehetnél értem - mondta Martin. Letette a csészéjét, megkerülte az asztalt, felhúzta a székről Lornát, s tenyerébe fogta az arcát.

A lánynak annyi ereje sem volt, hogy elfordítsa a fejét. Martin szemében a vágyakozás lángja lobogott. Lorna mondani akart valamit, de csupán valami fura makogás jött ki a torkán.

A férfi most megfogta a sál két végét, s még közelebb húzta magához a lányt. - Milyen gyönyörű vagy - suttogta és megcsókolta Lorna száját, a szemét, a nyakát.

Lorna megremegett. Hirtelen minden elsötétült körülötte, s ő vigasztalást keresve a férfi széles mellkasára bukott. Tudta, hogy nincs a házban senki, aki ettől a számára még szinte idegen férfitól megvédhetné, azt is tudta, hogy Martin soha nem kényszerítené olyasmire, amit ó nem akar. Most még visszautasíthatná. Ha akarná. Martin még mindig fogva tartotta a sáljával, aztán elengedte, de csak azért, hogy a karját meg a mellét simogassa, amiből a vékony hálóing jóformán semmit sem takart el.

- Ó, Lorna! - A férfi arca megrándult, mintha áramütés érte volna. Olyan forrón és szenvedélyesen csókolta a lányt, hogy átsugározta rá az őrjítő vágyat. Lorna még szorosabban hozzásimult, hogy viszonozza a csókját. Keze a férfi hátán kalandozott, besiklott a pulóver alá, hogy megérinthesse Ritchie felforrósodott bőrét. Szinte magától értetődően vetkőzte le addigi szégyenlősségét, s boldoggá tette, hogy örömet okozhat Martinnak. Amikor egymáshoz simultak, érezte a férfi gerjedelmét, aki szó nélkül kivezette a konyhából, s felment vele a lépcsőn. Lorna szobája előtt megtorpant. A lány válaszul néma kérdésére csak megrázta a fejét, erre bevitte a saját szobájába.

Lorna nem sokat töprengett, a Martin iránt érzett emésztő vágya kitörölt a fejéből minden józan gondolatot.

A férfi az ágyra húzta, s maga is kinyújtózott mellette.

- Nem kell félned - mondta, s félresimította a lány felhevült arcába hulló hajtincseket.

Lorna felnézett rá.

- Egy csöppet sem félek - suttogta. - Veled semmitől sem félek. Martin gyöngéden rámosolygott.

- Voltál már.? - kérdezte, de nem fejezte be.

A lány így is értette, mit akart megtudni, s megrázta a fejét.

- Nem fogok neked fájdalmat okozni - ölelte át a férfi, s magához szorította. - Engedd, hogy megtörténjen!

Lorna magához húzta, s csábosan hozzábújt.

Martin felsóhajtott, lekapta magáról a pulóvert, majd lassan lehúzta a lányról a leheletvékony hálóinget, míg végül meztelenül feküdt előtte a gyönyörű női test. A férfi keze bizsergető kalandozásra indult: megsimogatta Lorna hasát, a mellét, ajkával rátapadt a megduzzadt bimbóra, és gyengéden becézte őket.

A lány nyögdécselt a gyönyörtől. Soha életében nem érzett még csak ehhez hasonlót sem, s Martin minden mozdulata csak még inkább felkorbácsolta a vágyát.

A valóság elsüllyedt körülöttük. Új, közös világukban lebegtek, ahol a szenvedély hullámai egyre magasabbra és magasabbra repítették őket, mígnem egybeolvadt a testük, s teljesen eggyé váltak.

Már világos volt, amikor Lorna felébredt Martin karjában. Feje a férfi vállán nyugodott, egészen közel az arcához, amelynek vonásai álmában sokkal lágyabbnak tűntek. Dús fürtjei a homlokába hullottak, sűrű szempillája könnyű árnyékot vetett az arcára. Lornában újból feltámadt a vágy, s szíve elnehezült, amikor arra gondolt, hogy talán soha többé nem fogja átélni az elmúlt órák lobogó szenvedélyét. A véletlen műve volt csupán, hogy Martinnal egymásra találtak, s többé nem fog megismétlődni. De erre most gondolni sem akart.

Újból eszébe jutottak az elmúlt nap eseményei, s maga is meglepődött, milyen távolinak tűnik már a kín, mennyire összezsugorodott a fájdalom és a szégyen. Mintha nem is vele történt volna mindez.

Vajon Eric megajándékozhatta volna ekkora boldogsággal? Tegnap este tánc közben döbbent rá először, hogy az érzékeit nem Eric, hanem Martin korbácsolta fel. Kedvelte Ericet, ez kétségtelen, a maga módján talán még szerette is, de soha nem szikrázott fel közöttük az érzéki szenvedély. Miért is ilyen bonyolult minden az életben?

Martin megmozdult, s amikor a lány feléje fordult, elmosolyodott, a karjába zárta, és megcsókolta. Észrevette homlokán a töprengés redőit.

- Mi bánt, kedvesem? Talán nem vagy boldog?

A lány mosolya, s a szemében kigyúló fény minden szónál ékesebben beszélt.

- De - suttogta -, nagyon boldog vagyok. És szeretem, ha kedvesemnek szólítasz.

- Én édes, aranyszőke hajú, tengerzöld szemű kedvesem - becézte Martin, és megcsókolta mind a két szemét. - A szeplőket sem szabad kifelejtenem az orrod hegyén - mondta, s oda is lehelt néhány apró puszit. - Minden kis porcikád szörnyen kívánatos. - Félretolta az ágytakarót, és simogatni kezdte Lorna testét. Minden kis hajlatát végigbecézte, végül megállapodott a keblén.

Lorna moccanni sem mert, attól tartott, hogy akkor azonnal véget ér a varázs. Testének minden idegszála arra a helyre figyelt, ahol Martin keze időzött.

A férfi most még mélyebbre hajolt, s a száját kereste. Az idő ismét megállt körülöttük, amíg így feküdtek: száj a szájon, test a testen. A lány csak akkor kezdett újra tudomást venni a külvilágról, amikor egy halk nyerítés eljutott a füléig.

- Fel kell kelnem-mondta nyomban: - Igaz, hogy most egy vendégszobában vagyok, de azért még én maradtam a fogadós.

Martin nem engedte, teste súlyával szinte odaszegezte az ágyhoz. - No és?

- Csak nem akarsz egész napra ide bezárni? - méltatlankodott Lorna.

- Miért ne? Az ágy kényelmes, s ami az alvást illeti, bizony van mit behoznunk arról nem is szólva, hogy alaposabban meg kellene ismernünk egymást. - Martin a lány háta alá csúsztatta a kezét, hogy még közelebb érezze magához, és Lorna egy ideig viszonozta gyöngéd mozdulatait, ám végül, ha nehéz szívvel is, de eltolta magától.

- Martin, tényleg fel kell kelnem. El kell látnom a házat meg az állatokat. Ritchie apró csókokkal borította el a lány nyakát meg a vállát.

- Az ráér - dünnyögte.

A földszinten megszólalt a telefon.

- Látod? - sóhajtott fel a lány. - Megmondtam.

- Hadd csörögjön! Ennél most nincs fontosabb. - A férfi csókjai most Lorna arcára záporoztak, de ő gyors mozdulattal kibontakozott az öleléséből, a földön fekvő, összegyűrt hálóinge után nyúlt, s magára kapta.

- Az üzlet az üzlet - jelentette ki szigorúan. Martinra sandított, s igyekezett feltámadó vágyát elnyomni, nehogy megint a karjába vesse magát. - Igaz, nem túl nagy ez a kis gazdaság, de megérdemli, hogy törődjenek vele. Azt hittem, neked is ez a véleményed.

- Minden azon múlik, hogy mi a fontosabb - kiáltotta utána Martin. Milyen jó lenne most egy üzenetrögzítő, sóhajtott nagyot Lorna.

- Glenmore House, Lorna Morrison. Tessék!

- Tényleg te vagy az, Lorna? Olyan furcsa a hangod. Fiona vagyok.

- Jaj, Fiona! - Lorna elkeseredett fintort vágott. - Ha ezt tudtam volna.

- Lorna?

- Bocsáss meg, Fiona! - igyekezett összeszedni magát. - jól vagyok, ne aggódj! - Túlságosan is jól, tette hozzá magában. - Leszaladtam a lépcsőn, hogy idejében ideérjek, ettől egy kicsit kifulladtam. Ez minden. Mi újság?

- Elboldogulnál ma nélkülem is? Úgy tudom, senki sem jelentkezett lovaglásra. Alec szeretné, ha elkísérném Obanba. Rossz a lelkiismerete, amiért tegnap este nem vitt el a bálba. Tudod, jobban szereti a diszkókat. - Fiona teljes részletességgel beszámolt a barátja és közte kirobbant veszekedésről, amit a fiú ezzel az obani úttal szeretne jóvátenni.

Lorna szinte oda sem figyelt. Gondolatban ott maradt Martinnál, s csak akkor döbbent rá, hogy elfelejtett válaszolni, amikor Fiona már jó ideje hallgatott.

- Kísérd csak el Alecet Obanba! Mára tényleg nem jelentkezett senki, és egyedül is el tudom látnia pónikat. Érezd jól magad!

Lám, itt a hón áhított szabadnap, gondolta nekividámodva. Nincs semmi dolgom, minden percet Martinnal tölthetek. Talán később kilovagolhatnánk. Olyan boldog és könnyű volt a szíve, mint talán még soha. Tegnap még úgy érezte, kártyavárként összeomlott az élete, s ma a boldogság szárnyán repül. Megborzongott, mert bizony a vékony hálóingben, mezítláb fázni kezdett. A bejárat melletti fogason mindig lógott néhány öreg kabát meg egy vastag pulóver, azt gyorsan magára húzta. Jót mulatott a tükörképén. Hát nem éppen csábos, gondolta, de ebben a pillanatban ez nem fontos.

A lépcső alján megtorpant, mert megkondult a gyomra. Egyikük sem evett tegnap túl sokat, s lehet, hogy a szerelem fokozza az étvágyat. Az ez irányú tapasztalatai bizony igen gyérek voltak. Legalábbis ez idáig. Mindenesetre nem árt, ha már most bekészíti a kávét. Akkor elegendő lesz bekapcsolni a gépet, amikor mindketten lejönnek reggelizni.

Háttal állt az ajtónak, s csak akkor hallotta meg Martin lépteit, amikor a férfi már csaknem odaért hozzá. Ijedten fordult hátra, és tiltakozni kezdett: - Örülnék, ha végre abbahagynád! - Mit?

Ritchie két lépéssel nála termeti, a karjába kapta, és szenvedélyesen megcsókolta.

Amikor Lorna végre újra levegőhöz jutott, óvatosan megtapogatta az ajkát. - Nem, nem ezt - mondta szégyenlősen -, hanem azt, hogy csak úgy felbukkansz mögöttem és halálra rémítesz.

- Fogalmam sem volt óla, hol maradsz ennyi ideig. Egy szobafoglalás nem tarthat ilyen sokáig, s nekem már mindenféle szörnyű dolog jutott az eszembe. Például az, hogy közben a titkos szeretőddel találkozol.

- Azért ennyire nem vagyok rámenős - hárította el a vádat Lorna nevetve -, egyébként is megelégszem egyetlen férfival.

- Jó ezt hallani. - Martin újból át akarta ölelni, de a lány kitért előle.

Az ablakhoz lépett, s csak bámult kifelé, anélkül hogy bármit is látott volna. A jókedve hirtelen elszállt, mélységes levertség vett rajta erőt.

- Tegnap azt állítottad, hogy szívtelen vagyok - mondta akadozva -, olyan nő, aki minden férfinak a nyakába borul. egy vacsoráért s néhány csókért.

- Egy szóval sem mondtam, hogy ilyen vagy, csak hogy ilyen is lehetnél - pontosította a szavait Ritchie.

Lorna azonban csak fújta tovább a magáét.

- Ha tegnap netán még kétségeid lettek volna, mára megvan a bizonyíték is, nem igaz? Lefeküdtem veled, sőt bátorítottalak- suttogta alig hallhatóan. - Mindezt közvetlen azután, hogy egy másik férfihoz akartam feleségül menni. Ennél szívtelenebb, erkölcstelenebb, szégyentelenebb teremtést nemigen találsz a föld hátán, így van? Végül tehát neked lett igazad.

Martin átölelte, s úgy ringatta, mint egy vigasztalásra szoruló kisgyereket.

- Lehet, hogy valóban férjhez akartál menni Erichez, de soha nem szeretted igazán. Titokban mindig ott élt benned a kétely, még ha nem is akartad magadnak bevallani. Ha nem így lett volna, akkor ma ével nem jöttél volna be a szobámba, de nem is erőszakoskodtam volna veled.

- Tudom, de én.

- Te nem vagy olyan, amilyennek most lefestetted magad - szakította félbe Martin határozottan. - Te vagy a legbecsületesebb, leghűségesebb nő, akivel valaha is találkoztam. És természetesen a legszebb és legkívánatosabb is.

- Becsületes és hű? - ismételte Lorna hitetlenkedve. - Ez nagyon hízelgő, csak nem biztos, hogy igaz. Mint ahogy a többi sem, amit mondtál - tette hozzá pipacs piros képpel.

- Viszont tudom, hogy így van - fricskázta meg a férfi az orrát. - Hozzátehettem volna persze, hogy a legmakacsabb teremtés is, de ez nem lett volna túl szép bók részemről. - Ismét komoly ábrázatot öltött. - Nos, meggyőztelek, kedvesem? Számomra fontos, hogy így legyen. Gondolj a közösen eltöltött éjszakánkra! Az égvilágon semmi sem történt, amiért szégyenkezned kellene. - Érezte, hogy Loncában feloldódott a feszültség. Egy ideig még a karjában tartotta, majd kissé megváltozott hangnemben a következőket mondta: - Egyébként hoztam neked valamit, majd elfelejtettem a nagy zűrzavarban. Arról a le nem rendezett üzletről van szó, amit tegnap említettem, s ami miatt végül is visszatértem. Az ünnep valójában csak ürügy volt.

- Nekem hoztál valamit? - csillant fel Lorna szeme. - Csak nem ajándékot? - Nem kimondottan ajándék, de. Várj csak egy pillanatig, azonnal hozom! Elsietett, s a lány ott maradt telve kíváncsisággal. Vajon mit hozott neki? Személyes ajándék semmiképp sem lehet, tekintettel az egy héttel korábbi hűvös elvfiásukra. Ismét felidéződött benne a sok igazságtalan vád, amit annak idején Martin fejéhez vágott. Most már tudja, milyen is valójában: szelíd és gyöngéd még a leghevesebb szenvedély pillanataiban is. Hogy is ismerhette ennyire félre! Martin a diplomatasáskájával együtt tért vissza, letette a konyhaasztalra és felnyitotta.

- Amikor legutóbb itt jártam, titokban felvételeket készítettem a házról és a környékről, s megmutattam a képeket egy építész barátomnak. Kérésemre elkészített néhány vázlatos tervet. Tényleg csak vázlatok, mert pontosabb adataim nem voltak. De ahhoz elegendőek, hogy láthasd, kellő körültekintéssel mit lehetne kihozni Glenmore-ból.

Lornával hirtelen forogni kezdett a világ. Az a kísérteties érzése támadt, hogy ezt a jelenetet egyszer már átélte. Erőtlenül lerogyott a legközelebbi székre, miközben Martin különféle tervrajzokat vett elő a táskájából, és kiteregette őket az asztalra.

- Elképesztő, mennyire látszik az arcodon minden érzésed és gondolatod! De mielőtt rám támadnál, kérlek, hagyd, hogy elmagyarázzam az egészet. Tudom, mennyire hozzád nőtt Glenmore, elég világosan értésemre adtad, amikor először szóba került ez a téma, de hallgass meg! Megígéred?

Lorna némán bólintott, nem jött ki hang a torkán.

- Először is szereznék bocsánatot kérni. Időközben ugyanis rájöttem, hogy sokkal óvatosabban és körültekintőbben kellett volna belefognom az egészbe. Így bizonyára az volt a benyomásod, nem éreztem jól magam Glenmore-ban, pedig ennek épp az ellenkezője igaz. Olyan jó volt itt nálad, hogy rádöbbentem, kár lenne a tehetségedet egy ilyen apró vállalkozásban elfecsérelni. -Ritchie egy ideig a lány arcát fürkészte, aztán felsóhajtott. - Igazán sajnálom, hogy ajtóstól rontottam a házba. A saját lelkesedésem volt az oka. - Odaült Lorna mellé, kezét a lány térdére tette. Lorna szinte nem is vett tudomást óla. - Minél többet töprengek a dolgon, annál erősebb a meggyőződésem, hogy Glenmore-t ki kellene bővítened. Nézd meg David terveit! Biztos vagyok benne, hogy első látásra tetszeni fognak. - Felemelte az egyik vázlatot, s odatartotta eléje. - Senki nem mondaná rá, hogy ez a ház valamikor másképp nézett ki.

- Csupán én - fakadt ki a lány.

- David korabeli építőanyagokat használna fel - magyarázta Martin, Lorna megjegyzését teljesen figyelmen kívül hagyva. - Ezen a toldáson például - mutatott a rajz egyik pontjára -, a vonalvezetés korszerű és hagyományos egyszerre. Mi a véleményed róla? Jól nézd meg, mielőtt bármit is mondanál!

- Semmi szükség rá - szűrte a szót a foga között Lorna. - Máris megvan a véleményem. Jól rászedtél.

Martin csibészesen elmosolyodott. Beletúrt a lány hajába, hogy megfeszített nyakszirtjét dörzsölgesse.

Lorna eltaszította magától, és hideg, dühös pillantással mérte végig. - Szóval elismered? - ripakodott rá.

- Mit kellene elismernem? - illant el a mosoly a férfi arcáról. - Csak arra kértelek, hogy legalább egyszer mérlegeld a tervet.

- Ez, látod, igazán rád vall! - állt fel a lány, s mindkét kezével megragadta az asztal peremét. -Tudhattam volna!

- Mit tudhattál volna? - meredt rá Martin kétkedve. - Talányokban beszélsz. Mit jelentsen mindez? Fogalmam sincs, mi rosszat követtem el!

- Nincs? Ezt nem is csodálom! Csak fújod a magadét. Beállítasz a gyönyörűséges terveiddel, pedig jól tudod, mi a véleményem róluk. Csak persze túl nagy a kísértés, nehéz ellenállni neki. Bárki, aki hasonló helyzetbe csöppent volna, mint te tegnap, azonnal odábbállt volna, de te nem. Te bizony maradtál. Szépen megvártad a megfelelő alkalmat, és bejött a számításod. Én ostoba pedig szó szerint a kezedre játszottam - kacagott fel keserűen Lorna.

Most már Martin is feldühödött.

- Egy pillanat! Felajánlottam, hogy elmegyek, de épp te voltál, aki marasztaltál, hiszen már úgyis tudok mindent, s az ellen sem volt semmi kifogásod, hogy hazahozzalak.

- Inkább mezítláb rohantam volna haza, ha tudom, mit forgatsz a fejedben. - No és mit forgattam?!

Lorna ijedtében összerezzent, de már képtelen volt megálljt parancsolni az indulatainak.

- Nagyon is jól láttad, mi történt, s hogy milyen védtelen voltam. Számodra kapóra jött a helyzetem, ügyesen kijátszottad a kártyáidat. Az én hiszékenységem meg a te vonzerőd:.. Azt gondoltad, elég csupán kivárnod, s ezüsttálcán nyújtom majd át neked Glenmore-t - vetette hátra a fejét büszkén, és lesújtó pillantást vetett a férfira. - Engem ugyan sikerölt levegyed a lábamról, de Glenmore soha nem lesz a fiád!

Martin zihálva szedte a levegőt, mintha kemény ütés után kellene magához térnie. Szeme szikrázott a haragtól, s rémisztő volt hatalmas termete, ahogy Lorna elé állt, pedig igyekezett uralkodni magán.

- Te megőrültél! - mondta. -Teljesen megőrültél. Ez az egyetlen magyarázat arra, hogy miért ragaszkodsz ilyen betegesen Glenmore-hoz. Tényleg azt hiszed, hogy csupán azért feküdtem le veled, mert meg akarom kapni a fogadódat? Ezt a házat? Ezt a lerobbant, félig összedőlt romhalmazt? - mutatott körül fitymálkozva. - Szegény Eric! Remélem, tudja, mi elől menekült meg. Gondolom, neki is hasonló szerepet szántál: az életét ennek a lerobbant tyúkólnak kellett volna szentelnie. Meg kellett volna elégednie ezzel meg a földterületek igencsak gyér jövedelmével, és szerényen éldegélnie az idők végezetéig, ahogy az őseid is teaék. És még azt mered a szemembe vágni, hogy rászedtelek?

- Szörnyű, amivel vádolsz, Martin, és nincs jogod így beszélni. Tudod jól, mit éreztem Eric iránt - sápadt el Lorna.

Ritchie most már nem ismert irgalmat.

- Nem szeretted - vágta az arcába az igazságot -, és lassan rá kell jönnöm, hogy képtelen vagy szeretni bármiféle élőlényt, leszámítva talán a pónilovaidat. Embert semmiképp, férfit pedig még kevésbé. Csupán ezt a házat szereted. Te jóságos ég! Egy házat! Remélem, boldogok lesztek a házaddal, s késő öregkorotokig hűségesek maradtok egymáshoz... Nem kellene elmondanom - folytatta pár másodperc múlva -, és egyébként sem fogod elhinni, de mindenben, amit Glenmore-ral kapcsolatban terveztem, becsületes szándék vezérelt. Itt ez a ház, s benne te. Mindegyikőtökben ott rejlik a ragyogó lehetőség, így azonban csak elfecsérlődik minden. Csupán meg akartam neked mutatni, milyen gyönyörű virágzó csoda lehetne Glenmore. És ha a szándékomban személyes okok is munkáltak, nos, alapos leckét kaptam az emberi természetet illetően. Igencsak tanulságos volt a számomra. Tulajdonképpen hálásnak kellene lennem érte.

Lorna meg akarta védeni a saját álláspontját, de Martin szóhoz sem engedte jutni.

- Mondtál néhány olyan dolgot, ami megbocsáthatatlan - hányta a szemére, s olyan jeges pillantással mérte végig, hogy a lány megborzongott. - Hát jól van, ha már egyszer elkönyvelted magadban hogy lelkiismeretlen, csupán a saját érdekeit szem előtt tartó gazember vagyok, legyen meg az örömöd, hogy igazad volt! - Kegyetlen kiszámítottsággal egészem a falhoz nyomta a lányt.

Lorna csapdába került, nem tudott szabadulni. Érezte a férfi combjának feszülését, s csak nehezen sikerült elfojtania az ösztönös vágyat, amely azonnal feltámadt benne, mihelyt Martin megérintette.

A férfi két keze és az ajka mesteri módon kalandozta végig a testét, és teljesen felajzotta. Addig ingerelte az érzékeit, míg a lány félig öntudatlan állapotba került, s már-már a földre roskadt volna, ha Martin nem szorította volna magához. Amikor nagy sokára elengedte kárörvendően nézte, hogyan támolyog oda a székhez.

- A kövektől ezt sohasem kaphatod meg - vágta az arcába. - Nagyon remélem, hogy hosszú, boldog életed lesz Glenmore-ral - gúnyolódott, s széles mozdulattal végigmutatott a konyhán, a házon, a kerten. - Számomra itt már nincs többé hely. - Az asztalhoz lépett, összesöpörte a kiterített rajzokat. Vissza akarta tenni a papírokat a diplomatatáskájába, de meggondolta magát.-Ezekre már nincs szükségem - jelentette ki -, nem követek el még egyszer olyan ostobaságot, hogy ide visszajövök. Tégy velük, amit akarsz! Ha úgy látod, hogy semmi másra nem jók, égesd el őket a kandallóban, s melegedj a tüzüknél egy hideg estén. - Bezárta a táskáját, és indulni készült. Arcán még mindig ott ült a hideg, kegyetlen mosoly.

- Martin - suttogta a lány, s egyik kezét feléje nyújtva megpróbálta feltartóztatni. - Nem így gondoltam. Belátom, nem lett volna szabad ilyesmiket mondanom. Kérlek, ne menj el! - Már nem tudta meg, hogy eljutottak-e bocsánatkérő szavai Ritchie fülébe, mert a férfi kiviharzott, anélkül hogy akár egyszer is visszanézeti volna.

Megkövülten bámult utána. Ott kucorgott a széken porig alázva, gyötrő kétségek között. Egyszer csak meghallotta, hogy Martin döngő léptekkel lejön a szobájából, mint aki szinte menekül, bárhová, csak innen el.

Kinyílt, majd döngve becsapódott a ház kapuja. Aztán ajtócsukódás hallatszott, és felbőgött a Mercedes motorja. Csikorogtak a kerekek, miközben Ritchie kihajtott az udvarról. A motorzaj lassan elhalkult, s dermedt csend maradt utána.

FEJEZET

A naptár őszt mutatott, de a vénasszonyok nyara hosszúra nyúlt, és új vendégeket hozott a fogadóba.

Lorna látástól vakulásig dolgozott, de a szívében visszamaradt űrt semmivel sem tudta betölteni. Igyekezett mindig csak az előtte álló feladatra összpontosítani, hogy minél előbb elfelejtse Martint és azt a soha nem érzett mámorító boldogságot, amivel azon a gyönyörűséges nyári éjszakán a férfi megajándékozta. Ám az emlékek erősebbek voltak. Valahányszor csak befordult egy autó az udvarra, dobogó szívvel fülelt, hátha egy fekete Mercedes az. Pedig jól tudta, hogy Martin nem fog visszatérni, ó maga tette ezt a számára lehetetlenné. Az a rettenetes jelenet a konyhában, az egymás fejéhez vagdosott szörnyű vádak eleve kizárták a kibékülésnek a lehetőségét is.

Csak legalább ne gondolt volna szüntelenül a férfira! Valahányszor új vendég számára készítette elő az ő ágyát, ahogyan magában nevezte, kapkodva tett-vett, mintha attól félt volna, hogy Martin szellemével találja szemben magát. Meztelen testének emléke kísértetként követte. Képzeletben újra látta sugárzóan kék szemét, amely egyszerre tudott gúnyosan és hihetetlenül gyengéden nézni. Mély hangjának simogató melegét is újra meg újra hallani vélte.

Egyszer még a telefonszámát is kikereste a vendégkönyvhól, ám alighogy felemelte a telefonkagylót, újból le is tette. Semmi értelme nem lett volna felhívni csupán azért, hogy a valóságban is hallja a hangját. Elhinné vajon, ha őszintén bevallaná, mennyire bántja, ami történt, s hogy ezerszer megbánta már az akkori sértő szavakat? Nem, soha! Miért is hinné el?

Az otthona iránti túlzott ragaszkodása miatt örökre elveszítette a szerelmesét. Megszállottként viselkedett, nem volt hajlandó meglátni s meghallani az igazságot: melegséget, szenvedélyt csak egy férfi adhat neki, egy ház soha. Hiába látta be a tévedését, túlkésőn tért észhez. Martin nem tér vissza hozzá, soha többé nem láthatja viszont. A vendégek előtt, de Eric és Jane előtt is, akiknek a boldogságát távolról szemlélte, igyekezett vidámnak és könnyednek mutatkozni, mindenki elől elrejtette a fájdalmát. Ez azonban nem mindig bizonyult egyszerűnek, főleg akkor nem, ha Eric és Jane a füle hallatára szövögették az esküvővel és közös életükkel kapcsolatos terveiket.

Az ajándéküzlet jövője is kétségessé vált. A barátnője ugyan nem hozakodott vele elő, de Lorna maga is tudta, hogy az Eric boltja mögötti épületek sokkal jobban megfelelnének Jane céljainak, mint Glenmore: ott bőven van hely a bolt és a műhely számára. Sőt egy kis teázót is berendezhet, amit Lornával együtt már régóta terveztek, de Glenmore-ban eddig nem tudtak megvalósítani, mert sem idejükből, sem a pénzükből nem futotta volna: Lornának nem volt annyi bátorsága, hogy megpendítse a témát. Már túl sok kudarc érte, s úgy érezte, ezzel az utolsó csatavesztéssel örökre lemondhatna minden reményéről, amely egykor értelmet és célt adott az életének.

A hosszú nyárutót hűvös esők váltották fel, az ősz visszavonhatatlanul beköszöntött.

- Egykettőre itt a tél - jegyezte meg Jane. Lornával épp a nyári árukat csomagolták kartondobozokba, hogy hátravigyék a raktárba. - Vége az idénynek, és nem hiszem, hogy ezután már túl sok vendégünk lenne. Erről jut eszembe: van egy újságom a számodra. Lehet, hogy már hallottál is róla.

- Ki vele! Ne halogasd! - türelmetlenkedett Lorna.

- Arról van szó, hogy az üdülőfalu tervét, tudd, amitől annyira dühbe jöttél, végül is ejtették. Valószínűleg azért, mert a Mull-szigeten túlságosan kevés turista fordul meg. Emiatt tehát már nem kell, hogy fájjon a fejed Lorna tekintete az asztalra szegeződött, amelyen Martin üldögélt azon a délutánon, amikor berontotta boltba, s azzal vádolta meg a férfit, hogy az egész üdülőfalu ügyében ő a főbűnös.

- Hát nem is örülsz? - kérdezte Jane kis szünet után. - Akkoriban teljesen magadon kívül voltál a haragtól.

- Tudom, tudom, és természetesen örülök a hírnek - nyögte ki Lorna nagy nehezen, és odament ahhoz a polchoz, amelyen a téli pulóverek feküdtek. Az egyik épp olyan sárga színű volt, mint amilyent Martin az ünnepen viselt. Önkéntelenül végigsimította a kötött holmit, s amikor rádöbbent, mit tett, visszarántotta a kezét, akárha tűzbe nyúlt volna.

- Igazán örülök - ismételte -, de ma már nem érzem olyan fartusnak az egészet. Annyi minden történt azóta. Te és Eric. meg Martin.

Jane odament azzá, s a vállára tette a kezét.

- Engem nem tudsz megtéveszteni - mondta szelíden. - Igazán remekül meg álltad a helyed az utóbbi időben, s mindent elkövettél, hogy boldognak lássunk. Eric meg én a barátaid vagyunk, bennünket nem tudsz megtéveszteni: Melletted állunk. Nem tudom, mi volt közted és Martin közt, de látom, mennyire hiányzik neked. - Mivel a barátnője hallgatott, habozva megkérdezte: - Szereted?

Lorna döbbenten meredt rá.

- Nem tudom - tért ki az egyenes válasz elv, a következő percben mégis nyíltan bevallotta Igen, szeretem, ez az egész teljesen reménytelen. Soha nem fog visszatérni, azok után, hogy.

Jane megérezte, hogy nem szabad erőltetni a dolgot. Bármi volt is az oka Marcin gyors távozásának, az csak kettőjükre tartozik.

- Rád férne egy kis kikapcsolódás. Zárd be a fogadót pár napra! Ebben a pocsék időben biztos, hogy nem fognak megrohanni a vendégek. Fiona majd ellátja a pónikat, én meg vállalom a többit.

- Nem is tudom. - védekezett Lorna, de Jane-nek esze ágában sem volt meghallgatni az átlátszó kifogásait.

- Utazz el az édesanyádhoz! - tanácsolta neki. - Edinburgh minden évszakban nagy élmény. Azonkívül ott a rengeteg üzlet!

Lorna akarata ellenére is elnevette magát.

- A ruhatáramnak biztosan jót tenne, bár az igazat megvallva üres a pénztárcám. - Hirtelen felderült az arca. - Az esküvőtök ürügyén persze mégiscsak vehetnék magamnak egy új ruhát.

- Akkor tehát elutazol? Lorna bólintott.

- Mihelyt itt mindent elintéztem, és anyát is elértem telefonon.

- Lefogytál - állapította meg minden szépítgetés nélkül Mrs. Morrison, mihelyt Lorna kibújt a kabátjából: - Úgy látom, hogy nem előnyödre. Mondd csak, eszel te rendesen?

Lorna átölelte az édesanyját.

- Ne aggódj - próbálta megnyugtatni -, jut belém épp elég! Csak tudod, néha egy kicsit túl sok a tennivaló - nevetett. - A lustaság szobrát biztosan nem rólam mintáznák meg.

- Hm.

Mrs. Morrisont nem sikerült teljesen meggyőznie, de Lorna képtelen lett vonta mesélni a sok álmatlanul töltött éjszakáról és arról, hogy a helyzet csak rosszabbodott, amióta bevallotta Jane-nek a Martin iránt érzett olthatatlan szerelmét. Mesélje el talán, mennyire epekedik a férfi után, s hogy csak a halálos fáradtság képes tompítani benne a fájdalmat? Szerencséjére az édesanyja nem faggatta tovább, így egy ideig legalább lélegzetvételhez jutott.

- Hogy van Eric és Jane? És a többi barátom? Egyszer már tényleg haza kellene utaznom, hogy mindenkit meglátogassak, de az én koromban az ember már nehezen szánja rá magát egy ilyen útra.

- Ugyan már, hiszen nem vagy te még olyan öreg! - tiltakozott Lorna. - És az esküvőre így is, úgy is el kell jönnöd. Ez alól nem bújhatsz ki semmiféle kifogással. - Egy darabig hallgatott, majd hozzátette: - Azt hiszem, mindannyiunknak szép kis meglepetés volt ez az egész.

Mrs. Morrison erre már felnézett. Lorna üres tekintettel bámult a kandallóba, s közben a haját tekergette. Gyerekkora óta mindig így tett, ha valami erősen foglalkoztatta vagy bántotta.

- Szerintem jó házasság lesz, minden tekintetben összeillenek - vélekedett az asszony. - Jane sok megpróbáltatáson keresztülment, szüksége van egy olyan kedves, megbízható férfira, mint amilyen Eric. Valakire, akire támaszkodhat. Lorna egyetértően bólintott, de a szeme gyanúsan csillogott.

Ez sem kerülte el Mrs. Mamison anyai figyelmét. Tehát ez a baj, gondolta. Így már sok mindenre megvan a magyarázat. Odaült Lorna mellé, s vigasztaló mozdulattal átölelte.

- Talán ezért olyan karikás a szemed, gyermekem? Szerelmes voltál Ericbe? A lánya leszegte a fejét, s a díszpárna bojtját babrálta.

- Jaj, anyukám, borzasztóan nevetségessé tettem magam. Tudod, biztos voltam benne, hogy Eric egy szép napon feleségül vesz. Legutóbb, a Mull-szigeti vásárom igen körülményesen kérdezni szeretett volna tőlem valamit, mint később kiderült, azt, hogy szereti-e őt Jane, de én azt hittem, engem akar megkéreti, és. - Elcsuklott a hangja, és elhallgatott.

Az anyja érezte, hogy még nem mondott el mindent. Türelmesen várt, amíg Lorna összeszedte magát annyira, hogy mindent bevalljon, ami azon a szerencsétlen napon történt.

- Tudtam, hogy kedveled Ericet, de vajon szeretted is? Én bizony a hosszú évek alatt soha nem vettem észre rajtad ilyesmit.

- Nem is vehetted észre, mert nem szerettem. - De hát. nem értelek, gyermekem.

Lorna szomorúan ingatta a fejét.

- Magam sem értem, mi van velem. Azt gondoltam, hogy szerettem Ericet.. . Nem, ez így nem is igaz - töprengett hangosan. - Még most is szeretem, de nem úgy, ahogy Jane meg ő szeretik egymást. Rettenetesen szenvedtem, amikor erre rájöttem.

Mrs. Marison úgy döntött, hogy egyelőre elég volt a gyónásból.

- Gyere, kedvesem, segíts nekem a vacsorakészítésben! Úgy örülök, hogy megint itt vagy, az utóbbi időben egyre ritkábban láttalak. Még ezek után sem fordult meg a fejedben, hogy eladd Glenmore-t és hozzám költözz Edinburgh-ba?

- Jaj, anyukám! Látom, sosem tudod feladni, amit a fejedbe vettél. Már megmondtam, hogy egyedül is jól el tudom látni magam.

- Mire gondolsz?

- Bocsáss meg, anya, egy kicsit elkalandoztak a gondolataim. - Lorna elmerülten hámozni kezdett egy szem krumplit. Hosszú percek múlva előhozakodott egy kérdéssel: - Mit szólnál hozzá, ha kibővíteném Glenmore-t, s átalakíttatnám közepes méretű jó szállodává, teniszpályával és. - Mit is javasolt még Martin? - Tenisz- és minigolf pályával. Persze a pónilovaglás marad. No és a horgászást sem szabad elfelejteni. mondjuk Mr. Murray taván!

Mrs. Marison elkerekedett szemekkel bámult a lányára.

- Csak nem pénzt nyertél? - hüledezett. - Igazán csodálatosan hangzik, amit mondtál, de a kivitelezés egy vagyonba kerülne.

- A pénzügyi részétől eltekintve, anya, mondd, rosszul esne, ha átalakítanánk Glenmore-t? Utána már sosem lenne olyan, mint régen.

Mrs. Morrison elmerengett, majd határozott mozdulattal nemet intett a fejével. - Ha kíváncsi vagy a véleményemre - mondta -, hát valóságos csoda lenne, ha az öreg fészek megújulna. Sosem értettem, miért ragaszkodsz annyira hozzá. Még nem feleltél a kérdésemre: honnan teremtenéd elő hozzá a pénzt? És mi lesz veled, ha Glenmore-t mégsem adod el?

Lorna letette a hámozókért az asztalra, és kibámult az ablakon.

- Egy bizonyos Martin Ritchie nevű úr tett nekem ajánlatot. Lerobbant a kocsija, és nálam lakott, amíg Andy meg nem javította az autóját. Martin az idegen fugalomban dolgozik, az egész terv az ő javaslata. Az ő utazási irodája adná a pénzt, és én lennék a létesítmény vezetője.

Lorna hangjában volt valami, abból Mrs. Morrison arra következtetett, hogy Mr. Ritchie többet jelent a lánya számára, mint egy egyszerű üzletember.

- Amika előhozakodott a tervel, először kétségbeestem és haragomban nem tettem lakatot a számra. És most. attól tartok, már nem hinne nekem, még akkor sem, ha megváltoztatnám a hozzáállásomat. Nem hinném, hogy harmadszor is megtenné az ajánlatát, miután kétszer rövid úton kidobtam. - hallgatott el leverten a lány.

- Ürügyként engem is felhasználhatnál, hogy még egyszer felhívhasd - javasolta Mrs. Morrison. -Mondd azt neki, hogy egészen másképp látod a dolgokat, miután velem beszéltél.

- Attól tartok, sokat ez sem segítene. - Lorna már nem tudott reménykedni sem. - Tudod, igen büszke ember.

De nemcsak az ő büszkesége áll a lányom útjában, gondolta Mrs. Morrison, hanem a sajátja is. Mondani azonban nem mondta, s volt annyira bölcs, hogy a témát a lánya elutazásáig nem hozta elő.

- Máris sokkal jobban nézel ki, mint amikor megérkeztél - dicsérte Lornát csomagolás közben. -Tudom, hogy semmi közöm hozzá, de az a benyomásom, Glenmore lassanként a fejedre nő. - Bátorítóan rámosolygott, majd így folytatta: - Győzd le a büszkeségedet, gyermekem! Menj el ehhez a Martin Ritchie-hez, és mondd meg neki, hogy szeretnél vele még egyszer elmélyedni abban a témában! - Képtelen vagyok rá - felelte a lánya sírósan.

- Azt hiszed, nem vettem észre, hogy beleszerettél? Nem tudom, mi történt köztetek, nem is fogom kérdezni, de egy biztos: ha nem tudod megtenni, megkeseredett nő lesz belőled, és végül nemcsak a szerelmedet fogod elveszíteni, hanem Glenmore-t is.

Lorna rémülten kapta fel a fejét.

- Azt mondod, hogy még Glenmore-t is? Mrs. Morrison bólintott.

- Pénzügyi segítség nélkül már nem sokáig fogod bírni. Miért nem akarod hát, hogy olyan valaki segítsen rajtad, akit szeretsz?

Anyja őszinte szavai hazáig elkísérték Lornát, s tudta, csak egyetlen módon szabadulhat meg a marcangoló önvádtól. Hirtelen elhatározással a telefonhoz lépett és Martin számát tárcsázta.

- Enterprise Tours - jelentkezett egy női hang. - Miben segíthetek? Tehát Martin a munkahelyi számát adta meg.

- Mr. Ritchie-vel szeretnék beszélni.

- Mr. Ritchie jelenleg sajnos távol van. Jó lesz valaki más is, vagy inkább üzenetet hagyna?

- Kérem, mondja meg Mr. Ritchie-nek, hogy hívja fel Lorna Morrisont Glenmore-ban! Mondja meg neki, hogy. Vagyis nem, inkább ne mondjon semmit! Csak az iménti rövid üzenetet. Nagyon köszönöm!

Megtette. Felhívta Martint! A kocka el van vetve, jöjjenek tehát a várakozás órái, napjai.

Már jó néhány nap eltelt, amikor eszébe jutott, hogy elfelejtette megkérdezni, mennyi ideig lesz távol Martin. Ezért minden alkalommal, ha megszólalt a telefon, felcsillant benne a remény, de újra és újra csalódnia kellett, mindig valaki más kereste. A levélhordó postással is hasonlóképpen járt.

Az is lehet, hogy Martin már régen visszaérkezett, de úgy döntött, nem vesz tudomást az üzenetéről. Talán nem is akar többé semmiféle kapcsolatba kerülni vele. Senki sem veheti rossz néven tőle, azok után, ahogy elváltak.

Olykor megállt a készülék előtt, s elfogta a kísértés, hogy még egyszer felhívja az irodát, hiszen az is lehet, hogy Martin meg sem kapta az üzenetét. Az utolsó pillanatban azonban mindig cserbenhagyta a bátorsága-vagy ismét a büszkesége győzedelmeskedett? -, s mégsem emelte fel a kagylót. Ha Martin többé hallani sem akar róla, neki sem marad más választása, mint hogy elfelejtse őt.

fejezet

Egy derült novemberi napon úgy érezte, nem bírja tovább. Elege lett a háztartási munka robotjából, s legyűrhetetlen vágy fogta el, hogy kilovagoljon és gyönyörködjék a szánttára oly kedves tájban. Úgy tervezte, felnyergeli Bent, a kedvenc póniját, becsomagol egy kis útravalót, s kilovagol. Hetek óta alig mozdult ki otthonról. Jókedvűen dudorászott, miközben bezárta a házat, és felpattant a nyeregbe.

- Gyerünk, barátom! - nógatta Bent még az udvarról kifelé menet. - Mindkettőnkre ráfér egy kis friss levegő.

A szürke paci egyetértően mozgatta a fülét, és szaporán ügetett, mintha maga is vágyódna a már jól ismert táj után.

Lorna boldogan nevetett. Még hogy Edinburgh-ba költözzék? Soha! Nincs a világon annyi kincs, amiért ezt a csodálat vidéki életet odaadná! Elgyönyörködött a tájban. A lápvidék és a morénák mögött magasodó dombokon barnás-kékes párafüggöny lebegett.

A Glenmore mögötti dombot szemelte ki úti célnak. Metél magasabbra hágott, annál inkább kitárult előtte a táj. Nemsokára az első tó is felbukkant. Fényesen csillogott az őszi napfényben, vize visszatükrözte az ég kékjét.

Ben szorgalmasan trappolt, s ő élvezte a sebes mozgást. Mindig ilyen életre vágyott, nem cserélte volna el semmiért. Bármi történjék is, mindig hűséges marad ehhez a vidékhez..

Már jókora utat megtett, amikor úgy éjezte, ideje harapni valamit. Ben kantárszárát egy bokorhoz erősítette, hogy a póni nyugodtan legelhessen, magának pedig egy félig összedőlt kőfal szélárnyékában keresett alkalmas helyet a falatozáshoz. Közben úgy társalgott a pónival, mintha csak egy jó barát lett volna.

- Ha nem vigyázok, egy szép napon azon veszem észre magam, hogy bolond öregasszony lett belőlem - árulta el a lovacskának. - Akkor aztán már végképp csak magammal meg az állataimmal fogok beszélgetni. Még szerencse, hogy úgysem hallja senki, csupán te. Neked pedig édes mindegy, nem igaz?

Ben megint legyezett párat a fülével, és tovább legelt.

Lorna nekidőlt a terméskőből rakott falnak, s félig lehunyt pillákkal álmodozott. Csend és béke honolt mindenütt, s már-már elszenderedett, amikor egy hűvös fuvallattól felocsúdott.

- Gyese, Ben, ideje, hogy visszaforduljunk, különben még jól megfázom. Felállt, összecsomagolta az ételmaradékokat, s újra nyeregbe szállt.

Ben megérezte, hogy hazafelé tartanak, s olyan szorgalmasan ügetett, hogy csak akkor vették észre a nyálüreget, amikor már késő volt.

- Ben! - csosszant le Lorna a nyeregből, amikor az állat megbotlott, s a két első lába összecsuklott.

- Nem történt bajod? Jaj, dehogynem! - kiáltotta ijedten. A póni sántikálva tett még néhány lépést, majd nyerítve megállt.

- Valami történt veled! - A lány szakértő mozdulatokkal végigtapogatta a lábát. Megállapította, hogy el nem tört semmije, de a sérülés bizony fájdalmasnak túrt. Ez azt jelenti, hogy az előttük álló hosszú utat csigatempóban fogják meg tenni. - Gyerünk, kisöreg! - nógatta a lovacskát. - Semmiképp sem hagyhatlak itt egyedül. Csak lassan, óvatosan, meglátod sikerülni fog!

Egy ideig küszködtek is hősiesen, ám az ég hirtelen beborult. Ólomszürke esőfelhőket kergetett felettük a feltámadt szél.

Lorna körülnézett, hátha meglát egy közeli farmhoz vezető utat, ahova betérhetnének segítségért és persze a közelgő vihar elől, de csupán egy meredek ösvényt fedezett fel, amelyik a domb alján körbefutó országúthoz vezetett.

Nagy-nagy türelemmel sikerült levezetnie Bent az országútig. Alighogy leértek, zuhogni kezdett a hideg novemberi eső. Mindketten pillanatok alatt bőrig áztak, így araszolgattak Glenmore felé.

A szél szemből fújt. Lorna védekezésül mélyen leszegte a fejét, és egyébként is annyira lefoglalta Ben sérülése, hogy csak akkor vette észre az autót, amikor odaért mellé. Nagy fekete személykocsi volt, pont olyan mint. Martiné! Igen! Martin ült benne! Az eső ellenére felismerték egymást, de különös módon a férfi nem állt meg, csupán intett, rátaposott a gázpedálra, és eltűnt a nyomában keletkezett vízpermetben.

- Martin! - suttogta kétségbeesetten Lorna. - Gyere vissza! Szükségem van rád - nyöszörögte.

Meredten bámulta az üres országutat, és a csodát várta, hátha a férfi megfordul valahol és visszajön. De úgy tűnt, hiába vár. Minden egyes perccel fogyott a reménye, végül belenyugodott a megváltoztathatatlanba.

- Jó öreg Benem - vigasztalta szegény párát, s vele önmagát is -, nemsokára hazaérünk. - Már csupán négy mérföld, tette hozzá magában, a zuhogó esőben, egy járni is alig tudó pónilóval, kétségbeesett hangulatban.

Időközben annyira átázott, hogy már nem lehetett tudni: az arcán legördülő cseppek az égi csatornákból, avagy a szeméből származnak-e. Tulajdonképpen mindegy volt, úgysem látta senki. Végre kisírta magából az összes bánatát. Szívet tépően zokogott, annyira sajnálta önmagát. Hogy is lehet egy ember ennyire szerencsétlen?

Ekkor észrevette a lószállító autót. Egy fenyőerdő mögül bukkant fel, s egyenesen feléje közeledett. Megdörgölte a szemét, hátha felismeri, ki ül a kormány mögött. Mindkét kezével hevesen integetni kezdett, hogy felhívja magára a vezető figyelmét, s fellélegzett, amikor a kocsi közvetlenül mellettük megállt.

- Mr. MacLean! - ismerte fel a férfit, aki kiugrott a vezetőfülkéből. - Édes istenem, de örülök magának! Segítene rajtunk? Ben kificamította a lábát, és nem tudom, képes-e még elbicegni Glenmore-i.

Mr. MacLean együtt érzően megszorította a karját.

- Lorna! Szegény gyermekem! Rettentően eláztatok - csóválta a fejét nevetve az öreg. - Egyet se félj! Mindjárt jó helyen lesztek. Benért legalábbis én kezeskedem. Neked valószínűleg kényelmesebb hely jut a hódolód autójában.

- Miféle hódolóméban?

Lorna nem láthatta a Mercedest, mert az országút éppen ott kanyarodott, és a lószállító is elzárta a kilátást. Azt hitte, álmodik, amikor Martin egyszer csak felbukkant a semmiből, egy rikító színű családi esernyővel felfegyverkezve.

- Ben... - csak ennyit tudott kinyögni, de a két férfi azonnal átlátta a helyzetet. Egyesült erővel egy szempillantás alatt felrakták a pónit a szállítójárműre, és MacLean rögtön el is indult vele a farmja felé.

Martin ezalatt odavezette Lornát a Mercedeshez, kihámozta átázott kabátjából, bebugyolálta egy meleg takaróba, majd maga is beült a kormánykerék mögé, és sokatmondó mosollyal kinyitotta a kesztyűtartót.

- Úgy látszik, ez a sors keze - ugratta. - A bajban mindig én vagyok a mentőangyalod. A whisky természetesen kéznél van. Ilyenkor ez a legjobb orvosság. Lorna még mindig úgy érezte, hogy álmodik.

- Azt hittem, nem fogsz visszajönni - nyögte ki nagy nehezen. Vacogott a foga, és a keze úgy reszketett, hogy kis híján kilötyögtette a whiskyt a csöppnyi férfipohárkából. - Megismertél, mégis megállás nélkül továbbhajtottál.

- Láttam, mi a helyzet, ezért úgy döntöttem, hogy előbb segítséget hozok. Mi értelme lett volna kiszállnom, s mindenféle ostoba kérdést feltennem?

- Ostoba kérdést? - ismételte Lorna elhaló hangon. - Milyen kérdésre gondolsz?

Martin elmosolyodott.

- Hát például ilyenekre, hogy: Hogy vagy? Micsoda szörnyű idő, nem igaz? Segíthetnék valamiben? És így tovább.

- Igazad van. Ennek semmi értelme nem lett volna. Köszönöm, hogy segítséget hoztál. Nem biztos, hogy egyedül megbirkáztam volna a helyzettel.

Egy ideig megint hallgatásba burkolóztak.

- Véletlenül jártál erre, vagy azért, mert megkaptad a telefonüzenetemet?

- Igen, megkaptam, de sajnos csak tegnap - felelte Martin. - Hosszabb ideig az Egyesült Államokban tartózkodtam. Már tegnap felhívtalak volna, de mivel ma úgyis Obanban akadt elintéznivalóm, jobbnak láttam, ha személyesen kereslek meg. - A hangja olyan idegenül csengett, hogy Lorna még erősebben kezdett vacogni. - Miért kérted, hogy vegyem fel veled a kapcsolatot?

Lorna tudta, hogy a hazudozásnak semmi értelme.

- Emlékszel még a barátod által készített tervekre? - kérdezte szorongva. - Amikről hallani sem akartál?

A lány bólintott.

- Nagyot tévedtem akkor, most már belátom - csavargatta idegesen egyik vizes fürtjét. - Sok mindent végiggondoltam, és meg akartalak kérdezni, fenntartod még az ígéretedet, hogy segítesz Glenmore korszerűsítésében.

- Az attól függ.

- Bocsánatot kellene kérnem, tudom. És meg kellene győzzelek arról, hogy komolyan is gondolom. Szörnyű dolgokat mondtam annak idején. Nagyon meg bántottalak. Ha lenne rá mód, visszaforgatnám néhány hónappal az idő kerekét.

Igazán sajnálom... Nagyon bánt, ami történt. .. - Az utolsó szavakat olyan halltan mondta, hogy szinte már nem is lehetett hallani.

Martin csak nézett maga elé, nem szólt semmit.

- Fogalmam sincs, miért gondoltam, hogy komolyan veszed az üzenetemet - folytatta elcsukló hangon Lorna.

- Tényleg fogalmad sincs róla? - fordult feléje a férfi valamivel barátságosabban. - Az óta a nap óta, jól tudod, melyikre gondolok, nem telt el egyetlen óra sem, amelyben ne akartam volna visszajönni és beszélni veled. Hányszor, de hányszor tárcsáztam a számodat és tettem a helyére a kagylót! Hányszor kezdtem el levelet írni neked és téptem össze a papírlapot! Tudtam, hogy semmi értelme, hiszen mit is jelenthetne a számodra egy ilyen magamfajta ügyetlen és tapintatlan alak. - Martin görcsösen markolászta a kormánykereket.-Ha arra gondolok, hogy rohantalak le a terveimmel, ráadásul egy olyan pillanatban - nevetett fel elkínzottan -, amikor szerelemre volt szükséged, semmi másra, csak szerelemre. És én még azzal vádoltalak meg, hogy megszállottként ragaszkodsz Glenmore-hoz. Pedig valójában én is a terveim megszállottja voltam.

Lorna szívéig csak egyetlen szó hatolt el, s ott visszhangzott egyfolytában. - Szerelem? - ismételte suttogva. - Ezt meg hogy érted?

- Tényleg nem tudori?

- Nem - vallotta be a lány. - Azt hiszem, már semmit sem tudok.

- Azt sem, hogy szeretlek? - kérdezte lázas hévvel a férfi. - Hogy már azon a legelső estén, amikor meghívtál vacsorára a konyhádba, beléd szerettem? Sok esélyt nem adtam magamnak, mert a saját állításod ellenére is sejtettem, hogy van egy férfi az életedben. Ennek ellenére továbbra is minden alkalmat meg ragadtam, hogy a közeledben lehessek, még azután is, amikor megvádoltál, hogy benne vagyok az üdülőfalu ügyben, de eltitkoltam. Aztán megpillantottalak Eric karjában. - Martin hangja még most is elárulta, mit érzett akkor. - Azt hittem, örökre elveszítelek, de a rákövetkező éjszakán, amit velem töltöttél, újból reménykedni kezdtem. Valami csodálatos dolog történt velünk. Ugye te is így látod? Egyszeri és csodálatos volt, amit az önzésemmel egy pillanat alatt elrontottam.

- Igen - suttogta Lorna - csodálatos volt. Nem rontottad el. .. Martin, szeretlek, jobban, mint bármit a világon. És igazad van megszállott voltam: Olyannyira, hogy képtelen voltam felismerni, mire van szűkségem igazából. Nem Glenmore-ra, erre a romhalmazra, hanem valami másra, valami sokkal értékesebbre. Ezért hagytam üzenetet. Abban reménykedtem, hogy vissza fogsz hívni. De nem hívtál. Miért is tetted volna? Eddig mindig süket fülekre találtál nálam, miért lett volna ez alkalommal másképp? Ha tudtad volna, mit éreztem!

- Ha tudtam volna, akkor már jóval korábban visszajövök, ha a világ végéről kellett volna is visszatérnem- Senki és semmi nem állított volna. meg benne - bizonygatta Martin, és átölelte a lányt. Sokáig nézte szótlan boldog Sággal, aztán szenvedélyesen csókolni kezdte.

Lorna belékapaszkodott, mintha attól kelleme tartania, hogy újra el fogja veszíteni. A férfi egy idő után elengedte, és az arcában gyönyörködött.

A lány beleszédült a kék szempárba, amelyben most szerelem és vágy lobogott.

- Mondd, hogy megbocsátasz! - kérte: - Úgy szereméin ki nem mondottá tenni azokat a szörnyű szavakat! Hogy azért.

Martin fejezte be helyette a mondatot: .feküdtem le veled, hogy megszerezzem Glenmore-t. Lorna megszégyenülten lehorgasztotta a fejét.

- Hogy épp az ellenkezője igaz, azt nem is gyanítottad? - kérdezte Martin. - Hogy csupán azért ajánlottam fel, hogy pénzt fektetek be Glenmore-ba, és segítek neked, hogy a jövőd biztosítva legyen, mert így viszontláthattalak volna? Nem - adta meg a választ a saját kérdésére, és megcirógatta a lány arcát. - Ha te egyszer levonod a magad következtetését, ahhoz körömszakadtáig ragaszkodsz, még ha tévedtél is.

Sokáig bámulták egymást szótlanul, míg végül Lorna álmodozva megkérdezte: - No, és mi legyen Glenmore-ból? Amikor azt mondtam, hogy megváltoztattam a véleményemet a terveiddel kapcsolatban, komolyan gondoltam. Még mindig segíteni akarsz?

Martin úgy tett, mintha erősen töprengene.

De, attól függ, amit már mondtam. Főleg attól, hogy milyen jellegű kapcsolatra gondolsz.

Lorna szíve a torkában dobogott.

- Muszáj ezt most rögtön eldönteni? Nincsenek fontosabb dolgaink?

- Számomra nincsenek. Te vagy a legkívánatosabb nő, akivel valaha is találkoztam, így hát pusztán üzleti kapcsolat szóba sem jöhet. A viszonyunknak. sokkal. .. szorosabbnak .,sokkal.. , személyesebbnek kell lennie. - A férfi utolsó szavainak mindegyikét egy-egy forró csókkal pecsételte meg.

- Úgy gondolod?

- Nagy kedvem lenne kivárni, hogy ebből vajon milyen következtetést vessz le - ékelődött mosolyogva Martin-, de az ügy túl fontos, a legkisebb kockázatot sem vagyok hajlandó vállalni. Én házasságra gondoltam, amikor a kapcsolatunkról beszéltem.

- Házasságra? - suttogta Lorna riadtan, de a szeme úgy csillogott, akár a smaragd. - Úgy gondolod, hogy össze kellene házasodnunk?

- Igen, pontosan erre gondoltam. Tudod, hogy most éppen mi történt? - kérdezte nevetve.

- Eljegyeztük egymást. - Lorna el is felejtette, hogy nagy boldogságában még nem adott választ a leánykérésre.

- Így van - ismerte el Martin, s hosszú csókkal pecsételte meg a kijelentését. -le én valami másra gondoltam, valamire, ami talán még ennél is fontosabb. Lorna hitetlenkedve csóválta a fejét.

- Nem értelek - panaszolta.

- Nos, hát akkor jól figyelj, Miss Morrison! Amióta csak ismerlek, most először fordult elő, hogy helyes következtetést vontál le.