GÁRDONYI GÉZA Füveskönyv - Földre néző szem (Intelmek fiaimhoz)

GÁRDONYI GÉZA

Füveskönyv - Földre néző szem

(Intelmek fiaimhoz)

KEDVES FIAIM!

Ezeket a jegyzeteket nektek írogattam. Míg kicsinyek voltatok, arra gondoltam, hogy vezető kezet nyújtok a jegyzetekben; most, hogy már megnőttetek, arra gondolok, hogy erősíteni fognak a jegyzetek az ítéletben, okosságban.

Az én gyermekségem csak 11 éves korig volt vigyázat alatt, azon túl mindig meg kellett előbb égetnem az ujjamat, ha okulásra volt szükségem. A felnőtt ember is sokszor áll tétován, tanácstalanul az élet egyes kérdései előtt, hát még az ifjú?

Ha a halál elragad közületek, ezekben a jegyzetekben megtaláljátok az én intő, őrködő, javatokra gondoló lelkemet.

TÁRSASÁG

Aki társaságba vágyik, lelki hiányokban leledzik. Hordó, amelyet a saját borával nem lehet már feltölteni.

A gyermek nem bír meglenni társaság nélkül. A cigányok és az összes műveletlen népek társaságban kóborolnak. A paraszt vasárnap, amint felöltözött, kiáll a kapuba. Keresi, kivel beszélgethetne.

Az emberiség kiválói magánosan szerettek élni. Egy francia író azt mondotta:

- Megtisztelve érzem magamat, ha valaki meglátogat, de mindenki örömet szerez, ha nem látogat meg. 838g62i

Ebből megítélhetitek, hogy a társaság nem éppen szükséges föltétele az életnek. A testileg gyöngék védelmet éreznek a társaságban, az agyilag gyöngék így iparkodnak a gondolataikat kiváltani.

Örökké társaságban lenni épp oly túlság, mint örökké magában élni. De mindenesetre kellemesebb és hasznosabb a két túlság között, ha már választani kellene - az utóbbi.

Kerüljétek azt:

Aki talmi aranyláncot, üvegből készült ékkövet hord.

Akinek minden szava mézes.

Aki azonnal feketének festi, akit ti dicsértek.

Aki azt mondja: - Nincsen Isten!

Aki többet költ, mint amennyi tőle illenék.

Óvakodjatok az olyan embertől, akinek a szemét a ravaszság ráncai jellemzik. Nem tiszta lélek.

Óvakodjatok az olyan embertől, aki hízeleg. Megfizetteti veletek a szavait.

Óvakodjatok az olyan embertől, aki hibáitokat értékeitek gyanánt emlegeti. Csúfolódó. Gonosz.

Ha a kénytelenség olyan emberrel vet össze, aki nem hozzád való, akadjon rögtön sürgős dolgod a tőle való szabadulásra, ha pedig nem akad, légy türelmes és hallgatag, ameddig a kénytelenség hozzábilincsel.

Társaságod megválasztásában ne nézd:

Ki szegény?

Ki gazdag?

Ki alacsony?

Ki magas?

Csak azt nézd, hogy:

Tiszta-e a gallérja?

A tisztaságot nem csupán a ruhára értem.

A művelt nők társasága a legkellemesebb. Gondolkodásuk csapongó, szökdécselő. Állatiságtól mindig iparkodnak távol lenni (hiszen a női öltözet fejlődése nem egyéb, mint az emberi test eszményítésére való törekvés), sok finomság, gyengédség van bennük, és tiszta, önzetlen szeretet is.

Az a kellemes, aki elménkben kedves képeket költ.

Innen van az, hogy a panaszkodó ember unalmas és kellemetlen. Rossz képek csoportját ébreszti agyunkban.

(Érteni kell, hogy a képek alatt mit értek. Minden szó, vagy legalábbis minden gondolat képeket ébreszt bennünk.)

Ne ejtsen tévedésbe benneteket soha a méltóságos arc, se az erős hang.

A páva is méltóságos állat, de azért nincs több esze, mint a tyúknak.

Az oroszlán is tud ordítani, de azért csakolyan barom, mint a többi barom.

Tapasztaljátok majd, hogy egyes népfajok testibb életet élnek, mint mink. Ilyenek a mi érintkezési körünkben a zsidók némelyike, olaszok és cigányok. Természetes, hogy vannak köztük is kivételek, de ezek többsége a társalgást csakhamar a tenyészet terére fordítja, az állati életre, mert ez az élet az övé, tehát a gondolatai is e körül forognak.

Festők és zenészek többnyire kedves emberek és felületes gondolkodásúak.

Sokat forognak a világban, és így nagy az élettapasztalatuk, de mélyen fekvő témákról nem lehet velük beszélni, mert többnyire keveset olvasnak, és így a tudásuk inkább az egyéni tapasztalatok halmozottsága, mint az emberiség értelmi tárházából valók.

Ha olyan festővel vagy zenésszel kerültök össze, akinek a társasága nem kellemes, tőlük a legkönnyebb megszabadulni. Csak dicsérni kell előttük egy versenytárs munkáját.

TÁRSALGÁS

Sokszor láttam már társas összejöveteleken embereket ülni vagy állani, akik nem foglalkoztak senkivel, s velük se foglalkozott senki. Ti ezt ne cselekedjétek. Abban a percben, amint se ti nem mulattok, se veletek más, megszűnt a jogotok tovább ott maradni.

Gyakran halljátok, vagy mondjátok magatok is:

- Nem tudom magamat kifejezni.

Rám úgy hat ez, mintha azt mondanák:

- Sok a gyöngyöm az Indiai-óceán fenekén - de nem tudom felhozni.

Embertársaink iránt úgy kell viselkednünk, mintha Krisztus második parancsa így volna felírva a szívünkbe: - Szeresd felebarátodat jobban, mint magadat.

Minden gondolat agyi izgalom. Az ember agya ilyen izgalmak raktára. Ezen izgalmak úgy rakódnak el, mint ahogy az orgonasípokat állítja sorba az orgonacsináló.

Mikor beszélsz, egy-egy sípot érintesz a veled beszélő emberben.

Beszélhetsz a bányásszal bármiről, ő neked az aknázásról fog szólani. A földműves a gazdálkodásról. A tenorista a hangról. A színész a színpadról.

Az okos embert éppen az különbözteti meg a nem okostól, hogy nem a saját orgonáján játszik, hanem hadd szóljon kinek kinek a maga sípládája. Ha érdekes, hallgatjuk. Ha nem érdekes, menekülünk.

A rút gondolat olyan, mint a rút gyermek: senki se néz rá örömest.

A rút képzetek az ember lelki háztartásának a szemétdombja. Minek forgatni?

Hogy okosan viselhessétek magatokat társaságban, gondolkozzatok csak ezen:

Mi a beszéd?

És:

Mért beszél az ember?

Nézzetek meg két beszélgető nőt: sokszor látjátok, hogy mind a kettő beszél. Egyiket sem érdekli, mit mond a másik, csak az, hogy mit mond ő maga?

Mért beszélnek ezek?

Ellenben nézzetek meg két beszélgető okos embert: mind a kettő arra vigyáz: mit mond a másik? Ő maga iparkodik hallgatni amennyit csak lehet.

Mért beszélnek ezek?

Amazoknál a cél maga a beszéd. Emezeknél a beszéd anyaga.

Közönséges beszélgetésben az ember mindig arról beszél, ami az agyát izgatja, vagy valamikor izgatta. Innen van, hogy a közepes értelmű ember szívesebben beszél, mint hallgat, az értelmes ember meg szívesebben hallgat, mint beszél. Mert az értelmes ember nem tartja szükségesnek, hogy nyilvánítsa mindazt, ami az ő agyát izgatja. Be van gombolkozva. Csak a hozzátartozói előtt jelenik meg nyíltan, bizalmasan.

Ha megfigyelitek a gyermeket és a nőt, a parasztot és a cigányt, szóval a csekély értelmű embereket, csakhamar látjátok, hogy a beszédük tengelye az Én. Az Én a harangozó. Bárki közelíti meg, mindenkinek harangoz. Harangoz meggondolás nélkül, végevárhatatlanul, míg csak arra nem eszmél, hogy nem hallgatják.

Ismertem egy szegény szabót. Annyira nyomorult életet élt, hogy soha meleg ételt nem evett. De volt neki egy kávéházi tajtékpipája, afféle kétkoronás ordinári portéka. Vasárnaponként kiállt azzal a kapu elébe, és büszkén pipált vele. Azt gondolta, hogy senkinek olyan a világon nincsen. S ha tréfából kérdezték, mennyiért adná el, komolyan felelte, hogy nincs annyi pénze senkinek a faluba, amely ezzel fölérne.

A szellemi világban is vannak ilyen pipák. Akinek kevés van, dicsekszik vele. Akinek sok van, elrejti.

Az embert abból ismerhetitek meg, ha azt nézitek, mi izgatja őt.

A gyermeket ez a kérdés izgatja: táplálkozás.

Néha elkerülhetetlen, hogy olyanokkal kerülünk össze, akik kíváncsisága az illemek mértékén felül van.

Nem mindennapi gyönyörűség az ilyen tolakodót hallgatással utasítani rendre. Hallgatunk. Rá se nézünk, de a lehető legnyugodtabb és kifejezéstelenebb arccal. És hallgatunk, mintha merőben megsüketültünk volna.

Vigyázunk, hogy ki ne pattanjon belőlünk egy bántó szó. A tökéletlen embert szabad javítani, de nem megszúrni. Ez már az emberszeretet törvényébe ütközik. A hallgatás némely esetben ékesszólás.

Az ember állati testben járó angyal.

Földi életünkre össze vagyunk forrasztva egy állattal. Ez az állat a testünk. Kerüld azokat az embereket, akikben több az állat, mint az angyal.

Megismered őket a beszédükről.

Minél jobban kifejlődött valaki az állatiságból, annál kevésbé foglalkoznak a gondolatai az ember állati életével.

Mindennap hallhatod a parasztok beszédét: tele van a testi élet szavaival. Ők a legműveletlenebbek. Gondolatvilágukban több az állati fogalom, mint az eszmei.

Csak a szenvedés és a szeretet nyitja meg olykor bennük az angyal ajkát, s ilyenkor látod, hogy az ő ruhájuk olyan, mint A szamaritánus álmában írtam Matuzsálemről.

A hallgató ember - lepecsételt levél.

A beszélő ember - kirakodó láda.

Művelt ember társalgásából hiányzik az emberszólás, a pénz, az ember állati dolgai, a dicsekvés, a tisztálkodás, az emésztés, sértegetés.

Mindenki azon igyekszik, hogy jelenléte a másiknak kellemes legyen.

A rosszkedvű ember megmérgezi a levegőt jelenétével. Fuss tőle. S minden olyan helyről, ahol rosszkedvűek élnek.

Minek lakjunk siralomházban, ha nem vagyunk elítéltek?

Érdekes társalgó lehet mindenki, aki olyan nézeteket nyilvánít, amely a társaság nézetével ellenkezik. Ha e nézeteket jól tudja bizonyítani és védeni, övé a figyelem.

Az aztán mindegy, hogy igaza van-e vagy nincs: vagy mulatságos, vagy tanulságos.

Sokan vannak, akik tudják a társalgásnak ezt a formáját, és mindenben ellenkezőt beszélnek, még a saját meggyőződésük ellen is, csak hogy érdekeseknek mutatkozzanak. Persze ha ügyetlenül csinálják, vesztenek az értékükből.

Ne vitatkozzatok Istenről, lélekről, halhatatlanságról soha senkivel. Akinek a lelke fejlettebb, mint a teste, mindezeket úgyis érzi, akinek meg a lelke fejletlenebb, mint a teste, annak beszélhet akár maga Jézus Krisztus, nem lehet neki bebizonyítani.

Beszélgetésből olykor harc keletkezik. Némely ember türelmetlen az olyan iránt, akinek nem az a véleménye, ami az övé. Haragszik, kiabál.

Az ilyen embernek ezt felelem:

- Kérem, ne haragudjon, hogy az én véleményem más. Én se haragszom, hogy az öné más. Beszéljünk másegyébről.

Vagy:

- Ön kiabál, tehát izgatott. A fölizgult ember érzelmi alapon áll. Értelmi ügyet tisztázni érzelmi argumentumokkal nem lehet.

Ha pedig a disputáló ostoba, hallgatok, és mihelyt lehet, sajnálatomat fejezem ki, hogy távoznom kell.

Ha dicsérni lehet valamit, dicsérj gondolkodás nélkül, s kétszeresen. Ha leszólnod kell valamit, gondold meg hétszer, mielőtt kimondanád, s ha már ki kell mondanod, hallgasd el, ha lehet.

Mert a dicséret jóérzést kelt. A leszólás fájdalmat.

A gyógyító orvos metszésétől is húzódunk.

Színésszel nem lehet öt percig beszélni anélkül, hogy ki ne mondja ezt a szót: Szerep.

Az emberek jobban szeretnek beszélni, mint hallgatni. Hallgassatok, ha kellemetlen is. Csak akkor beszéljetek, ha látjátok, hogy a másiknak a ti hallgatástok nem tetszik.

Okos ember ha beszél, mindig másnak beszél. Az ostoba mindig magának beszél, mikor másnak beszél is.

Mikor valamit megköszöntök, szavatok legyen dúsan aranyozott. Mikor elégedetlenséget fejeztek ki - ha nem használhattok vele sem ügynek, sem embernek -, akkor csak magatokban beszéljetek.

A köszönöm olyan bankó, amelyre nincs írva szám. Egyiknek sokat ér, másiknak keveset, de mindenki szívesen elfogadja.

Olyan figyelmesek, finomak legyetek a férfiak iránt is, mintha azok is nők volnának. A nők iránt legyetek olyan egyszerűek, mintha férfiak volnának.

Életbölcsesség:

Bolond ember az, aki láncot tesz magának kezére, lábára.

Az ígéret - lánc.

Minden ajánlatnak meg van cukrozva a teteje.

Micsoda aranydió a majd! Hogy megkopik, mikorra most lesz belőle. De valami láthatatlan angyal nyomban ad megint az embernek - az örök gyermeknek - másik és másik aranyozott diót.

Ne vitatkozzatok soha mélyen senkivel. Az erdőn is sok a görbe fa. Oktalan vállalkozás a görbe fákat kiegyenesíteni.

Én azt szoktam tenni: hogy a félszeg véleményre mondok egy felvilágosító megjegyzést. Ha nem használ, az ő ügye, nem az enyém.

A fickándozó ember vicceitől se tántorodjatok meg. A kereskedők közt lám, sok a furfangos, eszes, mégis alig van köztük, aki az életet és vagyont meg tudná különböztetni. Neki a vagyon az élet. Mindennap látják, hogy a halál kiragadja az embert vagyonból, s az is bizonyos, hogy egy kereskedő sem marad a vagyonában, de azért ő mégis csak a vagyonának él.

Ha olyan téma kerül szóba, amely bennünket nyugtalanít, gondoljuk meg, hogy a ki nem mondott szó a mienk, a kimondott soha többé.

Sohase feleseljünk élőszóval. Mindenkit bánt az, ha a nézetét hibásnak mondjuk, mert ezzel gyenge felfogásúnak is tartjuk.

Viszont ha bennünket is bosszant, hogy másnak a nézete más, s néha szembeötlőn sánta, tekintsük a percet és az embert elénk vetődött kellemetlenségnek. Húzzuk fel az esernyőt, és menjünk tovább, mihelyt lehet.

Minden embernek két oldala van: egyik fehér, másik fekete.

Soha ne beszéljetek senkinek a feketéjéről.

LÁTOGATÁS

Írót, katonát, színészt ne látogassatok meg délelőtt.

Kanonokot délután.

Újságírót este.

Plébánost szombaton.

Gazdát aratáskor.

Festőt míg a nap világa tart.

Ha vendégek vagyunk, csak annyi ideig legyünk vendégek, amennyi ideig teljes bizonyossággal kedvesek vagyunk a gazdának. Enni csak annyit szabad, hogy ne éhezzünk, és hogy a gazdát a visszautasítással el ne kedvetlenítsük. Inni csak annyit, amennyit a józanság embere szokott.

Ha pedig hozzánk jön vendég, aki méltó arra, hogy szívesen lássuk, iránta való figyelmünket mindig túlságban hordozzuk.

Egy óra hosszánál tovább időzni valahol már nem látogatás, hanem tanyázás.

UDVARIASSÁG

Mi az udvariasság?

Az ember-állatnak ember-angyalként való viselkedése.

Vakság hibák iránt.

Nagyítóüveg érdemekre.

Szavakba takart cukorka.

Aranyfüst rézarcon.

Detáj üzlet "A kedvességhez" címezve, s ily feliratos:

GYORS KISZOLGÁLÁS INGYEN.

Persze a legtöbb ember hamis kincset osztogat. Ha oktondi, hiszékeny vagy, haza is viszed, úgy jársz vele, mint aki a boszorkányok éjszakáján aranyat vitt haza, s reggelre kelve azt látta, hogy olyasmi, ami az országúton a lovak nyomában szokott heverni.

Legyetek udvariasak még az olyan macskák iránt is, akik azt vélik, hogy az embernek kötelessége mindig nekik engedni át a jobb helyet és jobb tejet. S ha esőben is átajánlod nekik az egyetlen szobát, valahogy azt ne várd, hogy kinyújtanak neked legalább egy esernyőt. Ilyenkor ahelyett, hogy morognál, örülj. Azt gondold:

- Íme, az élet alkalmat nyújtott arra, hogy türelmemet kipróbáljam. Amennyire nyugodt tudok maradni, annyira terjedt a bölcsességem.

Levélíró.

A papiros rossz melegvezető.

Ez az oka, hogy mesterséges meleget kell beletennünk. Erre a célra találták fel az udvariasság kínai nyelvét.

ALÁZATOSSÁG

Az erkölcsöket tanítják az iskolában, de nem magyarázzák meg. Az alázatosság is olyan erkölcs, amelyet könnyű félreérteni.

A mi életviszonyainkban az alázatosság nem azt jelenti, hogy hajtsuk a nyakunkat bárki lába elé. No bizony hamar ráhágnának!

A ti alázatosságtok csak az emberszeretetben nyilvánuljon. Ne nézzetek el senki feje fölött, ne kukorékoljatok senkinek a szeme közé. Minden embernek egyforma joga van a föld hátán járni, a levegőt színi, az Istent apánknak szólítani.

Ne lássátok senkin az olcsó ruhát. Mert nem a ruha az ember.

És ne beszéljetek senkivel olyan hangon, mint az őrmesterek szoktak a bakákkal. De ti se engedjetek ezen a hangon beszélni magatoknak. Ha olyan a helyzet, hogy nem lehet ellene tenni, magatokban kiáltsátok háromszor: - Szamár! Szamár! Szamár!

A gyönge értelmű embert erről ismerhetitek meg:

Nem különbözteti meg: ki hajlong a tisztességének, és ki hajlong az erszényének.

A kereskedő rá tud tukmálni olyasmit, amit megvenni nem akar.

Nem tud megszabadulni az olyan asszonytól, aki őt gyötri.

Gyermekét a maga akaratára engedi.

Sohse gondol, hogy valamikor meghal.

A dicséretet készpénzül fogadja.

Szűk cipőben jár.

Pazarol.

Szavajárása: - Nem bánom.

Ha nem vagytok gőgösek, eléggé alázatosak vagytok. A bibliai alázatosság is csak emberbecsülés. Jézus megmosta a tanítványok lábát, de büszkén állott meg Heródes előtt, s nem érdemesítette feleletre.

Az élet küzdelmeihez kemény nyak kell. Aki giliszta módjára csúszkál az emberek között, minduntalan rátaposnak.

Mindenkivel úgy beszéljetek, mintha egyenlő rangúak volnátok - mindaddig, míg meg nem tudjátok, hogy feljebb áll-e vagy lejjebb - tökéletességben.

Merthogy valaki méltóságos vagy excellenciás, az csak a butáknak imponál és a zsebileg érdekelteknek.

A görbe hátú alázatosság mindig kellemetlen látvány volt nekem. Éreztem, hogy van benne valami nem-igaz és nem emberi.

A kevélység és alázatosság fogalma a leghomályosabb helyen van elrakva képzetünk kamrájában.

A legtöbb ember össze is véti a gőg és a szolgaiság fogalmával.

A krisztusi alázatosság értelme távol áll a lakáj fogalomtól. Hiszen Krisztus egyenlőséget prédikált, s nem az egyenlőség vonala alá akarta görbíteni a nyakakat, csak a testmagasság vonalához, aki feljebb tartja annál.

Ne hajlongjatok senkinek csupán azért, mivel ő gazdagabb vagy wohlgeboren - engedjétek át a hajlongást a szolgáknak és a szolgalelkűeknek. Hajoljatok meg azonban az olyan embernek, ha szegény is, ha rongyos is, akinek a tettei előtt meghajolhattok.

Aranygallérnak, méltóságos címnek meg ne hajolj - csak angyali szívnek.

Sajnos, hogy a középiskolás nevelés nemigen fejleszt más karaktert, csak az alázatosat. A kegyes tanítások kiszedik a csontot az emberből, és puhánnyá változtatják. Az ilyen ember értéktelen.

Sohse láttam alázatoskodó, hajlongó, kezét dörzsölő embert igaznak és értékesnek.

Aki úgy jelenik meg előttetek, hogy minden szava egy-egy lelki térdhajlítás, az ilyen ember vagy álnok, vagy lelki nyomorék.

Vigyázzatok, ha erőtlenséget éreztek valaki előtt. Ilyenkor vagy éhesek vagytok, vagy az elmétek fáradt. Ilyenkor hívjátok segítségül a szent Energiát, vagy érezzétek az én kezem érintését a vállatokon:

- Feszítsd ki a melledet, fiam! Hiszen ember vagy, nem kutya!

KÖSZÖNÉS

Mikor valakivel találkoztok, s hirtelenében nem tudjátok, hogy köszönjetek-e vagy sem? azt válasszátok, hogy köszönjetek.

Ha olyan ismerőssel találkoztok, akiről biztosan tudjátok, hogy nektek köszönni fog, előzzétek meg a köszönésben, ha mindjárt koldus is.

Papnak ismeretlenül is köszönjetek.

Mindegy, akármilyen vallás papja. Minden oltár szent. A vallást tisztelitek ezzel a köszönéssel. És hát a papok között van a legtöbb becsületes ember.

Köszönhetünk ismeretlenül is a kiváló államférfiaknak, művészeknek is, valamint mindazoknak, akiket az Isten ajándékképpen adott a nemzetnek. Nem baj, ha a köszönésünket nem viszonozzák. Az már az ő ügyük, nem a miénk.

Én az érdemes szobor előtt is megemelem a kalapomat.

Ha az orvosok is viselnének egyenruhát, azt mondanám, nekik is köszönjetek. Az orvosok a társadalom leghasznosabb munkásai.

Különösen becsüljétek meg azokat az orvosokat, akikről szegények hálával beszélnek. Azoknak a kezével az Isten dolgozik.

ÉRZÉKENYSÉG

A legdurvább embernek a bőre is érzi a hideget és a meleget, a szúrást és a balzsamot.

A lélek épp ily érzékeny a hideg, meleg, szúrás és a balzsam iránt a legdurvább emberben is.

A legelvetemültebb emberben sincs elfásulva a lélek az érintkezések iránt.

Hát még a közönséges berendezésű ember.

Érdekes, hogy milyen érzékeny az ember a saját neve iránt!

A név a villamos csengőnyomója, amely a szívbe csenget.

Ha köszöntök, ha megszólítotok valakit, mindig mondjátok hozzá a nevét, vagy a keresztnevét, vagy a vezetéknevét, vagy a címét.

- Jó napot, Péter.

- Köszönöm szíves figyelmét, tisztelt uram.

A német a név helyett a kérem szót használja. Ez a gyöngédség jele. Szép a franciától a szil vu plé (ha tetszik) sűrű alkalmazása. A francia a beszédben az uram vagy asszonyom szót alkalmazza sűrűen.

Ha valamin mérgelődöl, bánkódol, sírsz, egy hónap múlva nem úgy fogsz rajta mérgelődni, bánkódni, és sírni. Hát még egy év múlva!

Haj de bölcs ember volna, aki mindent olyan szemmel tudna nézni, ahogyan egy év múlva látja.

A férfi megharagszik, megbőszül, ha valamely neki nem tetsző nő környékezi.

A nő nem bőszül az ilyesmiért. Hol melegen, hol hidegen, de elfogad minden hódolatot.

A férfi valója: akarat.

Az akarat mindig ütközik.

A nő valója: szeretet.

A szeretet mindig egyezik.

KÖNYV

Mikor a Bibliáról beszélek, jobban az Újtestamentumról beszélek. Az Óban csak az első négy fejezet, a Zsoltárok, Jób és Bölcs Salamon könyvei azok, amelyek világossága kiolthatatlan, mint a csillag-tűz.

Az első könyv tehát a Biblia. De a második semmi esetre se legyen más, mint egy jó bibliamagyarázat.

Magyarázat nélkül olvasni Bibliát annyi, mint Bädecker nélkül menni ismeretlen földre.

A Biblia mellé tegyétek Buddha beszédeit. (Die Reden Gotamo Buddha's Leipzig. W. Friedrich. A fordító neve Neumann. ) Ez nem olcsó könyv: egy tehén ára rámegy. De biztosítlak benneteket, hogy többet ér.

És ehhez szerezzétek meg az összes vallásalapítók könyveit.

A vallásalapítók mind lelki-emberek voltak. Kiváló szellemek, akiket vagy az Ég küldött közénk, vagy maguk vállalkoztak szeretetből arra, hogy testet öltsenek. Mindegyik a maga korához és maga nemzetéhez alkalmazta a tanítását, de mindegyik a legnagyobb igazságokat tette a tanítása magvának. Tanításuk alapja azonos, csak egyik a másikat kibővíti.

Ahol pedig egymástól eltérnek, könnyű meglátnunk, hogy ez azért történik, mert mindegyik más gondolkodású és más erkölcsű népnek beszél.

De ők a legértékesebb emberek!

Az első regény amit olvasunk: Robinson. Az első filozófia: Büchner. Robinson édes tej. Büchner édes méreg. E méregnek ugyanaz a hatása a lélekre, mint az első pipának a testre.

Mert csak az éretlen elméjű emberek olvassák komolyan, akik még ellent-gondolni nem tudnak. Büchner kimondja, hogy nincs Isten, mert nem láthatjuk, s mert a Föld nem paradicsomkert. Az ő feje az a lámpás, amellyel be lehet világítani a Végtelenség templomába. Az ő keze az az erő, amellyel le lehet rántani az Istent a világmindenség közepéből. Mily együgyűség! Ha Büchner festőnek született volna, bizonyosan azt a képet festette volna meg, hogy az Istent az emberek rabláncon hurcolják a guillotin alá.

Ha valaki gyermekkorában kapna egy üres könyvszekrényt, érdekes lenne följegyezni, hogy ötvenéves koráig hányszor és hogyan változna benne a könyv?

Az értelmi fejlődésnek lépcsőzetét látnánk a följegyzésben.

A lépcsőzet (a tankönyveket és szakkönyveket nem jegyezve) azt gondolom, a következő nyolc fokot mutatná.

I. Mesék, ponyvahistóriák, képes biblia, minden, ami csodálatos és álomvilági.

II. Vadászkalandok, rémregények, lovagregények, vitézlegendák - a csillogó hősök világa. Színművekből olyanok, amelyek főszerepét primadonna játssza. Primadonna - huszárnadrágban, tóthalinában vagy parasztgatyában.

III. Korpa.

IV. Kalandos regények: Sue, Dumas, Jókai, Verne, humoreszkek, poros hősök világa.

V Érzelmes könyvek. Jókai marad. Petőfi. Heine, Shakespeare-ből Rómeó és Júlia és némely új költő. Virágos és holdfényes világ.

VI. Valóságos utazások, népies nyelven írt történelem, életrajzok, költői elbeszélések; vígjátékok, Dickens, Dosztojevszkij, Victor Hugo (Századok legendája). Közben naturalista írók Zolától Gorkijig.

VII. Darwin, Häckel, Büchner, Schopenhauer, Moleschott, Spencer, Shakespeare-ből a tragédiák.

VIII. Vallásalapítók. Pozitivisták. Shakespeare-ből Hamlet. Hamlet-magyarázatok. Oknyomozó történelem, Buckle. Teleológia, theosofia, teológia, elméleti spiritismus, bibliamagyarázatok, okkultizmus. Biblia. A továbbiakban is merőben lelki olvasmányok.

Íme, nyolcszor ürül ki és nyolcszor telik meg a szekrény.

És e vázlatos jegyzékből megítélhetitek, hol álltok a lelki fejlődésben, és hova juttok legközelebb.

A régi mesékben a varázslók könyvből idézik a szellemet.

- Jelenj meg! Hozd el az Aladdin lámpását! Vígy el engem ide vagy oda! Hozz kincset!

Ma már ez nem is mese. Külön varázslótudomány se kell reá. Akárki is szerezhet olyan könyveket, amelyekben van szellem, s a szellem a könyv első felnyitására megjelenik; hozza a világosságot, visz bennünket ereje szerint távol szép világokba, vagy hord nekünk aranynál értékesebb kincseket...

A könyv is emberi test. Papiros-test. A Földön élt lélek világító része maradt benne. S hangtalan beszéde, könnye, mosolygása - szíve dobogása.

A meghalt írók úgy mentek el tőlünk, mint a mesében a tündérleány a reá bukkanó pásztor elől:

A gyepen ottmaradt a gyémántos selyemfátyol...

Mégiscsak nagy valami, ha elgondoljuk, hogy a világ száz legokosabb, legkedvesebb emberét betehetjük a szobánkba.

S nem foglalnak el nagyobb helyet, mint egy vadászpuska hossza!

Melyik az a száz író, akit holtigvaló társaságunknak válasszunk?

Erre csak az országjáró könyvvigécek készek a felelettel.

Más emberfia azt véli, hogy nem lehet száz olyan írót összeírnia.

Más író kell az alacsony embernek. Más a magasnak. Más a nőnek. Más a férfinak. Más a fiatalnak. Más a vénnek.

A testnek minden időben, minden rangon elég egy könyv - a szakácskönyv. De a lélek késő vénségig fejlődik, és sok lépcsőfokon haladoz fölfelé.

Épp az olvasmányaiból ítélheti meg ki-ki a fejlődését.

Micsoda távolság választja el a tündérmesékét a reális történetektől! A testi küzdelmek iránt való érdeklődéstől! Az állati korunkat a szellemi korunktól!

Az emberi lélek könyvekben vedlik.

Semmi sem olcsóbb a könyvnél. Aki csomósan veszi, az látja. Tíz könyv közül mindig találunk egyet, amely mind e tíznek az árát megéri. S egy másikat, amely a következő tíz könyvnek az árát is előre megadja.

A könyvre adott pénz látszólag eldobott pénz. Mint a vetőmag.

A könyvtárt összeállítani nem lehet egy rántásra. A könyvszerető ember egész életén át szemelget, válogat.

Könyvtár-összeállításban irodalomtörténethez igazodni... Ne felejtsük el, hogy az irodalomtörténetet tanárok csinálják!

A tanárok egy rendbe iktatják a szenet a gyémánttal, és a verebet a fülemilével.

Nagy emberek életrajzaiban felháborító indiszkréciókat tálalnak fel az írók, azaz dehogy írók, sertésorrú turkálók. Az alacsony érzésű falja ezeket a firkálmányokat, mert csak az érdekli, hogy honnan jött elő ez az emberi tünemény, s hogyan lett azzá, ami lett. Külsőségekben keresik az okokat, s azt gondolják, hogy azonos körülmények között belőlük is az lehetett volna. Mintha bizony a tyúkból lehetne sas, ha véletlenül a sziklák ormán kel ki a tojásból.

Emberfajunk lelki fejlődése csak az utóbbi egynehány században:

Mátyás idejében még divatoztak a lovagi tornák. Ariosto is abban az időben énekelte a rettenetes erejű Roland történetét.

Testi embereknek ünnepei is testiek. A farsang, a nagy ivások. Legdicsőbb valami az izomerő. Költők rongyoskodnak, mészárosok pompáznak. A Shakespeare-drámák írója iránt senki se érdeklődik: maga Shakespeare igazgató úr írja-e, vagy másvalaki az ő nevén?

Mese.

Okuljatok!

A fülemile egyszer egy szamarat látott csöndes legelésben a telek végén. Szólott elgondolkodva:

- Szenvedek, ha elmaradottságot látok. Tudom, hogy nem tehet róla szegény, és Isten őrizzen attól, hogy megvessem őt. De szeretnék rajta segíteni. A műveltség őselemi iskolája a dal. Megajánlom neki, hogy művelem.

A szamár beleegyezett.

A leckét mindjárt meg is kezdték.

A szamár leheveredett a fa árnyékába. A fülemile meg rászállt egy kiálló ágra, és megeresztette édes tudományát: dalolt, csicsergett-csattogott torokfáradásig. Mikor aztán a szamárra nézett, hogy lássa a hatást, azt látta, hogy a szamár álmosan bóbiskol.

A fülemile elhallgatott. A szamár még csak a fülét se billentette meg.

De íme, a telek túlsó végén megszólal egy másik szamár: éktelen nyers és értelmetlen nyikácsolás a hangja...

A szamár szeméről egyszerre eltűnt az álmosság. Fölemelte a fejét. Figyelt...

(Az alantas irodalomnak is megvan a maga közönsége.)

Ne nézzük a nagy embereket közelről.

ÚJSÁG

A hírlapírónak az a munkája a művelődésben, ami az első ekéé az ősparlagon.

A könyvetlen népmillióknak a hírlap szállít mindennap új gondolatokat. A hírlap szoktatja őket a betűre, olvasásra. A hírlap mozdítja ki a helyhezkötött embert gondolkodásának kicsided posványából.

Azok a hírlap-nyalábok, amelyek hajnalonként szerteszét szállnak az országba, a szellemi világosságnak kévékbe kötött első sugarai.

(...Ezelőtt tíz évvel gondoltam így, amikor még a vörös népboldogítóknak lapjaik nem voltak. 1919.)

A hírlapi tárcák olyanok, mint a posztószeletek a szabóknál. A szelet többnyire egy-egy értékes szövetből való, de így csak muster ohne wert.

Író és újságíró között csak annyi a különbség, hogy az újságíró megmártja a tollát és gondolkodik. Az író meg előbb gondolkodik, és csak azután mártja meg a tollát.

ZENE

A kotta olyanféle valami, mintha vázlatos ceruzarajzban maradt volna meg egy-egy nagyszépségű festmény, s a játszónak a vázlatból kell újra megalkotnia.

A földi zene összesen 7 oktáv.

Zenének kell lennie a másvilágon is.

- Hány oktáv ottan? Mi a hangok végtelensége? Milyen csak tízszer hét oktáv is?

Talán az égi basszusról lehet fogalmunk, mikor a mennydörgést halljuk.

Kántorok nem ismerik a hanghullámot crescendo-decrescendot, csak hogy mentől erősebben harsogják az éneket. Énekiparosok.

FESTÉSZET ÉS SZOBRÁSZAT

Ha a festőművészetet kezdettől fogva nők gyakorolták volna, akkor az angyalképek nem hosszú hajú nők volnának, hanem kipödrött bajszú legények.

A művészetek közt csak az egy íróművészet az, amelynek fő feladata, hogy eszmekincseket váltson közkincsekké.

A festészetben, szobrászatban, zenében a forma a fő. Eszme, ha nincs is, a mű tökéletes lehet.

Az irodalmi formáló ügyesség magában nem értékesebb a madártömő mesterségnél.

A szobrász műveiből az marad meg, amit a szobrász faragott - tehát a faragása. A festő műveiből a festése. Az író műveiből: ami az írásaiban nem írás már, hanem a papirosról a fejekbe és szívekbe átköltözött gondolat.

SZÍNLAP HÁTÁRA

A dráma élő emberekkel illusztrált írásmű. Néha az illusztráció jobb, mint a szöveg.

Néha.

Olvastam egy vívást ezen a kérdésen:

A színész szolgálja-e az írót, vagy az író szolgálja a színészt?

Pedig mily könnyű az ítélés:

Ha a színész nagyobb a művészetben, mint az író (az írás művészetében), akkor az író szolgál. S fordítva.

Az ítélet különben játékról játékra kimondható, ha elővesszük a játék után a szöveget, s megnézzük:

- Mit adott az író a színésznek?

- Mit alkotott belőle a színész?

Fölösleges írni, mondani, hogy az író jobban tudja, mi van a drámájában, mint a színész. De aki erről a mi állami színészeinkkel beszél, el fog bámulni a véleményükön.

Pedig csak a holt író szövegével bánhat úgy a színész, mint a kaucsukember a saját bőrével.

A színészek felosztása szerepkörök szerint azt mutatja, hogy az írói teremtőerő csak ritkaságképpen jelenik meg a földszínen - mint az aranyrög.

A színpadi alakok olyanok, mint a figurális öntvények: hol puszta gipsz, hol festett, hol bronzolt, de mindig ugyanaz az egynéhány figura.

Shakespeare színpadján mindenki szaval és mindenki bölcselkedik. Nála nem az élet az álom, hanem az álom az élet.

A közönségnek mindig igaza van.

Íme a bizonyíték:

Ha az igazgató meg akarja rontani valamelyik színészét, olyan szerepet játszat vele, amely nem neki való.

Akkor a közönség azt mondja:

- No lám, ezt a színészt jeles művésznek véltük, pedig hát értéktelen.

Ha külföldi dráma nem tetszik a közönségnek, azt mondják nálunk:

- A főszereplő nem bírta megjátszani.

Vagy azt mondják:

- A színház nagyobbat vállalt, mint amekkorára képes.

Ha azonban magyar dráma van színen, akkor nincs szó a színészről, sem a színházról. Akkor mindig csak a szerző bukik.

A jó dráma szerkezete olyan, mint az óráé: sem egy kerékkel több, sem egy kerékkel kevesebb. A kerékfogak jól illeszkednek egymásba, s a rugó erős.

Egy vidéki városban olvastam a színház plakátját:

Őrnagy úr?, A kikapós patikárius, A hálókocsi ellenőre, Mozgófényképek stb.

A plakát végén az igazgató pártolást kér a közönségtől.

Miért? Hiszen ez még csak nem is hazai ipar!

Némelyik vidéki színház kreizler-bolt: cifra plakát, komisz portéka.

Némelyik fővárosi színház feliratát is meg lehetne igazítani:

A külföldi drámairodalom szemétlerakodó telepe.

A nő a színpadra nem úgy lép, mint a férfi.

A nőnek a teste a fő kincse: azt viszi oda, hogy ragyogtassa, ahol legtöbben látják. Kevés válik ki közülök, mert kevés tud lelkibb lenni, mint testi. Haj pedig a női lélek, ha ki tud bontakozni a földiségből, sokkal finomabb, fenségesebb, mint a férfié! A trombita is zene, a hárfa is zene. De a trombitát csak nagy széllel lehet megszólítani, holott a hárfa a gyönge szellő érintésére is megzendül.

A hárfa a női lélek.

Nő színésztől mindent láthatunk hamisan alakítva, hamisan mondva, csak egyet nem:

Mikor a vele egy-szerepkörű nő kollégával játszik, és a szerző utasítása ez:

Végigméri.

Ezt mindig megdöbbentő realitással csinálják.

A donna este térdig érő szoknyában jelent meg a színpadon. Szexuális énekeket rikoltott, és a strófák végén a közönség felé lendítette a jobb lábát méternyinél magasabban persze.

A közönség tapsolt:

- Ez aztán művészet!

A donna persze azzal az érzéssel ment pihenni, hogy aznap többet tett a magyar kultúráért, mint Jókai ötven év alatt.

A mi népszínmű-íróink úgy főzik a pörköltet, hogy több benne a paprika, mint a hús.

A népszínművek asszonyai cifra ruhásak. A hajuk fel van sütve. Sohase dolgoznak, csak a szoknyájukat riszálják, s örökké csókolódznak. Ilyenféle parasztnép Magyarországon nincsen.

A színmű levétele a műsorról nekünk íróknak mindig temetés. Meghalt belőlünk egy rész feltámaszthatatlanul.

Mert a regény, novella, vers mindig él. Ha nem olvassák ma, olvassák holnap. Színművet azonban nem olvas senki. Se ma, se holnap. Még a színész is kiíratja belőle, amit játszania kell. A többi nem érdekli.

A színészet délibáb-művészet: az életet játssza az életnek. Épp ezért minden más művészetnél hatásosabb.

Az író élete is csak: lábnyom, amit az utána jövők eltapodnak.

BOR

A fiatal kornak mulatságai közé tartozik, hogy összeülnek egynehányan és isznak, jobban mondva: zabálják a bort.

Tapasztaljátok majd, hogy az ilyen testi mulatságnak soha jó következménye nincsen, rossz ellenben annál többször. A bor az embert bolonddá, gonosszá, állattá teszi. A lelki kedvetlenség, amely a nyomában jár, azt mondja: állat voltam.

DOHÁNYZÁS

Az élet javai közé tartoznék a dohányzás. De mióta az állam magának foglalta le a dohánytartás jogát, azóta a jó dohány veszendőben van. Csak néha imitt-amott termelnek titkosan és tartanak dugaszban, s Ézsau ma, ha élne, s nálunk élne, nemcsak a jogait, hanem a lencséjét is odaadná egy kis jó dohányért.

Minthogy ezen az állapoton változás nem várható, bolond, aki ez időben dohányozni megtanul. Nem mindennapi élvezetre szokik vele, hanem mindennapi bosszúságra.

Oly könnyű ezt meg nem tanulni! Aki nem evett kínai fecskefészket, kívánja-e? A dohányzásnak az a veszedelme, hogy ha egyszer elkezdte valaki, nem lehet elhagyni.

A pipázás művészete[1]

A pipázás gazdag embernek való, a szivarozás szegény embernek.

Az igazi pipázás legtisztább és leggyönyörűségesebb módja a dohányzásnak. Hogy a gazdagok mégis szivaroznak, ennek oka az, hogy pipázni nem tudnak.

A pipázás tudomány.

A szegény ember pipázása csak karikatúrája a pipázásnak. Nem pipázás, csak szutyakolás.

Pipázni csak annak lehet, akinek ideje a magáé; a pipája sok és tajtékból való; dohánya csempészett.

A legfinomabb szivar sem ér fel egy pipa jó dohánnyal.

A legfinomabb szivarnak is keserű a vége. A pipa jó füstöt ad az utolsó szippantásig.

A szivarban annyi a nikotin, hogy aki egész nap szivarozik, elrontja vele a gyomrát és az idegeit. A jó pipa, jó dohány nem ront gyomrot soha. A verpeléti dohány arra való, hogy gyöngítsünk vele.

Amit a trafikban árulnak verpeléti címen, az nem verpeléti, hanem csak sárgalevelű dohány.

A cigaretta gyermekeknek és asszonyoknak való. Szájkeserítő, utálatos valami. A cigarettázó ember három méternyire terjeszti maga körül a dohányszagot. A pipás ember úgy van a cigarettával, mint a bortermelő ember a műborral.

A csibuk sem az igazi pipa. Csibukból csak török dohány szívható, s a török dohánynak oly sűrű és nehéz a füstje, hogy nemcsak a szoba telik meg vele, hanem a gyomor is. Ez se való igazi dohányzónak.

A kurtapipából meg - akár angol, akár magyar - melegen érkezik a füst, a dohány gőzeivel együtt. A dohánygőz felcsípi a nyelvet.

Az igazi pipás legalábbis nyolcvan centiméteres szárat illeszt a pipájába. A szár bő lyukú, komáromiforma. A szopókája is bő lyukú.

Ha szűk a lika a szárnak, csípős a füst belőle. Hiába finom a dohány, hiába tökéletes a pipa, ha a szár nem eléggé hosszú és nem eléggé bő lyukú, a pipázásban nincs gyönyörűség.

KÁRTYA

Két ember összejön, néha két jó barát. Az egyik ezt gondolja:

- Ennek pénz van a zsebében.

S így szól fennhangon:

- Nem akarnál kártyázni?

A másik erre szintén így gondolkodik:

- Ennek az embernek pénz van a zsebében.

És így szól:

- Nem bánom.

Pfuj! Micsoda utálatos gondolat! Micsoda utálatos törekvés!

Amilyen az ember, olyan a mulatsága.

Lehet-e ostobább testre, lélekre károsabb mulatság a kártyánál?

A kártya szaga börtönszag.

A kártyás sírkövén mindig hazugság az évek száma. Esztendőket kártyázott el az életéből is.

Aki kártyázni óhajt, azt óhajtja, hogy egy felelősségre nem vonható harmadik kéz (a szerencse keze) segítségével megrabolhassa felebarátját.

PÉNZ

A pénzről sok jó és elmés mondást olvashattok más könyvben. Én csak arra figyelmeztetlek benneteket, hogy a pénzszerzés ne legyen életcélotok.

Igaz, hogy a pénz egy neme az erőnek, de ez az erő csak társadalmi. A lélek nem gazdagszik pénzzel. És nem is szegényedik pénz fogytával.

Amiben a lelketek nyer, az az igazi nyereség.

Legyetek takarékosak, de a szolgák iránt bőkezűek. Minden szolgálatot jól fizessetek meg. Aki a szolgálatot tevő emberen spórol, nem úriember.

Ajándékot ha kaptok, s ha azt tisztelet, becsület, szeretet nyújtja, fogadjátok el, de idővel finoman viszonozzátok. Mert az ajándék nem arra való, hogy vagyonotokat szaporítsátok vele.

A célzatos ajándékot tréfásan el kell utasítani.

Nem mindig az a szegény ember, aki nádfödeles házban lakik s kenyeret ebédel.

Mindig szegényebb az, aki (ha nagyságos és méltóságos vagy akár excellenciás úr is) olyan dolgot dolgozni kénytelen, amit maga kedvéből nem dolgozna.

Minél egyszerűbben tudtok élni, annál inkább urai vagytok az életnek. Csak egy kis hajlék, a mindennapi kenyér és a tisztességes ruha legyen biztosítva, a többi ne legyen sorvasztó gondotok.

Ezzel nem azt mondom, hogy akinek pénze van, dobja el, hanem csak hogy érette ne éljen. A vagyon elvégre is biztosíték sok kellemetlenség ellen: módjával gyűjtsünk és legyünk takarékosak, csak hörcsögök ne.

Én nem írom alá Diogenész és Epiktetosz nézeteit. Amije az embernek van, ha már van, becses. Szinte hozzátartozik a testéhez. A bútoraim, képeim, könyveim, kertem, házam mintha testem tagjai volnának. De sohse feledem el, hogy ahogy a testem másodrangú értékem, a vagyonom még ennél is alábbvaló. Bizonyos vagyok abban, hogyha meghalok, nem sajnálom testem pusztulását, hát a vagyonom elhagyását se fogom sajnálni. De amíg élek, gondozom a testemet, és megbecsülöm a vagyont is. A függetlenségetek biztosítására is szükséges valamelyes vagyon. A vagyon határát azonban vonjátok meg már ott, ahol a saját hajlékon kívül a napi egyszerű élelem megvan. Több vagyon már ne legyen izzasztó törekvésetek.

Nézzetek szét a világban: mily ostoba módon élnek az emberek.

Ott van a kereskedő. Vagyon-e annak az embernek tökéletes maga-tudata, mikor az egész életét azzal tölti, hogy rőffel vagy literrel, vagy kilogrammal mér reggeltől estig, újévtől újévig!

Hát ezért jött a földtekére?

Kielégíti? Megfizetheti neki pénzzel a sors ezt az elvesztett életet?

Nézd meg az ügyvédet. Micsoda foglalkozás az, folyton szaladgálni tárgyalásokra, otthon meg irkafirkálni, törvénykönyveket bújni, csupa ostoba ügyekért, amik a mások ügyei. Ha egy ügyvéd összeírná a gondolatait, amik reggeltől estig az agyában forogtak, láthatná, hogy a koponyája voltaképpen szemetesláda. Megtelik és kiürül, neki csak az a zsír marad, ami az oldalára rakódott.

Érdemes ezért megszületni.

Bármid van, amire azt mondod, enyém, ne feledd hozzágondolni: kölcsön kaptam.

Mert mindenedet az élettől kaptad, s mindenedet vissza kell adnod.

Ne kérjetek soha kölcsönt. Az adósság ebbé változtatja az embert.

De ha tőletek kér valaki, adjatok mindig szívesen - ha adhattok.

Különösen annak adjatok, akinek a szeméből a nyomorúság kérelme szól, s aki szégyenkezve kér. S az olyat ne tekintsétek ebnek, hanem testvérnek.

Ellenben ne adjatok soha kártyásnak, fényűzőnek, részegesnek és hízelgőnek.

Az olyanok jobb, ha elhidegülnek tőletek.

Mikor vagyonosodunk?

Az ember azt feleli:

- Amikor kapunk.

Az angyal azt feleli:

- Amikor adunk.

A pénz okos embernek: zsebben ülő szolga.

Az oktalan embernek: zsebben ülő úr.

KENYÉR

A kiadómnak egyszer az az ötlete támadt, hogy szakácskönyvet írat az írókkal. A múzsa kontyot köt és rántást kavar. Jellemző a korra, ha nagyon gondol a gyomorra.

Sok embert megcsal az a német szójáték, hogy az ember az, amit eszik.

Az emberi szellem kiválóságai nem a terített asztalnál fejlődtek. Nézzük végig a sorozatot Homérosztól Petőfiig, s nézzük végig azt a sorozatot, amelyik Baron Brisse 366 menüjével éli át az esztendőt. Homérosz bizony nem ivott pezsgőt, Petőfi nem ismerte Brillat-Savarin asztalát. A Názáreti Bölcs búzakalászt tépegetett útközben, és azt ette. Napóleon egy katonaiskola hitvány fazeka mellett nőtt fel. Szókratész salátát ebédelt ecetolaj és pecsenye nélkül. Spinoza örült, ha kenyere volt. Burns és Arany, mind a kettő parasztasztal mellett termelte virágos gondolatait.

Hol van az asztal finnyásaiban a szellem?

Számok bizonyítják, hogy az arisztokraták osztálya adja az emberiségnek a legkevesebb gondolatot, és a tapasztalat bizonyítja, hogy a szakácsok elme dolgában a tenoristákkal egyvonalban állanak.

1892-ben Nagykőrösön egy vén szőlőpásztor halt meg. Száznégy esztendőt élt, és soha nem volt beteg. Az az ember a száznégy esztendő alatt nem evett más konyhai készítményt, csak kenyeret, és nem ivott mást, csak vizet.

Nem merném kimondani, hogy azért volt szőlőcsősz, hogy úgy élt. Ha véletlenül a Kant lelke van benne, az olyan életmód mellett is elsőrangú csillaga lett volna a filozófiának.

Ha mindenki megszokná kicsi korától kezdve, hogy így éljen, milyen más képe volna a világnak! Ezer meg ezer millió ember szabadulna ki a hivatali láncokból, s emelné föl a fejét a hitvány szolgaságból.

De az ember sorsa az, hogy a saját gyomra körül forogjon. A haltenyésztők csukát tesznek a tóba, hogy a halak el ne lustuljak, és így a húsuk petyhüdté ne váljon. A teremtő gyomrot tett az emberbe, hogy mozogjon, dolgozzon az is, akit nemesebb munka nem foglalkoztat.

Így aztán a sokaság élete nem egyéb, mint hordás az asztalra, és a sokaság fő gyönyörűsége az evés.

De pusztulóban van az a nemzet, amelyik oltárrá teszi az asztalt, s legderekabb embernek Lukulluszt tartja. A római és görög birodalom szerencséje cseréptányérok között kelt és aranytálak között áldozott le.

NÖVÉNYEN ÉLŐK

Münchenben jártam. Lementem délben a növényen élők vendéglőjébe. Nézem az étlapot: sokféle étel. A legtöbb tejfeles. Vajas, túrós is bőven. Tojásos étel is. Egy vendég bor helyett tejet ivott.

A vendég aztán megsokasodott. Az asztalomhoz ült egy barátságos német.

Beszélgettünk.

Kérdem tőle, hogy azért nem esznek e húst, mert a táplálék így egészségesebb? Vagy azért, mert úgy érzik, hogy az állat megölése bestiális cselekedet?

Feleli:

- Mind a két okból.

- Mármost hát azt mondja meg nekem: lehető-e, hogy valamikor minden ember a vegetárius életmódra tér át?

- Reméljük.

- De hát mit csinálnak a sok kakassal, amelyik a tojásból kél?

- Semmit. Engedjük őket élni és kukorékolni.

- Ön, látom, nem gazda, hát engedheti. De a baromfinak szem is kell, még nyáron is. A szem pénzbe kerül. Aztán hát maguk a kakasok is megölik egymást: csak egy marad az udvaron.

- Hát akkor el van intézve a kérdés - nevet a német.

- Jó. De hát nézze: maguk tejet is esznek. Tejet nem ad a tehén, csak borjadzás után. És minden tehén sokszor ellik bikaborjút is. Hova teszi a világ azt a sok bikát? Hiszen csak néhány év, és annyi bika lenne a világon...

- Azok is megölik egymást.

- Nem, azok nem. Azok csak félreverik egymást. Eredj más határba!

S idővel lelegelik a kaszálókat, vetéseket, búzavetéseket, árpavetéseket, répatáblákat, kukoricaföldeket... És egyre többen és többen.

A német erre nem tudott felelni. Talán más vegetárius tud.

FŐVÁROS

A vonat elhagyta Rákost. Az idő napos volt; az ég kék. S a távolban egy nagy sárgásbarna ködhegy látszott. A földtől az égig ért. De nem köd volt, hanem szennyes levegő.

Egy útitársam kipillantott az ablakon, és szólott:

- Közeledünk a fővároshoz.

A pesti ember

Nem mondhatjuk, fővárosi ember, mert akármi más európai főváros a nemzet életerejének buzogó pontja. De hol buzog Budapesten a magyar élet?

Nézzük Párizst, Londont, vagy csak a szomszédban Bécset: osztrák levegő, osztrák német lakók; az építkezésben német művészietlenség; szokásokban német becsületesség; melegség; családok látogatják egymást; vendéglőkbe, színházakba csoportokban érkeznek.

Magyar-e a levegő Pesten? Magyar-e az utcák képe? Látsz-e az építkezésekben valamit, amiben magyar lelket érzel? Hallgasd a beszédüket, nézd a mozgásukat, nézd az udvariasságukat.

A nyáj-ösztön hiánya. Minden ember elkülönzött lélek. Egymással ha találkoznak, nem látsz örömet az arcon, beszélgetésükben hallgat a lélek belseje; búcsúzkodó kezük nem meleg.

Városon az embernek legalábbis két ruhája van és két arca. Az egyik: amellyel társaságban forog. A másik: amellyel otthon ül.

Álarcosbál: emberek állatoknak öltözötten.

Nappali élet: állatok embereknek öltözötten.

A város

A városi levegő messziről nézve füst. Közelről piszok. Mintha a városi emberek lelkivilágára is hatna a levegő.

A városi ember már szemüveggel születik. Tehát már legalábbis negyvenéves, amikor e világra beköszön. Micsoda élet a fővárosi gyermek élete? A szeme csak házakat lát és bolt mellett boltot. Csupa bolt és bolt, csupa üzlet a világ. Felnő virág nélkül, mező nélkül, fák nélkül. Madarat ha lát, csak kalitkában. A csillagos égből csak annyit lát, amennyit az utca rámájától lehet.

Tehenet hajtottak végig a körúton, s a gyerekek futottak utána.

Nem eszik igazi ételeket. Bádog az éléskamrája. Ha levest akar enni, vizet forral, s kivesz egy kanálnyi kenőcsöt bádogból. - A lélek lángja az értelem. E láng olaja a morál. Városon nincs ilyen olaj. Azért nem is fehér a láng, hanem sokszínű. Ha olykor hallunk is beszédet, amely lelki nemességet sugároz, arról is kiderül, hogy csak szalon-morál. A szalon-gulyásról jut eszembe a szó. A vendéglős csinálja mások fogyasztására.

A fővárosi ember úgy él, mintha az élete célja az volna, hogy példával illusztrálja ezt az orvosi kérdést:

- Miként lehetne az emberi testet leghamarabb elnyűni?

A városi nő élettörténete - egy arcbőr története

Falusi népnek címerképe a méh lehetne. A fővárosi népnek a napestig rohanó konflis-gebe.

AZ ORSZÁG

- Fel!

Mikor ez a jelszó, a magyar nemzet erőtlen.

- Le!

Mikor ez a jelszó, a magyar nemzet erős.

A magyar nemzet hasonlít a puskaporhoz, amely a szabadban csak elpöffen, de ha követ nyomnak rá, mentül nagyobb a nyomás, annál dörgőbb, villámlóbb erővel tör ki alóla.

Aki történelmet olvas, mindig a sorok közt olvasson.

Hogyan szentelhet fel a lutheránus püspök valakit katolikus pappá? Hogyan tehet egy nálunk soha meg nem honosult német család valakit magyar nemessé?

A díszítő jelzők közé fölvette a nyelv a királyi szót. Gyakran halljuk vagy olvassuk: királyi termet, királyi méltóság, királyi nyak s más efféle.

De azt még sohse mondták: - Királyi elme.

Mikor király születik, az már azonnal valaki, mihelyt az első visítást megereszti. Személyéhez - bármily tökfilkó - milliók sorsa fűződik. Élete hosszán át nem érez egyéb illatot, csak tömjént és tömjént.

De mihelyt bedugják a kriptába, arcképe és tisztelete a lomtárba kerül.

Valahányszor látom a királyunk nevét, mindig megáll a szemem az eléje írt I.-en. Hogyan lehet valaki első, mikor nincs második? (Első Ferenc József)

Mi fogalma lehet az emberek életéről egy főhercegnek, aki nem tudja, mennyi a kevés pénz, mi a szűkölködés ruhában, lakásban, kenyérben, nem tudja, hogy mi készteti az emberek nagyobb részét a dolgozásra? És az ilyenekből válnak királyok, akikre rá van bízva milliónyi emberéletnek a kormányzása.

Ha Széchenyi Walhalláját úgy elfogadták volna, mint az akadémiát, legelőször is V. Ferdinánd szobrát állította volna bele a lelkes nemzet, s ma már tele volna a dicsőség csarnoka Habsburgokkal. És a Habsburgok politikai szolgáival.

Időnkint úgy hajigálnák ki és hajigálnák le onnan a szobrokat, mint a pogány magyarok Gellért püspököt.

Akármennyire bús szemmel nézünk is végig a Habsburg-királyok négyszáz évén, mégis hát legyünk igazságosak: minden habsburgi királyunk szerzett a magyar nemzetnek két örömnapot. Az egyik nap az volt, amelyiken megkoronázták. A másik nap, amelyiken meghalt.

Fiume Magyarország tyúkszeme.

Magyarország megújhodása Széchenyi előtt kezdődött. A nyelvújítók ugyan nyelvrontók is voltak, mégis ők készítették az olajat a lámpásba, amelyet Széchenyi azután meggyújtott és körülhordozott az elmék előtt. Széchenyi küldött lélek volt, mint Kossuth, Deák, s a három író: Petőfi, Arany, Jókai.

A hernyó, amely vedlik, álombetegségen szenvedez át. A betegsége után szebb, egészségesebb, erősebb, nagyobb. Mily csodás újraépülése (egy nekünk hitványka) féregtest-alkatnak. De az újraépülés törvényeit, szabályait, kellékeit már előre magában hordozta.

A virág minden életének szisztémája azonságos. Az ember, a féreg, a fűmag, a Nap csillagcsaládja: mindnek mögötte Értelem világol.

TÁRSADALOM

Repüljük át gondolatban az időnek azt az országútját, amelyen a négykézláb járó ember a most élő emberiséghez eljutott, s repüljünk ugyanoly utat előre - arra az ítéletre találunk, hogy az az ember, aki akkor fog élni, épp oly állatnak fogja látni a mai embert, mint mink látjuk amazt.

A méhkas, azt mondják, kicsiben képe az emberi államnak.

Én azonban azt látom, hogy a méhek állama tökéletesebb. Náluk a herék az alsórendűek.

Legjobb az az állam, amelyikben legnagyobb a polgár függetlensége és a biztonsága.

Vajon mit gondol a személyi függetlenségről a katona? És a személyi s vagyoni biztonságról az, akinek adóhátralékban az ágyát licitálják?

A francia nemzeti jelszó:

Liberté, egalité, fraternité.

Ha már fraternité, minek az egalité?

A testvériség fogalmában benne van az egyenlőség is.

Az az ősember, amelyik először fintorított orrot a társára, az tette meg az első lépést a művelődés felé.

A társadalmi osztályokat nem a büszkeség választja el egymástól, sem a pénz, sem a posztó, hanem a szappan.

Az emberiség fejlődése: girbe-görbe fa. De mégiscsak fölfelé nő!

Soha nem nézhetek igavonó állatra emberi fajomnak szégyellette nélkül.

Egyezések a világrendben:

Minden élőlény egyvalaki. Körülötte a család. Család körül a rokonság. Rokonság körül a nemzet. A nemzet körül a más nyelvű emberfajok.

A csillagok rendje ugyanaz. A mi családfőnk a Nap. A napok bizonyára megint csoport. A napok csoportja megint egy nagyobb körnek a belső köre.

Emeljetek kalapot azon oltár előtt; amelyen Közvélemény őistensége áll; de a szobátokból vessétek ki a képét.

Nem született még a világon olyan ember, akire míg e földön élt, kellő becsüléssel nézett volna a Közvélemény.

Jézus a világ legjobb embere volt, és a Közvélemény a latrok közé vetette.

Kolumbuszt bolondnak ítélte a Közvélemény.

Dobó börtönben őszült meg.

Petőfit hencegő vándorkomédiásnak nevezte a Közvélemény, majdnem agyon is verték, mikor képviselő akart lenni. Viszont érdemtelen embereket az érdemesek helyére állított. Minek beszéljek erről: ott a világtörténelem.

Ostoba ember az, aki a Közvélemény órájához igazítja a magáét.

MAGÁNYOSSÁG

Ismertek majd olyan embereket, akik magányosan élnek. Ezeknek többnyire az a hírük, hogy embergyűlölők. De ez nem mindig igaz.

Az embergyűlölő mindig rosszlelkű ember, s habár gyűlöli az embereket, köztük él. Talán azért gyűlöli őket, mert köztük él. De neki a gyűlölet kell, mint ahogy a nadragulya életének is egyik alkotója a benne levő méreg.

A magányosan élő ember már csak azért sem lehet embergyűlölő, mert ahol nincs csont, ott csontot rágni nem lehet.

Az emberkerülés oka vagy betegség, vagy olyan szellemi munka, amely csendet kíván; vagy egyszerűen: felülfejlődés a sokaságon, aminek a következménye, hogy az emberszeretet elvvé jegecesedik, mert az emberekkel való érintkezés az ilyennek unalmas.

De ha az emberkerülő tisztességes ember, mindig lelki ember.

Ha olyannal találkoztok, aki félénk, piruló, zavarodó, szemlesütő, legyetek iránta oly túlzóan alázatosak, félénkséget utánzók, hogy magához térhessen.

Ez jótétemény.

NŐ

A nőben mindig az anyát tiszteljük. Akkor is, ha még távol van az anyaság. Akkor is, ha már rég túl van rajta.

A Végtelenség láthatatlan örök folyama érint meg mindig, ha anyát látok. Isten gyümölcsfája ő. Őreá száll virágul a Végtelenségből jött lélek. Az ő szíve véréből sző magának testet. Mindig érzem, hogy Isten megbízottja ő. Az Ég szivárványa le hogy ér, női vállat érint.

Ha csakugyan mink vagyunk a bibliai bukott angyalok, a férfi magasabbról bukott, mint a nő. De a nőnek a szárnyból többje maradt.

A férfi magában: kerek egész.

A nő: mindig tört szám, s a kiegészítését mindig másban találja. Az a más többnyire férfi, de lehet nő is. Két nő már lehet egy egész, három még inkább, de egy nő egymagában a saját érzése szerint is hiányos ember.

A nők vízzel írnak, tűzzel beszélnek. Férfiak közt sok az akadozó nyelvű; a nők mindig hibátlanul beszélnek. Férfiak közt sok a lassú beszédű, nők közt a szapora beszédű több.

Van-e egyáltalán hebegő, dadogó nő?

A világ legprózaibb látványa az lenne, ha föl lehetne eleveníteni és egy társaságban szemlélni azokat a hölgyeket, akiknek neve és személye a költők verseiből ismeretes.

Az 1900-i párizsi kiállítás főkapuján Párizst egy fiatal pongyolába öltözött nő jelképezte. Rám Párizs nem így hatott, hanem inkább mint egy vén, kifestett arcú dáma, aki cigarettát szí, abszintet iszik, és műfogakkal nevet.

Mindig különös nekem, mikor valakiről azt mondják:

Elcsábította ezt meg ezt az asszonyt.

Olyan, mintha azt mondanák valakiről, hogy:

- Úszni tanította ezt meg ezt a halat...

Ha a nők tudnák, hogy az okos szem mennyire szépíti az arcot - mindig hallgatnának.

A nőjogosítók két-három asszonynevet emlegetnek, hogy az értelmi és művészeti munkában híresek. Hát persze: vannak szakállas asszonyok is.

Sacré coeur pávanevelő intézet.

Hosszú hajú veszedelem:

A nők fiatalemberre leső angyalarcú pókok.

VI. PARANCS

Mikor olyan nőhöz mégy, akit az értelmed nem hozzáillőnek ítél, és mégis indulsz, mégis mégy: kötélen vezetett állat vagy.

Mért utálatos a VI. parancs az irodalomnak s műveltségnek?

Testünk minden része csodálatos alkotás. Mégis, mikor már magunk tudatára érünk, egyre ritkábban engedelmeskedünk testünk külön akaratainak és vágyainak. Egyre kevésbé vagyunk egyek a testünkkel. Lelki ösztöneink mindinkább elkülönülnek a testi ösztöneinktől. A lelki fejlődés lépcsői képben ábrázolva a hústól való távolodást állítanák szemünk elé. Látnánk a gyermeket (s a gyermeki fejletlenség vonalán élő civilizálatlan népeket), hogy nem éreznek különbséget a testük részeiben: mindig azt cselekszik, amit a testük cselekedtet velük. Látnánk az ifjút, aki már sok mindenben uralkodik a teste ösztönein, de a fajfenntartó ösztön még pórázon, könnyed erővel vezeti. Látnánk a férfit, aki már meg-megvonakodik a pórázon, és eltépni igyekszik. Látnánk végül a lelki fejlettség felső lépcsőin, amint ereje alátiporja, miként Herkules a kígyót.

Itt már megismertük, hogy állattal összeláncolt lélek vagyunk. Ezen a lépcsőn állva már megvetéssel nézzük, mind a való életben, mind a képzeletiben (anekdotákban, olvasmányokban, képekben) az állatiságból még ki nem fejlett embert, gondolatait és cselekedeteit, amelyek még kettős földi valónk állati részének hódolnak.

HÁZASSÁG

Három dolog, amivel soha ne siess:

1. halevés;

2. borotválkozás;

3. házasság.

A házasság szemnek: feleségül vett egy tündért.

A házasság valójában: feleségül vette a nyomorúságot.

Minden forró víz lehűl, ha leveszik a tűzről. Ez történik a házassággal is, amely testi lángokon forr meg.

Mentül fejlettebb valaki, antul kevesebbet gondolkodik a fantáziájával. A fantázia csak házi muzsikus. Akkor hallgatom, amikor akarom.

Agglegény:

- Örülök, hogy nem házasodtam. Látom, mennyi gondot okoznak, mily kellemetlenek a kölykök!

Apa:

- Nem tudod azonban azt, hogy mindig csak a más gyermekei a kölykök.

Óvakodjatok az olyan házasságtól, amelynek oltári lángját nem a szív gyújtotta meg. A természet rettenetes bíró! Semmi büntetése nem jár olyan nehéz láncú bilinccsel, mint amilyennel a nem ő rendelte házasságot bünteti.

Életed hosszán át sántikálod a büntetését.

Mikor a pap érdekházasságot áld meg, bűncselekményt áld meg. S mikor a rossz házasság felbonthatatlanságáról beszél - az ördög kacagva tapsol a szavára.

A feleség olyan rabszolga, aki az urával szolgáltat magának.

A házasság bizonyára szentség, de a papirost az ördög gyártja hozzá.

A házassági eskü: Soha őt el nem hagyom. S már az elhazudás - elhagyás.

A nő macskalélek. Csak anyaságában válik emberré.

A magány embere: egész ember. A társaságnak élő: részember. Ez abból is látszik, hogy egymás ügyét a maguk ügyének érzik. Még az is érdekli, ki mennyiért vette a kalapját vagy a csizmáját. Az meg éppenséggel fontos nekik, hogy kinek mennyi a jövedelme, kiadása, s ki hogyan él az élete párjával.

Nőt szeretve mindig egy testet szeretünk.

Aki a nőnek rabja, Földnek a rabja. Aki meg szabad a nőtől, a saját állatiságától is megszabadul.

A könnyűfejű, házasuló ifjak azt vélik, hogy feleségül venni valakit olyanféle művelet, mint mikor boltban veszünk valamit. Meglátunk pl. a kirakatban egy sétapálcát, megtetszik, megvesszük. Azontúl a mienk. Sétálunk vele, pörgetjük, karunk alá fűzzük vagy suhogtatjuk. Ha pedig meguntuk, a sarokba támasztjuk - eltesszük holnapra.

Bezzeg csodálkoznak a kedves ifjak, mikor látják, hogy nem ők sétáltatják és pörgetik és suhogtatják a sétapálcát, hanem az őket. S nem ők állítják a sarokba, ők maguk kerülnek oda.

Amit a délelőtti órákban elvetsz, ne vedd fel éjszaka.

Aki azt akarja, hogy a házaséletben boldoguljon, mindig fogadja el, amit az asszony akar, de mindig azt cselekedje, amit ő maga akar. Az asszony mindenkor elfogadja a magyarázatot, mert hiszen az a fő, hogy a férj nem mond ellent, s még azzal is megbecsüli az asszonyt, hogy igazolja, magyarázgatja, miért nem lehetett másképp.

A férfi:

- Enyém vagy.

A nő:

- A tied vagyok.

S következik a házasélet, amelyben éppen fordítva helyeződik el a mondás.

Semmiféle bűnt nem büntet annyira az Isten, mint azt, amelyet az ember a saját szíve ellen követ el.

Aki a szívét eladja.

Két embert összeköt a szerelem. Kötelékük égi. Megegyeznek, hogy együtt élik át az életet.

Az égi kötelék nem elég! - szól közbe az állam.

És a morál nevében vasláncot kovácsol kezükre, lábukra.

- A földi kötelék nem elég! - szól erre az egyház.

És az ég nevében még egy láncot kovácsol a másik mellé.

Megtörténik, hogy a két szerelmes csalódott reménységeiben, s így szólnak:

- Nem vagyunk boldogok. Nincs annak értelme, hogy együtt éljünk.

Akkor veszik észre a két láncot. Akkor tűnődnek először, hogy az állam és egyház mit cselekedett velük. Le kell reszelni. De bele kell reszelni a húsba is.

És ezt a mi korunkat a világosság korának nevezzük.

20-25 éves korunkban még nem tudjuk, mi fából vagyunk. Az ember gondolkodása 20-30 év között hétszer megfordulhat. De ebben a korban kötünk házasságot egész életünkre, s a katolikusok felbonthatatlant, mások nehezen felbonthatót. Akit elveszünk, az is befejezetlen ember, változásnak alávetett. Hát akkor nem bolondság-e ilyen szerződést kötnünk?

Láttam egy ókori képet:

Egy római leány egy nyaláb virágot tesz az oltárra. A nő, mikor férjhez megy, ilyen virágáldozatként viszi az életét a férfihoz.

A feleség az embernek a második szíve. Épp azért nem szabad tőle sok észt kívánnunk. Mindig gyermeknyelven beszéljünk vele, mert azt érti legjobban; s mindig bársonyos kézzel érintsük, mert a bőre érzékeny. A melegnek legmagasabb foka is kellemes neki, de a hideg iránt érzékenyebb a pálmánál.

Sok sok házasság boldog volna, ha a férfi épp oly figyelmes maradna a nő iránt, mint az esküvő előtt volt. A nő pedig oly szemérmes és angyali.

Laokoón, ha csak magában ábrázolták volna, kitűnő szimbóluma lehetne a rossz házasságnak.

A házasságot Isten szerzé.

A házassági törvényt az ördögök.

Isten szerint a házasság addig tart, ameddig a szeretet.

Az ördög szerint: a gyűlöletben is halálig.

A rossz asszony lány korában: vipera üvegben.

Esküvő után: vipera szabadon.

Jegygyűrű a kirakatban.

- Gondold meg, mielőtt bemennél megvenni, hogy ez egy fennmaradt láncszem az elmúlt korok rabszolga-rendszeréből.

- De hogyan gondolhassam meg: hiszen szerelmes vagyok!

Az öngyilkossági hírek végén többnyire ott van ez a stereotip mondat:

Tettét pillanatnyi elmezavarban követte el.

Ugyanezt a mondatot lehetne a legtöbb hímenhírhez is hozzáfűzni.

Az elefánt, mielőtt a hídra menne, előre nyújtja az első lábát, és rádobbant.

Az emberi élet legkétségesebb hídja a házasság. S nekünk, mikor ahhoz a hídhoz érkezünk, nincs annyi eszünk, mint az elefántnak.

Száz ember mondja:

- Ne vedd el!

Egy belső hangocska megszólal:

- Vedd el!

Mellőzd a száz ember tanácsát.

S ezer ember mondja:

- Vedd el!

A belső hangocska pedig azt mondja:

- Ne vedd el!

A belső hangocska tanácsát kövessed.

A házasság többnyire azért szerencsétlen, mert a nő elfelejti, hogy angyal. A férfi pedig még azt is elfelejti róla, hogy nő.

Minden házasembernek rámába kellene függesztenie Jézusnak ezt a mondását:

Boldogok a békességesek.

Persze az asszony szobájába kellene függeszteni!

Mikor nevetünk, mindig másokon nevetünk.

Mikor sírunk, mindig magunkat siratjuk.

CSALÁD

A virágot a napfény fejleszti ki, az emberi lelket a szeretet.

Akinek a nyakát soha nem ölelte át kisgyermeki kéz, akinek sohse mondta gyermeki ajk: apám; aki soha nem remegett a halál árnyékában egy gyermekért, aki soha nem borult lelkében Isten elé a gyermek megmaradásáért hálából, az olyan ember töredéket kapott az érzések világából. Földi élete akármily luxusvonaton haladt is - alagúton haladt.

A gyermek földre szállott angyal, aki nem tudja még, hogy a talpacskája poros.

Aki gyermekét veri, önmagát veri. Aki embert üt meg, Istent üti meg.

"Az öregek nem értik meg a fiatalokat!"

Most már magam is "vén szamár" vagyok, tudom, hogy:

"A fiatalok nem értik meg az öregeket".

Az öreg átélte a lelkesedésnek azt a zöld korát, amelyben a fiatalok tombolnak. Átélte azokat a tévedéseket, amelyeket a fiatalok jó útnak vélnek. Az öreg már nem táncol, de azért tudja, hogy a tánc micsoda.

És az öregek is, mikor fiatalok voltak, szamarazták az öregeket.

NEMESSÉG

Egyik család se régibb, mint a másik, csak éppenhogy aki jómódban volt, vászonra és kutyabőrre pingáltatta magát, aki meg szegény volt, legfeljebb egy fadarabra írták a nevét, mikor meghalt.

A mi őseink ilyenféle emberek lehettek. Nem tudok róluk se jót, se rosszat. Apai öregapám lakatos volt Sopronban, aztán meg Nemeskéren. Mindössze annyit tudok róla, hogy hirtelen haragú ember volt és hogy a család magyarul beszélt, érzett és gondolkozott. De tudtak németül is, mert az egyetlen könyvük, a Biblia - apámmal van eltemetve - német könyv volt. (Az ottani templomban németül tisztelték az Istent.)

Anyai öregapám meg kisbirtokos és kocsmáros, bíró és esküdt, alighanem parasztféle ember volt Szőllősgyörökben. Nagy Sándor volt a neve. De azért tisztán paraszt se lehetett, mert egy kántortanító leányát vette el, aki nemcsak a krumplihámozáshoz értett, hanem orgonálni is tudott. De az ő ősapjai már parasztok voltak, somogyi bicskások, nem nemesek.

A mi nemességünk nem a királytól való, hanem Istentől. Kezdődik attól a perctől, mikor az én apám 1848-ban kardot ragadott s hazajött Bécsből: vagyonát és életét felajánlotta a hazának.

Ha megütköznétek azon, hogy a neve német, tudjátok meg, hogy neki mindig szándéka volt a nevét megmagyarosítani, de mint afféle hivatali járatokat nem ismerő ember, évről évre halasztotta. Anyai ágon azonban, amely ágnak testi formáit velem együtt viselitek, ha kutattok, ilyen neveket találtok: Nagy, Csutorás, Henics, Paizs.

Az igazi arisztokraták nem a bárók, grófok, hercegek, hanem azok, akik különvalóaknak érzik magukat a testüktől.

Cím, rang, tagság (választmány, kaszinó, akadémia, főrendiház stb. ) - s más ilyesmiért való kapaszkodás, tolakodás, tülekedés -, selyem nyakkendő csontvázon.

BECSÜLET

Embernek csak a becsületes ember az ember.

A társadalom fundamentos-kövei között is egyik nagy talpkő a becsület.

De hát mért nem kötelező kelléke a becsületesség a politikának? Mért nincs ítélőszéke a nemzeteknek, hogy két egymással patvarkodó nemzet között ítéljen? Nem közös ügye-e az emberiségnek, hogy egy-egy nemzetet ne nyomhasson el gazság, orvtámadás? (Lengyelország. Az osztrák politika velünk szemben.)

Minél fejlettebb lélek valaki, annál kevésbé keresi a maga boldogulását mások boldogulásának a rovására. S ha a földi életben tapasztalható legmagasabb fokra jut valaki, akkor meg már éppen a maga kárával is segíti embertársainak a boldogulását.

Népfajok is vannak épp így: nemesek és alábbvalók. Az alábbvaló népfajok más népfajoknak a megkárosításával igyekeznek a maguk javait megszerezni és gyarapítani.

GYŰLÖLET

Törüljétek ki a szótáratokból ezt a szót: gyűlölet. Minden rosszat e cím alá foglaljatok: tökéletlenség.

A gyűlölet állati érzés bennünk. A tökéletes ember a tökéletlenséggel szembe állhat szemhunyással, mosolygással, utálattal, megvetéssel, javító szándékkal stb. - de sohse gyűlölettel.

A gyűlölet fegyvert és mérget hord magával, s ördögi pofát. Ne találjon szállást soha tinálatok.

Minden, amit szépnek látok, növeli lelkem világosságát. Erősebb, jobb, istenibb vagyok tőle.

Minden, amit gyűlölök és mégis foglalkozom vele, csökkenti lelkem erejét és világosságát.

A gyűlölet felhőként vonul át az emberi lelken, s nagysága és vastagsága arányában fedi el a napot.

Csak egyet akarok gyűlölni: magát a gyűlöletet.

A szeretet mindig lelki.

A gyűlölet mindig testi.

A szeretet fénynek és melegnek a forrása.

A gyűlölet sötétségé és hidegségé.

A szeretetben istenek vagyunk.

A gyűlöletben állatok.

Az Antikrisztus egy modern úriember lesz, aki fel fogja találni a füstetlen néma puskát.

Az a találmány először a királyokat semmisíti meg. Aztán a milliomosokat. Aztán a társadalmi rendet. Végül, ahogy a vízözön elpusztította egykor az emberiséget, a néma puska vérözönnel fogja az emberiséget elveszteni.

És ismét egy család marad fenn. És abból a családból egy újfajta emberiség származik, amely nem fogja ismerni a gyűlöletet.

Az ég éjjel se fekete. Csak sötétkék. A szivárvány színei közt nincs fekete.

A fekete földi szín.

A gyűlölet kezében kulimász van. A szeretet kezében aranyozó szerszám.

Csakis angyalok ajkáról zenghetett ilyen ének:

Dicsősség mennyben az Istennek,

békesség földön az embernek.

Minden ház belsejében ott kellene ragyognia ennek aranybetűkkel, hogy akik keserű gondolatokat forgatnak fejükben, emlékezzenek az angyali szavakra.

Nem boldog az, ki a békességet kincsnek nem tekinti.

AKARAT

A lokomotívban a gőz, az emberben az akarat. A gyermekkorban napról napra és évről évre egyirányú érdeklődés és hajlandóság alakjában nyilvánul. A kismacska játék és a kisgyermek játéka a későbbi életpályára irányuló akarat.

Minél több gondolatot és energiát foglal össze és visz egy irányba az akarat, annál nagyobb erővel válik majd ki később az az ember abban az irányban társai közül.

Az akaratnak összeszedettsége és egy irány felé való törekvése - ez a feltétele minden munka sikerének. Minél egybeszedettebb ez az akarat, minél egyenesebben és minél serényebben tör valaminek a megvalósítására, annál jelentősebb és kiválóbb a munkája.

Pl. valaki angolul akar tudni. Ha nekifog, és minden gondolata reggeltől estig az angol. Fordít és jegyez, nyelvtanokat olvas, szavakat csoportosít, sétájában is angol szavakat mormol, két hónap múltán az az ember szótár nélkül olvas angol könyveket. De ha úgy kezd belé, hogy másnap már a franciára gondol, aztán egy hét múlva meg a németre, egyiket leteszi, másikat fölveszi, közben eszébe jut, hogy lefest valamit, vagy megszerez egy kottát, társaságba megy kártyázni, aztán megint angolul tanul, hát 10 év múlva tudhat.

A mágnások, királyi családok élete azért boldogtalan, mert minden vágyukat teljesíti a sors. A vágyuk tehát ritkán szülhet olyan akaratot, amelynek megvalósítása a maguk erejével történhetik. Magyarul szólva: nincs bennük akaraterő, tehát unatkoznak, nem tudják, mit csináljanak.

A földi boldogság első feltétele az akaratnak dolgoztatása egy cél felé kitérés nélkül, lanyhulás nélkül. Mert a boldogság egyik neme: a jól végzett munka látása, a siker érzése. A munka mutatja meg: mi az értéke az embernek.

Az akaratnak az erejét mindig az értelmi fejlettség hordozza.

- A majom nem tudja koncentrálni a figyelmét, csak percig, fél percig. Látjuk, hogy az elméje mindig szóródott. Épp így a gyermek.

Minél kiválóbb az elme, annál erősebben bírja összeszedni s egy irányba terelni az akaratot. A nagy emberek történetében látjuk, hogy éveken, évtizedeken át képesek egy munkára fordítani az akaratukat. Semmi egyebet nem csinálnak, semmi egyébbel nem törődnek. Sőt némelyikben már gyermekkorában nyilvánul valami nagy tett vagy nagy eszme vagy művészetek iránt való akarat, élete végéig annak a megvalósítására dolgozik. (Liszt, Paganini.)

Akarat állandóság nélkül hogyan készülhetett volna el az Elveszett paradicsom, Aeneas. Minden hősköltemény, nagy szótárak stb.