DEBBIE MACOMBER

A legjobb döntés

1. FEJEZET

Jordan Larabee türelmetlenül járkált fel-alá a vastag szőnyegen Ian Houghton íróasztala előtt.

- Szóval hol az ördögben van? - dörmögte Jordan.

- Feltételezem, Mollyra gondolsz. - Apósa mindig is fel tudta idegesíteni, de úgy tűnt, utolsó találkozásuk óta ezt a képességét tökélyre fejlesztette. - Emlékeztetni szeretnélek, hogy Molly a feleséged.

- Neked meg a lányod! Amikor engem elhagyott, hozzád költözött.

Ian könnyedén hátradőlt a bőrfotelban, és szemmel láthatóan jól szórakozott. - Tudomásom szerint békésen szakítottatok.

- Amikor elment, már szó sem volt békéről. Napok óta nem szóltunk egymáshoz - nevetett föl gúnyosan Jordan. Közte és Molly között akkor romlott meg a viszony, amikor négy hónapos kisfiuk meghalt. Egy őszi délelőttön Jeff apró koporsójával együtt eltemették a házasságukat is, bár utána még nyolc hónapig együtt éltek. Az alatt azonban a gyász és a bűntudat mindent teljesen tönkretett.

Ian felállt, az ablakhoz ment, és úgy bámult ki rajta, mintha lenyűgözné a látvány. Jóval öregebbnek látszott, mint ahogy Jordan emlékeiben élt.

- Miért pont most jutott eszedbe?

- Már három év eltelt - emlékeztette Jordan.

- Tisztában vagyok vele. - Ian összekulcsolta kezét a háta mögött.

- Ideje, hogy új életet kezdjek - magyarázta hűvösen. - Ragaszkodom a váláshoz.

- A váláshoz... - Ian leeresztette a karját.

- Nehogy azt mondd, hogy meglepődtél! Már évekkel ezelőtt be kellett volna adnom a keresetet.

Ian elfordult az ablaktól, és az íróasztalán álló fényképre pillantott. Jordan jól ismerte ezt a felvételt, röviddel Jeff születése után készült Mollyról és róla. Akkor még nem sejtették, hogy boldogságuk rövidesen mély bánattá változik.

- Mindig abban reménykedtem, hogy egyszer helyrejön köztetek minden - jegyezte meg az idős férfi szomorúan.

Jordan összeszorította az ajkát. Korábban talán lett volna rá esély, most azonban... túl késő. Minél hamarabb beletörődik ebbe az apósa, annál jobb.

- Megismerkedtem valakivel.

- Gondoltam - bólintott Ian. - De nem veheted rossz néven egy öregember ábrándozását.

- Hol van Molly? - Manukuában. Jordan felkapta a fejét. - Afrikában?

- Igen. Önkéntesként utazott oda egy egyházi csoporttal. Égető szükség volt odaát gyógyításban jártas emberekre, és az ottani ápolónői munka, legalábbis úgy tűnik, segített Mollynak.

- Mióta van ott?

- Több, mint két éve.

- Két éve? - Jordan lerogyott egy fotelba. Ez Mollyra vall! A televízió szinte minden este vészjósló hírekben tudósít az ottani aszályokról, járványos betegségekről, lázadásokról.

- Mindent elkövettem, hogy rávegyem, jöjjön haza. - Ian is leült. - De nem hallgat rám.

- Mi az ördög történt vele?

- Valószínűleg ugyanaz, ami veled. Elmenekült... Te beletemetkeztél a munkádba, ő pedig a világot akarja megváltani.

- Hiszen a bolond is tudja, hogy Manukua veszélyes hely!

- Molly az ellenkezőjét állítja. Havonta két hetet a főváros egyik kórházában dolgozik, a másik két hetet pedig a hátországban tölti, egy egészségügyi állomáson. - Megőrült, hogy elhagyja a fővárost?! - Jordan úgy ugrott fel, mintha darázs csípte volna meg.

- Tökéletesen egyetértek veled. Valakinek tennie kellene valamit. - Ian mosolyogva vett a kezébe egy kubai szivart. - És szerintem te lehetnél az a valaki.

- Én?! A csudába is, ugyan mit tehetnék?

- Hogy mit tehetnél? - ismételte Ian. - Nos, Jordan, hazahozhatnád a lányomat.

Molly legjobban az estéket szerette. Az egészségügyi állomáson már mindenki aludt, ő azonban a verandán ült a csöndes és hűvös éjben.

A főhadiszállásról megint rossz hírek érkeztek. A fővárosban politikai zavargás tört ki, ezért az egész országban tartani lehetett a lázadók támadásától. A mai üzenetben felszólították az állomás dolgozóit, hogy készüljenek fel az esetleges kitelepítésre.

Tompa zörejek hallatszottak a telep előtt csobogó forrás felől. A szavannában élő vadállatok számára menedékül szolgált ez a hely az aszályos időkben. Molly hátradőlt, és felpillantott a csillagos égre. A látvány leírhatatlanul gyönyörű volt, mindazonáltal bármit megadott volna egy esőfelhőért.

Molly soha nem tudott szomorúság nélkül kitekinteni az éjszakába. Egy másik világban, távol mostani életétől, otthagyta férjét, és eltemette a kisfiát.

Megpróbált nem gondolni rájuk, szeretett volna megszabadulnia kínzó fájdalomtól, amely három évvel ezelőtt kezdődött.

Ismerős lépteket hallott a háta mögött. - Jó estét! - üdvözölte munkatársát.

Richard Morton doktor alacsony, kopasz, szeretetre méltó ember volt. Már túllépte a nyugdíjkorhatárt, de képtelen volt abbahagynia munkát, hiszen tudta, hogy itt nagy szükség van rá. A karcsú Molly majd egy fejjel magasabb volt a férfinál. Rövid szőke hajával, mélykék szemével mindig nagy feltűnést keltett az afrikai gyerekek körében.

- Miért nem alszol? - kérdezte az asszony.

- Nem is tudom. - Az orvos leült mellé. - Valami van a levegőben. Érzem. - Úgy érted, el kellene tűnnünk innen?

Richard elgondolkodva simogatta az arcát.

- Azt nem tudom. De ezúttal lehet valami alapjuk a figyelmeztetéseknek. Az elmúlt héten napi tizennyolc órát dolgoztak az influenzajárvány miatt. Molly ezzel magyarázta a férfi borúlátó gondolatait.

- Túlságosan kimerültél.

- Te is. - Richard megpaskolta az asszony kezét. - Menj inkább lefeküdni! Majd holnap folytatjuk a beszélgetést.

Molly megfogadta a férfi tanácsát, de tett még egy kitérőt a gyermekállomásra. Az ügyeletes nővér kedvesen rámosolygott, ő pedig ellenőrizte a gyerekek légzését. Amióta a kisfia bölcsőhalált halt, nem tudott megszabadulni a félelemtől, hogy más gyermekek is örökre elalhatnak.

Miután látta, hogy minden rendben van, bement aprócska szobájába, ám nem gyújtott fényt. Levetkőzött, bebújt a hűvös takaró alá, és lehunyta a szemét. Azt álmodta, hogy Jeff még most is él.

- Sajnálom, hogy elkéstem. - Jordan arcon csókolta Lesleyt, s leült vele szemben az asztalhoz. Minden újabb találkozásnál lenyűgözte a sikeres építésznő szépsége és bája. Kézbe vette az étlapot, és gyorsan választott.

- Ne csigázz! - kérlelte Lesley. - Hogy sikerült a beszélgetés Iannel? Jordan kínosnak érezte, hogy éppen azzal a nővel beszélgessen az apósáról és a féleségéről, akit a válás után el akar venni.

- Jól. - Nem akarsz beszélni róla?

- Nem igazán.

- Rendben, megértelek. - A nő csalódott volt, de nem erőltette a dolgot. Jordan előző évben ismerte meg Lesleyt, amikor együtt dolgoztak egy hatalmas East Side-i épület tervezetén. A férfi, építési vállalkozóként, a nő építészként vett részt a munkában. Valójában Jordan nem keresett új kapcsolatot, hiszen-mint apósa megjegyezte -Jeff halála utána munkájába temetkezett. A dolgok maguktól alakultak így.

- Nehéz lehet most neked - mondta Lesley gyengéden. - Meg kell azonban értened, hogy én is kellemetlen helyzetben vagyok. Egy nős férfival hozott össze a sors.

- Megértem.

- De kényszeríteni sem akarlak a válásra. - Ez a házasság már úgyis régen halott.

- Ezt meg is mondtad rögtön az elején... Ám ennek hat hónapja, és azt még azóta sem említetted, hogy valóban elválsz Mollytól. - Ez a megjegyzés enyhe szemrehányásnak tűnt.

- Már évekkel ezelőtt be kellett volna nyújtanom a válókeresetet - adott igazat a nőnek Jordan.

- Mégsem szántad rá magad. Miért?

- Túlságosan elfoglalt voltam. Feltételeztem, hogy majd Molly elindítja a pert. - De ő sem tette meg - mutatott rá Lesley. - Elgondolkodtál már ezen?

A férfi bólintott. Intett a pincérnek, leadta a rendelést, és remélte, hogy barátnője ejti végre ezt a kínos témát. Sajnos, nem így történt.

- Ugye még mindig szereted? - kérdezte Lesley, aki csak ritkán volt dühös, ellentétben Mollyval. Az építésznő tudott uralkodni magán. Most is inkább aggodalom csengett a hangjában, mint harag, s Jordan csodálta ezért. - Ez teljesen érthető.

- Hogy szeretem Mollyt?

- Igen. Szörnyű tragédia ért benneteket.

Jordan fájdalmas szorítást érzett a mellkasában, és megmarkolta a borospoharat. - Folyton magát hibáztatta. Úgy gondolta, az ő egészségügyi képzettségével valamiképp meg kellett volna akadályoznia a kisfiunk halálát. - Akkoriban mindig tiltakozott, ha Molly ezt előhozta. Amikor azon a reggelen ő elment otthonról, a felesége és a kisfia aludt még. Jeff nyugtalan volt, egyszer felsírt. Alig hajnalodott, ezért Molly úgy vélte, még alhatnak egy kicsit, és nem törődött a baba jelzésével. Ez volt az utolsó hang, amelyet a gyerek hallatott. Amikor Molly egy óra múlva bement hozzá, Jeff már halott volt.

Jordan nem akarta soha többé átélni ezt a fájdalmat, így nem, mert újabb gyermeket vállalni. Lesley ugyanígy érzett.

- Nem szeretnék nyomást gyakorolni rád ezekkel, a kellemetlen kérdésekkel - folytatta Lesley.

- Nem is teszed.

A pincér kihozta a salátát. Lesley megérezte Jordan rossz hangulatát, és inkább békén hagyta a férfit.

- Molly Manukuában van - közölte Jordan váratlanul. - Manukuában?! Az ég szerelmére, mit keres ott?

- Csatlakozott egy segélycsapathoz.

- Elment a józan esze?! - Lesley megfogta a borospoharát.

- Hazahozom.

- Te?! - húzta fel szemöldökét a nő. - Jordan, ez őrültség! Miért pont te mennél érte? Ha veszélyben van, értesíteni kell a követséget.

- Ian az elmúlt három év alatt nagyon megöregedett. Az egészségi állapota sem engedi meg, hogy ilyen megerőltető utazásra vállalkozzon. De sürgősen tenni kell valamit, mielőtt Mollyt baj érné.

- Küldhetnétek valaki mást...

- Molly nem hallgat senkire rajtam kívül.

- És mi van a papírokkal? Te jó ég! Hiszen jelenleg senki sem juthat be Manukuába, sőt kijutni is nehéz. Az újságok azt írják, bármikor bekövetkezhet a katasztrófa.

- Ian mindent elintéz. Tulajdonképpen az orvosok tanácsa ellenére maga akart odautazni. Lesley, nem szórakozni megyek! Ha már egyszer kiveszek egy hét szabadságot, Manukua lenne az utolsó hely, ahova szívesen ellátogatnék.

- Értem, Jordan. - A nő megfogta a kezét. - Meg kell tenned. Mikor indulsz? - Hangja enyhén remegett.

- Jövő hét elején. - Ilyen hamar?

- Minél előbb, annál jobb, nem gondolod? Lesley bólintott, és lesütötte a szemét.

- Csak egyet ígérj meg... - Amit csak akarsz.

- Kérlek, légy óvatos! Gondolj arra, mennyire szeretlek, Jordan Larabee!

Molly távoli lövések zajára ébredt. Felült az ágyban, és beletelt egy kis időbe, amíg felfogta, hol is van. Ledobta magáról a könnyű takarót, felkelt, és sebesen felöltözött. Már virradt. Pánikba esett emberek rohangáltak összevissza.

- Mi történt? - állított meg egy ápolót, megmarkolva a karját. A férfi tágra nyílt szemmel nézett rá.

- Rögtön ideérnek a lázadók! El kell tűnnie! Azonnal! - Látta Monton doktort?

Az ápoló hevesen megrázta a fejét, kirántotta a karját Molly szorításából, és a parkoló járművekhez rohant.

- Richard! - kiáltotta az asszony. Nem mehet el a barátja nélkül! A férfi az állomás túlsó végén lakott, és szinte lehetetlennek tűnt átjutni oda a nyílt terepen. Az emberek különféle nyelveken ordítoztak.

- Molly! Molly!

Az asszony vádul megpördült, és észrevette Richard Mortont, aki lázasan kereste őt a tömegben.

- Itt vagyok! - kiabálta, és integetni kezdett. Alig tudott utat törni magának a férfihoz. Egy pillanatra hevesen átölelték egymást.

- Azonnal el kell tűnnünk innen! Mwanda teherautójára még felférünk. Molly bólintott, és megragadta Richard kezét.

- És mi lesz a betegekkel? - szakadt fel belőle a kérdés.

- Majd mi gondoskodunk róluk - ígérte Mwanda -, de előbb magukat helyezem biztonságba.

Richardot és Mollyt a szó szoros értelmében feldobták a teherautó platójára. Behúzódtak az egyik sarokba, és várták, hogy elinduljanak, pedig fogalmuk sem volt róla, hová visz az útjuk. A motor nagyokat köhögve ugyan, de beindult. Molly, esküdni mert volna rá, hogy ezt a terepszínűre festett ócskaságot már a második világháborúban is használták.

Egy magasra nőtt, nyurga bennszülött fiú futott a teherautóhoz, és izgatottan kiabált az anyanyelvén. Molly az elmúlt két évben megtanult annyit, hogy félig-meddig le tudta fordítani á fiú szávait. Rémülten nézett az orvosra. Nyilvánvalóan ő is megértette az üzenetet.

Nem mehetnek el. Túl késő. Mindenütt nyüzsögnek a gyűlölködő és bosszúszomjas lázadók. Már eddig is sok ártatlan embert megöltek.

Richard és Molly az egészségügyi állomás foglyai voltak. Mwanda leállította a motort, és kelletlenül kimászott a teherautóból. Merev arccal segített nekik leszállni.

- Most mihez kezdünk? - kérdezte Molly, Richard vállat vont.

- Várunk.

Ugyan mire? A halálra? Imádkoznak, hogy gyorsan eljöjjön? Molly gondolni sem mert arra, mi történhet vele nőként, ha fogságba esik. Meglepő módon mégsem félt. Inkább hihetetlen nyugalom szállta meg. Ha a lázadók megostromolják az állomást, nem fog a sarokban kuporogni, hanem végei mindennapi munkáját: segít a betegeknek.

- Körülnézek - jelentette be Richard tétován. - Elkísérlek - határozta el Molly.

Mwanda lemondóan vállat vont, és elindult.

- Visszamegyek a konyhába - szólt még vissza bizonytalan mosollyal.

A lövések egyre közelebbről hallatszottak. A fővárossal megszakadt a rádióösszeköttetés, így nem tudták, mi történik. Lehet, hogy már az egész ország a lázadók kezén van...

A bizonytalanság volt a legrosszabb. A legtöbb beteg elhagyta az állomást, és megpróbált hazajutni; Richard gondoskodott azokról, akik nem tudtak elmenekülni. Néhányan megpróbálták rábeszélni az ápolónőt és az orvost, hogy tartsanak velük, de ők nem mentek. Ide tartoztak.

Kisvártatva Molly döbbenten állapította meg, hogy csak maroknyi bennszülött maradt velük. Imádkozott a biztonságukért, de nem lehetett tudni, meddig óvják meg őket az állomás falai.

Hirtelen helikopter hangját hallotta. A gép az üres térség felett körözött, nem volt rajta semmiféle felségjelzés, nem tudhatták, barát vagy ellenség. Fülsiketítő zajjal ereszkedett lejjebb. A rotorok szele sűrű, vörös port kavart fel, szinte semmit nem lehetett látni. Molly mintha katonákat látott volna kiugrani a helikopterből. Feltehetően gerillák...

Az asszony az időközben kiürült kórteremben rekedt, a gyerekosztályon. Az ajtó kivágódott; egy géppisztolyos katona lépett be. A gerilla megtorpant, amikor meglátta őt, és hátrakiáltott valamit. Molly felkészült a halálra.

Szinte ugyanebben á pillanatban berontott egy másik férfi is, siettében szinte beszakította az ajtót. Molly belekapaszkodott az egyik kiságyba, és a hihetetlenül ismerős, mogyoróbarna szempárba nézett.

Jordán? - suttogta. - Mit keresel te itt?

- Azonnal el kell tűnnünk innen! - ordította a férfi. A magasból látta, hogy a lázadók legfeljebb öt kilométernyire vannak az egészségügyi állomástól, és rohamosan közelednek. Bármelyik pillanatban felbukkanhatnak.

- Mi van Richarddal? - fakadt ki Molly.

- Az meg ki? - Jordán megragadta felesége karját, és az ajtóhoz vonszolta. Zane és a férfiak, akiket felfogadott, csőre töltött géppisztolyokkal fogták körül a helikoptert. .

- Richard! - harsogta Molly, megpróbálva túlkiabálni a rotor sivítását. - A doktor nélkül nem mehetek el!

- Nincs időnk! - tiltakozott Jordán.

Az asszony meglepő erővel tépte ki magát a férfi kezéből, és dühösen nézett rá. - Nélküle egy tapodtat, sem megyek!

- Átkozottul rossz időpontot választottál, hogy a szeretőd miatt aggódj, nem gondolod?! - fújtatott mérgesen Jordán.

- Megkeresem! - Molly elrohant mellette, még mielőtt a férfi visszatarthatta volna.

Az állomás környékéről fenyegető géppuskaropogás hallatszott. Jordán csak hatalmas lakó- és irodaházak építésében volt jártas, gerillaharcban nem, ezért lépett kapcsolatba Zane Halquisttel.

- Molly! - ordította. - Nincs rá idő!

A felesége nem hallotta, vagy nem akarta hallani. A férfi úgy érezte, itt kellene hagynia. Ez a nő még a vesztét okozza! Eddig soha nem tartotta magát gyávának, most azonban kételkedni kezdett saját bátorságában.

Robbanás ereje rengette meg a földet. Jordán megtántorodott. Megrázta a fejét, hogy kitisztuljon, de nem használt.

Zane odakiáltott valamit, neki azonban annyira zúgott a füle, hogy nem értette. Intett, hogy ezt jelezze Zane-nek, ám hiába. A férfi, akinek több ezer dollárt adott a mentőakcióért, két-három katonával éppen felkapaszkodott a helikopterbe. Jordán szíve hevesen kalapálni kezdett, amikor felfogta, mi történik. Itt hagyják őt, Mollyt és a többi katonát. Nagyot káromkodott, amikor észrevette az asszonyt a létesítmény túloldalán, ahogy karját arca elé tartva próbálja védeni szemét a portól, és döbbenten nézi, amint a helikopter felemelkedik. Egy idősebb, férfi állt mellette.

A férfi, aki rátalált Mollyra a kórteremben, megragadta Jordan kezét. - Fogja a nőt, és rejtőzzenek el! - parancsolta nyersen.

- Segítek maguknak - ellenkezett Jordan. - Előbb helyezze biztonságba a feleségét!

Molly már rohant is feléje, de megbotlott. A férfi elkapta, és magához szorította. Jordan még soha életében nem volt ilyen dühös senkire. Ugyanakkor mérhetetlen örömöt érzett, hogy a felesége él. Majdnem sírva fakadt.

- Hol rejthetnélek el? Molly riadtan nézett rá.

- Én...nem tudom. Talán a raktárépületben. Vagy ott keresnének először? - Lehetséges. Pince nincs?

- Nincs.

- Akkor marad a raktár.

- És veled mi lesz? - Az asszony úgy kapaszkodott Jordanbe, mint fuldokló a mentőövbe.

- Később utánad megyek.

Molly két kezébe fogta a férfi arcát, és könnyes szemmel nézett rá. - Légy óvatos! Vigyázz magadra, kérlek!

Jordan bólintott. Nem állt szándékában feláldozni az életét. Kéz a kézben szaladtak a raktárhoz. A többi férfi gondoskodott az orvosról, akit egy másik rejtekhelyre vittek. A raktárt zárva találták, de Mollynak volt hozzá kulcsa. Jordan azon töprengett, mennyire lesz biztonságos a gyenge építmény. Ha a lázadók elfoglalják az állomást, neki kell megvédelmeznie Mollyt.

- Rejtőzz el! - parancsolta az asszonynak. - Érted jövök, amilyen hamar csak lehet. - Amikor otthagyta a feleségét, utolsó gondolata az volt, hogy annak, aki Mollyt bántani akarja, először őt kell megölnie.

Molly az automata fegyverek minden egyes lövésétől megrémült. Bekuporodott egy sarokba, hátát a falnak vetette, és véresre harapdálta az alsó ajkát. A helyiségben sötétség uralkodott, csak az ajtó alatt szűrődött be némi fény. Valaki elfutott a raktár előtt. Mollynak a félelemtől elakadt a lélegzete; azt hitte, már benyomultak a lázadók. A magány volt a legrosszabb. Közel sem félt volna ennyire, ha Richard mellette van. Vagy Jordan.

Semmi sem okozhatott volna nagyobb meglepetést, mint férje felbukkanása, aki fegyverrel a kézben berontott a kórterembe, olyan öltözékben, mintha a különleges alakulathoz tartozna. Mégis jobban örült volna, ha Jordan Chicagóban marad.

A férfi most haragszik rá, de ez nem volt mindig így. Házasságuk kezdetén olyan szerelmesek voltak egymásba, hogy úgy érezték, semmi sem választhatja el őket.

Mollynak sejtelme sem volt, mennyi idő telt el, míg egyszerre csak kivágódott az ajtó. Rémülettel telve meredt a beáramló világosság felé, majd megkönnyebbülten ismerte fel Jordant.

- Mi történt? - kérdezte aggódva.

- Vigyen el az ördög, ha tudom! - A férfi erőteljes mozdulattal behúzta az ajtót maga után. Ismét sötétség borult a helyiségre, míg Jordan meg nem gyújtott egy szál gyufát. Fegyverét a falhoz támasztotta, és zihálva lerogyott az asszony mellé az agyagos földre. - Ahogy Zane-t ismerem, mindent elkövet, hogy kivigyen innen bennünket, de erre persze nincs semmilyen biztosíték.

- Ki ez a Zane?

- Régi barátom, mostanáig nem találkoztál vele. Évekkel ezelőtt, a katonaságnál ismertem meg.

- És mi van a lázadókkal?

- Zane és a többiek nyilvánvalóan feltartóztatták őket. Legalábbis egy időre. Jelenleg nyugalom van, de nem hiszem, hogy sokáig így marad.

- Mit keresel Manukuában? - Ez a kérdés az óta foglalkoztatta Mollyt, mióta a férje berontott az egészségügyi állomásra.

- Valakinek el kell vinnie innen téged! Édesapád már majd belebetegedett az aggodalomba. Nem élné túl, ha valami bajod esne.

- Nem számítottam rá, hogy ilyen rosszra fordul a helyzet - mentegetődzött Molly.

- Nem kellett volna éppen Manukuába jelentkezned! - morogta Jordan. - Miért nem elégedtél meg azzal, hogy iskolás gyerekeknek felírod a recepteket?! Á, nem, az túl egyszerű lett volna! Neked inkább a világ legveszélyesebb tűzfészkét kellett választanod!

Három éve külön élnek, és röviddel a találkozás k után már megint veszekszenek! - Sajnálóm, hogy belekeveredtél - válaszolt az asszony csendesen.

- Nem a te hibád, hogy itt vagyok. Magamtól jöttem. - Már Jordan sem volt annyira dühös.

- Hogy...hogy megy a sorod mostanában? - kérdezte Molly halkan. - Sok a munkám.

- Még mindig napi tizenkét órát dolgozol? - Igen.

Ez várható volt. Jordan soha nem engedte meg magának, hogy nyíltan gyászolja Jeffet, ehelyett beletemetkezett a munkájába, és elutasította feleségét és az élet örömeit. A temetés után Molly egyre búskomorabb lett, miközben Jordan egy csapásra meghódította az üzleti világot. Nyolc hónap leforgása alatt három hatalmas építéstervezet kivitelezési jogát szerezte meg Chicagóban. Mollynak viszont még ahhoz sem volt ereje, hogy reggelente fölkeljen az ágyból.

Egy lövés akkorát dörrent, mintha ágyút sütöttek volna el. Molly összerezzent. - Lazíts! - suttogta Jordan. - Nem lesz semmi baj.

Ebben ugyan nem lehetett biztos, az asszony mégis hálás volt megnyugtató szavaiért.

- Olyan ostobának érzem magam - vallotta be homlokát a térdére szorítva. Jordan átölelte felesége vállát, és magához húzta. Az asszony akadozva kezdett beszélni.

- Ha...ha bekövetkezne a legrosszabb, tudnod kell, hogy mindig is szerettelek, Jordan...

A férfi egy ideig hallgatott, mintha nem tudna mit kezdeni ezzel a vallomással. - Én próbáltalak nem szeretni - ismerte be végül vonakodva-, de valahogy...szóval nem igazán sikerült.

Újabb lövés dörrent, és Molly ösztönösen közelebb húzódott hozzá. Arcát a férfi mellkasára szorította, hogy érezze testének melegét. Jordan nem szólt semmit, csak tartotta a karjában, és gyengéden simogatta a hátát.

Mollynak régen nyújtott férje szerelmes ölelése ilyen biztonságot és védelmet. Talán már soha többé nem is lesz rá alkalom...Könnyek gyűltek a szemébe, s leperegtek az arcán.

- Ne aggódj, Molly! Minden rendbe jön; megígérem.

- Nem félek - hazudta az asszony. - Hiszen mellettem vagy te, aki mindig is szeretted a hőst játszani.

Jordan gyengéden kisimított egy tincset az asszony homlokából. Molly meg akarta köszönni, hogy itt van vele, de nem találta a megfelelő szavakat. Teljesen természetesnek tűnt számára, hogy megcsókolja a férfi nyakát, s nyelve hegyével végigsimogatja a bőrét. Jordan teste megfeszült, de nem tiltakozott. Igaz, nem is bátorította az asszonyt.

Molly érezte keze alatt a férfi egyre hevesebb szívdobogását.

- Molly! - figyelmeztette Jordan rekedten, s megfogta a kezét, mintha el akarná tolni magától. Jeff halála után ezt gyakran megtette, mintha testi vágya kisfiával együtt meghalt volna.

- Sajnálom! - súgta Molly, ám nem folytathatta, mert Jordan az ajkára szorította a száját. Olyan hevesen csókolta, hogy az asszonynak elakadt a lélegzete, körmeit pedig a férfi vállába mélyesztette.

Őrültség volt most ilyesmibe belekezdeniük, Molly mégis odaadóan felsóhajtott. Három év elfojtott szenvedélyével viszonozta Jordan csókját. A férfi finoman simogatta a mellét, mintha félne élvezni az asszony testét. Molly annyira kívánta az együttlétet, mint még soha senkivel. Kapkodva kigombolta a blúzát, s lecsúsztatta a válláról. Jordan segített levenni a melltartóját, majd tenyerébe vette a mellét.

- Molly...

- Szeress! - kérlelte az asszony. - Olyan nagyon kívánlak!

Jordan mohón a mellbimbójára hajolt. Molly a vágy és a fájdalom vegyes érzésével sóhajtott fel.

- Őrültek vagyunk! - súgta a férfi, de nem hagyta abba a becézést. - A világ őrült... - Molly közben teljesen levetkőzött.

Jordan keze lejjebb vándorolt, lágyan végigsimított az asszony hasán, majd elérte két lába közt a selymes, göndör szőrzetet. A különélés évei hirtelen a semmibe vesztek. Túlságosan jól ismerték egymás testét. A férfi ültében magára húzta a feleségét, és kezét a csípőjére csúsztatta, amikor meleg öle befogadta.

Régen szeretkeztek utoljára. Molly visszafojtotta zokogását, miközben Jordan ritmikusan hintáztatta a testét. Körülöttük mindenütt veszély leselkedett, a halál árnyéka vetődött rájuk, de Molly semmi másra nem tudott gondolni, csak szerelmére és közös vágyukra.

Felsikoltott, amikor eljutott a csúcsra, ám Jordan az ajkára szorította száját, hogy elnémítsa. Molly egész testében borzongott, miközben könnyek peregtek végig az arcán.

Egy heves lökéssel a férfi vágya is beteljesült. Remegve kapaszkodtak egymásba, Molly csendesen sírdogált. Nem szólaltak meg, de nem is volt szükség szavakra. A férfi megcsókolta hitvesét, ezúttal nem szenvedélyesen, inkább mélyről fakadó hálával, s az asszony ugyanúgy viszonozta.

Jordan segített neki felöltözni, majd megint magához szorította. Végül vonakodva eleresztette.

- Mennem kell...

- Hová? - Molly nem akart egyedül maradni.

- Amint lehet, visszajövök - ígérte Jordan. - Bízz bennem! Nem akarlak itt hagyni, de már így is tovább maradtam a kelleténél.

- Értem. - Az asszony igyekezett palástolni a félelmét, ám kevés sikerrel. A férfi megsimogatta az arcát. - Sietek vissza.

Amint magára maradt, Molly lehunyta a szemét, és imádkozott a férjéért. Aztán elvesztette az időérzékét, s nem tudta, délután van-e, vagy este. Az ajtó alatt beszűrődő fénysugár egyre halványabb lett, lehet azonban, hogy csak Mollynak tűnt úgy.

Jordan órák múlva tért vissza, a konyhából szerzett élelmiszerekkel megrakodva. Molly egész nap semmit nem evett, mégsem volt éhes. Csak azért gyűrt le néhány falatot, mert a férfi ragaszkodott hozzá. Jordan viszont farkasétvággyal tüntette el a maga adagját.

- Mi a helyzet odakint? - tudakolta az asszony. - Most éppen nyugalom van.

- Mi van a doktorral?

- Biztonságban van. Érdeklődött utánad. - Jordan leterített egy takarót az agyagos földre. - Próbálj aludni! - Átölelte a feleségét, és magához húzta.

Az egész napos pokoli lövöldözést békés éjszaka követte. Mióta szeretkeztek, Molly most először érezte igazán biztonságban magát. Amíg a férje karjában fekhet, nem számít, mi történik...

Melle a férfiéhoz ért, akinek ettől elakadt a lélegzete. Csak hosszú másodpercek múlva vett újra levegőt. Gyengéden csókolgatta Mollyt, egyre hosszabban és szenvedélyesebben. Ajka végigsiklott felesége arcán, és megállapodott a fülcimpáján. Finoman, a fogai közé vette, s óvatosan harapdálni kezdte. Molly ettől megborzongott, és zihálni kezdett.

A férfi halkan felnevetett.

- Csak azt akartam tudni, még mindig felizgat-e.

- Ezt a játékot ketten játsszák, barátocskám! - Azzal a nő Jordan nyaka köré fonta a karját, s apró csókokat lehelt az álla alá, nyelvével ingerelve a férfi bőrét. Nem kellett ahhoz fény, hogy észrevegye a hatást, hiszen Jordan nem tudta eltitkolni ébredező vágyát.

Jordan mohón megcsókolta az asszonyt. Nyelvével bebarangolta szájának minden szegét-zugát, majd úgy megszorította Molly derekát, mintha soha többé nem akarná elengedni.

A közös szenvedély majd elemésztette őket. Ugyan alig néhány órája már kielégültek, ez azonban kevés volt ahhoz, hogy a különélés évei alatt ébredt mérhetetlen sóvárgásukat kioltsa.

Nem tudtak elég gyorsan levetkőzni, ezért csak azoktól a ruhadaraboktól váltak meg, amelyektől feltétlenül kellett. Most is Molly élte át először a beteljesülés pillanatát, arcát a férfi nyakához szorítva. Röviddel ezután Jordan, vad kiáltással az ajkán, követte őt a gyönyör csúcsára.

Fogalmuk sem volt, mennyi idő telhetett el, mire ismét egyenletesen lélegeztek. - Hihetetlen... - súgta Jordan két gyengéd csók között.

- Ki gondolta volna, hogy életünk legnagyszerűbb szexuális élményére Afrikában teszünk szert, egy rozoga raktárépületben? - Ha most katonák rontanának be és lelőnének, boldog asszonyként halnék meg, villant keresztül Molly agyán. Valószínűleg egyikünknek sem volna ereje a védekezéshez. - Tudod mit? Épp most döbbentem rá, hogy igenis szeretnék élve kikerülni innen.

- Én is - biztosította Jordan. - El tudsz aludni? Az asszony bólintott.

- Én is alszom egy kicsit, aztán kimegyek őrségbe. A többit majd reggel meglátjuk - dünnyögte Jordan.

Molly férjéhez simulva aludt el. Később érezte, hogy Jordan felkel, és gyengéden megcsókolja őt, mielőtt elhagyja az épületet.

Visszatéréséig az asszony mélyen aludt, szinte semmit sem érzékelt a külvilágból. Jordan újra becsusszant a takaró alá, kinyújtózott mellette, magához húzta, és átölelte, kezét a mellére tapasztva.

A férfi egy sóhajjal ellazult, Molly pedig elmosolyodott. Olyan volt az egész, mintha az elmúlt három év nem is létezett volna, mintha újra fiatalok és szerelmesek lennének...mintha Jeff nem halt volna meg.

Molly közeli lövésekre ébredt. Jordan felpattant, és rögtön a fegyveréért nyúlt. - Maradj itt! - parancsolta, s eltűnt, mielőtt még az asszony tiltakozhatott volna.

Molly alig szedte össze a gondolatait, a raktár ajtaja ismét kivágódott.

- Gyerünk! - kiáltott rá Jordan, feléje nyújtva a kezét. - Megjött Zane, és ezúttal tényleg elrepülünk innen.

Molly annyira megkönnyebbült, hogy meg tudta volna csókolni Jordan barátját. Hát visszajött! A szabadban már jobban hallotta a helikoptert. Por kavargott előttük. Kezét védekezően a szeme elé tartva, Molly görnyedten futásnak eredt.

Richard Morton kimerülten mászott be mögötte a helikopterbe. Halványan elmosolyodott, és megpaskolta a nővér kezét, miközben a gép hátuljába igyekezett. - Hol a férjem? - kérdezte riadtan Molly.

- Jön már. Ne aggódjon, tud vigyázni magára! - nyugtatgatta az egyik katona. - Jordan! - kiáltotta Molly.

A helikopter megtelt emberekkel, de nem látta köztük a férjét. Molly előrefurakodott, és felzokogott a megkönnyebbüléstől, amikor végre megpillantotta Jordant. A férfi, lövésre tartott fegyverrel, hátrálva közeledett a géphez, majd tüzelt. A helikopter már majdnem felszállt.

- Jordan! - ordította Molly. - Az ég szerelmére, siess!

A férfi a géphez rohant. Három lázadó tüzet nyitott a kórház mögül. Míg Zane a fedélzetre húzta Jordant, a helikopter nyitott ajtajából két géppisztolyos katona fedezte őket.

Mihelyt a gépen volt, Jordan összerogyott: Erősen vérzett a válla, egyik tenyerét a sebre tapasztotta. Ujjai közül vér bugyogott elő.

Felesége sírva kuporodott mellé. - Eltaláltak!

A férfi bágyadtan rámosolygott, majd elvesztette az eszméletét.

Jordan érezte, hogy ég a válla. A fájdalom visszahozta a kellemes öntudatlanságból. Kinyitotta a szemét. Molly és az orvos éppen ellátták a sebét. Az asszony blúza csupa vér volt.

- Rendbe fogsz jönni - nyugtatta meg Molly, amikor észrevette, hogy férje magához tért. Jordan azonban félelmet látott az asszony szemében.

- Hazudós! - Ez az egyetlen szó mindén erejét igénybe vette. Hangja alig volt több rekedt suttogásnál.

Molly szorosan fogta a kezét.

- Most pihenj! - mondta könnyben úszó szemmel. - Zane szerint hamarosan leszállunk Nubambayben. Állítólag van ott egy kitűnő kórház.

Jordan lehunyta a szemét, és megpróbált bólintani, de túl gyenge volt hozzá. Vállában annyira felerősödött a fájdalom, hogy a fogát csikorgatta kínjában. Azután megint elsötétült előtte a világ.

Az első, amit ébredéskor megpillantott, egy infúziós palack volt. A fehér falak látványa és a fertőtlenítőszer szaga elárulta, hogy kórházban fekszik. Hunyorogva fordította el a fejét. Molly az ágy mellett aludt egy széken, összegömbölyödve, fejét a vállára ejtve. Egy szőke hajtincs az arcába hullón.

Ezzel a külsővel nagy feltűnést kelthetett a manukuai gyerekek körében, akik valószínűleg megszerették őt, töprengett a férfi. Hiszen Molly mindig is kitűnően bánta kicsikkel, ez valószínűlég veleszületett képessége. Mihelyt meg tudja bocsátani magának, ami Jeff-fel történt, újfa férjhez mehet, és teljesülhet a vágya: családot alapíthat...

A bánat betontömbként nehezedett Jordan mellére. Egyszer már megpróbálkozott az apasággal, és többé nem állt szándékában vállalnia vele járó kockázatot. Behunyta a szemét, és erőszakkal felidézett egy másik arcot, a kedves, barátságos Lesleyét. A kép azonban elmosódott, helyébe mélységes bűntudat költözött.

Lefeküdt Mollyval! Nem is egyszer, kétszer. Egy hibás lépésen még túltenné magát, de két ilyen botláson már nem. Lesleynek ugyan nem kell magyarázkodnia. Az építésznő, nem az a fajta teremtés, aki kínos kérdéseket tesz fel, ő pedig önként biztosan nem fogja neki bevallani.

- Jordan? - Molly halkan ejtette ki a nevét, nehogy felébressze.

A férfi odafordította a fejét.

- Szia! - A szája mintha vattával lett volna tele.

- Hogy érzed magad?- Az asszony felállt, és megsimogatta férje homlokát. - Pokolian.

- Szomjas vagy? Jordan bólintott.

- Tessék! - tartott elé Molly egy pohár vizet. A férfi mohón ivott.

- Ez jólesett - suttogta, majd visszahanyatlott a párnára. - Mennyi kárt okozott a lövés?

- Két golyó volt, de szerencsére egyik sem ért csontot. Egy ideig fáj majd a seb; de rendbe fogsz jönni. A lábadozás idejét tekintsd régen esedékes szabadságnak!

- Meg fogsz lepődni, de szívesebben tölteném a szabadságom egy kedves, békés Karib-tengeri szigeten, mint itt.

- Tökéletesen megértelek. Mit szólnál két héthez a Virgin-szigeteken? A napsütés és a homok mindkettőnknek jót tenne.

A férfi behunyta a szemét. Kizárt dolog, hogy eltöltsön két hetet Mollyval a paradicsomban, ha tényleg el akar válni...

- Mikor kelhetek fel? - kérdezte rekedten.

- Két nap múlva. A vérveszteség miatt vagy ilyen gyenge, egy kis pihenés után gyorsan erőre kapsz.

- Minél előbb vissza kell térnem Chicagóba. Nincs időm a tengerparton lustálkodni.

- Ahogy gondolod.

Molly csalódott hangja hallatán Jordan még nyomorultabbul érezte magát. - Mikor mehetek ki innen?

- Holnapután valószínűleg elengednek. Kivettem egy szállodai szobát, és gondoskodhatom a repülőjegyekről az Államokba, ha azt akarod.

- Azt akarom. - Ennél, egyértelműbben Jordan nem nyilatkozhatott volna. Molly az ablakhoz lépett, és kinézett. Karba font kézzel várt egy darabig, majd föltette a kérdést:

- Miért vagy ilyen utálatos?

- Talán e miatt a két lyuk miatt a vállamban! Vagy mert át kellett repülnöm a fél világot, hogy hazavigyelek, holott, az lett volna az ésszerű, ha magadtól tűnsz el innen.

- Nem én kértelek, hogy gyere utánam! - fakadt ki Molly. - Te nem, de az apád igen.

- Akkor azt javaslom, legközelebb maradj inkább otthon! - vágta rá az asszony indulatosan, és kiviharzotta kórteremből.

2. FEJEZET

- Biztos is, hogy otthon maradok! - kiáltotta utána a férfi szánalmasan erőtlen hangon.

Zane később benézett hozzá, de Jordannek nem volt kedve a társal gáshoz. Kezet ráztak, s Jordan nem hitte, hogy valaha is viszontlátja a barátját.

Mollyval csak akkor találkozott újra, amikor kiengedték a kórházból. Az asszony egy tolókocsival várta a szobája előtt.

- Tudok járni! - vetette oda a férfi. - Egek! Légy már észnél!

A férfi olyan pillantással nézett Mollyra, amely azt sugallta, akkor lett volna észnél, ha Chicagóban marad.

Taxival mentek a szállodába, de mintha órákig tartott volna az út. Mire megérkeztek, Jordan túlságosan kimerült ahhoz, hogy kifogásolja a közös szobát. A lényeg, hogy két ágy van benne!

Molly ebédet rendelt a szobába, amelyet némán fogyasztottak el. Jordan - akarata ellenére - elaludt, s csak két óra múlva ébredt fel. Mollyt nem látta, ennek azonban kifejezetten örült. Kényelmetlenül érezte magát a közelében. Rögtön meg kellett volna beszélnie vele a válást, de a közösen eltöltött éjszaka után már nem tartotta helyesnek, hogy előhozakodjon ezzel a témával. Fogalma sem volt, mit tegyen.

Felült az ágyban, óvatosan megmozdította előbb az egyik, majd a másik vállát, s fogát csikorgatta a fájdalomtól. A gyógyszer a fürdőszobában volt, így gondolkodás nélkül bement érte.

Abban a pillanatban rájött, hogy nagy hibát követett el, amint átlépte a küszöböt. Molly a zuhany alatt állt, és éppen szappanozta a testét. Az üveg nem igazán rejtette el az alakját. Bőre selymesen csillogott, rózsaszínű mellbimbója hegyesen ágaskodott a vízsugár alatt. A mosdókesztyűvel megdörgölte a hasát, majd széttárta a combjait, és lejjebb folytatta a mosakodást.

Jordan visszafojtott lélegzettel kapaszkodott meg a mosdókagylóban. A látvány teljesen megbabonázta. A világ minden kincséért sem fordította volna el a tekintetét. Alig bírta elfojtania v ágyát, hogy újra érezze az asszony testét.

- Jordan?!

- Sajnálom... - Úgy érezte magát, mint egy rajtakapott kisdiák. - Nem akartalak megzavarni.

- Semmi baj. - Az asszony elzárta a vizet, a törülközőért nyúlt, és kilépett a zuhanyfülkéből.

Jordan megigézve állt, nehezen lélegzett, míg Molly megdörzsölte a karját és a mellét. Itt valami nincs rendben! Hiszen ő erős akaratú férfi, aki nem esik olyan könnyen kísértésbe! Az elmúlt évek önmegtartóztatása a bizonyíték erre.

Valahogy visszajutott a szobába, lerogyott egy karosszékbe, és bekapcsolta a televíziót. Kerek öt percbe telt, amíg felfogta, hogy az adás francia nyelven folyik.

Nem sokkal később Molly mezítláb, fehér fürdőköpenyben kilépett a fürdőszobából. Haját szárazra törölte, és a mosolyán látszott, tökéletesen tisztában van azzal, milyen hatást gyakorol a férjére. Élvezte, hogy szenvedni látja.

- Kérsz egy fájdalomcsillapítót? - tudakolta mézédesen.

Jordan megrázta a fejét, és úgy meredt a tévére, mintha egy szót sem akarna elmulasztania műsorból.

Amikor a gép végre leszállt, Molly örült, hogy újra otthon lehet.

Apja már türelmetlenül várta, hogy véget érjen a vámvizsgálat. Az asszony sokkal idősebbnek látta őt, mint amikor elutazott. Az öreg arca felragyogott, amint megpillantotta a lányát, s boldogan kitárta felé a karját.

- Apa! - ölelte meg Molly hevesen. Zavartan elmaszatolta a könnyeit, belecsimpaszkodott az apjába, és átadta magát az érzelmeinek.

- Már épp ideje volt, hogy haza gyere - dorgálta Ian, nedves szemét törölgetve. Még egyszer magához szorította gyermekét, majd kezét a derekára tette. Jordan egyik lábáról a másikra állt. Gyűlölte az érzelgős jeleneteket.

- Köszönöm! - Ian megrázta Jordan jobbját. - Nélküled talán el is veszítettem volna az én kicsi lányomat.

- Szóra sem érdemes! - Jordan úgy tett, mintha csak' az út túloldalára ment volna át Mollyért.

- Vigyázz magadra! - lépett feléje az asszony, hogy megsimogassa az arcát, s köszönetet mondjon. Szerette volna meg is csókolni, de elbizonytalanodott.

A férfi bólintott.

- Rendben! Majd felhívlak.

Molly a nyelvébe harapott. Legszívesebben azt mondta volna, ne dolgozzon túl keményen. Egy lőtt seb mégsem gyerekjáték...

A férfi gyorsan elfordult, és kifelé indult a hordár nyomában. Felesége hosszasan nézett utána. Három végtelenül hosszú évig alig látták egymást, s már azt hitte, közös életüket örökre szétrombolta a gyász és a fájdalom. Ezen a héten azonban minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a férfi még mindig szereti őt. Ahogy ő is Jordant.

A férfi azonban szemlátomást nem örül ennek. Molly gyanította, hogy a férje ugyanúgy elbizonytalanodott és összezavarodott, mint ő.

A nap sugarai a cseresznyefa komódon játszottak, amikor Molly felébredt régi szobájában a szülői házban. Hanyatt feküdt, fejét egy vastag tollpárnán nyugtatta, s élvezte, hogy újra otthon van. Rátörtek a gyerekkori emlékek.

Most azonban már nem kamaszlány, hanem érett nő! Ettől a gondolattól árnyék futott át az arcán. Jordannel ideje lenne eldönteniük végre, mi legyen a kapcsolatuk további sorsa, de nyilvánvalóan még egyikük sem áll erre készen.

Belebújt egy ujjatlan nyári ruhába, és lement a földszintre. Apja a konyhaasztalnál ült, s a reggeli lapot egy narancslével teli pohárnak támasztotta. Molly távollétének évei alatt nem sok minden változott.

- Jó reggelt! - Az asszony arcon csókolta édesapját, és töltött egy csésze kávét.

- Jó reggelt! - felelte Ian elgondolkodva.

- Még mindig először a gazdasági rovatot olvasod el?

- Nyugdíjas vagyok, nem halott! - Az öreg halkan felnevetett. - Félig nyugdíjas. Túlságosan unalmas lenne itthon üldögélni és a pénzemet számolgatni.

- Tehát megint dolgozol...

A férfi nem nézett föl az újságból.

- Hetente kétszer bemegyek a bankba, meghagyták az irodámat. Tehát dolgozgatok egy keveset, ők pedig elhitetik velem, hogy fontosa munkám. Én ugyan jobban tudom, mi az igazság, de ezt nem kötöm az orrukra.

Molly mosolyogva ült le. Apja mindig nagy jelentőséget tulajdonított bizonyos dolgoknak. Az ebédet és a vacsorát az étkezőben szolgálták föl, márkás porcelántányérokon és drága kristálypoharakban. A reggelit azonban a konyhában fogyasztották el a kerek tölgyfa asztalnál, mely az egyik napos ablak előtt állt.

Molly elvett egy lekváros táskát, és a narancsleves kancsóért nyúlt. - Apa, eladta Jordan a házat?

Ian összehajtogatta az újságot, és letette a tányér mellé. - Tudomásom szerint nem. Miért kérded?

- Csak kíváncsiságból...

A férfi egy ideig vizsgálódva nézte a lányát.

- Ha jól sejtem, nem volt alkalmatok kiadós beszélgetésre... - Nem bizony. - Rövid csönd nehezedett rájuk.

- Értem. - Molly apjának hangja teljes elégedettségről árulkodott. - Minek örülsz annyira? - kérdezte az asszony.

- Ki örül? - vágott az öregúr rögtön ártatlan képet.

- Ne játssz velem, apa! Jordannek talán mondania kellett volna valamit? - Honnan tudhatnám?

Molly felállt, és letette a szalvétát az asztalra. - Itt valami bűzlik!

- Ó, igazán?

- Megkaphatnám a kocsit? - tudakolta Molly, amint elhatározásra jutott. Az idős ember széles mosollyal nyújtotta át a kulcsokat.

- Nem várlak haza ebédre. - Azzal ismét az újságba temetkezett.

Őrültség lett volna ilyen korán beállítania Jordanhez, főleg hogy csak most tértek vissza Afrikából. Molly tehát előbb elhajtott kedvenc pékségéhez, hogy vegyen néhány sajtos kiflit. Legnagyobb örömére Pierre, a pék megismerte, és barátságosan megrázta a kezét.

- Már lemondtam arról, hogy valaha is viszontlátom - mondta erős francia akcentussal, majd töltött az asszonynak egy csésze kávét, és az egyik ablak melletti asztalkához vezette. - Foglaljon helyet, kérem!

Molly elámult a szokatlanul szívélyes fogadtatáson. A férfi letette a kávét, s az alkalmazott már hozott is egy süteménnyel megrakott tányért.

- A lányunk kisbabája ugyanúgy halt meg, mint a maguk kisfia - nézett rá szomorúan Pierre. - Amanda lefektette a picit aludni, s Christian többé nem ébredt fel. Ennek már jó néhány hónapja, és a lányom meg a férje még mindig gyászolnak. Olyan kérdésekkel gyötrik magukat, amelyekre senki sem tud felelni.

- A tépelődés soha nem múlik el. - És a bánat sem, de ezt Molly nem mondta ki hangosan. Az évek múltán csökken ugyan a fájdalom, ám nem szűnik meg teljesen.

- A lányom és a vejem saját magukat hibáztatják. Azt hiszik, ők csináltak rosszul valamit.

- Nincs igazuk. - Molly az orvosi szakkönyvekben olvasott választ ismételte. Senki sem hibás, éppen ezért a fájdalom, a harag és a bánat belülről emészti a szülőket. Vele is így történt: a tragédia súlya addig nehezedett rá, míg idővel agyonnyomta. Amikor Jordant elhagyta, már érzelmi roncs volt.

- Beszélniük kellene valakivel, aki ugyanígy veszítette el a gyermekét - folytatta Pierre -, különben ez a szerencsétlenség mindkettőjüket tönkreteszi. - A pénztárgép mellől hozott egy darabpapírt, és fölírt rá egy telefonszámot.

Molly átvette a cédulát, bár nem tudta, akar-e igazán beszélni a házaspárral. - Kérem! - Pierre rátette a tenyerét Molly kezére. - Csak az értheti meg igazán a fájdalmukat, aki maga is elveszítette a gyermekét.

- Én...nem is tudom, Pierre.

A férfi könyörögve nézett a szemébe.

- Isten majd megmutatja magának a helyes utat. Ne aggódjon! - Hozott egy zacskó sajtos kiflit, és nem fogadott el érte fizetséget.

Molly elköszönt. Nem tudta, mit csináljon. Ha önmagán és Jordanen nem volt képes segíteni, hogyan vigasztalhatna meg másokat?

Jordan autója a közös házuk előtt parkolt. Tehát nem adta el! Némi bátorságot öntött az asszonyba a tudat, hogy legalább ez megmaradt még a házasságukból. Hosszú idő óta először járt itt, s most elbizonytalanodott, hogy csengessen-e, vagy egyszerűen menjen be. Végül is ez az otthona-legalábbis valamikor az volt. Az udvariasság persze megkövetelte, hogy csengessen.

Jordan fürdőköpenyben, kócosan nyitott nagy sokára ajtót. Úgy meredt az asszonyra, mintha kísértetet látna.

- Mielőtt leharapnád a fejem, hoztam neked egy kis ajándékot.

- Remélem, valami finomságot! - vette szemügyre a férfi a fehér zacskót. - Sajtos kiflit.

- Elég meggyőzően hangzik. - Azzal Jordan kitárta felesége előtt az ajtót.

A ház pontosan ugyanolyan volt, mint amikor Molly elhagyta, csak most minden sarokban iratok tornyosultak.

- Úgy látom, hazahordod a munkát - jegyezte meg szárazon.

- Idefigyelj! Ha prédikálni jöttél, rögtön el is mehetsz. De a kiflit hagyd itt! Megérdemlem, amiért kivánszorogtam az ajtóhoz.

- Rendben van. - Az asszony kiment a konyhába. Rögtön megtalálta a kávét, bekészítette a főzőt, és felrakta a tűzhelyre. Elővett két fekete, füles bögrét, melyeken ez állt ezüst betűkkel: Larabee-gyártmány. - Hé! - tréfálkozott. - Mikor váltottál szakmát, hogy csészekészítéssel foglalkozz?

A férfi komoran nézett rá, s nyilvánvalóan nem állt szándékában válaszolni. Molly csak mulatott a rosszkedvén. Megvárta, míg lefő a kávé, aztán töltött a férjének is egy csészével.

Jordan mohón felfalt két kiflit, mialatt az asszony kivette a magáét a zacskóból. Jó jel, hogy van étvágya. Molly óvatosan közelítette meg a témát, amiért jött.

- Apa kérdezte, hogy volt-e alkalmunk beszélni egymással. A férfi abbahagyta az evést, és összevonta a szemöldökét.

- Volt rá valami különleges oka, hogy feltegye ezt a kérdést, Jordan? Megint csengettek. A férfi dünnyögött valamit, és felállt ajtót nyitni. Paul Phelps, az építésvezető ballagott be lomhán, s megtorpant, amikor észrevette Mollyt. Széles vigyor jelent meg az arcán.

- Molly! De örülök, hogy látlak! - Odalépett az asszonyhoz, és átölelte. - Látványod gyógyír fáradt szememnek.

Molly mindig is kedvelte Pault, aki inkább barát volt, semmint alkalmazott. - Hogy van a család?

- Brenda szült nekem tavaly még egy kislányt - jelentette be Paul büszkén. - Gratulálok!

A férfi töltött magának egy kávét, majd Jordanhez fordult. - Mi történt a karoddal? - érdeklődött a kötésre mutatva.

- Semmi olyan, ami ne gyógyulna meg idővel - mormolta Jordan. - Most jobb, ha felöltözöm, ha már ilyen díszes társaság gyűlt itt össze.

Nem látszott túl lelkesnek, de Molly örült, hogy kettesben maradhat Paullal. - Hogy ment Jordan sora mostanában? - kíváncsiskodott, mihelyt férje elhagyta a helyiséget.

Paul vállat vont.

- Jobban, mióta tavaly... - Elnémult, és bűntudatosan nézett az asszonyra. - Mióta...nos, tudod, mióta nem dolgozik éjjel-nappal.

- Ha körülnézek itt a házban, másképp látom.

- Mi történt a vállával? - tudakolta Paul, s Molly remélte, nem csak azért, hogy témát váltson.

- Rálőttek.

- Rálőttek?! - Paul majdnem elejtette a csészét. - Hosszú történet.

- Túl hosszú lenne elmagyarázni - szólt közbe Jordan nyersen, megjelenve az ajtóban. Ideges arckifejezéséből Molly rájött, hogy nehezen boldogult egyedül az öltözködéssel.

Paul zavartan nézett egyikükről a másikra, majd letette a csészét a pultra.

- Úgy látom, sok a megbeszélnivalótok. Örülök, hogy újra láttalak, Molly. Aztán el ne tűnj megint, hallod?

Az asszony bólintott, és kikísérte. A vendég szemmel láthatóan gyorsan le akart lépni, de Molly visszatartotta.

- Mit akar mindenki eltitkolni előlem? - Inkább Jordat kérdezd...

Molly pontosan ezt akarta tenni. Amikor visszatért a konyhába, férje szemében elszántság és sajnálat tükröződött.

- Mindent tudni akarok! - követelte Molly. A férfi elfordította a tekintetét.

- Két okból utaztam Manukuába. Először is az apád megkért, hogy hozzalak haza.

- A másik ok az, hogy...- Jordan mély levegőt vett - meg akartalak kérni, egyezz bele a válásba.

Molly úgy érezte, kicsúszik a lába alól a talaj. Jordan el akar válni! Csak azért ment utána Manukuába, hogy rávegye a válásra!

Jeff halála után sok mindent megtanult a fájdalomról. Először eltompulnak az ember érzékei, hogy el tudja viselni a gyötrelmet. Csak később fogja majd föl Jordan szavainak valódi jelentését.

- Értem. - Lehunyta a szemét. És ő még közös utazást javasolt egy trópusi szigetre! - Korábban is szólhattál volna. Még mielőtt bolondot csináltam magamból.

- Ha valaki bolondot csinált magából, az én vagyok.

- Nem csoda, hogy annyira sürgős volt visszatérned az Államokba. - Most már minden világos!

- Nem így akartam elmondani. - A férfi csüggedten leeresztette a vállát.

- Örülök, hogy végre megtetted. Te jó ég! Ki tudja, meddig viselkedtem volna még úgy, mint egy idióta! Az apámnak elmondtad? - Molly nem is várt választ a kérdésre, hiszen Paul zavara és gyors távozása elárulta, hogy még ő is tudja.

- Sejtem, mire gondolsz - szólalt meg halkan Jordan. - Aligha...

- Arra, ami a raktárban történt közöttünk. - A férfi összeszorította a száját. - Ha mentséget keresel, azzal nem szolgálhatok. Egyszerűen megtörtént. Nem lett volna szabad, de ez van. És még csak nem is sajnálom.

Az biztos, hogy különleges módja a búcsúnak- nevetett fel Molly kurtán. - Én...én sem sajnálom.

- Nem akartam fájdalmat okozni neked.

- Tudom. - Az asszonynak úgy elnehezült a lába, hogy hihetetlen erőfeszítésébe került eljutni a bejárati ajtóhoz. Megdermedt, amikor beléhasított a felismerés. - Megismerkedtél egy másik nővel, ugye?

A férfi csak akkor válaszolt, amikor Molly keményen a szemébe nézett. - Igen. Lesley Walkerral.

A név, ismerősen csengett Mollynak. - Az építésznő?

- Az elmúlt évben sokat dolgoztunk együtt.

- Biztosan különleges teremtés. - Különben Jordan nem szeretné...

- A fenébe! - A férfi ökölbe szorította ép kezét. - Ne légy ilyen megértő! Rögtön az elején meg kellett volna mondanom, ehelyett meghagytalak abban a hitben, hogy van még esélyünk. Jogosan dühöngenél. Vágj hozzám valamit! - Megragadott egy üres vázát: - Attól jobban éreznéd magad.

Molly elmosolyodott.

- Úgy érted, te éreznéd magád jobban. - Kivette a vázát a férfi kézéből, és visszaállította a helyére. - Ne vágj ilyen bűnbánó képet! Végül is én hagytalak el téged. - Enyhén remegő kézzel nyitotta ki a bejárati ajtót. - Elkezdheted intézni a válást. Jelentkezz, ha alá kell írnom a papírokat!

Jordan inkább elviselt volna még egy golyót, mint hogy lássa Molly szenvedését. Legszívesebben mindent elmagyarázott volna az asszonynak, de tudta, jó szándéka csak a pokolba vezető utat kövezné ki.

Az orvosi utasítást, hogy maradjon otthon és pihenjen, alig egy óráig tartotta be. El kellett mennie az építkezésre, hogy beszéljen Paullal, és meg akart szabadulni a gyötrő gondolatoktól. Lesley az építkezésen talált rá.

- Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy dolgozol! - A nő frissen s ragyogó arccal lépett az irodának berendezett lakókocsiba. Aggódva pillantott a férfi karján a kötésre. - Nem kellene kórházban lenned?

- De, valószínűleg igen. - Jordan csókra nyújtotta az arcát. Paul tapintatosan eltűnt.

- Hogy ment a dolog Manukuában? - érdeklődött Lesley. - Nagyszerűen.

- Mollynak nem esett baja?

- Nem. - Jordan remélte, a nő hamar észreveszi, hogy nincs éppen beszédes hangulatban.

- Milyen volt viszontlátni? Úgy értem, hosszú idő telt el. Valamit biztosan éreztél, amikor újra találkoztál vele.

- Igen, - Hirtelen fájdalom nyilallt a férfi karjába. Lerogyott egy székre, és lehunyta a szemét, míg egy kicsit jobban nem érezte magát.

- Jordan, jól vagy? A telefonban azt mondtad, semmiség, de úgy látom, súlyos a sérülésed.

- Egyáltalán nem vészes. - A férfi nem tartott igényt Lesley együttérzésére. A végén még hősnek állítja be, pedig nem az.

- Említetted Mollynak, hogy válni akarsz?

A férfi eleresztette füle mellett a kérdést, felállt, és úgy tett, mintha a tervrajz teljesen lekötné a figyelmét.

- Persze, egy forradalom kellős közepén nem lehetett alkalmad rá - válaszolt helyette Lesley. - Szerencsétek volt, hogy egyáltalán élve kikerültetek onnan.

- Ma reggel beszéltünk róla - magyarázta Jordan türelmetlenül. - Beleegyezett. Nem lesz semmi gond.

- Tudom, milyen nehéz neked...Talán meggondoltad magad? Félelmetes, ahogy Lesley képes a gondolataiban olvasni!

- Nem - felelte határozottan a férfi. - Válni akarok.

Larry Rife nem szerette a bontópereket. Csak azért vállalt el olykor egyet-egyet, hogy valami mást is csináljon, mint általában. Már háromszor-négyszer találkozott Jordannel, aki biztosította arról, hogy ez békésválás lesz. Olyan pedig nincsen, gondolta Larry, de nem közölte ügyfelével a véleményét. Larabee és felesége hamarosan maguktól is rájönnek erre.

Amennyire Larry tudta, Mrs. Larabee nem akart saját ügyvédet, mert egyetért férje ajánlatával. Ez is szokatlan volt, ám ebben a válóperben sok minden eltért az átlagtól.

Titkárnője beszólt a házi telefonon: - Itt vannak.

Larry felállt, amikor a házaspár belépett. Udvariasan kezet szorított Jordannel, azután hellyel kínálta őket. Larabee felesége csinos volt, és törékenynek látszott. A külső azonban gyakran megtévesztő, hiszen egy törékeny nő nem dolgozott volna két évig Manukuában.

Larry kézbe vette az iratokat, és megkérdezte Mollyt: - Átolvasta a peren kívüli megállapodás tervezetét?

- Igen - felelte az asszony színtelen hangon. - Úgy vélem, Jordan több mint nagyvonalú.

- Meglehetősen szokatlan dolog, hogy önnek nincs ügyvédje. - Larry kötelességének érezte, hogy erre rámutasson.

- Miért kellene, hogy legyen? Nincs ellenvetésem. Miért lassítanám az eljárást?

- Fontos, hogy megértse a megállapodásban foglaltakat. - Mindent tökéletesen értek.

Jordan Larabee mindeddig furcsa módon hallgatott.

- Igaza van Mr. Rife-nak, Molly. Talán jobb lenne, ha mégis ügyvédet fogadnál.

- Minek? Vissza akarod kapni a szabadságodat, és már így is éppen elég soká vártál rá.

- Nem szeretném, ha később úgy éreznéd, hogy becsaptalak. - Larabee idegesen keresztbe tette a lábát.

- Emiatt egyáltalán nem aggódom, rendkívül nagyvonalú az ajánlatod. Miért nem hagyjuk ennyiben a dolgot?

- Komolyan gondolod? - Természetesen.

Larry nem emlékezett egyetlen házaspárra sem, akik így aggódtak volna egymásért. Az iratokban valami fogódzó után kutatott, amelyből megtudhatná, mi ronthatta meg két ilyen jóravaló ember kapcsolatát.

- Gyerekek nincsenek érintve az ügyben - mondta, inkább csak magának. - Nincsenek gyerekeink - vágta rá Larabee, habár az ügyvéd nem kérdezte. - Volt egy gyermekünk - fűzte hozzá az asszony. - Egy kisfiunk. Bölcsőhalált halt. Jeffreynek hívták.

A férje hallgatott.

Larry lejegyzetelte az asszony szavait. Végre összeállt a kép. Nem a megszokott okok vezettek a váláshoz - a gyász lehet a gyökere mindennek.

Molly Larabee szakította félbe a gondolatmenetét. - Alá kell írnom valamit?

- Igen, persze. - Larry átnyújtott egy tollat, és eléje tolta a papírokat. - Még ma délután benyújtom ezeket, az iratokat, és a válás körülbelül hatvan nap múlva jogerős lesz.

- Olyan hamar? - döbbent meg Mr. Larabee. - Olyan soká? - kérdezte a neje.

Larry szemügyre vette az íróasztala előtt ülő fiatal párt. Az évek során sok házaspárt látott, akik szó szerint gyűlölték egymást, mire eljutottak az irodájába. Zavarba ejtő volt két olyan ember válását intézni, akik látszólag még mindig tiszta szívből szeretik egymást.

Az ügyvéddel való találkozás után Molly kiült édesapja kertjében a szomorúfűz alá. Nem számított rá, hogy ennyire felkavarja a dolog. Hálás volt a sorsnak, hogy apja ezen a délutánon nem tartózkodott otthon, mert magányra vágyott, hogy tisztázza az érzéseit.

Egy darabig hiába várta a könnyeket. Hogyan is sirathatna el egy házasságot, amely már évek óta nem létezik?

A szomorúfűz kecses ágai hajladoztak a szélben, s az asszony hátát a törzsnek támaszkodva szemügyre vette a gondosan ápolt kertet, amely édesanyja öröme és büszkesége volt. De ő már halott - ahogy Jeff és a házassága is.

Titokban érdeklődött Lesley Walkerról, de csak jót hallott róla. Tehetséges építész, fényes jövő áll előtte, fiatal, lendületes és kedves. Akármilyen nehéz is megemésztenie, Lesley pontosan az a nő, akire Jordannek szüksége van.

Ez a felismerés elviselhetetlen fájdalmat okozott Mollynak. Szemét könnyek lepték el.

- Gondoltam, hogy itt talállak - szólalt meg hirtelen az apja a háta mögött. Az asszony gyorsan megtörölte az arcát.

- De hiszen ma délután el akartál menni!

- El is mentem. - Ian Houghton nehézkesen leült lánya mellé a fűbe. Drága olasz öltönye kirítt a környezetből. - Később azonban úgy gondoltam, most biztosan letört vagy.

- Jól vagyok.

Apja átnyújtott egy hófehér zsebkendőt.

- Látom. - Átölelte Mollyt, s állát lánya fejére támasztotta. - Kislánykorodban is mindig ide jöttél. A kertész évek óta nógat, hogy vágassam ki ezt az öreg fát, de nem volt szívem megtenni, mert tudom, mennyire szereted.

- Kedves tőled.

- Nem fogod örökké ilyen szörnyűnek látnia dolgot, kicsim. Egy napon, ha majd visszatekintesz, már közel sem fog ennyire fájni.

Apja Jeff halálakor is ezzel vigasztalta, de nem lett igaza. A fájdalom nem igazán enyhült.

- Jobban szeretnéd, ha Jordánt be sem lépett volna az életedbe?

Molly rá akarta vágni, hogy igenis azt kívánja, bárcsak sohase találkozott volna Jordannel, sohase szeretett volna belé, és ne hozta volna világra a kisfiát, de ez hazugság lett volna. Jordan volt élete első és utolsó szerelme, azt meg hogyan is bánhatná, hogy Jeff megszületett?! Képtelen volt hazudni.

Jordannel csődöt mondott, ám a férfi is ővele. Házasságuk megromlásában mindketten hibásak...

- Keresek egy saját lakást - jelentette ki elszántan, megkerülve a választ. - Nem kell sietned - vágta rá az apja.

- Ideje, hogy újra kezdjem az életemet. - Mint Jordan?

- Igazad van, apa. Nem lett volna szabad beletemetkeznem a fájdalomba. Ki tudja, meddig maradtam volna Manukuában, ha nem jön közbe a forradalom. Elrejtőztem az élet elől, s ez igazán kellemes megoldásnak tűnt.

- Tudom, hogy önző vagyok, de nem szeretném, hogy máris elköltözz tőlem. Molly átölelte az apját, s nagyon hálás volt a szeretetéért és a támogatásáért. Egyedül ő maradt meg neki. Újra együtt vannak, csak ők ketten. Így volt ez Molly tizenegy éves kora óta.

Miután az asszony döntött, két héten belül talált munkát és lakást is. Néhány bútordarabot és személyes holmijának nagy részét elhozta Jordantől. Akkor ment el a házba, amikor a férfi nem tartózkodott otthon, s egy cédulára felírta, mit vitt magával, és hol érhető el.

Egy kertes ikerház egyik felét bérelte ki. Molly élvezte a rózsák látványát és illatát, s alig várta, hogy kertészkedhessen, ha már teljesen berendezkedett. A tágas lakás két nagy hálószobából, egy konyhából és egy kényelmes nappaliból állt. Manukuai szállásához képest valóságos főúri kastélynak számított. Az volt benne a legjobb, hogy közel volta Michigan-tóhoz meg a kórházhoz, új munkahelyéhez is.

Rövidnadrágban és ujjatlan pólóban éppen könyveket rakosgatott a polcra, amikor csengettek. Megtörölte izzadt homlokát, és felegyenesedett. Egy pillanatra megfordult vele a világ, lerogyott a kanapéra, s mélyeket lélegzett. Ettől kicsit jobban lett.

Ismét türelmetlenül csengettek. Senki más nem csenget így, csak Jordan Larabee!

Molly végre összeszedte magát, felállt, és ajtót nyitott. A férfi ép kezével a falnak támasztva egyensúlyozott egy nagy kartondobozt.

- De sokáig tartott! - jegyezte meg gorombán.

- Sajnálom... - Molly kitárta a szúnyoghálót, és félreállt. A férfi belépett, és leejtette a dobozt a szőnyegre.

- Ezekről megfeledkeztél.

Molly ismét elszédült, ezért gyorsan leült a kanapé karfájára, és kezét a halántékára szorította.

- Nem érzed jól magad? - ráncolta Jordan aggodalmasan a homlokát. - Fehér vagy, mint a fal.

- Csak...túl hirtelen álltam föl. Egy pillanatra megszédültem, de már jól vagyok.

- Biztos?

- Idehallgass, Jordan! Képzett ápolónő volnék. Lehet, hogy sok mindenhez nem értek, de azt pontosan tudom, egészséges vagyok-e. Ha azt mondom, jól érzem magam, úgy is van!

- Rendben. - A férfi zsebre dugta a kezét, és körülnézett. - Mi a véleménye édesapádnak arról, hogy elköltöztél tőle?

- Természetesen boldog lenne, ha életem hátralévő részét vele tölteném, de én jobban szeretek egyedül lakni. - Molly átnézte, amit a férfi hozott, nem talált azonban semmi olyasmit, ami indokolttá tehette volna a látogatást. Ezeket, a holmikat ő maga is elhozhatta volna később.

Jordan beballagott a konyhába.

- Megkínálhatom magam egy itallal?

- Persze. - Nyilvánvalóan mást is akar, nem csak segíteni neki a hurcolkodásban... - A hűtőben találsz limonádét.

A férfi kivett a szekrényből egy kristálypoharat, amelyet Molly egyik nénikéjétől, Thelmától kaptak nászajándékba. Egy másodpercre megdermedt.

Molly közelebb lépett.

- Remélem, nincs kifogásod ellene, hogy elhoztam ezeket a poharakat. Nem szerepeltek a megállapodásban.

- Érdekel is engem néhány pohár!

- Pedig olyan arcot vágtál, mintha zavarna a dolog.

- Egyáltalán nem zavar - vetette oda Jordan nyersen. - Csak azon gondolkodtam, mikor használtuk őket utoljára. Nem karácsonykor? - Elhallgatott. - Bár mindegy, már nem fontos.

A teli pohárral a kezében visszament a nappaliba, és leült a kanapéra. Kezét a karfára tette, s nagyon nyugodtnak látszott.

Molly bezzeg egyáltalán nem volt az. Leült férjével szemben, és várt. - Hogy vagy? - A férfi ivott egy kortyot.

- Jól. És te?

- Nem panaszkodhatom. - És a karod?

- Napról napra jobb. A hónap végén megszabadulok a kötéstől.

- Nagyszerű. Egyébként beszélni akartál velem? - tudakolta az asszony. A férfi előrehajolt.

- Másfél hónap múlva jogerős lesz a válás.

- Miért vagy ilyen? - A férfi megdörzsölte az arcát. - A mindenségit, csak megnehezíted a dolgom! - kiáltotta felugorva.

- Arra vagy kíváncsi, boldog vagyok-e? - kérdezett vissza Molly. - Úgy érted, a válás miatt?

- A csudába! Magam sem tudom, mit akarok hallani tőled. Átkozottul furdal a lelkiismeret. Semmi értelme nem volt idejönnöm, de nem tudok belenyugodni, hogy véget ér a házasságunk anélkül, hogy...

Molly elkapta férje pillantását. Maga is legalább annyira zavart volt, és ő sem tudta szavakba önteni az érzéseit.

- Nos...Valószínűleg a feloldozásodra lenne szükségem. - Jordan röviden és gúnyosan fölnevetett. - Csak az a gond, hogy magam sem tudom, mit kellene megbocsátanod.

- A válás hihetetlenül elszomorít - vallotta be Molly csendesen. - Nem hibáztatlak, Jordan, és nem is haragszom rád, ha erre gondolsz.

- Talán haragudnod kellene.

Az asszony erőtlenül elmosolyodott.

- Csak várd ki a végét! Még lehet, hogy fogok.

- Egyet tudnod kell. Lesleyvel soha nem feküdtem le.

- Jordan, kérlek, ez nem tartozik rám! - Molly odalépett a polchoz, és a könyvek gerincét vizsgálgatta.

- Tisztában vagyok vele. És szörnyen kellemetlen, hogy éppen veled beszélek egy másik nőhöz fűződő viszonyomról. A jó ég tudja, mennyi bűnt követtem el, de a házasságtörés nem tartozik közéjük.

Társalgásuk egyre kínosabbá vált.

- Azt akarod hallani, boldog vagyok-e - dünnyögte Molly. - Hát megmondom. Készen állok rá, hogy újra kezdjem az életemet. Most először vagyok igazán magamra utalva, Afrika nem számított. Találtam új munkahelyet, hétfőn kezdek. Hogy boldog vagyok-e? Igen, bizonyos értelemben az vagyok, de már azt sem tudom biztosan, mit jelent a boldogság. Jeff halála óta nem tudom.

Jordan összeszorította a száját.

- Miért kötünk ki minden beszélgetésünk során Jeffnél? - A kisfiunk volt.

- De meghalt! - fakadt ki a férfi hevesen.

- Hát ez az! - vágott vissza az asszony. - Te viszont úgy akarsz tenni, mintha nem is létezett volna. Meg akartad semmisíteni a fényképeit, és le akartad tagadni, hogy volt valaha gyermekünk. Én erre képtelen vagyok! Jeff a mi vérünk volt, és én nem fogom elfelejteni soha. - Egyszerre kitört belőle a zokogás.

- Mennyi idő kell neked a felejtéshez? - rivallt rá Jordan dühösen. - Öt év? Vagy tíz? Mikor lesz ennek vége? Mondd meg! Meddig akarsz még gyászolni? Molly ökölbe szorította a kezét.

- És te mikor akarod elkezdeni? Mikor fogadod el a tényt, hogy Jeff igenis élt? A férfi nem felelt, ehelyett kirohant a házból, szinte kitépve tokjából az ajtót. Molly úgy remegett, hogy le kellett ülnie, de hamarosan olyan erős hányinger fogta el, hogy épp csak kiért a fürdőszobába.

A rosszullét nem múlt el. Másnap reggel Molly fejfájással ébredt, és alig bírt felkelni. Délben már elég pihentnek érezte magát ahhoz, hogy együtt ebédeljen az apjával.

Az idős férfi már várta az étteremben.

- Molly, kicsikém! Úgy örülök, hogy végre jobban vagy! Csak nem nátha? - Nem. - Molly az étlapért nyúlt. - Jordan. Veszekedtünk, és..: Nos, szörnyen felizgattam magam. De már jól vagyok.

- És min izgattad fel magad annyira?

- Apa! Elmúlt, vége, felejtsük el! A válás rövidesen jogerőre emelkedik, azután pedig semmi dolgom Jordannel. - Az asszony úgy tett, mintha az étlapot tanulmányozná.

A pincér az asztalukhoz jött, még mielőtt ő választott volna. Édesapja viszont már döntött.

- Francia hagymalevest kérek.

A felszolgáló várakozásteljesen nézett Mollyra, aki azonban görcsbe ránduló gyomrára szorította a kezét.

- Én...egy salátát...egy paradicsomsalátát kérek. - Hangja remegett, kábán lehunyta a szemét. Életében csak egyetlenegyszer lett rosszul a hagymaleves említésére!

- Molly? - Apja aggódó hangja mintha nagyon távolról érkezett volna. - Valami nincs rendben?

Az asszony erőtlenül bólintott.

- Valami egyáltalán nincs rendben. Apa, nem tudom, mit csináljak! - Könnyek lepték el a szemét, arcát a kezébe temette.

- Kicsim, mondd el, mi bánt! - paskolgatta a férfi gyengéden a karját. Molly lassan leeresztette a kezét.

- Én...terhes vagyok!

3. FEJEZET

Doug Anderson doktor Molly beteglapját olvasgatva lépett be a vizsgálóba. - Nos, Molly - kezdte vidáman mosolyogva -, gratulálok! A teszt pozitív.

- Rögtön gondoltam. - Az asszony könnyekkel küszködve elfordította a tekintetét. Ugyanakkor ellenállhatatlan kényszert érzett arra, hogy hangos nevetésben törjön ki. - Molly, minden rendben?

- Félek, Doug. Jobban, mint valaha.

Az orvos odahúzott magának egy széket, és leült.

- Ezt a babát nem fogja elveszíteni bölcsőhalál miatt.

- Erre nincs biztosítéka... - Egészségügyi képzettsége folytán Molly ismerte a statisztikát. Minden ötszázadik csecsemő rejtélyes módon, felismerhető ok nélkül hal meg. Azt is tudta, nagyon csekély rá az esély, hogy a második gyermekét is elveszítse. Tehát nem indokolt az aggodalma. Mégis félt. - Többről van szó - suttogta. - Jordan és én válófélben vagyunk.

Doug zavartan keresgélte a megfelelő szavakat. - Ezt nem tudtam.

- Szólnom kell neki a gyerekről. - Már a gondolat is rémülettel töltötte el az asszonyt.

- Lehet, hogy ez mindent megváltoztat - vélte az orvos. - Tehetek magáért valamit?

- Nem; köszönöm.

- Két hét múlva szeretném újra látni.

- Rendben - felelte az asszony gépiesen.

Hazament, rövidnadrágba és pólóba bújt, ivott egy pohár jeges teát, majd leheveredett a hintaágyra a napsütötte teraszon. Éppen azon töprengett, milyen változásokat hoz majd ez a gyermek az életében, amikor csöngettek.

Kinyitotta az ajtót. Jordan valószínűleg egyenesen az építkezésről jött, mert még fején volt a védősisak. Komor arcot vágott.

Szia, Jordan!

- Bejöhetek egy percre?

- Tessék! - Molly kitárta az ajtót. Ha már szakítanak, miért ne tegyék békésen? - Kérsz egy jeges teát?

A férfi megrázta a fejét.

- Valamit szeretnék tisztázni veled...- Miről van szó?

- Katie esküvőjéről. - Molly unokahúgának esküvőjét szombatra tervezték. - Mindig is kedveltem Katie-t - folytatta Jordan. - Nekem is küldött meghívót, de ha számodra ez kínos, inkább nem megyek el.

- Jordan, ne légy nevetséges! Természetesen eljössz. Katie is rajong érted. Nincs rá okod, hogy távol maradj az esküvőjéről.

A férfi lesütötte a szemét.

- Szeretném Lesleyt magammal vinni.

Ez szörnyen sértette Molly büszkeségét, ám inkább sétált volna izzó parázson, mint hogy bevallja Jordannek.

- A beleegyezésemet kéred? - Bizonyos értelemben igen... - Hiszen már majdnem elváltunk.

- Kínos lehet neked, s azt akartam, hogy ne érjen váratlanul.

- A rokonaim előbb vagy utóbb úgyis tudomást szereznek a válásunkról. Itt a nagy alkalom, hogy tisztázzuk előttük az ügyet.

- Ha jobban szeretnéd, hogy ne hívjam meg Lesleyt...

- Jordan, kérlek! Ezt neked kell eldöntened. Ne kívánd, hogy én tegyem meg helyetted!

- Nem akarom, hogy kényelmetlenül érezd magad az esküvőn. - Ne aggódj már értem folyton!

Végül is a te rokonaid.

- Tényleg azt hiszed, hogy a válásunk híre váratlanul éri őket? - Az asszony röviden felnevetett. - Hiszen három éve külön élünk!

A férfi az ajtóhoz lépett, kezét a kilincsre tette. - Akkor szombaton találkozunk.

- Jordan! - kiáltotta Molly hevesen, mire a férfi azonnal megfordult. - Igen?

Az asszony viaskodott magával, meséljen-e a gyerekről, de még képtelen volt rá. Időre volt szüksége.

- Semmi. - Bocsánatkérően elmosolyodott. - Viszlát szombaton.

- Szórakozottnak tűnsz, Jordan - mondta Lesley a templom felé vezető úton. - Csak elméláztam egy kicsit.

- Min?

- A mi esküvőnkön - hazudta. Valójában Mollynál jártak a gondolatai. Hamarosan meg kellene tennünk az előkészületeket. Mi a véleményed? Meglepetésére a nő habozott a válasszal.

- Nekem nem sürgős, és neked sem kellene elhamarkodnod. - Miért?

- Jordan, egy váláshoz idő kell. - Már csak négy hét!

- Nem jogilag gondolom, hanem érzelmileg. Fel kell dolgoznod magadban a zátonyra futott házasságodat, mielőtt közös terveket kovácsolnánk.

- Gyászoljam meg a házasságomat? - kérdezte a férfi türelmetlenül. Ugyan mi a csudát csinált az elmúlt három évben?

- Megérted majd, mihelyt jogerőre emelkedik a válási határozat - fűzte hozzá Lesley könnyű sóhajjal.

- Ahogy gondolod... - hagyta rá Jordan, miközben odaértek a templomhoz. Hangulata akkor sem javult, amikor helyet foglaltak odabent. Az első, akit két sorral előttük felismert, Molly volt.

Szerencsére nem kellett sokáig várakozni, rövidesen felhangzott az orgonaszó, s a nyoszolyólányok ünnepélyesen az oltárhoz léptek. Jordan a többiekkel együtt felállt, amikor Katie besétált az édesapja karján. Megrohanták az emlékek a saját esküvőjükről. Te jó ég, mennyire szerették egymást Mollyval! Fiatalok voltak, talán fiatalabbak is a kelleténél, és szinte bolondultak egymásért.

Élénken emlékezett rá, ahogy Ian ugyanehhez az oltárhoz vezette Mollyt, ahol ő már alig várta, és úgy érezte, még soha életében nem látott ilyen gyönyörű lányt. A házassági esküt érzelmektől remegő hangon tette le, és minden szót komolyan gondolt. Molly pedig teljes odaadással nézett a szemébe. Álmukban sem hitték volna, hogy a lángolás egyszer kihunyhat. '

Az évek során ugyan megváltoztak Jordan érzelmei, de még mindig szerette Mollyt. Bár nem úgy, mint az esküvőjük napján. Akkoriban éretlen tacskóként rajongott érte, az idők folyamán viszont szerelme érettebb lett, és egyre nőtt. Felidézte Jeff születését.

Itt megálljt parancsolt magának. Nem akart a kisfiára gondolni.

Mindenki leült, és Jordan a jegyeseket figyelte, hogy elűzze az emlékeit. Próbálkozása sikettel ennek bizonyult. Amikor Katie és Matt örök hűséget fogadott egymásnak, Lesley a férfi keze után nyúlt. Jordan megdöbbent, hogy nem Molly, hanem egy másik nő ül az oldalán.

Mielőtt felfogta volna, mi történik körülötte, Katie és Matt megcsókolták egymást. Azután kart karba öltve, a boldogságtól ragyogva siettek a kijárathoz. Sok-sok évvel ezelőtt Molly és ő ugyanilyen boldogok voltak...

Az esküvői fogadást is ugyanabban a klubban tartották, mint ők. Jordan arra gondolt, bárcsak inkább elküldte volna a nászajándékot Katie-nek, ahelyett hogy személyesen adja át.

Egy alkalmazott leparkolt a kocsival, Jordan és Lesley pedig - áthaladva a főépületen - kilépett a sűrű, zöld pázsitra. A parkot gyönyörűen feldíszítették lampionokkal, körben kerek, fehér asztalok és székek álltak. Pompás ételek sorakoztak a fehér sátortető alatt. Jordan csak gratulálni akart az ifjú házasoknak, átadnia nászajándékot, és elnézést kérve eltűnni innen.

- Jordan Larabee! Szent ég, valóban te vagy az?

Molly nénikéje, Johanna állt előtte. A férfi őszintén kedvelte az asszonyt, bár az mindenbe beleütötte az orrát.

- Johanna néni! - Jordan futólag megölelte, majd karját Lesley vállára tette. - Szeretném bemutatni neked Lesley Walkert, a menyasszonyomat:

Johanna néni kuncogott, mintha a férfi valami jópofa tréfát mondott volna. - Hogy lehetnél más vőlegénye, mikor Molly a feleséged?

Jordan sajnálta, hogy nem figyelmeztette előre Lesleyt.

- Válófélben vagyunk, én pedig megkértem Lesley kezét. Az idős asszony elvörösödött.

- Ó, Jordan, annyira sajnálom...Úgy értem, Mollyt sajnálom, de a te boldogságodnak persze örülök. A mindenségit! - Kezét az arca elé kapta. - Olyan lehetetlenül fejezem ki magam!

- Nem kell mentegetőznie - biztosította Lesley barátságosan.

Jordan hálásan nyugtázta, hogy menyasszonya oldotta a kényes jelenet feszültségét. - Örülök, Jordan, hogy újra láttalak. - Molly nénikéje gyorsan visszavonult. - Sajnálom, Lesley - suttogta a férfi őszintén.

- Nem számít...

- Elnézést kérünk a fiataloktól, és elmegyünk. Az építésznő megfogta a karját.

- Azt már nem! Ha most lelépünk, az mindenkinek kínos lesz, és Mollynak végeérhetetlen magyarázkodásba kell bonyolódnia.

- Akkor maradunk még vagy egy órát. Egyetértesz?

- Tökéletesen. - Lesley derűsen rámosolygott a férfira. - Minden rendben lesz, drágám, megígérem.

Lesley általában nem szokta becézni, ezért Jordan meglepődött, hogy most drágámnak szólította. Csak később jött rá, hogy ezzel a nő tulajdonképpen az összetartozásukat akarta hangsúlyozni. Ennek örült. Tehát féltékeny!

Később még jobban elcsodálkozott, amikor őt is hatalmába kerítette ez az érzés. Ám nem Lesleyvel, hanem Mollyval kapcsolatban.

A fehér egyenruhás pincérek fölszolgálták a vacsorát, s amint a násznép befejezte az étkezést, a zenekar rázendített, és kezdetét vette a tánc.

Jordan eredetileg csak addig akart maradni, amíg - a hagyomány szerint - az ifjú pár megnyitja a táncot, de mielőtt észbe kapott volna, már ropta is Lesleyvel, sőt kifejezetten élvezte. Jól érezte magát, és őszintén tudott nevetni.

Akkor azonban meglátta Mollyt. Egész különösen hatott rá, hogy a felesége egy másik férfival táncol. Mintha fejbe kólintották volna. Nem mutatta ki az érzéseit, de rövidesen elnézést kért, és elindult az asztaluk felé.

- Csak azt ne mondd, hogy már elfáradtál! - panaszkodott Lesley. - Hiszen még alig kezdtünk el táncolni!

- Szeretnék inni valamit. - A férfi leemelt egy pohár pezsgőt egy arra haladó pincér tálcájáról. Nehezére esett levenni a szemét Mollyról és partneréről. A magas, jóképű férfi túl szorosan fogta az asszonyt. Jordan összeszorította a száját. S szerencsére találkozott egypár régi ismerőssel. Pezsgőspohárral a kezében róttá a köröket, mindenkinek bemutatta Lesleyt, és igyekezett elfelejteni, hogy a feleségét egy másik férfi tartja a karjában.

- Szia, Jordan! Örülök, hogy látlak.

- Ian! - Jordan udvariasan bólintott. - Bemutathatom Lesley Walkert?

- Jó estét, Lesley! - Ian ajkához emelte a nő kezét. Mindig is lovagias volt. Lesley nyilván észrevette, hogy Ian négyszemközt szeretne maradnia vejével, mert elnézést kért, s arra hivatkozva, hogy rendbe kell szednie magát, távozott. Jordan összeráncolta a homlokát. -

- Ki vele, Ian! - Mivel?

- Mondd el, amit akarsz! Essünk túl rajta! Úgy tűnt, Ian jól mulat.

- Nincs semmi különös mondanivalóm. Legalábbis a lányommal kapcsolatban. Mikor beszéltél vele utoljára?

- A héten. Miért?

- Miért? - Ian elfojtott egy mosolyt. - Ezt tőle kérdezd!

- Meg is kérdezem! - Jordan pontosan ilyen ürügyre várt. Letette a pezsgőspoharat, és elvegyült a táncolók között.

Molly meglepődve vonta föl a szemöldökét, amikor férje megveregette partnere vállát.

- Szabad? - kérte le Jordan a nejét bocsánatkérés nélkül.

- De Jordan! - meredt rá az asszony. - Ez rendkívül udvariatlan dolog volt. A férfi meg sem próbált mentegetőzni.

- Minek örül az apád? Fülig ér a szája.

- Nem tudom... - Molly lesütötte a szemét. - Ismered, milyen. De beszélek vele, ha téged ez megnyugtat.

Jordan talán meg is elégedett volna ennyivel, ha Molly nem simul úgy a karjába. - Beszélj!

- Nincs miről. - Biztos?

- Mit mondhatnék?

Átkozottul jó érzés volt Mollyt a karjában tartani, elfelejtette, miért is táncol vele.

- Szép esküvő - jegyezte meg aztán.

- Egy kicsit a miénkre emlékeztet. Ugyanaz a templom...A fogadás is ugyanitt volt...Emlékszel? Nagyjából annyi idősek voltunk, mint most Katie és Matt, és a mai vendégek többsége itt volt akkor is.

A zene elhallgatott, és Jordannek nehezére esett elereszteni az asszonyt.

- Vissza kellene menned Lesleyhez - suttogta Molly. Lesley! El is feledkezett róla...

- Igazad van. A barátod már így is szinte fölnyársal a tekintetével. - Gyenge kísérlet volt, hogy tréfálkozva többet tudjon meg arról a férfiról.

Az asszony elmosolyodott. - David nem olyan.

- David? - kérdezte Jordan mintegy mellékesen.

- David Stern. Stern doktor. A kórházban dolgozik, a múlt héten ismerkedtünk meg.

- Szóval ő a kísérőd...

- Nem igazán - magyarázta az asszony gyorsan. - David ugyanis Matt barátja. Fogalmam sem volt róla, hogy ismerik egymást, David pedig nem tudta, hogy Katie az unokahúgom. Említettük egymásnak, hogy szombaton esküvőre megyünk, nem is sejtettük azonban, hogy ugyanarra.

- Értem - felelte Jordan mereven. Nem tetszett neki Stern. Stern doktor, helyesbített magában.

- Lesley nagyon kedvesnek látszik - jegyezte meg Molly.

- Beszéltél Johanna nénivel? - érdeklődött a férfi, miközben az asztalok felé indultak.

- Nyilván nem hallott még a válásunkról. Ne aggódj, most már gyorsan híre megy. Johanna néni a család pletykafészke, úgyhogy sötétedésig mindenki tudni fog róla, még a legtávolabbi rokonok is. - Az asszony kényszeredetten elmosolyodott. - Remélem, nem zavar.

- Nem - válaszolta Jordan halkan. - És téged?

- Engem sem. Jobb, ha minél előbb megtudják. Szerinted nem? - Molly körülnézett, mintha Davidet keresné.

- Jó volt újra táncolni veled.

- Én is örültem neki. - Olyan udvariasan beszélgettek, mint két idegen. Jordan a távozó nő után nézett, aki ahelyett, hogy a kísérőjét kereste volna meg, egyenesen az apjához sietett. Még ekkora távolságból is látszott, hogy dühös rá. Most már nyilvánvaló volt: Ian mosolya olyasmit sejtetett, hogy "tudok valamit, amit te nem".

Hétfő délelőtt Jordant felhívta Lany Rife.

- A bíróság előtti utolsó meghallgatást csütörtök délutánra tűzték ki. - Ilyen hamar?

- Örüljön neki! - mondta Rife. - A felesége évekig is elhúzhatta volna a válást. - De hát alig telt el négy hét!

Az ügyvéd tétován kérdezte:

- Biztos, hogy végig akarja csinálni?

- Igen, biztos. Csütörtökön ott leszek a bíróságon. Hány órára menjek?

Larry megmondta. Jordan még sokáig bámulta a telefonkagylót. Csütörtökön tehát véget ér a házassága. A bíró koppint egyet a kalapácsával, s ezzel befejeződik Jordan közös élete Mollyval.

Várt, amíg az asszony feltehetően hazaér a munkából, és csak akkor hívta föl. Molly a harmadik kicsengésre vette fel a telefont, s erőtlenül hallózott bele, mintha beteg lenne.

- Én vagyok, Jordan. Mi van veled? Rosszul vagy? - Kitűnően érzem magam.

- Náthás vagy? - Olyasmi...

- Ma délelőtt telefonált Larry Rife. A válás csütörtökön jogerőre emelkedik. - Meg kell jelennem a bíróság előtt?

- Nem, csak ha akarsz. , - Nem akarok.

- Mivel én adtam be a válókeresetet, nekem el kell mennem. Felhívjalak utána? Az asszony egy pillanatig habozott.

- Nem szükséges. Tehát csütörtökön. Köszönöm, hogy ideszóltál.

Jordan nem bírta kinyögni, hogy "szívesen". S arra is képtelen volt, hogy köszönetet mondjon az együtt töltött szép évekért. A férfi úgy gondolta, a válás puszta formaság, az aláírásán kívül nincs hozzá szükség semmire. Senki sem figyelmeztette, hogy olyan érzés lesz, mintha kitépnék a karját.

- Ég veled, Molly! - mondta végül.

- Ég veled, Jordan! - Az asszony hangja remegett. - Jordan! - kiáltotta hirtelen, mintha félne, hogy a másik menten leteszi a kagylót.

- Igen? - szólt a férfi halkan, megnyugtatóan. Egy örökkévalóság telt el.

- Semmi.

- Molly! Igaz, hogy elválunk, de ha valaha szükséged lenne rám... - Köszönöm, bár nem hiszem, hogy sor kerül erre.

- Értem. - Nem volt oka sértve érezni magát, Jordan mégis elszomorodott. - Nem akartam goromba lenni - jegyezte meg Molly sajnálkozva. - Köszönöm az ajánlatodat. És ha neked lenne szükséged rám, csak hívj!

- Úgy lesz. - Bár ebben a férfi, erősen kételkedett. - Ég veled! - ismételte, s óvatosan letette a kagylót, mielőtt az asszony bármit válaszolhatott volna.

- Ha nem mondod el Jordannek még ma, hát megteszem én! Esküszöm neked. - Apa! - Molly az idegességtől majdnem sírva fakadt. - Ehhez semmi közöd. - Majd én gondoskodom róla, hogy legyen! - Ian megkerülte az íróasztalt, s megállt a lánya háta mögött. Ritkán fordult elő, hogy nem egyezett a véleményük, s olyankor általában Mollynak sikerült meggyőznie őt. Ezúttal azonban az öreg nem engedett. - Jordannek jogában áll megtudni, hogy apa lesz.

- Meg fogom mondani neki, ha jónak látom.. - Még ma megmondod neki! - fenyegette Ian. - Komolyan azt hiszed, lefújja a válást?

- Igen.

- A gyerek nem befolyásolja majd a Lesley iránti érzelmeit. Szabad akar lenni, s ezen a terhességem sem változtat.

- Majd meglátjuk. - Ian komolyan gondolta. Ha a lánya nem közli Jordannel, hogy terhes, akkor megteszi ő.

Molly közel állt ahhoz, hogy átengedje apjának a kínos feladat elvégzését. Azután mégis a telefonhoz lépett, és tárcsázta a túlságosan is jól ismert számot. Jordan két kicsengés után fölvette.

- Egyedül vagy? - kérdezte Molly kurtán. - Igen. Miért?

- Átmegyek. Tíz perc múlva ott vagyok. - Azzal a nő letette a kagylót.

Ian egyetértően mosolygott, Molly pedig a bárszekrényhez sétált, és kivett egy üveggel apja kedvenc whiskyjéből.

- Az meg minek? - döbbent meg a férfi. - Elviszem Jordannek. Szüksége lesz rá.

Molly háromszor is meggondolta magát, amíg egykor közös házuk bejáratához ért. Talán negyedszerre is megtette volna, ha a férfi nem megy elé a verandára. - Mi történt? - kérdezte.

Az asszony szótlanul lépett be a házba, egyenesen a konyhába ment, és kivett egy vastag falú poharat a szekrényből. Azután kinyitotta a hűtőszekrényt, s jégkockákat dobott a pohárba. Töltött Jordannek egy italt, s átnyújtotta neki.

- Mit jelentsen ez? - ráncolta a férfi a homlokát. - Jobb, ha leülsz.

- Az ördögbe! Mi folyik itt?

Molly azt hitte, képes lesz nyugodtan és higgadtan közölni a hírt, de tévedett. Remegett, mint a nyárfalevél.

- Ha te nem is ülsz le, hát én igen. - Lerogyott egy székre, s a whiskyt az asztalra állítottá.

- Mi van veled? - sürgette Jordan, és helyet foglalt vele szemben. - Tudom, hogy a válás a vártnál jobban megvisel...engem is.

Mollynak elhomályosult a tekintete. - Ennek semmi köze a váláshoz. - Akkor miért jöttél?

Molly csak nem akarta kibökni. - Gondolkodj csak!

- Gondolkodom.

Az asszonynak is szüksége lett volna egy tisztességes adag whiskyre, de persze a terhessége miatt erről nem is álmodhatott.

- Kérsz egyet? - kérdezte Jordan. Felállt, és elindult egy másik pohárért.

- Most nem tenne jót nekem. Pedig nagy a kísértés, hiszen szükségem lenne egy kis bátorságra.

- Jobb is. Soha nem bírtad az italt.

- Nagyszerű! Sértegess csak nyugodtan! - A férfi úgy vizsgálgatta Mollyt, mintha régóta nem látta volna. Az asszony zavartan babrálta a whiskysüveg címkéjét. - Szeretkeztünk Manukuában, emlékszel? - Remélte, hogy ezzel rávezeti férjét a megoldásra.

- Igen, de ezt most miért mondod? - Alig ejtette ki Jordan ezeket a szavakat, amikor végre világosság gyúlt az agyában. Lerogyott a székre. Tekintetét lassan Mollyra emelte, fogta a poharát, és egy hajtásra kiitta. - Terhes vagy!

- Kitűnő a logikád - gúnyolódott az asszony. - Mióta tudod?

- Jó két hete.

- És csak most mondod?

- Igen, igen! - kiabálta Molly. - Tegyél csak szemrehányást! De azért nem egészen egyedül lettem terhes! Felkutattál, mint Indiana Jones, a karodba kaptál, s vadul, szenvedélyesen a magadévá tettél!

- Nem így terveztem - védekezett Jordan. - Talán azt akarod állítani, hogy én igen?

- Nem! - fakadt ki a férfi, és teletöltötte a poharát. - Most mihez kezdesz? - Hogy érted ezt?

- A terhességgel.

- Ostoba kérdés. Megszülöm a gyereket, felnevelem, és elég sokáig fogok élni ahhoz, hogy megnehezítsem az unokáim életét. Mi egyebet tehetnék?

Jordan az asztalra könyökölt. - És mi lesz a válással?

- Nem értem, miért változtatna bármin is a terhességem. Lesley bizonyára megértő lesz. - Persze, azért Molly szívesen változott volna kisegérré, hogy jelen lehessen, amikor Jordan beszámol hűséges menyasszonyának a hírről.

- Előbb is szólhattál volna, nem gondolod? - dühöngött a férfi. - Tehát már szombaton is tudtad, erre célozgatott az apád. És még kinek mesélted el? A barátodnak, Stern doktornak?

- Davidet hagyd ki a játékból! Ide hallgass, Jordan! Megtettem a kötelességem: közöltem veled, hogy gyerekünk lesz. Tudom, hogy nagy megrázkódtatás ez neked, nekem is az volt, de semminek sem kell megváltoznia. Azt csinálsz, amit akarsz! A férfi komoran nézte az asszonyt.

- Előbb is figyelmeztethettél volna. Nem tudom, mit tegyek. - Ha adhatok egy tanácsot: semmit.

- Nem adhatsz! - mennydörögte Jordan.

- Tessék! - Molly átnyújtotta a whiskysüveget. - Ha átgondoltad az egészet, hívj fel! Akkor majd beszélünk egymással. Értelmesen.

Értelmesen beszélni egymással! Ez Mollyra vall. Válásuk előestéjén csak úgy besétál a házba, és mellesleg megemlíti, hogy terhes!

Jordan dühösen nyúlt a pohárért. Megcsörrentek benne a jégkockák, amikor kiürítette. Azt legalább előre tudta Molly, hogy a hír megemésztéséhez erős italra lesz szüksége.

Terhes! Meg kell hagyni, hihetetlenül jól időzített! A legalkalmatlanabb pillanatban robbant a bomba.

Egy gyerek...

Jordan görcsösen markolta a poharat. Te jó ég! Ha nem lenne ilyen hihetetlen az egész, csak nevetne rajta. Bár inkább sírnia kellene. Mollynak volt már ideje, hogy megbirkózzon a ténnyel, neki viszont nem. Talán soha nem is fog megbirkózni vele. Még a gondolatát is elviselhetetlennek érezte, hogy ismét megszeressen egy gyermeket, és azután esetleg elveszítse.

Remegett a keze, de nem az elfogyasztott alkoholtól. Iszonyúan félt. Inkább jöjjenek a géppisztolyos lázadók! Inkább lyukasszák ki megint a vállát!

A nappaliban álló óra ütni kezdett, s ez eszébe juttatta, hogy nemsokára a bíró elé kell lépnie.

- Köszönöm, hogy hajlandó volt találkozni velem - mondta Amanda Clayton, amikor Molly leült mellé a padra a Lincoln Parkban. Amanda törékeny fiatalasszony volt, sötét hullámos haja a vállára omlott.

Az elmúlt hetekben Pierre több mint egy tucat sajtos kiflit ajándékozott Mollynak, hogy rábírja, találkozzon a lányával. Molly végül beleegyezett, bár fogalma sem volt, tud-e segíteni.

A felhős égbolt ellenére Amanda napszemüveget viselt. Molly sejtette, hogy az örökös sírástól kivörösödött szemét akarja elrejteni vele.

- Mennyi ideje már? - kérdezte óvatosan.

- Tegnap volt hat hónapja, hogy Christian meghalt. És...és a magáé...? - Jeff majdnem négy éve halott.

- Négy éve - ismételte Amanda. - Lesz valaha is jobb? Elmúlik a fájdalom? - Nem tudom. - Mollyt kezdettől fogva kellemetlen érzés kerítette hatalmába ezzel a találkozással kapcsolatban. Hogy segítsen valaki máson, amikor saját magán képtelen volt segíteni? - Már vannak napok, amikor nem sírok.

- Meddig...meddig tartott? - Két évig.

- És a férje?

- Hogy érti ezt?

- Úgy tűnik, engem sokkal jobban megvisel, mint Tommyt. Még csak nem is beszélhetek vele Christianról. Szerinte el kellene felejtenünk. De hát hogy is felejthetném el?

- Nem is fogja. A férje ugyanúgy szenved, a férfiak azonban nehezebben mutatják ki a gyászukat. Az én férjem soha nem sírt, legalábbis előttem nem.

- És...mit csinált Jeff holmijával? Tudom, hogy ostobán hangzik, de mihez kezdjek Christian ruhácskáival meg a játékaival? Szabaduljak meg tőlük, hogy semmi se emlékeztessen rá? Vagy hagyjam a dolgait, ahol vannak?

- Nem tudom - felelte Molly szomorúan. - Maga mit csinált?

Molly ökölbe szorította a kezét.

- Néhány nappal Jeff temetése után a férjemmel kiürítettük a gyerekszobát, bezártuk az ajtót, és mindent egy jótékonysági szervezetnek ajándékoztunk.

Az asszony élénken emlékezett arra a szörnyű veszekedésre, amikor lázasan átvizsgált minden egyes kartondobozt, és kicsempészte belőlük azokat az értékes tárgyakat, melyek Jeff túlságosan rövid életét jelképezték. A fényképalbumot, a gyermek horgolt takaróját és keresztelőruháját meg tudta menteni. Egy csörgőt is, és még egypár, számára oly fontos holmit.

- Tommy szerint el kellene adnunk a házat.

- El akarnak költözni a városból? - tudakolta Molly gyengéden.

- Nem. Csak Tommy úgy gondolja, talán a levegőben volt valami, ami Christian halálát okozta. Azt hiszi, újra megtörténhet a baj, ha lesz másik gyerekünk. De én szeretem a házunkat, és a szomszédok is csodálatosan viselkedtek velünk. Nem akarok olyan környékre költözni, ahol senkit nem ismerek. Beszéltem erről az orvossal, és ő biztosított arról, hogy nem a környezet felelős a tragédiáért. Azon kívül - fűzte hozzá Amanda - nincs is erőm új házat keresni, és elköltözni. Éppen csak tengődöm egyik napról a másikra.

- Egy idő után újra munkába álltam. - Molly emlékezett rá, hogy nyolc hónapba telt, mire ismét képes volt dolgozni. - Ez mindennél többet segített. - Mély levegőt vett. - Nézze, én ápolónő vagyok. Éppen ezért magamat hibáztattam. Biztosan tehettem volna valamit! Jeff aznap reggel fölsírt. Én...nos, aludni akartam még egy kicsit. Amikor aztán később bementem hozzá... - Nem kellett befejeznie a mondatot.

- Tommy és én Christian előtt ébredtünk. A férjem föl akarta kelteni, de én megkértem, hagyja aludni, amíg lezuhanyozom. De nem aludt. - Amanda hangja elhalkult. - Már halott volt.

Molly gyengéden megszorította a kezét. Amanda zavartan a táskájához kapott. - Megnézi Christian fényképeit?

- Szívesen.

A fiatalasszony kinyitotta a táskáját, és átnyújtott Mollynak egy fényképalbumot. Christian - sötét fürtjeivel és kék szemével - szép kisbaba volt.

- Olyan boldognak látszik.

- Az is volt. Néha azon töprengek... - Amanda nem fejezte be.

Molly így is megértette. Ő is elgondolkodott néha azon, hogyan alakult volna Jeff sorsa. Valószínűleg a házasságuk sem romlott volna meg.

- Most sajnos vissza kell mennem a kórházba - mentegetőzött. - Örülök, hogy megismerkedtünk.

- Én is. Bár nem tudom, segítettem-e valamit.

- Hát persze - biztosította Amanda. - Többet, mint hinné. Nem találkozhatnánk újra? Tommy pedig beszélhetne a férjével. Biztosra veszem, hogy jót tenne neki. Molly igyekezett nyugodt maradni.

- Jordan és én válófélben vagyunk. - Ó, igazán sajnálom...

Molly a távolba meredt. - Én is.

Ezen a délutánon, munka után Molly úgy vélte, valami őrült és költséges dolgot kellene csinálnia. Hiszen az ember nem válik el mindennap! Ez az esemény legalább egy drága bevásárló körútért és egy alapos masszírozásért kiált. Egy válás többet érdemel egy pohár fagylaltnál.

Már majdnem elérte a kocsiját, amikor valaki a nevét kiáltotta. Megfordult; David Stern sietett felé.

- Jó napot! - üdvözölte az orvos lihegve. - Már azt hittem, nem érem utol.

- Jó napot! - Mollyt meglepte, hogy a férfi utána jött. Katie és Matt esküvőjén táncoltak ugyan egymással, együtt is vacsoráztak, de Jordan udvariatlan közbelépése óta nem beszéltek.

- Szeretném, meghívni vacsorázni. Ráér ma este? - David magas és testes volt. Munkatársai Dr. Medvének hívták, nem a vérmérséklete, jóval inkább a termete miatt.

- Ma este... - ismételte az asszony.

- Tudom, hogy későn szólok, a hét többi napján azonban ügyeletes vagyok. Megbeszélhetnénk máskorra is, de úgyis mindig közbejön valami. - A férfi kisfiúsan elmosolyodott.

Molly azóta kedvelte Davidet, amióta tanúja volt, hogyan vigasztalt a férfi egy idős beteget.

- Nagyon szívesen elfogadom a meghívást - válaszolta -, de nem ma estére. - Van már programja?

- Bizonyos értelemben igen. A válásom ma délután lesz jogerős, és valami különlegeset szeretnék csinálni. Valami vakmerő dolgot.

- Nos, bizonyíthatják néhányan, hogy nagyon is vakmerő dolog velem vacsorázni. Molly szívesen igent mondott volna, ám még nem készült fel rá, hogy mással randevúzzon. Ráadásul ott a kisbaba is...Nem minden férfi szeret terhes nővel találkozgatni.

- Nem hiszem, hogy jó társaság lennék.

- Értem. - Az orvos hangja csalódott volt, de melegen mosolygott. - Ha beszélgetni akar valakivel, csak hívjon föl! - Egy receptre felírta a telefonszámát, letépte a tömbről, és átnyújtotta. - Csak azt az egyet ígérje meg, hogy nem fog egyedül üldögélni otthon és búslakodni! Egész este megtalál, ha társalogni támadna kedve. Van egy jópofa vicckönyvem, felolvashatok belőle.

Molly felindultságában megölelte Davidet. Most szüksége van egy jó barátra! Néhány perccel később belépett a lakásába, és bezárta az ajtót. A nap előbújt a felhők mögül, s kéken ragyogott az ég. Különös, milyen derűs az idő, miközben neki olyan gyászos a hangulata. Legalább eshetne egy kicsit az eső. Sőt még illőbb lehetne egy felhőszakadás!

Megcsörrent a telefon. Remélte, hogy Jordan hívja, és közli vele, hogy megtörtént, vége.

- Halló.

- Hogy vagy? - Az apja volt. - Jól.

- Hogy sikerült a beszélgetés Jordannel? - Képzelheted. Nem lelkesedett túlzottan. - Meggondolta magát a válással kapcsolatban? - Nem.

- Hiszen elmondtad neki, hogy terhes vagy, nem? - De igen.

- Ennek ellenére válni akar? Azt hittem...Hogy viseled?

- Jól vagyok. - Molly tudta, ha nem lenne a baba, elővenne egy üveg Martinit. - Nem helyes, hogy ilyen lelkiállapotban egyedül vagy.

Molly imádta az apját, amiért így aggódik érte.

- Már visszautasítottam egy vacsorameghívást. Egyedül szeretnék lenni. Rendelek egy hatalmas pizzát, és veszek egy forró fürdőt.

- Átmehetek, ha akarod.

- Apa, már nagylány vagyok. Magam is boldogulok.

Még jó öt percbe telt, mire az asszony meg tudta nyugtatni az édesapját. Miután letette a kagylót, belebújt legkényelmesebb rövidnadrágjába, és csupasz lábát föltette a kanapéra. Hátradőlt, ivott egy jeges teát, és megnézte a tévében az esti híreket.

Szeme sarkából könnyek csorogtak. Fogott egy papír zsebkendőt, és kifújta az orrát. Átadta magát az érzelmeinek. Ha a válás miatt sírnia kell, hát legalább jól kibőgi magát. - A fene egye meg! - nyúlt dühösen újabb papír zsebkendőkért. Jobban fájt, mint gondolta. Kezét a hasára tette, és lehunyta a szemét. Ez a terhesség az utolsó ajándék Jordannől.

Nem akart tovább keseregni, fogta hát a telefont, és rendelt egy szalámis pizzát, dupla adag sajttal. Bánata ellenére éhes volt. A sírás sok energiát emészt fel. Háromnegyed óra múlva csöngettek. Ajtót nyitott, és meglepetésére Jordannel találta magát szemben. A férfi zsebre dugott kézzel állt ott, s úgy festett, mint aki szívesebben lenne máshol.

- Sírtál - jegyezte meg döbbenten. Molly gúnyosan elmosolyodott.

- Sohasem értettem, miért pont építész lettél, mikor kiváló pszichológus válhatott volna belőled!

Jordan eleresztette füle mellett az asszony epés megjegyzését. - Beengedsz, vagy egész este a verandán ácsorogjak?

Molly kitárta előtte az ajtót. A férfi az asszony kezében lévő bankjegyre bámult. - Mit akarsz azzal a pénzzel?

- Azt hittem, a pizzás fiú jött meg. Jordan arckifejezése még komorabb lett. - A pizzától mindig ég a gyomrod!

Molly nevetségesnek találta, hogy a férje éppen erre emlékezzen, mikor a születésnapját többször is elfelejtette!

- Feltételezem, hogy nyomós oka van a látogatásodnak. A férfi bólintott, és a kanapéhoz ment.

- Ülj le! - parancsolt rá az asszonyra. - Szükséges ez?

- Igen! Úgy vélem, beszélnünk kellene a...a terhességedről.

- Nem is olyan nehéz kiejteni ezt a szót - dünnyögte Molly halkan, de elég hangosan ahhoz, hogy a férfi meghallja.

Jordan habozott néhány másodpercig. - Ne nehezítsd meg a dolgom!

Molly szörnyen érezte magát. Éppen tönkrement házasságát siratta, és nem tisztességes, hogy a férfi megzavarta. Főleg most, amikor bármelyik pillanatban megérkezhet a pizza is.

Egy perc múlva csöngettek. Ezúttal valóban a kifutófiú volt.

- Zavar, ha eszem, amíg beszélsz? - kérdezte az asszony. Miért hagyná kihűlni a pizzát?

Jordan nem lelkesedett túlságosan, de azért biccentett. Molly hozott egy tányért. - Egyedül akarod megenni az egészet? - csodálkozott a férfi.

- Úgy terveztem, de ehetsz belőle.

Jordan hozott még egy tányért, és letelepedett Molly mellé a nappali padlójára. - Mit akartál mondani? - firtatta az asszony.

- Ma reggel beszéltem a terhességedről Larry Rife-nak. - Fogadok, meglepődött a jó öreg Larry!

- Kit érdekel Larry! - dühöngött Jordan. - Bárcsak előbb szóltál volna!

- Ugyan már! Ne akard nekem bemesélni, hogy soha nem gondoltál erre a lehetőségre!

A férfi mérgesen nézett rá.

- Pedig így van. Meg sem fordult a fejemben. Azt hittem, szedsz fogamzásgátló tablettát.

Az asszony az arcába nevetett.

- Minek szedtem volna? Évek óta nem feküdtem le senkivel.

- Meggyőztél. - Jordan megtörölte egy szalvétával a kezét, és félretette a tányért. - Mindketten ostobák voltunk, és most viselnünk kell a következményeket. Mollynak elment az étvágya. A kisbabája nem "következmény"! Jordan úgy állítja be a terhességet, mint valami kellemetlenséget, amelyről jobb tudomást sem venni. Ez bosszantotta, sőt felmérgesítette.

- Havonta kapsz tartásdíjat a gyerekre - közölte a férfi. - Nem akarok tőled semmit, főleg pénzt nem!

- Már késő.

- Jó. - Akkor Jordan pénze majd kamatozik a bankban. - Mondd meg, ki az orvosod!

- Minek?

- Két héttel ezelőtt új betegbiztosítást kötöttem, s az orvos nevének szerepelnie kell az engedélyezettek listáján.

- Megint Doug Andersonhoz járok. Mindig is kedveltem őt, Jeff halála után pedig különösen rendes volt hozzám.

Jordan összerándult kisfia említésére. Mollynak megint könnyek szöktek a szemébe, ezért fogott egy szalvétát, s az arca elé tartotta, míg összeszedte magát. A férfi, vigasztalóan nyújtotta felé a kezét, ám aztán mégis visszahúzta.

- Sajnálom, Molly! Jobban, mint ahogy azt szavakkal ki tudom fejezni. - Hallgass! - zokogta az asszony. - Nincs szükségem a megértésedre! Jordan mégis magához ölelte a feleségét, és hagyta, hogy kisírja magát. Nem tudták, mennyi ideig maradtak így.

- Alig aludtam, miután elmondtad, hogy terhes vagy - suttogta a férfi. - Igazad volt. Rögtön szólnom kellett volna...

- Nem vállalhatok még egy gyereket, Molly. Sajnálom, de egyszerűen képtelen vagyok rá! Tőlem telhetően támogatlak a terhességed alatt, de nem akarom, hogy a babához bármi közöm legyen.

Szavai kimondhatatlan fájdalmat okoztak Mollynak. Kitépte magát a férfi öleléséből.

- Ne aggódj, most már szabad vagy! Teljesítetted a kötelességed. Lesley bizonyára régóta vár erre a napra.

- Mi köze ehhez Lesleynek?

- Szabad vagy! - kiáltotta Molly hevesen. - Az ördögöt vagyok!

- De hát megjelentél a bíróság előtt, vagy nem? Jordan kicsit késett a válasszal.

- Nem.

4. FEJEZET

- Azt akarod ezzel mondani, hogy még nem váltunk el?! - ugrott fel Molly. Egész nap szomorkodott, nekiesett egy pizzának, elhasznált egy egész zacskó papír zsebkendőt, és mindezt semmiért?

- Nem váltunk el - felelte Jordan, mintha minden, a döntés óta eltelt percet sajnálna. - Hogyhogy?

- Mert terhes vagy - vágta rá a férfi indulatosan.

- Na és? Éppen most jelentetted ki, hogy látni sem akarod a gyereket.

- A terhességed akkor is megváltoztatja a helyzetet. Okosabb várnia baba megszületéséig. Néhány hónap már igazán nem számít.

Nyomasztó csönd telepedett rájuk.

- Hogy érzed magad? - kérdezte aztán Jordan. Jól.

- Van reggelenként hányingered? - Nem vészes.

- És délutánonként?

Jeff-fel Molly mindig délután volt rosszul.

- Néha szédülök, de nem olyan rossz, mint az előzőnél. A férfi bólintott.

- Már azt sem tudom, hogyan viselkedjem a közeledben - suttogta Molly. - Beletörődtem a válásba, erre most kiderül, hogy nem is váltunk el. Mi közünk van nekünk tulajdonképpen egymáshoz, Jordan?

A férfi elgondolkodott.

- Nem lehetnénk barátok?

Molly nem tudott felelni. A barátság kölcsönös bizalmon alapszik, s kételkedett abban, hogy ez köztük megvan még. A rendszeres találkozások során pedig csak újra meg újra megsebeznék egymást.

- Azt igértük Larrynek, hogy békés válásunk lesz - sürgette Jordan.

- Éppen ez az! - nevetett fel halkan Molly. - A válásunk békésebb, mint a házasságunk volt.

A férfi is elnevette magát, s ez némileg oldotta a közöttük vibráló feszültséget. - Néhány hónapon már igazán nem múlik - mondta Jordan szinte magának. - Lesley biztosan nem fog akadékoskodni.

- Talán igazad van - helyeselt Molly, habár Lesley helyében neki igencsak lett volna hozzáfűznivalója a dologhoz.

- Mikor keresed fel megint Dougot? - Hétfő délután.

- Olyan hamar?

- Pontosan nyomon akarja követni ezt a terhességet, mivel csak nemrég tértem vissza Manukuából. - És mert elveszítettem Jeffet, tette hozzá az asszony gondolatban.

- Még mindig a belvárosban van a rendelője? Molly bólintott.

- Az építkezés csak kétutcányira van onnan, hétfő délután ott leszek. Átjössz utána, hogy elmeséld, mit mondott?

- Rendben - egyezett bele Molly -, átmegyek.

Lesley az előszobában beszélgetett a titkárnőjével, amikor másnap reggel Jordan odaért. A férfi, szívesen kihagyta volna a személyes találkozást, de ezt nem tette meg, s inkább sugárzóan mosolygott.

- Jordan! Gyere, igyál velem egy kávét!

- Örömmel. - A férfi úgy pillantott az órájára, mintha sürgős dolga lenne, s csak néhány percet maradhatna. Nyomott hangulatban követte Lesleyt az irodába. Valószínűleg ez lesz élete legnehezebb beszélgetése...

Szerette Lesley irodáját a tölgyfából készült könyvespolcokkal és a hozzájuk illő rajzasztallal. Az építésznőnek kitűnő ízlése volt.

- Nos - kezdte Lesley, miközben töltött Jordannek egy csésze kávét -, mi történt tegnap a bíróságon?

A férfi nem köntörfalazhatott, így Molly módszeréhez folyamodott. - Jobban tennéd, ha leülnél.

- Üljek le? - A nő felpillantott. - Valami baj van? - kérdezte, és bement az íróasztal mögé.

- Nem igazán. Csak éppen egy kis megrázkódtatásban volt részem. - Valóban?

Jordan úgy döntött, jobb, ha belevág a közepébe. - Molly terhes.

- Terhes? - Lesley úgy ejtette ki a szót, mintha még soha életében nem hallotta volna. - Ez tényleg nagy meglepetés. És ki az apa?

- Nos...- Most kellett volna Jordannek megmondania, amikor itt volt a lehetőség.

- Nyilván az az orvos, akiről meséltél. Az, akivel együtt dolgozott Manukuában. A férfi összeszedte minden bátorságát.

- Nem. Én vagyok az apa.

Lesley kezében megremegett a csésze. Kifröccsent egy kis kávé, mire sikerült letennie az íróasztalra. Azután - mint egy lassított felvételen - leereszkedett a fotelba.

- Tudom, mekkora csapás ez neked, Lesley, és el sem tudom mondani, mennyire sajnálom.

- Te és Molly...Most már mindent értek!

Jordan alig bírta elviselni barátnője fájdalmas tekintetét.

- Nincs mentségem. Manukuában történt, amikor a lázadók tűz alá vettek minket. Egy raktárban rejtőztünk el, és egy ideig azt sem tudtuk, megússzuk-e élve.

- Ez lenne a magyarázat? - A nő hangja fájdalomtól remegett.

- Lesley, jobban nem is sajnálhatnám! A világ minden kincséért sem szerettelek volna megbántani.

- Ahhoz képest meglepően jól sikerült...

Jordan még sohasem érezte ilyen nyomorultul magát. Akaratlanul is megbántotta azt a kedves teremtést, akit feleségül kíván venni.

- Nem váltatok el, ugye?

- Nem, még nem. Jobbnak láttam, ha megvárjuk, amíg a gyerek megszületik. - Értem...

A férfi odahajolt hozzá.

- Nem vehetném rossz néven, ha kihajítanál, és soha többé nem akarnál viszontlátni. Mégis remélem, hogy nem teszed meg. A házasságomnak vége.

- Úgy látszik, nem annyira, mint hittem.

- A gyerek nem oldja meg a gondokat! Sőt ez a terhesség csak összekuszál mindent.

- És mi lesz a babával? - érdeklődött Lesley. - Mi a véleményed arról, hogy gyereked lesz?

Jordan ökölbe szorította a kezét, hogy belefájdultak az ujjai.

- Soha nem akartam még egy gyereket. Mi ketten meg is állapodtunk ebben. Ez nem változott. Úgy tűnik, Molly minden nehézség nélkül fogadja az új helyzetet, én azonban...Természetesen anyagilag támogatom majd, de elutasítok bármiféle érzelmi köteléket.

Lesley szája mosolyra húzódott. Legalábbis Jordan remélte, hogy mosoly akart lenni.

- Jordan, lehetetlen, hogy ne szeresd azt a gyereket! A férfi megdermedt. Egy újabb Jeff? Soha!

- Az ember nem szeretheti azt, akit soha nem látott - bizonygatta.

- Már most szereted azt a babát, különben végigcsináltad volna a válást - érvelt az építésznő gyengéden. - Még ha nem is változtatott ez a terhesség a kapcsolatotokon Mollyval, igazán azt hiszed, képes leszel hátat fordítania gyermekednek?

- Csak Mollyról van szó. Nem voltam képes most elhagyni. - Jordan ebben a pillanatban felismerte, mennyire igazat mondott, és milyen mélyen megbántotta ezzel Lesleyt. - Az első terhessége nehéz volt - fűzte hozzá gyorsan, hogy enyhítse szavai bántó élét, de elkésett.

A nő felállt, odament az ablakhoz, és hátat fordított neki. Közben keményen tartotta magát, küzdött a fájdalom ellen.

- Még mindig szereted.

- Nem igaz! - tagadta Jordan hevesen. Majd halkan így szólt: - De igen, valószínűleg. Bizonyos értelemben...Ne ítélj el ezért! Molly a...feleségem. Egy férfi nem felejti el az első szerelmét.

Az asszony letörölte a könnyeit. Jordannek fájt, hogy ilyen boldogtalanná tette. - Lehet, hogy ostobaság, amit kérdezek, de vársz rám, amíg elválok Mollytól? Csak néhány hónapról van szó. Nem kell, hogy megváltozzon közöttünk bármi is, ha nem akarod...

- Tényleg ki kellene hajítanom téged, ahogy javasoltad. De nem tudom, mit csináljak. - Lesley felnevetett, ám ez inkább zokogásnak hangzotta - Át kell gondolnom.

- Rendben. Mennyi időre van szükséged? - Hivatalosak voltak egy koktélpartira ezen a hétvégén, amelyen befektetők vesznek részt. Fontos befektetők. Még ha nem is együtt mennek, nem kerülhetik el a találkozást.

- Erre most nem tudok válaszolni - mormolta Lesley. - De felhívlak, amint döntöttem.

Molly a kórház ebédlőjében állt sorba, és éppen azon gondolkodott, hogy tojásos vagy csirkehúsos szendvicset válasszon-e, amikor David Stern furakodott oda hozzá.

- Üdvözlöm! - tette le a férfi mosolyogva tálcáját az övé mellé. - Vártam, hogy majd jelentkezik.

Mollynak rossz volt a lelkiismerete, amiért nem hívta fel az orvost. Kedvelte ugyan Davidet, de nem akarta, hogy a férfit esetleg félreértse, és azt higgye, lehet közöttük valami.

- Nincs kedve velem tartani? - kérdezte David. - De, szívesen.

A férfi kifizette Molly szendvicsét, valamint saját, lényegesen laktatóbb ebédjét, s a foglalt asztalok között kiment a teraszra. Molly hálásan követte, örült, hogy a szabadban ebédelnek. Szerette a napsütést. Egy kék-sárga csíkos napernyővel védett asztalra tették a tálcáikat.

- Milyen élvezetekben volt része azon a bizonyos estén?

- Rendeltem egy szalámis-sajtos pizzát. - Molly kinyitotta a tejesdobozt, és kiöntötte tartalmát a pohárba.

- Hát ez elég kevésnek tűnik. Egy válás, szerintem megérdemel legalább egy dupla whiskyt.

- Jobb, ha mostanában nem iszom - felelte az asszony gépiesen, majd zavartan elhallgatott. Miért ne tudhatna David az állapotáról? Hiszen nem titok. - Terhes vagyok.

Az orvost nem lepte meg különösebben a hír. - A férje tudja már?

- Igen. Mindkettőnknek elég váratlan volta dolog, de ő is okozott nekem némi meglepetést.

- Amennyiben? - David a borsszóró tartalmának felét ráborította a tonhalsalátájára.

- Visszavonatta a válókeresetet az ügyvédjével. Pizzába fojtottam a bánatom, kisírtam a szemem, erre kiderül, hogy még mindig házasok vagyunk.

- Békülni akar? Molly elnevette magát.

- Na, azért ilyen messzire nem ment! Csak meg akarja várni, míg a baba megszületik. Nem tudom, mit szól ehhez a menyasszonya, de ez legyen az ő gondja.

- Eljegyezte magát?

- Szerintem Lesley Walker a tökéletes nő Jordan számára. Én viszont nem igazán vagyok alkalmas egy kapcsolatra. Sőt minden férfinak elmeorvosi kezelést ajánlanék, aki szóba áll velem.

David hangosan nevetett.

- Úgy beszél, mintha barátra volna szüksége.

Jordan is ezt a szót használta. Hogyhogy hirtelen minden férfi a barátja akar lenni? Talán hozzá kellene ehhez szoknia. Egyvalamiben viszont Molly biztos volt: soha többé nem akar férjhez menni.

- Igaza van - ismerte el. - Szükségem lenne egy barátra.

- Nekem is. - A férfi az ételre nézett. - A feleségem januárban halt meg. Tizenöt évig voltunk házasok.

- Nagyon sajnálom, David. Nem tudtam.

- Évekig rákban szenvedett. Végül, a halál áldást jelentett mindkettőnknek. Elég időnk volt, hogy lelkileg felkészüljünk az elkerülhetetlenre.

- Fel tud az ember egyáltalán készülni a szerettei halálára? - kérdezte Molly. Ápolónőként számtalanszor látta a halált. Tanúja volt, ahogy a betegek harcoltak az életükért, s két kézzel kapaszkodtak belé, míg csak a halál le nem győzte őket. Voltak olyanok is, akik békésen távoztak.

- Azt hittem, hogy én felkészültem - mondta halkan, fájdalommal telve David -, de tévedtem. Azt semmiképpen nem akartam, hogy Joyce tovább szenvedjen. A halála után viszont kétségbeejtő hiányérzet fogott el. A másikhoz tartozás hiánya. - Ajkához emelte jeges teával teli poharát. - Beletelt néhány hónapba, míg túltettem magam Joyce halálán. Nem áll szándékomban viszonyt kezdeni, ha ez aggasztja. Csak társaságra vágyom, s azt hiszem, maga is. Talán segíthetnénk egymásnak...

Jordan furgonja a ház előtt parkolt. Molly beállt mögé, és leállította a motort. Elég lett volna ugyan felhívnia a férfit, de végül is megígérte, hogy ma felkeresi. Igaz, már sokkal későbbre járt az idő, mint amikorra ígérkezett.

Jordan meglepődve nyitott ajtót. Molly azt hitte, azért, mert nála van Lesley. - Rosszkor jöttem? - kérdezte. - El is mehetek.

- Ostobaság. - Jordan csak nemrég jöhetett haza, mert még munkaruhában volt. - Már itt se vagyok, ha társaságod van.

- Nincs nálam senki. - A férfi behúzta a házba Mollyt. - Mi történt? Mivel nem jöttél, felhívtam Doug rendelőjét, de csak az üzenetrögzítője jelentkezett.

- Szüléshez hívták a kórházba, így aztán új időpontot kaptam. Fel akartalak hívni, de megváltozott á rádiótelefonod száma.

- Persze. Máris megadom az újat.

- Felesleges. - Molly túlzásnak érezte volna magával hordozni "volt" férje telefonszámát.

- De hiszen szükséged lehet rá!

- Bármikor beszólhatok az irodádba, és onnan értesíthetnek téged. Jordan vállat vont, mintha neki mindegy lenne.

- Hogy vagy? - érdeklődött.

- A reggeli émelygés ezúttal közel sem olyan szörnyű.

A férfi nem szólt semmit, kinyitotta a hűtőt, és kivett egy jeges teával teli kancsót. Felesége megkérdezése nélkül töltött neki is egy pohárral, és belekevert egy kanál cukrot, ahogy Molly szerette.

- Csak beugrottam, hogy megmagyarázzam, miért nem mentem el az építkezésre. - Az asszony úgy helyezkedett, hogy közöttük legyen a reggelizőpult. - Nem maradok soká.

- Ahogy akarod.

Molly gyomra hirtelen görcsbe rándult, és szörnyen rosszul lett. - Leülhetek egy percre?

- Természetesen. - A férfi, karon fogta, és feleségét a kanapéhoz vezette. Ahogy Molly leült, kicsit jobban lett. Vett néhány mély lélegzetet, de sajnos ez sem segített. Felpattant, és berohant a fürdőszobába.

Jordan máris megjelent mögötte egy nedves mosdókesztyűvel.

- Sajnálom - mondta az asszony elgyengülten, könnyeivel küszködve.

- Nem kell elnézést kérned! - Jordan visszavezette nejét a nappaliba, és vitt neki egy pohár vizet, amit Molly rögtön meg is ivott. Jordan mellette maradt, és szemmel láthatóan nem tudta, mihez kezdjen.

Az asszony hátrahajtotta a fejét, és elgyötörten lehunyta a szemét. - Rögtön jobban leszek.

- Pihenj csak!

Molly érezte, hogy Jordan ráterít egy könnyű takarót. Nem akart elaludni férje házában, mégis pillanatok alatt legyűrte az álom.

Jordan leült vele szemben, és figyelte. Te jó ég, milyen gyönyörű! De hiába, mióta közölte, hogy gyermeket vár, ő képtelen megszabadulni a félelmétől. Meg akarta adni Mollynak azt az érzelmi támogatást, amelyre minden várandós nőnek szüksége van, és most egy ártatlan kisbaba tehet arról, hogy így elgyengítette az aggodalom.

Jordan szerette volna kisimítani Molly homlokából a haját, karjába venni az asszonyt, fejét a mellére vonni. Nem akarta alaposabban megvizsgálni az érzelmeit, mert akkor emlékeznie kellett volna a Manukuában töltött, hihetetlenül szép közös éjszakájukra. Házasságuk kezdetén is mindig így volt. Kölcsönös vágyuk szinte kielégíthetetlennek bizonyult, boldogan éltek, minden tekintetben...

Jordan sietve kimenekült a konyhába, és nekilátott a vacsorakészítésnek. De még paradicsomszeletelés közben is az alvó Mollyt nézte a pult fölött, mígnem egyszer csak belevágott a mutatóujjába. Azonnal kibuggyant a vére.

- A fenébe! - A vágás elég mély volt, a seb erősen vérzett. Kinyitotta a csapot, és a hideg víz alá tartotta az ujját.

- Mi történt? - kérdezte Molly kábán. - Semmi - dörmögte Jordan.

- Megvágtad magad. Mutasd! - lépett melléje a felesége. Jordan elrántotta a kezét.

- Mondtam, hogy semmiség!

- Akkor hadd nézzem meg! - Molly elzárta a csapot, megfogta a férfi kezét, és betekerte egy tiszta konyharuhába.

- Nem vészes - állította Jordan, és ostobán érezte magát.

- Persze, azért megmaradsz - értett egyet Molly. - Teszek rá egy rendes kötést, és egy hét múlva jobb lesz, mint új korában. - Azzal kinyitotta a mosogató melletti szekrényt, előszedte a kötszert, és ellátta a sebet. Amikor elkészült, megpuszilta Jordan kézfejét.

Bár ártatlan csók volt, különös hatást tett a férfira. Manukuában is ez történt, amikor Molly a nyaka köré fonta a karját, s a tarkóján érezte az asszony leheletét. Egyikük sem mozdult, még a lélegzetüket is visszafojtották. Mintha megállt volna az idő. Jordannek meg kellett csókolnia a feleségét, pedig nem akarta. Dehogyisnem!

Karjába vonta az asszonyt, aki szétnyílt ajkakkal, remegve simult hozzá. A férfi újra és újra megcsókolta, és a pulthoz szorította. A gyengédnek induló ölelkezés hirtelen heves szerelmi játékba csapott át. Miközben Jordan meghódította az asszony száját, kigombolta a blúzát, s kezét a mellére csúsztatta.

- Jordan! - zihálta a nő, s ez inkább kérés volt, mint tiltás.

A férfi kezét Molly csípőjére téve magához húzta őt, hogy felesége érezze ágaskodó férfiasságát. Az asszony felnyögött a gyönyörtől.

Jordan maga sem tudta, honnan volt ereje kibontakozni az ölelésből.

- Ne a konyhában! - szólt rekedten, majd karjába kapta Mollyt, és bevitte a nappaliba, a kanapéra. Őrültek voltak, de ez egyiküket sem zavarta.

Óvatosan az asszonyra feküdt, vigyázva, nehogy megnyomja a hasát. Molly keble most valamivel teltebb volt, mint azelőtt.

- Kívánlak - suttogta Jordan, és lábával szétfeszítette az asszony combjait. - Tudom. - Molly hangja rekedt volt. - Én is kívánlak.

Jordan tenyerébe fogta az asszony mellét. Felesége kéjesen vonaglott alatta. Nyelvével mélyen az asszony szájába hatolt; ebben a pillanatban jött rá, mennyire hiányzott neki Molly. Eddig erővel tartotta távol magát tőle, s félelemből épített fal mögé rejtette a szerelmét.

Molly a nyaka köré fonta a karját, és Jordan érezte forró könnyeit. Meg akarta neki mondani, mennyire sajnálja, hogy így alakultak a dolgok, de képtelen volt rá. Gombócot érzett a torkában. Így hát, beszéd helyett  gyengéden, szerelmesen megcsókolta hitvesét.

- Szeretlek - lehelte aztán. - Egyetlen pillanat sem volt, hogy ne szerettelek volna.

- És mi van a babával?

- Nem tudom. Egyszerűen még nem tudom.

Ekkor megcsörrent a telefon, s ezzel megtört a varázs. - Ne is törődj vele!

- Lehet, hogy fontos hívás.

Semmi sem volt fontosabb annál Jordan számára, mint hogy Mollyt a karjában tarthatja, de a telefon kitártban csöngött. Kelletlenül fölkelt, és a kagyló után nyúlt. - Halló! - kiáltott bele mérgesen.

- Jordan! - Lesley volt.

A férfi behunyta a szemét, és felsóhajtott. - Jordan, te vagy?

- Igen...

- Valami baj van? Olyan furcsa a hangod.

- Lesley! - motyogta Jordan, miközben látta a szeme sarkából, hogy Molly fölpattan a kanapéról, és kapkodva rendbe szedi a ruháját.

- Azt hittem, tudni akarod - folytatta Lesley, amikor a férfi elhallgatott. - Mit?

- Hogy miként döntöttem - magyarázta a nő.

- Igen, hát persze. - Jordan kezével befogta a kagylót. - Molly, várj! Az asszony habozott.

- Molly van nálad? - kérdezte Lesley. - Igen. Beszélhetnénk később?

- Talán jobb lenne. Holnap délelőtt?

- Rendben. - Jordan gyorsan be akarta fejezni a beszélgetést, hogy visszatartsa Mollyt.

- Tízkor megfelel?

- Tökéletesen. Viszlát! - Azzal a férfi letette a kagylót, pont, amikor Molly elhaladt előtte a bejárati ajtó felé. - Kérlek, várj! - kiáltotta, és majdnem elbotlott siettében. - Ne menj el! Még annyi mindent kell megbeszélnünk!

- Nem! - válaszolta az asszony ridegen.

- A mindenségit, Molly, miért csinálod ezt?

- Gondolj csak bele! Menyasszonyod és feleséged van egyszerre! Szerintem a kelleténél eggyel több nő szerepel az életedben. Látni sem akarlak, Jordan! Apám majd értesít, ha világra jött a baba. Egyébként Larry bármikor benyújthatja a papírokat a bíróságon. Csak arra kérlek, közöld majd, ha a válás jogerőre emelkedik. - Molly hangja megremegett.

- Hogy mehetsz csak így el, azután, ami közöttünk történt? Illetve majdnem történt - helyesbített a férfi.

- Egész egyszerűen. Valamikor házasok voltunk, s mondjuk úgy, a szokás rabjai vagyunk. Az egész nem jelentett semmit. Nem is jelenthetett, hiszen te feleségül akarod venni Lesleyt. Emberek vagyunk, nem igaz? Előfordul az ilyesmi. Megtörtént, de nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítanunk neki.

- Régi szokások? - ismételte a férfi. - Ezt te sem gondolhatod komolyan!

- Ugyan már, Jordan! - nevetett Molly, ám a nevetése hamisan csengett. - Gyakrabban szeretkeztünk azon  a kanapén, mint az ágyban.

A férfi ezt nem tagadhatta. De egyáltalán nem megszokásból csókolta meg a feleségét.

- Sokkal több volt puszta megszokásnál, s ezt te is nagyon jól tudod - erősködött.

Molly idegesen sóhajtott.

- Nem fogok itt ácsorogni és vitatkozni veled. Ha nem tetszik a magyarázatom, keress megfelelőbbet! - Mélyen Jordan szemébe nézett. - Amit mondtam, megmondtam. Nem akarlak többé látni. Kérlek, ne nehezítsd meg a dolgot, hiszen a nélkül is épp elég bajom van.

- Ha Lesley miatt aggódsz...

- Nem vagyok hajlandó erről társalogni veled.

- Lesley és köztem vége mindennek - mondta Jordan, s csak ekkor vette észre, hogy Molly már elment. Szaladjon utána, és próbáljon még egyszer értelmesen beszélni vele?

Kapcsolata Lesleyvel hiba volt. Miért csak most jött rá erre? Hogy is mehetett egyáltalán bele? Valószínűleg a magány vitte rá.

Zsebre dugott kézzel kiment Molly után. Hajlandó volt leküzdeni a büszkeségét, hogy megtarthassa a feleségét.

- Megint elmenekülsz! - vetette a szemére.

- Hogyhogy megint? - nézett rá Molly dühösen. - Tényleg azt akarod állítani, hogy az elköltözésem menekülés volt? Az meg sem fordult a fejedben, Jordan Larabee, hogy te üldöztél el innen?

- Ez nem igaz! - A férfi próbálta féken tartania haragját.

- Nem bírtad elviselni a jelenlétemet, mert ahányszor csak rám néztél...

- Örökké sírtál. A pokolba, Molly, mást se csináltál, csak ténferegtél a házban, és bőgtél! Minden gondolatod Jeff volt, szüntelenül róla beszéltél. Azt hitted, visszatér, ha elég sokáig siratod?

- Gyászoltam!

- Még arra sem vetted a fáradságot, hogy a szemembe mondd, elhagysz. Csak egy nyavalyás cédulát találtam a hűtőszekrény ajtaján, amikor hazajöttem. Nem tudtad volna személyesen közölni?

- Minek? Akkor már hetek óta nem is váltottunk egymással két értelmes szót. Azt a cédulát is csak azért hagytam, mert különben csak egy hónap múlva vetted volna észre, hogy elmentem!

- Én a magam módján dolgoztam fel Jeff halálát! - ordította Jordan.

- Semmit sem dolgoztál fel! Azt követeled tőlem, tegyek úgy, mintha a kisfiam nem is létezett volna! Azt akartad, úgy éljek tovább, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Erre nem voltam képes, és most sem vagyok!

- Már megint kezded! Jeff-fel hozakodsz elő. Fegyverként használod, hogy igazságtalanul megvádolhass!

- Te követed el újra ugyanazt a hibát! Most is úgy teszel, mintha ez a kisbaba nem létezne! - Molly a hasára tetté a kezét, a szeme megtelt könnyel. - Igazán, érdekes! Pont te veted a szememre, hogy elszaladok, amikor te közel négy éve egyebet sem teszel, csak menekülsz.

Jordan ökölbe szorította a kezét, hogy uralkodni tudjon magán.

- Egy dologban igazad van. Semmi értelme, hogy valaha találkozzunk még. Nem szabad ugyanazokat a hibákat elkövetnünk.

- Én csak örülök, ha így látod. Menj vissza az édes, megértő Lesleydhez! Meggyőződésem, hogy benneteket az ég is egymásnak teremtett!

Másnap délelőtt Jordan találkozott Lesleyvel. Gyengéd akart lenni az építésznőhöz, és őszintén remélte, hogy felbonthatja nem hivatalos eljegyzésüket anélkül, hogy Lesley büszkeségét megsértené. A Mollyval lezajlott veszekedés után pattanásig feszültek az idegei. Türelmetlen volt, és fásult. Az éjszaka java részét töprengéssel töltötte, és reggel nyúzottan ébredt.

- Az elmúlt hetekben egyikünknek sem volt könnyű, ugye? - jegyezte meg Lesley, és gépiesen töltött a férfinak egy kávét.

Jordan az íróasztal előtti bőrfotelban ült, s bágyadt mosollyal köszönte meg az italt. Ahhoz, hogy túltegye magát a történteken, nem volt elég a koffein.

- Az utóbbi napok során komolyan megvizsgáltam az érzelmeimet - ült le Lesley az íróasztala mögé, és gondosan kerülte Jordan tekintetét. Nyilvánvalóan ő is kényelmetlenül érezte magát.

- És milyen eredményre jutottál?

- Elsősorban az vált világossá számomra; hogy egy ostoba játékba mentem bele - ismerte el a nő idegesen. - Te Mollyt szereted. Észre kellett volna vennem, amikor elutaztál hozzá Manukuába. A visszaérkezésed után azonnal tudtam, hogy valami megváltozott közöttünk, de nem akartam elfogadni ezt a tényt. Azután láttalak benneteket táncolni azon az esküvőn. Akkor már igazán kinyílhatott volna a szemem. Amikor pedig megtudtam, hogy Molly terhes, és te halogatod a válást...Nos, ez önmagáért beszél, nem?

- Nem akartalak megbántani. - Milyen ócska alak vagyok, gondolta Jordan. Lesley a kávéscsésze köré fonta az ujjait. Időre volt szüksége, hogy összeszedje magát, mielőtt folytatja.

- Most már tisztán látom, miért akartam hozzád menni. Sokáig dolgoztunk együtt, és szívesen is voltunk egymás társaságában, de közöttünk soha nem tombolt igazi nagy szenvedély. Egyszerűen csak férjes asszony akartam lenni, Jordan. Éveken át a sikert hajszoltam, míg egy reggel arra ébredtem, hogy szörnyen magányos vagyok. Szükségem volt egy szerelmi kapcsolatra.

- Mindketten elhagyott, magányos lelkek voltunk - szólt közbe a férfi.

- Beleegyeztem, hogy ne legyen gyerekünk, de azért bíztam benne, hogy később majd meggondolod magad...Micsoda csalóka remény!

- Nagyon örülnék, ha barátok maradnánk.

- Rendben van - bólintott a nő. - Nem haragszom rád. Jó ember vagy, Jordan, és remélem, idővel sikerül tisztáznod a dolgokat Mollyval.

- Én is remélem. - A férfi felállt, és letette a csészét. - Számodra is létezik valahol egy megfelelő társ, Lesley. Ha találkozol vele, fel fogod ismerni.

Az október volt Molly kedvenc hónapja. A Michigan-tó felől fújó meleg szél sárga és barna leveleket kavart fel, miközben az asszony leállította kocsiját a szomszédos park előtt. A baba a maga öt hónapjával már felhívta magára a figyelmet, nagyokat rúgkapált, és felfedezte szűk kis világát.

Molly az óta a sorsszerű délután óta nem látta Jordant. A férfi meg sem próbált kapcsolatba lépni vele. És ő sem óhajtott találkozni a férfival. Főleg a szörnyű szavak után, amelyeket egymás fejéhez vágtak.

Most végre Molly eljutott odáig, hogy hálával tudott visszatekinteni Jeff rövid kis életére. Azt a néhány drága hónapot senki nem veheti el tőle!

- Azt hittem, engem vársz - szólt David kifulladva, amikor kék melegítőjében utolérte. Megállt, kezét térdére támasztva levegőért kapkodott. - Hogy festek? - kérdezte aggódva.

- Akár egy olimpiai atléta - füllentette Molly. David nevetett volna, ha van ereje hozzá.

- Azt imádom benned, hogy olyan meggyőzően tudsz hazudni - nyögte ki végül.

Az asszony mosolyogva nézett a napba. - Igyunk valamit! - ajánlotta a férfi. - Szívesen.

Betértek az út túloldalán lévő kávéházba, és kakaót rendeltek. A teraszon foglaltak helyet, lábuk körül tarka levelek kergetőztek.

- Van két jegyem a Nyomorultakra, szombat estére - említette meg David röviddel később.

Nem először adta jelét, hogy örömmel elvinné Mollyt valahová. Az asszony eddig mindig visszautasította, de az orvos most olyan esdeklőn nézett rá, s Molly nem akart neki csalódást okozni.

Az elmúlt időszakban David igazi jó baráttá vált. Nem randevúztak a szó szoros értelmében, mert Molly kellemetlennek érezte volna, ám gyakran sétáltak a parkban, s néha találkoztak a kórház éttermében. Eddig ez volt minden. Molly attól tartott, hogy a munkatársaik esetleg Davidet tartanák gyermeke apjának, ha gyakran látnák őket együtt. Nem akarta, hogy az orvosról pletykálkodjanak.

- Egyre feltűnőbb az állapotom - jegyezte meg. - Zavar, ha velem látnak?

Az asszony halkan felnevetett. - Nem, dehogy.

- Akkor miért habozol? Nagyszerű a darab.

- Nem akarom rossz híredet kelteni - mutatott Molly gömbölyödő hasára. David kinevette.

- Pedig évek óta várom, hogy valaki foltot ejtsen a makulátlan hírnevemen! Gyerünk, Molly, élj egy kicsit! Tetszeni fog a darab, és mindketten megérdemlünk egy szép estét, nem gondolod?

- Valóban?

- Épp most állítottam fel az új csúcsot: Különleges jutalmat helyeztem magamnak kilátásba, ha sikerül.

- A darabra gondolsz?

- Nem. - David megfogta a kezét. - Egy randevúra veled. Ugye eljössz? Habár nem volt teljesen meggyőződve döntése helyességéről, Molly végül beleegyezett. Magányosnak érezte magát, s David igaz barátja volt.

Jordan egyáltalán nem akart elmenni erre az ostoba darabra. Már hónapokkal ezelőtt megvette a jegyeket, mert Lesley feltétlenül látni akarta a Nyomorultak előadását. Most felhívta az építésznőt, hogy emlékeztesse a jegyekre. Úgy tervezte, felajánlja neki mindkettőt. Jó ideje most beszéltek egymással először személyes ügyben. Lesley azt javasolta, menjenek el együtt, s a férfi úgy érezte, ennyivel valóban tartozik neki. Az is közrejátszott, hogy nagyon egyedül volt.

Nehéz hetek álltak Jordan mögött. Utolsó találkozásukkor Molly ragaszkodott hozzá, hogy ne látogassa meg, és ő tiszteletben tartotta az asszony kívánságát. Állandóan játszott azonban a gondolattal, hogy tesz egy utolsó békülési kísérletet. Számtalan okból mégsem tette meg. Nem, tulajdonképpen csak egy okból.

Annak idején megfutamodott, igaza volt az asszonynak. Vonakodott beszélni Jeff haláláról, és később elfogadni azt a kis lényt, aki Molly testében növekszik. Szombat este hétkor elment Lesleyért, és elismerően füttyentett, amikor megpillantotta. A nő gyönyörű, sötétkék, bokáig érő selyemruhát viselt, mely izgatóan simult a csípőjére.

- Csodálatosan nézel ki! - állapította meg Jordan.

Időben érkeztek a színházba, és elfoglalták a helyüket. Jordan éppen műsorfüzetért állt sorba, amikor felfedezte Mollyt az előcsarnokban.

Egy pillanatra elállt a szívverése. Az asszony felszabadultan nevetett, és Jordan úgy érezte, ő a leggyönyörűbb nő, akit valaha látott. Aranyszegélyű fehér ruhát viselt. Molly haja megnőtt, mióta Jordan utoljára látta, lazán omlott csupasz vállára. Karika alakú arany fülbevalóját tőle kapta első közös karácsonyukon.

Beletelt néhány másodpercbe, mire Jordan rájött, hogy felesége nem egyedül érkezett. Egy magas, testes férfi állt mellette. Jordan felismerte: ezzel a fickóval táncolt Molly Katie és Matt esküvőjén...Minden önuralmára szüksége volt, hogy ne rohanjon oda hozzá jelenetet rendezni.

Eltelt néhány perc, míg képes volt visszatérni a helyére. Egy idő múlva Lesley a fülébe súgta:

- Jordan, az ég szerelmére, mi van veled? - Semmi.

- Miért vagy ilyen görcsös?

- Nem vagyok az. - A férfi mégsem bírta elrejteni bosszúságát. -Bocsáss meg egy pillanatra! - Azzal felpattant.

- Jordan! Rögtön kezdődik az előadás.

A férfi rá sem hederített. A sor szélére szólt a jegye, és így egyenesen kirohanhatott az előcsarnokba. Fogalma sem volt, mit keres ott. Ahogy kiért, rögtön látta, hogy hibát követett el. Molly még mindig ott álldogált a barátjával. Találkozott a tekintetük. Molly elnézést kérve kísérője karjára tette a kezét.

David Stern szigorúan rápillantott Jordanre, ám a férfi nem törődött vele. A közeledő Mollynak szentelte figyelmét.

Az asszony idegesen megigazította kézitáskája vállpántját. Némán álltak egymással szemben.

Molly szólalt meg elsőként: - Szia!

- Molly... - Jordan kénytelen volt szmokingja zsebébe süllyeszteni a kezét; különben minden bizonnyal magához ölelte volna a feleségét. - Hogy érzed magad?

- Kitűnően. - A kismama kezét gömbölyödő pocakjára tette. Terhessége nem volt feltűnő, de azért már látszott. - És te?

Jordan vállat vont.

- Jól nézel ki, Molly - tért ki a válasz elől.

Az asszony elmosolyodott, és lesütötte a szemét. Zavarba hozta a bók.

- Gyakran találkozol a kedves doktoroddal? - lesett Jordan a férfira, aki türelmetlenül várta, hogy Molly visszatérjen hozzá. Jordan összeszorította a száját, hogy ne mondjon olyat, amit később megbánna.

- Nem túl gyakran. Hogy van Lesley? - vágott vissza Molly. - Jól, köszönöm.

A zenekar rázendített, és Molly ismét lesütötte a szemét.

- Azt hiszem, most jobb, ha elfoglaljuk a helyünket. Örülök, hogy láttalak. Jordan még mindig a nadrágzsebében tartotta a kezét, s most ökölbe szorította, nehogy bolondot csináljon magából.

- Én is örülök.

- Jó szórakozást! - fűzte hozzá Molly, majd elfordult.

A férfi nem értette, miért hagyja ott az asszony újra meg újra. Minden alkalommal úgy érezte, magával viszi a szíve egy darabkáját.

Megvárta, amíg felesége és az orvos eltűnik a szeme elől, azután visszatért a helyére. Lehet, hogy Victor Hugo darabja minden idők leghíresebbje és legkedveltebbje, mégsem tudta lekötni a figyelmét. Bár ez valószínűleg semmilyen színműnek nem sikerült volna.

Az este folyamán valahogy mégiscsak talált megfelelő szavakat, tett egy-egy megjegyzést az előadásra, sőt Lesley egyik tréfáján még nevetni is tudott. A szünetben elment két pohár borért, valójában azonban azt remélte, hogy vethet még egy pillantást Mollyra és gömbölyödő pocakjára.

De nem látta a zsúfolt előcsarnokban, így csalódottan tért vissza Lesleyhez. Molly iránti heves érzelmei félelemmel töltötték el. Utolsó együttlétükkor majdnem szeretkeztek. Az óta is kívánta az asszonyt, szüksége volt rá, a karjában akarta érezni, s hallani, ahogy édes ígéreteket susog a fülébe. Vágyott rá, hogy álmában hozzásimuljon, s láthassa, ahogy ébredéskor gyengéden és izgatóan mosolyogva feléje nyújtja a karját.

Fogalma sem volt, hogy bírta ki a darab végéig. Legalább százszor eljátszadozott a gondolattal, hogy megkeresi Mollyt, és nem tágít, míg nem tart vele az asszony. Semmi magyarázkodás, semmi bocsánatkérés!

Hazavitte Lesleyt, és bántotta a lelkiismeret, hogy olyan gyorsan meg akar szabadulni tőle. Az építésznő, mint mindig, melegszívű, nagyvonalú és megértő volt vele. De Jordan nem tudott már mit kezdeni ennyi jó tulajdonsággal, hiszen még mindig Mollyt szerette.

Két nappal később Jordan belépett Ian Houghton irodájába, s kezet fogott az apósával.

- Örülök, hogy látlak. - Ian az íróasztal előtt álló bőrfotelra mutatott. - Minek köszönhetem a váratlan látogatást?

Apósa mindig úriemberként viselkedett, de Jordan elég jól ismerte ahhoz, hogy észrevegye szemében az elégedett csillogást. Ian bizonyára régóta várja ezt a napot. Jordan úgy érezte, felesleges kerülgetnie a forró kását.

- Vissza akarom szerezni Mollyt. Vagy már túl késő?

Ian elővett íróasztala fiókjából egy vastag kubai szivart. Elodázta a választ, ameddig csak lehetett. Komótosan rágyújtott.

- Hogy túl késő-e? - ismételte, néhány erőteljes pöfékelés után. - Nem tudom...Mollyt kérdezd, ne engem!

- Láttam szombat este. - Daviddel volt? Jordan bólintott.

- Gyakran találkozik azzal az alakkal?

Ian kieresztett egy füstfelhőt, s a dohány illata betöltötte a szobát. - Tudtommal nem, de velem nem beszél meg semmi ilyesmit.

Jordan csalódott volt. Remélte, hogy ennél jóval többet megtudhat. Ha elkésett, és az asszony Davidet szereti, kénytelen lesz belenyugodni. De ha van még esélye, akár csak egy pici is, hát megpróbálja rendbe hoznia házasságát.

- Mi van a gyerekkel? - kérdezte Ian. - Molly szerint hallani sem akarsz róla. Jordan nem felelt azonnal. Egyszerűen maga sem tudta a választ. Végigsimított az arcán, s hátradőlt a puha bőrfotelban.

- Nem tudom.

- Tanácsért jöttél hozzám? - firtatta az apósa.

- Nem - vágta rá Jordan keményen. Aztán ráébredt, hogy a büszkeségével eddig nem sokra ment. - De ha adsz, szívesen meghallgatom.

Ian elmosolyodott.

- Dönts a gyerekről, mielőtt elmész Mollyhoz! Szoros érzelmek kötik a babához, s a világon semmi sem tudná elszakítani tőle. Még te sem, pedig borzasztóan szeret téged.

Jordant, ez sem bátorította.

Felállt. Kétségbeesetten sóvárgott Molly után, ám nem tudta elviselni a gondolatot, hogy ismét szeressen és elveszítsen egy gyereket.

Szótlanul lépett ki apósa irodájából a szabadba, elhaladt a kocsija mellett. Csak ment háztömbről háztömbre, mérföldről mérföldre. Minden lépés előbbre vitte, de nem segített dönteni.

Szüksége van Mollyra...A gyerekre azonban nincs...

Iannek igaza van, Molly és a baba összetartoznak. Egyik sem létezhet a másik nélkül.

Jeff pufók, boldog arcocskája jelent meg előtte, ahogy rámosolyog. Az emlékezés kínja sokkal rosszabb volt, mint bármilyen testi fájdalom, amit valaha érzett. Azt elbírta viselni, de ezt az érzelmi gyötrelmet nem.

Hirtelen fáradtnak és elveszettnek érezte magát. Már semmi sem volt valóságos körülötte. Csak ment tovább, szinte ködbe veszve, határozott cél nélkül. Csak akkor vette észre, hogy Molly házánál jár, amikor átment az úttesten. "Dönts a gyerekről, mielőtt elmész Mollyhoz!" - csengtek a fülében apósa szavai, miközben fellépett a verandára.

Nem ígérhet semmit az asszonynak, nem mondhat mást, csak azt, hogy vele akar élni. Ettől eltekintve éppoly bizonytalan volt, mint iménti látogatásakor Iannél.

Látnia kell Mollyt, különben megőrül! Tudnia kell, szereti-e még, van-e akár egy icipici esély rá, hogy áthidalja a közöttük tátongó szakadékot.

Bizonyára csengetett, mert az asszony hirtelen ott állt előtte. Már csak a vékony szúnyogháló választotta el őket egymástól.

- Jordan, mit keresel te itt? - Molly figyelmesen szemügyre vette, s a férfi képtelen volt elrejteni a bensőjében dúló érzelmi vihart.

Molly farmert és bő pólót viselt. Jordan tekintete a hasára vándorolt; a nadrág nem volt begombolva, hogy elférjen a baba.

A baba...

- Gyere be! - tárta ki felesége az ajtót. A férfi mereven nézte.

- Egyedül vagy?

- Igen - felelte Molly meglepetten.

Jordan belépett, és becsukta az ajtót. Mit mondjon Mollynak, amivel hatni tudna rá?

- Miért jöttél? - Alig félméternyire álltak egymástól. - Szereted? - bökte ki Jordan. Kit? - Davidet? Nem, bár ez nem tartozik rád.

A férfi szívverése felgyorsult. Lehunyta a szemét. Soha nem volt a szavak embere. Pedig el akarta magyarázni, hogy került ide.

- Jordan... - suttogta Molly zavartan. Férje a szemébe nézett.

- Sajnálom, Molly! - szólt halkan. - Átkozottul sajnálom... - Alig tudta kinyögni ezt a pár szót. Többet is akart mondani, de képtelen volt rá.

Az asszony küzdött az érzelmeivel. Szeme megtelt könnyel, ajka remegett. Jordan nem emlékezett, melyikük mozdult először, de ez nem is számított. A következő pillanatban, egymás karjában találták magukat. A férfi érezte, hogy könnyek peregnek Molly arcán, ám nem volt biztos benne, nem a saját könnyei-e azok. Mély, elégedett sóhajjal csókolta meg a feleségét.

Ez a csók azonnal gyengédséget és szenvedélyt váltott ki belőlük, és nem lehetett megállapítani, melyik érzés erősebb.

Jordan az ajtónak támasztotta Mollyt, aki felnyögött, amikor férje nyelve izgatóan és simogatóan behatolt a szájába. Egymáshoz tapadtak, mígnem egyetlen, közös sóhaj tört ki belőlük.

A férfi végül valahogy összeszedte magát, és eleresztette az asszonyt. Mellkasa éppoly sebesen emelkedett és süllyedt, mint Mollyé, aki belekapaszkodott a vállába.

- Mondd, hogy menjek el, Molly! Dobj ki, különben nem állok jót magamért! Jordan sürgetően nézett a feleségére, tudta azonban, hogy lehetetlent kért, hiszen az éppúgy kívánja őt.

Molly lassan elmosolyodott. - Akarsz szeretkezni?

A férfi fájdalmas sóhajjal hunyta le a szemét. - Igen, ó, igen!

- És Lesley?

Jordan hevesen lerántotta magáról a pólóját. - Még akkor szakítottunk.

- Tényleg?

- Igen. - Félredobta a pólót, szabaddá tette Molly mellét, s farmerjának cipzárát kereste. Az asszony könnyedén fölnevetett.

- Miért tartott ilyen sokáig, hogy visszagyere hozzám? - súgta.

Amikor Jordan felébredt, Molly még aludt mellette. A férfi az oldalára fordult, hogy jobban láthassa feleségét, de továbbra is a karjában tartotta.

Már meg sem próbálta bebeszélni magának, hogy Molly nélkül is tud élni. Eddig is ostobaság volt ezt hinnie.

Kisimított egy tincset az asszony arcából, és könnyek nyomát fedezte fel a bőrén. Nem tudott ellenállnia vágynak, előrehajolt, s halántékon csókolta a nőt. Molly megmozdult, és mosolyogva nyitotta ki a szemét.

- Hmm, ez finom - súgta, s átölelte férje nyakát. Jordan közelebb húzódott hozzá.

- Sírtál - suttogta a fülébe lágyan.

- Azt hittem, már soha többé nem szeretkezünk - mormolta az asszony, és gyengéd, remegő ujjakkal megsimogatta Jordan arcát. Erős érzelmek kerítették hatalmukba őket.

Akarom ezt a házasságot, szükségem van Mollyra! - hasított Jordanbe a felismerés. Mivel nem tudta, hogy mondja ezt meg az asszonynak, addig csókolta, míg újra fel nem szította benne a szenvedély tüzét.

Heves szerelmi játékuktól kimerülten ismét álomba zuhantak. Jordan teljes sötétségben ébredt, és fölöttébb elégedettnek érezte magát. Három hosszú, szeretkezés nélkül eltelt év után volt mit pótolniuk, de ez lehetetlen egyetlen éjszaka alatt.

Kelletlenül bontakozott ki Molly öleléséből, hogy valami ennivalót keressen. Utánpótlásra van szüksége, ha továbbra is ilyen "megterhelésnek" teszik ki magukat.

- Jordan? - suttogta az asszony.

A férfi szíve összeszorult a Molly hangjából érződő félelem hallatán. Biztosan attól tart, elhagyja álmában, pedig semmi sem állt távolabb tőle.

- Éhes vagyok.

Az asszony halkan kuncogott.

- Nem is csoda! - Az ágy megreccsent, amikor ő is felkelt. A ruhájáért nyúlt, és csatlakozott a férjéhez.

Jordan föl sem öltözött, anyaszült meztelenül masírozott a konyhába. A hold volt az egyetlen fényforrás, és amikor a férfi kinyitotta a hűtőszekrény ajtaját, tompa fény töltötte be a helyiséget.

Molly combig érő pólót viselt. Kialvatlannak látszott, de csábosan mosolyogva, elégedetten pillantott a férjére. Jordan le sem tudta venni róla a szemét.

- Mit nézel? - kérdezte Molly. - Gyönyörködöm benned.

- Szörnyen festhetek.

- Dehogy! - tiltakozott Jordan. - Éppen azon morfondíroztam, maradt-e még elég erőm, hogy rögtön itt a konyhában rád vessem magam.

- Nem ez lenne az első alkalom, hogy a konyhában... - vörösödött el fülig Molly.

Jordan emlékezett rá, hogy házasságuk elején a közös házuk minden helyiségében szeretkeztek, és szélesen elvigyorodott.

- Együnk valamit, én is éhes vagyok - terelte másra a szót Molly. - Ez üres - csukta be Jordan csalódottan a hűtőszekrényt.

- Az utóbbi időben olyan fáradt voltam, hogy mindig csak betettem valamit a mikróba.

A férfi tudta, hogy Molly sokáig dolgozik a kórházban. Meg akarta kérni, hogy mondjon fel, de nem volt hozzá joga. Csak akkor gondoskodhat a feleségéről, ha már mindent tisztáztak egymás közt. Molly ugyan dolgozhat, ha ragaszkodik hozzá, ám csakis önkéntes alapon. Hiszen ő jól keres, így az asszonynak semmi oka agyonhajszolnia magát.

Átvizsgálta a konyhaszekrényt is, és talált egy üveg őszibarackbefőttet. - Készítek rántottát - ajánlotta Molly.

- Jó ötlet, de sehol nem láttam tojást. - A férfi kinyitotta az üveget, és megetetett Mollyval egy szelet barackot.

A lé lefolyt az asszony állán. Jordan kísértést érzett, hogy megcsókolja, de tudta, nem érné be ennyivel. A következő barackot ő kapta be.

- Jordan! - súgta Molly izgatottan. - Figyeld csak! - Azzal a pocakjára tette a férfi kezét. - Épp most rúgott egyet.

A férfit mintha jeges vízzel öntötték volna nyakon. Elakadt a lélegzete. Jóságos ég, a baba! Ez alatta néhány óra alatt sikerült teljesen elterelnie róla a gondolatait. - Itt az apukád! - dünnyögte Molly gyengéden. Nem vette észre, milyen érzelmi vihar játszódik le Jordanben. A férfi el akarta rántani a kezét, ám az asszony a hasára szorította.

- Molly...

- Érzed? - A kismama várakozásteljesen pillantott a férjére, öröme azonban menten elpárolgott, ahogy Jordan szemébe nézett. Eleresztette a kezét, némán megfordult, és elindult a folyosón.

- Molly! - szaladt utána Jordan, bár nem tudta, mit mondjon.

Az asszony összeszedte a férfi ruháit a padlóról, és a kezébe nyomta a kupacot.

5. FEJEZET

- Szeretnék beszélni róla - erősködött Jordan. - Rajta! - Az asszony keresztbe fonta a karját. - Félek, Molly.

- Én talán nem?

- Neked mégiscsak könnyebb. A baba a tested része, hús a húsodból. Egy férfival másképpen van.

- Egy férfival sok minden másképpen van, nemde?

Jordan erre nem tudott válaszolni. Nem akart veszekedni sem. A csodálatos együttlétet nem szabad elrontani goromba szavakkal, amelyeket nyilván megint egymás fejéhez vágnának.

- Nagyon igyekszem, Molly. Ezt írd a javamra!

Az asszony is szerette volna szép emlékként megőrizni ezt az estét. A közöttük fennálló béke törékeny, könnyen sebezhető. Ezt ő is tudta.

- Majd holnap reggel légy mérges rám! - ajánlotta Jordan. - Gyűlölj, ha úgy érzed, gyűlölnöd kell, de most hadd szorítsalak magamhoz. Engedd, hogy szeresselek! - lépett oda a feleségéhez. Félve nyújtotta feléje a karját, mert attól tartott, az asszony eltolja magától. Molly azonban némán tűrte, hogy magához vonja. - Majd reggel dühöngj! - ismételte Jordan halkan.

Visszabújtak az ágba, órákig feküdtek némaságba burkolózva, és szorosan fogták egymás kezét. Így aludtak el.

Szombat délelőtt Molly a kocsijában ülve várta Amandát egy bútorbizományi bejáratánál. A fiatalasszony mellette parkolt le a furgonnal, és egyszerre szálltak ki. Amanda örvendezve mérte végig.

- Te jó ég, már jócskán látni rajtad!

- Ugye? - tette Molly a hasa alá a kezét, hogy kiemelje gömbölyűségét, és boldogan nevetett újdonsült barátnőjére. - Már a hatodik hónapban vagyok.

- Nagyszerűen nézel ki! - mosolygott Amanda. - Úgy irigyellek! Te nyilván azok közé tartozol, akiket megszépít a terhesség. Én viszont kilenc hónapig úgy festettem, mintha vérátömlesztésre szorulnék. Ha volt egyáltalán valamilyen színem, akkor azt enyhén zöldnek nevezném.

Molly elnevette magát.

- És hogy vagy? - kérdezte Amanda.

- Voltam már jobban is. - Az asszony nem aludt jól, de ezért nem okolhatja a babát. Öt nappal ezelőtt látta utoljára Jordant, és még mindig nem tudta, hogyan vélekedjen az együtt töltött éjszakáról. Nem tagadhatta, hogy élvezte a szerelmeskedést, Jordan jogosan nevezné hazugnak, ha az ellenkezőjét állítaná.

Ha a férfi végre veszi magának a bátorságot, hogy meglátogassa, minden a hangulatán múlik majd. Vagy becsapja az ajtót az orra előtt, vagy a nyaka köré fonja a karját, és beráncigálja a hálószobába.

Jordan nyilván tisztában volt ezzel, hiszen kerülte a találkozást. Molly egy dologban viszont biztos volt: ő nem fogja felkeresni a férjét.

- Hálás vagyok, hogy segítesz - mondta Molly, miközben beléptek a boltba. Már egy hete megvette a gyerekágyat, de nem tudta hazavinni, Amanda pedig felajánlotta a furgonját.

- Nincs mit megköszönnöd - felelte a barátnője. - Többet segítettél nekem, mint gondolnád. Örülök, hogy egyáltalán viszonozhatom valamivel.

Az üzlet tulajdonosának segítségével feltették a kiságyat Amanda kocsijára, és hazaindultak. Amikor megérkeztek, becipelték az ágyat a leendő gyerekszobába. Molly át akarta festeni a használt bútordarabot, ezért már előre újságpapírt és műanyag fóliát terített a szőnyegre.

- Maradj egy csésze teára! - kérlelte Amandát. - Nem tartalak fel?

- Ugyan, dehogy! - Molly el akarta kezdeni a festést, de egy félórán ez már igazán nem múlott.

- Felvetettem Tommynak, hogy legyen másik gyerekünk újságolta Amanda, miközben Molly vizet engedett a teafőzőbe, és föltette a tűzhelyre.

- És mit szólt? - Az asszony kíváncsi volt, vajon barátnője férje is úgy viszonyul-e a dologhoz, mint Jordan.

- Még várni akar egy kicsit. - Mennyit?

- Hat hónapot.

- És te mit gondolsz? Amanda lesütötte a szemét.

- Tisztában vagyok azzal, hogy egy másik gyerek nem töltheti be Christian helyét, de...annyira hiányzik a pici ölelése!

Molly tökéletesen megértette Amandát. - Tommy miért habozik?

- Nem tudom pontosan. Talán attól tart, a második gyerekünket is elveszíthetjük, s azt egyikünk sem élné túl.

- Én...én is azt hittem, nem élem túl Jeff halálát.

- Megegyeztünk, hogy abbahagyom a gyógyszerszedést. Az első alkalommal is hat hónapba telt, mire teherbe estem, ha megint így Lesz, akkor pont időben jön össze.

A forraló sípolni kezdett, Molly levette a tűzhelyről.

- Hogy van Jordan? - érdeklődött Amanda óvatosan. - Persze, nem kell beszélned róla, ha nem akarsz. Csak úgy kérdeztem. Na igen, kíváncsi vagyok, hiszen elhalasztotta a válást a baba születéséig.

- Gondolom, jól van. A hét elején benézett.

- Igazán? - kérdezte Amanda izgatottan. - Amikor említetted, hogy találkoztatok a színházban, az volt a benyomásom, még mindig szereted. Igazam van?

Molly megadóan bólintott.

- Tudtam! - jelentette ki Amanda győzedelmesen. - És most mit akart? - Közelebb csusszant az asztalhoz, ám ekkor nyilván ráébredt, semmi köze Molly és Jordan kapcsolatához. - Ne felelj, ha nem akarsz!

- Állítólag szakított Lesleyvel - közölte Molly. - Mit nem mondasz!

- Szeretne kibékülni velem. Legalábbis azt hiszem...De a terhességem még mindig gondot okoz neki.

- Fél. Ugyanúgy, mint Tommy és én. De hát ez természetes, nem gondolod? - Persze. Jordannél azonban többről van szó. Attól fél, hogy történik a kicsivel valami, mihelyt megszereti. Mindent magába fojt. Mindig is ezt tette, Jeff halálakor is.

- Sajnálom - jegyezte meg Amanda tűnődve.

Molly kitöltötte a teát, azután még egy darabig beszélgettek. Habár Amandával különbözött a természetük, jó barátnők lettek. A tragédia, amelyet mindketten átéltek, közel hozta őket egymáshoz.

A fiatalasszony távozása után Molly átöltözött, és hozta a festéket. Jordan egyik régi ingébe bújt, felgyűrte az ujját, és szemügyre vette magát a tükörben.

- Ne áltasd magad! - mondta félhangosan. - Szándékosan választottad Jordan ingét a festéshez. - Ugyan semmi értelme nem volt, mégis közelebb érezte magát a férjéhez annak ingében.

Évekkel ezelőtt, amikor még nem is sejtették, mi vár rájuk, ez volt Molly kedvenc ruhadarabja. Akkor csente ki Jordan szekrényéből, amikor a költözködéskor elhozta tőle a holmiját. Tartott tőle, hogy a férfi visszaköveteli, de egy idő múlva rájött, Jordannek annyi inge van, hogy nem hiányzik neki éppen ez az egy. Váratlanul megszólalt a csengő. Molly türelmetlenül ment ki a nappaliba. Jordanre számított a legkevésbé. A férfi két barna papírzacskót tartott a kezében. - Meglepetést hoztam - jelentette be csábító mosollyal.

- Miféle meglepetést? - Molly leeresztette a karját, és azon töprengett, mit tegyen. Minden oka megvolna rá, hogy becsapja az ajtót a férfi orra előtt, mégsem tudta rászánni magát.

- A kedvenc ételedet. Az asszony ellágyult.

- Sült csirke, krumplipüré és paradicsomszósz? - Pontosan.

Molly kitárta az ajtót. - Gyere be!

- Kajával mindig is le lehetett venni a lábadról - nevetett föl Jordan.

- Ha öt percnél tovább akarsz maradni - figyelmeztette az asszony -, kezdj el teríteni!

A férfi szája széles mosolyra húzódott. Molly követte a konyhába, és rögtön látta, hogy "vendége" sokkal több élelmiszert hozott, mint amit egyetlen este meg lehet enni. Jordan még kétszer fordult, mire mindent sikerült behordania a kocsiból.

- Nem szeretnék kíváncsiskodni - jegyezte meg a férfi, miközben bepakolta a konzerveket a szekrénybe -, de ez az ing rajtad honnan való?

Molly ártatlanul meredt rá. - Ez az ócskaság?

- Úgy néz ki, mint az én egyik ingem. Az asszony szaporán pislogni kezdett. - Azt akarod állítani, hogy elloptam? Jordan csípőre tett kézzel fordult felé. - Kétségtelenül így van.

- Hiányzik?

- Nem. Meg kell mondanom, rajtam soha nem állt ilyen jól.

Az asszony nevetve sarkon fordult, és visszament a gyerekszobába. Jordan a konyhában dúdolgatott tálalás közben. Negyedóra múlva csatlakozott Mollyhoz, és figyelte, ahogy fest. Az asszony várta, hogy mond valamit. Amikor aztán megelégelte a csöndet, félbeszakította a munkát, és Jordanre nézett.

- Nem árthat neked ez a festék? - kérdezte végül a férfi.

- Á, dehogy! Megkérdeztem az eladót. - Ha annyira aggódik, segíthetne! Jordan azonban nem ajánlotta fel.

- Milyen heted volt?

Az asszony azon morfondírozott, hazudjon-e. Vagy ismerje be, hogy egyetlen éjszakát sem aludt végig rendesen, mert amint behunyta a szemét, rögtön eszébe jutott, milyen csodálatos volt hozzá simulni?

- Gondoltál rám néha? - sürgette válaszát a férfi.

Molly belemártotta az ecsetet a festékbe, és tétován felelte: - Igen. És te énrám?

- Minden egyes percben. Mostanáig tartott, míg sikerült összeszednem a bátorságomat, hogy még egyszer próbálkozzak. Hiszen mindig tartogatsz valami meglepetést.

Ezt Molly sem vitatta.

- Miért bántjuk egymást? - tudakolta szomorúan. - Mindkettőnket bánat ért, mégis szörnyűségeket vagdosunk egymás fejéhez.

- Nem tudom, Molly. Csak azt tudom, hogy szeretlek.

Más körülmények között ennyi elég lett volna az asszonynak. Több mint elég. De most nem csak róla volt szó. Egy új élet növekedett benne, amelyet nem hagyhatott figyelmen kívül.

- Mondj már valamit! - türelmetlenkedett Jordan.

Molly lehorgasztotta a fejét. Ha szóba hozza a terhességét, megint csak falat emel kettejük közé.

A férfi felemelte felesége állát, hogy egymás szemébe nézhessenek. Óvatosan az ajkára hajolt. Hosszú, édes csók következett. Jordan kigombolta Molly ingét. - Muszáj hordanod ezt a melltartót? - suttogta.

- Nem feltétlenül.

- Akkor jó... - Kitapogatta a kapcsot, és kinyitotta. Nagy sóhajjal tenyerébe vette az asszony feszes keblét, s ujjával ingerlőn simogatta a mellbimbóját. - Szeretnélek életem hátralévő részében minden éjszaka magam mellett érezni - lehelte Jordan felesége fülébe.

- Nem...nem vagyok biztos benne, hogy ez jó ötlet. - Molly minden erejét, és megpróbált némi ellenállást tanúsítani.

- Tudom, mire gondolsz. Azon töprengsz, vajon csak a szex köt-e össze bennünket.

Molly meglepődött.

- Meglehet, hogy így van - folytatta Jordan, aki nem vette észre az asszony vészjósló tekintetét. - De ez most egyáltalán nem érdekel.

Az asszony eltaszította magától.

- Szóval szerinted csak a szex tart össze minket? - kiabálta dühében, amiért a férfi, ilyesmit mert kiejteni a száján. - És a kisfiunk, a házasságunk évei és ez a terhesség? Azt akarod ezzel mondani, hogy csak azért vettél feleségül, mert jó velem az ágyban?! - Mielőtt Jordan szóhoz juthatott volna, Molly a festékes ecsettel összemaszatolta a ruháját. - Hát ez a válaszom! - ordította magánkívül.

A szája elé kapta a kezét. Tényleg összefestékezte Jordan ingét?! A férfi széttárt karral állt, és döbbenten bámult a mellkasára.

- Ó, Jordan, igazán sajnálom! - Molly letette az ecsetet, és fogott egy rongyot, hogy a foltot letörölje, de csak még több kárt okozott.

- Te...összekentél!

- Megérdemelted. - Az asszony elfojtott egy mosolyt. Jordan Larabee örüljön, hogy nem a képébe vágta az ecsetet! Még mindig dühös volt a férfiara. - Talán bocsánatot kérnél! - jegyezte meg, miközben Jordan kibújt az ingéből.

- Rendben - adta meg magát a férfi. - Talán nem volt igazam. - Talán? - Molly csípőre tett kézzel, kihívóan meredt rá.

Jordan nyelt egyet, és igyekezett komolyan válaszolni. Mindig is nehezére esett bocsánatot kérni, ezért általában tréfával intézte el az ilyen helyzeteket.

- Nem volt igazam - mondta halkan.

Felesége ragyogó mosollyal jutalmazta, és kiment a fürdőszobába, hogy berakja a festékes inget a szárítóval kombinált mosógépbe.

- Ne aggódj, kijön belőle! - nyugtatgatta Jordant. - Vízzel hígítható festék. Molly beindította a mosógépet. Egymásra néztek.

Férje meztelen felsőtestének látványa kísértésbe vitte az asszonyt. Soha nem mondta ki nyíltan, de Jordan izmos válla, lapos és kemény hasa mindig is roppant módon vonzotta.

- Várj meg a konyhában! - Azzal bement a hálószobába, levette a régi inget, és átöltözött. Jordan után ment a konyhába, és átnyújtotta férjének a szeretett ruhadarabot. Csakis saját magát okolhatta, amiért meg kellett válnia tőle.

- Kösz - bújt bele a férfi.

Aztán leültek a konyhaasztalon feltálalt finomságokhoz. Molly belemerítette villáját a szósszal leöntött krumplipürébe.

- Szeretném, ha komolyan beszélnénk egymással. - Rendben - egyezett bele Jordan vonakodva.

- Nagyon szeretlek, de ez az érzés mindkettőnket sebezhetővé tesz. A férfi letette a villáját, s gyengéden nézett feleségére.

- Hihetetlenül szeretlek, Molly. Fel sem foghatom, miért fecséreltem el ennyi időt nélküled. Már az elköltözésed másnapján utánad kellett volna mennem, de az átkozott büszkeségem nem engedte.

- Nem lett volna szabad elhagynom téged, ám Jeff halála után már csak a saját árnyékom voltam. Azt sem tudtam, leszek-e még valaha önmagam. Szinte ködben tapogatóztam. Majdhogynem eszemet vesztettem a fájdalomtól, és nem láttam kiutat. Igazad volt, amikor a szememre vetetted, hogy állandóan csak sírtam. - Egy pillanatig Molly tétovázott. - Most már világos, hogy valójában depressziós voltam, de akkoriban ezt nem ismertem fel. Senki sem ismerte fel.

- Segítenem kellett volna neked.

- Megpróbáltad - lehelte Molly, a könnyeivel küszködve. - De nem sikerült. Nyilván senkinek sem sikerült volna. - Visszatekintve úgy látta, nem sok hiányzott ahhoz, hogy ideggyógyintézetbe kerüljön.

Egyiküknek sem volt étvágya, bár igyekeztek úgy tenni, mintha lenne. Mindketten hallgattak, miközben belemerültek fájdalmas emlékeikbe.

Elsőként Molly fejezte be az evést, és belekotorta a maradékot a szemetesvödörbe.

- Köszönöm, Jordan! Nagyszerű szakács vagy - jegyezte meg tréfásan, hogy oldja a feszültséget.

- Szívesen, máskor is.

- Kérsz egy csésze kávét? - Igen, az jólesne.

Molly hátat fordított, míg megtöltötte a főzőt. Már csepegett a kávé az üvegtartályba, mire rászánta magát, hogy szóba hozza a kisfiukat.

- Beszélnünk kell Jeffről. Szavait dermedt csend követte. - Miért? - nyögte ki végül a férfi.

- Azt hiszem, mindkettőnknek segítene. - Az asszony Jordanhez fordult, aki éppen letett két csészét a pultra, s kezét olyan erővel szorította ökölbe, hogy elfehéredtek az ujjai.

Molly kitöltötte a kávét, mintha teljesen hétköznapi témáról csevegnének.

Jordan visszaült a helyére. Az asszony eléje tetté a teli csészét, ő maga is leült, s az asztalra könyökölve várta a választ.

Kerek öt perc telt el súlyos némaságban.

- Már régen is ez volt köztünk a gond - kezdett rá aztán nagy nehezen Jordan. - Jeff meghalt. Ha beszélünk róla, az nem hozza vissza.

- Ez igaz - hagyta rá Molly, de nem tágított. Jordan mereven megfeszítette a hátát, és kész csoda volt, hogy a csésze kibírta ujjai szorítását.

- Akkor meg miért kevered bele újra meg újra az életünkbe? Meghalt, Molly! Akármilyen fájdalmán is elfogadni a tényt, soha nem tér vissza hozzánk.

- Azt hiszed, én nem tudom?

- Már fogalmam sincs, mit gondolsz, vagy tudsz.

Molly óvatosan akart fogalmazni; nehogy ugyanabba a csapdába essenek, mint régen, s a beszélgetés keserű vitává fajuljon: Három évvel ezelőtt rendszerint ez történt, míg aztán teljesen eltávolodtak egymástól.

Hasára tette a kezét. Jól számított, Jordan pillantásával követte a mozdulatot, majd gyorsan másfelé nézett.

- Megint terhes vagyok - szólalt meg halkan Molly.

A férfi a helyiség túlsó felét bámulta, mintha nem bírná elviselni, hogy ismét emlékeztetik erre.

- Ennek a babának semmi köze Jeffhez.

- Ez az, amiben tévedsz. Nagyon is sok köze van hozzá! Közel négy éve úgy teszel, mintha a kisfiunk nem is létezett volna. Nem akarsz beszélni róla, megsemmisítetted életének minden tárgyi emlékét. De ez nem ilyen egyszerű, Jordan! Jeff a kisfiunk volt, és kitörölhetetlen nyomot hagyott az életünkben, pontosan úgy, ahogy ez a gyermek is nyomot hagy majd.

- Idefigyelj, Molly! Nem engedem, hogy rám erőltesd ezt a gyereket. - A férfi elvesztette az önuralmát. - A teherbe esésed nagy hiba volt. Soha nem lett volna szabad megtörténnie!

- Nem akarok hinni a fülemnek - felelte Molly nyugodtan, bár a szívében fájdalom és harag dúlt. - Hiszen a kicsi nélkül rég elváltunk volna, s te még mindig Lesley vőlegénye lennél. Ez a baba, áldás. - A következő pillanatban letaglózta a felismerés. - De talán tényleg csak az ágyban vagyok jó neked - bökte ki.

- Nem! - tiltakozott Jordan hevesen. - Ez nem igaz! Szeretlek, Molly, mindig is szeretni foglak.

- A gyermekem nem egy "hiba", Jordan!

A férfi nem válaszolt. Molly reszkető kézzel simította ki haját az arcából. - Remélhetőleg képesek vagyunk tiszteletben tartani egymás véleményét. - Nem akartalak megbántani - szólt a férfi csendesen.

Molly lehajtotta a fejét, s egy könnycsepp az asztalra hullott. - Tudom.

Jordan megfogta a kezét.

- Talán jobb, ha most elmegyek.

Molly gyanította, hogy nem fog egyhamar visszajönni. Mégsem tudta megkérni, hogy maradjon. A férfi kisétál az életéből, s neki el kell engednie. Újabb könnycsepp hullott az asztalra.

Jordan gyorsan felállt.

- Meglátogathatlak máskor is? Az asszony torka összeszorult. - Igen.

A férfi magára hagyta, s Molly azon tépelődött, nem csak halogatják-e az elkerülhetetlent. Néha nem elég, ha két ember szereti egymást. Talán jobb lenne befejezni az egészet, hogy mindketten szabaddá váljanak.

- Apa! - kiáltott fel Molly, amikor Ian kézen fogva bevezette egykori hálószobájába. - Felvásároltad az egész boltot? - Az ágyon ott tornyosult minden elképzelhető ruhadarab, amelyre egy csecsemőnek szüksége lehet. Ráadásként egy autóba szerelhető biztonsági babaülés, egy gyerekkocsi és egy etetőszék is ott állt a szobában.

- Te mondtad, hogy a kiságyon kívül semmid nincs még.

- De nem számítottam rá, hogy a nyakadba veszed a várost, és mindent összevásárolsz!

- Miért ne tettem volna? Gazdag öregember vagyok, és mit ér a vagyon, ha nem kényeztethetem az unokámat?

- Ó, apa! - ölelte meg Molly. Legalább az apja éppúgy örül a gyereknek, mint ő...- Köszönöm!

- Szívesen, kicsim!

Egy órán át, csodálták Ian szerzeményeit. Molly magasra emelt egy újszülöttre való réklit, és hangosan felnevetett.

- Hát nem hihetetlenül apró?

- Én is ezt mondtam az eladónőnek. Voltál már ultrahangvizsgálaton? - kérdezte Ian kíváncsian.

- Kétszer is. - Anderson doktor mindenre ügyelt, hogy megnyugtassa Mollyt, amennyire lehetséges.

- És? - sürgette az öreg.

- Nem tudom, fiú-e, vagy lány. Megmondtam az orvosnak, hogy nem is vagyok rá kíváncsi. Nekem nem fontos. - Molly végigsimított a hasán. Jordan nem tudakolta a baba nemét, pedig említette neki, hogy volt ultrahangvizsgálaton. A férjét hidegen hagyja a gyerek...Általában igyekezett nem gondolni Jordanre a babával kapcsolatban, mert az csak boldogtalanná tette.

- Elkomorodott arcod láttán gyanítom, hogy Jordan jár a fejedben - jegyezte meg az apja. - Hogy álltok egymással?

- Fogalmam sincs. - Az asszony nem akart hamis reményeket ébreszteni Ianben.

- De rendszeresen találkoztok, ugye?

Molly bólintott, összehajtogatott egy takarót, és visszatette a tasakjába. - Eleinte csak hetente nézett be, mostanában még gyakrabban jön.

Azon sem lenne meglepve, ha Jordan ma is beállítana. Remélte, hogy így lesz, mert elkél a segítség, hogy apja összes ajándékát behordja a házba.

- Gyere, igyunk egy teát, mielőtt hazamész! - kérte Ian.

Molly követte a lépcsőn lefelé, s közben megállapította, hogy alig látja a lábujjait. Mivel már a hetedik hónapban volt, szenvedett a terhesség utolsó harmadára jellemző kellemetlenségektől is. Hamarosan át akarta kérni magát részmunkaidőbe.

- Az utóbbi hetekben nem említetted a barátodat, Stern doktort- jegyezte meg Ian mintegy mellékesen. - Hogy van?

- Nagyszerűen. A múltkor mesélte, hogy van egy barátnője, akivel jól megértik egymást, s néha együtt vacsoráznak. - Molly elmosolyodott a beszélgetés emlékétől. David olyan izgatott volt, mint egy kamasz, aki először vezetheti apja kocsiját. Őszintén örült az orvos boldogságának.

- Derék ember. - Ian odavitte a konyhaasztalhoz a teli csészéket. - Jordan járt nálam a múltkoriban. Tudsz róla?

- Nem.

- Attól félt, elkésett, mert te már Davidet szereted. Szeret téged, erre már régen rájött. - A férfi elmerülten kortyolt a teából. - Legyél türelmes hozzá, Molly!

- Igyekszem, apa.

Ian segített bepakolnia kocsiba, s Molly, mielőtt elbúcsúzott volna, fölhívta Jordant.

- Halló! - szólt a férfi nyersen a telefonba.

- Szia! - Molly nem szokott telefonálni neki, s most, az apja házában különösen zavarban volt. Ian alig kétméternyire állt tőle, és fülig ért a szája.

- Molly, az előbb jártam nálad, de nem voltál otthon.

- Most sem vagyok: - Tehát jól sejtette, a férje már kereste is...Szombaton moziba vitte, vasárnap kínai vacsorát hozott, hétfőn viszont rövid üzleti útra ment, s előre szólt neki, hogy ne számítson rá.

- Hol vagy?

- Apánál. Vásárolt egy csomó mindent, és kellene valaki, aki segít kipakolni. Megvesztegethetlek egy vacsorával?

- Öt perc múlva nálad vagyok.

- Jordan, az út legalább tíz perc, még ha nincs is túl nagy forgalom!

- Tudom, de száguldani fogok. Hiányoztál. Azt hiszem, fontolóra kellene vennünk, hogy megint összeköltözzünk! Ez az örökös utazgatás nevetséges. Molly örült a javaslatnak, bár még túl korainak tartotta. Nem szólt semmit.

Jordan a háza előtt várta. Molly alig parkolt le, a férfi már ki is nyitotta a kocsiajtót, és szinte kiemelte feleségét az ülésből.

Időt sem hagyva a tiltakozásra karjába kapta Molyt, és olyan hevesen csókolta, mintha nem napokkal, hanem hónapokkal ezelőtt találkoztak volna utoljára. Vad csók volt, s Molly akadozó lélegzettel kapaszkodott Jordanbe.

A férfi hozzászorította az arcát. - Ne nézz így rám, édes!

- Hogy?

- Mintha alig várnád, hogy ágyba vigyelek.

Molly elvörösödött, mert valóban ez járt a fejében. Hetek óta nem szeretkeztek, s most várta a folytatást. Biztosra vette, hogy Jordan is így érez, hiszen mindketten fiatalok és szerelmesek.

Vonakodva bontakozott ki a férfi öleléséből. - Kinyitom a csomagtartót.

De Jordan megelőzte, s már nyúlt is a szatyrokért.

- Ezek meg mik? - tudakolta, miközben követte az asszonyt a házhoz. Molly nem felelt rögtön, csak miután a gyerekszobába érve megállt. - Apám örül, hogy ismét nagypapa lesz - mondta egyszerűen.

Jordan csomagokkal megrakodva ácsorgott az ajtóban. Másodpercekig nem mozdult. Molly megfordult, és kalapáló szívvel várt. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire Jordan végre belépett a szobába. A szatyrokat betette a gyerekágyba, majd gyorsan kihátrált.

Ötször kellett fordulniuk.

- Úgy tűnik, kifosztott egy-két boltot - panaszkodott Jordan, a gyerekülés dobozát cipelve. Molly remélte, hogy majd össze is szereli, de ezt még ráérnek megbeszélni.

- Apa már nagyon izgatott. - Ő maga is az volt, a férjén azonban nyomát sem látta a lelkesedésnek.

Jordan bólintott, és lendületesen becsukta a gyerekszoba ajtaját, mintha ezzel lezárhatná a témát. Molly csüggedten ment a konyhába. Ma este nem akart veszekedni. Fáradt volt, és nagyon hiányzott neki a férje.

- Segítsek vacsorát készíteni? - ajánlkozott a férfi.

Az asszony csak megrázta a fejét, s kinyitotta a hűtőszekrényt, hogy megnézze, mit is főzhetne.

- Amit a telefonban mondtam, komolyan gondoltam. - Jordan hátulról Molly köré fonta a karját, és lassan a mellére csúsztatta a kezét. - Őrültség külön élnünk, hiszen férj és feleség vagyunk. Azt akarom, hogy a házamban, az ágyamban legyél! Szeretlek, Molly, és te is szeretsz engem.

- Szerintem...ez nem jó ötlet. Még nem.

A férfi kigombolta felesége blúzát, és végigsimított telt keblén. Molly becsukta a hűtő ajtaját, és akaratlanul is lehunyta a szemét. Jordan maga felé fordította, s a hűtőnek támasztotta az asszonyt.

- Én...vacsorát akartam készíteni.

- Majd később - súgta a férfi két forró csók között.

Mollynak nehezére esett megőriznie az önuralmát. Szaporán lélegezve vette el száját a férfiéról.

- Biztosan ki vagy éhezve.

- El sem tudod képzelni, mennyire! - Jordan felemelte az asszony szoknyáját a derekáig, tiltakozását elfojtotta egy csókkal, s kezét a bugyi szegélye alá csúsztatta.

A baba hirtelen nagyot rúgott. Jordan megdermedt, visszatartotta a lélegzetét, s fejét Molly vállára hajtotta.

- Jeff is gyakran csinálta ezt. Emlékszel?

Eltelt egy kis idő, mire Jordan bólintott. Azután eleresztette a feleségét, megigazította a ruháját, és bizonytalanul elmosolyodott.

- Mi van azzal a vacsorával?

6. FEJEZET

Molly köntösben állt a konyhában, belemártotta a kovászos uborkát a jégkrémbe, és lenyalta. Újra meg újra megismételte a műveletet. Szörnyen lehangoltnak érezte magát. Jordan már három napja nem jelentkezett! Ez volt élete leghosszabb három napja. A férfi akkor a vacsora után rögtön elköszönt, s az óta még csak föl sem hívta.

Molly, félretéve büszkeségét, a telefonkagylóért nyúlt. Jordan olyan gyorsan felkapta, mintha a készülék mellett várta volna a hívását.

- Szia! - szólt bele az asszony halkan.

- Molly! - A férfi meglepődött, de örült. - Napok óta nem hallottam felőled.

- Sok munkám volt. - Gondoltam.

A férfi habozott, mintha akarna valamit mondani. - Hogy vagy? - kérdezte végül Molly.

- Jól. És te?

- A baba és én nagyszerűen vagyunk - vágta rá a kismama öntudatosan. - Ennek örülök.

- Már berendeztem a gyerekszobát, és elrámoltam a holmikat. Minden készen áll, akár jöhet is a pici.

- Akkor neked is sok dolgod volt.

- Igen. - Molly lehunyta a szemét, és a falnak dőlt. - Hiányzol, Jordan. A férfi mélyet sóhajtott.

- Te is nekem.

- Gyere el! - kérte az asszony vágyakozva. - Most? - hökkent meg Jordan.

- Igen...Csak egy köntös van rajtam.

- Molly, nem tudom, jó ötlet-e. Ha most átmegyek, megint szeretkezni fogunk. Az asszony elmosolyodott.

- Tudom.

- Biztos, hogy azt akarod? - Jordan hangja enyhén megremegett. - Biztos vagyok benne, hogy szeretnék. Kielégít a válasz?

- Máris indulok!

Mollynak alig maradt ideje elrámolni az uborkát és a jégkrémet, máris megszólalt a csengő. Az ajtóhoz sietett, és remegő kézzel kinyitotta.

- Szia! - mosolygott a férfira. - Gyors voltál.

- Egy ilyen meghívásra minden férfi rohant volna. Az asszony elnevette magát.

- Igazad van. - Várta, hogy Jordan a karjába vegye, és addig csókolja, míg elvesztik a fejüket, az után férje becipelje a hálószobába, hogy vadul és szenvedélyesen szeretkezzenek. A férfi tartózkodása nem tett éppen jót az önbizalmának. - Van valami az álladon. - Jordan letörölte a hüvelykujjával. - Mi ez?

- Jégkrém. Azt ettem kovászos uborkával. - Molly lenézett a köntösére, és felfedezett néhány foltot.

- Hogy az ördögben lehet jégkrémet enni uborkával? - tudakolta a férfi, mintha csak azért jött volna, hogy ezt kiderítse.

- Gyere, kóstold meg! - Molly kiment a konyhába, elővette az ételeket a hűtőből, és belemártotta az uborkát a jégkrémbe. - Igazából előbb kicsit meg kellene olvasztani a jégkrémet a mikróban. Megkóstolod?

- Miért is ne? - mosolyodott el Jordan.

Az asszony a "desszertet" a férje elé tartotta. Jordan beleharapott, és csodálkozva nézett Mollyra.

- Ez nem is olyan rossz.

- Egy hete kívántam meg. Hallottam róla, hogy a terhes nők néha furcsa dolgokat kívánnak, de én most először jártam így.

Jordan szemügyre vette felesége pocakját. Molly zavartan összehúzta magán a köntöst.

- Ugye nem a munkád miatt maradtál távol, Jordan? - kérdezte halkan. - Nem. Gondolkodtam, vallotta be a férfi.

- És? - firtatta az asszony, remélve, hogy az ura talált valami megoldást. - Leülhetnénk?

- Hát persze! - Molly követte Jordant a nappaliba, és leült mellé a kanapéra. Nehézkesen maga alá húzta a lábát, és elmosolyodott, amikor a férfi átölelte. Hozzásimult, és a vállára hajtotta a fejét. Már nem érdekelte, beszélgetnek-e, vagy sem. Elégedett volt.

A férfi megpuszilta a haját. - Iszonyúan hiányoztál.

- Akkor miért nem jöttél el?

- Képtelen vagyok gondolkodni, ha a közelemben vagy. - Majd Jordan vonakodva hozzátette: - Időre volt szükségem, hogy megfontoljam, mi legyen velünk és a kicsivel.

- Gyanítottam. Jutottál valamire? - Nem.

- Én sem. - Molly férje nyaka köré fonta a karját. Nyelvével és ajkával kis köröket rajzolta bőrére, a nyakán lévő mélyedésre összpontosítva. Rég nem szeretkeztek, s most iszonyatosan kívánta a férfit.

- Molly? - súgta Jordan. - Hmm...

Az asszony felnyögött, amikor Jordan szétnyitotta a köntösét, és megcsókolta mellét.

- Ezzel persze semmit sem oldunk meg - suttogta Jordan rekedten. - Nem is akarok megoldani semmit. Csak szeretkezni akarok!

Molly megcsókolta a férfit, majd az ölébe csúszott, és fölé térdelt. Kioldotta férje nyakkendőjét, kigombolta az ingét, anélkül hogy ajkuk szétvált volna, Jordan pedig az asszony mellét simogatta. A férfi eloltotta a lámpát, sötétség borult a szobára, s a csendben csak sóhajok és kéjes nyögések hallatszottak.

Miközben Molly férje ölében ült, és vágyakozva csókolta, a baba úgy döntött, futballista lesz, s most gyakorol egy kicsit. Az első gyenge rúgásokat egyikük sem vette észre, de a pici hamarosan erőteljesen eltalálta Jordant.

Molly mosolyogva fölegyenesedett, és a hasára tette a kezét. - Nagyon erős srác.

Jordan lehunyta a szemét, és fejét a kanapénak támasztotta. Az asszony megragadta a kezét, és a hasára húzta. Felbátorította, hogy férje nem tiltakozik. Jordan kinyitotta a szemét, és ránézett.

- Szeretni fogod - szólalt meg Molly halkan. - Nem is lehet másként. Semmi válasz.

- Én mindkettőtöket szeretlek - suttogta az asszony.

Jordan finoman letolta Mollyt az öléből, felállt, és járkálni kezdett a szobában. - Nem megy.

- Mi nem megy?

Jordan megtorpant, s a félhomályban rápillantott a feleségére. - Képtelen vagyok így szeretkezni veled.

Molly megpróbálta megőrizni a méltóságát. - Miért nem?

- Nem akarlak megbántani... - Jordan végigsimított a tarkóján, és kerülte neje tekintetét.

- Mondd csak meg! - követelte Molly.

- Szörnyen kínos. A múltkor is ez történt. Ha rád nézek, kívánlak, de mihelyt megmozdul a baba, elmúlik a vágyam. Szeretlek, Molly, ám pillanatnyilag nem vagyok képes a testi szerelemre.

Molly erre nem számított. Azt vágja a képébe, hogy visszataszító! Férje szavai borotvapengeként hasítottak belé.

Jordan várta, hogy mondjon valamit. Eltelt azonban egy kis idő, mire Molly képes volt megszólalni.

- Nos, akkor ezt tisztáztuk. - Remélte, hogy sikerül eltitkolnia a fájdalmát.

Nem mondhatom, hogy nincs igazad. Az alakom természetesen nem olyan, mint régen. - Felállt, és lámpát gyújtott. Összefogta magán a köntöst, az ajtóhoz ment, és kitárta. - Sajnálom, hogy már menned kell.

- Molly, ne küldj el! Ne! Így ne!

Az asszony visszatartotta a könnyeit, és büszkén felemelte a fejét. - Kérlek, Jordan, menj el!

- Velem van gond, Molly, nem veled. Te szép vagy. Nekem van szükségem segítségre. Beszéljük meg! a

- Már ezerszer megbeszéltük - suttogta Molly fájdalmasan. - A lehető legjobban fejezted ki magad: nem megy.

A férfi türelmetlenül beletúrt a hajába.

- Bárcsak inkább hallgattam volna! De hát úgyis sejthetted, hogy valami nincs rendben. . - A múltkor azt állítottad, bennünket csak a szex tart össze. Akkor nagyon haragudtam érte. - Molly hangjában szomorúság bujkált. - De már belátom, igazad volt. Most, hogy már nem tudlak fölizgatni, tényleg semmi sem maradt közöttünk, ugye?

- Ez nem igaz! '

- Lehet, hogy nem, de a látszat szerint mégis. - Az asszony már csak abban volt biztos, hogy jobb, ha Jordan mielőbb távozik. Büszkesége már így is romokban hever, és nem akar még jobban megalázkodni előtte...

- Felhívsz? - kérdezte Jordan, amikor látta, hogy Molly hajthatatlan. Úgy állt a nyitott ajtóban, mint egy harcos amazon.

- Majd meglátom - suttogta az asszony, mert nem akart tovább vitatkozni, de biztosra vette, hogy nem teszi meg.

A következő héten Molly nem vette fel rögtön a telefont, hanem mindig megvárta, amíg bekapcsol az üzenetrögzítő. Jordan többször is járt a házánál, ám soha nem vette a bátorságot, hogy becsengessen.

A férfi végül megint az apósánál kötött ki. Ian - szokásához híven - éppen szivarozott, és tökéletesen elégedettnek látszott, amikor veje belépett a dolgozószobájába.

- Örülök, hogy látlak! - rázott vele kezet.

- Én is - Jordan leült, keresztbe tette a lábát, és igyekezett fesztelennek mutatkozni.

- Feltételezem, azért jöttél, hogy a lányom felől érdeklődj.

- Eszedbe sem jut, hogy egyszerűen téged szerettelek volna meglátogatni? Ian fölnevetett.

- Túlságosan jól ismerlek. Nem keresnél fel csak úgy. Ha vetted a fáradságot, hogy elgyere annak csak Molly lehet az oka.

- Nos...elismerem, valóban róla van szó. Összevesztünk.

- Min?

Jordan már így is épp elég pocsékul érezte magát, nemhogy még részletekbe bocsátkozzon.

- Megbántottam.

Ian hátradőlt, és szélesen elmosolyodott.

- A pokol összes tüze semmi egy asszony haragjához képest.

- Tanácsért jöttem. Nem akarom elveszíteni Mollyt. Szeretem őt. - És a gyerek?

- Idővel megszokom majd. Ian elkomorodott.

- A lányom nem akármilyen gyermeket hord a szíve alatt! A te gyermeked is, Jordan Larabee, és legfőbb ideje, hogy némi felelősséget érezz iránta. Jordannek nem tetszett ez a hangnem.

- Már az elején közöltem Mollyval, hogy teljes anyagi felelősséget vállalok a kicsiért.

- Én érzelmi felelősségről beszélek. Azt hiszed, csak te veszítetted el Jeffet? Most aztán elég! Nem csoda, ha Mollynak gondjai vannak az egészségével. Jordan azonnal megrémült.

- Molly beteg?

- Úgy tudom, egész héten nem dolgozott.

- Mi baja van? - pattant fel Jordan. Nem volt kedve folytatni ezt a macska-egér játékot. Kitekeri Ian nyakát, ha nem mondja meg nyomban!

- Felesleges aggódnod. Semmi komoly.

- Mi baja?! - ismételte Jordan nyomatékosan.

- Tőle kérdezd! Irtó dühös, ha én beszélek helyette. - Az öregúr lassan beleszívott a szivarjába.

- Nem veszi fel a telefont. - Esetleg meglátogathatnád.

- Elment Doug Andersonhoz? - érdeklődött Jordan. Az orvossal baráti volt a viszonya, még ha évek óta nem is találkoztak. Jordan cége építette azt a házat, ahol Anderson rendelője működik.

- Fogalmam sincs. Mollyt kérdezd! A lányom nem mesél el nekem mindent - állította Ian. - Persze, gyanítom, hogy járt a nőgyógyásznál. És ha igen, csakis azért, mert jobban aggódik a babáért, mint saját magáért.

Jordan erős kísértést érzett, hogy elrohanjon a feleségéhez. De nem lehetett biztos abban, hogy az asszony beengedi, ezért úgy döntött, előbb beszél Doug Andersonnal. Fel is hívta, miután távozott Iantől.

- Jordan Larabee! Nahát...Milyen régen beszéltünk egymással! - Túlságosan is régen - felelte Jordan. - Molly hozzád jár, ugye?

- Igen. Tudom, hogy megviseli ez a nátha, de aggodalomra semmi ok. Felírtam neki néhány gyógyszert, és sok pihenést javasoltam.

- Biztos vagy benne, hogy csak egy nátháról van szó?

- Tökéletesen. Az elmúlt két hétben több ilyen esetem is volt, ugyanazokkal a tünetekkel.

- Szeretnék megbeszélni veled egyet s mást. Összejöhetnénk egy italra?

- Hát persze. Gyere el hozzánk! Mary örülni fog. Amúgy is beszélni akart veled, mivel a nyáron építkezni szeretnénk.

Jordan háromnegyed óra múlva lefékezett Andersonék kétszintes háza előtt. Mary nyitott ajtót, s rég nem látott családtagként üdvözölte. Ragaszkodott hozzá, hogy ott maradjon vacsorára. Andersonék három fia közül a tizennyolc éves Jedd volt a legidősebb. Bekukkantott a konyhába, elemelt egy csirkecombot, adott anyjának egy puszit, és elrohant azzal, hogy egy bizonyos Susie-val valami fontos vizsgára kell készülnie. Peter és Adam már ettek a fociedzésük után, így csak kezet fogtak Jordannel, és máris eltűntek.

A férfi számára fájdalmas volt látni Dougot és Maryt három fiukkal. Ők is ilyen boldogok lehetnének, ha Jeff nem halt volna meg...

Vacsora után Doug és Jordan leültek kávéznia kandalló elé.

- Aggódom Mollyért - ismerte be Jordan. - Az utóbbi időben nem vagyunk túl jóban...Lényegében az én hibám. Ez alatt a terhesség alatt nem voltam éppen megfelelő társa.

- Tudom, milyen nehéz lehet neked.

Jordan biztosra vette, hogy Doug sok olyan házaspárt ismer, akik bölcsőhalál miatt veszítették el a gyermeküket. Úgy érezte azonban, csak az értheti meg igazán a fájdalmát, aki maga is átélt hasonló tragédiát.

- Emlékszem - folytatta Doug -, én mit éreztem, - amikor Joy halála után megtudtam, hogy Mary ismét terhes.

Jordan fölkapta a fejét. - Joy?

- Lassan huszonhárom éve halt bölcsőhalált a kislányunk. Azt hittem, tudod. Jordan megrázta a fejét.

- Alig három hónapos volt - magyarázta Doug. - Maryt majdnem megölte a bánat. Hidd el, Jordan, pontosan azt éreztem, amit most te. És bizonyos fokig azt is, amit Molly. Mivel orvos vagyok, én is magamat okoltam, mint ő. Úgy éreztem, tennem kellett volna valamit. Annyi éven át tanultam, mégsem tudtam megmenteni a saját gyermekem életét.

- Mennyi időre volt szükséged, hogy túltedd magad rajta? Doug kortyolt a kávéjából.

- Nem tudom hónapokban vagy években mérni. Éltük tovább az életünket, ám közel öt év telt el, míg másik gyermeket mertünk vállalni. Nekem talán több idő is kellett, mint Marynek, hogy feldolgozzam Joy halálát.

- Úgy tűnik, Molly is hamarabb átvészelte, mint én.

- A férfiaknál általában tovább tart. Mi egyszerűen nem tudunk szabad folyást engedni az érzéseinknek. Irigyeltem Maryt, amiért képes volt sírni. Egy férfi nehezebben tudja kifejezni az érzelmeit.

- Szóval mit éreztél, amikor Mary elmondta, hogy megint terhes? - Jordan feszülten várta a választ.

- Iszonyúan megijedtem. Egyikünknek sem volt könnyű, de tisztában voltam azzal, hogy végig kell csinálnunk. Meggyőződésem, hogy nektek is menni fog. Jordan szeretett volna hinni ebben.

- Egyébként - jegyezte meg Doug mintegy mellékesen - már elvégeztem két ultrahangvizsgálatot. Molly nem akarja tudnia baba nemét, de ha te kíváncsi vagy rá, szívesen elárulom.

Jordan habozott. Akarta is tudni, meg nem is. - Na jó - egyezett bele végül -, áruld el!

- Kislányotok lesz.

- Egy kislány! - Jordan végig azt hitte, fiú lesz, hiszen Molly mindig kisfiúról beszélt.

- Gratulálok! - mondta Doug ragyogó arccal.

- Kösz... - mormolta Jordan zavartan. Reszketett a keze, ahogy letette a csészét.

Egy kislány! Egyszerűen nem tért magához. Egy kék szemű, szép szőke kislány, aki hasonlít Mollyra!

- Tudjátok már, hogy fogjátok hívni? - kérdezte Mary, aki épp akkor lépett be a nappaliba.

Jordan úgy meredt rá, mintha életében először látná.

- Nem. - Felállt. - Kislány lesz - ismételte elérzékenyülten, majd arcon csókolta Maryt, kezet fogott Douggal, és elsietett.

Az imént tette élete legfontosabb felfedezését: akarja ezt a gyereket. A világ legnagyobb bolondjának érezte magát. Hónapokon át úgy viselkedett, akár egy utolsó gazember, csoda, hogy Molly olyan sokáig elviselte az ostobaságait. Nem érdemli meg az asszonyt, de elhatározta, hogy jóvátesz mindent.

Legyűrte a kényszert, hogy egyenesen Mollyhoz hajtson. Meg akarta várni, míg az asszony meggyógyul. Akkor aztán leülnek, és tisztázzák az egészet. Amikor hazaért, a telefonon világított az üzenetrögzítő lámpája. Abban a reményben indította el a felvételt, hogy Molly válaszolt végre a hívásaira.

- Jordan, itt Larry Rife - hallotta az ügyvéd hangját. - Molly felhívott, és időpontot kért. Be akarja adnia válókeresetet. Úgy tudtam, várnak a gyerek megszületéséig, Molly most mégis ragaszkodik a váláshoz. Holnap reggel hívjon fel. Köszönöm!

Molly nyolc óra tájban ébredt, és nagyon gyenge volt. Legyűrt egy szelet pirítóst, és megivott egy pohár teát. Azután fogott egy párnát meg egy plédet, és elhelyezkedett a kanapén, majd a televízió távkapcsolójáért nyúlt.

Ekkor megszólalt a csengő. Ránézett a faliórára, amely még alig kilenc órát mutatott. Ismét csengettek.

Ez csak Jordan lehet...

- Tudom, hogy odabent vagy! - kiabálta a férfi. - Nyisd ki! - Menj el! Náthás vagyok.

- Majd elmegyek, ha beszéltem veled. Engedj be, vagy máris hívd a rendőrséget, mert betöröm az ajtót!

Ennek elment az esze! Molly kitakarózott, és kezét sajgó keresztcsontjára szorítva az ajtóhoz ment. Nem volt olyan állapotban, hogy veszekedjen Jordannel, de nem maradt más választása.

Kinyitotta az ajtót.

- Megérdemelnéd, hogy tényleg kihívjam a rendőrséget.

A férfi idegesen berontott a nappaliba, és járkálni kezdett fel-alá. Molly még soha nem látta ilyen dühösnek.

- Gondolom, voltál Larrynél - jegyezte meg. - Még nem. Először veled akarok beszélni. - Azt ajánlom, fordulj az ügyvédhez!

A férfi alaposabban szemügyre vette a feleségét, és kissé lehiggadt. Molly tudta, hogy szörnyen néz ki. Végül is az elmúlt hetet nem egy szépségfarmon töltötte! - Hogy vagy? - érdeklődött Jordan megenyhülten.

Az asszony becsukta az ajtót, és fáradtan nekidőlt. - Soha nem voltam jobban.

- Ülj le! - parancsolt rá a férfi, és oda akarta kísérni a kanapéhoz. Az asszony azonban kitért előle.

- Mondani akartál valamit! - nógatta.

Jordan megvárta, míg a felesége leül, és gondoskodón betakargatta a lábát.

- Tegnap este sokáig beszélgettem Doug Andersonnal...Mary meghívott vacsorára. Láttam a fiaikat.

Molly azon töprengett, mire akar kilyukadni a férje. Jordan a zsebébe süllyesztette a kezét.

- Beszéltem az édesapáddal is.

- Úgy tűnik, látogató körúton voltál.

A férfi futólag elmosolyodott, majd hallgatott egy sort, mielőtt folytatta volna. - Dougék több mint húsz évvel ezelőtt elvesztették a kislányukat bölcsőhalál miatt. Te tudtad?

- Beszéltünk róla néhányszor. - Molly nem mert a férjére nézni. Ha megtette volna, be kellett volna vallania magának is, mennyire szereti. E nélkül is épp elég nehéz volt beletörődnie, hogy vége a házasságuknak.

- Amikor hazaértem, Larry üzenete várt. Az asszony a kezét bámulta.

- Belátom, igazad van, hogy sürgeted válást - mondta a férfi Molly legnagyobb megrökönyödésére. - Épp elég okod van azt kívánni, bárcsak ne is találkoztál volna velem.

- Kérlek, Jordan, nincs erőm vitatkozni! Döntöttem. Semmi olyat nem mondhatsz, ami megváltoztatná az elhatározásomat.

- Szeretlek.

Molly lehunyta a szemét.

- A szerelem nem mindig elég. Kérlek, ne nehezítsd meg még jobban a dolgom!

- Valóban akarod a válást? Az asszony bólintott.

- Nincs ugyan jogom hozzá, Molly, mégis kérek egy szívességet: várj még néhány hónapot!

- Nem! Képtelen vagyok rá.

- Legalább amíg a baba megszületik! Az asszony nyugalmat akart végre.

- Kérlek! - ismételte Jordan alig hallhatóan.

Molly azt várta, hogy a férfi dühös lesz, ehelyett inkább alázatos volt. Nem emlékezett egy alkalomra sem, hogy Jordan könyörgött volna neki. Erős volt a kísértés, hogy engedjen férje kérésének.

- Egy feltétellel - mondta végül. - Amit csak akarsz!

- Hajlandó vagyok várni, ha nem keresel fel többé. Vége a látogatásaidnak, Jordan! Várok a válással a szülésig, ha ez olyan fontos neked, de többet nem ígérek. - Molly...

- Komolyan gondolom. Vagy beleegyezel, vagy elválok tőled, amilyen gyorsan csak lehet. Ha megszeged a szavad, azonnal kapcsolatba lépek Larryvel. Egy örökkévalóság telt el, mire Jordan válaszolt.

- Ha ez a kívánságod, tiszteletben kell tartanom. - Most pedig jobb, ha elmész!

- Tehetek érted valamit? - Nem. Kérlek, indulj!

Az ajtónál Jordan megfordult.

- Választottál már nevet a babának?

- Igen. - Molly nem értette férje hirtelen támadt kíváncsiságát. - Elárulod?

- Richardot szeretnék, ha kisfiú. Monton doktor után, aki egyébként megint Manukuában dolgozik. Ő a legkedvesebb férfi, akit valaha ismertem. Nagyon fellelkesült, amikor meghallotta, hogy róla akarom elnevezni a gyermekemet. - És ha kislány? - firtatta Jordan.

- Bethany Marie.

Mosoly suhant át a férfi arcán.

- Kedves név. Valami különös okból választottad?

- Marie volt az édesanyám második keresztneve, a Bethany pedig mindig is tetszett.

- Nekem is. - Jordan vigyorogva távozott.

Több mint egy hónap telt el anélkül, hogy Molly hallatott volna magáról. Jordan nem is számíthatott másra, de azért reménykedett. Ian és Doug beszámolóinak köszönhetően azért nyomon követte felesége állapotát.

Mivel szörnyen magányosnak érezte magát Molly nélkül, egyik hétvégére elrepült az édesanyjához Arizonába. A nyugdíjas asszony nagyon örült fia látogatásának, hiszen már jó ideje egyedül élt. A férje még Jordan diákkorában meghalt, a lánya pedig Oregonba költözött.

Az első, amit Jordan megpillantott az édesanyjánál, Jeff fényképe volt a televízió tetején. Olyan fájdalmasan érintette, hogy megkérte az anyját, tegye el onnan.

Amikor hazatért, első útja mégis Jeff szobájához vezetett. Teljesen üres volt, csak Molly hintaszéke maradt benne. Erről elfeledkezett. A felesége mindig ebben a székben szoptatta a kisfiát. Jeff halála után órákig ült benne.

Jordan gyakran találta Mollyt a hintaszékben, amikor hazajött a munkából. Az asszony kisírt szemmel bámult a semmibe, valószínűleg az egész napot könnyek között töltötte.

A férfi most belépett a szobába, és leült. A hintaszék megreccsent a súlya alatt. Kezét a karfára téve lassan hintázni kezdett. Lehunyt szemmel felidézte, ahogy Molly a mellén tartja Jeffet, és halkan beszél hozzá, miközben ringatóznak. Néha énekelt is neki, s lágy hangjából csak úgy áradt a szeretet.

Olyan volt, mint egy gyermekkori emlék - valami, ami már nagyon régen történt. Egy álom a saját gyermekkoráról...

Jordan látta maga előtt Doug és Mary fiait, és elképzelte Jeffet kamaszként. - Lesz egy kishúgod - suttogta.

Megrémült a saját hangjától. Összeszorította az ajkát. Nyilván a magány vitte rá, hogy egy rég eltemetett csecsemővel beszélgessen.

- Nekem is van egy húgom - folytatta, és meglepte saját nevetése. - Már a születése pillanatában egy kis bestia volt, és később is megkeserítette az életemet. - Jordan abbahagyta a hintázást, és eszébe jutott, milyen jó is volt, hogy van egy húga, akinek olyan sok a barátnője.

Kinézett az ablakon a kertbe. Szinte látta hatéves kisfiát, ahogy sárkányt ereget. Bethany, aki épp csak tud állni, nevetve tárja csöppnyi karját az ég felé. A látomás olyan gyorsan semmivé foszlott, ahogy jött.

Jordan szemét könnyek lepték el. Egy férfi nem sír. Egy férfi nem sír...

Válla hevesen rázkódott a zokogástól. Jordan eltakarta az arcát, és mérhetetlenül szégyellte magát, pedig senki sem látta.

- Terhes vagyok! - újságolta Amanda boldogan, mihelyt Molly fölvette a telefont.

- Gratulálok.

- Ó, Molly, úgy izgulok?

Molly most ugyan nem volt olyan érzelgős, mint első terhessége alatt, de azért hullajtott egy örömkönnyet.

- Tomm - tudja már?

- Igen. Épp most hívtam föl, és tudod, mit csinált? Ó, Molly, olyan aranyos volt! Örömében sírva fakadt, pedig bárki láthatta. Utána én is bőgtem egyet. Istenem, hát mégis egy pár vagyunk! Nem emlékszem, voltam-e valaha is ilyen boldog! Hát persze, de...most valahogy más.

- Mikorra várod a babát? - Molly kellemesen elcsevegett a barátnőjével. A kanapén ült, felduzzadt lábát az asztalon pihentette. Előző héten abbahagyta a munkát. Még három hete volt hátra, és úgy érezte magát, mint egy bálna.

Édesapja állandóan hívogatta. Jordan ellenben nem jelentkezett. Molly ugyan világosan értésére adta, hogy látni sem akarja, mégis remélte, hogy a férfi megkeresi.

Jordan anyja levélben megírta Mollynak, hogy a fia nála járt, de képtelen volt ránézni Jeff fényképére. Küldött egy horgolt takarót is az unokájának.

Molly délután lepihent egy kicsit, és ezt követően megint tele volt energiával. Feltárcsázta az apja számát, és meghívta Iant vacsorára. Az öreg pontosan hat órakor érkezett meg, virágcsokorral a kezében. Megpaskolta a lánya hasát, és megállapította, hogy nagyon tele van.

Molly elmosolyodott a tréfán, arcon csókolta az apját, és bevezette a konyhába. - Hogy vagy? - érdeklődött Ian, és sasszemekkel vizsgálgatta.

- Remekül. - Molly jókedvűen levette a tűzről a serpenyőt, és az asztalra helyezte.

- Ma beszéltem Jordannel - jegyezte meg Ian mintegy mellékesen, miközben ölébe terítette a szalvétát.

- Apa, mondtam már, hogy hallani sem akarok róla! - Már nem is számolta az asszony, hányszor próbálta az apja beleszőni a beszélgetéseikbe Jordant.

- De hiszen aggódik érted.

- Szokatlanul enyhe telünk van, nem gondolod? - igyekezett Molly másra terelni a szót. Elővette a hűtőből a salátát.

- Mindennap legalább egyszer érdeklődik felőled telefonon.

Persze, de nem a babáról. Molly lecsapta a salátaöntetes üveget az asztalra. - Tavasszal piros rózsát szeretnék ültetni. Anya kedvenc fajtájából.

- Jordanről beszélek - hajtogatta Ian makacsul.

- Én meg a rózsákról - vágta rá Molly. - Szeret téged.

- Szeretem a vörös rózsát. A férfi letette a villát.

- Nem tudom, mit csináljak veletek! Jordan ugyanolyan önfejű, mint te. Sőt még rosszabb. Legalább tucatszor közöltem vele, hogy nem felelek a kérdéseire. Ha kíváncsi rá, hogy vagy, kérdezze meg tőled, az ördögbe is! Tudod, mit csinált erre? Felhívja tőlem Doug Andersont, és miután leteszi a kagylót, elmeséli, mit mondott, mintha bizony orvosra volna szükségem, hogy tájékozódjam a saját lányomról!

- Apa! Jordan és köztem vége mindennek.

- Átkozott bolondok vagytok mind a ketten - mondta erre az öreg csendesen. Molly nem vitatkozott az apjával.

Teljesen átlagos napnak indult. Jordan épp Paul Phelpsszel beszélgetett az építkezésen, amikor megszólalt a személyi hívója. Szórakozottan vette ki zsebéből az apró készüléket, és olvasta el a telefonszámot a kijelzőn. Majd elállt a szívverése, amikor felismerte.

- Jordan! - szakította félbe Paul a férfi száguldó gondolatait. - Mi van veled? - Ez Ian! Egyetlen ok létezik, amiért kereshet.

- Jön a baba?

- Valószínűleg. - Azzal Jordan berohant az irodába. Olyan erővel ütötte be apósa számát, hogy majd eltört az ujja. Ötször is kicsengett, mire Ian végre felvette. - Jordan, édes fiam! - üdvözölte az öreg barátságosan. - De gyors voltál!

- Hol van Molly? - kérdezte Jordan lélegzet visszafojtva.

- Molly? Miből gondolod, hogy miatta hívlak? - Ian jót derült saját tréfáján. - A mindenségit, ha ez vicc akar lenni, hát a legkevésbé sem találom szórakoztatónak!

- Véletlenül igazad van. Míg mi itt tréfálkozunk, Molly úton van a kórházba. Szigorúan meghagyta ugyan, hogy ne értesítselek, de én másképpen döntöttem. Az a lányom baja, hogy nagyon elkényeztettem. Azt hiszi, mindent megteszek, amit kér.

- De jól van?

- Gondolom, igen. Legalábbis úgy tűnt, amikor felhívott. Kicsit izgatott volt. Kicsit félt. Bejössz a kórházba, ugye?

- A világ minden kincséért sem maradnék le róla!

Miután Molly megérkezett a kórházba, az események lassított felvételként játszódtak le. Barbara nővér anyáskodva bátorította Mollyt, miközben előkészítette a szülésre.

Amikor az asszony már fenn feküdt az ágyon, és egy monitoron folyamatosan figyelték a baba szívműködését, nyugtalanság támadt a nővérpultnál. Nyilván megjött az apja, és látni akarja...

- Itt van az édesapja - tájékoztatta Barbara nővér, amikor legközelebb benézett hozzá. - Tudni szeretné, mi tart ilyen sokáig. Azt hitte, hogy már meg is érkezett az unokája. Szerinte valami nincs rendben.

Ian üzleti úton volt, amikor Jeff született, s úgy látszik, már elfelejtette, hogy a vajúdás eltart egy darabig.

- Beszéljen vele! - javasolta a nővér.

- Küldje csak be, mielőtt elviselhetetlen lesz! - mosolyodott el Molly. Éppen ekkor jött a következő fájás, és az asszony lehunyt szemmel visszahanyatlott a párnájára. Mélyeket lélegzett; a fájások egyre erősödtek. Amikor Molly legközelebb kinyitotta a szemét, Jordan állt az ágya mellett sápadtan, és aggodalommal teli tekintettel figyelte őt.

Az asszony szótlanul meredt rá. Jó ideje nem látta a férjét, s eltartott egy darabig, míg összeszedte magát.

- Hogy kerülsz ide?

- Autóval - mosolygott Jordan. - Hogy érzed magad? - Nagyon fáj.

- Azt látom.

Molly zavartan álláig húzta a lepedőt.

- Honnan tudtad meg, hogy itt vagyok? - Apád felhívott.

Az asszony dühösen összeszorította a száját. Majd később megmondja az apjának, mi a véleménye az árulásáról!

- Ő hol van most?

- Rágyújtott egy szivarra, mire két ápoló tapintatosan kivezette a kórházból. - Tudhatná, hogy itt tilos a dohányzás!

- Nagyon ideges szegény.

- Ez nem mentség - felelte Molly ridegen. - Lehet.

Hirtelen újabb fájás jött. Molly behunyta a szemét. - Mi a baj? - nyugtalankodott Jordan.

Az asszony csak a fejét rázta. Amikor elmúlt a görcs, kinyitotta a szemét. A férfi a kezét fogta, és szeretettel nézett rá. Nagy volt a kísértés, hogy megkérje, legyen mellette végig, mint Jeff születésekor.

- Nem tudom, itt van-e a helyed - szólalt meg végül Molly, és tiszta szívéből kívánta, bár menne el a férje, még mielőtt könyörögne neki, hogy maradjon.

- Miért ne lenne? A hegelején is veled voltam. Szerintem úgy tisztességes, hogy az eredményt is együtt nézzük meg. Azon kívül nincs olyan hely a földön, ahol most szívesebben lennék. Szeretlek, Molly, és...szeretem a gyerekünket is.

Az asszony nem tudta, hihet-e neki. Már éppen el akarta zavarni, amikor hatalmába kerítette a következő fájás. Teste görcsbe rándult, és kínjában hangosan csikorgatta a fogát.

Jordan halkan, bátorítóan beszélt hozzá, és ezzel átsegítette a nehezén. Amikor Molly ismét kinyitotta a szemét, a férfi hozott magának egy széket. Úgy látszik, nem adja fel egykönnyen...

- Maradok - közölte. Majd hozzátette: - Jogom van hozzá.

- Hogyhogy most egyszerre apai jogokat követelsz? Eddig egyáltalán nem érdekelt a gyerek!

- Az elmúlt hetekben kemény leckét kaptam. Először is igazad volt, Molly, szeretni fogom a kislányunkat. Vagy a kisfiunkat. Nem is lehet másként.

- Csak azért mondod, mert tudod, hogy ezt akarom hallani!

- Nem, Molly! Sokat gondolkodtam. Már most szeretem Bethanyt...vagy Richardot.

Az asszony az ajkába harapott. Nem volt olyan állapotban, hogy értelmes döntéseket hozzon.

Jordan érezte felesége zavarát. Kisimította haját a homlokából, és gyengéden homlokon csókolta.

- Engedd, hogy melletted maradjak!

- Jó - egyezett bele erőtlenül az asszony.

Az órákig tartó vajúdás alatt már hálás volt Jordan jelenlétéért. A férfi óriási segítséget jelentett. Bátorította, masszírozta a hátát, hogy enyhítse a fájdalmait. Nedves ruhával hűsítette az arcát, és fogta a kezét, amikor a fájdalom tetőzött.

A fájások egyre erősödtek és sűrűsödtek. Jordan nyugodtan számolta a másodperceket.

- Te mosolyogsz! - jegyezte meg, arcáról. - Megtudhatnám, miért?

- Kislányt szeretnél, ugye?

- Lenne valami kifogásod egy kislány ellen?

Molly még nem gondolkodott ezen. Talán azért vágyott inkább kisfiúra, hogy pótolja Jeffet. Nem, ez butaság. Jeffet senki sem pótolhatja.

- Nekem csak az a fontos, hogy egészséges legyen - válaszolta. - Nekem is.

- Igazán akarod ezt a gyereket? - nézett rá az asszony.

- Igen, Molly. Még jobban, mint annak idején Jeffet.. . - Annyira szeretnék hinni neked...De nem tudom, merjek-e.

- Higgy nekem, drágám! - súgta Jordan, és megcsókolta az asszony halántékát. Amikor eljött az ideje, hogy Mollyt bevigyék a szülőszobába, Jordan kiment a folyosóra. Az asszony nem tudta eltitkolnia csalódását, amiért férje nem kíséri el. - Ne vágjon ilyen csüggedt arcot! - paskolta meg a kezét Barbara. - A férje rögtön visszajön, csak beöltözik.

Molly majdnem elsírta magát, amikor Jordan néhány perccel később megjelent a kötelező fehér köpenyben, és megsimogatta az arcát.

- Már nem tart sokáig - biztatta Jordan a feleségét.

Mihelyt mindent előkészítettek, Molly hallotta, hogy Doug és Jordan beszélgetnek. Tudta, hogy ismerik egymást, de arról fogalma sem volt, hogy ilyen jó barátok. Jellemző Jordanre, hogy éppen most golfról cseverészik az orvossal! Annyira elmélyültek a társalgásban, mintha minden másról megfeledkeztek volna. A kellő pillanatban Doug ráparancsolt:

- Nyomjon!

- Mit gondol, mit csinálok?! - fújtatott Molly.

A szülés sokkal nehezebb volt, mint ahogy az asszony emlékezett rá.

- Molly, látom a kislányunk fejét! - Jordan hangja olyan izgatott volt, mintha milliókat nyert volna a lottón.

- Lehet, hogy fiú - pihegte az asszony.

- Ki van zárva - biztosította a férfi. - Ez egy szép kislány haja. Egy fiúnak nem lehetnek ilyen szőke tincsei.

- Még nem tudhatod, hogy szőke lesz!

- De igen, tudom. - A férfi előrehajolt, és a fülébe súgta: - Rád fog hasonlítani. - Már nem tart soká - szólt közbe Doug.

- Egy órája is ezt mondta! - jegyezte meg Molly élesen. - Csak neked tűnt egy órának, kincsem.

Molly ekkor egy utolsó tolófájás után hatalmas megkönnyebbülést érzett, és az újszülött felsírt.

- Isten hozott, Bethany Marie - mondta Doug.

- Egy kislány...kislányunk van! - sóhajtott Molly. Mérhetetlen boldogság töltötte el, arcán könnyek peregtek.

- Gyere, apuka, nézd meg a kicsi lányod! - hívta Jordat Doug, miközben ellátta Mollyt.

Úgy tűnt, Bethany egy cseppet sem elégedett ezzel a világgal. Torkaszakadtából ordított, miközben lemérték. Apró arca kivörösödött, erőteljesen hadonászott és rúgkapált.

A nővér bebugyolálta egy meleg takaróba, és átnyújtotta Jordannek, aki fáradtan lerogyott vele egy székre. Molly figyelmesen szemlélte férje arcát. Ekkor látott életében először könnyeket a férfi szemében.

Jordan sír! Ez csak optikai csalódás lehet. Még soha nem látta sírni a férjét, még Jeff temetésén sem.

A férfi nyilvánvalóan zavarba jött, amiért így ellágyult. A nővér átvette tőle a picit, és odavitte Mollynak. A baba kimerülten simult édesanyja karjába.

- Tökéletes kislány - lehelte Molly.

- Akár a mamája. - Jordan odalépett, és mindkettőjüket homlokon csókolta. - Olyan biztos voltál benne, hogy kislány lesz!

Ian türelmetlenül járkált fel-alá a váróban, - Te jó ég, ne csigázz tovább!

- Anya és gyermeke jól vannak. - Fiú vagy lány? - förmedt rá Ian. - Csodaszép lányunokád van.

- Kislány! - Ian lerogyott egy székre, előkapott egy szivart szájába dugta. - Molly jól van?

- Alszik. Ian felállt.

- Hazamegyek, és iszom egy tisztességes adag whiskyt. - Jordan vállára tette a kezét. - Nem akarsz csatlakozni hozzám?

- Majd máskor. Most itt maradok. Megnézem, hogyan fürdetik Bethanyt, utána újra a karomba vehetem.

Ian hátba veregette.

- És köztetek szent a béke? - Azt hiszem, igen.

- Nagyszerű! - Azzal az öreg elhagyta a kórházat.

Jordan a következő órát az újszülöttel töltötte, azután a békésen alvó Molly mellett üldögélt. Valószínűleg maga is elszenderedett, mert arra eszmélt, hogy Molly simogatja a kezét.

- Jordan, mit keresel itt?

- Hogy érzed magad? - mosolyodott el a férfi. Az asszony erre nem felelt.

- Te sírtál, Jordan. A férfi zavarba jött.

- Nem emlékszem, hogy valaha is sírtál volna - folytatta Molly.

- Az utóbbi időben viszont annál többet - vallotta be Jordan. - Csak ültem Jeff szobájában, és viaskodtam az érzelmeimmel, amelyeket eddig jó mélyen eltemettem magamban. Molly, sajnálom, hogy olyan szörnyen viselkedtem! Meg tudsz nekem bocsátani?

A férfi ajkához emelte felesége kezét. Molly nagyot ásított. Alig bírt ébren maradni.

- Szeretlek, Molly!

- Én is szeretlek!

A férfi kisimította haját az arcából. - Most aludj! Nagyon kimerültél. Mollynak nem kellett kétszer mondani viszont igen.

- Igen. - Mintha gombóc támadt volna az asszony torkában. - Felejtsük el! - Mindent jóváteszek. Pótolnom kell mindazt, amit Jeff halálától mostanáig elmulasztottam.

- Remélem, tisztában vagy vele, hogy ez nagyon sokáig fog tartani! - Akár életfogytiglanra is ítélhetsz.

- Ezennel tekintsd magad elítéltnek! - Molly kinyújtotta karját a férfi felé, Jordan pedig hálásan magához ölelte.

- Egész idő alatt egyetlenegyszer sem jelentkeztél - súgta Molly. - Mikor?

- Az elmúlt hetekben, hónapokban, amikor pedig a legnagyobb szükségem lett volna rád.

- De hiszen te nem akartál látni! - Jordan úgy érezte, soha nem fogja megérteni a nőket. - Ez azonban nem fordul elő többé. Életfogytiglanra ítéltél, s ebből nem engedek egy napot sem!

Molly a könnyein keresztül mosolygott rá.

- Hamarosan megkezdheted a büntetésed letöltését.

Jordan felnevetett, és szájával megérintette az asszony ajkát. Azon töprengett, vajon elegendő-e egy emberélet, hogy úgy szeresse a feleségét, ahogy az megérdemli.

V É G E!