CANDENCE SCHULER Semmi sem allhat közénk

CANDENCE SCHULER

Semmi sem állhat közénk

Lani McPherson nagyszülei házában ismeri meg a jóvágású Thomas Adams ügyvédet .A lány meglepődbe tapasztalja, mily heves vágyakat ébreszt benne ez a nagyszerű férfi. Ennek ellenére megpróbál hűvös maradni, főként mikor megsejti, hogy családja Thomast szemelte ki neki férjül. De aztán egy álmatlan éjszakán úrrá lesznek Lanin a szenvedély érzelmei: felkeresi Thomast, hogy szerelmével megajándékozza.

FEJEZET

Lani MacPherson igyekezett nyugodtan helyére tenni a telefonkagylót, bár napbarnított arcán bosszúság tükröződött.

Nagyszerű - gondolta magában. - Ez aztán igazán nagyszerű! Délután két óra van, és a nagyanyja elvárja tőle, hogy csapot-papot otthagyva bezárja az irodáját, csak azért, hogy kimenjen Gerard Adams elé. A nagy Gerard Adams, a család mindenható ügyvédje, akit Nagyi iderendelt, hogy elintéztessen vele valamit - gondolta Lani, és mérgesen megrázta a fejét. Elfordult a telefontól, és benyúlt íróasztala alá a vitorlavászonból varrt táskájáért. Hogy mit is kellene az ügyvédnek Nagyi számára elintéznie, azt Lani ugyan nem tudta, de rossz előérzete volt. Meg aztán honnan legyen neki erre ideje? A bejövő posta halmán legfelül egy banki egyenleg kimutatás feküdt, melyet sürgősen össze kellett volna hasonlítania a cég főkönyvével. A könyvelést már több, mint egy hónapja nem csinálta meg, és ráadásul reklamálnia kellett volna egy szállítónál, aki a rendelt harminc méter horgonylánc helyett hatvanat tüntetett fel a számlán. Nem is beszélve arról, hogy ezen a délutánon sem tudta személyesen fogadni a telefonhívásokat, ehelyett, mint ahogy az apja halála óta eltelt öt hónap alatt sajnos már túlságosan is sokszor, ismét az üzenetrögzítőre kellett hagyatkoznia.

Rich ugyanis, két teljes munkaidős alkalmazottjának egyike, csak másnap tér vissza egy kéthetes vitorláskörútról, míg Kim, az új részmunkaidős, csak három után szokott megjelenni az irodában, az iskola végeztével.

De hát mit érdekelte ez az ő nagyanyját? Csak egyszerűen odatelefonált, előadta a kérését a maga nyugodt, határozott stílusában és Lani már zárta is kis irodáját az Ala Wai kikötőben, ugrott a rozzant sárga dzsipbe, és kötelességtudóan útnak indult, hogy kimenjen Gerard Adamsért, ha már a nagyanyja ősrégi Mercedese éppen most mondta fel a szolgálatot.

Ha legalább valami nyomós oka volna Adams látogatásának, mérgelődött csendesen Lani, míg haját a piros baseballsapka alá gyömöszölte, hogy vezetés közben ne hulljon az arcába. Azzal felrakta a sárgakeretes napszemüvegét, és beindította a kocsit.

Az, hogy Nagyi San Franciscóból idehívta a család ügyvédjét, nem változtathat semmin. A legkevésbé sem! A Sail Away Tours az övé, és ez egyszer s mindenkorra így is marad. Ez a cég mindenestül az ő tulajdona, hiszen apja teljesen jogszerűen ráhagyta. Lani nem értette, miképpen gondolhatta Nagyi, hogy Gerard Adams ezen bármit is változtatni tudna. De hát számomra úgyis érthetetlen sok minden amit tesz, gondolta, miközben rákanyarodott a járművekkel teli Ala Moana Boulevard-ra.

Noha nagyanyja külföldihez ment feleségül és idestova huszonöt éve szülőhazáján kívül élt, Sumiko Walsh a szíve mélyén régimódi japán hölgy maradt, aki népének sok hagyományához ragaszkodott. Például úgy vélte hogy Laninek nem volna szabad a Sail Away Tours-t vezetnie, legalábbis közvetlenül nem, hogy ne kelljen a mindennapi üzletmenettel foglalkoznia. Úgy találta, ez nem nőnek való és felesleges, azon felül meggátolja abban, hogy férjhez menjen és megszülje a dédunokákat, akikre Sumiko már igényt tartott volna.

- Hát erre még várnod kell egy kicsit, Nagyi - mormolta maga elé Lani.

Ellenkezett az életfelfogásával, hogy odaadóan alárendelje magát egy férfinak, bármennyire is szerette az illetőt. Ha valaha is férjhez kellene mennie, gondolta, akkor csak olyan férfihoz, aki szintén a tenger szerelmese. És még ha nem s dolgozna üzlettársként a vitorláskölcsönző cégében, azért legalábbis megértéssel volna hivatása iránt és támogatná őt.

Jövendőbeli férje a partnere legyen, ne pedig ura és parancsolója.

Végül is még csak huszonöt éves, és nem sietős neki a dolog. Szerelemre és házasságra még bőven van idő. Pillanatnyilag nem lenne hasznára az a figyelemelvonás, vagy jobban mondva, az a sok komplikáció, amit egy férfi hozna az életébe. Egyelőre az üzlet is túl sok nehézséget okoz neki.

Lani rápillantott vízálló karórájára. Az utóbbi tíz percben csak nagyon lassan jutott előre Honolulunak ezen a forgalmas körútján.

- A fene egye meg! Miért nem hívott Nagyi sofőrje egyszerűen egy taxit az autótelefonon, amikor a Mercedes bedöglött? És miért nem lehet itt haladni? Ebben a pillanatban vette észre Lani a nap barnította tizenéves fiút, aki gördeszkáján fölbukkant a kocsi mellett. Nyakából és karjáról gyönyörű virágfüzérek tucatjai csüngtek le, melyeket az autóvezetőknek igyekezett eladni, feltartva ezzel az egész forgalmat.

Lani mérgesen rádudált.

A fiú feléje fordult, rámosolygott és odament hozzá.

- Üdv, szép wahiném - köszönt rá kicsit szemtelenül és jókedvűen, a lány szó haway megfelelőjével. - Mit szólna egy leihez? .

- Nem, köszönöm-mondta Lani, és egy kicsit közelebb rukkolt az előtte állóhoz. A fiú tovább gördeszkázott a dzsip mellett. - Sietnem kell. Ki kell mennem valaki elé, aki...

- Aha, szóval a repülőtérre megy? - vágott közbe a fiú. - Akkor okvetlenül szüksége van egy leire. Tessék. - És ezzel Lani orra alá tartott egyet az illatozó virágfonatok közül. - Az egyik legszebb darabom. Tizenöt dollár.

- Tizenöt dollár? - kérdezett vissza Lani. - Hiszen ez rablás! - Tizenkettő, de csak magának.

Lani megrázta a fejét. - Az uticélom nem... - Ez az utolsó ajánlatom. - Sajnálom, én...

Mégis, még mielőtt Lani magához tért volna, a fiú már rásózott egy virágfonatot nyolc dollárért, és már gurult is a következő áldozatához.

- Micsoda kis bandita - bosszankodott félhangosan, de nem állta meg, hogy közben el ne mosolyodjon. Mielőtt újra a sebességváltóhoz nyúlt volna, előbb lágyan végigsimított az ölében nyugvó virágokon.

Tisztelet az ilyen üzleti érzéknek, gondolta Lani, miközben igyekezett nem odafigyelni a sebességváltó csikorgására, amint az első fokozatba kapcsolt. Egy ilyen jó kedélyű fiatal vállalkozónak, mint ez a fiú, biztosan nem lennének olyan problémái, mint amilyeneket a Sail Away üzleti könyvei okoznak neki. A fiúnak valószínűleg veleszületett érzéke van a pénz helyes kezeléséhez. Míg ezzel szemben őneki... Nos, ezt majd nyilván meg kell tanulnia. Pontosan úgy, ahogy már kezd rájönni, hogyan kell a könyvelést rendesen végezni, a pótalkatrészeket megrendelni és a megfelelő munkatársakat alkalmazni.

- Mert a Sail Away az enyém - mondta magának Lani félhangosan, mintha ez valami varázsige volna. - Meg fogom tartani a céget, és én fogom vezetni. Ahogy Apa akarta. És ahogy én mindig is terveztem.

Ezt Gerard Adamsnek is kereken a szemébe mondja majd, amint találkozna 959e46j k, gondolta. Talán így belátja, hogy az értelmetlen megbízatása, bárhogy is szóljon, kudarcra van ítélve. Igazából nem is a nagyanyja házához kellene vinnie, hanem egyenesen vissza a repülőtérre. De azért Laniben is felmerültek kételyek. Valahányszor Sumiko Walsh SOS jelzést küldött Gerard Adamsnek, ő haladéktalanul megjelent. Úgy tűnt, most sincs másként. Lani felsóhajtott. Valamivel odébb felfedezte nagyanyja sötétkék Mercedesét, közvetlenül egy autómentő vontatókocsija mögött. A két jármű között három férfi állt, és izgatottan vitatkoztak. Lani leparkolt a Mercedes mögött, és rövid jelt adott a dudával. A három ember felpillantott.

Egyikük Hiroshi volt, Nagyi sofőrje. A másik nyilvánvalóan a vontatókocsival érkezett. A harmadik pedig teljesen ismeretlen volt Laninek. Bárki is legyen az, futott át az agyán, Gerard Adams mindenesetre nem lehet.

Az a Gerard Adams ugyanis, akit ő ismert, magas volt, ezüstösen ősz hajú, szívesen viselt méret után készült angol öltönyöket, és idősebb volt.

Az előtte álló ismeretlen ugyan körülbelül olyan magas volt, mint nagyanyja ügyvédje, ám fiatalabb. Sokkal fiatalabb, állapította meg Lani, míg tekintetével végigmérte a kisportolt alakot. Ez a férfi nem volt ősz, és öltönyt sem viselt. Viszont már közeledett is feléje.

Lani levette baseballsapkáját és vászontáskája mellé dobta a szomszéd ülésre. A kiszállásnál a lei az öléből majdnem a földre csúszott, ezért a törékeny virágokból készült fonatot inkább a nyakába akasztotta. Eközben a napszemüvege is félrecsúszott, amit rövid úton szintén az ülésre hajított. Aztán a magas, széles vállú férfi felé fordult, aki szorosan a dzsip mellé lépett.

- Miss MacPherson? - Igen, én vagyok az - válaszolt Lani, és felemelte a fejét, hogy a férfi szemébe nézhessen. Soha azelőtt nem látott még ilyen világító kék szemeket. Barátságos fényt fedezett fel bennük.

Szinte kővé váltan meredt Lani az idegenre, mert ilyen jóképű férfival még életében nem találkozott. A harmincas évei közepén járhat, becsülte Lani a szeme sarkában ülő számtalan kis szarkalábból és legalább egy fejjel magasabb lehetett, mint ő a maga százhatvankét centijével.

Jól szabott, világoskék pulóvere kihangsúlyozta széles vállát. Világosbarna, göndör haja a szálak végén kicsit kifakult, mint aki sok időt tölt a szabadban.

Markáns álla volt, szép formájú, egyenes orra, a szája mellett pedig kissé érzéki vonás húzódott. Álla jobboldalán kicsiny, vékony sebhely fehérlett a napbarnított bőrön.

Laninek akaratlanul is a kalózok jutottak eszébe.

A férfi hasonlóképpen leplezetlenül bámulta őt. Gerard bácsi megmondta, hogy kicsi, gondolta és mosolygott. Nos, az is volt, hiszen éppen a válláig ért. Viszont bizonyosan nem volt már kislány.

Csillogó, fekete haján, melyet mintha csak a vállig érő klasszikus apródfrizurának teremtettek volna, enyhén vöröses fények játszottak.

Nagy fekete szeme egzotikusnak és rejtélyesnek hatott. Virágmintás rövidnadrágja meg a nyakából lógó illatos lei mögött pedig igencsak nőies idomok rejtőztek.

A férfi egyre szélesebben mosolygott. Bár ez a lány olyan törékeny, mint egy porcelánbaba, fogalmazta meg magában, azért minden ízében igazi nő.

- Jó napot! - mondta végül, mert úgy találta, ideje befejezni a kölcsönös néma méregetést.

- Maga nem Gerard Adams - szakadt ki Laniből köszönés helyett.

- Úgy van - válaszolt a férfi, és alig észrevehetően felvonta egyik szemöldökét, mivel ez szinte vádként hangzott. - Én Thomas Adams vagyok.

Gerard a nagybátyám.

- A maga nagybátyja? - ismételte Lani hitetlenkedve, és a gondolatai összekavarodtak. Ezek szerint Gerard unokaöccse állt előtte, egy magas és nagyon vonzó férfi. Vajon szintén ügyvéd-e? És vajon nőtlen-e? Nagyi a maga nagybátyját várta - mondta a lány. Vagy talán mégsem? - Egy üzleti ügyet kellett volna a számára elintéznie.

- Ezt most én fogom elintézni - közölte vele a férfi. - Az a döntés született ugyanis, hogy az Adams cég ifjabb társának kell foglalkoznia ezzel az egyedi problémával. Lani felsóhajtott. Szóval csakugyan ügyvéd. Feltűnés nélkül a jobb kezére nézett. Gyűrű nem volt rajta. Hirtelen szörnyű gyanú támadt fel benne. Bár csak ne lenne igazam, gondolta. Ez a bosszúság hiányozna már csak nekem.

- Nagyi nem fog különösebben örülni - folytatta Lani a beszélgetést, miközben a szíve mélyén máris félt, hogy mélységesen téved. Gyaníthatóan nagyon is örült Sumiko Walsh ebben a pillanatban. - Ő az idősebb Adamst várja.

- Nem - helyesbített Thomas. - Ő engem vár.

Erre Lani gyanakvása megrendíthetetlen bizonyossággá vált.

- Mi célból? - kérdezte bizalmatlanul.

- A Walsh Imports cégnél problémák vannak az árukészletekkel.

- Ez minden? - Lani hangjában düh érződött.

- Ennyit árulhatok el magának. - Kék szemében vidám fény villant. Mint nagyanyja jogi tanácsadójának tilos közelebbit közölnöm.

Lani ellenségesen nézett Thomasra.

- Ugye maga sem hiszi komolyan hogy a Walsh Importsnak olyan problémája lenne, aminek a megoldásához a maga jogi tanácsaira volna szükség? - De pontosan így hiszem - vetette oda könnyedén a férfi. - Ezért jöttem.

Ez ugyan nem volt teljesen igaz, másfelől viszont a szabadságához, amit Sumiko Walshnak végzett munkája végeztével innen akart megkezdeni, rajta kívül senkinek nem volt semmi köze.

Lani megrázta a fejét.

- Ezt nem veszem be. Maga sokkal inkább azért van itt, hogy... Hirtelen kétségek rohanták meg.

- Hogy? Mert...? - kérdezett vissza Thomas.

Lani habozott. Hátha csak téved? - nem, a nagyanyja bizonyosan össze akarja őket boronálni. De most, hogy Thomas ott állt előtte és kérdő arckifejezéssel tekintett le rá, Lani egyszerre csak idétlennek érezte magát és nem tudta kimondani, amire gondolt.

- Szóval miért? - erősködött Thomas, mert a lány nyilvánvaló meggondolatlansága kíváncsivá tette.

Lani többször is megrázta a fejét, és elnézett Hiroshi felé, aki az autómentő emberével arról tanácskozott, hogy miként is lehetne megemelni a Mercedest.

- Áh, semmi.

- Álljunk meg egy pillanatra - tiltakozott Thomas. - Nem tehet csak úgy egy ilyen kijelentést, hogy aztán egy áh, semmivel visszavonja. Szóval, miért is vagyok én a maga véleménye szerint Hawayban? - Nagyanyám majd bizonyára elmagyarázza - tért ki Lani, miközben még mindig elnézett Thomas mellett.

- Magától szeretném hallani - tartott ki Thomas.

Erre Lani ismét egyenesen az arcába nézett. Thomas tekintete kérlelhetetlen volt. Hogyan is kellene a válasznak hangoznia, hogy ne emlékeztessen egy múltszázadbeli rossz szerelmesregényre? Lani mély levegőt vett. Világos volt, hogy a további mellébeszélést Thomas nem tűri.

- Nagyanyám úgy véli, hogy egy kis kikapcsolódásra van szükségem.

- Kikapcsolódásra? Kifejtené ezt egy kicsit bővebben is, kérem? - Mindamellett a férfi alig tudta leplezni, hogy szórakoztatja a dolog.

- Azt hiszem, épp elég világosan fejeztem ki magam. - De mivel Thomas nem reagált, Lani szükségét érezte, hogy hozzátegye: - A nagyanyám össze akar minket hozni. Kielégíti a magyarázat? - Miért hiszi, hogy a nagyanyja ilyesmit tervez? - Nem hiszem, hanem tudom - válaszolta Lani ingerülten. - És ez magának is rögtön világos lesz, amint beszélt Dave Yamazakival. Dave vezette a Walsh Imports céget Sumiko megbízásából. - A cégnek ugyanis nincsenek olyan problémái sem az árukészlettel, sem mással, amelyekkel magának foglalkoznia kellene.

- Biztos ebben? - kérdezte Thomas.

- Igen. A nagyanyám egyetlen problémája én vagyok, Mr. Adams. És a Sail Away Tours. A vitorláskölcsönző cégem - tette hozzá.

- Vitorláshajókat ad bérbe? - érdeklődött Thomas. Tudta ugyan, hogy van a családban egy ilyen vállalkozás, de sohasem gondolta volna, hogy ez a kedves kis hölgy vezetné. Hát az nem az apjáé? Ám ekkor eszébe jutott, hogy hiszen az apja már meghalt.

- Úgy van - válaszolta Lani enyhén bosszúsan. Anélkül, hogy jobban meggondolta volna, levette a nyakából a virágfonatot, hogy Thomas elolvashassa a feliratot a sárga pólóján. - Ide nézzen - parancsolta.

És Thomas nézett, méghozzá alaposan. Sail Away Tours ez volt olvasható a lány mellei felett félkörben. Élmény a kalandvágyóknak állt félkörben alatta. Középen egy scooner díszelgett, hátsó árboccsúcsa pontosan Lani jobb mellbimbójáig ért. Jól látható volt, hogy Lani nem hord melltartót, mert feszes kis melleinek körvonalai világosan kirajzolódtak a puha pamutpóló alatt. Thomas nyelt egyet. Hát igen, Lani tényleg minden ízében igazi nő volt.

- És mi köze a maga cégének a Walsh Importshoz? - kérdezte végül, tekintetét továbbra is a pólóra szegezve.

Lani megnedvesítette hirtelen kiszáradt ajkait.

- Az égvilágon semmi - szólalt meg végre, és ellenállt az ösztönnek, hogy összefonja mellei előtt a karját. Jó, hát nem visel melltartót.

Az alakja ezt nem teszi elengedhetetlenül szükségessé. De ettől még nem kell Thomasnak ennyire bámulnia. - A Sail Away Tours az én vállalkozásom jelentette ki még egyszer, de a hangja határozatlanabbul csengett, mint szerette volna. - És senki nem veheti el tőlem.

- Honnan veszi, hogy valakinek ez volna a szándéka? - Thomas közben egy pillantást vetett a Mercedes felé, amelyet végre sikerült az elülső tengelyénél megemelni. Aztán ismét Lanire szegeződött a tekintete, mintha valami varázslat vonzaná.

- Van egy ilyen sejtésem. - Mindennél világosabb volt Lani számára, milyen behatóan tanulmányozza őt Thomas. Igyekezett nem odafigyelni a gyomrában érzett bizsergésre és gyorsuló pulzusára. - De a Sail Away az enyém. És ezen nem lehet változtatni. Nem hagyom magam elbátortalanítani vagy eltéríteni attól, hogy ezt a céget tovább vezessem. Úgyhogy akár most rögtön sarkon fordulhat és hazarepülhet.

Thomas nem válaszolt semmit. Csendben azon töprengett, milyennek érezné Lani melleit, ha megérinthetné.

- Megértett? - kérdezte Lani élesen, miközben bensejében zavar, düh és izgalom kavargott. Nincs neki ideje efféle játékokra! Különösen arra az édes, izgató érzésre nem, ami lassan szétáradt benne. - Azt mondtam, hogy nem hagyom magam eltéríteni - ismételte.

- Ez mind nagyon... öö... érdekes - mondta végre Thomas akadozva, és aztán egyenesen Lani arcába nézett, amely felhevültnek tűnt. Akkor mi közöm nekem az egészhez? - Csak magának van köze az egészhez. A nagyanyám ugyanis magával akarja lekötni a figyelmemet, Mr. Adams! - Velem akarja elterelni a figyelmét? - Thomas egy pillanatra jobban belegondolt ebbe a megjegyzésbe. Új volt számára ez a szerepkör. Aztán elmosolyodott. Kihívóan, csibészesen. - Nos, ha így állunk... Egyik kezével megfogta Lani állát. A lány bőre tökéletesen selymes volt. - Ha már láthatólag elrendeltetett, hogy barátok legyünk - mondta kissé vontatottan -, nem tegeződhetnénk inkább? Lani elhúzódott tőle.

- Mi nem leszünk barátok! - Biztos ebben? - Egészen biztos - válaszolta Lani határozottan, és egy lépést hátralépett, hogy Thomas ne érhessen hozzá még egyszer. - Mi nem fogunk összebarátkozni. Sem most, sem később.

- Talán nem most rögtön - ismerte el Thomas. - De biztos, hogy megváltoztatja majd a véleményét, ha jobban megismer. Én tényleg megnyerő fickó vagyok.

Minthogy ez eléggé bizalmaskodónak hangzott, Lani tovább hátrált.

- Nekem mindegy, hogy milyen megnyerőnek találja magát. Mindenesetre engem a legkevésbé sem érdekel, hogy közelebbről megismerjem. Ez nem volt igaz.

- Sohasem? - Vonzó férfiassága és kihívó mosolya ellenére Thomasnak ez az egyetlen szó elég volt hozzá, hogy visszautasott kisfiúnak tűnjön.

Lani igyekezett ellenállni kedvességének, mert ösztönösen tudta: Thomas ezt tudatosan használja, hogy őt zavarba hozza. Hirtelen tudatára ébredt, tulajdonképpen milyen nevetséges is a helyzetük. Végül is Thomas nem tehetett róla, hogy a nagyanyja össze akarta boronálni őket. Avagy? - Rendben van-egyezett bele Thomas, de be kellett vallania magának: egy egyszerű barátság távol állt attól, amit pillanatnyilag érzett.

Heves vágyakozásnak már inkább lehetett volna nevezni. Ekkor Thomas és Lani egy pillanatra némán egymás szemébe néztek. Ez a hallgatás minden szónál jobban kifejezte, mennyire érdeklődnek egymás iránt, mennyire vonzzák egymást.

A varázslat megtört, mert a sofőr odakiáltott Laninek és Thomasnak, hogy a Mercedest immár el lehet vontatni.

Hiroshi aztán azt kérdezte Laniről, hogy átrakhatja-e Mr. Adams csomagját a dzsipbe.

- Igen, persze. Köszönöm, Hiroshi.

Mikor ezzel végzett, a sofőr kéréssel fordult hozzá.

- Missy Lani, volna szíves Mrs. Walsh-sant tájékoztatni illesztette a nagymama neve mögé az udvarias japán megszólítás formuláját -, hogy amint lehet jövök? - Rendben van - ígérte meg Lani.

Egy rövid meghajlás után Hiroshi már sietett is az autómentőhöz, beült a vezető mellé, aki indított és besorolt a forgalomba.

Hát... - mondta Lani, nem nézve Thomasra. - Nincs más hátra, mint hogy mi is elinduljunk.

Thomas bólintott, de nem mozdult a helyéről. Ehelyett inkább számtalanszor végigjáratta tekintetét Lani még mindig felhevült arcán, aztán lejjebb a mellein és végül kikötött a leinél, melyet Lani még mindig a kezében tartott.

- Ezt nekem szánta? - Tessék? Ja igen, ezt magának szántam. Hajoljon egy kicsit előre utasította Lani, miközben lábujjhegyre emelkedett. Az illatozó gyömbérszirmokból álló koszorút üdvözlésképpen Thomas nyakába akasztotta. Aloha, Thomas Adams - mondta közben. - Üdvözöljük a Haway-szigeteken.

Thomas érezte, amint a lány karja lágyan megérinti fülét. Ennél a mozdulatnál belélegezte a Laniből áradó finom szantál - és rózsaillatot.

Aztán mosoly jelent meg a szája szögletében, és a szeme megvillant.

- Nem az a hagyomány, hogy ilyenkor egy csók is kijár? Lani habozott a másodperc töredékéig, hogy vajon engedjen-e a kísértésnek. Aztán jobb belátásra tért.

- Ne legyen ilyen telhetetlen - válaszolta hűvösen.

2. FEJEZET

Útjuk első negyedórájában Lani és Thomas a férfi repülőútjáról, meg a haway és San Franciscó-i időjárásról beszélgetett. Aztán arról is, miként következhetett be, hogy a Mercedes felmondta a szolgálatot. Ezután hallgatásba burkolóztak.

Lani arra várt, hogy Thomas még egyszer előhozza a nagymama házasságközvetítői kísérletét, vagy pedig a cég iránt érdeklődjön. De Thomas hallgatott. Ülésén kényelmesen hátradőlt és úgy tett, mintha egy kicsit szunyókálni akarna.

Ez csak jól jöhet nekem, gondolta Lani. Az ő feladata csak arra szorítkozott, hogy elvigye Thomast a nagymamához. És minél kevesebbet beszéltek egymással, annál jobb volt - függetlenül attól, ami kettőjük között az imént elhangzott. Vagy talán éppen amiatt, vallotta be magának Lani, miközben rövid pillantást vetett Thomasra a szeme sarkából.

Amikor az üdvözlés részeként csókot is követelt tőle a férfi, ö tényleg kis híján megcsókolta. Ez aztán pontosan a nagyanyja szándékai szerint történt volna! Tíz perc múlva megszabadul Thomastól, gondolta. Ráfordult a kanyargós utcára, amely nagyanyja házához vezetett.

Csodás nap volt ez. A tenger szaga érződött, és számtalan virág illatát hozta a szellő. Mivel a dzsip teteje hátra volt hajtva, Lani a meztelen karján és lábán érezte a nap melegét, miközben a szél arcába fújta a sapkája alól előkandikáló hajtincseket.

- Meséljen nekem a Sail Awayről - szólalt meg Thomas váratlanul, anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét.

- Miért? - kérdezte Lani bizalmatlanul.

- Mert maga, ööh, mondjuk így, felkeltette az érdeklődésemet. - A fejét a lány felé fordította. - Általában érdekel a vitorlázás, és egyszerűen kíváncsi vagyok rá, miért ellenzi a nagyanyja, hogy ezt a vállalkozást vezesse. - Közben tekintete végigsiklott Lani kicsi, egyenes orrán, a lágy, szinte gyerekes szájún, kerek, határozott állán. - Hiszen ő maga a Walsh Imports cégvezetője.

- Nagyi a tulajdonos. Dave Yamazaki a cégvezető.

- Értem. És kinek kellene maga helyett vezetnie a Sail Awayt? - Rich Billingsnek. - Megint csikorgott a szerkezet egy kanyar előtti visszakapcsolásnál, de Lani már rég hozzászokott. - Körülbelül tíz éve kezdett nálunk, mint vitorlamester - mesélte. - Utánam ő volt apám kedvenc másodkormányosa. És most majdnem minden hosszabb vitorlásúton ő a hajóskapitány.

- No és Rich Billings szeretne cégvezető lenni? - Semmi esetre sem. Úgy ugyanis sokkal kevesebb ideje lenne a wahinékre, az itteni csinos lányokra. - Ennél a megjegyzésnél Lani gúnyosan elhúzta a száját, ami így hirtelen egyáltalán nem hatott olyan ártatlannak és gyermekinek, mint addig.

Thomas megkönnyebbüléssel vette ezt észre, és azon tűnődött, milyen íze volna a lány ajkának, ha megcsókolná: Szilárdan elhatározta, hogy ezt okvetlenül megtudja.

- És mi erről a nagyanyja véleménye? - tudakolta.

- Hogy Rich-nek jót tenne a cégvezetői felelősség. - Lani nem vette észre, milyen sok információt szerez meg tőle Thomas az odavetett kérdéseivel. - De ha Rich nem áll kötélnek, egész biztos, hogy Al Duffy lép a helyébe - folytatta. - Feltehetően igaza van nagyanyámnak. Al szervezi a Hailewából, a sziget északi részéről induló horgászkörutakat. Régóta dolgozik a Sail Awaynél, és jól végzi a munkáját. Egyszer még arról is szó volt, hogy részesedést vásárol a Sail Awayben, de... - itt elhallgatott.

- De? - Nem tudom, mi történt. Apa soha nem beszélt erről. Ma már örülök, hogy semmi nem lett belőle.

- Ugyan miért? - Az olyan öreg tengeri medvék közé tarozik, akik szerint nőnek semmi keresnivalója egy hajón, hát még egy chartercég vezetésében. Egy olyan partnerral, akinek ez a meggyőződése, nem tudnék jól kijönni.

- Ez úgy hangzik, mintha már alaposabban utánagondolt volna.

- Ez természetesen így is van. Másfelől időközben rájöttem, hogy a Sail Awayt én csakis egyedül szeretném vezetni, mert... - Lani dühös pillantást vetett Thomasra. - Miért kérdez ilyen sokat? - Én csak udvarias társalgást folytatok.

- Ezt azért maga sem hiszi komolyan - vágott vissza Lani.

- Na jó, mondjuk azt, hogy régi megszokásból csinálom - ismerte be a férfi somolyogva.

Lani magában csodálkozott, miért nem jött rá már jóval előbb, hogy kikérdezik őt.

- Az ügyvédeket megtanítják kérdéseket feltenni, tudja.

- Akkor most ezeket el kell tennie máskorra, mert többé egyetlen egyre sem felelek.

Még mielőtt Thomas szólni tudott volna, Lani már ráhajtott a Walsh villa kaviccsal felszórt kocsifeljárójára. - Itt volnánk.

A sarlóalakú kocsiutat kétoldalt ápolt gyep szegélyezte, rajta pálmákkal. A házhoz pedig téglákkal kirakott út vezetett fel, két oldalán sűrűn beültetett virágágyásokkal. Ennek bejárati ajtaja előtt egy idősebb japán hölgy várt, hogy az érkezőket üdvözölhesse.

- Magát aztán tényleg teljes tiszteletadással fogadják - jegyezte meg Lani, miközben kimászott a dzsipből. - Nagyi ráadásul az egyik legjobb kimonójában van.

Sumiko Walsh fekete selyemkimonót viselt. A kimonó széle világosszürke selyemmel volt beszegve, és szürke brokátselyemből készült széles obi tartotta. Gonddal feltűzött haját két ezüst csat díszítette.

Nagyi Thomast díszvendégként kezeli, állapította meg Lani. Nem is akármilyen díszvendégként. Ez a tiszteletadás hagyományosan a férjek főnökeinek, magas méltóságoknak és a lehetséges férjjelölteknek volt fenntartva. Álmodj csak tovább, Nagyi, gondolta Lani rosszallóan.

- Kedves Thomasom - mondta Sumiko és meghajolt. - Milyen öröm, hogy viszontláthatom.

- Én is örülök, hogy viszontláthatom, Mrs. Walsh-san - válaszolta a férfi a japán megszólítási módot használva, és szintén meghajolt. - És milyen jól néz ki! - Köszönöm. Látom, az unokám haway módra üdvözölte - mutatott a Thomas nyakában lógó virágkoszorúra. - Én szeretném magát japán módra is szívélyesen üdvözölni. Lépjen beljebb, Thomas. Hiroshi foglalkozni majd a csomagjaival, amint visszaért.

Az előtérben értésére adta a férfinak, hogy le kellene vennie a cipőjét, és bizonyára elvárta volna, hogy Lani húzza le róla.

Ám Lani úgy tett, mintha nem értette volna meg ezt a néma kérést.

Számtalan alkalommal segédkezett már másoknak a cipőlevételnél.

De hogy Thomas Adams elé letérdeljek, az szóba sem jöhet, lázadozott magában némán, miközben kibújt a papucscipőjéből. Aztán felnézett, egyenesen Thomas kék szemébe, melyben elégedett jókedv csillant.

Tomi, a házvezetőnő már letérdelt a férfi elé, és könnyű házipapucsot húzott a lábára. Voltaképpen neked kellene itt térdelned, jelezte Thomas a pillantásával.

- Arigato gozaimasu - mondott köszönetet hibátlan japánsággal, és rámosolygott Fomira, mielőtt az eltűnt volna a konyha irányában.

- Most pedig Lani megmutatja magának a szobáját, Thomas. A furo rendelkezésére áll, amennyiben használni szeretné - mondta Sumiko a hagyományos japán közösségi fürdőre utalva. - Nincs oka sietségre, akkor eszünk, amikor magának megfelel. - E szavak után könnyed meghajlással távozott.

Lani egy folyosón vezette végig Thomast.

- A hálószobáink mind japán stílusban vannak berendezve - magyarázta. - Ez azt jelenti, hogy egy puha matracon, futonon fog aludni a földön.

A fürdőszobák viszont teljesen amerikaiak, zuhany is van. - Ezután kinyitott egy tolóajtót. - Íme a furo, a tipikus japán fürdőhelyiség, amelyet Nagyi az előbb említett. Kiismeri magát a fürdési szokásokban? - Egy ideig Japánban éltem.

- Jó, ezek szerint tudja, mit illik itt és mit nem. - A következő ajtó előtt megállt. - Ez pedig a szobája. Fomi előkészített magának egy yukatát, rövid házikimonót, amennyiben kényelmesen szeretne vacsorázni. Ha bármi másra szüksége volna, csak szóljon.

Lani már ment volna, de Thomas elkapta a csuklóját, és kihívó vigyorral azt kérdezte: - Nem akar egy közös forró fürdőt venni velem? Hogy a váratlan mozdulattól ne veszítse el az egyensúlyát, Lani kicsit rátámaszkodott Thomas mellkasára. A pulóveren át érezte a férfi testmelegét és kemény izmait.

- Az tetszene magának, ugye? - válaszolt könnyeden, miközben igyekezett uralkodni gyorsuló légzésén: lelki szemei előtt hirtelen megjelent Thomas meztelenül és vizesen. Elhúzta tőle a kezét és saját szobájának ajtajához lépett. - Szólhatok Fominak, hogy dörzsölje le a hátát. Ezzel Lani eltűnt a tolóajtó mögött.

Thomas még egy pillanatig mozdulatlanul állt. Nem. Fomira nincs szüksége. Lanit akarta. Tudta, határtalanul boldog volna, ha a lány venné át ezt a feladatot, legalábbis kezdetnek. Aztán majd... Halk sóhajtással képzelt el különböző lehetőségeket miként fürödhetne együtt a kicsiny, izgató Miss Lani MacPhersonnal. Ám aztán megrázta a fejét, hogy megszabaduljon a fantáziaképektől, és belépett a vendégszobába.

Felhevülten dőlt Lani a hálószobája ajtajának, és csendesen átkozta Thomast a váratlan és teljesen akarata ellenére támadt érzések miatt, amelyeket ő váltott ki belőle. Ilyesmire neki egyszerűen nem volt ideje! És különösen nem ebben az esetben, amikor a nagyanyja választott a szám ára.

Lani a lakkasztalkához lépett, és töltött magának egy csésze teát a kannából, amely mindig készen várakozott a teamelegítő alatt. Egy korty zöld tea és a kijózanodás pár percre kitörli majd ezt a kalózmosolyú férfit a gondolataiból. Legalábbis ezt remélte, amint egy nádfonatú széken üldögélt, és a nyitott üvegajtón át a kertet nézegette.

- Gondolj valami békés dologra - parancsolta magának.

Mégis, miközben gyönyörködött a pompás virágágyások és a kicsiny fahéjszínű gyömbérvirágok látványában, önkéntelenül az jutott eszébe milyen jól mutatott Thomason a virágkoszorú, amiket ezekből a virágokból fontak.

Lani összeszedte magát. Csak a kertet akarta élvezni. Ezért aztán a banáncserjéket és az aranyhalas tó melletti két cseresznyefát szemlélte elmerülten, a széltől himbálódzó üvegjátékok csilingelését hallgatta.

Felsóhajtott. Egyszerűen olyan békés és csodálatos volt itt minden.

Vajon Thomas a szomszéd szobából ugyanazt a kilátást élvezi?...

- A fene egye meg! - Talpon termett, és heves mozdulattal lecsapta a csészéjét az ötözőasztalkára.

Ekkor a tekintete egy bekeretezett fényképre esett: szülei az esküvőjük napján. Édesapja, aki tekintélyesnek és komolynak hatott sötét öltönyében, égővörös, gondosan hátrafésült hajával. Édesanyja, aki egzotikus és babaszerű volt szivárványszínű kimonójában és az esküvői fejdíszében.

Halálos vitorlás-szerencsétlenség érte, amikor Lani négyéves volt, így lányának alig volt róla emléke.

Sóhajtva fordult el Lani a képtől, hogy átöltözzön a vacsorához. A nagyanyja ünnepélyes öltözékéből arra következtetett, tőle is elvárják, hogy kimonóban jelenjen meg. Rendes körülmények közt szívesen hordta ezt a ruhadarabot, de ma este mégsem. Túlságosan is jól tudta, hogy törékenynek, nőiesnek és segítségre szorulónak néz ki benne, akár egy kis baba.

Márpedig ma nem akart úgy kinézni, mint aki segítségre szorul, Thomas Adams jelenlétében aztán semmiképpen sem. Sokkal inkább erős, öntudatos fiatal nő benyomását akarta kelteni, aki tökéletesen képes arra, hogy egyedül vezessen egy céget. Ez azonban eleve reménytelen, hogyha az ember több méter selymet teker maga köré és ez által apró, tipegő léptekre kényszerül.

Nyugati stílusú ruha alkalmatlan lett volna, mivel abban nem lehet méltóságteljes bájjal letérdelni. Márpedig ha vendég érkezett, a házban mindig japán tradíciók szerint ettek. Aztán egy pareau, egy vállpántnélküli, mell fölött összecsomózott haway ruha még kétértelműbb lett volna, mint egy kimonó. Meg aztán nem is akart a nagyanyjának gondot okozni, hiszen ő láthatóan sok figyelmet fordított az első estére, amit Thomas a házban tölt.

Lani választása végül egy levendulaszínű, az alapszín számos árnyalatával és bíborral gazdagon hímzett selyemkimonóra esett. A széles, brokátból készült obit, amely rásimult a csípőjére, hátul nagy masnira kötötte. Mindehhez tabit viselt, különleges zoknit, amelyen külön volt választva a nagylábujj, hogy kényelmesen csusszanhasson be zorijának, japán szandáljának pántocskája alá.

Mindehhez még levendulaszínű jade fülbevalók, kicsit felfrissített smink, szemhéjpúder, rúzs meg szájfény - és Lani készen volt. A tükörből egzotikus szépség nézett vissza rá, aki meglehetősen emlékeztetett egy gésára. Lani grimaszt vágott, kinyújtotta nyelvét és a hajába túrt. A gésa máris modern fiatal nővé változott, aki csak épp belebújt a hagyományos öltözetbe.

Aztán egy pillanatra rá a kimonó által kikényszerített kicsiny, tipegő léptekkel kiment az üvegajtón a kertbe. Arra, hogy mit szól Thomas, ha meglátja babaként, legszívesebben nem is gondolt.

Amikor Lani a fedett teraszhoz ért, látta, hogy Thomas és a nagyanyja már ott ülnek a nádfonatú kanapén és halkan beszélgetnek.

Kifogástalan, egyenes hátú testtartásban ülve, kezét ölében tartva hallgatta Sumiko Thomas felvilágosításait és néha bólintott egyet, míg Thomas kényelmesen nekidőlt a tarka párnáknak, egyik karját pedig a kanapé támláján nyugtatta Sumiko mögött. Szabad kezével élénken gesztikulált szavainak alátámasztására. Előtte üvegasztalkán jeges ital állt, mellette egy tálban ínycsiklandóan elrendezett előétel-falatok.

Thomas is átöltözött. Világosszürke gyapjúnadrágot viselt, és hozzá a sötétkék batik-yukatát, amelyet Fomi tett a szobájába. A térdig érő házi kimonót, amely elöl hanyagul át volt vetve és egy kék öv tartotta össze, Thomas olyan természetességgel viselte, hogy mindez arra utalt, a férfi jó ismerője a japán öltözködési szokásoknak. A V-kivágás felfedte napbarnította mellkasának egy részét, amit sok kis világos szőrszál borított.

Nagyon vonzó, vallotta be magának Lani rosszkedvűen.

Éppen akkor érte el Lani a teraszhoz vezető kis lépcsőt, amikor Thomas mondókája végére jutott és a pohara után nyúlt. A férfi rögtön felállt, odament hozzá és segítőkészen a kezét nyújtotta, amit Lani gondolkodás nélkül el is fogadott.

Szempillantás alatt átjárta megint az a borzongás, amit már délután is érzett. Pillanatnyilag legszívesebben ismét visszahúzta volna a kezét, mégsem engedett a késztetésnek, hiszen ez által kinyilvánította volna nagyanyja és Thomas előtt, mennyire felkavarta a férfi érintése.

Ehelyett inkább lesütve tartotta a szemét és hagyta, hogy Thomas egy szabad székhez vezesse, amely a szófával szemben állt. Eközben abban reménykedett, hogy nem árulta el magát.

Thomas, miután gondoskodott róla, hogy Lani kényelmesen üljön, átnyújtotta neki az italát, még mielőtt a lány magát kiszolgálhatta volna.

Az halkan megköszönte, majd összeszedte minden bátorságát, hogy Thomas arcába nézzen.

Mégiscsak észrevette, állapította meg Lani a következő pillanatban, De a férfi szeméből azt is kiolvashatta, hogy kezük érintkezése őt is felkavarta.

Ez nem lehetséges, gondolta Lani. Hiszen ő ezt nem is akarta. Nem akarta, hogy vonzalmat érezzen a férfi iránt és az őiránta. Ez csak nehézségeket okozna, amiből pedig máris több volt, mint kellett volna.

Lani alig észrevehetően megrázta a fejét, mintegy kifejezve, hogy érzéseik beteljesülése lehetetlen, miközben még mindig merőn nézték egymást. Az idő állni látszott. Ekkor Thomas figyelmét elvonta a nagymama kérdése.

- Mit mondott? - kérdezett vissza szórakozottan. Már megint itt van az az érzés, amiből forró vágyakozás lesz, állapította meg magában. - Elnézését kérem, de nem figyeltem Önre, Mrs. Walsh-san.

Ugyan, ne tedd már magad nevetségessé, figyelmeztette magát Lani ezalatt. Hiszen csak pár órája ismered ezt a férfit. Lehetetlen, hogy ilyen gyorsan a szívedbe férkőzött volna.

Biztosan a kimonó miatt van, gondolta. Ahányszor csak ezt a ruhadarabot hordta, különösen törékenynek és nőiesnek érezte magát. Meg aztán úgy tűnt, hogy a kimonóviselet meg is erősítette a férfiakat a férfiszerepükben. De hát nem pontosan ezt sejtette előre, már amikor ezt az átkozott ruhadarabot felvette? Ugyanakkor délután más volt rajtad, szólt közbe egy belső hang. A járdán, vagy később az előtérben. Lani mindkétszer izgató borzongást érzett, noha Thomas csak ránézett, és egy pillanatra megérintette a kezével. Mi lett volna, ha...

Lani összeszedte magát. Ne felejtsd el, Thomas az ellenséged, idézte az emlékezetébe, tökéletesen figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy alapjában véve már rég egész másképp döntött. Nem akarta, hogy puszta testi vonzalom befolyásolja. Hiszen éppen erre épített a nagyanyja.

Hát igen, Nagyi - gondolta, miközben tűnődve nézte nagyanyját. Az unokád vagyok ugyan, de egyben Charles MacPherson lánya is. És semmiféle, mégoly jóképű szárazföldi ügyvéd sem fog nálam célt érni. Erre innia kellett és néma tósztra emelte a poharát. Harcra fel hát! Thomas észrevette ezeket a mozdulatokat, akárcsak a kis csibészes mosolyt Lani ajka körül. Kérdően nézett rá, de a lány mosolya még kifürkészhetetlenebb lett. Rögtön ezután felállt, mert Fomi asztalhoz szólított mindenkit.

Valamit forgat a fejében, élt Thomas a gyanúperrel, amint a lány nyomában bement a házba. Alig várta, hogy megtudja, mi is az.

A kozenx az étkezőben álló alacsony lakkasztal csodaszépen volt megterítve. Közepét egy kis bonsaí fa és egy fehér porcelánvirág ékesítette. Sumiko legjobb étkészletével teríttetett, melynek darabjain kézzel festett sárkányok pompáztak vörös, zöld és arany színekben. Az elefántcsont evőpálcikák apró aranyhalat formázó üvegtálkán várakoztak. Minden ülőhely előtt ott gőzölgött már a tálban a bambuszrüggyel és némi citromhéjjal körített forró leves.

Sumiko jelezte Thomasnak, hogy mint díszvendég az asztalfőn foglaljon helyet. Ő és Lani a férfi balján, illetve jobbján térdeltek a párnákra.

Lani szó nélkül öntött mindenkinek az illatozó zöld teából, majd Thomast szakéval, meleg rizspálinkával kínálta. Mikor az bólintott, teletöltötte a szakés poharat, visszaereszkedett a sarkára és várta, hogy Thomas hozzákezdjen az evéshez.

Ezek a kínáló és kiszolgáló mozdulatok Laninek már a vérében voltak, mert Sumiko már kislány korában megtanította, hogyan kell a hagyományos módon jól bánni a vendéggel. Bármilyen dühítő is volt, hogy így Thomas szemében alárendelt szerepet játszott, tartozott ezzel a nagyanyjának, akinek másképpen mélységesen szégyenkeznie kellett volna miatta.

Holnaptól, vigasztalta magát Lani, Thomas már nem lesz díszvendég, és végre úgy bánhat vele, ahogy neki tetszik. Legalábbis Sumiko távollétében.

Éppen ekkor ízlelte meg Thomas hangos szürcsöléssel a levest - ahogy ezt az udvariasság megkövetelte tőle -, és megdicsérte Fomi szakácsművészetét. Fomi japán szokás szerint sokszoros bocsánatkéréssel válaszolt, amiért az étel nem jól sikerült - majd a konyhába ment, hogy felszolgálja a következő fogást.

- Nem is tudom igazán - fordult Thomas Lanihez -, hogy mint gésa tetszik-e nekem jobban, vagy mint a női egyenjogúság élharcosa, aki a járdán kioktatott.

- Lani udvariatlan volt? - kérdezte Sumiko azon nyomban.

- Nem, udvariatlan nem volt, hanem.. - Futólag ránézett Lanire, mintha előre tudná, hogy az rögvest felindult, szikrázó pillantást vet rá. ...inkább vakmerőnek nevezném - fejezte be mosolyogva.

Lani mérges tekintetére ügyet sem vetve folytatta.

- Nyilvánvalóan azt hiszi, azért vagyok itt, hogy megfosszam az örökségétől, és világosan leszögezte nekem, hogy ez lehetetlen vállalkozás.

Sumiko sóhajtott.

- Az én unokám mindig hirtelen természetű gyerek volt. - Ügy tűnt, teljesen elfeledkezett róla, hogy a gyerek időközben huszonöt éves lett. Pillanatnyilag ellentétes a véleményünk, mert ő tovább szeretné vinni az édesapja cégét. Ezek szerint most tisztességtelen szándékkal gyanúsít, ami azonban vaskos tévedés.

- Óh nem, Lani biztosan nem úgy gondolta, hogy Ön...

- Sokkal inkább azt akarja mondani - szakította félbe Lani Thomast hogy nem tetszik neki, ha úgy beszélnek róla, mintha nem lenne jelen.

Különben pedig én nem vagyok a női egyenjogúság élharcosa-tette hozzá megbántva. - Legfeljebb feminista.

- Mindig örömmel tanulok, Miss MacPherson - mondta Thomas könnyed meghajlással, hogy a következő pillanatban megjegyezze: - Tudja voltaképpen, hogy a szemfestéke kitűnően áll magának? - Közben finoman megérintette Lani karját. - Valahogy egzotikussá teszi a szemét.

- Köszönöm - válaszolt Lani mereven, miközben arra koncentrált, ne vegyék észre, hogy a férfi érintésére ismét összerezzent. Mi mást mondhatott volna erre a bókra? Ne érj hozzám, mert megőrülök.

Ekkor a házvezetőnő egy tál vékonyra szeletelt nyershalat hozott be.

- No de Fomi-san - érdeklődött Thomas -, honnan tudta, hogy a sashimi a kedvenc japán ételem? Fomi elpirult, és többszörös meghajlással elvonult a konyha irányában.

Laninak is sokszor kellett hajlongania, míg Thomast kiszolgálta.

Néhány haldarabot helyezett a tányérjára, majd szójaszósszal és fekete retekkel kínálta. Mint az egy jól nevelt japán nőhöz illik, a tekintetét ez alatt nem emelte fel. Sumiko pedig bólintott egyet, nyilván Lani illendő magatartása feletti örömében.

Amikor Lani észrevette, hogy Thomas már megint a kalózmosolyával nézegeti, legszívesebben visszamosolygott volna.

Ám éppen ebben a pillanatban érdeklődött Sumiko Gerard hogyléte felől, és Lani megkönnyebbülésére Thomas figyelme így a nagyanyjára irányult.

- Köszönöm, jól van. Mint mindig. Szívből üdvözli Önt - válaszolt Thomas.

- Kérem, adja át szintén szívből jövő üdvözletemet.

Thomas és Lani sokatmondó pillantást váltottak. Nyílt titok volt, hogy Gerard Adams azóta szerelmes volt Sumikóba, amióta legjobb barátja, Edward Walsh bemutatta neki, mint menyasszonyát. Barátja halála után pontosan egy évvel megkérte Sumiko kezét, amit az óta is rendszeresen megismételt. Hogy a kifürkészhetetlen Sumiko minderről mit gondolt, senki nem tudta, és senki nem is merte erről kérdezni.

- Gerard röviden vázolta nekem a Walsh Imports problémáját - folytatta Thomas. - A részleteket Öntől kell megtudnom - Igen, Nagyi - szólt közbe Lani is. - Izgatottan várjuk a részleteket. Komolyabb problémától úgysem tartott.

- Amint azt Gerardnak már a telefonban is megmondtam-magyarázta Sumiko -, a Walsh Importsnál lopás történt és...

- Lopás! - kiáltott fel Lani. Erről aztán tényleg most hallott először. Mikor? Ki volt az? Nekem miért nem szóltál erről? - Nem láttam okot rá, unokám. Csak egy pár alkatrészt vittek el, és már rég mindet vissza is szolgáltatták. Ezzel az én számomra az ügy elintéződött.

- De a dolgok másképp alakultak - feltételezte Thomas.

- Úgy van. A tettes Dave Yamazakinak egy távoli rokona volt. Természetesen elbocsátottuk a fiút, ám mivel az árut visszaadta, nem tettünk ellene feljelentést. - Sumiko sóhajtott. - Azt hiszem, tanult az esetből.

- Akkor a dolog el van intézve - vélte Lani. - Miért...

Nagyanyja egy kevéssé felemelte a kezét, mire Lani elhallgatott, és leszegte a tekintetét. Eközben tudta, hogy Thomas érdeklődve figyeli, hogyan engedelmeskedett egyetlen kézmozdulatra, éles ellentétben az önálló, modern nőről alkotott nézeteivel. Az egyetlen mentsége az volt, hogy gyakorlatilag automatikusan reagált, hiszen legzsengébb korától erre nevelték.

- David úgy érzi, folt esett a becsületén - folytatta tovább Sumiko.

Ifjú rokonának tettét mélységesen szégyelli, és már be akarta nyújtani a lemondását. Mégis sikerült meggyőznöm, hogy a Walsh Imports az ő értékes segítségéről nem mondhat le. Mindenesetre ahhoz ragaszkodott, hogy egy kívülálló a teljes raktárkészletet ellenőrizze, akárcsak az iratokat, és így megbizonyosodjunk róla,,hogy ő nem csapta be a családunkat.

Akkor mégiscsak van probléma, gondolta Lani. Nem is jelentéktelen.

A Walsh Imports nem veszíthette el Dave Yamazakit, hiszen nagyapjának tizenkét évvel ezelőtti halála óta gyakorlatilag ő volt az üzlet lelke.

Senki nem igazodott ki jobban a japán régiségek világában, mint ő.

És ezek szerint Thomasnak is jó oka volt, hogy Hawayban legyen.

- Ön elhiszi, amit Dave mond? - kérdezte Thomas Sumikótól.

- Ez magától értetődik. Maga talán nem? - Ezt e pillanatban még nem tudom megítélni, viszont szerettem volna először az ön véleményét hallani. - Kissé oldalt hajolt, hogy Fomi elvehesse az üres tányért. - Végül is akkor csak arról volna szó, hogy leltárt kell felvenni, meg a könyveket kell ellenőrizni? Sumiko bólintott.

- És ez elegendő Mr. Yamazakinak ahhoz, hogy megőrizze a becsületét? Sumiko igenlően válaszolt, mire Thomas javasolta, hogy a további megbeszélést vacsora utánra halasszák el.

3. FEJEZET

Lani nem tudta volna megmondani, mi is ébresztette fel álmából.

Fekve maradt, és fülelt. Kint sötét volt, a hálóhelye nem imbolygott, mint olyankor, amikor a hajója elszabadul és sodródik a kikötőben. Se fény, se zaj, semmi.

Ekkor végre megvilágosodott előtte, hogy nem hajóinak egyikén aludt, mint az utóbbi időben annyiszor, amikor késő éjjelig dolgozott.

Otthon volt.

És valószínűleg éppen a szokatlan csendre ébredt fel.

Lani egy kicsit feltápászkodott a padlóra terített ágyáról, a futonról, hogy a polcon álló ébresztőórára pillanthasson. Háromnegyed négy volt.

Felkeléshez ez még nagyon korai, úgyhogy párnájára hajtotta a fejét, és megpróbált újra elaludni.

De alvásról már szó sem lehetett. Tökéletesen éber volt. Sóhajtozva gyűrögette a párnáját, és a félig nyitott ajtón át a lágy holdfényben úszó kertet nézte.

Az aranyhalas tóban visszatükröződött a hold, és a banáncserjék hosszú árnyékot vetettek a hátsó kerítésre. Lágy fuvallat csendítette meg az üvegjátékokat, néhány cseresznyevirág lebegve szállt le a gyepre, és az üvegajtó előtti könnyű függönyön át is érződött az édes jázminillat. Nyugtalanul húzta magára Lani a takarót, majd a hátára fordult és összekulcsolta a tarkóján a kezét.

És a gondolatai máris Thomas körül forogtak.

A pokolba vele, gondolta. Neki köszönhette, hogy nem tudott aludni.

Neki és saját rafinált nagyanyjának. Lani nem hitte már, hogy Thomasnak bármi köze lenne nagyanyja összeboronálási kísérletéhez, minthogy értesült a Walsh Imports komoly problémáiról. Ám Sumiko Thomast szándéka ellenére is fel tudta céljaira használni, és már éppen ezen fáradozott.

A vacsora és az azt követő egyórás csevegés alatt Lani újra és újra megpróbálta figyelmen kívül hagyni nagyanyja sokatmondó oldalpillantásait. Micsoda műveltség! - jegyezte meg mintegy a szemével, amikor Thomas az asztalt díszítő bonsai fára tett megjegyzést, miszerint neki magának is van pár hasonló a gyűjteményében. Ugyancsak volt egy másolata a nagy padlóvázáról, amely az étkező sarkában állt. Ez után arról beszélgetett Nagyival, hogy miképpen lehet a japán régiségek korát megállapítani.

Ez aztán a képzettség! - jelezte ismét Sumiko, amikor Thomas a törvényalkotás egyik szempontját magyarázta.

- Bár a szakterületem a kereskedelmi jog, nem pedig a büntetőjog, mindazonáltal az alapgondolat azonos - jegyezte meg, amivel további jó pontokat szerzett Sumikónál.

Milyen érzékeny lélek! - adta Nagyi szó nélkül Lani értésére, amikor Thomas hangulatos leírást adott a japán Norikura hegyen átélt napfelkeltéről.

Ezek után pedig szerelméről, a vitorlázásról beszélt, meg az áramvonalas sloopjáról, amelyet a San Franciscó-i öbölben hagyott.

- Mindig is arról álmodtam, hogy egyszer egy szép napon szakítok magamnak némi szabadidőt és elindulok, hogy körülvitorlázzam a földet mondta, de azt nem említette, hogy ez már nincs is olyan messze.

Ekkor Sumiko ismét unokájára nézett. Még az érdeklődési köre is azonos a tiéddel, sugallta a szeme. Hát nem minden tekintetben neked teremtették? Dehogynem, és ha Lani férjet keresne vagy komoly kapcsolatra törekedne, Thomas mindenképpen szóba jöhetne, mint jelölt. De hát nem voltak ilyen szándékai.

Erről Lani meg is győzte magát, amikor később kettesben, a kertben sétáltak. A férfi hosszú lépteit a lány tipegéséhez igazította, s Lani szinte érezte Thomas férfias kisugárzását. Felkínált karját Lani mindenesetre elutasította, mert tudta, miként reagálna rá. Mégis, Thomas elég szorosan ment mellette ahhoz, hogy megérezhesse fanyar arcszeszének gyenge illatát. Uralkodnia kellett magán, nehogy még közelebb lépjen hozzá és mélyen belélegezze az illatot.

A férfi Lani hálószobája ajtaja előtt egy kurta Jó éjt, Miss MacPherson-nal búcsúzott, és tekintete elárulta, legszívesebben vele tartott volna, ha egyedül lettek volna a házban. És döbbenten kellett beismernie, hogy ő maga is pontosan ezt kívánta.

- Az ördögbe is! Most már elég legyen! - mormolta Lani maga elé.

Minthogy újra elaludni nem tudott, és nem akarta, hogy tovább kalandozzanak a gondolatai, Lani úgy döntött, hogy fölkel és ennivalót hoz magának. Valami édességet, meg egy pohár tejet. Krémszínű selyembugyijára és csipkés kombinéjára rövid pongyolát vett, és mezítláb átvágott a gyepen az U-alakban épült ház szemközti szárnyában lévő konyhához.

Útközben megszokásból megállt egy kicsit az aranyhalas tónál, hogy megszámolja lakóit. Heten voltak. Édesanyja mindig is azt állította, hogy ahány halat talál az ember, annyi kívánsága teljesül.

- Sikert kívánok a Sail Awaynek - mondta Lani félhangosan, és rámutatott az egyik halra. - Sikert kívánok... - Lani elhallgatott, majd halkan elnevette magát, ugyanis minden kívánsága a Sail Awayre vonatkozott.

Márpedig kételkedett abban, hogy ennyire egyoldalú kívánságok esetén is működne a varázslat.

Áthaladt a teraszon és belépett a konyhába. Az erős holdfény miatt villant sem kellett gyújtania. A hűtőszekrényben egy nagy adag kókuszdiós tortát talált, amelyet egy kis bambusztálcára tett, és töltött hozzá magának egy pohár tejet. Nem tudott ellenállni a kísértésnek és vett még egy narancsot meg némi szőlőt is a gyümölcsöskosárból. Ezzel útnak indult visszafelé, mert lakomáját a szobájában akarta elfogyasztani.

Lani éppen kilépett volna a teraszról, amikor valaki a sötétből utána szólt.

- Nem elég ez kettőnek is? Lani lassan megfordult, és a ferde terasztető vetette árnyékot kémlelte.

Látni nem látott ugyan senkit, de egy felparázsló cigarettavég elárulta, hogy ott áll és dohányzik valaki.

- Thomas? - Nem jött válasz. Valamiféle várakozás és akarata ellenére való izgalom vett erőt Lanin. - Tudom, hogy maga az - mondta kicsit ingerülten és meggyőzte magát, hogy csak Thomas iránt érzett dühe miatt ver sebesebben a szíve. - Mit jelentsen ez a bújócskázás? Thomas halk nevetéssel előjött a fal mellől, az egyik üvegasztalkán álló hamutálban elnyomta a cigarettáját, és kilépett az árnyékból a holdfényes teraszra.

- Halkabban, Holdtündér. Még felébreszt itt mindenkit.

Lassan odament Lanihez. Sem ing, sem cipő nem volt rajta, csak kopott farmert viselt. A holdfényben aranyosan csillogott mellkasszőrzete. Lani lenyűgözve bámulta a ruha nélkül még szélesebbnek ható csupasz vállát és kisportolt felsőtestét. Tényleg úgy néz ki, mint egy kalóz, aki a trópusi éjszakában nyugtalanul rója a fedélzetet, gondolta Lani, és nem tudta levenni róla a tekintetét. Már csak a fekete szempánt, a fülbevaló és az oldalán reszkető csinos fogolynő hiányzik...

- Megijesztett - sziszegte oda Lani Thomasnak.

- Sajnálom - válaszolt Thomas, de ez nem látszott rajta. Tekintete viszont végigsimogatta Lani arcát, elidőzött az ajkainál, majd továbbsiklott bársonyos arcbőrére és kerek, határozott állára.

Egy jó órával ezelőtt ült ki a teraszra, hogy elszívjon néhány cigarettát és Lanin gondolkozzon. Újra és újra átnézett a lány ajtajában lengő függönyre, és részletesen elképzelte, mi is történne, ha egyszerűen átsétálna és bebújna hozzá a paplan alá.

Egyszer csak, mintha vágyálmainak ereje varázsolta volna elő, ott állt Lani az ajtó előtt. Testét rövid kis selyemholmi takarta csak, amint átvágott a gyepen, egyenesen az ő irányában. Kecses volt, akár egy holdsugár.

Egy pillanatra az aranyhalas tó fölé hajolt, és halkan felnevetett.

Csak amikor elhaladt mellette, és bement a konyhába, szantálfa és rózsa lágy illatát árasztva maga körül, bizonyosodott meg róla Thomas, hogy nem álmodik.

Tulajdonképpen hagyni akarta, hogy a lány zavartalanul visszatérhessen szobájába a tálcával. Mégiscsak nagybátyja egyik jó barátjának és üzletfelének az unokája volt, aki ráadásul félreérthetetlenül kinyilvánította, hogy semmi kedve kapcsolatot teremteni vele. Ő maga pedig el akart tűnni a tengeren egy vitorlás hajóval, amint végzett a leltárral a Walsh Importsnál. Vagy legkésőbb, amint a hajóját megvette. Úgyhogy tényleg nem lett volna értelme most itt bármibe belevágni. Még ha úgy is tűnt, hogy Sumiko támogatná az ügyet. Igaz, annak már nyilván nem örülne, ha az egyetlen lányunokáját elcsábítaná.

Thomas csak akkor állt fel és szólította meg mégis, amikor Lani ki akart lépni a teraszról, s ezen ő maga nem kevésbé lepődött meg, mint a lány.

- Mi jót visz? - kérdezte Thomas, erősen ügyelve a könnyed hanghordozásra. Ugyanis már megint az az érzés kezdte hatalmába keríteni, mint ami az első találkozásukkor, amikor is Lani levette a virágfonatot a nyakából, hogy megmutassa pólóján a feliratot. Zabolátlan vágy ez, vallotta be magának. Egyszersmind kétségei voltak, vajon nem több-e annál.

Minthogy Thomas közvetlenül előtte állt, Laninek előbb meg kellett köszörülnie a torkát, hogy meg tudjon szólalni.

- Egy kis harapnivalót viszek magamnak.

Thomas halkan felnevetett, ami segített oldani a belső feszültségét.

- Szent ég, ezt talán mind meg akarja enni? Hiszen ez még három embernek is sok!

- Alighanem nagyobb volt a szemem, mint a szám - válaszolt Lani zavartan. - Ne osztozzunk meg rajta? - Végül is tudom, mi az illem, intézte el a dolgot magában.

Thomas bólintott, és Lani az egyik asztalra helyezte a tálcát.

Miután Lani villát, tányért és egy pohár tejet hozott Thomasnak, egy szelet kókuszdiós tortát nyújtott neki, gondosan vigyázva, nehogy az ujjaik összeérjenek.

Aztán elhelyezkedett egy szemközti karosszékben.

- Nem tudott aludni? - érdeklődött Lani a lehető legközömbösebben, miután meggyőzte magát, hogy semmi rossz nincs abban, ha az ember holdvilágos teraszon krémtortát eszik egy félmeztelen férfival.

Thomas megrázta a fejét.

- Az időeltolódás az oka. Számomra már reggel van. - Ez igaz volt ugyan, de nem ez volt az álmatlanság legfőbb oka. - Csodálatosan finom - kóstolt bele a tortába. - És maga, Holdtündér, miért nem tudott aludni? - Felébredtem. Alighanem az éhségtől - füllentett Lani, és villájával mintát rajzolgatott a torta krémbevonatába. - És aztán nem tudtam újra elaludni.

Ezután mindketten elhallgattak egy pillanatra, és úgy tettek, mintha kizárólag a tányérjukon lévő torta érdekelné őket.

- Csodálatosan finom - mondta Thomas még egyszer.

- Szerintem is - helyeselt Lani. - Tulajdonképpen miért szólít engem Holdtündérnek? - tudakolta.

- Hát, talán mert pontosan úgy nézett ki, amint átvágott a kerten.

Ahogy megvilágította a holdfény a bőrét és a haját, meg az éjszakai köntöse, vagy hogy nevezik ezt a valamit, amit hord.

Ekkor ébredt Lani a tudatára, milyen hiányos az öltözéke. Rövid, vékony pongyolája csak alig takarta bugyiját és selyemkombinéját, amiben aludt. Hosszú barna lába és merész dekoltázsa pedig fedetlen volt.

Ösztönösen összébb húzta magán a pongyolát.

- Nem túlozza el kissé? - kérdezte Thomas.

Lani felnézett, és észrevette, hogy a férfi magában mulat rajta.

- Biztos vagyok benne, hogy a strandon sokkal kevesebb van magán, noha ott emberek százai méregethetik.

- De mi most nem a strandon vagyunk - vetette közbe Lani. - Akkor is, maga azt hiszem megfelelően van öltözve. - Majd hozzátette, azzal a kihívó mosollyal, amitől Lani lélegzete már többször is elállt: Eltekintve attól, hogy egy ilyen szép testet eleve kár eltakarni.

A jóleső bóktól Lani zavarba jött és visszatette tortáját az asztalra, noha alig evett belőle valamit.

- Meséljen valamit a vitorlás hajójáról, ami San Franciscóban horgonyoz - kérte Thomast idegesen, és a tálcán lévő narancsért nyúlt. - Az egy sloop, ugye? - Egy columbia, huszonhat láb hosszú. A neve Whodunit.

- Gyakran száll vele tengerre? - érdeklődött Lani, miközben a narancs héjának lehántásán fáradozott.

- Amilyen gyakran csak lehet, két vagy három hétvégén havonta, ha szerencsém van. De az utóbbi időben nemigen volt. Ugyan adja már ide, megcsinálom magának. - Ezzel kivette Lani kezéből a narancsot, lehámozta róla a maradék héjat és visszaadta.

- Köszönöm.

Thomas bólintott.

- Manapság az emberek égnek a vágytól, hogy pereskedhessenek. folytatta. - Mielőtt szabadságra jöttem, nyakig ültem a munkában, mivel a legtöbb ügyet el akartam intézni.

Lani gerezdekre bontotta a narancsot, majd megkínálta a férfit.

Thomas szórakozottan vett belőle, majd tovább mesélt.

- Ugyanis most egy évre szabadságra megyek. - Az indokokról, arról az elégedetlenségről, melyet az elmúlt tíz évben végzett munkájával kapcsolatban érzett, nem akart beszélni, mert maga is úgy találta, hogy nem helytállóak. - Az a tervem, hogy csak úgy kihajózom a tengerre. Talán csak Tahitiig. De lehetséges, hogy akár Afrikáig is. - Vállat vont. - Vagy talán az egész földet megkerülöm. Még nem tudom.

- A Whodunittal megy? - tudakolta Lani.

- Nem, szeretnék egy nagyobb hajót venni. Jobb navigációs felszereléssel. Rövidhullámú rádióadóval meg ilyesmikkel. .

- Akkor éppen jó helyen jár itt Hawayban - válaszolta Lani szakszerűen. - Az Ala Wai kikötőben akad néhány hajó, amelyik érdekelheti. Ha benéz az irodámba, mielőtt visszaindulna San Franciscóba, összeismertethetem a tulajdonosokkal.

- Az pompás volna. - Időközben Thomas megette a narancsgerezdeket.

- Egyébként, annak is nagyon örülnék, ha egy délután kivihetném az egyik hajóját a vízre.

Lani elmosolyodott.

- Szívesen. Csak szóljon jó előre. Oahun akad pár csodaszép strand, s ezek csak hajóval érhetők el magyarázta. - Fomi összekészít majd valami harapnivalót, és csinálhatnánk egy egész napos kirándulást.

Thomas beleegyezett a dologba, Lani meg örült, hogy kedvenc időtöltését megoszthatja valakivel, aki... No nem, ezt a gondolatot inkább elhessegette magától.

Rögtön ezután Lani a Walsh Importsra terelte a szót.

- Szóval nem csak azért van itt, hogy a raktárkészlet körüli problémákat tisztázza? - kérdezte Thomast.

- Állítottam én ezt valaha is? - kérdezett vissza a férfi mosolyogva.

- Nem, azt hiszem nem - válaszolta Lani, akit ismét zavarba hozott ez a kihívó mosoly. Hozzálátott, hogy megegye a narancs maradék gerezdjeit.

- Mennyi időre lesz szüksége ahhoz, hogy átnézze Dave könyveit és a Walsh Imports árukészletét? Kifürkészhetetlen okokból Thomas támadónak érezte ezt a kérdést. Az eddigi beszélgetésük után ez úgy hangzott, mintha Lani meg akarna szabadulni tőle.

- Úgy érti, meddig akadályozom még a munkájában? Lani rámeredt. Minden hátsó gondolat nélkül tette fel ezt a kérdést, mégis úgy tűnt, mintha Thomas színvallásra akarná késztetni.

- Nem, nem így gondoltam - mondta, és visszatette a narancs maradékát a tálcára. - Én csak udvarias társalgást kívántam folytatni. De ha már szóbahozta a témát... Mikor utazik el? - Nem mindegy az magának? - Thomas hirtelen erős vágyat érzett, hogy felbosszantsa a lányt. - Én a maga nagyanyjának a kívánságára vagyok itt, hogy az ő üzleti ügyeivel törődjem.

- Úgy van. Viszont amíg itt van, a nagyanyám nem fog békén hagyni a Sail Awayjel.

- Azt hittem, megegyeztünk abban, hogy a nagyanyja mesterkedéseihez semmi közöm.

- Mi megegyezhettünk, de ő más véleményen van. S ez így is marad, amíg maga itt van, és ő esélyt lát rá, hogy én, ööh... - Lani zavartan elhallgatott. - Hogy én...

- Hogy maga...? - kérdezett vissza Thomas. Tudta, hogy Lani milyen szavakat próbált mindenképpen elkerülni, de ő éppen ezeket akarta hallani. - Hogy maga tehetne valamit? - Tudja maga jól. - Komolyan nézett Thomasra. - Amíg maga itt van, Nagyi abban a reményben fog élni, hogy beleszeretek magába - mondta ki gyorsan, kerülve Thomas tekintetét-, és kiveri a fejemből azt az ostobaságot, hogy a Sail Awayt vezessem. De ha maga úgy utazik el, hogy erre nem kerül sor, akkor talán belátja, hogy a Sail Awayt semmi szín alatt nem adom fel. - Ekkor Lani ismét Thomas szemébe nézett. - Amíg tehát reménykedhet abban, hogy a tervei sikerrel kecsegtetnek, meg fogja keseríteni az életünket. Ezt biztosra veheti.

Thomas csendes nevetésben tört ki. Nem tehetett mást. Lani kijelentései elképzelhetetlennek tűntek.

- Nem találja ezt erős túlzásnak? Lani felugrott.

- Tudnom kellett volna, hogy nem fog megérteni.

- Nem, ne rohanjon most el - kapta el Thomas a csuklóját és visszanyomta a karosszékbe.

- Egyáltalán nem kinevetni akartam-magyarázta mosolyogva.

Lani megpróbálta kiszabadítani a kezét.

- Ne, még várjon egy kicsit. Sajnálom, Holdtündér. - Aztán erőltetett komolysággal lazított egy kicsit a szorításon, úgy, hegy azért Lani ne tudjon kiszabadulni. - Nézze már meg egyszer az egészet az én szemszögemből is! - Miért, az milyen? - kérdezte Lani a tőle telhető legpimaszabbul.

- Szóval maga teljes komolysággal azt állítja, hogy a nagyanyja férjhez akarja adni. S mindezt azért, hogy maga feladja az üzletet. Szórakozottságot színlelve elkezdte hüvelykujjával simogatni Lani kezét. - És engem szemelt volna ki áldozatul? - Igen. - Lani megkönnyebbült ettől. - Pontosan így van.

- Világos ugye, hogy ez nagyon ódivatúan hangzik.

- Igen.

- És milyen tökéletesen abszurd.

Lani csak bólintani tudott. A lágy simogatás kellemes borzongást keltett benne.

- Nohát akkor.

Lani felemelte a tekintetét. Szép fekete szemében a holdfény tükröződött.

- Hogy érti ezt? - kérdezte alig hallhatóan.

Thomas érezte, hogy forróság önti el. Nem simogatta tovább a lány kezét, hanem egy kicsit közelebb vonta magához, a térdük kis híján összeért. A legszívesebben átölelte volna Lanit.

- Úgy értem, végül is nem kell magát a nagyanyja terveihez igazítania.

Legalábbis, ha nem akarja.

- Márpedig nem akarom - állította Lani.

- Nekem szintén nem kell erről tudomást vennem - folytatta Thomas ugyanazon a halk hangon. - Ilyen egyszerű ez. Nem veszünk róla tudomást.

- Nem veszünk róla tudomást? - ismételte Lani, és csodálkozott a csalódottságon, amit érzett.

Thomas bólintott, és azon tűnődött, hogy ő maga komolyan gondolta-e azt, amit az előbb mondott.

- És a nagyanyja sem tud minket kényszeríteni - tette hozzá mosolyogva.

Ezután még egy kicsit közelebb húzta magához Lanit, amíg a térdük össze nem ért. Egy pillanatig mélyen egymás szemébe néztek. Kérdéseket olvastak ki belőle, de választ nem.

Lani végül elfordította a tekintetét, és visszahúzta a kezét.

- Most, hogy ezt tisztáztuk - jelentette ki remegő hangon, nem nézve Thomasra - legokosabb, ha mindjárt vissza is megyek... - Kicsit megtorpant. - ...lefeküdni. - Gyorsan felpattant.

- Igen, az lesz a legjobb - helyeselt Thomas.

Lani azonban nem mozdult. Valami visszatartotta. Talán az, ahogy a férfi ott ült, vagy a kettejük fojtott suttogása, vagy az az érzés, hogy még nem mondtak el egymásnak mindent. Tudta, hogy az alig fél napja tartó érzés, bármilyen erős is, nem lehet komoly. És nem is akarta igazából, hogy másképp legyen, mert ideje nem volt rá, és nem érezte magát még kellően felkészülve. Mégis, Lani úgy állt ott, mint akinek földbe gyökerezett a lába.

- Thomas, én... A férfi ránézett.

- Ha menni akarsz, menj most rögtön - mondta halkan. - Amíg nem késő.

- Én veled... - fogott bele megint, és már arra sem figyelt, hogy ezzel átváltott tegezésre.

- Késő. - Thomas egyetlen villámgyors mozdulattal talpon termett, magához ölelte Lanit és megcsókolta, mielőtt az szóhoz juthatott volna.

Ugyanolyan szenvedélyesen csókolta, mint ahogyan addig nézte őt.

Gyengéden és mégis követelőzően. Nyelvével körüljárta a lány ajkait, hogy azok megnyíljanak. Lanit forró vágy öntötte el, és kísértésbe esett, hogy engedjen neki. Az esze viszont ugyanebben a pillanatban ellenállásra intette.

Magához akarta szorítani Thomast, de egyszersmind el is akarta taszítani.

Örökké a karjában akart maradni, de vissza is akart menekülni a szobájába. Amilyen hihetetlenül vágyakozott Thomas után, annyira küzdött is ellene. Végül elhárítóan a férfi vállára tette a kezét, egészen lágyan, épp csak megérintve. Mégis, Thomas észrevette ezt, és felemelte a fejét.

Tekintetük találkozott. És abban világosan tükröződött a heves vágyakozás, amit egymásban ébresztettek.

Voltaképpen dühöngenem kellene, gondolta Lani, amiért akaratom ellenére megcsókolt. De nem érzett mást, csak vonzódást.

- Engedj el - kérte, és lehunyta szemét, mintha így kiolthatná a vágynak azt a tüzét, ami a férfi szemében égett. Nem akarta, hogy Thomas vágyakozzon utána. Vagy, hogy ő Thomas után. Ez nem illett a terveibe.

De az életébe sem. Hallotta, ahogy Thomas mélyet sóhajt.

- Sajnálom, Holdtündér - mondta végül és eleresztette.

- Én is - suttogta. Azzal sarkon fordult, és a gyepen át visszafutott a hálószobájába.

4. FEJEZET

Lani egész testében remegve lépett a szobájába. Izgatott volt és félt.

Hogy mitől, azt maga sem tudta igazán. Attól, hogy Thomas netán üldözné? Vagy attól, hogy megfordul, és arra kéri a férfit, kövesse? A biztonság kedvéért be is húzta az üvegajtót meg a függönyöket. Ez csak arra volt jó, hogy a következő pillanatban már nevetségesnek találja magát, amiért úgy elrejtőzött. Úgy viselkedik, mint egy foglyul ejtett szűzlány, aki egy kalóz buja közeledésétől igyekszik megvédeni magát.

Lehuppant az öltözőasztalkája előtti székre és felkapcsolta a lámpát, hogy szemügyre vehesse magát.

A látvány nem volt éppen kedvére való. Arca kipirult, szemében ellentmondásos érzelmek tükröződtek, haját még az alvás összekuszálta.

Hiszen nem fésülködött meg, mielőtt átment volna a konyhába, mert nem számított rá, hogy bárkivel is találkozna. Ezért most keféért nyúlt, és szórakozottan hozzálátott, hogy kikefélje a haját.

Bárcsak az érzelmeimet is ilyen könnyen rendbe tehetném! - nézett tükörképébe, amiben ismét csak vágyakozást fedezett fel. Vajon Thomas is észrevette ezt, amikor a teraszon a karjában tartotta? Ezt az erős, majdhogynem mardosó vágyat, amilyet eddig még sohasem élt át? Ezt a szenvedélyt? Hát mi baja van neki valójában? Tudta ő azt nagyon is jól. Puszta testi vágy volt ez, ősi és nyers.

De ha már mindenképpen ilyen vágyak fogságába kellett esnie, miért pont most? Egy-két évvel később, mikor a Sail Away már sínre kerül, még mindig lesz ideje komoly kapcsolatra. Pillanatnyilag azonban nincsen.

Különösen nem egy rámenős, szárazföldi ügyvéddel, akit a nagyanyja túlságosan is nagy örömmel látna ebben a szerepben. Mit számít az, hogy a válla szélesebb és a szeme kékebb mint bárki másé, akivel Lani valaha is találkozott? Nem is beszélve a vitorlázás iránti szenvedélyéről, ami az övével vetekedett, és a humorérzékéről, ami...

Váratlanul rátörő rosszkedvvel hajította Lani a kefét az asztalkára.

Hát nem éppen most jutott arra a következtetésre, hogy puszta testi vonzalomról van csak szó? Hogy nem ér rá holmi románcra? Mégis itt üldögél és keresi az okokat arra, hogy igazoljon egy Thomasszal fenntartott kapcsolatot.

- Hagyod, hogy megbolondítson a külseje és a kihívó mosolya, és az egészről máris úgy véled, hogy... - A saját magával folytatott párbeszéd e pontjánál nem mert a tükörképébe nézni. -...valami másról van szó. Pedig nem! Tehát felejtsd is el. Egyáltalán, verd már ki a fejedből ezt a férfit!  Lani ezzel felállt és a fürdőszobába ment. Elhatározta, hogy úgy tesz mintha semmi nem történt volna. Kis sietséggel előbb kész lehet, mint ahogy a többiek felébredtek volna. Úgyis korán kellett kezdenie a napot az irodában. Két rövid vitorlás kirándulás volt mára előjegyezve, és egy maui út, ott alvással. Ezen kívül Rich is erre a délelőttre tervezte az érkezését a Destiner nevű scoonerjén, miután két hétig bolyongott vele a hawaii szigetvilágban, mint hajóskapitány. Alaposan ki kellett takarítani, mielőtt a hajó ismét útnak indulhat.

Az irodára is ráférne már egy nagytakarítás, gondolta Lani, míg a zuhany alatt a haját samponozta. A legutóbbi időben rengeteg dolga volt a párnapos és hétvégi kirándulásokkal, miután Rich gyakran többhetes körutakon volt a tengeren, s így csak felületes rendrakásokra volt módja. Márpedig a Sail Awaynél legénységként alkalmazott tizenévesek közül egyik-másik biztos szívesen keresett volna pár dollárral többet. Míg Lani a haját szárította, gondolatban végigfutott a nap további programján.

Nagyon össze kellett magát szednie, hogy gondolatai ne térjenek vissza újra és újra Thomas Adamshez és a forró csókhoz ott a teraszon.

Először is megbeszélése volt egy helybéli utazási irodával, amely arra akarta rávenni, hogy az ügynökségén keresztül adja el a vitorlásútjaikat.

Laninek voltaképpen nem tetszett ez az ötlet, hiszen már apja is mindig maga intézte a helyfoglalásokat. Így az ember független lehetett, rugalmas és maga választhatta meg az ügyfeleit. Ám miután a legutóbbi időben többször is gondok merültek fel a helyfoglalások körül, késznek mutatkozott egy találkozóra.

Rich hazatérte után köszönteni akarta a remélhetőleg elégedett ügyfeleket, és szokás szerint érdeklődni akart, miként sikerült az út. Ezután jöhetett a két rövid kirándulás, amelyeket maga vezetett, az elsőt néhány tanár, a másodikat egy család számára. Végül pedig egy frissen esküdött pár fizetett be egy romantikus éjszakai útra, át Mauira. Minthogy az éjszakát is Mauin töltik, Lani csak másnap reggelre remélhette, hogy hazatér.

Ezen felül még egy csomó papírmunka is várta. Mivel azonban nem szeretett számlákkal és könyvvitellel bajlódni, állandóan halogatta ezt a munkát.

Ezen változtatni kell - gondolta Lani, és tarka mintás rövidnadrágot húzott. - Mégpedig hamarosan. - Egyszerűen nem engedhette meg magának, hogy az adminisztrációval kapcsolatos feladatait továbbra is elhanyagolja. Ebbe egyszer még belebukhat, és vele a Sail Away is.

Ezen túl először is a frissen érkezett postát dolgozom fel, fogadta meg Lani és csomóra, kötötte csípőjén a kék ingblúzt. Azzal fogta vitorlavászon táskáját és mezítláb kilépett a hálószobája előtti kicsiny teraszra.

Aznap ismét csodálatos, napsütéses idő volt, Lani azonban alig figyelt fel erre. Amit viszont egyből észrevett, hogy a verandán már ketten ültek a reggelinél és egy harmadik teríték is volt az asztalon.

A folyosón kellett volna távoznom, gondolta, és szívverése már Sumiko reggeliző partnerének puszta megpillantásától is felgyorsult.

Nagyanyja azonban már észrevette, és intett, hogy csatlakozzék hozzájuk.

Mielőtt elindult volna, Lani mély levegőt vett, és igyekezett nem gondolni arra, ami hajnalban a teraszon történt.

- Jó reggelt, Nagyi köszönt vidáman Sumikónak. - Jó reggelt, Thomas - tette hozzá futólag, és nem nézett egyenesen a férfira. Biztosabb volt ez így. Fomi egy csésze teát nyújtott neki. - Köszönöm. De reggelit nem kérek.

Nincs rá időm.

- Kérlek, ülj ide, unokám - fordult hozzá Sumiko. - Hadd, fejezze be a vendégünk nyugodtan a reggelijét. Tíz percet bizonyára rá tudsz erre szánni.

Lani állva maradt.

- Sajnálom, Nagyi - válaszolta-, de az irodában egyre csak halmozódik a munka. Ráadásul Rich is ma jön meg.

- És hol volt Richard, ha szabad kérdeznem? - Kéthetes körutazáson - mondta Lani türelmesen. A feledékenység a Sail Away ügyeit illetőleg hozzátartozott nagyanyja terveihez.

Lani úgy tett, mintha ez őt nem zavarná. - Biztos vagyok benne, hogy meséltem erről.

- Nem, tudomásom szerint nem - válaszolt Sumiko nyugodtan.

Lani felhajtotta a teáját.

- No, de most már tényleg mennem kell.

Még mielőtt Sumiko szólhatott volna, Thomas felállt.

- Kész vagyok, Mrs. Walsh-san. Nem, kérem maradjon ülve. Csak elugrom az aktatáskámért - tette hozzá Lanire pillantva -, aztán indulhatunk is. - Ezzel sarkon fordult és átment a szobájába.

Talán azt hiszi, hogy együtt megyünk be a városba? - tette fel magában a kérdést Lani, miközben a férfi után nézett. Milyen karcsú, és milyen rendkívül jól mutat világos nyári öltönyében! Sumiko elgondolkodva keverte a teáját.

- Sajnos a Mercedesen nagyobb javítást kell végezni, mint Hiroshi feltételezte, úgyhogy az nem áll Thomas rendelkezésére. Természetesen úgy gondoltam, hogy neked nem jelentene problémát Thom Da Perseaha hoz vinni. - Sumiko ártatlan szemekkel nézett az unokájára. , ez neked komoly gondot okoz, megkérhetem Davidet, hogy jöjjön érte.

Vagy rendelhetnék taxit... Az utóbbi megjegyzésre Lani ügyet sem vetett, mert tudta, hogy nagyanyja sohasem utaztatná Thomast taxival.

- És este haza is kell hoznom? - érdeklődött hangjában kis ingerültséggel.

- Nem, kedvesem. Ezzel már valóban túl sokat kérnék tőled.

Ebből a válaszból, bármennyire is szerette volna, Lani nem tudott gúnyos felhangokat kihallani. Sumiko mondhatott bármi arcpirítót vagy akár sértőt, a hanghordozása mindig kedves maradt.

- A szervizből ma délután David irodájához viszik az autót. Így a továbbiakban ez már nem okoz bonyodalmat sem neked, sem Thomasnak.

Megfelel ez így, unokám? - Igen, természetesen. Ez nagyszerű. - Majd pedig rögtön bűntudatosan hozzátette: - Ne haragudj, Nagyi, nem akartalak megbántani.

Persze, hogy elviszem Dave-hez, és nagyon udvarias leszek vele, rendben? - Futó csókot nyomott nagyanyja arcára, mivel Thomas már útban volt aktatáskájával a ház ajtaja felé.

Lani sietett, hogy megelőzze, gyorsan belecsusszant a papucscipőjébe és kirobogott a dzsipjéhez. Nem állt ugyanis szándékában, hogy Thomasnak a cipőfelvételnél segédkezzen, miként azt az udvariasság megkövetelte volna tőle.

Nem sokkal később Thomas is a dzsip mellé ért. A nyári öltönyéhez kék csíkos inget és kék kötött nyakkendőt viselt, ami nagyon jól állt neki.

- Szóval levegőnek nézel? - kérdezte Thomas, míg kényelembe helyezte magát a vezető melletti ülésen.

Lani beindította a motort és egyesbe kapcsolt. A sebességváltó, mint rendesen, most is csikorgott. Futó pillantást vetett Thomasra. Na jó, hát akkor maradhatnak is akár a tegeződésnél.

Figyelmét csakis a vezetésnek szentelve, rákanyarodott a bekötőútról a Maunalani Drive-ra.

- Változtatna a helyzeten, ha bocsánatot kérnék? - kérdezte a férfi.

- Meglep, hogy azt hiszed, okod van rá.

- Én nem hiszem hangzott a válasz. - De te, úgy látszik, igen. Szóval, ha te ettől jobban érzed magad, bocsá...

- Nem - vágott a szavába Lani. - Nem kell bocsánatot kérned.

Erre Thomas Lani felé fordult, és karját a lány ülésének a háttámlájára fektette.

- Aha.

- Nem ismételte meg Lani, és újabb gyors pillantást vetett Thomasra.

Bár a férfi keze nem ért a vállához, Lani szinte érezte a melegét. Végül is csak megcsókoltál - mondta olyan hanghordozással, mintha erre kár is volna több szót vesztegetni. - Nincs ebben semmi megbocsátanivaló.

- Akkor meg miért szaladtál el, mint egy megriadt nyuszi? Lani vállat vont. Semmi szín alatt nem vallhatta be neki, hogy csókja a lelke mélyéig felkavarta.

- Szóval, miért? - erősködött Thomas.

Lani a szeme sarkából látta, hogy a férfi még mindig behatóan figyeli.

Aztán elkezdte az ujjával a blúzon át a karját simogatni, ami olyan érzést keltett benne, mintha a bőrét simogatná.

- Nem akarlak közelebbről megismerni válaszolta végül. - Egy tartós kapcsolatnak pillanatnyilag nincs helye az életemben.

Thomas felhagyott a simogatással, elfordult tőle és ismét az utat nézte.

- Az enyémben sincs.

Legalábbis ezt beszélte be magának újra és újra, mióta engedett a vágynak, és átölelte, megcsókolta Lanit. Minthogy azt tervezte, hogy a Walsh Importsnál végzett munka befejeztével vesz egy megbízható hajót és nekivág egy hosszú vitorlásútnak, a kapcsolat egyáltalán nem illett az elképzeléseibe.

Most mi legyen? - tette fel magában a kérdést, miközben igyekezett higgadtan szemlélni a történteket. Egy csók végül is még nem jelent kapcsolatot. Még ha ez a csók sokat is jelentett a számára.

- Nevezetességeket is meg akarsz nézni? - szólalt meg hirtelen Lani, mert már nem bírta tovább a férfi hallgatását. Hangja barátságosan, de személytelenül csengett, mint amikor a Sail Away ügyfeleivel beszélt.

Thomas elgondolkodva nézte őt.

- Ezek szerint mostantól úgy akarsz tenni, mintha semmi nem történt volna? - Igen, azt hiszem így a legjobb. Szerinted nem? - De igen - mondta Thomas kis szünet után. Az ördögbe is, tényleg ez volt a legokosabb megoldás. - Hát akkor mit javasolsz? - Hogy érted ezt? - Mit kellene megnéznem? - Vagy úgy. Nos hát, ott van például Pearl Harbor - kezdte, és igyekezett könnyednek és érdeklődőnek tűnni, nem pedig csalódottnak, amiért Thomas ilyen gyorsan beadta a derekát. - Aztán van még a Kodak Hula Show a Kapiolani Parkban a legtöbb malihini ezt akarja látni.

Talán kicsit giccses, viszont a hula-tánc eredeti. - Lani egy kicsit eltöprengett. - Ne feledkezzünk el a polinéz kultúra múzeumáról sem. Érdemes megnézni folytatta gyakorlott idegenvezető módjára. - Mint ahogy Waikiki Beach-et, vagy a tengeri akváriumot is. Bár nem hinném, hogy idomított fókákat és delfineket akarnál látni, vagy tévednék? Thomas válasz helyett kérdezett.

- Kik azok a malihinik? - Például te is egy vagy közülük. Malihini haway nyelven annyit tesz, mint friss jövevény, idegen. Ha már egy ideje itt élsz és meg tudod különböztetni a maukát a makaitól, akkor már kamaaina vagy, azaz igazi helyi lakos.

- És mi az a mauka és makai? - érdeklődött Thomas, azon igyekezve, hogy a beszélgetés továbbra is személytelen maradjon, noha legszívesebben arra vette volna rá Lanit, álljon meg az út szélén, hogy megcsókolhassa.

- Ezekkel adják meg nálunk az irányt. - Bár csak tovább beszélgethetnénk ilyen semleges témákról, gondolta közben. Akkor talán még a csókot is el tudnám feledni. - A mauka azt jelenti: a hegyek irányában, míg a makai azt, hogy a tenger felé.

- Nagyon tanulságosak a magyarázataid - jegyezte meg a férfi szárazon.

- Ezeket, a szigeteket jól kell ismernem. A legtöbb turista érdeklődik a történelem iránt, és meg akar tanulni pár szót hawayul. A nőket pedig még az is érdekli, hogy hol lehet bevásárolni - tette hozzá, miközben behajtott az Ala Moana bevásárlóközpont alatti parkolóba, amely ezen a korai órán még meglehetősen kihalt volt.

Nem sokkal később Lani és Thomas már együtt sétált el a boltok és vendéglők előtt, melyek többsége ilyen korán reggel még zárva tartott. A Walsh Imports a bevásárlóközpont második szintjén volt. A két keskeny kirakaton már felhúzták a redőnyt.

- Jó reggelt, Miss MacPherson-san - köszöntötte főnöke unokáját enyhe meghajlással Dave Yamazaki, úgy ahogy azt az etikett megkövetelte, noha Lanit kislány korából ismerte. - Önnek is, Mr. Adams-san - mondta mosolyogva és kezet nyújtott Thomasnak. - Aloha. Isten hozta Hawayban.

A szép és értékes régiségek között, a két elegánsan öltözött, öltönyös férfi társaságában Lani kicsit úgy érezte, mintha feltűnően tarka virágmintás rövidnadrágjával és laza csomóra kötött blúzával nem lenne oda való. Meggyőzte magát, hogy csak ezért akar minél hamarabb elmenni innét. No meg a rá váró munka miatt. Nem pedig, mondjuk, Thomas miatt.

Ezért aztán megszólalt.

- Én most mindjárt el is köszönök, mert rettentő sok dolgom van ma.

Egyébként, Thomas, Nagyi kocsiját délután idehozzák. Úgyhogy holnap látjuk egymást, rendben? - Nem ma este a vacsoránál? Lani megrázta a fejét.

- Mauira vezetek egy vitorlás kirándulást, és ott is alszom. Csak reggel érek haza.

- Tud erről a nagyanyja? - tudakolta Dave Yamazaki homlokráncolva.

- Majd felhívom az irodából - válaszolta Lani, miközben szemmel láthatóan igyekezett elfojtani a dühét, amiért megint valaki, ha csak érintőlegesen is, bele akar szólni a dolgaiba.

- Gyáva nyuszi - mormogta Thomas.

Lani átsiklott ezen a megjegyzésen és indulni készült.

- Legyen óvatos, Miss MacPherson-san - tanácsolta Dave, miközben az ajtót kinyitotta előtte. - A Molokai szorosban veszélyes áramlatok vannak. De hát ezt maga is jól tudja.

- Semmi ok az aggodalomra, vigyázni fogok. - Egy pillanatra mélyen Thomas szemébe nézett. - Aloha, Thomas.

- Vigyázz magadra, Holdtündér.

A Sail Away irodája az Ala Wai kikötőben volt, közvetlenül a parton, egy utazási iroda és egy gyorsbüfé között. Jó kilátás nyílt innét a kikötő élénk forgatagára és a Waikiki Beach nyugati végére. A kék-sárga cégéren a bejárat felett még mindig az állt a cég neve alatt: Cégtulajdonos: Charles MacPherson.

Lanit mindezidáig nem vitte rá a lélek, hogy változtasson ezen a feliraton. Belépett az irodába és rögtön megállapította, hogy tényleg nagy a rendetlenség.

Pedig tulajdonképpen takaros kis iroda volt ez. A világoskék falakat vitorlás hajók képei és plakátjai díszítették. Emellett fotókat is lehetett látni Charles MacPhersonról, Laniről magáról, Rich-ről és egy csomó alkalmazottról, többségükben tizenévesekről, akik egyszer vagy többször legénységként a Sail Awaynél dolgoztak. Akadtak felvételek az elégedett ügyfelekről is. Lani íróasztala mögött egy kormánykerékre szerelt hajóóra függött. Az iroda berendezését öt, kicsit már megfakult sötétkék vitorlavászon huzatú szék és egy iratszekrény tette teljessé.

Az íróasztalt utazási prospektusok, navigációs és turistatérképek meg szakfolyóiratok borították. A papírkosár peremén már kibukott a szemét, a látogatóknak szánt székeken úszómellények és olajos kesztyűk hevertek.

Az iroda egyetlen dísznövénye is meglehetősen kornyadozott már az iratszekrény tetején.

Az apró raktárhelyiség nyitott ajtaján át Lani egyszer csak meglátta Rich búvárfelszerelését.

Sóhajtott és eltűnődött, vajon Kim, az irodai kisegítője járt-e benn tegnap egyáltalán. Mindazonáltal be kellett látnia, hogy még egyszer sem hozta kifejezetten a tizenéves lány tudomására, hogy a rendrakás is a feladatkörébe tartozik.

Édesapja mindig ügyelt rá, hogy az irodában állandóan rend legyen, akárcsak egy vitorlás hajó kajütjében. Minden dolognak legyen meg a maga helye. Lani ezzel mélységesen egyetértett.

Nagy elszántsággal látott most is neki, hogy felszámolja a zűrzavart.

A mellényeket felakasztotta száradni a hátsó helyiségben, kiürítette a szemétkosarat, mosózsákba gyömöszölte a koszos kesztyűket. Végül kiválogatta az íróasztalán heverő írásos anyagokat. Közben megbizonyosodott róla, hogy Kim itt járt előző nap, mert az asztalon tinilapokat talált.

Nem sokkal később a hajóóra hármat ütött. Fél tíz van, fordította le magának a jelzést Lani automatikusan. Az utazási iroda embere bármikor itt lehet.

Gyorsan előkapott egy cégfeliratos világoskék pólót íróasztala legalsó fiókjából, ahol ezek halomban álltak, és azt vette föl a világítóan kék blúza helyett. Aztán kitette a Nyitva táblát az ajtóra és felhúzta a bambuszrolót. Már nyílt is az ajtó.

- Jó reggelt üdvözölte Lani a látogatót, aki fehér lenvászon nadrágot viselt, élénksárga és narancsszínű inget, hozzá fehér cipőt. Mindehhez jó pár aranylánc is járult. Napbarnított férfi volt, erősen megritkult ősz hajjal.

Lani hellyel kínálta Mr. Larsont, és megkérdezte, inna-e valamit.

- Köszönöm, szivi, de nem - válaszolta a férfi, és ránézett az íróasztal mögötti órára. - Vajon sokat fog késni Mr. MacPherson? - Miss MacPherson vagyok - közölte Lani és leült a Captan feliratú kapitányi székbe. - Mr. MacPherson néven nem dolgozik itt senki.

- Kint azt olvastam a cégéren, hogy a tulaj Charles MacPherson.

- Ő az apám volt. - Egy percre megállt, hogy Mr. Larson is megemészthesse a hírt. - Mit tehetek önért? - Pár héttel ezelőtt egy Richard Billings nevű emberrel beszéltem.

Itt van ő most? - Csak később jön meg egy vitorlás körútról. De ő nem is tudna segíteni a továbbiakban - mondta Lani határozottan. - Mr. Larson, én nem a titkárnő vagyok, hanem a Sail Away Tours tulajdonosa. Rich Billings az alkalmazottam.

- És egy másik férfi, akivel tárgyalhatnék, nem akad a cégnél? Lani elnyomott egy sóhajtást.

- Sajnálom. A dolog úgy áll, hogy velem kellene szót értenie-válaszolta egy árnyalatnyi iróniával, ami még mindig jobb volt, mintha dühösen reagált volna. Közben már el is döntötte magában, hogy ezzel a férfisovinisztával semmiképp sem fog üzletet kötni.

Egy percig úgy tűnt Mr. Larson inkább távozik, mintsem hogy egy nővel kelljen üzletről tárgyalnia. Azért végül mégiscsak leült az íróasztallal szemben, és egy mappát mutatott Laninek. Alig kezdett hozzá a Larson Holiday Travel álláspontjának ismertetéséhez, amikor megcsörrent a telefon.

Al Duffy volt a vonalban, és Lani rögtön felismerte a hanghordozásából, hogy a hívása bajt jelent. Al Dufiyval sohasem dolgozott valami szívesen együtt. A viselkedése a nőkkel szemben Mr. Larsonéhoz hasonlított.

Viszont évek óta irányította a Sail Away horgásztúráit, és jól végezte a dolgát.

- Halló, Al, mi újság? - Ki az ördög adta el mára a Sea Eagle hajónkat duplán? - vágott bele.

- Itt vagyok egy csoporttal, teljes menetfelszerelésben és útra készen, és ugyanakkor még...

- Kérem, Al, nyugodjon meg - szakította félbe Lani. - Egy szót sem értek, ha így kiabál.

Al megismételte az imént mondottakat valamivel halkabban is.

- Szóval tudni szeretném, ki intézte ezt a foglalást.

- Nem akad ott még egy szabad hajó? - Nem akad. Az Albatros szárazdokkban van, mert generálozni kell a törzsét, a Sea Gull motorjához pedig még mindig nem érkezett meg a pótalkatrész. A többi négy meg vízen van - tette hozzá. - Nagy a forgalom.

- Egy pillanat, Al. - Míg Lani a foglalások jegyzékét kereste, elnézést kért Mr. Larsontól. - Nos tehát, az első foglalás Mr. Angelo névre szól, hat főre. Ezt én magam írtam be, már hónapokkal ezelőtt. A másodikat Mr.Wans névre vették fel a múlt héten.

- És melyik tökfej vette föl az utóbbit? - Ez nem az én kézírásom, de nem is Rich-é. Biztos az a kislány csinálta, aki újabban segít nekem itt az irodában.

- Miért, hát ott már bárki felvehet foglalásokat? - Al olyan hangosan beszélt, hogy az egész irodában hallani lehetett.

Lani zavartan nevetgélt, és magában átkozta Alt, amiért ilyen kínos helyzetbe hozta. Mr. Larson elégedett vigyora csak arra utalt, hogy Lani üzleti képességeit, akárcsak általában a nőkét, jól mérte fel: - Sajnálom, Al - mondta Lani. - Ez nem fog még egyszer előfordulni.

- Ez most rajtam édeskeveset segít.

- Tudom. De... nem tudná az összes jelentkezőt magával vinni? Egyetlen plusz utas még nem a világ, még ha Mr. Angelo az egész hajót is akarta kibérelni. Ajánljon fel Mr. Angelónak árengedményt. - Ilyen fajta tévedéseknél ez szokás volt. - Vagy próbálja meg mindannyiukat...

- Már megtörtént - szólt közbe Al. - Méghozzá teljes áron.

- Jó, hát akkor meg mi a probléma? - kérdezte Lani mérgesen.

- Csak meg akartam bizonyosodni, hogy ilyen többet nem fordul elő. Ezzel Al lerakta a telefont.

Lani ismét a látogatóhoz fordult.

- Elnézést a megszakításért, Mr. Larson. Kis gond adódott a foglalásokkal. Hol is tartottunk? - Nos, ez a kis gond jól szemlélteti, miben segíthetnénk önöknek. Gyakran fordul elő ilyesmi, szivi? - Nagyon is ritkán - vágott vissza Lani hűvösen. Ingerült volt az ismételt megszólítás miatt. - Az új irodai segítőnknek még van tanulnivalója, ami a foglalásokat illeti. Mindenesetre, mint hallotta, a problémát mindenki megelégedésére tökéletesen megoldottuk.

- És ha nagyobb lett volna a két jelentkező csoport? - Az első foglalás természetesen elsőbbséget élvezett volna. Egyébként Alnek biztos eszébe jutott volna valami. - Röviden elmesélte, hogy Al a Haliewából induló horgászutakat vezeti, de ezen kívül nincs jogköre a cégnél.

- Szóval maga ezt a céget teljesen egyedül vezeti. - Hitetlenkedve rázta a fejét. - A maga korában és külsejével...

- A koromnak és a kinézetemnek ehhez semmi köze - válaszolta Lani szárazon. - Mi lenne, ha mostantól az üzletről beszélgetnénk? - Kezébe vett néhányat a színes utazási prospektusok közül, amelyeket Mr.Larson az íróasztalára tett, és átlapozta őket. - Ha megegyezésre jutnánk, a maguk irodája ilyesféle kiadványokat készítene a Sail Away számára is? - Úgy igaz.

- És önök foglalkoznának az összes foglalással?

- Ez a lényege az egésznek, szivi.

Lani visszarakta a prospektusokat a mappába. Ezek az elegáns, a legapróbb részletekig megszervezett utak nem jöhettek komolyan szóba a Sail Away számára.

- Sajnálom, Mr. Larson, de a maga látogatása alighanem eredménytelen marad. Nézze, a Sail Away egészen személyre szóló kiszolgálást nyújt, ez a stílus viszont... - A prospektuscsodákra mutatott. - Nem hiszem, hogy összeegyeztethető lenne a miénkkel. Mi nem csomagtúrákat ajánlunk. Az egyes útjainkat az ügyfél kívánsága szerint állítjuk össze, és a díjuk is eszerint változik. - Lani megrázta a fejét. - Nem tudnék átlagtúrát összeállítani, vagy egy állandó, kiadványba tehető árat megadni.

- Nem éppen szokásos üzleti gyakorlat ez. - Arckifejezése világosan mutatta, hogy egy nőtől nem is várt mást.

- Lehet. Másfelől a Sail Away Tours sem szokásos cég. Elismerem, a Seabird flottát gond nélkül ajánlhatnánk katalógusból is. A horgászutak alig változnak. De a vitorlástúráink annál inkább. Egyes ügyfeleink legénységgel akarnak útnak indulni, mások egyedül vágnak neki és csak egy hajóskapitányt kérnek. Némelyek minden este ki akarnak kötni, hogy elmenjenek egy jobb helyre vacsorázni. Utasaink azt kívánják, hogy szakácsot küldjünk velük, és teljes ellátást adjunk. - Lani felállt. Sajnálom, hogy feleslegesen fáradt. - Kezet nyújtott. -Mindazonáltal remélem, megérti, miért nem tudunk üzletet kötni.

Mr. Larson ezt nyilvánvalóan nem így látta, de céltalannak ítélte a további vitát és összeszedte az anyagait.

- Nagyon köszönöm, hogy áldozott rám az idejéből, Miss MacPherson - mondta hidegen, első ízben szólítva Lanit a vezetéknevén.

- Nincs mit megköszönnie, Mr. Larson. - Ahogy az ajtó becsukódott, Lani megkönnyebbülten sóhajtott fel. Újra és újra megdöbbent, amikor a Mr. Larsonhoz hasonló férfisovinisztákba ütközött, noha az ő üzletágában ez nem volt éppen ritka. Legalábbis, ami az idősebb férfiakat illeti, akik még ragaszkodtak a régi, a nőket kirekesztő tengerjáró tradíciókhoz.

Még az édesapjának is voltak e téren előítéletei, bár a saját lányát kivételnek tekintette. A Tengerészeti Akadémiára küldte Lanit, hogy ott különféle vitorlázási és navigációs jogosítványokat szerezzen, végül pedig hajóskapitányi engedélyre tegyen szert. Teljesen mindegy volt neki, mit mondanak erről a barátai, öreg tengeri medvék egytől egyig.

Lani hátradőlt a székén és eltűnődött. Vajon Thomas Adams is úgy gondolja, hogy a nőknek szárazföldön a helyük? Voltaképpen nehezen tudta volna róla ezt feltételezni. De hát, gondolta és álmodozóan elmosolyodott, mit lehet megtudni egy férfiról pár vágyakozó pillantásból, vagy akár egy csókból. Még ha ez az első és egyetlen csók teljesen fel is kavarta.

- Vajon a második is ilyen lenne? - kérdezte magától félhangosan, és tökéletesen elfeledkezett arról a szándékáról, hogy nem hagyja idáig fajulni a dolgot.

- Milyen második? - kérdezte egy hang.

Lani a bejárati ajtóra pillantott.

- Richi - Igen, én vagyok az - válaszolta a fiú, miközben kényelmesen nekitámaszkodott az ajtófélfának. Rich viseltes bermudanadrágot hordott, ugyanolyan pólót, mint Lani, csak pár számmal nagyobbat és vászoncipőt zokni nélkül. Mélybarnára volt sülve, szalmaszőke haja kuszán lógott a homlokába. Egy szóval: Rich úgy nézett ki, mint a tipikus amerikai szörföző.

- Milyen második? - ismételte meg a kérdést, és becsapta maga mögött az ajtót. Aztán ledobta a vászontáskáját, leült, és feltette a lábát az íróasztalra.

- Vedd le az óriás tappancsaidat az asztalomról! - szólt Lani válasz helyett.

- Hohó, de jó a kedvünk ma reggel! - csúfolódott szeretetteljesen Rich, mintha a bátyja lenne.

Ám, minthogy Lani meg se próbálta kielégíteni a kíváncsiságát, beadta a derekát.

- Oké, oké, szóval nem akarsz beszélni róla. - Levette a lábát az asztalról és elterpeszkedett. - Igazán nem akartalak kínos helyzetbe hozni.

- Nem is hoztál - mosolygott rá Lani. Noha Rich-nek gyakran sikerült őt feldühítenie, mégis nagyon kedvelte a fiút.

Átnyújtott neki egy dobozos kólát, amit Rich egy hajtásra kiivott.

- Tudsz valami ennivalót is adni? - kérdezte Rich.

Lani erre elkezdett az íróasztalfiókokban egy szelet csokoládé után kotorászni, amire még múlt hétről emlékezett.

- Nem is érdekel, hogy mentek a dolgok? - kérdezte a fiú, miközben a keresgélő Lanit nézte.

Lani megmerevedett.

- Szent ég, Powersék! - Felugrott a székből. - Hol vannak most? Tetszett nekik a túra? - Nyugi, Szélvész kisasszony mondta Rich lustán. - Még a Destineren vannak, és éppen a holmijukat szedik össze. Megmondtam nekik, hogy a főnöknő fogja őket elhozni.

- Akkor induljunk. - Lani már az ajtóban is volt.

Rich azonban nem mozdult.

- Még mindig nem kaptam enni.

- Richard - szólt rá a lány fenyegetően, de azért visszament az íróasztalához, és megint keresgélni kezdett a fiókokban. - Az ember már azt hinné, téged az elmúlt két hétben éheztettek-jegyezte meg türelmetlenül.

- Nem is tévedsz nagyot. Azt a kissrácot látnod kellett volna.

Ahogy az rávetette magát a készletekre! - mesélte Rich jókedvűen. - Még csak tíz éves és máris mennyit eszik! El nem tudom képzelni, hova vezethet ez.

- Ezt aztán nálad sem lehet tudni. Tessék. - Azzal odadobott neki egy szelet csokit, majd bekapcsolta az üzenetrögzítő,. - Úgy, most pedig gyere.

Gyorsan kirakta az ajtóra a Zárva feliratot, beállította tizenegyre a nyitást előrejelző kartonórát és bezárta az irodát. Aztán szinte futva elindult a móló felé, ahol a Destiner horgonyzott, hogy üdvözölje az ügyfeleket.

- Miért rohansz ennyire, Szélvész kisasszony? - szólt rá Rich, és karját Lani vállára tette. - Hawayban vagyunk, hát elfelejtetted volna? Paradicsomi szigetek. Csupa varázslat körös-körül. A hely, ahol az élet kedélyesen zajlik - idézett egy reklámszöveget.

Lani kétkedve mosolygott. Rich-nek azonban igaza volt. Ő maga még észre sem vette, hogy ismét milyen csodálatos az idő, mennyire csábít a sétára. A sétányt és a mólókat benépesítő emberek csakugyan nem is siettek.

Rövidnadrágos, tarka Haway inges turisták a pálmák és a lágyan ringatózó vitorlás hajók előtt fényképezték hasonlóképpen lezserül öltözött családjukat. Bennszülött tizenévesek, egytől egyig mélybarnára sülve, szörfdeszkákat és könnyűbúvár-felszereléseket cipeltek a tengerhez. Köztük vidám kisgyerekek játszadoztak. Időnként a mézesheteiket itt töltő párok tűntek fel a forgatagban.

Könnyű volt felismerni az újdonsült házasokat, akiknek Haway mindig is nagyon vonzó úti céljuk volt, mert szorosan összesimulva vagy legalábbis kéz a kézben andalogtak.

Laninek erről is az üzlet jutott eszébe. Amint a Destinert rendbe tette és végzett a két rövid kirándulással, feltétlenül a Wave Dancerrel kell törődnie, mert ezzel akartak átkelni a nászutasai Mauira. Lani ösztönösen meggyorsította lépteit.

Rich is kilépett. Abból, ahogy a lány vállai megfeszültek a karja alatt, tudta, ismét Miss Lani MacPhersonnal van dolga, a Sail Away tulajdonosával, nem pedig egyszerűen Lanivel, a csinos, fiatal hölggyel, aki az előbb még úgy élvezte a napsütést.

- Tényleg, megjött már a nagyanyád ügyvédje? - tudakolta Rich.

Lani testtartása kicsit merevebb lett, és kibújt Rich karja alól.

- Hát, többé-kevésbé.

- Hogy értsem ezt? - Nem maga Gerard Adams jött. Az unokaöccsét küldte el.

- És ő is ügyvéd? - Ühüm. - Ennek odavetetten kellett volna hangzania, de Rich persze megsejtette, hogy itt nem véletlenről van szó, mert majdnem olyan jól ismerte Sumikót, mint Lani maga. - Társ az ügyvédi irodában, azt hiszem.

- Ezek szerint ez a... hogy is hívják? - Thomas Adams jött a válasz. Az ördögbe is! Ezzel mégiscsak Thomas Adamsre terelődött a szó.

- Szóval ez a Thomas Adams egy szép napon majd átveszi az irodát? - Vélhetőleg - válaszolta Lani kicsit ingerülten. - Miért? Miért akarod tudni? Rich vállat vont.

- Csak úgy. - Aztán megtorpant és lenézett Lanire. - Talán ő az, akiről hangosan töprengtél, milyen lehet másodikra? Lani érezte, hogy elpirul.

- Nem - füllentette és továbbsietett.

- De hát miért reagálsz akkor ilyen elutasítóan? - És miért vagy te ilyen rettenetesen kíváncsi? - vágott vissza Lani kapásból.

- El tudsz képzelni másmilyennek? Egyébként is, mielőtt elindultam volna a körutazásra, napokon át arról meséltél, hogyan fogod hazazavarni az öregfiút. Közben kiderült, hogy nem is az öregfiú jött, te pedig egyből robbansz, ha csak kérdezlek is róla. Miért, hát mit csinált? Erőszakoskodott, vagy mi történt? - Ne légy nevetséges - mondta Lani, miközben könnyű léptekkel felsétált a pallón a Destiner fedélzetére, hogy Powerséket köszöntse.

A lány igen jól tudott az ügyfelekkel bánni, még jobban, mint az apja.

Rich hátramaradt, hogy Lani nyugodtan érdeklődhessen, tetszett-e az út a családnak. Nyilvánvalóan tetszett, mert kevéssel később Lani örömtől sugárzó arccal jött vele szembe, épp amikor Rich maga is a fedélzetre lépett.

- Rich - szólt oda Lani -, hozom a dzsipet, és elviszem őket a szállodába.

- Amikor a fiú mellé ért, futólag átkarolta. - Nagyszerű kapitány voltál suttogta. - Minket akarnak ajánlani a barátaiknak is.

5. FEJEZET

Másfél órával később a Destiner lesúrolva, újrafényezve és fertőtlenítve állt a kikötőben, Rich pedig már indult volna, hogy felújítsa kapcsolatát a csinos wahinéval, akivel épp együtt járt. Még mindig nem sikerült megtudnia, miért nem akart Lani Thomas Adamsről beszélni.

Rich nagyon kíváncsi természet volt, és Lani apjának halála óta a lány oltalmazójának érezte magát. Ezért aztán természetesnek tartotta, hogy akár egy testvérnek, joga van mindenről tudni, amit Lani tesz vagy érez, különösen, ha férfiakról van szó.

- Ugyan már, Szélvész kisasszony kíváncsiskodott, miközben a Destiner sárgaréz alkatrészeit tisztították. - Nekem igazán elmondhatod, hogy mit tett veled ez az Adams. Hát nem meséltük el egymásnak mindig is nyíltan a szerelmi életünket? - Hát, te talán dicsekedtél vele - jött a válasz. - De én mindig diszkrétebben viselkedtem.

- De csak azért, mert eddig e téren nem nagyon volt mivel dicsekedned - ugratta Rich, mire Lani nevetve felé hajított egy törlőrongyot.

Miután Rich elhajtott a kölcsönvett dzsippel, Lani felkészült a nap első vitorlásútjára. Két kellemes, váratlan események nélkül eltöltött óra után három elégedett utast tett partra és nem sokkal később újra vízre szállt a következő csoporttal. Ez az út is hasonlóképpen sikerült, leszámítva, hogy a család legkisebb lánya tengeribeteg lett.

Késő délután Lani visszament az irodába, hogy tiszta pólót húzzon és a kikötő-felügyelőségen lezuhanyozzon, mielőtt a Wave Dancert előkészítené az éjszakai útra.

Fiatal segítője, Kim már várta a rossz hírrel: Bobby, az egyik fiatal fiú, aki nála dolgozik, szobafogságban van, és így este nem tud eljönni legénységnek.

- Nagyszerű - huppant bele Lani egy székbe az íróasztala előtt. - Ki tudna beugrani a helyére? - Attól tartok, senki válaszolta Kim. - Az összes tartalék emberünket felhívtam, de senkinek sincs kedve eljönni, mert ma este nagy strand buli lesz és mindenki oda készül.

- Te is? - Lani jól szemügyre vette Kimet, aki még sohasem volt vele a fedélzeten. Fogalma sem volt róla, vajon Kim konyít-e valamicskét is a vitorlázáshoz, de hát ez ebben az esetben nem is volt fontos.

Szüksége volt valakire, aki kiszolgálja a vendégeket, és felszolgálja a pezsgőt meg a harapnivalót, ami benne foglaltatott az út árában.

- Szóval, ha mindenképpen el akar vinni magával. - ajánlotta fel Kim vonakodva, egyúttal érzékeltetve, hogy nincs nagy kedve a dologhoz.

- Nem, hagyd csak. Ne maradj ki emiatt a buliból.

- Sajnálom, Lani.

- De hát nem a te hibád, Kim - biztosította róla Lani a lányt. - Ha senki nem jön el segíteni - vont vállat megadóan - ...akkor mit lehet itt tenni? - Én szívesen eljönnék kísérőnek - szólalt meg valaki a háta mögött.

Lani felpattant és sarkon fordult, hogy meggyőződjön róla, jól hallott-e.

És valóban, Thomas volt az.

Az ajtókeretnek támaszkodott, bal keze zsebre vágva, jobbjával a vállán lezserül átvetett nyári zakót tartotta. Kék nyakkendőjét már korábban meglazította, ingnyakát pedig kigombolta. Feltűrt ingujja láthatóvá tette a világos kis szőrszálakat az alkarján.

Miért is találjuk mi nők olyan ellenállhatatlannak a férfiakat kigombolt nyakú, feltűrt ujjú ingben? - villant át Lani agyán a kérdés. És ugyan mi volt Thomasban, hogy már a puszta látványára hevesebben vert a szíve? - Thomas? - kérdezte, nagy igyekezettel titkolva, mennyire meglepte a férfi felbukkanása az irodában. - Mit csinálsz te itt? - Felajánlom a szolgálataimat.

- Mint micsoda? - Természetesen mint a hajó legénysége - válaszolt mosolyogva. - Miért, ugyan mire gondoltál? Lani vállat vont.

- Én? Semmire.

Erre Thomas közelebb lépett és megállt a szék mögött, amiben addig Lani ült.

- Szóval, elfogadod az ajánlatomat Lani akaratlanul hátralépett egyet, s nekiment az íróasztalnak. Aztán úgy tett, mintha csak rá akart volna támaszkodni.

- Nem - válaszolta gyorsan, még mielőtt engedhetett volna a kísértésnek, hogy igent mondjon.

- De Lani, mégiscsak szüksége van valakire, aki legénységként elkíséri - szólt közbe Kim.

- Úgy van. - Thomas kivette a kezét divatos bő nadrágja zsebéből. - És valószínűleg én vagyok az egyetlen, aki rendelkezésre áll.

- Ez tény, de... - Lani habozott, és öntudatlan védekezésül összefonta melle előtt a karját. - ...de nem vitorlázáshoz vagy öltözve.

- Nem gond. Valamelyik szállodai boltban majd csak beszerzem, ami kell. Úgyis szükségem volt már új vitorlázó cipőre.

- Miért akarsz te legénységként eljönni velem? Thomas a vászonszékre terítette zakóját, aztán mindkét kezével rátámaszkodott a háttámla tartóléceire.

- Az nem okvetlenül tetszik nekem, hogy a legénységed lehetek - füllentette. - Szívesebben vagyok ugyanis a magam kapitánya. - Ez legalább megfelelt az igazságnak. - Viszont dolgom van Mauin. Így rendben van, Holdtündér? - Mondd, hogy igen, gondolta, és maga is meglepődött, mennyire vágyott a lány beleegyezésére.

Lani szívesen igent mondott volna. Túlságosan is szívesen. Ehelyett azonban inkább mérgesen a férfira meredt.

- Mi dolgod volna ott? - Hallottam egy hajóról, ami alighanem pontosan olyan, mint amilyenre szükségem van. Egy negyvenöt lábas catch, ami Lahainán horgonyoz.

Tulajdonképpen holnap akartam odarepülni. De ha már úgyis pont odavitorlázol ma éjjel, ez nekem is és nagyanyádnak is időmegtakarítást jelentene.

- Értem. - Thomas jó okot talált, most már csak nehezen tudta volna visszautasítani. És hát tényleg kellett valaki a fedélzetre. - Na rendben van, velem jöhetsz - egyezett bele végül.

- Ezek szerint én most már elmehetek? - tudakolta Kim.

Lani az órára nézett.

- Még nem, de nem kell irodazárásig bennmaradnod. - Jól emlékezett rá, milyen türelmetlen az ember tizenhat évesen egy strand buli előtt. Amint lezuhanyoztam és összekészítettem a harapnivalót a nászutasainknak, elmehetsz. Oké? - Oké. - Kim megkönnyebbültnek tűnt.

- Itt lehet zuhanyozni? - kérdezte Thomas.

- Nem, itt nem fordult felé kelletlenül Lani. - De az Ala Wai kikötőben lehet. Közvetlenül a kikötő-felügyelőség irodája mögött. Használhatom, mivel itt horgonyoznak a hajóim.

- Rendben van. - Thomas felvette a zakóját. - Akkor most elintézem a bevásárlást a Hiltonban, lezuhanyozom és idejövök érted. - Megpróbálta ugyan leplezni, mennyire diadalittas, de ez nem nagyon sikerült.

Tulajdonképpen el kellett volna gondolkodnia azon, hogy ujjongó örömének oka mindössze annyi, hogy egy nő, akit pontosan egy napja ismer, kényszer hatására hajlandónak mutatkozik vele tölteni az idejét. - Rendben van, Holdtündér? Lani meredten bámulta Thomas kezét, amely még mindig a szék karfáján nyugodott és közben hüvelykujja szórakozottan simogatta a háttámla állító gombját.

- Holdtündér? Lani észhez tért.

- Jó, rendben. - csak már hagyná abba, hogy állandóan Holdtündérnek szólítja, és olyan furcsán nézi közben. Ez túlságosan emlékeztette a hajnalban történtekre... - Odaadhatom a zuhanyozó kulcsát.

Teljesen megőrültem, hogy magammal viszem, gondolta. Ezzel az igennel csak gondokat zúdított a saját fejére. Vajon hogyan táncolhatna vissza? De hát csak azért egyezett bele, mert hiányzott egy fő legénység. Semmi másról nem volt szó. Megkérte Kimet, hogy hozza be a kulcsot a hátsó szobából.

- Lent, a mólónál találkozunk-mondta Thomasnak. - A Wave Dancer a negyvenhetesnél áll. De ha nem vagy pontos, felszedem a horgonyt nélküled is.

Laninek sikerült rekordidő alatt lezuhanyoznia, pólót cserélnie és a vacsorát is beszereznie. Aztán felhívta nagyanyját, akit egyébként nem zavart az éjszakai út híre.

- Thomas volt olyan kedves, és felhívott ma délután, hogy ne várjalak benneteket vacsorára - közölte Lanivel.

A lány hirtelenjében nem is tudta, kire legyen dühösebb: Thomasra, amiért biztosra vette, hogy magával viszi, vagy a nagyanyjára, amiért ennyire örült, hogy együtt hajóznak el Mauira.

Utána felhívta a meteorológiai szolgálatot. Kiderült, hogy kisebb viharra számíthatnak, de csak reggel felé. Márpedig addigra a Wave Dancer már biztonságban lesz Lahaina kikötőjében. Mire pedig az ügyfelek befejezik a régi halászfalu megtekintését és vissza szeretnének indulni, bizonyára elül majd a vihar. Ha mégsem, akkor a nászutasok majd legfeljebb lemennek a kajütbe, hiszen nem volt itt másról szó, mint némi esőről meg szélről.

A nászutasok igazán kedves pár benyomását keltették. A karcsú, napbarnította Brad Jensen körülbelül huszonkét éves lehetett. Büszkén mutatta be újdonsült feleségét.

- Sheri még sohasem ült vitorlás hajón - mondta, miközben egy párnát igazgatott számára a kabinban. - Én viszont már többször is. - Ezt Lani kétkedéssel fogadta, látva esetlen mozdulatait.

Thomas akkor tűnt fel, amikor Lani éppen a végére ért a biztonsági rendszabályok ismertetésének, és közölte az utasaival, hogy erős szél is előfordulhat.

- Minden rendben? - kérdezte a férfi, és kibontotta a vitorlavásznakat.

- Igen - válaszolta Lani. Megpróbálta figyelmen kívül hagyni, hogy hevesebben lüktetett a vér az ereiben, amióta csak a mólón. futni látta a férfit. Majdnem be kellett váltania a fenyegetését, hogy késés esetén nélküle indul útnak. Örült, hogy Thomas még időben odaért. - Indulunk.

Egyszerűen fantasztikus, milyen jól áll neki a fehér nadrág és a vászoncipő, gondolta Lani, miközben együttes erővel elkormányozták a Wave Dancert a kikötőhelytől, és irányt vettek a csatorna felé. Thomas kölcsönvett egy kék Sail Away pólót, durván kötött fehér gyapjúpulóverét pedig lazán a nyakába terítette és elöl összecsomózta az ujjait. Haja még nedves volt a zuhanyozástól.

Amint elhagyták a kikötő oltalmát, friss szél kapott a vitorlákba.

Lani a kormányrúdnál ült, és biztos kézzel kormányozta ki a hajót a jelzőbóják között a nyílt tengerre. Közben már annyira besötétedett, hogy fel kellett kapcsolni a helyzetjelző lámpákat, és a kormányfülkét a műszerfal piros diódái töltötték be sejtelmes fényükkel. A felkelő hold fényében kísértetiesen ragyogtak a fehér vitorlák, és visszatükröződtek a kikötő foszforeszkáló vizében. Varázslatos volt az éjszaka, éppen megfelelő egy ilyen úthoz.

Ezt Brad és Sheri Jensen is nyilván így találhatta. Szorosan összebújva ültek a kormányfülke elülső részén, és mosolyogva össze-össze néztek.

Thomas közben a hajó orrában állt, és feltekerte a köteleket, amivel a Wave Dancert a kikötőben rögzítették. Lani tetszéssel figyelte, ahogy ezután a tatra ment, hogy ott is ellenőrizze a köteleket. Thomasnak természetes volt, hogy a fedélzeten vigyázni kell a rendre. Ez Lani apjának is tetszett volna.

- Elővennéd a pezsgőt, Thomas? - kérdezte Lani, amikor a férfi a kormányfülkébe lépett. Hátra kellett döntenie a fejét, hogy a szemébe nézhessen, így szabadon feltárult lágy, kecses ívű nyaka és finom füle.

Thomas lenyűgözve nézte a lányt.

- A pezsgőt - ismételte Lani, kicsit nehezen lélegezve. - Az újdonsült házasainknak. A jégszekrényben találod.

- Nem túl fiatalok még hozzá? - kérdezte Thomas mosolyogva, majd lement a konyha fülkébe. Mielőtt villanyt gyújtott volna, behúzta maga mögött a csapóajtót. Lani nagyra értékelte ezt a mozdulatot: az éles fény megnehezítette volna, hogy a sötétben bármit is lásson. Újabb jó pont Thomasnak, hiszen nem sokan vannak akik ilyesmire odafigyelnek.

Egyébként is idáig minden a legnagyobb rendben megy, gondolta.

Kevéssel később Thomas mosolyogva kínálta meg egy pohár pezsgővel.

Lani azonban visszautasította.

- Munka közben nem iszom.

- Még egy pohárral sem? - Annyival sem. - Tekintete egy másik műanyagpohárra esett. - És jobb szeretném, ha te sem innál.

- Kár - mondta a férfi, és mindkét pohár tartalmát a tengerbe loccsantotta. - Hát igen, te vagy a főnök. - Mosolya és arckifejezése Lanit ismét csak egy kalózra emlékeztette, és izgalomba hozta. - Egyelőre - tette hozzá Thomas, és eltűnt a fedélzet alatt.

Pezsgősüveggel és egy finom falatoktól roskadozó tállal tért vissza és kínálta Bradéket. Ám a nászutasok nem akartak enni.

- Esetleg innának valamit? - kérdezte Thomas.

Sheri odatartotta a poharát.

- Csak egy keveset kérnék - mondta kissé félénken.

Brad ragaszkodott hozzá, hogy Thomas teletöltse a poharat.

- Hajtsd fel, szivi. Szeretem, amikor kicsit be vagy csípve.

Erre Thomas odaadta Bradnek az üveget, átült Lanihez, és őt is megkínálta a finomságokkal.

Lani egy kókuszreszelékes papayát vett ki a tálból, Thomas pedig egy darab sajt mellett döntött.

Egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy Brad játékosan körülmormogja a feleségét és a nyakát csókolgatja. Sheri kuncogva igyekezett védekezni.

- Ez még kínossá válhat - suttogta Thomas a kormányrúd fölött Lani fülébe. Ez már az is, gondolta Lani. És csak egyre kínosabb lesz, állapította meg, látva Brad egyre intimebb kedveskedését, amellyel a feleségéhez közeledett. Ráadásul állandóan újratöltötte Sheri poharát.

- Teljesen le akarja itatni - jegyezte meg Thomas a fejét csóválva.

Mit gondolsz, szóljak neki? Lani elnézett mellette a sötétbe.

- Ne.

- De hát úgy fog aludni, mint a mormota - erősködött, miközben közelebb hajolt Lanihez. A lány az arcán érezte Thomas meleg leheletét.

Márpedig, hidd el nekem, Bradnek más szándékai vannak vele.

- Semmi közöd hozzá - sziszegte Lani.

- Ahhoz, amit a fejében forgat - folytatta Thomas zavartalanul -, két pohár is elég. Sheri elveszti a gátlásait, de nem csíp be, és maradéktalanul élvezheti a játszadozás örömeit.

Lani ellenségesen pillantott rá.

- Úgy látom, nagyon értesz ehhez.

- Valamelyest csakugyan - ismerte el Thomas.

Lani ismét a hajó orra felé fordította a tekintetét.

- Akkor talán adj neki néhány tippet, még mielőtt mindent elront. Közben teljesen elfeledkezett róla, hogy épp az imént oktatta ki Thomast, miszerint az ügy nem rá tartozik.

- Lehet, hogy megteszem. - Letette maga mellé a tálat, és a köztük lévő kormányrúdra könyökölt. - De sokkal szívesebben maradok itt veled, hogy sustorogjunk. - Olyan közel hajolt, hogy amint beszélt, ajkai megérintették a Lani fülére boruló hajtincseket.

Lani kővé váltan ült. Alig mert lélegezni, szíve hevesen vert, és egy szót sem tudott kinyögni.

- Sőt, a suttogáson kívül máshoz is lenne kedvem - folytatta felbátorodva a lány hallgatásán. Hangja egészen rekedtnek tűnt. - Ugye, te is szeretnéd, Lani? Sheri ekkor aprót sikkantott, és ezzel megmentette Lanit attól, hogy válaszolnia kelljen.

- De Brad, azért ne itt már védekezett kuncogva, és eltolta a fiúkezét.

Majd nagy fáradsággal feltápászkodott, hogy aztán rögtön vissza is üljön, mert meglehetősen bizonytalanul állt a lábán. - Én nem iszom több pezsgőt, Brad.

- Talán most már valamit enned is kellene végre, szivi javasolta Brad gondoskodóan.

- Mégis csak észreveszi már, hogy veszélyben A vad szenvedély vetette oda Thomas Laninek.

Erre Lani oldalba bökte.

- Au - nyögött fel Thomas. - Ezt meg mivel érdemeltem ki? - kérdezte teljes ártatlansággal, amikor Brad és Sheri feléjük fordultak.

Lani jelentőségteljesen nézett rá.

- Légy szíves hozd fel az ennivalót - mondta határozottan, és megpróbálta mosolyát elfojtani. - Mr. és Mrs. Jensen mostanra már bizonyára megéhezett.

Thomas felpattant és összecsapta a bokáját, akár egy jól kiképzett tengerészgyalogos.

- Igenis, kapitány.

- Ne feledkezz meg a finom falatokról.

- Igenis, kapitány. - Feszes testtartásban indult dolgára. Először is átnyújtotta Brad Jensennek a tálat. - Tessék, kezdjenek hozzá addig is, míg a vacsorát felszolgálom.

A konyhafülke felé tartva még hallotta Lani halk nevetését.

A vacsora egyszerű volt, de ízletes. A menüben sherrys tarkabab leves, a tenger gyümölcseiből kevert saláta friss zsemlével, desszertként pedig mandulás aprósütemény és gyümölcs szerepelt. Mindez négy különálló ételtartóba szétosztva, úgy hogy Thomasnak nem sok dolga volt vele.

Végül már csak a kávéfőzőt kellett bekapcsolnia.

Alig végeztek az étkezéssel, Thomas már homlokráncolva vizsgálta a vitorlákat.

- Fordult a szél, Lani.

Lani fülelt. A tőkesúly felől nem hallatszott az addigi egyenletes nyikorgás, a vitorlák pedig lobogni kezdtek, mert már nem álltak teljesen szélirányban. Lani ellenkormányozott egy kicsit, aztán még egy kicsit.

De ez az iránymódosítás is kevésnek bizonyult.

- Figyelem! - szólt utasainak. - Vigyázzanak a fejükre! Ebben a pillanatban át is csapódott a kormányfülke felett a nagyvitorla rúdja. Egy pillanatra megereszkedtek a vitorlák, hogy aztán a szél a másik felükről kapjon beléjük, és a Wave Dancert erősen megdöntse.

- Mi történik itt? - kérdezte Sheri Jensen tágra nyílt szemmel.

- Semmi ok a nyugtalankodásra - válaszolt Lani. - Csak kissé feltámadt a szél. Emlékezzen csak vissza: említettem ezt a lehetőséget, még mielőtt elindultunk volna.

Sheri félve kapaszkodott Bradbe, Thomastól meg azt tudakolta, vajon süllyed-e a hajó.

- Ugyan már, dehogy - nyugtatta meg Thomas. - Ez csak egy kis...

Voltaképpen vihart akart mondani, de aztán belegondolt, milyen hatással volna ez egy szárazföldi patkányra. ...egy kis zivatar, ami a vártnál korábban jött. - Lani meglepett arckifejezését somolyogva nyugtázta. Ő is felhívta az időjárás-előrejelzést. - Lehet, hogy kicsit szelesebbre fordul az idő, néhány hullámra is számíthatunk, köztük akár tarajosakra is.

- Felnézett az éjszakai égboltra. Még látszott a hold és a csillagok, de már kisebb felhők is megjelentek. - Mennyi még az út Lahaináig? - kérdezte Lanitől.

- Körülbelül negyven perc.

- Valószínű még eső előtt partot érünk - fordult Thomas ismét Jensenékhez. - Addig lemehetnek a kajütbe, ha akarnak. Amennyiben viszont nem zavarja önöket egy kis nedvesség, akkor idefent is maradhatnak.

- Nedvesség?! - ismételte Sheri ijedten, és újra Bradhez bújt. - Úgy értsem ezt, hogy víz fog betörni a hajóba? - Csak a tajték fog becsapódni - magyarázta Lani, és igyekezett titkolni, milyen izgatott. Szeretett kisebb viharokban vitorlázni. De azt is nagyon jól tudta, hogy mennyire megrémülhet ilyenkor az, aki nem ismeri jól a tengert és annak szeszélyeit. - Van elég viharruhánk. - El akarta magyarázni Thomasnak, merre is találja ezeket. Amikor felemelte a tekintetét, a férfi szemében ugyanazt az alig elfojtott izgalmat látta tükröződni, amit maga is érzett. Mintha váratlanul rokonlélekre lelt volna, olyasvalakire, aki Éppúgy szerette az óceánt, mint ő. Lani gyorsan másfelé nézett.

- Az orrban lévő szekrényben keresd.

Sheri vonakodott a fedélzeten maradni.

- Brad, én le akarok menni! - sikoltotta hirtelen pánikba esve.

Thomas nem tudta maradásra bírni őket. Végül lekísérte a párt a kajütbe.

A Wave Dancer megmutatta, hogy méltó a nevére. Csak úgy táncolt a kisebb hullámokon. Valahányszor orrával hullámvölgybe bukott, habtaraj spriccelt szét a fedélzeten. Lani hátravetette a fejét és élvezte, ahogy a szél és a víz az arcába csap.

- Ha ezek ketten hajlamosak a tengeribetegségre, akkor nem irigylem őket odalent. - Hiszen, ahogy az a vitorlázóknál köztudomású, rossz időben a fedélzet alatti helyek a legrosszabbak.

- Húzd egy kicsit el a csapóajtót, hogy friss levegőt kapjanak.

- De ők nem akarják. Vagy pontosabban, Sheri nem akarja-helyesbített Thomas. - Tessék, húzd fel ezt a viharruhát. Addig átveszem a kormányt.

Lani megrázta a fejét.

- Majd csak ha esik.

Amikor mintegy harminc perccel később befutottak Lahaina jachtkikötőjébe, el is eredt az eső. Mire Lani és Thomas kikötötték a Wave Dancert a mólóhoz, csupa víz lett a hajuk és vízhatlan viharruhájuk gallérjába is jutott elég az égi áldásból.

Lani leszólt Jensenéknek, hogy megérkeztek.

- Alhatnak a hajón, ahogy eredetileg a tervben volt, de rendelhetek egy taxit is, hogy bevigye önöket egy szállodába. - Brad és Sheri arca időközben teljesen elzöldült. Rögtön a szálloda mellett döntöttek, minthogy nyilvánvalóan nem szándékoztak az elengedhetetlenül szükségesnél többet a hajón tartózkodni.

- Sajnálom, hogy az átkelés viharos volt-mondta Lani, noha ilyesmit csak újoncok sajnálnak igazán. - Remélem, nem vette el a kedvüket attól, hogy nyugalmasabb időben újra megpróbálkozzanak egy vitorlásúttal.

- Most mindenesetre szeretnénk a szállodába menni - kérte Brad.

- Rendben van. Foglalok egy szobát önöknek a kikötő-felügyelőség irodájából. Ha nem érnék vissza addig, a taxijuk a móló végén fog várni és dudál amint megérkezett.

- Értjük - válaszolt Brad.

- Ezek egyáltalán nem jönnek fel a fedélzetre? - kérdezte Thomas, miután Lani partra ugrott.

- Majd csak ha megjött a taxijuk. - Felsóhajtott, - Na jó, hát akkor lepjük meg a kikötő-felügyelőt.

Nem sokra rá már be is nyitottak az irodába.

- Helló, Dan - köszönt Lani. - Volna egy kis forró kávéja? Az ősz, körszakállas kikötő-felügyelő szótlanul végigmérte, majd átment a szomszéd szobába. Lani éppen felakasztotta az esőköpenyét a fogasra, amikor a férfi visszatért kezében törülközőkkel és két bögrével.

- Itt van - mondta nyersen. Odadobta neki a törülközőket, és gőzölgő kávét töltött a bögrékbe.

Lani átnyújtott Thomasnak egy törülközőt és nekiállt, hogy szárazra dörgölje a haját. Dan mogorva viselkedése nem zavarta. Apja régi barátja lévén már jó ideje valamiféle nagybácsijának érezte. Amint a hallgatásából sejteni lehetett, éppen prédikációinak egyikére készült.

- Ki ez a fiatalember? - tudakolta Dan, és kiosztotta a bögréket.

- Thomas Adams, Nagyi ügyvédje-szólt Lani, utána pedig Dan Fnle mutatta be Thomasnak, mint régi barátját.

- Vagy úgy - dörmögte Dan, és egy mozdulattal hellyel kínálta Lanit és Thomast az íróasztala előtti székeken. - Úgy néztek ki, mint két félig vízbefúlt tengeri patkány.

Lani lesütötte a szemét és szájához emelte a bögréjét. Tapasztalatból tudta, hogy hagynia kell Dant beszélni, mielőtt ő maga szóhoz juthatna.

- Nem sokat használ most a lágy pillantásod, kedvesem. Hasonlóképpen nem használ egyik trükköd sem, hogy meglágyítsd a szívemet. Felelőtlenül viselkedtél...

Lani már majdnem kívülről tudta Dan vádló hegyi beszédeit, úgyhogy csak várakozóan iddogálta a kávéját, és igyekezett megfelelő bűnbánatot mutatni. Thomas hol a mellette ülő elázott vízitündért nézte, hol pedig a mogorva öreg tengeri medvét, és úgy tűnt, nagyszerűen szórakozik.

- Hogy indulhattál el viharban? - vonta kérdőre Dan.

- Amikor útnak indultunk, még sehol sem volt a vihar magyarázkodott Lani. - Nem igaz, Thomas? - Thomas azonban nem akart belekeveredni a dologba.

- Negyedórával ezelőtt adtak ki viharjelzést minden kisebb hajó számára.

- Látja? - Lani győzedelmesen mosolygott. - Tizenöt perccel ezelőtt már a kikötőben voltunk.

- Mindig magadnak akarod az utolsó szót - dörmögte Dan, de ezúttal viszonozta Lani mosolyát. - Pont olyan vagy, mint az apád.

Ezzel a prédikáció véget ért.

Lani közölte Dannel, hogy két utasnak kellene szállodaszobát foglalnia.

- És mi lesz ezzel a fiatalemberrel? - Óh, hát ő nem utas, hanem a legénység. Velem jött, mert meg akar nézni magának egy catch-t, amit itt kínálnak eladásra. Egy negyvenöt lábasról van szó, ugye, Thomas? - Én nem tudok itt semmiféle eladó catch-ről - válaszolt Dan. - Tulajdonképpen egyáltalán nem tudok itt catch-ről. A McCarthyék kis sloopja még csak itt volna, de hogy egy catch? Itt, Lahainán? Thomas felállt. Úgy tűnt, kissé zavarban van.

- Szóval - kezdte Lanire pillantva, készen arra, hogy mindent bevalljon, noha ezért számíthatott a lány kétségtelen bosszújára. - Szóval a catch nem létezik.

Lani hitetlenkedve meredt rá.

- Mit mondasz? - Itt semmiféle catch nincsen.

- De hát akkor miért mondtad, hogy van? - Egy pillanat szünetet tartott, és feltűnt neki a férfi kék szemében a jókedv egy szikrája. Akkor meg miért akartál mindenképpen velem jönni? Thomas nyirkos nadrágjának a zsebébe csúsztatta kezét.

- Egyszerűen látni akartam, hogy tudsz vitorlázni.

- És? - kérdezte Lani fagyosan.

- És az eredmény nem is rossz - ismerte el. Aztán Danre hunyorított.

- Legalábbis egy nőtől.

Mintha parancsszóra tennék, a két férfi olyan egyszerre kezdett el szívből nevetni Lani felháborodott arckifejezésén.

Lani dühösen mérte végig mindkettőjüket. Egyikük hosszú évek óta a barátja, a másik olyasvalaki, akit tulajdonképpen még egyszer meg akart csókolni. Úgy tűnt, hogy ezen a jó viccen sokáig elszórakoznak. De hát ugye az nevet igazán, aki utoljára nevet.

- Remélhetőleg hasonlóan viccesnek találod majd, ha holnap el kell intézned, hogy egyedül visszajuss Oahura. Addig is rendelhetsz egy taxit és foglalhatsz magadnak egy szobát! Azzal a felügyelőség ajtaja nagy csattanással becsapódott.

6. FEJEZET

Másnap öt órakor az Ala Wai kikötőbe befutott Lani hajója. A lány kikötötte a Wave Dancert, majd elsietett a Sail Away irodájába, de zárt ajtókat talált. Kulcsait hiába kereste a rövidnadrágja zsebében. Aztán eszébe jutott, hogy még tegnap este kirakta őket a kabinban, amikor átöltözött. Ez azt jelentette, hogy vissza kell mennie a hajóhoz. Nem sokkal később már ismét az iroda ajtajánál állt, és kinyitotta a megkerült kulcsokkal.

- Kim meg hová tűnt? - kérdezte magában mérgesen. A lánynak végül is este hatig tartott a munkaideje, és még fél hat sem volt. És hova lett Rich? Az ördögbe is, hát miért nincs senki itt? Lani ledobta magát a telefonüzenetektől hemzsegő íróasztal mögötti kapitányi székbe. Némelyik hír Al Duffytól származott - ezek elég nyersen hangzottak -, egy pedig a nagyanyjától érkezett, aki arra kérte, hívja fel őt otthon. Rich meghagyott egy számot, azzal a megjegyzéssel, hogy végszükség esetén ezen a számon érhető el. Hevert itt-ott pár ügyféldosszié is. Végül pedig Lani Kimtől magától is talált egy cetlit az asztalon.

Felmondok - olvasta Lani meglepetten. - A telefon már egy percre sem hallgat el. Mindenki kiabál velem. Senkit nem lehet elérni. Ezért mondok fel. - Aláírása mellé Kim még egy kurta utóiratot is biggyesztett: - Sajnálom.

- Nagyszerű - sóhajtott Lani. Karját az asztalra fektette és lehajtotta a fejét. Ez már aztán tényleg a megkoronázása ennek a rettenetes napnak, gondolta.

Lani még kora délután is abban reménykedett Lahainán, hogy visszavonják a kisebb vízijárműveknek szóló viharjelzést. Természetesen hamarabb is útnak indulhatott volna, de ezzel komoly aggodalmakat okozott volna Dannek, aki bizonyára azonnal értesítené a nagyanyját a biztonsági előírások megszegéséről. Márpedig ez véget nem érő kioktatásokat jelentett volna odahaza.

Bár a Wave Dancer a visszaúton élénk szélben szelte a hullámokat, Lani hangulata nem javult egy jottányit sem.

Most pedig még ez is.

Kim otthagyott csapot-papot, mert nem bírta elviselni az állandó telefoncsörgést. Ráadásul, amikor elment, elfelejtette bekapcsolni az üzenetrögzítőt. Talán szándékosan tette. Bosszúból.

De ez már mindegy is volt Laninek. Fel kellett tennie magának a kérdést, voltaképpen miért is akarja ezt a céget vezetni. Mert örömet aztán nem szerzett neki. Mikor még élt az apja, másképp állt a dolog.

Akkoriban kizárólag a vitorlázásért volt felelős, és nem kellett kényelmetlen feladatokkal bíbelődnie.

Talán igaza van nagyanyámnak, és le kellene mondanom a cég vezetéséről, villant át az agyán.

- Akkor egész nap vitorlázhatnék - mormolta maga elé, telve önsajnálattal. - Szó sem volna felelősségről, könyvelésről, s nem lenne akadálya annak, ha viszonyt akarnák kezdeni egy férfival. - Ekkor Lani meghallotta, hogy nyílik az ajtó. Fel sem nézett, úgy vetette oda: - Már zárva vagyunk.

- Azt mondják, a munkahelyi alvás a legegészségesebb - válaszolt egy csipkelődő férfihang.

Lani felemelte egy kicsit a fejét. Az ajtóban Thomas Adams állt, frissen és tettrekészen, mintha neki még csak most kezdődne a nap.

Nyilvánvaló volt, hogy Lani segítsége nélkül is épségben visszaérkezett Oahura.

Lani ismét a karjára hajtotta a fejét.

- Kérlek, hagyj magamra.

Thomas ezen csak nevetett. Lani hallotta, hogy a férfi becsukja az ajtót, odajön az íróasztalához és leül az egyik székre. Aztán csend támadt.

Mindjárt újra felidegesít, gondolta.

- Megerőltető napod volt? - kérdezte a férfi együtt érzően, s ez a hang Lanit még jobban bosszantotta.

Nem akarta hogy sajnálják, azt meg különösen nem, hogy Thomas sajnálja. Felszegte a fejét.

- Mit akarsz? - kérdezte nyersen.

Thomas rámosolygott.

- Téged akarlak hazavinni.

- Felesleges. Van egy dzsipem, mint arról talán már hallottál.

- Azt Rich barátod vette kölcsön - világosította fel Thomas. Beugrott a Walsh Importshoz, hogy megkérjen, jöjjek érted ma este. Nagyon érdekes beszélgetést folytattunk - tette hozzá, további részletek közlése nélkül.

Lani nagyon is szívesen megtudta volna, miről beszélhettek, de nem tette meg azt a szívességet a férfinak, hogy kérdezősködjön.

- Ez nem jelentett neked gondot? - kérdezte inkább.

- Éppen ellenkezőleg. - Ezzel Thomas felállt, és az ajtóhoz ment azzal az enyhén hanyag járással, amit Lani olyan vonzónak talált benne.

Lani habozott. Nagyon élvezte volna, ha egyszerűen elutasíthatja az ajánlatot. De dzsip nélkül nem tudott hazamenni, legfeljebb ha taxit fog vagy kocsit bérel. Küszöbön állt egy közös autózás csábító és mégis őrültségnek tűnő lehetősége. Az ördögbe is, utálta így beadni a derekát! - Jó, jövök - válaszolta kicsit ingerülten. Sóhajtva bekapcsolta az üzenetrögzítőt, bezárta az irodát és követte Thomast a nagyanyja kivénhedt Mercedeséhez. Közben egy forró fürdő és egy csésze Fomi-féle zöld tea gondolatával vigasztalta magát.

Hazafelé az úton Lani hallgatag maradt, úgyhogy Thomas fel is adta a társalgás szándékát, és minden figyelmét a kocsi kormányzására meg a kanyargós útra összpontosította.

Jól vezet, állapította meg Lani, amint a szeme sarkából megfigyelte.

Thomas keze erős és ápolt volt, ujjai pedig karcsúak. Bal csuklóján drága órát hordott, jobb keze gyűrűsujján meg kis jade kővel díszített gyűrűt.

Zakója most sem volt rajta, és inge ujját is feltűrte.

Lani tekintete lassan végigsiklott a férfi izmos vállán és erős nyakán, majd megállapodott az arcélénél. Az orra olyan emberre vall, gondolta, aki szívesen avatkozik bele mások dolgába. Álla pedig arra utalt, hogy vállalja kíváncsisága következményeit. Vajon milyen kalandot rejtett az a kis heg az állán? Ekkor Thomas elmosolyodott, mintha észrevette volna, hogy figyelik, s ez persze hízelgett neki.

Lani rögtön elfordította a tekintetét, és kinézett az ablakon.

Ettől Thomas csak még határozottabban mosolygott.

Alig hogy a kocsi megállt a nagyanyja háza előtt, Lani már futott is fel a bejárati ajtóhoz vezető lépcsőn. Ott Fomival találkozott, akit megkért, hogy a teáját hozza a fürdőhelyiségbe. Lani gyorsan kibújt a tornacipőjéből, és a szobájába menekült.

Lezuhanyozott, majd pedig fürdőköpenyben, mezítláb, simán hátrafésült vizes hajjal óvatosan körülkémlelt a folyosón, mielőtt átment volna a furóba.

A kicsiny fürdőhelyiséget alapvetően japán stílusban rendezték be, de a nyugati fürdési kultúra nyomait is fel lehetett fedezni. A padlót mintás csempe fedte, közepén pedig lefolyó volt. A falakat nyersfa borította. Az egyik falon kialakított, bolyhos fehér törülközőkkel teli polcrendszer alatt fapad állt. A helyiség tompított megvilágítást kapott. A szokásos ülőkét, amelyre az ember hagyományosan a fürdés előtti tisztálkodás céljából ült le, Edward Walsh zuhanyfülkével helyettesítette.

Az alig kétszer két méteres fürdőmedencét a helyiség közepén a padlóba süllyesztették. Üvegrosttal volt kibélelve, és körben széles fakeret szegélyezte. Az egyik oldalon mélyebb volt, hogy egy magas ember is vállig belemerülhessen. Fomi már levette a deszkatetőt, ami forrón tartotta a vizet, és a sima vízfelületről gőz szállt fel.

Lani felakasztotta a fürdőköntösét, és lassan, egész a melléig belemerült a vízbe. Elégedett sóhajtással hunyta le a szemét, hátrahajtotta a fejét és érezte, ahogy teljesen ellazul. A föld összes szaunája és gőzfürdője együttesen sem vetekszik egy alapos forró fürdővel, villant át az agyán.

Utána mindig úgy érezte magát, mintha újjászületett volna.

Mélyebbre csusszant, teljesen átadta magát a fürdő melegének és békés hangulatának, s közben kicsit el is bóbiskolt.

Csak az rémlett neki, hogy nyílik a tolóajtó, valaki halkan odajön a kádhoz és letesz valamit. Fomi az, a teával, gondolta Lani futólag.

Behunyt szemmel nyújtotta kezét a kicsiny teáscsészéért.

- Hm, csoda finom. Mahalo, Fomi - mondott köszönetet, miután belekóstolt, és kinyitotta a szemét, hogy a csészét a kád melletti tálcára helyezze. Ekkor pillantása egy szőrös lábszárra esett.

- Nincs mit - válaszolta Thomas a kalózmosolyával.

Lani levegőért kapkodott. A csésze kicsúszott nedves ujjai közül, és a tea kiömlött a tálcára.

- Hol van Fomi? - kérdezte, miközben keresztbefonta karját a melle előtt, és mélyebbre csúszott a vízben. Térdét is felhúzva végképp eltakarta a testét.

- Gondolom, a konyhában készíti a vacsorát. - Thomas leguggolt a kád mellé, hogy feltörölje a kiloccsant teát. - Legalábbis ezt mondta, amikor elvettem tőle a teás tálcát a folyosón. - Talpra állította a csészét. Kérsz még teát? - Nem felelt Lani kurtán, miközben tekintete A férfi övének csomójára szegeződött. Ha feljebb néz, a férfias mellkassal találta volna magát szembe, ha lejjebb, akkor meg az aranylóan bolyhos meztelen lábakkal.

- Sokkal jobban szeretném, ha most elmennél.

- Csakhogy én vacsora előtt még fürdőt akartam venni. Kivéve persze, ha ez neked kellemetlenséget okoz.

- Nem, dehogy - válaszolta Lani. Elhatározta, hogy nagyvilági fesztelenséggel fogadja a dolgot. Nehéz vállakozás az ilyesmi, ha az ember összeszorított karral, gyakorlatilag állig felhúzott térddel üldögél.

Lani ezután lazább tartást vett fel, ami egy fokkal természetesebbnek tűnt. Nekünk japánoknak a meztelenség nem olyan nagy dolog, mint nektek nyugatiaknak - mondta, és megvonta a vállát, ami remélhetőleg kellő közömbösséget tükrözött. Eközben változatlanul mereven a férfi övét bámulta.

Thomas elmosolyodott.

- Jó. Akkor ezek szerint nem kell lemondanom a fürdőmről. - Töltött Lani csészéjébe, és magának is öntött. - Ezt a két japán tradíciót különösen kedvelem - mondta, miután kortyolt egyet. - A forró teát és a közös fürdőt.

- A következő pillanatban kisimított egy nedves hajtincset Lani arcából, és eközben lágyan végigsimított ujjaival a lány arcán. Aztán az álla alá nyúlt. - Egy csinos gésa pedig csak fokozza az élvezeteket.

Bár Lani kerülte a tekintetét, nem húzódott el tőle.

- Nem vagyok gésa - közölte, miközben kétségbeesetten erőlködött, nehogy testének remegése a hangján is érződjön. - A gésák hivatásos vendéglátók. Alapos felkészítést kapnak... társalgásból és a vendégek... kiszolgálásából. Azon felül, öh - dadogott Lani - a hagyományos dalok énekléséből is és... - Aztán Lani elunta a magyarázkodást, és egyenesen Thomas szemébe nézett. - Nem vagyok gésa - ismételte.

Thomasnak elállt a lélegzete, amikor észrevette a lány szemeiben az alig leplezett vágyakozást.

- Akkor nyilván egy szép, elbűvölő Holdtündér vagy - mormolta kábultan. Nedves, festetlen arca, hátrafésült haja és felhevült bőre Lani külsejét egyszerre tette gyöngéddé és erőteljessé, valamiképpen földöntúlivá és mégis mélységesen érzékivé.

Odavolt Thomas minden szándékolt lezsersége, ugratási szándéka.

Érezte, ahogy felgyorsul a pulzusa. A keze pedig, melyet még mindig Lani állánál tartott, remegni kezdett. Lassan, mintegy próbaképpen, simogatni kezdte Lani kecses nyakát, és érezte, milyen selymesen finom a lány nedves, barnára sült bőre.

Lani hallhatóan nagy levegőt vett, de a tekintetét nem fordította el. A férfi, aki továbbra is kívánatos maradt a számára, már kevésbé volt tartózkodó.

Thomas keze lejjebb vándorolt. Milyen lágy is Lani bőre, gondolta.

Milyen bájos ez a lány. Keze megérintette a lány mellét összefont karja felett.

Mintha selyemhez ért volna, gondolta. Nem emlékezett rá, hogy valaha is ilyen bársonyos, meleg bőrt érzett volna az ujja alatt. A lány szinte megégette. Mintha ujjain át az egész testére átterjedt volna Lani forrósága, és végül szinte már lángokban állt.

Lani úgy ült, mint aki karót nyelt. Alig mert levegőt venni, és úgy érezte, Thomas érintése nyomán bőréből szikrák pattannak ki. És ahogy Thomas ujjai mélyebben a víz alá buktak, várakozással és félelemmel borzongott meg. Aztán, mikor Thomas hüvelykujja a mellbimbójával kezdett játszadozni, forrósághullám öntötte el, majd heves izgalom lett úrrá rajta.. Hirtelen olyan erővel kívánta meg a férfit, hogy maga is megrémült.

A pokolba a kék szemével, a kalózmosolyával és a simogatásaival! Le kell állítanom, gondolta kétségek között. Most rögtön. Minden erejét összeszedve elnyomta magában a feltörő érzéseket, és eltolta Thomas kezét.

- Ha forró fürdőt akarsz, csak rajta - támadt rá. - De ne hidd, hogy azért mert van egy közös fürdő a házban, titokban össze-vissza tapogathatsz.

Thomas döbbenten nézett Lanire. Mi történhetett? Az előbb még reszketett a keze alatt, és szabályosan felfalta azzal a nagy fekete szemével, most pedig szemrehányást tesz neki. Titokban össze-vissza tapogatni, na ugyan már, gondolta megbántva. Ez aztán nem az ő stílusa. Csak akkor megy bele, ha a másik is akarja. Márpedig Thomas most is ebből indult ki.

- Szállj be vagy menj ki - szólt rá a lány, igyekezve ellenállni a hatalmas kísértésnek, hogy Thomast egyszerűen berántsa a vízbe. - És ne bámulj már úgy, mint aki egy peepshow-ban kukucskál.

Peepshow-ban? Na jó, hát akkor te is megkaphatod! Felállt.

- Először le kell zuhanyoznom - mondta kurtán, és levetette a yukatáját.

Lani behunyta a szemét, de azért leselkedett egy kicsit. Szemügyre vehette Thomas széles hátát, hosszú, izmos lábát és napot nem látott fehér hátsórészét, még mielőtt a férfi eltűnt volna a zuhany alatt.

Thomas teljesen kinyitotta a hidegvizes csapot, és A jéghideg vízsugár alá állt, a csempefalnak támaszkodva. Nagyobb ostobaság már eszedbe se juthatott volna, tett magának szemrehányást. Eredetileg épp olyan kevéssé tervezte, hogy együtt fürdik a lánnyal, mint hogy egyáltalán megérinti.

Csak szemtelenkedni akart vele egy kicsit, hogy közben esetleg feltűnés nélkül néhány pillantást vethessen szép testére. Mondhatni, kísérletnek szánta, hogy kiderítse, vajon az, ami előző nap hajnalban a teraszon történt, csak egyszeri őrült fellángolás volt-e, vagy pedig minden egyes alkalommal megismétlődik, ha magukra maradnak.

Végül is a lány nagyanyja házában voltak, ami aligha ideális környezet az csábításhoz. Hiszen ő tényleg csak a teát akarta behozni, bizonygatta magában.

De minden másképp alakult. Hozzáért a lányhoz, és ezzel az önuralmát mintha a szél fújta volna el. Itt állt most anyaszült meztelenül a zuhany alatt, izgatottabban, mint valaha is életében, és arra várt, hogy ez az izgalom lanyhuljon, és beszállhasson Lanihez a vízbe. Thomas összeszorított foggal testének arra a részére irányította a sugarat, ahol a legeredményesebben lehűthette magát - vagy legalábbis azt remélte.

Eközben Lani azon tűnődött, el tudja-e hagyni a fürdőt, még mielőtt Thomas kész lenne a zuhanyozással.

Jobb, ha maradok döntött végül. Ez inkább megfelelt a méltóságának.

És a büszkeségének. Hiszen ő végül is azt mondta, nem zavarja, ha együtt kell fürdenie a férfival, és a japánoknak ugye nem olyan nagy dolog a meztelenség, mint a nyugatiaknak. Még akkor is, ha ő maga csak félig volt japán, és mindeddig csak családtagokkal ült együtt a furóban. Az ördögbe is, tálán inkább mégis gyorsan a szobámba kellene mennem, gondolta és fel is emelkedett.

Pontosan ebben a pillanatban zárta el Thomas a zuhany csapját. Nagyon lassan kinyílt az ajtó.

Késő, villant át Lani agyán, és visszamerült a kádba. A menekülés terve kútba esett. Kezébe vette a csészéjét és úgy tett, mintha minden figyelmét a teaivásnak szentelné. Ugyebár attól még, hogy valakit nem zavar a meztelenség, nem muszáj mindjárt meg is bámulnia egy meztelen férfit.

A csuda vigye el, a lány még itt van, állapította meg e percben Thomas, amint résnyire kinyitotta a zuhanyfülke ajtaját. Pedig Laninek lett volna rá ideje, hogy visszavonuljon a szobájába. Ehelyett kényelmesen teát iddogált. Valószínűleg meg akarja szégyeníteni, de hát majd ő megmutatja, hogy neki épp úgy nem nagy ügy a meztelenség mint Laninek. Milyen ostobaság, gondolta, és dühös volt magára. Már hogy ne volna nagy ügy.

Nagyon is az. Aztán, mivel idétlennek találta, hogy amiatt a csekély különbség miatt így álljon hozzá a dologhoz, elszántan kilépett a zuhanyfülkéből, és odament a furóhoz.

Egy pillanattal később Thomas már ott is ült Lanivel szemközt, meglehetősen eltorzult arccal.

- Talán túl forró? - érdeklődött a lány kárörömmel.

A hideg zuhany után Thomas úgy érezte, mintha elevenen megfőne.

- Nem - válaszolta és kényszeredetten elmosolyodott. - Ideadnád kérlek a teámat? - Hogyne.

- Lani enyhén előrehajolt, hogy a férfi kinyújtott kezébe adhassa a csészét. Egy pillanatra találkozott a tekintetük.

A hideg zuhany semmit sem használt, állapította meg Thomas, miközben langyos teáját kortyolgatta. Pontosabban most, hogy meglátta a lány édes kis melleit és sötét bimbóit, amint Lani előrehajolt, ismét odavolt az erőfeszítése, hogy lehűtse legintimebb testrészét.

Mit mondjon egy meztelen nőnek, ha nem szeretkezni akár vele? Hogyan viselkedjen udvariasan, ha saját ostobasága miatt egy csábos vízitündérrel találja magát egy kisméretű fürdőmedencében, miközben ereiben vadul lüktet a vér, és tudja, hogy a másik is hasonlóan érez.

- Azt hiszem, hogy Fomi nemsokára elkészül a vacsorával - mondta Thomas, és egyből el is gondolkodott, vajon hogy szállhatna ki a medencéből anélkül, hogy elárulná, mit érez a vele szemben ülő nő iránt? - Igen, alighanem - válaszolt Lani, és azon törte a fejét, vajon képes-e egyszerűen felállni és kiszállni a vízből. Végül is nem kellene közben Thomasra néznie, és a fürdőköpenye is kéznél volt a közeli fogason. Mégis inkább ülve maradt.

Félig leeresztett szemhéja alól nézegette a férfi lapos, kicsiny mellbimbóit a gőzölgő vízfelszín alatt. A köldöke nem volt tisztán látható, alsótestéből pedig gyakorlatilag semmit nem lehetett kivenni. Ennél többet Thomas sem láthatott őbelőle, amennyiben ugyanígy nézegette. Persze Lani tudta, hogy ez már meg is történt. Akaratlanul is összébb húzta a térdeit.

Talán egyszerűen meg kellene kérnie, hogy hunyja be a szemét, amíg ő kiszáll a medencéből.

- Most már kellemesebb a víz hőfoka? - érdeklődött e helyett.

- Köszönöm, igen - válaszolta Thomas, és maga sem értette, miért nem áll fel, fordul sarkon és hagyja el a fürdőt. Hiszen hátulról már az előbb is látta a lány. A büszkeségének ugyan ez nem tenne jót, de ha tovább marad, alighanem előbb-utóbb engedni fog férfiösztöneinek. Vajon hogyan reagálna Lani egy lerohanásra? Nem nyílt rá alkalma, hogy kiderítse. Fomi lépett be.

- Óh, Missy Lani. Túl sokáig van a furóban. Jöjjön, most már szálljon ki. - Ezzel Lani elé tartott egy nagy fürdőlepedőt. - Kérem, jöjjön. A vacsora mindjárt kész.

Lani Thomasra nézett. Az nem is titkolta, hogy feszült érdeklődéssel figyeli, mihez kezd most. Kék szemében várakozás és vágy villant. Lani emellett kihívást is kiolvasott vidáman csillogó tekintetéből.

Elfogadta a kihívást. Úgy emelkedett ki a furóból, mint Vénusz a tenger habjai közül. A víz lefutott gömbölyű vállán, kicsi, feszes mellén, megkeményedett mellbimbóiról keskeny csípőjére cseppent, végigfutott karcsú derekán, a koromfekete háromszögön a lába közt, s végül lefolyt a combján vissza a medencébe. Mindez egy szempillantás műve volt. Azzal megfordult, méltóságteljesen kiszállt a kádból és hagyta hogy Fomi rátekerje a törülközőt. Reménykedett benne, hogy sem Fomi, sem Thomas nem veszik észre, mennyire reszket.

Thomas nyelt egyet, és legszívesebben összeszorította volna a lábát.

Mielőtt Fomi a tolóajtóhoz kísérte volna Lanit, felkapta a teás tálcát.

- Mrs. Walsh-san azt szeretné, ha addig maradna, amíg csak akar tájékoztatta Thomast. - A furóban nagyszerűen ellazul az ember, tudja. Azzal magára hagyta.

Az ördögbe is, milyen könnyű ezt mondani, gondolta Thomas.

7. FEJEZET

Lani fejfájásra hivatkozva nem ment vacsorázni, és korán lefeküdt.

Aztán csak hevert a futonján, ide-oda forgolódott, újra és újra megigazgatta a párnáját, hogy nagy nehezen megnyugodjon végre, és elnyomja azokat az érzéseit, melyek a fürdő óta kavarogtak benne.

Végül mégis megpróbálta tisztázni magában a dolgot. Úgy vélte, az egész nem más, mint testi vonzalom. Laninek huszonöt éves korára természetesen volt már e téren tapasztalata. De még soha senkit nem kívánt meg ilyen hevesen, mint Thomast. Ám vajon megfeledkezhetett-e mindarról, ami egy esetleges viszony ellen szólt? Az esze azt mondta, nem. A férfi a nagyanyja ügyvédje volt. Ez érdekellentét volna, ha úgy tetszik. Ráadásul az életében pillanatnyilag nem volt helye egy kapcsolatnak. Egyszerűen túlságosan is elfoglalt volt, meg nem is vágyott rá.

Ezzel Lani a fejére húzta a párnát, mintha így kitörölhetné az emlékezetéből, amint Thomas meztelenül, nedvesen és izgatóan ült a gőzölgő furóban. Semmi eredmény. Ellenkezőleg. Más képek bukkantak elő.

Thomas, ahogy azzal az ellenállhatatlan kalózmosolyával ugratja...

Thomas, ahogy a Wave Dancer kormányánál állva a készülő vihartól izgatottan ránéz... Thomas, ahogy hajnalban megcsókolja a teraszon...ahogy most a furóban a melleihez ér...

- Nem! - mormolta Lani a párnájába. Nem, őt nem érdekli a férfi és nem fog vele viszonyt kezdeni.

Tovább forgolódott, és képtelen volt elaludni, sőt akár csak nyugton feküdni is. Fejében fantáziaképek kísértettek, teste vágytól égett. Amire neki most igazán szüksége lett volna, az egy viharos vitorlásút vagy egy úszóverseny vagy... Thomas! Igen, neki most igazából ez a férfi kellett.

Lelökte magáról a paplant és felkelt. Úgy döntött, megnézi a halakat az aranyhalas tóban. Abban reménykedett, hogy ez talán megnyugtatja.

A teraszon aztán Lani majdem belebotlott Thomasba. Hamutállal a térdén üldögélt és dohányzott. Szemében leplezetlen vágy tükröződött.

Lani melléült a lépcsőre, és átkarolta a férfi meztelen lábát.

- Nem tudok aludni - mondta, és belebámult az éjszakába.

- Én sem.

- Mit tegyünk? - kérdezte a lány nyugodt hangon.

- Te mit szeretnél tenni? Lani mély levegőt vett, és arcát a férfi felé fordította.

- Le szeretnék feküdni veled.

Thomas alig jutott szóhoz.

- Most? - Igen - válaszolta Lani alig hallhatóan.

Thomas komótosan elnyomta a cigarettáját és felállt. Aztán kézen fogta Lanit, és együtt átsétáltak a férfi hálószobájába, anélkül, hogy egy szót szóltak volna.

A futon előtt megálltak. Thomas lehajtotta a fejét, és gyengéden megcsókolta Lanit. , - Várj itt egy pillanatig. - Azzal eltűnt a fürdőszobában, hogy egy kis zacskóval térjen vissza, melyet a futon mellé tett a földre.

Egy kis ideig némán álltak egymással szemben a sötétben, csak a hold sütött be a szobába valamelyest. A kert felől a trópusi éj illata érződött.

Csak lélegzésük hallatszott. Köztük szinte szikrázott a levegő a kölcsönös vágy varázsától, ami minden másodpercben forróbb és tüzesebb lett.

Aztán Lani egyszer csak kinyújtotta a kezét, hogy lehúzza a férfi nadrágján a cipzárat.

- Ettől semmi nem fog megváltozni - figyelmeztette Thomast és önmagát.

Thomas lesimította a hálóing vékony pántjait a lány válláról.

- Tudom.

- Ez csak testi vágy. - Megérintette a férfi meztelen hasát a köldöke alatt. - Csak szenvedély.

- Igen - válaszolta Thomas, és kezébe fogta a lány mellét. A bimbókat gyöngyszemeknek érezte. - Csak szenvedély.

- Nincsen időm tartós kapcsolatra - suttogta Lani. Az érzéki cirógatás sebessé és lihegővé tette lélegzését. - És nem is akarok ilyet.

- Akárcsak én - helyeselt Thomas. Aztán mélyebbre tolta Lani kezét a farmerjában. - Kérlek, fogj meg.

- Ez csak testi vágy - hajtogatta a lány a férfi kérésének eleget téve.

Thomas felnyögött, és gyorsan megszabadult a farmerjától. Aztán lehúzta Laniről a derekára csavarodott selyem hálóinget.

- Csak vágyakozás - erősítette meg, és a kezét a bugyi gumiszalagja alá csúsztatta, hogy azt is a padlóra vethesse. - De ez itt olyan jó érzés mondta halkan, és egyik kezét rászorította a lány lába közt megbúvó édes tájékra.

A következő pillanatban Lani és Thomas a feldúlt futonra vetették magukat. Összebújva élvezték, hogy végre meztelenül fekszenek egymás karjában.

Aztán Thomas a könyökére támaszkodott, hogy szemügyre vegye Lanit. A halvány holdfényben alig látta az arcát.

- Lani - suttogta. - Lani, édesem.

- Ne, ne mondj semmit - jött a halk válasz. - Csak szeress.

- Úgy lesz. - Gyengéden szájon csókolta. - Mindjárt.

- Most rögtön. - A lány megemelte a csípőjét. - Most.

- Jó. - Lenyúlt a fürdőszobából hozott zacskóért, és egy szempillantás múlva már rajta is feküdt a lányon. - Most. - Ekkor végre behatolt. És elállt tőle a lélegzete. A lány annyira forró volt, annyira várta már.

- Lani! - Igen - nyögte az boldogan, és türelmetlenül feszítette ívbe a testét.

Aztán újra és újra ezt a kis szót mondogatta, aláfestve ezzel Thomas lökéseit. Egyre gyorsabban és gyorsabban. Mélyebbre és keményebben. Lani teste megfeszült, akár egy vitorla a szélben. - Igen - ejtette ki még egyszer öntudatlanul és az ajkába harapott, hogy ne kiáltson hangosan az élvezettől.

Thomas ekkor minden önuralmát elvesztette és szinte önkívületben hajszolta gyönyörének csúcspontját. A következő pillanatban el is érte, és ahogy felnyögött, Lani megrázkódott a szenvedélytől.

- Lani - mormolta Thomas, mert valamit mondani akart, valamit mondania kellett.

- Kérlek ne szólj - ellenkezett a lány erőtlenül, és szorosabbra fonta karját a férfi nyaka körül. - Csak szoríts magadhoz.

Erre Thomas közelebb húzta a lányt magához, és oldalra fordult vele.

A tökéletes kielégültség állapotában lassan álomba szenderültek.

Amikor Lani másnap reggel felébredt az ágyában, csodálatosan kipihentnek és frissnek érezte magát, bár nem tudta pontosan, miért. Jókat nyújtózott. Egyszer csak felfedezett az ágy lábánál egy kupac selymet, amint megcsillant a beszűrődő napfényben. A hálóinge és a bugyija volt az.

Lani meredten nézte. Egyszerre teljesen világosan emlékezett az elmúlt éjszakára. Hát ezért érezte magát olyan kipihentnek! Olyan kielégültnek. A beteljesületlen vágy feszültsége feloldódott. Elment Thomasért szabályszerűen megkereste és szeretkeztek.

Nem, inkább szex volt ez. Nem volt ezen mit szépíteni. Egyszerűen és pusztán szex volt.

Kezébe temette az arcát. Mit is kéne most tennem, gondolkodott el.

Hogyan viselkedjem vele? Mit mondjak neki? Gyorsan felkelt, fogta a hálóinget és a bugyit, majd bedobta a fürdőszobai szennyeskosárba. Azzal belépett a zuhany alá.

Nem mintha sajnálkoznék a közös élményünk miatt, töprengett Lani.

Hogy is bánkódhatott volna élete egyik érzelmileg legfelkavaróbb és testileg legkielégítőbb élménye miatt. Mégis, olyan érzése volt, mintha túl sokat adott volna oda magából, és főleg túl hamar. Mintha olyasvalamibe bocsátkozott volna, amire még nem volt felkészülve.

Időre volt szüksége, hogy átgondolja és helyesen értékelje a történteket, még mielőtt Thomast viszontlátná. Idő kellett, hogy eldöntse, miként akar a férfival viselkedni. Idő kellett, hogy mindent alaposan végiggondoljon.

Negyedórára rá Lani a folyosón a ház ajtajához lopakodott. Váratlanul a nagyanyja szólt utána.

- Tessék, Nagyi? Mi van. - Csak jó reggelt akartam kívánni - válaszolta Sumiko némi szigorral a hangában, mivel Lani szavai olyan türelmetlennek hangzottak. Meg a hogyléted felől érdeklődni.

- A hogylétem felől? - Nem jöttél vacsorázni, unokám. Fejfájás miatt, ahogy Fomitól értesültem.

- Tulajdonképpen csak, hát... fáradt voltam - közölte Lani, és gyorsan továbbsétált Sumikóval, nehogy felébressze Thomast ilyen korai órán. Nem lettem volna valami szórakoztató társaság.

- Akkor is, unokám, házunknak vendége van. Vagy elfelejtetted volna? Lani megrázta a fejét. Thomast elfelejteni? Bár képes lett volna rá! - Nagyon sajnálatosnak tartom, hogy üres maradt a helyed az asztalnál, csak azért, mert nem volt kedved megjelenni - mondta Sumiko, míg Lani a papucscipőjébe bújt. - Ez aligha járul hozzá a ház jó híréhez.

- Bocsáss meg, Nagyi. - A ház és a család tisztessége meg a jó híre nagyon sokat jelentett Sumikónak. - Meggondolatlanság volt tőlem.

Nem akartalak megbántani.

Sumiko elégedetten bólintott.

- Thomastól is elnézést fogsz kérni, aztán pedig többet nem beszélünk az ügyről.

- Elnézést kérni? - kérdezett vissza Lani.

- Viselkedésed mindazonáltal érthető - nyilvánította ki Sumiko, és kisimított Lani arcából egy tincset. - Hiszen még annyira fiatal vagy, és ezért néhanapján meggondolatlan és önfejű.

Óh Nagyi, ha tudnád, tényleg mennyire meggondolatlan vagyok, gondolta magában Lani.

- Én sem voltam különb fiatal lány koromban - folytatta Sumiko.

- Te sem, Nagyi? - kérdezte Lani kétkedve, mert nem ismert fegyelmezettebb asszonyt Sumikónál.

- Igen, még én sem. De ez most nem olyan fontos. Az a fő, hogy a legközelebbi alkalommal elnézést kérj a vendégünktől, amiért udvariatlan voltál.

- Ahogy kívánod, Nagyi. - Laninak már csak ez hiányzott! Egy félórával később Lani éppen ki akarta nyitni az irodája ajtaját, amikor meglepve tapasztalta, hogy az már nyitva van.

- Rich? - kérdezte, amikor belépett.

Ám Kim volt az, aki hirtelen felegyenesedett az iratszekrény előtt és becsapta annak fémajtaját.

- Kim? Mit csinálsz te itt a félhomályban? - Lani letette a vászonzsákját és felhúzta a bambuszrolót. - Azt hittem, felmondtál.

- Igen, tényleg, viszont... - Kim zavartan játszott a kezével.

Szemét a földre szegezte, arca kipirult. - Azt akartam mondani, hogy, hát... szóval bocsánatot kérek a tegnapiakért. - Szünetet tartott. - Olyan ideges volt a hangulat, hogy az teljesen összezavart. - Egy pillanatra Lani szemébe nézett. - Ígérem, ilyesmi nem fordul elő többé, ha visszavesz.

- Na igen, én...

- Ígérem, Lani - ismételte Kim. - Komolyan. És rendesen meg is szeretném tanulni, hogyan kell jegyezni a hívásokat, lefűzni a levelezést, meg egyszerűen mindent. Nagyon kérem... nekem szükségem van erre a munkára.

Lani nem habozott egy másodpercig sem. Kim fiatal volt és tapasztalatlan, és ha Al Duffy vagy más hasonló telefonált, nem kellett hozzá sok, hogy az ember tényleg ne bírja tovább idegekkel. Ráadásul neki magának is jobban be kellett volna vezetnie Kimet a munkába, és akkor ez nem fordulhatott volna elő.

- Rendben van, visszaveszlek.

Kim megkönnyebbült.

- Köszönöm. Ezt nem fogja megbánni, Lani. Biztos, hogy nem - bizonygatta, de még mindig nem tudott a főnöke szemébe nézni. - Tehát akkor, mi a teendőm? - Kezdd, mondjuk a lefűzéssel, ha már úgyis éppen belefogtál. - Lani az íróasztalához ült. - Én meg nekilátok a könyvelésnek.

Előbb azonban végighallgatta az üzenetrögzítő szalagját. Rich közölte vele, hogy elutazott Haliewára. Alighanem új barátnője van ott, gondolta Lani. Persze joga volt egy kis pihenéshez, és egy hosszabb körút után mindig kivett néhány szabadnapot. Mégis, Lani azt kívánta magában, bárcsak ezúttal kivételt tett volna, hiszen nagy szüksége lett volna a segítségére.

Amint végzett a hangszalaggal, Kim fordult hozzá egy kérdéssel.

- Nem tudom, ez hova jön. - Ezzel Lani elé tartott egy számlát, amelyen Kifizetve bélyegzőnyomat volt látható.

- Mutasd csak. - Egy élelmiszert szállító cég számlájáról volt szó. Rakd az F-hez:, mint Food Locker magyarázta, és visszaadta Kimnek a papírdarabot. - Mindent cégnevek szerint fűzünk le, ugye emlékszel még? Öt percre rá Kim új kérdéssel állt elő.

- Lani, ez most vevő- vagy szállítódossziéba való? - Fizettük a pénzt vagy kaptuk? - Is-is.

- Hogyhogy? - kérdezte Lani, és kezébe vette a bizonylatot. Az egyik szállító, akinek tévedésből túl sokat utaltak át, visszatérítette a különbözetet.

- Ez egy szállítótól jött- oktatta Lani a lányt. - És a cégnév első betűje szerint kell lefűzni.

- Vagyis D-hez, mint Donnelly Boat Yard? - Pontosan. No és hova fűznéd le ezt a számlát? Így dolgoztak tovább egy darabig, miközben Kim lassan egyre biztosabb lett a dolgában, s végül kész lett a lefűzéssel.

Ekkor Lani arra kérte Kimet, hogy alaposan rakjon rendet a raktárhelyiségben.

- Persze, már csinálom is. És... Lani? - várt, míg Lani felnézett a munkából. - Köszönöm, hogy visszavett. - Ezzel eltűnt a hátsó szobában.

Lani mosolyogva rázta a fejét. Kim talán nem volt a legélesebb elmével megáldva, néha felületes volt és érthetetlenül is viselkedett, de kedves lány volt, és legalább igyekezett, Lani nekiállt, hogy átnézze a bejövő és kimenő postát. A kifizetett számlákat a Nyilvántartás feliratú dossziéba fűzte, átolvasta a leveleket és feljegyzéseket, némelyiket rögtön a helyére tette, másokat az eldobandókhoz sorolt. Egyszer csak talált egy feljegyzést Rich-től.

Távolról sem volt ez egy rendes feljegyzés. Sokkal inkább úgy nézett ki, mintha a fiú telefonálás közben szórakozottan firkált volna.

Azzal a szállítóval, akinek a neve a cédula tetején állt, az utóbbi időben többször is problémák voltak a számlák miatt. Rich dupla megrendelés-t írt a papírra.

Dupla megrendelés, ugyan miből, csodálkozott Lani. Miért rendelne Rich valamiből kétszeres mennyiséget anélkül, hogy ezt vele előbb megbeszélné? Mikor volt ez? Miért kellett a fiúnak...? Laninek hirtelen eszébe jutott, hogy már más szállítókkal is támadt vita olyan dolgok leszámlázása miatt, amelyeket ő nem rendelt meg.

Talán Rich adta fel ezeket a megrendeléseket? Nem, ez őrült feltételezés, gondolt bele Lani. És nem is tisztességes a fiúval szemben. Rich-nek nem is volt rá oka, hogy ilyesmit tegyen. Nemigen fűlt a foga az irodai munkához, mert túl nagynak találta a felelősséget.

S ez lett volna az utolsó dolog, amit a szabadságszerető, felhőtlenül vidám Rich a nyakába vett volna.

Mégis, előfordult már vita az eltérő adatok miatt néhány szállítóval.

Nagyon is sokkal, őszintén szólva.

Te már üldözési mániában szenvedsz - figyelmeztette magát Lani. Abból, hogy gondok voltak a beszerzéseknél, még nem következett egyenesen, hogy valaki ezeket szándékosan idézte volna elő. Vagy ha mégis, hát aligha éppen Richard Billings.

Rich valószínűleg csak felhívta ezt a céget, hogy egy megrendelés sorsa után érdeklődjön. Mindig így tett, ha valamelyik hajóhoz nem szállítottak le időben egy alkatrészt. Majd tisztázza a dolgot a fiúval, ha az visszajön az irodába, tervezte el Lani, és nyilván megtudja tőle a feljegyzés magyarázatát. Ezzel Lani áttért a többi irat rendbetételére.

Egy félórával később magához hívta Kimet, aki már majdnem kész volt a tárlóhelyiség rendberakásával.

- Te dobtad ezeket a számlákat a papírkosárba? - kérdezte tőle.

- Ezeket a számlákat? - ismételte Kim habozva. - Nem, ami az íróasztalán van, ahhoz nem nyúlok, Lani. Hiszen tudom, hogy azt nagyon nem szereti.

- Biztos vagyok benne, hogy nem dobnál el szándékosan semmit, Kim, de ez a három számla akkor is a szemétkosárban hevert. Majdnem kiöntöttem őket a kukába, és...

- Hozzájuk sem értem - vágott Kim a szavába. - Őszintén mondom, Lani. Biztos, hogy nem.

- No jól van, azért nem kell ettől úgy izgalomba jönni - nyugtatta a lányt Lani, akit meglepett Kim heves védekezése. - Hiszen nem hibáztatlak. Csak furcsa, hogy három számla... Na jó, mindegy. Visszafordult az íróasztalához. - Valószínűleg én magam lehettem az. - Vagy Rich, szólalt meg egy halk benső hang. Ezt a lehetőséget azonban Lani nem akarta még csak fontolóra sem venni.

Nem sokkal később Kim el is mehetett, mert már nem akadt több tennivalója.

- Viszlát holnap, az iskola után - szólt utána Lani. - De fél négynél nem később - tette hozzá. Ám az ajtó már becsukódott Kim mögött.

Lani egy ideig még a számlák ellenőrzésével foglalatoskodott. Azokat, amelyeknél hibát vélt felfedezni, félretette, hogy majd Rich-csel tisztázza őket.

Utána még elintézett néhány telefont, szervezett néhány egész napos kirándulást a következő hétre, és ígéretet tett egy amerikai családnak, hogy küld nekik prospektusokat. Ezután félórát azzal töltött, hogy lecsillapítsa Al Duffyt, és végül megígérte neki, hogy lapról lapra átnézi az előjegyzési könyvet, A jövőbeli esetleges hibás foglalásokat elkerülendő.

Ötkor Lani elrakta a könyvelési bizonylatokat, a banki számlakivonatok dossziéját és az utolsó halom számlát, mert pontosan haza akart érni vacsorára.

Nem hiányozhatott még egyszer. Máskülönben nagyanyja talán még harakirit is képes lett volna elkövetni, hogy megőrizze a becsületét. Leszámítva azt a különbséget, mosolyodott el Lani, míg bezárta az irodát, hogy ebben az esetben Sumiko bizonyára nem magát, hanem unokáját küldte volna e hagyományos módszerrel a másvilágra.

8. FEJEZET

Kár volt Laninek annyira sietnie.

- Thomas telefonált - magyarázta Sumiko unokájának az üvegasztalon álló hibiszkusz csokor felett. - Daviddel ma sokáig dolgoznak és majd hozatnak maguknak valami ennivalót.

- Hanghordozása világossá tette, miként vélekedik az ilyen vacsoráról.

Minthogy Thomas tehát nem voltjelen, ma este fesztelenül ehettek a teraszon, ahelyett, hogy az étkezőben az alacsony japán asztalkához kuporodtak volna. Sumiko egyszerű, barackszínű kimonóban volt, Lani pedig élénk rózsaszín és lila árnyalatokban tündöklő hosszú, lágy esésű ruhát viselt, amely jól kihangsúlyozta barnára sült bőrét és csillogó haját.

- Nem mondta, miért dolgoznak ilyen sokáig? - kérdezte Lani a lehető legközömbösebben, miközben a gyümölcssalátáját kanalazta.

- A leltározás majdnem kész. Még a mai estére van szükségük és talán holnap egy fél napra.

Lani mintha valami szúrást érzet. volna a bensejében. Amint a leltár kész lesz, Thomas elutazik, a szárazföld vagy a nyílt tenger felé.

Ez már szinte mindegy is volt. Mindenesetre elmegy. Bár végül is éppen ezt akarta, vagy mégsem? Hiszen ezzel elmúlna a veszély, amit a férfi jelentett.

De tulajdonképpen mi is került veszélybe, gondolkodott el Lani.

Az életvitele? Az erkölcsei? A cége? Vagy a szíve? Étkezés után még backgammont játszott Stmikóval, de csúnyán kikapott, mert képtelen volt koncentrálni. Talán tényleg a szívem az, töprengett, ami veszélyben forog?

Időközben már elmúlt tíz óra, és Lani még mindig a konyhaasztalnál ült, ahova a backgammon parti után húzódott vissza. Kezében ceruzával, az asztalon a Sail Away főkönyvével igyekezett megfejteni, mit ronthatott el a könyvelésnél. De a bankszámlakivonat egyenlege sehogy sem akart a főkönyvi végösszeggel megegyezni.

Az apja mindig maga vezette a könyveit, vagyis nem lehetett ez olyan nehéz. De ha legalább az apjának lett volna annak idején egy könyvelője, most tudhatta volna, hova forduljon tanácsért.

Nem, ezért tényleg nem az apám a hibás, korholta magát Lani. Ha nem hal meg olyan hirtelen, nyilván megtanította volna arra is, hogyan kell a Sail Away ügyeit intézni. Bár ne lenne a papírmunka ennyire unalmas.

Nem csoda, hogy gondolatai állandóan Thomas és a legutóbbi éjszaka élménye felé kalandoztak. Óh, ez az éjszaka! Lani hátradőlt a széken és behunyta a szemét. Hiba volt, vallotta be magának. Soha nem lett volna szabad megtörténnie. Egyszeri szerelmi kaland volt, aminek nem volt jövője. De persze az utóbbit amúgy sem akarta. Hiszen az élete nagyon is tetszett neki, úgy, ahogy volt.

Mennyivel fontosabb lenne, ha a számlák végre stimmelnének.

Elővett egy pár kekszet meg egy pohár tejet, leült egy konyhai székre, és miközben a kekszet rágcsálta, kétségbeesett pillantást vetett a bizonylatokra.

Átfutott az agyán, hogy Dave Yamazakihoz kéne segítségért fordulnia.

Csakhogy Dave nagyanyja hűséges alkalmazottja volt. Bizonyára tájékoztatná a nagyanyját mindarról, amit megtud. Márpedig szerette volna, ha nagyanyja nem szerezne tudomást róla, milyen nehézségei vannak a könyveléssel. Ezzel csak alátámaszthatná a Sail Away elleni érveit.

Sóhajtva nyúlt ismét a ceruza után.

- Ilyen későn még fenn vagy? - szólt egy hang az ajtóból.

Lani hirtelen megfordult.

- Sajnálom, Holdtündér, nem akartalak megrémiszteni. - Thomas megkerülte az asztalt, és helyet foglalt Lanivel szemben.

- Annyira belemélyedtem a munkába, hogy nem hallottam, amint megjöttél.

- Én pedig nagyon halk voltam - ismerte el Thomas, és vett egy kekszet.

Közben jól megnézte Lanit. A lány ruhája vidám színeivel csodálatosan emelte ki selymesen csillogó, barna bőrét. Eszébe jutott, milyen szép volt gyöngyöző vízcseppekkel a testén és milyen forró volt, amikor megérintette. - Azt hittem, már mindenki alszik, erre itt fényt látok. Azzal felállt és teát vett elő a hűtőszekrényből. - A poharak merre vannak? - A mosogató melletti szekrényben - válaszolta Lani, és a férfi izmos hátát figyelte mozgás közben. Egyszer már megcsodálta, amikor Thomas a fürdőhelyiségben zuhanyozni ment, és arra is jól emlékezett, milyen rugalmas volt a fogása.

- Min dolgozol annyira? - ült vissza Thomas.

- A Sail Away könyvelésén - válaszolta Lani könnyedén, mintha már egyáltalán nem emlékezne az együtt töltött éjszakára. - Hamar visszaértél - mondta.

- Hamar? - nézett Thomas az órájára. - Már tizenegy elmúlt.

- Ettél valamit? - Istenem, micsoda semmitmondó beszélgetés, futott át rajta a gondolat.

- Igen. Dave úgy nyolc körül hozott ennivalót egy gyorsbüféből - válaszolta a férfi, és elhúzta a száját.

Lani elmosolyodott.

- Nem volt túl finom, igaz? - Túl zsíros volt. - Thomas szintén elmosolyodott, szemét azonban kérdőn szegezte a lányra.

Lani kényszerítette magát, hogy másfelé nézzen és újra a ceruzájáért nyúlt - És hogy megy a leltárkészítés? - Jól. - Thomas tekintete a ceruzára szegeződött: a lány le-föl járatta rajta az ujjait, szinte simogatóan. - Dave könyvei pontosak, és így mindig tudja, melyik darab hol található a raktárban, úgyhogy ezek után... - belekortyolt a tejbe, és újra a lány játszadozó ujjait figyelte.

- Nekem már csak annyi voltaképpen a dolgom, hogy hitelesítsem a bizonylatait. Ez holnap kora délutánra alighanem meg is lesz.

- Ezek szerint az ellenőrzés csak fölösleges időtöltés volt? - Laninek feltűnt, hogy Thomas a kezét figyeli.

Elengedte a ceruzát. Mindketten másfelé néztek.

- Nem okvetlenül. A dolog értelme és célja ugye az volt, hogy Dave megőrizhesse a becsületé,. Ráadásul a könyvek és a leltár ellenőrzése sohasem értelmetlen.

- Igazad lehet. - Minthogy nem tudott mihez kezdeni a kezével, az ölébe rejtette, és lesütötte a szemét. - Ez azt jelenti akkor, hogy nemsokára elutazol? - Nyilván örülsz, hogy megszabadulsz tőlem, igaz? Volt a hangjában valami, ami arra késztette Lanit, hogy felnézzen.

Thomas kék szeme őszinte választ követelt.

- Nem, tulajdonképpen nem - tért ki mégis.

Thomas megpróbálta kitalálni, hogy mi az ördögöt akarhatott ezzel mondani. Hogy sajnálja, hogy elutazik? Hogy már alig várja? Hogy mindegy neki? Eddig még egy nő sem tudta a viselkedésével annyira összezavarni, mint Lani.

Miután a lány három napig kerülte őt, az elmúlt éjjel odajött hozzá, olyan izgatottan és vágyakozón, mint ahogy még egyetlen nő sem az életében. Most pedig itt ül vele szemben, és egész viselkedése azt sugallja: Ne érj hozzám! A lánynak vajon semmit nem jelentett a közös élmény? Semmi mást, mint heves vágyának kielégülését? Azt hitte, egész nap abban reménykedett, hogy többről volt szó, annak ellenére, hogy még az éjjel figyelmeztették egymást.

Végül is tényleg nincs értelme olyasmibe kezdeni, aminek nem lehet jó vége, gondolta magában Thomas, és szándékosan nem akarta meghallani azt a benső hangot, ami azt súgta, hogy ezt már ők el is kezdték. Pár napon belül úgyis elutazik, amint megvette a hajóját. A lány pedig itt marad és vezeti az édesapja cégét. Kivéve, ha megkérné, hogy tartson vele.

Nem, ez őrültség volna. Nem kérhet meg egy nőt, akit kereken négy napja ismer, hogy vitorlázzon el vele, mindössze azért, mert eszeveszetten kívánj a.

Ráadásul a lány épp elég világosan megmondta neki, hogy a közösen eltöltött éjszaka semmin sem változtat. Jobb, ha elfelejtik. Lani nyilván már el is felejtette. Vagy legalábbis úgy tesz.

Thomas kitört a gondolatmenetből, és felületesen az iránt érdeklődött, vajon Laninek problémái vannak-e a könyveléssel.

A lány vállat vont. - Ezt mindig apa csinálta - vallotta be. - Még csak öt hónapja, hogy szívinfarktust kapott. - Elhallgatott, mert könnyek szöktek a szemébe. Ne haragudj, Thomas - mormolta zavartan, és erősen összeszorította a kezét az asztallap felett. - Azt hittem, már túl vagyok rajta. Ha most elsírná magát, gondolta Lani, Thomas biztos azt hinné, hogy a dolog a múlt éjszaka történtekkel függ össze.

- Nem kell bocsánatot kérned - mondta a férfi halkan, és nagy önuralomra volt szüksége, hogy ne törölje le a lány pilláiról a könnyeket.

- Tudom, milyen az, ha elveszítünk valakit, akit szeretünk. Az én szüleim közlekedési balesetben haltak meg.

- Óh, Thomas, hiszen ez szörnyű.

Most már nem bírta tovább, hogy hozzá ne érjen. Kezét a lány kezére tette, és enyhén megszorította.

- Ennek már jó ideje. Még tizenéves voltam. - Aztán elmesélte, hogy azóta Gerard nagybátyjánál lakik. - Most pedig - jelentette ki a következő pillantban, maga felé fordítva Lani könyveit - lássuk csak, mi is itt a baj.

Még mielőtt Lani tiltakozhatott volna, Thomas már bele is mélyedt a könyvelésbe.

Kis idő múlva megszólalt.

- Idesüss, Holdtündér, itt egyszer felcserélted a számjegyeket. Ez dollár kell, hogy legyen, nem pedig yen.

Lani felállt és Thomas mögé lépett, hogy láthassa a hibát.

- Itt, ez az. És itt, ez is, azt hiszem - tette hozzá a férfi, és rámutatott egy másik helyre is az oldalon. - Nem látszik egészen világosan, mert túl sokat radírozták.

- Még ilyet - mormolta Lani. - Mikor úgy igyekeztem. - Thomas feléje fordította az arcát. - Úgy látom, gyakran csinálok ilyet. Hirtelen ráébredt, milyen közel is vannak egymáshoz. Keze mintegy magától értetődően a férfi egyik vállán nyugodott, míg melle könnyedén érintette a másik vállat, ahogy föléje hajolt. - Mármint, hogy gyakran keverem össze a számjegyeket. - Azzal gyorsan visszament a helyére.

Thomas egy pillanatra ránézett, követelően, és egyben kicsit sértetten.

Aztán mégis inkább a főkönyvre összpontosított, s még vagy húsz percen át számolt, alkalomadtán összehasonlított egy-egy számlát egy tétellel.

Lani nyugtalanul figyelte. Legszívesebben mellé lépett volna, hogy napszítta fürtjeit simogassa. Hogy a nyelvével az állán lévő heget cirógassa. Hogy az inge nyakából előkandikáló szőrszálakat megérinthesse. Azt akarta, hogy a férfi kék szemében vágy villanjon. Egyszerűen túl sokat akart.

- No, ennyi volna egyelőre. - Thomas odatolta elé a nyitott könyvet.

Lani hirtelen lesütötte a szemét.

- Ez aztán gyorsan ment. Melletted én igazán ostobának érzem magam.

- Ne felejtsd el, hogy van már egy pár év gyakorlatom. És én ezt szívesen csinálom. - Bár még szívesebben fektetnélek ide az asztalra, gondolta.

És újra átélhetném, hogyan robbansz, akár az elmúlt éjszakán. - Figyelj oda, hogy máskor ne téveszd el a számokat - tanácsolta hatalmas önfegyelemmel kordában tartva a fantáziáját. Tudta, hogy magáévá tehetné a lányt. Hiszen az is úgy érzett, ahogy ö. Majdnem. Mégis, egy majdnem nem volt neki elég. Mindent akart.

Azt javasolta Laninek, hogy könyvelési tanácsokért forduljon Davehez, amíg nem biztos a dolgában.

De Lani a fejét rázta.

- Nyilván benne sem bízol meg, ugye? - kérdezte Thomas.

- De igen - válaszolta a lány habozva, és maga sem értette, miért is nem akar igazából a Dave iránti bizalmáról beszélni. - Csakhogy ő elsősorban a nagyanyámhoz hű, és nem szeretném, ha olyasmiben kellene nekem segítenie, amit Sumiko helytelenít. Nem, fog ez menni nekem egyedül is.

- Ahogy gondolod - állt fel Thomas.

- Köszönöm a segítségedet.

- Nincs mit - válaszolta, és a poharával a mosogatóhoz ment, hogy elöblítse.

- Thomas? A férfi eltörölte a poharat, anélkül, hogy megfordult volna.

- Igen? - A nagyanyámnak egy szót sem szólsz, igaz? Thomas időközben nekitámaszkodott a mosogatónak, és karját összefonta a mellkasa előtt.

- Úgy érted, a múlt éjszakáról?

Lani a főkönyvet lapozgatta.

- Nem, nem arról - mondta elpirulva. - A könyvelésről. Ha Nagyi megtudná, hogy ilyen gondjaim vannak, újabb érve volna a Sail Away ellen.

- Ne, nem árulok el semmit, ha megteszel nekem valamit - tette hozzá Thomas, még mielőtt észbekapott volna.

- És mi volna az? - Hogy meghívsz egy vitorlásútra, ahogy ígérted.

Ez rossz ötlet volt. Méghozzá nagyon rossz. A lány és ő, egyedül egy hajón a tenger közepén, útban elhagyatott partok felé...

- Rendben - hallotta Lani válaszát. - Mikor menjünk? - Holnap délután kettő körül megfelel?

- Minden erejét össze kellett szednie, hogy ne rontson rá és kapja a karjaiba. - Addigra biztos kész leszek.

- Rendben van - ismételte Lani, és azon tűnődött vajon teljesen elment-e a józan esze. - Az ennivalót majd Fomi... nem, majd én összekészítem.

Értem jöhetnél a Sail Away irodájába, amint végeztél a Walsh Importsnál.

- Akkor hát viszlát holnap. - Ezzel Thomas elindult a teraszajtó felé.

Lani követte a tekintetével. Hátra volt még egy apróság.

- Thomas? - Megvárta, míg megfordul. - Az egészet szigorúan plátóinak szánjuk, igaz? A férfi értetlenül nézett vissza rá.

- A vitorlázást. - Tette hozzá Lani. - Szeretném, ha úgy viselkednénk, mintha a múlt éjszaka nem is lett volna.

- Gondolod, hogy menni fog? Lani csak bólintani tudott, mert a hangja cserbenhagyta.

- Hát jó. A múlt éjszaka soha nem is volt.

Amint távozott, Lanit pánik kerítette hatalmába, és legszívesebben azonnal lemondta volna az egész vitorlás utat. Ez lenne a legegyszerűbb, gondolta, csakhogy...

Sóhajtozva szedte össze a konyhaasztalon szerteszét heverő bizonylatokat. Közben még egyszer közelebbről szemügyre vette a főkönyvet. Thomas néhány számot áthúzott és ceruzával melléírta a helyes tételt.

Máshová pedig kérdőjeleket tett.

Figyelmét elsősorban a duplán fizetve? megjegyzés vonta magára.

Annak a haliewai üzemnek a számlájára vonatkozott, amellyel az egyik horgászhajót javíttatta. Pár nappal később ugyanaz a tétel ugyanarra az üzemre vonatkozóan még egyszer szerepelt. Vajon ugyanazért a hajóért?

Minthogy a horgászflotta hét hajóból állt, könnyen elképzelhető volt, hogy esetleg különböző hajókról van szó. Csakhogy Al mindig is figyelt rá, hogy egynél több soha ne legyen üzemen kívül. Másfelől viszont-hát nem pont azt mondta legutóbbi vitájuk alkalmával a telefonba, hogy az Albatros pillanatnyilag dokkban van? Három hajó szervizen egyetlen hónap leforgása alatt? Al sohasem tenne ilyet. Az üzem nyilván duplán számlázta a javítást, mondta magának Lani, miközben elfojtotta a gondolatot, hogy Rich-nek köze lehet ehhez, miután hozzáfér a könyvekhez. Ráadásul Al minden számlát aláírt, mielőtt kiegyenlítésre elküldte volna neki, hogy biztos lehessen a helyességükben. Ezt már édesapja életében is így csinálta.

Nem, a hibát az üzemnél kell keresni. Nem lehetett éppen kizárni, hogy a tulajdonos esetleg be akarta csapni a Sail Awayt.

Csakhogy most a nyomára bukkant. És holnap reggel első dolga lesz, hogy Allel megbeszélje a dolgot.

Lani halkan sóhajtva kapcsolta le a villanyt. Magához szorította a bizonylatait és a teraszon, majd a kerten át visszament a szobájába.

Észre sem vette, hogy Thomas a sötétben üldögél, cigarettázik, és vágyakozva, de szilárd elhatározással figyeli.

9. FEJEZET

Miután Alt reggel nem tudta elérni, Laninek nem volt más választása, minthogy üzenetet hagyjon neki, miszerint amint lehet, jelentkezzen nála.

Utána Rich-t hívta a végszükség setére fenntartott telefonszámon. A fiúnak át kellett volna vennie tőle a délutáni utakat, ezen kívül a papírkosárba került számlákról és a főkönyvről is beszélni akart vele, mert szeretett volna megbizonyosodni arról, hogy nincsen köze a dologhoz.

- Óh, halló, Szélvész kisasszony - üdvözölte Rich álmos hangon, miután barátnője átnyújtotta neki a kagylót. - Mi van? - Szükségem van rád ma délután, Rich. Beugróként, kivételesen. Mert hogy a Thomasszal tervezett vitorlásút kivételes eset, győzte meg magát Lani - s beszélnem kell veled néhány, ööh.. - igyekezett, hogy se vádló, se gyanúsító ne legyen a hangja - néhány számláról.

- Néhány számláról? - A fiú hangjából hirtelen élénk érdeklődés érződött. - Miféle számlákról? - Találtam pár eltérést, amit...

Ebben a pillanatban egy fiatal pár lépett az irodába.

- Rich, éppen bejött valaki. Közelebbről majd ma délután nézzük meg a dolgokat, oké? Jössz, nem? Mondjuk egyre, jó? - Hiszen Thomas csak kettőre tervezte, hogy érte jön.

- Persze, Szélvész kisasszony, hogyne. Ebben biztos lehetsz.

- Köszönöm, Rich - tette le Lani a kagylót.

Alig beszélt meg a fiatalokkal egy kisebb körutazást a nászútjuk alkalmából, már indulnia is kellett a Wave Dancerrel a délelőtti útra.

Egy órakor Lani ismét Ala Wai kikötőjében volt, nem sokkal fél kettő után pedig belépett az irodájába. Rich már várta. Thomas is.

Rich a kapitányi széken ült, lábait az íróasztalon nyugtatta.

- Szóval ez a kivételes beugrás oka - intett somolyogva a fejével Thomas felé.

Lani elengedte a megjegyzést a füle mellett.

- Korán jöttél - fordult inkább Thomashoz.

- Nem biztos. - Igazából már fél egykor végzett a Walsh Importsnál, de úgy ítélte, tolakodásnak tűnne, ha rögtön megjelenne a Sail Awaynél.

- Azt beszéltük meg, hogy kettő körül találkozunk. Ez most van.

- Még nem is volt időm ennivalóról gondoskodni.

- Nem gond. - Thomas a lábánál lévő kosárra mutatott, melyre kék széldzseki volt terítve. - Fomi volt olyan kedves, és csomagolt nekünk ebédet: Eddig minden rendben.

- Még volna némi elintéznivalóm.

- Nem akarlak feltartani. Majd várok.

Csakhogy Thomas jelenlétében nem hozakodhatott elő a számlák körüli problémákkal. Thomas teljesen, téves képet nyerne ebből Rich-ről.

Arra kérni viszont, hogy kint várakozzon, kifejezetten udvariatlan lett volna.

- Beszélhetünk később is - segítette ki Rich. - Menj csak nyugodtan.

Majd én átveszem a helyedet.

- Komolyan? - habozott Lani.

- Persze, menj csak. - Azzal méltóságteljesen az ajtó felé intett.

Nem sokkal később Lani és Thomas elmentek a kikötő felügyelőség irodájába, hogy jeget szerezzenek a hűtőbe. Thomas egyik karjával átölelte Lani vállát.

Ez ugyanaz a mozdulat, mint Rich-é a múltkor, bizonygatta magának Lani. Mégis más volt. Rich valahogy testvérien karolta át, míg Thomas ölelése bizalmas volt. A lány válla tökéletesen illeszkedett a férfi hónaljába, és Thomas ujjai a meztelen felkarját cirógatták.

- Melyik hajóval megyünk? - A Destinerrel - válaszolta Lani kicsit nehezen véve a levegőt, mert úgy érezte, apró hőhullámok száguldanak végig a karján. Eltűnődött, vajon akkor is ilyen érzékenyen érintené-e Thomas közelsége, ha nem feküdtek volna le egymással.

- Azzal a kék-fehér scoonerrel? Lani bólintott.

- Tudom, hogy egy kisebb hajó is elég lenne, de ritkán van alkalmam, hogy a Destinerrel vízre szálljak, mert általában kiadjuk hosszabb körutazásokra.

- Tényleg szép yacht.

Időközben megérkeztek a kikötő felügyelőség épülete elé. A felügyelő éppen kijött, hogy begyűjtse a pénzt a jégárusító automatából.

- Helló, Chico - üdvözölte Lani. - Hogy van? - Nem panaszkodhatom. Próbaútra viszi a hajót? - intett a fejével Thomas felé.

- Ezt honnan gondolja? Nem adom el egyik hajómat sem, Chico - válaszolta Lani a fejét rázva.

- Ja, nem? Én csak úgy gondoltam.

- Mennyibe kerül? - vette elő Thomas a pénztárcáját. - Mármint a jég.

- Kettő ötven.

- Mit gondolt csak úgy, Chico? - Lani nem tágított.

- Mivel az úr itt ólálkodott már korábban a Destiner körül, gondoltam, talán megváltoztatta a véleményét. Ha már ugye a nagyanyja annyira a Sail Away ellen van...

- Gyere, Lani - avatkozott közbe Thomas, és újra átkarolta volna a lányt. - Indulnunk kéne.

Lani elhúzódott tőle.

- Nem - jelentette ki határozottan, és megsemmisítő pillantást vetett Thomasra -, távolról sem áll szándékomban, hogy eladjam a Destinert, vagy bármelyik hajómat.

- Kérdezni csak szabad - dohogott a felügyelő, míg visszament az irodájába.

Thomas kézen fogta Lanit.

- Miért ólálkodtál a Destiner körül? - tudakolta Lani azon nyomban.

- Sehol sem ólálkodtam, Csak végigsétáltam a mólón és megnéztem a hajót magamnak. Ugyan is kedvelem a vitorlásokat, mint arra talán emlékszel.

- És venni is akarsz egyet - mondta a lány szemrehányóan.

- De nem tőled - jött a kissé ingerült válasz. - Egyszerűen csak kíváncsi voltam, oké? Lani dühösen nézett Thomasra.

- Akkor meg miért viselkedtél olyan bűntudatosan, amikor Chico erről kezdett el beszélni? - Mert már láttam előre a reakciódat, azért. És nem akartam elrontani a délutánunkat.

Lani elgondolkodott egy pillanatra. Ez akár igaz is lehetett.

Másrészt viszont a férfi azt is tudhatta, hogy a Destiner Sumiko tulajdona, és ő bármikor eladhatná. Nem mintha ez valóban szándékában állt volna. Az ördögbe is, már elege volt belőle, hogy mindig mindenkit meggyanúsít.

Igaz, mostanában túl gyakran is volt rá oka.

- Sikerült elrontani a délutánunkat, Lani? - Nem. - Vitorlázni akart a férfival, és elhatározta, hogy nem hagyja magát eltéríteni. Thomas tetteinek mozgatórugóit meg majd átgondolja holnap. - Gyere! Igazi vitorlázóidő volt. Az ég kéken és felhőtlenül ragyogott, a tenger azúr, türkiz és mélyzöld árnyalatokban játszott, amint a Destiner hófehér  orra a hullámokat szelte. A szél kedvező volt, és a duzzadó vitorlák szinte fenségessé tették a hajót.

Lani Oahú délkeleti csücske felé vette az irányt. A Wiamanalo-öböl mellett elhaladva a Makapu-félszigethez igyekezett, ahol egy félreeső öböl várt rájuk gyönyörű strandjával, amely csak a tenger felől volt elérhető, a lány ígéretéhez híven.

- Odanézz, Thomas! - kiáltott Lani egyszer csak izgatottan, és megragadta a férfi karját, majd a tat felé mutatott. Három delfin követte a Destinert. Gombszemeik és felhúzott ajkaik olyan benyomást keltettek, mintha nevetnének.

- Az jó előjel, ha egy hajót delfinek követnek-magyarázta Thomasnak, miközben az állatokat figyelte. - Ha ez igaz, akkor csodaszép napunk lesz.

- Attól függ.

- Hm? Mondtál valamit? - fordult Thomas felé Lani.

- Csak azon tűnődöm, vajon mi ketten ugyanazt értjük-e csodaszép napon.

Eltartott egy darabig, amíg Lani megértette, mire gondol Thomas.

Azzal hátat fordított neki és úgy tett, mintha kizárólag a delfinek érdekelnék.

- Jaj de kár, elúsznak - állapította meg egy kicsit később csalódottan.

- Biztos túl lassúak vagyunk nekik.

Nemsokára meg is kerülték Oahu csúcsát, és ezzel a sziget szeles oldalára jutottak. Lani átvette a kormányzást Thomastól, aki eközben a vitorlák helyes beállításával foglalatoskodott. Lani egyik kezét lazán a kormánykeréken nyugtatva tartotta irányban a Destinert.

Thomas kiváló vitorlázó volt, amit a múltkor a Wave Danceren Lani nem is igazán vett észre. Könnyedén és biztosan mozgott a fedélzeten, és Laninek az az érzése támadt, hogy ezúttal nyugodtan ráhagyhatná a vitorlás irányítását. Csak kevés emberre bízta rá a hajó vezetését, és maga is meglepődött, milyen könnyen részesítette Thomast ebben a kiváltságban.

Ami viszont nem lepte meg, az az volt, hogy Thomas élt is a lehetőséggel. Minden önelégültség és fölényeskedés nélkül, teljesen természetesen és lazán. Lani a legnagyobb rosszindulattal se talált volna kifogásokat.

Bárki másról lett volna szó - legyen az akár maga Rich - már rég hevesen védelmezte volna kapitányi jogait. Kissé kellemetlenül érintette ugyan, de be kellett látnia, hogy Thomas esetében még csak nehezményezni se tudta, hogy az olyan magától értetődőnek találta a kapitány szerepét.

Mély sóhajtással, amelybe megadás és furcsamód elégedettség is vegyült, ismét átengedte a kormányfülkébe lépő Thomasnak a kormányt és lement a fedélzet alá, hogy sört hozzon. A saját magára kiszabott ivási tilalom ugyanis érvényét vesztette, ha nem volt fizető vendég a hajón. Lani persze így is ismerte a mértéket.

- Légy szíves, hozd fel a navigációs térképet is, hogy megtaláljuk az öblöt - szólt Thomas Lani után.

- Nincs szükségünk térképre - közölte a lány egyből. Odanyújtotta Thomasnak a sörét. - Ezt a öblöt bekötött szemmel is megtalálom, ha kell.

Csússzál csak oldalra.

Thomas így is tett.

- Bár a szoros meglehetősen szűk, de elég mély a Destiner számára. A hajó merülése épphogy két és fél méter. - Felkelt, szétvetett lábakkal a kormánykerék mögé állt és előremutatott. - Látod, ott, ahol a víz színe megváltozik, ott kezdődik a szoros.

- Elég keskenynek látszik.

Lani odafordult.

- Gyáva nyúl! - Az életem a kezedben van - viszonozta Thomas, és meglepve állapította meg, hogy minden fenntartás nélkül megbízik a lányban, ha a hajózásról van szó.

Lani csak arra összpontosított, hogy a Destinert a szoroson át az öbölbe manőverezze. Akár egy összeszokott csapat, úgy szedték be együtt a vitorlákat és vetettek horgonyt. Aztán hirtelen mély csend támadt.

Az öblöt moszattal benőtt, a fehér homokpartból meredeken kiálló sziklák védték a nyílt tengertől. Minthogy a víz a part felé közeledve egyre sekélyebb lett, a moszat mélyzöldje egyre világosabb árnyalatokban tükröződött a vizen. Olybá tűnt, mintha Thomas és Lani egy elhagyatott paradicsomba érkeztek volna. A sziklafal miatt szellő sem fodrozta a vízfelszínt, vagy rebbentette a parti pálmafák leveleit. Semmi, még csak egy tengeri madár hada sem zavarta meg ezt a békét. A víz apró csobbanásokkal lágyan ringatta a hajót.

Szótlanul álltak a kormányfülkében, hogy ne zavarják meg a varázslatos csendet. Találkozott a tekintetük. Lani hamar elfordította a fejét, de nem tudta megállni, hogy a következő pillanatban ne nézzen ismét mélyen Thomas szemébe. Thomas egészen lassan - hogy időt hagyjon Laninek, ha el akarna húzódni - áthajolt a köztük lévő vitorlatartó rúdon. Lani a helyén maradt, mint akit megbűvöltek.

A férfi gyengéden, mondhatni kísérletképpen, hozzáérintette ajkát Laniéhez. Inkább kérdés volt ez, mint csók. Thomas rögtön szünetet is tartott, hogy újabb lehetőséget adjon a lánynak az eltávolodásra.

Minthogy ezt nem tette, óvatosan közelebb húzta magához és újfent megcsókolta, de most már hevesebben.

Lani belső nyugalma egy szempillantás alatt elszállt. Izgató lüktetést érzett az ereiben, és legszívesebben átkarolta volna Thomas nyakát, hogy többet követeljen. A köztük húzódó vitorlarúd azonban az utolsó pillanatban meggátolta ebben. Gyorsan kibontakozott Thomas öleléséből, és amennyire csak lehetett, eltávolodott tőle.

- Partra kéne vinni a holmijainkat, ha ma még itt piknikezni akarunk - jegyezte meg reszketve. Ezzel eltünt a fedélzet alatt, hogy a könnyűbúvár-felszerelést és a strandtörülközőket összekészítse.

- Azt ígértem neked, hogy ez egy tisztán plátói kirándulás lesz - jelentette ki Thomas a lépcső tetejéről. - És én tartom a szavam.

- És ez a csók? Te így képzeled a plátói kapcsolatot? - Ez csak a köszönet csókja volt - válaszolta Thomas, és három lépcsővel lejjebb ment a kajütbe -, amiért elhoztál a földnek erre a festői pontjára.

Lani bizalmatlanul méregette.

- Na jó. Fogjuk rá, hogy csak múló gyengeség volt. - Rámosolygott a lányra. - Nem fog még egyszer előfordulni. Ha te is így akarod és nem másképp. - Ekkorra már közvetlen közel álltak egymáshoz. - Így szeretnéd, Lani? - Igen - állította a lány. .

- Akkor rendben van, ezt megbeszéltük. - kezet nyújtott. - Rendesen viselkedem, feltéve, ha te is.

- Hogy én? Végül is nem én... - fogott bele Lani, míg végre észrevette, hogy a férfi csak ugratja. Belecsapott a kezébe. - megegyeztünk.

- Akkor most először is a segédcsónakkal fogok foglalkozni - közölte Thomas.

Lani rémülten nézett utána. Ennek a férfinak nem tudok ellenállni, döbbent rá hirtelen. Nem csak testileg, semmilyen tekintetben sem. Minden igyekezetem ellenére megeshet-vagy talán már meg is esett? -, hogy beleszeretek.

Összeszedte magát, majd felhozta a búvárfelszerelést, a jégládát és az elemózsiás kosarat, hogy kivigyék a partra.

Thomas időközben levette a ruháját és mindössze egy kissé kifakult sötétkék fürdőnadrágot viselt, melynek szabása a kocogó sortokéra emlékeztetett.

Lani szinte lenyűgözve nézte keskeny csípőjét, hosszú, izmos lábát, melyet puha szőrszálak fedtek, vállának és karjának minden mozdulatnál táncot járó izmait. A bőre csaknem olyan barna volt, mint az övé.

Ahogy szemlélődött, előjöttek az emlékek. A keskeny csípő, amint éjszaka össze-összeütközött az övével. Miként fonódtak össze ezek a lábak az övéivel, hogyan ölelték ezek a karok. Végül Lani inkább elfordult és lement a kajütbe, mielőtt enged a kísértésnek.

Lassan levetkőzött. Egyik kedven bikinijét hordta, egyáltalán nem a legmerészebbet. Mégis, most nem érezte elegendőnek. Mintha valahogy a fürdőruhája többet tárt volna fel, mint amennyit eltakart. De hiszen Thomas már úgyis látott mindent, idézte emlékezetébe és a strandlepedőkkel a hóna alatt fellépett a fedélzetre. Thomas elismerően füttyentett.

- Jaj, hagyd már ezt - mondta Lani meglehetősen zavarban. - Nincs sok csodálnivaló rajtam.

Thomas, akiből csak a feje meg a válla látszott, mert a segédcsónak, amelyben állt, szorosan a hajó oldala mellett ringatózott, mosolyogva nézett fel Lanire.

- Igazad van, hogy is mondjam, bájaid nem éppen teltek. Szemtelenkedett -, viszont elsőrangúak. .

Minthogy Lani fintora azt mutatta, hogy félig dühös volt, félig viszont jólesett neki a bók, a férfi harsogó nevetésben tört ki.

- Gyere, add le a törülközőket - mondta végül.

Nem sokkal később Lani belecsusszant a vízbe. Thomas követte, és egy kötél segítségével együtt partra húzták a segédcsónakot. Ott aztán kitolták a partra, az elemózsiás kosarat és a hűtőládát pedig a pálmák árnyékába vitték.

A következő órákat Lani és Thomas azzal töltötté, hogy az öböl tiszta, halban gazdag vizében búvárkodott.

Lani már sokszor merült itt, s most Thomas figyelmét is a víz alatti tarka világ szépségeire irányította. Eközben sikerült tökéletesen ellazulnia. Mégis, mindahánysor a férfi a csípőjére tette az egyik kezét, hogy segítsen a merülésnél megőrizni az egyensúlyát, vagy amikor közelről csodáltak egy kagylót vagy egy korállt, újra és újra felágaskodott benne az izgalom.

Thomas nem próbálkozott többé azzal, hogy megcsókolja Lanit, bár ez igen nehezére esett. És minden érintésnél azon igyekezett, hogy mozdulatait a lehető legszemélytelenebbül hajtsa végre. Ő is nehezen uralkodott magán, ha a lány közelébe került.

Végül megéheztek és kipakolták az ennivalót, amit Fomi összekészített: hideg meggylevest és citromos-szezámmagos csirkesültet, paprikásparadicsomos tésztasalátát, desszertnek pedig ananász-szeleteket és kókuszos tortát. Mindent meg is ettek, és megittak hozzá egy üveg jégbehűtött fehérbort.

Ezután Lani, minthogy jóllakott és álmos volt, úgy döntött szundít egyet a visszaút előtt.

- Tőlem nyugodtan - mondta Thomas, míg vágyakozástól csillogó szemmel figyelte, hogyan helyezkedik el Lani a strandlepedőjén. A két türkiz illetve levendulaszínű szövetcsík, amit a bikinijének nevezett, már amúgy is egész délután foglalkoztatta, mert eltakarta azt, amit a lány kívánatos barna testéből a legeslegszívesebben nézegetett volna. - Követem a példádat - közölte és hasrafordult, hogy elrejtse testének Lani által kiváltott ellenőrizhetetlen reakcióit.

Miután Lani észrevette, hogy Thomas a karja alatt kitekintve figyeli, kissé közelebb kucorodott, mert igazából nem lett volna ellenére, ha megszegik a megállapodásukat. De azt akarta, hogy a férfi tegye meg az első lépést, ám erre hiába várt. Csak azt hallotta, ahogy nagy levegőket vesz és halkan kifújja. Aztán minden elcsendesedett. Lani megkönnyebbülten és egyszersmind csalódottan is hamarosan elaludt.

Kicsit később esőcseppek ébresztették fel. Amit esőnek vélt, valójában Thomas nedves hajából és csupasz válláról érkezett, ahogy a lány fölé térdelt, és karjára támaszkodott.

- Ideje felkelni, Holdtündér - mondta, és játékosan megrázta a fejét.

Lani halkan felnevetett, mert még nem volt eléggé ébren ahhoz, hogy aggódjon a férfi közelsége miatt. Vagy akár a saját reakciója miatt.

- Nagyon szép vagy, amikor alszol - állapította meg Thomas.

Lani érezte, hogy felgyorsul a pulzusa. A helyzet veszélyes volt: játék a tűzzel. Mégis, úgy érezte, minden mindegy.

- Komolyan? - kérdezte alig hallhatóan.

- Igen - biztosította róla Thomas, és gondosan ügyelt rá, nehogy bárhol hozzáérjen. - Ébren azonban még ennél is szebb vagy, mert akkor a szemedbe tudok nézni. - A hangja most egész rekedt volt. - A szemed a legszebb. Életteli és kifejező.

A következő pillanatban Lani magára húzta Thomast.

Ebben a csókban nem volt habozás. Magabiztosan és hozzáértően csókolta Thomas a lányt, viszonzást követelve. Meg is kapta. Lani szája megnyílt, hogy a férfi a nyelvével behatolhasson. Közben szorosabbra fonta a karját a nyakán, míg végül Thomas teljesen rajta feküdt.

Thomas felnyögött, és oldalára fordult a lánnyal. Szorosan összeölelkezve feküdtek a strandlepedőn és gátlástalanul, szenvedélyesen csókolták egymást, miközben forró testüket már csak a fürdőruháik választották el egymástól. Thomas végighúzta kezét a lány hátán, a derekán, a csípőjén.

Aztán végül Lani nyakába rejtette az arcát. Óvatosabban kellett viselkednie. Vagy abba kellett volna hagynia az egészet. Lani plátói délutánt akart.

És, a fene egye meg, ő megígérte neki.

De Lani olyan szorosan ölelte magához, mintha soha többé nem akarná elengedni, miközben lejjebb csúszott, és a férfi mellbimbóit cirógatta az ajkaival.

- Óh, Lani - suttogta Thomas -, azért én is csak ember vagyok.

Válasz helyett a lány tovább folytatta a nyelvével a játékot.

Erre Thomas is csókokkal borította el Lanit, a homlokán, az orrán, az állán. Végül pedig megint a száján, még forróbban és követelőzőbben mint valaha.

Lani érezte, ahogy leveszi róla a bikinifelsőt. A nagy, meleg férfikéz körbefogta a mellét, és hüvelykujja a kemény bimbóval kezdett játszadozni.

Mindenhol meg akarta kóstolni Lanit, ezért Thomas egyre lejjebb folytatta tüzes, nedves csókjainak sorát, a lány nyakán majd mellein.

Ekkor Lani megmerevedett a karja között és vad reszketésben tört ki.

Kezét a férfi vállaihoz szorította, szétterpesztette az ujjait, nem tudván dönteni, vajon magához húzni vagy ellökni akarja-e Thomast.

Thomas is egész testében remegett. A fejében minden összekavarodott és már nem vette észre, hogy Lani viselkedése kétértelmű. Ám amikor kezét a bikinialsó alá csúsztatta, még egy ennyire felizgatott férfinak, mint Thomasnak is egyértelmű volt a lány reakciója.

Lani felkiáltott és ösztönösen összeszorította a combjait, hogy védekezzen az érzéki felfedezőút ellen, mert hirtelen a tudatára ébredt, hogy valójában mindezt nem akarja.

- Ne! - kiáltotta, és ellökte Thomast magától. - Ne, ezt hagyd abba! Thomas abbahagyta, és egyszerre csak megvilágosodott előtte hogy ebbe a törékeny kis nőbe, aki ott reszket a karjában, bizony beleszeretett.

Mindazonáltal pillantnyi csalódásában legszívesebben kitekerte volna azt a drága kis nyakat. Ledőlt a homokba, és karjával eltakarta az arcát.

Lani feltámaszkodott. - Jaj, Thomas, én csak... - Nem, ne szólj egy szót se. - Én...

- Egy szót se, vagy elfelejtem, hogy a gyilkosság ellenkezik az elveimmel - figyelmeztette a lányt.

Lani elgondolkodva nézte Thomast. Hát igen,jó oka volt rá, hogy dühös legyen. Hiába való dolog volt, amit Lani tett vele. Másrészről viszont a férfi kezdte az egészet, amikor ifjú tengeri istenként fölé hajolt. Úgyhogy nem kellett volna most úgy tennie, mintha az egész csupán az ő hibája lenne.

Aztán azon fáradozott, hogy bikinijének felsőrészét összecsomózza a hátán és rendesen felvegye.

Ekkor meghallotta, ahogy Thomas felsóhajt.

- Gyere ide - mondta az hangjában vidám fénnyel és megadó türelemmel. - Segítek neked.

- Ezzel kinyújtotta felé a kezét.

Lani megrázkódott.

- Menni fog egyedül is.

- Na, ne légy ennyire makacs - válaszolt a férfi, és gyengén ráütött a kezére. - Csak egyre szorosabbra húzod a csomót.

Végül Lani mégis hagyta, hogy segítsen. De amint kész volt az új csomó, felugrott, beszaladt a vízbe és kiúszott a Destinerhez. Thomasra hagyta, hogy összeszedje, és a hajóra szállítsa a piknik maradékait.

10. FEJEZET

Lani megszállott módjára úszott vissza a hajóhoz, s ez egy kissé megnyugtatta. De amint a fürdőlétrán felkapaszkodott a fedélzetre, ismét zavar, bűntudat és vágyakozás kavargott benne. Legszívesebben Thomas nélkül szedte volna fel a horgonyt.

Ehelyett azt figyelte, amint Thomas berakodik a parton a segédcsónakba, nem sokkal később pedig segített neki kikötni a hajónál.

- Azt szeretnéd, hogy most vízbe vessem magam? - kérdezte Thomas óvatosan, miközben Lani a kötelet igazgatta.

- Sajnálom - mormolta a lány. - Eltúlozva reagáltam.

Thomas úgy tett, mintha nem értené.

Erre föl a lány valamivel hangosabban is elnézést kért.

- Abban, ami a parton történt, én is hibás vagyok - tette hozzá Lani.

- Igen, ez így igaz. - Azzal oda akarta nyújtani a lánynak a hűtőládát.

Lani azonban nem mozdult, hanem csak nézte Thomast.

- Lani, mi van veled? - Várom, hogy bocsánatot kérj.

- Én, bocsánatot? Aztán miért? - Azért - mutatott Lani a part felé. - Végül is te kezdted és...

- Na jó, részben az én hibám is volt - ismerte be Thomas. - És akkor most légy szíves, vedd el tőlem a hűtőládát.

Ám Lani nem tágított, míg Thomas rendesen nem kért tőle bocsánatot.

Persze, ezzel távolról sem volt minden rendben, hiszen kavargó érzelmein továbbra sem tudott úrrá Lenni. Némán vitte le az elemózsiás kosarat, a strandlepedőket és a könnyűbúvár-felszerelést a kajütbe. Mikor ismét a fedélzetre lépett, Thomas éppen a segédcsónakot kötötte ki a helyére.

- Nagyon úgy tűnik, hogy vihar jön - mondta.

Lani egy pillantást vetett a nyílt tengerre, ahonnan nagyobb hullámok érkeztek, és megtörtek az öböl bejáratánál lévő korallzátonyokon. Fehér tajték spriccelt szerteszét, és a cseppek felragyogtak a lebukó nap sugaraiban. Szép volt ez a látvány. Lani azonban nem szakított rá időt, hogy megcsodálja.

- Megjött a dagály - közölte kurtán.

Thomas még egy utolsót csomózott a biztonsági kötélen, aztán elnézett a szoros felé.

- Igyekeznünk kell, hogy elinduljunk innét, még mielőtt a hullámzás tovább erősödik. Ha ugyan nem máris túl veszélyes.

Lani kihúzta magát. A Destiner az ő hajója volt, és egyedül ő dönthette el, mikor volt kockázatos a vízreszállás.

A kormányfülkébe sietett, és nem sokáig töprengett azon, hogy a szoros elég mély volt ugyan a Destinernek, másrészt viszont nagyon keskeny is, és ezért még nyugodt időben is ügyesség kell hozzá, hogy az ember biztonságban elérje a nyílt vizet. Egyetlen rosszul kiszámított mozdulat, vagy csak egy rosszkor jött hullám, ami oldalra nyomja a hajót, és a scooner máris nekifut a szikláknak. De Lani bízott a képességeiben, s ami még fontosabb, innét el akart kerülni. Mindenképpen. Lassan és óvatosan az öböl bejáratánál lévő szoroshoz manőverezte a hajót, felbecsülte a hullámok sebességét és erejét, és összevetette ezt a hajó menetsebességével és fordulékonyságával.

- Az ördögbe is - szaladt ki a száján, mert meg kellett fordulnia.

Thomas egy szót sem szólt. Akkor sem, amikor a lány ismét megközelítette a szoros bejáratát, ezúttal egy másik szögből. Bizonyára hamarosan belátja Lani is a kísérletezgetés értelmetlenségét, gondolta.

De nem ez történt.

- Mi az ördögöt csinálsz te itt tulajdonképpen? - tört ki végül a férfiból, majd körbetekerte a kormánykereket. A Destinert oldalba kapta egy hullám, mire az imbolyogni kezdett.

- És mi az ördögöt csinálsz te itt? - vágott vissza Lani.

- Túl veszélyes, amire készülsz.

- Add ide a kormányt! - parancsolta neki a lány dühödten. - Tudom, hogy mit teszek. Kihozom a hajót innét.

- Ebben a hullámzásban? Aligha. - Figyelmeztetően megfogta a lány kormánykereket szorító kezét.

Lani rögvest kiszabadította a magáét, mert a férfi érintése forró érzéseket keltett benne.

- Ez az én yachtom - sziszegte.

- És úgy viszed zátonyra, ahogy akarod. - Egy laza mozdulattal otthagyta a kormánykereket. - Hát akkor mindent bele, kapitány! Lani hűvösen pillantott rá, megfordította a Destinert, és irányt vett a szoros felé, miközben a segédmotor teljes fordulatszámon pörgött. A sziklákon túl viszonylag nyugodt volt a tenger. Úgy tűnt, csak a szorosban tombol az óceán ősereje. De ez is elég volt. Úgy be voltak zárva ebbe az öbölbe, mintha odakint legalábbis tájfun dühöngene. Egy kisebb hajóval, mint a Wave Dancer vagy a Sunbird belevágott volna az átkelésbe, és nyilván sikerült is volna neki. De abban már nem volt biztos, hogy egy ilyen manővert a Destiner sértetlenül átvészelne-e.

- Na jó, nyertél - ismerte el végül.

Thomas megkönnyebbülten lélegzett fel. Egy szót sem szólt, inkább hátrasietett a tatra, hogy ismét horgonyt vessen, miközben megértő mosoly játszott az ajkai körül.

A csudába a megértésével - gondolta Lani -, meg a jó külsejével és a vonzó mosolyával! - Minden rendben? - érdeklődött Thomas aggódva.

- Tessék? - Zavarában azon töprengett, vajon mióta figyelheti már a férfi. - Ja igen, minden rendben. Csak éppen eszembe jutott, hogy szólnom kellene Nagyinak.

- Csak szólj, ha támogatásra van szükséged - mondta erre Thomas mosolyogva.

Lani egy túlméretezett pólót öltött magára, ami a combjáig ért, és rádión bejelentkezett a nagyanyjánál. Megdöbbentő módon úgy tűnt, hogy Sumiko egyáltalán nem aggódik unokája szorult helyzete miatt, csak annyit akar tudni, van-e egy éjszakára elegendő ennivaló és víz a hajón.

Lani biztosította róla, hogy van, mire Sumiko jó éjt kívánt, és hozzátette, hogy ugyebár mindketten tudják, mit követel meg az illem.

- Ne aggódj, Nagyi - mondta Lani határozottan, mintha csak magát akarná meggyőzni. - Olyan erkölcsösen fogunk viselkedni, mintha kolostorban lennénk.

Ezután Lani megtudta a meteorológiai szolgálattól, hogy messze kint az óceánon vihar tört ki, aminek a szigetekre gyakorolt hatása azonban kimerül egy valamelyest erősebb hullámzásban. Egy nap múlva - de mindenképpen két napon belül - a rossz idő el fog vonulni, jósolták.

Lani felsóhajtott.

- Két napon belül! - kesergett. Hogyan tudna addig ellenállni a kísértésnek? - Valami baj van? - kérdezte Thomas a csapóajtó mögül.

- Attól függ - válaszolta Lani és fintort vágott. - A meteorológiai állomásról éppen most kaptam a tájékoztatást, hogy a vihar negyvennyolc óráig is eltarthat.

Thomas lejött a kajütbe.

- Nézd inkább ennek a jó oldalát - javasolta, és leült a kabinban az asztalhoz. - Így legalább lehetőségünk van rá, hogy jobban megismerjük egymást.

- Én téged már épp elég jól ismerlek.

- Még csak a második keresztnevemet se tudod - ugratta, és átsiklott Lani bizalmatlan tekintetén.

- Gerard.

- Talált - adta a meglepettet. - Ezt meg honnét tudod? - Nagyitól - válaszolta Lani, és csak nehezen tudott komoly maradni.

- Vagy úgy. És mi a te második neved? Amikor a lány ezt nem akarta elárulni, egyszerűen megragadta az asztal felett a csuklóját.

- Na gyerünk, mondd már meg! - Margaret Mae-válaszolta erre Lani azon nyomban, mert nem akart Thomasnak tovább okot adni arra, hogy hozzáérjen.

A férfi tényleg elengedte és hátradőlt.

- Hogy kaphat egy kis majdnem-gésa ilyen nevet? - Iszonyú, nem igaz? A Margaretet az apai nagyanyám után kaptam.

A Maet anyám után. De ez még nem is a legrosszabb - folytatta, amin maga is meglepődött. Rendes körülmények közt soha nem árulta el a rövidítetlen, teljes nevét, mert túlságosan is üres haway közhelynek érezte.

- Kérlek, ne nevess ki. A teljes nevem Leilani Margaret Mae MacPherson.

Thomas még csak el sem mosolyodott.

- Leilani. Ez nem égi virágot jelent? - De igen - vágott grimaszt e név viselője.

- Csodaszépen cseng. És illik rád.

Erre a lány elmesélte, hogy az apja eredetileg Cherry Blossomnak, azaz cseresznyevirágnak akarta kereszteltetni, mert csecsemőkorában égővörös haja volt. Édesanyja azonban meggyőzte apját, hogy a Leilani is virágot jelent.

- Cherry Blossom - ismételte Thomas elgondolkodva. - Ez is illett volna rád. Különösen, amikor kimonót viselsz, és megalázkodva vacsorát szolgálsz fel.

- Sohasem alázkodom meg- vágott vissza Lani.

- Nem? - kérdezte Thomas kihívóan, de amint megpillantotta Lani fagyos tekintetét, gyorsan témát váltott. - Apropó vacsora: van ezen a bárkán valami ennivaló? - Vegyük úgy, hogy a bárkát nem hallottam - mondta Lani, megfordult, és kinyitotta a főzőfülke feletti szekrényt. - Mit ennél szívesen? - Te főzöl? A nagy élharcos... akarom mondani, a feminista? - Igen, kivéve, hogyha te akarod átvenni - vetette oda a válla felett.

Thomas megrázta a fejét és mosolygott.

- Én is úgy gondoltam. - Lani nekiállt, hogy felderítse a készleteket. Azt mondja: van itt egy doboz kréker, alighanem jó régi sütés. Van még neszkávé, csokiszeletek, pattogatott kukorca, földimogyorós vaj és lekvár.

- Milyen lekvár? - Őszibarack és... - tolt oldalra egy üveget - ...meggy.

- A legjobban az epret szeretem - sajnálkozott Thomas.

- Azzal sajnos nem szolgálhatok. Nem hangzik a lista túl biztatónak, igaz? - Közben végigfutott a készletlistán, ami belülről volt a szekrényajtóra ragasztva. - Úgy tűnik, a legutóbbi körutazásról még maradt valami. Különféle zöldséges konzervek, elsősorban bab. Levesek. Ananászlé. Chili con Carne, bio-kenyér és szalonna. Úgy tűnik, van még két doboz barack is. Meg tojás. - Erre némi kétkedéssel levette a sarokban található edény fedelét, és beletúrt a sóba. - Tényleg itt van négy-öt tojás. Akkor ehetnénk szalonnás tojást - javasolta.

- Milyen régiek azok a tojások? - Úgy öthetesek, de még jók. Ez biztos. - A kezébe vette az egyiket.

Be szoktuk dörzsölni a tojásokat szalonnahéjjal, hogy légmentesen záródjanak, és sóba dugjuk őket. Ha nem törnek szét, hónapokig frissek maradnak.

Thomas a chili mellett döntött.

- Gyáva nyúl - ugratta Lani és megérte, álljon fel, mert a konzerveket pont az ülőpad alatt tartották.

Bár Thomas egy kicsit oldalt lépett, Lani világosan érezte a közelségét, amikor a készletek fölé hajolt. Aztán gyorsan fel is egyenesedett.

Thomas némán elvette tőle a konzerveket, és egy keskeny kis szekrényre tette.

Egyszerre csak a kicsiny kajüt levegője feszültséggel telt meg, mintha villamos szikrák sisteregtek volna Lani és Thomas között. A bajtársias hangulat egy csapásra odalett. Lani megbabonázva bámulta Thomas szőrös mellkasát. Legszívesebben ráhajtotta volna a fejét, és erős karjába simult volna. Ehelyett csak megkopogtatta a férfi mellkasát, és a tőle még éppen telhető magabiztossággal közölte: - A főzéshez hely kell.

Thomas elkapta a lány kezét és a mellkasához szorította.

- Szóval ki itt kettőnk közül a gyáva? Lani érezte, milyen meleg Thomas bőre, milyen egyenletes a szívverése, és uralkodnia kellett magán, hogy ne kezdje el simogatni az aranyló szőrszálakat.

- Kérlek, Thomas.

A férfi gyors csókot nyomott Lani kezére, és még mielőtt az megszólahatott volna, megfordult és elhagyta a kabint. Lani bénultan állt a helyén.

Hogy tehette ezt vele? Honnan vette ezt a hatalmat, hogy egyetlen monciattal, szikrázóan kék szemeinek egyetlen rövid villanásával, egyetlen felületes kis csókkal ennyire felkavarja? Ez egyszerűen nem volt fair.

Lani automatikusan hozzákezdett az előkészületekhez. Megmelegítette az ennivalót, vizet töltött a kávéfőzőbe, félretette a reggelihez a dobozos szalonnát és az ananászlevet, és berakta a barackokat a jégszekrénybe, hogy hűljenek. Gondolatai azonban mindvégig a fedélzeten tartózkodó férfi körül keringtek. Végül meg is kérdezte tőle, mit inna szívesen.

- Sört, ha még van - szólt vissza Thomas, mire Lani két doboz sört tett a gőzölgő chili mellé a tálcára. Oda rakta a krékeres dobozt is.

Majdhogynem némán ettek, a fülke átellenes sarkaiban. Csak egyszer dicsérte meg Thomas tréfálkozva a lány szakácsművészetét - amikor repetáért indult. Erre Lani, akár egy vacsoraparti vendégét, udvariaskodva desszerttel és kávéval kínálta.

Miután a barackokat és a csoki szeleteket is szinte egy hang nélkül elfogyasztották, Thomas cigarettát húzott elő széldzsekije zsebéből és rágyújtott. Azzal kinyújtotta hosszú lábát és felrakta Lani mellé az ülésre.

- Nincs is jobb, mint kint tölteni az éjszakát a vízen - mondta. Friss tengeri levegő, koszt, kellemes társaság. - Azzal megemelte kávésbögréjét, mintha tósztot mondana. Lani finom mosollyal követte a példáját, mert örült a bóknak.

Egyszerre varázslatos csend vette körül őket, ami a sebesen rájuk törő éjszakában még nagyobbnak tűnt. Egyetlen helyzetjelző lámpájuk tört fénye is kiemelte, hogy közel s távol senki más nem volt itt rajtuk kívül. A partot Lani már nem tudta tisztán kivenni, csak az öblöt övező sziklák körvonalait. Fejük felett csillagok hunyorogtak, és a fogyó hold sarlója tündökölt. Romantikusabb környezetet Lani már el sem tudott volna képzelni...

- A kajütben valahol lennie kell egy csomag kártyának - mondta a lány, miután - teljesen feleslegesen - ellenőrizte a horgonykötelet. - Mit szólnál egy parti römihez? - Nekem megfelel - egyezett bele Thomas.

Laninek kapóra jött, hogy a kártya keresése közben egy tranzisztoros rádióra bukkant. Gyorsan keresett rajta egy kis popzenét. Rendes körülmények között az érzelmesebb zenét kedvelte, ma este azonban rockra volt szüksége, hogy szétzúzza a romantikus hangulatot.

- Muszáj ezt? - kérdezte Thomas, amikor Lani, aki közben visszaért a fedélzetre, még hangosabbra állította Iron Butterfly régi dalát.

- Nekem tetszik - jelentette ki Lani: Ebben a lármában aztán egyikünk se kerül romantikus hangulatba, gondolta elégedetten.

- Ízlések és pofonok... - jegyezte meg Thomas jóindulatúan. - Miben játsszunk? - Hát, mondjuk legyen egy pont egy penny? - Nekem ugyan lett volna egy jobb ötletem - válaszolta vontatottan a férfi-, de hát jó, legyen. - És már osztott is.

Miután egy ideig némán játszottak, Lani figyelmét egyszer csak a rádióból feldübörgő rockszám vonta magára. Egy szerelmes éjszakáról szólt a dal, és a háttérben egy énekesnő sokatmondóan nyögdécselt. Mi tagadás, ehelyett is jobban tetszett volna neki valami lágy szerelmes dal.

Lopva Thomasra lesett, hogy kifigyelje, vajon ő is hallgatja-e a szöveget. A férfi ennek semmi jelét nem adta. Úgyhogy Lani is megpróbált nem figyelni a dalszövegre. Mindenesetre Thomas gond nélkül nyerte a következő két partit.

- Nem koncentrálsz - vetette a lány szemére.

Lani megrázkódott a férfihang hallatán.

- Csak a szöveget figyeled. - Ebben a pillanatban épp arról énekelt egy rackzenész, hogy okvetlen le akar feküdni valakivel. - Jó ötlet - jegyezte meg Thomas a kalózmosolyával. - Te nem így találod? - A szövegre egyáltalán nem is figyeltem - állította Lani. - Csak a zenét hallgatom. A ritmust.

- Jó ez a ritmus - értett egyet vele Thomas. - Ősi. Döngő. Akár az érverés a nyakadon.

Lani villámgyorsan eltakarta kezével a nyaki ütőerét, amely elárulta, milyen vadul ver a szíve, de aztán arra kényszerítette magát, hogy újra levegye a kezét.

- Akkor most kártyázni akarsz, vagy valami mást? - érdeklődött hűvösen, és kihívóan nézett Thomasra.

A férfi egy pillanatig nem tudta, hogyan is értelmezze Lani tekintetében a kihívást. Vajon belegyezett-e a lány abba, ami egész végig ott volt kimondatlanul a levegőben? Aztán félretolta a kártyalapokat, kézen ragadta Lanit és felhúzta.

- Vagy valami mást - válaszolta, a tengerbe hajította a cigarettáját és karjaiba zárta Lanit. Egy szempillantásra csak álltak egymást átkarolva élvezték testük közelségét, majd megcsókolták egymást. A csókot újabbak követték. Tér és idő eltűnt, minden ha és de szertefoszlott. Már csak ők ketten voltak valóságosak a sötét tenger éji magányában.

Thomas reszketve emelte fel a fejét.

- Annyira kívánlak, Lani! De csak ha te is akarod. Ha te is kívánsz engem.

Erre Lani szorosabban magához ölelte. - Talán úgy érzed, hogy ellene volnék? - Biztos, hogy nem? - Biztos.

- Teljesen biztos? Nem fogsz holnap reggel gyűlölni ezért engem? Vagy magadat? Nem fogod megbánni, hogy...

Lani ujját a férfi ajkaira helyezte, hogy elhallgattassa.

- Teljesen biztos vagyok benne, Thomas. - Bár még mindig félt a jövőtől, ma éjjel nem ismerte a kételkedést. - Akarom. - Ujjhegyével körülrajzolta Thomas száját. - Akarlak.

Thomas mély sóhajtással vette Lanit a karjába, és míg a lány szorosan hozzásimulva számtalan csókkal borította az arcát, levitte a Destiner főkabinjában álló nagy ágyhoz.

Alighogy letette az ágyra, máris szenvedélyes csókban merültek el, ami mindaddig nem akart véget érni, míg mindketten el nem jutottak odáig, hogy teljesen elveszítsék az önuralmukat.

Ám ekkor Thomas megállt. Ezúttal nem akart sietni. Úgy akarta szeretni a lányt, ahogy az megérdemelte: élvezettel és gyengéden, odaadó és izgató előjátékkal. Első, viharos szerelmes éjszakájukon túl sok élvezetet mulasztottak el mindketten.

És ezúttal látni is akarta Lanit. Nézni a bársonyos bőrét, az arcát az összeolvadásuk pillanatában.

- Lani - suttogta -, csak egy percre engedj el, hogy felkapcsolhassam a villanyt.

A következő pillanatban a kabint lágy fény árasztotta el.

- Így jobb - mondta Thomas, míg lehúzta a széldzsekijén a cipzárat.

- Sokkal jobb.

Lani némán feküdt, és nézte Thomast. Miután levette a dzsekit, a férfi egy kis csomagot vett elő az ingzsebéből és a párna alá tette. Aztán a fürdőnadrágja is földre került. Thomas meztelen volt. Akárcsak múltkor a furóban. Most semmiféle víz és semmi holdárnyék nem takarta testét.

Látható izgalomban állt előtte.

- Te jössz - mondta. Erre Lani kibújt a túlméretezett pólóból, türelmesen szétcsomózta a még nedves bikinifelső pántjait, és a padlóra hajította, a többi holmijához. Végül lehúzta az alsót is.

Szépségét most nem takarta víz, vagy sötétség. Thomas tekintete lassan végigsiklott Lani testén, olyan izgató lassúsággal, hogy a lány úgy érezte, mintha meg is érintené a férfi, és libabőrös lett. Aztán Thomas kinyújtotta a kezét Lani felé, mert végre tapintani is akarta a szépséget, amit a szemével élvezett: a lány nyakát, a mellét, a hasát, a csípőjét.

Lani törékeny termetével megint egy porcelánbabára emlékeztette, de a látszat csalt. Kar- és lábizmait keményre edzette a széllel és a hullámokkal folytatott küzdelem. Bársonyos bőre, a mellén és a csípőjén húzódó világosabb sávok kivételével, aranybarnán csillogott. Kezén pedig látszott, hogy Lanit a vitorlázás gyakran kényszerítette erős markolásra. Thomas a szájához emelte a lány kezét, és tenyerének érdesebb részeit a nyelvével cirógatta.

Lani felnyögött.

- Jó ez neked? - tudakolta rögtön a férfi.

- Igen...

Erre az egész tenyérfelületre fordította figyelmét, majd a lány karjának puha belső oldalán folytatta.

- Ez is jó? - Óh, igen...

- Mi esik még jól? - Időközben cirógatásaival a vállai és a nyaka után elérte Lani fülcimpáit is, és elnyújtózva feküdt a lány mellett.

- Minden, amit velem csinálsz - válaszolta ,. Lani. Ez volt az igazság. Valóban élvezte a férfi minden pillantását. minden simogatását, a forró leheletét, mindazt, ami a bőrét érte.

- Mégis csak van valami, amit a legjobban kívánsz - Thomas nem tágított. - Valami különleges érintés.

- Például megcsókolhatnál még egyszer.

Thomas a kedvére tett Laninek. Nagyon is szívesen. Élvezettel.

Először csak játékosan csókolta meg, míg Lani a fejét fogta: Aztán beljebb merészkedett, nyelvével a lány érzékeny szájpadlását simogatta, óvatosan beleharapdált az alsó ajkába, az állába. Aztán újra birtokba vette a száját, mintha fel akarná falni, míg csak Lani telesen a hatalma alatt, önálló akarat nélkül alá nem merült az érzelmek tengerében.

Kezével körülfogta Lani mellét, és kitartóan simogatta. Lani felsóhajtott, még közelebb nyomult Thomashoz, még többet kívánt.

Ekkor a férfi egyik keze lesiklottá csípőjén a derekára egészen a combjáig, majd vissza. Aztán újra le és újra föl, mindaddig, míg Lani végül hanyattfeküdt és némán, hívogatóan szétnyitotta a lábát.

Úgy tűnt, Thomas csak erre várt, mert rögtön ráhelyezte kezét a forró tájékra a lány lába között, és lejjebb csúszott, hogy szájával a mellbimbókra hajolhasson. Lani hátraszegett fejjel hajlott ívbe Thomas alatt, és teste még izgatóbb érzéki örömöket ígért.

Thomas megrázkódott, mert ebben a pillanatban több gyöngédséget és szerelmet érzett magában, mint azelőtt bármikor. Azt akarta, hogy Lani is ugyanezt érezze és ő is átélje ezt a kábító remegést. A lánynak is éreznie kellett, micsoda hatalma van annak, ami kettőjükkel történik.

Fogaival óvatosan izgatni kezdte a lány mellbimbóit, miközben ujjaival újabb élvezetekhez segítette. Mindketten felnyögtek, és Lani ösztönösen elkezdett a férfi kezével szemben mozogni.

- Óh igen, pontosan így. Pontosan - bíztatta Thomas, és ujjai játékát a lány egyre féktelenebb mozdulataihoz igazította. Micsoda forróságot érzett! Pontosan olyat, mint amilyet kívánt. - Gyere, édes sürgette. - Élvezz! Pár pillanatra rá Lani eljutott a tetőpontra, amit a férfi kívánt neki.

Egy szenvedélyes pillanatban a lány úgy érezte, szédítő mélységbe zuhan, de Thomas, aki reszketett és csaknem könnyezett feltörő érzéseitől, elkapta. Egészen magához szorította, míg Lani valamelyest megnyugodott, azzal a párna alatti ezüstös csomagocskáért nyúlt.

- Hadd, csináljam ezt most én - suttogta Lani.

Thomas ráfeküdt, és térdeivel széttárta a lány combjait. Lani behunyta a szemét.

- Nézz rám, Lani - kérte halkan. - Légy szíves.

Lani ránézett. Hosszú, bensőséges pillantást váltottak, amelyben minden egymás iránti szenvedélyük, emésztő vágyakozásuk tükröződött akárcsak kimondatlan kérdéseik.

Miközben mélyen egymás szemébe néztek, Lani átölelte lábaival Thomas csípőjét. A következő pillanatban a férfi már ott volt benne, férfias keménységgel, Lani lágy nőiességének csodálatos ellenpárjaként.

- Ó, Lani - suttogta Thomas. - Egyszerűen tökéletes vagy. - Hangjában elégtétel és élvezet érződött. - Csak terád van szükségem. Csak terád vágyom.

A lány kéjes nyögéssel válaszolt, majd combjaival egyre erősebben szorította a férfit, hogy sürgesse.

- Édes, édes Lanim - mormolta Thomas, aztán végre elkezdett mozogni a lányban. Először lassan, aztán egyre gyorsabban és gyorsabban. Édes, édes, tökéletes Holdtündérem.

Ekkor Lani még szorosabban ölelte magához Thomast, ezt az erős, izgalmas férfit, aki gyermekként remegett a karjaiban.

Az érthetetlenül suttogott valamit, három rövid szótagot, talán a lány nevét - aztán eljött a pillanat, s teste megfeszült, hogy magja kilövelljen.

Csípőjét Lani hasához szorította, hátát pedig leheletvékony veríték lepte el. De Thomas ezzel még nem fejezte be. Felguggolt, rátámaszkodott a sarkára, és magával húzta Lanit is, akivel így együtt maradtak. Egyik kezét a lány síkos hátára tette, hogy megtámassza, a másikat pedig a lábai közé vezette, hogy a legérzékenyebb testrészét cirógassa. Egy pillantra rá Lani az élvezet tetőpontjáról egy mély, örvénylő hullámvölgybe zuhant.

Szaporán lélegezve bukkant fel ebből ismét.

Szenvedélyük lassú csillapodtával Thomas és Lani egymást szorosan átölelve feküdt még egy darabig, kimerülten és kábultan a rájuk szakadt élménytől. Thomas óvatosan karjába vette Lanit és gyengéden megcsókolta az arcán. Lani viszonzásképpen a férfi még mindig izzadságtól nedves hátát kezdte simogatni.

- Csodálatosan érzem magam - suttogta Thomas. - És te? - Én is - felelte a lány ugyancsak halkan. - Olyan elégedetten.

- Nem bántad meg? - Egyáltalán nem. - Lani lopva ásított. - Viszont nagyon álmos vagyok - vallotta be, miközben szorosabban a férfihoz simult.

- Akkor aludj - indítványozta Thomas, s Lani fejét szeretetteljesen a mellkasára vonta. - Aludj - suttogta a lány hajába.

Lani rögtön elaludt. Thomas átölelve tartotta, figyelte egyenletes lélegzését, érezte a mellkasának feszülő kis mellekét, a lány hosszú lábát szorosan az ő lábával összekulcsolva, s csak azon csodálkozott, hogy szívét nem feszítette még szét a túláradó érzés. Kölcsönös szenvedélyük az érzések olyan örvényébe taszította, amilyet eddig még soha nem tapasztalt.

Mire reszketve és kifulladva újra a felszínre jutott, megváltozott körülötte a világ. A karjában tartott nő nem volt már számára idegen és ő sem volt többé szabad. Igen, ez a lényeg: már nem vitorlázhatott el szabadon a nagy kék messzeségbe, de nem is vágyott rá. Tulajdonképpen már azon a bizonyos reggelen, ott a teraszon érezte ezt először. És mit akarok még, töprengett Thomas. A szerelem élményét megosztani Lanivel? Ez már megtörtént, és még sokszor meg kell történnie. De ennél többre vágyott.

Házasságra? A házasság gondolata először kicsit megrémítette, hiszen eddig még sose gondolt rá komolyan. De most, ahogy Lani békésen hozzábújva szunnyadt, ő pedig jóleső fáradtsággal, de mégis boldogan feküdt, most már nem tudta másképp elképzelni a jövőt.

Biztos nem fogja tudni egyből meggyőzni Lanit, akit nagyanyja hagyománytisztelete nem befolyásolt és független akart maradni. Márpedig Lanit nehéz eltéríteni bármitől, amit a fejébe vett. Hiszen elégszer megmondta, hogy az üzlet a legfontosabb számára. Nincs időm komolyabb kapcsolatra, hangsúlyozta már első közös éjszakájuk előtt, és hogy csak a szenvedélyének enged, amikor lefekszik vele. Nos, Thomas is ezt mondta akkor, sőt így is gondolta. Akkor. De azóta más a helyzet. A szenvedély szerelemmé változott. Mélységes, önzetlen szerelemmé, amiért érdemes újragondolni az életet, s átgondolni, mi fontos és mi nem.

Biztosan Lani sem olyan makacs, hogy ezt idővel be ne lássa. Csak türelemre van szükség, s akkor lassan áttudja hangolni A lányt. Végül is ügyvédként van benne gyakorlata, hogy másokkal elfogadtassa a saját nézeteit.

Bizakodva, ezer tervvel a fejében végül Thomas is elaludt.

Hajnal felé Lani frissen sült szalonna illatára és Thomas nem túl dallamos dúdolására ébredt. Jóleső elégedettséget érzett, de valami enyhe feszengést is.

Nem, nem bánt meg semmit. De mit kell mondani egy férfinak az együtt töltött éjszaka után? Különösen akkor, ha az az éjszaka ennyire felkavaró élmény volt számára, s ami egyúttal felvetette a kérdést: hogyan tovább? Egyszerűen ,jó reggelt mondani mégsem túl illő. De szerelmi vallomással kezdeni meg túl ünnepélyes. Főleg, ha az ember érzéseit nem is lehet igazából szerelemnek nevezni. A szerelem annyi mindent megkövetel, amire pillanatnyilag nem érzett hajlandóságot: kötelezettségeket, változtatást, engedményeket. Nyilván Thomas is így gondolkodik, hiszen pár nap múlva ismét tengerre száll. És mégis... Csak rád van szükségem, mondta Thomas - senki másra. De ilyesmit könnyű mondani a szerelmes éjszaka mámorában, viszont aligha lehet szaván fogni a férfit. De ezt Lani nem is akarta.

Élete így is épp elég bonyolult. Majd reggelinél vagy a visszaúton Ala Wai kikötőbe valahogy elmagyarázza Thomasnak a dolgot. Az is lehet, hogy nem kell magyarázni semmit, hiszen egyikük sem beszélt szerelemről. Elvégre mindketten felnőtt emberek, s bármikor engedhetnek a szenvedélyüknek. Még mindig jobb rövid időre bejutni a paradicsomba, mint sohasem. Vagy van más megoldás is? Például egy laza kapcsolat, ami nem akadályozza egyiküket sem saját életük alakításában? Lani fel akart öltözni, de bikinijét és pólóját nem találta a kabinban.

- A holmijaidat az árbócra akasztottam szellőzni. - Lani megfordult.

Thomas az ágy lábánál állt, kezében csészével, fürdőnadrágjába tűrt konyharuhával. Fantasztikusan nézett ki, tökéletes külsejétől Laninak elállt a lélegzete.

- Nagyon körültekintő vagy - mondta.

- Nem biztos - felelte Thomas, szája körül ellenállhatatlan kalózmosolyával. - Elsősorban azt akartam, hogy meztelen legyél, kiszolgáltatva nekem.

Lani szíve gyorsabban kezdett verni. Meztelenül, kiszolgáltatva Thomasnak. Szép kis elképzelés! Félig felkönyökölt, másik kezével a lepedőt húzta magára.

- Ez az enyém? - intett fejével a bögre felé.

- Igen. Tea, sok cukorral, ahogy szereted.

Thomas az ágy szélére ült, úgy nyújtotta neki a teát. Amíg Lani hálásan belekortyolt az italba, a férfi megcsókolta meztelen vállát. Nedves haja tengerszagot árasztott.

- Úszni voltál? - kérdezte Lani, s a legszívesebben magához szorította volna.

- Igen - felelte Thomas Lani vállára hajolva. - Pompás volt a víz. Ha nem lennél ilyen hétalvó, már te is úszhattál volna egyet.

- Na és, nem pótolhatom még? Thomas vágyakozó pillantást vetett rá.

- Most nem - és ezzel ki is vette a teásbögrét Lani kezéből. Amikor a lány tiltakozni akart, hozzáfűzte: - Majd később megiszod. Most más terveim vannak veled.

- Mármint... reggelizés? Thomas szelíden visszanyomta a párnára.

- Majd azután..

- De hát már megsütötted a szalonnát. Ki fog hűlni.

- Majd felmelegítjük - mondta a férfi, s már húzta is le róla a takarót.

- De hát vissza kell mennem Ala Wai-ba, Thomas! - Közben a takaró teljesen lekerült róla, és kebleit fedetlenül hagyta. - Tényleg be kell mennem az irodába és... szóval.. . hm... - Hirtelen elfelejtette a folytatást, mert Thomas a mellbimbóit cirógatta. - Na jó - sóhajtotta -, hát tényleg elintézhetem később is.

11. FEJEZET

- Menj nyugodtan haza, Thomas - mondta Lani, amikor déltájt végre megérkeztek Ala Wai kikötőbe. - Nekem dolgoznom kell. - Amikor a férfi tiltakozni akart, felmutatott egy cédulát. -Rich úton van a Wave Dancerrel. Kim pedig csak az iskola után jön. Itt kell maradnom. Főleg pedig egyedül akart maradni, távol Thomas izgató, zavarbaejtő közelségétől. És főleg gondolkozni akart.

- Tényleg dolgoznod kell? - Igen. - Ezzel szabályosan kidobta Thomast az irodából. Csak akkor lélegzett fel megkönnyebbülten, amikor látta kigördülni a kocsiját.

Magában viszont azt kérdezte, mire jó most, hogy egyedül van? A múlt éjszakát nem lehet kitörölni az emlékezetéből, s a mai reggelt sem. Nem csak lefeküdt Thomassal, hanem szerette is. Mert ez valódi szerelmi élmény volt, még ha nem is akarta bevallani magának. De most hogyan tovább? Persze, Thomas maradhatna is, elhalaszthatná a Tahitiba vagy hova tervezett útját. És hogyan alakulna a laza kapcsolat, amiről gondolkozott? Vagy mégis el tudna képzelni házasságot is? Nem, mind erről szó sem lehet. Lani nem tartotta megoldásnak a viszonyt, házasság pedig nem jöhet számításba, még ha Thomas megkérte volna is a kezét. Tapasztalatai szerint a házasság kötelezettséget, lemondást és egyszer majd gyerekeket jelent. Ezzel pedig véget ért volna az álom, a Sail Away cég vezetése.

Nagymamája pontosan ezt szeretné.

Amikor kicsit később ki akarta dobni Kim egyik tinédzser-magazinját, észrevett két összegyűrt papírt a földön. Figyelmesebben megnézve kiderült, hogy az egyik annak a cégnek a felszólító levele volt, akitől a tengeri utazásokra az élelmiszert szokta vásárolni. A másik papír egy hajófelszereléseket szállító cég számlája volt, akiktől nemrég rendelt három gyerek mentőmellényt. Mintha elfújták volna szerelmi életének problémáit. Rögtön eszébe jutottak azok a számlák, amiket nemrég halászott ki a papírkosárból. Nyilván tévedésből ő maga dobta oda őket, ezeket viszont biztosan nem. Tegnap, mielőtt hazament volna az irodából, a papírkosár üres volt. Lani gyomra görcsbe rándult. Hiszen Rich járt itt! Ott ült feltett lábakkal az íróasztalánál, mint már annyiszor azelőtt.

Nem, Rich nem lehetett. Rich biztosan nem. De ki más? De főleg, miért akarná Rich tönkretenni a céget? Mert valakinek ez volt a célja. Rá kellett jönnie, mi rejlik az egész érthetetlen dolog mögött. Valahogy meg kell tudnia.

Az íróasztalára borította a papírkosár tartalmát és nekilátott, hogy további számlákat és leveleket keressen. Még kettőt talált. Ez együtt négy.

De ez csak a mai adag. Vajon hány eldobott irat rejtőzik még valahol? Ezután a főkönyvet nézte végig, hátha talál kiradírozott sorokat. Talált is négy-öt olyan javítást, amelyek biztosan nem az ő kezétől származtak.

Ezután a csekkfüzetével hasonlította össze a számokat. Tényleg öt helyen változtatták meg az összegeket a főkönyvben. Mi rejlett e mögött? Mi vezérelhette Rich-t? Amennyiben tényleg Rich művelte mindezt. De hát akkor miért szólt rá mindig Lanire, hogy ne radírozzon annyit a főkönyvben? Ennyire agyafúrt lenne? A szíve azt súgta, nem. Még az előtte kiterített bizonyítékok se tudták hitében megrendíteni.

Nyílt az ajtó. Lani összerezzent, mert még nem volt olyan állapotban, hogy szembenézhessen Rich-csel, de csak Kim érkezett.

- Helló - üdvözölte Lani. - Annyira belemélyedtem a munkába, hogy egészen megijesztettél.

- Igazán sajnálom. - Kim letette a táskáját, és Lani széke mögé lépett.

- Min dolgozik most? - Könyvelek. - Lani idegesen végigsimított a haján, majd Kimhez fordult. - Emlékszel még azokra a számlákra, amiket nemrég a papírkosárban találtam?

- Hmm.

- Biztos vagy benne, hogy mégsem te dobtad el őket? - Én aztán nem! - felelte Kim hevesen. Szinte túl hevesen, legalábbis Laninak úgy tűnt. És mintha bűntudat lenne a pillantásában. Lani elszégyellte magát, amiért rémeket lát. Még hogy Kim. A kislány épphogy elboldogul az iratok lefűzésével, honnan venné a ravaszságot a könyvhamisításhoz? - Nem úgy értem, hogy szándékosan... - Lani megpróbálta enyhíteni az előbbieket. - Csak az a helyzet, hogy...

Ebben a pillanatban ismét nyílt az irodaajtó.

- Kézcsókom a hölgyeknek! - köszöntötte őket Rich vidáman, s lehuppant Lani íróasztala előtt a vászontámlájú karosszékbe. - Örülök, hogy hazataláltál, Szélvész kisasszony - ugratta Lanit testvériesen huncut mosollyal. - És jó volt odakinn, a nyílt tengeren? - kérdezte kacsintva.

Lani nem is reagált a megjegyzésre. A végére akart járni a dolognak.

Most azonnal. Megkérte hát Kimet, hogy az iratszekrényen fonnyadozó cserepes növényt dobja ki, majd pedig hozzon néhány süteményt a szemközti boltból.

- Hiszen tudod, milyen éhes mindig Rich, amikor megtér a vitorlázásból - mondta Kimnek, miközben pénzt adott neki. - És hozz légy szíves egy liter tejet is! - És siess - tette hozzá Rich -, negyedóra múlva ismét mennem kell.

Szóval negyedórája van arra, hogy megtudja, vajon ez a fiú akarja-e tönkretenni a céget, akit ő mindig bátyjaként szeretett? - suhant át Lani agyán. Mély levegőt vett.

- Rich, néhány dolgot meg kell beszélnünk.

- Csak rajta, csupa fül vagyok.

Lani elmondta, milyen zavaros dolgokat talált a könyvekben, és szerinte valaki megváltoztatott bejegyzéseket.

- Annyi a radírozás, hogy azt se lehet megállapítani, hányszoros a változtatás - mondta, egyenesen Rich szemébe nézve.

- Biztos vagy benne, hogy nem te csináltad az egészet? Hiszen tudod hogy nem erősséged a könyvelés - Hülye, azért nem vagyok! Ezeket a bejegyzéseket szándékosan változtatták meg.

- Szándékosan? - ismételte meg Rich hitetlenkedve.

- Bizony. És még nem is mondtam el mindent, Rich.

A fiú nézte Lanit, de nem szólt. Vajon attól félt, bármit mond, gyanúba keveri magát? - Probléma van a számlákkal is - folytatta Lani kínlódva. - Bizonyos megrendeléseket kétszer adtunk fel, és most kétszeres számlák jönnek.

Rich előredőlt.

- Erről viszont tudok.

- Igen? - Lani reménykedni kezdett. Talán bevallja, ha ő érte a felelős, gondolta.

- Igen, a múltkor, amikor nem voltál itt, felhívott az egyik szállító, akinél a szokásos mennyiség dupláját rendeltük meg valamiből. Odatettem egy cetlit az íróasztalodra.

- Chandlery cég. - Lani lelki szemei előtt megjelent Rich ceruzás feljegyzése. Szóval neki szólt az üzenet, gondolta megkönnyebbülten.

- Szóval megtaláltad? - Igen. De van itt még valami, Rich. Ezeket a számlákat a papírkosárban találtam.

Rich komoly arccal tanulmányozta a papírokat, s megkérdezte: - Gondolod, hogy ezekhez valami közöm van? - Töprengtem rajta - vallotta be Lani bűntudatosan. - De igazán hinni mégsem tudtam. Ilyesmit te nem tennél velem, se senki mással.

- Hát persze, hogy nem. - Richard tovább nézte az iratokat. - És mit gondolsz, mióta történnek itt ilyesmik? - Nem tudom megmondani. Talán apa halála óta.

Rich Lani szemébe nézett.

- Nagyanyád nem lehetett? - Ó, Rich, az kizárt! - De azért biztos nem volt benne. Sumiko határozottan ellenezte ugyan, hogy Lani vegye át a cég vezetését, de becsületessége nem engedte volna, hogy ilyesmit tegyen.

- Nem tudom. Hogy tehetne ilyet a nagyanyám? Hiszen sose jön az irodámba...valószínűleg azt se tudja, merre van.

- Fel is bérelhetett valakit. Gyakran üres az iroda. Van kulcsa, nem? - Persze. De hát...

- És az iratszekrényt meg az íróasztalt sose zárod, csak a széfet.

Bárki bejöhetett és manipulálhatott a főkönyvön.

- És ugyanez a valaki meghamisíthatta a megrendeléseket.

- És eldobhatta a számlákat - bólintott Rich.

- Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy Nagyi benne lehet - mondta Lani. - Te, hogy vagy ezzel? - Ő hívta ide Thomas Adamst - emlékeztette Rich.

- Igen, de csak azért, hogy a Walsh Imports árukészletét megvizsgálja.

Semmi egyébért.

- Eleinte te se ezt mondtad.

- Az igaz, de aztán megváltoztattam a véleményemet, amikor elmagyarázta jövetele célját. - Thomas nem lehetett! A köztük történtek miatt végképp nem... Az nem lehet, hogy szenvedélyesen szerette és egyben...

- Nem, Thomas szóba se jöhet-mondta Lani határozott hangon. - Ő nem is volt a szigeten, amikor ezek a dolgok történtek.

- De hát akkor ki volt? Ki húzna hasznot abból, ha téged tönkretesz? - A konkurencia? - Lani maga se hitte, amit mond.

- Lehet. De konkrétan ki? Van itt...

Ebben a pillanatban lépett be Kim az ennivalóval.

- Köszönöm, Kim. Vegyél egy sütit, aztán rakj rendet a...igen, a kamrában - jutott eszébe végre valami. - Ott szörnyű rendetlenség van.

- Rendben - mondta Kim.

- Nem, a konkurencia szóba se jöhet - folytatta Lani, amint Kim hallótávolságon kívül került. - Hogy férkőzhetnének hozzá az iratokhoz? - Na de akkor kicsoda? - ismételte csalódottan Rich. - Kinek használna a Sail Away tönkretétele? Gondolkozz csak, Lani.

- Folyton azt teszem, de eredménytelenül.

- Al? - mondta Rich, de már a gondolattól is csóválni kezdte a fejét.

A kamrából csörömpölés hallatszott.

- Bocs! - kiáltotta Kim, de se Lani, se Rich nem figyelt rá.

- Nem - folytatta Rich. - Al sose jár a szigetnek ezen a részén. Ő nem lehetett.

- De hát akkor ki? Kire nem gondoltunk még? - kérdezte Lani.

- Az ördögbe is, honnan tudjam! Talán bízzunk meg egy magándetektívet vagy... - Nem tudta folytatni, mert jöttek a következő vitorlástúra résztvevői.

- Később folytatjuk - mondta neki Lani, miközben kikísérte. Megragadta a fiú karját, úgy folytatta: - Sajnálom, hogy egy pillanatig is téged gyanúsítottalak, Rich. Hiszen annyira kedvellek! - Én is kedvellek, Szélvész kisasszony. - Rich arcon csókolta Lanit. Ne csinálj nagy gondot belőle, majd elintézzük valahogy a dolgot.

Kim hamarosan előjött a raktárhelyiségből, és azután érdeklődött, ugyan mi történhetett, hogy Lani és Rich olyan izgatottan beszéltek egymással.

- Üzleti ügyről volt szó - válaszolta Lani, aki nem akarta a részleteket a zöldfülű Kim orrára kötni. Ehelyett inkább a körültekintő irodavezetésről tartott kiselőadását akarta folytatni.

Gyere, ülj le egy percre - mutatott egy székre az íróasztala előtt.

- Hátul még nem vagyok teljesen kész a munkával.

- Az nem is olyan sürgős. Gyere és ülj le ide - ismételte Lani -, hogy tudjunk egy kicsit beszélgetni.

Kim helyet foglalt.

- Mégis miről? - kérdezte idegesen.

- Például arról, hogy miként kell helyesen bánni a számlákkal. Tudom, hogy nem azért dobtad el őket...

- Lani, de hát én nem szándékosan dobtam el őket! - Tudom. Csak éppen meg szeretném beszélni veled, hogy lehet a jövőben kiküszöbölni az ilyen hibákat. Semmi másról nincs szó.

- Nem szándékosan csináltam! - erősítette meg Kim még egyszer.

- Ez most mindegy is - biztosította őt Lani némileg ingerülten. Egyetlen hiba miatt nyilván nem foglak elbocsátani.

- De tényleg nem akarattal volt! Lani értetlenül nézett a lányra. Kim pontosan úgy viselkedett, mint akinek valami takargatnivalója van... Hirtelen minden megvilágosodott Lani előtt. Kim arca kipirult, remegő kezei görcsösen kulcsolódtak össze, a főnökének pedig nem bírt a szemébe nézni.

- Nem, tényleg nem direkt volt - állította Kim. - Csak éppen összekevertem a dolgokat. - Segélykérőn pillantott Lanire. - Olyan zavarbaejtő itt minden és...

- Kim, miért tetted ezt? Miután Kim nem válaszolt, Lani folytatta.

- Szándékosan eldobtad a számlákat. A könyvelési tételeket meghamisítottad és kettős foglalásokat vettél fel. Azon kívül a múltkor, amikor kora reggel bejöttem az irodába, nem a lefűzéssel, hanem az iratok összekeverésével foglalatoskodtál.

Kim továbbra is tagadott.

- Ne hazudozz nekem tovább - figyelmeztette Lani. - Meghamisítottad a foglalások nyilvántartását, és megváltoztattál tételbejegyzéseket a számlakönyvben - vádolta ismét a lányt. Igen, csak ez lehetett a magyarázat. Csak Kim férhetett hozzá mindkét könyvhöz. Bár Lani még mindig nem volt tisztában Kim tettének mozgatórugóival, nem maradt kétsége afelől, hogy az elkövetővel ül szemközt. - Itt büntetőjogi tényállás forog fenn, melynek alapján letartóztathatnak-tette hozzá, bár ebben nem volt biztos, tekintettel Kim kiskorúságára.

Kim már-már könnyekben tört ki, és Lani lágy szíve csaknem megesett rajta. Ám tudta, így soha nem derít fényt erre a históriára. Ezért aztán fenyegetően a telefonkagylóra tette a kezét.

- Nos, nem akarod inkább elmondani nekem az igazságot, mielőtt a rendőrséget hívnám? A rendőrség szóra Kim összetört. Szeme tágra nyílt, arca hol elpirult, hol elsápadt.

- Nem akartam, Lani. Őszintén mondom. De ő azt mondta nekem, hogy nincs más választásom. Máskülönben nem támogatja tovább pénzzel az édesanyámat és... és... - Kim kezébe temette az arcát, és most már csakugyan sírni kezdett.

Lani nem tehetett mást, vigasztalóan átkarolta Kim vállát, és megígérte neki, hogy nem jelenti fel, ha elmondja, ki áll a háttérben.

Adott egy papír zsebkendőt a lánynak, és elhelyezkedett az íróasztal szélén.

- Nos, ki rejtőzik az ügy mögött? És mit akart ezzel elérni? - Hogy mit, azt én sem tudom - kezdett beszélni Kim akadozva. Legalábbis pontosan nem. Ezt őszintén mondom. - Laninek minden önuralmát össze kellett szednie, hogy ne legyen türelmetlen. - Al bácsi úgy gondolta, nem volna jó, ha maga...

- Al bácsi? - szakította félbe Lani, és talpra ugrott. - Al Duffy a nagybácsid? - kérdezte hitetlenkedve.

Kim csak bólintani tudott.

Aztán elmesélte, hogy özvegy édesanyjának három gyermekről kell gondoskodnia, és rá van utalva A bátyja, Al Duffy anyagi támogatására.

Ő viszont azzal fenyegetőzött, hogy nem fizet többé, ha Kim ellenszegül az utasításainak.

- De miért tette? - ismételte meg Lani. - Nem tudod, mire számít ebből? - Gondolom, a horgászhajókra. Az a véleménye, hogy ezeknek már rég az ő tulajdonában kellene lenniük, miután húsz éve foglalkozik velük.

Az a véleménye, hogy ezt már a maga apja is megígérte neki.

- Megígérte?! - kiáltott nagyot Lani. - Apa sohasem szegte volna meg a szavát. Ha megegyezett volna Allel... - Elhallgatott. Hiszen valóban egyszer folytak tárgyalások egy társulásról. Ebből azonban semmi nem lett. Csak nem hitte Al, hogy itt ígéretről volt szó? Lani hirtelen tudatára ébredt, mi is a teendő.

- Teszek egy látogatást a nagybácsidnál. Most azonnal. Te pedig elkísérsz.

Erre azonban Kim semmi szín alatt nem volt hajlandó.

- Csak nem foglak itt hagyni, hogy mindjárt fölhívd! Ennek a látogatásnak váratlannak kell lennie.

- Nem, dehogyis fogom én figyelmeztetni, Lani. Erre a szavamat adom.

De szépen kérem, hadd ne kelljen elkísérnem. Szépen kérem.

- Na jó - egyezett végül bele Lani. - Itt maradhatsz. - Közben behatóan tanulmányozta Kimet. - Megbízom benned, Kim. Ám számon kérem rajtad, ha becsapsz.

Miközben az Oahu északi részén fekvő Haliewa felé száguldott, ahol a Sail Away fiókirodája volt, Lani azon töprengett, tulajdonképpen mit is akar mondani Alnek. Még mindig nem tudta felfogni az egészet. Al már nagyon régóta a Sail Awaynél dolgozott, és bár nem volt éppen baráti viszonyban az édesapjával, azért megbízható munkatársként tartották számon.

Itt és most azonban a horgászhajók forogtak kockán. De hát miképpen akarta őket a Sail Away tönkretételével megszerezni? A dupla helyfoglalások végül Alre magára is rossz fényt vetettek. Kim-hamisított pénztárkönyvi tételei megnehezítették ugyan Lani munkáját, de azt már nem tudta belátni, mi előnye származna ebből Alnek. A számlák eldobálásáról meg a kétszeresen számlázott javításokról már nem is beszélve. Mi végre mindez? Egyszerre csak Laninek az eszébe villant, hogy itt talán a készpénz játszhat szerepet. Sok ügyfél készpénzben fizetett Alnek. Talán a kétszeres foglalások és a módosított könyvek csupán arra szolgáltak volna, hogy Lani ne szerezzen tudomást a valós forgalomról? Múltkori telefonhívásakor ugye említette is, hogy mostanában jól megy az üzlet. Vajon jobban-e, mint rendesen? Nem sokkal később Lani beállt dzsipjével a haliewai yachtkikötő parkolójába. Egy percet még ült a kocsiban, hogy összeszedje a bátorságát.

Bár Rich is itt lenne, gondolta. Vagy a magabiztos Thomas. Ő pontosan tudná, hogyan is kell eljárni az ilyen esetekben.

De hát nincs itt, úgyhogy egyedül kell megbirkóznod a dologgal - bíztatta magát. - A te cégedről van szó, amelyet ugye mindenképpen vezetni akarsz. Akkor hát gyerünk, vágj bele.

- Azzal Lani épp ki akarta nyitni a dzsip ajtaját, de a mozdulat közben megdermedt.

Thomas volt ott! Pontosan ebben a pillanatban lépett ki Al Dufiyval a Sail Away kicsiny irodájának ajtaján. Beszélgetésbe merülve sétáltak el a mólóhoz, ahol a Seabird flotta két horgászhajója horgonyzott. Al megveregette Thomas vállát, aki erre nevetve hátravetette a fejét, és minden korábbinál jobban emlékeztetett egy kalózra.

Utolsó, közönséges kalóz - gondolta Lani. Mi keresnivalója volt itt? Miért nem volt odahaza Sumikónál? És milyen ügyeket kellett feltétlenül megbeszélnie Allel? Miért nevetett vele úgy, mintha régi barátok volnának? Vagy üzleti partnerek...? Nem, ez lehetetlen, hiszen Thomasnak semmi köze nem volt a Sail Away üzleti gondjaihoz. Még csak nem is volt a szigeten, amikor az egész kezdődött. Viszont nyilvánvalóan ismerte Alt, és találkozója volt vele, noha azt állította, hogy hazamegy Sumikóhoz.

Csalódhat ekkorát valakiben? Olyan férfiba lett szerelmes, aki az egyik percben szerette őt, a másikban pedig ellene esküszik, hogy tönkretegye a cégét? Még ha akár egy ügyfél megbízásából is tette, viselkedése mindenképpen alávaló.

De nem, ez ki volt zárva. Igaz, hogy Sumiko ellenezte a Sail Awayt, mindazonáltal sohasem nyúlt volna ilyen eszközökhöz. Ugyanakkor mi más magyarázat kínálkozott még? Thomas ott volt, és erre egyetlen oka lehetett.

Lani a dzsip ülésén kuporogva küszködött feltörő könnyeivel, és várt, míg Thomas haza nem indult. Aztán kipattant a kocsiból, kihúzta magát és berontott az irodába, hogy kérdőre vonja Alt.

Még mielőtt a férfi szóhoz juthatott volna, dühtől jeges hangon közölte vele, hogy nyomára bukkant a mesterkedéseinek.

- Igazából még szerencsésnek is tarthatja magát. Csak Kim kedvéért mondok le róla, hogy feljelentsem.

Al némán meredt Lanire, ami a lányban enyhe kételyt és reményt ébresztett. Bárcsak mégse volna köze az egészhez - kívánta magában -, már csak azért is, mert ez esetben Thomast sem kellene gyanúsítania.

- Majd meglátjuk, ki kit perel be - szólalt meg Al fenyegetően. Van ügyvédem.

Igen, van, gondolta Lani és a szíve összeszorult. Thomas...

- Hallott már ígéret megszegésről? - érdeklődött Al fölényesen. - Az ügyvédemmel az utolsó vasat is ki fogjuk húzni a zsebéből.

Erre Lani iszonyú dühbe gurult, amiben benne volt a megcsalt nő minden indulata.

- Al, el van bocsátva - mondta nagyon nyugodtan és határozottan. Összeszedheti a személyes holmiját és mehet. Most azonnal.

- És ki fog engem erre kényszeríteni? - kérdezte Al nyersen, és fenyegetően felemelkedett az íróasztala mögül. - Egy kislány, mint maga? Lani megőrizte az önuralmát.

- Igen, én. Vagy szükség esetén a rendőrség. Amit tett, azt lopásnak hívják, bármiképpen is járt el. Arról nem is szólva, hogy egy kiskorút kényszerített érre. Most viszont távozni fog anélkül, hogy további nehezítené a dolgomat. Kivéve persze, ha azt akarja, hogy feljelentsem.

- Nehézségei lesznek, ebben biztos lehet. Az édesapja tett nekem egy ígéretet, és gondoskodni fogok róla, hogy megkapjam, ami nekem jár.

- Édesapám soha nem ígért ilyesmit. Ha így történt volna, állta volna a szavát.

- Dokumentumaim vannak, amelyek bizonyítják az igazamat. Papírok, amelyeket bemutathatok a bíróságnak.

- Egy szavát sem hiszem. Hazudik.

Erre Al elővett egy papírlapot az íróasztalfiókjából.

- Tessék, olvassa el.

A dokumentum a Sail Away társulási szerződésének vázlata volt. Lani apjának a neve a résztulajdonosok egyikeként szerepelt. Dátum, vagy aláírás nem volt a lapon.

- Ez semmit nem jelent - mondta Lani. - Az égvilágon semmit.

- Azt majd meglátjuk, kislány.

Lani az asztalra dobta a szerződésvázlatot.

- Igen, majd meglátjuk. Addig is mindenestre fenntartom, hogy még ma távoznia kell. - Ezzel elhagyta az irodát.

A kikötő-felügyelőhöz sietett, és tájékoztatta arról, hogy Al Dufiynak és legénységének tilos használnia a hét horgászhajót.

- Holnap átküldők valakit, aki majd lelakatolja a hajókat. Addig egy sem hagyhatja el a kikötőt.

Nem sokkal később Lani az Ala Wai kikötőbeli irodájából sorra telefonálta minden szállítóját, és közölte velük, hogy Al Duffy már nem a cég alkalmazottja.

- Kérem, töröljék a rendeléseit, amennyiben adott volna ilyet, és küldjenek egy számlakivonatot mai fordulónappal - kérte üzleti zsargonban.

Mikor ezzel végzett, Lanit kimerültség és bánat, csalódás és győzelemtudat kerítette egyszerre hatalmába. Aztán azon töprengett, mit is mondjon Thomasnak a következő találkozáskor.

12. FEJEZET

Zuhanyozás után Lani fürdőköpenyben üldögélt a szobájában, kedvetlenül kortyolta a teáját, és képtelen volt rávenni magát, hogy felöltözzön.

Nagyanyja ugyanis egy kis partit rendezett az eredményesen lezárt leltárfelvétel alkalmából. Dave Yamazaki, és felesége, Connie mellett a Walsh Imports néhány más munkatársa is megjelent - no és természetesen Thomas.

- Sokat köszönhetünk kedves Thomasunknak - üdvözölte Sumiko Lanit, amikor a lány elcsigázva és kétes érzelmekkel telve végre hazatért.

Leszívesebben rögtön szemére vetette volna a nagyanyjának mindazt, amiről tudomást szerzett, hogy magyarázatot követeljen a Sail Away ügyében. Reménykedett, hátha így mégis bebizonyosodik, hogy téved. De végül aztán csendben maradt a házban tartózkodó számos vendég miatt.

Nagyon rossz fényt vetett volna nagyanyjára az ügy. Lani tudta, hogy Sumiko nem alantas indokból cselekedett. Hanem azért, mert okosabbnak találta volna, ha nem az unokája viszi tovább elhunyt vejének a cégét.

Sumiko csak a javát akarta. Laniben volt is némi megértés ez iránt, és úgy gondolta, az idő múlásával bizonyára meg fog bocsátani nagyanyjának.

Thomas árulását viszont nem tudta ilyen megértéssel fogadni, és nem is volt képes megbocsátani. A férfi előbb gyengéden és szenvedélyesen szerette őt, majd pedig hátbatámadta! Pedig Lani azt hitte, hogy Thomas legalább tiszteletben tartja az ő álláspontját a Sail Away ügyében, ha ugyan nem támogatja.

Minél tovább gondolkodott rajta, milyen ostoba és hiszékeny volt, annál inkább felülkerekedett benne a büszkeség. Döntött: Thomas soha nem tudhatja meg, mennyire megbántotta. Soha. Úgy fog részt venni a partyn, mintha mi sem történt volna.

Azzal Lani a szemceruzájáért nyúlt, hogy befejezze a sminkjét: lila szemhéjárnyékolás, leheletfinom aranyrózsaszín arcpúder, hozzáillő szájfénnyel. Tökéletes maszk rejtette el a belső fájdalmat.

Haway pareauját vette fel, egy vállpánt nélküli lilás árnyalatú selyemruhát, melynek a mell fölötti csomótól a padlóig omlottak a ráncai.

Ezüstszín szandált viselt, ezüst fülbevalóját levendulaszínű jade kő díszítette.

Amikor Lani a nappaliba lépett, a party már javában folyt. A vendégek egy asztal körül álldogáltak, melyre Fomi lakktálcákon különböző finomságokat készített be, és szemmel láthatólag pompásan szórakoztak. Thomas pedig csodálattal, kicsit mosolyogva nézett őrá.

Lani egy pillanatig állta a tekintetét, majd a szoba másik sarkába vonult, hogy régi barátnőjeként köszöntse Connie-t, Dave feleségét.

Mi az ördögöt jelenthet ez, törte a fejét Thomas, miközben Lani után nézett. Mi olyat tett ő, mióta az irodában elváltak, ami okot adhatott ilyen hűvös és pimasz pillantásra? Azért, mert megpróbált segíteni a Sail Away problémáinak megoldásában, talán mégsem lett kegyvesztett Laninél különösen, hogy a lány nem is tudott a dologról. Vagy mégis? Kényelmetlen érzésekkel, feszülten forgatta poharát. Nem volt könnyű kiigazodni Miss Lani MacPhersonon, a függetlenség megszállottján.

- Kér még egy koktélt? - kérdezte Sumiko Thomastól. - Vagy talán egy előételt? - Nagyon szépen köszönöm, de nem - válaszolta Thomas, és a szemét le sem vette Laniről, aki időközben egy másik hölgyet üdvözölt. Ebből már látta, hogy szándékosan kerüli a lány.

- Minden rendben? - kérdezte Sumiko jóindulatúan mosolyogva, amiért a férfi ekkora figyelmet szentel az unokájának. - Lani talán ismét udvariatlan volt? Erre Thomas figyelme végre ráterelődött a mellette álló törékeny, kimonós hölgyre.

- Elnézést, Mrs. Walsh-san, mit kérdezett? - Laniből talán ismét hiányzott a vendéglátó udvariassága? - Nem, egyáltalán nem. - Mosolyognia kellett. Arra gondolt, mit szólna Sumiko, ha tudná, mennyire vendégszerető volt már vele az unokája. Nagyon is készséges.

Sumiko ugyan egyetértően bólintott, de Thomasnak az az érzése támadt, hogy egy szavát sem hiszi.

- Akkor most én fogok a vendégeimmel törődni.

Ekkor Sumiko mintegy véletlenül Lani mellé lépett.

- Kedves Thomasunkkal igazán udvariatlanul viselkedsz.

- Nemsokára még udvariatlanabb leszek vele - válaszolta Lani jelentőségteljesen.

- Mi történt, unokám? Lani habozott.

- Semmi, Nagyi - válaszolta mereven. - Legalábbis semmi olyasmi, amiről ne tudnál már rég. - Kissé elfordult, hogy ne veszítse el az önuralmát. - Azt hiszem, Dave szeretne veled beszélni - mondta végül, és Dave felé pillantott, aki ekkor ért oda hozzájuk.

Dave az összes résztvevőt meg akarta hívni vacsorára. Ám Sumiko, aki sohasem étkezett házon kívül, udvariasan visszautasította, és azt mondta, véleménye szerint Lani méltóképpen képviselheti őt.

- Nem, Dave, sajnálom - közölte Lani, és gondosan kerülte nagyanyja döbbent pillantását. - Sajnos nem tudok jönni. Egész nap enyhe fejfájásom volt, és attól tartok, egyre rosszabb lesz - füllentette. - Hamar le fogok feküdni, ezért hát ideje, hogy elbúcsúzzam. Megbocsátanak? Még mielőtt bárki egy szót is szólhatott volna, Lani elhagyta a termet, és feltörő könnyeivel küszködve a szobájába sietett.

Valamivel később a vendégek is szedelődzködni kezdtek. Lani nem tudta, hogy nagyanyja végül velük tartott-e. Ha nem, akkor időközben nyilván le is fekhetett, gondolta, mert a házban teljes némaság honolt.

Kicsit később Lani kisétált a sötétbe burkolózó kertbe, és mezítláb odament az aranyhalas tóhoz, melyben a sápadt félhold tükröződött. Leült egy kiszögellő kőre, felhúzta pareauját a térde fölé, és kezével szórakozott köröket kezdett rajzolgatni a víztükörre.

Furcsa - gondolta-, hirtelen milyen keveset jelent nekem a Sail Away.

Délután még teljes erővel azon volt, hogy utánajárjon, miféle titok lappang az üzleti problémák mögött. Ezt most már tudta. De mit nyert vele? Azt a bizonyosságot, hogy nagyanyjában nem bízhat többé. Hogy két alkalmazottja becsapta. Hogy szívét és bizalmát olyan férfinak ajándékozta, aki méltatlan volt rá.

Lani szívből kívánta, bárcsak minden másképp alakult volna. Hiszen Thomast és őt valami összekötötte, valami különleges,.amiből tartós kapcsolat is kialakulhatott volna. De ez a lehetőség többé nem állt fenn. Nem tudott volna olyan férfit szeretni, akiben nem bízhat. Vagy legalábbis nem tudta volna neki bevallani, hogy szereti. És határtalanul boldog volt, hogy eddig ezt nem is tette meg.

Aztán rosszkedvében minden aranyhalra kívánt valamit, akár gyermekkorában.

- Azt kívánom, bárcsak Apa sohasem hagyta volna rám a Sail Awayt - suttogta. - Azt kívánom, bárcsak Thomas... - Elhallgatott, mert zörejt hallott a háta mögül.

- Nos, mit kívánsz Thomasszal kapcsolatban? - tudakolta Thomas.

Lani megmerevedett.

- Hogy végre eltűnjön az utamból.

Thomas felsóhajtott.

- Nem reagálsz ismét túl érzékenyen? - kérdezte. -Végül is azon kívül, hogy Hailewára utaztam, semmit sem...

- Szóval beismered - szakította félbe Lani egészen nyugodt hangon. Ezt nem gondoltam volna.

- Aztán miért nem? - Közelhajolt a lány arcához, mire az félrefordította a fejét. - Ugyan, Holdtündér - hízelgett. - Tényleg nem szóltam bele a...

- Nem szóltál bele! - kiáltott fel Lani, és kétségbeesetten igyekezett visszatartani a könnyeit.

- Erre, amit tettél, azt mondod, nem szóltál bele? - Na jó, talán egy kicsit csakugyan - ismerte be Thomas, hogy meglágyítsa a lány szívét, ha már az talpraesettebb volt, mintsem feltételezte volna. - De én... - Aztán elhallgatott, mert Lani arcán egy nagy könnycsepp gördült végig. - Lani, mi baj? A lány letörölte kézfejével az arcát, és rettentő dühös volt magára. - Semmi. Erre Thomas megpróbálta átkarolni. - Édesem, én annyira sajn...

Lani úgy ellökte magától, hogy a férfi a földön kötött ki.

- Te csak ne szólíts édesemnek - sziszegte. - Te... te kalóz! - Mit jelentsen ez már megint? - tápászkodott fel Thomas.

- Találd ki. - Azzal Lani indult is volna.

Még egy lépést sem tett, amikor Thomas keze már a csuklóján volt.

- Maradj itt. Csak egy percre. - A férfi felegyenesedett előtte, és szilárdan fogta a csuklóját.

- Hát mit képzelsz valójában? Lani mérgesen nézett rá, és megpróbált kiszabadulni.

- Talán arról volna szó, hogy miután áttörtem a magad köré vont védőfalat...

- Miután kihasználtál, azt akarod mondani, nem? - Kihasználtalak? - visszhangozta Thomas döbbenten. - Hiszen ez már tényleg a legutolsó... - Megrázta a fejét. - Egyszerűen nem értem, hogy mersz ilyen vádat a fejemhez vágni.

- Úgy, hogy igaz! - Dehogy az. Te is tudod nagyon jól. Nem használtalak ki jobban, mint te engem. Végső soron te jöttél oda hozzám az első éjszakán.

- Eressz el - parancsolta Lani fagyosan.

- Azt már nem - válaszolta Thomas, cseppet sem zavartatva magát, bár nem látta már át a dolgokat, és maga is kezdett kissé feldühödni. Nem eresztelek el, amíg el nem mondod, mi bajod van. És figyelmeztetlek... - rántott egy kicsit Lani karján - ...ne gyere nekem még egyszer ezzel a kihasználással. Szerettük egymást. Szerettük, érted? Lani nem válaszolt, mert a könnyeivel küszködött.

Thomas dühe egy pillanatra mintha elpárolgott volna. Lani olyan védtelennek és megbántottnak tűnt. De hát mi baja volt vele? - Kérlek, édesem, ne sírj.

- Nem vagyok az édesed! - sziszegte ismét a lány.

- Dehogyisnem, az vagy. - Egyik ujját könnyeden végighúzta Lani arcán, majd egy tincset a füle mögé simított. - Sőt, te vagy az egyetlen mondta gyengéden. - Hát nem tudod? Lanit fájdalmasan érintette mindez, és behunyta a szemét. - Jaj Thomas, kérlek, hagyd abba a színészkedést. Mindent tudok. - Mi mindent? A lány ránézett.

- Az egész összeesküvést, amit Nagyival és Allel kiforraltatok - vágta a szemébe. - Együtt láttalak...

- Összeesküvés? - Thomas ismét karon ragadta Lanit. - Miről beszélsz te itt? Hát nem abban maradtunk, hogy szó sincs ilyesmiről? - Szóval együtt láttalak Al Duffyval. - Lani nem zavartatta magát. Rájöttem a mesterkedéseire, és Haliewára utaztam, hogy kérdőre vonjam.

Ott pedig megláttalak. - Lani, félreérted a... - Várj. Hadd fejezzem be. Kim bevallotta...

- Kim? Ki az a Kim? - Az irodai segítőm. Meggyónta nekem, hogyan kényszerítette rá Al, hogy tételeket hamisítson meg, számlákat dobjon el, és foglalásokat kavarjon össze. Sőt, Al még ezt a szerencsétlen állítólagos társulási szerződést is megmutatta.

- És úgy gondolod, nekem ehhez valami közöm volna? - Tudom, hogy van, Thomas - válaszolta a lány határozottan. - Csak azt hittem, mindazok után, ami köztünk történt...

- Úgy érted, miután szeretkeztünk? - Miután lefeküdtünk egymással. - A hangsúly azon volt, hogy lefeküdtünk. - Szóval úgy hittem, hogy nem leszel egy Sail Away elleni terv részese. De hát tévedtem, nem igaz? - Igen, tévedtél.

Minthogy A férfi hangjában volt valami különös, Lani felpillantott. Thomas szorosan összezárta az ajkait. Kék szeme szikrázott a holdfényben.

Ujjai olyan erővel szorították a lány karját, hogy az már szinte fájt.

Egy darabig némán nézték egymást. Egyszer csak Thomas harsogó nevetésben tört ki.

- Lani, te vagy a legönfejűbb és legmakacsabb nő, akivel valaha találkoztam. - Még nevetsz is! - támadt rá Lani. Most már aztán tényleg dühbe gurult. Nem volt már se szomorú, se fásult vagy rosszkedvű.

Egyszerűen csak csodálatosan dühös volt. És ez jót is tett neki. Maga sem értette, hogy, fordulhatott meg a fejében, hogy feladja a Sail Awayt. Most aztán úgy érezte, sohasem tenne ilyet! - Hogy lehetsz ennyire érzéketlen? - A lány újra és újra megpróbált kiszabadulni. - Arra kényszerítesz, hogy itt álljak, kitárjam a lelkemet, s most kinevetsz - folytatta, miközben végre sikerült kiszabadulnia.

- Rendben van, maradj itt és nevesd magad betegre, ha akarod - tette hozzá. Én bemegyek a házba.

Ez azonban Laninek nem állt módjában, mert a következő pillanatban ismét Thomas karjában találta magát. Épp kinyitotta a száját, hogy tiltakozzon, amikor egyszerre csak azt érezte, hogy Thomas ajka az övéhez tapad, nyelve pedig akadálytalanul hatol a szájába. Erre Lani öklözni kezdte Thomast, úgy, hogy valódi fájdalmat okozzon. Ennek az lett az eredménye, hogy a férfi elkapta a csuklóját, hátraszorította a karját és magához vonta.

- Eressz el...

Thomas azonban ismét megcsókolta. Magabiztosan, forrón, düh fűtötte szenvedéllyel. Lani továbbra is védekezett, szintén dühösen, de hihetetlen izgalomban. Minél inkább igyekezett ellenállni a támadásoknak, annál erőteljesebben szorította őt Thomas az izmos mellkasához. Aztán egy apró sóhajtással meg is adta magát. A férfi csókja is más lett. Kevésbé erőszakos, bár nem kevésbé szenvedélyes. Thomas lazított a szorításon, amikor észrevette, hogy a lány át akarja ölelni. Valóban, Lani azonnal a nyaka köré fonta karját, miközben ő a hátát simogatta és még szorosabban ölelte magához, hogy a lány érezhesse, mennyire izgalomba jött.

- Lani - mormolta a lány nyakába. Szinte zihált. - Lani - a lány a dekoltázsán, majd a vállán érezte Thomas égető, követelődző ajkait. - Bármit is gondolsz arról, hogy mit akartam Al Duffyval, tévedsz mondta Thomas két csók közt. - Semmiféle tervet nem dolgoztam ki vele, és semmi közös ügyünk nincsen. Esküszöm neked.

- De hát végül is láttalak - ellenkezett Lani, bár nagyon szívesen hitt volna Thomasnak.

- Láttalak vele - ismételte, mielőtt a férfi ismét megcsókolta volna.

Hosszú, bensőséges, gyengéd csók volt ez. Amikor Thomas végre felemelte a fejét, homlokát Laniéhez támasztotta.

- Tényleg nem terveltünk ki Allel összeesküvést ellened. Ehelyett épp az volt a célom, hogy fényt derítsek az ügyeire.

E szavakra Lani mélységes örömöt érzett, legyőzve minden kételyt és bizalmatlanságot. Kicsit hátrahajolt, hogy Thomas arcába nézhessen.

- Igazán? - Igen. Arra gondoltam, élek a címemmel, mint Sumiko segítője, és tegnap délután átmentem Haliewára, hogy közelebbről megvizsgáljam Al ügyleteit.

- Miért? - Na ugyan miért? - kérdezett vissza Thomas kétségbeesetten. - A Sail Awaynél előadódott problémáid miatt. Úgy tűnt, Rich nem állhat a dolog mögött. Legalábbis nekem ez volt a véleményem. Tudtam, hogy nagyanyád sem bűnös. Logikus, hogy csak Al maradt. Eszembe jutott, amit egyszer arról meséltél, hogy édesapád egykor társulni akart vele, de aztán nem lett belőle semmi. Ezért gondoltam, hogy a helyszínen is tanulmányozom az ügyet.

- Nem a nagyanyám volt a dolog mögött? - suttogta Lani boldogan.

Most Thomason volt a sor, hogy kissé hátralépjen.

- Tán csak nem gyanúsítottad meg a nagyanyádat? - meredt a lányra, és megrázta a fejét.

- Szégyellheted magad, Lani MacPherson.

- Mit csináljak, más magyarázatot nem találtam - védekezett a lány.

- Végül is Nagyinak soha nem tetszett, hogy a Sail Awayt akarom vezetni.

Úgy véli, férjhez kellene mennem. Aztán te is olyan furcsán, Gerard bácsi helyett tűntél fel. Ehhez jött még a könyvelés, és én... - Lani vállat vont.

- Szóval összeadtál kettőt meg kettőt és ötöt kaptál.

- Igen, valahogy így. - Lani lesütötte a szemét, és a férfi piros selyem nyakkendőjére meredt.

- Rettenetesen érzem magam - ismerte be halkan.

Erre Thomas ismét kihívó kalózmosolyával nézett a szemébe.

- No, hát azért ebben nem vagyok olyan biztos - simogatta a lány testét.

- Én például egész jól érezlek... Lani zavartan kuncogott. - Az időpont most igazán nem alkalmas erre - korholta Thomast.

- Erre minden időpont alkalmas.

- Nem, szerintem nem.

Lani visszaült az aranyhalas tóhoz, és maga mellé húzta Thomast is.

- Meséld el nekem, mit derítettél ki Alről - kérte.

- Nem sokkal többet, mint te - válaszolta Thomas, és átkarolta Lanit.

- Úgy tűnik, meg van róla győződve, hogy az édesapád adósa maradt.

- Lehetséges volna ez? - kérdezte Lani kis habozás után.

- Azt el tudom képzelni, hogy édesapád valamikor beszélt vele egy esetleges társulásról. Valószínűleg azért, mert tőkére lehetett szüksége. De az, hogy beszéltek róla, még nem jelenti... - Nagyi megvásárolta a Destinert - vetette közbe Lani.

- Tessék? - A Destinernek Nagyi a tulajdonosa - közölte Lani izgatottan. - Nyolc vagy kilenc évvel ezelőtt apa terjeszkedni akart a céggel, és ehhez neki Nagyi minden ellenszolgáltatás igénye nélkül pénzt ajánlott fel. De apa ragaszkodott hozzá, hogy cserében a Destinert Nagyi nevére írják.

- Ezzel meg is oldódott a rejtély - mondta Thomas. - Édesapád így hozzájutott a szükséges tőkéhez anélkül, hogy társat kellett volna bevennie az üzletbe.

- Igen. Másrészt viszont tárgyalt erről. Hogy néz ez ki jogilag? Követelheti tőlem Al a Sail Away egy részét? Thomas megnyugtatólag ölelte magához Lanit.

- Megpróbálni megpróbálhatja, de nem sok esélye van a sikerre. Azt hiszem, ezzel ő is tisztában van. Ezért igyekezett aláásni a cégedet.

- Ezt nem értem, Thomas. Miért akart volna tönkretenni egy céget, amelyre szemet vetett? - Azt hiszem, egyáltalán nem akarta tönkretenni. Úgy gondolom, inkább arra törekedett, hogy a szállítók és az ügyfelek körében rossz híredet keltse abban a reményben, hogy így előbb-utóbb olyan helyzetbe kerülsz, amikor már leülsz vele tárgyalni. Mesélted is, hogy a régi generációhoz tartozik, és nem tartja valami sokra a nőket. Talán azt hitte, egy nap majd annyira elveszted a bátorságodat, hogy kedvező áron megveheti tőled a horgászflottát. Vagy hogy egész egyszerűen átengeded neki. Ki tudja? Lani halkan és kicsit szomorkásan elnevette magát.

- Szerencsétlen Al. Ha kéri a Seabird-flottát, valószínűleg el is adom neki, mert sohasem érdekelt különösebben. Pénzt ugyan hoz, de... Felsóhajtott, és Thomas vállára hajtotta a fejét. - Valahogy sajnálom Alt. - Ez meg hogy lehet?.

- Csak egy keveset kellett volna még várnia, és alighanem megkapta volna azt, amit akart. Minden ármánykodás nélkül. Thomas egy pillanatig hallgatott.

- Ha várok egy keveset, megkapom, amit akarok? - kérdezte komolyan.

- És mit akarnál? - Téged. Lani teste megfeszült.

- Engem? - kérdezett vissza óvatosan, és csak a szeme sarkából sandított Thomasra. - Milyen tekintetben? - Minden elképzelhető tekintetben.

Ez mindent is jelenthetett és semmit sem. Laninek mégis az volt az érzése, hogy Thomas nem fog közelebbit elárulni, amíg néhány dolgot nem tisztáz vele. Például azt, hogy ő megbízik-e benne.

- Az előbb azt mondtam, hogy csak lefeküdtünk egymással - fogott hozzá, miközben a kezét nézegette. - Ez hazugság volt. Az is, hogy csak szenvedélyről volna szó. Elsősorban magamnak hazudtam. Ez szerelem volt. Minden egyes alkalommal. - Azzal mélyen a férfi szemébe nézett. Mert hogy én szeretlek téged, Thomas Adams - vallotta be halkan.

- Én is szeretlek téged, Leni MacPherson - válaszolta Thomas éppoly halkan. Azzal ölébe húzta Lanit, és a karjába zárta. A csók, amelyet váltottak, bensőséges, gyengéd és ígéretes volt.

- Mikor jössz hozzám feleségül? - kérdezte Thomas egy lélegzetvételnyi szünetben.

- Miért, mi van a nagy tengeri utaddal? - Arra elmehetünk együtt is, ha akarsz. Mint nászútra, például. Vagy itt maradunk, és együtt vezetjük a Sail Awayt. Vagy te tovább viszed a Sail Awayt, én pedig megnyitom az Adams haway irodáját. Ki tudja? Erről majd a vitorláskörutunkon megállapodhatunk.

- Azt hittem, egy időre ki akarsz kapcsolódni.

- Csak egy kis levegőváltozásra vágytam. Sok vitorlázásra, arra, hogy valami újba és egészen másba fogjak. - Hirtelen elmosolyodott. - Az pedig, hogy téged elvegyelek, igazán új és egészen más. - Megint elkomolyodott és megismételte kérdését: - Szóval, mikor lesz az esküvőnk, Leilani? Lani mosolyogva nézett Thomasra. - Erről a nagyanyámat kell megkérdezned.

- Tessék? - Nagyi igazi japán hölgy, és igencsak régimódi - közölte Lani jelentőségteljesen.

- Az engedélyét kell kérnem, és... - Nem jutott tovább, mert Thomas felemelte és karjába vette.

Közben türelmetlenül meg is csókolta, és alig hagyott rá időt, hogy Lani viszonozhassa. Kalózmosolya eltűnt. Szemei viszont csakúgy ragyogtak az örömtől, a szerelemtől, a boldogságtól.

- Gyere, ezt legjobb lesz rögtön megkérdezni - mondta. Azzal felkapta Lanit, és a kerten át a házhoz vitte.

Sumiko Walsh elégedett mosollyal sietett be a teraszról a házba.

Arra készült, hogy amennyiben Lani és Thomas felkeresik az örömteli újsággal, azt a látszatot kelti, mintha egész idő alatt olvasott volna.

Hiszen nem kellett okvetlen tudniuk, hogy kifigyelte őket. Végtelenül boldog volt, hogy unokája végre férjhez készült menni, s alig győzte kivárni, míg Lani és Thomas aludni ment és végre felhívhatta Gerardot, hogy közölje vele a nagy hírt.

V É G E !