Badiny Jós Ferenc: A SUMIR-MAGYAR NYELVAZONOSSÁG BIZONYÍTÉKAI 1. rész

Badiny Jós Ferenc: A SUMIR-MAGYAR NYELVAZONOSSÁG BIZONYÍTÉKAI 1. rész

A Sumir-Magyar Nyelvazonosság Bizonyítékai

A szerzö elöszava Rokonság vagy azonosság? AZ IGEI CSELEKVÉS HÁTRÁLTATÁSA VAGY LEFÉKEZÉSE A MAGYAR NYELV CSODÁLATOSSÁGÁRÓL Fejtsük meg együtt az ékírást! A "SUMIRNAK NEVEZETT" NYELV TÖRTÉNETE A "SUMER"-nak NEVEZETT NÉP HAZÁJA Milyen volt a sumirnak nevezett nép írása ŐSI NYELVÜNK BESZÉD- ÉS ÍRÁS-SZABÁLYAINAK ISMERTETÉSE AZ 5000 ÉVES SZÓTAN A névszó és képzése AZ 5000 ÉVES GYAKORLATBAN EREDETI GYÖKÖK MÁSODLAGOS NÉVSZÓK: EME-SAL NYELVJÁRÁS: RÖVID NYELVTANI EGYEZTETÉS NÉVSZÓK RAGOZÁSA AZ ESETEK I. BIRTOKOS-ESET /genitivus/: A TÜKÖRSZIMMETRIÁS RAGOZÁS II. RÉSZES-HATÁROZÓ ESET /datívus/: III. TÁRGYESET /accusativus/. IV. HELYHATÁROZÓESET a.) Ablativus. b) Locativus. c.) Lativus. ŐSNYELVÜNK MONDATTANÁNAK ALAPELMEI: BIRTOKOS NÉVMÁS TOVÁBBI KÉRELEM KÖZÖS MÓDSZERÜNK ÜGYÉBEN MIVÉ LESZNEK A SUMIR MAH-GAR AZONOS NYELVI SAJÁTOSSÁGOK "ELLENSÉGES" ÉS IDEGEN KEZEKBEN AZ ŐSI NYELV SZEMÉLYES NÉVMÁSAI A KÖVETKEZŐK: 5000 ÉVES IGÉINKRŐL A TEREMTÉS TÖRTÉNETE A MAGYAR NYELVBEN ÉS NYELVSZERKEZETI FELÉPÍTÉSÉBEN A MAHGAR IGERAGOZÁS AZ 5000 ÉVES IGERAGOZÁSI AZONOSSÁGOK A KORONATANÚ Utószó

A szerzö elöszava

Annak ellenére, hogy minden könyvben van "elöszó" eleinte úgy gondoltam, hogy ilyet nem fogok írni e könyvhöz, hiszen annyi mindent elmondok benne. Aztán az jutott eszembe, hogy az "elöszó" tulajdonképpen az elkövetkezendö tartalom jellegét, célját és eszmei feladatát szokta ismertetni - hát- gondoltam - jó lesz, ha ezt is lerögzítem pár sorban.

Elöbb azonban szeretném felhívni az olvasók - és föleg a magyar fiatalság figyelmét arra, hogy a "magyar nyelvvel foglalkozó és Magyarországon kiadott" szakmunkák és "tudományos" értekezések igen szeretetlenül és igazságtalanul írják le a Magyar Nyelv eredetét, nyelvtörténeti ismertetésében pedig olyan lehetetlen és hamis adatokat közölnek, aminöket egyetlen más nemzet a saját nyelvéröl nem mond. Nincs ugyanis egyetlen nemzet a világon, mely saját nemzeti múltjához tartozó nyelvét ócsárolja, leértékeli, szókészletének nagyobbik részét más népektöl átvett véglegesített, vagy kölcsönszavaknak hirdeti. Csak a "magyarországi" "nyelvészek" által irt munkák beszélnek úgy erröl a gyönyörü nyelvröl, hogy a magyar ifjúság szégyennel forduljon el a "mindenütt és mindenünnen lopkodó" öseitöl.

Itt - az "elöszóban" - nem akarok szakmai kérdésekre szakvéleménnyel felelni, csupán azt a hideg szeretetlenséget, azokat a szinte ellenséges és rosszakaratú kifejezéseket, tendenciákat említem, amik a "szakkönyvekben" a magyar östörténet és nyelvtörténet ismertetésére vonatkoznak.

Vegyünk egy példát a mai Magyarország ifjúságának a tankönyveiböl. Az "ötödik" osztályosok történelemkönyve ma honismeretünk elsö kútforrása. Ebben azonban semmit nem találunk, ami öseink valóságos történetére vonatkozna még a megbecsülés hangját sem. Ellenben értesülünk a honfoglaláskori szlávok "nagy tudásáról", melynek következtében az "ös-szüleit" keresö magyarka megtudhatja, hogy a "a céklától, retektöl, szalonnától, kolbásztól, kalácstól kezdve a jászolon, gereblyén, kemencén, pincén keresztül a vánkosig és a dunyháig" mi-minden jót vettünk át a szlávoktól. Az egész "magyar" történelemkönyv hangja érzelmekben szegény, kifejezésekben sivár, adataiban hamis és tendenciája bepiszkolni, leértékelni mindent, ami magyar. Egy kedves szava, egy szeretetet vivö kifejezése nincs, amivel a magyar elödöket, vagy azok nyelvét - csak egy parányit is - megbecsülné, tisztelné, szeretné, vagy simogatná. A hideg közöny, az utálat indította szavak ezek, melyeket magyar ember nem írhatott. Csak magyart-gyülölö idegen.

Vessük össze ennek a "Magyar Történelemnek" hangját és tendenciáját a hatodik osztályosok "ÉLŐVILÁG" c. tankönyvével, amelyik a vaddisznóról is kedvesen és szeretettel ír így: "az anyakocák tavasz idején, kibélelt rejtett vackukban 4-12 csíkos hátú malackát hoznak a világa... Születésik után már pár órával követik anyjukat... Néha több család is összeverödik. A csíkoshátú malackák játékosak és hangosak... Nagyon kedves jószágok... A kocák, ha sor kerül rá bátran védik kicsinyeiket."

Kérdezem az olvasót: "nem lehetne és kellene a megmaradásunkért folytonos élet-halál harcot vívó öseinkröl legalább ilyen melegséggel írni...?"

Nem lehetne-e a "kicsinyeiket mindig bátran védö" MAGYAR ÉDESANYÁK által máig is megörzött édes anyanyelvünkröl ilyen szeretettel beszélni, azt jobban megbecsülni, tisztességesen megvizsgálni, becsületesen és igazsággal kutatni eredetét és viszonylatait...?

Ugye lehet... de ehhez magyar becsület, hívö magyar lelkiség és az igazságot mindenkor bátran hirdetö jellem kell. Így be is fejezem most ezt az "elöszó"-t és kérem az olvasót, hogy a fenti tulajdonságokat tudatosítsuk magunkban egyetlen-egy szóban, mely magába foglalja a becsületet is, a lelkiséget is és az igazságot is... így: MAGYAR.

Ezzel a MAGYAR tudattal olvassa a következö oldalakon leírtakat s aztán - ha a könyv végére ért - kérem, hogy szeressük, becsüljük, ápoljuk és tiszteljük együtt -jobban, mint eddig - ÉDES MAGYAR ANYANYELVÜNKET!

Rokonság vagy azonosság?

Néha-néha megjelenik az emigrációs sajtóban egy-egy jóakaratú cikk, mely emlékeztetni akarja olvasóit arra, hogy létezik valami rokonság-féleség a "már kihalt" sumir és a "még élö" magyar nyelv között. Csaknem kivétel nélkül minden író, aki ezzel a témával foglalkozik - a "szóhasonlítások módszerét" használja. Érthetöen és egyszerüen kifejezve - mindig azt emlegetik, hogy 500, vagy 1000 azonos szavunk van a sumírral. Bobula Ida a "sumir-magyar nyelvrokonság" hangoztatója - 2000 szavunkat eredezteti Sumériából.

Nemesnek és sok kutatás eredményének tartom ezeket a megállapításokat, de a magyar nyelv eredetiségének mérhetetlen gazdagsága és különlegessége sokkal több lehetöséget nyújt a nyelvészeti kutatások lefolytatásában, mint a "szóhasonlítások", "hangzóváltozások" és egyéb etimológus következtetések. Ha pedig ezeken a munkálatokon továbbmegyünk, akkor a sumir- magyar nyelvanyag már nem rokonságot, hanem ennél sokkal többet mutat.

Dr. Novotny volt az elsö kutató, aki az írott magyar nyelvemlékeink szövegeit vette vizsgálat alá. Megérthetö csodálattal állapította meg, hogy pl. a "Tihanyi Apátság Alapítólevelének magyar szórványai" (azaz a latin szövegbe ékelt oly magyar mondatok, melyeket az idegen nyelvü egyházi írnokok képtelenek voltak latinra fordítani) egyáltalában nem hasonlítanak a mai magyar nyelv mondataihoz, hanem azonosak a ma sumírnak nevezett nyelvvel. (Csak a latin nyelv betüivel irt fonetika ad írásbeli, csekély különbséget, mely logikus. Képzeljük el, hogyan írja le pl. az angol mondatokat egy angolul nem beszélö kínai. Így írták le a magyar kiejtést latinul az egyházi - és talán magyarul sem beszélö írnokok, akik az okmányt szerkesztették.)

Nézzünk meg néhány ilyen mondatot:

(a latin fonetikával irt szöveget az elsö sor, a helyest sumir-mahgar formát a második sor és a mai magyar nyelv szerinti kiejtést a harmadik sor mutatja.)

NE-WE-MA -AG-GU -C -BAR-DU-OS
NU-WU-MAH-AG-HU-U-KE-BAR-DU-US
NE-I -MA -D - JU-U-K -PAR-TU- S

ESE-UL-WE-K - ERE-US ZEN -T
ESE-UL-WE-KE-GERE-US ZIEN-TU
ŐSEI -N -K - ERŐS-SZEN -T

IE-LE -SE-U-C
GE-LEH-SE-U-KE
JE-LE -SE- I-K

Nem kell nagy nyelvészeti tudás annak a megállapításához, hogy itt egy-azonos nyelv három különbözö fejlödési fokozatával állunk szemben.

Ugyanis nemcsak a szavak azonosak, hanem a mondatképzés és a nyelvtani törvény is azonos formában kerül alkalmazásra. Tehát ilyen mondatok birtokában már nem beszélhetünk többé sumir-magyar rokonságról, mert a szóhasonlításokon tovább menö nyelv-vizsgálat a két - eddig különbözönek vélt nyelv - azonosságát mutatja.

Dr. Novotny felsorolja tömegben a régi nyelvemlékeink sumir-mahgar mondatait és a pontos egyeztetéseket közöltem "THE SUMERIAN WONDER" c. könyvemben. Az összehasonlító nyelvészetben egyedülálló az a valóság, hogy az eddig "kihaltnak" vélt sumir nyelvet - latin betükkel leírt állapotban - találjuk meg az i. u.-i 1000-dik év körüli nyelvemlékekben. Ez a felfedezés pedig kétségtelenül bizonyítja azt, hogy a Dunamedence-i Magyar Nép az i. u.-i 1000-dik esztendö körüli idöben azt a nyelvet beszélte, amit ma a nyelvtudomány SUMIR-NYELV-nek nevez.

Tekintetbe véve azt a történelmi valóságot, hogy ezt a - nyelvtudomány által - "sumirnak" nevezett nyelvet, a Dunamedencében, MAGYAROK beszélték, ez a magyarok nyelve. Ha ezt a nyelvtudomány sumirnak nevezi, akkor egy azonos nyelvnek íme, két neve van. Az i. e.-i évezredekböl származó formájának "sumir" nevet adott a nyelvtudomány, és az i. u.-i 1000. év körül "leírt" formáját magyar nyelvnek nevezzük, de a két nyelvforma azonos és csak a "kiejtés módjában" különbözik egymástól. Mondhatjuk tehát azt, hogy 5000 év távlatában ez a sumir-magyar nyelv megtartotta önmagát és csak az emberi fejlödés ütemének természetes változásaihoz alkalmazkodott.

Aztán, ha kiegészítjük indokolásunkat annak az érdekességnek a hangoztatásával, hogy az elmúlt évezredek azon "írástudó népe", melyet a mai tudomány egyszerüen csak "sumirnak" nevez - önmagát MAH-GAR névvel különböztette meg - akkor megértjük azt is, hogy itt - még a nép - és nyelv-elnevezésben is - egy hagyománytiszteleten alapuló folytonossággal állunk szemben és az i. elötti MAHGAR nép neve is felvette a természetes nyelvfejlödés parancsolta változatot és MAGYAR LETT A MAH-GAR-ból. Mondhatjuk azt, hogy ez a nyelv ellenállt minden eröszaknak, mely élete ellen irányult. Megmaradt. De akkor olyan csodálatos tulajdonságokkal kell rendelkeznie, ami elfeledhetetlenné és megváltoztathatatlanná teszi. Eddig senki sem kutatta ezeket a csodálatos tulajdonságokat. Miért is nem...? Valószínüleg azért nem, mert senki sem gondolt ezekre - a -más nyelvekben elö nem forduló - adottságokra, különlegességekre mondhatni "csodákra", amik a mahgar-magyar nyelv megmaradásának és változtathatatlanságának biztosítékai. Költök, lánglelkü zsenik fedezik fel a "magyar nyelv" gyönyörüségeit.

Nyelvtudósok, akik magyarul is beszélnek, idegenek, de igazságosan nyilatkoznak - megcsodálva a magyar nyelv tökéletességét. Sokat gondolkoztam ezeken - de legföképen Sir John Browning megállapításai ösztönöztek arra, hogy olyan módszerrel fogjak hozzá a MAGYAR NYELV tanulmányozásához, amilyent eddig senki sem alkalmazott. Ugyanis mindig arra gondoltam, hogy ez a - legalább pár tucat nyelvet beszélö - különleges tudós, ha úgy vélekedett a Magyar Nyelvröl, mint ahogyan leírta - valami olyan csodálatos tulajdonságokat, sajátosságokat és nyelvészeti kincseket kellett meglátnia a Magyar Nyelvben, amit a világ többi nyelveiben nem bírt felfedezni. Ezért írom nagybetüvel - így: "Magyar Nyelv ". Ismételjük csak meg Sir John Browning szavait, hogy kellö indokolást nyerjünk azokra, miket a következökben fogok elmondani. Így Sir John Browning:.

"A Magyar Nyelv egyetlen darabból álló terméskö, melyen az idök viharai karcolást sem ejthettek. Nem az idök változásától függö kalendárium. Nem szorul senkire... nem kölcsönöz, nem alkuszik, nem ad-vesz senkitöl. Ez a nyelv a nemzet önállóságának, a szellemi függetlenségének legfényesebb emléke.

Amit a tudósok nem tudnak megfejteni, azt mellözik. Ez a nyelvészetben is így van, csakúgy, mint a régészetben is. Az egyiptomi templomok egyetlen köböl készült padlatait sem tudják megmagyarázni. Honnan ered, melyik hegységböl vágták ki e csodálatos tömeget, miként szállították le, vagy emelték fel a templom tetejéig.

A magyar nyelv eredetisége ennél sokkal csodálatosabb tünemény."

Feltört belölem a könyörgés és - itt, az öreg-otthonomban - fel akartam érni "magyarul" az Istenig - mondva: "Uram-Isten...! Ha a nyelvben, a mit most szólok, ily csodálatos "tünemény" az, amit megengedtél a magyar-ember részére - adj eröt, hogy meg is leljem azt." Hát elindultam a nagy keresésben. Tudtam azt, hogy el kell vetnem mindazt a módszert, amit a mai nyelvészek a "Nyelvröl - Felnötteknek" sugalmaznak. Tudtam, hogy nincs szükségem a különféle "dimenziós nagyságrendekre". A "lineáris" vagy "nem lineáris" nyelvi eszközök adta segítség sem lehetett irányítóm. Valami "más" kiindulást kellett találnom. Valahogy így okoskodtam:

MAH-GAR volt a neve ösi nyelvünknek, de ez valójában annyit jelent a nyelvtudomány által "sumirnak" nevezettek szerint: "tudás népe", Ha a MAH-GAR a "tudás népe", akkor nyelvében, nyelvének szerkezeti felépítésében is benne kell lenni a "tudásnak". Vagyis - más szóval - az az "eredetiségi tünemény", amit Sir Browning 1830-ban megállapított, - a mahgar- magyar nyelv képzésében, szerkezeti felépítésében és keletkezési mikéntjében kell mutatkozzon. Ezt a felismerésemet igazolják az összes nyelvészeti munkák, melyek a Magyar Nyelvvel foglalkoznak. Ugyanis mindenki a már "készen lévö" nyelvböl indul ki és a módszerezés egyáltalában nem alkalmazkodik a magyar nyelv keletkezési sajátosságaihoz, egyedüli és különleges belsö szerkezetéhez. Miután ezeket a nyelvteremtési körülményeket figyelembe nem veszik - szóba sem kerülhetnek a mélyebb vizsgálatok, mint az egytagú szavak jelentésének a természetbe gyökerezö eredete s azoknak a karizmatikus függöség láncába való kapcsolódása. Minden tanulmány a "felületen" bonyolítja le a nyelv vizsgálatát. Nem a "gyökérböl" indul, hanem a "hajtást" ápolgatja... és rendszerint - a "vadhajtást".

-Az én elhatározásomat, a módszerem megválasztására, nagyon befolyásolta az Akadémia Kiadó (Budapest, 1966) egyik értekezése, mely "ADALÉKOK a MEG IGEKÖTŐ FUNKCIÓJÁNAK VIZSGÁLATÁHOZ a MAI MAGYAR NYELVBEN" címmel jelent meg. Ennek a munkának célját és értékét a 7. oldalán közölt és alább idézett kitétel határozza meg:

"Mivel csak kevés olyan ige van, amely nem járhat meg igekötövel, az utóbbi használati köre olyan tág, hogy ennek elhatárolása nem adhat szilárd támpontot a meg értékének objektív meghatározásához. Bizonyos objektivitás annyiban lehetséges, amennyiben a puszta és igekötös igét egymástól világosan különbözö folyamatokra alkalmazzák (áll - megáll), az esetek többségében azonban a meg csak árnyalati változást eredményez, amelyet különbözöképpen lehet magyarázni s amelynek értelmezése, még a mag varok nyelvi tudata számára is, valóban ingadozás forrása."

Ebböl a munkából azután észrevettem azt, hogy

1.) a kutató a magyar "igéket" már készen lévö "vásári áru"-nak minösítette és egyáltalában nem volt tekintettel az

igékben - jobban mondva - a "magyar igékben" tartalomként lévö igei cselekvésre, amelyet az ige kifejez, amelyért létezik.

2.) Megállapítottam azt, hogy a jószándékú francia nyelvészt, a tanulmány szerzöjét, az "általános nyelvészet tanárát" megrögzött és szélsöséges finnugoros magyar nyelvészek irányították, bírálták, kiegészítették és franciául irt tanulmányát magyarra fordították. Ebböl azt a következtetést vontam le:

- Ha a finnugor nyelvészetnek fontos a magyar nyelv MEG igei elörag valóságos értékének semlegesítése - akkor innen kell kiindulnom. A kiindulást ismét a megnevezett tanulmány alábbi - félrevezetö szándékú - kitétele igazította el:

"Világos, hogy a meg müködési módjai olyan megkülönböztetéseknek képezik alapját, melyek a hagyományosan igeszemléletnek (aspektusnak) nevezett képzetcsoportba tartoznak. Az is világos, hogy ez az elnevezés olyan fogalmakat takar, amelyeknek körvonalait rendkívül nehéz megha 828j91i tározni..."

- Itt találtam meg kutatási módszerem kiindulási pontját észrevettem, hogy nem az "igeszemléletnek" nevezett "képzetcsoport"-hoz kapcsolódik a magyar igei-elörag - MEG -, hanem az ige tartalmának, az igei cselekvésnek módosítására szolgál éppen úgy, miként a többi - rendszerint irányhatározó-jellegü - igei elöragunk, mint: ki-, be-, át-, fel-, le- stb. Rájöttem tehát arra, hogy nem az igékböl - mint nyelvi anyagból -- hanem a bennünk rejlö igei cselekvésböl kell kiindulnom, hiszen ebben rejlik a Magyar Nyelv belsö, sajátos tartalma, lelkisége és valószínüleg ez az, amit Sir Browning "csodálatos tüneménynek" nevezett.

Nézzük hát meg a rejtekét annak a nyelvi sajátosságnak, melyet így nevezünk:

IGEI CSELEKVÉS A MAGYAR NYELV IGÉIBEN

A magyar nyelv ige-tana meghatározza az igébe foglalt tartalom hivatását akkor, amikor a mondat állítmányként szerepelö funkciójának felderítésére azt kérdezi az alanytól: "mint csinál, mit cselekszik...?" és az állítmányként - legtöbb esetben - szereplö ige megfelel erre a kérdésre, hiszen minden ige cselekvést, végrehajtást, teljesítést fejez ki.

Most kérdezheti az olvasó - ha az ige "cselekvést" fejez ki, akkor már benne van bizony az... minek foglalkozni külön fejezetben az "igében lévö igei cselekvéssel"...? Ez a kérdés helyes a többi nyelvekre vonatkozóan, de a Magyar Nyelv igéjére NEM.

Ugyanis éppen az említett értekezésben "semlegesített" "MEG" - mint a magyar nyelv igéinek elöragja jelenti az igei cselekvés befejezett voltát - függetlenül attól, hogy az ige milyen idöben és módban van.

Vegyünk példának egy magyar igét: "JÖN" vagy "GYÖN". Hátha valaki JÖN... az JÖN és majd JÖN (jelen és jövö idöben). De - ha valaki MEG-JÖN - az nem "jön", hanem biztosan "meg-jön" és az igei cselekvés itt be van fejezve - akár MEG-jön, akár MEG-jött és MEG-jöhet is és akkor is, ha azt mondom: MEG-jö-he-t-né-l... Bizony befejezett tényként van az állításban a MEG-jövetel végrehajtása. Láthatjuk tehát, hogy a MEG funkciója nem "tágkörü", mint azt az említett értekezés helytelenül állítja, hanem különleges tökéletességgel rögzíti az Igei cselekvés befejezett voltát mint igei elörag.

A finnugor nyelvészet igen szeretné leködösíteni ezt a magyar nyelvi különlegességet éppen azért, mert sem a finnugornak nevezett nyelvekben, sem az indoeurópai és semita nyelvekben ilyesmi elö nem fordul és nyelvtanilag el sem képzelhetö. Egyedül a Magyar Nyelv rendelkezik ezzel a különleges sajátossággal, mely a nyelv tökéletes voltának és valóban "tüneményének" nevezhetö. (a finnugor nyelvekben NINCS igekötö.)

Megint át kell adnom a szót a kíváncsi hallgatónak és intelligens olvasónak, aki most így irányítja felém a logikus ellenvetését: hogyan lehetséges az" hogy sumir-magyar nyelvazonosságot hirdetve - azt állítjuk, hogy kizárólag a magyar-nyelv rendelkezik ezzel a sajátossággal...? Ha létezik a sumir-magyar nyelvazonosság, akkor a két - azonos nyelvnek hirdetett - nyelvfejlödés egyik állapotából sem hiányozhat. Ha megvan az i. utáni 1000. év körüli nyelvben és a mai magyar nyelvben, akkor meg kell lennie abban a nyelvrétegben is, amit a nyelvtudomány sumernak nevez!"

Az ellenvetés helyénvaló és igaz - de a válasz igen megnyugtató. Megvan a sumernak nevezett nyelvrétegben is, és e meglévés körülményeiben az a nagyon érdekes és izgató, hogy egy ilyen sumer igei elöragnak a nyelvben való jelenlétét nem magyar tudós fedezte fel, hanem a semita beállítású Krammer professzornak néhai tanítómestere - a német származású ARNO POEBEL professzor.

Arno POEBEL ismerteti nagyszerü könyvében (7) a MU kiejtésü "igei prefixumot" és "das Prefix MU" fejezetben, számos példát hoz fel ékiratos szövegekböl arra, hogy a MU az igei cselekvés befejezését jelöli "ohne Beziehung auf eine bestimmte Zeitshpäre" - vagyis függetlenül attól, hogy az ige milyen "idöben", vagy "módban" kerül kifejezésre. A mai magyar "MEG" igei elöragot az ösi nyelv is és az i. u.-i magyar nyelv is "MU" hangértékkel ismerte. Nyelvtani funkciója azonban mind a két kiejtésünek azonos. A "sumernak" nevezett ösi mahgar nyelven így mondjuk: MU-GIN... ma - MEG-GYÖN.

Látjuk tehát, hogy a mahgar-magyar nyelv MU-MEG igei elöragja valóban az igei cselekvés befejezését jelzi úgy, miként azt ismertettük. Ez az igei cselekvés azonban irányítható. Ugyanis, ha az igét "irányhatározó" igei elöragok valamelyikével látjuk el, úgy az igei cselekvést irányítottuk. Mondjuk nyelvünkben: KI-GYÖN, BE-GYÖN, EL-GYÖN. Az ösi - sumernak nevezett - nyelvállapotban ez: KI-GIN, BA-GIN, AL-GIN... a mai magyarral teljesen azonos értelemmel.

Menjünk tovább. Nézzük meg, hogy alkalmazható-e a MU-MEG igei elörag az ilyen irányított igei cselekvés befejezésének jelölésére...?

A vizsgálat azt mutatja, hogy a sumer-mahgar-magyar igék igei cselekvésének módosítására csakis egyetlen-egy igei elörag használható - kettö nem. (Logikus nyelvtani törvény ez, hiszen - ha "két" igei "elöragot" teszünk az ige elé, akkor az agglutináció (ragozás) törvénye szerint elsö igei elörag, a második pedig "belrag" (infixum), mely elveszíti automatikusan elöragi értékét tehát alkalmazásra nem kerül.)

Felmerül most az a nyelvtani probléma, hogy miképpen határozzuk meg az "irányított" igei cselekvésü ige igei cselekvésének "befejezett voltát" - ha a MU-MEG nem használható KI-, BA-, AL-, (KI-, BE-, EL-,) irányhatározó igei elöragok elé, vagy utánuk való helyezéssel...? Lehet-e egyáltalában valahogyan feltüntetni ezt a "tünemény"-nek nevetett különlegességet...? Az a hivatkozás, melyet a mahgar-magyar nyelv "tökéletes és magas-szellemü" állagára vonatkoztattunk ugyanis szükségelne valamiféle megoldást ilyen nyelvi változatra is. A válasz ismét megnyugtató. Ez a tökéletes nyelv gondoskodik arról, hogy ez a nyelvi szükségessé is kifejezhetö legyen és ez megint egy olyan különlegesség, ami megint nincs semmi más nyelvben, csak a mienkben - a sumir-mahgar-magyarban.

BADINY JÓS FERENC: The Sumerian Wonder. (Universidad del Salvador kiadása Buenos Aires, 1974. 131 oldaltól a 182. oldalig)

Dr. Novotny azonosítási szövegeit becsatoltam mellékletként a 29. Orientalista Világkongresszuson. Párisban - a Sorbonneon tartott elöadásom aktáihoz, miután ö betegsége miatt azt személyesen elöadni nem tudta. Ennek teljes szövege megjelent magyarul:

Dr. Novotny Elemér: "Sumer - Magyar" címen a Svájci "Duna Vállalat" kiadásában. Itt is közlöm a 2. sz. Függelékben

J. OPPERT a Societé Francaise de Numismatique et d'Archéologique 1869. január 13.-án tartott ülésén, az írást- feltaláló népet - a tudományos irodalomban legelöször - SUMER névvel illeti és e nyelv rokonságát a török, finn és magyar nyelvekkel, azok grammatikájából és szókészletéböl vett példákkal igazolta.

A British Múzeum 81-7-29, 130. jelzésü ékiratos szövegének alábbi része: EME - HU - MAH - GAR akkád nyelven LISAN - SU - ME - RI olvasattal van.

4.) Sir BROWNING, John: The Poetry of Magyar.

5.) DEME, László: A Nyelvröl - Felnötteknek. (Gondolat Kiadó Bp. 1988.)

6. PERROT, Jean: Adalékok a MEG Igekötö Funkciójának Vizsgálatához a Mai Magyar Nyelvben. (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1986)

7. POEBEL, Arno: Grundzüge der Sumerischen Grammatik. (Rostock, 1923.) A 220. és köv. oldalakon, különös tekintettel az 550., 551., 558. és 559. paragrafusokra.

E sorok írója, a sumer-mahgar-magyar nyelvben, a következö nyelvtani törvényszerüséget észlelte: ha az ige elött egy irányhatározó igei elörag áll, mely az igei cselekvés "irányát" meghatározza és ugyanennek - a már irányított - igei cselekvésnek "befejezett voltát" is fel akarjuk tüntetni, úgy az ige után helyezett "AM" - önálló szó - végzi el ugyanazt a funkciót, amit a "MEG" igei elörag hivatásának rendel a nyelv.

Pl.: MEG-GYÖN - MU-GIN........ = igei cselekvés - befejezett.
KI-GYÖN - KI-GIN........= igei cselekvés - irányított.
KI-GYÖN ÁM...KI-GIN-ÁM...= irányított és befejezett igei cselekvés. (A "magyar" forma után a hiteles "sumer" formát írtuk. )

A magyarul nem tudó, de "sumer nyelvtannal foglalkozó és nyelvtant szerkesztö" tudósok is felismerték a sumer nyelvben az AM3 (L. 579.) nyelvtani szerepét és azt "utóragnak" nevezi P: DEIMEL S.J. (8) Felfedezi, hogy ez az "állítás" megerösítésére" szolgál. Felsorol sok példát. Ezekböl láthatjuk a sumir "AM" éppen olyan használatát, mint a mai magyar nyelvben van. Vegyük elöször néhány igét: (9)

SU-TAG-GA ÁM......... díszített ÁM
GUB-BA ÁM............. megjelent ÁM
TURS-RA ÁM............ belépett ÁM

Mondatszerkezetben:

d.IM-DUGUD - hu KUR-MUS-A-DA HEG-BAD-DU ÁM
d.IM DUGUD madár hegy kígyójával elbánhat AM

MU-GIN-NA ÁM ITU-TIL-LA ÁM
ÉV- GYÖN ÁM IDŐ-TEL-ik ÁM

d.NINGIRSU ERIDU-TA GIN ÁM
d.NINGIRSU ERIDU-ból JÖN ÁM

(A sumir szövegek csak úgy fejthetök meg rendesen, ha így alája írjuk magyar jelentését, viszont így látható - az 5000 éves nyelvfejlödésü - nyelvazonosság is.)

NAM-SIG SU-BA MU-GAL ÁM

Pihenés kézbe megvala ÁM (pihentek)

Ezen utóbbi példából láthatjuk, hogy az ösi sumir nyelv éppen úgy, mint a mai nyelvünk- használhatja az ÁM szócskát olyan igék után is, ahol a MEGMU már elöragként szerepel és így a már "befejezett igei cselekvést" még jobban hangsúlyozza. pl.: MU-GIN ÁM,... =MEG-GYÖN ÁM... teljesen szabályos képzés.

Vannak olyan példák is, amelyekkel a magyarul nem beszélö kitünö sumerológus - P. Deimel S.J. - nem tud mit kezdeni és "predikatsnomina"-nak, vagy "copula"-nak és "emfatikus partikula"-nak is nevezni az AM szócskát. Ilyen példákat említ:

UR-SAG-GA AM... azaz.... ÚRASÁG ÁM... (uraság) DUG-GA-ZU ZI-DA ÁM3

SZAVA-TE IGAZ ÁM... (beszéded igaz ám, feltünö itt a 2. személyü személyes névmás birtokos formája "ZU", mely azonos a mai magyarral és így mondhatjuk a fenti "sumir" szöveget beszél-sz... igaz ám. A DUG4 fennmaradt a mai DA-DUG, "dadog" igénkben, melynek sumir értelme "egy helyben van a beszéd", vagyis nem megy elöre, mert "dadog".)

Rájön aztán, P. Deimel, hogy csaknem mindenütt alkalmazható az AM - még "számnevek" után is. Pl. UD-ES- AM... három nap AM. (UD = Idö, nap.)

A Sorbonne volt profeszora - Raymond JESTIN is foglalkozik könyvében (10) az AM3 "utóraggal" és a "jelentés értelmének hangsúlyozására" szolgáló nyelvtani elemnek tartja.

Az École du Louvre sumerológus tanárával - prof. Maurice LAMBERT-el a legjobb úton voltunk, hogy kutatási eredményeinket az AM3 szócskára vonatkozólag egyeztetjük. Miután ö megküldte nekem a 288 gépírású kéziratát a készülöben volt "GRAMMAIRE SUMERIENNE" c. munkájának és annak 64. oldalán "proposition independante nominale" elrevezést használ az AM3 szóra - mindazt, amit itt leírok, közöltem prof. Lambert-el, aki javaslataim tüzetes tanulmányozásába kezdett. Sajnos váratlan és hirtelen halála megakadályozta az egyeztetést, de itt áldozok e pár sorral jóakaratú és igazságos egyénisége emlékének.

Kiértékelve az eddig elmondottakat - megtanultuk, hogy a sumir-mahgar-magyar nyelvben lehet:

a.) Az igei cselekvést - irányhatározó igei elöragokkal irányítani.

b.) Ugyanezt az "irányított", vagy csak létezö - meghatározott - és "nem irányított igei cselekvés befejezett voltát" kifejezhetjük a MEG igei elöraggal, vagy az AM szócskával, mely a mondat, vagy kifejezésben mindig az ige után áll, vagy ige nélküli kifejezésben az utolsó helyen. Magára - az IGEI CSELEKVÉSRE vonatkozva pedig látjuk, hogy létezik a sumir-mahgar-magyar nyelvben - az eddigiek szerint:

l. "meghatározott" igei cselekvés, melyet az ige tartalmaz. Ezt fejezi ki határozottan, pl. jön, megy, áll, fut, tesz stb.

2.) "befejezett" igei cselekvés (függetlenül attól, hogy az ige milyen ige-módban és ige-idöben van), meg-jön, megáll, jön ám, megjön ám.

3.) "irányított" igei cselekvés... kijön, be-megy, át-fut, stb.

4.) "irányítottan befejezett" igei cselekvés... ki-jön ám, be-fut ám, el-ad ám.

Az eddig felsoroltak már valóban "nyelvi különlegességnek mondhatók, mert egyetlen más nyelvben sincs lehetöség az igen cselekvés ilyen változtatására. De ez még nem minden, mert nyelvünk csodálatos tökéletességével még tudja az igei cselekvést hátráltatni, fejleszteni és módosítani.

Nézzük meg a következökben azt, miképpen történik nyelvünkben - szintén 5000 év távlatában

AZ IGEI CSELEKVÉS HÁTRÁLTATÁSA VAGY LEFÉKEZÉSE

Nagyon jól tudom azt, hogy a mai magyar "nyelvtudomány" - az igék osztályozásánál - úgy tanítja, hogy "a cselekvö igék csoportjába tartozó gyakorító igéknek nevezik azokat, ahol a cselekvés hosszú ideig tart."

Én azonban a nyelv szerkesztését vizsgálom, mert csak ezt ismerve juthatunk el a különféle nyelv-fejlödési állapotok egyeztetésének lehetöségéhez. Igenis - tehát vizsgáljuk csak meg a módját, mikéntjét annak, ahogyan a nyelv, a maga. szerkezeti felépítésében hátráltatja, lefékezi azt az igei cselekvést, ami a mai "gyakorító" igében "hosszú ideig" tart.

Vegyünk elö példát: álldodál és sírdogál.

Analizáljuk e két mai "gyakorító" igének szerkezeti felépítését az 5000 éves azon nyelvtani törvények szerint, amelyekkel az ösi nyelv az igei cselekvést hátráltatni, vagy lefékezni akarta azért, hogy az "hosszú ideig" tartson. Ez a szerkezeti felépítés a következö:

5000 éves: AL - DA - G ÁL IR - DA - GÁL2
mai:..... ÁLL - DO - GÁL SÍR - DO - GÁL

Szótáregyeztetés:

AL (L. 205.) = magasnak lenni, állni.

DA (L. 335.) = oldal és helyhatározói belrag az igében. A fönév helyhez kötöttségét is jelzi. Ugyanezt találjuk meg az egyik legrégibb sumir ékiratban is, ahol a KÁL nép helyhezkötöttségét, lakóhelyét és egyben országát jelöli így: KAL-DA. Ezen munkám - Káldeától Ister Gamig - I. kötetének 242. oldalán bemutatom az Oxford-i Ashmolean Múzeum 1924. 475. számú ékiratának mását, ahol is felülröl a 7. sorban olvasható "KAL-DA" miképpen annak részleteit a 65. oldalon megmagyarázom. De Jézus korában a Galileai tó partján van a "mag-papok városa", melyet MAG-DA-LA néven találunk a térképen. Innen való az a MARIA MAGDALA, akit a kereszténységben Mária Magda-Léna elnevezésben ismerünk és az Úr leghüségesebb követöje és kedves tanítványa volt.

GÁL2 (L. 80.) = lenni. (az 5000 éves nyelv segédigéje.)

IR2 (L. 579.) = sírni. (E sorok írója szerint - a sumir szókészletekben feltüntetett "tíz" IR kiejtésü ékjel mindegyikéhez meg kell találni a megkülönböztetö mássalhangzót, vagy a magánhangzót kell megváltoztatni, mert a "tudás népe" nem beszélhetett úgy, hogy most a "tizen IR"-t mondom és most csak az "ötödiket". Van az 5000 éves nyelvben "egyhangzós" (homophonia), de ez 2-3 gyökre vonatkozhat csak, mint pl. létezik AR = ár adás és nép. ÁR = szerszám és ÁR = mint valamilyen árunak az "ára". Így van ír = írás és szagosító balzsam... ÍR.)

Az IR fonetikai értékhez tehát feltétlenül járulékos az "S'' és a kiejtés helyesen így van: SÍR.. annál is inkább, mert a fogalomjegy a "víz" és a "szem" jeleiböl van összetéve, tehát a szem vize fogalmat fejezi ki.

Az "IR"-t a szószedeti szabály szerint hosszú magánhangzóval kell kiejteni, így: "ÍR". Az ösi nyelvtörvény szerint ez megfordítottan is ugyanaz. Tehát a mai magyar "RÍ" igénk is jó 5000 éves és a L. 579. ékjel szabályos és ösi kiejtése a "SÍR" és "RÍ".

Máris észlelhetjük, hogy a mai "gyakorító" igék az 5000 éves és azóta is érvényes nyelv-szabályaink szerint alakultak, mely szerint a cselekvö ige igei cselekvésének hátráltatását úgy végezzük, hogy az igegyök mellé tesszük -igei belragnak - az ösi helyhatározó szót (DA) és kiegészítjük a "lenni" segédige (GAL) odahelyezésével.

Tehát: AL - igei cselekvését helyhez köti a DA és értelme "meghatározottan helyben áll"-~ "lenni".. vagyis "helyhez kötötten létezni". Hasonlóképpen a SÍR-DO-GAL... a sírást folyamatosítja.

Talán azt már nem kell magyarázni, hogy a nyelvünkben lévö magánhangzó-hasonulás szerint a ragok magánhangzói a gyökszóhoz alkalmazkodnak. Így lesz aztán a DA és GAL, "a" magánhangzójából másik magánhangzó, mint ÜLDÖ-GÉL, MEN-DE-GÉL, I-DO-GAL, stb.

Ez azonban csak az egyik módja az igei cselekvés hátráltatásának, vagyis meghosszabbításának. Vannak olyan igéink is, ahol másképpen kell megszerkeszteni az ige-alakot.

Vegyük példának a következö igéket: NYIT és HAL. Mind a kettöt 5000 éves igetö. Az igei cselekvés lefékezését úgy szerkeszti meg nyelvünk, hogy az alapigét összekapcsolja az AG = "csinálni" segédigével és az ellátja a 3. személyü személyraggal, mely "A" és kiegészíti még a TU = teremteni, tenni, igei meghatározó raggal... így alakul tehát az új igei szerkezet: NYIT-AGA-TU, nyitogat és HAL-AGA-TU, halogat. (A felesleges magánhangzó elesés (elizió) a nyelv sajátossága.) Így az 5000 éves törvény szerint szerkesztjük ilyen igéinket, ahol a régi és az új forma csak ismét a nyelvfejlödés- követelte módosulással különbözik egymástól. Így ugyanaz a:

VÁR-AGA-TU... és a VÁR-OGA-T
LAP-AGIA-TU... és a LÉP-EGE-T
GIN-AGA-TU... és a JÖN-ÖGE-T
AG (L. 97.... TU (L. 58.) NIT (L. 211. ) HAL (L. 589. )

Nagyon érdekes megjegyezni például, hogy létezik az ösi nyelvben a "fonetikai tükörkép szerinti ellentétes tartalom" is. Ugyanis - ahogyan a DA - mint igei rag - hátráltatta az igei cselekvést - a tükörképe AD fejleszti azt. Így: HAL-AD, DAG-AD, VIR-AD, AR-AD, MAR-AD. (Mai elnevezés "kezdö" igének nevezi e formát.)

Nyelvünknek aztán valóban csodálatos "tüneménye" az, hogy az így már fejlesztett igei cselekvést ismét hátráltatni tudja. Ezt úgy végzi el, hogy az igetöhöz kapcsolja ismét a 3. személyü személyes névmás rag-formáját... "A". Hozzáilleszti a "kézzel való beavatkozás" fogalmát a kéz = U szóval és megtoldja a már ismert TU = tenni, teremteni igével. Az új fogalom tehát módosul a "kézzel való tevéssel", mely a hátráltatás érdekébeni tényleges beavatkozást tünteti fel. Pl.:

Fejlesztett forma: Hátráltatva:

HAL-AD..... HAL-A-SU-TU.... hala-sz t
DAG-AD...... DAGA-SU-TU... daga-sz t
VIR-AD...... VIR-A-SU-TU.... virra-sz t
ÁR-AD....... AR-A-SU-TU... ára-sz t
MAR-AD..... MAR-A-SU-TU.... mara-sz t. stb.

És még tovább mondjuk a tökéletességet: mindezekböl a szerkezetekböl képezhetünk - a törvényszerü ragokkal fönévi és melléknévi igenevet, melléknevet... pl. HALAD, HALAD-ÁS, HALAD-NI, HALAD-Ó, HALAD-ÁS-OS.

Az ösi nyelv tökéletességét és a különbözö fejlödési fokozatokban nyelvazonosságot akkor látjuk, ha a mai szavakat is az ösi ragozás (agglutináció) képzöivel módosítjuk. Vegyük elö a VIR és PIR gyököket. Fejlesszük öket:

VIR-AD, VIR-A-SU-TU (viraszt) VIR-I-TU (virít) VIR-ULU (virul) VIR-A-AG (virág.)

A két elsöt már ismerjük.

VIR-I-TU és VIR-U-LU között az a különbség, hogy ez utóbbi határozottan "emberre" vonatkozik - lévén LU = "ember". E két formából máris láthatjuk a hangzó-harmónia törvényét, mely szerint: "ha az igegyök másik igével bövül a 3. személyü rag magánhangzója az alapgyökhöz illeszkedik. Ha azonban az igegyök névszóval kapcsolódik, a 3. sz. rag a névszóhoz igazodik. (Vir-U-Lu.)

Ugyanezt látjuk a PIR igénél a PIR-I-TU (pirít) és Pir-ULu (pirul) képzéseknél, de megemlítek még egy 5000 éves melléknevet, ebböl a PIR igéböl képzetten - így: PIR-US... PIR-OS.

Azt hiszem az eddigi ismertetés világosan megmutatta azt, hogy az ösi nyelv igetanában a kezdet, a teremtés, az igék szerkesztése, az általuk kifejezni óhajtott igei cselekvés függvénye. Ez a nyelvszerkesztési módszer egyetlen más nyelvben fel nem lelhetö és annyira tökéletes, hogy a sumir-mahgarmagyar nyelv valóban nyelvi "tüneményeket és csodákat" tud felmutatni. Ezek a tények pedig ékesen igazolják azt, hogy nyelvünk alapjai rendíthetetlenen és változhatatlanok. Ez pedig azt bizonyítja, hogy a sumir-mahgar nyelv ugyanaz, vagyis a két különbözönek vélt idióma azonos.

Miután az igei cselekvés indítékait és kifejezéseit így kellöképpen ismerjük már - be is fejezhetjük ezt a leckét. De talán fejezzük be úgy, hogy "állítsuk le" az igében lévö cselekvést is és mutassuk be azt az esetet, amikor sumir-mahgar-magyar nyelvünk "akcióképtelenné" teszi az igét. Csak bizonyos és tágas értelmü igéknél áll fenn az a lehetöség, hogy az igei "akció" holtpontra jut, és cselekvésképtelenséget sugároz az ige, a már ismert TU = teremteni, tenni, ige csatolásával. Pl.:

HAL-TU... mai formája... HOL-T, vagy HAL-T (halott) NYIL-TU... mai alakja... NYIL-T és így a

FÜL-TU... = fuI-T, és a SUL-TU... sül-T.

Hiszem, hogy, aki belemélyedt e tanulmány részleteibe, tanúságot tesz majd a MAGYAR NYELV ösi volta mellett és csatlakozik Sir John Browning azon véleményéhez, hogy: "a magyar nyelv eredetisége csodálatos tünemény".

E sorok írója ennél még továbbmegy akkor, amidön bemutatja azt, hogy az egy-azonos sumir-mahgar-magyar nyelv szerkezeti felépítésében és szavainak tükör-szimmetriájában benne van a teremtés története... s így ez a nyelv valóban az ISTENI IGE közlöje.

Ha valaki érdeklödö kedvvel követi az ismertetett kutatás menetét, úgy feltétlen izgalmasnak kell találnia azt, hiszen tulajdonképpen a sumir-mahgar-magyar nyelv "östörténetét" derítjük fel így együtt. Itt is úgy lépésröl-lépésre hatolunk be a nyelvszerkesztés titkaiba és találjuk meg ennek az ösi népnek hihetetlen nagy intelligenciáját, amivel ezt a nyelvet felépítette, elkészítette. Természetesen a sok ezerév fejlödési lehetöséget adott a kialakuláshoz. Azonban mi az alapokat találjuk meg, amikre a nyelv-épület rákerült. Ezekben az alapokban pedig annyi a különlegesség, hogy érdemes vele tovább foglalkozni.

Vegyünk tehát megint elö két olyan ige-gyököt, mely többjelentésü... Legyen az a: RI... és a HAL.

RI... igetöben rejlö igei cselekvés karaktere attól függ, hogy belöle miképpen képezünk igét. Ugyanis:

RI - AN... képzéssel az igei cselekvés eltávolodást, elválást, jelent. (Ez a jelentés fennáll már 5000 éve és fogalomjegye (L. 86.) is igen régi. Ennél a szótagnál is látszik, hogy mennyire szükséges a magyar nyelv tudása az ékiratok megfejtéséhez, hiszen a GU-RI szavunk -RI szótagját RI 3-ként és a RI-GÓ szavunkban a RI-...RI9 alatt található meg a sumir szószedetekben az összesen "tizenegy" különféle "RI" között.)

RI - AD... s ebböl - az elöbbiek szerint - RI-A-SU-TU... "riaszt".

(Valószínüleg a "RI" igei cselekvés ezen "ri-ad-ós" formája szolgál a RI-GAL, RI-VAL (ijedt-lenni] változatnak.)

Különbség található a módosításokban a két cselekvés különbözö voltában, mert RI-AN-ASU-TU (rianaszt) és RI-A-SU-TU (riaszt) nem ugyanaz.

Amire itt fel akarom hívni a figyelmet, az nyelvünk azon különlegessége, hogy - amennyiben a "RI" és "HAL" igegyököknél megnyújtjuk a magánhangzót - az igei cselekvést is teljesen átalakítottuk, mart az így nyert új igei cselekvés, melyet az új képzések - a "HÁL"... és a "RI" tartalmaz, meröben különbözik a rövid magánhangzós gyök igei cselekvéstöl. E két új képzés igei cselekvésének az állandósítása (hátráltatása) is másképpen történik, mint a rövid magánhangzós elödjéé, mert azt így képezzük:

HAL-DA-GAL2 (hál-do-gál) és RÍ-DA-GAL (rídogál, sírdogál).

Akarattal veszem a megnyújtott képzés után a HAL másik jelentését, ahol az igei cselekvés az emberi "hallással" azonos. Ma így írjuk: HALL, és egyáltalában nem tudjuk, hogy honnan, miért és hogyan lett az emberi hallás igéje is olyan kiejtésü, mint a HAL-ni igei cselekvést tartalmazó igénk, vagy a vízben úszó HAL. Ugyanis az ösi nyelv ékírásos fogalomjegye a "TUDÁS"-ra alapítja ennek az igei cselekvésnek a kifejezését.

IZ - KU... "tudás"... IZ (L. 13.) "lélek" és KU (L. 536.)... "hatalom".
IZ-KU-PI... "tudás a fülben"... azaz "hallás". PI (L. 383)...

"fül".

A mai - magyarul nem beszélö - sumerológusok ezt a három jelböl álló fogalmat "GESTÚ"-nak ejtik ki, ahol a "Tl'T" szótag "TUG"-nak is ejthetö... és GESTUG formában is megtaláljuk az irodalomban a "hallás" és "hallani" fogalmakat. (E sorok írója a "GES" kiejtést elveti, mert ezt csak kifejezetten "fa"-féleségekkel kapcsolatban lehet mondani, mint a magyar "GESZT" régi formáját. Itt ennek az ékjelnek "ÍZ" a hangtani értéke)

IZ-TUG... tehát az általánosan használt régi értéke a mai "hallani" igéknek. Azt a feltevést, hogy ez a "HALL" szavunk kései eredetü - bizonyítja az ellenkezö fogalom, a: SÜ-KET... (régi formában SU-KUT.)

Ugyanis az ösi sumir-mahgar nyelvünk a "nem hallás" fogalmát a "hallás" fogalomból szerkesztette úgy, hogy a "hallást" jelentö ékjelek után odatette a "sötétség" fogalmának jegyét, melyet a mai szószedetek "SUZ" értékkel és kiejtésben rögzítettek. (SUT L. 545).

(ÍZ) TUG-SU2... jelentése... SU-KUT... fejlesztve... SÜ-KET.

Láthatjuk tehát, hogy a TUG (lágyan TUK) értéke a tükörszimmetriás változásban (az ellenkezö fogalom fordított sorrendben vett értékeléssel adódik az ösi nyelvben)... "KUT" olvasatot kap. Vagyis "megfordul a tudás a fülben", mert elötte van a "sötétség"... a SU2... vagy pontosabban "SÜ". A TUG-SU érték így fordítva hangoztatandó... SU-KUT... SÜ-KET... a magánhangzó harmónia törvényszerüségével módosítva.

A SÜ-KET szavunk mutatja meg nagyon jól azt, hogy régen a hallás azonos volt a TUG... vagyis KU-PI (tudás a fülben) kiejtésü alapigénkkel és a "HALL" gyök (így két "1"-el) már nyelvújítási eredmény.

Ezt bevezetönek ismertettem, hogy majd a "Teremtés Története az ösi Nyelvben" szószerkesztési és értelmi, tükörszimmetriás állapotán ne csodálkozzunk.

A MAGYAR NYELV CSODÁLATOSSÁGÁRÓL

Sir John Browning bámulattal emlékezik meg a Magyar Nyelv különlegességéröl, amikor "A Magyar Nyelv" c. fejezetben közli az alábbi szöveget?

Láthatjuk, hogy ugyanazon szótagok másként való csoportosítása - más értelmet ad. Ez CSAK EGYEDÜL a mi sumir-magyar nyelvünk tulajdonsága.

A very curious example of two distinct meanings to the same syllables, when differently arranged, is given in the Szép Literatúrai Ajándék, for 1820, p. 65.

Bor Istene! mámoros tóba
Nyíl az öröm böltsöje
Megtompul talán gondom
Bor után. Bor a' kedv Ellöje.

Boris te! nem Ámor ostoba
Nyila zörömböl. Tsöje
Meg tompult a' lángon.
Domború tán Bora kedvellöje.

8. P. DEIMEL, Anton S.J.: Sumerische Grammatik 2. Aufl. (Roma, 1939.) 99. és köv. oldalakon "Das Suffix - am."

9. P. DEIMEL, Anton S.J. említett munkájának 100. és 101. oldalairól vesszük át a felsorolt példákat, melyek után be van írva a pontos hivatkozás, hogy a kiragadott szövegek milyen számú ékiraton találhatók.

10. JESTIN, Raymond: Abrégé de Grammaire Sumerienne (Geuthner Paris, 1951. 60. oldalon.)

II.

Fejtsük meg együtt az ékírást!

Egyedül vagyok a magyar származású sumerológusok között, aki NEM sumir- magyar nyelvrokonságról, hanem sumir- magyar nyelv azonosságról beszél: Természetesen ezt csak azok fogják azonnal elfogadni és megérteni, akik belemélyednek az ókori ékiratokról lefejtett és "sumirnak" nevezett ösnyelv tanulmányozásába. Mivel az ítélet-mondás feltétele a tudás, szükséges tehát elöbb tanulni és aztán határozni.

Ezért kérem az olvasót, hogy azonnal fogjunk hozzá együtt az ékiratok megfejtéséhez, mert így valóban tanulunk majd.

A közös munkában azonban szeretném elöbb a szükségesnek mutatkozó bevezetö ismertetést az alábbiakban megadni:

1.) A mai magyar nyelv ragozó rendszerét és szókészletét nem úgy kell kezelni, hogy a nyelv minden tartalma és részlete azonos az ötezer év elötti ókori nyelvvel. Az emberi müveltség és tudás emelkedésével a nyelvek is változnak, fejlödnek. Különféle befolyások és hatások formálják és változtatják. Ilyen ötezer éves távlatú összehasonlításokban a nyelvészek a legkisebb lehetöségeket is számbaveszik. Gondoljunk csak pl, a szanszkrit-angol, vagy szanszkrit-német nyelvrokonsági levezetésekre. Olyan óriási különbségek vannak az összehasonlított nyelvek között, hogy sokszor szinte lehetetlennek látszik a rokonságok indokolása. Mégis sikerült az u.n. "hangtörténeti és hangfejlödési" lehetöségek figyelembe vételével ezeknek az indo-európai nyelveknek az "összevetése."

A sumir-magyar nyelvhasonlítások azonban nem ilyen távlatúak és nem mutatnak fel ilyen nyelvtudományi nehézségeket, mert

a). Az ókori és "sumirnak" nevezett ösnyelv legtöbb egytagú szava értelemben is és hangtani értékével is 'egyezik a mai magyar nyelv szavaival.
b.) A ragozási rendszere mind a két nyelvnek ugyanaz és
c.) a nyelvi különlegességek is egyeznek.

A magyarul beszélö tanuló tehát igen érdekes tanulmányt tud végezni, mert minden nap jobban bebizonyosodik arról, hogy a saját nyelvének fejlödését tanulmányozza.

2.) Nem szabad tehát abba a hibába esni, hogy valaki csak a szófejtéssel (etimológiával) foglalkozzon. Különösen az u.n. finn-ugor nyelvekkel való szóhasonlításokat és egyeztetéseket kell teljesen felhagyni. Ugyanis ezeknek a vogul, osztyák stb. nyelveknek a szóállaga a Kr. utáni XVIII. századbeli nyelvhelyzetet tünteti fel. Miután a magyar nyelvröl a Sorbonne kiadványa (Glottkronologia) megállapította, hogy az ösgyökök 68 %-os tartalmi értékével, a magyar nyelv, a jelenleg beszélt nyelvek között, a legrégibb eredetei, tehát prehisztorikus, - nem lehet a fiúcskából származtatni a nagyapát.

3.) Figyelembe kell venni azt a körülményt is, hogy a sumir- magyar nyelvazonosságban a hangtörténeti fejlödéseknek is megvannak az írott bizonyítékai. Ugyanis az ösi "sumirnak nevezett" nyelvünk egyik hangtörténeti változata megtalálható azon az ékiraton, mely a Kr. elötti VI. századból való s amelyet Henry C. Rawlinson fejtett meg és nyelvét "szkíta-nyelvnek" nevezte. Tehát az ösnyelv létezése után 1500 évvel van írásbeli bizonyítékunk nyelvünk változására. Úgy rendeltetett, hogy megint elteljen 1500 esztendö az újabb hangtörténeti írásbeli bizonyítékig. Ugyanis ezek a bizonyítékok a Kr. utáni X. századból "latin-fonetikával írt" u. n. magyar szórványok a Tihanyi Apátság alapítólevelében és egyéb iratainkban. Ezek a nyelvemlékek kétségtelenül bizonyítják azt, hogy a Kárpátmedence nyelve - vagyis az u. n. Árpád-Honfoglaláskori magyar nyelv nem a mai magyar nyelvünkkel, hanem a Mezopotámiában beszélt ösnyelvünkkel volt azonos. De annak a helyzetnek is ékes bizonylatai, hogy István király térítése bizony eltérítette nyelvünket is az eredetiségétöl. A nyelv erös gerincének - a ragozó rendszernek és a nyelv lelkiségét vivö és változhatatlan szavaknak - köszönhetö az, hogy nyelvünkben mégis annyi "sumir-mah-gar" azonosság maradt fenn, mely meghaladja a rokonság létezéséhez szükséges bizonyítékok mennyiségét és a NYELVAZONOSSÁG megállapítását követelik.

4.) Éppen ez a "nyelvazonosság" az, mely a magyarul beszélö sumerológusok elé egy óriási nyelvészeti feladatot állít.

Ugyanis ezt a "sumirnak nevezett" ösnyelvünket olyan nyelvészek fejtették le az ékiratokról, akik magyarul nem beszéltek és a ragozó nyelvek szerkezetét és felépítését, tanulmányaik során, nem tartották szükségesnek elsajátítani. Egyetlen ragozó rendszerü nyelvet sem beszéltek, csak semita, vagy indoeurópai nyelveknek voltak birtokában.

Ilyen körülmények között tehát az a nyelv, amit ma "sumirnak" neveznek, úgy van összeállítva, hogy azt beszédre alkalmazni nem lehet és öseink sem tudták volna azt használni.

Ezt a nyelvet át kell értékelni. Elsösorban a hangállományát kell kiegészíteni éppen azért, mert a babilóni - sumir-semita kétnyelvü ékiratok alapján - a semita nyelv hangzóállományát használták fel a "sumir nyelv" hangtani értékeinek a rögzítésére és így a 14 semita mássalhangzó használati segítsége nem ad elegendö alapot a sumir nyelv valóságos kifejezésre. Ez a könyv tehát nem az egyszerü "tanítást" szolgálja, hanem a sumirnak nevezett és indoeurópai nyelvészek által rögzített nyelv szakszerü kritikája is amelyik azzal a céllal került kidolgozásra, hogy a "sumirnak" nevezett ösnép nyelvét úgy sikerüljön visszaállítani, ahogyan azt ök valóban beszélhették.

A "SUMIRNAK NEVEZETT" NYELV TÖRTÉNETE

Ha a "nagy" díszítöjelzövel illetett Macedón Sándor nem pusztított volna el minden kultúr-emléket Közelkeleten, akkor talán nem takarta volna be az ékírás rendszerét a feledés homálya. Az ö valóban "nagynak" nevezhetö rombolásai nélkül jobban ismerné az emberiség mai örökségének hajdani alkotóit is. Nem kellett volna elmúlnia annak a csaknem 2000 esztendönek, míg a kíváncsi dán expedíció még kíváncsibb matematikusa, CARSTEN NIEBUHR, felfedezte a nagy aquemédia-perzsa Dárius király volt Persepolis-i emlékeinek romjain, a köbe vésett, furcsa ékiratot.

Ez a "Pusztító Sándor" az oka tehát annak, hogy világunk csak Kr. u. 1763-bar ismerte fel újra azt az írásrendszert, amit ma az "írást feltaláló nép" - a "sumir" - alkotásának ismerünk el - az úgy nevezett ékírást. Ennek nemzetközileg használt neve: "cuneiferm" - írás.

NIEBUHR, ékiratos jegyzetei jutottak el 1802-ben a 27 éves, német nemzetiségü, George Friedrich GROTEFEND görög-szakos tanárhoz, aki elöször foglalkozott tudományosan ennek az írásnak a megfejtésével és a persepolisi - óperzsa nyelven írt, alfabetikus ékírás egy rövid szövegét leolvasta.

A Niebuhr által lejegyzett szövegek nem bizonyultak elegendönek az ékírás nagy titkának megfejtésében és Grotefend megfejtése sem biztosította az u. n. "code"-t, mely alapja lehetett volna a további megfejtéseknek.

Ennek a nagy titoknak a megoldása egy kiváló, fiatal, angol kapitány nevéhez füzödik, aki nemcsak katona volt, hanem szorgalmasan tanult is hivatása mellett. A keleti nyelvekkel foglalkozott s amikor az angol kormány a Kurdistan-i kormányzósághoz osztotta be szolgálattételre, már kitünöen beszélte a perzsa nyelvet is.

Az elsö ékiratot Ecbatana egyik szikláján látta meg. (Ecbatana Média fövárosa volt hajdanában.)

Kis idövel késöbb fedezte fel azt a feliratot, amelyik csaknem 1700 láb magasságban van a Behistun-nak nevezett kis perzsa város fölött, melyet a nép "Bagistan" néven hív csak, ami annyit jelent: "az Isten Tanyája". Maga a sziklába vésett írás 60 láb széles és 22 láb magas. A bátor Rawlinson kapitány felmászott a sziklákra, kötélen lógatta le magát, de 1835-47 között lemásolta a háromnyelvü feliratot és azokat - Grotefendtöl teljesen függetlenül - meg is fejtette. Az elsö írásfajta az "ó-perzsa" volt. Ezzel könnyen végzett, mert beszélte a perzsa nyelvet és ez az írás alfabetikus és csak 40 különbözö írás-szimbólumot tartalmazott.

A második fajta írás - az elamita volt. Ennek már kb. 100 írásszimbólummal rendelkezö rendszere nehezebb munkát adott.

A harmadik írást ekkor "akkádnak" nevezték és nem alfabetikus, hanem több-száz ékjel-szimbólummal rendelkezö szótag-írás volt.

Minden nehézséget legyözve - Rawlinson kapitány és assiryológus 1853-ban már mind a három írásrend kulcsát meglelte és az "akkádnak" nevezett írásrend nyelvét "szkíta nyelvnek" mondja, mely nem indo-európai és nem semita. (1)

Jules OPPERT francia assiryológus is bekapcsolódik az ékiratok tanulmányozásába és 1855-ben a következöen számol be kutatási eredményeiröl: (2)

"Az ékírást nem a semiták, tehát nem az asszírok, találták fel. Az ékírás szillabikus karaktere folytán rosszul illik egy semita nyelvhez. Az asszír jelek hangértékei különben sincsenek a legcsekélyebb vonatkozással sem a jelek ideográfikus értékeire. Az írásfeltalálók népe a nagy urali (szkíta, tatár vagy turáni) nyelvcsoporthoz tartozik." Ugyanez az OPPERT 1859-ben ezt a szkíta nyelvet a magyar, mongol és a török nyelvekkel hozza kapcsolatba, majd 1869-ben (3) az írásfeltaláló népet "su-me-er" néven nevezi és nyelvüket a magyar, finn és török nyelvekkel mondja rokonnak s ennek bizonyítására nyelvtani és szótani példákat is felsorol.

Míg az" ékírás" megfejtésének atyja Rawlinson, a "sumir"-nak nevezett nyelv felfedezésének a dicsösége OPPERT nevéhez füzödik, aki már 1854-ben kifejezetten állítja, hogy a "babilóni nyelv mellett az ékiratokon egy másik nyelv is szerepel, amelyik a szkíták nyelve és nem semita.' Ugyanezt a ragozó rendszerü nyelvet, amit OPPERT már "sumirnak" hív, a másik nagy francia tudós Francois LENORMANT "akkád"-nak nevezi és 1873-ban megjelenö nagyszerü müvében (4) közli ennek a nem semita és ragozó nyelvnek teljes grammatikáját, valamint a grammatikai paradigmák gyüjteményét és 548 ékjelnek a jegyzékét, a fonetikus és ideográfikus olvasásaikkal együtt.

Ugyancsak ebben a müvében rokonítja ezt a nyelvet a turáni nyelvek finn-ugor csoportjával, a magyarral és a baszkkal is.

Lenormant munkája volt az elsö, mely iszonyú nagy kritikát kapott pro és kontra.

A semiták - Halévyvel az élükön - ellene vannak, míg a komoly tudományos kutatások, intézmények és egyetemek képviselöi határozottan mellette vannak és kutatási eredményeit ki is egészítik.

Így pl.: E. SCHRADER - a Jenaer Literaturzeitung 1874. évfolyamában logikusan továbbfejleszti a saját és Lenormant véleményét az ékírás NEM semita eredetére vonatkozóan és a babilóni semitáktól nemcsak az írás és a mitológia feltalálását tagadta meg, hanem az éposz költészet eredetét is a turáni öslakosok javára könyvelte el.

Ennek indokolásában azt fejti ki, hogy "a semiták közül csak a babilóniak hoztak létre valóságos epikai alkotásokat, de sem az arabok, sem a héberek, sem az arámiak nem. Tehát a babilóni semiták is csak kölcsönvették ezt a müfajt a turáni elödöktöl."

Igen hosszú lenne felsorolni azoknak a NEM MAGYAR, assziryológusoknak a nevét, akik csatlakoztak Oppert és Lenormant kutatási eredményeihez az ékírást feltaláló nép Turáni eredetére vonatkozóan, Ezek közül A. H. SAYCE angol tudós még Budapestre is jött, hogy magyarul tanuljon és mondhatjuk, hogy nincsen ebben az idöben egyetlen egy komoly és elfogulatlan tudós sem, aki helyben ne hagyta volna ennek az ösnyelvnek turáni származását.

Magától adódik tehát a kérdés: Miképpen lehetséges az, hogy a "magyar tudomány" nem kapcsolódott be ezekbe a kutatásokba...?

Mi volt és mi lehetett az oka annak a negligenciának, ami pl. német vagy angol részröl el sem képzelhetö, ha a sumirnak nevezett ösnyelv az indo-európai nyelvek közé lett volna sorolható. Minden nép büszkén viselte volna "az írásfeltaláló nép rokona", vagy "örököse" címet.

Ha megvizsgáljuk a "magyar" tudósok erre vonatkozó reakcióit, akkor a nyelvtudományi kutatások terén is kiegészülnek "ezeréves gyászos történelmünk" szomorú fejezetei.

A "magyar nyelvtudomány" nemhogy részt venne a kutatásban, hanem Lenormant megállapításai ellen tiltakozik

- Újfalvi és Budenz fogalmazásában eképpen: (5)

"a kérdéses nyelv nem ural-altáji idióma, lehet agglutináló, vagy éppen turáni nyelv, de mi a turáni elnevezést mint jogosulatlant és tudománytalant - erélyesen visszautasítjuk, ha finn-ugor, szamojéd és török nyelvröl van szó."

Kérem az olvasót, hogy itt vegye számításba azt, hogy sem Újfalvi, sem Budenz ékiratokkal soha sem foglalkozott. Fogalmuk sem volt arról, hogy mi az "ékírás" és az ékiratok nyelvének ismerete nélkül tiltakoztak.

Lehet-e ezt "lelkiismeretes tudománynak" minösíteni...? Az igazságot szolgáló kiváló francia tudós - Lenormant - azonban nem törödött Budenzék "tudományos véleményével", hanem további müvében is folytatja az írásfeltaláló nép nyelvének a turáni nyelvekkel való összehasonlítását és ebben a következö tudósokat említi meg, akik - vele együtt - a turáni rokonságot bizonyítják:

"Rawlinsont és az egész angol iskolát, majd a következö nevek jönnek: Oppert, Gelzer, M. Müller, Goresio, Yrjö Koskinen (finn), Donner, Lagus, Hunfalvy, L. Adam, Sayoust, Schrader, Delitzsch és P. de Courtelle."

Az egyetlen magyar tudós, aki - Lenormant szellemében - szembeszállt a magyar nép és faj megalázására és leértékelésére törekvö politikai zsoldosokkal, akik a "magyar tudományt" irányították és idegen szolgálatban lévö páholyukat "Magyar Tudományos Akadémiának" nevezték - az Dr. VARGA ZSIGMOND volt, a keleti nyelvek tudós professzora, aki egymaga több keleti nyelvet beszélt, mint az egész Magyar Tudományos Akadémia. A héber, arámi, arab - semita nyelveken kívül - még 12 "turáni" nyelvet írt, értett és olvasott dr. Varga Zsigmond'.

Az ö tiszta hite és egészen kimagasló nyelvtudományi szakismerete minden bizonyítékot és indokolást kimutatott arra vonatkozólag, hogy a sumir-magyar nyelv összetartozása tudományosan elismertessék.

Az "érdek" azonban a Magyarság igazát még a "tudományban" is sárba tiporta. Dr. Varga Zsigmond sem tudta (5) elérni azt, hogy a magyar tudósok foglalkozzanak az "ékiratok nyelvével" és a magyarországi egyetemeken tanszék is felállítassék az "assirylógiának" nevezett tudományág müvelésére.

A lavinát azonban elindította dr. Varga Zsigmond és ez el fogja söpörni igazságot vivö hatalmával mindazokat, akik a Magyar Nyelveredet igazságos feltárásának útjában állanak.

Amikor folytatom dr. Varga professzor megkezdett munkáját, azokat a szavakat ismétlem az ö Nagy Szelleméhez, amiket saját maga írt Körösi Csoma Sándorhoz eképpen:

"Fogadd tehát, megdicsöült lélek, szívesen e poszthumusz hódolatot csodás géniuszod elött. Járuljon hozzá e munka is ahhoz, hogy példaadó szellemed örökké éljen és minden hivatott magyar szívet a Tiédhez hasonló munkára, ihlessen."

A "SUMER"-nak NEVEZETT NÉP HAZÁJA

A történelemben azt látjuk, hogy minden nép országának, hazájának és lakóföldjének a neve magának a népnek az elnevezéséböl adódik. Egy a kínaiak országa Kína, a perzsáké Perzsia és így tovább. Teljesen helytelen tehát a "sumirnak nevezett" nép hazáját "Sumeria"-nak nevezni, amikor ezt az elnevezést sehol sem találjuk meg az ékiratok szövegeiben.

De hát akkor honnan jön ez az elnevezés...? "Káldeától Ister Gamig" c. könyvem I. kötetének 97. oldalán ismertetem Jules Oppert véleményét, amikor a KUMAH-GAR ékjeleket a semita akkád fonetika szerint... SUME-ER értékkel olvasta le.

Az így "sumer"-nek elnevezett nép azonban önmagát sohasem hívta így, hanem azt a hatalmas területet, ahol az a Nagy nemzetség élt, amelyböl a Tigris és Eufrátesz "deltájában" letelepedett nép kivált - KU-MAH-GAR-RI-ES-MA - néven nevezték, (lásd bövebben a fent említett könyvem 163--165. oldalait) de a "deltavidékben" letelepedettek - ezen a gyüjtönéven belül - egészen sajátos neveket adtak egybetartozó és valószínüleg azonos nyelvjárású területeiknek. Ezeket az elnevezéseket az Oxford-i Ashmolean Múzeum Ash. 1924475. számú ékirata tünteti fel az alábbiak szerint:

KI-EN-GI... (L. 4611... jelentése:
KI - föld, hely, ország. (L. 461)
EN - uraság, isteni... (L. 99)
GI - nád, nádas... (L. 85).

Mondhatjuk úgy, hogy a FÖLD ISTENÉNEK SZENT NÁDASA.

Ez az elnevezés azonban a "sumir müveltség újjászületésével", - a Kr, e. 2050 évtöl kezdödöen -, a Lagasi GUDEA Patesi uralkodásától kezdve KI-EN-GIR (KI-ENGI-IR) változattal fordul elö, ahol a GIR, helyesebben mondva - az EN-GIR - éppen olyan összetétel, (összetett ékjel) mint pl. a NIN-GIR.

Legközelebb áll a megoldáshoz dr. Novotny, aki a GIR jelentését azonosítja a magyar GYER (GYAR) gyökkel és ezeknek a GÁR változatával. Tehát a magyar GYER-ek, vagy GYAR-mat egyenes képzödménye ennek a gyökszónak. Egy a KI-EN-GIR "ISTEN GYERMEKE", vagy ennek mélyhangú változata - KA-AN-GÁR - "Isten Gyermekeinek a Sokaságát" jelenti. Ezt a kifejezést találjuk meg Kova Áron Ének-gyüjteményében, melyet Somogyi Antal közöl 1873-ban latinbetüs szöveggel és azzal a hozzáadással, hogy az eredeti Kova-gyüjtemény rovásírással van írva. (Átvéve az ÉSZAKI VÁRTÁN c. idöszaki közlöny 1972. 47. számából.)

Az említett énekgyüjtemény a Magyar Nemzetet "KANGÁR NEMZET" néven említi. Egy a sumirnak nevezett nép egyenes és ösrégi tradícióit találjuk meg a magunk életében. Óriási dolog az, hogy az elöttünk 5000 évvel, vagy még elöbb, keletkezett népelnevezést - az ISTEN GYERMEKEI értelemmel és eredeti formában két helyen is megtalálhatjuk nyelvemlékeinkben.

Egyik - a már említett és a Kr. u. 1583-ban leírt Kova Áron énekgyüjtemény és másik a Tihanyi Apátság alapítólevele - Kr. u. 1055-böl. Itt mint KANGARES VIA szerepel és értelme "Isten Gyermekeinek Útja". Az alábbi térképen látható, hogy a mezopotámiai deltavidék melyik részét nevezték KI-EN-GI-nek, ahol a KI-EN-GIR nép lakott.

A térképen KI-EN-GI-töl délre találjuk: mad KÁL-DA... ékirattal írt nevét. Ennek megfejtése: mad... határozószó országok neve elött (L. 366)

KAL... (vagy GÁL) hatalmas, nagy (L. 343)

DA... (vagy TA) a helyhatározó eset ragja (L. 335) mad KÁL-DA... jelentése tehát a "megtelepedett hatalmasok földje". Tekintve, hogy KÁL néven vannak a tudománnyal foglalkozók és az okos, tanultak nevezve, ez a "papi nemzetség" neve, ami a semita akkádban "rabu, rabi" szóval van átvéve. Mad KAL-DA tehát a "papi nemzetséget jelenti, akiket latinizálva káldeusoknak neveznek késöbb. KI-EN-GI és mai KAL-DA felett találjuk a következö nevet így: URI-KI.

Labatnál egyszerüen csak az Akkádok Országa néven van feltüntetve (L..359), de az a jel, amit URI-nak olvasnak, az tulajdonképpen a BUR (L. 349) jel megkettözéséböl áll elö így: BUR-BUR. BUR = völgy. BURBUR többes számban van, tehát "völgyeket" jelentene, de még senki sem értelmezte úgy ezt az összetett jelet, hogy a "völgyek országát" jelentené. Talán a "burbur"... "ber-ber"-nek ejtendö és az "idegeneket" jelentené...? Mindenesetre elválasztódik a "sumírnak" nevezeti néptöl, mert ezeknek királyai kettös méltóságnevet viselnek - így: Lugal Kiengi - lugal Uri-ki. Az érdekes az, hogy ezt a királyi titulust megtaláljuk az ékiratokon igen korán, még a mindenféle "semita" beszivárgás és "akkádnak" nevezett uralom elött.

Sok ékiratos táblát kell megfejteni addig, míg ez a misztérium megoldódik.

Ezek a mai kutatási eredmények teljes mértékben kiegészítik Oppertnek már 1875-ben tett - azon kijelentését, mely szerint: "KI-EN-GI a 'sumer' név turáni nyelvü visszaadása, mely az igaz úr országa jelentésü ékjelekkel történik." (6) Az "Isten gyermeke" és az "igaz úr" azonos jelentéstartalmú kifejezések, tehát el kell fogadnunk valóban "istenhivönek" ezt a népet, hiszen még az országának elnevezését is az Istenétöl vonatkoztatta.

Mindenesetre itt is támaszkodnunk kell a régi adatokra. Ugyanis ezeket senki sem cáfolta meg éppen azért, mert a maguk nemében igen logikusak és így cáfolhatatlanok. Egyike ezeknek Amiaud megállapítása, aki: (7)

"KI-EN-GI nevet csakis a sumirnak nevezett nép törzsországára vonatkoztatja, míg az URI-KI olvasásban használt Akkád ideogrammját - a ki-BUR-BUR ékjeleket az 'idegen nyelv országának' nevezi."

Magunk részéröl teljesen osztjuk azt a véleményt, hogy a déli területeken települt turániak - KI-EN-G-i és KALDA lakói - igyekeztek elkülöníteni magukat az észak-nyugati területek népességétöl, és ezt még az országuk elnevezésében is érvényesítették. Az kétségtelen, hogy akár kiBUR-BUR, vagy URI-KI formában olvassuk az ékjeleket, ezek fonetikai értéke, ebben az olvasatban, Hammurápiig áll fenn, tehát Kr. e. 1750-ig (kb). Ettöl az idötöl kezdve a Hammurápi Kódexénak megjelenésével (lásd. Ham. Kódex 5,7) - mat Ak-ka-di-im kifejezéssel van visszaadva és a semita élettér megjelölésére szolgál. Páter Deimel S. J. megállapítja, (8) hogy a III. UR-i dinasztia királyainak címe: LUGAL GI-EN-GI- KI-URI-GEZ volt még abban az idöben, amikor a deltavidék urai a turániak voltak.

A MAH-GAR nép mezopotámiai örökségének bizonyításában igen nagy szerepe van annak a területnek, amely a fent megnevezettektöl északra van és az ékiratokban SUBIR-KI néven található. Ugyanis ez az a terület, ahová a déli lakosság - évezredeken át - menekült a babiloni és asszír uralmak kegyetlenkedései elöl és itt - a VAN-TÓ mellett - találjuk meg az ide áttelepült Káld Birodalmat is. Ennek a területnek hegyei és erdöi adtak menedéket KIEN-GI és KAL-DA turáni népének. Valószínüleg - valamikor régen - a Káspi-tenger felöl is érkeztek letelepedök a deltavidékre és a mai Perzsa Öbölig a turániak és a kusiták lakták az egész területet. Ezek közé szivárogtak be a mai Szíria felöl a különbözö semita törzsek, akik a babiloni uralommal kétfelé vágták a turániakat.

Az északi területnek a nevét megtaláljuk L.N° 7. sz. ékjelcsoportjában azzal a hozzáadással, hogy ez SUBAR-TU és - Labat szerint - Mezopotámiát is jelenti.

Szerintem az ékjel nem Mezopotámiát, hanem a térképen megjelölt északi területet jelöli és ezt tulajdonképpen nem Subirnak, hanem SZUBIRNAK kell kiejteni, tehát a szubir-szabir hangfejlödési változás teljesen indokolt. A sumirnak nevezett nyelv több fogalomjegyéböl van szerkesztve egy összetett jel, ami kifejezi a SZUBIR-KI jelentéstartalmát.

Az elsö jel L.N° 7. - SZU, vagy KUS, HÚS, aminek jelentése a magyarban "test, hús". Ez adja az elsö fogalmi összetevöt.

A második rész a BíR. (L.N° 168.) aminek jelentése "szántható és termékeny föld". Láthatjuk, hogy ez a fogalomjegy két ékjelböl áll. Az elsö ékjelrésze az összetett BIRS jelnek megtalálható L.N° 167. sz. alatt és GAB értékkel ejtik ki, mely azonos a magyar KEB gyökszóval és a GEB is innen jön. Alapjelentése "kebel", de mint ige annyit is jelent, hogy "szembeszállni, kiállni", szóval a mellet kidülleszteni. A második ékjelrészt L.Nq 393. mutatja és "CSAP", vagy az akkád "CSABU" szóban "katonát, de CSAP-at-ot" is jelent. Minthogy ugyanez az ékjel egyszerü változata a PIR fogalomjegynek, mely "ékes", "csillogót" jelent magyarul, valami olyan fenségest, mint a Napnak a "PIR"-ja, tehát a katonára vonatkozólag, ez az ékjel minden fogalmat magába zár arra vonatkozólag, hogy a katona kiválóságát hirdesse. A KI jelet már ismerjük, tehát így mindenki saját maga leellenörizheti, hogy a sumirnak nevezett nyelv összetett ékjele, a

SZU-BIR-KI... azt az országot fejezi ki, mely termékeny, müvelhetö és népe bátor, vitéz és kiváló. 'Tekintve, hogy az ékiratok SZUBAR-TU néven is ugyanezt a területet értik, vizsgáljuk meg ezt a kifejezést is.

SZUBAR, vagy SUBUR L.N° 53. ékjelével már a semitizált formát mutatja, ahol nem népnevet jelent, hanem "rabszolgát". Ez a fogalomjegy magában hordja a babiloni semiták azon szándékát, hogy a SZUBAR-SUBUR népet leigázzák és rabszolgákká tegyék. P. Deimel S.J. Sumerisches Lexicon-jában (Vollstandige Ideogramm-Sammlung) N 181. alatt azonban találunk egy ékjelet, amelyik a "jövendömondó-papok" foglalkozását jelenti és "szú" vagy "uzú" megfejtéssel a magyar "nézö" azonosa.

Ugyanennek a jelnek a továbbfejlesztése a DSL. 182. sz. alatt közölt és SZU-BAR-nak olvasandó, amelyik azonban Labat szótárából ki van hagyva.

Ezeknek a jeleknek az az érdekességük, hogy kizárólag csak a FARA- textusokban és SIR-BUR-LA-KI (Lagas) városállamból származó u.n. UR-NINA szövegekben találhatók, tehát a semita uralomban - Babilonban - már nem.

Így kap a SZUBAR szó olyan értelmet a régi írásban, melyek a "tudás népét" jelentik, a papi testületet.

A térképen MAR-TU és URAR-TU elnevezésü területek találhatók SUBIR-KI-töl nyugatra.

MAR-TU ékjeleivel jelezték a nyugati irányt és MARTU-KI (L. 307.) AMURRU országot jelenti. "MAR" ékjele annyit jelent, mint "KAPA" - úgy is mondhatjuk, hogy ez a terület volt a földmüvesek országa. Mivel azonban agyanezt a területet MA-RI-KI ékjelekkel is jelölték és itt "MA" - hajó (L. 122.)... tehát a "hajós népek" is itt laktak. Ez teljesen érthetö is, hiszen beletartozik az egész Földközi-tenger partvidéke, amit késöbb Föníciának neveztek.

Tisztáznunk kell még a "TU" kifejezést, melyet megtalálunk L. 58. sz. ékjelével és láthatjuk, hogy sok jelentése van. Leghasználtabb azonban az igei alkalmazása és legközelebb áll hozzá a magyar TUD ige, vagy a TESZ. Tehát magába foglalja a "valamivé válás" fogalmát is, vagyis a "kapások tudnak kapálni", a "hajósok valóban hajózási szakemberek" és a SZUBAR-TU is a SZUBAR-nak nevezett "tudás népének" valóságos tudására, vagy a tudóssá válására vonatkozik. A fogalomjegyek magukba foglalták mindazt a cselekvést, lehetöséget és hivatást is, ami abba a fogalomkörbe tartozik.

(1) Henry Creswick RAWLINSON: Résumé d'une communication a 1'Asiatic Society. (The Atheneum, London 1853. 228. lap.)

(2) Jules OPPERT: Rapport adressé a S. Exellence M. le Ministre de I'istruction publique et des cultes. Archíves des missions scientifiques et littéradres. (Paris T.V. 1856. 177 lap.)

(3) Jules OPPERT: Comptes Rendues de la Societé francaise de numismatique et.d' archéologique. (T.I. 73-76 lapokon.)

(4) Francois LENORMANT: Leares Assyriologiques. II. série: Études accadiennes. (Tome I. en 4 parties. Paris, 1874.)

(5) Revue de philalogle et d'ethnographie. (Paris, 1878. T. II. 98. lap.)

(6) OPPERT, Jules: Études sumériennes. (Jourrnal asiatique 1875. VII. série. T.V. 267. lap)

(9) AMIAUD, A.: The various names of Sumer and Akkad in the cuneiform texts. (The Babylonian and oriental record, London, 1888-87. vol. I. 120-124, 129-133 lapok.)

Mikorra teszi a tudomány a sumirnak nevezett nép megjelenését?

Ezzel a kérdéssel e könyv keretében kell foglalkoznom, mert a sumirnak nevezett nép nyelvének kialakulási idöpontja annak a függvénye, hogy a nép, mely azt beszélte, mikortól, vagyis a Kr. elötti melyik évezredtöl lakott Mezopotámiában.

A semitológusok - élükön Kramer (jelenleg a Jeruzsálemi egyetem tanára) - azt a hipotézist támogatják, hogy az Al-Ubaid periódus népének, az Uruk és a Jedmet-Nashr kultúrák népének keveréke a tulajdonképpeni sumirnak nevezett nép. Így a sumir nép keletkezésének idöpontját igen késöre teszik, tehát a Kr. e. 3800-3500 évekre.

Ezt a hipotézist cáfolja meg Gordon Childe - 1969-ben megjelent és erös revízió alá vett (9) könyvével s -, ahol is Frankfort megállapításaira (10) hivatkozva állítja és bizonyítja "az Ubaid kultúrának Sumir voltát".

(Az AL-UBAID kultúrkört ismerteti e munkám I. Kötete.) Tehát mindenütt, ahol az Al-Ubaid kultúra maradványai találhatók, ott a sumirnak nevezett nép lakott. Gordon Childe is elismeri, hogy a "sumer" név az semita nyelven van - tehát ez a nép önmagát nem így nevezte. Minden kétséget kizáróan bebizonyítottuk, hogy az ékiratokon e nép nevéül a KU - MAH - GAR fogalomjegyek találhatók.

Így az Al-Ubaid kultúra népe a KU-MAH-GAR, és erröl a népröl meg van állapítva, hogy az özönvíz elötti része a "SUBUR" nevet viseli. (11)

Tehát a sumirnak nevezett - de az ékiratokon KUM-AH-GAR néven írt - nép megjelenése ideje azonos az Al-Ubaid kultúra idejével s ez kb. Kr. e. 6000 évre tehetö.

Ettöl az idöponttól kezdve tehát bizonyítva van a sumirnak nevezett nép létezése Mezopotámiában s ez a nép azt a nyelvet beszélte, amit szintén sumirnak nevezünk. Ugyanis az összes fennmaradt tradícióik, vallási és a már létezett teokratikus uralmukra vonatkozó nevek mind ezt igazolják. Hogy már írtak-e ebben az idöben - arról mindezideig megnyugtató bizonyítékokkal nem rendelkezünk, de a Kr. e. 4. évezredben megjelenö írás már egy teljesen kifejlett és rendszerezett nyelvtannal rendelkezö agglutináló nyelvet mutat.

Nyelvünk agglutináló- azaz ragozó nyelvü.

Hogyan mutatkozik ebben a nyelvben a beszéd felépítése...? Csakúgy, miképpen a többi ragozó nyelvekben és a sumirnak nevezett nyelv azonosában a - magyarban.

Elöre bocsátom azt, hogy a sumir-magyar nyelvazonosság alatt nem értem azt, hogy a sumirnak nevezett ösnyelv azonos lenne a mi mai magyar beszédünkkel. A 29. Nemzetközi Orientalista Világkongresszuson bizonyítottuk, hogy a sumirnak nevezett nyelv nem halt ki, hanem fennmaradt - a Kr. u. 10., 11., 12. századbeli, latin fonetikával írt Krónikák és egyházi okiratok u.n. magyar szórványainak bizonysága szerint - a magyar nyelvben.

A honfoglaláskor magyar nyelvünk az a nyelv, ami a ma sumirnak nevezettel - hanglejtés-változat szerint - azonos. Ennek a nyelvnek lényege az, hogy kifejezéseit és beszédjét akként fejleszti, hogy a szógyököket ragokkal vagy képzökkel látja el és így tulajdonképpen a szót bövíti.

Az így bövített, azaz ragozott szavakkal füzi a nyelv a mondatokat és az 5000 éves írással rendelkezö sumir-magyar ösnyelvnek mondat-füzési és mondat-szerkesztési sajátosságául ismerjük fel azt a - más nyelvben fel nem található - különlegességet, hogy ösnyelvünk a mondatszerkesztést mindig a domináló ige szempontjából végzi úgy, hogy minden más mondatrészt ettöl tesz függövé és a föbb mondatrészeket - a rájuk utaló névmások formájában - elö- vagy belsö ragokkal - az igébe besüríti.

Nyelvünkben tehát - már a legösibb állapotban is a mondat minden része alá van vetve az igei cselekménynek.

A fenti szabály szerint bövített igegyök a bövítés után is egyetlen szó marad és mégis magában foglalja az egész mondat értelmét. Természetesen ezt az igegyök bövítést nem tudták a semita és az indo-európai nyelvek szabályaival dolgozó nyelvészek sem megérteni sem megoldani. Nos éppen ez az igei probléma, melyröl a sumirológia atyja - P. Anton DEIMEL S. J. - igen sokszor emlékezik meg munkáiban, - ez az, mely a sumirnak nevezett nyelv jelenlegi megfejtésének újraértékelését követeli a legerösebb indokokkal.

A lelkiismeretes kutató biztosan felteszi azt a kérdést most, hogy miképpen jutottunk mindezeknek a nyelvtani sajátosságoknak a pontos megállapításához...? Indokolt a kérdés, mert ezeknek a rögzítése csakis akkor lehetséges, ha a nyelv írással rendelkezik, vagyis a beszéd írásban van lefektetve.

A sumirnak nevezett népet nevezik általában az "írást feltaláló népnek."

Milyen volt a sumirnak nevezett nép írása

Kérem mindazokat, akik alaposan akarják megismerni a "sumir" nyelvet, hogy szerezzék be René Labat megnevezett könyvét. (L)

Ott a 7. oldalon nagyszerüen bemutatja az írásjelek fejlödését és láthatjuk, hogy a jelek legösibb fázisukban "képjelek" (pictogrammák), melyeket a legösibb idöben felülröl lefelé való írásban használtak (lásd: L. 9. old.), majd az írásfejlödés 90 fokos változásával, megjelent a balról jobbra haladó, vízszintes irányú írás.

Ezek a képjelek rendszerint fogalmakat jelentenek, tehát "fogalomjelek" (ideogrammák) is egyben, de már a legösibb írásban is megtaláljuk bizonyos jeleknek grammatikai használatban való megjelenését, ami mutatja, hogy a nyelv írásának rendszerezése az írással együtt kezdödött.

A jelek értéke az írásfejlödéssel fejlödik. A fogalomjegyek lassan kevésnek mutatkoznak - a beszéd írásba foglalásánál - a napról-napra sokasodó új fogalmak és elvont dolgok kifejezésére. Megjelennek tehát az "összevont, vagy bövített fogalomjegyek", ahol az új fogalom ezek összevonásából születik (pl. szent száj vala = varázsló, igazmondó).

A fogalmak bövülésével az írás is tökéletesedik. A képírás átalakul "ékírássá". (Cuneiform script.) Az ékírásos jel geometriai formájában és alakjában mindig ott él a régi képírásos forma.

Az ékírással a jelek-értéke megint bövül. Sok ékjel már nem fogalmat jelent, hanem "szótagot" s megjelenik a "szótagírás", ahol már tökéletes nyelvtani rendszert találunk - a nyelvtani szótagok használatával.

Az írásfejlödés jelei egyben meghatározzák az írás keletkezésének idöpontját. Ugyanis a klasszikus sumir ékírás Gudea idejében jelenik meg. (Kr. e. 2200 vagy a másik kronológia szerint Kr. e. 2060.)

Ismét változási hoz az u.n. "ös-babiloni korszak" Gudea után Hammurápi-ig Kr. e. 1760-ig, amikoris a semita befolyástól mentesülni képtelen sumir uralmak sok ékjelnek új értéket adnak. (Mindez nagyszerüen le van írva I. 17-23. oldalakor..)

Labat könyvének használata azért szükséges az ékjelek olvasásánál, mert minden jel számozva van és minden jel kifejlödése a képjeltöl az ékjelig pontosan fel van tüntetve.

A hangtani értékek változatához pedig - a késöbbiekben - elö kell verni sokszor P. Anton DEIMEL S. J. Sumerisches Lexiconjának a Vollständige Ideogrammsammlung c. szókészletét, ahol L.-al azonos számok alatt találjuk meg a L. jeleink összes értékét. Sok probléma áll a tanuló elött -- de minden rendszerezett formában van rögzítve.

Miután így gyarapítottuk ismereteinket az ösi mahgar-sumir népre vonatkozóan, most már valóban neki kezdhetünk az ékiratok megfejtésének. Kezdeni fogjuk az u. n. "archaikus" írással, mely az "ékírásos forma" elödje. Fejlödési fokozatban a "képírás" és az "ékírás" között áll... és használata az i. e. 4. évezred végén kezdödött.

Elsö "megfejtendönek" tehát az egyik legrégibb írást vesszük elö, bemutatva a 48. oldalon az

AL UBAIDI SZŰZANYA TEMPLOM ALAPÍTÓ KÖVÉT Ennek a templomnak a homlokzatán találta meg

Dr. Hall az "erejét visszaszerzö Napistent" ábrázoló rézszobrot - a két szarvas között lebegö oroszlánfejü sast, amit a 28. oldalon ismét bemutatunk. (Az I. kötet 28. oldalán szintén látható és a 27. oldalon olvasható magyarázat, mely szerint a megerösödö Nap ezen formájának ösi neve: TURULLU.)

AL-UBAID a neve annak a dombnak, ahol a Szüzanya Temploma állt. Itt ásták ki, de valamikor ez UR város tartozéka volt. Az 1924. évi ásatásoknál Sir Woolley találta meg az "alapító követ" az írással és az elsö ember, aki azt elolvasta prof. Gadd volt.

A közös megfejtés elött azonban nyomatékosan fel akarom hívni a figyelmet arra, hogy:

1.) Aki hozzányúl a sumirnak nevezett ösnyelvünkhöz, az tegye azzal a tudattal, hogy ez a nyelv nemcsak nyelvtani szabályossággal van felépítve - hanem az ösi MAHGAR lelkiség ott van jelen a nyelv minden képzödményében. Ez a lelkiség az indítéka annak a - magyarul nem tudó nyelvészek elött elképzelhetetlen - valóságnak, hogy ötezer év távlatában is megtalálható a csaknem változatlan azonosság. Ez az azonosság pedig nemcsak a szavak és a nyelv lelkiségének folytonossága, hanem a mondatszerkesztésben kifejezésre kerülö gondolkodásmód változatlansága is. Azért tudja a magyarul beszélö nyelvész megérteni és megfejteni a sumirnak nevezett ékiratok szövegeit, mert azok a "saját" kifejezésmódján szerkesztett mondatokból állanak.

2.) Minden sumir írásemléknél, (amit nem eredetiben kapunk kézhez) igen vigyáznunk kell a "fényképmásolatokkal". Ugyanis ezek legtöbbjén a fototechnikai eljárás nem tudja tökéletesen bemutatni az eredeti írást. Legjobb tanácsként azt ajánljuk, hogy a leolvasásokat megbízható helyröl (múzeumból, vagy egyetemtöl) beszerzett "írásmásolatok'' alapján végezzük el és azt hasonlítjuk össze a fénykép másolattal.

A leolvasás módszere az alábbi legyen:

1.) Írjuk le egymás mellé a jeleket, bizonyos hézagokat hagyva közöttük.
2.) A jelek alá azok szótári számát jegyezzük, majd ezek alá
3.) a sumír kiejtést (vagy kiejtéseket s utána ez alá a
4.) magyar értelmet.

Az AL-UBAID-i INANA-TEMPLOM ALAP-KÖVÉNEK TÁBLÁJA A LEGRÉGIBB MAH-GAR ÍRÁSSAL

Vegyük az elsö sort (írjuk le a jeleket egymás mellé hézagot hagyva közöttük)

L. 13. L. 556. L. 401.

DINGIR NIN HAR-SAG

Isteni Úrnö Isteni tartalom

(HAR... eredeti jelentése: "belsöség, máj". De erre az Istenszemélyre vonatkoztatva és a "SAG" fönévképzövel ellátva az "Isteni elérhetetlen magasság" kifejezöje. DSL. 401/111.)

Most nézzük a második sort.

L. 579. L. 113. L. 231. L. 450. L. 335.

A AN NI PAD DA

víz, tudás, menny birtokrag nevezni particip.

A-AN-NI = mennyei tudást gyakorolni és Pad-dá - felelösséget vállaló, valamivé váló, valamit átvevö.

A fenti fénymásolat a 2. sorban, a PAD jelet nem hozta tisztán ki, annak csak az IGI (L. 449.) jele látszik jól, míg az összetett jel (PAD) második része - a RU (L. 68.) el van mosódva. De a vizsgálatnál a magyar nyelv mutatja meg jól az ösi nyelv állapotát. Tehát a PAD összetett jel tartalma IGI-RU, vagyis SZEM és ADNI... amit tökéletesen megmagyaráz ösi nyelvünk mai formája, azaz IGI-R(ul= IGÉK szavunk, aminek értelme és értelmi mélysége valóban "szemmel adni", hiszen minden ígéretben benne van a lélek is, melynek a szem a tükre.

De a PAD = "valamivé válni és felmagasztalni" - megvan a mai nyelvünkben is, pl:

ÁR-PAD.. = "a nép-ár felmagasztaltja", vagy
A-PAD...= "víz valamivé változik... apad"... és
SA-PAD...= "szív valamivé változik... sápad... (SA = szív... L. N° 384.)

Harmadik és ötödik sor:

L. 151. L. 331.
LUGAL URI

A 3. sor tehát megmagyarázza nekünk, hogy itt A-AN-NI-PAD-DA nevezetü és UR városban uralkodó királlyal van dolgunk és ennek a királynak a nevében benne van a hivatása, vagyis "mennyei tudással és felelösséggel - jól uralkodni".

A negyedik sorból aztán azt is megtudjuk, hogy ez a király:

L. 144. L. 314. L. 13. L. 231. L. 45. L. 335,
DUMU MES AN NI PAD DA
fiú hös (a többi, mint a 2. sorban... )

Tehát MES AN-NI-PAD-DA FIA, aki az ötödik sor tanúsága szerint szintén Ur város uralkodó királya.

A hatodik sor ugyanaz, mint az elsö, csak meg van toldva egy utolsó jellel, mely "RA", azaz a határozóeset (dativusz) ragja, melyet már ismerünk.

Az értelem tehát: NINHURSÁG-NAK. (határozó esetben)

Az utolsó sor:
L. 324. L. 61. L.70 L.230.
(h)É MU NA DU
templom meg Neki építé

Így tudjuk meg, hogy A-AN-NI-PAD-DA, Uri király MES-AN-NI-PAD-DA Ur-i király fia NIN-HAR-SÁG-nak vagyis: a SZüZANYÁNAK alapította az AL UBAID-i templomot, melynek homlokzatán az oroszlán-fejü sas - a TURUL-MADÁR rézszobra áll két szarvas között. (l. 28. old.)

A Magyar Nép származástudata élt még erösen a Kr. utáni 13. században is, hiszen a már római hitre térített nép részére kötelezönek hirdetett római katolikus imádság II. András magyar királyt nem "királynak", hanem az ösi nyelven? uralkodónak szánt szavával illeti éppen úgy, miként itt az AL UBAID-i templom alapító kövén van: LUGAL. És itt igen hangsúlyozni kell, hogy Kr. u. 1200-ban a "sumir ékiratos táblák még nem kerültek elö a homok alól, nem volt sem "Deimel", sem "Labat szótár". Az egyetlen - ami létezett - az a Káldeától Ister Gamig visszatérö ösi Mah-Gar nép tudáskincse, hagyománya és nyelve - melyet sem az idö, sem a térítés és az eröszak sem tudott elpusztítani. Ennek a táblának szövegében két különös tulajdonnév is elöfordul és ezeknek az az érdekessége, hogy teljesen a már létezö nyelvtani szabályosság szerint vannak képezve. Úgy vélem hasznos lesz, ha megvizsgáljuk nyelvünknek ezeket a nyelvtani szabályosságait, hiszen a mai nyelvtani szabályainknak 5000 év elötti létezése legjobban bizonyítja a nyelvazonosságot. Annál is inkább fontos a nyelv szabályainak pontos ismerete, mert a magyarul beszélö ellenségek és a magyarul nem beszélö idegenek teljesen kifordítják, eltorzítják, félre magyarázzák és teljesen érthetetlen formában tárják a világ elé a "sumir nyelvtant". Persze sokszor nem a rossz szándék az indíték, hanem az "indo-európai" nyelvészek azon igyekezete, mely szerint a "sumir nyelv" különlegességéinek kibogozásához a saját - és nem ragozó - nyelvük módszerét és szabályait alkalmazzák. Ez pedig semmiképpen sem alkalmas a sumir-mahgar nyelv ismeretéhez.

Labat könyvének használata azért szükséges az ékjelek olvasásánál, mert minden jel számozva van és minden jel kifejlödése a képjeltöl az ékjelig pontosan fel van tüntetve.

A hangtani értékek változatához pedig - a késöbbiekben - elö kell venni sokszor P. Anton DEIMEL S. J. Sumerisches Lexiconjának a Vollständige Ideogrammsammlung c. szókészletét, ahol L.-al azonos számok alatt találjuk meg a L. jeleinek összes értékét.

A további azonossági egyeztetésekhez azonban szükségesnek mutatkozik a nyelvtani szabályok megismerése.

III.

ŐSI NYELVÜNK BESZÉD- ÉS ÍRÁS-SZABÁLYAINAK ISMERTETÉSE

Nézzük meg tehát - ismét együtt - azt, hogy milyen is a nyelvünkben létezö

5000 ÉVES HANGTAN

A sumir-magyar nyelv legkisebb egysége is a hang, melyek lehetnek magánhangzók és mássalhangzók.

René LABAT: Manuel d'Épigraphie Akkadienne címü könyvében, (a következöbben: L.) melyet kötelezö segédletként írtam elö mindazoknak, akik a sumir-magyar ösnyelvvel komolyan foglalkozni akarnak, a 15. oldalon találunk egy táblázatot, ahol az akkád és a sumir hangállag van feltüntetve. Itt láthatjuk, hogy a sumir hangállomány nem egyezik a magyaréval. Ez a helyzet annak a következménye, hogy a sumirnak nevezett nyelvet semita és indo-európai nyelvészek regisztrálták jelenlegi helyzetében és éppen 100 éve folynak a kísérletek arra, hogy az eredeti sumir hangállomány felfedeztessék és visszaállíttassék.

Tekintve, hegy ez-ideig egy sumirológus sem vette segítségül a MAGYAR NYELVET ezen probléma megoldásában, eddig nem sikerült az eredeti sumir hangállomány rögzítése. Éppen ennek a helyes sumir hangállománynak a visszaállítását végeztem el a 29. Nemzetközi Orientalista Világkongresszuson - Párizsban, a Sorbonne-on.

(A Sorbonne-i elöadásom teljes szövegét közlöm az I. FÜGGELÉK- ben.)

Mondhatjuk azt, hogy annak a nyelvnek a hangállománya, amit a sumirnak nevezett elödeink valóban beszéltek teljesen egyezik a magyar nyelv hangzóállományával. A helytelenül szerkesztett sumir szótárakban szereplö hibákat bizony a magyar sumirológusoknak kell helyesbíteni és ez egy valóban szent és magasztos feladat, mert az emberiség legrégibb kultúrájának a nyelvéröl van szó és ha az u.n. "finn-ugoros" nyelvészek tudtak "hipotetikus úton" egy állítólagos ösnyelvet szerkeszteni, a már megfejtett és 70%-ban helyesen transliterált "sumir" nyelv fennálló hibáinak a helyesbítése egy ismert és 5000 év óta írásban is használt rendszerezett nyelv segítségével, tulajdonképpen nem más, mint a nyelvészeti törvények alkalmazása alapján végzett átértékelés.

A sumir-magyar ösnyelv tehát rendelkezik: magas magánhangzókkal: e, é, i, í, ö, ö, ü, ü és mély magánhangzókkal: a, á, o, ó u, ú.

Látjuk, hogy ezek a magánhangzók mind zöngések, tehát kiejtésükkor a hangszálak rezegnek.

A sumir-magyar ösnyelv 5000 éves írásában megállapítható, magánhangzókra alapított, hangtani törvény az, hogy: csak magánhangzó alkothat szótagot.

Hasonlóképpen megtaláljuk a hangrend törvényét is, vagyis, hogy a szógyökök vagy mind magas, vagy mind mély hangzóval hangzanak, vagyis a különbözö szájképzésü hangzók illeszkednek egymáshoz.

Ennek a nyelvben elötalálható különféle formáját figyelhetjük meg. Azonban mindegyik változatnak az az érdekessége, hogy a hangilleszkedés meghatározott törvényszerüséggel megy végbe.

Ezt a hangtani törvényszerüséget nevezzük a sumir-magyar ösnyelvben magánhangzók illeszkedésének.

Erre vonatkozó példákat majd felsorolunk a késöbbiekben és a hangilleszkedés törvényeit is ismertetjük. Elöbb azonban némi ismertetést nyújtunk magáról az ösnyelvröl.

Vizsgáljuk meg ezért a mássalhangzóállományt is.

Labat 15. oldalán felsorolt - u.n. "sumir" mássalhangzó állomány - sem egyezik meg a magyar nyelv mássalhangzóival. A már elmondott indok itt még komolyabbá válik, hiszen egy semitológus, vagy német nyelvész, aki nem beszél egy ragozó nyelvet sem - ki se tudja mondani a magyar "gy" vagy "ty" vagy "zs" hangot. Nem várható tölük, hogy saját hangtani szegénységüket elvetve, a magyar nyelv hangzó-gazdagságával tökéletesítsék tudományos ismereteiket.

Mindenki ismeri a magyar nyelv mássalhangzóit. Mégis a pontosság kedvéért rögzítem a sumir-magyar nyelv mássalhangzó állományát a következöképpen: b,c,cs,d,f,g,gy,h,j,k,l,ly,m,n,ny,p,r,s,sz,t,ty,v,z,zs. Meg kell jegyeznünk, hogy a magyar nyelv hangtani gazdagsága bármilyen hangot ki tud ejteni - tehát az idegenek: q (ku, kvu), dz, dzs összetett mássalhangzói, vagy pl. az arab nyelv különféle gutturál változata is hangoztatható a mi hangtani gazdagságunk segítségével.

A fenti mássalhangzók közül zöngések, azaz lágyak a következök: b, d, g, v, z, zs.

Zöngétlenek, azaz kemények: p, k, f, s, sz, t, ty, c, cs. A sumir-magyar ösnyelv 5000 éves írásában megtalálható törvényszerüségek a mássalhangzókra vonatkozóan a következök:

1.) A mássalhangzók hasonulnak, vagyis kemény mássalhangzó elött a lágy mássalhangzót is keményen ejtjük és lágy mássalhangzó elött a keményet lágyan ejtjük.
2. ) A mássalhangzó hosszúságát az írás a mássalhangzó kettözésével tünteti fel.

A fentiekben ismertetett magánhangzók és mássalhangzók segítségével alkotja a sumir-magyar ösnyelvünk a szavakat, tehát további vizsgálatunk tárgya:

AZ 5000 ÉVES SZÓTAN

A sumir-magyar ösnyelv legrégibb s egyben a legmaradandóbb szavai az egytagú-szavak, melyek minden szóképzés és ragozás alapjai s így a "szógyök" elnevezést kapták a nyelvészetben, hiszen hasonlatosak a fa gyökeréhez, amiböl minden fejlödés ered.

A sumir-magyar nyelv szógyökeit három csoportra oszthatjuk:

1.) szógyökök, melyeknek igei és névszói jelenésük is van és az igei, vagy névszói szóbövítés kizárólag az alkalmazott ragoktól függ. Pl.: TAG - névszói szóbövítése az ösnyelvben:

TAG-ga... mai értelmezésben "a" tag

TAG-a... ma úgy mondjuk: TAGja

TAG-mu... = TAG-om,

TAG - igei jelentésben - ma is és 5000 évvel elöttünk is annyit jelent, mint: "TAG-ol, (szétvág)"

MU-NA-NI-TAG-A... ma így mondható.: MEG NE-ki AZT TAGolja.

Ebböl a kifejezésböl rögtön látjuk, hogy az ösnyelv rendelkezik egy olyan "elöraggal", mely egyetlen más nyelvben sem fordul elö és ez a mai "MEG" - a sumirnak nevezett megfejtésben "MU". Miképpen ismertettem, ez az igei cselekvés befejezését jelenti függetlenül attól, hogy az ige milyen módban és milyen idöben tünteti fel ezt a cselekvést. Mai nyelvünk szerint: meg-eszem, meg-ettem,

Ez is oly nyelvi különlegesség, mely a világ egyetlen más nyelvében elö nem fordul...

Láthatjuk továbbá azt is, hogy az ösnyelv az igébe beleragozta a mondatban szereplö igei cselekvés személyét, tárgyát és határozói formáját.

2.) A második fajtába tartozó szógyököknek csak névszói jelentésük van.

Pl.: UR... szóbövítése az ösnyelvben:
UR-ru... "az" Úr
UR-i = URi (Urból való)
UR-mu... UR-am (az "én Uram".)

A névszói jelentésü szógyököknek - éppen úgy, mint a szóképzéssel alkotott névszóknak is - azonban van egy egészen különleges szófejlesztése, mely kizárólag a mi sumir- magyar ösnyelvünkben található meg és az a névszói szóbövítés azon sajátossága, mely a ragozás útján a névszónak igei tulajdonságot kölcsönöz. Ez az ösnyelv 5000 éves írásában is fellelhetö és úgy történik, hogy a személyes névmás 3. személyü és csak a szóvégi ragozásmódban használt - u.n. "szuffigált" formáját - a "NI" szótagot csatoljuk a névszónak a hangzópótlékkal ellátott formájához - így: UR-A-NI, Ezt eddig úgy fordították le a helytelen módszert alkalmazó sumirológusok, hogy: "ö úr". A helyes értelmezés nem lehet ez, mert akkor - a nyelv logikus felépítése szerint - meg kellene lenni az "én úr" és a "te úr" kifejezések képzési lehetöségének is. Ilyen azonban nincs, tehát a 3. személyben sem létezhet, hanem a "névszó igesítésének" a legegyszerübb módja ez, mely ma is megtalálható a már sokat változott és átformálódott nyelvünkben.

Az ös. UR-A-NI kifejezés ma UR-AL-NI. Tehát a névszó igesítésének módja ma is megvan nyelvünkben és bármelyik névszóra érvényesíthetö. Így az ösi LUGAL-A-NI... ma "királykodni" (LUGAL = király),
SAG-A-NI: ma "szív-el-ni" (SAG = szív), stb.

A felsorolt példákból pedig máris megtanuljuk a következöket:

a.) Ha a névszói gyök után olyan rag van, mely a gyökszó végmássalhangzójával kezdödö mássalhangzóval vezeti a szóvégi "a" hangzót, ez a szónak a "kiemelési, meghatározási" esete, vagyis az ilyen mássalhangzóval társult "a", a határozott névelö.

b.) Ha a mássalhangzóval végzödö gyökhöz csak egy "a" rag járul, ez mindig a birtokhatározó, vagyis a személyes névmás ragozott formájának harmadik személyü esete. (a fönévi birtokrag használata.)

c.) Ha a hangzópótlékja a névszónak "i" - legtöbb esetben helyhatározói értelemben mutatja a nevet: Uri = Urból való.

d.) a birtokos személyragok alkalmazása már az 5000 éves írásban megtalálható.

3.) Harmadik csoportba soroljuk azokat a szógyököket, melyeknek csak "igei" jelentésük van.. Ilyen ige-gyökök pl.: (L.97.) AG... tenni, cselekedni

(L.80.) GAL... lenni, VÁL=ni (mivé) azonos jelentésü, mint a "vele".

Ez a gyök GÁL, melyet általában - mai nyelvtani kifejezést használva - a legösibb segédigének tekinthetünk, felhasználható arra, hogy a fordítottját szerkesszük az elöbbi pontban bemutatott névszói igei tulajdonság kölcsönözésének. Vagyis az ige alkalmazásával, a GÁL hozzáadásával melléknévi, vagy fönévi képzést tudunk végrehajtani egytagú gyökök, vagy fejlesztett szavak bövítése által.

Pl.: AN = ég, menny. AN-GÁL = magasan lévö, azaz magassá vált.
KA-AZAG-GÁL = varázsló. Ez már egy fejlesztett szó, mely
KA = száj, nyílás (L. 15.)
AZAG = tiszta, felmagasztalt. (L. 498.)

KA-AZAG... jelentése: tiszta, felmagasztalt (szent) száj. KA-AZAG-GAL... szent száj vele. (Valószínüleg az ösi KA-AZAG elödje a mai KA-CAG kifejezésünknek ékes bizonyítékát szolgálva annak, hogy él mai nyelvünkben is az ösi "száj, nyílás" KA értéke. Ugyanez található a KA-PU szavunkban is.)

Az ékiratokban nagyon gyakran elöforduló igegyök a "DU" (L. 230.), melynek jelentése: alkotni, csinálni. Csaknem minden templomalapítási szövegben így fordul elö MU-NA-NI-DU - vagyis "meg neki azt alkotta", tehát láthatjuk, hogy az igébe bele van sürítve a határozóeset és a 'tárgyeset belragja, ami egyszersmind azt is jelenti, hogy a mondatban megtaláljuk a határozói vonatkozást és a tárgyat is.

A MU = MEG igei elöragot már ismerjük.

Tehát, aki sumirul akar tanulni, ne higgye, hogy olyan problémával kell megbirkóznia, mint pl. az egyiptomi írás. Saját nyelvünk ösformájának kutatását végezzük.

Úgy az igegyökök, mint a névszók, azaz a névszói gyökök lehetnek:

1.) egyszerüek - tehát egy- vagy kéttagú gyökök, melyek önmagukban tovább nem elemezhetök, tehát semmiféle gyöktovábbképzö elemmel nem bírnak.

2.) összetett gyökök - melyek vagy önmaguk kettözésével, vagy valamilyen újabb gyök elöl, vagy hátul való csatlakozásával képzödnek.

A különféle csoportokat majd a "névszó" és az "ige" fejezetekben részletezünk.

Ismét tovább kell menni egy lépéssel és valóságban észre kell vennünk azt is, hogy édes anyanyelvünk 5000 éves vizsgálatánál minden különösebb elötanulmány és készülödés nélkül eljutottunk a "nyelvészet" tudományához. Ez a "nyelvészkedés" azonban logikus és helyénvaló, mert ki más jogosult foglalkozni a magyar nyelv keletkezésével, szerkezetével és csodálatosságával, mint MI MAGUNK, akik ezen a nyelven tiszteljük egymást és dicsérjük AZ ISTENT.

Nézzük meg tehát - ismét együtt - hogy milyen a névszó és képzése az 5000 ÉVES GYAKORLATBAN

(9) V. GORDON CHILDE: New Light on The Most Ancient East. (Routledge & Kegan Paul Ltd. London, 1969.)
(10) FRANKFORT H.: Archaeology and the Sumerian Problem. (University of Chicago, Oriental Institute, Studies fn Ancient Oriental Civilization.)
(11) HAWKES WOOLLEY: Prehistory and the Beginning of Civilization. (UNESCO, 1963. 390. old.)

A névszó és képzése AZ 5000 ÉVES GYAKORLATBAN

Senki sem tudta még jobban meghatározni a sumir névszó jellegét, mint Dr. Varga Zsigmond. Éppen ezért töle veszem át a jellemzést az alábbiakban(12)

"A sumir nevek csoportjába számítjuk a föneveket, a mellékneveket, a névmásokat és a számneveket. Ide sorolandók természetesen a melléknévi igenevek és a tulajdonnevek is.

Kezdjük a fönevek és melléknevekkel.

"A sumir fö- és melléknevek vagy eredeti gyökök, vagy leszármaztatás útján keletkezett másodlagos névszók."

EREDETI GYÖKÖK

"Eredeti gyökök alatt azon névszókat értjük, amelyek eredete önmagukban adva van, a leszármaztatás semmi jele rajtuk észre nem vehetö s rendesen egy vagy kéttagú szavak.

A Mah-Gar (sumir) nyelv különös sajátossága, hogy szereti az egytagú szavakat. Ezek mind eredeti gyökök és rendszerint névszói és igei jelentésüek lehetnek. Nem így vagyunk azonban a kéttagú eredeti gyökökkel, mert ezek vad névszói, vagy igei tartalmúak. Bemutatunk néhány névszót a kéttagú eredeti gyökök csoportjából:

Sumir: udu, ama, igi, uru, eri,
Magyar: idö, anya, igi, vár, eri.

E gyökök - éppen eredetiségükböl kifolyólag - jelentésükre nézve, a legtöbb esetben közömbösek s egyaránt bírhatnak névszói, vagy melléknévi, vagy igei jelentéssel. Az összefüggés és a mondattani helyzet határozza meg, hogy melyik jelentésben használtatnak."

Már a SZÓTAN c. fejezetben bemutattuk a sumir TAG gyökét névszói és igei használatban, de a mai magyar nyelv sok szava visszavezethetö az ösi gyökszóra és ma is használjuk mind az igei mind pedig a névszói értelmét és bizony mai nyelvünkben is mindenkor az "összefüggés és a mondattani helyzet" mutatja meg a gyökszó jellegét. Pl.

A sumir: LAL (L.481) azonos a magyar LEL (Lél) szóval,

a sumir: SAG (L.384) ugyanaz, mint a magyar SZÍV (az életet adó szív, és "szívni" valamit.)

A sumir: TUR (L.87.a) ugyanaz, mint a magyar TÉR és (el)-tér.

A sumir: TUD (L.87)... magyarul is TUD, minden vonatkozásában - így az életadást, a születést is jelenti.

MÁSODLAGOS NÉVSZÓK:

Ezeknek a képzése az egyszerü gyökökböl történik elö- vagy utóképzök segítségével. Ezek az elö- vagy utóképzök azonban önálló és értelmes szavak, melyek csak a gyakori használat következtében süllyedtek le "képzöi szintre". Így a képzés tulajdonképpen egyszerü szóösszetétel és csak a nyelvtani elemezések választják el öket a szóösszetételtöl. (Föleg akkor, ha az elemezést végzö nyelvész nem beszél valamilyen ragozó nyelvet.) Miután ezek a képzök eddig csak magyarul nem beszélö nyelvészek által lettek csoportosítva, kénytelenek vagyunk ezeket a meglévö nyelvtanok csoportosítása alapján tárgyalni. Hangsúlyozzuk azonban ismételten azt, hogy a képzési mód mindig szóösszetétel, még akkor is, ha némelyik képzö eredete nem áll tisztán elöttünk. Ugyanis így semmiféle zavart nem okoz vizsgálatunknál az a helyzet, hogy a képzésre használt és képzökké lefokozott szavak hol elöl, hol hátul csatoltatnak az eredeti gyökhöz.

Ugyanis csakis így fogadhatjuk el azt a lehetöséget, hogy ugyanaz a szó képzö elem a régi idöben elöl lett az eredeti gyökhöz ragasztva, de a nyelvfejlödésbe beletartozik a szóképzés váltózási folyamata is.

Azért fontos ennek a megállapításnak a lerögzítése, mert a Mah-Gar (sumir) nyelvben éppen a szóképzés és a szóképzö elemek fejlödött formái mutatják meg igen jól magát a nyelvfejlödést, melyben a szóképzö elemek hagyományos szilárdsága kimutatható függetlenül a sorrendi helyzetüktöl. Tehát akár elöl, akár hátul áll, - képzö-értéke ugyanaz.

Részletezve: 1.) A Mah-Gar nyelv "A" hangzója (vagy ennek hangzóilleszkedéses változata) ösidöktöl van használva a szóképzésben, így:

a régi nyelvben: A-gar, Á-gal, Á-lal,

a mai szerint: U-gar, A-gal, A-lal.

Egyeznek a hangzóilleszkedéses változatok is, mint:

a régi: u-tud, iS-i-S ( "a" és "i"=" a ")

ma: u-tód, sir-ó hangtani értéket vett fel, megtartva eredeti jelentését.

Itt - az utolsó példánál - már észlelhetjük a nyelvfejlödés azon követelményét, hogy az elöl alkalmazott képzöt - az idök folyamán - hátra teszi. Ezt jobban láthatjuk:
2.) "an" használatánál:

régi: an-bil, an-dul, an-gig, an-dup, an-su2-gar

mai: vil-an, dul-an, kuI-.-an, dag-an, su -gar-an A fenti magyar szavak azonos fogalmat tartalmaznak, függetlenül hangtörténeti helyzetükre.

De még sokkal jobban észlelhetjük a szóképzö elemek alkalmazásának a szabadságát
3.) a sumir "nam" képzönél. Tudjuk jól, hogy a sumir nyelvben két "nam" érték van. Egyik az abstractum-képzö prefixum, a másik - mutató névmási értékü és így néhány szónál utórag, mint: ga-nam = bizony, na-nam = nevezetesen. A fejlödött mah-gar nyelv egyesítette ezt a két sumír "nam" képzöt és fejlesztett formában utóragként csatolja az eredeti gyökökhöz "-mány" formában. A fejlödés szabályos és törvényszerü: nm = mny. Ugyanazon orgánum által képzett hangzók változása: Példák:

régi: nam-til, nam-tur, nam-rag,
mai: él-mény, ár-mány, rag-mány (zsákmány)

Képezhetök a magyarban a mássalhangzó hasonulás törvényei szerint egyéb "nam" változások. Pl. mint prof. Jestin (J. AGS. 48. p.) "nam-en" = seigneurie - a magyarban ugyanez: én-nem = é-nem. Vagy: "nam-ur-ság" = héroisme - a magyarban (sumirul képezve) "úr-ságmány".

4.) A "-ki" képzö ösidöktöl a mai napig ugyan az, föleg az igéhez csatoltan, mint azt az ige fejezetben tárgyalni fogom. Használatát az alábbi példák mutatják:

régi: ki-é3 (p), ki-sur, ki-bal, Ki-gal-la,
mai: ki-lép, ki-szür, ki-(a)-bál, Ki-vál-ló.

5.) A másik sumir absztrakt-képzönek - a "nig-2"-nek halvány emléke található fenn a mai nyelvben asszimilálódva a "nagy" magyar képzövel e néhány példában:

régi: nig -sag-(us), nin-uru (nin=nig)
mai: nagy-ság-(os), vár-nagy stb.

Ez a "NIG" szóképzö elem a régi nyelvben azonban sokszor párosul egyéb képzökkel, így sokszor a régi nyelv egyik ékjelének, (L.2961 a "GIS" hangértékkel olvasott szóval. Ez a "GIS" - prof. Gadd szerint - azonos a mai magyar nyelv "GESZT" szavával és ugyancsak "fát, fa- féle- növényt" jelent. Tehát a régi nyelv egyik szövege, amit így olvastak le eddig:

GIS - NIG - GA = birtok (földbirtok)
mai szavainkkal: GESZT-NAGY-GYA.

Ezeknél a kifejezéseknél azt kell szem elött tartani, hogy a beszéd írásban való rögzítésének kezdeti állapotában születtek.

A megfejtök között ma is vita tárgyát képezi az, hogy az utolsó szótag "GA" a kiemelést szolgálja-e, vagy a birtokos esetet mutatja. Bármelyik is legyen a mi nyelvünk szerinti, de van példa arra, hogy az elöbbit kell elfogadni. Birtokos-ragú szöveg ilyen:

NIG -PIR - ZAL-LA-GE (Vat. 555. Obv. 18. 19.). NAGY-PÍR - CSIL-LO-GÓ.. a mai nyelv szerint (ez "értelmi" fordítás) , vagyis minden, ami a világossághoz tartozik. Nagy érdekessége ennek a szövegnek az, hogy az eddig birtokos esetet-képzönek ismert "GE" szótag itt melléknévképzöként mutatkozik be, ami ékes bizonyíték a hangzóilleszkedés törvényének igen régi alkalmazására és arra is, hogy az eddig "ZAL" értékkel olvasott ékjel hangzása "CSIL" is.

6.) Észrevétlenül érkeztünk el a melléknevek képzéséhez. Ismerkedjünk meg tehát jobban ezzel a nyelvi sajátossággal is.

A nyelvünk 5000 éves írásbeli bizonyítékai szerint melléknevet képezhetünk.

a.) Fönévböl, "AS" képzövel (vagy ennek hangtani változataival, mint e"s, a"s, is). Pl. UR-AS, UDU-AS (idös)
b.) Fönévböl "hág" képzövel, mint: UR-SAG, BILS5ÁG (Bil = Vil) Képzett fönevekhez is járulhat az "AS" képzö. (UR-SÁG-OS)
c.) Fönévböl "I" képzövel: UR-I.
d.) A "GAL" (L.80) segédige. mely azonos a mai "VAL", azaz lenni, válni igegyökökkel - nagyszerü képzöje a melléknévnek úgy, hogy participium formában járul a szógyökökhöz. Pl.: An = menny, AN-GAL... magasan lévö, magas. AZAG = szent... AZAGGÁL... szentséges.

Érdekes kiértékelések erednek a GÁL összetételekböl. Majd az "ige-fejezetben" bemutatjuk az igei kapcsolatokat, de jó, ha egy példa szolgál a tanulmányok során útmutatóul.

e.) Régi melléknévképzö az ösi nyelvben a DIM (L.440). Ennek jelentése tulajdonképpen "alkotni, tenni" de melléknévképzöként úgy értelmezhetö, hogy "hasonló", vagyis a fönév értelmét a jelzöhöz hasonlítja, pl.: BABBAR-DIM... nap teszi, naphoz hasonló.

Itt meg kell emlékeznünk a nyelvjárásokról is. A KUMAH-GAR nép óriási kiterjedésü területen helyezkedett el és természetesen nyelvjárásokkal különbözött egymástól az egyes területrészek lakossága. Ahogy a dunamedencei hazánkban voltak "ö"-zö, "í"-zö és "á"-zó beszédek, úgy a mezopotámiai vidékre bevándoló különbözö Mah-Gar törzsek is csak így különböznek egymástól. A nyelv muzsikája más, de értelme marad. A mezopotámiai elödeinknek két lényeges nyelvjárása volt, melyeket megtalálunk az ékiratos táblákon. Ezeket elödeink a következöképpen nevezték: EMEKU és EME-SAL.

Igen sok vita volt, míg az igazság kialakult erre a két elnevezésre vonatkozólag.

EME-KU NYELVRE VONATKOZÓLAG: vissza kell mennünk Oppert megállapításához, amikoris így ír:

"1.) A turáni királyok, akik a 'Lugal KI-EN-GI KI-URI-GE' vagyis a 'sumirok és akkádok királya' címét alkották, felirataikban azért tették elöre a SUMIR nevet, mert maguk sumirok és nem akkádok voltak.

2.) A ,sumer' név nem egyéb, mint Asszíria turáni neve.

3.) A ,sumer' név turáni visszaadása KI-EN-GI = az 'igaz úr országa' jelentésü nevekkel történik, az ,akkád' ellenben olyan jelkomplexum által, mely még más országok jelölésére is szolgál.

4.) A sémi uralkodók a Sumer név körülírására a KI-EN-GI helyett az EME-KU = nyelv-imádás szótagolású és jelentésü jelcsoportot használták, ami azt mutatja, hogy a sumir nyelv az asszírokra nézve szent nyelv volt.

Oppert gondolata után a mai napig kialakult az a vélemény, hogy a valódi Mah-Gar (sumir) nyelv az EPJIEKU nyelvjárás, vagyis az "erös, hatalmas nyelv."

EME-SAL NYELVJÁRÁS:

Az elsö idöben az "asszonyok nyelve" elnevezést kapta a sumerológusoktól. Annak ellenére, hogy az EME-KU a "szent nyelv", vannak himnuszok, ahol a szöveg EME-KU elejétöl a végéig; de e himnuszokban mindaz, amit a "SZŰZ-Anya, INANA" mond, az az EME-SAL dialektusban van leírva. Ismerni kell tehát e két nyelvjárás összefüggését, már csak azért is, mert a mai Mah-Gar nyelvünk mindkettöt magába szívta és így az egyes nyelvjárások vizsgálatánál a magyar nyelvünk a legnagyobb segítséget tudja nyújtani.

Éppen a GAL összetételekre is vonatkozik ez. Pl.:
eme-ku: IGI-GAL a másik nyelvjárásban így hangzik:
eme-sal: IDE-MA-AL és a mai magyar szerint:
IDE-VALÓ. Láthatjuk a középhelyzetet a két nyelvjárás között.

7.) Azt mondtuk, hogy a másodlagos névszók önálló és értelmes szavak összetételei. Tehát akkor el kell fogadni másodlagos névszóként az alábbi valóságos szóösszetételeket:

a.) A gyökszó egyszerü megkettözéséböl állókat, mint bab-bar (a bar gyökböl mássalhangzó hasonulással), gal-gal = nagyon nagy, nagy-nagy.

b.) Azok a szóösszetételek, melyeket az egymással birtokviszonyba került névi alkotórészek képeznek. Pl.: ab-zal = kemence (tüznek a háza), ab-lil = ablak, (szélnek a háza), ab-zu = a tudás háza.

c.) Ide tartoznak azok a szavak is, melyek egy név és melléknév összetételéböl keletkeznek ebben a sorrendben, vagy fordított sorrendben összeillesztve. Ilyenek: é-gái = palota. Lu-Gál = király. (írva: gal-lu).

d.) Meg kell említeni azokat a szóösszetételeket is, amelyek egy név és egy ige összevonása alkot. Itt különféle lehetöségeket látunk:
névszó- mint tárgy-ige: DUB-SAR = írnok (dub... tábla, ser..., ír) MU-SAR = írásemlék (mu = név, sar = ír.) É-gur = gór-é.
névszó- mint alany-ige: SA-GUR = könyörület (s"ag = szív, gur = fordul, vagyis... szív megfordul.

Valószínü innen ered a SZI-GOR szavunk is.) UD-ZAL = nappal, reggel. (Ud = idö, zal = világosodni. Innen jön az ud = nap, mert ugyanazon ékjel, a NAP-ZAL vagyis a mássalhangzó hasonulással... NAP-PAL.)

e.) Ide tartoznak még a két vagy több szógyökböl alkotott és új fogalmat kifejezö összetételek is: Pl.: AN-TA-SUR-RA... vagyis "fent ragyogó" (a meteort hívták így a szövegek), de ha ezt a kettös szóösszetételt meg fordítjuk így: SURRA-ANTA, akkor megkapjuk a nyelvfejlödés szerinti SURRANT ige-kifejezést, mely az elöbbinek a fejleménye. Másik példa:
ZIG-MAG-GÁL... zig = élet, ság = szív, gál = lenni tehát a jelentése: "az élet lehelete", amiböl ered a mai ZIHÁL igénk.

A névszókhoz tartoznak még a tulajdonnevek. Ezeknek képzésére semminemü nyelvtani szabályt felállítani nem lehet, mert minden tulajdonnév viselöje saját beállítódottsága szerint állapította meg a saját nevét, tehát azt csak az ékiratokból lehet mindenkor kivenni.

A 48. oldalon közölt agyagtábla szövegében máris találtunk két érdekes összetételü tulajdonnevet, mint MESANIP, ADDA és fia AANIPADDA. Majd a nyelv-szerkezet részeinek tárgyalása és ismertetése során még másik táblát is elolvasunk és azon is látni fogunk hasonlókat. De nem kell messzire mennünk, hiszen a Táltoskirályunk - ÁLMOS édesanyja EMESE úgy van feltüntetve krónikáinkban, mint ENE-DU-BÉLI-ANA leánya. Ez a név pedig nagyszerü példája az ösi nyelvfejlödésének és értelme: "az égi uralom hös fia". Azonos nyelvet beszélö, azonos fajú és hitü nép vallásos kegyelettel örizte szent hagyományait és a nyelvével beléforradt szokásait. Csak ez az ösiség lehet magyarázata az évezredek alatt megmaradt azonosságnak.

Hasznos lesz tehát, ha ismét szorgalmatoskodunk és elvégzünk - megint együtt - egy érdekes vizsgálatot, aminek adjuk azt a címet:

RÖVID NYELVTANI EGYEZTETÉS

A tulajdonnevektöl jutottunk el ehhez a vizsgálódáshoz. Maradjunk tehát tovább is a "neveknél". Itt is észre kell vennünk nyelvünknek egy szintén 5000 éves "csodálatos" tulajdonságát, mert megint olyasmit fedezünk fel, ami sem az indoeurópainak nevezett nyelvekben, sem a semita idiómákban sem található meg. Ez az a különlegesség, hogy a sumir-mahgar nyelvünkben:

A nem jelöletlen marad.

"A legelsö, ami a sumir neveknél feltünik - úgy a tulajdonképpeni névszóknál, mint az adjektívumoknál - az az ismertetö vonás, hogy - a sémi és indo-germán nyelvekkel ellentétben - a nemeket (hím-, nö- és semleges nem) egyáltalában nem különböztetik meg és következetesképp nem is juttatják kifejezésre. Semmi sem jelzi e névszók tulajdonságát szemléltetöbben, mint az a tény, hogy közös szavak állanak rendelkezésre az Isten és Istennö (dingir L. 13.), az úr és úrnö (NiN L. 556.) férj és feleség (DAM L. 557.), fiú és leánygyermek (DUMU L. 144.) jelölésére s hogy a névszóknál hiányzik minden olyan végzet, melynek nem megkülönböztetö szerepe lenne. E helyzetböl azonban nem következik az, hagy a sumir nyelv pl. a férfi és nö, hím és nöstény fogalmát ki ne tudná fejezni, söt ellenkezöleg, mint minden nem megkülönböztetést nem ismerö nyelvnek - a sumirnak is vannak olyan speciális kifejezései, melyek a névszók elé, vagy mögé helyezve - élölényekre való vonatkoztatással - a hím es nönemüség fogalmát írják körül. De ismételjük, e kifejezések csak élö személyek belsö jellege megnevezésére szolgálnak, élettelen dolgokra abszolút nem vonatkoznak és éppen ez mutatja, hogy alapjában nem nemjelölö szók."

Ilyenek:

a.) a férfi vagy hím fogalomnak a megjelölésére:
NITAG (L. 211), GIS (L. 296.) és US (ŐS) (L. 211).

a nöi fogalom kifejezésére:
GEME (L. 554) és KIL (L. 483) (ezt sokszor RIMA-nak ejtik.)

Ezeknek a nemjelölö szavaknak a használata pedig a következöképpen történik:

NITAG-DAM = férj... GEME-DAM = feleség. DUMU-NITAG = fiúgyermek... DUMU-GEME = leánygyermek.

(A Nitag etimológiája valószínüleg a NYIT-TAG (nyitó-tag)-ra vezethetö vissza, míg a DAM = TAM... a TÁM, tám-ogat, TAM-aszt szavaink öse.

GEME... a magyar GIM elödje. DUMU, mint "gyermek" fogalom - él a DUMU-KUS (Domonkos) szavunkban és KUS fiát jelenti.

Ez a nyelvünkben ma is élö sajátosság ösnyelvünk egyik különlegessége.

A másik érdekessége ösnyelvünknek pedig az, hogy a névszó s általában minden név (az igeneveket is beleszámítva) meghatározható, kiemelhetö, determinálható

egy - a név után következö "e" magánhangzó, illetöleg ennek a magánhangzó illeszkedés által megkövetelt változatai - mint az "a, i, u" - által. Néhány nyelvészeti munka egyszerüen csak "hangzópótléknak" nevezi ezeket a kiemelö elemeket, melynek szerepét azonosítják a névelövel.

Általában azt a szabályosságot tapasztalhatjuk az ékiratos szövegekben, hogy a magánhangzóval végzödö nevek: egyszerüen kiegészítödnek a magánhangzó-illeszkedés szerint nekik megfelelö hanggal - vagy csak egyszerüen az "e" betüvel és a mássalhangzóval végzödö nevek olyan raggal látódnak el, mely a név utolsó mássalhangzóját megkettözi. Pl.: DUMU-GEME = leánygyermek. DUMU-GÉME-E = "A" leánygyermek.

GEME-DAM = feleség. GEME-DAM-MA = "A" feleség. Vannak azonban szövegek, ahol hiányzik ez a szabályosság és a kiemelés egyszerüen csak az "E" odaillesztésével történik. Pl.:

ZU-AB- "E" MU-DU... - "AZ" ABZUT MEGÉPÍTETTE. (Urnina B. tábla 5-6.)

Ezek a szóvégi hangzók azonban sokszor az ékjel helyes fonetikai értékét, vagyis alkalomszerü kiejtését is megmagyarázzák. Pl.:

PIR (L.381) ékjele ejthetö PÁR és BABBÁR változatban is. Ha az ékjel ki van egészítve az egyszerü "A" hangzóval (L.579. jelentése: "víz"), az új képzet kiejtése... PÁR-A és azonos a mai "pára" szavunkkal. A fogalomjegyek világosan mutatják, mert a L.381. jel "Nap-meleg vagy Nap-fény" fogalmat és a hozzákapcsolt L.579. sz.-ú a "viz" fogalmat fejezi ki. Így - "Nap-meleg - víz = pára"... ma is és 5000 évvel elöttünk is

Ha azonban ugyanezt a jelet (L. 381.) a -RA szótag, mint rag, követi (RA = L. 328.)... úgy vagy BABBÁR-RA, vagy PIR-RA a kiejtés és "A" PÍR, vagy "A" NAP a helyes jelentés.

Pl.: APA szavunk már el van látva a kiemelés "A" ragjával (határozott névelönek megfelelö utóraggal), hiszen az ösnyelvben AB = "atya" és AB-A (AP-A) "az atya".

Ezek után meg kell ismerkednünk a nyelvtani szabályosságokkal bövebben is és ezek között jelenlegi fejtegetésünkbe tartozik a

NÉVSZÓK RAGOZÁSA

A sumir-mahgar nyelvünkben igen érdekes az, hogy az ösírás kezdetétöl fogva a nyelv csak egyes és többes-számot használ.

Az egyes szám alakja - maga a névszó. A többes-szám képzésének módjai:

1.) a Névszó megismétlése, Pl.: KUR (L. 366.)... jelentése: hegy, vagy ország (hegyes vidék). "A" hagy = KUR-RA. Többesszámban - Hegyek": KUR-KUR és "A" hegyek: KUR-KUR-RA.

Most tegyünk a fönév mellé egy jelzöt. Mondjuk, hogy: "nagy hegy". Nagy = GÁL (L. 343.) Nagy hegy = KUR GÁL. Most ha ezt akarjuk többesszámban mondani - az általános szabály az, hogy: "ha a névszó jelzös szerkezetben fordul elö, akkor csak az utolsó helyen álló adjektívum kettözödik meg", tehát: NAGY HEGYEK = KUR GÁL-GÁL és "A" nagy hegyek = KUR GÁL GAL-LA.

A fent említett általános szabály mellett azonban találunk olyan szövegeket is, ahol a névszó is és a jelzö is megismétlödik a többesszámban - és a kiemeléssel mindkettö megkapja a kiemelési ragot. Tehát ilyen szövegünk is van: KUR KUR-RA GÁL-GÁL-LA = "A" Nagy Hegyek.

2.) A többesszám képzésének másik módja az, hogy a névszó felveszi a -NE, vagy -ENE végzeteket. Pl. DINGIR-RE-NE. Ahol: DINGIR = Isten (L. 13.) -RE = a kiemelés ragja és -NE a többesszám jelölöje - tehát DINGIR-RE-NE= "AZ" Istenek.

Jelzös szerkezetben a többes-képzö ragok valamelyike a hátul álló adjektívumokhoz csatlakozik. Pl.:

DINGIR GÁL-GALENE = nagy Istenek és DINGIR-RE GÁL-GÁL-ENE "A" nagy Istenek.

Ezek a többesképzö ragok megtalálhatók: -NE (L. 172.) és ENE (L. 308.)

3.) Találunk még harmadik módot is a többesszám képzésre, mely azonban csak személyek foglalkozására vonatkozó kifejezésekben fordulnak elö és ez a -ME (L. 532) rag.

Pl.: DUB-SÁR-ME = írnokok. Ahol: DUB (L. 138.): agyagtábla, SÁR (L.152.) = róni, nóvással inni.

Most még azzal kell megismerkednünk, hogy ezek a többesképzö ragok a ragozásban (agglutinációban) milyen sorrendi helyet foglalnak el. Miután - mint majd látjuk a névszó különbözö esetei is ragok hozzáadásával vannak feltüntetve, mint nyelvtani szabályosságot, meg kell állapítanunk azt, hogy "a -NE és -ENE többes végzet rendesen megelözi az ezen ragokat, míg a ME és hangzóilleszkedésü változatai mindig utolsó helyem állanak"

AZ ESETEK

I. BIRTOKOS-ESET /genitivus/:

A sumir- mahgar nyelvben az esetek képzése is a nyelvfejlödés függvénye volt. Így különbözö birtokoseseti szerkezeteket találunk az ékiratos szövegekben és a képírásban.

1.) A legrégibb birtokviszonyi kifejezés olyan szerkesztés, ahol elöl áll a birtokos jelzö és azt követi a birtok-kifejezö névszó és egyikhez sem csatlakozik semmiféle rag. Birtokos-eseti kapcsolatnak (relation genitiva) nevezzük ezt a nyelvtani szabályt. Pl.: AN-SAG4 = menny közepe, ahol AN (L. 13.) menny, ég és SAG4, vagy SA4 (L. 384.) = szív s így átvitt értelemben szóösszetételeknél: valaminek a közepe. De nyelvünk így is értelmezhetö: "az ég szíve" s látjuk majd, hogy a testrészek alkalmazása a szóösszetételeknél éppen olyan, mint a magyar mai nyelvünkben, mert már 5.000 évvel ezelött is találkozunk oly kifejezéssel, hogy pl.: "a tanács FEJE", az ég lába (talpazata)" stb.

A fenti SÁG és SA3 értelmezések, melyek a magyarul nem tudó sumerológusok megállapításai az akkád fonetikából való visszavezetés útján, fényesen bizonyítják azt, hogy itt megint olyan esettel állunk szemben, hogy az ékjeleket homophon jellegünek tartják s nem tudnak különbséget tenni a hangoztatásban - hiszen nem ismerik nyelvünket. Éppen ezért vélem több, mint valószínünek azt, hogy a SAG.4 és SA3 értékkel ismert L. 384. sz. ékjele "SZÍV" és "SZI"nek ejtendö ki.

2.) Találunk olyan birtokos viszonyt is, ahol a birtok áll elöl és követi a birtokos és egyik sem vesz fel ragot. Ilyen a. 79. oldal ékiratának elsö sorában EN-TE-ME NA = Az Alapkö Ura, vagy EN-KI = a föld ura. (KI = föld (L. 461.)

Ilyen birtokviszonyt találunk a képírásos régi szövegekben is és még Gudea klasszikus ékirataiban is gyakori. Pl.: DU dingit EN-LIL-LA = az En-Lil Isten fia (Gud. A. cil. VIII. 20.)

É NAM-LUGAL-MU = királyságom háza. Ebben ismeretlenek: É (L. 324.1 = ház, templom, palota. MU a személyes névmás elsö személyének birtokos utóragja, mint ma is van az "M"-, melyröl a magánhangzó már lekopott. (L. 61.)

Itt most meg kell emlékeznünk a személyes névmás birtokragkénti formájáról, melyet mai nyelvünk birtokos névmásként ismer, Ezek:

1. szem. -MU (L. 61.) Pl.: É-MU = házam (Ugyanez a MA is.) = enyém.

2. szem: -ZU (L.6.) = tied. (Ugyanez a -ZA is, a mai "-SZ".) 3. szem: -NI és -NA (személyek jelölésére) L. 231.

és L. 70. -BI és-BA (tárgyak jelölésére) L. 214 és L. 5.

és A (mint mai nyelvünkben pl. ur-A).

3.) A birtokviszonyos kifejezésnek harmadik - szintén ösrégi formája abból áll, hogy az elölhelyezett birtokos jelzöt - melynek ily jellegét semmiféle rag, vagy végzödmény nem jelöli, követi a 3. személyü birtokos névmással ellátott birtoknévszó.

Pl.: KUR-KUR-RA BAD-GAL-BI-NE. Itt ismeretlen a BAD (L. 69) = FAL. Jelentése: A HEGYEK NAGY FALAL.. (a hegyeknek a nagy falai)

LUGAL-MU É-A-NI MU-NA-DU (Gudea B. szobor VII. 14-16.) jelentése: Királyom templomát megépítem neki. (királyomnak a temploma-ni megépítem neki.)

4.) A klasszikus sumir-mahgar nyelv birtokos esete az olyan szerkezet, ahol a birtokos jelzö el van látva a -KA (L. 15.) vagy 8 -GE (L. 85.) raggal és követi a birtokost Pl.:

É LUGAL-NA-GE = az ö királyának a háza (Gud. D. szobor III. 11-12.)

É dingir NINGIRSU-KA = Ningirsunak a temploma (Gudea B. szob. V. 21.) de van olyan szöveg is, ahol így van írva: É LUGAL-NA-KA = az ö királyának a háza, vagy dingir EN-KI-NA-KA = Isten ENKI-NAKA.

Meg lehetünk gyözödve arról, hogy a - mai birtokos-ragunk -NAK A - az ösi sumir-mahgar nyelv birtokos eset harmadik személyü névmással ellátott formájának - a "NA-KA" ragnak fejlesztett formája.

5.) Végül meg kell emlékeznünk a többszörös birtokos formáról, vagyis a birtokos viszonyú kifejezések összekapcsolásáról. Eddig ezt senki sem foglalta rendszerbe, mert ilyen "nyelvészeti csodabogár" sem a sémi sem az indogermán nyelvben elö nem fordul.

A 29. Nemzetközi Orientalista Kongresszuson mutattam be a szakembereknek a Sorbonne-on, mint Jestin professzor megközelítö kiértékelésének a helyreigazítását.

Vegyük a következö ékiratos szöveget:

KA-É DINGIR-RA-KA

Jestin professzor (15) így magyarázza: "genetív normai regens rectum + A+A". Hát bizony ez nem teljesen így van, mert itt két összekapcsolt birtokviszony szerepel.

Az egyik: KA - É (KA... L. 15. = kapu) jelentése "templomkapu".

A másik: KA-É - DINGIR... vagyis "Istennek a templomkapuja".

A szavaknak ilyen módon való összetétele azonban nélkülözi a nyelvtani szabályosságot, tehát ösnyelvünk kiegészíti ezt a ragokkal, vagyis a RA KA végzödményekkel és alkalmazza máris azt a különlegességet, ami

kizárólag csak a mi sumir-magyar nyelvünk sajátossága és ez

A TÜKÖRSZIMMETRIÁS RAGOZÁS

12.) Dr. VARGA Zsigmond: ötezer év Távolából (Debrecen, 1942.)

13. ) OPPERT, Jules: Leares assyrioiogiques. II. série: Études accadiennes. (Paris, 1974)

14.) Dr. VARGA Zsigmond: Op. Cit.

15.) JESTIN, Raymond: Abregé de Grammair Sumerienne. (Paris, 1951) Rövidítése: JAGS.

A TÜKÖRSZIMMETRIÁS RAGOZÁS

Ezt a különlegességet a mi nyelvünk "tükörszimmetriás ragozásnak" hívja, ahol is az utolsó rag - az elsö szóhoz, vagy nyelvtani kompozícióhoz illetékes, a hátulról második - az elölröl másodikhoz és így tovább. így a felhozott példánkból: az utolsó rag -KA, az elsö birtokviszonyhoz illetékes és az így keletkezö -KA É-KA ragozott formában mondja: "templomnak a kapuja. Ezt fejezi ki a "-KA", mely a fenti szerkezetben utolsó helyen áll és a DINGIR-RA szabályszerüen kiemelt névszó, melyet mai nyelvünk már határozott névelövel mond ki így: A TÜNDÉR (az Isten.)

A helyes értelmezés tehát: AZ ISTEN TEMPLOMÁNAK KAPUJA. Vegyünk egy másik példát a tükörszimmetriás ragozásról-, de most egyszerü birtokviszonnyal: (lásd: Gudea A. Cyl. X. 28.)

DINGIR GÁL-GÁL SIR-BUR-LA-(KI)-A -GE -NE.

A tükörszimmetria szerint - az utolsó rag- NE, az elsö szóhoz tartozik, tehát így kell értelmeznünk: DINGIR-NE... azaz ISTENEK. (-NE = többesszám-rag.)

A hátulról a 2. rag - az elölröl 2. elemhez kapcsolódik, tehát a GÁL-GÁL-hoz és így a következö értelmet kapjuk: DINGIR-NE GAL-GÁL-GE, ami egy klasszikus ragozott birtokos-eset és értelme: NAGY ISTENEKNEK A. A 3. rag hátulról - az "A" - a SIR-BUR.-LA-(KI) városnevet determinálja, vagyis kiemeli - azaz határozott névelöként szerepel itt az "A". Az egész kifejezés tehát így hangzik:

A SIRBURLAI (lagasi) NAGY ISTENEKNEK, A..

Láthatjuk, hogy csak a magyar ösnyelv segítségével oldhatók meg módszeresen a nyelvészeti problémák és állapítható meg a nyelvfejlödés formája. Én azt hiszem, hogy ez a rendszer, vagyis, hogy a beszéd írásban való rögzítéséné1 egymás után írták a szavakat és azután fordított sorrendben az illetékes ragokat - igen megkönnyítette a beszéd írásba való foglalását és eredete, ha nem is az írás születéséhez, de a legelsö írásfejlödéshez vezethetö vissza. S hogy mennyire pontos kifejezés és értelem származik ebböl a ragozó rendszerböl, azt megvilágítom a következö példából:

Prof. Jestin említett könyvében (JAGS. 55 old.) feltüntet egy kifejezést így: É - DUB BA A és úgy fordítja: AZ IRÁSOK HÁZÁBAN. (Dans la maison des tablettes.)

Itt valóban találunk egy birtokviszonyt - É DUB vagyis "írás háza" alakban. Alkalmazzuk most a tükörszimmetriát. Az utolsó "A" a birtokviszony elsö szavához illetékes - tehát azt kiemeli és lesz A HÁZ és birtekvíszonnyaI: AZ IRÁSHÁZ. A -BA rag a második szóhoz lenne kapcsolatos, de mivel a birtokviszony egyesíti a két névszót - így ez is az "írásház"-ra (rovásházra) vonatkozik és annak "locativusi" esetét mutatja. Tehát a helyes értelmezés a következö: A rovásház-BA.

Az Orientalista Világkongresszuson - a Sorbonne-on tartott elöadásomból vettem át ide ezt a ragozási módot. Ismertettem a világ összes sumerológusa elött ösi nyelvünknek ezt a csodálatos különlegességét azzal a hozzáadással, hogy ez a mai magyar néphagyomány nyelvében még mindig, ma is megtalálható pl. ilyen formában:

BENE JÁNOS HÁZÁ - BAN - A - NAK (Jó dolga van a szép szolgálónak.)

Az 5000 év elötti nyelv formára alkalmazott "tükörszimmetriás ragozás" szerint az utolsó rag az elsö mondattaghoz illetékes... így kapjuk BENE JÁNOS-NAK A HÁZÁBAN kiértékelést.

Alkalmasnak mutatkozott itt - a birtokos-esetnél ennek a különlegességnek az ismertetése éppen azért, mert ez a nyelvazonosság egyik nagyszerü bizonyítékát képezi, hiszen ez is "átélte" az 5000 esztendöt.

Indulhatunk tehát újabb nyelvterületre. Nézzük meg ismét együtt - hogy milyen is - szintén már 5000 éve ösi nyelvünkben a

II. RÉSZES-HATÁROZÓ ESET /datívus/:

Az egészen laikus magyarul beszélö, ha azt mondjuk neki, hogy az ösi mah-gar nyelvünk, amit a nyelvészet "sumir"-nak nevez, a határozóesetet a RA fönévhez való csatolásával képezi, rögtön elismeri, hogy ez a mi nyelvünk, hiszen a "gözös is Kanizsá-RA" megy és nem "Kanizsá-NAK". Pedig nem megy rá a városra a gözös, tehát feltétlenül csak a meghatározás a nyelvtani szándék. Ez a részes határozóeset.

Tekintve, hogy már tudjuk, hogy ösnyelvünk a kiemelés és a meghatározás nyelvtani feltüntetésére az "A" hangot csatolja a gyökökhöz és - mint mondtuk az elöbbiekben a 66. oldalon, rendszerint úgy, hogy azt a meghatározást kívánó szó végmássalhangzójával kezdödö mássalhangzóval társítja - az "R" hangzóval végzödö sumir szavak meghatározása és határozóesete alakilag ugyanaz. Így: DINGIR-RA... jelentése: A Tündér, vagy Tündér-RE.

Kérdés most már az, hogy mikor, melyiket jelenti és föként: honnan tudjuk megállapítani az illetékes jelentést...? Ezt a kérdést mindenkor megoldja a sumir ige alakja és ragozott formája.

Ugyanis: a sumir nyelv az igébe mindig beleragozza a határozóeset "NA" ragját. (lásd: Szótan. 3.) pontjában a MUNA-NI-DU magyarázatát az 56. oldalon.

Így pl. a következö szövegben:

DINGIR-RA MU-NA-NI-DU, azonnal az igét kell szemügyre venni. Az ige itt: DU... tenni, csinálni. Elöragja: MU... azonos a magyar MEG igei elöraggal, mely az igei cselekvés befejezett voltát jelenti függetlenül attól, hogy az ige milyen módban és idöben van. Az igei cselekvés lehet befejezett a jelenben, múltban és a jövöben. MU-MEG mindegyiknek ugyanazt a sajátosságot biztosítja.

Tehát: MU-DU = MEG-TETT.

És: MU-NA-DU = MEG-NE(ki)-TETT. Visszatérve az említett szöveghez:

DINGIR-RA MU-NA-DU = Tündér-nek meg neki tette (építette) és
DINGIR-RA MU-DU = A tündér meg-tett(e). Láthatjuk, hogy az ige ragozása teljesen meghatározza a fönévi ragok irányította értelmet is.

Felállíthatjuk ezek után a részes határozóeset jelölésének módjait:

1.) Leggyakoribb a -RA utórag használata, mely csak akkor okoz nehézségeket, ha a fönév "r" mássalhangzóval végzödik. Minden más végzödés esetén a -RA kifejezetten és félreértés nélkül jelzi a határozó esetet. Pl.: d. NIN-GIRZU-RA = d. NINGIRZU-NAK. (-RA. L. 329.)

2.) Igen gyakran a részeshatározó eset külsö jelölése elmarad és a fönév rag nélkül van. Ilyenkor azonban mindig megtaláljuk az igébe beleragozott - NA - visszautaló névmási elemet. (-NA. L. 70.)

3.) A datívus külsö jelölö ragja - a RA - is és az igében a visszautaló névmási elem - NA - is megtalálható. A határozóeset jelölése tehát kétszeres.

Pl.: d. NINGIR-SU UR-SÁG d. ENLIL-LA-RA- URUKAGINA MU-NA-DU (e szöveg megtalálható a II. Eannatum ajtósarok-kö 13-15.)

Ebben a példában a genitivus és a dativus együtt van, mert így kell értelmezni. d. Ningirzu - az d. En-Lil Uraságának Urukagina meg-neki-tette (építette, mert itt egy templomról van szó.)

Láthatjuk, hogy a birtokviszony jelöletlen ötezer évvel elöttünk - éppen úgy, mint ma. Érdekes megfigyelni, hogy EN-LIL-LA-RA a meghatározás, vagyis határozott névelövel való ellátás és a részes határozó eset együtt van, a tökéletes nyelvtani szabályosság szerint. Tehát így kell mai nyelvünkre átvenni: AZ Enlil-NEK. Mivel azonban itt UR-SÁG és En-Lil-LA-RA egy birtokviszonyt alkot, a ragozás nem csak a ragozott fönévre, hanem a vele kapcsolatos egész birtokviszonyra vonatkozik - éppen úgy, mint ma is mondjuk: AZ En-Lil URASÁGNAK. Az UR-SÁG nincs ragozva az ösrégi szövegen és mi ma - az értelmezésben - ragozzuk, mert éppen úgy használjuk a birtokviszonyt, mint sokezer évvel elöttünk élt tudós öseink. (LA. L. 55.)

Meg kell még említenünk a datívus "RA" útján való jelölésének hangzóilleszkedéses változatait, melyek a következök:

-AR... Gu-de-a-ar... Gudeának.
-I R... KIS-Ki-ir... Kis városnak (Kis város részére).
-UR... Dam-zu-ur = feleségednek vagy Lu-gal-mu-ur = királyomnak.

4.) Igen ritkán alkalmazott kifejezöje a datívusnak a - SU gyöknek (L. 354.) - vagyis a "kézzel való" juttatás gondolatának - kapcsolása és határozóesetként való értelmezése és ugyancsak elöfordul az azonos hangzású, de más ékjelü -SU (L. 536) gyöknek és mint -ES hangtani változatnak ugyancsak datívusként való magyarázása. Ezek azonban igen ritkán jönnek elö és még felderítésre várnak, hogy tulajdonképpen mit is akar ösnyelvünk így kifejezni, Eddi, a határozó eset módosulásaiként lettek kezelve.

Ne feledjük és minden alkalommal alkalmazzuk az ösnyelvünk olvasási szabályát: elsö dolog megkeresni az igét és annak ragozott részeit. Ugyancsak az ige mutatja meg a mondatban lévö névszót abban a formájában is, amit úgy hívunk, hogy:

III. TÁRGYESET /accusativus/.

Külön jelölési módja nincs, hanem mindenkor jelöli:

1.) mondattani helyzete és
2.) az igébe beiktatott, a tárgyra visszamutató -ni, -ne, -bi, -ba belragok.

Így pl. a már említett szövegben a 72. oldalon MU-NA-NI-DU azt mutatja, hogy a "DU" ige el van Látva a MU = MEG igei elöraggal (mai nyelvünk igekötönek nevezi) és a NA = határozóeset beltagja, a NI pedig a tárgyeset beltagja. Tehát az igébe betagolt visszamutató ragok azt jelentik, hogy a mondatban van egy névszó határozóesetben és egy másik is tárgyesetben, mert az ige így fejezi ki: Meg-neki-azt-tette. Tehát a mondatban megvan a felelet, hogy kinek és mit tett az ige útján az alany.

Majd az ige tárgyalásánál jobban megismerkedünk a tárgyeset feltüntetésének és kifejezésének módjaival, egyenlöre a mondottak megvilágosítják az ösi nyelvünk ragozó szerkezetét.

IV. HELYHATÁROZÓESET

Csak a mai nyelvészet definíciója szerint választjuk külön ezeket az eseteket, mert valamikor régen mind e három tulajdonképpen a helyhatározásra szolgáló eset volt és csak a hely irányát tekintve különböztek egymástól.

Az ablativus.. honnan? kérdésre felel.
A locativus... hol? és
a lativus... hová? kérdésre adja meg a feleletet. Mind a három forma megtalálható az ösnyelvben és a képzési sajátosságot az alábbiakban mutatja be:

a.) Ablativus.

Az ablativust a -TA, vagy -DA utóragokkal képezzük. (L. 139. = TA és L. 335. = DA.)
Pl.: URU-TA = városból, E2-TA, = házból. A -DA rendszerint valakivel való együttesség esetén használódik, pl.: PA-SIR-TA = pásztor (pap) fényességétöl Pa-Te-Si Gishu-kiDA = Gishuból való Patesi. (Entemena kúp I. 40-41.) Mu- DA= velem velem, ZA-DA = veled.

b) Locativus.

Megint csak a sumir ige az, mely eligazít a locativus egyik képzési formájának felismerésében, mely semmi más, mint a szónak meghatározása, vagyis a kiemelési "a" raggal való ellátása, mely lehet egyszerü odacsatolás: pl ez-a = házban, izi-a = tüzben. Lehet azonban a mássalhangzós raggal történö kiemelés is, pl.: an-na = égben, edin-na = mezön.

Másik forma hasonlít az ablativus-hoz és ugyancsak a -TA és DA utóragok használatával történik.

Mi azon az állásponton vagyunk, hogy az ablativus mai eredet és okhatározói jelentése, valamint a locatívus idö-, állapot- és módhatározói szerepe teljesen egyesítve volt az ösnyelvben a -TA és -DA ragok használatával s az ige és annak irányhatározó ragjai mutatták meg valójában azt, hogy mily kérdésre felelünk a -TA, vagy -DA ragok hozzáadásával. Hol, honnan és hová mindig az igei cselekvés irányától függött.

c.) Lativus.

A sumir lativus, azaz az iránymeghatározás már a dativusban benne van - vagyis "neki... azaz feléje", tehát a dativus ragja és jelölöje a -RA a mi terminológiánk szerinti lativus is. De ugyancsak a -TA és a -DA is kifejezöje sz iránynak - pl.: AN-TA lehet égböl és égbe. Aszerint, hogy az ige mit fejez ki. Pl.: AN-TA GIN - lehet "égbe jön (gyön)'', de "égböl gyön" is. A mondatszerkezetböl megállapíthatjuk az értelmet.

Nem szabad a sumir nyelvet a mai modern nyelvészet gramatikai finomságaival "esetekbe foglalni''. A ragozásnak megvannak a maga árnyalati sajátosságai, melyek nem foglalhatók definícióba a mai sémi- vagy indoeurópai nyelvészeti alapokon nyugvó nyelvtudomány szerint. Pl.: ösnyelvünk a személyes névmás dativusát is a -RA útján fejezi ki. NEKEM = MA-RA, de ugyanez a lativus is, amikor azt akarom kifejezni, hogy "RE-ÁM", ami régen talán úgy hangzott "RA-ÁM" - RÁM.

Az ösnyelvnek ez az "AM" ragja tulajdonképpen a "lenni" segédige participális alakja, mely irányhatározói minöségben megtalálható a régi szövegekben. Pl.: URU-KUR-RAAM = idegen városban, bar-ra-am = oldalt levö, e2-am = házban (lévö).

Ige után azonban mindig úgy szerepel, miként azt már a 18. oldalon ismertettem.

Ugyanilyen minöségben szerepel a lativusban is - a "kéz" jele - SU is, mely rendszerint csak az "S" mássalhangzót jelöli már. Igy: e2-a-su (amit valószínüleg Hé-A-Snak ejtettek ki) azonos a mai házas - HÁZ-A-S(u) szavunkkal. Aztán az ID-DA-S(u) = a magyar mai IT-TA-S, vízzel teli kifejezésünkkel. Régen ezt a folyóvízre értették, URUGAL-LA-AS = szóról-szóra "nagyvárosos" lenne, de az ösnyelv URUGAL elnevezéssel a "sírhelyet" jelölte. Tehát ha valakire azt mondta, hogy "URUGALAS" - az a sírban volt. Igazuk van. Ez a mai nyelvészeti szabályok szerint egészen pontosan a lativus.

Itt láthatjuk, hogy a SU átalakul a hangzóharmónia szerint AS értékké és ez tökéletesen bizonyítja, hogy az ös nyelvnek csak az "S" mássalhangzó szerepeltetése és kifejezése a fontos. Tette az írásban úgy, amint bírta.

A elöbbiekben említett SU ékjel mássalhangzóként való jelölését éppen a PARA-SU-TU szavunk mutatja, mert minden valószínüség szerint, a magánhangzót (U) - a szó közepén - nem ejtették ki: De a sumir-magyar hangtani adottság olyan hangtani eseteket alakít ki, mely más nyelvben még csak el sem képzelhetö. Vegyük az említett példát. A három ékjellel írt PÁRA-SU-TU összetett szóból nagyjuk el a SU magánhangzóját, az U-t. Igen nehéz kiejteni szavunkat így PARA-STU, mert a nyelvünk azt követeli, hogy maradjon el a szóvégi magánhangzó is - éppen azért, mert a magánhangzó illeszkedés szerint már szükségtelenné vált a szóbelseji magánhangzó kiesésével.. Tehát marad a helyes kiejtésü szó így: PARA-S-T.

Ez a magánhangzó elmaradás tulajdonképpen szótag-lekopás, ami a nyelv azon természetes sajátosságából ered, hogy mindig igyekszik visszatérni az egyszerübb kiejtéshez - vagyis az egytagú szavak s egytagú gyökök összetételéböl álló szófejlesztéshez.

Hasonló "elkopás" látható pl. a TA-RI-SU-NYA szavunknál s ez a példa azt mutatja, hogy a SU = SU(k) = kézerö szóval képezett szavaknál a SU ékjel csak a mássalhangzó szerepeltetésére szolgál. Arra is jó példa ez a szavunk, hogy a szó keletkezési idejét megállapítsuk. Mert:

TA (L. 1391 - sumír idöböl származó irányjelzö elörag, melyet a mai "gyermeknyelvünk" TA-TA szavának a jelentése fejez ki a legjobban.

RI (L. 86) - "minden, ami eltávolodik" ezzel a gyökkel kezdödik. (RI-an, RI-ad, RI-deg, RI-gó, RI-gya, RI-kács, RI-kít, RI-kolt, RI-vaj stb.)

SU (L. 354) - kézerö.

NYA (L. 335) - Ezt az ékjelet Labatnál egy alsó ponttal megkülönböztetett T betüvel írva találjuk. Szerintem ez már Hammurápi Babilonjában keletkezett sumir-akkád közös nyelv terméke és -NYA a kiejtése. Helyettesíti a sumir -DA helyhatározó (locativus) ragot. Így maradt meg a sumir -D(a) mai nyelvünkben, mint Erös-D, Seges-D, de a babiloni hagyaték is a mienk, Bato-NYA, Lete-NYE szóképzéseinkben.

Megállapíthatjuk tehát, hogy - míg PÁRA-S-T szavunk Babilon elötti korból ered (kb. 3.000 év Kr. e.) - úgy a TARI-S-NYA szavunk sokkal fiatalabb, mert 1.500 évvel késöbbi összetétel. (Így is éppen 3.500 éve használjuk.)

A jelentése pedig - az összetett fogalmak egymás mellé tevése szerint: "az elszakadónak, aki elmegy,TA-TA keze ügyében lévö hely."

A sumir szavak - magyarul nem beszélö nyelvészek által megfejtett - jelentésének átértékelésénél külön fejezetet kell szánnunk a "SU"-val (kézerö) képzett összetett szavak helyes levezetésére, a megadott szabály szerint. Ugyanis így látjuk meg azt, hogy nemcsak az egytagú szógyökeink nagy része, hanem összetett szavaink sokasága is - csaknem változatlan formában - megtalálható mai nyelvünkben. Ezek az összetett szavaink egyben azt is kifejezik igen bölcsen, hogy a nyelvfejlödésünk miképpen alkotta meg az új fogalmakat. Vegyünk egy példát:

PALA2 (DSL. 536/131) jelentése "Königskleid". Vagyis királyi ruha.

PALA-SU-TU... tehát "kézzel feltett királyi ruha", vagyis, amit a király visel... és ez tökéletesen egyezik a PALA-S-T szavunkkal, mely megerösíti a magánhangzó szóbelseji lekopásának hangtani törvényét. Ugyanakkor ékes bizonyítéka sokezer éves nyelvünk létének és népünk államszervezetének is. De PALASTU volt a mai Palesztina ösi neve, mert a régi térképeken is így található: PALASTU. Innen a hangtani változás: "PILISTI", vagy "philisti" és már bent vagyunk a Bibliában a "filiszteusoknál", akikröl sok magyar kutató úgy ír, hogy "filiszteus hunok." Nem tudom ebben a könyvben a történelmi kérdéseket fejtegetni, de jó, ha ezt is megjegyezzük.

Az eddig elmondottak igen sok újdonságot tártak fel. De ha jól átgondoljuk és alaposan mérlegeljük mindazt, amit sumir-magyar nyelvazonosságként felismertünk, az olvasóban talán oly érzés keletkezik, mely "én ezt már mind tudtam" kifejezésben nyilvánítja alapos véleményét és ez így helyes. Ugyanis a magyarul jól beszélö olvasó nem egyszerü "nyelvtani szabályokat" ismer meg, hanem a Magyar Nyelv csodás lelkiségén át érzi sajátjának és tudásbeli birtokának mindazt, amit eddig fejtegettünk. Itt van a titka annak, hogy aki magyarul nem beszél, az képtelen a sumirnak nevezett ösnyelvünk különlegességeit feltárni. Ugyanis ehhez nem "nyelvészeti szaktudás" szükséges elsösorban, hanem inkább a magyar nyelv csodálatosságával együtt érzö és a nyelvvel élö "magyari tulajdonság."

Itt az ideje tehát, hogy megint elövegyünk egy agyagtáblát és megnézzük azon ösnyelvünk mondatait. Szakszerüen vázolva a további együttes kutatásunk célját - most látni fogjuk, hogy ösnyelvünk már 5000 évvel elöttünk olyan mondatokkal is beszélt, melyekben az állítmány nem ige.

Szolgáljon itt az elmondottakra elsö például egy képírásos szöveg, mely az I. elötti 3000 év körüli idöben íródott: Az alábbi -szöveget ENTEMENA (Lagasi király) KAPU-SZÁRNYÁNAK ALAPKÖVÉN találjuk és közölve van SAK. 32. b, alatt. ( SAK= rövidítése a következö munkának: THUREAU- DANGIN: Die Sumerische und akkadische Königsinschriften. )

A számokkal jelölt írásrészeket a segédkönyvként használandó René LABAT: Manuel D'Epigraphie Akkadienne segítségével kell kiértékelni. A megfejtés szövegét az alábbiakban adjuk:

1.)EN (L.99) - TE (L.376) - ME (L.532) - NA (L.70);
2.) PA (L295)) - TE (L.376) - SI (L.112);
3.) SIR (L.71 - L.55) - BUR (L.349) - KI (L.461);
4.) LU (L.330) - AB (L.128) - GI-GI (L.85) - KA (L.15) - NA (L.70);
5.) DINGIR (L.13) - NIN (L.556) - GIR (L.346) - ZU (L.6) - KA (L.15) - DU (L230) - A (L.579);
6.) DINGIR (L.13) - RA (L.329) - NI (L.231);
7.) SUL (L.46?) - URS (L.401) - NUN (L.87).

Mondattani boncolás nélkül írjuk át magyarra a sumir szöveget:

1.) EN-TE-ME-NA... Lagas-i uralkodó neve (Az egyes fogalomjegyek összevonásából megállapítható, hogy itt egy nagyon érdekes tulajdonnévvel állunk szemben, melynek értelme további logikus következtetéseket enged meg - éppen az ösi nyelvre vonatkozóan.

Vegyük sorra a képjeleket:

EN... ha Istenre vonatkozik, akkor az "elsö személyt" jelenti így: ÉN. - Ha királyra, akkor jelentése: "hatalmas uralkodó", "ÚR".. TE... jelentése: "fundamentum, alap". ME:.. "beszéd".

Nagyon érdekes észrevenni azt, hogy a 7 részes képírásos szövegben az egyetlen képjel a "TE" és a "ME", amelyik össze van írva. Nyilván azért, hogy egy értelmet adjon. TEME... tehát a "beszéd-fundamentumát" s így magát az ös-nyelvet jelenti.

NA... jelentése "szikla".

EN-TEME-NA tulajdonnév tehát azt a fogalmat akarja kifejezni, hogy a személy, akire vonatkozik az az ŐSNYELV SZIKLÁJÁNAK URA.

Miután ez a felirat egy templomkapu sarokkövén található, logikusan következtethetö az, hogy az épület, ahova tartozott,

az ösnyelv szentségének temploma volt.

2. ) PA-TE-SI... azaz "fö"-fundamentum - agancsos (szarvas) (ez volt a papkirály neve... valószínüleg a mai "bácsi" szavunk öse.)

A sumir isten-személyek szobrai mind "szarvakból" álló koronát viselnek. Ez a kelö hold szarvalakú formájának égi voltára vezethetö vissza. A "SI" fogalomjegy tehát nemcsak "agancsos" értelmet nyújt, hanem "égi koronával ellátott" személy minöségre utal.

3. ) SIR-LA-BUR-KI:... LAGAS neve az ékiratokon. Ahol SIR - CSIR = fényesség, LA = teLE, BUR = KOR(só) = edény. (KOR-SÓ = BUR-SU... kézzel fogott edény), KI = determinatív lakott helyek, országok megjelölésére. Tehát SIR-LA-BUR-KI = "tündöklö város". (Sokan "Holló-városnak" értelmezték mert SIR-BUR = holló. Lehetséges, mert van szöveg, ahol SIR-BUR-LA-KI sorrendben vannak írva az ékjelek.

4. ) LU-AB-GI-GI-KA-NA... sorban írjuk le a fogalmakat: ember-atya-nádasoknak a - hatalmas.

5. ) DINGIR-NIN-GIR-SU-KA DU-A... soroljuk fel egymás után a fogalmakat: Dingir NINGIRSU-nak a DU-A DU = te(ni), építeni. A - harmadik személyü igerag. A DU-A megfelel a mai "építö" szavunknak. Tehát a szöveg: Dingir Ningirsunak az építöje.

6. ) DINGIR-RA-NI... a névszó igésítése - "istenkedni", "istenként uralkodni", vagyis az Isteni hatalom, amit ö ezzel az írással elismer, akihez az alapkö tartozik.

7. ) SUL-UR5-NUN. Ez egy "istennév" akar lenni Deimel megfejtésében, aki hozzáteszi, hogy "eddig ismeretlen".

A magam részéröl nem találok semmi lehetöséget a sumir szövegekben arra, hogy a L. és DSL. 467. sz. ékjelét SUL értéknek ismerjük el. Ugyanis igei jelentésének hangértéke DUN = földet kivájva haladó... így DUN-A = ö, a kivájva haladó, mint a mi DUNA folyónk. Azonosíthatjuk talán a GYÖN szavunkkal, de a DUN alakban is meglehetett, hiszen itt az emléke a kék DUNA. A nyelvújításokban elveszett szónak mondhatjuk.

UR3 ékjelröl bebizonyítottam a 23. Orientalista Kongresszuson, hogy azonos a magyar ŐR fogalommal.

NUN... szintén önkényes értelmezés, mert az asszír szövegekben TEN értékkel van megfejtve s így az a jelentése, hogy "herceg" talán az összes turáni nyelvek "TEN" szavával sokkal hatalmasabb értelmet kap, mert inkább a "felmagasztaláson és Istenhez való hasonlításon" van a hangsúly, nem pedig az emberi címen. De ERIDU valóságos neve, ami az ékjelek szerint UD-NUN-KI, vagy NUN-KI-GA az én javaslatom szerint sokkal nagyobb értékü meghatározást kap. Ugyanis nem "UD-herceg városa", hanem UD-TEN KI. Egy UD = NAP, Napidö - IDŐ-TEN, NAP-TEN Város = Eridu, az emberiség legrégibb épített lakóhelye.

Most elemezve az egész szöveget, láthatjuk, hogy ENTEMENA az alany, akire az egész felirat összetett mondata hivatkozik.

"PATESI SIRLABURKI" - birtokviszony minden ragjelzés nélkül, vagyis: "Lagasnak a papkirálya. A szent nádasok népének atyja: Ningirsu építömestere, DUN-ÖR-TEN (talán késöbb Demeter) gondviselésére"... lenne a felirat szabad fordítása.

A nyelvtani elemezés lefolytatásához fontosnak tartom felsorolni azokat a mondattani különlegességeket amelyekkel ösnyelvünk rendelkezik.

ŐSNYELVÜNK MONDATTANÁNAK ALAPELMEI:

Beszédünkben mindig valakiröl, vagy valamiröl mondunk valamit, tehát mondatokat mondunk.

Az a mondatrész, akiröl, vagy amiröl beszélünk: az ALANY.

Amit mondunk róla: az ÁLLÍTMÁNY.

E két mondatrész nélkül nincs mondat. Azért nevezzük ezeket fö-mondat-részeknek, helyesebben mondatbeli förészeknek.

A mondatban a szavakat aszerint vizsgáljuk, hogy milyen szerepet töltenek be ott. (Tehát nem úgy, mint a szótanban, ahol a jelentésük szerint vettük figyelembe.) Így: ALANY a mondatban mindig névszó, vagy névszóként használt más szó.
ÁLLÍTMÁNY lehet ige és névszó is. (Pl. A templom épül. A templom hatalmas.)
Az ALANY... ki?... mi?... kérdésre felel és az ÁLLÍTMÁNY kérdése: mit állítunk?

Az a mondat amelyben csak alany és állítmány van tömondat. Nyelvünk sajátossága az is, hogy - ha az állítmányt odaérthetjük úgyis, hát kihagyjuk a mondatból. Ugyanígy az alanyt is kihagyhatjuk. (Zongorázok.) Így a személyes névmási alanyt csak akkor tesszük ki, ha hangsúly van rajta - de az igei személyragok mindig csatolva vannak az állítmányhoz, ha az ige. A mi ösnyelvünkben tehát az IGE - önmagában is alkothat mondatot. (Villámlik, esteledik, pirkad.)

A mondat többi részei az ALANY, vagy az ÁLLÍTMÁNY értelmi körét bövítik, tehát ezeket bövítményeknek nevezzük.

A régi - sumirnak nevezett - nyelvünk szövegeiben pontosan ugyanazt a helyzetet találjuk az alany-állítmány viszonyában, mint amit ma használunk. Tehát:

1.) Mindig az állítmány igazodik az alanyhoz.

2.) Ha az alany egyesszámú - az állítmány is az és ha többesszámú, az állítmány is többesben van.

3.) Ha a mondatnak több egyesszámú alanya van - az állítmány marad szintén egyesszámban. (Az Ipoly és a Vág a Dunába ömlik.)

4.) Ha az alany tagjai különbözö személyüek, az állítmány többes számban van, de mindig az alacsonyabb fokú személyhez igazodik. (pl: Én és te megyünk. Te és ö fogtok utazni, stb.)

5.) A magyarul nem tudó idegen nyelvészeit elképzelhetetlennek tartják nyelvünk azon sajátosságát, hogy igei állítmány nélküli mondatokat szerkesztünk. Pl. a fiú jó.. náluk, "the boy is good", ahol az alany: boy. Az állítmány: "is" és a good - határozószó. Viszont a mi nyelvünkben: az alany - azonos az övékkel, de az állítmány - mint ige hiányzik, Egyszerüen elmarad nyelvünk lelkiségének azaz logikájának sajátosságaképpen, mert úgyis oda érhetö és szerepét átveszi a névszó: "jó".

Az ösi szövegeinkben a feliratok, vagyis a mondatok halmazában találjuk ezt a helyzetet, hogy az igei-állítmány mindenütt hiányzik.

A fentiekben ismertetett mondattani alapelemek figyelembe vételével most a SAK. 32. b. szövegre vonatkozóan az alábbi mondat-rendet állíthatjuk fel:

1. mondat: ENTEMENA PATESI SIRLABURKI
2. mondat: LU AB GIGIKA NA
3. mondat: DINGIR NINGIRZUKA DUA
3. mondat: DINGIRRANI DUNÖRTEN (SULURNUN).

1. mondathoz: Ki...? ENTEMENA... ez az alany.

Mit állítunk...? Azt, hogy PATESI... állítmány névszó).

Hová való PATESI...? SIRLABURKI - azaz a Lagasi Patesi. A mondatot: határozói mellékmondatnak nevezhetjük.

2. mondathoz: Ki...? Nincs benne a mondatban az alany, mert ENTEMENA-ra vonatkozik a kifejezés. Az alany tehát elmarad az értelem szerint. Mit állítunk...? Azt, hogy AB, tehát APA. Kinek...? LU-GIGI-KA a nádasok embereinek, milyen nádasok embereinek...? A NA... azaz hatalmas (magasztos) nádasok népének. 3. mondathoz: Ki...?... Megint nincs benne ebben a mellékmondatban az alany, a kifejezés megint ENTEMENA-ra vonatkozik.

Mit állítunk...? Azt, hogy DU-A... vagyis... ÉPÍT-ö. Kinek...?... DINGIR NINGIR-ZU-KA... vagyis NINGIRZU TÜNDÉR-nek az építöje. Láthatjuk, hogy az állítmány megint nem ige, hanem névszó... "építö". 4. mondathoz: Ki...? DUNŐRTEN.... (ez, mint mondám egy istenszemély.)

Mit állítunk...?... Azt, hogy DINGIR-RA-NI... a már említett módon igesitve van egy névszó - DINGIR - s a "fej "-elNI, "szív" elNI mai kifejezésekhez hasonlóan, ez a régi képzés "tündér-el-NI", vagy "Isten-el-NI" értelemmel akarja DUNÖRTEN istenszemélynek az ENTEMENA által felépített templomban való uralkodását köztudomásra adni.

A névszó részletesebb ismertetésében ki kell egészítenem a 68. oldalon ismertetett személyes névmások "birtokos-ragként" szerepelö formájáról mondottakat.

Ez a személyes névmás ragozott alakja, mely mindig birtokviszonyt jelöl. Nevezhetjük tehát nyugodtan így:

BIRTOKOS NÉVMÁS

Ezek a következök:

Egyesszám:

1. mu (L. 6i.)...ma (L. 122.)...enyém
2. zu (L. 6.)..za (L. 556.)...tied
3. -a (e, i.)
3. ni (L. 231.)...na (L. 70.) személyek jelölésére
3. bi (L. 214.)... ba (L. 5.) tárgyak jelölésére, 'övé'.
(e két utóbbi "mutató névmás")

Többesszám:

1. me (L. 532.)... ne (L. 172.)... mienk
2. zu-ne, zu-nene... tietek (összevonva)
3. ne-ne, ene-ne... öv ék.

Például: adda-mu = atyám, sag-zu = fejed (a sumir személyes névmás birtokos formájának 2. személyragja "zu" fennmaradt a mai magyar igeragozási ragban pl: lát-SZ, hajol-SZ, fél-SZ... stb.) ama-ni = anyja, ur-sag-zu-ne = a ti uraságtok, stb.

Érdekes tulajdonsága ösnyelvünknek az, ha ki akarja emelni a birtokos névmással ellátott névszót, akkor a névszó után teszi az illetékes kiemelési ragot és utolsó helyen áll a birtokos névmás ragozott formája.

Pl.: kelem-ma ni = Az ö országa, de lehet "ország-ol-NI" is, tehát ez is azonos.

A jelölés nélküli birtokviszony esetén is ugyanez a képzés. Pl.: ka-azag-ga-zu = a te tiszta (szent) szájad.

Ha azonban a birtokviszony raggal szerepel, akkor a birtokrag kerül a szó végére. Pl.: azida-lugal-ma-GE = királyomnak a jobb oldalán.

A névszókkal kapcsolatban meg kell ismerkednünk még azokkal a helyhatározói fogalmakkal, amelyek segítségével ösnyelvünk kifejezte mindazt, amit a nem ragozó nyelvek "praepositio"-ik segítségével mondanak. Nyelvünknek sohasem volt és ma sincs "praepositiója", hanem az "elötte", "szemben", "felette", "alatta", "oldalt vagy oldalán" meghatározó szavakat, mint névutókat ismeri.

Addig azonban, amíg a nyelvfejlödés elérte ezt a tökéletességet - sok idö eltelt. Sumirnak nevezett öseink önálló és értelmes névszó-összetételekkel juttatták kifejezésre e meghatározásokat, túlnyomóan helyhatározói jelentéssel való alkalmazással. Ezek az összetételek rendszerint birtokviszony formájában sorakoznak a meghatározott névszóhoz és ragozhatók, birtokragokkal is elláthatók és éppen ez a "nyelvazonosság" egyik bizonyítéka is, mert mai beszédformánkban ugyanígy ragozunk.

A következö névszókat alkalmazza ösnyelvünk e helyhatározói összetételekre:

1.) IGI (L. 449.) = elörész, arc, szem. Igi-mu = elöttem. Igi-zu = elötted, Igi-na = elötte. Ha összekapcsoljuk a "kézerö" jelével, akkor a mozgás fogalmát vittük be az összetételbe. Igy: Igi-mu-su = elibém, Igi-zu-su = elibéd, Igi-ni-su = elibe.

2.) AGA (összetétel A-GA L. 579. és L. 3I9.) IGI-nek az ellenkezöje. Tehát: hátsórész. Ugyan úgy képezünk vele, mint IGI-vel.

AGA-mu = mögöttem, Aga-zu = mögötted, Aga-na = mögötte Aga-mu-su = mögém, Aga-zu-su = mögéd és Aga-ni-su = mögéje. (Valószínünek tartom, hogy a mai nyelvünkben a MAGA megszólítás is az ösnyelv MU-AGA-ra vezethetö vissza, vagyis "mögöttem" való, kisebb nálam. Ez 3. személy így. 1. személyben ez így alakul: MU-AGA-MU... MAGA-M. 2. személyben pedig MU-AGA-ZU... MAGA-Z, MAGA-D. Sok ezer év alatti módosult azonosságok ezek.)

3.) GAB (L.3 167.) elsö jelentése "KEB"-el. (mell)... és így átvitt értelemben a "szemben" lévöt jelöli megfelelö összetételben. Pl.: GAB-A, jelentheti a "kebelt", de összemegy mai nyelvünk geb-e szavával is és ha az ige úgy mutatja - jelentheti "a vízzel szemben" lévöt is.

Deimelnél találunk magyarázatot ilyen összetételre, mint:

KI-A GAB-BI-A, ahol "KI" az "A"-val = "a hely", "bi" a 3. személyü birtokos névmás és így "GAB-BI-A", "azzal szemben", vagyis az egész kifejezés "a hely - azzal szemben". A kiemelt "hely = KI" Deimel szerint az alvilágot" jelenti, tehát KI-A GABBI-A jelentése "az alvilággal szemben".

4.) SAG (szag) (L. 115.) elsö jelentése "fej, fö"... és összetételi vonatkozásban "felfelé" vagy "fölé". Pl.:

SAG SAG-GA-NA-GE (KA)

(SÁG-GA = a szív, NA = övé, GE = gentitivusz particula). Tehát a jelentés: "az ö szíve fölé". A "GE" helyett "KA" is lehet a genitivuszi rag és akkor tökéletesen a mai nyelvünk ragozását kapjuk meg "saganaka", = szívének a... és mindezt ötezer év távolából... szintén azonos.

5.) SIK (L. 593.) és NIM (L. 433.) mutatják a következö ellentétet, aholis SIK = szik, (kiszáradt, hátramaradt, elhagyott) fogalom egyszer s mind jelenti a "LENT"-it, az "alatt, vagy "alul" lévöt, (akkádul: "ELIS"), míg a NIM ugyanennek az ellenkezöjét, a "fentit" (akkádul: SAPLIS.) De ugyanezen ékjel névszói magyarázata akkád nyelven ELU (fent lévö) és ez a magasrangú papi hivatásban ELU-KALU elnevezéssel szerepel, ami tökéletesen megfelel mai nyelvünk ELö-KELö értelmének.

Nem szabad összetévesztenünk ezt a NIM ékjelet a NIM2 alattival, aminek hangtani értéke tulajdonképpen NIN - azaz NÉN (L. 556.) Ugyanis ez az ékjel a babiloni használatban, melyet szabir öseink átéltek, BÉLTU - azaz "királynö" értéket kapta. Ennek szóváltozata (L. 330.) azonos jelentéssel - SARKADU, vagy SARRALDU. Tehát nem "SAROLTA" volt I. István anyja, hanem az ösi nyelven "KIRALYNö"... SARRADU.

6.) UGU (L. 412.) - a "fölött" helyhatározás kifejezésére. Tulajdonképpeni elsö jelentése "koponya" és régi neve OKO volt. UGU-SU = oko-S... a mai nyelvünkben és az ösnyelvünk tökéletessége használta ezt a szót rövidített formában is, a szóvégi magánhangzó elhagyásával, mint UG, UK - a magyarul nem tudó sumerológusok fonetikája szerint. Én azt hiszem, hogy ezt a szót már 5000 évvel elöttünk is úgy ejtették ki, mint mi - ma ÜK.

Összetételekben - mint UGU-na =fölötte és UGUMU- = felettem. (vagyis a "felettem" születö, elödöm.)

7.) Nagyon érdekes használata mutatkozik a KI fogalomnak, (L. 461.) mely mindig "hely" értelemmel fordítandó. Például: KI-LUGAL-TA = (hely) a király oldalán

KI-LUGAL-SU = a király oldalához.

Ezt találjuk a szövegekben helyhatározói minöségben, de igével kapcsolatos participiumos összetételekben mindig azt jelenti, hely, ahol..." pl.: KI-AL-DUN-A = "ahol elmenö", hely, ahol elmegy. Láthatjuk máris, hogy a DUN ige = gyön, halad, mint a DUNA folyam. DUN-A = menö és "al" igei "irányt jelzö elörag", ami azonos a mai nyelvünk "el"... helytelenül igekötönek nevezett szócskával.

Nagyon érdekes azonban ösnyelvünkben az, hogy a KI is felvehet "irányt jelzö igei elörag" értéket, mint KI-GIN = ki-gyön, vagy KI-TUM = ki-töm.

8.) Meg kell még emlékeznünk az UD-DA összetételröl is, mely gyakori a szövegekben. Összetevödik UD (L. 381.) szóból, melynek jelentését legjobban fedi a mai IDŐ szavunk és a DA (L. 335.) locativusi ragból, mely mai nyelvünkben is megtalálható a végmássalhangzó lekopásával, mint locativus rag. Pl.: Erös-D, Seges-D, Varas-D, stb. Feltételezhetjük, hogy az ösnyelv is így használta, tehát UD-DA az ékírás (mert D betü külön nincs) de a kiejtés UDD - amit tökéletesen kifejez idöhatározói minöségben a mai OTT szavunk s éppen úgy megmagyarázza, hogy miért kell ezt a rövid szócskát kettös végmássalhangzóval írni annak ellenére, hogy a nyelvfejlödés természete mindig az egyszerüsítésekre törekszik. UDD - OTT... vagyis valamikor régen... Érdekes megjegyezni, hogy az UD-DA ékjelekkel írt és fent elemezett sumir jelentést az asszír- babilóniak ZAMAR értékkel használták, ami megfelel a mai nyelvünk HAMAR kifejezésének, szintén idöhatározói minöségben.

9.) Van az ösnyelvünknek egy valóságos névutója - a DIM2 (L. 440.)... jelentése "mint", Pl.: dingir BABAR dim2 - Naphoz hasonlóan, mint a Nap.

De ez az ösi szavunk vezet minket a sumir "miatyánk" féle imádsághoz, amit megtalálunk a Gudea 'A' cylinder ékiratának IV. oszlopán, a "miképpen a mennyekben - úgy a földön is" lelkisége szerint, csak sokkal jobban kifejezve, így:

AN DIM RI-BA-NI - KI DIM RI-BA-NI, ami pontos fordításban annyit jelent: MIKÉNT AZ ÉGI GAZDAGSÁG ELOSZTÓDIK ÚGY TERJEDJEN EL A FÖLDI BŐSÉG IS.

--------o0o------

TOVÁBBI KÉRELEM KÖZÖS MÓDSZERÜNK ÜGYÉBEN

Egyetértésben és jókedvben szeretném tovább vezetni kedves olvasóimat ebben a tárgykörben és örülnék, ha megértenének, hogy ezeknek a nyelvtani alapismereteknek a beiktatására éppen azért volt szükségünk, hogy az 5000 éve fennálló sumir- mahgar nyelvtanunk maga mutassa a nyelvazonosság valóságát és igazságait. Megvan a haszna máris a közös kutatásunknak, mert az eddigi ismereteink már olyan "szakértelmet" biztosítanak az olvasónak, hogy a további egyeztetéseket már csaknem "nyelvészi kritikával" végezhetjük. -Hiszen a közös célunk az, hogy meggyözödjünk nyelvünk ösiségének voltáról és azt a fejlödési formáját és állapotát, amit a magyarul nem beszélö nyelvészek "sumer"nak neveznek - a saját ösnyelvünk 5000 év elötti részének fedezzük fel - ha az alkalmazott azonosítási módszer eredményei valóban kielégítöek. Ezért használjuk a "nyelvkritikai"-- elemeket vizsgálódásunk során.

A következö fejezetben végezzünk el egy valóságos "nyelv-kritikai feladatot" és nézzük meg - a már elsajátított nyelvészeti szakismereteink segítségével - ismét együtt, hogy

IV.

MIVÉ LESZNEK A SUMIR MAH-GAR AZONOS NYELVI SAJÁTOSSÁGOK "ELLENSÉGES"
VAGY "IDEGEN" KEZEKBEN

Mielött e tételt részletesen bemutatnám, meg kell indokolnom ismételten azt, hogy miért nevezem az eddig "sumir" névvel illetett népet és nyelvet MAH-GAR-nak.

"Káldeától Ister-Gamig" c. munkám elsö kötetének 96. oldalán közöltem CHOREZM nevének, prof. Djakanov által jóváhagyott, sumir hangtani értékét így: KU-MAH(g)-GARRI-ES-MA, mely a NAGY ERŐS NEMZETSÉG ORSZÁGÁT jelenti. Az ebben lévö MAH(g)-GAR, vagyis a TUDÁS NÉPE, kifejezés azonos azzal a sumir szöveggel, melyet Oppert a British Museum 14013. számú táblájáról leolvasott SUME-ER akkád hangtani értékkel: Ez az u. n. "Bezold féle" kétnyelvü szöveg, OPPERT megfejtésében, így azonosítható:

sumir: ANTA-EME-KU-MAH-GAR - A

akkád: SAPLIS... -SU-MUG-GAR - A.. hangzóváltozásokkal SU-ME-ER.

Innen vette Oppert a "SUMER" nevet. (lásd: I. Kötet 97. oldalon és e könyv 11. old. 3. lábjegyezetben.)

Tehát, amikor az eddig "sumirnak" nevezett társadalmat és népet én MAH-GAR kifejezéssel tisztelem meg, nem teszek mást, mint híven követem azt, amit ez a nép a saját nyelvén, a saját ékírásával leírt.

Ezt elörebocsátva és tudva - tudományos kötelességnek vehetö a MAH-GAR társadalom és a MAGYAR nép nyelvazonosságának kikutatása és tanítása.

Tekintve, hogy ez - az eddig "két" nyelvként kezelt beszéd már a hiteles elnevezésében is egyezik, így nyelvi sajátosságainak azonossága nemcsak természetes és magától értetödö, hanem a nyelvészeti szabályok szerint megkövetelendö, - hiszen a két nyelv azonos.

Mindazok a szakemberek, akik valamilyen nemzetpolitikai irányzat szolgálatában fejtik ki tevékenységüket és azzal az "anti-tézissel" foglalkoznak, hogy miképpen nem azonos a sumir a magyarral, éppen ezeket a nyelvi sajátosságokat akarják elfelejteni, eltörülni, elhallgatni. Minthogy azonban éppen ezek a nyelvi különlegességek képezik az azonosság tényét, ha mégis foglalkoznak ezzel a tárgykörrel, az azonosság csak úgy tagadható, ha a létezö nyelvi sajátságokat meghamisítják, félremagyarázzák és így írnak:

"az élö-élettelen felosztás (azaz a sumer szociálisan aktív és szociálisan passzív kategóriája) a világnak egy sor nyelvében megtalálható".

(Pusztay János: Az "ugor-török" háború után c. könyvének a "sumer áfium ellen való orvosság" c. fejezetében, mely szintén "anti-tézis").

A megnevezett szerzö azonban rábízza az olvasóra annak a tudálékos kifejezésnek a meghatározását, hogy mi is az a "szociálisan aktív", vagy "passzív" kategória a sumirnak nevezett nyelvben...?

Az "élö"-re vonatkozó sumír-mahgar azonosság talán legelöször abban a nyelvi különlegességben mutatható ki, hogy a Sumir-Mahgar nyelv azonos írásjelet használ az ISTEN és az ÉG fogalmának kifejezésére. (L. 13.)

Ez a sajátosság ugyanis egyetlen más nyelvben sem mutatható ki. Csak a sumir-mahgar nyelv tudja a beszédben is alkalmazni az írásbeli azonosságot, pl. amikor azt mondja: "ÉG VELED".. az.. "ISTEN VELED" helyett.

Az "élö-élettelen" szét nem választását azonban a sumir-mahgar nyelv azon nyelvi sajátossága is bizonyítja, hogy szóanyagát nem különíti el egymástól "nemek" (genus) szerint.

Így pl: DINGIR - TÜNDÉR lehet Isten és Istennö (L. 13.)
DuMu - DoMo = gyermek (fiú és lány) (L.144.)
DaM - DaMa = házastárs (férj vagy feleség)
PaHaR - PoHáR = poháron (nö vagy férfi (Poebel GSG. és L. 124.)

Az ilyen közös szavakat azután egy "nemre" vonatkozó meghatározó szóval különíti el egymástól. Így a nöiességet a máig is használatos GÉME szóval (mai magyarban GÍM) és a férfiasságot a NIT-AG szóval határozza meg. Érdekes itt megjegyezni megint, hogy az a NiT szó, mely az ösi nyelvben a "nemzés" fogalmát fejezi ki tulajdonképpen az égböl adott ÉLET-nek következménye, lévén az élet az ösnyelvben TIN. Bövebben beszámolok erröl a VI. Fejezetben, a 113. oldalon.

Itt meg kell emlékeznünk az egy nyelv másik különlegességéröl is, amit a NIT-AG kifejezés igeformája mutat. Ez ugyanis az összetett igék azon csoportjába tartozik, ahol igei összetevöként a hátul csatlakozó és általános tevést, cselekvést kifejezö "AG" ide kapcsolódik az egyszerü igegyökhöz - a NIT-hez. (L. a 22. oldalon az "AG" használatát.)

Néhány példa az ösnyelvböl: BABAR-AG = fénylik (bíborog, bíbor-AG) ZAL-AG = csil-OG, csil-AG, GU-GAR-AG = meghajol, ku-por-AG. BIL-AG = VIL-OG

De a mai magyar nyelv még mindig használja ezt az igeképzést, így: KAC-AG. KÁR-AG (kár-OG), GÖR-AG (Gör-Ög), DÖR-AG (dör-ÖG) stb. Érdekes megjegyezni az egyik mai magyar szót: HAR-AG. Az ösi Mah-Gar nyelvben a HAR (L.401) = máj. HAR-AG tehát szószerint = májat tesz, májat csinál. Talán ez az eredete a "rosszmájú" közmondásnak?

Láthatjuk tehát, hogy az eddig "két" nyelvnek hitt állapot feloldódik egy szabályosan fejlödö és tökéletesedö nyelv azonosságban.

Ennek óriási nagy bizonyítéka a 6000 év óta változatlanul meglévö és egyre finomabb árnyalatokat mutató hangzóilleszkedés, melynek a magánhangzókra vonatkozó törvénye a következö: "a rag, vagy képzö magánhangzói mindig illeszkednek a szó- vagy igegyökhöz."

A fenti AG képzövel végzett igefejlesztési esetek máris mutatják a mai nyelvben meglévö törvényszerüséget. Ugyanezt látjuk az ösnyelv fogalmi fejlesztésében.

Pl. névszóból - jelzöt (fönévböl - melléknevet) képezünk az "-AS" képzövel, mellyel a névszót ragozzuk, (agglutináljuk) - tehát utána kapcsoljuk. Pl.: ÚR = úr és a képzövel ellátva "ÚR-AS" - uras. Ez az "AS" képzö azonban magánhangzójával mindig, illeszkedik a szógyökhöz. Így lesz "US" a GUR-US = erös, férfias (L. 322) képzetben és "ES" a ZID-ES = hüséges, becsületes (talán édes - de nem édes ízü) változatban. ("zides anya" a népnyelvben.)

Tekintve, hogy a magánhangzó illeszkedés a sumirnak nevezett nyelvben és a magyar mai változatában lépten-nyomon elöfordul, a példák sokaságát lehet találni a szövegekben ennek bizonyítására és ennek hangoztatása éppen azért fontos, mert hangzóilleszkedés nincs a finn-ugor nyelvekben.

Tehát már ezért sem lehetnek ezek a nyelvek származtató forrásai a mah-gar-magyar nyelvnek. Azonkívül ezeknek szókészletét a Kr. utáni XIX. században foglalták szószedetekbe és állaguk - nyelvtökéletesség szempontjából - messze lemarad a csaknem ezer évvel korábban leírt magyar nyelvemlékek szövegeiben található, magas fokú nyelvi szabályosság és tökély mögött. Csak onnan lehet venni valamit, ahol sok van. A finnugor nyelvekböl a magyar - mahgar nyelv kincsesházának gazdagsága semmiképpen sem jöhetett.

Hogy mégis odaeröszakolja a mah-gar-magyar nyelvet a politikai nyelvtudomány, azt csak úgy teheti, hogy pl. ilyen hamisítással veti össze a sumírnak nevezett nyelvet a magyarral:

"A két nyelv magánhangzó harmóniája gyökeresen különbözik egymástól. A magyar nyelv ösi szavaiban vagy csupa magas, vagy csupa mély magánhangzó volt, a ragok, jelek, képzök két, esetleg három alakváltozata közül a harmónia, illetve a magánhangzó-illeszkedés szerinti járult a szótöhöz: ház-ban, kert-ben, asztal-on, szék-en stb.

A sumerban ezzel szemben egy kéttagú szón belül csak egy és ugyanazon magánhangzó fordulhat elö: Baba 'mell' ama 'anya', uru 'közösség' numun 'mag', eger 'hát', itid 'hónap' stb." (Pusztay János: Az "ugor-török háború" után c. munkája 33. old. Gyorsuló Idö Kiadás Bp. 1977.)

Aki jóhiszemü olvasó és úgy véli, hogy a "szakemberként" bemutatkozó író valóban "szakszerü igazságot" ír, az el is hiszi a fentieket.

De vizsgáljuk csak meg a példának felhozott szavakat. Az elsö különbség az, hogy a magyar nyelvböl hozott példák már agglutinálva - tehát ragozva - vannak, míg a sumir nyelvböl kiragadott szavak - ragozás nélküli - kétszótagos gyökök, olyanok, mint pl, a magyar nyelvböl vett példák közül az "asztal".

Ha a "szakértö" szerzö a magyar nyelvböl vett kéttagú gyököt ragozta (agglutinálta), akkor az összehasonlítás csak úgy végezhetö el tisztességesen, ha a sumir példák szavait is agglutináljuk, ragozzuk, hiszen a magánhangzóilleszkedés törvénye nem azt mondja, hogy a két, vagy több tagú gyökök hangzói illeszkednek, hanem a szógyökök magánhangzóihoz illeszkednek a gyökhöz csatolt képzök és ragok.

Mielött azonban ezt megtennénk, vizsgáljuk meg a felhozott sumir példák helyességét. A következö szavak vannak említve:

GABA = mell. Az eredeti szógyök nem GABA, hanem GAB (L. 167), melynek a mai magyarban változata a KEB (el) mint gyök. A sumir GABA már fejlesztett forma és így írva GAB-A az ö mellét jelenti - lévén a harmadik személyü birtokrag a sumirban "A". Azonos ezzel a már illeszkedett képzés KEB-(l)E, de megtaláljuk a GAB közelebbi módosult azonosát a GAB-A képzés szerint így: GEB-E. Azt kell itt számításba venni, hogy a sumírnak nevezett Mah-Gar és a mai magyar azonosítás között majdnem 5000 éves korkülönbség áll fenn. Az azonosság azonban mégis csodálatos.

AMA és változatai EME, UMU helyesen van említve - jelentése ANYA.

URU (L.32.) nem jelent "közösséget", hanem VÁROS-T. ösalakja - Poebel szerint - WURU, mely szóból a szóeleji "W" lemaradt. Archaikus alakja azonban valószínü öse a régi VURU - VÁR magyar szónak.

NUMUN (L.22.) jelentése "mag", de az, ami az élet folytatásához szükséges. Tehát az emberi megtermékenyítés sejtjei is ide sorolnak, hiszen "leszármazottat" is jelent.

EGER sumir szó nem létezik. A "hát", vagy "hátsó oldal" szava "EGIR" (L. 209.)

ITID sumir szó szintén nincs. A "hónap" neve: "ITU" vagy "ITUD" (L. 52.)

Ez a két utolsó szó mutatja a "szakértö" szerzö tudásbeli hiányait, hiszen megcáfolják azt a hamis véleményét, hogy a sumir nyelvben egy kéttagú szóban csak egy és ugyanazon magánhangzó fordulhatna elö.

Ha valaki felüt egy sumir glosszáriumot, mondjuk Prof. René Labat: "Manuel D'Épigraphie Akkadienne" címüt, melyböl (L) rövidítéssel és számmal a helyes sumir szóértékeket veszem - a szóanyagnak egy részét olyan kéttagú sumir szavak képezik, ahol nem egy és ugyanaz a magánhangzó fordul elö. Ilyenek vannak: SILA, ERI, GISGAL, APIN, MUSEN, USAN, SAGKUD, LLTGAL, ILLAT, EDIN, ANSE, GESTIN, PISAN, GANUN, ARHTJS, SITA. ESDA, LIMMU, AGRIG, NINNU, ANDUL, AGÁR, EGI, ENIM, ENSI, EPIG ESIG, ERU, GAGGU, GESTU, GUBA, SUBA, ILDAG ILLD, stb.

A magánhangzó-illeszkedés törvénye tehát akkor érvényesül, amikor ezeket - a példának említett - gyökszavakat ragozni (agglutinálni) kezdjük. Az illeszkedés formája teljesen azonos a mai magyarral. Magas hanghoz a magasak, mélyhez a mélyek illeszkednek. Pl. a dativusz ragja általánosan "RA", de illeszkedve lehet "AR", "IR", "UR" is. (L. 73. oldalon. )

Például - ha azt akarjuk mondani "anyó-nak", a régi mondást alkalmazzuk így: "AMA-RA"... csakúgy, mint mondjuk "megy a gözös Kanizsá-RA". Itt a határozó eset nem a szokványos - Kanizsa-NAK - hanem az ösi "RA" szerepel a mai magyar beszédben.

Ha azonban azt akarom mondani: ANYA - M - NAK, az ösi mah-gar nyelv ezt már a magánhangzó illeszkedés igen tökéletes formájában fejezi ki így: AMA-MU-UR, a Rimsin kötábla A. Rev. 7. sorában található LUGAL-MU-UR kifejezéshez hasonlóan. Ugyanis a LUGAL = király dativusza LUGAL-RA. Hozzácsatolva az elsö személyü birtokos névmást - MU - a következö rag már illeszkedik az elötte lévöhöz.

Felhozok egy példát meg a magánhangzó illeszkedés szinte zenei csodálatosságáról, amikoris a dativuszi közönséges "RA" ragozó elem "IR" értéket vesz fel. DINGIR = isten. DINGIR-RA = az isten, vagy isten-NEK.

Ha azt akarom mondani: AZ Ő ISTENÉ-NEK, akkor DINGIR-RA a meghatározást, a hátulra csatolt határozott névelöt, "A" -t jelenti... és az agglutináció további ragja a "NI" (a személyes névmás személyekre vonatkozó birtokos szuffixuma).. melynek jelentése "övé". Eddigi agglutinációnk eredménye tehát: "AZ Ő ISTENE" kifejezés. Ezt kell most ellátni a dativuszi raggal, mely most már a hangzóilleszkedés törvénye szerint az igegyökhöz csatolt utolsó raghoz alkalmazkodik és így nem "RA" lesz, hanem "IR". A hangzóilleszkedéssel ragozott DINGIR szógyök tehát a következö kellemes hangzást veszi fel - "az ö Istenének" kifejezés aglutinációs megszerkesztésével: "DINGIRRANI-IR."

De maga a hátul csatolt határozott névelö is alkalmazkodik a magánhangzó-illeszkedés törvényéhez. A mah-gar (sumir) határozott névelö - mint mondtuk - "A" volt az elöbbi esetben. A szabály az, hogy ez magában csak azokhoz a fönévi gyökökhöz csatlakozik, amelyek magánhangzóval végzödnek. A szövegeket vizsgálva azonban meg kell állapítanunk azt, hogy az "A" tulajdonképpen csak egy változata a leginkább használt kiemelési partikulának - az "E"-nek. Ilyen példák: E-E = A templom.. UZU-E = A nézö, AMA-A = Az anya.

A mássalhangzóval végzödö szavaknál a szabály a fokváltozásra, meghatározásra, vagy kiemelésre az, hogy: olyan rag csatlakozik a szóhoz, mely a szó, vagy már agglutinált összetétel végmássalhangzójával kezdödik. Pl.: Dingir-ra = AZ Isten, lugál-la = A király, zid-du = A valódi. (Miután meggyözödésem az, hogy ezen utóbbi ZID-DU kifejezésböl ered a ma is használatos magyar szó - a ZSIDÓ, közlöm hol található: Zeitschrift für Assyriologie XXV. köt. 1911. 94. k. l.)

A fenti elvböl világosan látható, hogy a mai magyar és a régi mah-gar (sumir) nyelvben a magánhangzó-illeszkedés csodálatos alapossággal és azonossággal található meg az "egynyelvüség" vagy nyelvazonosság magas müveltségü bizonyítékaként.

Ebböl a rövid ismertetésböl megállapítható az, hogy a sumir-magyar azonosságot tagadó irányzat magyarországi képviselöje - a már említett Pusztay János - nem tesz szakértelemröl tanúságot akkor, midön így ír: "a névszói szintagmához járuló ragoknak nincsenek illeszkedö alakváltozataik" ... mert vannak.

Csak két ragozó-formát vettünk példának:

1.) a dativuszt (határozóesetet) ahol a fönévi szintagmához járuló ragnak -RA, -AR, -IR, -UR alakváltozatait láttuk, és

2.) a meghatározást (determináció) kiemelés, vagy fokváltozást, ahol az -e, -a - szintén a fönévi szintagmához járuló - alakváltozatok esetei fordultak elö.

Sajnos a magyarul beszélö nyelvészek között sok olyan van, mint Pusztay János, akik a nagyszerü szakképzettségüket arra használják fel, hogy a jóhiszemü olvasókat félrevezessék. Így tulajdonképpen a "tudói igazmondás méltóságát" dobják a sárba, mert az a tudós, aki "tudatosan ferdít és félrevezet" nem a tudományt szolgálja, hanem valamilyen egyéni érdeket. Sajnos a magyarországi nyelvészek között eddig egyetlen egy sem akadt, aki valamelyik európai egyetemen diplomát szerzett volna a sumerológiából, ami az "asszirológiának" nevezett tanszékek fennhatósága alatt müködik. (Európa legjobb két egyeteme ennek a szakmának a Páris-i Sorbonne és a Heidelbergi egyetem.) Csak az emigrációs magyarság fiataljai foglalkoznak a sumerológiával és szereznek szakképesítést ebböl. Dr. Gosztonyin kívül eddig csupán "öt" magyar fiatal van, aki már diplomával rendelkezik, vagy ennek várományosa. Mindegyik foglalkozik már az ékiratokkal és a közeljövöben megjelenö könyveik majd beszámolnak nagyszerü eredményeikröl.

Az ilyen Pusztayjánosok mindent elferdítö és minden ösiségi fényt elsötétítö munkássága azonban csak megismétlödése annak a folyamatos romboló szándéknak, mely nyelvünk tekintetében - már jó 4000 éve - észlelhetö. Amikor e sorok írója 4000 évet említ, nem a felháborodás sugalmazta érzést akarja kifejezni, hanem az ékiratokon megtalálható és ezt bizonyító adatok késztetik arra, hogy az olvasó figyelmét felhívja erre a valóságra.

Ősnyelvünk gazdagsága mindig arra ösztönözte a türelmetlen és harácsolni akaró népeket, (akik müveltségüket nem úgy fejlesztették hogy a már megszerzett tudásukat, ismereteiket tovább alakítsák) hogy náluknál müveltebb népek kultúrkincseit egyszerüen kisajátítsák s aztán igyekezzenek megsemmisíteni azt a forrást, ahonnan a tudást kiszakították. Így alakították át az "akkádok" az egyik sumír nyelvjárást a saját nyelvükké. Mikor LUGAL ZAGGISI - sumir királyt - legyözi SARRUGIN (akit a történelem I. SARGON néven említ), megindul az ösi mahgar-sumír nyelv "módosítása". Tart ez kb. 120-150 évig, mag azután a GU-TI-UM néven ismert "KUS-i ANYANÉP" legyözi a semitákat és megindul a "SUMER-KULTÚRA UJJÁSZÜLETÉSI" idöszaka, melynek legjelesebb munkása a SIR-BUR-LA-KI (Lagas) Papkirálya - GUDEA - volt. Gudea valóban visszaállította az ösi nyelv tisztaságát és tökéletességét, de leírta ékírással azt is, hogy mi történt a leigázás alatt a sumír nyelvvel, amit ö - büszkén - "NAGY NYELV" kifejezéssel említ. Így írja az "A" Cylinder I. oszlop elsö "6." sorában: "mikor az ég-föld sorsát Lagashoz meghatározó, a nagy nyelv fensége sötéten emelkedett az ég felé".

És a szövegben a "nagy nyelv fensége" - így szerepel: ME - GAL - LA - MAG... ahol ME (L. 532.)... "nyelv", GAL (L. 343.)... "nagy, hatalmas"... LA... itt a kiemelés partikulája (határozott névelönk ma) és SAG... fönévképzö, mint pl, az említett UR-SÁG, LUGAL-SAG (királyság), tehát még máig is ugyanazon formában használt nyelvtani elem. (Lásd a 68. oldalon.)

Gudea itt nyilván azt az "akkád" idöszaki "nyelvrontást" említi, amelyet az általa megindított kultúr- forradalom hozott rendbe és visszaállította az ösi sumir- mahgar nyelvet úgy, hogy ezeket a Gudea- szövegeket" ma, valóban "klasszikus sumir szövegeknek" nevezik a szaktudósok.

Az "idegenek" kontárkodása tehát 4000 év óta - szinte már folyamatossá lett - nyelvünkben. Ugyanis, ahogyan I. Sargontól - Hammurápin át - a nyugati-térítés kegyetlen eszközei is mindig pontosan nyelvemlékeinket semmisítették meg, úgy a Bach korszak Budenz- Färber- Hunsdorfer hármasa sem tett mást, mint sötétítette az ösi nyelv fenségét és mahgar ösiségünket egyszerüen elásták a finnugorizmus ingoványaiba.

És a sötétítés ma is folyamatos, hiszen az említett Pusztay János pl. egyszerüen olyan dolgokat említ - mint "nyelvész" - a sumir nyelv sajátjaként, ami nem igaz.

Éppen. ezért be kell mutatnom azt a "sötétítést" is, amit a fent idézet "Gudea- szöveg" tudatos elferdítésével egy Magyarországi "hivatásos" végez, aki könyvének bevezetö lapján azt írja neve elé, munkájának minösítésére - "sumer eredetiböl fordította"...

Ennek a könyvnek iszonyú sok ferdítéséböl csak a Gudea "A" cylinder I. oszlop 4. és 5. sorát veszem elö és bemutatom a szóban forgó ékiratos szöveget. (Lásd: az alábbi ábrán a bekarikázott két sort.) Az elsö két ékjel így következik: ME - GAL... vagyis "NAGY NYELV". A bekarikázott rész 2. sorában az utolsó elötti és az utolsó ékjel pedig így olvasandó: GIG - NI... azaz "ö sötét", vagy "sötét-ni".

Az ékírást nem tudom itt leközölni

E sorok írójának szabad fordítása e két sorra vonatkozólag így szól: (ismételjük a fenti szöveget):

"mikor az ég-föld sorsát Lagashoz meghatározza,
a nagy nyelv fenesége sötéten emelkedett az ég felé."

A megnevezett könyv ugyanezt így ferdíti el:
"midön égen, földön sorssá vált a sors,
Lagas városa a nagy "erö" által égre emelte fejét."

Tehát a fordítás egyszerüen "lenyeli" a "nagy nyelvet" és a "sötétséget" jelzö ékjeleket, mert azokról egyáltalában nem emlékezik meg. De igen nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki ME-GAL ékjeleknek "nagy erö" jelentést adjon, hiszen az ME minden szövegben "NYELV, IDIÓMA" jelentéssel bír és csak a rosszakarat tudja ezt így átváltoztatni. Ez a példa is nagyszerüen igazolja azon állításunkat, hogy a sötétítés ma is folyik.

Viszont arra talán jó, hogy az eredete után érdeklödö olvasó, aki saját édes anyanyelvének fenségét - Gudea szavai szerint - Nagy Nyelvnek tartja, belássa azt, hogy milyen nagyon-nagyon fontosak az igazságot közlö kutatások. Ugyanis nagyon-nagyon nagy a Magyar Igazság következménye; hiszen ha el kell ismerniök a MAGYAR NYELV ŐSISÉGÉNEK FENSÉGÉT... nem lehet azt a népet sem leértékelni, szolgasorba dönteni, amelyik ennek a NAGY NYELVNEK az ALKOTÓJA, Hordozója és Megtartója. Ha nem így lenne, biztosan nem vennének annyi fáradságot a "sötétítök", hogy megmásítsák az igazságot, hiszen sokkal egyszerübb az ékiratos szövegeket a maguk valóságos jelentése szerint közölni, mint azon spekulálni, hogy miféle "elfogadható és elhihetö" hamisítást közöljenek a "szakértelem" hirdetésének álcázásában.

Ezért kérem e könyv olvasóit, hogy haladjunk türelemmel együtt a mah-gar nyelv legrégibb rétegének és eredeti, talán a keletkezési állapotának felderítésében és megismerésében. Így újabb problémát veszünk elö.

A személyes névmások feltüntetésénél szokták legtöbbször a "sumirellenesek" megemlíteni a különbséget, ami fennáll az "én-te-ö, mi-ti-ök" és az ösi állapot között. Nem veszik figyelembe azonban azt a nyelvi különlegességet, ami ma is létezik nyelvünkben... és ez a személyes névmásnak - a beszédben való - másodlagos szerepe. Ugyanis csak megint a magyar nyelv érdekessége az, hogy az igeragozásban az értelmet egyáltalában nem változtatja meg a személyes névmás elhagyása. "Megyek", vagy "én megyek"... "ment", vagy "ö ment"... teljesen azonos értelmet ad... a mi nyelvünkben... és ezt nem lehet alkalmazni sem az indoeurópai, sem a "finnugor"-nak nevezett és a semita nyelvekben sem. Mert pl. a németben "ich gebe"-böl, vagy az angol "I go"-ból elhagyom a személyes névmást, akkor a maradék igedarab már nem jelenidöben van, a jelentö módban, hanem parancsoló módban és jelentése: "menj". A mahgar-magyar nyelv tehát sokkal több súlyt fektet az igei személyragokra és mondhatjuk azt is, hogy az ösi állapotú nyelv szerkezeti felépítésében tulajdonképpen ezek az igei személyragok szolgáltak - bizonyos változtatásokkal - személyes névmásokként. Ha összehasonlítjuk az alábbi felsorolást a 68. és 84. oldalakon ismertetett "személyi birtokragokkal", akkor igazolódik állításunk.

AZ ŐSI NYELV SZEMÉLYES NÉVMÁSAI A KÖVETKEZŐK:

Egyesszám: Többesszám:

1. ma, me, ma-e 1. mene, men-en, me (mai "mi")
2. za, za-e, zi 2. za-e-me, ze-me
3. ene (ni, na és bi, ba 3. ene, ene-ne.
mutató névmások is.)

(Érdekes megállapítani, hogy az ösnyelv kezdetlegessége a többesszám 1. és 2, személyét összetevésekkel szerkesztette az egyes számból, mert az 1. személy összetevödik így: "én+ö=mi"... vagyis "ma+ene=mene" és a 2. személy ugyanígy: "te-i-én=ti"... "za-e+me=ze-mé".

Megint nagyon érdekes tulajdonság az, hogy ezek a személyes névmások ragozhatók. Pl.:

Ma-ra=nekem, za-ra=neked, ene-ra=neki stb.
Ma-a=rám, za-a=rád. ene-a=rá.
Ma-da=velem. za-da=veled, ene-da=vele.
Ma-a-su=hozzám, za-a-su---hozzád, ene-a-su=hozzá.

Ma-a-kam=enyém, za-a-kam=tied, ene-a-kam=övé, éppenúgy, mint a birtokragok jelentése, de ezek önálló kifejezések.

Érdekes azonossági elemet mutat azonban a személyes névmásoknak a "kie"s" kifejezéssel való összekapcsolása. Eddig még egy magyar nyelvész sem magyarázta meg a "kies" és "ki-etlen" szavunk eredetét - talán azért, mert ezek kétségtelenül az ösi sumir-mahgar nyelv "KI" (L.... ) szavának hagyatékai. Régen "hely, helység, terület, kiterjedés" értelemmel bírt. Ma azt mondjuk: "kietlen hely"... pedig a "kietlen" szavunkban már benne van a "hely" értelme. Úgyszintén a "ki-es" szóban is, melyet talán így lehetne visszaadni a régi értelemmel: "helyes". Találunk azonban a régi ékiratos szövegekben egy - erre vonatkozó' - érdekes kifejezést így: MA-A-KI-ES... és ennek Poebel "um meinetwillen" értelmet ad. Mi ezt a régi értelem szerint így mondhatjuk: MA-A = Rám, és KI-ES - "helyes"... tehát... MA-A-KI-ES="rám helyes"... azaz miattam helyénvaló, vagy csak egyszerüen "miattam". Nézzünk néhány erre vonatkozó mondatot:

MA-A-KI-ES HE SA6, miattam jó leHEt
MA-A-KI-ES HA MU-A-TIL... miattam meg-él-HE-t

(E két példából láthatjuk, hogy az ösnyelv még ma is a HE igei belraggal képezi a feltételes módot.)

De jelenlegi személyes névmásaink eredete sem lehet más, mint az ösi nyelv, hiszen ennek kincsesházából merített minden környezö nép és természetes az, hogy a nyelvfejlödés automatikus és népi történései a saját nyelvet értékelik át az újabb szükségletek szerint. Így az:

ÉN... valószínü eredete a sumir" "ÉN" (L.546.) melynek jelentése "eskü" vagy "elbüvölt, csodálatos".

TE... személyes névmásunk visszavezethetö a legrégibb ékiratos kifejezésekhez. Ugyanis - az írás kezdeti állapotában nem a "ZA, vagy ZU" szolgált a 2. személy megnevezésére, hanem ilyen formában találjuk:

E-da... veled
E-ta... töled
E-ra... neked
E-su... hozzád

valószínü tehát, hogy ez a régi "E" volt a mai "TE"... és ezt annál is inkább mondhatjuk, mert a magyarul nem beszélö nyelvészek, akik a "sumirnak" nevezett mahgar nyelv szókészletét tárolták, éppen tizenkettö "E" értéket tartanak nyilván, ami teljesen lehetetlen egy beszéd kialakításában. A valószínü állapot az, hogy minden "é" magánhangzós értékhez meg kell találni - a magyar nyelv segítségével, történö átértékeléssel - a csatlakozó mássalhangzót. Így lesz pl. az "Ez"... "Hé", ami teljesen azonos a székelyek "hé" elnevezésével és jelentése "ház, lakás, padlás" is. Hasonló mássalhangzó csatlakozással keletkezik a fent ismertetett, 2. személyt jelzö "E"-böl a mai magyar nyelv 2. személyi névmása... a "TE".

ö... eredete a ma is használatos "ÖN" szavunkon át.. a mahgar (sumir) "EN" (L.99.) melynek jelentése "uraság, hös, magas állású és sokszor királyi méltóságot" is mutat.

MI... az ösi nyelv "ME" - többesszám 1. személyü névmásának változata.

TI... az ékiratokban igen ritka. Valószínü együttese hangzása a "te-ö" kétszeres értéknek így: "TI". ŐK... már nyelvújítási képzés, amikor az egyesszám 3. személye megkapta a "K" hangot, mely a többesszém mindenkori jelzöje. Régi nyelvünk és a mai is beszélt "tájnyelveink" mindig az ösi mahgar ENE értéket használják, amint pl. a székelyek és a csángók is - nem úgy mondják pl.: "mennek", hanem "megy-ene a nép a templomba"... és ez bizony annyit jelent, hogy "ök mennek".

Még azt szeretném megemlíteni, hogy a többesszámot jelzö "K" ragunk is a régi nyelv hagyatéka, mert ennek a "K"-nak eredeti formája "KU", ami a mahgar nyelvben (L.536.) "hatalom, erö" és minden "fokozás" jelölöje. A "többesszám" nagyobb "ERŐ", mint az egyesszám. Azért kapta meg a "KU" értéket és ebböl a magánhangzó elkopása a nyelv szabályosságával történt s megmaradt a "K", mint a nagyobb érték.- a többesszám - jelölöje.

És, ha már itt tartunk - ennél a "KU" értéknél - úgy meg kell említenem azt a nyelvi sajátosságot is, mely ösnyelvünknek megint egy különleges tulajdonsága... és ez abban a tökéletességben mutatkozik, mellyel nyelvünk az igei cselekvés mibenlétét alanyi és tárgyas ragozással tudja egymástól megkülönböztetni. Így mondhatom azt. hogy: "építe-K".... és... "építe-M"... (az ösi nyelvben "DU-KU" és "DU-MU").

Ahogyan a mai magyar nyelvünknek megvan a személyi rag-készlete a tárgyas és az alanyi ragozásra vonatkozóan, ugyanúgy találjuk meg ezt az ösi mahgar-sumir nyelvünkben is és ezek bizony szintén azonosak az 5000 év távlatában is. Nézzük hát együtt ezeket is.

Alanyi ragozás ragjai: Tárgyas ragozás ragjai:

1. sumir: -ku... magyar: -k S. -mu... M... -m.
2. -li... -l. -zu... -sz.
3. nincs rag. -a (e, i).. -i.

Ezeknek a ragozásoknak a kombinációjából keletkezik azután megint egy csodálatos nyelvészeti alkalmazás, melyet megírt egyetlen más nyelv felmutatni nem tud, hogy a 2. személyt is be tudjuk foglalni az egyszerü ige ragozásba így pl.: (ösi sumir) TUD-LI KU... (magyar) TUD-LA-K... azaz SZÜL-LE-K vagy - miként mai nyelvünkben alkalmazzuk az 5000 éves nyelvi szabályosságot: KÉR-LE-K, VÁR-LA-K, LÁT-LA-K... és ezek a ragozások úgy keletkeznek, hegy az igegyökhöz csatoljuk az ösi sumir-mahgar nyelvink -LI és -KU személyragjait, a hangzóilleszkedés törvénye szerinti módosítással.

De sok egyszerü és régi igegyök ragozásának is e két személyrag képezi alapját, miképpen azt kimutatjuk a 108. oldalon az ösi BESZ-E-LI-KU... beszélek és BESZ-E-LI-ZU... besz-é-l-sz formáknak azonosításával.

Ne feledje el a velem együtt kutató kedves olvasó azt, hogy a BESZ-E-LI-ZU és a mai BESZ-É-L-SZ állag között 5000 évnyi távolság áll fenn és az azonosság valódi, valóságos és létezö.

Ismétlem és hangoztatom azt, hogy nem szabad az ösi nyelvet összevetni a mai magyar nyelvvel anélkül, hogy az i. u. 1000 év körüli, írott nyelvemlékeink nyelvének vizsgálatát közbe ne iktattuk volna. Ugyanis a hangváltozásokat és módosulásokat, melyeket pl. dr. Bobula kimutat, megerösítik azok a változások és módosulások, melyek az 1000-1200 évek körül beszélt magyar nyelv és a mai nyelvünk között

bizonyíthatók. A 2. sz. Függelékben ismertetett ezer éves nyelvemlékeink nyelvezete kiejtésre (fonetikában) azonos a sumir nyelvvel és a latin írású változatok tükrözik a sumir-mahgar írásrend szabályait.

Látjuk az elmondottakból, hogy a "sumirnak" nevezett nyelvet saját mahgar-magyar nyelvünknek kell elismernünk és nem szabad megengedni, hogy idegenek és olyanok, akik nem beszélnek magyarul, kontárkodjanak benne és "nyelvtant szerkesszenek" belöle, kioktatva minket a saját nyelvünk ismeretében. Nem szabad megengednünk 'azt sem, hogy a magyarnak idegen nyelvtani szerkezetek, esetek, módok feltételeztessenek itt, csak azért és amiatt, mert az "idegenek" nem érnek fel nyelvünk tökéletességéig. Éppen emiatt javasolta e sorok írója a XXIX. Orientalista Világkongresszus Közel-Kelet-i Osztályának megnyitó ülésén a sumir homofónia átértékelését a jelenlegi magyar hangállomány alapján, hiszen ösi nyelvünk egyes hangzóit az idegenek ki sem tudják ejteni. (E javaslat teljes szövegét az 1, sz. Függelék tartalmazza.)

Felmerül az a kérdés is, hogy nyelvünk ösisége meddig is vezethetö vissza az emberiség történetében...? Van-e lehetöség a származási és kialakulási körülmények idöbeli visszavetítésére...?

Érdekes téma ez, föként azért mert a "finnugor" nyelvészet ilyesmivel nem is mer foglalkozni. Ugyanis dogmaszerüen - mintegy tilalomfa - emelkedik minden kutatási szándék elé egy politikai felfogás eröszakos és parancsszerü megállapítása, mely érvet, indokot, bizonyítékot hatalmi beavatkozással zár ki az esetlegesen merészkedö nyelvészeti szakmunkákból... Viszont az "antitézisek", vagyis, hogy "miként Nem Rokona a magyar nyelv a sumírnak" - minden támogatást megkapnak. Mindez a tagadás padig azt a célt szolgálja, hogy a Magyar Nyelv ösiségi vizsgálatait meggátolják.

De - éppen a magyar hangállomány ösiségét és az emberiség legelsö beszédjében való részvételét igazolják azok a kutatások, melyeket az akusztika tudományának módszereivel végeztek a szakemberek pl. a neandervölgyi emberen abból a célból, hogy milyen hangokat tudott kiejteni...? Elsösorban azt állapították meg, hogy az agya alig volt nagyobb a miénknél.

Azután azt, hogy a hangképzö szervek rekonstruálhatók.

De talán jobb lesz ha idézek erre vonatkozóan - egy szakember dolgozatából, az indokolásom súlyosbítása érdekében:

1. Dr. LUKÁCS Béla: Tudott-e beszélni a neandervölgyi ember...? (Élet és Tudomány 1980. 19. szám 586. oldalon.)

"Úgy tetszik, az emberré válás emberi ágán már hamar változások történtek a hangképzö szervekben. A 12.000.000 éves Rudapithecus paleohungaricusról Kretzoi Miklós, a neves magyar antropológus megállapította, hogy állkapocs már alkalmas lett volna bizonyos mássalhangzók kiejtésére. Az elmúlt 500.000 évben a Homo leletek alsó állkapcsa belsö oldalán már jelen van egy kis csontbütyök, amelyre a mai emberben a nyelvet finoman mozgató, a beszédben nagyon fontos izmok tapadnak: azt mondhatjuk, hogy ilyen izmaik már félmillió éves elödeinknek is voltak. Ugyanakkor a Homo sapienst megelözö leleteken az áll csapott, állcsúcs nincs, s ez nehezíti az állkapocs finomabb mozgatását. Ilyen állal sokkal nehezebb beszélni, s ha esetleg lehet is, csak lassabban.

Ez azonban még csak a beszéd lehetöségét jelenti. Érvelhetünk így is, úgy is. Azt kellene tudnunk, hogy a neandervölgyi ember milyen hangokat tudott kiadni. Lieberman és Crelin felismerte, hogy ehhez máris rendelkezésünkre állnak a szükséges adatok. A sok lelet alapján ugyanis az anatómusok helyre tudták állítani a lágy részeket is. Nosza, tegyük meg, rekonstruáljuk a gégéjét, a garatizomzatát, a nyelvét, és így tovább! Ha megvan a teljes hangképzö csatorna, s tudjuk, hogy a rekonstruált izmokkal mennyire tudta bizonyos részeit szükíteni vagy tágítani, kiszámíthatjuk, hogy az ilyen alakú csatornán átfújt levegö milyen rezgéseket végez.

Az emberi beszédnél a magánhangzók hangmagasságát a hangszalagok rezgéseinek alapfrekvenciája szabja meg ("elsödleges hang"), amely elsösorban a hangszalagok méreteitöl és feszültségétöl, kis mértékben pedig a levegöáramlás sebességétöl függ. A hang színezetét - speciálisan a magánhangzó sajátos jellegét (a, á e stb.) - pedig a rezonátorként ható különbözö üregek (száj-, garat, és orrüreg) határozzák meg. A különbözö magánhangzók kiejtésekor más és más alakú üregrendszer az elsödleges hang sok harmonikus felhangja közül azokat, amelyeknek frekvenciái az üregrendszer saját frekvenciáinak bizonyos környezetébe esnek, rezonancia folytán kiemeli. Ezek az egyes magánhangzókra jellemzö frekvenciatartományok az ún. formánsok, amelyeket erösségük szerint neveznek elsö, második, ... formánsnak.

Számítógépes hangfelismerési kísérletek szerint az elsö két ilyen összetevöböl (formánsból) már vagy 90 százalékig biztosan azonosítható a magánhangzó. Ezért a kutatók felrajzolták az emberi magánhangzók rezgésszám-tartományait és rárajzolták a neandervölgyi hangcsatorna legnagyobb eröltetéssel kapott hangokat. Ők persze az emberi magánhangzókat az amerikai angolból vették, de mi nyugodtan figyelembe vehetjük a magyar hangokat, hiszen miért kellett volna a neandervölgyieknek éppen "angol" hangokat kiejteniök? A mássalhangzókat keresve egyszerüen megnézték, tarthatta-e a lény a nyelvét úgy, ahogy mi tartjuk?

A magánhangzók dolgában a neandervölgyi képes lehetett kiejteni az a, az ö és a nyílt e hangot, s valószínüleg, ha nem túlságosan tisztán is, a zárt e és az o hangot. Persze nem ezeket ejtette ki, ezek a mi hangjaink, de úgy látszik, négy vagy öt - a magyar nyelvben létezö - magánhangzót tudott képezni, s elképzelhetö, hogy nagyagyával ezeket meg is tudta különböztetni. (Ez némileg "jobb" eredmény, mint az amerikai kutatóké, mert szerintük az angol magánhangzókból a neandervölgyinek csak három sikerült volna.)

Hasonlóan vizsgálható a mássalhangzók esete is. Ezek közül az amerikai kutatók szerint a neandervölgyi ki tudja ejteni a b, d, f, sz, v és z hangot. Ezekhez hozzá tehetjük magyarban a p és a t hangot is: ezek a b és a d zöngétlen párjai (az angolban nem egészen.) Ez tehát négy-öt magánhangzó és hat nyolc mássalhangzó.

Hangokban ma a csendes-óceáni szigetek nyelvei a legszegényebbek. A csúcstartó a Gougainville-szigeti rotokas nyelv öt magánhangzóval (írásban a, e, i, o, u) és hat mássalhangzóval (b, g, k, p, r, t, akárhogyan ejtsék is ezeket ki). Ám ezzel ök mindent ki tudnak fejezni!

Látjuk hogy a neander-völgyi ember hangkészlete csaknem ekkora volt.

Dr. Lukács Béla - a Budapest-i Központi Fizikai Kutatóintézet tudósa - szerint tehát a "neandervölgyi ember éppen úgy, mint "homo sapiens" a magyar nyelv hangállományából 5 magánhangzót és 9 mássalhangzót tudott kiejteni és használni. Azonban ezek között van a "sziszegö" "SZ" hang is, mely hangpárja az "s" és a "cs" is... és igy már el is érkeztünk a legösibb sumir-mahgar hangállományhoz.

Emlékeztetni akarom a kedves olvasót e munkám elsö kötetében közölt "szkíta-etruszk-pelazg-sumir" nyelvazonosságot feltüntetö térképre, valamint arra az idézetre is, ami a Visztulától az Aegei tengeren át Mezopotámiáig "egy azonos nép elterpeszkedését és telepedését"

CHILDE, Gordon: What Happened In the History. (Pelican Books) "a Visztulától a Balkán déli csücskéig egy azonos nép települt a neolith-korban", bizonyítja a régészet eredményei útján. Miután a sumirnak nevezett mahgar nyelvünk az emberiség, eddig ismert, legrégibb nyelvének mondható - az igazságos szakemberek csodálata és e nyelvet és annak tökéletességét dicsöítö megállapításaik nyomán megteremhet az a gondolat, mely szerint e nyelven történö emberi beszéd eredete a történelem elötti idökben keresendö.

Nyelvünk tehát - logikus következtetéssel bírálva azért oly tökéletes, mert sok ezer év alatt történt meg kialakulása. Így a tökéletes kikristályodásához elegendö idö állt rendelkezésre. (Ez az állapot már magában is kizár mindenféle "finnugor" rokonosítási és származtatási lehetöséget, hiszen a "finnugornak" nevezett északi népek igen kései kialakulások és nyelvük nagy részét kölcsönvették és kisajátították abból az ösnyelvböl, melyet a hatalmas területen elterpeszkedö nagy mahgar nép, a "KUS-i" nemzetség már ösidöktöl kezdve beszélt.)

"Az Ister-Gami Oroszlánok Titka". c. könyvemben igen böven kifejtettem ennek a "KUS-Népnek" karizmatikus származását és Kramer prof. azon megállapítását, hogy a "történelem a sumerokkal kezdödik" - úgy kell átváltoztatnunk, vagy inkább módosítanuk, hogy "a történelem a KUS NÉPEKKEL kezdödik." Mondhatjuk nyugodtan így is: "KEZDETBEN VOLT KUS". E munkám III. Kötetében (A Sumir-Mahgar Hitvilág) az olvasó majd felfedezi ösnépeink és az Isten közötti erös kapcsolatot és ezt népeink állandósították, hiszen a Teremtö gondoskodása és gondviselése az ember születési hozománya. Csakis ez a szoros kapcsolat tudta létrehozni azt a nyelvi tökéletességet, amiben - miként majd a következökben látni fogjuk - nemcsak a szerkesztés és nyelv-felépítés különlegessége a csodálni való, hanem például az is, (amit egyetlen egy más nyelv felmutatni szintén nem tud) hogy a nyelv szerkezetében benne van a teremtés története is.

Azok az ellenségek és idegenek, akik valami kis részletet felfedeztek ebböl, igyekeztek elsajátítani, megmásítani és elfeledtetni ezt is.

Az általam bemutatott példák azt akarták érzékeltetni, hogy miképpen válik az ellenséges rosszakarat az igazság megrontójává és alakult át nemzetünk nyelvhagyományainak sorvasztójává a sok hamis adat. Ezért jó, ha valóban "nyelvkritikai" módszerekkel folytatjuk a vizsgálódásainkat tovább és leírjuk azt is, amit felfedeztünk nyelvünk különleges tulajdonságaiként.

A "Teremtés Történetének" nyelvünkben való ismertetése elött, nézzünk meg egy nagyon érdekes összefüggést, amit három - hangváltozással szerkesztett - ige mutat így:

V.

ESZ - ISZ - ASZ

5000 ÉVES IGÉINKRŐL

Minden tiszteletem és megbecsülésem illeti azokat a jóindulatú nyelvészeket, akik mai magyar nyelvünket "hasonlítják" az ösihöz, amit Sumirnak neveznek. Hogy keresik a "törvényszerü hangátmeneteket és hangváltozásokat" és csak "hasonlítanak". De ha így a dolgok mélyére nézünk, azt kell megállapítani, hogy a mai magyar nyelv gyökerén a Mah-Gar ösnyelv lakozik és ez az, amit "sumir" névvel illetnek. Ezzel a nyelvvel pedig ez idáig csak oly nyelvészek foglalkoztak, akik nem beszéltek magyarul és ha az általuk "megfejtett sumir nyelv" titkaiba tekintünk, annyit találunk a magunk nyelvéböl, hogy az szinte csodálatos.

Itt van a jó POEBEL professzor, aki korunk híres sumerológusát, a semita alapon dolgozó Samuel Noah KRAMER-t megtanította a sumir ékírásra. Poebel GSG. címü munkájában p1. a "beszélni" igét "Bl" és "E" formában ismeri el a sumir nyelv tulajdonaként.

A "BI" Labatnál (L. 214.) "beszéd" és - mint ige "beszélni."
Az "E" ugyanitt (L. 308.) szintén "beszélni" jelentéssel található.

Poebel (Grundzüge der Sumerischen Grammatik) viszont megnevezett könyvének § 45. részében e két sumir gyök "kauzativ-formáit" "BES" és "BE" értékkel jelöli meg. E sorok írója megállapította az ékiratokban azt, hogy az eddig "BI" értéknek vett - "beszéd, beszélni" jelentésü ékjel helyes kiejtése valóban "BES", mely tökéletesen egyezik a mai magyar "BESZ-E-DU... (beszédet ö csinál) vagyis a már tökéletesedett fonetikájú "besz-éd" szavunk gyökével és a "BESZ" gyök így lehet igei és fönévi vonatkozású.

Az igei forma és képzés az ösi alakot mutatja ma is. Tudnunk kell azt, hogy az ösi Mah-Gar igeragozás kiinduló alapra az igegyök + a harmadik személyrag "a", vagy ennek hangzó illeszkedésü változatai "e", "i", "a".

A kiindulásunk tehát: BESZ+E. Kapcsoljuk hozzá az alanyi igeragozás 2. személyü ragját - a "LI"-t, az eredmény: BESZ-E-LI = "ö-te beszél". Ha most 1. személyben akarom mondani, hozzákapcsolom az ösi nyelv ugyancsak alanyi ragozásának 1. személy ragját, mely a "KU" és így mondom: BESZ-E-LI-KU... BESZ-É-LE-K.

Így folytatható a ragozás BESZ-E-LI-ZU... azaz BESZ-É-L-SZ... a 2. személynél is.

Ha többesszámban akarom mondani - beleillesztem a sumirnak nevezett ösnyelvünk többesszámú ragját, mely az "ENE' és így írja le elöttünk 5000 évvel a Mah-Gar: BESZE-LI-ENE-KU. Ez azonos a székelyszavú BESZÉLENEK, vagy a mai tökéletesített formánkkal így: BESZÉLNEK. Tekintve, hogy az olvasás nem azonos az írás formájával (még a mai angolnál sem) elfogadhatjuk azt, hogy a szótagírás esetében az olvasás elhagyta a felesleges hangzókat.

Láthatjuk tehát, hogy a mai beszédünk gyökere valóban Sumeriában van.

De vizsgáljuk meg a másik gyököt - az "E"-t. Az ékiratokban egyáltalában nem találjuk meg ezt az ékjelet a "beszéd", "beszélni" fogalmak kifejezésére alkalmazva. Ezt ugyanis mindig a "DUG," (L.15) ékjelével írták és mondták. (PI. a Gudea "A" cil. V II. 3. "tur dug-ga zu mag dug-ga ám" = a kis beszéded (szavad) - a nagy beszéd ám, vagy dicsö beszédként...)

Az ösi "DUG" ma is él a mai "DA-DUG", "D A-DOG" szavunkban, miként említettük a 19. oldalon,

Az ösi nyelv "E" szógyöke így a szájjal kapcsolatos cselekedeteket jelezhette, amit tökéletesen megvilágít ennek a gyöknek a mai magyarban való használata. Ez ugyanis a mai "enni" igénknek az ösi gyökere, ami megmutatkozik az: E-hot, E-hül. E-ni, É-hes stb. képzetekben. Vegyük sorra ezeket:

E-ni: tökéletes mah-gar képzése: E-e-ni (sag-a-ni szive-(l)-ni képzéshez hasonlóan) ahol a hangzóilleszkedés tör vénye szerint a kettözött magánhangzó másodikának kiesése megkettözi az utána következö mássalhangzót és így keletkezik a hangtan szabályai szerint az E-NNI.

E-HE-T: ösi formája: "E-HE-DU, ahol "E" az igegyök, "HE" már 6000 éve a feltételes mód belragja és DU = tenni, cseledekni, vagyis E (vést) te-HE-t.

É-HES: ösi formája: E-HE-ES, ahol "E" - a gyök, HE = feltételes mód belragja és ES - a melléknév képzö - a már említettek szerint. (L. a 60. oldalon.)

E-HÜL: L. szerint - E-HUL, ahol HUL (L. 456) "ellenség, ellenkezö és pusztít". Az "evéssel" ellenkezésben lévö. Nem fogadom el azonban prof. Poebelnek azon megállapítását, hogy ennek az "E" gyöknek kauzativ (okhatározó) formája a "BE" lenne. Ugyanis semmi logikát nem látok e megállapításban, mert ha a "BI" gyök kauzativ alakja "BES", akkor az "E" gyöké "ES" kell legyen és ezt a mai magyar nyelv igazolja megint tökéletes formában, hiszen ez az elöbb tárgyalt "E" (enni) gyöknek fejlesztett formája így: "ESZ".

Agglutinációja e gyöknek teljesen azonos a "BESZ" gyökével, csak a magánhangzóilleszkedés teszi még zengöbbé, érthetöbbé és tökéletesebbé a képzést, mert a kiindulási alap: igegyök+3 személyü személyes névmási rag, vagyis ESZ+E átmódosul ESZ+I -vé a 3. személyre vonatkozóan, tehát így alakul a ragozás:

Egyesszám 1. szem.: ESZ-E-KU... és... ESZ-E-MU (mai: ESZEK és ESZEM)
2. " ESZ-E-LI ESZ-E-ZU (mai: ESZEL és ESZESZ)
3. " ESZ-I ESZ-I-KU
(mai: ESZI és ESZIK) (az elsö oszlop a tárgyas és a második a személyi igeragozás.) Többesszám megint az "ENE" raggal képezve: ESZ-E ENE-KU = ESZ-ENE-K vagy fejlödve: ESZ-NE-K.

E példából rögtön látható az igeragozás személyragjainak azonossága a 6000 év után is:

1. szem.: -K(u) és M(u)........... mai -K és -M.
2. " -L(i) és Z(u).......... mai -L és -SZ
3. " -A, E, I................ mai ugyanaz

Többesképzö: -ENE- és -NE- szintén ugyanaz 6000 év óta.

Megerösítve találom fenti állításaimat a sumirnak nevezett ösi MAH-GAR nyelv azon kifejezésével, mellyel az "enni" fogalom logikus kiegészítését - az "inni" és ezzel kapcsolatos - elsösorban a "víz", folyadék, folyó, ital stb. - fogalmakat kifejezi.

Ugyanis - míg "E" a sürü halmazállapotú ennivalókra értendö, úgy az ösi nyelvben az "L," fejezi ki a folyékony halmazállapotot, mely tulajdonképpen a "víz fogalom" hangértékének, az "A" fogalomjegynek (L. 579) hangzóváltozatos azonosa. Ezt a vízre vonatkozó változtatott "I" fonémát örzi a mai magyar nyelv az I-poly, I-tal és ISZ kifejezésekben. Ez utóbbi - a nyelv kifejezö logikája szerint - az evést jelentö "ESZ" igegyöknek a szópárja így: "ISZ". Az igeragozásban azonban bámulatos feltünöséget mutat az a "meghatározó hangzóilleszkedés", mely a nyelvtani "alapállás" megszerkesztéséhez nem az "ISZ"-hez szabályos "I" hangot ragozza a 3. személyü személyes névmásként, hanem megismétli a "víz" fogalmát akkor, midön az igegyökhöz ennek jelét és hangértékét csatolja így: "ISZ-A". Az ige ragozása tehát a jelen idöben így alakul:

1. szem.: ISZ-A-K(u) és ISZ-A-M(u)... mai ISZOK és ISZOM
2. " ISZ-A-L(i) és ISZ-A-ZU... mai ISZOL és ISZ-A-SZ
3. " ISZ-A és ISZ-A... mai ugyanaz.

Többes: az "ene" többesrag hangzóilleszkedö változatában ISZ-A-ANA-K(u), melyböl ered a mai ISZ-UNK és ISZ-ANAK. (Többesszám 2. személyre vonatkozó ragozott formával még nem találkoztam az ékiratokon. A nyelvészek elképzelt és feltételezett u. n. "paradigmái" ott nem találhatók.)

I-TAL szintén ösi képzés, jelentése az "I" "kevesebbé lesz". Lehet azonban, hogy eredeti alakja "I-TA-LAL" volt, mely összetételben a "TA" a "távolodás" kifejezöje vagyis "távozva kevesebb az "I".

I-POLY ösalakja I-PUL, ahol PUL = szabaddá tett (L. 11.) tehát I-PUL = szabadon folyó víz.

Ha ezt ily tökéletesen rögzítette az ösi nyelvböl a mai magyar nyelv, akkor meg kell találnunk a "víz"-et jelentö eredeti fogalomjegy (L.579) hangértékit, vagyis az "A" szó is... "víz" jelentéssel. Ez meg is van, hiszen mondjuk, hogy "A-PAD", vagyis a "víz" lemegy. Ez az ösi nyelv máig is megörzött kifejezése, ahol "PAD" (L.450) = megnevezni, változni valamivé, más formát felvenni. Hasonló kifejezés a "szív változása", amit az ösi nyelv SA-PAD ékjelekkel ír és mond és ÁRPAD = felemelt árú, dicsöített.

A-Z (ázik) szó, melyet P. Deimel "As" értékben "A'A" fonémákkal hangoztat, de Labat (L.522.) már fejlödött értékeit és átvitt értelmü módosulásait veszi, pl.: "mocsár" jelentést ad az ékjelnek, de hozzácsatolva a LAL = "kevesebb" (L.525.) ékjelel - ABLAL - értékkel "fészek" jelentést ad a szónak, tehát ahol "kevesebb" az AZ-ás.

Az "ÁS" szavunk is visszamegy az "A" = víz értékre, mert eredeti formája Á-SU, vagyis "víz - kézmunka útján". A SZIG magyar szó pedig sumir nyelven annyit jelent: "VIZ-SZEGÉNY. (SIG(k) = hiányos, sovány L.592.) Ebböl az összetett szóból egyszerüsödik ki a tökéletesített ASZ gyök, mely az ESZ, ISZ gyököknek az ellentéte. Negatív értelmü, nem "bevesz", hanem "kiad". (Aszik, aszott stb.)

Így mutatkozik meg itt is az ösi nyelv lelkisége mely megteremti az 5000 éves változtathatatlan értelmü és hangzású szavainkat s azokat egy csodálatos nyelvszerkesztési logikával sorolja be különleges sajátosságai közé. Ezek azok a "sziklakövek", melyeket Sir Browning lelkesedö bámulattal említett, hiszen nincs még egy ily nyelve a világnak, amelyik az egyszerü magánhangzó-módosítással változtatná meg a szó értelmét így:

ESZ - ISZ - ASZ

E három szó pedig utal a három anyagi halmazállapotra. A szilárd (esz), a cseppfolyós (isz) és a párolgó-légnemü (asz) anyag létezésére. Ugyanis e három halmazállapot változás is a teremtés folytonosságának része s így az örök anyagi létezés folyamatosságának lebonyolítója. Fontos ez, mert az anyag valósága is az örök élet tartozéka és egyetlen nyelv a sumir-mahgar ösnyelvünk, mely a szerkesztésének tökéletességébe a Nagy Teremtésnek ezt a szakaszát is beiktatta.

VI.

A TEREMTÉS TÖRTÉNETE A MAGYAR NYELVBEN ÉS NYELVSZERKEZETI FELÉPÍTÉSÉBEN

Azt hiszem mindenki, aki ezt a fejezetet elolvassa csodálattal fogja megállapítani, hogy a sumir-mahgar-magyar nyelven kívül nincs még egy, amelyik felépítésében és szavaiban hordja a Teremtés Történetét. Természetesen ez a valóság egyik perdöntö bizonyítéka a sumir-magyar nyelvazonosságnak és megindokolja azt is, hogy e nyelvnek - a nyelv lelkiségét magába rejtö szavai - miért nem változhattak meg a sok ezer év "nyelvújításai", nyelvrontásai és idegen hatásai következtében. Egyszerüen változtathatatlanok. Olyanok ezek a szavak, mint az egyiptomi piramisok. Minden vihart átélnek. Vagy talán csak egyszerü sziklakövek. Léteznek és mozdíthatatlanok, mint egy nagy hegy sziklái.

De azt bizonyítják egyidejüleg, hogy azoknak a sumir bölcseknek, akik e szavak összefüggéseinek metafizikai tartalmát is felfogták, már oly mély és egyben oly magasra érö elgondolásuk volt a világmindenség teremtö és mindent alkotó erejéröl és hatalmáról, hogy azt a végtelenbe nyúló élettel merték szemléltetni. Ugyanis a szó-jelentés szinergetikus és antiszinergetikus, azaz valósági és tükörképi értelmezése legelöször az élet végtelenbe nyitását, majd pedig a folytonosított élet adta fejlödési állapotokat is magába zárja, de mindig a szellemi-istenléleki síkon. Az "anyag" így csak mindezeknek a hordozója és résztvevöje lesz, de az "alkotás és végrehajtás" mindig a felülröl jövö, az "isteni szisztémához" kapcsolódó örökkévalósági teremtö-erök együttesének akarata szerint létesül.

Elsö ilyen szó: az ISTEN.

Hiába másították meg értelmét a semita- akkádok a számsor elsö számának kifejezésére - a sumir-mahgar népnél lévö jelentését, vagyis a láthatatlan nagy Alkotó, a Teremtö (TE-RAM-TU) fogalmának kifejezését ebböl a szóból kitörülni nem tudták. Az akkádok szándékának kezdete óta eltelt immár három és félezer esztendö de a mah-gar ISTEN így él a szóban és ugyanígy maradt meg a lelkekben is. De azért maradt meg, mert tartalma két "isten-tulajdonsággal" bír, amit az eredeti, nyelv-keletkezési forma mutat így: IZ-TEN.

A különbség az IZ-TEN és ISTEN között csupán annyi, hogy IZ-TEN igyekszik megközelíteni a megfoghatatlan, kifejezhetetlen és kimondhatatlan Egyetlen Teremtö Fenség tartalmát, míg az ISTEN ugyanezt alakba önti és az ember részére kifejezi. Az ISTEN tehát az elérhetetlen tartalmú IZ-TEN emberi magyarázó szava, mely már öt észleli, megszemélyesíti. A kettö egy és ugyanaz, de míg az ISTEN emberi, földi magyarázat - úgy az IZTEN szó arra igyekezik, hogy azt fejezze ki, aminek belsö lényegét szavakkal leírni tulajdonképpen nem is lehet.

A magyar nyelv keletkezésnek alapos vizsgálata azonban érthetövé teszi ezt a problémát és az IZ-TEN szóalkotásban egy olyan világ-alkotó "erö-hatalom-akarat" együttest mutat "isten-modellként", "isten-alakként", mely semmi esetre sem egy "magános férfiistenként" képzelendö el, hanem magában hordja az anya-apa-fiú "örökélet-háromság" pozitív és a föld és ég alapjait és végtelenségit is egybefoglaló tökéletességét. Ugyanis ez az "anya-apa-fiú" hármasság maga az örök élet, melyet fölülröl "nyit" a nagy Akarat a lelek anyagi testbe való érkezésének törvényszerüségével és misztériumával. Így lesz az IZ - ösi sumír-mahgar szó - értelme: "istennél levö lélek, fény, és az üdvi-tisztaság." Vagyis mindaz a tökéletességi tartalom, melyet véges emberi gondolkodással a világmindenséget teremtö és alkotó, a nöi és férfi tulajdonságot magában rejtö öserö - Isten - sajátjának vélünk és biztosan tudunk. Sumir-mahgar nyelvünk ezt a tartalmat meg is magyarázza, amikor ezt a nagy tökéletességet TE-RAM-TU fogalommal is rögzíti.

Mondtuk, hogy a TE-RAM-TU ösi sumir kifejezés tovább él a mai magyar TE-REM-TŐ szóban, amit általában "alkotó, mindentudó, láthatatlan, de mindenütt lévö" ISTEN fogalmával azonosíthatunk. De nézzük részletezve:

TE - (L. 376) - TEMEN... alap, alapítás, amire valami épül.

RAM - (L. 187) - mérték, kegy. Eddig pontosan nem tudták megállapítani azt a tartalmat, amit ez a "fogalomjegy" kifejez. Ugyanis a mah-gar "szüzanya" hivatására vonatkozó és az ö URUK-i uralmát mutató ékjelbe van befoglalva az a fogalomjegy, melyet Labat (L. 396) SAR kiejtéssel "jóságnak, teljességnek, tökéletességnek" ismer, de mutatja e tökéletesség "kettösségét" a két vízszintes ék. Tehát mindenütt a dualitás. A "Jóság és Tökéletesség kettössége" - mint az ISTEN-SZELLEM és a KOZMIKUS ANYAG. (Egyedülállóan ez a jel - L. 170 - "AM" vagy "URAS" jelentése: "felséges, hös.")

De hogy félre ne érthessék ezt az összetett fogalomjegyet, még hozzá van csatolva az IZ jele (L. 296), amely az ISTEN-SZELLEM kifejezöje. - (Labat a RAM ékjelet az "abstract" fogalmának kifejezéséül is tartja.)

TU vagy TUD - (L. 58) - teremteni, szülni.

Így semmi kétségünk nem lehet - az ösi mah-gar (sumir) TE-RAM-TU ugyanazt fejezi ki, mint a mai magyar nyelvben a TE-REM-TŐ.

A TE-RAM-TU kifejezés így megmutatta nekünk az IZ-TEN belsö tartalmát, most hát fogjunk hozzá ennek az összetett szónak részletes és alapos vizsgálatához.

IZ -... már ismeretes. A teremtésben az "isten-lélek" az IZ és minden teremtménynek "van íze". Embernek, gyümölcsnek, könek és anyagnak. Ez benne az "istenség maga". Az az "ÍZ" azonban nem olyan mint, a falatok "ízelítöje, íze", nem "taste" (mint az angol mondja) hanem a "tartalom".

TEN -... vagy TE -... (ahogy már a TE-RAM-TU szóból ismerjük) "alap, fundamentum" értelmü. Legösibb fogalomjegye azonban megmutatja, hogy sumir-mahgar elödeink a világmindenséget az "egyenlöszárú kereszttel" jelképezték. Azt állapították meg, hogy a földi és az égi teremtett (tehát istentöl eredö)

Tökéletesség egységét egybekapcsolja a Mindenség Fundamentuma és ezt nevezték így: "TEN". Ugyanis a legrégibb fogalomjegy két egyenlöszárú keresztet köt össze egy egyenes vonallal, (miképpen azt az 1. ábrán láthatjuk) és így a "földi tökéletesség" (KI-SAR-GAL) és "égi tökéletesség" (AN-SAR-GAL) egybekapcsolása adja meg a VILÁGMINDENSÉG FUNDAMENTUMÁT... a TEN-t.

Ez a fundamentum pedig horizontális és magában pozitív, vagyis abban a pillanatban, amint az "ösállapotból kimozdult", örök mozgása a "rezgés", mely már "evolució"... azaz fejlödés. Biztos alapokon nyugvó örökös elörehaladás, melyben minden "megállás", fékezés, vagy rombolás, a pusztulás törvényét érvényesíti. Hisz az Isteni fundamentumokon alapozott fejlödés ellen való szegülés nem más, mint Isten akarata elleni akció, melynek reakciója önmagában már készen van. (Az ösanyag megmozdulása: TEN-GÁR.)

Ezek után kíséreljük meg ábrázolni az elmondottakat: Az 1. ábrán feltüntetett horizontális tengely... az örökkévalóság fundamentuma... a "TEN".

Evolúciója, azaz "tartalmi fejlödése" a nyelv kifejezésében pozitívan úgy érzékelhetö, ha a "TEN" szó egyetlen magánhangzóját változtatjuk a mindenség "két" irányában, azaz "felfelé" (magas hangzóval és "lefelé" (mély hangzóval.)

Így az alap, a kiindulás marad............ "TEN".
Ég-felé mutató változata (magas hangzós)... "TIN" és
Föld-felé mutató mása (mély hangzós)....... "TAN".

Ősnyelvünk tehát már a legelsö fázisban elénk tárja - ezzel az egyszerü "hangváltozással" a szellemi világ teremtésének a történetét.

Ugyanis:

TEN... (L.736.1... "alap, fundamentum csend és nyugalom"
TIN... (L.465.1... "élet és élni".
TAN... (L. 322.)... "erö, hatalom, zsenialitás".
TAN2... (L.270.)... "tisztaság, fényesség" (DSL. 270/3. is.)
TAN3... (L. 575.)... akkádul: "istenes, mithrais"... együttes, tanácskozás.

Ha most a "TEN-tengelyt" az "égi és földi ügyek" elválasztó vonalának is tekintjük és azt mondjuk, hogy ettöl

felfelé esnek az égi, azaz istenhez tartozó, örökkévalósági tulajdonná sok és birtokok, "lefelé" pedig az "emberi-földi" lehetöségek és adottságok, akkor látnunk kell, hogy a
TEN... érvénye fel is és lefele is kiterjed, míg a
TIN... azaz az "ÉLET"... a TE-RAM-TU, a Nagy Alkotó birtoka. (fent van.)
TAN... emberhez kötött fejlödési állapot. (lent van.)

Most, ha a horizontális tengelyre a merölegesként ábrázoljuk az "isteni teremtö erü és akarat" összetevöjét - mint "IZ" - érkezik az "égi teljességböl - a földi terességbe" a teremtés-tudása, a fény, az isten-szellem, az isten-lélek, mely érkezések emberi kifejezési formában való öntésének összessége közelíti meg profánul azt a lemérhetetlen hatalmat, amit ösnyelvünk - máig is meglévö - csodás szava így fejez ki: "ÍZ".

Ez az így mindenen áthatoló és mindent uraló "ÍZ" összekapcsolva az ösállapotú fenséges békességgel, (TEN) adja meg nekünk a világmindenség összes dimenzióiban uralkodó nagy tökéletességet, amelyet csak és egyedül a világon, a mi csodás sumir-mahgar nyelvünk tud csak kifejezni egyetlen szóban így: "ÍZ-TEN".

Eddig ez a "TEN"-i evolúció érthetö és logikus a nyelvszerkesztés nagy munkájában. Azonban az örökkévalóságban már létezö "TIN" azaz "ÉLET" - még nincs lent, a földi nagy teljességben. Tehát még nem ad folytonosított életlehetöséget ahhoz, hogy a szellemi-istenléleki fejlödés kialakulhasson és indokolva legyen a "TAN" megjelenése. Nyelvészetileg a fejlödés készen van, de ehhez, ennek az isteni tökéletesség hibátlanságához való csatolásának feltétele az, hogy a "fent" létezö "TIN"... vagyis az ÉLET, "lent" is megjelenjen.

Nos tökéletes nyelvünk ezt is megoldja a "valóság és tükörkép" összetartozásának megnyilatkozásával, mert a "TIN" tükörképe "NIT" (nyit)... jelenti a "nemzést", vagyis azt a teremtési folyamatot, melyet a "pro-creacio", idegen szó fejez ki a legjobban. (L.211.)

Ez az örök-élet feltétele, melyet valóban fölülröl NYIT a Nagy Akarat. Hiszen a teremtés folytatásának, az örök életfolyamat biztosításának érdekében "nyit" a virág, nyit az asszony, hogy a nemzés megtörténhessen.

Így a "NIT" útján "lent" is állandósul a "TIN", az élet, csodás nyelvünk szószerkezeti törvényszerüségével, és ez teljesen azonos a hitvilág Istenes életének azon feltételével, mely úgy tanítja, hogy: "az égi és a földi világ történései és folyamatai úgy viszonylanak egymáshoz, mint a valóság és tükörképe."

Hát csodás mah-gar nyelvünk valóban alkalmazza ezt a törvényt, mert a valóságos fenti élet ((TIN")... a tükörképe (NIT") útján jön le a "földi világba", hogy itt is aztán ugyanolyan formában jelenjen meg és az Istentöl jövö "TIN" útján alakuljon át emberi, emberben lévö "TIN"-é. Ennek az emberben megjelenö Istenes életnek aztán valóban fejlödésbeli része lehet a "TAN", (tudás )

A nyelv azonban folytatja ezt a bámulatos összhangzását a "valóság és tükörkép" elmélet szerint. Ugyanis kimutatja az ember szabad akarata szerinti életlehetöségeket is. Ezeket azonban mindenkor attól teszi függövé, hogy az illetö "szabad akaratú" (ember) milyen Isten-alakot választ magának, akiben tiszteli az IZ-TEN kifejezhetetlen, lemérhetetlen hatalmasságát.

Nézzük meg ennek a megértéséhez a 2. sz. ábrát, ahol már "két" fundamentumot szemléltetünk, "TEN" szóval jelölve.

FENT: a többszörös vonal jelöli az "égi fundamentumot" - az égig érö "TEN" szóval és efölött szemléltetjük a lemérhetetlen, kifejezhetetlen, hatalmas "ÍZ-TEN" (TE-RAM-TU) létezését, aki egyben "IZ-TIN" is... azaz maga az "ÖRÖK ÉLET".

Ezalatt az "éji fundamentum" alatt tüntetjük fel azokat az "isten-formákat" (isten-alakokat), melyeket a mi véges emberi elgondolásunk kialakított a saját használatunkra, a saját felfogásunk szerint. (Természetesen itt csak a sumir- mahgar hitvilági "isten-alakokat" tüntetem fel, hiszen minden hitvilágnak megvan a saját elképzelése erröl.)

A megértéshez azt kell tudnunk, hogy most már - a "NIT", (vagyis a "nemzés" megtörténte után) - a "TEN" és "TIN" fogalmak egyformán állandósulnak "fent is és lent is". Vagyis van élet már mindenütt a világmindenségben, ahol a "fundamentumok" is azonosak.

Az "istenalak" változtatott képzetei tehát viszik magukkal a "TEN" állandósított lényegét és csak: az "ÍZ" helyett alkalmazott képzetek tükörképe mutatja a földi "TIN", vagy földi "TAN" mibenlétét, a középre helyezett, vastag vonallal érzékeltetett, "földi fundamentum", - "TEN" - alatti ábrázolással.

Szabályunk itt, az ábrázolásnál, az hogy a - középsö "TEN" tengely feletti - "legmagasabb" égi-helyzetnek tükörképe a legmesszebb lévö, vagyis a "legmélyebb" adat a középsö "TEN" tengely alatt.

Így a kifejezhetetlen, lemérhetetlen és ábrázolhatatlan "IZ-TEN"-nel létesített lelki kapcsolatú ember, aki felfedezte magában a fölülröl kapott "örök-Isteni-lelkiség" örök életének szikráját, mely a fenti "örök élet" - az "IZ-TEN" része...

Az "IZ" tükörképe szerinti életet - "TIN"-t - éli itt a földön... tehát az ösi nyelvünk ezt az életet "ZI-TIN" néven ismeri.

"ZI"... (L. 8~.)... jelentése... "hüséges, igaz élet"... hozzáadva a "TINT", mely maga is az "élet" szava... így "ZI-TIN"... a legtisztább és mai szavunk szerinti "Istenes Életet" nagyszerüen kifejezi. Az ilyen élet eredménye a: "ZI-TAN"... és ez nem más, mint a tudás legmagasabb foka, a "fénnyel" telített Istenfiak "Isten-Tana".

Ezt a teljesen pozitív, logikusan tiszta, öröklétbe-hajló és a végtelenségeket átfogó tudással telített életet nevezi a hinduizmus "nirvana állapotnak". Igazi tisztaság boldogságának és talán elfogadhatjuk ösi nyelvünk csodálatos lelkiségének istent közelítö, nagy ajándékának ezt a valóságot. Azt hiszem joggal nevezheti egyik tudós barátom "tinergetikának" ezt a nyelvünk-szülte istenes állapotot a negatívumoktól és rombolástól mentes földi "TIN-TAN"-ban (élet-tanban) és éppen olyan tiszta és talán "taoikusan isteni" állapotában, amiként azt nyelvünk nagyszerüsége törvényesíti a "lemérhetetlen Istenfogalomtól" - a véges, de Istenfiúként evolucionált és élö emberig.

De göngyölítsük tovább a nyelvünk tükörszimmetriás keletkezési valóságait.

Az "ég fundamentumának" nevezett, fenti, többszörös vonal alatt az elsö (vagyis az IZ-TEN után következö), de már az emberi elképzeléssel formált Isten-alak létrejön az IS-TEN összetételböl, akit saját és 5000 éven át, máig élö mah-gar lelkivilágunk értelmében általában MINDENHATÓKÉNT imádunk és hiszünk, mint belsö lényünk léleki valóságát.

Ennek a velünk élö és bennünk lévö valóságnak tükörképe határozza földi életünket nemcsak cselekedeteinkben, hanem nyelvünkben is, mert - mint mondtuk - a TEN tengely mutatja az evolúciót és a tükörszimmetriás állapot csak a fent és lent között létesül. Tehát a tükörszimmetria csak a meröleges tengelyen (Isteni teremtö erö és akarat) jut kifejezésre a nyelvünk szavaiban.

IS-TEN alakunknak lent illetékese az "IS" szó tükörszimmetriájával keletkezö életünk (TIN)... és ez a "SI-TIN".

Végezzük el a szavaknak szótáregyeztetését.

"IS"... egy, egyetlen (L. 480. alatt, mint IS4 értéket tünteti fel - Paris, 1963. a 4. kiadású szótárában és halála után leánya - Florence Malbran-Labat - az 5. kiadásban (1976) már kihagyja ezt az értéket.)

Így ez az isten-forma az "EGYETLENT" kapcsolja össze a kozmikus ösállapotot kifejezö "TEN" fogalommal. "IS"... tükörképe... "SI"... "szarv, égi szarvval koronázott". (L.112.) De egyidejü jelentése "megtelített" is. Természetesen itt nem a materiális jelentést kell venni, hiszen pl. a "papkirály" azaz PA-TE-SI nevében is ugyanez a "SI" fogalom van belefoglalva, és valóban itt "égi koronázottat", vagyis "megáldottat, kiválasztottat" jelent. Miért jelentsen akkor mást a mi esetünkben?

Mondhatjuk tehát, hogy ez a "SI-TIN" éppen olyan áldott és jó életet mutat, mint az elöbbi, tökéletes és Istenhez-emelkedö "ZI-TIN", csak talán az Istenben való elmélyülés fokában kicsit hátrább levö. Éppen ezért "ISTENFIÚS" lelkü életnek nevezzük ezt az életformát és hozzátartozó "TAN" is pozitív és istenes.

Következö Isten-alak fent: "AS-TEN,... vagy... "AZ-TEN".

Mind a két szó jelentése egy és ugyanaz: "egyetlen egyedüli és fiú is." (L. 1.) Az itt értelmezett "AS" szó alatt a glosszáriumok "AS" szava értendö, mely hangtani változatban - mint "AZ"... "AS:`" értékkel van feltüntetve, tehát Egy és ugyanaz. (S-Z azonosság a kiejtésben.)

Ebböl a sumir-mahgar "AS" szónak tartalmi jelentését és a hitvilágunk közismert "ISTEN" szavát "értékelték át" a semita akkádok akkor, amidön "isten" szóval jelzik a sorszámuk "elsö számát". Deimel szerint azonban "eins", azaz "egyetlen" is. Az akkádok nyelvszegénysége még abban is megnyilvánult, hogy az "elsö" világtájat - északot - is ebböl a szavunkból vezették le így: "ISTANU". De - ha lúd, legyen kövér - gondolták a semiták és ugyanez az ékjel náluk akkor is szerepel, ha "egy-akaratra akarnak jönni", de ezt úgy mondták: "MAG-AR-U".

"AS-TEN"... így szintén az "egyetlen Isten" neve és földi vonatkozása a tükörszimmetria szerinti "SA-TIN" vagy "ZA-TIN".

Érdekes eredményt mutatnak ezek a szavak. Ugyanis "ZA"... jelentése mint 2. személyü birtokos névmás... "TE", vagy "TIED" és így "ember" értelemmel is szerepel a szövegekben. (L.586.) (Ez a "ZA" nem azonos a "ZA" szóval, melynek jelentése: "kö".) "ZA-TIN" tehát annyit jelent: a "TE ÉLETED", vagy "EMBER-ÉLET". A hozzátartozó "ZA-TAN"... is a "TE TANOD", mely bizony nagyon sokszor túlontúl "egyéni", vagy talán felrúgja a társadalom törvényeit is éppen úgy, mint a "Te Életed" is jobban materialista, mint "istenes".

Korunk emberének nagy tragédiája azonban a "SATIN"... és a "SA-TAN" szavainkban rejlik. Ugyanis: "SA"... jelentése: "háló, kötelék". (L.104.) és minden "beteg" dologra vonatkozó kifejezés determinativusza (elsö szava) ez a szó. Tehát, ami "SA" szóval kezdödik, az "betegség és rosszaság".

"SA-TIN"... a rossz élet és "SA-TAN"... a beteg, rossz gondolat.

Innen vette a judai- kereszténység a "SÁTÁN" fogalmát és emelte "isteni rangra" azzal, hogy valahol létezö olyan erönek tanítja, akivel szemben még e vallás "ISTENE" is tehetetlen, hiszen nem pusztította el eddig. Csodás nyelvünk azonban megmutatja, hogy isteni erövel rendelkezö sátán nincs. Hanem létezik egy "SA-TIN"... azaz gonosz, rossz életböl fakadó "SA-TAN", mely nem más, mint a gonosz életet élö ember gondolata és felfogása. Ez azonban emberi alkotás és édes anyanyelvünk szerkezeti felépítése a sötétségböl Napvilágra teszi azt az igazságot, hogy a SATAN-nak a Mindenható, Egyetlen, Igaz és Lemérhetetlen Istenhez semmi, de semmi köze nincs.

Lassan így elfogy a tükörszimmetriás illeszkedés minden eleme, melyet vázlatunk tartalmaz, mert csak az utolsó marad, áz "ES-TEN", mely magyarázatra szorul. Ez az érték azonos az IS-TEN szóval a glosszáriumokban és szintén... "egyetlen" értelmü. Sok értelmezö azonban innen vezeti le az "ŐS-TEN" fogalmát, pedig az ösi sumir-mahgar ékiratos szövegek kiértékeléséböl ennek az "US2" (L.69.) szó a megfelelöje és talán ennek "ŐS" a helyes kiejtése is, hiszen jelentése... "vér, ér és fundament", de "uraság" is és "teljesség" is sokszor. Ha azonban a L. 69. szerinti hangtani értéket vesszük... így "US" és ennek tükörszimmetriás változatát így: "SU"... (L.7.), melynek jelentése "test, hús", akkor a "SU-TIN"... csak a "testiségre" irányuló életet és a "SU-TAN" a testiség ideológiáját teremti meg.

Keveset változik a dolog, ha az "ES" tükörszimmetriás megfelelöjével alkotjuk az életet - igy: "SE-TIN"... és belöle a "SE-TAN", lévén "SE4" jelentése "hideg, fagyos" (L. 103.)

Van ilyen élet is, amelyik SE-milyen, "SE-TIN"... hideglelküség és ennek tana a "SE-TAN", mely Se-hova Se ér és SE-mi jót SE ad az életre, tehát SE-hol, SE-mi.

Ezek után talán tegyük össze a két kezünket és nézzünk fel az Égre, hiszen imádkoztunk eddig a nyelvünk szerkezetében lévö csodás összhang felismerésében. De ne higgyük azt, hogy ezzel befejezödik a teremtés lefolyása és harmóniája nyelvünkben. Semmi esetre sem. A "tükörszimmetriás állapot" létezése nem korlátozódik pár szóra. Sorban kell megtalálnunk ezeket és ha a nyelv szerkezetét a teremtés történetéhez illesztjük, akkor egymás után jönnek elö a továbbiak.

Nézzük tehát tovább. Ugye a "teremtés és alkotás" feltétele a TUDÁS. ösnyelvünkben ennek szava: "ZU". (ABZU... a "Tudás Atyja"). Tükörszimmetriás alakja pedig: "ÚZ". "ZU"... (L.6.)... "tudás és tudni", és ez az "égböl" jön, mert ott keletkezett. Hogy a földre érjen, ugyanazt kell tenni a szóval, mint a "TIN" szavunkkal tettük. Így lett a "TIN"... "NIT" (nyit).

Ahogyan "ZU" az égben van, úgy lesz a fordítottja "ÚZ" az égi tudás "földi" képviselöje.

"ÚZ"... (L. 211.) jelentése: "penis, férfiasság, elhelyezés és termékenyítés..." Tehát mindaz a "tudomány", ami a "NYIT" végrehajtásához szükséges. Nehéz szavakban kifejezni mindazt, amit ez a szó foglal magában, de ha arra gondolunk, hogy ez a szó az eredete az "ÚZ-ÁR" (mai huszár) szavunknak, akkor egyszerü a felelet. Az égi "tudás" ("ZU") földi "tudománya" benne van mindabban, ami egy igazi, jó, magyar huszár lelki és fizikai tartalmaként jól ismeretes elöttünk. Ez az ösi "ÚZ" szavunk tartalma. Nyelvünk azonban annyira fontosnak tartotta ennek a gondolatkörnek, mint a nagy teremtés emberi fázisának helyes értelmezésére vonatkozó megállapításnak, a kiterjesztését és folyamatosítását, hogy az evolució kimutatására is súlyt helyezett. Ugyanis a megtermékenyítés állandó és elrendelt folytatása a teremtés isteni munkájának. Nyelvünk igen bölcsen értelmezi a megtermékenyítést megelözö emberi lelkiségnek állapotát, amikor az "ÚZ"-ban megjelenö szerelmi vágyat a magánhangzó egyszerü változtatásával és az állandósítást a magánhangzó ismételt megnyújtásával így fejezi ki: "ÚZ". A megtermékenyítéshez "ŰZI" az ember is és az állat is a párját és ez bizony nem "kergetés", miképpen azt a materialista váltások szelleme nyelvünk e szavának értelmezésére ráragasztott. Hunor és Magyar sem "vadásztak". Nem "kergették" a Csodaszarvast, hanem az élet adta törvény szerint "üzték" a NEMZETALAPÍTÁS VÁGYÁBÓL eredö Isteni megbízatásukat.

Nagyon érdekes megfigyelni okos mahgar öseink vaslogikáját az ékiratok fogalomjegyeinek kitalálásában - éppen a TIN, azaz az ÉLET írásbeli kifejezésére vonatkozóan. Miután a TIN Istentöl indult és folytatódik a földön, így az örök-élet létezésének kettösségét kell érzékeltetniük az írásban. Így két "könyök-ék" közé illesztettek két "hosszanti-éket", miképpen azt az alábbi ábrán láthatjuk. A két "könyök-ék" (mint a magasabb értékü, hiszen a számrendben egy ilyen könyök jelzi a "tízes" értéket, míg a "hosszanti-ék" az "egyes" érték kifejezöje) az ég=föld kapcsolata, vagyis az égböl valóságos élet létezésének ábrázolása. A két "hosszanti-ék" a földröl az ég felé törö, és az örök életben gyökerezö lelkiségben való Istenhez jutás életjele. Nagyszerüen ábrázolja így ez az ékjel az Isten ajándékaként létezö földi életet és annak Istenhez való örök kapcsolati függöségét.

Ma azt mondjuk az ösi TIN helyett... "élet". Pedig nyelvünkben benne van a TIN szó a különbözö összetételekben. Így pl.:

TIN-TA... ösi mahgar nyelvünkön annyit jelent, hogy az "élet elment ta-tá"... (ahogy a kisgyermeknek mondjuk)... vagyis "elmúlt az élet". (Ma "tinta" feketeséget, fekete folyadékot jelent és ez fedi is az elmúlás fogalmát.)

TIN-U... jelentése "élö".. (tinó).

TI-LU-US... a mai nyelvünkben "tilos", teljesen az ösi forma követése, Ugyanis a TIN (élet) mellett az ösi LU3 (L. 345.) "zavaros, tévesztett" jelentéssel és az US ("AS" hangzóilleszkedéses változata) melléknév képzövel, teljesen fedi a mai értelmet. (Itt meg kell jegyeznem, hogy TIN, vagy TI azonos értelmü. A nyelv tökéletes hangzóilleszkedése TIN kiejtést akkor használ, ha ez a szó magánhangzóval kezdödö kapcsolathoz illeszkedik. Ha mássalhangzóval kezdödö szóval alkot új képzést, TI értékkel ejtjük ki, mert az ösi nyelv is igyekezett a mássalhangzók torlódását elkerülni s így keletkezik a hangzó-illeszkedésben a mássalhangzó kiesés törvényszerüsége.)

A semita akkádok megmásították ösi nyelvünk TIN szavát és ök BALATU szóval fejezték ki az "élet" fogalmát. A magyar BALATON így nem szláv eredetü, hanem babilóni és ékes bizonyítéka annak, hogy a Dunántúlon megtelepedett ös-nép, mely nevet adott ennek a gyönyörü tónak, átélte a semita Hammurápi babilóni "nyelvújítását" és hozta magával ezt a szót is a többi - nyelvünkben ma is létezö - akkád szavakkal együtt. (Erröl szól a VIII. fejezet.) Így: BALATU... jelentése gyógyítani, jó egészségben lenni és élni... (Lásd L. 297. old. "Lexique B. "balatu" szavát. )... és BALATU-AN(a)... jelentése "az élet-hez".

Semmi kétségünk nem lehet tehát most már, hogy a mi szép BALATON-unk már sokezer éve az ÉLET-TAVA-ként él a magyar néphitben és magyar lélekben. Csak az idegen, romboló és minden mahgar ösiséget elpusztító, gonosz szándék hozta ezt az egészséges vizü, ingovány és mocsár-mentes tavat kapcsolatba a szlávok piszkos "blatno"-jával, mely olyan "mocskos sarat" jelent, amilyen sem a BALATONBAN, sem annak környékén nincs.

Nyelvünkben - az ösi TI hagyatékaként - ma is használjuk a TI-TOK szót. Ez eredeti formájában:

TI-DUG... ahol az "élet" fogalmához a DUG3 értelem kapcsolódik. (L. 396.) Jelentése: "örömteli, jó" és - mint ige - "teremteni, alkotni.",A nöi ölet és a férfi nemiszervet is jelenti sokszor Mai változata a TOK és TÖK. Mindezeket a jelentésváltozatokat azonban a DUG3 ékjel fogalmi köréhez csatolták a magyarul nem beszélö nyelvészek és így foglalták be a sumir szószedetekbe.

A DUG g jelentéstartalomnak a TI (élet) szóval történö összekapcsolását valóban a mai TI-TOK szavunk ösformájának tekinthetjük.Ezt bizonyítja az a valóság is, hogy a DUG 8 erre vonatkozó értelmét a semita akkádok TABU jelentéssel értelmezték. Ez pedig még ma is ismeretes fogalom és arra vonatkozik, "amiröl tilos beszélni." Az ösi TI-DUG, mint TI-TOK - e sorok írójának véleménye szerint - a férfi és a nö azon szentesített egybekelése volt, amikor közös akarattal és szerelemmel szolgálták a teremtés folytatásának szakrális kötelességét. (Természetesen arról a társadalomról és társadalmakról emlékezzünk most, akik nem profanizálták ezt az akkori "vallási szentséget" az egyszerü sexualitás epizódjának.)

A TI-DUG tehát mindig a NIT folyománya volt és ebböl fakadt a TIN.

Kiegészíti a fentieket még az a változat is, hogy az ösi DUG szerepel az ékiratokon valóban "dug"-ni értelemmel és "ültetést" is jelent.

Érdekes adatokat találhatunk az ékiratos szövegekben a DU3 ékjellel kapcsolatban. Pl: ha hozzá csatoljuk a NIR (L. 325.) ékjelet, melynek jelentése "magasállású, felsöosztálybeli" és akkádul ETTILU (ETELE), akkor az új képzés így:

DUG3-NIR... jelentése "apa" (nemzö, teremtö).
DUG3-GAM... pedig "meghajolni, magát elöre hajtani" jelentéssel található.

De TI-DUG... TI-TOK csakis az "élet-hívással" van és lehet kapcsolatban. A horizontális irányú fejlödési úton, a TIN után, vagyis az emberi élet által kifejlesztett következö állapotban - a TAN megjelenésénél - sehogyan sem találjuk meg. Ugyanis - ahogyan a TIN-böl a tükörszimmetriás rendelkezés, a NIT, segítségével lett a földön is TIN, ugyanúgy a TAN fogalomra is alkalmaznunk kell a "kezdetbeniség" feltételeit. Ezt a fogalmat is össze kell kapcsolnunk a NIT következetes indítékával. Minden TAN fejlödését kapjuk eredményként, csodálatos nyelvszerkezeti összhangunk szerint, így: TAN-NIT... Vagyis mai nyelvünkben: TANfT. (Még e mai szóban is kimutatható az ösi nyelvtani "illeszkedési" törvény. A TAN-NIT ösi szóban elmarad az egyik belsö "N" mássalhangzó és a mássalhangzó kiesésével megnyúlik az ezt követö magánhangzó. Így lesz a TANNIT... "tanít".)

A TAN... TAN-NIT útján fejlödve jut el a "tudás hatalmához". Ennek "TOK"-ja a "MAG(h). (L.57.)

Ezzel be is fejezzük a TEN-TIN-TAN fejlödési lehetöségek mozzanatait és észre kell még vennünk az ösi nyelv szerkezet: felépítésében azokat a "segítö beavatkozásokat", melyek a horizontális evolúció támogatói és az "égi és földi mindenségre" egyaránt vonatkoznak. Ezeket szintén szavak tartalmazzák, de olyanok, amelyek értelme balról jobbra és jobbról balra olvasva is azonos marad. Hangsúlyoznunk kell e szavak tartalmi értékének fontosságát, mert - mint mondottuk - ezek az evolúció segítöi és serkentöi. Ilyenek:

LIL (L.213.) AMA (L.237.) IGI (L.449) IZI (L.172) PAP (L.60)
Lélek, lehelet ANYA Nézés, szem. Tüz - Apa, testvér

ARA (L.579) EME (L.32) ULU (L.441) UTU (L.381.) UKU (L.312)
Arra (út) Nyelv Fényár Idö öle (ös)

(Van még igen sok és érdemes e kérdéssel tüzetesen foglalkozni.)

E szavak mindegyike azonos mai nyelvünkben is, hiszen LIL... a régies nyelvjárás "lil-ke és lehelete", de az ember lil-ekzik" és "lil-heg" (liheg) is.

AMA... és ANYA egy és ugyanaz, miként a PAP is "atya és testvér" és a mai tüz is IZZIK.

ULU... "a fényár" a "TUR-ULLU" nevü Napmadarunk neve és eredetmondánk ékes tartalma. EME-ként szerepel "idiómánk", nyelvünk a régi nyelvemlékeinkben. UTU... ötezer év alatt már "IDŐ"lett, hiszen, hosszú IDŐ az UTU-nk idáig, mig az IDŐ, a NAP-ÚT idáig ért.

UK... az ÜK és UKU... "üke"... (A Labat szótár "nép, elöd" értelemben rögzítette.) IGI az a szem, amivel a lány a fiút "igizi". (Ma "igézi" annak ellenére, hogy ebben a hódító nézésben nincsen semmi "ige", hanem az ösi "IGI" fénye és ragyogó, mágikus ereje él.)

Láthatjuk, hogy a teremtés története és a teremtés módjának körülményei benne vannak nyelvünk szerkezeti felépítésében és a szerkezetet tartó szavak tartalma pontosan elmondja mindazt a titkot, ahogy a "teremtés" valóban létezhetett. Vannak azonban olyan szavaink is, melyek a tükörszimmetriás szerkesztés útján értelmet adnak az "égi" és a "földi" mértékeknek és a dimenzióbeli különbségeket is érzékeltetik. Ilyenek:

FENT:
AN (menny) BA (adni) NAP (Nap) BAR (fény) GAL (nagy)

LENT:
NA (ember) AB (atya) PAN(t) (ív) RAB (nagyember) LAG (morzsa)**

Ilyen szavunk is nagyon sok van és ide tartoznak - a már említett - MAG/GAM, ZAG (kezdet) és GAZ (ölés), MAD (ország) és DÁM (házastárs), DÁN (erös) és NAD3 (pihenés, ágy), AR (ár) és RÁ (erövel rámenni), SIK (sovány) és KIS (egyetemesség) stb.

Mondjak-e még többet?

Tegyük még hozzá azt a valóságot, hogy sumir-mahgar öseink a "papkirályt"... PA-TEN-SI (Patesi) ékjelekkel tüntették fel az ékiratokon. Láttuk már, hogy a TEN fogalom érvényes ugyanúgy FENT, mint LENT is. Ennek tehát NINCS tükörszimmetriás értelmezése. Marad változatlanul TEN... az "ösalap, nyugalom, csend." A PA-TEN-SI szóban azonban a többi értelmet vehetjük a tükörszimmetriás változatával - így: PA - TEN - SI... és most olvassak visszafelé (TEN marad) AP - TEN - IS... azaz IS-TEN-AP.

Fent van ISTENAP (a)... és lent: PÁTENSI.

Azt hiszem a szemléltetett bizonyosságok meggyözik az olvasót arról, hogy bizony itt kár vitatkozni azokkal, akik a sumir-mahgar "ösnyelvünkkel" való nyelvazonosságunkat tagadják. Azokkal is, akik konokul hirdetnék valami "finnugor-hipotézist". Lehetetlen és alaptalan hamisságok ezek, melyeknek éppen az a szándékuk, hogy csodálatos nyelvünk ösi voltát elködösítsék, hiszen - ha a Magyar Nyelv oly ösi, miképpen e sorok írója itt bizonyítja, akkor a MAGYAR NÉP, aki ezt nyelvet beszéli - ugyanolyan idös, mint a nyelve.

Ezért minden magyarnak kötelessége, hogy ennek az ösi, édes anyanyelvnek örzöje és -gondozója legyen s ne engedje elrontani, félremagyarázni nyelvünk értékeit. Igyekeznünk kell megóvni a nyelv lelkiségét, mert ez különbözteti meg azt minden más nyelvtöl. Olyan "lelkipásztor" félének kell lennünk nyelvünk fenséges birodalmában. Olyannak, ahogyan az okiratokon van írva így:

LU2--LIL-BAR.... ahol LIL = "lélek", BAR(PÍR) "fény, ragyogás" és LU = ember... LU-LIL-BAR (L. 313.) ragyogó, fénylö lelkü ember.

Azért kérem ezt, mert eddig nem vigyáztunk a nyelvünkre. Nem ismertük kincsesházát és hagytuk, hogy a "rokonosítók" és "nyelvújítók" - kényük- kedvük szerint garázdálkodjanak benne. Ezek voltak a LU-GUNU-US néven nevezettek az ékíratokban -vagyis GUNU-US gonosz emberek. Ők változtatták meg sok-sok régi szavunk értelmét úgy, hogy az "egyetemességet, felmagasztaltságot" jelentö KIS szavunk "kicsike" értelmet kapott. Hogy az ösi RAB szavunk, mely régen - a mahgar nép tudásbeli -és szellemi fölénynek uralkodása idején - "magasállású embert" jelentett, most olyan értelemmel szerepel nyelvünkben, amit ellenségeink népünk "nagy embereivel" csináltak. Fogságba tették öket és így lett a régi RAB a "nyelvújításban" szabadságát vesztett "rab". Ne feledjük el, hogy még a Biblia is RAB-MAG néven említi az Uj Káldeus Birodalom Babiloni fejedelmeinek egyikét. Ez az Új Káldeus Birodalom volt a sumir-mahgar tradíciók újra-élesztöje, ahol "különös tisztelettel tanították a sumir hagyomány szent örökségét és életre akarták kelteni a régi sumir-mahgar településeket is és egészen különleges érdeklödést tanusítottak a régészet iránt." (Nabonid megcsinálta az elsö "sumir-mahgar múzeumot.") Ezt a birodalmat is elpusztította az ellenség csendes "beszivárgása" (csakúgy mint minden mahgar-országot) hasonló módszerekkel, miként az oláhok megkaparintották Erdélyt. (Bövebb információt ad erröl a bibliai "Eszter Könyve.")

A történelmünk mutatja, hogy minden bajunk és vészünk eredete az a "vigyázatlanságunk", amellyel idegeneket engedtünk nyelvünkkel s így érdekeinkkel való kontárkodásra.

Minden megváltozik abban a pillanatban, amint nyelvünk fenségét vallásos kegyelettel ápoljuk és Magyar Lélekké válik mindaz a nagyszerüség és mindenségtudományi tudáskincs, mely a Mahgar-Magyar nyelvünkben Isten kegyelméböl - napjainkig - megmaradt.

Kérem az olvasót, hogy mindazt a tükörszimmetriás állapotot, amit megtaláltam ösi nyelvünkben és az elöbbiekben közöltem - ne vegye filozófiailag egy "kétdimenziós" keresztre feszítésnek. Az általam is "lemérhetetlen és kifejezhetetlennek" nevezett Örökkévaló "dimenzionális teljességének" egyszerü és ránk vonatkozó megnyilatkozása a FENT és LENT, mely a maga egyszerüségében létezik. Létezik az emberi lélek érzéseiben, az emberi szellemnek Istenhez óhajtó kapaszkodásában. Nem fizika ez, sem "ürelmélet", mely a világmindenség titkait akarja megoldani. Egyszerüen csak a FENT és LENT valósága van beleszerkesztve ösi nyelvünkbe és talán azért, hogy egy homogenitás mutatkozzon az emberi gondolkodásmódban. Ugyanis a világmindenségröl alkotott emberi elképzelés, 5000 évvel legalább már elöttünk, FENT kereste az Istent azért, mert LENT találta önmagát - az embert. -- Ha pedig ez a valóság - mint teozófikus elem - a nyelv szerkezeti felépítésében is ugyanaz - akkor az emberi lelkiség zamatja, színe és formája teljes harmóniába jut a nyelv lelkiségével és ez biztosítja mindannak a nyelvanyagnak a változtathatatlan és törhetetlen formáját, ami ennek a harmonikus állapotnak a szolgálatához tartozik.

Nem lehet ezt tükörszimmetriás szerkesztési módot a pozitív és negatív pólusok rendszerébe sem befoglalni, hiszen sem Fent, sem Lent nem létezik "negatív" állapot. A tükörszimmetria az valami olyanféle, amit a matematika pozitivizmusa mutat nekünk pl. az 1001 számban és annak felemelt hatványaiban. Érdekes ezt is megvizsgálni s így talán meg tudunk maradni abban az egyszerüségben, mely a Fent és Lent egybetartozását éppenúgy törvényszerüsíti, miképpen a számok hatványolása teszi a jobb és a bal oldalakkal.

A nyelvészetben általam bemutatott "tükörszimmetriás" vonatkozásokat egy tudós, aki a "mindenségtudomány" szakembere, az alábbi bírálattal illette: Ön a nyelvészetben "tükörszimmetriás ragozást" mutat ki és ugyanezt a "tükörszimmetriát" fedezi fel öseink (szumir) vallásszemléletében is.

Azt már tudjuk, hogy a babiloniak se a 7-es, se a 11-es, se a 13-as számunkat nem szerették, valószínüleg azért, mert nagyon magas kerek osztók fejlesztésére voltak képesek. (7 x 11 x 13 = 1001). Ha a második primör számmal szorzom az 1001-et, 2002-t nyerek. Ha önmagával szorzom, 10012 = 1,002,001. Hát ez nem tükörszimmetria?
10013 = 1.003,003,001,
10014 = 1,004,006,004,001
10015 = 1,005,010,010,005,001
10016 = 1,006,015,022,015,006,001
10017 = 1,007,021,035,035,021,007,001
10018 = 1,008,028,056,070,056,028,008,001
10019 = 1.009,636,084,126.126,084,036,009,001
10020 = 1,010,045,120,210,252,210,120,045,010,001

Ez a piramis Füller szerint balfelöl pozitívan, jobbfelöl negatívan épül, de felépítése szintén a "tükörszimmetria" törvénye szerinti. Lám az asszírok megpróbálták elpusztítani a szumirokat és azok egy két fontos számát, s most ezek a számok mégis itt vannak, Tessék csak figyelmesen nézegetni öket, hogy az a matematikailag legfejlettebb nép fiához illik. A szimmetria már teljesen metafizika, teljesen szellemi terület, Istenhez való teljes fölemelkedettség. Akár elhiszik azt, akár nem. A szellemi energia végtelen és elpusztíthatatlan.

Nyelvünk szerkesztési tükörszimmetriája azért fontos és nyelvünk ösi voltának bizonyítékai között azért foglalja el az elsö helyet, mert ez a csodálatos törvényszerüség a világ egyetlen más nyelvében sem fordul elö.

Ha valaki mégis vallásfilozófiai vonatkozásokat keres nyelvünknek az Örökkévalóra vonatkozó kifejezéseiben, úgy talán jó, ha a közismertebb "hindu" vallásfilozófiai elemekkel való hasonlítást alkalmazzuk módszerként.

Így az ösi mahgar IZ-TEN a hindu vallásfilozófiában mint BRAHMAN található és az általam felsorolt Isten-formák, Isten-alakok a hinduizmus ISHVARA tartalmának változatai. Természetesen a hinduizmus filozófiai elemeit jóval megelözi a mi nyelvünk kialakulása és így a nyelvünk segítségével alkotott "istenképzetek" filozófiai tartalma eredetileg "mahgar", a tükörszimmetrával létrehozott csodálatos összhangban.

Egy azonban bizonyosnak vehetö... és ez annak a felismerése, hogy ösi mahgar nyelvünk isteni sugallat útján született. Így - a sugalmazott istenfiak által - magának az Istennek az ÍZE - Lelke - él a mi édes anyanyelvünkben.

Végére értem ennek a fejezetnek. Kérem a kedves olvasót, szíveskedjen papírt és ceruzát kézbe venni és a sok szóhangzást és változtatást megismételni írásban is. Ugyanis a mondottak ellenörzése és igazságunk megtanulása így biztosan és nagyszerüen végrehajtható.

Azért is kérem ezt, mert egy igen erös próba elött állunk. Ugyanis a következö fejezetben szeretném ha - megint együtt - felderítenénk azt a tárgykört, amiben a kontárok igen nagy zavart keltettek, a jóakaratúak félrevezetésére és ez az IGERAGOZÁS A SUMIR-MAHGAR NYELVBEN.


<a href="./summ12.htm>---- 2. rész -----

Badiny Jós Ferenc: A SUMIR-MAGYAR NYELVAZONOSSÁG BIZONYÍTÉKAI 2. rész

IGERAGOZÁS A SUMIR-MAHGAR NYELVBEN.

VII.

A MAHGAR IGERAGOZÁS

A sumir nyelvvel foglalkozó - idegen nemzetiségü szakemberek mindegyike "problémának" nevezte és nevezi ma is a sumir igét. Ezt természetesnek tartom, hiszen egyik sem tud magyarul és az indoeurópai, vagy szemita nyelvek igetana és grammatikája szerint ezt a problémát bizony megoldani nem lehet.

A magyar nyelvüek között eddig egyedüli volt Dr. Varga Zsigmond, aki sumir-mahgar - ige tulajdonságait ismerte és nagyszerüen le is írta abban a dolgozatában, amit a Magyar Tudományos Akadémia érdemes díjjal tüntetett ki. Ebben a munkában a keleti nyelvek nagytudású professzora - Dr. Varga Zsigmond - a sumir-magyar nyelvrokonságot éppen a sumir igetan és a grammatika nagyszerü feltárásával és ismertetésével bizonyította. Sajnos ez nem volt elegendö a Magyar Tudományos Akadémiának, mert - a dolgozatot kitüntette ugyan - de a tartalmát (a sumir-magyar nyelvrokonság bizonyítását) azzal utasította el, hogy: "a nyelvrokonság megállapításához nem elég a nyelvtani szerkezetek megfelelése, ha azt elegendö számú rokon szó nem támogatja." (Dr. Varga által ismertetett rokonszavak száma alig haladta meg a százat.)

Ekkor lépett a színre Dr. Bobula Ida, aki a Congress Library könyvtárában búvárkodva megismerkedett a legújabb kutatások által feltárt és hatalmassá bövült sumir szóanyaggal. A hosszú éveken át végzett alapos tanulmányozások és a feltárt sumir szó-anyag tökéletes megismerése után látta Dr. Bobula azt, hogy eleget tud tenni a Magyar Tudományos Akadémia azon kívánságának, mellyel a sumir-magyar nyelvrokonság bizonyításának elfogadásához elegendö rokon szókészletet tud felmutatni és így ki tudja egészíteni Dr. Varga Zsigmond nagyszerü és megjutalmazott, elismert dolgozatát. Így határozott Dr. Bobula: (3) "Mélységes gyönyörüséggel éreztem, hogy több század óta szomjazva az igazságot, most végre eljutottunk oda, hogy válaszolni tudunk a magyar eredet-kérdésre.

A sumér nyelv és kultúra hihetetlen gazdagságú ösforrás benyomását tette reám, mely mint az Élet mesebeli kék tava, újjá szülheti az elgyötört, halálra vált és szétszórt Magyar Nemzetet. Ha felismerjük és elfogadjuk a nyilvánvaló igazságot, az a megújhodás, új ezredév ígérete. Egyik oldalon ez a ragyogó perspektíva hívott - a másik oldalon a hideg józanság óvott. Évtizedeken át foglalkoztam hivatalosan tudománypolitikával és tudván tudtam, hogy a nyilvánvaló igazság távolról sem elég ahhoz, hogy hivatalosan elfogadott tétel legyen belöle. A legtöbb igazság érdekszövetséget sért s a tudomány büszke fellegvárait mindenütt a fennálló hatalmak, az érdekszövetség-elv pénzelik és irányítják.

A meglátott új magyar igazság útjában hatalmas érdekszövetségek egész összefüggö hegylánca áll - ezzel megküzdeni, olyan szegényen, elhagyatottan, eszközök nélkül és olyan kedvezötlen körülmények között, amilyenek az enyémek, szinte lehetetlen vállalkozás. Olyan, mint tutajon nekivágni az óceánnak, söt emberi számítás szerint még annál is reménytelenebb. Számot vetettem azzal, hogy ha feltámasztom a sumér-magyar rokonság elméletét, megsértve a minden sumér nyelvhasonlítással szemben kimondott tabut, kihívom a világ legtöbb hivatalos szaktekintélyének haragos ellenkezését. Ehhez csatlakozni fog minden magyar csontfej és vaskalap, mindenki, aki lusta gondolkozni és merev ahhoz, hogy revideáljon. Ezeknek publicitást, tömjént, elégtételt adnak a különféle szervezett érdekszövetségek - míg az én sok évi munkával megszerzett tudományos hitelem, jóhírem, becsületem az ilyenkor szokásos kegyetlen módon, ebek harmincadjára kerül. Fantasztának fognak bélyegezni, fejlett technikával utánam indítják a mindenütt található félmüvelt rajongókat, svihákokat, feltünési viszketegségben szenvedö kritikátlan egyéneket, azután velük egy csokorba kötnek és minden bolondságért, amit mások követnek el, elsösorban engem ütnek.

Elöre tudtam, hogy el fogok veszíteni biztos állást, kenyeret, minden komoly lehetöségét annak, hogy segíthessek szerencsétlen családomon és annak árva gyermekein. Egy percig sem kételkedtem abban, hogy az utókor el fogja ismerni, hogy nékem és mindazoknak, akik elöttem jártak, igazunk volt a szumér-magyar rokonság dolgában, de kissé elszomorított a gondolat, hogy ezt majd csak a sírkövemre fogják felírni. Mindezzel szemben mérlegre tettem az árva nemzet nyernivalóját és ezzel a kérdés eldölt. A Mindenhatóra bíztam az ügyet, megírtam, sokszorosítottam és 1951-ben a világ nagy könyvtárainak szétküldtem Sumerian Affiliations címü és a probléma lényegét ismertetö munkámat.

Dr Bobula hiába dolgozta ki a sumir-magyar szókészletet, a hangtan szabályos változásait, a fönév és igeképzés szabályosságait, a szópárokat, ikerszavakat, ellentétes értelmü szavak azonosságait - mert "az érdekszövetség valóban publicitást és tömjént ad a vaskalapos szolgálóknak", akik minden igazságot gondosan elkerülve most azt írják: "sántít a sumér-magyar nyelvösszehasonlítás, vagy pedig csak a laikusok igényét elégíti ki, ha a nyelv két összetevö eleme - a grammatika és a szókészlet - közül csupán csak az egyiket használjuk fel. Márpedig a sumér-magyar nyelvrokonság müvelöi általában megelégszenek szókészleti 'egyezések' bemutatásával, teljesen figyelmen kívül hagyva a nyelvtanazonosságokat."

Kérdezzük az olvasót...

Ha a Magyar Tudományos Akadémia elismerte a sumir-magyar nyelvtani szerkezetek megfelelését és azonosságát és azt a szókészletet hiányolta, amit Dr. Bobula Ida - igazán alapos módszerrel és tudással - az asztalra tett, akkor most miért jutalmazzák, miért nyomtatják ki az ilyen "vaskalapos" pusztayjánosok huncutságait, aki megint "nyelvtani bizonyítást követel" - vagyis azt, amit a Magyar Tudományos Akadémia már elfogadott és nagydíjjal ki is tüntetett?

Lelkiismeretlen és ellenséges munka ez a Magyarság kárát és elnyomatását szolgáló kultúr-terror politikai cselszövényeiben. TUDOMÁNYNAK tehát semmiképpen sem nevezhetö.

De a nemzeti öntudatunk és saját magunk megbecsülése érdekében szükséges, hogy minden magyarul érzö ismerje saját édes anyanyelvének eredetét és tudjuk azt nagyon biztosan, hogy: "éppen azért nyomorítanak minket mindazok, akik olyan ösi múlttal, olyan ösi hagyományokkal nem rendelkeznek, mint MI - MAGYAROK, hogy elfelejtsük öseredetünk bizonylatait és soha ne bírjuk felelösségre vonni azokat, akik az ösi MAHGAR TUDÁSKINCSBŐL tulajdonították el azt a kevéskét, amijük van."

Valami olyanféle dolog mutatkozik itt, mint amikor a "hamis örökös" el akarja pusztítani a jogtalanul bitorolt öröksége eredeti tulajdonosát, hogy ne lehessen öt a bíró elé vinni. Ezért söprik be eröszakkal a Magyar hagyománykincset az idegenek által kiagyalt "finnugor" népek koldustarisznyájába... és ezért írják azt, hogy "az uráli összehasonlító nyelvtudomány (???) "játékszabályaival" és újabb eredményeivel és nyelvünk finnugor származásának perdöntö bizonyítékaival" ismertetik meg az olvasót, mert itt nincs per és pártatlan bíró sincs, aki IGAZSÁGOT tudna tenni ebben a kérdésben. Csak kultúrterror van, melyet úgy neveznek "marxista történelemszemlélet és marxista nyelvtudomány". Ez pedig NEM TUDOMÁNY, hanem a NÉPEK ÖNRENDELKEZÉSI JOGÁT is, SZABAD NYELVSZÁRMAZTATÁSI és TÖRTÉNELMI KUTATÁSAIT is megakadályozó és hatalmi szóval elnyomó uralom.

Ne várjunk tehát semmi olyasmit, ami ebböl a "marxista történelemszemléletböl és marxista nyelvtudományból" valami Magyar igazságféleséget felmutat.

Ezért szükséges a Szabad Világ magyar származású akadémikusainak és tudósainak igazságot hirdetö tanítása, hogy az új generáció rájöhessen arra is - hogy micsoda galád a lelkiismeretlen módon tanították a mai marxista Magyarországon részükre a Magyar Múltat és a Magyar Származást.

Ez a könyv is ezt a célt szolgálja és talán - a jogosnak ítélt felháborodás után - visszakanyarodhatunk megint a közös tanuláshoz, a mah-gar igeragozás nagyszerü és érdekes fejezetéhez.

SAUVAGEOT Aurélien - SAWAGEOT, Aurélien: L'Édification de la Langue Hongroise (Publications de 1a Faculté des Lettres et Sciences Humaines de Paris Sorbonne, Éditions Klinncksieck, Paris, 1971.)

A magyar nyelvröl irt könyvében foglalkozik a legrégibb magyar nyelvemlékek szövegeivel és ezek alapján azt állítja, hogy:

"a magyar nyelv a XIII. században három igemódot ismer, mint: a jelentö, feltételes és parancsoló módot és megkülönbözteti a JELEN-idöt és a MÚLT-idöt, valamint az egyszerü JÖVŐ idöt is."

Miután a sumirnak nevezett ösi mahgar nyelvben is ugyanezt a helyzetet találjuk - már az igei "alapállásban" is mutatkozik a nyelvazonosság.

A jelen-idö példájaként említi a "vogmuc" (=vagyunk) alakot, a jövö-idöt a "holt" (= halsz) és a múlt-idöt a "latiatuc" (= látjátok) kifejezésekkel mutatja be. Vetítsük vissza ezeket az igei alakokat az ösi mahgar (sumir) nyelv igeragozásának világába.

E sorok írója az 1973. évben, Párizsban, a Sorbonneon tartott Orientalista Világkongresszuson javasolta - a sumir homophonia (egyhangzás) megszüntetésére - a magyar nyelv hangtani értékeinek az alkalmazását. (A javaslatot az I. FÜGGELÉK tartalmazza.) Ugyanis lehetetlennek vélte azt az állapotot, ahogyan a magyarul nem beszélö nyelvészek megfejtették a sumir nyelvet és az általuk szerkesztett szószedetek pl. "hat" UG kiejtésü szót, "huszonhárom" DU értéket, "tizenegy" RI-t, "tíz" SU-t, "tizenkét "PA-t, "tizenöt" U-t, "tizenöt" GU-t, "tizenkét" BUR-t, "tíz" BA-t, "kilenc" DA-t és PI-t és "tizennyolc" TU-t tartanak nyilván - a sok többi - kevesebb egyhangzású szó között. Ilyen szókinccsel nem lehetett beszélni, mert beszédben nem lehet így mondani pl: "tizenötödik DU a tizenkilencedikkel mondva ily DUDU." '

A javaslat tartalma az volt, hogy meg kell találni az azonos hangzású szavakban az illetékes mássalhangzó változtatást és a szükséges magánhangzó illesztést is. Ennek a munkának a véghezvitelére legalkalmasabb a magyar nyelv, mint az ösi sumir szabályosan változott azonosa.

Vegyünk egy példát "hatféle" UG értékkel:

UG (L.130.) "haragos, erös és állat" is.
UG-TU = "haragot tesz". Mintha a magyar UG-AT lenne ennek azonosa.
UG2 (L.444.) "oroszlán"
UG2-DU = oroszlán + fi azaz "párduc"... akkádul NIMRU. A helyes kiejtés szerintünk: VUG.
UG3 (L.312.) "nép, eredet" Szerintünk a helyes így: "ÜK",
UG4 (L.381.) "nap, ragyogás" Szerintünk: "ÉK".
UG3 (L.152.) "halni és halott" Szerintünk: DÖG. UG5 (L.449.) "látni". Ez összetevödik az IGI+E3 jelekböl és az IGIE magyar megfelelöje = IDE. Szükségesnek tartottuk az elmondottakat annak magyarázatául felhozni, hogy a XIII. században használt VOGMU-C (=vagyunk) szavunkat levezessük a "sumir szószedetekben az UG2 hangtani értékkel feltüntetett, de "oroszlánt" jelentö szóból. Tudni kell itt azt, hogy a magyar uralkodási rendben a vezetést az "oroszlánok" végezték. (Itt ajánlom az érdeklödéssel figyelö olvasóim részére "AZ ISTER-GAMI OROSZLÁNOK TITKA" c. könyvem áttanulmányozását.)

"Én oroszlán" = sumir-mahgar nyelven: VUG-MU. Ennek értelme "vagyom". Tehát innen eredhet a mai "lenni" igénknek ez a felette gyanús "rendhagyó" formája... a "vagyom" (vagy ha a sumir tárgyas igeragozás ragját használjuk így: VUG-KU)... azaz régiesen "vogku", vagy "vogmu"... mai "vagyok", "vagyom".

(VUG-MU... mint fönév = "oroszlánom". Igei vonatkozásban a MU= "én".) A VOG-MU-C ösi formája VUG-MU-KU, ahol a "KU" (erö, hatalom) a többesszám (tehát az erösebb forma) képzöje. De álljunk meg egy pillanatra ennél a "lenni" igénknél.

Ugyanis ennek a ragozása teljesen eltér a nyelvünk igeragozási formáitól és minden szabályt és nyelvtani rendet felrúgva nem úgy képezi jelen és múlt idejét, amint a többi igék. Pl. a "JÖN" igénk a jelen-idöben "jövök" és a múlt-idöben "jöttem". Így a többi is - mint "állok és álltam", "élek és éltem" stb. Hogyan lehetséges az, hogy a "lenni" igénk jelen ideje: "vagyok" és a múlt ideje: "voltam"...? Miért nem történik a jelen és múlt idök képzése a többi igéhez hasonlóan...?

Úgy mondja a mai - nyelvújításokon átment nyelvünk nyelvtana, hogy a "lenni" = segédige. Van a mi nyelvünknek szüksége "segéd"-igékre akkor, amidön minden igével kifejezhetö minden módunk és idönk útján minden cselekvés?

Nem az idegen uralmak "nyelvújításainak" következménye az, hogy a magyar nyelvbe is bevezették azt a két segédigét - a "to be" (sein) és "to have" (haben) - melyek nélkül az indoeurópai nyelvek beszélni nem tudnak...? Nem egyszerü "utánzásról van itt szó, hiszen a "to have" (haben) idegen igéknek megfelelö "magyar segédige", a "bírni" igének egyetlen használati formája nyelvünkben a: VAN, és a VOLT. Nézzük csak:

I have..... ich habe.... nekem VAN
you have... du hast.... neked VAN
I has..... er hat..... neki VAN... és múlt idöben:
I had...... ich hatte... nekem VOLT
you had.... du hattest.. neked VOLT
he had..... er hatte.. neki VOLT.

Hiába "újították" nyelvünket - a nyelv tökéletessége nem tür mankókat (mint amikre az indoeurópai nyelvek támaszkodnak) és a nyelvünkbe utólagosan besorolt két "segédige" (lenni és bírni) is az ösi kifejezési formákkal mutatkozik és ezek a következök:

VAGY-OK... VAN... és... VOLT

E három kifejezési forma ösisége megint olyan csodálatos nyelvi tulajdonságait mutatja meg édes anyanyelvünknek, hogy a velük való foglalkozás és a nyelvújítók által gondosan elfeledtetett sajátosságaiknak ismerete valóban érdekesnek és lélekemelö érzések keltésében fog mutatkozni.

Ősi nyelvünknek az a lelkisége és feneséges tartalma, ami a nyelv szerkezeti felépítésében mutatkozik, olyan erövel hatott mindazokra a tanult és okos elödeinkre, akik ezen a nyelven dicsérték az Istent, hogy éppen úgy védelmezték és óvták a múltban édes anyanyelvünket,

"(Talán éppen ezek a "nyelv-lelkiségi" tartozékok és a hozzájuk tartozó szavak és kifejezések elhagyása és megmásítása volt az oka annak hogy már 1610-ben, Szenci Molnár Albert megjelenteti magyar nyelvtanát - az idegenek használatára (Novae Grammaticae Vngaricae libri duo) és 1655-ben Komáromi Csipkés György tiltakozik iszonyú felháborodással a magyar nyelvvel szemben létezö "ignoranciával és negligenciával". Talán ezekböl foglalta össze a használatban lévö magyar nyelv szavalt Apácai Cseri János, az 1653-ban kiadott "Encyclopaedia"-jában és az 1654-ben kiadott "Logica"-jában. A XVIII. században aztán Faludi Ferenc jezsuita páter az, aki az angol és spanyol nyelvböl fordít magyarra és új, összetett szavakat szerkeszt, melyek - mint pl: sütemény, vélemény, szökevény, keverék, hálószoba, ellenbástya, zsebóra stb. képzésekben ma már általánosak a nyelvhasználatban.

Természetesen az idegen uralom, idegen uralkodók nem törödnek sem a magyar nyelvvel, sem annak oktatásával. Nyelvünk csak a jobbágyoknál él a maga eredetiségében, de csak a szó-hagyományi oktatás az egyetlen, mely a száj-hagyomány útján marad fenn apáról fiúra. 1770-böl vannak valami statisztikai adataink Nagymagyarország kb 40.000 városának, helységének és falujának iskola-ügyi állapotáról. Összesen 4000 iskola "létezett", a város, vagy falu mindenkori vezetöségének az intézkedés intézményeként. Központ: tanító-ellátás és oktató személyzeti kiképzés nincs. A mindenkori tanító személye a város, vagy falu vezetöségétöl függött. Tekintve, hogy a közigazgatás teljesen idegen kezekben volt elképzelhetö a magyar népoktatás helyzete a Habsburg uralom alatt. Különösképpen akkor, amidön II. József, Habsburg császár, 1784-bon elrendeli, hogy az államvezetés nyelve és a hivatalokban kötelezö nyelv - Magyarországon is a NÉMET.

Érdekes, hogy már akkor is voltak jezsuiták, akik azt mondták, hogy "elöbb magyarnak születtem - csak mikor már megvoltam magyar testben, akkor hintette rám az egyház a keresztvizét" - s így Dugonics András jezsuita páter volt az, aki rész vett abban a mozgalomban, mely József császár rendelete ellen szegült.

Dugonics egyik matematikai és geometriai kiadványában egyszerüen kijelentette azt, hogy "a német nyelv egyáltalában nem alkalmas tudományos tanulmányok kifejezésére - míg a magyar nyelv minden tekintetben kitünö erre is."

Dugonicshoz hasonlóan a minerológiában a megjelenik egy tudományos munka, Benkö Ferenctöl (1786-ban), a botanikában is Benkö József és Nagy Sámuel hasonlóképpen magyarul írnak és a természettudományokkal foglalkozó kiadványokban is Debreceni Földi János és Diószegi Sámuel magyarul adják ki fejtegetéseiket.

Minden jól is menne - de a "finnugorizmus nyelvújítói" már müködnek, miként azt az I. kötetben részleteztem. (Lásd. I. kötet 121. old.) Sajnovics János (1770) és Gyarmathi Sámuel (1799) ez irányú publikációit az idegen hatalom pénzeli és terjeszti és ösnyelvünknek a leértékelése, mely a mai "marxista nyelvtudomány" kiadványaiban érte el tetöfokát - megindul és mindig idegen hatalom és idegen érdek képviseletében - immár 2 évszázad óta - nem engedi édes anyanyelvünket oda visszatérni, ahonnan ered.)" - miképpen e sorok írójának is minden igyekezete az, hogy édes anyanyelvünknek - az Isteni sugalmazás útján történt - keletkezését és szerkesztését bizonyítsa és ilyeténképpeni szentségét megtartsa.

Éppen ezért alkalmazzunk - így együtt az olvasóval megint egy olyan módszert a kutatásban, mely teljesen eltér az indoeurópai, vagy szemita nyelvészet követte szabályoktól és irányoktól. Az egyszerü indokolásunk legyen az, hogy olyan igei-szerkezetek és igeragozási esetek, mint amiket az alábbiakban tárgyalunk - nem léteznek ezekben a nyelvekben. Új módszert kell tehát követnünk és olyant, ami alkalmas ezeknek - az általános nyelvészetben eddig ismeretlen formáknak a magyarázatára,

(Tudatosan használtam a "magyar-áz" kifejezést, mert ilyen sincs az indoeurópai és a szemita nyelvekben. Ugyanis németül: "aufklären", spanyolul: "explicar", franciául: "expliquer", angolul: "to explain"... a helyes értelmezése annak a fogalomnak, amit mi a "magyaráz" igénkkel fejezünk ki. Nyilván ez is a "mah-gar"-i, a "tudás-népe"-i örökség a nyelvünkben s úgy értendö, hogy "tudást ad akkor, amikor 'magyaráz', mert a magyar lényege és kötelessége a tudás és a tanítás.)

Tehát "magyarázzuk meg" a VAGYOK - VAN és VOLT fogalmakat.

A három közül vegyük elöször a legfontosabbat és ez a: VAN. Beszédünkben ma is a leghasználtabb kifejezésünk és annyira velünk él, hogy már észre sem vesszük.

De ugye így mondjuk: "VAN pénze-m", "este VAN", "hideg VAN", farka VAN", "füle VAN" stb,

A "VAN" különlegességét bizonyítja a vele ellentétes fogalomnak a - szintén különleges és más nyelvekben szintén meg nem található - kifejezöje: a "NINCS".

"NINCS pénzem, este NINCS, hideg NINCS, farka NINCS, füle NINCS"... kifejezések tökéletesen jelzik a "nem-létezést"... éppen olyan precizitással, miképpen a "teljes létezés" meghatározója nyelvünkben a "VAN".

Legnagyobb érdekessége ennek a szembe-állításnak az a tény mellyel felfedezzük a "NINCS" szavunkban azt, hogy ez nem ige ugyan, de minden más nyelvben csak ige alkalmazásával fejezhetö ki az a fogalom, amit a magyar "NINCS" jelent.

"Ich habe kein Geld, es ist nich Kalt... németül... vagy "it is no evening", "he does not have tail"... angolul, a NINCS szavunkhoz illö fordítás.

"VAN" és "NINCS" ösi nyelvünkben a létezés kifejezöi és hozzátartoznak a nyelvünk lelkiségének gerincéhez, a nyelv-szerkezetnek lelki alapon történö megalkotásához. Természetes, hogy a magyarul nem tudó nyelvészek, az ékiratos szövegek megfejtésénél, ilyesmire nem gondoltak. Hogyan is gondolhattak volna...? Hiszen "lelkiséget" sem az indoeurópai, sem a semita nyelvekben észlelni nem lehet. A nyelv szókincse... ott egyszerü "anyag", "szókészlet" és a nyelvtani rendszer: "recept a kifejezésre".

A mi ösi nyelvünkben - mint az elöbbiekben már megismertük - a "szókincs" valóban KINCS, mely alkotásában és a kiejtés módjában viszi az isteni sugallat fenségét és a világ teremtési törvénye szerint, azzal együtt született. Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy olyan kifejezésünk van a létezésre és a nem-létezésre, amilyen más nyelvelvben nem fordul elö. Csak a MAH-GAR NYELV született együtt földi világunkkal. Ez a nyelv az, amit még a héberek Bibliája is kénytelen volt elismerni így mondva: "mind az egész földnek pedig egy nyelve és egy beszéde vala". (Mózes I. könyve 11,1.) Ez a nyelv az ékírással írt MAH-GAR nyelv.

Keressük meg tehát ebben a nyelvben az a szót, mely a "létezésre" vonatkozik. Megtaláljuk abban az ékjelben, ami a "sumir" szószedetekben "BA" kiejtéssel szerepel. De a megfejtök nem biztosak abban, hogy ezt az ékjelet feltétlenül "BA" hangtani értékkel kell kiejteni, mert maga Deimel írja így: "BA gyakran a rövidítése a BAN szónak, vagy BAN a hangtani folyománya a BA kifejezésnek".

Az ékiratos szövegek azt mutatják, hogy ezt az ékjelet kétféleképpen használták:
1.) Irányhatározó elöigeként, mint BA-GIN... azaz "be-gyön" BA-TUM... mint "be-töm" és
2.) mint a létezés kifejezöjét, melyet a magyarul nem beszélö nyelvészek egyszerü igeként, mint "elosztani, adni, gondoskodni" értelemmel fordítanak le.

E sorok írója úgy találta az ékiratokon, hogy a mai magyar VAN értelem is és ugyanilyen kiejtés is leolvasható. Pl.: Dingir ZI-BA AN-NA kifejezés Deimel szerint "göttliche Lebens-Spenderin des Himmels"... azaz "az Égnek isteni élet-adója"... Szerintünk ez a kifejezés - miután a BA nem szerepel irányhatározóként - így olvasandó: Dingis ZI BÁN AN-NA, vagy egyszerü és közvetlen magyarsággal "élet VAN égböl". Az istenszemély tehát "élet VAN égböl" nevet visel, vagyis ö így az égi élet adója.

De megtaláljuk a BA és AN ékjeleknek az együttesét is így: BA-AN... melyet "ürmértéknek" jelölnek a sumir szószedetek, de nem tudják megmondani, milyen ürmérték ez? Megerösíti tehát állításunkat a nyelvfejlödés ezen módosulása, mert a létezés kifejezöje így a BA-AN... szerintünk "VAN"... ezzel az összetett ékjellel világosabbá, érthetöbbé és használhatóbbá vált. Érdekes megoldásokat találunk az ékiratos szövegekben ennek az új "VAN" (BA-AN) Értéknek a használatában. Pl.:

É BA-AN...vagyis "ház VAN"... jelölöje a becsomagolásnak és Deimel így fordítja "Kiste...?"... azaz "láda...?" (DSL. 5/24.) De van érdekesebb is így:

BA-AN E3 (Ehhez tudni kell, hogy az E3 a "NAP" és a "LÁB", vagy "JÁRÁS" ékjeleiböl tevödik össze és annak a jelölésére És kifejezésére szolgál, amikor valami újrakezdödik, azaz a "NAP kimegy az árnyékból"... az árnyék "EP-ed".) Így ezt a kifejezést

VAN E3... ösnyelvünk a "kijárat, ki-út" kifejezésére használta.

Hogy ez a BA-AN állhat az iga elött is és az ige után is, azt a szövegek bizonyítják és ezért veszi fel Deimel is és Labat is az 5. számú ékjelhez azt, hogy "suffix" és "verbal grefix". Ebböl láthattuk, hogy elképzelni sem bírnak egy olyas szót, mely a "létezés" kifejezöje És állhat elöl is így: VAN KIÚT és hátul is, mint: "Háza VAN" annak, amit a ládába rakunk. A régies szóképzéseinket említhetjük ide nyelvfejlödési bizonyítéknak: pl. "ÁLL-A VAN", azaz "áll valami, ami VAN"... mint a mai "állvány" szavunk régi formáját.

Deimel volt az egyedüli, aki valami "átmenetet" akart formálni a BA-AN kifejezésböl, Persze nem tudott magyarul. Nem volt ismeretes elötte a magyar nyelv "VAN" fogalmának nagyszerü és a sumirral azonos létezése, így hát "hazafelé" akart valamit kiragadni a sumír örökség kincses házából és az írja: "das "BAN" Mass auch das niederdeutsche "pan" (Pfanne...?)" (azaz: "a BAN mérték az alsónémet "pan" (edény) is?", )

Teljes biztonsággal állíthatjuk tehát, hogy az ösi MAHGAR nyelv BAN szava, mint önálló és individuális értékkel rendelkezö szó, azonos a töle 5000 évvel késöbbi magyar "VAN" szavunk jelentésével és értelmével és talán azt is hozzátehetjük, hogy a BAN = VAN teljesen azonos. (Még a latin családhoz tartozó spanyol is azonosítja e két fonémát B = V és a "B"-t "hosszú bé"-nek, a "V"-t pedig "rövid bé"-nek nevezi.)

Meg kell még azt is jegyeznünk, hogy mai nyelvünkben igen sok szó van, mely az ösi "BA" ékjellel van írva már elöttünk 5000 évvel. Ilyen pl: a BA-TUR, mely azonos értelmü a mai "BÁTOR" szavunkkal. Az akkádok is átvették, mint BATURU, BATULU (L,322.) és "fiatal ember" értelmet adtak neki. Érdemes a BA ékjellel irt szavakról egy külön tanulmányt készíteni, mert ezzel e fejezetben nem tudunk foglalkozni. Csupán azokat a vonatkozásokat tárgyaljuk, amelyek a mai "VAN"... azaz "a létezés" fogalmának kifejezésére vonatkozik az ékiratos szövegekben.

Ugyanis senki sem tudta értelmesen és logikusan megmagyarázni eddig, hogy miért használja a sumirnak nevezett Mah-Gar nyelvünk az ékiratokon, a "szenvendö" ige-forma kifejezésére IS a "BAN = VAN"-t. A magyar nyelvben a "passivum"-ot Sauvageot is "problémának" nevezi. s Ma már könnyen beszélünk, mert van:

1.) cselekvö igénk, mely oly cselekvést fejez ki, amelyet az alany végez. Van
2.) müveltetö igénk, mely azt fejezi ki, hogy a mondat alanya mással végezteti a cselekvést... és van
3.) szenvedö igénk, melyek azt a cselekvést fejezi ki, amit az alany elszenved.

A müveltetö és szenvedö igéink képzöi azonosak. A különbség abban van, hogy a szenvedö igéink "ik"-esek. Ez gyönyörü és tökéletes is így - de 5000 évvel elöttünk lévö "fogalom, szótag írásaink" ezzel a tökéletes fejlödéssel nem dicsekedhetnek. A csodálatos az, hogy mégis mindent ki tudtak fejezni. Egyszerüen ugyan, de mindent. Még a "passzívum" sem volt "probléma náluk", mert a "BAN = VAN" ékjellel ezt is érvényesítették.

A megértéshez talán vegyük elö a mai "neveztetik" szenvedö igénket, mely a "nevez" igéböl van fejlesztve a "tatik, - tetik" képzövel és az "ikesítéssel".
Jelen idöben... "neveztetik"... úgyis mondható "nevezve" VAN"..
A múlt idejü... "neveztetett"... a "VAN nevezetten" kifejezése) helyettesíthetö.

Ezeket a változatokat azért ismertetjük, mert az 5000 évvel elöttünk leirt Mah-Gar-i szövegeken pontosan így találjuk a "szenvedö" ige-állapotot.

Pl. GUDEA "A" Cylinder I. oszlopának 9. négyszögében így van írva:
É-E-LUGAL-BI-GU3-BA-DE3
ahol: É = templom (L.324.). E (vagy BE) = beszélni, beszéd (L.308.), LUGAL = király (L.151.), BI = fönévre vonatkozó mutatónévmás (L.214.) = az, GU3-DE3 = összetett igealak jelentése "kiválaszt, kinevez". (L.15 és 338.)

Láthatjuk, hogy az összetett igébe bele van ragozva a "BA", vagy "BAN" _ "VAN". Nos 5000 évvel elöttünk ezzel a "VAN" (BAN) beragozással fejezte ki ösnyelvünk az igei cselekvés szenvedö állapotát. Vagyis a GU3-BA-DE3... azaz "neveztetik" (mai nyelvünk szerint) úgy van írva: "monda VAN nevez"... vagyis NEVEZVE VAN... és a mondat értelme eszerint így hangzik:

"TEMPLOMNAK KIRÁLYI NYELVE NEVEZVE VAN (NEVEZTETIK)"... (elrendeltetik.)

És milyen nagyszerüen alkalmazták öseink az ékírásban ezt a BAN = VAN igeragozást.

Ugyanis ha a BAN ékjele az ige után volt... jelen idöbeli szenvedö cselekvést jelentett és, ha elötte volt, akkor a múlt idöbelit.

Így: GU3-BAN-DE3... jelen idöbeli... azaz "neveztetik" vagy "nevezve VAN", és
BAN GU3-DE3... mint idöben van, azaz... "neveztetett", vagy "VAN nevezetten."

Kérem a figyelmes olvasót, hogy mindig lebegjen szeme elött az a helyzet, hogy az azonossági vizsgálatoknál egy 5000 évet jelentö szakadék áll a két nyelvállapot között és ugye milyen csodálatos, hogy mennyi sok összekötö hidat fedeztünk már fel, mely ezt a szakadékot átszeli és a kétféle nyelvállapotot összeköti. Ha segítenek az olvasók a kutatásban is, úgy lassan befedjük az egész szakadékot és a törvényes nyelvfejlödés lesz a neve annak a fedélnek, melyet e szakadék fölé erösítünk.

Hát miután ilyen szépen megtaláltuk a "VAN" szavunkat az ösi nyelvben, keressük meg a "NINCS"-et is. A nagy "semmit", aminek meg kell lenni, mert beletartozik a létezésbe a "nem-létezés" is. Meg is van, csak - miután az ékiratainkat magyarul nem beszélök fejtegették ezideig, természetesen nem tudtak ilyet találni hiszen a "NINCS" fogalom - így egyetlen szóban kifejezve - sem az indoeurópai, sem a semita nyelvekben meg nem található.

De menjünk a "semmi" keresésében is módszeresen és céltudatosan.

Nyelvünkben vannak tagadó szócskák, mint a "ne és nem". De a "SE" szavunk ezeknél többet fejez ki és legfontosabb összetétele a "SE-MI", amit nyelvünk nagyon helyesen ír így "2 m-el"... SEMMI. Ugyanis az ösi Mah-gar nyelvünkben ez pontosan a NINCS írásbeli fordított szórendü változata - miképpen az alábbiakban majd látni fogjuk.

A "SE" szóból kell kiindulnunk, ami ösi nyelvünkben mint SE (L.103b.) "befagyott, jéghideggé vált, elpusztult", értelemmel található. Amikor az ember valamibe kezd és az nem sikerül - ma is mondjuk így: "ez a dolog befagyott"... vagyis semmivé lett. Innen veszi nyelvünk a nagyon gyakran használt "SE" szavunk értelmét, hiszen amikor mondjuk így: "ez SE - az SE"... köznyelven úgy is kifejezhetjük, hogy: "ez is, az is befagyott."

A mai nyelvünk SE-M-MI szavának eredete az ösi sumir-mahgar SE - IM - NI ahol a SE4... már a fentiekben közölt "pusztulás", IM... Jestin szerint "lokativuszi" jellegü és Gosztonyi szerint "idöbeliséget" jelent.

NI... névmási alak, egyesszám 3. személyben... jelentése "ö" vagy "az".

Tehát az ösi SE-IM-NI... azaz a mai SEMMI... jelentése "befagyott (elpuszult) OTT - AZ"... és ez tökéletesen fedi mindazt a fogalmat, amit úgy fejezünk ki, hogy "SEMMI".

Most fordítsuk meg a szórendet a fenti SE-IM-NI szónál így:

NI - IM - SE,

Próbáljuk folyamatosan, gyorsan kimondani ezt a szót és csodálkozva vesszük észre azt a valóságot, hogy a fonetikai könnyebbség csak úgy áll elö, vagyis csak úgy tudjuk nehézség nélkül egybefoglalni e három szót, ha úgy mondjuk ki: "NINCS"... Hát így született meg ajkunkon a "SEMMI" szavunk fokozottabb változata és a létezésnek - a "VAN"nak - ellentéte, a "nem-létezés szava" - a "NINCS".

(A szóvégi magánhangzó elesése szabályos.)

Kérem a kedves olvasót, hogy álljon meg itt - velem együtt - egy pillanatra és nézzünk fel együtt az égre. Csak egy hálaadó pillantást vessünk arra felé, mert VAN ISTEN, de ezideig NINCS KÖSZÖNET a magyar lélekben azért a csodálatos nyelvért, amit ennek a Nagy Istennek a sugalma, - talán mondjuk így "akarata" - teremtett meg a mah-gari magyar szájakon.

Ápoljuk, védjük, óvjuk tehát jobban ezt az édes anyanyelvünket és ne engedjük meg, hogy ellenséges kontárok martaléka legyen, akik lebecsmérlik, csúfolják, értékeit eltulajdonítják.

Miután így felfedeztük ösi nyelvünknek csodálatos valóságai között a "VAN-NINCS" kapcsolatát, vizsgáljuk meg a "VOLT" szavunkat is.

Azt hiszem minden olvasó elött köztudomású az, hogy ez a régi nyelvünkben nem "VOLT", hanem "VALA" értékkel szerepel, miképpen a Halotti beszédben is megtaláljuk - kétféle írás-formában is: "es oz gimilsnec vvl keseruv UOLA vize, hug turchucat mige zocoztia VOLA."

(Ugyanezt a példát hozza fel a megnevezett könyvében Sauvageot is annak bizonyítására, hogy a "VOLT" - mint múlt-idöt jelzö forma - késöbbi eredetü és böven kifejti ezt a 104. oldalon.)

A régi nyelvünk a "múlt idöbeli létezést" tehát úgy mondta: VALA (független a kiejtéstöl az írásforma, mert az írás mindig az ivó személyétöl függ.)

VALA... teljesen azonos az 5000 éves GAL-A sumirmahgar képzéssel, mely pontosan azt jelenti, amit a VALA... vagy a mai "VOLT".

Ragozzuk csak a VALA-t:
Magyarban: vala-M Sumirban : gal-a-Mu
vala SZ gal-a-Zu
vala gal-A

A magyar "valám" (így ékezetes "á"-val) úgy keletkezik, hogy a sumir "gala-MU" szóban elmarad a vég-magánhangzó és ez - a hangtani törvény értelmében - megnyújtja az elmaradt fonémához kapcsolt mássalhangzó elötti magánhangzót.

Így lesz a "gala-mu"-ból....valám (elmarad az "u".)

a "gala-zu"-ból: válasz és marad
a "gala"...... így.. vala.

A G-V hangtani átmenettel azt hiszem felesleges foglalkozni, hiszen ezt - a "g" hangnak a vokalizálódását jelzi a Halotti Beszéd azon írása is, hogy a "vala"... "Uola" írással is szerepel. A "G" hangnak, a szó elején és a szó végén, a félvokális "V" hanggal való behelyettesítése, a hangtan törvényei szerint való.

Sok mai összetett igénk köszöni létezését ennek az ösi sumir-mahgar GAL2 =lenni fogalomnak. Ilyenek:

Sag-GÁL... vagyis... "szív vala"... mai "szívvel"
Sag-GÁL........... "f ej vala".... mai "Szag-ol",

és miként már a 21. oldalon is bemutattam, valóban "segíti" ez az ösi GÁL a hozzá kapcsolt igék igei cselekvésének a fejlesztését.

A fenti példa rögtön megmutatja nekünk az ösi sumir-mahgar igeragozásban a "múlt-idö" képzését, mely teljesen azonos a mai magyar népnyelvben megtalálható állapottal. De talán jó lesz, ha ismételten hangsúlyozzuk a nyelvünkben jelenleg megtalálható igeragozási helyzetet. Tehát:

AZ IGEMÓDOK tekintetében észlelhetjük, hogy nyelvünk igéinél Van: JELENTŐ, FELTÉTELES és FELSZÓLÍTÓ MÓD.

AZ IGEIDŐK így mutatkoznak:
Az igének három ideje van: JELEN, MÚLT és JÖVŐ idö.
Csak a MÚLT-idönek van jele.

A JELEN és JÖVŐ idönek semmiféle jele nincs és nyelvünk eredetisége nem ismer JÖVŐ idöt, - hanem azt a JELEN-idövel fejezi ki, idöhatározók segítségével.

Ugyanezt a helyzetet és nyelvtani szabályt találjuk az ösi sumir-mahgar nyelvünkben is, ahol

a.) A változatlan igegyök a JELEN idö kifejezöje, miképpen a 18. oldalon közölt mondatokban látható. (GIN-ÁM = JÖN ám és mu GALL = meg vala.)

b.) A JÖVŐ IDŐ-t szintén a JELEN IDŐ formájával fejezzük ki, de idöhatározók segítségével.

Nagyszerü példát fedezhetünk fel erre GUDEA "A" Cylinderének I. oszlop 10. négyszögében, aholis a következö szöveg található:

É NINNU ME BI AN-KI-A PA É3 MU AG-GE2 ahol: É... templom, NINNU... a templom neve Lugasban. A kettö együtt: NINNU TEMPLOMA. Me = nyelv, beszéd. BI = a 147. oldalon már bemutatott fönévre vonatkozó névmás itt a "tárgyeset" jelölöje, AN-KI-A PA = az ég és föld uralma, E3 tekintetében lásd a 145. oldalon közölteket, itt azonban oly érdekes szerkezetben mutatkozik, hogy külön kell foglalkoznunk a kifejezés "négy utolsó" ékjelével, így: E3-MU-AG-GE2

A szöveg értelme szerint az E3 ékjelnek itt a "ragyogni" fogalom felel meg a legjobban. Az utána következö MU = MEG összekapcsolásával így mutatkozik a helyes fordítás - ragyogni MEG.

Ez így is lenne, azonban ösnyelvünk tökéletes felépítésében - ismerte a "müveltetö igei szerkezetet" is, amit az AG "tenni" (L.97) mindenkori hozzákapcsolásával végez. Ez szövegünkben így olvasható:
E3-MU-AG-GE2 ragyogni- meg- té- ve... vagyis értelmileg: ragyogtatja meg majd.

A fenti sumir-mahgar szöveg alá tessék odaírni mindezeket a jelentéseket és az értelem szerint olvasni, vagyis tekintetbe venni, hogy nyelvünk a "birtokviszonyokat is minden deklinációs rag nélkül is" képezi - egymás mellé téve a "birtokost és a birtokot" - így a következö - azonos szöveg - mutatkozik: NINNU temploma nyelvét ég-föld rendelkezése ragyogtatja MEG (majd).

Szinte szabályként vehetjük itt a MU-MEG idöhatározói szerepét, ahol is a hozzátartozó ige után állva, nemcsak az igei cselekvés befejezett voltát jelzi, hanem utal a jövö idei állapotra. Azért választottunk ilyen "müveltetö igei" szerkezetet, mert így sokkal jobban érzékelhetö a MU-MEG ily használatú szerepe. Szóról-szóra való értelmezéssel úgy is mondhatjuk a fenti szöveget: ragyogni meg csinálja. Nehéz a régi, csaknem 5000 éves szótag-ékírást - szótani fejlödés nélkül - a mai, igen tökéletes nyelvünkben másképpen, mint az ösi formában ismertetni. De - miképpen már a 22. oldalon ismertettük - valóban elfogadhatjuk ezt az 5000 Éves "AG" igénket - segédigének. Hisz látjuk, hogy a "müveltetést" is vele képezzük.

Meg kell állnunk azonban egy pillanatra itt ennél az E3-nak olvasott - kettös - ékjelnél. Miképpen a 145. oldalon már ismertettük, ez a fogalom a NAP és a LÁB ékjeleiböl adódik. A NAP ékjelének olvasata lehet "UD" is és a LÁB... lehet GIN és "DU" is.

Ha erre az E3 jelre vonatkozóan az UD és a DU értékeket vesszük és összekapcsoljuk - így: "UD-DU"... innen eredezhetjük a mai "IDŐ" szavunkat és gondolhatjuk azt, hogy a NAP és LÁB jelek együttese azt akarja kifejezni, hogy a NAP MEGY... nem áll meg... folytonosan, éppen úgy, miként az UD-DU, az IDŐ is vele halad.

E sok írója úgy véli, hogy az E3... mint UD-DU... azaz IDŐ.. szintén kettös jelentésü, mint minden sumir gyökszó.

Ugyanis minden ösi gyökszavunknak fönévi és igei jelentése VAN és, hogy melyik érvényesül, azt mindenkor a mondati szórend állapítja meg. Tekintve, hogy az ige a sumir-mahgar mondatban mindig a mondatban hátul van, így a példának felhozott mondatunkban az E3... igei jelentésü. Ha UD-DU = IDŐ értékkel olvassuk, akkor "idözül, vagy állandósul" értelmet kell adjunk a kettös fogalomjegynek.

Tekintetbe kell azt venni, hogy az ékírás nem alfabetikus, tehát lehetetlen vele olyan részletes pontossággal meghatározni a fonetikus szóképzést, mert az írás a "fogalmakkal történö kifejezésre" helyezi a súlyt, nem pedig a hangzásra. S ha így végezzük az azonosítót - láthatjuk a feltétlen azonosságot - a két különbözö fejlödési nyelvállapotban is, hiszen még azt a mai részletünket és nyelvtani különlegességünket is megtaláljuk az 5000 évvel elöttünk leírt nyelvünkben, hogy az eddig "igekötönek" nevezett MU =MEG igei elöragunk (melynek tulajdonságait bemutattuk a 16. oldaltól kezdödöen) az ige után áll a JÖVŐ-IDŐBEN éppen úgy, mint ma... ahogy az ékiratos szövegben találtuk: "ragyogtatja MEG MAJD."

Csodálatos azonban az, hogy van olyan 5000 éves szövegünk is, ahol a mai "MAJD" kifejezésünk mása is megtalálható. Ezek egyike - szintén a Gudea I. Cyl. I. oszlop 27. sora, mely - a hozzátartozó 26. sorral együtt - így olvasható:

NIG-MAG-GIG2-GE-MA-AB-GIN-A-MA3
Részletezve: NIG (L.597.) abstract kifejezöje (ügy, dolog stb.)
MAS-GIG2 (L.74. és 427.) Deimel így fordítja "Gesicht der Nacht" (DSL.74/336.) - de itt annyit jelent, mint "álom".
GE2 (L.313.) a birtokos eset ragja
MA-AB-GIN (L.342., 128., 206.)... értesít, közöl és A-MA3 az idöhatározói szerkezet, melynek egyedül a magyar nyelvben van helyes értelmezése így: MAJD

Gudea tehát így fejezi ki - igen szabatos fogalmazással - magát:
amit az álom közöl MAJD, és mindezt jövö idöben mondva és értelmezve.

Kiegészíti a nyelvazonossági adatainkat és bizonyítékainkat Dr. Gosztonyinak - a jövö idöre vonatkozó - azon észlelése, mely szerint:

"megfelelö jövö-idörag a sumirban a -de, e-de és az -ad is, mely a magyar -end, -and végzetekben található". Gosztonyi megállapításából igazolódik az, hogy a régi népnyelvünk "mond-and, le-end, talál-and" stb. kifejezései szintén megtalálhatók az 5000 évvel elöttünk beszélt és irt -ösnyelvünkben és igazolódik Gosztonyi felfedezésével az is, hogy a népnyelv valóban megörizte az 5000 éves hagyományokat.

Erre különben visszatérünk még a participium tárgyalásánál.

A jövö-idö ily részletes ismertetése után jó lesz, ha ugyanolyan alapossággal vizsgáljuk meg - együtt megint - a MÚLT IDŐT is.

Ennél a vizsgálatnál rögtön vessük össze a felhozott példáinkat a JELEN IDŐ-vel is.
(Urukainga kúp A. II. 13.) É MU-NE-NI-DU... jelen idöbeni jelentéssel:
"Templomot-meg-nekik-azt- építi".

Ugyanez múlt-idöben: É MU-NE-NI-DU-A... vagyis
"Templomot-meg-nekik-azt-építé" (építette.)

(Gudea A. cyl. II.9.) LUGAL BADAR-RA MU-NA-GIN... szintén jelen idöben, "BADAR király-ra meg neki (hozzá) jön", vagyis Bagar királyhoz megjön. Ugyanez múlt-idöben: LUGAL BAGAR-RA MU-NA GIN-A... vagyis "Bagar királyhoz megjött. "Jelen idö - a véghangzó "A" elhagyásával adódik. (Gudea B. cyl. IV. 8.) ME GAL-GAL-LA SAG-IM-IN-IL-E... múlt idöben van és jelentése: "A nagy szózatokat magasra azokat felemelé".

(Itt érdekes megtanulni, hogy a "GAL" jelzö a jelzett szó (ME) után áll és kettözve van, ami a jelzett szónak a többes számát vonja maga után. Hasonló mai kifejezéssel: "a nagy-nagy szózatokat": ugyanígy beszélünk. Az is megtanulható ebböl, hogy a jelzö utáni szótag, mely ugyanolyan mássalhangzóval kezdödik, mint a jelzö végmássalhangzója - a "kiemelés" partikulája tehát ugyanaz, mint a mai határozott névelö. "Sag" fej, vagy határozószóként - az IM/AM képzövel - a mai "magas-an'' 5000 éves megfeleltje. "IL" - "felemelni, megbecsülni" értelemmel ma is használt eredeti gyökszavunk, melyböl képezhetünk mindent - így: IL-ik, IL-em, IL-lö, IL-dom, IL-lat, IL-lan. Azt hiszem ez is egy külön tanulmányt érdemelne.)

A fenti példák mutatják az 5000 éves szabályt, vagyis, hogy: "nyelvünkben az igék jelen-idöbeniségét maga a változatlan ige-gyök adja, melyet ha hangzóilleszkedés szerint illetékes hangzópótlékkal látunk el - az igei cselekvésnek múlt-idöbeni voltát tüntetjük fel."

A helyzet tehát így néz ki:

Jelen idöben: Épít, jön, mond, lát, kér, fog, töm, szeret, stb.

Múlt idöben: építÉ, jönE, mondÁ, látA, kérÉ, fogÁ, tömÉ, szeretE.

A felsorolt példákból kétségtelenül bebizonyosodik az, hogy a "népnyelvnek" nevezett beszédünkben tökéletesen ugyanúgy fejezzük ki magunkat, mint az 5000 éves ösnyelv ékiratai mutatják. Nem szabad itt azt a "nyelvújítási" részletet tekinteni pl. "hogy a mai magyar nyelv múlt-idejének ragja és jelölöje a "t", ...mert a "t" csak késöbbi nyelvfejlödési keletkezés, és a múlt idöt - régiesen - a "t" nélkül IS ki tudjuk fejezni... és ez a fontos.

De talán ne is nevezzük a mai magyar igeragozás "t" képzöjét "nyelvújítási" elemnek, hiszen ez is biztosan ösnyelvi örökségünk. A nyelv-tökéletesedés és fejlödés egyik módja, melyet a beszéd szabatosságra való törekvése ismert fel. E sorok írója úgy véli, hogy ez a "t" - mint múltidö képzö - az ösnyelv két jelentéstani lehetöségének valamelyikéböl keletkezhetett.

Egyik lehetöség az, hogy

TU... azaz "tesz" (L.58. jele "alkotni, létrehozni, szülni" jelentést ad ennek)... mint fogalmi utórag csatlakozhatott az igetöhöz és az "u" - mint szóvégi magánhangzó - egyszerüen elmaradt. Kíséreljük meg néhány ösi igetövel:

"E"... (az evéssel kapcsolatos igetö) - hozzáadva a "TU"... így lesz... E-TU... azaz E-T (ma ETT, "LEL"... hozzácsatolva "TU"... így... LEL-TU..., ebböl ered a LEL-T. (A mai "LEL" igénk, az ösnyelvünk szavait rendszerezö szótárakban, LAL (L.481.) hasonló értelmekkel van összekötve, de kétségtelen, hogy a helyes a mai "LEL" fogalom ebböl levezetve.)

A másik lehetöség a TA... az ösnyelv "eltávolodást, elmúlást" jelentö fogalomjegyéböl visszamaradt elem, (L.335.), mely teljes létezési erejével megtalálható a mai - múltidejü - igeragozási képzésekben.

Vegyük a "látni, nézni" fogalom ösjelét, mely a szószedetekben LA... értékkel található. Miután éppen "kilenc" LA értéket tüntetnek fel, természetes, hogy e "kilenc" egyhangzású értelem szavainak különbözniök kellett egymástól. Tehát vagy más magánhangzó illetékes a LAK "a" magánhangzójának behelyettesítésére, vagy a szóból hiányzik az eredetileg meglévö végmássalhangzó. A mi esetünkben a LA2 - teljes bizonyossága) - a mai LÁT igegyökünkben azonos, hiszen a LA2 értelme... "nézni, látni". Kapcsoljuk tehát össze ezt az igetöt az elmúlást jelentö képzövel, így: LÁT-TA... az ösi sumir-hungar nyelven mondjuk, hogy "már elmúlt, amikor látta". Tehát itt van a mai múlt idönk a mai igeragozásban és ha ezt az ösi sumir-hungar nyelv személyes névmási ragjaival bövítjük, így:

LÁT-TA-MU... azaz... LÁT-TA-M
LÁT-TA-ZU... azaz... LÁT-TA-D(sz)
LÁT-TA... azaz... LÁT-TA

bizony csodálattal kell megállapítanunk ismét a nyelvazonosság valóságát. Így - 5000 év - távlatában is. Teljes joggal nevezhetjük tehát nyelvünk ösformájának azt az idiómát, amit ma a nagyvilág "sumer"-nek ismer. A sumir-magyar igeragozás jelentö módjának mai múlt idei képzése is ugyanezt igazolja.

De messzire eljöttünk a "hangzópótlékos" képzéstöl és vissza kell kanyarodnunk megint oda, mert ott is igen sok érdekességet találunk.

Ugyanis ez s hangzópótlék - miképpen Dr. Gosztonyi is megállapította megnevezett munkájában - mint vonatkozó névmás, a mai participium képzöje is lehet. Pl: LU-GIN-NA... "jövö ember", vagy DU-A = "építö". Mindenkor a mondati szórend és a mondat értelme ad felvilágosítást arra, hogy a hangzópótlékos szerkezet mit jelent.

Hasonlóképpen - az elöbbi Gudea szövegben található MA-AB-GIN = "közöl" és jelen idöben lévö összetett ige ilyen participiumos (melléknévi igenév) formája így alakulna: MA- AB-GIN-NA... azaz "közlö".

Ugyanezt már Dr. Varga Zsigmond is észlelte - csaknem egy fél évszázaddal elöttünk irt könyvében és nagyszerü példákat is sorol fel erre vonatkozóan, mint: nu-tug-ga... nem bíró, a-de-a... a vízkiöntö, na-ru-a... a felállított kö (azaz "oszlop"), gaz-a... elpusztító, nam tar-tar-a... sorsmeghatározó stb.

Érdekes megállapítást tesz Dr. Varga a sumir igeragozásra vonatkozóan, amikor azt a magyarral összeveti, mondva:

"a hangzópótlékos melléknévi igenév (participium) + szuffixum sorrendjén épül fel az egész igeragozás."

Az alábbi példákat hozza fel: in-lal-e, ö mérö, in-kurr-e... ö megváltoztató, a-nu-naga-mu... vizet nem ivó én, dug-ga-zu nu kur-ra... a te szavad nem változó... stb.

(E sorok írója csak annyi változtatást javasol Dr. Varga felhozott példáiban, hogy a "lal" ige jelentése nem -"mér", hanem "lel". Tehát in-lal-e értelmezése "ö lelö".)

Csaknem szóról-szóra azonosak ezek a szerkezetek a mai nyelvünk felépítési rendszerével. Különösen a "vizet nem ivó én"... mely úgy is érthetö, hogy "nem iszom vizet".

Megtaláljuk azonban a Gosztonyi által említett -and, -end végzeteket melléknévi igenévi, azaz participiumos szerkezetekben az ösi nyelvben mindenkor a "-DA" képzö beragozásával. Pl. így:

SAG-PAD-DA (szószerint "a sziv változik) és ennek mai megfelelöje "sápad-andDÓ". Ugyanígy egy másik 5000 éves példa (ugyancsak a Gudea I. Cyl.-röl)...

MU-PAD-DA... mai megfelelöje... "nevezenDö". (Ezek a formák a mai nyelvtan szerint azonosak a melléknévi igenév jövö idejü változatával és az egyszerü hangzópótlékkal való képzés - a jelen idejüvel. Az ösnyelv múlt idejü participiuma azonos a múlt idö képzéssel és teljesen a szöveg értelmétöl függ a minösítés.)

Ha már a melléknévi igenévnél tartunk, akkor nézzük meg a fönévi igenév képzését is.

Mai nyelvünk ezt úgy képezi, hogy az igegyököt kiegészíti a "-NI" képzövel. PI. jár-NI, kér-NI. Ez a "-NI" képzönk is egy ösrési sumir-mahgar nyelvi örökségünk, mely az ösnyelvben a személyes névmás ragozott (postfixumos) formájának 3. személyét jelöli, miképpen azt a 84. oldalon már ismertettük.

Az ékiratokon azonban egy érdekes alkalmazását is megtaláljuk, (már bemutattuk a 80. oldalon a 6. alatt.) vagyis a névszó igesítésére is használható. Pl.:

UR-,A-NI...... (ö az úr) mai... UR-A(1)-NI
MAG-A-NI..... (ö a szív) mai.. SZÍV-E(1)-NI
LUGAL-LA-NI. (ö a király)... KIRÁLY-OL-NI,
vagy királyi jogokat gyakorolni kifejezés igei alakjaival azonosak.

Így maradt meg az ösi nyelv öröksége a mai napig és senki sem kutatta eddig ennek a fönévi igenevet képzö "-NI" -nek az eredetét. Ugyanis az nagyon érdekes, hogy az ösi nyelv sohasem képezte ezzel a "-NI" képzövel az igegyökböl a fönévi igenevet (infinitivus-t.), hanem ezt is a már ismertetett "hangzópótlék" jelölte. Pl.: DUG-A = beszélni, DU-A = építeni.

Olyan esetekben azonban, amikor a szövegek nagy fontosságot akartak adni az infinitivuszi értelemnek, az ékiratokon nem a hangzópótlékos megoldást találjuk, hanem az igegyököt követö és hozzá csatolt "-DE" képzö alakítja a fönévi igenevet. Pl.:

É-AZAG-DU-DE..... "szent templomot építeni".
É-AZAG-NI-DU-DE... "szent templomát építeni".
MU-BI-SU-UR-DE.... "nevét lesúrolni", letörülni.

Jogosan feltehetjük azt a kérdést, hogy mikor, melyik formát alkalmazzák az ékiratok...? - Általában úgy találjuk, hegy a gyakoribb a "-DE" képzö használata és az egyszerü hangzópótlék odavetése akkor történik, ha a fönévi igenév szerkezetet még ragozni kell tovább. Pl. azt akarjuk mondani, hogy "a szent templomot nekem építeni", akkor a szöveg így alakul:

É-AZAG-GA-DU-A-ME és ha "neked", akkor a "ME" végrag helyet a "-ZU", azaz "neked" névmási forma írandó és a 3. személyben, így:

É-AZAG-GA-DU-A-NI... azaz... "a szent templomot neki építeni."

Fokozhatjuk még az értelmet a MU = MEG igei elörag behelyezésével is így:
É-AZAG-GA MU-DU-A-NI, vagyis "a szent templomot MEGépíteni neki."

Meg kell azt jegyeznem, hogy sok sumerológus ezt a "-DE" képzöt, az UD-E változatának véli. UD-E jelentése "mikor...?"... tehát a szótagírás eredeti értelme ilyen is lehet: "mikor szent templomot épít" s ez értelemben azonos a "szent templomot építeni" kifejezéssel.

Az eddig elmondottakból már megállapítható az, hogy ösnyelvünk igei állapota bizony igen kifejezö és nyelvtanilag már feltétlenül "igetannak" nevezhetö szabályainak és kifejezés módjainak az összessége. Különösképpen érdekességet mutat a szakirodalom által "infinitivo passivo"-nak nevezett törvényszerüség.

Már az elöbbiekben ismertettük (a 147. oldalon) a "-BA-" belragot, mint "passivum-képzöt." Mai nyelvünkben tulajdonképpen ez a valódi "müveltetö" igei állapotot tükrözi, de - a magyar nyelvet nem ismerö ékirat-tudósok csak "passivum"-nak nevezik, és szabályul állítják, hogy ha a "-BA"' képzö az igegyök után áll, a kifejezés az "infinitivo passivo"-t jelöli és elötte áll, akkor "preterito passivo" (szenvedö múlt) jelentésü. Így:

GUL-BA jelentése... "leromboltatni" és BA-GUL... annyit jelent, mint "leromboltatott." Föleg összetett igei szerkezetben fordulnak ezek elö, de jó, ha megismerünk ilyen kifejezéseket is, mint: É-A-NI DU-BA MU-NA-DUG, melyben É-A-NI... jelentése... "az ö templomát" DU-BA... a fentiek szerint... "építtetni" MU-NA-DUG... szószerint: MEG-NEKI-PARANCSOLTA. A kifejezés értelme tehát: "templomát megépíttetni megparancsolta neki."

Nagyon fontosnak találom, hogy ezt a nyelvtani formát megismerjük, mert igen sokszor találunk az ékiratokon ilyen kifejezéseket:

MU-BAD-MARTU BA-DU... azaz "év Martu fala építtetett" (vagy: Martu falának építési évei, MU-DUMU-SÁL-LUGAL BA-TUG... azaz... "év, király lánya, elvetetett", vagyis "a király lányának házassági éve."

Ez a "BA" azonban, a magyar nyelv jelentése szerint, irányhatározóként is szerepel és a magyarul nem tudó nyelvészek "infinitivo passivo" nevezetü megfejtései bizony sokszor leegyszerüsödnek egy magyar írás-megfejtö értelmezésében, amikor a BA-GUL kifejezésben felfedezi a magyar BE-GUL azonost, lévén a GUL (L.429.) fogalomjegynek HUL fonetikus értéke is.

Ezek a lehetöségek is egyre erösebben követelik azt, hogy a máig "sumer"-nek nevezett nyelvet a magyar nyelv segítségével és magyar nyelvészeknek kell átértékelni, hogy az eddig nem tisztázott érthetetlen és zavaró részleteket ki lehessen küszöbölni és talán akkor már senki sem fog tudni észrevételt tenni a sumir-magyar nyelv tökéletes azonosságának valóságában.

A "jelentö mód"-ban végzett igeragozás minden idején így áthaladva és felvilágosítással szolgálva - talán nézzük meg azt az esetet is, hogy miképpen fejezte ki ösnyelvünk azt e lehetöséget, amit ma úgy nevezünk, hogy FELSZÓLÍTÓ MÓD

Mi - magyar anyanyelvüek - nem sokat törödünk nyelvünk ezen érdekes és - nyelvtanilag talán a legnehezebb - szabályosságával. Nekünk természetes kimondani a felszólító módban lévö igéinket így: moss, fuss, mássz, nézz, füts, menj, adj stb. - de az idegen, aki magyarul akar beszélni, talán soha sem tudja megtanulni helyesen igéink felszólító módját. Mert bizony nehéz megérteni pl, azt a mai nyelvtani szabályunkat, hogy: a felszólító mód jele az -s, -sz, -z végzödésü igéinknél elesik és helyetti a tövégi mássalhangzó megnyúlik (vagyis megkettözödik:)"

Nehéz aztán azt is megtanulni az idegeknek, hogy ugyanez történik a tárgyas ragozásban is, mint "mossuk, nézzük" stb. - De aztán végleg bonyolul a helyzet az -st, -szt végzetü igéinknél, amikor pl. a "fest" igénknél "fess" a helyes felszólító alak, de tárgyas ragozásban már így mondjuk: "festjük".

Nem az a szándékom, hogy az olvasónak nyelvleckét tartsak, csak azt akartam bemutatni, hogy a ragozó nyelveknél bizony fennáll ez a különlegesség és nem szabad csodálkoznunk azon, hogy ez a "sumer"-nek nevezett nyelvben is meg van, és azon sem, hogy az ösi nyelv ezen különlegességét a ragozó nyelvet nem beszélö "megfejtök", akiknek rendszerezése szerint ismerjük ma ezt a nyelvet - egyáltalában nem tudták megérteni és felfogni jól a sumir nyelv felszólító módját.

Jelenleg csak annyit tudunk, hogy szintén létezik a sumir nyelvben is egy "rag", mely a felszólító módot jelzi és ez - a mindig utóragként alkalmazott - (postfixum) - "IB, vagy -AB".

Már Dr. Varga Zsigmond is észlelte ezt és nagyszerü példákat hoz fel könyvében erre vonatkozólag, pl: nag-ab... igyál. De néhány példájából cseng a nyelvazonosság is, mint gar-ra-ab... kiejtve garráb. (csinálj, erösödj.)

Ha tekintetbe vesszük mai nyelvünkben használt azon kifejezésünket: "nagy garral jön", vagy "viszi a gar-madát" észlelhetjük itt, hogy a GAR szavunk még ma is sokaságot, erös tartalmat jelent. Indokolt tehát, hogy a "sumer"-nek nevezett ösnyelvünkben lévö "GAR" igénk (L.597.) ilyen jelentésekkel szerepel a szószedetekben: "lehelyezni, tenni, csinálni, lenni, erösnek lenni, bírni, adni, elárasztani, körülvenni, összetörni stb." és fönévi jelentésben: "település, cselekedet, létezés, erö, hatalom, ajándék, nép-áradat stb".

A régi szövegekben gyakori ez a mód, mint pl. A-ZIDDA-MU-SU GIN-NA-AB A JOBB OLDALAMRA MENJ,
mely szöveget átvettünk a CT. XV. 7. 226. a.-ból.

Ezt a szöveget azért emeltük ki, mert nagyon sok ékiraton - a fenti szövegben szerepelö - GIN-NA - azaz a hangzópótlékkal ellátott igegyök - szintén a felszólító módot IS jelenti "menj", vagy "jöjj, gyere" értelemmel. Találunk ilyen szöveget (CT.IV. 4. Obv. 38.): GIN-NA DUMU-MU, GYERE - FIAM, vagy MENJ FIAM értelmezéssel.

E sorok írója úgy véli, hogy az ösi GINA = GYERE azonosság feltétlen nyelvfejlödési módosulás csak, melyben legfontosabb a kifejezés képzésének nyelv-módszertani egyezési és az így kialakított fogalom állandó használata.

Az ösi kultúrnép klasszikus ékiratai - a Gudea szövegek - azonban, igen érdekesen, egészen másképpen fejezik ki a felszólító módot, mert minden esetben, szinte valóban klasszikusan az ige elött álló "U" ékjel jelzi ezt. Pl: (Példák a Gudea A. Cy. Col. VI. 16. szakaszból)

U - MI-KUR... törd fel (sötétjét változtasd)
U - MA-TA-GAR... szerezz onnan, hozz elö stb.

Ha az ige ragozási formáját nézzük, észrevehetjük, hogy mindenütt az igetö szerepel és a 2. személyü felszólító módbeli eset kifejezve nincs. Ez a mi értelemszerü fordításunk, mert másképpen kifejezni nem tudjuk az ösi formát. Talán akkor tudjuk csak eredeti értékében kimutatni, ha az "U" ékjelet a mai "ÚGY" szavunknak vesszük és így mondjuk: ÚGY - SÖTÉT VÁLTOZ... ÚGY FELTÖR (mivel a kifejezés a kincsesház pecsétjére vonatkozik,) vagyis "törje fel", így parancsoló (felszólító) módban.

Itt most nem azt akarom bizonyítani, hogy az ösi "U" és a mai "ÚGY" egy és ugyanaz, hanem csupán érzékeltetni akarom, a nyelvbeli lehetöséggel, a hasonlóságot. Ugyanis "szótagírással" van dolgunk, ahol mégis meó kellett találni a nyelvtani szabályosságot és itt - a Gudea-i klasszikus formában - ez az "U" alkalmazásával sikerült is.

A nyelvazonosság ékes bizonyítéka az, hogy még ezt a különleges formát is érzékeltetni tudjuk a mai nyelvben az "ÚGY" szükségszerü alkalmazásával.

Elég is lesz ennyi, ízelítö ebböl a nehéz fejezetböl és jó lesz, ha az olvasó türelmét valami könnyebben elérhetö azonossággal fogjuk boldogítani, bemutatva a Sauvageot professzor által említett "harmadik" - a feltételes - igemódot, amit az ösi nyelvemlékeinkben, ez a jeles francia nyelvész, megtalált. (lásd a 139. oldalon.)

De - talán szükségszerübb az, ha - leszürjük elöbb az eddigi tapasztalataink eredményét. Az általunk bemutatott "igeragozás"-t tulajdonképpen az ösi nyelv mondataiból szedtük ki, ahol az igék mindegyike állítmányként szerepelt. A mai és az ösi nyelvünk közötti összefüggés kétségtelen. De mi azért nem tudjuk teljes értelemmel és azonosan kifejezni és hangoztatni az ösi szövegek tartalmát, mert iszonyú nagy távolságban vagyunk egymástól. E nagy távolság ellenére a nyelv kétféle fejlödési állapotában lévö mondatok felépítése (syntax) és ragozó rendszere (agglutináció) azonosnak mondható bár - de a mondat két fö-eleme, az alany és állítmány közötti viszonyt a mindenkori beszélö ítélheti csak jól meg. Igen helyesen mondja Deme László így:

"Hogy jól ítéli-e meg és ige ítélete egybeesik-e az objektív valósággal, az már más kérdés, a gondolkodásé. (DEME László: Á Nyelvröl - Felnötteknek. (Gondolat. 1966. Budapest. 82-83. old.)

De az ítélet mégsem közvetlenül az objektív valóságot tükrözi, hanem a szubjektívet, a beszélö által gondoltat. A beszélö az alany és állítmány között a következö fajta viszonyokat láthatja és fejezheti ki:

Megállapíthatja, hogy az alany és állítmány közötti valóságos-e (valóban fennáll) vagy csak lehetséges (a lehetöség meg van rá). Megállapíthatja, hogy a viszony feltétel nélküli-e (tehát nem függ semmiféle feltételtöl), vagy feltételes (valami feltételtöl függ). S végül kifejezheti a beszélö azt is, hogy az alany és állítmány között nincs ugyan viszony de ö szeretné, ha lenne, s ezért állást foglal, hogy keletkezzék közöttük kapcsolat. S persze mindez kombinálódhat is egymással, a következö szerint.

Feltétel nélküli feltételes szándékolt
valóságos Pista megy Pista menne Pista menjen
lehetséges Pista mehet Pista mehetne, mehessen

A módviszonyok kifejezöi:
1) a valóságos kapcsolat módja: kijelentö mód.
2) a lehetöség módja: -hat, -het.
3) a feltételes mód: -na, -ne, -ná, -né.
4) a felszólító mód: -j és bizonyos tövek végén alternánsokkal, nézz, áss, tégy stb."

A kijelentö mód jeleiben és az alkalmazásban lévö azonosságot, valamint a felszólító módét is már letárgyaltuk az elöbbiekben.

Utalunk itt az ösi nyelvet már 5000 évvel elöttünk beszélö gondolkodókra akkor, midön ékirataikon lévö mondataikban egyesítve látjuk a mai feltételes és a "lehetöség módjának" nevezett változatainkat. A szótagírás csak a "feltétel nélküli" és a "feltételes, vagy óhajtott" módú gondolkodást és kifejezéseket ismerte. Ez az "óhajtás, mint feltételesség" nagyon jól kifejezetten található meg a régi mondatokban és ezt már Dr. Varga - igen elmésen kimutatta - mint az "optativusz (prekativusz)" eseteit. Igen szép példákat hoz éppen a Gudea-i ékiratokból s azért említjük éppen ezeket, mert Gudea szövegei mind le vannak már fordítva és a szakirodalomban könnyen fellelhetök és így a kifejezések ellenörizhetök.

Ezekböl látható, hogy a "feltételesség" módjele, illetöleg e módozatot jelzö szótag-ékjele a GE (vagy HE)... vagy a magánhangzó harmónia szerinti GA-HA értékeket veszi fel és ez utóbbi kétségtelen elödje a magyar - mai - "ha(t)" módjelünknek, hiszen a "hal"-at jelentö ékjellel van írva (L. 589. ) Lássuk csak a Gudea A. Cyi. III oszlop 26. sorától a 28.-ig terjedö mondat ide vonatkozó részét.

EN-SI... MU-SAG-BI HA-MA-PAD-DE
(vajha) MEG-BELSEJÉT ÉRTELMEZ-HEt-né... vagyis "értelmét megmagyaráz-HAtná".

Találunk ilyen kifejezést is:

GE-PAD-DE-ES - "bárcsak esküdnének"... és itt az "-ES", mint a többesszám ragja szerepel. Vannak azonban olyan szövegek is, ahol az óhajtó mód-jel is jelzi a többesszámot - így: GE-EN és a ragozott igében is megtaláljuk a szokásos -ENE többesragot, mint GE-EN TUG-TUG-ENE = "vajha hoznának" és ebben a szerkezetben az érdekes a megfejtök azon magyarázata, hogy a kettözött igegyök a jövö-idö kifejezöje. Így: GE-EN LAG-LAG-GI-E szintén óhajtó módú, jövö idejü, többesszám és jelentése: "vajha felállanának", (vagy "bárcsak...")

A szakirodalom ezeket a szerkezeteket az "optativ" mód eseteinek tartja, de sokkal inkább nevezhetjük el mindezeket az "óhajtás" kifejezöinek, hiszen valójában mindegyike azt tükrözi. Nem lehet az 5000 év elötti beszédet a grammatikai dogmákhoz kötöttnek képzelni, mert a kifejezések nyelvtani szabályossága nem a mi mai gondolkodásunk szerint való, hanem a "sumir világ" lelkiségének, szemléletének és kifejezési lehetöségeinek a terméke. Itt megint igazat kell adni Deme Lászlónak, amikor így ír:

"Az óhajtó mondat nyelvi formájában hasonlít az ítélethez, rendszerint alanya és állítmánya is van, de a kettö közötti viszonyt a beszélö valami (meg nem nevezett) feltételtöl függönek jelzi (pl. Bárcsak elküldenék), esetleg föleg, ha önmagára vonatkoztatja - feltételesen is csak lehetségesnek ( pl. Bár elküldhetném):

Ez a megállapítás illetékes a mai magyar nyelvre is és az 5000 év elötti ösnyelvünkre is vonatkozik, hiszen a példának említett "Bárcsak elküldenék" - teljesen azonos az elöbb említett "Bárcsak esküdnének" sumir kifejezéssel. Mind a kettö,ítélet" és a nyelv szerkezeti részletek. összekapcsolásának a különbsége valóban az óriási idöbeli távlat, a két különbözö korszak gondolkodásának különbözöségéböl származik. Az "ítélet-mód" azonos, és ez a lényeg.

Ugyanebbe az "óhajtó módú" mondat-csoportba kell porolnunk azokat a kifejezéseket is, mely elvet pl. Dr. Varga "kohortativusz" módként említ és mások (idegenek, magyarul nem beszélök) "voluntativusz"-ként jelzik. Hiszen lehet nevezni - nyelvtanilag - ennek is és annak is, de csak "óhajtást" fejez ki az a mondat, amit - éppen Dr. Varga említ mint a "kohortativusz" példáját, átvéve a Gudea A.CyI.II. 14. szövegböl - így:

Dingir Ningirsu É-ZU GA-MU-RA-DU

Ningirsu Isten HÁZAD HADD ÉPÍTSEM MEG NEKED vagy MEG ÉPÍT-HE-TEM NEKED

Az 5000 éves óhajtó mondatot nehéz a mai gondolkodás szerint visszaadni, de az igeragozási szerkezet azonos (a nyelvfejlödés beszámításával) még a maival is, hiszen GA az óhajtó módjel, mely a mai "hadd", "bárha", vagy "hat" beltaggal azonos és a MU-RA-DU = MEG NEKED - jobban és szabatosabban MEG-RÁ-ÉPÍT. Mivel a "ZU" 2. személyü birtokos névmás a ház-AD-at jelzi, így az állítmány is 2. személyben értendö.

Érdekesek ezek az 5000 éves óhajtó mondatszerkezetek, mint a következö is: (szintén Gudea szöveg) Dingir Ningirsu-KA NAM-MAG-A-NI KALAM-MA GE-ZU-ZU

Mai gondolkodásunk értelmezésében ez a szöveg így hangzik:

"Ningirsu Isten az ország fenségét bárcsak megismerné". A nyelvtani szerkezet magyarázataként felismerhetjük jól az eddig tanultakat. Így:

1.) az igetö kettözése a jövö idö módjele.
2.) "GE" - mint elöige vehetö a "GA" hangzóilleszkedéses változatának, de vehetö - az elöbbiekben ismertetett - "GE(HE)", mai "hat, -hat" óhajtó mód-jelek azonosának is..
3.) KALAM-MA... kiemelve, "AZ ország"... határozott névelö a végmássalhangzóval kezdödö fönévi hangzópótlék.
4.) MAG-A-NI, magában névszó igesítése is lehet, ahol MAG = "hatalom, fenség, tudás és tudós" MAG-ANI... ugyanez igei cselekvésben, de mivel elötte áll a NAM (L.79.), mely a sumir nyelvben az "elvont fogalmak" képzöje és mindig az elött a névszó elött áll, amelyre vonatkozik, tehát NA-MA-A-NI = "fenségessé vált", vagy "fenségesség, hatalmasság".

Úgy vélem, hogy ebben a nehéz fejezetben - az igeragozásban - is sikerült kimutatnom mindazokat a részleteket, melyek a sumirnak nevezett nyelv és a magyar nyelv közötti azonosság bizonyítására felhasználhatók és belölük - az 5000 éves idö-szakadék ellenére is - megállapítható, érzékelhetö és megérthetö a két különbözö fejlödési fokon lévö nyelv azonos volta. Kérem az olvasót, hogy e témakörben ne vegye tekintetbe a mai magyarországi nyelvészeti megállapításokat, mert a mai magyarországi nyelvészek egy általában nem foglalkoznak a sumirnak nevezett nyelvvel. Egyetlen embertöl függ minden "szakvélemény" és ennek a neve Komoróczy Géza. Azt feltétlenül meg kell állapítanunk, hogy Komoróczy igen alaposan tanulmányozta az ékiratokat és azok nyelvét nagyon jól ismeri. A "sumer"-t is és az akkádot is. Azonban az ö tanulmányainak egyetlen célja az, hogy minden eszközt, módot és lehetöséget arra használjon, hogy a sumir-magyar nyelvhasonlítási tanulmányokat megakadályozza. Hogy eltereljen minden érdeklödöt ettöl a témakörtöl. Ennek érdekében nem riad vissza attól sem, hogy az ösnyelvekre vonatkozóan megállapításokat publikáljon olyan formában, mintha kijelentései a szakirodalom tudományos eredményei lennének és közlései nemzetközileg elfogadott és elismert téziseket tartalmaznának.

Ilyen az a "SZIGET-NYELV'' elmélete is, amit a mai magyarországi sajtó - igen színes közlésekben - tárt az olvasóközönség elé. Így akarja Komoróczy végleg elhessegetni a jószándékúakat a sumir nyelvvel való foglalkozástól, amint a sumir nyelvre vonatkozóan az alábbiakat közli:

(KOMORÓCZY Géza: A sumer nyelv rejtélye, mint östörténeti probléma. (Valóság, 1976. 10 sz)

"Mindenesetre, nyugodtan bevallhatjuk: valóban ingerlö hatású, hogy a korai történelem egyik igen fontos nyelve teljesen rokonság nélkül áll. Ez azonban csak addig feltünö, amíg kivételszerü. Az ókor történésze egészen másképp látja a jelenséget. A sumer nyelv rokontalansága nem kivételes. Az ókori Keleten a sumer mellett egy sor más nyelvet is számon tartanak, amelyek szintén nem sorolhatók az Eurázsiában ismert nyelvcsaládok egyikébe sem. Ilyen, többek között az elámi (Délnyugat-Irán), a hurri (Észak-Mezopotámia, Szíria, Kisázsia) és nyelvjárása, az urartui (Örmény fennsík), a hatti (Anatólia) s mellettük jó néhány más nyelv számottevö önálló írásbeliség nélkül, például a qutu vagy guti, a turukku, a kassu (Zagrosz-hegység), a kaska (Kisázsia északi partvidéke) stb.

A rokontalan vagy - ahogyan én nevesem - szigetnyelvek ilyen mennyisége mellett vajmi kevés meggyözö és cáfolhatatlan eredménnyel kecsegtet az a kutatási módszer, amely külön-külön próbálja megtalálni egy-egy ilyen szigetnyelv rokonait Eurázsia régi vagy mai nyelvei között.

A sziget-nyelvek jelenségének magyarázata, úgy vélem, ez Közel-Kelet korai történetének tisztázódásával párhuzamosan adható -meg, de aligha abban az értelemben, hogy az illetö nyelvek mindegyikének kifogástalan rokont, netalán nyelvcsaládot találunk, hanem inkább oly módon, hogy magát a jelenséget tudjuk magyarázni, a maga összetett voltában: történeti választ adva arra a kérdésre, miért is van ennyi -sziget-nyelv Elö-Ázsia korai történetében..."

Komoróczynak ez az "önkényes" megállapítása azonban paródiává vált és azok a nyelvészek, akik éppen nem a sumir nyelvvel, hanem az iráni térség egyéb nyelveivel foglalkoznak - cáfolták meg konfúzus elgondolásait: Szolgáljon itt éppen a budapesti indoeurópai nyelvek tanszékének tanárának - Harmatta Jánosnak - írása, aki Komoróczy "szigetnyelv" elméletét egyáltalában nem tartja tudományos értékünek. (Mivel - sajnos - Harmatta János tanár úrral semmi összeköttetésem nincs, müveit beszerezni nem tudom, kénytelen vagyok ezen szakvéleményt Boros János munkájából idézni.)

" E nyelvek a nyelvtörténeti szempontból még nincsenek feldolgozva, márpedig nyelvtörténeti rekonstrukció nélkül nem lehet genealógiai összefüggéseket vizsgálni. Az ókori Elöázsiában az i.e, 4-3. évezredben beszélt nyelveknek csak egy töredékét ismerjük, és Elöázsia területének csak kis részéröl. Az ókori keleti nyelveket örzö írásbeliség rendszerint közigazgatási-gazdasági központokban jött létre s -volt használatban, így emlékeik nem nyújtanak reális képet a valóságos nyelvi viszonyokról. Mindezt figyelembe véve egyáltalán nem zárható ki annak lehetösége, hogy bármelyik - sokszor csak igen tökéletlenül ismert - elö-ázsiai nyelvnek az iráni fennsíkon vagy egyebütt megvolt a maga nyelvi rokonsága. Egy konkrét példa: amikor az akkádok Mezopotámiában megjelentek -- feltéve, hogy ök voltak az elsö sémi nyelvet beszélö nép e területen - nyilván elszigeteltek voltak nyelvi szempontból. Ha az akkád nyelv i. e. 2000 körül kihalt volna, és az Arab-félszigeten élö nyelvi rokonsága egy történeti folyamat következtében kipusztult vagy nyelvet cserélt volna, akkor ma az akkádot is "sziget-nyelv"-nek lehetne minösíteni, holott egyáltalán nem volt az.

De még ismereteink jelen fogyatékos szintjén sem lehet azt mondani, hogy e nyelveknek nincs rokonságuk, vagy hogy elszigeteltek nyelvi szempontból. Több okból nem mondhatjuk ezt. Nem lehet pl. vitás, hogy a protohatti rokonságban áll az északnyugat-kaukázusi nyelvek csoportjával, pedig ennek bizonyítása nem is könnyü dolog. Tegyük fel, hogy az indoeurópai nyelvek közül csak a svéd-norvég-dánt és a hettitát ismernénk - nyilván nehéz lenne genealógiai rokonságukat bizonyítani. Továbbmenve: az urartui és a hurii kétségtelenül rokonnyelvek, amelyeknek nyelvjárásaik is vannak. Az elámi nyelv esetében pedig elöfordulnak. Olyan megfigyelések, amelyek a délnyugat-Kaukázusi nyelvekkel való genealógiai összefüggésié utalnak. Nem lehet tehát azt mondani, hogy ezek genealógiai szempontból elszigetelt nyelvek.

És figyelembe kell vennünk még valamit: egyes esetekben igen régi nyelvállapotokkal állunk szemben. Ha az indoeurópai nyelveket az i. e. 4. évezredböl ismernénk, azt találnánk, hogy még alig különültek el egymástól. Egyes esetekben tehát azzal is számolhatunk, hogy egy-egy "sziget-nyelv" valójában egy potenciális nyelvcsalád "alapnyelve".

Amikor a sumir-magyar nyelvazonosság bizonyítékait elöterjesztjük, hivatkozunk itt Harmatta János utolsó mondatára, mely szerint "azzal is számolhatunk, hogy egy-egy "szigetnyelv" valójában egy potenciális nyelvcsalád "alapnyelve", és ez elsösorban a sumir-magyar nyelvre vonatkozik. A 176, oldalon bemutatott ékirat akkád szövegének az EME- HUN-GAR, vagy EME-KU-GAR nyelvre vonatkozó része... SU-MU-AR (vagy Sjöberg szerint SU-ME-RI) egy valóban "potenciális" nyelvcsaládot jelöl, hiszen az akkád nyelv azt az ékjelet (L.536.), amit a sumir nyelv KU, vagy HUN értékkel hangoztat "SU"-nak ejti hasonlóképpen a másik "erö, hatalom" értelmü jelet is (L. 322,) - mely a sumir KAL (a KAL- deus nép ösneve) - csak így... "SU" fonetikai értékkel ismeri. Az akkád MA, vagy ME sumir megfelelöje a MAH (L.57.) és az akkád AR vagy RI a sumir AR, vagy GAP equivalense.

Az akkád SU-MU-AR vagy a Sjöbergi SU-ME-RI sumir nyelven

KU-MAH-GAR azaz HATALMAS-TUDÓS-NEMZETSÉG és azt hiszem erre a nagy népre is értelmezhetö Harmatta János azon megállapítása, mellyel a közelkeleten "potenciális nyelvcsaládokat" ismertet.

Már hivatkoztam a Bibliára, amikor írja, hogy "mind az egész földnek egy nyelve vala" és megnevezi a városépítöket, Nimrud nagy királyt, akinek Hunor és Magyar nevü fiaitól eredezteti e Nagy Népet a mi hagyományunk. Egy picike kis jóakarattal nem lehetne-e valóban elismerni ennek a NAGY-TUDÓS-NEMZETSÉGNEK a "potenciális" valóságát, és benne még azt, hogy az a nyelv, amit a Biblia említ valóban a város- és templomépítö azon népé volt, melyet ma "sumer"-nek neveznek melynek nyelve még a Kr. elötti 6. században is úgy van említve, mint a "káldeusok" nyelve? (lásd. Biblia Dániel könyve.)

Hisz ennek a nyelvnek a magyarokhoz való érkezéséröl nemcsak a nyelvünk azonossága, hanem a Magyar Föld, a Kárpátmedence földrajzi elnevezéseinek tömege is tanúskodik.

És - ha már a "területnél" vagyunk - idézzük Hajdú Pétert, amint a "finnugor" területekre vonatkozó földrajzi elnevezéseket akarja beilleszteni bizonyításába. Így Hajdú Péter:

"...A földrajzi nevek vizsgálatában és magyarázatában mindenesetre nagy óvatossággal kell eljárnunk. Mindössze néhány hely vagy víznév fejtegetése alapján nem tehetünk östörténeti következtetéseket. Ha azonban egy meghatározott terület hely és víznév anyaga egész rendszerében és részleteiben is megfejthetö egy olyan nyelv alapján, amely már nem ezen a területen él, akkor feltehetjük, hogy... az a nép, mely e nyelvet beszéli, régebben ott lakott."

HAJDÚ, Péter: Finn-ugor népek és nyelvek. (Gondolat, Budapest, 1982. 29. oldalon. )

Az Ister-Duna-Tisza-Maros-Szamos-Balaton, vagyis a Kárpát-Medence helységeinek és vízneveinek kb. 70%-ka sumir szó és - mint Hajdú kéri - "a kárpátmedencei hely és víznévanyag egész rendszerében és részleteiben is megfejthetö" a sumir nyelv útján. Maga Kárpát = KARPAT(u) jelentése "védögátas vízgyüjtö".

Miért nem foglalkoznak a magyar nyelvészek ezzel a nyelvi azonosítással a rendszerezett és megfejtett sumir nyelvet véve alapul...?

Hiszen a fenti, Hajdú féle megállapítás szerint - ha a földrajzi elnevezések és víznevek a Kárpátmedencében sumir nyelven vannak, akkor - Hajdú szerint - sumir népnek kellett ott élni, vagyis a logika mondja: ha a nevét adó népet ma "magyarnak" nevezik, de az általa adott elnevezések sumirok, akkor az a nép, melyet magyarnak neveznek azonos a sumirral.

És ez a bizonyítás a finnugor Hajdú elmélet szerint való.

Ebben a fejezetben az "igeragozás" eseteinek azonossága szolgálta tanulmányozásunk alapját ugyan, de ki kellett egészíteni mindezekkel, hogy a NAGY TUDÓS NEMZETSÉG történetében a MAI TUDÁS NÉPÉNEK nyelve és az 5000 év elötti KU-MAH-GAR-i beszéd közötti szakadékra véglegesen ráhelyezzük az AZONOSSÁG és egybekapcsolás lerombolhatatlan hídját.

E sorok írója az eddigi orientalista világkongresszusokon nemcsak a sumir-magyar nyelvazonosságot igyekezett bizonyítani, hanem az ékiratokról megfejtett, illetöleg a babilóni semita filológusok magyarázatai alapján megfejtett, "sumer" nyelvnek - a magyar hangtan és igetan segítségével való - átértékelését kérte. (A Sorbonne-on tartott elöadásának teljes szövegét közli az I. sz. Függelék.) E követelés -mint javaslat - alapját mindenkor P.Anton DEIMEL S.J. - a sumerológia atyjának - azon megállapításai képezték, amit "Sumir Nyelvtanának" "AZ IGE" fejezetében így ír:

"A nagyon jól megörzött grammatikai szöveg A0. 17602. (RA. 82, 89, ff.), hasonlóképpen mindazok a többi írás-sorok (Listen), melyeket a babilóni filológusok - a sumir igére vonatkozóan - ránk hagytak, mind értéktelenek és félrevezetök.

A semita babilóniak kétségtelenül megkapták az ö sumir tanítóiktól azoknak a textusoknak az értelmét és jelentését, melyeket hozzánk továbbítottak, de az ö primitív filológiai tudásuk nem volt elegendö ahhoz, hogy a sumir ige titkát felfogják. Azt megértették, hogy egy adott sumir igeforma az ö nyelvükben 1. 2. vagy 3. személyben van lefordítva: Tehát azt mondták, hogy a sumir elö-, bel-, vagy utóragok valamelyikében benne kell lenni az "én", "te", vagy "ö" jelentésének. Így állt elö az a helyzet, hogy ezek (a semiták) az említett szövegeikben 13: ragot használnak az "én" kifejezésére, 17-et a. "TE" és 28, van az "ö" jelölésére...

Mire szolgálhat ilyen tudás...?...

Ilyen körülmények között nincs más hátra, mint magunkban megkezdeni a sumir ige vizsgálatát - és semmibe venni a semita babilóniaknak erre vonatkozó megállapításait."

E sorok írója tehát azt javasolta, hogy a MAGYAR IGE legyen a sumir ige titkának felderítöje, hiszen az összetett igék képzése teljesen olyan, mint a sumir nyelvben. Ahogy pl. a sumir AS (L.339.) ~ "rosszat beszélni" és KAL (L.322.) - "erös, hatalmas" - az ebböl származó összetett ige, ÁS-KAL teljesen azonos a magyar "áskál"-ódik jelentésével. És csak a sumir-magyar nyelv igéiben létezik a magyarul nem beszélönek egy olyan "titok", hogy van egy igegyök és az abból való fejlesztés olyan különleges, hogy azt egy semita, vagy indoeurópai nyelvész felfogni képtelen - még ma is. Vegyünk - a semita filológia szerint - egy szót így: KR. A két mássalhangzó közé behelyezett magánhangzó változtatja a szó értelmét ma is és 5000 évvel elöttünk is - így: KAR, KÁR, KER, KÉR, KUR, KÚT, KOR, KÓR, KÖR és KŐR. =- Szakítsunk ki ebböl a sokból csak egy gyököt. Legyen az a: KER. Ebböl a következö igéket fejleszthetjük: KER-es, KER-ít, KEr-ül, KER-get, KER-eng, KER-gül, KER-tel. Hát ezért van az egyhangzású fogalomjegyeknek a sumir szószedetekben sorszáma, mert az igeképzés "titka" a sumírban csak a magyar nyelv ismeretével oldható meg.. és ez a sumír-magyar nyelvazonosság igetani bizonyítéka.

P DEIMEL. Anton S.J. prof. des sumer und akkad am päpstl. Diabelinstitut: Sumerische Grammatik (Roma, 1939. n. kiadás. Verlag des Päpstl. Biebelinstituts. 139. oldalon. Das Verbum.)

Végezetül még idecsatolok egy táblázatot, melyben a sumír-magyar igeragozási elemek azonossága kivehetö és csodálatos azonosságuk megállapítható.

AZ 5000 ÉVES IGERAGOZÁSI AZONOSSÁGOK

ELŐ-RAGOK BEL-RAGOK IGE VÉG-RAGOK

MU = meg JELÖLIK A: Mindig JELÖLIK A:
AL = el- Határozó esetet: az Múltidöt:
KI = ki, RA - Rá, NA = NEKI Igetö participiumot:
BA - ba-, be-NE- = NEKIK -a, -e, -i, -a tárgyat: hangzópótlék.

-NI- = öt, BI = azt - Jövö-idöt:
óhajtást: -MU=-meg
-GE(he)- = -het - Névmásokat:
-GA- = -hat, és bárcsak. -KU...váro-K
Felszólítást: -LI...Vár-L-aK
-U- = úgy. Felszólítómód: -A...várj-A

Tagadást: -MU:..vár-óM
-NU- = ne, -NAM- = nem. -ZU...várSZ

Többesszámot:
-ENE...
esz-eNE-K
-KU.. -K

VIII.

A KORONATANÚ

Tíz év múlt el azóta, hogy "Káldeától Ister-Gamig" c. munkám elsö kötete megjelent és ebben az utolsó fejezetben bevallom a türelmes olvasónak, aki követte hüen leírt bizonyítékaim folyamatát, hogy talán azért tartott tíz évig ennek a második kötetnek az elkészítése, mert azt az agyagtáblát, amely ezen utolsó bizonyításom alapját szolgálja - csak most bírtam megkapni a British Múzeumból. Miután nem tartozom semmiféle érdekképviselethez, hanem a tudomány igazságát szolgálom, a- British- Múzeum közel-keleti anyagából nem bírtam megszerezni a :. szükséges fényképet a kért táblatöredékröl, mivel azt már.. "Bezold megfejtette és semmi újat nem tartalmazhat."... Igen... az u. n. "BEZOLD f. táblát'" kértem, ahonnét a "sumer" nevet olvasták le. Kértem azért, hogy magam is meggyözödjek arról az "igazságról", amihez ma az asszírológia tudománya alkalmazkodik és dogmatikus alapként hirdet: 1975-ig érvényben is volt ennek a táblának a régi - "Bezold féle" olvasata. Az I. kötet 78. oldalán részletesen ismertetem ezt, aholis a kétnyelvü tábla sumír szövege "EME-KU" elnevezést használ a saját nyelvére.

A "Zeitschrift für Assyriologie" 1975 júliusi száma, (Vol. 64.) a 142. oldalon -"Der Examentext A" címmel Prof. Áke J. SJÖBERG tollából, a 18.-22. szakaszokban régi megfejtést "átértékeli" és megszünteti az EME-KU vagyis "hatalmas nyelv" kifejezést, a következö "új" olvasatot adva:

20. [xx] eme-gi7 ni3-se3- ga-eme.

Már megtanultam, hogy minden "új" megfejtés valamilyen érdeket képvisel. Tehát nem akartam állást foglalni prof. Sjöberg írására vonatkozóan, amíg nem láthattam az eredeti ékírásos szöveget. Miután mégis sikerült megszereznem azt és az említett folyóirat is közli - csodálkozással kellett megállapítanom, hogy prof. Sjöberg (prof Kramer utóda a philadelphiai egyetemi múzeum igazgatói tisztjében) az ékirat- azon ékjelét, mely L. 536. szám alatt ismeretes a szakirodalomban, olyan értékkel olvassa, mely a sumir szószedetekben nem létezik. "GI7" fonetikai értéket nem tart nyilván sem P. Deimel, sem prof. Labat szószedete és nincs olyan sumir szövegröl levett megfejtés, mely L.536. sz. ékjelét így értékelné és értelmezné.

De mire való lehet ez az "átértékelés"...? Talán az eddig érvényben lévö - Bezold féle olvasatot akarja elfeledtetni...?

Azért írom így "elfeledtetni", mert prof. Ake Sjöberg egyik legelismertebb szakembere ma az ékiratos nyelvészetnek és igen nagy gyakorlata van a sumir nyelvü szövegek megfejtésében. Ha ö a Bezold féle "KU" megfejtés helyett egy nemlétezö és sohasem használt értéket tett be olvasatába - nem véletlenül tette.

Mert a L.536. sz. ékjelnek valóban több olvasata lehetséges, de ez mindig attól a szövegtöl függ, amibe az ékjel be van iktatva. Vegyük csak sorra öket.

Elsö jelentése: "hatalmas, erös és fegyver",.. KU kiejtéssel. (Ezt használta Bezold az ékjel elött levö EME... azaz "nyelv, idióma" jelzöjeként - EME-KU, azaz "nagy nyelv" értelmet adva a szövegnek.)

Második jelentése "ruha és szövet"... TÚG kiejtéssel. (ez - mint a "nyelv" jelzöje - számításba nem jöhet.) Harmadik jelentése "liszt"... ZID vagy ZI3 (SZI) kiejtéssel. Ez sem vehetö a mi esetünknél elö, hiszen nincs "lisztes nyelv". (megjegyezni kívánom, hogy innen ered a SZI-TA szavunk, mely tökéletes sumir képzés.)

Negyedik jelentése - "HUN" - nincs teljesen tisztázva, mert Labát szószedete csak igei jelentésben közli így "louer", viszont a szövegek "minden kezdetet" e jel HUN kiejtési értékével jelölnek, még a kezdeti csillagképet is, a "KOS"-t, miképpen azt látni fogjuk.

Ötödik jelentése irányhatározói vonatkozású... ÉS kiejtéssel... jelentése "felé, neki". Ez sem jöhet tehát számításba és ezek után felmerül a kérdés, hogy prof. Sjöberg honnan vette erre az ékjelre a GI7 olvasatot és - joggal megkérdezhetjük töle azt is, hogy - mint szaktekintély milyen szándékkal másította így meg az eddig érvényben lévö - Bezold féle - olvasatot...? Talán azért, hogy a sumir nyelvre vonatkozó eddigi "Nagy, hatalmas Nyelv'' értelmezést megszüntesse...? Vagy "értelemzavarást" okozzon...?

Azért beszélek "értelem zavarásról", mert a Bezold féle olvasat szerinti KU ékjel után következö jel sem NI3 (ahogyan prof. Sjöberg olvasta), hanem ez L.597. sz. ékjele, melyet a sumír szószedetek - ismét a szöveg értelmezés szerint a következö kiejtésekkel és jelentésekkel ismernek:

1.) NINDA... = kenyér.
2.) GAR..... = helyezni, bevetni, árasztani.
3.) NIG2..... = az "abstract" fogalmak egyik képzöje.

Most választanunk kell a szöveg értelmezése szerinti kiejtésben. Vegyük az eddigieket. Elsö jelünk...? EME... azaz "nyelv". Második KU azaz "erös, hatalmas". A kettö együtt, mint Bezold féle olvasat... EME KU... "hatalmas nyelv", melyet eddig a sumir mitológiában az "imádság nyelvének" tartottak.

A harmadik jel olvasatai és értelme közül most melyiket kell venni? Sem a "kenyér", sem az "elvont fogalmak" képzöje számításba nem jöhet és ez utóbbi azért sem, mert a sumir nyelvtani szabályok értelmében, az "elvont fogalmakat a NIG2 képzövel úgy alkotjuk, hogy a NIG2 mindig megelözi azt a szót, amire vonatkozik és így sohasem állhat a KU (a szóbanlévö L.536. sz. ékjel) után, mert a kettönek a kapcsolata így: NIG2-TÚG = "öltözet"-et jelent és ezt megfordítani csak úgy lehet, ha nem NIG2 értéket is akarunk kifejezni - éppen úgy, mint itt van - ebben a mi szövegünkben.

Láthatjuk tehát, hogy csak a GAR értéket tudjuk használni és így szövegünk helyes olvasata nem EME-GI7-NI3 miként prof. Sjöberg azt elkövette, hanem EME-KU-GAR... vagy inkább EME-HUN-GAR

Én javasolom az EME-HUN-GAR, olvasatot, mert így ez a tábla azt bizonyítja, hogy a sumirnak nevezett nép a saját nyelvét - már az i. e: 3. évezredben = EME-HUN-GAR néven véste agyagtáblára:.. és az alábbiakban részletes indokolást nyújtok arra is, hogy miért nem az EME-KU-GAR olvasatot használom és javasolom.

(Bemutatom az eredeti agyagtábla-töredék fényképét, ahol is a nyilacska mutatja a szóbanlévö sort. Nagyszerüen látható a GAR vésett - felül három ékecske és alatta a hármat egybefogó "egy" nagyobb ék. L.597.)
(A szóban lévö tábla a köv. oldalon látható.)

A 81-7-27, 130 sz. tábla közlés a British Museum engedélyével.

Ez a tábla így a KORONATANÚ méltóságával tör be a Magyar Életbe és nagyon sok mindent megmagyaráz.

Elsösorban azt, hogy HUN-GAR nevünk - éppen úgy, miként az ázsiai HUN név is - éppen 5000 éve ismeretes és a ma "sumirnak" nevezett "mah-gar" társadalom (a Tudás Népe) nyelvét így nevezte. Felmerül az a kérdés, hogy "ha a Tudás Népe volt" - miért nevezte nyelvét HUN-GAR-nak és miért nem MAH-GAR-nak...? Talán jó magyarázatot ad erre az a valóság, hogy öseink kozmologikus világszemléletében minden kezdet indulópontja a tavaszpontot adó KOS csillagkép. Az Élet kezdete a KOS, ezért kezdödik a történelem is a KOS-itákkal. (kusitákkal.) A KOS csillagkép neve ösi ma sumirnak nevezett - nyelvünkön: mul LÚ HUN-GA... azaz a HUN EMBER CSILLAGHÁZA

Itt a "HUN" ugyanaz az ékjel, mint a "KU". (L.536.)

A HUN kifejezés filozófiai tartalma és szellemi értelme tehát: "elsö, kezdeti, legrégibb és égböl való." (Ezért találjuk meg a "kusita" vagy KOS-i népek mindegyikénél az "égböl való származás" tudatát. A karizmában való hitet és eszerinti öntudatot.)

EME HUN-GAR... így az "égböl kapott nyelvet", az "elsö nyelvet" jelenti. Ha nyelvünknek - az elöbbi fejezetekben ismertetett - csodálatos tulajdonságait, talán kicsit felemelkedett és kegyeletszerü érzésekkel, vesszük tekintetbe és összegezzük a bámulatos és más nyelvekben fel nem fedezhetö különlegességeit - akkor csak térdre borulva tudjuk megköszönni a TE-RAM-TU-nak azt, hogy még él ajkunkon az "ÉG NYELVE".

Köszönetet kell mondani - haló poraiban is Sir John Browningnak, aki már 100 évvel ezelött - azt merte érzékeltetni a magyar nyelvröl közzétett szakmunkáiban, hogy ez a csodálatos, magyar nyelv az Isten szava s ha Isten beszélt - ezen a nyelven szólt.

Megmagyarázza azt is ennek a táblának helyes olvasata, hogy mindazok az érdekszövetségek, melyek valamilyen formában uralkodni akarnak a világ népein, vagy származási és müveltségi tekintetben elsöbbséget akarnak szerezni a népek között, éppen azért, hogy "felsöbbrendüségi" érvényesülési politikájukat indokolják - el akarják tüntetni, ködösíteni és megsemmisíteni a nem rájuk vonatkozó bizonyítékokat. A bibliás semitizmus és a kiagyalt indoeurópaizmus pedig elsösorban a magyar nép tudáskincsének átvételével, vagy "eltüntetésével" igyekezik saját elönyeit szolgálni. A magyar nép ellen kitalált "finnugor" származási elmélet - kulturális vonalon - ugyanazt a célt szolgálja, mint a Trianoni békediktátum. A finnugorizmus az EMEHUN-GAR... azaz az égböl nyert nyelv-kincsünket viszi az északi tundrák primitív szülöttjének és a Trianoni hatalom a Magyar Föld és Nép testét tépte össze. Az eszközök különbözök, de a cél egy és ugyanaz. Elpusztítani mindenkit, aki az "ÉG NYELVÉN" beszél, mert - amíg egy HUN-GAR szó csattan el a földön - maga az Isten szól a népek lelkiismeretéhez.

Lehet - hogy valaki azt mondja... "ez túlzás"... de akkor mondjon a cáfolóm elfogadható indokolást arra a szisztematikus pusztításra, amit a magyar nyelv, nép és kultúra ellen a világ összefogott népei végeznek. Ebben a német egyetért a zsidóval és az orosz az amerikaival. Egyedül az ázsiai népek csodálkoznak azon, hogy a Magyarság mégis ragaszkodik ehhez - az öt minden eszközzel pusztító nyugati és judai-keresztény kultúrkörhöz.

Ezeket az indokolásokat azért hozom itt fel, hogy meggyözzem - olvasóimon keresztül - az egész Magyarságot arról, micsoda hatalmas kultúrkincse van nyelvében. Hogy felhívjam édes anyanyelvünk nagyobb megbecsülésére És nagyobb szeretetére. Mert jogos itt az a kérdés is, hogy a minket pusztító népek, akik "felsöbbrendüségi politikai céljaik" érdekében elsök akarnak lenni kultúrában is és származásban is a világ népei között - vajon olyan közönnyel vennék tudomásul azokat a nyelvi ösiségeket és különlegességeket, amit a Magyar Nyelv birtokol - ha ilyeneket a saját nyelvükre kimutatni tudnának...? Azt hiszem a világsajtó tele lenne nyelvük származásának és gazdagságának, kultúrkincsének állandó hirdetésével. Miért nem vagyunk akkor büszkék mi erre...? Miért hagyjuk, hogy az idegenben született magyarvérü gyermekek elfelejtsék az "égi nyelvet"... hiszen az Isten-áldása szakad meg ezzel rajtuk.

Persze a magyarok nagy részének fogalma sincs arról a kincsesházi értékekröl, amit a Magyar Nyelv tartalmaz, hiszen soha, senki nem tanította nekik ezt. Az 1000 éves szolgaságban, az idegen uralkodók és az idegen érdekü, judai-keresztény egyházak íratták a magyar történelmet is és a magyar származástant is. Csak egy példát említek arra, hogy milyen fontos volt ezeknek a Magyarság "elnevelése", magyari hagyományoknak és származásnak elfeledtetése. Nem gondolkodott még senki azon, hogy a Magyar Népen való uralkodó hatalomnak (politikainak és egyházinak) miért volt, az elsö számú közellensége éppen a Magyar Nyelv...? Nemcsak azt említem, hogy hatalmi szóval betiltották a használatát a Magyar Nyelv országában - Magyarországon hanem hogy az "apostoli királyság" hivatalos vallása - a római judai-kereszténység egyháza - idegen papokkal végeztette idegen nyelven a Magyar Nép "lelki gondozását"... (azaz járomba hajtását.). A római pápákról azt tanítják, hogy ök a Krisztus földi helytartói. Ebben a minöségben a pápák soha "nyelvészettel és nyelvtudományi kérdésekkel" nem foglalkoztak. Egyetlen egy nyelv azért mégis van, amelyet pápai hatalom akart a sírba tenni és ez a Magyar Nyelv: Egyetlen nyelv ez, amivel pápai személy foglalkozott, és mondják bár, hogy II. Piusz pápa - pápasága elötti nevén Aeneas Sylvius Piccolomini, származtatta a Magyarok nyelvét az északi, primitív népek alig ismert beszédéböl, de erröl írt munkája (Cosmographia, Róma 1548) már pápai uralkodása után jelent meg, és így magán hordja a középkori "pápai tekintély" pecsétjét. Tehát még a "Krisztus földi helytartójának" is az volt a fontos, hogy a Magyar Nép sohase ismerje meg nyelvének igazi származását. Talán azért, mert ök - a pápák - jól vélték azt, hogyha a Magyar Nép felfedezi a nyelvében élö Isten-rendelte, Isten-adta, Isten-világosította és magát a teremtés szent munkáját magába foglaló nyelv-csodát, úgy - minden közvetítö nélkül elér az Egyetlen Úr magasságáig, nyelvében felfedezve az Isten Szavát.

Ezért és csak ezért származtatták nyelvünket a nagyon csekély tudáskinccsel rendelkezö népektöl. És el kellett telni sok esztendönek. Meg kellett jönni a Haza megcsonkításának. El kellett jönni mindennek, ami történt, hogy idegen földön, idegen nyelveken kutatva - de szabadságban élve - találjuk meg nyelvi karizmánkat és magyar nyelvünk szerkezetében, nyelvi szerkesztésében a TE-RAMTU (teremtö) akaratát mutató Teremtés logikáját és folyamatát. Ez pedig egy o1y hatalmas vallásfilozófiai érték, amelynek nincs cáfolata és vele szemben ellenérv fel nem hozható.

Idegen földön, de szabadon élve és szabadságban munkálkodva tudjuk ma - a múltba nézve - megállapítani azt, hogy a Magyar Nyelvböl tükrözödö univerzális istenszemlélet mint filozófiai, felfogásbeli szilárd alap - az az erö, amelynek segítségével a magyar nyelvet átérzö és tökéletesen beszélö ember tudatosítani bírja magában Istenhez való tartozását. Ez volt az a hatalom, amely a Magyar Népet nyelvében és nyelve útján tartotta meg a jóra, a becsületességre és istenes magaviseletében erösítette. Ezt az "istenes életet" akarták megszüntetni azok a vallások, melyek valláspolitika alapján müködnek. Sikerült is megszüntetni, de ennek feltétele az volt, hogy a Magyar Nyelv üdvös és istenes eredetét a szibériai tundrák és az északi tengerek jéghegyeibe fagyasztották. Ezzel akarták elnémítani a Magyar Nyelv istenes lelkiségét és megtöltötték a lelkiség nélküli magyarul beszélök szellemiségét a csinált istenek valláspolitikai érdekeivel.

A British Múzeum 14.014. számú (a szakkörökben 81-7-27, 130 számmal ismert) táblatöredék ékirataiból azonban napvilágra került EME-HUN-GAR írás most magyarázatot ad minden sanyargatásunk okára és indokolást is nyújt egyben arra, hogy miért álltunk szemben mindig idegen eröszakkal igazságunk és ösi jogunk hangoztatásakor. A nagyvilágon ugyanis nincs még egy másik nyelv, amelyik az i. e. 3. évezredböl származó saját írásával leírta volna saját nyelvének a nevét. Még az egyiptomi sem. Csakis a mi ösi - ma sumirnak nevezett - nyelvünk az, mely ebben az idöben önmagát így nevezte: EME-HUN-GAR. Az elöbbiekben már megmagyaráztam ennek a kifejezésnek a jelentését, de a népiségre vonatkoztatva, úgy is értelmezhetjük, hogy a HUN-NEMZET-NYELVE. (HUN = mint KU, erös, hatalmas, GAR = tömeg, elárasztás, nemzet, EME = nyelv. Ne feledjük a "GAR" értelmezésére azt, hogy ma is így mondjuk "nagy GARRAL jön".) Kérem azonban az olvasót, hogy fogadja el az EME-HUN-GAR nyelv-elnevezésünkre mindazt a magyarázatot, amit annak nyelv-lelkiségi tartalma alapján már elöadtam. Annál is inkább kérem ezt, mert a megnevezett kétnyelvü írásos töredéken, a sumir írású EME-HUNGAR alatt, akkád nyelven van írva az EME-HUN-GAR akkád értelmezése így: SU-MA-AR (Prof. Sjöberg "SU-ME-RI" megfejtést használ.) Az akkád értelmezés nyilvánvalóan az ismert KU-MAH-GAR (hatalmas, nagy nemzetség, vagy hatalmas tudós nép) elnevezés akkád (tehát semita) változata. Így bizonyítja ez a kétnyelvü táblatöredék az EME-HUN-GAR (vagy EME-KU-GAR) ösi neveinket, vagyis nyelvünk és nemzetünk eredetére vonatkozó hiteles adatainkat és az akkád szöveg ékjeleinek sumir olvasata a KU-MAH-GAR... azaz "a tudás népe" mivoltunkat.

Egy kutató életében gyönyörü pillanatok ezek, amikor az IGAZSÁG gyöngyszemeinek bemutatását engedi meg az élet, mint a sok-sok éven át végzett munka eredményét. De hogyan ragyognak ezek az igazgyöngyök olyan kutató szemei elött, aki bennük az eddig sárba tiport nemzeti hagyományok és valóságos nép-eredet tudományos bizonyítékait fedezi fel... Sajnos nekünk - magyaroknak - újra kell felfedeznünk tudáskincsünket és a tudomány minden eszközét igénybe kell vennünk azt visszaszerzendö. Mert judai-kereszténnyé való formálásunk 1000 éve alatt a "formálók" elpusztítottak minden nyomot, ami erre a dicsö ösiségre vonatkozott.

Itt most biztosan közbeszól az intelligens olvasó, hogy honnan tudták a judai-keresztény térítök a magyarság eredetére vonatkozó adatokat, ha azokat csak most tudjuk ismertetni, az alig 100 éve kiásott sumir ékiratok alapján...?

Alapos választ kell adnunk e kérdésre és éppen ezért jó, ha felfrissítjük történelmi ismereteinket. A Tigris és Eufratesz (ékiratos nyelven ID-IGLAT és BURANUM) közéböl észak felé menekülö és új hazát keresö öslakosság települési helyeiröl a régészet nagyszerü bizonyítékokkal szolgál. A VAN-tó menti Káld Birodalomtól a Majkopi kurgánig és a Pártos Birodalom hagyományt átmentö és 500 éven át domináló hatalmáról e mü I. kötetében részletes képet nyújtok ösi Sumeria és a Dunamedencei neolitikus müveltségkörök összefüggését nagyszerüen megállapította Gordon Childe. (1)

Az "UTÓSZÓ"-ban magam is utalok erre az összefüggésre. A régi népek mai maradványai megöriztek saját hagyományaikban és történelmükben egy világképet erröl a kultúrösszefüggésröl, hiszen ez a szorosan egybetartozó kultúrkör volt éltetö forrása mindannak az ismeretnek és tudományosságnak, amit lassan-lassan innen sikerült átvenniök és elsajátitaniok. Megállapított ténye az a mai tudományos világnak, hogy az egyiptomiak, babilóniak, asszírok, föniciaiak, héberek és görögök minden tudásukat a sumiroktól sajátították el.

(" Sir Woolley, Leonard: Ur in Chaldäa, (F. A. Brockhaus, Wiesbaden 1937. 86. oldalon):

"Als Ägypten unter Menes, dem ersten König des Niltales, einen wirklichen Aufschwung erlebte, war das neue Zeitalter durch die Übernahme von Vorbildern und Vorstellungen gekennzeichnet, die auf die ältere im Tale des unteren Euphrat blühende Kultur zurückgehen. Sumer war der Pionier der westlichen Welt. Wir können vieles in Kunst und Wissen der Ägypter, Babylonier, Assyrer, Phönizier und Hebräer und schliesslich der Griechen bis auf Sumer zurückverfolgen.")

Így a héberek babilóni fogságukban (i. e. 606-556) ismerték meg mindazt a hagyománykincset, ami az EME-HUNG AR és a KU-MAH-GAR kultúrkörre vonatkozik. Kibövítették ezt az i. e. 256 és i. u. 265 évek közötti - ötszázéves Pártos Birodalom türelmes és emberséges uralkodása idején és így a babilóni fogság alatt megismert és az EME-HUN-GAR nyelvre vonatkozó hagyomány a legrégibb Bibliai írásokban - az u. n. "targumokban" nyert rögzítést - mindenütt a héber HGR írásjelek útján. (Targumok,.. az arámi nyelven irt legrégibb bibliaszövegek, melyekböl a héber szövegü másolatok készültek.) Az erre vonatkozó legrégibb adat Jonathan ben Uziel Targumjában található (melynek ma elérhetö formája az i. u.-i 5. századból való) melyböl a Genezis 16,5. versét az eredeti formában közlöm itt. (a héber és latin azonos szöveg látható.) Láthatjuk itt, hogy a HGR héber írásjel a judaikeresztény latinizálásban már HaGaR nevet kapott, de még itt is népnévként értelmezendö, hiszen a szöveg így mondja: "nincsen szükségünk HaGaR fiaira, aki a fáraó fia, Nimrud fia, aki be akart vetni téged a tüzes kemencébe".

Így megállapítható, hogy a Targum héber írásjele a HGR - azt a Nimrud-i leszármazású népet jelenti, amelyik nyelve az ékiratokon EME-HUN-GAR írásjelekkel szerepel. Ezt erösítik meg az alábbi valóságok:

1.) A Targum HGR elnevezését a középkori bibliák kifejezetten HUN-GAR népnévvel írják és a magyarázataikban a Magyarokra vonatkoztatják.

Ezek a Bibliák a következök:
Watton: Biblia Sacra Poliglota (London, 1657. III. Kötet 218, a 83. Zsoltár 8, versében is és a Krónikák Könyve V. 10, 19, 20 szakaszaiban.)
Biblia Hebraica (Augsburg 1680.)
Biblia Hebraica (Amsterdam 1715.)

2.) A középkori és újkori zsidó vallásos irodalom kifejezetten a magyarokat érti a HGR (kiejtve "hagri") név alatt. (HUBER Lipót: Zsidóság és kereszténység Krisztustól a középkor végéig. (Kalocsa, 1936. 448. oldalon.)

Ezekkel az adatokkal sikerült a mai napig visszavezetni a zsidó és judai-keresztény vallástudományban közismert HGR kifejezés magyarokra való vonatkoztatását és minden bizonnyal pozitív választ adhatunk a feltett kérdésre - mondva, hogy a zsidó és judai-keresztény vallási központok és szervezetek igenis tisztában voltak a Magyar Nép EME-HUN-GAR-i származásával.

Ez ösztönözte öket minden cselekedetükre, melyet a Magyarság hagyományai, származástudatának elfelejtésre irányítottak és mondhatjuk azt is, hogy itt van az indítéka minden irányzatnak, határozatnak és összefogásnak is, mely a Magyar Nép léte ellen irányult és irányul ma is.

Ebben a szomorú akcióban a magyargyülölet és a magyarság elleni politika már hagyományossá vált és azon kellene csodálkoznunk, hogy a nagyvilág népei a magyarság javára határoznának valamit, mert ilyesmi 1000 éve már elö nem fordult.

A jövöre vonatkozólag - két lehetöségünk van.

Hagyományaink további feledésével és tudáskincsünk eldobásával eltününk a történelem színpadáról - felszívódva a ránk telepedö népekbe és faji, szellemi és magyar-lelki különleges képességeinkkel - vérátömlesztésként - Új eröt adva nekik, vagy tudáskincsünkkel visszagazdagodva, szent hagyományainkból és ösi származásunkból merített Nemzeti öntudatunk erejével, Új Ezerévre szóló Magyar Egységben összefogni.. Kiszakadni a judai-kereszténység béklyóiból - édes anyanyelvünk lelkiségének magasztosságában - a Nyelvünk üdvtana által mutatott Magyar Istenhez visszatérni..

Az olvasó döntsön,

E sorok írója csak egy magyari kötelességet teljesített akkor, midön Édes Magyar Nyelve Üdvtanának e fejezeteit ismertette.

Utószó

Nyelvazonosságról beszéltünk e könyvben. Bemutattuk, hogy az a nagyon régi nép, mely azt a nyelvet beszélte, amelyik az ékiratokon EME-HUN-GAR, vagy EME-KU-GAR névvel van írva, önmagát -- vagyis társadalmát - MAH(G)GAR-nak, a "tudás népének" tartotta, tudta és hitte.

Ez a "MAG" szó lett alapja a latinizált tudós-pap nevének - így "mágus".

El kell hinnünk, kételkedés nélkül, ennek a "MAG" népnek a létezését éppen azért, mert a sok ezeréves ékiratokon nevüket így hagyták - "írottan" - az utókornak egyrészt, másrészt pedig elöttünk áll az a valóság, hogy az emberiség történetében - a prehisztorikus idötöl kezdödöen - megtaláljuk azt a MAG népet, melyet a "saját törvénye tartott fenn". Egy nagyon fontos történelmi kútfö így rögzíti a létezésüket:

"Le peuple ennemi, qui puise sa force dans la loi,
Au peuple ennemi du prince de MAG,
Au peuple des collines... "

"Ellenségnek" nevezik a MAG népet, mely látjuk, hogy a "hegyek népe" is volt és - bár - az utókor történészei is fenntartották a MAG nép elleni ellenséges érzelmeiket, annyit mégis meg kellett állapítaniuk róluk - a saját írásaikból -- "hogy nyelvük és kultúrájuk határozott rokonságot mutat a sumirnak nevezett néppel"

Azt mondtuk, hogy a MAG népet megtaláljuk már a "prehisztorikus idötöl" kezdödöen. Ezt az igen relatív kifejezést azonban meg kell magyarázni. Ugyanis Gordon Childe (2) felhívja a figyelmet arra, hogy nem szabad összekeverni a régészeti korszakokat a történelmi elkülönítésektöl. Így figyelmeztet minket: "az írásos emlékek nem engedik meg, hogy idöbelileg messzire jussunk, Ugyanis pl. Angliában az i. u. 40-ben, Franciaországban i. u. 60-ban, etruszk-Itáliában i, e. 1500 körül, Görögországban i. e: 700 körül, Kisázsiában i. e. 1800 és Mezopotámiában i. e. 3000 körül van az írásbeliség megjelenése. Minden, ami e dátumok elötti, az prehisztorikus".

A történelmi Magyarország területét is bevonhatjuk már ebbe a kronológiába, miután megjelentek a Tatárlaki írásos táblácskák, melyeket a régészek egyöntetüen a Djemet-Nashr elnevezésü, sumir kulturkörrel hoztak kapcsolatba és ez a legkedvezötlenebb kronológiával is - í. e. 2800.

Természetesen az "írás" már igen fejlett kultúrkört és társadalmat bizonyít és csak azokon a helyeken találjuk meg, ahol a fémiparosság és ötvösmüvészet is nagyszerü szakavatottsággal és tudással végzetten fordul elö. Ennek pedig nagyszerü mestere és müvelöje volt a MAG nép, A "NAGY HATALMAS-NEMZETSÉG", ami az ösi nyelven így hangzik: KU-MAG-GAR, vagy KU-MAG-GAR.

Ugyancsak CHILDE az, aki a "Visztulától az Aegei szigetekig egy-azonos nép telepedését látja" és a NAGY-NÉP fémmüvességének forrását a Magyarországi kultúrkörökben találja meg. De nemcsak ö, hanem - Torma Zsófiától kezdödöen - a magyar és más nemzetiségü régészek elragadtatással állapítják meg e Magyarországi kultúrkörök kézmüves-ipari termékeinek formai, díszítö-müvészeti, ötvözeti és használati azonosságait a mezopotámiai - sumirnak nevezett - müveltségböl származókkal.

Az olvasó megint közbe fog szólni és azt kérdezi, hogy: hol vannak az erre vonatkozó bizonyítékok?

Feleletem: megvannak Magyarországon, de a magyarellenesség erre is a feledés fátylát igyekszik ráborítani.

Az I. kötetben megemlékeztem az Al-Ubaid régészeti korszak özönvíz elötti cserépedényeinek területéröl és a lelöhelyekröl közöltem is egy térképet (az 58. oldalon). Ezek az edények a nem-korongos, hanem kézi készítési mód termékei és a napjainkban, Magyarországon (Békésben) megindított angol-magyar ásatások neolit kori eredményei alapján, az A1 Ubaidi - sumir - kultúrkört ki kell terjesztenünk a Magyarországi KÖRÖS kultúrkörre is:

Itt - igen hálásan kell megemlékeznem egy ausztráliai munkatársamról - Dr. Luxeder Ferencröl - aki az Országos Széchenyi Könyvtár adattárában megtalálta azokat a régi kutatási eredményeket, amelyeket már 1900-1911-ben publikáltak és maga Gordon CHILDE is ezeket a magyar-francia dolgozatokat használta fel nagyszerü megállapításaihoz. A mindig fölényt keresö "indoeuropizmus" azonban nem egy "autochton kultúrkört" állapított meg Childe tollával, (miként a mostani angol-magyar ásatások eredményeiböl az világosan kitünik), hanem "pre-mykénei" kultúrát emlegetett. Természetes, hogy az "ERŐSD" környéki kultúrkör megelözi az u. n. "mikénei" müveltséget, mert régebbi és így önálló és autochton.

A mai régészeti tanulmányok sajnos nem hivatkoznak a régi kutatókra, mert a feledésböl elökapart írások eddig soha nem hallott kutatóktól származnak, mint: Dr. László Ferenc, Miske Kálmán és Teutsch Gyula.

Talán érdekes lesz ide iktatni az OSZK. 404. 818. számú iratát, melynek címe:

"HÁROMSZÉK VÁRMEGYEI PRAEMYKÉNAEI JELLEGŰ TELEPEK"
Irta: Dr. László Ferenc.

Különnyomat a "Dolgozatok az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem és Régiségtárából" c. folyóirat 1911. évi folyamából. Kolozsvár, 1911.

"amikor az ember a fémet kezdi megismerni, Háromszék vm, területén már egy olyan nép lakott, melynek aránylag magas kultúrája a Mykénae elötti müvelödés körhöz tartozik. E kultúra fötömege a Balkán fsz. egyes részein, a Földközi tenger és Fekete tenger némely partvidékén, Besszarábia, Moldva, Bukovina, Galícia területeken található. A Háromszék megyei telepek - földrajzilag - a középen helyezkednek el."

A dolgozatban tárgyalt lelöhelyeket egy hevenyészett vázlaton mutatjuk be. (Látható az OLT környéke.)

A Háromszék vm.-i telepek az alábbi módon csoportosíthatók:

1.) a Baráti hegyek D.-i és K.-i lejtöin.
2.) a Bodok-i hegyek K.-i lejtöin,
3.) a Bodzai Havasok É.i lejtöin és
4.) a Háromszéki medence közepén.

"Az ERŐSD"-ön feltárt kultúrréteg 4 méter vastag.

A paticsnyomok és konyhahulladék rétegek (három) betelepülési hullámokat, de nem kultúrkört jeleznek.

Az alsó paticsrétegböl lakóház táratott fel. Nyoma: 5x8 méter - téglalap alakú, cölöpgödrökkel (36 drb). Tapasztott padlójú belsö tér és 1.5 m. átméröjü tüzelötér.

A leletek száma a Székely Nemzeti Múzeumban kb. 4500. Ebböl ERŐSD-röl 2500. Oltszemröl 1000.".

E leletekhez adjuk hozzá még mindazokat az Erösdhöz tartozó u.n. "Körös kultúrkörhöz" tartozó "Tordos müveltség" leletanyagaként Torma Zsófia gyüjtött- összesen 10.750 darabot és láthatjuk, hogy sehol a világon sincsen ilyen hatalmas számú leletanyag, mely az i. e- i 5-6000 években meglévö, urbanizált és lakóházas müveltségröl tenne tanúbizonyságot és azokat szorosan egybefüzze - azonossági bizonylatokkal felszerelve - a mezopotámiai, sumirnak nevezett, kultúrával.

Az indoeurópai tudományos körök "oltenian" (Oltmelléki) népnek nevezik ezeket az öslakosokat és azonosítják öket a "dunai-népekkel". Magas müveltségü, központi fütéssel ellátott lakóházakban települö, városlakó népnek ismerik el. Legnagyobb városuknak ERŐSD-öt tartják. Írnak mezopotámiai és kumáni kapcsolataikról is.

A leletanyagban szerepelö sok, anyaistennöt jelképezö szobrocska és egyéb ábrázolás ékes bizonyítéka a két helyen lakozó nép azonos istenszemléletének, melynek közismert teokratikus uralmi-berendezödöttsége azonos szellemü, gondolkodású és világnézetü társadalmakra utal. Az is megállapítást nyert, hogy a késöbbi fémmüvességhez szükséges fémanyagokat Mezopotámia - éppen az elöbbi korok társadalmainak azonossága alapján - most már a tradicionális egybetartozás értelmében - szintén az Erdélyi (Transilvániai) Körös és Tordos müveltségek területeiröl kapta.

Tekintve, hogy a régészet és embertan "egy-azonos és egybetartozó NAGY NÉP" települését állapítja meg e területeken Központi fütéses lakóházakban - e sorok írója a nyelvazonosságot csak az azonos müveltség egyik elemének véli, mely - ennyi régészeti, embertani és települési azonosság mellett - már automatikusnak és magától értetödönek látszik. Megerösíti ezt a felfogást az a tény, hogy már 150 éve, a magyar országi idegen uralom az eröszak minden eszközével tilt meg minden kutatást, mely a Dunamedence-Mezopotámia kultúrköreinek és nyelvemlékeinek az összehasonlítását szolgálná. De még tovább megy az eröszak. A meglévö hatalmas bizonyító anyagot pusztítja, eltitkolja.

Ez az eröszakos "tagadás és elnémítás" legjobb bizonyítéka az összetartozás valóságának. Ugyanis sem az indoeurópaiak, sem a semiták nem akarják elismerni, hogy elöttük már sok ezer évvel létezett a SU-MAH-GAR társadalom a maga EME-HUN-GAR ösnyelvével.

Mialatt pedig a feledtetés, az "átértékelés", a "mi" kultúráink leletanyagának "más" kultúrkörökbe való sorolása napirenden van és a nyugati világ "tudományos szemlélete" saját használatára és a Magyarság kárára akar felhasználni mindent - újabb hipotézisek jelennek meg arra vonatkozóan, hogy az "indoeurópai" népeknek valami kis ösiség jusson a régiektöl.

Miután régészetileg nem bírnak eredményt elérni, most a "biológusok" kitaláltak egy új "módszert", melyet "vérrégészet"-nek neveznek. Egy népvándorlást "feltételeznek" az i. e. 9000. évben, mely Közel-Keletröl (tehát Sumériából kiindulva, Európába telepítette volna az elsö földmíveseket. Egy térképet is közölnek, ahol a "kereszttel megjelölt" helyeken találtak azonos kultúrnyomokat. Láthatjuk, hogy Európába csak a "hipotézis" nyilacskái vezetnek, mert "kultúrnyom" nincs. Mégis így írnak: "annak ellenére, hogy hasonló kultúrleletek Európában nem fordulnak elö, mégis azt mondják, hogy az i. e. 9000. évben létezett egy nagy népvándorlás és miután az újonnan érkezettek összekeveredtek, nagyon sokunkban azoknak a vére folyik, akik a földmüvelést Európába hozták".

Kérdezem az olvasótól:

A Dunamedence lakóinak ahol VAN ezernyi kultúrlelet az i.e. sokezeréves müveltségekböl és nemcsak a vérrégészet, hanem Bartucz professzornak azon embertani bizonyítéka, mely egy azonos, tehát "autochon" népet mutat a Kárpát medencében, továbbá a régészet többezernyi adata erösíti meg a Közel Kelet Müveltségeinek és társadalmainak a Kárpátmedencével való azonosságát- nekünk- a Duna medence népeinek, a Magyaroknak, a nagy MAG-NÉP utódainak- az ebben a könyvben igazolt nyelvazonosságunk hozzáadásával- a mi ereinkben nem folyhat ösök vére??

Nekünk csak finn-ugor származásunk és nyelvünk lehet??

Kedves türelmes olvasóm!
Ha igaz magyar vagy és
A magyar igazság már fénylik Benned
Hirdesd, tanítsd ezt úgy, amint leírtam.

Mert igaz Magyarrá kell lenned
És ápold Édes Anyanyelvünket!
Áldással van az telve.
Hisz sok ezer éven át írták így:
"EZ AZ IMÁDSÁG NYELVE."