Anne Mather Félelem nélkül élni

Anne Mather

Félelem nélkül élni

Válása óta Matt egyedül neveli kislányát magányos tengerparti otthonában. Egy napon, miután elvitte Rosie-t az iskolába, nem messze a házától egy lerobbant autót s egy kétségbeesett gyönyörü fiatalasszonyt talál. Laura azt állítja, szabadságon van, ám riadt tekintete és félénk mozdulatai egyértelmüen azt sugallják, hogy menekül valami vagy valaki elöl.

Matt szállást kínál neki éjszakára...

1. FEJEZET

El fogunk késni, apa - állapította meg Rosie félúton az iskola felé.

Lehet...

Matt Seton dühösen szorította meg a terepjáró kormánykerekét, de nem akarta, hogy idegességét a lánya is észrevegye. Nem Rosie hibája, hogy ö nem ébredt idöben, éppen ma, amikor Mrs. Webbnek szabadnapja van. Arról sem tehet, hogy a feje még mindig lüktet az alig kétórányi alvás után.

Mrs. Sanders azt mondja, illetlen dolog elaludni az iskolakezdést -jegyezte meg Rosie szemrehányóan.

Igaza van. Sajnálom.

Délután kijön majd értem? - kérdezte aggodalmasan a kislány.

Én - jelentette ki Matt. - Ha pedig mégsem érnék rá, megkérem Emma nénit.

Rosie könyörgö tekintettel nézett az apjára.

Ugye nem felejted el? Különben megint szólnom kell Mrs. Sandersnek, hogy hívjon fel, és azt nem szeretem.

Csak egyetlenegyszer volt ilyesmire szükség - sóhajtott feszülten a férfi, de aztán látván, mennyire fontos ez a gyereknek, elmosolyodott. - Ott leszek érted pontosan. Nem hagyom, hogy az én csillagomnak a játszótéren kelljen várnia.

Mrs. Sanders nem engedi, hogy a játszótéren várjunk - igazította helyre Rosie. - Az iskolában kell maradnunk, ha a szüleink nem jönnek értünk idöben.

Értem - felelte Matt összeszorított szájjal. - Megígérem, hogy nem kell rám várnod. Rendben?

Rendben - ragyogott fel a kislány szeme.

A férfi tisztában volt vele, mihamarabb gondoskodnia kell róla, hogy a lányának rendezett élete legyen. Amióta a dadus felmondott, és nyugdíjba vonult, folyamatosan próbált keresni helyette valakit, de nem sok fiatal lány akadt, aki Northumberlandnek ezen az elhagyatott vidékén akart volna dolgozni. Az idösebb jelentkezök pedig túl szigorúnak tüntek. Rosie bizalma alaposan megrendült már a felnöttekben, amikor az édesanyja otthagyta öket, és Matt semmiképpen sem akarta, hogy a kislánynak bárkitöl is félnie kelljen.

A házuk a Northumberland csücskében levö, érintetlen szépségü Mennyei-öböl partján állt, s ez a mocsaras, apró rétekkel tarkított vidék nagyon kedvelt volt a régészek és a biológusok körében. Mattnek, aki néhány éve igazán sikeres írónak mondhatta magát, ez a környék jelentette az ideális menedéket London hektikus forgataga után. Csak kevesen tudták, hogy itt lakik, így aztán békében és nyugalomban alkothatott.

Amikor Carol, a felesége elhagyta, még sem ismert, sem sikeres nem volt. Két regényt ugyan megírt már, de a közönséget egyik sem érdekelte. A harmadik azonban megjelenése után közvetlenül a bestsellerlisták élére került, ahogy a negyedik és az ötödik is. Aztán egy hollywoodi producer megvette az elsö sikerkönyv megfilmesítési jogát, és azóta Matthez csak úgy dölt a pénz.

Amikor írni kezdett, nem is álmodott róla, hogy egyszer ilyen befutott szerzö lesz. Manapság viszont, ha megjelent a nyilvánosság elött, azonnal körbevették a kamerák és a riporterek. Szinte minden magazin címlapján szerepelt már, és egy csomó nyilvános beszélgetésre is meghívást kapott. Eredetileg pszichológiából doktorált, s a riporterek állandóan arról faggatták, miért váltott foglalkozást.

Valójában sohasem akart ismert ember lenni, mostanában pedig semmire sem vágyott jobban, mint arra, hogy ne háborgassák, és nyugodtan befejezhesse az új regényét.

Ezért is vásárolta meg a Tajtékos Habok nevü villát, ezt a part mentén meghúzódó házat, amelynek szinte minden ablaka a tengerre nézett. Ahogy meglátta, nyomban beleszeretett. Itt tényleg zavartalanul dolgozhatott, messze Londontól és a tolakodó médiától.

Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor megpillantotta a St. Winifred Általános Iskola kapuját. Az órájára pillantva megállapította, hogy a tanítás csak egy-két perc múlva kezdödik. Ha Rosie siet, még éppen idöben beér az osztályterembe.

Légy jó, szívem! - puszilta meg a lánya homlokát, mielött az kiszállt a kocsiból.

Szia, papa! - búcsúzott töle mosolyogva Rosie, és két másik késön érkezö gyerekkel együtt eltünt az épületben.

Matt csak néhány perc múlva indult tovább. Örült, hogy a lánya legalább délutánig biztos helyen van. Ha dolgozott, gyakran megfeledkezett az idö múlásáról, és mindig büntudata volt Rosie-val szemben, mert a kislány folyton azért aggódott, hogy nem ér oda érte idöben az iskolába.

Ezért is kell mielöbb kerítenie valakit, aki vigyáz a kislányra. Mrs. Webb, a házvezetönö majdnem mindennap eljött fözni és takarítani, de amikor Hester Gibson felmondott, Matt akkor jött csak rá, mennyire rá volt utalva eddig az asszonyra. Hester sokkal több volt, mint gyermekfelügyelö. Jobb anyja volt Rosienak, mint amilyen a felesége valaha is lehetett volna. Miután pedig Carol lelépett a szeretöjével, Hester Mattét is a szárnyai alá vette.

A dadust egy cseppet sem zavarta, amikor Londonból Northumberlandbe költöztek. Matthez hasonlóan ö is Északkelet-Angliában született, és csak azért jött el annak idején a fövárosba, mert Newcastle-ban nem kapott munkát. Mindketten úgy érezték, mintha hazatértek volna, a Mennyei-öbölben lévö ház pedig minden képzeletet felülmúlt.

Az öböl és az Ellsmoor nevü falucska között az út meglehetösen keskeny és kanyargós volt, nem lehetett elözni. De mivel nem kellett sietnie, hiszen övé volt az egész délelött és a fél délután, Matt türelmesen haladt az elötte araszoló teherautó mögött.

Végül is a fél éjszakát átdolgoztam, szusszannom kell egyet, gondolta magában. Megdörzsölte az állát, amiböl rájött, hogy meg kellene borotválkoznia. Rászolgált egy adag kávéra is, mert reggel csak arra volt ideje, hogy tejet löttyintsen Rosie kukoricapelyhére, és töltsön neki egy adag narancslevet. Igen, egy jó erös kávé csodát fog tenni, gondolta. Talán valami jó ötlete is támad töle, amellyel megoldhatná sürgetö gondjait.

Az öbölbeli telep még Ellsmoornál is sokkal kisebb volt. Néhány hete Matt már azon gondolkodott, hogy vennie kellene egy lakást Newcastle-ban, és ott tölteni a munkanapokat. A város nyilvánvalóan sokkal vonzóbb lenne a dadusjelöltek szemében, mint ez a kis porfészek a parton. Csakhogy ö nagyon szerette a Tajtékos Habokat, s ha már rátalált erre a villára, nem akart máshol élni, még átmenetileg sem.

Mielött bekanyarodott a házhoz vezetö ösvényre, egy magányos autót pillantott meg az út szélén. Lassított, de senkit sem látott a volán mögött. Más épület nem volt a környéken, ezért úgy gondolta, az illetö minden bizonnyal gyalog ment tovább a faluig. Összeráncolta homlokát, és a visszapillantó tükörbe nézett, de egyetlen árva lelket sem vett észre. Lehet, hogy egy riporter szaglászik utána?

Keserü fintorral lépett a gázpedálra. Elöbbi, derüs hangulata egy csapásra eltünt.

A kapu, mint mindig, most is nyitva állt, így Matt egyenesen a bejárathoz hajtott. A villa a felhös idö ellenére is hívogatóan festett. A falra felkúszó glicínia közötti ablakokban sorra megcsillantak az erölködö napsugarak.

Miután leállította az autót, várt egy kicsit, hátha felbukkan valaki. Végül tényleg észrevett egy fiatal nöt, aki éppen most kerülte meg a házat. Nem volt nála sem kamera, sem fényképezögép, csak egy hatalmas hátizsák lógott a vállán.

Amikor megpillantotta az autót, habozva megtorpant. Magas volt, és feltünöen karcsú. Világosbarna haját, amelybe szöke fürtök is sürün vegyültek, egyetlen, vastag copfba fonta be. Nem lehet több huszonöt évesnél, gondolta a férfi.

De vajon mit kereshet itt a birtokán?

Hirtelen eszébe jutott, hátha az a munkaközvetítö iroda küldte, ahol nemrég gyereklány iránt érdeklödött. Az, hogy eddig senki sem jelentkezett, még nem jelenti, hogy elfeledkeztek róla. Elöfordulhat, hogy ennek a nönek a megjelenése fogja bearanyozni a napját. Ha minden igaz, lesz egy dadus Rosie mellett, és ö végre újra nyugodtan dolgozhat.

Kiszállt a kocsiból, és odalépett hozzá.

Engem keres? - kérdezte udvariasan.

Ó, én... - dadogta zavartan a jövevény.

Matt érdeklödve mérte végig. A nö vállára vetett világos bördzseki meglehetösen drága holminak tünt, ahogy az elegáns selyemruha sem volt éppen megszokott viselet egy bemutatkozó látogatásra érkezö bébiszittertöl. Ugyan, a képzett gyermekfelügyelök egyáltalán nem keresnek rosszul, hessentette el Matt ezeket a zavaró gondolatokat. És különben is: mit ért ö a mostani divathoz?

A lány feszülten elmosolyodott.

Nos... igen. Magát keresem, ha maga ennek a háznak a tulajdonosa.

Az vagyok. - A férfi a kezét nyújtotta. - Matt Seton a nevem. És maga kicsoda?

Én... Laura vagyok - hangzott a bizonytalan válasz, majd a házigazda felvont szemöldöke láttán a lány gyorsan hozzátette: - Laura Victor.

Örvendek. - A név határozottan tetszett Mattnek. Kellemes, kissé régimódi hangzása volt. - Messziröl érkezett, Miss Victor?

A kérdés szemlátomást meglepte a lányt. Gyorsan visszahúzta a kezét.

- Nem, nem olyan messziröl - felelte. - Egy morpethi panzióban töltöttem az éjszakát.

Igen? - Matt egy cseppet eltünödött azon, vajon miért kellett szállodában aludnia. - Az ott a maga kocsija az út szélén?

A lány bólintott.

Bérelt autó. Kifogástalannak látszott, de aztán egyszer csak megállt.

Szerencséje van, hogy legalább idáig eljutott. Mindjárt felhívom a szervizt, hogy küldjenek ki érte valakit, aki visszaviszi a kölcsönzöbe.

De én... - kezdte a lány, majd tanácstalanul elhallgatott. - Nem akarom, hogy miattam fáradjon. Ha megengedi, majd én telefonálok...

Matt összevonta a szemöldökét. Egyre inkább motoszkálni kezdett benne a gyanú.

Nem az ügynökségtöl jött, ugye? Tudhattam volna! Nyilván maga is csak egy azok közül az átkozott, levakarhatatlan riporterek közül. Nagyon kellhet a lapjának a sztori, ha egy ilyen fiatal, mutatós nöt küldtek ide csalinak.

Nem vagyok csali - mondta dacosan a lány. - Egy szóval sem állítottam, hogy bármilyen ügynökség küldött volna.

Rendben, igaza van - szorította össze a férfi a száját. - Akkor viszont mit keres itt? Mert azt sem tagadta, hogy riporter lenne...

Riporter? - nézett rá csodálkozva szürkészöld szemével a nö. - Nem értem, mire gondol. Talán riportert várt?

Ne tegyen úgy, mintha nem tudná, ki vagyok!

Pedig igazán nem tudom. - A lány töprengve ráncolta össze a homlokát. Matt Setonként mutatkozott be, eddig ez minden, amit hallottam magáról.

Szóval ez a név nem mond magának semmit? - kérdezte a házigazda gúnyosan.

Azt hiszem, nem - felelte nyugtalanul a lány. - Miért, ki maga?

Mattnek most megint úgy tünt, igazat beszél. De vajon tényleg olyan ártatlan-e, mint amilyennek látszik?

Akkor elég régen járhatott könyvesboltban - jegyezte meg. - Igazán nem hallott még rólam?

Sajnos nem. - A lány szemlátomást megkönnyebbült. - Ezek szerint maga egy közismert író?

Úgy is mondhatjuk - felelte a férfi. - De most már tényleg árulja el, mit keres itt!

Hiszen már mondtam. Lerobbant az autóm. Abban reménykedtem, hogy innen telefonálhatok.

A, igen...

Higgye el, igazat mondtam! - A nö megborzongott, pedig a levegö már cseppet sem volt hideg. - Ugye megengedi?

Matt habozott. Talán ez csak egy trükk, hogy bejusson a házba, gondolta, mégis hajlott rá, hogy higgyen neki. Pedig a barátain kívül eddig még senkit sem engedett be ebbe a villába, és egyébként is ódzkodott töle, hogy ajtót nyisson egy idegennek.

Nincs mobiltelefonja?

Nem hoztam magammal - sóhajtotta a lány fáradtan. - De ha magának kellemetlen, hogy innen telefonáljak, legalább annyit áruljon el, hol a legközelebbi szerviz. Az, amelyet az elöbb említett.

Ami azt illeti, az is elég messze van. Akar öt kilométert gyalogolni?

Ha muszáj... - A lány felszegte az állát. - Nos, merre induljak?

Matt úgy érezte, nem engedheti csak úgy elmenni. A házra mutatott, miközben arra gondolt, lehet, hogy óriási hülyeséget csinál.

Jöjjön, használja nyugodtan a telefont - mondta, és elindult a hátsó bejárat felé. - Kövessen!

Ebben a pillanatban a két golden retriver vad ugatásba kezdett. Bármelyik betöröt elijesztették volna, holott teljesen ártalmatlanok voltak.

Szereti a kutyákat? - kérdezte Matt a válla fölött.

Attól függ... Veszélyesek?

Nagyon! - húzta el a férfi a száját, de amikor látta, hogy a lány készséggel elhiszi, amit mond, gyorsan hozzátette: - Úgy értem, veszélyesen barátságosak.

Ha nem vigyáz, alaposan összenyálazzák.

Laura elmosolyodott, és Matt öszintén meglepödött, hogy így mennyire szép.

Aztán a lány arcáról lassan lehervadt a mosoly, és ö azon kezdett tünödni, miért látszik ilyen kimerültnek a legfeljebb egyórás úttól.

Kinyitotta a hátsó ajtót, és türelmesen kivárta, amíg a két kutya viharos lelkesedése egy kicsit lelohad. Tulajdonképpen Rosie volt a gazdájuk, de mivel ö is legalább annyi idöt töltött velük, mint a kislány, hozzá is ugyanúgy ragaszkodtak.

Amikor az állatok észrevették, hogy nincs egyedül, féktelen örömükben Laurára ugrottak. A lány ijedten lépett hátra, Matt pedig megfogta a kutyák nyakörvet, és a biztonság kedvéért bezárta öket az udvaron elkerített kifutóba.

Elnézést a rendetlenségért - szabadkozott, amikor a konyhába lépve észrevette, hogy a tegnapi edény még a mosogatóban van. Arra sem volt ideje, hogy berakja öket a mosogatógépbe. Rosie tányérja és a bögréje is az asztalon állt. Épp akkor állít be valaki, amikor Mrs. Webb szabadnapos, és a konyhában ilyen felfordulás van, bosszankodott.

Tényleg barátságosak - jegyezte meg Laura a kutyákra utalva. - Ki a gazdájuk? Maga vagy a felesége?

Matt elfintorodott.

Mindkét kutya a lányomé... Fözök egy kávét. Megkínálhatom?

Igen, köszönöm - felelte a lány, gondolkodás nélkül.

Úgy hangzott ez a két szó, mintha idötlen idök óta nem evett, és nem is ivott volna. Mattét megint elfogta a kétség. Kicsoda ez a nö? Hová akart utazni? A parti utat általában csak az idevalósiak és a nyaralók használják...

Felteszem a kávét, aztán kikeresem a szerviz számát a telefonkönyvböl.

Laura egyik kezében a nehéz hátizsákot tartotta, a másikkal pedig egy alacsony szekrénynek támaszkodott. Matt úgy látta, mintha kissé remegne. Vagy lehet, hogy csak képzeli? De ha igen, akkor vagy fázik, vagy pedig fél.

Szokatlan érzés volt a számára, hogy valaki esetleg félhet töle. Bár a lány kutyákkal kapcsolatos kérdése arra is szolgálhatott, hogy kiderítse: nös-e egyáltalán.

Üljön le nyugodtan! - mondta, és a pult mellett álló székekre mutatott. - Eltart egy pár percig, amíg a kávé lefö.

Köszönöm... - Laura bizonytalanul a pulthoz lépett, és helyet foglalt a férfitöl legtávolabb esö széken. Zsákját letette maga mellé a padlóra, aztán udvariasan vendéglátójára mosolygott.

Matt hallgatott. Ha ez a lány esetleg tudakozódni kezd, ki is ö valójában, hamar kiderül, hogy a nök már nemigen érdeklik. A siker és a pénz ellenére, amelyet a regényeivel szerzett, eszébe sem jutott, hogy újra megnösüljön.

Pedig ismerkedni éppen böven lett volna alkalma. A siker és a csillogás tudvalevöen vonzza a nöket - még akkor is, ha az illetö férfi csúnya, mint az ördög.

Matt persze egyáltalán nem volt csúnya, söt kifejezetten jóképünek lehetett mondani, noha a vonásai kissé keménynek tüntek. Fiatalabb korában azt mondták rá, hogy érdekes és vonzó az arca, öt azonban soha nem érdekelte, hogy igazat mondanak-e, vagy sem.

Amikor visszafordult a látogatója felé, igencsak meglepödött. Laura arccal a pultra borult, és vagy aludt, vagy teljesen megadta magát a kimerültségnek.

Ebben a pillanatban megszólalt a telefon. A lány felriadt, Mattét pedig váratlan düh fogta el, ámbár maga sem igazán értette, hogy miért. Gyorsan leemelte a falikészülék kagylóját.

Igen? - szólt bele.

Matt, te vagy az?

Szia, Emma! - sóhajtott fel a férfi. - Mi újság?

Nem zavarlak?

Matt pontosan tudta, hogy Emmát a legkevésbé sem érdekli, zavarja-e öt, vagy sem. De aztán rögtön el is szégyellte magát, amiért éppen ez jutott az eszébe, hiszen Emma Proctor hatalmas segítség volt neki a nehéz idökben. Amikor észrevette, hogy Laura figyeli, gyorsan elfordult.

Nem, dehogy. Most vittem el Rosie-t az iskolába, és éppen kávét fözök, mert ma még nem reggeliztem. Elaludtam ugyanis...

Tényleg, Mrs. Webb ma szabadnapos - mondta együtt érzöen Emma. -Az ügynökség még mindig nem küldött senkit?

Nem.

Miért nem próbálod meg a helyi irodában? Elöfordulhat, hogy ott inkább jelentkezik egy jóravaló lány.

Nekem nem jóravaló lányokra van szükségem, hanem egy képzett, talpraesett dadusra, akire bátran rábízhatom Rosie-t, akár este is, ha dolgozni akarok.

De hát ezt te is tudod.

Szerintem leginkább egy pótmamára lenne szükséged - állapította meg Emma. - És nem túl sok esélyed van rá, hogy találj egy minden szempontból megfelelö nöt, aki ráadásul arra is hajlandó, hogy eltemesse magát Northumberlandben...

Jó, jó! - szakította félbe Matt. Ezt a témát már legalább ezerszer megvitatták, és ö lassan kezdte elveszíteni a türelmet. - Köszönöm, hogy törödsz velem, de ezt a problémát nekem kell megoldanom.

Ha képes vagy rá - jegyezte meg Emma sértödötten. - De nem ezért hívtalak. Azt akartam kérdezni, elhozzam-e délután Rosie-t az iskolából. Úgyis Berwickbe megyek, és hazafelé...

Aranyos vagy, de már megígértem Rosie-nak, hogy ma én megyek érte, mondta a férfi, és közben azon tünödött, vajon mennyit érthet meg Laura ebböl a beszélgetésböl. - De azért köszönöm az ajánlatot. Máskor biztosan szükségem lesz rád.

Rendben. - Emma megelégedett ennyivel. - Hozzak nektek valamit Berwickböl? Délután átvihetem, ha akarod.

Nem, pillanatnyilag semmi sem jut az eszembe. Köszönöm, Emma, és szép napot!

Amikor visszaakasztotta a kagylót, feltünt neki, hogy látogatója milyen zavartan kapja el róla a tekintetét. Nem akarta talán, hogy leleplezödjön? Matt homlokán összefutottak a ráncok, majd elövett két bögrét a konyhaszekrényböl.

Hogy issza a kávét?

Tejjel, cukor nélkül - felelte a lány. - Isteni az illata.

A férfi kitöltötte a kávét, az egyik csészét átnyújtotta Laurának, aztán elövette a hütöszekrényböl a tejesüveget.

Parancsoljon, szolgálja ki magát!

Köszönöm. Matt nagy levegöt vett.

Kér valamit enni?

Enni? - csillant fel a lány szeme, de aztán lehajtotta a fejét. - Nem, elég
a kávé, köszönöm.

Matt mégis elövett egy nagy adag süteményt, melyet Mrs. Webb készített két nappal ezelött. Az illata olyan volt, mintha még mindig friss volna.

Gondolja meg, én is ezt szoktam reggelizni. Nagyon finom - tartotta a dobozt a lány elé.

Laura szeme mohón tapadt a süteményre, majd lemondóan megrázta a fejét.

Nem, tényleg csak egy kávéra van szükségem, köszönöm. - Bizonytalanul felnézett a férfira. - Ha jól hallottam, dadát keres a lánya mellé... Hány éves?

Rosie? - Matt rátette a dobozra a tetöt. - Hét. Hihetetlen, hogy megy az idö.

Laura megnyalta a száját.

Talán meghalt a felesége? - kérdezte. - Ó, milyen tapintatlan vagyok! Kérem, felejtse is el! Nincs jogom ilyeneket kérdezni - füzte hozzá hevesen.

Igen, ebben egyetértünk - felelte a férfi szárazon. - A feleségem egyébként nem halt meg. Akkor hagyott el, amikor Rosie még kisbaba volt. Ne aggódjon, nem titok - tette aztán hozzá.

Értem. - A lány a kezébe fogta a bögrét. - Nagyon sajnálom.

Higgye el, ez volt a legjobb megoldás mindkettönknek.

Mármint magának és a feleségének?

Nem, nekem meg a lányomnak - felelte Matt, miközben leült a vendége melletti székre. - Nos, hogy ízlik a kávé?

Laura kissé arrébb húzódott, mintha zavarba jött volna a közelségétöl.

Mattnek hirtelen az jutott az eszébe, hátha bántotta valaki. Valaminek biztosan történnie kellett, amitöl a lány ilyen félénkké és bizalmatlanná vált. Egykori pszichológusként azonban jól tudta, hogy nem szabad felzaklatnia a kérdéseivel, ezért inkább hallgatott.

Akkor egyedül él? - kérdezte tovább Laura.

Igen. Mármint Rosie-val... Árulja el, tényleg nem valami riporterféle? Ők szoktak ilyesformán kérdezösködni.

Dehogyis! - tiltakozott a lány. - Csak az állás miatt kérdezem.

Miféle állás miatt?

Azt mondta, dadust keres a kislánya mellé - emlékeztette Laura. - Lenne esélyem rá, hogy megkapjam az állást?

2. FEJEZET

A lányt nem lepte meg különösebben a férfi arcára kiülö döbbenet. Matt nem ismeri öt, semmit sem tud róla. Még csak nem is az eg 626c24g yik ügynökségtöl jött, úgyhogy ezzel az erövel akár csaló is lehetne. Csakhogy az igazi csalók valószínüleg nem ezzel a módszerrel próbálnának behálózni egy olyan férfit, mint Seton...

Igaz, ö sem tudott sokkal többet a férfiról, mint az róla. Matt barátságosnak tünt, de ez még nem ok arra, hogy megbízzon benne. Ráadásul ö nem is dadus, hanem tanárnö, és ez hamarosan ki fog derülni. Néhány év ugyan eltelt már azóta, hogy utoljára tanított, de ez nem sokat változtat a dolgokon.

Tényleg érdekli az állás? - kérdezte hitetlenkedve a házigazda. - Eddig egy szóval sem említette, hogy munkát keres.

Mert nem is azt keresek, hanem menedéket, futott át a lány agyán. Ezt persze nem árulhatja el. Amikor elözö este elmenekült Londonból, még azt sem tudta, merre induljon. Csak az volt a lényeg, hogy Maxtöl minél messzebb legyen.

Most azonban nem akart ezen töprengni. Lesz még ideje, hogy megeméssze a történteket.

Igen, nagyon is érdekel - válaszolta, és ivott egy korty kávét.

Foglalkozott már gyerekekkel?

Igen, pár évvel ezelött... - Nem akart hazudni, de nem árulhatta el a teljes igazságot sem. Nem is olyan rossz megoldás, hogy ezen a szép, félreesö helyen dadáskodjon egy kicsit. Fedél lenne a feje fölött, pénzt is kereshetne, és ami a legfontosabb: itt senki sem találhatja meg. Rövid habozás után kibökte: - Eredetileg általános iskolai tanár vagyok, de évek óta nem tanítottam már.

És miért nem? - A kérdés elég ártatlanul hangzott, Laura fejében azonban mégis megszólalt a vészcsengö.

Úgy alakult, hogy egy ideig nem kellett dolgoznom - mondta kitéröen. - De amit az ember a gyakorlatban is megtanult, azt nagyon sokáig nem felejti el.

És mit csinált, amikor nem tanított?

Férjhez mentem. A férjem... pontosabban a volt férjem nem akarta, hogy dolgozzam - tette hozzá, és sikerült elérnie, hogy a hangja ne áruljon el semmilyen érzelmet.

Értem. - Matt olyan behatóan nézett rá, mintha olvasni akart volna a gondolataiban. - A környékröl származik?

Laura nagyot nyelt.

Nem... Többnyire Anglia déli részén éltem.

Aztán egyszer csak úgy döntött, bérel egy kocsit, és ötszáz kilométert autózik észak felé? Mi történt? Talán otthagyta a férje egy másik nö miatt?

Nem - felelte közömbösen a lány. Ha Maxet más nök is érdekelték volna, akkor most nem ülne nyakig a pácban. - Már említettem, hogy elváltunk. Úgy éreztem, környezetváltozásra van szükségem. Ez minden. Még nem döntöttem el, hol szeretnék élni. Ez a vidék azonban határozottan tetszik nekem.

Ne haragudjon a bizalmatlanságomért, de életemben nem hallottam még ilyen értelmetlen történetet - jegyezte meg Matt.

Nincs benne semmi értelmetlen - rázta meg a fejét Laura. Feltétlenül meg akarta szerezni ezt az állást. - Szüksége van arra a dadusra, vagy sem?

Hallotta a telefonbeszélgetést, igaz?

Nem foghattam be a fülemet. Csak arra kérem, gondolja át, hogy alkalmazna-e.

Matt még mindig nem volt meggyözve.

Milyen végzettsége is van pontosan?
Laura habozott egy pillanatig.

Két évig tanítottam az... az egyik londoni általános iskolában. - Majdnem kimondta az intézet nevét, ami nagy hiba lett volna. - Aztán férjhez mentem, és felmondtam.

Tudná is mindezt bizonyítani? Kell, hogy legyen valamiféle bizonyítványa meg ajánlólevele.

Laura lehajtotta a fejét.

Nincsenek nálam...

De szükség esetén elküldethetné öket valakivel.

Azt hiszem, ez most eléggé nehéz lenne - felelte a lány csüggedten.

Nem lep meg - jegyezte meg gúnyosan Matt. - Az, hogy itt élek az isten háta mögött, még nem jelenti azt, hogy bármilyen mesét beveszek, Mrs. Victor.

Miss Victor - javította ki öt Laura, bár teljesen mindegy volt, a férfi hogyan szólítja. Úgysem fogja alkalmazni, ráadásul ez nem is a valódi neve. Hirtelen felszegte az állát. - A jelenlegi helyzetemben nagyon sokat jelentene nekem, ha felvenne. Tényleg tanárnö vagyok, még ha ezt most okmányokkal nem is tudom bebizonyítani. - Egyenesen a férfi szemébe nézett. - Felvehetne, mondjuk, egy hét próbaidöre. Mit veszítene ezzel?

Nagyon is sokat - hajolt elöre Matt. - Nem fogom a lányomat olyasvalakire bízni, akiröl semmit sem tudok, Miss Victor. Ahhoz ö túl fontos nekem. Sajnálom.

Sajnálatról azonban sem a hangja, sem az arckifejezése nem tanúskodott.

Ellenkezöleg: úgy tünt, alig várja már, hogy ez a lány végre eltünjön az életéböl.

Én is sajnálom - lehelte alig hallhatóan Laura, és lassan felállt. - De talán megengedi, hogy használhassam a telefonját?

Várjon egy kicsit! - állt fel a férfi, és a lány elé lépett. - Tényleg Morpethben töltötte az éjszakát, vagy ez is csak hazugság volt?

Fontos ez? - Laura igyekezett nyugodtan viselkedni. Hirtelen ráébredt, mennyire sebezhetö. Amíg az állásról beszéltek, még egészen magabiztos volt.

Matt azonban kerek perec kimondta, hogy nem hisz neki, és ö úgy érezte, teljesen ki van szolgáltatva a férfinak. Vajon mit tervez? Ki akarja hívni a rendörséget?

Ha magának mindegy, akkor nyugodtan elmondhatja az igazat. - Matt zsebre dugta a kezét. A farmernadrágja olyan szük volt, hogy bizonyos helyeken egészen kidudorodott...

Rendben van: nem Morpethben éjszakáztam - vallotta be vonakodva a lány. - Most már telefonálhatok?

Egész éjjel vezetett?

Nagyjából igen.

Akkor biztosan nagyon kimerült.
Laura kesernyésen felnevetett.

Ugyan miért érdekelné ez magát?
Matt hallgatott egy darabig.

Mert nem vagyok teljesen érzéketlen - bökte ki végül. - Elég egyértelmünek látszik, hogy menekül valahonnan. Üljön vissza, készítek magának valami ennivalót. Pihenjen egy kicsit, mielött felhívja a szervizt!

Miböl gondolja, hogy menekülök? - nézett fel ingerülten a lány. -Mondtam, hogy környezetváltozásra volt szükségem...

Pontosan tudom, hogy mit mondott - szakította félbe nyugodt hangon a férfi. - De azt azért ne várja, hogy minden szavát el is higgyem.

Felölem azt hisz, amit csak akar...

Pedig meg vagyok róla gyözödve, hogy ez magának egyáltalán nem mindegy - mondta jelentöségteljesen Matt.

Miért ne lenne az?

Mert tisztában van vele, hogy akár fogva is tarthatnám, amíg nem ellenörzöm a személyazonosságát.

Ezt úgyse tenné meg.

Elárulná, miért nem?

Mert... nincs hozzá joga. Nem vagyok már gyerek. Én döntöm el, hogy mit csinálok.

Az lehet. - Matt rövid szünetet tartott. - De el kell ismernie, hogy aki környezetváltozásra vágyik, az nem az éjszaka közepén indul útnak egyetlen szál igazolvány nélkül.

Kérem, engedjen utamra - mondta Laura fáradtan. - Nem akarok telefonálni, majd késöbb gondoskodom a kocsiról. Felejtse el, hogy találkoztunk!

Nem tehetem - sóhajtott a férfi.

És ugyan miért nem?

Mert lehet, hogy segítségre van szüksége - felelte Matt egy fokkal lágyabban. - Miért nem mondja el nekem, hogy mi történt magával? Gondolom, összeveszett a férjével, és úgy döntött, elhagyja. Azt még nem tudom, hogy a kölcsönzött autó mennyire illik bele a képbe, de valójában mindegy is. Nos, messze járok az igazságtól?

Már elmondtam, hogy nem vagyok férjnél.

Ühüm... Akkor mi lehet az oka, hogy a jegygyürüje még mindig az ujján van?

Laura magába roskadt. Igen, a gyürüröl teljesen megfeledkezett. Sosem vette le, mert Max éktelenül dühös lett volna miatta... Hirtelen úgy érezte, nem bírja tovább. Nem is emlékezett rá, mikor evett utoljára, mint ahogy arra sem, mi történt elözö este, még mielött Max hazaért.

Az a kép azonban, hogy Max a lépcsö alján fekszik, még most is a szeme elött volt. Arra is világosan emlékezett, hogy lerohant a lépcsön, és letérdelt a férfi mellé. Ki akarta tapintani a pulzusát, de annyira remegett a keze, hogy nem sikerült. Max mindenesetre nem lélegzett, és ez csak egyet jelenthetett...

Megszédült. Matt kinyújtotta a kezét, hogy segítsen neki, ö azonban rémülten kitért az érintése elöl. Úgy érezte, menten összeroskad. Te jó ég, mi történik vele? Nem ájulhat el, hiszen semmit sem tud erröl a férfiról, aki éppen most fenyegette meg azzal, hogy fogva tartja, amíg ki nem deríti, kicsoda-micsoda.

Bárcsak ne jött volna ide segítséget kérni! Tudnia kellett volna, hogy az egyetlen ember, akire támaszkodhat, az éppen saját maga.

Amikor Laura kinyitotta a szemét, elsöként egy szellö lengette függönyt pillantott meg a nyitott ablak elött. A padlóra puha fénysugarak vetültek, mindent meleg színárnyalatokba burkolva. Valahonnan traktor zúgása szürödött be, a távolban kutya ugatott, a tenger morajába sirályok rikoltozása vegyült.

Hol vagyok? - tünödött, ahogy a könyökére támaszkodva felült az ágyon. Egy kényelmes, de ismeretlen hálószobában találta magát. A dzsekije összehajtogatva hevert a fotelon, alatta egymás mellett álltak a cipöi.

Újra eszébe villant, ahogy Max leesik a lépcsön, ahogy ö pánikszerüen kimenekül a házból, autót bérel, aztán a kocsi lerobban a tengerparton. Mindez azonban nem magyarázza meg, miképpen került teljesen felöltözve egy ismeretlen ágyba. Mi történt vele? Idegesen megdörzsölte a halántékát.

Igen, volt ott egy ház is a közelben... Ő pedig abban reménykedett, hogy a ház lakója megengedi majd, hogy telefonáljon a szervizbe.

A tulajdonost nem találta otthon, csak a kutyák ugatását hallotta. Amikor aztán vissza akart menni a kocsijához, egy terepjáró kanyarodott a ház elé, és egy férfi szállt ki belöle, aki Matt Setonként mutatkozott be...

Laura nagyot nyelt. Max valószínüleg ismerte ezt a nevet, hiszen mindig büszke volt rá, mennyire jártas az irodalomban és a müvészetekben. Seton magabiztosságából pedig arra következtetett, hogy a férfi igencsak sikeres és népszerü író lehet.

De Max meghalt, figyelmeztette magát, miközben egyre inkább elhatalmasodott rajta a félelem. Pedig most nem Maxre akart gondolni, hanem arra igyekezett rájönni, miképpen kerülhetett Matt hálószobájába.

Ámbár lehet, hogy ez nem is az... Legalábbis nem úgy néz ki. Olyan hangulatos és kényelmes, mintha egy nöi hálószoba lenne. Talán azé a kislányé, akiröl Matt mesélt...?

Amikor a férfi kiszállt a terepjárójából, ö legszívesebben elfutott volna. De aztán gyözött a józan esze, és egész jól kezelte a helyzetet. Akkor kezdödött a baj, amikor az állás iránt érdeklödött. Matt természetesen kérdezösködni kezdett, ö pedig nem tudott, vagy nem akart válaszolni a kérdéseire. Egy rövid ideig abba az álomba ringatta magát, hogy itt élhet majd ezen a gyönyörü vidéken, ahol senki sem bukkanhat a nyomára... Igen, ez valóban tökéletes megoldásnak tünt.

A közelben megint felugatott egy kutya, mire egy férfihang ráparancsolt, hogy hallgasson. A határozott, mégis kellemes tónus nagyon ismerösnek tünt. Igen, nyilvánvalóan a vendéglátójáé.

Csakis ö lehetett az, aki felhozta ide, miután elájult. Levetette a dzsekijét meg a cipöjét, aztán lefektette, és betakarta egy pléddel... De hol a hátizsák? - tekintett körül a lány nyugtalanul. Biztos van benne valami, ami elárulhatja a személyazonosságát!

Felhajtotta a takarót, és letette lábát a padlóra. Amikor fel akart állni, hangosan felkiáltott. A csípöjébe úgy belehasított a fájdalom, hogy azonmód visszahanyatlott az ágyra. Egy darabig nem mozdult, aztán felhúzta a szoknyáját, és megnézte a combját közvetlenül a csípöje alatt. A börén hatalmas, kékesfekete folt éktelenkedett. Óvatosan megérintette a zúzódás helyét, majd visszaigazította a szoknyáját.

- Úgy látom, felébredt - hallotta maga mögött Matt Seton hangját. A férfi az ajtófélfának támaszkodott, és sötét szemével figyelmesen nézte. Vajon látta-e, amit az elöbb csináltam? - gondolta magában Laura szorongva.

Mély lélegzetet vett, s közben arra a - jelen pillanatban mindenképp különös - következtetésre jutott, hogy a Maxszel való házassága elötti idökben nagyon is kívánatosnak tartotta volna ezt a férfit. Még a köztük lévö bizalmatlanság ellenére is érezhetö volt a belöle áradó sugárzás. S az erös, szigorú vonások mellett ott bujkált az arcán valami furcsa érzékenység is. Könnyen el tudta képzelni, hogy a nök kezüket-lábukat törik, hogy a közelébe juthassanak.

Mindezen felül pedig volt benne valami delejes, erotikus vonzerö, ami arra késztette a lányt, hogy gyorsan lekapja róla a tekintetét.

Mondja csak, mikor evett utoljára?

Laura az órájára pillantott, és meglepödve látta, hogy annak eltört az üvege, söt az egyik mutatója is elgörbült. Valószínüleg akkor történt, amikor tegnap este a konyhaasztalnak esett.

Mennyi az id

Egy óra múlt. Ezek szerint legalább három órán keresztül nem volt magánál...

Elájult a konyhában - magyarázta Matt. - Aztán, gondolom, elaludt a kimerültségtöl. Jobban van már?

A lány úgy érezte, sose lesz jobban. Vajon mi történhet most odahaza? Hugó már biztosan tudja, mi történt Maxszel, mert az elöadás után hozzájuk volt hivatalos...

Hahó! Merre kószáltak el a gondolatai?

Matt az ágy lábánál állt, és még mindig öt nézte. Mit nem adott volna érte, ha tudja, mi jár a férfi fejében! Miért nem hagyja abba végre ezt az örökös faggatózást?

Sajnálom... Amikor arra kértem, hogy használhassam a telefonját, nem gondoltam, hogy a terhére leszek.

Matt nem reagált, nyilván a választ várta a kérdésére.

Beszélnünk kell, de szeretném, ha elötte enne valamit - jelentette ki.

És ha én nem akarok beszélni magával? - állt fel Laura az ágyról. - Hol a hátizsákom?

Ott van - mutatott a férfi a fotel mellett a földre. - Ne aggódjon, nem turkáltam a holmijai közt.

Nem értem, mire gondol... Csak egy zsebkendöre van szükségem.

Aha - jegyezte meg Matt gúnyosan. - Mondja, biztosan jobban érzi magát? - kérdezte, amikor Laura imbolygó léptekkel elindult a fotel felé.

Igen, minden rendben - felelte a lány, bár ez egyáltalán nem volt igaz. A csípöjét gyötrö fájdalom mindaddig elviselhetö volt, amíg mozdulatlanul ült, járás közben viszont annyira hasogatott, hogy ordítani tudott volna minden mozdulatnál. - Csak még egy kicsit gyenge vagyok, ennyi az egész.

A férfi komoly arccal nézte.

Elbagatellizálja a dolgot - állapította meg, és kivette a lány kezéböl a dzsekijét. - Erre egy ideig még nem lesz szüksége. Elöször is ennie kell, különben megtömöm.

Laura elvörösödött.

Nem kényszeríthet semmire.

Ha felbosszant, hamar bebizonyíthatom az ellenkezöjét. - Matt az ajtó felé mutatott. - Ott találja a fürdöszobát. Frissítse fel magát ebéd elött! Bent talál papír zsebkendöt is, ha tényleg szüksége van rá.

Laura dühösen szorította össze a száját. Hiába, pocsékul hazudik. Ha jobban menne, Maxszel is sokkal könnyebb lett volna az élete... De most nem akart Maxre gondolni. Semmi kedve nem volt újra felidézni, hogyan alázta meg, hogyan vette semmibe, hogyan kínozta Max három éven keresztül. Igazából azt sem tudta, miért maradt mellette, miért viselte el az állandó hangulatváltozásait és dühkitöréseit. Túl gyáva lett volna ahhoz, hogy elhagyja? Vagy attól félt, hogy akkor mit tenne a férfi vele és az édesanyjával?

Hirtelen kiszáradt a szája. Bement a fürdöszobába, és összehúzott szemmel vizsgálgatta magát a mosdó fölötti tükörben. Szerencsére az arcán nem maradt nyoma Max durvaságának. A férfi mindig ügyelt rá, hogy a testének azon részein, amelyek látszanak, ne legyenek foltok vagy sebek. Maxet mindenki tökéletes férjnek tartotta, senki sem sejtette, valójában micsoda szörnyeteg. Még Hugó, ez a kedves, megnyerö ember sem tudta, milyen vadállat rejtözik a bátyja álarca mögött.

Laura megborzongott. Már megint a múlton rágódik! Pedig igazán megtette, amit megtehetett. Mielött kirohant volna a házból, kihívta a mentöket, hogy ha van még rá esély, meg tudják menteni Max életét. Csak egy valamit nem tett: nem maradt ott, hogy aztán gyilkosságért letartóztassák...

Mély lélegzetet vett, majd megmosta az arcát és a kezét az illatos szappannal.

Jó érzés volt lemosni végre a tegnap esti sminket. Aztán elövette a nappali arckrémjét, amelyet még otthon bedobott a hátizsákjába, de a böre sápadtságán azzal sem tudott változtatni. Egyébként is az volt az érzése, hogy sosem fog már úgy kinézni, mint régen.

Kifésülte és copfba kötötte a haját, végül pedig visszament a hálószobába. A mozgás jót tett a csípöjének, már nem fájt annyira. Pár nap múlva a lila és fekete foltok is eltünnek majd, ezt tapasztalatból tudta. Úgy fog kinézni, mintha Max soha egy ujjal sem nyúlt volna hozzá. A lelki sebek pedig nem látszanak.

Egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy felkészüljön Matt Seton kérdéseire.

Mielött kiment volna a szobából, lehúzta ujjáról a jegygyürüt, levette a karóráját is, és mindkettöt a hátizsák mélyére süllyesztette. Többé már nincs semmi köze Maxhez.

Abban persze nem reménykedett, hogy az anyja meg fogja öt érteni. Eddig sem álltak valami túl közel egymáshoz. Az asszony meg volt róla gyözödve, hogy Laura élete legjobb döntését hozta meg, amikor férjhez ment Max Bradburyhez. Szerinte Max maga volt a tökély, hiszen az esküvöjük után otthagyhatta a lerobbant greenwichi házat, és beköltözhetett a bloomsburyi luxuslakásba, amelyet a veje vásárolt neki... Istenem, mit fog gondolni, ha megtudja, hogy Max halott, a lánya pedig nyomtalanul eltünt? Valószínüleg sohasem fogja megbocsátani, motyogta Laura maga elé.

3. FEJEZET

Mire leért a lépcsön, Laura még a korábbinál is sápadtabbnak tünt. Mattét határozottan furdalta a lelkiismeret, amiért ennyire felzaklatta. A fenébe is, gondolta dühösen, nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy az ember rájöjjön, a lány által elöadott mese sehogyan sem stimmel.

Üljön le! - biztatta a lányt, és az egyik magas támlájú székre mutatott. Elöször arra gondolt, az ebédlöben terít, de aztán eszébe jutott, hogy úgy ez az egész nagyon szertartásos lenne. Pedig az volna a legjobb megoldás, ha evés után a lány azonnal eltünne innen. Nem az ö gondja, ha menekülnie kell neki valami vagy valaki elöl. Már az is bosszantotta, hogy egyáltalán belekeveredett a dologba.

Hogy van?

Köszönöm, jobban - felelte Laura, és magára eröltetett egy halvány mosolyt. - Nem kellett volna fáradnia miattam.

Nem fáradság - mondta kurtán a férfi. - Kér egy pohár bort?

Köszönöm, nem. - A lány megpróbált egy kicsit lazítani, és rátámaszkodott a konyhapultra. - Említette, hogy regényeket ír...

Matt kutató pillantást vetett rá.

Valóban ezt mondtam volna?

Én legalábbis így értettem.

Igen - ismerte el a férfi rövid szünet után. - Regényeket írok.

Laura ráemelte lassan a tekintetét, és Matt megint elcsodálkozott, milyen hatalmas és különös színü az írisze. Ugyanakkor azonban azt is észrevette, hogy a lány szeme alatt sötét karikák húzódnak, a böre pedig olyan sápadt, hogy szinte már áttetszö.

Ki a fene lehet ez a titokzatos nöszemély? Miért jött erre a magányos vidékre? És ugyan miért érzi ö akarata ellenére is, hogy felelösséggel tartozik érte?

Na és milyen könyveket ír?

Nyilvánvalóan ezzel akarja megelözni, hogy újra kérdezösködni kezdjen.

Krimiket - felelte Matt apró sóhajjal. Ennél többet nem akart elárulni. A lányt valószínüleg úgysem érdekelné, hogy pszichológus voltából következöen a föhösei is különféle lélektani trükkökkel csalják lépre a gonosztevöket. Carolt legalábbis teljesen hidegen hagyta ez a dolog. Azért ment feleségül hozzá, mert doktori címe volt, a többi nemigen számított neki.

Tessék, lásson hozzá! - tett Laura tányérjára egy adag omlettet.

Hü, ez igazán nagyon gusztusos...

Akkor jó étvágyat! - mondta a férfi, majd fogta a tányérját, és leült vele szemben.

Most is egy új regényen dolgozik? - kérdezte a lány, miután lenyelt lassan két-három falatot. - Biztosan nagyon izgalmas lehet...

Ebböl élek. - Matt kivett a kosárból egy szelet kenyeret, megkente vajjal, és jóízüen beleharapott. - Szerencsére élvezem. Ezt pedig nem minden író mondhatja el magáról!

Valóban?

Igen. Az írás sokuknak csupán munkát jelent. Nekem már régebben is ez volt a hobbim, és csak késöbb döntöttem úgy, hogy ebböl fogok megélni.

Klassz lehet, ha valaki ennyire szereti azt, amivel foglalkozik. Igazán irigylésreméltó - dölt elöre Laura a tenyerébe támasztva fejét.

Miért? Maga nem szerette a munkáját?
A lány elpirult.

Az egészen más - vágta rá gyorsan. - Tulajdonképpen azt akartam mondani, hogy jó érzés lehet, ha valakiben van elhivatottság.

Nem nevezném éppen elhivatottságnak. De azért értem, mire gondol. -Matt vállat vont, aztán rámutatott a lány tányérjára. - Nem ízlik az omlett?

Dehogynem - felelte lelkesen Laura. - Maga nagyon ügyes szakács. Csak sajnos... nincs valami nagy étvágyam...

A férfi összeszedte az edényeket, majd felállt, hogy kávét töltsön.

És most? Mihez akar kezdeni? - kérdezte, miután letett egy bögre forró italt a lány elé.

Laura gondterhelten az ajtó felé pillantott.

Fel szeretném hívni azt a szervizt... hol is? Milyen helyet említett?

Már mindent elintéztem.

Igazán? - A lányon annyira meglátszott, a megkönnyebbülés, hogy a férfinak komoly lelkiismeret-furdalása támadt, amiért becsapta. - Ezek szerint bevontatják az autót?

Igen, de csak holnap. Ma már senkit sem tudnak kiküldeni.

Jaj, ne! - hajtotta le Laura csalódottan a fejét. - Akkor most mit csináljak?

Megalhat a vendégszobában. Most már kiismeri benne magát.

Köszönöm, de inkább nem.

Miért nem? - kérdezte Matt élesen. - Ha megkapja az állást, szívesen itt maradt volna. Akkor most mi a gond?

Rosszul tettem...

Micsodát?

Hogy az állás iránt érdeklödtem. Nem is tudom, mi ütött belém.

Talán kétségbe volt esve. Gondolkodjon csak, Laura! Ugyan hol tölthetné az éjszakát, amíg a kocsiját megjavítják.,.

Nyilvánvalóan egy szállodában.

Ezen a környéken nincsen szálloda. Jó pár kilométert gyalogolhatna abban a szép, magas sarkú cipöjében, amíg találna egyet.

Honnan tudja, hogy kint a kocsiban nem lapul-e egy pár túracipö?

Üres a csomagtartó - felelte Matt, de azt már nem vallotta be, hogy az autó újra tökéletesen müködik.

Nem volt joga hozzá, hogy átkutassa a kocsit! - csattant fel Laura.

Igaza van - ismerte be a férfi. - De maga még a slusszkulcsot is benne felejtette.

Nem kényszeríthet rá, hogy itt maradjak - szegte fel az állát dacosan a lány.

Nem is állt szándékomban. Nemsokára indulok a lányomért az iskolába. Az alatt nyugodtan elmehet. Maga dönt arról, hogy mit csinál.

Amikor Matt elment Rosie-ért, még mindig alig akarta elhinni, hogy képes volt egyedül hagyni a házban Laurát. Ráadásul még azt is felajánlotta neki, hogy nála töltheti az éjszakát, holott évek óta arra vágyott, hogy senki se háborgassa többé.

Szinte semmit sem tudott erröl a nöröl - és amit tapasztalt, az igencsak gyanúsnak látszott. Biztos volt benne, hogy menekül valahonnan, ugyanakkor arra is esküdni mert volna, hogy nem csaló. Kétségkívül volt valami tanárnös a viselkedésében, csak éppen ö nem tudott vele mit kezdeni.

Elöször is be kell mutatnia Rosie-nak. Fogalma sem volt, mit fog szólni a lánya, hogy meghívott a házukba egy idegen nöt. Rosie ugyan még csak a hetedik évében járt, de néha mégis egészen felnöttes megnyilvánulásai voltak...

Éppen kicsöngettek, amikor megállt az iskola kapuja elött. A pontosság azzal a hátránnyal járt, hogy ki kellett szállnia és szóba elegyednie a többi szülövel.

Hello, Matt! - mosolygott rá Glória Armstrong, akinek a férje egy hatalmas farmon gazdálkodott, nem messzire az öböltöl.

Jó napot, Glória! - biccentett a férfi, majd üdvözölte a többieket is.

Hallom, még mindig nem talált senkit, aki Rosemaryre vigyázna -jegyezte meg együtt érzöen az asszony. - Bárcsak segíthetnék magának!

Ugyan! Épp elég dolga lehet a saját fiaival. Egyébként hogy van a férje?

Kitünöen - húzta el Glória a száját. - Ha golfozhat és sörözhet, akkor tökéletesen boldog. Néha az az érzésem, hogy a fiúk meg én egyáltalán nem érdekeljük.

Talán túl sok a dolga a farmon - kockáztatta meg Matt, s közben arra vágyott, bárcsak faképnél hagyhatná már végre ezt az asszonyt. A többi szülö érdeklödve bámulta öket, és ö nem szerette volna, ha Ron fülébe jut, milyen elmerülten társalgott a feleségével az iskola elött. Tudta, hogy a farmer elég forróvérü és hirtelen haragú alak, s ki tudja, mit csinálna, ha ilyesféle pletykákat hallana.

A fenébe is, de hát én nem vagyok holmi szoknyavadász, dühöngött magában.

Teljesen visszavonultan élek, az utolsó kalandom azon a hétvégén volt, amikor a kiadómmal és az ügynökömmel tárgyaltam Londonban. Akkor még Hester gondoskodott Rosie-ról...

Úgy szeretném, ha lenne valami állásom - mondta tovább a magáét Glória.

De hiszen van mit tennie otthon is - vetette ellene Matt, és az órájára nézett. - Mit csinálnak ezek a gyerekek ennyi ideig? A, végre jönnek már! -kiáltott fel megkönnyebbülten.

Tulajdonképpen vigyázhatnék Rosemaryre is - fogta meg a karját Glória. Éppen elég tapasztalatom van ezen a téren.

Mégpedig sejtésem szerint nem csak a gyerekfelügyeletben, gondolta magában Matt, és lefejtette magáról a nö ujjait. Most elöször érzett valami részvétfélét Ron Armstrong iránt. Szegény ördögnek talán tényleg oka lehet rá, hogy olyan féltékeny legyen...

Már megoldottam a dolgot - közölte. - Találtam egy dadust, ma kezdi a munkát.

Ó, ez igazán érdekes! - Glória szemlátomást nemigen hitt neki. -Tegnap reggel beszéltem Emma Proctorral, és ö egy szóval sem említette, hogy jelentkezett volna valaki.

Még ö sem tudja - felelte a férfi. Mi ütött belé, hogy összevissza hazudik?

Most aztán újra fel kell hívnia Emmát, hogy valamiképpen kimagyarázkodjon.

Ebben a pillanatban Rosie észrevette öt.

Apa! - kiáltotta, és a karjába vetette magát. - Hát mégis itt vagy?

Hiszen megígértem. - Matt körbeforgatta maga körül a kislányt. - Jó volt a suliban?

Igen.

Képzeld, a papád talált egy új dadust, aki ezután mindig érted jön majd az iskolába - szólt közbe rosszindulatúan Glória.

Rosie nagy szemeket meresztett az apjára.

Igaz ez? Az ügynökség küldött valakit?

Nem, nem az ügynökség küldte - felelte Matt mérgesen. Glória nyilván azt hitte, hogy hazudott, és így akarta megszégyeníteni a saját lánya elött. Szúrós pillantást vetett az asszonyra, és elindult Rosie-val a terepjáró felé. -Majd útközben elmesélem.

Tényleg jelentkezett egy új dadus? - kérdezte a kislány, miután beszálltak a kocsiba. - Vagy csak kitaláltad az egészet?

Ez a gyerek néha túl okos a korához képest, gondolta a férfi. Nem akart hazudni a lányának, de fogalma sem volt róla, hogyan magyarázza meg, kicsoda Laura, és miért tölti náluk az éjszakát.

Persze az is elöfordulhat, hogy hült helye lesz már, mire hazaérnek. A kocsikulcsot otthagyta a konyhaasztalon. Ha Laura megpróbálja beindítani az autót, rájön, hogy tökéletesen müködik. Akkor pedig semmi oka, hogy továbbra is náluk maradjon. Matt nagyot sóhajtott, és a gázpedálra lépett.

Mi a baj, apa? - nézett rá Rosie figyelmesen. - Azért sóhajtozol, ugye, mert nem is találtál semmiféle bébicsöszt? Csak azért mondtad az egészet, mert ki nem állhatod Mrs. Armstrongot? Semmi gond, én sem szeretem Rupertet és Nigelt.

Rupert és Nigel Glória fiai, ugyanakkor Rosie osztálytársai is voltak. Matt régóta tudta a lányától, hogy az ikrek állandóan rosszban sántikálnak, és zavarják a többieket.

Egy fiatal nö látogatott meg - kezdte végül. - Nem az ügynökség küldte, csak lerobbant a kocsija. Otthagyta az út szélén, és bejött a házba, hogy telefonáljon.

Akkor nem is dadus? - kérdezte Rosie csalódottan.

Nem - rázta meg a férfi a fejét. - De valószínüleg holnap reggelig nálunk marad. Légy szíves, légy hozzá kedves!

De hát kicsoda az a néni? És miért marad nálunk?

Éppen ezt magyaráztam el az elöbb - felelte Matt türelmesen. - Elromlott a kocsija, és csak holnap tudják megjavítani. De nagyon rokonszenves, tetszeni fog neked.

Hogy hívják?

Laura Victornak. Mit szólsz hozzá?

Rosie megvonta a vállát. Az apja tudta, hogy úgyis megtartja a véleményét magának, amíg meg nem ismeri a nöt. Ezúttal azonban tévedett.

Talán hajói érzi magát nálunk, itt marad, és elfogadja az állást jelentette ki a kislány bizakodva. Nem is volt kedve az iskoláról mesélni. Laura sokkal jobban érdekelte, s állandóan vissza-visszakanyarodott hozzá. Matt lassan attól tartott, mi történik, ha a nö már nem lesz ott, mire hazaérnek. Rosie biztosan nagyon csalódott lenne...

És ö? Erre a kérdésre inkább nem válaszolt. Mindössze azt vallotta be magának, hogy ez a lány valóban felkeltette az érdeklödését. Persze csak pszichológiai szempontból, tette hozzá gondolatban.

Hamarosan megkönnyebbülten állapította meg, hogy Laura kocsija még mindig ott áll, ugyanazon a helyen. Ezek szerint a lány nem próbálkozott...

Ez az ö autója? - kérdezte Rosie, amikor bekanyarodtak a házhoz vezetö útra. - Mi történt vele?

Nem tudom. Egy kicsit maradj csendben, légy szíves! Mindjárt megérkezünk.

Hol lehet?

Valószínüleg a nappaliban.

Ahogy leparkoltak, Rosie fogta a táskáját, és nyomban kiugrott az autóból. Pár másodperc múlva Matt már hallotta is a kutyák ugatását, amint túláradó lelkesedéssel üdvözölték a gazdájukat. A kislány szeretetteljesen megsimogatta öket, majd azonnal a hátsó bejárathoz ment.

Ne! - kiáltotta a férfi, de már elkésett. Az ajtó kinyílt, és az állatok azonmód be is furakodtak rajta. Amikor Matt belépett a konyhába, a kutyák már a nappaliban randalíroztak. Legnagyobb meglepetésére azonban mintha Laura nevetését is hallotta volna.

Végigment az elöszobán, és megállt a nappali ajtaja elött. A lány bent térdelt a padlón, és a két golden retriverrel játszott, Rosie pedig boldogan nézte öket.

Rég volt már, hogy a kislánynak ennyire megtetszett volna valaki. Rosie kénytelen volt ugyanolyan visszavonultan élni, mint ö, s amióta Hester felmondott, rajta kívül nemigen beszélgethetett itthon senkivel.

Most azonban megint vidámnak látszott, ahogy vele együtt Laura is. Amikor azonban a vendég észrevette öt, gyorsan felállt, és elkomolyodott. A magas sarkú cipö eltünt a lábáról. Mattnek csak most tünt fel, milyen szexis lehet egy meztelen nöi láb...

Sajnálom - magyarázkodott, hogy elterelje valamivel a gondolatait. - Már nem tudtam megakadályozni, hogy Rosie beengedje a kutyákat a lakásba.

Semmi baj - simította le a lány a szoknyáját. - Elöbb-utóbb úgyis össze kell barátkoznom velük.

Miért, talán nem tetszik neked Hubble és Bubble? - kérdezte Rosie csodálkozva.

Nem mindenki szereti annyira a kutyákat, mint te - szólt közbe Matt. Azon kívül fogalmam sincs, ki engedte meg, hogy tegezd a vendégünket. Azonnal kérj bocsánatot Laurától! - húzta össze megjátszott felháborodással a szemét.

Ugyan, hiszen nem történt semmi - mosolygott a kislányra Laura. - Mit is mondtál, hogy hívják a kutyákat? Hubble és Bubble?

Rosie bólintott.

Ritka dolog, hogy tulajdonképpen ök mutattak be bennünket egymásnak, nyújtotta a lány a gyerek felé a kezét. - Örülök, hogy megismertelek.

Én is örülök neked - mondta csillogó szemmel Rosie, diadalmas pillantást vetve közben az apjára. - Apa azt mondta, hogy talán nálunk maradsz. Nagyon szeretném, ha így lenne.

Nos... igen, de csak egy éjszakára - hebegte Laura zavartan. - Nagyon kedves a papádtól, hogy felajánlotta.

Tetszik neked itt? - kérdezte a kislány reménykedve. - Vakációzol? Vagy munkát keresel?

Még... nem döntöttem el - válaszolta pirulva Laura, amint megérezte magán a házigazda pillantását. - De ez a vidék igazán gyönyörü. Szerencsés vagy, Rosie, hogy itt élhetsz az édesapáddal.

Matt határozottan dühös volt magára, amiért nem tudta levenni a szemét erröl a lányról, aki most éppen megnedvesítette a száját a nyelvével. Te jó ég, hiszen már nem kamasz, hanem felnött férfi! Mi van ezen a nön, ami ennyire lenyügözi?

Apa is mindig ezt mondja - jegyezte meg kicsit lehangoltan Rosie.

Matt tisztában volt vele, hogy a lányának sokkal több változatosságra lenne szüksége. A villa magányos épület, szomszédok nélkül, és Rosie mindenhová csak kísérettel mehet. Az azonban sehogy sem tetszett neki, hogy éppen egy idegen ébreszti rá a lányát, mi minden hiányzik az életéböl.

És igaza is van - felelte Laura. Lehajolt, hogy megsimogassa a kutyákat, miközben a férfi egy újabb pillantást vethetett a mellére. - Ők sem lehetnének veled, ha városban élnél.

Te városban élsz? - érdeklödött a kislány, de aztán meg sem várta a választ. Nem akarsz a tengerparton lakni?

Rosie! - figyelmeztette öt Matt, pontosan tudván, hová akar kilyukadni. De már megint elkésett.

Apa úgyis dadust keres mellém - magyarázta buzgón a gyerek. - Nem lenne sok dolgod velem. Elvinnél az iskolába, hazahoznál, meg ilyenek. Igazi dadusra nincs is szükségem, ahhoz már elég nagy vagyok. De attól még itt lakhatnál nálunk, ugye, papa? És akkor téged sem zavarnálak, amikor dolgozni akarsz!

4. FEJEZET

Laura akarata ellenére mindinkább együtt érzett Setonnal. Rosie csacsogása közben egyre fájdalmasabb kifejezés jelent meg a férfi arcán. Látszott rajta, hogy nagyon szereti a lányát, és rosszulesett neki, amikor Rosie azt mondta, nem akarja zavarni. Nyilvánvalóan ugyanaz a lelkiismeret-furdalás gyötörte, mint minden egyedülálló apát és anyát, aki kénytelen pénzt keresni, és ezért idegenek gondjaira kell bíznia a gyermekét.

A lány sejtette, hogy Matt rá is dühös lehet. Valószínüleg azt hiszi, szándékosan provokálta ki a kislány ártatlan unszolását.

Én... - kereste a megfelelö szavakat, de sehogy sem találta. - Ez nagyon kedves töled, Rosie...

Miss Victor holnap tovább szeretne utazni - szakította félbe a férfi határozottan. - Azt hiszem, egyébként is unalmasnak tartaná az itteni életet.

Rosie leforrázva ült le a kanapéra.

Ez igaz? - nézett Laurára könyörgö szemmel.

Igazán szívtelennek kellene lenni ahhoz, hogy az ember ellen tudjon állni egy ilyen tekintetnek, gondolta Laura. Matt azonban most is kész volt a válasszal.

Persze hogy igaz. Gyere, vigyük ki a kutyákat!

Ha muszáj... - hajtotta le a kislány a fejét.

Igen, muszáj - felelte könyörtelenül Matt, és kizavarta az állatokat az elöszobába. - Megbocsát nekünk egy percre, Miss Victor?

Laura nagy levegöt vett, és megvonta a vállát. Nem lenne értelme ellenkezni Matt-tel, még akkor sem, ha ezzel Rosie-nak örömet okozna.

Segíthetek valamiben?

Maga a vendégünk - jelentette ki a házigazda. - Elnézést, de utána kell néznem, mit készített elö vacsorára a házvezetönöm.

Korán van még a vacsorához - lépett Laura a férfi felé. Hirtelen eszébe jutott egy jó ötlet. - Azt hiszem, ráférne ezekre a kutyákra egy kis testmozgás.

Rosie meg én megsétáltathatnánk öket...

Nem szükséges, köszönöm.

Miért nem, apa? - avatkozott közbe a kislány. - Veled is meg szoktuk sétáltatni öket iskola után.

Igen, mi ketten! - Matt türelmetlen pillantást vetett Laurára. - Miss Victornak azonban valószínüleg nincs olyan cipöje, amelyben kutyát lehet sétáltatni.

A parton nincs szükség semmilyen cipöre - vetette ellene a lány. Egyre jobban tetszett neki az ötlet, hogy mezítláb sétálgasson a tengerparton. A problémái elöl persze így sem menekülhet, de legalább egy idöre elfelejtheti öket. - Megígérem, hogy nem megyünk messzire.

Nem, akkor sem szeretném.

Ez a fickó tényleg könyörtelen, gondolta Laura csalódottan. Valamelyest azért megértette Mattét, mert eddig nem viselkedett vele valami bizalomgerjesztöén.

Te is velünk jöhetnél, apa - javasolta Rosie, aki nem akart belenyugodni a visszautasításba.

Nézd, kicsim... - kezdte a férfi. - Én...

Kérlek, apa! - szakította félbe a kislány. - Neked is szükséged van néha mozgásra. Te magad mondtad. Gyere, nagyon jó lesz, majd meglátod.

Matt olyan pillantást vetett Laurára, mintha mindenért öt okolná.

Jó, legyen - egyezett bele sóhajtva. - De csak egy félórára.

Laura kinézett az ablakon. A nap még sütött, de nyugaton már sötét felhök gyülekeztek, és a tenger felöl egyre erösebben fújt a szél. Dzsekit kell vennie, különben megfázik, gondolta magában.

A konyha ajtaján mentek ki a házból, majd egy füves ösvényen haladtak végig, amely mellett a legkülönfélébb virágok és kúszónövények burjánzottak. A kutyák elörerohantak addig a szirtfokig, ahonnan már végig lefelé vezetett az út.

Ugye milyen szép, apa? - kiáltotta Rosie lelkesen. - Örülsz, hogy velünk jöttél?

Matt összeszorította a száját, de aztán rámosolygott a lányára.

Hát persze - felelte, majd Laurához fordult. - Biztos, hogy cipö nélkül is tovább akar jönni?

Ez a kérdés egy ideje már a lányt is foglalkoztatta, de a férfi ironikus megjegyzése elsöpörte a fenntartásait.

Egészen biztos - mondta, azzal fogta magát, és elöreszaladt, mintha mindennapos dolog lenne, hogy mezítláb mászkál a sziklákon. - Egyáltalán nem zavar.

Mire leértek, már úgy égett a lába, hogy legszívesebben hangosan jajgatott volna. A puha homok azonban jót tett neki, és boldogan gázolt bele a vízbe.

Rosie rövid habozás után követte öt, és vadul kergetözni kezdett a kutyákkal.

Nem is olyan könnyü, mint gondolta, ugye? - hallotta Laura egyszer csak Matt hangját.

Nem vagyok olyan törékeny, mint amilyennek látszom - vágott vissza. - Sosem hittem volna, hogy Angliában akad még egy ilyen elhagyatott partvidék nézett körül csodálkozva. - Egyszerüen felfoghatatlan.

Azért nem élünk úgy, mint Robinson Crusoe - jegyezte meg a férfi gúnyosan.

Tudom. - Laura nagyot sóhajtott. Amikor egy hullám elborította a combját, még a lélegzete is elakadt, olyan hidegnek érezte a vizet. - Miért döntött úgy, hogy erre a környékre költözik?

Azért, mert jó messze van Londontól. De még inkább azért, mert itt születtem, és itt is nöttem fel.

De nemrég még Londonban dolgozott, ugye? - A lány maga is meglepödött a hetyke kérdésen.

Természetesen. Miután befejeztem az egyetemet, szóba sem került más megoldás... És maga, Miss Victor? - kérdezte rövid szünet után. -Szintén Londontól menekült?

Az ember nem egy várostól vagy falutól menekül el - felelte Laura, de aztán rájött, hogy meggondolatlanul fogalmazott. Matt szemében azonnal megcsillant az érdeklödés.

Igaza van - jegyezte meg a férfi. - Ebböl viszont önként adódik a kérdés, hogy ki elöl menekült el. Vagy mi elöl...

Laura érezte, hogy Matt veszélyesen közel került az igazsághoz. Inkább beljebb sétált hát a vízbe, hogy ne kelljen válaszolnia.

Nagy megkönnyebbülésére a férfi figyelme másra terelödött. Rosie ugyanis utánozni akarta új barátnöjét, és ö is levetette a cipöjét meg a zokniját.

Ne, Rosie! - szólt rá határozottan az apja. - Túl hideg a víz. Miss Victor is éppen kifelé készül. Igaz?

Igen - felelte kelletlenül Laura, és hátat fordított a tengernek. - Látod, milyen libabörös lettem? - mutatta karját a kislánynak, amikor kiért a partra.

Tényleg?

Az egész testem libabörös - bizonygatta, és megmutatta Rosie-nak meztelen lábszárát. Hirtelen észrevette, hogy Matt ugyanolyan érdeklödéssel bámulja a lábát, mint a kislány. Söt ahogy a férfi tekintete egyre feljebb siklott combján, úgy érezte, mintha egyenesen a börét simogatná...

Egyszeriben olyan melege lett, hogy legszívesebben elfutott volna. Volt ebben a helyzetben valami abszurd és felfoghatatlan. Azok után, amit Max tett vele, úgy gondolta, soha többé egyetlen férfi sem fogja érdekelni. Lehet, hogy Matt Seton pont olyan, mint Max, illetve talán magasabb és izmosabb is valamivel, amitöl csak még veszélyesebb!

Amikor aztán Laura megpróbált felállni, a lába felmondta a szolgálatot. A csípöjében jelentkezö fájdalomtól alig kapott levegöt, s a következö pillanatban már térdre is esett. Micsoda szégyen! - gondolta kétségbeesetten.

Ám alig érintette térde a nedves homokot, Matt máris ott termett mellette, megragadta a karját, és felsegítette.

Sajnálom, hirtelen elveszítettem az egyensúlyomat - igyekezett Laura közömbös hangot megütni.

Biztos benne, hogy csak ennyiröl van szó? - kérdezte gyanakodva a férfi, Jobb, ha visszamegyünk a házba - tette hozzá, és füttyentett a kutyáknak.

Én is sokszor elestem már - lépett melléje Rosie. - Akarod, hogy megfogjam a kezed?

Köszönöm - mosolygott rá Laura. - Most már minden rendben van.

Ez persze korántsem volt egészen igaz. Megpróbálta ugyan a sérült oldalát kevésbé terhelni, és ezért egy darabig nem esett annyira-nehezére a járás, de az ösvényen már alig-alig tudott felkapaszkodni, és nagyon megkönnyebbült, amikor végre a házhoz értek. Legszívesebben azonnal elterült volna a füvön, de tartania kellett magát, nehogy Matt még jobban gyanakodni kezdjen.

Megmosakszom - mondta a konyhába lépve, és elképzelte, milyen pompás lenne aztán bebújni abba az ágyba, amelyben már aludt egy jóízüt. - Ugye nincs kifogása ellene?

Miért nem vesz inkább egy jó forró fürdöt? - javasolta Matt. - Biztosan jót tenne. Nagyon feszültnek látszik.

Miböl gondolja? A férfi megvonta a vállát.

Hosszú út áll maga mögött...

Igen, valószínüleg igaza van - bólintott megkönnyebbülten a lány.

Különben mi más okozná, hogy alig tud megállni a lábán?

Azért ez nem egészen így történt. Már mondtam, hogy csak elveszítettem az egyensúlyomat.

Igen, emlékszem, mit mondott. - Matt végigszántott ujjaival a haján. -De ez nem az én dolgom. Viszont a maga helyében nem sokat gondolkodnék azon a forró fürdön.

Lehet, hogy szót fogadok.

Laura kiment a konyhából, de közben végig magán érezte a férfi pillantását.

Becsukta maga után a vendégszoba ajtaját, aztán ledölt az ágyra, és lazítani próbált.

Nagy kérdés, vajon Matt hisz-e neki... Vagy azt gondolja, hogy a gyengesége és az ájulása mögött más ok rejtözik? Meg akarta nézni az óráját, de rájött, hogy délben levetette. Egyébként sem müködött. Persze anélkül is tudta, hogy délután öt körüljárhat az idö, mert a konyhai óra ilyesmit mutatott az elöbb.

Túl fáradtnak érezte magát ahhoz, hogy elkészítse a fürdöt, pedig tudta, hogy a forró víz biztosan enyhítené fájdalmait. Végig kell csinálnia a következö tizenöt órát anélkül, hogy összeomlana. Ha Matt reggel iskolába viszi Rosie-t, meg fogja kérni, hogy aztán vigye el öt is a szervizbe. Kis szerencsével a kocsija már dél körül készen lehet, és aztán indulhat tovább. Igen ám, de hová? És mit tegyen, ha a férfi nem engedi elmenni?

Nem, ilyesmire nem szabad gondolnia! Matt nem kényszerítheti, hogy itt maradjon, és ö nem is feltételezett róla semmi ilyesmit.

Összeszedte magát, bement a fürdöszobába, vizet engedett a kádba, majd öntött bele pár csepp illatos fürdöolajat is. Már elöre örült, milyen jó érzés lesz újra tisztának lenni.

Amikor levetközött, újra szemügyre vette a testén éktelenkedö foltokat és sebeket. Úgy nézett ki, mint aki valami durva, utcai verekedésbe keveredett. Csakhogy az ö esetében éppenséggel a férje volt az, aki agyba-föbe verte.

Most pedig halott... Laura már az emlékezéstöl is rosszul lett, és többször is nagyokat kellett nyelnie. Igen, Max megint megütötte, ö pedig, ki akarván térni az ütés elöl, nekiesett a galérián lévö sarokasztalnak, és rettenetesen beverte a csípöjét. Aztán összegömbölyödött, s kezét védekezöen a fejére szorította, mert tudta, hogy Max bele fog rúgni. A férfi azonban megbotlott, és elveszítette az egyensúlyát. Hiába próbált, nem tudott megkapaszkodni, fejjel elöre lezuhant a lépcsön.

Laurát ismét elfogta az émelygés. Baleset volt, gyözködte magát. Nem az ö hibája, hogy Max megbotlott a lábában. Ha nem üti meg, akkor ö sem esik el...

Az a borzalmas kiáltás még most is a fülében csengett. A férfi kapálózva kereste a korlátot, de nem érte el, s végül nagyot puffanva elterült a lépcsö alján.

Igen, ez minden kétséget kizáróan baleset volt. Emlékezett rá, hogy azonnal lerohant a lépcsön, s amikor megpillantotta Maxet a földön fekve, legelöször az jutott eszébe, hogy bocsánatot kell kérnie töle. De a férfi nem mozdult, és ö már tudta, hogy nincs mit tenni. Pedig megpróbálta feléleszteni, még mesterséges lélegeztetést is alkalmazott. Aztán, mielött úgy döntött, hogy eltünik a házból, kihívta a mentöket is...

Már akkor érezte, hogy ez szinte egyenlö a beismeréssel. De az igazságot senki sem hitte volna el. Egy ilyen erös és egészséges férfi nem esik le csak úgy a lépcsön. Ha pedig a kihallgatás során kiderülnek az elözmények, mindenki meg lett volna gyözödve a bünösségéröl.

Hangos kopogtatás zökkentette ki a gondolataiból. Az ajtóhoz lapult.

Ki az? - nyögte ki nagy nehezen.

Minden rendben? - kérdezte kintröl a házigazda.

Miért ne lenne?

Azért, mert már legalább félórája bent van, és eddig még egyetlen pisszenést sem lehetett hallani - felelte óvatosan a férfi. - Attól tartottam, hogy elaludt a kádban. Az pedig meglehetösen veszélyes.

Talán kémkedik utánam?

Ugyan már! - torkolta le Matt. - A vacsora körülbelül egy óra múlva lesz kész, úgyhogy nem kell sietnie.

Köszönöm.

Szívesen. - A férfi hangja már nem tünt annyira ridegnek. - Vigyázzon magára, jó?

Rendben.

Matt léptei lassan távolodtak a folyosón. Lehetséges, hogy ez a pasas valóban aggódik miatta? Ez igencsak szokatlan volt a számára... Igaz, Hugó mindig nagyon kedvesen viselkedett vele, de egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ha kenyértörésre kerülne a sor, akkor Max mellé állna. Egyfelöl mégiscsak a férfi öccse volt, másrészt az ö anyagi támogatása nélkül színészként sem igen boldogulhatott volna.

Nem szabad állandóan Maxre gondolnom, figyelmeztette magát Laura, aztán ellenörizte, hogy zárva van-e az ajtó, habár a lelke mélyén pontosan tudta, hogy Matt semmiképpen sem törne rá a fürdöszobában.

Amikor beleereszkedett a kádba, eltorzult az arca a fájdalomtól. Pár másodperc múlva azonban kezdett ellazulni, és a meleg víz is kifejtette jótékony hatását.

Igen, ez tényleg mennyei érzés! Nem is emlékezett rá, mikor fürdött utoljára. Általában csak zuhanyozni szokott, mert az sokkal gyorsabb volt. Nem is tartózkodott szívesen a fürdöszobában, mert meztelenül nagyon sebezhetönek érezte magát. Mindig attól tartott, hogy Max bejön, és odatolakszik melléje a zuhany alá...

Nem, most nem szabad a múlton rágódnia! Elöbb-utóbb úgyis szembe kell néznie vele, de jelenleg akad fontosabb dolga is. Mindenekelött el kell döntenie, mit fog csinálni az elkövetkezö napokban.

Fürdés után mindjárt jobban érezte magát. Megszárítkozott egy hatalmas, puha törölközövel, aztán felvette az ajtón lógó fürdököpenyt. Mattnek remélhetöleg nem lesz kifogása ellene, hogy egy ideig rajta maradjon, mert szerette volna kimosni a fehérnemüjét. A csöppnyi selyembugyi és a melltartó hamar meg fog száradni.

Az ágyon aztán felfedezett néhány dolgot, amelyet nyilvánvalóan Matt készített oda: egy inget és egy szabadidönadrágot, melyet a férfi a sajátjából kölcsönzött neki, de ami igazán érdekes volt, egy vadonatúj, eredeti csomagolású nöi fehérnemü-együttest is. Vajon honnan származik? Matt ugyan egyetlen szóval sem említette, de egy olyan férfinak, mint ö, nyilván van barátnöje. Igen, egy Emma nevü növel beszélt is nemrég telefonon...

Laura az ajkába harapott. Nem tetszett neki, hogy Matt segítségül hívta a barátnöjét. Amikor azonban pillantása a csomagon lévö cédulára esett, meglátta, hogy a fehérnemü kilenc-tíz éves kislányoknak készült. Ezek szerint ez Rosie-é.

Felnevetett. Nyilván szük lesz kicsit, de azért talán fel tudja venni.

Az ingben és a szabadidönadrágban nem festett valami csábosán. A vastag zokni viszont, amelyet szintén Matt készített oda neki, jó lesz arra, hogy a lakásban mászkáljon. Kimosta, és a fürdöszobai radiátorra teregette a fehérnemüjét, aztán megfésülködött, és copfba fonta a haját.

Nemsokára megint kopogtak.

Ki az?

Én vagyok, Rosie - dugta be a fejét az ajtón a kislány. - Bejöhetek?

Persze, gyere csak be! - felelte mosolyogva Laura.

Idöközben Rosie is átöltözött, de a szája máris maszatos volt a csokoládétól.

Olyan édesen és természetesen festett, hogy Laura legszívesebben magához ölelte volna.

Apa azt mondta, hogy a vacsora tíz perc múlva kész - jelentette, miközben érdeklödve nézte a vendéget. - Az ö ruhái vannak rajtad?

Igen, volt olyan kedves, és kölcsönadta öket. Hogy állnak? A kislány elgondolkodott.

Kicsit nagyok - állapította meg végül. - Neked nincs mit felvenned?

Semmit sem hoztam magammal - felelte Laura. - A fehérnemüt is töled kaptam. Remélem, nem bánod - mutatta az üres zacskókat.

Nem, azok még túl nagyok nekem. - Rosie kuncogni kezdett. - Apa nagynénjétöl Margarettöl kaptam karácsonyra. Már elég öreg, és nem is lát valami jól. - Értem. Mindenesetre köszönöm.

Tényleg jók neked?

Nagyjából... Akkor most lemegyünk? A kislány habozni látszott.

Nem gondoltad meg magad? Nem maradnál mégis itt?

Ó, Rosie... - sóhajtott Laura.

De apának tényleg szüksége lenne valakire - szakította félbe a kislány. - Ma reggel is elaludtunk, és majdnem elkéstem az iskolából.

Azt hiszem, nincs sok értelme erröl beszélnünk...

Miért nem?

Mert.... holnap reggel elmegyek, a papád már mondta.

Nem tetszik itt neked?

De igen. Nagyon szerencsés vagy, hogy a tengerparton laksz.

A legtöbb embernek nem tetszik.

Nekem viszont nagyon. De most már menjünk le! Remélem, a papád nem vár vendégeket ma este - jegyezte meg, miután végignézett magán.

5. FEJEZET

Matt a hullámok morajlására ébredt. Szeretett kitárt ablaknál aludni.

Ahogy kinyitotta a szemét, azonnal eszébe jutott Laura Victor. Már ha tényleg ez a valódi neve... Ha majd elvitte Rosie-t az iskolába, újra megnézi a nö autóját, és úgy tesz, mintha akkor derülne ki, hogy semmi baja. Akkor aztán Laura eltünik az életéböl, és ö nyugodtan dolgozhat tovább.

Persze a dolog azért nem ilyen egyszerü. Rosie ugyanis határozottan megszerette ezt a nöt. Eddig minden jelentkezöt elutasított, akivel csak találkozott, és a legtöbbször ö is egyetértett vele. Laurával azonban egyre jobban összebarátkoztak. A férfi tudta, hogy vendégük egy cseppet sem akarja a kislányt elszédíteni, mégis volt valami a természetében, ami azonnal megfogta Rosie-t.

Ügyesen bánt a gyerekkel, úgy kezelte, mint egy felnöttet. Amikor Matt együtt látta öket, nyomban ráébredt, mennyire hiányzik lányának a nöi társaság.

Azt is be kellett magának vallania, hogy Laura kifejezetten nyugtalanítja, s alig tudta levenni róla a szemét, amikor az ö ruháiban jelent meg a vacsoránál.

Elöször arra gondolt, biztosan nincs rajta melltartó... aztán meg azon kapta magát, hogy azt latolgatja: vajon felvette-e Laura a bugyit, amelyet odakészített neki. Attól a gondolattól, hogy talán nincs is semmi a felsöruha alatt, kellemes, mégis sürgetö bizsergés járta át a testét.

Miután visszavonult a dolgozószobájába, Rosie szinte azonnal utána jött, és nyaggatni kezdte, hogy bírja maradásra Laurát.

Csak pár napra, apa! - könyörgött a kislány. Matt elutasította ugyan a kérést, de azért megfordult a fejében, hogy Laura nemcsak Rosie, hanem az ö számára is igazi kincs lehetne.

Már az is felizgatta, ha a tegnapi napra gondolt. Elképzelte, milyen lenne, ha a lány a csípöjére kulcsolná hosszú lábát, és mellbimbója a böréhez érne. Amikor pedig eljuttatná a csúcsra, Laura a fülébe suttogná, milyen csodás vele ez a szerelmes együttlét...

Ébren vagy, apa? - hallotta hirtelen Rosie hangját.

Egyszerre megbotránkozott magán. Mi a fene ütött belém? - gondolta. Mi van ebben a Laura Victorban, ami ennyire el tudja venni az eszemet? Persze nagyon csinos és vonzó, de azért nem éppen szupermodell. Ráadásul nem is viselkedik kihívóan. Tényleg ennyire hiányzik már egy nö az életemböl?

Gyorsan Rosie felé fordult, és mosolyt eröltetett az arcára.

Szia, kicsim! Miért keltél fel ilyen korán?

Bejöhetek? - kérdezte a kislány az ajtóban. - Szeretnék beszélni veled. Matt összeszorította a száját.

Nagyon titokzatos vagy - jegyezte meg. - Vajon miért támadt olyan érzésem, hogy amit mondani akarsz, nem fog tetszeni nekem?

Ne légy már ilyen, apa! - felelte Rosie, és felmászott az ágyláb felöli végébe. - Lauráról van szó. Tudtad, hogy tanárnö?

Matt nagy sóhajjal ült fel. Laura ezek szerint elárulta a dolgot. Lehet, hogy véletlenül, de az is elöfordulhat, hogy el akart érni vele valamit.

Igen, emlékszem, hogy mondott valami ilyesmit - ismerte el. - Ez minden, amit el akartál mesélni nekem?

Dehogyis - húzta fel a kislány rosszallóan a szemöldökét. - Úgyis tudod, mit szeretnék. - Kis szünetet tartott. - Miért nem kéred meg Laurát, hogy maradjon itt?

Matt nagyot nyelt.

Ezt már megbeszéltük.

De mindenképpen szükséged van egy dadusra, te magad mondtad. Mármint azt, hogy nekem van rá szükségem. Miért nem vigyázhat rám Laura?

Hát idehallgass! - kezdte Matt. - Elöször is egyáltalán nem ismerjük öt. Azt sem tudjuk, hová valósi...

Akkor kérdezd meg töle! - szakította félbe Rosie. - Azt mondta, szerencsés vagyok, hogy a tenger mellett lakhatok. Ő egy városban nött fel.

Mesélt neked még valami mást is?

Igen. Gyerekkorában nem lehetett kutyája. Ez minden. - A kislány kedvetlenül csusszant le az ágyról. - Nagyon szívtelen vagy, apa.

Ugyan már, Rosie! - kapta el Matt a gyerek karját. - Próbálj megérteni! Hogy bízhatnálak rá valakire, akit egyáltalán nem is ismerek?

Azokat a nöket sem ismerted, akik elötte jelentkeztek...

A kislányon látszott, hogy közel áll a síráshoz.

De kicsim, öket az ügynökség küldte - ölelte magához a férfi Rosie-t. - Nem akarok csalódást okozni neked, de...

Akkor ne okozz! Adj esélyt Laurának! Megígérem, hogy nagyon jó leszek.

Nem erröl van szó. - Matt elbizonytalanodott. Igaz, hogy nem tud semmit erröl a nöröl, de az már így is kiderült, hogy nem lehet rossz ember. Becsületesnek és melegszívünek látszik.

Apa, kérlek... - próbálkozott újra a kislány.

Hát jó - válaszolta végül nagy nehezen Matt, remélve, hogy késöbb sem fogja megbánni a döntését. - Megkérjük, maradjon néhány napra próbaképpen...

Hurrá! - ujjongott fel Rosie. - Köszönöm!

De ennél többet nem ígérhetek! - füzte hozzá gyorsan az apja.

Elmondhatom neki? Ha megtudja, hogy te is akarod, biztosan meggondolja magát.

Matt még mindig nem engedte el a gyereket.

Egy pillanat! Mit akar jelenteni az, hogy meggondolja magát? Mit mondott neked?

Nem valami sokat - sóhajtott a kislány. - Elmondtam neki, mennyire szeretném, ha itt maradna. - Megvonta a vállát. - Erre ö azt felelte, hogy lehetetlen.

De én tudom, hogy maradni szeretne. Csak azt hiszi, hogy te nem akarod.

Célzott erre valamivel?

Nem. Csak azt mondta, amit elmeséltem. - Rosie az ajkába harapott. - Most már bemehetek hozzá, és elmondhatom neki?

Matt az éjjeliszekrényén lévö órára pillantott.

Nem, nem! Hiszen még hét óra sincs. A reggelinél majd mindent megbeszélünk.

ígérd meg, hogy nem fogod elriasztani! Ugye elmondod neki, te is azt akarod, hogy maradjon?

Matt már-már bánni kezdte iménti nagylelküségét.

Nyomás mosdani, és jól sikáld meg a fogadat is! Késöbb majd beszélünk erröl.

Igen, apa! - mondta a kislány, és katonás léptekkel kimasírozott a szobából.

Amikor Matt lement a konyhába, már Mrs. Webbet is ott találta. Az ötvenes évei közepén járó asszony azóta dolgozott nála, amióta megvette a házat. A kandallón már ott gözölgött egy kanna kávé. A férfi üdvözölte az asszonyt, majd töltött is magának egy bögrével.

Hallom, talált egy új dadust - jegyezte meg Mrs. Webb kíváncsian nézve rá. - Nem is említette, hogy vár valakit bemutatkozó látogatásra.

Kitöl hallotta? - kérdezte Matt megütközve. Persze gondolhatta volna, hogy Glória Armstrongnak elsö dolga lesz felhívni Mrs. Webbet, a részleteket megtudakolandó. Ezúttal azonban tévedett.

Rosie mesélte - felelte bosszúsan a házvezetönö, miközben kivette a hütöböl a szeletelt sonkát. - Azt is elmondta, hogy az a nö itt töltötte az éjszakát...

Még semmi sem dölt el - mondta Matt kitéröen. - Azért nem említettem magának, mert nem is volt semmiféle bemutatkozó látogatás.

Így már értem - mondta kétkedve az asszony. - Akkor biztosan váratlanul bukkant fel. Kényelmes megoldás.

A férfi kezdte elveszíteni a türelmét.

Ennek semmi köze a kényelemhez. Tényleg nem tudom, hogy felveszem-e.

Honnan érkezett? Az ügynökség küldte?

- Nem. Lerobbant az autója, itt áll az úton, nem messze a házunktól. Nem vette észre?

Mrs. Webb meglepödött.

De igen, tényleg láttam a közelben egy gazdátlan kocsit.

Telefonálni szeretett volna - folytatta Matt. - Amikor aztán megtudta, hogy dadust keresek, azt mondta, érdekli az állás. Egyébként tanárnö.

Valóban?

Igen... Nem tudja, merre van Rosie? Beszélnem kell vele.

Az elöbb fölment az emeletre. - Mrs. Webb szemlátomást elégedett volt a hallottakkal. - Fel akarta ébreszteni azt a nöt. Laurának hívják, ugye?

Matt fogta az újságot, amelyet Mrs. Webb most is kikészített neki, és bevonult vele a könyvtárszobába. Helyet foglalt az íróasztal mögötti karosszékben, ivott egy nagy korty kávét, aztán kibámult az ablakon.

Az ég feltünöen tiszta és felhötlen volt, a nap szikrázóan sütött, sugarai megcsillantak a tenger hullámain. Sirályok úsztak a levegöben, és rikoltozásuk összekeveredett a víz morajával. Igazán szép helyen élek, és nem is lenne a világon semmi problémám, ha... - gondolta a férfi, ám itt el is akadt. Úgy tervezte, beviszi Rosie-t az iskolába, aztán egész nap a könyvén dolgozik. Ehelyett viszont meg kell oldania ezt a fura helyzetet, ami sokkal nehezebbnek ígérkezik, mint ahogy elsö pillantásra látszott.

Keserves arckifejezéssel lapozta fel az újságot, és böngészni kezdte. Vajon miért írnak az újságírók mindig rossz híreket? És az olvasók miért éreznek elégtételt, ha arról tudósítják öket, hogy a gazdagoknak és híreseknek is vannak problémáik?

Hirtelen felfigyelt egy kis képre a negyedik oldalon. A fotó Laurát ábrázolta, csakhogy egészen más névvel: a kép alatti szöveg Victoria Bradburyként, a gazdag vállalkozó, Max Bradbury eltünt feleségeként említette öt.

Victoria... Miss Victor... Matt azonnal rájött az összefüggésre. Most már értette, miért nem akarta elárulni ez a nö, hogy kicsoda valójában. Ő maga csak hallomásból ismerte Max Bradburyt, személyesen még nem találkozott vele.

Homlokát ráncolva olvasta végig a cikket. A rövid tudósítás arról adott hírt, hogy Victoriának két napja nyoma veszett, s a férje meg az édesanyja nagyon aggódnak miatta. Az eltünés estéjén a férj leesett a lépcsön, elvesztette az eszméletét, s bár elötte még segítséget tudott hívni, csak másnap, a kórházból visszatérve vette észre, hogy a feleségének hült helye van.

Hugó Bradbury, Max testvére szerint kizárt, hogy Victoria saját jószántából hagyta volna el a lakást. Azt feltételezik, hogy elrabolták. Max Bradbury gazdag ember, s állítása szerint mindent meg fog tenni azért, hogy visszakapja a feleségét. A londoni rendörség már értesült a történtekröl.

Matt még egyszer megnézte a fotót. Igen, semmi kétség, hogy Laura azonos ezzel a Victoriával, noha a képen ábrázolt asszony rendkívül elegáns és nagyvilági volt. A haját sem copfba fonva, hanem bonyolult kontyba csavarva viselte.

De nagy szemét, kiálló arccsontját és érzéki száját semmiképpen sem lehetett összetéveszteni. A fenébe is, mit akar jelenteni ez az egész?

Matt nagyon dühös lett magára, amiért belekeveredett ebbe a játékba. Igaz, a nö rendkívül sebezhetönek tünt, és neki megesett rajta a szíve. A meséjét persze nem hitte el, mégis úgy érezte, valamiféle felelösséggel tartozik. Most már tudta, hogy ez hiba volt. A nö valószínüleg azóta is nevet rajta...

Vajon mióta élhet együtt Bradburyvel? A férfi legalább ötvennek látszott, minimum húsz évvel idösebbnek, mint a felesége. Lehet, hogy Victoria unatkozott mellette? Vagy be akart valamit bizonyítani? De akkor miért érdeklödött az állás iránt? És miért állította, hogy tanárnö? Egy olyan férfi, mint Max Bradbury, nem vesz el egy egyszerü tanárnöt Nem, több mint valószínü, hogy az asszony az ö köreiböl származik. Hacsak nem valami partin csípte fel...

Kész a reggeli, apa! - hallotta Rosie kiáltását.

Matt tudatában volt, hogy Victoria Bradbury nemcsak öt, hanem a lányát is csúnyán becsapta. Mégis irtózott töle, hogy elmondja Rosie-nak, miért nem maradhat náluk.

Mielött azonban bármilyen döntést hozna, beszélnie kell Laurával... vagyis Victoriával. Ki kell derítenie, miért akarta csöbe húzni öket. Utána még mindig felhívhatja a londoni rendörséget. Igen, kifejezetten jó érzés lesz visszaküldeni ezt a nöt oda, ahová való. Illetve... ez azért így nem egészen volt igaz. Matt arca elkomorult. Gyorsan összehajtogatta az újságot, és becsúsztatta az íróasztal fiókjába.

Jössz már végre, apa? - robbant be Rosie ebben a pillanatban az ajtón. Mrs. Webb üzeni, hogy kész a reggeli.

Khmm... Mondd csak... Laura lejött már?

Az étkezöben van - biccentett a kislány, majd gyorsan hozzátette: -Nem mondtam neki semmit a világon! Én csak...

Meg akartál gyözödni róla, hogy jól aludt-e? - segítette ki Matt a lányát, mire Rosie bólintott.

Mrs. Webb az étkezöben terített a reggelihez, és éppen azt kérdezte Laurától, mi történt a kocsijával, amikor Matt és Rosie betoppant.

Jó reggelt! - köszönt a férfi határozott hangon. Aztán pillantása a nö mellére vándorolt, amely ingerlöén rajzolódott ki a vékony ruha alatt.

Jó reggelt! - felelte Laura megkönnyebbülten.

Mattét nagyon bosszantotta, hogy még a hangja is megbizsergeti az érzékeit.

Újra felvillant elötte a növel kapcsolatos összes erotikus képzete. Istenem, tényleg úgy viselkedem, mint egy sületlen kamasz, gondolta kétségbeesetten, és megpróbált arra koncentrálni, hogy Laura, amint a cikkböl kiderült, mégiscsak férjes asszony.

Jól aludt? - kérdezte végül kínjában. Tudta, hogy Rosie és Mrs. Webb elött nem beszélhet vele arról, kicsoda valójában. Várnia kell, amíg a kislány az iskolában lesz.

Igen, köszönöm - felelte Laura udvariasan.

Maga nem idevalósi, ugye, Miss Victor? - Mrs. Webb egy kukoricapehellyel teli tálat tett Rosie elé. - A kiejtése alapján dél-angliainak mondanám.

Igen, londoni vagyok - mosolyodott el az asszony kényszeredetten. -Köszönöm, csak egy pirítóst kérek - váltott gyorsan témát.

Semmi mást?

Minden itt van, amire szükségünk lehet. Ha valami hiányzik, Mrs. Webb, majd szólunk - felelte Matt a vendégük helyett.

Ahogy óhajtja. Nem kér esetleg egy omlettet, Miss Victor?

Nem, köszönöm. Elég a pirítós is.

A házvezetönö leforrázva távozott, de azért az ajtóból még szigorúan visszaszólt: - Ne felejtse el, hogy Rosie-nak húsz perc múlva indulnia kell az iskolába.

Megsértödött, mert apa nem kérte meg, hogy üljön le közénk, és itt igya meg a kávéját - suttogta kuncogva Rosie, amikor az ajtó becsukódott az asszony mögött. - Máskor mindig együtt reggelizünk.

Ó... - pillantott Laura a férfira.

Matt felsóhajtott, s közben arra gondolt, bárcsak Rosie ne lenne ilyen közlékeny.

Igen, és ilyenkor elmeséli az összes falusi pletykát - mondta, majd odakínálta a nönek a kenyeres kosarat. - Parancsoljon!

Köszönöm. - Laura kivett egy pirítóst, vékonyan megvajazta, de aztán bele sem harapott.

Megint elment az étvágya, mert azt hiszi, rájöttem, kicsoda valójában, gondolta a férfi.

Ugye nem muszáj ma továbbutaznod, Laura? - kérdezte Rosie, finoman megbökve apja lábát az asztal alatt. Matt meglehetösen szigorúan nézett rá, de a kislány zavartalanul folytatta: - Nyugodtan itt maradhatsz még egy-két napig.

Nem, nem lehet - vágta rá gyorsan a nö.

Matt szerette volna minden további nélkül tudomásul venni az elhangzottakat, de amikor meglátta Rosie várakozó arckifejezését, kelletlenül megszólalt: - Maradjon csak, legalább holnapig.

Így legalább lesz esélye megmagyarázni, miért hazudott, gondolta. Szinte tapinthatóan érezte a nö bizonytalanságát, és megint csak be kellett látnia, hogy sajnálja.

6. FEJEZET

Miután Matt és Rosie elindult az iskolába, Laura felment a szobájába, mert nem akarta, hogy Mrs. Webb továbbra is kérdezösködjön. Kellemesen meglepödött, amikor észrevette, hogy az ágyát bevetették. A házvezetönö nyilván azalatt volt fent, amíg ök reggeliztek. Biztosan feltünt neki, hogy nincs csomagja. Vajon mit gondolhat róla?

Becsukta maga után az ajtót, és nekitámaszkodott. Még most sem tudta pontosan, miért is hagyta rábeszélni magát, hogy még egy napot maradjon. Talán az lenne a legszerencsésebb, ha felhívná a kölcsönzöt, és megkérné öket, adjanak neki egy másik autót.

Nem, ez mégsem igazán jó megoldás, jutott az eszébe. Eddig csak azt tudják róla, hogy elhagyta a londoni lakást. Szándékosan nem a saját kocsiját használta, hiszen a rendszám alapján könnyen megtalálhatják. Elöbb-utóbb persze a kölcsönzön keresztül is eljutnak hozzá, addig azonban van elég ideje, hogy visszavigye az autót, és kitaláljon valamit.

A legnagyobb gond persze az, hogy nincs pénze. A kölcsönzést a hitelkártyájával fizette, így aztán akárhol használná is fel még egyszer, azonnal rájönnének, hol tartózkodik.

Ha Matt Setonnak dolgozna, megoldódhatna ez a problémája is. De ahhoz, hogy a férfi alkalmazza, meg kellene adnia a személyes adatait. Ezt pedig nem akarta. Természetesen a diplomáját sem hozta magával.

Mégiscsak az lenne a legokosabb, ha eltünne, amilyen gyorsan csak tud, mielött még elárulja magát valamivel, vagy túlságosan is kötödni kezd Matthez. Az este már egészen elengedte magát, és kifejezetten élvezte a férfi társaságát. Avagy azért is szégyellnie kellene magát, amiért évek óta elöször önmaga lehetett, és nem kellett rettegnie a büntetéstöl?

Max biztosan rém dühös lett volna a viselkedése miatt, ráadásul örülten féltékeny is. Ő minden ártalmatlan apróságból azonnal drámát csinált.

De tényleg olyan ártatlan, mint amilyennek hiszi magát? Vagy Maxnek van igaza, és szeret flörtölni a férfiakkal? Be kellett vallania magának, hogy Matt az elsö perctöl fogva nagy hatással volt rá. Minden problémája és félelme ellenére is észrevette, milyen jóképü. Egészen más, mint Max...

Arról ugyan fogalma sem volt, mitöl olyan biztos ebben, hiszen sohasem volt valami jó emberismerö. Különben nem ment volna férjhez Max Bradburyhez.

Azért bízott meg benne, mert sokkal idösebb volt nála. Arra csak késöbb jött rá, hogy a férfi nem szeretni akarja öt, csak birtokolni. Pokollá tette az életét, és még most is pokollá teszi!

Összerázkódott. Hogy lehet az, hogy Matt Setonon jár az esze, amikor a férje a hullakamrában fekszik? Matt egész biztosan a lánya közelébe sem engedné, ha megtudná róla az igazságot!

Nincs mese, el kell tünnie innen, még mielött a férfi visszajön. Nem szép dolog, hogy belekeveri öt a zürös életébe. Ha a rendörség megtudja, hogy néhány napig nála lakott, még bünsegédlettel is meggyanúsíthatják... De hát nem tudja, ki vagyok, gyözködte magát tovább. Igaz, nemsokára meg fogja tudni, mert Max halála nyilván nagy feltünést kelt.

Az ablakhoz ment, és a tengert kezdte nézni. Gyönyörü volt ez a mai reggel!

Szeretett volna újra a parton lenni, megfeledkezni minden bajáról, érezni a napsugarakat a börén és a szellöt a hajában... Hirtelen elhatározással kilépett a vendégszobából, lábujjhegyen lement a lépcsön, és kiosont a házból anélkül, hogy Mrs. Webb-bel találkozott volna.

Nagyon élvezte a szokatlan szabadságot. A parton könnyü szellö fújdogált, a levegö meleg volt, és sós illatú. Már legalább fél kilométert gyalogolt a vízben, amikor kiáltást hallott maga mögött. Rögtön tudta, hogy Matt Seton az. Mint egy börtönör! Miért nem hagyja nyugodtan sétálgatni egy kicsit? Amikor azonban megfordult, igazán megijedt.

A vízszint rendkívül gyorsan emelkedett, közte meg a part közt egyre magasabb hullámok csapkodtak. Matt pedig még legalább húsz méterre járt. Úgy érezte, mindjárt pánikba esik, hiszen nem volt valami jó úszó.

Ne mozduljon! - kiáltotta a férfi. - Mindjárt ott leszek!

Szólnom kellett volna Mrs. Webbnek, hogy hová megyek, igaz? - kérdezte bocsánatkéröen, amikor Matt végre a közelébe ért. - Sajnálom. Csak sétálni akartam egy kicsit, és nem gondoltam, hogy...

A férfi rezignáltan felsóhajtott.

Elöbb menjünk vissza, aztán majd megbeszéljük, miért viselkedett ilyen könnyelmüen. Hagyja, hadd vigyem egy darabig! Fölösleges, hogy mindketten csuromvizesek legyünk.

Ó, erre igazán nincs szükség - tiltakozott Laura.

Matt azonban rá sem hederített, hanem a karjába kapta. Amikor véletlenül megszorította a csípöjét, a lány élesen felkiáltott.

Fájdalmat okoztam? - kérdezte a férfi csodálkozva.

Nem - felelte gyorsan Laura, nehogy a másik gyanút fogjon. - Csak meglepödtem. Igazán meg tudtam volna tenni a saját lábamon is ezt a rövid utat.

Akkor kapaszkodjon belém erösen! - szólt rá Matt válasz helyett.

Laura minden további szó nélkül átölelte a nyakát. Rájött, hogy feltétel nélkül megbízik a férfiban, s amióta Matt a karjában tartja, meg is feledkezett a tengerröl.

De hiszen ez örültség, figyelmeztette magát, lekapva pillantását a férfi borostás álláról. Matt meleg lehelete azonban továbbra is a halántékát csiklandozta...

Nem, még ahhoz sincs joga, hogy elképzelje, milyen lenne a karjában feküdni, milyen lenne, ha Matt az ö testét simogatná! És ha a férfi fejében is megfordultak már ezek a dolgok?

Gyorsan hagyd abba! - figyelmeztette magát, és vett egy mély lélegzetet. Eddig sohasem szokott ö ilyesmiröl képzelödni, mint ahogy nem is tartotta magát érzékinek vagy szexre éhesnek. Max volt az elsö és egyetlen férfi, akivel együtt hált...

Az emlékezés úgy hatott rá, mint a hideg zuhany. Remegni kezdett.

Mégis átázott a ruhája? - kérdezte aggodalmasan Matt.

Nem - felelte a lány túlságosan is hevesen. A férfi gúnyosan felhúzta a szemöldökét.

Mindjárt kijutunk. Figyelmeztetnem kellett volna. A dagály ezen a partszakaszon fokozott mértékben veszélyes.

Laura megrázta a fejét.

Nem a maga hibája volt. Most már nyugodtan letehet.

Lehet, hogy nem is akarom - közölte vele a férfi, s amikor meglátta a nö döbbent arcát, még rátett egy lapáttal. - Azt hiszem, komolyan el kell beszélgetnünk egymással, Mrs. Bradbury, nem gondolja?

Laura alig kapott levegöt.

Honnan tudja, ki vagyok?
Matt habozott egy kicsit, aztán mégis leállította öt a földre.

Hogy honnan? Láttam a fényképét az újságban. De elöször is le kell vennem a vizes ruhámat. Aztán beszélgetünk.

Az asszony úgy érezte, mindenképpen meg kell védenie magát. Nagyot nyelt.

Baleset volt - motyogta. - Nem az én hibámból történt. Nem akartam...

Becsapni? - kérdezte a férfi gúnyosan. - Mint mondtam, szeretnék átöltözni. Meglehetösen hideg volt ez a víz.

A nö pillantása a nedves farmerra esett, és rögtön észrevette, hogy a férfi izgalmi állapotba került. Matt elkapta a pillantását.

Nem akartam zavarba hozni, Mrs. Bradbury - jegyezte meg közömbösen.

Nem hozott zavarba - felelte Laura, és pirulva lekapta tekintetét a nadrágról. - Másszak föl a sziklákon maga elött?

Igen, biztos, ami biztos. Egyébként a házvezetönöm megvizsgálja majd a csípöjét. Észrevettem, hogy fájt, amikor hozzáértem. Mrs. Webb ápolónö volt, mielött férjhez ment.

Ez nem a legjobb idöpont az ellenkezésre, gondolta Laura. Nagyon remélte, hogy Matt nem akar majd parancsolgatni neki, miután kiderítette, hogy kicsoda.

Természetesen szó sem lehet arról, hogy Mrs. Webb vagy bárki más megvizsgálja öt!

A sziklamászás mindazonáltal sokkal nehezebbnek tünt neki ma, mint tegnap.

Közben végig azon járt az esze, vajon mit akar tenni a férfi. Vajon már értesítette is a rendörséget? Vagy elöbb meg akarja hallgatni az ö változatát is?

Vegye le azonnal azokat a vizes ruhákat, különben tüdögyulladást kap! - szólt rá Mattre a házvezetönö, amikor beléptek a házba. Aztán Laurához fordult. - Szólnia kellett volna, hová készül - mondta egyszerüen. -Figyelmeztettem volna, hogy nagyon veszélyes.

Igen, most már tudom - felelte Laura kissé vacogva.

Hagyja csak, majdnem sokkot kapott - csitította a férfi Mrs. Webbet. -Nem annyira vészes, hogy átázott a ruhám, elvégre június van, nem november. Negyedóra múlva itt vagyok - biccentett aztán oda Laurának.

A lány megvárta, amíg Matt lépéseinek hangja elhalkul, majd maga is elindult a konyhaajtó felé.

A szobámban leszek, ha keresne - mondta a házvezetönönek.

Miért nem marad itt? - mérgelödött még mindig Mrs. Webb. - Talán nem vagyok elég jó magának?

Ugyan! - sóhajtott Laura. - Egyáltalán nem erröl van szó.

Mrs. Webb távolságtartóan mustrálgatta.

Matt azt mondta, hogy holnap reggelig marad. Régóta ismerik talán egymást?

Nem, csak tegnap óta - rázta meg a lány a fejét. - Azt hittem, tudja.

Igen, mintha Matt említette volna... - felelte Mrs. Webb bizonytalan hangon. - Csak hát ahhoz képest, hogy egy napja ismerik egymást, meglehetösen aggódik magáért...

Pedig tényleg ez az igazság - erösítette meg Laura, azt kívánva,
bárcsak a házigazdával együtt hagyta volna el a konyhát.

A házvezetönö megvonta a vállát, és figyelmét újra az ebédnek szentelte.

Laura kihasználta az alkalmat, és gyorsan felment a szobájába. Érdekes, hogy ez a vendégszoba milyen hamar a menedékévé vált. Sokkal jobban érezte magát ebben a világos, barátságos helyiségben, mint abban, amelyet Maxszel kellett otthon megosztania.

A férje lakása London egyik legfelkapottabb részén épült, a fényüzö berendezés elképesztöen sok pénzröl árulkodott. De valahogy mégis személytelen és hüvös maradt az egész. Laura legalábbis ugyanúgy viszolygott töle, mint attól az életmódtól, amelyet Max mellett kellett volna megszoknia. Utálta a férje Rolex óráját, Armani öltönyét és Bentley márkájú autóját is - talán éppen azért, mert a jelek szerint Max szemében ö sem jelentett többet, mint azok a drága élvezeti cikkek, amelyekkel körülvette magát. Az órájával, az öltönyével és a kocsijával mindenesetre sokkal jobban bánt, mint a feleségével...

Ismét belehasított csípöjébe a fájdalom. Lehet, hogy újra felszakadt a seb?

Nem ez lenne az elsö alkalom. Sajnos, most nem tud ruhát váltani, és ha Matt észreveszi a vérfoltot, ki tudja, mit fog csinálni...

Felhúzta a szoknyáját, és látta, hogy a böre, bizony, felhorzsolódott, és a seb valóban vérezni kezdett. Mit tegyen? Kötszer nem volt nála, de talán talál ragtapaszt vagy valami hasonlót.

Laura! - hallotta váratlanul Matt hangját.

Így semmiképpen sem mutatkozhatok elötte, gondolta pánikba esve a lány.

Nem akarta, hogy a férfi megtudja, hogy bánt vele Max. Beszaladt hát a fürdöszobába, és nekitámaszkodott az ajtónak.

Mit akar?

Bejöhetek?

Miért? Nincs szükségem segítségre.

Nem is segíteni akarok. Hoztam magának valamit.

Akkor tegye le az ágyra! Mindjárt kész leszek.

Mit csinál? - kérdezte néhány másodpercnyi hallgatás után Matt. -Minden rendben van a csípöjével?

Laura remegni kezdett.

Igen - felelte. - Egyébként maga szerint mit szokott csinálni az ember egy fürdöszobában?

Be akarta csukni a szekrény ajtaját, de szerencsétlenségére levert egy tubus hajzselét, amely nagy puffanással beleesett a mosdókagylóba.

Mi az ördög történik itt? - tépte fel Matt az ajtót. - Te jó ég, ezt én csináltam? - meredt az asszony vérzö csípöjére.

Ugyan, dehogy. - Laura gyorsan leengedte a szoknyáját. - Még akkor estem el, mielött eljöttem volna otthonról.

Ezek szerint maguknál állandóan elesik valaki...

Mire céloz ezzel? - kérdezte a nö idegesen.

A férje is elesett a lépcsön - felelte nyugodt hangon a férfi. - Micsoda véletlen!

Magának fogalma sincs arról, hogy mi történt!

Ebben igaza van - bólintott Matt. - De szívesen meghallgatom, ha elmeséli. Nem akarok elhamarkodott következtetéseket levonni az ügyböl, de egy sima elesés nem szokott ilyen következménnyel járni...

Baleset történt, nem szándékosan csináltam. Higgye el, ez az igazság.
A férfi összevonta a szemöldökét.

Én nem teszek magának szemrehányást. De feltételezem, hogy ennek az elesésnek van némi köze a szökéséhez is.

Ahogy mondja - hagyta rá Laura fáradtan. - És most mit szándékozik tenni? Kihívja a rendörséget?

Tessék? - nézett rá értetlenül a házigazda. - Úgy csinál, mintha legalábbis bünözö lenne...

De az elöbb azt mondta, tudja, hogy Max... leesett a lépcsöröl.

Az asszonynak olyan halk volt a hangja, hogy Matt alig értette a szavát.

És?

Az újság nem írta meg, hogy mi történt vele? Hogy... meghalt?

Miböl gondolja, hogy meghalt? - A férfi megcsóválta a fejét. - Még a mentöket is kihívta, mielött elveszítette volna az eszméletét. Az éjszakát a kórházban töltötte, tegnap reggel aztán saját felelösségére hazaengedték. Akkor vette észre, hogy maga eltünt. Most attól fél, hogy elrabolták.

Laura holtsápadt lett.

Ez... nem igaz - nyögte ki végül.

Miért hazudnék magának? - kérdezte Matt. Fogalma sem volt róla, miért rázta meg annyira az asszonyt ez a hír. - Laura...

Max Victoriának szokott hívni - mondta a nö elhaló hangon, aztán összeesett.

Ez már a második alkalom, hogy elájul itt nekem, morgott magában a férfi, majd felnyalábolta, és az ágyra fektette. Talán az okozza ezeket az eszméletvesztéseket, hogy az utóbbi huszonnégy órában szinte semmit sem evett... Meg az, hogy nyilvánvalóan nagyon fél valamitöl. De vajon mitöl?

Töprengve nézte a mozdulatlan nöt. Szerette volna azt hinni, hogy azért menekült el otthonról, mert unta már a fényüzést, és meg akarta leckéztetni a férjét.

Ez azonban sehogy sem illett a képbe.

Hirtelen elhatározással felhajtotta az asszony szoknyáját. A csípöje rémesen nézett ki. Aztán, hogy közelebbröl is szemügyre vehesse a sebet, megemelte kicsit a testét. Laura ebben a pillanatban magához tért. Tett egy tiltakozó mozdulatot, de Matt nem törödött vele. Annyira megdöbbentette az, amit látott, hogy hangtalanul lerogyott az ágyra, a nö mellé.

Laura testét számtalan folt és seb borította. A férfi számára egyértelmüvé vált, hogy rendszeresen bántalmazták. Legszívesebben megfojtotta volna a gazembert, aki ezt tette vele, és erösen le kellett hunynia a szemét, hogy uralkodni tudjon a benne dúló elszörnyedésen és haragon.

A férje tette? - kérdezte, miután valamennyire lecsillapodott. Laura vállat vont.

Fontos ez? Szeretnék felkelni.

A csípöjén lévö sebet minél hamarabb meg kell mutatnia egy orvosnak!

Nincs szükségem semmiféle orvosra - felelte az asszony idegesen.

Jó, akkor hozom a kötszeres dobozt. Ha nem enged orvost hívni, nekem kell ellátnom a sebét.

Magam is be tudom ragasztani - tiltakozott Laura.

Az lehet, elvégre hozzá van szokva. - jegyezte meg Matt sokatmondóan. De szeretnék meggyözödni róla, hogy nem fertözödött el.

Csak vérzik egy kicsit, ez minden.

Igen, azt látom!

Matt már alig tudta türtöztetni magát, Laura pedig csak most ébredt rá, hogy ott fekszik elötte derékig felhúzott szoknyával.

Mr. Seton...

Kérem, ne hívjon így - vágott közbe a férfi. - Fölösleges úgy tennünk, mintha ismeretlenek lennénk, mert ez így már sehogy sem igaz. És ezt maga is éppen olyan jól tudja, mint én. Akár tetszik, akár nem, felelösséggel tartozom maga iránt.

Úgy bánik velem, mint egy gyerekkel...

Akkor fogadjon szót, Laura!

Nem akar inkább Victoriának hívni? - nézett a szemébe a nö. - Azt hiszem, az elöbb megint elájultam...

Matt bólintott.

Ahogy mondja. Várjon egy kicsit, mindjárt visszajövök.

Ugye jól hallottam, hogy azt mondta, Max nem halt meg?

Igen - habozott a férfi. - Miért kellett volna meghalnia?

Olyan mozdulatlanul feküdt ott a lépcsön - suttogta az asszony. - Nem éreztem a pulzusát, és biztos voltam benne, hogy... - Összeszorította a száját. Tombolni fog, ha megtudja, mit tettem!

Mattét megint elfogta a düh, de igyekezett uralkodni magán.

Hozom az elsösegélydobozt. Addig pihenjen egy kicsit!

Kisietett a szobából, és majdnem beleütközött Mrs. Webb-be, aki éppen felfelé igyekezett a lépcsön.

Történt valami? Segíthetek? - kérdezte aggodalmas arccal.

Nem, köszönöm - válaszolta Matt. Csak most vette észre, hogy a vendégszoba ajtaját nem csukta be rendesen. - Keresek Miss Victornak valami ragtapaszt...

Ugye az egyik szikla sebesítette meg? - húzta fel a házvezetönö a szemöldökét. - Gondoltam is, hogy az a magas sarkú cipö nem alkalmas a sétára.

Igen, igaza volt - hagyta rá a férfi türelmetlenül. - Most viszont bocsásson meg...

Ma szokatlanul kimérten viselkedik velem - jegyezte meg Mrs. Webb sértödötten. - De Rosie úgyis elmeséli majd, mi folyik itt - tette hozzá, azzal megfordult, és faképnél hagyta a házigazdát.

Matt igyekezett némi nyugalmat eröltetni magára, mielött visszaért volna Laura hálószobájába.

Nyilván minden szót hallott - mondta, amikor becsukta maga mögött az ajtót. - Mrs. Webb szeret mindenröl tudni, ami ebben a házban történik.

Igen... Elöbb-utóbb ö is rájön majd, ki vagyok.
A férfi vállat vont.

Ezzel majd akkor foglalkozunk, ha eljön az ideje. - Leült az asszony mellé, és kivette a dobozból a kötszereket. - A, itt van a sebkenöcs is!

Igazán felesleges, hogy segítsen - próbálkozott újra Laura.

Inkább azt árulja el, miért gondolta, hogy a férje meghalt. Megpróbálta talán megölni?

Nem! - kiáltott fel a nö kétségbeesetten. Matt látta rajta, hogy igazat mond. - Sosem tennék ilyet. Max leesett a lépcsön, és én ki akartam tapintani a pulzusát, de nem éreztem. - Vett egy mély lélegzetet. - És nem ö hívta ki a mentöket, hanem én.

Miért nem várta meg, amíg megérkeznek? - nyomta vissza Matt gyengéden a párnára, hogy bekötözhesse a sebét. - Nem értem, miért futott el.

Laura szárazon felnevetett.

Aki nem ismeri a helyzetemet, az nem is értheti. Pánikba estem, arra gondoltam, úgysem hinne nekem senki.

Én azonban hiszek. Miután láttam, mit tett magával a férje, el tudom képzelni, mennyire félt töle. Istenem, Laura, miért maradt egyáltalán mellette?

Ha találkozott volna Maxszel, meg lenne róla gyözödve, hogy kedves és szórakoztató. Hugó meg az anyám is ezt hiszi.

Ki az a Hugó?

Max öccse. De ö teljesen ártalmatlan.

Mégsem akadályozta meg, hogy a bátyja megverje - jegyezte meg a férfi epésen.

Laura felsóhajtott.

Már mondtam, hogy erröl senki sem tudott. Hugó javíthatatlan romantikus, azt hiszi, hogy Max és én eszményi házasságban élünk.

Matt a fejét csóválta.

És mit szólt mindehhez az apja? Hagyta, hogy agyba-föbe verjék a lányát?

Az apám már nem él, anyám pedig úgysem hitt volna nekem. Maxnek köszönheti, hogy olyan jól megy a sora. - Nem is nézett a férfira, úgy kérdezte: Készen van?

Nem, még nem - felelte Matt magából kikelve. - Az ördögbe is, Laura, manapság már egyetlen nöt sem lehet arra kényszeríteni, hogy elviselje az efféle bánásmódot! Miért nem vált el?

Az asszony megmerevedett.

Maga ezt nem értheti - mondta kurtán, miközben a férfi a csípöjére nyomta a ragtapaszt. - Köszönöm, hogy segített. De ez még nem jogosítja fel arra, hogy tanácsokat osztogasson nekem. Tudom, hogy mit teszek, és azt is, hogy mit kell tennem. Válásra nem is gondolhatok...

És ugyan miért nem? - tudakolta Matt.

Nem maradhatok itt tovább - mondta Laura, figyelmen kívül hagyva a kérdést. - Vissza kell mennem. .

Az lehetetlen! - kiáltotta a férfi. Nem mehet vissza egy olyan férfihoz, aki se nem tiszteli, se nem szereti. Max Bradbury már biztosan ki is talált valami válogatott büntetést, amiért a felesége ilyen kellemetlen helyzetbe hozta a sajtó elött, tette magában hozzá, miközben pillantása a nö lapos hasáról az alig tenyérnyi méretü csipkebugyira esett.

Kívánom ezt a nöt, ismerte be. Laura persze valószínüleg nem hinne nekem, és szinte biztos, hogy visszataszítónak tartana minden közeledési kísérletet, gondolta, de a keze - mintegy önállósítva magát - mégiscsak megpihent kicsit az asszony hasán.

Laura is észrevette, hogy megváltozott köztük valami.

Kérem... - suttogta, miközben megpróbált felülni, de a szemében nem volt sem félelem, sem pedig utálat.

Maga... nagyon tetszik nekem - mondta a férfi rekedten.

Laura felnyögött.

Ó, Matt... - suttogta elfúló hangon.

A férfi már nem tudta visszafogni magát. Lehajolt, és lágyan megcsókolta az asszony sebes csípöjét. Laura beleremegett, és ökölbe szorította a kezét. Matt nagyon szerette volna, ha ö is megérinti, de semmi ilyesmi nem történt. Viszont egyetlen mozdulattal sem védekezett a gyengédsége ellen...

Mattét egészen elborította a vágy. Szerette volna bejárni ennek a puha, bársonyos börnek minden aprócska részletét. Képtelen volt megállj parancsolni magának, pedig tudta, hogy helytelenül viselkedik. Nyelvével körbesimogatta az asszony köldökét, majd a hasát kezdte csókolgatni. Aztán óvatosan kigombolta a ruháját, és hosszan gyönyörködött az átlátszó csipke alatt megbúvó, formás mellekben. Még a lélegzetét is visszatartotta. Laura mellbimbói lassan megkeményedtek, és szinte mágnesként vonzották Matt kezét...

Olyan erösen kívánta az asszonyt, hogy ezt tovább már lehetetlen volt titkolni.

Felemelte a fejét, és belenézett Laura szemébe. Mindenre számított: dühre, megrökönyödésre, tiltakozásra, de arra nem, hogy a csókjai neki is jólesnek. Hitetlenkedve ráncolta össze a homlokát.

Megengedi, hogy felkeljek? - kérdezte az asszony, és hirtelen megint
hüvösen távolságtartó lett. - Vagy elöbb fizetnem kell a segítségéért? Max szerint minden férfi igényt tart erre.

Matt hátrahökölt. Hogy is képzelhette, hogy Laura kedveli öt? Egyszerüen hagyta, hogy elhalmozza gyengédséggel, ez minden. Ez a nö férjnél van! Mit akar töle?

Sajnálom - folytatta Laura, mintha megbánta volna az iménti, kemény szavakat. - Nem úgy értettem - tette le a lábát a padlóra.

Valóban? - kérdezte Matt dühösen, amiért ilyen lehetetlen helyzetbe került.

Felállt, és zsebre vágta a kezét. - Akkor jó. Nem szeretném, ha azt gondolná, hogy el akartam csábítani.

Nem gondolom - felelte az asszony, majd ö is felállt. - Nézze, Matt, én tudom, hogy jót akar, de...

Legyen kedves, kíméljen meg a prédikációtól! - szakította félbe a férfi. Kellemetlen helyzetbe hoztam, ahogy magamat is. Kérem, bocsásson meg! Hátrált egy lépést. - Most magára hagyom. Majd szóljon, ha döntött.

Matt! - ragadta meg Laura a karját. - Ne haragudjon...

A férfi nagy levegöt vett.

Ugyan, hova gondol - felelte sóhajtva, majd hirtelen eszébe jutott, hogy tulajdonképpen miért is jött be az asszony szobájába. - Vettem magának néhány dolgot Ellsmoorban. - A karosszékre mutatott. - Hátha át akar öltözni, mielött elmegy...

Laura oda sem pillantott a kikészített ruhadarabokra.

Szóval ezt akarja? - kérdezte szorongva.

Maga akarja, nem én. - Matt a legszívesebben már könyörgött volna neki, hogy maradjon.

Mert ez a helyes - felelte az asszony. - Ha maradnék, bajba sodorhatnám.

Úgy nézek ki, mint aki megijed egy kis nehézségtöl? Döntsön csak a maga érdekei szerint! Én egy szóval sem küldöm el innen.

Ez azt jelenti, hogy maradhatok holnapig? - pislogott Laura.

Ameddig csak akar - válaszolta a férfi rekedten, majd megfogta a nö kezét, a szájához emelte, és leheletfinoman megcsókolta. - Nagyon nem tetszik nekem, amit tervez. De itt, nálam, biztonságban van, ezt megígérhetem.

Ó, Matt! - simogatta meg Laura szabad kezével a férfi arcát. - Nem is tudom, hogy köszönjem meg!

Nem kell megköszönnie.
Az asszony lábujjhegyre állt, és a száját váratlanul Mattére tapasztotta.

Szeretnék itt maradni néhány napig, ha nincs ellene kifogása - mondta, miután visszahúzódott. - De tudatnom kell Maxszel, hogy jól vagyok.

Remélem, nem akarja újra kiszolgáltatni magát ennek a vadállatnak. -A férfi hangjában aggodalom csengett. - Rendben van, írjon neki egy rövid üzenetet.

Én majd gondoskodom róla, hogy megkapja, de az ne derüljön ki, hogy maga hol van.

Laura szeme elkerekedett.

Hogy tudja ezt megoldani?

- Ez legyen az én gondom - válaszolta Matt. - Ne aggódjon, nem keverem bajba. Tudom, mennyire ki van szolgáltatva a férjének... - Az ajtóhoz lépett. Próbálja fel azokat a ruhákat! Én addig beszélek Mrs. Webb-bel. Higgye el, megbízhatunk benne!

Matt még sokáig tépelödött azon, vajon nem követett-e el helyrehozhatatlan hibát azzal, hogy beleavatkozott Laura életébe. Mindenesetre meg kell tudnia mindent, amit csak lehet. Nem szeretett volna igazságtalan lenni a nö férjével. Ez azonban rendkívül valószínütlennek tünt. Amiképpen az is, hogy be tudja-e majd fejezni a regényét ebben a zürzavarban...

7. FEJEZET

Laura egész délelött a szobájában maradt. Az ablaknál üldögélt, és megpróbálta tisztázni magában az új helyzetet. Nem kell félnie, Max nem halt meg, ráadásul azt hiszi, hogy nem is szökött meg, hanem elrabolták.

Elbüvölten nézte a sziklákat és a tengert, amelynek hullámain ezüstösen meg-megcsillant a napsugár. Szinte hihetetlen, hogy itt van, sok száz mérföldnyire Londontól! Max halálát sohasem kívánta, azt viszont igen, hogy legyen belátó, és hallgassa meg, amit mondani szeretne neki. Minden normális férfi beleegyezne a válásba, semmint hogy egy rosszul müködö házasságban éljen. Hamarosan rá kellett jönnie azonban, hogy Max nem igazán nevezhetö normálisnak.

Ellentmondani például egyszerüen nem lehetett neki, különösen akkor nem, ha ivott. Ilyenkor állandóan szidalmazta és bántotta öt, amikor pedig kijózanodott, úgy tett, mintha mindent megbánt volna. Eleinte az asszony is elhitte, hogy komolyan gondolja, és csak az alkoholt okolta Max dühkitöréseiért.

Egy napon azonban minden megváltozott. Véletlenül a keresztnevén szólította a portást, Max pedig erre tombolni kezdett. Ökölbe szorított kézzel olyan erövel vágta gyomorszájon a feleségét, hogy az alig kapott levegöt fájdalmában.

Ezek után kiviharzott a lakásból, majd amikor néhány óra múlva visszatért, bocsánatot kért töle, és azzal magyarázta a tettét, hogy túl sok stressz érte az irodában. Beismerte, hogy féltékeny minden férfira, akivel az asszony csak szóba áll. Végül megígérte, hogy ilyesmi soha többé nem fog elöfordulni, és elhalmozta öt drága ajándékokkal. Laura akkor még elhitte, hogy így lesz, de az eset aztán többször is megismétlödött.

Max ügyesen bemagyarázta neki, hogy egyedül ö az oka dühkitöréseinek. Az asszony kétségbeesetten igyekezett megmenteni a házasságát, már csak az édesanyja kedvéért is, és számtalanszor megbocsátotta az öt ért sérelmeket. Bízott benne, hogy a férje igenis meg tud még változni.

Max azonban egyre kiszámíthatatlanabb és durvább lett. Kijelentette, hogy sosem fogja öt elengedni maga mellöl, söt nemegyszer célzott arra is, hogy ha el akarná hagyni, azt az anyja is megbánná...

Laura végre nagy nehezen elhessegette ezeket a szörnyü emlékeket. Felállt, odament a karosszékhez, hogy megnézze a farmert, a pólót, a fehérnemüket és a sportcipöt, amelyeket Matt vásárolt neki egy szupermarketben.

Hirtelen könnyek szöktek a szemébe. Igen, Matt igazán nagyon kedves hozzá.

Tulajdonképpen meg is könnyebbült kicsit, hogy a férfi megtudta, mit tett vele Max. Jó volt erröl olyasvalakivel beszélni, akiröl tudta, hogy nem ítéli el. Nem mesélte el ugyan részletesen, mi mindenen ment keresztül, Matt mégis megértette, miröl van szó.

Max persze sosem fogja megbocsátani neki, hogy otthagyta. Elöbb vagy utóbb, pedig muszáj lesz visszamennie hozzá...

Bevitte a farmert meg a pólót a fürdöszobába, és levetette végre a ruhát, melyet arra a koktélpartira vásárolt, ahová a menekülése estéjén voltak hivatalosak.

És éppen ez adott okot Maxnek az újabb veszekedésre.

Nem tetszett neki a ruha, mert kivételesen nem ö választotta ki. Azt üvöltötte, hogy kihívó és közönséges, ilyet csak a prostituáltak hordanak. Ha nem esik le a lépcsön, biztosan az lett volna a vége, hogy egyszerüen leszaggatja róla.

A farmer, amelyet Matt vásárolt neki, kissé szüknek bizonyult ugyan, de azért nem annyira, hogy ne tudta volna felvenni. A sportcipö tökéletesen illett a lábára, a póló viszont túl rövid volt, kilátszott belöle a hasa, és ez meglehetösen zavarta. De aztán arra gondolt, hogy Max úgysem látja, így aztán azt vesz fel, amit csak akar. Máris sokkal jobban érezte magát, és vidáman ment le a földszintre.

Mrs. Webb éppen az étkezöben terített. Laura bizonytalanul állt meg a küszöbön, mert nem szerette volna, ha az asszony újra kivallatja. Mrs. Webb azonban már észrevette öt, és azonnal fel is vonta a szemöldökét.

Milyen jól néz ki! - mondta elismeröen. - Mattnek igazán jó ízlése van. Laura elmosolyodott.

Ő most mit csinál?

Bent kotlik a dolgozószobájában. Azt üzeni, hogy egyen csak nélküle. Muszáj dolgoznia valamennyit a regényén, háromkor pedig Rosie-ért kell mennie.

Nem is tudtam, hogy újabb könyvet ír - mondta Laura. - Elnézést kell kérnem töle, amiért annyi idejét elraboltam.

Egyetlen szóval sem panaszkodott emiatt. Szerintem nagyon boldog, hogy maga itt van. Amióta Hester elment, be kellett érnie Rosie és az én társaságommal...

Laurának eszébe jutott, hogy Rosie is említette ezt a nevet.

Ki az a Hester?

Rosie volt dadája. Matt-tel együtt érkezett, amikor megvette ezt a házat. De nemrég nyugdíjba ment, és felmondott. - A házvezetönö az ajtóhoz lépett. - Üljön csak le, mindjárt hozom az ételt.

Laura legszívesebben a konyhában ebédelt volna, de mivel nem tudta, hogy Matt mennyit árult el róla az asszonynak, jobbnak látta, ha nem marad vele sokáig kettesben.

Mrs. Webb egy valóban ínycsiklandozó illatot árasztó tállal jelent meg, és Laura csodálkozva állapította meg, hogy éhes.

Ez isteni volt, Mrs. Webb - dicsérte meg késöbb az ebédet. - Maga készítette a tésztát is?

Sosem veszek tésztát a boltban - biggyesztette el a száját a házvezetönö. Nem sokra becsülöm a készételeket.

Én sem.

Laura fájó szívvel emlékezett vissza, milyen gyakran fözöcskézett együtt az édesanyjával. Akkoriban még nem ismerte Maxet. A férfi teljesen váratlanul toppant be az életébe. Egy nap bejött az iskolába, és nagy összegü alapítványt tett a tornaterem építésére. Amikor megpillantotta Laurát, azonnal elhatározta, hogy ö lesz a második felesége. Az anyja pedig azt mondta neki, nem szabad kihagynia ezt a lehetöséget, amely egész életére biztosítja számára a jólétet és a biztonságot...

Mit gondol, Mattnek nem lenne ellene kifogása, ha sétálni vinném a kutyákat? - kérdezte, miközben Mrs. Webb leszedte az asztalt.

A házvezetönö meglepödött.

Dehogyis, söt kifejezetten örülne neki. De boldogul majd a két kutyával?

Nagyon vadak tudnak ám lenni!

Nem vagyok én olyan gyenge, mint amilyennek látszom - mondta Laura mosolyogva, és követte Mrs. Webbet a konyhába. Segített neki berámolni az edényeket a mosogatógépbe, aztán kiment az udvarra. A kutyák boldogan ugatni kezdtek, így aztán a nagy lármában nem is vette észre, hogy valaki megkerüli a házat.

Amikor megpillantotta az ismeretlen fiatalasszonyt, nagyon megrémült. Egy másodpercig azt hitte, leleplezték. De a másik nö éppúgy meglepödött, ahogy ö, söt az is látszott rajta, nem kifejezetten örül a jelenlétének.

Mrs. Proctor, micsoda meglepetés! - kiáltotta a házvezetönö a konyhaajtóból.

Jó napot, Mrs. Webb! - üdvözölte a vendég udvariasan. - Milyen szép délutánunk van, ugye?

Így igaz, és remélhetöleg ez a jövevény sem fogja elrontani, villant át Laura agyán. De aztán figyelmeztette magát, hogy nincs joga ilyeneket gondolni, hiszen ö is csak vendég a háznál.

Matt dolgozik? - kérdezte Mrs. Proctor visszafogottan.

Igen. - Mrs. Webb átnyújtotta Laurának a pórázokat. - Mit tehetek önért?

Biztos, hogy nem a házvezetönövel akar beszélni ez a cicababa, gondolta Laura, és odament a kiskapuhoz.

Csak nem akarja kiereszteni a kutyákat? - szólt rá kihívóan az idegen.

Inkább jöjjön be velem a házba, Mrs. Proctor! - javasolta Mrs. Webb. Igyon egy csésze kávét, mielött elmegy!

A fiatalasszonyt szemlátomást majdnem szétvetette a düh.

Szívesen - mondta végül megvetö tekintettel mérve végig Laurát. -Nem is tudtam, hogy Matt felvett valakit kutyát sétáltatni. A környékre való, Miss...?

Az ügynökség küldte - hangzott fel hirtelen a házigazda hangja a hátuk mögött.

Laura megfordult. A férfi ugyanazt a farmert és fekete pólót viselte, mint délelött. Kifejezetten jól állt neki ez a sötét szín, kihangsúlyozta izmos testét és a belöle áradó férfiasságot. Az asszony önkéntelenül is felidézte magában, milyen gyengéden ért hozzá, milyen érzéki volt a csókja a börén...

Többször is említettem neked, Emma, hogy még mindig dadust keresek folytatta Matt. - Szeretném bemutatni neked Laura Victort. Egy hét próbaidöben állapodtunk meg, aztán majd meglátjuk.

Ez aztán gyorsan ment - jegyezte meg Emma Proctor gúnyos pillantással.

Ugye? - nézett rá ragyogó mosollyal a házigazda. - Laura tegnap érkezett.

Nagyon jól megértik egymást Rosie-val - szólt közbe Mrs. Webb.

Igen, és ennek én is szívböl örülök - simított végig Matt a haján. Valószínüleg közel sem volt olyan nyugodt, mint amilyennek mutatta magát.

Emma Proctor látható módon igyekezett véka alá rejteni a rosszallását, Laurán viszont továbbra is keresztülnézett.

Azt reméltem, tudsz rám szakítani egy kis idöt. Mrs. Webb azonban azt mondta, dolgozol. Csak azokról a könyvekröl szerettem volna beszélni veled, amelyeket az iskolai ünnepségre akarsz dedikálni.

Matt mosolyt eröltetett az arcára.

Tényleg dolgoznom kell, Emma.

Nem tart soká. Kifejezetten ezért jöttem ide...

Hát jó - sóhajtott nagyot a férfi. - Akkor menjünk be a dolgozószobámba!

Emma diadalittasan vonult be a házba.

Már megint mire készül? - fogta meg Matt elmenöben Laura karját.

Miss Victor azt kérdezte, megsétáltathatja-e a kutyákat. Azt mondtam, maga még örülne is neki - vette át a szót Mrs. Webb.

Pedig az az igazság, hogy nem tartom valami jó ötletnek.

Laura megütközött ezen a fensöbbséges hangon, és gyorsan kiszabadította magát a férfi szorításából.

És ugyan miért nem? Semmi dolgom sincs, amíg Rosie az iskolában van.

Azért, mert még nem ismeri ki magát a környéken - felelte Matt. -Majd késöbb hármasban kivisszük öket.

Kétlem, hogy Miss Victor eltévedne - jegyezte meg Emma, aki közben visszafordult, és most ott állt a konyhaajtóban. - Közel s távol ez az egyetlen ház.

Akkor is - ragaszkodott hozzá a házigazda.

Laura belátta, hogy Matt már azzal is sokat kockáztatott, hogy befogadta öt, ezért úgy döntött, méltányolja az óhaját.

Rendben van - vonta meg a vállát. - Nemsokára úgyis Rosie-ért kell mennem.

Erröl még beszélünk - mondta a férfi, és követte Emmát a dolgozószobába.

Laura vágott egy grimaszt, és a kutyák felé fordult.

Sajnálom, de egy darabig még várnotok kell.

Akkor itt marad, ugye? - kérdezte a házvezetönö.

Igen, egy rövid ideig. Mondja csak, Mrs. Webb, Matt mit mesélt magának rólam?

Ó... Matt nemigen szokta megbeszélni velem a személyes dolgait.

Azzal magam is tisztában vagyok. De valamit azért csak mondott?

Valamit igen... - engedett Mrs. Webb az asszony unszolásának. - Arra kért, senkinek se szóljak arról, hogy itt van. Csak annyit tudok, hogy maga bajba került, és Matt segíteni akar. Ő pedig igazán tudja, mit csinál, elvégre pszichológus.

Tessék? - kérdezte csodálkozva Laura. - Ezt eddig nem is említette.

Általában nem szokott beszélni róla. De ne haragudjon, most már mennem kell.

És miért adta fel a hivatását?

Miért, miért? - sóhajtott fel a házvezetönö. - Azért, hogy az írásnak szentelhesse minden idejét. Rosie akkoriban még kisbaba volt.

Laura az ajkába harapott.

A felesége... talán ezért hagyta ott?

Nézze, Miss Victor.

Hívjon Laurának, kérem!

Rendben van, Laura. De nem gondolja, hogy erröl inkább Mattét kellene megkérdeznie?

Sajnálom - mondta szégyenkezve a fiatalasszony. - Nem akartam kíváncsiskodni.

Semmi baj... Szerintem Mattnek sem lenne ellene kifogása, ha mégiscsak mondanék erröl néhány szót. Tudja, a volt feleségét, Carolt csak az vezérelte, hogy elvetesse magát egy orvossal vagy pszichológussal. Amikor aztán Matt az írói pályát választotta, már nem látta biztosítva a jólétét.

És ezért hajlandó volt elhagyni a gyermekét is? - kérdezte megütközve Laura.

A házvezetönö bólintott.

- Egy héttel a válás után hozzáment Matt egykori társához, akivel korábban együtt bérelték a rendelöt... Rosie csak az útjában lett volna - tette hozzá Mrs.

Webb, és besietett a házba.

Matt borús arccal bámulta a számítógép képernyöjét. Egyszerüen nem tudott odafigyelni a munkájára.

Az okát persze tudta: szinte teljes mértékben lefoglalták Laura problémái. A legszívesebben azonnal Max Bradbury képébe vágta volna, mit gondol róla. De megígérte Laurának, nem árulja el, hogy hol rejtözik.

Matt mindig visszafogott embernek tartotta magát. Amikor Carol elhagyta, és odaköltözött Philip Arnoldhoz, eszébe sem jutott, hogy eröszakot alkalmazzon.

Mindenesetre úgy gondolta, hogy ez inkább a volt feleségéhez füzödö kapcsolatából következett, semmint a személyiségéböl. Carollal addig is csak Rosie miatt maradtak együtt. De akkor miért akarja most mindenáron megvédeni Laurát?

Miért állította Emma Proctornak, hogy ö az új dadus?

Az Emma látogatása óta eltelt három nap alatt több ideje volt magára, mint elötte bármikor. Azt ugyan nem hagyta, hogy Laura menjen Rosie-ért az iskolába, de az asszony így is sok mindent levett a válláról, és szinte teljesen lefoglalta a kislányt.

Pedig nem is volt képzett dadus, az azonban egyre inkább bizonyosnak tünt, hogy valóban tanárnö. Tökéletes hozzáértéssel bánt a gyerekkel, és Rosie is nagyon ragaszkodott hozzá. Rendes körülmények között kifejezetten boldog lett volna, hogy Laura itt van - csakhogy a körülmények éppenséggel nem voltak hétköznapiak...

Leginkább az idegesítette, hogy nem értette, miért nem akarja Laura végleg elhagyni a férjét. Ez volt a legföbb oka annak, hogy nem tudott foglalkozni a regényével sem.

Felállt, és az ablakhoz sétált.

Nem áltathatom magam azzal, hogy nekem is szerepem lehet Laura életében, szögezte le magában eltökélten. A seb bekötözése óta nem kerültek egyszer sem közelebb egymáshoz. Matt néha azon tünödött, megtörtént-e az a dolog egyáltalán. De amikor felidézte magában az asszony testén látott zúzódásnyomokat, azonnal tudta, hogy ez volt a valóság.

Halkan elmormolt egy szitkot, és ökölbe szorította a kezét.

Az ígéretét betartotta: eljuttatta az üzenetet Bradburynek, hogy a felesége biztonságban van. Volt egy barátja az egyik vezetö londoni napilapnál, öt kérte meg, hogy jelentesse meg az erröl szóló közleményt. Nemigen lett volna ínyére, hogy Max Bradbury továbbra is könnyedén játszhassa a mintaférjet a nyilvánosság elött. Nemrég ugyanis érdekes cikket olvasott az újságban. Bradbury egész ügyes magyarázatot talált ki arra nézvést, hogy a felesége hova tünt. Azt állította, hogy az esés következtében elveszítette az emlékezötehetségét, és elfelejtette, hogy Victoria az egyik barátnöjét készült meglátogatni Észak-Angliában, így tehát minden a legnagyobb rendben van. Mindazonáltal sokat töprengett azon, okos dolog volt-e nevetségessé tenni a férfit. Tartott töle, hogy Max bosszút állhat Laurán.

Az asszony a minap bevallotta neki, hogy valójában ez az igazi neve. A Victoriát a férje találta ki, valószínüleg azért, mert a Laura nem volt számára elég elökelö. Nem panaszképpen mondta, mert annak ellenére, hogy félt Bradburytöl, valami megmagyarázhatatlan okból hüséges maradt hozzá.

Hogy ne nyugtalanítsa öt fölöslegesen, Matt nem árulta el, hogy Max azt a látszatot igyekszik kelteni, mintha tudná, hol tartózkodik a felesége. Mindenesetre visszavitette a bérelt autót Ellsmoorba, az asszony pedig megelégedett azzal, hogy szabadon mozoghat, és egyelöre nem kell félnie semmitöl...

Gondolatait éles telefoncsörgés szakította félbe.

Tessék - szólt bele a kagylóba.

Te vagy az, Matt? - hallotta Rob Marconák, az ügynökének a hangját. Elhúzta a száját. Tudta, hogy Rob az új könyv miatt hívja.

Szia, Rob! - ült le az egyik börfotelbe, majd töltött magának egy korty whiskyt, és lassan leeresztette a torkán. - Hogy vagy?

Nem valami jól. És te? - kérdezte a férfi. - Mikor kapom meg a kéziratot?

Sejtettem, hogy nem azért hívsz, mert a hogylétem felöl akarsz érdeklödni.

Fogalmam sincs, pontosan mikor készülök el vele. És ezzel te is ugyanígy tisztában vagy.

Pár másodpercig csend volt a vonalban.

Jól van, nem akarlak hajtani - mondta Rob békülékenyen. - De tudod, hogy tavasszal meg kell jelennie a könyvnek. A kiadó be akarja tenni a dátumot a katalógusába.

Más szóval szeretnék, ha aláírnék egy újabb szerzödést - állapította meg Matt. - Talán már konkrét ajánlatot is kaptál?

Az ügynök felsóhajtott.

A részleteket még nem beszéltük meg. Elöbb tudni akartam, te mit szólsz hozzá. De ez valóban az egyik legjobb kiadó, és eddig igazán nagyvonalúak voltak veled.

Ezen azt értsem, hogy érdekelt vagy a dologban?

Ha Rob azt javasolja, hogy minél elöbb írja alá a szerzödést, akkor a kiadó tényleg nagyon jó ajánlattal állhatott elö, morfondírozott Matt.

Eltaláltad - válaszolta a férfi. - Nem hiszem, hogy bárki más többet ígérne. - Rövid habozás után folytatta: - Azt remélik, rá tudlak venni, hogy egyszerre három regényre is aláírd a szerzödést. A honorárium pedig egy hét számjegyü összeg...

Matt hitetlenkedve csóválta meg a fejét.

Hét számjegyü? - ismételte azon csodálkozva, hogy nem is tud igazán örülni ennek a hírnek. Jelenleg teljesen lehetetlennek érezte, hogy befejezze még azt az egy könyvet is, amelyet elkezdett. Az a kilátás, hogy két másik munkára is elkötelezze magát, egészen elrettentette.

Na, mi a baj? - hallatszott a vonal másik végén. - Kevesled talán?

Ugyan már! Köszönöm, Rob. Te vagy a legjobb irodalmi ügynök széles e világon. Nem is tudom eleget hangsúlyozni...

Valahogy mégsem érzem úgy, hogy repesnél az örömtöl. Gondjaid vannak?

Csak nem Rosie-val történt valami?

Hála istennek, ö remekül van.

Remélem, találtál egy másik dadust. Matt habozott egy pillanatig.

Dadusnak éppen nem nevezném...

Tessék? - Rob egyszerre nagyon kíváncsi lett. - Hát akkor minek?

Felvettem valakit próbaidöre - magyarázta Matt, s már bánta, hogy egyáltalán említést tett a dologról. - Köszönöm, hogy hívtál. Majd értesítelek, ha lesznek újabb híreim.

És a kézirat? Mikor számíthatok rá?

Nemsokára - felelte Matt kitéröen. - Sajnálom, ha hálátlannak tünnék, de van néhány sürgösen megoldandó problémám.

És ezek feltehetöen az új dadussal függnek össze... A barátnöd talán? Higgy nekem, az ilyesmi nem szokott jól elsülni. Az üzletet nem szabad összekeverni a magánélettel.

Matt arra gondolt, tulajdonképpen semmi kifogása nem lenne az ellen, hogy Laura a barátnöje legyen. Csakhogy Bradbury durvasága okán az asszony valószínüleg viszolyogni fog egy darabig a szextöl. Ráadásul még férjnél van.

Butaság! El kell felejtenie ezt a nöt, és mihamarabb szereznie kell egy új szeretöt magának. Hirtelen Emma jutott az eszébe. Amióta a férje meghalt, egyáltalán nem csinált titkot belöle, hogy nagyon szeretné, ha lenne köztük valami.

Matt azonban nem táplált semmiféle különösebb érzelmet iránta, mint ahogy a többi nö iránt sem, akiket az utóbbi években megismert. Vajon miért épp Laura Bradbury volt rá ilyen hatással?

Nem, szó sincs róla - válaszolta végül. - A nöt csak pár napja ismerem. Állást keresett, de csak átmenetileg marad. Rosie viszont imádja, és ez a legfontosabb.

Na és milyen a drága? - firtatta Rob. - Nyilván csinos és fiatal. Vagy férjnél van netán?

Ebben a pillanatban kopogtattak az ajtón.

Szabad! - kiáltotta Matt. Arra gondolt, biztosan Mrs. Webb hoz neki egy szendvicset, így aztán zavartalanul folytatta a beszélgetést. - Nézd, most inkább nem beszélnék róla. Csinos, az igaz, de engem egyáltalán nem érdekel.

Ebben a pillanatban észrevette, hogy nem Mrs. Webb áll az ajtóban, hanem Laura. Felnyögött. Az asszony nyilvánvalóan meghallotta az utolsó mondatot...

El kell köszönnöm, Rob. Majd jelentkezem - mondta gyorsan, és letette a kagylót.

Erre igazán nem lett volna szükség - jegyezte meg Laura szárazon, Matt pedig a legszívesebben odarohant volna hozzá, hogy átölelje. - Jöhettem volna késöbb is...

A férfit újra meglepte, milyen törékeny és sérülékeny ez a nö. Pedig amióta több idöt tölt a szabadban Rosie-val és a kutyákkal, nem tünik annyira sápadtnak, söt mintha magabiztosabb is lett volna.

És most, e miatt a buta megjegyzés miatt lehet, hogy minden romba döl. Meg kellene mondania neki, hogy csak Robot akarta lerázni...

Laura... - próbálkozott, de az asszony nem hagyta végigmondania.

Csak azt akartam kérdezni, nem kér-e enni valamit.

Felölem - vonta meg Matt tanácstalanul a vállát.

Jó. Akkor behozom, amit Mrs. Webb összekészített.

Ugyan már! - fakadt ki a férfi. Elfelejtette, hogy a házvezetönö ma korábban hazament. - Nem kell kiszolgálnia engem, nem vagyok a férje.

Ez igaz - felelte Laura, és minden további szó nélkül kiment a szobából.

Matt eltökélten utána indult. Valójában magának sem tudta volna megmagyarázni, miért mondta Robnak azt az ostoba mondatot az elöbb. Azt viszont világosan látta, hogy megint sikerült megbántania Laurát. Az a baj, hogy egyre kevésbé tudja eltitkolni elöle az érzéseit. Igen, mindenképpen beszélnie kell vele erröl...

A hallban érte utol.

Nézze, Laura, nagyon sajnálom, hogy ilyen érzéketlenül viselkedtem - fogta meg az asszony karját. - De ha Rob felhív, elöbb-utóbb mindig felbosszant.

És mi köze ennek énhozzám? - próbált meg Laura kiszabadulni a férfi szorításából.

Matt felsóhajtott.

Idehallgasson! Rob Marco az ügynököm. Azt akarta tudni, miért nem küldtem el neki az új regényem kéziratát. Azzal védekeztem, hogy még mindig nem találtam Rosie mellé dadust.

Laura felhúzta a szemöldökét.

Vagy úgy...

Igen, ez a helyzet. Nem akartam megbántani magát, még ha félreérthetö volt is, amit mondtam. Rob azt feltételezte, hogy maga a szeretöm, és nekem meg kellett gyöznöm róla, hogy ez nem igaz.

Higgye el, Mr. Seton, ez engem egy cseppet sem érdekel.

Engem viszont igen! - tört ki a férfi. - Ez az igazság. Ha az az átkozott kézirat kész lenne, mindez nem történt volna meg.

Remélem, nem arra céloz, hogy ennek is én vagyok az oka - jegyezte meg Laura hüvösen.

Matt alig tudta levenni szemét a lány pólója alatt kirajzolódó, kerek, formás mellekröl.

Ezt egy szóval sem mondtam - felelte rekedten.

Akkor jó. Szerintem ugyanis az asztalon lévö whiskynek nagyobb szerepe van abban, hogy az a kézirat még mindig nem készült el...

Micsoda? Csak egyetlen kortyot ittam belöle!

Értem...

Igazat mondok! - erösködött a férfi. - Nem vagyok alkoholista!

Biztos benne? Hiszen még dél sincs.
Matt hitetlenkedve rázta meg a fejét.

Hogy jön maga ahhoz, hogy nekem szemrehányást tegyen? - kérdezte dühösen, és maga felé penderítette a nöt. Amikor azonban meglátta, hogy a másik megremeg, azonnal lecsillapodott. Szegény asszony nyilvánvalóan rengeteg rossz tapasztalatot szerzett az efféle helyzetekröl... - Sajnálom - mondta a férfi halkan. Baljával átfonta Laura derekát, jobb kezével pedig a homlokát simította végig. - Hidd el, sohasem tudnálak bántani!

Az asszony nem válaszolt, de Matt tudta, hogy sír, mert az inge egészen nedves lett. Laura bánata rendkívül megrázta, ráadásul egészen ostobának és tehetetlennek érezte magát.

Laura... - simogatta meg újra az arcát.

A nö felemelte a fejét, és könnyes szemmel ránézett. Az arckifejezése elárulta, hogy kész megbocsátani neki. Matt boldogan lecsókolta volna a könnyeket a szempillájáról. Olyan szép, olyan törékeny, gondolta. De neki nincs joga hozzá, hogy a karjában tartsa. Ettöl aztán megint úgy érezte, menten szétveti a düh és a kétségbeesés... Vajon tudja-e Laura, hogy milyen hatással van rá?

Ó, Matt! - suttogta az asszony rekedten. Ö is meg akarta a férfi arcát simogatni, de az elkapta a kezét, és vadul megcsókolta.

Laura hatalmasra tágult szemmel nézte öt, majd önkéntelenül megnyalta az ajkait. Matt nem tudott már ellenállni a kísértésnek. Két tenyerébe fogta a nö könnyes arcát, szájon csókolta, Laura pedig pár pillanatnyi habozás után viszonozta a csókot.

A férfi óvatos akart lenni, mert tudta, hogy Bradbury milyen durván és kegyetlenül bánt a feleségével. Azt akarta, hogy Laura érezze a különbséget kettejük csókjai között, de amikor száját a lány ajkaira tapasztotta, elfeledkezett minden korábbi elhatározásáról. Úgy érezte magát, mint a sivatagi vándor, aki csak akkor érti meg, hogy majdnem szomjan halt, amikor valaki egy pohár vizet nyújt neki. Már nem tudta elnyomni magában a tüzet, amely fellobbant közte és Laura között, és nem tudott többé gondolkodni sem. Átölelte az asszony derekát, és nekidölt a falnak.

A legszívesebben azonnal lehúzta volna Lauráról a pólót, hogy belefúrhassa fejét a mellei közé. Ujjai lázasan vándoroltak az asszony hátán, míg végre meztelen börre találtak a farmer dereka fölött. Alig tudta megállni, hogy a kezét be ne csúsztassa a póló alá, és meg ne simogassa a megkeményedett mellbimbókat.

A kínok kínját állta ki, pedig érezte, hogy Laura is kívánja öt. Aztán, amikor az asszony hirtelen felnyögött, rájött, mi mehet végbe a másik lelkében.

Azonnal elengedte... Micsoda tuskó vagyok, gondolta szégyenkezve. Egészen idáig azt hitte, Laura is ugyanazt érzi iránta, mint amit ö, de ez a nyögés mást bizonyított. Igen, egy olyan nöt ölelgetett, aki ahhoz volt hozzászokva, hogy nem tiltakozhat, és nem mondhat nemet.

8. FEJEZET

Miért nem maradhatsz nálunk? - kérdezte Rosie könnyes szemekkel Laurától. - Nem akarom, hogy elmenj.

Én sem szeretnék elmenni töletek - ismerte be az asszony, bár fogalma sem volt arról, okosan teszi-e azt, amit tesz. - Sajnálom, kicsim, de kezdettöl fogva tudtuk, hogy ez csak átmeneti megoldás.

De miért? Tetszik neked itt, te magad mondtad. És én szeretlek. Söt Mrs.

Webb és apa is szeret.

Ez utóbbiban Laura már korántsem volt annyira biztos. A két nappal ezelötti csókolózás óta a férfi alig szólt hozzá, neki pedig többször is az az érzése támadt, hogy Matt megbánta a dolgot.

Pedig igazán szívesen vette volna, ha vendéglátója nem hagyja félbe, amit elkezdett, és legalább egyszer szeretkezhet egy érzö szívü férfival... Évek óta elöször érezte magát biztonságban, és ez soha nem tapasztalt jó érzéssel töltötte el.

Ennek pedig semmi köze sem volt a házhoz vagy az állásához, csakis Matthez, aki viszont a jelek szerint még mindig nem hitt neki.

Mikor indulsz? - kérdezte Rosie szomorúan. Laura rémesen érezte magát.

Ma még nem - mondta vigasztalóan.

A nappali szönyegén ültek, és éppen a játékokat válogatták szét, mert Rosie el akarta ajándékozni azokat, amelyekre már nem volt szüksége. Matt mintegy két órája hozta haza a lányát az iskolából, és utána rögtön visszavonult a dolgozószobájába.

Elmegyünk sétálni? - állt fel hirtelen a kislány.

Nemsokára vacsorázunk - vetette ellene Laura. - Nem azt mondtad, hogy elötte rendet akarsz rakni a szekrényedben?

Azt akkor is megcsinálhatom, ha te már nem vagy itt.

Ó, Rosie... - sóhajtott fel az asszony fájdalmasan.

Menjünk sétálni! - kérlelte a gyerek. - A kutyákat nem muszáj magunkkal vinnünk, apa reggel egész messzire elvitte öket magával.

Tényleg? - Laura ezt nem is vette észre.

Igen. Mostanában mindig korán kel. - Rosie csípöre tette a kezét. - Nem is késem el az iskolából, mint régebben.

Jól van - mosolyodott el az asszony, és ö is felkelt a szönyegröl. - Nem valami jó, ha az ember elkésik, ugye?

Ó, igazából mindegy - felelte tompa hangon a kislány. - Nemsokára úgyis bentlakásos iskolába kerülök.

Hogyhogy? - Laura megdöbbent. - Ki mondta ezt neked?

Rosie vállat vont. Bedobálta a játékokat a szekrénybe, és rájuk csukta az ajtót.

Akkor indulunk?

Egy pillanat! - emelte fel az ujját Laura. - A papádtól hallottad ezt?

Lehet... - Rosie úgy tett, mintha nem is érdekelné a dolog.

Mit jelentsen ez? Vagy mondta, vagy nem mondta! A kislány elhúzta a szája szélét.

Véletlenül meghallottam, amikor Mrs. Armstronggal beszélt...

Ő a tanárnöd?

Nem, az Mrs. Sanders. Mrs. Armstrong Rupert és Nigel anyukája.

Értem. - Laura feltételezte, hogy a két fiú Rosie osztálytársa. - Tehát a papád azt mondta Mrs. Armstrongnak, hogy hamarosan bentlakásos iskolába fog küldeni?

Nem. - Rosie elindult az ajtó felé. - Gyere már!

Az asszony felsóhajtott. Tudta, hogy nincs joga kikérdezni a gyereket, de a dolog nagyon felkeltette a kíváncsiságát. Azon kívül Rosie-n is látszott, hogy nyomasztja ez az ügy. Talán figyelmeztethetné Mattét, hogy ne Mrs. Armstronggal beszélje meg a lánya jövöjét. Vajon ki az az asszony? Lehet, hogy ö is ugyanúgy szeretné megszerezni magának Mattét, mint Emma Proctor?

Elöbb mondd el pontosan, mit hallottál! - szólt rá Laura a kislányra.

Hát... - habozott Rosie, aztán kibökte: - Mrs. Armstrong említett valami ilyesmit.

Micsodát?

Azt mondta apának, hogy nincs valami nagy szerencséje a dadusokkal, és jobb lenne, ha bentlakásos iskolába küldene, ha te elmész - felelte vonakodva a kislány.

Igaz ez?

Hát... nem egészen.

Laura csak ekkor vette észre, hogy Matt a nyitott ajtóban áll, és valószínüleg minden szót hallott. Úgy elvörösödött, mintha öt kapták volna hazugságon.

Mi folyik itt? - kérdezte a férfi.

Az iskoláról beszélgettünk, apa - mondta Rosie, és magabiztosan Laurára nézett. - Éppen sétálni indultunk.

Várj egy kicsit! Kérdezd meg elöbb Mrs. Webbet, nincs-e valamije a számodra!

A számomra? - kérdezte a kislány kíváncsian, de amikor meglátta az apja szigorú arckifejezését, megvonta a vállát, és kiment.

Mit meséltél a gyereknek? - kérdezte Matt, felvonva a szemöldökét.

Semmit - felelte Laura nyugodt hangon, bár a szíve erösen kalapált.

A férfi belépett a szobába. Khakiszínü sortjában, fekete pólójában rendkívül vonzó és izgalmas látványt nyújtott. Az asszony akarata ellenére is megbabonázva bámulta napbarnított börét és izmos végtagjait.

Megdöbbentö, mennyit gondolok a szexre, amióta Matt közelében vagyok, futott át Laura agyán. Egészen idáig meg volt róla gyözödve, hogy a jóképü férfiak nincsenek rá semmilyen hatással. Butaság, hogy ennyire vonzódik Matthez, de akárhogyan is van, nem tehet róla.

Maxnek erröl soha nem szabad tudomást szereznie, különben nagyon megbüntetné. És ö valószínüleg meg is érdemelné, hiszen a felesége, és nincs joga egyetlen más férfival sem flörtölni.

Már a puszta gondolat is megrémítette, hogy vissza kell térnie Londonba, és újra együtt kell élnie Maxszel. A férje sosem fogja megbocsátani neki ezt a szökést, söt minden bizonnyal öt fogja vádolni azért is, hogy leesett a lépcsön, pedig azt kizárólag magának köszönheti.

Nos, miröl beszélgettetek?

Laura képtelen volt eldönteni, hogy a vád homályosítja-e el a férfi tekintetét, vagy egyszerüen csak fáradt. Egy kicsit habozott, de aztán rájött, hogy nincs vesztenivalója.

Tényleg internátusba akarod küldeni a lányodat?

Tessék? - nézett rá csodálkozva Matt. - Honnan veszed ezt?

Rosie mesélte.

Matt megcsóválta a fejét.

Soha nem mondtam semmi ilyesmit.

Még Mrs. Armstrongnak sem?

Glóriának? Miért tettem volna? Ezek szerint egész jóban van azzal a növel, gondolta Laura.

Állítólag arról beszélgettetek, milyen nehéz dadust találni.

A fenébe is! - túrt bele Matt idegesen a hajába. - Mit mondott Rosie pontosan?

Ó... - Az asszony alig tudott a beszélgetésre koncentrálni. - Tulajdonképpen már nem is emlékszem...

Valóban? - kérdezte gyanakodva Matt. Most vette csak észre, hogy a nö milyen feldúltnak látszik. - Az istenért, Laura, ne nézz így rám! Éppen elég baj nekem az is, hogy nem érhetek hozzád.

Az asszony erre egyáltalán nem számított. Mély lélegzetet vett.

Sajnálom. Akarod, hogy elmenjek?

Nem. Egyáltalán nem - felelte keményen a férfi. - Magad is jól tudod, hogy mit akarok, ne kerülgessük a forró kását! De férjnél vagy, és valamilyen megmagyarázhatatlan okból vissza is akarsz térni a férjedhez. Ennek pedig egyáltalán nem örülök. Téged persze nemigen érdekel, hogy én mit érzek...

Matt...

Kérlek, ne folytasd! Inkább arról mesélj, mit mondott Rosie a Glóriával folytatott beszélgetésünkröl!

Én... már mindent elmondtam - húzta fel Laura a vállát. - Nyilván Mrs. Armstrong is egyike a tisztelöidnek...

Te jó ég! Nekem nincsenek tisztelöim. Glória férje egy farmon gazdálkodik tölünk északra. A fiaik ugyanabba az osztályba járnak, amelyikbe Rosie.

Értem - felelte halkan az asszony.
Matt odament az ablakhoz, és elgondolkodva kinézett rajta.

Szóval te azt hiszed, hogy az összes nöismerösöm kizárólag csak arra vár, hogy mikor bújhat velem az ágyba?

Miért? Talán nem ez a helyzet? - tört ki Laurából.

De, persze! És én vagyok a falu bikája, igaz? - nézett rá Matt gúnyosan a válla fölött.

Egyáltalán nem lepne meg - jegyezte meg az asszony epésen.

Ugyan már! Ennél azért jobban ismerhetnél. És mielött még megkérdezed: Emma is csak barát.

Ahogy nyilván a férje is...

Miért érdekel ez téged? - fordult Matt vele szembe. - Emma özvegy. A férje két évvel ezelött halt meg autóbalesetben. Azóta egyedül neveli a tízéves fiát, Darrent.

Akkor biztos nagyon számít rád - jegyezte meg Laura. - Közel álltok egymáshoz?

Éppen most magyaráztam el, hogy...

Tudom, mit mondtál - szakította félbe az asszony. - De el kell ismerned, hogy Mrs. Proctor nem éppen úgy viselkedik, mint egy futó ismerös.

A férfi nagyot sóhajtott.

Fontos ez?

Igen - felelte rekedten Laura. Aztán megrázta a fejét, és az ajtóhoz lépett. De most már mennem kell. Rosie vár.

Maradj még egy kicsit! - Matt vágyakozó szemmel nézett rá, és Laura biztos volt benne, hogy ö is öszintén kívánja. Ekkor azonban meghallották Rosie lépteit az elöszobában, s mire a kislány belépett, a férfi már újra uralkodott magán.

Apa! - kiáltotta Rosie izgatottan.

Mi történt, kicsim?

Rob bácsi van itt. Most szállt ki a taxiból.

Rob? Az lehetetlen!

Pedig Rosie igazat mondott - hallatszott egy érces hang a háttérböl.

Szia, Matt! Régen láttuk egymást - nyújtotta kezét a magas, szöke férfi, miközben kíváncsi, ugyanakkor leplezetlenül elismerö pillantással mérte végig Laurát.

A, maga biztosan az a dadus, aki nem marad sokáig. Gondolhattam volna.

Setonnak mindig piszok szerencséje van.

Ő Laura - mondta Rosie, majd odafutott az asszonyhoz, és megfogta a kezét.

Mit keresel itt, Rob? - Matt már túltette magát az elsö sokkon, és nem rejtette véka alá a haragját. - Megígértem, hogy jelentkezni fogok.

Én pedig azt hittem, örülni fogsz a látogatásomnak. - Rob magasra emelte az aktatáskáját. - Ajándékot hoztam.

Nem érdekel, mit hoztál - felelte Matt elutasítóan. - Igazán szólhattál volna, mielött beállítasz.

Jó, jó, tudom, hogy mostanában nagyon elfoglalt vagy - húzta el a száját a látogató, s újra Laurára pillantott. - Örülök, hogy megismerhettem. Rob Marco vagyok, Matt ügynöke. Maga biztosan végtelenül türelmes, különben aligha tudná elviselni ezt a vén medvét.

Ó... - motyogta az asszony zavartan. - Annyira nem vészes. És most bocsásson meg, de...

Sétálni megyünk - közölte Rosie. - Ugye megengeded, apa? Te úgyis Rob bácsival fogsz beszélgetni.

Rendben van, de a szikláknál tovább ne menjetek!

Laurának feltünt, hogy Rob milyen elgondolkodó tekintettel vizsgálgatja öt.

A, tudom már, ki maga! - mondta végül a férfi. - Victoria Bradbury, Max Bradbury felesége. Nem szoktam elfelejteni a szép arcokat. Néhány napja láttam a képét az újságban. A férje azt állította, hogy magát elrabolták. Már akkor is arra gondoltam, hogy ez csak valami félrevezetés lehet.

Kérem... - próbálta félbeszakítani Laura, aki már szinte remegett az idegességtöl.

És ez még nem minden - folytatta Rob zavartalanul. - Bradbury leesett a lépcsön, és beverte a fejét. Két nap múlva aztán azt nyilatkozta, hogy tévedés történt, mert maga az egyik iskolai barátnöjét látogatta meg. Az emberek azonban egész mást beszélnek. Azok után, ami az elsö feleségével történt, fura véletlen lenne, ha maga is eltünne...

Max elsö felesége vízbe fulladt - lehelte alig hallhatóan Laura.

Legalábbis ez a hivatalos változat - jegyezte meg gúnyosan Rob. - De azért meglehetösen sok kétely merült fel ezzel kapcsolatban. Az a fontos, hogy maga jól van.

A telihold ezüstös fénnyel árasztotta el Laura hálószobáját. Az asszony nem húzta be a függönyöket, és az ablakot is nyitva hagyta. Talán ez az utolsó alkalom, hogy hallgathatja a hullámok moraját. Fáradt volt, de túlságosan is nyugtalan ahhoz, hogy aludni tudjon.

Rob Marco másnap szándékozott visszautazni Londonba. Matt megeskette ugyan, hogy tartsa titokban Laura rejtekhelyét, ö azonban nem bízott ebben a férfiban, aki minden jel szerint meg volt gyözödve róla, hogy Matt miatta nem fejezte be a kéziratot. Egyáltalán nem biztos tehát, hogy ezt a titkot meg fogja tartani.

Ráadásul ismeri is az érintetteket... Azt mondta, Hugó meg ö egy klubba járnak. Könnyen elöfordulhat, hogy egy-két pohár whisky után megoldódik a nyelve. Ez pedig annál is inkább valószínü, mert nagyon jól keres Matt könyvein, és azt szeretné, ha a szerzö minél elöbb aláírná azt a három regényröl szóló szerzödést.

Laura rendkívül rossz elöjelnek tartotta, hogy Max megjelentette az újságban azt a helyesbítést. A férje általában nem szokta elismerni, hogy hibázott, és most már nyilván napok óta dühöng. Egészen biztos, hogy nem fog tudni elmenekülni elöle, ha holnap mégiscsak visszatér...

Megbocsáthatatlan, hogy magára hagyta az eszméletlen férjét. Hát milyen feleség az ilyen? Egy bántalmazott, megfélemlített feleség, adta meg rögtön a választ. Csak egy ilyen asszony menekül el, és gondolja azt, hogy senki sem hinne neki. Ő pedig ahhoz volt hozzászokva, hogy minden apróságért megbüntetik, és megkínozzák. Ezért érezte úgy, hogy e miatt a baleset miatt is öt fogják hibásnak tartani.

Pedig valójában nem hagyta a sorsára Maxet. Kihívta a mentöket, söt nyitva hagyta a bejárati ajtót is, hogy akadálytalanul bemehessenek. Max persze valószínüleg ezt is ellene fordítja, és azt fogja állítani, hogy szinte felkínálta a lakásban található értékeket a betöröknek.

És vajon mit mesélt el ebböl az anyámnak? - töprengett tovább. Biztosan úgy állította be a dolgot, hogy az egészért ö a felelös. Az anyja pedig, aki szinte istenítette Maxet, nyilván minden szavának hitelt adott...

Az apja tizenöt évvel ezelött szolgálatteljesítés közben meghalt. Özvegye ettöl kezdve egyre inkább úgy érezte, hogy cserbenhagyták, mert a nyugdíjából kellett megélnie. Más nök ilyen helyzetben munkát keresnek, és megpróbálják a kezükbe venni a sorsukat. Az ö anyja azonban otthon maradt, és jobbára csak önsajnálattal töltötte az idöt.

Laura maga teremtette elö a pénzt a tanulmányaira, s amennyire töle tellett, igyekezett megkönnyíteni az anyja életét. De ö sosem volt megelégedve vele.

Amikor azonban megismerte Max Bradburyt, egy csapásra minden megváltozott.

Laura sosem tudta meg, miért éppen öt szemelte ki a férfi. Sosem tartotta magát különösebben szépnek. Mindazonáltal jólesett neki Max érdeklödése, mint ahogy az a lehetöség is erösen csábította, hogy sem neki, sem az anyjának nem lennének többé anyagi gondjaik.

Igen, a gazdagsága hatott rám a legjobban, ismerte be. Csak ki kellett mondania a kívánságait, és már meg is kapott mindent. Eleinte nagyon hálás volt ezért, de nemsokára az az érzése támadt, hogy örökre lekötelezte magát.

A férfi pedig pontosan tudta, hogy mit csinál. Miután Laura anyja átköltözött az általa felajánlott bloomsburyi luxuslakásba, a lány már nem visszakozhatott.

Egy ideig persze nem is nagyon akart, mert bemagyarázta magának, mennyire szerencsés.

Max egy nap elmesélte neki, hogy az elsö felesége tragikus körülmények között hunyt el. Laura mély részvétet érzett iránta, és készséggel hitt neki, amikor azt bizonygatta, el sem tudta volna képzelni, hogy a felesége halála után még egyszer szerelmes lehet.

Az azonban csak az esküvö után derült ki, hogy Max sokkal prózaibb okokból vette feleségül: a lánynak senkije sem volt, akihez segítségért fordulhatott volna, ezért aztán a férfi úgy bánhatott vele, ahogy neki tetszett. Ki volt szolgáltatva kényére-kedvére. Igen, Max kifejezetten élvezte, ha megverhette, és megalázhatta öt, neki pedig semmi esélye sem volt rá, hogy kiszabadulhasson ebböl a pokolból.

Minden porcikája tiltakozott az ellen, hogy visszatérjen Londonba, de nem volt más választása. Ő nem egyszerüen csak Max felesége volt, hanem a tulajdona is. És tudta jól, a férfi sohasem fog beleegyezni, hogy elváljon töle...

Mivel úgysem tudott aludni, felkelt, felvett egy pólót, hozzá Matt szabadidönadrágját, majd kinyitotta az ajtót, és lábujjhegyen végiglépdelt a galérián. A házban csend és sötétség honolt. Mrs. Webb már régen hazament, Rosie pedig biztosan mélyen aludt már, magához ölelve kedvenc plüssállatkáját.

Hangtalanul lement a lépcsön, majd átóvatoskodott a halion is. Amikor azonban a konyhaajtóhoz ért, hirtelen egy magas alakot vett észre maga elött: Matt volt az.

Hát te mit keresel te itt? - kérdezte a férfi.

Nem tudtam aludni, és arra gondoltam, keresek magamnak valami olvasnivalót - felelte Laura idegesen. - És te mit csinálsz itt éjnek évadján?

Hinnél nekem, ha azt mondanám, hogy csak inni akartam? - vonta meg Matt a vállát, majd zsebre vágta a kezét.

Laura jobban is szemügyre vette. A férfi nyilván csak úgy kutyafuttában öltözhetett fel, mert a fekete farmeron kívül semmi más nem volt rajta.

Miért? Nem erröl van szó?

Nem egészen... Laura a homlokát ráncolta.

Akkor talán a regényed leadási határideje nyomaszt?

Úgy ám! - felelte a férfi gúnyosan. - Az ilyesmi, bizony, nagyon nyomasztja az embert. Ó, a fenébe is! - fakadt ki. - Bejönnél a dolgozószobámba? Nem akarom, hogy valaki kihallgasson bennünket.

Ki a csuda tenné? - kérdezte az asszony, és megállt az ajtóban.

Errefelé néha a falnak is füle van - mondta Matt, miközben felkapcsolta az íróasztal melletti lámpát. - Gyere már!

Nem kellene bemennem, gondolta Laura. Ha sejtette volna, hogy összefutnak, biztosan nem jött volna le azért a könyvért. Aztán bevallotta magának, hogy valójában nem is az olvasnivaló vonzotta, hanem az az üveg skót whisky, amelyet délután látott a bárban. Általában nem ivott alkoholt, de most arra számított, hogy utána talán majd könnyebben elalszik.

Talán ez az utolsó alkalom, hogy kettesben lehetek Matt-tel, jutott eszébe hirtelen, és elszántan belépett a dolgozószobába. A lámpa derengö fénybe vonta a helyiséget, és Laurának úgy tünt, hogy most minden sokkal bensöségesebb hangulatú, mint máskor.

Hogy elterelje valamivel a figyelmét, alaposan szemügyre vette a számítógépet és a kéziratpapíroktól elborított nyomtatót. Aztán a sarokban álló fotelre tévedt a tekintete, amely mellett egy videokazettákkal és CD-kkel teli polc foglalt helyet, a szemközti sarokban pedig egy modern házimozi-rendszer. A falakon lógó képek is azt bizonyították, hogy Matt mennyire szereti Angliának ezt a távoli vidékét...

És most áruld el, hogy igazából mit kerestél idelent. Azt ugyanis nemigen hiszem, hogy éppen ilyenkor akartál magadnak könyvet választani.

Laura dacosan szegte fel a fejét.

Ha azt hiszed, hogy veled akartam találkozni, akkor nagyon tévedsz - felelte szárazon.

Matt felült az íróasztal szélére.

Mondtam én ilyesmit? Inkább azt gyanítom, hogy el akartál menni...

Mezítláb? - meredt rá az asszony tágra nyílt szemmel. - Ez butaság!

Igazad van - mondta a férfi, miután hosszan szemrevételezte Laura meztelen lábfejét. - De akkor miért kísértesz éjszaka a házban, mint egy szellem?

Nem tudtam elaludni.

Ezt már mondtad.

Nos, szerettem volna... inni egy kortyot.

Igazán? - vonta fel Matt a szemöldökét. - Nekiálltál volna kakaót készíteni?

Nem. Inkább egy pohár whiskyre gondoltam - vallotta be Laura vonakodva. - A könyvtárszoba bárjában láttam egy üveggel...

Szóval whiskyt akartál inni, hogy könnyebben elaludj - csóválta meg Matt gúnyosan a fejét. - Jól értettem, amit mondtál?

Felesleges gúnyolódnod - vágott vissza dühösen az asszony. - Óriási különbség van aközött, hogy valaki kivételesen megiszik este néhány korty alkoholt, vagy nappal hajtja le az egyik poharat a másik után.

Én sem szoktam rendszeresen inni - ellenkezett Matt sötét pillantást vetve a nöre. - Nagyon ideges voltam, azért ittam egyet. És mielött még félreértenél: nem tettem neked szemrehányást. Nem téged okollak a problémáimért, amelyeket magamnak kell megoldanom.

Laura hirtelen elszégyellte magát.

Nem haladsz a regényeddel? - kérdezte részvétteljesen, megpróbálva függetleníteni magát a bensöséges hangulattól, és a férfi közelségétöl.

Matt vállat vont.

Úgy haladok, ahogy vártam - jegyezte meg kétértelmüén, majd rövid szünet után elmosolyodott. - Utoljára tízéves koromban vettem részt pizsamapartin...

Nincs is rajtam pizsama - hökkent meg az asszony.

Én is megismerem a szabadidönadrágomat, de szerintem nincs alatta semmi - húzta össze a férfi ravaszul a szemét. - Vagy talán tévedek?

Na és te? - kérdezett vissza Laura önkéntelenül, és a fekete farmerra mutatott.

Matt elnevette magát.

Miért kérdezed? Inkább találd ki!

Az asszonynak egyszeriben kiszáradt a szája, ahogy újra a férfi csípöjére nézett.

Én... szóval azt hiszem, hogy... Matt lehunyta a szemét.

Laura, ez így nem tisztességes.

Igen, ezzel én is tisztában vagyok. De... holnap visszamegyek Londonba.

Ezt nem mondod komolyan! - kiáltott fel magából kikelve a férfi.

De igen. - Az asszony nagyot nyelt. - Te is tudtad, hogy elöbb vagy utóbb ez fog történni. És mivel Rob mindenröl értesült, az lesz a legjobb, ha nem halogatom tovább.

Ne csináld ezt! - ugrott le Matt az íróasztalról. - Pontosan tudod, mi a véleményem arról a szörnyetegröl. A fenébe is, nem akarom, hogy elmenj!

Laura hátrált egy lépést. Nem a férfitól félt, hanem önmagától, és még inkább attól, hogyan reagál majd a másik közelségére.

Matt...

Ne mondj semmit! - kérlelte a férfi. - Nem akarom újra azt hallani, hogy a felesége vagy.

Pedig az vagyok...

De Max nem szeret téged! - kiáltotta Matt kétségbeesetten, és odalépett hozzá. Laura megpróbált tovább hátrálni, de beleütközött az ajtóba. - Ha szeretne, nem bánna így veled. Csak áltatod magad azzal, ha azt hiszed, meg fog változni.

Miért nem mozdulsz? Miért nem rohansz ki innen, amíg képes vagy rá? - faggatta magát gyötrödve Laura. Matt szeméböl csak úgy sütött a vágy, és neki be kellett ismernie, hogy ö is legalább annyira kívánja a férfit. Tudni akarta, milyen lehet szeretkezni olyasvalakivel, akinek nem az a célja, hogy leigázza, és csak a saját ösztöneire figyeljen.

Szerette volna, ha Matt átöleli, érezni akarta a testén a testét. És a csókjait...

Bárcsak bebizonyíthatná neki, hogy szüksége van rá!

A férfi mindkét kezével az ajtónak támaszkodott, és csak nézte, nézte az elötte álló asszonyt. Úgy tünt, megelégszik azzal, hogy gyönyörködhet benne, de hozzáérni már nem akar. A hangulatvilágításban a böre még sötétebbnek látszott.

Laura pillantása izmos mellkasáról a hasára vándorolt, majd egy kicsit megpihent a köldökén.

Szereted a férjedet? - kérdezte Matt.

Magadtól is tudhatnád, hogy nem - felelte Laura csendesen. - Abban sem vagyok biztos, hogy szerettem-e öt valaha is...

Akkor csak a pénzéért mentél hozzá, igaz? Most pedig már bánod, hogy megtetted.

Az asszony lehajtotta a fejét.

Megvan rólam a véleményed, ugye?

A férfi hallgatott, és mozdulni se igen mozdult. Aztán egyszer csak megérintette az arcát, és a hüvelykujjával simogatni kezdte a száját. A mozdulat olyan érzéki volt, hogy Laura felsóhajtott. Erösen uralkodnia kellett magán, nehogy hozzásimuljon.

Szerintem te kifejezetten bátor és talpraesett nö vagy - jelentette ki Matt, az asszony legnagyobb meglepetésére. Aztán a keze elkezdett lefelé vándorolni: elöször a nyakára, majd lassan a mellére. - De butaságot csinálsz, és ez rendkívül bosszantó - tette hozzá rekedten.

Laura nagyot nyelt.

Te ezt nem érted...

Nem, de nem is nagyon akarom megérteni - szakította félbe a férfi. Lehajtotta a fejét, és csókolgatni kezdte Laura nyakát. - Különben lehet, hogy lelkiismeret-furdalásom lenne, amiért hozzád érek.

Matt...

Kérlek, ne mondd, hogy hagyjam abba! - suttogta a férfi, miközben ezer apró csókkal borította be a vállát meg az arcát. Amikor aztán a száját az övére tapasztotta, Laura boldogan hunyta le a szemét.

Nem akarom, hogy abbahagyd - lehelte, mielött Matt nyelve felfedezöútra indult volna az ajkai között.

Úgy érezte, mindjárt összecsuklik a lába. A szíve vadul kalapált, és már képtelen volt gondolkodni. A legszívesebben lerogyott volna a szönyegre, hogy ott helyben szeretkezzenek. Életében elöször adta át magát az érzéseinek.

Megérinthetlek? - kérdezte halkan.

Meg tudnálak akadályozni benne? - kérdezett vissza a férfi rekedten.

Laura gyengéden végigsimított a mellkasát borító selymes szörzeten. Amikor aztán megérintette a hasát, és elért a nadrág nyitott gombolásáig, a férfi még a lélegzetét is visszafojtotta. Az asszony már végképp nem tudott uralkodni magán, s lassan becsúsztatta kezét a cipzár mögé.

Matt nadrágja alatt tényleg nem volt semmi, így azonnal megérezhette, menynyire kívánja öt.

Ó, kedves... - nyögött fel Matt, amikor a selymes nöi kéz finoman körülfogta a férfiasságát.

Laura úgy érezte, idötlen idök óta erre vágyott, és semmit sem akart jobban, csak hogy végre magában tudhassa.

Most már semmi, de semmi nem számított, teljesen mindegy volt, hogy amit tesz, az helyes-e, vagy éppen helytelen. Karját a férfi nyaka köré fonta, és szenvedélyesen csókolni kezdte. Amikor pedig Matt nyelve ingerlöén körbesimogatta az övét, azonnal belement ebbe az erotikus játékba.

De ennél már mind a ketten többet akartak. Matt lehúzta róla a pólót, becézgetni kezdte a megkeményedett mellbimbókat, majd egyenként a szájába vette öket. Aztán az asszony hátrébb lépett kicsit, levetette a szabadidönadrágot, és szorosan a férfihoz simult.

Laura...! - suttogta Matt rekedten, és ö tetötöl talpig beleborzongott, amikor a férfi megérintette teste legrejtettebb pontját. - Annyira szép vagy. Szeretném, ha... - Hirtelen elhallgatott, és magával húzta öt a szoba túlsó végébe.

Az asszony elöször el sem tudta képzelni, hogy mit akarhat, de aztán Matt odavezette a díványhoz, lefektette a puha díszpárnák közé, finom mozdulattal széthúzta a combjait, és eléje térdelt. Laura meg akarta szabadítani öt a nadrágjától, a férfi azonban eltolta a kezét, és a mellét a tenyerébe fogta. Az asszony egész testében remegni kezdett, amikor Matt újra a szájába vette a mellbimbóját.

Rettenetesen vágyott a beteljesülésre, ugyanakkor félt is attól, hogy nem fogja átélni, hiszen Max számtalanszor a szemére hányta, hogy frigid.

Ahogy azonban Matt csókolgatni kezdte a combja belsö oldalát, egészen elöntötte a tüz. Eddig fogalma sem volt róla, hogy a teste ennyire érzékeny lehet.

Aztán a férfi szája ölének immár forrón lüktetö, párás központjára siklott, és Laura körül megszünt a világ.

Reszketö testtel, pillanatok alatt ért el a csúcsra. Még megközelítöleg sem élt át sohasem ilyesmit, s amikor Matt végül átölelte, érezte, hogy könnyek csorognak le az arcán.

Nincs semmi baj, kedves... Minden rendben van - csitította a férfi, lágyan simogatva a hátát.

De te... te még... - motyogta az asszony.

Most nem - súgta a férfi. - Most az volt a fontos, hogy neked jó legyen. Ugye sikerült?

Tudod jól - felelte Laura, és két kezébe fogta a férfi arcát. - Nem akarod, hogy...?

Nem, nem hiszem, hogy valóban ezt szeretnéd - húzódott el Matt. Laura hirtelen üresnek érezte magát belül. - Jobb, ha felöltözöl - nyújtotta át neki a férfi a pólót és a nadrágot.

Akkor most mit vársz tölem? - szakadt ki az asszonyból a kiáltás. -Köszönetet?

Nem! - Matt sarkon fordult, de Laura így is meglátta, micsoda érzelmek vibrálnak az arcán. - Még mindig vissza akarsz menni Londonba?

Az asszonyt hideg zuhanyként érte ez a kérdés.

Tudod, hogy... nekem ezt kell tennem...

Gondoltam - jegyezte meg a férfi szárazon. - Akkor hadd áruljam el, hogy én voltam az, aki a férjednek szóló üzenetet megjelentette. Jobb, ha tölem tudod meg, és nem mástól.

Te...? - kérdezte Laura összezavarodva.

Igen. Nem akartam megkockáztatni, hogy a dolog titokban maradjon, mert akkor a rendörség tovább keresett volna. Van egy barátom az egyik londoni lapnál. Őt kértem meg, hogy tegye be az újságba azt a közleményt.

Talán így volt a legjobb - bólintott az asszony. - Legalább tudom magam mihez tartani.

Nem kell visszamenned hozzá - figyelmeztette Matt.

De igen. Sajnálom...

- Biztos nem annyira, mint én. - A férfi hangjában öszinte fájdalom csengett. Őrültséget csinálsz, Laura. Én viszont még nálad is bolondabb vagyok, hogy egyáltalán szóba álltam veled.

9. FEJEZET

Egy este ismeretlen autó kanyarodott Matt háza elé. A kutyák azonnal ugatni kezdtek. A férfi azon gondolkozott, lecsendesítse-e öket, mielött Rosie-t felébresztik, vagy inkább várja meg, ki a váratlan vendég.

A szülei biztosan nem, mert ök most Olaszországban nyaralnak. Akkor csak Emma lehet az. Amióta Laura elment, a nö még az eddigieknél is jobban igyekezett ráeröltetni a segítségét, és ragaszkodott hozzá, hogy hetente háromszor ö hozza haza Rosie-t az iskolából... De nem, ez mégsem valószínü, hiszen délután meglehetösen barátságtalanul beszélt vele a telefonban, azon kívül az ö kocsiját már messziröl megismerné...

Csak Rosie kedvéért tudott vidámságot eröltetni magára, de ha egyedül volt, eluralkodott rajta a kétségbeesés. Rob Marco egy hete ment vissza Londonba, és magával vitte Laurát is. Azóta többé-kevésbé értelmetlenné vált az élete.

Soha nem fogja elfelejteni a távozás reggelét. Az asszony csak akkor jött le a szobájából, amikor Rosie már az iskolában volt. Nyilvánvalóan meg akarta kímélni a kislányt a búcsúzás fájdalmától.

Rob jelenléte megakadályozta Mattét abban, hogy valami butaságot mondjon, vagy tegyen. Pedig ha csak elképzelte, mi vár Laurára otthon, szinte rosszul lett a felháborodástól.

Az asszony és Rob taxival ment ki a newcastle-i repülötérre. Amint a kocsi eltünt a ház mögött, Matt azon nyomban visszavonult a dolgozószobájába, és a nap további részét azzal töltötte, hogy nagyon, de nagyon sajnálta magát.

Senkivel sem volt hajlandó Laura távozásáról beszélni. Emma azonban két nap múlva valamilyen ürüggyel meglátogatta, és elöle már nem tudott elmenekülni. Azóta az asszony egyre rámenösebb lett, Mattnek pedig minden igyekezetére szüksége volt, hogy valamiképpen leszerelje.

Néha úgy érezte, hálátlan Emmával szemben, hiszen a nö végül is semmi rosszat nem akart, s mielött Laura felbukkant volna, igazán jó barátok voltak.

Most viszont határozottan úgy tünt neki, az özvegy elérkezettnek látja az idöt, hogy viszonyt kezdjen vele.

Rosie teljesen összeomlott, amikor megtudta, hogy Laura búcsú nélkül ment el. Képtelen volt megérteni, miért kellett visszamennie Londonba, ha itt sokkal jobban érezte magát. Mattnek végül is muszáj volt elmagyaráznia, hogy Laura férjes asszony, és a családja a fövárosban lakik.

Az a gondolat, hogy Laura újra Maxszel él együtt, Mattét szünet nélkül gyötörte. Mindennap átfutotta az újságokat, hátha írnak valamit az asszony hazatéréséröl. Max Bradbury nem szokta kihagyni a lehetöséget, hogy felhívja magára a figyelmet, föleg, hajó hírekröl volt szó. Biztosan szét fogja kürtölni, hogy a felesége újra mellette van...

A kutyák még mindig nem hagyták abba az ugatást, így aztán mégiscsak kénytelen volt kimenni, és elengedni öket. A következö pillanatban egy magas, bajuszos férfi tünt fel a hátsó bejárat elött.

Mr. Seton? - kérdezte az ismeretlen.

Igen - felelte Matt, miközben a kutyák viharosan körbetáncolták a látogatót.

Hugó, mi folyik ott? - jelent meg a sarkon egy másik férfi is. Amikor meglátta Mattét, keskeny réssé húzódott össze a szeme, de aztán lassan elmosolyodott. - Bocsásson meg, hogy megzavartuk.

Matt azonnal rájött, hogy kivel áll szemben. Bármikor felismerte volna Max Bradburyt, még akkor is, ha nem szólítja nevén a testvérét, hiszen éppen eleget látta a képét az újságokban. A férfi most is ugyanolyan önelégültnek és magabiztosnak tünt, mint azokon a fotókon, s ez csak még jobban felingerelte öt.

Emlékezetébe idézte Laura foltokkal és sebekkel borított testét, és legszívesebben egyetlen ökölcsapással letörölte volna azt az önelégült mosolyt Bradbury képéröl.

A kutyák szerencsére elterelték valamelyest a figyelmét. Megragadta a nyakörvüket, és visszazárta öket a kerítés mögé.

Segíthetek valamiben? - kérdezte udvariasan. Max Bradbury odalépett hozzá.

Remélem, igen - felelte, és kezet nyújtott. - Maga az a híres Matt Seton, ugyebár? Engedje meg, hogy bemutatkozzam! Max Bradbury vagyok, ez pedig a testvérem, Hugó. Lehet, hogy ismerös önnek a nevem, de ennek most nincs jelentösége. Feltétlenül beszélnem kell viszont a feleségemmel. Megtudtam, hogy Victoria körülbelül két hét óta magánál tartózkodik.

Erre a hírre Matt végképp nem számított. Elfogadta ugyan Bradbury kézfogását, hogy feleslegesen ne sértse meg, de aztán hosszú másodpercekig egyetlen szót sem szólt.

Ezek szerint Laura mégsem tért vissza a férjéhez... Mi történhetett vele? Alig tudta eltitkolni az aggodalmát. Csak nem arról van szó, hogy Bradbury tett vele valamit?

A feleségét keresi? - kérdezte végül. - Én nem ismerek semmiféle Victoria Bradburyt.

Max szemében gonosz fény villant fel, de aztán újra mosolyt eröltetett magára.

Lehet, hogy a feleségem Laura Fieldingként mutatkozott be. Nagyon szeret ugyanis inkognitóban utazni.

Matt alig figyelt oda. Azon töprengett, vajon hogy jutott Bradbury a felesége nyomára. Valaki nyilván elárulhatta neki... Elöfordulhat, hogy Rob lett volna az? Nem, ezt azért mégsem feltételezte az ügynökéröl.

Hugó Bradbury egész tartásán látszott, mennyire kellemetlenül érzi magát.

Valószínüleg nem önként ajánlkozott erre a kíséretre...

Sajnos, nem segíthetek önnek, Mr. Bradbury - felelte végül. Feltétlenül telefonálnia kell Robnak, hogy tisztázza vele a helyzetet. Amióta a férfi visszautazott Londonba, nem is beszéltek egymással. - Laura Fielding nevezetü hölgy sem tartózkodik nálam.

Max mosolya most már kevésbé tünt barátságosnak.

De itt volt, ugye? Megbízható információkkal rendelkezem arról, hogy egy fiatal nö, aki Laurának nevezte magát, rövid ideig dadusként dolgozott magánál, Mr. Seton.

Ez igaz - ismerte el Matt. - Csakhogy öt nem Fieldingnek hívták, Mr. Bradbury. Ráadásul már egy hete elment.

Akkor is beszélnem kell vele. - Max lassanként elveszítette az önuralmát. Hosszú út áll mögöttem, Mr. Seton. Biztosan megérti, hogy nagyon aggódom.

És miböl gondolja, hogy itt találja a feleségét? - nézett Matt ártatlan képpel a férfi szemébe. - Eltünt talán?

Két hete nem láttam. Azt üzente, jól van, de azt, sajnos, már elfelejtette közölni, hogy merrefelé. A körülmények pedig úgy alakultak, hogy minél elöbb meg kell találnom.

Matt összehúzta a szemét.

A körülmények úgy alakultak? - ismételte. Érezte ugyan, hogy messzire megy, de feltétlenül tudni akarta, miröl van szó. - Vészhelyzet, vagy valami ilyesmi?

Így is lehet mondani - felelte Max. - Családi ügyröl van szó, kérem, értse meg - tette hozzá aztán nyomatékosan: Matt már a világon semmit sem értett. De ha nem akart gyanúba keveredni, ennyiben kellett hagynia a dolgot.

Csodálom a kitartását - mondta, noha Maxben végképp nem talált semmi csodálnivalót. - Nagyon lehangoló lehet, ha át kell kutatnia a fél országot a felesége után. Northumberland talán a hölgy kedvenc menedékhelyei közé tartozik?

Egyáltalán nem kell átkutatnunk a fél országot - szólt közbe Hugó. Max hátrafordult, és dühösen meredt rá a testvérére.

Igen, a fivérem igazat mondott. A feleségem nemrég bérelt egy autót, amelyet aztán két hete leadott a kölcsönzö ellsmoori kirendeltségében. És Ellsmoor, mint bizonyára tudja, elég közel van ide...

Matt mély lélegzetet vett. Gondolta, hogy Bradbury elöbb vagy utóbb lenyomoztatja az autókölcsönzöket. Ez azonban még nem magyarázza meg, honnan tudja, hogy Laura itt járt.

Értem, szóval itt adták le az autót, Ellsmoorban - ismételte meg. - Remélhetöleg az, aki visszavitte, nem csupán egy üres kocsit talált az útszélen. A dagálynak errefelé veszélyesen erös a sodrása. Engem is majdnem kétszer elvitt már az áradat...

Max összeszorította a száját.

Valami konkrét dologra akar célozni, Mr. Seton? Matt érezte, hogy a férfi gyenge pontjára tapintott.

Ó, csak nem arra gondol, amire én... hogy az elsö felesége vízbe fulladt? - kérdezte ártatlan arccal. - Mert akkor nagyon nyugtalanító lehet, hogy nem találja a mostanit sem...

Ha tudja, merre van, melegen ajánlom, árulja el! - csattant fel Max, gyilkos pillantást lövellve a házigazdára. - Általában jó barát vagyok, de ellenségnek legalább ugyanannyira veszélyes is!

Csak nem fenyegetni akar, Mr. Bradbury? - Ha Matt nem aggódott volna annyira Laura miatt, akár még szórakoztatónak is tartotta volna a szópárbajt. Mint említettem, az a fiatal nö, aki nálam járt, már egy hete eltávozott innen.

Azt pedig egy szóval sem mondta, hogy innen hová szándékozik továbbutazni.

Az az érzésem, többet tud, mint amennyit elárul - dünnyögte sötét képpel Max. - Volt annak a nönek kocsija? Honnan jött?

Matt megvonta a vállát.

Nem a tanúk padján ülök, Mr. Bradbury - felelte hüvösen. - Ha nem árulja el, miért keresi ilyen elszántan a feleségét, tölem se várja el, hogy kiszolgáltassam annak a bébiszitternek az adatait, aki néhány napig nálam dolgozott.

Max arca vörös lett a dühtöl, de idöközben nyilván rájöhetett már, hogy durvasággal itt semmire sem megy, ezért aztán gyorsan taktikát változtatott.

Úgy látom, maga becsületes ember, Mr. Seton. Az a nö örülhet, hogy ilyen derék védelmezöre talált a maga személyében. A feleségem azonban nem érdemel ennyi segítökészséget. Az édesanyja súlyos beteg, ö pedig szó nélkül eltünt.

Egyetlenegyszer sem látogatta meg a kórházban, még csak nem is érdeklödött az állapota felöl!

Mattnek elég nehezen sikerült csak eltitkolnia meglepödését. Laura biztosan nem hagyta volna el Londont, ha tudja, hogy az anyja megbetegedett.

Sajnálom - mondta végül, habár élt a gyanúperrel, hogy a siker érdekében Max még hazudni is képes.

Én is. Kedvelem az anyósomat. Régóta özvegy, és nem volt könnyü élete.

Megtettem érte, ami módomban állt... - Max vállat vont. - De a lányát nem tudom pótolni. Mit mondjak még?

Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni - mondta Matt, csak hogy végre megszabaduljon tölük. Magában viszont megfogadta, hogy ha Max hazudott, akkor keményen meg fog bünhödni érte.

Amikor a két Bradbury fivér elhajtott, visszament a dolgozószobájába, és azonnal felhívta az ügynökét.

Szia, Rob, itt Matt. Van egy perced? Átgondoltam a dolgot, és hajlandó vagyok aláírni a szerzödést, ha elküldöd postán.

Tessék? - köszörülte meg Rob meglepetten a torkát, majd várt egy pillanatot. - Rendben van, halljam, mit akarsz? Valamit valamiért, nemde?

Ez igazán rosszulesett, cimbora! - Matt úgy tett, mintha megsértödött volna.

Hadd találjam ki! A dolog nyilvánvalóan összefügg az igézö Mrs. Bradburyvel, igaz?

Eltaláltad. Ugye egy gépen utaztatok Londonba?

Igen, de a hölgy alig szólt hozzám.

És mi történt a leszállás után?
Rob habozott.

Mi ez, talán valami kihallgatás? Ezek szerint még nem hívott fel, hogy megköszönje, amiért elbújtattad? Mert ezt tetted, ugye? Az a mese a dadusról, aki csak egy hétig marad, nem volt valami meggyözö.

Matt nagy levegöt vett.

Kérlek, válaszolj a kérdésemre, Rob! Bevitted a városba?

Nem. Még arra sem volt lehetöségem, hogy felajánljam neki. Leszállás után azonnal keresztülfurakodott a tömegen, és eltünt, mint a kámfor. Biztosan talált magának egy taxit.

Beszéltél valakinek arról, hogy ki ö, és hol volt?

Nem - felelte Rob határozottan és kissé megbántva. - Megígértem, hogy tartom a szám, és így is tettem.

10. FEJEZET

Laura a paddingtoni panzió ablakánál állt, és megint azon törte a fejét, hogy mihez kezdjen.

Egy hete hagyta ott Mattét. Elsö dolga az volt, hogy kivette ezt a szobát, mert azok után, ami köztük történt, nem tudott volna Maxhez visszamenni. Noha nem szégyellte magát a történtek miatt, és tulajdonképpen nem is bánt meg semmit, de bizonyos szempontból mégiscsak hütlen lett a férjéhez...

Arra a gondolatra, hogy talán sohasem látja többé Mattét, nagyon elszomorodott. Pedig kezdettöl fogva tisztában volt vele, hogy nem lehet közös jövöjük.

Viszont azt is tudta, hogy Matt nagyon sokat jelent neki. Logikus magyarázatot ugyan még most sem talált rá, mégis úgy érezte, hogy benne tökéletesen megbízhat.

Valójában azt sem tudta volna megmondani, hogy szeretik-e egymást. A férfi egyetlenegyszer sem bátorította, söt olykor meglehetösen visszafogottan viselkedett. Laura ennek ellenére, meg mert volna rá esküdni, hogy ö sem közömbös neki. Az elsö pillanattól kezdve vonzódtak egymáshoz, és néha csak úgy szikrázott körülöttük a levegö...

Matt többször is kifejtette, mennyire szeretné, ha végre elhagyná Maxet. Ez azonban még nem jelentette azt, hogy tartós kapcsolatot kívánt volna vele kialakítani.

Az asszony töprengve ráncolta össze a homlokát. Érezte, hogy az alatt a rövid idö alatt, amelyet együtt töltött Matt-tel, bizonyos szempontból sokat változott.

Az esküvöje óta elöször nyílt alkalma rá, hogy átgondolja a házasságát. És a következtetés egy cseppet sem volt jó, de még csak biztató sem.

Max teljesen lerombolta az önbizalmát, Meggyözte, hogy megérdemel minden büntetést, amelyet csak kitalált a számára. Laura olyan iszonyú elnyomás alatt élt, hogy egész egyszerüen eszébe sem jutott védekezni a mégoly durva bánásmód ellen sem.

Most végre rádöbbent, hogy mindenért Max a hibás. Matt bebizonyította neki, hogy egy férfi és egy nö egészen másképp is viselkedhet egymással. Végre volt ideje kipihenni magát, hogy megint az a nö legyen, aki régen volt. Élete legboldogabb napjai voltak azok, amikor Matt-tel és Rosie-val lehetett.

Ez volt az oka, hogy nem tért vissza mindjárt a knightsbridge-i lakásba. Egyedül akart lenni, hogy a jövöjéröl gondolkodjon, és döntsön róla, miként legyen tovább. Maxtöl még mindig ugyanúgy félt, mint eddig. Háromévi folytonos bántalmazás nyoma nem tud elmúlni rövid két hét alatt. Mindenesetre elhatározta, beszélni fog Maxszel, és bebizonyítja neki, hogy igenis képes szétszakítani azt a rabláncot, amelyen a férfi eddig fogva tartotta. Lesz, ami lesz, visszaszerzi a szabadságát!

Tisztában volt persze azzal is, hogy az anyjára szintén gondolnia kell, még ha ö nem is állt ki igazán sohase mellette. Valahogy rendezni kell a kapcsolatukat, és közös erövel elérni, hogy Max még egyszer ne vehesse át az irányítást az életük fölött.

Laura lélekszakadva rohant végig a Euston Roadon a St. Jude Kórház épülete felé. Rettenetes büntudatot érzett, amiért egy paddingtoni panzióban rejtözött, mialatt az anyja nem messze töle az életéért küzdött. Akkor tudta csak meg, hogy mi történt vele, amikor meg akarta öt látogatni a lakásán.

Mrs. Fielding pár nappal ezelött szívinfarktust kapott - mondta neki az egyik szomszédasszony. - Nem tudta?

Én... nem voltam idehaza - felelte Laura kétségbeesetten.

Szerencsére a férje éppen itt járt nála, amikor rosszul lett. Ő hívta ki a mentöket is.

Laura alig akarta elhinni, hogy Max meglátogatta az anyósát, hiszen eddig sohasem tett ilyet. Valójában mélyen lenézte az asszonyt, habár ezt nem mutatta ki, mert tudta, hogy az özvegy voltaképpen a szövetségese, és segít neki sakkban tartani a feleségét...

Az intenzív osztályt a harmadik emeleten találta meg. A fönövér különös tekintettel méregette öt, amikor bemutatkozott neki. Lehet, hogy látta a képét az újságokban.

Mrs. Fielding ott van, szemben - mutatott egy elfüggönyözött kabinra. Odamehet hozzá, de kérem, ne izgassa fel.

Laura nagyot nyelt.

Valóban szívinfarktusa volt? - kérdezte.

A növér bólintott.

Azonkívül az arca is tele van kék foltokkal. Csúnyábban néz ki, mint amilyen súlyos. A férje szerint... - Elhallgatott, aztán zavartan folytatta: -De hiszen mindezt ön is jól tudja.

Semmiröl sem tudok - felelte Laura idegesen. - Azt is csak most hallottam, hogy az anyám beteg. Mit mondott a férjem?

Nos... Mr. Bradbury elmesélte, hogy az ön édesanyja éppen egy kanna teát készített a konyhában, amikor rosszul lett. Arccal nekiesett a mosogató szélének, azért ütötte meg magát olyan csúnyán. A férje nagyon aggódott miatta. Megpróbáltam megnyugtatni, hogy ilyesmi mindenkivel elöfordulhat, de Mr. Bradbury attól tartott, öt teszik majd felelössé az idös hölgy állapotáért.

Laura számára az a magyarázat, amelyet Max adott a történtekröl, túlságosan is ismerös volt már. Amikor régebben öt ütötte arcon, akkor is azt híresztelte, hogy a felesége véletlenül nekiment az ajtónak...

Utána persze óvatosabb lett, és vigyázott rá, hogy az általa okozott sérüléseket ne lehessen olyan könnyen észrevenni. Laura most mégis alig akarta elhinni, hogy meg merte ütni az édesanyját.

Miután köszönetet mondott a növérnek, odalépett a betegágyhoz, amely mellett számos gép müködött. Az anyja valóban sokkal öregebbnek látszott, mint amilyennek utoljára látta. Az arca pedig telis-tele volt kékeslila foltokkal.

Istenem, mi történhetett vele? - tépelödött. Az anyjának sohasem volt baja a szívével. Vajon mit mondhatott, vagy tehetett Max, ami ezt a szörnyüséget kiváltotta?

A beteg olyan lassan nyitotta ki a szemét, mintha nem is igazán szeretné tudni, ki a látogatója. Amikor azonban megpillantotta a lányát, könnyek szöktek a szemébe.

Laura? - kérdezte hitetlenkedve. - Tényleg te vagy az?

Igen, én... - A fiatalasszonynak sikerült valahogy visszafojtania a kitörni készülö zokogást, és gyengéden megfogta az anyja kezét. - Hogy vagy? Annyira sajnálom, hogy nem voltam veled, amikor szükséged lett volna rám!

Hová tüntél? Annyira... aggódtam érted. Laurának összerándult a gyomra.

Anya, én...

Már azt hittem, talán nem is élsz - folytatta az asszony. - Mindenki téged keresett, de senki sem tudta megmondani, mi történhetett veled.

Remélem, Max azért szólt arról a levélröl...

Igen, említette, de a saját szememmel nem láttam.

Benne volt az újságokban is, amit üzentem. Annyira sajnálom, hogy fájdalmat okoztam.

De miért menekültél el? Mi történt aznap este? Maxnek egy szavát sem hittem el...

Veszekedtünk - felelte Laura egyszerüen. - Nem elöször fordult elö. Aztán Max leesett a lépcsön, és én azt hittem, súlyosan megsérült. Azonnal kihívtam a mentöket. Utána azonban arra gondoltam, hogy biztosan engem fognak ezért hibáztatni, és erre elmenekültem. Gyáva voltam, ugye?

Ó, kislányom...

De most már itt vagyok, és a növér szerint te is hamarosan rendbe jössz.

Hogy érzed magad?

Ez most nem fontos! - tört ki Mrs. Fielding. - Ó, Laura, miért is nem bíztál meg bennem? Miért nem mondtad el, mit tett veled ez a szörnyeteg?

Jaj, anya, és az mire lett volna jó?

Akkor is el kellett volna mondanod! - Az asszonynak könnyek csorogtak le az arcán. - Annyira örülök, hogy itt vagy, és hogy nincs semmi bajod! Úgy féltettelek!

Igen, jól vagyok - szorította meg Laura a kezét. Egyre biztosabb volt benne, hogy Max az oka annak, hogy az anyja kórházba került. - De veled mi a helyzet? Miért nem említetted soha, hogy baj van a szíveddel?

Mert nem is volt! - mondta határozottan Mrs. Fielding. - Persze, sokat nyugtalankodtam, amikor eltüntél, de aztán Max azt állította, hogy elutaztál egy régi barátnödhöz. Hittem neki, mert mindig kedves volt hozzám. Még meg is sajnáltam, olyan magányosnak látszott...

Laura sejtette, mi fog következni, hiszen éppen elégszer kellett elviselnie Max dühkitöréseit.

Ő tette ezt veled? - kérdezte gyengéden, és megsimogatta az anyja arcát.

Hallgass ide! - súgta fojtott hangon az asszony. - Nemrég meglátogatott Sophie Bradbury. Mit szólsz hozzá?

Kicsoda? - pislogott értetlenül a lány.

Sophie Bradbury - ismételte meg az anyja. - Nem tudom ugyan, mi a jelenlegi neve, de nem is ez az érdekes. Tudod, kiröl van szó, ugye?

Nem - mondta Laura a homlokát ráncolva. - Azt hiszem, így hívták Max elsö feleségét. De ö már jó pár éve halott.

Nem, ez nem igaz! - derült fel a beteg asszony arca. - Él! És egy héttel ezelött meglátogatott.

Sophie? - kerekedett el Laura szeme. - Sophie él?

Igen - bólintott az anyja. - Amerikában lakik, és csak három hétre érkezett, hogy meglátogassa az anyját Bournemouthban.

Max azt hiszi, hogy meghalt - bizonygatta Laura még mindig döbbenten.

Igazán? - Mrs. Fielding nagyon kimerültnek látszott. - Nos, ez most nem lényeges - legyintett. - Amikor Sophie megtudta, hogy eltüntél, azt hitte, Max müvelt veled valamit. Elmesélte nekem, hogy bánt vele régen a férje, és hogy ö mennyire rettegett töle. Csak megrendezte a halálát, hogy megszabaduljon Maxtöl, mert az az ember sehogy sem volt hajlandó elválni.

Laura egyik ámulatból a másikba esett.

És most hol van? Beszélhetek vele?

Nem tudom.

Mi az, hogy nem tudod? Akkor hogy lehetsz biztos benne, hogy nem hazudott? Lehet, hogy csak kitalálta valaki ezt az egészet...

Megmutatott néhány esküvöi képet Maxröl meg magáról.

Nem is tudom, anya... - csóválta meg Laura kétkedve a fejét.

Miért hazudott volna? Én elhiszem, amit mondott - jelentette ki az anyja. Azt állította, hogy ha kell, hajlandó tanúskodni a bíróság elött is. -Elhallgatott, és árgus szemmel nézett a lányára. - Ugye biztonságban vagy, szívem? Sokkal jobban nézel ki, mint mielött eltüntél. Mit szólt Max, amikor elökerültél? Meglep, hogy elengedett hozzám egyedül.

Max nem tudja, hogy visszajöttem. Mrs. Taylortól, a szomszédodtól tudtam meg, hogy kórházban vagy. Mondd, anya, elég erösnek érzed magad, hogy elmeséld, mit tett veled az az ember?

Mrs. Fielding felsóhajtott.

Azt remélte, vannak híreim felöled. De most már mindegy. A lényeg, hogy évekig vak és süket voltam.

Megütött? - kérdezte Laura.

Nem, odáig azért nem merészkedett. Viszont megfenyegetett - mondta az asszony fájdalmas mosollyal. - Amikor pedig megemlítettem neki, hogy Sophie él, egészen kivetközött magából. A szememre hányta, hogy a nyakán élösködöm.

Nagyon féltem töle, de hogy ö felelös-e az infarktusomért, azt nem tudhatom.

Szerinted tudta, hogy Sophie nem halt meg?

Lehetségesnek tartom. Legalábbis nem sokkolta úgy a hír, mint ahogy számítottam rá. Azt hiszem, valamikor az után deríthette ki az igazságot, hogy elvett téged feleségül. - Mrs. Fielding tartott egy kis szünetet. -Sophie most akarja beadni a válókeresetet. Mivel nagyon régóta élnek már külön, a válást automatikusan ki fogják mondani.

Igen, ö boldog lehet! - sóhajtotta Laura, öszintén irigyelve ezt az ismeretlenül is ismerös asszonyt.

Az anyja azonban még nem fejezte be.

Tudod, mit jelent ez? Mivel Max nös volt, amikor téged feleségül vett, a házasságotok minden bizonnyal érvénytelen. Azt hiszem, nemsokára megint szabad lehetsz!

Estefelé Laura elment a knightsbridge-i lakásba, ahol három évig élt együtt Maxszel. Csak fél órája hagyta el a kórházat, ahol az anyja végre mély álomba merült a megeröltetö beszélgetés után.

A hallottak ellenére sem volt biztos benne, hogy Max csak úgy egyszerüen hagyja majd elmenni. Éppen ezért szilárdan eltökélte, hogy ha a férfi megfenyegeti, szemébe vágja, hogy haladéktalanul kiteregeti a sajtónak mindazt, amit megtudott róla. Persze Max kiszámíthatatlan, és neki még most is lúdbörözött a háta, ha arra gondolt, mit müvelt vele az a fickó három hosszú éven át.

Meg kell tennem, bátorította magát. Túl sokáig éltem félelemben. Mindegy, mi fog történni, szét kell szakítanom a rabláncokat.

Mrs. Bradbury! - üdvözölte csodálkozva a portás. - Milyen jó, hogy újra itthon van.

Köszönöm, Patrick. - Laura elhatározta, hogy senki és semmi nem fogja többé megfélemlíteni. A régi portást, aki mindig olyan kedves volt vele, Max már korábban elbocsátotta. Az utódja pedig nyilvánvalóan a lekötelezettje volt. Mr. Bradbury itthon van?

Igen. - A portás megnyomott egy gombot, amely a lift lehívására szolgált. Örülni fog, hogy viszontláthatja önt.

Én is úgy gondolom - biccentett Laura, majd belépett a felvonóba. - Köszönöm.

Ahogy a lift elindult felfelé, gyomrát egyre jobban összeszorította a félelem.

Annyira elgyengült, hogy a fülke falának kellett támaszkodnia. Alig tudta megállni, hogy vissza ne forduljon. Végül sikerült valamennyire összeszednie magát, és a hetedik emeletre érve már egyenes léptekkel ment végig a vastag, királykék futószönyegen.

Ezen az emeleten Maxén kívül egyetlen más lakás sem volt. Mielött Laura elérte volna a dupla ajtót, az már ki is nyílt. Gondolhattam volna, hogy Patrick azonnal értesíti a gazdáját, villant át az agyán. Újra elfogta a pánik, amikor megpillantotta a mosolyogva elébe sietö férfit. Az egyedüli támaszt az jelentette, hogy tudta, a biztonsági kamera minden mozdulatukat rögzíti.

Victoria! - kiáltotta Max, s mielött Laura megakadályozhatta volna, már át is ölelte. - Kedves Victoriám! El sem tudod képzelni, mennyire örülök, hogy újra látlak!

Laura legszívesebben ellökte volna magától, de tudta, hogy nem szabad ellenkeznie, mert az csak rontana a helyzeten. Max azonban olyan erövel préselte magához, hogy attól félt, eltörik a bordája.

Kérlek... - nyögte ki végül.
A férfi lassan elengedte, és a vállára tette a kezét.

Sajnálom - mondta, de a szemében ellenséges fény villant. - Fájdalmat okoztam? Csak azért történt, mert annyira boldog vagyok, hogy visszajöttél.

Amikor az ajtó becsukódott mögöttük, Laura azonnal kisiklott a keze alól.

Minden erejével arra összpontosított, hogy véghezvigye, amit eltervezett. Ha Max megint bántani fogja, akkor utoljára teszi, az biztos. De akkor miért fél ennyire? Kétségbeesetten igyekezett, nehogy a másik észrevegye, mi megy végbe benne.

A férfi leplezetlen elégtétellel nézett rá.

Milyen jó, hogy újra mellettem vagy, Victoria! Már kezdtem kételkedni benned. De mi ez a rémes kinézet? Mit csináltál a hajaddal? Na mindegy, örülök, hogy végre megjött az eszed.

Nem jött meg az eszem, Max, legalábbis nem úgy, ahogy te gondolod mondta az asszony, miután bement a nappaliba. - Nem maradok itt, el foglak hagyni. Meglátogattam az anyámat, és mindent tudok Sophie-ról is. Csak megrendezte a halálát, hogy megszabaduljon töled. Nem tarthatsz vissza...

Egy pillanat! - állt eléje a férfi. - Mondtam egy szóval is, hogy vissza akarlak tartani? Egyébként az, hogy az anyád hazugságokkal traktál, még nem jelenti azt, hogy ne hozhatnánk rendbe a kettönk dolgát. Az az asszony egyszerüen szenilis, ezt már neked is észre kellett venned. Már attól féltem, azzal fog vádolni, hogy rátámadtam.

Azt meghiszem! - lépett Laura a kanapé mögé. - Megijedtél, amikor rosszul lett, igaz?

Persze hogy megijedtem. Ki tudja, mi jut egy ilyen öregasszonynak az eszébe...

Attól féltél, azzal vádol majd, hogy megtámadtad - folytatta Laura bátran. Nem tetszett, amit mondott, erre elveszítetted a fejed. Hiba volt, Max. Ezzel a legjobb hívedet is magad ellen fordítottad.

Nincs szükségem hívekre - jelentette ki a férfi. - Itt vagy nekem te.

Nem, már nem! Nem hallottad, mit mondtam, Max? Elhagylak. Azért jöttem, hogy elbúcsúzzam.

A férfi színpadiasan felsóhajtott.

Kedves Victoriám, ezt magad sem gondolod komolyan. Ha el akartál volna hagyni, régen megtehetted volna. Vagy megírhattad volna abban az ügyes kis üzenetedben... Egyáltalán hol voltál? Magyarázattal tartozol.

Semmivel sem tartozom - húzta ki magát Laura. - Évekig hazudtál nekem.

Mióta tudtad például, hogy Sophie nem halt meg?

Sophie? Pedig ö meghalt - vonta meg Max a vállát. - Tíz évvel ezelött fulladt a vízbe.

Ez nem igaz! Csak megrendezte a halálát. Az anyja segített neki, hogy Amerikában új életet kezdjen. Azóta is ott él.

A férfi megcsóválta lassan a fejét.

Ezt állítja az anyád - mondta olyan türelmesen, mintha egy gyerekkel beszélne. - Csakhogy attól ez még nem válik valósággá. De ha még igaz is lenne, akkor sem lehetne semmi köze a kettönk dolgához.

Dehogyisnem! - tört ki Laura. - Ha Sophie él, te sem vagy szabad!

Tévedsz - felelte Max magabiztosan. - Sophie-t halottá nyilváníttattam, mielött téged feleségül vettelek. A mi házasságunk tiszta és érvényes.

A mi házasságunk egy ócska színjáték! - ellenkezett az asszony, bár a reményei jócskán megcsappantak. - Én pedig... el akarok válni.

Én viszont nem - jelentette ki Max színlelt egykedvüséggel. - Mellesleg még mindig nem árultad el, hol voltál. Vagy azt szeretnéd, hogy én mondjam meg?

Fogalmad sincs róla, hogy merre jártam! A férfi gúnyosan elmosolyodott.

Pedig pontosan tudom, hol rejtözködtél. Egy csinos kis ellsmoori asszony nagyon sokat segített nekem... Hajói emlékszem, Emma Proctornak hívták. Max nekifeszült a kanapénak, és megragadta a felesége kezét. - Mióta ismered Matt Setont? Mennyi ideje vagy a szeretöje?

Nem vagyok Matt Seton szeretöje - nyögte ki Laura nehezen.

Akkor miért van lelkiismeret-furdalásod? Miért sütöd le a szemed? -szorongatta Max egyre erösebben Laura kezét.

Nincs büntudatom. És engedd el a kezem, mert fáj!
A férfi gúnyos grimaszt vágott.

Ki gondolta volna? Az én kis frigid feleségem egy híres íróhoz vonzódik.

Mi lenne, ha megbíznék néhány megfelelö helyen lévö embert, tegyenek róla, hogy senkit se érdekeljenek többé a könyvei. Ezt akarod?

Az olvasóimnak jóval több eszük van annál, semhogy egy ilyen visszataszító fickónak higgyenek - hangzott fel mögöttük egy ismerös hang, s amint Laura felkapta a fejét, Mattét és Hugót pillantotta meg az ajtóban. - Azt ajánlom, engedje el Laurát. Nincs szükség újabb kék foltokra ahhoz, hogy benyújtsa maga ellen a válókeresetet.

11. FEJEZET

Laura vonattal utazott Newcastle-ig. Az éjszakát a pályaudvar szállodájában töltötte, másnap pedig bérelt autóval ment tovább észak felé.

Teljes szívéböl örült, hogy viszontláthatja Mattét, ugyanakkor azon is eltünödött, nem várt-e túl sokáig ezzel a látogatással. Rendkívül nyugtalanította, hogy a férfi három hónapja, amióta visszatért Northumberlandbe, egyetlen szót sem hallatott magáról. Lehetséges, hogy tényleg csak ebböl az áldatlan házasságból akarta öt kiszabadítani, és neki magának nem is volt vele semmiféle terve a jövöre nézvést? Mindenképpen meg kell tudnia, hogy szánalomból vagy szerelemböl volt-e hozzá olyan barátságos. Nyilvánvaló, hogy a férfiban öszinte részvét ébredt iránta, amikor megtudta, mit tett vele Max, de könnyen elöfordulhat, hogy ez minden.

Amikor Matt Hugó kíséretében megjelent Max lakásán, a férjnek rögtön be kellett látnia, hogy alaposan alábecsülte az ellenfelét. Elöször megpróbálta ugyan meggyözni róla, csak azért fenyegette meg a feleségét, mert nagyon féltékeny rá, de aztán hamar világossá vált elötte, hogy Seton pontosan tudja, mit tett vele három éven keresztül - így hát kénytelen volt minden további ellenkezés nélkül elengedni Laurát.

- Most csak azt csomagold össze, amire feltétlenül szükséged van! -javasolta Matt az asszonynak. - A többit majd elhozod máskor.

Laura boldogan szót fogadott, mert neki is ez volt az eredeti terve. Sietve elhagyta a nappalit, és felment a hálószobába. Pár perc alatt bedobált néhány cipöt, harisnyát, nadrágot, pólót és fehérnemüt a táskájába, nem feledkezve el a fogkeféjéröl és a sminkkészletéröl sem. Aztán még egyszer körülnézett a közös hálószobában, de amikor az ágyra pillantott, majdnem elfogta a hányinger.

Arra számított, hogy hangos szóváltásra érkezik vissza, ám a nappaliban meglepö csend és nyugalom uralkodott. Max ott ült Hugó mellett a kanapén, s egyetlen szót sem szólt, amikor Matt és Laura eltávozott, de a pillantása elárulta, hogy bosszút forral. Egyelöre azonban uralkodott magán.

Laura komolyan tartott töle, hogy Hugó nem fogja tudni megakadályozni a bátyja bosszúhadjáratát. Pár nap múlva azonban a férjét szélütés érte, még beszelni is csak alig-alig tudott. Hugó úgy döntött, befejezi amúgy sem túlságosan sikeres színészi pályafutását, és inkább fivére cégének irányításában vállal szerepet.

Nehéz idök voltak ezek mindenki számára. Laura semmiféle segítséget sem akart elfogadni a Bradbury családtól, Hugó azonban ragaszkodott hozzá, hogy kifizesse Mrs. Fielding kórházi számláját, söt utána elküldte az asszonyt egy kellemes gyógyüdülésre is. Az özvegynek a lakásból sem kellett kiköltöznie, mert azt Hugó idöközben a nevére íratta.

Max öccse Laurának is felajánlott egy lakást, de ö azt köszönettel visszautasította, mert Matt már idöben gondoskodott erröl. A lakás a férfi egyik orvos barátjáé volt, aki fél évre az Egyesült Államokba utazott, és nagyon örült neki, hogy lesz valaki, aki ez alatt törödik az otthonával. Matt Laura férjének szélütése után is hüséges segítötársnak bizonyult. Az asszony, szokás szerint ismét magát hibáztatta a történtekért, de ö minden rábeszélökészségét latba vetette, hogy meggyözze az ellenkezöjéröl.

- Ne hidd, hogy minden rosszért, ami veled történik, te vagy a felelös! Max évekig hatalmas nyomás alatt élt, szétszórt volt, kiszámíthatatlan, és robbanásig feszült. Szerintem amúgy is magas lehetett a vérnyomása, úgyhogy csak idö kérdése volt, mikor éri ez a gutaütés...

Az alatt a három hónap alatt, amíg a házasság felbontását kimondó ítéletre várt, az asszony nemigen tudott a jövöre összpontosítani, és az anyja elutazása után szinte reggeltöl estig Matt könyveit bújta. Máskülönben nem szokott krimiket olvasni, de ezeket a történeteket nagyon izgalmasnak és lebilincselönek találta. Egy kriminálpszichológus volt a föhösük, aki nagyon hasonlított Mattre, és a különbözö nöügyek ellenére a történetek végén mindig egyedül maradt.

Talán ö is így akar élni, gondolta Laura Ellsmoor felé közeledve. Lehet, hogy ez a látogatás csak újabb fájdalmat fog okozni neki?

Mindegy, akkor is tudnom kell, mit érez irántam, döntötte el, hiszen semmi sem rosszabb, mint a bizonytalanság. Aztán akadt itt még egy nagyon fontos kérdés: mit fog szólni Rosie, ha osztoznia kell valakivel az apja szeretetén? Minél többet töprengett, annál nyilvánvalóbbnak látta, hogy ez az utazás rosszul fog elsülni.

Már majdnem tizenegy óra volt, amikor izzadó tenyérrel bekanyarodott a bekötöútra, és leparkolt Matt villája elött. Pillantása végigsiklott a házon, a parti sziklákon, végül megállapodott a tenger hullámain. Aztán vett néhány jó nagy lélegzetet, és elszántan kilépett a kocsiból.

A csengetésre Mrs. Webb nyitott ajtót.

Ó, Miss Victor! - mondta meglepödve, majd gyorsan kijavította magát. Bocsánat, Mrs. Bradbury... Mi jót keres nálunk?

Mi tagadás, Laura nem egészen ilyen fogadtatásra számított...

Matt-tel szeretnék beszélni. Bejelentene, kérem?
A házvezetönö megrázta a fejét.

Új frizurája van, igaz? Egészen jól áll - jegyezte meg válasz nélkül hagyva az asszony kérdését.

Köszönöm... - Laura azért hordott sokáig hosszú hajat, mert Max így kívánta töle. Most azonban végre kedvére levágathatta, így az már csak a válláig ért. - Matt itthon van? - kérdezte izgatottan.

Mrs. Webb újra megrázta a fejét.

Sajnos nincs. Lement a kutyákkal a partra. Jöjjön be, Mrs. Bradbury, és várja meg öt egy kávé mellett!

Nem, inkább nem. - Laura képtelen lett volna nyugodtan ülni, és udvariasan csevegni, ahhoz túlságosan is ideges volt. - Inkább eléje megyek.

A házvezetönö határozottan csalódottnak tünt. Nyilván arra számított, hogy megtud töle néhány érdekes újságot. Laura viszont úgy gondolta, sokkal jobb, ha a parton találkozik Matt-tel, ott, ahol minden elkezdödött.

Viszontlátásra - biccentett, és elindult lassan a sziklák felé.

A fü még mindig nedves volt a reggeli harmattól, a sarka minden lépésnél belesüppedt a puha talajba. Amikor a sziklák peremére ért, azonnal észrevette Mattét. A férfi éppen háttal állt neki, és önfeledten játszott a kutyáival. Egy fadarabot dobált nekik a vízbe, a két állat pedig versenyt futott, hogy melyikük kapja el elöbb.

A látványtól hevesen megdobbant Laura szíve, s még a térde is remegett, amikor elindult lefelé az ösvényen.

A férfi megfordult, és észrevette öt. Rögtön otthagyta a kutyákat, és elindult feléje. Amikor azonban odaért hozzá, tanácstalanul megtorpant. Hosszú másodpercekig álltak ott némán egymással szemben, mintha nem is lenne mit mondaniuk.

Csuromvizes vagy - szólalt meg aztán Laura, csak hogy valamivel megtörje a csendet.

Matt lenézett az átázott farmerra.

Tudom - mondta, majd újra az asszonyra emelte a szemét. - Csodásan nézel ki. Úgy látom, hosszú idö után megint hozzád pártolt a szerencse...

Mit lehet erre válaszolni? - töprengett Laura, megállapítván, hogy Matt viszont lefogyott. Még mindig nagyon jóképü és vonzó volt ugyan, de az arca erösen beesett, és a szeme alatt sötét karikák húzódtak.

Tetszik a frizurám? - kérdezte.

A régi is tetszett - felelte Matt közömbösen. - Mi járatban vagy itt? Laura mély lélegzetet vett.

Azt hittem, örülni fogsz, hogy újra látsz. - Vállat vont. - De a jelek szerint tévedtem...

Mindig örülök, ha egy jó baráttal találkozhatom - felelte a férfi. - Hogy van az édesanyád?

Ó, már sokkal jobban. Hazaengedték a kórházból, és most egy barátnöje van mellette, aki szintén özvegy. Lehet, hogy végleg hozzáköltözik...

Nem rossz ötlet. És Maxszel mi van?

Maxszel? - Az asszony nagyot nyelt. - Úgy tünik, javul. Még mindig béna, de már tud beszélni.

Az jó.

Igen. Tudnod kell, hogy anya nagyon hálás neked mindazért, amit értem tettél. És én is az vagyok... - Ennél több nem jutott az eszébe.

Ugyan már! - csóválta meg Matt halvány mosollyal a fejét. - Biztosan nagyon elfoglalt vagy mostanában. Maradsz Dave lakásában, amíg haza nem jön?

Remélhetöleg nem, gondolta Laura.

Felhívott talán? Nem is említette.

Miért tette volna? - kérdezett vissza Matt hüvösen. - Dave azt hiszi, csak ismerösök vagyunk. Talán azt gondolja, hogy az egyik régebbi betegem vagy...

Szerinted olyan vagyok, mintha a beteged lettem volna? - Laura eltökélte magát, hogy áttöri a kettejük közt emelkedö falat. - Tényleg csak ennyit jelentettem neked?

Ne beszélj butaságokat! - Matt elfordult, és füttyentett a kutyáknak. Úgy látszott, nagyon messze járnak a gondolatai, és Laura kezdte komolyan megbánni, hogy idejött.

Megfogta a férfi karját, de Matt visszahúzta.

Nem kellett volna idefáradnod csak azért, hogy a segítségemet megköszönd.

Elég lett volna az is, ha felhívsz.

De nekem nem! - kiáltott fel hevesen Laura. - Látni akartalak, és azt reméltem, örülni fogsz nekem.

Persze hogy örülök. - Matt szavai nem tüntek túl meggyözönek. - Mint ahogy annak is, hogy újra a kezedbe vetted a sorsodat.

Miért érzem úgy, mintha nem gondolnád komolyan, amit mondasz? Mi a baj, Matt? Olyan közel álltunk egymáshoz. Most meg úgy teszel, mintha idegen lennék.

Mert azok is vagyunk, Laura - felelte a férfi. - Melletted voltam, amikor szükséged volt rám. Nem kell ebbe semmi mást belemagyarázni.

Tényleg ezt gondolod? - nézett rá az asszony tágra nyílt szemmel.

Nemcsak gondolom, hanem tudom is. Keress magadnak valaki mást, én már öreg vagyok az efféle játékokhoz.

Milyen játékokról beszélsz? - kérdezte Laura döbbenten. - Nem tévesztesz te engem össze valakivel?

Én nem szoktam senkit sem összetéveszteni - felelte Matt hüvösen. -Remélem, tudod, mit csinálsz. Mert nekem fogalmam sincs, hogy miért vagy itt.

Az asszony nagyot nyelt.

Fogalmad sincs, bizony, mennyi bátorságra volt szükségem ahhoz, hogy eljöjjek hozzád. - Könnyek szöktek a szemébe, ezért aztán gyorsan elfordult. - És ne mondd, hogy nem tudod, miért vagyok itt. Nyilván abban reménykedtél, hogy soha többé nem látsz...

Ebben a pillanatban mind a két kutya ráugrott, és összevissza kente öt vizes, homokos tappancsaival. A férfit annyira meglepte, amit mondott, hogy mindenröl elfeledkezve, elengedte öket. Laurát úgy meghatotta ez a ragaszkodás, hogy a könnyein keresztül nevetni kezdett. A legszívesebben átölelte volna öket, hogy az arcát a bundájukba temesse.

Hirtelen elveszítette az egyensúlyát, és háttal a homokba esett. A kutyák azonnal rajta teremtek, és nyalogatni kezdték az arcát. Matt azonban most már odafigyelt, megragadta a nyakörvüket, és szigorúan rájuk parancsolt, hogy nyugton maradjanak.

A fenébe is, nagyon sajnálom - szabadkozott, miközben felsegítette. -Bántottak talán? - kérdezte aggódva, amikor meglátta az asszony könnyáztatta arcát.

Nem a kutyák, hanem te! - rázta meg Laura a fejét.

Hogyhogy? Éppen elég idöt hagytam neked, hogy tisztázhasd a dolgokat magadban, és te ezt nyilván meg is tetted.

Mit akar ez jelenteni? - nézett rá csodálkozva az asszony.
Matt most megint nagyon kimerültnek látszott.

Magad is tudod. Azt mondtad, Max már jobban van, és ez azt jelenti, hogy gyakran meglátogatod öt, és nyilván azon is gondolkodsz, hogy visszatérsz hozzá...

Dehogyis! - kiáltotta Laura kétségbeesetten. - Meglátogattam, de csak udvariasságból. Egyetlen napig sem tudnék együtt élni vele!

Nem kell tekintettel lenned az érzéseimre - húzta össze a férfi a szemét. Pontosan tudom, mennyire szeretne visszakapni téged. Valószínüleg soha többé nem merne bántani.

Hogy jut eszedbe ez a badarság? Sohasem térnék vissza Maxhez. Már nem gyülölöm ugyan, de azt sem akarom, hogy a jövöben bármiféle közöm legyen hozzá. Itt a zsebemben a válási határozat, meg is tudom mutatni, ha nem hiszel nekem.

De Rob azt mondta... - Matt elhallgatott.

És ugyan mit mondott?
A férfi idegesen túrt bele a hajába.

Nem, öt mégsem lehet ezért felelösségre vonni. Hugó mesélte neki, hogy reméli, te és Max...

Fikarcnyit sem érdekel, mit mesélt Hugó. Semmi közöm Maxhez, és ez így is marad - szakította félbe Laura, le sem véve a szemét a férfiról. -Te tényleg elhitted, hogy vissza akarok térni hozzá?

Mindenesetre lehetségesnek tartottam - sóhajtott fel Matt. - Elvégre a felesége voltál, úgyhogy érezned kellett iránta valamit.

Egyszer már meggyanúsítottál azzal, hogy csak a pénzéért mentem hozzá emlékeztette az asszony könnyes szemmel.

A férfi megrázta a fejét.

Nem, ezt azért nem feltételezem rólad. Nézd, Laura, a fenébe is, az ember sok mindent mond, hogy megvédje magát...

Ne mondd, hogy neked védelemre volt szükséged!

Pedig így igaz - simította végig Matt Laura ajkát. - Tudod mit? Magyarázd el újra, miért jöttél ide! Nem akarok még egyszer hibázni.

Pontosan tudod, miért vagyok itt...

De azért inkább töled szeretném hallani. Az önbecsülésem pillanatnyilag romokban hever.

Ezek szerint még mindig nem fejezted be a regényedet? - kérdezte az asszony ártatlanul.

Fogd már fel végre, hogy az életemben fontosabb dolgok is vannak, mint az írás - felelte a férfi rekedten.

Hát persze. Elsösorban Rosie.

Nem csak Rosie. - Matt a tenyerébe fogta Laura arcát, és lágyan megsimogatta. - Miért tartott ilyen sokáig, amíg dönteni tudtál kettönkröl?

Ez azt jelenti, hogy mégis van esélyünk?

Igen, ha te is akarod...

Semmi sincs, amit ennél jobban szeretnék. De nem tudtam, jól teszem-e, ha eljövök hozzád. Még sosem csináltam ilyet. - Habozott egy pillanatig, aztán félénken hozzátette: - Nem csókolnál meg végre? Kezdek nagyon fázni.

Biztosan a hüvös szél miatt - válaszolta Matt ravaszkás mosollyal, majd átölelte, és boldogan a szájára hajolt.

Laura keze a férfi pólója alá siklott. Szeretem, ismételgette magában vágytól eltelve, és lassan lecsúszott a part homokjára, magával húzva Mattét is.

A férfi egyre szenvedélyesebben csókolta öt, és Laurát annyira elborították az érzések, hogy úgy érezte, sem megmozdulni, sem megszólalni nincsen már ereje.

Nincs rajtad melltartó? - súgta a fülébe Matt, miközben reszketö kézzel felhajtotta a blúzát.

Úgy gondoltam, nem lesz rá szükségem...

Igazad volt - becézgette a férfi a borzongó bimbókat, és Laura úgy érezte, mintha valahol a belsejében simogatnák.

Matt tenyere a combja belsö oldalára tapadt, s az asszony testén kéjes remegés futott végig. Azt akarta, hogy a férfi most azonnal szeretkezzen vele, vágyott a beteljesülésre, amelyet eddig is csak ö tudott megadni neki. De teljes egészében érezni akarta, nem csupán holmi pótcselekvésre vágyott.

Matt... - tolta el sóhajtva a férfi kezét.

Tudom, ez túl gyors neked. Ne haragudj! - visszakozott a másik azonnal.

Laura azonban megragadta a karját, aztán odanyúlt a farmer övéhez, és lázas mozdulatokkal kioldotta.

Nem hagyom, hogy elmenekülj! - lehelte forrón. - Kívánlak, Matt, kívánlak mindenestöl, és nem érem be mással, csak veled!

Ó, Laura... - próbálta a férfi visszatartani, de az asszony már lehúzta a nadrágján a cipzárt, és a kezét ügyesen a résbe csúsztatta.

Ne mondd, hogy te nem kívánsz engem! - zihálta rekedten, ahogy körülfogta Matt duzzadó férfiasságát.

Persze hogy kívánlak - ismerte be a férfi. - Azóta kívánlak, amióta elöször megpillantottalak.

Tudom - suttogta Laura, a blúzát gombolva. - Segíts egy kicsit, drágám! Ha szeretkezünk, érezni akarom a meztelen börödet.

Jaj, Laura... - nyögött fel Matt.

Csak nem akarsz visszautasítani?

Be kellene mennünk a házba...

Hogy Mrs. Webb pontosan tudja, mit csinálunk? - húzta le róla az asszony a farmert. - Nem tartom valami jó ötletnek.

Igazad van - vette le a férfi a pólóját, mialatt Laura is lehámozta magáról a blúzt meg a bugyit.

Egymást átölelve hanyatlottak vissza a homokba, s ahogy megnyíltak az asszony párás combjai, Matt azonnal közéjük fúrta magát.

Én sem akarok semmiféle pótszert - suttogta rekedten. - Téged akarlak, egészen, azt a nöt, akit teljes szívemböl szeretek.

Egyetlen mozdulattal behatolt Laura testébe, s gyönyörködve hallgatta az asszony sikolyait. Túlságosan is kívánták már egymást, túlságosan is sokáig vártak erre a pillanatra. Ezért aztán egyiköjük sem lepödött meg nagyon, hogy Laura néhány másodperc alatt elért a csúcsra, és Matt sem tudta tovább türtöztetni magát...

UTÓHANG

Rosie majd szétpattant a boldogságtól, amikor viszontlátta Laurát. Kettesben mentek érte az iskolába, és a kislány azonnal tudni akarta, hogy az asszony meddig marad.

Most már örökre - válaszolta Matt. - Nem a dadusod lesz, hanem együtt fogunk élni.

Mintha az anyukám lenne? - kérdezte Rosie izgatottan.

Mit szólnál hozzá, ha a papád és én összeházasodnánk? - kérdezte Laura óvatosan.

Rosie csak egy-két pillanatig gondolkodott.

Szerintem jó ötlet - felelte csillogó szemmel. - Szólíthatlak anyunak? Jó lenne, mert nekem eddig nem volt anyukám.

Úgy hívsz, ahogy akarsz! - ölelte át Laura a kislányt. - Igazi család leszünk.

Klassz lesz! - örvendezett Rosie. - Ha összeházasodtok, lehetek én a koszorúslány?

Miért ne! - felelte az apja, felszabadultan mosolyogva az iménti jeleneten.

Mrs. Webbnek nem okozott különösebb meglepetést a hír.

Mindig is tudtam, hogy szereti Laurát - mondta a házigazdának, akit kissé zavarba hozott ez a megállapítás. - Nagyon örülök neki, hogy összeházasodnak.

Igazán szép párt fognak alkotni.

Miután Rosie-t lefektették, Laura alaposan szemügyre vette Matt hálószobáját. Tetszett neki, amit látott. Elképzelte, amint hosszú órákat tölt itt a férfi karjaiban, zenét hallgatnak, tévéznek, szerelmeskednek... Matt már vagy ezredszer mondta el neki, mennyire szereti, és ö is pontosan tudta, milyen üres lenne az élete, ha nem találkoznak.

Boldog vagy? - kérdezte a férfi, miután elengedték egymást. - Vagy megbántál valamit?

Semmit a világon! - felelte Laura magabiztosan. - Szeretlek... Tudod, adódnak az életben különös véletlenek. Amikor Max lezuhant a lépcsön, azt hittem, vége az életemnek. Nem is sejtettem, hogy csak akkor kezdödik igazán.

Ezt igazán nagyon szépen mondtad - mosolygott rá a férfi. - Én is valami ilyesmit érzek. Amikor elöször szembejöttél velem, nem gondoltam, hogy te leszel a sorsom.

A sorsod? - ismételte elgondolkodva Laura. - Ez nagyon költöien hangzik.

Igen, néha írok verseket is. De azokat nem fogom soha kiadni.

Pedig lehet, hogy nem ártana. Azt hiszem, te semmit sem csinálsz rosszul.

Azért is csodáltalak, ahogy Maxszel elbántál.

Komolyan mondod?

Úgy bizony! Max még soha, senki elött sem hunyászkodott meg. Hipnotizáltad talán?

Nem, szó sem volt ilyesmiröl. Mindössze annyit mondtam, hogy elég jó kapcsolatom van a sajtóval, és akad pár fotóm is rólad, amelyek alkalomadtán sokat árthatnának neki.

De igazából nincs ilyen képed, ugye? - kérdezte Laura nyugtalanul.

Gondolod, hogy éjszaka belopakodtam a szobádba, és lefényképeztelek meztelenül?

Nem, ezt nem tudom elképzelni.

Max viszont el tudta... Remélem, nem bánod, hogy megszorongattam egy kicsit.

Miért bánnám? - kérdezte az asszony csodálkozva. - Drágám, én úgy éltem ott, mint egy börtönbe zárt fogoly, és te voltál az, aki kiszabadított.

Nos, akkor ki is a költö kettönk közül? - kérdezte Matt mosolyogva, és gyengéden megcsókolta kedvese meztelen vállát.

Laura elnevette magát.

Én biztosan nem. Csak egy egyszerü tanárnö vagyok...

De életem egyetlen igazi szerelme - tette hozzá a férfi boldogan.

Vége