Anette Broadrick Csöre töltve

Anette Broadrick

Csöre töltve

A titkos ügynök Elena alig akarja elhinni, kivel találkozik élete elsö éles bevetésén. A megfigyelendö férfi ugyanis nem más, mint Joe Sanchez, aki hajdanán elcsábította, majd rútul elhagyta. A szenvedély ismét nagy hévvel izzik fel köztük, de a lány a munkája miatt hazudni kényszerül...

ELŐHANG

A tizennyolc éves Joe Sanchez belenézett az ütött-kopott komód fölött lógó olcsó tükörbe, és kacsintott egyet. Mintha egy idegen nézett volna vissza rá. Ma este életében elöször viselt szmokingot. Hetekig tartott, mire megkereste a pénzt a kölcsönzési díjra, hogy a texasi Santiago Gimnázium szalagavatóján báli öltözetet viselhessen.

Ettöl a gondolattól mosolyognia kellett. Egyáltalán nem csodálkozott azon, hogy Elena Maldonado beleegyezett, hogy ö kísérje a bálba.

Az elmúlt hónapokban a lány korrepetálta öt angolból és történelemböl. Hála a segítségének, Joe biztos volt benne, hogy sikerül levizsgáznia, és akkor ö lesz az elsö a családjából, aki gimnáziumi érettségit szerez.

A múlt év öszén még nem gondolta volna, hogy teljesül a vágya...

- Hé, Sanchez! - kiáltott utána Torres edzö szeptemberben a futballedzés végén. - Zuhanyozás után gyere be az irodámba! Joe bólintott, és többi csapattársával együtt az öltözö felé indult. Tudta, mit akar neki mondani az edzö. A tanárai ugyanis már felhívták rá a figyelmét, hogy az elsö vizsgái nem sikerültek valami jól.

Na és? Legalább az elmúlt két évben játszhatott az iskolai csapatban. Az edzöje jó fogójátékost faragott belöle, mert gyors volt, és tudott bánni a labdával. Söt még az a hír is járta róla, hogy mágnes van a kezében.

A csapattársai vidáman fecsegtek egymással, de Joe most kimaradt belöle. Levette a mezét, lezuhanyozott, majd belebújt kopott farmernadrágjába és ingébe. Elindult az edzö irodája felé. Tudta, nem sok választja el attól, hogy kipenderítsék a csapatból.

Az edzö éppen telefonált. Intett Joe-nak, hogy üljön le az íróasztal melletti székre. A fiú gépiesen leült, és az edzöjét figyelte, amint a lábát az asztalra téve beszélget. A telefonbeszélgetés végén Torres szúrós tekintettel a fiú felé fordult.

- Mondd csak, Sanchez, Alfredo nyomdokába szándékozol lépni? Joe csodálkozva nézett az edzöre. Mi köze van a bátyjának az ö iskolai gondjaihoz? - Hogy érti ezt? - kérdezett vissza.

- Ha jól tudom, Alfredot néhány évvel ezelött lecsukták kábítószer-csempészet miatt. Mennyi idös is most? - Huszonkettö.

- Aha. És az elmúlt öt évben legtöbbször rács mögött kuksolt, ugye? - Na és? - Azt akarod, hogy rád is ez a sors várjon? Joe megvonta a vállát. Az edzö nem szólt, csak vizsla tekintettel nézte a fiút. Joe keresztbe tette a lábát, és tépkedni kezdte a cipöje talpát ott, ahol már kezdett elválni a felsörésztöl. Az edzö végre újra megszólalt.

- Én mást kínálok neked, ha akarod.

Joe meglepetten pillantott fel. Az edzö még mindig öt bámulta.

- Te okos fiú vagy, Joe. Gyorsan tanulsz. Vezérnek születettél. Az egész csapat hallgat rád. Mindened megvan ahhoz, hogy sikeres emberré válj, már csak az kell, hogy ezt te is akard.

- Arra céloz, hogy lusta vagyok? - morogta Joe. Az edzö elmosolyodott.

- Nem, csak nem látod a célt, amiért hajtanád magad. Én ezen szeretnék változtatni.

- Hogyan? - Úgy, hogy szerzek neked egy föiskolai ösztöndíjat.

- Föiskolai ösztöndíjat? Nekem? - fakadt ki Joe hitetlenkedve.

- Pontosan. Ha továbbra is így játszol, még egy föiskolai csapatba is beválogathatnak. Feltéve, hogy javítasz a jegyeiden.

Joe idegesen fészkelödön a széken.

- Aha.

- És? Szerinted megvalósíthatatlan az ötlet? A fiú megvonta a vállát.

- Mennyi idöt veszödsz naponta a házi feladattal? Joe megint vállat vont.

Az edzö az íróasztalon heverö papírlapra pillantott.

- A jelenlegi jegyeidet tekintve nyilvánvalóan nem eleget.

Joe nem érezte szükségesnek, hogy erre válaszoljon. Tovább piszkálta hát a cipöje talpát.

- Ugye nem hiszel benne, hogy képes vagy rá? A fiú megcsóválta a fejét anélkül, hogy felnézett volna.

- Ezek szerint én jobban bízom benned, mint te saját magadban. Mindenesetre találtam valakit, aki korrepetálna, persze csak ha te is készen állsz a javításra.

Joe most már felnézett.

- Kiröl lenne szó? - kérdezte.

- Elena Maldonadóról.

A fiú a homlokát ráncolta.

- Az a vékony, szemüveges stréber, azzal a kócos sörénnyel? - Pontosan. Joe felnevetett.

- Azt mondta, hogy segítene nekem? - Igen.

- Most viccel, ugye? Hiszen még csak köszönö viszonyban sem állunk egymással. Olyan, mint egy kisegér: bejön az osztályba, leül, és egész órán körmöl.

- Na és? Ettöl a körmöléstöl függ a jövöd, fiam.

Joe-t teljesen felvillanyozta a gondolat, hogy föiskolára mehet. Itt a lehetöség, hogy kitörjön a szegénységböl. A lehetöség, hogy legyen belöle valaki. A lehetöség, hogy gondoskodjon az édesanyjáról, aki egész életében keményen dolgozott, hogy felnevelje két gyermekét.

- Nos, mit mondasz? - kérdezte az edzö halkan. - Hajlandó vagy küzdeni azért, hogy kijavítsd a jegyeidet, és tovább futballozhass? Ha igen, minden követ megmozgatok, hogy bejuttassalak a föiskolára, de ezért keményen meg kell dolgoznod.

Joe megköszörülte a torkát.

- Ha biztos benne, hogy Elenának nincs ellene kifogása, szeretnék korrepetálásra járni hozzá.

- Jól döntöttél, fiam - mondta az edzö. - Majd szólok neki. A részleteket beszéljétek meg egymással! Joe kissé zavartan lépett ki az edzö irodájából. Ha a jövöben a jegyei kijavításán fog fáradozni, nem lesz több ideje együtt lógni a haverokkal.

Elmosolyodott, amikor eszébe jutott a föiskola. Valójában szégyenkezett a bátyja miatt, még ha nem is tett neki szemrehányást. Másodikban hagyta ott az iskolát, mert meggyözte az anyjukat, hogy munkát fog keresni. Csak azt egy szóval sem említette, hogy nem egészen törvényes munkáról lesz szó. Ha valaki a határ mentén él, sokféle lehetöség kínálkozik a törvénytelen pénzkeresetre. Egészen addig, amíg le nem bukik.

Másnap Joe megvárta, amíg vége lesz a történelemórának, és odament Elenához. Egész nap figyelte öt. A lány folyton leszegett fejjel ült, és soha nem nézett felé.

A fiú épp akkor lépett oda Elenához, amikor az a könyveit pakolta be a hátizsákjába.

- Szia! - köszönt a lánynak. Elena nem nézett fel.

- Szia! - Az edzöm szerint te hajlandó lennél engem korrepetálni történelemböl és angolból.

A lány bólintott.

- És hol tanuljunk, nálad vagy nálam? Elena felemelte a fejét, és tágra nyílt szemmel nézett rá.

- Nálunk nem megy. Apám nem szereti, ha idegenek vannak a lakásban.

Joe tudta, hogy a lány apja egy csödtömeg, aki ideje nagy részét a város három bárjának valamelyikében tölti. Elena valószínüleg nem akarta, hogy Joe szemtanúja legyen, amint az apja részegen hazatántorog. A fiú ezt nem vette töle rossz néven. De neki legalább van apja. Az övé lelépett, amikor ö ötéves volt.

- Akkor nálunk találkozzunk? - kérdezte a fiú, bár elborzadt a gondolattól, hogy a lány meglátja azt a nyomorúságos viskót, amelyben laknak. Tudta, hogy a lány otthona sokkal barátságosabb. Maldonadóék a város szélén egy nagy házban éltek, amelyet még az apja örökölt.

- Mi lenne, ha itt tanulnánk a suliban? - kérdezte Elena. - Találkozhatnánk például a könyvtárban vagy a kávézóban. Ott mindig van szabad asztal.

- Ahogy akarod - mondta Joe. - És mikor kezdjük? - Nincs ma futballedzésed? A fiú bólintott.

- Van, de öt óra körül végzünk. Utána találkozhatunk.

- Rendben. Akkor ötkor a kávézóban.

Több hete tanultak már együtt, mire Joe-nak sikerült áttörnie az Elena által maga köré emelt védösáncot. Rájött, hogy a lány valójában elragadó teremtés, akinek ráadásul kitünö a humora. Teljesen megigézte a lány pajkossága és törékenysége.

Túlságosan vézna volt vadóc hajával és a nagy szemüveggel az orrán, de úgy tudott nézni, hogy attól a fiú szíve hevesebben kezdett dobogni.

Nem tudta volna megmondani, mikor támadtak elöször érzéki gondolatai vele kapcsolatban. Vajon milyen érzés lehet megcsókolni? Mit szólna hozzá, ha megérintené? Vajon beteljesülnének a vágyálmai, ha egyszer alkalmuk lenne szerelmeskedni? Életében elöször adódott valami, amire többet gondolt, mint a focira vagy a haverjaira.

Most, hónapokkal késöbb kerül sor az elsö igazi randevújukra. Még egy utolsó pillantás a tükörbe, azután bement a szobába az anyjához, aki épp az egyik ingét javítgatta.

- Ó, Joe, remekül festesz! - kiáltott fel az asszony, és a szívéhez kapott. - Még a lélegzetem is eláll töled! A fiú elörehajolt, és csókot nyomott az anyja orcájára.

- Köszönöm. És köszönöm, hogy megkérted Pete bácsit, adja kölcsön ma 525f56f estére a kocsiját.

Az asszony a szemüvege fölött rápillantott a fiára.

- Vigyázz rá, nehogy baja essék! Öreg kocsi volt, de még mindig jobb, mint Joe-éké. Azt meg mégsem kérhette Elenától, hogy gyalog menjenek a bálba.

Amikor bekanyarodott az utcájukba, nem tudta, mitöl tart jobban - egy tisztességes lányt kölcsönautóban furikázni, vagy a szülei elé állni.

Amikor bekopogott, még levegöt sem volt ideje venni, máris kinyílt az ajtó.

Elena szük, spagettipántos fekete ruhát viselt, amely kevéssel magas sarkú cipöjének orra felett végzödött, és bámulatosán kihangsúlyozta karcsú alakját. A haját feltüzte, csak néhány tincs szegélyezte az arcát. Az elmaradhatatlan szemüveg most is ott ült az orrán.

Ahogy Joe szótlanul végigjáratta tekintetét a lányon, egyszerre világossá vált elötte, hogy végérvényesen beleszeretett Elena Maldonadóba.

Elenának elakadt a lélegzete, amikor megpillantotta Joe-t az ajtóban. Eddig folyton csak régi farmernadrágban és kopott ingekben látta. Alig hitt a szemének, annyira másképp festett. Érettnek és elegánsnak hatott.

- Gyere be! - szólalt meg végül a lány, kissé ellépve az ajtóból.

Joe bement, és Elena orrát megcsapta a fiú arcvizének illata. Úgy érezte, már most teljesen elvarázsolta ez az este. A lehetöség, hogy Joe Sanchezzel mehet a bálba, Elena számára különleges jelentöséggel bírt. Életében elöször randevúzott fiúval. Az iskola utáni találkozások nem számítottak igazi találkának.

Még amikor a fiú az órák közötti szünetekben el-elcsípte néha, és elkísérte a szekrényéhez, akkor sem mert olyasmire gondolni, hogy ez jelent valamit.

De amikor Joe meghívta a bálba, szívében remény ébredt. Tudta, hogy csinosságban meg sem közelíti a többi lányt. Jóllehet már két éve nem viselt fogszabályzót, még mindig félszegen mosolygott. Nem tudta, miröl beszélgessen a többiekkel, akik annyira magabiztosnak látszottak, és emiatt szemlesütve, senkihez sem szólva vonult be az osztályba.

Elena tisztában volt vele, hogy a meghívás és a bál között eltelt három hét alatt valami nagyon megváltozott benne. Életében elöször vonzónak érezte magát. Emelt fövel járt, mosolygott az osztálytársaira, akik ettöl elöbb zavarba jöttek, majd visszamosolyogtak rá.

Könnyebben be tudott kapcsolódni az osztálytársai beszélgetéseibe. A szünet nélküli locsogás továbbra sem az ö asztala volt, de figyelmesen meghallgatta a többieket, mosolygott, és egyetértöen bólogatott. Szinte ragyogott a boldogságtól.

Amikor valaki megkérdezte töle, elmegy-e a szalagavató bálra, a lehetö legtermészetesebb módon azt válaszolta, hogy Joe Sanchezzel megy. Minden dicsekvés, felvágás nélkül mondta, hadd lássa a döbbenetet a többiek arcán. Joe-nak megvolt a maga híre az iskolában. Vadócnak ismerték, ezért izgalmasnak tartották. Nem találkozgatott iskolabeli lányokkal, de a városban látták idönként más lányok társaságában.

Joe elhomályosodott tekintettel, szinte révületben közlekedett, és az este folyamán egy tapodtat sem engedte el maga mellöl Elenát.

A lány csak akkor érezte magát kellemetlenül, amikor a fiú három cimborája odament hozzájuk, és számára érthetetlen, idétlen megjegyzéseket tettek, amivel Joe-t eléggé felidegesítették. Késöbb, a táncparketten rákérdezett a dologra, a fiú azonban kitért a válaszadás elöl, csak annyit mondott, hogy a barátai ostobasága miatt dühödött fel.

Joe végül megnyugodott, és élvezte a táncot, míg a fickók újra fel nem tüntek. Nem értette, hogyan kerülnek ide, hiszen ök már mind kibuktak a suliból. Az elözö évben még együtt lógtak, de aztán az ö élete más irányt vett, és keményen dolgozott azért, hogy jobb eredményeket érjen el az iskolában.

A fiúknak azonban nem tetszett, hogy egyszeriben mellözni kezdte öket. Ahogy teltek-múltak a hónapok, Joe úgy ébredt rá, milyen szánalmas alakok. Folyton hülyeségeket beszéltek, és állandóan balhékon járt a fejük. Mindezt puszta unalomüzésböl.

De az ö élete már megváltozott. Az edzö hamarosan közölte vele, hogy sikerült ösztöndíjat szereznie a texasi A & M Föiskolára. Arról is szó esett, hogy esetleg belép a seregbe. Joe életében elöször határozott jövöképet látott maga elött, amely esélyt kínált arra, hogy megszabaduljon az olyan fickóktól, mint a régi haverjai.

Elena észrevette, hogy Joe elkomorodott, miután közölte egykori barátaival, hogy húzzanak el. Amikor felvetette, hogy mi lenne, ha lelépnének a bálból, a lány egyetértett. Nem szokott hozzá a tánchoz, föleg nem magas sarkú cipöben. Mihelyt beültek az autóba, le is húzta a lábáról.

Joe szintén levette a csokornyakkendöjét, és kigombolta az inge felsö gombját. Aztán egymásra néztek, és elnevették magukat.

- Igazán jól éreztem magam, Joe. Köszönöm a meghívást... és a csokrot is. - A fiú gardéniából kötött kitüzöt ajándékozott neki.

- Sietsz haza? - kérdezte a fiú az órájára pillantva.

- Nem igazán - felelte a lány.

- Arra gondoltam, elmehetnénk a gáthoz...

Elena szíve vadul kalapálni kezdett. A gát városszerte ismert találkahelye volt azoknak, akik zavartalan légyottra vágytak. Nem mintha járt volna ott, de hallott már róla. A gátat néhány éve építették, hogy megregulázzák a Rio Grandét, és vizet nyerjenek a városi vízellátáshoz.

- De ha nincs kedved hozzá, az sem baj - szólalt meg Joe végül, és Elena csak ekkor kapcsolt, hogy nem is válaszolt.

- Szívesen veled tartok.

- Nagyszerü. - És mintha a lány belegyezése zöld jelzést jelentett volna, odahajolt hozzá, és addig csókolta, míg Elenának elakadt a lélegzete. Elenának a fiú mellkasára téve a kezét érezte, hogy az ö szíve is majd kiugrik a helyéröl. Ettöl egy kicsit megnyugodott.

Miután ajkuk elvált egymástól, a fiú hosszan nézte öt, majd beindította a motort.

Amikor valamivel késöbb megálltak, Elena rájött, miért is olyan kedvelt találkahely ez. Káprázatos látványt nyújtottak Santiago fényei és a már Mexikóhoz tartozó szemközti partszakasz.

Nem lepte meg, hogy más autók is parkolnak ott, Joe azonban kellö távolságban állt meg tölük.

Miután leállította a motort, csend telepedett közéjük. Leengedték az ablakot, és lágy tengeri szellö áramlott be az utastérbe. Joe hátratolta az ülését, és levette a zakóját.

- Még sosem jártam itt lánnyal. - A hangja tompán csengett. Elena csodálkozva nézett rá.

- Tényleg? Pedig azt hittem, hogy egy hozzád hasonló futballsztár minden hétvégén itt van. - Maga is meglepödött, hogy képes ezen viccelödni.

A fiú lassan továbbgombolta az ingét.

- A foci egész összel minden szabadidömet lefoglalta, mellette pedig sokat tanultam. És veled mi a helyzet? - Én is rengeteget tanulok.

- Úgy értem, te jártál már itt? A lány megvonta a vállát.

- Talán nem kerülte el a figyelmedet, hogy nem tartozom az iskola kedvencei közé.

- De tartozhatnál.

- Ezt meg hogy érted? - Légy egy kicsit lazább, és keresd a többiek társaságát! Mostanában láttalak idönként néhány lánnyal a kávézóban. Úgy láttam, kedvelnek téged.

- Lehet.

Joe átkarolta a lány vállát.

- Örülök a barátságunknak, örülök, hogy megismertelek, Elena. Segítettél nekem, hogy más szemmel nézzem az életet. Úgy értem, neked annyi terved van, egyetemre akarsz menni, és vinni akarod valamire.

- Úgy érted, hogy gürcölni fogok a diplomáért.

- Mindnyájunkra ez vár. Nem hittem benne, hogy egyetemre mehetek, egészen addig, míg az edzöm nyaggatni nem kezdett, hogy jelentkezzek, és hozzád is beajánlott. Ma tudtam meg, hogy felvettek a föiskolára.

- Jaj, Joe, hiszen ez csodálatos! - Korábban gondolni sem mertem ilyesmire. Azt hittem, a sorsom meg van pecsételve.

- Örülök, hogy most már van választási lehetöséged. - A lány megérintette az állat. - És örülök, hogy a barátodnak tekintesz.

A fiú megfogta kedvese kezét, és megcsókolta az ujjai hegyét.

- Te tudod már, mihez kezdesz az érettségi után? - Felvettek a washingtoni George Washington Egyetemre. Felajánlottak néhány ösztöndíjat, és anya is azt mondta, van egy kis félretett pénze, amelyet szintén megkaphatok.

Joe a tenyerébe fogta a lány arcát, és komolyan ránézett.

- Sokkal több szeretnék lenni a számodra egyszerü barátnál, Elena - suttogta a fiú.

- Tényleg? - A lány egyszeriben nehezen szedte a levegöt.

- Igen - válaszolta Joe, és ezúttal valamivel remény teljesebben csókolta meg, mint elsö alkalommal.

Elena még sosem érzett ehhez foghatót. Nem tudott betelni a fiú érintésével. A józan esze kikapcsolt, csak az érzései irányították. Tudta, hogy a fiú arcvizének illata mindig emlékeztetni fogja erre a varázslatos éjszakára. Mire a csók véget ért, a lány szinte megszédült. Az éjszaka túl sötét volt ahhoz, hogy lássa Joe arcát, de azt érezte, hogy a szíve ugyanolyan szaporán ver, mint az övé.

- Kevés a hely itt elöl. Nem ülünk inkább hátra? - ajánlotta Joe.

A lány bólintott. Mivel a kocsi kétajtós volt, a fiú elörehajtotta az egyik elsö ülést, és hátrasegítette Elenát, majd követte öt.

Amennyire csak lehetett, elnyújtózott, és magára húzta a lányt, aki érezhetöen soha nem volt még ennyire közel fiúhoz. Mivel Elena félig-meddig rajta ülve fölé hajolt, Joe mélyen belátott ruhája kivágásába.

A fiú csókolgatta és simogatta kedvesét, aki egyre inkább felbátorodva viszonozta a kényeztetést. A ruháik egyszeriben akadályozni kezdték öket. Joe letolta a lány estélyi ruhájának pántját, Elena pedig gyorsan kigombolta a fiú ingét, és lehúzta róla. Joe reszketö ujjakkal kapcsolta ki a pánt nélküli melltartót, így többé már semmi nem zavarta öket.

Elena visszafojtotta a lélegzetét, amikor Joe megérintette a mellét. Annyira gyengéden, annyira szeretettel nyúlt hozzá, hogy azt kívánta, bárcsak sohase hagyná abba. A fiú nadrágján keresztül is érezte, mennyire kívánja öt.

A következö csók már nemcsak perzselte, hanem lángra is lobbantotta szenvedélyét. Amikor Joe végigsimított Elena combján, és a ruha hasítékán keresztül megérintette a bugyiját, a lány ösztönösen hozzásimult a kezéhez.

Elena hallotta, hogy Joe lehúzza nadrágjának cipzárját, és tudta, hogy most szeretkezni fognak, hacsak most, az utolsó pillanatban nem tartóztatja fel. De tisztában volt vele, hogy ezt nem fogja megtenni. A lehetö legközelebb akart lenni hozzá. A fiú lehúzta a bugyiját, és óvatosan felemelte Elenát.

A lány finoman mozgott egy kicsit, hogy beléhatolhasson. Ám a fiú váratlanul hevessé váló mozdulatai megrémisztettek Elenát. Megpróbálta összezárni a lábát, de már késö volt. A fiú erösen fogta, nem tudott mozdulni. Hogyan jutott egyáltalán eszébe, hogy itt szerelmeskedjen Joe-val? Elena ellökte magától Joe-t. Ruhája felsörésze a csípöjén, a szoknyája a derekáig felcsúszva. Kapkodva igyekezett eltakarni mezítelen keblét.

Ebben a pillanatban odakint zseblámpák gyúltak. Elena fülét hangos röhögés és sértö megjegyzések ütötték meg.

- Nem rossz, öreg. Tudtuk, hogy sikerülni fog! - Az ördögbe is, úgy fest, elveszítettük a fogadást. Mindig azzal hencegtél, hogy az elsö adandó alkalommal megszúrod a csajt, és tényleg! - Ki hitte volna! Minden eddigi rekordot megdöntöttél. Le a kalappal, haver. Joe védelmezön át akarta ölelni Elenát, de a fiúk már meglátták fedetlen mellét.

Kurjongattak, és gusztustalan vicceket meséltek, miközben Joe segített kedvesének megigazítania a ruháját.

Aztán maga is felöltözött, és kiugrott a kocsiból. A fiúk azonnal kereket oldottak, Joe azonban szorosan a nyomukban volt. Elena megdermedt a rémülettöl. Fogadást kötöttek? Elvitte szórakozni..., szeretkezett vele..., és mindezt fogadásból? Elena átmászott az elsö ülésre, és megvárta, míg Joe visszatér, és hazaviszi. Ha túléli ezt a szörnyü éjszakát, soha, de soha többé nem áll szóba vele.

Amikor a fiú kinyitotta az ajtót, felkapcsolódott a mennyezeti lámpa, és Elena elfordult, hogy ne kelljen ránéznie. De a megtépázott öltözéke és az arcán lévö karcolás így sem kerülte el a figyelmét.

Joe becsukta az ajtót, de nem indította be azonnal a motort.

- Egyszerüen nem hiszem el, mit müveltek - szólalt meg a fiú, és felsóhajtott. - Nagyon sajnálom, Elena. Részegek és dühösek rám, amiért kiszálltam a bandából. Így akartak megfizetni érte, de ez nem volt tisztességes veled szemben. Legalább elmondtam nekik, mit gondolok róluk. Hihetetlen, hogy nemrég még a barátaimnak tekintettem öket.

- Kérlek, vigyél haza! - suttogta Elena.

- Persze. - A fiú beindította a motort. - Annyira sajnálom, hogy így végzödött ez a mai este.

A lány nem válaszolt. Nem tudott. Minden erejével azon volt, nehogy könnyekben törjön ki. Az utcájuk végénél aztán megszólalt: - Kérlek, állj meg itt! Joe félreállt a kocsival.

- Hadd kísérjelek...! Ezek voltak Joe utolsó szavai, amelyeket hallott, mielött bevágta volna a kocsiajtót. A táskáját az egyik hóna alá csapta, a másik kezébe a cipöjét fogta, és a ruhája alját az utca porában húzva futott a ház felé. Nem nézett vissza.

Joe tehetetlenül bámult utána. Soha nem volt még hasonló helyzetben, igaz, volt már néhány lánnyal, de ma életében elöször szeretkezett valakivel. Elenával nem tudott úrrá lenni az ösztönein, és megbántotta kedvesét, hiszen számára biztosan ez volt az elsö alkalom.

Azok az ostobák mindent elrontottak. Ha lett volna ideje, minden másképp alakul. Elmagyarázhatta volna Elenának, hogy azért nem tudott uralkodni magán, mert nagyon sokat jelent neki. Vár hétföig, akkor majd beszél vele. Addigra talán megnyugszik, és hajlandó lesz meghallgatni.

Sajnos soha többé nem volt alkalma beszélni Elenával.

1. FEJEZET

Tizenegy évvel késöbb.

A cipöje sarkának kopogása az egész folyosót betöltötte, és emiatt Elena önkéntelenül lábujjhegyen kezdett osonni. Az FBI quanticói föhadiszállására igyekezett a kilencórás megbeszélésre. Fogalma sem volt, miért kell részt vennie Douglas Wilder és csoportja találkozóján, és kíváncsian várta a magyarázatot. Az órájára pillantott. Még volt ideje kimenni a mosdóba ellenörizni, hogy a lehetö legtökéletesebben néz-e ki a Wilderrel való találkozáshoz.

Wilder olyan ügynököknek volt a csoportvezetöje, akik beépített nyomozóként "terepen" dolgoztak. Ezzel szemben Elena már régen rájött, hogy jobban kedveli a megfigyelést, mint az eseményekben való cselekvö részvételt. Az erössége különösen az olyan adatok értékelése volt, amelyekböl tiltott tevékenységre lehetett következtetni. Hozzászokott már ahhoz, hogy egyedül dolgozzon. Amikor elözö este felhívták, el sem tudta képzelni, miért akarja Wilder ügynök, hogy ö is részt vegyen ezen a megbeszélésen.

Benyitott a mosdóba. A kis helyiség teljesen üres volt. Elena megkönnyebbülten felsöhajtott. Ilyen korán reggel még nem volt felkészülve rá, hogy beszélgessen valakivel.

Sikerülni fog, biztatta magát. Lehet, hogy csak az egyik jelentésében leírtakat kell kissé jobban kifejtenie. Semmi oka az aggodalomra. Jól végzi a munkáját. Csak azért izgul, mert nem szokott hozzá a csapatmunkához, mondogatta magának.

Hideg vizet engedett a kezére, aztán megszárította. Még egyszer belenézett a tükörbe. Kisimította fehér blúzának gallérját, és megigazította nadrágján a fekete övet. A blúz fölött vékony vászon kosztümkabátot viselt.

Egyedül a haja nem illett hivatalos megjelenéséhez. Mindig is nyüg volt számára a sürü, hullámos hajzuhatag. Ma laza kontyba kötötte, de máris kilógott egy-két tincs, melyek huncutul a füle körül kunkorodtak.

Elena összehúzta zöld szemét, hogy komoly nö benyomását keltse. Egyszer azt mondták, tüzes tekintete van. Még hogy tüzes! Ez volt a legutolsó dolog, amit hallani akart.

Újra az órájára pillantott. A füle mögé simított egy hajfürtöt, és ellenörizte, nem rúzsos-e a foga. Mély levegöt vett, kinyitotta az ajtót, és elindult a tárgyalóterem felé.

Az ajtóban megállt, és körülnézett. Kilenc ügynököt számolt meg, akik közül csak egyet ismert: Chris Simmonst. A férfi ránézett a kávéautomata mellöl. Arcán csodálkozó mosoly terült el, öntött még egy csésze kávét, és odalépve Elenához, szélesen mosolyogva üdvözölte a lányt.

- Szervusz! Üdv a fedélzeten! - Azzal odanyújtotta neki az egyik csészét. Ezek szerint Chris még emlékezett a reggeli kávéfüggöségére. Ma különösen megörült ennek a csészének, és viszonozta a férfi mosolyát.

- Köszönöm, Chris. - Most éppen erre a gözölgö feketére volt szüksége, hogy megnyugtassa az idegeit. Beszívta a kellemes aromát, és belekortyolt a kávéba.

- Isten hozott! Örülök, hogy látlak. Nem is tudom, mikor találkoztunk utoljára. Gyere, keress magadnak helyet! - mondta a férfi.

A lány követte öt a szobába, és körülnézett.

- Mi járatban vagy nálunk? - érdeklödött Chris. - Azt hittem, hogy az ilyen okoskákat távol tartják tölünk, szegény melósoktól.

Mivel Chris az akadémián minden vizsgáját kitünöre tette le, Elena nem akart ezzel kapcsolatban viccelödésbe bocsátkozni.

- Fogalmam sincs - vélekedett a lány vállat vonva. - Iderendeltek, hát itt vagyok.

A többiek vagy akkor töltöttek maguknak kávét, vagy már itták. Helyet keresve körbejárták az asztalt, és kirakták a megbeszéléshez szükséges holmijukat.

- Csak tegnap kaptam meghívást erre a megbeszélésre - folytatta Elena. Chris jelezte, hogy üljön le, majd ö is helyet foglalt mellette.

Az akadémia befejezése után az egyetemen szövödött baráti kapcsolatuk továbbra is megmaradt. Néhány hónappal azelött találkozgattak egy párszor, de ennél több nem alakult ki közöttük.

Chris hátradölt a székében.

- Tudod, most, hogy újra látlak, eszembe jutott, hogy már hónapok óta nem találkoztunk. Mit szólnál ma este egy mozihoz? A lány bólintott.

- Szívesen. Feltéve, ha nem városon kívüli bevetésre rendelnek ki. - Mivel Chris idejének javát a föhadiszálláson kívül töltötte, Elena tisztában volt vele, hogy nem fognak egész nap itt ücsörögni.

Mielött még Chris válaszolhatott volna, megjelent Douglas Wilder, hóna alatt egy vaskos dossziéval, és leült az asztalföre.

Doug Wilder ötvenes éveinek közepén járhatott, ösz hajú, de még mindig jó karban volt. Körbenézett az asztalnál ülökön, észrevette Elenát, és felé fordulva megjegyezte: - Köszönöm, hogy eljött, Miss Maldonado. Tudom, hogy meglehetösen késön szóltunk. - Azután bemutatta neki a jelenlévöket.

Elena minden ügynöknek biccentett, majd visszafordult Wilderhez.

- Rendben, emberek, a következöröl van szó - kezdte a csoportvezetö. - A bevándorlási hivatal azzal a kéréssel keresett meg bennünket, hogy segítsünk nekik rendezni egy kényes helyzetet, amely a Texas és Mexikó közötti határszakaszon alakult ki.

Az összes ügynök hangos nevetésben tört ki. Elena tudta, hogy a kormányhivatalok közötti versengés nevetségessé tette a szervezet segítségkérésének még a puszta felvetését is. A legutolsó, amit bevallana az az, hogy valamit nem tud külsö segítség nélkül megoldani.

Wilder kissé felvonta bozontos szemöldökét, és Elena mosolyt látott átsuhanni az arcán.

- Jó érzés, hogy már ilyen korai órán szórakoztathatom önöket. - A férfi kinyitotta a dossziéját, és mindenkinek átnyújtotta az összetüzött anyagot. - Most mindannyian kapnak egy kis történeti áttekintést, hogy megértsék, mire is számíthatunk.

Az ügynökök várakozásteljesen hátradöltek. Ha Wilder beszélt, mindenki rá figyelt.

- Az utóbbi években megnövekedett a Mexikóból az Egyesült Államokba irányuló forgalom. A megerösített határellenörzések dacára túl sok törvénytelen bevándorló és kábítószer jut be az államokba. Ismerjük a mexikói gazdasági helyzetet, a peso leértékelödését, a mi déli államainkban is tapasztalt tartós aszályt.

Miközben Wilder tovább ecsetelte a helyzetet, Elena elgondolkodott a férfi szavain. Nagyon jól tudta, miröl beszél. Santiago egykor békés kis vidéki városka volt. Kislánykorában tavasszal megérkeztek a mexikói vendégmunkások, és aratás után tovább is álltak. Ám amikor a múltkor meglátogatta az édesanyját, ö a környéket elárasztó, a határon beáramló kábítószerröl és törvénytelen bevándorlókról panaszkodott. Szóval nem most hallott erröl elöször.

- A nagy mennyiségü kábítószer és az elmúlt nyolc hónapban sikeresen átszököttek, száma egyaránt zavarja a határörséget, és az illetékes hivatalokat.

Hátulról Sam Walters jelentkezett: - És úgy gondolják, hogy mi majd jobban el tudjuk végezni a munkájukat? Wilder Sam felé fordult.

- Megkértek bennünket, hogy csatlakozzunk ahhoz a különleges egységhez, amelynek azt kell kiderítenie, miért nem történtek eddig letartóztatások az ügyben. Szerintünk valakik a bevándorlási hivatalból vagy a kábítószerosztályról pénzt fogadnak el azért, hogy a megfelelö idöpontban másfelé nézzenek. Tudom, hogy egyikünk sem gondol szívesen megvesztegethetö ügynökökre, de sajnos ilyesmivel állhatunk szemben. Ezért különös gonddal válogattam össze a csapatot erre a munkára. Ki fogjuk deríteni, hogy a bevándorlási hivatalból vagy a kábítószerosztályról van-e benne valaki az ügyben, és ha igen, kiugrasztjuk a nyulat a bokorból. - Wilder felnézett, hogy lássa, mindenki megértette-e a feladatot. Azután az elötte heverö papírokra mutatott. - Az imént átnyújtott iratok háttéranyagot szolgáltatnak arról, amit a két hivatal idáig elért az ügyben. Tessék a terv. Készítettem egy listát a lehetséges gyanúsítottakról: Olyan személyek, akiket letartóztattak, de bizonyítékok hiányában szabadlábra helyeztek, vagy akik gyanúsan viselkednek, és akiket megbízható ügynökökkel figyeltetnünk kell. - Wilder a csoport bemutatása óta most elöször nézett Elenára. - Most biztosan azt kérdezi magában, miért válogattam be ebbe a csapatba. Elena feszülten figyelt.

- Igen, uram - válaszolta.

- Ha a tizennegyedik oldalra lapoz, meg fogja látni, hogy Santiago környékén igen jelentösen megugrott a tiltott tevékenységek száma. Santiago Rio Grandé City és Laredo között fekszik, közvetlenül a határ mellett. Másfél évvel ezelött a Mexikóból az Egyesült Államokba irányuló áruszállítás könnyítése érdekében új hidat avattak. A felsoroltak közül néhány gyanúsítottunk azon a környéken él. - Wilder körbenézett a teremben. - De szerencsére rendelkezünk egy titkos fegyverrel. Santiago ugyanis Elena szülövárosa.

A lány gyorsan fellapozta a kérdéses oldalt, és olvasni kezdett, hogy ne kelljen a többi ügynökre néznie. Wilder tovább beszélt.

- Amikor meghallottam, hogy van egy tapasztalt ügynökünk, aki ismerös ezen a környéken, tudtam, hogy nyert ügyünk van. Egy ilyen ügynök kiismeri magát a helyszínen, és anélkül vegyülhet el az emberek között, hogy bárkiben is gyanút keltene. Van valakinek kérdése? - Senki nem szólalt meg. - A megbízatásuk titkos. Elenát természetesen beavattuk, és igyekszik bennünket ellátni a lehetö legtöbb értesüléssel, míg mi a többi határváros a környékén dolgozunk. A tervünk, hogy Elena az elkövetkezendö hónapokat odalent tölti, feleleveníti a régi kapcsolatait a barátaival, a szomszédokkal és az iskolatársakkal. Reményeink szerint közel kerül majd néhány olyan emberhez, akiknek köze lehet az ügyhöz. Azt is ki kell derítenünk, ki az az ügynök, aki hírekkel látja el a csempészeket, hogy megúszhassak a letartóztatást.

Az egyik ügynök feltette a kezét.

- Az ottani hozzátartozói, ismerösei nem tudják, hogy Elena a kormánynak dolgozik? A lány azt a választ adta erre, amit Wilder is olvasott a személyes aktájában.

- Amikor ide kerültem, elhatároztam, hogy senkinek sem árulom el odahaza, hol dolgozom. Mindenkinek azt mondtam, hogy egy marylandi kis üzemben vagyok könyvelö.

Wilder tovább folytatta: - Miss Maldonado azt fogja mondani az embereknek, hogy az üzemet felvásárolták, és nagyvonalú végkielégítéssel megváltak töle. Nincs abban semmi szokatlan, ha egy idöre hazatér, mielött új állást keresne. - A férfi Elenára nézett, mintha megerösítést várna töle, hogy ez a forgatókönyv szerinte is megfelelö lesz-e. Elena bólintott.

Wilder ismét az egész csoporthoz fordult: - Alaposan tanulmányozzák át a gyanúsítottak listáját. Szeretném, ha jól az agyukba vésnék ezeknek az embereknek az adatait, és legalább annyit tudnának róluk, mint a tulajdon bátyjukról. Vagy növérükröl. Ugyanis szerepel néhány nö is a listán.

- Hogy fogjuk ezt a valóságban kivitelezni, uram? - vetette közbe Elena. - Ha elvegyülök az ottaniak között, nem fogok tudni magával vagy más ügynökkel észrevétlenül beszélni.

- Sam Walters vezeti a csoportot, ö folyamatosan tartani fogja velem a kapcsolatot. Chris Simmons lesz a maga kapcsolattartója. Azt javaslom, járjon be rendszeresen vásárolni San Antonióba, ahol folyamatosan tájékoztathatja Christ a fejleményekröl. Ö pedig Sammel áll majd kapcsolatban. - Wilder körbenézett a csapaton. - Reméljük, sikerül értesülést szereznünk egy új szállítmányra vonatkozóan. Villany-, kábel-, gáz-, telefonszerelöként fognak dolgozni. Így éjjel-nappal feltünés nélkül a környéken lehetnek.

Tegyenek meg minden szükségeset annak érdekében, hogy beleolvadjanak a környezetbe! Mindegyikük külön körzetet kap, van aki Santiagótól délre, van, aki északra. Ne kerüljenek összeütközésbe a helyi hatóságokkal, mert nem fedhetik fel a kilétüket! - Wilder itt szünetet tartott, és megint körbenézett a csapaton. - Van még valakinek kérdése? Wilder hangja egyszeriben a távolba veszett, miután Elena az oldalakat lapozgatva egy névre lett figyelmes a lista tetején. Egy fotó, egy részletes személyleírás és rövid életrajz, ez volt minden, de a lányt mintha áramütés érte volna. Joe Sanchez Santiagóban él? Mióta? Elena alig akart hinni a szemének. A férfit a gyanúsítottak között sorolták fel. Átolvasta a jelentést. Huszonkilenc éves. A hadseregböl örnagyi ranggal szerelt le. Jelenleg Santiagóban, Texas államban lakik.

A férfi sötét szeme mereven nézett rá a képröl. A haja sokkal rövidebb volt, mint amilyen az emlékeiben élt, de makacs álla, közepén azzal a kis bevágással és a kissé rosszkedvü tekintet ugyanaz volt. A válla még szélesebbnek és izmosabbnak tünt, mint régen, de ezen nem volt mit csodálkozni. Elena is tudta magáról, hogy az elmúlt tizenegy évben nagyon megváltozott, és ez a változás nem csupán testi jellegü volt.

Kérdés kérdést követett, Elena mindet hallotta, de a tudatáig nem jutottak el. Igyekezett a beszélgetésre figyelni, ám tekintetét mágnesként vonzotta a fénykép.

Évek óta nem gondolt már Joe Sanchezre, akit az érettségi bankett óta nem látott. Akkor esdekelve kérte a jóistent, hogy soha többé ne kelljen vele találkoznia.

A Joe Sanchezre való emlékezés egyben az életének legfájdalmasabb idöszakának felidézését is jelentette. Elena nagyon félénk volt akkoriban, különösen, ami a fiúkat illette. Gyermekként szemtanúja volt annak, hogyan tette tönkre az apja iszákossága és eröszakossága az édesanyját. Elena azzal nött fel, hogy az apja egyetlen szavát sem hitte el. Joe azonban egészen más embernek tünt. Lassacskán a bizalmába fogadta, és már kezdte azt hinni, hogy nem minden férfi olyan, mint az apja. Ám a bálon olyan kegyetlenül becsapta, hogy elhatározta, soha többé nem enged egyetlen férfit sem közel magához.

Ehelyett az érvényesülésre összpontosította minden figyelmét. Tudta, hogy ez a megbízás a nagy próbatétel az FBI-nál. Visszatér a szülövárosába, és úgy tesz, mintha elveszítette volna az állását, ami nagy csapást jelentett az önérzetének. Ráadásként pedig felderíti Joe Sanchez sötét üzelmeit, és lekapcsolja öt. Micsoda iróniája ez a sorsnak! Wilder végre megszólalt:- Nos, mára ennyi. - Aztán a lányra nézett. - Elena, magával még szeretnék váltani néhány szót.

Miután az utolsó ügynök is elhagyta a szobát, Wilder becsukta az ajtót.

- Sajnálom, hogy csak így lerohantam ezzel az üggyel. - A férfi leült, és a lányra szegezte a tekintetét. - Szívesen megbeszéltem volna magával tegnap este, de nem akartam, hogy bárki gyanút fogjon, hogy magát is bevonom az ügybe, és meghiúsítsa az egészet. Tudom, hogy a megbízatás nem veszélytelen, de azok után, amit magáról hallottam, hiszem, hogy képes lesz véghezvinni a feladatát. Remélem, egyetért.

Elena eltolta a székét az asztaltól, hogy Wilder szemébe nézhessen.

- Igen, uram. És nagyra értékelem a képességeimbe vetett bizalmát.

- Szeretném még egyszer hangsúlyozni, a csoportunkon kívül senki sem tudja, hogy nekünk dolgozik. Egyetlen hivatal sem tud magáról. Minden tölünk telhetöt megteszünk a védelme érdekében.

- Ez megnyugtató érzés, uram.

- Észrevettük, hogy az egyik gyanúsítottunk ugyanabban az évben végzett a santiagói gimnáziumban, mint maga. Igaz ez? - Igen, uram.

- Mennyire jól ismerte öt? - Viszonylag kis iskola volt a miénk. Egy osztályba jártunk - adott kitérö választ a lány.

Wilder bólintott.

- Akkor véleménye szerint nem fog nehézségbe ütközni, hogy újra kapcsolatba lépjen vele? - Azt hiszem, nem.

Wilder felállt, Elena pedig követte a példáját.

- Mikor áll készen a bevetésre? - kérdezte a férfi. A lány megdörzsölte a homlokát.

- Valószínüleg már holnap. Esetleg holnapután. Fel kell hívnom még az édesanyámat, hogy elökészítsem a hazatérésemet. Maga szerint tényleg hónapokig is elhúzódhat az ügy? - Minden esély megvan rá.

A lány felsóhajtott, és az ujjait dörgölte.

- Esetleg magánjellegü nehézségekbe ütközik a dolog? - Nem, uram - hazudta Elena. Wilder felé nyújtotta a kezét.

- Sok szerencsét! - búcsúzott töle a férfi.

- Köszönöm, uram.

Egyszerre hagyták el a tárgyalótermet.

Hazatérve Elenának be kellett csomagolnia, aztán fel kellett hívnia az édesanyját. Tisztában volt vele, hogy óriási adag szerencsére is szüksége van, hogy. megbirkózzon ezzel a feladattal.

Az elkövetkezendö hónapokban minden ügyességét latba kell vetnie, hogy kijátssza azt a férfit, aki annyi fájdalmat okozott neki. Ha igaznak bizonyul, amivel gyanúsítják, el fogják kapni.

Az irodájába visszafelé menet egy szólás jutott az eszébe: édes a bosszú.

Nos, most itt az alkalom, hogy meggyözödjön a mondás igazságáról.

2. FEJEZET

Egy héttel késöbb Elena már egy santiagói füstös kiskocsmában ült, és figyelte, ahogy az odavalósiak átadják magukat a barátokkal, szomszédokkal való eszmecsere napi szertartásának. Öt napja érkezett a városba, és máris szüknek érezte. Már elfelejtette, milyen is a kisvárosi lét, ahol az emberek mindent tudnak a másikról, és fesztelenül szegeznek egymásnak legszemélyesebb ügyeikkel kapcsolatban is kíváncsiskodó kérdéseket. Az édesanyja azonban emlékeztette rá, az emberek itt azért kérdezösködnek, mert ezzel akarják kifejezni, hogy érdekli öket a másik sorsa.

Elenának azonban már meglehetösen terhére volt a dolog.

A megérkezése óta mást sem csinált, csak magyarázkodott. Miért jött vissza a városba, és miért látogatta meg az édesanyját? Miért döntött úgy, hogy visszajön, miután elvesztette az állását? Mit csinált ennyi éven át? Miért nem ment még férjhez? Most már végleg Santiagóban marad? És mintha mindez nem lenne elég, még mindig nem találkozott Joe Sanchezzel. Hallott azonban arról az új gyárról, amelyet Santiago mellett, közvetlenül a határnál építettek, és hogy a város gazdaságát valamelyest fellendítette a határ mentén lakó mexikóiak rendszeres santiagói bevásárlókörútja.

Elena tehát üldögélt a kocsmában, és elhallgatta az emberek panaszát a kamionok miatt, amelyek egész álló éjjel dübörögnek a városon keresztül, északra szállítva a rakományukat. Az törvénytelen határforgalomról azonban semmit sem tudott meg. Wildernek igaza volt. Nem fognak egyhamar ennek az ügynek a végére járni.

Elena már a második estéjét töltötte a kocsmában ücsörögve. Mostanra a helybéliek ismét befogadták maguk közé, nem törödtek a jelenlétével, és ök Wilderrel pontosan erre számítottak.

A lány divatos nadrágkosztümjét kopott farmerre, selyemblúzát pólóra, sötét börcipöjét szandálra cserélte. Kénytelen volt a fegyverét vállra akasztható táskában hordani, mivel kiskabátot nem viselt, és nem tudta hová elrejteni.

Elözö este, amikor elöször járt ebben a kocsmában, szerencséje volt, észrevette ugyanis, hogy a pultnál Chico Morales, egyik régi iskolatársa szolgál ki. Egy ilyen kocsma eszményi hely, hogy látszólag mellékesen olyan rég nem látott osztálytársakról kérdezösködjön az ember, mint Joe Sanchez.

Chico teljesen felvillanyozódott attól, hogy viszontláthatta Elenát, és nem gyözte dicsérni, milyen jól néz ki, és egyáltalán nem látszik rajta, hogy maholnap harmincéves lesz. Chicóról ugyanezt nem lehetett elmondani. A férfi szemmel láthatólag jól fözö asszonykát vehetett feleségül. Miután Elena végighallgatta Chico beszámolóját arról, mi történt vele az iskola befejezése óta, kezdte a beszélgetést más osztálytársakra terelni. Chico készségesen tájékozatta, ki kivel házasodott össze, és kivel lépett félre.

Elena figyelmesen hallgatta, és jókat viccelödött saját, nem létezö szerelmi életén. Bátorította Chicót, hogy meséljen csak arról, mi mindent csinált az iskola befejezése óta.

Chico egy idö után végre megemlítette Joe-t is, hogy mennyire meglepödtek, amikor néhány hónapja, otthagyva a katonaságot visszatért Santiagóba.

Ezen Elena is csodálkozott. Joe-nak nyomós oka lehetett rá, hogy idejöjjön, miután alkalma volt már látni, milyen élet vár az itt lakókra. Elena nem engedte, hogy Chico észrevegye, valójában Joe-ról akar beszélni. Bólogatott hát, és hozzáfüzött néhány semmitmondó megjegyzést.

Elena haladásként könyvelte el, amikor Chico elkottyantotta, hogy Joe idönként megfordul ebben a kocsmában, bár nem olyan sokszor, mint a többiek, akik munka után rendszeresen benéznek esténként.

Chico állítása szerint Joe sokat furikázott, de azt nem tudta pontosan megmondani, mit csinál. Ha a városban volt, a garázsában mások kocsiját bütykölte. Csodálkozva állapították meg, milyen jól ért az autószereléshez.

Amikor Chico már a második sört töltötte ki a lánynak, rákérdezett: - És neked hogy megy a sorod, Elena? Mihelyt véget ért az iskola, azonnal elmentél. Mit mondtál, hol is dolgoztál, Marylandben? - Chico úgy ejtette ki a száján a másik város nevét, mintha legalábbis egy másik naprendszerben lenne.

Elena megvonta a vállát.

- Akkoriban jó ötletnek tünt. De aztán nem jött össze.

A legtöbb osztálytársa megelégedett azzal, hogy Santiagóban maradt. Ő azonban, amióta az eszét tudta, az éveket, a hónapokat, végül a napokat számlálta, mikor hagyhatja el végre a kisváros poros utcáit. Úgy ment el, hogy vissza sem nézett.

A lány az órájára nézett. Elmúlt tíz óra. Ennyi hír elég egy napra. Azon töprengett, vajon mit csinálhat most Chris és a többiek. Holnapután kell elöször San Antonióba mennie. Ami az adatgyüjtést illeti, nem végzett rossz munkát, de még nem igazán tudta semmi érdemlegesröl tájékoztatni kollégáit.

Néhány férfi búcsúzkodni kezdett a bárpultnál, és elindultak a kijárat felé. Ekkor az ajtó kinyílt, és belépett rajta egy alak, aki mosolyogva, néhány szóval üdvözölte a többieket. Elena, poharát a szájához emelve, felnézett. Aztán a férfira meredt.

Azonnal felismerte. Kihúzta magát, és nézte, hogy a férfi olyan hanyagul sétál át a táncparketten, mintha övé lenne az egész kocsma.

A türelem végre rózsát termett: a férfi felbukkant. Ha a felettesei tudnák, menynyire gyülöli, hogy barátságosnak kell mutatkoznia ezzel a fickóval, kitüntetnék az eröfeszítéseiért.

Elena a tükörben figyelte Joe-t, aki eközben bevette magát a bárpult mögé.

Megállt a zenegépnél, kiválasztott néhány dalt, majd leült a söntésnél, és italt rendelt. A bárpult másik végén ülö néhány férfi megfordult, hogy üdvözöljék, és beszédbe elegyedtek vele. Elenának most kellett eldöntenie, hogyan viselkedjen az elsö találkozásukkor.

Bár az aktáját áttanulmányozva látta a fényképét, arra nem készült fel lelkileg, hogy most sokkal vonzóbb, mint tizenegy évvel azelött. Akármilyen feladata volt is a hadseregben, olyanná formálta testalkatát, amilyen után a legtöbb nö vágyakozik.

Öt kivéve, természetesen.

Mert neki már volt szerencséje kiismerni ezt a férfit. Elena gondolatai vadul kavarogtak. Mit számít, mit iszik, vagy mit gondolnak a nök Joe Sanchezröl? A feladatára kell összpontosítania. Végig kell gondolnia, mit csinál majd, ha a férfi észreveszi, anélkül, hogy elárulná magát.

A férfi végre belenézett a tükörbe, és tekintete összeakadt az övével. Szerelmesen bámulja a fickót, és amikor visszanéz, szégyenlösen lesüsse a szemét? Na nem, ezeknek a rafinált trükköknek az eljátszása nem az ö asztala. Ezért amikor találkozott a pillantásuk, ö állhatatosán tovább nézte a férfit, majd a poharát megemelve üdvözölte. Tekintetét továbbra is rá szegezve kortyolt egyet az italából.

Joe megfordult, és a pultra támaszkodva a szemébe nézett. Semmi kétség, Joe tisztában van vele, milyen hatással van a nöi nemre.

Ő azonban kivételt képez. Szívének gyors kalapálása pedig annak tudható be, hogy végre kapcsolatba került a célszeméllyel.

A lány szándékosan az órájára nézett, és kortyolt még egyet az italából anélkül, hogy a férfira nézett volna. A szeme sarkából figyelte, ahogy Joe odahívta magához Chicót, és mondott neki valamit. Elena a hangos zenétöl és az élénk beszélgetéstöl persze egy szót sem értett belöle, de enélkül is egyértelmü volt, hogy a férfi róla kérdezösködött.

A lány észrevette, mennyire megrémült Chico válaszát hallva, és ezen elmosolyodott. Igen, Sanchez, én vagyok a legutolsó, akire számítottál itt Santiagóban, ugye? - villant át az agyán a gondolat.

Joe felegyenesedett anélkül, hogy egy pillanatra is levette volna róla a tekintetét. A szájához emelte az üveget, s egy jóízüt kortyolt az italából, aztán elindult Elena felé.

A lány nem mozdult. Ujjai szorosan fonódtak az üres pohárra.

A férfi szája oldalán húzódó két határozott vonást és a szeme sarkában megbúvó szarkalábakat nézte. Állán a kis bevágás mintha tovább mélyült volna. Elenának az a fénykép élt az emlékezetében, amelyen a férfi kifejezéstelen arccal mered a kamerába. Az a szempár most ijedtséget sugárzott, de ugyanakkor olyan melegséget is, amelyre nem számított.

- Ezt nem hiszem el - szólalt meg a férfi halkan, a zene és a hangzavar ellenére mégis érthetöen. - Alig vagyok néhány napja a városban, és kivel futok össze? Elena akaratlanul is megborzongott. Már elfelejtette, milyen mély hangja van a férfinak, pedig valamikor nagy hatást gyakorolt rá. Lélekben egyszeriben újra azzá a félénk kamaszlánnyá vált, aki elájult a jóképü és kedves Joe-tól.

- Szia, Joe! - szólalt meg nyugodt hangon, azzal felemelte a poharát, és egy hajtásra kiürítette.

A férfi intett Chicónak, hogy hozzon még egy sört a lánynak, majd könyökével a pultra támaszkodva leült a bárszékre. Elena örült, hogy a söntés végén ül, mert ha úgy fordította a székét, a falnak támaszthatta hátát. Hálás volt továbbá a közte és Joe között lévö három bárszéknyi távolságért is.

- Elena Maldonado... - A férfi lassan, szinte minden egyes szótagot ízlelgetve ejtett ki a száján. - Sosem ismertelek volna fel, ha Chico nem hívja fel rád a figyelmemet.

A pultos mosolyogva érkezett az itallal.

- Mit szólsz hozzá, öregem? Átkozottul csinos, nem igaz? Chico felbukkanásával Elena idöt nyert, hogy összeszedje magát.

- Mindkettötöknek köszönöm - mondta a lány, és elmosolyodott. Amikor a csapos elment, fogta a poharát, és kitöltötte a sörét. - Úgy rémlik, mintha Chico említette volna, hogy még mindig itt élsz. Joe Sanchez vagy, ugye? - kérdezte.

A férfi elmosolyodott, és barna arcából elövillant fehér fogsora.

- Igen. Meglep, hogy még emlékszel rám.

- Hát, ami azt illeti, tényleg nagyon megváltoztál az egykori középiskolás futballhöshöz képest. - Elena kacéran megrezegtette a szempilláját. - Legnagyobb csodálkozására a férfi kissé zavarba jött. - Mihez kezdtél a suli után? - érdeklödött, mintha nem fújná kívülröl a férfi élettörténetét. Legalábbis azt a részét, amelyet törvényesen müveit. A férfi büntetlen elöéletü volt. Mostanáig. Elena remélte, hogy ez hamarosan megváltozik.

A férfi olyan pillantást vetett a sörére, mintha meglepödne attól, hogy ott találja.

- Érettségi után ösztöndíjat kaptam az A & M Föiskolára. Miután lediplomáztam, bevonultam a hadseregbe. - Itt megállt, és megköszörülte a torkát. - Három hónapja szereltem le. - Rövid habozás után Joe folytatta: - Nem vicceltem, amikor megdicsértelek. El sem tudom mondani, milyen jól nézel ki. Megváltál a szemüvegedtöl, levágattad a loboncos hajadat. - A férfi úgy fordult, hogy még többet láthasson belöle. - És a megfelelö helyeken felszedtél pár kilót.

Te is, jegyezte meg magában Elena.

- Kontaktlencsét hordok - felelte, és beletúrt vállig érö hajába. - A hajamról annyit, hogy könnyen kezelhetö frizurát akartam. Ami pedig a súlyomat illeti, többet is eszem, mint akkoriban.

A férfi elmosolyodott. Könnyü, csábító mosoly volt, benne annyi kihívással, hogy Elenának elakadt töle a lélegzete.

- Nem a súly számít, kedvesem. A lényeg az elosztás.

Ezt a játszmát te nyerted, hagyta rá a lány. Ha flörtölésröl van szó, akkor két külön csapatban játszunk. Elena felemelte a poharát, és csak annyit mondott: - Köszönöm az italt.

Joe csak ült, és csodálattal figyelte Elenát. Nem tudott mit kezdeni a múltjából hirtelen felbukkanó növel, akiröl azt hitte, hogy soha többé nem fogja viszontlátni.

- Szívesen - válaszolta, majd feltette azt a kérdést, amelyen azóta rágódott, hogy rájött, kivel áll szemben. - És te miért jöttél vissza Santiagóba? A lány elhúzta a száját, ami a férfi figyelmét kihívóan telt ajkára irányította. Fiatal kölyökként ettöl mindig izgalomba jött. És Joe megállapíthatta, hogy a csókolnivaló ajak, a finom arcél és a sürü szempilla által keretezett, enyhén mandulavágású szempár ugyanúgy hat rá, mint tizenegy évvel azelött.

Joe figyelme minduntalan elkalandozott, hiába igyekezett minden akaratával a szavaira, nem pedig az ajkára figyelni.

- Pillanatnyilag nem dolgozom - folytatta Elena. - Sokáig nem voltam itthon, ezért arra gondoltam, megnézem, hogy megy anyám sora, mi újság errefelé. Talán még állást is találhatok itt.

Joe-ban feltolultak az emlékek, és régen elfeledett dolgok jutottak az eszébe... Például a lány szemének csillogó zöldje, amely hüen tükrözte minden gondolatát. Vagy tejfehér böre, amely annyira bársonyosnak tetszett az ö keze alatt, és amely felkeltette benne a vágyat, hogy megérintse.

Éveken át üldözték az Elenával kapcsolatos emlékek. Álmaiban mindig megjelent annak a lánynak a képe, aki elrabolta a szívét.

Egek, inkább a beszélgetésre kellene figyelnie! Azt mondta, azért jött vissza, mert nincs munkája. Ha Elena csak feleannyira büszke, mint annak idején, biztosan még a gondolatát is gyülöli annak, hogy valaki azt feltételezheti róla, nem érte el a kitüzött célját.

- És mi újság odahaza? - érdeklödött a férfi.

- Az apám néhány éve meghalt, de anyám jól megvan egyedül - felelte a lány.

- És mihez kezdtél a gimnázium befejezése után? - kérdezösködött Joe tovább. A lány nem válaszolt azonnal. Ehelyett a poharát megemelve ivott egy kortyot, majd köröket kezdett rajzolni a pultra csöppenö páracseppekböl. Végül felemelte a fejét, és a férfira nézett.

- Hát - szólalt meg búgó hangon -, az érettségi után Los Angelesbe mentem, ahol toplesstáncosnöként kerestem a kenyeremet nem messze a reptértöl. A fizetés nem volt nagy szám, de a borravalókból jól meg lehetett élni. És rengeteg embert megismertem. Föleg férfiakat. Végül szerepet kínáltak egy filmben. Pornófilmben. A többi pedig már történelem, ahogy szépen mondani szokták.

Joe zavartan nézett Elenára. A lány kiélvezte a pillanatot. Az utolsó szavai után síri csönd telepedett közéjük. Elena tekintete beleveszett a poharában lévö borostyánszínü folyadékba, és úgy találta, egészen hozzászokott már a sör ízéhez. Joe még mindig rémült arccal nézett rá. Ez a néhány másodperc Elena számára minden pénzt megért, de egykori kedvese erre rá is szolgáit, -  Most tréfálsz, ugye? - fakadt ki Joe.

- Igen.

A férfi a bárpultra könyökölve a tenyerébe hajtotta az arcát.

- Pedig már majdnem bedöltem.

- Még mindig a te dalaid szólnak a zenegépböl? - kérdezte a lány, hogy másról kezdjenek beszélni.

A férfi a táncparketten andalgó párokra, majd a pultnál üldögélökre nézett, mintha elfelejtette volna, hol is van.

- Azt hiszem, igen. Kicsit nagy itt a zaj a beszélgetéshez. Mit szólnál, ha elmennénk valahová? - Ugyan miért? - kérdezte a lány.

Joe egy pillanatig zavartan nézett rá, majd elmosolyodott.

- Az ördögbe is, sosem tudom, mi lesz a következö lépésed! De értem a célzást. Csak beszélgetni akarok veled, és megtudni, mit csináltál az idö alatt, míg nem találkoztunk. Hiszen mi...

- Ha most azt merészeled mondani, hogy "barátok" voltunk, az arcodba öntöm a sörömet.

A férfi arcáról egy pillanat alatt lehervadt a mosoly, és hirtelen idösebbnek nézett ki a koránál.

- Világos - szólalt meg végül. - Értem. - Fáradt mozdulattal kiitta a sörét. - Mit szólnál hozzá, ha elmennénk valahová, és megbeszélnénk, mi volt köztünk annak idején? Most Elena rémült meg. Mindenre fel volt készülve Joe Sanchezzel kapcsolatban, csak arra nem, hogy a múltjukról akar majd beszélgetni vele. Arra számított, hogy a férfi túlságosan szégyelli magát. Igazság szerint ö sem akarta szóba hozni ezt a kényes témát.

- Mi értelme lenne? - kérdezte végül a lány.

- Magyarázattal tartozom neked. Annak idején nem adtad meg rá a lehetöséget.

- Hogy magyarázattal tartozol nekem? Azt hiszed, amit ma mondasz, bármit is változtat a dolgon? - vágott vissza hevesen Elena, és eszébe sem jutott, hogy megbízatása sikerének érdekében úgy kell tennie, mintha még mindig kedvelné a férfit. Másként hogyan nyerhetné el a bizalmát, és láthatna át a mesterkedésein? Joe szerencsére nem lepödött meg a válaszától. Nyilván erre számított.

- Úgy gondolom, megtalálhatjuk a közös hangot egymással, hiszen nem vagyunk már gyerekek. Fiatalként sok ostobaságot követ el az ember. Érdekes, gondolta a lány. Ami nekem egy életre szóló, megrázó élmény volt, azt ö ostobaságnak nevezi. Hátát a falnak támasztva Joe-ra szegezte a tekintetét.

- Miért is ne? Igazad van. De itt nem tudunk nyugodtan beszélgetni.

- Nagyszerü! - A férfi meglepödött azon, hogy Elena nem adja ki azonnal az útját. Néhány bankjegyet tett a bárpultra, azután felállt, és kezét Elena felé nyújtotta.

Chico rájuk mosolygott, és végig figyelte, ahogy Joe lesegíti a lányt a bárszékröl, és a tömegen át az ajtó felé vezeti. Elena mosolyogva odaintett neki, majd követte Joe-t a parkolóba.

3. FEJEZET

A langyos esti levegö kellemes felüdülést nyújtott a füstös kocsma után. Elena mélyet szippantott belöle, és szemét az égre emelte. A holdat nem látták, de az ég csillagsátorként borult rájuk.

Elena kinyújtóztatta tagjait, hogy ellazítsa vállizmait. A férfi megérintette a könyökét, és ettöl összerezzent.

- Bocsáss meg, nem akartalak megijeszteni. A kocsim ott áll.

- Majd követlek az én öreg dzsipemmel, jó? Hová akarsz menni? Joe vetett egy pillantást az órájára.

- Rosie kávézójához már késö van. Szívesen meghívnálak magamhoz, de... - A férfi elmosolyodott, és Elena elött hirtelen megint az az emlékeiben élö, fiatal fiú állt. - Úgy tünik, a gondjaink azóta sem változtak - jegyezte meg.

Egyikük sem javasolta azt a találkahelyet, ahol folyton együtt lógtak, és órákig beszélgettek. Elena nem volt már az a félszeg könyvmoly, teli izgalommal, amiért felkeltette az iskola legvagányabb srácának az érdeklödését.

- Elmehetünk az édesanyámhoz, ha akarod. A ház mögötti réten van egy gyönyörü, öreg fa, ott leülhetünk. Nagyon békés hely, senki sem fog zavarni. Anya úgyis biztosan lefeküdt már.

- Biztos vagy benne, hogy nem lesz ellene kifogása? - Hacsak nem hangosan dudálva, ordibálva érkezünk, akkor nem.

- Akkor mutasd az utat! - mondta Joe.

Ebben az órában alig volt forgalom. Elena kihajtott a föútra, megvárta, mikor bukkan fel mögötte Joe kocsijának fényszórója, majd elindult a hazafelé vezetö úton.

Mrs. Maldonado háza néhány mérfölddel a városon kívül állt. Elena kislánykorában még hatalmas legelö vette körbe, amely szintén a farmhoz tartozott. Az apja azonban idövel annyit eladott belöle, hogy mostanára jó, ha háromholdnyi maradt.

A férfi nem értett a földmüveléshez, bár a házasságuk elején megígérte Elena anyjának, hogy mindent megad neki, ha elhagyja érte szülövárosát, Dallast, és ideköltözik hozzá. Sosem tartotta meg az ígéretét, Elena mégis ritkán hallotta az édesanyját panaszkodni. A férje iszákossága és céltalan élete ellenére az asszony szeme még mindig vidáman csillogott, ha arról mesélt, hogyan lépett be Trini Maldonado az életébe, és vitte öt harminc évvel azelött a karjában. Igazi forróvérü férfi volt, akihez képest a többi férjjelölt mind unalmas alaknak tünt.

Sara szíve összetört, amikor Trini évekkel azelött agyvérzésben meghalt. Elena mindig azt hitte, hogy az anyja nagyot csalódott az apjában, aki inkább álmodozó, mint gondoskodó fajta volt. Kedves volt, de megbízhatatlan.

Na és Elena hogyan viselkedett, aki naponta szembesült ezzel a nem túl boldog kapcsolattal? Még azelött bedölt egy kedves, haszontalan latin fiúnak, hogy befejezte volna a középiskolát.

Elena bekanyarodott a házuk felé vezetö keskeny utcába. Az anyja égve hagyta neki a lámpát. Megkerülte a házat, és megállt a fészer mögött, amely, amióta az eszét tudta, mindig is olyan volt, mintha az elsö erösebb szélroham azonnal elfújná. Elena leállította a motort, kiszállt a kocsiból, és már látta közeledni Joe autójának fényszóróját. A férfi egy megviselt kisteherautót vezetett, amelyet látszólag már csak néhány csavar, drót és az imádság tartott össze. Joe nyilvánvalóan szándékosan nem mutatkozik Santiagóban vadonatúj kocsiban. Bizonyára el akarja kerülni a feltünést, nem szeretné, hogy a helyiek gyanút fogjanak.

Joe megállt néhány méterre Elena kocsijától. A lány magában azon mosolygott, hogy úgy állt meg, hogy bármikor gyorsan elhajthasson. Nagyon ügyes, gondolta.

- Már el is felejtettem, milyen szép helyen laktok - szólalt meg a férfi, miközben odament hozzá. - Gyerekkorodban biztosan élvezted, hogy saját szobád van, és kint játszhatsz a kertben.

Elena megfordult, és átment a füvön.

- Azt hiszem, igen.

A lány a férfira nézett, és meglepödött, milyen tisztán látja vonásait a sok csillag fényénél. Tekintete akaratlanul is a férfi száján állapodott meg, és megborzongott. Vigyázz! - figyelmeztette magát.

- Mi akkoriban egy kis bérlakásban éltünk, nem messze a folyótól. A házak szorosan egymás mellé épültek, és az egyetlen hely, ahol játszani tudtunk, az utca volt. - Joe felnézett. - Már el is felejtettem, milyen szép az éjszakai égbolt. A hadseregben megtanítottak minket a csillagok alapján tájékozódni.

- Jól érezted magad a katonaságnál? - kérdezte Elena, és elörement ahhoz a gyönyörü, magányos fához, amely mint egy örhely magasodott a telek végében. Megfogott egy széket, és a fától kissé odébb lerakta.

Joe is felemelt egyet, és Elenával szemben helyezkedett el.

- Igen - válaszolta a férfi. - Szerettem az áttekinthetö felépítését és a fegyelmet. Legföként pedig megbecsültem a lehetöséget, hogy világot láthatok. Azóta tudom biztosan, hogy ki vagyok, és mihez kezdhetek az életemmel.

A lány hosszan nézte a férfit, mielött megszólalt: - Akkor nem értem, miért szereltél le. Az itteni élet fele olyan izgalmas sincs, mint a seregben. - Elena vigyázott, nehogy elszólja magát, hogy tudja, milyen rangot kapott. Az örnagyi rang elérése magáért beszélt, jelezte, hogy jó katona lehetett.

Joe megvonta a vállát, tekintete a távolba révedt. Szemmel láthatóan nem akart beszélni róla, mi vezette Santiagóba. Elena ettöl beigazolódni hitte gyanúját. Minek is élne itt, ha kilátástalan lenne az élete? - Fényt láttam a házban - törte meg a csendet a férfi. - Valaki még ébren van.

- Nem biztos. Az anyám mindig égve hagy egy lámpát, ha késön jövök haza.

- Értem.

A lány várta, hátha Joe elmondja, mi nyomja a szívét.

- Jó itt - jegyezte meg a férfi újabb néhány perces hallgatás után. - Idejét sem tudom már, mikor kapcsolódtam ki utoljára. Köszönöm a meghívást.

Igazán kedves indítás. Elena tudott úgy viselkedni, mintha semmi nem lenne közöttük, Joe mégis megemlítette, hogy van valami, amiröl beszélni akar. Jó pár megfogalmazás átfutott a lány agyán, míg végül megszólalt: - Azt mondtad, meg akarsz velem beszélni valamit.

- Annak már tizenegy éve, Elena. Soha nem gondoltam, hogy viszontlátlak, míg meg nem leptél. Jól emlékszem, hányszor próbáltam beszélni veled a bál utáni héten, de nem akartál meghallgatni. Hidd el, tudom, hogy minden okod megvolt arra, hogy haragudj rám, de csak meg akartam magyarázni a történteket.

- Szerintem meg teljesen fölösleges lett volna magyarázkodni, Joe - szakította félbe a lány. - A haverjaid már fenték a fogukat, hogy beszámoljanak nekem a veled kötött fogadásukról. Ezt hallva pedig minden magyarázkodást fölöslegesnek tartottam.

- Miféle fogadás? Miröl beszélsz? - Egy kissé kihagy az emlékezeted, ugye? Arról a fogadásról beszélek, amelyet az utolsó év öszén kötöttél a barátaiddal. Hogy az osztály bármelyik lányával képes vagy összehozni egy randevút. Erre ök kiválasztották neked azt az unalmas szemüveges könyvmolyt, akit még egyetlen fiú sem hívott randizni. Csak hogy lássák, képes vagy-e rá. Az a hír járta rólad, hogy semmitöl sem riadsz vissza.

A férfi elörehajolt, mintha meg akart volna érinteni a lányt. Ő azonban gondoskodott róla, hogy elég messze üljenek le egymástól.

- Hát erröl van szó! Istenem! Nem csoda, hogy nem akartál velem szóba állni a bál után. Te azt hitted, hogy...

- Nem hittem, hanem tudtam, Joe. Ők piszkáltak, hogy hívj meg engem a bálba. Soha nem kérdeztem, miben fogadtatok. De hát számodra már magáért a dicsöségért is megérte, nem igaz?

- Az ördögbe is! Teljesen félreérted a helyzetet. - Joe felpattant a székéröl. - Te tényleg azt hiszed, hogy egy nyomorult fogadás miatt hívtalak el a bálba? Elena felnézett rá, és mély megvetést érzett iránta.

- Igen.

- De ez nem igaz! Soha nem beszéltem rólad másokkal. Engem nem érdekel, mit mondtak azok az idióták. Semmi közük nem volt hozzánk. Egyszerüen mérgesek voltak rám, amiért kiszálltam a bandából. Ki akartak tolni velem, ezért beadták neked azt a hazugságot.

Elena eröt vett magán, hogy továbbra is nyugodtan tudjon ülni.

- Ha te mondod - felelte tettetett közönnyel.

A férfi odament a székéhez, és olyan közel tolta Elenához, hogy a térdük összeért, amikor újra leült.

- Ide figyelj, Elena! Amikor megkértelek, hogy korrepetálj engem, nem volt barátnöm. Az edzöm azt mondta, hogy ösztöndíjat kaphatok, ha leérettségizek. De ezt már annak idején is elmondtam.

- Ó, igen. Megkértél erre. Jól emlékszem. Kizárólag emiatt voltunk olyan sokat együtt.

Micsoda ostoba naivitás! Elenának akkoriban hízelgett a fiú kérése, és örült, mert így sok idöt tölthetett vele. Ha észrevette volna, mi zajlik körülötte valójában, nem szövöget gyermeteg álmokat a közös jövöjükröl.

Joe megérintette a kezét, mintha fel akarná ébreszteni álmodozásából.

- Lehet. Neked mindig jó jegyeid voltak, én viszont leszálló ágban voltam. Ha nem sikerül a félévem, nem érettségizhettem volna, akkor pedig ugrott az ösztöndíjam. Anélkül pedig esélyem sem lett volna elkerülni innen. Szóval te voltál a mentöangyalom.

- Milyen jó, hogy segíthettem.

A férfi elengedte a kezét, és hátradölt a székében, mintha megkönnyebbült volna a lány válaszától.

- Szép idöket éltünk meg együtt, tudod? Hallanom kellett töled, hogy figyeljek oda jobban az órán, meg hogy ne legyek türelmetlen elolvasni a kötelezö olvasmányokat. Emlékszem, bármikor meg tudtál nevettetni. Nagyon szerettem veled lenni.

Lehet, hogy a férfi erre emlékezett, de tény, hogy soha nem kért randevút. Az utolsó gimnáziumi év utolsó hónapjaiban egyetlenegyszer sem. Csak a bálba hívta meg.

Elena még jól emlékezett, milyen földöntúli boldogság töltötte el ettöl. Nem tudott volna még egy pillanatot említeni az életéböl, amikor annyira boldog volt, mint akkor. Nemcsak azért, mert elmehetett a bálba - már attól félt, hogy senki sem kéri fel -, hanem mert a partnere az iskola egyik legelbüvölöbb fiúja volt. Akkoriban úgy gondolta, nincs a világon jobb annál, mint végre Joe Sanchezzel randevúzni.

Túlságosan naiv és boldog volt ahhoz, hogy elgondolkodjon, miért éppen öt hívta meg a bálba, holott az iskola legnépszerübb lányait is elvihette volna.

Joe-nak igaza volt. Sok idöt töltöttek együtt, és rengeteget nevettek. Elena rajongott érte, és ez bizonyára nem kerülte el a fiú figyelmét. Jobban már nem is futhatott volna utána. Ó igen, abban az évben néhány hónapig rózsaszín mámorban lebegett.

- Sajnálom, hogy így rászedtek azok a tökkelütöttek. Biztosan mocsok alaknak tartottál, és azt gondoltad, hogy csak megjátszottam magam. De valójában...

- Kérlek, Joe, hagyjuk ezt, jó? - Elena türelmetlenül felállt. - Többet egy szót sem akarok arról hallani, mit akartál nekem mondani tizenegy évvel ezelött arról az éjszakáról. - Megállt, és minden szót külön hangsúlyozva folytatta: - Nem akarok róla beszélni, érted? Még csak gondolni sem akarok rá. - A lány kinyújtotta a kezét. - Jó, hogy újra láthattalak. Köszönöm, hogy benéztél hozzám.

A férfi csak ült, és bámulta Elena elörenyújtott kezét, amelyet, mint egy fegyvert szegezett rá. Aztán a lány megelégelte a helyzetet, a kezét leengedve sarkon fordult, és otthagyta Joe-t a sötétben.

Már majdnem beért a házba, amikor hallotta, hogy a férfi beindította a motort. Elena megcsóválta a fejét.

- Ne áltasd magad, ezt elszúrtad - mormolta. - Holnap felkeresed, és bocsánatot kérsz töle a viselkedésedért.

Nagyszerü kilátások.

- Elena, te vagy az? - hallotta az édesanyja hangját, amikor belépett a hátsó ajtón.

- Igen, anya - felelte. Benézett a konyhába, ahol az édesanyja egy csésze csokoládéval az asztalnál ült. Elena bement, és leült vele szemben.

- Készítettem egy kis forró csokoládét. Megkóstolod? - kérdezte az anyja.

Elena édesanyja apró, törékeny asszony volt, nagy zöld szemmel. A lánynak lelkifurdalása volt amiatt, hogy nem látogatta gyakrabban az apja halála után, és magára hagyta a gyászával. De igazából neki is tisztáznia kellett az apja iránti érzéseit. Hibásnak érezte magát, amiért nem állt hozzá olyan közel, és nem tisztelte öt eléggé.

- Hogyhogy fenn vagy még ilyen késön? - kérdezte a lány. Az anyja megcsóválta a fejét.

- Azok a nyavalyás höhullámok. El kell mennem orvoshoz.

- Már attól tartottam, hogy felébresztettünk. Az édesanyja felnézett a gözölgö csészéböl.

- Hogyhogy felébresztettetek? - Egy régi osztálytársammal találkoztam ma este. Odakint ücsörögtünk a kertben, és elmeséltük egymásnak, mi történt velünk a gimnázium befejezése óta.

- Ki az? - Az a srác, akit utolsó évben korrepetáltam, és aki a partnerem volt a bálon. Joe Sanchez.

Az édesanyja elhúzta a száját.

- Jobb lesz, ha messze elkerülöd. Emlékszem, mennyire szeretted gimnazista korodban, de az már régen volt. Csak bajt hozna a fejedre.

Elenának elkerekedett a szeme.

- Tényleg? Miért, mi van vele? - Az emberek mindenfélét pletykáinak róla és a családjáról.

- Igen? - Elena felállt, odament a tüzhelyhez, töltött magának egy csésze forró csokoládét. - Mesélj még róla! - Az unokatestvére, Tina hozzáment egy nem idevalósi fickóhoz. Nem tudom, miféle, de sok pénze van, és nem dolgozik. Érted, mire gondolok.

- Arra célzol, hogy csempészettel keresi a kenyerét? - Nem tudom, de az biztos, hogy valami törvénytelen dolgot müvel. De nemcsak róla, hanem az egész Sanchez családról pletykálnak, ami nem is csoda. Gondolj csak Joe bátyjára, aki még azelött börtönbe került, hogy Joe befejezte az iskolát. Azt sem tudom, mi lett vele. És most meg ez! Conchita nem türné, ha még élne. Tina épphogy iskolás lett, amikor az az áldott jó asszony befogadta a családjába.

- Conchita? - Conchita Perez. Joe és Tina nagymamája. Ő és az apád anyja jó barátnök voltak. Ő viselte gondját nagyanyádnak a halála elött.

- Ezt nem tudtam.

- Honnan tudhattad volna? Hiszen akkor még meg sem születtél. - Sara kortyolt egyet a csokoládéjából. - Azt beszélik, Joe összedolgozik Tina férjének a cimboráival.

- Köszönöm, hogy figyelmeztettél, anya. Megígérem, nem keveredem bele semmibe.

Ezt az ígéretet persze esze ágában sem volt betartani, hiszen épp az ellenkezöjét tervezte.

Késöbb, amikor nyugtalanul hánykolódott az ágyában, azon törte a fejét, amit Joe az utolsó estéjükre vonatkozóan mondott. Ha igazat beszélt, akkor a férfi ugyanúgy szégyelli magát a miatt az éjszaka miatt, mint ö, és ez egészen más fényben tünteti fel a dolgot.

Ennyi éven át csak a saját fájdalmába kapaszkodott, és nem is gondolt arra, hogyan élhette meg azt Joe.

Ráadásul annak ellenére, hogy annyi hónapon át együtt tanultak, barátok lettek, kész volt róla egyböl a legrosszabbat feltételezni.

Mentségére legyen mondva, akkoriban jelentéktelennek érezte magát, bizonytalan volt, és félt a férfiaktól. És ma milyen mentsége van a viselkedésére?

4. FEJEZET

Joe Elenáéktól egyenesen hazament. Valójában legszívesebben visszament volna a bárba, hogy italba fojtsa bánatát. De ez két gondot is felvetett: egyrészt el kellett volna viselnie Chico kérdezösködését, amiért Elena nélkül tért vissza, másrészt nem akart másnapos lenni, ami elkerülhetetlen velejárója egy egész estes ivászatnak. Elöbb-utóbb úgyis el kell gondolkodnia azon, hogy Elena újra megbabonázta. Hogyan is felejthette el, milyen hatással volt rá annak idején? Ma este sikerült bolondot csinálnia magából a suta viselkedésével, ahogy bocsánatot akart kérni a régen történtekért. Egész idö alatt szégyellte magát, és nemcsak azért, mert az úgynevezett barátai mélyen megbántották Elenát, hanem azért is, hogy azon az estén teljesen elveszítette a fejét. Nem volt alkalma megmutatni, hogy ö ugyanolyan élvezetet tud nyújtani a számára, mint amilyenben neki is része volt.

Joe érezte, hogy szívesen elfogadna még egy esélyt töle. De sajnos a lány ennél rosszabb idöpontban nem is léphetett volna be az életébe. Amikor önként jelentkezett a szülövárosában végrehajtandó titkos bevetésre, senki nem számított rá, hogy belebotlik élete nagy szerelmébe. Most az a kérdés, mitévö legyen. Ha keresztülnéz Elenán, az sokkal gyanúsabb lenne, mint úgy tennie, mintha fel akarná melegíteni a kapcsolatukat. A katonai titkosszolgálat tagjaként felelös volt egy jelentös fegyverszállítmány visszaszerzéséért, amelyet az elözö évben loptak el egy tengerentúli katonai bázisról. Az egysége hónapokon keresztül követte a fegyverek mozgását, hogy felfedjék a tolvaj kilétét.

Amikor kiderült, hogy a lopott fegyverek egy Santiagótól délre fekvö mexikói városban bukkantak fel, az elöljárói Joe-t szemelték ki a küldetés végrehajtására.

Ésszerü ötlet volt helyieket küldeni a kisvárosba, hiszen Joe bátyjának rossz híre miatt senki sem csodálkozott azon, hogy egy újabb Sanchez kullog haza, mert nem boldogult odakint a nagyvilágban.

Joe sokszor feltette magában, vajon a bátyjának sikerült volna-e valahol új életet kezdenie, és nem megint bünözöként végeznie. De már soha nem fog kiderülni, mi lehetett volna belöle, mert a testvérét négy évvel azelött a börtönben megkéselték.

Az itteniek úgy tudták, hogy Joe-t menesztették a katonaságtól, mert nem voltak megelégedve vele. Ő pedig rájuk hagyta, nem akarta megcáfolni ezt az elképzelést.

Joe szép lassan haladt a nyomozással. Hetek óta gyüjtött minden gyanús nyomot, amelyek közül néhány most beigazolódni látszott. Minden erejét össze kellett szednie, hogy a munkájára figyeljen, ne Elenán járjon állandóan az esze.

Joe lekanyarodott a föútról az utcájukba, és megállt a hátsó ajtó mögött, amely közvetlenül a konyhába vezetett. Belépett a házba, kivett egy sört a hütöszekrényböl, és magával vitte a hálószobába.

Néhány óra múlva csöngött a telefon Joe éjjeliszekrényén. A férfi úgy érezte, mintha csak az imént aludt volna el, és kábultan tapogatózott az álmát megzavaró készülék után.

- Sanchez - mormolta.

- Ne haragudj, Joe, hogy ilyen késön zavarlak...! A férfi az éjjeli lámpa kapcsolója után tapogatózott.

- Semmi baj, anya. Mi történt? - A telefon melletti ébresztöóra szerint majdnem hajnali három órára járt.

- Már megint Tináról van szó. Felhívott, mert hiába várja haza Franciscót, még nem érkezett meg a legutóbbi útjáról. Már tíz óra óta itt vagyok, és nem tudom megnyugtatni. Nem szívesen zargatlak, fiam, de nem tudom, mitévö legyek.

- Ne aggódj, gondolom, csak nem vette be a gyógyszereit.

- Ezt nekem soha nem árulná el. Folyton azt ismételgeti, hogy biztosan valami baja esett, különben már rég itthon lenne.

- Kezd már egy kicsit nevetséges lenni ez az egész. Szeretném, ha most hazamennél, és kipihennéd magad. Majd átmegyek, és meglátom, mit tehetek.

- Nem hagyhatom egyedül, jó lenne, ha itt lennél.

- Persze, anya, mindjárt átmegyek.

Joe lerakta a telefont. Egyre nehezebb volt Tinával. Azt kívánta, bárcsak ne erezné anyja a kötelességének, hogy ilyenkor fogja a kezét.

Amikor az édesanyja elöször újságolta el neki, hogy Tina feleségül ment egy gazdag vállalkozóhoz, Francisco Delgadóhoz, az édesanyja érdekében is öszintén remélte, hogy elmúlnak Tina hangulatváltozásai. A nagymama elvesztése ugyanis nagyon megviselte a lányt. A Ciscóval - a környéken mindenki így szólította Franciscót - kötött házassága, és a Rio Grandé mellett épülö nagy villájuk azonban új értelmet adott az életének. Néhány hónapja azonban elvetélt, és ezért újra búskomorságba esett.

Az édesanyjuknak azonban igazán nem hiányzott ez az aggódás, de Tina folyton öt hívogatta, ha valami baja volt. Amikor Joe otthon volt, egész ügyesen meg tudta nyugtatni.

Joe elvárta volna, hogy Tina férje idönként törödjön a feleségével. Ciscót annak idején megszédítette a lány tündéri szépsége, és nem érdekelte ingatag érzelmi állapota. Néhány évi házasság után Francisco megtanulta elereszteni a füle mellett a dühkitöréseket, a sírást és a szemrehányásokat.

Egyre gyakrabban utazott el, hogy távol legyen a feleségétöl.

Joe végül belebújt a farmernadrágjába, fújt egy nagyot, és elindult. Kilépve a ház elé felnézett az égre. Három, talán négy órát alhatott. Tudta, hogy holnap, azaz ma kemény nap vár rá. Rengeteg munkát kell elvégeznie, az ideje pedig kevés, hogy mindennek a végére érjen.

Az egyik ok, amiért mégis foglalkozott Tina rohamaival, az volt, hogy a lány férje volt az egyik gyanúsítottja. Ciscónak gyára volt Mexikóban, és az államokba is szállítottak árut, bár ez idáig még nem érték semmi törvényellenes tetten. Annak azonban még mindig fennállt a lehetösége, hogy az egyik alkalmazottja az ö teherautóit használja a csempészéshez.

Joe felajánlotta rokonának, hogy idönként szívesen beugrik segíteni, ha soförre lenne szüksége. Delgado szemében Joe csak a felesége egyik újabb szegény rokona volt, aki egy kis pénzre feni a fogát. A határon túli utazgatások során Joe-nak lehetösége nyílott arra, hogy tovább kutasson.

Természetesen tisztában volt vele, hogy nagyon óvatosnak kell lennie. Ha tényleg Delgado az összekötö ember, akin keresztül lopott fegyverek és csempészáruk garmadája jutott át a határon, és megneszeli, hogy Joe minden más, csak nem szegény rokon, akkor az élete többé egy fabatkát sem ért.

Joe tehát eljátszotta a szerepét, Delgado körül csellengett, idönként Tinára is ránézett, és igyekezett megóvni az édesanyját attól, hogy túlterhelje magát. Az orvos figyelmeztette, hogy gondok vannak a szívével, és Joe kötelességének érezte arra ösztökélni, hogy többet pihenjen.

Igen, így mindent összevetve, Joe-nak épp elég baja volt Elena Maldonado nélkül is.

Joe egy hátsó kis zugban ült Rosie Kávézójában, és már majdnem két órára járt, amikor befejezte kissé megkésett ebédjét. A szokásos ebédvendégek már elmentek. Rosie a pultot takarította, amikor megszólalt az ajtón a csengö, új vendég érkezését jelezvén.

Joe éppen kortyolni akart egyet a kávéjából, amikor látta, ahogy Elena odamegy a pulthoz, és leül.

Megint átkozottul jól nézett ki. A farmernadrág kihangsúlyozta csípöjét és a combját, és a vékony póló úgy simult csinos, feszes mellére, mintha ráöntötték volna.

Joe a szájához emelte a kávéscsészéjét, és le sem vette a szemét Elenáról. A Tinánál tett látogatása után már nem tudott elaludni. Hat órára ért vissza a húgától. Három elvégzendö munka is várt rá, ezért gyorsan valami ehetö után kezdett kutatni a konyhájában. Mivel a hütöszekrénye üresen kongott, elhatározta, hogy bevásárol, azután munkába indul.

Joe továbbra is Elenát nézte. Jóllehet a lány háttal ült neki, mégis látta rajta a feszültséget. Bármiröl beszéltek is Rosie-val, nem alakult túlságosan kedvezöen a társalgás. Csak nem állást keres? Tulajdonképpen semmi köze hozzá. Tegnap este balul sült el a próbálkozása, hogy bocsánatot kérjen töle. Most nem tehet mást, mint hogy kibékül vele. Különben meg az lesz a legjobb, ha minél kevesebbet érintkeznek egymással. Végül is a lány csak zavarja a munkájában, és erre egyáltalán nincs szüksége.

A férfi tovább nézte a két nö párbeszédét. A lány nemsokára felállt, biccentett Rosie-nak, majd az ajtó felé fordult.

- Elena, van egy kis idöd? - kiáltott utána Joe, meglepve ezzel önmagát is.

A lány megfordult, és meghökkenve nézett rá; nyilvánvalóan nem vette észre, hogy ott van. Joe figyelte Elena testbeszédét. A lány nem tünt túlságosan lelkesnek, hogy újra láthatja öt.

- Van idöd egy csésze kávéra, esetleg egy jeges teára? - kérdezte Joe.

Elena egy pillanatig szótlanul nézett rá, miközben azt mérlegelte, okos dolog-e elfogadni a meghívást. Végül bólintott. A válla fölött Rosie-ra pillantva odaszólt: - Egy jeges teát kérek! Joe majdnem hangosan felsóhajtott. Akik tegnap este látták öket együtt elmenni a bárból, azok között ma a kávézóbeli találkozásuk lesz a téma. A hét végére pedig gondolatban megkondítják az esküvöi harangokat.

Elena a Joe-val szemközti padra csusszant, és keresztbe tett karjával az asztalra támaszkodott. Joe nem tudta, mit is mondjon. Végül Elena szólalt meg elöször: - Örülök, hogy összefutottunk - törte meg a lassan elviselhetetlenné váló csendet.

- Valóban? - Joe megitta a kávéját. - Igazán lenyügözö, ahogy örülsz.

- Na jó, nem vagyok túl boldog, de csak azért, mert megígértem magamnak, hogy bocsánatot kérek töled, ha legközelebb találkozunk. De azt reméltem, kapok néhány nap haladékot, mielött erre sort kellene kerítenem.

- Bocsánatot kérni tölem? - értetlenkedett Joe.

- Igen. Tegnap este igencsak durván viselkedtem veled, amikor nem akartam meghallgatni a magyarázatodat arról az estéröl. Sajnálom. - Elena elhallgatott. - Szóval, mi történt veled azóta? Mit csinálsz itt? Hogy van a családod? Joe a tenyerébe fogta Elena kezét, és hátradölt.

- Tudod, egyetlen olyan nöt sem ismerek, aki ennyire fel tudná dúlni a lelki békémet, mint te. Mindegy, hány éves vagyok, melletted még mindig félénk kamasznak érzem magam. Hogy csinálod ezt? - Biztosan a belölem áradó kedvesség teszi.

Joe-n ismét úrrá lettek azok az érzések, amelyeket a lány ennyi év után is képes volt újra felébreszteni benne. Egyszerüen nem tudott napirendre térni afelett, hogy Elena ilyen vonzó növé érett.

Most, hogy a lány nem rejtette az arcát a szörnyü szemüveg mögé, sokkal jobban láthatta azt a szempárt, amely tekintetével képes volt a lelke mélyéig hatolni. És az a csábító, csókolnivaló ajak! Hogyan felejthetné el? A lány elhúzta a kezét. Van benne valami, ami teljesen elveszi az eszét. Már megint pattanásig feszült, holott csak a kezét érintette meg, és épphogy rápillantott. Mindig ennyire hosszú és sürü volt a szempillája? A lány az elöbbinél valamivel természetesebb hangon újra feltette a kérdést: - Nos, Joe, mihez kezdtél magaddal, miután leszereltél? A férfi erösen igyekezett a lány szavaira figyelni, és nem foglalkozni mással. Örült, hogy az asztal deréktól lefelé jótékonyan elfedi.

- Sikerült elérnem, hogy meg tudjak élni a kedvenc foglalatosságomból.

- Tényleg? És mi az? - Kamasz koromtól szívesen bütyköltem a kocsikat. Visszatérve Santiagóba elhatároztam, hogy keresek egy csöndes kis zugot, ahol meghúzhatom magam, ezért kibéreltem egy házat, amelynek nagy garázsa volt. Nemrégen jártam már itthon, és észrevettem, hogy valami baja van az anyám kocsijának. Megjavítottam, majd megkérdeztem az egyik szomszédomat, megnézhetném-e a teherautóját, és mielött még észbe kaphattam volna, hatvan órát dolgoztam egy héten. Jól menö autószerelö mühelyem van.

- Jó neked.

- Persze nem ezt akarom csinálni életem végéig, de most megkeresem a megélhetésre valót, közben pedig van idöm az anyámmal is törödni. Folyton az a mondás jár az agyamban, hogy az élet egyesekkel megtörténik, mások pedig megtervezik. Gyülölném ezt a mondást, ha még harminc év múlva is ugyanitt tartanék.

- Megértelek. Ki gondolta volna, hogy egy napon én is itt kötök ki? - Pontosan - helyeselt Joe. - Abban reménykedtem, hogy talán lenne kedved nekem dolgozni.

Elena nem tünt sértödöttnek, csak kissé oldalra billentett fejjel, kétkedöén nézett rá.

- Arról van szó, hogy az üzlet nagyobb méreteket öltött, mint vártam, és túlságosan sok a munkám ahhoz, hogy egyedül megbirkózzam vele.

Elena megrázta a fejét.

- Bármennyire is szeretnék segíteni, sajnos nem értek a kocsikhoz.

Joe hátravetette a fejét, és hangosan felkacagott. Jó volt végre egy kis vidámság ebben a beszélgetésben. Ha elképzelte, ahogy Elena egy motorháztetö alatt görnyedt...

- Nem - szólalt meg végül -, nem emiatt kérdeztelek. Lassan belefulladok papírhalomba, és nincs, aki elvégezze az ügyvitelt. Kellene valaki, aki pontosan vezetné az üzleti könyveket, kiküldené a késlekedö vevöknek a fizetési felszólításokat. Itt alig akad valaki, aki azonnal fizetni tudna, és nagyon sok energiámat felemészti, hogy folyamatosan figyelemmel kell kísérnem, kik azok, akik nagyobb összeggel tartoznak. Aztán ott vannak a pótalkatrészszámlák, amelyeket idöben rendezni kell. - A férfi megcsóválta a fejét. - Utálom ezt az egészet.

- Majd meglátjuk, értem-e, mire gondolsz. Egyszóval azt akarod, hogy én csináljam meg a könyvelést? - Pontosan. Tudom, hogy a suliban mindig jó voltál az ilyen dolgokban. És ha már kialakítottál valamilyen rendszert, talán engem is megtaníthatnál rá. Biztosan nemsokára találsz majd egy tisztességes állást, de arra gondoltam, addig is besegíthetnél nekem.

- De ugye ezt nem pusztán felebaráti együttérzésböl teszed, amiért elveszítettem az állásomat, és haza kellett jönnöm? - Hát ezért vagy itt? Ezt nem is említetted tegnap este. Miért nem jössz át azonnal hozzám, és akkor megmutatnám az üzletemet. Legalább a saját szemeddel gyözödhetsz meg róla, hogy nem pusztán együttérzésböl kértem a segítségedet.

- Rendben. Végül is könyvelö vagyok, és mindig jó voltam matekból.

- Ahogy mondod. Matek, történelem, angol - mindegyikböl szépen feljavítottál. A lány megvonta a vállát.

- Amúgy sem nagyon tudtam volna mit kezdeni a szabadidömmel.

- Egészen addig, míg el nem kezdtem hozzád járni - emlékeztette a férfi. Elena megint hosszasan nézte Joe-t, aki eközben azon töprengett, vajon mi játszódhat le a fejében. A lány bólintott.

- És még akkor is jó jegyeket kaptam, amikor elterelted a figyelmemet a tanulásról.

A férfi elörehajolt, és megérintette Elena kezét.

- Tényleg örülök, hogy visszatértél Santiagóba. Merö unalom az életem, amióta itt vagyok. Úgy érzem, te sokat tehetnél azért, hogy ez megváltozzon.

A lány óvatosan elhúzta a kezét, és tekintete egy pillanatig a távolba révedt. Amikor ismét a férfira nézett, már mosolygott.

- Majd meglátjuk.

Joe tudta, ezzel azt kockáztatja, hogy Elena eltereli a figyelmét a munkájáról, de nem érdekelte különösebben. A nyomozás jól haladt, azonkívül neki is joga van egy kis magánélethez. Semmi okát nem látta, miért ne élvezhetné Elena ittlétét. A vele való találkozgatás még hasznára is válhatna a titkos nyomozásának azáltal, hogy így hihetöbbé teszi a hazatérö fiú szerepének megformálását. Mert mi sem természetesebb, mint hogy újra udvarolni kezd a régi szerelmének.

Elena alig akart hinni a szerencséjének. A gyanúsítottja állásajánlattal kecsegteti. Az édesanyja Rosie-hoz küldte, hogy megkérdezze, segíthetne-e neki a templomi bazár szervezésében. Ám az asszony azt válaszolta, hogy neki erre nincs ideje, és Elena már elöre látta, hogy rá marad ez a feladat, jóllehet semmi kedve nem volt hozzá. Joe állásajánlata azonban tökéletes ürügyként szolgált arra, hogy kibújjon alóla. Ráadásul ez még a megbízás sikeréhez is hozzájárulhat. Ugyan mit kívánhatna még? Az utcán Elena nehezen tudott lépést tartani Joe-val.

- Muszáj neked ilyen gyorsan menned? - kérdezte.

- Bocsáss meg, csak eszembe jutott, mi minden vár még rám ma délután. Elég rendesen el vagyok maradva a munkával.

Az egyik háztömbnél rákanyarodtak egy utcára, amely az óvárosba vezetett. Számtalan beépítetlen telek és néhány lakatlan, bedeszkázott ház állt errefelé. Az utca legelöben végzödött, amelyen túl többholdnyi szántóföld terült el.

Joe átment az utolsó ház udvarán, és felsietett a fedett verandára vezetö lépcsön.

Az öreg házat valamikor a múlt század negyvenes éveiben építhették, de az új tetöböl és a friss vakolatból ítélve nemrég újíthatták fel. A verandára vezetö lépcsön látszott az új festés, és a szúnyoghálós ajtót is mostanában szerelhették fel.

- A tiéd ez a ház? A férfi kinyitotta elötte az ajtót, amely nem volt kulcsra zárva. Erre a környékre nyilván nem jellemzöek a betörések.

- Nem, de már gondoltam rá, hogy megveszem. A nagybátyám tulajdona. Amikor ideköltöztem, megegyeztünk, hogy felújítom a házat és a garázst, ha nem kell bérleti díjat fizetnem.

- Nem rossz üzlet - állapította meg a lány. A bejárati ajtó közvetlenül a nappaliba nyílt. Elena onnan, ahol állt, belátott az étkezöbe és a konyhába is. A nappaliból egy újabb ajtó feltehetöleg a hálószobába vezetett.

- Alapjában véve semmi baja nem volt ennek a háznak. Alejandro bácsikám sokat törödött vele egészen addig, míg pár évvel ezelött munkahelyi balesetet nem szenvedett. Most a rokkantnyugdíjából él, és az egyik növére viseli gondját. Ezért állt üresen a ház, amikor hazajöttem, Elena belépett az étkezöbe, és meglátva a nagy ebédlöasztalon tornyosuló papírhalmot, elszörnyedve megtorpant. Joe ekkor érte utol.

- Látod már, miröl beszéltem? Tisztában vagyok vele, hogy ki kell fizetnem néhány számlát, és meg kell írnom pár levelet, de esténként, ha végzek a munkával, túl fáradt vagyok már ahhoz, hogy gondolkodjak.

Elena megcsóválta a fejét.

- Felteszem, nincs számítógéped.

A férfi kifejezéstelen tekintettel nézett rá. A lány felsóhajtott.

- Nem is reméltem.

- Amúgy ez nagyszerü ötlet - lelkendezett Joe.

- Eleinte sok munka van vele, de ha egyszer minden adatot betápláltál a könyvelöprogramba, többé nincs ez a rendetlenség. - A lány a férfira nézett. - Holnap San Antonióba kell mennem. Ha akarod, körbenézhetek, milyen a kínálat.

- Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha veled megyek. Akkor rögtön meg is vehetnem a megfelelöt.

Elena igyekezett leplezni rossz érzését. Joe-nak természetesen igaza volt, tényleg egyszerübb lett volna úgy, és nem jutott eszébe egyetlen érv sem, amellyel visszautasíthatta volna a férfi ajánlatát. Most mi lesz? Neki Chrisszel kell találkoznia a Marriott Hotelban.

- Igazad van - felelte, és remélte, hogy nem tünt fel neki a tétovázása. Túlságosan jó lehetöséget kínált az, hogy neki dolgozhat, sem hogy kihagyhatná. - Be kell szereznem néhány dolgot, aztán késöbb találkozunk valahol.

Joe elöször az asztalra, majd a lányra nézett.

- Te már megint megmentettél. Elöször segítettél leérettségizni, most meg kimentesz a papírhalomból. - Tényleg úgy látszott, mintha megkönnyebbülne. Az idegesség legkisebb jelét sem mutatta, hogy Elena esetleg valami terhelö bizonyítékot talál rá nézve ebben a zagyvalékban.

A lány a garázs felé mutatott.

- Miért nem intézed el azt a körmödre égö munkát? Én meg addig elkezdhetem rendbe tenni ezt a káoszt.

- Te egy angyal vagy! - hálálkodott a férfi mosolyogva. - Soha nem fogom neked elfelejteni! Mielött Elena észbe kaphatott volna, mi történik vele, felemelkedett a földröl, és körbeforgott. Amikor a férfi végre letette, a lánynak Joe karjába kellett kapaszkodnia, nehogy elessen.

A férfi elörehajolt, és túláradó csókot nyomott a szájára. Most állt csak igazán minden a feje tetejére! Ez a férfi tizenegy éve nem csókolta meg, és ahogy ajkuk összeért, egy pillanatra ismét a múltban érezte magát.

Elena hátrahökölt.

- Egy egyszerü köszönöm is megtette volna.

- Sokkal többet fogsz kapni egy egyszerü köszönömnél. Még nem tudom, mennyit tudok fizetni neked. Mondjuk tíz dollárt óránként? Tisztában vagyok vele, hogy ez nem sok, de...

- Rendben van. Nincs sok kiadásom. A kocsim ki van fizetve, és az édesanyámnál lakom. Még azt sem tudom, mennyi idö alatt tudok itt rendet teremteni. - Elena egy kis szorongással nézett végig az asztalon, és remélte, hogy nem vállalt erejét meghaladó feladatot. De a kötelességtudata mellett nem tudott ellenállni annak a lehetöségnek sem, hogy így Joe közelében lehet.

- Rendben. Akkor majd késöbb megbeszéljük. - A férfi kiment a konyhába, és Elena hallotta, hogy becsapódik a hátsó ajtó.

A lány követte öt az ajtóig, és látta, ahogy Joe bemegy a garázsba. Két kocsi állt az ütött-kopott teherautó mellett. Beült az egyikbe, és behajtott vele a garázsba. Néhány perccel késöbb a lány hangos zeneszót hallott felharsanni a rádióból, amelyet Joe füttyel kísért.

Elena most már egyedül volt, senki sem zavarta. Megfordult, és benézett a konyhába. Ezt a helyiséget Joe még nem újította fel. A tüzhely legalább harmincévesnek látszott, és a hütöszekrény sem volt fiatalabb, de mindenhol tisztaság uralkodott.

A konyhából nyíló egyik ajtó egy szobába vezetett, amelyet szemmel láthatólag lomtárnak használt, mert mindenhol, még az ágyon és a komódon is kartondobozok tornyosultak.

Elena a hálón keresztül a nagy fürdöszobába jutott. Egy régimódi, karmos lábakon álló fürdökád foglalta el az egyik falat. A másik oldalon szekrény állt mosdóasztallal és tükörrel, a vécékagyló pedig közvetlenül a fürdökád mellett volt. Az összes itt fellelhetö tárgy szemmel láthatóan egyidös lehetett a házzal. Csak a zuhanyfülkét alakították ki késöbb. Két ajtó nyílt a fürdöszobába, az egyiken jött be Elena, így hát most kinyitotta a másikat, amely az elülsö hálószobába vezetett. A helyiségen látszott, hogy Joe ezt használja alvásra.

A férfi jelenléte annyira érezhetö volt ebben a szobában, hogy remegni kezdett a lába. Nem jó jel. Ha már egy üres szoba ilyen hatással van rá, mi lesz, ha gyakrabban fog megfordulni ebben a házban? Elena körbenézett. Az ágyat nem vetették be, Joe ruhái a földön hevertek. Nyilván nem számított látogatóra, de azért itt sem volt jellemzö a por vagy a kosz.

A lány visszament a nappaliba. Szemügyre vette a ház összes helyiségét, de semmi feltünöen drága dolgot nem fedezett fel. Minden használtnak, ám mégis kényelmesnek látszott. Semmi jele nem volt, hogy Joe jelentös összeget költött volna a ház csinosítására. A rendbe hozott tetö és a friss festés igazán nem számít fényüzésnek.

Elena a nappali és az étkezö közötti íves átjáróra pillantott. A nagy ebédlöasztal szinte mágnesként vonzotta. Mindig is szívesen rendezgetett és szervezett. Egy pszichológus ebböl nyilván arra következtetne, hogy életének egy részét felül kéne vizsgálnia, és sorba kellene tennie a dolgait.

Joe nem is ajánlhatott volna neki ennél jobb állást. Nemcsak pénzt kereshetett, hanem elegendö alkalmat is kínált, hogy szem elött tarthassa a férfit. Bárcsak ne lenne rá ilyen hatással, akkor fenntartások nélkül tudna örülni annak, hogy ideküldték ezzel a megbízatással.

Kihúzott egy széket, és leült. Néhány perccel késöbb már látta is, hogyan rendszerezhetné a különféle bizonylatokat. Ekkor meghallotta, hogy nyílik a hátsó ajtó. Felnézett, és Joe-t látta meg a konyhaajtóban. Ki volt melegedve, és az arcán sötét zsír vagy olajfolt éktelenkedett. Karjával az ajtófélfának támaszkodott.

- Mi a véleményed? Rabszolgamunkára fogtalak? - Dehogyis.

- Mi volt a feladatod az utolsó munkahelyeden? - Ehhez hasonló. Joe elmosolyodott.

- Na igen, ez azért egy fokkal jobb, mint sztriptízbárban dolgozni. - Azzal megfordult, és eltünt a konyhában. - Majd elfelejtettem, a hütöben találsz limonádét és sört.

Elena érezte, ahogy egy izzadságcsepp legördül a hátgerincén. Fogalma sem volt róla, mennyit keres manapság egy jó titkárnö. Meg sem fordult a fejében, hogy erre is szüksége lehet.

Lehunyta a szemét, és mély levegöt vett, hogy megnyugodjon. Mit számít az, mit gondol Joe róla és a megélhetéséröl? - Kérsz, vagy nem? - kiáltotta a férfi.

- Köszönöm, kérek. Limonádé jó lesz.

A férfi kezében egy üveg limonádéval tért vissza, és átnyújtotta neki.

- Ha jeget is akarsz, akkor... .

- Nem, hagyd csak! Köszönöm. Joe egy pillanatig szótlanul nézett rá.

- Elöbb tapasztaljuk ki, mennyi idöre lesz szükséged, hogy rendet rakj itt, csak azután állapodjunk meg a béredben! Ígérem, tisztességesen megfizetlek. Rendben? A lány bólintott.

Hosszú hallgatás következett, majd a férfi megfordult, és kiment. Elena ekkor vette észre, hogy elfelejtett levegöt venni.

A csók óta érezhetöen megnött közöttük a feszültség. Mintha mindketten visszaemlékeztek volna arra a tizenegy évvel ezelötti csókra önkéntelenül is összehasonlítva ezzel az elöbbivel. Azon töprengtek, vajon ez a közös munka elindított-e valamit kettejük között.

Elena tudta, hogy nem volt más választása, mint végigcsinálni, amit elvállalt. Az érzelmei most nem számítottak. Amíg nem tudja bizonyítani Joe Sanchez ártatlanságát, gyanúsítottként kell bánnia vele. De a férfi által kiváltott heves érzelmek jobban megnehezítették a munkáját, mint gondolta.

5. FEJEZET

Elena egy álmatlanul eltöltött éjszaka után már kora reggel Joe-hoz ment. Egyáltalán nem volt ínyére, hogy a férfi képes ennyire összezavarni.

Mivel ezen a napon kellett leadnia az elsö jelentést Chrisnek, minden idegszálával erre kell figyelnie. Ami sajnos egyáltalán nem ment könnyen.

Ráadásul nem tudott mit kezdeni azzal a megmagyarázhatatlan vággyal, hogy folyton csinos akart lenni. Joe eddig csak farmerban látta. Azon töprengett, vajon a férfi mit szólna hozzá, ha rendesen kicsinosítaná magát. Végül egy ujjatlan, korallszínü, elöl gombos pamutruha mellett döntött, mert állítólag jól áll neki a piros. Felment a hátsó ajtóhoz vezetö lépcsön, és bekopogott a szúnyoghálós ajtón.

- Gyere be, nyitva van! - kiáltotta Joe bentröl. - Már megfött a kávé. Szolgáld ki magad! A frissen örölt kávé mennyei illatát követve Elena a konyhába ment. Kinyitott néhány szekrényt, mire megtalálta a csészéket, azután töltött magának. Otthon addig tipródott, mit vegyen fel, amíg már nem maradt ideje kávét fözni. A szekrénynek támaszkodott, és élvezettel belekortyolt a kávéjába.

- Nekem is töltenél egy csészével? Kicsit késésben vagyok.

Elena felpillantott, és meglátta Joe-t a hátsó hálószoba ajtajában. Farmernadrágot viselt, és éppen a haját szárította. A lány igyekezett nem bámulni a férfi széles, napbarnított mellkasát és keskeny csípöjét, amelyet ez a nadrág csak még jobban kihangsúlyozott.

Elena megfordult, és letette a kávéját. Miközben még egy csészét keresgélt a szekrényben, hallotta, hogy Joe a háta mögött hangosan felnyög. A lány ijedten megfordult. A férfi most az ajtókeretnek támaszkodva legeltette rajta a szemét.

- Lenyügözöen festesz. Semmi kétség, a piros a te színed.

Elena a töle telhetö legnagyobb méltósággal kivette a csészét a szekrényböl, és Joe-nak is töltött a kávéból.

- Köszönöm - mondta a lány halkan, és anélkül, hogy ránézett volna, átnyújtotta a kávét.

- Én is köszönöm - felelte a férfi mosolyogva. Majd az elsö korty után folytatta: - Sajnálom, hogy feltartalak. Öt perc, és készen vagyok.

Elena a kezében lévö csészére szegezte a tekintetét.

- Semmi baj. Én nem sietek. Csak arra gondoltam, hogy korán elindulhatnánk, hogy elkerüljük a nagy höséget.

- Látom, nem régen tértél vissza Texasba, különben tudnád, hogy itt nem lehet elkerülni a höséget. - Joe eltünt egy pillanatra. Amikor visszajött, a kezében egy inget, zoknit és egy pár csizmát tartott. Közben tovább itta a kávéját.

Leült az egyik konyhaszékre, és nekilátott felhúzni a zokniját.

- Szeretnél indulás elött bekapni néhány falatot? A lány megcsóválta a fejét.

- Ettem egy kis pirítóst. Azzal kihúzom ebédig.

- Be kell vásárolnom, mert szinte semmi ehetö nincs itthon.

Elena azon töprengett, vajon azt várja-e töle, hogy ezt a feladatot is önként elvállalja.

A férfi belebújt az ingébe, és felhúzta a csizmáját. Felegyenesedett, és közölte, hogy készen van.

A lány csak bólintott, mert attól félt, ha megszólalna, a hangja elárulná. A hátsó ajtóhoz lépett, és már épp ki akarta nyitni, amikor hallotta, hogy az elülsö ajtón kopogtatnak. Egy nöi hang Joe-t szólongatta.

Elena megfordult. Csinos barna nö állt odakint. Alacsony volt, hosszú, hullámos haja a vállára omlott. Karcsú derekát láttatni engedö, pántos fehér topot viselt, hozzá szük fehér sortot, amely kihangsúlyozta formás lábát.

- Joe? Itt vagy? - kérdezte a nö, és szemét a kezével árnyékolta, hogy jobban belásson a házba.

Elena Joe-ra nézett. A férfi zavartan visszamosolygott, és megvonta a vállát, mintha azt akarná ezzel mondani: "Hát ennyit az idöbeosztásunkról", majd az ajtóhoz lépett.

- Szia, Tina! Mit keresel itt ilyen korán? - A férfi hirtelen mozdulattal kinyitotta az ajtót, és a húga nagy hévvel a nyakába borult.

- Jaj, Joe! Annyira boldog vagyok. Alig vártam már, hogy elmondjam neked.

- Gondolom, Cisco éppen és egészségesen hazaért, ugye? - kérdezte, és finoman lefejtette a nyakáról a húga karját.

- Igen. És képzeld, épp most tudtam meg, hogy babát várok! Hát nem csodálatos? Alig merem elhinni! Az orvos megmondta, hogy gond nélkül újra teherbe eshetek, de nem voltam biztos benne, hogy higgyek-e neki.

Elena igyekezett józan tárgyilagossággal szemlélni a jelenetet. Természetes, hogy Joe-nak barátnöje van, hiszen fiatal, egészséges férfi, aki ráadásul átkozottul jóképü. A szerelmi életének aztán végképp semmi köze a megbízatásához. Csak egy kicsit feszélyezve érezte magát, hogy ez a lány képes ilyen bizalmas híreket megosztani egy vadidegen elött a barátjával, ennyi az egész.

Elena látta, hogy Joe a konyhába kíséri a nöt.

- Elena, engedd meg, hogy bemutassam neked az unokahúgomat, Tina Delgadót! Tina, ö Elena Maldonado. Ő segít nekem rendbe tenni a könyvelésemet.

Elena gondolatban leszögezte, nem érdekli, hogy Tina Joe rokona, és hogy ez talán nem megkönnyebbülés, amit most érez.

Elenát meglátva, Tina szeme elkerekedett. Odament hozzá, és megrázta a kezét.

- Nagyon örülök, hogy megismerhettelek. Joe-nak már igazán elkelt a segítség. Szívesen felajánlottam volna én is, hogy segítek, de én csak rontottam volna a helyzetén.

- Ez így van - helyeselt Joe.

Tina elhúzta a száját, majd ismét Elenára nézett.

- Santiagóban élsz? Nem emlékszem, hogy láttalak volna már.

- Itt nöttem fel, de sokáig máshol éltem. Csak nemrég tértem vissza.

- Ó, értem. Feltétlenül el kell jönnöd Joe-val a ma esti partira. Jól fogunk szórakozni, és...

- Miféle partira? - szakította félbe Joe az unokahúgát.

- Frankié úgy vélte, rendezhetnénk ma este egy kis bulit a nagy híresség tiszteletére. Csak nem Francisco Delgadóról beszél? - suhant át Elena agyán.

Újabb gyanúsított a listáról. Hát persze, biztosan ö lesz az! A dosszié anyagában megemlítették, hogy családi kötelék füzi össze a két férfit. Delgado Joe unokatestvérét vette el. Elena csak nagy nehezen tudta leplezni izgatottságát, ha arra gondolt, újabb gyanúsítottal találkozik nemsokára.

- Szívesen elmegyek a partidra, Tina - mondta a lány. - Köszönöm a meghívást - Rendben, ott leszünk - egyezett bele Joe. - De elöbb San Antonióba menjünk, és ha idöben vissza akarunk érni, akkor most el kell indulnunk, Tina. - A férfi kijárati ajtóhoz ment. - Gyere, kikísérlek a kocsidhoz! Nagyon érdekesen alakulnak a fejlemények, vélte Elena. Gondolatban végigpergette, mit is olvasott Francisco Delgadóról. A férfinak több gyára is volt, amelyek az államokba is szállítanak. A jelentés arra is kitért, hogy bár hónapok óta megfigyelés alatt áll, semmilyen tiltott tevékenységre utaló nyomot nem láttak.

Amikor Joe visszament a konyhába, megcsóválta a fejét.

- Bocsáss meg a késésért! Ha nem dobom ki, egész nap itt csacsogott volna nekünk. Egyszerüen nincs idöérzéke.

Elena hátrébb lépett a lépcsöre, amíg Joe bezárta az ajtót.

- Nagyon temperamentumos jelenség - jegyezte meg.

- Ez az egyik alaphangulata. Aztán újra búskomor lesz, és akkor állandóan értünk aggódik.

- De hiszen a depresszió ellen létezik már orvosság - csodálkozott Elena.

- Tudom. Beszéltem már Ciscóval a lehetöségekröl, hogyan lehetne rajta segíteni. Csak az a baj, hogy ö mindig enged Tina pillanatnyi hangulatának. Ha meg valami lehetetlent követel töle, akkor üzleti ügyre hivatkozva nem jön haza, ami azt jelenti, hogy az anyámnak kell ápolgatnia a lelkét. Neki viszont e nélkül is épp elég baja van, úgyhogy igyekszem én alakítani az ütközö szerepét. - A férfi megállt az ajtójánál. - Szívesen mennék az én kocsimmal.

Engem nem zavar, hogy neked kell vezetni, nekem mindegy. Joe besegítette Elenát az autóba.

Tudom, hogy úgy néz ki, mint egy halom fémhulladék, de müködik - jegyezi meg a motort beindítva. Elena hallotta, hogy a motor úgy dóromból, mint egy macska. Joe autója a legjobb reklámja volt az autószerelöi képességének.

Az elsö óra végén Joe már kezdte kapisgálni, hogy nagy hibát követett el. Hová tette az eszét, amikor azt gondolta, hogy képes lesz órákig egy szük autóban ülni illedelmesen, anélkül, hogy ne csikorgatná a fogát a vágytól? Úgy állította be a légkondicionálót, hogy a hideg levegö egyenesen az arcába fújjon. Sajnos nem ez a testrésze szorult igazán hütésre. Ha már egy óra múlva így .lik a lány jelenlétében, hogyan fogja túlélni a nap hátralévö részét, beleértve az esti partit is? Mihelyt kelet felé fordultak, Joe feltette a napszemüvegét, és örült, hogy Elena nem láthatja, milyen gyakran pillantgat felé. A lány hátradölt az ülésében, teljesen ellazultnak tünt, végül lehunyta a szemét.

Még mindig nem tért napirendre a fölött, hogyan tudott az a középiskolás csitri a szürke kisegér ilyen elegáns és vonzó növé változni. Fiatalkorában a hormonjai vadul pezsegni kezdtek, ha Elena a közelében volt, és a helyzet most sem volt jobb. Valamilyen rejtélyes oknál fogva nem bírta kordában tartani a testét.

Ráadásul felajánlotta, hogy Elena dolgozzon neki, ami jókora ostobaság volt a részéröl, hiszen most a nyomozásra kell fordítania minden figyelmét. Az viszont tény, fogy sürgösen segítségre szorul a könyvelésben, ha autószerelöként akar megélni ebben a kisvárosban. Elena pedig ráér, így hát a döntése a napnál is világosabb volt.

Innék ellenére kénytelen lesz sürgösen önuralmat gyakorolni magán, máskülönben lány legkisebb kacérkodására ráveti magát, és nem áll jót a tetteiért. Mindössze egyetlen szerelmes éjszakát kívánt, hogy olyan élvezetben részesíthesse kedvesét, mely során átélheti ugyanazt a részegítö boldogságot, amelyet annak idején ö is átélt vele.

Elenával való szerelmeskedés azonban nem képezte a megbízatás részét, és azt nem engedhette meg magának, hogy elterelje a figyelmét a munkájáról. Joe-nak fogalma sem volt arról, hogyan fogja a kötelesség és a vágy közötti ellentmondást feloldani.

Elena úgy tett, mintha szunyókálna, valójában minden erejével azon volt, hogy visszanyerje az önuralmát. A tény, hogy Joe szorosan mellette ült, nem könnyítette meg a dolgát. Tekintete végigsiklott a férfi frissen borotvált állán, és elképzelte, milye lenne megcsókolni a börét. A sötét napszemüveg ugyan eltakarta az arca nagy részét és úgy tünt, tudomást sem vesz Elenáról.

A lány azt kívánta, bárcsak ö is ugyanezt mondhatná el magáról. A gondolatai azonban újra és újra visszakanyarodtak ahhoz a sok évvel azelötti szerelmes éjszakához.

Akkor még tapasztalatlanok és fiatalok voltak, és ö sosem érzett még azelött ilyen vágyat. Azt hitte, hogy majd megállnak, és esetleg egy kicsit csókolóznak. Nem volt felkészülve arra a hirtelen feltörö, az összes kislányos kétségét elsöprö szenvedélyre.

Akkor nem szólt Joe-nak, hogy hagyja abba. Nem tudta, megtette-e volna egyáltalán. Amíg az idióta barátai fel nem tüntek a látóhatáron, csak az övé volt, és éppen ki akarta tapasztalni saját, frissen felfedezett érzékiségét. Azt akarta, hogy Joe szeresse öt. Amire nem számított, az a saját zavara és félszegsége volt, ezért a valóság minden illúzióját szertefoszlatta a testi szerelemröl.

Ezután úgy gondolta, hogy ezt az egészet túlbecsülik, és a szex biztosan nem az, amit a könyvekben leírnak, és a filmekben mutatnak. Tulajdonképpen jól megvolt nélküle.

Bármikor is eszébe jutott élete során az az éjszaka, gondolatban keserü szemrehányásokkal illette Joe-t. Elátkozta azért, hogy szeretkezett vele, hogy fájdalmat okozott neki, de mindenekelött azért, hogy a barátai megalázták.

Ez az este az egész további életére kihatott, ettöl kezdve más szemmel nézte a jövöt. Elhatározta, soha egyetlen férfinak sem fogja többé megengedni, hogy kihasználja. Minden erejét a diploma megszerzésére fordította, és a maga elé kitüzött célt minden nehézség nélkül sikerült is teljesítenie. Most azonban úgy tünt, a kör bezárult. Újra Santiagóban volt, és megint Joe-val. De a legkellemetlenebb az összes dolog közül az, hogy még mindig vonzódott hozzá.

Mi a fene ütött belé? Hiszen ez az a férfi, akit az elmúlt tizenegy évben gyülölt. Ugyanaz, aki miatt lemondott a szexröl. Hogyan lehet az, hogy most mégis fájdalmasan sóvárog utána, amióta csak belépett abba a bárba? Már nem az a vézna bakfis, aki akkoriban volt, hanem érett, sikeres nö, aki nagyon fontos megbízatást kapott. Semmi szüksége rá, hogy egy olyan férfi terelje el figyelmét, aki ráadásul a megfigyelendök közül került ki, söt akit talán majd le is kell tartóztatnia.

Mindezek ellenére nem tudott uralkodni magán, és mindenféle izgató helyzetben képzelte el kettejüket. Az elmúlt két éjjel remegve és izgatottan riadt fel álmából. Fogalma sem volt, mi történt vele, csak annyit tudott, hogy vissza kell szereznie az uralmat az érzelmei felett.

Elena hálás volt a sorsnak, hogy néhány óra múlva Chrisszel találkozik. Ő majd segít visszazökkenteni a dolgokat a helyes irányba.

- Nagyon csöndes vagy - jegyezte meg Joe, miután már több mint egy órája úton voltak, és Elena csak bámult kifelé az ablakon.

- Élvezem az utazást - felelte a lány. - Úgy félóra múlva San Antonióban leszünk. Hová akarsz menni elöször? Elena már kigondolta, hogyan vezethetné be ügyesen azt, hogy különváljanak.

- Tegyél ki a River Walk bevásárlóközpontban! Biztosan van jobb dolgod is annál, minthogy koslass utánam a bevásárlásnál.

- Rendben. Úgyis be kell szereznem néhány dolgot a mühelyembe. Beugrok pár autósüzletbe, hogy összehasonlíthassam az árakat. És nézek valami göncöt, amit felvehetek Tina ma esti partijára. Alig hiszem, hogy szívesen látna farmernadrágban.

- Tényleg, ezt nekem is fel kell írnom a listámra. - Elena az órájára nézett. - Körülbelül fél tizenkettöre érünk oda. Találkozzunk, mondjuk, fél háromkor! Akkor még lenne elég idönk számítógépet nézni, mielött hazaindulunk. Ha tudod, hogy körülbelül mennyit szánsz erre a célra, biztosan megtaláljuk a megfelelöt.

Elena maga is meglepödött, milyen nyugodtan cseng a hangja, mert az idegei a Chrisszel való elsö találkozás miatt máris pattanásig feszültek. Túl fontos volt ez a megbízatás ahhoz, hogy elszúrja. Azzal is kockáztat, hogy Joe-val utazik San Antonióba. Miért nem utasította el egyszerüen és talált ki valami ürügyet, hogy egyedül mehessen? Persze nem akarta felkelteni Joe gyanúját. A férfi annyit tudott tehát, hogy mára nagybevásárlást tervez. Nagyszerü. Nyilván azt várja, hogy a nap végére nagy halom zacskóval és csomaggal a hóna alatt érkezik vissza.

6. FEJEZET

Csak abban reménykedett, hogy a Chrisszel való találkozás nem tart sokáig, és lesz ideje mindent beszerezni. Igyekezett higgadt maradni. Végül is jó híreket visz munkatársának.

Az emberek már az ebédhez gyülekeztek az étterem elött. Elena utat tört magának az embertömegen a telefonokhoz. Körbetekintett, majd kapcsoltatta Chris szobáját. A férfi az elsö csörgésre felvette a kagylót.

- Szia! - szólt bele a lány nyugodtan.

- Késtél - felelte a férfi türelmetlenül.

- Jó, vond le a fizetésemböl! Vagy add meg a szobaszámodat, és személyesen kérek elnézést töled.

Chris elnevette magát.

- Bocsáss meg. háromszáztizenkettes szoba. Az idö csigalassúsággal telik, ha az embernek semmi dolga az ücsörgésen kívül.

- Ez igaz. Ezek szerint még sosem vettél részt megfigyelésen? - Gyülölöm az ilyen munkát! - Jól van, mindjárt ott vagyok. - Elena letette a telefonkagylót, és a lifttel felment a harmadik emeletre. Megállt a háromszáztizenkettes szoba elött, mély levegöt vett, és bekopogott.

Chris azonnal ajtót nyitott.

- Kérlek, lépj be, és oszd meg velem bölcsességed gyöngyszemeit, ó, gyönyörü nöszemély! - Rendben - nevetett a lány, és körbenézett a helyiségben. A szobának több mint a felét egy óriási ágy foglalta el, és a többi berendezést is a szállodalánc stílusára jellemzö bútordarabok alkották.

- Már megrendeltem az ebédet - közölte a férfi, és az asztalra mutatott, ahol két szendvicsekkel teli tál és egy kancsó jeges tea várakozott.

- Ez igazán jó ötlet volt töled - mondta Elena az asztalhoz lépve, amely a kis erkélyre vezetö üveges tolóajtó elött állt. - Folyóra nézö kilátás. Akár otthon.

Chris követte öt, és leült.

- Azt hittem, tizenegyre itt akarsz lenni.

A lány bólintott, és töltött magának egy kis teát.

- Akartam is, de Joe késésben volt, és amikor elindultunk... A férfi egy közlekedési rendör mozdulatával felemelte a kezét.

- Hé, várj csak! Te arról a Joe Sanchezröl beszélsz, akit megfigyelés alatt tartunk? - Pontosan. Együtt jöttünk ide.

- Neked elment az eszed? - Miért? Felvett maga mellé kisegítö munkaerönek.

- Milyen kedves. Akkor ezek szerint te is beszállsz a csempészüzletbe? Elena felnevetett. Most, hogy találkozott Chrisszel, jobban érezte magát. Ez az ö élete. Nem Santiago, és nem Joe Sanchez.

- Nem. Van egy autószerelö mühelye, és segítségre lenne szüksége a könyveléséhez. Tegnap vett fel. Amikor közöltem vele, hogy ma San Antonióba kell utaznom, felajánlotta, hogy elvisz, és így legalább közösen tudunk neki számítógépet venni. Megemlítettem ugyanis, hogy számítógépen akarom végezni a könyvelését, és így lehetöségem lesz alaposan kivesézni a pénzügyi helyzetét. Azt adtam be neki, hogy szükségem van néhány órára egyedül, mert még be kell vásárolnom. - A lány lesütötte a tekintetét. - Minden nö szeret vásárolgatni, nem? - Te mondtad.

Gyorsan végeztek az evéssel.

- Hát, ezek voltak az én híreim. És mi van a többiekkel? - érdeklödött Elena, és töltött még a jeges teából.

- Mindenki elfoglalta a helyét. A bevándorlási hivatal ma reggel újabb listát küldött a gyanúsítottakról Wildernek. Erösen szorít az idö, de úgy gondolom, sikerül megfigyelnünk néhány útvonalat, amelyet a csempészek használnak. Az utóbbi három napban megszaporodtak a határátlépések. Valószínüleg arra számítanak, hogy az élénkebb forgalom mellett lankad majd a határörök figyelme. Én annyit tudok, hogy minden útvonalon ellenöriztetjük a jármüvek ismertetöjeleit és átvizsgáltatjuk a rakományt.

Elena bólintott.

- Az egyik ok, ami miatt ma elkéstem, az az volt, hogy berontott Joe-hoz az unokahúga. Meghívta öt a ma esti partijára. Mivel én is ott voltam, engem is elhívott. Talán emlékszel még rá, hogy Joe-t rokoni szálak füzik Francisco Delgadóhoz. Nos, ök azok: az unokahúga Delgado felesége.

Ez felkeltette Chris kíváncsiságát.

- És hozzájuk vagy ma hivatalos? Szép munka volt, Elena. A lány nevetett.

- Puszta szerencse, hogy épp ott voltam, amikor jött az unokahúga, ennyi az egész. Természetesen ez azt jelenti, hogy most már tényleg be kell vásárolnom.

Chris vigyorgott, és megcsóválta a fejét.

- Jövö héten újra találkozunk - folytatta Elena. - Még ki kell gondolnom, hogyan magyarázom meg Joe-nak, hogy minden héten szükségem van egy kis szabadidöre. De majd csak kitalálok valamit.

- Ez úgy hangzik, mintha elég szoros lenne a kapcsolat közöttetek.

- Már régóta ismerem. Együtt jártunk iskolába, és ugyanabban az évben érettségiztünk. Nem tehetek úgy, mintha idegen lennék a számára, - Nem emlékszem, hogy ezt említetted volna. Elena megvonta a vállát.

- Lehet, hogy elfelejtettem.

- Nagyon valószínü.

A lány a tükörhöz lépett, és egy kis rúzst kent az ajkára. Azután Chrisre nézett.

- És ez mit jelent? - kérdezte Elena.

- Csak azon töprengek, hogyan dolgozod fel lelkileg, hogy esetleg rács mögé juttatod egy régi osztálytársadat.

- Ha bünös, ott a helye.

- De nem tudod, hogy tényleg bünös-e, igaz? - Alig egy hét után nem merném biztosan állítani. De azt elhiheted, hogy keresem a bizonyítékokat. Ha benne van a buliban, ki fogom szedni belöle. Ugyanez vonatkozik Delgadóra is.

- Kérlek, légy óvatos! Ha segítségre van szükséged, jelentkezz! - Abban biztos lehetsz. De Wildernek igaza volt. Mindenkivel el tudtam hitetni, hogy csak látogatóba jöttem haza, senkiben nem keltett gyanút a felbukkanásom. - A lány az órájára nézett. - Mára ennyi jelentenivalóm volt. Most már mennem kell. Itt maradsz ma éjszakára? - Igen. Át kell még vizsgálnom néhány dolgot, amíg itt vagyok.

- Rendben. Akkor a jövö héten találkozunk, hacsak nem jön közbe valami, vagy nem tesz mindenki vallomást.

Ezen mindketten nevettek, azután Elena kilépett az ajtón. Lesietett az üzletsorra. Mivel bevásárlókörutat tervezett mára, Elena tudta, hogy nem vehet csupán egyetlen ruhát, mert ezzel felkeltené Joe gyanúját. És a pénzével is csínján kell bánnia, hiszen munkanélküli.

Ezekkel a gondolatokkal tért be az egyik üzlet háztartásicikk részlegébe, és vásárolt néhány dolgot az édesanyjának. Végül megnézte a bolt blúzkínálatát, és megint az édesanyjára gondolt, aki alig költött magára. Amikor kilépett az üzletböl, a keze már tele volt csomagokkal. Azután betért egy kis butikba, és magának is kinézett valamit. A kiválasztott zöld ruha kihangsúlyozta a szeme színét, és nagyon jól állt neki. Miután kifizette a ruhát, Elena visszament arra a sarokra, ahol Joe kitette, és keresni kezdte a férfit. Joe jó negyedórával késöbb tünt fel. Odament hozzá, és miután a csomagokat betette az ülés mögé, besegítette a lányt a kocsiba.

- Bocsánat a késésért, de megint dugóba kerültem. Remélem, nem vársz régóta.

- Nem, semmi baj. - Elena kivett egy papírt a táskájából. - A kezembe nyomták ezt a röpcédulát erröl a számítástechnikai üzletröl. A város északi részén található. Ez alapján úgy tünik, hogy jutányos áron már egész jó gépet kaphatnál.

Joe elmosolyodott.

- Szavadon foglak. Te megmondod, merre menjek, én meg vezetek.

Mire kijutottak a városból, Joe már büszke tulajdonosa volt egy új számítógépnek és egy nyomtatónak. Vettek papírt és más tartozékokat is. Elena meglepödött, milyen remekül tud vásárolni Joe-val.

A lány és az eladó más-más számítógépet ajánlott, de Joe Elena tanácsát fogadta meg, és nem törödött a költségekkel. A lány nem tudta volna megmagyarázni, miért nyugtalanítja a férfi feltétlen bizalma. Talán azért, mert ö nem érezte ugyanezt vele szemben. Miután elhagyták a várost, a forgalom is alábbhagyott, és Joe rálépett a gázra. Néhány másodperc múlva a lányra mosolygott.

- Mi az? - kérdezte a lány. - Van valami az arcomon? - Nem szó szerint, de meg kell mondanom, hogy a titokzatos mosolyod csodákra képes.

A lány összeráncolta a homlokát.

- Miröl beszélsz? - Semmiröl. Csak az jutott az eszembe, hogy amíg a középiskolában nem kezdtél el korrepetálni, milyen ritkán nevettél. Amióta visszajöttél, láttam már néhányszor felragyogni az arcodat. Éppen egy ilyennek voltam a szemtanúja. - Megfogta Elena kezét. - Szeretnélek boldognak látni. Sajnálom, hogy elveszítetted az állásodat. Tudom, hogy nehéz ezt megemészteni. Soha nem beszélsz róla, és soha nem panaszkodsz. Bárcsak segíthetnék! Miért mond neki ilyeneket? Nincs szüksége a részvétére a nem létezö állásának elvesztése miatt. Elena színlelt könnyedséggel felelt: - De hiszen már segítettél. Munkát adtál nekem, és elköltöttél egy kalap pénzt olyan eszközökre, amelyek megkönnyítik a dolgomat. Mit kívánhatnék még? Több kilométert tettek meg, mire a férfi végül megszólalt: - Nem tudom, mások mit kérnének még. Mit kívánnál, ha minden kívánságod teljesülhetne? - Békét a földön és jóakaratot az emberek között.

- Komolyan gondoltam.

- Én is. Jó lenne, ha az emberek a vitáikat békés úton rendeznék, és nem fegyverekkel. Szeretném, ha az országunk jobban odafigyelne az egészségre és a nevelésre, és nem költené annyi pénzt arra, hogy a világ rendörét játssza.

- És hogyan élnél egy ilyen a világban? Elena egy másodperc erejéig késztetést érzett rá, hogy elmondja, mennyire más lenne az élete, ha minden ember betartaná a törvényeket. Hogy fölöslegessé válna a munkája, és ennek nagyon örülne. De végül csak annyit mondott: - Én megelégednék egy kis házzal, és azzal, hogy egészséges gyerekeket nevelhetnék.

- Rendben, egy napon talán teljesül a vágyad. Most elégedett vagy? A férfi olyan pillantást vetett rá, amitöl Elena szíve hevesebben kezdett verni.

- Egyáltalán nem.

Amikor visszaértek Santiagóba, már sötét volt.

- Úgy egy óra múlva érted jövök. El tudsz készülni ennyi idö alatt? - kérdezte Joe.

- Persze.

- Közben megnézem, be tudom-e üzemelni a számítógépet.

- Azzal inkább várj, holnap majd én is segítek.

- Nagyszerü ötlet! - Joe megszorította a kezét. - Nagyon élveztem ezt a napot. Ritkán szoktam kikapcsolódni. Nem is tudtam, milyen taposómalomban élek, míg el nem szabadultam néhány órára.

Elena elhúzta a kezét, és intett neki.

- Most már mennem kell. Akkor egy óra múlva.

Mihelyt beült a terepjárójába, elfogta a remegés. Mi rejlik ebben a férfiban? Hogyan képes így felizgatni, mikor egyáltalán nem akarja? Joe elsösorban gyanúsított, figyelmeztette magát. Miért nem tud úrrá lenni magán? - Nahát! - suttogta Elena halkan, amikor késöbb bekanyarodtak egy óriási telken álló, palotaszerü ház kapuján. A nagy kovácsoltvas bejárati kapu nyitva állt. - Fogalmam sem volt róla, hogy Santiago közelében ilyen birtokok léteznek.

Joe a gigantikus karácsonyfa módjára kivilágított hatalmas ház felé hajtott, amely nagy teraszával és cseréptetejével a mediterrán stílus jegyében épült.

Amikor a bejárathoz értek, két egyenruhás férfi kinyitotta a kocsi ajtóit. Joe kiszállt, és az autót megkerülve odament Elenához.

- El sem tudom képzelni, mennyibe kerülhet egy ilyen villa fenntartása - ámuldozott a lány, felfelé lépdelve a bejárati ajtó felé vezetö lépcsön.

Joe megcsóválta a fejét.

- Cisco túlságosan elkényezteti Tinát. Úgy gondolta, hogy elfoglaltságra van szüksége, hát azt találta mondani neki, hogy tervezzen egy házat. Íme az eredmény! - Nem sok ilyen nagyvonalú férj van a világon. Joe közelebb húzta magához a lányt.

- Hát, nem is tudom. Attól függ, kinek akarnak tetszeni.

- Azt akarod mondani, hogy te megengednéd egy nönek, hogy ilyesmit tervezzen? - Az én pénztárcám mellett? - Joe elnevette magát. - Attól tartok, nem. De Cisco végül is megengedheti magának.

- Mivel foglalkozik? - Van odaát Mexikóban néhány üzlete, gyárak, raktárak és néhány iroda, amelyeket bérbe ad.

- Nem is tudtam, hogy ezzel ennyit lehet keresni.

- Sajnos többet én sem tudok. Nekem úgy tünik, komoly befolyással bír a politikusokra a határ mindkét oldalán. Nagyon elégedett volt, amikor aláírták a szabadkereskedelmi egyezményt, mert attól kezdve különösebb ellenörzés nélkül teríthette az áruit az Egyesült Államokban is.

Amikor a lépcsö tetejére értek, kinyílt elöttük a kétszárnyas ajtó. Elena azonnal felismerte Tinát, aki megint tiszta fehérben volt, de az erre az alkalomra szánt ruhakölteménye nyilván valamelyik neves ruhatervezö szalonjából került ki. A finom, könnyü anyag játékosan vette körül csinos domborulatait, kedves kis tündér kinézetét kölcsönözve neki.

Mellette drága, méretre szabott öltönyben nyurga férfi állt. A ruházata nem tolakodóan, de kiemelte kisportolt alakját. Elena szinte látta öt karddal a kezében. Böre sötét árnyalatú volt, a szeme szinte feketén izzott. Vékony, gondosan ápolt bajuszt viselt.

- Szervusz, Joe! Jó, hogy látlak, compadre! - köszönt a férfi, és hátba veregette barátját.

- Rég nem találkoztunk, Cisco - válaszolta Joe barátságosan, és Elena derekára tette a kezét. - Szeretném neked bemutatni egy nagyon kedves barátnömet, Elena Maldonadót. Elena, ismerkedj meg a vendéglátónkkal, Francisco Delgadóval! Tina is megszorította a kezüket.

- Annyira örülök, hogy eljöttetek. Nélkületek nem is lenne ez igazi parti, Joe. Milyen elökelönek látszol az öltönyödben! - A nö rámosolygott Elenára. - Szemmel látható a hatásod. Eddig még egyetlen nö sem tudta rávenni, hogy szépen felöltözzön, és eljöjjön a partimra. Gratulálok! Elena Joe-ra nézett, aki még mindig szorosan átölelte. A férfi rákacsintott.

- Nekünk még fogadni kell a többi vendéget - mondta Cisco -, de ti érezzétek otthon magatokat! Van elég inni és ennivaló, a teraszon pedig kiváló banda játszik, ha éppen táncolni szottyanna kedvetek.

Amikor a vendéglátóik hallótávolságon kívül kerültek, Elena azt suttogta: - Még soha életemben nem találkoztam ennyire elökelö alakkal. Nem is tudtam, hogy most kezet fogjak vele, meghajoljak, vagy a lába elé vessem magam.

Joe felnevetett.

- Istenem, Elena, hogy mennyire hiányzott már a humorod! A lány az este elörehaladtával egyre több emberrel találkozott. Néhányukra még régröl emlékezett, mások újak voltak a számára. Ami azonban mindannyiukban közös volt, az a pazarló gazdagság, legalábbis amennyiben a ruhaköltemények és az ékszerek alapján hiteles képet lehetett alkotni róluk.

A vacsora pompás volt, és Elena pezsgöspohara sosem ürült ki. A lány egyre felszabadultabbá vált, de legjobban Joe társaságát élvezte. Amikor a férfi a táncparkettre vezette és átkarolta, az érettségi bál jutott az eszébe.

- Ez emlékeket idéz - jelentette ki Elena sokat sejtetöen.

- Remélhetöleg kellemeseket - vélekedett Joe, és olyan szorosan ölelte magához, hogy a lány egyszeriben megérezte, mennyire kívánja öt.

Elena Joe-ra nézett, és elmosolyodott.

- Ó, van néhány igazán kellemes közöttük. Miután egy ideig némán táncoltak, Joe megszólalt: - Valószínüleg nem ez a legalkalmasabb idö és hely erre, de valamit be kell vallanom neked.

Szavai annyira komolyan csengtek, hogy a lány felemelte a fejét a válláról, és a szemébe nézett.

- Mi az? Az elsö gondolata az volt, hogy Joe rájött, ki is ö valójában, de aztán eszébe jutott, hogy ez lehetetlen.

- Annak idején, amikor szeretkeztünk, nagyon vacak szeretö voltam. De ez azért volt, mert még nagyon kevés tapasztalattal rendelkeztem. Rettenetesen sajnálom, hogy elrontottam életed elsö együttlétét. Soha senkit nem kívántam annyira, mint téged. Teljesen elragadtak az érzéseim, ezért viselkedtem annyira önzö módon.

A férfi szavai megrémisztettek Elenát. Már megint elöhozakodott azzal a szörnyü estével, pedig ö azt hitte, egyszer s mindenkorra lezárták a dolgot. Megijedt attól, hogy Joe bünbánatot gyakorolt, amiért nem szerzett neki örömet, és hogy nem volt több tapasztalata. Ezzel azt akarta kifejezni, hogy tényleg érzett iránta valamit, és hogy ez az egész Joe-nak is olyan sokat jelentett, mint neki.

Vajon sejti egyáltalán, hogy soha többé nem próbálkozott más férfival? Ettöl a gondolattól teljesen megrettent, és önkéntelenül megállt. Hát ennyire nyilvánvaló? Joe kivezette Elenát a teraszra.

- Látod? Mondtam, hogy nem ez a legalkalmasabb idö és hely.

- Azt mondtad, elveszítetted az önuralmadat? - kérdezte a lány elfúló hangon; mert átérezte a vallomás jelentöségét.

Joe állta a tekintetét.

- Igen. Sok álmatlan éjszakát töltöttem azon az estén rágódva. Ha nem zavarnak meg minket, talán lett volna annyi eszem, hogy másodjára már szebbé tegyem számodra az együttlétünket. Annak idején teljesen zöldfülü voltam.

- És úgy gondolod, hogy azóta volt idöd megtanulni? - Hát, nem rendelkezem túl nagy tapasztalattal, de annyival igen, hogy tudjam, milyen rosszul vizsgáztam. Aztán meg felbukkantak azok a majmok az elemlámpájukkal. Soha nem tudtam megemészteni, hogy az este, amely annyira jól indult, olyan csúfos véget ért.

Elena nem jutott szóhoz. Joe folytatta: - Mindig is szerettem volna jóvátenni a dolgot.

- Hogyan? - Szeretnélek elvinni valahová, ahol senki sem zavarna. Nem kell más, csak egy kényelmes ágy, és elég idö, hogy megismerhessük, felfedezhessük egymást. Minden elképzelhetö módon örömöt szeretnék neked szerezni, Elena. Csókolgatni, kényeztetni akarom minden porcikádat egészen addig, míg mozdulni sem tudunk a fáradtságtól.

A lány szívét megdobogtatták a férfi szavai. Lelki szemei elött megjelent a szoba, benne az ággyal, rajta ök ketten.

- Nem tudom, mit mondhatnék erre - suttogta végül.

- Mondj igent, és már itt sem vagyunk.

- Bocsássatok meg! - szólalt meg egy hang mellettük.

Mindketten ijedten megfordultak, mintha valami tiltott dolgon érték volna tetten öket. Elenát illetöen ez igaz is volt. Cisco kérdön nézett rájuk. - Elnézést, hogy megzavartalak benneteket, csak meg akartam kérdezni, nem beszélhetnék-e négyszemközt egy kicsit Joe-val. - A férfi rávillantotta hófehér fogsorát a lányra. - Ígérem, nem rabolom el túl sokáig. Joe már tiltakozni akart, de Elena rámosolygott.

- Ez csak természetes. Nem akartam egész estére kisajátítani.

Elena a férfiak után nézett, míg el nem tüntek a házban. Igazából nem tudta eldönteni, hogy most megmentették vagy megfosztották valamitöl.

Egy pillantást vetett a poharára. Félre kéne tenni az italt, és végre észhez térni, mielött valami ostoba hibát követne el.

- Mi van Joe-val? - érdeklödött Tina, aki hirtelen felbukkant Elena mellett. - Akárhányszor csak ránéztem az este folyamán, mindig megigézve bámult téged.

Elena elmosolyodott.

- Nem hiszem, hogy belém habarodott volna, de azért köszönöm. Tina mosolya eltünt, tekintete komollyá vált.

- Joe szeret téged, Elena, ebben biztos vagyok.

- Honnan tudhatnád ezt, hiszen csak most ismerkedtünk meg? - Ez igaz, viszont az unokabátyámat már annál régebben ismerem. Az elmúlt években nem sok érdeklödést tanúsított a nök iránt. Az édesanyja mesélt nekem egy osztálytársról, aki a középiskolában segített Joe-nak felzárkózni. Állítólag sok idöt töltöttek el együtt, és soha olyan boldognak még nem látta, mint akkoriban. De aztán történt valami, és attól fogva csak otthon ült, nem ment többé sehová. Még a régi haverokkal sem találkozott. Folyton lógatta az orrát, de sosem árulta el az okát. Azt hiszem, te voltál az a lány, és szerintem Joe szerelmes volt beléd. Söt még mindig az.

- Honnan tudsz te ennyit az érzéseiröl? - kérdezte Elena.

- Joe nagyon különleges ember, anélkül is megért dolgokat, hogy elmondanád neki. Értö figyelemmel hallgatja meg a másik ember baját. Törödik a családjával és a barátaival. És nincs felesége. Sokszor nézem öt, és öszintén csodálkozom rajta. Tudom, hogy felszínesnek tart engem, mégis türelmes velem. Figyeltem öt ma este, és olyan oldalát láttam, amelyröl azt se tudtam, hogy létezik. Szinte ragyogott a boldogságtól. Ahányszor csak rád nézett, az arca szinte sugárzott. És ritkán fordította el rólad a tekintetét. Hát innen tudom én mindezt. - Tina megérintette Elena karját. - Azt hiszem, nagyon fájt neki, amikor elmentél. Kérlek, ne sebezd meg még egyszer! Elena fülét megütötte Cisco hangja, ahogy a két férfi visszafelé tartott a teraszra. Megfordult, és rájuk mosolygott.

- Hogy vagy, carino? - kérdezte Cisco Tinát. - Nem szeretném, ha megeröltetnéd magad. - Gyengéden megsimogatta felesége hasát, és érzödött, mennyire szereti.

- És te hogy érzed magad? - kérdezte Joe Elenára nézve. - Hazamenjünk? Ártatlan kérdésnek hangzott, de a lány sejtette, hogy a válasza valószínüleg meghatározza az egész további életét. Egy pillanatig állta a férfi tekintetét, majd bólintott, és azt mondta: - Igen, indulhatunk.

7. FEJEZET

Megköszönték vendéglátóiknak a meghívást, aztán bementek a házba egyetlen szó nélkül, egymásra sem nézve. Odabent váltottak még pár szót néhány emberrel, de Elena mintha már valahonnan a távolból hallotta volna a nevetgélést és a hangzavart. Aztán egyszer csak kijutottak a házból. Delgado egyik alkalmazottja elöállt a kocsijukkal. Joe besegítette Elenát az autóba, borravalót adott a férfinak, és beszállt. Lassan lehajtottak a hosszú, kacskaringós feljárón, azután rátértek a város felé vezetö autóútra.

Elena a kezét összekulcsolta az ölében, és kábultan várt. Nem tudott ránézni Joe-ra. Ha tudná, milyen csábítóan hatottak rá a szavai, nem erezné magát kínosan, hogy megkérdezze, felmegy-e hozzá.

A lány lassan elfordította a fejét, és Joe-ra nézett. Tekintetéböl a visszautasítástól való félelem sugárzott. Elena izgatottsága kezdett alábbhagyni; egyik kezét rátette a férfi combjára. Ekkor Joe is megfogta az Elena combját, és finoman megszorította. Aztán sebességet váltott, és a háza felé vette az irányt.

Hazaérve bekanyarodott a kapubejárón, de nem gurult el a garázsig, helyette az elülsö veranda elött állt meg. Aztán lassan megkerülte a kocsit, és segített Elenának kiszállni. Még mindig a lány kezét fogva felvezette a lépcsön, végig a verandán.

A nappaliban nem gyújtott villanyt, hanem a hálószobába vitte kedvesét.

Persze megint nem volt beágyazva. Joe az ágy fölé hajolva lehúzta a takarót, és kisimította a lepedöt, mindezt egy kézzel. A másikkal végig Elenát ölelte, mintha félt volna elengedni.

Végül visszafordult hozzá, és ránézett.

- Tudom, hogy ez nem ötcsillagos szálloda - szólalt meg, de a lány a szájára tette az ujját. Gyorsan lehúzta róla a kabátját, és az egyik szék támlájára akasztotta.

Amikor a lány hátat fordított neki, Joe óvatosan lehúzta a ruhája cipzárját, míg az le nem csúszott a felsötestéröl. Csak egy öv tartotta a derekán. Elena kicsatolta, kibújt a ruhájából, és a székre tette.

- Gyönyörü vagy - suttogta a férfi, amikor Elena szembefordult vele, és ránézett. - Azt hiszem, álmodom. - Joe végigsimított hüvelykujjával a vállán és a nyakán. - Annyiszor elképzeltem már ezt, hogy azt is hihetnem, megint csak álmodom.

A lány kioldotta a férfi nyakkendöjét, kigombolta az ingét, és kicsatolta az övét.

- Ez nem álom. Tényleg itt vagyok.

Joe gyorsan kibújt a cipöjéböl, és ledobálta magáról a maradék ruhadarabjait. Elena megszabadult a fehérnemüjétöl és a cipöjétöl.

A szomszéd szobából átszürödö fény éppen elég volt, hogy lássák egymást. Joe finoman megérintette a lány egyik mellbimbóját, és érezte, ahogy az megkeményedve felágaskodik. Nyelvét gyengéden körbejáratta rajta, és megszívta.

Elena hangosan felsóhajtott. Akkor a férfi felemelte a lányt, és gyengéden az ágyra fektette. Joe kivárta, míg kedvese az ujját játékosan végighúzta a mellkasán, körmével megcirógatta, majd marokra fogta legérzékenyebb testrészét.

- És mit akarsz tenni, ha már kettesben vagyunk, és a kényelmünk is biztosítva van? - suttogta a lány dévajul.

Joe belement az évödésbe.

- Istenem, azt hiszem, képtelen vagyok összpontosítani. Hadd gondolkodjam! - Azzal a lány fölé hajolt. - Elöször is alaposan fel akarom deríteni a testedet. - Miközben ezt mondta, finoman megérintette Elena mellét, hogy utána az ajkával kényeztesse azt.

Elenához még soha egyetlen férfi sem nyúlt így, és leírhatatlan gyönyört élt át. Beszívta Joe arcszeszének illatát, miközben az nyelvével elöször az egyik, majd a másik mellbimbójával játszott. A férfi mély levegöt vett, alig tudta türtöztetni magát. Elena teljesen meghatódott. Nem, ez már nem az a türelmetlen iskolás fiú, akinek a hormonjai diktálják a tempót, hanem érett férfi, aki tudja, hogyan részesítheti öt gyönyörben. Megérintette az arcát, és a hajába túrt. A férfi felemelte a fejét, és megcsókolta. Hosszú, szenvedélyes csók volt, amelynek, úgy tünt, sosem szakad vége. Közben Joe keze folytatta érzéki felfedezö útját. Amikor ajkuk elvált egymástól, Elena felnyögött a vágyakozástól. Többet, sokkal többet akart ennél. Átkarolta Joe vállát, és szorosan hozzásimult. Néma felszólítás volt ez arra, hogy legyenek végre egymáséi.

- Nem egészen így terveztem. Kiadósán, sietség nélkül akartam veled szerelmeskedni - mentegetözött a férfi kicsit késöbb, még mindig zihálva.

- Talán panaszkodtam? - kérdezte a lány kuncogva.

- Azt hiszem, töled még mindig elveszítem az eszemet.

- Értem.

- Rég nem voltam együtt növel, és ez csak fokozta a hatást.

- Egyfolytában mentegetözöl, csak azt nem értem, miért. De ha valamit jobban akarsz csinálni, hát tessék.

A férfi nevetett.

- Tudnod kellene, hogy a férfiaknak szükségük van egy kis pihenöre.

- Valóban tudnom kellene - felelte a lány álmosan.

- Biztos volt néhány kapcsolatod az elmúlt években.

A lány anélkül, hogy ránézett volna, megrázta a fejét. Joe megfogta Elena állat, és arra ösztönözte, hogy rá nézzen.

- Mit mondtál? - Egy szót sem szóltam. De már ideje hazamennem, különben az anyám azt hiszi, hogy valami bajom esett.

A férfi hosszan a lány szemébe nézett, s ö viszonozta a pillantását. Végül is nincs miért szégyenkeznie. Az, hogy a Joe-val átélt elsö alkalom óta nem feküdt le senkivel, egyes-egyedül csak rá tartozik.

Joe megcsóválta a fejét.

- Meg sem kérdeztem, hogy védekezel-e valahogyan. Eddig nyilván nem kellett ilyesmivel foglalkoznod, ugye? A lány bólintott.

Joe felemelte a fejét, és amikor látta kedvese bólintását, fejét nagyot sóhajtva lehajtotta.

- Hát ez nagyszerü - mormolta. - Az egyetlen védekezési lehetöség a levéltárcámban van, és azt sem tudom, használható-e még. De ha akarod, megnézhetem.

Azzal kimászott az ágyból, és elövette a tárcát a nadrágja zsebéböl. Amikor visszatért az ágyhoz, a kis csomagocskát, mint valami érmet, a magasba tartotta.

A következö percekben Elena nyomorúságosán elhanyagolt szerelmi élete újabb leckét kapott.

A lány hirtelen felriadt. Joe szorosan mellette fekve aludt, egyik karját és lábát átvetve rajta, mintha attól félne, hogy elmegy.

- Joe! - Hm? - Haza kell mennem. A férfi ásított egyet.

- Tudom.

Amint Joe eleresztette, Elena kimászott az ágyból, és felöltözött. Amikor megfordult, a férfi már ott állt elötte farmerban, pólóban és csizmában.

Joe besegítette a kocsiba, és kitolatott a kapun. Lekapcsolt fényszórókkal hajtott a háztömb végéig. Csak akkor kapcsolta fel a lámpákat, amikor már kiért a forgalmasabb útra.

- Minek a szomszédok tudtára adni, hogy már fenn vagyok - vélekedett álmosan, azzal átkarolta a lányt. - Úgy beszéltük meg, hogy holnap összeszereljük a számítógépet, de ezt el kell halasztanunk néhány nappal.

- Hogyhogy? - Majdnem elfelejtettem. Cisco megkért, hogy ugorjak be néhány hétre az egyik soförje helyett. Nem akarja végérvényesen lecserélni a fickót, mert felesége és gyerekei vannak, de most túl beteg ahhoz, hogy dolgozzon.

Elena szíve nagyot dobbant.

- Te Francisco Delgadónak dolgozol? Joe zavartan nézett rá.

- Idönként besegítek neki. Miért kérdezed? Nyugi! - figyelmeztette magát a lány.

- Csak meglepödtem egy kicsit, ez minden. Nekem úgy tünt, épp elég dolgod van a saját üzleteddel is.

- Ahogy mondod. Holnap korán reggel fel kell hívnom néhány embert, mert el kell halasztanom a beígért munkát. Hidd el, most az hiányzik a legkevésbé, hogy el kelljen utaznom.

- Miért csak most? - Nem akarok idöt adni neked, hogy újra falat emelj közénk. Elena a vállára hajtotta a fejét.

- Emiatt nem kell aggódnod. - Majd kis idö múlva hozzátette: - Tulajdonképpen én is összeszerelhetném a számítógépedet. Az enyémet is gond nélkül összeraktam. Legalább dolgozhatnék a könyveléseden, amíg úton vagy. Természetesen csak akkor, ha beleegyezel.

- Komolyan gondolod? - Persze. Mindössze egy lakáskulcsra van szükségem.

- Nyitva hagyom a hátsó ajtót, és hagyok egy kulcsot a konyhaasztalon. Nagyon kedves vagy, köszönöm. Majd igyekszem minél hamarabb megjárni az utat.

Joe bekanyarodott a lány háza felé vezetö útra, és megint lekapcsolta a fényszórót. A háztól kissé távolabb megállt, elkísérte Elenát a bejárati ajtóig, és megvárta, amíg kinyitja. Amikor a lány bement a házba, Joe búcsút intett neki.

Elena a sötét nappaliból nézte, ahogy Joe elindul. Aztán lassú léptekkel a szobájába ment.

Végig kellett gondolnia, milyen következményeket vonhatnak maguk után a ma este történtek. A magánéletére és a munkájára gyakorolt hatásokat is tekintve. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy Joe tisztességtelen üzletbe keveredjen, csakhogy ez édeskevés volt. Meg kell tudnia, ki áll a szervezett csempészet mögött. Lehet, hogy Santiagóból nincs is benne senki. Van még más gyanúsított is a környékröl, csak nyitva kell tartania a szemét.

Elenának eszébe jutott Tina boldogságtól sugárzó arca, és arra gondolt, mennyire megváltoztatná egy kisbaba az asszony életét.

- Tegnap nem hallottalak hazajönni - mondta Sara a lányának, amikor Elena másnap reggel meglehetösen késön lebotorkált a konyhába.

Odament a kávéskannához, és töltött magának egy csészével.

- Nagyon késön jöttem haza. - Kinyitott néhány szekrényt. - Hol tartod az aszpirint? Az anyja a konyha másik végébe ment, miközben Elena a fejét fogta, és megesküdött, hogy soha többé nem iszik pezsgöt.

- Ezek szerint jól sikerült a parti? - kérdezte az asszony, és Elena kezébe nyomott néhány fájdalomcsillapítót. - Elena rögvest kettöt is bevett.

- Így is lehet mondani.

- Igen? Hát hiába jártattam a számat? Akinek egy fikarcnyi önbecsülése van, az nem él így. Egy napon a hatóságok rá fognak jönni, hogy ott valami törvénytelen dolog folyik. Vigyázz, nehogy belerángassanak valamibe! - Tudom, anya. Már tegnap is elmondtad ezt, amikor mondtam, hogy oda készülök.

- Furcsa egy hely, nem? - De, nagyon.

- Jól szórakoztál? - Érdekes volt látni, hogyan élnek azok az emberek, akiknek kiapadhatatlan a pénztárcájuk.

- Szerintem Joe nagyon csinos volt tegnap, amikor eljött érted.

Elenának mosolyognia kellett, ha visszagondolt, mennyire megrémült, amikor meglátta öt sötét öltönyében. Eszébe juttatta, hogyan festett annak idején a báli szmokingjában.

- Soha nem láttalak még ilyen ábrándosán mosolyogni - jegyezte meg Sara. - Ha nem tudnám, azt mondanám, hogy szerelmes vagy abba a fiúba.

- Lehet, hogy az vagyok. Olyan rossz dolog az? - Hát, egy elönye mindenképpen lenne. Nem mennél el innen többé, hogy máshol keresd a szerencsédet.

De el kell mennem, gondolta Elena. Nem tudok itt élni, függetlenül attól, hogy sikeres lesz-e a nyomozás.

- Nem azt mondtad, hogy nála fogsz dolgozni? - kérdezte Sara, látva, hogy Elena nem válaszol a megjegyzésére. - Hogyan akarsz jó benyomást tenni rá, ha ilyen késön mégy dolgozni? - Szerencsére ma reggel el kellett utaznia a városból, és nem tudja, mikor jön haza.

- Készítek neked reggelit, kedvesem. Az majd jót tesz.

Elena bólintott. Tudta, valamit ennie kell ahhoz, hogy rendbejöjjön.

Néhány órával késöbb Elena hálás volt az édesanyjának, aki jól tudta, mit kell ennie egy másnapos embernek, hogy megnyugtassa háborgó gyomrát.

Miután összeszerelte a számítógépet és feltelepítette a szükséges programokat, végre nekiláthatott, hogy betáplálja az adatokat.

Az elsö kritikus pillanatot akkor élte át, amikor bement a hálószobába. Az összegyürt ágytakaró és a párnákon látható mélyedés ékes bizonyítéka volt a tegnap este történteknek, és most kénytelen volt a kijózanító napvilágnál szembesülni tettével. Tegnap éjjel az egyik gyanúsítottal hált. Vajon ezzel veszélybe sodorta a nyomozás sikerét? Elena felhúzta a szekrényben talált friss ágynemüt, a használt lepedöt pedig a mosógépbe dobta. Végül rossz lelkiismerettöl gyötörve végigment az összes szobán, hátha valamilyen bizonyítékot talál Joe bünösségére. Megkönnyebbült, amikor semmit sem lelt. Ezzel az érzéssel telepedett a számítógép elé, ahol gondosan mindent listára vett, az utolsó hónapok bankkivonatait is beleértve.

A nap végére mindent nyilvántartásba vett, de Joe-ról továbbra sem tudott az eddigieknél többet. Aznap este korán lefeküdt, és az együtt átszerelmeskedett éjszakáról álmodott.

- Szóval úgy gondolod, hogy Joe Sancheznek nincs rejtegetnivalója - állapította meg Chris egy héttel késöbb.

Elenával most egy másik nagy San Antonió-i szállodában ültek egymással szemben.

- Az egyetlen, amit találtam, az a Francisco Delgadóval való személyes kapcsolata. De nem lehet valakit csak azért elöállítani, mert segített a rokonának.

- Hát igen, a határon a múlt hét folyamán átkelt teherautók mind Delgadó tulajdonában voltak, de bármennyire is igyekeztünk, semmit nem találtunk - mesélte Chris. - Ha benne van is a keze a csempészetben, rejtély, hogyan csinálja. Leintettük a kocsikat, átvizsgáltuk a rakományt, rejtett raktér után kutattunk, például duplafalú ponyva és padlózat után, de semmi. Úgy tünik, valóban az, akinek látszik.

- Találkoztatok Joe Sanchezzel? - érdeklödött Elena.

- Igen, de engem nem vett észre. Alaposan átvizsgáltuk, söt, a határellenörzésnél még segédkezett is a lerakodásban.

- És ez mit jelent? - Kíváncsi vagy a feltevésemre? - kérdezte Chris. Elena bólintott. - Szerintem ezzel bebizonyítottuk, hogy valaki a határörségnél vagy a kábítószercsoportnál pontosan tudja, melyik rakományokra kell odafigyelni, és átengedni.

- Senki sem mondta, hogy könnyü munka lesz - jegyezte meg Elena, és elgondolkodva kinézett az ablakon.

- Van egy tervem - mondta Chris. - Unalmamban elképzeltem, mit tennék, ha csempész lennék.

- És...? - Jól megnézném, melyik határátkelöt ellenörzik a legszigorúbban, és néhány hétig ott járnék át úgy, hogy semmi tiltott dolgot nem szállítanék. Ugyanakkor átvinnék egy sokkal kisebb rakományt valahol a folyón felfelé, mondjuk Santiagóban.

- Van arra lehetöség, hogy a kisebb településeket is átvizsgáljuk anélkül, hogy a csempészekkel együttmüködö mexikói hivatalok vagy a határörség felfedezné a dolgot? Chris elvigyorodott.

- Mi lenne, ha a barátod, mármint én, hirtelen megjelennék Santiagóban, és körbevezetnél a szülövárosodban? Ez jó ürügy lenne az ittlétemre, eljátszanám a kíváncsi turistát, aki átruccan Mexikóba, és ajándékokat vásárolgat.

- Lehet, hogy müködne a dolog - vélekedett Elena, és azon töprengett, hogyan fogja megmagyarázni Joe-nak Chris felbukkanását.

- Már beszéltem erröl Sammel, szerinte megér egy próbálkozást. Azt mondta, tárgyaljam meg veled a részleteket. Neked kell eldönteni, mikor és hogyan bukkanjak fel.

A hazafelé vezetö úton Elena egyfolytában a lelkiismeretével viaskodott. Ha tetten tudná érni a csempészeket, és be tudná bizonyítani Joe ártatlanságát, nem gyötörné a lelkifurdalás, hiszen nem kellett öt beavatnia a dologba. De nem teheti kockára kollégája munkáját és életét azzal, hogy felfedi ittlétének valódi okát. Tehát minél elöbb elfogják azokat a csempészeket, annál jobb.

Elena remélte, hogy Joe már visszaérkezett, de amikor hazafelé menet elhaladt a férfi háza elött, még nem állt ott a kocsija. Nem volt több tennivalója nála, ezért megfordult a kapunál, és hazahajtott.

Joe tíz nappal késöbb érkezett meg. Így, hajnali két órakor teljes csend honolt az utcájában. Remélte, hogy ez így is marad, mert hullafáradt volt.

A konyhába lépve felkapcsolta a lámpát. A helyiség ragyogott a tisztaságtól. Benézett az ebédlöbe, és látta, hogy az távollétében irodává alakult. A sarokban egy kis irattartó szekrény állt, amely tíz nappal azelött még nem volt ott. A számítógép külön asztalra került, elötte a hozzávaló székkel. A nyomtató csatlakoztatva, a papírtartó megtöltve.

Joe felvette a számítógép mellett fekvö egyik dossziét, amely számlákat, nyugtákat és költségvetéseket tartalmazott. Elena egynémelyikre ráírta: "Joe-tól megkérdezni." Belépve a hálószobába, megtorpant, és körbenézett. Az azelött csupasz falak néhány kedves kép révén új életet kaptak; egy szép ágytakaró a hozzá illö függönnyel, és az ágy elé terített kis futószönyeg tette teljessé a képet. Elena kellemes, otthonos kuckóvá varázsolta a helyiséget.

A férfi leült a fotelba, lehúzta a csizmáját, és a sarokba hajította. Aztán levetközött, és bement a fürdöszobába. Ott új zuhanyfüggöny köszöntötte, és itt is voltak hozzá illö kilépök, egy a kád, egy másik pedig a mosdókagyló elött.

Joe beállt a bizsergetö vízsugár alá, és megpróbálta kimosni a csontjaiból a közel kéthetes távollét okozta fáradságot.

Megesküdött, hogy senkivel nem bonyolódik szorosabb kapcsolatba, amíg itt tartózkodik. Az meg aztán végképp nem hiányzott, hogy Elena újra belépjen az életébe.

De miután egy egész napot vele töltött, magasztos célja egyre inkább elhomályosult, és már csak arra tudott gondolni, hogy szeretkezzen vele - érett férfiként, nem pedig türelmetlen suhancként.

Miután hazaért, és szembesült azzal, hogy Elena legénylakásának otthonos színezetet kölcsönzött, egyszeriben ráébredt, milyen lehetetlen helyzetbe került. Életének ez az idöszaka egyáltalán nem alkalmas arra, hogy komoly kapcsolatba bonyolódjék. Az Elenával való románc mindent veszélybe sodorhat.

8. FEJEZET

Joe másnap reggel frissen örölt kávé illatára ébredt. Úgy érezte magát, mintha egy mély és sötét helyröl merült volna fel. Sóhajtott egyet, felült, és fejét a tenyerébe temette.

Az új függönyök nem engedték be a napfényt a szobába. Az órájára pillantott, és megállapította, hogy már tíz óra.

Farmernadrágjába bújva a fürdöszobába ment, és megpaskolta az arcát egy kis hideg vízzel. A konyhában egy kanna kávé várta az asztalon.

Töltött magának egy csészével, és már éppen meg akart fordulni, amikor meghallotta Elena hangját.

- Látom, végre felébredtél.

Joe majdnem kilöttyintette a kávéját, amikor meglátta a lányt. Elena az ebédlö ajtajában állt sortban és ujjatlan blúzban. Joe hirtelen ráébredt, hogy még nem húzta fel rendesen a farmernadrágját; a cipzár épphogy csak tartotta magát.

- Fel kellett volna ébresztened - mondta.

- Amikor egyszer benéztem, olyan fáradtnak tüntél - súgta a lány édesen mosolyogva.

- Te pedig csodálatosan nézel ki. - Joe-t nem érdekelte tovább a kávéja. Letette a csészét az asztalra, és odament kedveséhez, hogy átölelje. A csókjába a búcsúzásuk óta felgyülemlett minden szenvedélyét beleadta.

A lány teste arra csábította, hogy átölelje a derekát, és a hálószobába vigye. Elena kifulladva nevetett a férfi zabolátlanságát látva, s a szeme elkerekedett, amikor Joe az éjjeliszekrény fiókjába nyúlva egy doboz óvszert vett elö.

- Mondtam már ma neked, hogy jó reggelt? - kérdezte szelíden, majd megcsókolta Elenát.

Órákkal késöbb korogni kezdett Joe gyomra. Elnevették magukat.

- Nem hiszem, hogy van itthon bármi ehetö - vélekedett a férfi. - Miért nem megyünk át Rosie-hoz? Ilyenkor legalább nincs telt ház nála.

Azzal kiszállt az ágyból, és a fürdöszobába ment. Megnyitotta a zuhanyt, és visszameni a hálóba.

- Gyere, takarékoskodjunk az idövel, zuhanyozzunk együtt, mielött éhen halok! Teljesen kiszívod az erömet, te boszorkány.

- Nem hinném. - Elena lepillantott. Futólag megsimította Joe testének egyik különösen látványos részét. - Örülök, hogy mindketten ennyire vártátok, hogy újra lássatok. - Azzal a fürdöbe ment, és anélkül, hogy újabb pillantást vetett volna rá, belépett a zuhanyfülkébe.

A könnyü érintés csodát müvelt, mert a férfi vágya újra életre kelt. Joe csodálkozva megcsóválta a fejét, és Elena után ment.

Amikor végre Rosie-nál ültek, a férfi biztos volt benne, hogy sokkal többet érez Elena iránt puszta testi vágynál. Egy pillanat erejéig arra gondolt, megkéri a kezét, de aztán eszébe jutott, hogy egyáltalán nincs abban a helyzetben, hogy bárkit is feleségül vegyen. Még élete szerelmét sem.

Már kihozták az ennivalójukat, amikor Elena megszólalt: - Olyan csöndes vagy. Ennyire kimerítettelek? - Nem te. Az idöbeosztásom. Cisco rengeteget dolgoztat, de legalább jól megfizet. - Azzal egy újabb falat sült húst emelt a szájához.

- Igen? Nem is tudtam, hogy egy soför jól keres. Joe megvonta a vállát.

- Cisco tisztában van vele, hogy nekem is megvan a saját üzletem, ezért ennek megfelelöen fizet, ha beugrom.

Elena megvárta, míg elfogy Rosie csodás citromos süteményének minden morzsája, majd megszólalt: - Van még valami, amit meg kell beszélnem veled.

- Találtál másik állást? - találgatott Joe, és kortyolt egyet a kávéjából.

- Nem. Bár jelenleg nálad már nem sok tennivaló akad. Van egypár számla, amelyet meg kell írnod, és néhány átutalás, ennyi az egész.

- Rendben, feladom. Miröl van szó? Joe elégedett volt a világgal. Nem hitte, hogy Elena bármi olyat mondhatna, ami lelombozhatná, hacsak... - Babát vársz, ugye? - Nem. Ezt már múlt hét óta tudom, csak nem volt alkalmam tudatni veled. - Elena elpirult, és egyszeriben kényelmetlenül érezte magát.

- Akkor miröl van szó? - kérdezte a férfi halkan, és megfogta a kezét.

- Annyira kellemetlen erröl beszélnem, Joe. Már el akartam mondani, hogy nincs köztünk semmi komoly, és évek óta csak barátok vagyunk.

Joe-nak összeszorult a szíve.

- Te most rólunk beszélsz? - Dehogyis! Chris Simmonsról.

- Ki az ördög az a Chris Simmons? - Joe igyekezett nem felemelni a hangját.

- Mondtam már, egy barátom. Már régóta ismerem, és most eljött meglátogatni.

- Itt van? Santiagóban? Mióta? - Néhány napja. Nem tudom pontosan, mikor érkezett. - Elena arca még mindig izzott, és kerülte Joe pillantását. - Egy szállodában lakik. Biztosan nem marad sokáig.

- Értem. És van valamilyen különleges oka, hogy éppen most jön ide, holott csak jó barátok vagytok? - Nem kérdeztem. Hidd el, én is legalább annyira meglepödtem, mint te, amikor felhívott San Antonióból, és közölte, hogy megszerezte a telefonszámomat az egyik marylandi ismerösünktöl, és elhatározta, hogy meglátogat. Merthogy úgysem volt még Texasban. Így megmutattam neki a környéket.

Joe szótlanul nézte Elenát. Érezte, hogy egyre növekszik benne az idegen férfival szemben érzett ellenérzés. De hát mi ütött belé? Komolyan azt gondolta, hogy kedvesének az elmúlt években egyetlen barátja sem volt? - Hol van most? - kérdezte végül.

- Nem tudom. Azt mondta, talán átmegy Mexikóba ajándékokat vásárolni.

- Akkor ezek szerint csak véletlenül jártál nálam ma reggel, amikor felébredtem? - Nem. Minden nap beugrottam hozzád, hogy megnézzem, hátha ott áll már a kocsid az udvarban. Amikor aztán ma reggel megláttam, arra gondoltam, esetleg lenne valami munka a számomra.

- Volt is. Látod, milyen jó könyvelö lett belöled? Rosie odalépett az asztalukhoz.

- Tehetek még értetek valamit? - Mondjuk, segíthetnél kimászni innen a sarokból. Ha továbbra is a te föztödet eszem, hamarosan nem férek bele a cuccaimba.

- Mikor találkozol azzal a fickóval? - fordult aztán újra a lány felé.

- Nem tudom. Fogalmam sincs, meddig akar még egyáltalán itt maradni.

- Ha megint jelentkezik, hozd el magaddal! - Rendben.

Felálltak, Joe elövette a pénztárcáját, néhány bankjegyet dobott borravaló gyanánt az asztalra, és a pult végén lévö pénztárhoz ment. Elena nem követte, hanem megvárta odakint.

Hát ilyen érzés féltékenynek lenni, gondolta Joe. Mi késztet arra egy férfit, akinek elvileg semmilyen igénye nincs egy nöre, hogy ilyesmit erezzen? Fizetett, és az ajtóhoz ment. Elena a távolba révedve gondolkodott valamin. A férfi megállt, és úgy nézte, mintha akkor látná elöször.

Talán csak a képzelete tévesztette meg, de Elena nagyon magányosnak tünt. Bármennyire örült is a visszatérésének, Joe idönként mégis úgy érezte, hogy van a lányban egyfajta megközelíthetetlenség, amit ö nem tudott mire vélni. Nem fal, legalábbis nem az a fajta, amelybe azon az estén ütközött, amikor tizenegy év után újra látták egymást. Joe megcsóválta a fejét. Biztosan csak képzelödik.

Kinyitotta az ajtót, és kilépett a szabadba.

- Mehetünk? - kérdezte.

A lány rávillantotta mosolyát, de csak a szája mosolygott, a szeme nem.

- Persze, indulhatunk. Joe, kérdeznem kell töled valamit. A férfi egyik kezével átkarolta a lány vállát.

- Számtalan válaszom van. Válassz egyet! Elena aznap este bekopogtatott a szállodai szobába. Chris ajtót nyitott, a lány pedig belépett. A szoba kisebb volt, mint San Antonióban. Elena leült az ágy szélére.

- Találtál valamit? - kérdezte. Chris elfoglalta az egyetlen fotelt.

- Lehetséges, de még nem vagyok egészen biztos benne.

- Sanchez visszatért. Chris bólintott.

- Meg akar ismerkedni veled.

- Velem? Honnan tud rólam? - lepödött meg a férfi.

- Mondtam neked, hogy meg kell magyaráznom a felbukkanásodat, mielött még valaki más látna meg minket együtt a városban, amíg ö úton van. Elfelejtetted, milyen gyorsan terjednek a hírek egy ilyen kisvárosban? - Szerinted engem is bemutat Delgadónak? - Kétlem. Úgy tünik, nem nagyon örül a látogatásodnak.

- Tényleg? Csak nem féltékeny? - Mire célzol? - Úgy megváltoztál. Washingtonban mindig olyan céltudatos vagy. Itt sokkal nöiesebb és... - Chris szemügyre vette a lány rövidnadrágját és blúzát - és vonzóbb. Most elöször csodálhatom meg a lábadat, Maldonado. Ez a titkos fegyvered? - Nagyon vicces.

- Megvisel lelkileg ez a megbízatás? - kérdezte Chris. A lány elnézett mellette.

- Megbirkózom vele, de az igaz, hogy örülnék, ha már vége lenne. Nem szeretek hazudni az anyámnak. Már terveket szövöget arról, hogy férjhez megyek, és az életem hátralévö részét itt fogom leélni.

- Férjez menni? Sanchezhez? - Lehet. Tudja, hogy sok idöt töltök vele. Ö az egyetlen férfi, akivel találkozom. Anyám meg osztott, szorzott, és erre jutott. - Elena beletúrt a hajába. - Már az unokákra is tett célzásokat.

- Az anyák mindig is unokára vágynak.

- A tiéd is? - Igen, de én megmondtam neki, mivel tisztában vagyok vele, hogy te sosem jönnél hozzám, és képtelenség a szívemben a helyedre más nöt találni, jobb, ha letesz róla. - A férfi igyekezett olyan arcot vágni, mint akit komolyan visszautasítottak, de nem igazán sikerült.

- Hogy mi bajod? - értetlenkedett Elena. Chris hangosan felnevetett.

- Csak vicceltem! Még sosem láttalak ennyire érzékenynek. Szállj le a földre, jó? Elena bosszúsan megrázta a fejét.

- Furcsa humorod van, Simmons, mondtam már? - De azért szeretsz, ugye? - Kérlek! Most már elég.

A férfi arcáról lehervadt a mosoly.

- Aggódom miattad, Elena. Érzem, hogy nagy nyomás nehezedik rád. Nem tudom, volt-e Wildernek fogalma róla, hová küldött téged, amikor megbízott ezzel az üggyel.

- Képes vagyok rá.

- Rendben. Mára ennyi elég volt. - A férfi felemelt egy dossziét az asztalról.

- Amióta a városban vagyok, volt alkalmam alaposan megfigyelni a Rio Grande hídján átmenö határforgalmat. - Chris leírta, hogyan váltják egymást a müszakok a híd mindkét oldalán, hány személyt vetnek be, és mekkora a forgalom éjfél és reggel hat óra között. - Ha a tapasztalataimat összevetjük a többi ügynök jelentésével, azt mondhatom, hogy legalább két kocsi jutott át két nappal ezelött úgy a határon, hogy nem vizsgálták át. Volt egy hétperces idöszak, amikor a határörök mindkét oldalon véletlenül máshová néztek, és egy teherautó ellenörzés nélkül hajtott át a határon.

- Megállítottátok? - Igen, innen körülbelül tizenöt mérföldnyire északra, de a kocsi tiszta volt, és csak a soför ült benne. Szerintünk addigra már megszabadult az árutól.

- Miböl gondolod, hogy valami nem volt rendben vele? - A soför nagyon meglepödött, amikor megállították. Kérdezösködött, hogy kik vagyunk, és milyen jogon állítottuk meg. Nem akart felvilágosítást adni a kocsi tulajdonosáról, sem arról, mi dolga van az üres teherautóval.

- Meglátott téged? - Nem. A csoport más tagjai vettek részt az akcióban. Mivel én még itt akarok maradni egy ideig, úgy gondoltam jobb, ha senki nem ismer fel.

- Delgado emberei közül való? - A teherautót tulajdonosának Delgado egyik cége van bejegyezve.

- Letartóztattátok a sofört? - Nem ment. Nem volt rá okunk. Miután megvizsgáltuk a papírjait, futni hagytuk, de azt hiszem, sikerült rájuk ijeszteniük, hogy nem müködik olyan simán a tervük, mint azt remélték. Ha pedig idegesek, talán elöbb-utóbb hibáznak valahol. Jó lenne minél hamarabb felgöngyölíteni az ügyet, lassanként elviselhetetlen a forróság.

A lány elmosolyodott.

- Még nem hallottad azt a mondást, hogy ha egy texasi meghal, és a pokolra kerül, visz magával kabátot, hogy ne fázzon odalent? - A lány felállt. - Most már mennem kell aludni. Folyamatosan tájékoztassatok, rendben? Arra gondoltam, hogy hamarosan megismerkedhetnél Joe-val, ha neked is jó.

- Persze, ha te mondod.

Elena bólintott, és kiment a szobából. A szálloda hallja üres volt, amikor kilépett a liftböl. Ha most meglátná itt valaki a városból, az nem tenne jót a jó hírének.

A lány odament az autójához, beült, és elhajtott. Nem vette észre Joe-t, aki a szomszédos keresztutcában, a kocsijában ülve figyelte öt.

9. FEJEZET

Joe három hétig volt otthon. Elena ezalatt napközben a könyveléssel és egyéb papírmunkával bíbelödött, az estéket pedig az ágyában töltötte.

Megszervezte Chris és Joe találkozását is. Mindkét férfi udvariasan viselkedett, de a levegöben szinte tapintani lehetett a feszültséget. Chris néhány nappal késöbb elutazott.

Elena észrevette, hogy a két férfi találkozása óta Joe még jobban és mohóbban szerette, olykor szinte kétségbeesetten ölelte, mintha csak félne, hogy bármikor elveszítheti. Elena tisztában volt vele, hogy ennek a kapcsolatnak nincs jövöje. Még akkor sem, ha esetleg kiderülne, hogy a férfinak semmi köze a csempészethez. Hiszen becsapta öt. Abban a hitben hagyta kedvesét, hogy örökre visszaköltözött Santiagóba. Minden vele kapcsolatos dolog hazugság volt, kivéve azt, hogy szereti.

Néhány napja tudta már, hogy nincs értelme tovább Santiagóban maradnia. Leadta a jelentését, amelyben kifejtette az eddigi nyomozási eredményeit. A végsö következtetése az volt, hogy Joe Sanchez semmi törvénytelenséget nem követett el.

Chris és a többi ügynök azonban végre ígéretes nyomokra bukkant, és Elenának csatlakozni kellett volna hozzájuk, de képtelen volt megmondani Joe-nak, hogy elmegy.

Miután elmesélte az édesanyjának, hogy elfogadott egy új állást a keleti parton, azzal a szándékkal indult Joe-hoz, hogy vele is közli a hírt. De a férfi éppen egy kocsi alatt feküdt, és dolgozott.

Elena úgy döntött, hogy vár, és majd valamikor a nap folyamán elmondja. Még mindig nem tudta, hogyan mondja el kedvesének, hogy azért utazik el, mert a munkája fontosabb nála.

Igaz, Joe sosem mondta neki, hogy szereti. Arra sem tett egyetlen utalást sem, hogy tartós kapcsolatra vágyik. Elena ennek ellenére tudta, hogy a férfi számára igenis fontos, ami közöttük van. Lehet, hogy jobb is, ha nem mondják ki, amit éreznek. Talán egy nap, visszatekintve erre az idöszakra az életükben, mindketten hálásak lesznek azért, hogy együtt deríthették fel érzékiségük mélységeit.

Elena a számítógépére meredt, amikor meghallotta, hogy bevágódik a hátsó ajtó. Ezt követte a csizmák koppanása a konyha padlóján. Elena elmosolyodott. A hütöszekrény ajtaja kinyílt, majd becsukódott. Aztán a limonádésdoboz ismerös szisszenése hallatszott.

A lány nem lepödött meg, hogy a következö percben Joe-t pillantotta meg az ajtóban; a férfi az ajtófélfának támaszkodott, és látszott rajta, hogy melege van, piszkos és rosszkedvü.

- Rossz reggeled volt? - kérdezte Elena.

Joe karjával megtörölte a homlokát, és elengedte füle mellett a kérdést. Ehelyett visszakérdezett: - Hogy állsz a munkával? - Kész vagyok. Ha gondolod, nincs ellenemre, hogy szabaddá tegyem magam a nap hátralévö részére.

- Idejét sem tudom, mikor hallottam már ilyen jó hírt - mondta Joe, azzal a szájához emelte a dobozt, és mohón inni kezdett.

Eljött az idö, hogy közölje Elenával, nincs már többé szüksége a segítségére. Nem is jöhetett volna ki jobban a lépés.

Elena fogta a táskáját.

- Akkor most megyek - szólalt meg a lány. Joe ránézett.

- Nem kell elmenned. Azt mondtad, hogy szabaddá teszed magad a nap hátralévö részére. Miért nem jössz velem? - Hová? - Oda, ahol kellemes hüvös és nyugalom vár, és ahol biztosan elfelejted a mindennapok gondját.

- Te részeg vagy? - Nem. Csak kissé feltorlódott a munka, amíg távol voltam, és tele van a hócipöm azzal a sok vacakkal. Tudod, az a jó abban, ha az ember a saját fönöke, hogy idönként szabad napot adhat magának. Beugrunk hozzád a fürdöruhádért, aztán Rosie-hoz valami harapnivalóért, és lelépünk innen - legalábbis délutánra.

Elena nem tudta visszautasítani ezt az ajánlatot. Bólintott hát, és bár nehezére esett, könnyedén csak annyit mondott: - Bevallom, hogy nálam ma minden hüsítö dolog elsöbbséget élvez.

- Akkor indulás! Elena kikapcsolta a számítógépet, letakarta, és még egyszer körülnézett a szobában. Joe-nak nem fog nehézséget okozni, hogy ott folytassa, ahol ö abbahagyta. Készített pár jegyzetet, amelyben lépésröl lépésre leírta a tennivalókat.

Neki viszont több szempontból is nagyon nehéz lesz, de legalább abban a tudatban utazik el, hogy kedvesének semmi köze a csempészekhez.

A lány átment a konyhán, és már a hátsó ajtónál járt, amikor Joe felbukkant a törülközökkel.

- Utánam jössz majd, hogy anyánál hagyhassam a kocsimat? - Persze - mondta Joe.

- Akkor nálam találkozunk - búcsúzott el Elena.

Az édesanyja háza felé vezetö úton a lelkiismeretével küszködött. Szüksége van még egy napra Joe-val, mielött elhagyja. Együtt töltenek néhány órácskát, aztán eröt vesz magán, és közli vele, hogy el akar menni.

Már majdnem egy órára járt az idö, amikor kiértek városból. Rosie egy hatalmas dobozt rakott meg nekik ennivalóval. A felséges illatok megtöltötték a kocsi légterét, és Elena szájában összefutott a nyál.

- Remélem, nincs már messze. Nem is tudtam, mennyire éhes vagyok, míg meg nem jöttél ezzel a temérdek ennivalóval.

Joe megmosakodhatott Rosie-nál, mert az arcán nyoma sem volt már olaj és zsírfoltoknak.

- Nagyszerü ötlet volt ez a kirándulás - mosolygott a férfi. - Örülök, hogy eszedbe jutott.

- Nekem? - Persze. Amikor mondtad, hogy ma már nincs több dolgod, rájöttem, hogy ez rám is érvényes. Remek segítség vagy nekem, mondtam már? - Minden nap. Azt azért be kell vallanom, hogy az elsö napok elég kemények voltak. Most, hogy már minden a számítógépben van, nélkülem is jól boldogulnál.

- Ez finom célzás arra, hogy elhagysz? Elena nem válaszolt azonnal. Amikor megszólalt, nem adott egyenes választ.

- Nem szívesen fogadom el a pénzedet, ha nem dolgozom meg érte.

Bár Joe tálcán kínálta az egész idö alatt keresett lehetöséget, mégsem élt vele. Ez a nap mindkettejük számára nagyon sokat jelentett. Joe zürös idöszakot hagyott maga mögött, ezért egy kis pihenésre vágyott, Elena pedig még utoljára vele akart tölteni pár órát, mielött szakít vele.

A férfi nem felelt, csak szótlanul vezetett. Elena azt kívánta, bárcsak elmondhatná neki, miért jött Santiagóba, és miért kell most elmennie, de nem tudta rászánni magát. Egyetlen dolog volt csupán, amivel vigasztalódhatott: bebizonyította a férfi ártatlanságát. Ez az ö búcsúajándéka, még ha Joe soha nem is fog erröl tudni.

- Nemsokára lekanyarodunk az autóútról - szólalt meg a férfi, kizökkentve Elenát a gondolataiból. - Onnantól murvával leszórt földúton megyünk tovább.

- Hová viszel egyáltalán? - kérdezte a lány körülnézve. Több mint húsz mérföldre voltak a várostól.

- Egy olyan helyre, amelyet még kisfiúként fedeztem fel. Nem tudom, hogy magán vagy közterület-e. Soha senkivel nem találkoztam itt, ezért többé-kevésbé a magaménak tekintem. Ha lenne rá pénzem, megpróbálnám kideríteni, kié ez a föld, és megvenném. A jelenlegi helyzetemben azonban az is jót tesz, hogy idönként kijövök ide.

Elena örült, hogy Joe felhívta a figyelmét a murvás útra. Annyira keskeny és hepe-hupás volt, hogy nemigen érdemelte ki az út elnevezést. Amikor Joe végre megállt egy árnyékot nyújtó fa alatt, Elena megkönnyebbülten felsóhajtott, és körülnézett. Keskeny folyót fedezett fel, amely végeérhetetlenül kanyarogva kígyózott át a szárazföldön, és valahol balra eltünt a dombok mögött.

A férfi kiszállt a kocsiból, és felnyalábolta az ennivalóval töltött kartondobozt.

- Hozd a törülközöket meg a többi holmidat, és gyere utánam! - Ó igen, ez az, amire mindig is vágytam egy ilyen tikkasztó délután: túrázni a perzselö napsütésben! - viccelödött Elena.

- Hát igen, ezúttal meg kell dolgoznod az ennivalódért.

Elenának fogalma sem volt róla, mennyi ideje gyalogoltak már, amikor Joe megállt, és felé fordult.

- Na, bírod még? Már majdnem megérkeztünk.

Egy hatalmas szikla magasodott elöttük, és úgy tünt, elállja az útjukat. De ahogy a lány Joe mellé állt, szeme megakadt egy keskeny ösvényen, amely a folyótól egy barlang felé vezetett. A bejáratot vastagon benötte a zsálya. Elenának le kellett hajtania a fejét, nehogy beüsse a sziklákba. A barlang végén gyenge fény derengett.

- Hogyan lehetett ezt a helyet egyáltalán megtalálni? Nem csoda, hogy senki sem jár erre - jegyezte meg a lány.

Az egész olyan volt, mintha ö lenne Alice Csodaországban. Elena továbbhaladva egyszer csak kiért a barlangból, és látta, hogy az ösvény a folyó mellett ismét kiszélesedik. És akkor egy meseszép füves tisztásra értek, közepén egy kis tóval, amelyet egy magas szikláról alázúduló vízesés táplált.

- Ó, Joe, hiszen ez gyönyörü! - kiáltott fel Elena. - Akár egy kis édenkert! Joe továbbment, és néhány perc múlva elérték azt a helyet, ahová igyekeztek.

Egy nagy, árnyékot adó fa állt a tavacska mellett. Joe leterített a füre egy takarót, és elkezdte kirakni a magukkal hozott ennivalót.

- Azt hiszem, ha ebböl egy falatot is eszem, úgy elnehezülök, hogy lesüllyedek a tó fenekére - sopánkodott Elena.

- Akkor elöbb ússzunk egyet, aztán együnk, utána szundítsunk egy kicsit! Elena elfordult, hogy felvegye a bikinijét. Amikor visszafordult, látta, hogy Joe már a vízben van, és erös karcsapásokkal távolodik töle. A másik partra érve megfordult, és háton úszott visszafelé.

Elena mosolyogva ereszkedett a frissítöén hüs vízbe, és jólesöen megborzongott, ahogy az körbenyaldosta felhevült börét. A vízeséshez úszott, amelyet finom cseppekböl álló permetfelhö lengett körül.

- Na, megérte a hosszú utazás és a menetelés? - hallotta Joe hangját.

- Te tényleg csupa meglepetés vagy. De igazad volt, valóban megérte. Olyan érzésem van, mintha mi lennénk itt az elsö emberpár.

- Igen, engem is mindig ilyen érzés tölt el, ha kijövök ide, bár bevallom, nagyon régen voltam már itt. Örülök, hogy semmit sem változott. Joe odaúszott Elenához, akinek elállt a lélegzete kedvese férfias kisugárzásától. Épp eleget szeretkeztek már ahhoz, hogy ismerje nála ezt a különös pillantást.

- Ugye nincs rajtad fürdönadrág? - kérdezte a lány dévajul.

- Nincs.

- De nekem hagytad, hogy rendes lány legyek.

- Arra gondoltam, jobb lesz így, hátha mégis betéved valaki az én kis édenkertembe. Ráadásul átkozottul izgató vagy benne.

Elena átkarolta Joe vállát, és szorosan magához húzta.

- Köszönöm, hogy elhoztál ide.

- Már sokkal hamarabb megtettem volna, de nem jutott eszembe - felelte a férfi, és letette a lábát a talajra. A víz a mellkasáig ért. Elena lábával átfonta kedvese csípöjét; csak a fürdöruha választotta el öket egymástól. Hosszú percekig ölelték egymást, míg Elena ki nem bontakozott Joe karjából.

- Ez nagy könnyelmüség volt részünkröl - jegyezte meg Joe.

- Mi? - Megint nem védekeztünk. - A takarón heverö holmijára mutatott. - Hoztam magammal óvszert, de itt a vízben teljesen kiment a fejemböl. - Magához húzva Elenát megcsókolta, majd felemelte a fejét. - A helyzet az, hogy szinte már reménykedem benne, hogy teherbe esel.

- Ez valószínüleg most nem fog bekövetkezni. - Elena el sem akarta hinni, hogy egy ilyen fontos dologról megfeledkezhetett.

- Akkor együnk valamit, jó? - váltott témát Joe.

A lány követte a partra. Látta, ahogy Joe felvesz egy törülközöt, gyorsan szárazra dörgöli magát, és belebújik a farmernadrágjába. Aztán leültek enni.

Evés után mindkettejükön fáradtság lett úrrá. Joe lefeküdt, Elena elnyújtózott mellette, és sóhajtva lehunyta a szemét. Annyira megszokta már, hogy éjszakánként kedvese mellett alszik el, hogy azon töprengett, hogyan fogja kibírni nélküle élete hátralévö részében.

Joe ébredt elsöként. Ahogy megmozdult, Elena hirtelen felült, és körülnézett. A nap már mélyen az ég alján járt.

- Ne haragudj, hogy felébresztettelek, de elaludtam a karom, nagyon elzsibbadt - mondta a férfi, és megdörzsölte a vállát.

- Nem csoda. Jó pár órát aludhattunk. Joe odahemperedett hozzá.

- Sietsz haza? - Nem, de szerintem még világosban el kellene indulnunk, hogy kitaláljunk innen.

- Máskülönben örökre itt maradunk, és elfeledkezünk a világról.

- Jól hangzik.

- Csak nem túl életszerü. - A férfi kisimított egy tincset a lány arcából. - Szóval ki vele! Elena megfordult, és csodálkozva ránézett.

- Mivel? - értetlenkedett.

- Azzal, amit azóta kerülgetsz, hogy reggel átjöttél hozzám. Végigpörgettem magamban a lehetöségeket, de egyiket se igazán szeretném. Ezért kalandozott el folyton a figyelmem, és horzsoltam le munka közben az ujjamat. Akkor határoztam el, hogy egy kicsit elszabadulok a sok vacak roncs mellöl, és kiszedem belöled, mi bajod.

- Ennyire látszik? - kérdezte Elena.

- Ma reggel a lakásomba lépve olyan szomorú volt a pillantásod, mint még soha. Szóval, mondd már, mi nyomja a szívedet? Elena vett néhány mély lélegzetet.

- Elfogadtam egy állásajánlatot a keleti parton. Egyszerüen nem tudtam visszautasítani. Csak az a baj, hogy rögtön munkába kellene állnom.

- Végül is mindig azt mondtad, hogy egyszer elmégy, nem? - jegyezte meg Joe hosszú szünet után.

Elena lehunyt szemmel átkarolta kedvesét, és fejét a nyakába fúrta.

- Nem hiszem, hogy túlságosan meg lennék lepödve - folytatta Joe. - Itt sosem találnád meg a boldogságodat. Mindig is éreztem.

- Bárcsak elmagyarázhatnám neked! - Nem kell. Örülök, hogy együtt tölthettük ezt az idöt. Soha nem fogom elfelejteni.

Elena lenyelte a könnyeit. Joe meg sem próbálta öt maradásra bírni. Úgysem maradhatna, de ezt a kedvese nem tudta. Arra sem kérte, hogy legyen a felesége. Lehet, hogy soha nem is akarta elvenni öt.

A férfi kibontakozott az öleléséböl.

- Igazad van. Induljunk haza, nehogy eltévedjünk a sötétben.

Szótlanul csomagolták össze az ennivaló maradékát. Elena összehajtotta a takarót és a törülközöket, aztán elindultak visszafelé.

Így lesz a legjobb, mondogatta magában. Joe jobban fogadta a hírt, mint gondolta. Lelke mélyén remélte, hogy tiltakozni fog.

A kocsiban ülve Joe magához húzta Elenát, holott mindkét kezére szüksége lett volna, hogy a rossz úton irányban tartsa a jármüvet. Amikor kiértek a föúrra, már teljesen besötétedett. A férfi egészen addig átkarolva tartotta kedvesét, míg meg nem érkeztek a lány édesanyjának házához.

Miután megálltak, és kikapcsolta a fényszórókat, Joe odafordult a lányhoz.

- Nincs értelme hazudnod nekem. Soha nem kértem többet töled, mint amennyit adni akartál. Sosem akartam, hogy kizárólag csak az enyém legyél.

- Hogy érted azt, hogy nincs értelme hazudnom neked? - kérdezte a lány vadul kalapáló szívvel.

- Tudom, miért mégy el. Nem vagyok ostoba - jelentette ki Joe.

A férfi szavai pánikba ejtették a lányt. Lehetetlen, hogy tudja. Senkitöl sem tudhatta meg.

- Attól félek, nem tudom, miröl beszélsz - adta az értetlent. A férfi felsóhajtott.

- Azt hiszed, nem tudok kettöig számolni? Minden a legnagyobb rendben volt, míg fel nem tünt a barátod. És most hirtelen kapsz egy visszautasíthatatlan állásajánlatot, amely visszavezet hozzá. Figyelj, én tudom, hogy nála jártál, amikor itt volt. Többször is láttalak kijönni töle a szállodából.

- Követtél? A férfi bólintott.

- Biztosnak kellett lennem a dolgomban. Vártam, hogy majd elmondod, de aztán láttam, hogy nem akarod szóba hozni. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy csak azért csináltad, hogy így fizess meg nekem az érettségi bál után történtekért, amikor azt gondoltad, hogy becsaptalak egy idióta fogadás miatt.

- Szóval így gondolod? - kérdezte a lány.

- Ennyit tudok.

- És ennek ellenére továbbra is lefeküdtél velem? - Elöször azt hittem, mindent be fogsz vallani. Reméltem, hogy ma rászánod magad. De amikor rákérdeztem, hogy el akarsz-e hagyni engem, éreztem, hogy több bevallanivalód van, mint az, hogy bosszút akartál állni. Tudom, hogy van még valami, ami megnehezíti a dolgodat. Nem csupán arról van szó, hogy egész idö alatt csak kihasználtál engem.

- Ez nem igaz, Joe.

- Akkor mondd el, mi történt! Elena Joe-ra nézett, és a fájdalomtól összeszorult a szíve.

- Nem tehetem.

- Akkor nyilván nem bánod, ha levonom a saját következtetéseimet - jelentette ki a férfi, azzal kiszállt a kocsiból, és kisegítette Elenát.

- Joe - szólalt meg a lány már a bejárati ajtó elött állva -, nem válaszoltál még a kérdésemre. Ha nem hittél nekem, miért feküdtél le velem mégis? A férfi hosszan nézte kedvesét, majd elmosolyodott.

- Mert ez számomra maga a földi paradicsom - felelte, azzal sarkon fordult, és elment.

10. FEJEZET

Négy hónappal késöbb. - A fenébe is, Elena - sopánkodott Chris - nagyon boldog lennék, ha a végére járnánk már végre ennek az ügynek, és visszamennénk Washingtonba. Soha nem láttalak még ennyire lehangoltnak.

A lány kocsijában ültek egy kihalt utcában, nem messze a Rio Grandétól. Ha az értesülésük igaznak bizonyul, akkor ma éjjel megszerzik azt a bizonyítékot, amely után az elmúlt hat hónapban nyomoztak.

- Nem vagyok lehangolt - hazudta Elena -, csak fáradt. Tudom, hogy Wilder azt gondolta, hosszúra nyúlik majd ez az ügy, de azt reméltem, hogy három hónap alatt megoldjuk.

- Itt maradsz nyaralni az édesanyáddal? - kérdezte Chris.

- Nem. Úgy tudja, hogy megint Marylandben vagyok.

- Nem szeretnél többet hazudni, igaz? - Ez hozzátartozik a munkámhoz. Amúgy meg csak ki kell pihennem magam, ennyi az egész.

- Jól hangzik. Ha lenne idöd, hová utaznál? Mielött válaszolhatott volna, megreccsent a rádió.

- Jönnek - jelentkezett Sam Walters.

Elena és Chris kiszállt a terepjáróból. A lány büszke volt az elvégzett munkájukra. Kinyomozták, hogy három ügynök csúszópénz ellenében folyamatosan értesítette a csempészeket mindenröl, ami a határon történt. Ráadásul a szálak egészen a bevándorlási hivatal legfelsö szintjéig vezettek. Ma éjjel megpróbálták gyanújuk utolsó bizonyítékát is megszerezni.

Már azt is értették, miért nem leplezödtek le eddig a csempészek. Szándékosan félrevezették a hivatalokat, hogy távol tartsák öket a büntények tényleges helyétöl. De Sam Walters csapatából két ügynöknek sikerült a gyanús gyárak alkalmazottainak bizalmába férközni, hogy megtudják, mikor indul a következö szállítmány. Néhány órával ezelött értesítették a csapat többi tagját, hogy a kocsik úton vannak.

Mivel mindennek titokban kellett maradnia, egyetlen más hivatalt sem avattak be a tervbe, hiszen nem tudhatták, kiben bízhatnak. Elena hallotta a teherautók közeledését. Minden tagja reszketett a félelemtöl. Ez a munka egészen más volt, mint amikor az irodában ült, és naphosszat a számítógépen dolgozott.

Az elsö soför elvileg csak akkor látja meg az útlezárást, ha már bekanyarodott.

Akkor már az utolsó kocsi is a megfelelö irányban lesz ahhoz, hogy mögöttük is lezárják az utat.

A biztonság érdekében minden nyomozó golyóálló mellényt viselt. Úgy tudták, minden teherautóban két soför ül.

Sam Walters segítséget kért a helyi rendörségtöl, mert szerinte gondok merülhetnek fel a körözött egyének elfogása közben. Azt azonban nem közölte velük, kikröl is van szó, és hogy a gyanúsítottak Mexikóból jönnek. Csak így akadályozhatták meg, hogy egy esetleges megvesztegethetö munkatárs kiszivárogtassa az értesüléseket.

Elena és Chris az út melletti bozótosban várakozott. Velük szemben két másik kollégájuk is elfoglalta a helyét. Az útelzárásról egy teherautóról leesett fatörzs gondoskodott.

Amint az elsö kocsi bevette a kanyart, a soför azonnal észrevette az úttorlaszt, jóllehet, világítás nélkül hajtott. Elena hallotta, ahogy a vezetö kiáltott valamit, mielött megállt. Rövid beszélgetés következett a két férfi között, majd kiszálltak. A második teherautó is lefékezett, a harmadik lassított.

Aztán a következö pillanatban elszabadult a pokol.

Erös reflektorok gyulladtak fel. Elena megfordult, és látta, hogy mindenhonnan katonákkal teli autók érkeztek.

- Mi az ördög folyik itt? - kiáltotta Chris. - Kik ezek? Egy férfi hangszóróba kiabált: - Feltartott kézzel szálljanak ki a jármüböl! Lassan mozogjanak, akkor nem esik bántódásuk! Ismétlem, lassan mozogjanak! Aztán eldördült az elsö lövés. Majd egy egész sorozat.

Elena és Chris lövésre készen a földre vetette magát. Mindenki kiabált, lövöldözött, és Elena egy pillanatig azt hitte, ezt nem fogják élve megúszni. Joe-ra gondolt, és azt kívánta, bárcsak megmondta volna, hogy öszintén szereti.

Hirtelen abbamaradt a lövöldözés. Elfogták a teherautóban ülö férfiakat. Elena hallotta, amint Sam azután érdeklödött, ki rendelte ide a katonákat.

Egy katonai álcaöltözékben lévö férfi elörelépett.

- Grady Davis ezredes vagyok, uram. Az ég szerelmére, maguk mit keresnek idekint? Sam megmutatta az igazolványát.

- Én ugyanezt kérdezhetném magától, uram! Hónapok óta dolgoztunk ezen az ügyön. Ezek a fickók kábítószert és bevándorlókat csempésztek át a határon, de most elkaptuk öket.

- Elnézését kérem, uram, de nem csak kábítószert és bevándorlókat csempésztek, hanem fegyvereket is, amelyek többségét a mi alakulatunktól lopták. - A férfi a fejével a kocsik felé intett. - Gyözödjön meg róla személyesen, uram! Elena megfordult, és látta, hogy éppen akkor vizsgálják át a teherautók rakterét.

A katonák lepakolták a faládákat, és az egyikben Elena rohamfegyvereket pillantott meg.

- Ostobaság, hogy nem dolgozhattunk össze, ezredes - hallotta a lány Sam hangját. - Sejtelmünk sem volt róla, hogy itt vannak.

- Azt hiszem, mindketten túl jól végeztük a munkánkat. Ugyanis nekünk sem volt fogalmunk a maguk jelenlétéröl.

- Elena, jobb lesz, ha velem jössz - szólította meg Chris a lányt.

- Megsebesült az egyik emberünk? - kérdezte, és követte kollégáját a teherautókhoz.

- Ketten, de nem életveszélyesen. Johnsont a lábán találták el, Farnsworthöt a karján. De nem ez a baj. - Egy katonákból álló kis csoportosulás felé intett a fejével, akik egy földön fekvö személy felé hajoltak. - Eltalálták az egyik sofört. Elég vacakul néz ki.

- Sajnálom, Chris, de elég nagy volt itt a zürzavar. Lehet, hogy ö lött elöször. Chris megállt, és megfogta Elena karját.

- Joe Sanchez az, Elena. Úgy gondoltam, talán érdekel.

A lány megrendülve nézett munkatársára. Lelkében egy hang kiáltott: Nem, az nem lehet! Nem Joe az! Neki semmi köze ehhez. Hiszen ö maga írta le a jelentésében, hogy ártatlan.

Odament a csoporthoz, és térdre rogyott Joe mellett. A katonai orvosok segítsége ellenére mellkasi sérülése erösen vérzett. A férfi csukott szemmel feküdt, nem érzékelte, mi történik körülötte.

Egész idö alatt tévúton jártam, ez volt Elena elsö gondolata. Joe együttmüködött Delgadóval, de az iránta érzett érzései elvakították.

De most itt van. Megvan a bizonyíték, amelyre szüksége volt. Nem tudta visszatartani a könnyeit. Nem érdekelte, mit gondolnak róla a munkatársai, a katonák. A kiabálás, a beszélgetések mintha valahonnan a távolból érkeztek volna. Ő meg itt térdelt Joe mellett, aki a végén mégis bünözönek bizonyult.

Valaki betakarta Joe-t egy takaróval, fejét egy kabátra hajtották. Feltépték az ingét, hogy el tudják látni a sebét, és infúziót kötöttek be neki.

Elena kedvese kezét tartotta.

- Ó, Joe - suttogta -, annyira sajnálom! A lámpák fényében látta, ahogy a férfi szempillája megremeg, majd lassan felnyitotta a szemét. Joe elöször a sötétségbe meredt, majd a hang irányába fordította a tekintetét.

- Elena - formálta ajkával kimerülten a lány nevét. - Mit... csinálsz te...? - Ekkor újra lehunyta a szemét.

Elena arcán könnyek csordultak végig.

- Elnézést, asszonyom, de be kell tennünk a kocsiba. - A lány felnézett, és két katonát látott hordággyal a kezében. - Hátralépett, hogy ne legyen útban. Nem sokkal késöbb minden sebesült a teherautóban volt; és elindultak a kórház felé.

Ahogy Elena felállt, és körülnézett, a helyi rendörségtöl is látott néhány embert. Ők tartóztatták le a sértetlen soföröket, miközben a katonák a fegyverekkel és löszerrel teli ládákat átrakodták a saját jármüveikbe. Elena hallotta, hogy Sam a rendörfönökkel beszélget.

- Úgy tünik, sikerrel jártunk, Crossett parancsnok. Köszönjük a segítséget.

- Ó egek, Walters, maguk egyáltalán nem voltak rászorulva a segítségünkre! Hiszen a fél hadsereg itt volt.

- Fogalmunk sem volt róla, hogy fegyverekkel is kereskednek, parancsnok - magyarázta Sam. - Már biztosan rajta voltak a teherautókon, amikor megérkeztek a gyárba, mert az ügynökeink ebböl semmit sem észleltek. A hadsereg is végrehajtotta a maga hadmüveletét. Klasszikus esete annak, hogy a bal kéz nem tudja, mit csinál a jobb.

- Elfogták a bandavezért? Sam bólintott.

- Az elöbb kaptam a hírt, hogy elfogták Delgadót. Otthon aludt, amikor rajtaütöttek. Remélem, a bíró nem engedélyezi az óvadék letételét, különben soha többé nem látjuk viszont.

- Mi történt a többiekkel? - Úgy hallottam, hogy a határörségtöl néhány ember máris hüvösre került. A sérültek jelenleg kórházi megfigyelés alatt vannak.

- Őrzi öket valaki? - kérdezett közbe Elena.

- Két emberem elkísérte a mentöautót a kórházba. Gondoskodunk róla, hogy senki ne tünjön el.

- Tudnom kell, melyik kórházba vitték öket. Az egyik sebesültet ismerem.

- Valóban? Micsoda véletlen.

- Nem annyira. Santiagóban nöttem fel, osztálytársak voltunk.

- Sajnálom. Nehéz lehet feldolgozni, ha egy közeli ismerösünk keveredik ilyen csúnya ügybe.

Elena a lassan elcsendesedö utcát bámulta.

- Igen uram, valóban nehéz.

Elena csak másnap tudott bemenni a kórházba. Az elözö napját szinte végig Sam Walters oldalán töltötte. Sam azon fáradozott, hogy a többi, magát mellözöttnek érzö hivatalt lecsendesítse. Elena nem örült, hogy rács mögött tudhatja Joe-t, és arra sem volt büszke, hogy részben ö juttatta oda.

Mindenki a saját sorsának kovácsa, gyözködte magát. Joe a rossz oldalt választotta, olyan okokból, amelyeket ö sosem fog megérteni. Visszagondolt az utolsó együtt töltött délutánjukra. Akkor közel állt ahhoz, hogy meggyónja neki az igazságot, ami a pályája végét jelentette volna. Ha megteszi, Delgadót figyelmeztetik, és az elmúlt hónapok eröfeszítései csupán idö-, energia- és pénzpocsékolásnak bizonyultak volna.

Elena a kórházba ment, mert a súlyos sérülteket idöközben odaszállították. A portán megkérdezte, hol fekszik Joe Sanchez.

- Sajnálom, de ilyen nevü beteg nincs a frissen beszállítottak között.

- Tegnap hozták be. Egy lövöldözés áldozata. Valószínüleg az intenzív osztályon fekszik.

- Ha akarja, megkérdezheti odafent.

Amikor Elena kilépett a liftböl, a növérszobánál feltartóztatták.

- Sajnálom, de ide nem jöhetnek be látogatók - közölte vele az egyik növér.

- Egy lövöldözés áldozatáról szeretnék érdeklödni, akit tegnap este hoztak be.

- Hogy hívják? - Joe Sanchez.

A növér odament az íróasztalhoz, és végignézte a nevek listáját.

- A rokona? - kérdezte a növér. Elena megrázta a fejét.

- A barátnöje vagyok. Ott voltam, amikor lelötték. A növér együtt érzön nézett rá.

- Sajnos, Mr. Sanchez nem élte túl a sérülését. Sajnálom.

11. FEJEZET

Elena a strandon bérelt lakosztályának teraszán ült, és közönyösen figyelte a lagúnában a hullámok játékát.

Nehezen hihetö, hogy már december közepe volt. Az államokban az ország nagy részét jéggel és hóval borította el a tél egy korai rohama. Itt a nyugat-indiai szigeteken azonban örökös nyár volt.

Folyton az elmúlás felé terelödtek a gondolatai.

Az ember halandó, és ezen Elena nem tudott változtatni.

Modern orvosságokat fejlesztenek ki, amelyek sok mindent helyrehoznak, és számos betegséget meggyógyítanak. Mindent megtettek annak érdekében, hogy megmentsék Joe-t, mégsem sikerült.

De ö egy volt a csempészek közül. Egyike a rossz embereknek, jóllehet Elena sosem ilyen szemmel nézett rá. Jobban szeretett rá úgy gondolni, amilyennek Tina partiján látta. Vagy késöbb, miután szeretkeztek, és megmutatta neki, milyen érzéki nö is ö valójában.

Látta lelki szemei elött úszás közben, a kis tavacskában a vízesésnél. Ahányszor csak maga elé képzelte, mindig egészségesnek látta, nem pedig lött sebbel a mellkasán, amelyböl patakzik a vér.

Csak néhány hétig voltak együtt, a végén pedig Elena hozzájárult a halálához. Meg kell tanulnia együtt élni ezzel a tudattal. Még egy fényképe sincs róla. És most már sosem születnek töle gyermekei.

Elena telefonált az édesanyjának, mielött szabadságra utazott. Sara elmesélte neki, hogy elment Joe gyászmiséjére, és hogy a templom tele volt barátokkal és hozzátartozókkal. Egy héttel késöbb Joe édesanyja szívinfarktust kapott, és meghalt, mielött kórházba vihették volna.

Francisco Delgadót ismeretlen helyre szállították, és egy szigorúan örzött börtönben vár a tárgyalására. Elena tudta, hogy a szövetségiek abban reménykednek, hogy vádalkut köthetnek vele, ö azonban nem olyan embernek tünt, aki belemenne egy ilyen üzletbe.

Elena Tina felöl is érdeklödött, állítólag nem volt jól. Visszahúzódott a házába, és senkit sem akart fogadni. Az orvosok aggódnak érte és a kisbabájáért.

Remélte, hogy Tina végül összeszedi magát a születendö gyermeke érdekében. Őszintén kívánta, bárcsak neki is született volna kisbabája Joe-tól.

Elena gyomra lázadozott. Ennie kell valamit. Felállt a nyugágyából, és már éppen be akart menni a kunyhóba, amikor a figyelmét egy emberi alak irányította magára a strandon. Elena a kezével leárnyékolta a szemét, és hunyorgott.

Egy férfi volt az.

Az illetö nem volt idevalósi, mert hosszú, sötét nadrágot és fehér hosszú ujjú inget viselt; a dzsekijét átvetette a vállán. Elenának valahogy olyan ismerösnek tünt. Ekkor a férfi felemelte a kezét, és odaintegetett neki. Elena mozdulatlanul állt, és nézte, ahogy az illetö a kunyhó felé közeledik.

- Jó újra látni téged, Elena! - üdvözölte a férfi.

- Szia, Chris! Éppen enni készültem. Velem tartasz? - Szívesen. Úgy látom, rád férne egy kiadós ebéd. Leadtál néhány kilót, mióta nem láttalak.

Elena kinyitotta kollégája elött az ajtót.

A kunyhónak nagy hálószobája és hatalmas fürdöje volt. A konyhát és a nappalit tálalópult választotta el egymástól. Elena intett Chrisnek, hogy foglaljon helyet, amíg ö elöveszi az ennivalót a hütöszekrényböl.

- Sok salátát és gyümölcsöt eszem - felelte a lány. - A fözéshez túlságosan meleg van.

Chris leült az egyik bárszékre.

- Kellemes hüvös van itt. Van légkondicionálód? - Nincs. Legtöbbször elég a tenger felöl érkezö szél ahhoz, hogy lehütse a helyiségeket. Az ablakokat nyitva hagyom, és bekapcsolom a ventilátort. - Elena Chris mellé ült.

- Nem látszol meglepettnek, hogy itt találsz - jegyezte meg a férfi néhány perc elteltével. - Kérdések özönére számítottam, hogy mit keresek itt.

- Ne haragudj, de most nem jut semmi az eszembe. Talán majd késöbb.

- Tetszik, hogy kibontva hordod a hajad. Eddig csak összefogva láttam - mondta Chris.

- Nem nagyon érdekel.

- Látszik rajtad, hogy sok idöt töltesz a napon. A barna böröd mellett úgy ragyog a szemed, mint a smaragd.

- Milyen költöi vagy ma, Chris. Nagyon köszönöm. Kint szeretnél ülni, vagy inkább idebent? - Nem feltétlenül napozáshoz öltöztem. Szívesebben maradnék idebent a hüvösben.

- Akkor helyezd magad kényelembe! - Elena odavitte az egyik rattan fotelt, ö pedig leült egy másikra.

- Wilder aggódik érted, Elena - mondta Chris. - Mindannyian sokat gondolunk rád. Azt hiszem, hibásnak érzi magát, amiért megbízott ezzel a feladattal, annak ellenére, hogy kitünö munkát végeztél. Megérti, hogy nagyon megviselt Joe halála, és nem nehezményezi, hogy szabadságra mentél. De tudni szeretné, mikor tudsz újra munkába állni.

- Nem tudom.

- Szerintem nem tesz jót neked a huzamosabb egyedüllét. Emberek közé kellene menned. Wilder úgy véli, hogy gyakrabban is küldhetné téged külsö munkára, ha akarod. Nagyon tetszett neki, ahogy megoldottad az ügyet.

- Ez már kissé nevetséges, nem gondolod? Mindent elrontottam, és még meg is dicsérnek érte.

- Miröl beszélsz? Hiszen lelepleztük az egész bandát. Igaz, hogy ki kellett kerülnünk minden lehetséges megvesztegethetö ügynököt, hogy elcsípjük öket, és sikerült.

- Ez igaz, csakhogy nekem fogalmam sem volt róla, hogy Joe is köztük volt. Mindnyájunkat lelöhettek volna.

- Senki sem veti ezt a szemedre. A lány nem válaszolt.

- De te hibásnak érzed magad, ugye? - kérdezte a férfi.

- Lehet. Minden olyan gyorsan történt. Tiszta szerencse, hogy nem keveredtünk tüzpárbajba a katonákkal, és hogy azalatt nem lógott meg a három teherautó.

- Nem te tehetsz Joe haláláról, Elena.

- Pedig én így érzem. Chris kihúzta magát.

- Az a szörnyü érzésem van, hogy te itt egész idö alatt másra sem gondolsz.

- Látod, ezt eltaláltad.

- Ki kell jönnöd a depresszióból, Elena.

- Nahát, mióta vagy ilyen szakértö? - Sajnos nem tudom meg nem történtté tenni, ami megtörtént. Tudom, hogy volt valami közted és Sanchez között, különben most nem éreznéd ilyen rosszul magad.

- Említettem már neked, hogy Joe Sanchez volt az elsö szeretöm? - Sosem beszéltél velem személyes dolgokról.

Elena hátradölt párnázott székében, és lehunyta a szemét.

- Fáradt vagyok. Teljesen mindegy, mennyit alszom, mindig fáradtnak érzem magam. Szabályos eröfeszítés a felkelés, és egyáltalán, minden mozdulat.

- Ezek a depresszió tünetei, Elena, és nem hagyom, hogy még jobban belesüllyedj. Érted? A lány nem nyitotta ki a szemét.

- Valószínüleg a sziget összes lakója megértette.

- Nos, csak hogy tudd, a barátod, Joe hazudott neked. A lány elhúzta a száját.

- Nahát, ez egészen új fordulat. Csak ennyi? Én voltam az, aki kihúzta öt a gyanúsítottak listájáról. Átkozottul jól tudott hazudni, meg kell hagyni.

- Nem a csempészéssel kapcsolatban hazudott neked. Az igazi foglalkozásáról beszélek. Még akkor is a hadseregben szolgált, amikor meghalt, tudtad ezt? A lány felegyenesedett.

- Tessék? - kérdezte, mert azt hitte, rosszul hallott.

- Igen, igen. A hadsereg parancsára volt Santiagóban. Egy titkos katonai hadmüveletben vett részt. A felettesével volt szerencséd megismerkedned; ö vezette a müveletet. Mit gondolsz, honnan tudta a hadsereg, hol bukkannak fel a fegyverek? Ő szállította nekik az értesüléseket. Ezért dolgozott Delgadónak. Bizonyítékokat gyüjtött a fegyvercsempészettel kapcsolatban.

Elena felnevetett.

- Ezt nem mondod komolyan! Miközben én egész idö alatt állásnélkülinek adtam ki magam, ö úgy tett, mintha hobbyból autókat szerelne, és közben mindketten a kormánynak dolgoztunk! Hát nem voltunk szép pár? - És a lány csak nevetett, nevetett, míg a nevetése zokogásba nem fulladt.

Chris a vállára tette a kezét.

- Azt hittem, az a tudat, hogy a jó oldalon állt, majd segít.

- De nem támasztja fel! - kiáltotta Elena.

Chris átölelte a lányt, míg meg nem nyugodott. Letörölte a könnyeit egy zsebkendövel, és amikor már teljesen lecsillapodott, megszólalt: - Gyere vissza velem, Elena! Az idö minden sebet begyógyít. Addig pedig tovább kell élned az életedet. Hagyd, hogy a barátaid segítsenek neked! Adj nekünk lehetöséget! Kérlek! Elena felemelte a fejét, és Chrisre nézett.

- Nem tehetem. Szükségem van még egy kis idöre. Kedves töled, hogy vetted a fáradságot, és meglátogattál. Köszönöm, hogy elmondtad Joe-ról az igazságot. Ez rengeteg mindent megmagyaráz, amit eddig nem értettem. Ez is segít majd lezárni a dolgot magamban. Mostantól a gyógyulás útjára lépek. Ebben biztos vagyok.

Chris hosszan nézte a lány arcát, mielött megszólalt: - Rendben. Egy hét múlva újra eljövök, és magammal viszlek. Ma december tizenkettedike van. Tizenkilencedikén érkezem, akkor összecsomagolsz, és visszajössz velem, rendben? Ha karácsonyra nem akarsz Texasba hazamenni, akkor majd Washingtonban ünnepelünk. Túl leszel rajta. Tudom.

Elena elgondolkodott a férfi ajánlatán.

- Rendben.

- Remek! Most visszamegyek a szállodába. Foglaltatok jegyet a holnapi gépre, ígérd meg, hogy újra enni fogsz, máskülönben egy hét múlva csak egy halom csontot találok itt némi hajcsomóval.

Elena tisztában volt vele, hogy még halvány a mosolya, de legalább megpróbálta.

- Minden tölem telhetöt megteszek - ígérte. A férfi átkarolta.

- Vigyázz magadra! Joe utálná, ha ilyen gondterheltnek kellene látnia.

- Most viccelsz? Ő azt gondolta, hogy az egészet bosszúból tettem a tizenegy évvel ezelött történtekért.

- Lehet, hogy csak azt akarta, hogy ezt hidd.

- Ezt hogy érted? - Biztosan neki is ki kellett agyalnia egy történetet, hogy hitelesnek látszódjon a titkos ügynök akciója közben. Még ha szíve szerint feleségül vett is volna, az adott körülmények között ezt nem lehetett megvalósítani. Tehát nem tudhatod, hogyan érzett irántad, vagy hogy hitt-e neked.

- Tudom, hogy kémkedett utánam, amikor a szállodában meglátogattalak; maga mesélte el nekem.

- Komolyan? Még szerencse, hogy nem tett el láb alól egy féltékeny barát. Miért nem hiszed el neki, hogy szeretett? Számomra teljesen egyértelmü. Próbáld meg beleélni magad az ö helyzetébe! Tennie kellett a dolgát, és nem foglalkozhatott azzal, amit érez.

- Csakúgy, mint én.

- Úgy van.

A lány mély levegöt vett.

- Tényleg úgy gondolod, hogy szeretett engem? - Igen. Semmi kétség.

- Köszönöm, Chris.

A férfi az ajtóhoz ment.

- Jövö héten találkozunk. Légy indulásra kész! Elena december tizennyolcadikán felkelt, és tudta, hogy másnap kész visszatérni az államokba. Hálás volt Chrisnek, amiért adott neki egy hetet. Így volt ideje még egyszer végiggondolni, ami közte és Joe között az elsö találkozásuk óta történt, egészen addig, míg utoljára az út porában fekve nem látta viszont.

Szóval ez a mai lesz az utolsó napja a szigeten. A legjobbat akarta kihozni belöle. Végül is nincs sok csomagolni valója. Felvette a bikinijét. Az elözö hét óta felszedett magára valamicskét. Tudta, csak idö kérdése, hogy visszanyerje eredeti súlyát.

Azt nem láthatta elöre, hogy lesz-e még boldog ebben az életben, de megpróbálja majd megtalálni a saját útját.

A konyhában egy kis gyümölcsöt és egy palack vizet tett a táskájába. Bepakolta mellé a fürdölepedöjét és a napszemüvegét, és kilépett a házból.

Korán reggel volt még. A nap csak néhány órája kelt fel.

Elena letette a holmiját egy pálmafa árnyékába, és addig gázolt a vízbe, míg úszni nem tudott. Az elözö héten hosszú sétákat tett, hogy visszanyerje az erejét. A napi testedzés az éjszakai alváson is javított.

Úszott egy darabig, majd hagyta magát sodorni a hullámokkal, azután megint úszni kezdett. A korallzátonyhoz érve figyelte az alatta nyüzsgö tengeri életet. Azután ismét a part felé vette az irányt.

Amikor újra talajt érzett a lába alatt, és kijött a vízböl, a nap már magasan járt, és hunyorgásra kényszerítette.

Kicsit odébb ért partot attól a helytöl, ahol bement a vízbe. Megfordult, és a törölközöje felé indult. Legnagyobb meglepetésére azt vette észre, hogy valaki a holmija közelében fekszik a homokban.

Elena beárnyékolta a szemét a kezével, és igyekezett kivenni az illetöt. Közelebb érve látta, hogy egy férfi az. Nem csak hogy közel feküdt a holmijához, hanem egyenesen az ö fürdölepedöjén terpeszkedett, és az ö gyümölcséböl evett.

A lány elmosolyodott.

- Hékás, túl korán jöttél! Csak holnapra vártalak.

A férfi nem válaszolt, csak nézett rá, miközben Elena egyre közeledett.

- A napszemüvegem nélkül gyakorlatilag vak vagyok - jegyezte meg a lány. - Örülnék, ha nálam lenne... - Itt elhallgatott. - Nem - suttogta. - Ez nem lehet igaz...- A térde megroggyant, és összeesett.

A férfi egy szempillantás alatt mellette termett.

- Tényleg én vagyok az.

Joe átölelte Elenát, és óvatosan ringatta, míg ö belekapaszkodva kisírta magát.

12. FEJEZET

Elena kétségbeesetten ölelte kedvesét, és nem akarta kinyitni a szemét, mert félt, hogy akkor szertefoszlik az álom.

- Te vagy az elsö szellem, akivel találkoztam - súgta a lány.

- Kissé elhamarkodtak a halálomról szóló híreket. Még itt vagyok.

Elena párja szemébe nézve tisztán látta mindazt a szenvedést, amelyen keresztülment.

- Nem tudom elhinni. Hogy mondhatták azt nekem, hogy meghaltál? - A hadsereg utasítására. Én pedig napokig nem voltam abban a helyzetben, hogy ezt megakadályozzam. Nem is nagyon tudom, mi történt velem. Arra még tisztán emlékszem, hogy azonnal egy washingtoni katonai kórházba repültünk. Még a mütö képe is eljutott az agyamig. Azt mondják, nagyobb szerencsém volt, mint amire rászolgáltam. A tüdömön kívül nem sérült meg egyetlen létfontosságú szervem sem.

A gyógyulásom alatt másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogyan fogok visszajönni hozzád. Hetekig arról álmodtam, hogy azon a végzetes éjszakán a futkosó katonák között láttalak. Csak múlt héten beszéltem Wilder ügynökkel az FBI-tól, aki nemcsak azt közölte velem, hogy tényleg ott voltál, hanem azt is, hogy miért. Azt is elárulta, hol talállak. - Joe körbenézett. - Jó kis helyet találtál a pihenésre.

- Menjünk be! - mondta Elena. - Feltéve, ha lábra tudok állni.

- Hát remélem, mert nem tudom, hogy be tudnálak-e most cipelni.

Felálltak, és Elena alaposan szemügyre vette Joe-t. Lefogyott egy kicsit, és az arca is sápadt volt. De ö még így is csodálatosnak látta. Elena kézen fogva kedvesét odament a törülközöjéhez, és a strandtáskájához.

- Bocsáss meg, teljesen összevizeztelek! - Megérintette Joe ingét. - Viselsz még kötést? - Nem. Múlt héten levették, de még nem álltam szolgálatba. Meg kell erösödnöm. Abban reménykedtem, hogy egy ideig itt pihenhetnék veled.

Elena bement a házba, és intett a férfinak, hogy kövesse.

- Ülj le, míg hozok valami innivalót! Miközben a hütöszekrény felé tartott, végig kedvesét nézte, mert attól félt, hogy ha egy pillanatra nem figyel rá, köddé válik. Joe a kanapén ült. Nagyszerüen nézett ki. Elena a kezébe nyomott egy poharat, leült mellé, és kezét a férfi meztelen combjára tette.

- Bárcsak maradhatnék még, de Chris holnap értem jön, hogy magával vigyen. Ezért hittem azt elöbb a strandon, hogy ö az.

Joe benyúlt az ingzsebébe, egy összehajtott papírt húzott elö, és odanyújtotta Elenának. A lány felolvasta: "Engedélyt adok, hogy az egészségügyi okokból szükségessé vált pihenését harminc nappal meghosszabbíthassa." Rászolgált. Még egyszer köszönöm a segítségét.

Doug Wilder -, hogyan találtad meg Wildert? - kérdezte Elena. - Nagyon zárkózott ember, és csak nehezen lehet fellelni, ha ö nem akarja.

- Valójában ö keresett meg engem. Gondolom, Chris barátod elmesélte neki, mi történt, és még többet akart megtudni rólam. Davis ezredes tájékoztatta a részletekröl. - Joe elmosolyodott. - A fönököd azt mondta, hogy nagyon jó lehettem, ha nem jöttél rá, miben mesterkedem. Nagyon jó ügynöknek tart téged.

- Halvány fogalmam sem volt róla, hogy te...

- Nekem sem, kedvesem. Tökéletesen sikerült elhitetned velem, hogy azért kellett hazaköltöznöd, mert nem jártál szerencsével a nagyvilágban.

- Tudják már, ki lött rád? - Én tudom. A velem utazó testör volt az. Ahogy meglátta a katonákat, elég dörzsölt volt ahhoz, hogy rájöjjön, én voltam az áruló. Megvárta, amíg kiszállunk, aztán megfordult, és rám lött. Nem volt esélyem védekezni.

- Te jó isten! Hihetetlen, hogy túlélted.

- Nem sok hiányzott, hogy ott hagyjam a fogam, de szerencsére még ki tudtam térni valamelyest a lövés elöl, különben egyenesen szíven lött volna. A nagy vérveszteség így is épp elég kockázattal járt.

Elena megragadta Joe kezét.

- Annyira sajnálom, ami az édesanyáddal történt.

- Engem is nagyon fájdalmasan érintett a halála. Csak a temetés után értesültem róla, de nem ért váratlanul. Már volt néhány kisebb szívinfarktusa azután, hogy elmentél. Pár nappal azelött jártam nála, és vigyáztam rá. Ha én nem voltam ott, az egyik testvére gondoskodott róla. A halálom híre azonban már túl sok volt a számára.

- Még mindig nem egészen értem, miért nyilvánítottak halottnak.

- Delgado miatt. Ha megtudta volna, hogy túléltem, rám szabadította volna valamelyik gyilkosát. Szóval el kellett tünnöm a színröl. Örülök, hogy ilyen hétköznapi nevem van. De sajnos ki kell lépnem a hadseregböl, arra az esetre, ha valaki mégis érdeklödni kezdene utánam. Felkínáltak nekem egy állást.

- Tényleg? És mi az? - Wilder ügynök azt javasolta, hogy csatlakozzam a csapatához, és dolgozzam neki. Véleménye szerint az én hátteremmel és tapasztalatommal nagy hasznomat vennétek.

- És mit válaszoltál? - Azt, hogy elöbb szeretném veled megbeszélni a dolgot. Elena elörehajolt, és gyengéden megcsókolta.

Joe végül megszólalt: - Soha senkinek nem mondhatod el Santiagóban, mi van velünk. És én sem mehetek többé oda.

Elenának eszébe jutott az édesanyja. Nehéz lenne nem elhallgatni elöle, hogy a lányának olyan élete van, ami neki sose jutott osztályrészül.

- Vállalom - felelte a lány határozottan.

- Ez azt jelenti, hogy hozzám jössz? - Feltétlenül.

A férfi felsóhajtott.

- Nem is tudod, milyen nehéz volt ezt megkérdeznem.

- Dehogynem. Ha tudnád, mennyit jelentesz nekem. Joe zavarba jött.

- Amíg nem beszéltem Chrisszel, fogalmam sem volt róla, mit ereztél irántam. Addig tényleg azt hittem, szándékosan környékeztél meg, hogy bosszút állj.

- Ha nem a sérüléseidböl lábadoznál, most én okoznék neked néhányat. Soha nem feküdtem volna le veled, ha nem jutottam volna dülöre magamban azzal, ami akkoriban történt. És nem feküdtem volna le veled, ha nem szeretnélek.

- Nos, ha így állunk... - Joe arckifejezése magáért beszélt. Elena megfogta a kezét, odahúzta magához, és szó nélkül a hálószobába vezette. A padlón egy kis táska hevert.

Joe felvette, kinyitotta, és az ágyra öntötte a tartalmát. Elena sortokat, színes ingeket és egy nagy doboz óvszert látott.

A lány nem bírta ki nevetés nélkül. Joe holmiját elrakta az egyik fiókba, felhajtotta az ágytakarót, és intett, hogy feküdjön le.

- Azt hiszem, még nem vagyok csúcsformában - mondta a férfi zavartan. - De jó érzés ebben az ágyban feküdni.

Elena lassan levetköztette Joe-t, majd ö is levetközött, és megragadta a testápolós flakont. Öntött egy keveset a kezére, és finoman masszírozni kezdte Joe elgyötört testét, miközben gondosan ügyelt arra, nehogy megnyomja a mellkasát.

A lövés nyoma örökre meg fog maradni. Elena számára ez a sebhely felért egy kitüntetéssel.

Tovább masszírozta kedvese testét, míg a combjának és vádlijának izmaihoz nem ért. Amikor Joe halkan felnyögött, azonnal abbahagyta, és visszahúzta a kezét.

- Ne haragudj, nem akartam fájdalmat okozni! A férfi elmosolyodott.

- Ez nem olyan fájdalom volt. Volt idö, amikor azt gondoltam, soha többé nem lesz ebben részem. De ahogy elnézem, a gyógyulásom igazán kielégítöen halad.

A lány tovább kényeztette kedvesét, míg a férfi két kézzel belemarkolt az ágytakaróba.

Akkor Elena felsikoltott, és mindketten a csúcsra jutottak.

Egy darabig szorosan ölelkezve feküdtek, elmerülve a boldogságban, hogy végre újra egyek lehettek.

- Te kihívod magad ellen a sorsot, drágám. Ha nem vigyázol, még ebben a hónapban teherbe esel - törte meg a csendet a férfi. .

- Csalódnék is, ha nem így lenne. Gyermeket szeretnék töled, Joe.

Azzal a férfi szorosan magához ölelte Elenát, és mély álomba merült. Elena a mellkasára tette a kezét. Csodálatos volt érezni szerelmének szívverését. A férfi, akit tiszta szívéböl szeretett, él.

Ez volt élete legszebb ajándéka, és ezért végtelenül hálás volt a sorsnak.