|  | ||||||||
|  | ||||||||
| | ||||||||
| | ||||||||
 |
kategória |  |
||||||||
|
|
||||||||||
 |
 |
|
|
|
|
|
||
|
|
Alison Kelly
A városi hölgy
Gina gyermekkorában sok megpróbáltatáson megy keresztül, azonban késöbb mindent megkap, amit csak egy fiatal nö kívánhat: sikert, jómódot, kellemes életet. Anyja példáján okulva elhatározza, hogy megörzi függetlenségét, nem szolgáltatja ki magát egy férfinak sem. Nem is sejti, hogy éppen egy isten háta mögötti farmon, a civilizálatlan, de fölöttébb vonzó Jason Dunford személyében találkozik a nagy szerelemmel...
ELŐHANG
- Túl késö van már a felmondáshoz? - kérdezte Gina, miközben kelletlenül a légikikötö jegyellenörzö pultja felé tartott.
- Igen - válaszolta a fönöknöje. - Ezt már akkor értésére adtam, amikor mindent megbeszéltünk.
- Semmit sem beszéltünk meg! - tiltakozott Gina. - Egyszerüen a kezembe nyomta a repülöjegyet, és közölte, hová kell mennem.
- És pontosan ezt fogja tenni - mosolygott a nádszálkarcsú, vörös hajú nö. Megmondtam, amikor alkalmaztam: én vagyok a fönök, és mindig nekem van igazam.
- Végzetes nap volt - mormolta Gina komor arccal.
Két nappal azután, hogy kitünö eredménnyel letette záróvizsgáját a sydneyi egyetemen, belépett a Matherson céghez, és hamarosan emelkedni kezdett a ranglétrán. Most, huszonnyolc éves korában, már a CompuMagic vezetö programozója volt, akinek csupán a cég tulajdonosa és alapítója, Helen Matherson dirigált. Helen minden személyzeti kérdésben és az új vevöket illetöen is kikérte Gina tanácsát, és ha valaki különleges, testre szabott komputerprogramot kívánt, Gina maga készítette el azt, vagy egy általa kiválasztott munkatársra bízta a feladatot.
Legalábbis eddig ez jellemezte az együttmüködésüket. Ebben az esetben azonban Helen nem volt kíváncsi Gina véleményére, söt választást sem engedett neki, egyszerüen kész tények elé állította, amikor a lány visszatért új-zélandi síszabadságáról.
- A fivéremnek feltétlenül szüksége van a programra. A gépe hétfön indul Queenslandbe. Maradjon ott, amíg a dolog kifogástalanul nem müködik.
Gina megadó sóhajjal tért vissza a jelenbe, s észrevette, hogy fönöknöje várakozóan néz rá.
- Bocsánat, kérdezett valamit?
- Azt, hogy vannak-e még kérdései.
- Igen, kettö is. Az elsö: mivel szolgáltam rá erre a büntetésre? A második: miért nem rúg ki egyszerüen?
- Csak egy tökfej rúgná ki a legkiválóbb munkaeröt! Azért küldöm magát mert maga a legjobb emberem. A megrendelést ugyan a családomtól kaptuk de Jason megígérte, hogy sok új vevöt küld, ha elégedett lesz a munkánkkal.
Ezzel a feladattal csakis magát bízhatom meg, Gina! Ejnye már, ne vágjon olyan kétségbeesett képet! Tekintse az egészet izgalmas kalandnak! - tanácsolta Helen. - Ettöl még nem lesz vége a világnak!
- Az nem biztos! - dünnyögte Gina morcosan. A kilátásba helyezett kaland Ausztrália távol esö részén éppoly kevéssé volt ínyére, akárcsak egy vörösborfolt tetötéri lakásának hófehér szönyegpadlóján.
- Tessék, hogy ne unatkozzon a repülöúton! - nyomott Helen néhány képes folyóiratot Gina kezébe. - Figyelmébe ajánlom a tizenötödik oldalt attól a pasitól még magának is szemérmetlen gondolatai támadnak!
Most már Gina is kénytelen volt elnevetni magát. Ami a férfiakat illeti, Helen javíthatatlan! A beszállásra figyelmeztetö felszólítás azonban menten elvette a kedvét a nevetéstöl.
- Sajnos, a pilóták nem sztrájkolnak, pedig igencsak fohászkodtam érte, állapította meg borúsan. - Melyik autókölcsönzönél bérelt számomra kocsit?
Helen a homlokára csapott.
- Jóságos ég! Erröl teljesen megfeledkeztem! De ne aggódjék, van egy jó hírem is: nem magának kell vezetnie a Mount Isa-i repülötérröl a fivéremhez!
Az egyik szomszédja elviszi hozzá a magánrepülögépén. Ron Gailbraith a fickó neve, és egészen Jason házáig szállítja majd magát. Vagy legalábbis majdnem odáig... Valaki biztosan várni fogja a maiagarai leszállópályán.
- Hát, ami a jó hírt illeti, ugyancsak eltérö a véleményünk! Számomra így hangzott volna: Gina, drágám, megváltozott a terv, nem kell Queenslandbe mennie!
- Jobb, ha beletörödik, kedvesem! - intette Helen, majd fejcsóválva folytatta: - Valaki még azt hihetné, hogy az Antarktiszra akarom küldeni, és nem egy több millió dollárt érö, kellemesen meleg éghajlatú birtokra!
- Ó, Helen, maga még a poklot is kellemesen meleg éghajlatú helyként ecsetelné nekem, ha az illenék bele a terveibe!
- Ne zsörtölödjön már annyit, Gina! Meglátja, nem lesz az olyan borzasztó!
Én is voltam egyszer egy állattenyésztö farmon. Ó, azok a nagydarab, jóképü izmos legények... - Érzéki mosollyal hozzáfüzte: - Hihetetlenül vonzó tud ám lenni egy afféle igazi, törölmetszett ausztrál cowboy, és igencsak megmozgatja az elkényeztetett, müvelt nök vérét!
- Akkor nekem meglehetösen korcs ízlésem van, vagy nem vagyok elég müvelt - felelte Gina, miközben felvette irattáskáját. - Én ugyanis jobban vonzódom azokhoz a férfiakhoz, akik pezsgöt isznak, és értékelik a selyem ágynemüt.
FEJEZET
Pokoli nap volt. Tizenhét órányi megfeszített munka, és közben különféle kisebb-nagyobb zürzavarok.
Jason már azt sem tudta megmondani, melyik testrésze sajog, és melyik nem, minden porcikája fájt. Nem mintha viszolygott volna a testi eröfeszítéstöl, megszokta, hogy ne takarékoskodjon az erejével - de egyszerüen nem engedhette meg magának, hogy mindenféle nevetséges, váratlan nehézség akadályozza a munkájában. Aznap pedig már kor 545f51f a reggeltöl kezdve egyik bosszúság a másikat követte.
Éppen útban volt a Tea Party Creek melletti bekerített legelöhöz, hogy megjavítsa a bélyegzökarám palánkját, amikor megrepedt az új teherautó egyik hütöcsöve, és Rustynak abba kellett hagynia a munkáját, hogy bemenjen a száznyolcvan kilométerre levö Cloncurrybe új hütöcsöért. Már ez is elég kellemetlen volt, de neki is félbe kellett szakítania a kerítésjavítást, mert a középsö itató eliszaposodott.
A váratlan esemény egész napirendjét felborította. Értékes órák mentek veszendöbe, míg végre sikerült legalább valamelyest kitisztítania a vízgyüjtöt, amelyre mindig nagy szükség volt az állatok második selejtezésénél, most meg ebben a szokatlan höségben, egyáltalán nem lehettek meg nélküle.
Délután ötig végre nagy nehezen befejezte a kerítés javítását, majd, hogy behozza az elpazarolt idöt, egészen alkonyatig a nemrég vásárolt csödörcsikóval foglalkozott. Ez a munka sem ment zavartalanul a csökönyös állat levetette a hátáról, és elvágtatott. Csak jó sokára sikerült befognia, és biztonságba helyezni a karámban.
Keserves egy nap volt, annyi szent!
A Maiagara farm föépületét a többitöl elválasztó kerítés rácsos ajtajának nyikorgása, fülsértöen bele-belehasított az esti csendbe. Jason már legalább féléve készül, hogy megolajozza, de sosem jutott hozzá a rengeteg munkától. Lovakat kellett belovagolnia, karámkerítéseket ácsolnia, gépeket kezelni, elökészíteni a jövö héten esedékes állományselejtezést, és még ezernyi más dolgot elvégezni.
Elkáromkodta magát, amikor a fáradtságtól figyelmetlenül rosszul lépett: hiányzott a verandalépcsö negyedik foka...
A fazsindellyel borított építményen jóval több javítanivaló akadt, mint pusztán a kerítésajtó megolajozása és a lépcsöfok pótlása. De minthogy a házat egyelöre nem fenyegette összedölés, Jason sem idöt, sem eröt nem pazarolt a tatarozásra.
Pillanatnyilag csak három dolgot kívánt: jó hideg sört, kiadós, forró zuhanyt és ágyat. Minden egyéb várhat felkelésig, azaz hajnali fél ötig. A holnapi nap csak jobb lehet, mint a mai!
Jason felpattintotta a sörösdobozt, és arra gondolt, hogy tüzet kellene raknia a kandallóban, mert kutya hideg éjszaka ígérkezik. De aztán lemondott róla: túl sok fáradságot jelentene. Még a hideg sem tudja megakadályozni az alvásban!
Jason úgy érezte, mintha csak az imént hunyta volna le a szemét, amikor az ébresztöóra csörgése felriasztotta. Álomittasan nyújtotta ki a kezét, és lekapcsolta az órát. A csörgés azonban nem szünt meg, mire szitkozódva újfent rácsapott az órára. A makacs jószág azonban nem tért jobb belátásra. Jason dühösen felkapta, s már-már a falhoz vágta, amikor rájött, hogy a telefon szól. Az órára pillantott és felnyögött: még csak tizenegy múlt! Kelletlenül tápászkodott fel.
- Jó, jó, megyek már!
Az öreg házban csak egy telefonkészülék volt, és Jason a hidegben borzongva félmeztelenül rontott ki a konyhába, hogy felvegye a kagylót.
- Dunford! - mordult bele a kagylóba.
- Jason?
Amint megismerte a testvére hangját, kissé csillapodott az ingerültsége.
- Helen? Mi az? Mi történt?
- Gina megígérte, hogy felhív, mihelyt odaért. De nem jelentkezett!
- Gina?! Ki az ördög az a Gina?
- Szóval nincs ott? - kérdezte Helen rémülten.
- Itt, nálam?! Helen, az ég áldjon, ha nem tudnád, éjszaka van! És halvány sejtelmem sincs, kiröl beszélsz!
- Természetesen a számítógépes szakemberröl, akit hozzád küldtem!
Jason felsóhajtott. Pillanatnyilag kisebb gondja is nagyobb volt, mint hogy eszmecserét folytasson a számítógép alkalmazásáról a gazdaságában. Méghozzá ilyen lehetetlen idöpontban!
- Sajnálom, Helen, de teljesen megfeledkeztem a dologról! - Elfojtott ásítással hozzáfüzte: - Az isten szerelmére, képtelen vagyok most erröl társalogni! Holnap reggel felhívlak, és megbeszéljük, hogy mikor jöjjön a hölgy, jó?
- Jason! Most mondtam, hogy már rég nálad kellene lennie!
- Itt?
- Igen! Ejnye, Jason, talán részeg vagy?
- Bárcsak részeg volnék! - dörmögte a férfi, és megint ásított.
- Emlékszel, egy héttel ezelött felhívtalak, és mondtam, hogy...
- Igen, igen, most már emlékszem! Ugyan, Helen, ne izgasd magad emiatt!
A gép valószínüleg késve érkezett, és a hölgy úgy határozott, hogy nem autózik ki ide, hanem egy motelben tölti az éjszakát...
- Az, fel sem merült, hogy odaautózik! Úgy volt, hogy az egyik szomszédod felveszi a repülötéren, és a saját gépével elviszi hozzád Galbraith a fickó neve vagy valami hasonló... De mi történhetett, hogy még mindig nem érkeztek meg?
Jaj, csak nem zuhantak le?!
- Helen...
- Az ember mást se hall, csak, hogy az ilyen kis magángépek meg a charterjáratok...
- Helen! - Jason mély lélegzetet vett. - Nyugodj meg, nem zuhantak le!
Akkor már hallottunk volna a balesetröl.
- De akkor hol lehet Gina? Miért nincs ott? És miért nem hívott fel?
Csupán a testvére hangjából kicsendülö leplezetlen aggodalom tartotta vissza Jasont a csípös választól.
- Ismerve Ront és a gyengéjét, hogy egyetlen alkalmat sem hagy ki, ha megjátszhatja a gazdag földesurat, biztosra veszem, hogy a hölgy nála van Primrose Downsban, ötcsillagos vacsorát esznek, és százéves portóival koccintanak. Nyugodj meg hát! Majd odaszólok telefonon, és megkérdezem, hogy...
Mi is a neve a hölgynek?
- Gina. Gina Petrocelli.
- Azt hittem, férfit küldesz.
- Igen, voltaképpen Elliottot akartam küldeni, de aztán nem találtam elég megbízhatónak.
- Úgy látszik, ez a Gina sem nevezhetö annak, ha megígérte, hogy telefonál, és mégsem jelentkezik!
Helen nagyot sóhajtott.
- Éppen ezért vagyok annyira nyugtalan! Gina ugyanis szavatartó nö, nincs nála megbízhatóbb ember a világon! Ő soha nem feledkezik meg semmiröl!
Ahhoz túlságosan is lelkiismeretes! Igazán aggódom miatta, Jason!
- Jó, jó, mindjárt odaszólok Galbraithnek, és megkérem, hogy telefonáljon neked!
Néhány csillapító mondat után Jason befejezte a beszélgetést, és nagyot sóhajtott. Hogy az ördög vinné el, nincs más vágya, mint visszabújni az ágyba és folytatni az alvást, ahol abbahagyta, de nagyon úgy fest a dolog, hogy ennek az átkozott napnak még mindig nincs vége! Megadóan tárcsázta Ron Galbraith számát.
- És ha már minden megrendelöt elhódítottam töle, felvásárolom a cégét és a fogadópult mögé, ültetem Helent! - fogadkozott Gina hangosan, miközben fel-alá járkált a leszállópályán, hogy meg ne dermedjen a cudar hidegtöl.
A bosszútervek szövögetését közeledö motorzúgás szakította félbe. Gina dobogó szívvel a zaj irányába fordult, és kezével beárnyékolta a szemét, mert elvakította a közeledö jármü lámpáinak éles fénye.
- Hála istennek! - suttogta megkönnyebbülten. A kis teherautó csikorogva fékezett, és néhány lépésnyire töle megállt. Ginában vadul kavarogtak az érzelmek. Megkönnyebbülés és hála, szorongás és düh, mindaz, ami az elmúlt öt óra alatt felgyülemlett benne, mialatt fagyoskodott, éhezett, és szomjazott.
- Minden rendben? - kérdezte egy férfihang, majd egy magas alak mászott le a vezetöfülkéböl. Megkerülte a kocsit, és a lány felé tartott. Ginát különös gyengeség fogta el. Most, hogy már biztonságban érezte magát, elszállt belöle a harag, könnyek fojtogatták a torkát.
- Minden rendben? - ismételte a férfi.
A gazdaságtól a leszállópályáig terjedö hatkilométeres úton többé-kevésbé beletörödött, hogy az éjszaka hátralevö részét egy tapasztalatlan városlakó felkutatásával fogja tölteni, ami nem lesz csekélység a hatvan négyzetkilométernyi legelön. Szinte csodával határos, hogy egy ilyen nap végén, amikor az égvilágon minden balul sikerült, valóban ott lelte meg Gina Petrocellit, ahol lennie kellett. Ki tudja, talán mégiscsak alhat valamicskét!
Megkönnyebbült sóhajjal kapcsolta be a vezetöfülkében elhelyezett rádióadót.
- Fordulj be és aludj tovább, Rusty - mondta, amikor a munkavezetöje jelentkezett. - Megtaláltam, jól van. - Majd megint Ginához fordult. - Legalább volt annyi sütnivalója, hogy itt várt! - Fáradtan dörzsölte meg a nyakszirtjét. Pocsék napom volt, és más sem hiányzott volna, mint egy órák hosszat tartó keresgélés.
- Azt mondja, hogy pocsék napja volt? - fortyant fel Gina, és hátravetette sötét haját. - Én pedig órák óta itt állok ezen az elhagyatott mezön, és egy örökkévalóság óta se nem ettem, se nem ittam! Miféle hely ez? Elöször olyan nagy a höség, hogy az ember legszívesebben mindent ledobna magáról, aztán hirtelen úgy lehül, hogy az összes pulóvert fel kell húzni - és ráadásul még ezt is!
Jasonnek úgy tünt, hogy az ez, valamiféle fürdököpeny, alatta pedig jelentös mennyiségben egyéb textília leledzik, azt azonban nem tudta megállapítani mennyi a tömegböl a ruhaféle, és mi az eleven tartalom. Nos, legalább annyi esze volt a nönek, hogy védekezzék a hideg ellen! A néhány lépésnyire álló hat darab utazótáskából ítélve mindenesetre elegendö holmival rendelkezett hogy akár egy hóvihart is átvészeljen. A számítógép-szakértök nem utaznak könnyü poggyásszal, annyi bizonyos! És alighanem levegöt sem túl gyakran kell venniük, mert ez a nö egy pillanatra sem hagyja abba a zsörtölödést.
- Egész idö alatt legyekkel, szúnyogokkal és más rovarokkal kellett hadakoznom, és állandóan attól tartottam, hogy az a szörnyü tehéncsorda ott a legelön megvadul és letapos! Engem ugyan nem hat meg, ha azt, mondja, hogy rossz napja volt!
Jason megmagyarázhatta volna neki, hogy öt üszö még egy szegény farmer számára sem jelent csordát, s hogy a fiatal tehenek akkor sem vadulnának meg ha történetesen bomba robbanna a közelükben, de bölcsebbnek vélte, ha hallgat.
Így csupán ennyit mondott: - Nos, ha készen van, indulhatunk...
- Már legalább öt órája készen vagyok! - vágott közbe a lány ingerülten. Volna szíves elárulni, miért nem jött értem eddig senki?
- Sajnálom, félreértés történt. Azt hittük, kocsival érkezik. Hát... mindkettönknek nehéz napja volt...
- Nehéz? Maga a pokol! Tízpercenként próbáltam hívni az otthoni számát, míg csak ki nem merült az elem a mobiltelefonomban!
És vajon mikor merül ki önagysága beszélökéje? - gondolta Jason.
- A mobiltelefonok csak Mount Isa körzetében müködnek. Itt kinn, még nincs telefonhálózat.
- Nincs telefonhálózat?! - Gina égnek emelte a kezét. - Hát ez remek!
Visszacsöppentem a tizenkilencedik századba! Akkor bizonyára villanyáram sincs, nem is szólva a légkondicionálásról vagy a hütöberendezésekröl! Csak höség, por és ... és más semmi!
Jason sosem volt jó véleménnyel a hisztérikus nöszemélyekröl, de belátta, hogy Gina Petrocellinek van némi oka a felháborodásra. Ezért nem is ripakodott rá, hogy fogja be a száját, hanem eröt véve magán, nyugodt hangon mondta: - Miért nem száll be már végre? Addig én berakom a csomagokat. Bizonyára szeretne már valamit enni-inni!
- Mindenekelött arra vágyom, hogy megmondjam a véleményemet Jason Dunfordnak erröl a siralmas fogadtatásról, amelyben részesített! Aztán egy jó forró zuhanyra!
- Nos, Miss Petrocelli, ami a vágyait illeti: az egyik máris teljesült, a másik pedig teljesíthetetlen.
- Hogyhogy? - Gina követte a férfit, aki két börönddel a kocsi felé tartott.
- Egy: én vagyok Jason Dunford. Kettö: nincs meleg víz.
- Ez nem lehet igaz!
A férfi tekintete leplezetlen élvezettel pihent meg Gina elszörnyedt arcán.
- Ez egyszerüen nem lehet igaz! - ismételte a lány zavarodottan, és a torkához kapott. - Nincs meleg víz?!
- Aztán könnyekben tört ki, csak mert azt mondtam neki, hogy reggelig várnia kell a zuhanyozással!
Hajnali öt múlt néhány perccel, és Jason, mint rendesen, a munkavezetöjénél Rusty Harringtonnál reggelizett a konyhában.
- Jóságos ég - folytatta mély sóhajjal -, ha egy efféle városi tündér csak öt percre is kicsöppen a megszokott luxuskörülményeiböl, körülbelül annyi hasznot hajt, mint bikának a tögy!
- Igazságtalan vagy, Jason - szólt közbe csillapítóan Leanne Harrington. Én sem óhajtanék egyes egyedül éjszakázni egy elhagyatott legelön! Bizonyára egész idö alatt az, tartotta benne a lelket, hogy a jó forró zuhanyra gondolt. Egy olyan szörnyü nap után teljesen érthetö, hogy kikészült!
- Egyáltalán nem azt a benyomást keltette, amikor telefonon leteremtette Helent! - Jason felvette a teáskannát, és még égy csésze teát töltött magának. És akkor sem, amikor dührohamot kapott, mert megbotlott a hátsó lépcsön, és a verandán kötött ki.
- Gondolom, elfelejtetted figyelmeztetni, hogy hiányzik egy lépcsöfok, jegyezte meg Rusty szárazon.
- Valóban megfeledkeztem róla - dörmögte Jason. - Olyan kutya fáradt voltam, hogy magam is beleléptem abba az átkozott lyukba. - Elmosolyodott. De nem tagadom, meglehetösen élveztem, hogy a hölgynek egy idöre elállt a szava. Mindenesetre remélem, hogy ez a Gina Petrocelli legalább feleannyira fürgén bánik a számítógéppel, mint a nyelvével. Akkor addigra talán be is fejezi a munkát, mire visszajövünk az elsö selejtezésröl.
- Én azonban örülök, hogy egy ideig lesz még egy nö a közelben - mondta a várandós Leanne, és óvatosan leereszkedett az asztal végén álló székre. - Igaz is, hány éves lehet?
Különös, Jason csak most jött rá, hogy nem is igen nézte meg Ginát. Olyan fáradt volt, hogy a szemét is alig tudta nyitva tartani, és csak a városi nö bántó fölényességét észlelte. Csupán arra emlékezett, hogy középmagas, átlagos küllemü barna nö, akinek jól felvágták a nyelvét. És csinos kis orra van, csak ne hordaná olyan magasan!
- Jason!
A férfi felpillantott.
- Igen? - kérdezte szórakozottan.
- Hány éves? - ismételte meg Leanne.
- Hát... úgy harminc körül lehet, gondolom.
Leanne elégedetten bólintott.
- Nagyszerü! Akkor bizonyára lesz miröl beszélgetnünk.
- Azt kétlem - dörmögte Jason komoran.
Noha csak rövid ideig volt együtt Gina Petrocellivel, úgy vélte, aligha akadhat közös témája a csípös nyelvü, felfuvalkodott városi nönek meg a barátságos szorgalmas és kedves Leanne-nek. Leanne például mindig hajnalban kel, és nemcsak meleg reggelit tálal nekik, hanem ebédet is csomagol, ez a Petrocelli kisasszony ellenben nyomatékosan kijelentette, mielött eltünt volna a vendégszobában: általában korán kelek, többnyire már fél nyolc tájban fenn vagyok, de inkább ne készítsenek nekem reggelit. Valószínüleg tovább fogok aludni.
Jason úgy megrökönyödött, hogy Gina már elhagyta a helyiséget, mire megmagyarázhatta volna neki, hogy náluk fél nyolc úgyszólván a nappal dereka.
Nos, legközelebb nem mulasztja el a tudtára adni! Nem kétséges, hogy az igényes városi dámában és Leanne-ben annyi közös vonás sincs, mint egy kacsában meg egy lóban!
Ahogy Gina kinyitotta a szemét, rögtön tudta, hol van.
A puritán egyszerüséggel berendezett szoba, amelyet éjszaka a mennyezetröl lecsüngö csupasz izzó rideg fényénél úgy-ahogy szemügyre vett, az ablaküvegeken át bevilágító éles napfényben sem keltett barátságosabb benyomást. A vasággyal átellenes, három méter hosszú, kopár fal elött egy tükör nélküli szekrény és egy komód állt. Az ágy mellett a hatvanas évek stílusát idézö kékeszöld mübör bevonatú szék pompázott úgy festett a sivár helyiségben, mint valami egzotikus madár.
Ám még a spártai környezetnél is nyomasztóbban nehezedett Ginára a tudat hogy az ajtón túl sem vár rá semmi jobb. Már a puszta gondolatra, hogy újból találkoznia kell Jason Dunforddal, teljesen átérezte, miért tartják némelyek kivételes kegynek, ha álmában hal meg valaki...
Felsóhajtott. Ez a helyzet kísértetiesen emlékeztette életének egy korábbi szakaszára, amelyet mindenképpen el akart felejteni. Miután néhány pillanatig még mozdulatlanul feküdt, és sajnálta magát, úgy döntött, ha jobbra akarja fordítani sorsát, cselekednie kell. Dunford megígérte, hogy reggel lesz meleg víz. Minél hamarább felkel, lezuhanyozik és felöltözik, annál hamarább hozzáfoghat a munkához. S ha elkészült, már mehet is vissza Sydneybe!
Ezt azonban könnyebb volt kimondani, mint megvalósítani, ahogyan Gina egy órával késöbb kénytelen-kelletlen be is vallotta magának, miután az egész házat hiába kutatta át számítógép után. Söt mi több, semmi olyasmit nem látott, aminek a kora a külleméböl ítélve, ne számlált volna legkevesebb három évtizedet. Úristen, hát hová hozta a balsorsa?!
A verandán állt, és a vakító napfényben hunyorogva próbálta szemügyre venni a gazdaság többi épületét, minthogy éjszaka alig látott belölük valamit.
Három nagy, pajtaszerü alumíniumépítmény sorakozott egymás mellett feltehetöen mühelyül, raktárul vagy irodául szolgáltak. Ám érdeklödését csakhamar, egy néhány száz méterrel odébb álló, meglepöen modern, nyerstéglából emelt ház kötötte le.
Egyszerü, szinte puritán stílusban épült, és bár körülötte, a poros, kopár földön csak satnya fücsomók tengödtek, mégis otthonosnak tünt, és sokkal jobban megfelelt annak a képnek, amely a képzeletében élt a magányos, mégis barátságos udvarházakról. Ott bizonyára akad igazi zuhany is, amiböl három cseppnél több víz jön egyszerre...
Merön maga elé nézve, óvatosan rakosgatva lábát az egyenetlen talajon Gina a ház felé indult. Az éles fény elvakította, és arra gondolt, hogy magával kellett volna hoznia a napszemüvegét, meg hogy nem a helyhez és az alkalomhoz illö ruhákat csomagolt be. Hét és fél centis cipösarok meg krémszínü selyem csak szönyegpadlós, légkondicionált irodákba való, nem ilyen istenverte porfészekbe. Belelépett egy alattomosan meghúzódó kis lyukba, és dühös szitkozódásban tört ki.
- A hallottakból ítélve a szókincse mit sem fejlödött az éjszaka folyamán.
Bizonyára tizennégy órai alvásnál többre van szüksége.
Az elözö napi lidércnyomást idézö férfihang éppen abban a pillanatban csendült fel, amikor a lány visszanyerte az egyensúlyát. Gina méltóságteljesen fölegyenesedett, és szembetalálta magát Jason Dunforddal. A férfi kék szemében vidám, csúfondáros szikrák villogtak.
- Már két órája fenn vagyok, Mr. Dunford. És eddig úgyszólván nem csináltam mást, mint hogy az egész házat tüvé tettem a számítógép után, de sehol sem találtam.
- Próbálja meg egyszer a dolgok jó oldalát nézni! - ajánlotta Dunford. - A zuhanyozót végül is megtalálta, nem? Ha jól emlékszem, tegnap este az volt magának a legfontosabb! - Tünödö mosollyal függesztette tekintetét a lányra. Tegnap mindkettönknek alaposan kijutott, és nem voltunk abban a helyzetben, hogy részletkérdésekkel foglalkozzunk.
Gina csak most nézte meg jobban Dunfordot, és kénytelen volt elismerni, hogy magas, arányos testalkatú, izmos és fölöttébb jóképü férfi. Vonakodva ugyan, de azt is beismerte magában, hogy ha öltönyben látja egy partin vagy üzleti megbeszélésen, feltétlenül odasandít a férfi gyürüsujjára, van-e rajta karikagyürü. Persze egy efféle cowboy esetében teljesen fölösleges a tájékozódás...
- Egyébként - folytatta Dunford bosszantóan higgadtan -, ha kellöképpen megerölteti az agytekervényeit, bizonyára rájön, hol található a számítógép.
Ezzel sarkon fordult, hogy elmenjen, egy pillanat múlva azonban visszafordult.
- Ne értsen félre, de nem a körülményeknek megfelelöen öltözött. Ha továbbra is kalap nélkül futkos idekinn, felforr az agya!
- Kalap?!
- Igen, kalap! - Jason szárazon, oktató hangnemben folytatta: - Napvédö krémet használni itt merö idöpazarlás, azt az ember úgyis azonmód kiizzadja.
A konyhaajtó mögött felakasztva talál fejfedöket, az egyik közülük bizonyára jó lesz magának. - Hanyag kézmozdulattal hozzáfüzte: - Odaát leszek az idomítókarámban, ha netán szüksége lenne rám. Sok szerencsét a számítógép-kereséshez!
Lehet, hogy a fickónak pompás teste van, észbeli képességek tekintetében azonban hagy némi kívánnivalót!
- Mr. Dunford! - kiáltott utána Gina.
- Szólítson csak Jasonnek! - vetette oda a férfi a válla fölött.
- Rendben: Jason! - Gina magas sarkú cipöjében vészesen imbolyogva Dunford után sietett. - Nem volna egyszerübb, ha megmondaná, hol találom?
Dunford olyan hirtelen állt meg, hogy a lány hajszál híján nekiment.
- Mit hol talál? - kérdezte nyugodtan.
Úristen, ne hagyj el! - fohászkodott Gina.
- A számítógépet, természetesen!
Dunford megvonta a vállát.
- Hát az, bizonyára ott lesz valamelyik böröndjében, amelyet tegnap bevittem.
- Az ég szerelmére, nem a laptopomról beszélek - szakította félbe ingerülten a lány. - Az persze hogy a böröndömben van! De hol van a maga számítógépe?
Az, amit programoznom kell!
Ezúttal kivételesen Dunfordon volt a sor, hogy értetlen képet vágjon.
- Hát nem hozta magával?
- Magammal...? - Ginának most már kezdett derengeni valami. - Szóval nincs is számítógépe?
- Természetesen nincs! Helen beszélte tele a fejemet, hogy így meg úgy egy modern gazdaság manapság már nem lehet meg számítógép nélkül! Azt hittem, ezért küldte magát ide!
- No igen! - Gina önkéntelenül felemelte a hangját. - Azért jöttem, hogy egy különleges, a maga igényeinek megfelelö programot készítsek. Következésképpen feltételeztem, hogy már van hardverje. Vagyis számítógépe - tette hozzá sietve, amikor a férfinak ráncba szaladt a homloka. - Én programozó vagyok, a gépnek magának már itt kellene lennie, hogy elkezdhessem a munkát.
Dunford az égre emelte a szemét, és egy káromkodást morzsolt el a foga között.
- Ezzel azt akarja mondani - most olyan lassan és türelmesen beszélt, akárha egy nehéz felfogású gyermeknek magyarázna -, hogy nem ért annyira a számítógépekhez, hogy bemenjen Mount Isába, vásároljon egyet, és felszerelje nekem?
- Ostobaság! Természetesen el tudom intézni! Felhívom Helent, és megkérem, küldje el a legújabb Pentiumot. Beletelik néhány napba, míg ideér, de akkor legalább tudom, hogy pontosan azt kapom, amire szükségem van - Ahogy óhajtja! Nekem ugyan sejtelmem sincs, mi az a Pentium, de el kell hinnem Helennek, hogy maga ért a számítógépekhez.
Gina gúnyosan elmosolyodott.
- Hadd, mondjak valamit, Jason. Az utóbbi napokban rájöttem, hogy nem mindig jó, ha az ember a maga testvérére hagyatkozik. Legalábbis ami az utazások megszervezését illeti... Egy dolog felöl azonban biztosíthatom: amit csinálok, azt nagyon jól csinálom.
- Ez mindenre vonatkozik, amit csinál... vagy csak a munkájára?
A férfi fürkészö tekintete és a pimasz hangnem bosszantotta Ginát, de uralkodott magán.
- Mindenre. És még valami: ha azt hiszi, hogy az ágyamban fog kikötni elöre megmondhatom, csak az idejét pazarolja! Nem a zsánerem!
- Értem - mondta Dunford gunyoros mosollyal. - Bövebben kifejtve: a maga ideálja civilizált városlakó, és nem a faragatlan farmer.
- Pontosan. - Gina maga sem tudta, miért válaszolt ilyen nyersen. - Elönyben részesítem a müvelt, értelmiségi férfiakat.
Dunford olyan kihívóan vigyorgott, hogy a lány legszívesebben felpofozta volna.
- Ne aggódjék, ha kiszemelek magamnak egy nöt, nem hagyom kétségben a felöl, mi a szándékom! Egyébként maga sem a zsánerem. - Megcsóválta a fejét, és újfent szemügyre vette Ginát. - Nézze csak meg magát! Az öltözéke egyenesen nevetséges! - Azzal sarkon fordult, és egyszerüen faképnél hagyta a lányt.
2. FEJEZET
- Hé, Jason! Hány ujjamat tartom föl?
- Ugratni akarsz?
- Dehogy! Egyszerü látáspróba - magyarázta Rusty komolyan. - Azt mondtad, hogy átlagos a kicsike.
- Akkor bizonyára erösen túloztam - felelte Jason szárazon.
- Különös, hogy így látod! Öregem, ez egy bomba nö!
Jason megvonta a vállát, és visszafordult a lóhoz.
- Hát jó, nem vitatom, hogy Miss Petrocelli szép, de az Úristen nagyobb szívességet tett volna a férfinépségnek, ha szükmarkúbban bánik vele alak és öntudat tekintetében, és valamivel többet juttat neki alázatból. - Jason a vállára kapta a nyerget, és a szerszámoskamra felé indult. - Ez a városi baba annyira el van telve magától, hogy férfira nincs is szüksége.
- Szóval dobott a nö? - nyerített fel kajánul Rusty.
- Dobott? Hahaha! Még alkalmat sem adott, hogy megpróbálkozzam, rögvest össztüzet zúdított rám!
Jason jobbnak látta, ha nem árulja el, hogy a barátja nem is jár olyan messze az igazságtól. Amikor Rusty harsány kacagással nyugtázta a választ, hozzátette: - Hát persze, ha tudod, hogy néz ki, akkor bizonyára benn voltál a házban! Színpadias mozdulattal a homlokára szorította a kezét. - Lássuk csak, hogyan is történhetett? Leanne átküldött, hogy hívd meg Ginát vacsorára!
- Eltaláltad. Tehát ami a nöket illeti, még nem veszítetted el teljesen a józan ítélöképességedet.
- Nos, tulajdonképpen arra számítottam, hogy Leanne már ebédre meginvitálja, de a déli idöpont alighanem túl korai némelyek számára - füzte hozzá megvetöen Jason. Rusty arca hirtelen elkomorodott.
- Mi az, Rus? Valami baj van?
- Valószínüleg semmi különös, de...
- Lee a mostani terhességét valahogy nehezebben viseli, mint az elözöket. Nagyot sóhajtott. - Talán ez a szörnyü höség az oka! Ez mindenkit kikészít.
Jason idestova tizenöt éve ismerte Rustyt, és rögtön tudta, hogy jobban aggódik, mint amennyire mutatja.
Barátságuk akkor kezdödött, amikor Rusty tizenhét éves korában elszegödött Dunford Downsra, Jason nagyapjának a farmjára. Jason akkor tizennégy esztendös volt, és menten példaképül választotta a karakán Rustyt. Barátságuk bámulatosan jó hatással volt a féktelen kamaszra. Amikor három évvel késöbb nagyapja áldásával felkerekedett, hogy munkába álljon valamelyik nagy északi állattenyésztö telepen, Rusty is vele tartott.
Néhány hónappal ezután megismerkedtek Leanne-nel, aki az elsö perctöl fogva vonzódott Rustyhoz. Most, immár tizenkét év és öt gyermek után házasságuk még mindig ugyanolyan boldog volt, mint az elsö napon.
- Mikorra is várjátok a babát? - kérdezte Jason.
- Szeptember elejére. Addig még több mint három hónap van... Ha, minden terv szerint megy, addigra már túl leszünk a selejtezésen.
- Ez igaz. De megmondanád, mikor ment itt valami utoljára terv szerint?
- Hát annak már jó ideje... - ismerte el Rusty.
Jason felsóhajtott. Érezte, hogy barátjának támogatásra van szüksége.
- Mondok valamit, Rus, egy-két nap múlva megérkezik Snake, akkor vele kettesben tudom tartani a frontot. Miért nem mégy el egy hét szabadságra, és viszed el Lee-t meg a gyerekeket délre? Itt...
Nem folytatta, mert Rusty megrázta a fejét.
- Mindketten tudjuk, hogy erröl szó sem lehet! Lee semmiképpen sem menne el Malagaráról az elsö selejtezés elött! Életünkben elöször fektettünk pénzt valamibe, és ragaszkodik hozzá, hogy itt legyen.
Jason mosolygott. Amikor elözö évben megvásárolta Maiagarát, tízszázalékos részesedést ajánlott fel Harringtonéknak, és a házaspár örömmel fogadta az ajánlatot.
- Leanne egészsége fontosabb, mint a selejtezés!
- De nem Leanne-nek! A feleségem félig ír, félig öszvér! De a fenébe is Jason, talán fölöslegesen aggódom! Végül is nem mondta, hogy rosszul érzi magát!
- Hát jó - mondta mosolyogva Jason. - Ne siessük el a dolgot! De azt meg kell ígérned, hogy azonnal szólsz, ha úgy érzed, hogy... - ...túl sok neki itt a munka - fejezte be Rusty a mondatot. - Ígérem, szólni fogok!
A két barát néhány percig beszélgetett a selejtezéshez szerzödtetett munkásokról, aztán Rusty menni készült, de útközben egy pillanatra még visszafordult.
- Majd elfelejtettem! Amikor a vendéghölgy megkérdezte, hogyan öltözünk vacsorához, azt mondtam neki, hogy ma este csak úgy, fesztelenül. - Vigyorogva hozzáfüzte: - Gondoltam, jó ha tudod, ha netán szmokingban óhajtanál megjelenni...
- Hordd el magad, lókötö!
Negyedórával késöbb Jason bement a konyhába, ahol telefonálás közben találta Ginát. Ugyan mit szólna hozzá, ha - csak úgy fesztelenül -, a fenekére legyintenék? - gondolta kajánul.
Gina bokáig érö, krémszínü, magasan zárt, hosszú ujjú ruhát viselt, s hozzá olyan magas sarkú kiscsizmát, amit józan ésszel megáldott nöszemély, akkor sem húzna a lábára, ha fizetnének érte. Fülében aranykarika himbálódzott, s ahogy letette a telefonkagylót, megcsörrent csuklóján a súlyos arany karperec.
Egyetlen dolog volt rajta, amit fesztelen viseletnek lehetett nevezni: vállig érö, kibontott haja.
Amikor Jason a hütöszekrény felé tartva elment elötte, a lány önkéntelenül hátrahúzódott. Vajon ennyire ellenállhatatlannak tartja magát, vagy engem tart nehéz felfogásúnak? - gúnyolódott magában a férfi.
- Megegyeztem Helennel, hogy küld egy számítógépet - közölte Gina.
- Mondhatta volna, hogy vele beszél, mielött letette. Én is szerettem volna pár szót váltani a húgommal.
- Most nem Helennel, hanem a húgommal beszéltem. Megkértem, hogy... Gina helyesebbnek vélte, ha nem árulja el Dunfordnak, arra kérte a testvérét feltétlenül küldjön utána más ruhákat. - ... küldje utánam a postámat.
- Kér sört? - kérdezte Jason kurtán, miután már becsapta a hütöszekrény ajtaját.
- Köszönöm, nem - válaszolta Gina tartózkodóan. - Nem iszom sört.
- Gondoltam. - Dunford hanyagul a vénséges konyhaszekrénynek támaszkodott. - Sajnos, a pezsgönk éppen kifogyott. De ott, abban a szekrényben még kell lennie egy palack whiskynek! - Intett a kezével. - Szolgálja ki magát!
Gina észrevette, hogy a férfi nyaka verítéktöl fénylik, inge bepiszkolódott helyenként átizzadt, és átható munka-, bör- és férfiszag árad belöle. Csak amikor Dunford az ajkához emelte a sörösdobozt, és nagyot kortyolt belöle, jutott Gina eszébe, hogy voltaképpen utálja az ilyen férfiakat.
- Köszönöm, de nem kívánok semmit inni - mondta. Kifelé menet egy pillanatra visszafordult. - Ó igen, vacsorára nem leszek itt. Tehát számomra nem kell semmit készítenie.
Dunfordnak torkára szaladt az ital, cikákolni kezdett, és krákogva elöregörnyedt.
- Én... - fulladt köhögésbe a hangja -, hölgyem - nyögte ki végül -, ha azt képzelte, hogy én fogok fözni magára, akkor készüljön fel az éhhalálra. Ha nem tudná, nem üdülöfaluban van, ez itt állattenyésztö gazdaság, és maga dolgozni jött ide.
Gina válaszolni akart, de nem jutott szóhoz.
- A jövö héttöl fogva nap, mint nap kinn leszek a karámoknál, és eszem ágában sincs szakácsot felvenni, aki kiszolgálja, amíg oda vagyok - folytatta Dunford. - És minthogy ezen a környéken nincs pizzakihordó futárszolgálat, azt javaslom, próbálja meg elsajátítani a konzervnyitó használatát. Elég világosan fejeztem ki magam?
- Ha azt akarja értésemre adni, hogy maga a legelviselhetetlenebb férfi, akit a Jóisten valaha is teremtett, akkor huszonnégy órát késett vele! Magamtól is rég rájöttem! És szíves tájékoztatására közlöm, hogy el tudom látni magamat.
Egy húszszemélyes vacsora elkészítése sem okoz gondot!
Gina elégtétellel állapította meg, hogy egy pillanatra meglepetés suhant át a férfi arcán, ám azonmód el is tünt.
- Ezt örömmel hallom. Ugyanis nem szerettem volna, ha kihasználja Leanne jószívüségét, már amúgy is elég nagy teher nehezedik rá.
- Mit mond? - meredt rá a lány.
Dunford halk káromkodást dörmögve lekapta fejéröl a kalapot, és türelmetlenül beletúrt a hajába. Gina nem figyelt oda a szavaira, mert most elöször látta Jasont viseltes cowboykalapja nélkül. Csodálkozva állapította meg, hogy sötét a haja, és rendesen van vágva. Más környezetben és más tulajdonságokkal kétségtelenül roppant vonzónak találta volna ezt a sötétkék szemü férfit...
- Tudom - közölte Dunford zavartalanul -, hogy Leanne átküldte Rustyt és meghívta magát ma este vacsorára, és ahogy én ismerem, minden este meg fogja hívni. Ez a többletmunka azonban már végképp nem hiányzik neki!
Úgy mondja, mintha isten tudja, milyen feneketlen bendöm volna! - háborgott magában Gina.
- Vagyis azt akarja, hogy utasítsam vissza a meghívást, igaz?
- Nos, a ma estit természetesen nem - jelentette ki a férfi. - Leanne már annyira örül magának! De ha azt javasolná, hogy ne mindig náluk étkezzék...
- Hárítsam el, mert idönek elötte sírba vinné, ha egy magamfajta, óriási étvággyal megáldott vendéget kellene ellátnia.
Dunford nem jött ki a sodrából.
- Sejtelmem sincs, mekkora az étvágya - mondta vigyorogva.
- És nem is fogja megtudni soha! - vetette oda a lány élesen.
- Én pedig azt hiszem, hogy már ma este megtudom! - Jason mutatóujja hegyén forgatta a kalapját. - Ugyanis együtt ülünk majd az asztalnál! - Minthogy a lány nem válaszolt, kiegyenesedett, és a sörösdobozt könnyedén összenyomta a markában. - Most gyorsan lezuhanyozom, aztán együtt átmehetünk Rustyékhoz.
- Egyedül is odatalálok.
- Elhiszem. De mégis szeretném, ha megvárna.
- Miért? Fél a sötétben?
- Csak az óvatlan városlakóktól, akik nem nézik, hová lépnek, aztán megmarja öket valami mérges kígyó - mondta Dunford. - A kígyók ugyanis naplemente után a legmozgékonyabbak, és az itt élök nem túl barátságosak.
Gina szilárdan állta a férfi tekintetét.
- Ezt már észrevettem.
Dunford nem vette fel a kesztyüt, hanem a lány lábára pillantva folytatta: - Úgy látom, ez a lábbeli elég erös ahhoz, hogy kibírjon egy kígyómarást.
Ha figyelmesen közlekedik, nem lesz semmi baja. Egyébként mindig tartunk itthon ellenmérget. Remélhetöleg nem allergiás a szérumra.
Fölényes mosolya felbosszantotta a lányt.
- Nem tudok róla - felelte kurtán.
- Nos, akkor valóban semmi oka rá, hogy megvárjon, amíg zuhanyozom.
- De ha... ha meggondolom, mennyit fizettem ezért a cipöért, akkor inkább mégis megvárom - mondta Gina mézédes mosollyal. - Ha netán vannak itt más kígyók is, és meglátnak magával, tudni fogják, hogy nem viseltetem elöítélettel a hüllök iránt.
Jason még akkor is nevetett, amikor Gina elhagyta a konyhát. A lány kénytelen volt bevallani magának, hogy élvezte a Dunforddal vívott szópárbajt, tetszett neki és kihívásként hatott rá a férfi száraz humora.
Minthogy nem tudta, mivel üsse agyon az idöt, amíg a férfi elkészül, felvett egyet az asztalon heverö szakfolyóiratok közül. Arra gondolt, hátha talál benne valamilyen utalást arra, milyen programot is készítsen. Nagyjából a felénél járt egy marhahúskivitelröl szóló roppant unalmas cikknek, amikor a háta mögött a fapadló recsegése elárulta, hogy Dunford már visszatért.
- Hideg vízzel zuhanyoztam - jelentette ki a férfi nyomatékkal.
- Aha - felelte Gina hüvösen, és összerezzent, amikor Dunford kikapta a kezéböl a folyóiratot. - És miért kell ezt tudnom?
- Hányszor zuhanyozott ma? - Dunford frissen borotvált arca fenyegetö közelségbe került a lányéhoz.
- Ahhoz magának semmi köze! - fortyant fel Gina.
- Nagyon is van közöm, ha maga olyan önzö, hogy az egész meleg vizet elpazarolja! - förmedt rá a férfi.
Gina felpattant.
- Önzésröl és pazarlásról szó sincs! Akkor zuhanyozom, amikor akarok...
És ezen túl is akkor fogok!
- De nem itt! A meleg víztárolónak majdnem hat órára van szüksége, hogy felfütsön, és egyszerre csak egy zuhanyozáshoz elegendö meleg vizet ad.
- Én mindig csak egyszer zuhanyozom meleg vízzel! Nem tehetek róla, hogy ez az átkozott bojler nem ad több meleg vizet! Végül is a maga bojlerje!
- Éppen ezért én is szeretnék részesülni a meleg vízböl! - Dunford közelebb lépett a lányhoz, úgyhogy az, kénytelen volt a heveröig hátrálni. - Tizenkét-tizennyolc órát robotolok naponta, és elhiheti, hogy ez a nehéz fizikai munka rengeteg piszokkal és izzadsággal jár!
Ginának eszébe jutott, hogyan nézett ki, és milyen szaga volt a férfinak amikor az elöbb bejött a házba.
- És a nehéz munkanap után két dologra vágyom - folytatta Jason, s kék szeme fenyegetöen megvillant. - Jó hideg sörre és meleg zuhanyra. És a jövöben elvárom, kedves Petrocelli kisasszony, hogy amikor hazajövök, meleg vízzel teli bojler várjon! Ami azt jelenti, hogy hat órával a hazaérkezésem elött, vagy hat órával utána zuhanyozhat meleg vízzel.
- De nekem is kell zuhanyoznom valamikor...
- Zuhanyozzon reggel!
- És ha késöbb még egyszer szeretnék?
- Akkor választania kell két rossz között - jelentette ki Jason kajánul vigyorogva. - Vagy hidegvízzel zuhanyozik, vagy meleg vízzel - velem...
- Akkor már inkább az itatóvályúban fürdöm, mint magával, Jason Dunford!
Jason pattintott az ujjával.
- Igaza van, kedves kisasszony, ez a harmadik lehetöség!
3. FEJEZET
Harringtonék háza meglepte Ginát nem erre számított. Modern fenyöfa bútorokkal rendezték be, és mindenütt tompa pasztellszínek uralkodtak. Az élénkséget és a színfoltokat az öt féktelenül lármázó gyerek képviselte benne: nevezetesen Kylee, Kaylee, Karlee, Kellee és Billy. A legidösebb tizenkét éves volt, a legfiatalabb tizenhárom hónapos. Rakoncátlanságuk még egy szent türelmét is próbára tette volna.
- Egyébként mind együtt eszünk - magyarázta a szöke Leanne Ginának amikor, a négy felnött helyet foglalt az asztalnál. - A csemetéink azonban olykor meglehetösen vadóc módjára viselkednek az elsö találkozásnál, ezért úgy gondoltam, hogy ma elöbb adok nekik vacsorát.
Gina megértöen rámosolygott a törékeny asszonykára, akit láthatóan megviselt a terhessége.
- Nem kellett volna miattam külön fáradoznia! Egyáltalán nem zavart volna, ha együtt eszünk a gyerekekkel!
Karrierjüket tudatosan építö barátnöivel ellentétben Gina szerette a gyerekeket. Söt mi több: nem is egyszer eljátszott a gondolattal, hogy valamikor majd ö is szülni fog. A Harrington csemeték társaságában eltöltött röpke óra után azonban az a meggyözödés alakult ki benne, hogy egy ekkora családdal nem tudna megbirkózni.
- Gondolom, öt gyerek gondozása jócskán igénybe veszi az erejét - jegyezte meg Leanne-nek -, még akkor is, ha nem várandós.
- No igen, sokkal könnyebb, ha megint elkezdödik a tanítás, és a három legidösebb napközben nincs itthon, de... - Leanne megvonta a vállát, és derüsen elmosolyodott -, ha már Rusty mindenképpen nagy családot akart...
Gina lopva a balján ülö vidám, vörös hajú férfira pillantott, aki láthatóan boldog volt, hogy teljesült a vágya. Ám a Leanne szép zöld szeme alatt meghúzódó sötét árnyék arról árulkodott, hogy a szülökre háruló terhek oroszlánrészét ö viseli, mint ahogyan feltehetöen a nök többsége...
- Leanne és én is egyedüli gyerekek voltunk - magyarázta Rusty -, és ezért nem akartunk egykét nevelni. - Az egykéket csak sajnálni lehet! - vetette közbe Jason a mély meggyözödés hangján.
- Honnan ilyen jól tájékozott? - kérdezte Gina. - Hiszen, ha jól tudom Helenen kívül még három, vagy négy fivére van!
- Három mostohafivérem és egy mostohahúgom - pontosított Jason.
- Valóban? Ezt nem tudtam. Helent az asszonynevén ismertem meg, és feltételeztem, hogy a leányneve Dunford. Ez persze sok mindent megmagyaráz, füzte hozzá könnyedén, és ismét a tányérjára összpontosította figyelmét.
- Mit? - csapott le rögtön Jason, pontosan úgy, ahogyan Gina várta.
- Mit? - Gina értetlenséget tettetve meredt rá. - Vagy úgy... Ó, hát csak azon csodálkoztam, miképpen lehetséges, hogy magának olyan elragadó testvére van, mint Helen!
Jason gúnyosan mosolygott.
- Ha jól emlékszem, tegnap este nem éppen ezt a kifejezést alkalmazta rá...
- Lehetséges - ismerte be Gina. - De akkor még a Harrington családot sem ismertem, így hát semmi sem emlékeztetett arra, hogy ez a kifejezés is része a szókincsemnek.
A vendéglátó házaspár harsány kacagásban tört ki, Jason tekintete pedig a lány szájára tapadt.
- Bevallom, olykor szinte már élvezem a maga csípös kis nyelvét - mondta halkan.
Gina szíve egyszeriben nyugtalanul kezdett kalimpálni, és beletelt néhány pillanatba, míg felfogta, hogy mindnyájan várakozásteljesen néznek rá.
- Bocsánat, mit mondott? - kérdezte zavartan.
- Rusty azt kérdezte, vannak-e testvérei - ismételte Leanne.
- Három húgom van - válaszolta sietve Gina. - Én vagyok a legidösebb.
- Látszik, hogy nincs fiútestvére - jegyezte meg Jason.
Gina azonban nem vette fel a kesztyüt, és szerencsére hamarosan más beszédtéma került elötérbe: Rusty mulatságos történeteket mesélt marhahajcsár múltjából, és Gina feszült érdeklödéssel hallgatta.
Azonban a legkellemesebb este is véget ér egyszer, és Gina kénytelen volt bevallani magának, hogy élvezte a fesztelen, kedélyes együttlétet. Harringtonék szeretetre méltó, barátságos emberek voltak, de a lány figyelmét nem kerülte el, hogy míg Leanne idöröl idöre felkel az asztaltól, hogy újabb fogást tálaljon fel, vagy a gyerekek után nézzen, a férje a legnagyobb lelki nyugalommal ülve marad. Gina többször is felajánlotta a segítségét, de Leanne mindig udvariasan elhárította, így hát nem eröltethette, ám a legszívesebben alaposan megrázta volna az elégedetten terpeszkedö családapát: hé, kedves barátom, az még nem fordult meg a fejedben, hogy az apának is vannak kötelességei?
Miután Leanne újratöltötte férje teáscsészéjét, söt még cukrot is tett bele gyorsan felhörpintette a maga teáját, ami persze teljesen kihült az alatt, amíg a kicsiknek sorra esti puszit adott, majd hozzáfogott, hogy leszedje az asztalt.
Minthogy Rusty semmiféle tanújelét nem adta, hogy részt óhajtana venni ebben Gina felállt és összeszedte a maga meg Jason tányérját és evöeszközét, mire Jason olyan zord pillantást vetett rá, mintha legalábbis a tárcájától akarta volna megfosztani.
- Ugyan, Gina, üljön csak le, magam is boldogulok! - kérte Leanne.
- De én szeretnék segíteni! - erösködött Gina. - Egész este maga szolgált ki bennünket!
- Holnap este már törzsvendég lesz itt, akkor segíthet - mondta Leanne. De ma este még meghívott!
Gina azonban a fejét rázta.
- Nagyon köszönöm, igazán kedves magától, de nem szeretném holnap este is fárasztani. Nélkülem is böven van dolga.
- Ez igaz, de eggyel több kosztos már igazán nem számít - mosolygott a fiatalasszony. - Méghozzá olyan madárétkü, mint maga! Nem is tudom, miért irigyeljem jobban: a karcsú alakjáért, vagy azért, hogy ha áll, látja a lábujjait...
- Nem tudom, meddig fogom még látni a lábujjaimat, ha rendszeresen itt étkezem - próbálta a lány tréfára fogni a dolgot.
- Gina mostantól fogva nálam eszik - jelentette ki Jason.
Rusty meglepetten kapta fel a fejét.
- Micsoda?
- Igazán nagyon élveztem a mai estét, Rusty - mondta Gina -, de nem szeretnék még több fáradságot okozni a feleségének! Majd Jasonnel vacsorázom!
- De hiszen ö is mindig nálunk eszik...
Gina azt hitte, hogy nem jól hall.
- Hogy érti azt, hogy mindig maguknál eszik?
- Úgy, ahogy mondtam - válaszolta Leanne. - Jason mindig nálunk vacsorázik, így van, Jason?
Ez nem lehet igaz! Gina hitetlenkedve meredt a férfira, aki figyelmeztette, hogy nem szabad visszaélnie Leanne jóságával.
- Akkor hát nem kell veszödnie azzal, hogy felfedezze, miképpen is müködik egy konzervnyitó!
- Micsoda? - kérdezte értetlenül Rusty.
- Nos hát úgy gondoltam, hogy amíg Gina itt lesz, egyszerübb volna, ha mindketten nálam étkeznénk - elözte meg a lány válaszát Jason. - Akkor közben mindjárt meg is vitathatnánk, hogyan kell átállítani a gazdaság ügyvitelét számítógépre.
- Ez azt jelenti, hogy reggelizni sem jössz át?
Szóval még itt is reggelizett!
Gina megsemmisítö pillantást vetett rá, ám Jason nem zavartatta magát.
- Sajnos, nem.
- Rendben van, belátom, hogy így célszerübb - mondta Leanne, az arckifejezése azonban meghazudtolta a szavait. - Akkor hát délben is maga fog fözni Jasonnek, Gina, vagy továbbra is én fözzek rá?
Gina úgy megdöbbent, hogy egy hang sem jött ki a torkán.
- Micsoda képmutató maga, Jason Dunford! - mondta Gina felháborodva, miután elhagyták Harringtonék házát. - Szememre veti, hogy ki akarom használni szegény asszonyt, maga pedig úgyszólván rabszolgaként bánik vele!
Dunford megragadta a lány karját, és megállásra kényszerítette. Az erös holdfényben még keményebben rajzolódtak ki arcvonásai.
- Határtalan csodálatot és tiszteletet érzek Leanne iránt - mondta érdes hangon. - Nincs nála jóságosabb, áldozatkészebb, megértöbb és megbízhatóbb teremtés. - Jéghidegen villant a szeme, és indulatosan folytatta: - Ö meg Rusty az én legrégebbi és legjobb barátaim, és eszembe se jutna kihasználni öket.
Elég világosan fejeztem ki magam?
Gina meglepetten észlelte, hogy szavai mélyen érintették a férfit, eddig úgy tartotta, hogy olyan közönyös és érzéketlen, akár egy nílusi víziló.
- A kelleténél világosabban.
- Helyes.
Nyugat felöl hüvös szél kerekedett, Jason azonban nem érezte a hideget.
Hirtelen ellenállhatatlan vágy fogta el, hogy magához ölelje a lányt, holott Gina Petrocelli pontosan az ellentéte volt mindannak, amit vonzónak talált a nökben és annyiban sem hasonlított az eszményi nöröl alkotott elképzeléséhez, mint egy öreg igavonó gebe egy tüzes versenyparipához. És mégis mindennél jobban vágyott arra, hogy megcsókolja öt...
- Engedjen el! - mondta Gina nyugodtan, pedig a szíve vadul vert. Megkönnyebbülten lélegzett fel, amikor a férfi azonnal elengedte a karját, és kissé hátrább lépett.
- Csak hogy tudja - mondta, és már ment is tovább -, egyébként is szándékomban állt közölni Leanne-nel, hogy a jövöben otthon étkezem.
Gina lépést tartott vele, és lehajtotta a fejét, mert a lába elé kellett néznie. Mondja csak... ez azelött vagy azután volt, hogy bevallottam, tudok fözni?
- Azelött...
Gina felnézett, és látta, hogy a férfi mosolyog. Tehát elfogadta a békejobbot!
- Rendben - felelte ugyancsak mosolyogva.
- Ugye, nem számított rá, hogy hajlandó leszek fegyverszünetet kötni?
- Nem gondolkodtam rajta... De persze, így is jó - füzte hozzá a lány sietve majd kissé zavartan, folytatta: - Vagyis akarom mondani, jó, hogy nemcsak azért nem akarja továbbra is igénybe venni Leanne gondoskodását, mert tudok fözni.
- És ez miért jó?
- Mert nyilván nem várja el tölem, hogy átvegyem Leanne szerepét, és naponta háromszor tálaljak magának.
- Nem... de mit szólna kettöhöz?
- Jason!
- Hát jó - nevette el magát a férfi. - Mit szólna akkor egy étkezéshez meg egy könnyü vacsorához?
- Szó sem lehet róla! Programot készíteni jöttem ide, nem pedig házvezetönönek!
- Tudom, miért jött ide. De képes volna elnézni, hogy éhen haljak?
Keserves arcot vágott, mint akit mélyen lesújt a rá váró siralmas jövö, ám Gina nem hagyta magát félrevezetni: Jason Dunford született túlélömüvész!
- Nem fog éhen halni - jegyezte meg szárazon. - Csak a jó emberek halnak meg fiatalon.
- Szép kis fegyverszünet! - dörmögte a férfi.
- Hát jó.
Dunford megállt és visszafordult.
- Mit mondott?
- Megmutatom magának, hogyan kell szendvicset készíteni. Így amikor elmegyek, már nemcsak a számítógéphez fog érteni, hanem magát is el tudja látni.
- Micsoda nagylelküség!
- Ó, ha valaki sebezhetö, akkor én menten ellágyulok - mosolygott mézédesen a lány.
- Ez igaz?
- Nem.
- Nem is hittem el.
Mély hallgatásba merülve folytatták útjukat. Dunford jól kilépett, és Gina csak üggyel-bajjal tudott lépést tartani vele az egyenetlen talajon. Jasonnek kétszer is el kellett kapnia, amikor megbotlott, de mihelyt a lány visszanyerte az egyensúlyát, mindjárt el is engedte.
Végül a férfi törte meg a csendet.
- Ha még nem vette volna észre, nekem pokoli sok dolgom van, és maga meg az egész komputervacakság miatt nem boríthatom fel az idöbeosztásomat.
- Nincs szándékomban akadályozni a munkáját. Arról azonban biztosíthatom: el sem tudja képzelni, hogy ez az egész komputervacakság, ahogy maga nevezi mennyire megkönnyíti majd a gazdaság irányítását és a könyvelést!
- Fölösleges gyözködnie, Helen már évek óta rágja a fülemet!
- Nos, úgy látszik, végre sikerült is meggyöznie magát, különben most nem volnék itt.
- Nem mondhatnám, hogy meggyözött - nevetett Jason -, egyszerüen lehengerelt. De maga kétségtelenül itt van, amit a számítógépröl nem állíthatunk.
- Egy-két napon belül biztosan megérkezik.
- És addig mivel óhajtja agyonütni az idöt?
- Tájékozódom az igényei felöl. Az üzleti igényeit értem - tette hozzá sietve Gina. - Elöször is átnézem a kézírásos anyagot, számlákat, bizonylatokat, könyvelést... Ó, hogy a fene...!
Dunfordnak megint sikerült elkapnia a lányt, mielött a poros útra zuhant volna, de ezúttal nem engedte el olyan gyorsan, mint az elözö alkalmakkor.
Izmos ujjainak érintése megbizsergette a lány börét. Amint sietve kiszabadította magát, látta, hogy a férfi arca hirtelen megmerevedik, s már megy is tovább.
Beletelt néhány percbe, míg Gina annyira összeszedte magát, hogy utánaeredhetett.
- Mint mondottam, szeretném alaposan átvizsgálni a könyvelését, a gazdaság eladási és tenyésztési programját...
Ó, a csudába, lehetetlen beérni, olyan iramban trappol, mint egy távgyalogló!
- . hogy kidolgozhassam a céljainak leginkább megfelelö programot. Aztán le kellene ülnünk, és meg kellene beszélnünk a jövöre vonatkozó terveit, hogy azokat is beépíthessem a programba.
Gina már szinte zihált, amikor végre sikerült utolérnie a férfit.
- Nem volna értelme ... olyan programot készíteni ... amely öt év múlva ...már nem felelne meg a követelményeknek - mondta, levegö után kapkodva.
- Biztosan nagyon idöigényes a dolog - vetette ellen Dunford -, én pedig már az elején megmondtam magának, hogy... - ... nincs idöm. Igen, igen! Kérem, nem tudna egy kicsit lassabban menni? Nem vagyok versenyló! - És sajnos igásló sem.
- Hogy?!
Dunford azonban magyarázat helyett csupán értetlenül rázogatta a fejét.
- Lapos sarkú cipöt nem is hozott magával?
- Nem hát. Nem illene a ruháimhoz. Tehát hol is tartottunk?
- Ott, hogy csak lopná az idömet, ha részletes...
- Én senkinek nem lopom az idejét! Rakjon ki minden anyagot, hogy átnézhessem, amíg nincs otthon. Ha valami felvilágosításra lesz szükségem majd megkérdezem, ha találkozunk. Jó lesz így?
- Tehát hajlandó alkalmazkodni az idöbeosztásomhoz?
- Igen.
- Amit meg kell beszélnie velem, arra a szabadidömben keríthetünk sort?
- Igen.
- Akkor is, ha velem kell étkeznie?
- Igen.
- Biztos?
- Igen. Kész vagyok az étkezés idöpontját tekintve is alkalmazkodni magához. És úgy fogom feltenni a kérdéseimet, hogy két falat között válaszolhasson rájuk. Rendben?
- De mintha nem repesne a boldogságtól... Vagy tévednék?
- Pedig leszámítva azt az esetet, amikor az orvos megígérte, hogy érzéstelenítéssel teszi helyre a kificamodott vállamat, még soha nem voltam ennyire magamon kívül a boldogságtól.
- Vigyázzon, ott egy lyuk! - figyelmeztette Jason. - Hogyan ficamodott ki a válla?
- Cigánykerekezés közben, amikor meghallottam, hogy foggyökérkezelésnek kell alávetnem magam.
- Ha mindig ilyen sziporkázó a humora, nem fogunk unatkozni étkezés közben - jegyezte meg a férfi. Kinyitotta Gina elött a konyhaajtót, s a lány belépett a sötét helyiségbe. - Nos, akkor holnap együtt reggelizünk?
- Igen - felelte Gina, és összerezzent, amikor a férfi átnyúlt elötte a villanykapcsolóhoz. - Hány órakor reggelizik?
Felgyulladt a lámpa, s Gina nem tudta, mitöl káprázik jobban a szeme, a hirtelen támadt világosságtól vagy a férfi kihívó s ugyanakkor elbüvölö mosolyától.
- Pontban ötkor. - Majd a lány elszörnyedt arcát látva, sietve elköszönt.
- Jó éjszakát, Gina!
4. FEJEZET
- Jó reggelt, Gina! Jól aludt?
- Nem. Itt kinn olyan csend van, hogy az ember egyszerüen nem tud elaludni. - Kinyitott egy szekrényt és belekukkantott, aztán megint becsapta az ajtót.
- Hiányzik a fékcsikorgás és a szirénázás?
- Igen! - A két másik szekrény ugyanolyan elbánásban részesült, mint az elsö. - Hol a csudában tartja a kávéfözöt?
- Nincs. A harmadik szekrényben jobboldalt talál neszkávét.
- Utálom a neszkávét.
- Ha inkább teát inna, föztem egy kannával.
Gina elhúzta a száját, és kinyitotta a harmadik szekrényt.
Nyilvánvaló volt, hogy most bújt ki az ágyból. Azt a fürdököpenyt hordta, amelyet a leszállópályán húzott magára a hideg ellen, ám most láthatóan semmit sem viselt alatta. Még álmosan és morcosan is olyan vonzó, söt csábító volt hogy Jason legszívesebben beletúrt volna az alvástól összekuszálódott, vállára omló hajába.
Amikor leroskadt a Jasonnel szemben levö székre, még azt is olyan érzékien hajlékony mozdulatokkal tette, hogy a férfi egy pillanatig szinte megbüvölten meredt rá, de aztán gyorsan a tányérján felhalmozott rántottára meg a pirított kenyerére összpontosította figyelmét.
- Úgy látom, nem rajong a korai felkelésért - jegyezte meg szárazon.
- Különösen, ha még nincs is reggel! - felelte csípösen Gina.
- Reggel van, amikor a nap felkel.
- Szerintem is. Csakhogy odakinn még teljesen sötét van!
- Már pirkad. Menjen csak ki a verandára, és nézzen kelet felé, akkor megláthatja a világ legszebb napkeltéjét!
- Alig tudok ülve maradni a széken, és nyitva tartani a szememet, hogy kiigyam a kávémat, ne jöjjön hát nekem olyan dolgokkal, amelyek meghaladják az erömet.
Miért is ne? - gondolta Jason, amikor a lány a müzlisdoboz után nyúlt, és kissé szétnyílt a fürdököpenye, egy röpke pillanatra felvillantva csábítóan hamvas barna börét. Hiszen te, ugyanezt teszed velem!
- Nem tudtam, mit szeret reggelire - mondta, látván, hogy a lány minden lelkesedés nélkül némi müzlit szór a tányérjára. - Ezt odalenn vettem a nagy boltban, ha netán rajong a müzliért. De a hütöszekrényben van még tojás szalonna, virsli és kisütni való marhaszelet is. Tehát válasszon, ami jólesik, és szolgálja ki magát!
- Köszönöm, ez megfelel.
Gina tejet öntött a müzlire és összekeverte, de az elsö falat után undorodva köpte vissza a tányérjára.
- Úúú! Pfü! Ez ehetetlen! - mondta, látva a férfi meghökkent arcát.
- A müzli?
- A tej!
- Lehetetlen! Tíz perccel ezelött hozta Rusty!
- Elhiheti, ha mondom: savanyú!
- A tehenünktöl idáig vezetö rövid úton nem savanyodhatott meg.
- Egyenesen a tehéntöl került ide? A tehéntöl hozzám?
- Igen.
- És azt hiszi, hogy én ezt megiszom? - szörnyedt el a lány. - Így, nyersen?!
- Nem nyers, friss - nevetett Jason. - Magának szokatlan, hogy ennyi tejszín van a tejen. Meglátja, hamarosan élvezni fogja!
- Szó sem lehet róla! A tejet pasztörizálják, homogenizálják, csírátlanítják, és mit tudom én, mi mindent csinálnak még vele, hogy ihatóvá tegyék! - Gina a müanyag kancsóra mutatott. - Hiszen ez nincs is lehütve!
- Mert friss - mosolygott Jason -, pontosan olyan, amilyennek Isten teremtette.
- Csodálatos! Akkor igya csak meg maga a Jóisten! - Gina felállt és a hütöhöz ment. - Ha nem bánja, én inkább a Louis Pasteur-féle dobozos tejnél maradnék!
- Az, nehéz lesz - mondotta Jason, mialatt a lány hütöszekrényben kutatott. Amint látja, nincs itthon dobozos tej. És mivel majdnem kétszáz kilométerre vagyunk a legközelebbi lakott helytöl, úgyszólván lehetetlen csak úgy elszaladni néhány dobozért.
Gina válasz helyett kezébe temette az arcát. Soha többé nem tekinti magától értetödönek az otthoni boltokat! Vajon mi jön még ezután?
A margarinos dobozt megpillantva kissé jobb kedve kerekedett. Legalább a vajat már nem maguk készítik Maiagarán! Nyugodtan kenhet magának egy margarinos pirítóst...
Miután elfogyasztott két szelet kenyeret és megivott több csésze kávét félig-meddig felébredt. Ami nem volt feltétlenül jó, mert minél éberebb lett annál inkább tudatosodott benne a vele átellenben ülö férfi jelenléte. Illetlenül egészséges és friss benyomást keltett a fickó, és éppen egy második adag rántottával rongálta az ereit.
- Mi az? - kérdezte a férfi, akinek nem kerülte el a figyelmét Gina vizsgálódó tekintete.
- Semmi... vagyis hát... összeállítottam a jegyzéket... Tudja, azokról az anyagokról, amelyeket át kell néznem.
Gina elöhúzott a fürdököpenye zsebéböl egy papírcédulát, és odatolta Jason elé.
- Meglehetösen hosszú - mondta a férfi, amikor végre felpillantott róla. Egy részüket a Downsról kell felhoznom, ahhoz azonban a következö két napban nem fogok hozzájutni.
- A Downsról? Ez valamiféle telepes zsargon?
- Nem - válaszolta Jason mosolyogva. - Dunford Downs a nagyapám birtoka. - Összehajtogatta a papírlapot, és a zubbonya zsebébe dugta. - A többi iromány, amit még látni óhajt, az irodám szekrényében található.
- Azt a helyiséget gondolja, amelyben egy ócska faasztal meg egy rozoga szék áll?
- Igen. Bútorok tekintetében elönyben részesítem a kiárusításokat.
- Észrevettem.
- Szerezzen be mindent, ami szükséges a számítógép üzembe helyezéséhez, de azért ne a legmagasabb szintü technikát, jó? Tudja, itt csak egyetlen hálózati csatlakozás van, és ha kimarad az áram, teljesen a saját dízelgenerátorunkra vagyunk utalva.
- Dízelgenerátor? Mi az?
- A szükségáramforrásunk. Az esös idöszakban elöfordul, hogy a hálózati áramszolgáltatás megszünik, és napokba, söt hetekbe is beletelik, míg eljut idáig a javítóbrigád.
- Ennyire elzártan élnek itt?
- Igen. Éppen ezért, mihelyt megitta a kávéját, megmutatom, hogyan müködik a rádióközpont. - Gina kérdö pillantására magyarázólag hozzáfüzte: - Rusty meg én egész nap kinn leszünk a karámoknál, körülbelül harminc kilométernyire innen délkeleti irányban, ezért ha halaszthatatlanul beszélni akar velem, a központon keresztül elérhet. Itt kinn nem elegendö, hogy valaki kezelni tudja a telefont, föképpen akkor nem, ha sürgös orvosi segítségre van szükség.
- Arra gondol, ha Leanne-nél megkezdödnének a fájások?
- Leanne miatt nem kell aggódnia. Rusty rábeszélte, hogy néhány napot töltsön a városban.
- És ki törödik a gyerekekkel?
- A két kicsit magával viszi, a nagyobbak a farmon maradnak, ahol tanulnak.
Elözö este Leanne elmondta Ginának, hogy a gyerekek távoktatás keretében sajátítják el a tananyagot. Leanne lelkesen mesélte, hogy több környékbeli család összefogott, és közösen alkalmaztak egy tanítót, aki felügyel a gyerekekre tanulás közben, így reggelenként átviszi a három legidösebbet a szomszédba, és délután megint hazahozza. Gina feltételezte, hogy Leanne azért vállalja a naponkénti nyolcvan kilométernyi oda-vissza autózást, mert így nem kell egész álló nap küszködnie vadóc csemetéivel. Hát ö, Gina, ugyan cseppet sem irigyli az itt élö asszonyokat!
- Szóval egész estig egyedül leszek, amíg haza nem jönnek Rustyval? Kérdezte Gina, a homlokát ráncolva.
- Miért, van valami gond?
- Nem. Teljesen lefoglal majd a számlák és a könyvelés átnézése - jelentette ki a lány hüvösen.
Mindazonáltal kissé nyugtalannak, szinte sebezhetönek tünt, és Jasonnek már majdnem kicsúszott a száján az a meggondolatlan, söt örült ajánlat, hogy elhalasztja a kinti munkát, és itt marad vele. De csak ennyit mondott: - Megértem, hogy magának itt minden meglehetösen szokatlan és kezdetleges, de nincs mitöl félnie. Maiagarán biztonságban van!
- Egyáltalán nem vagyok félös - vetette oda Gina fölényesen. - Csak... csak azon gondolkoztam, nem kívánok-e túl sokat, ha megkérem Leanne-t, hogy hozzon nekem két liter igazi tejet a városból?
Amint Gina meghallotta a kis teherautó csörömpölését, kifutott a házból az esti szürkületbe. A jármü a másik épület elött állt meg, és Gina látta, amint Rusty kikászálódik belöle. Aztán a vezetö felvillantotta a fényszórót, ami nyilvánvalóan barátságos üdvözlés akart lenni, ám a lány nem tudta értékelni: szívélyességböl már kimerültek a tartalékai...
- Legföbb ideje, Dunford - mormolta ingerülten, és a pajtához sietett, ahol a jármüveket tartották. Jason éppen akkor ugrott le a vezetöfülkéböl, amikor odaért. A csizmája jókora porfelhöt vert fel a laza talajon.
- A mennyköbe is, Gina! - kiáltott oda neki barátságosan, és inge ujjával végigtörölte az arcát. - Igazán nem kellett volna elibém rohannia, hogy üdvözöljön, hiszen amúgy is bemegyek a házba!
A lány elengedte a megjegyzést a füle mellett.
- Ugye, azt mondta, hogy az itteni kígyók nem veszélyesek?
- Nem bántják, ha nem közeledik hozzájuk.
- Úgy is teszek, ha módom van rá, de egy benn van a házban!
- A házban? Az ördögbe is, akkor miért nem maradt odabenn, hogy szemmel tartsa a bestiát? Most aztán bárhová elbújhatott!
- Azt kétlem. Olyan részeg, hogy mozdulni sem bír!
- Micsoda?! - Jason egy pillanatig döbbenten bámult a lányra, aztán harsányan felkacagott. - Aha! Ugyebár az a kígyó egy-nyolcvan hosszú, és hétmérföldes csizmát visel? - Hirtelen fagyossá váló hangon hozzáfüzte: - Nem kell félnie, Snake teljesen ártalmatlan!
- Persze, miután álomba szenderült a heverön! De néhány órával ezelött, amikor csak úgy nyakalta a rumot, és folyton molesztált, nem voltam ebben olyan biztos! Életemben elöször kívántam, bárcsak tudnék fegyverrel bánni!
- Ugyan már, Gina! Csak egy lelketlen nö volna képes lepuffantani egy olyan ártatlan öreg fickót, mint Snake Malone!
- Nem mondtam, hogy le akartam puffantani! De figyelmeztethetett volna rá, hogy jön. Azt mondta, hogy maga tud az érkezéséröl.
Jason levette a kalapját, és ujjaival belefésült a hajába.
- Nagyon sajnálom, de teljesen megfeledkeztem róla!
- Akárcsak az én érkezésemröl, mi? A fenébe is, Jason, lassacskán kezdem azt hinni, hogy a maga fejében olyan kavarodás van, mint egy jégpályán!
- Akkor legalább van valami közös bennünk - vágott vissza a férfi -, mert a maga szíve és más testrészei is alighanem jégböl vannak!
Lehet, hogy kivételesen igaza van, gondolta a lány, hiszen ha rám néz, attól minden porcikám mintha felolvadna...
- Csak úgy kíváncsiságból kérdezem: ebben a szerelésben futkározott, amikor Snake megérkezett? Mert ha igen, akkor nem veheti rossz néven töle, hogy úgy viselkedett, ahogy... - Jason nekitámaszkodott a teherautónak, és széles börövébe akasztotta az ujját. - Még egy szentet is kísértésbe vinne, nemhogy egy olyan közönséges földi halandót, mint a jó öreg Snake...
- Ostobaság! - sziszegte Gina. A höség volt az oka, hogy olyan lengén öltözött. Az elviselhetetlen meleg miatt kiválasztotta a magával hozott holmikból a legkönnyebbeket - egy hímzett mellényt, amely alá nem vett fel semmit, és hozzá egy bokáig érö vászonszoknyát, amelyet deréktól végig be lehetett ugyan gombolni, most azonban fél combig nyitva volt.
Gina hozzászokott az elismerö férfipillantásokhoz, ám az a mód, ahogyan Jason a lábát mustrálgatta, már pimaszságszámba ment. Bosszankodnia kellett volna rajta, vagy ha nem, hát, bóknak felfogni, de mindenképpen nyugtalanító volt, hogy a férfi leplezetlenül kinyilvánított bámulata ennyire zavarba ejti.
Hogy ezt leplezze, unottan karba fonta a kezét a mellén, de azonmód le is engedte, mert rájött, hogy a mozdulat veszélyesen sokat láttat melltartó nélküli kebléböl a mellény mély, hegyes kivágásában. És ráadásul még el is pirult!
Megrebbent a pillája, amikor észrevette, hogy a férfi egyenesen az arcába néz.
Jaj neki, ha most valami célzást tesz!
Másodpercekre összekapcsolódott a tekintetük. Gina érezte, hogy vadul kalimpál a szíve, és akadozik a lélegzete.
Vigyázz, Gina, ez az a bizonyos szikra, amely váratlanul kipattan két ember között, és beláthatatlan következményekkel jár, figyelmeztette egy bensö hang.
Remek! Már csak ez hiányzott! De ezzel könnyedén elbánsz, hiszen csak a hormonjaid bolondultak meg egy kicsit, folytatta a hang. Elöfordult már valaha hogy átengedted magad efféle vágyaknak? Nem, soha!
- Tudja, Gina - mondta Jason, és egészen közel lépett hozzá -, valami azt súgja nekem, hogy még gyakran leszünk eltérö véleményen. De azt hiszem, a legnagyobb problémánk mégis az lesz, hogy ne kerüljünk túl közel egymáshoz.
Mindazonáltal én kész vagyok uralkodni magamon - tette hozzá gavallérosan - persze, csak ha maga is...
Gina felhorkant, de egyetlen szót sem tudott kinyögni. A férfi már rég elhagyta a pajtát, amikor ö még mindig valami igen csípös, goromba válaszon törte a fejét.
A következö két napban mindketten úgy tettek, mintha az a beszélgetés le sem zajlott volna köztük. Megérkezett a számítógép és az irodabútorok, söt Gina ruhái is megjöttek. Sajnos, Gina húga félreértette a kérését, miszerint kényelmes nyári holmit küldjön neki, és csupa sortot meg farmert csomagolt be, úgyhogy Gina felkészült rá, hogy Jason csípös megjegyzéseket tesz majd az öltözködésére. A megjegyzések azonban elmaradtak, és a lány igyekezett meggyözni magát, hogy teljesen hidegen hagyja a férfi közönyös viselkedése.
A könyvelöprogram kidolgozása könnyü feladat volt, hiszen Jason csak nemrégiben vásárolta a farmot, annál inkább nehezére esett Ginának, hogy megbarátkozzon a maiagarai nagyságrenddel. A birtok területe körülbelül háromezerötszáz négyzetkilométert tett ki, ám az állatok számára vonatkozóan semmiféle adatot nem talált. De minthogy feltétlenül szüksége volt rá a helyi adottságokra alkalmazott program kialakításához, egyik este megkérdezte Jasont, aki mint rendesen, szokásos esti sörét kortyolgatta zuhanyozás elött.
- Csak hozzávetöleges számokat mondhatok - válaszolta a férfi, miközben levetette magát a heveröre, és felrakta lábát az asztalra, ügyet sem vetve rá hogy sarkantyúi újabb karcolásokkal díszítik a már amúgy is kegyetlenül kicifrázott bútordarabot. - Az ehhez hasonló méretü farmokon általában négy ötezer marhát tartanak, de annál a fickónál, akitöl vettem, minden meglehetösen elhanyagolt állapotban volt. Majdnem két éve nem volt selejtezés és számlálás tehát lehet, hogy csak a fele van, de az is lehet, hogy ötezernél is több. Egyet azonban tudok. - Letette a sört, és elörehajolt, hogy lecsatolja a sarkantyúját. Jócskán vannak az állatok között olyanok, amelyek régóta nem találkoztak emberrel, söt olyanok is, amelyek még sosem láttak embert. Nem lesz könnyü munka ezeket számba venni!
Borostás arcát egy pillanatra ellágyította a markáns vonásokon átsuhanó fiús mosoly, amely elárulta, hogy nagyon is kedvére való ez az emberpróbáló feladat.
Gina szeme megbüvölve tapadt rá. Önkéntelenül is arra gondolt, micsoda fantasztikus szeretö lehet Jason Dunford...
Gyorsan elhessegette a kísértö gondolatokat. Úgy látszik, az egyedüllét az agyamra ment, azért ragad el a fantáziám, korholta magát bosszúsan. Alighanem ki vagyok éhezve, végül is már több mint egy éve, hogy szakítottam Jamesszel...
A rendezett, kielégítö szerelmi élet után a teljes magány...
Ugyan, miféle badarság ez? Még hogy kielégítö szerelmi élet! Ugyan mikor tartottam kielégítönek Jameshez füzödö kapcsolatomat?
- Gina! Mi az?
Jason kérdön függesztette rá átható acélkék szemét. Ó, micsoda szempár...
Jaj, miröl is beszéltek az imént? Igen, az állatállományról...
- Nos... - kezdte kissé kapkodva -, kaptam egy összesítést a különféle állatfajtákról... - Gina belepillantott jegyzetfüzetébe. - Vannak tehát vágó- és tenyészmarhák, üszök és sovány marhák és így tovább... De nem értem, hogy itt voltaképpen miröl van szó, és hogyan osztályozzam az állatokat. Tudnom kell, mi történik velük, hogy megtalálhassam a legalkalmasabb adatfeldolgozási módszert.
Jason nagyot sóhajtott. Ez a nö vagy ostoba, vagy lopja az idömet, gondolta.
- Figyeljen ide, Jason! Lehet, hogy nagyon bárgyúnak találja a kérdésemet, de higgye el, én igazán nem törtem magam ezért a megbízásért, és fogalmam sincs egy gazdaság üzemeltetéséröl - szögezte le Gina, mintha csak belelátott volna a férfi gondolataiba. - Ha tehát azt óhajtja, hogy használható programot készítsek magának, akkor meg kell magyaráznia bizonyos dolgokat, ahelyett hogy listákat nyom a kezembe. Nekem egy efféle felsorolás nem mond semmit!
- Rendben van! - mosolygott Jason engedékenyen. - Csak kérdezzen! Azt hiszem, engedélyezek magamnak még egy sört - mondta, és felállt. - Iszik maga is valamit?
Ginát váratlanul érte az ajánlat.
- Hogy? Ó, nem! Köszönöm, nem kérek!
- Biztosan nem? - Jason már odasétált a hütöszekrényhez.
A lány egy pillanatig habozott. Ugyan, miért is ne?
- Hát jó, szívesen elfogadok egy whiskyt szódával. Persze, csak ha van itthon...
- Egy igazi Bollingert nem volna túl könnyü felhajtani idekinn - mondta, miközben odanyújtotta Ginának a whiskyt -, de skót whisky, rum meg sör mindig van!
- Köszönöm. - A férfi közelségétöl kissé elbizonytalanodva, Gina sietve leült a helyiségben található egyetlen székre. - Ott tartottunk, hogy megmagyarázza, az állatok osztályozásánál melyik megjelölés mit jelent - mondta, mert észrevette, hogy a férfi nézi. Csak akkor lélegzett fel megkönnyebbülten, amikor Jason visszaült a heveröre.
- A vágómarhák ökrök, innen egyenesen a vágóhídra kerülnek. Üszönek a fiatal nösténymarhákat nevezzük, ök gondoskodnak a szaporulatról, mert jó egészséges borjakat ellenek. A legkiválóbbakat megtartjuk tenyészállatnak, a kevésbé jókat eladjuk árveréseken - magyarázta. - A sovány marhákat pedig délre küldjük, Dunford Downsba, ahol jobb a takarmány, hogy ott hizlaljuk fel öket a majdani árverésekre. Ezek többnyire fiatal bikák.
- És mi történik a borjakkal?
- Miután megbélyegeztük öket, rendszerint szabadon futkosnak az anyjukkal közülük, válogatjuk ki a továbbtenyésztésre alkalmas egyedeket. Egy részüket mindig délre küldjük hizlalni, ezeket késöbb vágóállatként értékesítjük.
Hangjának lágy csengésétöl furcsa melegség lopózott Gina szívébe. Vagy talán attól, ahogyan a férfi ránézett? Csupa közönséges dologról beszélt, és ö mégis majd elolvadt... Biztosan az éhgyomorra megivott whisky az oka! Gyorsan a jegyzetfüzete fölé hajolt, nehogy Jason észrevegye, milyen nagy hatással van rá.
- És mi a különbség egy ökör meg egy bika között?
- Az ivartalanított hímállatot nevezzük ökörnek, a fiatal, még nem ivartalanítottakat bikaborjúnak. A három esztendösnél idösebb állatokat pedig, ha... Jason szája sarka gyanúsan megrándult -, ... ha minden fontos testrészük müködöképes, bikának nevezzük.
Ginának még százával lettek volna kérdései, ám annyira lenyügözték a férfi rugalmas mozdulatai, ahogy felkelt a heveröröl, hogy mindet elfeledte. Jóságos ég, micsoda lélegzetelállító teste van ennek a fickónak!
- Lényegesen pontosabb adatokkal szolgálhatok, ha befejeztük az állomány válogatását és a számlálást - mondta Jason, és prózai megjegyzésével véget vetett Gina kirándulásának a képzelet birodalmába. - Addig igyekezzék elkészíteni a könyvelöprogramot.
- Az, gyakorlatilag már kész is - felelte a lány, és érezte, hogy lángol az arca. - Csak a pontos adatokat kell még betáplálnom. És minthogy a farmot nemrég vásárolta, nem lehet túl bonyolult.
- No és Dunford Downs?
Gina összeráncolta a homlokát.
- Hogy érti ezt? - Rossz érzés hatalmasodott el rajta. - Azt hittem, csak Maiagara gazdaságát kell számítógépre vinni!
- Eredetileg valóban úgy gondoltam... De maga olyan sikeresen meggyözött a számítógépes könyvelés és nyilvántartás elönyeiröl, hogy ésszerünek tartanám, ha Dunford Downs is belekerülne a programba. Miért csak egyik birtokom élvezze a korszerü gazdálkodás elönyeit?
- Úgy tudtam, hogy Dunford Downs a nagyapjáé!
- Valóban az övé volt. Két évvel ezelött meghalt, akkor örököltem.
Vagyis a tervezettnél sokkal több munka vár rám, állapította meg magában Gina, ami azt jelenti, hogy gyakrabban leszek együtt Jasonnel... És ez a kilátás cseppet sem kellemetlen. Söt...
- Tehát azt akarja, hogy olyan programot készítsek, amely mindkét gazdaságot magába foglalja?
Jason bólintott.
- De tartsa szem elött, hogy két különálló vállalkozásról van szó, saját nyereség- és veszteségtényezökkel! Megvan rá az okom, hogy a két gazdaságot teljesen külön kezeljem, Dunford Downs ugyanis egészen az enyém, Malagarából azonban csak kilencven százalék.
- És... Dunford Downs nagyobb ennél a gazdaságnál?
- Nem. Elég kicsi, mindössze ötszázhúsz négyzetkilométer.
Még hogy elég kicsi...
- Egy efféle program elkészítése meglehetösen idöigényes munka, és...
- Ne aggódjék! Beszéltem Helennel, azt mondta, hogy csak nyugodtan maradjon, amíg szükséges.
No persze, Helennek mindegy, Sydneyben böven van meleg víz és rendes tej, nem is szólva a légkondicionálóról, a szórakozási lehetöségekröl meg az ö társadalmi köreikben forgolódó férfiakról - azok aztán nem okoznak szívdobogást, ha belépnek a szobába...
- Ne vágjon már olyan aggodalmas arcot, Gina! Biztos vagyok benne, hogy mindent tökéletesen megold!
- Nem aggódom - jelentette ki önérzetesen Gina, de magában hozzáfüzte: legalábbis, ami a számítógépprogramot illeti...
- Akkor végre mehetek zuhanyozni! - mondta Jason, az ajtóból azonban visszafordult. - Jut eszembe: itt az a szokás, hogy az év elsö selejtezése elötti estén a tulajdonos hússütést rendez a munkásoknak. Ha nincs egyéb programja, magát is szívesen látjuk!
Programja? Ugyan mi a csuda volna itt, a semmi közepén?! Gina elfojtott egy csípös megjegyzést. A meghívás öszintén hangzott, és ö már amúgy is megunta az állandó egyedüllétet.
- Köszönöm, elfogadom a meghívást!
- Helyes - biccentett Jason. - És hálás lennék, ha ezúttal nem sortot húzna. A lány lábára pillantva hozzátette: - Nem óhajtok olyan fickókkal hozzáfogni a tereléshez, akiknek egészen máson jár az eszük.
5. FEJEZET
Gina szót fogadott farmert vett fel, ami Jason megállapítása szerint úgy állt rajta, mintha ráfestették volna. Az ördögbe is, gondolta a férfi, mit nem adna azért, ha ö lehetne az, aki az ecsetet kezeli! Választékos városi ruháival mintha csak figyelmeztetö jelzést akart volna leadni Gina Petrocelli: el a kezekkel faragatlan fickók! A testhez simuló farmerböl és a hozzá viselt, csupa lyuk horgolt felsörészböl azonban csak úgy áradt a természetes érzékiség, amely felébresztette a férfi legösibb ösztöneit.
Lazán lófarokba kötött haja lányos bájt kölcsönzött Gina arcának, amint mosolyogva felelgetett Rustynak vagy Snake-nek. Jason a fél karját hajlandó lett volna feláldozni, hogy megtudja, miröl beszélgetnek. Az ö társaságában bezzeg még sosem kacagott a lány ilyen vidáman és felszabadultan...
Ebben a pillanatban Gina feléje fordult, a tekintetük találkozott, s ámbár legalább tizenöt méternyire álltak egymástól, a férfi úgy érezte, mintha áramütés érte volna. S noha Gina arcán semmit sem lehetett észrevenni, Jason meg mert volna esküdni rá, hogy a lány is ugyanezt érezte. Egyszerüen elképzelhetetlen hogy ilyen hihetetlenül erös, ellenállhatatlan érzés egyoldalú legyen! Vagy mégis? Gina látszólag közömbösen megint elfordult, Jason pedig csak állt bénultan, mintha mázsás ólomsúly nehezedne a mellére.
- Tökfej! - dünnyögte, és beledöfte a nyársat a rostélyon sercegö egyik hatalmas hússzeletbe.
- Ki a tökfej?
Leanne hangja szólította vissza Jasont a valóság talajára.
- Én - dörmögte bosszúsan -, mert még mindig itt böködöm ezt a húst!
Küldd ide a többieket, mielött még teljesen elég!
Néhány perc múlva Jason kiosztotta a hússzeleteket.
- Milyen legyen? - kérdezte, és a feléje nyújtott tányérra pillantott.
- Félig átsütve - hangzott a válasz, és a hangra a férfi rögtön felkapta a fejét - ... és a fele annak, amennyit a tányéromra akar rakni - fejezte be a mondatot Gina.
- Nem éhes, vagy nem bízik a konyhamüvészetemben?
- Ami azt illeti, éhes vagyok - vallotta be Gina -, ami pedig az utóbbit illeti... Nos, egy kísérlet kockázatát mindig vállalom.
- Vegyem ezt célzásnak?
- Nem tanácsolnám!
Jason nevetve a kés után nyúlt, és kettévágott egy vastag, ínycsiklandóan nedvdús hússzeletet.
- Szent egek, mi ez? - szörnyülködött Gina, és visszahúzta a tányérját. Hiszen mondtam, hogy félig átsütve kérem! Ez még egészen nyers!
- Micsoda?! Hiszen ez valóságos mestermü!
Gina megborzongott.
- Kedves Jason, ez a húsdarab olyan nyers, hogy elbödülne, ha beleszúrnám a villát!
- Hogy lehet valaki ennyire válogatós! - morgolódott a férfi, de azért keresett egy másik szeletet, és kettévágta. - Mit szól ehhez?
- Ez jó lesz! - tartotta oda Gina nevetve a tányérját. - Ez azt jelenti, hogy én nyertem.
- Hogyhogy nyert? Mit?
- Hát a fogadást, hogy melyikünk föz elöbb a másiknak.
- Hé, Jason! - Érdes férfihang harsant fel Gina háta mögött. - Csak semmi henyélés! Már olyan régóta várok itt, hogy mindjárt kilyukad a gyomrom az éhségtöl!
Gina elnézést kérve rögtön félrehúzódott.
- Csigavér, Blue! Csak nem képzeled, hogy hagylak éhen halni? Szükségem van rád holnap!
Jason ügyesen a cowboy tányérjára penderítette a kiválasztott jókora hússzeletet. Már csak néhányan várakoztak a húsra, az emberek többsége vidáman falatozott, Gina azonban egyik csoporthoz sem csatlakozott. Minden más nö esetében Jason feltételezte volna, hogy rá vár, ám Ginánál ebben egyáltalán nem lehetett biztos.
- Ott talál salátát és zöldségféléket, szolgálja ki magát! - mutatott Jason a tüzhely közelében álló asztalra. - Leanne krumplisalátája messze földön híres igyekezzen valamennyit megkaparintani belöle, amíg még van!
- És... ne hozzak valamit magának is? Mire mindenkit ellát hússal, és maga is hozzájut az evéshez, talán már nem marad semmi... - ajánlotta Gina habozva.
Jason fogott egy tányért, és a lány kezébe nyomta. - Köszönöm.
- Van valami kívánsága?
Jason mélyen a lány szemébe nézett.
- Van - felelte. - A saláták kiválasztását azonban magára bízom.
Gina csupán arra hagyatkozhatott, amit Jason mondott, miszerint Leanne készíti a legjobb krumplisalátát a környéken, mert saját tapasztalatából ugyan meg nem ítélhette volna. Ahányszor csak Jason lába hozzáért az övéhez az asztal alatt, ami gyakran megesett, mivel olyan sürün ültek egymás mellett az asztalnál, már azt sem tudta, mit eszik.
Ha a férfi feléje fordulva magyarázott valamit, és meleg lehelete megérintette a nyakát vagy a vállát, úgy érezte, mintha bizsergetö villamosság futkosna a testében.
Végül úgy próbált kiszabadulni Jason büvköréböl, hogy felállt az asztaltól és segített felszolgálni Leanne-nek az édességet, s utána sem ült vissza a helyére, hanem két cowboy közé telepedett le az asztal túlsó végén. S az este hátralevö részében, valahányszor csak Jason közeledett feléje, mindig kitért elöle.
Viselkedése természetesen nem kerülte el a férfi figyelmét. Kezdetben csak ráncolta a homlokát, amikor Gina néhány perccel az ö felbukkanása után elhagyta azt a csoportot, ahol eladdig élénken csevegett. Aztán követte más beszélgetö társaságokhoz, vagy feltünöen, szinte kihívóan figyelte, értésére adva a lánynak hogy kedvére van a játék, ám Gina nem óhajtott részt venni benne, és fáradtságra hivatkozva visszavonult a szobájába.
Jason azonban nem adta fel egykönnyen.
Alighogy a lány lefeküdt, halkan megkopogtatta az ajtaját. Gina erösen behunyta a szemét, és nem mozdult.
Jason ismét kopogott.
Ne mozdulj, intette magát Gina, már alszol, nem hallasz semmit.
Harmadszor is felhangzott a kopogtatás, ezúttal valamivel hangosabban.
- Gina... ébren van? - kérdezte Jason halk, érzéki hangon, amelytöl a lány megborzongott.
Jaj, csak most el ne gyengüljek, fohászkodott Gina. Szíve a torkában dobogott s mintha egész teste lüktetett volna. Kétségbeesetten markolt bele az ágynemübe és görcsösen szorongatta, mintha attól tartana, hogy a keze önállósítja magát, és ajtót nyit a férfinak. Ha nem válaszol, azt fogja hinni, hogy már elaludt.
Csak akkor vette észre, hogy önkéntelenül visszafojtotta a lélegzetét, amikor Jason léptei már elhaltak a folyosón. Lassan feloldódott benne a feszültség, de még jó idöbe telt, amíg megint egyenletes ritmusban vert a szíve.
Sajnálkozást érzett, de tudta, hogy helyesen cselekedett...
Mély sóhajjal oldalra fordult, és lehunyta a szemét. Most aludnia kell. Reggel nem futamodik meg Jason elöl!
Reggel azonban csalódottan kellett tudomásul vennie, hogy Jason már elment.
Még annak sem érezte szükségét, hogy elbúcsúzzék töle!
- Hé, Jason, most hívom rádión Leanne-t, nem üzensz valamit Ginának? Kérdezte Rusty.
Jó is volna, ha végre kimenne a fejemböl az a nöszemély, gondolta Jason de csak morcosan megrázta a fejét. Ma sehogy sem tudott odafigyelni arra, amit csinált, pedig a farmon a selejtezés volt a legnehezebb munka, és ráadásul fölöttébb veszélyes is.
Rusty már indult is, s ezzel megadta a jelt a többieknek, hogy eljött a pihenés ideje. Jason azonban ülve maradt a tábortüznél, és komoran bámult a kígyózó lángokba. Néhány óra múlva fel kell váltania Blue-t az örködésben, s a rövidke idöt alvásra kellene használnia. Ám ezúttal semmi sem ment úgy, mint máskor.
Más alkalmakkor is holtfáradt volt az elsö nap végén, mégis tettvágytól feszülve nézett a következö napok elébe. Ezen az estén azonban csak azt kívánta, hogy mielöbb leteljen a hátralevö hat nap, és ö visszatérhessen Ginához.
Még ha nem különböznének ennyire egymástól! Gina olyan müvelt, modern és fegyelmezett. Érthetö, ha rosszul érintette, hogy nem ment érte, és valóban nehezére eshetett hozzászokni az elavult vízmelegítö berendezéshez. Alapjában véve azonban nem volt igazán dühös. Jasont az édesanyjára emlékeztette, az elökelö brisbane-i hölgyre, akit soha semmi nem hozott ki a sodrából.
Hiába is tagadná, módfölött vonzódik Ginához, intelligenciája, éles esze szépsége lebilincselte, és annyira kívánta, mint még soha egyetlen nöt sem.
Elhessegette magától a nyugtalanító gondolatokat, és belebújt a hálózsákjába.
Mit képzeleg itt, amikor annyira fáradt, hogy akkor sem volna ereje közeledni a lányhoz, ha az valamiféle csoda folytán felbukkanna a tábortüznél és melléje feküdne a hálózsákba? Elképzelte a jelenetet, és nyersen felkacagott.
Csütörtök délután Gina már nem bírta tovább a házra nehezedö csendet.
Általában szeretett egyedül lenni, ám most a gondolatai állandóan Jason Dunford körül keringtek, ami egyáltalán nem volt rendjén! Ezen, sürgösen változtatni kell, gondolta, és hálásan elfogadta Leanne vacsorameghívását. Ahhoz mindenesetre ragaszkodott, hogy az édességet ö vigye.
Amikor este a frissen sütött almás pitével bekopogott Harringtonékhoz, a gyerekek kitörö lelkesedéssel fogadták.
- De jó, hogy megjött - üdvözölték, miközben vad indiántáncot lejtettek körülötte -, most már ehetünk végre!
- Túl késön jöttem? - kérdezte Gina Leanne-t.
- Dehogy, nagyon is jókor, de ezek a vadócok ilyenkor már nem bírnak magukkal. És sajnos elkövettem azt a hibát, hogy megemlítettem: almás pitét hozol a vacsorához...
Gina számára szokatlan élményt jelentett a Harringtonék családi asztalánál elköltött vacsora. A négy nagyobbacska gyerek evés közben is folyton csivitelt a kisbaba bele-belemarkolt a tányérkájába, és vidáman szórta ki belöle az ételt Snake pedig, aki a lány csodálkozására szintén ott volt, tanújelét adta egyedülálló müvészetének, hogyan lehet rágás nélkül lenyelni az ennivalót. S bár Gina kötelességtudóan válaszolgatott a rá zúduló kíváncsi kérdésekre, mégis roppantul megkönnyebbült, amikor a siserahad az utolsó morzsáig felfalván az almás pitét távozott az asztaltól.
- Hogy lehet az, hogy maga nincs kinn a többiekkel a karámoknál? - kérdezte Gina Snake-töl.
- Mert én szerelö vagyok, és nem cowboy! - jelentette ki önérzetes vigyorral Snake. - Nem mindenki olyan bolond, hogy lóháton rázassa magát a félvad marhacsorda után!
- Snake Dunford Downs mindentudó gépésze és szerelöje - magyarázta Leanne, aki épp akkor tért vissza a konyhából egy nagy kanna teával, és rögtön töltött is a csészékbe. - Csak kisegíteni jön át ide, amíg Jason nem talál valakit.
- Minden gazdaságnak saját szerelöje van?
- A nagyoknak igen - felelte Snake. - Itt nem lehet megkockáztatni, hogy kiessen egy itatóhely, különben szomjan hal a jószág. És hát persze a házaknál is - van szivattyú, generátor meg mindenféle jármü. Szóval böven adódik munka!
- És ki áll helyt Dunford Downson, amikor maga itt van?
- Az inasom. Hamarosan leteszi a segédvizsgát, egy darabig már egyedül is elboldogul. Ha még nem, a gazdaság vezetöje ideszól.
Gina bólintott, aztán merészen belekortyolt a gyanúsan fekete színü teába.
Nyúlt is rögtön a cukortartó után! Szent egek, gondolta megborzongva, olyan olajosan sürü, hogy Snake akár gépolajnak is használhatná!
A következö félórában Gina fölöttébb érdekes dolgokat tudott meg Leanne-töl és Snake-töl. Például azt, hogy Dunford Downs mintaüzem, és nyolc alkalmazottja van: egy házvezetönö, az új vezetö meg a felesége, három marhahajcsár a müszerésztanonc és Snake. A selejtezés után Jason Maiagarára is állandó alkalmazottakat akar szerzödtetni.
- No és mi lesz veled meg Rustyval? - érdeklödött Gina. - Itt maradtok?
- Jason a farm tizedrészét felajánlotta nekünk - felelte mosolyogva Leanne. És Rusty annyira lelkesedik Jason Maiagarával kapcsolatos terveiért, hogy hat ökörrel sem lehetne kimozdítani innen.
A nyugalom véget ért, a gyerekek megint berontottak. A tapintatos Snake ahogy ez a férfiakra áltálában jellemzö -, rögtön felállt, megköszönte a vacsorát és közölte, hogy most már haza kell mennie... Legszívesebben Gina is visszavonult volna, de nem vitte rá a lélek, hogy csak úgy eltünjön, és magára hagyja kimerült vendéglátóját a halomnyi piszkos edénnyel.
Mialatt Leanne lefektette a három kicsit, Gina megpróbálta rávenni a tévéprogramon civakodó két nagyobb lányt, hogy segítsenek neki a mosogatásnál és törölgetésnél, az ifjú hölgyeknek azonban egyszeriben eszükbe jutott, hogy még nem fejezték be a házi feladatukat.
- Anyu mindig azt mondja, hogy elsö a lecke! - vágta ki a fiatalabb lányka.
- Igen - tódította az idösebb -, a tanulás a jövö alapja!
Helyes, csak nehogy túlzásba vigyétek! - mormolta Gina, amikor a lányok kiviharzottak a konyhából. Aztán megadó sóhajjal belemártotta kezét a meleg vízbe, és vágyakozva gondolt otthoni mosogatógépére.
Gina összerezzent, mert a csendet hirtelen különféle zajokkal, sípolással és recsegéssel kísért férfihang törte meg, és Leanne berohant a konyhába.
- Majd én felveszem! - mondta, és odaszaladt a kis sarokasztalhoz, amelyen az adó-vevö készülék állt. Felkapta a hallgatót, és becézö szavakkal halmozta el a hívót. Nem volt nehéz kitalálni, hogy Rustyval beszél. Gina tapintatosan a háttérben maradt, és az edényekre összpontosította figyelmét, mégis eljutott hozzá néhány beszédfoszlány, amikor pedig Jason neve megütötte a fülét akaratlanul is figyelni kezdett.
- Nem tudom, mi bújt bele egyszerre! Olyan megveszekedetten hajtja magát, mintha holnap nem lenne nap, mintha már tegnapra el kellett volna készülnünk mindennel! A lova sem bírja vele az iramot, nemhogy én!
Gina lelki szemei elött megjelent Jason verítéktöl fénylö mellkasa, és borzongás futott végig rajta...
- Gina!
- Igen? - riadt fel a lány.
- Akarsz Jasonnel beszélni?
- Jasonnel?
- Igen.
- Miért?
Leanne megvonta a vállát, és fürkészö pillantást vetett Ginára.
- Mit tudom én... Hát a munkáddal kapcsolatban, vagy valami ilyesmi...
- Nos hát... - mormolta Gina zavartan. Szíve hevesen dobogott. - Ő akar velem beszélni...? - Önkéntelenül visszafojtotta lélegzetét, míg Leanne továbbította a kérdést Rustynak.
- Rusty azt mondja, nem, de odahívhatja, ha te akarsz mondani neki valamit.
Gina megrázta a fejét. Miért akarjon beszélni Jasonnal, ha ö hallgatásba burkolózik?! Különben is öt nap múlva visszajön. Öt nap nem hosszú idö.
Semmiség: csupán százhúsz óra. Van egy csomó más dolga, amit nem kell megbeszélnie Jasonnel. A legkevésbé éppen Jason Dunfordra van szüksége!
A höség és a por olyan elviselhetetlen volt, hogy Jason úgy érezte, elöbb nyelnie kell, hogy beszélni tudjon.
- Hé, Farelly! - kiáltotta oda a másik vadlovon ülö fiatal cowboynak -, tarts egy kis szünetet! A fiúknak a bélyegezökarámban ki kell fújniuk magukat! Valójában más munkát akart adni a fiatalembernek, aki még nem kezelte elég jól a pányvát, ugyanakkor nem szerette volna megbántani, mert Farelly nagyon igyekezett. Úgy látszik, a közeledö Rusty is észrevette a hibákat, mert megkérdezte: - Szóljak Blue-nak, hogy váltsa fel a fiút?
- Igen, különben sose végzünk!
- Ezzel a nyaktörö tempóval? - dünnyögte Rusty szárazon. - Minek ez a fene nagy sietség? Be akarunk kerülni a Guinness rekordok könyvébe?
Jason a barátjára nézett.
- Az elsö válogatásra hét napot irányoztam elö. Az elsö bélyegezés máris egy nappal tovább tartott. Nem akarok még jobban elmaradni a munkákkal.
Rusty felhúzta a szemöldökét.
- Hét nap? Ez aztán a jó hír! Ahogy az elmúlt két és fél napban hajtottad magadat, azt hittem, hogy három nap alatt kell elkészülnünk mindennel! Hamiskásan elmosolyodott. - Az ember még azt gondolhatná, hogy nagyon igyekszel haza...
- Ostobaság!
Rusty harsányan felkacagott.
- Hát te tudod!
Jason mélyebben szemébe húzta a kalapját, és elkormányozta onnan a lovát.
Nem volt kedve tovább hallgatni Rusty élcelödését.
Szerdán este Gina egyedül vacsorázott. A konyhaasztalnál ült, étvágytalanul turkált a tányérján levö ételben, s újra meg újra azon kapta magát, hogy a néma rádióadó-vevöre pillant. Végül is kénytelen volt rendreutasítani magát.
- Gina, légy észnél, hiába büvölöd azt a készüléket, nem fog jelentkezni!
Ha három napig nem tartotta szükségesnek, akkor ma este sem hív!
Kinyitotta a szekrényt, kivette a skót whiskyt és az elsö keze ügyébe akadó poharat. A rajta levö sárga címke szerint valamikor mustár volt benne. Jellemzö dünnyögte Gina. No persze, kristályból sosem fognak inni Maiagarán!
Jókora adag whiskyt töltött magának, majd a palackot visszatette a helyére és fogta a poharat, hogy bevigye a szobájába. Egy lépés után azonban megállt és a rádióra pillantott.
- Megyek lefeküdni - közölte a készülékkel. - Pokolba veled, Jason Dunford! Ma éjjel nem fogok ébren virrasztani miattad!
Jason nem tudott aludni. Már majdnem két órája feküdt ébren abban az átkozott hálózsákban, és az éjszakai égboltot nézte. Az sem segített rajta, hogy a feje fölött ragyogó ezernyi csillag fénye Gina szemére emlékeztette - milyen diadalmas szikra villant föl benne, amikor jól megfelelt neki! És az sem, ha elképzelte, amint békésen szunnyad kényelmes ágyában, és fogalma sincs róla, hogy ö az oka Jason Dunford kínzó álmatlanságának.
Legföbb ideje, hogy tegyen valamit ez ellen!
Gina biztos volt benne, hogy nem álmodott, tehát csakis érzékcsalódásnak eshetett áldozatul. Hovatovább elveszti az ép eszét, és ennek kizárólag Jason Dunford az oka!
Még most is, amikor teljesen éberen és magányosan fekszik a sötétben, tisztán hallja Jason hangját, amint öt szólítja, mintha csak itt volna a szomszéd szobában.
Újra meg újra szólongatja, de hangja mindig zörejekbe fullad, egészen olyan, mint amikor Rusty hívta Leanne-t...
- Jóságos ég! - Gina kiugrott az ágyból, és mezítláb végigfutott a folyosón a nappaliba. Jason hívja!
6. FEJEZET
- Gina! Gina, itt Jason! Jelentkezzen végre!
- Megyek már! - kiáltotta a lány. - Itt vagyok, Jason! - Tanácstalanul bámult a gombok, kapcsolók és billentyük tömkelegére, és megpróbálta emlékezetébe idézni Jason magyarázatát a készülék használatáról.
- Halló! Halló, Jason hall engem? - Miközben beszélt, többször is megnyomta a fejhallgatón levö gombot.
- Gina... ha... hall...
Gina kétségbeesetten újra megnyomta a gombot.
- Nem értem, mit mond! Valami nincs rendben a készülékkel!
- Ne nyomkodja... ha a gombot... benyomva... nem hall engem...
Vajon mit akarhat mondani? Hiszen ö nem... Gina a kezére pillantott, és büntudatosan levette hüvelykujját a hallgató oldalán elhelyezett gombról. Rögtön tisztán hallhatóvá vált Jason hangja.
- Figyeljen ide, Gina! Csak akkor nyomja meg a gombot, ha beszélni akar és engedje el, ha én beszélek! Rendben?
Örült, hogy végre hallja Jason hangját, de azért csípösen kérdezte: - Csak azért rángatott ki az ágyból az éjszaka kellös közepén, hogy kioktasson rádiókezelésböl, vagy van valami egyéb oka is a hívásának?
Levette hüvelykujját a gombról, és hallotta, hogy a férfi elneveti magát, mire kellemes melegség áradt el benne.
- Természetesen van! Biztos akartam lenni benne, hogy szükség esetén valóban tudja kezelni a rádió adó-vevöt.
- Most meggyözödhetett róla! - válaszolta hetykén Gina. - Elégedett?
Visszabújhatok az ágyamba?
- Hát azért nem ment éppen zökkenö nélkül... - Jason hangja visszafojtott kacagásról árulkodott. - Szerintem nagyobb gyakorlatot kellene szereznie a készülék kezelésében. Mindjárt el is kezdhetjük a továbbképzést! Számoljon be róla, hol tart a programmal!
- Nagyon jól haladok, a programmal nincs semmi gond. - Csak veled, tette hozzá magában.
- Remek! És hogy van máskülönben?
Gina mosolyogva leereszkedett az asztalka mellett álló székre. Jason beszélgetni akar vele... Az órájára pillantott. Húsz perc múlva tizenegy... késö éjszaka!
Ez a megállapítás mély elégtétellel töltötte el.
Megnyomta a hívógombot.
- Nincs semmi újság - mondta szenvtelen hangon. - Ugyan mi is történhetne itt? Vagy talán azt képzelte, hogy Leanne meg én vad orgiákat rendezünk más férfiakkal, mihelyt maguk kihúzták a lábukat?
Jason fogcsikorgatva vetette hátra magát a terepjáró ülésén. Bár tudta, hogy a lány csak tréfálkozik, más férfiaknak már csak az említésére is elborította az agyát a vér.
- Vad orgiákat más férfiakkal? - ismételte nagy önuralommal. - Ó nem!
Ahhoz túlságosan jól ismerem Leanne-t.
- Engem viszont nem, ugyebár? - jegyezte meg Gina nem minden él nélkül. Mindazonáltal biztosíthatom, hogy távollétében is példás magaviseletü vendég vagyok. Még mindig hajnalban kelek, noha senki sem kényszerít rá. És sikeresen küzdök illetlen szokásom ellen, hogy naponta többször zuhanyozzam. Most elégedett?
Jason jóízüen felkacagott.
- Korántsem, Gina! Egyébként nem mondtam, hogy nem szabad naponta kétszer zuhanyoznia, csak azt, hogy nem mind a kétszer meleg vízzel... kivéve ha velem együtt teszi. Ha elfogadta volna múltkori ajánlatomat, akkor most nem kellett volna megkérdeznie, elégedett vagyok-e...
Jason hangja olyan érzékien csengett, hogy a lány beleborzongott. Attól tartott, hogy az ö hangja is árulkodik, ezért inkább elengedte a gombot, és mélyet lélegzett.
- Elárulhatom magának - folytatta Jason -, ha most kellene választanom, hogy meleg vagy hideg vízzel zuhanyozzam-e, a hideg mellett kellene döntenem.
Ginának már csepp kedve sem volt visszatérni az ágyába és aludni, a beszélgetés lelke mélyéig felzaklatta. De minthogy biztonságban érezte magát nem tudott ellenállni a kísértésnek, és feltette a kérdést: - Ugyan miért?
- Találja ki!
- Hát... mert halálosan fáradt, mégis ébren akar maradni.
- Higgye el, Petrocelli kisasszony, a múlt éjszakákon nem jelentett problémát számomra, hogy ébren maradjak! Persze, ezt nem értheti meg olyasvalaki, aki olyan mélyen alszik, mint maga!
- Ne állítson olyasmit, Dunford úr, amit nem tud biztosan! Általában nagyon éberen alszom. - Föképpen azóta, hogy téged megismertelek, füzte hozzá gondolatban.
- Ha ez így van, akkor miképpen lehetséges, hogy nem hallotta, amikor a napokban kopogtam az ajtaján? - kérdezte rögtön Jason.
- Vasárnap este iszonyúan fáradt voltam.
- Honnan tudja, hogy vasárnap este volt? - replikázott Jason.
Hü, most megfogott! - gondolta Gina, de nem maradt adós a válasszal.
- Feltételeztem.
- Hazug! - A szó szinte becézésként hangzott. - Szeretném tudni, mi történt volna, ha engedek az ösztöneimnek, és egyszerüen bemegyek!
- Akkor én is engedelmeskedtem volna ösztöneimnek, és a fejéhez vágtam volna valamit! - felelte gyorsan Gina.
- Igazán? De hát egyáltalán nem vett volna észre, mert állítólag mélyen aludt!
- Az ágyban is kitünöen müködnek az ösztöneim. - A lány érezte, hogy arcába szökik a vér. Valóban ezt mondta volna?
Jason felcsendülö nevetése megerösítette: valóban kétértelmüség csúszott ki a száján!
- Nos, hinnem kell a szavának! De figyelmeztetni szeretném, legyen óvatos, ha rádión beszél! Valaki meghallhatja, és esetleg félreért valamit...
Gina roppantul élvezte a férfival vívott szópárbajt.
- Ismerem a régi mondást, miszerint hallgatni arany, de nem gondolja, hogy most már vissza kellene engednie az ágyamba? Meg persze az esetleges hallgatózókat is...
- Ó igen, teljesen igaza van! - mondta a férfi, és megint felhangzott meleg szívet bizsergetö nevetése.
- Jó éjszakát, Jason! - búcsúzott el a lány, noha még szívesen csevegett volna tovább.
- Jó éjszakát, Gina... Aludjon jól! Én alighanem nem fogok egy szemhunyásnyit sem, de reggel majd felhívom, és beszámolok róla, rendben?
A lány bólintott, és csak utóbb jutott eszébe, hogy Jason nem láthatja öt.
- Igen... az jó lesz... - mondta halkan.
- Szerintem is ...
A rádió-összeköttetés megszakadt, de Gina úgy érezte magát, mint aki újjászületett.
Ezen az éjjelen és a következökön is pompásan aludt, mert az emlékezetes éjszakai rádióbeszélgetés óta szokásukká vált lefekvés elött kicsit elcsevegni a napközben történtekröl.
Gina ugyanakkor fokozódó nyugtalansággal állapította meg, hogy egyre jobban vonzódik a férfihoz, s ez a tapasztalat meröben új volt számára. A filmeken, regényekben ábrázolt, akadályokat nem ismerö, szenvedélyes kapcsolatokat afféle vaktában végrehajtott ejtöernyös ugrásnak tartotta - merész izgalmas kalandnak, amelyet azonban ö sosem kockáztatott volna meg.
De ha mégis szerelmi viszonyba bonyolódna Jason Dunforddal, az olyan volna, mintha ejtöernyö nélkül ugrana le az égböl...
- Öregem, ahogy így elnézlek, vagy kábítószert fogyasztottál, vagy sokkhatás ért!
Jason felnézett az ebédjéröl az elötte tornyosuló Rustyra.
- Fogalmam sincs, miröl beszélsz.
- A délelött maga volt a pokol, mégis olyan ábrándos vigyorral bámulsz magad elé, mint egy tizenöt éves kamasz az elsö randevúja után.
- Mit mondjak, Rusty, valamicskével több tapintattal akár pszichiáter is lehetne belöled!
- Hogy ilyen pácienseim legyenek, mint te? - vágott vissza Rusty.
Jason elfojtott egy mosolyt, és odébb húzódott, hogy a barátja is elférjen mellette a rövid fatörzsön.
- Nyugodj már meg, öregem! Hiszen nem elöször fordul elö velünk, hogy a jószág kitör a karambol! Majd ebéd után az egyik fiúval majd visszahozzuk az elbitangoltakat. Nem lesz túl jó szórakozás, de ettöl még nincs vége a világnak!
- Néhány nappal ezelött nem gyöztél morogni amiatt, hogy el vagyunk maradva, most meg úgy viselkedsz, mint egy megdicsöült szent. - Fürkészö pillantást vetett Jasonre. - Felejtsd el, amit a sokkról mondtam! Vagy drogot szedtél, vagy szerelmes vagy!
- Sem egyik, sem másik. Hiszen ismersz, Rusty!
- Hogyan is mondják? Mindig van egy elsö alkalom...
- Nem kell mindent elhinni, amit mondanak. - Jason felállt és kinyújtózkodott. - Nekem most folytatnom kell a keverékállatok kiválogatását - mondta fölemelte a nyergét, és arrafelé indult, ahol a lovakat kikötötték.
- Légy óvatos! - intette Rusty. - Nem okos dolog túl keményen rájuk hajtani!
Jason visszafordult a barátjához.
- Mondd csak, mikor voltam én óvatlan a válogatásnál?
Rusty huncutul összecsippentette a szemét.
- Ki mondja, hogy az ökröktöl óvlak? Mindenki tudja, hogy a legcsúnyább sebeket a tehenektöl lehet kapni. A férfiaknak sosem volna szabad megfeledkezniük arról, milyen veszélyesek lehetnek a nök, teljesen mindegy, milyen fajhoz tartoznak!
Harsányan fölnevetett, amikor Jason válaszul feltartotta két ujját.
- Felébresztettem, Gina?
- Nem, éppen lefuttattam egy próbaprogramot Dunford Downsról, hogy megnézzem, hogyan válik be egy ötletem. - Miközben szívszorongva vártam a hívásodat, füzte hozzá a lány gondolatban.
- No és bevált?
- Nem egészen úgy, ahogyan reméltem. De azt hiszem, sikerül kiigazítani a pontatlanságokat. És magánál hogyan telt a nap?
- Hosszú volt, forró és kimerítö. Épp az imént tereltem vissza egy csapat marhát a karámba.
- Hiszen már majdnem éjfél van! Hogyan tudta sötétben összeterelni az állatokat?
- Túl sok westernfilmet látott, Gina - kuncogott Jason. - Egyszer majd magammal viszem a legelöre, akkor meggyözödhet róla, hogyan is megy ez.
Egy városlakónak mindezt a saját szemével kell látnia, hogy fogalma legyen róla.
Jason meghívása a táborba alighanem csak futó ötlet volt, és Gina jobbnak látta, ha nem kap rajta.
- Hol van most? Még mindig fönn, a Tea Party Creeknél?
- Már nem, ott ma reggel tábort bontottunk, most a régi, második világháborús leszállópálya közelében vagyunk.
Ginának feltünt, hogy a férfinak milyen fáradtan cseng a hangja.
- Kis szerencsével szombatig befejezzük a bélyegezést, és vasárnap folytathatjuk a karámok javítását.
Gina szívverése hirtelen megiramodott. Ez azt jelenti, hogy vasárnap hazajönnek!
- Tehát vasárnap estére itthon lesznek? - kérdezte óvatosan.
- Ha sikerül befejezni a munkát, akkor igen, ha mégsem, akkor csak hétfön.
Gina szinte megrémült, amikor tudatosodott benne, hogy mennyire várja ezt a pillanatot.
- Örül egy kicsit, hogy viszontlát? - kérdezte a férfi.
- Nem tudom. Hiszen alig ismerjük egymást - felelte a lány kitéröen.
- Talán ideje volna egyszer némi kockázatot vállalni, Gina... - mondta némi hallgatás után Jason. - Például azzal, hogy megbízik bennem, és próbál jobban megismerni.
Hangja izgatóan érzékien csengett, és Gina testén könnyü borzongás futott végig.
- Én nem szeretek kockáztatni - jelentette ki nyomatékkal. - Az én életemnek biztos, rendezett és áttekinthetö keretek között kell folynia. A kockázatvállalással az ember hamis reményeket táplál magában, rövid idöre hihetetlen magasságokba képes felszárnyalni, de aztán jön a fájdalom... - Gina elengedte a hívógombot, és mélyet lélegzett.
- Erre csak azt tudom mondani, hogy még mindig jobb valamilyen reményt táplálni, mint semmilyent sem.
Ezúttal mindketten sokáig hallgattak. Végül a lány törte meg a csendet.
- Ezzel még nem sikerült meggyöznie, változatlanul viszolygok a futó kalandoktól.
- Nem akarom semmiröl sem meggyözni, Gina - mondta Jason halkan. Csak öszinte vagyok. - Megint feszült csend következett, majd a férfi folytatta: az én számomra egy efféle kaland - vagy nevezzük szebben: felszárnyalás csak rövid ideig tarthat. A tartós viszony unalmas, megszokott kapcsolattá válik.
Akárcsak a rendszeres nemi élet egy jegyessel, gondolta Gina boldogtalanul.
De a Jameshez füzödö kapcsolata legalább nem zökkentette ki a kerékvágásból.
A meghittség, a megszokás ellen végül is nincs semmi kifogása, az nem dúlja fel az ember lelki békéjét...
- Késöre jár, és mindketten fáradtak vagyunk - mondta Jason, mintha csak megérezte volna, mi játszódik le a lányban. - Folytassuk talán holnap a beszélgetést! Este megint felhívom, jó?
Gina egy pillanatig küzdött magával, aztán mély lélegzetet vett, és lenyomta a hívógombot.
- Ne, Jason, kérem, ne hívjon fel többé..., legfeljebb a munkával kapcsolatban vagy sürgös esetben.
És mielött még a férfi válaszolhatott volna, kikapcsolta a készüléket.
Gyáva vagyok, ez nem vitás, gondolta, de nem követem el ugyanazt a hibát amit az anyám, aki nem az eszére, hanem a szívére hallgatott.
7. FEJEZET
A következö napok kínos lassúsággal teltek, amit Gina a höségnek, a csendnek és a magánynak tulajdonított. Különösen a vasárnap volt nyomasztóan hosszú, mert Jason nem jött haza.
Hétfön kora reggel Gina kávét fözött, és pitymallatkor már a számítógép elött ült. Tizenegyre a kávé már rég kihült, a képernyövédö pedig bekapcsolt, mert a gépen nem történt semmi, és Gina idegei majd szétpattantak a feszültségtöl.
Jason még mindig nem érkezett meg.
Nem sokkal dél után Gina motorzajt hallott kintröl. Felugrott és az ajtóhoz futott, de aztán észbe kapott: Jasonnek még csak sejtenie sem szabad, milyen sóvárogva várja a visszatérését. Egy pillanatra az ajtófélfának támaszkodott hogy összeszedje magát.
- Gina! Az irodában vagy? Gina!
Csalódottság fogta el, amikor felismerte Leanne hangját.
- Megyek már! - válaszolta, és a konyhába sietett, hogy ajtót nyisson Leanne-nek, aki a hátsó bejáratnál várakozott.
- Visszajöttek! - újságolta Leanne ragyogó arccal. - Rusty éppen most telefonált, hogy a bikák karámjánál vannak, és valószínüleg két-három órán belül elkészülnek. De nekem az is túl hosszú idö! Odamegyek! Velem jössz?
Két
héttel ezelött Gina még határozottan visszautasította volna
Leanne-t, ám idöközben megnött az érdeklödése a farmélet iránt.
Jason nemrégiben felajánlotta, hogy magával viszi egy állományválogatásra, de
vajon érvényes-e még a meghívás? Vagy eljátszotta azzal a megjegyzésével, hogy
a jövöben csakis üzletileg óhajt vele érintkezni? Akkor feltehetöen
ez az utolsó alkalom, hogy ilyen rendkívüli élményben részesülhet, és bizonyára
a munkája szempontjából is hasznos lenne, ha az állattenyésztés gyakorlati
oldalával is megismerkednék.
De ugyan miért próbálja becsapni magát? Nem az állomány selejtezésére kíváncsi, Jasont akarja viszontlátni! Ennek semmi köze a munkájához...
- Nos, Gina?
- Bocsáss meg, Leanne! - mentegetözött zavart mosollyal a lány. - Nagyon köszönöm, de azt hiszem, inkább nem megyek. Tudod, az egész délelöttöt a számítógép mellett töltöttem, sajnos, nem sok eredménnyel. - Ez a színtiszta igazság, tette hozzá gondolatban. - Ezért jobb, ha itthon maradok, és...
- Ugyan már, Gina! Jót fog tenni egy kis kikapcsolódás, te szorgos méhecske!
Meglátod, utána könnyebben megy minden! Biztosan úgy dolgoztál, mint egy megszállott, hiszen már napok óta nem láttalak!
Még hogy megszállottként dolgoztam, hahaha! Állandóan csak Jasonre gondoltam, és erotikus képzelgéseknek engedtem át magam...
- Igazad van, Leanne! Legföbb ideje, hogy kizökkenjek ebböl a gondolatkörböl...
A vezérállatok megint megbokrosodtak, és a csorda sehogy sem hagyta magát beterelni a karámba.
Jason megsarkantyúzta a lovát, hogy visszatereljen a csordához egy kitört állatot, és átkozta a höséget meg a sürü felhöben kavargó port, amely szinte megvakította mindnyájukat. Amikor aztán a terelés hevében két cowboy hajszál híján egymásnak rohant, megelégelte a dolgot. Ha nem akarja fölöslegesen veszélyeztetni az emberek és a lovak testi épségét, ilyen körülmények között nem szabad folytatni a munkát. Kikormányozta lovát a forgatagból, hogy megkeresse, és a csorda végére küldje Rustyt. Ekkor pillantotta meg a terepjárót a két növel.
- Hogy az ördög... Már csak ez hiányzott! Mintha nem volna e nélkül is elég bajom!
- Tulajdonképpen mit csinálnak most? - kérdezte Gina, és igyekezett beszéd közben a lehetö legkeskenyebb résre nyitni a száját, ám így is rengeteg port nyelt.
- Visszaterelik a jószágot a kaputól - magyarázta Leanne. - Aztán megpróbálnak egy kisebb, könnyebben kezelhetö csoportot elkülöníteni és beterelni a karámba, a jól bevált elv alapján: ha az állatok odabenn látják társaikat, hamarább hajlandók maguk is követni öket.
- És ha mégsem sikerül?
- Akkor minden cowboy hosszú munkanapra számíthat... Nézd csak, ott jön Jason!
Gina gyomra görcsbe rándult, amikor Leanne tekintetét követve megpillantotta Jasont egy nagy szürkén. A hatalmas állat hátán még nagyobbnak és férfiasabbnak látszott, és szinte érzéki hatást keltett, amint a lóval tökéletes összhangban mozgott, akárha egy test volnának. Még így izzadtan, és porlepetten is olyan ellenállhatatlan volt, hogy Gina testén borzongás futott végig.
- Ha nem volnál terhes, Lee - mondta üdvözlés helyett a férfi, miközben kemény kézzel megzabolázta a lovát -, most megkérnélek, hogy nyergeld fel az egyik tartalék lovat, és gyere segíteni nekünk.
- Ha nem volnék terhes, kérned sem kellett volna rá! - Leanne vágyakozva nézett az állatokat terelö cowboyokra. - Odaadnám a jobb karomat, ha én is ott lehetnék köztük!
- Én a jobbot is meg a balt is, ha velünk lehetnél!
- Akárcsak a régi szép idökben!
Gina még a csontja velejében is érezte Jason mosolyát, pedig a férfi még csak feléje sem nézett. A lány legszívesebben megkérdezte volna: én talán levegö vagyok?
Ebben a pillanatban egy másik lovas közeledett feléjük, és Leanne örömkiáltásban tört ki. Nehézkesen lekászálódott a terepjáróról, és ragyogó arccal sietett Rustyhoz, aki máris a földön termett, és a karjába zárta feleségét. Olyan viharos csókolózás következett, hogy Gina tapintatosan elfordult. A világért sem vallotta volna be magának, hogy irigykedik rájuk...
- Minek tulajdonítsam a megjelenését? - kérdezte meg ekkor közönyösen Jason. - Talán valami halasztást nem türö probléma adódott?
Gina tettetett csodálkozással fordult meg, és körbepillantott.
- Hozzám beszél? - kérdezte.
- Nincs idöm játszadozni, Gina! Miért jött ki ide, ahelyett, hogy a számítógép mellett ülne?
- Mert ebédszünetet tartok - vágta rá a lány. - De biztosíthatom, hogy a távollétében sem hanyagoltam el a munkámat!
- Helyes. Szeretném, ha tájékoztatna, hol tart a programmal! Mihelyt hazaérek, bemegyek magához az irodába. - És mielött még Gina válaszolhatott volna, éles hangon folytatta: - Vannak, akik megengedhetik maguknak, hogy ebédszünetet tartsanak. Nekem vissza kell mennem a munkámhoz. Igyekezzen mielöbb eleget tenni a kötelezettségeinek!
- Te pedig vigyázz, hogy le ne ess arról a magas lóról - dünnyögte Gina amikor a férfi elügetett.
Mindenki, aki elment Gina irodája elött, azt hihette, hogy a lány elmélyülten dolgozik a számítógépen, valójában azonban elkeseredetten bombázott egy földönkívüli lényt, amely alaktalan zöld képzödménnyé folyt szét, mielött eltünt a képernyöröl. A kis szörnyeteg azonban elpusztíthatatlannak bizonyult, és makacsul újra meg újra megjelent. Gina dühösen vizslatta végig a monitort, mert számított rá, hogy megint felbukkan, amikor csapódott a hátsó ajtó.
Visszafojtotta a lélegzetét és hallgatózott.
A jól ismert csizmacsikorgás és sarkantyúpengés elárulta, hogy véget ért büntetésének ideje, ám a gonosz kis lény is újra elökerült, és vadul támadta az ürhajóját.
- Vesztettél! Még egyszer meg akarod próbálni? - kérdezte a vigyorgó kis szörnyeteg szájából kikunkorodó felirat.
- Már csak te hiányoztál nekem, meg az a másik odakinn - morgolódott Gina, és megnyomta a törlésre parancsot adó billentyüt, majd visszahívta a képernyöre a Malagara-program fö menüjét. El sem kellett fordítania tekintetét a monitorról, azonmód minden porcikájában érezte, hogy Jason az ajtóban áll.
- Szóval visszajött - jegyezte meg közönyösen.
Megfordult a széken, és hirtelenjében nem tudta volna megmondani, mi az amit érez a félmeztelen férfi láttán: meglepödés, megbotránkozás vagy elragadtatás.
Eddig legfeljebb farmernadrágot reklámozó plakátokon látott ilyen felsötestet nem is tudta levenni róla a szemét, hevesen dobogó szívvel, megbüvölten bámulta.
Jason ivott egy kortyot a sörösdobozból, de semmi jelét nem adta, hogy be akarna lépni az irodába.
- Mi újság? - kérdezte Gina hüvösen, amikor végre magához tért.
A férfi ajkának szöglete gyanúsan megrándult.
- Csak látni akartam, hogy felkészült-e egy kis bemutatóra.
- Most mindjárt?
Jason megvonta a vállát.
- Miért ne? Talán van valami nehézség?
- Hát... nem akar elöbb talán zuhanyozni?
Jason megrázta a fejét.
- Épp most fürödtem egy jót a lóúsztatóban.
- Értem - mormolta a lány. Hát ezért nincs rajta ing... De ez nem oldja meg az én gondomat... - Azért mégis jó volna, ha átöltözne, a farmerje ugyanis csupa por, s az nagyon árt a számítógépnek.
- Nos, akkor majd ügyelek rá, hogy ne kerüljek túl közel hozzá - vetette oda vigyorogva a férfi, és besétált a helyiségbe.
Gina kissé megszeppent.
- Én... jobban szeretném, ha közben nem inna sört... - mondta kimérten.
Jasonnek nem volt ínyére a lány fölényes, meglehetösen gögös hangneme.
- Tudok egyszerre inni és figyelni - jelentette ki visszautasítóan, és az ajkához emelte a dobozt, de közben egy pillanatra sem vette le a szemét a lányról.
- Készséggel elhiszem, de mégis jobban szeretném, ha eltekintene töle.
A férfi egy pillanatig mérlegelte, hogy ne hagyja-e menten faképnél a kisasszonyt, ám aztán arra gondolt, Gina hátha éppen ezt akarja. Mosolyogva összenyomta markában a dobozt, és az íróasztal túlsó oldalán álló papírkosárba dobta.
- Rendben, tanító néni, én már felkészültem az órára! És maga?
- Én is. - Gina felállt, és odafordította a széket Jasonnek. - És hálás lennék, ha felhagyna a csipkelödéssel. Üljön le, és figyeljen arra, amit el akarok magyarázni magának, jó?
Jason levetette magát a székre, és önkéntelenül mélyen beszívta a lány parfümjének illatát.
- Mint már mondottam, ez nagy teljesítményü számítógép - fogott bele Gina a szakszerü magyarázatba. - Mindennel fel van szerelve, beleértve az állítható billentyüzetet...
Jason körülbelül annyit értett az elmondottakból, mintha Gina latinul beszélt volna, orosz akcentussal, de azért türelmesen végighallgatta a RAM-ról byte-okról, merevlemezekröl, memóriakapacitásról és más egyebekröl ledarált adathalmazt, mivelhogy közben böven volt ideje alaposan szemügyre venni a lányt, sürü, selymes hajától meztelen lába élénkvörösre lakkozott körméig.
A rövid lenvászon sort második börként feszült Gina formás fenekén, s amikor Jason elképzelte, milyen színü és tapintású lehet az alatta levö eredeti menten kiverte a forró veríték. A felsörész kevesebb teret engedett fantáziája szárnyalásának, ám a gombok és a derék fölött csomóra kötött ing nagy kísértést jelentett, és ellenállhatatlan bizsergést érzett az ujjai hegyében...
- Bizonyára magának is ez lesz a véleménye, ha már jól tud bánni a géppel.
Jason összerezzent.
- Hogy mondta? - kérdezte zavartan.
- Ugye, egyáltalán nem figyelt arra, amit mondtam? - kérdezte Gina mély sóhajjal.
- Nagyon sajnálom. Más járt a fejemben. - Minthogy tisztában volt azzal mi történne vele, ha bevallaná, mire gondolt, inkább alázatos arcot vágott.
- Teljesen rám kellene összpontosítania a figyelmét! - mondta a lány szigorúan, mire Jason huncutul somolygott.
- Ha így lesz, akkor jópontokat kapok?
Fiús, szinte kamaszos mosolyától Ginának elgyengült a térde. Mialatt igyekezett közönyt eröltetni magára, Jason babrálni kezdett a számítógépen.
- Ha jól tudom, ezt nevezik egérnek, nem? - kérdezte, és felemelte a müanyag dobozkát.
- Igen... ezt... Arra használjuk, hogy...
- Hogy a billentyüzet használata nélkül bejussunk a könyvtárba és egyéb helyekre - szakította félbe a férfi. - És ez a kis holmi mozgatja a képernyön elöre és hátra, lefelé és felfelé a...
- Jason! - Gina hátraszökkent, amikor Jason váratlanul fel gördítette az egeret a combján.
Jason semmi bünbánatot nem tanúsított.
- Jellegzetesen nöi viselkedés - csúfolódott. - Csak, mert egérnek nevezték el ezt a kis jószágot?
- Hagyja abba! - kiáltotta Gina, és kikapta az egeret a férfi kezéböl.
- Miért?
- Mert... mert különben tönkremegy.
- Sajnálom, nem értek a számítógépes vacakokhoz. Jobb, ha megmaradok annál, amihez értek.
Gina lélegzet után kapkodott, amikor a férfi az ölébe húzta, és simogatni kezdte a combját.
- Jason! Mit jelentsen ez...?!
Nem folytathatta, mert a férfi ajka a szájára tapadt. Gina pontosan tudta, mi a szándéka, és gyorsan átfonta a nyakát a karjával, nehogy visszavonulhasson...
Tulajdonképpen viszolyognia kellett volna töle, mert borotválatlan volt és sörszagú. De hamisítatlan, természetes férfiassága és gyengédsége, ahogyan megcsókolta, felébresztette, életre keltette benne az elemi ösztönöket. Vágyakozó sóhajjal ölelték át egymást.
Néhány másodperccel késöbb a padlón hevertek, és türelmetlenül tépték le egymásról a ruhát... És mintha egy pillanat alatt egész lénye kicserélödött volna Gina fenntartás nélkül átengedte magát a szenvedélynek, amely ellen egészen addig kétségbeesetten küzdött.
8. FEJEZET
Jason nem tudta volna megmondani, mi izgatta fel jobban, Gina meztelen testének tökéletes szépsége vagy a szemében lángoló tüz. Keze remegett, amikor elöször érintette meg fedetlen keblét. Soha többé nem tudom kiverni a fejemböl ezt a nöt, ha szeretkezem vele, gondolta rémülten, de most már semmi sem tarthat vissza, legfeljebb ha golyót kapok a szívembe.
Gina sem próbált többé magyarázatot keresni a testén-lelkén eluralkodó elemi erejü érzésekre, egyszerüen megadta magát nekik - és Jasonnek. Érzékeit rabul ejtette a férfi illata, börének sós íze, megborzongatták a halk, rekedtes hangok, amelyek az ö becézö ujjai nyomán törtek fel Jason torkából.
Még sosem tapasztalt forróság áradt el benne, amikor a férfi ajka meg-megérintette, csókokkal hintette be mindenütt, még testének legtitkosabb rejtekén is. Valami ismeretlen, különös, egyszerre nyugtalanító és izgató érzés, parancsoló vágy, aminek nem tudott, és nem is akart ellenállni.
- Gyere... - suttogta -, én is nagyon kívánlak...
Jason vállára tette a kezét, és kissé eltolta magától, s amikor a férfi megértve, hogy mit kíván, hanyatt fordult, mosolyogva föléje siklott.
És ebben a pillanatban Jason rádöbbent, hogy szereti a lányt. Teljes bizonyossággal tudta, hogy végérvényesen és minden kétséget kizáróan beleszeretett Gina Petrocellibe. Csak úgy, egyszerüen, minden elözetes vészjelzés nélkül szerelmes lett...
Ez volt az utolsó tudatos gondolata. Mert ami ezután következett, ahhoz már semmi köze nem volt észnek és megfontolásnak. Mindketten engedelmeskedtek a szenvedély parancsának, és elmerültek a kéj tengerében.
Gina Jasonre borulva feküdt, feje a férfi vállán pihent, arcát feléje fordította.
Csak homályosan volt tudatában annak, hogy Jason átkarolva tartja, és szelíden cirógatja a haját. Elgondolkozva nézte a padlón heverö farmert és mellette az ezüst csatos, széles börövet. A csatba egy férfi képét vésték, amint ágaskodó lovát próbálja megfékezni. Hát igen, én is azt hittem, hogy tudok parancsolni magamnak, és sértetlenül kerülök ki ebböl a találkozásból...
- Minden-rendben? - suttogta Jason, ajkával a lány vállán.
- Rendben? - kacagott fel halkan Gina. - Ha azt mondanám, hogy igen azzal nem mondanék semmit...
Jason gyengéden a lányra nézett.
- Tudtam, hogy jól összeillünk - mondta halkan -, de ez egyszerüen hihetetlen...
- És mindketten egyszerre értünk a csúcsra... Olvastam valahol, hogy ez csak nagyon ritkán fordul elö - tette hozzá Gina boldog sóhajjal. Jason mutatóujja hegyével körülrajzolta a lány ajkának vonalát. - Vegyem ezt burkolt felszólításnak az ismétlésre?
Gina legurult a férfiról és összegömbölyödött az oldala mellett.
- Ez csupán annyit jelent, hogy nekem még soha nem volt ilyen jó...
- Még soha? - kérdezte Jason.
- Nem... És elárulhatom neked, Jason Dunford, hogy nem lesz könnyü dolga annak, aki utánad következik! Nehogy félreérts: ez bók akart lenni.
- Pokolba a bókokkal! Így próbálod értésemre adni, hogy ami közöttünk történt, csupán szex volt?
- Mi más lett volna? Hiszen alig ismerjük egymást! Nevetséges lenne úgy tenni, mintha többröl volna szó! Jason dühösen megvonta a vállát. Ő jobban tudta. Gina egyszerüen nem akarja tudomásul venni, hogy szenvedélyes együttlétüket éppen erös vonzalmuk, és érzelmeik tették oly megismételhetetlenné. De vajon miért vonakodik ezt beismerni? Hirtelen felvillant benne egy gondolat, s úgy érezte, mintha föbe kólintották volna.
- Gina... Vár rád valaki Sydneyben? Azért akarod meggyözni magadat, hogy az, ami közöttünk történt, nem egyéb futó kalandnál?
Gina felháborodva meredt rá.
- Hogyan kérdezhetsz ilyet? Természetesen nincs más férfi az életemben!
Ha volna, akkor nem eshetett volna meg az, ami... Csak nem gondolod, hogy egyik férfi ágyából a másikba... - elfulladt a hangja.
Felháborodott kitörése olyan boldoggá tette Jasont, hogy megragadta a lány karját, és magához húzta. Más esetben legfeljebb kihívásként hatott volna rá egy esetleges vetélytárs, most azonban leplezetlenül örült, hogy senkivel nem kell megmérköznie. - Engedj el! - ripakodott rá Gina, és megpróbálta kiszabadítani magát.
- Szó sem lehet róla! Elhatároztam, hogy felderítem az olyannyira ritkán elöforduló együttes csúcspont titkát. Gina kisimította arcából hosszú hajfürtjeit, és kihívóan nézett a férfira. - Egyedül meglehetösen nehéz lesz...
- Éppen ezért választottalak téged kísérleti személyül. Örülsz?
- Egyáltalán nem!
- De igen, nagyon is örülsz... Csak borzasztóan félsz, hogy nekem lesz igazam... Hogy nincs még egy ennyire összeillö pár, mint mi ketten.
Nem könnyü vitába szállni ezzel a megállapítással, különösen, hogy Jason keze megint ott babrál az ingem alatt, és olyan sóvárogva néz rám, gondolta Gina, és megpróbált tiltakozni.
- Jason... - suttogta, amikor a férfi gyengéden lehúzta magához a fejét. Jason... - Tovább azonban nem jutott, mert forró csók zárta le az ajkát.
- Azt hiszem... ideje bemenni a hálószobába - mormolta Jason a csókok szünetében.
- Hozzád vagy hozzám? - kérdezte Gina kacéran, miközben Jason talpra segítette.
- Nekem teljesen mindegy, ha ezúttal ágyban szerethetjük egymást.
- Szeretkezhetünk - helyesbített Gina.
Jason nem vitatkozott.
- Nevezd, ahogyan akarod - mondta, és karjába vette a lányt.
- Szent egek! Elaludtunk! - kiáltotta Gina. Kipattant az ágyból, lerántotta róla a takarót, és beleburkolózott.
Jason lustán hunyorgott az ablakon beáradó napfényben, és beletelt jó néhány percbe, míg végre felemelte a párnáról a fejét, és az éjjeliszekrényen álló ébresztöórára pillantott. Húsz perc múlva kilenc. Tulajdonképpen most rögtön fel kellene kelnie, zuhanyoznia és felöltöznie. Ám e helyett csak jóízüen somolygott, amikor elképzelte azt a kellemes helyzetet, ami a zuhany alatt vár rá.
- Miért fekszel még mindig és bámulod a mennyezetet? - kérdezte Gina.
- Megmondom, ha leengeded azt a leplet - incselkedett Jason.
Gina elnevette magát, és olyan csábosán festett, hogy a férfi elfelejtett levegöt venni.
- Mindig úgy ugrasz ki az ágyból, mint akit levetett a ló?
- Szeretem a szemléletes kifejezésmódodat.
- Inkább gyere vissza az ágyba, megismertetlek életpályám szépítés nélküli történetével.
Gina megrázta a fejét.
- Dolgoznom kell.
- Nem kell dolgoznod. Ma szabadnapot adok neked. - Jason megpaskolta a derékaljat. - Gyere ide!
Némi habozás után Gina engedelmeskedett, hasra vetette magát az ágyon és a legcsekélyebb ellenállást sem tanúsította, amikor a férfi magához húzta és megcsókolta.
- Elárulnád, miért ugrottál ki úgy az ágyból, mintha tüzes vasat nyomtak volna a talpadhoz?
- Hogy bevegyem a tablettámat.
Jason összeráncolta a homlokát.
- Miféle tablettát? Azt, amelyik megakadályozza, hogy napvilágnál léggé váljál?
- Azt, amelyik megakadályozza, hogy léggömbbé váljak.
- Nos hát, férfi létemre nem vagyok ezekben a dolgokban eléggé tájékozott de vajon nincs káros hatása annak, ha valaki megszakítás nélkül hosszú ideig szed fogamzásgátlót? Nem befolyásolja a termékenységet?
- Hiszen éppen ezért szedik a nök - jelentette ki nyugodtan Gina.
Jason azonban nem hagyta magát megtéveszteni.
- Én arra céloztam, hogy ha egy nö késöbb mégis gyereket szeretne elöfordulhat, hogy nem esik teherbe?
- Lehet, hogy ez némely nöknek jelenthet problémát, én azonban nem tartozom azok közé. Én ugyanis nem akarok gyerekeket.
- Soha?
- Nem... legalábbis nem többet. Úgy gondolom, hogy ha férjhez mennék és a férjem feltétlenül szeretne gyereket, akkor beleegyeznék, hogy egyet szüljek - válaszolta Gina tárgyilagosan.
- Vagyis egyet esetleg mérlegelés tárgyává tennél? - érdeklödött Jason.
- Hát... talán egy kislányt. Ha ugyanis a férjem késöbb netán kivonná magát az apai kötelességek teljesítése alól, nem kellene órák hosszat sportpályák szélén ácsorognom, vagy az ösvadonban sátoroznom, hogy pótoljam a fiamnak az apját - magyarázta Gina. - Véleményem szerint csak azok az emberek vállaljanak gyermeket, akiknek a házassága minden tekintetben szilárd alapon áll, és akik már kezdettöl fogva szeretnének - folytatta komolyan. - Helytelennek tartom, ha csak azért hoznak világra gyereket, akár többet is, mert elhanyagolták a védekezést, vagy mert úgy vélik, hogy a csemetéjüknek játszótársra van szüksége.
Gina elhallgatott, mert észrevette, hogy Jason megrökönyödve bámul rá, de cseppet sem lepte meg a férfi arckifejezése. Felsóhajtott.
- Ne tagadd, hogy te is azok közé a férfiak közé tarozol, akik nagy családot szeretnének - mondta, amikor látta, hogy Jason szóra nyitja a száját. - Az arcod mindent elárul.
- Ha valóban tudni akarod, megpróbálok rájönni, hogy egyszerüen nem szereted a gyerekeket, vagy a fanatikus gyermekjogi harcosok közé tartozol netán engem akarsz meggyözni róla, hogy akkor cselekszünk a leghelyesebben ha egyetlen fövel sem járulunk hozzá a népesség gyarapodásához.
Erre már Gina is kénytelen volt elmosolyodni.
- Semmi kifogásom a gyerekek ellen, csak nem vagyok oda azért, ami együtt jár velük. Ebböl a megfontolásból legfeljebb egyet veszek számításba, ha valaha is rászánom magam a szülésre.
Jason eleddig nem túl sokat töprengett házasságról és családról, ám ha mégis megfordultak a fejében efféle gondolatok, mindig legkevesebb három gyerekböl indult ki - természetesen mind fiú legyen! - A feleség élete pedig csakis körülötte meg a gyerekek körül forogjon. Ahányszor csak felvetödött benne a jövö képe igaz, ami igaz: ez nem túl gyakran esett meg vele -, mindig ugyanaz volt az alapállása...
Söt mi több, azt hitte, ha megtalálja a nöt, akivel élete hátralevö részét le akarja élni, annak is ugyanazok lesznek az álmai, az életcélja. Gina életfelfogása azonban szöges ellentétben állt az övével, nézeteik semmiben sem egyeztek. És ezenkívül volt még valami, amivel kapcsolatban a lány eddig nem nyilatkozott.
- Tegyük fel, hogy megtaláltad a férfit, aki mellett boldog házasságban tudnál élni, aki gyerekeket is szeretne, és te is akarsz egyet... lehetöleg kislányt tette hozzá -, hajlandó volnál akkor feladni a munkádat, és csupán anya és feleség lenni?
- Természetesen nem! - kiáltott fel Gina elszörnyedve. - Isten ments, hiszen ennél nagyobb rosszat nem is követhetnék el a gyermekem ellen!
Jason azt hitte, rosszul hallott.
- Hogyan?
- Igen, mert szerencsétlen és boldogtalan lennék, és szellemileg visszafejlödnék, ami valóságos katasztrófát jelentene számomra. Tehernek érezném a férjemet meg a gyerekemet, és vége lenne az önbecsülésemnek. Tönkremenne a házasságom, jönne a mindent beszennyezö válóper, végül pedig ott maradnék megkeseredetten, munka nélkül, gyermekét egyedül nevelö magányos nöként!
Gina arca feldúltságot és ugyanakkor rendíthetetlen meggyözödést tükrözött kétségtelenül komolyan gondolta, amit mondott, ám életfelfogásuk alapvetö különbözösége ellenére Jason úgy érezte, hogy csakis öt akarja, senki mást.
- Én nem vagyok afféle házi tücsök, aki jól megvan a házi tüzhely mellett folytatta a lány kissé nyugodtabban. - Sokkal többre becsülöm a szabadságomat és a függetlenségemet.
- Értem. Hát akkor bizony komoly problémával állunk szemben, Gina.
Jason kék szeme egészen sötétre változott, és olyan áthatóan nézett a lányra hogy az kezdte kényelmetlenül érezni magát. Az ágytakaró akadályozta mozgásában, amikor kiegyenesedve hátrébb húzódott.
- Azt hiszem, tudom, mit akarsz mondani, de... - el akart lépni az ágytól a férfi azonban csuklójánál fogva visszatartotta. - Jason, kérlek... - rimánkodott ám voltaképpen nem is próbált kiszabadulni. - Ne ma reggel beszéljük meg a problémákat! Ne most! Zuhanyozni szeretnék, és...
- Tudom. Hiszen éppen ez a probléma. - Jason huncutul ráhunyorított a lányra. - Én is zuhanyozni szeretnék.
Gina egy pillanatig értetlenül bámult rá, aztán csábos, érzéki mosoly jelent meg az arcán. És Jason nem vesztegette fölöslegesen az idöt, haladéktalanul lecsókolta ajkáról az ingerlö mosolyt...
Gina meglehetösen büszke volt rá, hogy mindig képes szembenézni a tényekkel. Most is teljesen tudatában volt annak, hogy nagy kockázatot vállalt amikor viszonyt kezdett Jason Dunforddal. De hát miért ne szórakozhatna egy kicsit, ha közben nem veszíti el a fejét? Három nap múlva Jason megint kimegy a karámokhoz, kezdödik a második válogatás, amely legalább öt-hétig eltart.
Mire visszajön, ö már rég Sydneyben lesz, és a megszokott mederben folyik tovább az élete. Rövid életü kapcsolatuk ezzel máris a múltba merül. Miért ne iktathatna be aggályos gonddal megtervezett életébe egy kis kitéröt? Eddig túlságosan is józan volt, legföbb ideje, hogy felrúgja a saját maga által kialakított játékszabályokat, és belevesse magát egy lángoló, örült kalandba...
Jason szótlanul nézte Gina gyakorlott, ügyes mozdulatait, amint különféle figurákkal kápráztatta el öt az idomítókarámban. Amikor felajánlotta neki, hogy menjen ki vele lovagolni, biztosra vette, hogy a lány még sosem ült nyeregben s tulajdonképpen csak arra volt kíváncsi, hogyan fest lóháton. Nagy meglepetésére Gina kitünö stílusban ülte meg a lovat, amiböl arra lehetett következtetni, hogy drága klubban tanult lovagolni. Lazán, hajlékonyan mozgott, s nem úgy bánt a gyeplövel, mint aki valami óriási halat akar partra húzni.
- Ennyi elég is, te ördöngös nöszemély! - kiáltotta oda a lánynak. - Miért nem mondtad, hogy tudsz lovagolni?
- Mert nem kérdezted - vágta rá Gina huncut mosollyal.
- Igaz, de ha elárulod, már eddig is mindennap kilovagolhattál volna.
Gina megvonta a vállát.
- Őszintén szólva nem is jutott eszembe. Tizenhét éves korom óta nem lovagoltam.
Jason könnyed mozdulattal nyeregbe pattant.
- Akkor viszont ideje abbahagynod, különben este nem tudsz ülni.
Gina a karám kapujához kormányozta lovát, és vérforraló pillantást vetett a férfira.
- Attól tartok, nem az aggaszt, hogy tudok-e majd ülni este.
- Nagyon tévedsz, egyáltalán nem arra gondoltam!
- Nem? Milyen különös, én meg csakis arra - Gina ezzel rálegyintett a lovára, és kacagva elvágtatott onnan.
- Csodálatos érzés, ugye? - kérdezte Jason, amikor rövid ügetés után megállították a lovakat, és tekintetük elkalandozott a tájon.
- Csodálatos - felelte halkan a lány, mert megilletödött a természet mély csendjétöl.
Hatalmas, méltóságteljes fák árnyéka borult az elöttük csobogó folyó partjára, amelynek vize olyan tiszta volt, hogy meg lehetett volna számlálni az alján heverö kavicsokat. Az üveglapként csillogó vízfelület néhol visszaverte a napsugarakat, és elvakította a szemlélöt. Gina kissé odébb kormányozta a lovát és felemelkedett a nyeregben, hogy megérinthesse a fák lombját.
- Itt kinn nem tanácsos hozzányúlni a levelekhez - szólalt meg mögötte Jason. - Szép számmal vannak olyan növények, amelyek kellemetlen meglepetésben részesíthetik az embert.
Gina megfordult a nyeregben.
- Például?
Jason leugrott a nyeregböl, és intett, hogy a lány is tegye azt.
- A Parkinsonia levelén parányi horgocskák vannak, s ez a bokorfajta éppen itt nö. - Egy ághoz kötötte a lovak gyeplöjét, majd, mintha ez volna a világon a legtermészetesebb, belekulcsolta kezét a leányéba, s lassan elindult a folyóparton, Gina pedig ösztönösen hozzáigazította a lépteit.
- Ha az ember átlovagol egy Parkinsonia-bozóton, számíthat rá, hogy maradandó emlékeket visz magával - folytatta Jason. - De a mimózabokrok még ennél is rosszabbak.
- Miért?
- Mert hosszú, hegyes töviseik vannak. Blue-t alaposan összekarmolászták a múltkori selejtezésnél.
- De hát, muszáj volt neki belemenni a mimózabokrokba?
- Tudod, éppen a cserénynél dolgozott...
- Cserény?! - Gina megállt, és szemrehányóan nézett Jasonre. - Nem tudnád úgy kifejezni magadat, hogy egy városlakó is megértse?
A férfi mutatóujja hegyével felemelte a lány állát, és csókot nyomott az ajkára.
- Most már legalább tudod, mit érez egy magamfajta szegény bozótlakó, ha elárasztod számítógépes szakkifejezésekkel.
- Még hogy szegény bozótlakó! Ne hidd, hogy becsaphatsz, Jason Dunford!
Tisztában vagyok Dunford Downs bevételével, hiszen átnéztem a könyvelést.
- A farmot a nagyapám létesítette. Az ö érdeme, hogy az lett, ami.
- De a halála óta te vezeted, méghozzá nagyon eredményesen!
Jason megvonta a vállát.
- Eddig szerencsém volt, de egyáltalán nem biztos, hogy mindig így lesz.
Egy gazdaság esetében a siker sokkal inkább függ az idöjárástól, mint a tulajdonos rátermettségétöl. Egy sokáig elhúzódó aszályos idöszak például nagy veszteségeket okozhat az állatállományban, söt az egész gazdaságot tönkreteheti.
Nagyapám mindig azt mondogatta, hogy egy állattenyésztö minden esztendöben a Jóistennel pókerezik...
- De ha egy gazdaság ennyire bizonytalan dolog, miért vásároltad meg még Maiagarát is? Így kétszeres a kockázat.
- Dunford Downs a nagyapám álmát testesítette meg. Én a magamét akarom megvalósítani.
- Soha nem akartál más lenni, mint állattenyésztö?
- Soha. - A válasz kurtán csattant, akár egy pisztolylövés.
9. FEJEZET
Gina szorongás és csodálat között hányódva figyelte, hogy az ágaskodó fényes fekete szörü fiatal csödör miképpen próbálja újra meg újra levetni a hátáról Jasont. Noha legszívesebben becsukta volna a szemét, hogy ne kelljen látnia, amint a férfi a földre zuhan, mégsem tudta kivonni magát az ember és az állat között folyó hatalmi harc hatása alól.
A levegöt sürü felhöként ülte meg a paták nyomán felkavarodó por, és Gina két ízben is kénytelen volt sürgösen leugrani a karám kerítéséröl, mert a ló éppen feléje vágtatott. De aztán megint csak visszakapaszkodott, és bámulta a férfi erejét, aki olyan hihetetlenül gyengéd szeretönek bizonyult éjszaka. Minél jobban megismerte Jasont, annál több vonzó tulajdonságot fedezett fel benne.
Mégis azt kívánta, bárcsak ne volna így, hiszen nem egészen negyvennyolc óra múlva mindaz, amivel megajándékozta öt, emlék lesz csupán.
Gina felsóhajtott. Már csak két napot tölthetnek együtt...
Ahogy ismét a karámra összpontosította figyelmét, észrevette, hogy már sokkal csendesebben folyik az idomítás. Elégtétellel állapította meg, hogy bár a lóból még nem veszett ki teljesen a harci szellem, jobban engedelmeskedik parancsolójának. Nem kétséges: Jason a helyzet ura!
- Minden elismerésem a tiéd! Most már leszállhatsz! - kiáltotta oda neki incselkedve.
Jason megrázta a fejét.
- Még öt perc! Ez még csak a második alkalom, hogy megtürt a hátán. És az elsö kísérlet az utolsó válogatás elött. Szeretnék egy kicsivel több idöt hagyni neki, hogy megszokja.
- Maradjak itt a kerítésen, vagy jobb, ha elmegyek innen? - kérdezte Gina.
- Jobb, ha elmégy. Lehetséges, hogy megint belebújik az ördög, és megvadul.
Gina engedelmeskedett, ám néhány lépéssel távolabb megállt, és figyelte, ahogyan Jason nyugodtan és szeretettel beszél a csikóhoz. Ismét csak bebizonyosodott, hogy Jason Dunford fölöttébb sokszínü egyéniség... Aztán bement a házba, mert ma rajta volt a fözés sora.
Éppen a salátát állította össze, amikor Jason kinyitotta a rácsos ajtót. A lányt megpillantva szinte földbe gyökerezett a lába.
Gina haja kibontva hullott a vállára, és az ablakon beáradó alkonyi napfényben úgy csillogott, akár egy sötét selyemfátyol. Testhez simuló nadrágot viselt hozzá Jason egyik olcsó, világos munkásingét, amelynek felgyürte az ujját, és mezítláb álldogált az ódon konyhában.
A férfit elöntötte a forróság. Már tudta, hogy szereti a lányt, érzelmeinek höfoka azonban zavarba ejtette.
Önkéntelenül felsóhajtott, mire Gina összerezzent.
- Bocsáss meg, kedvesem, nem akartalak megijeszteni!
- Nem ijesztettél meg. - Gina hátravetette a haját, és rávillantotta ragyogó mosolyát. Jason már indult volna a hütöszekrényhez szokásos esti söréért, de hirtelen irányt változtatott, és karjába kapta a lányt. Hosszú, vággyal teli csókkal zárta le az ajkát, s alig várta, hogy lezuhanyozhasson, és végre szerethesse...
Amikor vonakodva befejezte a csókot, és ki akart bontakozni az ölelésböl Gina még szorosabban fonódott rá, és apró csókokkal borította állát, nyakát arcát. Jasonnek por- és veríték íze volt, és átható ló- meg börszag áradt belöle.
A lány mélyen beszívta a férfias szagot, és olyan erösen hozzátapadt, hogy Jason nem tudta eltolni magától.
- Jaj, drágám, hiszen csupa izzadság vagyok... - suttogta Jason. - Te pedig olyan átkozottul finoman és csábítóan illatozol... Hadd menjek gyorsan zuhanyozni... Vagy legalább egy kicsit megmosakodni...
Gina megrázta a fejét.
- Nem akarom, hogy megmosakodj. Így akarlak, ahogy vagy. - Vágytól remegö kézzel kigombolta a férfi ingét, majd az övcsatját kezdte bontogatni. Itt és most... - Izzó, ígéretes pillantást vetett rá. - És csak semmi lovagias tapintat...
S mivel Jason semmit sem tudott megtagadni Ginától, teljesítette kívánságát.
- No mi lesz, te álomszuszék? Gyerünk, egy-kettö, ki az ágyból!
Gina felriadt a leggömbölyübb testrészét érö váratlan legyintésre.
- Hagyj békén! - dünnyögte, miközben álláig húzta a takarót. - Lehetetlen hogy már hat óra legyen. Odakinn még egészen sötét van.
- Mi a fene! - Jason letette a kávéscsészét, amit Ginának hozott. - Ki sem nyitottad a szemedet, és mégis tudod, hogy odakinn sötét van. - A lány tiltakozására ügyet sem vetve, leült az ágy szélére. - Hoztam neked kávét.
Gina valami érthetetlen szót mormolt, amikor Jason kissé felemelte a takarót és csókot nyomott a meztelen vállára. Milyen finom illata van, legszívesebben mindjárt visszabújna mellé az ágyba...
- No ébredj fel már, drágaságom - mondta, és gyengéden megcirógatta a lány haját. - Nem álhatód át az egész napot!
- És ugyan miért nem? - kérdezte Gina kihívóan, és villámgyorsan Jason nyaka köré fonta a karját. - Végül is te vagy az oka, hogy megrövidülök!
- Ejnye, te kis telhetetlen! Többet kapsz a kelleténél!
- Én az alvásról beszéltem! - duzzogott Gina.
- Miért vagy ilyen telhetetlen? - védekezett Jason. Kibontakozott Gina karjából, és odanyújtotta neki a kávéscsészét.
- Te vagy az oka, hogy az lettem - zsörtölödött a lány, de aztán elmosolyodott, és szájon csókolta Jasont.
- Akkor hát megbocsátottál?
- Hát jó, megbocsátok - jelentette ki Gina. - Legalábbis a múlt éjszaka történteket. De a hajnali felzargatást korántsem! - Nos, hogyan akarod jóvátenni a bünödet?
Jason sokatmondóan mosolygott, és a szekrényhez ment.
- Azt hiszem, ideje, hogy jobban megismertesselek az itteni szokásokkal.
- Veszélyesen hangzik. - Gina gyanakodva pillogott. - Te valamiben töröd a fejed!
Jason ráhunyorított, majd az ajtóhoz ment.
- Kelj fel, öltözz fel, és találd ki, mi az!
Mire Gina hozzávágott egy párnát, de Jasonnek sikerült kisurrannia az ajtón s a párna a padlón kötött ki.
- Reménykedj, hogy ne csalódjam abban, amit találok - kiáltotta utána a lány -, különben véged, Jason Dunford!
Odakintröl harsány kacaj volt a válasz.
- Most próbáld te!
- Szó sem lehet róla! - tiltakozott Gina, és rémülten hátrált. - Nem, nem és nem! Miért tanuljak meg fejni, ha úgysem iszom ezt micsodát!
Jason vigyorogva hátralökte a kalapját, és felegyenesedett a guggolásból.
- Ugyan, miböl áll egyszer megpróbálni? Nagyon egyszerü!
- Nem fejek tehenet! Kész, vége!
Jason követte a lányt, és átkarolta a vállát.
- Tekintsd olyan tapasztalatnak, amelyet az életben egyszer meg kell szerezni.
- Egyszeri tapasztalat volt a vakbélmütétem is! És a szüzességem elvesztése meg az áramütés, amit tizenöt éves koromban kaptam. Hidd el, ezek közül egyik sem keltette fel bennem a vágyat, hogy még többet szerezzek belölük. Tehát felejtsd el a tehenet!
Jasont szemmel láthatóan nagyon érdekelték a hallottak.
- Nahát - mondta csodálkozva -, áramütést kaptál, és attól vesztetted el a szüzességedet?
Gina bosszúsan meredt rá.
- Ugyan már, miket beszélsz itt össze-vissza! Tizenöt éves voltam, amikor áramütés ért, és tizenkilenc, amikor elvesztettem a szüzességemet.
- Hogyan történt?
- Egy autó hátsó ülésén...
- Nem! - kacagott Jason, és gyengéden megrázta a lányt. - Hogyan kaptad az áramütést?
- Hát éppen azt mondom! Egy autó hátsó ülésén ültem, amikor a barátnöm apja egy benzinkútnál jeget akart vásárolni a partijukra. Mi, lányok is elkísértük. A barátnöm apja tankolt, aztán hat zacskó jégkockával visszajött a kocsihoz. Egy kicsúszott a kezéböl és kiszakadt, mire én kiugrottam a kocsiból, hogy felvegyem.
- És? - sürgette Jason.
- Aztán már csak arra emlékszem, hogy a kórházban tértem magamhoz, és anyám sírva ült az ágyam mellett. Késöbb elmondták, hogy mi történt. Nagy höség volt aznap, és a föld annyira átforrósodott, hogy a jég egy része azonnal megolvadt. Amikor a zacskó kiszakadt, víz folyt a hütödoboz vezetékét a hosszabbító zsinórral összekötö csatlakozóra. Én ráléptem, és rettenetes áramütés ért. Az orvosok szerint csak a tornacipöm vastag gumitalpának köszönhetö hogy egyáltalán életben maradtam.
Jason káromkodást morzsolt el a foga között,- és erösen magához szorította a lányt.
- Jóságos ég! Valóságos csoda, hogy így megúsztad!
Gina csodálkozva látta, hogy a férfi egészen elsápadt még így utólag is megrémítették a hallottak. Szorosabban simult Jasonhez, és a mellére hajtotta a fejét. Meghatotta, hogy a férfi ennyire a szívére vette az oly rég történt esetet.
- Akkor hát felmentesz a fejés alól? - kérdezte incselkedve, hogy elterelje Jason figyelmét.
- Egyszer s mindenkorra!
- Helyes! Akkor most bemegyek és elkészítem a reggelit, mialatt te Clarabelle önagyságával foglalkozol.
- Rendben. - Jason elengedte, de aztán összevonta a szemöldökét. - Ugye az áramütéstöl származnak a talpadon levö hegek?
Gina bólintott.
- Bámulatos, hogy észrevetted, hiszen alig lehet látni!
- Úgy ismerem a tested minden négyzetcentiméterét, akár a sajátomat.
Gina elgondolkozva bandukolt a ház felé. Az utóbbi napokban bizony ö is alaposan megismerte Jason testét...
10. FEJEZET
Ginát az ébresztöóra csörgése riasztotta fel álmából, de nem nyitotta ki a szemét egyszerüen nem akart szembenézni a valósággal. Még akkor sem moccant, amikor Jason futó csókot nyomott a nyakára, noha a gyöngéd érintés felébresztette benne szenvedélyes ölelkezéseik emlékét.
Este megérkezett Rusty a fiúk társaságában, és Gina tudta, hogy ez az utolsó éjszakája Jasonnel. Legszívesebben odabújt volna a férfi meleg, meztelen testéhez, ám egyszer el kell kezdeni a búcsúzást, és akkor már a legjobb rögtön.
Nemsokára Jason felkerekedik az embereivel, hogy elvégezzék a második selejtezést, és csak öt-hét múlva tér vissza. És az ö számára is nemsokára üt a távozás órája.
Fájdalmas nyilallást érzett a szívében, és végtelen szomorúság fogta el.
Kezdettöl fogva tisztában volt azzal, hogy veszélyes kalandba bocsátkozik anyjával ellentétben, azonban legalább azt a hibát nem követte el, hogy a szeretkezést összetévesztette a szerelemmel. Bizonyára lesznek keserves pillanatai, amikor kétségbeesetten sóvárog Jason kezének érintése, izmos teste után de biztos volt benne, hogy ezt is leküzdi majd, és diadalmaskodik szenvedélye fölött.
- Nos hát, Gina Petrocelli, ki az ágyból! - parancsolt magára, és határozott mozdulattal félredobta a takarót. - Feltártad a probléma gyökerét, és a lélekgyógyászok szerint ez az elsö lépés a gyógyuláshoz vezetö úton.
Testhez simuló farmerben és ujjatlan selyemblúzban lépett be a konyhába.
- Jó reggelt! - üdvözölte Jasont, de jóformán rá sem nézett, egyenesen a vízforralóhoz ment.
- Jó reggelt, kedvesem! - válaszolt Jason, majd huncut hunyorítással hozzáfüzte: - azért nem ébresztettelek fel, mert a szememre vetetted, hogy miattam nem jut elég idöd alvásra...
- Ma este bepótolhatom - vetette oda a lány vállrándítva. Ügyes mozdulatokkal becsúsztatott két szelet fehér kenyeret a pirítóba, aztán levette a tüzröl a fütyülö vízforralót, és elkészítette a kávéját.
- Mi a mai programod? - kérdezte, továbbra is a kenyérpirítóra szegezve tekintetét.
- A teherautók körülbelül félóra múlva kinn lesznek a karámoknál, hogy elszállítsák a marhákat. Ha minden jól megy, ebéd utánra el is készülünk.
Lóháton jössz ki, vagy kocsival?
- Nem megyek ki. - Gina nagy mügonddal hajszálvékony réteg vajat kent a pirítósára.
- Miért nem, hiszen megbeszéltük?
- Mert nincs kedvem hozzá - válaszolta a lány görcsös mosollyal. - Fontosabb dolgom van, mint ott ücsörögni és nézni, hogyan taszigáljátok fel a marhákat a teherautókra. Mit gondolsz, mikorra készülsz el a rakodással?
- Úgy gondolom, két óra felé már visszaérek. Legkésöbb háromra. Hátradölt a székén, karba fonta a kezét, és sokatmondóan mosolygott. - Ha nem tévedek, van valami terved velem, igaz?
A lány kerülte a tekintetét.
- Igen, szeretnék átvenni veled néhány dolgot a számítógépen. Ma van az utolsó alkalom, hogy begyakoroljunk bizonyos müveleteket, amelyekkel még mindig hadilábon állsz.
Noha Jason mindig megpróbálta kivonni magát, Ginának sikerült nap, mint nap kereken két órára a számítógép mellé csalni, és rávenni, hogy dolgozzék a telepített programokkal. Ámbár nagyjában egészében tudta, mi mindent lehet elvégezni számítógéppel, s a nagyapjának köszönhetöen kiismerte magát a könyvelésben, Jasonnek mégis nehezére esett az összpontosítás, ha Gina mindössze karnyújtásnyira volt töle. A lány parfümjének illata, kedves hangja nagyon is gyakran elvonta a figyelmét arról, amit éppen magyarázott neki. Ma pedig, ezt elöre tudta, egyenesen lehetetlen lesz...
- Miért mosolyogsz olyan különösen? - kérdezte Gina, fürkészö pillantást vetve rá.
- Mert mosolyognom kell ezen a nemes szándékon! Elfelejtetted, hogy öt-hétig a karámoknál leszek? Ha azt hiszed, arra pazarolom az utolsó délutánomat hogy a számítógép billentyüzetén zongorázzam, ahelyett hogy a testedet cirógatnám, akkor elment a józan eszed!
- Jason! - kiáltotta Gina, amikor a férfi villámgyorsan az ölébe húzta.
- Jaj! - horkant fel Jason megbántottan, mert a lány egy jól célzott könyökmozdulattal kiszabadította magát. - Miért csináltad ezt?
- Nem szeretem, ha lerohannak!
- Mióta?
- Figyelj ide, drágám, legföbb ideje, hogy komolyan vedd a számítógépre való átállást, végül is te akartad! Akkor viszont meg kell tanulnod a kezelését!
- Ugyan miért? Szeptemberben, ha vége lesz a számlálásnak, felveszek valakit a könyvelés elvégzésére.
- És ki fogja megmutatni annak a valakinek, hogyan müködik a program?
Jasonnek cseppet sem tetszett, hogy a lány nem mellette foglalt helyet.
- Természetesen te!
- Én? - kérdezte Gina kényszeredett kis mosollyal. - Jason, én szeptemberben már hetedhét országon túl leszek! Ha pontosan tudni akarod: két héten belül be kell fejeznem az itteni munkát. Vissza kell mennem Sydneybe.
- Micsoda?! - ugrott fel Jason. - Visszamégy?
- Természetesen. - Gina futólag rápillantott, aztán megint elfordult. - Mihelyt a program kifogástalanul müködik.
- De... két héten belül...?
A lány némán bólintott.
- És mi lesz azzal a sok mindennel, amit meg kell még csinálni? Azt mondtad, hogy adatokra van szükséged a csordákról... és a szállítással kapcsolatban, a végsö adatokat pedig csak a számlálás befejezése után tudom megadni!
- Nincs szükségem rájuk. Azt mondtad, hogy minden selejtezés egy kaptafára megy. Az utolsó lépés az állatok elszállítása az árverésre, a vágóhídra vagy a Dunford Downs-i hizlalóba. Így van?
Jason letörten bólintott. Még mindig nem tudta megemészteni a váratlan bejelentést.
- De még hátra van két további selejtezés, ráadásul a két nagyobb. Mi lesz azoknak az adataival?
Gina nyugodtan viszonozta a férfi tekintetét.
- Az adatokat az eddigiek mintájára kell betáplálni. Csupán meg kell ismételned azokat a lépéseket, amelyeket az elsöknél megadtam. Természetesen kapsz útbaigazítást az egyes lépések végrehajtásához, és egy kinyomtatott összesítést is minden szükséges adatról, úgyhogy az utódomnak minden rendelkezésére áll.
Jason legszívesebben alaposan megrázta volna a lányt.
- És mi lesz, ha az a személy nem ért valamit?
- Az nem fordulhat elö, ha pontosan követi az utasításokat! Azonkívül van telefonos segélyszolgálatunk, amely segítséget nyújt a kezdeti nehézségek esetén.
Telefonos segélyt ajánl! Mi a csuda ütött belé hirtelen? Olyan mélyen aludt hogy elfelejtette szenvedélyes ölelkezéseiket, vagy ö esett áldozatul valami ördögi praktikának, amely megfosztotta a józan eszétöl?! - gondolta Jason döbbenten.
- Ejnye, ne vágj már olyan szerencsétlen arcot! - mondta anyáskodva Gina amitöl a férfi agyát menten elborította a vér. - Ha valóban sehogyan sem boldogulnátok, majd idejön valaki, és rendbe teszi.
- Tehát szükség esetén visszajönnél szeptemberben? - kapaszkodott Jason az utolsó szalmaszálba.
Gina ezúttal nem mert ránézni.
- Nem. Én nem. Ez már nem tartozik a munkakörömhöz. Én programozó vagyok. A telepített és müködésbe helyezett programok ellenörzését, javítását tehát a rutinfeladatokat más végzi.
Jason úgy érezte, még egy pillanat, és elveszti az önuralmát. A düh, a fájdalom és a tehetetlenség érzése töltötte el. Gina meg egyenesen úgy viselkedik, mintha még örülnie is kellene!
- Vagyis másra hagyod, hogy rendet tegyen utánad - vetette oda fogcsikorgatva.
- Nem! - tiltakozott a lány hevesen. - Az én munkám nem hagy maga után kívánnivalót! Ha elkészítettem egy programot, mielött elmegyek, mindig meggyözödöm róla, hogy kifogástalanul müködik-e! Nem sajnálom a fáradságot a betanításra sem, hogy a megrendelö vagy a program használója minél könnyebben boldoguljon. Éppen ezt próbáltam veled megvalósítani az utóbbi napokban, de te egyszerüen nem akartál együttmüködni!
- Most még kevésbé akarok! Már itt sem vagyok, Petrocelli kisasszony!
Pedig azt hitte, helyesen cselekszik, amikor elnézést kért, és közölte: hajlandó félórácskát a számítógépnél tölteni, hogy átvegyék azt, amit Gina feltétlenül meg akart mutatni neki. De nem...
- Már nem tartom szükségesnek - jelentette ki Gina, amikor Jason nem sokkal két óra után hazajött. - Ahhoz most már túl rövid az idö.
- Ma reggel még nagyon fontosnak tartottad - emlékeztette a férfi.
Gina megvonta a vállát.
- Túlságosan lefoglalnak az állatok, hogysem be tudnál fogadni valami újat.
Annak sincs semmi értelme, hogy még egyszer átismételjük a tanultakat, amikor más jár a fejedben. Csak megzavarna.
- Az egyetlen, ami megzavar, az te vagy! Egyszerüen nem értem, hogyan tudsz az egyik pillanatban még szenvedélyes szeretöként, a másikban meg ilyen hidegen, közömbösen viselkedni!
A lány nyugodtan fogadta a szemrehányást.
- Mindketten tudjuk, hogy nem vagy közömbös a számomra, Jason.
- Lehet, de nekem úgy tünik, te nem akarod tudomásul venni.
- Négy csodálatos napot töltöttünk együtt... - mondta Gina még mindig nyugodtan, csupán ökölbe szoruló keze árulta el, hogy a férfi érzékeny pontot érintett.
- A négy nap még nem ért véget csak két óra múlva kell elindulnom...
Jason magához ölelte a lányt, és az ajkára hajolt. Gina másodpercekig makacsul összezárta a száját, de a férfi türelmesen becézgette tovább, mígnem viszonozta a csókot. Ekkor Jason felemelte a fejét, és a lány arcába nézett. Gina olyan szép volt, hogy a férfinak szinte elállt a lélegzete. Elviselhetetlen kín volt arra gondolnia, hogy öt hétig nem láthatja, nem érintheti meg, nem veheti a karjába.
- Harmincnégy magányos éjszaka áll elöttem, de két veled töltött óra talán segít, hogy valahogy kibírjam...
Gina olyan hevesen tolta el magától Jasont, hogy az megtántorodott.
- Az elmúlt napokban a kelleténél több emléket gyüjtöttünk, semmi kedvem tovább gyarapítani a számukat! Miért van az, hogy a magadfajta férfiaknak mindig csak a szex jár a fejében?
- A magamfajta férfiaknak?
- Most jöttél haza, és máris le akarsz feküdni velem - folytatta Gina vadul hadonászva, mintha nem is hallotta volna a kérdést. - Mindjárt el kell indulnod de megint csak szeretkezni akarsz! - Dühösen berohant az irodába, és bevágta maga mögött az ajtót...
Mialatt Jason kinn volt a karámoknál, mindenütt rá emlékeztetö tárgyakat fedezett fel. A heverö melletti összekarcolt asztal, amelyen a lábát nyugtatta mit sem törödve azzal, hogy a csizmáján még rajta van a sarkantyú... Aztán a borotvakészülék a fürdöszobában... A sörösdobozok a hütöszekrény legalsó polcán... Az iroda, ahol minden arra emlékeztette, milyen szenvedélyesen szerették egymást...
Jason komoran bámult fel a csillagfényes éjszakai égboltra, és próbálta meggyözni magát, hogy nincs oka lelkiismeret furdalásra, amiért búcsú nélkül hagyta ott Ginát. Igazán ki kellett volna jönnie, mielött elindultak, hogy szerencsét kívánjon nekik, úgy, ahogyan Leanne tette, de Gina makacsul az irodában maradt, mialatt ö becsomagolta a holmiját.
- Egy öthetes selejtezés bizonyára nem nagy eset egy városi virágszálnak - vélekedett Blue, amikor valaki megjegyzést tett Gina távolmaradására.
Jason úgy tett, mint akit nem érint a dolog, de még új csödörcsikóját is kész lett volna odaadni, hogy megtudja, mivel szolgált rá arra a kitörésre, amely a karámtól való visszatérése után következett be. Még most, hat órával késöbb sem sejtette...
- Az ördögbe is, hát mit követtem el? - kérdezte Jason a csillagoktól.
- Mi az, fönök? - dörmögte Blue a szomszédos hálózsákból.
- Semmi, Blue! Minden rendben! - Az öreg cowboy bizonyára azt gondolja hogy összevesztünk, és ebben nem is téved...
Jason hirtelen elhatározással kihámozta magát a hálózsákból, és felhúzta a csizmáját.
- Valami baj van, fönök?
- Igen, de ne aggódj - mondta gyorsan, amikor látta, hogy Blue ki akarja nyitni a hálózsákját. - Eszembe jutott, hogy otthon felejtettem valami fontosat.
A fehér teherautóval megyek. Ha hajnalig nem érnék vissza, szólj Rustynak, hogy menjen a hármas számú karámhoz, én is ott csatlakozom majd hozzátok.
- Rendben, fönök! De hát mit felejtett el?
Jason a vállára dobta a nyerget és a hálózsákot.
- Valamit megmagyarázni.
Biztos volt benne, hogy sarkantyújának pengése elárulta az érkezését, mégis szótlanul a elsö veranda korlátjára telepedett. A hold nem világított, az éjszakai égbolt fátyolfelhöi között tétova fénnyel pislákolt néhány csillag. Jason várt, amíg a szeme hozzászokott a sötétséghez, majd abba az irányba fordította a fejét, ahol az idömarta, vénséges hintaszék állt.
Gina felhúzott lábbal kuporgott az öblében, a férfi csak az arcélét láthatta.
Nyilvánvaló volt, hogy nem óhajt társalogni.
- Legalább mondd meg, hol rontottam el - szólalt meg végül Jason. Duzzogással nálam nem mégy semmire, különösen ha még azt sem tudom, mit vétettem.
Gina nem válaszolt mindjárt.
- Nem duzzogok - szólalt meg aztán.
- Akkor miért zárkóztál be egész délutánra az irodába?
- Sok munkát kellett még elvégeznem.
- Magad is tudod, hogy nem ez volt az oka.
- Hát jó, igazad van - ismerte be a lány mély sóhajjal. - Nem akartam találkozni veled. Most elégedett vagy?
A beismerés úgy érte Jasont, mint egy váratlan ökölcsapás.
- Nem. De legalább öszinte voltál.
- Én mindig öszinte voltam hozzád.
- Valóban? Én is elhittem, amit az elmúlt négy napban mondott a tested te tagadtad meg ma reggel!
Gina sokáig hallgatott.
- Erösen vonzódom hozzád - mondta aztán halkan. - Ezt sosem tagadtam.
- Igaz - vágta rá élesen a férfi -, de egyetlen alkalmat sem hagytál ki, hogy értésemre add: vonzódásod pusztán érzéki természetü. Ha valaki azt kérdezné töled, milyen feliratot javasolnál a sírkövemre, nem jutna jobb az eszedbe, mint hogy: Jason Dunford remek fickó volt az ágyban!
Gina felhördült.
- Hagyd abba! Ez nem tisztességes, Jason Dunford! Mindent tönkreteszel ami közöttünk volt!
- Én teszek mindent tönkre? Én?! - A férfi keserüen felkacagott. - Hát ez pompás, Gina! Díjat érdemelsz! Hiszen nem is tudod, mi volt közöttünk! Jóságos ég, úgy látszik, te még azt sem vetted észre, hogy szeretlek! Méghozzá azóta hogy elöször szerettük egymást. Hallod, szerettük egymást! - Kiáltotta a lány arcába. - Nem szeretkeztünk, vagy egyszerre jutottunk el a csúcsra. Szerettelek Gina, mert szeretlek téged!
Elhallgatott, csak ziháló lélegzete hallatszott a mély csendben. Gina nem moccant. Hát igen, ez nem volt éppen romantikus szerelmi vallomás, de azért mondhatna valamit ...
- Az ördögbe is! - ripakodott rá Jason. - Miért nem szólsz semmit? Legalább nevess, vagy csinálj valamit! Hallottad egyáltalán, amit mondtam?
- Igen... hallottam - felelte Gina alig hallhatóan.
- És? - Jason remény és szorongás között hányódott.
- Én... én is szeretlek téged. - A férfit elhagyta minden ereje a megkönnyebbüléstöl, és belekapaszkodott a verandaoszlopba. - De... ez semmin sem változtat...
Jason leugrott a korlátról, a lányhoz lépett, és boldog mosollyal megragadta a vállát.
- Még hogy semmin sem változtat! Mindent megváltoztat!
Gina megrázta a fejét.
- Nem, Jason. Én ennek ellenére elmegyek.
- De miért? - Jason ujjai acélkapocsként szorították a lány vállát.
- Mert... - Gina torkát zokogás fojtogatta, amikor remegö kezébe fogta a férfi arcát. - Mert a te álmaid nekem lidércnyomásos álmok...
- Ó, kedvesem... - Jason gyengéden magához ölelte a lányt. - Sejtelmem sincs, mit akarsz ezzel mondani, vagy miért sírsz, de bármi legyen is az megoldást fogunk találni rá!
- Jason, egyszer bevallottad nekem, hogy Maiagara mindig is az álmod marad, noha tisztában vagy azzal, milyen kemény lesz az itteni élet.
- Igen, no és? - kérdezte a férfi türelmetlenül. - Neked is részed lehetne ebben az álomban, Gina. Ezt kívánom... jobban, mint gondolnád...
- De nem jobban, mint magát az álmot. És ez nem elég ahhoz, hogy lemondj róla. - Hallotta, amint Jason elharap egy káromkodást, és majdnem mosolyognia kellett, mert elképzelte megrökönyödött arcát. - Ne aggódj - folytatta szelíden - szó sincs semmi ilyesmiröl. A világért sem kívánnám senkitöl, hogy a számára legfontosabbat feláldozza a szerelem miatt.
- Amit én bizonyára megkívánnék töled, ha arra kérnélek, hogy maradj jegyezte meg a férfi nyersen.
- Nem. Amit én kívánnék meg magamtól, ha úgy döntenék, hogy maradok. Gina igyekezett hangjának szilárd csengést adni, noha közel állt a síráshoz. Milyen szép is volna, ha hinni tudnék a szerelem mindenható erejében, de saját tapasztalatomból tudom, hogy nem így van.
Jason megint elkáromkodta magát.
- Tehát azt hiszed, hogy mert valaki fájdalmat okozott neked, én is azt fogom tenni.
- Nem szándékosan... - Gina elhallgatott, hogy úrrá legyen az érzelmein. Sajnos, én hajlamos vagyok a tüzzel játszani, ezért is fogadtam meg, hogy nem nyúlok gyufához...
- Jóságos ég, Gina! - Jason hátrafordult. - Szeretlek! Ne fecsegj hát badarságokat, mondd meg nyíltan, mi a baj valójában!
- Hogy mi a baj valójában... - Gina emésztö vágyat érzett, hogy Jason karjába vesse magát, hogy még egyszer, utoljára szeresse öt. Igazán szeresse...
De nagyon jól tudta, hogy egyszer nem volna elég, s az újra meg újra feltámadó szenvedély maradásra kényszerítené.
- Az, hogy túlságosan is szeretlek, Jason Dunford. Ezért nem tudok hinni abban, hogy boldog lehetek veled. Nem maradhatok itt. Ne kérj hát többé erre.
Képtelen volt tovább elviselni a férfi szemének fájdalmas kifejezését, és kitépte magát a karjából. Berohant a házba, ahol végre szabad folyást engedhetett könnyeinek.
Néhány perc múlva hallotta, hogy feldübörög a teherautó motorja.
11. FEJEZET
Két nappal késöbb Gina böröndjei útra készen, becsomagolva álltak a szobájában. Jason Leanne útján adta tudtára, hogy Snake fogja kivinni a leszállópályára, onnan pedig Ron Gailbraith pilótája Mount Isába, a sydneyi géphez. Az emlékezetes éjszakai beszélgetés óta még csak meg sem próbált találkozni a lánnyal.
Gina mély sóhajjal nézett körül utoljára a szobában. Furcsa, de most már egyáltalán nem látja olyan sivárnak... Söt egyenesen nehezére esik elszakadni töle...
Hirtelen rettenetes sírhatnékja támadt, és arccal az ágyra vetette magát. Szíve mélyén mindig is tudta, hogy szereti Jasont, de most menthetetlenül szembe kellett néznie a fájdalmas valósággal.
- Nem! - suttogta, és kezébe temette az arcát. - Nem szabad sírni! Hiszen tudom, hogy helyesen határoztam! - Nyomatékul nagyot csapott a párnára. Igenis helyesen...
Elhallgatott, mert valami ismerös zörej ütötte meg a fülét. Vagy csupán képzeli mert annyira szeretné hallani? Reménykedve ült fel és hallgatózni kezdett.
- Gina, itt Jason! Ha ott vagy, vedd fel!
- Ez nem lehet igaz! - rebegte Gina, és meg sem moccant. - Jason...
- Gina! Gina! Az ég szerelmére, ha hallod, vedd fel a kagylót! Baleset történt!
Jason hangjának kétségbeesett csengése kiragadta a lányt dermedtségéböl.
Lélekszakadva rohant a rádióadóhoz.
- Itt vagyok, Jason! Itt vagyok!
- Hol van Leanne?
- Leanne? - kérdezte meghökkenve Gina.
- Igen, ö! Hol van?
A férfi sürgetö hangja aggodalmat ébresztett Ginában.
- Nem tudom, valószínüleg iskolába vitte a gyerekeket. Egy pillanat! Épp most állt be az udvarukra. Hívjam ide?
- Jól figyelj, Gina! Rusty balesetet szenvedett. A dolog komolynak látszik.
Azonnal fuss át Leanne-hez! Nem szabad egyedül lennie, amikor megtudja.
Rövidesen felhívom. Siess, hogy addigra odaérj!
A pillanat nem volt alkalmas kérdezösködésre. Gina letette a kagylót, és eszeveszetten kirohant a házból, le a verandalépcsön.
- Mi az, meg akarod nyerni a következö olimpiát? - kérdezte Leanne mosolyogva, amikor Gina közelebb ért.
- Jason... hívott rádión... - zihálta Gina. - Baleset ... történt...
Leanne arcából kifutott a szín.
- Az ég szerelmére... Rusty! Csak nem Rustyval történt valami?
Gina némán bólintott.
- Jaj, csak nem? Mi történt? Mennyire súlyos?
Leanne rémületét látva Gina megpróbált nyugalmat eröltetni magára.
- Azt nem tudom. Add ide nekem Billyt, és menjünk be a házba. - Ezzel kivette Leanne karjából az alvó kisbabát, belekarolt az asszonyba, aki még mindig földbe gyökerezett lábbal állt ott, és a ház felé vezette.
- Mi történhetett? - suttogta Leanne újra meg újra, és segítséget kéröén függesztette szemét Ginára.
- Én sem tudom, de Jason megígérte, hogy visszahív bennünket. Várj...!
Ahogyan csak a rá nehezedö gyermektöl tudott, a fiatalasszony után sietett aki egyböl a rádióadóhoz rohant és megpróbálta üzembe helyezni.
- Jaj, még ez is! - kiáltotta elkeseredetten. - Senki nem veszi fel!
- Leanne, elöször is nyugodj meg, különben megrémíted a gyerekeket! mondta határozottan Gina, de gondolatai állandóan Jason körül keringtek. Vajon miért nem jelentkezik? Vagy talán ö is megsérült? Jéghideg kéz szorította össze a szívét, s a félelemtöl elszorult a torka. Szerencsére a kisbaba mocorogni kezdett a karjában, úgyhogy nem maradt ideje tovább töprengeni.
- Leanne, miért nem fekteted le Billyt? - Amikor látta, hogy a fiatal nö tekintete tétován siklik ide-oda a fiúcska és a rádióadó között, nyomatékosan megismételte: - No, menj már, és fektesd le! Ha én csinálnám, biztosan felébredne! Közben is hallod, ha Jason jelentkezik!
Leanne végre összeszedte magát, és elvette Ginától az alvó gyermeket.
- Biztosan nagyon súlyos Rusty állapota, különben ö hívott volna engem mondta színtelen hangon.
- Egyáltalán el tudott volna érni a kocsiban? - kérdezte Gina, hogy más irányba terelje Leanne gondolatait.
A fiatalasszony arca kissé felderült.
- Nem! A kocsimban nemrég elromlott a rádiókészülék, és kiszerelték, hogy megjavítsák. Ó, Gina, talán nem is sérült meg súlyosan Rusty, talán csak a karja vagy a lába tört el!
- Reméljük! - válaszolta Gina eröltetett mosollyal. Szorongva figyelte Leanne-t. Ó, Jason, gondolta, bárcsak tudnám, mennyire komoly a dolog a te fogalmaid szerint!
Jason légköri zavaroktól kísért hangja csakhamar betöltötte a szobát, és miután meggyözödött róla, hogy Gina is ott van a szobában, fegyelmezett, tárgyilagos hangon közölte Leanne-nel, hogy Rustyt levetette egy megbokrosodott ló, s az esés során elvesztette az eszméletét. És bár azóta ismét magához tért, úgy tünik gerincsérülést szenvedett, mert a nyakától lefelé semmit sem érez.
A hallgató kicsúszott Leanne remegö kezéböl.
- Nem! Jaj, ez nem lehet igaz!
- Leanne, drágám, kérlek, hallgass meg! Rusty bizonyára nem akarná, hogy kétségbeess. Tudom, milyen szörnyü lehet most neked, de Rusty kedvéért is össze kell szedned magad!
Gina csillapító mozdulatokkal simogatta a keservesen zokogó Leanne haját, s amikor sikerült visszafojtania a torkát szorongató könnyeket, átvette a hallgatót.
- Én vagyok, Jason. Leanne most nem tud beszélni.
- Hogy van?
- Ahogyan az várható volt - felelte Gina mély sóhajjal. - Miben segíthetek?
- Maradj mellette, míg Snake oda nem ér. Abban állapotunk meg, hogy ebéd után kivisz téged a repülötérre, de most elküldtem Leanne-hez. - Jason fáradtan felsóhajtott. - Semmiképpen sem szabad magára hagyni öt, amíg nem tudunk közelebbit Rusty állapotáról. Ha az elindulásodig sem kapunk pontos diagnózist, akkor hajts el egyedül a leszállópályához, és hagyd ott a kocsit majd késöbb elhozzuk.
Gina azonban már egyáltalán nem gondolt elutazásra. Fájdalmasan érintette hogy Jason olyan önzö teremtésnek hiszi, aki képes egyszerüen elmenni, és magukra hagyni öket a bajban. Noha azt állítja, hogy szereti öt, nem lehet valami nagy véleménnyel róla...
- Kérdezd meg, mi lesz Rustyval! - sürgette Leanne könnyáztatta arccal.
Gina bólintott, és továbbította a kérdést.
- Már értesítettük rádión a helikopteres mentöszolgálatot, mert repülögép itt nem tud leszállni. Rustyt a helikopter a Marks Downs-i leszállópályára szállítja, az közelebb van, mint a miénk, ott pedig már várja egy repülögép orvosi felszereléssel és egészségügyi személyzettel.
Leanne kitépte a hallgatót Gina kezéböl.
- Kérlek, Jason, maradj Rustyval! Ne hagyd magára, kérlek!
- Természetesen, ha lehet, bár azt hiszem, számomra nem lesz hely a helikopteren. De azt megígérhetem, hogy a legjobb orvosi ellátásban fog részesülni! A legjobb ellátásban, ami csak létezik, erre esküszöm! S ha csak lehetséges, elkísérem, rendben?
Leanne egy pillanatra abbahagyta a zokogást.
- Figyelj rám, Leanne - folytatta Jason -, most vissza kell mennem Rustyhoz Blue azonban itt marad a rádiónál. Mit üzensz Rustynak?
Leanne szeméböl megint záporozni kezdtek a könnyek.
- Mondd meg neki, hogy szeretem.
- Képzeld, ö is ugyanezt üzente neked! - válaszolta Jason. - Ezt, és hogy ne aggódj! Most pedig kérd meg Ginát, hogy fözzön neked egy csésze teát aztán feküdj le egy kicsit pihenni, jó?
Leanne magába roskadva ült a kanapé szélén, a teája rég kihült. Gina vele szenvedett, mert semmivel sem tudta megvigasztalni. Ha Sydneyben élnek kocsiba ültethette volna, hogy bevigye a férjéhez a kórházba, itt kinn azonban idegtépö várakozásra voltak ítélve, míg csak újabb hírt nem kapnak.
Billy egy idö múlva felébredt, és panaszos hangon tudatta elégedetlenségét Leanne azonnal felállt, hogy tisztába tegye.
- Nem, nem! Csak ülj vissza - jelentette ki Gina hirtelen elhatározással. Majd én megcsinálom!
- Tudod, hogyan kell? - kérdezte Leanne kétkedve. - Én nem használok eldobható pelenkát.
- Majd csak megbirkózom vele! Gyere, Kaylee - szólt oda a szobában játszó egyik kislányhoz -, mutasd meg, légy szíves, hol tartja anyukád a tiszta pelenkákat!
A kislány morcosan nézett fel a gyurmájáról.
- Engem nem Kaylee-nek, hanem Kellee-nek hívnak!
- Bocsánat! No gyere szépen, Kellee, és segíts nekem egy kicsit!
Miután Gina tisztába tette Billyt, diadalmasan tért vissza a nappaliba, ám megrémült, amikor Leanne fájdalomtól eltorzult arcára esett a pillantása.
- Mi az, Leanne? - Odaszaladt hozzá, s közben a rádióadóra pillantott. Jaj csak nem...?! - Mi történt? Miért nem hívtál?
Leanne remegve kapkodott levegö után, szeme kitágult.
- Görcseim vannak... - zihálta. Megragadta Gina vállát, és kétségbeesetten megrázta. - Jóságos ég... ezek még nem lehetnek a fájások! Még nincs itt az ideje!
- Van már valami hír? - Snake rontott be az ajtón.
- Hála istennek, csakhogy itt van! - Gina még soha életében nem örült így senkinek. - Hogy van Rusty?
- Várják a mentöhelikoptert.
Az öreg fickó dörmögött valamit, és körülpillantott a helyiségben.
- Hol van Leanne? Tartja magát?
- Hát nem éppen... Megkezdödtek nála a fájások.
- Micsoda? Azt akarja mondani, hogy... szülni fog?!
Snake éppoly döbbent arcot vágott, mint Gina az imént.
- Szóval jön a baba... Maga fog segédkezni a szülésnél?
Ginának a puszta gondolatra is összeszorult a gyomra.
- Maga bizonyára nem vállalja, ha jól sejtem.
- Hogyisne! Én szerelö vagyok, nem bábaasszony!
Gina csak abban reménykedett, hogy Snake nem szökik meg, ha elárulja milyen szerepet szánt neki a küszöbönálló eseménynél.
- Snake - mondta, s igyekezett megörizni a határozottság látszatát -, Leanne-nek kétperces fájásai vannak. Már felhívtam a légi mentöszolgálatot, de azért mindenesetre elmagyarázom magának, mit kell tennünk, ha...
Gina belépett az ebédlöbe, és az asztalnál kelletlenül ücsörgö kislányokhoz fordult: - Nos, gyerekek, Billy végre elaludt, remélem, kivételesen olyan csendesen fogtok viselkedni, akár egy kisegér!
A lánykák azonban nem méltányolták a kedveskedö hangnemet. Miután Leanne-t elvitték, a négyéves Kellee heves zokogásban tört ki, ezért Gina némi tépelödés után elhatározta, hogy a három idösebb kislányt hazahozza a szomszédból, ahol tanultak. Idöközben értesítést kapott, hogy Rustyt a townsville-i kórházból, ahová a fejsérülése miatt elöször beszállították, átvitték a brisbane-i Alexandra Hercegnö Kórházba. Eszméleténél van, de nyaktól lefelé még mindig béna.
- Azt ígérte, felhívjuk a kórházat és megkérdezzük, hogy van anyu emlékeztette Ginát Kellee.
- Igaz, de nem hiszem, hogy túlzottan örülnének, ha félóránként érdeklödnénk. Várjunk még egy kicsit, jó?
- Nem! Anyuval akarok beszélni! Most rögtön!
- Kellee, kicsikém! Megértem, hogy szeretnéd hallani az anyukád hangját, de nem zavarhatjuk folyton a doktor bácsikat meg ápolónéniket! - A karjába akarta venni a kislányt, az azonban ellökte magától.
- Maga küldte el! Maga küldte el az anyukámat!
Ginának egész délután ezt a sírós szemrehányást kellett hallgatnia, s már annyira belefáradt, hogy magyarázkodni sem volt ereje. Különben is örülhetett hogy Snake ki tudta vinni Leanne-t a leszállópályához, és nem nekik kellett világra segítenie a kisbabát. És hogy Ron Gailbraith pilótáját sem viselte meg túlzottan a meglepetés, hogy a számítógép-programozó hölgy helyett egy szülö nöt kell Mount Isába szállítania...
- Akkor azt a kórházat hívjuk fel, ahová aput vitték! Hadd beszéljek vele! Rimánkodott Kellee.
- Nem lehet!
Ginát bántotta, hogy úgy ráripakodott a kislányra, de Leanne megígértette vele, hogy nem beszél a gyerekeknek apjuk hátgerincsérüléséröl, és nem akarta megkockáztatni, hogy egy telefonhívás által értesüljenek róla.
- Nem hívhatnák fel legalább Jasont? - szólalt meg Karlee is.
- Fölösleges. Itt vagyok.
Gina megfordult, és Jason kérdö pillantásával találta szembe magát.
Végtelen megkönnyebbülés töltötte el. Kimerítö, izgalmakkal teli nap állt mögötte, de most már itt van Jason, és végre fellélegezhet. Könnyek szöktek a szemébe, és legszívesebben a férfi karjába vetette volna magát, de a gyerekek megelözték. Így hát leroskadt a legközelebbi székre, tenyerébe hajtotta a fejét lehunyta a szemét, és mélyeket lélegzett. Jason majd mindent rendbe hoz.
Ráncba szedi ezeket a vadócokat. Ő tudja, mennyit lehet elmondani nekik az apjuk balesetéröl.
És lám, Jasonnek sikerült is megnyugtatni a gyerekeket... Leguggolt hozzájuk a négyéves és a zokogó hétéves a térdére kuporodott, a két nagyobb lányka jobbról-balról hozzásimult, s a vállára téve a kezüket, feszült figyelemmel hallgatták. Igen, Jason Dunfordból erö, biztonság és tekintély sugárzott. Már a puszta jelenléte megnyugtatóan hatott: ha ö mondja, minden rendbe jön!
Gina csak most döbbent rá, hogy a férfi bizonyára még sokkal fáradtabb mint ö, és kisietett a konyhába.
Jason még mindig nem ocsúdott fel teljesen a gyerekek izgatott csicsergése a nap eseményeinek utóhatása, és a meglepetés, hogy Ginát még Maiagarán találja, olyannyira lefoglalta gondolatait, hogy szinte összerezzent, amikor a lány egy pohár hideg sört nyomott a kezébe.
- Gyertek, gyerekek, hagyjátok, hogy Jason megihassa a sörét! - mondta Gina, és levette Jason térdéröl a kisebbik lánykát. - Fürdövizet készítettem nektek, ti pedig, Kylee és Kaylee, rendet csináltok az asztalon. Odatettem a tüzhelyre egy lábos bolognai spagettit, ha megmelegedett, tálaljatok belöle Jasonnek, és csináljatok friss teát.
- Rendben - válaszolta Kaylee, Kylee pedig egyetlen mukkanás nélkül nekifogott a rendrakásnak.
Jason egyik ámulatból a másikba esett. Nem tudta, min csodálkozzék inkább: Gina tiszteletet parancsoló fellépésén, vagy a tizenkét éves Kylee szokatlan engedelmességén. Lábra állította Karlee-t.
- Hallottad, mit mondott Gina - mondta, amikor a kicsi nem akarta elengedni a nyakát. - Menjetek szépen fürödni, ideje lefeküdnötök!
- Bejössz majd betakarni, Jason? Kérlek! Mert anyu meg apu nincs itt.
Jason elfordította tekintetét a gyerek könnyes szeméröl, és Ginára pillantott.
A lány szeme is gyanús fényben ragyogott. Legszívesebben a karjába vette volna, ám ez még feszültebbé tette volna az érzelmileg amúgy is túlfütött helyzetet.
- Késöbb még beszélünk - mondta Ginának. - A gyerekeknek már ágyban a helyük!
Amikor látta a hétéves kislány szomorú arcocskáját - Karlee ugyanis még mindig belekapaszkodott -, vigasztalóan magához szorította.
- Persze, hogy bemegyek, és betakarlak, hercegnöm! - Lehajolt, és homlokon csókolta a kicsit. - Szólj, ha már megfürödtél, jó?
Gina csak jó félóra múlva tért vissza. Jason idöközben megitta a sörét megevett egy nagy tányér spagettit, és segített a nagyobb lánykáknak a mosogatásnál.
- Jason, a kicsik szeretnék, ha te takarnád be öket.
- Rendben, mindjárt megyek. Olyan sokáig nem jöttél vissza, hogy már azt hittük, ki akarod vonni magadat a mosogatásból!
Gina fürkészö pillantást vetett a Jason mellett álló lányokra, de látta, hogy mosolyognak.
- Jason mindkét kórházat felhívta - közölte Kaylee -, és azt mondták, hogy sikerült megszüntetni anyu fájásait.
- Hála Istennek! - sóhajtott fel Gina megkönnyebbülten, és csak pillanatokkal késöbb villant át az agyán, hogy Rusty állapotáról senki sem tett említést.
- És apu is jól van a körülményekhez képest - folytatta a kislány -, de hát ez nekünk nem mond semmit...
- Dehogynem, mindent, amit tudnotok kell. Most pedig menjetek fürödni!
- Úgy bizony! - csatlakozott Gina, és még egy kis mosolyra is futotta az erejéböl. - Lányok, tünés a fürdöszobába! - Felkapta a vízforralót. - Fözök magamnak egy kávét. Készítsek neked is egy csésze teát, Jason?
Megfordult, és észrevette, hogy a férfi különös tekintettel nézi, aztán elmosolyodik, olyan melegen és gyengéden, hogy Gina szinte beleszédült.
- Szívesen innék - hangzott a válasz. - Vidd ki, kérlek, a verandára, én is mindjárt megyek!
12. FEJEZET
Gina elgondolkodva pillantott a Harringtonék háza mellett álló müholdantennára, amely lehetövé tette, hogy a gyerekek a tévé révén bekapcsolódhassanak a nagyvilág eseményeibe. És immár sokadszor feltette magának a kérdést: vajon mi indíthat egy nöt arra, hogy a családjával ilyen elzárkózottságban éljen? Egyáltalán hogyan vállalhatta Leanne, hogy távol mindenféle korszerü szülészeti ellátástól, kórháztól, gyermekeket hozzon a világra? Nem mozdult, amikor hallotta, hogy csapódik a rácsos ajtó, és akkor sem amikor sarkantyúpengéstöl kísért léptek közeledtek az asztal felé, amelyre odakészítette a teát és némi csokoládés süteményt. Csak a szívverése kezdett viharosan verni, mint mindig, amikor Jason a közelében volt.
A verandalépcsö legalsó fokáról, ahol kuporgott, felnézett a férfira. A konyhából kiszürödö fény túl gyenge volt ahhoz, hogy világosan kivehesse az arckifejezését, a veranda teteje pedig eltakarta a holdat.
- Miért csak annyit mondtál a kislányoknak, hogy Rusty a körülményekhez képest jól van?
- Leanne nem akarja, hogy értesüljenek a bénulásról.
- Nem volt könnyü eltitkolni elölük - vallotta be Gina. - Rettegtem valahányszor érdeklödtek az apjuk felöl rádión.
Jason leült melléje, olyan közel, hogy a testük egymáshoz ért, s a lány érezhette testének melegét. Úgy tünt, egy örökkévalóság óta nem volt ilyen közel hozzá, és még soha nem hatott rá ilyen megnyugtatóan a férfi jelenléte.
- Emiatt nem kell többé aggódnod - mondta Jason. - Jó hírem van: Rusty ismét érzi a lábát. Az orvosok úgy vélik, csupán idö kérdése, és a felsötestébe is visszatér az érzékelés.
- Hála istennek! Ó, Jason, ez egyszerüen csodálatos!
Lehet, hogy csak az öröm indította Ginát az érzelemkitörésre, mindenesetre a férfi nyakába ugrott.
- Ó, Jason... annyira féltem... - suttogta elfúló hangon. - Nem tudtam, mitévö legyek, amikor jelentkeztek Leanne-nél a fájások. Hiszen csak két és fél hónap múlva volna esedékes a baba! És háromszáz kilométerre vagyunk a legközelebbi kórháztól! Leanne teljesen kiborult. Sírt, mert aggódott Rusty miatt, sírt, mert aggódott a gyerekek miatt, és sírtak a gyerekek, és amikor veled akartam beszélni Blue azt mondta, hogy úton vagy Rustyval a townsville-i kórházba. Snake nem jött vissza, és...ó, Jason, már azt hittem, nekem kell világra segítenem a babát!
Gina felemelte a fejét, szeme nedves fényben ragyogott.
- Képtelen lettem volna rá - vallotta be. - Tudom, hogy elfogott volna a rosszullét a félelemtöl. De ha netán sikerült volna is, a baba biztosan meghal mert idö elött született. Ilyen isten háta mögötti helyen semmi esélyük a koraszülötteknek. Micsoda örültség a vadonban élni, ahol nincs orvos, nincs szakszerü ellátás! Semmi sincs! Snake egészen komolyan javasolta, hogy hívjuk át azt a cowboyt a szomszédos gazdaságból, aki egyszer már sikeres császármetszést hajtott végre egy kancán. Egy kancán!
Jason gyengéden magához ölelte Ginát.
- Nyugodj meg, kedvesem - cirógatta lágyan a lány haját. - Nagyon bátran viselkedtél! Mindent megtettél, amit kellett. Leanne fájásait megszüntették, és Rusty már sokkal jobban van. Meglásd, minden jóra fordul.
Miközben lassan, gyengéden simogatta, és vigasztaló szavakat suttogott Gina fülébe, érezte, hogy fokozatosan felenged bennük a feszültség. És csalhatatlan bizonyossággal érezte, hogy a sorsa végzetesen összefonódott az övével, és nem lehetnek boldogok egymás nélkül.
- Bevallom, nem számítottam rá, hogy még itt talállak - mondta kicsit késöbb. - Amikor értesültem róla, hogy Leanne-nél megkezdödtek a fájások és helikopterrel Mount Isába szállítják, biztosra vettem, hogy elmész vele.
- Azt hittem, Townsville-ben vagy.
- Éppen be akartunk szállni a gépbe, amikor megérkezett a hír Lee-röl.
Rögtön visszafordultam, mert tudtam, hogy Snake képtelen megbirkózni a gyerekekkel.
- Attól fogva, hogy a lányokat elhoztam a szomszédból, nem találkoztam többé Snake-kel. Amikor visszaértem, csak egy cédulát találtam itt töle, amin röviden közölte, hogy Rustyt a townsville-i kórházba vitték, és a Mount Isa-i kórházban próbálják megszüntetni Leanne fájásait. Snake szörén-szálán eltünt gondolom, azért, hogy némi szíverösítöt vegyen magához! - Gina hangja reszketett a felháborodástól. - Ha én egyszer a kezem közé kapom azt a vén gazfickót, hát...
- Ugyan, ne izgasd fel magad! - legyintett Jason mosolyogva. - Mialatt te a gyerekeket fürdetted, kapcsolatot létesítettem a táborral. A jó öreg Snake úgy látta, hogy ideje megemberelnie magát. Már úton van, hogy segédkezzen a selejtezésnél.
- Hogy segédkezzen a selejtezésnél! No lám! Amikor arra kértem, hogy hozzon egy pohár vizet Leanne-nek, vagy foglalkozzon egy kicsit a gyerekekkel kötötte az ebet a karóhoz, hogy ö szerelö, és nem bába!
- Nem vitás, Snake jobban elboldogul egy megvadult marhacsordával, mint egy rakoncátlan gyerekcsapattal. És bizonyára abban bízott, hogy te is megbirkózol velük...
- Hohó! Erröl nem is volt alkalma megbizonyosodni, olyan hamar eltünt! Gina felsóhajtott. - Teljesen tehetetlen voltam.
- A gyerekek nem így adták elö a történteket. És én magam is egészen mást tapasztaltam, amikor megérkeztem. Nem sok egyedülálló nö tudott volna megbirkózni öt felzaklatott gyerekkel, és mindent ilyen jól megszervezni. Biztos vagyok benne, hogy még Leanne sem tudott volna elövarázsolni a semmiböl egy tál spagettit! Söt ki merem mondani, hogy megállapításod ellenére, miszerint alkalmatlan vagy anyai feladatok betöltésére, kifejezetten östehetség vagy ezen a téren!
- Tévedsz. Nem vagyok östehetség. Gyakorlatom van benne.
Jason azt hitte, rosszul hall.
- Ö, igen, több éves gyakorlatom van pelenkázásban és etetésben - folytatta Gina keserüen. - Hozzászoktam, hogy rendet rakjak a gyerekek után, letöröljem a könnyeiket, meséket olvassak nekik, és lefektessem öket. De ez még korántsem jelenti azt, hogy szeretem és akarom is csinálni!
Jason döbbenten meredt rá. Gina anya volna? Gyereke van? Vagy talán több is? Ezernyi kérdés tolult fel benne, de csupán ennyit tudott kinyögni: - Attól tartok, semmit sem értek az egészböl.
Gina nagyot sóhajtott, és beletúrt a hajába.
- Én sem értem. Olyan sok év telt el azóta, és bár nagyon ragaszkodom a családomhoz, minden porcikám tiltakozik a családdal járó kötöttségek ellen.
- Ez azt jelenti, hogy gyereked van?
- Nem! Ez azt jelenti, hogy nem akarok gyereket.
A válasz úgy csattant, akár a pisztolylövés, hidegen, keményen. Gina maga köré fonta a karját, és a távolba meredt. Amikor ismét megszólalt, hangja idegenül és üresen csengett.
- Már csak halványan él az emlékezetemben az iskoláskorom elötti idöszak de úgy tünik, addig legalább száz helyen laktunk. Apám birkanyíró volt, és mi mindig követtük folyton változó munkahelyeire. Tulajdonképpen sosem volt otthon. Akkor sem, amikor engem beírattak az iskolába, mert még nagyon jól emlékszem, hogy helyes kis egyenruhát viseltem, és anyu zokogott, hogy szeretett Péterje nem láthatja, milyen szép nagylány lett belölem. - Gina keserüen felkacagott. - Szeretett Péterje fityfenét sem törödött a kislányával. Ha megjelent egy-egy futó látogatásra, csak az érdekelte, hogy elég ennivaló meg sör legyen és hogy az anyám állandóan körülugrálja. És ö meg is tette, mert reménytelenül szerette drágalátos Péterjét. Valahányszor megint elment az apám, órák hosszat sírt utána.
Nos, mint mondtam, mindig apám után mentünk mindenhová, amiböl azonban egyáltalán nem következett, hogy rendszeresen találkoztunk is vele. Olykor egyszerüen eltünt, és hónapokig még csak hírét sem hallottuk, anyu mégis mindig úgy beszélt róla, mintha bármelyik pillanatban betoppanna és attól fogva végleg velünk maradna. Ami persze sosem történt meg - füzte hozzá Gina keserüen. - Ha jól számolok, apám tulajdonképpen mindig csak a testvéreim születése elött kilenc hónappal bukkant fel. Hétéves voltam, amikor Carmen húgom világra jött, és tíz, amikor anyám az ikreket szülte. Apám sem csecsemökorukban, sem késöbb nem látta öket. Az ö hozzájárulása az életünkhöz csupán annyi volt, hogy spermáját adta a megtermékenyítéshez, és nevét a születési bizonyítványunkra. Az anyám nevelt fel bennünket a szociális osztály támogatásával.
Szeretem az anyámat, és tudom, hogy mindig mindent megtett értünk, de ugyanakkor dühös is vagyok rá, amiért annyira kiszolgáltatta magát az apámnak.
Ha ö otthon volt, senki és semmi más nem létezett a számára. Elviselte, ha berúgott, ha szidalmazta, vagy ha más nök után járt. Alighogy belépett a házba és azt kérdezte: - Hiányoztam az én drágaságomnak? - máris a karjába vetette magát, és ágyba bújt vele. Tény, hogy igencsak jóképü férfi volt az apám, és anyám nem tudott ellenállni a belöle sugárzó nyers, férfias vonzerönek. Mindent megtett volna ezért az önzö, felelötlen emberért.
Mit is mondott Gina egyszer? - A magadfajta férfiak mind egyformák! - S ö hiába próbált védekezni, a lány nem adott alkalmat rá.
- Aztán valahol Nyugat-Ausztráliában alaposan eladósodott, és írt az anyámnak, hogy ha nem küldi el neki a pénzt, börtönbe kerül. Tízéves fejjel is világosan láttam, hogy mindnyájunknak ez volna a legjobb, nem így az anyám! Állást vállalt egy motelban, hogy kölcsönt kaphasson, és segíthessen az apámon amellett éjszakánként egy benzinkútnál dolgozott, hogy legyen miböl megfizetnie azt a nöt, aki a kicsikre vigyázott, amíg én iskolában voltam.
- Csak amíg iskolában voltál? - Jason elszörnyedt. - Egyébként rád hárult a gyerekek gondja? Hiszen még csak tízéves voltál, még kislány!
- Ó nem, Jason, legalább száztíz éves voltam! Amikor Carmen megszületett egyszerre felnött lettem. Mit gondolsz, ki fözött, ki takarított, ki gondozta a kicsiket, amikor apám otthon volt, és az anyám csak vele foglalkozott? Attól fogva pedig, hogy az anyám állásba ment, rendszeresen én végeztem minden házimunkát. Én kísértem el Carment meg az ikreket az iskolába az elsö tanítási napon, és én maradtam velük otthon, ha megbetegedtek. Éjszakánként fenn kellett maradnom, amíg anya haza nem jött, hogy beszámoljak neki a napközben történtekröl. - Gina mély lélegzetet vett. - És nekem kellett négy keserves évvel késöbb közölnöm vele, hogy az a férfi, akit a világon mindennél jobban szeretett életét vesztette egy kocsmai verekedésben.
Jasont tehetetlen düh fogta el Gina gyermekkori szenvedései hallatán. Ám a felháborodásnál is erösebb volt benne a vágy, hogy letörölje a fájdalom és a szomorúság kifejezését a lány szépséges arcáról. Amikor gyengéden a karjába vette és átölelte, Gina hozzásimult és a mellére hajtotta a fejét.
- Halála megtörte anyám szívét - folytatta Gina -, szüntelenül siratta, de én legszívesebben megpofoztam volna, hogy térjen végre magához... - Elcsuklott a hangja. - Ugyanakkor örültem... Igen, nem tagadom: örültem, mert gyülöltem azt az életet, és soha többé nem akarok olyan felelösséget vállalni! Soha többé!
- Jó, jó! - csitította a férfi. - Ne beszélj többet erröl!
Gina megrázta a fejét.
- De én mindent el akarok mondani neked, hogy teljes képet alkothass rólam!
Tulajdonképpen maga is csak ebben a pillanatban döbbent rá, hogy huszonnyolc éves élete két teljesen különbözö, kétszer tizennégy évig tartó életszakaszból áll. Ha csupán az elsö tizennégyröl számolna be, adós maradna mostani lényének kialakulásával. Hogyan lett a lidércnyomásból mesebeli álom...
- Anyám a motelban, ahol dolgozott, barátságot kötött az egyik törzsvendéggel, egy ingatlanokkal foglalkozó gazdag olasszal, aki érdekelt volt a környék fejlesztési terveiben. Minthogy azon a vidéken ö volt egyedül olasz származású s így anyám a földijének tekintette, egyik vasárnap meghívta egy hagyományos olasz vacsorára. A meghívás mind gyakrabban ismétlödött, s bár anyám csak barátságnak tekintette a kapcsolatukat, hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy Anthony Petrocelli szorosabbra szeretné füzni a köteléket...
Jason szeme kerekre tágult.
- Anthony Petrocelli, Ausztrália tíz leggazdagabb emberének egyike?! - Igen. És ha jól tudom, papa azóta már a hetedik helyre rukkolt elö.
- Papa? Azt hittem...
- Vér szerinti apám ausztrál volt, Péter Henleynek hívták, de én Tony Petrocellit tekintem igazi apámnak. Egy évvel Henley halála után feleségül vette az anyámat, és minket, lányokat örökbe fogadott. Immár tizennégy éve megértö szeretö apánk, és anyámnak odaadó, csodálatos férje. Ha ki tudná törölni életünkböl az elsö tizennégy évet, bizonyára megtenné.
Gina sóhajtott, majd látszólag könnyedén folytatta: - Azt mondanom sem kell, hogy ez a változás úgy következett be az életemben, mint valami tündérmeséi fordulat: a szegénységböl, nélkülözésböl egyszerre jómódba cseppentem, kiszolgáltak, drága magániskolákba jártam, és külföldön nyaraltam. Életemben elöször kötöttem barátságokat, és választhattam magamnak szebbnél szebb ruhákat. A pénz nem játszott szerepet, minden kívánságom teljesült. Tizenötödik születésnapomra hátaslovat kaptam, és lovaglóleckéket vettem, a tizenhatodikra hitelkártyát tizenötezer dollár fedezettel, a tizennyolcadikra egy sportkocsit, és a huszonegyedikre egy öröklakást. - Gina szomorkásán mosolygott. - A legdrágább azonban, amit Anthony Petrocelli ajándékozott nekem, a személyes szabadságom. Minden kényszerü kötelezettség alól felmentett, csakis saját magamért feleltem. El sem tudom mondani, milyen csodálatos érzés volt! Olyan...olyan, mintha elöször lélegezhettem volna fel szabadon, évekig tartó börtönélet után... - Hátravetette a fejét és felkacagott. Ó, egyszerüen csodálatos volt! És még mindig az! Huszonnyolc éves vagyok és azt teszek, amit akarok. Csupán annyi kötelezettségem van, amennyit önként vállalok, például a munkámmal kapcsolatosan. Ha gyerekeim lennének, minden ijesztöen megváltozna. - Most elöször nézett a férfi szemébe. - Tudom, sokan ezt önzésnek minösítik, de én azon a véleményen vagyok, hogy csak az hozzon gyereket a világra, aki hajlandó vállalni a vele járó felelösséget. Én félek a felelösségtöl.
- Én pedig úgy vélem, hogy a feltétel nélküli odaadás és önzetlen szeretet teszi igazán szülövé az embert - mondta csendesen Jason.
Gina hevesen megrázta a fejét.
- Anyám feltétel nélkül szerette Péter Henleyt - és mi lett belöle? Nem engedhetjük, hogy csak a szerelem irányítsa az életünket, különösen akkor nem ha már gyerekek is vannak. A gyerekeknek teljes emberre van szükségük, ezt a magam börén tapasztaltam. Nem akarom ezt még egyszer átélni. Senkinek a kedvéért!
- Értem. - Jason hangja lemondóan csengett. A lány hirtelen fájdalmas nyilallást érzett a szívében, és büntudata csak fokozódott, amikor a férfi szelíden megcirógatta az arcát.
- Sosem hittem, hogy képes leszek valakit ennyire szeretni - mondta Jason. Amikor visszajöttem, és itt találtalak, azt gondoltam: kaptál még egy lehetöséget Jason Dunford. Vedd rá, hogy maradjon. Kövess el mindent, amivel maradásra bírhatod. Elhatároztam, hogy addig foglak szeretni, amíg már nem lesz eröd elmenni. - Halványan elmosolyodott. - Ugye, nem kételkedsz benne, hogy sikerülne?
- Én igazán nem... - Gina Jason ingét gyürögette, aztán egyszer csak lehunyta a szemét, és legyözötten bólintott. Két nagy könnycsepp buggyant ki pillái alól és végiggördült az arcán. Jason föléje hajolt, és lecsókolta a két könnycseppet.
Gina mély sóhajjal magához húzta a férfi fejét, és odakínálta az ajkát. Jason gyengéden, odaadással csókolta, aztán belemélyesztette ujjait a lány hajába és hátrahúzta a fejét, úgyhogy Gina kénytelen volt szembenézni vele.
- Ma éjjel szeretni akarlak. Ma, és minden éjjel, amíg itt vagy... Szeretlek Gina, és tudom, hogy te is szeretsz. De ígérem, sosem fogok visszaélni ezzel a szerelemmel, hogy akaratod ellenére itt tartsalak. Szabad vagy, elmehetsz amikor akarsz. Vagy maradhatsz, ameddig csak akarsz. Nincs semmi kényszer semmi kötelezettség... és semmi felelösség.
- Ó, Jason... - Gina könnyei között rámosolygott, és végigsimított a férfi borostás állán. - Milyen kár, hogy cowboy vagy, és nem bankár!
Ez mit sem változtatna a dolgok lényegén, gondolta Jason. Mert nem az életmódbeli különbség, nem is a felelösségtöl és az anyaságtól való irtózásod áll közös jövönk útjában. Félsz szeretni, Gina, ez a te legnagyobb bajod. Csak ha magad is felismered ezt, és le tudod küzdeni a félelmedet, akkor gyógyulsz meg valóban.
13. FEJEZET
Amikor két nappal késöbb Gina belépett a repülötér légkondicionált elöcsarnokába, megint csak arra kellett gondolnia, milyen gyorsan teltek maiagarai tartózkodásának utolsó órái. Életük legszebb szerelmes éjszakája után pitymallatkor váltak el egymástól. Nehezükre esett kibontakozni egymás karjából, de megígérték, hogy az öt Harrington csemetét idejében leadják a Mount Isa-i kórházban. A gyerekek meglátogatják édesanyjukat, aztán Leanne egyik nagynénjével Brisbane-be repülnek.
Noha az orvosoknak sikerült megszüntetni Leanne fájásait, figyelmeztették hogy a következö tíz hétben kímélnie kell magát, ha ki akarja hordani a magzatát.
Mivel Rustyt még mindig az egyik brisbane-i kórházban ápolták, Jason chartergépet bérelt, hogy a gyerekek anyjuk meglátogatása után apjukat is felkereshessék. Mihelyt Leanne elhagyhatja a kórházat, öt is odaszállítják, hogy Rusty közelében lehessen, és naponta meglátogathassa.
- Ó, Jason, nem is tudom, hogyan köszönjem meg, amit értünk tettél! - mondta Leanne elérzékenyülve. - Végtelenül hálásak vagyunk neked. Nagyon sajnálom, hogy velem is éppen az állományszámlálás közepén kellett ennek megtörténnie!
- Hát akkor igyekezz, hogy ne forduljon elö megint!
Leanne nevetve bólintott, majd Ginára nézett, aki az utazáshoz elegáns kosztümöt öltött.
- Hát mégis elmégy... Azok után, amit a gyerekek meséltek, feltételeztem, hogy még maradsz egy ideig...
Gina egy kissé zavarba jött, amikor Leanne Jasonre pillantott, majd ismét örá.
- Nem maradhatok... vár a következö feladat, és...
- És Gina nem hozott magával elegendö ösvadonba való ruhát - sietett Jason a lány segítségére. - De megígérte, hogy eljön meglátogatni bennünket, ha véget ér a számlálás.
- Remek! - Leanne arca sugárzott az örömtöl. - Akkor megvárjuk a keresztelövel, hiszen keresztmamára feltétlenül szükségünk lesz!
- Hogy én legyek a keresztmama? No de Leanne, biztosan találsz valakit mást, aki... - elhallgatott, mert Leanne ellentmondást nem türöen megrázta a fejét.
- Ezzel szeretném neked megköszönni mindazt, amit értem és a gyerekekért tettél. Kérlek, mondj igent!
Gina könnyeivel küszködve némán bólintott.
- Még böven van idönk az indulásig - mondta Jason, és a menetrendre mutatott. - Mit szólnál hozzá, ha elöbb feladnánk a poggyászodat, aztán ennénk valamit? Nem tudom, te hogy vagy vele, de szerintem pocsék a repülögépen felszolgált étel!
Gina is hasonlóképpen vélekedett, de éppúgy utálta az elcsépelt, semmitmondó frázisokat, amelyekhez búcsúzáskor folyamodnak az emberek, amikor már végképp nem tudnak egymásnak mit mondani. Az utolsó órák amúgy is túltelítettek voltak érzelmileg, és tisztában volt vele, hogy a beszállásig hátralevö hetven percet nem fogja kibírni pityergés nélkül.
- Nem akarom, hogy megvárd az indulást - hallotta a saját hangját a távolból.
Jason megállt a poggyászkocsival, jól ismert mozdulatával hátralökte a kalapját, és átható pillantást vetett rá.
- És miért nem?
- Nagyon jól tudod.
- Mégis hallani szeretném - kérte a férfi halkan.
Gina érezte, hogy könnybe lábad a szeme. Hiába pislogott, kicsordult a szeméböl és végigfutott az arcán.
Jason nem takarékoskodott a saját fejére szórt szidalmakkal: az ördög bújt belé, hogy ilyeneket mond Ginának?! Pedig megfogadta, hogy nem igyekszik az érzelmeire hatni, és most mégis azt tette! Látta, hogy a lány lehorgasztja a fejét, és kétségbeesetten küzd kitörni készülö zokogása ellen. Mit sem törödve a körülöttük levökkel, magához ölelte Ginát, és úgy csókolta, mintha az élete függne töle.
- Bocsáss meg - suttogta, amikor ismét úrrá lett az érzelmei fölött -, ez nem volt tisztességes tölem... Ha neked úgy könnyebb, máris elmegyek. Gyere adjuk fel a poggyászodat...
- Nem - suttogta éppoly halkan a lány, és szorosan átfogta Jason nyakát.
- Nem? - kérdezte reménykedve a férfi.
- Még nem. Várj... Szoríts magadhoz még egy pillanatig...
Jason úgy érezte, menten megszakad a szíve. Nem válaszolt mindjárt, a lány selymes hajába temette az arcát.
- Rendben van, kedvesem - mondta végül. - Addig szorítlak magamhoz ameddig csak akarod...
Legszívesebben örökké a karjában tartotta volna. De tizennyolc perccel késöbb elhagyta a repülöteret - egyedül.
Gina utastársaival mit sem törödve, magába roskadva ült a várócsarnokban és mereven bámult a beszállókártyájára. Ha valóban el akar menni, miért nem tudja abbahagyni a sírást? Tudta, hogy nehéz lesz a búcsúzás, de azt nem sejtette, hogy ilyen rosszul fogja érezni magát.
Voltaképpen nem is váltak el véglegesen. A váratlan maiagarai események még egy eséllyel ajándékozták meg öket. A körülményektöl függöen alkalomadtán találkozhatnak is...
Jason azt mondta, aznap este otthon lesz, és várja a hívását, hogy szerencsésen megérkezett. És mihelyt visszatér az állományselejtezésböl, ö fogja felhívni.
Mindenképpen fel fog hívni, bátorította magát Gina, novemberben pedig én veszek ki néhány nap szabadságot, és ellátogatok Maiagarára. Hat hónap végül is nem olyan hosszú idö... Vagy mégis?
Igen, Maiagarán Jason szorosan hozzátartozott az életéhez... De vajon Sydneyben másként lesz? Kétségtelen, hogy ott annyi meleg vizet használhat el, amennyit akar, süppedö hófehér szönyeg borítja a padlót, és rendelkezésére áll a modern technika minden vívmánya, megvan mindene, amit egy nö csak kívánhat... Csak Jason nem lesz ott... És nem lesz biztonsági háló nélküli szerelmeskedés sem...
De azóta már tudja, hogy ami közöttük történt, nem pusztán szeretkezés volt, hanem szerelem. Igen, szerelem! A legcsodálatosabb, legfájdalmasabb legszebb szerelmi kapcsolat, amit csak két ember átélhet A világ leghihetetlenebb, legelbüvölöbb, legérzékibb szerelmi viszonya. És mindig az marad mindkettöjük számára, még akkor is, ha ez a szerelem csak epizódokból állt.
Még akkor is, ha...
- A fenébe is, nem! - Gina felugrott. - Nem!
Nem törödött mind erösebben patakzó könnyeivel, sem azzal hogy az utasok megütközve nézik. Csak bámuljatok, ha akartok, gondolta, és friss papír zsebkendöt halászott ki a táskájából. Miért is próbálná megörizni a jól nevelt hölgy látszatát, amikor nincs hozzá fogható bolond nöszemély a földkerekségen!
- Ostoba liba vagy, Gina Petrocelli! - korholta magát. - Ostoba, ostoba, ostoba! - Olyan rögeszmésen akarta elkerülni anyja egykori tévedését, hogy majdnem az apja hibájába esett: szórakoztató idötöltésnek tekintette egy nagy szerelem egyszeri, drága ajándékát!
Mire beszálláshoz szólították a sydneyi járat utasait, már sikerült annyira összeszednie magát, hogy fegyelmezetten felállt. Szeme duzzadt volt a sírástól de annyi baj legyen! Mély lélegzetet vett, vállára vetette a utazótáskája szíját összetépte a beszállókártyát, és a kijárathoz sietett.
- Hogyan is lehettem ilyen ostoba! - ismételgette magában. - Ilyen szörnyen ostoba!
Jason a verandán ülve élvezte a csendes, tiszta este hüvös levegöjét, amikor közeledö autó zajára lett figyelmes. Nem mozdult a helyéröl, és nem is túlzottan érdekelte, ki lehet a késöi látogató. Ha szerencséje van, marhapásztorok, akik hallottak Rusty balesetéröl, és munkát keresnek. Két órával ezelött Blue rádión közölte, hogy sürgösen segítségre van szüksége.
Kis, négyhengeres jármü kanyarodott a ház elé, és néhány méterre a verandától megállt. Jason lassan felállt a lépcsöröl. Várta, hogy a vezetö kikapcsolja a szemébe világító fényszórót, és kiszálljon a kocsiból.
- Miben segíthetek? - kérdezte hangosan, amikor semmi sem történt, és védekezésül a szeme elé tartotta a kezét.
- Meg tudsz bocsátani nekem, amiért olyan ostoba voltam?
Jason csak állt, mint akinek gyökeret vert a lába, mert azt hitte a képzelete játszik vele. Aztán kialudtak a fényszórók, nyílt az ajtó, és Gina kiszállt.
- De ha nem - mondta komoly arccal -, legalább egy kávéval kínálj meg mielött elküldesz. Igazi tejet is adhatsz hozzá...
Hangja enyhén remegett, és támaszt keresön a nyitott kocsiajtóba kapaszkodott. A belsö világítás fényében Jason észrevette, hogy már nem az elutazásakor viselt elegáns kosztüm van rajta, hanem farmernadrág és vászondzseki.
- Itt akarsz maradni egy ideig?
- Az attól függ, hogy az ostobaságot idöközben büntetendönek nyilvánították-e. Ha igen, akkor a zsaruk bármely pillanatban felbukkanhatnak értem.
Tekintettel a bünlajstromomra, lehetséges, hogy még a halálbüntetést is visszaállítják... De arra gondoltam, hogy mivel ez a birtok annyira távol esik mindentöl, talán elrejthetnél itt, mondjuk, ötven-hatvan évre...
Jason úgy érezte, szíve menten kiugrik a helyéböl.
- Olyan hosszú idöre? Akkor tehát önként élethossziglan visszavonulsz a világtól?
- Feltett szándékom - felelte Gina ünnepélyesen, és mozdulatlanul állt.
Jason legszívesebben lerohant volna a verandáról, hogy karjába kapja a lányt de uralkodott magán. Gina maga döntött úgy, hogy eljön hozzá, az utolsó lépést is saját akaratából kell megtennie - azért, mert szereti öt, és nem azért, mert enged neki.
- Itt kinn nagyon kemény és magányos az élet. - Jason szándékosan játszotta az ördög ügyvédjének szerepét. - Egy városi nö idö multával nagyon boldogtalannak érezheti magát.
- Lehetséges - ismerte el Gina. - De a városban éppilyen kemény és magányos lehet. Föképpen akkor, ha az ember szíve állandóan másutt van.
Anélkül, hogy levette volna a szemét a férfiról, lassan elindult felé.
- A boldogtalanságot nem a hely okozza - mondta, és megállt a legalsó lépcsöfokon.
Jason szíve olyan vadul kalapált, hogy szinte még a fejében is visszhangzott.
- Szeretlek, Jason. És mindig szeretni foglak, akár itt élek, akár Sydneyben.
Talán olykor nyomasztóan hat majd rám ez az életmód, de te akkor is velem leszel. Sydneyben pedig nem... - Mosolyogva felfelé indult a lépcsön. - És ha már mindenképpen boldogtalannak kell lennem, akkor inkább veled, mint nélküled...
Jason az utolsó pillanatban kapta el.
- A fenébe is! Mikor javítod már végre meg ezt az átkozott lépcsöt?!
Jason kamaszosan elmosolyodott, és félresimította a lány arcába hullott hajtincset.
- Sejtelmem sincs. Valahogy sosem jutok hozzá.
- Akkor csináltasd meg Snake-kel... Mindjárt azután, hogy bekötötte az új melegvíztárolót, amit a jövö héten szállítanak.
- Bojlert rendeltél? - kérdezte Jason megrökönyödve.
- Igen. Ha már ötven vagy hatvan évig itt kell maradnom...
Jason csókkal zárta le a lány száját, és Gina abban a pillanatban tudta, hogy minden jó lesz. Még soha semmiben nem volt ennyire biztos.
A deszkapadló recsegése mennyei muzsikaként hangzott a fülében, amikor végigmentek a folyosón a hálószobába. Ugyan kinek kell szönyegpadló? És mit ér a vízággyal felszerelt, hófehér hálószobám, ha nem oszthatom meg Jasonnel? Kérdezte magától, amikor elnyújtóztak az egyszerü derékaljon, és Jason vágytól égve az ajkára hajolt.
- Új a szerelésed - állapította meg Jason vetközés közben. - És nem látható rajta a divatszalon címkéje.
- A poggyászom már a gépen volt - vallotta be Gina. - És azt még egy magamfajta városi virágszál is tudja, hogy utcai kosztümben nem lehet növendékmarhákat válogatni.
- Ki akarsz jönni velünk a táborba? - kerekedett nagyra a férfi szeme.
- Részt akarok venni az álmodban, söt segíteni is szeretnék a megvalósításában - mondta Gina. - Bár nem sokat tudok az állattenyésztö farmok életéröl, szívós vagyok, tudok lovagolni, és gyorsan tanulok. És nem vagyok az a típus, aki csak tétlenül ücsörög otthon, és imádkozik, hogy a férje épségben hazatérjen. Mindent megtanulok az állattenyésztésröl, és segíteni fogok a munkádban.
A vallomás elérzékenyítette Jasont. Feltérdelt az ágyon, a lányt is felhúzta magához, hogy a szemébe nézhessen, aztán megcsókolta.
- Szeretlek, Gina! - suttogta. - Higgy nekem, nem vagyok olyan, mint az apád! Nem kell attól félned, hogy mindig csak rövid vendégszereplésre érkezem hozzád, mint ahogyan ö tette. Ez soha, de soha nem fog elöfordulni!
- Tudom - mondta Gina mosolyogva. - Nem is fordulhatna elö, mert én sem vagyok olyan, mint az anyám.
Jason utolsó kételyei is szertefoszlottak. Ez a csodálatos nö éppúgy feltétel nélkül ragaszkodik hozzá, mint ahogyan ö...
- Egyáltalán van fogalmad róla, mennyire szeretlek, Gina Petrocelli? kérdezte, és gyengéden a párnára fektette a lányt.
Gina várakozásteljesen mosolygott rá.
- Van... De azért csak bizonyítsd be...
Pillanatok alatt megszabadultak maradék ruhadarabjaiktól, s amikor Gina meztelenül feküdt Jason karjában, legföbb vágya volt bebizonyítani szerelmesének, hogy testestöl-lelkestöl az övé.
A férfi gyengéden cirógatta és csókolgatta, és az a tudat, hogy immár nem kell eltitkolniuk érzelmeiket, új, csodálatos ízt kölcsönzött szerelmüknek. S amikor Jason a keblét becézgette az ajkával, Gina nem csupán a jól ismert melegséget érezte az ölében, hanem hirtelen felvillant benne a gondolat, hogy egyesülésükböl új élet fakadhat. Élet, amely a mellén nemcsak élvezetet, hanem táplálékot és biztonságot is lel. Ők ketten egy új lényt hozhatnak létre! A gondolat olyan ellenállhatatlan erövel kerítette hatalmába, akárcsak az érzelmek amelyeket Jason kiváltott belöle.
- Gina, kedvesem... nyisd ki a szemed...
Ginának mosolyognia kellett. Nyitva volt a szeme... még soha életében nem látott tisztábban. Tekintetük összekapcsolódott, s ö látta a szerelmet a férfi szemében, amely olyan kéken és tisztán ragyogott, mint a nyári égbolt Malagára fölött.
- Most valahogy egészen más - suttogta Jason, és megsimogatta a lány arcát. - Ugye, te is érzed?
Gina csak bólintani tudott, mert a torka összeszorult, s könnyek fátyolozták el a szemét. Hosszú, bensöséges csókban tapadt össze az ajkuk. Csodálatos semmihez sem hasonlítható érzés töltötte el öket, a határtalan szerelemben egyesülö test és lélek tökéletes harmóniája.
UTÓHANG
Gina a verandáról figyelte maszatos lánykáját, aki az apja nyakában lovagolt s szíve csordultig telt büszkeséggel és boldogsággal.
Az elmúlt hat esztendö szebb volt, mintsem álmodni merte volna. Mindennap hálát adott Istennek, hogy észre tért, és a szíve szavára hallgatott.
Maiagarán épp olyan mélyreható változások mentek végbe, mint az ö szerelemre és anyaságra vonatkozó felfogásában. A gazdaságot korszerüsítették a házat átépítették, alig lehetett ráismerni. S bár a fehér padlószönyeget mellözték légkondicionáló és televízió müködött, és állandóan volt meleg víz. Jason hamarosan egy kis repülögépet is vásárolt, és unszolására Gina is letette a pilótavizsgát, ami lehetöséget nyújtott a számára, hogy idönként visszaszökjön a civilizációba. Igaz, nagyon ritkán élt ezzel a lehetöséggel.
- Úgy látom, valakire ugyancsak ráfér egy kiadós habfürdö vacsora elött! Gina felállt, amikor Jason felvitte lánykáját a veranda homokkö lépcsöin. Madeline Louise Dunford, hogy voltál képes ennyire összepiszkolni magadat?
- Gina Lee-vel játszottam - csacsogta a kék szemü csöppség. Ginában keresztlánya, Gina Lee Harrington ébresztette fel a vágyat egy saját kisbaba után.
- És a játék meg a munka persze piszokkal jár - jegyezte meg Jason, és letette a kislányt, aki az anyjához futott, és viharosan átölelte.
- Megmondhatom Judynak, hogy engedjen nekem fürdövizet? - kérdezte a kicsi. Ez is újdonság volt Maiagarán: házvezetönöt tartottak, mert Gina napját teljesen kitöltötték a feladatai: anyaként, feleségként, Jason üzlettársaként és könyvelöként is helyt kellett állnia.
- Igen, drágaságom - válaszolta Gina -, mondd meg Judynak, hogy mindjárt megfürdetlek.
Jason hátulról átölelte és megcsókolta a nyakát.
- Nem Maddy az egyetlen itt, aki piszkos - suttogta, és beleharapott Gina fülcimpájába. - Engem is megfürdetsz?
- Talán késöbb... - Gina megfordult férje karjában, és csókot nyomott a mellére, ahol szétnyílt rajta az ing. - Az attól függ...
- Mitöl? - érdeklödött Jason, és belecsókolt Gina blúzának kivágásába, majd átkarolta a csípöjét, és magához húzta a feleségét.
- Hogy viszonzod-e.
- Rendben, megegyeztünk!
Jason csókkal pecsételte meg az egyezményt, s a csókot még sok-sok csók és becézgetés követte. Még mindig gyorsan fellobbanó szenvedélyük azon kevés dolog közé tartozott, amely nem változott az idök folyamán. Vonakodva bontakoztak ki egymás karjából, mert elöször le kellett fektetni kislányukat.
- Már nagyon fáradtnak látszik... - Jason sokatmondóan mosolygott. Szerintem ma korábban kellene ágyba dugni. Holnap nagy napja lesz, megjönnek az új cowboyok!
- Javíthatatlan vagy! - kacagott Gina.
- Ez netán annyit jelent, hogy telhetetlen?
- Rád vonatkoztatva: igen.
Kart karba öltve mentek be a házba, hogy lefektessék a kicsit - mert minél gyorsabban elalszik, annál hamarább bújhatnak ágyba ök is...
V É G E!
Találat: 2647
