Alex Ryder - Kelta vér

Alex Ryder

Kelta vér

A szépséges skót lány, Shona csodás élményeket él át Dirk karjában, amikor a vihar meglepi öket egy elhagyatott szigeten. A férfi az ítéletidö elmúltával hazakíséri kedvesét, s nem sokáig habozik: rögtön feleségül kéri. Másnapra azonban a "völegény" eltünik, és Shona sokáig nem heveri ki a csapást. Nem meglepö hát, hogy évekkel késöbb már gyülölködve fogadja Dirk közeledését.

FEJEZET

Shona idegesen levágta az asztalra a tollat. Bárhogy nézte is az elötte heverö kimutatásokat, mindig ugyanarra az eredményre jutott. Még egy olyan év, mint az elözö, és lehúzhatja a redönyt.

A lány nagyot sóhajtott, majd töltött magának egy csésze kávét. Odakint tombolt a vihar. Az ablakokon megállás nélkül kopogott az esö, és a téglaépület minden zugában fütyült a szél. Már besötétedett. Shona az órájára pillantott. Lassan hazaérkezhetne Lachie is. A férfi korán elment a fiával, hogy ellenörizze a gátat a Bhuied-tavon. Az utóbbi idöben rengeteget esett. Ha nem ügyelnek eléggé, könnyen döntheti az ár az értékes lápvidék nagy részét, és akkor haszontalan ingovánnyá válik az egész környék.

Shona kihörpintette a kávéját, és még egyszer átfutotta az elszámolásokat. Valahogy le kellene faragni a költségeket, amíg elmúlik ez az átkozott gazdasági visszaesés, és újra megjelennek a tehetös német meg japán turisták, akik mindig is nagyon szerettek halászni-vadászni ezen a vadregényes lápvidéken.

Shona kedvetlenül az asztalon fekvö levélre nézett, amely MacAllister ügyvédjének legutóbbi ajánlatát tartalmazta. Ez megoldaná minden gondomat, gondolta keserü gúnnyal. Vajon honnan szerezhetett adatokat MacAllister az ö pénzügyi helyzetéröl? Ha valaki mástól kapta volna ezt az ajánlatot, valószínüleg kísértésbe esett volna, hogy elfogadja. Ám inkább sétál végig fényes nappal mezítelenül a Princes Streeten, semmint eltürje, hogy ez az aljas gazfickó rátegye a kezét az örökségére.

Shona, MacAllister elödeiröl nem sok jót hallott. Az egész család marhatolvajokból meg gyilkosokból állt, Dirk MacAllister pedig feltehetöen a legrosszabb volt közöttük. Ha még élne Shona apja, MacAllister aligha mert volna efféle ajánlattal elöhozakodni.

A lánynak persze el kellett ismernie, hogy azért az összegért, amit MacAllister kínált a birtokáért, fényüzö lakosztályt vásárolhatna magának Edinburgh nyugati részén, és élete végéig gondtalanul élhetne. MacAllister persze könnyen nagyvónalúskodhatott, mert az ö családját eddig nem sújtotta járvány, éhínség és gazdasági hanyatlás.

Kinvaig szállodája, valamint a város épületeinek és üzleteinek a fele Dirk MacAllister tulajdonát képezte, akárcsak a halászhajók többsége, fa szeszfözde meg a halászfarm. Még a kormány is kártérítést fizetett neki, amiért lemondott arról, hogy fákat ültessen egyik birtokán, amely állítólag "tudományos célokat" szolgált. Csakis egy MacAllisternek juthatott eszébe, hogy ilyen agyafúrt törvényértelmezéssel még a nincsböl is pénzt csináljon.

Egyvalami azért mégsem sikerült a MacAllistereknek. Mindeddig nem tudták megkaparintani a birtokaik északi határán fekvö Struan-területeket, pedig ezekért már a múltban is véres harcokat folytatott a két család. Most azonban a legifjabb MacAllister tollal próbálta megszerezni azt, amit elödei karddal és puskával sem bírtak elvenni.

Shona apja forgott volna a sírjában, ha épp ösi ellenségei veszik meg a birtokát, lánya azonban ezt már csak azért sem hagyta volna, mert személyes okokból ö is gyülölte Dirk MacAllistert. Az elmúlt öt esztendö sem halványította el a keserü emlékét annak, ahogyan ez a férfi akkoriban megalázta Shonát.

Amint a Landrover fényszórója bevilágított a helyiségbe, a lány félretette a könyveket, és behívta Moraget, a házvezetönöt.

- Megteríthetsz, Lachie megérkezett.

A korosodó asszony rosszallóan csóválta a fejét.

- Már egy félórával korábban is megteríthettem volna. Nem értem, miért nem a dolgozószobában intézed a könyvelést, mint az apád. A konyhában csak zavarsz.

- Itt azonban sokkal otthonosabb - ellenkezett Shona. - Különben is tudhatnád, hogy apám soha be nem tette ide a lábát. Mindig azt mondta, a konyhát a nöknek találták ki.

- Igen, de azért, hogy fözzünk benne. Te ugyanolyan makacs vagy, mint az apád.

Shona elmosolyodott. Olyan embereket, mint Morag, akik nem tettek lakatot a szájukra, és öszintén kimondták a véleményüket, már csak itt, a Skótfelföldön lehetett találni.

Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó, és belépett rajta Lachie meg kamasz fia. Nyomukban az esö bevert a házba. A vadör özgidát tartott a karjában. Óvatosan letette a padlóra. A kis állat ingadozva megállt gyönge lábán, majd félénken körülnézett.

Shona azonnal lekuporodott a kis jószág mellé, és gyöngéden simogatni kezdte.

- Szegény kis özike, csak nem tévedtél el? - kérdezte, majd a férfira nézett. - Hol találtad? - Hosszú történet. Majd vacsora után elmondom. - Lachie felakasztotta a fogasra vízhatlan kabátját, azután töltött magának egy jókora adag whiskyt. Shona elfojtott bosszúság jeleit látta a férfi kemény, idöjárástól cserzett arcán, ezért jobbnak látta, ha nem faggatózik tovább.

Miközben apa és fia farkasétvággyal nekiesett a vacsorának, a lány egy limonádésüvegböl langyos tejjel itatta az árva állatot. Az üveg nyakára régi gumikesztyüt húzott, és így szoptatta az özikét. Ritkán fordult elö, hogy egy gida elhagyta az anyját, ez azonban mindig nagy veszélyt jelentett a kis állatra nézve, mert ha cumisüvegböl táplálták, általában hozzászokott az emberekhez, és késöbb nem boldogult a vadonban.

Vacsora után Lachie felállt, a zsebébe nyúlt, és az asztalra tett valamit.

Shona gyomra görcsbe rándult, amikor felismerte a tárgyat: egy számszeríj nyílvesszeje volt.

- Hát igen - morogta Lachie dühösen. - Átkozott vadorzók! Az anyaállatot lelötték. Hátul van a kocsiban.

A lány éktelen haragra gerjedt. Vadorzók! Már csak ez hiányzott. Nincs épp elég baja nélkülük is?! - Hogyan történt, Lachie? - Jamie látta meg öket elöször. Épp visszafelé jöttünk a tóról, amikor észrevett egy piros kis teherkocsit a régi köbánya felé vezetö úton. A szememhez kaptam a távcsövet, és láttam, amint a gazemberek elejtett állatokat tesznek fel a kocsira.

- Legalább hármat - vetette közbe Jamie.

- Persze azonnal odamentünk, de azok a nyavalyás csirkefogók meghallottak bennünket, mert a meredek hegyoldalon csak kettesben tudtunk felkaptatni.

- Felismernéd a kocsit? - kérdezte Shona izgatottan. Mivel a vadorzóknak sikerült kereket oldaniuk, néhány hét múlva bizonyára újra megpróbálkoznak. Akkor pedig cselekedni kell.

- Mérget vehetsz rá! - felelte Lachie. - Vérvörös színü, és a hátsó sárvédö be van horpadva. Ne aggódj, Shona, elkapjuk öket! Mindketten tisztában voltak vele, hogy nem a helybéliek tizedelik a vadállományt, hanem a déli bandák, akiket a pénzen kívül nem érdekel semmi.

Sokszor csak megsebesítik az állatokat, és hagyják, hogy irtózatos kínok között múljanak ki.

- MacAllistert is figyelmeztetnünk kellene - jegyezte meg Lachie. Mivel látta, hogy a lány elhúzza a száját, még kelletlenül hozzátette: - Vannak idök, amikor a közös ügy érdekében az ellenséggel is célszerü szövetségre lépni.

Shona legyürte a keserüségét, és vállat vont.

- Tégy a legjobb belátásod szerint.

Lachie kiküldte a fiát, hogy vegye le az öztetemet a kocsiról, majd komor hangon folytatta: - Mondani akarok még valamit, MacAllisterröl. A lány mély lélegzetet vett.

- Ki vele! - Földméröt küldött Para Mhorra. Elkezdték felmérni a szigetet. Shona hirtelen éles szúrást érzett a mellkasában. Valahányszor meghallotta ezt a nevet, eszébe jutott az a szerencsétlen nap, amelyet Dirk MacAllisterrel töltött. Para Mhor... tombolt a vihar... Shona rettenetesen félt... Dirk szenvedélyesen ölelte... aztán galádul elárulta.

Para Mhor szigete Kinvaigtöl mintegy másfél órányi csónakútra esett. A vigasztalan, sivár vidéket csak legeltetésre lehetett használni.

Ez volt az egyetlen terület, amelyért a Struanek és a MacAllisterek soha nem harcoltak egymással. Hallgatólagos megállapodás alapján mindkét család legeltette rajta a birkáit. Nyírás után hajóval átvitték az állatokat, és szeptember végéig ott hagyták öket.

- Minek MacAllisternek földmérö? - kérdezte a lány.

- Meglehet, csak téves híresztelés, mindenesetre Kinvaigben az a hír járja, hogy Dirk MacAllister a szigeten üdülöközpontot akar létesíteni gazdag nyaralók számára. Jachtkikötövel, szállodával, hétvégi házakkal és így tovább.

- Ehhez nincsen joga! - kiáltotta Shona felháborodottan. - Para Mhor nem az övé, ösidök óta közös legelö.

- Valóban? És mikor látott az a sziget utoljára birkákat? - vetette közbe Lachie nevetve. - Tudomásom szerint legalább negyven éve senki sem legeltet ott.

- Nem erröl van szó - felelte a lány mérgesen. - MacAllisternek engedélyt kellett volna kérnie tölem.

Shona csak úgy forrt a méregtöl, annyira felidegesítette Dirk szemtelen magatartása. Ez nem kerülte el Lachie figyelmét sem, ezért Moraghez fordult.

- Tölts egy kortyot a kislánynak! Attól lehiggad.

Shona a fogát csikorgatta.

- Nem iszom, inkább kitekerem MacAllister nyakát! Mit képzel magáról? Ha élne az apám, ö bezzeg móresre tanítaná. Ez az alak azt hiszi, hogy velem mindent megtehet.

- Nem gondolnám - válaszolta Lachie szárazon. - Pontosan emlékszem, hogyan fogadtad, amikor tavaly megjelent apád temetésén. Ráfogtad a puskát, és megfenyegetted, hogy golyót röpítesz a fejébe, ha még egyszer beteszi a lábát a birtokodra. Hát nem bántál vele éppen kesztyüs kézzel, Shona.

Morag felkacagott.

- De nem ám! Szegény MacLeod atya is, aki szemtanúja volt a jelenetnek, úgy megrémült, hogy még ma sem heverte ki egészen.

- Pedig Rory temetése kiváló alkalom lett volna arra, hogy véget vessetek ennek az értelmetlen viszálynak - jegyezte meg Lachie. - Azért panaszkodsz, mert nem kérdezett meg Para Mhor ügyében? Mégis ki hárította el örökösen a telefonhívásait? Ha lenne bátorságod, átmennél hozzá, és kérdöre vonnád.

A lány az ajkába harapott. Lachie nem ismerte a teljes igazságot. Korábban Shona sem vette igazán komolyan apja történeteit a MacAllisterek aljas jelleméröl. Egészen addig úgy gondolta, hogy felesleges lenne folytatnia az évszázados gyülölködést, amíg saját börén nem tapasztalta a keserü igazságot.

Igazán nem hitte volna, hogy a történtek után Dirknek még lesz bátorsága visszajönni. Öt évvel ezelött eltünt, miután néhány hüséges emberére rábízta a birtokai igazgatását, és csak egy nappal Rory temetése elött bukkant fel újra. Azóta viszont arcátlan módon minduntalan felkínálja Shonának a segítségét.

A lány eleinte nem tudta, miként is fogadja Dirk közeledését. A férfi valóban azt képzelné, hogy elfelejtette már, amit ellene vétett? Vagy hogy megbocsátott? Nem! Bizonyára csak azt gondolja, Shona még mindig az a hiszékeny, ártatlan kislány, aki annak idején volt. Pedig ö már rég nem hiszékeny, se nem ártatlan. Ez utóbbit egyébként épp Dirk MacAllisternek köszönhette.

Morag leterített egy takarót a kályha mellé, és ráfektette a kis özgidát. Néhány napig a házban tartják, csak azután engedik ki az udvarra.

- Lachie-nek igaza van - vélekedett Morag. - Mindenképpen ki kell deríteni, mi a szándéka Dirk MacAllisternek.

Shona konokul hallgatott. Voltaképp egyáltalán nem érdekelte Para Mhor terméketlen földjének a sorsa. Ha azonban enged, és MacAllister a kénye-kedve szerint intézkedhet, a férfi még a végén vérszemet kap. Lachie és Morag sem éppen fiatalok már, aligha találnának maguknak máshol munkát. Mindketten sok éven át dolgoztak Rorynak, és a halála után hüségesen kitartottak a lánya mellett is. Igen, Shonának meg kell akadályoznia, hogy Dirk MacAllister fölébe kerekedjen. Ennyivel az alkalmazottainak is tartozik.

- Te tényleg azt hiszed, hogy építkezni akar Para Mhoron? Lachie vállat vont.

- Lehet. Ezt igazából az edinburgh-i ügyvéd tudná megmondani. A közös legelöhasználati jog nem újdonság a környékünkön. Attól tartok, egy élelmes üzletember könnyen megtalálja a módját, hogy kijátssza a helyi törvényeket.

- Nem bánom! - döntött Shona. - Elmegyek hozzá. Mégpedig azonnal! - Apa is ezt tenné, gondolta bosszúsan. Egy pillanatig sem habozna.

Morag felvonta a szemöldökét.

- Ebben a ruhában? - Miért is ne? - A lány végignézett magán. Agyonmosott pulóvert, kifakult farmert és kopott bakancsot viselt. - Talán nagyestélyiben kellene megjelennem nála? - Én csak jót akartam - duzzogott a házvezetönö sértödötten. - Elvégre nem tudhatod, kivel találkozol még ott rajta kívül. Úgy hallottam, délröl jött üzletemberek vannak nála. Mit képzelnek a Struanekröl, ha úgy állítasz be, mint egy tehenészlány? - Nem érdekel! - vágta rá Shona dacosan. - Az ö bajuk, ha a ruhája után ítélnek meg valakit.

- Hát igen, igen... - dünnyögte Morag. - Ugyanolyan konok, mint a megboldogult apja. Tudhattam volna, hogy ezt fogja mondani.

Lachie levette a lány kabátját a fogasról.

- Átviszlek a Landroverrel.

- Hagyd csak! - utasította vissza Shona az ajánlatot. - Nehéz napod volt, pihenned kell. Majd elviszem a dzsipet. Azzal jól elboldogulok.

Lachie nem ellenkezett, és a lány öszintén örült ennek. Nem akarta, hogy bárki is tanúja legyen a vitájának Dirk MacAllisterrel.

Az esö hangosan verte a szélvédöt, miközben Shona vezette a kocsit. Jobb oldalt a tenger hullámai hatalmas robajjal törtek meg a meredek sziklafalon, és nagy cseppekben 616i86g nekicsapódtak az oldalsó ablaknak.

A lány hamarosan elérte a Kinvaig nevü halászfalucskát, ahol a viharos idöben minden üzlet zárva tartott. Egy árva lelket sem lehetett látni semerre, még a föutca is teljesen kihalt volt.

Shona elhagyta a falut, és délnyugati irányban elindult lassan fel a hegyoldalon. A szél egyre erösebben fújt, a lány pedig rosszkedvüen bámult ki a szélvédön. Önkéntelenül is az a nap jutott eszébe, amikor utoljára járt ezen az úton. Akkor ragyogott a nap, és az élet csodálatosnak tünt...

Shona épp kilépett az üzletböl, és gondolataiba merülten egy folyóiratot lapozgatott, amikor hangos fékcsikorgásra lett figyelmes. Á kocsi néhány centiméterre állt meg elötte. A lány alig jutott levegöhöz a rémülettöl, és hirtelen nem is nagyon értette, mi történt.

A kocsiból Dirk MacAllister ugrott ki dühösen, és durván vállon ragadta Shonát.

- Mi az ördögöt müvel! - ripakodott rá a férfi. - Nem lát a szemétöl? - Hangja hirtelen sokkal szelídebbé vált. - Shona? Shona Struan? Te vagy az? - Én... végtelenül sajnálom, Mr. MacAllister - hebegte a lány megszeppenten. - Ostobán viselkedtem.

Dirk vonzó arca egy csapásra felderült, és csodálattal nézett Shonára. A szél a lány testéhez tapasztotta a könnyü ruhát, s Dirk MacAllister elismerö pillantással mérte végig karcsú alakját. A férfi csibészesen elmosolyodott, és közben elövillantak szabályos fehér fogai.

- Amikor utoljára találkoztunk, még kislány voltál. Shona érezte, hogy elpirul.

- Nem egészen. Már elmúltam tizennyolc éves, amikor elköltöztem hazulról, és beiratkoztam az egyetemre. Csak bizonyára olyan elfoglalt volt akkoriban, hogy engem észre sem vett. Ha nem csal az emlékezetem, épp jegyben járt egy elökelö edinburgh-i lánnyal - mondta Shona önkéntelenül, és maga sem értette, hogyan csúszhatott ez ki a száján. Elvégre semmi köze Dirk MacAllister magánéletéhez.

A férfi egy pillanatig meglepödve nézett rá, aztán elmosolyodott.

- Igen. De nem illettünk egymáshoz. A menyasszonyom egy nap úgy döntött, hogy a vidéki élet nem felel meg az igényeinek. Hiányzott neki a nagyvárosi forgatag, a színházak, az éttermek, a mulatóhelyek. Remélem, te nem ábrándultál ki a városban az egyszerü életböl.

- A tanulmányaim mellett nem maradt idöm az effajta szórakozásokra - felelte Shona hüvösen. - Egyébként is én itt nöttem fel.

Dirk elégedetten bólintott.

- Én is. Márpedig mi, vidékiek összetartunk. Ugye? A lány bizalmatlanul pillantott a másikra. Nem értette igazán, mire céloz. Az volt a benyomása, mintha Dirk közeledni akarna hozzá. Tudta magáról, hogy csinos lány. Vörös haja feltünöen szép, karcsú alakja pedig hibátlan. Az egyetemen számos tisztelöje akadt. De hogy Dirknek is tetszene? Nem, ez igencsak valószínütlennek tünt.

Shona tizenöt éves korában titkon rajongott Dirkért. Átkozottul jóképü és müvelt fiúnak találta. Az is nagyon tetszett neki, hogy a férfi már fiatalon kivívta a falubeliek tiszteletét. Dirk azonban hozzá képest mégiscsak túl idös volt. Ő alig múlt tizenöt, a fiatalember pedig már betöltötte a huszonötöt! Különben is Dirk szinte kizárólag gyönyörü, ifjú hölgyek társaságában mutatkozott. Nem csoda, ha akkoriban nemigen figyelt fel Shonára.

A lány alaposabban szemügyre vette MacAllistert. Nemcsak finom vonásai különböztették meg a társaitól, hanem végtelenül férfias megjelenése is. Talán kellemes, mély hangjával, talán magabiztosságot sugárzó fellépésével babonázta meg annyira a nöket. Shonát valahogy erös és rendíthetetlen fiatal harcosra emlékeztette.

A lány hirtelen feleszmélt, hogy már túl régóta figyeli némán a férfit. Zavartan elkapta a tekintetét, és közben azt hebegte: - Most... mennem kell.

Dirk gyöngéden megfogta a karját. Érintésétöl furcsa bizsergés futott végig Shona testén.

- Hova ilyen sietösen, hölgyem? Csak nem attól félsz, hogy apád megtudja, egyik legádázabb ellenségével beszélgettél? A lány erre egyáltalán nem is gondolt, de most, hogy Dirk említette, zavarba jött. Nem tudta hirtelenjében eldönteni, mi a lényegesebb számára: az apja iránt érzett tisztelet, vagy pedig az, hogy megmutassa, igenis önálló nö, és azt teszi, amihez kedve van.

- Magam döntöm el, hogy kik az ellenségeim, Mr. MacAllister, és nem az apám - felelte.

Shonának úgy tünt, mintha Dirk pillantásában ismét az elismerés szikrája villanna meg.

- Ha valóban így áll a helyzet, akkor hívj Dirknek - ajánlotta a lánynak mosolyogva. - Nem szeretem, amikor a vezetéknevemen szólítanak. Tudod, nem vagyok szörnyeteg, még ha esetleg annak festettek is le elötted. - Ezzel elengedte a lány karját, és a szállóra mutatott. - Szívesen meghívnálak ebédelni, mármint ha nem zavar, hogy utána szájára vesz a falu.

Shona habozott. Az ösztönei azt súgták, hogy Dirk kihívóan viselkedik vele.

- Köszönöm, de nem vagyok éhes - válaszolta kitéröén. Dirk azonban nem tágított.

- Azért egy falatot csak le tudsz gyürni! - makacskodott. - Érdekelne, hogy érezted magad az egyetemen.

A lány hosszan tusakodott magában. Ha tényleg meg akarja mutatni, hogy fütyül az évszázados családi viszályra, akarva sem találhatna jobb alkalmat. Az emberek locsogása pedig mindig is hidegen hagyta.

Tíz perccel késöbb már a szálló éttermében ültek. Dirk élvezettel szemlélte, ahogy Shona nekilát a második hidegtálnak.

- Azt hittem, nem vagy éhes - jegyezte meg jókedvüen. - Te legalább nem tartozol azok közé, akik annyira féltik az alakjukat, hogy nyers ételeken meg spenóton élnek. Szeretem a jó étvágyú nöket.

A lány nem tudta, hogyan értse Dirk szavait. Vajon bóknak szánta öket, vagy csak gúnyolódik rajta, amiért nem zavartatja magát evés közben? Jobbnak látta, ha nem tépelödik tovább, inkább folytatta a falatozást.

- Mit tanultál? - kérdezte a férfi váratlanul.

- Üzemgazdaságot és könyvelést.

- Ezek szerint itthon maradsz, és apád vállalatánál fogsz dolgozni? - Igen. Elvégre egyszer én öröklöm az egészet. Különben is képtelen volnék elszakadni az otthonomtól. Dirk elmosolyodott.

- Örülök. Igazán rokonszenves a családodhoz és a szülöföldedhez való kötödésed.  Szeretnélek azonban figyelmeztetni valamire. Saját tapasztalatomból tudom, hogy ez a munka bizony nem fenékig tejfel. Ráadásul a gazdasági helyzet jelenleg meglehetösen válságos, és nem is nagyon látszik rá remény, hogy egyhamar jobbra fordulna.

- Nem félek a kemény munkától.

- Néha sajnos még ez is kevés.

- Tisztában vagyok vele, és felkészültem rá. Pontról pontra elterveztem, mit fogok csinálni.

Dirk egy pillanatra mintha meglepödött volna.

- És az apáddal is megbeszélted az elképzeléseidet? - Még nem - ismerte be Shona. - Kivárom a kedvezö pillanatot. A férfi gúnyosan felnevetett.

- Arra bizony várhatsz! Az apád elzárkózik mindenféle újítástól. A lány sértödötten összeszorította az ajkát, majd sietösen felállt.

- Köszönöm a meghívást, Mr. MacAllister. Most már tényleg mennem kell.

Dirk ülve maradt, és csalódott arckifejezéssel nézett fel Shonára.

- Kár. Nem akartalak megbántani. Ez az ostoba családi viszály már így is túl régóta tart. Azt reméltem, hogy mi ketten...

- Tudom - vágott a szavába a lány. - Akkor sem hallgatom tovább, ahogy az apámat becsmérli! - Eszem ágában sincs becsmérelni öt - ellenkezett a férfi higgadtan. - Te is éppen olyan jól tudod, mint én, hogy amit mondtam, az tény és való. Persze, ha nem vagy hajlandó szembenézni az igazsággal, akkor ez a meddö háborúskodás nem is fog megszünni soha. Márpedig aligha hinném, hogy ezt akarod.

- Nem, természetesen nem, de...

- Semmi "de". Ülj le, és beszéljünk értelmes emberekhez méltóan! Ha ez megnyugtat, elismerem, hogy éppenséggel a saját apám sem különb a tiédnél. Ő azonban jövöre visszavonul, és én lépek a helyébe. Én pedig alapvetö változásokat akarok bevezetni.

Shona ugyan kelletlenül, de engedelmeskedett Dirknek. Tulajdonképpen igazat adott neki, pusztán a családja iránt érzett tiszteletböl vette védelmébe az apját, és nem azért, mert csodálta volna, ahogy az öreg a birtokát igazgatja.

Dirk elégedetten dölt hátra a székén. Szemmel láthatóan nagyon megkönnyebbült.

- Tudod, Shona, az az érzésem, hogy mi pompásan meg fogjuk érteni egymást.

A lány bizalmatlanul pillantott rá. Vajon mit ért azon, hogy pompásan megértik majd egymást? Dirk az imént igencsak sokatmondó tekintettel méregette. Nem tagadhatta azonban Shona, hogy a férfi nyilvánvaló érdeklödése hízeleg a hiúságának.

- Semmilyen okot nem ismerek, amiért ne tarthatnánk össze - folytatta Dirk zavartalanul. - Buták volnánk, ha nem tanulnánk az elödeink hibáiból.

- Ebben teljesen igaza van - ismerte el a lány. - Én mindig a béke és a megértés híve voltam. Ám nem engem kell meggyöznie, hanem az apámat.

- Rory idövel engedni fog, akár tetszik neki, akár nem. Egyébként meg te is itt vagy, és a te véleményedet sem hagyhatja teljesen figyelmen kívül. - A férfi vállat vont. - Ki tudja? Talán tényleg sikerül meggyöznöd, hogy jó lenne végre felhagyni a viszálykodással, és összefognunk a közös ellenséggel szemben.

- A lány a homlokát ráncolta.

- És ki volna az a közös ellenség? - Pénzügyi intézmények és nagyvállalkozások, amelyek kizsákmányolják a szülöföldünket, és az egész vidékböl egyetlen óriási szabadidöközpontot vagy szórakozónegyedet kívánnak csinálni. Shona elmosolyodott.

- Most úgy beszél, mint az apám. Nemrég ugyanezeket a szavakat hallottam töle.

- Nem buta ember az édesapád. Csak az a baj, hogy mindenáron egyedül akar boldogulni.

Dirk szavai elgondolkodtatták a lányt. Amit MacAllister idáig mondott, az nagyon is hihetöen hangzott, ráadásul Shona családjára nézve sem volt benne semmi sértö. Amikor Dirk végül baráti jobbot nyújtott, a lány habozás nélkül, mosolyogva csapott bele.

- Legyünk barátok, Shona! Dirk olyan átható tekintettel nézett a lány szemébe, hogy annak szívverése egy szempillantás alatt felgyorsult.

- Ezer örömmel.

A férfi szövetségük megpecsételéseként megszorította Shona kezét.

- Azt hiszem, családjaink történetében ez még nem fordult elö. Amikor pár perccel késöbb kiléptek az utcára, Dirk kíváncsian körülkémlelt, mintha keresne valamit.

- Hol a kocsid? A nap melegen sütötte Shona arcát, a sirályok vijjogva köröztek a kikötö felett.

- Gyalog jöttem. Olyan csodálatos idö van ma! - Akkor hazaviszlek. Úgyis beszélni akartam Roryval, ha egyáltalán hajlandó szóba állni egy MacAllisterrel.

- Attól tartok, ma ezt aligha próbálhatod ki - felelte a lány, miután úgy döntött, hogy ö is nyugodtan tegezheti Dirket. - Invernessbe ment, a marhaárverésre. Éjfél elött nemigen jön meg - közölte mosolyogva. - Egyébként még nem is akartam hazamenni. Morag ugyanis tavaszi nagytakarítást csinál nálunk. Reggel szabályosan kidobott a házból, hogy ne zavarjam. Kisétálok a kikötöbe, és megcsodálom a naplementét. A glasgow-i nyüzsgés után újra hozzá kell szoknom az itteni békés, nyugodt élethez.

Dirk szemmel láthatóan eltünödött.

- Én meg Para Mhorra megyek. Ha van kedved, velem tarthatsz.

Az ötlet tetszett ugyan Shonának, de nem akart túlságosan lelkesnek látszani, nehogy Dirk félreértse.

- Nem is tudom - felelte kitéröén. - Érdekes az a hely? - A legutóbbi vihar az egyik hajónkat kisodorta a partra. Megnézem, érdemes-e megjavítani. Szerintem érdekesebb, mint a kikötöben ücsörögni és a sirályokat bámulni.

Shona felnevetett.

- Hát, nem bánom, Dirk MacAllister. Meggyöztél.

A férfi viszonozta a mosolyt, és a kocsijához kísérte a lányt.

- Elöször hazaugrunk, és átöltözöm. Talán neked is találunk egy viharkabátot.

Dirk magabiztosan vezetett. Nem akart azonban felvágni különleges kocsijával, ezért nem lépte át a megengedett sebességet. Egy olyan férfinak, mint Dirk MacAllister efféle hivalkodásra nem is lett volna szüksége. Vonzó külsejével és erös egyéniségével így is kitünt a tömegböl. Shona nem tagadhatta, hogy egyre jobban tetszik neki a férfi.

A lány nem ismerte Dirk apját. Vajon mit szól hozzá, ha meglátja ösi ellensége gyermekét? Amikor megkérdezte erröl Dirket, a férfi gúnyosan így válaszolt: - Emiatt ne fájjon a fejed! Az apám már megint elvonókúrán van egy edinburgh-i magánkórházban.

Dirk megállt a ház elött, kiszállt, és kinyitotta Shona elött az ajtót, de a lány tagadóan megrázta a fejét.

- Ha nem haragszol, inkább itt kint várnálak meg. A férfi közönyösen vállat vont.

- Ahogy gondolod. Mindjárt visszajövök! Shona tudta, hogy gyerekesen viselkedik, de valahogy félelmetesnek találta ezt a házat. Talán a sötét, repkény borította falak miatt. Az épület inkább erödítményre emlékeztetett, semmint barátságos otthonra. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor öt perccel késöbb Dirk visszaszállt a kocsiba, és elindultak.

Viharos szél dobálta a csónakjukat, miközben a sziget felé tartottak. Shona hálás volt a férfinak a vízhatlan kabátért, és ámulattal figyelte, milyen ügyesen vezeti a motorcsónakot. A viharkabát alatt Dirk kockás inget meg farmert viselt. A férfi fekete haját szétzilálta a szél, sötét szeme rejtelmesen csillogott. Az ösei is pont ilyenek lehettek, gondolta Shona. Titokzatosak és veszélyesek.

Mielött partot értek, Shona megpillantotta a zátonyra futott halászhajót. Dirk kikötött egy sziklánál, és kisegítette a lányt a csónakból. Együtt indultak a roncshoz. A férfi felmérte a kárt. Kis idö múltán megcsóválta a fejét.

- Ezen már nem lehet segíteni. A következö vihar lesodorja a szikláról, és vége. Megnézem, hogy a legénységnek sikerült-e kimentenie a felszerelést. - Zavartan Shonára sandított. - Ez nem éppen veszélytelen vállalkozás...

A lány azonnal értette a célzást.

- Ne aggódj, nem tartalak fel! Addig én körülnézek a szigeten.

Shona felkapaszkodott a meredélyen, és végigjártatta tekintetét az elötte elterülö tájon. Alig egy mérföldnyire északra egy parasztkunyhó romjai álltak - ez az egyetlen jel utalt arra, hogy valaha lakták a szigetet. A lány elhatározta, megnézi, és felkerekedett. Azt azonban már nem vette észre, hogy olyan vihar közeledik, amilyet még soha életében nem látott.

2. FEJEZET

MacAllisterék háza pont úgy nézett ki, ahogy Shona emlékezetében élt. A dzsip reflektorának fényében fenyegetöen meredezett a sötét ég alatt. Irdatlan köszörnyetegnek tünt, amely minden látogatót el akar riasztani.

A lány leállította a motort, és kiszállt. A zuhogó esöben a bejárathoz sietett, majd erösen meghúzta a régimódi csengö zsinórját. Odabent azonnal kigyúlt a fény, és egy középkorú, testes asszonyság nyitott ajtót.

Az asszony eleinte bizalmatlanul méregette a lányt, majd csodálkozásában összecsapta a kezét.

- Jóságos ég! Shona! Shona Struan! Nem hiszek a szememnek! - Pedig én vagyok, Mrs. Ross - felelte a lány borús ábrázattal. - Dirk itthon van? Az asszony egy pillanatra meghökkent, aztán hátrált egy lépést.

- Jöjjön be gyorsan, mielött börig ázik! - Betessékelte a lányt a tágas elöcsarnokba. - Mr. MacAllister a könyvtárban tartózkodik - magyarázta, és még mindig hitetlenkedve meredt Shonára. Egy Struan az ö házukban! Ilyen még nem fordult elö. - Szólok neki, hogy keresi.

A lány levette a kabátját és felakasztotta, miközben egy pillantást vetett a tükörbe. Borzadály! Legalább kalapot vehettem volna, gondolta bosszúsan. Vizes haja a homlokára tapadt, orra kivörösödött.

A homályos elöcsarnok barátságtalan volt, és hideg. Baloldalt széles lépcsö vezetett az emeletre, ahol szintén sejtelmes félhomály uralkodott. Shona megállapította, hogy a ház belülröl ugyanolyan nyomasztó és hátborzongató, mint kívülröl.

Mrs. Ross sajnálkozó képpel tért vissza.

- Mr. MacAllister pillanatnyilag nem ér rá, a türelmét kéri.

A lányt elöntötte a düh. Dirk ennél világosabban nem hozhatta volna a tudomására, hogy nemkívánatosnak tartja a látogatását.

- Addig jöjjön be a konyhába! - ajánlotta a házvezetönö barátságosan. - Ott jó meleg van, épp most föztem teát.

- Köszönöm, igazán kedves.

Shona lassan követte Mrs. Rosst a házon át. A sötét és rideg folyosó után meglepödve lépett be a hatalmas konyhába, mely a legkorszerübb berendezésekkel volt felszerelve. A lánynak önkéntelenül a saját konyhája jutott az eszébe, amely ehhez képes meglehetösen silánynak tünt.

Mrs. Ross hajszárítót és törülközöt nyújtott a látogatónak.

- Szárítsa meg a haját, aztán igyon egy csésze forró teát! A lány lassanként felmelegedett. A házvezetönö érezhette, hogy Shona nincs beszédes kedvében, mert tapintatosan visszavonult a konyha egyik sarkába, és csendesen folytatta a munkáját. Miközben a vendég a whiskys teát kortyolgatta, gondolatai újra Para Mhor felé kalandoztak.

Váratlanul kitört a vihar. Alig félórával korábban még kéken ragyogott az ég, most azonban Shona feje fölött sötét viharfelhök gomolyogtak, és eltakarták a napot. Amikor lehullottak az elsö esöcseppek, a lány tanácstalanul megtorpant. Továbbmenjen, vagy visszatérjen a zátonyra futott bárkához? Mivel az öreg parasztház közelebbinek tünt, úgy döntött, ott keres menedéket. Miközben a vizes füben szaladt, egyre jobban sajnálta, hogy nem hozta magával a vízhatlan kabátot.

Körülbelül ötven métert tehetett meg futva, amikor elöször villámlott, aztán vészjóslóan megdörrent az ég. Már úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna, és Shona a sürü esöfüggönyön át csak homályosan látta a házat. Zihálva bukdácsolt elöre, amikor egyszer csak közvetlenül a lába elött vágott bele a földbe egy villám, amit fülsiketítö mennydörgés követett. A lánytól néhány méterre álló bokor egy szempillantás alatt narancsvörös tüzlabdává változott.

Shona rémületében a földre vetette magát. Egész testében reszketett, a hideg esö valósággal korbácsolta a testét. Imádkozott, nehogy belécsapjon a villám. Még soha nem látott ekkora égiháborút. Amikor a következö másodpercben egy újabb villám nappali fénnyel árasztotta el a tájat, a lány elveszítette az eszméletét.

- Shona! Shona, ébredj! A lány lassanként magához tért. Valaki gyöngéden rázta, és mintha a távolból szólt volna hozzá.

- Hagyj! - suttogta Shona kábán. Egyetlen vágya az volt, hogy aludhasson.

Ekkor még erösebben megrázták a vállát, és erre már kinyitotta a szemét. Az omladozó kunyhóban, a falnak támaszkodva ült. Mellette Dirk térdepelt. A zúgás Shona fülében fokozatosan alábbhagyott. Alig bírt megszólalni.

- Mi. mi történt? - Eszméletlenül feküdtél a füben. Jól vagy? - Eláztál.

- Ne törödj vele! Tudod, hogy meg is halhattál volna? A lány visszanyerte az emlékezetét, és a rémülettöl tágra nyílt a szeme.

A villám! Alig néhány méterre töled csapódott be - mondta a férfi komolyan. - Istenem, amikor megláttalak, azt hittem...

Shona egész testében remegett. Odakint tombolt az ítéletidö, villámok cikáztak, fülrepesztö mennydörgések rázták meg a viskót. A lány megpróbált felállni, de Dirk lágyan visszanyomta.

- Maradj ülve! Tüzet gyújtok, mielött tüdögyulladást kapsz.

A férfinak igaza volt. Shona még mindig kábultnak érezte magát. Fáradtan körülnézett. A kunyhó teteje néhol átázott, de az az oldal, ahol ö ült, száraz maradt.

Dirk kiszakított néhány lécet a padlózatból, és aprófává tördelte.

- Amikor eleredt az esö, észrevettem, hogy nem vitted magaddal a kabátot, és azonnal a nyomodba eredtem. Ha feléled a tüz, vetközz le! A lány ellenkezni akart, mert hirtelen riasztó gondolat futott át az agyán. Ebben a szélben képtelenség visszamenni a szárazföldre. Csak nem fogják itt tölteni az éjszakát? Shona elképzelte, mit szól majd mindehhez az apja.

Amikor a tüz már barátságosan ropogott, Dirk fölsegítette a lányt.

- Kösz - suttogta Shona.

A csatakos ruha a testéhez tapadt. A férfi szemében leplezetlen vágy gyült.

- Kösz? - ismételte halkan. - Ez minden? - A lány dereka köré fonta a karját, és magához vonta. - Egy kicsit többre számítottam.

Shonát eddig ismeretlen érzés kerítette hatalmába. Égetö vágyat és különös félelmet érzett.

- Mire gondolsz? A férfi szája centiméterekre volt az övétöl.

- Egy csókra - kacsintott csibészesen Dirk. - Igazán nem kívánok lehetetlent.

Shona bizonytalanul elmosolyodott.

- Hát... ha mindenáron ragaszkodsz hozzá.

- Igen. Mióta megláttam, milyen bámulatosán szép lány lett belöled, másról sem álmodom, csak hogy megcsókolhassalak.

Dirk ezzel magához vonta a lányt, és a szájára tapasztotta az ajkát. Shona eltökélte, hogy közönyösen viseli majd a férfi csókját, ám amikor Dirk forró szája megérintette, szinte elalélt a gyönyörüségtöl. Csodálatos érzések ébredtek benne. Önkéntelen átkarolta Dirk nyakát, és halkan felnyögött.

- Istenem, egyszerüen bámulatos vagy! - súgta a férfi érdes hangon. - Nem is értem, miért nem vettelek észre korábban. Vak voltam.

Dirk a lány nyakszirtjét simogatta, miközben hüvelykujjával többször is megcirógatta a füle mögötti érzékeny pontot.

Shona tisztán látta, ha most azonnal nem vet véget a férfi udvarlásának, elveszíti minden önuralmát, és odaadja magát neki. Érzései azonban erösebbnek bizonyultak józan eszénél, és amikor Dirk óvatosan a tenyerébe fogta a mellét, bimbója rögtön megkeményedett. Más férfiak is ölelték már, de egyikük sem tudta eddig felizgatni. Nem úgy, mint Dirk. Ő gyöngéd volt, ugyanakkor követelözö, de egy kicsit sem eröszakos. Mély, lágy hangja nem önzö vágyakozásról árulkodott, hanem közös beteljesülést ígért.

Lassan kigombolta Shona ruháját, majd lefejtette válláról a melltartója pántját. Azután lehajolt, és ajkával becézni kezdte az egyik rózsás bimbót. A lány felnyögött, egész testét forró vágyakozás járta át.

Dirk újból szájon csókolta, majd a szemébe nézett.

- Kívánlak, Shona! A magamévá akarlak tenni.

Lázas szavai nem ijesztették meg a lányt. Ami jönni fog, az csak édesebb lehet annál, amit az elözö percekben átélt. Akár helyes, akár nem, Shona érezte, képtelen lenne bármit is tenni ellene. Dirk olyan eröket szabadított föl benne, amelyek pillanatok alatt legyözték minden gátlását, elöítéletét és félelmét. Úgy tünt hirtelen, mintha már régóta várt volna erre a férfira, mert egyedül csak ö képes kioltani a testében égö szenvedély tüzet.

Dirk ezalatt a lány arcát fürkészte, majd felvonta az egyik szemöldökét.

- Akarod egyáltalán? Vagy te is gyülölsz a nevem miatt? - Hogy mondhatsz ilyet? Én nem gyülöllek, amiért MacAllister vagy. Azt hittem, erre te is rájöttél. A férfi egy kis ideig tünödve szemlélte Shonát, azután elmosolyodott, és kedvese arcát a két kezébe fogta.

- Azt hiszem, bennünket az Isten is egymásnak teremtett. Két történelmi, büszke család ivadékai vagyunk. Ami most következik, azt senki sem akadályozhatja meg.

Dirk most már teljesen lehántotta a ruhát a lány testéröl. Shona böre aranylott a tüz fényében. A férfi egy ideig megbabonázva gyönyörködött benne, azután száját az ajkára tapasztotta, és mohón csókolta, miközben tenyerével lágyan becézgette a mellét.

Egyszer csak elengedte a lányt, és sietös mozdulatokkal ö is levetközött. Shona lélegzet-visszafojtva figyelte a férfi izmos testét, miközben lehullott róla az ing, a nadrág, végül az utolsó ruhadarab is. Tekintete Dirk széles válláról dús szörzetü mellkasára tévedt, onnan keskeny csípöjére, majd még lejjebb.

- Látod, mit müveltél velem? - ugratta a férfi, majd anélkül, hogy válaszra várt volna, letérdelt, és Shona csípöjéröl lefejtette a bugyit. A ruhadarabokat szétteregette a padlón, rájuk feküdt, s magához vonta a lányt.

Végtelenül gyöngéden simogatta, csókolgatta, és ezzel annyira felkorbácsolta a vágyát, hogy Shona egész testében reszketni kezdett.

Dirk a hátára fordította kedvesét, föléhajolt, majd testük egybeforrt. Ám a férfi hirtelen megdermedt. Egy másodpercig meglepödve és hitetlenkedve meredt a lányra, azután nem tartóztatta magát tovább, még mélyebben beléhatolt. Shona éles fájdalmat érzett, amit azonnal leírhatatlanul édes érzés váltott fel, ahogy Dirk lassan elkezdett mozogni benne. Kéjesen nyögdécselt, miközben átvette a férfi gyöngéd mozdulatainak ritmusát. Lehunyta a szemét, amint az ütem gyorsabbá és hevesebbé vált, s vele a gyönyör is egyre fokozódott. Végül közös mámorban elérték a beteljesülést.

Nem sokkal késöbb Dirk lágyan megsimogatta Shona haját, és csókot lehelt a szemhéjára. A lány elégedett mosollyal nyitotta ki a szemét, megrémült azonban, amint megpillantotta a másik dühös arcát.

- Mi... mi a baj, Dirk? - kérdezte félénken. Elviselhetetlennek érezte a gondolatot, hogy esetleg nem felelt meg a férfi elvárásainak. - Miért nézel így rám? - Miért nem árultad el? Shona elfordította a fejét, és az ajkába harapott. Csak nem az zavarja Dirket, hogy elvette a szüzességét? - Te is nyilván azok közé tartozol, akik meg vannak gyözödve róla, ha egy lány egyetemre kerül, feltétlenül füvel-fával összefekszik - mondta dacosan. - Sajnálom, ha kiábrándítottalak. Azt hittem, egy férfi számára megtiszteltetés, ha egy lány életében ö az elsö... - Shona rövid szünetet tartott, majd így folytatta: - Egyébként te sem hagytad abba, amikor rájöttél.

- Igazad van - felelte Dirk. - Átkozott, önzö férfi vagyok, aki nem érdemel meg egy ilyen csodálatos lányt.

Shona felengedett, és kinyújtotta Dirk felé a kezét.

- Gyere, te gonosz, melegíts föl! Szorosan egymáshoz bújtak, és a tomboló vihar ellenére a lány hamarosan elszenderedett.

Egy órával késöbb arra ébredt, hogy megváltozott körülötte valami. Kinyitotta a szemét. Hát persze, Dirk felkelt, hogy rakjon a tüzre. Ámulattal csodálta a férfi széles hátát, és rajta az izmok játékát. Ebben a pillanatban Dirk megfordult. Elmosolyodott, amikor észrevette, hogy a lány ébren van.

Shona a könyökére támaszkodott.

- Gyere ide, taníts még egy kicsit! A férfi nem váratta sokáig. Összeölelkeztek, és újból szeretkezni kezdtek.

Este hat óra tájban elült a vihar. A tenger is megnyugodott, visszatérhettek a szárazföldre. A férfi hazavitte kocsiján Shonát, de a lány kérésére nem hajtott el egészen a házig, nehogy meglássák öket. Morag persze elöbb-utóbb úgyis megtudja a pletykákból, hogy ezt a napot Shona Dirk MacAllisterrel töltötte. Pillanatnyilag azonban a lánynak semmi kedve nem volt hozzá, hogy kifaggassák.

Dirk leállította a motort, és szótlanul dobolt ujjával a kormánykeréken. Amióta elhagyták Para Mhort, nagyon hallgatag lett, és Shona oldalát egyre jobban furdalta a kíváncsiság, vajon mi járhat a fejében. Talán azon gondolkodik, hogyan szállhatna ki minél könnyebben ebböl a kalandból? Ő nem szégyellte, ami történt. Azt sem bánta, hogy épp egy MacAllisterrel feküdt le. Csupán annyit kívánt, hogy Dirk végre megszólaljon.

Amikor a csend már kezdett elviselhetetlenné válni, a lány kikapcsolta a biztonsági övét, és azt mondta: - Most bizonyára hazamész, és húzol még egy strigulát a hódításaid listáján.

Dirk éles pillantással mérte végig.

- Hát ezt képzeled rólam? - Mi mást képzelnék? Ismerem ezt a tekintetet: szép volt, jó volt, de most már elég. Azért elköszönhetnél. Elvégre úriember vagy, ha nem tévedek.

- Shona Struan, egy nap alaposan megjárod, ha ilyen elhamarkodottan ítélsz! - válaszolta a férfi bosszúsan. - Még egyszer ilyet mersz mondani, esküszöm, elfenekellek.

A lány elhúzta a száját, és kezével a kilincset kereste.

- Kösz, abból inkább nem kérek! Dirk azonban megragadta a karját.

- Kérlek, maradj még! Beszéljük meg, hogyan tovább.

- Minek? - ráncolta a homlokát Shona.

- Az ördögbe! Temiattad akarom! Lehet, hogy teherbe estél, hát nem érted? - De igen - vonta meg a vállát a lány színlelt közönnyel. - Hatéves korom óta tisztában vagyok a dolog élettani hatásaival.

- És egyáltalán nem érdekel, hogy esetleg várandós vagy? - tudakolta Dirk csodálkozva.

- Ráérek akkor aggódni, ha bebizonyosodik.

Ez persze szemenszedett hazugság volt. Shona rettentöen félt a terhességtöl, csak nem akarta beismerni.

A legnagyobb gondot az apja okozná. Ha kiderülne, hogy terhes, édesapja ugyan csalódott lenne, de azért mellé állna. A Skót-felföld lakói elfogadták a szenvedély hatalmát. Arra a hírre azonban, hogy a lánya egy MacAllistertöl vár gyereket, az apja olyat tenne, hogy abba jobb bele sem gondolni.

- Bizonyára idöpocsékolás, ha megkérdezem, nem akarsz-e feleségül jönni hozzám - jegyezte meg Dirk komoran.

- Az bizony! Talán elgondolkoznék az ajánlatodon, ha biztos lehetnék abban, hogy tényleg feleségül akarsz venni. Te viszont csak azért kérnéd meg a kezemet, mert a tisztesség így kívánja. Az lesz a legjobb, ha elfelejted az egészet! Ilyen körülmények között sohasem mondanék igent.

- Tehát elismered, hogy egy MacAllister is lehet tisztességes ember? - Soha nem tagadtam - felelte Shona csípösen. - Különben nem fogadtam volna el a meghívásodat. - Egyre levertebb lett. Úgy tünt, vége közöttük mindennek.

- Ezek szerint biztos lehetek benne, hogy az apád nem fog fegyverrel kényszeríteni a házasságra? Dirk gunyoros megjegyzése fájt Shonának, s megvetö pillantást vetett a férfira.

- Ne félj, bármi történjék is, a nevedet kihagyom a játékból! - Értem... - Dirk megdörzsölte az állat. - Akkor majd magam közlöm vele.

Shona értetlenül nézett rá.

- Tessék? - Elvégre valahogy a tudtára kell hoznunk. - Dirk szemlátomást jót mulatott a lány zavarán. - Ha pedig túl leszünk rajta, akkor már hozzá is láthatunk az esküvö elökészítéséhez.

- Esküvö? - Shona most már végképp nem értett semmit. A bolondját járatja vele ez az alak? - Igen, jól hallottad - felelte Dirk szárazon. - Harangzúgás, vendégek, mézeshetek...

- Hogyan... miböl gondolod, hogy férjhez akarok menni? - kérdezte Shona döbbenten.

- De hiszen te mondtad, hogy komolyan elgondolkoznál az ajánlatomon, ha tudnád, hogy tényleg el akarlak venni. Nos, eltökélt szándékom. Akár terhes vagy, akár nem. Beléd szerettem, Shona Struan. Hát akkor, tünödj el a javaslatomon! A lány nagyot nyelt.

- Igen, vagyis... nem tudom. Egy kicsit váratlanul ért... nem is ismersz. Dirk megfogta Shona kezét, és gyöngéden belecsókolt a tenyerébe.

- Mindent tudok, ami számít, kedvesem. Öntudatos vagy, és bátor. Ráadásul átkozottul vonzó - tette hozzá mosolyogva.

A lány azt sem tudta, mit mondjon. Dirk válaszra várt, a közelsége azonban annyira összezavarta Shonát, hogy egyszerüen képtelen volt tiszta fejjel gondolkodni. Még soha nem ébresztett benne senki ilyen érzéseket, és még soha senki mellett nem érezte ennyire, hogy nö. Hát akkor minek töprengjen tovább? - Rendben van - suttogta. - Hozzád megyek feleségül.

Dirk elörehajolt, és szájon csókolta. Shona finoman eltolta magától a férfit.

- Gondolni sem merek rá, mit szól majd az apám, ha megtudja, hogy egyetlen lánya egy MacAllisterrel készül összeházasodni! Biztosan szívrohamot kap.

Dirk bólintott.

- Szerintem is. Akárcsak az én apám. Mindegy, valahogy majdcsak elboldogulok velük. Elvégre nem a kökorszakban élünk.

- Hm, te nem ismered Rory Struant.

- Igaz, azt viszont tudom, hogy nem ejtették a feje lágyára. Ha látja, miként érzünk egymás iránt, talán észhez tér, és elássa a csatabárdot. Az emberek öregkorukra általában lehiggadnak.

- Ne reménykedj! Apa olyan, mint egy vén tölgy, és a tölgyfák nem változnak meg öregkorukra. Ellenkezöleg. Minél öregebb, annál nehezebb kivágni. Elöször inkább én beszélek vele, te csak azután merészkedj be az oroszlánbarlangba.

Minél jobban törte Shona a fejét, annál inkább tetszett neki ez a megoldás. Rory tombolni fog, aztán majd duzzog, végül nem marad más választása, mint hogy beletörödjön a megváltoztathatatlanba.

- Mikor jössz át? - érdeklödött a lány. - Apám éjfél elött nemigen ér haza. Szerintem várj holnapig.

Dirk elgondolkozva bólintott.

- Rendben van. Mondd meg neki, hogy reggeli után tiszteletemet teszem nála.

Gyöngéd búcsúcsók után Shona kiszállt a kocsiból, és a házhoz szaladt.

- Jóságos ég! - csapta össze a kezét Morag, amikor meglátta a lányt, - Ma reggel vasaltam ki ezt a ruhát! Csak nem estél bele egy pocsolyába? Vedd le, gyorsan kimosom.

- Hagyd, Morag! - hárította el Shona. - Majd én elintézem.

- Arról szó sem lehet! - vágta rá az asszony bosszúsan. - Elvégre te a ház úrnöje vagy, és nagy szégyen lenne rám nézve, ha hagynám, hogy te mosd ki. Egyébként mondd csak, mit müveltél tulajdonképpen? Hol kujtorogtál egész nap? Shona mély lélegzetet vett. Tudta, semmi értelme sem lenne hazudni Moragnek. A házvezetönö úgyis azonnal átlátna rajta.

- Dirk MacAllisterrel töltöttem a délutánt. Morag rémülten meredt a lányra.

- Nem, ez nem lehet igaz! - De igen. Meghívott ebédelni, azután átmentünk Para Mhorra, hogy megnézzünk egy zátonyra futott halászhajót.

- Na és a vihar? - Már elértük a szigetet, amikor elkapott bennünket. Egy omladozó parasztházban kerestünk menedéket.

Morag végigmérte Shonát, azután mindentudóan bólintott.

- Szépen vagyunk... mindenesetre az apádnak egy szót se! Hiszen tudod, milyen. Egy forró fürdö után a lány tiszta ruhába bújt, és lement a konyhába vacsorázni. Azután átsétált a könyvtárszobába, és leheveredett a kanapéra, hogy megvárja Roryt. El sem tudta képzelni, miként fogadja majd apja a hírt.

Az elöcsarnok órája éppen elütötte a tízet, amikor Rory megérkezett. Shona felállt, kiment az apja elé, és megcsókolta. A férfi fáradtnak és kedvetlennek látszott.

- Apa, nem innál egy kortyot? Gyere be a könyvtárba! Milyen volt az árverés? - Semmilyen. Kész idöpocsékolás - dörmögte Rory, és követte lányát a szobába. Lerogyott egy fotelba, és elvette Shonától a whiskys poharat. - Köszönöm. Hagyd csak itt az üveget is! Rory félig kihörpintette az italt, nagyot sóhajtott, majd szeretetteljesen gyermekére nézett.

- Bárcsak láthatná anyád, milyen takaros és csinos lány lett belöled! A vörös hajadat tölem örökölted, de ha a szemedbe nézek, az anyádat látom magam elött. Bizony, már csak te maradtál nekem.

Ó, ne! - gondolta Shona. Miért pont most kezd el érzelegni, amikor szinte sose szokott? Hogy hozakodjam így elö Dirk ajánlatával? Elfordult, nehogy apja meglássa az izgatottságát. Rory örjöngeni fog, hogy saját vére elárulta, és talán sohasem bocsát meg neki. Shona azonban most már nem tehetett mást, elvégre megígérte Dirknek, hogy még ma este beszél az apjával. Összeszedte hát minden bátorságát, és belefogott: - Én... apa, mondani szeretnék valamit... ami nem fog neked tetszeni. Rory összevonta sürü szemöldökét, aztán biccentett.

- Nem bánom, ki vele! Soha nem hallgattad el a véleményedet. A lány mély lélegzetet vett.

- Dirk MacAllister beugrik holnap reggel. Beszélni akar veled.

- Valóban? És minek köszönhetem ezt a fene nagy megtiszteltetést? - Dirk és én... szóval összeházasodunk.

Alig hagyták el ezek a szavak Shona ajkát, Rory hatalmas kezében megreccsent a pohár.

- Hogy az a ménköves...! Az idös férfi jobbja erösen vérzett. Shona a segítségére akart sietni, de az apja durván félrelökte. Azután Rory elöhúzott egy zsebkendöt, amit szorosan a seb köré csavart.

- Remélem, nem jól hallottam! - mondta fenyegetöen, és sötét szeme szikrákat szórt. - Az én lányom soha nem fog odáig alacsonyodni, hogy hozzámenjen egy MacAllisterhez. Most pedig azonnal feküdj le, és...

- Apa, kérlek! - vágott a szavába Shona remegö hangon. - Az áldásoddal vagy anélkül, de feleségül megyek hozzá.

Rory feje egy szempillantás alatt rákvörös lett, és ettöl a lány nagyon megijedt. A legszívesebben elszaladt volna, de belátta, hogy semmi értelme. Valahogy meg kell nyugtatnia az apját.

- Mi... tudod, szeretjük egymást, apa - igyekezett meglágyítani Roryt. - Dirk nem olyan, amilyennek hiszed. Egészen más, mint az apja. Magad is meggyözödhetsz róla, ha...

- Mióta találkozgattok? - szakította félbe az öregúr ingerülten. - Amióta hazajöttél az egyetemröl? Megfoghatatlan! A lányom a hátam mögött összeszüri a levet ezzel a jöttmenttel! Shona, te megcsaltál és elárultál engem! - Nem igaz! Nem hazudtam, és nem is találkoztam titokban Dirkkel. Ma délután beszéltem vele elöször.

- Ez egyre szebb lesz! És az elsö találkozás után már el is döntöttetek, hogy összeházasodtok? A lánynak hirtelen úgy tünt, tényleg egy kicsit hihetetlenül és gyerekesen hangzik, amit elöadott.

- Igen - válaszolta félénken. - Ez az igazság, apa. Esküszöm. Az egész... olyan váratlanul történt, és... és...Rorynak résnyire szükült a szeme.

- Lefeküdtél vele? Shona nem mert az édesapjára nézni. Az öreg megvetöen fújt egyet.

- Szóval igen! - sóhajtotta, és dühösen megrázta a fejét. - Ha bárki más lenne az illetö, megbocsátanék. De hogy ez a fattyú vigyen az ágyába! - Nem fattyú! - ellenkezett a lány. Apja szavai vérig sértették. Mi jogon beszél így Dirkröl? - Csak azért, mert gyülölöd a MacAllister családot...

Rory egy legyintéssel elhallgattatta a lányát.

- Most menj, végeztünk! Shona irtózatos haragra gerjedt, és nem tudta türtöztetni magát.

- Hogyhogy végeztünk? - kiáltotta felháborodva. - Hiszen még csak végig sem hallgattál! Miért kellene amiatt bünhödnöm, hogy neked elöítéleteid vannak a MacAllisterekkel szemben? Legalább egyszer beszélhetnél Dirkkel! Rory megragadta az üveget, és nagyot húzott belöle.

- Felölem idetolhatja azt az ocsmány képét. De meg fogja bánni, arra mérget vehetsz! Azon az éjjelen Shona egy szemhunyásnyit sem aludt. Számtalan kérdés kavargott a fejében. Apja nem hitte el, hogy az elsö találkozáskor beleszeretett Dirkbe. Talán az öregnek van igaza, és ö csak bemesélte magának, hogy szereti a férfit? Esetleg az igaz szerelmet összekeverte a nemi vonzalommal? Shona még soha nem feküdt le senkivel. Dirk volt életében az elsö. Ahogy ránézett, és kérlelte, legyen az övé... egyszerüen képtelen lett volna ellenállni neki.

Persze a vihar is közrejátszhatott. A villám kis híján belécsapott, azután a lobogó tüz, Dirk káprázatos csókja, ami felkorbácsolta az érzékeit - mindez együtt talán sebezhetövé tette. Biztos ez? Hiszen ugyanebben a helyzetben egy másik férfival valószínüleg másképp viselkedett volna.

Ne áltasd magad! - figyelmeztette egy belsö hang. Ez igazi szerelem. Elvégre apád szeretetét és tiszteletét nem áldoznád fel egy könnyü kalandért...

Shona reménye, hogy Rory másnapra talán megnyugszik, rögtön szertefoszlott, amikor reggel belépett a konyhába. Barátságosan jó reggelt kívánt, az apja azonban vészjóslóan hallgatott, és egyszerüen levegönek nézte Shonát.

Morag érezhette a feszült légkört, mert egy szót sem szólt, és feltünés nélkül visszavonult, amint felszolgálta az ételt.

Reggeli után Rory felállt, és mérgesen csak ennyit mondott: - Ha MacAllister mégis idemerészkedne, a csürben megtalál. A lány könyörögve az apjára nézett.

- Nem várhatnád meg a házban? Bármelyik pillanatban itt lehet. Rory arca elkomorodott.

- Még hogy várjak rá? Erre a fattyúra? - Durván félretolta a székét, és kiviharzott a konyhából.

Shona idegesen az órájára sandított. Ismerte az apját. Legfeljebb félóra alatt megszereli a traktort, aztán kimegy a földekre, és csak este jön haza.

Húsz gyötrelmes perc telt el várakozással, de Dirk nem érkezett meg. Végül a lány nem bírta tovább, és felütötte a telefonkönyvet. Hosszú csengés után a házvezetönö vette fel a kagylót.

- Halló, Shona Struan vagyok - kezdte a lány udvariasan. - Beszélhetnék Dirkkel? - Sajnos, nem tudom adni, Miss Struan. Mr. MacAllister házon kívül van.

- Értem, ezek szerint mindjárt itt lesz - jegyezte meg Shona megköny - nyebbülten.

- Nem. Félreértett, Miss Struan - magyarázta az asszony különös hangon. - Két órája összecsomagolt, és elutazott. Csak annyit közölt, hogy ideküld egy felügyelöt, aki a távollétében majd igazgatja a birtokot.

Shona halálra váltan tette a helyére a kagylót, és értetlenül meredt a készülékre. Hideg, bénító szorongás fogta el. Valami iszonyat történhetett. Igen, valami elképzelhetetlenül rettenetes dolognak kellett történnie.

3. FEJEZET

Shona kiábrándultan letette az asztalra az üres csészét. Arcátlanság, hogy Dirk így megvárakoztatja! - Sajnálom, amiért várnia kell - jegyezte meg a házvezetönö bocsánatkérö hangon, mert nem kerülte el a figyelmét Shona levertsége. - Nem kér még egy csészével? - Semmi baj, Mrs. Ross. Maga igazán nem tehet róla.

- Mr. MacAllisternek látogatója van. Egy fiatal hölgy Edinburgh-ból. Azt hiszem, üzleti ügyben jött.

Vagy inkább hetyegni Dirkkel a heverön, gondolta Shona keserüen.

- Hogy van Morag? - érdeklödött Mrs. Ross. - Rég nem láttam.

- Köszönöm, jól.

- És Lachie? A múlt héten bevásárlás közben összefutottam Jamievel. Óriásit nött az a kölyök! Olyan szép szál ember lesz, mint az apja...

Shona tudta, hogy a házvezetönö csak fel akarja deríteni a locsogásával, mégis lassan elfogyott a türelme.

- Mrs. Ross - vágott a szavába -, legyen olyan szíves, és kérdezze meg Dirket, mikor tud fogadni. Mondja meg neki, hogy az én idöm ugyanolyan drága, mint az övé, és már eddig is sokat elvesztegettem belöle.

Az asszony megütközve biccentett, majd kiment a konyhából.

Ha Dirk valóban be akarja építtetni Para Mhort, akkor minden erömmel azon leszek, hogy meghiúsítsam a tervét, határozta el Shona. Talán nem volna rossz ötlet, ha a közös legeltetési jogra hivatkozva juhnyájat küldenek a szigetre. Ezzel borsot törnék Dirk orra alá, és alaposan megnehezíteném a dolgát. Holnap megemlítem Lachie-nek ezt a lehetöséget, fogadta meg magában.

Néhány perccel késöbb visszatért Mrs. Ross, és megkérte a lányt, hogy kövesse. Miközben Shona a házvezetönö nyomában a könyvtárszoba felé lépkedett, megpróbálta lelkileg felvértezni magát a küzdelemre.

Az elmúlt öt év alatt csak egyetlenegyszer látta Dirket, Rory temetésén. Amikor megpillantotta a férfit, a kocsijához rohant, elökapott egy puskát, és a tehetetlen dühtöl könnybe lábadt szemmel megfenyegette. Bár nem figyelt különösebben Dirk külsejére, azonnal feltünt neki, hogy a férfi semmit sem változott.

Dirk hanyagul a kandallónak támaszkodva fogadta a lányt. Mellette magas, hihetetlenül karcsú nö állt, aki leplezetlen kíváncsisággal méregette Shonát.

- Magánügyben kereslek, MacAllister - közölte a lány, köszönés helyett. - Amit mondani akarok, az nem tartozik a... barátnödre. Megkérnéd, hogy távozzon? A férfi ügy viselkedett, mint aki nem vesz tudomást Shona bántóan udvariatlan magatartásáról.

- Pamela épp indulni készült, de amikor meghallotta, hogy egy régi barátnöm keres, mindenáron meg akart ismerni.

- Így igaz - biccentett a szökeség bosszúsan. - Valóban mennem kell. Mindent köszönök, Dirk. Remélem, hamarosan újra látjuk egymást.

Amikor a férfi átkarolta vendége vállát, hogy kikísérje, Shona szúró fájdalmat érzett a szíve táján, és ez felettébb bosszantotta. Elvégre mi köze neki ahhoz, hogy Dirk kivel mit csinál? A férfi néhány másodperccel késöbb visszajött, és becsukta maga mögött az ajtót. A bárszekrényhez lépve megkérdezte: - Mivel kínálhatlak meg, Shona? - Semmivel - vágta rá a lány fagyosan. - Sejthetnéd, hogy nem szórakozni jöttem.

- Igazad van. - Dirk töltött magának, és gúnyosan megemelte a poharát. - Enyhén szólva barátságtalan és tapintatlan voltál Pamelával.

- Te pedig hazudtál, amikor azt állítottad, hogy a régi barátnöd vagyok. Miért nem küldted el, mielött fogadtál volna? Ha mindenáron fel akarsz vágni a hódításaiddal, ne várd tölem, hogy jó képet vágjak hozzá.

- Úgy látom, még mindig szokásod elhamarkodottan ítélni - felelte a férfi higgadtan. - Pamela nem a barátnöm, hanem egy edinburgh-i tudós, aki történeti kutatásokat folytat a környékünkön. Van néhány okmányunk és levelünk a jakobita felkelésröl, ezeket szeretné átnézni. Egyébként pillanatnyilag szállodában lakik. - Dirk ivott egy kortyot, és derüsen a lányra nézett, aki mélyen elpirult. - Ugyan, Shona, ne emészd magad emiatt! Ha legközelebb találkozom vele, elnézést kérek a nevedben.

A lány az ajkába harapott. Alig lépte át a ház küszöbét, máris bolondot csinált magából. Dirk pedig szemlátomást élvezi a zavarát! Azon törte a fejét, hogyan vághatná ki magát ebböl a kínos helyzetböl, amikor a férfi váratlanul témát váltott.

- Igazán vonzó vagy ebben a szerelésben - jegyezte meg mosolyogva, és végigmérte a látogatót. - Bár ez semmi ahhoz képest, amikor meztelenül láttalak, - füzte hozzá hamiskás fénnyel a szemében.

Shona keze abban a pillanatban pofonra lendült, Dirk azonban ügyesen elkapta.

- Ne butáskodj, kislány, bóknak szántam! Shona elhúzta a kezét, és ellenségesen nézett a férfira.

- Tartsd meg magadnak a bókjaidat, MacAllister! Fütyülök rád. Dirk nem hagyta, hogy a lány kihozza a béketürésböl.

- Nem hiszem, különben mit keresnél itt? Persze az is lehet, hogy csak bocsánatot akarsz kérni a temetésen tanúsított lehetetlen magatartásodért.

- Haha, nevetnem kell! - sziszegte a lány felháborodva. - Örülj, hogy ép börrel megúsztad! A férfi vonásai megkeményedtek.

- Inkább te örülj, hogy nem fenekeltelek el! Megjegyzem, ettöl egyedül az tartott vissza, hogy nem akartam magam lejáratni az emberek elött tiszteletre méltó apád temetésén. Nem tagadhatod, hogy nyilvánosan megszégyenítettél.

- Nem érdemeltél mást. Azok után, amit müveltél velem, rosszabbul is járhattál volna! Dirk arcáról eltünt a keserüség.

- Akkor tehát kiegyenlítettük a számlát.

- Ilyen könnyen azért nem úszód meg! - Shona, öt év telt el azóta, nem köthetnénk végre békét? Miért akarod mindenképpen megtartóztatni magad? - Én? Vajon mitöl? - Attól, aki szeretne és oltalmazna téged.

Ez nem lehet igaz! - gondolta Shona. Dirk nem gondolhatja komolyan, hogy bedölök ennek a zagyvaságnak.

- Mondok én neked valamit, Dirk MacAllister! - csattant föl. - Öt év átkozottul nagy idö. Nyilván jó okod volt rá, hogy eltünj innen. Én meg szerencsére nem estem teherbe. Persze, ha a véletlen úgy hozza, és mégis gyerekem születik, te a távolból is gondoskodtál volna róla - jegyezte meg gunyorosan.

- Igen, ez csak természetes.

- Régi történet, ugye? - folytatta Shona kérlelhetetlenül. - Bocsássuk meg, és felejtsük el a múltat! Szerinted ez a megoldás. Voltaképpen nem is érted, miért nem tettem magamat még túl rajta...

Dirk egy pillanatig tünödve nézte a lányt.

- Örülök, hogy észhez tértél végre. Ami történt, megtörtént. Nem volt... Shona ezúttal nem tévesztett célt. Tenyere hatalmasat csattant a férfi arcán, vérvörös foltot hagyva ott.

- Közönséges csirkefogó vagy! - kiáltotta magánkívül. - Aljas, hitvány alak! Ha valaha is kiheverem a történteket, az csak azért lesz, mert rájöttem, milyen egy undorító, gyáva féreg vagy! - ordította könnybe lábadt szemmel, miközben tehetetlenül csépelte Dirk széles mellkasát. - Te senkiházi, te... te...

A lány elkeseredetten védekezni kezdett, mert Dirk elkapta az öklét, és keményen magához ölelte.

- Hagyd abba, Shona! Teljesen megörültél? - Engedj el, te szörnyeteg! - Csak akkor, ha lehiggadtál.

A férfi olyan erösen szorította magához Shonát, hogy az nem kapott levegöt.

- Nos, jó - zihálta a lány. - Elismerem, hogy nagyobb vagy, és erösebb. Dirk elengedte, majd a bárszekrényhez lépett, és egy pohár whiskyvel tért vissza.

- Ezt idd meg gyorsan! - Hagyj békén azzal az átkozott whiskyvel! Nekem semmi sem kell töled! - Fogd, és nyugodj meg végre! - emelte fel a hangját most már a férfi is. Shona kiverte a kezéböl a poharat, ami a padlóra esett és összetört.

- Nem akarok megnyugodni! Ellenkezöleg! El sem tudod képzelni, mennyire örülök, hogy végre a képedbe vághatom a véleményemet. Öt éve várom, hogy megmondhassam neked, mennyire megvetlek! Dirk komoran az üvegszilánkokra meg az italfoltra meredt. Azután felnézett, és fagyosan végigmérte Shonát.

- Ha ennyire élvezed a helyzetet, nem értem, miért ne vehetnem ki én is a részemet belöle. - Mielött a lány észbe kaphatott volna, Dirk keményen megragadta.

- Mit csinálsz? Kérlek, engedj el! - Ugye nem gondolod komolyan, kedvesem? Hiszen éppen ezért jöttél, valld csak be! - suttogta Dirk vágyakozástól érdes hangon, majd magához szorította Shonát. - Csak a Struanek gögje tartott vissza attól, hogy korábban ellátogass hozzám. Évek óta vágyódsz utánam. Te sem tagadhatod, Shona, hogy az a pár óra Para Mhoron feledhetetlen volt. Rajtam kívül egyetlen férfi sem adhat neked ekkora gyönyört. Minket egymásnak teremtett az ég. És ezt te is jól tudod! Shona szíve a torkában dobogott.

- Te... te teljesen megbolondultál - hebegte. - Megvetésen kívül semmit sem érzek irántad.

Dirk gyöngéden elmosolyodott.

- Ezt nem hiszem.

- Mert beképzelt, elbizakodott alak vagy, Dirk MacAllister! Ami köztünk volt, az már rég a múlté.

- Nos, erröl könnyen meggyözödhetünk. Mit szólnál egy kísérlethez? Azután majd meglátjuk, hogy is állunk.

A férfi szája a lány ajkára tapadt. Shona kétségbeesve igyekezett elfordítani a fejét, de hiába. Amikor Dirk végre elengedte, levegö után kapkodott.

- Te... ez fájt! Engedj, gazfickó! - Nem, Shona! Hiszen élvezted, hogy eröszakkal megcsókoltalak. Söt azt sem bánnád, ha eröszakkal a magamévá tennélek, mert majd megörülsz a gyülölt MacAllisterért. Élveznéd, hidd el! - Nem! - ellenkezett a lány elkeseredetten. - Tévedsz. Nem akarom, hogy hozzám érj. Kérlek, Dirk...

A férfi azonban nem tágított.

- Kiabálj, ha jólesik! Játszd meg a vidéki ártatlan kislányt, szidalmazz, könyörögj és sírj! Ezzel legalább könnyítesz a lelkiismereteden, ráadásul megédesíted az én gyönyörömet is.

Mielött bármit tehetett volna Shona, Dirk a fején át lehúzta a pulóverét, letépte a melltartóját és a földhöz vágta. A lány iszonyodva fedetlen keble elé kapta a kezét, és hátralépett, de a férfi követte, és újra magához rántotta. Azután megfogta Shona mellét, és diadalittasan elmosolyodott, mert a bimbója nyomban megmerevedett.

- Látod, erröl beszéltem! - suttogta Dirk rekedten a lány fülébe. - Más, amit mondasz, és más, amiröl a tested beszél. Kívánsz, halálosan kívánsz! Dirk simogatása majd az eszét vette a lánynak. Ahelyett hogy védekezöén ellökte volna magától a férfit, megborzongott és felnyögött. Tisztában volt vele, hogy meg kell akadályoznia Dirk közeledését, de érzései erösebbnek bizonyultak józan eszénél.

- Mi történt az én kis vörös vadmacskámmal? - kérdezte a férfi kihívóan. - Miért nem küzdesz? Karmolj, harapj, különben elrontod az élvezetemet! Vagy elfelejtetted, hogy MacAllister vagyok? Hogy családjaink nemzedékek óta gyülölik egymást? Dirk keserü, gúnyos szavai kijózanították Shonát, Minden erejét összeszedve a férfi mellkasának feszítette a kezét, és eltaszította magától Dirket - Mindent bele! - gúnyolódott a férfi. - Többet vártam töled. Gyerünk, elvégre a becsületed forog kockán.

Hirtelen lehúzta a lány farmerjának a cipzárát. Shona megbénult a rémülettöl, védekezni sem tudott.

- Te valójában nem törödsz a becsületeddel - folytatta Dirk zavartalanul. - Bizonyos dolgok erösebbek, mint a tisztesség. Például az éhség. A szerelem éhsége, Shona. Lássuk csak, mennyire vagy kiéhezve! A lány egy elkeseredett mozdulattal kiszabadította magát a férfi karjai közül.

- Ne! Kérlek, hagyd abba! Dirk egy darabig csak állt, és nézte Shonát, aztán harsányan felnevetett.

- Ne félj, nem bántalak! Nem tagadhatod azonban, hogy nekem van igazam. - Felszedte a lány ruhadarabjait, és a kezébe nyomta öket. - Öltözz fel, mielött meggondolom magam! A lány kapkodva felhúzta a nadrágja cipzárját, és a melltartóval mit sem törödve, magára kapta a pulóvert, - Őrület! Ezzel csak azt bizonyítottad be, hogy nem vagy úriember. Persze, miért is csodálkoznék ezen? Hiszen már öt éve tudom.

- Biztosan nem innál egy kortyot? - kérdezte Dirk, elengedve a füle mellett Shona csípös megjegyzését. - Tizenkét éves whisky Kitünö.

- Menj a pokolba a whiskyddel együtt! - sziszegte a lány magánkívül a dühtöl.

- Na, na! Hát illik így viselkedni egy elökelö hölgynek? - A férfi megtöltötte a poharát, és felemelte. - Némi türelemmel úrinöt faragok belöled. Megártott a magány, ez a te bajod Shona fortyogott a dühtöl.

- Ugye élvezed, hogy gyötörsz? Dirk kihörpintette az italát, és letette a poharat.

- Hallgass ide, kislány...

- Nem vagyok kislány, világos? És nem akarok töled semmit! - Nos, rendben, Miss Struan. Nem állt szándékomban, hogy felbosszantsalak. Pusztán a kíváncsiságomat szerettem volna kielégíteni. Tudod, sokat töprengtem, hogy most is ugyanolyan gyönyörü-e a tested, mint öt évvel ezelött, és ugyanolyan könnyen fel tudlak-e izgatni, mint akkor. Arra a megállapításra jutottam, hogy ebben a tekintetben semmit sem változtál. Shona ökölbe szorította a kezét.

- Iszonyodom töled, Dirk MacAllister.

- Ismételed magad - felelte a férfi fojtott hangon, és Shona különös haragot vélt felfedezni a szemében. - Bámulatos a szókincsed, de nem bánnám, ha inkább valaki mást próbálnál elkápráztatni vele. Különben még megfeledkezem magamról, és ott folytatom, ahol az elöbb abbahagytam.

- Azt próbáld csak meg! Kikaparom a szemed! - Tudod - nevetett fel Dirk -, amikor utoljára találkoztunk, puskát fogtál rám, és olyan dolgokkal fenyegetöztél, amiket inkább nem ismételnék meg. Úgy látom, az elmúlt öt év alatt semmit sem tanultál.

- Könnyen lehet.

- Azt azonban nem tagadhatod, hogy... izgalomba jössz, amikor együtt vagyunk.

- Jólesne a hiúságodnak, ugye? - kérdezte a lány megvetöen.

Dirk átható tekintettel végigmérte, amitöl Shona, legnagyobb bosszúságára, önkéntelenül is elpirult. Dirknek semmiképpen sem lehet igaza! Vagy mégis? Lehet, hogy a lelke mélyén még mindig vágyik erre a férfira? Nem, ez képtelenség! Azok után, amit vele tett... Elment az esze, ha még mindig érez valamit Dirk iránt. De miféle erö keríti hatalmába, amikor a férfi a karjába veszi? Alig néhány percig voltak együtt, és Dirk ezalatt letépte róla a ruhát, s olyan vadul csókolta, hogy ö szinte teljesen megfeledkezett magáról. Most pedig úgy tesz ez az alak, mintha mi sem történt volna! Dirk még mindig átható tekintettel fürkészte a lányt, és ezzel teljesen kihozta a sodrából.

- Ne nézz így rám! - kiáltotta Shona ingerülten.

- Miért, hogy nézlek? - Mint valami ragadozó az áldozatát. Dirk jóízüen felkacagott.

- Nem tehetek róla. Úgy látom...

- Nem érdekel, hogy látod! - vágott ingerülten a szavába a lány. - Azért jöttem, hogy Para Mhorról tárgyaljak veled.

- Para Mhorról? Szóval mégsem tévedtem. Te sem tudod kiverni a fejedböl azt a csodálatos napot. Shona elengedte a füle mellett a célzást, és elszántan felvetette a fejét.

- Úgy hallottam, építkezni akarsz a szigeten.

- Tényleg? A lány magyarázatot várt, Dirk azonban szemlátomást nem kívánt megnyilatkozni.

- Igaz, vagy sem? - Semmi közöd hozzá - vetette oda a férfi. - Nem értem, miért foglalkozol ezzel.

- Para Mhor mindig is közös legelö volt, ha netán elfelejtetted volna - jegyezte meg csípösen Shona. - Az engedélyem nélkül nem építkezhetsz ott.

- És adnál rá engedélyt? - Soha! - vágta rá a lány.

- Miért? Csak nem juhokat akarsz legeltetni a szigeten? - Még az sem kizárt. De most nem erröl van szó.

- Igazán? - vonta fel Dirk a szemöldökét. - Hát akkor miröl, ha szabad kérdeznem? - Arról, hogy nem kérdeztél meg.

- Vagy úgy. Most már értem. Fellázadt a büszkeséged. És mit szólnál hozzá, ha például árva gyerekek számára akarnék üdülöt építtetni? A lány zavartan nézett rá.

- Nos, ebben az esetben... szóval... Dirk elsomolyodott.

- Jól van, na, csak vicceltem. Nem akarok Para Mhoron semmit sem építeni.

- De hiszen Lachie azt mondta, hogy földméröket küldtél a szigetre! A férfi legyintett. - Ostoba pletyka. Ne vedd komolyan.

- Szóval nem igaz, amit az emberek híresztelnek? - Még véletlenül se.

Shona bizalmatlan pillantást vetett Dirkre.

- Nem is tudom, higgyek-e neked, Dirk MacAllister. A széptevéshez meg a hazudozáshoz mindig is jól értettél. Nem bízom benned.

A férfi vonásai hirtelen megkeményedtek, a lány szavai ezúttal komolyan felböszítették.

- Fékezd a nyelved, Shona! Ha a küzdelem heve elragad, azt megértem, de vigyázz, ne feszítsd túl a húrt! A lány az ajkába harapott. Ha Dirk igazat mond, akkor fölöslegesen jött ide, hiába tette ki magát ennyi kellemetlenségnek.

- Én terjesztettem el a hírt - közölte váratlanul a férfi, és közben rejtélyesen a vendégére mosolygott. - Tudtam, idövel eljut hozzád is, és akkor majd hanyatt-homlok iderohansz, hogy elmondj mindennek, ösi jó Struan-szokás szerint. - Dirk némi szünetet tartott a nagyobb hatás kedvéért, azután még gúnyosan hozzátette: - Arra persze nem számítottam, hogy éjnek évadján rontasz ajtóstól a házba.

Shonát majd szétvetette a düh.

- Viccelsz? Sajnos nem tudok nevetni rajta! - Te vagy az oka mindennek. Amióta hazajöttem, hiába hívlak telefonon, letagadtatod magad, vagy üzenetet hagysz, hogy látni sem kívánsz. Valamit ki kellett találnom, hogy beszélhessek veled.

Shonának még a szava is elállt a csodálkozástól. Milyen könnyen rászedte Dirk! - Nos, jó - felelte, és minden erejét össze kellett szednie, hogy megörizze a nyugalmát. Dirk nem veheti észre, mennyire bosszantja a saját ostobasága. - Elismerem, bedöltem egy gyerekes trükknek. Teljesen hiába fáradoztál azonban, mert az égvilágon semmiröl nem akarok veled beszélni.

- Arról sem, hogy a csöd szélén állsz, és mindenedet el kell adnod? Shona összerezzent, mert a férfi az elevenére tapintott.

- Neked sem kellene mindent elhinned, amit az emberek híresztelnek rólam - válaszolta fojtott hangon.

- Én nem híresztelésekröl beszélek, hanem tényekröl. Ismerd el, hogy reménytelen anyagi helyzetbe kerültél. Jövedelmed nyolcvan százaléka vadásztársaságoktól származik. Az elmúlt két idényben mind a hat vadászlakod kongott az ürességtöl, az új szezon pedig három hónap, múlva kezdödik, és még egyetlen megrendelést sem kaptál.

- Ami késik, nem múlik - vágta rá a lány dacosan, bár maga sem hitt abban, amit mondott.

Dirk a fejét csóválta.

- Még ha így is volna, négy évre elöre el kellene adnod minden helyet, hogy talpra állj.

Shonát felettébb bosszantotta, hogy a férfi ilyen pontosan ismeri a pénzügyi helyzetét. Milyen jogon avatkozik bele a magánügyeibe? - Tulajdonképpen mi közöd neked ehhez az egészhez? - Az, hogy esetleg idegennek adod el a birtokot.

- És? - csattant fel a lány. - Ha csödbe jutok, annak adom el, akinek akarom. Te biztosan nem fogod megkaparintani! - Az én pénzem sem rosszabb, mint a másé. Csak azt nem tudnád elviselni, hogy egy MacAllister vásárolja meg a földedet, ugye? - Ráhibáztál! És ezzel részemröl be is fejeztem a beszélgetést. Elmegyek.

- Ne siess, kedvesem! - A férfi elkapta Shona csuklóját.

A lány tisztában volt vele, hogy semmi értelme ellenkeznie, megállt hát, és dühösen Dirkre nézett.

- Kár a gözért, MacAllister! Soha nem szerzed meg a Struanek birtokát.

- Azért csak ne bízd el magad. Ha akarnám, egy hónap alatt csödbe juttathatnálak. Akkor pedig kényszerárverésre kerülne valamennyi ingatlanod, és végsö soron mégiscsak az enyém lenne, ugyanis én kínálnék érte a legtöbbet.

Shona megrémült. Vajon komolyan beszél Dirk? Kíváncsian fürkészte a férfi arcát. Lehet, hogy csak üres fenyegetözés az egész. Dirk határozott tekintete azonban minden kétségét eloszlatta. MacAllister nem olyan ember, aki a levegöbe szokott beszélni...

Shona gombócot érzett a torkában. Mi történne akkor Moraggel, Lachie-vel és a többi alkalmazottjával? - Hát ennyire eltorzította már a jellemedet a kapzsiság? - kérdezte meg-vetöen. - Vagy a családjaink régi számláját akarod kiegyenlíteni? - Egyik se talált. Nem vetettem szemet a Struan-birtokra. - Dirk egy pillanatig hidegen és kérlelhetetlenül nézte Shonát, aztán megenyhültek a vonásai, és elmosolyodott. - De azért van valami, amit mindenáron meg akarok szerezni. És ez a valami te vagy!

- Ó nem, nem és nem! Figyelmeztetlek, MacAllister, ha még egyszer...

- Azt akarom, hogy a feleségem légy! Shona azt sem tudta hirtelenjében, hogy nevessen-e, vagy sírjon. Csak az járt a fejében, miként szabadulhatna ebböl a képtelen helyzetböl.

- Engedj el végre! Fáj a csuklóm.

- Csak akkor engedlek el, ha igent mondasz. - Teljesen ostobának nézel? - Ha visszautasítod az ajánlatomat, akkor igen. Gondold meg jól! Nem kell eladnod az ösi birtokot, ha hozzám jössz feleségül. - Dirk magához ölelte a lányt, és elörehajolt. Az ajkuk szinte összeért. - Te ugyanúgy kívánsz engem, ahogy én téged. Mi ketten nem élhetünk egymás nélkül. - A lány pulóvere alá csúsztatta a kezét, és megsimogatta meztelen hátát. - Arra vársz, hogy bebizonyítsam? Elöttünk az éjszaka, kedvesem! Shona szíve vadul kalapálni kezdett. Elment a józan eszem? - futott át az agyán. Hiszen tudom, milyen ember Dirk MacAllister! Akkor miért vágyakozom utána? Eröszakkal kitépte magát a férfi karjából.

- Öt évvel ezelött összeházasodhattunk volna, de te megijedtél az apámtól, és nyomorultul cserbenhagytál. Eltüntél nyomtalanul, és még csak egy sort sem írtál. Hogy mehetnék hozzá egy ilyen alakhoz? - Nem tehettem mást, el kellett utaznom.

A lány Dirk arcát figyelte, hátha leolvashatja róla az igazságot. A férfinak azonban egy arcizma sem rezdült.

- Sajnálom, Dirk. Ez nem magyarázat.

- Pillanatnyilag nem mondhatok többet. De... az elmúlt öt év pokol volt nélküled. Döntsél! Vagy hozzám jössz, vagy tönkreteszlek. Most menj haza, és alaposan vedd fontolóra a szavaimat! - Nincs mit megfontolnom - válaszolta a lány büszkén. - Egyszer már majdnem tönkretetted az életemet. Nehéz volt, de talpon maradtam. Jegyezd meg jól, többször nem hagyom magam rászedni! Azzal sarkon fordult, és kiviharzott a szobából, nehogy Dirk észrevegye szemében a kétségbeesés maró könnyeit.

4. FEJEZET

A vihar közben még jobban felerösödött, és egyre vadabbul rázta az út menti fákat. Shona alig tett meg három mérföldet, amikor a motor köhögni kezdett, majd leállt. A lány elkeseredetten átkozódott magában. Hiába próbálta többször is elfordítani az indítókulcsot. Pillantása az üzemanyag-kijelzöre esett.

A fenébe! Kifogyott a benzin! Hogyan felejthette el indulás elött ellenörizni az üzemanyagszintet?! Kikapcsolta a lámpát, nehogy lemerüljön az akkumulátor, és dühösen kibámult az ablakon. Ebben az ítéletidöben egy lélek sem vetödik errefelé! Kezébe vette a CB-rádió mikrofonját, és bekapcsolta a készüléket.

- Lachie... Morag... jelentkezzetek! Lachie-nek volt egy rádiója a terepjáróban meg a lakosztályában, Morag-nek pedig a konyhában. A rádió már sokszor kisegítette Shonát a bajból, és a lány most is azért rimánkodott, hogy jelentkezzen valaki.

Várt, aztán újra megpróbálta. Egyszer csak felcsendült Morag hangja.

- Halló, Shona? Te vagy az? - Igen. Lachie nincs ott? - De itt vagyok - hallotta a lány a vadör baritonját. - Valami baj van? - Kifogyott a benzin. Körülbelül egy mérföldre lehetek Kinvaigtöl.

- Felhívom Stewart mühelyét, hogy vigyen ki hozzád néhány kanna benzint...

- Nem érdemes - vágott a szavába Shona. - Stewart már biztosan bezárt. - Egészen elsápadt Lachie ötletétöl, mert igencsak el volt adósodva Stewart-nál. Remélte, hogy alkalmazottja nem veszi észre a zavarát. - Rém kellemetlen lenne ilyen késön alkalmatlankodni nála. Nem jönnél inkább értem a Landroverrel? Lachie morgott valamit, majd így szólt: - Nem bánom. Negyedóra múlva ott vagyok. Shona kikapcsolta a rádiót, és idegesen dobolni kezdett a kormányon. Mivel kéthavi üzemanyag-fogyasztás díjával tartozott, úgy gondolta, jobb, ha nem teszi próbára Stewart türelmét. Manapság ritka az ilyen jóravaló ember, mint a fehér holló. Tanulhatna töle MacAllister! A lánynak önkéntelenül is Dirk és különös házassági ajánlata jutott az eszébe.

Eleinte majdnem hitt neki, igen, szeretett volna hinni a szavainak. A férfi azonban még arra sem méltatta, hogy elárulja, miért tünt el öt évre. Eröszakos viselkedésével vérig sértette Shonát, aki most már tudta, mit akar töle valójában Dirk.

Nem, MacAllisternek nem feleség kell. Azért akarja elvenni, hogy megkaparintsa a vagyonát. Dirket kizárólag a birtoklási vágy hajtja, bármennyit mesélt is a szenvedélyröl meg arról, hogy számára az utóbbi öt év maga volt a pokol. A MacAllisterek mindig is kapzsi és agyafúrt emberek hírében álltak. Dirk, úgy látszik, ezt a hagyományt folytatja.

Félórával késöbb a lány hazaért. Bement a konyhába. Az özgida boldogan üdvözölte, orrát a combjához dörgölte. Shona leguggolt és megsimogatta, de a gondolatai közben teljesen máshol jártak.

- Na, mire jutottál? - tudakolta Morag. A lány értetlenül nézett rá.

- Mármint mivel? - Kiderítetted-e, mit akar kezdeni MacAllister Para Mhorral? Elvégre ezért látogattad meg.

Shona csüggedten legyintett.

- Semmit. Vaklárma volt az egész.

- Azért valamiröl csak beszélgettetek? Az egész estét nála töltötted.

- Semmi közöd hozzá - vetette oda a lány ingerülten. - Légy szíves, hagyj békén! Morag összeszorította az ajkát, és sértödötten hallgatott. Shonának rögtön lelkiismeret-furdalása támadt. Felállt, és átölelte a házvezetönö vállát.

- Ne haragudj, Morag! Nem akartalak megbántani. Fáradt vagyok, és ingerült. Meg tudsz bocsátani? Morag arcvonásai megenyhültek.

- Mindjárt láttam, hogy ideges vagy. Egyébként pedig igazad van. Semmi közöm hozzá, hogy hová mész, és mit csinálsz. Elvégre én csak a házvezetönö vagyok itt. Mostantól fogva kizárólag a takarításra meg a fözésre figyelek.

- Ugyan már, Morag! Te is tudod, hogy nem úgy gondoltam. Egyszerüen... reménytelenül önzö vagyok. Az idös asszony a fejét rázta.

- Butaság! Nem vagy önzö. Csak bizonyos ügyekben egy kicsit rövidlátó és makacs, akárcsak az apád. - Lenyomta Shonát egy konyhaszékre, és a mellén keresztbe font karral megállt elötte. - Elfelejtetted, hogy gyerekkorodban mindig hozzám szaladtál, ha megütötted magad, vagy eltört a babád? Amikor a patakba estél, és féltél, hogy megtudja az apád? Most is bánt valami, csakhogy azóta felnöttél, büszke lettél, és nem bízol bennem. Senkire sincs szükséged, mert erösnek és függetlennek érzed magad.

Morag néhány másodpercig a lány döbbent arcát fürkészte, azután megértöén felkacagott.

- Nem tévedtem! - Töltött két csésze teát, az egyiket Shona elé tette az asztalra, majd maga is leült. - Most pedig mondd el szépen, mi bajod, kislány! Talán segíthetünk azon az eltört babán.

Shonát egyszeriben különös melegség járta át. Morag igazat mondott. Kislánykorában mindig nála keresett vigaszt, ha bánat érte. Most azonban a házvezetönö sem segíthet rajta. Hacsak abban nem, hogy végre valakinek kiöntheti a szívét.

A forró csésze oldalán melengette a kezét, és közben elgondolkodva figyelte Moraget.

- Nyilván elötted sem titok, hogy anyagi nehézségeim támadtak. A házvezetönö bólintott.

- Mi sem vagyunk süketek meg vakok. Lachie-vel már magunk között meg is hánytuk-vetettük a dolgot. Ha segítség kell, számíthatsz ránk. Van egy kis megtakarított pénzünk, és...

- Ugyan, Morag, hová gondolsz! Sohasem fogadnám el töletek. Elvégre az a pénz nektek is jól jön majd, ha nyugdíjba mentek.

Az asszony vállat vont.

- Addigra visszafizetnéd.

Morag hüsége mélyen meghatotta Shonát. Szégyenkezve lehajtotta a fejét.

- És ha nem tudnám? Ha mindenemet el kellene adnom? Morag aggódva ráncolta a homlokát. Ezzel a lehetöséggel nyilvánvalóan nem számolt.

- Tényleg ilyen kilátástalan a helyzet? Shona biccentett.

- Attól tartok, igen. Söt lehet még rosszabb is, ha arra kényszerülök, hogy mindenemet Dirk MacAllisternek adjam el. Képes lennél nála szolgálni? - MacAllisternek? - kérdezte Morag döbbenten. - Ezt nem türheted! - Mindent megtesz, hogy ö kaparinthassa meg a birtokot. Az ügyvédje már el is küldte az ajánlatát. Abból, amit MacAllister kínál, mindnyájan fényesen megélhetnénk. Ha azonban visszautasítom, megígérte, hogy csödbe juttat. Ő persze így is eléri a célját.

- Ezt volt képe a szemedbe mondani? - Igen, és még élvezte is. A java azonban csak most következik. Miután megpróbálta összetörni a büszkeségem, rezzenéstelen arccal felajánlotta, hogy feleségül vesz. Úgymond, ezzel oldhatnám meg a legkönnyebben az anyagi gondjaimat. - Shona megvetöen felnevetett. - El tudnál képzelni Mrs. MacAllisternek? Morag egy ideig tünödve szemlélte a lányt, majd kijelentette: - Nem is olyan rossz ötlet.

- Tessék? - Shona azt hitte, rosszul hall. - Ezt nem mondhatod komolyan! - Miért? - Hogyhogy miért? Azért, mert Dirk MacAllisterröl van szó.

- Ez nem érv - felelte Morag szárazon. Shona idegesen a hajába túrt.

- Hát jó, akkor mondok jobb érveket. Azért nem megyek hozzá Dirk MacAllisterhez, mert kapzsi, hazug és alattomos alak.

- Mrs. Rossnak, a házvezetönöjének épp ellenkezö a véleménye - jegyezte meg Morag szenvtelenül. - Majd megörül érte. Szerinte Dirk igazi úriember, kedves és figyelmes.

- Nem érdekel Mrs. Ross véleménye! - fakadt ki dacosan a lány.

- Kár. Pedig ö kisfiúkora óta ismeri. Te mióta is ismered? - Épp elég régóta.

- Nem hinném. Hányszor láttad, és beszéltél vele egyáltalán? Shonát bosszantotta, hogy Morag a védelmébe vette Dirket.

- A végén még azt hiszem, hogy az ö javát akarod - korholta a házvezetönöt. - Ezt igazán nem vártam volna töled.

- Ugyan már, természetesen melletted állok - jegyezte meg Morag kesernyésen. - Csak azt hittem, hallgatsz a jö tanácsra. Egy Struan még sohasem szorult mások részvétére.

- Értem - válaszolta epésen a lány. - Szerinted dobjam be a törülközöt, engedjek a fenyegetéseinek, és menjek hozzá feleségül.

- Hát, ami engem illet, én ezt tenném, ha egy férfi úgy szeretne, mint Dirk téged.

- Még hogy szeret! Hogy oda ne rohanjak! Nem szeret, Morag. Ez az ember kizárólag a gazdagságot és a hatalmat szereti.

- Miért osztaná meg veled mindenét, ha tényleg olyan fukar? Shona zavartan hallgatott. Erre nem gondolt. Ha MacAllister elveszi, az övé lesz a fél vagyona. Nem, ez képtelenség... Itt valami büzlik.

- Ez eddig nem jutott eszedbe, ugye? - zökkentette ki a házvezetönö a gondolataiból. - Dirk birtoka körülbelül négyszer akkora, mint a tiéd, hogy az egyéb érdekeltségeiröl ne is beszéljünk. Ha a felesége lennél, az egésznek a fele téged illetne meg. MacAllister ilyen értelemben csak ráfizetne a házasságra, vagyis csak egyféleképpen magyarázható a magatartása: szeret téged.

Shona nagyot sóhajtott. Morag azért gondolkozik így, mert nem ismeri a teljes igazságot. Lehet, hogy ideje volna beavatni mindenbe? - Tévedsz - kezdte a lány letörten -, Dirk nem szeret. Öt éve megígérte, hogy feleségül vesz, és én ostoba bíztam benne. Azután egyszerüen faképnél hagyott.

Az asszony egy cseppet sem lepödött meg Shona vallomásán.

- Hm, mindig is gyanítottam.

- Mit mondasz? - A lány hitetlenkedve meredt Moragre. - Hiszen apámon kívül senki sem tudott erröl, ö pedig hallgatott, akár a sír.

A házvezetönö elmosolyodott.

- Lehet, hogy megvénültem, de az eszem azért még vág, söt a szememmel sincs baj. Pontosan emlékszem, amikor azon az estén hazajöttél, és elmesélted, hogy Dirk elvitt Para Mhorra. Iszonyatos ítéletidö tombolt, ti pedig egy málladozó parasztviskóban kerestetek menedéket. Amint elnéztem a gyürött ruhádat és a megdicsöült ábrázatodat, mindjárt tudtam, hogy nem beszélgetéssel töltöttétek az idöt. Másnap aztán Dirk szedelözködött, és eltünt. - Morag kis szünetet tartott, és közben kedvesen elmosolyodott. - Az ezt követö két hétben úgy járkáltál fel és alá, mint egy sebzett nöstény oroszlán, és mindenkire csak morogtál, aki a közeledbe jött.

Shona egyre döbbentebben hallgatta az idös asszonyt. Ha ö kitalálta az igazságot, akkor rajta kívül vajon még hányan tudhatják? Emlékezetébe idézte, milyen furcsán néztek rá annak idején az emberek, amikor Dirkkel visszatért Kinvaigbe. Akkoriban azonban olyan ártatlan és szerelmes volt, hogy nem törödött vele. Másnap pedig, amikor Dirk nyomtalanul eltünt, bizonyára mindenki találgatott, akárcsak Morag... Shona beleszédült ebbe a gondolatba. Csak nem rajta mulatott az egész város? Lehet, hogy ujjal mutogattak rá a háta mögött? - Nos, Morag, nem tagadom, azon a napon lefeküdtem Dirkkel Para Mhoron - vallotta be kelletlenül. - Megkérdezte, akarok-e a felesége lenni, és én igennel válaszoltam. Azután megígérte, hogy másnap eljön hozzánk, és beszél az apámmal. De nem így történt. Azóta öt év eltelt. És Dirket csak Rory temetésén láttam viszont.

A házvezetönö döbbenten nézett a lányra.

- Csak nem azt akarod mondani, hogy az apád tudott az egészröl? Te árultad el neki? - Igen, még aznap este, amikor visszajött a marhaárverésröl.

- És mit szólt hozzá? - Őrjöngött. Hiszen ismerted. Egyetlen értelmes szót sem tudtam váltani vele.

Morag bólintott.

- Hát igen, el tudom képzelni. De engem miért nem avattál be? Öt éven áthallgattál.

Shona bünbánóan lehajtotta a fejét.

- Sajnálom... Tudod, iszonyúan szégyelltem magam, amikor Dirk elhagyott. Hagytam, hogy kihasználjon egy férfi, ráadásul egy MacAllister! Pedig az apám mindig óva intett. Az után az eset után semmi más nem járt az eszemben, mint hogy felejtsek. Érted? Erre újra feltünik MacAllister, te meg azt tanácsolod, hogy menjek hozzá feleségül, és tegyek úgy, mintha mi sem történt volna! - Talán tényleg nyomós oka volt az elutazásra - tünödött Morag. - Ne ítélkezz elhamarkodottan, amíg nem ismered az indokait. Bár lehet, hogy túl sokat kérek töled.

- Igen. Évekig még csak nem is írt. Az asszony nagyot sóhajtott.

- Tehát a bosszúvágy erösebb benned, mint a szerelmetek emléke.

- Bosszú? - kérdezte kedvetlenül a lány. - Ezen még nem is gondolkoztam. De most, hogy mondod... nem is olyan rossz ötlet.

- Hm... - Morag rosszallóan megcsóválta a fejét. - Ez rád vall. A Struanek mindig is a bosszúállás nagymesterei voltak. Az apád értett hozzá a legjobban. Ha élne, azt tanácsolná, menj hozzá Dirkhez, és tedd pokollá az életét, hogy szegény fiú fél év múlva térden állva könyörögjön, hadd válhasson el töled. Tiéd lenne a fél vagyona, Dirk pedig megtanulná, hogy soha többé ne húzzon ujjat a Struanekkel. - Némi szünet után még hozzátette: - A vén bajkeverö pedig megint nagyot nevetne a markába odaát.

- Hát ezzel meg mit akarsz mondani? - Á, nem érdekes.

- Biztosan gondoltál valamire, Morag. Ki vele! Az idös asszony kerülte Shona tekintetét.

- Halottakról vagy jót, vagy semmit. Megittad a teádat? Akkor végre lefekhetek.

Shona nyugtalanul hánykolódott az ágyában. A házvezetönö Roryra tett érthetetlen megjegyzése nem ment ki a fejéböl. Biztosan jó oka volt rá, hogy vén bajkeverönek nevezze. Sehogyan sem értette azonban, mire célozhatott Morag.

Hiszen az apja nem támadott hátba senkit. Őszinte emberként és kemény ellenfélként élt a köztudatban. Bármennyire fogadkozott Dirk MacAllister, hogy szembeszáll Roryval, már a találkozás gondolatától is vért izzadhatott, aztán inkább gyáván megfutamodott.

Shona jól emlékezett apja megvetö tekintetére, amikor Dirk végül is nem ment el hozzájuk. És Rory nemcsak Dirket vetette meg mélységesen, hanem a tulajdon lányát is, amiért összeállt egy gyülölt MacAllisterrel.

- Ehhez a gyáva alakhoz akartál feleségül menni? - gúnyolódott Rory. - Hát nem megmondtam ezerszer, hogy ez a család a söpredék söpredéke? Elfelejtetted, mi történt Glenn Gallanben? Amikor a vörös kabátos angolok asszonyokat meg gyerekeket mészároltak, a MacAllisterek még tapsoltak is hozzá! Nem gondoltál arra, mekkora szégyent hozol a családunkra, ha egy ilyen alávaló gazfickóhoz mész feleségül? Rory azután egy szóval sem említette Dirket, de Shona érezte, mennyire emészti magát, amiért a lánya fittyet hányva a család becsületére és büszkeségére, bemocskolta a Struan nevet. Bárhogy próbált is Shona ezentúl közeledni az apjához, Rory elzárkózott elöle. Az évek múltával egyre inkább úgy bánt a saját lányával, mint egy idegennel, akiben nem bízik.

Apja egészségi állapotának romlása azonban még ennél is jobban aggasztotta akkoriban Shonát. A hajdani délceg, erös férfi lelassult, és az a régi tüz sem égett már a tekintetében. A lány könyörgött neki, hogy menjen el orvoshoz, de az apja nem hallgatott rá, mintha ezzel is csak azt akarta volna bizonyítani, mekkora szakadék tátong közte és Shona között.

Egyik este aztán bezárkózott a könyvtárszobába, és nem engedett be magához senkit. Másnap délben Lachie feltörte az ajtót, és Roryt holtan találta a kedvenc karosszékében.

Nem bírta a szíve, magyarázta késöbb Munroe doktor a lánynak, aki úgy érezte, ö törte össze az apja szívét, és a világ összes könnye se mossa le róla ezt a halálos vétket.

Moragnek talán igaza van, gondolta Shona, miközben a sötétbe bámult. Dirk MacAllister rábírta öt arra, hogy sírba vigye az apját, tehát teljesen jogos lenne, ha bosszúból hozzámenne, és pokollá tenné az életét. De vajon volna elég ereje és bátorsága hozzá?

5. FEJEZET

A következö napokban sokat javult az idö, és amikor péntekre a föld is megszikkadt, Shona Lachie-vel átment Glenn Gallanbe, hogy megnézze a vadászlakok állapotát. Tavaly októberben zárták az idényt, így aztán legföbb ideje volt, hogy még nyitás elött alaposan kiszellöztessenek, és felderítsék az esetleges károkat.

A második világháború alatt a félreesö Glenn Gallanben a hadsereg létesített gyakorlóközpontot. A hepehupás utat is a katonák építették, de az évtizedek alatt annyira lepusztult, hogy egy vagyonba került volna a rendbehozatala. Lachie lassan vezetett, hogy legalább a nagyobb kátyúkat kikerülje. Mire elérték a völgyet, Shona úgy érezte, összetört minden csontja.

Kiszállt, és lenézett a völgybe. Most is az az ismerös, boldog érzés járta át, mint máskor. Ez volt számára a világ legcsodálatosabb tája. Az egész felföld szépsége lenyügözte, de Glenn Gallan mindig is a korona ékkövét jelentette számára. A csodálatos, smaragdszínü völgyet tarka virágtakaróval benött dombok övezték.

A tizennyolcadik század elején Glenn Gallan még kitünö rejtekhelynek számított. Ide hozták a marhákat a rablóbandák elöl. A cullodeni ütközet után azonban harmincnégy Struan lelte halálát ebben a völgyben, a kormánycsapatok mészárolták le öket.

Az egyik domb tövében egyszerü körakás emlékeztetett arra a végzetes, napra, amikor a MacAllisterek, a hannoveri király, György hívei elárulták a pártütö Struanek búvóhelyét Cumberland csapatainak.

Ennek persze már két és fél évszázada, de egy olyan országban, ahol az emberek ragaszkodnak a hagyományaikhoz, és nem felejtenek, mindez akár tegnap is történhetett volna. Shona legalábbis ezt tanulta az apjától. No meg azt, hogy a MacAllisterek olyanok, mint a ragadozó vadállatok, és semmit sem változtak az évszázadok alatt.

Lachie és a lány visszaültek a kocsiba, majd a meredek úton lassan leereszkedtek a völgybe. Egyetlen felhö sem takarta az eget. Ragyogó napsütésben érték el az elsö vadászlakot. Shona még sosem látta ilyen szépnek a tájat. Nem csoda, hogy MacAllisternek is fájt a foga erre a földre. Ha véget ér a gazdasági hanyatlás, és újra megjelennek a gazdag látogatók, Glenn Gallan aranybányává válik.

Shona és Lachie sorban megvizsgálták a házikókat, majd felírták, mi szorul javításra. A kemény tél szerencsére nem okozott komolyabb károkat.

Lachie végül megnézte a nagy áramfejlesztöt, amelyröl a házak a villanyt kapták. A tehetös üzletemberek, akik itt töltötték a szabadságukat, szívesen állították be úgy, mintha élveznék az egyszerü életet, de a mikrohullámú sütöröl, a füthetö takaróról meg a hordozható televízióról azért nem mondtak volna le semmi pénzért.

Amikor mindennel végeztek, beültek a kocsiba, s élvezettel elfogyasztották a forró kávét és a fenséges szendvicseket, amelyeket Morag készített az útra.

Lachie a lapra bökött, amin összeírták a hiányosságokat.

- Néhány nap alatt mindent rendbe kell hoznunk. Szerencsénk van. Nem hittem volna, hogy a házak ilyen jól bírják a téli viharokat. Meg kell hagyni, az apád remekül építtette meg öket.

Shona megfújta a forró kávét.

- Hát igen. Rory sohasem végzett félmunkát. Már csak a vendégek hiányoznak. - Fürkészö tekintettel a vadörre nézett. - Fogadni mernék, hogy Morag beszámolt neked a tegnap esti beszélgetésünkröl.

Lachie bólintott.

- Azt mondta, nehézségeid támadtak Dirk MacAllisterrel. - Tünödve megrágta a szájában lévö falatot, majd hozzátette: - Morag nem beszél sokat, de amit mond, az igaz.

A lány sötéten meredt maga elé.

- Szerinte feleségül kellene mennem Dirk MacAllisterhez. Nyilván te is osztod a véleményét.

- Azt nem mondtam.

- Vagyis mást gondolsz? - Azt sem mondtam.

Shona keservesen felsóhajtott. Ha Lachie nem hajlandó állást foglalni, akkor semmi értelme a társalgásnak. A férfi amúgy sem számít nagy szakértönek a házasság terén. A felesége évekkel ezelött elhagyta, mert nem bírta a kemény felföldi életet.

Lachie ivott egy kortyot, azután "úrnöjéhez" fordult.

- Miért vagy kíváncsi a véleményemre? Shona elmosolyodott.

- Milyennek látod öt férfiszemmel? - kérdezte óvatosan. Lachie egy pillanatra eltöprengett.

- Dirk MacAllister olyan embernek tünik, akit senki nem kívánna az ellenségének. Veszélyes fickó.

- Én is így látom - bólintott Shona. - Gátlástalan...

- Na, na! - vágott a szavába Lachie. - Ne forgasd ki a szavaimat! Nem így értettem.

- De hiszen most mondtad, hogy veszélyes és...

- Te is tudsz az lenni, amikor kijössz a béketürésböl. Gondolj csak bele, hogyan hadonásztál a temetésen azzal a mordállyal! Te azonban nem vagy gátlástalan, és MacAllister sem az. Mindketten tudjátok, hol a határ. - Lachie elhallgatott, aztán bosszúsan hozzátette: - Egyetlen gátlástalan embert ismertem, az apádat.

Shona a homlokát ráncolta.

- Morag vén bajkeverönek nevezte, te meg azt állítod, hogy gátlástalan volt. Valamit elhallgattok elöttem? Lachie kifejezéstelen arccal nézett a lányra.

- Rory a te apád volt. Neked kellene öt a legjobban ismerned. Egyébként nem Dirkröl beszélgettünk? Shona megint felsóhajtott. Ha Lachie nem akar elárulni valamit, akkor azt harapófogóval sem lehet kihúzni belöle, - Ismerem Dirk MacAllistert, és tudom, milyen veszélyes. Vagy hozzámegyek, vagy csödbe juttat.

- Legalább választhatsz - jegyezte meg a férfi szárazon. - Ha valóban olyan gátlástalan lenne, amilyennek hiszed, meg sem kérdezne, hanem kész tények elé állítana.

Így semmire sem jutok, tépelödött a lány. Vajon tényleg érdekel, mit gondolnak mások Dirkröl, vagy csak a saját lesújtó véleményemet akarom igazolni? - Dirk apjánál, Old Blackie-nél nem ismertem gonoszabb embert - szólalt meg Lachie. - Mindenki gyülölte és rettegett töle. A kinvaigi anyák vele riogatták a gyerekeiket. Hatalmas termetü fickó volt, akárcsak az apád. Egyszer csúnyán hajba kaptak. Rory azt hitte, hogy Old Blackie becsapta a marha-vásárlásnál. Két álló órán át verekedtek lent a kikötöben. Egyikük sem akarta feladni, a végén hatan szedték szét öket, mielött meggyilkolták volna egy- mást. - Kis idöre elhallgatott, majd így folytatta: - Évekkel késöbb, amikor Dirk már elmúlt tizennyolc éves, Blackie teljesen elzüllött. Inni kezdett, és nem törödött a munkával. Az adóssága meg csak növekedett. Dirk azonban átvette a birtok irányítását, és hamarosan rendbe is hozta a gazdaságot. És most, hogy Old Blackie nincs többé, ö a legsikeresebb vállalkozó az egész környéken. Meg kell hagyni, nagyszerü szakember.

- Lehet, hogy ért az üzlethez - ismerte el Shona lassan bólintva -, de a módszerei tisztességtelenek.

Lachie kiitta a kávéját, majd visszacsavarta a termosz kupakját.

- Megkérdezted a véleményem, hát elmondtam. Arról nem tehetek, ha neked nem tetszik. Annyit azonban még elárulhatok, hogy MacAllister tisztességesen bánik a beosztottjaival meg a munkásaival. Dirk öszinte és nagyvonalú ember, nem találsz senkit, aki...

- Még hogy nagyvonalú! - kiáltotta Shona megvetöen. - Az ördögbe is, Lachie, arról az emberröl beszélsz, aki tönkre akar tenni! Az idös férfi hitetlenkedve megcsóválta a fejét.

- Ezt nem tudom elképzelni. Dirk nem tenne ilyet. Menj el Kinvaigbe, és kérdezd meg MacLeod atyát, ki adta a pénzt az új ifjúsági központ építéséhez, és ki tartja fenn az öregek ingyenkonyháját.

A lány rosszkedvüen kinézett az ablakon. Lachie igazat mondott. Amit Dirkröl mesélt, az mindenben megfelelt a valóságnak, csak éppen az ö csalódott lelkének nem esett jól ilyeneket hallani a legádázabb ellenségéröl. Ha Lachie tovább áradozik Dirkröl, a végén még ö is kénytelen lesz felnézni MacAllisterre.

No azt már nem! Soha, de soha nem felejtheti el, amit ez a férfi müvelt vele. Tulajdonképpen közvetve Dirk okozta Rory halálát is...

Shona határozott hangon kijelentette: - Ha MacAllister valóban olyan jóságos és nagyvonalú, amilyennek mondod, akkor az apám miért gyülölte öt? Elvégre Rory kiváló emberismerö volt.

- Azért, mert Dirk ereiben is MacAllister-vér folyik. Apádnak nem kellett több a gyülölethez.

Shona a következö hét elején megkapta az elsö helyfoglalás csekkjét, és ettöl egy csapásra jó kedve támadt. Talán mostantól újra felvirágzik az üzlet. Végre megint van pénze! Elhatározta, hogy beugrik Kinvaigbe, és vesz magának valamit. A sarokba repült a póló meg a farmer, és egy kétrészes, homokszínü kosztümöt vett fel fehér selyemblúzzal.

Morag elismeröen bólintott.

- Örülök, hogy nem felejtetted el, hogyan néz ki egy igazi hölgy.

A lány nem válaszolt a kétértelmü bókra, csak elmosolyodott, és távozott a házból.

A városban a kikötönél hagyta a dzsipet. Elsö útja a bankba vezetett. Beváltotta a csekket, kivett némi készpénzt, és elment az autómühelybe, hogy rendezze az adósságát.

Ezek után megkönnyebbülten felsóhajtott. Végre megszabadult ettöl a tehertöl is, most már nyugodtan vehet magának valami szép ruhát. Ki tudja, mikor nyílik rá legközelebb alkalma? A Kinvaig Emporium eredetileg hajózási üzlet volt. Amikor azonban megcsappant a halászhajók száma, viszont fellendült az idegenforgalom, a boltot kibövítették. Halászhálótól kezdve divatos kötöttáruig gyakorlatilag mindent árultak itt.

Kirsty McEwan, a középkorú, gömbölyded eladónö szívélyesen üdvözölte Shonát.

- Örülök, hogy újra látom, Miss Struan. Csodálatos idönk van. Hogy érzi magát? És Morag? Shona elmosolyodott. Hát igen. Errefelé már csak így zajlik az élet. Akár új autót vesz az ember, akár csak egy újságot, nem úszhatja meg a szokásos udvariassági kérdéseket.

- Köszönöm, mindketten jól vagyunk. És maga? - Ne is kérdezze! Iszonyúan gyötör ez az átkozott ízületi gyulladás - sopánkodott az eladónö. - Persze, az én koromban ezen már nem lehet csodálkozni.

- Szívböl sajnálom, Kirsty - mondta Shona részvétteljes hangon. - Egyen makrélát! Az egyetemen volt egy öreg professzor, ö esküdött rá.

- Tényleg? Feltétlenül ki fogom próbálni. Egyébként mit óhajt? Keres valamit, vagy csak körülnéz? - Szeretném meglepni magam valamivel. Érti, mire gondolok...

Kirsty bólintott.

- Hát persze. Bizonyára kiérdemelte.

- Igen. E felöl semmi kétség - jegyezte meg a hátuk mögött egy mély hang. Shona összerezzent, mert azonnal felismerte az ajtóban álló férfit. Dirk MacAllister széles mosollyal az arcán hozzájuk lépett. Kirsty barátságosan biccentett felé.

- Egy pillanat, Mr. MacAllister, és máris az öné vagyok.

- Ne siessen, Kirsty! Voltaképp Shona miatt jöttem. Megláttam a kocsiját, és sejtettem, hogy itt megtalálom.

Shona dühödt pillantást lövellt a férfira, és elhatározta, hogy úgy tesz, mintha ott sem volna. Nem akarta elrontani ezt a szép napot.

Kirsty az újonnan érkezett gyapjúpulóvereket dicsérte. A lánynak azonban egyszeriben elment a kedve a vásárlástól. Sebtében kiválasztott kettöt, fizetett, majd Dirkre ügyet sem vetve kisietett az üzletböl.

Miközben Shona a pulóvereket a kocsija anyósülésére tette, a férfi újból megjelent a háta mögött.

- Nem hallottad, mit mondtam? - Dirk megragadta a lány karját, és magához vonta. - Beszélni akarok veled! Shona dühösen a férfi sötét szemébe nézett.

- Vedd le rólam a kezed! Nem szeretném, ha az emberek azt hinnék, hogy barátok vagyunk.

Egy pillanatra harag villant a férfi szemében, aztán mégis inkább uralkodott magán, és elmosolyodott.

- Beszélnünk kell, Shona. Azt reméltem, hogy idöközben megnyugodtál, és elgondolkoztál az ajánlatomon.

- Nem tévedtél - sziszegte a lány. - Elgondolkoztam, és a válaszom nem és ezerszer is nem! Úgyhogy engedj el nagyon gyorsan, különben sípcsonton rúglak itt, az utca kellös közepén! Dirk egyre szélesebben mosolygott.

- No lám, még mindig harcias a kislány... Elöre élvezem, milyen izgató lesz megszelídítenem téged, ha majd eljön az ideje. - Elengedte Shonát, de közben elállta az útját, hogy a lány ne tudja megkerülni a kocsit. - Mondd csak, képes vagy egyáltalán felnött, értelmes ember módjára viselkedni, vagy mindig elönti az agyad az az átkozottul forró véred? Shona mogorván hallgatott. Nem kívánt vitába szállni Dirkkel.

- Van egy javaslatom - folytatta a férfi zavartalanul, és a szálloda felé mutatott. - Egy kellemes ebéd közben szép nyugodtan megbeszélhetnénk mindent. Kérlek, fontold meg! A lány összeszorította az ajkát, és lehunyta a szemét. A legszívesebben a fülét is befogta volna, csak nem akart ennyire gyerekesen viselkedni. Menj el, hagyj békén! - tiltakozott magában.

- Igazán kár. - Dirk rövid szünetet tartott, aztán közönyös hangon megkérdezte: - Mondd csak, mit csináljak az elszakadt melltartóddal, amit nálam hagytál? Megkérjem Mrs. Rosst, hogy adja oda Moragnek, ha legközelebb találkoznak? Shonának tágra meredt a szeme a rémülettöl.

- Miféle melltartóról beszélsz? - Hát, amit a könyvtárszobámban felejtettél - felelte Dirk diadalmasan. - Nem emlékszel rá? Véletlenül elszakadt, és annyira kapkodva öltöztél fel, hogy minden bizonnyal megfeledkeztél róla.

A lány dühösen összeszorította a fogát. Hogyne emlékezett volna! Amikor otthon levetközött a zuhanyozáshoz, azonnal észrevette, hogy nincs nála.

- Még szerencse, hogy nem Mrs. Ross bukkant rá - folytatta Dirk. - Képzeld, mit gondolt volna. Te is ismered a házvezetönöket, összevissza fecsegnek. Másnap erröl beszélt volna egész Kinvaig.

- Hol van? - kérdezte Shona. - Nem... nem is kell. Égesd el, vagy csinálj vele, amit akarsz! Úgyis használhatatlan.

- Ahogy óhajtod. Bárcsak tudnám, hová is tehettem. Azt hiszem, a heverön van, a párna alatt. De nem biztos.

A férfi elégedett vigyorától Shonának arcába szökött a vér.

- Ha Mrs. Ross találná meg, azonnal elhíresztelem, hogy meg akartál eröszakolni - fakadt ki a lány ingerülten. - Akkor majd meglátjuk, kinek a becsülete szenved csorbát.

Dirk dermesztö nevetése úgy érte Shonát, mintha egy vödör jeges vizet zúdítottak volna a nyakába.

- Az én változatom sokkal hihetöbb. Lássuk a tényeket, Miss Struan! Közismert, hogy anyagi nehézségekkel küszködsz. Felkeresel, és kétségbeesetten hitelért könyörögsz. Sajnos nem tehetek mást, mint hogy elutasítom a kérésedet, de te nem nyugszol bele a kudarcba, és különleges szolgáltatást ajánlasz fel. Eszerint megszabadíthatlak a ruháidtól, és átmenetileg rendelkezhetem a testeddel.

A lány gyülölködve nézett Dirkre.

- Egy szavadat se hinnék...

- Biztos vagy benne? Eröszakról már csak azért sem lehetne szó, mert Mrs. Ross nem hallotta a segélykiáltásodat. Egyébként is azonnal a rendörségre rohantál volna, vagy tévedek? Shona ökölbe szorította a kezét, és a könnyeivel küszködött.

- A legmocskosabb eszközöktöl sem riadnál vissza, csak hogy elérd a célodat? Dirk a füléhez hajolt, és belesúgta: - De nem ám! Föleg ha a jutalom olyan átkozottul csábító, mint te vagy... Shona elfordult, mert a férfi tekintete teljesen összezavarta. Azután mély lélegzetet vett.

- Mit akarsz tölem? - Mondtam már. Szeretnélek meghívni ebédre. Igazán nem nagy kérés a szomszédod és barátod részéröl. Vagy igen? A lány rájött, hogy okosabb, ha enged.

- Rendben. De egyvalamit elöre leszögezek. Semmi esetre sem fogadom el az ostoba ajánlataidat! Csak az idödet pazarlód.

Az étterem kongott az ürességtöl, amikor Dirk és Shona belépett. Egy darabig vártak, hátha felbukkan a személyzet, azután Dirk idegesen megrázta a csengöt. Három perccel késöbb megjelent az igazgató. Amint megpillantotta a fönökét, kétségbeesett képet vágott.

Dirk ridegen végigmérte.

- Mostantól kezdve mindig itt ügyel valaki a bejárat közelében, akár van vendég, akár nincs - parancsolta ellenkezést nem türö hangon. - Küldjön gyorsan egy pincért, és legyen rá gondja, hogy fütsenek be tisztességesen! Dirk az egyik asztalhoz kísérte Shonát, és kihúzta neki a széket. A lány gúnyosan elhúzta a száját.

- Látom, szereted megjátszani a nagyfönököt. Fölösleges ennyire felvágnod, még ha tiéd is a szálló.

- Ott és akkor vágok fel, amikor kedvem tartja - válaszolta a férfi. - Elvégre étteremben vagyunk, vagy nem? Hideg van, és a személyzet a fülén ül, hiába csengetek. Azt szeretném, ha barátságosan fogadnák a vendégeket, tökéletes kiszolgálásban lenne részük, és kellemes hangulatot biztosítanának számukra. Akkor nem felejtik el ezt a helyet, és gyakran visszatérnek. Ezért még a nagyfönököt is megjátszom, ha kell.

Egy pincér sietös léptekkel közeledett feléjük az étlappal.

- Őzsültet ajánlok vörösbor mártásban - mondta Dirk anélkül, hogy kézbe vette volna az étlapot. - Köszönöm, de nem vagyok éhes.

- Nem? Hát akkor... - A férfi a pincérhez fordult. - Hozzon, kérem, egy üveg bordóit. Amikor a pincér elment, a lány bosszús pillantást vetett Dirkre.

- Nagyon jól emlékszem még arra, mi történt azután, hogy legutóbb itt üldögéltünk. Csodálkozol hát, ha nincs étvágyam? A férfi hanyagul hátradölt a székén.

- Ne csapd be magad, Shona! Az volt életünk legszebb napja. Mit szólnál hozzá, ha megismételnénk? - Inkább a halál! - Hidd el, ha lehetöséget adnál, idövel megkedvelnél - szólt Dirk higgadtan. - Kezdem unni ezt az örökös ellenségeskedést, márpedig az élet túl rövid ahhoz, hogy unatkozással töltsem.

- Te kezdted az ellenségeskedést, nem én.

- Most pedig mindent megteszek, hogy örökre fátylat borítsunk rá - felelte Dirk bosszúsan.

- Ezért akarsz házasságra kényszeríteni? - húzta el a száját megvetöen a lány. - Bocsáss meg, de ez igazán nevetséges! - Az ördögbe is, miröl beszélsz tulajdonképpen? - Nagyon is jól tudod. Ha nem megyek hozzád, tönkreteszel, és lecsapsz a birtokomra.

A férfi elöbb megütközve Shonára meredt, azután fásultan a mennyezetre emelte a tekintetét.

- Úristen, miért büntetsz? Egy örült nöt szemeltem ki magamnak feleségül.

- Nem vagyok örült! - csattant fel a lány. - Tudom, amit tudok! - Hogy juthat egyáltalán az eszedbe, hogy érdekel az a darabka meddö tözegláp, amit...

Most már aztán betelt a pohár. Shona felpattant.

- Elöször azt vágod a fejemhez, hogy örült vagyok, utána pedig meddö tözeglápnak nevezed a birtokomat! Nem türöm tovább, hogy sértegess! Ha azt hiszed, hogy...

A férfi megadóan felemelte a kezét.

- Jól van, jól van, csak ülj le, és nyugodj meg! Már bocsánatot is kértem. Nem vagy örült, és a birtokod is csodálatos. Nagy része sivatag ugyan, de Glenn Gallan valóságos gyöngyszem. Ne aggódj, megtarthatod a völgyedet.

A lány elbizonytalanodva nézett rá. Vajon igazat beszél, vagy megint csak ravaszkodik? Dirk a székre bökött.

- Kérlek, ülj le! Shona kedvetlenül engedelmeskedett.

- Így mindjárt más, kedvesem. És most lássuk a tényeket! Egyetértesz? A lány zavarba jött. Úgy érezte magát, mint egy kisdiák, aki nem készítette el a leckéjét, és a tanár rajtakapta.

- Ha nem történik valami azonnal, csödeljárást kell kérned, és eladhatod mindenedet - fejtegette Dirk.

- De talán...

- Semmi talán! Ha tovább ámítod magad, összecsapnak a hullámok a fejed fölött, és...

A férfi elhallgatott, mert a pincér megjelent a borral. Dirk teletöltött két poharat, és az egyiket Shonának nyújtotta. A lány kényszeredetten belekortyintott. Hová jutottam, az ellenségemmel iszom! - villant át az agyán. Milyen jó, hogy Rory ezt már nem érte meg.

Amikor a pincér hallótávolságon kívül került, Dirk folytatta: - Szeretném, ha megígérnéd, hogy csak nekem adod el a birtokodat, és senki másnak, amennyiben idáig jutnának a dolgok.

A lány bizalmatlanul méregette asztaltársát.

- Ha szerinted értéktelen tözegláp az egész, akkor miért ragaszkodsz hozzá ennyire? - Mert nem akarom, hogy idegenek kezébe jusson. Shona kétkedve ráncolta a homlokát.

- Nézd - folytatta Dirk ingerülten -, mindenáron meg akarom akadályozni, hogy jöttment vállalkozók lepjék el a környéket, és másodosztályú Disneylandet csináljanak a birtokainkból. Ha nem adod el a földedet másnak, maradhat minden a régiben, még igazgathatod is a birtokot.

A lány lázasan gondolkozni kezdett. Dirk szavai meggyözöen hangzottak, de valami mégis aggasztotta. Csak egyelöre még nem tudta megfogalmazni, mi is az. Végül tagadóan megrázta a fejét.

- Nem hiszek neked.

- Miért nem? Azt képzeled, hogy minden MacAllister hazugnak születik? - Igen, körülbelül. Az öt évvel ezelötti tapasztalataim megtanítottak rá, mennyit érnek az ígéreteid.

Dirk vonásai megkeményedtek.

- Sokat gondolkoztam ezen, Miss Struan. Megkértem a kezed, mert azt hittem, szeretlek, és boldoggá tehetnénk egymást. Újabban azonban egyre erösebb kételyek támadnak bennem. Amit öt évvel ezelött tettem, az mindkettönk számára a legjobb megoldás volt. Neked nincsenek érzéseid, a bosszú tölti ki az egész lényedet. Szerintem éppen azt kapod, amit megérdemelsz. - Villámgyorsan elkapta Shona csuklóját, mielött a lány a képébe lötty inthette volna a bort. - Mire mentem volna, ha összeházasodunk? Te csak magaddal törödsz. Az ostoba büszkeségeden kívül nem érdekel semmi. Dirk szavai hideg zuhanyként érték Shonát.

- Ez... nem igaz - hebegte.

- Valóban? - A férfi fürkészön nézett a szemébe, és Shona azt hitte, Dirk egyenesen a lelke legmélyére lát. - Néhány perce még nemi eröszakot akartál a nyakamba varrni. Inkább lecsukatnál évekre, mintsem kitedd magad a szóbeszédnek. A Struanek szerint ilyen az igazságos és tisztességes magatartás? A lány megszégyenülten lesütötte a szemét.

- Nem úgy értettem. Mérges voltam rád, azért mondtam. Dirk elengedte Shona csuklóját.

- Olyan vagy, mint az apád. Ha a düh elborítja az agyadat, megfeledkezel mindenröl, és esztelenül csapkodsz magad körül. Nem érdekel, közben mekkora kárt okozol.

A lány félretolta a poharát, és reszketve felállt.

- Én... azt hiszem, jobb, ha elmegyek. - Ülj le, még nem végeztünk!- szólt rá a férfi olyan szigorúan, hogy Shona nem mert ellenkezni. Dirk mély lélegzetet vett. - És most jól figyelj rám, kedvesem! Nem érdemled meg, mégis adok neked még egy lehetöséget. Ha ezt is visszautasítod, ostobább vagy, mint gondoltam.

Néma csönd következett.

- Nos, kész vagyok a rendelkezésedre bocsátani egy hosszú lejáratú, kamatmentes kölcsönt. Ez elég lenne két vadászidényre. Magánkölcsönnek szánom, és nem kérek biztosítékot. Ha tizennyolc hónap után nem tudod kiegyenlíteni a tartozásod, akkor elengedem a kölcsön visszafizetését. Cserébe viszont kötelezed magad, hogy ebben az esetben eladod nekem a birtokodat. A feltételek természetesen azután sem változnának. A birtok igazgatásáért továbbra is te felelnél. Esetleg néhány kisebb újítást bevezetnék, de egyébként minden maradna a régiben. Az ügyvédeink elökészítik a szerzödést, mi pedig aláírjuk.

Shona agya lázasan dolgozott. Elsö hallásra végtelenül nagyvonalú ajánlatnak tünik, töprengett. Igen, szinte túlságosan is az. Vajon elfogadhatja? Még ha tizennyolc hónap elteltével ö igazgathatná is a birtokot, a tulajdoni lapon akkor is Dirk MacAllister neve szerepelne. A földre, mely évszázadok óta a Struaneké, rátenné a kezét a MacAllister család. Egyáltalán túlélné? Bizalmatlanul méregette Dirket. Ez a férfi sok szenvedést és fájdalmat okozott neki meg az apjának. Helyes-e, ha ilyen könnyen megadja magát Dirk-nek? Van-e azonban más választása? - Egyelöre nem tudok döntésre jutni - felelte végül. - Át akarom gondolni az egészet.

A férfi hanyagul vállat vont.

- Tégy úgy. Beszélj az ügyvédeddel. De ne várass sokáig.

Hirtelen elhallgatott, mert ebben a pillanatban kivágódott az ajtó, és egy kócos fiú viharzott be rajta.

- Miss Struan, gyorsan, a...

- Lassan a testtel, Kevin! - nyugtatgatta Dirk a gyereket. - Mi történt? Kevin egész testében reszketett az izgalomtól.

- A rádió... a kocsiban,.. Lachie küldött... hogy mondjam meg Miss Struannek, visszajöttek a vadorzók.

A lány egy pillanatra kövé dermedt, azután felpattant, és kirohant az étteremböl.

6. FEJEZET

Shona minden erejét összeszedve a dzsiphez futott, a férfi mégis megelözte. Amikor Dirk beugrott a kormány mögé, a lány durván rákiáltott: - Mi jut az eszedbe! Ez az én kocsim! Azonnal szállj ki, vagy... Dirk azonban nem törödött a fenyegetéssel, és bekapcsolta a rádiót.

- Lachie? Itt MacAllister beszél. Merre vannak azok a gazfickók? A vadör hangját álig lehetett hallani.

- Donnie's Poolnál. Öten vannak, és plasztikbombát használnak. Azonnal felismertem a piros kocsijukat.

- Rendben. Shonával nyomban odamegyünk. - Dirk kikapcsolta a készüléket, és türelmetlenül a lányra nézett. - Ne ácsorogj ott olyan szerencsétlenül, szállj be gyorsan! - Miért ártod magad az én dolgomba? - kérdezte felháborodottan Shona. - A vadorzók az én birtokomon garázdálkodnak, nem a tiéden.

A férfi bosszúsan megjegyezte: - Ne légy ilyen átkozottul keményfejü! Donnie's Pool a tiéd, de az egész folyó azért nem. A halászterület egy része hozzám tartozik, és tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy a vadorzók a lazacokat az én területemen fogják ki, vagy a tiéden.

- Nem bánom - engedett a lány kelletlenül. - De a saját kocsiddal gyere! - Szerelönél van. Fékbetétet cserélnek rajta - felelte Dirk nyersen. - És most szállj be végre, különben itt hagylak! - Nyomatékképpen gázt adott, és a motor felbögött.

A vadorzók iránti harag elfelejttette Shonával, hogy Dirk az ellensége. Lachie azt mondta, plasztikbombát használnak. Vagyis kiirtják csaknem a teljes halállományt. Egyetlen robbanás elkábítja és a felszínre sodorja szinte az összes halat, a vadorzók meg kényelmesen begyüjtik öket. Ezzel a módszerrel egy óra alatt akár az egész halászterületet kifoszthatják. Az pedig beláthatatlan következményekkel járna Shona amúgy sem rózsás anyagi helyzetére, mert ha hal nincs, a vendégek is elmaradnak.

Alig kapcsolta be a lány a biztonsági övet, Dirk máris beletaposott a gázba, és észvesztö iramban száguldani kezdett a közeli híd felé. A dzsip egy pillanatra a levegöbe emelkedett, majd hatalmas robajjal visszazuhant az útra. Dirk félrerántotta a kormányt, és csikorgó kerékkel bevette a kanyart.

- Megörültél? - sikoltott fel Shona halálra rémülten. - Mindkettönket meg akarsz ölni?! - Ha félsz, szállj ki, és gyere gyalog! - ordította vissza a férfi.

A lány keresztbe fonta karját a mellén, és mereven maga elé bámult. A völgybe vezetö keskeny és kanyargós út nagyon veszélyes volt, alkalmatlan a száguldozásra. Egy apró hiba, s a kocsi megcsúszik, és a mélybe zuhan. Ha ép börrel meg akarja úszni, nem tehet jobbat, mint hogy békén hagyja Dirket.

Útközben Shona azon törte a fejét, vajon miként lépjenek fel a vadorzókkal szemben, ha megtalálják öket. Az elmúlt évben egyszerre hármat kaptak el. Lachie fegyverrel sakkban tartotta a gazembereket, amíg a lány értesítette az invernessi rendörséget. Két órába telt, mire megérkezett a segítség.

És ha fegyver van a vadorzóknál? Lachie bátorságához és elszántságához nem férhet kétség. No de Dirk? Nökkel és gyengékkel szemben szereti megjátszani a nagyfiút, de öt éve gyáván megfutamodott az apja elöl. Vajon akkor is ennyire igyekezne, ha nem számíthatna Lachie segítségére? Shona ebben erösen kételkedett.

Két mérfölddel odébb észrevették a vadör kocsiját. Dirk megállt a Landrover mellett, és kiszállt.

- Kelepcébe kerültek az átkozottak - magyarázta Lachie bösz ábrázattal. - A régi köbányában állították le az autójukat. Alaposan elcsodálkoznak majd, amikor meglátják a leengedett gumikat.

Shona megragadta a rádiót, Dirk azonban elkapta a kezét. - Mit csinálsz? - Felhívom Moraget, hogy értesítse az invernessi rendörséget. A férfi megvetöen legyintett.

- Ezzel a csöcselékkel magunk is elbánunk.

- Ne légy ostoba, Dirk! Te is hallottad, mit mondott Lachie. Öten vannak.

- Nem számít. Pénzbüntetéssel nem érünk el semmit. Hacsak azt nem, hogy legközelebb óvatosabbak lesznek.

- Ezt én is tudom. Akkor sincs más választásunk. Elkapjuk öket, és megvárjuk, amíg kiszáll a rendörség. Így törvényes. Dirk gúnyosan elmosolyodott.

- Erröl az oldaladról még nem ismerlek, Shona! Rory sohasem várt volna a rendörökre. Az efféle helyzeteket a maga módján oldotta meg. És ebben egyet értek vele.

- Amíg vitatkoztok, a vadorzók felfújják a kerekeket, és meglépnek! - szitkozódott Lachie.

- Van nálad még egy puska? - érdeklödött Dirk.

- Igen. Jamie-é.

A lány bosszúsan figyelte, ahogy Dirk kiveszi a fegyvert a Landroverböl. Mit akar ez az ember? Elvégre az ö halállománya és az ö területe van veszélyben, Dirknek semmi joga beleavatkozni az ügybe! Amikor a férfi áttette a dzsip hátsó ülésére a puskát, Shona nem állhatta meg, hogy ne tegyen egy epés megjegyzést.

- Így, ugyebár, sokkal erösebbnek érzed magad? - A puska a tied - felelte Dirk. - Hogy megvedd magad. Engem is azzal fenyegettél meg.

Az út menti régi köbánya tökéletes rejtekhelynek tünt. A vadorzók annál jobban meghökkentek, amikor váratlanul felbukkant két autó, és közrevette öket meg a kocsijukat.

Elhanyagolt külsejük alapján a legrosszabb fajtából való banditák lehettek. Miközben a lány kiszállt a dzsipböl és rájuk szegezte a fegyvert, Dirk fenyegetöen hozzájuk lépett. A vadör a nyomában maradt.

- Lachie, felismered valamelyiküket? - Igen. Azt a hórihorgas sebhelyes arcút. A múltkor is ez a banda garázdálkodott itt.

Dirk feltépte a kis teherszállító hátsó ajtaját.

- Ezt nevezem zsákmánynak - mondta, és a fickókhoz fordult. - Most szépen rakjátok át a halakat a Landroverbe! Az orvvadászok bösz pillantásokat váltottak, azután a sebhelyes arcú, aki valószínüleg a bandavezér lehetett, megvetöen így szólt: - Hé, csak ne olyan hevesen! Elvégre mi öten vagyunk, ti meg ketten.

- Hárman - helyesbített Dirk. - Ne feledkezzetek meg a hölgyröl. A fönök a társaira vigyorgott, majd Shonára bökött.

- Az ilyen dögös vörösekkel könnyen elbánunk, ugye, fiúk? - Vigyázz a nyelvedre! - morogta Dirk fenyegetöen.

- Mit szólnál, ha cserélnénk? - kérdezte a sebhelyes arcú gúnyosan. - Mi visszaadjuk a halakat, te meg egy félórára kölcsönadod a kicsikét. Biztosan nem bánná, ha.

Dirk a fickóra akarta vetni magát, a lány azonban visszatartotta.

- Dirk, ne! Shona feldúlt ábrázattal a bandavezérhez lépett, és a hasába nyomta a puskacsövet. Olyan indulat sugárzott az arcáról, hogy a férfi ijedtében hanyatt esett. Azután a lány sarkon fordult, megcélozta a teherkocsi hátsó kerekét, és meghúzta a ravaszt.

Dirk diadalmasan elmosolyodott.

- Látjátok, felidegesítettétek a hölgyet. Ha nem akarjátok, hogy kilukassza a börötöket, tegyetek meg mindent, amit mondunk.

A banditák káromkodva nekiláttak átrakni a halakat. Miután végeztek, Dirk felsorakoztatta, és egyenként alaposan szemügyre vette öket.

- A rendörséget kihagyjuk a játékból. Eredetileg arra gondoltam, hogy szétverem a kocsitokat, és elveszem a cipötöket. A legközelebbi föút tizenkét mérföldre esik innen. Szép kis séta. Végül azonban másképp döntöttem. - Dirk mutatóujjával a fönökre bökött. - Megsértettétek a hölgyet, és alaposan meg is károsítottátok. Ezért megfizettek. Biztosra veszem, hogy többé nem dugjátok ide a képeteket. Ugyanis most szép sorban laposra verlek benneteket.

A sebhelyes képü elvigyorodott.

- Egyedül öt ellen? Nem akarod inkább mégiscsak értesíteni a rendörséget? Dirk levette a kabátját.

- Lehet, hogy nem bírok mindnyájatokkal, mindenesetre veled kezdem. Lachie a zúgolódó orvvadászokra fogta a fegyverét.

- Csak nyugalom, uraim! Mindenkire sor kerül.

A bandavezér Dirkre akarta vetni magát, de ö oldalra lépett, és közben elgáncsolta a fickót, aki hasra vágódott. Káromkodva feltápászkodott, és újra Dirkre rontott. MacAllister balegyenese a szeme közt találta el, majd a következö pillanatban egy jobbhorog csattant az állán. A vadorzó elvágódott, mint egy liszteszsák, és nem mozdult többé. Dirk a következö alakra bökött.

- Te jössz! - Vigyázz! - figyelmeztette Lachie a vadorzót. - Dirket kemény fából faragták, akárcsak az apját, Old Blackie-t.

Shona ezt már nem türhette tovább. A levegöbe lött.

- Elég! Gyere ide, Dirk MacAllister! Beszélni akarok veled. Érdekes módon a férfi nyomban szót fogadott.

- Teljesen elment az eszed? - kérdezte a lány felháborodva. - Lealacsonyodsz ezekhez a senkiháziakhoz? Ha verekedni akarsz, menj a saját birtokodra! - Az ördögbe, Shona! Ezekkel csak így lehet szót érteni.

- Dirknek igaza van - avatkozott közbe Lachie. - Ne rontsd el a tréfát! Shona dühösen nézett egyik férfiról a másikra.

- Olyanok vagytok, mint a gyerekek! - Te ezt nem értheted, mert nö vagy - felelte Dirk. - Az ilyen alakok esetében csak a nyers eröszak használ.

- Hála az égnek, hogy nönek születtem - gúnyolódott Shona. - Ezért aztán tudom, miként lehet elbánni az efféle fickókkal. Örökre elzavarom öket, anélkül hogy egy ujjal is hozzájuk nyúlnék.

- És hogyan, ha szabad érdeklödnöm? - kíváncsiskodott Lachie.

- Bízd csak rám! A két férfi kétkedve nézett egymásra, majd a vadör vállat vont.

- Hagyjuk, különben megnézhetem magam, ha hazamegyünk! Dirk felsóhajtott.

- Rendben, Shona. Rád bízzuk öket! - Igazán kegyesek vagytok. - A lány a vadorzók teherkocsija felé biccentett. - Lachie, célozd meg a hütöt! Miközben a banda idegesen eltakarodott az útból, a sebhelyes képü fel-tápászkodott. Lachie tüzelt, és a hütövíz nagy ívben fröcskölt ki a lyukas tartályból.

Shona undorodva fordult a vadorzókhoz.

- És most elsétálunk szépen Kinvaigbe. Alig négy mérföld. A Landrover után mentek, én pedig követlek benneteket a dzsippel. Lachie, ne hajts gyorsabban tíz mérföldes sebességnél! A banditák szitkozódva elindultak a terepjáró után. Dirk a dzsip kormánya mögé ült, a lány pedig mellette foglalt helyet. - Te teljesen megörültél, MacAllister! - tett szemrehányást a férfinak Shona. - Nem bírtál volna el mind az ötükkel.

Dirk felemelte a hangját.

- Honnan veszed? Épp kezdtem belejönni, amikor közbeavatkoztál.

- Nézd meg, hogy bedagadt a csuklód! Nem csodálnám, ha eltört vagy kificamodott volna.

A férfi kinyújtotta az ujjait, és fájdalmasan elhúzta a száját.

- Állj meg! - szólt rá a lány. - Majd én vezetek.

- Nem bánom.

Dirk lefékezett, és Shona tiszta kendöt keresett a müszerfal alatt. Kiszállt, lement a lejtön a folyóhoz, bevizezte a ruhát, majd visszasietett a dzsiphez. Dirk idöközben átmászott az anyósülésre. A lány beült a kormány mögé.

- Add ide a kezed, MacAllister! A férfi hamiskásan rámosolygott.

- Ezt vegyem ajánlatnak? - Nagyon vicces! - A lány Dirk csuklójára tekerte a ruhát. - Ettöl majd leapad.

Ekkor Lachie hangja hallatszott a rádióból: - Mi van veletek? - Semmi különös, csak bekötöztem Dirk kezét. Mindjárt utolérünk. Shona utastársa szemébe nézett, majd gyorsan szájon csókolta, és beletaposott a gázba.

- Azért ne bízd el magad, MacAllister! - mondta, és közben haragudott magára, mert a hangja árulkodóan reszketett. - Csak megköszöntem, hogy megmentetted a becsületemet, amikor az az undorító alak sértegetni merészelt.

- Hm...

Különös érzés kerítette hatalmába a lányt. Dirk bebizonyította, hogy nem gyáva. Amit az utóbbi idöben hallott róla, az is homlokegyenest ellenkezett az ö korábbi véleményével. Egyre jobban nyugtalanították ezek a titokzatos ellentmondások.

Amikor beérték a vadorzókat, Shona lassított. Lopva Dirkre sandított, de a férfi elkapta a tekintetét.

- Ha köszönetnek szántad a csókot, felesleges volt fárasztanod magad. Ezt minden nöért megtettem volna.

A megjegyzés bántotta a lányt, de nem árulta el, hanem közönyösen vállat vont.

- Felejtsd el! Ösztönösen tettem. Mondhatni csodálatom jeléül. Nem hittem volna ugyanis, hogy úriemberként is tudsz viselkedni.

Dirk elmosolyodott.

- Nem, kedvesem, nem azért csókoltál meg. Elöbb-utóbb be kell vallanod végre, hogy kedvelsz.

- Hagyd abba, különben kiszállítalak, és kutyagolhatsz az orvvadászokkal! A férfi Shona combjára tette a kezét, és érzékien megsimogatta.

- Erre úgysem vinne rá a lélek. Az az érzésem, hogy megtört a jég. Shona szíve vadul kalapált. Dirknek igaza van! Akkor sem követi el még egyszer azt az ostobaságot, hogy beleszeret. Nem, nem, soha többé! Amikor a kis csapat elérte a kinvaigi kikötöt, szélsebesen elterjedt a vadorzók elfogásának a híre, és perceken belül egybesereglett az egész falu, hogy szemtanúja legyen a nem mindennapos látványosságnak.

A lány megparancsolta a tolvajoknak, hogy álljanak sorba a gát elött. Amíg besietett az Emporiumba, és váltott néhány szót Kirstyvel, Lachie fegyverrel vigyázott a fickókra. Shona hamarosan egy müanyag zsákkal tért vissza, és jó hangosan odaszólt Lachie-nek, hogy mindenki hallja: - Hozz ide öt lazacot! Az egybegyült tömeg feszülten várta a fejleményeket.

- Nos, uraim - szólt a vadorzókhoz a lány -, mivel szemlátomást szeretitek a halat, föleg a másét, azt javasolom, kóstoljátok meg. Jó étvágyat! Lachie egy-egy lazacot dobott a tolvajok lába elé. A bandavezér hitetlenkedve meredt Shonára.

- Csak nem gondolja komolyan, hogy megesszük nyersen? - De igen - felelte negédesen a lány. - Elvégre nagyon egészséges. A sebhelyes megvetöen a földre köpött.

- Elment az esze, ha azt képzeli, hogy megesszük! Shona bólintott.

- Sejtettem, hogy elöbb a lelketekre kell majd beszélnünk. - Dirkhez fordult, aki a többiekhez hasonlóan nem gyözött álmélkodni. - Parancsold meg nekik, hogy vetközzenek le! A cipö és az alsónadrág maradhat.

A férfi szeme felcsillant.

- Nem hallottátok, mit mondott a hölgy? Vegyétek le a nadrágot! Mivel a gonosztevök továbbra sem mozdultak, Dirk nyomatékosan hozzátette: - Ha nem engedelmeskedtek, rátok uszítom az asszonyokat. Higgyétek el, átkozottul élveznék a tréfát.

A vadorzók szitkozódva vetközni kezdtek. Amikor lekerültek róluk az utolsó ruhadarabok is, a nézök harsány hahotára fakadtak.

- Ewan... Andy! - kiáltott a tömegbe Shona. - Szedjétek össze a ruhákat, és tüntessétek el öket.

A két fiú lelkesen tett eleget a felszólításnak, miközben a vadorzók dühödt pillantásokat küldtek feléjük - A kocsitok odaát maradt - szólalt meg Shona higgadtan -, márpedig a legközelebbi föút nincs közel, és az éjszaka nagyon hideg. Nem akarom, hogy tüdögyulladást kapjatok, ezért hoztam egy-két ruhadarabot. Persze azt sem szeretném, ha korgó gyomorral indulnátok útnak, így szépen megeszitek elöbb a halat. Ha nem esztek, ruhát sem kaptok. Választhattok! A vadorzók tanácstalanul pislogtak egymásra. Nem tudták, mitévök legyenek. A nyers halhoz nem fült a foguk, de mégiscsak jobb volt, mint egy szál gatyában stoppolni az országúton. Kelletlenül felvették hát a halat, és undorodva beleharaptak.

- Így már más! - jegyezte meg a lány közönyösen. - Jól rágjatok meg minden falatot. Vigyázz, ne köpd ki! Kár a drága lazacért.

Legelsönek a szélsö fickó dölt ki a sorból. A vízhez rohant, és kiadta magából az "ebédet". Hamarosan követték a többiek is.

Shona belátta, hogy értelmetlen tovább eröltetni a dolgot. Belenyúlt hát a müanyag zsákba, és elöhúzott egy bö, zöld ruhát, majd odadobta a bandavezérnek.

- Látjátok, állom a szavam. Próbáld fel! A férfi eltartotta magától a ruhadarabot, és egy szempillantás alatt elvörösödött a képe.

- Ezt nem veszem fel! - Miért? - Shona gúnyosan felvonta a szemöldökét. - Talán nem szereted a zöldet? Nem tagadom, kissé ódivatú a szabása, de jobb a semminél. Ha nem tetszik, cserélj a barátoddal! Ezzel újabb holmikat vett ki a zsákból, és egyenként odadobta a vadorzóknak.

- Egy percet kaptok. Ha addig nem öltöztök fel, elveszem a ruhákat, és mehettek meztelenül! A tolvajok látták, hogy vesztettek, és magukra kapkodták a furcsa ruhadarabokat. A nézösereg tombolt.

- Most pedig tünjetek el! - parancsolta Shona hidegen. - Ha még egyszer erre esz benneteket a fene, nem ússzatok meg ilyen könnyen! Az orvvadászok az ünneplö tömeg ujjongása közepette elvonultak.

A lány megkönnyebbülten fellélegzett. Hát ezzel megvolnának! Lachiehez fordult, és megkérte, gondoskodjon róla, hogy a lazacokat idejében átküldjék a mallaigi halpiacra.

Épp be akart szállni a dzsipbe, amikor Dirk megfogta a csuklóját.

- Hová mész? - Haza felelte Shona bágyadtan. Egyszeriben gyöngének és kimerültnek érezte magát. - A színjáték véget ért.

A férfi felnevetett.

- Káprázatos elöadás volt! Minden elismerésem a tiéd. Most azonban nem tünhetsz el csak úgy. Csalódást okoznál az embereknek. Különben is épp ebédelni készültünk, amikor Kevin beállított a hírrel. Nem emlékszel? Shona tagadóan rázta meg a fejét.

- Nem, csak bort rendeltél, és nekem azóta sem jött meg az étvágyam.

- Akkor legalább egy italra hadd hívjalak meg - makacskodott Dirk. - Az egész falu a bárban vár, hogy koccintson az egészségedre. Nem hagyhatod öket cserben! - Ments ki valahogy. Mondd nekik, hogy elfáradtam. A férfi hirtelen elkomorodott.

- Ne feledd, Shona, hogy ki vagy! A név kötelez. Nem tünhetsz el, mint a kámfor! Az emberek lelkesek. Ki akarják fejezni a tiszteletüket és a hálájukat.

- A végén mindig tiéd az utolsó szó - sóhajtott fel a lány. - Nem bánom, iszom egy kortyot, azután tényleg hazamegyek.

A délután azonban másként alakult, mint ahogy Shona eltervezte. Egyszerüen nem tudott elszabadulni a falubeliektöl. Körülfogták a bárnál, és a lány az egyik italt a másik után itta. Amint kiürült a pohara, máris újat nyomtak a kezébe. Azután összetolták az asztalokat, felcsendült a zene, és az emberek táncolni kezdtek.

Dirk egy darabig figyelte Shonát, aztán utat tört magának a tömegben, odalépett hozzá, és kivette a kezéböl a poharat.

- Ideje lenne kiszellöztetni a fejed. Gyere, kimegyünk! Mielött a lány felelhetett volna, Dirk már tuszkolta is kifelé.

- Hé, mit müvelsz? - fortyogott Shona felháborodva. - Remekül érzem magam.

- Látom. De nem gondolod, hogy eleget ittál? Az alkohol valóban a lány fejébe szállt.

- Én még sohasem rúgtam be, Dirk MacAllister. Ezt jól jegyezd meg magadnak! - Minden elismerésem a tiéd. Remélem, ma sem akarod kipróbálni.

- Miért ne? - kérdezte Shona konokul. - Kíváncsi vagyok, milyen érzés. Különben sincs semmi közöd hozzá. Hagyj békén! - A szesz semmire sem ad választ. Ezt te is jól tudod.

- Én be se akartam jönni - védekezett a lány. - Te ragaszkodtál hozzá. Azt mondtad, ennyivel tartozom az embereknek. Dirk megszorította Shona karját, és komolyan ránézett.

- Most pedig ahhoz ragaszkodom, hogy hazamenj.

A lány mutatóujjával megkopogtatta "megmentöje" mellkasát.

- Hát akkor csak ragaszkodj hozzá, MacAllister! Én azonban nem vagyok a tulajdonod, és azt csinálok, amit akarok.

Dirk kinyújtotta a kezét.

- Add ide a kocsikulcsot! - Nem adom.

- Jobb, ha így nem vezetsz. Shona a fejét dacosan hátravetette.

- Nem is akarok. Hazasétálok.

- Rendben van. Elkísérlek.

- Ne fáraszd magad! Ismerem az utat.

- Tudom - felelte Dirk egyre türelmetlenebbül. - De kötelességem gondoskodni róla, hogy épségben hazaérj.

A lány színpadiasán forgatta a szemét.

- Felölem! - Ez a Dirkben dúló kötelességtudat Shona számára új volt. Végül is öt évig nem törte magát, hogy teljesítse a kötelességét...

Alig tettek néhány lépést, a lány lerogyott az alacsony gátfalra.

- Kavics ment a cipömbe - panaszkodott, és lerúgta a lábbelit.

A férfi letérdelt, kirázta a cipöt, majd gyöngéden megsimogatta Shona lábát. - így jobb? - Igen, kösz - válaszolta a lány. Miközben felállt, nagyot csuklott. - Egész kedves is tudsz lenni, ha megerölteted magad, MacAllister.

Kimerültén a férfi széles mellkasának dölt. Dirk oltalmazón átölelte. A férfi testének melege, szájának közelsége annyira felizgatta Shonát, hogy nem mert a szemébe nézni.

- Miért hagytál el? - suttogta elgyötörtén. - Miért nem jöttél át, ahogy megígérted? Azt hittem... megijedtél Rorytól. Most már azonban tudom, hogy ez nem igaz.

Dirk lágyan megsimogatta a lány haját.

- Nyomós okom volt rá, Shona. Nem maradt más választásom. Többet nem mondhatok.

- Nem maradt más választásod, mint hogy cserbenhagyj? - kérdezte a lány megütközve.

- Nem így értettem.

- Akárhogy is értetted, elhagytál. Inkább... kést döftél volna a szívembe. Akkor egy szempillantás alatt elmúlt volna a szenvedés. Így viszont még mindig kínoz.

Dirk megragadta a vállát.

- Akkor ne légy olyan csökönyös, mint egy szamár! Én szeretnék véget vetni a szenvedéseidnek, de te nem fogadod el az orvosságot.

Shona tágra meresztette a szemét.

- Még hogy én... csökönyös szamár? - De az ám! A lány eltünödött, aztán eröteljesen megrázta a fejét.

- Nem akarom, hogy szamárhoz hasonlíts. Kérjen bocsánatot, Mr. MacAllister! Dirk elmosolyodott, és csókot lehelt Shona kezére.

- A bocsánatáért esedezem, Miss Struan. Való igaz, nem hasonlít szamárra.

Shona elhúzta a kezét.

- Köszönöm, Mr. MacAllister. Megbocsátok. - Újból csuklott egyet. - Elnézést. Igazad van. Alaposan felöntöttem a garatra.

- Ilyen ünneplés közepette nem is csoda.

- Elvégre nem menthettem ki magam. Nem igaz? Az emberek még azt hitték volna, hogy lenézem öket, és nem akarok velük koccintani.

Dirk felnevetett.

- Ettöl fölösleges tartanod. Magukkal voltak elfoglalva, és nem azt figyelték, kivel mit iszol.

- Téged kivéve. Valld be, hogy te minden lépésemet követted.

- Mondjuk inkább úgy, hogy felelösnek éreztem magam érted. Elvégre én beszéltelek rá az egészre.

- Felelösnek? - Shona oldalra billentette a fejét. - Csakugyan? Hát ez végtelenül rendes töled, MacAllister! Ezért most megcsókolhatsz.

Dirk ajka gyöngéden a lányéhoz ért. Shona jólesöen felsóhajtott.

- Csak ne volnál olyan átkozottul vonzó...

- És miért ne? - Á, semmi - legyintett a lány. - Miröl is beszélgettünk? Kiment a fejemböl.

- Konoknak neveztelek.

- Igen... Nos, lehet, hogy a te szemedben konok vagyok, de én ezt inkább büszkeségnek és önbecsülésnek nevezném. Mi rossz van ebben? Ezek a tulajdonságok voltaképp senkiböl sem hiányozhatnak.

- Ebben egyetértünk.

Shona gondolataiba merülve elmosolyodott.

- Alaposan megleckéztettük a vadorzókat, ugye? - Az biztos. Nem hinném, hogy még egyszer ide mernék tolni a képüket.

- Megaláztam a gazfickókat, megfosztottam öket az önbecsülésüktöl, és nevetségessé tettem a nyavalyásokat az emberek elött. Nincs ennél nagyobb büntetés. - A lány megbökte Dirket az ujjával. - Ismerem ezt az érzést. Öt éve te is így bántál el velem. Emlékszel? A férfi nem felelt. Karon fogta Shonát, és elindultak.

- Ne támogass! Nem esem el, és el se szaladok. Dirk kamaszosan elvigyorodott.

- És le se keversz egyet? Shona bánatosan felsóhajtott.

- Már próbáltam, de te sokkal gyorsabb vagy nálam. Egyszer azért még elkaplak, MacAllister. Erre mérget vehetsz! - Sajnos, ezzel még egy kicsit várnod kell, kedvesem - felelte Dirk. - Holnap ugyanis elutazom egy hónapra az Államokba. Remélem, addig megfontolod az ajánlatomat.

Jó néhány másodperc eltelt, mire a lány felfogta, mit mondott a másik.

- Lehetséges, de nem biztos - bólintott végül. - Ne nagyon reménykedj! Már majdnem megérkeztek Shona házához, amikor a lány hirtelen felkiáltott.

- Aú, kibicsaklott a bokám! - Felemelte a lábát, és átölelte Dirk nyakát. - Nem tudok továbbmenni.

- Semmi baj - dünnyögte a férfi, majd az ölébe kapta Shonát. - Kapaszkodj erösen! A lány összefonta karját Dirk tarkóján, és fejét a mellkasára hajtotta.

- Le ne ejts, kérlek! - suttogta. - Rettenetesen gyengének érzem magam.

- Ne félj! - És hazáig meg se álljunk. Hallod? Akkor se, ha kavics kerül a cipödbe. - Shona mosolyogva "ösi ellenségére" nézett. - Látod, megmondtam, hogy egyszer még elkaplak...

7. FEJEZET

Shona Lachie-vel meg Jamie-vel egész nap a lápvidéket járta. Késö este értek haza fáradtan és éhesen.

- Délután felhívott az ügyvéded - fogadta a lányt Morag. - Arra kért, hogy még ma hívd vissza.

Shona a fogasra akasztotta a bördzsekijét.

- Miért keresett? - Üzleti ügyben. De többet nem volt hajlandó közölni egy egyszerü házvezetönövel - jegyezte meg Morag szárazon. - Elöször frissítsd fel magad. A vacsora mindjárt kész. És ne nézz rám olyan rémülten! Egy ügyvéd hívása még nem jelenti a világ végét.

- Nekem igen. Mikor jelentkezett MacPhail jó hírrel? Ez a telefon végzetes lehet.

A lány lezuhanyozott, átöltözött, aztán lement a konyhába. Lachie meg Jamie már megvacsoráztak, és eltüntek. Morag az asztalra tette az ételt, majd kiment a konyhából.

Shona letörten falatozott. Úgy érezte, mintha a többiek szándékosan kerülnék öt. Talán nem lett volna szabad eltitkolnia elöttük Dirk ajánlatát. Akkor legalább nem aggódnának a jövöjük miatt. A lány azonban az utolsó pillanatig halogatta a dolgot, mert abban bízott, hogy csoda történik, és valahogy magától is kijut a kátyúból.

Morag és Lachie már nem élnek sokáig bizonytalanságban, mert Dirk pont három hete utazott el, tehát egy hét múlva választ vár töle.

Úgy tünik, nem tehetek mást, mint hogy elfogadom az ajánlatát, gondolta a lány. Attól kezdve pedig azzal a tudattal kell élnem, hogy elárultam Roryt, és lejárattam a Struan nevet.

Betette a tányért a mosogatóba, bement a könyvtárszobába, és feltárcsázta az ügyvédjét.

- Maga az, Shona? Már vártam a hívását. Hogy megy az üzlet? - A szokásostól eltéröen MacPhail hangja derüs és bizakodó volt.

- Megyeget - felelte a lány. - Lassacskán ugyan, de azért elboldogulok.

- Ennek igazán örülök. Figyeljen, mert jó hírem van a maga számára! Lehet, hogy egy csapásra megszabadulunk a pénzügyi gondoktól. Holnapra bejelentkezett egy úr az egyik londoni reklámügynökségtöl. Üzleti ügyben szeretne beszélni magával. Át tudna ugrani háromra? - Természetesen. - Shona kétkedve felvonta a szemöldökét. - És mit akar? - Azt hiszem, Glenn Gallanröl van szó. Valamilyen reklámhoz kívánja felhasználni. Részletekkel sajnos nem szolgálhatok. Mindenképpen személyesen kell beszélnie az illetövel.

A lány tünödve tette le a kagylót. Glenn Gallant reklámcélra akarják használni? Miért ne? Ha jól megfizetik. Lehet, hogy ez az a csoda, amire már olyan régóta vár? Másnap reggel a lány korán kelt. Edinburgh messze volt, és semmi esetre sem szeretett volna elkésni a tárgyalásról. Miután Lachie alaposan átvizsgálta a Landrovert, Shona elbúcsúzott Moragtöl.

- Nem biztos, hogy ma visszajövök. Mindenesetre viszek váltóruhát, hátha Edinburg-ban töltöm az éjszakát. Ha így alakulna, felhívlak telefonon.

A hegyek közt vezetö úton a lány végig a reklámügynök ajánlatán törte a fejét. Vajon miért érdekli azt a londoni céget egy olyan eldugott kis völgy, mint Glenn Gallan? MacPhail szerint ez véget vetne a pénzügyi gondjainak.

Shona két óra tájban érkezett meg Edinburgh-ba. Egy parkolóházban letette a kocsit, és a hátralévö idöt kirakatnézegetéssel töltötte. Röviddel három óra elött belépett az ügyvéd irodájába, és megkérte a titkárnöt, vezesse be Mr. MacPhailhez.

Az ügyvéd az íróasztala mögött állt, és udvariasan kezet nyújtott a lánynak.

- Örülök, hogy idöt szakított, és eljött, Miss Struan. Shona elmosolyodott.

- Sikerült felcsigáznia az érdeklödésemet.

Alaposan szemügyre vette az idegent, aki egy széken ült. Alacsony termetü, kissé testes, harmincöt körüli férfi volt. Sötét öltönyt és hivalkodó, csíkos inget viselt. Ebben a pillanatban ö is felállt, és erélyesen kezet rázott Shonával.

- Örvendek, Miss Struan. Alan Jacobs vagyok a Jacobs and Epstein Advertisingtól.

- Részemröl a szerencse, Mr. Jacobs. Megtudhatnám, miröl van szó? - Természetesen. - Alan Jacobs kérdön az ügyvédre nézett. - Megvárjuk Mr. MacAllistert, vagy elkezdhetjük nélküle is? - Addig felvázolhatná az elképzelésünket... - kezdte MacPhail.

- Egy pillanat, uraim! - vágott a szavába Shona. - Jól hallottam, MacAllister nevét említette? Alan Jacobs a lány izgatott közbeszólása miatt kissé zavartan tekintett MacPhailre.

- Mr. MacAllister az ügyfelünk. Az egyik termékét képviseljük. Shona hitetlenkedve meredt Jacobsra, majd felháborodva az ügyvédjéhez fordult.

- Mi történik itt tulajdonképpen? MacAllisterröl egy szót sem szólt a telefonban. Csak annyit közölt, hogy feltehetöen megoldhatjuk az anyagi gondjaimat, és azt szeretné, ha személyesen...

Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó. A lány sarkon perdült. - Hát te itt vagy? Azt hittem, még Amerikában tartózkodsz! Dirk szeme pajkosán csillogott.

- Három napja érkeztem meg Londonba, és ma reggel jöttem át Edinburgh-ba. Miért, csak nincs valami baj? Shona dühösen az ügyvédjére nézett. Alig tudta türtöztetni magát.

- Miért nem közölte, hogy MacAllister áll az ügy hátterében? - Mr. MacPhail a határozott utasításomra titkolta el a kilétemet - elözte meg Dirk az ügyvédet. - Ha tudod, hogy közöm van az üzlethez, eszed ágába se jutott volna eljönni. Azt javasolom, foglaljunk helyet. Shona, higgadj le egy kicsit, kérlek, és hallgasd meg Mr. Jacobs ajánlatát! A lány már nyitotta is a száját, hogy csípösen visszavágjon, de Dirk nem hagyta szóhoz jutni.

- Mint látja, Mr. Jacobs, Miss Struan nem könnyü eset. Szélsöséges és bizalmatlan. Vázolja neki a javaslatomat! Biztos vagyok benne, hogy végül észhez tér.

A reklámügynök idegesen megköszörülte a torkát.

- Nos... ezzel a termékkel egy szük, de elökelö vevökört kívánunk megcélozni. - A táskájából elövett egy üveg whiskyt, és az asztalra tette. - Erröl beszélek, Miss Struan. Kiváló minöségü áru, Mr. MacAllister gyártmánya. Kérem, nézze meg a címkét! Shona színlelt közönnyel vette kézbe az üveget. Az aranyszegélyü címkén a völgy képe volt látható, alatta pedig a Glenn Gallan felirat.

- Hm... - Dirkre pillantott. - Ezt te találtad ki? - Igen. - A férfi bosszúsan ráncolta a homlokát. - Hallani szeretném a véleményedet. Remélem, ezúttal nem kell hetekig várnom rá.

- És ha nem tartom jó ötletnek? - kérdezte Shona hetykén.

- Akkor megint csak arról teszel tanúbizonyságot, hogy milyen ostoba és csökönyös vagy.

A lány vissza akart vágni, de meggondolta magát. Végül is nem azért jött, hogy Dirkkel sértegessék egymást.

Gondolom, a whiskyt a Glenn Hanish-i szeszfözdédben készítteted. Miért nem arról nevezed el? A férfi a reklámszakértöre pillantott, mire Mr. Jacobs buzgón magyarázni kezdett.

- Glenn Gallan sokkal hangzatosabb név, Miss Struan. És a völgy képe egyszerüen magához vonzza a vásárló tekintetét. A név és a kép tökéletesen kiegészíti egymást. Amint Mr. MacAllister említette, Glenn Gallan egyaránt kifejezi a Skót-felföld szépségét és szellemét.

- Lehetséges. De nem ferdíti-e el az igazságot? Mármint úgy értem, hogy ennek az üvegnek alapjában véve semmi köze Glenn Gallanhez.

- Ha alaposabban szemügyre vetted volna a címkét, nem kerülte volna el a figyelmedet, hogy a gyártás helye is fel van tüntetve - vetette közbe Dirk. - Mivel azonban a Glenn Hanish-i víz ugyanabból a forrásból táplálkozik, mint a Glenn Gallan-i, a gyártás helyének nincs különösebb jelentösége. Nyugodt lehetsz, Shona, ami a dolog jogi oldalát illeti, mindennek utánajártam. Csupán a te beleegyezésedre várunk.

A lány az ügyvédjére nézett.

- Önnek mi a véleménye, Mr. MacPhail? Tudja, mit jelent ez a völgy a Struaneknek. Eltürhetem-e, hogy egy MacAllister megbecstelenítse a Glenn Gallan nevet, pusztán azért, mert így több whiskyt tud eladni? Az ügyvéd elnézöen mosolygott.

- Miss Struan, nem hinném, hogy Mr. MacAllisternek szándékában állna megbecsteleníteni a Glenn Gallan nevet. Ön pedig tetemes hasznot húzhat az ügyletböl. - Szinte könyörögve nézett a reklámügynökre, aki azonnal megértette a célzást.

- Természetesen, Miss Struan - erösítette meg az elötte szóló véleményét Jacobs. - Amint aláírja a szerzödést, átutalunk önnek egy csinos összeget. Persze, nem ez az igazi nyereség. Minden egyes üveg díszes csomagolásban kerül forgalomba, amelyen olvasható Glenn Gallan rövid története, továbbá felhívja a figyelmet a vidék szépségére, vadászati és halászati lehetöségeire is. Mivel a terméket Amerikában, Németországban és Japánban is reklámozzuk, az ön üdülöházai úgyszólván ingyen óriási népszerüségre tesznek szert.

- Legalább még hat vadászlakot építhetsz, hogy kielégítsd az igényeket - vetette közbe Dirk. - Dyen kilátások mellett az összes bank könyörögni fog, hogy légy az ügyfelük.

A három férfi várakozásteljesen nézett Shonára, aki nem tudta, mitévö legyen. Minden gondja megoldódik, ha valóban tisztességes ez az ügy. Ebben azonban Shona erösen kételkedett.

- Néhány percre kettesben szeretnék maradni Mr. MacAllisterrel - szólalt meg végül.

- Rendben van, Miss Struan - bólintott MacPhail. - Mr. Jacobsszal addig megkóstoljuk Miss Fisher csodálatos kávéját.

Amint magukra maradtak, a lány kihívón odavetette Dirknek: - Ki vele, MacAllister, hová rejtetted el a csapdát! - Miböl gondolod, hogy be akarlak csapni? - A fejemet tenném rá. Ismerem a trükkjeidet. - Shona az üvegre bökött. - Tényleg jó minöségü ital vagy hitvány löre, amivel lejáratnád a nevem? Dirk elmosolyodott.

- Ezt neked jobban kellene tudnod. Ebböl ittál, amikor Kinvaigben ünnepeltek az emberek. És ha nem csal az emlékezetem, annyira ízlett neked, hogy szabályosan ki kellett tépni a kezedböl a poharat.

A lány elvörösödött.

- Ezt inkább felejtsük el...

- Ne szégyenkezz miatta! Csak felengedtél egy kicsit, és beszédesebb voltál, mint máskor. Meg talán bátrabb is - tette hozzá Dirk némi szünet után.

- Ezt meg hogy érted? - kérdezte Shona.

- Nem fontos.

A lány megint dühbe gurult.

- De igen! Mondd meg, mire céloztál! - Nem bánom - sóhajtott föl a férfi. - Úgy tünt, mintha belém szerettél volna egy kicsit, bár...

- Még hogy beléd szerettem? - csattant fel Shona megvetöen. - Nevetséges! - Megjátszottad, hogy kibicsaklott a bokád, mert azt akartad, hogy a karomba vegyelek.

- Nem igaz! Én... tényleg nagyon fájt.

- Csakugyan? Akkor elöször miért a bal lábadon ugráltál, utána meg a jobbon? Shona megszégyenülten lesütötte a szemét.

- Semmi kedvem vitatkozni veled.

- Ezek szerint aláírod a szerzödést? - Nem tehetek mást... addig úgysem hagysz békén.

- Örülök, hogy megjött végre az eszed.

- Azt majd meglátjuk. Ne igyunk elöre a medve börére! Dirk megragadta a lány karját, és magához vonta öt.

- Tudod, hogy ezek után bizonyos tekintetben társak leszünk? Shona ereiben vadul száguldott a vér.

- Igen... bizonyos tekintetben.

Mi történt vele? Miért veszíti el a fejét, valahányszor Dirk hozzáér? - Ezt megünnepeljük - jelentette ki a férfi.

Megsimogatta Shona tarkóját, amitöl a lány egészen elkábult. Testén izgató remegés futott végig, gondolatai teljesen összekuszálódtak.

- Mire... mire gondolsz? - Hadd lepjelek meg, kedvesem! Dirk megcsókolta a lány orra hegyét, azután az íróasztalhoz lépett. - Intézzük el a papírmunkát, hogy mielöbb elmehessünk innen. Utálom az ügyvédi irodákat.

Félórával késöbb már az utcán voltak. Shona az órájára pillantott.

- Ihatnánk valahol egy kávét - javasolta bátortalanul. - Utána sietek haza. Hosszú út áll még elöttem, és nem akarok hajnalban megérkezni.

- Nem mehetsz ma haza - jegyezte meg Dirk komolyan. - Néhány napot itt töltünk. Pihenünk, és élvezzük az együttlétet.

- Lehetetlen. Nem...

- Reggel felhívtam Moraget, hogy megbizonyosodjam róla, elindultál-e. Töle tudom, hogy váltóruhát is hoztál magaddal, hátha Edinburgh-ban rekedsz éjszakára. Úgyhogy ne fáraszd magad a mellébeszéléssel! Hol a kocsid? A lány belátta, semmi értelme ellenkeznie. Sóhajtva megadta magát, és elindultak az autójához. A férfi kivette Shona böröndjét, azután leintett egy taxit. Egy tízfontos bankjegyet nyomott a vezetö kezébe, és közölte vele, hogy vigye a csomagot a Caledonian Szállóba.

- Vacsorához még korán van - mondta Dirk. - Harapjunk valamit uzsonnára, aztán hat óra felé elmegyünk a hotelba. Lezuhanyozunk, megvacsorázunk, utána pedig... szereted Gilbert és Sullivan müveit? A lány annyira meglepödött, hogy csak bólintani tudott.

- Pompás. Vettem ugyanis két színházjegyet a Mikádóra. Utána elmegyünk egy éjszakai mulatóba.

- Várjunk csak! - vágott a szavába Shona. Alig tudta követni a férfit. - Foglaltattál szobát? - Egyet.

- Ó... értem. - A lány nyelve hegyével idegesen megnyalta a száját. Dirkkel kettesben egy szállodai szobában... Te jóságos ég! - Csak nem zavar? Shona nagyot nyelt.

- Nem. Egyáltalán nem - felelte.

- Nagyszerü. - A férfi elégedetten elmosolyodott. - Végtére is Edinburghban vagyunk, semleges területen. Kinvaigben mindkettönket kísértene a múlt. Itt legalább úgy tehetünk, mintha minden rendben volna.

Bár a lányt nem gyözték meg Dirk szavai, azt válaszolta: - Igen, úgy tehetünk. Ebböl, ugye, nem lehet baj? A férfi mit sem törödve a járókelökkel, magához vonta Shonát, és szenvedélyesen megcsókolta. Amikor abbahagyták a csókolózást, Dirk szemében leplezetlen vágyakozás tükrözödött.

- Mindketten tudjuk, hogy mit akarunk.

Értelmetlen lett volna tagadni. A lelke mélyén Shona mindig sejtette, hogy ennek egyszer be kell következnie. Azóta az este óta, amikor meglátogatta Dirket, egyfolytában küszködött az érzéseivel. A férfi világosan elmagyarázta neki, hogy a vágya erösebb a család iránti hüségénél és a büszkeségénél is. Dirknek igaza volt. Hány magányos éjszakát töltött gyötrelmes vágyakozás közepette? Hogy epekedett a férfi után! - Az emberek... bennünket bámulnak - hebegte a lány zavartan. - Menjünk tovább! Tudom, téged nem érdekel, mit gondolnak rólad, de én nem szeretem a nyilvánosságot.

- Fülig pirultál - állapította meg Dirk derüsen. - Akárcsak egy bakfis.

- Nem szoktam az utcán csókolózni.

- Hm, a városi életnek határozottan megvannak a hátrányai - tréfálkozott a férfi. - De megértelek. Különben is olyan régóta várok, hogy ezen a néhány órán már nem múlik. Gyere, együnk valamit! Dirk átölelte Shona vállát, és elindultak, hogy keressenek egy gyorsbüfét. Miközben a parkban hamburgert falatoztak, a férfi a város fölé emelkedö nagy várra mutatott, amelyet sötét bazaltsziklára építettek.

- A világ egyetlen városa sem dicsekedhet ilyen látnivalóval. Ez az Esplanade Castle. Több mint ezer év történelméröl mesélhetne. Csak azt nem értem, miért építették olyan közel hozzá a pályaudvart.

Dirk annyira komolyan tette fel ezt a kérdést, hogy Shonának nevethetnékje támadt, és kis híján félrenyelte az utolsó falatot.

- Kérlek, evés közben kímélj meg az efféle megjegyzésektöl! - szólt rá a férfira kacagva. Dirk is felnevetett.

- Mennyire ismered Edinburgh-t? - Az ügyvédem irodájához vezetö úton kívül egyáltalán nem. Glasgow-ban jobban tájékozódom, hiszen ott tanultam.

- Én - Edinburg-ban jártam egyetemre - magyarázta Dirk. - A szünidöben idegenvezetéssel kerestem egy kis pénzt. El sem tudod képzelni, milyen kérdéseket tesznek fel a látogatók! Néhány amerikai milliomos arra volt kíváncsi, eladó-e a Holyrood palota, mert jól mutatna a texasi farmjukon.

Amikor a férfi befejezte a hamburgerét, átölelte Shonát.

- Tudtad, hogy Robert Stevenson egy edinburgh-i emberröl mintázta Dr. Jekyllt? Deacon Brodie-nak hívták, és becsületes kereskedönek, városi tanácsosnak ismerték. Köztiszteletnek örvendett, nappal dolgozott, éjszakánként pedig betörni járt, és embereket támadott meg az utcán. Megmutatom a kocsmát, ahol a cimboráival találkozott.

A következö órában Shona többet tudott meg a város múltjáról, mintha végigolvasta volna az összes útikönyvet. Meglepte, hogy teljesen új oldaláról ismerhette meg Dirket, aki tapintatos, kedves és szórakoztató idegenvezetönek bizonyult.

Az idö gyorsan elröppent. Már hat óra múlt, amikor Dirk és Shona taxiba szállt, hogy a hotelhoz vitesse magát. A lány izgató bizsergést érzett, miközben a férfi oldalán a felvonóba lépett. Biztos volt benne, hogy a fogadópultnál, ahonnan Dirk elhozta a poggyászát, Mr. és Mrs. MacAllister néven lettek bejegyezve.

A liftben idegesen a haját igazgatta. Remélhetöleg nem lehet az arcáról leolvasni a nyugtalanságát.

- Valami baj van? - kérdezte a férfi.

A lány összerezzent, mert úgy érezte, Dirk leleplezte.

- Miért kérded? Mi baj lenne? - vonta fel a szemöldökét színlelt értetlenséggel.

- Semmi, semmi, csak le ne harapd a fejemet! Shona zavartan elmosolyodott.

- Bocsáss meg, egy kicsit ideges vagyok.

A felvonó megállt, Dirk és a lány kilépett a folyosóra. A férfi a szobájuk ajtajában megtorpant, és kérdön Shonára nézett.

- Félsz? - Dehogy. - A lány az ajkába harapott. - Csak... nem vagyok ehhez hozzászokva.

- Tudom. Ha másként volna, most nem lennék itt veled.

Mialatt Shona kíváncsian körbejártatta tekintetét a fényüzö helyiségen, Dirk a telefonkagylóért nyúlt. Helyet foglaltatott az étteremben, és megrendelte a vacsorát.

A lány kapkodva kicsomagolt.

- Gyorsan lezuhanyozom, ha nincs ellene kifogásod.

- Mit szólnál hozzá, ha együtt zuhanyoznánk? - mosolygott rá Dirk kihívóan. - Kevesebb víz fogyna, és mi is jól mulatnánk. Na? Jó, jó, ne ijedj meg, csak tréfáltam! Tíz perccel késöbb Shona egy nagy, puha fürdölepedöbe csavarva kilépett a fürdöszobából.

- Bemehetsz. Addig én felöltözöm.

A férfi a karosszékben ült, és vigyorogva méregette "lakótársát".

- Ne butáskodj, Shona! Mivel az éjszakát úgyis együtt töltjük, nem értem, miért...

- Még nincs éjszaka - vágott a szavába a lány ingerülten. - És nincs szükségem közönségre öltözködés közben. Légy türelemmel! Dirk sóhajtva felállt.

- Rendben van, várok. De valahogy az az érzésem, hogy a Mikádó ma este nem fogja lekötni a figyelmemet...

Shona fehér selyemblúzt és térdig érö, galambszürke szoknyát húzott. Épp az öltözöasztalnál ült, és a sminkjét készítette, amikor Dirk anyaszült meztelenül kilépett a fürdöszobából. A férfi izmos, kisportolt testének láttán még a lélegzete is elállt. Dirk sötét haját dörzsölve végigsétált a szobán. A ruhásszekrény elött megállt, és kivett egy öltönyt.

- Narancsos kacsát rendeltem - szólt oda Shonának. - Remélem, nincs ellene kifogásod.

A lány zavartan elkapta tekintetét a tükörröl.

- Jól hangzik.

Vacsora közben Shona szinte egy pillanatra sem vette le szemét a férfiról. Az elegáns öltönyben és a kék selyemingben Dirk fantasztikusan nézett ki.

Persze, amikor belépett az étterembe, az összes nöi szempár rászegezödött. Shona könnyen el tudta képzelni, mire gondolhatnak a hölgyek. Dirk izmos teste, fekete haja és élénk tekintete minden nöi szívet megdobogtatott. A lány izzó arccal gondolt arra, hogy az éjszakát ennek a férfinak a karjában fogja tölteni.

Vacsora közben jelentéktelen dolgokról beszélgettek, és Shonának az a benyomása támadt, hogy Dirk gondolatai egészen máshol járnak. Amikor felszolgálták a kávét, a lány elhatározta, hogy komolyabb mederbe tereli a társalgásukat.

- Bocsánatot szeretnék kérni, amiért MacPhail irodájában olyan rettenetes dolgokat vágtam a fejedhez. Tudod, halálosan meglepödtem, amikor beállítottál.

Dirk ingerülten válaszolt: - Mondtam már, szándékosan tettem. Ha tudtad volna, hogy én állok az ügy hátterében, nem jöttél volna el.

Dirknek igaza volt. Shona nem bízott benne. De hát nem szolgáltatott rá éppen elég okot? Miért tesz most neki ezért szemrehányást? Mindketten hibát követtek el, ezért a férfi nem viselkedhet úgy, mintha egyedül öt terhelné a felelösség...

Shona azonban nem akart veszekedni, ezért lenyelte a mérgét.

- Csak azt szeretném ezzel mondani, hogy hálás vagyok, amiért megpróbálsz megmenteni a csödtöl.

Dirk ábrázata még jobban elsötétült.

- Szóval hálás vagy? Ezért kényszeríted magad arra, hogy ma éjjel megoszd velem az ágyadat? Mintegy ellenszolgáltatásként, amiért megvédelek az anyagi összeomlástól? Így szoktad visszafizetni az adósságodat? A lány a dühtöl másodpercekig nem jutott szóhoz. Összeszorította a fogát, az arca kipirult. Legszívesebben a férfi képébe löttyintette volna a kávéját, de nem tehette, elvégre nem egyedül voltak, hanem egy elökelö étteremben.

Határozott mozdulattal felkapta a táskáját, felállt, és megvetéssel nézett le Dirkre.

- Jó éjszakát, Mr. MacAllister! A számla rám esö részét természetesen állom. Értesíts majd, mennyivel tartozom.

Ezzel emelt fövel kivonult az étteremböl az utcára, ahol leintett magának egy taxit.

8. FEJEZET

Shona a taxi hátsó ülésén remegö kézzel kereste a táskájában az autókulcsot. Böröndje és a ruhái a szállodában maradtak, de ez most nem érdekelte. Csakis egyvalami számított: el innen, amilyen gyorsan csak lehet! Maga sem tudta, mi rosszabb. A mélységes megaláztatás vagy a fékezhetetlen düh, amit Dirk iránt érez. Hogyan képzelhet róla ilyet a férfi? Hiszen ö csupán köszönetet akart mondani, erre Dirk kiforgatta a szavait. Vajon miért? Shona évek óta nem élvezte úgy az életet, mint ezen a napon. Megbocsátott a férfinak, bármit követett is az el ellene, és kész volt kibékülni. Dirk azonban néhány meggondolatlan kijelentéssel tönkretett mindent.

Vajon szántszándékkal ingerelt fel Dirk? - töprengett Shona. Hiszen tudhatta volna, hogy ö nem türi a sértegetést. Persze, az is lehet, hogy a férfi csak bosszút akart állni, amiért olyan sokáig visszautasította a közeledését.

A taxi lassan haladt a sürü forgalomban. Shona türelmetlenül a karórájára pillantott. Hét óra múlt pár perccel, vagyis éjfél elött nemigen ér háza. Nem túl kellemes éjjel a felföld keskeny és kanyargós útjain vezetni. Jobban tenné, ha Perthben töltené az éjszakát. Kilencig odaérhet. Másnap aztán kora reggel frissen folytathatja az útját.

Rosszkedvüen kinézett az ablakon. Egyvalami biztos: elöbb esik piros hó, mint hogy a saját elhatározásából még egyszer találkozzon MacAllister-rel. A férfi már megint bolondot csinált belöle, s ez többször nem fog elöfordulni.

Amint megérkeztek, Shona kipattant az autóból, és egy bankjegyet nyomott a taxis kezébe, azután besietett a parkolóházba. Már majdnem odaért a Landroverhez, amikor egy kéz hátulról megragadta a vállát.

- Ne olyan hevesen, kedvesem! Dirk maga felé fordította a lányt. Szeme dühösen csillogott. Shona szitkozódva kiszakította magát a szorításából.

- Nincs mondanivalóm a számodra, MacAllister. Hagyj békén, és tünj el! - Nekem viszont van mit mondanom, méghozzá nem is kevés! - Mielött Shona felelhetett volna, a férfi kivette a kezéböl a kocsikulcsot. - Megegyeztünk, vagy már elfelejtetted? Együtt akartuk tölteni az éjszakát.

- Add vissza! Dirk a zsebébe süllyesztette az indítókulcsot, és megragadta a lány karját.

- Úgy viselkedsz, mint egy forrófejü, buta kislány. Most szépen visszamegyünk a szállodába, és kibékülünk.

- Te rontottad el az egészet! - fakadt ki Shona. - Add vissza a kulcsot, különben hívom a rendörséget...

A férfi egy vad csókkal belefojtotta a szót. Olyan erösen tapasztotta az ajkára a száját, hogy Shona alig kapott levegöt.

Amikor Dirk végre elengedte, a lány zihálva eltolta magától.

- Nem elég, hogy ellopod a kulcsomat, még rám is támadsz? Szemtelen fráter! - Idegesen körülnézett az elhagyatott parkolóházban. - Remélem, más is látta, mit müveltél velem! - Rajtunk kívül egy lélek sincs itt - felelte Dirk bosszúsan. - Nos, mi lesz? Jössz magadtól, vagy eröszakhoz folyamodjam? A lány megvetöen nézett rá. Nem kételkedett benne, hogy minden teketóriázás nélkül valóra váltja a fenyegetését.

- Nem zavar, hogy csak nyers eröszakkal érhetsz el nálam bármit is? - Veled ellentétben én legalább tisztességes vagyok. Te csupán azért álltál velem szóba, mert a lekötelezettem lettél. Egyébként hidd el, ezen már túltettem magam. És most gyerünk...

- Te tényleg azt képzeled, hogy mindenkivel ágyba bújok, aki nekem szívességet tesz? Minek tartasz engem? Utcalánynak? A férfi álmélkodva felvonta a szemöldökét. Nyilván nem számított ilyen kifakadásra.

- Nos, rendben. Akkor viszont miért teszed, ha nem hálából? Annyira azért nem vagyok ostoba, hogy azt higgyem, belém szerettél.

Shona összeszorította az ajkát. Vajon mit feleljen erre, hogy ne veszítse el az önbecsülését? - A pokolba, mondtam már, hogy azért fekszem le veled, mert úgy akarom! Pontosabban már nem is tudom, hogy egyáltalán akarom-e. Majdnem sikerült megtévesztened, de végül csak kimutattad a fogad fehérjét. Pont olyan vagy, mint amilyennek korábban képzeltelek. A vonzó külsö mögött a régi Dirk MacAllister rejtözik, aki annak idején megalázott.

- Akkor miért játszottad meg magad a szállodában? - vágott vissza Dirk, mit sem törödve a lány szemrehányásával. - A szenvedélynek és a vágynak a nyomát sem láttam rajtad, nem úgy, mint annak idején Para Mhoron.

Shona elpirult.

- Azóta öt év telt el! Tényleg azt hiszed, hogy nem akartam lefeküdni veled, csak mert nem sétáltam anyaszült meztelenül fel és alá a szobában, mint te? - Csinos vagy meztelenül. Kár elrejteni azt az izgató tested.

A lány a fejét csóválta. Hogyan érthette Dirk ennyire félre a viselkedését? - Nézd, amikor elöször szerettél, nem tartottam töled. Olyannak tünt az egész, mintha álmodtam volna. Teljesen megbabonáztál... Tapasztalatlan fiatal lány voltam, és akkor éltem át elöször a testi szerelmet.

A férfi a karjába vonta Shonát, aki ezúttal nem ellenkezett.

- Vagyis most félsz tölem? - kérdezte lágyan. A lány bólintott.

- Egy kicsit. Őszintén szólva önmagámtól sokkal jobban félek... Tudom, hogy nem kellett volna Edinburgh-ban maradnom. De egyszerüen képtelen voltam ellenállni a csábításnak. Sejtelmem sincs, hány nöt szerettél az elmúlt öt év alatt, Dirk. Én mindenesetre senkivel sem jártam azóta. Gyülöltelek azért, amit velem tettél, és mégis... - Elhallgatott, majd szomorúan lehorgasztotta a fejét.

- És mégis? - Felejtsd el! Nem is tudom... mit gondoljak.

Dirk gyöngéden megölelte a lányt, aztán eltolta magától, és elövette nadrágzsebéböl az autókulcsot.

- Kéred, vagy adsz nekünk még egy lehetöséget? Shona elvette a kulcsot, és a táskájába csúsztatta.

- Megvannak még azok a színházjegyek? Dirk mosolyogva elöhúzta és látványosan széttépte öket.

- Azt hiszem, ezekre már nincs szükségünk.

Shona álmosan kinyitotta a szemét, és nagyot ásított. Dirk még biztosan alszik... Kedvesen átölelte a férfit, és meleg testéhez simult. Megsimogatta a mellkasát, aztán keze lejjebb csúszott a hasára. Hirtelen megdermedt. Nem volna illö most felkelteni a férfit. Egy ilyen viharos szerelmes éjszaka után alaposan kimerülhetett. Shona csókot lehelt kedvese vállára, és eltöprengett.

Dirk volt az elsö férfi az életében, így nem tudta összehasonlítani másokkal. Mindenesetre csodálatosan érezte magát vele, és úgy gondolta, hogy más sem tehette volna boldogabbá.

Bár az este mindkettöjüket vad vágy hevítette, és alig tudták türtöztetni magukat, Dirk nem siette el a szeretkezést. Lassan vetköztette le a lányt, majd kezével és ajkával végigbecézte az egész testét. Végül eggyé váltak, és közösen jutottak el a gyönyör csúcsára. Utána szorosan összeölelkezve pihentek, és élvezték a másik közelségét.

Amikor Shona kiment zuhanyozni, Dirk követte. Tréfálkoztak és ugratták egymást. Azután a férfi felkapta a lányt, visszavitte az ágyba, és még egyszer a magáévá tette.

Most reggel kilenc óra volt. Dirk hirtelen Shonához fordult, és álomittasan ezt morogta: - Roseanne, te vagy az? A lány belecsípett a férfi meztelen combjába.

- Igen. És te Péter vagy? Dirk villámgyorsan kinyitotta a szemét.

- Ki az a Péter? - Na és kicsoda az a Roseanne? A férfi hamiskásan elmosolyodott.

- Halvány sejtelmem sincs. - Felült, és kéjesen nyújtózkodott. - Lassan ideje felkelni, kedvesem. Nem éheztél meg? Shona egyik ujjával gyöngéden megcirógatta a férfi börét.

- De igen. Szinte meghalok az éhségtöl. - Bedugta kezét a takaró alá, és lejjebb csúsztatta. - Úgy látom, te is.

Dirk felsóhajtott, és hevesen magához szorította "kínzóját".

A szobában elköltött kiadós reggeli után a férfi azzal az ötlettel állt elö, hogy ezt a napot szánják Edinburgh alaposabb megismerésére, vagy ruccanjanak át Glasgow-ba, ha Shonának netán ahhoz nagyobb kedve volna.

A lány homlokát ráncolva letette a kávéscsészét.

- Tulajdonképpen ma már haza akartam menni. - Amint Dirk arca elkomorodott, gyorsan hozzátette: - Persze, egy napig még maradhatunk.

- Szerintem is. Kinvaig ellesz valahogy nélkülünk. - A férfi sokat ígéröén elmosolyodott. - Különben is egyetlen éjszaka nem pótolhatjuk, amit öt év alatt elmulasztottunk.

Shona közben kiitta a kávéját. Dirk újra töltött neki.

- Szeretnék veled beszélni a jövönkröl - jegyezte meg.

- A... jövönkröl? - Igen. Feleségül akarlak venni. És ezúttal nem hagylak cserben, érre megesküszöm.

- Nem beszélhetnénk erröl... máskor? - A lány idegesen lesütötte a szemét. - Idáig olyan szép volt minden. Ne rontsuk el veszekedéssel ezt a napot.

Dirk arca elsötétült.

- Ez azt jelentené, hogy nem akarsz hozzám jönni? - Ugyan, Dirk! Nem az akaratomon múlik. De nem lehetek a feleséged.

- Tudom, hogy nincs másik férfi az életedben. Csak egyetlen akadály létezhet. Még mindig nem bocsátottal meg nekem, ugye? Shona tagadóan rázta a fejét. Bárcsak tudná Dirk, mi játszódik le benne! - Nem, nem erröl van szó - felelte remegö hangon. - Idöközben megismertelek, már nem gondolok rosszat rólad. Annak idején nyomós okod lehetett, hogy nem jöttél el apámhoz. Ezt most már elfogadom.

A férfi felvonta a szemöldökét.

- Hát akkor...? - Nem akarok... beszélni róla. Amúgy is épp eléggé megbántottalak.

- Ez igaz - ismerte el Dirk keserüen. - Mégis ragaszkodom hozzá, hogy eláruld az igazat! Ha vádolsz valamivel, tudnom kell, mi az.

Shona viaskodott önmagával. Nem akarta újra megsérteni Dirket, másrészt a férfinak valóban joga volt tudni, miért utasítja vissza az ajánlatát.

- Mindketten vétkesek vagyunk benne - mondta végül. - Én ugyanúgy, mint te.

- Miröl beszélsz? - Az apám haláláról. Abba halt bele, hogy össze akartunk házasodni. Attól a naptól fogva, amikor közöltem vele a szándékomat, megváltozott. - Shona a könnyeivel küszködött. - Meghasadt a szíve, mert az egyetlen lánya egy MacAllisterhez akart hozzámenni. Ezért nem lehetek a feleséged. Rory emléke közénk állna, és végül tönkretenné a házasságunkat.

Dirk elsápadt, és mereven nézte szerelmesét. Azután megváltoztak az arcvonásai, és ridegen azt kérdezte: - Tényleg azt hiszed, hogy az apád ebbe halt bele? Én úgy tudom, hogy szívelégtelenség vitte el.

- Te nem láttad, ahogy lassan elemésztette magát. A végén önmaga árnyéka lett.

A férfi felállt, és az ablakhoz lépett. Egy darabig tünödve kibámult, azután megfordult, és színtelen hangon megszólalt: - Shona, nem feledkezhetem meg a családom érdekeiröl. A MacAllisterek nem halhatnak ki velem. Örökösre van szükségem.

- Igen - válaszolta Shona szomorúan. - Megértelek.

- Akkor viselned kell az elhatározásod következményeit. Ha nem jössz hozzám, keresek mást. Nem szerelem végett vagy a magány miatt, hanem azért, hogy örököst szüljön. Mindegy, hogy szép vagy csúnya, gazdag vagy szegény.

A lány szíve összeszorult a fájdalomtól. Egy hete még nem érdekelte volna, mit kezd Dirk az életével. De ez után az éjszaka után... Vajon miért adta oda magát a férfinak? Hiszen tudhatta volna, mi következik. Ő azonban vakon engedelmeskedett a vágyának, és nem törödött a következményekkel. Elfogadta Dirk testét, de most, amikor a másik a szívét is felkínálja neki, ridegen elutasítja.

Shona önmagától undorodva felállt. Vajon most mit gondolhat róla Dirk? - Én igazán... szörnyen sajnálom.

- Én is. És ez csak a kezdet. Egy nap idegen asszonyt hozok Kinvaigbe, aki gyerekeket szül nekem. Jó férje leszek, gondom lesz rá, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt. Szeretni azonban nem fogom, mert rajtad kívül más nöt képtelen lennék szeretni.

A lány a legszívesebben betapasztotta volna a fülét, annyira fájtak neki a férfi szavai. Ám Dirk kíméletlenül folytatta: - Továbbra is szomszédok maradunk, és a feleségem szeretne majd megismerni téged. Ha elárulom neki, hogy korábban szerettük egymást, halálosan megbántódik.

Shona nagyot nyelt.

- Akkor ne áruld el. Tölem nem fogja megtudni. Dirk a fejét rázta.

- Ez nem ilyen egyszerü. Ha megnösülök, közöttünk mindennek vége. Egyikünk sem lenne hajlandó egy titkos kapcsolatra. Az érzéseink azonban nem változnának meg. Az érzéseket nem dobhatjuk félre, mint valami megunt ruhadarabot. Kinvaigben egyébként is pletykáinak rólunk. Elöbb-utóbb a feleségem elött sem maradna titokban, hogy mi volt közöttünk. El tudnád képzelni, hogy amikor a karomban tartom azt a másik nöt, gondolatban téged ölellek? Ezt a feleségem is észrevenné. Nem volna tisztességes vele szemben, számunkra pedig maga lenne a pokol. Képes volnál végigcsinálni mindezt az apád emléke miatt? - Nem tehetek mást - suttogta a lány kétségbeesetten. - Rory halott, de mégis... szóval... az ördögbe is, Dirk, hát nem érted? Rorynak akadtak ugyan hibái, de az apám volt, és szerettem.

- Hát igen. Ezt látom. És épp ez okozza a legtöbb gondot. - A férfi kis szünetet tartott, majd dühösen hozzátette: - Az apádnak nyilván sokat kellett magyarázkodnia a túlvilágon, amikor sor került rá.

A lány elképedve bámult Dirkre.

- Mit akarsz ezzel mondani? - Semmit - dünnyögte a férfi. - Felejtsd el! Shona idegei pattanásig feszültek.

- Nem és nem! Nem akarom elfelejteni! - ordította, - Tudni akarom, mire céloztál! Miért kellett volna magyarázkodnia, és kinek? Egy pillanatig úgy tünt, mintha Dirk felelni akarna, de végül csak ennyit mondott szárazon: - Igazad volt, amikor azt állítottad, hogy Rory nem fogadott volna el a vejének. A jelek szerint el is érte a célját. Nem igaz? Hagyjuk hát nyugodni a vén rókát.

A vén rókát? A lánynak hirtelen eszébe ötlöttek Morag szavai. Ő vén bajkeverönek nevezte Roryt, Lachie pedig gátlástalannak. Mindhárman tudhattak valamit, amit neki semmi áron sem hajlandók elárulni. Ezek szerint nem ö ismerte a legjobban az apját? Rory nem titkolózott elötte. Vagy talán mégis? - Nézd, Dirk - igyekezett Shona újra meggyözni kedvesét. - Te alig ismerted Roryt. Jóformán nem is beszéltél vele, és pusztán az apád elbeszélése alapján ítéled meg öt. Ez pedig nem tisztességes.

Dirk megvetöen elmosolyodott.

- Ez fordítva is igaz. Mit tudott rólam az apád azonkívül, hogy a halálos ellenségének a fia vagyok? Semmit. Neki elég volt, hogy MacAllisternek hívnak. Vagy ez szerinted tisztességes? A lány erre nem tudott mit válaszolni, és lehorgasztotta a fejét. Dirk vállat vont.

- Azt hiszem, semmi értelme tovább maradnunk. Találkozott a tekintetük. Shona habozott. Maradjon a férfi mellett, vagy jobb, ha elválnak az útjaik? Nem, nem maradhat. Csak még bonyolultabbá válna a helyzetük.

- Sajnálom - mondta letörten. - Én... most összecsomagolok.

Egy órával késöbb Shona a hegyek között leparkolt Landroverével egy autóspihenöben. Leállította a motort. Nem tudott a vezetésre összpontosítani. Egyfolytában Dirk járt az eszében. Visszautasította a férfi házassági ajánlatát. Minduntalan az a kérdés foglalkoztatta, vajon nem követett-e el olyan hibát, amit egész életén át bánni fog.

9. FEJEZET

Shona azt remélte, hogy otthon megnyugszik, rendezni tudja a gondolatait, és megtervezi a jövöjét. Amint belépett azonban a konyhába, Morag máris kérdésekkel árasztotta el.

- Nos? - kíváncsiskodott. - Mit akart az ügyvéd? A lány töltött magának egy csésze teát, és vágott egy szelet házi kalácsot.

- Csak a családi birtokról beszélgettünk. Ez téged nem érdekel.

- Mit nem mondasz! - méltatlankodott Morag. - Én talán nem tartozom a családhoz? Ebben a házban születtem, anyámtól vettem át a házvezetési teendöket, és anyád halála után egyedül neveltelek. Mosok, takarítok, fözök...

Shona felsóhajtott.

- Rendben van, Morag, csak hagyd abba! Sajnálom, természetesen rád is ugyanúgy tartozik, mint a többiekre.

- Hm, én is így gondolom.

- Egy reklámügynökkel tárgyaltam. Glenn Gallan képét és nevét szeretné felhasználni valamilyen reklámhadjáratban. MacPhail szerint ez vonzaná a látogatókat, és végre megint némi nyereséghez jutnánk.

Morag hitetlenkedve meredt Shonára.

- De hiszen ez jó hír! Miért nem ezzel kezdted? - Gondoltam, kivárom, tényleg elözönlenek-e a látogatók. Nem akartam elöre inni a medve börére.

- Aha. És mi köze ehhez Dirk MacAllisternek? A lány összerezzent.

- MacAllisternek? Hát ö meg hogy jutott az eszedbe? Morag elnézöen mosolygott.

- Ő is jelen volt, ha nem tévedek.

- Honnan tudod? - Tegnap felhívott, és megkérdezte, hogy idejében elindultál-e.

Hát igen. Morag már csak ilyen. Addig nem nyugszik, amíg ki nem deríti a teljes igazságot.

Shona felállt, és teát töltött magának.

- Dirk whiskyjét akarják reklámozni. Az idös asszony szeme tágra meredt.

- Még hogy egy Struan segítsen egy MacAllisteren! Ilyet aztán nem látott a világ! - Pedig nincsen ebben semmi különös - vont vállat a lány. - Veszíteni nem veszíthetek rajta, és ha pénzhez jutok, még nyerek is az üzleten. Morag arca egyszeriben felderült.

- El sem tudod hinni, mennyire örülök, hogy végre megjött az eszed! - Nem estem a fejem lágyára. Egy ilyen ajánlatot egyetlen épelméjü ember sem utasított volna vissza.

- De igen. Az apád. Ő semmi áron nem kötött volna üzletet MacAllisterekkel.

- Csakhogy én más vagyok! - csattant fel Shona. - És "önállóan" döntök a család ügyeiben.

- Hála az égnek, kedvesem - lelkendezett Morag. - Különben hamarosan megnézhetnénk magunkat. Szerencsére mégsem vagy olyan konok, mint az apád.

Shona az asszony arcát fürkészte. A házvezetönö még soha nem beszélt ilyen tiszteletlenül Roryról. Kellett lennie valaminek, amit eltitkolnak elöle. És ö tudni akarta az igazságot. Mielött azonban szóra bírhatta volna Moraget, az zavartalanul folytatta a kérdezösködést.

- Mondd csak, Dirkkel töltötted az éjszakát? Shona arcvonásai megkeményedtek.

- Ehhez aztán tényleg semmi közöd.

- Tehát igen - bólintott az asszony. - Különben tiltakoztál volna - mondta huncutul mosolyogva. - Amikor tegnap este nem jöttél haza, felhívtam Mrs. Rosst, és megtudtam, hogy Dirk sincs otthon.

- És ebböl kikövetkeztetted, hogy együtt voltunk.

- Természetesen. Ebben a házban másként semmit sem tudhat meg az ember.

A lány nagyot sóhajtott.

- A Caledonian Szállóban töltöttük az éjszakát. Holnap az egész város erröl fog beszélni.

- Tölem ugyan senki nem tudja meg - felelte Morag. - Meghallgatom ugyan a pletykákat, nem tagadom, de az én szám soha nem jár el - jelentette ki, és elégedetten felnevetett. - Ilyen jó hírt mindenesetre rég hallottam! Örülök, hogy véget vetettetek az ostoba viszálykodásnak.

Mivel Shona zavartan lesütötte a szemét, a házvezetönö megkérdezte: - Ugye kibékültetek? - Ugyan már, nem akarok beszélni erröl...

- Megértelek, kedvesem, de nem szeretnéd, hogy feldúlt lelkem megnyugodjon végre? Mindig is bíztál bennem. Most miért nem avatsz be a titkaidba? - Úgysem értenél meg.

Morag szeretetteljesen átölelte a lány vállát.

- Lehet, de azért a megtört szívet rögtön felismerem. Most szépen töviröl hegyire mesélj el mindent! Ha Dirk MacAllister visszaélt a bizalmaddal, és kihasznált, velem gyülik meg a baja, erre mérget vehetsz.

- Nem, dehogy! - tiltakozott Shona hevesen. - Épp... ellenkezöleg. Szeretem Dirket, de azt mondtam neki, hogy nem mehetek hozzá feleségül.

- Tehát mégsem bocsátottad meg MacAllisternek, amit öt éve müvelt veled? A lány nagyot nyelt.

- De igen... vagyis nem. Ó, Morag, úgy erezném, hogy elárulom az apámat.

- Még hogy elárulod? Elment az eszed? - A házvezetönö a fejét csóválta. - Hiszen meghalt. Felejtsd el! Shona iszonyodva nézett az idös asszonyra. , - Felejtsem el? Hogy tanácsolhatsz ilyet? Szerettem apát, és soha nem fogom elfelejteni.

- Igen, szeretted - válaszolta Morag keserüen. - Bárcsak ö feleannyira szeretett volna téged, mint ahogy te szeretted öt! - Ne beszélj már zagyvaságokat! - Apádnak köböl volt a szíve. Kiskorodban egyetlenegyszer sem vett az ölébe. Soha nem csókolt meg, és nem vett a karjába. Szegény anyádnak sem bocsátotta meg, hogy meghalt, mielött fiút szült volna. Hát ilyen volt a te hön szeretett apád. Ez az igazság.

- Ebböl elég! - fakadt ki dühösen Shona. - Ne felejtsd el, Morag, ki vagy! Nem türöm, hogy így beszélj az apámról! - Valóban? - A házvezetönö nem jött ki a béketürésböl. - Képtelen vagy elviselni az igazságot? Nem szívesen háborgatom a holtak nyugalmát, de azt nem szenvedhetem, hogy egy halott irányítsa az életedet.

- A számból vette ki a szót! - szólalt meg valaki mögöttük.

Shona és Morag döbbenten fordult hátra. Úgy vitatkoztak, hogy nem vették észre Dirket.

A házvezetönö törte meg elsöként a kínos csendet.

- Jobb, ha most magatokra hagylak benneteket. - Azzal már készült is indulni.

- Maradjon! - kérte Dirk. - Szükségem lehet a támogatására. Morag elmosolyodott.

- Ahogy óhajtja, uram! Megkínálhatom egy itallal? - Köszönöm, nem kérek. De egy csésze tea jólesne. Shona zavartan elmosolyodott.

- Azt hittem... néhány napig Edinburgh-ban maradsz.

- Hogy feleséget keressek magamnak? - kérdezte a férfi gunyorosan. - Az jobban tetszett volna? Válaszra sem várva Moraghez fordult.

- Ami Roryt illeti, fején találta a szöget. Nem mesélne még többet róla Shonának? A házvezetönö legyintett.

- Napokig beszélhetnék. Szép dolog a hüség, de szerintem Shonának végre meg kellene tudnia az igazságot. Jobb volna, ha maga közölné vele. Bizonyára azért hallgatott ilyen sokáig, mert nem akarta megsérteni az érzéseit.

A lány zavartan nézett egyiköjükröl a másikra.

- Mit jelentsen ez? Ne titkolózzatok! Dirk nagyot sóhajtott.

- Átkozottul nehéz helyzet, Shona. Túlságosan nagy a tét... Morag segítökészen hozzátette: - Dirk tisztában van vele, mennyire szeretted az apádat, de csak úgy bírhat rá, hogy hozzámenj, ha szétrombolja benned ezt az érzést. Nem mesélné el legalább azt, mi történt azon az éjszakán, amikor Rory elment magához? - fordult a látogatóhoz Morag. - Shona abban a hitben él, hogy maga cserbenhagyta öt.

Dirk szúrós tekintettel nézett az idös nöre.

- Kitöl hallotta, hogy Rory nálam járt? Morag gyöngéden elmosolyodott. - Az imént magától, ugyanis nem tiltakozott. Egyébként meg régóta gyanítom. Amikor láttam, hogy aznap éjjel Rory mennyire felböszülve hagyta el a házat...

- Melyik éjjel? És miröl beszéltek voltaképpen? - Shonának lassan elfogyott a türelme. Ezek többet tudnak nála! - Azon a napon, amit Dirkkel Para Mhoron töltöttél - magyarázta Morag. - Rory késö este érkezett meg az invernessi árverésröl. Te a könyvtárban vártad. Amikor meghallottam, hogy kiabál veled, mindjárt tudtam, hogy Dirkröl beszéltél neki. Nem sokkal késöbb lefeküdtem, de képtelen voltam elaludni. Két óra tájban odakint valaki beindította a kocsit. Felkeltem, és kikémleltem az ablakon. Az apádat láttam elmenni. - Némi szünetet tartott, és Dirkre nézett. - Rory körülbelül két órát maradt távol. Azt hiszem, volt miröl beszélgetniük.

- Így igaz - ismerte el a férfi komoran. - Bár engem alig hagyott szóhoz jutni.

Morag bólintott.

- El tudom képzelni. Akárhogy történt is, Mrs. Rosstól megtudtam, hogy másnap kora reggel az ifjú MacAllister elutazott.

A férfi arcán bosszúság tükrözödött.

- Pedig Mrs. Ross lelkére kötöttem, hogy egy szót se szóljon Rory látogatásáról...

- Nem is szólt - vetette közbe Morag sietve. - Csak annyit kötött az orromra, hogy maga minden magyarázat nélkül elment. Nem is tért vissza, csak Rory temetésére.

Dirk bólintott.

- Így szólt a megállapodásom Shona apjával. A lány értetlenül szerelmesére meredt.

- Miféle megállapodás? Az, hogy elhagysz? - Nem tehettem mást, Shona! Az apád nem viselkedett tisztességesen. Megzsarolt. - Dirk tehetetlenül széttárta a karját. - Őrjöngött, és azzal fenyegetözött, inkább megöl téged, de nem türi, hogy feleségül vegyelek.

Shona elsápadt.

- Hazudsz, Dirk! Ilyesmit apa soha...

- Megpróbáltam értelmesen beszélni vele. Megkértem, hogy gondolkodjon el a dolgon. Egyszerre csak megváltoztatta a szándékát. Nem akart megölni, hanem kizárt volna az örökségéböl.

- Ezért hagytál el? - kérdezte Shona értetlenkedve. - Azt gondoltad, hogy soha nem lesz a tiéd ez a birtok, ha nem én öröklöm? Ugye csak a birtokra fájt a fogad? Hazudtál! Nem tudta tovább türtöztetni magát. Patakokban folytak a könnyei, és a férfi mellett kirohant a konyhából. A partig meg sem állt. A kezébe temette az arcát, és zokogott.

Lassanként kisírta magát, és megnyugodott. Megint igazságtalanul bánt Dirkkel. Fájdalmában megsértette öt, minden dühét rajta töltötte ki, holott a férfi és Morag valószínüleg igazat beszéltek.

Dirk abban sem tévedett, hogy Rory nem szerette öt teljes szívéböl, de Shona gyermeki hiszékenységében nem töprengett el ezen soha. Voltaképpen nem is vágyott Rory szeretetére. Megelégedett azzal, hogy az apja köztiszteletnek örvend, és mindenki tart töle. Ezért csodálta, szinte istenítette. A lány lépéseket hallott, és hirtelen megfordult.

Dirk szeretettel nézett rá.

- Sírtál, kedvesem.

- Igen - felelte Shona suttogva. - De most már jobban vagyok. A férfi magához vonta öt, és gyöngéden megcsókolta.

- Fájdalmat okoztam neked, pedig szerettelek volna megkímélni ettöl. Shona fásultan elmosolyodott.

- Nem tehettél mást. Én... Rory miatt nem akartam hozzád menni feleségül, így hát nem hallgathattad el az igazságot. Ha jól sejtem, még más is történt. Nem csak azért hagytál el, mert apa megfenyegetett.

- Nem. - Dirk kis ideig tünödve szemlélte a lányt, aztán megrázta a fejét. - Jobb, ha nem mondom el. Nagyon fájna.

Shona felvonta a vállát.

- Azt akarod, hogy egész életemben az a kérdés gyötörjön, milyen volt valójában az apám? Kérlek, mondd el a teljes igazságot! - Elhallgatott egy pillanatra, aztán keserüen hozzátette: - Nem hinném, hogy ezek után bármi is megrázhatna. Lehet-e rosszabb annál, hogy egy apa megfosztja a lányát az örökségtöl, mert olyan férfit szeret, akit ö nem tud elviselni? Dirk mély lélegzetet vett.

- Tudtad, hogy az apád már akkor is beteg volt, amikor eljött hozzám? Shona a homlokát ráncolta.

- Nem. Az mindenesetre feltünt, hogy az óta az este óta megváltozott.

- Igen. Ez tökéletesen beleillik a képbe. Abban a hitben akart hagyni téged, hogy te vagy az oka, amiért megbetegedett, holott valójában évek óta egyre súlyosbodott az állapota.

- Biztos vagy ebben? Az nekem is feltünt volna.

- Szívbeteg volt. Elkerülhetetlen lett volna a mütéti beavatkozás. Azon az öt évvel ezelötti napon nem az invernessi árverésre ment, hanem egy szívsebészhez, aki felfedte elötte a betegségét. Az orvos szerint legfeljebb két éve volt hátra, ha nem operáltatja meg magát. Apád meg is mutatta a látleletet.

- De akkor... miért nem vállalta a mütétet? - Valószínüleg attól félt, hogy belehal. Mütét nélkül pedig elélhetett még néhány évig.

Shona nem tudta, mit mondjon erre. Apját bátor embernek ismerte, aki semmitöl sem félt. Az operáció bizonyára meghosszabbította volna az életét. Hogyan lehetett Rory ennyire konok és ostoba? - Apád gyorsan rájött, hogy nem ijedek meg a fenyegetéseitöl, ezért üzletet ajánlott - folytatta Dirk. - Azt kérte, tünjek el azonnal, és szakítsak meg veled minden kapcsolatot, elvégre úgyis csak egy-két évröl lehet legfeljebb szó. A megállapodás szerint a halála után visszajöhetek, és azt csinálok, amit akarok, akár feleségül is vehetlek, ha kitartok addig. - Dirk szeme dühösen megcsillant. - Mit tehettem volna, Shona? Hogyan utasíthattam volna vissza egy halálra ítélt ember kérését? Az apád pontosan tudta, mit tesz. Volt még egy ütökártyája. Ha nemet mondok, Glenn Gallant eladta volna egy olajtársaságnak. - Mit kezdett volna vele egy olajtársaság? - A völgy alatt hatalmas olajmezö húzódik. Apád elmesélte, hogy a háborúban egy tiszt, aki bányamérnök volt, megvizsgálta a vidéket, és közölte nagyapáddal a felfedezését. Nem nehéz elképzelni, milyen sorsra jutott volna az egész környék, az én birtokomat is beleértve, ha Rory valóra váltja a fenyegetését: fúrótornyok, szivattyúk, olajtartályok és vezetékek, ameddig a szem ellát. A környezetszennyezésröl nem is beszélve. Megszünt volna az idegenforgalom, a halászat, söt maga Kinvaig is. Ez az itteniek halálát jelentette volna.

Shona lassacskán érteni kezdte Dirket.

- Vagyis az olaj miatt ragaszkodtál ahhoz, hogy ne adjam el idegeneknek a birtokot? A férfi bólintott.

- Nem mindenki szereti ezt a vidéket annyira, mint te vagy én. A legtöbb embert csak a pénz meg a nyereség érdekli.

Shona nem akart hinni a fülének. Dühöt és csalódottságot érzett.

- Rory azzal vádolt, hogy beszennyezem a nevét, miközben kész lett volna tönkretenni a földünket! Miért nem nyugodott bele, hogy szeretjük egymást? - Egészen egyszerü a válasz. Azért, mert te Struan vagy, én pedig MacAllister - felelte Dirk megvetöen. - A hírneve és a büszkesége fontosabb volt neki, mint a lánya boldogsága. Négy évig kellett várnom, amíg a halála feloldott az ígéretem alól. Amikor értesültem róla, azonnal csomagoltam, és rohantam haza.

- Én pedig elüztelek - emlékezett vissza Shona szégyenkezve. - Csak a megaláztatásomra gondoltam, és az apám fájdalmára, amit én okoztam.

Dirk elmosolyodott.

- Nem tudtam, hogy érzel irántam ennyi idö után, de azért arra az ellenséges fogadtatásra a temetöben nem számítottam.

A lány elpirult.

- Már akkor meg kellett volna mondanod az igazat.

- A temetés napján? Meg sem hallgattál volna. Ahogy rám szegezted a puskát, világossá vált számomra, mi a véleményed rólam.

Dirk átölelte Shona vállát, és visszaballagtak a házhoz.

- Legalább Edinburgh-ban elárulhattad volna az igazságot. Amikor kijelentettem, hogy a tervezett házasságunk hírére romlott meg az apám egészségi állapota, tiltakoznod kellett volna. Te azonban... egyáltalán nem védekeztél. Igen, el kellett volna mondanod az igazat, Dirk.

- Hajszál híján rászántam magam. Aztán mégsem tettem. Moragnek köszönheted, hogy ma beszéltem róla. Amint beléptem a konyhába, és meghallottam öt, elhatároztam, hogy nem titkolózom tovább.

Shona döbbenten hallgatott. Az apja becsapta, és gátlástalanul visszaélt a bizalmával. Ezt a megrázkódtatást nem heveri ki egykönnyen. Rory miatt pocsékolt el öt évet az életéböl. Öt év szeretetet és boldogságot.

Már majdnem elérték a házat, amikor hirtelen megtorpant. Dirk magához szorította.

- Mi a baj, drágám? - Ott! - A lány reszketö kézzel a házra bökött. - Nem látod? Jobbra fent azt a két ablakot? Valahogy olyan kísértetiesek...

A férfi felnézett a házra, és a homlokát ráncolta.

- Semmi, kedvesem. Csak a napfény tükrözödik rajtuk.

Shonának a földbe gyökerezett a lába, és megbabonázva bámult apja hálószobájának ablakaira. Néhány másodpercig úgy tünt, mintha egy óriási szempár meredt volna rá fenyegetöen. Különös hidegség járta át, egész testében remegni kezdett.

Dirk bevezette a házba, a konyhában gyöngéden lenyomta egy székre, majd Moraghez fordult.

- Kérem, készítsen egy forró teát! Shona borzasztóan szégyellte magát gyerekes viselkedéséért.

- Igazán... semmi bajom, Dirk. Nem is értem, mi történt velem hirtelen. Bár a férfi bátorítóan mosolygott, a lány látta rajta, hogy aggódik.

- Pihenned kellene néhány napig - mondta Dirk. - Morag, vigyázzon rá. Ha mégis történne valami, hívjon fel, és...

- Fölösleges aggódnia. Születése óta gondoskodom róla. Dirk melegen a házvezetönöre mosolygott.

- Tudom. De ezúttal különös dolog történt. Shonát érzelmi megrázkódtatás érte, és ezen nem könnyü túltennie magát. Ha türelemmel és szeretettel bánunk vele, gyorsabban rendbe jön. Ezért arra kérem, hogy néhány napig nagyon vigyázzon rá. - A férfi lehajolt, és szájon csókolta kedvesét. - Hamarosan jelentkezem - búcsúzott el, majd intett Moragnek, hogy kövesse.

Shona belekortyintott a forró teába. Iszonyúan kínosnak találta az iménti viselkedését. De azok az ablakok... Nyilván csak képzelödött. Néhány perc múlva visszajött Morag.

- Most pedig készítek egy forró fürdöt, aztán...

- Morag... - Shona szemrehányóan az idös asszonyra nézett. - Kérlek, ne anyáskodj velem! Magam is tudok vizet engedni a kádba. És ne hallgass Dirk-re. Feleslegesen aggódik értem.

- Igen, ez igaz - felelte a házvezetönö, és tünödve elmosolyodott. - Boldog lehetsz, hogy olyan férfira akadtál, aki ennyire törödik veled.

Morag magának is töltött egy csésze teát, aztán pajkosán megjegyezte: - És most ne bánkódjunk, inkább tervezzük meg az esküvöt! Shonát megint az a különös hidegség járta át, és értetlenül a házvezetönöre nézett.

- Miféle esküvöt? - Ugyan már, hát nem békültél ki Dirkkel? Ő legalábbis azt mondta. A lány szája hirtelen kiszáradt.

- Én... nem tudom, miért mondott ilyet... - Zavartan felállt. - Most... hagyjuk ezt, Morag.

Az asszony fásultan felsóhajtott.

- Ahogy akarod! De annyit mondhatok, hogy Dirk MacAllister nem vár rád ítéletnapig. Ne tedd próbára szegény férfi türöképességét!

10. FEJEZET

Shona az egyik Glenn Gallan-i vadászház teraszán állt, és az utat kémlelte, mert motorbúgást hallott. A távolban felfedezett egy Landrovert, amely mintha egyenesen felé közeledett volna.

Vajon ki az? Lachie biztosan nem, mert a lány öt meg Jamie-t is alaposan ellátta tennivalóval. Akkor pedig csak egyvalaki lehet: Dirk.

Shona visszament a házba. Egyedül Morag ismerte a tartózkodási helyét, márpedig a házvezetönö megesküdött, hogy senkinek sem árulja el, még Dirk-nek sem. A férfi bizonyára megpuhította.

A Glenn Gallanben töltött két nap nem hozott megnyugvást Shona számára. Még mindig zavartnak és kiégettnek érezte magát.

Mi bajod? - kérdezte önmagától. Elöbb-utóbb úgyis beszélned kell Dirkkel. Jobb, ha minél elöbb túlesel rajta.

Éppen végzett a mosogatással, amikor meghallotta odakint Dirk lépteit. Megfordult, és félénken a látogatóra mosolygott.

- Gondoltam, hogy te jössz. Ülj le, fözök egy kávét! - Az nem ártana. - A férfi hanyagul leült egy székre, és elismeröen körbejáratta a tekintetét. - Igazán elragadó. Még sosem jártam egyetlen vadászházadban sem, de el kell ismernem, hogy tetszik.

Shona vizet töltött a kannába, és feltette a tüzre.

- Babkávét sajnos itt nem tudok fözni. Remélem, neszkávéval is beéred.

- Ebben a bájos környezetben igen.

Shona nem tudta, hogy a férfi komolyan beszél-e, vagy gúnyolódik. Az arcvonásai mindenesetre nem árulták el, mit gondol valójában.

- Morag mondta meg, hogy hol vagyok? Dirk elmosolyodott.

- Lehetetlen nöszemély. Azt akarta bemagyarázni, hogy néhány napra Inveraessbe utaztál, aztán kicsúszott a száján, hogy a kocsidat teletömted egy hétre való konzervvel. Márpedig minek a konzerv, ha Invernessbe mentél, hm? A lány idegesen elfordult.

- Sajnálom, amiért nem szóltam neked, de... magányra vágytam. Meg tudsz érteni? Egyszerüen idöre volt szükségem, hogy rendezzem a gondolataimat, és nem bírtam tovább abban a házban.

- Morag szerint furcsán viselkedsz. Mi bajod, édesem? Shona tehetetlenül vállat vont.

- Nem tudom. Furcsa... szorongásfélét érzek. Nehéz volna pontosan meghatározni.

- Csak nem miattam? - kérdezte Dirk. - Ezért menekültél a magányba? A lány nagyot nyelt.

- Dehogy.

- Ez nem hangzott túl meggyözöen. Miért nem mondod meg, ha velem van bajod? Akkor békén hagynálak.

Shona egyszeriben újra átélte mindazokat a gyötrelmeket, amelyek az elmúlt napokban kínozták. Könnyek szöktek a szemébe.

- Ó, Dirk! Ne menj el, kérlek... szükségem van rád. Attól félek, megbolondulok, és...

A férfi felpattant, és a karjába zárta.

- Hagyd abba ezt az ostobaságot! Hallod? Az égvilágon semmi bajod. Miért gyötröd magad? - Ha ostobaság, akkor miért van büntudatom, amiért feleségül akarok menni hozzád? - Shona kétségbeesetten nézett Dirkre. - Miért nem tudok megnyugodni? Miért szenvedek miatta? A férfi két kezébe fogta szerelmese arcát.

- Tényleg hozzám jönnél? - Ó, Dirk, ez minden vágyam. Belehalnék, ha más nöt vennél el! - Ezt akartam hallani, drágám - suttogta a férfi meghatódva. Száját a lány ajkára tapasztotta, és gyöngéden, majd egyre hevesebben csókolni kezdte. Shona szenvedélyesen viszonozta a csókot, miközben reszketett a vágyakozástól. Érezte Dirk férfias illatát, izgatóan meleg testét, és egyre szorosabban simult hozzá.

Dirk a karjába emelte, bevitte a hálószobába, és lassan levetköztette. Amikor a lány meztelenül állt elötte, Dirk felsóhajtott. Aztán végtelenül gyöngéden simogatta és csókolgatta Shonát, aki úgy érezte, egészen megrészegül a kéjtöl.

Ahogy egyesült a testük, és a beteljesülés felé közeledtek, a lány lehunyta a szemét. Végül az elégedettség csodálatos érzésével, ernyedten pihent Dirk karjában.

A férfi lassan az oldalára fordult, és lágyan homlokon csókolta szerelmét.

- Egyvalamit kétségkívül bebizonyítottál.

- Éspedig? - suttogta Shona.

Dirk a lányra pillantott, tekintete végtelen odaadást tükrözött.

- Azt, hogy éppúgy hiányoztam neked, mint te nekem.

Mélyen egymás szemébe néztek, aztán Shona hirtelen elfintorította az orrát.

- Minek van ilyen furcsa szaga? Te jó ég! - Hirtelen felült. - A teáskanna! Dirk kipattant az ágyból.

- Bízd csak rám! Néhány másodperc múlva vigyorogva megjelent.

- Az utolsó pillanatban sikerült megmentenem. Shona felnevetett.

- Pompás! Most igazán jólesne egy frissítö zuhany. Mit gondolsz, akad valaki, aki a hátamat beszappanozza? Dirk egy pillanatig sem kérette magát. Mindketten nevetve mentek a fürdöszobába.

Félórával késöbb Dirk és Shona a teraszon üldögélve kávézott. Hét ágra sütött a nap, az égen fehér bárányfelhök vonultak, és árnyékot vetettek a zöld völgyre. A szarvasok békésen legelésztek a domboldalon.

A lányon hirtelen szomorúság lett úrrá. Nagyot sóhajtott.

- Csodálatos ez a völgy. Bárcsak az egész életemet itt tölthetném veled! Nem akarok többé hazamenni. A történtek után nem erezném jól magam abban a házban.

Dirk Shona vállára tette a kezét.

- Te nem a háztól félsz, hanem a hozzá kapcsolódó emlékektöl. Úgy érzed, nem szabadulhatsz tölük. Pedig csak akkor kezdhetsz új életet, ha megküzdöttél velük.

A lány értetlenül meredt Dirkre.

- Miröl beszélsz? Mivel küzdjek meg? - Apád emlékével.

- Ezt te... nem értheted. - Shona lesütötte a szemét. - Senki sem értheti.

- Jobban megértelek, mintsem gondolnád. Menekülsz apád szelleme elöl. Morag elárulta, hogy az összes képét és személyes tárgyát elrakattad. Ám ez sem segít. Még itt, Glenn Gallanben is üldöz a szelleme. Apád még itt is irányítja és befolyásolja az életedet. Segítségre van szükséged, édesem! Ezért vagyok most melletted.

Shona szeme megtelt könnyel. Megérdemel ö egyáltalán egy olyan férfit, mint Dirk? Borzasztóan szégyellte korábbi lehetetlen magatartását.

- Nem tehetek róla. Tudom, semmivel sem tartozom az apámnak, de képtelen vagyok megszabadulni attól a rettenetes érzéstöl, hogy cserbenhagyom, ha hozzád megyek feleségül.

- Megértelek.

- Hogyhogy? Hiszen ostobaság az egész, és én sem értem, miért érzem bünösnek magam. Mi gyötör, ha nem a lelkiismeretem? Mi történt velem, Dirk? - Tudat alatt képtelen vagy elfogadni, hogy Rory a saját önzö céljaira használt fel. Meg kell küzdened a szellemével. Ha sikerül legyürnöd, és elfogadnod az igazságot, megszabadulsz a büntudattól is. Akkor végre rájössz, hogy egyedül apádat terheli a felelösség.

Shona eltünödött a férfi szavain, aztán megrázta a fejét.

- Ésszerünek tünik, amit mondasz, mégsem hagy nyugodni az az érzés, hogy apám átka megmérgezné a házasságunkat. Nyilván örültnek gondolsz. Feleségül vennél egy ilyen nöt? A férfi a karjába zárta.

- Mégis milyen nöt szánnál nekem? Egy csábos mosolyú, buta csinibabát? - Gyöngéden megsimogatta Shona haját. - Mi ketten hasonlítunk egymásra. Mindkettönk ereiben kelta vér csörgedez. És ez itt a mi meseországunk, boszorkányokkal és sötét titkokkal. Itt nöttünk fel, s ha nem szívesen valljuk is be magunknak, a lelkünk mélyén hasonlítunk pogány öseinkre.

- Dirk, kérlek, ne riogass! A férfi szeme pajkosán megcsillant.

- Idézzük fel öseink szellemét! - Dirk! Hagyd abba! - Ne félj! Bízzál bennem.

Shonának sejtelme sem volt, hová akar a férfi kilyukadni.

- Hát persze, hogy bízom benned, de nem értem. Dirk gyöngéden megcsókolta a lányt, aztán felállt.

- Most meglátogatjuk szépen Roryt, beszélek vele, és egyszer s mindenkorra véget vetünk ennek a kínlódásnak.

- Roryval akarsz beszélni? - Shona elképedve meredt kedvesére. - Hogyan? - Bízd csak rám! - A férfi a folyó felé mutatott. - Szedj néhány szál vadvirágot a sírjára! Shona az apja sírja mellett térdelt, és gondosan elhelyezte a vázában a parton szedett virágokat. Egy pillanatra lehunyta a szemét, és ezt suttogta: - Apa, megpróbálok megbocsátani neked. Bocsáss meg te is, amiért az akaratod ellen cselekszem. Dirk jó ember, és olyan unokáid lesznek, akikre büszke lehetsz.

Dirk felsegítette a lányt, és biztatóan rámosolygott, mielött a gránit sírköhöz fordult volna.

- Szervusz, Rory! Én vagyok, Dirk MacAllister. Hiába rázod az öklöd, Shona és én összeházasodunk. Semmit sem tehetsz ellene. - A férfi megfogta választottja kezét, és megszorította. - Szeretjük egymást. Hagyd hát, hogy közös életet kezdhessünk! Elmondtam neki, mi történt azon az éjszakán. Shona tudja, hogy becsaptad.

A lány egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Mire jó ez a cirkusz? Elhúzta a jobbját.

- Dirk, ez gyerekes ostobaság. Gyere, menjünk el innen! - Várj meg a kocsinál! Még nem végeztem.

Shona tétován visszabotorkált a Landroverhez, és onnan figyelte a férfit, aki élénken társalgott a sírral. Mi a csudát akar Dirk? Arra számít, hogy ezzel a butasággal megszabadítja öt a szorongásaitól? Öt perc múlva a férfi is végzett, és beült mellé a kocsiba.

- Hát ezzel is megvolnánk. Rory mostantól fogva nem gyötör tovább. Erre inni kell! Menjünk el a szállóba, egyúttal bejelenthetnénk az eljegyzésünket is. Rendben van? Shona egy szót sem szólt útközben. Amikor azonban megálltak a parkolóban, nem türtöztethette magát tovább.

- Mondd csak, mire volt jó ez a bohóckodás? Még szerencse, hogy senki sem látta. Azt hitték volna, hogy meghibbantál.

Dirk hamiskásan mosolygott.

- Miért? Talán tilos a szellemekkel társalogni? - Hagyd már abba! - förmedt rá Shona. - Úgyis tudom, miért rendezted ezt az egészet. Azt akartad bebizonyítani, milyen ostobák a félelmeim. Ezért fölösleges volt ekkora fölhajtást csapnod. A férfi felsóhajtott.

- Azt hittem, szívességet teszek. Mindenesetre az apád beleegyezett a házasságunkba, igaz, egy feltétellel.

Shona idegesen összevonta a szemöldökét.

- Nos, jó. Te nyertél, elismerem. És mi volna az a feltétel? - Arra kért, hogy - mintegy tiszteletünk jeleként - az elsö unokáját Rory-nak kereszteljük.

A lány szája széle megrándult, de azért sikerült megöriznie a komolyságát.

- És te mit feleltél erre? - Azt, hogy ebben a kérdésben téged illet meg a döntés joga. Nekem egyébként semmi kifogásom ellene. - Dirk rövid szünet után így folytatta: - Őszintén szólva egy kicsit megszorongattam az öreget.

- Megszorongattad? - kérdezte Shona színlelt csodálkozással, mivel nem kerülte el a figyelmét a Dirk szemében felvillanó pajkos szikra. - De hát hogyan? - Megkérdeztem töle, nem magányos-e azon az elhagyatott helyen. Rory azt felelte, tökéletesen elégedett azzal a kedves, napsütötte kis szöglettel, és kimondottan pompásan érzi magát. Erre azt kérdeztem, nem vágyik-e egy kis társaságra, valakire, akivel elbeszélgethetne, ha netán mégis unatkozna. De ö azt mondta, hogy ennél jobb sora már nem is lehetne. Kár, feleltem, mert arra gondoltam, hogy szívesen mellé helyezném az apámat. Old Blackie-nek ugyanis elege van abból, hogy a gyerekek üres kólásdobozokkal dobálják tele a sírját.

Shona alig tudta visszafojtani a nevetését.

- És Rory mit mondott erre? - Hát azt egy hölgy jelenlétében inkább nem ismételném meg. Mindenesetre felfogta, hogy komolyan beszélek, erre elöhozakodott azzal a bizonyos feltétellel. így legalább Old Blackie tehet neki egy szívességet.

A lány bólintott.

- Értem. És azt is megmondtad neki, hogy haragszom rá? - Tudja, és bánja, hogy becsapott. Azért tette, mert akkor ezt tartotta számodra a legjobb megoldásnak. Egyébként sok boldogságot kíván, és arra kér, hogy alkalomadtán látogassuk meg, ha arra járunk.

Shona nem tudta tovább türtöztetni magát, élesen felkacagott.

- Ó, Dirk, hogyan vegyem ezután komolyan a szavaidat? - Amikor számomra fontos kérdésekröl van szó, mindig halálosan komolyan beszélek. Márpedig te vagy a legfontosabb nekem.

A lány Dirk szemébe nézett, és úgy érezte, a boldogságtól kiugrik a szíve a helyéböl. Igen, ezután csodálatos élet vár rájuk.

Esteledett, a nap lemenöben volt, amikor Dirk és Shona visszatért Glenn Gallanbe. A férfi egész úton hallgatott, nyilvánvalóan törte valamin a fejét.

Shona most a terasz lépcsöjén ült, és csodálkozva figyelte, amint Dirk fel s alá járkál a folyóparton, és a környéket fürkészi. Vajon min tünödhet? A lány szórakozottan elmosolyodott. Nincs még egy ember, aki annyit törödött volna vele, mint Dirk. Megmutatta, hogy alaptalanod a félelmei. Szorongását nevetéssé oldotta fel, és ezért örökre hálás lesz neki.

A temetöböl a szállodába mentek, ahol a férfi bejelentette az eljegyzésüket. A hír persze szélsebesen elterjedt. Lachie-t, Moraget és Mrs. Rosst is odarendelték, aztán megkezdödött az ünneplés.

Shonának önkéntelenül is eszébe jutott az a nap, amikor elöször találkozott Dirkkel. Milyen fiatal és tapasztalatlan volt akkoriban! Jól emlékezett, mennyire zavarba jött, amikor vékony ruháját testére tapasztotta a szél, Dirk pedig elismerö tekintettel méregette. Már akkor érezte ösztönösen, hogy Dirk MacAllister az igazi férfi a számára.

Dirk karjai közt olyan szenvedélyben lehetett része, amelyet addig csak mások elbeszéléséböl ismert. Szeretkezésük több volt egyszerü nemi játéknál. Nemcsak a testük egyesült, hanem a lelkük is. Hirtelen azonban vége szakadt röpke boldogságuknak. Talán jobb is, hogy így történt, morfondírozott Shona. A távollét gyötrelmes évei alatt mindketten ráébredtek, mennyire vágyódnak a másik után.

Dirk odalépett a lányhoz, és ezzel kizökkentette a gondolataiból.

- Megtaláltam - szólt ragyogó ábrázattal. - Gyere, mutatok valamit! Mint a tizenévesek, kéz a kézben ballagtak le a folyópartra.

- Ide építjük fel az otthonunkat. Mit szólsz hozzá? - kérdezte a férfi. Shona szeme felcsillant.

- Itt szeretnél élni velem? - Igen. De te is erre vágytál. Nem igaz? - Ó, egész életemben erröl ábrándoztam - suttogta a lány meghatódva. - Nem is mertem remélni, hogy ez az álom egyszer valóra válik! - Pedig most megvalósítjuk, kedvesem. Ismerek Glasgow-ban egy kitünö építészt. Ő fogja megtervezni a házat. Persze te és Morag is adhattok ötleteket.

Shona a homlokát ráncolta.

- És mi lesz Mrs. Ross-szal, ha azt szeretnéd, hogy Morag legyen a házvezetönönk? - Róla sem feledkeztem meg - bólogatott Dirk. - Eredetileg azt terveztem, hogy kibövítem a szállodát a jövöben idesereglö vendégek számára. Aztán mégis inkább úgy döntöttem, hogy átalakítok néhány régi házat a faluban vendégfogadóvá. Mrs. Ross bizonyára örülni fog, ha megkérem, igazgassa az új épületeket.

A lány lábujjhegyre állt, és bensöségesen szájon csókolta völegényét.

- Valóban mindenre gondoltál, Dirk MacAllister! Mondd csak... hány gyereket tervezel? A férfi átölelte Shona derekát.

- Te hányat szeretnél? - Legalább hármat vagy négyet - felelte a lány huncut mosollyal. - Gondoskodnunk kell a Struan és a MacAllister család jövöjéröl. Glenn Gallan egy új nemzettség szülöhelye lesz. Mit gondolsz, sikerülni fog? A férfi gyöngéden beleharapott Shona fülcimpájába.

- Biztosan. Két fiúval kezdjük, aztán jöhet még két lány. Öregkorunkban pedig a teraszon üldögélünk, és elnézzük, ahogy az unokáink játszadoznak a kertben.

Shona Dirk pólója alá csúsztatta a kezét, és megsimogatta a férfi meleg börét.

- Késöre jár - suttogta csábítóan. - Semmi kedvem sötétben átvágni a lápvidéken.

- Igazad van. Az túlságosan veszélyes lenne - felelte a férfi hamiskás mosollyal. - Mit javasolsz hát? - Szerintem okosabban tennénk, ha itt töltenénk az éjszakát, és holnap reggel mennénk vissza.

- Pompás ötlet! - helyeselt Dirk.

Miközben kézen fogva visszaballagtak a házhoz, a lemenö nap utolsó sugarai arany és bíbor fénybe öltöztették a völgyet. A füvet és a nyírfák leveleit langyos szellö simogatta. Az égbolton kigyúlt az elsö csillag. A tenger felöl érkezö fuvallat pedig örökre magával ragadta a múlt sötét árnyait.

Shona és Dirk egy ideig a teraszon állva csodálta a természet szépségét, aztán Dirk a karjába kapta kedvesét, és bevitte az épületbe.