AKI FÁZIK, FÁT KERES 1/2

AKI FÁZIK, FÁT KERES 1/2

BEVEZETŐ AKI FÁZIK, FÁT KERES Ijesztö íj - nyilalló nyíl AZ ŐS-CÉ-TŐL A MAMÁ-IG AZ ÍZ ÍZLELÉSEI KÖRÖS-KÖRÜL FÖLKEREKEDÜNK 1. KORONGTÓL A KERÁMIÁIG /KÖRÓS-KÖRÜL 2./ A KÖR NYELVI NÉGYSZÖGESÍTÉSE SZÁMOS SZÁMTALAN SZÁMADÁS Lovaló való LÓHALÁLÁBAN - SEBBEL-LOBBAL - SEBTIBEN VALAHA ÁRPÁD VEZÉR NEVE NÉPE I. ÁRPÁD APÁNK A VEZÉR II. BELÉNK NYILALL AKI FÁZIK, FÁT KERES, de még sok mindent, mást is csinál!

BEVEZETŐ

Elöször úgy gondoltam, hogy a következö nyelvünkröl szóló könyvem címe Lovaló való lesz. Tekintettel arra, hogy a ló hosszú évezredeken át jelentös szerepet játszott eleink életében. De ez csak az egyik szempont volt.

Szempont az a hely, az a pont, ahova néz a szem, ezért persze a tekintet is oda vetödik. E logika nyomán alakul ki a "nézet" s jelentése a vélemény. Tehát amikor azt mondjuk, hogy "nézetem szerint ezeket és ezeket a szempontokat kell tekintetbe venni", akkor a magyar nyelv ösi valóságból kiinduló müködési rendszerét mutatjuk be. (No meg azt is hogy egy mondatban azonos vagy közeli jelentéssel a "szempont", a "szem", "néz", a "nézet", a "tekintet", egymás jelentését erösítve, kiegészítve fordul elö.) E cím kiválasztásának célja az volt, hogy bemutassam annak a felismerésnek okait, következményeit, máig ható kapcsolatait, hogy a magyar nyelv mögött nem más nyelvek hatása áll, nem ez határozza meg a fejlödését, hanem maga az ösi valóság. Kétségtelen, hogy a "lovaló" szavunkban is benne van a tárgyi, kézzelfogható valóság, a ló. Akár játszhatunk is vele: va-ló, va-ló-ság, va-ló-ság-os, és így tovább. Tehát a valóból, valósból, nyelvtanilag a fönévböl lett cselekvést jelentö szó.

Még pontosabb, ha így fogalmazunk, alanyból lesz állítmány. Vagyis a ló lényege a látványos vágta, hátán a lovassal, a gyorsaság, az ösztökéltség stb., jelenik meg a "lovaló" vagy másként "belelovallja" magát szavak jelentéseinek mögöttesében. Nem volt tehát ok nélküli a könyvcím. De aztán az eddig megjelent, nyelvröl szóló könyvek olvasói, az elöadások hallgatói közül a legtöbben, szinte egyöntetüen, az "Aki fázik, fát keres" mondatot jegyezték meg.

Mivel ez a mondat is nyelvünk lényegét mutatja be, s ha úgy tetszik, ebbe már "benne van" a lovaló való is, az ösztökélö, de így is mondhatjuk: a kényszerítö valóság, vagyis több szempontból még jobban megfelel a célnak.

Ahogy Bábel elött címü, legutóbbi könyvünket a drága emlékezetü tudós baráti elöszavával kezdtük, most is öt kell idéznünk. Dümmerth Dezsö a véleményét az ŐSEGY titka és hatalma... címü könyvemröl írta, 1985-ben, ez a kis tanulmánya meg is jelent a LYUKASÓRA címü folyóiratban is -, és azért idézzük ide, - idézzük! - mert ö kutakodói tevékenységünket "nyelvi filozófiának" nevezte. Elsö meglepetésünk és értetlenkedésünk után, szép lassan fölismertük, hogy bizony alighanem igaza volt. Arra, amit csinálunk, ez a meghatározás illik a legjobban. Hiszen ok-okozatos elemzéseket végzünk elsösorban a magyar szókincstárra, valamint a magyar nyelv rendszerére, illetve müködésére vonatkozóan. S ha így van, foglalkozunk fejlödésével, változásaival, ezek okaival s lehetöleg helyével és idejével is. Azt vallhatjuk, hogy a magyar nyelv történetével-történelmével, ezáltal megkerülhetetlenül a magyarság östörténetével is foglalkozunk. Hiszen abban bizonyosak vagyunk már évtizedek óta, hogy nyelvünk alapvetö tulajdonságait tekintve eltér a világ valamennyi nyelvétöl. Zsákutcába jutunk, ha nyelvünket ezek után más nyelvek vagy azok szókincse, nyelvtana felöl közelítjük! A nyelv egyetemes fejlödése szempontjából is, sokkal inkább a magyar nyelvtöl vezet út más nyelvek irányába, mint fordítva. Többek között ezt is tanúsítja akár a "lovaló való" szólás, illetve új könyvünk címe: aki fázik, fát keres. Mindezek a nyelvünket vezérlö logika és matematika útmutatói. A logika ugyanis nemcsak jelen van nyelvünkben, hanem rendszerének meghatározója, s ezzel együtt a számtan is. Meglehetösen nyomatékos bizonyítékok egész sorát mutatjuk be arra nézve, hogy aki magyarul gondolkodik és beszél, az a kettes számrendszer ösi valósága szerint járatja az agyát. S ha szó-ját-szó módján azt mondjuk, mindezt nem mi agyaltuk ki, hanem agyunk anyaga viselkedik úgy, akár a suméroknál az agyag, amikor is abba véstek betüket és örökítettek meg gondolatokat - betüvetést tanul a gyerek, - mondta a magyar még ötven-hatvan éve, amikor is arról beszélt, hogy iskolába jár a gyereke és tanulja az írást, azaz a betüvetést. S gondoljuk meg, a vetés azt jelenti, hogy földbe barázdákat húznak és abba magot tesznek, rejtenek, dugnak stb., a földbe, ba-be, ba-rázza, részeli, szórja, bujtatja a búzát s ha e gondolatmenetért elagyabugyálnak is bennünket, -- minket -, tán agyunkat ütve se vernek agyon. Akit agyonvertek, az meghalt. Így értelmezzük, ha ezt külön nem is mondják. Halált okozó ütésre ugyanis a legérzékenyebb a fejünk. A "fejbeverték" kifejezés mégsem azt jelenti, amit az "agyonverték" vagy "agyonütötték" szavunk. Az utóbbiak egyúttal azt is jelentik, hogy az illetöt megölték!

De lépjünk tovább e kis kitérö után. Ámbár minden "kitérö" ide tartozik, a fö mondanivalót erösíti. Ugyanis az elázó sorokban, egy mondatban használtuk a "bennünket" és a "minket" szót. Mindkettö ragozott szó. Söt, az elsö, a "bennünket", valójában ragozott rag! Hiszen a szó elsö tagja, töve, a "ban-ben" helyhatározó rag. Tehát így állt össze ez a szó: ben-nü-nk-et. Tévedés ne essék, nem így kell hivatalosan elválasztani. Rögtön írjuk ide a másik, lényegében azonos jelentésü szót is, "minket". Mi a közös e két szóban? Például a mindkét szó végén lévö "et" tárgyi képzö. Lehet, hogy nem ez a hivatalos meghatározás, de általa képzödik a tárgyias forma, ha úgy tetszik, a tárgyeset. Tehát ezt tisztáztuk. Ám ha pusztán csak tárgyesetröl volna szó, akkora "kezet", "fejet", "szemet" és így tovább, szintén rokonjelentésü szavak volnának. De nem azok! Valami mást kell keresni, ami választ ad arra, hogy miböl adódik a rokon jelentés? Van egyáltalán ilyen hangzó, szótag? A magyar nyelv egész rendszere, müködése azt bizonyítja, hogy van. Találunk ebben az esetben is, csak a "szabályos" elválasztás, mint annyiszor, ezúttal is szétszakítja az összetartozó hangzókat. Mert ha jól megnézzük, akkor azt látjuk, hogy a "minket" szavunkban benne van a, mink". Régebben így ejtették a "mi" kifejezést. Mert mindegyik esetben ott volt a többes szám jele, a "k". Íme: mink, tik, ök. Mára azonban csak mi, ti, ök alakokat használjuk. Az "i" hangzó többesíti a jelentést, igaz, rögtön birtokos vonatkozásokat is jelezhet egyúttal. Például övé, övéi, övéiéi stb., enyéiméiéi, ez az utóbbi már többszörös birtokviszonyokra utal. Térjünk azonban vissza az említett két szóhoz, amelyek látszólag eltérnek, de a jelentésük mégis közeli, söt, lényegében azonos: bennünket, minket. Láttuk, hogy a szóvégi tárgyiasító képzö, az "et" másutt is jelen lehet, mégsem lesz még csak közeli sem emiatt a jelentés. Mi az, ami közös a két szóban? Hát az "nk", ami ott található a "mink" szavunkban. Tehát a "minket" és a "bennünket" minden bizonnyal ez rokonítja. De nemcsak a "-ban-ben" helyhatározó rag válik teljes értékü szóvá további ragozással s lesz be-lö-le ben-nü-nk, hanem például a "val-vel" is tovább ragozható, s lesz belöle "vel-ünk" és ez a szó tartalmazza kimondatlanul vagy leíratlanul a "mi-vel-ünk" jelentését is. Ugyanígy a "nál-nél" esetében, nál-unk az azt jelenti minálunk. De a "-hez-hoz-höz" rag is ezt igazolja: "hoz-zá-nk" egyenlö "mi-hoz-zá-nk". (Az elválasztás megint szándékos! De csakis így látjuk a magyar nyelv igazi rendszerét és müködését. A mai hivatalos elválasztás mindezt elrejti. El kellene gondolkodni azon, hogy nem volna-e jó a jövö szempontjából megvizsgálni, hogy az ösi és természetes elemek szerint válasszuk-e el szavainkat? Csak elöször volna nehezebb, késöbb a javunkra válna, mert tudatosodna bennünk a nyelvünk szerkezete és müködése! A kezdeti nehézség sokszorosan megtérülne. Erösen hiszem, hogy ez megfontolandó és a magyarság védelmének jelentös erösítését is megvalósítaná!) Lássunk csak egy pici példát. Az "okos" szavunkat ma így kell elválasztani: o-kos. Sem az "o", sem a "kos" nem utal arra az ösi tényre, hogy az az okos, aki sok okot képes fölfedezni és tudni a világ dolgaival kapcsolatban. Eltünik a logikai összefüggés? S nem egyszer a mostani elválasztások úgy szétvetik, szétszakítják a szavakat, hogy nem ismerünk rájuk.

E bevezetö dolgozatnak többféle feladatot el kéne vállalnia. (Jelen pillanatban e sorok írója sem tudja, hogy miféléket. Hiszem nem biztos, hogy minden fontos gondolatot érintünk azokból, amelyeknek itt volna a helyük.. Sokkal valószínübb, hogy majd a könyv megjelenése után ismerjük föl, mennyi minden kimaradt belöle.) De arról még szólhatunk, kell is, hogy nem nyelvészként, hanem a nyelvet fürkészö, kutató költöként, íróként mondjuk el gondolatainkat, fogalmazzuk meg kérdéseinket éppen úgy, mint megállapításainkat. Ám a megállapítások zöme is szinte kérdésként hangzik. Még akkor is ezt tartjuk helyesnek, ha nagyon is bízunk nyelvünk rendkívüli voltában. De hát nem is tehetünk mást, hiszen rendkívüli. Ehhez a kijelentéshez nincs szükség elfogultságra, mindössze arra van szükség, hogy józan parasztésszel vizsgálódjunk. Maga a nyelv állít elénk olyan logikai s egyéb "mutatványokat", amelyek mellett nem lehet vakon elbóklászni. Így hát visszatérhetünk még a hangzókhoz, akárhányszor is, hiszen azok minden nyelv alapja (i). Ha a természetes, belölünk "kiböffenö" hang egyetemes, akkor az mély hang, s a kinyílt szájból önkéntelen "kiesö" hang, nagy valószínüséggel az "a" vagy az "á" hangzóhoz van közel, eset-leg annak "homályos" keveréke. (Láthatjuk, hogy ~a kiesö jelzö nem véletlen, illetve nem véletlen a "kiejtés" szavunk!) És ne is menjünk tovább. Az egyik szót így írtam le: eset-leg. Szándékosan, mert ez a "leg" is külön rendszerre tartozik. Tényleg! És erröl még szólunk majd, ez csak elö-leg, amit futó-lag em-lítünk. (Em-lék, em-lék-ezik, em-leg-et, em-lít, stb.) Vagyis, ha kötöjelet használok váratlanul, akkor - ha csak nem sajtóhiba! -ha vala-mi-re föl akarom hívni a figyelmet. Különösen érdekesnek gondolom s figyelemre méltónak azokat az elválasztásokat, amelyek nem "szabályosak". Azokkal jelezni kívánok valamit. De mielött elfelednénk, két szó miatt "álltam" meg itt. A második a hangzók sajátos jelzöjének gondolt-érzett "homályos" szavunk. Lehet-e homályos egy-egy hangzó? Úgy véljük, bár ez már a költészetet közelíti, hogy a homályos hangzó, különösen a magánhangzó, például az "a", ha homályos, akkor "á-ba" foszlik át, álmos "a" lesz belöle, ahogy a homályos, ködös "á" is az "a" felé csúszik-hajlik, de már a "vége" lehet mély "e" hangzó, és így tovább. Szerencsére azonban a magyar a tiszta hangzók nyelve.

A bevezetöben szólni kell az ábécéröl. Arról, hogy a világ nyelveinek ábécéi nagyjából azonos hangzók sorát mutatják. Persze van olyan külön példa is, mint az Omegával végzödö görög ábécé. De abban sem az "r" hangzóval kezdödik a hangzók sora. S talán innen adódik az elsö fontos kérdés. Volt-e némaság a tudatos beszéd vonatkozásában? Azaz, volt-e aztán olyan átmenet, amikor hangokat adott ki az ember, de csak egytagúakat? És ha volt ilyen, akkor mely hangzókból állhatott -a meg sem nevezett - ösábécé? Megvolt-e benne minden mai hangzó, ami tisztán elkülöníthetö? Vagy ez is fejlödés következménye? Hány nyelvben ma sincs meg az írás és ejtés következetes egysége. Nem ejtenek leírt hangzókat - betüket -, vagy ugyanazt a betüt más és más hangzókörnyezetben másként ejtik. Például Peter-t ír az angol és Pítör-t ejt. Tehát ugyanazt a betüt mindkét esetben másként ejti, ám ezt az "e"-t például a Shell, Sheriff stb., szavakban ugyanígy "e"-nek ejti, mint mi. Lehetne sokféle példát találni, de akkor is egy a vége a dolognak. Azt kell megállapítanunk, hogy a magyar a tiszta hangzók nyelve és azt ejtünk, amit írunk, azt írjuk, amit ejtünk. Persze mindez úgy tünik, hogy a latin betüs írás miatt lett talán ilyen törvényerejü. De akkor minden latin betüs nyelvnél így kellene lennie. Gyanítható, hogy nyelvünkben ez már korábban kialakult, még a takarékosságra szoktató rovásírás használatakor, de lehet hogy elöbb.

Minderröl azért kell részletesebben írni, mert az is föltételezhetö, hogy bizonyos nehéz hangzók csak késöbb alakultak ki. Például az "r", aminek ejtése sokak számára nehézséget okoz. Nemcsak gyerekkorban, hanem felnöttként is. S ha igaz, hogy a hangzók kialakulásának sorrendjét valamennyire meg tudjuk határozni az egész emberiségnél, valahogy úgy, ahogy a kisgyerekek esetében, akkor sokféle új irányadónk lesz az egyetemes emberi fejlödéssel kapcsolatban is. Talán összefügghet, mint ösi kényszer a kör, a kerék, a korong feltalálásával kapcsolatban például az "r" hangzó szükségessége? A természetben nincs szabályos kör. De ez a hangzó éppen a "kör" jelentését próbálja a szánkban lévö nyelv "görgetésével-forgatásával" utánozni? Egyúttal jó példa a p-f váltásra: pireg-pörög vagy fireg-forog. Lássuk csak, ha volt olyan "ösnémaság" a beszéddel kapcsolatban, mint az állatok mai hangadása, akkor igencsak sokat kellett fejlödnie a hangadó szerveknek ahhoz az állapot hoz, hogy tagolt legyen a hangadás, hogy elkülönülhessenek a hangok, hangzókká. (Ugyanakkor a világon semmit sem szabad kizárni, tehát azt sem, hogy az értelem eredöje vagy a beszéd rendje valahonnét máshonnét került a földre. De ezt most hagyjuk, maradjunk a fejlödésnél. De itt a zárójelen belül azt is föltételezhetjük, hogy a szabályos kör, a korong, a kerámiák, a kerék és a zéró, a nulla megjelenése egymásra utaló s egymástól nem független tényezö) Ha volt lényeget érintö fejlödés, akkor annak felderítése fontos feladat.

Mi a magyar nyelvvel kapcsolatban föként a Halotti Beszéd és Könyörgés címü imával kapcsolatban jelzünk néhány dolgot. Ám azzal a külön megjegyzéssel, hogy ezt a nyelvemléket érdemes volna új szempontok szerint megvizsgálni. Alább erre mutatunk példát. De lássuk elöbb a latin ábécét, amely mint látjuk, eredetileg 21 betüt tartalmaz: a, b, c, d, e, f, g, h, i, l, m, n, o, p, q, r, s, t, u, v, x, de az idegen, föként görög eredetü latin szavakban elöfordul még: k, y, z, hangzó is. Ám lássuk azonnal a mai magyar ábécé hangzóit, amelyben 44 hangzót találunk, igaz, e számban benne vannak a rövid és hosszú magánhangzók is, de hát egészen mást jelent például a "kor" és a "kór" szavunk. Nyelvünkben nagy jelentösége van a rövid és hosszú hangzóknak. De lássuk azokat a hangzókat, amelyeket ma a hivatalos magyar ábécé hangzóiként - betüiként - tartanak számon: a, á, b, c, cs, d, dz, dzs,e, é, f, g, gy, h, i, í, j, k, l, ly, m, n, ny, o, ó, ö, ö, p, q, r, s, sz, t, ty, u, ú, ü, ü, v, w, x, y, z, zs, ez az ábécé ma is 20 hangzóval többet tartalmaz, mint a latin. A latinból régen is hiányzott az "ö", "ü", "á", "é" magánhangzó és a Halotti Beszédben ezért kellett így írni: gimilcítul, a gyümölcsétöl helyett. S amint látjuk, a mai latin nyelvböl, illetve ábécéböl is hiányzik a tiszta "á", az "é" is, valamint a "gy", az "ny" a "ty" és így tovább. A magyar külön jelzi a finom "s", "zs", "z" hangzókat is. Tehát, ha volt is árnyalati különbség a valahai latin, illetöleg magyar ábécé hangzói között 800-1000 éve, az a lényegét tekintve nem lehetett nagyobb, mint a mostani. Tehát felül kell vizsgálni e régi szöveg elemzését, új szempontok szerint kell e nyelvemlékünket szemügyre venni. Annyit azonban még jegyezzünk meg, hogy valójában a magyar "a" hang nem létezett a latinban, az "a"-t ejtették nagyjából úgy, ahogy mi ejtjük az "á"-t például a "pásztor" szavunkban. A magyar "a" ejtése igen ritka más nyelvekben. És még annyit, anélkül, hogy a latin nyelvröl akarnánk hosszabban szólni, hogy a latin nyelvben vannak kettös magánhangzók, de kiejtésben egy szótagot alkotnak. Azonban nincs olyan megbízható állandóság, mint a magyar nyelvben. Például az ae kiejtése "é" eredetileg: ai -, vagy az oe kiejtése ö, de olykor é, és eredetileg oi. Itt is jegyezzük meg, hogy e sajátos magyar "a" egyúttal a magyar ábécé elsö hangzója és a magyar beszédben az elsö magánhangzóra esik a hangsúly. Mondhatjuk nyugodt lélekkel, hogy ez a természetes és ösi hangsúly, hiszen a beszéd kezdetén van a legtöbb levegö a tüdöben, akkor a legnagyobb a belsö nyomás, így aztán az elsö hangzókat mondjuk a legnagyobb hangerövel. De térjünk vissza a Halotti Beszéd szövegéhez.

Azt állítjuk, hogy e nyelvemlék több olyan bizonyítékot is tartalmaz nyelvünkkel kapcsolatban, amelyre eddig nem gondoltak. (Ez vonatkozik minden nyelvemlékre. Olyasmiket kellene megnézni, hogy ragokat, képzöket, jeleket stb., mikortól és milyen formában használt a magyar nyelv? Persze, mindig gondolnunk kell arra is, hogy a nyelvünk sokkal régebbi, mint a latin nyelv, és saját ösi írással is rendelkeztünk, csakhogy abból kevés maradt ránk!) Erröl külön, alapos, mindenre kiterjedö figyelmü tanulmányt kellene írni. Mi ezúttal inkább csak jelezzük a szükséges és lehetséges vonatkozásokat. De kezdjük annál a ténynél, hogy egy sokkal gazdagabb hangzójú nyelv szavait kellett átírni másik, szegényebb hangzószámú nyelv ábécéje szerint. Például a "püspök" szavunkat nagyjából így írhatták át "piespiek", de még ebben az esetben is ugyanazzal a két hangzóval tudták leírni az "ü" és az "ö" hangzókat.

A bevezetöhöz tartozhatnak nyelvünk jellemzö. Például a magánhangzó illeszkedés - zenei - törvénye. Aztán a mássalhangzók jelentéshordozó szerepe. A ragok, képzök mai és valahai önálló volta. S egyúttal az is, hogy a magyar ábécé hangzóinak zöme egymagában, másod- és harmadmagával a szavak végén tisztségviselö, illetve a rag, képzö gyakran szó eleji szótagként jelenik meg. De mindezek elöfordulhatnak a szavak elején, a szavak közepén és a szavak végén is. Lássunk csak futólag egy példát: szorgalmas, meg-szor-oz, sok-szor, és így tovább. De nemcsak a -szer-szor-ször csodájaként tehetjük ezt meg, hanem a leg-több, mér-leg, mér-leg el, nagy-leg én-kedik, ban-da, ban-dá-ban és így tovább. Csekély lehetöséget mutattunk a valósághoz képest. S nagyon figyelemre méltóak az ilyen szavak, mint a tol- vaj, tol-mács, amikor is, mintha a tól-töl rag is önnön jelentéseit igazolná. Mert a tolvaj valakitöl, ettöl, attól, amattól TUL-ajdonít el valamit, a nagy TOL-akodásban, TOL-ongásban, TÜL-ekedésben. Így jobban látható a mássalhangzó képlet, a T+L, jelenléte. De maga a "tol", "tolni" cselekvés is innen való, ahogy aligha lehet idegen eredetü a taliga - tolika -, talicska szavunk. Az utóbbi több-szörösen is magyar. Megtalálható benne az ösCé, illetve annak "es" változata, vagyis a "be-Cé-zés", a "ka-ke-ko-kö" pedig ke-d-vesítö képzö. (A ki-csinyi-tö képzö "ki" alakban ott van a szó elején, de kedvesít is. Az ici-pici picur-ka La-ci-ka ugyancsak egyszerre becézett, kicsinyített, ke-d-vesített szó, tudja is ezt ö-ke-I-me, a KÓ-FIC FIC-KÓ lur-kó kö-lök, illetve kölyök.) Móricz Zsigmond szavai újra és újra eszünkbe jutnak, aki úgy vélekedett, hogy a Halotti Beszéd nyelve modern mai nyelv. Ennyit mi is megerösíthetünk, ámbár a nyelvemlékeinket "nyelvfilozófiai" szempontjaik szerint éppen csak megnéztük. Gondolható, hogyha csak azok vizsgálatára összpontosítunk, akkor még jó néhány dolgot másként látunk. Sosem szabad elfogadni az elsö látszatokat, bár nagyon nehéz átlépni másfajta gondolati rendszerbe. Legyen szabad kettö, még középiskolás élményemet elmondani.

Már korán érdekelt az irodalommal egy idöben a technika, a csillagászat, az atomkutatás. Bizonyítja ezt az is, hogy 16 éves koromban ugrottam elöször ejtöernyövel, majd tizenhét évesen vitorlázó repülövel elértem a "C" vizsgáig. Felvettek a repülötiszti iskolára is, de 1956 mindent megváltoztatott. Az 1956. október 24-én megjelent versemért 1957-ben börtön, majd kistarcsai internálás következett, illetve kizártak az ország összes föiskolájáról, egyeteméröl. (E kizárás mindmáig tart! Írom ezt 2001 szeptember 24-én.) De e magánügyeket miért keverem ide? Bizonyítani kívántam, hogy szerencsémre nagyon korán kezdtem olvasni, még iskolás korom elött. Nagyon korán érdekeltek a világ dolgai. Nem véletlen, hogy egy sokak által sokszor használt, mutatós kérdésre tudom a választ. Pontosabban azt tudom, hogy rossz, pontatlan a kérdés, mint általában százezer közül egy a kivétel. (Azt hiszem, hogy nagyobb számú kérdésböl, tán minden milliomodikból, ami lényegesre vonatkozik, találunk egy pontosat.) Hát lássuk a sokszor elhangzott kérdést: "Mi volt elöbb, a tyúk vagy a tojás?" Látszólag megoldhatatlan feladat, de nem az. Sokáig bosszantott engem ez a zsákutca, de azért, mert éreztem, hogy valami lényeges rejtözik e kérdésben, amit elfed annak mutatóssága.

Aztán rájöttem a "feleletre", de legalábbis a válaszra minden bizonnyal. Az pedig így hangzik: a kakast Ugyanis csak bizonyos tojásból lesz tyúk! Amit megtermékenyített a kakas. (Annak idején nagyanyám petróleumlámpánál nézte meg, amikor kotlós alá keresett tojásokat, hogy bennük van-e a kakas jele".) Látható, hogy ez a végsöre utaló kérdés is gyarlóan pontatlan, ha nem vigyázunk, csak beleszállunk, mint pókhálóba a légy és vergödhetünk benne halálig. De íme, bár a kakas közbevetése nem a végsö megoldás, arra azonban jó, hogy lássuk, pontatlan a kérdés és rajta is kaptuk a pontatlanságon.

S ha már ennyit megengedtünk magunknak, türjön el az olvasó még egy "magánjellegü" kis történetet. A csillagászattal és atomfizikával foglalkozván - kedves jó barátom, Bödy Zoltán, jó nevü atomfizikus lett, bár betegsége miatt nem teljesedhetett ki tehetsége oly nyilvánvalóan mindenki elött, mint elöttem, persze egyetemi oktató és kutató lett, külföldi elismerésekkel -a barátommal sokat beszélgettünk az atom titkairól. Ez és a csillagászattal való ismerkedések fogalmaztak meg bennem kérdéseket. Az egyik ez volt, még szintén középiskolás koromban, tán egy évig is csiklandozta az agyamat. "Végtelen-e az emberi képzelet?" Végül találtam választ, ha nem is megnyugtatót, ám erre a kérdésre aligha lehet pontosabbat adni. Tehát ez a felelet a kérdésre: "Az emberi képzelet nem végtelen, hiszen még a végtelent sem tudja elképzelni." Mi a közös a két kérdésben? Az, hogy mindkettö magában hordja a természetes választ. Azaz, nem számít megoldásnak, de bezárja a logikai kört.

Most már elmondhatom, hogy azért mégsem más tárgyú volt e két kérdés leírása, mert a nyelvvel való foglalatosságaimban éppen ez a fajta "rövidre zárás" segített. Egyrészt arra figyelmeztetett az elsö, hogyan nem szabad kérdezni. Megvilágítva, a csak látszólag nagyszabású kérdés, ha nem "halálosan" pontos, kikezdhetö és értelmetlenné válik. Ugyanakkor minél pontosabb a kérdés, annál inkább bizonyosak lehetünk abban, hogy az már maga tartalmazza a választ! Minden kutatás lényege tehát a pontos kérdés! Igen ám, de éppen az a gond, hogy magát a kérdést nem vagyunk képesek megfogalmazni! Kérdezgetünk, de csak a felszínt borzoljuk, még ha az olykor fölhabosodik is. És itt van az ember számára a "világ vége", ez a körbezártság, amiböl nagyon ritkán vagyunk képesek "kinézni". S ezért éppen úgy van a szellemnek is tehetetlenségi törvénye, mint a csillagoknak. Kényszerü pályán vagyunk és nincs mód arról letérni. Tornázhatunk, figurázhatunk, eshetünk talpra vagy fejre, minden e törvény uralma alatt történik. Erre is elég régen ráéreztem s azért adtam a nyolcvanas évek elején összeállított s végül 1984-ben megjelent, a nyelvröl szóló könyvemnek ezt a címet: Játék és törvény. Talán ma már az az ,,és" ott középen ki is hagyható. Mert nem "és", hanem a játék is törvény. Még akkor is az, ha a törvénynek is vannak, lehetnek játékai, De tudnunk kell, hogy az sem jelent másik pályát, mert e játékok mögöttesében is ott van a törvény. Átlátszóan mosolyog rajtunk, szó szerint véve: olyannyira átlátszóan, hogy nem is vesszük észre.

Mindezekböl is azt kell levonnunk tanulságként, hogy nem létezik semmi törvényen kívüli, hogy egyetlen nagy törvény érvényes mindenre, még a nyelvre, nyelvtanra, számtanra is. Aki ezt nem ismeri föl, az nem juthat elöre a megvilágosodásban, bármivel is foglalkozik. Az elsö és legfontosabb dolog ennek fölismerése. Aki azt sem veszi észre, hogy eltévedt, az nem talál vissza az útra. De aki azt gondolja, hogy az eltévedés is lehet a cél, az visszatalálhat! "A magyar nyelv távoli és magányos. Pontos megértéséhez más nyelvek tanulmányozása rendkívül csekély haszonnal jár. Lényegében saját öntöformájából került ki, kialakulása és felépítése bízvást oly korszakra tehetö, amikor a mai európai nyelvek többsége vagy nem is létezett, vagy nem hatott a magyarlakta térségre."

Sir John Bowring a Poetry of the Magyars 1830. bevezetöjéböl, dr.Végvári József fordítása

AKI FÁZIK, FÁT KERES

Ki gondol arra, amikor azt mondja: fázom, fázol, fázik és így tovább, hogy ebben a szóban benne van a "fa"? Amit arra lehetett már száz meg százezer éve használni, hogy a hidegérzet megszünjön, azaz a meleg keltésére, létrehozására, söt, meleg étel készítésére, tehát sütésre, fözésre. Magyarán, aki "fázott", az fa után járt, fát keresett, és alkalmassá tette a tüzgyújtásra. Éppen ezért e szavunk meglehetösen réginek gondolható. Létrejöttének idejét, minden bizonnyal, tízezer években lehet mérni! Az az érdekessége s egyúttal a fö erénye, hogy eligazít afelöl is, hogy mi a megoldás. Mondhatjuk, hogy okosan összetett, és egyetemes értelmü logikával "magyarázza" meg önmaga jelentését.. Tehát nemcsak azt tartalmazza, hogy hideget érzünk, hanem azt is közli velünk, hogy a hideg ellen meleggel, a meggyújtott tüz - égö fa! - segítségével védekezhetünk. Olyan idöben és olyan körülmények között keletkezett ez az ös-szó, amikor a fa volt az egyetlen, hosszabb ideig meleget adó, izzó parázzsá alakuló fütési alkalmatosság. Ez a szó egyik igazoló példája annak, az általam már több évtizede megfogalmazott feltételezésnek, hogy a magyar nyelv nemcsak közlési eszköz, nemcsak szókincstár, hanem olyan közösségi alkotás, amely örzi a magyarság történetét, történelmét. (Havas, jeges idökben és tájakon nem is kis gond lehetett a "fázás".) Tehát a nyelvünk elemzése egyúttal múltkutatás, öskutatás. S az is állítható már, hogy alakulása, fejlödése folyamán ugyancsak "följegyezte" önnön fejlödésének módját, jellemzöit, s ezáltal saját formálódása sem titok és nem titokzatos. Hiszen szavaink zöme után hasonlóan nyomozhatunk, mint a fázik szavunk után. Egyébként nem jellemzö más nyelvekre, hogy saját jelentésük okait efféle megnevezésekkel meg is "magyarázzák". Noha számunkra pedig az a természetes, hogy a nyelvünk logikus értelmezésekre és összefüggésekre épül, s a legközelebbi rokona a számtan. A "fázó ember" tehát fa után járt, - aki ma, nözik" az nök után jár -, fát keresett, hogy zordabb körülmények között is életben maradhasson. A magyar nyelv erre is emlékezik. Ezért más dolgokban is sokszor hagyatkozhatunk -a minden bizonnyal százezer évekkel is mérhetö?! - emlékezetére. A fázás éppen ezért, ebben az értelemben létfontosságú felismerést jelentett.. (Mert egyébként lehetett füteni füvel, fával, s nyilvánvaló, hogy a tüz gyújtásához kellett is a száraz faforgács -a "fa-rag" - vagy éppenséggel a száraz fü! De ezzel ki is merült a "tüzelés" lehetösége. Még a szenet sem ismerték, fa viszont azokon a területeken, ahol emberi közösségek élhettek, természetszerüleg, volt, kellett, hogy legyen. Mégpedig kellö mennyiségben. A fü "füzése" is cselekedet és "füzésre" lehetett használni a füzfát! Ez a jelentés ehhez "füzödik". Hát innen van a füzödik ok-okozati szavunk is.

Rögtön említsünk példaként jelentéságazást, illetve rokonítást. A "föz" szavunkban benne van a fö, másként fej szavunk. Ez valójában azt jelentette, hogy aki hidegérzet ellen "fázott", fát keresett és készített elö tüzelésre, az elöbb "kifözte", elgondolta, hogy "fázik", tehát fát keres, hogy majd fözhessen. Vagyis minden hasonló esetben a fejét is kellett használnia. Ez az ösösszefüggés benne van a például a "fö a feje" szólásban. Azonban itt (is) kettös a jelentés. A lényegesebb az a jelentés, hogy most aztán fö, fontos, azaz fej a feje, azt kell használnia" Elsö a fö, a fej használata, azaz a gondolkodás. Az pedig olyan, mintha fortyogna ott belül valami, tehát jelképesen "kiföz", ám valóságosan is kigondol valamit. A fözés eszerint a fö, a fej használatának, a gondolkodásnak is kifejezöje. Aki "fáz" fát keres, aki "föz" a fejét használja!

S ha már a fejnél tartunk, említsük meg a "fö", "fej", "koponya" további logikai leágazásait, amit a jelentések alakulása igazol. A fö fönt van, fölül található az emberi testen. De a nemzet, a társadalom fönöke, a fönség, fölség is a ranglistán a legfölül helyezkedik el, akárcsak a fejedelem. S láthatóan ugyanabból a jelentésböl alakultak. De a fej szavunk benne van a fejlödés, fejlemény, fejezet, kifejez, befejez, stb., szavainkban. Fejezetnek nevezik valaminek a kezdetét, "új fejezet", "elsö fejezet" stb., de a "befejezés" is ide tartozik, amit lezárásnak is nevezhetünk. De még fejteget is. Összegezve, fontos dolgok megnevezései, ki-fej-ezö kifejezései mindezek. Mint ahogy az sem véletlen, hogy a fej jellemzi az embert. Az arc. Arckép. Ebböl következik az is, amiröl másutt is megemlékeztünk, hogy a szó szavunk rokonértelmü szava a kifejezés. Ezt azért emlegetjük ezúttal is, mert megint olyan szavunkat említjük, ami jellemzö nyelvünk alapmüködésére, akárcsak a fázik szavunk. Ugyanis minden ember, már több százezer éve is, a legfontosabb közérzetét a FEJ-én fejezte ki. Az érzéseit: indulatát, örömét, szomorúságát, dühét, fájdalmát, és így tovább, az arcán láttatta minden ember, akár akarta, akár nem. Magyarán, ez is közlés volt! Képes közlés, mert erre van alapvetö kép-es-sége minden embernek. És ezt nem is kell lefordítani, érti a másnyelvü is, hogy miként vélekedünk valamiröl az arcvonásaink "kifejezésével", amit, föként szélsöséges helyzetekben azonnal "közzé" is teszünk. Nyelvünk erre is emlékszik, tehát ezt sem árt elégszer emlegetni. Mint ahogy azt a tényt sem szabad említés nélkül hagyni, hogy "fej" a töve a fejlödés szavunknak és társainak, pl. fejlödik, fejleszt, stb. De ez sem véletlen! A nomád népek apraja-nagyja korán megtanulta, hogy az állati, de az emberi magzatnak is aránytalanul nagy a feje, elöször az fejlödött ki a legjobban, míg a végtagok még meglehetösen csökevényesek. Ezért emlegetem, hogy magyar nyelv ösi alapja a mindenkori valóság! Természetesen szavaink tömege alakított 919h74j és alakít hasonló logikával jelentéseket, amelyekröl másutt szólunk. Itt csak még a fazék, fakó, farag szavainkat említjük, amelyekben szintén lényeges a "fa" jelenléte! Mindegyik esetben a fáról van szó, amiböl fözöedény, fakó szekér készült, méghozzá általában sajátos fa-rag-ással. A fa-forgács szintén a fa része, szilánkja, tüzgyújtáshoz kiváló. A "for" alak a forgács görbültségét jelzi. A görbület a forgás állóképe. A magyar nyelv megint pontos és a szó önmagában is értelmezi, magyarázza önnön lényegét, jelentését és a jelentés kifejezésének módját is, okát is. A fején - arcán! - "mutatja ki a foga fehérét" is.

Érdemes azonban ezúttal kissé elkalandozni, mert gondoljunk arra, aki föz, az is fát keres. Még ahhoz is fára van szüksége, azaz volt, hogy abba tegye a föznivalót. Bizony, fából készült fazékban is föztek a fázók. Erröl a sajátságos, ellentmondást hordozó tevékenységröl is szóljunk röviden e helyen is. Zalában disznóöléskor készítettek "kövesztett szalonnát." Mégpedig úgy, hogy nagyobb, egy-két kilós nyers darabokat megfözték. Fözéskor megduzzadt, megnött a szalonna. Finomra puhult, szinte remegett, ha mozdították. Ezt paprikázták meg s ez az az étek, amit másfelé abált - ha úgy tetszik tartósított - szalonnának neveznek. Itt beugrik az avult, avítt, azaz régi jelentés is. Sokáig izgatott az, hogy e fött szalonnát miért hívta a nagyanyám kövesztett szalonnának? Jó idö, évtized is eltelt, amikor megtudtam, hogy miként föztek a fából készült edényekben. Pedig ez is, mint minden ösi találmány, "egyszerü". Tüzben követ izzítottak, a faedénybe vizet tettek, ebbe rakták az izzó köveket, majd mindezek fölé a fözendöt. Tehát a kö közvetítette a forróságot és így "kövedt" meg a szalonna. Ezúttal is egy dolgot tudtam meg, ám ezáltal sokkal többre derült fény. Söt, azt is hozzá lehet tenni, hogy az ismeretlen eredetü "kövér" szavunk létrejötte összefügghet ezzel a szalonna növelö köves müvelettel. Annál is inkább, mert a szalonna már önmagában is a hízottság, a kövérség jelképe.

Hát ha még az is növekszik?! Megkövéredik az edényben az izzó kö, illetve a forró víz hatására. Igen, az ember csak botorkál, botorkál olykor és nem jut eszébe, hogy e szóban is benne van a "bot". Igaz, éppen azért van szükség a botra, hogy biztosabban járhasson. Igen ám, de egészséges ember nem hordott botot. Itt is feltételezhetö, hogy a bot jelenléte a járást is minösítette. (Nem hagyhatjuk ki, hogy tán a megszégyenítö botozásra emlékeztet a "botrány" szavunk?) Érdekes összefüggés lehetséges még a lehetö p-f változásokkal például a finn és a magyar szavak között, de a magyar szavak is idézik ennek lehetöségét. Mert fából van a palló, a palánk, a padló stb, -s ne feledjük a favesszövel bélelt pa-tics szárított sárfalat! - finnül a fa - puu, mintha benne volna a kapu szavunkban? Persze "gyanús" a parázs szavunk is. Érdekes a finn ég - palaa, polttaa, az utóbbi éget, égetö - poptava, vagy például az égési seb - poltonaava, tüzel - poltta, tüzoltó - palomies, (mies - férfi, érdekes, hogy a csángóknál a hétköznap "miesnap", azaz a férfiak napja?), s ezek csak jelzések arra nézve, hogy mennyi mindent kell, kellene figyelembe venni! Például még azt sem említettük, hogy annak idején, -- Valójában mit jelent ez a kifejezés? Éppen akkor? A mondott idöben? A megnevezett idöszakban? Gondolható, hogy mindegyiket! - tehát amikor elkezdtek fa-rag-ni, sokkal elöbb és sokkal többször faragtak fát, mint követ. A faragás, a fa aprítását is jelentette. A vágás a nagy fa kidöntését, a faragás, a kisebb részekre való darabolást. Ugyanis forgács nemcsak a "célszerü", mondjuk valamilyen szerszámnyél faragása közben keletkezik, hanem a közönséges favágáskor, azaz aprításkor is. Például amikor tüzrevalót hasogatunk fejszével. Vagy a mondás szerint, "Amit a fúró kihány, se fa, se forgács.", mert fúráskor csaknem fürészporszerü, egészen apró "for"-gács keletkezik. Aztán gondoljunk a "Fabatkát sem ér", szólásra. Ez annyit jelent, hogy kis botot, fadarabot sem ér. Kísértsük tovább a lehetöséget, hiszen például a fagy szavunkban is benne van a fa. Talán valami elmaradt a szó végéröl? Mert nézzük csak: fázó, fagyó ember. Megfázó, megfagyó ember? Ez az a nyelvi logika, amely olykor folyamatában ellentétesnek vélhetö, noha gyökerétöl azonos. Mert a nagyon (meg}fázó ember egyes testrésze el is fagyhat, de megfagyhat a kegyetlen hideg és fázás következtében az ember maga is. Tehát, ha a "fázás" soká tart, abba bele is pusztulhat az ember. Mert ameddig "fázik", addig még nem gyújt tüzet! (De ne feledjük, a hüs, hüvös, hideg szavak esetében is változik az i-ü hangzó, mégpedig nem példátlanul. Hiszen az ízen-üzen szavakban is ez a helyzet, és a jelentés nem változik! Mindezt azért említjük, hogy a fagyás és a fázás jelentéseinél is fellép az a-á változás.)

Emlegettünk még egy, több szempontból fontos szót, ez pedig a fakó szavunk. Most, amikor azokat a szavainkat vizsgáljuk, amelyekben benne van a "fa", bár másutt már szóltunk a fakó szekérröl, itt sem hagyhatjuk ki a sorból. Az sem baj, ha ismétlés, mert ezúttal nagyobb, szélesebb összefüggéseket kívánunk megmutatni e dolgozatban, tehát kötelezö említeni a kiváló nyelvész Mészöly Gedeon Fakó szekér címü tanulmányát. Annak lényege, hogy az ország egyes tájain a hántolt faágakból készült szekeret, amelynek "szekéroldala" létrához hasonlított, illetve hasonlít, hiszen még többfelé használják kisebb falvakban, "fakó szekérnek" nevezik. Természetesen a színe miatt. Rögtön magyarázzuk meg ezt az egyébként szemkiszúróan nyilvánvaló dolgot. A szerszámok nyele is egyenes faágakból készül. Mégpedig úgy, hogy a fakérget lehántották róla s ha kellett kicsit igazítottak még a kb. másfél méteres seprü-, kapa-, kasza-, ásó- vagy villanyélen. Ezek kialakítása kissé eltért az egyes szerszámoknak megfelelöen, de egy dologban valamennyi hasonló volt, a Színében. Ugyanis valamennyi nyers, hántott fa, nem sok idö után megsárgul, kifakul. (Olyasfajta vegyi jelenség játszódik le a kérge fosztott fával, fa-ággal, bottal, mint a fényképek esetében a fény hatására.) Így a nyelv is új szóval gazdagodott, amelynek a használata már nemcsak a szerszámok nyelére korlátozódik, hanem mindenre, amit a napfény hatására színét veszti, azaz kifakul, megfakul.

Így jár az ing, a szoknya, mindenféle ruhadarab. Még a legjobb festés esetében is jelentkezik a napfény könyörtelen munkája s idövel, föként a szerves anyagokból készült ruhák a napon megfakulnak. Miként a fabútorok is, polcok, képkeretek stb. A nyers faszínek, amelyek inkább a fehérhez voltak közelebb árnyalatban, elébb világos sárgák, majd sötétebb sárgából mind jobban a barna színhez közelítenek. A pácolt asztallapok, ajtók, ablakok amennyiben fából készültek, esztendök múltán mind ebbe a sárga-barna színbe "öltöznek". Alighanem hasonló a helyzet a levelek esetében is, az "avar" lehullott, régi, megsárgult-barnult, száraz levelet jelent. Nemcsak a fákat, bokrokat, de a füvet, levelet, virágok szárát stb., ez jellemzi összel. De általában is, az ösz színei a sárga, a bordó, a barna. Tehát e fakulásnak is vannak csodái, szemnek tetszö, pompás változatai. De maradjunk a fakó szavunknál. Amikor használjuk ezt a kifejezést, hogy kifakult a kabát, szoknya és így tovább, már senki se gondol a fára. Nem gondolunk arra, hogy annak végül is alapvetö köze van e szó jelentésének kialakulásához. Mi már régen elfeledtük a "fát" a fakó, a fázik és a többi szavunk esetében. Ám a magyar nyelv emlékezik önnön születésére, mert elrejtette önmagába annak okát-módját. Ezt talán más nyelvüeknek nem is lenne könnyü megmagyarázni. Pedig erre mielöbb sort kellene keríteni, hiszen a magyar nyelv is az egyetemes emberiség tulajdona, akárcsak a többi nyelv. Söt, ha olyan sajátságos képességei vannak, mint amilyenekre csak eddig is rájöttünk, kötelezö mindezt közkinccsé tenni. Meggyözödésünk ugyanis, hogy az elmélyültebb gondolkodásban, a matematikában, stb., a magyar nyelv segítségével mélyebbre és messzebbre lehet jutni, mint más nyelvekkel. És képessége meghatározza a mi képességünket. Így válik nyelvünk használata a javunkra, s hogy az emberiség javára váljon, az is közös érdekünk. Talán az olvasó el sem hiszi, de már vannak olyan tudós emberek, köztük angolok is, akik a magyar nyelvet javasolnák a világtudomány nyelvének, hasonló meggyözödés alapján. (Annak idején nem is említtettük, az ŐS-CÉ esetében a cuppantós íz, ízes, ides, édes összefüggését vizsgálva, a csaknem hasonlóan alakult méz szavunkat. Pedig ahogy a korom szavunk még a feketének és a sötétnek is a jelzöje, úgy a méz még az édesnek is jelzöje lehet! Ezek az egymásra ható logikai kapcsolatok a magyar nyelv külön csodái! Hasonló és összefügg: méz - íz, izös, ides, édes.)

Mielött tovább lépnénk, találomra megnéztük az ugyancsak rokon török nyelv néhány ide vonatkozó szavát, egész pontosan azt, hogy a hideg, a fázás kifejezésére, illetve a fa, a tüzrakás, melegérzet stb., megjelenítésére milyen szavakat használ. Bele lehet nézni néhány más nyelvbe is, hiszen az ö eleik is fával üzték el a hideget, tüzön föztek és így tovább. Tehát meg kell nézni, hogy a nyelvük emlékezik-e az ilyen vagy hasonló összefüggésekre? Törekedett-e arra, hogy a valóság gyakorlatinak logikája megmaradjon a kifejezésekben, a nyelvi rendszerben? Mert, és ezt hangsúlyozzuk, ezek egyetemes jelenségek. Másutt emlegetjük -a hangutánzó szavainkról szólva - az ásít szavunkat. Ez igazán egyetemes olyan értelemben is, hogy aki ásít, az nagyjából azonos hangot ad ki: aáááá. Valami hasonlót, anyanyelvtöl függetlenül. Ám amikor megnevezi az ásítást, nincs benne az "á" hang, ami e cselekedetet igazán jellemzi. Az angol nyelvben a fa - tree, fázás - feeling cold, chillines, fazék - pot és sorolhatnánk a hasonló szavakat, amelyek értelmében benne van a "fa", de a szó hiányzik. Kiemelünk szavakat, amiket a fakó után írnak a szótárban: a pale, faded, dun, tehát mintha a magyar "fa" szavunk jönne elö az angol szóból és nem az angol tree. És még valamit, úgy véljük, hogy a fakad szavunknak is köze van a fölböl fölfakadó fához. (Természetesen nem egyfajta útja-módja van a szavak alkotásának, ezt nem állítjuk. Ám azért szólunk annyiszor az ásít szavunkról, a hangzás adja magát mindenkinek. Az a kérdés, van-e az egyetemesen is összefüggö, logikus kapcsolatok megörzésére nyelvi hajlandóság?)

Török nyelven a fa, (élöfa), agac, ejtése megközelítöleg "ahacs", de valójában mély hangrendü szavakban nem ejtik a g-t. Mi azonban a magyar "akác" szavunkra gondolunk. Háromszáz éve "ákátz-"nak írták. A TESZ szerint a latin acacia szóból való és az egyiptomi származású akácra vonatkozik. Nos, mivel a török nyelvben alapszónak kell lennie, hiszen lehetetlen, hogy régtöl ne lett volna szavuk a törököknek a fára, tehát kétkedéssel kell fogadnunk a szó latin eredetét.. S ha már ide kanyarodtunk, mondjuk el, hogy ugyancsak a TESZ szerint a fa szavunk elöször, latin betüs írással 1055-ben fordul elö, A-GY 822 oldal, persze az eddigi ismeretek szerint. (A kötet 1967-ben jelent meg.) Ősi örökség. Nem is lehet más a józan parasztész szerint sem, ami pedig tapasztalatok végtelen sorára alapoz. Teljesen valószínütlen, hogy nomád népnek ne legyen régi, mondhatjuk nyugodtan, hogy ös szava füre, fára, vízre és így tovább. Hiszen mindezek az élet lehetöségének feltételei, tehát ezeket a valahai idökben, az elsök között kellett megnevezni, bármiképpen is alakultak a nyelvek. Ez döntö érv lehet amellett, hogy a mi nyelvünk a valóság nyelve, méghozzá egyszerre az ösi és folyamatosan a mostani valóságé. Ezúttal is szolgálunk egy nyilvánvaló példával. Olyannal, amikor megint az egyetemes valóság kényszere és ereje folytán nevez meg valamit pontosan a magyar nyelv. (De elöbb emlékezzünk, a víz, vesi, voda, wasser, Wisztula, varsa-Varsó stb., nincsenek is olyan távol egymástól, mint valós összefüggések.) De jöjjön a már szintén emlegetett példa, újra jelzésként. Ezt sem hagyhatjuk ki.

Ha éles, szúró fájdalmat érzünk, azt mondjuk, hogy belénk nyilallt a fájdalom. Mi újra megkockáztatjuk, hogy megint olyan szót találtunk, amelyben ott van a valóság. Vagyis az éles, szúró fájdalmat hajdan a nyílvesszö okozta. Az suttyant a testbe és ennek emléke nyomán a nyelvünk megalkotta a "belénk nyilallt", találó kifejezést. Így már magáról a "nyilallás" szóról is eszünkbe jut a fájdalom! Nem is kell kimondani. Söt, ma már senki gondol a nyíllövésre, a nyílvesszönek a testbe való csapódására. Ezt is elnevezhetjük visszaható jelentésnek A nyelv "emlékezik" rá és eszerint használjuk ma is. Hiszen nem mindenki halt meg, akibe nyílvesszö fúródott. (De ez a kifejezés már nem is pontos, mert a "fúródott" szavunkban benne van a fúró fordulásának jelentése: f+r: A nyíl azonban nem forgó mozdulattal vág élesen a húsba.) Tehát az emlékezetes és jellegzetes fájdalmat a nyíl okozta, innen a nyilall, nyilallás, nyilallik stb., szavunk. Vagyis lehetségesen olyan régi ez szavunk, mint maga a nyilazás. Más nyelvekben is megvan a nyilall, nyilallik szó, csakhogy semmi köze a nyílhoz! Két példával mutatom be itt tömören, hogy mire gondolok. Angol nyelven a nyíl - arrow, a nyilall (ik) - shoot nyilallás - shooting, stabbing, és lássuk németül is: nyíl - der Pfeil, nyilallás, nyilallik - der Stich. Ennyiböl is jól látható, hogy egészen más a magyar nyilallás fogalom és szavunk öse, mint a német vagy az angol nyelvben. A mi nyelvünk felhasználhatta ezt a szót új és új jelentéstartalmak kialakítására, anélkül, hogy maga változott volna! Újra azt mondhatjuk, a szótö éppen, hogy maradt a régi! Láttuk a két másik nyelvben, noha a szótárban a nyilallás stb., szókat olvashatjuk, e nyelvekben nem a legvalósabb ösi tény, illetve történés alakította a szavakat. De alighanem így van ez, mint annyi más szó esetében, a világ legtöbb nyelvében. Vagyis magyarul nemcsak egyszerüen azt mondjuk, hogy fáj a hátam, szúr a hátam, hanem azt, hogy a hátamba nyilallt a fájdalom. Vagy itt vagy ott érzem a nyilallást. Megint akaratlanul és tudatlanul a réges-régi nyíl által okozott nyíl sebekre és fájdalmakra emlékezünk. Ezek miatt a valóság nyelve a magyar. S amikor azt írtuk föl, hogy lovaló való, olyasmit irtunk föl, mint aki fázik, fát keres és így tovább. Végül is mutatunk még példát, ami nem lesz nehéz, mert az egész nyelvünk így müködik. Nekünk a sokból kell választanunk olyanokat, amiket azonnal fölfog és megért az is, aki e témával nem foglalkozott behatóbban. Mert ha például azonnal a kéz és a készít szavainkkal kezdtük volna, talán nehezebb volna a gondolat befogadása. Ráadásul vannak - lehetnek - általunk még föl nem ismert, fel nem fedezett, olyan szavak, amelyek alakja és jelentéstartalma, hasonlóan a nyílhoz, vagy a fához, részt vesz a mai szavainkban, ám még nem világosodott meg az ösi és a mostani összefüggés. Ezt is csak azért közöltük, hogy tudassuk, koránt sincs vége a kutakodásnak és nem hiábavalók az összehasonlító ismétlések sem.

Alább fölsorolunk néhányat még azokból a szavakból, amelyek ösfogalomként vesznek részt cselekvést jelentö szavaink tövében. Lássuk tehát:

Aj, ajaj, az "a" hangzó ejtését "húzzuk el", amit aztán a lágy "j"-vel zárunk. Ez található meg az "e" hangzóval, ej, ejnye, az "í"-vel, ha például megszúrjuk az ujjunkat véletlenül, akkor adjuk önkéntelenül is az üi, üjj, hijj, hijnye stb. hangokat. De végül is ez a hang lehet uuu is, huj is, hüü is, hüha is, és így tovább. S itt jelezzük, hogy az ajgat jajgat, abajog - aki bajait mondja! -, vagy mást abajgat az ö bajaival, mind-mind e szócsírákat hozza létre. S ezekböl alakul az aha, enyje, ejnye-bejnye, és a többi, egészen a "hü a mindenit" kifejezésig. És a "hühó" mögöttesében is hasonló érzelmi állapotok találhatók, amelyekre félig ösztönösen adunk hasonló magánhangzós jelzéseket.

Fennhéjázó: fönt figyel, fürkész a héja, a ragadozó madár, majd hijj-hujj, lecsap az áldozatára,

Füllent: a fül közvetítésével, segítségével csap be valakit, (hazudik).

Fog: a szánkban lévö testrészt, valamint annak cselekedetét egyaránt kifejezi ez a szó, amihez nagyon ragaszkodik a magyar, ahhoz foggal-körömmel ragaszkodik, de mind ide tartozik, a fogó, fogoly, fogda, fogság, megfog, kifog, felfog, befog, elfog, fogad, fogadalom, foglaló, foglalat, fogadás, fogas, fogalmazás, söt maga ez elvont fogalom szavunk is, és még több tucatnyi szó. (Jegyezzük meg, hogy a "jönni fog", "menni fog", "fogni fog" németes, szükségtelen használatok és nem is szépek. Mert a magyar legföljebb azt mondja: "majd jön", "majd megy" és így tovább.) S gondoljuk meg, milyen érdekes kifejezés, hogy "fogta magát". De az is igaz, hogy ez a legszorosabban hozzá tartozik az ösi jelentéshez. Mintha a kezével fogta volna! E következö mondatban: A fogoly fogta magát és megfogadta, hogy kifog az örökön és elszökik a fogságból. Minden valós, tehát kifogástalan e magyar mondat. Mert nem azt fogadta meg, hogy "el fog szökni". Ez nemcsak segédigés germanizmus, hanem szükségtelenül bövítö szóhasználat.

Nyom, újra két jelentés, valamit nyom - lenyom, fölnyom, elnyom - illetöleg,, amit menet közben önmaga után hagy saját súlya miatt mindenki, az a nyom, vagyis a nyoma. Nyomában jár, nyomába se ér stb. E szóból is sok más képezhetö, például a nyomda, nyomat, nyomás és így tovább. Itt mondjuk el, miért érdekes, hogy milyen szavaink jelentik a rövid idöt' Talán pontosabb, ha idötartamot mondunk. Íme: rögtön, rögvest, tüstént, azonnal, mindjárt, íziben, máris, nyomban stb., mert lehet, hagy kihagytunk valamit. Azonban ahhoz, amit mondani kívánunk, ennyi is elég. Mert nem véletlenül kezdtük a felsorolást a "rögtön," "rögvest" szavainkkal, amelyek azt jelentik, hogy nemsokára történik, amire várunk, rövid idö múlva jön a felszolgáló stb., Ugyanis a "rög" minkét szóban benne van, az pedig nem nagy, általában kicsi, a markunkban elfér. A nagyobb földrögöt hantnak mondjuk. Tehát e jelentés miatt érezhetjük, hogy rövid idöröl van szó. A "tüstént" szavunkról nem tudunk sokat és a többiröl is hosszú eszmefuttatásra volna szükség ahhoz, hogy a jelentéshez vezetö logikát kiderítsük. Ott van azonban az "íziben" szavunk, ezzel kapcsolatban megint nem kell sokat beszélnünk arról, hogy az "iz" része valaminek, mégpedig apróbb része. Ezért mondhatjuk, hogy minden izében reszket, ízekre szed, ízzé-porrá sújt stb. Tehát az "iz" kicsi, apró jelentéséböl megint valósan és logikusan következhet a kicsi idö, rövid idötartam. De mi köze van mindezeknek a "nyom" szavunkhoz? Elmondjuk. Rögtön, tüstént kifejtjük, hogy e szavunk jó példa arra is, hogy évezredekkel ezelötti, nagy füves vagy homokos tájakon volt ennek, illetve lett ennek a szónak új jelentése. (Persze valakinek a nyoma is "nyom-at", hiszen a saját súlya nyomta oda! S akinek még nyoma se látható, annak "nyoma veszett".) Amit új jelentésnek gondolunk, az nem új, hiszen a régi lényegéböl következik. Olyan területeken tehát, ahol életfontosságú volt az emberek, lovak, vadak stb., nyoma, ott ha nem indultak nyomban a nyomban, az eltünt, a fü kiegyenesedett, a homokot elfújta a szél. A rövid idö kényszerüen és kötelezöen kapcsolódott a nyom szavunkhoz!

Kar, karol, karom, karfa, (kar, mint kórus, amely karéjban áll), kör, aminek tagjai vannak, vagy ebben-abban a "körben"- ezekben-azokban a körökben - erröl vagy arról beszélnek, és így tovább. Szó lehet a görbült, hajló, ölelö karról, illetve a karéjban álló "kórusról", énekkarról, de ugyanígy minden ívben hajló dologról, a szabályos körtöl a "körünkben" kifejezést figyelembe véve, egészen a szabálytalan körig. Gondoljuk meg, a tanári kar sem "kör alakú", mégis lehetünk a körükben. De ahogy másutt, több esetben is írtuk, a magyar nyelvben a K+R mássalhangzó képlet, magánhangzót "körbefogva", kört, karikát, keringést, és hasonló jelentéseket hordoz, a lágyult - zöngés G+R - változatokkal együtt, több száz csaknem azonos jelentésü magyar szót alkothat. Lásd görgö, görbe, guriga stb. Elöfordulhat a szavak elején, közepén és a végén is, ragozott s képzett formában. Például gördül, henger, elgurul és így tovább. De miért is írunk újra arról, amiröl már harminc éve is inunk a KORTÁRS címü lapban? Mert akkor már sejtettük, hogy az azonos alakú és több jelentésü szavak a magyar nyelv alaprendszeréhez tartoznak. Ősi csúcsmódszert testesítenek meg. Nemcsak a két mássalhangzós szavakra gondolunk, mint például a K+R, amelyik valóban szinte meg-KOR-onázza a K+R, G+R stb., változatok által képviselt jelentést, hanem ezek részeire. Hiszen például az "eR" önmagában is rengeteg jelentést alkothat s ahhoz a szóhoz igazodva sem veszti alapjelentéseit, amelyhez csatlakozik. Ugyancsak elöfordulhat a szó minden részében. A Bábel elött címü könyvünkben írtunk az "ár'; "ér" "úr'; stb. változatairól, az érték, elér, ráér, odaér, érdek, érvényes, telér, veröér, érverés, érvelés és így hosszan tovább sorolhatnánk a magyar szavakat, amelyekben az "ér" szerepel és a gyökér szerepet viseli. Ennek is több jelentése van:

Ér, mint érték, valamint ér, mint vivöér testben, határban. Alapvetöen ez a kettö ágazik hetvenhét szóba jelentés meghatározónak. Bár az elöbbi bekezdéshez tartozik, itt említjük azt a tényt, hogy eleink, ha útra keltek, már évezredekkel ezelött föl-KER-ekedtek, azaz kerekekre rakták a dolgaikat, ha úgy tetszik, amikor "szedték a sátorfát", azaz odébbálltak, elköltöztek, akkor a sátorfát és a többi tartozékot is a kerekes jármüvekre rakták, úgy szállították. De olykor kereket is kötöttek, valamint "kereket oldottak", ha sietös volt az útjuk s az érdekük így kívánta. (Bakay Kornél Őstörténetünk régészeti forrásai I. lI. c. munkájában olvashatunk erröl.)

Nem törekedhetünk a teljességre, csak példákat emlegetünk, amelyek megmutatják nyelvünk különleges, mondhatjuk, hogy példátlan tulajdonságait. De ezért még bemutatunk néhány érdekességet, hogy mások is kedvet kapjanak hasonló szavak, szótagok - ahogy már a hatvanas évek végén elneveztük és írásban is közzé tettük 1971-ben - szótekék, szótéglák kutatására és szerepére nyelvünkben. Mindezen belül azt is külön kell emlegetni, hogy egyes szavaink mögöttesében, az évezredekben nagyszabású és életfontosságú tapasztalatok rejlenek.

Egyivású, talán ez az egyik legjellemzöbb szavunk a föntebb említett, életfontosságú, az egész közösség létét érintö tapasztalatra. Ugyanis ez a kifejezés azt jelenti, hogy egyidejü. A nagy folyókat ismerni kellett. Az ott élö népeknek tudni kellett, hogy a folyó mely részén rakják le az ikrák millióit a halak, íves, "ívó" mozdulattal, illetve, hogy a folyó mely részén lesz majd halászható és mikor a nagyszámú hal. Mindez az életüket határozta meg. E szó hátterében tehát nem akármilyen tapasztalat és tudás áll.

Egyöntetü, akár a párja lehetne az elöbbi szónak. László Gyula írt arról, hogy az un. díszített tarsolylemezek egy részét öntéssel hozták létre. Annak kézzel való készítése - kézítése!- némely esetben az öntés volt. S azért lehettek egyformák, mert azonos formába öntötték öket s lettek mint öntvények egyöntetüek! A mára kizárólagosan elvont fogalom mögöttesében is, mintha ott volna az ösi valóság?!

Kifejezés, benne van a fej, és minden fontos érzés, indulat, gondolat is, az arcon tükrözödött elöször minden embernél. Például a szomorúság, a düh, a fájdalom, az öröm, és így tovább. Tehát a "kifejezés" szavunkban is benne van a "fej", logikusan. Hiszen valójában a kifejezések nemcsak szavak, hanem arcvonások is!

Gögös, gigás, gégés. A gögös ember magasan tartja a fejét, feszül a nyaka, a gégéje, gigája. S gégével, gigával gágog a lúd, liba.

Ágaskodik, e szavunk is mint annyi, képi megjelenítése az emberi mozdulatnak. Amikor valaki fölfelé nyúlkál a karjaival, hasonlít a fák ágához. S ezzel függ össze az ágát szavunk is. (Az "ágról szakadt" kifejezésben pedig olyasmi rejlik, mint amikor valakit faágra húztak föl, de a faág letörött a súlyától. Vagyis még az akasztása is szerencsétlen???)

Ujjong, azaz azt mondja "ú de jó", mintha valami újnak örülne? Persze ide vonható a "hú de jó" is, no meg az "ujjé!" felkiáltás. Ez az "ú"-kat kiáltások kifejezése.

Ugat, ezzel folytatjuk. Hiszen, amikor a kutya - kisgyerekek szerint "kuta" vagy a "hiszi a piszi" kifejezés nyomán, a "kuszi", a kutyus ugat, akkor leginkább szinte ,,u"-kat hallat. Ez van benne a "vau" utánzó szóban is. Tehát "úkat ugat, úkat mond, /úa vesszö, úa pont."/ Nem kell befejezni, hogy "úkat mond", az "úk" utolsó hangzója a "k" lágyult g-vé. Így alakulhatott ki az ugat, ugatás stb. szavunk.

Nyávog, ha már a kutyával foglalkoztunk, legyen itt a macska, -a cica - is. Nehogy azt higgyük, hogy más országokban a macska odafigyel a "cic", "cicus" hívószóra. A Cé hangzó maga a cirmos, cirógató, cöccentö hangzó. Ahogy másutt erröl hosszan szólunk, a jóízü evés és ivás után cuppantunk elégedetten s ezzel függ össze az ösi becézés. A Cé belekerül a szavakba - vagy a rokonhangzója a Csé -, s ezáltal lesz a cica-mica, ici-pici, ácsi-bácsi, macibaci, öcsi, cici, Laci, Jancsi stb. De a macskával kezdtük. A macska, cica nyávog, ezt "miau", söt inkább "nyáu"-nak halljuk és ezt nevezi meg a nyelv.

Nyerít, aligha vitatható, hogy a "nyihaha" a lónyerítést, nyihogást, s tán az "ny" használatát jelöli meg. (De "nyanya", "nyög", "nyavalyog" is ide sorolható rokon.)

Meztelen, nincs rajta "mez", ha a lábán nincs semmi, akkor meztélláb, mezítláb járkál. De a mez miatt ide tartozik a jelmez, s bizonyos mértékig a míz-máz, maskura, stb., tán még a maszat, maszatol, maszatos, - mocskos? és akkor a mosás ennek ellenkezöje? kimos, elmos, lemos, fölmos stb.? - mindezek jelzések. Ahogy a jelmez szavunkból is megtudjuk, hogy a ruházat valamit jelez is.

Végül is alighanem valamennyi hangzónk bekerül fontos jelzésnek a szavainkba. Még a magánhangzók is. "Ááááá, én nem hiszem el." "Áááááá, de unalmas" - mondja valaki és ekkor ásít is! Jelzöszavunk például a bab. A babbal, mint apró dologgal "babrál" valaki, az "babramunka". Az abajog, babusgat baba, bábu, stb., a "bugyogós", "bögyös", "búbos" "B" hangzóra utal. De egyúttal a "bö" vagy "bü" régi magyar törzsi vezetök megnevezése volt, és akkor még nem szóltunk a böhöm szavunkról, ami szintén sajátos nagyságot, böséget jelöl. De gondoljunk a bö, bög, béget stb., szavainkra, ezekben a "B" szerepel. És itt van a másutt is emlegetett Cé, az öscé. Ez a becézés alapja. A "C" bekerül a szóba. Az emlegetett cica-mica, öcsi, ácsi-bácsi, kece-bece, csecse. cici, és száz meg száz szavunk becézhetö. S bár más nyelvekben is a szótárak használják a "becenév" kifejezést, bizony azokban nincs benne az a csodálatos Cé! A dad, dada, didi, duda, ded, -tojás-dad. gömböly-ded! a dagi "D" használatára utalnak. (A "dag" törökül hegy, ám nincs benne a "d" sem a dagaszt, sem a daganat, mint kiemelkedés, stb. szavakban.)

Az ejnye, ejha, ejej, elsösorban az "E" használatát jelzi. Nem kívánjuk fölsorolni valamennyi hangzónkat, csak példaképpen néhányat arra nézve, hogy mi megnevezzük azok használatát. A pösze az "sz"-el bajmolódik, nehézségeit jelzi. Aki selypít, annak az "s" hangzóval akadnak nehézségei beszéd közben. Miképpen a raccsoló az "R" hangzót nem tudja., vagy csak nehezen, kiejteni. Ugyanígy például az "ööööö" a bizonytalanság, a zavartság jele, de azt is mondhatjuk, hogy a megfelelö szó keresése alatti "beszédszünet jel". Amikor köntörfalaz vagy "ötöl-hatol", mellébeszél valaki, föként akkor "ö"zik. Máskor "üm"-mög, "hümmög".

Óhajt - sóhajt, e két szavunk is jó példa szófogantatásra, szószülésre. Szótárnyi példát mutathatnánk és elemezhetnénk. E rész zárásaként csak még a nem, nemz, nemzet, nemzedék, nemzetség, nemzetiség, nemes, nemesít, nemzetes uram stb., szavaink való és formai összefüggéseit említjük arra vonatkozóan, hogy mennyire nyilvánvaló, kézenfekvö és szoros a logikai kapcsolat. Egyénként a finn nyelvben, amely vitathatatlanul rokonnyelv, a nimi jelentése név. És magyarban is a p-v-b hasonulattal, a nép-név, nevezett, nevezetes, neves, nevezö, nevesített seb., gondolhatóan összefügg. Söt, alighanem a nevel-növel szavaink is rokonságban lehetnek az elöbbiekkel. De ilyen terjedelemben nincs mód mindent megnevezni, csupán példákat mutatunk, nevezetesen arra nézve, hogy milyen utak-módok és változatok lehetségesek a magyar nyelv megközelítéséhez. Minden út, ösvény akkor vezet az Igazi helyre, ha az ösi valóságtól indul és a logikát követi, miként az, aki fázik, fát keres.

AJZÓ KÉZ KÉZKÖZELI ESZKÖZ

Ijesztö íj - nyilalló nyíl

A magyar nyelv szófoganásai, szószülései sajátosan egyedülállóak. Alább áttekintjük néhány tucat szavunk létrejöttének lehetöségeit. Nagyon fontos, hogy ezeket fölismerjük, mert a szószármaztatásoknál döntö jelentöségü, bizonyító erejü lehet ennek pontos, azonnali elfogadható tisztázása. Ez különösen a két tagú szavainkra vonatkozik. Példaként az ember szavunkat említjük, amit meg sem próbálhatnak idegen eredetünek feltüntetni, hiszen példátlanul és alighanem egyedülállóan tartalmazza a "nö" és "férfi" fogalmainkat, illetöleg azok ösét, korai szó-változatait. (EM+BER, EM - emlö, emse, nö, ünö, meny, mama stb., BER - fer, férj, fér-j-fiú stb.. Söt, alighanem még a feleség szavunk társaként, mondhatjuk, hogy másik feleként, a férj - fél.) Miután a magyar szavak eredete, magyar eredetisége zömmel már most bizonyítható, gondoljunk még a sokszor találó példaként emlegetett fázik szavunkra, amelyben nemcsak okszerüen és logikusan található a "fa" kifejezés, de egyúttal megoldást is kínál a hidegérzet megszüntetésére, hiszen aki fázik, fát keres, hogy tüzet gyújtson. (Ez az alapgondolat külön fejezetet igényel és kap is könyvünkben.) Nos, az ilyesfajta szavak és fogalmak ösi tapasztalati, okszerü összefüggései egyértelmüvé teszik a magyar nyelvhez való tartozást. Tehát egyáltalán nem öncélúak elemzéseink, söt, legfontosabb megtartó és védelmi rendszerünk részei. Mert nem véletlen, hogy köröttünk, az elszakított magyarság nyelve ellen folytatnak szüntelen és folyamatos támadást.

Ráadásul a magyarság megmaradása ellen mindenkor azonos célú rendeleteket hoztak az egyes rendszerek vezetöi, királyok, elsö titkárok, miniszterelnökök. Ez a folyamat nem szakadt meg, hol erösebben, máskor kissé gyöngébben, jobb látszatot hazudva kifelé, ám a törekvés változatlan: a magyarság beolvasztása, megsemmisítése. Mostanában, mintha a trianoni hentesmunkából tanultak volna, a Felvidéket próbálják úgy trancsírozni, hogy sehol se lehessen magyar többség. Nem is titkolják, hogy az önállósulástól - autonómiától - tartanak. S mindezt teszik, mert tehetik a XXI. század elején, Európa közepén, a világ szeme láttára! Nyelvünk lényegének, ösi törvényeinek ismerete tehát kötelezöen az elsö számú életfeltételünk kell, hogy legyen, ha meg akarunk maradni itt Európa szíve táján. Mert azért talán most már nem telepíthetik szét a magyarságot, ahogy a nagy elöd, Csehszlovákia próbálta megoldani a kérdést. (De ne feledjük, amikor e sorokat írom, még érvényben van a benesi dekrétum!) Alapvetöen fontos tehát a számunkra e rendkívüli nyelv ismerete és felhasználása önvédelmünkre. Az alábbi szóelemzések, származási mutatványok is ezt a célt szolgálják. De nem elég mindezt felismerni, ha nem válik magyar közkinccsé, akkor védtelen magyarságunkat vetjük vadak elé prédának. Be kell mindezeknek kerülni nemcsak az általános köztudatba, hanem az iskolai tankönyvekbe is. El kell érni, hogy ne legyen soha többé kihagyható, akárcsak az egyszeregy!

AJZ: jelentése feszít, valamint ennek ragozott változatai. Azonban mostanra a felajzás már csak a nyíl hajdani megfeszítésére vonatkozik visszamenöleg. A továbbiakban az ajzottság stb., már elvont fogalomként jön számításba. Logikus, hiszen ma már nem ajzunk naponta íjat, viszont ezt-azt feszítünk, és magunk kerülünk ajzott, feszült állapotba. S olyankor még ma is, amíg emberi erö-feszítés-re szükség van, addig a régi-ösi hangzás az "aj", "aj" önkéntelenül is hallatszik. Azaz e szavunk és jelentésének öse összhangban a cselekedettel és a hangadással, jött létre, vált nyelvi eszközzé. Most már feltételezhetö, hogy e sajátos nyögés, hangadás összefüggött a lovas nomád és nyilas nép és harcmodor egyik fontos részével, az íj megfeszítésével. Ez a mozzanat alapvetö volt. (Hosszú esös idöben "leeresztették", védték az íj idegét, húrját, tehát elég gyakran kellett újra és 'újra fölajzani és nyögni is az erölködéstöl "ajhaj"!) László Gyula erröl többször ír, valamint láthatunk régi ábrázoláson az íját fölajzó harcost. Egyes vélemények szerint, olykor egy ember nem is tudta fölajzani - megfeszíteni - talán egészen új korában a reflexíj idegét. Ha arra gondolunk, hogy ez az íj sokkal nagyobb teljesítményü volt, mint a szokványos nyugati íjak pl. Robin Hoodé, bizony a felajzása sem lehetett gyerekjáték. Összegezve, a sokszori ajzás - hangadás és erölködés az íj megfeszítéséhez -, új szót eredményezett, ami mára önállóvá és elvont fogalommá vált, de azért az eredetét idézi. (Idézés, azaz ide-zés, máshonnan kerül ide, az amit idézünk. Ez is elvont fogalom. Ne odázzuk el!) Adódik a kérdés, hogy akkor a nyíl feszítéséig nem is használták ezt a szót? Valószínüleg nem használták, noha ilyen-olyan erölködéseknél "kijöhetett" az emberböl közeli vagy hasonló hangzás. Azonban ezek az erölködések sokfélék voltak, nem társultak egyetlen jellegzetes mozzanathoz, amely minden harcost azonos módú erölködésre és hangadásra is késztetett, azonos helyzetben s cselekedetben. A kényszerü nyögésböl így lett elvont fogalmat jelentö magyar szó. Tehát amikor fölajzatták a nyíl húrját, idegét, ök maguk is "ajjoztak". Azaz, mindannyian ezeket a nyögéseket, erölködö hangokat hallatták, amit aztán a legközelebbi hangzókkal utánoztak. Ilyesfajta módon müködik a nyelvünk például akkor is, amikor létrehozza a jajgat, nógat, hököl, raccsol, és így tovább, még sok szavunkat.

Két-ség-telen ezek már ragozott változatok, ám a szótö bizonyít. Elég említeni hogyan lesz a sok "no", "no", "no" szóból noszogatás, nógatás, a sok, hö!" - "hö!"-zésböl hökölés, és így tovább. És nem kell aprólékosan szólnunk arról, hogy a "jaj" és a "gat-get" segítségével szó alakult. Mivel a rag aláveti magát a szótöben megzendülö magas vagy mély hangzó erejének és ahhoz idomul, - az idom szavunk is érdekes példa olyasféle "kivételes" dologban, hogy ez miért nem idem? - noha a ragokból, képzökböl mély és magas hangúak alakultak. De például háromféle van a szer, szor, ször esetében. Másutt írjuk, hagy minden rag és képzö önálló jelentésü szó volt. AA nyelv hozott létre értelmetlent azért, hogy azzal fejezzen ki értelmet ám a kifejezés megjelenése olykor a visszaható logika szerint nevezödött meg. Hiszen az un. gyakorító képzö valójában gátlást képez, a cselekvés megszakítására kényszerít. Például mondo-gat, mene-get és így tovább. Azonban az a legjobb bizonyítás, ha önmagát, a feltételezett ös-szót ragozzuk. Van ilyen? Azt hisszük ezúttal is, hogy van. Az emlegetett GÁT szavunk. (Ami a másik irányban TÁG jelentéssel bír. Ennek is törvényerejü jelentése van nyelvünkben és erre is sok példát ismerünk. Másutt kitérünk e témára is. Ott ahol azokról a magyar szavakról kell szólnunk, amelyek elszórtan fordulnak elö sok más nyelvben, ám azokban nem alkotnak rendszert.) Nos, a gát valamilyen gátló tárgy. Mint például a kapu vagy az ajtó, amelynek nem az a lényege, hogy ott csupán be lehet menni, át lehet járni stb., hanem föként az, hogyha akarjuk, akkor éppen a bejárást, átjárást zárja le, gátolja! Tehát külön tárgy például a falon, ahol át lehet járni, nem csupán nyílás, hanem annak zárója is! S ha ebböl a gát szóból, amely fönév, igét képezünk - tehetjük könnyedén - létrejön a gátol szavunk. Ez nem gyakorító cselekvés, nem gátoltan, hanem folyamatosan történik valaminek a gátlása, netán az átjárásé. (Szójáték szerint, gátlástalanul. De ebben az esetben már elvont fogalomként viselkedik ez a szavunk.) Viszont a gátol folyamatosságát is meg lehet szüntetni valódi gát-tal, azaz a "gát"-at elhelyezzük újra a szóban, máris megszünik a cselekvés folyamatossága. Érvényesül a szótöben maga a képzett cselekvés, de érvényesül annak gátlása is. Így kapjuk meg a gát-ol-gat egyszerre képzett és ragozott alakot. Általában jellemzö az is a nyelvünkre, hogy hasonló módon szolgáltat bizonyítékot önmaga alakítására és ezt meg is örzi. (Érdekes példa erre a no, no-zás, a nó-gat szó, ami folyamatos, de már a gátlással: nó-gat-gat lesz és a folyamatossága meg-megszakad.) Lássuk a gátolás gátlását:

GÁT-ol (folyamatos), GÁT-ol-GAT (gátolt cselekvés.)

Annyit lehet és kell is ehhez hozzáfüzni, hogy a gátaknak ösi jelentösége lehetett a folyóparti életformáknál - Mezopotámia, Nílus tája stb., -, hiszen aligha bízták csupán magára a vízre, hogy mikor és hol, valamint hogyan öntsön el területeket. Gondolható, hogy nyitható s zárható gátakkal szabályozták mindezt. Ahol pedig megnyitották a gátakat, ott csekélyebb - sekélyebb - lett a víz a mederben, tehát ott kialakult az ideiglenes gázló. (Ismert a t-z hasonulat!) Vagyis megint oda lyukadunk ki, hogy a valóság volt a nyelv igazi kényszerítöje, annak hatása alakította. Alább néhány ilyen ösalapú példát mutatunk be, azzal a megjegyzéssel, hogy nyelvünkben minden szavunk visszavezethetö az ösi valósághoz, annak egyenes ágú következménye. Ez az ösi valóság lehet éppen úgy hangutánzás, természetesen ez a döntö többség, de az kapcsolódhat cselekedethez is, illetöleg egyszerre mindkettöhöz.

ABAJOG, ABAJGAT: Ki abajog? Aki a bajait -a bajokat - mondja. S ki abajgat? Aki másokat bánt, nyaggat, azokkal bajmolódik stb., tehát semmiképpen sem téveszthetö össze például a babusgat kifejezéssel. Mert abban a "baba" szavunk található meg, amíg a másikban a "baj". Természetesen lehet még más képzett vagy ragozott változata is e szavunknak, íme: abajgó, abajgás,, abajgatás, abajgató és így tovább a nyelv sokféle lehetöséget kínál.

ÁMUL-bámul: azaz néz, tátott szájjal, elbambultan. Álmélkodik, elámul aaa! ááá! - stb., de lehet "óóó!" is. Ez a hangadás olykor mintha óvó, óvatosságra intö volna? Mert anyanyelvtöl függetlenül mondjuk s a legtöbbször önkéntelenül, amikor valakit váratlanul meglátunk, régi barátot, számunkra kedves embert: Áááá!.. De örülök! Áááá! De régen láttalak! stb. Megint azt gondolhatjuk s teljes joggal, hogy az az önkéntelen "á" aligha véletlenül van benne a fönti szavakban. De még világosabb, ha az ásít szavunkat említjük. Hiszen a világ minden táján nagyjából azonos hangot ad az ásító ember, anyanyelvétöl függetlenül, valahogy így: aaáááá! Az át a végén elnyújtva. De ez vonatkozik a meglepetéskor hosszan ejtett aaaa és ááá hangzókra - miként köhögéskor, tüsszentéskor, nevetéskor sem tudjuk, hogy ki-ki milyen anyanyelvü - és hosszan sorolhatnánk a hasonló, másutt is emlegetett példákat, a nyögéstöl, a hörgésig. Az a biztos és jellemzö viszont, hogy miként a hahotázik szavunkban benne van a "hahaha" utánzása, ugyanúgy az ásít szavunkban megtaláljuk az "á"-t. (Finnül hahotázik hohotta, hahatta, hekottaa. De már az ásít haukotella, de a tát avata, tátong ammottaa, tátongó ammottava, s például tátott szájjal - suu ammollaan. Magyarban a "tátott száj" az "ásítás" és az "ámul-bámul", "bááá!" - mondjuk a "bámész"-ra - szavakban döntö az "á" jelenléte, és vitathatatlan a hangutánzás közvetlen közelsége. Angol nyelven ásít, ásítás - yawn, tátong - gape. Lássunk néhány német szót is, ásít - gähnen, tát - weit öffnen, tátong klaffen/gänen, de hát azt is tudjuk, hogy németül a nyit is öffnen. Aligha fölösleges itt kitérni arra is, hogy sokféle példát tudnánk idézni arra vonatkozólag, hogy a magyar nyelv gazdagsága nem mérhetö össze más nyelvekével. Nyelvünk finom müködésének lehetöségei minden más nyelvnél gazdagabbak, éppen a ragok, képzök, jelek miatt. Emlegetni szoktuk a mennyi szavunkat, amit a német nyelv összetett szóval kifejez ki, hiszen németül a mennyi wieviel, de ugyanezt találjuk a szótárban a hány szónál is! Holott ez valójában, szó szerint azt jelenti, milyen sok? De hát ezt mi is tudjuk mondani magyarul: hány, mennyi, milyen sok és így tovább. Tehát csak ebben az esetben két olyan magyar szavunk is van, ami a németben nincs meg! Ez akkor is így van, ha nem kívánunk más nyelvek ellen beszélni. És kiki megnézheti az efféle jelenségeket más nyelvekben is.) Ahogy másutt is jeleztük, a mennyi szavunk képezhetö így is mennyi-ség, ám a hány-ságot nem tudjuk. S különben is a "hány", noha hányféle, hány felé stb., módon is használható, egyik érdekes leágazása a hányattatás, hányatott, hánykolódik, stb. Ezek ugyan idöbeni lüktetést fejeznek ki, söt, a hányás is növelést, többszöri dolgot, folyamatot jelent, például kihányja, hány, hányja, széthányja és így tovább, söt, fölhánytorgatja - emlegeti, számon kéri, fölidézi, szóvá teszi, stb. stb., - de nem annyira tapad a számokhoz, mint a mennyiség.

Viszont kérdezni egyaránt lehet így: hányan vagytok? De így is: mennyien vagytok? Viszont "mennyibe kerül" esetében nem kell pénzt mondani. Ám ha a hány szavunkkal kérdezzük, akkor már hány forintba kerül? Persze a legjobb a mi

Az ára? Mibe kerül? Azonban most ezek arra figyelmeztetnek bennünket, hogy hány - mennyi - olyan szavunk van, amelyeknek közük van a számokhoz, számoláshoz! Ezúttal a "mibe kerül" szavakkal kérdezünk rá a "hány"-ra, "mennyi"-re. Azaz a dolgok árára. Hiszen a "mi az ára"? Szintén ezt jelenti. S ahogy másutt találkozhatunk vele, az ár méri az értéket. Ha nem is mindig igazi, valódi, de az "ér" s "ár" jelentéstartalma számszerüleg is összefügg. S akinél ez nem számít, mert gazdag, az az úr! De m-ér-ték az ar-asz is! Vagy az er-esz, a tetö egy kis része, valamint kisebb darabot jelöl az er-esz-ték. Még találunk hasonló összefüggést, nem is keveset. De azokra vagy másutt kerítünk sort vagy megtalálja öket az olvasó is.

ÁSÍT: e szavunknál a legfontosabb hangzó, az "á"- magát az ásítást jelzi, a nagy, kényszerü levegövétel -, kerül bele a szóba. de mint láthattuk, sok más nyelv szavában, amellyel az ásítást kifejezik, nincs benne ez az "á". Vagy ha benne is van, egyáltalán nincs olyan erös szerepe, hogy a jelentést meghatározó voltára gondolnánk. A nagyra tátott száj, az agy oxigénhiányát kívánja pótolni. (Be kell vallanunk, hogy az áz-ik szavunk esetében nem ennyire nyilvánvaló ez, ám az önkéntelen "ááá"-zás nemcsak az öröm, hanem a meglepetés következménye is lehet. És így valószínüsíthetö az összefüggés.) Mert az ámul-bámul stb., esetében a nyitott, tátott szájból önkéntelenül "kijövö" hang játszik megint döntö szerepet. Viszont az is tény, hogy az esö vagy a víz említése nélkül is gondolunk a vízre - lére, italra stb., - ha ezt mondjuk: elázott, kiázott, fölázott, áztat, és így tovább. Az esö, víz, elázás, zápor, zuhé stb., okozta hirtelen meglepetés ebben az esetben is számításba jöhet, ámbár talán nem ez a végleges megállapítás. (Nem kívánjuk "eláztatni" magunkat.) De ezek a szavak önmagukban is mutatják, hogy összefüggés van köztük. Persze a zuhé szavunkban a zuhanás, az esés egyik határozottabb változatát érzékeljük, azért esö az "esö", mert leesik. Tehát ez sem véletlen. A nyelv minduntalan tömörségre és egyszerüsítésre törekszik, s egyúttal arra, hogy egyetlen szóból vagy például két szó viszonyából mind többet tudhassunk meg. Mert ma, ha azt mondjuk, hogy "esik", akkor nem mondunk sem vizet, sem"esö"-t - ami leesö víz! - mégis tudjuk, hogy víz hull le. Ha váratlanul és gyorsan és sürün, akkor zuhé, zápor zuhan, zúdul ránk hirtelen.. S bizony elázunk, miközben kissé mérgesen mondjuk, hogy "Áááá! A mindenit!" Egész pontosan, miközben vizesek leszünk, a hangunkkal "áááááá-zunk". Tehát az "aaaaa" vagy "ááááá" sajátos jelzést, máskor érzelmi töltést visz a jelentésbe, kétségtelen, hogy lehet igenlö s tagadó, örömteli, netán gyanakvó stb., árnyalatú jelentése. Ide tartozhat, mivel e jelentések kifejezésére használjuk még az "Aháá!" szójelzést is. (Kíváncsiak vagyunk a hány és az "ahány", "ahányan" lehetö összefüggéseire.)

BŰ-BÁÁ-BŐ

A Bé hangzó ejtésekor, búbosra bugyrosodik az arcunk, mondhatjuk, hogy bövül, mintha híznánk. S bizony nagyon is hajlamosak vagyunk arra gondolni, miként az eR hangzó ejtésekor, hogy - olyan a formálása, mintha forogna-pörögne a nyelvünk - ez a búbosodás is visszahat a jelentésre, s ez történik a Bé hangzó esetében is. Az arc-bö-vülését, nagyobbodását s ami ennek következménye, az erös bögöhangot, bödülést jellemzi, pontosabban alakítja a Bé: így nem véletlen, hogy a bö, böség, bög, bödül vagy éppen a "bö", mint nagyság, vezetö jelentése - lásd a magyaroknál a "bö"-k vagy "bü"-k, nemzetségfök, kis vezérek megjelölése, neve volt -, a Bé hangzó vesz részt a nagyobb fokra utaló nyelvtani kifejezésben: nagyobb, magasabb, több stb., Persze sajátos visszaható logika, hogy ez a hatás is kétirányú, hiszen a kisebb, sekélyebb, csekélyebb és így tovább, szintén a nagyság változását jelzi. (Manapság sokat használják ezt a nem éppen szép kifejezést, hogy valami nagyságrenddel vagy nagyságrendekkel kisebb vagy nagyobb. Nem véletlen, hogy nem kisebb rendröl beszélünk!) Tehát a két Bé jelenléte aligha véletlen. Még akkor sem, ha ez nyelvtani szabály, hiszen egyáltalán nem ok nélkül lett az. Nos, ha valaki kételkedne, kétkedne mindebben, a nyelvünk maga kínálja ezúttal is a bizonyítékot. Ugyanis, ha valami nagy ez-az - nem tudjuk pontosan, hogy mi - jön vagy áll elöttünk, azt éppen ezekkel a szavakkal nevezzük meg: böhöm, böhömönc, illetöleg ami szokatlanul, különlegesen nagy, az böhöm nagy. Ha minden hasonló szavunkat és azok lehetö változatait föl akarnánk sorolni, akkor bennünket is kísértene a böség zavara. Így maradjunk ezeknél a példáknál s ha ki-ki talál többet, másokat, örüljön neki. De azért azt még jegyezzük meg itt is, hogy jellemzö alapszava e tételünknek a búb, s a lehetö p-b változással mutatósan erösíti ezt a púp szavunk is. De ott van a Bé nemcsak a buborék, de a domb, domború, söt, aligha véletlenül a begyes-bögyös, kebel stb. szavainkban is.

A Bé tehát nagyobbítja, domborítja, búbosítja a jelentést is. Ezúttal nem részletezzük az általános baba-buba alakokban való szerepét, amely szintén teljes joggal ide kapcsolható, annyi további érdekességgel díszítve, hogy nagyjából azonos alakot jelent a bab, báb, baba, bábu stb. Íme tehát a nyelv ismét sokféle formában igazolja azt a föltételezést, amit maga hozott létre és maga is sugallt - egy-egy mássalhangzó szerepének fontosságát -a jelentéstartalom kialakításában. S ahogy a Bé hangzóról néhány dolgot megállapíthatunk, ami sajátja és azt nem lehet összetéveszteni mondjuk a Ká hangzó jellemzöivel, úgy a többi mássalhangzó jellemzö hangzás-elemeit is elkülöníthetjük. Érdemes itt megemlíteni azt a szélsöséges helyzetet, amit példaként szoktunk bemutatni, amely az énekesek gyakorlásánál egyértelmü. Egyikük sem azt dúdolja, hogy kákákáká, hanem lálálálá. Nem a kemény hangzóval próbálják a dallamot, hanem a lágy eL hangzóval. Maga a dal, dallam, dalol s dúdoI szavunk is ide sorolható, hiszen a Dé hangzó ejtésekor is kissé duzzad dudorodik a száj, ha másként is, mint a Bé esetében. Aligha véletlen, hogy a ded-dad a gömbölyded, tojásdad szavakban fordul elö és mindkettö a nevezett dolgok kerekded voltát jelenti. A didi, duda, dundi, kisded és így tovább, szavak jelentésében ugyanaz a kerekdedség található! És az eL valamint a Dé is lágy hangzó. Megtalálható munkáinkban a lágy és kemény hangzók bemutatása a lágy és kemény jelentésü szavainkban. Például a lágy szavunkban lágy mássalhangzókat találunk, mint a puha, pihe, szellö, lágy, dunna, dunyha stb. szavakban. Ám keményeket a kattog, kö, kavics, kemény, kova, kovács stb., szavak meghatározó tövében!

DAD-DED-DÉD dádá

Amint föntebb látható, már szóltunk a Dé hangzóról is, amely a kemény Tének, zöngés, azaz lágy rokona. A hangzásban a domb, dudor, duda, - didi közvetíti a lágyságot, a kisded, édesded, dédi stb. szavaknál is. A dob dübögése, dobaj, dobban stb., pedig a hangutánzásból adódik. Itt is forma és hang találkozik, talán éppen a szívdobajban, szívdobogásban? Mintha az is benne volna ebben, hogy a szívdobot belülröl veri a vér?! A Dé dudorodása ott van a dúdol, dudál, de a domb, domború, söt, sajátos átváltozásban a tompa, tompor, tömzsi, tumor stb., jelentésekben is. De ide sorolhatók a hangutánzó dongó s dödörög változatok is, valamint a dübög, dübörög, s ha meggondoljuk, akkor elvont fogalomként a düh, dühös, dühöng stb., sem lehet távol e jelentésektöl. A dudornál megemlíthettük volna a dülled szavunkat is. De gondoljuk meg, a dühöngö ember, nemcsak dohog, hanem dönget, bömböl, tombol stb. Lám elöjönnek az eddig emlegetett mássalhangzók.

Bár az ábécében elöbb jön az "ó", - majd erröl a hangzóról is szólunk, elöre vesszük az emlegetett szív miatt a "szí" szótövet. Amiböl lett a szív, szipákol, szipka, -p-v változás! - szippant, szipog, szivacs, szivattyú -a nyelvújítás szavaiból azok maradtak meg, amelyek beleillettek a nyelv ösi rendszerébe - szivar, szivárog, szívós, szívesség és így tovább.

SZÍV - legyen szíves

Amiröl ezúttal kell szólnunk, az nem más, mint megint sajátos szófogantatás, szószülés. De ez sem áll messze az "ajzástól", logikája azonos. Ugyanis a szí-isz lényege a szívás. Ahogy a szívünk - és minden szív - azonos elven müködik. Ennek az a lényege, hogy légüres tereket hoz létre, amibe aztán bezúdul a vér, majd azt a következö ütemben kinyomja, miközben újra létrejön a légüres tér. A beszéd mai megtanulása így is úgy is tükrözi a hajdanit, az eredendöt, bárhol történt is az. Szerintünk a magyar nyelv egyik alapfejlödése itt a Kárpát-medencében történt. A jégkorszak jövetelével jelentös népcsoport ment el a meleg tengerpartokhoz és a folyóközökhöz, majd évezredek múlva visszatért. Mint a vándormadarak s halak az ösi ívó helyükre. Ennek törvényerejü kódja génjeikben vezérli öket, hogy csakis itt, a számukra eredendö, ösi földön hoznak a világra s nevelnek utódokat, noha telelö hazájukban is lenne rá alkalmas hely és hömérséklet!

Ezt érdemes volna a szakembereknek alaposan megvizsgálni! Mi abból indulunk ki feltételezéseink nyomán, hogy például a nyelvünkben két nyelv él és hat, két magyar nyelv, amely itt találkozott s forradt eggyé újra. Ám örzik az egyesülést bizonyos forradáshelyek, s minden bizonnyal e helyeken törhetök el a szavak. S azt is jegyezzük meg itt is, hogy a kisgyermekek valamennyien azonos "nyelven beszélnek" bizonyos életkorig, talán átlagosan nyolc-tizennyolc hónapos korukig az egész világon. Ez a hangadó szervek és a hangadási mód azonosságából logikusan következik. Aztán létezik egyetemes egynyelvüség a sokféle beszédü-nyelvü felnötteknél is, ez az érzelem, indulat, mondható így is: kényszernyelve. Ide tartoznak az öröm, fájdalom akaratlan fölkiáltásai, hangadásai. (Mindezekröl hosszabban írtunk a Bábel elött c. kötetben.) De lássuk végre, mit értünk a címben jelzett ÖS-Cé alatt? Mielött azonban elkezdenénk KÖZ-elítgetni szándékunk szerint e témát, látható, hogy a K+Z mássalhangzó képlet által körülzárt szó, valamint szótag sokféle lehetöségét is "mellékesen" bemutatjuk. Annál is inkább, mivel a nyelv a legnagyobb KÖZ-össégi alkotás, vele kezdödhetett az elkülönítö, pontosító gondolkodás ís. A magyar nyelvben ösi összefüggést gyaníthatunk a KÉZ, KEZD, KÜZD, KÖZ, KÖZÖS, KÖZEL és így tovább, a K+Z képlettel kezdödö ragozott, képzett szavaink KÖZ-ött, mivel azonos vagy KÖZ-eli a jelentéstartalom. Az ember KÉZ-zel KEZD s ez a KEZDET, tehát KEZDETBEN elKEZDETT valamit, amit KÉZZEL tett, tehát minden dolog KÉZ-ítmény, hiszen KÉZZEL KÉZÜLT, azaz finomodott és elvált a szó s lett a K+SZ képlet, tehát KÉSZÜLT. De maga a KÉSZÜLŐDÉS szavunk ma is mindkét ösi jelentést tartalmazza, hiszen ha valahova KÉSZÜLŐDÜNK, akkor a KEZÜNKKEL is dolgozunk, ám ugyanakkor a KÉSZÜLŐDÉS mára elvont fogalom lett. Akkor járunk jó úton, ha rátalálunk azokra a pontokra egyes szavaink esetében, ahol a valós ös fogalomból kihajt, kiágazik az elvont fogalom. Majd jól láthatjuk ezt például a Cé hangzó elágazásainál, például az IZ szavunk stb., esetében is. Vagy a már jelzett könyvben körbejárt több jelentésü fél, ér, szem stb. szavaink elemzésekor. Jöjjön azonban az ŐS-Cé.

Indokoljuk - ok-oljuk! - elöbb, hogy milyen alapon beszélünk ŐS-Céröl. Ez a hangzó egyetemes, ösi hangjelenség. Hallatása nem függ fajtól, anyanyelvtöl. Minden bizonnyal az emlöt szopó kisded.- a csecset, csöcsöt szopó csecsemö - hangadásával kezdödik, csírázik. Az így képzödö Cé, cö-cö, icipici cuppanás az édes - ides, ízes! - anyatej szopásának természetes szivattyúzásakor hallatszik, méghozzá az átlagos szoptatási idöt figyelembe véve is, végül milliós szám jön ki. Ennyiszer hallatta és hallotta a csecsszopó ezt a hangzót. Ez tehát nyomot hagy az emlékezetében is és összeköti az evés, jó íz, jóllakás jó érzésével a tudat alatt. Ám a felnött ember is, ha jót eszik s föképpen, ha szomját oltja, jót iszik, akaratlanul is cuppant utána: cö-cö, ccö, ez finom volt, illetve jólesett. Tehát ezért ösi és egyetemes az ŐS-Cé. Ugyanúgy nem függött és ma sem függ anyanyelvtöl, akárcsak a köhögés, röhögés, büfögés, nyögés, hörgés stb. Viszont ez az ŐS-Cé a magyar nyelvben roppant nagy szerepet kapott, különösen, ha az elágazásokat is figyelembe vesszük. (Míg a jelentös, nagy nyelvekben nem! Noha használják a becézés kifejezést, de nem tudják miért. Az ö nyelvük ezt nem örizte meg, tehát nem is mondja el!)

Maradjunk azonban magánál a Cé hangzónál. Tehát cé, cö, cuppant, ici- pici -- a selypítö így mondja: isí-pisi, a pösze pedig iszi-piszi és így alakul a pici szóból a piszi, s a mondásban, amit így ismerünk "Hiszi a piszi. "A piszi nem más, mint a gyermek, a kicsi, pici, piszi. (Emlékezzünk, a kutya, kutyus lehet kuszi is.) Mert amit mondanak, azt a csacskaságot csakis pici-piszi gyermek hiheti el. De lássunk még néhány beCÉzett szót: cucc, cécó, cica-mica, becce-böcce, paci, maci-baci, Laci, -a lac-kó becézett és kicsinyített egyszerre! - stb., illetve ide sorolódnak a cici, csecs, csöcs, csecse-becse, öcsi, ácsi-bácsi, vagyis a beCÉ-zés szavai, a csacsin át a kece-bece, azaz kecses, karcsú, a cinke, fecske szavak sokaságáig. Mert százával sorolhatnánk a be CÉ-zett szavakat és azok cirógató, cirmos, cuki jelentéseit, egészen a disznót jelentö cocá-ig. Amelyek arról tanúskodnak, hogy a gyermek szemszögéböl lesz a nagy ló paci, a nagy medve maci, meg a nagy ökör vagy tehén is becce-böcce és így tovább. De a cuppogás-édesség-jóllakottság ösélménye szolgáltatja az egyik elsö ösztönös, azaz természetes hangadást és tudást!

Ennek az ösi hangzónak köszönhetjük, hogy olyan szavaink is vannak, amelyek más nyelvekben nem találhatók. Ilyen például az öccs, öcsi, öcskös, ácsi-bácsi szavunk. (A hugi, tán hu-ki, mint ki-csi? S hugica szintén nem található a nyelvekben.) Valójában az öccs, öcsi esetében a becézett "ö" hangzóval állunk szemben. Ő a harmadik személy! Vagyis némely alapesetben, aligha véletlenül, éppen a gyermek hangadásban elöször szerepet játszó magánhangzók, majd a mássalhangzók a meghatározók!

Erröl majd másutt és elemzöbben kell szólnunk. (Itt azt említjük meg, hogy az e-vés, i-vás szavaink esetében csak a szótö e-je és i je marad ragozáskor, képzéskor. Tehát az élethez lényegesen tartozó evés és ívás - eszik, ennivaló, étek, itt az e é- vé alakul, magasodik, étel, étkezés, de már elemózsia vagy ital, iszik, ivó, ivászat, italos és így tovább - szavakban mintha a gyerekkor ösmagánhangzói, ösbeszéd hangjelei maradtak volna meg?!) Látható, hogy a becézés lehetösége hozta létre az öcsi, ácsi-bácsi, ici-pici, cici, pöcs, csecse-becse, de például a Laci, Manci stb., szavainkat sok mással együtt. Ám ez nem maradt elkülönült gyermeknyelv! Természetesen használja öket bárhol a nyelvünk. Ide sorolható minden bizonnyal például az uccu szavunk is. Uccu neki, vesd el magad! (Érdemes volna külön elemezni, hogy mit is jelent ez a szólás, és miért jelenti azt, amit jelent?) Nincs vita, hogy az úttal függ össze a jelentés, hiszen útnak eredünk, utva-futva utunk-futunk. S ha lóval -- pacival! - tesszük, lótunk-futunk, lótvafutva. Érdemes a továbbiak elött jelezni hogy az az ŐS-Cé milyen hangzókká alakulhatott.

Cé - eS - eSz - (ismert a t-sz, t-z hasonulás!), aztán Csé, majd lehet még Zé és Zsé is. S ha tudjuk, márpedig ez elfogadott nyelvi törvény, hogy az eSz Tévé alakulhat - lásd a másutt is emlegetett, nagyothalló Dani fiam teretsz-szeretsz változatát vagy a finn sata - száz stb. alakot, akkor máris ide kapcsolódhat az íz-es, id-es, éd-es ccö! de finom, de édes!, jelentések hosszú sora! Az édesanya, édesapa, édesded és így tovább szavaink egyedi voltáról nem is szólva, amelyek szintén jellegzetes magyar nyelvi jelenségek. Tehát az ŐSCé összefügg az ösízzel, ami nem volt más mint az édes anyatej íze! Teljesen világos, hogy miként és miért változhatott az íz íd-re és hogyan rejtözött az ízesben az édes. (Ady anyaszava: Ides.) S az ízek közül elsöként választódik ki és játszik ösi szerepet gyümölcsökben, mézben, anyatejben az édesség. A többi íz nem ennyire fontos, s a felnött étkezésben inkább a füszeresség játszik szerepet, valamint a só. (Már másutt is írtuk, hogy a ke-ser-ü szavunkban benne van a sör-ser neve. Aligha véletlenül! S a nyelvünk sem véletlenül serkent bennünket hasonló felismerésekre.) A só pedig ténylegesen s igazában életszükséglet és átvitt értelemben ízesít, tesz változatossá, ezért a sótlan ember unalmas. Kár tehát elrontani a nyelvünket egyértelmü olvasást megzavaró angol show szóval, amikor ez a szavunk is, ha torzított írással, de visszajött. Nyugodtan írhatunk sót! Az ilyesmi nemcsak "besóz" bennünket, hanem föl is paprikáz!

Mi már sokkal régebb óta használjuk a sava-borsa kifejezést., ha ezt a szórakoztatás elvtelen és müveletlen zsoldosai nem is tudják! Így hát az ösi magyar szót "hozzák vissza" rontó, idegenmajmoló szándékkal s bizony látható, hogy a mi szavunk kerül újra vissza hozzánk, más nyelv mostoha nevelése után! Azt se feledjük, hogy az "ízlett?" azt jelenti "jó volt?". Innen már logikusan következik, hogy az általános jelentésü ízlés szavunk is innen ágaztatható. Befejezve a kisebb gondolatkört, a tej szavunk megnevezésében ott van a Té, ami Zé-böl alakulhatott, lett az iz-böl í-t vagy i-d, majd éd, és máris átvezet a nyelvi törvény lehetösége az íz-töl az ét-en át az éd-esig. S mivel az édesség sajátos nedvhez, gyümölcsléhez kapcsolódott, talán megvan az i-nni, i-szik, i-tal, ivás stb., szavaink kialakulásának lehetösége is. Tanulságos lesz, ha a tej és a fej, fejés szavainkat is pontosan el tudjuk helyezni ebben a szépséges és törvényszerü rendszerben. Talán a megfejtés szavunk nyújt nem is kis könnyítést, hiszen valaminek a megfejtéséhez gondolkodó före, emberi fejre van szükség. (Most aztán fö a feje! Meg akarja fejteni a titkot, a "fejtöröt". Ezért töri a fejét. Mert a dolgok hasonlóan függnek össze. A tej "fejése" pedig hasonlít a bor "fejtéséhez", amikor a szölösgazda a kiforrott, ha úgy tetszik elkészült bort "lefeji" azaz "lefejti" a leülepedett részröl a hordóból, ahol kiforrt és átönti más hordóba és az lesz az ivásra már alkalmas bor. Ez fontos része a borkezelésnek.) Az külön téma, hogy föltételezhetö, a kemény hangzók - Ká, Té - elöbb kaptak szerepet a tudatos szóalkotásban, hiszen a finomabb, például eSZ, eS, vagyis a sziszegök nehezebben hallhatók, s képezhetök. E tévesztések miatt pöszék és selypítök a gyerekek, de ezt többnyire kinövik. Ugyanakkor az eR-re jellemzö raccsolást már kevesebben, az általában felnött korra is megmarad. Egyúttal arra is kapunk némi magyarázatot, hogy a szótárban a k-t hangzókkal kezdödö szavak a teljes szókészletnek mintegy a negyven százalékát teszik ki, a hatvan százalékra jut az összes többi hangzó. Maradjunk az iz-es, id es, elsö számú szótöveknél.

IZ - izgalom, izgága, izeg-mozog,, ízzé-porrá, ízekre szed, ízeltlábú, izé, ízen-üzen, izzó, izzad, ízlel, ízelítö, ízetlen, íziben, ízig-vérig, ízület, egyízben, izom stb., talán ezek a legfontosabb olyan magyar szavak, amelyekben benne van a szintén több jelentésü "íz" szavunk. A sor nem teljes, de arra elég, hogy számba véve öket, bemutassuk érdekes és logikus kapcsolódásaikat. (De tán nem lesz szükség a rossz lélek, az íz ki-üz-ésére. Pedig az is iz-galmas feladat volna.) Az izgága szavunkról már megírtuk, hogy egyedi bolgár származtatása bizony nem kis tévedés! Ugyanis gyomorégést, gyomorfájást jelent. Lehet, hogy akkor is megették az ételt vagy megitták az italt, ha nem ízlett? Csakhogy ez a finom és ösi, logikus összefüggési rend nincs meg egyetlen szláv nyelvben sem. Ezúttal is a "szakemberek" felületességéröl van szó, mint annyiszor! Nem tudom, hogy hányszor kell mindezt megírni, meddig lesz úr a tudatlanság vagy szolgalelküség és meddig szolgál ellenfeleinknek a sok tévedés, amit végül is a mi adónkból fizetett "szakemberek" tudóskodnak össze ellenünk?! Tisztelet a kevés kivételnek! Bemutattuk azt az egyáltalán nem öncélú szójátékot is, ami szintén sajátosan mutatja meg az összefüggést a szavak jelentésében:

I-SZOM-I-ZOM, azaz: i-szom-ia-zom, i-szom ja-zom, aki tehát a szom-ját oltja, az i-szik.

E kis kitérö után, ami nagyon is ide tartozik, lássuk e rendszer alapjához, kezdetéhez tartozó szavakat. Elemezzük azok ösi lényegét s mindazt, amit abból ma is, legalább sejdíthetünk. De már itt utalunk arra, hogy az olvasó netán szintén kezdi sejteni, hogy miféle ösi út is vezet a mamá-ig?! Talán itt szükséges utalni a csecsemönyelv sajátosságára. Hiszen elöbb inkább magánhangzós - oás - jeleket küldenek, majd akkor kezdenek mássalhangzókat formálni, amikor ocsúdnak, nyiladozik az értelmük. Így tán az elsö mö, azaz ma az önkéntelen közlés hangja, - benne van a hamm, hamiban is! -, a második már a tudaté: mama. Azért is kell erre gondolnunk, mert sajátos "gyermekszó" a mama és egyetemes is, bár más nyelvekben ez a nagy és logikus rendszer nem áll össze, csak töredékek találhatók. Föként nem csíráznak vagy ágaznak az ŐS-Cé-böl. Íme a kettözések: baba, bibi, cici, csecse, dádá, didi, (a Dodó általában dundi kis-ded vagy nagy-ded s a dada dudás didis, papa, mama, s tán a néni, vagy a "gyerekes" kaka, kaki stb., szintén ide sorolható, a nyelvkezdeti ös-szavak közé. A kaka, az érdekesség kedvéért is említjük, baszk nyelven székelést jelent. A magyar is használja a kakil szót. [szerk] a német nyelvben is die Kacke, kacken a kaki és kakálni szava.

AZ ÍZ ÍZLELÉSEI

Íziben (nyomban, rögtön, rögvest, mindjárt, azonnal, tüstént, máris stb.,) rátérünk az íz jelentéseire. De azt ezúttal is érzékeljük, hogy az íziben sem véletlenül jelent rövid idöt, mint a többi, itt felsorolt rokon jelentésü szavunk. Hiszen az íz kicsit, részt is jelent. (Másutt írtunk a nyom és a nyomban logikus összefüggéséröl, valamint arról, hogy miért jelent ez a szavunk rövid idöt, milyen gyakorlat emlékét idézi - azaz ide-zi! ). Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a Bé hangzónk ejtése búbosítja az arcunkat. A Bé szerepel a bös, böség, bög, vagy a bugyog, bugyogó, buggyan, buborék, buborcsék stb, szavainkban és ettöl lesz búb azokon, és a Bé-töl buborodnak a jelentések is. Még a rokon Pé is ide csatlakozik, hiszen a púp is sajátos búb. S vajon a nagy valamire miért azt mondjuk, hogy böhöm? És azt se feledjük, hogy a nemzetségfök egyik neve a "bö'; "hü" volt, s ezzel is a törzsekben elfoglalt társadalmi helyzetüket böven kifejezték - ki-fej-ez-ték! -, de a másutt emlegetett hasonlóság sem véletlen a kerek-ded bab, baba, báb, bábú stb. szavak és jelentések között! Ide idézhetjük - el nem odázva a dolgot -, a pólyál, pólyás szavainkat, hiszen a pólyába bugyolált csecsemö alakja olyan, mint a babáé! Ez nem csoda, mert arról van szó mind a két esetben. Amikor is a be-bugyolált csecsemö, a baba is bab alakú, báb alakú. (Itt vessük közbe, hogy talán a török bey - úr, tehát bö, bü! összefüggéséröl is szó van?)

Lám mindig új és új bizonyosság mutatja, hogy szavaink egyáltalán nem véletlenül jelentik azt, amit velünk KÖZ-ölnek. Az ízig-vérig vagy a minden izében egyaránt a legkisebb, legapróbb részeinkre, szinte a sejtjeinkre utaló jelentések. S hogy a nyelv mennyire logikus és következetes, az un. második gyerekkorba lépöket is a "gyereknyelv" módján nevezi meg. Mert az öregember, a nagyapa tata vagy nagytata, az idös néni pedig a nyanya megnevezésben részesül. (Bár a szanszkrit nyelvben a táto jelentése: atya.)

Használjuk még ezt a körülhatárolást, kicsiséget, elkülönülést jelentö szavunkat, ha úgy tetszik, ténylegesen "szorzásra" is. Ez is jól erösíti, hogy valóban elkülönítö a jelentése. Mert azt mondjuk, hogy egyízben, azaz egyszer, illetve többízben, vagyis többször, több alkalommal voltunk ott, tettük ezt vagy azt. Ismerös a hetedíziglen kifejezés, ami olyasmit jelent, hogy a lehetö legtávolabbi rokoni kapcsolat, illetve, hogy például megbosszulják vagy megemlegetik még az ükök, dédek is. (S ha már itt tartunk, talán nem árt arra gondolni, hogy az ük szavunkban valószínüleg az egy szavunk van benne, például finnül az egy - yksi, ejtése ükszi, de azt is jelentheti az ükapa szóban, hogy a lehetö elsö apa, olyan elöd akiröl még tudunk. Netán az Ügek neve is az egyet, elsöt, emlékezetest és egyben a folyamatot is jelenti? Emlegettük, hogy az ig-en, igg szavunk öse is az egy! Ugye egyetértünk?! S jelen van az ig-az, egy az jelentésében is az ŐS-EGY a téma. Tehát nem térhetünk ki az adódó elágazások bemutatása elöl, de ezzel ugyancsak azt ig-az-oljuk, hogy a magyar nyelvben példátlan rend van a kezdetektöl.

Ide érdemes azt a magyar nyelvi külön-leg-es-séget leírni, hogy minden egyezkedés, egyezség, egyezmény legalább - legkevesebb !- két "felet" jelez. Miként minden egyenletnek két oldala van. Ebböl a szemszögböl talán jobban érthetö, ha arról szólunk, hogy a magyar a kettes számrend-szer szerint gondolkodik és természetesen beszél aszerint. Ahogy az az EG-ÉSZSÉG-ES, azaz EG (Y) ÉSZ EMBER, akinek két szeme, két lába, két karja, két válla stb. van és nem vehet félvállra semmit, mert akkor fele-lötlen, illetve tán fele-dös, felej-tös. Igen, a feled szavunk is innen ágaztatható. Minden vonatkozásban beleillik nyelvünk rendszerébe.

Ugyancsak nem térhetünk ki bizonyos feltételezések elöl sem, amelyek hasonlóan ahhoz, amit most mutatunk be, s az elmúlt negyven év kutakodásai közben sodródtak aligha véletlenül elénk.. Ugyanis - miként erröl a KORTÁRS 1971. júniusi és decemberi számában írtunk - bizonyos magyar szavak, föként két mássalhangzó képletes szótövek, mint például a K+R, kör a T+K, teke, teknö, stb., vagy az SZ+R, SZER, SZOR, SZŐR stb., amelyeknek sajátos rend-SZER-e van a magyar nyelvben, más nyelvekben néhányad magukkal szintén elöfordulnak és azonos vagy hasonló jelentéstartalmat hordoznak. (Gyanítjuk, hogy az alapképlet a Z+R, azaz az alapszó a sokaságra vonatkozik természetesen, mert az nem más, mint az eZeR!)

Szóltam a más nyelvekben található szavainkról másutt is, de nem eleget, mert nem ez a dolgom. Ezúttal is csak néhány példát említek. Elsönek az angol car szót, amely kocsit, gépkocsit jelent. Számomra a kerék alapjelentése jön be. De hasonlóan érdekes a serie SZÉR-ia, SOR-ozat is. Vagy gondoljuk meg, hogy a SZERvíz jelentése is SZOL-gáltatás. Noha itt a mássalhangzó képlet eR hangzója meglágyul és rokona az eL lép a helyébe. (Ott van ez a képlet például a SZAL-ma gyüjtöfogalmat jelentö szavunkban is. De az az érdekes ezúttal, mint más esetekben is, az ismétlése egyesíti a sokat. Maga az EGYESÍTI kifejezés is pontos! Az egylet-ben is sokan vannak! Azaz a gyüjtö fogalomból - szalma - az ismétlés nyomán, SZAL-ma-SZÁL, egy szál szalma lesz. De ez a szó van az egy szál magában stb., szavakban is.) Német nyelvböl a Garten, kert, szóban a "ká" "gé"-vé lágyult és a képlet G+R - görbe, görgö, gurul, görnyed stb., - tehát a körutat jelentö német Ring kifejezés több más német szóval együtt, szintén a körre utaló jelentéstartalmat hordoz. S aki keres, elég könnyen talál e nyelvekben, de másokban is hasonló példákat. Az "íz" szavunkkal kapcsolatban sem hallgathatunk erröl. Úgy véljük, az ilyen irányú kutakodás igencsak nagy meglepetést okoz sokaknak. Persze csakis akkor, ha ismerik a magyar nyelv rendszerét, amely létével bizonyítja e szavak elsödlegesen ide tartozó voltát.

Külön kell megemlíteni azt a tényt, hogy az "íz" szavunknak is több jelentése van.

Az egyik s amire talán a legelöször gondolunk, maga a dolgok legapróbb részével való érintkezésünk, amikor ételek, italok izét érezzük, ízleljük. (Ízlel, két ösi szó összetételéböl és nem "képzövel" vagy "raggal" jött létre új szó! S ne feledjük, a lel-nek is megvan a mély hangú változata a "lal'; például tag-lal, fog-lal, miként ér-lel, kér lel és így tovább. Rajtakaptuk a képzöt, amikor önálló jelentésü szó is. Hiszen a lel önálló szó, amely él a nyelvünk törvényének lehetöségével és megalkotja a mély hangú változatot. Ez nagyon fontos tanulság! Kileli a hideg, azaz meg-lel-i, megta-lál-ja! ) Tehát íz, ízlel, aztán már kissé átmenet az ízlés, ízléstelen, az ízetlen szintén átmegy az ízetlenkedik stb., lehetö változatba. De már ez a szó is tartalmazza az apró, kicsiny rész jelentést. Gondoljuk meg, hogy nyelvünkkel olyan ici-pici-kicsi-ke és oldódó dolgot ízlelünk, ami "átfér" annak pórusain, (porcika, pórus?) az ízlelö végzödések lyukain. Ne szaladjunk gyorsan tovább, hiszen például az ízlel szavunk jelentésében benne van a rálel, rátalál stb., értelmezés is. És akkor jobban értjük (ér-t-jük!) azt a régi jelentést is, amikor az "iz" ártó, bántó lelket, rossz lelket jelent. Ám a dolgok lényegére való rálelés is, egyúttal mutatja a jelentéstartalom régi kapcsolatát és indokolja, hogy a lélek szavunk elején miért található a "lel" magas hangzós, de mégis alacsonyabb magánhangzós változata. Alighanem ez sem elhanyagolható tényezö. (Lám az íz-lel szavunk is két teljesen önálló szóból alakult! S valóban így értelmezhetö a sokszor használt izé kifejezés, amiböl lesz az izeje, izél és így tovább. Tehát megállapíthatjuk, hogy amikor nem jön a nyelvünkre a keresett szó, vagy nem akarjuk a dolgokat a nevükön nevezni, akkor áll elö az "izé", "izeje" és a többi. Ugyanis az eszünkbe nem jutó szó az IZ-nél, az ellenünk való rossz léleknél van, azért az izé és nem a mienk abban a pillanatban, amit mondani akarunk. Ám ezt az IZ akadályozza, mert magánál tartja a szót.

Több helyzetböl is következhet. hogy az "iz" lehet valaminek a része, például az ízeltlábúak kifejezésben a rovarok lába több apró részböl tevödik össze. De kisebb testrészt - végzödést, érintkezést- jelent az ízület szavunk. Ne felejtsük, hogy apróságra, kicsiségre utal a minden izében, illetve az ízzé-porrá zúz vagy tör kifejezés is. Testrész az izom is. Az izeg-mozog sok kis sajátos mozdulatot jelent. Az izgalom a sokféle rálelés következményét. De miközben az elágazásokat figyeljük, elemezzük, ne feledkezzünk meg arról, hogy mindezek mögöttesében az ŐS-Cé áll. (Még akkor is, söt talán éppen ezért, ha a csúnya szavunk, a ronda párja, "csé" hangzóval kezdödik is. Hiszen az íz egyik jelentése is, mint láttuk, ártó, bántó, rontó lélek. Tán éppen ö izzasztja a beteget?! A "csuny" pedig Horváth Lajos közlése szerint, farkas. Viszont lehetséges, hogy ez az a bizonyos félnivaló csúnyaság, amivel a gyermekeket ijesztgették? Amit Zalában kankas-nak nevezett a nagyanyám?) Vagy azt se feledjük, hagy a verej-ték vagy veri-ték is apró nedvesség csöppje s a csöpp jelentése is pici, kicsi. Ily módon kapcsolódnak hangzók és jelentések, akárcsak az élet DNS molekulái! S alkotnak egymásba többszörösen csatlakozó, kapcsolódó rendszereket a magyar nyelvben.

Természetesen meg kell vizsgálni szavainkat, illetve a szótöveket, amelyekben az "iz" vagy az "is", "isz" szótagok találhatók. Itt az ejtés azonossága fontos, mint például a "one"-- ejtése van - egy jelentésü szó esetében. Tehát az ige-ejsz ejtése más. (Noha itt is meg kell alaposan vizsgálni e szó eredetét, elfogulatlanul!) Mi most az island féle szavakra gondolunk, amelyek jelentése sziget. (Szigetel, elkülönít - izolál!`) Ahogy a Bábel elött címü kötetben is irtunk erröl, az Is-ten egyedisége, elkülönültsége szintén ide tartozhat. Ezúttal itt nem részletezzük e gondolatot, hiszen nem az a célunk, hogy az "íz" szavunkat mutassuk be a lehetö legteljesebb mivoltában, sem a be-CÉ-zést, hanem az utat az ŐS-Cé-töl a kettözéssel alakult MAMÁ-ig. De annyit említünk, hogy például Japán körül az óceánban, a tengerekben tucatnyi sziget nevében benne van az "íz", de ez a helyzet másutt is. Visszatérve az eredeti szándékunkhoz, miközben ezt hang- és jelentésfejlödési utat érzékeltetni próbáljuk, talán sikerül némi világosságot vetni az ábécé elsö három mássalhangzójának érdekes szerepére, érintve természetesen a magánhangzókat is. Tehát valami remélhetöleg megvilágosodik azzal kapcsolatban is, hogy e három mássalhangzó -- Bé-Cé-Dé - nem véletlenül, hanem öseredeti indíttatással hoz magával bizonyos jelentéscsírákat, jelentéseket, méghozzá ejtésük - létrejöttük -- módját tekintve, teljesen logikusan. S akkor talán már arra a kérdésre is bizonyos választ kapunk, hogy vajon az ábécék miért olyanok, mintha egy nyelvböl szakadtak volna ki és csak nagyon kicsit változtak így-úgy az idök folyamán? Ezek szerint föltételezhetö, hogy kialakulásuk logikusan kapcsolódik a természetes emberi beszéd törvényeihez. (Miként a kisgyermekek rajzaiban mutatja ki az eredendöen ösjelentéseket Molnár V.József) Általában elöl vannak az ábécékben a Bé-Cé-Dé hangzók. Alighanem azért, mert a felelet valójában az emberi nyelv kialakulásának lényegében van, de azt is mondhatnánk, hogy az ösnyelvben. Íme, a magyar nyelv segítségével talán megint megközelítettünk egyfajta egyetemes nyelvi igazságot.

Mi mindenesetre az ŐS-Cé-töl való természetes és egyetemes utat kívánjuk vázolni. Bár úgy látszik, hogy a nyelvek jórészt elfeledték ezt az ösvényt, ezt az utat, de a magyar nyelv még ma is ismeri és örzi annak minden vonalát, ka-nyarát s rögét. Ehhez kívánjuk tartani magunkat a továbbiakban is. A föntiekhez csupán egy kis mondatot csatlakoztatunk, kérdésképpen: miért az "a" valamelyik változatával kezdödnek az ábécék? S miért állnak hátul a Vé, Zé, Zsé hangzók? Már ahol vannak ilyenek. (Természetesen tudjuk, hogy például a görög ábécében az utolsó hangzó az Omega vagy mondjuk a finn nyelvben nincsen Bé hangzó és így tovább.) De a fö sorrend nagyjából bizony azonos valamennyi ábécében.

BÚBOSODÁS, DUDORODÁS, PÚPOSODÁS

Már ez a közbevetett alcím sem véletlen s éppen a befejezés elött. Egyfajta összefoglalója a mondandónknak. Azt szeretnénk velük --- hangzókkal és szavakkal - jelezni, hogy a hangzók formálása és az, amit jelentenek, fizikai persze biológiai - valóság is. Söt, ez az ösi valóság határozta meg a hangzókhoz csatlakozó, illetve azokban rejlö jelentéstartalmakat. S az ŐS-Cé nagyon sokszori - megszámlálhatatlan) - ejtése és hallása után, ezek azok a hangzók, amelyeket a csecsemök formáltak és formálnak meg elöször vagy velük kapcsolatban joggal emlegetnek, emlegetünk.

Itt hadd mondjam el végre azt a feltételezésemet, hogy évtizede már fölfigyeltem az em-leg-et szavunkra, amit nem véletlenül közlök tagolva. Mert ha a mama eM-je az ösi, számtani és logikai erösítö kettözés egyetemes bizonyítéka, akkor az emleget azt jelenti, hogy a nyelvünk az ösi beszéd kezdetét nemcsak átélte, megvalósította, hanem meg is nevezte! Mint annyi mást a becézéstöl a ha-bogó-ig vagy raccsolóig. Tehát ha azt mondjuk, hogy emlegetjük, akkor erre a szánkra korán könnyen kijövö anyai-mamai, az em-lövel kapcsolatos hangzóra gondolunk, illetve már nem is gondolunk, mert mi nem em-lékezünk a nyelvünk céges-régi gyermekkorára, de "ö" emlékezik a mi gyerekkorunkra! Ez a magyar nyelv egyik rendkívüli csodája! S logikusan így kerül az EM+BER szavunkba is.

Nyelvünk nemcsak létrehozta, formálta, finomította e hangképzö módokat, hanem meg is nevezte, nevet adott nekik. Az EM leg-et-és egyúttal EM-lékez-és! A "leg" és "lék" hangzórokonsága sem kétséges. Az Emese nöiségéröl, illetve annak eszmei, istenséghez hasonló sors-szerepéröl se feledkezzünk el. (Másutt fölsoroljuk a magyar nyelvben megtalálható eM-eN hangzók nöiségre vonatkozó jelentéseit, az emlöt, nöt, ünöt stb.)

Szóljunk végül az ábécénk harmadik mássalhangzójáról, a Dé-röl. (Azt is mondjuk, hogy valaki dödörög, ebben az esetben is tompított- Té-Dé- és halk hangadásról van szó, s egyáltalán nem éles sikolyokra gondolunk!)

Mondható, hogy a Dé, a Dö dédelgetö hangzó. Már egy ilyen mondat is eléggé látványos ahhoz hogy kíváncsiak legyünk érte a Dé-re. Íme: A didis dadák és dédik, dédek együtt dédelgetik az édesded, dundi kisdedet. Aki ugyebár kerekded s tojásdad idomaival jellegzetes dedólakó. Vagyis aligha kell magyarázni, hogy a dádá, didi, dada, duda, dudli, -cucli, cumi, még a Cé-nél kellett volna jeleznünk, de itt jobban szembetünik a természetes kapcsolat, összefüggés -, dedó és a többi sajátos alakzat is logikus értelmi kör szerint tartoznak össze. S ha tovább elemezzük a lehetö t-d alakulást, akkor a tompa, tömpe, tömzsi, söt talán a tumor, domb, domború fogalmak alaki közelsége sem látszik véletlennek! Jól látható hogy a domb, domborulat, domborul, dimbes-dombos stb. szavainkban a Bé és a Dé érdekesen együtt van! S ha ide számítjuk a Bé búbos képzését, a bö, böhöm, bögö és így tovább, sajátos nagyra utaló jelentését, kidomborodik a közös jelentés. Emlegettem másutt, aligha véletlen, hogy a Bé hangzó jelenti a növelést jelzö középfokot - nagy, nagyobb, - szép, szebb, ráadásul itt éppen a Pé változik szabályosan Bé-vé! Sok, több, - kicsi, kisebb, az utóbbi esetben a kicsiség, mint arány lett "nagyobb", ez is a visszaható logika körébe utalható. De ebben az esetben a hangzó formálásával járó arcnövekedés stb., szól bele a jelentés kialakulásába. Tehát igazi csodákat, zseniális logikai és számtani összefüggéseket találunk nyelvünkben, ráadásul minden vonatkozásban. S újra meg kell állapítanunk, hogy a világon - így a nyelvben is - mindenek oka van, semmi sem véletlen.

A tiszta "a" hangzó is, valóban sokak szerint ténylegesen magyar sajátosság. Más nyelveken nem nagyon ejtenek ilyen "a"-kat. De elmondhatjuk általában is, hogy a magyar nyelv a tiszta hangzók nyelve. Ha nem vagyunk henyék és lusták, akkor azt írunk, amit ejtünk és annyi hangzót ejtünk, amennyit leírunk. Ez sincs így más nyelvekben. Egyébként is, ha akar, tud szépen, dallamosan és láttatóan beszélni a magyar. Egyáltalán nem makog vagy mekeg, még akkor is így van ez, ha csupa azonos magánhangzót ejtve, a mássalhangzók meghagyása mellett, szépen megértjük egymást. Íme itt is a példa: Rividisin bifijizim ízt i tinilminyt, imi mijd iz ij kinyvimbin is ilvishiti lisz. Remélem, hogy a magyar olvasó képes "lefordítani" ezt és megérti. Különösen akkor, ha csupa ö-vet helyettesíti az i-t. De fejezzük is be, már csak arra van szükség, hogy az eddigiek alapján, következetesek maradjunk s jól láthatjuk, milyen út vezet az eS-Cé-töl a mama szavunkig, ami - miképpen említettük -, szintén sajátos hangzókettözés szüleménye s ez a hangzó fontos része a szopást követö gyermekállapotnak, amennyiben a táplálkozásnak ösi alaphangzása, alapszava: ham, hami, mondja a mami.

Kis összefoglalásként szükséges megemlíteni, hogy a mama és az emlö eMje azonos vagy közeli, hasonló jelentésekkel sok nyelvben megtalálható. A teljesség igénye nélkül, csak néhány példát említünk a sokból, hiszen annyi példa van, hogy betöltenék szavak a teljes dolgozat helyét vagy még sokkal több is. Kezdjük a rokon finn nyelvvel. Az ide illö szavakból azonnal ötven-hatvan szót tudnék közölni, de csak mutatóban és jellemzésül adok közre néhányat. Az az érdekes, hogy az eM, illetve a vele rokon eN éppen abban a jelentéskörben vesz részt, amit emlegettünk. Tehát következzenek a finn példák: nainen - nö, s ezzel a szóval kapcsolatban több tucatnyi példát hozhatnánk, de érdekes az eM is, hiszen például a mainita jelentése említ, megemlít, de az is figyelemre méltó, hogy a maísta jelentése, ízlel, megízlel, kóstol és végül több tucatnyi példa áll a szótárban a maito - tej jelentéseivel., végül maku - íz, zamat, aztán az íz, ízesítés a méh, méz fogalmával függ össze a finn nyelvben is. A magyarban ahogy a korom szavunk lehet jelzöje a sötétnek, az éjszakának, az édesnek erösítö jelzöje a méz, tehát ami eredendöen és nagyon édes, az mézédes! Finnül mehiläinen - méh -a läinen jelentése állat, lény mesi (hunaja) - méz, mehu - nedv, gyümölcslé, zamat, mehusta - ízesít. Természetesen az eM-lékezni - muistaa, muisti - emlékezet. Tehát a finn nyelvben szinte minden leágazás hasonlóan van meg, mint a magyarban. (Zárójelben két baszk szót csatlakoztatunk ide, az ezti - édes, de ugyanez a szó jelenti a mézet is! Söt, ezten a méh fullánkja.) S tegyük hozzá, hogy ezt utólag néztük meg! Ahogy a következö példákat is, amelyekböl szintén sokkal többet említhettünk volna nyelvenként. Az anya, mama angolul mother, németül die Mutter, olaszul madre, spanyolul szintén mádre, de itt meg kell említeni, hogy a csecsemö szopása - marvar, a szoptat - amamantar, a francia madame eléggé közismert, de például a mama - maman. Az is érdekes, de aligha véletlen, hogy a török babaétel neve mama, a marya - nöstény (birka, juh), meme - emlö, metres - barátnö, szeretö és a meysu - gyümölcslé. Nem kevésbé érdekesek a görög szavak, lássunk néhányat, természetesen latin betüs átírásban. A görög mam jelentése gyermekpapi, azaz gyerekétel, de kenyér is. Majd a mánia - nagyanyó, mama, mána - anya, mamáka - anyuci. (Ezt nem is említettük, a magyarban ilyen becézés is lehet: anyuci, apuci, anyácska, mamácska stb., mert az anyuka, apuka "csak" kicsinyítö, nedvesítö képzökkel alkotott szavak.) Még néhány további görög szó: méli-méz, melopsomo - mézeskalács, stb. Emlékezzünk a bibliai manna kifejezésre vagy a magyar utak mellett olvasható kiírásokra: melone, azaz dinnye. Ennyiböl is látható, noha a példák csak töredékek, figyelemfelkeltök, hogy az a csodálatos Cé és az eM, a cccö, hatni-hatni hasonlóan, mint a VILAG-CÉ, mondhatjuk, hogy VILÁG-EM. Valóban sok-sok példánk lenne erre, debefejezésül lássunk néhány tanulságos japán szót. Rögtön itt van a kettözö titi - csecs (cici). Emlékezhetünk a t-sz és t-z hasonulásokra, a japán nyelvvel kapcsolatban a t-c és a t-es változást kell említenünk. Nos, ha a csecs - emlö - titi, a tej - ti-ti, az anya - onna (nö), one - néni, (néne), meny - -me, (yo-me), mei - unokahug, imo - hug, méz - mitu (itt is a t-z hasonulat látható) szül (ellik) - umu, nö, anya - onna, leány - musume, assszony (úrnö) - okusoma stb. (Ugyancsak a BÁBEL ELŐTT címü könyvben írtunk a tibeti nyelven nönemüség jelentésére átváltó szavakról, amelyek elé odakerül a mo- szótag.)

Minden bizonnyal még meg kell nézni sok nyelvet ahhoz, hogy ez a különlegesség, ami a magyarban - nyilvánvalóan hosszú-hosszú fejlödés után - teljességet alkot, a többi nyelvböl is KÖZ-ösen összeálljon. De amit eredményül kapunk, az világérdekesség és annak fényében látszik a mi nyelvünk gazdagsága, nagysága, mondjuk így: zsenialitása. Mert amiröl szól a nyelvünk és amire mi is em-lékeztünk, az nem más, mint a tápláló, éltetö édes emlö, az anyatej, az édesded gyerekkorunk, édesanyánk. Ennek az összetett ösemléknek jelképe az, amit ŐS-Cé-ként em-leg-et-ünk. Arni után rögtön az ös-em, a mö-mö, ma-ma megformálása következett s amely eM egyedülvalóan található meg az EM+BER szavunkban. Hiszen több helyen is emlegettük, s ez eléggé közismert, hogy a BER-FER-FÉR-FÉRJ) s FÉL szavunk egészíti ki az EM-lö, emse, ünö, nö, anya, mama és így tovább, szavainkat, lesz a kettö egy, azaz nö is férfi is: EMBER. A mi magyar nyelvünkön ennek az embernek a nyelvén beszélünk.

KÖRÖS-KÖRÜL FÖLKEREKEDÜNK 1.
K+R, G+R, valamint R+K és R+G változatok

Nem is lepödtem meg nagyon, amikor megtudtam, hogy törökül a kerék - tekerlek, s finnül pyörä, illetve kerékbetörésnél ratas. Említünk még több nyelvböl is változatokat. Erre azért van szükség, mert más nyelvekben, általában több szó is van akár a körre, akár a kerékre se szavak eltérnek egymástól. Természetesen az egy nyelven belüli eltérésekre gondolunk. Olykor annyira, hogy rájuk sem ismerünk, mert nincs meg ezekben a nyelvekben a mássalhangzós logikai rend, ami a magyar nyelvben látványosan kimutatható. S ami azért fontos, mert azt már csaknem négy évtizede megállapíthattam mint alapvetö tényezöt, hogy a magyar nyelvben a mássalhangzók hordozzák a jelentéstartalom lényegét, azt csak árnyalják a magánhangzók. (Ez nem jelenti azt, hogy bizonyos ösi szavaknál, például étel, ital, eszik, iszik stb" ne volna külön fontos szerepe a magánhangzóknak.) De a magyar nyelvben a kör, kerek, karika, de a korong, karám, kerít stb., száz meg száz azonos vagy hasonló jelentés tartalmú szavunk szótövében vagy épp a ragban, ott találjuk az alcímben emlegetett K+R mássalhangzós képletet vagy annak zöngés változatait. Lássuk néhány nyelven a kör, kerék stb., szavunk megfelelöit. S rögtön az elsö példánál láthatjuk, az angol világnyelv esetében, hogy amíg a kör angolul circle, ring, round stb., már a kerék egészen más szó wheel. A német nyelvben a kör der Kreis, der Zirkel, (lásd, cirkulál, köröz stb.) die Runde, der Ring, (körút), a kerék viszont das Rad. Láthatjuk följebb, hogy a finn ratas jelentése is kerék! Kerékbetörésnél valóban kereket használtak!) Spanyolul a kör circulo, kerék rueda, kerek redondo, redondeado, s ha megmondja "kereken", az redondamente. Azaz, a logikája ugyanaz, mint a teljes egész-ben, mert a lezártság, maga a kör! Szintén logikusan záródik a szó, hiszen, aki igazán megmondja a magáét, nem köntörfalaz, azaz nem kanya-rog ide-oda! Lássuk a latint, mint "öst".

A kerék rota, kerek rotundus, de ez a szó jelenti a kerekdedet is. Ám kerek jelentése van az orbiculatus szónak is. Majd még visszatérünk a példákra, most csak a volvo latin szót említjük azért, hogy bemutassuk, meglehetösen nagy a bizonytalanság e szóval kapcsolatban, mert a szótár a volvo után, mint jelentéseket, a következö szavakat sorolja föl: kerekít, teker, forgat, gördít. Sa raeda pedig négykerekü utazó kocsi neve, a szótárban megjegyzik, hogy ez kelta szó! (Nagyon érdekes és sok vonatkozásban tanulságos olvasmány Timarú-Kast Sándor Kelta magyarok címü könyve. Kár, hogy ö sem tud a mássalhangzók ösi és alapvetö szerepéröl! Újra és újra el kell mondanunk, addig hiábavaló mindenfajta összehasonlítás, amíg nem ismerjük a magyar nyelvet, annak ösi lényegét, mai szerkezetét stb.) Egy dolgot azonnal észrevehetünk, hogy e több nyelvböl idézett szavak zömében, túlnyomó többségében ott található az általam már három évtizede emlegetett "eR"hangzó, amit úgy ejtünk, mintha pörögne vagy forogna a nyelvünk, s ezt a "forgást" jeleníti meg szavakban az eR, anyanyelvtöl függetlenül. De mielött e képletek, a K+R, R+K, illetve a zöngés változat G+R, R+G, vegyis a kör, karika, rokka, rokolya, guriga, görgö, rugó, az íves sa-rog-lya, meghatározó mássalhangzóit alaposabban, elemzön vizsgálnánk - késöbb megtesszük további lágyult, zöngésült eR-eL változatokkal -- érdekes leírni egymás alá a következö szavakat, amelyekben viszont többnyire ott van a meghatározó eR hangzó, a teke szavunk kivételével:

KÖR TÜKÖR FORDIT FOROG PEREG-PIREG-PÖRÖG a tükörkép átfordít! KERÉK TEKER-LEK KŐRBE FORGAT KEREKET (KEREKET TEKEREK) KEREK TEKE GURIGA GÖRGŐ GÖMB GOMBA GOMOLY

S mintha a görögdinnye a nevét a görgö, guruló, gömbös alakjáról kapta volna? Még akkor is joggal kérdezhetjük ezt, ha nem tökéletes tekéröl van szó. (A finn pyörä szóban a pörgés, forgás jelentése található meg, például finnül az északi sarkkör, "napfordító" kör neve napapiiri, mintha benne volna a magyar "nap" és "pörgés" szavunk?) De tudható, hogy ez a "navigál" szóból van, ámbár a p-b-v lehetö hasonulatok nyomán nem egészen alaptalan a kérdés: honnét való a szó öse? Van-e még út vissza az idöben? Alighanem van, csak keresni kell, mert érdemes. Erre nyelvi igazolást is találunk, mert nyílt tengeri hajózáshoz a napot kellett látni! És a hajó latinul havis, hajózik navigo, tehát a hajózás kezdetben szorosan a nappal függött össze, egész pontosan, a tengeren való tájékozódással. A magyar nyelvben a haj, hajlékony, hajlít, hajó - mint ívelt alakzat - érdekes összefüggésre figyelmeztet. (S tán vizsgálni kellene a haj, hajlékony, valamint a hal jellegzetes íves, ívó mozgását, a haj-lék vagy héj-lak, de a fa-héj, másként fa-kér-eg, is kör!

S ide tartoznak két ágon is a héj, hiú, hé, lehetö logikus és ösi összefüggései. Ekkor az enyhe fényívü hajnal szavunk is értelmezhetö, akárcsak a hajít, ez is íves, ívelö mozgás, vagy a hajló, hajlat és így tovább, szavaink. És azt se feledjük, hogy az ív a kör része, részlete. A forgás-pörgés pedig kör alakú mozgás!) A magyarban egyértelmü tehát, hogy a keringés és a kör, karika, kerít, korong, körönd, (Korond! Herend!) és még több száz szavunkban a K+R meghatározó. És tagadhatatlan az eR hangzó körre, görbületre, forgásra stb., utaló szerepe. (Lágyulva, ott van a bolt szavunkban is!) De például a latin nyelvben, mint említettük, a volvo szó a következöket jelenti: kerekít, teker, forgat, gördít. A volver szintén ismerös! Nos, teljes joggal kérdezhetjük, végül is melyiket jelenti igazán és elsösorban? És miért?

Mert ezeknek a szavaknak külön, saját jelentésük van! Nem mindegy, hogy valaki gördít vagy teker valamit. {A minap, nyilván rossz fordítás nyomán, azt hallottam KD csillagászattal kapcsolatos angol filmben, hogy a föld forog a nap körül! Holott a föld a "tengelye" körül forog, és a nap körül kering!) S ha már itt tartunk említsük, hogy a tengely szavunkban is benne van a forgás, mégpedig igy: ten-gely, azaz tengel, ten-ger és máris érthetö és logikus az is, hogy miért gör-dülnek a tenger hullámai! Legalábbis magyar nyelven. Ebben az esetben a G+R képlet jelenlétéröl van szó, méghozzá a szavak végén! Ahogy a másutt is emlegetett henger, hempe-reg (itt R+G!) szavaink esetében. Innen az átfordulás jelentése! S bizonyítván a lehetö hangzólágyulásokat, tájszóként ismert a hömpö-lög, hömbö-lög kifejezés. Mégpedig a fölhemperedikböl lesz fölhömbölödik vagy fölhömpölödik. E két szóban nemcsak az eR lágyul eL-lé, illetve a Ká Gé-vé, hanem jól láthatjuk, hogy megvalósul a Pé-Bé hasonulat is! Miként az említett bolt, boltozat, ami íves, szavak tövében ott van a zöngésült Bé, a lehetö pb-v hasonulatból, valamint a lágyult eR, eL formájában! De térjünk vissza a kör meghatározó hangzóihoz. S kapcsoljuk össze mindezt az említett latin Volvo szóval! (V+L, spanyolul a vuelta, a kör egyik szava. Sa Bolt, amely íves, tartalmazza B+L képletet. S milyen érdekes a ball angolul lab-da! Mindkettöben benne van a B+L, illetve az L+B képlet! Lám, így már a magyarban leágazik a láb - lábbal labdázunk, futball! benne a fut is, angolul foot, lábfej! -, de alighanem, többek között a lép szavunk is ide sorolódik.)

Látjuk, hogy a TEKER, TÜKÖR tartalmazza egybeforradva a T+K és a K+R képletet. De hát ezt is jelenti! A tekerés átfordulást jelent, és a tükörben is "fordított" képet látunk. A teke és a tök egyaránt e csaknem tökéletes alakzatra, a gömbre, golyóra (goló! G+L) utalnak. A KORTÁRS címü irodalmi folyóiratban már harminc éve, 1971-ben emlegettük a T+K mássalhangzó képlet alapján magunk által elnevezett szótekéket, éppen a könnyedén ide-oda való rakosgatásuk - ragozgathatóságuk - miatt. Megállapítottuk, hogy TOK-szerüség és a zártság - tokmány, téka -, ami jellemzi öket, illetöleg a gömbre vagy annak íveltségére való utalás. Ilyen példákat emlegettünk: teke, tekenö, toka, halánték, vereték vagy verejték - kis gömböcskékhez közeli alakzatok - vagy gondoltunk a tektitre, e csillagközi apró kerekded já-ték-nak is használható távolról jött anyagokra, amelyek a légkörben fölizzottak, aztán, ha elég nagyok voltak, még maradt belölük valami és lehullva a légköri "utazás" után, újra lehültek. Sok mindent ide soroltunk, a toka, tégely szavunktól kezdve Tokaj nevéig. Söt, elvont fogalmakban is, mintha szintén hordoznák az azonos vagy közeli jelentéstartalmakat.

A szótekéktöl eljutottunk a szótéglákig. Ez azt jelentette, hogy a gömbölyüség mellette a sajátos "zártságot" jelentették és jelentik a következö szavak: dikó, lá-dikó, katroc, ketrec, kotu, és így tovább. Aztán ide sorolódtak a dag, dagad, dákó, dug, vagy például a vendég, taj-ték stb., szavak is. Feltételezzük, hogy a "dag", mint hegy, kiemelkedés megnevezése ugyanúgy ide számítható, mint a dagály vagy Tokaj neve. Idézik még az alaktalan, de félgömbszerü kiemelkedéseket is. Megjegyezzük, hogy a domb, domború stb. szavainkban a T+M - töm, tám - például a tompa, tömö, tömzsi szavaink képletét találjuk s innét a Té-eSZ hasonulattal azt írhatjuk le, hogy T- SZ, tehát a TÁM és SZÁM szavaink között átmenet és összefüggés lehetséges. Ez meg is van, hiszen ne feledjük, a tömeg, tömény, tömkeleg, tömérdek, töméntelen és így tovább, összefügg a számos, számtalan stb. szavainkkal, jelentéstartalmilag is!

Az eredeti megállapítást még tovább árnyalta, legalábbis új, más ágra, az elvont fogalmakéra is "bontotta" a TÉK s a DÉG külön jelenléte az érték, mérték, ivadék, hozadék, csapadék, folyadék, szakadék, hasadék, szurdok, (katlan, mintha a "kút" s a "lenn" összavak forradtak volna egybe?!) szavakban, amelyeket szintén csak a példa kedvéért említünk újra. De még sorolhatók tovább, és minél többet sorolunk föl, annál jobban kirajzolódnak a jelentéstartalmi kapcsolatok. Hiszen a kút - K+T - egyúttal kátyú is - K+Ty - vagy gö~för- G+D - képlettel, amikoris mindkét kemény mássalhangzó zöngésre változott. (Az olvasók többsége talán nem tudja, hogy a Ká és a Gé rokonhangzók, miként a Té és a Dé vagy az eR s eL is.) Azután találkozhatunk ilyen, nem egyedi nyelvi állapottal, amikor a szóteke vagy szó-tégla a szavak elején is elöfordul, például a tékozol szavunkban. Az érték szavunk végén - ér-ték található a "ték" szóteke. Amíg a ték-oz-lás szavunknak az elején, azaz e szó gyökeként találjuk meg ugyanazt a mássalhangzó képletet. S lám, amint láthatjuk, lényegében ellenkezöre vált a jelentéstartalom! Ér-TÉK - TÉK-ozol. Vázlatosan összefoglalva, a K+R, illetve az F-P+R együttes jelenléte - természetesen ez eR vezetö szerepével - kerékre, körre, forgásra, pörgésre vonatkozik elsösorban, aztán a K+T, T+G és változataik teke jelentését, valamint a tégla változatait mutatják, egészen a tágan értelmezett tákol szavunkig, még akkor is feltételezhetö mindez, ha olykor önmagunknak tákolunk gátat, s attól nem tágítunk.

Gondoljunk arra, hogy a keret, kerevet körülvesz ugyan valamit, bár szögletes! De a karfa, karima már íves, hajlított, azaz a köralak részletét felismerni rajtuk. S innen kapja tartalmát, illetve jelentését a körünkben kifejezés, mert azt jelenti, hogy valaki közöttünk van, mi körülötte vagyunk, kör-ülvesszük, ám szó sincsen szabályos körröl! Ezt nevezzük a nyelv élö rugalmasságának. Így a természetes. Azonban azt is megállapíthatjuk, hogy a nyelv nem a semmiböl nevez meg új fogalmakat, hanem lehetöleg - és logikusan! a már meglévökböl formál, lágyítva vagy keményítve a hangzókat, újakat. (Volt rá néhány százezer éve!) Így a dikó ládikó alakú s ha elég nagy, azon is lehet aludni. Miként a téka, szekrény, tégla alakú s a ladik is hajlított, egyik oldalán fedetlen "láda". Alighanem az ilyenfajta eredeztetés, származtatás az ösi és a valósághoz hüen természetes. Miként a tik - tyúk - szavunk jelentése összefügg a tojás teke alakjával, s ahogy másutt is szóltunk erröl, a tikász nem tyúkokkal, hanem kifejezetten tojással kereskedett. (Tojást ker-esett!) A tojás régi neve tikmony, s finnül a tojás ma is muna. Amíg a tyúk kana, illetve a csibe, kananpoika. (Magyarán: tikfia, tyúkfia.)

Mi ebben a dolgozatban - nevezhetjük fejezetnek, a fej van elöl, felül, az nö meg a legnagyobbra a magzatok esetében, tehát az fejlödött ki lehelöbb és ezt fejezi ki a nyelv emlékezete is! - Elsösorban a KÖR, ÍV, HAJLÁS, aztán még a GÖRBESÉG, FORGÁS, de a BOLT, BOLTOZAT, valamint a TEKE, GÖMB, GOMBA s TEKER-TÜKÖR, KANYAR, KAMPÓ logikus és mássalhangzó képletekkel is igazolható ösi összefüggéseket kívánjuk alaposan körbejárni, illetve megmutatni a lehetö legtöbb példát e szavainkkal kapcsolatban. S ahogy a TÜKÖR s TEKER mássalhangzói sem véletlenül azonosak, a tükörben megfordul a kép! A KUNKOR szavunkban sem véletlenül vannak benne a kanyar és a kör mássalhangzói! Ezért jelent kétszeres görbületet a KUN+KOR szavunk. Most lássuk a leginkább használt szavainkat, amelyek jelentéstartalmát a K+R képlet meghatározza. Természetesen vannak szavak, amelyek nagyon messzire vezetnek vissza bennünket az idöben.

Mert hiába coro spanyolul az ének-kar, és a testület, collégium, corpus, ordo latinul és a kórus finnül kuoro, latinul chorus canentium, de a "kórus"-ban általában kissé félkörben, karéjban állnak a tagok s latinul a karéj (kenyér) frustum, de a félkör, mert azt is itt említik: semicirculus. De hát a karika is circulus, orbis. S ha már itt tartunk, a kar, testrész bracchium, a karom unguis, akárcsak a köröm! A karima margó, a kör orbis, ez a vonal, a mértani circulus stb. Az eR hangzó általában jelen van a körre, kerékre, karikára utaló szavakban, lágyulva is, mint például a spanyol vuettas vagy revolvear, volver- lásd a forgópisztoly, revolver nevében is -, vagyis a bizonytalanság nagyobb e nyelvekben és a következetesség sokkal kisebb, mint a magyar nyelvben. Mert azért sokszoros "áthasonulással" még az angol kerék wheel is ide rokonítható, hiszen a Há sokszor helyettesítheti a Ká-t, az eL pedig egyértelmüen az eR rokona. Így "visszahasonítva" ebben a szóban is benne van a K+R képlet. Csak az angol nyelv nem örzi ezt az ösi jelentést, emlékezetében elhalványult a hangzó és jelentés összetartozásának tudata. Ezért van, hogy az angol nyelv kutatói csak sokkal nehezebben jöhetnek rá a nyelv e belsö és logikus rendszerére, mint a magyaré. Csakhogy a magyar nyelvészek többnyire szolgaian elfogadták és elfogadják az angol, német, francia, orosz (szláv) véleményeket és nincs merszük ezekkel szembeszállni. Mert hiszen "nagy" nyelvekröl van szó! Sa mennyiséget összetévesztik a minöséggel!

K+R: kar, karol, karszék, karfa, karám, karika, karima - pe-rem, ráma -, kerek, kerék, kering, kerít, kerget, kerge -- kergebirka, körbejár -, kert (bekerített hely), kertel, - körbejárja a dolgot, mellébeszél -, kereng, kering, kerengö, keret, kerevet- az utóbbi kettö szeg-szög-letes is lehet, ám mégis körülvesz valamit! -- kéreg, - fa-kéreg, másként fa-héj, krumpli-héj-haj, haj-lék, héj-lak stb., - kör - olyan is mint családi kör - körzö, köröz, körte, körítés, (garnérung!), környék, körös-körül, körben, körünkben - például körünkben található és körötte vagyunk, noha nem szabályos körröl van szó! - körülbelül - azaz nem pontosan, mert talán csak körmondatokkal körülírja - kor, mint hajlott hátú, koros, görnyedt, kóros, kórságos, beteg ember! - korona, korong, korsó, (Korond, Herend!), garas, gurus, gerinc, karajcár, kármentö edény -, karmantyú, s h-k változattal lássunk pár példát: horog, horony, hordó, horhos vagy másként horgos, hórihorgas, (Hargita, hóriás, harju, finnül hegyhát, hegygerinc, hatja ugyancsak finnül tetö, csúcs, hegyorom, hegyhát, de sörény, taréj is, és a harjanne, szintén gerinc, hegyhát, dombsor, dombvonulat, s a hatotta pedig mered, kiáll és így tovább.) Tehát nem annyira az alak a fontos, hanem a kiemelkedés. (Nem említettük az elöbb a here szavunkat, amit népiesen tök nek neveznek.) De következhet a sorban, ha a továbbiakban nem is az ábécének megfelelöen, karom, köröm, karvaly, (gör-be csör, orr), köröz, körözött, (egyén, akiröl körbejár a fénykép, valamint étel, amit kavarva-keverve készítenek el), köreit, körutazás, körülmény, (körötte sok meghatározó dolog, amitöl függ), körönd - kör alakú tér - és így tovább. S vannak érdekes és jellegzetes szavak, amelyekben a kerék vagy a köralak meghatározó. Íme: sze-kér, kor-dé, s idegennek minösíthetö szavak: kardántengely forgató áttétel -, karusszel - kör alakú nagy eszterga -, car, - angol szó, jelentése gépkocsi - és még hosszan sorolhatnánk a legkülönbözöbb, föként európai nyelvekben azokat a szavakat, amelyeknek jelentéstartalmát meghatározza az eR hangzó.

Például az ír, ró, schreiben - német - write - angol - scribo - latin, - escribir- spanyol, - tahrir- törökül írás, iromány -- ám valójában az igazi a yazi - ejtése jazi és a török nyelvben szabályos hangzóváltás a Zé-eR !- kirjoittaa - finn-, grafo - görög, s máris ráismerünk a "grafomán", "grafika" szavakra, amelyekben a mássalhangzó képlet hangzói között nincs magánhangzó GR, valamint ezúttal is eszünkbe jut, hogy itt is a szén van a jelentés mögöttesében, a carbon, ceruza, grafit és így tovább. Az orosz, latin betükkel átírt piszaty nem tartalmazza az eR hangzót, de a svájci ceruzagyár nevére visszavezethetö karandas, igen. De valóban hosszan sorolhatnánk azokat a német, angol, francia, olasz, spanyol stb. szavakat, amelyek kört, karikát, görbületet jelentenek. S ne feledjük, a kör a dolgok önmagukba való visszatérését, illetve a találkozást is jelképezi, valamint a világür "ür" tagja is utal a körre, illetöleg még inkább a gömbre, amit lehet a körök körének is nevezni!

G+R, (G+LY+L)

Rögtön mondjunk példát a G+L mássalhangzó képlettel, például a tájszavak között találjuk a golyó-t, mégpedig ebben az alakban: goló. Természetesen a G+R képlettel sokkal többet találunk azonnal. Íme: garat, gerenda - körbeveszi a falat a "gerendakoszorú" -, gerinc, giri-guri, girbegörbe (-gurba), görgö, görög, gördül, görbe, görnyed, gurul, guriga, (Nem veszem figyelembe a TESZ szerinti véleményeket e szavak származtatásával kapcsolatban. Amennyiben más nyelvben is létezik ilyen körü belsö rend, akkor meg lehet kezdeni a hovatartozási vitát. Addig nincs igazán tudományosnak mondható és elfogadható érv, amire hivatkozhatna bárki.) Már most kiemelek egy példát arra nézve, hogy a KaRiKa szavunk szinte ugyanaz, mint a guriga, amit guríthatunk, amivel nem karikázunk, hanem gurigázunk, de gurul a görögdinnye is, meg a teke is. Lássuk tehát: GuRiGa. De így még szembetünöbb:

KaRiKa
GuRiGa

A szó elején ott van a "ka" szótag, ami a kicsinyítö képzö mély hangú változata s benne van például a ciróka-maróka, móka, tréfát jelentö szavainkban is. De kicsinyítést, ke-dvesítést végez a Jóska, Piroska, Andráska, tálka és így tovább szavainkban. A lágyult-zöngésült Ká pedig Gé formájában mintha még tovább kicsinyítené a dolgokat.

Folytathatjuk még a példák sorát, noha aligha tudjuk most ideírni valamennyit. Tehát: garas - kör alakú pénz, ami elgurulhat, akárcsak a korona, vagy a gurus --, golyva vagy szintén zalai tájszóként golva, - jellemzö rá, hogy a toroknál képzödö kinövés, gumó alakú -a gerencsér, gelencsér vagy gölöncsér szintén korongozik, edényt készít. (Persze a TESZ szerint, A-GY 1042 oldal, szláv eredetü, noha az ott közölt négy mássalhangzós szóban, amelyben van még három lágyítójel, nincs is magánhangzó! Kíváncsi volnék, kik beszéltek így? Az más, ha az ösi magyar rovásírással írták volna le, akkor nem lett volna szükség magánhangzóra! Lehet, hogy ezen a nyomon kéne elindulni azzal kapcsolatban, hogyan lett ez a szavunk szláv? Mert sem a gereben, sem a gerenda, sem a gereblye, gereble nem magyar eredetü, hanem szláv. Bele kell illeni bizony abba a rendszerbe, amely szerint az itt lakó szlávok tanították meg a magyarokat a földmüvelésre, tehát a gereblét is ök találták föl! Ámbár a drága emlékezetü László Gyula, annak idején, a halála elötti évben kérésemre, tanulmányt írt arról, hogy a honfoglalás körüli idökben hol éltek szlávok a Kárpát-medencében? Meg is tette s hivatkozott szláv, köztük szlovák régészre is, akik szerint abból az idöböl semmiféle nyoma nincs annak, hogy itt szlávok laktak volna!

A cikke 'A szlávok régészeti kutatása hazánkban' címmel megjelent a Trianon kalendárium 1998-as számának 18. oldalán. A továbbiakban nem kívánunk ezzel a kérdéssel foglalkozni e munkánkban sem, mert annyira elfogult és tudománytalan a TESZ, hogy nem érdemes csacskaságain, sem szolgai meghunyászkodásain vitatkozni. Tehát a továbbiakban sem vesszük figyelembe a "hivatalos" és "tudományos" véleményeket, ha a józan paraszti ész arra int, hogy a szó vagy szavak szépen beleillenek a mi nyelvünk logikus és nagyszabású s nyugodtan mondhatom, törvényerejü rendjébe.) Visszatérve még a gerencsér és a korong szavunkra, a szótöben ott van mindkettöben a K+R, illetve a csaknem teljesen azonos jelentést hordozó G+R mássalhangzó képlet! Van persze még szavunk elég, csak példaként vegyünk néhányat. ltt van a kör alakú gallér, ami körülöleli a "garatot", azaz a torkot, nyakat. (Úgy érdekes, hogy aki összecsuklik, arra azt is mondják, hogy elnyaklott. A kö-nyök szavunk így is elválasztható, ahogy a ka-nyar is, bár a szótö mégis talán a K+Ny)?) A nyelvben nagy a logikai, történeti rend, de nagy az élet szép indázása is Másik, a gömb kockásításáról szóló dolgozatunkban is említettük e jelenségeket, ezúttal azonban sokkal nagyobb mélységek felé indulunk és majd egy egészen sajátos, de aligha véletlen, nagy leágazást mutatunk be a p-b-v, illetve P+R, V+R stb., mássalhangzó képletekkel. Már elöre eláruljuk, hogy a vér, pír, vörheny, parázs szavainkról és rokonaikról lesz szó, azokat vizsgáljuk. S tán az ER-edeztetésröl is meggyözöen szólunk.

Kis elözetes összefoglalóként e helyen megállapíthatjuk, hogy a köralakra, forgásra, görbeségre utaló jelentéstartalmat elsösorban az eR hangzó képviseli a magyar nyelvben, de jelentös példa van erre nézve más nyelvekben is. A legtöbbször föllelhetö mássalhangzó képlet e vonatkozásban a K+R, G+R, illetve ezek fordítottjai és a zöngés változatokból álló képletek. Ám ezeken kívül föként tekére utal a T+K és a T+G képlet, teke, tégely, tekenö, illetve például a ladik, s itt jegyezzük meg, hogy a török tekne jelentése csónak, dézsa, teknö. De sajátos görbületre utal a K+M (N), és a G+M, tehát a kampó, kanyar, gumó, gömb, gomba és így tovább. S kiemelkedésre utal még a domb, halom (az angol hill szó jelentése domb, halom!) Innen leágazik a tompa, tömpe, tömb, de itt már a T+M szótövekre ismerünk, amelyek szintén a nagyság, növelés és ilyenformán az erö jelentésére utalnak. Így kapcsolódik ide a tömeg, tömkeleg, tömérdek, töméntelen, tetemes, tömény, (Mind a TUMENre utal ), de a támad, támasz, tömés, (A TEAM mint csoport, csapat? S Tamerlán vagy másként Timur Lenk neve is innét való?) S bizonyos "fordító" dolgokban benne is vannak ezek a képletek, a TÜKÖR vagy KUNKOR szavainkban a körre utaló, önmagukhoz visszatérö KEREK-edö jelenségek. Érdekes, hogy a forgószél, forgatag, förgeteg magyar változata mellett a hurrikán szó töve a H+R, valamint a magyar vi-HAR szó vége is ugyanaz. (Tán az eröt jelentö TÖM-TUM-en távoli jelentése jelenik meg a TOM-bol szavunkban?)

További leágazás a H+J, (íj-ív), haj, héj stb., valamint az elöbb említett T+M-böl levezethetö SZ+M képlet. Hiszen létezik a T-SZ hasonulat, tehát T- SZ, vagyis a TÖM szótö SZÁM lehet! S így is számos és számtalan példája van ennek a leágazásnak, ami inkább párhuzamos - ha van ilyen - föág! Az emlegetett H+J képlet azért érdekes, mert a hajlást, vagyis a köriv egy részét jeleníti meg. De láthattuk, hogy a Há hangzó a Herend, hurrikán, horog stb. szavakban a K+R képlet helyett a H+R képlettel képviseli ugyanazt a jelentéstartalmat. S mivel a goló szavunk tanúsítása szerint G+L képlet is létezik és az eL átalakulhat Jé-vé, lásd hely-hel - ebben az esetben az ejtés a döntö, nem az írás -, mert Zalában mondanak "helzetet", "kálhát", "folót" és így tovább. Aztán itt van a vályú, vállú, völgy, valag, vagyis mindegyik szóban a mélyedés, méledés, melence jelentése is benne van. De a lágy eL kemény eRként múködik, s akkor mer, merül, meredek s éppen a merül ellentéte a mered, kimered. Ám azért ez a kétirányú logika inkább a mered-merev jelentést képviseli. Aki valakire mereven néz, arra rámered. Gyönyörüen látható nyelvünk rendkívüli rendszere, ahogy egymásból következöen átível a másik, a rokon hangzóba, szóba a jelentés. Itt említhetö tehát az M+R és az M+L képlet. Melles-leg a mell is kiemelkedés, domborulat! Így hát a D+M vagy a T+M is csatlakozhat az elözökhöz. Érdekes lehet e képletek közvetlen egymás utáni bemutatása. Ugyanis létezik egy másik érdekes leágazás, amely lazán, noha több szálon kapcsolódik ide. Ez pedig a már említett P+R, V+R, B+R képlet és bizonyos ide tartozó változataiknak meghatározó jelenléte a szavainkban. Ám erröl érdemes teljesen új dolgozatban elmélkedni. Majd meg is tesszük. Most lássunk újra az egészen közeli képlet- és jelentéstartalmi összehasonlításokból néhányat az utóbb részletesebben tárgyalt képletekkel.

A K+R és G+R, illetve az R+K, R+G, valamint a "lágyulások" K+L, G+L, stb. változatai után érdekes a H+J képlet. Íme: haj, háj - körülveszi ívesen a testet! - hajó, hajló, hajlékony, héj, - fahaj, fahéj- haj-lék, héj-lak, hajtás, hajítás, hajnal - ívek! -, hajrá - hajítsd rág, hajlong, hólyag és így tovább. Hadd jegyezzük meg, hogy a hely, helyes, helyzet s tán a hej-haj-huj, zömében elvont fogalmak esetébe, mintha ott volna a háttérben a köralak? Gondoljunk arra, ha valamit mutatunk a földön vagy a porban és ezt mondjuk: "Ezen a helyen volt", akkor azt a helyet akaratlanul is bekarikázzuk! S ez a szavunk, hogy "helyes", mint igenlés azt jelenti, hogy a dolog, amiröl szó van, a helyén van, tehát helyénvaló, ezért helyes. A szép, csinos helyett való használata, például "helyes lány" stb., szintén azt jelenti, hogy rajta minden rendes és minden a helyén van. Ezért is helyes, helyre kis teremtés a hölgy. Egyszóval, ebben az esetben is a logika uralkodik a jelentés kialakulásában.

Összefoglalva: a kör, kerék, karám, karima stb., körívre utal, ahogy a kereng, kerítés, kertel - ez már elvontan -, noha nem mindig a szabályos körre. Lásd a kerevet, amely nagyjából körben helyezkedik el, de szögletek is lehetnek benne, akárcsak a képkeret esetében. Így csatlakozik ide a gerenda, amely fönt "körbevette" és "keretezte" a falat, ezért is hívják "gerendakoszorúnak". Tehát maga a koszorú is köralakra utal! Miként a köszörüs is kerek köszörükövel élesíti a kést. Mindez a nyelv rugalmasságát, másként - mi mást szót is használhatnánk ide?! -hajlékonyságát mutatja. Mert azért mindkét szóban ott találjuk a Ká hangzót éppen úgy, mint eR-t. S láthatjuk, hogy az ív benne van a lajt, Iejt, lejtö, fejt stb., szavainkban.

Mindezek a nem kevés példa ellenére, mégiscsak jelzések, annak az elvnek bizonyítására, hogy maguk a hangzók is - föként a mássalhangzók! - önmagukban rendelkeznek ösi jelentéstartalommal! S ha meggondoljuk, hogy az emberi agy müködését leginkább a nyelv mutathatja meg, hiszen annak elsödleges terméke, a legnagyobb közösségi alkotás, emiatt a számítógép müködése is sajátos "agykivonat" s erre utal a nyelvi logika és a számok rendjével való szoros kapcsolat! Itt is mondanunk kell, hogy a kettes számrendszer alapján müködö számítógép kifejlesztöje nem véletlenül a magyar Margittay Neumann János volt, aki szintén, mint minden magyar, akár tud róla, akár nem, a kettes számrendszer elve szerint gondolkodik, ír, beszél. (Erröl másutt részletesen szólunk.) S alighanem ez az egyik tényezöje, lehetösége annak, hogy nyelvünkben ilyen kifinomult és meghatározó a ragozás, illetve a logika rendszere. Neumann János, a világ egyik legnagyobb matematikusa élete végén a nyelvvel foglalkozott! Hát csoda ez magyar anyanyelvü tudós esetében? Aligha. Sokkal inkább törvényszerü.

S végezetül e részben hadd emlékeztessünk arra, amiröl egyszer-másszor illene szólni, kérdezetlen is válaszolni, hogy a zene szavunkban benne van a hang szavunkból. az eN, ami t-z lehetö s törvényszerü hasonulattal ott van a latin sonus - hang (lásd még a sokféle tor-, tónus stb. változatot) tonó - zengés, dörgés, az angol sound, német der Ton, a görög tón-, hang és az ebböl való hangrend stb. szavakban, aztán a török (ses (szesz, szedá), vagy a hangot adni taninen olmak, de már a sessiz - csendes, hallgatag, s ez már közel van a magyar pszt! csöndre intö hangadáshoz. így a magyar hang szavunkban az eN-Gé jelenléte meghatározó, gondoljunk a cseng-bong, csöng, kong, harang, zeng, zöng, zsong, aztán zümmög stb, szavakra és a zene szavunkra, amellyel i-zen, ti-zen nekünk a zen (?), s amely lehet ten is, vagy tán is-ten, mint tan; üzenet?

Bár ez nem tartozik szorosan az itt tárgyalt témához, azért szólunk róla, hogy jelezzük, gyakori az átvezetés lehetösége, kínálata a magyar szavaknak a legkülönfélébb nyelvek azonos vagy közeli jelentésü szavaihoz is. Mert a magyar dong, donog, dongó például a német Ton-hoz áll közel és így tovább. Valóban hosszan sorolhatnánk a hasonló példákat sok nyelv szavaival kapcsolatban. Egyszer majd érdemes lesz csakis így foglalkozni a nyelvekkel és akkor majd meglátjuk, hogy lényegében minden nyelv benne van minden nyelvben s alighanem leginkább a magyarban van benne minden nyelv! Igaz, a magyar nyelv a valóságot kívánja megragadni, például amikor a le-begö lesz a le-vegö, s a le-hel, lehellet, liheg, s a la-la, a Há-val kifejezett levegö kifúvása: h-h-hö, -- enyhe ö, s hö! - ösi és egyetemes hangzásából adódott össze a HANG szavunk. S bár a dolgozat második részében, ahogy emlegettük, a V+R, P+R, B+R képletekkel és lehetö változataival, mint nagyon fontos párhuzamos ággal foglalkozunk, pusztán megérzéstöl, ötlettöl vezérelve írtunk ide a hang, zene és levegö szavainkkal kapcsolatban ennyit. Minden hangadáshoz levegö szükséges ugyanis e földi létben. És lássunk, ne csodát, hanem valóságot: a rokonérzelmü szavak mássalhangzói azonosak vagy keverten, de jelen vannak a hang, zene, zengés, levegö, liheg, laláz (ik), lohog, lehel szavainkban, de még a halk, söt a hall, hallani szavunkban is ezeket a mássalhangzókat ta-lál juk, lel-jük. Talán arra kívánunk utalni itt is, hogy a végsö célunk kimutatni, hogy a szavak nem véletlenül jelentik azt amit jelentenek, a mai jelentések ösi, eredendö gyökerét meg lehet találni a mai magyar nyelvünkben, amelyben benne van az ösi magyar nyelv is, amely végül is évek ezrei alatt sem változott sokat. Ezt föként a mássalhangzók erös állandósága igazolja, bizonyítja!

Ezek után következhet majd az emlegetett "leágazás", ami ténylegesen inkább hasonló értékü jelentös és párhuzamos "mellékág", ami mégis szorosan a körhöz, koronghoz kapcsolódik. S talán az igazi átvezetö szó nem más, mint a CERÁMIA, KERÁMIA, mert e tárgy létrejöttéhez kör-korong kell s az maga is köralakú! S egyúttal létrejöttéhez szükség van tüzre, PAR-ázsra, amely PIR-os, VQR-ös, VER-es, mint a VÉR! És a kerámia is leginkább az égetett agyag vöröses színét örzi. A kerámia tehát a híd, ami a K+R, G+R stb., képletektöl a V+R, P+R stb., képletekhez átvezet bennünket. Ezzel új emberi korszakba is lépünk az írás, a jelzés és az általános beszédfejlödés vonatkozásában. És a továbbiakban is valljuk, hogy okozat minden eszme, minden rendszer és valóság, tehát a nyelv valósága is. Ez a felismerés jelöli ki a további utat és kutakodást.

KORONGTÓL A KERÁMIÁIG /KÖRÓS-KÖRÜL 2./

Út a K+R, G+R képlettöl a V+R változataihoz

A korongtól a kerámiáig rövid is, hosszú is az út. Rövid, mert a kettö összefügg, egymás létét föltételezi. Hosszú, mert sok idö kellett ahhoz a felismeréshez, mely szerint a magyar nyelvben is nyomon követhetö az az út, ami a történések valóságából elénk rajzolódik. Magyarán a tárgyi valóságot nemcsak tükrözi a magyar nyelv sajátos valósága, hanem igazolja, bizonyítja is. S ez az egymásra hatás számunkra nagyon fontos eszmerendszer lényege s egyúttal megtapintható, látható tárgyi bizonyíték is. Mert ahogy emlegettük, minden valóság okozat! A nyelvi valóság is, amelynek ösi útját a logika jelölte ki, azt pedig a valóság kényszere - az egyetemes törvények - hatása szülte, hozta létre. Az a jó tehát, ha a továbbiakban is a valóságból indulunk ki, a valóság tényei vezetnek bennünket. De mielött a címben megjelölt K+R, G+R stb., képletektöl elindulunk a V+R, P+R, B+R és így tovább, párhuzamos változatokhoz, említenünk kell egy példaadó szószármaztatási nyomozást, amit a TURÁN címü folyóirat 2000. augusztus-szeptemberi számában olvastunk. Az írója Arató István és remek tanulmányának címe: Számszeríj és batár. A maga nemében ugyanúgy példaadó, mint az általunk, a BÁBEL ELŐTT címü könyvben emlegetett, ritka alapos, bölcs és körültekintö Mészöly Gedeon tanulmánya a "láp" szavunkról. Sajnos, még kevés hasonló példáról tudunk, reméljük azonban, hogy az ilyen példák száma nemcsak szaporodik, hanem elöbb-utóbb figyelembe veszik ezt a felnövö nyelvész nemzedékek legjobbjai is, hogy azután az iskolai oktatás segítségével köztudatunk részévé váljanak.

Ugyanis korántsem csak nyelvészetröl van szó, sokkal inkább régi sanda birodalmi - pánszláv! - törekvésekröl, amelyeknek nyíltan kimondott szándéka a- nem ránk! - szégyenteljes trianoni diktátumhoz is vezetett. S hogy az igazság, a teljes igazság érvényesülhessen, meg kell szüntetni azt a szellemi nyomasztást, elnyomást, ami tovább rabolná szavainkat, háttérbe szorítaná nyelvünket. Ha ez sikerül, az lesz az elsö számú felszabadulás, amit követhet a valóságos és tényleges felszabadulása magyarságnak, hiszen fizikailag is körül vagyunk véve, nemcsak szellemileg. Mert igenis létezik nyelvi trianonizálás is. Mindezek nemzetközi téren való megjelenése, nagyhatalmi támogatással és körítve hazugsággal, okozta a trianoni terrort, amelynek a magyarság volt az elsö számú és legnagyobb elszenvedöje. Illetöleg az ma is! Föl kell ismernünk, hogy a magyarság számára nemcsak a közlés eszköze a nyelv, hanem múltját, történelmét örzö rendszer és kincstár, valamint különlegessége folytán, nemzetmegörzö erö! A magyar nyelvben eszmék rejtöznek, ösi találmányok tárháza, magyarán, a mi nyelvünkben biológiai, földrajzi, társadalmi, számtani tudás örzödik és mindez ma is kimutatható!

Visszatérve Arató István alapos, részletesen elemzö tanulmányára - amelyhez hasonlóval magunk is kísérleteztünk a puszta és más szavaink védelmében az említett Bábel elött címü munkánkban, amelyben egyébként a 298. oldalon foglalkoztunk a számszeríj szavunkkal is - csak annyit jegyzünk meg, hogy figyelnie kellene a mássalhangzó képletek útbaigazítására. Ebben az esetben fontos a SZER, SZOR, SZŐR, söt a SZÁR-ny - képzö, rag, szótö?! SZER-epe, SZÁM-os és SZÁM-talan szavunk esetében, - SZER+SZÁM - ha igazi és teljes - kerek! - következtetésekre törekszünk. Vegye még figyelembe a Té-eSZ hasonulat lehetöségét, és akkor a TÁM - SZÁM az erö sokSZOR-ozása! Sa háttérben ott van például a titokzatos finn SZAM-po éppen úgy, mint a mongol TUM-en, s tán a japán SZAM-ur-áj? is, és így tovább. Mert a magyar nyelvben roppant s egyúttal csodálatos rend él és uralkodik. Az egyezést és igazságot kimondhatjuk - és teljes mértékben logikus ez is! akár az "egy" és az "ig-" -, a következöképpen is: kereken, azaz pontosan, teljes egészében. Mint ahogy lehet "kerek erdö", "kerek világ", "kerek perec megmondtam", azaz kikerekedett a teljes igazság. Nem véletlenül létezik "kerek egész" kifejezés is, ami azt jelenti, hogy valami, amiröl szó van, a maga nemében a teljességet jelenti, mutatja meg. A kör bezárul!

E fontos bevezetö után térhetünk rá a nagy leágazásra és párhuzamos ágra, amit már többször is emlegettünk. Miért olyan fontos ez az "ág"? Azért, mert ugyancsak gazdag szóképzö, szóalkotó képletekröl beszélünk. Számbavételük nyelvünk egésze, söt, teljes belsö rendje szempontjából is lényeges. Valamint az sem elhanyagolható tény, hogy évek óta kerestük az áthidaló kapcsolatot e képletek, pontosabban e jelentések között, de hiába. Most 2001 elsö napjaiban, egész pontosan január 7-én világosodott meg, hogy e vonatkozásban a kulcsszó és fogalom a KERÁMIA! Az alapvetö gondunk ugyanis az volt, hogy a K+R, G+R képlet - kör, kerék, karika, korong, guriga stb., - de még inkább a P+R, F+R, söt B+R - pereg, pörög, ireg-forog, búra, stb., nemcsak a CAR-bon, GRA-fika, iRKaFiRKa, GuRiga, az eR-eL hasonulattal, de a BoL-t, BoL-tozat szavak kör-rész vagy íves - ív-íj - jelentését határozhatja meg a szótöben, hanem például "leágazással" a Pé-Bé-Vé, illetve a PéeF hasonulattal elénk állnak a pír, piros, parázs, pörkölt, vér, var, varázs, bársony, bordó, bor, berzseny vagy forr, forró stb, jelentésü szavak is. Pontosítva, nemcsak az alakra, hanem például a színre is utalhatnak e képletek, mint ahogy azt a legtöbbször elöforduló, közös jelentések sugallják a fönti példákban. Az volt tehát a kérdés, van-e történeti, valóságos és logikai összefüggés a lehetö egyezések vagy közeli képletek, illetve jelentéstartalmak között? Van-e olyan tárgy, fogatom, szó, ami alapján legalább föltételezhetjük, hogy a nyelvi rendszer a továbbiakban is úgy "müködik", ahogyan azt eddig minden esetben észleltük. S ez a kétféle jelentés, azonos mássalhangzó képlettel, mely szóban találkozik?

A K+R körre, kerékre stb., utaló képlethez a legközelebb az P+R, illetve az F+R képlet áll, a pörög és a forog jelentéseket meghatározva. Lássunk példákat, elöbb a P+R képletre: pír, piros, pirul, pörköl, pörkölt, pirkad - virrad! -, Parázs, - varázs?; irul pirul - virul, lám a latin szó is miféle rendszerben jelenik meg a nyelvünkben !? -, s aki perel, pörlekedik, pörösködik, az is kipirul a pörben. (Itt máris jegyezzük meg, hogy finnül pallo - gömb, golyó, s ebböl következik, hogy a palloilla - labdázik. S mivel a finn nyelvben fontos szerepe van a kettös mássalhangzónak, a palo - égés, tüz, tüzvész, például a tüzjelzö csengö palokello, - kello - harang, ebben az esetben Ká-Há és eL-eR hasonulásról van szó -a tüzoltó palomies -a mies férfi -a tüztorony pedig palotorni és így tovább! Látjuk, hogy ezúttal is az eL hangzó vette át az eR szerepét.

Az F+R képlet fö szavai a forog, forgó, forgat, forgatag, förgeteg, forma (aligha latin!), fúr, furkó stb., de a forró, forradalom, forral -mit forral? mit gondol? -, förtelem, már mintha nemcsak a forgásra utalna? Söt, maga a forrás, forralás fizikai törvény szerint zajlik, mert a melegedö víz alulról fölfelé "forog" ez maga a forgó-forró víz! A forrás kibuggyan, ha úgy tetszik, kifordul a földböl. Akad még szó: furdal - furdalja a lelkiismeret! -, farag- benne van a fa -- fárad, fáradtság, forgács, fürge. Az "idegen" szavú furgon? Furikázni is kerekes jármüvel szokás!, és hasonlók. Azért itt inkább visszavezethetök a jelentések a köralakra. Bár egyes szavakból mintha következne a kipirosodás? S ne feledjük, a fordulás benne van a ferde, ferdül stb., szavainkban is. (A "förmed", "förmedvény" pedig talán a pörrel függhet össze? S akkor, mint említettük, a pírral, kipirosodással.)

Hátra van még a B+R képlet. Íme: barna, bársony, bordó, (bor), bör, börke, bürke, s ha megfordítjuk a képletet, R+B, akkor a rubin, rubeoia, ré (p) a, majd a ve-resre-vö-rösre utaló ress, rözse, réz, (röt), rózsa, söt a piros szavunk második szótagja a pi-ros is ide sorolja magát... Az eredeti B+R képletnél maradva, ide illik a berzseny. A berzsenyforgácsot kifözték, annak pirosas-lilás levével festették a húsvéti piros tojást. Említenünk kell még a pir-kad, vir-rad, söt a bí-bor szavakat is a piros-veres-vörös színnel kapcsolatban. Kissé távolabbiak, de mintha ide kívánkoznának a ború, beborul stb., szavaink is, lásd Arany Jánosnál a "barna éjfél" kifejezést. A borulat, borongás, valóságosan is sötétülést jelent. Noha kétségtelen, hogy a barnán túli árnyalat a sötét, a fekete jelenik meg. Ám itt újra nagyszerüen kapcsolja nyelvünk a K+R jelentését a KORom szavunkhoz is, ami égéstermék! Tüz, nagy höség nyomán jön létre, s olyannyira az ösi sötétet képviseli, hogy jelzöje lehet a fekete és a sötét szavunknak is. Mondjuk is gyakran, hogy koromsötét van vagy valami koromfekete. S így kerül ide a vér-var átmenet is. Lehet azt is kérdezni, hogy a berzenkedö is pirul tán? De a börönd is, ami börböl készült, a bör pirosasbarnás színét kölcsönözte. És a borzongó nem lázas? Nem pirul a böre? (Pöre böre! Az élö bör színe egy kissé mindig rózsaszínü.) S nyilván van még sok szavunk, amelyröl szólni lehetne. (Búra - íveltség, boltozat, s a B+R képlet és a R+ZS-Z, közeli jelentést hordozhat?!)

De talán a legérdekesebb a V+R képlet. A vér, vérmes, vércse, (kö-vér: finnül veri - vér - vörös, vörheny, veres, virág, var, szavakhoz leginkább megint a vér színe, (A német vér - das Blut, az angol blood ?!), a tüz, vul-kán

(V+L), kráter (K+R) illik, melyekben nemcsak piros parázs vagyis tüz lehet, hanem általában kör alakú is! Találkozik itt is szín és alak, akárcsak az égetett kerámia esetében. De folytathatjuk is: avar, vörösesbarna, lehullott, száraz falevél), virgonc, virul, varas (seb), varázs, varsa (kör!), veríték, vers, vért, vértes, virág, virrad, virradat stb. S ne feledjük a pirkad, pirkadatot és a régi, Berzsenyi Dániel által használt pírhólagos szavunkat se.

Érdemes körbejárni végül a kerámia szót. Általában hasonlóan írják az európai nyelvekben, de van kivétel is, példaként a török semmik-ot említjük. A Ká hangzó nincs benne, de az eR elmaradhatatlan, akárcsak a többi nyelvben. Megegyezzük, hogy a kerámia szó eredete tisztázatlan. Többféle vélemény ismert, de leginkább az égetendö vagy kiégetett agyag szár-urazási helyét emleg-etik. Akkor már a mi elméletünk jobban illik ehhez a magyarul "megszólaló" lelethez. Hiszen az elözmények elolvasása és "megemésztése" után valamennyien észrevesszük, hogy az a sokat emlegetett K+R ott van s föként az eR, a körre, korongra, forgásra, tüzre-koromra egyaránt utaló jelentésekben. Ezek a jelentések többször is "találkoznak", keresztezik és igazolják egymást. (Ezúttal is szándékosan tag-ol-juk olykor kedvünk szer-int az egyes magyar szavakat, hogy az olvasó álljon meg és tünödjön. Mert például az em-leg-et szavunkban a felsöfok jele ragja-képzöje (?) ta-lál-ható. Mert ne feledjük, hogy van ennek "lag" alakja is, például utó-lag mondjuk s futó-lag említjük...) Folytassuk azonban a kerámia szó jelentésének elemzését.

A szó elején ott van az a szótag, amit a K+R hangzó határol. Pontosan úgy, ahogy a korong, kör, kerék, karika stb., szavak esetében. Viszont ezek mozgásban vannak korongozáskor, mert a korong forog, körbejár s ha gyorsan forgatják, akkor csaknem pörög-pereg. Mégis az utóbbi szópárost olyan forgáshoz használjuk inkább, amikor valami ireg-forog s pireg-pörög, ide-oda perdül-fordul, söt, térül-fordul és így tovább. Tehát ennyit a kerámia készítési módjáról., ám ez csak ax elsö fokozat, amikor a kerámia, korsó, köcsög, fazék, po-hár, bög-re stb., elkészül. A végsö edényállapot a szárítás utáni égetés következtében alakul ki. Tehát amikor megszilárdul, "cserép" lesz, vízálló és megkapja az égetés utáni természetes vöröses színét, akkor beszélhetünk kerámiáról. Megjegyezzük, hogy a már díszített, úgynevezett "fésüs kerámia" a régészetben idöhatárt is jelent, hiszen megjelenését, mai idöszámításunkhoz képest, hétezer évvel korábbinak becsülik. Természetesen ez nem pontos idöegység, hanem többféle vizsgálat nyomán, ennek a valószínüsége a legnagyobb, noha az eltérés sem lehet néhány száz évnél több, sem elöre sem hátra. S ha már említtettük, szóljunk valamennyit a cserép szavunkról. Abban is benne van az eR! Valamint végsö soron két jelentése van. Mert a virágcserép szavunk általában ép, egész tárgyra vonatkozik. Ám ha eltörik a kerámia vagy cserépedény, akkor is "cserepekre" és nem cserépre, törik! A TESZ szerint, A-GY kötet 508. oldalán az 1248-ban már írásban is megtalálható szavunk "Szláv, közelebbröl feltehetöleg déli szláv eredetü: vö. blg. csérep 'koponya' csiren "cserépdarab': kicsorbult cserépedény"' és így tovább. Bár talán érdemes volna idézni - ide-z-ni - végig a "tudományos" eszmefuttatást, de nem jutnánk sokkal elöbbre, mert a szerb-horvátban is (Van ilyen ?) crijep, crép tetöcserép, cserépdarab, hulladék...

Arról nem szólva, hogy a magyar nyelvben sem a fej, sem a fö, sem a koponya nem függ össze a cseréppel, föl kell figyelnünk arra, hogy a magyar nyelvben cserép szavunk, mintha két részböl állna? Lássuk csak: cserép. S így a szó elsö tagja a "cser" meglehetösen hasonlít a török seramik, "ser" elsö szótagjára?! A másik szótag pedig önálló magyar szó, az "ép", jelentése: egész, teljes, egészséges. Söt, ebböl van az épít, épül -a beteg fölépül! -, épület, építmény stb., Vagyis a virágcserép egész, ép s ha eltörik "cserepekre" hull szét! Többesszám! Vagyis például a dirib-darab szavunk is többre utal! Ha azt mondjuk, hogy széthull, megint csak több részre gondolunk. De az az érdekes, hogy a cserép lehet törött darab is, söt, egyesszámban éppen úgy, mint többesszámban. Mert mondható, hogy add ide a cserepeket és akkor az ott lévö egész világcserepekröl van szó, ám ha így mondjuk: söpörd össze a cserepeket, minden bizonnyal törött cserépdarabokra gondolunk. Nem tudjuk teljes bizonyossággal, hogy ez a szavunk valóban 7-8 ezer éves-e, de föltételezhetö. És akkor a korongon való forgás+épség, a köralak+épség, kiégetés+szilárdság+épség és szín együtt voltak a kerámia jelentésben. Mert azt aligha gondolhatja komolyan bárki, hogy netán több ezer kilométerröl szerezték az agyagot a korongozók. Az viszont bizonyosra vehetö, hogy a koronggal való munkálkodás, a kerámia készítése nagyjából azonos volt mindenütt. Tehát inkább a készítés módszerének van nagyobb, "jogosultsága" az elkészült dolognak nevet adni. S ha már itt tartunk, érdemes néhány szót szánni a "forma" szavunkra, amiböl a "formázza", "formázás" stb., is következik.

Ugyan a TESZ-ben ezúttal is azt olvassuk - A-GY 953. oldal -, hogy "Latin eredetü: vö. lat. forma 'alak, forma: kép, modell: kifejezési mód'." A forma szavunk elsö felében a "for" szótag található. S amint már láthattuk, az F+R képlet található benne, mint számos, forgásra utaló szavunkban és az eF hasonulhat Pé-vé és for-dítva is igaz ez. A kerámiák nyers "formázása" még nedves-vizes-sár- (os?) alakban a FOR-gó KOR-ongon történt. Az már csak "okoskodás", hogy ide írom, a "maa" jelentése finnül föld. Mintha benne volna-lenne a csúszik-mászik -a földön, a me-zön, a sár-ban teszi! - magyar szóban is? Ez a "ma" alak megtalálható például a tor-ma szavunkban. S kiderült, hogy halotti torokon, temetéseken zsebkendöbe tettek egy kis tormát, hogy feltétlenül tudjanak sírni, azaz könnyezni! Íme tehát ez a földi növény a torokon többféle szerephez is juthatott, mert ott lehetett, mint könnyeztetö és mint ételízesítö is. Vagyis a nevében hordta felhasználási módját! Tehát a cser-ép szavunkról ezek után még jobbalt föltételezhetö, hogy a ser-cser-, valamint az "ép" egyáltalán nem véletlenül társult és együtt utal vissza önnön létrejöttére s lényegére. Mert a cserép eltörve is cserép maradt, azaz, magát az égetett és - sokféle cserére! is fölhasználható - anyagot, anyagállapotot jelenti a cserép szavunk. Nyelvünkben is szinte már minden lényeges alapszóval kapcsolatban ismerjük az elözményt, a szár-mazás útját és a valósággal szorosan összefüggö logikáját. A cserép része volt a sokféle "csere-berének", azaz a kereskedelemnek is. A fazekasok - elsösorban tán fából készítettek edényt s hogy azokban vízbe helyezett izzított kövekkel lehetett fözni, arról másutt írtunk - de a korongokkal (K+R), elsösorban a gerencsérek (G+R), vagy gölöncsérek dolgoztak. Majd amikor már e két tevékenység a lényegét tekintve egybeolvadt és a más anyagból készült edényt is fazéknak nevezték, felejtödött el az eredeti többféle tevékenység. Azért is, mert egyre több lett az égetett edény, mint a fából készült "fazék". Míg korábban nyilvánvalóan fából, fakéregböl, háncsból stb., készültek edények és tartók. Az utóbbiakhoz tartoznak - tart, tartó, tartály tároló, tartozik...? -a szaruból készült tokok, tokmányok, ivókürtök, kürtök és így tovább.

Már említettük, hogy az edények, kerámiák kitünö csereeszközök lehettek. A csere szavunkat 1274-ben írták le latin betükkel elöször, az eddigi kutatások szerint. TESZ A-GY 506. oldal, s "Magyar fejlemény"-ként emlegetik. Ez a szó a cserefára, cserfára vonatkozott. Tán ez volt az a fa, amiböl sokféle cseretárgy készült? Mert maga a csere-cserél szavunk ugyancsak a TESZ szerint ismeretlen eredetü. (Bár itt is megkockáztatják a háttérben a szláv kapcsolat lehetöségét. De mi ne hagyjuk cserben a nyelvünket!) Az állati böröket cserfából kivont csersavban áztatták. De ha sokáig benne hagyták, akkor a bör tönkrement. Itt belsö jegyzetként szólni kell két szavunkról. Az egyik a "cserbenhagyás", amelynek eredetéröl az imént szóltunk. Akit cserben hagynak, azt benne hagyják a pácban, a csersavból készült kotyvalékban, amiböl kár lesz, baj lesz. A másik a "tönkretesz", "tönkrement" szavunk. Noha nem tartoznak ide e szavaink, szólni kell róluk, ha így elénk kerültek. Ugyanis akárcsak a cserbenhagy esetében, a másik szó is pontosan azt jelentette, amit mondunk. Az elnevezés minden bizonnyal a "tönkremegy", "tönkretétel", "tönkretesz" azt közölte, hogy valakinek a fejet fatuskóra - tönkre - tették és levágták. Azaz a lefejezésböl lett áttételesen a tönkrement, tönkretett stb., kifejezés.

Maga a cser szavunk 1193-ban fordul elö latin írásban, de "szláv eredetü", példákat is sorolnak, majd "magyarázatként" ezt közlik: "A magyar szókezdö cs arra mutat, hogy az átvételkor a magyarban még nem volt c hang, s ezért cs-vel helyettesítették." Ennél nagyobb melléfogást még nem, olvastam a TESZ-ben, A-GY 504. oldal. Hiszen már a csecsemö szopáskor - több százezer éve! - hallatta és hallotta ezt a csecse-becés, kece-becés cccö hangzót, s az ember evés, de föként ivás után is cuppant! Erröl külön tanulmányt írtunk, amelyben arról szólunk, hogy a be-CE-zés annak is megnevezése, hogy a CÉ hangzó benne van a szóban! Ez az a többször emlegetett kece-bece, csecsebecse, maci-baci, cici, gyermeknyelv, amit teljes egészében használnak a felnöttek is. Hiszen például a Laci bácsi kétszeresen becézett, mert a Laci és az ácsi-bácsi szavunkban is benne van a Cé, illetve a nehezebben kimondható Csé. Söt, az öcsi, öcsike, öcskös, ácsi-bácsi stb., szavunkat éppen ennek a becézö lehetöségnek köszönhetjük. Ennyit itt is el kellett mondanunk, hogy az olvasó értse a nyelvünket ért sorozatos, ezerszeres sérelem miatti szent dühünket és józan érvelésünket egyaránt. A magyar nyelvben a "kis" jelentésben ott van az iCi-pici-kiCSi és a Csöpp, Csöpi stb., szavainkban érdekes módon a legkisebb lyukon kiejthetö, és általunk már évtizedek óta "síphangnak" nevezett "i" hangzó is. (De honnét került például a "mini" szóba?) Jól érzékelhetö, hogy valójában minden második-harmadik szavunkat elemezni kellene ahhoz, hogy nyelvünk ösi gyökereit észrevegyük. Minden bizonnyal annyit már elértünk e két, valójában összefüggö dolgozattal, - Körös-körül fölkerekedünk és Korongtál a kerámiáig -, hogy felismerhetö a kerámia szó fontossága, amely a föntiek miatt az elsö lel-et, ami nemcsak látható, tapintható, hanem "meg is szólal", méghozzá magyarul! Amikor mindezt elmondtam László Gyulának, ö egy kicsit gondolkodott és azt mondta: " Nahát! Magyarul? Ez nagyon érdekes." Aztán nem beszéltünk róla, hamarosan elutazott a messzi világba.

Én teszem hozzá: " Magyarul beszél a föld!" Elvégre a kerámia égetett föld.

A KÖR NYELVI NÉGYSZÖGESÍTÉSE

Újra a T+K, T+G, K+R, G+R, K+N (M), G+M (N) stb., képletekröl

Annak idején a Kortárs címü folyóirat 1971. júniusi számában jelent meg az elsö nagyobb dolgozatom a mássalhangzó képletekröl, illetve az azokból alakítható szótagról, amelyeket magam szótekék-nek neveztem több okból is. (Az egyik legfontosabb ok, hogy az un. szógyökökröl csak késöbb hallottam. Hiszen e dolgozat elsö változata már a hatvanas évek közepén készen volt, abból küldtem egy példányt Kodály Zoltánnak.) Úgy adódott, hogy az elöször a Játék és törvény címmel közzétett tanulmányban - amely a kalandozások anyanyelvünkben alcímet viselte - föként a T+K, a K+T, a K+D, a D+K, a D+G és így tovább, mássalhangzók által lezárt nyelvi molekulákkal foglalkoztam. Ezek olyan jelentést hordozó ös-szótagok, amelyek azonos vagy közeli jelentéstartalmat hordoznak, függetlenül attól, hogy a szó végén vagy elején fordulnak elö. A bevezetöben e tanulmány nyomán említek olyan példákat, amelyek rám is nagy hatást gyakoroltak és még nagyobb erövel ösztökélték a további nyelvi kutakodásra. Noha a gyorsan bekövetkezö támadásban, még abban a hónapban, az Élet és Irodalom hasábjain, Soltész Katalin igyekezett e sorok íróját mindennek elmondani, az ösrégi megbélyegzést elvégezni, akkoriban - hiszen e dolgozatok már évek óta készen voltak és a Kortársnál is csaknem két évet "pihentek" - alig hallottam valamit a sumérokról, söt, a hajdani nyelvi délibábosokról semmit. Mert a fö bélyeg a "délibáb" volt. Ez a csodálatos tünemény, amiröl sokat gondolkodhatott Gábor Dénes, mert az általa fölfedezett "hologram" bizony rokonságban van vele.

Tehát én, az ország összes föiskolájáról és egyeteméröl eltanácsolt - most már tudom, hogy örökre, s ez meglehetösen hátrányosan határozza meg azóta a sorsomat! még a nyelvészettel sem foglalkoztam. Csakhogy tízezernél is több verset írtam, mint ahogy ez az 1957-es márciusi letartóztatásomkor kiderült, az értem jövö brigantik - hárman jöttek hajnali órán a pécsi föiskolai diákotthonba! ugyanis élcelödtek s gúnyolódtak velem emiatt is. Mindezt azért mondom el, mert én nem célszerüen, hanem okszerüen voltam kénytelen a nyelvvel, nyelvészettel, más nyelvekkel is foglalkozni. Így történt, hogy elsöként éppen a finn rokon nyelvvel bíbelödtem. (Már a hatvanas években kezdtem verseket is fordítani finn nyelvböl, addig csak néhány verset fordítottam oroszból és németböl.) A sok - nyilván rossz, ügyetlen - vers megírása közben azonban elém került a magyar szavak tömege és olykor meg-megfigyeltem néhány érdekességet. Elöször még a középiskolában Bödy Zoltán barátommal kettesben versenyeztünk vers-írásban és emlékszem, volt olyan hét, hogy 97 szonettet írtam. Ezek formája szabályos volt, de költöi értékükröl nem nyilatkozom. Jellemzö, hogy harmadik gimnazista koromban küldtem verseket Pécsre a Dunántúl címü irodalmi folyóiratnak és onnét Kiss Dénes tanár úr címre jött a levél. (Késöbb már Pécsett meg is lepödött Szöllösi Kálmán, akivel középiskolásként tisztáztam, hogy én csak suttyó diák voltam. Ezt a tévedését sose bocsátotta meg nekem, noha én nem haragudtam rá.) Tehát tízezernél több vers megírása, a rengeteg változat, versek javítása, sok szót villantott elém. Zoltán barátommal krémest fizettünk egymásnak azért, ha a másik idömértékes címet vagy szöveget fedezett föl, például utcai plakáton. Az én egyik leletem a "s a hegyekben" szovjet film címe volt, aztán a "Férfi cipöbolt" és így tovább. Nos emiatt lett az én nyelvészkedésem okszerü! Ám mint ilyen, megalapozott volt. (Késöbb, már a fövárosban, magam is találtam Weöres Sándor remek leleményéhez hasonlót, ami a már közismert cégfelirat: Tóth Gyula bádogos és vízvezeték szerelö. Az én idömértékes lejtésü feliratom a VIII. kerületi Baross utcában olvasható: Gépjármüvezetöi vizsgabizottsága

Rátérek a Kortársban megjelent tanulmány lényegének ismertetésére, annál is inkább, mert az 1971-es decemberi számban föként és elég alaposan a K+R, G+R stb., képletek által meghatározott szavakkal és jelentésekkel foglalkoztam. Mindkét tanulmányhoz mellékeltem újabb verseimböl is, amelyekben e szótekékkel játszadoztam. Tehát a költészet mindmáig a segítségemre volti Válaszra vár az a ki nem mondott kérdés, hogy miért foglalkozom most harminc évnél is korábbi dolgokkal? Mert úgy látszik, ezekre nem figyelnek a mai kutatók. (Söt még a hatvanas évek közepén a Magyar Ifjúság közölt tölem egy teljes oldalnyi nyelvi játékoskodást Baranyi Ferenc jóvoltából, akivel - tíz fiatal író egyikeként - 1963-ban egy hetet töltöttünk Olaszországban. Olasz nyelvtudása miatt mellé szegödtem néhány helyre Rómában és akkor beszéltem neki az én addig titkolt kalandorkodásaimról. Ő biztatott, hogy vigyek be hozzá ilyen jellegü írást. Így került sor a korai megjelenésre, mintegy 35 éve!). Ezek miatt kell írnom kutakodásaimról, valamint azért is, mert szeretnék néhány új dolgot mutatni, például a K+N, G+N (M), a H+N (M) stb., képletekkel kapcsolatban. Mindezek a mutatványok korántsem öncélúak, mint sokan gondolják. Nem is nyelvtani csodabogarak, hanem az ösírás és ösbeszéd máig megmaradt lel erei! S egyúttal bizonyító erejü tanúságtevök lehetnek bizonyos szószármaztatásoknál. Már csak azért is, mert a magyar nyelv ös-szókészletéhez tartoznak, és a mássalhangzókkal zárt szótagok egyben is maradnak. Kémiai szóval, nem elegyek, hanem vegyületek, erös fogalmi kötésekkel. Annyiban különböznek az egy mássalhangzóból és egy magánhangzóból álló szótagoktól, hogy nincs "szabad vegyértékük". Alapjuk a kemény mássalhangzók tartó ereje, ami viszont visszavezethetö a magyar nyelv egyik alaptulajdonságára, tudniillik az ösi hangutánzó tulajdonságra, ösgyökök - ösetimonok - meghatározó szerepére. Valamint a magyar csecsemö beszéd fejlödésének törvényét is megjelenítik!

De ami talán a legeslegfontosabb: a ragozó tulajdonság megtestesítöi, lehetövé tevöi! Mert nemcsak a K+R és a G+R képlet volt érdekes, ami a kör, karika, kehék, karám, korona, karima, illetve a görgö, gördül, guriga, gerinc, gerezd stb., és még kétszáznál is több szó azonos vagy közeli jelentését hordozza, persze föként a "nyelvpörgetéssel" ejtett eR hangzó miatt, hanem az akkor csak említett K+N (M), H+N (M), G+N (M) képletek szógyökei: kun-kor, kanyar, könyök, hónalj, homlok, homorú, illetve a gomba, gömb, gamó, kampó -s tán göndör? stb., - jelentések és természetesen a TEKE változatai miatt! Ezek a jelentéseit magukba foglalják a KÖR, a GÖRGÓ, a KUNKOR - kétszeres fordulat! -a HOMORULAT, DOM-BOR-ULAT stb. változatait. (A domború szavunk szótövi mássalhangzó képlete: D+M, azaz T+M. Az utóbbi a tompa, tömb, tömzsi stb., szavakban található. De a T+M alapja a tóm, tömeg, tömérdek, és a másutt tárgyalt TUMEN.) De már akkor foglalkoztam az egészen sajátos, nem is gyökökkel, hanem gyökjellegü szavakkal. Ilyenek a lel, W't, tét, déd, óab, báb, kék, sas, csecs, és társaik. Mert ezeknek is van rendszerint magas és mély hangú változata. Például a kér-lel, ér-lel, lél-ek, de lehet tag-iai, fog-lal, ta-lál és így tovább. E szavak is, amelyekböl könnyedén lett és lesz képzö, mindkét irányban ugyanazt jelentik. Más szavaink is jelentéssel bírnak mindkét irányban. Például ismert a "Réti pipitér"-hez hasonló egész mondat több is. Ám a "gát" "tág", "rét" "tér" és társaik is minden bizonnyal e tömör szótagok írásbeli használatakor is könnyítették az ösi írásokat. Ezek csak kiragadott példák, de arra elegendök, hogy lássuk: önálló jelentésü szavak, amik átalakulhatnak szótövé vagy raggá, képzövé! Ennek bizonyítására szoktam használni

DÚS-KÁI. KOL-DÚS igencsak mutatós példáját. Amikor is jól látszik, hogy az elsö szótag határozza meg a jelentést. De a kettes számrendszerben való gondolkodásra is jó példa. Így a "nullajelentés"-t képviselheti például a K+L, ami aztán eljuthat a D+S képlettel magáig a jelentésig. Ezt akár nevezhetjük "egynek", nemcsak azért mert egyesült két szó-tag, azaz egy önálló szó, valamint a képzöt-ragot képviselö szó-gyök. Ugyanis a KOL-nak önmagában nincs jelentése, minden bizonnyal a káló, kallódik stb. szavaink töve-gyöke. (De van Zalában Dióskál, az Alföldön Kálkápolna stb., és ide tartozik a KÁLMÁN név, amelynek jelentése maradék, mint utód, régiesen "maradéki".) De mindenképpen az elsö tag határozza meg a második értékét és így alakul együttesen a szó teljes jelentése mindkét esetben. S ne feledjük, hogy a számoknál is az elsö a nagyobb, a meghatározó. Nem mindegy, hogy 199 vagy 991 forintot kapunk. Diába a legkisebb szám alaki érték szerint az 1-es, helyi érték szerint, ha elöl van, az a nagyobb, az a több. Tehát levontam a következtetést: nemcsak a hangnak alaki, hanem a helyi értéke is meghatározhatja a jelentéstartalmat. Nemcsak ebben az esetben, hanem mindenkor.

A másutt emlegetett helyhatározó rag, a -ban- ben nem egyszer szógyök, például a ban-da, ban-dérium, ban-dita vagy a ben-dö, ben-ti, ben-fentes, söt, az elvont bensöséges, bensö stb., kifejezések esetében a szótöben levö helyhatározó rag lesz.- például a "bennem" vagy "benti", de az elvont jelentése bensö, bensömben bensöséges, stb., szavainkban is, az alapvetöen meghatározó erejü jelentés. Ahogy a fönt kiemelt példánál a meghatározó jelentésü D+S és a K+L ebben az esetben a gazdagságra utal. A káló, kallódik, kalézol, az említett Kálmán szavunk is maradékot jelent, míg a dús sokat. Nem mindegy a szótag helye a szóban, mert a K+L és a D+S - koldus - az ellenkezöjét jelenti. Hasonló elv szerint "müködik" például a TEKE része a T+K. Ahogy annak idején a Kortársban irtani, íme: ér-TÉK, s TÉK-ozol. Valójában a TEK alak helyváltozása következtében az egyik szó a lényegét tekintve, ellentéte lesz a másiknak. A hasonló szóteke ide-oda váltásokkor, más esetekben is mindig érdekesen, azonos vagy hasonló elv szerint alakul a jelentés. Van amikor a kettözés erösíti az eredeti jelentést, máskor kioltja azt. Pontosabban ki-EGY-enlíti.

Egyik feledhetetlen példája ennek a -talan-telen fosztóképzö származásának kutatása. Ugyanis folyton keressük a ragok, képzök eredetét, hisz valamennyi önálló jelentésü szó volt, illetve az ma is, csak már nem gondolunk rá. Hivatkoztunk arra, hogy a nyelv, amely a közlés, értés eszköze, nem ta-lál-t ki értelmetlent s oktalant azért, hogy azzal értelmeset fejezzen ki! Ez olyan belsö ellentmondás volna, aminek léte le-he-tet-len. Nos, nem talált ki sem talan-telent, még inkább nem hozott létre ér-t-he-tet-len-t célja érdekében. S mi bízhatunk ebben mindig, ahogy abban is, hogy legelsösorban maga a nyelv igazolja ezt az ok-os feltételezést. Eddig még minden esetben így is volt. Lássuk példaként az említett fosztóképzöt. Az sem a semmiböl csonkult elénk, hanem valószínüleg a talán szavunk az öse, de szerepet kapott a lan-len, ami pedig az elöbbi szavunk része. Nézzük tehát a bizonyítást. Aki azt mondja, talán, az nem biztos a dolgában, az talányos, az bizony-talan. Vagyis másként bizonyosság nélküli. Aki azonban nem talányos, az éppen talán-talan, s nem mondja, hogy talán, mert biztos abban, amit kinyilvánít. Tehát a mondatban használt "talán" bizony-talanit!

A bizonytalan ember tétova és teketóriázik. (Mintha a teketóriázás a tekegolyó ide-oda való gurulását fejezné ki?! A tétova pedig a térül-fordul-t jelentené tömörítve, de hiszen benne is van a tévedés szótöve és a tova, amely távolodást táv-tova! jelent?!) A nyelv nem is viselkedhet logikátlanul, mert nem értenénk meg végül egymást. S arra, hogy a -lan-len - amelynek alapjelentése alant, lenn, lent, - maga is lehet fosztóképzö, íme a példa.

LAN- KADAT van most a munkában, de megismételve
LAN- KADAT-LAN folyik a tevékenység. Vagy
LEN- DÜLET tapasztalható, ám ismételve
LEN- DÜLET- LEN lesz, amiröl szólunk.

Persze hogy van arra is példa, hogy maga a "lan-len" söt máskor a "ta" szótag önmagában is ellássa a fosztóképzö szerepét a jelentésben. Mert íme: az ét-len, tét-len, vét-len, szót-lan vagy a fát-lan stb., szavaink fosztása erre a rövidebb változatra kényszeríti a nyelvet. Kétségtelen, hogy lehetne tét-telen, vétek-telen vagy még inkább szó-talan és így tovább, de a nyelv belsö rugalmassága, önmaga törvényeinek megtartásával rövidít. Más esetben már a "ta" utal valamilyen fosztásra. Mert aligha két el-ked-het-ünk - azaz lehet kettös véleményünk - afelöl, hogy az ismert pár-ta szavunk pár-ta-lan-ság-ot vagy pár-at-lan-ság-ot jelöl. Hiszen aki pártában maradt, az lány maradt, annak nem lett párja. (Másutt hosszan foglalkoztunk azzal, hogy az L+N mássalhangzó képlet kutatása hogyan segített rokonnyelvi fordításban.) Végre azonban lépjünk tovább a kör négyszögesítése felé, de azt mondhatnánk, hogy a gömb, golyó kockásításának irányába, mint azt jeleztük. Noha az érdekes fordulatok ind-ok-ol-ják a dolgozat fö címét, azért vegyük azt egy kicsit jelképesnek.

Végül is a címmel mire gondoltunk? Arra a tényre, hogy két kemény mássalhangzó fejezi ki nyelvünkben a golyó, gömb jelentését. Ez a szó a TEKE. Miként emlegettük, már a hatvanas évek végén fölismertük, hogy a T+K mássalhangzó képlet - valamint a T+G is! -a gömbsíkra vonatkozik s a teke, a golyó, göreb valójában a maga nemében TÖK-életes idom. Van két érdekes szavunk, amely a körre, illetve a gömbre való utalást szintén kifejezi. Az egyik a már elöbb említett KUN-KOR. Ugyanis a K+N (M) képlet található a kanyar, könyök, - kampó! - stb., szavainkban. Vagyis a kanyar is körív! Aztán a K+R szintén az, hiszen a felsorolt kör, karika, korona, korong és így tovább, még száznál is több szóban ott található a G+R rokonnal együtt a körre, forgásra, pörgésre utaló szavakban. Olykor a szavak végén, például a henger vagy a hempe-reg szavainkban. (Kissé átalakulva hömbölög, itt már az eR eL-lé alakul, a Ká pedig Gé-vé. Teljesen szabályosak az un. zöngés változatok. Az átfordulás lényegét ezek jelenítik meg a szavakban.) Mivel a teke, a gömb, golyó és a kunkor, kanyar stb., is a kör síkbani alakját -a körívet vagy annak egy részét - mutatja, neveztem el, ahogy említettem e szótagokat, szavakat, szórészeket szótekéknek. Mert a golyóra, a tökéletes gömbre, a tekére utalt sok más szavunk is, noha csak a teke egy részére. Ilyenek voltak a teknö, tekenö, tégely, halán-ték, taj-ték, veri-ték, foiya-dék (vízcsöpp!), la-dik, dik-ó, tag-ló és igy tovább.

E szavak, csaknem valamennyi, közvetlenül a golyót és a gömböt, a kerek-ded-séget jelentették, de aztán a többi csak annak részét, a még távolibbak pedig az egytömbüséget, a téka-ságot, a TOK-ot és tartót, a kaszakö tartóját, a tok- mányt vagy a tegez- séget jelezték. De a két kemény hangzó, ami inkább a kockára lehetne jellemzö, annak kemény élei és formája alapján, éppen a golyót jelenti. Mint ahogy a gömb, golyó - gombolyag, gomba, - szavainkban bizony csupa lágy, azaz zöngés-zengös mássalhangzót találunk. Ezt nevezzük a gömb kockásításának vagy tán a kocka gömbösítésének nevezhetnénk inkább?

Nem árt arról is szót ejteni, hogy ezek a képletek kétfajta mássalhangzós sorrendben találhatók a szavainkban, hol szótöként, máskor a szavak végén. Lássunk néhány példát, már csak azért is, mert azt is azonnal észrevesszük, hogy az elébb fölsorolt jelentéstartalmak valamelyike jelen van bennük, mondhatjuk, hogy azt hordozzák. Illetöleg az alap T+K, teke. és tok jelentése benne van ezekben a szavakban is. Tehát a K+T, kat-lan, - szur-dok! - kat- róc, ket-rec, kót-er (?), kot-u - göd-ör! -sa kátyú is ide kínálkozik! Ám ne feledkezzünk meg az "idegen" szavakról se! Már 1971-ben említettem a Musa Dag - Mózes hegy - nevét! A dag-dég benne van a dagad szavunkban, s a daganat félgömbszerü. A dagi, kövér. A löve-dék bizony golyó alakú volt! (De a legkülönösebbnek a teg-nap, teke-nap, azaz elfordult nap szavunk látszott.) Talán ennyi példa is elég a sokból arra vonatkozóan, hogy ezek a kemény, lágy és vegyes mássalhangzójú szótekék azonos vagy közeli jelentéstartalmat hordoznak. Ezt nem kell ind-ok-ol-ni - talán az elvont fogalmakban is a következetességet és a logikát jelenítik meg? De az "ín-dok" szavunkban csakis az elválasztás szabálya hozza össze öket, hiszen itt az indulás, indíttatás okáról van szó! (De sose feledjük, hogy ennek a szabálynak már az ábécénkben ösnyoma van, illetve a csecsemö-beszédben, amikor a ma-ma, ba-ba, papa stb. ejtésekor egy magánhangzó és egy mássalhangzó társul. Akárcsak a japán ábécében, ahol egy írásjel jelent két hangzót, azaz egy szótagot.) Ahogy az ok-os szavunkban is az ok örök ékes, elsörangú szerepe és meghatározó elsösége a fontos! Vagyis többféle módon csatlakozhatnak és kapcsolódhatnak egymáshoz a hangzók. De az elválasztás szabályai általában "átviszik" a követ-ke-zö sorba a mássalhangzót! Ezért "kel át" a másik sorba elválasztáskor az in-dok, mert egyébként nem volna indokolt. Hiszen az indítás okolt! Azonban az emlegetett szur-dok szavunk esetében - ami lehet szakadék, hasadék, hágó stb., -a "dok", a tok jellegre utalva, összetartozik.

Persze sok példát tudnánk említeni, de ezeket megtalálja az érdeklödö olvasó a KORTÁRS 1971-es júniusi és decemberi számában, illetve a Játék és törvény címü, 1984-ben, a Szépirodalmi Kiadónál megjelent kötetben. A KOT-nyeles mindenbe bele KOT-or, bele-KÖT, tehát egy kissé KÖT-ekedik is, valamint KOTYvaszt, ha kell, ha nem. (A tik-ász szavunkban a tojás régi neve található, amit tik-mony nak hívtak. De hiszen a tikász nem is tikokat, azaz tyúkokat vásárolt, hanem a majdnem gömb alakú tojást! Eredetileg a tojás a tyúkban gömb alakú! Csak amikor "világra jön" lesz kissé elnyújtott az alakja, éppen "tojás-talán a tolás - miatt.) A korábban emlegetett KUN-KOR szavunkban pedig benne van a kétszeres görbülés. A már említett kanyar és a kurta kör. Idegen szóval a spirál jelentése. (Csak zárójelben jelzem, hogy a spir- ál szóban belül, ott középen megtalálható a P+R - pír --szótag, ami mintha a per-gésre, pör-gésre utalna? A Pé-eF hasonulás pedig egyértelmü, ha az íreg-forog, pireg-pörög szavak jelentésére gondolunk!) Hasonló módon sokszor kérdezösködhetünk, amikor un. idegen szavak egy-egy része beleillik a magyar nyelv ösi törvényébe, amennyiben az azonos mássalhangzók, azonos jelentéstartalmat hordoznak. Ám amíg a magyar nyelvben egész rendszer mutatja és igazolja ezt, addig az egyes nyelvekben "szórványként" fordulnak elö.

Végezetül a TÜKÖR szavunkat említjük, noha erröl is szóltunk a KORTÁRS-beli tanulmányban annak idején. De meggyözödésünk, hogy a figyelmet most is érdemes fölhívni rá, mert a jelentése "mögöttesében" igencsak ott van a fordulat! És ösi tudást kapunk, mégpedig magasrendü számtani tudást. És sok mindent nem tudtunk a nyelvünkröl harminc évvel ezelött! A TESZ A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára - 3. Ö-ZS kötete 1010. oldalán olvashatjuk: "Valószínüleg ótörök eredetü." Szópéldákat is közölnek, lássunk néhányat. Például a tüker üveg, tükerek kerek, s újra idézünk: "A, török szó alapjelentése feltehetöleg 'valami kerek tárgy volt." Ide tartozik az oszmán teker, tekerlek azaz kocsikerék jelentésü szó is. Vagy a mongol tögörük kerek, kör jelentésü szó is. Említenek még több szót a török nyelvekböl s végsö soron azt a következtetést vonják le, hogy "A magyar szó elözménye a tiker lehetett." De hát mit is vonhatnának le, mit is mondhatnának, ha egyszer nem volt miböl kiindulniuk és mihez hasonlítaniuk a szavakat? Nem ismerték a magyar nyelv mássalhangzós rendszereit, azok ösi törvényét - sajnos, mivel nem a zsákutcába jutott nyelvészet fedezte ezt föl, ki tudja meddig, nem is veszik tudomásul! csakhogy ez igen nagy vétek éppen a magyar nyelv ellen! s mondhatni, emiatt sötétben tapogatóztak. Ugyanis az eddigiekböl látható, hogy a T+K, a K+R külön-külön is a kört, kerekséget, fordulatot stb., képviseli. Tehát a TÜKÜR szavunkban összeforrva található meg kétszer is a fordulás! Mégpedig nemcsak a kör alakú tükörben, hanem a szögletesben is! Az ösi hitvilág tükörképe nézett vissza a vízböl eleinkre, ezért - ahogy László Gyula annyiszor emlegeti -sa temetök is ezt bizonyítják, a túlvilágon a régi hiedelem szerint, minden a másik oldalra kerül!

A lényeg azonban a magyar nyelv csodája! Mert ösi tudást örizve, a nyelvünk megoldotta a kör négyszögesítését vagy ha úgy tetszik, a négyszög körösítését, hiszen a szögletes tükörben is megfordul a kép, átfordul a világ! Azonban téves és rossz út ezt a "kerekséget", jobban mondva, átfordulást összezavarni a tükör kerekségével. A tükörbeli átfordulásnak semmi köze a tükör kerekségéhez) A tükör igazi lényege azon túl, hogy úgy látjuk benne önmagunkat, ahogyan mások bennünket látnak, éppen maga az átfordulás, a jobb és a baloldal felcserélödése. És újra ismételjük, benne van a mássalhangzó képletben is a bizonyítás, hiszen ez a képlet a teljes szó esetében így néz ki: T+K+R. Összeforrott a T+K, valamint a K+R. Így a mássalhangzóknak tulajdonított jelentéstartalom igazolja a tükör ilyen irányú jelentését. De hát mi már tudjuk, hogy a magyar nyelv teljés szerkezete hordozza és igazolja, bizonyítja ezt a tudást. Vagyis például a "tükrözés", "tükörkép" stb., kifejezések is éppen az emlegetett átfordulást jelentik! Tehát a tükör szavunkat sem kell sehonnét származtatni! Magyar volt az már a kezdetektöl Mint látható, száz meg száz szavunk bizonyítja ezt! De csak a magyar nyelv szavai a magyar nyelvben.

SZÁMOS SZÁMTALAN SZÁMADÁS

Számot adok a szám szavunkról, számosat és számtalant. Érdekes változatainak se szari, se számra. Számot adok, noha nem vagyok számadó. Ugyanis annak idején a számadó, mint például a tekenyei juhász számadó üknagyapám, ugyanezt tette, amikor is tavasszal kihajtotta a birkanyájat a legelöre. (Vagy a juh-nyájat, hogy fejlödjön a gyap juh!?) Faragott botra rótták a birkák mennyiségét- azaz: a számát--, majd elvágták a rovást. Az egyik fele maradt a gazdáknál, a másik a számadónál, aki aztán összel, megint számot adott; amikor számot adott át! De erröl késöbb is szólunk! A hosszában újra egymáshoz illesztett botok mutatták, hogy kinek mennyi volt a rovásán. Nyilván az életre jöttekröl - ellésekröl, hiszen ell, él stb. - külön számoltak el de nem számoltak le, csak el. Persze ebbe is több dolog belefér. Az elszámolás is lehet bot-rányos - mondjuk, ha bottal vagy netán fokossal történik - de a leszámolás már többet sejtet! Ez már másfajta fokozat! Lám ebben is benne van a fok, se szónak is kapcsolata van a mennyiséggel, nagysággal.

Dr. Borbola János, aki Hollandiában kutatja a közép-egyiptomi ösi képírást, annak ragozó lehetöségeit, hívta föl a figyelmemet arra, hogy a fokos nem egyszerü ütö-verö szerszám, hanem annál több. Joggal töprenghettem e megjegyzésen és ma már nem is véletlenül gondolhatom, hogy az öse sajátos "iránytü" lehetett, és a nevét talán a fémre vésett fokoktól kapta. Nagyon régi körajzokon is szerepel s ha meggondolom, hogy ha a nyele hosszában az ismert csillagra nézek, akkor akár éjszaka is tudok tájékozódni, különösen, ha e fegyverszerü eszközön fokok is vannak! Sa nyelétöl egyenessel, mondjuk nyílvesszövel meghatározom a sarki csillaghoz való viszonyt. Hasonlóan müködik az un. sextáns, a tengeri hajózás "fokosa". Söt, ha már itt tartunk, hadd említsem, hogy 1982-ben az északi sarkkör átlépésekor diplomát kaptunk Finnországban, Rovainemi, azaz a Lappföld fövárosától északra 11 kilométerre. E diploma neve Napapiiri Diplomi. S azt is tudom, hogy a piiri jelentése kör, azaz e szóban benne van a pörgés, forgás. Ebben az esetben a latinból származtatott navi, a p-b-v hasonulat nyomán magyarul is olvasható. Vagyis "napkör". És ez igaz is, mert körben a földgolyón az északi féltekén, addig "megy föl" a nap, onnét "fordul vissza". Vagyis navigálni szóban a benne van a magyar "nap" szavunk, ami szerint a hajósok nappal tájékozódtak. Valamint, akik így tájékozódtak, azoknak valami sejtésük lehetett a föld gömbölyüségéröl! Egyáltalán, az ezzel kapcsolatos számításokról.

E kis kitérö után adjunk csak továbbra is számot a SZÁM szavunkról, hiszen a Kedves Olvasó is azzal számol, hogy erröl készítünk számvetést. Nos, azt is állíthatom, hogy a szám én vagyok! Hiszen a nagyon fontos, személyemre vonatkozó birtokos viszonynál a nekem, s a részemre helyett azt is mondhatom és mondom is, hogy számomra. Söt ragozhatjuk: számunkra, számotokra és így tovább. A dolog azonban akkor válik igazán érdekessé és izgalmassá, ha azt vesszük számba, hogy bennünket kik tartanak számon? S hogy ránk kik számítanak és mi kikre számíthatunk, jóban-rosszban. Mert ha nem számítok, akkor számíthatok arra, hogy rám se számítanak, nem vagyok a számukra számottevö s végül nem is vesznek emberszámba! Magyarán: a szám szavunk kifejezi az elemzést, a gondolkodást, illetve az eszmeképzést! Aki számolt ezzel-azzal, az gondolkodott s ha elszámolta magát, akkor rosszul gondolkodott. De minden bizonnyal a számnak ösi, valóságot hitelesítö jelentése volt, illetve van máig is, bár már elfeledtük. Ezt bizonyítja az emberszámba való vétel kifejezés is.

Ez az egyik kulcsszó a sok közül. Itt látszik, hogy a számbavétel ösi jelentése az volt, hogy valakiröl tudomást vettek, a létét hitelesítették. (A magyar olvasta a pénzt. Nagyanyám annak idején Zalában, azt mondta esténkint: "Fiam, olvasd meg a csibéket." - és mielött behajtottam volna öket a katrócba, "megolvastam", azaz: megszámoltam öket. Ő maga pedig, amikor az olvasóval, rózsafüzérrel imádkozott, számolta annak gyöngyeit! Talán ez is ad némi magyarázatot ahhoz, hogy miért van külön írástudó szavunk, amíg olvasástudó nincsen. De az valószínü, hogy az írástudó nemcsak az írás módját tudta, hanem ismereteiben jelen volt az IRÁSBÓL jövö tudás, egyúttal természetesen számolástudó is volt!) Persze sok köznapi szavunkban is elöfordul a szám. Íme néhány példa: számla, számláz, megszámol, kiszámol, beszámol (ó), fölszámol, számvevö, szerszám, számszeríj, sorszám, számsor, hétszámra, számtan és így tovább. Alighanem elég sok szavunk kimaradt a felsorolásból, de most nem is kívántunk e vonatkozásban a teljességre törekedni, inkább a figyelmet szerettük volna fölhívni arra, hogy a magyar nyelvben a szám nemcsak köznapi jelentést hordoz, hanem sokkal többet, ha tudunk róla, ha nem. Akivel végleg leszámolnak, azt nemcsak számüzik, számkivetik, hanem azt megsemmisítik! A leszámolásba gyakran, s természetesen beleértendö maga a halál is {Ide kívánkozik a megjegyzés: a semmi, a nulla, a zéró is számjegy, ezt, jól jegyezzük meg!) Nos, folytassuk, hogy minél több legyen a rovásunkon, rójuk utunkat e papírfehér rónán, de ne rovott múltúan!

A szám szavunk mássalhangzó képlete az SZ+M. S ahogy nézzük, aligha véletlen, hogy a SZEM szavunké is ugyanaz. Hiszen akit számításba vesznek, a legfontosabb tanú a szemtanú, aki személyesen volt jelen, ezért jelenti a legtöbbet, mert saját szemével látta - tán mint látogató - és nézete, azaz véleménye perdöntö. A szem szavunkkal tanúsítunk, ezért a legfontosabb a szemtanú, mert jelen volt! S nyelvünk logikusan a szem szavunkból képzi a személy, személyiség vagyis a létezö ember rokonértelmü kifejezését is. A belsö, egymásra utaló és mutató nyelvi logika fontos alapja nyelvünk rendszerének. De a szem szavunkkal valóban számolunk. A gabona, búza stb., gyüjtö fogalmak. De az egy vagy két szem búza, no meg a szemerkélö esö, a szemelvény, szemle, már aprólékosabb részletezés. Ennél többet szemernyivel sem kell mondanunk. Reméljük, hogy számukra sem semmitmondó e néhány sor. Joggal számolhatunk azzal, hogy a szám szavunk mögöttes, ösi értelmezését nem számolta föl az idö. Erre volt jó a mi számvetésünk, számot nem adó számadásunk. (Ámbár nagyanyám azt is mondta: ne szólj szám (ot), nem fáj fejem.) Természetesen a ragozott száj szavunkról van szó, ám ezzel a "szójátékkal" bocsánatos bünt követtünk csak el. Ugyanis arra utalunk, hogy elég gyakori az alapszavak és ragozott, képzett szavak formai azonossága, miközben általában nincs köztük közvetlen kapcsolat. Magam ezt gyakran számba vettem, (nem úgy mint a cukrot !), ám ezzel nem számoltam másként, mint törvényszerü egybeeséssel, ami azonban a nyelv lényegéböl következik. Ekként tartottam számon, de ez mintha számon tartott s számon kért volna tölem valami tudást, mert annyiszor-szer-ször számkivetett engem a puszta bizonytalanságba. Ilyen alak például a szán, mint rászán, megszán, valamint a szán (kó). És így tovább, ki-ki találhat hasonló szavakat. Ezek mögöttesében az a tény áll, hogy a magyar ábécé hangzói egyedül, másod- és harmadmagukkal még külön tisztségviselök is. Például betüket rajzolunk és azt mondom, hogy az én "á"-m szebb, mint a tiéd, mint a te á-d. Ezt szóban így mondom: "az én ám, a te ád". Ámbár, ha leírom akkor hasznos az elöbbi módon közölni. Ugyanígy a te "a"-d vagy "á"-d stb., ilyenkor a mondat teljes értelme határozza meg a szó jelentését. Ebben meg lehet egyeznünk.

Itt érdemes, söt, szükséges megállni és elöre jelezni, hogy alább az ŐSEGY fogalmát éppen úgy ide soroljuk logikusan, és jelentöségéhez méltóan, mint a szám, (szem) SZ+M mássalhangzó képletét, ami pontosan és törvényszerüen veheti föl a Z+M, (zöm, zömök), illetve a T+M változatot, (tömeg, tömérdek, támad). Ezek azonos rendszer alkotóelemei.

Mindezekröl alább érdemes lesz részletesebben is szólni. Meg is tesszük, mert roppant izgalmas rendszer áll elénk nyelvünkböl és újabb adatokkal bizonyítja annak rendkívüli voltát.

KEZDETBEN VALA A FÖLISMERÉS, AZ ÓSEGY, AZ IG, IGG, IGA, IGAZ, IGE, IGEIT

A magyar nyelvnek ösíbb, alapvetöbb köze van ma is a logikához és a számtanhoz, mint bármely más nyelvnek. Igaz, ezt nem a többi, netán valamennyi - de mennyi vala? - nyelv ismeröjeként állapíthatjuk meg, hanem például abból kiindulva, hogy a magyar a tiszta hangzók nyelve, ragokkal, képzökkel a legtöbb szóváltozat létrehozására alkalmas öseredete a valóságban gyökerezik, csakis onnan lehetséges a megközelítése. Alulról építkezö, jelentés összeadó, összegzö. Szigorú logika nélkül nem is müködne. (A magyar tréfásan azt is mondhatja, hogy "Az én házam házabb." Azaz, szebb, jobb ház, mint a tiéd. Stb.)

A fönti alcímben az "egy" szavunkat úgy írjuk, ahogy annak idején vagy nyolcszáz éve a Halotti beszéd szövegéböl ismerjük: ig, igg. De meggyözödésünk, hogy ez szerepel az igaz, iga, ige, igéz és az ig-en szavunkban is. Az utóbbiban mint ragozott helyhatározó. Ám nem akármilyen! Hiszen azt mondjuk: eddig és ne tovább! Házig, falig, odáig stb. És nem tovább. Határt szab ez a helyhatározó! S amikor azt mondjuk, hogy igen, akkor egyetértünk!

Vagy: megegyeztünk. S ahogy másutt is jeleztük, ezt akár számokkal is leírhatjuk. Íme:

0,5 + 0,5 -1 Vagy így is: 1/2 + 1/2-1

Kimondva e két számtani müveletet, így hangzik a mondat: "A felek megegyeztek." Vagy "A két fél egyezségre jutott." Ugyanis a magyar számára az az eg-ész, eg-ész-ség-es ember, a teljes EGY ember, akinek két szeme, két karja, két keze, két válla, két lába stb., van. Ezért, aki félvállra vesz valamit, az nem törödik a dologgal. Az együgyü másként féleszü, félkegyelmü. Az "ügy" jelentése folyó. (Másutt is jeleztük, hogy Erdélyben ma is van Feketeügy nevü folyó.) S egyébként, hogy mennyire összefügg logika, számtan, nyelv és östörténet, Álmos apja volt Ügek vagy Ügyek, és Emese (Emesü, Eneh stb.), miröl álmodott? Hogy a Turul vagy sokak szerint Turuj -a foló, folyó szavunk is mutatja a lehetö hangváltozást !- áldott állapotba hozta Ősanyánkat, s akkor ö azt álmodta, hogy ágyékából királyok folyama ered, ugye, mint a forrás, patak, folyó ered -, folyók fakadnak. És a nyelvünkben az ügyes ember általában ok-os ember is. Számon tartja a folyamatokat és az összefüggéseket. Jól érzékelhetö, hogy alig van olyan bövített mondatunk, amely ne függne össze számtani, mértani, viszonyítási vonatkozásokkal! 'Tehát egyet mondunk, általában kettöt értünk. Így lehet magyarul a fél pár cipó, egy cipö! Mindig legalább kettöre kell gondolnunk, s csakis emiatt érthetjük, amit közlünk, ha azt mondjuk: egyenlö, egység, egyenlet, egyenleg, egymás, együtt, együttes, egységes, egyezség, megegyeznek, egyezkednek, egyezö, egyveleg, és nagyon hosszan sorolhatnám a példákat. Innen, e logika gyakorlatából alakulhatott ki például a feled, felejt szavunk is. Mivel nem egészen tudott valamit, csak félig, el is feledte. De az igazi lehetséges csak a jó válasz, ami a kérdést kiegészíti! Mindez arra utal, hogy a magyar az ösi kettes számrendszer szerint gondolkodik és beszél. Egyébként - az egyéb nem más, mint az "egy" fokozása: egyebb! - legalább háromszáz olyan szavunk van, amelyben benne van az "egy". S nemcsak az egység szavunk hordoz alapvetö ellentmondást, ezért elvont fogalom, hanem a kétség szavunk is. A világ dolgai egyekre különülnek s akkor van gondunk, ha valamiböl kettö vagyis több van. Innen származtathatók a kétkedik, kételkedik, kétely, kétség stb., szavunk. Söt, még a kétségbeesés, kétségbeejtö is. A "fél" és az egy viszonya rugalmas. Amikor ugyanis azt mondjuk, hogy a "felek tárgyalnak", akkor nem éppen azt kell érteni, hogy két-két vagy három-három ember összeült. Lehet a tárgyalás résztvevöinek összege páratlan szám is, a lényeg az együttlét - ez a szó is együttlét, az összegyülést, az összegzést is jelenti -, tehát az ügyfelek, egyezkedö felek létszáma külön-külön eltérhet. A magyar aszerint értelmezi az egyezkedést, hogy mind a két "fél" képviselöi - akik a saját képüket viselik s erre van képük!? - összeültek. Csakis ekkor érvényes és teljes, vagyis egész, éppenséggel EGY a tárgyalás, amelynek következménye az egyezség, a megegyezés. Az "egy" szavunk szerepéröl még alább is szólunk.

De ne feledjük például ezt a magyar kifejezést: "Egy az Isten!" Vagyis egyedülien hatalmas, mindenható. Már ebben a szóban is csupa matematikai jelentés található. Íme: a minden, ami összeget, összegezést jelent. A ható, hatás, hatvány stb., ugyancsak számtani müvelet! Amiként másutt említettük, ám itt mégis újra szóba kell hozni, a magyar KÖRRÉ ZÁRJA a számokat. Ugyanis a világür megnevezésére - számláló, nevezö! - is két szavunk van. Az egyik a viIág EGYETEM, a másik a világMINDENSÉG. Látható, hogy az egy egyenlö mindennel! Az Egyistent ezért lehet mindenhatónak értelmezni. A valóságban is így egész a világ. Ősi tudás logikai körébe zárja nyelvünk azt a tényt, miszerint ahhoz, hogy egy ember szülessen, kettöre van szükség! (Eredendöen ezt nem cáfolhatja a klónozás sem, mert ott már eleve a kettöt együtt másolják!) És itt újra álljunk meg. Az "együtt" legalább kettöt feltételez, az együttes pedig ennél több személyt. Akik összegyülnek, ahogy Zalában mondják "összütt" vannak. Az elöbbi megjegyzés, hogy a "kettöt együtt másolják", igencsak izgalmas magyarul. Mert az "együtt" már többet feltételez, legkevesebb kettöt, de a másol is azt jelenti, hogy van egy eredeti és abból lesz a másik, a másolat. Tudjuk, nem azt mondjuk, hogy egyedik, hanem elsö, és nem is azt, hogy kettedik, hanem második. Tehát a csodálatos egymás szavunkban két egy van jelen! Az elsö egy és a második egy. Aki nem hiszi, gondolja el, hogy mennyi is a másfél liter bor? Ahogy ezt is említettük már. A másfél liter vagy másfél kiló az bizony egy és fél liter, egy és fél kiló! Íme a nyelv, mint mindig, önmaga alkotta meg a bizonyítékot!

Ez szerepel az egész s éppen ezért az egészséges szavunkban is. Egyet és mindent jelenthet. De általában is az "igenlés" az egy ezért jelenti, söt, éppen a megegyezést. Ez már teljesen a számtan világa. És gazdag világ ez, mert mintegy háromszáz szavunkban található meg az "egy" szavunk. Csak példaként lássunk néhányat: együtt, egymás, egység, egyebütt, egyéb, egylet, egyébként, egyedi, egyetem, egyetemes, egyenlö, egyenlet, egyveleg, mind egy, özvegy, elegy - szóba elegyedik; egyezkedik, egyezmény, megegyezés, egységes, egyedül, egyik, egyikük, egyaránt, egybevágó, egyenruha, egyensúly, egyenlösdi, egykor, együttes, egyáltalán stb. Még sokáig sorolhatnánk hasonló szavainkat, ahogy említettük, százával!

Most menjünk újra sorba és jobban nézzük meg az idézett szavakat. Már az elsö szóból kitünik, hogy noha szintén az egy szavunkkal kezdödik az "együtt", mégis legalább két résztvevöröl van szó. De hasonló a helyzet az egymás, egység, egyenlö, egyveleg, elegy, egyezkedik, egyezmény, egyikük, egyensúly és a többi szavunknál is. Jelentésük legkevesebb két valakire, valamire vonatkozik Még az ilyen szavak is, mint a mindegy. Hiszen mondatban így hangzik "mindegy hogy melyik", "mindegy, hogy kinek" és így tovább. Az értelmi, logikai vonatkozások mindig többre, legalább, legkevesebb kettöre érvényesek. Ez a különleges jelentésbeli állapot, ismételjük: a kettes számrendszer "lelkületét", jelenlétét mutatja. A magyar ösi gondolkodás szerint, ahogy az elöbb is szóltunk erröl, az az egészséges ember, akinek két szeme, két karja, kér válla, két füle, két lába, két keze stb., van. Aki egyszemü, az félszemü, az nem egész, nem teljes ember. Az együgyü féleszü, félszeg, s valójában félénk, félkegyelmü. (A fél szavunk bizony túl sokszor van jelen! Majd erre is említünk "magyarázatot".) Ám nagyon nagy belsö rendszerröl van szó, s legalább jelzésként be kell mutatnunk annak minden részét. De mindenek elött jelezzük, hogy a magyar nyelv tanúsága szerint A SZÁM ÉN VAGYOK! Ebben a szellemben vizsgáljuk például a SZÁM szavunkat s annak lehetö s törvényszerü változásait, amit föként az SZ+M, Z+M, valamint a T+M mássalhangzó képletü szavak, szótagok képviselnek.

Mivel teljesen szabályos a T-Sz hasonulat, valamint a T-Z is, de azért támasszuk alá példákkal. A finn sata jelentése száz. Látható, hogy a finn szóban a második mássalhangzó a "t", a magyarban "z" lesz. De az annyiszor említett családi példa, az orvosi mühiba miatt nagyothalló Dániel fiam sokáig nem tudta kimondani a finom "sz" hangzót, hiszen nem hallotta. Helyette "t" hangzót használt. És így kérdezte: "Apu, teretsz?" Nem is kell tovább hosszan magyarázni, hogy az SZ+M képlet és a T+M képlet közé szinte egyenlöségjelet lehet tenni. Alább e törvényszerü változások és egymásra hatások nyelvi rendszerenek kis részletét mutatjuk be.

T+M, TöM, (tám, tem, tim? - team??!!) s lássuk a legfontosabb szavakat: tömeg, tömérdek, - temérdek- tömkeleg, töméntelen - teméntelen -, tetemes, tömény, töm, tömör- ez a szó mongol nyelven vasat jelent, érdekességként jegyezzük meg ezúttal is, hogy finnül a fémek közül a réz, pontosabban a vörösréz és érc, bronz jelentése vaski -, de hogy maga a "vas" szótöben sok helyen van jelen az sem elhanyagolható. Ott találjuk például a támaszték, tartó vason szóban, a vasara kalapácsot jelentö szóban és nagyon sok olyan szóban, amelyek ellen, szemben jelentéseket hordoznak. Azén kevertük ide vasat, ami mongol nyelven tömör, mert magyarban is rokonértelmü a vaskos, vastag kifejezés. A "vastag" gyerekre, emberre mondják, hogy tömzsi, de alighanem ide tartozik a tömb, tompa és talán, egészen érdekes jelentéssel a tombol szavunk is. Ebben a szóban ugyanis rendkívülien van jelen az erö!

De térjünk vissza még a tetemes szavunkhoz. E szóban belül, középen található a T+M képletü szótag, íme: te-TeM-es. Kétségtelen, hogy a jelentése sok. Azt is mondhatjuk, hogy rengeteg. A mennyiség, sokaság és az erö egyenes arányúan képviselik egymás jelentését. Tehát minél nagyobb a sokaság, annál nagyobb eröt képvisel. A nagy erö mögött valamilyen sokaság áll. S rögtön mondjuk ki, hogy e képlet ári idökbe visz bennünket, tán még a sumer nyelven is túlra, de az meglehetösen közismert, hogy a mongol tümen tízezer lovast jelentett. Ez az 1200-as években roppant erö lehetett. Sok történész, tudós szerint, Árpád népe mintegy száz-százhúszezer fö lehetett s ebböl azt valószínüsítik, hogy húszezer lovast állíthattak ki csatára. (Mi azt gondoljuk ugyan, hogy ennél több lehetett az a magyarság csoport, amely Árpáddal be jött - visszajött! - ösi hazájába, a Kárpát-medencébe, és akkor a lovasok száma is több lehetett. De ez csak olyan feltételezés, amit a dolgok együtthatása nyomán, a józan parasztész alakított ki.) Tehát a tumenek nagy eröt jelentettek. Az is érdekes számunkra, hogy a híres "bicegö" hadvezér neve Timur Lenk, vagy másként Tamerlán volt. Mintha az ö- mindkét - nevében benne volna a sokaságot, eröt jelentö T+M mássalhangzó? De ne feledjük el Temudzsin vagy Temüdzsin nevét sem?

SZÁM, SZ+M, (szem, szemenkint stb.) Érdemes újra fölsorolni azokat a szavakat, amelyekben szerepe van a "szám"-nak: számadó, számlál, számla, számláz, számol, számot ad, elszámol, leszámol, fölszámol, beszámol, kiszámol, számkivet, számüz, számottevö, számítás, elszámítja magát, emberszámba veszik, se szeri, se száma, számos, számtalan és így tovább, nem valószínü, hogy ezúttal teljes a felsorolás. De ahhoz elég számomra, számunkra is, hogy fölismerjük a SZÁM rendkívüli szerepét. Mert bizony aki nem számított, azt nem vették emberszámba, s az számíthatott arra, hogy ö nem számít, számkivethetik, számüzhetik, megsemmisíthetik, áthúzhatják minden számítását és senkire se számíthat. Sokféleképpen fogalmazhatnánk e mondatot, de minden esetben azt kérdeznénk, miért éppen a szám szavunkkal fejezi ki a nyelvünk a számüzést, számkivetés, leszámolást, azaz a legtöbbször a megsemmisítést? (Akivel leszámolnak, azt a legtöbbször megölik!) Miféle ösi szán-dék és jelentés lappang a szám szavunk eredete körül? Mert az is valószínü, hogy aki számol, számot vet lehetöségeivel, az a szándékát szembesíti a valósággal. Tehát a szándék is valamilyen terv, végig vezetett gondolat. De egyúttal valamilyen mennyiség is. Gondoljunk arra a szóra, hogy valaki megnyit szán erre, arra?

SZEM, e szavunkat azért is ide kell sorolni, mert ez is a számolás kifejezése lehet. Ráadásul, mintha arra is magyarázatot adna, hogy miért olyan fontos az emberszámba vétel szavunk. Valamint arra is, hogy miért a "szem" szóból alakult a személy és a személyiség szavunk. Más nyelvekben - latin, angol, német, spanyol -a perlon szót használják, ám mindegyik nyelvben egészen más szó a "szem", illetve a vele való látás, ami egyetemes logika szerint, a jelenlét legfontosabb bizonyítéka. Ezért alapvetö a személyes jelenlét és a szemtanú azonossága. Ezzel kell elsösorban "számolni". Látható, hogy ez a nézetünk bizony mennyire figyelemre méltó és e tekintetben közel járunk az igazsághoz. Valóban a számolni szavunk is a gondolkodást és a logikát együttesen jelenti. S ha már ennyiszer emlegetjük, íme a jel, jelen, jelenlét, jelzés, jelvény, jelenség, jeles - mint elsödleges, elsö fontosságú! - minösített jelenlét, tett, számolás jelzöje! Itt is folytathatnánk az elágazásokat, akárcsak a legtöbb szavunknál, és hamarosan valamilyen számtani müveletnél, jelenségnél vagy logikai kapcsolatnál kötnénk ki. De ezúttal másról kívánunk szólni, a szemröl, mint egyszem, egyedi, számolási lehetöségröl.

Szemenkint veszi, egy szem, két szem. Szemerkél az esö. Lazán esik, szinte számolni lehet a csöppöket. Nagyságot is jelölhet, például a szemernyi. (A csöpp-csepp is!) De valaminek része a szemelvény, amit megszemlélhetünk. És egyébként is, a szemesnek áll a világ. Így örzi a mondás. De hát ki a "szemes"? Aki lát is nemcsak néz. S ha már eddig eljutottunk, egészítsük ki egy másik, igen jó példával, ami nemcsak a valósággal való kapcsolatait mutatja meg, hanem a mögöttesben ott ragyog egy ösi hiedelem. Vagyis ez a példa minden tekintetben teljesnek mondható s legalább annyira alkalmas nyelvünk rendkívüli voltának igazolására, mint az "aki fázik, fát keres."

Szemérem, csakis magyar nyelven jelenti éppen azt, pontosan azt, ez az összetett szó, ami az összetételböl következik. Tehát szemérem (vagy érme). A TESZ szerint: "Bizonytalan eredetü" Talán összefügg a szem látószerv fönévvel, az összefüggés azonban alakilag tisztázatlan." És így tovább. Az illetékes nyelvész-tudósok szemét csaknem kiszúrja a jelentés, de nem veszik észre. A szemérem jelentése: szemérem. A halottak szemére teszik, hogy lecsukva - lesütve! - maradjon. Ugye tudjuk, hogy a szemérmes leányzó lesüti a szemét, ha netán kilátszott a "szemérme". Viszont hajdan a jobb szemre aranyérmét tettek, hogy a halottnak a túlvilágon is világítson -- süssön! -a nap, a bal szemére pedig ezüstérmét, hogy a túlvilágon is süssön neki a hold. Együtt van a valóság, a cél és az eszme. Eszmeörzö szó tehát a szemérem szavunk és kiváló bizonyíték arra, hogy a valóságból hogyan lesz elvont fogalom, majd az elvont fogalom miként hoz létre, azaz nevez meg valóságot. Mivel a szemöldök szót is ismeretlennek vélik derék nyelvészeink, javasoljuk, induljanak el ezen a nyomon és gondoljanak arra, hogy a szemet íves szörzet védi... A szemölcs jelentésének kialakulását jót gondolják. Nem is érthetö, hogy ennyire vakok. Csakis a dogmák okozhatnak ilyen szellemi farkasvakságot. Holott ezekre különleges tekintetet - szemet - kéne vetni. Lám a számvetés szóból is mi jött elénk? Annak idején, a gyerek is betüvetést tanult az iskolában, s aki azt tanult, az olvasni is tanult. Ez a kettö egy volt. De honnét ez a kifejezés? Miért "vetés"? Amikor általában magot vetünk fölbe? Persze, "el is vethetünk" valamilyen "fölvetést", azaz nem fogadjuk el. Hanem magunk számot vetünk ezzel-azzal. De maradjunk a vetés szónál.. Már csak azért is, mert a "betü" - p-b-v hasonulattal lehet bötü-vetü - és némi "magyarázatot" adhatna például arra a tényre, hogy a sumérok a betüiket agyagba - földbe - vetették. Az ö írástudóik tehát valóban és szó szerint betüvetést tanultak.

És végül, hogy ne terheljük ezt a részt túl, a már említett TöM-SZáM-SZsM után jöjjön az utolsó, a ZöM. Mondhatjuk, hogy zömmel a fiatalok jöttek el. A zöme egyetértett. Mindegyik esetben azok közül, akikröl szó van, a többséget említjük! Megint csak az eröt, az erösebbet. És akkor a "zömök" ember, aki vállas, másként "tömzsi", vaskos, vastag stb., tehát jellegzetesen erös, tömbszerü. És akkor a T+M és még a "Bé", ez a "búbos", "bögyös", "robbanó", felsöfok jelét adó hangzó, együtt vannak jelen nemcsak az eröt jelentö tömb szavunkban, hanem például a tombol szavunkban is. Talán nem tévedünk nagyot ezek után, ha feltételezzük, hogy e dolgok megmagyarázzák e szavunk jelentését is.

A tám-töm ezek szerint számottevö eret, nagyságot, sokaságot jelentenek és mint láttuk, összefüggés van köztük és a szám és zöm szavunk között, amely pedig arra való, hogy nagyságot, sokaságot, mennyiséget, eröt jelezzünk s közöljünk vele. Természetesen minden bizonnyal van olyan ösi összefüggés, eszmei és valódi, ami még nem egészen világos, noha nem sütöttük le a szemünket a megoldás elött. (Szerintünk még az is föltételezhetö, hogy a Kalevala címü, hatalmas erejü eposzban a SZAMpóért harcolnak. A szampó vasból lehet, valamilyen eröt képvisel. S ide kívánkozik - feltételezésként -a japán SZAMuráj szó is. Mindezeknek utána kell még járni.) De azért említhetünk további érdekességek közül néhányat. Például az egyszem magam - csak részben tartozik ide az "egyszál magam" -, jelentése az, hogy én, egyedül, noha ebben a két szóban három "egy" található! Itt van az "egy", aztán a "szem", valamint a "mag-"am. További mindennapos érdekesség az is, ahogy vásárolunk. Senki sem gondolja, hogy a kettes számrendszer szerint beszélünk egymással, eladó és vásárló.

Bemegyünk valamilyen üzletbe és válogatunk valamilyen árukból. Aztán az egyiket fölmutatjuk, jelezve, hogy azt választottuk. Az eladó azt kérdezi: "Megfelel?" Mi azt válaszoljuk, hogy "Igen." Mi is történt? Aligha járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy a "megmondtam" szavunk nyomatékosabb, mint a "mondtam". Ha kimondjuk, érzödik a nyomaték, amit a "meg" szavunk képvisel. De miért? Véletlenröl volna szó? Nem valószínü. Ugyanis a "meg" nemcsak egyszerüen igekötö, hanem az összeadást vezérlö vagy vezénylö szó is: öt meg hat, huszonhat meg tizenöt, és így tovább. A "meg" növeli az összeget, az összeadás szava. Így hát föltételezhetö, hogy ez a szerepe ott van, azaz megjelenik nyomatékként az igekötö használatakor. "Megtettem!", "Megláttak!", "Megvettem!" stb. Kimondva talán még jobban érzödik a hangsúly, a nyomaték. Megfelel? Igen! Egyenlö: megegyezés!

Végezetül négy érdekes szót ajánlok figyelmükbe. Ezek az én, van, egy, igen. Azt állítjuk, és ezt bárki ellenörizheti, hogy ezek a jelentések, szavak bizonyos nyelveken fölváltva, egymás jelentését hordozzák. Hangsúlyozzuk, hogy nem az írásra gondolunk, hanem az ejtésre. Például az angol one - egy, pontosan így hangzik magyarul: van. De például a finn on jelentése magyarul, van. Az orosz ja jelentése én, ugyanez németül azt jelenti igen. És így tovább, el lehet játszani e szavakkal. Nem lesz érdektelen ez a játék és sokféle kérdést kényszerülünk közben megfogalmazni. Lehetséges, hogy most még nem tudjuk rá a választ, de bízhatunk abban, hogy egyszer képesek leszünk a hihetö, hiteles és logikus feleletre. De közben gondoljunk arra, hogy nemcsak a feled, felejt jött létre a "fél" szavunkból, hanem igencsak komolyan feltételezhetjük, miként már emlegettük, a felel szavunk is. A beszéd, föként az eszmeképzés, a gondolat azáltal lesz teljes, hogy kérdezünk és válaszolunk. És az a jó kérdés, ami szinte már magába is foglalja a választ, a feleletet. Itt is érvényes, hogy az egy az valójában kettö! Kiegészítésül az elöbbi négy szóhoz: én, van, egy, igen, ezek valójában, igazában magyarul mind egy-et jelentenek!

Nem tudjuk hogyan sikerült ez a számadás? Emlékezek tekenyei üknagyapámra, aki a türjei Kiss János nagyapám szerint, tehetös ember volt. Tehette, mert számadó juhász lévén, szép jövedelme volt s vette is egymás után a több hold földeket. Ám mindebböl az az érdekes és izgalmas, valamint valós, igaz, hogy ö, amikor összel visszahajtották a faluba a tavasztól a legelökön lévö juhnyájat, számot adott át a gazdáknak. Azaz, tán mondható, hogy "félszámot". Ugyanis a tavaszi megegyezéskor botra rótták, kitöl mennyi állatot vett át, majd a botot középen elvágták. Az egyik fele maradt a gazdánál, a másik a számadó juhásznál. Ősszel, az ellés - ellés, életre jövés, ell-él, - gyarapodását hozzáadták és így számoltak el az egymáshoz tett, rovásos botokkal. Igen, a számadó kézzel fogható számot adott át. (Van ám "számvevö" szavunk is!) Úgy vélem, egyértelmüen kiviláglik ebböl a részböl is, hogy miféle "körök" és visszacsatolások igazolják azt a gyönyörü rendet, ami nyelvünket fönntartja, egyedülivé s tán lehetséges, hogy nem is kissé, minden nyelv ösanyjává teszi. Most olvashattuk az "egyedül" szavukat, azt is jelenti, hogy valaki "maga" van. S ha a második "a" már birtokos rag, akkor maga a mag is egyet jelent. A természet valóságában ösegyet.

Az Ősegy titka és hatalma avagy a magyar nyelv tana (Püski}, címü könyvünkben található a következö fejezetcím: A rengeteg páratlan megközelítése a sokaságból s nemcsak ez a cím érdekes, hanem mindazok a szavaink, amelyek sokaságot, sokat, nagyot, roppant nagyot stb., jelentenek. Ilyenek például a tengernyi, rengeteg, valamint a következök is jórészt itt vizsgálhatók, mint például a bödületes, böhöm, bö, böséges, irtózatos, rettenetes, iszonyú, irdatlan, hatalmas, roppant és így tovább. Ám ezek inkább jelzöi a manapság sokszor használt, már részben el is koptatott, "nagyságrend" szavunk jelentésének. Alighanem érdemes ezekböl "szemelgetni", vajon miért lehetnek erö, nagyság, sokaság stb. jelzöi?

Alább sorra vesszük öket, mert már az idézett fejezetcímnek több értelmezése lehetséges. Lássuk tehát újra a címet: A rengeteg páratlan megközelítése a sokaságból. Miként is lehet ezt a mondatot értelmezni, azaz magyarázni. Azt hiszem érdemes megvizsgálni a szavakat külön-külön.

A "rengeteg" elsö számú jelentése: erdörengeteg, nagy erdö, amelyben tehát sok fa van, mondhatjuk, hogy a rengetegben rengeteg fa található. Ebböl következik, hogy az erdö és az erdöség mellett, ez a szavunk is sokat jelent. Nem is helyénvaló "rengeteg sok"-ról így együtt szólni. Következik a "páratlan" szavunk, ami ugyan nem "pártalant" jelent, ámbár azt is, de mindenképpen egyedülit, egyedülvalót, egyedit. Ugyanis általában a pár - páran - szavunk legalább kettöt jelent, de gyakran ennél többet. Mondhatjuk, hogy voltak ott páran, egypáran. Ez is változó szám lehet. Hiszen, ha nagy sporteseményen ötven-hatvan nézö volt csak, ahol lehetett volna több ezer is, lehet mondani: azért voltunk ott páran. Kisebb eseményen a nyolc, tíz, tizenöt jelenlévöre is mondható, hogy páran eljöttek. Ez már közelebb esik a "néhány" szavunkhoz, amelyben már benne is vannak a "hány", a "mennyi" rokonértelmü szavak. Igaz, nem képezhetö úgy - pontosabban nem képezzük -, hogy "hányság", mint a "mennyi", "mennyiség". Mégiscsak kérdöszava a számtani mennyiségnek. De azért azt is észrevesszük, hogy a nevezett címben négy szót találunk, abból három közvetlenül a számtannal kapcsolatos kifejezés.

S valóban az erdörengetegben lévö fák sokasága gondolattársítást indít el. Innen a sokaság érzete, nem csupán a kiterjedésé, nagyságé. Következik a "megközelítése" szavunk. Ebben látszólag nincsen matematika, de logika és kiterjedés igenis van. Az igekötöt elhagyva, a "közelítés" elragozott, képzett alak. Az alapszó nyilvánvalóan a "köz". De mi köze ennek a számtanhoz? Látszólag nem sok, ám a mértanhoz ennek is köze van. A "köz" ugyanis távolságot jelent, ez vitathatatlan. Valami milyen közel van, valami közeli stb., Azonban a másik jelentése igenis a számtan lényegéhez áll közel, mert a "közösség" szavunk emberi közösséget jelent. Mégpedig ennek lehet számos és számtalan változata a közösködéstöl a közegig. Persze alapvetö és természetes távolságmeghatározó a "kéz" szavunk. A kéz, mint emlegettük, "kézközeli eszköz". Lám az eszköz szavunkban is ott van a "köz" és újabb jelentéssel, nyelvi tisztséggel mutatkozik be. (Itt jut eszünkbe, az általunk nem nagyon kedvelt "eszközölni", azaz tenni, csinálni, intézni stb., jelentésü szavunk is.) Maradt még a sokaság szavunk. Itt nem is érdemes arról beszélni, hogy köze van- ea számokhoz. Valóságosan köze van! De, hogy mennyire, azt nem is sejtjük. Itt az alkalom, hogy kicsit elemezzük és nagyon érdekes dologra bukkanjunk. Erröl tettünk említést már korábban is másutt, de ennyire, ilyen összefüggésekben nem elemeztük.

Annyit elöre elmondhatunk, hogy bizony ezek szerint mind a négy szavunknak elég szoros köze van a számokhoz, a számtanhoz, vagyis ahhoz a tudományhoz, ami a legkövetkezetesebben képviseli a színtiszta logikát. És itt újra meg kell jegyeznünk, hogy alig van olyan szavunk, amelynek ne volna köze akár oka-létrejötte vagy jelentése miatt a logikához, illetöleg a matematikához. Ahogy föntebb emlegettük, a kötöszavak kivételével - de még a "meg" igekötö is! - szavaink zömének alapjaiban, hátterében ott található a logika és nagyon gyakran a számtan is. De nézzük most a "sok-a-ság"-ot. Miféle szó is ez? Látható, hogy a "sok" szavunk képzése nyomán jött létre. Vagyis a "ság-ség" képzöre volt szükségünk ahhoz, hogy ezt a szóalakot megkapjuk. Lássuk a jelentését. Más szóval tömeget, rengeteg embert, sok embert, tengernyi embert és így tovább, jelent. A nagyszerü és e sorok írója által nagyon nagyra tartott Berzsenyi Dániel költö uraság híres gondolatában - mondatában - is megtalálható ez a szó, íme: "Nem sokaság, hanem / Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat." Nagy költönk is foglalkozott a magyar nyelvvel, de ö sem vette észre, hogy e gondolati remeklésben is van ellentmondás. Mert ö azt írja, hogy "nem sokaság," "hanem... szabad nép". Mintha ellentétbe állítaná a két szót, holott mi más a nép is, mint sokaság?! (A nyelv mindent megnevez, nevesít s nevezetesen a nép - p-b-v hasonulattal, ami természetes - névvé alakulhat.) De lássuk valóban, hogy mit tételezünk föl a sokaság szavunkról.

A nyelvészek meglehetösen bizonytalanok a -ság, -ség képzökkel kapcsolatban. Nekünk már évtizede van elgondolásunk létrejöttéröl. Mivel abból kell kiindulni, hogy a nyelv nem hozott létre értelmetlen szavakat, söt ragokat, képzöket sem ahhoz, hogy értelmeset fejezzen ki, ez ugyanis ostoba fényüzés, a nyelv lényegével való természetes ellentét volna, azt kell feltételeznünk, hogy minden rag, képzö, söt jel is, valamikor értelmes szó vagy annak része volt. Ha megnézzük, akkor a "ra-re" ott van a rá, erre, arra, hajrá stb. szavainkban. A -nak, -nek nem más, mint a neki, ennek-annak része. A -hoz-hez-höz-böl a "hoz" önálló jelentésü szó. Mit hoz nekem a Jézuska? De van olyan szavunk, amelyben kétszer is elöfordul, íme például a hoz-omány-hoz. Hiszen mondható, hát te mit adtál, vagy mit hoztál a hozományhoz? Azonos szó, szótag, szórész, ami elöfordulhat a szavak elején, közepén és végén is, de az alapjelentést mindenütt képviseli.

Akárcsak általában a ragok, képzök. Logikusan következik, ha ezt elfogadjuk alapelvnek, akkor az "-atlan-etlan", illetve a "talan-telen" fosztóképzökre is kell lennie ok-os, logikus válasznak, ami beleilleszkedik az egész magyar nyelv rendszerébe. Úgy gondolom a -ság- ség esetében meg is találtam a feleletet. S remélem egyetértés lesz közöttünk elöbb-utóbb. Ugye, az egyetértésben is az "egy" található, bár legkevesebb két személyre van szükség ahhoz, hogy értelme legyen a kifejezésnek. Itt az ideje azonban annak, hogy tényleg megvizsgáljuk a -ság-ség képzö kialakulását, illetöleg azt, hogy van-e mód ez után "nyomozni"? A két változat közül a -ság számít mély hangzónak, például újság. És a -ség illeszkedik a magas hangú szótövekhez, szavakhoz, például hegység, képesség, egészség. De hát ez nem újdonság, ezt tudjuk. Azt nem szokták hirdetni, hogy honnét van ez a képzö? Mi azt valljuk, hogy minden rag és képzö valaha önálló jelentésü szó volt, tehát keresni kell olyan szót, ami ezt valamilyen módon igazolja. Kezdjünk hozzá, ahogy más ragok és képzök esetében tenni szoktuk. Vezetönk a józan parasztész vagyis a logika.

Van a Dunántúlon Ság nevezetü hegy. Magyarország északkeleti részében egy nagyközség - vagy már kisváros? - amelynek Rétság a neve. A Felvidéken, közvetlen a határon túl található Ipolyság. Valamint Celldömölk mellett Alsóság. Úgy látszik néha igazodik a képzö, illetve illeszkedik, néha nem. Egyértelmü a szépség, kézség, hegység, erdöség, egység stb., szavak esetében az illeszkedés. Az Alsóság, adósság, valóság, nagyság, magasság, kunság stb., esetében is a mély hangzós egyezés, noha nem tarthatjuk igazán mély hangnak az "á"-t. Mikor azonban bíróság, igazság, söt, a bírság, síkság stb., esetében valójában nem alkalmazkodik. De már Nyírség! És amíg sírás-rívás, ugyanakkor rovás. Az "i" hangzó szerepe sajátosan alakul az un. "ikes" igéknél, például úszik, kúszik, folyik, s az elöbbi példák is ezt mutatják. Miként vízzel, vízre, de már hidra, síppal, likba - mert lukba, lyukba? -, de nem ez a kérdés, reméljük sikerül rajtakapni a törvényt;

A Ság hegy mintha magas-ság-ot jelölne? És a -ság-ség képzö kép-növelö lenne? Sokasító volna? Két-ség-telen, hogy a hegyböl hegység lesz, a síkból síkság, a katonából katonaság, a sokból pedig sok-a-ság, mintha azt mondaná a nyelvünk, hogy sok a sok?! Tehát mintha a szóvégi "k" zöngésült volna s egyúttal tágabban értelmezné a dolgokat, a jelentéseket a szó? Lássuk akkor azokat a szavakat, amelyekben emiatt ellentmondás keletkezik. Itt van az "egység" szavunk. Ha jól értelmezzük, akkor itt az egy+sok egyesül. Ezért nem is valós, hanem elvont fogalom például a magyar egység, az egységes vélemény stb., egyedül a katonai egység, másként alakulat változik "megfoghatóvá", de az sem tárgyiasul. Ha valaki bevonul az egységéhez, a laktanyába, bizonyos katonai csoporthoz vonul be. (Vonul? Megy! Ha vonakodva is.) Vagyis az "egység" szavunkban lévö ellentmondás, mintha nem is engedné, hogy valamilyen teljes valóságot jelentsen? De íme a két-ség szavunk, mintha ez is azt jelentené, hogy a kettö az sok? Hát ebben két-elkedünk, két-ségeink támadnak ezzel kapcsolatban. Vagyis a belsö számtani ellentmondásból jelentéstartalmi ellentmondás lesz. Így értjük, így használjuk! Efelöl nincs kétségünk. De azért nem is esünk kétségbe, hiszen nem kétséges, hogy a csoda "szám" törvényei hatnak a nyelvünkben. Az is logikus, hogy amíg csak egy dologgal állunk szemben a nagyvilágban, nincs gondunk, de ha már kettövel, akkor jöhet valamilyen kétely, és választanunk kell. Valamint az örök egyesszám innentöl többes számmá változik. Mert több változat nincs, a három-ság csakis vallási vonatkozásban létezik, a négység, ötség stb., pedig, noha használható, de teljesen értelmetlen. Emiatt is valljuk, hogy az egy a mind, a minden, Csakis egy van és abból van több, végtelen sok és ez az ŐSEGY titka, de egyúttal valósága is. Az ember is egy. Mert így tudjuk és mondjuk, hogy "minden egyes embernek" tudnia kellene... Hogy mit? Hát ezt, amit nyelvünk közöl, azaz, mint közlendöt, a közösséggel közöl, s így közvetítve eszközöl.

Ezek után a felírt szavak közül lássuk a tengernyi-t. Világos, hogy nagyságról, a vízcseppek - csöppek - iszonyatos és irdatlan mennyiségéröl van szó. Ezért lehet a sokaság kifejezöje. De a rettenetes, rettentö, irtózatos stb., szavaink - inkább valami rossz - nagyságát, erösségét, félelmetes hatását tudatják. A szörnyü szavunkban, mintha a sokszorozást a -szer-szor-ször egyik tagja, a több-ször-özö "ször" képviselné? Mintha csak át- meg át volna szöve a számtani rend szálaival a nyelvünk, s bárhol is feslik föl szép, élö szövedéke, azonnal látjuk, érzékeljük ennek nyomait. Bár még nem is említettük az ilyen szavakat, mint egyenlet, hatvány, szorzás, sokszoroz, gyökvonás, összeadás, kivonás vagy például az ilyen szavak, mint a hetedhét, az ötöd, negyed és így tovább. Ezekben gyakran benne van az egyik szám.

--- 2. rész ---

AKI FÁZIK, FÁT KERES 2/2

Az egyenletben az "egy", a hatványban a "hat", de a "hatás" is, a heted hétben a "hét" és még valami, amit rögtön elemzünk. Hiszen meg kell kérdeznünk, mennyi végül is a "hetedhét"? Ez az a szám, nagyság, távolság, ami nagy messziséget jelent. Például a mesékben így hangzik: "még a hetedhét országon is túl". Tehát milyen messze is van az, ami a hetedhét országon is túl van? S amit netán csak "hétmérföldes csizmával" lehet elérni? A dolog annyira egyszerü, hogy nem nagyon gondolunk rá. Ugyanis a hetedhét pontosan egy! Ahogy az ötödöt, nyolcad nyolc is egy. Íme az egy mindenütt uralkodik, lehet minden, és mindennél több, de mindennél kevesebb így, hogy mégis lényege a teljesség, az egész-ség. Ezzel újra újabb "kört" zártunk. Szép lassan nyilvánvaló lesz, hogy nemcsak nyelvünk müködési elve, hanem a szókincsünk is sokfajta közvetlen kapcsolatban van a logikával, a számtannal. Ámbár éppen csak kiragadtuk a leggyorsabban elénk kerülö kifejezéseket, szavakat, logikai törvényeket, de akár úgy is mondhatnánk, hogy a legfontosabb "okoskodásokat". Mindig láttuk, hogy ok és következmény összefügg nemcsak formailag, hanem jelentésbelileg is. Azt is mondjuk, hogy szavaink egyszerre okok és következmények. Ahogy a számokban csak az egy lehet végleges, mert bármilyen számtani müveletet az ösegy határoz meg. De akkor is a kettö és a többi, nem más, mint egy vagy több másik egy.

Néhány utat és módot próbáltunk megmutatni példaként arra, hogy a nyelvünk lelkéhez és lényegéhez csakis akkor tudunk közel férközni, ha az ösi valóságtól indulunk el és a logika vezet bennünket! Ahogy vezetheti azt, aki fázik és fát keres.

Nem valószínü, hogy kiegyenlítettük, kiegészítettük mindazt, ami hiányzott és már mindent tudunk arról, ami a magyar nyelvet a logikával és a számtannal összekapcsolja, mégpedig alapvetöen és szervesen. De abban bízunk, hogy mindezek átgondolása után másként tekintünk anyanyelvünkre, mint eddig. Az imént - ez azt jelenti, hogy az elöbb, de miért? honnét adódik ez a jelentés? tán majd erre is lesz válaszunk - tehát szándékosan használtunk két szót egymás mellett, a "kiegyenlítettük" és a "kiegészítettük" kifejezéseket. Most már tudhatjuk, hogy e két szó az "egy" szavunk által képviselt fogalom következtében, alapvetö rokonságban van egymással. A kiegyenlítés azt jelenti, hogy valami, akárhány egységröl is van szó, hasonlóval ellensúlyozódott. (E logika következtében az ellensúly is két fogalom jelenlétéröl ad hírt. Ha valami ellen, ellenében, söt annak ellentéteként történik bármi, akkor is két dologról beszélünk.) Valójában ilyen a "nem tudás" is. Maga a tagadás, a "nem" is két fogalomra hívja föl a figyelmet. Valamilyen állításra, illetve az állítás ellentétére. S ha egyszerüsíteni akarnánk ezt az egészet ez a kifejezés is valamilyen több dologból álló egységet jelöl -, akkor azt mondhatnánk, hogy a "nem" a kettö, amely szóként egyenlö az "igen"-nel, ami pedig az egy! S az egy két fél, ám a két fél, mint ellenfél, ügyfél, feleim lehet egy is. A kiegyenlítés egyformává, egyértéküvé tesz dolgokat, ha úgy tetszik, éppen feleket. Mert az egész, noha egy, végsö soron "több" annál, nagyobb a jelentösége, hiszen egyeket rejt magában és azok alkotják valaminek a teljességét, s mint ilyen, az egészét. Ezért mondhatjuk: "Egészen biztos", illetve "teljesen biztos", ha nyomatékosan kívánjuk véleményünket, tájékozottságunkat alátámasztani. Így az ig-az és az ig-en, szintén azonos jelentésüek. Így fejezzük ki magunkat, "Hát nem igaz?" A válasz: "De igen." Egyszerüen: Igaz? Igen!

Juhász számadó üknagyapámról, Kiss János, türjei illetöségü nagyapám, Isonzót, Piavét, Szkutarit stb., megjárt elsö világháborús katona, mesélt. Mindez azt jelenti, hogy az ember emlékezete közvetlenül a nagyapjáig terjed, illetve közvetetten a nagyapja nagyapjáig. Amíg a nyelvé, sok vonatkozásban, akár az idötlen idökig elér, visszaér. S ha így van, vajon elérhetünk-e, akárcsak elméletben is - az elmélet jelentése talán az "elméje lett"? -a nulla pontig? Amikor még az ember nem beszélt? S ha elérünk odáig, mely hangzó lehet, ami az elsö volt? Illetöleg mely hangzókat sorolhatnánk az elsö közé? Hiszen ezek aligha voltak tiszta hangzók. Hosszú idönek kellett eltelnie ahhoz, amíg letisztultak, a tudat finom pengéje "lehámozott róluk" hangkérgeket, hanghéjakat. Ez a tudati némaság embere eltérö helyeken és eltérö idöben szólalt meg?.Természetesen eltérö körülmények között. Ha a nyelvet nem máshonnét hozták a bolygóra - mert azért az sem zárható ki -, akkor a legkifinomultabb nyelv lehet a legösibb, valamint e kifinomultság eszközei csakis a gyakorlati logika vezérletével alakulhattak ki, tehát innen a törvényszerü számtani rokonság. (Talán szólunk róla a késöbbiekben, de itt is megemlítjük, hogy XIII. Gergely pápa újította meg a napok számlálását 1582-ben, illetve az ö kérésére, - amint ezt egy angol filmben láthattuk! - bizonyos Dénes nevü szkíta matematikus végezte el a számolást és alakította ki a mai naptárt. Addig "elvesztek" napok, tán évek, évtizedek is. Miként erröl a német Iliig nevü szerzö ir, olyan következtetéssel, hogy Nagy Károly nem is létezett volna?

Pontosabban, ha létezett is, a jelentösége kicsi volt? Mert elszámoltak néhány évszázadot? Nevezetesen csaknem hármat? És oda az elötte és az utána lévö idöböl vetítettek vissza, hamis oklevelek nyomán, sosem volt történéseket és személyeket, ahogy erröl Pap Gábor, oly elgondolkodtatóan beszélt?) Az évek számolása a Gergely-naptárig valóban bizonytalan volt. Írják, hogy például az egyiptomiak úgy oldották meg a kérdést, hogy bizonyos idöben egyszerüen nem számoltak napokat. Mondjuk, 5-e után eltelt nyolc-tíz nap, de hogy kiegyenlítsék a dolgot, 6-át számoltak a továbbiakban, mintha az eltelt napok nem is lettek volna. Így újra egy-két évig nagyjából megfelelt az idöszámítás az évszakok helyzetének. Mert a föld mozgása a nap körül, illetve "tengelyének" néhány fokos "kilengése" nyomán, nagyjából azonos idöben történtek döntö események a föld légkörében, éppen a felmelegedés vagy lehülés nyomán. Ez nagyjából ma is így van, de már szenvedünk az ember által okozott károsodások miatt. Ott van például a sebként is felfogható ózonlyuk! Ma már tudjuk és értjük a szököévek jelentöségét. Ezekkel és kisebb távon folyamatosan helyrehozzuk a számolási hibánkat, köszönhetöen Dénes mesternek.

Ami pedig a nulla fokot illeti, a csönd fokát, a tudattalan hangadás idejét, arra a következtetésre juthatunk, hogy a létezö ábécék hangzóinak sorrendje nagyjából azonos vagy közeli, még akkor is, ha mondjuk a görög ábécé utolsó betüje az Omega. Azonban a kezdeti hangzó, az elsö hangzó az "a" vagy az ahhoz közeli magánhangzó és nem az "r" vagy a "zs"! Ez jelzés és bizonyíték arra nézve, hogy egyetemesek a hangképzö adottságok, minden hangadás levegörezgést jelent és az ösztönös hangadások, söt, az érzelmi hangadások ma is közeliek vagy azonosak, nyelvtöl függetlenek!

Lovaló való

Amikor az ember lóra ült, fölgyorsult a történelem

Az USA-ban 1967-ben az eocén kori közetrétegben találták meg a "kis" ösló csontvázát. Ezt Eohippus-nak nevezik. Ez volt a legösibb lólelet, amelytöl már követhetö a lovak fejlödése, mintegy 60 millió éven keresztül. Európában és Ázsiában tehát nem találták meg napjainkig az ösló maradványait. Mert talán itt nem is volt ösló. Majd a házi lóként számon tartott változat öse az Equus caballus létezéséröl tudnak, amely egymillió évvel ezelött élt. Az Eohippus róka nagyságú állat volt, négy, ujjal a mellsö és hárommal a hátsó lábain. Tehát a ló igazi öshazája a mai Észak-Amerika, ahonnét a ló, vélhetöen, körülbelül 20 ezer évvel ezelött, a még meglévö átjárón - természetesen az oda átmenö, majd részben visszatérö eurázsiai emberrel - átjött. Ennek a jelek szerint, -a tudósok szerint! - tízezer éve lett vége, azaz utána nem jött át onnét ló, sem a Bering-szoroson, sem másutt. (Söt, visszament Kolumbusszal és másokkal, tán már a sokkal korábban Amerika északi részét felfedezö vikingekkel?) A ló végsö kifejlödése tehát Eurázsia keleti részére, illetve a földrész melegebb éghajlatú részeire gondolható. Általában az a vélemény alakult ki a tudomány képviselöi között, hogy Amerikában kihalt a ló. (Az amerikai vadlovakról szó sem esik.)

S majd a XVI. században - tehát mintegy tíz-tizenegyezer évvel késöbb - a spanyol hódítok vitték vissza, a már háziasított lovat. Egyik érdekes fajta, a karcsú, könnyed, az özre-szarvasra hasonlító sötétbarna tarpán, amelynek szöre télen kifehéredett. Ez volt Árpád népének lova is. (Ma un. négy primitív lófajtát különböztetnek meg a következöképpen: tundra ló, erdei ló, tarpán, amelyhez a szkítáknak hunoknak, avaroknak és magyaroknak szintén közük volt, illetve a przewalski ló.) Ma már ki kell mondani, hogy a ló nagy tömegben és harci eszközként való megjelenése fölgyorsította a történelmet, nevezetesen a népvándorlást. De hozzá kell tennünk azt a nagyon fontos tényezöt, hogy kényszerüen új, magasabb rendü nomád müveltség is ki kellett, hogy alakuljon a nagy tömegü, irányított lótartásban, jószágtartásban. Többen gondoltak arra, hogy a görögségnél ábrázolt kentaur a lovas embertöl való félelem ösmegjelenítése. Arról azonban kevés szó esik, hogy a lóval való együttélés, a háziasított ló családhoz való tartozása, megváltoztatta az emberi társadalom jellegét. A háziasított ló értéke páratlanul nagy volt. A nomád népeknél úgyszólván családtag volt a ló. (Mondják, Balassi Bálint, ki nagy lószakértö és kereskedö is volt, három hölgyet adott egy szép lóért!) Nem szólva arról az Európában ismert vélekedésröl, amit imába is foglaltak: "A magyarok nyilaitól ments meg uram minket." De hozzátehették volna, hogy a lovas magyarok nyilaitól! Hiszen a ló és a nyíl együtt számított igazi csodafegyvernek annak idején. Vagyis a gyorsaság, a mozgási csel és a nyíl együtt volt újszerü, félelmetes fegyver.

Eleink, akár a hun népek - szkíták - vagy avarok, magyarok a korai lótartók közé tartoztak. Nem véletlenül beszélnek így Kodolányi János hösei: "Hogy van a családod és a lovad?" S még néhány fontos megállapítás a lóval kapcsolatban. Elöször is, át kellett alakulnia a társadalomnak, amely jelentösen fejlödött a lóval való együttélés következtében. Mégpedig vitathatatlanul magasabb osztályba lépett. Lássunk bevezetöben néhányat azok közül a szavaink közül, amelyek azonnali látásra vagy hallásra felidézik ezt a rendkívüli háziállatot.

Ló, lókötö, lódít, lóvá tesz, lódul, lohol, lót-fut, loval, lovaló, meglovasít el-lop -, magas Ió, lóhalálában, lovas, lovász, lovagol, lovag, - közös lónak túros, sebes a háta - és így tovább. Majd közben említjük a további szavakat és kifejezéseket, amelyekröl olykor nem is gondoljuk azonnal, hogy a lóval vannak összefüggésben. Például tán a lopva, lopódzik, lopózik és így tovább. A lószerszám, lóverseny, lóerö, lótartás, lóra termett stb., összetételek és kifejezések már természetesen azonnal utalnak a lóval való kapcsolatra, míg az említett lop vagy a késöbb említendö, például szolgáló földönfutó szavunkról nem gondoljuk ugyanezt. (Csakis lovon ülö nép szemszögéböl lehet a gyalogos földönfutó, aki megjárhatja, azaz bajba kerülhet, ha gyalog járt, mert nem volt lova! Itt is felhívjuk a figyelmet nyelvünk rendkívüli voltára, ahogy logikusan fejezi ki a ló hiányából adódó különbözöséget. A gyalogló bajba kerülhetett, és "megjárhatta!") Ugyancsak a lóval való ösi és szoros együttélés szülte a sajátos gyorsaságra, "sebességre" utaló lóhalálában szavunkat. Ám mintegy kétszáz vagy még több szavunkat köszönhetjük a lónak s akkor még magának a háziasított állatnak fajtáit, színét és így tovább, nem is említettük, noha e szavakat százával számolhatjuk! Mire is gondolunk? Lássunk néhány példát: patkó, elpatkol, vágta, zabla és így tovább. E szavak is, és még több más szavunk lehetséges ösi összefüggést rejtenek, amelyekre a késöbbiekben vissza is kell térnünk.

E sorok írójának évtizednyi töprengést okozott, hogy a lop szavunkat ide sorolhatja-e, az említett szavak közé. Aztán egyszer csak segített a feleség sajátos "elszólása", amikor azt mondta: "Na, ezt is meglovasították!" Ugyanis azonnal meg kell kérdeznünk kötelezöen, vajon a lopásra, az eltulajdonításra, miért éppen a "ló" szavunkat használjuk? S mivel az elmúlt negyven év kutakodása százszor- ezerszer bizonyította, hogy a nyelvünkben nincsenek véletlenek, ezúttal is okosan kell gondolkodnunk s hagyatkoznunk kell a nyelv sok tízezer vagy százezer éves emlékezetére! (Zárójelben említjük a lobog, lobogó szavunkat. Mert amikor megbokrosodik a ló, s a hátsó lábait felrúgja a farát feldobálja, akkor lobog, s ló-bog lesz a farka! De hiszen ismerjük jól a lófarkas lobogót is! Maga a megbokrosulás is remek képi képzödménye nyelvünknek, valóban a megbokrosodott ló hasonlít a szél cibálta bokorhoz. A bokor pedig a boglyához, a boghoz és így tovább. De azt se feledjük, hogy a lobogó szavunk rokonértelmü párja a zászló! Ez pedig további összefüggésben lehet a székely lófök lovas osztagaival, egységeivel, amely tán száz ló és Iovas volt?!) Az mindenképpen érdekes tény, hogy a lobogó és a zászló szavunkban egyaránt benne van a ló. De hadd említsük, hogy a lob, lobogás, lobbanékonyság és így tovább kapcsolatban lehet a megbokrosult lóval. A zászló vagy lobogó hasonlóan lobog, verdes, táncol a szélben, mint a fellobbanó s lobogó tüz lángja! Íme a ló-bog és a lobogás természetes összefüggései. Mert amikor fellobban vagy lobbot vet a tüz, vagyis fellángol, az is rokon kép a föntiekkel. Az összetett szavak között pedig még ilyeneket találunk: lóvásár, csataló, hátasló, lódobogás és így tovább. Csupán azt jelezzük, hogy korántsem merítettük ki azoknak a szavaknak a sorát, amelyek kapcsolatban állnak a "ló" kifejezéssel. De hát lóra vonatkozik a mén, kanca, paripa -a beCÉzett paci -, a pej, csödör, hóka, kesely és így tovább, még több tucatnyi szavunk, miként említettük, kétszáznál is jóval több.

Nem szólva az ilyen szavakról, mint például az üget, vágtatás, nyargal, nyergel stb., amikor a lópata a földet, füvet vágta közben ki- és felvágta. Aztán a pata, patkó, patkol- mi történik, ha a lovas vagy a kovács "elpatkol"? elmegy "más világba". Nagyon figyelemre méltó, hogy Körösi Csoma Sándor már mintegy százhetven éve fölhívta a figyelmet arra, hogy a szanszkrit nyelv tanulmányozása éppen a magyarság számára fontos! (De hát kérem, állított össze ilyen bizottságot a Magyar Tudományos Akadémia? Küldött ki fiatal, tetterös tudósokat ennek tanulmányozására? Nem tudok róla!) Miközben ismert az általa lejegyzett kis szótár, amelyböl magunk is tudjuk, hogy szanszkrit nyelven: az út - patha, az utazik - pathati, az utas - pathin, az utazó - pathika, pathilla. Mára nemcsak a lóra használjuk a következö szavakat, de minden bizonnyal hozzájuk kapcsolódtak hajdan: nyargal, nyihog, nyereg, zabla - de zabbal is zaboláznak, mint emlegettük másutt is -sa "zabos" lónak éppen a zabálástól, azaz a zabtól múlik el a zabossága. (Tünödhetünk a rossz emlékü zabrál kifejezés létrejöttén is!Az is a lopásra vonatkozott!} De mi ne tünjünk zabolátlannak, ha egy kissé "oldalazunk" is az alábbiakban, persze lóra termetten. Említettük a patát, patkót, de az elpatkol kifejezést is. A német - és több más nyugati, északi nyelvben! -a lovagolni szóban természetes közvetlenséggel nincsen benne a ló, például a das Pferd, a mai alak nem vesz részt a lovaglás fogalmának képzésében, vagy ha egy régebbi ló-fogalom részt is vett, azt mára "elfeledte" a német nyelv és maradt az utazás, a die Reise - utas, reiten - lovagol. Kérdeztük, hogy mi is történik, ha valakire azt mondják: "elpatkolt"? Az meghalt, kimúlt, de azt is jelenti, hogy elment, eltávozott az élök sorából. Megint kötelezöen adódik a kérdés: az elpatkolás miféle alapon jelenti az életböl való távozást? (A Szent Mihály lova nem magyarázat, söt, a kérdést erösíti.) Talán nem hiábavaló, ha afelöl kérdezösködünk, vajon nincs-e összefüggés, kapcsolat az említett szanszkrit patha - út, pathati - utazik, a patati - vivö, szállító, stb., és a lópata, lópatkó - amikor az utat verték a ló lábára! - vagy az útpadka, egyáltalán a menés, haladás, elmenés között? Ha nem volna az ösi, a nyelvi tudatalattiban máig meglevö összefüggés, akkor nem azt értenénk az elpatkol jelentéséböl, hogy eltávozott! Mindez rövidke jelzés arra nézve, hogy igazán még senki se vizsgálta meg alaposan a nyelv, nyelvek ilyenfajta lehetöségeit. Vagyis a valóságból kiindulót, az igazit. Mi már megtettük ezt -a szent Körösi Csoma Sándor nyomán -, az Árpád szavunkról írt tanulmányban is, de még ez is nagyon kevés a teljességhez. Csupán a figyelem felkeltésére jó.

Tegyünk kis kitéröt a lobbot vet kifejezés kihívásaként is. Ámbár lobbot nem lehet vetni le a földbe, annál inkább fölfelé a tüz lángjával! Mert nem egyszer találkozunk olyan magyar szavakkal, amelyek használat közben önmaguk ellentétét is jelentik. Ilyen a vet szavunk. Hiszen maga a vetés lefelé történik, a mag a földbe vetödik, azaz a földbe kerül. Viszont ennek következményét sok ezer éve ismeri a tapasztalat, hogy a földbe dugott mag nyomán a föld fölvetemedik, megvetemedik, így kel ki a vetés, ami fölfele tör. Tehát kétirányú a jelentés, ám ugyanakkor önmaga alapjelentésének logikus folytatása rejlik benne. A jelentés másik irányba is kitágul, teret nyer. (VET-TEV, Tev-ö? Vagy a vetü-bötü-betü szavunk öséröl is szó van? A kapus "elvetödik", aztán ki tudja "hova, merre vetödik" az ember?) Majd másutt erröl hosszabban szólunk, többre vetemedünk, persze nem elvetemültként. Itt csak alkalom szülte a közbeszólást. Söt, ha borzolni akarjuk az idegeket, valamint a kedélyeket, már pedig miért ne akarnánk, akkor azt látjuk, hogy a vet visszafelé tev, mintha a tevékenység szavunk töve lenne a vetésnek, ennek az életfontosságú tevékenységet jelentö szavunknak az elindítója?! És ne röstelljük újra elmondani, hogy az ismeretlen betü szavunk is, hiszen "betüvetést tanul a gyerek", is összefügghet azzal, hogy annak idején agyagba vetettek betüt, akár a magot a földbe? S akkor még nem szóltunk a vetközik valós jelentéséröl, ami rokon a föntiekkel s valóságra utal, ám a kivetközik magából mondás már elvont fogalom, s a vetközés nyomán az ember lényege és a lélek mutatkozik meg. Vagy éppen a másik irányú elvetemültség.

Az már egyértelmüen mondható, amire utaltunk is, hogy a háziasított, idomított ló tömeges megjelenése jelentösen fölgyorsította a népvándorlást - ez alatt föként a keletröl nyugatra való népmozgósakat értjük -, tehát, magyarán szólva, fölgyorsította a történelmet! Ennek persze elözménye volt, mégpedig az, hogy sajátos lovas-müveltség alakult ki, amely magasabb rendü volt a korábbinál -a gyalogosnál! - és megkülönböztette a letelepedett közösségek zártabb és sokkal szegényesebb müveltségétöl. Amikor egyre nyugatabbra ért el a ló nagyobb tömegekben, akkor már "hozta magával" mindazokat a dolgokat, amelyek szükségesek voltak a lovagláshoz. Így a nyugati népeknek nem kellett semmi újat kitalálni, jórészt készen kapták a gyeplöt, a féket, zablát, nyerget, majd sokkal késöbb a nagy pusztai népektöl a kengyelt is. Ezeket a dolgokat a történelem eddigi tanítói és írói is, többnyire elfeledték. Szerették a nomád életmódot lekicsinylöen kezelni, holott egészen más az igazság! A lótartó nomádságnak ugyanis saját iparosokat, kézmüveseket kellett kinevelni, most már a lótartással járó tevékenységek miatt is. Gyeplöt, sokféle szíjat és kötelet kellett készíteni, aztán zablát, majd kengyelt, nyerget, tehát lószerszámot azon túl, hogy íjat, nyilat - többféle nyílhegyet - készítettek s különösen az un. visszacsapó íj elkészítése a ragasztások stb. miatt, olykor éveket is igénybe vett. Tehát többféle "feldolgozó" és elökészítö módszerre volt szükség, nem szólva a lótenyésztéssel - általában az állattenyésztéssel kapcsolatos tudásról. Mert el kellett készíteni a nomádoknak a kardot, a lándzsát, kopját, csákányt vagy fokost, aztán a patkót. De maga a lótenyésztés szinte genetikai fölismeréseken kellett, hogy alapuljon. Ugyanis nemcsak gyors, karcsú lovakra volt szükség, hanem erös teherbíró lovakra is. 'Tehát nagy tudás és tapasztalat kellett ahhoz, hogy különféle célokra tenyésszenek lovakat (is). Na és a ház - jurta, nemez stb., - elkészítése sem volt egyszerü feladat. S akkor még nem szóltunk a nomád életmóddal együtt járó kényszerü tudásról, ami azt jelentette, hogy ismerniük kellett nemcsak a füvek, fák, folyók helyzetét, állapotát - bizony a legtöbbször körben több száz vagy ezer kilométeres távolságokban! -, hanem a csillagos ég változásainak törvényeit éppen úgy, mint a szelek járásáét. S azt se feledjük el, amiröl mostanában írt Borbula János, hogy a földmüvelés legalább két fontos ágra tagolódott, s az egyik nagyon jellemzö volt: a folyóközi vagy az egyiptomi, amelynek az volt a lényege, hogy az áradás tette termékennyé a földet. Nem kellett úgy szántani s magot vetni, a földet elboronálni és a többi, mint az általános földmüvelöknek a síkságokon. Nem volt szükség a hantnak olyan nagy eröt kívánó föltörésére, például a mélyszántásra s ez meghatározta a földmüvelés eszközeit is, azaz a kétfajta növénytermesztés közötti különbséget, noha a végtermék a gabona, a mag azonos volt. Aztán más volt az aratás - föként sarlóval történt -, de tán a cséplés és az örlés módja is. Bár az utóbbi azért minden bizonnyal hasonlított. S mindezt tükrözi, igazolja a mai magyar nyelv! Őstörténetünk legnagyobb és legrégebbi bizonyítékainak szó-kincs-tára!

Talán itt érdemes megemlíteni a Somogyfajszon megtalált öskohókat, amelyek mintegy 900-1200 évvel ezelött már müködtek s amelyeket a nagyszerü Stamler Imre talált meg. Erröl is másutt szólunk. Még csak annyit, ha nemcsak Somogyországra gondolunk - nem véletlenül maradt meg az ország kifejezés máig -, külön ország volt, külön uralkodókkal! -, akkor évi 40-50 tonna vagy még több is lehetett a magyarság vasigénye. A helyszínen akaratlanul is a kínai un. népi kohók jutnak az eszünkbe. Nagyon jó, hogy a DUNAFERR illetékesei segítették a lelkes kutakodó embereket dr. Ágh Józsefet Sütö Zoltánt, Zsámbok Istvánt illetve dr. Költö László és dr. Gömöri János régészeket, s ma Honfoglaláskori Emlékhely. (Reméljük, hogy Magyar Kálmán régész is teljes szívvel támogatja a közös ügyet, amely, ha nem Magyarországon élnénk, világszenzáció volna!) Minderröl is szükséges majd külön írni.

Már a BÁBEL ELŐTT címü kötetben is szóltunk róla, de itt sem árt többször is emlékeztetni arra a sajátos szavunkra, ami így hangzik: földönfutó. Nos erre is, mint annyi más szavunkra, érdemes fölfigyelni. Mert eltünödhetünk azon, hogy miért van ez a szavunk, miért van ez a külön és különös kifejezés? Miért van arra szükség, hogy megjelöljük a földönfutót? Hiszen mindenki, aki fut, az a földön teszi. Nem a levegöben, nem a vízen. Hát akkor mi áll a szó mögöttesében? Mert gyanítanunk kell, hogy áll ott valami, nem is akármi! Nagy oka van ennek is. (Például az angol homeless szótár szerinti jelentése földönfutó, ám ebben a szóban nincsen benne sem a futás, sem a föld! S hány és hány ilyen szótári félrevezetés fenyeget bennünket?!) Az ok a valóságban rejlik s a mögöttesében ott érzékelhetö a korabeli társadalmi állapot és fölfogás, ami ezt a szót világra hozta. Azon a tájon, a pusztákon, abban az idöben, a lovon ülö nép szemszögéböl, akinek nem volt lova, az szegény, szerencsétlen, sajnálni való és földönfutó volt! Mert bármi veszély jött, az menthetetlenül megjárt a. Azaz a gyaloglás, a járás szavunkkal sem véletlenül fejezzük ki a bajba kerülést! Sokszor mondjuk erre-arra, hogy na ez is az is, de megjárta! Vagyis valami rossz történt vele. Említsük, e szavak is a lótartás, a lovas nép általános sajátosságai miatt alakultak. A ló tehát ott van a háttérben!

Ez is ide tartozó kitérö volt, de kapcsolódhat mindazokhoz a jelenségekhez is, amelyek a ló szavunk nyomán mutatkoznak.hiszen talán meghatározható, hogy ez a szó, ez a fogalom hol és mikor került a magyar nyelvbe? Az mindenképpen, hogy miféle szerepet töltött be és annak milyen nyomai, utódlásai maradtak meg a mai napig? Tehát nem kell nagyon belelovalni magunkat a témába, adja az magát, kínálja a lehetöségeket. Mert itt még nem említettük a pányváz, lovastámadás, rúgtat, zaboláz, befog, lovas kocsi, éllovas stb., valamint a "gyia! gyüte" és a hóó-höö! kifejezéseket és társaikat. (A hóó-ra, kööre a lovak hátrahökölnek s ebböl alakult a hököl, meghökken stb., szavunk.) Aligha sikerül minden ide tartozó szót itt összeszednünk és megmutatnunk, ez nem is célunk, de azt reméljük, hogy az itt közölt példák elegendöek arra, hogy a további következtetéseket ki-ki levonja.

Emlegetnünk kell az olyan szavainkat is, mint a csikó, csikós, gyeplö, szörén üli, nyerít, hám és így tovább, amelyek hol közvetlenül, máskor közvetve kapcsolódnak a lóhoz, mint a csikó - másutt szóltunk erröl is --, ám nem árt itt is emlegetni, hogy a csikó szavunkban benne van a ki-csí, illetve a -ka-ke kicsinyítö képzö "kó" alakja. Például a Lac-kó, mac-kó is ide tartozik. (Ezek játékos formája a FIC-KÓ, KÓ-FIC, amelyröl szintén több helyen is megemlékeztünk már.) Visszatérve a csikó s a csikós szavunkhoz, ne legyünk restek megjegyezni, amit a harmincas évek közepén Kosztolányi Dezsö tett közzé, Négyessy professzort idézve, aki viszont, angol források nyomán írta, hogy egy átlagos angol munkás mintegy háromszáz szót használ egész életében. S ugyanakkor a pusztai magyar lovas ember, a, közönséges" csikós legalább százötven kifejezést tudott csak a lóra, a lóval kapcsolatban! Ez is utóbizonyítéka annak, hogy a nomád életmód szükségszerüen sokrétübb és gazdagabb tudást követelt, mint a városi, letelepedett s beszükült életforma. Eleve sokkal nagyobb szókincsre volt szükség az érintkezéshez. De ez aztán meghatározta a gondolkodás finomságát és mindenféle lehetöségét is. Így a nyelvünkben rejlö ösmélység tán az oka a magyar fogékonyságnak, söt, a világelsö, képgazdag, a filozófiát is rendkívülien tömörítö, magyar költészet páratlan nagyságának. Valamint a magyar találékonyságnak és a logikus, céltudatos gondolkodásnak törvényszerü és hiteles magyarázata is egyúttal.

LÓHALÁLÁBAN - SEBBEL-LOBBAL - SEBTIBEN

Gyanítható, hogy egyáltalán nem véletlenül foglalkozunk a lóval. Eléggé sajnálatos, hogy elmélyült és igazán átfogó munka nem született a ló történetéröl, a lóval kapcsolatos dolgokról magyar szerzötöl a lovas nemzethez méltó. (Legalábbis nem találtunk.) Olyan, amiben a ló története, múltja, a lovaglás - lovasság - tényezöi, a lótenyésztés és a ló "használata", a lószerszámmal, más eszközökkel együtt, a teljességre törekedve mutatná meg e szép élölény, az ember fontos társának -a kutya melletti! - jelentöségét. Annyiszor elhangzik, hogy lovas nép vagyunk és ki tudja, hogy miért nem született magyar ember tollából nagy, nemzetközileg is ismert és elismert összefoglaló munka. Igen sajnálatos ez. (Ezt a témát is fontosnak tartotta Széchenyi, aki meghonosította a lóversenyt hazánkban.) Viszont ne legyünk igazságtalanok, se telhetetlenek, hiszen több kötetes munkát adott közre a lovakról az a Vecseklöy József, aki "Nemzetgyilkossági kísérlet Trianon" címmel írt nagyon fontos és alapos munkát. Ezt a könyvet el kell olvasnia minden magyarnak, de jó volna, ha angolok, franciák is ismernék! A továbbiakban kissé mégis helyesbítenünk kell - bár alapvéleményünket fenntartjuk -, mert idöközben megtaláltuk dr. Vecseklöy József Ló és az ember címü munkáját, és sok érdekeset tudtunk meg a lóról, bár nekünk olyan kívánalmaink vannak, amit a nagyszerü Vecseklöy József nem tudhatott. Alább foglaljuk össze röviden a munkáját.

Rögtön idézzük az igazi szakértö gondolatait: "A lovaglás formálja meg az ókor két utolsó évezredének sorsát és történetét, idöben és térben a Kínai Birodalomtól Közép-Ázsián át Elö-Ázsiáig, majd tovább Európáig, a Római Birodalomig." Hasonlót gondoltunk és hangoztattunk mi magunk is már akkor, amikor elöször elemeztük a magyar nyelvben örzött szavakat és kifejezéseket. Nyelvünk emlékezete gazdag anyagot öriz mindmáig a lóval kapcsolatban. Mivel a legtöbb mai, európai nyelvben, sem más nyelvekben nem "fedezték föl" a hasonló ló-kapcsolatot, több fontos következtetést is levonhatunk abból, hogy a magyar nyelvben ilyen gazdag a kapcsolat emléke és valósága. Elöször is azt, amit Vecseklöy József is emleget, aki régi kínai történetíróra hivatkozva idéz: "A hun nép harcban és viszályban lóhátról építette ki birodalmát, s szerzett hatalmat és tekintélyt az északi népek százai felett". Tehát nem tünt el nyomtalanul a nyelvük. Élt tovább a hunok után az avaroknál s ahogy László Gyula leletek, összefüggések nyomán föltételezte, bizony a hunok s avarok is ezt a nyelvet beszélték A mai magyar nyelv böven utal erre a lehetöségre! Olyan, mint valami élö bizonyíték. S valami nagyon fontosat tegyünk ehhez hozzá: éppen az tekinthetö bizonyítéknak, hogy egyetlen hun, avar szavunk sem maradt. Olyan, ami egészen bizonyosan az volt. Vajon miért? Véleményünk szerint azért nem vesszük észre, mert annyira azonos a miénkkel, hogy belesimul a szavaink közé. Mi a réten keressük a füvet! Ott is volt, ott is van. Vagyis sem a hunok, sem az avarok nem beszéltek annyira eltérö nyelven, hogy az észrevehetö lett volna!

De lássuk ismét a szerzö véleményét, mert a ló föszerepe évezredeken át tartott, egészen addig, amíg a gyorsaságára nem volt már szükség, (Remélhetö, hogy majd egyszer ezt is el- és fölismerik angol, francia, német stb., illetékesek és tanulmányozzák is. Majd eljutnak az igazi következtetések levonásához, ahogy mára elismerik a kocsi és a rugós hintó magyar eredetét.) "Következik Attila és a népvándorlás barbárainak a keresztény világot elsöpréssel fenyegetö áradata. A ló segítségével volt csak képes az eurázsiai sztyeppe népessége kialakítani azt a villámgyors és átütö erejü harcmódot, amely messze felülmúlta a megtelepült kultúrnépek hadviselését." Aztán az arab sivatagból jönnek a lovasok, de következik a már magyarnak tudott lovasság s idézzük latinul is e könyv nyomán: "De sagittis Hungarorum libera nos Domine! "Jól tudjuk mit jelent: A Magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!

Ám itt a ló mellé társult a már alaposan kifejlesztett un. visszacsapó íj, azaz a nyilazás csúcstalálmánya. E kettö együtt jelentette a "csodafegyvert", miként már emlegettük. Jó volna, ha történelemtanáraink is szólnának e dolgokról! Aztán Dzsingisz kán és Batu tumenjei, viharos lovas seregei következtek, amelyek három nap alatt értek el a Vereckei-szorostól a budai falakig, miközben lezajlik a muhi csata is. Három nap alatt, csatázva stb., tesznek meg csaknem félezer kilométert. Nem hírvivöként, hanem seregben, fegyverben, harcolva.

Érdemes apró kitéröt tenni és ezúttal is emlékeztetni arra, hogy az "íj" szavunkban is benne van az "ív". (Miként a boltozat is íves, mondjuk is, hogy boltív.) Egyrészt emlékezzünk a halak íves, ívó mozdulataira. Ebböl van az "egyívású" kifejezés, ami elsösorban az egyidejüségre utal. De magát az ikra "lerakást" és megtermékenyítést, a halak örökös íves mozgására annyira jellemzö ivás szavunk fejezi ki. Tehát megint egy szó, ami önmaga magyarázata! De hogyan kerül ide az íj? A magyar nyelvben bizonyos szavak esetében, ezek - úgy tünik - egytagúak, a birtokos rag átalakul. Például nem tója, füje, lója, hanem tava, lova, füve stb. Így a haj, hajlék, héj, héjlak, hajó, hajlat stb., de még a hajnal szavakban is, mintha az ívelést, hajlatot jelezné a "j" hangzó. Benne is van a lágy hajlékonyság. Nos, mintha az íj - ív esetében ez a hajlékonyság is jelen volna?! Jelen is van. A, jel" szavunk is érdekes. Minden "jelféléhez" természetesen hozzá tartozik valamilyen ívelt hajlat, hajlás, legyen az rovás, füstjel, jelvény, hogy mai szót is mondjunk. Persze itt érdekes az is, hogy magunk vagyunk a jel, ahol jelen vagyunk a jelenben, ahol megjelenünk, ott azonnal jelet adunk, jelet hagyunk, s innen van, hogy a legbiztosabb tanú a szemtanú, mert ö jelen volt személyesen és látta a dolgot. Így az se véletlen, hanem ok-os, nagyon is logikus, hogy a magyar személy, személyiség szavunk a "szem" szavunkból, a biztos jelenlétet jelentö kifejezésböl alakult - más nyelvekkel ellentétben, holott a szemtanú a számukra is a legfontosabb, ugyanígy a jelenlét is!

De tessék megnézni a szótárakat, megvan-e az a természetes kapcsolat a "személy" szavukkal kapcsolatban? Ha valaki "személyesen" tesz valamit, természetes, hogy ott jelen van, s az is, hogy szemmel látható a jelenléte! De miért szóltunk erröl? Mert a "j" sokszor helyettesíti az "l" hangzót, hiszen mindegy az írás, ezúttal az ejtésröl van szó. Különösen Zalában, általában a Dunántúlon mondták, hogy illen, ollan, folik, kálha és így tovább. Így aztán maga a bolt, boltozat szavainkban is benne van az íveltség, a hajlékonyság, illetve nemcsak a hajlat, hajlás látványa, hanem jelentésének lényege. Bár másutt írtam erröl, de ide tartozik, föként az ösi kapcsolatait tekintve, a szemérem, szemérmes stb., szavunk. A TESZ írói, nyelvészek, nem tudják a szó eredetét, Nem is lehet tudni szavaink jelentésének eredetét, sem a szavak származását, a magyar östörténet ismerete nélkül. Ugyan e sorok írója "csupán" a magyar nyelv kutatásából indult ki és sok dolgot megtudott a nyelvünktöl a magyar östörténetröl! Noha erre nem gondolt, nem számított. Ma már bizonyosra vehetö, hogy a való világ történéseitöl függetlenítve hiábavalóság a nyelvészkedés. Ám az is igaz, hogy a legtöbb bizonyíték, a legnagyobb és legrégibb közösségi alkotásban, a nyelvünkben található!

Lássuk újra a "szemérem" szavunkat. Önmagában hordja magyarázatát. Hiszen két szóból áll: szem + érem. Eredete ösi hitvilágból való hiedelem. Egyrészt gyakorlati szerepe volt az éremnek. A holtak szemére tették, hogy az lecsukva maradjon. A jobb szemre - ha lehetett - aranyérmet tettek, hogy a túlvilágon is süssön nekik a nap, a bal szemre ezüstérmét, hogy a másvilágon is világítson nekik a hold. (Mintha csak az arany és az ezüst értéke azt is kifejezte volna, hogy a holdsütés, holdfény eredete a napból való!? Tehát a nap a fontosabb, az arany az értékesebb.) Az a "szemérmes" leányzó, aki lesüti a szemét, ha mondjuk szégyelli magát, netán a "szemérmét"????Lám, a névadás leágazása hova vezet! De egyúttal arra is logikus, valós magyarázatot nyerünk, hogy honnét ered a "sütés" szavunk? Azaz, összefügg a napsütés a meleggel és a fénnyel, de a szem lesütése éppen azt jelenti, hogy gátolja a fény szembejutását. Újra példa mindez arra is, hogy a napsütés és a szemlesütés ellentétes jelentést rejteget. Már emlegettük ezt a szót, de úgy véljük, több új gondolatot indít el az a változat.

De térjünk vissza, ha nem is lóhalálában, a lovakhoz. Ha akarjuk; a "lovaló való"-hoz. Marco Polotól tudjuk, hogy "Kublai kán birodalmában a föútvonalakon egymástól 40 km-es távolságra lóposta állomások voltak, állandóan 200-400 útra kész lóval, a birodalmi lovas posta-szervezet 300.000 lóval rendelkezett, a küldöncöknek - váltott lovakkal - napi 320-400 km-t kellett megtenniök. Közép-Ázsia népeinek lótenyésztése és lovas kultúrája tehát történelemalakító tényezövé válik."

Bár ma már nem kiáltjuk Arany Jánossal: "Lóra magyar, lóra! Most ütött az óra.. ", noha kiálthatnánk, mert volna miért. De van-e ló ?S lenne-e lovas? Petöfi Sándor vesztét az okozta, hogy a legnagyobb veszélyben nem volt lova! Emlékezzünk a földönfutó szavunk történelmi tapasztalatokat rejtö jelentésére! S mind a többi szavunkra, köztük a nagyon fontos és sok mindenre választ adó lóhalálában kifejezésre. Nyelvünk örzi mindazokat a fogalmakat, amelyekröl már Vecseklöy is ír, söt, arra is utalhatunk, hogy nincs önmagában fejlett lótenyésztés, s egyébként "elmaradott" nomád társadalom! E kettö csak együtt létezhet. Mint ahogy lehetetlen ott számítógépezni, internetezni, ahol nincs távbeszélö és villanyáram. Mindenfajta lényeges kiugró eredményhez az egész közösség fejlettségére szükség van, anélkül az sem lehetséges. Mondható tehát, hogy ezt az ösi idökben gyökerezö fejlettséget igazolja és bizonyítja a magyar nyelv is! Az aránytalanul sok Nobel-díjas, ifjú matematikus diákjaink gyözelme a diákolimpiákon és így tovább. De mondhatjuk, hogy megmaradásunk titka, illetve oka és magyarázata is a magyar nyelv! A történések és tények egymást igazolják és erösítik. Ezért fontos ismerni nyelvünk titkait!

Tehát a ló jelenléte a magyarság ösi társadalmában meghatározó jelentöségü volt, ezt nemcsak a sok lóval való fogalom és szó jelenléte bizonyítja a nyelvünkben, hanem számos és számtalan mondás, kifejezés. Olyanok is természetesen, amelyekben nincsen benne maga a ló szó. Legalábbis formailag. (Gondoljunk megint a földönfutó vagy a "megjárta" szavunkra!) De közvetve rájöhetünk a nagyon is szoros kapcsolatokra. Arra is rákérdezhetünk nyugodtan, söt, ez a kötelességünk, hogy tán ez az egytagú szó nem azok közé tartozik-e, amely szavaink ragokká és képzökké is átalakultak? Megint csak "délibábos" szellemben érdeklödöm afelöl, hogy például a bitor-ló, (cset-lö), bot-ló, - aki bot-or-kál, az bottal járva bot-ladozik! - lova-ló, hason-ló, - lásd: hason-más! -, zász-ló, nyila-ló, iram-ló, ló-dú-lö, lova-16, szárnya-Ib, ámu-ló, bámu-ló, szám-o-ló, csuk-ló, tar-ló, tor-o-ló, tár-ló {Istál-ló?!), vonag-ló, átló, nyak-ló, hanyat-Ió, sár-ló, s a többi szavakban falátható "ló" képzö öse nem lehetett-e a ló szavunk maga? Illetve nem lehet-e összefüggés? Gondoljunk arra, hogy a paci szavunk is tavat jelent. Talán a paripa be-CÉ-zését? A becézés bizonyos! Látható, hogy a ló meghatározó szerepet kapott. Hiszen mindenütt jelen volt évek tízezrei óta. Ha a lo-p szavunkban benne lehet márpedig erre van lehetöség! - akkor igazán sok másra is rákérdezhetünk. Ha nem így volna, akkor miért mondanánk azt a tolvajlásra, lopásra, hogy "Na ezt is meglovasították!", azaz eltulajdonították, elvitték, ellopták? Hiszen a ló a jelzett idökben roppant érték volt és nem volna csoda, ha azzal mértek volna minden mást. (Vecseklöy is idézi a keleti és déli népek vélekedését, akik olykor a legelsö helyre teszik minden gyönyörök között, a lovaglást. Asszonyok elé helyezik a lovat!) Gondolható, hogy a lólopás még az emberölésnél is nagyobb vétek lehetett. Legalábbis hasonló volt ahhoz. Amikor ki kellett fejezni valamit, akkor a legfontosabb tényezök kerültek elötérbe minden vonatkozásban. (Gondoljuk meg, az "ül", anyaöl és az "ell", "ellés" nagyon is kapcsolatban lehet az "él", "élet", "lét" stb., szavainkkal.) S ha már itt tartunk, újra kisebb kitéröt teszünk, éppen az ell-él-élet-élen-élvez-éllovas és még hosszan sorolható szavak összefüggéseiröl. Különös tekintettel arra, hogy a kés is éles, a késél is "él!" Vagyis a kés éle, az a kés eleje! Tehát az el-él jelentéstartalmi összefüggés így is fönnáll. Aki az elején lovagol, az az éllovas! Elején lenni valaminek nem más, mint az élen lenni, élén lenni. S ekkor talán maga az "el" kötöszó valóságosan is az elöliséget, elmenést, eltávolodást stb., jelenti. Magyarul többszörösen igazul és érdekesen hangzik, hogy az él eté az el- öny. Így már jobban fölfogjuk, hogy az ölböl való ellés a sz-ül-et-és. Ide sorolja magát az öl és az ölel, majd az elöl ell. Legalábbis az embernél. Így válik különös szóvá az el-al-él szavunk. Most már csak arra kell rájönnünk, hogy az öl, mint ölés másik iránya miként csatlakozik ide?! Talán erre is rájövünk majd. De ne feledkezzünk meg a ló-ól, lu-ul s tán a ru-úr jelentéstartalmi árnyalatokról sem. A lovas úr volt a gyalogos fölött! És ez a "fölött" szó szerint értendö!

Alább vázlatosan áttekintjük a ló szavunk jelenlétét összetett és más szavainkban, s megpróbáljuk kideríteni a jelentések kapcsolatait. Akadhat eszméink között lehetöség és valóság egyaránt. De azt valljuk, hogy minden lehetséges összefüggést meg kell vizsgálni és mindezt le is kell írni, hogy majdan, ha mind több dolog világosodik meg nyelvünk ösi törvényeiböl és mára kialakult rendszeréböl, elöttünk álljanak a kérdések. Mert a kérdések pontossága már a választ közelíti. Mielött néhány szavunk vázlatos elemzésével meg kívánnánk mutatni az ösi, tapasztalati összefüggéseket, azaz a valóság közvetlen hatását a fogamnak és nyelvi alakjaik megjelenésére, hadd hívjuk föl újra a figyelmet arra, hogy a legtöbb nyugati nyelvben a lovagolni szóban nincs benne a "ló". Vagyis az a tény, hogy a ló keletröl nyugat felé terjedt el, a nyugaton kialakult nyelvekbe is késöbb került, tehát nem eredendö élmény, nem elemi jelenlét e nyelvek szavaiban. Inkább más összefüggésekkel kapcsolatos, például az utazással, a lovagsággal, noha annak lényege a lovagiasság, ám nem maga a ló! Ló nélkül is lehetünk lovagiasak. De mivel e fogalom alighanem szintén keleti eredetü, s rögtön kapcsolata volt a lóval, a lovon járók voltak lovagiasak, tehát e fogalom: ló+emberség - lovagiasság, ebben a formában kölcsönzödött nyugatra. Dümmerth Dezsö történész-író is emlegette, hogy a lovagiasság több vonatkozása - többek között - Szent László idejéböl és példájával került a franciákhoz! Tehát a tény, hogy a nyugati, északi nyelvekben a lovagolni szóban nincs benne a ló, arra figyelmeztet, hogy a valóság nagyon is hatással volt a nyelvek, illetve szavaink kialakulására. A nyelv pedig a társadalmak, emberi közösségek legnagyszerübb alkotása, tehát "hallgathatunk" köz-léseire!

LÓ - ahogy ígértük, játszunk és elemzünk kicsit. Nem lógunk meg a feladat elöl. Rögtön itt van ez a négy, jellegzetes szavunk: lókötö, lopva, lop, meglovasít - mindegyik a lopással, eltulajdonítással kapcsolatos kifejezés és mindegyikben benne van a ló! A lókötö lopózkodva elkötötte a lovat, mert kötelet vetett a nyakába és úgy "vitte" el. A hátára ugyanis nem vehette, szükség volt kötélre, akárhonnét is lopta el. Amikor ez a fogalom kialakult, akkoriban nem pénztárcát, pénzt loptak, hanem embert - nöt, lányt stb., - valamint lovat. Ezek képviselték az igazi értéket, méghozzá az életértéket. Azonnal írhatjuk a magyar közmondás nyomán, ami így hangzik: "Aki hazudik, az lop is! ", hogy tehát, ha a lókötö lopott, akkor hazug is, azaz: lódít, illetve lóvá tesz, vagyis becsap, ugyancsak hazudik. De a tolvajlással függ össze alighanem a lopva, lopózik, lopakodik. Vagyis elöbb volt maga a tény, az óvatosan "elvégzett" eltulajdonítás, majd ebböl következhetett maga a kifejezés, amelynek a lényege az a magatartás, amit föként a lopva szavunk határoz meg. Annak változatai a lopakodik, lopózik, loppal és így tovább. Magyarán ebböl a gyakorlatból új fogalmak s új szavak sora jött létre!

Következzenek a lódul, lohol, lót-fut, lóti-futi, meglóg, ellóg és így tovább. Gondolható, hogy ezek a mozgással függnek össze, a lovagol-lal, a lovon való haladással. Aki indul, az meglódul, aki lohol, az már fut, s aki lót-fut, az lovat futtat, ha nem is lóhalálában. Ez a szavunk az eredendö bizonyíték arra nézve, hogy a ló szavunknak milyen jelentösége van nyelvünkben s egyúttal arra is jó példa, hogy nagy tér és jelentös idötartam áll a mögöttesében. {Ez a tény talán sajátos idöszámításban is segíthet?!)

Lóhalálában, jelentése: gyorsan, sebesen. Az elemzési kiindulás, hogy az ember a szárazföldön a ló hátán lett résztvevöje, részese a gyorsaságnak, majd a- történelmi - sebességnek. Addig csak maga futott, de nem volt, nem lehetett tartós a gyalogos gyorsasága. {Maratonnál is elkelt volna egy jó ló!) Addig csak látta az ember, hogy repül a madár, száll a dárda, a nyíl, a kö és így tovább. Addig fogalomként is csak a gyorsaságról volt szó, a ló részvétele által alakult ki a sebesség szavunk. Amikor a megeröltetés, a gyorsaság következtében elöállott sebzettsége, a sok seb okozta a ló halálát. De elöbb patája sérült, martja sebesedett ki, netán a lába tört el. Tehát a ló a rettenetes vágta miatt lett tele sebbel, és sebesülése, sebessége miatt pusztul el! Vagy a tényleges lábtörés miatt el kellett pusztítani. Köztudott, hogy a ló törött lábcsontjai nem forrnak össze. Bár egyébként talán életben maradna bizonyos lábsérülések után, de emiatt el kell pusztítani. Látható, hogyan alakul ki a lóhaláIában kifejezés háttere, ösi, tapasztalati köre és azt máris kifejezi a nyelv! De itt is el kell mondani a következöket. A sebes, sebesült, netán sebekkel borított lónak láza lesz, gyulladás lép fel. Akkor is, ha a martja marjul föi, azaz: ekkor lesz túros a háta. Az a szegény "közös ló" is így jár, kisebesedik a háta, ha feltöri a nyereg. A gazdátlanság aztán végez vele. A lázat, gyulladást pedig "lob"-rak is nevezzük. Mondjuk, hogy belobbant a torka valakinek. Ezek után érthetö és logikus, hogy a sebbel-lobbal vagy a sebtiben kifejezések honnan valók, illetve miért jelentenek gyorsaságot. S jegyezzük meg, ha a szavak jelentéseinek van oka, márpedig van, akkor az egyes ragok, képzök mögöttesében is meg lehet találni azok keletkezésének és alakulásának okait. Vagyis elképzelhetö, hogy a "ló" szavunk elöször önmaga teljes értékét és jelentését képviselte nemcsak a lohol, lóvá tesz, lódít, lókötö szavakban, hanem elöfordulhatott a szavak végén is. "A lónak négy lába van, mégis megbotlik." Így tartja a régi megfigyelés, így örzi azt a közmondás. Vagyis ritka a bot-ló ló. (A botol, botlik, botladozik, botlás és így tovább, késöbbi fejlemények, De a bot-lani, bot-or-kálni, bot-ladozni szavainkban aligha véletlenül található a "bot" szavunk. S tán ez nem botor feltételezés és a fa-bat- kánál tán többet ér?!) Mi történik a bottal botlóval vagy a botló lóval? Megbicsaklik, önmaga elé keresztben áll a lába vagy embernél a bot és láb együtt. S mivel az olló szavunk magyar fejlemény, noha nem tudják, hogy miért, talán valamelyest eligazíthat bennünket az alábbi sajátos megfigyelés. Vajon a va-ló szavunkban a -val, -vel alak a szótö? Mert egyébként lehet van, varrni, mint lenni. A számoknál ott van a magasrendü negy-ven, öt-ven stb.,

Elképzelhetö, hogy a nyelvfejlödés ösidejében úgy történt a beszéd, s különösen az írás, hogy az alapszavakat egybemondták vagy a képírásban azt rajzolták, amiröl szó volt! Az utóbbi pontosan igazolja is ezt. Nos, hogy a szavakat egymás után mondták, összevonták más szavakkal, tapasztalati módon is, tehát ez volt az ösnyelvtan?! Például a képírásban a lépö ember jelentése a rajzokon -a sztéléken vagy más egyiptomi ábrázolásokon - megy, jár. A szemé, persze maga a szem, de a néz, lát, figyel stb., szintén az öseredetit jelenti a logika szerint. A fej persze fejet, jelent s talán még "fötörést", azaz gondolkodást is. Bizonyos eszközök a használatukat is jelentik. Ha így lehetséges, akkor a mai képzésben váltakozó "ol", "lo" és "ól" "ló" a keresztben álló lábakat is jelentheti? Mert az olló jelentése és lényege a keresztben való mozgás! Mondják is, hogy ollóba fogta. Ha hátul összenyomjuk, akkor az eleje is összemegy és ezáltal vág! De ennek a középen való rögzítéssel kikényszerített keresztezés az oka! Az is érdekes, hogy gyakran mind a két irányban használhatjuk e szavakat, szórészeket: bot-ol, bot-ló, haj-ol, haj-ló, tor-ol, torló, bitor-ol, bitor-ló, sor-ol, sor-o-ló, ám sar-ló és nem sarok de már tar-ol, tarló és így tovább. Míg máskor például a hanyatló esetében nem mondjuk, hogy hanyatol, de a hasonló már majdnem hasonul, hiszen hasonul-hat. De mindezek kérdezösködések csupán. Mert ha a megy szavunkban a táv-ol-odást erösíti az el-megy, el-száll, el-suhan el-végez stb., akkor mindezek valóban kötelezöen meggondolandók. De még az egyhelyben levöség esetében is az eláll, azaz eláll az esö, tán az esés tényének távolodásáról van szó? Az el-le, hasonló az ol-ló-hoz, de azt se feledjük, hogy a ló máig ismert elsö írásbeli elöfordulása, a TESZ szerint 1055, lu alakban történt. Tehát az ul-lu is szerepelhet képzöként. Például for-d-ul, de for-du-ló De mielött az esö eláll, már lohad a zuhogás, zuhé. (Zuhanás.) Tehát el-áll, lo-had. Azaz valami le-lo-had, tán a vágta vagy éppen a lo-va-ló szándék? A megoldás nem egyszerü, legalábbis látszólag, mert maga az "ó" is képzönek tünik. Lássuk például - de nem véletlenül! -a száguldó szavunkat. Miként is alakulhatott e többször képzett, ragozott alak? Mi a szótö? Talán a "szá" vagy a "szág"? Mert akkor a szág-ul-d vagy a szág-ul-d-ó szóalakban benne van az emlegetett "lu" fordítottja az "ul". Valami bal-ul üthet ki, nemcsak al-ul, hanem fel-ül is. Az ul-ül, de tán az ol-öl s akkor a ló-lö s a lu-lü is ebbe a körbe tartozik? Szemben azzal, aki szág-uI-d, lassan, bár az, aki lö-dörög és nem ló-halálában lo-hol, lótfut, vagy éppen lódögében, mert ezt a formát is használták a sietésre. (TESZ, H-Ó 783. oldal.) No kérem, sietni, sietve menni igazában csakis síkon lehetett, de már siklani sível, kétségtelenül le-j-tön, le-fe-lé vagy le-fe-le. De ne siessük el a következtetés le-vonását, viszont aligha árt az ügynek, ha elgond-ol-kodunk ezen is, s talán nemcsak ló-dögiben.

Lássuk röviden, hagy néhány, a ló kifejezéssel összekapcsolható szavunkról mit ir a TESZ. Említettük, hogy a ló szavunk "lu" formában 1055-ben fordul elö latin betüs írásban és ösi örökségnek tartják. A lovarda nyelvújítási szó. Mindezek lehetségesek. A nyelvújítás szavairól általában az a véleményünk, hogy azok, amelyek beleillettek a magyar nyelv törvényeibe, megmaradtak, de azok, amelyek nem, életképtelennek bizonyultak. Jó példa erre a "zengö tambura" esete, amelyböl a zongora lett. Érvényesül az új szóban a nagyon fontos "ng" hangzó együttes; hiszen a hang szavunkban is ez zeng- bong-cseng-csöng, valamint a csengö, harang stb., szavainkban is. Érvényesül tehát a hangzási - hangutánzó! - törvény, valamint a tömörítésre való törekvés. E két dolog meglehetösen régen meghatározza a magyar nyelvet. Ennek egyik példája -- amely szintén természetes nyelvi törekvés -a mássalhangzó hasonulás. Például, amikor azt mondjuk, hogy kezünkkel. Ez a szakemberek szerint a következöképpen alakult: a kezünk-vel vé-je hasonult "ká-vá" és így nem ejtünk három egymás utáni mássalhangzót. Söt, ha jól meggondoljuk, valójában az "en" hangzó is egészen rövid ideig s meglehetösen "fölnyomva", tehát alig hallható. Lényegében a megerösült "ká" hallatszik igazán. Így nem jön létre a mássalhangzó torlódás. És a magyar beszédben csaknem teljes mértékben megvalósul az az arány, ami megint természetesnek mondható, hogy nagyjából annyi magánhangzót ejtünk, mint mássalhangzót. Ha az emlegetett há-jé-t nem vesszük igazi mássalhangzónak, amire megvan minden okunk, akkor szinte valós lesz beszédünkben a magán- és mássalhangzók 50-50 %-os aránya. Ez a tény az alapja a kiegyensúlyozott, szép dallamú beszédnek is. Mindez azonban kis kitérö volt, lássuk, hogy néhány szavunkról hogyan vélekedtek a TESZ szócikkeinek szerzöi.

Lob, benne van a sebbel-lobbal szavunkban és nyelvújítási szóelvonásnak vélik. Magam ösi szógyöknek tartom, ahogy a lobog szavunk sem, idézem: "hangutánzó, hangfestö elvonás". A lobog és a lobogó szavunk sokkal inkább képutánzó, ahogy emlegettük a megbokrosuló lovat, amint a farkát és hátsóját fölvágja, így lobog a ló-bog. Miként a tüz lángja is lobog, sajátosan megújuló és szétfoszló "lobogó". Említik a lóbál, lóbáz szavainkat, amelyek minden valószínüség szerint, valóban ide sorolhatók. Ugyanígy a lóg, meglóg, a már említett Iódul szavunkkal együtt. (Aki meglóg, az elmenekül. Sa nagy pusztaságokon gyalog aligha lehetett elmenekülni. Aki tehát meg-lógott az egyúttal meg is lovasított éppen egy lovat s alaposan belelovalta magát a lovaglásba, különösen, ha üldözték.) De ha nem sietett, csak lófrált, vagy lödörgött, e szavakat már bizonytalan eredetünek tartják. Söt, feltételezik a német laufert-ból való származását. (Itt is halkan megkérdezzük, a "lau" bizony a Tiszántúlon lovat jelent, ott így ejtik sokfelé. S ha már a német szó töve teljesen és egyértelmüen magyar szónak látszik és a ló elterjedése keletröl történt nyugat felé s ezúttal gyorsaságról van szó akkor miért nem lehetett átadó a magyar nyelv?!)

Lohad, a lohol, lohog rokonságának tartják, ami valóban valószínü, de ezúttal sem érnek el a lóig! Azt írják, hogy hangutánzó szócsalád. Eléggé felületes megjelölés, mert valójában hol itt a hang? Például a lohad esetében? Vagyis a ló megint csak véletlenül volna jelen ezekben a jelentésekben? Aligha! A lomha ismeretlen eredetü, akárcsak a lórom, amelynél ezt írják: "Vizsgálatot érdemel az a lehetöség, hogy a latin lórum szíj, gyeplö, ostor, venyige, hajtás a szölötön fönévvel függ össze." Hát igen, ez vizsgálatot érdemel! Ugyanis a rómaiak nem voltak híres lovasok, nem volt nagy lovas hadseregük, az ismert keskeny utakat hazánkon is át, a gyaloglóknak (Érdekes a gyalog+ló!? Majd foglalkozni kell vele!) építették legalább évezreddel késöbb, mint amikor már "út" került a föpatára, patkó formájában, éppen a keleti szkítáknál. A római seregben csak a centurió járt lovon, de nem volt kengyele. Csak "lóbálta, lóbázta" a lábát. Ahogy szintén latin eredetü a lucerna - tán lócérna? -, ami lámpát, mécsest jelent. Hát ez nagyon ide tartozik! Ugye?! Noha a lóhere rokonságába sorolják egyébként. A lop szavunk is elöfordul az eddigi tudásunk szerint 1130-ban, a Paztur környezetében Lopu alakban. (Egyébként emlegetik a lóhere igazolásaként, mint lehetöséget, a macska here, kutya tök stb. elnevezéseket is, nagyon helyesen.) De a lop, loppal egyébként ismeretlen eredetü szócsalád. Nem is lehet más, ha nincs logikus alaprendszer, ami eligazíthatná a kutatókat. De itt kell megjegyeznünk, hogy a lóca, amelyen gyerekkorunkban "lovagoltunk" szláv, közelebbröl szlovák eredetünek tartatik nyelvészeink által. Nos erre azt mondjuk, ebben az esetben egy nagy rendszernek, a be-Cé-zés igencsak meggyözö rendszerének része ez a szavunk is. Amennyiben hasonló rendszer van valamelyik szláv nyelvben, akkor fejet hajtunk. De ha csak néhány példa van, akkor ezúttal is kételkedünk a származásban! A lófö összetett szó, minden bizonnyal így van. A nemes székelység lovon járt, határvédö volt a székely, aki a SZEG-élyen, az ör-SZEG-ben, vagyis az Őr-SÉG-ben SZÉK-elt vagy az Erdélyt csaknem fél karéjban ölelö CSIK- ban. Másutt emlegetjük a szük, szikár, keskeny, kés, kasza, küszöb és a többi összefüggéseit, valamint azt is, hogy a SEK-élv vizü tóban általában CSEK-élv mennyiségü víz van!

Belelovaló lovaglásunk végére értünk, lohad lódulásunk, azt hisszük, hogy nem tettünk lóvá senkit, nem lódítottunk, ámbár olykor kissé lóti-futian, sebbel-lobbal igyekeztünk és sebtiben, lókötö módra lóbáztuk a szavainkat, a mieinket, a jussunkat. Ámbár nem kiáltottuk elégszer; hogy huj-huj hajrá! Nem hajigáltunk sem dárdát, sem rárót nem engedtünk vadra, íjjal-nyíllal nem fenyegetöztünk, csupán józan parasztésszel és logikával közelítettük nyelvünket, ahogyan korábban is tettük. S abban hiszünk, hogy megtudjuk, hogyan is hívták eleink valaha a lovat, amellyel - akivel! -a rónát rótták, mert lehetséges, hogy "ró" volt ,,rú" volt a ló, a paci, parádés paripa. Valónk ösi lovaló ja_ vagyis a ló az egyik bizonyítéka föltételezésünknek, mely szerint, szavaink létrejöttét a va-ló-ság határozta meg, mint ahogy a világ rendjét is. Ez nyelvünk ösi alaptitka!

Fejezzük be ezt a kis részt egy húsz évvel korábban írt versfélével, szójátékkal. Jól figyeljük meg, hogy mennyi érdekes összefüggésre késztet figyelni bennünket ez a néhány szó

VALAHA

Valaha vala lova ha lova vala való Valaha lova való vala vala lova lovaló
Valaha lovaló lova vala lovaló való

Aligha tudtuk a maga teljes valóságában bemutatni a ló ösi szerepét eleink életében, illetöleg egyúttal a nyelvünkben való fogalmi megjelenés idejét. De az a tény, hogy szinte külön, egész nyelvet alkotnak a lóhoz kötödö szavak, kifejezések, szólások a nyereg szavunktól kezdve a patkolásig, azt igazolja, hogy eleink, illetve a magyar nyelv ösidejében már különleges, szinte müveltséget alakító és meghatározó szerepe volt a lónak. Érdemes volna megvizsgálni, van-e még, létezik-e ma is olyan nép, nemzet, amelynek a múltját a valóságban és a nyelvében is ennyire befolyásolta a lóval való szoros, sorsalakító együttlét. Mert azért annyi látható az eddigiekböl is, hogy ennek a négylábú társnak döntö szerep jutott az egész emberiség vonatkozásában. Kétségtelen, hogy elöbb a keleti térségekben, miután Amerika északi részéröl átkerült Ázsiába, de azután csaknem az egész emberiségre nézve vált döntövé a szerepe. Elég a hun, avar, magyar, majd kun, tatár, jász stb., népek nyugat felé való rajzására gondolni. Sok tíz- és százezer lóra volt szükség ehhez! Ezúttal újra álljunk meg és tünödjünk el azon a történelmi felfogáson, amit minden alkalommal, mint a népvándorlás okát, emlegetnek. Ez nem más, mint a szaporodó népek szüntelen növekvö nyomása. Mármint, hogy ez volt az oka a nyugatra történö kalandozásnak, vándorlásnak. Szenteljünk ennek néhány mondatot.

A népvándorlás nemcsak keletröl nyugat felé történt. A japánok például valahonnan az Ural alól, a Káspi tenger környékéröl - ezt majd pontosítsák a szakemberek -, tehát az a lényeg, ami a tény, hogy nem nyugati irányba indultak el mai hazájukba, hanem keletre. Mindez, valamint az a meggondolás, hogy minden nyomással általában együtt jár a "szívás'; joggal gondolhatjuk úgy, hogy eleinket "tolták-nyomták" nyugat felé - például a hunok is több irányba mentek -, a lényeg, hogy nemcsak egyirányú volt a népek, törzsek stb., mozgása. Feltételezhetö valamilyen törvényszerü "szívás-vonzás" is. Ha így van, akkor újra ahhoz a korábbi elképzelésünkhöz adódik nyomaték, amelyben arról szóltunk, hogy a nyelvünk ösbölcsöje a Kárpát-medence. Itt született, itt alakult ki a magyar nyelv öse. Majd a jégkorszak (ok} elöl, föként az északi részekröl, nagyobb embercsoportok vonultak le a déli tengerekhez, folyópartokhoz, szintén hullámokban, köztük tízezer évekkel, majd késöbb, amikor az éghajlat újra élhetö lett, "emlékezve" az öshelyre, indultak vissza, méghozzá céltudatosan! (Másutt írtam arról, hogy sok minden arra vall, hogy a mai magyar nyelvben két nyelv - mintha két nyelv -, két magyar nyelv élne együtt. Olyasmikre gondolok, hagy nem volna szükség arra, hogy egy fogalomra két vagy három szavunk legyen! Nem rokonértelmü szavakra gondolok, hanem olyanokra, mint az év, esztendö, ezek éppen úgy nem rokonértelmü, sokkal inkább azonos értelmü szavak, mint a fej, fö, koponya stb., Hiszen az emlegetett év ugyanazt jelenti, a 365 napot, mint az esztendö. Érdekes volt látni és hallani az egyik angol filmen -a Spektrum tévé müsorában -, hogy a mai naptárt kialakító Gergely pápa, egy Dénes nevü szkíta matematikust bízott meg a naptár elkészítésével! Ez is ismétlés, de szándékos! Az angolok aligha tudták, hogy miféle nagy dolgot mondanak ki! Akkor talán el is hallgatták volna. Így viszont a Dénes név és a szkíta származás igencsak fontos lett a számunkra! Valójában nem is értettem, amikor láttam ezt a naptárakról készült tudományos filmet, hogy miért fontos, hogy a naptár egyszerüsített, szökönapos változatának kidolgozóját származása szerint is megnevezzék. Az ezzel kapcsolatos ösforrásban nyilván így szerepel. Még zárójelen belül említsük meg, hogy már kétszáz körüli azoknak a szavainknak a száma, amikor egy fogalomra több szót használunk, eb, kutya, aztán például a disznó (óiráni?), sertés, koca, coca, vagy liba, lúd, illetve kacsa, réce, (ruca) és így tovább. Ezeket csak példaként soroltuk.

Mert a vonzás ereje éppen olyan nagy lehet, mint a nyomásé. Itt is megkérdezem: miért nem költenek Afrikában, telelési helyükön a költözö madarak? Ott hasonló feltételek mellett telelnek, mint itthon. Mégis évezredek óta járják ezt az oda-vissza utat! Miért? Alighanem azért, mert ez a táj volt az ös-szülöföldjük, de a jégkorszakok) oda kényszerítették öket netán évezredekre, ahova most évenkint járnak, de nem feledték el ösi költési helyüket és ez a kényszer, akár a halakat, több ezer kilométeres utak megtételére ösztönzi öket szó szerint! A jégkorszak délre húzódása pedig alighanem attól függ, hogy megváltozik idölegesen a föld "tengelyének" állásszöge, majd aztán újra "visszatér". Látható, hogy nincs külön nyelvi kérdés, azonos törvény szerint müködik e világban minden, csak a megnyilvánulási módok mások. A lényeg azonban azonos indíttatású! Visszakanyarodva a népvándorlás okaihoz, eleink is tudták, hogy innét rajzottak ki, hogy e tájhoz közük van. Körösi Csoma Sándor sem véletlenül írja, hogy nekünk magyaroknak kellene a legtöbbet foglalkoznunk a szanszkrit nyelvvel, mert például e nyelvböl értelmezhetök a Kárpát-medence földrajzi nevei! Általában a szanszkrit nyelvet tartják a világ legnehezebb nyelvének - no meg a magyar is ide sorolódik! -, ezért is emlegetjük a kötetben is újra és bövebben az Árpád és más magyar névvel kapcsolatban.

A népvándorlásnak sem egyetlen oka lehetett! Az un. ázsiai "kirajzások" nemcsak a népsürüség miatt történtek, hiszen gondoljuk csak meg, a legnagyobb népességü országból, Kínából nem volt jelentös kirajzás! A népmozgásoknak tehát több oka is lehetett, söt, ahogy a magyarok kalandozásairól is kiderült - erröl sokat írt László Gyula! -, okszerün és célszerüen került sor hadjáratokra, csatákra. {A széthordott hun-avar kincseket, többek szerint, sok jel mutat arra, hogy köztük a Szent Koronát keresték eleink.) Összegezve, ne feledkezzünk meg a vonzásról se. Az évezredek ködébe veszö emlékekröl, amelyek ide hívták vissza az innét elmentek utódait, más szóval, maradékit.

Ezt az eszmefuttatást lezárjuk, de csak itt, más írásokban is ki kell térni, más vonatkozások nyomán erre a témára. Ahol csak lehetséges, meg is tesszük és nem is szállunk le a magas lóról, de csak azért, mert arról messzebbre látunk. És akkor jobban biztat bennünket és egyúttal segít is a lovaló való.

ÁRPÁD VEZÉR NEVE NÉPE I.

Minden nyelv megnevezés - minden szó valaminek a neve

A név és nép szavunk az ösi gyakorlatnak - hagyomány, logika! - megfelelöen összefügghet, valamint összefügghet a szabályos p-b-v mássalhangzó váltakozás lehetösége folytán is. Még akkor is, ha A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára -a továbbiakban TESZ - szerint, az 1221-ben már írásban. is elöforduló "nép" szavunkat ismeretlen eredetünek is gondolják egyes nyelvészek. Bár aztán a fejtegetésükben - H-Ó 1013 oldal -, nem zárják ki ösi magyar eredetét. Már e bevezetöben jegyezzük meg, hogy maga a nyelv minden nyelv - lényege a megnevezés! A nyelv segítségével, elöbb hangjelekkel, majd tisztult hangzókkal, azok kapcsolataival és viszonyításával megnevezzük a köröttünk lévö, felismert világot, hogy elkülönítsük benne a dolgokat, illetöleg elkülönítsük magunkat is minden mástól. Ez a folyamat vezet az egyén - egyén, majd meglátjuk, hogy ez a szavunk egyúttal kettöt is jelent, azaz teljes, eg-ész embert! - kialakulásához valóságosan és nyelvtanilag is. Persze késöbb tisztázzuk a gondolkodás segítségével helyzetünket, a magunk viszonyát a világban, ezt nevezzük eszmeképzésnek, ám ezt is, tehát az alkotó gondolkodást szintén csak megnevezett fogalmakkal, azaz szavakkal gyakorolhatjuk! Magyarán, szavaink zöme lényegében név! Valós dolgok és elvont fogalmak, és igen, a nyelvtani helyzetek és vonatkozások stb., is megnevezések, azaz nevek!

Alább szólunk a személy nevek lehetö kialakulásáról, a be-CÉ-zés föltételezhetö öseredetéröl. Nyelvünknek ez a különlegessége gazdag szórendszert képvisel. Itt a jó ízek után ejtett ösCÉ-röl, az önkéntelen cuppantásról, illetöleg a csecsemö szopásáról van szó, de arról a hangzóhelyzetröl is, amikor a Cé hangzó bekerül a szóba! Így kettös tulajdonság megnevezését jelenti, de csak magyarul, a beCÉzés. Külön könyvet érdemel a kicsinyítés és a kedvesítés társaságában. (Ici-pici-ke, kicsi-ke, kee, kedves stb.) Megemlékezünk még néhány fontos ösi, történelmi név származásáról, a legalaposabban itt az Árpád nevet - szavunkat - járjuk körül. Ám nem hagyjuk ki a magyarok számára különösen fontos Attila, Ügek, (Ügyek), Álmos, illetve az Emese, Eneh stb., neveket sem. Fölvázoljuk a lehetö összefüggéseket, valamint azzal is foglalkozunk, hogy nagy királyunk, Hunyadi Mátyás miért kaphatta a keresztségben éppen a Mátyás utónevet? Bátyja László sem apja után kapta a nevét, valamint Mátyás sem. Viszont azt tudjuk, hogy Hunyadi Mátyás 1443. február 23-án született és másnap keresztelték, minö véletlen, "jégtörö Mátyás" napján. Mintha lenne összefüggés? Mert sem a világban, sem a nyelvben nem alakul semmi ok nélkül. Tehát a névadás sem. Még a földrajzi nevek kialakulásához is valamilyen nép, nyelv ösi kapcsolata tartozik. Söt, éppen a földrajzi nevekkel kapcsolatban írja a híres amerikai nyelvész, Mario Pei, hogy azok a legfontosabbak és a legmegbízhatóbbak. A mi Körösi Csoma Sándorunk ezt másfél évszázaddal korábban vallotta, azt állítva, hogy például a Kárpát-medence földrajzi nevei a szanszkrit nyelvböl értelmezhetök. Majd szóba kerül, hogy ö is próbálkozott az Árpád név messzi idökbe nyúló eredetének említésével! Ahogy Attila nevét is megtalálta nyelvi kutakodásai közben.

Visszatérve a TESZ által említettekre. A név szavunk elsö; latin betüs írásbeli elöfordulása 1211-böl, illetve 1214-bö1 való. TESZ H-O 1015 oldal. Az illetékesek megállapítása szerint "Ősi örökség az urali korból." (Megjegyzésünk, ha valóban beszélhetünk "urali korról"?!) Nem kívánjuk részletezni, csak éppen említjük, hogy finnül a név nimi, neme-, észtül nimi, aztán több kis rokon nyelvü népnél föként a nem, nim alakokat találjuk. Már itt kell gondolnunk arra, hogy a nemes ember, neves ember! Mert tette nyomán lett nemes és neves! A szabályos p-v hasonulattal pedig összefügg a nép-név szavunk. A magyar népnek magyar a neve s ennek szoros kapcsolata található a másutt - pl. Bábel elött - címü kötetben kifejtettek szerint. Miképpen a nö, -né, nej, néni, neve kettözéssel, mint a baba, papa, mama stb. - összefügg a nevel-növel, nevelkedik, megnö stb., szavakkal az élet valósága szerint is! Tehát a "nevezett"-nek, "megnevezetteknek" már van neve! Míg a híres, nemes ember, neves ember, mert nevet szerzett magának. És itt érdemes újra elidözni. Ugyanis a magyarban a nem (pl.nönem) nemz, nemes, nemzet, nemzeti, nemzetség, nemzetiség stb., minden bizonnyal összefügg! Mondhatjuk, hogy természetesen, éppen ezért logikusan. Azt is jegyezzük meg, hogy latinul a név nomen, németül der Name, a nép das Volk, a nemzet die Nation, angolul nemzet nation, név name, nép people stb. Másutt majd szólunk arról hosszabban, hogy a "nö", "nej" "mama" "madara", "Mutter" "nainen" és így tovább, sokféle nyelv szavaiban, beleértve a japán "one" néni szót is, valamennyiben megtaláljuk az eN illetve eM mássalhangzókat! Mindez messzire vezetne, erröl az érdekes és fontos dologról, ugyancsak az elöbb említett könyvben talál többet az olvasó. Gondoljunk például arra, hogy az EMBER szavunk eM-je ott található az emse, emlö, Emese, Eneh stb. egyértelmüen nöiségre utaló szavainkban. S azt állítjuk, hogy az "m" és rokona az "n" ösi, természetes módon van jelen a nöiségre utaló megnevezésekben, magyarán nevekben, szavakban. Ősegyetemes szó erre vonatkozóan a mama!

A nép szavunk tehát elöször, ugyancsak a TESZ szerint 1221-ben fordul elö latin betüs, latin szövegben "Nepleguen" alakban. Ezt a szavunkat már bizonytalan eredetünek vélik az illetékesek. Holott, miként említettük, a népnév szabályos változás az ismert p-b-v alakulás törvénye szerint. Azt is külön említjük - lehet, hogy nem is elégszer?! -, hogy ki tudja mikor írtak-róttak magyar rovásírással elöször jeleket, neveket, számokat, szavakat fára a messzi rónákon?! Vagy köre? (Gondoljunk a híres orkoni feliratra!) Amelyek közül sok akkor sem maradt volna meg, ha nem üldözik és pusztítják az un. "pogány" emlékeket. Jól tudjuk, hogy az énekmondókat - igriceket, tán ig-azmondókat? - örök életre számüzték a számukra kijelölt falvakba, de elöbb, a biztonság kedvéért még a nyelvüket is kivágták. De egyúttal a számüzés azt is jelentette, hogy lényegében leszámoltak velük, vagyis nem vették öket többé emberszámba! Mai falunevek, mint például a maga nemében "isten háta mögött" lévö Zalaigrice is, örzik emléküket. Íme, ez a szomorú tény is a névadás egyik formáját tanúsítja. Még akkor is ide tartozik, ha ezúttal helység nevéröl van szó. Másutt többször is írunk arról, hogyaz egy - eg - egész - ig- igg - igen - ige - igaz - igéz stb., mind-mind az ŐSEGY-re utalnak. Az igric tehát igézöen igazmondó lehetett.

Nem is árt kissé körüljárni, épp csak a figyelem felhívás kedvéért, hogy a városok, falvak, puszták - majorok - nevében (az utóbbiakban sok volt a majorság, azaz a lábasjószág), milyen gyakran találhatók keresztnevek, söt önmagukban is sokszor városok, falvak nevét jelentik. Például Aba, falu neve. Ennek ösi jelentése apa, de találunk még Abaligetet, Abasárt, Abonyt stb. Van Álmosd, Áporka, Bánk, Bátor, Bö - nemzetség vezetöje, bö, bü - Buda, Csanád, Emöd, és itt álljunk meg újra. Már említettük, hogy a magyar nyelvben a nöiségre utal két hangzó, az em és az en. Ez a nevek vonatkozásában is jelez, hiszen eredetmondánk höse Emese, de például Arany János Enéh-t ír. S mit ad Isten, van Enese nevü község Györ közelében. (Györ pedig minden bizonnyal, a gyürü, azaz a köralakban való védettség nyomán kapta a nevét. Balassi Bálint még györö-t ír, a gyürü helyett.) Az is érdekes, hogy vezetéknév vagy elönév ugyanúgy lehet helységnév, mint a keresztnév vagy utónév. Gondoljunk az említett Bánk, Bátor, Buda, Csanád vagy Gyula stb., nevekre. De van Imola és Vászoly- Vazul - nevü településünk is. S van olyan is, amelyikben két név található, például Budajenö. Mindezeknek ösi vonatkozásai vannak. Akárcsak annak, hogy a "magyar" szavunk, többnyire a szó elején, például Magyarszék, Magyarföld, Magyarlak és így tovább, harmincegyszer fordul elö csak a csonka ország területén. Ám van még Mogyoród, Őrimagyaród stb., tehát a NÉPNÉV sokszor elöfordul, magyar, mogyor, megyer alakban is.

Emlegettük korábban a nem, nemz, nemzet, nemzetség, nemes és nép, név szavak ösi összefüggéseit, hadd jegyezzük meg, hogy a "nemes" szavunk csak a szó elején, harminckétszer található, söt, van Nemesnép nevü település is Zalában. S ha már Zalát említjük, ott olyan falunevek találhatók, amelyek igen messzi keletre mutatnak! Ilyen például a Garabonc, Pacsa, Zalaszabar s tán a Kílimán falunév. Több is van, de ezeket azért említjük, mert különleges idö- és térbeli távolságokat sejtünk e nevek mögöttesében. Mert majd az alábbiakban alaposabban körbejárjuk az Árpád név lehetö összefüggéseit s láthatjuk annak sajátos, szétágazó, sok mindent megvilágosító lényegét, valamint azt, hogy a névadásban sincsenek véletlenek! S ráadásul a név nevel s növel - növel vagy kicsinnyé tesz?! mindkettö egyszerre is elöfordulhat, mert amíg növünk, nem biztos, hogy hírünk-nevünk is növekszik - de a megnevezés igen sokszor jellemez. (Nomen est omen.) Igen, a név a jel, elöjel, intö jel s jellemez, mert jellemzö. Annyira igaz ez a magyar nyelvben is, mintha a magyarból "fordították" volna latinra. Hiszen ráadásul, ahhoz, hogy a név nevel és növel, a jel jellemez, azt is hozzá mondhatjuk, mert ide tartozik, hogy a jellem jellemez! Sa név benne van sok más szavunkban, olyanokban is, amelyeket használunk a köznapokban, de nem gondolunk a "név"-re. Nevezzük hát meg ezt a szót, ami nem más, mint nevezetesen a nevezetessége kifejezés. Mert mit is jelent, ha ezt mondjuk vagy írjuk: "Városunk nevezetessége..." ? Azt jelenti, hogy jellegzetessége, híressége, fontossága, fö látnivalója és így tovább. De lássuk röviden az elöbb említett faluk neveivel kapcsolatos észrevételeinket.

Pacsa neve nagyon messzire, az ujgurok földje - Kína! - felé mutat. Mint láthatjuk, Garabonc nevében két szó található a török gara-kara jelentése fekete, ott találjuk például a feketeszénröl elnevezett Karaganda, orosz város nevében. De van fekete homok, fekete piac, karaborsa, (török), innét való a "borsos ár", azaz nagy ár megnevezés és így tovább. Hasonlóan izgalmas a falunév másik fele, a "bonc". Ugyanis a bonc nem más, mint keleti pap. Gondoljunk a "garabonciás" diákokra, akik korom-fekete köpenyben jártak és mindenféle bübájra, rontásra stb., voltak képesek. Hát boncolgathatnánk még e faluneveket és a többit is hosszan, de az valójában másik, nagy munka, új könyv írása lenne. E példákkal csupán azt kívánjuk újra és újra bizonygatni, hogy a nevek valamilyen valóságot, valamilyen történetet, sajátos összefüggéseket öriznek mindmáig, még akkor is így van ez, ha nem tudunk róla, de olykor azért rá-rácsodálkozunk egy-egy névre és ha van elég kitartásunk, érdekes dolgok bomlanak ki a múltból, történelmi, netán östörténeti összefüggésekkel is.

Jelezzük röviden, hogy nagyon sok késöbbi keresztnév fordul elö még a településeink nevében, föként az Erzsébet, Péter, György, Mihály, Márton. Van például Zalában Szentpéterúr, Zalaszentmihály stb. Itt jegyezzük meg, hagy a nevek szomorú eseményeknek is tanúi. Hiszen az elöbb említett két falu éppen úgy Pacsa szomszédságában található, mint Zalaigrice. A nevét azokról a pogány igricekröl, dalosokról, énekmondókról kapta, akiket a kereszténység számüzött több faluba is. Ezek nevében még ma is megtalálható az "igric" név változata. De ahogy mondtuk, nemcsak egyszerüen számüzték öket, hanem a biztonság kedvéért a nyelvüket is kivágták, egyrészt büntetésül, másrészt azért, hogy ne tudják tovább adni szóval, dallal az ártó pogány hiedelmeket és énekeket. Ily módon veszhetett el a magyar öseposz is, amit Arany János és Vörösmarty Mihály is keresett. Az utóbbi nagy költönk ennek "pótlására" írta meg a Zalán futása címü eposzát. S az sem véletlen, hogy ö "talált ki" néhány szép magyar nevet, ez rögtön eszünkbe jut, ha például a Csongor és Tünde címü müvére gondolunk.

Végezetül, mielött az Árpád nevünk igazán sorra kerülne, hadd mondjuk el, hogy a névadás is logikus. De úgy is mondhatjuk, hogy sose véletlen. A magyar nyelv be-CÉ-zö lehetösége miatt alakulhattak olyan szavaink, mint az öcs, öcsi, öcskös, bácsi, boci, kece-hete, maci-baci és így tovább. Vagy gondoljunk arra, hogyan hívják sokfelé a tyúkokat etetéshez? Így: 'pii-pii-pii, s máris megvan a tyúk - csibe, csirke - neve, a pipi, pitye. Vagy miért hívhatják Zalában, de talán Dunántúl nagy részén a libákat, ludakat, különösen a kicsiket, buricának? Mert az etetésre így szólítják öket: burii, burinee! A névadás tehát megnevezés. A megnevezés pedig a nyelv által történik, így minden névadás nyelvi jelenség. (Tán a nevetés is? A nevetö kimutatja a foga fehérét! Így mutatkozik be, "nevezi" meg magát?!)

Az alábbiakban aprólékosan körüljárjuk az Árpád apánk a vezér címszó alatt az ösi és sokfelé ágazó, de mindenünnen egyetlen irányba mutató ÁR+PÁD szavunkat, nevünket és reméljük, hogy a kis és nagyobb nyelvi ösvények, kacskaringók is megörzik a logika indázó, ám mégis vitathatatlan összefüggéseit. Az egyes jelentések jól mutatják, hogy a megnevezések mögöttesében a valóság valamilyen része áll és uralkodik, meghatároz. Talán arról nem kell hosszan szólni, hogy miért éppen a finn, török, magyar szavakat, szótagokat hasonlítottuk össze. De arról mindenképpen, hogy miként került e nyelvek mellé a legnehezebbnek mondott nyelv, a szanszkrit? Bár a magyart is nehéz nyelvnek tartják általában, s lám, legalább ez a párhuzam megvan a két nyelv között. Mivel Körösi Csoma Sándor éppen a magyarok számára tartotta fontosnak a szanszkrit nyelv ismeretét, nekünk is szükséges e hitben vizsgálódnunk. Lehetséges, hogy olykor kissé nehezen követhetö a nevek, megnevezések búvópatakszerü útja, de abban bizonyosak vagyunk, hogy érdemes kis odafigyeléssel e kacskaringózó ösvényeket, kitéröket s azok visszakanyarodásait követni, mert mind ugyanoda vezetnek, ugyanabban az értelemben találkoznak, nevesülnek.

Hát lássuk azokat a nyelvi nevezetességeket, amelyeket Körösi Csoma Sándor is megemlített. A szótára végén így ir: "Loma-páda Anga királya. N.B.-Árpád."De közben nagy S betüvel jelzi, hogy szanszkrit kifejezésröl van szó. Itt csak annyit jegyzünk meg, hogy az Ár-pád szavunk második része tehát összefüggésben lehet a "páda", azaz padisa, padne, pater, fater, father stb., tehát az apa, atya szavaink jelentéseivel. Gondoljunk például az Atyaúristen szavunkra. Méltóságot, rangot is, jelent, akárcsak Atatürk nevében. Jelzi még a szótára elején, igaz kérdöjellel, az Atilla szót, imigyen: " (?) Atila'; szanszkrit írással is, szintén zárójeles kérdöjellel, majd így folytatja; "Adi-la, succcessful, great chief, conqueror - elökelö, gyözelmes, foglaló." Talán arra sem árt emlékeztetni, hogy az Atilla (így, egy t-vel!) névnek van magas hangrendü megfelelöje, az Etele, miként a magyarnak a megyer. (S újra kis zárójeles "toldalék. Az utolsó inka király neve Atahualpa volt. Az inkák nyelve a kecsua, ragozó nyelv! Az Ata lehet atya? Úr? S az alp török nyelven hós, lovag, bátor, vitéz!?)

Sokféle oka lehet a névadásnak, névszerzésnek, nevek viselésének. Álmos az eredetmonda szerint onnan kapta a nevét, hogy édesanyja, akit álmában megtermékenyített a magyarok szent sasmadara, a Turul (Turuj? Kerecsensólyom?), azt álmodta, hogy ágyékából folyókként királyok sora eredezteti magát. S ne feledjük, Álmos - aki e nevezetes álom után kapta a nevét - apját Ugek-nek vagy Ugyek-nek hívták. Az "ügy" folyót jelent. Erdélyben ma is van Feketeügy nevü folyó. S az ügy - folyamatban lévö dolog is - jelentése szerint az az ügyes, aki tennivalóit ügyesen, vagyis jól végzi. Ha nem, akkor ügyetlen. Az ügy tehát sokféle folyamat. A Kálmán név maradékot jelent, úgy ahogy az utódot értjük, valaki "maradékit", fiát, (A "káló" szavunk jelentése maradék, ma is használják például a hentesek.) Emese nevében benne van az emse, emlö, éppen úgy, ahogy az Emöke, Enikö stb., nöi név szintén a nöiségre utal. Vagy gondoljunk a csecsemö szavunkra! Kétszeresen is megtaláljuk benne az anyával való, még különlegesen szoros kapcsolat megnevezését. De maga a mama, anya, benne van az Anna, Anikó stb., nöi nevekben. Talán itt még annyit elmondhatunk, akit megneveznek, azt megszólítják. Nevén nevezik, nevén szólítják. Így tartják számon. Magyarán, ezáltal veszik emberszámba. Ezzel a logikával bekapcsolódik a szám-tan a nyelvnek e fontos, számbevevö, számontartó rendszerébe. Ami korántsem csupán számok rendszere, hanem élö, változó szervezet.

De következzen végre e bevezetö után az Árpád név alaposabb elemzése, amelyet egyúttal példának szánunk arra nézve is, hogy milyen megközelítési lehetöségei, útjai vannak, lehetnek a nevek kutatásának.

ÁRPÁD APÁNK A VEZÉR II.

Ára értéke rangja becse sebhelye

Amennyiben létezik nyelvi törzsfejlödés, akkor az emberi nyelvek is az egyetemes fejlödés törvényéhez igazodva, annak rendjét követték. Ez pedig nem más az ember szemszögéböl nézve, mint az, hogy minden kicsiböl épül, részekböl adódik össze, és mindennek oka van. Ahogy többször tömören megfogalmaztuk: Minden valóság okozat. De igaz ez a gondolat más sorrendü mondatban is: Tehát így is: Valóság minden okozat. Söt így is: Okozat minden valóság. Mindhárom változatból azonos gondolat süt elö, és mégse volt egészen hiábavaló leírni e három változatot. Ugyanis a legfontosabb megállapítás, hogy az okozatnak oka van és mindezt igazolhatja a valóság. (Itt nem kezdünk töprengeni azon, hogy lehet a történéseknek olyan oka is, amelyekröl nem tudunk, ez más gondolatkör témája.) A nyelv nem elvont fogalom, a nyelv valóság. Hangjel, ami megnevezés. S ha általában megnevezés minden szavunk, akkor a nevek többszörösen megnevezések. Tehát régen még inkább rávallott a név a viselöjére. Így értelmes és ok-os a több szótagú név, illetve annak minden szótagja külön is. Ez az egyik logikus tényezö. A másik az, hogy az ember ötven vagy százezer éve, illetöleg amikor a beszéd kialakult - bárhol! -, akárcsak a kisgyermek, nem három-négy vagy több szótagú szavakat mondott ki, hanem hangokat, aztán elkülönült hangzókat- már ezeknek is volt jelentése! -, majd ezeket kezdte összerakni.

Ezért már a két szótagból álló szavak is összetett szavak többnyire és ténylegesen kikutatható mindkét szótag jelentése. (Abban hiszünk, hogy minden egyes hangzóhoz tartozik valamilyen jelentéstartalom, inkább érzelmi, mint értelmi. De két hangzóhoz már még több. Ugyanakkor egy hang/zó/ még nem zene, de kettö már a zene, a dallam meghatározó kezdete lehet.) Gondolható, hogy a nyelvi törzsfejlödésben sem az elsök között voltak a többtagú szavak, hogy aztán majd azokból, ahogy egyes nyelvészek gondolják, "elvonással" alakuljanak ki a rövidebb szavak. Ezzel nem art mondjuk, hogy késöbb, már a nyelv fejlödésének csúcsán, amikor a nyelvtan is kialakult, ne történhetett volna elvonásos szószületés, szóalakulás. Minden bizonnyal történt is, mert a nyelv "természete", akár az emberé, hajlamos arra, hogy rövidebben, tömörebben fejezzen ki, értelmezzen, azaz: nevezzen meg valamit. Kétségtelen, hogy ez is egyfajta "lustaság", de az is bizonyosra vehetö, hogy gyorsaságra való törekvés is.

Amikor a neveket vizsgáljuk, például az Árpád nevet; akkor egyúttal sajátos tömörítésnek vagyunk tanúi. Mégpedig olyannak, ami a név viselöjét kívánja tömören, de mégis pontosan bemutatni. Tehát eredetileg minden névnek ezért van külön jelentése. Igaz, nem mindegyiket lehet pontosan értelmezni. Föként azért nem, mert szük térben és idöben kutakodunk. Az Árpád név jó példa arra is, hogy bátran kell vállalni az évezredekbe nyúló jelentéseket, az idöben meglehetösen távolra mutató szálakat. Még akkor is, ha ma még nem tudjuk pontosan megmutatni, hogy minek mi az oka. De hinnünk kell; `hogy "minden valóság okozat és minden okozat valóság", azaz, hogy a korábbi megállapítást kiegészítsük: az ok is az, az ok is valóság.

Több éves elökészület után alakult ki kutakodási utam-módom az Árpád vezér nevének körüljárására, illetöleg arra, hogy a jelentés gyökereit, kapcsolódásait elemezzem. Az elsö ezzel foglalkozó dolgozatom, a Tiszatáj címü folyóirat 1975. szeptemberi számában jelent meg, majd eltelt néhány év és újra megjelent ez a tanulmány, kis módosítással 1984-ben a Játék és törvény címü könyvemben. Akkor a magyar mellett finn és török szavak jelentéseit hívtam segítségül, e "törökösnek" vélt név értelmezéséhez. Miközben meggyözödésem, hogy ez a név alapvetöen és teljességében magyar eredetü. Bár nem fogadom el magam sem Pais Dezsö névképzési magyarázatát, amely az "Árpácska" szón alapul. Tisztelem Pais Dezsö munkásságát, szoktam is használni az általa annyiszor hangoztatott "más megoldás is lehetséges" álláspontot. S most éppen ennek az álláspontnak a szellemében keresem a más, talán a jó megoldást. Bizony óvakodjunk attól, aki szüntelen azt hiszi, hogy tudja a választ, a végleges megoldást. Most mégis azt állítom, hogy az általam fölvázolt lehetöség sokkal közelebb lehet a valódi magyarázathoz, mint az "árpácska".

Még a hetvenes évek elején a tanulmány elsö változatát elküldtem László Gyula régészprofesszornak, aki válaszában azt írta, hogy bár nem nyelvész, ö is tiszteli Pais Dezsöt, de az Árpácskát, mint a név eredetét némi kétellyel fogadja. A "d" csatlakozása az "árpa" szóhoz, mint birtokos ragé, ez alkotta volna meg az Árpád nevünket? A Buzád mintájára? Nem nagyon fogadható el, azért sem, mert viselöje törzsekböl önként és kinyilatkoztatva nemzetté vált népnek vezére, elsö embere lett. A "d" persze lehet a magyar nyelvben sajátosan kicsinyítö, ha úgy tetszik déd-elgetö képzö. Miként erre rá is jöttünk! Íme a kisded, édesded, kerekded - tojás-dad! - vagy hasonló jelentéssel a déd, dédi, dada, didi, duda, dundi, kisded és így tovább, ám ez sem erösíti azt a tételt, hogy így fejezi ki a név a vezérséget. Söt, inkább kizárja! Ráadásul Attila hun király örökösének tekintették. Ezt a tényt egyaránt megerösítették azok a szavak, amelyek a finn nyelvben, majd a törökben s végül a szanszkrit nyelvben találhatók. S bármennyire szokatlan vagy váratlan ez az "ugrás" idöben, térben - akkor még nem is említem a Közel-Keleten hajdan volt Árpád városát! - bizonyosra vehetök az összefüggések. Mert történelmileg végül is nem nagy az út, nem lehetetlen a kapcsolat. S ha így van, akkor kötelességünk szólni róla. De mielött ezt tennénk, jegyezzük meg, hogy a mássalhangzók azonosságát vettük figyelembe.

Így az Árpád szavunkban megtalálható az "r", a "p", és a "d". Illetöleg két szótagból áll ez a szó, ez a név. Az "ár"-ból és a "pad"-ból. Rövidesen láthatjuk, hogy nem véletlenül szólunk erröl újra és újra. A Vámbéry Ármin által is lejegyzett török szó, az alput, a következöket jelenti: fejedelem, herceg, kormány, tehát méltóság és hatalmi-uralmi gyüjtönév. Mint láttuk a török alp - hös, lovag, bátor, vitéz, valamint a volgai török nyelvben az alpaut jelentései: uralkodó, herceg, uralom, felsöbbség. Ha jól megnézzük, akkor az Árpád szavunkban említett mássalhangzók - r, p, d, megtalálhatók az utóbbi török szóban, mégpedig azok rokon hangzóiként is. Íme L, P, T. Mivel az "l" az "r" lágy változata, megtaláltuk mindkettöben, a "p" jelen van, a "t-d" ugyancsak egymás zöngétlen és zöngés változatai, így hát mindkét szóban azonosnak vehetö mássalhangzók találhatók. Körösi Csorna Sándor emlegetett szótárában mintegy ötszáz szó között ott van, éppen a végén, a másutt is emlegetett Loma pada, azaz Anga királya, Anga uralkodója. Jól látható, hogy az Ár-pád szavunk második szótagját találtuk meg s ebböl alakult, újra mondjuk, a padre, pater, padisah, de még a Vater, father stb. is. Mivel a finneknek nem voltak királyai, az alábbi példaszavak köznapiak. De érdemes megfigyelni a jelentésüket. Különös tekintettel arra, hogy most már bizonyosak vagyunk abban, hogy eredetileg két szóból forrott eggyé hajdanán az Árpád szavunk, még Árpád apánk, a honfoglaló Árpád vezér elött?!

A finn nyelvben mintegy három-négy tucat olyan szóra bukkantam, amelyek szótöve az "ar'; köztük éppen arra az "arpa" szóra, amelynek jelentése máris megállat bennünket, hiszen sorsot jelent! Sa többi "ar" szótövü finn kifejezés is figyelemre méltó. Érdemes bemutatni közülük néhányat. Íme: arpinen - forradásos, sebhelyes, (Talán ez a honfoglaló vezér forradásos, sebhelyes volt?!) arpoja - sorsvetö, sorshúzó, arpallipu - sorsjegy (lippu - lap, figyeljük a mássalhangzók azonosságát!) arpi - forradás, heg, arvo - érték, becs, tisztelet, tekintély, (A rendes p-v váltásról van szó!) arvoinen - érö, értékü, rangú, érdemes, méltó stb., arvokas - értékes, becses, nagy értékü, drága, tekintélyes, tisztes, méltóságos, méltóságteljes, érdemes, méltó, -a magyar jelentéseket abban a sorrendben írtuk, amit a kitünö és lelkiismeretes Papp István követett a szótárában.

Még e szószedetnek legalább a négyszeresét ide írhatnánk, mert annyi van a finn nyelvben, de példaként elég ennyi is. Ugyanis ennyiböl is látszik, hogy e szavak olyan jelzök, amelyekkel körül lehet írni Árpádot, a vezért. Hát még ha meggondoljuk, hogy az "ár" egyik jelentése az "értékkel" is összefügg s mindez az "úr"-ral is, akkor nagyon fontos az, hogy a szanszkrit nyelvben is hasonló szavakra lelünk. Körösi Csorna Sándor mintegy ötszáz szóból álló szótárat hagyott hátra, "mellékesen", ám fontosnak tartva azokat, mert a biztonság kedvéért odaírta az angol jelentéseket is. Valamint megjelölte a szavakat H, azaz hindi, ebböl volt kevesebb, vagy S, tehát szanszkrit származásuk alapján. Lássuk is mindjárt a nevezett -- lám így is használhatjuk - szanszkrit szavakat. argba - ár, becs, (price, value) artha - érték, (price) arha - ár, becs, (value, price) , arhati - becsül (values) arthaka - érték, gazdagság, (wealth) arthajna - értelem, (Akárcsak a magyarban, azonos a szótŐ! Angolul: unders- tanding. ) artham - -ért, (Mint a magyarban, s angolul: for.)

Atila - elökelö, gyözelmes, foglaló, de nem bizonyos abban Körösi, hogy szanszkrit szó-e? De angolul a következöket írja: "Adi-la, succssful, great chief, conqueror." Egyébként ide kell írnunk az érdekesség kedvéért - noha Körösi Csorna Sándor mind a csaknem ötszáz szót a rokonság valószínüsítésével írta le -, hogy például a szanszkrit ata jelentése, atya, de a tata jelentése is az, (father). Bizony mondjuk, hogy öreg tata, vén tata stb.

Lássunk néhány török szót is. Az az érdekes, hogy a török nyelvben, az "r" helyett inkább a lágyabb "1" hangzót találjuk. Ez azonban teljesen szabályosnak és természetesnek vehetö hangzóváltás. altín - arany, az ar-any szavunkban ott van az "ár"ra utaló szótö, így hát az ér-téket is képviseli, már az arany magában is értékjelzö, alp - hös, lovag, bátor, vitéz, tehát rangos, alput - fejedelem, herceg, Ala - magasabb, felsöbb, legfelsöbb, kitünö, remek, kiváló stb., jelentések jelzik az irányultságot, s az az érdekes, hogy az irány éppen úgy, mint az arány, egymásnak útmutatói, s egyúttal föltételezhetjük, hogy az ar, ár, er, ér, tír, valamint az él (élen az elsö, az elsö a fö, a fontos, s az "al" nemcsak alul-t, al-Só-t jelent, hanem föntröl, magasból lefelé való irányt is és például ezt fejezi Ki az alku szavunk, amikor is le akarjuk szorítani az árat). arsidük - föherceg, artirma - árverés, áremelés, - tehát megvan az "ar"-"ár" kapcsolat itt is, alpaut - uralkodó, uralom, herceg, felsöbbség, alper - hös férfi, alptigen - hösnek nevezett, oran - arány, mérték,

Ha benevezünk valahova, valamire - vagy beneveznek bennünket -, akkor mindenek elött a nevünket adjuk meg, azt írják be, azt veszik számba. De azt is mondhatjuk, akit számba vesznek, azt megnevezik s csakis névvel vehetö emberszámba mindenki. Név szerint számolnak vele. Mint ahogy név szerint keresik, ha le akarnak vele számolni. S minden bizonnyal összefügg ezzel a nevel-növel szavunk, illetve akit nevelünk, azt a nevesítésekhez is hozzá segítjük. Hiszen azzal kezdtük dolgozatunkat, hogy a nyelv lényeges tevékenysége a megnevezés, nevezetesen a névadás. S az Árpád név lehetö jelentéseinek körüljárása, a névadás lehetséges összefüggéseire mutat példát. Ide még kívánkozik valami. Ott látjuk a finn szavak között a forradást és a sebhelyet (arpi), amelyböl még valami érdekesre, fontosra lehet következtetni. Talán nem is alaptalanul.

Nem ismeretlen az a szokás, ami még a múlt század elején is divat volt. Azt tartották férfiasnak, akinek az arcán kardvágás sebhelyei voltak. A sebhely, másként heg arról tanúskodott, hogy az illetö férfias, mert bátor, párbajokban - vagy korábban, éppen harcokban - szerezte a sebhelyeket. Nomád népeknél ezt, mintegy kitüntetést, megkülönböztetést viselték a férfiak, a harcosok. Mivel a finneknek nem voltak királyaik, így jelentös vezéreik sem, (Bár a nevezetes "hakkapeliták" - hakka pálló - üsd a fejét - itt voltak Buda visszavételénél!), akiket, mint nevezetes katonákat számon tart a világ, maradtak a köznapi szavak, köznapi jelentések. Mi azért arra is következtethetünk, hogy e jelentések oldalhajtásai kapcsolatban vannak az Árpád szóval, vagyis Árpád talán sebhelyes, forradásos arcú férfi volt? Egyrészt, minden bizonnyal bátor volt. Magyarán híres, jó harcos volt, másként nem is választódhatott volna ki a fontos szerepre. Aztán az is lehetséges, hogy neki volt valamilyen eredendö neve. Azonban, amikor fejedelem lett, vezér lett - vez-ér! - ezeket az értékeit nevébe is belevették. Tehát emiatt volt ÚR és KIRÁLY, illetve értékes és: uralkodó. A kapott neve megmaradt, mint az indiánoknál - Gyorsláb, Sasszem stb., -a tulajdonságai és helyzete következtében, de az eredeti megszólítását elfeledtük. Vagy addig nem is számított embernek, nem vették felnött számba, emberszámba, amíg nem kapott nevet, rangot. Kétségtelen, hogy sok szempontból a vezetö, a király vagy fejedelem megnevezése kivétel, ám azért választottuk ezt a nevet, mert nagyobb terek és idök szemszögéböl vizsgálható.

Nép, nemzet uralkodójának különösképpen nem lehetett véletlenszerü a neve! A neveknek szerepe van a származásban, abban, hogy ki kinek a fia. (Ki fia-borja?) Ezáltal lehetett mindenkit számon tartani. De ne feledjük, hogy nemcsak a nevezetesebb emberek nevének volt jelentése. Emlegettük már az Ügek - Ügyek -, Álmos, Emese, Kálmán stb., neveket, szavainkat. Végül szóljunk néhány régi magyar névröl, illetve azok jelentéséröl. Például az Aba, Abád, Abod stb., jelentése apa. Gondoljunk Juhász Gyula emlékezetes versének címére, ami nem más, mint Tonuzoba, azaz Tonuz apa, - akit pogányságáért feleségével együtt, élve eltemettek - az abádi révnél. Gondoljunk újra Kemál Atatürk nevére, miként említettük, ez a szó azt jelenti, hogy a törökök atyja. Láttuk, hogy a szanszkrit nyelvben is elöfordul ez a szó és apát, atyát jelent, valamint aligha véletlen az utolsó inka uralkodó nevében az "Ata" szótag? Az elöbbiek nyomán gondolható, hogy a magyar Alpár név jelentése hös férfiú. Az Emese, Emöke, Enikö az emlövel, nöiséggel - emse! függ össze. De nem ritka, hogy "férfiasnak" vélik és az Ernöd ezért lett férfi név. Van azonban ilyen család- azaz vezetéknév is. S ne feledjük, hogy Attila, azaz Atilla neve létezik magas magánhangzókkal is, Etele formában. De már az Etel, Etelka nöi név. Természetesen a külsö megjelenés vagy testi-lelki tulajdonságok is hozzájárultak a névadáshoz, mint például a Deli, amely minden bizonnyal a deli, délceg, dalia jelentésekkel függ össze. Adtak nevet a törzsek is, lásd a Jenö szavunkat.

A nyelv tehát a legnagyobb közösségi alkotás, a világ dolgainak hangok által való pontosítása, megnevezése. Ezért a magyar nyelvet nemcsak szókincstárnak, hanem tudás- és ismeretek tárházának kell tekinteni. Kutakodásaink szerint, összehasonlíthatatlanabbul jelentösebben, mint a nyelvek többségét. A név azonban sokkal jobban hozzánk tartozik, mint bármely más szó, kifejezés. Személyiségünk része, ezért kötelezö vigyázni a nevünk becsületére, arra, hogy ne essen folt a nevünkre `és ne hozzunk magunk se szégyent rá! A név mi vagyunk, bennünket kép-visel! S az is, amit a nép visel.

Összegezve: az Árpád név két szóból tevödik össze, Az egyik az "ár", ami ', magába foglalja, ráadásul több nyelven az "ér-ték", "ér-dem", stb., valamint "ér"-vényesen az "úr" jelentéseket. Az "ar"-anytól, az "ar"-ányon át az "ár"ig "ér" ez az "ér"dekes, tehát "ér"-deket képviselö szó jelentése. Ebböl az "ér" benne van a vez-"ér" szóban is, és még láthattunk több, közvetve ide kapcsolódó "leágazást". A szó - név - másik fele a "pád" pedig, ahogy kiderült, igencsak az uralkodás képviselöje, a padisától a pádreig vagy akár a páterig-fatherig. Az Úristen is Atyaisten egyúttal. De Szentisten és Egyisten is, valamint Nagyisten. Újra "összejön" az "egy" és a "minden", tehát, erö, uraság, nagyság, tekintély, azaz az isteni mindenhatóság jelentése. Hiszen az Úristen a Mindenható is! És mindez közvetlenül és közvetve, többszörösen benne van a magyar Árpád szóban, megnevezésben, névben. Ahogy az Attilában benne lehet az ata, atka, lám, Atyaúristen milyen csoda nyelvünk is van nekünk?!

Végszót az Árpád nevünk esetében sem tudunk és nem is kívánunk mondani, hiszen éppen a saját gyakorlatunkból jól tudjuk, hogy az a gondolat, amit két évtizede is megfogalmaztunk, örökké érvényes. Bár nem tudjuk igazában kifejteni, hogy mit jelent az örökké? Amíg világ a világ? Ez sem biztos, hogy megfelelö értelmezés - magyarázat -, hiszen mondjuk Isten, Teremtö stb., a világ nélkül is lehetséges. De azt nem tudjuk, vajon a Törvény és Isten azonos-e? Vagy mit értünk a világ alatt? De ne mélyedjünk el ebben. E sorok írója elött újra és újra fölrémlik az a gondolat, ami középiskolás kora óta kíséri. Egyrészt a tyúk és tojás összefüggései a kakas nélkül csonkák, söt, teljességgel értelmetlenek. Másrészt a fény és sötét egymás föltételei. Ha csupán fény volna, semmit se látnánk! Ha valamit tökéletesen körbevilágítanak, az eltünik a szemünk elöl, mint látvány megsemmisül. A látáshoz nemcsak fény, hanem árnyék is szükséges. És nem feledtem azt a fénnyel kapcsolatos gondolatomat, amit szintén mintegy két évtizede leírtam. Ez pedig nem más, mint - így is megfogalmazhatom -a fényszóró tökéletesedése bizonyítja esendöségünket. Kissé egyszerüsítve, ez így hangzik. Amennyivel messzebbre tudunk világítani a sötétbe, azzal csak azt látjuk, hogy mily végtelen a sötétség! S hogy a mérhetetlen nagy tudásunk sem bizonyítja, valamint annak növekedése sem, hogy a mindenségben csökken az ismeretlen száma, mennyisége, lényege.

Ezért e rész végére ide írjuk azt a kevesek által ismert tényt, amit Borbola János új könyvéböl tudunk. A könyv címe Királykörök.

Borbola János a hieroglifák magyar olvasatát közli új könyvében. Ő maga is megtalálta az Árpád nevet a hajdani, azóta eltünt, nem sémi nép által hátrahagyott szövegben. Ők voltak az idöszámítás elött, mintegy 3700 évvel élt piramisépítök! És ö idézi a neves, világhírü A. H. Gardinert, méghozzá ekként: " Ide kívánkozik Gardiner megjegyzése, az egyiptomi Árpádról azt állítja, hogy Árpád volt Egyiptom elsö királya. Őt követte Ozirisz, majd Hórusz..." Tehát nem tudható, hogy mit találunk még, milyen újabb és újabb adatok, bizonyítékok kerülnek elö. Aki valamit véglegesen próbál lezárni, annak egész munkálkodása megkérdöjelezhetö! Gondoljunk az általunk emlegetett Atahualpára! No meg arra, az élet, a világ valósága mindig többszörösen fölülmúlja azt, amit mi elképzelni képesek vagyunk. De hát ez nem is a képzelet szüleménye, nem is képzelödés, hanem tények sorjáztatása. S kik-ki gondoljon azt, amit jónak vél. Semmiféle tudás megvilágosodása vagy érték fölismerése sosem volt és nem is lesz népszavazás kérdése! Vannak dolgok, amelyeket -a kezdetben - csak egy vagy egy-két ember ismer föl, tud, de attól még a tudás tudás, az igazság igazság marad!

Minden bizonnyal ez is az egyetemes törvényhez tartozik. Hogy mennyire helyénvaló ez az elgondolhatóság, az mutatja, hogy minden bizonnyal lehetségesek, vannak olyan ismeretek és igazságok, amit egyetlen ember sem tud! Ha nem így volna, nem remélhetnénk, hogy mindig újabb és újabb dolgokat ismerünk, tudunk meg a világról.

Az kétségtelen, hogy az Árpád eredeti magyar név! Más mai nyelvekben népeknél - nem található meg ez a név. Az is valószínü, hogy mindaz, amit ezzel kapcsolatban tapasztaltunk, szintén az ösvalóság része. De hogy miféle tájakra és idökbe gyökerezik eredete, azt most még ne döntsük el.

NYIL VAN VALÓ

Nyelvünket nemcsak a látható, érzékelhetö valóság alakítja - bár a kezdetektöl annak volt rá a legnagyobb hatása! - hanem alakítják a valóságból való szellemi-lelki "párlatok"; a hiedelmek is. Minden bizonnyal ennek köszönhetö; hogy a magyar nyelvnek sajátos, logikán és ösi tapasztalaton, valamint hangtörvényen alapuló szó-, gondolat- és eszmeképzö ereje van. Ezt sem lehet elégszer elmondani. Ki tudja miért, erre a nagyon fontos tényezöre nem figyelünk. De nem figyelnek a nyelvészek sem. Esetleg az írók közül egy-egy, mint az alább említettek, vagy az utánuk következö Kosztolányi Dezsö mutatott még rendkívüli érzékenységet a nyelvünk iránt. Mindezt azért fontos többször is emlegetni, mert például a magyarság "szegénységeként" emlegetik, hogy nincsenek nagy magyar filozófusok. De igenis vannak, csak azok egyúttal nagy magyar költök is! A magyar költészet nemcsak képgazdag, de páratlan a gondolatgazdagsága. A magyar költészet eszmeképzö! De aligha tévedek, ha azt vallom, hogy eszmeképzö már maga a nyelvünk is. Ezért is beszélhetünk nyelvi filozófiáról. Már évtizedekkel korábban leírtam József Attila sorait, az Eszmélet címü verséböl:

Csak ami nincs, annak van bokra, csak, ami lesz, az a virág, ami van, széthull darabokra.

Ráadásul ezek a sorok nemcsak filozófiát, hanem fizikát, számtant, csillagászatot sürítenek. Magam Einstein híres képletére gondoltam, E egyenlö mc a négyzeten. De talán mehettem volna korábbi idökbe, Bolyai János felfedezésig, aki a semmiböl teremtett új világot. Elég gyorsan megvilágosodott elöttem az is, hogy pontosan ezt a gondolatot, a védtelen viszonylagosságot s a lét általános tünékeny-törékenységét, tehát e gondolat lelkét korábban is megfogalmazta már nagyságos Berzsenyi Dániel ország-gazda, íme:

Oh, a szárnyas idö hirtelen elrepül
S minden míve tünö szárnya körül lebeg.

Amúgyis a magyar költészet egyik fénylö magassága A közelítö télhez címü Berzsenyi-vers. Ezért, ha a magyar irodalmat, a költészetet kivonjuk a magyar oktatásból, akkor a magyar gondolkodásmód, a magyar filozófia satnyul, sorvad el hamarosan. Az ilyen remeklések nyelvünk csiszolt gyémántjai és gondolati palotáinknak nemcsak örök díszei, de erös tartói is. Tehát a magyar nyelv a költészetben összesürítve mutatja meg képességét - képességünket! -amikor a matematika rendezö erejével tartja a magasba a muzsikát, test a lelket s áttetszö csillogása mögött a végtelenség titkai ragyognak. Ha ez nem filozófia, akkor mi az? Ez a filozófia csúcsteljesítménye!

Ugyanezt állapíthatjuk meg a népköltészetünkröl, a népi hiedelemvilágunkról is. Mi most a nyelv késztetö lehetöségeinél maradunk, és a szavak, egyszerü és összetett szavak fogalmi és valóságból eredeztethetö születését, alakulását mutatjuk be. Alább erre említünk érdekes, de nem egyedülálló példát nyelvünkböl. Máris leírjuk azt a szót, amiböl kiindulunk, ez pedig nem más, mint a sokszor használt nyilvánvaló szavunk. Persze több nyelvi ösvényen közelítjük meg. Egyrészt azért, mert hitelesebb lesz a végeredmény, másrészt a többféle látószög pontosabban mutatja a képet, és többet tanulhatunk a nyelvünktöl, mert van mit tanulnunk töle mindabból, amit tíz- és tízezer év alatt magába fogadott, illetöleg eleve önmaga létrejöttének okaiból s módjaiból megörzött önmagában mostanáig. Ahogy már emlegettük, nemcsak szókincstár, hanem "tárgyi" bizonyítékokkal felérö leletek tára, élö, müködö, szellemi múzeum. (Itt rögtön emlékeztetünk arra a tényre, hogy a magyar nyelvben önálló, egész szavak is hasonlóan müködnek és hoznak létre új szavakat, új jelentéseket, mintha ragok vagy képzök volnának. Ezek közé tartozik az L+L alak, más és más magánhangzókkal. Íme: lel, - lel-et, és a szó végén: kém-lel, vagy: lél-ek - szem-lél, a mély hangú magánhangzók esetében például a fog-lal, tag-lal, de nem kezdödik magyar szó "lal"-lal. A mély hangú ragoknál, említhetnénk többet is, de most lássuk a "nak- nek" alakot, "-nak" kal nem kezdödik szó, nem is ragozzuk. De már a magas magánhangzójú ragot, tovább ragozhatjuk: " nek'; - neki, öneki stb.) Mondhatnánk, hasonlóan közelítjük meg a nyelvet magát, mintha repülögépröl tájékozódnánk, majd leszállva nagyon sokat gyalogolunk, hogy utána sajátos összegezéssel újra elénk táruljon lentröl és föntröl egyszerre a nyelvi tájék. Kezdjük hangulatos "mellékösvény" kanyarulataival.

Ismerjük a csürés-csavarás kifejezést, ami olyasmit jelent, hogy valamit kacskaringósan és körbejárósan közelítünk és csak talán a végén derül ki a lényeg, (Ha kiderül!) Azonban mi most nem a mellébeszélés, ködösítés miatt lépünk olykor kitérö - de a végén visszatorkolló - ösvényekre, hanem a szélesebb körü látásmód kedvéért. Említem, emlegetjük ezt a szókettöst, de nem nagyon gondolunk arra, hogy valójában mit is jelent? Mint ahogy más szavak esetében sem! Nem beszélve a szótárak félrevezetö szerepéröl! Elég, ha a már sokszor emlegetett földönfutó szavunkra gondolunk, ahol például az angol homeless szóban sem a föld, sem a futás nincs benne! A jelentése egész pontosan hontalan. De hát a magyar szó finomabb és pontosabb, mert a honos és hontalan egyaránt lehet földönfutó! Másutt tárgyaljuk, hogy a ló életbe vágó jelentöségéböl fakadt, következett az említett földönfutó szó jelentése. S akinek meg lova sem volt; az szerencsétlen. És ne feledjük, ahogy emlegetjük másutt is, nem véletlen a "megjárta" kifejezés. Hiszen a gyaloglás szavával fejezi ki a nyelvünk, hogy valakinek valami baja lett. Ugye, lám azért, mert nem volt lova és gyalog kellett "megjárnia" az utat, a sorsot!

Általában azt tapasztalhatjuk a szótárakat vizsgálva, hogy más nyelvekröl, szinte nincs is kivétel a legtöbbször emlegetett nyelvek esetében - angol, német, francia, orosz, spanyol, olasz stb., - azt állapíthatjuk meg, hogy a szavaik sokkal távolabb vannak a valóságtól, mint a magyar nyelv szavai. Gondoljunk például az orvosi kezelés fogalmára. Ez a szavunk annak a gyakorlatnak a valós emlékét örzi, amikor kézrátétellel gyógyítottak. De még a labdarúgásban használt "lekezelte a labdát" kifejezés is arra utal, hogy olyan nagyszerüen vette birtokba a lábával, mintha a kezével tette volna. Miként a kézzel való ösi munkálkodás található a készül szavunkban. Az élet gyakorlata és a logika azonosan jelenik meg a nyelvünkben! És így tovább, százával sorolhatnánk a valóság mögöttes és hitelesítö jelenlétét szavainkban. Ide tartozik a nyíl, nyilall szavunk is.

Lássuk tehát, mit is takarhat a csür, csürni, csürés, cserlés stb., kifejezés, nem szólva arról a valóságról, hogy maga a csür szavunk is kétjelentésü. Az egyik jelentése, hogy teker, például csörlöt forgat és az a hely, ahova a termést begyüjtötték, a pajta vagy a csür. Itt is és másutt is az a kérdés, hogy a pajtában használtak-e csörlöt, emelöt valaha? Illetve mennyire függhetett össze a begyüjtés, betakarulás fogalma a csüréssel, csavarással, csörléssel? Talán az egybehordást, gyüjtést, össze-sür-ítést, tartósítást jelent? (Érdekes a szótö jelenléte a török nyelvben, ahol is a csürü- jelentése megrohad, elrohad, ez nem türhetö - t-sz-cs hasonulat -, tehát be kell gyüjteni, mert ártalmas a csürés? Azaz a dolgok csürése-csavarása?! Ez is meggondolandó. De azt is mondhatjuk a nyelv szabadsága erre is teret és lehetöséget kínál és élnünk is kell a gondolattal, hogy addig csürte-csavarta, amíg ki nem fa-csar-ta belöle mondjuk a dühöt, indulatot vagy éppen az igazságot.) Érdemes megcsodálni nyelvünk sajátos képességei közül egyet: a csavar, fa-csar nemcsak hangzásbeli, de jelentésbeli közelségét! Kissé hasonló a helyzet a ka-lán és a ka-nál esetében. S ha már emlegettük, törökül a csark jelentése kerék, másutt írtuk, hogy a török tekerlek jelentése is kerék. Azonban sose felejtsük, hogy a szótárak készítöi nem lehettek elég alaposak, nem ismertek átfogó rendszert, sem a logika öserejéröl nem tudtak. Mert például a török tekne elsö jelentései csónak, kis hajó, csak a második jelentése dézsa, teknö. Magam ezeket az együtt lévö mássalhangzós szavakat, még az 1960as évek végén szótekéknek neveztem el! Aztán ott van a "bicska" és a "bicsak" szavunk. A bicska behajtott pengéje is meg-bicsak-lik. A bokánk kifordul, kibicsaklik.

Magam e többféle használati lehetöségböl azt a következtetést vonom le minden alkalommal, hogy az a nyelv a szavak ösbirtokosa, amelyben többféle azok használati lehetösége. A csat- és a csür mássalhangzói azonosak! A csürés-.csavarás sokasítja például a ráfordított idöt, ha úgy tetszik, meg-sok-szor-ozza! Bizony érdekes, hogy törökül a csarpi - szer, szorozva, a szorzójel olvasata matematikai példákban, csarpilan - szorzandó, ám a csarpik, csurpuk jelentése girbegurba, tekervényes. (Azért ez is izgalmas, nemde?!) Söt ide vesszük a madarak görbe csörét is, ami tán mégsem a csöorr együttese, annál is inkább, mert a mai formájú csö, mondjuk tízezer éve igen ritka volt, ha egyáltalán volt, ám a madarakat sokkal régebben ismerték s közelröl. S addig nem nevezték volna meg a csörüket, amíg a csö maga nem vált közismertté? Persze a "csöves" szarv, szaru létezett. Abból készült például az ivókürt. Ez a "csö" valóban szerepet játszhatott a madárcsör megnevezésében! (Érdekes madámév például a küszvágó csér! Ez a madárka feltünöen a csörével munkálkodik. Mindezt azért említjük, mert a nyelvészek szerint a csör szavunk a csöorr szavakból alakult.)

BELÉNK NYILALL

Sokféle ok és érv, valós tárgy s tény azt bizonyítja, hogy a magyar nyelvben korántsem véletlenül jelentik a szavaink azt, amit jelentenek. Magyarán, a nyílt, nyilvános, nyilvánvaló stb., szavainkban sem véletlenül van jelen a nyíl szavunk. Ennek a szónak ösi, valós értelme nagyon régen kialakulhatott. Tehát volt elég idö arra, hogy a valódi, tárgyi fogalomból és a hozzá tartozó jelképi eszméböl létrejöjjön az elvont fogalmi jelentés is. Akárcsak a másutt részletesebben körüljárt és elemzett szemérem, fennhéjázó, egyivású, egyöntetü stb., szavaink esetében, amelyekhez még százával sorolhatnánk társakat. Ezeknél kivétel nélkül valós tapasztalati emlékezet áll a jelentés mögöttesében. Mi már nem emlékezünk a gyökerekre, de a nyelvünk még "emlékezik", hogyan jöttek létre szavaink és miként ágaztak-bogaztak s miféle okok és törvények szerint. S miután ezt a gondolatot a magyar nyelv egésze igazolja, nem tételezhetünk föl mást, mint azt, hogy a nyilvános, nyilvánvaló stb. szavainkban is öseredeti valóság nyomán van jelen ma is a "nyíl", aminek régesrégi éles szúrása a nyilall szavunkban is meg-nyíl-ván-ul, s ugyancsak nem véletlenül! (Az emlegetett angol nyelvben is más szó a nyíl és más a nyilall. Nem olyan erejü, múltú és hatású a nyíl által okozott éles, szúró fájdalom valósága s ezáltal emlékezete sem, mint a mi nyelvünkben. De ezt elmondhatjuk a német, francia, orosz stb., nyelvekkel kapcsolatban is. Az elkerülendö lapozgatás miatt, írjuk ide, angolul a nyíl - arrow, a nyilallás - shooting/stabbing pain. Németül a nyíl - der Pfeil, a nyilallás - der Stich.) Persze vehettük volna bármelyik európai nyelvet, de akár távolabbit is, aligha tapasztalnánk mást. A magyar nyelv feltünöen idézi ma is az ösi valóságot, annak oki-okozati, azaz logikai összefüggésében, minden izében és egész müködésében.

A címben három szót találunk: nyíl, van, való. E fogalmakból az elsö, a nyíl tárgy, valós dolog, megfogható. A másik kettö elvont fogalomként tartható számon. A van a létezést - levést - fejezi ki s hasonlót, árnyalati eltéréssel a való - levö, lévö, meglevö, vala stb., - szavunk. (Jegyezzük meg, hogy pontosan így ejti az angol az one - egy jelentésü szót: van. Másutt szóltunk az EGY, IGEN, ÉN, VAN szavaink egyik nyelvböl a másikba való nagyon érdekes áthallásáról. Ami az egyik nyelven például igen, az a másikon én és így tovább.) E mellékhajtások valójában a fövonalhoz tartoznak, hiszen azonos elv szerint ta-lál-hatunk rájuk, lel-het-jük meg öket. A létezést leginkább kifejezö szavak közé tartoznak a következök is: él, élet, ell, eleven, vala, lét stb. S ha megfigyeljük ezek változatait - megint csak mintha csürnénk- csavarnánk a témát -, azt látjuk, hogy szüntelen föszerepet kap a logika. Az állat, élölény - az ember is az, de az EM+BER mint végsö alak, sajátos gyökerekböl fejlödött - szül, ell és úgy él. Az él-és, él-et a legfontosabb. Aki elöl halad az az él-en jár. Lásd élharcos, éllovas stb. (Így csatlakozhat ide a kés eleje, azaz éle! S tán az el-me el-söbb-ség-e is?!) De ide sorolható az él-énk, élvez, él-elem, él-el-mes, (el-més?!) él-ed kifejezés is. Aki él, az szül-esett, azt szülö szülte, anya-öl-ben él-edt, öl-el-és nyomán. (Finnül syli, ejtése szülí, jelentése: anyaöl. Ahol az éledés, majd a szülés történik. Ugyancsak finnül oleva - levö, való, olla - van, megvan, törökül pedig az olan - létezö, meglévö.) Tehát a valóságot erösítette a vala. De nemcsak valaha, ma is.

A valóság lényege az élö jelenlét, a személyes jelen-lét, miközben saját szemünkkel látjuk a világot. Ezért a legfontosabb tanú a szemtanú. S mivel ezt nagyon régen "tudja a nyelvünk", e legfontosabb testrészünk vesz részt a személy szavunk képzésében. Ez a lényege. (Tájszó: szemét, szemétes.) A látó, nézö pedig szemlék azaz meg-lel valamit közben és kialakítja nézetét, azaz a véleményét. S ez is az ö szem-lél-et-é-hez tartozik. A vél-emény szó elején ott ta-lál- juk a "vél" alakot, ami az együttlét s a való, vala, s -val-vel rokona. Például a val-a-ki-vel szavunkban megvan mind a két rag, a magas hangú és a mély hangú is. Söt, ebben az esetben, mivel összetett szóként müködik, a nyelvünkben ez a kifejezés kifejezetten fittyet hány a magánhangzó illeszkedés törvényének, a szó elején mély hangúak a szótagok, a második részben magas hangúak. De mielött a csürést-csavarást és el-emzést folytatnánk, lássuk a valóságot, elöbb a nyilat, aztán az íjat. Nem nyilet! Nem íjet!

A nyilat éles köböl, csontból, fából, nádféléböl, tollból készítették korábban, majd a hegye fémböl kalapálódott. Az az érdekes, hogy nem egészen illik bele azon magyar szavak sorába, amelyekben a hangzók keménysége vagy lágysága eleve meghatározza a jelentéstartalmat. Gondolhatunk a kemény, kö, kattan, kovács, koppan, csattan és így tovább, szavainkra, ahol a hangutánzást kemény mássalhangzók hozzák létre. De még a kés, csata, söt a csete- paté is idézi a fémes csattogást. (A csete jelentése törökül banda, csoport, érthetö, hogy kisebb egységek között lehet csete-paté, a nagy seregek csatáznak! ) De a nyíl szavunkban, szokatlan módon csak az "í" vehetö kemény hangnak. Azt azonban ne feledjük, hogy a nyilazáshoz íj is kell! Valamint az ijed, ijedtség, ijedelem stb., szavainkban, mintha maga ez az eszköz lenne a szótö?! Ijesztö kérdés? Lehet, ám az "i-i" akárcsak máskor, itt sem engedelmeskedik a magánhangzó illeszkedés szép törvényének. Hiszen íjjal, íjnak, íjat mondunk, de már ijed, ijesztö, ijedtség stb. Amíg tehát erröl a nagyon fontos fegyverröl magáról van szó, nincs illeszkedés. Amint a valós fogalomból elvont fogalom lesz, jellemzö az illeszkedés. (Szükséges még ennek körüljárása, ahogy másutt is jeleztük, például az ízen-üzen, ügyekvö-igyekvö változás esetében. Vagy a síppal, hidra, s ugyanakkor vízre, vízzel szavaink vonatkozásában vár ránk még iz-galom s bizony, iszony, nem iz- get; hanem iz-gat bennünket a téma. De így már rendben van: izeg-mozog, izgö-mozgó.) Alább még egészítsük ki kissé a föntieket.

Az "í-i" jellemzöen kemény magánhangzó! Mivel kis lukon-likon képzödhet, síphangnak neveztük. Viszont az emlegetett íjnak, mondhatjuk nyugodtan, történelmileg, az ijedtséghez nem kevés köze van! Ugyanakkor, aki nagyon megijed, netán élete veszélyben van, az sikít, sikolt, sikolyt hallat, sikítozik, visít, rikolt, mert süvít-sivít belöle a hang. Igen, a sikoly erösen hangutánzó eredetü és a hangutánzás fö hangadója ez az "i-i"' hangzó. Vagyis kérdezzünk a számtan - és zalai nagyanyám - szavával, tehát hányadán is állunk a nyíllal? S megint vissza kell utalnunk a nyíl és a nyilall valós, több ezer éves tapasztalati összefüggésére, amit a jelentés többszörösen igazol. Hiszen hegyes, éles a nyíl maga, éles, szúró fájdalom a nyilallás! S az is, amit a nyílnak a testbe való becsapódása okoz. Éles, szúrós hang az erös, magas "i"!

S ez hallatszik a sikoltozótól, sikolyt hallató szájából-torkából, amikor a nagy ijedtség következtében sikít, visít, sikoltozik, és így tovább. Így illeszkednek logikusan a valóság elemei és elözik meg, majd hitelesítik a jelentést. A magyar nyelvben. (Ez nem jelenti azt, hogy a más anyanyelvüek nem í-vel sikoltoznak. Ez a dolog ugyanis egyetemes.) Ott kezdödik az izgalmas kutatnivaló, hogy amikor ezt a jellegzetes hangzást kifejezik, akkor a szóban benne van-e az "i"? Megnéztem, általában benne van, csakhogy a hangutánzástól sokkal távolabb vannak ezek a szavak, mint a magyar sikoly. Íme néhány pél- da. Finn: sikit - kiljua, kirkua, kirkaista, német: sikít - schreien, sikoly - der Aufschrei/Schrei, angol: sikolt-sikoltás - scream, shriek, a közös rokonság látszik, de még az orosz szavakban is. Orosz: síkoltás - vszkrik, sikoltozik - vizzsáty stb. Lássuk még a spanyol nyelvet: sikoltás - grido, sikoly gritó és így tovább. Noha latinul a sikít - exclamo, quirito vagy vociferor, sikolt - exclamo, clamorem tollo, sikoltás - exclamatio, clamor stb. Nem kell sokat magyarázni arról, hogy az egyetemes és valódi sikoly-hangadástól mindegyik idegen szó távolabb van, mint a magyar sikít, sikoly, sikolt szavaink.)

Ilyen és hasonló példák mutatják nyelvünk ösi helyét. Most egész pontosan rá kell kérdeznünk, vajon miként kerülhet az eddig említett, valamint az alább fölsorolt szavakba a "nyíl" szavunk? Íme példák a hosszú sorból: nyílik, nyílás, nyíló, nyilas, nyílt, nyilván, nyilvánosan, nyilvánosság, nyiladozik, meg- nyilvánul, kinyilvánít, kinyilatkoztat, nyilatkozat, nyilvántart stb., stb. S nyilvánvaló, hogy még elég hosszan sorolhatnánk. Kétségtelen, hogy az elsö pillanatban, percben, söt, árában úgy látszik, mintha merö véletlenröl volna szó.

De hát kérem ahhoz képest elég sok szavunkban fordul elö és adja meg a nagyjából azonos jelentést. Ami nem más a legtöbb esetben, mint a sokak elötti szereplés szava, megjelölése. Illetve ehhez közel álló kitárulkozás, véleménymondás, annak megjegyzése, tárolása és egyáltalán nem titokban. S lehetne még a jelentéstartalmi kört - amelynek lényege azonos vagy közeli -bövíteni. Ám a teljességre e vonatkozásban nem kívánunk törekedni, a mondanivalónk szempontjából - szem, szemlélet, szempont, szemlélödö személy - ennyi is elégséges. Tehát miként kerül ide a nyíl? Mondhatjuk, hogy a föld alól, a sírok tanúságaképpen, de igazában az ösi valóságból! Mégpedig logikusan.

Ennyi bevezetés, eligazítás után már rátérhetünk László Gyula müveiböl ismert és oly gyakran szóban is közölt tapasztalatára. Ez pedig nem más, mint az ásató, ásó régész személyesen látott tényeinek rögzítése. Az elsö, hogy a temetökben -a túlvilágon - tükörképszerüen helyezkedik el minden. Ez volt eleink hiedelme. (Talán így egész a létezés, e világban egyik felünk, a másikban a másik kap hasonló szerepet? Emlékezzünk a TÜKÖR szavunkra, amely arra példa, hogy kettös, azaz teljes fordulatot jelent, a T+K, például teke, és a K+R, a kör, kerek stb.) Ami tehát itt a jobb oldalon volt, amott balra kerül és így tovább. Azonban az eltemetettek e világi rangját örzik a temetök. Vagyis középen található a törzsfönök, bö, nemzetségfö stb., és töle távolodva a kisebb rangúak sírja. Ezt a csontvázak mellett talált nyílhegyek számából állapította meg nagyszerü régészünk. Tehát miután ezt a rendet sok-sok temetö kiásásakor tapasztalta - vagyis eleink hiedelmét, ha úgy tetszik, filozófiáját) - joggal vonhatta le a következtetést eleink hitéröl, vagyis, hogy a túlvilág ebböl a szempontból ennek a világnak a tükörképe. Ebböl persze sok minden következik, ez nem magában álló hiedelem, hanem az egész létezés-múlás filozófiai rendszer része, amivel majd érdemes lesz külön is foglalkozni és kötelezö levonni a szükséges következtetéseket. (Amikor mindezt leírom, megszólal a távbeszélö csengöje, jelzése, Borbola János hív Hollandiából. Egyrészt közli, hogy megtalálta a Londoni papirusz példáiban a piramis-peremes szót. Nagyon örülök. Majd a kötelezö szavunkról érdeklödik. Így jövünk rá, hogy a kötelezés is valóság volt! Kötéllel kellett mérni!!! Máskor éppenséggel megkötözni! Tehát majd foglalkozni kell a köt, kötelék, mint összetartozás, keltés, kötél, kötözködés, beleköt és így tovább, nagyon érdekes, visszaható logikát is újra igazoló szavunkkal. Most jut eszembe a dakota indián megnevezés ami szövetséget, azaz "kötést" jelent.) A lényeg, amiért itt említettük a dolgot, hogy megint megvilágosodott Borbula János kutakodása nyomán, mintegy mellékesen, az elvont fogalom - köteles, kötelesség stb., - valóságos és logikus gyöke! De menjünk tovább. Mi most arra vállalkozunk, ami témánkhoz tartozik s egyúttal föltételezésünket megalapozza.

E sorok írójának szerencséjére, már csaknem harminc éve közeli viszonyba került az emlegetett régészprofesszorral, majd utolsó éveiben nemcsak a lakásán, hanem a Magyar Müvészeti Akadémia Kecske utcai székházában, illetve odamenet és visszajövet, sokat beszélgettünk ezekröl a kérdésekröl. László Gyula kérdésemre válaszolva, elmondta, hogy a temetö legvégén lévö csontváznál, a legalacsonyabb rangúnál is volt legalább egy nyílhegy. (A vesszö "nyél" része elkorhadt.} Majd újabb kérdésre, amit a következöképpen fogalmaztunk meg: lehetséges, hogy a "pálcát törtek fölötte" kifejezés mögött is az illetö vétkes nyilának eltörése állt? Ahogy a lefokozott katonának letépték a rangját - elvették övét s vele hajdan az övéit?!-, mint ahogy például a királyt koronázáskor felövezték?! Azaz rangot, hatalmat adtak neki? Nos, ezek megkérdezése után a régészprofesszor válasza az volt, hogy mindez valóban összefügghet és lehetséges, elgondolhattuk tehát a további következtetéseket.

A régi népeknél -- például az indiánoknál is - csakis harcosok, azaz felavatott férfiak vehettek részt a nyilvános tanácskozásokon. Kik is és hogyan? Harcosnak felövezett és felavatott férfiak, mégpedig NYÍL VAN- osan. Azaz: volt nyiluk! Így csakis nyil-van-osan szólhattak, ami azt is jelentette, hogy szemtöl-szemben közösség elött! Így máris ott rejlett a jelentésben a késöbb nyilvánosság stb., szavunk. A nyelvi egyszerüsítés több tízezer évre utal vissza, amikor a van, vala stb., megerösítö, pontosító, bizonyító szó volt! A nyilvánosság egyúttal jelenlétre, szólásra jogosított. Innen már lehet elvonásról beszélni, s a nyílt, nyíltan alakra rövidül a szó. Ám következhet több kérdés, például a nyit, kinyit esetében - ajtót, ablakot -a szótö a "nyi" volna? A mássalhangzó képlet ny+l szerint, valamennyire ide tartoznak a nyal, nyál, nyél, nyúl, nyúló - mint nyúlánk, s a nyújtó, nyújtózik stb., - szavaink. A nyal, nyál, nyél is nyitásra, nyílásra utal. (A nyel szájzárásra!) S ahogy a nyújtózó ember nyúlik s lesz nyúlánk, hasonlóan alakulhat a nyíl, nyij-jé. A nyíljon helyett mondják is, hogy nyijjon. (Sok más esetben is megfigyelhetjük a j-1 váltást. Válu, vályú stb.) Az is feltételezhetö, hogy az íj és a nyíl egy szó volt és a nyíl a hegyes szúróeszköz nyele volt! Így ez az alak került a magyarok közelében élö kis népek nyelvébe, ahol ma is njel, njil, finnül például nuoli, észtül nool. Mert e kis népek átvettek a magyar nyelvböl és megöriztek régebbi alakokat. Illetve például a finnekkel való együttélésre is valahol a déli tájakon került sor a jégkorszak alatt.

Az ö északra való vándorlásukat helyiségek neve örzi ezernél is több kilométer távolságban Finnországtól délre, valamint legalább tízezer évvel korábbi vándorlásuk tanúja a Kalevala. (A finnek hivatalos és tudományos álláspontja sok vonatkozásban eltér a magyar finnugrász nyelvészekétöl. Ők tízezer éve öshonosnak tartják magukat a balti részeken. Ezt az álláspontot támasztják alá például a Lengyel Tudományos Akadémia ásatásai is. Másutt is említettem, hogy sok szavuk, például a sotla - csata kifejezésük, amiböl több tucatnyi alkot rokonértelmü szót, szinte egy az egyben sumér szól Mindazok, akik nem tudnak mást, mint az un. finnugrizmust támadni, bizony sajnálatra méltóak. Mert mindig könnyebb támadni valamint, mint eredeti eszméket létrehozni, eredeti, még eddig nem ismert tételeket, törvényhatásokat fölfedezni. Itt és most ennyit el kellett mondanom.) Tehát a nyelvi rend szerint a nyílás - ami az íj "nyitását" is jelenti - és a nyitás összefüggésének lehetösége nem kizárt. Sajátosan rövidülnek, illetve változnak szavaink, és mindig a könnyebb ejtés irányába. Gondoljunk a pénz-píz, a lau-lú, azaz ló stb., szavakra.

Jól látható, hogy a nyíltól milyen nagy utat tett meg a nyelv a nyilvánosságig és a rettenetes nyílászáróig. Nem könnyü azonnal fölfogni vagy fölismerni még azt sem, hogy bizonyos rövid szavunk ott van egy hosszabb szóban. Hát még azt kideríteni, hogy miért került oda és hogyan határozza meg az ösi valóság a mai jelentéstartalmakat. Mi a nyíl, van, való, szavakat csupán példának szántuk, sajátos mutatványnak arra nézve, hogyan müködik a nyelvünk. Se szavak nem kivételek, hanem meghatározók. A legtöbb ösi szavunk mögöttesében hasonló valódi tények és tapasztalatok állnak. Mai szavaink végsö következmények, de sosem véletlen alakulatok.

AKI FÁZIK, FÁT KERES, de még sok mindent, mást is csinál!

Átlépve néhány hasonló példa - noha mégis más változat - bemutatásának nyelvi ösvényére, aligha találhatunk alapvetöbbet, jobbat annál, amit a könyv címe is kifejez: Aki fázik, fát keres. Miért tarthatjuk ezt a különösnek ható mondatot alapvetö példának? Újra érdemes ezen eltünödni. Mert minden bizonnyal nagyon régi, valamint jellemzö az egész magyar nyelvre, annak ösi voltára, annak fejlödésére és egyúttal "raktározó", beépítö tulajdonságára is.

Kezdjük azzal e könyv lezárását, hogy tudják már: e szóban: fázás, fázik, fázós, valamint az összes ragozott alakjában: fázom, fázol, fázik és így tovább, benne van a "fa" szavunk! (A fazék szavunkban is! Mert a fából készült edényben is lehet fözni! Erröl másutt szóltunk! Ez a "kövesztés", amikor izzó követ tettek a fazékba és attól forrott föl a víz! S fött meg a hús.) Valahogy úgy alakult ez a szavunk, mint a nözik. De a történelmi és tapasztalati okok megörzésével maga a nyelv utal arra, hogy miként fejezzük ki a hidegérzetet, söt, annak megszüntetésére való törekvésünket. Vagyis nemcsak a meleg hiányát. Nem úgy ahogy a "melegem van" formában mondjuk, ha jelentös a melegérzetünk. Hiszen nem használjuk a "hidegem van" kifejezést, hanem a hidegre utalva és egyúttal a meleg hiányára, azt mondjuk: fázom, fázunk. Azaz fa után kell járnunk, fa után járunk, hogy meleget - tüzet - hozzunk létre. Tehát az egyetlen lehetséges és szükséges cselekvést közöljük. Arról beszélünk, hogy tüzet kell raknunk, szikrát csiholnunk, de leginkább éghetö anyagra van szükség, ami e szó születésének idejében általában a fa lehetett, semmi más. Akár azt is mondhatjuk, hogy ez a szavunk a nyelvi filozófia szava! Mindezek után az sem lehet véletlen, hogy hasonlóan alakítja a nyelvünk az ételkészítés folyamatát, amikor a fáz, föztünk, fözünk stb. szót létrehozta.

Tudjuk, hogy annak elkészítéséhez nemcsak tüzet használunk, hiszen több dologból "kotyvasztunk", elegyítünk valamit, tehát használjuk a fejünket, a fönket is. Csakis így logikus és érthetö igazán; hogy amikor valaki gondolkodik, mert rászorul a fejtörésre, akkor azt mondjuk: "most aztán fö a feje!': Azaz: most aztán fejnek szükséges használnia a fejét. Ezért a szóazonosság a "fö" - föl az étel és a "fö", elsö fontosságú a fej használata kifejezések között: fö a fö! Vagy gondoljuk csak meg, ha valaki valamit jól elgondolt, akkor azt mondjuk, hogy "na ezt jól ki-föz-te": Tehát jól használta a fejét. Így már visszaható lesz a logika. Mint ahogy visszaható a megfázott alak. Itt aztán már valóban elég messzire vagyunk a fától! Másként azt mondhatnánk, hogy meghidegedett, viszont azt mondjuk is, hogy meghült. Ám ha jól meggondoljuk, itt is figyelemre méltó a kiindulás, hiszen a hö, hév, höség, heves szavaink az alapjai a hös szavunknak, tehát a hösiességnek is. A heves ifjakból lesznek a hösök, akik nagy hévvel cselekszenek, azaz forró fejjel. De ezúttal a kivétel erösíti a szabályt, mert éppen a közelinek mondható magánhangzó változása az ellenkezöjére változtatja a jelentést. Mert hö, höség jelenti a meleget, és a hüs, hüvös jelenti a hideget. Tehát a meghült jelenti azt, amit a megfázott. S talán a híve, a hüség innen ágazott le. Aki hü hozzám, az a hívem. A hívök is hüek a vallásukhoz, ha úgy tetszik, a hiedelmükhöz hüek. (Itt is föllelhetö az í-ü változás. De említsük a ,,sok hühó semmiért" kifejezést. Ebben benne van a forrófejüség és a hideg számítás is.) A fö, a fej "fejleményeiröl" másutt szóltunk, például a ki-fej-ez-és szavunkról!

És magunkat is figyelmeztetve, újra írjuk ide, hogy a kötelez hasonlóan jelenthette a kötéllel való mérést, mint a fázás a fa után való járást, a fa keresését, vágását, a tüzrakás elökészítését. Úgy gondolom, hogy az ilyen és hasonló rá-lel-ésekkel igencsak izgalmas ösvényekre léphetünk a jövöben is. Söt, éppen az ilyen nyelvi lehetöségek jelentik a magyar nyelv sajátos, megkülönböztetö útját. Nem mintha hasonló - ezt a szót például majd szemügyre kell venni, szem+ügy-re!, mert hogyan kerül egymás mellé. egy szóban a "has", az "on" és a "ló"? Honnét jönnek? Mi okból és mit hoznak magukkal, amire mi már nem emlékezünk? - más nyelvekben nem fordulnak elö. Alighanem ez elkerülhetetlen, meg kell vizsgálni azokat is ebböl a szempontból. A magyar nyelv rendszerének azonban ez a lényege! Bárhol is nyúlunk a nyelvünkhöz, ez a rend, ez a rendszer mutatja magát. Emiatt bármiröl is tárgyalunk a nyelvvel kapcsolatban, nem kerülhetjük ki ezt a rendszert, amelynek azonban végsö lényege az, amiröl többször szóltunk, hogy minden fogalmunk öse, csírája a valóság. Tehát valamennyi elvont fogalom mögöttesében, az idök messziségéböl elénk világlik maga az élet, amelynek törvényei alakítják kezdetektöl a nyelvet is. Ez azonban teljes egészében, eddig csak a magyar nyelvröl mondható el s azzal kapcsolatban ennyire nyilvánvaló! Nem is érthetö, hogy a nyelvvel foglalkozók mindezt eddig miért nem vették észre? Csakis egyre gondolhatunk, hogy a céljuk nem is a magyar nyelv kutatása volt, hanem akarva-akaratlan, ilyen-olyan, semmiképpen sem tisztességes birodalmi eszmék szolgálata. S ennek esett áldozatul a nyelvünk lényege, lelke, arculata. Emiatt nem tudjuk mindmáig, hogy valójában milyen nyelven beszélünk.

Szeretnénk azt hinni, hogy ezek után ennek örökre vége, annál is inkább, mert ez nemzeti, öntudati és fennmaradási kérdés!

Amikor a magyar nyelvröl beszélünk és kutakodásaink eredményeit tesszük közzé, akkor valójában a magyar östörténetröl szólunk, akkor a legnagyobb megtartó! - erönkröl van szó! Létezésünk lényegével érintkezünk, csodálatos önvédelmi fegyverzetünk meglétéröl tudósítunk. Ha nem ilyen komolysággal viszonyulunk a nyelvünkhöz, akkor önmagunk vesztét segítjük elö! Páratlan az a méltóságos dicséret, amit több száz költö és irodalmár, az elmúlt századoktól napjainkig ír rajongva a magyar nyelvröl s amit gyönyörüséges kötetben tett közzé a magyar erdészek segítségével A mi nyelvünk címmel nemrég Grétsy László. A magyar erdészeket nem lehet eléggé dicsérni, nagyon sokat tesznek a magyar költészet, e szépséges és nagyságos magyar szellemi erdöség, lelki ösvadon és "ösmértan", ösrendszer fönntartásáért, ápolásáért 'Tehát a magyar nyelv egyik legnagyobb teljesítményéért. E szép, tekintélyes kötetben csaknem háromszáz magyar költö, író, irodalmár ötszáz verse, írása ünnepli magával ragadóan nyelvünket. S aligha jellemzö sok nemzetre az az elragadtatás, szellemi másállapot, ami a magyar költöknél, íróknál, irodalmároknál, írástudóknál, lelkük-lényegük vállalásával megnyilvánul.

A valóság ösi, kemény jelenléte jellemzi szavaink mögöttesét. Erröl érdemes teljes - ha ez lehetséges - tanulmányt írni. Söt, talán könyvet is, hiszen ez nyelvünk létének, müködésének lényege. (Ugye feltünt, hogy nem csak az élet, az élmény, élelem stb., szavaink kezdödnek az "él" szavunkkal, hanem annak fordítottja jelen van a "lé-t", "le-vö", mint va-ló, söt a "lé-nyeg" és így tovább szavainkban.) Majd ha eléggé ösztökél bennünket az "ösztök" - üstökös? - csóvája, ostorozása, akkor nekivágunk annak a tanulmánynak, ami alighanem az ajz, ajzó, ajzás, ajzott stb., szavainkkal kezdödik és ad számunkra izgalmat, feszültséget. És e szavakat majd az ásít, ámul szavak követik s ebben a sorban találjuk az egyöntetü, fennhéjázó, forró, forgó, kéz, kezd, küzd, készít, kifejezés, szemérem és még sok-sok más szavunkat, amelyeket százával, ragozott-képzett változataikat ezrével (!) sorolhatnánk S ezek logikus elemzése nyomán az lesz a tisztességes, ha átírják a TESZ szócikkeinek zömét. Ezt akkor is kötelezö felelösséggel állíthatjuk, ha azt is tudjuk, hogy sokkal több kutatnivaló van hátra a magyar nyelvvel kapcsolatban, mint amennyi ösi titok, törvény és rendszer eddig megvilágosodott elöttünk. A továbbiakban ösztönözzön bennünket az a felismerés, hogy nem létezik elvont élet így a nyelvünk is a valóság szerves része, tehát minden, amit annak tartozékaként elvontnak nevezünk, végsö soron a valóság jelenlétét tanúsítja. Amikor a nyelvünkkel foglalkozunk, akkor a valósággal foglalkozunk! Legföképpen a magyar valósággal, egyúttal a magyar és egyetemes ösvalósággal.