Zrínyi Miklós

Zrínyi Miklós

A barokk eposz sajátosságai a szigeti veszedelemben

Az eposz müfaja az antik görög világban alakult ki, de a magyar irodalomban Zrínyi Miklósig senki sem próbálkozott vele. Amikor a csáktornyai föúr 1645 végén, 1646 elején 353c21d megírja a Szigeti veszedelmet, többféle hagyományt követ munkájában. Az olvasókhoz intézett elöszavában Homérosz és Vergilius munkáihoz hasonlítja a magáét, tehát az antik eposzok példája lebeg a szeme elött. Az eposz elözménye a magyar költészetben a históriás ének, s ennek hagyományai is beszüremkedtek a Szigeti veszedelembe.

A barokk stílus monumentalitásra törekvése szerencsésen találkozik az eposzi forma nagyméretüségével. Az antik höskultusz is harmonizál a barokk eszménnyel, bár a gyöztes hös szerepét felváltja a hitvalló, a vértanú eszménye.

Az ókorban kialakult hagyományos eposzi kellékek megörzödnek a középkorban is. Közülük a legszembetünöbb változáson az isteni beavatkozás megy át: a sokistenhitet idöközben Európa-szerte felváltotta az egyistenhit, s ennek megfelelöen az emberek és a nemzetek sorsába a barokk eposzban a katolikus hitvilág Istene szól bele, és a keresztény misztika elemei szövik át a cselekményt. A hagyomány szerint eposzt csak rendkívüli, fenséges tárgyról, népek sorsát meghatározó eseményröl lehet írni. Ennek a feltételnek Szigetvár 1566-os ostroma nem felelt meg. De a Szigeti veszedelem megírásáig eltelt közel egy évszázad alatt az események a nép emlékezetében felértékelödtek, hiszen Szigetvár alatt meghalt a legnagyobb török hódító, 2. Szulimán, és utána hosszú ideig nem támadt a pogány Magyarországra. A szigeti várvédök önfeláldozó, végsö rohama pedig méltán emelkedett a hösi cselekedet rangjára.

Zrínyi korában állandósult a törökveszély, s emiatt minden korábbi gyözelemnek, így a szigetvárinak is megnött a jelentösége a nép tudatában. A költö maga is segíti ennek az emléknek az eszménnyé formálását azzal, hogy a várostromról szóló eposzában helyenként túllép a történelmi tényeken, s a müvészi cél megvalósítása érdekében átformálja azokat. A müvészi cél egyértelmüen az, hogy felébressze a nemzeti lelkiismeretet, s hogy dédnagyapja példájával igazolja: sikerrel fel lehet venni a harcot a törökkel, ha a haza és a kereszténység megvédésének szent célja vezérli a vitézeket.

Zrínyi eposza a hagyományt követve témamegjelöléssel kezdödik. Közvetlen mintájához, Vergilius Aeneiséhez hasonlóan önmagáról szól a költö az elsö versszakban. A segélykérés Szüz Máriát szólítja meg. Hogy miért éppen öt, arra a magyarázat ott van a magyar történelemben és a katolikus hagyományban. I. István király egyetlen fia halálakor Magyarországot Szüz Mária oltalmába ajánlotta. Az egyház ezért tekinti Jézus anyját az ország védöszentjének, s ezért fordul a szigorú katolikus neveltetésben részesült Zrínyi éppen öhozzá. 

Az eposz cselekményét az isteni beavatkozás indítja el. A Mindenható a földre tekintvén azt látja, hogy a tejjel-mézzel folyó szép Pannóniában háládatlanokká váltak a magyarok: nem tisztelik Jézust, feslett erkölcsüekké váltak, ennek következtében rászolgáltak az isteni bosszúra. Elküldi ezért Mihály arkangyalt a pokolba, hogy Alecto fúriát indítsa útnak Szulimán udvarába. A fúria felébreszti a török uralkodóban a magyarok iránti gyülöletet, s ezt követöen Szulimán hatalmas hadsereg élére állva megindul Magyarország felé. Zrínyi bemutatja a Szigetvár ostromára induló török sereget és védök maroknyi csapatát, ez a seregszemle. A várkapitány Zrínyi Istenhez fohászkodik, aki meghallgatja könyörgését, gyözelmet ígér neki, bár ezt a hös csak mártírhalálával érdemelheti ki. Zrínyiek a vitézeihez intézett szózata ugyanazokat az erkölcsi értékeket hangsúlyozza, amelyeket Balassi is felsorakoztatott az Egy katonaénekben: a hírnevet, a vitézséget és a tisztességet. A szigeti várkapitány intelmeiben azonban már olyan értékek is említésre kerülnek, amelyek Balassinál nem olvashatók: a haza és a keresztyénség.

A költö Zrínyi szükségesnek tartja Szulimán szultán rendkívüli személyiségét is hangsúlyozni. Ha nem lenne ilyen kiemelkedö férfiú, leértékelödne Zrínyinek a felette aratott gyözelme, ahogy minden eposz cselekményének középpontjában, így itt is a mindent eldöntö küzdelem áll.

A hatalmas túleröben lévö török sereggel szemben a várvédö magyarok erkölcsi fölénye áll, ezért képesek visszaverni a bástyákról a meg-megújuló támadásokat. A török a sorozatos kudarcok láttán már-már elvonul a vár alól, de a szerencsétlen véletlen kezükbe juttatja azt a segélykérö levelet, amiböl kiderül, hogy mindössze ötszáz harcosa maradt életben Zrínyinek, s hogy egy újabb rohamot már nem tudnának megállítani. Ekkor a török megindítja utolsó támadását, Zrínyi pedig vitézei élén kitör a várból, s a harcban minden magyar hösi halált hal.

Ennek a végsö küzdelemnek a leírásában a költö Zrínyi az eposzi szabályoknak engedelmeskedik, nem a történelmi tényeknek. A Szigeti veszedelem szerint a szultánt Zrínyi kardja derekában ketté szakasztá, holott az utolsó roham kezdetén a szultán már nem is élt, fövezéreinek elég gondot okozott halálának eltitkolása. Ha az eset kitudódik, aligha lehetett volna harcra buzdítani a török katonákat. Nem volt tehát hatalmas próba, mégis erröl kellett szólnia az eposznak, mert a müfaj törvényei szerint a cselekmény csúcspontjában a szembenálló s egyenlö eröt képviselö hösök harcának kell állnia, és a jónak, az erkölcsileg emelkedettnek kell gyözedelmeskednie. Ugyancsak müfaji kellék, hogy a végsö összecsapásba pokolbeli szörnyetegek és angyallégiók is beavatkoznak. Ez utóbbiak Gábriel arkangyal vezetésével viszik muzsikaszó közepette a meghalt hösök lelkét a mennybe.

A költö Zrínyi szándéka tehát nem a pontos történelmi tények dokumentálása volt, hanem az, hogy harcra buzdítson az ország középsö harmadát megszállva tartó törökkel szemben, s hogy tudatosítsa: az erkölcsi fölény elegendö erö lehet bármiféle harcban. Az eposz fontos része az, amelyben Isten Mihály arkangyalnak kijelenti, hogy 3-4 emberöltö múlva érkezik el Magyarországra a pogány iga lerázásának ideje. Ez pedig éppen a költö Zrínyi életének, a mü megírásának idöszaka.