Szellemi forradalom - a felvilagosodas

Szellemi forradalom - a felvilágosodás

A FELVILÁGOSODÁS KITELJESEDÉSE A XVII. századi Angliában új eszmeáramlat jelent meg, a felvilágosodás. Ez a XVIII. században elterjedt és kiteljesedett Franciaországban, majd az egész kontinensen. Az új eszme képviselöi a newtoni rendszer (a természeti jelenségek matematikai leírása - lásd Történelem II., 199. o.) alapján megismerhetönek és kiszámíthatónak vélték a világot. A korábbi vallási alapú világképet, amelynek lényege a változatlanság, az isteni elrendelésen alapuló hierarchia, elavultnak tartották. Az élet minden területét át kívánták vizsgálni a természeti törvények és a józan ész (ráció) szempontjából. (Ezt a szemléletet racionalizmusnak nevezzük.) A világot megváltoztathatónak ítélték, és szinte vallásos meggyözödéssel kívánták átalakítani. A kor f 151h76b elvilágosult elméi úgy vélték, hogy a nevelés, a felvilágosítás révén mind az egyes ember, mind a társadalom felemelhetö, átalakítható. Ha az emberek megismerik az ésszerüt, a helyes utat, akkor aszerint cselekednek.

A hagyományokra épülö világ alapfogalmai helyett új, szintén megkérdöjelezhetetlen alapelvek kerültek az emberek gondolkodásába. Ezek legfontosabbika, hogy minden változik, fejlödik. A társadalomról elmélkedve a felvilágosult gondolkodók máig értékálló elveket hirdettek meg: toleranciát, türelmet hirdetve elutasították a vallási fanatizmust; a szabadságot eszményítve elvetették a zsarnokságot. Ugyanakkor a felvilágosodás gondolkodói sem voltak mentesek a régi értékekkel szembeni türelmetlenségtöl és az újakkal szembeni elfogultságtól.

A XVIII. században a müvelt Európát - társadalmi különbségek nélkül - magával ragadó eszmeáramlat szinte divattá, korszellemmé vált. Híveivé szegödtek a föúri, majd a megjelenö polgári szalonok és társaságok tagjai. A felvilágosodás szellemisége és a müvelt közönség igénye hívta életre elöször Angliában a korszak tudásanyagát átfogó, mégis könnyen áttekinthetö és forgatható kiadványokat, az enciklopédiákat. Ezek szócikkekbe szedve tartalmazták az ismereteket. A francia felvilágosodás szemléletét máig örzö hatalmas összefoglaló munka, az Enciklopédia - Diderot és d'Alembert szerkesztésében - a XVIII. század közepén látott napvilágot.

A FRANCIA FELVILÁGOSODÁS ÁLLAMELMÉLETE A francia gondolkodók többsége abból indult ki, hogy a szabadság az ember természettöl kapott joga. Olyan társadalmat és államot akartak, amely biztosítja ezt. Az angol államelméletböl és - a mintának tekintett - angol alkotmányos királyság rendszeréböl indultak ki. Locke társadalmi szerzödését (Történelem II., 19. o.) követve Montesquieu (monteszkjö, 1689-1755) híve volt annak, hogy a hatalmat a nép választott képviselök útján ellenörizze. Azt azonban elfogadta, hogy a képviselöket csak azok válasszák, akik egy meghatározott vagyonnal rendelkeznek (cenzusos rendszer). A zsarnokság, az egyeduralom elkerülésének alapvetö feltételét a hatalmi ágak megosztásában látta (A törvények szelleméröl, 1748). Felfogása szerint a három hatalmi ág (törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom) egymástól való függetlensége lehetövé teszi, hogy a hatalmi ágak egymást ellenörizzék, s kölcsönösen megakadályozzák a hatalommal való visszaélést.

Montesquieu a felvilágosodás természeteszményét túlhangsúlyozva azt állította, hogy a társadalom müködése alapvetöen a földrajzi környezettöl függ (földrajzi determinizmus). Véleménye szerint az éghajlat befolyásolja az emberek vérmérsékletét, az államok nagysága meghatározza, hogy milyen az államberendezkedés.

Rousseau (russzó, 1712-1778) elvetette a képviseleti rendszert, mivel az nem teszi lehetövé a néphatalom (népszuverenitás) érvényesülését. Felfogása szerint a népnek közvetlenül kell részt vennie a döntésekben. Ezt úgy látta megvalósíthatónak, ha a hatalmi rendszer a társadalom kisebb közösségeire épül. Eszmerendszerében a hatalmi ágakat nem választotta szét, mert - mivel a nép hoz minden döntést - a hatalom nem szorul ellenörzésre. Söt a többségi akaratnak - amit a közjóval azonosított - az egyén szabadságát is alá kell rendelni.

Rousseau a magántulajdonra vezette vissza az emberi társadalom bajainak jelentös részét. Az öskort, "a vademberek" életét az emberiség boldog korszakának tartotta, mivel felfogása szerint e korban sem vagyoni, sem társadalmi különbségek nem léteztek. Rousseau eszméi - a közvetlen demokrácia, a tulajdon korlátozása - a szabadság kiterjesztését szolgálták. Ám késöbb, a francia forradalom idején eszméinek elsö megvalósítási kísérlete  diktatúrához vezetett.

A FELVILÁGOSODÁS ÉS A VALLÁS A felvilágosodás képviselöi harcot indítottak a régi értékek és a hagyományok ellen. Így természetszerüen meg kellett határozniuk viszonyukat a valláshoz és az azt megjelenítö egyházhoz. Isten létét csak néhány gondolkodó tagadta. Többségük szerint Isten, "az elsö mozgató" megteremtette a világot, de müködésébe nem avatkozik be (deizmus). Az egyházat azonban sokan a tudatlan nép félrevezetöjének tartották, és támadták Jellemzö, hogy az egyházat hevesen bíráló és kigúnyoló Voltaire [volter] a társadalmi rend és az erkölcsök fennmaradása érdekében a tömegek számára szükségesnek tartotta a vallást.

A KOR KÖZGAZDASÁGI ELMÉLETEI A merkantilizmus rendszerét (Történelem II., 181. o.) a korszakban a fiziokrata tanok váltották fel. Az elmélet kidolgozói (Quesnay és Turgot) a felvilágosodás eszméit a gazdaságra is alkalmazták. Szerintük a gazdaság akkor müködik jól, ha szabad, és fejlödésében senki nem korlátozza. Az állam feladata csak a tulajdon és a vállalkozás szabadságának a biztosítása, a gazdasági életben a legjobb szervezö elv a termelök közötti szabad verseny. Koruk franciaországi viszonyaiból kiindulva úgy vélték, hogy csak a mezögazdaság teremt új értékeket (innen ered elnevezésük). Így mezögazdaságot állították a gazdaság középpontjába. Az iparosodottabb Angliában élö Adam Smith (1723-1790) már az ipar és a kereskedelem jelentöségét is felismerte (1776). A szabad verseny feltételei között az egyéni érdektöl ösztönzött munkát tartotta a gazdasági fejlödés motorjának.

A FELVILÁGOSULT ABSZOLUTIZMUS A spanyol örökösödési háborúban (1700-1714) vereséget szenvedö Franciaország súlyos pénzügyi válságba sodródott. A XVIII. század során az újabb háborúk és az állam túlköltekezése mélyítette a válságot. Az állam gazdasági irányításával megbízott politikusok ezért reformokkal kísérleteztek. Megpróbálták a gazdaságot fellendíteni, hogy elöteremthessék az abszolút monarchia pénzügyi forrásait. XVI. Lajos (1774-1792) a kilátástalan helyzet megoldására Turgot-t tette meg a pénzügyek ellenörévé. Turgot [türgó] - fiziokrata elveinek megfelelöen - lazított a belsö kereskedelem korlátozásain, csökkentette a parasztság állami terheit, és néhány illetéket, vámot a nemességtöl is beszedetett. A reformok azonban csak ideiglenesen javítottak a helyzeten. Turgot a rendszer haszonélvezöinek (nemesség, gazdag polgárság) nyomására rövidesen megbukott.

A XVIII. században a fejlett nyugat-európai vidékektöl (centrum) elmaradó területeken (amelyeket a centrumhoz képest a történészek perifériának neveznek) az abszolút uralkodók szintén változtatásokra kényszerültek. Országuk nagyhatalmi helyzetének megtartása vagy megszerzése érdekében gazdasági és óvatos társadalmi reformokat hajtottak végre. Lebontották a belsö vámokat, pártolták az iparfejlödést, fejlesztették az oktatást, védték a jobbágyokat a túlzott nemesi követelésekkel szemben és megadóztatták a nemességet. A reformok úgy akartak társadalmi és gazdasági modernizációt, hogy közben az alapvetö politikai viszonyok érintetlenek maradjanak. A reformokat az uralkodók vagy kormányzatuk a kiváltságos rendek, söt sokszor a társadalom zöme ellenére igyekeztek végrehajtani. A reformer uralkodókra erösen hatottak a felvilágosodás ideáljai (pl. az uralkodó a nép elsö szolgája, az egyházak háttérbe szorítása) de jellemzöek maradtak az abszolutizmus módszerei (felülröl, rendeletekkel végrehajtott átalakítás). Ezért ezeket a rendszereket felvilágosodott abszolutizmusoknak nevezi a történetírás. A felvilágosult abszolutizmus megjelent Portugáliában, Dániában söt Oroszországban is, de két tipikus állama Ausztria és Poroszország volt.