Petöfi Sandor

Petöfi Sándor

Petöfi szerelmi lírája 

Petöfi egyik levelében megírja ifjúkori élményét: apja kénytelen volt utána utazni Aszódra, és a szerelmes, tizenöt éves diákot tisztességesen elfenekelni, mert az többet törödött egy özvegy papné lányával, mint az iskolával. Ez az epizód jelzi, hogy Petöfi érdeklödése egészen fiatalon megmutatkozott a gyengébb nem iránt, és ezt a nyitottságát késöbb is megörizte. A szerelmek végigkísérik rövid élete során, mígnem rátalál az ig 323d33d azira Szendrey Júlia személyében.

Petöfi még csak huszonhárom éves, de már országosan ismert költö, amikor 1846. szeptember 8-án megjelenik Nagykárolyban, a szatmári megyebálon. Táncba viszi az erdödi uradalom jószágigazgatójának lányát, Szendrey Júliát, akit vendéglátói mutattak be neki néhány órával ezelött. A költönek megtetszik a lány, s még azon az estén szerelmet vall neki. A további találkozások során már a házasságot tervezgetik, bár a lány apja ellenzi kapcsolatukat.

Az esküvöre majd megismerkedésük elsö évfordulóján kerül sor, de a közben eltelt egy esztendö nem felhötlen kapcsolatuk történetében. Petöfi érzelmei és szándékai világosak, de Júlia viselkedésében sok a bizonytalanság. Szeretné is kapcsolatuk kiteljesedését, de nem tudja végérvényesen eldönteni magában, hogy lekösse-e a szívét. Petöfi így fakad ki a lány tétovasága miatt:

Rejtély vagy te, lyányka. nékem...

Már-már úgy tünik, hogy a házassági terv semmivé foszlik, amikor Júlia kezébe jut, a Reszket a bokor, mert... A vers bizonytalansággal teli szerelmi vallomás. Népdal-tisztaságú, páratlanul szép páthuzammal indul, s az elsö versszak végi metafora nem hagy kétséget a költöben élö szerelem mélységéröl.

A második versszak is találó párhuzam segítségével fejezi ki a költö szívében lakó érzelmeket, majd egy fokozás segítségével a költemény érzelmi íve még magasabb pontra ér: Apád-anyád nálam / Jobban nem szeret. A harmadik versszak természeti képpel kifejezett ellentéte tükrözi azt a bizonytalanságot, amelyet Júlia magatartása vált ki a költöböl. Az utolsó négy sor közepére helyezett de kötöszó csak látszólagos ellentétre utal, valójában fokozás ez:

Hogyha már nem szeretsz,

Az isten áldjon meg,

De ha még szeretsz, úgy

Ezerszer áldjon meg!

Ezek a sorok, amelyek az érzelem lehiggadásáról tanúskodnak, akár búcsúzkodásként. is értelmezhetök, de bennük valójában kérdés van elbújtatva. Júlia is annak tekintette, s egy közös ismerösük Petöfinek címzett levele aljára odaírta az egyszavas választ: "Ezerszer!"

A mézesheteket a Nagybányához közeli Koltón, Teleki Sándor gróf, az önzetlen barát kastélyában töltötték az ifjú házasok. Az eszményi környezetben jelentös versek születnek a költö tolla nyomán. A Beszél a fákkal a bús öszi szél... tulajdonképp nem szerelmes vers, bár Júlia testi valójában szereplöje a soroknak. A költö itt inkább arról tesz tanúbizonyságot, hogy kitart a korábban írt, ars poetica értékü epigrammájában kifejezett eszménye mellett:

Szabadság, szerelem!

E kettö kell nekem

Szerelmemért föláldozom

Az életet,

Szabadságért föláldozom

Szerelmemet.

Itt, Koltón született a sejtelmes, mélabús elégia is; a Szeptember végén. Vajon mi válthatta ki a költöböl a balsejtelmet? Horváth János úgy magyarázza a témát és a vershangulatot, hogy a tájélményre, annyira érzékeny Petöfiböl a környezet látványa váltja ki a költöi látomást, és láttatja úgy önmagát, mint sírból visszatérö szellemalakot. A korai tél jeleként a bérci tetön már ott a hó, és a lehulló szirmok látványa a kertben felidézi benne az elmúlás gondolatát:

Elhull a virág, eliramlik az élet.

Kosztolányi szerint ez a legszebb verssor, amit magyar költö valaha leírt.

A szerelmi lírában ritka a feleséghez írott vers. Petöfi a ritka kivételek közé tartozik: Júlia szépségét szenvedélyes hangú vallomásokban énekli meg. Ennek a hitvesi szerelemnek a legszebb bizonyítéka a Minek nevezzelek? A vers kísérlet a kifejezhetetlen kifejezésére: a szerelmi szenvedélynek szavakba foglalására. Minden versszaka a címül választott sorral kezdödik és fejezödik is be. A kérdés az utolsó versszak végén is ott van, mintegy jelezvén, hogy Petöfi maga is tudja, csak közel került a végérvényes válaszhoz. 

A kérdés minden versszak elején reménnyel teli: talán most sikerül megválaszolnia; a versszak végi lemondó: igazán, úgy, ahogy szerette volna, most sem sikerült feleletet adnia. Pedig a közbülsö sorokban szebbnél szebb metaforák áradnak: Júlia szeme, mint a büvös sugarú esti csillag; hangja, mint a csalogánydal. Semmi kétségünk nem lehet, hogy a költöben testi-lelki szenvedély ég, érzéki-erotikus tartalmú képet viszont sehol sem találunk, a Minek nevezzelek?-ben. Az eszményi tisztaság árad minden sorából. Hangja néhol a rapszódia, néhol a himnusz világához viszi közel a verset.

Szendrey Júlia és Petöfi szerelme, amelyet bárki ismerhetett, hiszen a nyomában születö versek megjelentek, az eszményi szerelmet jelentették az olvasók szemében. A közvélemény ezért nem bocsátotta meg Júliának, hogy a gyászév letelte elött néhány nappal ismét férjhez ment.

Petöfi hitvallásai és forradalmi látomásai

Petöfi 1846 tavaszától a világforradalom lázában égett. Költészetében fölerösödik a politikai líra. Ilyen tárgyú verseit az a hit hatja át, hogy az emberiség törés nélkül halad a vésö célja a boldogság felé, s a cél elérésének eszköze a szabadság. Ezt a szabadságot egy véres háború fogja megszülni, melyben a rab népek leszámolnak zsarnokaikkal.

E jövöt idézö víziói elöször a Levél Váradi Antalhoz írt episztolában jelenik meg - melyben a közeli jövötöl várja a világot megtisztító vérözönt.

Látomásversei közül az egyik legjelentösebb az Egy gondolat bánt engemet. Ezzel a rapszódiával búcsúztatja az 1846-os esztendöt. Az elviselhetetlen gondolat, a lassú elmúlás, melynek hosszadalmas folyamatát két hasonlattal érzékelteti. De ez a megsemmisülés passzív halál, ezért a költö számára elfogadhatatlan. A költö föllelkesült akarata a szabadságért vívott utolsó ütközetben tudja csak elképzelni a megnyugtató halált. A végére a vers lecsendesedik, s a költö megrendülten engedi át magát a nagy temetési nap végsö látomásának. Az a biztos hit szólal meg a záró szakaszban, hogy az utókor megadja a végsö tisztességet önfeláldozó höseinek.

A várt szabadságharc gondolatköréhez kapcsolódik az Ítélet címü költemény is. A cím vallásos fogalomhoz társul - a Biblia utolsó ítéletére utal. Ebben a versben kevesebb a személyes átéltség. Inkább közlö, magyarázó jellegü. A múlt tanulmányozásából következtetéseket von le - az emberiség története örökös harcok folyamata. Majd a közeljövöbe veti tekintetét, s megjósolja az elkövetkezö "rettenetes napokat", az utolsó véres háborút, mely megold minden társadalmi problémát.

Hátralevö néhány évében a küldetéstudat hatja át Petöfi költészetét. Számára a kérdések kérdése az, hogy használ-e vagy sem a világnak:

aki érte föláldozza magát.